1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 201., 107. o.; helyesbítések: HL 2012. L 344., 3. o.; HL 2013. L 60., 140. o. és HL 2019. L 243., 9. o.) 10. cikke (1) bekezdése a) pontjának és az EUMSZ 267. cikknek az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a PA kérelmére indított bírósági eljárás keretében terjesztették elő, amelynek tárgya a Hamburgban (Németország) 2020. május 9‑én elhunyt testvére örököseinek meghatározása.

3

A 650/2012 rendelet (23) és (30) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

4

E rendelet „Joghatóság” című II. fejezete tartalmazza többek között a rendelet 4–10. és 15. cikkét.

5

Az említett rendelet „Általános joghatóság” című 4. cikke szerint:

„Annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.”

6

Ugyanezen rendelet „A joghatóságra vonatkozó megállapodás” című 5. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Amennyiben az örökhagyó az utána történő öröklésre alkalmazandó jognak a 22. cikk szerint valamely tagállam jogát választotta, az érintett felek megállapodhatnak arról, hogy ezen tagállam bírósága vagy bíróságai kizárólagos joghatósággal rendelkezzenek bármely öröklési ügyben történő határozathozatalra.”

7

A 650/2012 rendelet 6–9. cikke pontosítja azokat a feltételeket, amelyek mellett e rendelet 5. cikkének (1) bekezdése alkalmazandó.

8

Az említett rendelet „Kiegészítő joghatóság” című 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában nem valamely tagállamban található, azon tagállam bíróságai, amelyben hagyatéki vagyontárgyak találhatók, mégis joghatósággal rendelkeznek az öröklés egészében történő határozathozatalra, ha:

(2)   Amennyiben egyik tagállam bírósága sem rendelkezik az (1) bekezdés értelmében joghatósággal, azon tagállam bíróságai, amelyben hagyatéki vagyontárgyak találhatók, mégis joghatósággal rendelkeznek az e vagyontárgyak tekintetében történő határozathozatalra.”

9

Ugyanezen rendeletnek „A joghatóság vizsgálata” című 15. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben valamely tagállam bírósága előtt olyan öröklési ügyben indul eljárás, amely tekintetében e rendelet értelmében nem rendelkezik joghatósággal, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát.”

10

A 650/2012 rendeletnek az „Alkalmazandó jog” című III. fejezetében szereplő, „Jogválasztás” című 22. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„Egy adott személy az utána történő öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik.

[…]”

11

Az 1964. november 17‑i ustawa – Kodeks postępowania cywilnego (a polgári perrendtartásról szóló törvény) az alapeljárásra alkalmazandó változatában (Dz. U. 2021., 1805. tétel; a továbbiakban: polgári perrendtartás) a 386. §‑ának (6) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában szereplő jogi értékelés köti azt a bíróságot, amely elé az ügyet visszautalták, valamint a másodfokú bíróságot is az ügy újabb vizsgálata során. Ez azonban nem vonatkozik arra az esetre, ha a jogi vagy a ténybeli helyzet változott, vagy ha a másodfokú bíróság ítéletét követően a Sąd Najwyższy [legfelsőbb bíróság, Lengyelország] jogkérdést elbíráló határozatában eltérő jogi értékelést fogalmazott meg.”

12

A lengyel állampolgárságú BF (a továbbiakban: örökhagyó) 2020. május 9‑én hunyt el Hamburgban.

13

PA, aki az örökhagyó lánytestvére, a Sąd Rejonowy Szczecin – Prawobrzeże i Zachód w Szczeciniéhez (prawobrzeżei és zachódi kerületi bíróság, Szczecin, Lengyelország) – azaz a kérdést előterjesztő bírósághoz – kérelmet nyújtott be az örökösök meghatározása iránt.

14

A kérelmében PA közölte, hogy fivérének utolsó szokásos tartózkodási helye Hamburgban volt, Lengyelországban ingatlanokkal rendelkezik, és nem választotta meg az utána történő öröklésre irányadó jogot. PA kifejtette továbbá, hogy az örökhagyó fia, házastársa, édesanyja és ő maga egy német bíróság előtt azt nyilatkozták, hogy lemondanak az öröklésről.

15

A kérdést előterjesztő bíróság a 2022. augusztus 30‑i végzésével elutasította PA kérelmét azzal az indokkal, hogy a lengyel bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal arra, hogy olyan örökhagyó utáni öröklésről határozzanak, akinek utolsó szokásos tartózkodási helye a Lengyel Köztársaságtól eltérő tagállamban volt. E bíróság kizárta a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt kiegészítő joghatósági szabály alkalmazását, mivel úgy vélte, hogy az csak olyan örökhagyókra vonatkozik, akiknek az utolsó szokásos tartózkodási helye nem valamely tagállamban volt.

