–

a Vapo Atlantic SA képviseletében N. Franco Bruno, R. Leandro Vasconcelos és M. Martins Pereira advogados,

–

az Entidade Nacional para o Setor Energético E. P. E. képviseletében G. Capitão advogado,

–

a portugál kormány képviseletében P. Barros da Costa, M. Branco, C. Chambel Alves és J. Reis Silva, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében G. Braga da Cruz, B. De Meester és M. Escobar Gómez, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2006. november 20‑i 2006/96/EK tanácsi irányelvvel (HL 2006. L 363., 81. o.) módosított, a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1998. június 22‑i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1998. L 204., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 20. kötet, 337. o.; a továbbiakban: 98/34 irányelv) 1. cikke 3. pontjának, 8. cikke (1) bekezdésének és 10. cikke (1) bekezdése harmadik franciabekezdésének, valamint a 2009. április 23‑i 2009/30/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2009. L 140., 88. o.) módosított, a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről, a 93/12/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 1998. október 13‑i 98/70/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1998. L 350., 58. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 23. kötet, 182. o.; a továbbiakban: 98/70 irányelv) 7a. cikke (2) bekezdésének, a 2009/30 irányelv 4. cikke (1) bekezdése második albekezdésének, illetve a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. április 23‑i 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 140., 16. o.) 3. cikke (4) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Vapo Atlantic SA és az Entidade Nacional para o Setor Energético E. P. E. (az energiaágazat nemzeti szabályozó hatósága, a továbbiakban: ENSE) között ez utóbbi azon határozata tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amely pénzügyi kompenzáció megfizetésére kötelezte a Vapo Atlanticot, mivel az nem bizonyította, hogy a 2020. év második negyedévében szabadforgalomba bocsátott üzemanyagok bioüzemanyagot tartalmaztak.

3

A 98/34 irányelv 1. cikke előírta:

„Ezen irányelv alkalmazásában az következő meghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]”

4

Ezen irányelv 8. cikke (1) bekezdésének első albekezdése így rendelkezett:

„A 10. cikkre is figyelemmel a tagállamok azonnal közölnek a Bizottsággal minden műszakiszabály‑tervezetet, kivéve ha az csak egy nemzetközi vagy európai szabvány teljes szövegét ülteti át, ebben az esetben a megfelelő szabványra történő hivatkozás is elegendő; A Bizottságot egy közleményben a szabály elfogadása szükségességének indokairól is tájékoztatni kell, amennyiben ezek nem derülnek ki már a tervezetből is.”

5

Az említett irányelv 10. cikke (1) bekezdésének harmadik franciabekezdése értelmében:

„A 8. és 9. cikk nem alkalmazható a tagállamok azon törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseire, vagy azokra az önkéntes megállapodásokra, amelyek következtében a tagállamok:

6

A 98/70 irányelv „Az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése” című 7a. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok kijelölik azt a forgalmazót vagy azokat a forgalmazókat, amelyek a forgalmazott tüzelőanyag és energia teljes életciklusra vonatkozó, energiaegységre számított üvegházhatású gázkibocsátás nyomon követéséért és az arról való jelentéstételért felelősek. A közúti járművekben történő felhasználásra szolgáló villamos energia szolgáltatói esetében a tagállamok biztosítják, hogy ezek a szolgáltatók dönthessenek úgy, hogy hozzá kívánnak járulni a (2) bekezdésben megállapított csökkentési kötelezettséghez, amennyiben bizonyítani tudják, hogy megfelelően képesek mérni és nyomon követni az e járművekben történő felhasználásra szolgáló villamos energiát.

2011. január 1‑től a forgalmazók évente jelentenek a tagállam által kijelölt hatóságnak a tagállamon belül forgalomba hozott tüzelőanyag és energia üvegházhatásúgáz‑kibocsátásának intenzitásáról, megadva legalább az alábbiakra vonatkozó információkat:

A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a jelentéseket ellenőrizzék.

Szükség esetén a Bizottság e bekezdés végrehajtásához iránymutatásokat állapít meg.

