EUR-Lex Access to European Union law

Back to EUR-Lex homepage

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62021CJ0262

A Bíróság ítélete (első tanács), 2021. augusztus 2.
A kontra B.
A Korkein oikeus (Finnország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban – 2201/2003/EK rendelet – Hatály – A 2. cikk 11. pontja – A »gyermek jogellenes elvitelének vagy visszatartásának« fogalma – 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény – Kiskorú gyermek visszavitele iránti kérelem, akinek a szülei közös felügyeleti joggal rendelkeznek – Harmadik országbeli állampolgárok – A gyermek és az anya átadása a 604/2013/EU (»Dublin III«) rendelet alapján a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamnak.
C-262/21. PPU. sz. ügy.

Court reports – general

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2021:640

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2021. augusztus 2.(*)

„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban – 2201/2003/EK rendelet – Hatály – A 2. cikk 11. pontja – A »gyermek jogellenes elvitelének vagy visszatartásának« fogalma – 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény – Kiskorú gyermek visszavitele iránti kérelem, akinek a szülei közös felügyeleti joggal rendelkeznek – Harmadik országbeli állampolgárok – A gyermek és az anya átadása a 604/2013/EU (»Dublin III«) rendelet alapján a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamnak”

A C‑262/21. PPU. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Korkein oikeus (legfelsőbb bíróság, Finnország) a Bírósághoz 2021. április 23‑án érkezett, 2021. április 23‑i határozatával terjesztett elő az

A

és

B

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: J.‑C. Bonichot (előadó) tanácselnök, L. Bay Larsen, C. Toader, M. Safjan és N. Jääskinen bírák,

főtanácsnok: P. Pikamäe,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2021. június 28‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        A képviseletében M. J. Kuusivaara asianajaja,

–        B képviseletében E. Wehka‑aho és A. Saarikoski luvan saaneet oikeudenkäyntiavustajat,

–        a finn kormány képviseletében H. Leppo, meghatalmazotti minőségben,

–        a svéd kormány képviseletében O. Simonsson, J. Lundberg C. Meyer‑Seitz, A. M. Runeskjöld, M. Salborn Hodgson, H. Shev, H. Eklinder és R. Shahsavan Eriksson, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében M. Huttunen, W. Wils és A. Azema, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2021. július 14‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.; a továbbiakban: „Brüsszel IIa” rendelet) 2. cikke 11. pontjának, valamint 11. cikke (4) bekezdésének, a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, Hágában 1980. október 25‑én kelt egyezmény (kihirdette: az 1986. évi 14. törvényerejű rendelet; a továbbiakban: Hágai Egyezmény) 13. cikke első bekezdése b) pontjának és 20. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 24. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2        Ezt a kérelmet az A és B – egy kiskorú gyermek harmadik országbeli állampolgár apja és anyja – között folyamatban lévő azon peres eljárásban terjesztették elő, amelynek tárgya az apa által a Hágai Egyezmény alapján a gyermek Svédországba való visszavitele iránt azt követően benyújtott kérelem volt, hogy az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 31. o.; helyesbítés: HL 2018. L 33., 6. o.; a továbbiakban: „Dublin III” rendelet) alapján hozott határozat végrehajtásaként a gyermeket és anyját átadták Finnországnak.

 Jogi háttér

 A nemzetközi jog

3        A Hágai Egyezmény 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az Egyezmény célja:

a)      biztosítani a bármelyik Szerződő Államba jogellenesen elvitt vagy ott elrejtett gyermekek azonnali visszajuttatását;

b)      valamint azt, hogy a gyermekek feletti felügyelet, illetve a láthatás gyakorlására szolgáló – az egyik Szerződő Állam jogrendszeréből folyó – jogot a többi Szerződő Államban ténylegesen tiszteletben tartsák.”

4        Az említett egyezmény 13. cikkének első bekezdése kimondja:

„Az előző cikkben foglalt rendelkezések ellenére a megkeresett Állam igazságügyi vagy államigazgatási szerve nem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét, ha az azt ellenző személy, intézmény vagy más szerv bizonyítja, hogy

a)      a gyermek felett felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv az elvitel vagy elrejtés időpontjában nem gyakorolta ténylegesen e jogokat, illetve előzetesen vagy utólag hozzájárult az elvitelhez vagy elrejtéshez;

b)      a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki, vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára.”

5        Az említett egyezmény 20. cikke előírja:

„A gyermeknek az Egyezmény 12. cikkében foglalt rendelkezések szerinti visszavitele megtagadható, ha az a megkeresett Államnak az emberi jogok védelmével és az alapvető szabadságokkal kapcsolatos alapelveibe ütköznék.”

 Az uniós jog

 A „Brüsszel IIa” rendelet

6        A „Brüsszel IIa” rendelet (5), (17) és (33) preambulumbekezdése kimondja:

„(5)      Annak érdekében, hogy minden gyermek számára egyenlőséget biztosítsanak, e rendelet kiterjed a szülői felelősségre vonatkozó valamennyi határozatra, beleértve a gyermek védelmére vonatkozó intézkedéseket is, függetlenül attól, hogy azok házassági jogi eljáráshoz kapcsolódnak‑e.

[…]

(17)      A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében a gyermek visszavitelét haladéktalanul el kell érni, és ebből a célból a [Hágai Egyezményt] kell továbbra is alkalmazni, az e rendelet rendelkezéseivel, különösen a 11. cikkel kiegészített formában. […]

[…]

(33)      Ez a rendelet elismeri az alapvető jogokat és betartja [a Charta] elveit. Különösen arra törekszik, hogy biztosítsa a gyermek alapvető jogainak tiszteletben tartását, ahogyan azt [a Charta] 24. cikke előírja.”

7        E rendelet „Hatály” című 1. cikke az (1) és (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Ezt a rendeletet a bíróság jellegétől függetlenül az alábbiakkal kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni:

[…]

b)      a szülői felelősség megállapítása, gyakorlása, átruházása, korlátozása vagy megszüntetése.

[…]

(2)      Az (1) bekezdés b) pontjában említett ügyek különösen a következőkkel foglalkoznak:

a)      felügyeleti jog és kapcsolattartási jog;

b)      gyámság, gondnokság és hasonló intézmények;

c)      a gyermek személyének, illetve vagyonának gondozásával megbízott olyan személyek vagy szervek kijelölése és feladatai, amelyek képviselik vagy támogatják a gyermeket;

d)      a gyermek nevelőszülőknél való elhelyezése vagy intézményi gondozásba helyezése;

e)      a gyermek védelmét célzó intézkedések a gyermek vagyonának kezelésével, megóvásával vagy rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban.”

8        Az említett rendelet 2. cikke értelmében:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

7.      »szülői felelősség«: egy gyermek személyével, illetve vagyonával kapcsolatos valamennyi jog és kötelesség, amelyet valamely természetes vagy jogi személy határozat, jogszabály hatálya, illetve jogilag kötelező megállapodás útján gyakorol. A szülői felelősség magában foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási jogot is;

[…]

11.      »jogellenes elvitel vagy visszatartás«: egy gyermek elvitele vagy visszatartása,

a)      amennyiben azt sérti a határozat vagy jogszabály hatálya alapján, illetve azon tagállam joga szerint jogilag kötelező megállapodás útján [helyesen: amennyiben az sérti az azon tagállam joga szerint hozott bírósági határozat vagy jogszabály hatálya alapján, illetve hatályos megállapodás útján] szerzett felügyeleti jogokat, ahol a gyermek közvetlenül az elvitel vagy visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett;

és

b)      feltéve, hogy az elvitel vagy visszatartás időpontjában a felügyeleti jogokat közösen vagy önállóan ténylegesen gyakorolták, vagy gyakorolták volna, ha az elvitelre vagy visszatartásra nem kerül sor. A felügyeletet közösen gyakoroltnak kell tekinteni, ha határozat vagy jogszabály hatálya értelmében a szülői felelősség egyik gyakorlója nem határozhat a gyermek tartózkodási helyéről a szülői felelősség másik gyakorlójának hozzájárulása nélkül.”

9        Ugyanezen rendelet 11. cikkének (1) és (4) bekezdése értelmében:

„(1)      A (2)–(8) bekezdést kell alkalmazni, amennyiben a felügyeleti jogokat gyakorló személy, intézmény vagy más szerv egy tagállam illetékes hatóságaihoz folyamodik azért, hogy azok a [Hágai] Egyezmény alapján hozzon határozatot annak érdekében, hogy kérelmezze annak a gyermeknek a visszavitelét [helyesen: egy tagállam illetékes hatóságainál kérelmezi, hogy azok a Hágai Egyezmény alapján hozzanak határozatot azon gyermek visszavitelének az elérése érdekében], akit közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtti szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba jogellenesen elvittek, illetve ott visszatartottak.

[…]

(4)      A bíróság nem utasíthatja el a gyermek visszavitelére irányuló kérelmet a [Hágai Egyezmény] 13b. cikke [helyesen: 13. cikkének b) pontja] alapján, amennyiben megállapítják, hogy megfelelő intézkedések történtek annak érdekében, hogy visszavitele után biztosítsák a gyermek védelmét.”

 A „Dublin III” rendelet

10      A „Dublin III” rendelet 6. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Az e rendeletben előírt valamennyi eljárás során a tagállamoknak mindenek előtt a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk.”

11      A „Dublin III” rendelet 12. cikkének (3) bekezdése szerint:

„Amennyiben a kérelmező különböző tagállamok által kiállított több tartózkodásra jogosító engedéllyel vagy vízummal rendelkezik, a tagállamok a következő sorrendben vállalják a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősséget:

a)      az a tagállam, amely a leghosszabb időtartamú tartózkodásra jogosító engedélyt állította ki, vagy – amennyiben az érvényességi időtartamok azonosak – az a tagállam, amely a legkésőbbi lejárati idővel állította ki a tartózkodásra jogosító engedélyt;

[…]”

12      E rendelet 29. cikkének (1) és (3) bekezdése értelmében:

„(1)      A kérelmezőnek vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személynek a megkereső tagállam részéről a felelős tagállamnak történő átadása a megkereső tagállam nemzeti joga szerint történik az érintett tagállamok egymás közötti konzultációját követően, a lehető leghamarabb kivitelezhető időpontban, de legkésőbb hat hónappal az érintett személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés másik tagállam általi elfogadását, vagy a 27. cikk (3) bekezdésének megfelelő halasztó hatály esetén hat hónappal a fellebbezéssel vagy felülvizsgálattal kapcsolatos jogerős határozatot követően.

[…]

(3)      Amennyiben az érintett személyt tévedésből adták át, vagy az átadás végrehajtása után az átadásra vonatkozó határozatot fellebbezés vagy felülvizsgálat keretében megsemmisítették, az átadást végrehajtó tagállam haladéktalanul visszafogadja az érintett személyt”.

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

13      2019 májusában A és B, harmadik országbeli állampolgárok, akik 2016‑tól kezdve ezen időpontig Finnországban éltek, Svédországba költöztek. 2019. szeptember 5‑én kapcsolatukból gyermek született. A gyermek szokásos tartózkodási helye ebben az időpontban Svédországban volt, és két szülője közösen gyakorolta felette a felügyeleti jogát.

14      Az anya – a munkavállalói státusszal rendelkező apának megadott tartózkodási engedély alapján – egyidejűleg rendelkezett tartózkodási engedéllyel Finnországban, a 2017. december 28. és 2021. december 27. közötti időszakra kiterjedően, valamint családi tartózkodási engedéllyel Svédországban, a 2019. március 11. és 2020. szeptember 16. közötti időszakra kiterjedően.

15      2019. november 11‑i határozatukkal az illetékes svéd hatóságok a gyermeket gondozásba vették, és anyjával együtt egy anyaotthonban helyezték Svédországban, 2020. november 24‑i Finnországnak való átadásukig. E határozatot egy közigazgatási bíróság által 2020. január 17‑én hozott azon ítélet is helybenhagyta, amely az apának az anyával szemben tanúsított erőszakos magatartására hivatkozott, aminek a gyermek is tanúja volt, valamint amely azon veszélyre hivatkozott, hogy a gyermeket az apa esetleg az anya beleegyezése nélkül a szülők származási országába vinné.

16      A svéd kormány által a Bíróság kérésére válaszul szolgáltatott kiegészítő információk szerint az apának a gyermekelhelyezés kezdetén csak ahhoz volt joga, hogy fényképeket és videofelvételeket lásson a gyermekről. Ezt követően látogatások megszervezésére került sor szociális munkás jelenlétében, de e látogatások csak nagyon rövid ideig tartó találkozásokra korlátozódtak, a gyermek fiatal kora, továbbá amiatt, hogy az apát nem tekintették a gyermek számára biztonságot nyújtó személynek.

17      2019. november 21‑én az apa tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be a gyermek részére Svédországban, az utóbbival fennálló családi kötelékre való hivatkozással. 2019. december 4‑én az anya szintén tartózkodási engedélyt kért a gyermek részére Svédországban.

18      2020. augusztus 7‑én az anya menedékjog iránti kérelmet nyújtott be Svédországban saját maga és a gyermek részére, az általa elszenvedett, az apa által elkövetett családon belüli erőszak, és azon komoly veszély alapján, hogy származási országába való visszatérése esetén az apa családja által a becsület nevében elkövetett erőszakos cselekmények áldozatává válna.

19      2020. augusztus 27‑én a Finn Köztársaság jelezte, hogy a „Dublin III” rendelet 12. cikkének (3) bekezdése alkalmazásában véve ő az anya és a gyermek menedékjog iránti kérelmeinek megvizsgálásáért felelős állam, mivel a Finn Köztársaság által az anya részére kiállított tartózkodási engedély lejárati ideje (2021. december 27.) távolabbi, mint a Svéd Királyság által kiadott tartózkodási engedély lejárati ideje (2020. szeptember 16.).

20      2020. október 27‑i határozatukkal a svéd hatóságok lezárták az apa által a gyermek részére benyújtott tartózkodási engedély iránti kérelem alapján indult eljárást, mint elfogadhatatlant elutasították az anya által – saját maga és a gyermek részére – benyújtott menedékjog iránti kérelmet, és elrendelték a gyermek és az anya Finnországnak való átadását. E határozatból kiderül, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét a határozat meghozatalánál a „Dublin III” rendelet 6. cikke (1) bekezdésének megfelelően értékelték. E tekintetben úgy ítélték meg, hogy az apa fenyegetést jelent a gyermekre nézve, és tekintettel arra, hogy ez utóbbi nem állt kapcsolatban az apjával, az apa és a gyermek bizonyos időre való szétválasztása nem volt ellentétes a gyermek mindenek felett álló érdekével. Ezenkívül, mivel az apa rendelkezett tartózkodási engedéllyel Finnországban, a gyermek ezen államnak való átadása nem képezte akadályát annak, hogy az apa gyakorolhassa a láthatási jogát.

21      2020. november 24‑én az anya önként eleget tett a svéd hatóságok által a „Dublin III” rendelet 29. cikkének (1) bekezdése alapján hozott, saját maga és a gyermek Finnországnak való átadását elrendelő határozatnak.

22      2020. december 7‑én az apa keresetet nyújtott be a svéd hatóságoknak a gyermek tartózkodási engedélye iránti kérelmének ügyét lezáró és a gyermek Finnországnak való átadását elrendelő határozatával szemben.

23      2020. december 21‑i ítéletével a Migrationsdomstolen i Stockholm (stockholmi székhelyű bevándorlásügyi bíróság, Svédország) hatályon kívül helyezte e határozatot, és visszautalta az ügyet a svéd bevándorlásügyi hatóság elé, azon tényre való figyelemmel, hogy a gyermek apját az eljárás során nem hallgatták meg.

24      2020. december 29‑i határozatával a svéd bevándorlási hatóság a gyermek Finnországba való távozását követően megszüntette az eljárást az ügyekben. 2021. január 19‑én az apa keresetet nyújtott be e határozattal szemben a Migrationsdomstolen i Stockholmhoz (stockholmi székhelyű bevándorlásügyi bíróság, Svédország), amelyet a 2021. április 6‑i ítélettel elutasítottak.

25      2021. január 5‑én az apa – családi okból – újabb tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be a svéd hatóságokhoz. E svédországi tartózkodási engedély iránti kérelem vizsgálata folyamatban van.

26      2021. január 11‑én az anya saját maga és a gyermek részére menedékjog iránti kérelmet nyújtott be Finnországban. 2021. március 26‑án a finn hatóságok visszavonták az anya finnországi tartózkodási engedélyét, amely elvileg 2021. december 27‑én járt volna le. A finnországi menedékjog iránti kérelmek elbírálása folyamatban van.

27      Ami a felügyeleti jogot illeti, 2020 novemberében, vagyis nem sokkal az anya és a gyermek Finnországnak való átadását megelőzően, a Västmanlands tingsrätt (västmanlandi körzeti bíróság, Svédország) elrendelte a szülők közös felügyeleti jogának fenntartását a gyermek felett. A gyermek anyja vitatta, hogy a gyermek Finnországnak való átadását követően e svéd bíróság joghatósággal rendelkezne az ügy elbírálására. 2021. április 29‑én az említett bíróság felbontotta a szülők házasságát, a gyermek feletti kizárólagos felügyeleti jogot az anyának ítélte és elutasította az apa láthatási jogra vonatkozó kérelmét. 2021. június 23‑i és június 24‑i ítéletével a Svea hovrätt (stockholmi fellebbviteli bíróság, Svédország) elutasította az apa által az elsőfokú bíróság határozata elleni fellebbezés megengedhetőségének megállapítása iránt benyújtott kérelmet.

28      2020. december 21‑én az apa keresetet indított a Helsingin hovioikeusnál (helsinki fellebbviteli bíróság, Finnország) a gyermek Svédországba való haladéktalan visszavitelének elrendelése iránt. A svéd hatóságok által e bírósággal közölt 2021. január 26‑i leiratban e hatóságok emlékeztettek arra, hogy a gyermek és az anya nem rendelkezik érvényes tartózkodási engedéllyel Svédországban, és így nincs joguk Svédországba beutazni, illetve ott tartózkodni.

29      2021. február 25‑i határozatával a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság) elutasította a keresetet, többek között megjegyezve azt, hogy nem volt megállapítható, hogy az anya jogellenesen vitte volna el a gyermeket a tartózkodási helye szerinti országból. Az apa e határozat hatályon kívül helyezése iránt fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

30      E körülmények között a Korkein oikeus (legfelsőbb bíróság, Finnország) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni a [„Brüsszel IIa”] rendelet 2. cikkének a gyermek jogellenes elvitelére vonatkozó 11. pontját, hogy e minősítésnek megfelel az a helyzet, amelyben az egyik szülő a gyermeket a másik szülő beleegyezése nélkül a tartózkodási helye szerinti államból a valamely hatóság által a [„Dublin III”] rendelet alkalmazásában hozott átadási határozat értelmében felelős másik tagállamba viszi?

2)      Amennyiben az első kérdésre adott válasz nemleges, úgy kell‑e értelmezni a „Brüsszel IIa” rendelet 2. cikkének a jogellenes visszatartásról szóló 11. pontját, hogy megfelel e minősítésnek az a helyzet, amikor a gyermek tartózkodási helye szerinti állam bírósága megsemmisítette a hatóság által az ügy vizsgálatának átadására vonatkozóan hozott határozatot, azonban a gyermek, akinek visszavitelét elrendelték, már nem rendelkezik érvényes tartózkodási engedéllyel a tartózkodási helye szerinti államban, és nem jogosult a szóban forgó államba történő beutazásra vagy ott tartózkodásra?

3)      Ha az első vagy a második kérdésre adott válaszra tekintettel úgy kell értelmezni a „Brüsszel IIa” rendelet 2. cikkének 11. pontját, hogy a gyermek jogellenes elviteléről vagy visszatartásáról van szó, és következésképpen a gyermeket vissza kell küldeni a tartózkodási helye szerinti államba, úgy kell‑e értelmezni a [Hágai] Egyezmény 13. cikke első bekezdésének b) pontját, hogy az akadályát képezi a gyermek visszavitelének

i.      amiatt, hogy e rendelkezés értelmében egy csecsemőnek, akit anyja személyesen gondozott, az egyedül történő visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki őt, vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára; vagy

ii.      amiatt, hogy a gyermeket a tartózkodási helye szerinti államban gondozásba vennék, és egyedül, vagy az anyjával anyaotthonban helyeznék el, ami arra utal, hogy e rendelkezés értelmében a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki, vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára; vagy még inkább

iii.      amiatt, hogy a gyermek érvényes tartózkodási engedély nélkül az e rendelkezés értelmében vett elviselhetetlen helyzetbe kerülne?

4)      Amennyiben a harmadik kérdésre adott válaszra tekintettel a [Hágai] Egyezmény 13. cikke első bekezdésének b) pontja szerinti kizáró okokat úgy lehet értelmezni, hogy a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki, vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára, a »gyermek mindenek felett álló érdekének« [a Charta] 24. cikkében és a „Brüsszel IIa” rendeletben foglalt fogalmával összefüggésben úgy kell‑e értelmezni e rendelet 11. cikkének (4) bekezdését, hogy egy olyan helyzetben. amikor sem a gyermek, sem az anya nem rendelkezik a gyermek tartózkodási helye szerinti tagállamban érvényes tartózkodási engedéllyel, és nem jogosultak az ezen országba való beutazásra és ott tartózkodásra sem, a tartózkodási hely szerinti államnak megfelelő intézkedéseket kell hoznia annak érdekében, hogy biztosítsa a gyermeknek és az anyjának a szóban forgó tagállamban való [jogszerű] tartózkodását?

Amennyiben a gyermek tartózkodási helye szerinti államot ilyen kötelezettség terheli, úgy kell‑e értelmezni a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elvét, hogy a gyermeket átadó állam ezen elvvel összhangban vélelmezheti, hogy a gyermek tartózkodási helye szerinti állam eleget fog tenni e kötelezettségeknek, vagy a gyermek érdeke megköveteli, hogy a tartózkodási hely szerinti állam hatóságaitól felvilágosítást kérjen az ezen érdek védelme céljából meghozott vagy meghozandó konkrét intézkedésekkel kapcsolatban annak érdekében, hogy a gyermeket átadó tagállam értékelhesse többek között, hogy ezen intézkedések a gyermek érdekei tekintetében megfelelőek‑e?

5)      Amennyiben a gyermek tartózkodási helye szerinti állam nem köteles az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésben említett megfelelő intézkedéseket hozni, úgy a [Charta] 24. cikkének fényében a [Hágai] Egyezmény 20. cikkét az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés i–iii. pontjában említett esetekben úgy kell‑e értelmezni, hogy az akadályát jelenti a gyermek visszavitelének, mivel úgy tekinthető, hogy a gyermek visszavitele e rendelkezés értelmében ellentétes lehet az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelmével kapcsolatos alapelvekkel?”

 A Bíróság előtti eljárás

31      2021. május 21‑én a Bíróság tájékoztatáskérésére adott válaszában a kérdést előterjesztő bíróság többek között pontosította, hogy az apa kérelmét, amely a gyermeknek a „Dublin III” rendelet alapján történő visszavitelére irányuló végzés meghozatalára irányult, mint elfogadhatatlant elutasították.

32      E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés megfogalmazását a következőképpen pontosította:

„Amennyiben az első kérdésre adott válasz nemleges, úgy kell‑e értelmezni a „Brüsszel IIa” rendelet 2. cikkének a jogellenes visszatartásról szóló 11. pontját, hogy megfelel e minősítésnek az a helyzet, amikor a gyermek tartózkodási helye szerinti állam bírósága megsemmisítette a hatóság által az ügy vizsgálatának átadására vonatkozóan hozott határozatot, és az ügyet azt követően lezárták, hogy a gyermek és az anyja elhagyta a tartózkodási helyét, azonban a gyermek, akinek visszavitelét elrendelték, már nem rendelkezik érvényes tartózkodási engedéllyel a tartózkodási helye szerinti államban, és nem jogosult a szóban forgó államba történő beutazásra vagy ott tartózkodásra?”

33      2021. május 31‑i beadványában a svéd kormány válaszolt a Bíróság írásbeli kérdéseire, és benyújtotta a Bíróság által kért iratokat.

 A sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásról

34      Az előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálását.

35      Kérelmének alátámasztásaként hangsúlyozta, hogy a Bíróság által az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott válaszok döntő jelentőségűek lesznek a jogvita elbírálását illetően, mivel e válaszok fogják meghatározni, hogy elrendelik‑e a gyermek Svédországba való visszavitelét vagy sem. A kérdést előterjesztő bíróság többek között a „Brüsszel IIa” rendelet (17) preambulumbekezdésére hivatkozott, amely úgy rendelkezik, hogy a gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében a gyermek visszavitelét haladéktalanul el kell érni, és pontosította, hogy a gyermek életkorára, finnországi tartózkodásának időtartamára, valamint arra a tényre való tekintettel, hogy az eljárás elhúzódása hátrányos lehet az apa és gyermeke közötti kapcsolat alakulására, a sürgősségi eljárás alkalmazása szerinte teljes mértékben elengedhetetlennek tűnik.

36      E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a „Brüsszel IIa” rendelet értelmezésére vonatkozik, amelyet többek között az EK 61. cikk c) pontja – jelenleg EUMSZ 67. cikk – alapján fogadtak el, amely cikk az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címe alatt található. Így a kérelem sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát képezheti.

37      Másodszor, az alapügybeli keresetet egy olyan apa nyújtotta be, aki hónapok óta különváltan élt kétévesnél fiatalabb gyermekétől, és a kérelmet annak érdekében nyújtotta be, hogy a gyermeket a Hágai Egyezmény alapján haladéktalanul vigyék vissza Svédországba.

38      E körülmények között az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság első tanácsa 2021. május 6‑án úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi eljárásban bírálják el.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 Az első és a második kérdésről

39      Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a „Brüsszel IIa” rendelet 2. cikkének 11. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett jogellenes elvitelnek vagy visszatartásnak minősülhet az a helyzet, amelyben az egyik szülő a másik szülő beleegyezése nélkül úgy dönt, hogy gyermekét az annak szokásos tartózkodási helye szerinti államból egy másik tagállamba viszi el, az elsőként említett tagállam által a „Dublin III” rendelet alapján hozott határozat végrehajtásaként, majd a második tagállamban marad, miután ezen átadási határozatot hatályon kívül helyezik, anélkül hogy az első tagállam hatóságai olyan döntést hoztak volna, hogy visszavennék az átadott személyeket vagy engedélyeznék számukra az ott tartózkodást.

40      Először is, ami a „Brüsszel IIa” rendelet tárgyi hatályát illeti, e rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjából az derül ki, hogy a rendeletet, a bíróság jellegétől függetlenül, többek között a szülői felelősség megállapításával, gyakorlásával, átruházásával, korlátozásával vagy megszüntetésével kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni. Ezzel összefüggésben a „polgári ügyek” fogalmát nem megszorítóan kell értelmezni, hanem olyan önálló uniós jogi fogalomként, amely – a rendelet (5) preambulumbekezdésében ismertetett célnak megfelelően – kiterjed többek között minden, az említett rendelet értelmében vett „szülői felelősséggel” kapcsolatos kérelemre, intézkedésre, illetve határozatra (2015. október 21‑i Gogova ítélet, C‑215/15, EU:C:2015:710, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41      E tekintetben a „szülői felelősség” fogalma a „Brüsszel IIa” rendelet 2. cikkének 7. pontjában tág meghatározást kapott, minthogy a gyermek személyével, illetve vagyonával kapcsolatos valamennyi olyan jogra és kötelességre kiterjed, amelyet valamely természetes vagy jogi személy határozat, jogszabály hatálya, illetve jogilag kötelező megállapodás útján gyakorol. Egyébiránt bár e rendelet 1. cikkének (2) bekezdése felsorolja a „szülői felelősséggel” összefüggésben az említett rendelet hatálya alá tartozó kérdéseket, ez nem kizárólagos, hanem csupán példálózó felsorolás, ahogyan ezt a „különösen” kifejezés alkalmazása bizonyítja (2015. október 21‑i Gogova ítélet, C‑215/15, EU:C:2015:710, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42      Annak meghatározásakor, hogy egy kérelem a „Brüsszel IIa” rendelet hatálya alá tartozik‑e, a kérelem tárgyából kell kiindulni (2015. október 21‑i Gogova ítélet, C‑215/15, EU:C:2015:710, 28 pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy a gyermek apja a kérdést előterjesztő bírósághoz annak érdekében nyújtotta be kérelmét, hogy a gyermeket a Hágai Egyezmény alapján haladéktalanul vigyék vissza Svédországba. Így, tekintettel arra, hogy az olyan kérelem tárgya, mint az alapügy tárgyát képező kérelem, a szülői felelősségre vonatkozik, a „Brüsszel IIa” rendelet alkalmazandó.

44      Másodszor, ami a gyermek elvitelének vagy visszatartásának jogellenesnek való minősítését illeti, magából a „Brüsszel IIa” rendelet 2. cikke 11. pontjának a szövegéből az derül ki, hogy ilyennek kell tekinteni a gyermek olyan elvitelét vagy visszatartását, amelyre az azon tagállam joga szerint hozott bírósági határozat vagy jogszabály hatálya alapján, illetve hatályos megállapodás útján szerzett felügyeleti jogok megsértésével került sor, ahol a gyermek közvetlenül az elvitel vagy visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, amennyiben a felügyeleti jogot az elvitel vagy a visszatartás időpontjában ténylegesen – akár önállóan, akár közösen – gyakorolták, illetve azt gyakorolták volna, ha ezen eseményekre nem került volna sor.

45      Amint azt a főtanácsnok az indítványának 34. pontjában kiemelte, e rendelkezésből következik, hogy a gyermek elvitelének vagy visszatartásának jogellenesnek való minősítéséhez két feltétel együttes fennállása szükséges, nevezetesen egyrészt az azon tagállam joga alapján odaítélt felügyeleti jognak a megsértésével történő elvitel, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási helye található, amihez meg kell határozni a gyermeknek az elvitele előtti szokásos tartózkodási helyét (lásd ebben az értelemben: 2017. június 8‑i OL ítélet, C‑111/17 PPU, EU:C:2017:436, 53. pont), másrészt a felügyeleti jog tényleges gyakorlása, illetve az, hogy e jogot ténylegesen gyakorolták volna, ha az elvitelre vagy visszatartásra nem került volna sor.

46      Egyébiránt ezt erősíti meg a „Brüsszel IIa” rendelet által elérni kívánt cél is. Ugyanis e rendelet célja – amint az a preambulumából kiderül – arra irányul, hogy a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló szabályok megállapításával létrehozzon egy, a bírósági határozatok kölcsönös elismerése elvén alapuló valóságos jogi térséget, miközben az Egyezmény tárgya az 1. cikkének a) pontja szerint biztosítani a bármelyik szerződő államba jogellenesen elvitt vagy ott visszatartott gyermekek azonnali visszajuttatását, szoros kapcsolat áll fenn e két jogforrás között, amelyeknek közös célja lényegében, hogy visszatartsanak a gyerekek jogellenes külföldre vitelétől, és ha ez megtörténik, elérjék a gyermekeknek a szokásos tartózkodási helyük szerinti államba történő haladéktalan visszavitelét (2018. szeptember 19‑i C. E. és N. E. ítélet, C‑325/18 PPU és C‑375/18 PPU, EU:C:2018:739, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47      A Hágai Egyezmény és a „Brüsszel IIa” rendelet szerinti visszaviteli eljárás célja az, hogy az egyik szülő ne tudja megerősíteni a gyermek feletti felügyelettel kapcsolatos helyzetét azzal, hogy nyilvánvalóan jogellenesen kivonja magát a többek között e rendeletben foglalt szabályok alapján a gyermekkel kapcsolatos szülői felelősségről való határozathozatalra főszabály szerint kijelölt bíróságok joghatósága alól (lásd ebben az értelemben: 2009. december 23‑i Detiček ítélet, C‑403/09 PPU, EU:C:2009:810, 49. pont; 2014. október 9‑i C ítélet, C‑376/14 PPU, EU:C:2014:2268, 67. pont; 2017. június 8‑i OL ítélet, C‑111/17, EU:C:2017:436, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48      Márpedig az a tény, hogy az a szülő, aki a gyermek feletti felügyeleti joggal rendelkezik, a gyermekkel olyan tagállamba költözik, amely eltér attól a tagállamtól, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási helye korábban található volt, annak érdekében, hogy megfeleljen a „Dublin III” rendelet alkalmazásában e szülőre és gyermekére vonatkozó, átadásra vonatkozó határozatnak, nem tekinthető az előző pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében vett olyan jogellenes magatartásnak, amely a „Brüsszel IIa” rendelet 2. cikkének 11. pontja értelmében véve jogellenessé tenné az elvitelt, anélkül, hogy előzetesen vizsgálni kellene azt, hogy a jelen ítélet 45. pontjában említett feltételek, különösen a ténylegesen gyakorolt felügyeleti jog megsértésével történő elvitelre vonatkozó feltétel, teljesülnek‑e.

49      Ugyanis, az átadásra vonatkozó – és a szóban forgó szülőre, illetve gyermekre nézve kötelező erejű – határozatnak a betartását, lévén, hogy a határozat az átadás időpontjában végrehajtható volt, hiszen ebben az időpontban nem függesztették fel a végrehajtását, és nem is helyezték hatályon kívül, e határozat egyszerű jogi következményének kell tekinteni, ami nem róható fel e szülőnek.

50      Hasonlóképp nem tekinthető úgy, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásáért felelős tagállam területén maradás jogellenes magatartásnak minősülne, még az átadásra vonatkozó határozat hatályon kívül helyezését követően sem, ha a „Dublin III” rendelet 29. cikkének (3) bekezdése alapján az átadást kezdeményező tagállam hatóságai nem hoztak a szóban forgó szülőt és gyermeket illetően az átadás időpontját követően visszafogadó határozatot, illetve nem engedélyezték számukra az utóbbi tagállamban való tartózkodást.

51      Ilyen helyzetben ugyanis a gyermek visszatartása a gyermeknek az azon tagállam végrehajtható határozatai által meghatározott közigazgatási helyzete egyszerű következményének tűnik, amelyben korábban a tartózkodási helye volt.

52      Végül hozzá kell tenni, hogy a jogbiztonság elvét és a „Dublin III” rendelet céljainak megvalósítását veszélyeztetné az az értelmezés, amely szerint az olyan nemzetközi védelmet kérelmező személynek, mint amilyen az alapeljárásban az anya, tartózkodnia kellene az átadásra vonatkozó határozat teljesítésétől amiatt, hogy magatartása a „Brüsszel IIa” rendelet értelmében jogellenesnek minősülhet.

53      Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Brüsszel IIa” rendelet 2. cikkének 11. pontját úgy kell értelmezni, hogy nem minősülhet az e rendelkezés értelmében vett jogellenes elvitelnek vagy visszatartásnak az a helyzet, amelyben az egyik szülő a másik szülő hozzájárulása nélkül úgy dönt, hogy gyermekét az annak szokásos tartózkodási helye szerinti államból valamely másik tagállamba viszi el, az elsőként említett tagállam által a „Dublin III” rendelet alapján hozott átadásról szóló határozat végrehajtásaként, majd a második tagállamban marad azt követően, hogy az ezen átadásról szóló határozatot hatályon kívül helyezték anélkül, hogy az első tagállam hatóságai olyan döntést hoztak volna, hogy az átadott személyeket visszavennék, vagy számukra engedélyeznék az ott tartózkodást.

 A harmadik, a negyedik és az ötödik kérdésről

54      Az első két kérdésre adott válaszra tekintettel a harmadik, a negyedik és az ötödik kérdésre nem szükséges válaszolni.

 A költségekről

55      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 2. cikkének 11. pontját úgy kell értelmezni, hogy nem minősülhet az e rendelkezés értelmében vett jogellenes elvitelnek vagy visszatartásnak az a helyzet, amelyben az egyik szülő a másik szülő hozzájárulása nélkül úgy dönt, hogy gyermekét az annak szokásos tartózkodási helye szerinti államból valamely másik tagállamba viszi el, az elsőként említett tagállam által az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján hozott átadásról szóló határozat végrehajtásaként, majd a második tagállamban marad azt követően, hogy az ezen átadásról szóló határozatot hatályon kívül helyezték, anélkül hogy az első tagállam hatóságai olyan döntést hoztak volna, hogy az átadott személyeket visszavennék, vagy számukra engedélyeznék az ott tartózkodást.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: finn.

Top