16

A fellebbezés tárgyában eljáró Sąd Okręgowy w Szczecinie (szczecini regionális bíróság, Lengyelország) a 2022. november 14‑i végzésével hatályon kívül helyezte a 2022. augusztus 30‑i végzést, megállapítva, hogy a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdése a) pontjának a kérdést előterjesztő bíróság által elfogadott értelmezése téves. A Sąd Okręgowy w Szczecinie (szczecini regionális bíróság) álláspontja szerint e rendelkezés kiegészítő joghatóságot biztosít azon tagállam számára, amelyben az örökhagyó vagyontárgyakat hagyott hátra, és amelynek állampolgára volt, még akkor is, ha szokásos tartózkodási helye nem ebben a tagállamban volt.

17

A kérdést előterjesztő bíróság, amely az alapügyben ismételten jár el, nem ért egyet a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontjára vonatkozóan a Sąd Okręgowy w Szczecinie (szczecini regionális bíróság) által elfogadott értelmezéssel, amely álláspontja szerint ellentétes e rendelkezés szó szerinti értelmével, valamint a 650/2012 rendelet céljaival.

18

A kérdést előterjesztő bíróság arra hivatkozik, hogy a nemzeti jog értelmében az eljáró bíróságot köti az uniós jognak a felsőbb szintű bíróság általi – akár téves – értelmezése, így az uniós jog értelmezésével kapcsolatos, szóban forgó ellentétet csak a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott válaszával lehet megoldani. E tekintetben e bíróság rámutat arra, hogy a nemzeti jog egyetlen rendelkezése sem említi kifejezetten, hogy a Bíróság válasza lehetővé tenné a számára, hogy eltérjen a felsőbb szintű bíróság értelmezésétől. Ugyanakkor úgy véli, hogy az EUMSZ 267. cikk által követett célok megvalósításának elősegítése érdekében teljes mértékben figyelembe kell tudnia venni az uniós jognak az előzetes döntéshozatali eljárásban meghozott ítéletben adott értelmezését, még akkor is, ha az eltér a felsőbb szintű nemzeti bíróságnak az alapeljárásban alkalmazott értelmezésétől.

19

E körülmények között a Sąd Rejonowy Szczecin – Prawobrzeże i Zachód w Szczecinie (prawobrzeżei és zachódi kerületi bíróság, Szczecin) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

20

A Bíróság az eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében, ha a feltett kérdésre a válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, vagy ha az ilyen kérdésre adandó válasz nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek, a Bíróság az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat.

21

A jelen ügyben a Bíróság úgy véli, hogy az első kérdést illetően a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövege nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek, a második kérdést illetően pedig az uniós jognak a kérdést előterjesztő bíróság által kért értelmezése egyértelműen levezethető a 2010. október 5‑iElchinov ítéletből (C‑173/09, EU:C:2010:581). A jelen ügyben tehát az eljárási szabályzat 99. cikkét kell alkalmazni.

22

A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezésben előírt kiegészítő joghatósági szabály csak akkor alkalmazandó, ha az örökhagyó szokásos tartózkodási helye az elhalálozás időpontjában olyan tagállamban volt, amelyre nézve e rendelet nem kötelező, vagy valamely harmadik államban.

23

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke olyan általános joghatósági szabályt állapít meg, amely szerint annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.

24

Amennyiben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye valamely tagállamban volt, az olyan más tagállamnak a bíróságai, amelynek állampolgárságával az örökhagyó rendelkezett, a 650/2012 rendelet 5–9. cikke szerint akkor rendelkezhetnek joghatósággal, ha az örökhagyó e rendelet 22. cikkének megfelelően ez utóbbi tagállam jogát választotta az öröklés egészére irányadó jogként.

25

Ezenfelül a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontja az öröklés egészében történő határozathozatalra kiegészítő joghatósági szabályt állapít meg azon tagállam bíróságai javára, amelyben hagyatéki vagyontárgyak találhatók, amennyiben az örökhagyó a halálának időpontjában e tagállam állampolgárságával rendelkezett. Amint azonban az e rendelet 10. cikke (1) bekezdése első részének szövegéből kitűnik, az e rendelkezésen alapuló kiegészítő joghatóság csak arra az esetre vonatkozik, ha az örökhagyó szokásos tartózkodási helye az elhalálozásának időpontjában nem valamely tagállamban található.

26

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdése a) pontjának a 2022. április 7‑iV A és Z A (Öröklési ügyekre irányadó kiegészítő joghatóság) ítéletben (C‑645/20, EU:C:2022:267) történt értelmezésével pontosította, hogy mind e rendelet 4. cikkének, mind pedig 10. cikke (1) bekezdésének egyetlen célja az öröklés egészében történő határozathozatalra vonatkozó joghatóság egységes kritériumainak meghatározása. E 10. cikk, amely e rendelet II. fejezetében található, amely öröklési ügyekben több joghatósági szabályt állapít meg, kiegészítő joghatósági szabályokat ír elő az említett rendelet 4. cikkében foglalt szabály által megállapított általános joghatósághoz képest, amely szabály az örökhagyó szokásos tartózkodási helye szerinti bíróságokat jelöli ki az érintett öröklés egészében történő határozathozatalra (2022. április 7‑iV A és Z A [Öröklési ügyekben irányadó kiegészítő joghatóság] ítélet, C‑645/20, EU:C:2022:267, 30. pont).

27

Ennek keretében a Bíróság pontosította, hogy nincs hierarchikus viszony a 650/2012 rendelet 4. cikkében megállapított bíróság és az e rendelet 10. cikkében megállapított bíróság között, mivel e rendelkezések eltérő esetekre vonatkoznak. Az a tény, hogy az e rendelet 10. cikkében említett joghatóság „kiegészítőnek” minősül, ugyancsak nem jelenti azt, hogy e rendelkezés kevésbé lenne kötelező, mint az említett rendeletnek az általános joghatóságra vonatkozó 4. cikke. E tekintetben a „mégis” kifejezésnek a 650/2012 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében történő használata azt sugallja, hogy e rendelkezés az e rendelet 4. cikkében megállapított általános joghatósági szabállyal egyenértékű és kiegészítő joghatósági szabályra vonatkozik, így ezen utóbbi cikk alkalmazhatatlansága esetén meg kell vizsgálni, hogy az említett rendelet 10. cikkében előírt joghatósági kritériumok teljesülnek‑e (2022. április 7‑iV A és Z A [Öröklési ügyekre vonatkozó kiegészítő joghatóság] ítélet, C‑645/20, EU:C:2022:267, 33. és 34. pont).

28

Ráadásul a Bíróság megállapította, hogy az öröklés egészében történő határozathozatalt érintő ezen joghatósági szabályok nem biztosítják az érdekelt felek számára azt a lehetőséget, hogy érdekeik függvényében válasszák meg valamely tagállam bíróságát, e rendelet 5. cikke alkalmazásának fenntartása mellett, az öröklésére alkalmazandó jognak az örökhagyó által történő megválasztásának esetén (2022. április 7‑iV A és Z A [Öröklési ügyekben irányadó kiegészítő joghatóság] ítélet, C‑645/20, EU:C:2022:267, 32. pont).

29

Ami konkrétan a Bíróság által elfogadott ezen értelmezés körülményeit illeti, meg kell állapítani, hogy a 2022. április 7‑iV A és Z A (Öröklési ügyekben irányadó kiegészítő joghatóság) ítélet (C‑645/20, EU:C:2022:267) 25. pontjában a Bíróság abból az előfeltevésből indult ki, hogy az örökhagyó szokásos tartózkodási helye az Egyesült Királyságban, vagyis egy olyan tagállamban volt, amelyre még ezen országnak az Unióból való kilépését megelőzően sem vonatkozott a 650/2012 rendelet. A Bíróság e rendelet 10. cikkének értelmezése keretében megállapította, hogy az e cikkben előírt joghatósági szabályok akkor alkalmazhatók, ha az örökhagyó szokásos tartózkodási helye olyan uniós tagállamban volt, amelyre nézve e rendelet nem kötelező.

30

A jelen ügyben, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye Németországban volt, és nem választotta meg az utána történő öröklés egészére alkalmazandó jogot.

31

E körülmények között a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdése a) pontjának egyértelmű szövegéből világosan kitűnik, hogy e rendelkezés nem alkalmazandó az olyan helyzetben, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amelyben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye az elhalálozásának időpontjában olyan tagállamban volt, amelyre nézve e rendelet kötelező.

32

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben előírt kiegészítő joghatósági szabály csak akkor alkalmazandó, ha az örökhagyó szokásos tartózkodási helye az elhalálozás időpontjában olyan tagállamban volt, amelyre nézve e rendelet nem kötelező, vagy valamely harmadik államban.

33

A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével lényegében arra vár választ, hogy az uniós joggal, és többek között az EUMSZ 267. cikkel ellentétes‑e, ha valamely nemzeti bíróság, amely az általa meghozott határozatnak a magasabb szintű bíróság általi hatályon kívül helyezését követően jár el, a nemzeti eljárásjog értelmében kötve van az e magasabb szintű bíróság által elvégzett jogi értékeléshez, amennyiben ezen utóbbi nem felel meg a Bíróság értelmezése szerinti uniós jognak.

34

E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 267. cikk a lehető legszélesebb lehetőséget biztosítja a nemzeti bíróságok számára arra, hogy a Bírósághoz forduljanak, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben uniós jogi rendelkezések értelmezésére vagy érvényességének értékelésére vonatkozó kérdések merülnek fel, amelyek tisztázása az általuk elbírálandó jogvitához szükséges (2010. október 5‑iElchinov ítélet, C‑173/09, EU:C:2010:581, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság által az előzetes döntéshozatali eljárás során hozott ítélet az alapügy elbírálásánál a nemzeti bíróságra nézve kötelező erejű a szóban forgó uniós intézmények jogi aktusainak értelmezését vagy érvényességét illetően (2010. október 5‑iElchinov ítélet, C‑173/09, EU:C:2010:581, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

E tekintetben az a nemzeti bíróság, amely korábban már élt az EUMSZ 267. cikk második albekezdésében részére biztosított lehetőséggel, kötve van az alapügy elbírálásánál a Bíróság által a szóban forgó rendelkezések tekintetében adott értelmezéshez, és adott esetben figyelmen kívül kell hagynia a felsőbb szintű bíróság megállapításait, ha úgy ítéli meg, hogy ezen értelmezésre való figyelemmel azok nem felelnek meg az uniós jognak (2010. október 5‑iElchinov ítélet, C‑173/09, EU:C:2010:581, 30. pont; 2021. szeptember 9‑iDopravní podnik hl. m. Prahy ítélet, C‑107/19, EU:C:2021:722, 46. pont).

37

Ezenfelül az uniós jog elsőbbségének elve értelmében amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, az uniós jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság köteles biztosítani e normák teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve a nemzeti jogszabályok uniós joggal ellentétes rendelkezéseinek alkalmazását, anélkül hogy kérelmeznie kellene azok jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő előzetes megsemmisítését vagy várnia kellene arra (lásd ebben az értelemben: 2010. október 5‑iElchinov ítélet, C‑173/09, EU:C:2010:581, 31. pont; 2021. szeptember 9‑iDopravní podnik hl. m. Prahy ítélet, C‑107/19, EU:C:2021:722, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Ami konkrétan az olyan belső jogi szabályok meglétét illeti, amelyek előírják, hogy a nemzeti bíróságot feltétel nélkül köti az uniós jognak a valamely más nemzeti bíróság általi értelmezése, a Bíróság már megállapította, hogy az uniós joggal ellentétes, ha a nemzeti bíróságra nézve kötelező egy olyan nemzeti jogszabály, amelynek értelmében a felsőbb szintű nemzeti bíróság értékelése kötelező rá nézve, ha úgy tűnik, hogy ezen értékelés nem felelnek meg az uniós jognak (2010. október 5‑iElchinov ítélet, C‑173/09, EU:C:2010:581, 32. pont).

39

Ilyen feltételek mellett az uniós jog teljes érvényesülésének biztosítására vonatkozó követelmény a nemzeti bíróságok azon kötelezettségével jár, hogy adott esetben módosítaniuk kell az állandó ítélkezési gyakorlatot, amennyiben az a nemzeti jognak az uniós joggal összeegyeztethetetlen értelmezésén alapul (2021. szeptember 9‑iDopravní podnik hl. m. Prahy ítélet, C‑107/19, EU:C:2021:722, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Ebből következik, hogy a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság köteles biztosítani az EUMSZ 267. cikk teljes érvényesülését, szükség esetén a saját hatáskörénél fogva mellőzve azon nemzeti eljárásjogi szabályoknak – a jelen esetben a polgári perrendtartás 386. §‑a (6) bekezdésének – az alkalmazását, amelyek előírják számára a Sąd Okręgowy w Szczecinie (szczecini regionális bíróság) jogi értelmezésének alkalmazását, mivel ezen értelmezés nem egyeztethető össze a Bíróság értelmezése szerinti uniós joggal.

41

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós joggal, és többek között az EUMSZ 267. cikkel ellentétes, ha valamely nemzeti bíróság, amely az általa meghozott határozatnak a magasabb szintű bíróság általi hatályon kívül helyezését követően jár el, a nemzeti eljárásjog értelmében kötve van az e magasabb szintű bíróság által elvégzett jogi értékeléshez, amennyiben ezen utóbbi nem felel meg a Bíróság értelmezése szerinti uniós jognak.

42

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott: