–

TP képviseletében F. Rocheteau avocat,

–

a francia kormány képviseletében A. Daniel és A.‑L. Desjonquères, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

a spanyol kormány képviseletében kezdetben: I. Herranz Elizalde és S. Jiménez García, később: I. Herranz Elizalde, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében kezdetben: C. Valero és M. Wilderspin, később: C. Valero, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 201., 107. o.; helyesbítések: HL 2012. L 344., 3. o.; HL 2013. L 60., 140. o. és HL 2019. L 243., 9. o.) 10. cikke (1) bekezdése a) pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az XA gyermekei, VA és ZA (a továbbiakban: az alapeljárás felperesei) és TP, XA házastársa között, az XA utáni öröklés egészének ügyében eljáró hagyatéki megbízott kijelölésére irányuló kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Az 650/2012 rendelet (7), (27), (30), (43) és (82) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

[…]

[…]

[…]

[…]

4

E rendelet „Joghatóság” című II. fejezete tartalmazza többek között a rendelet 4–6., 10. és 15. cikkét.

5

Az említett rendelet „Általános joghatóság” című 4. cikke előírja:

„Annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.”

6

Ugyanezen rendelet „A joghatóságra vonatkozó megállapodás” című 5. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben az örökhagyó az utána történő öröklésre alkalmazandó jognak a 22. cikk szerint valamely tagállam jogát választotta, az érintett felek megállapodhatnak arról, hogy ezen tagállam bírósága vagy bíróságai kizárólagos joghatósággal rendelkezzenek bármely öröklési ügyben történő határozathozatalra”.

7

A 650/2012 rendeletnek „A joghatóság hiányának megállapítása jogválasztás esetén” című 6. cikke az alábbiakat írja elő:

„Amennyiben az örökhagyó az utána történő öröklésre alkalmazandó jognak a 22. cikk szerint valamely tagállam jogát választotta, a 4. cikk vagy a 10. cikk alapján eljáró bíróság:

8

E rendelet „Kiegészítő joghatóság” című 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában nem valamely tagállamban található, azon tagállam bíróságai, amelyben hagyatéki vagyontárgyak találhatók, mégis joghatósággal rendelkeznek az öröklés egészében történő határozathozatalra, ha:

(2)   Amennyiben egyik tagállam bírósága sem rendelkezik az (1) bekezdés értelmében joghatósággal, azon tagállam bíróságai, amelyben hagyatéki vagyontárgyak találhatók, mégis joghatósággal rendelkeznek az e vagyontárgyak tekintetében történő határozathozatalra.”

9

Az említett rendeletnek „A joghatóság vizsgálata” című 15. cikke a következőket írja elő:

„Amennyiben valamely tagállam bírósága előtt olyan öröklési ügyben indul eljárás, amely tekintetében e rendelet értelmében nem rendelkezik joghatósággal, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát.”

10

Ugyanezen rendelet „Alkalmazandó jog” című III. fejezetében szereplő 21. cikke, amely az „Főszabály” címet viseli, a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik, az öröklés egészére alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.

(2)   Amennyiben – kivételes esetben – az eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy az örökhagyó az elhalálozásának időpontjában nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódott egy másik államhoz, mint ahhoz, amelynek joga az (1) bekezdés értelmében alkalmazandó lenne, az öröklésre alkalmazandó jog ennek a másik államnak a joga”.

11

A 650/2012 rendelet „Jogválasztás” című 22. cikke (1) bekezdésének első albekezdése előírja:

„Egy adott személy az utána történő öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik.

[…]”

12

A francia állampolgárságú XA 2015. szeptember 3‑án Franciaországban hunyt el. 1981 óta az Egyesült Királyságban rendelkezett lakóhellyel, ahol 1996‑ban házasságot kötött TP‑vel. Miután beteg lett, visszatért Franciaországba, hogy 2012 augusztusától az egyik gyermekével éljen egy olyan lakásban, amelyet két hónappal korábban egy ingatlanokkal foglalkozó polgári jogi társaság közvetítésével vásárolt.

13

XA házastársát, TP‑t, aki az Egyesült Királyság állampolgára, valamint három, első házasságából származó gyermekét, YA‑t és az alapeljárás felpereseit hagyta maga után örökösként. Mivel YA időközben elhunyt, az alapeljárás felperesei jelezték, hogy fiútestvérük jogutódjaiként is eljárnak. XA hagyatéki vagyontárgyakkal rendelkezett Franciaországban.

14

Az alapeljárás felperesei a francia bíróságok előtt pert indítottak TP ellen az örökhagyó utáni öröklés egészének ügyében eljáró hagyatéki gondnok kijelölése iránt, a 650/2012 rendelet 4. cikkének alkalmazására, valamint arra hivatkozva, hogy az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában Franciaországban volt.

15

2017. december 12‑i végzésével a tribunal de grande instance de Nanterre (nanterre‑i általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) elnöke, ideiglenes intézkedés iránti eljárásban, a 650/2012 rendelet 4. cikke alapján megállapította az alapeljárás felpereseinek kérelme elbírálására vonatkozó joghatóságát. Következésképpen sor került a hagyatéki gondnok kijelölésére.

16

2019. február 21‑i ítéletével a cour d’appel de Versailles (versailles‑i fellebbviteli bíróság, Franciaország) hatályon kívül helyezte e végzést, és a 650/2012 rendelet alkalmazásában megállapította, hogy a 650/2012 rendelet 4. cikke alapján a francia bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal az örökhagyó utáni öröklés egészére vonatkozó határozathozatalra, lényegében azért, mert az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában még mindig az Egyesült Királyságban volt.

17

Az alapeljárás felperesei felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be ezen ítélettel szemben be a Cour de cassationhoz (semmítőszék, Franciaország), a kérdést előterjesztő bírósághoz, többek között arra hivatkozva, hogy a cour d’appel de Versailles (versailles‑i fellebbviteli bíróság) tévesen alkalmazta a jogot, amikor annak ellenére nem vette figyelembe a 650/2012 rendelet 10. cikkét, amely kiegészítő jelleggel azon tagállam bíróságainak joghatóságát írja elő az öröklés egészében történő határozathozatalra, amelyben hagyatéki vagyontárgyak találhatók, hogy noha az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában nem Franciaországban volt, de ezen állam állampolgára volt, és ott vagyontárgyakkal rendelkezett.

18

A kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt előadja, hogy az alapeljárás felperesei nem hivatkoztak a 650/2012 rendelet 10. cikkére a cour d’appel de Versailles előtt. Ennélfogva felmerül a kérdés, hogy ez a fellebbviteli bíróság, amely megállapította, hogy XA francia állampolgár, és elhalálozásának időpontjában hagyatéki vagyontárgyakkal rendelkezett Franciaországban, köteles volt‑e hivatalból vizsgálni az említett 10. cikk szerinti kiegészítő joghatóságának kritériumait.

19

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis rámutat arra, hogy a 650/2012 rendelet 15. cikke, amikor rendelkezik annak lehetőségéről, hogy amennyiben valamely tagállam bírósága előtt olyan öröklési ügyben indul eljárás, amely tekintetében e rendelet értelmében nem rendelkezik joghatósággal, a bíróság hivatalból megállapíthatja joghatóságának hiányát, nem pontosítja, hogy ezen utóbbi bíróság feladata‑e előzetesen megvizsgálni mind az általános, mind pedig a kiegészítő joghatóságra vonatkozó valamennyi lehetséges joghatósági kritériumot. Az említett rendelet különösen nem pontosítja, hogy a kiegészítő joghatóság vizsgálata fakultatív jellegű‑e.

20

Egyrészt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a 650/2012 rendelet a joghatósági összeütközések feloldásának olyan rendszerét hozza létre, amelyet a jogvitában eljáró tagállami bíróságoknak hivatalból kell alkalmazniuk, amennyiben e jogvita az e rendelet hatálya alá tartozó tárgykörbe tartozik. Márpedig nem lenne logikus, ha az eljáró tagállamok bíróságai, miután hivatalból figyelembe vették az említett rendelet alkalmazását a joghatósági összeütközés elbírálásához, kizárólag annak 4. cikke alapján megállapíthatnák joghatóságuk hiányát valamely harmadik állam bíróságai javára, anélkül hogy előzetesen vizsgálniuk kellene kiegészítő joghatóságukat ugyanezen rendelet 10. cikke alapján. Ennélfogva következetesebbnek tűnik, ha az említett bíróságok kötelesek – akár hivatalból is – megvizsgálni a joghatóság gyakorlásának valamennyi lehetséges kritériumát.

21

Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a 650/2012 rendelet 10. cikkében előírt, „kiegészítőnek” minősített joghatóságnak az a hatása, hogy eltér a rendeletet megalapozó, igazságszolgáltatási és jogalkotói hatáskörök egységességének elvétől. Amikor ugyanis valamely tagállam bírósága elismerte joghatóságát e 10. cikk alapján, mégis arra kényszerülhet, hogy az örökhagyónak az elhalálozása időpontjában szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogát alkalmazza, kivéve ha az eset valamennyi körülménye alapján egyértelmű, hogy az örökhagyó elhalálozásának időpontjában, az említett rendelet 21. cikke (2) bekezdésének megfelelően, nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódott egy másik államhoz, vagy hogy ugyanezen rendelet 22. cikke értelmében kifejezetten egy másik állam jogát választotta. Így nehezen ismerhető el, hogy egy „kiegészítőnek” minősített joghatósági szabályt az eljáró tagállam bíróságának kötelezően figyelembe kell vennie, még akkor is, ha arra a felek nem hivatkoznak.

22

Egyébiránt a 650/2012 rendelet, noha 15. cikkében kifejezetten előírja a joghatósággal nem rendelkező bíróság azon kötelezettségét, hogy hivatalból állapítsa meg joghatóságának hiányát, ezzel szemben nem ír elő olyan, egyenértékű rendelkezést, amely e bíróságot arra kötelezné, hogy joghatóságát hivatalból vizsgálja meg. Az öröklésre vonatkozó szabályok e rendelet értelmében a rendelkezési jogok körébe tartoznak, mivel az említett rendelet felhatalmazza a feleket arra, hogy joghatósági megállapodás megkötése révén állapodjanak meg azon tagállam bíróságának vagy bíróságainak kizárólagos joghatóságáról, amelynek jogát az örökhagyó az utána történő öröklésre vonatkozóan választotta (a 650/2012 rendelet 5. cikke), és amely lehetővé teszi e bíróságok számára, hogy folytassák a joghatóság gyakorlását, ha az eljárásban részt vevő, de a megállapodásban nem részes felek a bíróság joghatóságának vitatása nélkül megjelennek a bíróság előtt (e rendelet 9. cikke).

23

E körülmények között a Cour de cassation (semmítőszék) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„A [650/2012] rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye az elhalálozásának időpontjában nem valamely tagállamban található, azonban az örökhagyó szokásos tartózkodási helyétől eltérő valamely tagállam bírósága megállapítja, hogy az örökhagyó ezen állam állampolgára volt, és ott vagyontárgyakkal rendelkezett, köteles‑e hivatalból figyelembe venni az e cikk által előírt kiegészítő joghatóságát”.

24

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a tagállami bíróságnak hivatalból figyelembe kell vennie joghatóságát az e rendelkezésben előírt kiegészítő joghatósági szabály alapján, ha – miután az e rendelet 4. cikkében megállapított általános joghatósági szabály alapján fordultak hozzá – megállapítja, hogy ez utóbbi rendelkezés alapján nem rendelkezik joghatósággal.

25

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a cour d’appel de Versailles (versailles‑i fellebbviteli bíróság) úgy ítélte meg, hogy az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye nem Franciaországban, hanem az Egyesült Királyságban volt. E tekintetben meg kell állapítani, hogy amint az a 650/2012 rendelet (82) preambulumbekezdéséből következik, az Egyesült Királyság – az EU‑Szerződéshez és az EUM‑Szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló, 21. sz. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban – nem vett részt e rendelet elfogadásában. Egyébiránt nem tűnik úgy, hogy XA elhalálozásának időpontjában az Egyesült Királyság élt volna az e jegyzőkönyv 4. cikkében előírt azon lehetőséggel, hogy bejelentse az említett rendelet elfogadására irányuló szándékát. Ebben az időpontban az Egyesült Királyságot tehát, még ha az Európai Unió tagállama volt is, nem kötötte a 650/2012 rendelet, következésképpen azt nem kellett alkalmaznia. Márpedig e rendelet 10. cikkének értelmezése céljából meg kell állapítani, hogy az e rendelkezésben előírt joghatóság akkor is alkalmazható, ha az örökhagyó szokásos tartózkodási helye ilyen, az elhalálozásának időpontjában az említett rendelet hatálya alá nem tartozó tagállamban volt. Következésképpen, amennyiben az említett rendelkezésben előírt többi kritérium is teljesül, azt a következtetést kell levonni, hogy az alapügyben szereplő helyzet tartozhat e rendelkezés hatálya alá.

26

E tekintetben nem vitatott, hogy a 650/2012 rendelet 10. cikkére az alapeljárás felperesei sem első fokon, sem másodfokon nem hivatkoztak. Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés kizárólag annak meghatározására irányul, hogy a 650/2012 rendelet kötelezi‑e valamely tagállam e rendelet 4. cikke alapján eljáró bíróságát annak a hivatalból történő vizsgálatára, hogy az e rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt kritériumok alapján joghatósággal rendelkezik‑e, vagy pedig e bíróság megállapíthatja joghatóságának hiányát, ha a felperes nem hivatkozott e rendelkezésre az említett bíróság joghatóságának e bíróság általi gyakorlása érdekében.

27

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a joghatósággal kapcsolatos rendelkezéseket, amennyiben jelentésük és hatályuk meghatározása érdekében nem tartalmaznak utalást a tagállami jogra, az egész Unióban általában önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nemcsak azok kifejezéseit, hanem e rendelkezések összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját (lásd ebben az értelemben: 2018. június 21‑iOberle ítélet, C‑20/17, EU:C:2018:485, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

Ami először is a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövegét illeti, meg kell állapítani, hogy e rendelkezés olyan joghatósági szabályt állapít meg, amely előírja, hogy amennyiben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában nem valamely tagállamban található, azon tagállam bíróságai, amelyben a hagyatéki vagyontárgyak találhatók, mégis joghatósággal rendelkeznek az öröklés egészében történő határozathozatalra, ha az örökhagyó az elhalálozásának időpontjában rendelkezett e tagállam állampolgárságával.

29

Ekként a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövegéből kitűnik, hogy az e rendelkezésben ahhoz előírt két kritérium, hogy valamely tagállam bíróságai joghatósággal rendelkezzenek abban az esetben, ha az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában nem e tagállamban található, egyrészt az, hogy az örökhagyó az említett tagállamban hagyatéki vagyontárgyakkal rendelkezzen, másrészt pedig az, hogy az örökhagyó elhalálozásának időpontjában ugyanezen tagállam állampolgárságával rendelkezzen. Ezzel szemben e szövegből egyáltalán nem következik, hogy az ilyen joghatóság fennállása az örökhagyó vagy valamely érdekelt fél bármilyen magatartásától függne. Éppen ellenkezőleg, amint arra a főtanácsnok indítványának 67. és 68. pontjában lényegében rámutatott, a „joghatósággal rendelkeznek” kifejezés használata azt jelzi, hogy az e rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében előírt joghatóság kötelező jellegű.

30

Másodszor, azon szövegkörnyezetet illetően, amelybe a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontja illeszkedik, meg kell állapítani, hogy e rendelet 10. cikke e rendelet II. fejezetében található, amely öröklési ügyekben több joghatósági szabályt állapít meg. Közelebbről, e 10. cikk kiegészítő joghatósági szabályokat ír elő az említett rendelet 4. cikkében foglalt szabály által megállapított általános joghatósághoz képest, amely szabály az örökhagyó szokásos tartózkodási helye szerinti bíróságokat jelöli ki az érintett öröklés egészében történő határozathozatalra joghatósággal rendelkező bíróságokként.

31

Harmadszor, ami a 650/2012 rendelet 10. cikkének célját illeti, meg kell állapítani, hogy e cikket e rendelet (30) preambulumbekezdésével összefüggésben kell értelmezni, amely szerint „[biztosítani kell], hogy valamennyi tagállam bíróságai – ugyanazon az alapon – joghatóságot gyakorolhassanak az olyan személyek utáni öröklés tekintetében, akik az elhalálozásuk időpontjában nem a szokásos tartózkodási helyük szerinti tagállamban tartózkodtak.” E célból e preambulumbekezdés szerint e rendeletnek „hierarchikus sorrendben tartalmaznia kell azon okok kimerítő felsorolását, amelyek alapján kiegészítő joghatóság gyakorolható”.

32

Ebből az következik, hogy mivel a 650/2012 rendelet célja többek között az öröklési ügyekben a joghatósági szabályok egységes alkalmazásának biztosítása, mind e rendelet 4. cikkének, mind pedig 10. cikkének egyetlen célja az öröklés egésze tekintetében történő határozathozatalra vonatkozó joghatóság egységes kritériumainak meghatározása. E tekintetben e cikkek tehát nem biztosítják az érdekelt felek számára azt a lehetőséget, hogy érdekeik függvényében válasszák meg valamely tagállam bíróságát, e rendelet 5. cikke alkalmazásának fenntartása mellett, az öröklésére alkalmazandó jognak az örökhagyó által történő megválasztásának esetén.

33

E tekintetben ki kell emelni, hogy – amint arra a főtanácsnok indítványának 47. és 65. pontjában rámutatott – nincs hierarchikus viszony a 650/2012 rendelet 4. cikkében megállapított bíróság és az e rendelet 10. cikkében megállapított bíróság között, mivel e rendelkezések eltérő esetekre vonatkoznak. Az a tény, hogy az e rendelet 10. cikkében említett joghatóság „kiegészítőnek” minősül, ugyancsak nem jelenti azt, hogy e rendelkezés kevésbé lenne kötelező, mint az említett rendeletnek az általános joghatóságra vonatkozó 4. cikke.

34

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a „mégis” kifejezésnek a 650/2012 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében történő használata azt sugallja, hogy e rendelkezés az e rendelet 4. cikkében megállapított általános joghatósági szabállyal egyenértékű és kiegészítő joghatósági szabályra vonatkozik, így ezen utóbbi cikk alkalmazhatatlansága esetén meg kell vizsgálni, hogy az említett rendelet 10. cikkében előírt joghatósági kritériumok teljesülnek‑e.

35

Ezt az értelmezést egyébiránt megerősíti a 650/2012 rendelet által elérni kívánt cél, amint az a (7) preambulumbekezdésből kitűnik, amely cél a belső piac megfelelő működésének elősegítésére irányul, azáltal hogy a rendelet megszünteti azoknak a személyeknek a szabad mozgása előtti akadályokat, akik a határokon átnyúló vonatkozású örökléssel összefüggő jogaikat kívánják érvényesíteni. Konkrétabban, az európai igazságszolgáltatási térségben az örökösök és a hagyományosok, az örökhagyóhoz közel álló más személyek, valamint a hagyatéki hitelezők jogait hatékonyan kell biztosítani (lásd ebben az értelemben: 2018. március 1‑jei Mahnkopf ítélet, C‑558/16, EU:C:2018:138, 35. pont).

36

E célból a 650/2012 rendelet az öröklés egészére vonatkozó joghatósági szabályokat ír elő, amelyek objektív kritériumokon alapulnak. Ebből a szempontból e rendelet 10. cikkének (1) bekezdése hozzájárul az örökösök és a hagyományosok, az örökhagyóhoz közel álló más személyek, valamint a hagyatéki hitelezők igazságszolgáltatáshoz való jogának biztosításához, amennyiben az érintett helyzet szoros kapcsolatban áll valamely tagállammal, többek között azért, mert ez utóbbi területén hagyatéki vagyontárgyak találhatók.

37

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a 650/2012 rendelet az örökléssel kapcsolatos jogviták hatékony rendezéséhez való hozzájárulás érdekében az öröklés egységes kezelését kívánja elősegíteni. Amint azt a Bíróság több alkalommal kimondta, e rendelet rendelkezéseinek olyan értelmezése, amely az öröklési eljárás több részre bomlását vonná maga után, összeegyeztethetetlen ugyanezen rendelet céljaival (lásd ebben az értelemben: 2018. június 21‑iOberle ítélet, C‑20/17, EU:C:2018:485, 56. pont; 2020. július 16‑iE. E. [Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról és az alkalmazandó jogról] ítélet, C‑20/17, C‑80/19, EU:C:2020:569, 41. pont).

38

Az öröklés egységességének ezen elve is a 650/2012 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében megállapított szabály alapjául szolgál, mivel az említett rendelkezés pontosítja, hogy e szabály meghatározza a tagállami bíróságoknak az „öröklés egészében” történő határozathozatalra vonatkozó joghatóságát.

39

Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy a bíróságnak a feladatai ellátásával kapcsolatos autonómiájának tiszteletben tartása megköveteli, hogy az eljáró bíróság a rendelkezésére álló összes információra figyelemmel vizsgálhassa meg joghatóságát, követve ugyanakkor a megfelelő igazságszolgáltatás célkitűzését, amely az uniós szabályozás alapjául szolgál (lásd ebben az értelemben: 2015. január 28‑iKolassa ítélet, C‑375/13, EU:C:2015:37, 64. pont; 2016. június 16‑iUniversal Music International Holding BV ítélet, C‑12/15, EU:C:2016:449, 45. pont).

40

Márpedig a 650/2012 rendelet által követett, a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítására irányuló célra tekintettel semmi nem zárja ki, hogy ugyanezek az elvek érvényesüljenek akkor, amikor az eljáró bíróság az e rendeletben előírt joghatósági szabályok alkalmazása keretében az öröklési ügyekre vonatkozó saját joghatóságát vizsgálja.

41

Ily módon, mivel a 650/2012 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében megállapított kiegészítő joghatósági szabályok a megfelelő igazságszolgáltatás e célkitűzésének megvalósításához járulnak hozzá, e rendelkezés alkalmazása nem függhet attól, hogy arra az érintett eljárásban részt vevő egyik vagy másik fél nem hivatkozott.

42

Ugyanis, amint arra a főtanácsnok indítványának 87. pontjában rámutatott, a 650/2012 rendelet 10. cikkét e rendelet 15. cikkének fényében úgy kell értelmezni, hogy noha e 10. cikk nem kötelezi az eljáró bíróságot arra, hogy aktívan keresse a joghatóságáról való döntéshez a ténybeli alapot egy adott jogvitában, az említett rendelkezés azt előírja a számára, hogy a nem vitatott tények alapján határozza meg a joghatóságának az alapját, amely adott esetben eltérhet a felperes által hivatkozott jogalaptól.

43

Ki kell emelni különösen azt, hogy a joghatóságnak az eljáró bíróság által a 650/2012 rendelet 15. cikke alapján történő megállapítása a 650/2012 rendelet II. fejezetében meghatározott valamennyi kritérium előzetes vizsgálatát teszi szükségessé, és e vizsgálat keretében e bíróságnak a rendelkezésére álló valamennyi információ fényében meg kell vizsgálnia esetleges joghatóságát. Ennélfogva az ilyen vizsgálatot nem lehet kizárólag az érdekelt felek által kifejezetten hivatkozott joghatósági szabály alapján elvégezni.

44

Ezt az értelmezést nem kérdőjelezi meg a kérdést előterjesztő bíróság azon érvelése, amely szerint a 650/2012 rendelet 10. cikke eltér a bírói és jogalkotói hatáskörök egybeesésének elvétől, oly módon, hogy az eljáró bíróságnak az örökhagyó elhalálozása időpontjában érvényes szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogát kellene alkalmaznia. Az e rendelet (27) preambulumbekezdésében foglalt, a bírósági joghatóság és az alkalmazandó jog közötti összhang megteremtésére irányuló cél ugyanis – amint arra a főtanácsnok az indítványának 70. pontjában rámutatott – nem abszolút jellegű.

45

Jóllehet a 650/2012 rendelet (27) preambulumbekezdése szerint e rendelet rendelkezéseinek célja annak biztosítása, hogy az öröklés ügyében eljáró hatóság az esetek többségében a saját jogát alkalmazza, e rendelet nem írja elő és nem is garantálja e lakóhely szerinti ország bíróságainak joghatóságát, még kevésbé a joghatóság és az alkalmazandó jog közötti egybeesést. Ezen egybeesés nem abszolút jellegét megerősíti egyrészt az említett rendelet (27) preambulumbekezdésében használt „az esetek többségében” kifejezés, másrészt pedig az, hogy ugyanezen rendelet (43) preambulumbekezdésében maga az uniós jogalkotó mondta ki, hogy az e rendelet szerinti joghatósági szabályok bizonyos esetekben azt eredményezhetik, hogy az öröklés tekintetében joghatósággal rendelkező bíróság nem saját jogát alkalmazza.

46

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 650/2012 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a tagállami bíróságnak hivatalból figyelembe kell vennie joghatóságát az e rendelkezésben előírt kiegészítő joghatósági szabály alapján, ha – miután az e rendelet 4. cikkében megállapított általános joghatósági szabály alapján fordultak hozzá – megállapítja, hogy ez utóbbi rendelkezés alapján nem rendelkezik joghatósággal.

47

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a tagállami bíróságnak hivatalból figyelembe kell vennie joghatóságát az e rendelkezésben előírt kiegészítő joghatósági szabály alapján, ha – miután az e rendelet 4. cikkében megállapított általános joghatósági szabály alapján fordultak hozzá – megállapítja, hogy ez utóbbi rendelkezés alapján nem rendelkezik joghatósággal.