12.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 342/32

1.

üdvözli az óceánpolitikai irányításról szóló közös közleményt, melyet 2016. november 10-én fogadott el az Európai Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője;

2.

támogatja a javasolt intézkedéseket, melyek célja, hogy az óceánok biztonságosak, védettek és tiszták legyenek, és fenntarthatóan gazdálkodjunk velük;

3.

egyetért azzal a törekvéssel, hogy az Európai Uniónak erős globális szerepet biztosítsunk, hogy olyan menetrendet tudjon kidolgozni az óceánpolitikai irányítás javítására, amely egy ágazatokon átívelő, szabályalapú nemzetközi megközelítésen alapul; egy ilyen uniós kezdeményezés végső célja a tengerhez kapcsolódó tevékenységek szociális, gazdasági és környezeti feltételeire vonatkozó nemzetközi szabvány létrehozása lesz, vagyis olyan egyenlő versenyfeltételek kialakítása, melyek az óceánok megfelelő fenntarthatóságát és az azokon tevékenykedő európai szereplők megerősítését és versenyképességét is szolgálják;

4.

teljes mértékben támogatja a Tanács nemrégiben elfogadott következtetéseit (1), amelyek egy koherensebb megközelítés alkalmazását sürgetik az óceánpolitikai irányítás belső és külső szempontjai között, ideértve az uniós, tagállami és regionális stratégiák közötti szinergiákat is;

5.

felhívja a figyelmet korábbi véleményeire, többek között az „Úton a[z …] integrált tengerpolitika felé” című európai bizottsági közlemény (2), a tengeri területrendezés és az integrált partiövezet-gazdálkodás (3), az óceánenergiában rejlő lehetőségek fejlesztése (4) és a tengeri környezet jobb védelme (5) tárgyában;

6.

fontosnak tartja, hogy az Európai Unió vezető szerepet játsszon a tengerpolitikai irányításban, hogy a világ legátfogóbb szakpolitikai és szabályozási rendszerét biztosíthassa Európa partjai és tengerei számára. Olyan rendszerről kell gondoskodni, amely elismeri a helyi és regionális önkormányzatok, a part menti települések, valamint a gazdasági és társadalmi szereplők szerepét annak érdekében, hogy a gazdasági, környezeti, éghajlati és társadalmi szempontok kellő figyelmet kapjanak egy átfogó és többszintű irányítási módszer keretében;

7.

úgy véli azonban, hogy az óceánpolitikai irányításra igaz lehet az a közmondás, hogy „közös lónak túros a háta”. Miközben számos megállapodás van érvényben – általános globális vagy tengerhez kapcsolódó megállapodások, mint például az UNCLOS, illetve szakirányú megállapodások, különösen az IMO keretében –, jelentős széttagoltság figyelhető meg. Ennek megfelelően az EU szerepe abban áll, hogy jó példával járjon elöl, és ösztönzőket kínáljon arra, hogy a nem uniós partnerek átvegyék az uniós tengerpolitikában érvényesülő szigorú normákat. Ilyen ösztönzőket, köztük a kapacitásépítést adott esetben be lehetne építeni azokba a kereskedelmi és fejlesztési programokra vonatkozó nemzetközi megállapodásokba, amelyekről az EU harmadik országokkal tárgyal;

8.

megjegyzi, hogy az EU és a tagállamok párhuzamos hatáskörrel rendelkeznek a nemzetközi kapcsolatok terén, ezen belül a tengerpolitikai kérdésekben. Ehhez erőteljes koordinációra van szükség a kormányzati szintek között, és biztosítani kell, hogy a nemzetközi fórumokon képviselt uniós és nemzeti álláspontokat területi hatásvizsgálatnak vessék alá, így gondoskodva az illetékes helyi és regionális önkormányzatok érdekeinek maradéktalan érvényesítéséről;

9.

hangsúlyozza, hogy sok óceánpolitikai irányítással kapcsolatos kérdés mindenképpen érinti a helyi szintet. Gondolhatunk itt az erőforrások kitermelésére, a part menti régiókban jelentkező gazdasági előnyökre, a halászközösségekre és a kikötőkre, illetve ezek környezeti hatására Európa tengerpartjain és tengereiben. A más világtájak óceánjaira vonatkozó környezeti és éghajlat-politikák és gazdasági döntések az uniós helyi és regionális önkormányzatokat is érintik. Ezért elengedhetetlenek a jelentős beruházások a tengeri területrendezésbe és a helyi/regionális szintű kormányzás támogatásába;

10.

hangsúlyozza, hogy a tengerpolitika közvetlenül kapcsolódik a part menti övezetek gazdasági, környezetvédelmi vagy területrendezési szakpolitikáihoz. Az, hogy a helyi és regionális önkormányzatok hogyan irányítják part menti területeik szakpolitikáit, közvetlenül kihat a nyílt tengeri politikákra is. Az olyan kérdések esetében, mint pl. a szélerőműparkok, az offshore tevékenység gyakran könnyű megoldásnak számít a part menti területeken ellenállásba ütköző tevékenységekre;

11.

felhívja a figyelmet arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok sok olyan kérdés kezelésében rendelkeznek hatáskörrel és kedvező tapasztalatokkal – gondolhatunk itt a halászatra, a kagylóhalászatra és az akvakultúrára; támogatásokra (pl. a nem hatékony flották számára), különféle gazdasági és környezetvédelmi intézkedésekre (pl. tengeri hulladék) vagy ellenőrzésekre (pl. járműellenőrzés) –, amelyek pozitív vagy negatív hatást gyakorolnak más térségekre az EU-n kívül. Ezek gyakran a kikötői hatóságokhoz is kötődnek;

12.

emlékeztet az RB (6) és az OECD (7) által az óceánokkal és a kék gazdasággal kapcsolatban nemrégiben végzett kutatómunkára; újfent hangsúlyozza, hogy a „minőségi jogalkotás” menetrendjével összhangban szükség van előzetes hatásvizsgálatok elvégzésére, ideértve a területi hatásokat is, hogy azonosíthassák az ágazatokból származó potenciális veszélyeket, az új jogszabályok bevezetését megelőzően meghatározhassák a lehetséges mérséklő intézkedéseket és a várható társadalmi-gazdasági következményeket, új kitermelési technológiákat engedélyezhessenek, illetve új tengeri védett területeket jelölhessenek ki;

13.

emlékeztet az ENSZ új fenntartható fejlesztési céljaira, melyeket az EU és az ENSZ minden tagállama aláírt. Az óceánpolitikai irányítás a víz alatti életre vonatkozó, 14. fenntartható fejlesztési célhoz és az éghajlati cselekvésre vonatkozó, 13. célhoz, de a fenntartható városokra és közösségekre vonatkozó, 11. célhoz is kapcsolódik. Az RB üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló tervét, hogy ezeket a célokat különféle uniós szakpolitikai intézkedésekben tükrözze (8), mivel ez jó alap lehetne egy olyan, nemzetközi szintű közös álláspont kialakításához, amely túlmutat a fenntartható óceánpolitikai irányítás ágazati megoldásain;

14.

úgy véli, hogy az óceáni eredetű javak és áruk harmadik országokból az EU belső piacára való behozatalát függővé kellene tenni attól, hogy a szóban forgó országok fokozatosan a magasabb színvonalú uniós normáknak való megfelelésre törekednek-e, például a visszadobások tilalmának tekintetében;

15.

véleménye szerint a 14 intézkedésre lebontott három kiemelt terület, melyet a közös közlemény ismertet, megfelelő alapot biztosít további óceánpolitikai irányítással kapcsolatos intézkedések meghozatalához uniós és nemzetközi szinten egyaránt. A közlemény főként a tengerpolitika nemzetközi vonatkozásaival foglalkozik, de – a kompetenciák, a közvetlen területi hatások, a szakosodás foka és az óceántól való függőség tekintetében – helyi és regionális szempontok is szerepet játszanak;

16.

a nemzetközi óceánpolitikai irányítási keretben meglévő hézagok megszüntetésére vonatkozó, a jogi keret javítását és az egyenlő versenyfeltételek biztosítását célzó, 1. intézkedés kapcsán megjegyzi, hogy nemzetközi szinten már most is széles körű jogi keret van érvényben, amely kitér a tengeri korlátozásokra, a navigációra, a szigetcsoport-státuszra, a tranziteljárásokra, a kizárólagos gazdasági övezetekre, a kontinentális talapzattal kapcsolatos jogrendszerre, a mélytengerfenéki bányászatra, a kitermelési eljárásokra, a tengeri környezet védelmére, a tudományos kutatásra és a vitarendezésre. Ezzel összefüggésben felhívja a figyelmet arra, hogy az óceánpolitikai irányítás kialakításához figyelembe kell vennünk a meglévő adminisztratív határokat, illetve az európai helyi és regionális közösségek kulturális és hagyománybeli jellegzetességeit;

17.

úgy véli, hogy a halászati szabályozással, a tengeri területrendezéssel és a makroregionális stratégiákkal kapcsolatos kérdésekben az uniós szakpolitikák már szilárdak. Néhány tagállamban a földhasználati tervek fontos szakpolitikai eszköznek számítanak a föld- és vízfelületekre vonatkozó helyi területrendezéshez. A part menti területek és a felségvizek rendezéséért már ma is a helyi és regionális önkormányzatok felelősek. Fontos, hogy az Európai Bizottság által javasolt igazgatási eljárások és jogi keretek ne érintsék hátrányosan a stratégiai földhasználati terveket. Uniós szinten és (főként) globálisan a legnagyobb kihívást az ellenőrzés és a határozott végrehajtás hiánya jelenti. Ezért az EU – jó példával járva elöl – kitűnő helyzetben van ahhoz, hogy kölcsönös kötelezettségeket javasoljon és ösztönzőket kínáljon, amikor harmadik felekkel és szervezetekkel új nemzetközi szabályokról tárgyal. Ez a szabályok érvényesítésére irányuló nemzetközi kezdeményezés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy minden ország, régió és gazdasági szereplő számára egyenlő versenyfeltételeket biztosítsunk;

18.

a 2. intézkedés kapcsán egyetért azzal, hogy a regionális halászati gazdálkodás és együttműködés előmozdítása – a kulcsfontosságú óceáni területeken a regionális irányítási hiányosságok pótlása céljából – javítani fogja az uniós halászat pozícióját, másoknak pedig segíteni fog abban, hogy teljesítsék az EU-n belül érvényes szigorú normákat;

19.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság tengerfenéki bányászattal kapcsolatos iránymutatása eltereli a figyelmet az EU erőforrás-hatékonysági terveiről, annál is inkább, mivel a természeti erőforrások kiaknázásának technológiáját még nem tesztelték, így az potenciálisan károsíthatja a természetes környezetet. Az RB a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság égisze alatt folytatott tagállami tárgyalások koordinációját sürgeti;

20.

ezzel összefüggésben ajánlja, hogy az EU vezessen rá és ösztönözzön más országokat és szervezeteket is arra, hogy bevezessék a sárga és piros lapok európai rendszerét, és globális szinten ezzel a módszerrel szálljanak szembe a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászattal, ideértve a feketelisták és exporttilalmak alkalmazását nemteljesítés esetén. Az RB kéri, hogy gyorsítsák fel a fogási tanúsítványok kezelésére szolgáló elektronikus eszközzel kapcsolatos jelenlegi tervek megvalósítását. Az ilyen intézkedések fellendítenék azoknak a régióknak az iparát, amelyek szigorúan betartják az előírásokat;

21.

úgy véli, hogy a 3. intézkedés – melynek célja a nemzetközi szervezetek közötti koordináció és együttműködés javítása és óceáni partnerségek indítása az óceángazdálkodás érdekében – előnyös lesz a regionális tengeri csomópontok számára, mivel növeli nemzetközi ismertségüket;

22.

úgy véli, hogy a helyi és regionális versenyképességi és kiválósági központok – különösen a határozott tengeri dimenzióval rendelkező területeken, köztük a legkülső régiókban – kulcsszerepet tölthetnek be. Ezeket a központokat pénzügyi támogatásban kell részesíteni, hogy nemzetközi kutatócsoportokat és technológiatranszfer-platformokat működtethessenek az óceánpolitikai irányítással kapcsolatos uniós tevékenységek támogatása érdekében;

23.

ellenzi azt az elképzelést, hogy a nulláról hozzunk létre új nemzetközi szabályokat és szervezeteket. Az RB egyetért az Európai Bizottsággal a tekintetben, hogy észszerűbb, ha a jelenlegi irányítási és végrehajtási rendszert fejlesztjük tovább oly módon, hogy a nem hatékony elemekre és a nemzetközi koordináció erősítésére összpontosítunk. Ebből a szempontból fontos, hogy mielőtt egy konkrét keretben (például az olajkitermelés terén) új intézkedéseket vezetnénk be, megfelelően felmérjük az egyéb szakpolitikai területeken és ágazatokban (például a halászatban) várható dominóhatást;

24.

a biológiai sokféleségnek a nemzeti joghatóságon kívül eső területeken történő irányítása kapcsán azt ajánlja, hogy az EU javítsa a koordinációt az EMSA-val (9) és az EFCA-val, és az európai régiókat szorosan vonja be a szomszédos európai régiókkal megvalósítandó koordinációs intézkedésekbe és konzultációkba;

25.

úgy véli, hogy az óceánpolitikai irányítás az EU többszintű kormányzásának a része, ezért a kapacitásépítéshez, a felügyelethez, a végrehajtáshoz, az elrettentéshez és a hatályos jogi kereteket megsértő bármely entitás vádeljárásának lefolytatásához egybe kell gyűjteni a nemzeti és uniós forrásokat. Ehhez nélkülözhetetlen az illetékes helyi és regionális önkormányzatok bevonása a kapacitásépítést célzó 4. intézkedés keretében, mivel ez – több technikai és adminisztratív szempontot tekintve – közvetlenül segíti majd a tengerparti és tengeri régiókat;

26.

hangsúlyozza, hogy a tengerek és óceánok biztonságának és védelmének biztosítására irányuló, 5. intézkedés létfontosságú a tengerészek, a vállalkozások és a kikötőüzemeltetők számára, és kulcseleme a kényszermunka és az emberkereskedelem elleni küzdelemnek. Fontos, hogy továbbra is – a tengerek és kikötők biztonsága és védelme vonatkozásában a legátfogóbb jogi kerettel rendelkező – EU legyen a vezető joghatóság ezen a területen, és arra használja fel jelentős nemzetközi súlyát, hogy kölcsönös szabályozásokat ösztönözzön a világ más részein;

27.

úgy véli, hogy a nemzeti hatóságok és a Frontex, EMSA és EFCA közötti együttműködésnek egy közös tengerfelügyeleti kapacitást kell eredményeznie, ahol is adott esetben az EU bocsátja rendelkezésre a felügyelet hatékony érvényre juttatásához szükséges legkorszerűbb hajókat és technológiát;

28.

a 6. intézkedést elengedhetetlennek tartja az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye keretében létrejött Párizsi Megállapodás (COP21) végrehajtásához, annak érdekében, hogy enyhítsük az éghajlatváltozás óceánokra, tengerpartokra és ökoszisztémákra gyakorolt káros hatását, illetve kezelni tudjuk a globális felmelegedésből és az óceánok vízszintjének emelkedéséből következő költségeket. A globális éghajlatvédelmi célok teljesítéséhez helyi alkalmazkodási intézkedésekre van szükség, mivel az éghajlati hatások többsége helyi jellegű. Ezért, ahogy azt az RB nemrégiben megállapította (10), a helyi és regionális önkormányzatok kulcsszerepet játszanak azoknak a nemzeti, uniós és nemzetközi alkalmazkodási kereteknek a kidolgozásában és végrehajtásában, melyek az éghajlatváltozás óceánokban jelentkező következményeivel foglalkoznak. Ehhez külön kapacitást és pénzügyi támogatást kell biztosítani minden régiónak, köztük – az Atlanti- és az Indiai-óceánon, illetve a Karib-tengeren való stratégiai elhelyezkedésükre való tekintettel – a legkülső régióknak. A Párizsi Megállapodás végrehajtásához ezenfelül elengedhetetlen, hogy a tengerpolitika az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló intézkedésekre is kiterjedjen. Ugyanennyire fontos azonban az is, hogy a meglévő fosszilis tüzelőanyagok nagy részét a föld alatt hagyjuk. Az RB ennek jegyében úgy gondolja, hogy a következetesség érdekében a 6. intézkedést olyan fellépésekkel is erősíteni kellene, amelyekkel az európai tengerek sérülékeny övezeteiben meg tudjuk gátolni az új olajfúrásokat;

29.

hangsúlyozza, hogy a 7. intézkedés – amelynek célja a jogellenes halászat elleni küzdelem és az óceánban található élelmiszerforrásokkal való fenntartható gazdálkodás erősítése világszerte – közvetlenül segíti az uniós halászati ágazatot. Idetartozik a meglévő regionális halászati gazdálkodási szervezetek megerősítése és teljes körű működőképességük biztosítása. Ehhez elengedhetetlen, hogy az Európai Bizottság jobb felhatalmazást kapjon arra, hogy tárgyaljon, és támogassa ezeket a szervezeteket;

30.

a 8. intézkedéssel összhangban egyetért azzal, hogy fokozatosan meg kell szüntetni azokat a halászati támogatásokat, melyek károsak a környezetre az EU-ban és a harmadik országokban. Megfelelő ösztönzőket és enyhítő intézkedéseket kell meghatározni az olyan közösségek életképességének biztosítására, melyek erősen függnek a halászattól akár az EU-ban, akár máshol;

31.

úgy véli, hogy a tengeri hulladék és a „műanyagtenger” elleni küzdelmet szolgáló, 9. intézkedés a javaslat egyik legfontosabb kezdeményezésének tekinthető, amely közvetlenül segíti az idegenforgalmat és a halászatot. Ha az ember a napjainkra jellemző tempóban szennyezi tovább műanyaggal a környezetet, akkor 2050-re a tengerben több lesz a műanyag, mint a hal. A helyi és regionális önkormányzatok hulladékmegelőzéssel és hulladékgazdálkodással kapcsolatos hatáskörei döntően fontos hozzájárulást jelenthetnek. A helyi önkormányzatok fontos szerepet töltenek be abból a szempontból, hogy hasznosítani tudják a begyűjtött műanyag égetéséből nyert energiát. Jelenleg az EU-ban a hulladék 28 %-át még mindig hulladéklerakókban helyezik el. Ahhoz, hogy hathatós legyen a megelőzést szolgáló uniós környezetvédelmi keret, ezen belül adott esetben a mikroműanyagok uniós tilalma, megfelelő helyi és regionális szintű végrehajtásra van szükség, és folytatni kell a tisztább technológiákra irányuló beruházásokat, így testre szabott helyi és regionális politikákat kell kidolgozni a tengeri hulladék megelőzésére. Ennek részeként további lépéseket kell tennünk egy közös rendszer felé nemcsak a hajókon keletkező hulladék és a rakománymaradványok fogadására alkalmas kikötői létesítményeket illetően, hanem az ilyen hulladékok és maradványok díjaival kapcsolatban is. Európa régiói és helyi önkormányzatai a tengeri hulladékok és a műanyagok legnagyobb kibocsátói közé tartoznak, egyúttal azonban szembesülniük kell az Unión kívülről érkező hulladékkal is, következésképpen elengedhetetlen a nemzetközi együttműködés;

32.

üdvözli a tengerszennyezés és különösen a tengeri hulladék elleni küzdelemre irányuló európai bizottsági kezdeményezést, de megjegyzi, hogy ez csak egy első lépés a tisztább óceánok felé, és az EU a tagállamokkal karöltve jó példával járhat elöl, ha közös tervet dolgoz ki arra, hogy a tengerből adott esetben eltávolítsák a káros anyagokat, például a lőszereket, vegyszereket és nukleáris anyagokat. Ezért az RB fontosnak tartja olyan kísérleti projektek elindítását, melyek erősíthetik és szemléltethetik az európai készségeket, technológiákat és a béke melletti elkötelezettséget. Ezek a projektek technológiaexport és olyan szaktudás forrásai lehetnek, amellyel a harmadik országokat és szervezeteket ösztönözni lehet arra, hogy hasonló szakpolitikákat vezessenek be;

33.

úgy véli, hogy egy ilyen óceánszennyezéssel kapcsolatos közös terv érzékelhető előnyökkel járhat a tengeri régiók és közösségek számára, nemcsak közvetlenül – know-how, szaktudás, fokozott polgári védelem, valamint keresési, mentési és helyreállítási kapacitás formájában –, de tágabb értelemben is, oly módon, hogy növekszik az idegenforgalomból és a halászatból származó bevétel, szélesebb körben fejlődik a gazdaság, tisztább lesz a környezet és egészségügyi előnyök is várhatók – nemcsak az európai part menti területeken, hanem a szomszédos régiókban és az óceánok teljes ökoszisztémájában;

34.

megjegyzi, hogy a tengeri területrendezés globális szinten történő előmozdításával, ezen belül az UNESCO Kormányközi Oceanográfiai Bizottsága (IOC-UNESCO) tengeri területrendezésre vonatkozó esetleges nemzetközi iránymutatásaival foglalkozó, 10. intézkedés összhangban van korábbi RB-véleményekkel, melyek felhívták a figyelmet a tengeri területrendezéssel kapcsolatos korszerű uniós szakpolitikákra és a helyi és regionális önkormányzatok hozzájárulására. Jó lehetőséget kínál arra is, hogy az uniós vállalkozások világszerte gondoskodjanak kapcsolódó szolgáltatásokról és termékekről;

35.

ezzel összefüggésben egyetért a 11. intézkedéssel, melynek célja a tengeri és parti területek 10 %-ának megőrzésére és a védett tengeri területek hatékony kezelésének és védelmük érvényesítésének előmozdítására vonatkozó globális cél elérése, valóságos „óceánparkokat” hozva létre. Hasonló ausztráliai projektekről készült aktuális tanulmányok sok idegenforgalmi és halászati előnyről számolnak be a szomszédos régiókban. Ezzel összefüggésben az RB fontosnak tartja, hogy a tengeri védett területek azonosításába és kezelésébe vonják be a helyi szereplőket, biztosítva számukra az ehhez szükséges eszközöket. A védett tengeri területek alulfinanszírozása, csakúgy mint a tudományos adatok korlátozott rendelkezésre állása ugyanis jelentősen akadályozhatja a fenntartható gazdasági fejlődést, gondolva itt például a tengeri energiára és a kikötőkre;

36.

a 12. intézkedés kapcsán úgy véli, hogy az óceánok megfigyelésére, valamint a nemzeti halászati adatokra és az óceánokkal kapcsolatos adatok és beszámolók felhasználására vonatkozó koherens uniós stratégia fel fogja lendíteni az adatszolgáltatást és a megfigyelést. Ezzel összefüggésben integrálni kell és átjárhatóvá kell tenni az óceánok és a tengerfenék feltérképezésére irányuló, már működő uniós és nemzetközi platformokat, amilyen például az EMODNET és az óceánmegfigyeléssel foglalkozó Kopernikusz program. Ösztönözni kell az olyan kezdeményezéseket, mint az IPBES (globális platform és kormányközi testület, amelyhez minden ENSZ-tagállam csatlakozhat, hogy a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos döntéshozatalban megerősítsék a kapcsolatot a tudomány, a szakpolitikák és a helyi ismeretanyag között), ezek részeként pedig támogatást érdemel az olyan új eszközök fejlesztése is, mint például a Nordic IPBES, az EU MAES (amely az ökoszisztémák és az ökoszisztéma-szolgáltatások feltérképezésével és értékelésével foglalkozik) és az ESMERALDA (amely az ökoszisztéma-szolgáltatások feltérképezését segíti elő szakpolitikai és a döntéshozatali célokból);

37.

úgy véli, hogy a különféle meglévő és jövőbeli adatbázisok ötvözésének köszönhetően olyan interdiszciplináris tengerészeti ismeret- és adatanyag áll össze, amely sok különféle területen alkalmazható – így például a környezetvédelem, a halászat és akvakultúra, a katasztrófasegélyezés, a gyorsreagálási és mentőszolgáltatások, a határellenőrzés és migrációellenőrzés, valamint a közlekedés terén. Az RB nem tartja szükségesnek újabb adatbankok létrehozását, inkább a már meglévő adatbankokat lehetne úgy összehangolni, hogy a tagállamok hasznára válhassanak;

38.

hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy kompatibilis, redundáns és egymást átfedő adatbázisokkal rendelkezzünk, amelyek segítségével összegyűjthetjük a tengerekkel kapcsolatos tudást és feltérképezhetjük az óceánt, több szinergiára van szükség nemcsak a különféle uniós és illetékes tagállami intézmények között, hanem más tagállamok és nemzetközi szervezetek vonatkozásában is, mivel a közös, transzóceáni megoldások kidolgozásához közös adatok kell hogy jelentsék a kiindulási pontot;

39.

szorgalmazza, hogy a tengerekkel kapcsolatos tudás összegyűjtése ne csak az állami szektor törekvése legyen. A magánszektor, a halászattal és tengerfuvarozással foglalkozó cégek, illetve a hajógépészeti, távközlési, biotechnológiai, valamint tengeri olaj- és földgázkitermelési vállalatok is kulcsszerepet játszhatnak a saját tevékenységük gyakorlása során szerzett környezeti adatok összegyűjtésében és megosztásában. Az EU-nak és más nemzetközi szervezeteknek ösztönzést és segítséget kellene adniuk ehhez a munkához, hogy az ne jelentsen felesleges többletterhet;

40.

megismétli azt a kérését az Európai Bizottság felé, hogy népszerűsítse a köz- és magánszféra közötti partnerségek kék gazdaságban való használatára vonatkozó legjobb gyakorlatokat (11). E támogatás során figyelembe kellene venni a kis- és középvállalkozásokban rejlő potenciált és az illetékes nemzeti hatóságok némelyikének korlátozott adminisztratív kapacitását is;

41.

felhívja a figyelmet az óceánjaink előtt álló kihívások gyakran aszimmetrikus területi hatásaira, amelyek miatt fontos, hogy a tengerekre vonatkozó, több szakpolitikai területet érintő adatokat könnyen hozzáférhető és használható módon rendelkezésre bocsássuk a helyi és regionális önkormányzatok számára;

42.

a kék növekedésről szóló, korábbi RB-véleményekkel (12) összhangban több befektetést szorgalmaz a „kék” tudományba és innovációba (13. intézkedés), és ennek kapcsán kiemeli, mennyire fontos a tengerészek szakképzése és készségfejlesztése, amelyhez a tananyagot a tengeri ágazatokkal szoros együttműködésben kell kidolgozni;

43.

támogatja nemzetközi óceánkutatási, innovációs és tudományos partnerségek kialakítását, melyek célja a tengerkutatásba és innovációba beruházó régiók fellendítése (14. intézkedés). Ennek kapcsán az uniós szakpolitikákat és programokat – amilyen például a Horizont 2020, valamint az ETHA, a LIFE, a CEF és az ERFA – fel lehet használni óceánkutatási és innovációs partnerségek kialakítására, harmadik országokkal is;

44.

elismeri, hogy e területen fontos szerepet tölthet be a „kék növekedés” stratégiája, és felszólít helyi és regionális szintű kezdeményezések előmozdítására, a jó gyakorlatok és sikeres projektek terjesztésére és más régiókban való alkalmazásukra, különösen a tengeri és parti tevékenységek terén folytatott kutatásra és innovációra összpontosítva;

45.

úgy véli, hogy az óceánpolitikai irányítás nagyon aszimmetrikus módon érinti a helyi és regionális önkormányzatokat, amelyek gyakran nincsenek megfelelően felvértezve ahhoz, hogy megbirkózzanak az ebből a helyzetből adódó kihívásokkal. A szabályozási keretek módosítása, a halászat vagy a természeti erőforrások kiaknázása a világ más részein ugyanakkor közvetlen gazdasági vagy társadalmi hatást gyakorolhat az európai partvidéki közösségekre és azokra a területekre, melyek jelentősen függnek az óceánnal kapcsolatos tevékenységektől;

46.

úgy véli azonban, hogy az európai helyi és regionális önkormányzatoknak proaktív szerepet kellene játszaniuk a túlhalászást és tengerszennyezést megelőző, fenntartható szakpolitikák érvényesítésében, amivel előmozdíthatnák az uniós többszintű kormányzást, és arra biztatnák az EU-t és a tagállamokat – melyek joghatósága alá tartozik a világ óceánjainak 10 %-a –, hogy jó példával járjanak elöl az óceánokkal kapcsolatos nemzetközi tárgyalásokon;

47.

a hatályos intézményközi megállapodással és a minőségi jogalkotásra vonatkozó csomaggal összhangban kéri, hogy az Európai Bizottság, a Tanács, az Európai Parlament és az RB közös szervezésében váljon rendszeressé az óceánpolitikai irányításról szóló strukturált párbeszéd, hogy közösen dolgozhassunk ki új tengerpolitikai kezdeményezéseket, aktív közreműködésre számítva az érintett uniós partvidéki és tengeri régiók és közösségek – különösen a szigetek, az elszigetelt és legkülső régiók – képviselőinek vagy közvetlen meghatalmazottjainak részéről, ideértve adott esetben a különféle uniós tengerpolitikai makroregionális stratégiák keretében működő érdekképviseleti fórumokat és a regionális halászati gazdálkodási szervezetek képviselőit is.