(2)   A tagállamok előírják a forgalmazók számára, hogy a fokozatosság szempontját szem előtt tartva 2020. december 31‑ig az (5) bekezdés b) pontjában említett, tüzelőanyagokra az alapkövetelményekhez képest maximum 10%‑kal csökkentsék a forgalmazott tüzelőanyagból és energiából származó, teljes életciklusra és energiaegységre számított üvegházhatású gázkibocsátást. E csökkentésnek az alábbiakból kell állnia:

7

A 2009/30 irányelv (8) és (9) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

8

A 2009/30 irányelv „Átültetés” című 4. cikke ekképp rendelkezik:

„(1)   A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy legkésőbb 2010. december 31‑ig ennek az irányelvnek megfeleljenek.

A tagállamok haladéktalanul megküldik a Bizottságnak e rendelkezéseik szövegét.

Amikor a tagállamok elfogadják ezeket a rendelkezéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg.

(2)   A tagállamok megküldik a Bizottságnak nemzeti joguk azon főbb rendelkezéseinek szövegét, amelyeket az ezen irányelv által szabályozott területen fogadnak el.”

9

A 2009/28 irányelvet 2021. július 1‑jével hatállyal hatályon kívül helyezte a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló, 2018. december 11‑i (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2018. L 328., 82. o.). Mindazonáltal a szóban forgó tényállás megvalósulásának időpontjára tekintettel az alapeljárásra a 2009/28 irányelv rendelkezései irányadók.

10

A 2009/28 irányelv (8) és (9) preambulumbekezdése kimondta:

11

A 2009/28 irányelv „Hatály” című 1. cikke előírta:

„Ez az irányelv közös keretet hoz létre a megújuló energiaforrásokból előállított energia támogatására. Kötelező nemzeti célkitűzéseket állapít meg a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a teljes bruttó energiafogyasztásban képviselt összarányára és a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a közlekedésben felhasznált részarányára vonatkozóan. […]”

12

A 2009/28 irányelv „A megújuló energiaforrásokból előállított energia felhasználására vonatkozó összesített kötelező nemzeti célértékek és intézkedések” című 3. cikkének (4) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„A tagállamok biztosítják, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a közlekedés valamennyi formájában felhasznált részaránya 2020‑ban legalább az egyes tagállamokban közlekedési célra felhasznált végső energiafogyasztás 10%‑a legyen.

[…]”

13

A 2009/28 irányelvet az utolsó hatályos változatában a 2015. szeptember 9‑i (EU) 2015/1513 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 239., 1. o.) módosította, amely irányelv 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően előírta, hogy az ezen irányelvvel bevezetett módosításokat a tagállamoknak legkésőbb 2017. szeptember 10‑ig át kell ültetniük, továbbá kötelesek voltak haladéktalanul tájékoztatni a Bizottságot minden átültető intézkedésről.

14

A 2012. január 17‑i Decreto‑Lei n.° 6/2012 (6/2012. sz. törvényerejű rendelet) által módosított 2010. október 25‑i Decreto‑Lei n.° 117/2010 (117/2010. sz. törvényerejű rendelet; a továbbiakban: 117/2010. sz. törvényerejű rendelet) 11. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Azok a jogalanyok, akik a 2010. december 31‑i 55‑A/2010. sz. törvénnyel módosított 2010. június 21‑i 73/2010. sz. törvényerejű rendelettel jóváhagyott jövedéki adóról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban szabadforgalomba bocsátásra vonatkozó nyilatkozatok benyújtásával bocsátanak szabadforgalomba gépjármű‑üzemanyagot […], kötelesek hozzájárulni a bioüzemanyag hozzáadására vonatkozó célkitűzések megvalósításához, a következő, energiatartalomban kifejezett, az általuk szabadforgalomba bocsátott üzemanyagok mennyiségéhez viszonyított százalékos arányban, a cseppfolyósított gáz (LPG) és a földgáz kivételével:

15

A 6/2012 törvényerejű rendelet preambuluma pontosítja, hogy „a […] 117/2010. sz. törvényerejű rendelet, amely részben átülteti a nemzeti jogba a [2009/82 irányelvet] és [a 2009/30 irányelvet], megállapítja a bioüzemanyagok és folyékony bio‑energiahordozók termelésére és felhasználására vonatkozó fenntarthatósági kritériumokat, a bioüzemanyagok szárazföldi közlekedésben való használatának előmozdítására szolgáló mechanizmusokat, és meghatározza a bioüzemanyagok kötelező adagolásának korlátait”.

16

A Vapo Atlantic a tevékenységét a portugáliai üzemanyagpiacon végző társaság.

17

Mivel bejegyzett címzettnek minősül, nem felel meg azoknak a jogszabályi feltételeknek, amelyek a bioüzemanyagoknak az általa Portugáliában szabadforgalomba bocsátott gépjármű‑üzemanyagokba történő keveréséhez szükségesek. Következésképpen egy Spanyolországban letelepedett társaságtól vásárol ilyen üzemanyagokat, amelyek a spanyol jogszabályok rendelkezéseit tiszteletben tartó arányban tartalmaznak bioüzemanyagot.

18

A Vapo Atlantic semmilyen bizonyítékot nem nyújtott be az ENSE‑nek arra vonatkozóan, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta volna az azon társaság által alkalmazott önkéntes tanúsítási rendszert, amelytől Spanyolországban gépjármű‑üzemanyagot vásárol.

19

2020 második negyedévében a Vapo Atlantic 7582 tonna gépjármű‑üzemanyagot bocsátott szabad forgalomba.

20

Az ENSE megállapította, hogy az őt a 117/2010. sz. törvényerejű rendelet alapján terhelő kötelezettséget megszegve a Vapo Atlantic nem rendelkezett a bioüzemanyagokra vonatkozó tanúsítvánnyal, holott legalább 758‑cal kellett volna rendelkeznie annak igazolására, hogy tiszteletben tartotta a 2020 második negyedévében szabad forgalomba bocsátott gépjármű‑üzemanyagokhoz 10%‑ban bioüzemanyagot keverjen.

21

Következésképpen az ENSE határozatot hozott, amelyben arra kötelezte a Vapo Atlanticot, hogy fizessen meg 90884 euró összeget pénzügyi kompenzácó címén, azzal az indokkal, hogy ez utóbbi nem bizonyította, hogy az általa 2020 második negyedévében szabad forgalomba bocsátott gépjármű‑üzemanyaghoz bioüzemanyagot kevertek, megsértve ezzel a 117/2010. sz. törvényerejű rendelet 11. cikkének (1) bekezdését.

22

A Vapo Atlantic e határozatot megtámadta a Tribunal Administrativo e Fiscal de Braga (bragai közigazgatási és adóügyi bíróság, Portugália) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság.

23

E bíróság hangsúlyozza, hogy úgy tűnik, hogy a jelen ítélet 21. pontjában említett nemzeti szabályozás tervezetét nem közölték a Bizottsággal annak közzétételét és hatálybalépését megelőzően.

24

Az említett bíróság lényegében a 98/34 irányelv rendelkezéseinek értelmezését kéri annak meghatározása érdekében, hogy az említett szabályozás olyan „műszaki szabálynak” minősül‑e, amelyet be kellett volna jelenteni a Bizottságnak.

25

Először is, ugyanezen bíróság arra keresi a választ, hogy a 117/2010. sz. törvényerejű rendelet 11. cikkének (1) bekezdése, amely arra szorítkozik, hogy meghatározza a szabad forgalomba bocsátott gépjármű‑üzemanyagokhoz keverendő bioüzemanyag százalékos arányát, anélkül hogy rögzítené ez utóbbiak bármely jellemzőjét, a 98/34 irányelv 1. cikkének 11. pontja értelmében vett „műszaki szabálynak” tekinthető‑e, és közelebbről, hogy ezen 1. cikk 4. pontja értelmében vett „egyéb követelményről” van‑e szó.

26

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 117/2010. sz. törvényerejű rendelet 11. cikkének (1) bekezdése az említett irányelv 8. cikkének (1) bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartozhat‑e, amennyiben e nemzeti jogi rendelkezés „európai szabvány teljes [szövege átültetésének]” minősül. Ugyanis a 98/70 irányelv 7a. cikkének (2) bekezdése előírja a tagállamok számára azt a kötelezettséget, hogy megköveteljék a szállítóktól, hogy a lehető legfokozatosabban 10%‑kal csökkentsék üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

27

Harmadszor e bíróság arra keresi a választ, hogy a 117/2010. sz. törvényrendelet 11. cikkének (1) bekezdése a 2009/30 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének második albekezdésére és a 2015/1513 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésére tekintettel a 98/34 irányelv 10. cikke (1) bekezdése harmadik franciabekezdésének hatálya alá tartozik‑e. E két utóbbi rendelkezés ugyanis a 98/34 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének harmadik franciabekezdése értelmében vett „kötelező közösségi jogszabályban előírt védzáradéknak” tekinthető.

28

Negyedszer az említett bíróság másodlagosan arra keresi a választ, hogy milyen következményekkel jár a jogszabálytervezet közlésére vonatkozó, a 98/34 irányelv 8. cikkének (1) bekezdésében előírt kötelezettség megszegése. A kérdést előterjesztő bíróság elismeri, hogy főszabály szerint a nemzeti rendelkezések e rendelkezés szerinti közlésének elmaradása e rendelkezések érvényesíthetetlenségét vonja maga után. Mindazonáltal kétségei vannak e tekintetben, mivel az ilyen értelmezés a bioüzemanyagoknak a szabad forgalomba bocsátott gépjármű‑üzemanyagokba történő keverésére vonatkozó kötelezettség általános megsértését vonná maga után. Ugyanezen értelmezés nemcsak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére és a megújuló energiaforrások előmozdítására irányuló nemzeti célkitűzést veszélyeztetné, hanem ezen európai törekvést is.

29

E körülmények között a Tribunal Administrativo e Fiscal de Braga (bragai közigazgatási és adóügyi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

30

Az ENSE úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan, mivel azon rendelkezések szövege, amelyek értelmezését a kérdést előterjesztő bíróság kéri, egyértelmű, és ezért nincs tisztázandó kétség.

31

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az EUMSZ 267. cikkben foglalt eljárás keretében egyedül a jogvitában eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelősséggel tartozó nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira figyelemmel megítélje egyrészt az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét ítéletének meghozatalához, másrészt a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, amennyiben az előterjesztett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2021. október 6‑iSumal ítélet, C‑882/19, EU:C:2021:800, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

A jelen ügyben elegendő megállapítani, hogy – amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik – az előterjesztett kérdések közvetlen kapcsolatban állnak az alapeljárással, és relevánsak a kérdést előterjesztő bíróság által meghozandó döntés szempontjából. E kérelem egyébként elegendő elemet tartalmaz ahhoz, hogy meghatározható legyen e kérdések terjedelme, és hogy azokra hasznos választ lehessen adni.

33

Mindenesetre a nemzeti bíróság számára egyáltalán nem tilos, hogy előzetes döntéshozatal céljából olyan kérdést terjesszen a Bíróság elé, amelynek megválaszolása az alapeljárásban részt vevő felek egyikének véleménye szerint nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek. Így, még azt feltételezve is, hogy ez a helyzet áll fenn, az ilyen kérdéseket tartalmazó előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem válik elfogadhatatlanná (2021. október 14‑iViesgo Infraestructuras Energéticas ítélet, C‑683/19, EU:C:2021:847, 26. pont).

34

Következésképpen az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

35

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az alapeljárásban a Vapo Atlanticnak pénzügyi kompenzációt kellett fizetnie a 117/2010. sz. törvényerejű rendelet 11. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt, mivel e társaság nem tett eleget azon kötelezettségének, hogy tanúsítványokat mutasson be, amelyek alkalmasak annak igazolására, hogy bioüzemanyagot kevertek az általa 2020 második negyedévében szabad forgalomba bocsátott gépjármű‑üzemanyagokba.

36

E tekintetben, noha a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésében formálisan hivatkozott a 98/34 irányelv 1. cikkének 3. pontjára, e kérdés megfogalmazásából kitűnik, hogy arra keresi a választ, hogy a nemzeti szabályozás által előírt kötelezettség az ezen irányelv 1. cikkének 4. pontja értelmében vett „egyéb követelmények” fogalmába tartozik‑e, és így az említett irányelv 1. cikkének 11. pontja értelmében vett „műszaki szabálynak” minősül‑e.

37

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy első és negyedik kérdésével, amelyeket együttesen kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 98/34 irányelv 1. cikkének 4. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely a valamely gazdasági szereplő által egy adott évben szabad forgalomba bocsátott gépjármű‑üzemanyaghoz 10% bioüzemanyag keverésére irányuló célt határoz meg, az ezen irányelv 1. cikkének 4. pontja értelmében vett „egyéb követelmény” fogalma alá tartozik, és ekképpen ezen irányelv 1. cikkének 11. pontja értelmében vett „műszaki szabálynak” minősül, amely szabály csak akkor érvényesíthető a magánszemélyekkel szemben, ha annak tervezetét ugyanezen irányelv 8. cikke (1) bekezdésének megfelelően közölték.

38

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az „egyéb követelmények” fogalmát a 98/34 irányelv 1. cikkének 4. pontja úgy határozza meg, mint „a műszaki leíráson kívüli egyéb olyan követelmény, amelyet a termékre különösen a fogyasztók vagy a környezet védelme céljából írnak elő, és amely befolyásolja a termék forgalomba hozatal utáni életciklusát, ilyen követelmény például a használat, az újrafeldolgozás, az újrafelhasználás vagy hulladékkezelés feltételei, ha ezek a feltételek jelentősen befolyásolhatják a termék összetételét vagy természetét, valamint értékesítését”.

39

Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően e kategóriába tartozik az olyan szabályozás, amely olyan feltételt állapít meg, amely jelentős módon befolyásolhatja a termék összetételét, természetét vagy értékesítését, mivel ezen „egyéb követelmények” azon követelményeket jelentik, amelyek a szóban forgó termék forgalomba hozatalát követő életciklusának figyelembevételéből fakadnak, és különösen e termék felhasználásával kapcsolatosak (2020. május 28‑iECO‑WIND Construction ítélet, C‑727/17, EU:C:2020:393, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság kétségei olyan nemzeti szabályozásra vonatkoznak, amely megköveteli az LPG‑től és a földgáztól eltérő gépjármű‑üzemanyagot forgalmazó gazdasági szereplőktől, hogy járuljanak hozzá a bioüzemanyag hozzákeverése tekintetében az általuk forgalomba hozott gépjármű‑üzemanyagok éves mennyiségére vonatkozóan meghatározott, a 2020. év vonatkozásában 10%‑ban rögzített cél eléréséhez. Még ha az ilyen szabályozás nem is határozza meg pontosan az érintett gépjármű‑üzemanyag típusát, és nem határoz meg százalékos arányt a gépjármű‑üzemanyaghoz ténylegesen keverendő bioüzemanyag tekintetében, továbbá nem határozza meg pontosan a hozzákeverendő bioüzemanyag típusát, az általa a környezet védelme céljából rögzített követelmény a gépjármű‑üzemanyagok forgalomba hozatalát követő életciklusára vonatkozik, és jelentős mértékben befolyásolhatja az említett termékek forgalmazását, amennyiben az általa előírt, bioüzemanyag hozzákeverésére vonatkozó kötelezettség elmulasztása pénzügyi kompenzáció fizetésére való kötelezést vonhat maga után.

41

Ebből következik, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely a valamely gazdasági szereplő által a 2020. évben szabad forgalomba bocsátott gépjármű‑üzemanyaghoz 10% bioüzemanyag keverésére irányuló célt határoz meg, a 98/34 irányelv 1. cikkének 4. pontja értelmében vett „egyéb követelmények” fogalma alá tartozik, és így az ezen irányelv 1. cikkének 11. pontja értelmében vett „műszaki szabálynak” minősül.

42

Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 98/34 irányelv a megelőző ellenőrzés révén az áruk szabad mozgásának biztosítására irányul, amely az Unió egyik alapja. Ez az ellenőrzés azért hasznos, mert az irányelv hatálya alá tartozó műszaki szabályok akadályozhatják a tagállamok közötti kereskedelmet, és ezek az akadályok csak akkor megengedhetők, ha közérdekű célt szolgáló, feltétlenül érvényesítendő követelmények teljesüléhez szükségesek (lásd ebben az értelemben: 1996. április 30‑iCIA Security International ítélet, C‑194/94, EU:C:1996:172, 40. pont; 2012. július 19‑iFortuna és társai ítélet, C‑213/11, C‑214/11 és C‑217/11, EU:C:2012:495, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

Ennek keretében a 98/34 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése főszabály szerint arra kötelezi a tagállamokat, hogy minden műszakiszabály‑tervezetet haladéktalanul közöljenek a Bizottsággal. E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az e 8. cikk (1) bekezdésében előírt közlési kötelezettség megsértése olyan lényeges eljárási hibának minősül, amely az érintett műszaki szabályok alkalmazhatatlanságát eredményezi, és így azokra nem lehet magánszemélyekkel szemben hivatkozni (lásd ebben az értelemben: 1996. április 30‑iCIA Security International ítélet, C‑194/94, EU:C:1996:172, 54. pont).

44

A fenti indokokra tekintettel az első és a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 98/34 irányelv 1. cikkének 4. pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely a valamely gazdasági szereplő által egy adott évben szabad forgalomba bocsátott gépjármű‑üzemanyaghoz 10% bioüzemanyag keverésére irányuló célt határoz meg, a 98/34 irányelv 1. cikkének 4. pontja értelmében vett „egyéb követelmény” fogalma alá tartozik, és ekképpen az ezen irányelv 1. cikkének 11. pontja értelmében vett „műszaki szabálynak” minősül, amely szabály csak akkor érvényesíthető a magánszemélyekkel szemben, ha annak tervezetét az említett irányelv 8. cikke (1) bekezdésének megfelelően közölték.

45

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 98/34 irányelv 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az a nemzeti szabályozás, amely a 98/70 irányelv 7a. cikke (2) bekezdésének a 2009/28 irányelv 3. cikkének (4) bekezdésében szereplő célkitűzéssel összeegyeztethető átültetésére irányul, alkalmas arra, hogy egyszerűen a 98/34 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése értelmében vett európai szabvány teljes átültetésének minősüljön, és ennélfogva mentesüljön az e rendelkezésben előírt közlési kötelezettség alól.

46

E tekintetben a 98/34 irányelv 1. cikke 6. pontjának megfelelően ezen irányelv értelmében „szabványnak” minősül az olyan, elismert szabványügyi testület által jóváhagyott műszaki leírás, amelynek betartása nem kötelező, és amely a nemzetközi szabványok, az európai szabványok vagy a nemzeti szabványok kategóriájába tartozik. Az „európai szabvány” fogalmát e rendelkezés úgy határozza meg, mint amelyet európai szabványügyi testület fogad el, és a nyilvánosság számára hozzáférhető.

47

E meghatározásokból tehát az következik, hogy a műszaki szabályok, és közelebbről a 98/34 irányelv összefüggésében értelmezett „európai szabvány” fogalmának hatálya a valamely európai szabványügyi testület által elfogadott szabványokra korlátozódik.

48

Márpedig sem a 2009/28 irányelv 3. cikkének (4) bekezdéséből, sem pedig a 98/70 irányelv 7a. cikkének (2) bekezdéséből nem tűnik ki, hogy az uniós jogalkotó e rendelkezésekkel a 98/34 irányelv 1. cikkének 6. pontja értelmében vett „európai szabványokat” fogadott volna el.

49

Egyrészt ugyanis a 2009/28 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése – ezen irányelv (8) és (9) preambulumbekezdésével, valamint 1. cikkével összefüggésben értelmezve – olyan kötelező célkitűzések megállapítására szorítkozik, amelyek szerint a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a közlekedés valamennyi formájában felhasznált részaránya 2020‑ban legalább az egyes tagállamokban a közlekedési ágazat végső energiafogyasztása 10%‑ának kell megfelelnie, egyidejűleg mérlegelési mozgásteret biztosítva a tagállamoknak az általuk megfelelőnek tartott intézkedések tekintetében.

50

Másrészt a 98/70 irányelv 7a. cikkének (2) bekezdése konkretizálja az uniós jogalkotó azon szándékát, hogy energiaegységenként 10%‑kal csökkentse a szállított üzemanyag vagy energia teljes életciklusában keletkezett, üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Mindazonáltal, amint az ezen, a 2009/30 irányelv (8) és (9) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett rendelkezésből kitűnik, a tagállamok továbbra is mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a tekintetben, hogy e csökkentést bioüzemanyagok vagy helyettesítő üzemanyagok felhasználásával, illetve a fáklyázás csökkentésével érik el.

51

Ebből következik, hogy sem a 2009/28 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése, sem a 98/70 irányelv 7a. cikkének (2) bekezdése nem ír elő a 98/34 irányelv 1. cikkének 6. pontja értelmében vett „szabványt”.

52

A fenti indokokra tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 98/34 irányelv 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a nemzeti szabályozás, amely a 98/70 irányelv 7a. cikke (2) bekezdésének a 2009/28 irányelv 3. cikkének (4) bekezdésében szereplő célkitűzéssel összeegyeztethető átültetésére irányul, nem alkalmas arra, hogy egyszerűen a 98/34 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése értelmében vett európai szabvány teljes átültetésének minősüljön, és ennélfogva mentesüljön az e rendelkezésben előírt közlési kötelezettség alól.

53

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás 2012. január 18‑án lépett hatályba, míg a 2015/1513 irányelv, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdésben hivatkozik, 5. cikkének megfelelően 2015. október 5‑én lépett hatályba. E körülmények között e kérdés megválaszolása keretében nem vehető figyelembe ez az irányelv.

54

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2009/30 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének második albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezés a 98/34 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének harmadik franciabekezdése értelmében vett, kötelező uniós jogszabályban előírt védzáradéknak minősül.

55

Meg kell állapítani, hogy a 2009/30 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének első két albekezdése arra szorítkozik, hogy határidőt állapít meg a tagállamok számára az irányelv átültetésére, azaz legkésőbb 2010. december 31‑ig az ehhez szükséges törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések útján, és felhívja őket, hogy haladéktalanul közöljék a Bizottsággal e rendelkezések szövegét. E rendelkezés harmadik albekezdése előírja, hogy amikor a tagállamok elfogadják ezeket a rendelkezéseket, azok utaljanak a 2009/30 irányelvre.

56

Márpedig a 2009/30 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének szövegében semmi nem enged arra következtetni, hogy az uniós jogalkotó az irányelvbe olyan, az EUMSZ 114. cikk (10) bekezdése értelmében vett védzáradékot kívánt volna bevezetni, amelyet a tagállamok alkalmazhattak volna.

57

Ami ezt illeti, ez utóbbi rendelkezés előírja, hogy a harmonizációs intézkedések indokolt esetben védzáradékot tartalmaznak, amely felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy az EUMSZ 36. cikkben említett egy vagy több nem gazdasági okból, uniós ellenőrzési eljárás alá tartozó ideiglenes intézkedéseket hozzanak. Ebből következik, hogy az ilyen védzáradékot a harmonizációs aktusnak kifejezetten elő kell írnia. Márpedig a 2009/30 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése nem felel meg e jellemzőknek, ennélfogva nem minősülhet ilyen védzáradéknak.

58

A fentiekből következik, hogy a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/30 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés nem minősül a 98/34 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének harmadik franciabekezdése értelmében vett, kötelező uniós jogszabályban előírt védzáradéknak.

59

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: