—

a Holger Forstmann Transporte GmbH & Co. KG képviseletében U. Möllenhoff Rechtsanwalt,

—

a Hauptzollamt Münster képviseletében A. Scholz, meghatalmazotti minőségben,

—

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében W. Mölls és C. Barslev, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27‑i 2003/96/EK tanácsi irányelv (HL L 283., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 405. o.) 24. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Holger Forstmann Transporte GmbH & Co. KG (a továbbiakban: Forstmann Transporte) és a Hauptzollamt Münster (münsteri fővámhivatal, a továbbiakban: Hauptzollamt) között az e társaság tulajdonában álló tehergépkocsi üzemanyagtartályaiban tárolt, Hollandiában vásárolt, és e jármű üzemanyagaként Németországban felhasználni kívánt gázolaj után fizetendő energiaadó tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A jövedékiadó‑köteles termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről és e termékek tartásáról, szállításáról és ellenőrzéséről szóló 92/12/EGK irányelv, az ásványi olajok jövedéki adója szerkezetének összehangolásáról szóló 92/81/EGK irányelv, valamint az ásványolajok jövedékiadó‑mértékének közelítéséről szóló 92/82/EGK irányelv módosításáról szóló, 1994. december 22‑i 94/74/EK tanácsi irányelv (HL L 365., 46. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 264. o.) tizenkilencedik preambulumbekezdése kimondta:

„[…] ki kell kötni, hogy az egyik tagállamban szabadforgalomba bocsátott, gépjárművek üzemanyagtartályaiban található és üzemanyagként felhasználásra kerülő ásványolajok jövedékiadó‑mentesek legyenek más tagállamokban annak érdekében, hogy ezáltal a személyek és az áruk szabad mozgását ne korlátozzák, és elkerülhető legyen a kettős adóztatás”.

4

A 94/74 irányelv ennek érdekében módosította az ásványi olajok jövedéki adója szerkezetének összehangolásáról szóló, 1992. október 19‑i 92/81/EGK tanácsi irányelvet (HL L 316., 12. o.), amelyet egy új 8a. cikkel egészített ki. E cikk nemcsak a kereskedelmi gépjárművek szabvány‑üzemanyagtartályában található ásványolajok tekintetében mondta ki az adómentességet, hanem azt is meghatározta, hogy mit kell a „szabványtartályok” fogalma alatt érteni, amelyek a fogalommeghatározás szerint a jármű gyártója által a járműbe szilárdan beépített azon tartályok, amelyek az üzemanyagnak közvetlenül a gépjármű motorjában való felhasználását teszik lehetővé mind meghajtásra, mind adott esetben szállítás közben a hűtő‑ és egyéb rendszerek működtetésére.

5

A 2003/96 irányelv hatályon kívül helyezte a 92/81 irányelvet, és utóbbi 8a. cikke helyébe a 2003/96 irányelv hasonló szövegezésű 24. cikke lépett.

6

A 2003/96 irányelv 24. cikke ekként rendelkezik:

„(1)   Egyetlen más tagállamban sem adókötelesek azok az egyik tagállamban szabadforgalomba bocsátott energiatermékek, amelyek kereskedelmi gépjárművek szabvány üzemanyagtartályában találhatók, és amelyeket e járművek üzemanyagaként kívánnak felhasználni; valamint azok, amelyek speciális konténerekben találhatók, és amelyeket a szállítás folyamán az ugyanezen konténereket ellátó rendszerek működtetésére kívánnak felhasználni.

(2)   E cikk alkalmazásában

»szabvány‑üzemanyagtartályok«:

»Speciális konténer«: minden olyan tartály, amelyek speciálisan a hűtő‑, oxigénellátó, hőszigetelő rendszerekhez vagy más rendszerekhez szükségesek.”

7

Az energiahordozó‑adóról szóló, 2006. július 15‑i törvénynek (Energiesteuergesetz) (BGBl. 2006. I. 1534. o.) az alapügy tényállása megvalósulásakor hatályos változata (a továbbiakban: EnergieStG) szerint az energiatermékek az adóterületen energiahordozóadó‑kötelesek. E cikk tisztázza, hogy az EnergieStG értelmében adóterület a német államterület, kivéve Büsingen területét és a Helgoland szigetet.

8

Az EnergieStG 15. §‑ának 2010. március 31‑ig hatályos szövege az alábbiak szerint rendelkezett:

„(1)   Amennyiben egy tagállamban szabad forgalomba bocsátott, a 4. § szerinti termékeket kereskedelmi célból szereznek be, az adókötelezettség azáltal keletkezik, hogy a beszerző

(2)   Amennyiben egy tagállamban szabad forgalomba bocsátott, a 4. § szerinti termékek az (1) bekezdés első mondatának 1. és 2. pontjában szabályozottaktól eltérő esetekben kerülnek az adóterületre, az adókötelezettséget az keletkezteti, hogy az adóterületen első alkalommal veszik kereskedelmi célból birtokba, vagy használják kereskedelmi célra azokat. Az adó alanya a birtokba vevő vagy a felhasználó. [...]

[...]

(4)   Az (1)–(3) bekezdés nem alkalmazandó

[...]”

9

A jövedéki adóról szóló törvények módosításáról szóló 2009. július 15‑i törvény (BGB1. 2009. I., 1870. o.) 6. §‑ának 15. pontja 2010. április 1‑jei hatállyal a következőképpen módosította az EnergieStG 15. §‑ának (2) bekezdését:

„Amennyiben egy tagállamban szabad forgalomba bocsátott, a 4. § szerinti termékek az (1) bekezdés első mondatának 1. és 2. pontjában szabályozottaktól eltérő esetekben kerülnek az adóterületre, az adókötelezettséget az keletkezteti, hogy az adóterületen első alkalommal veszik kereskedelmi célból birtokba, vagy használják kereskedelmi célra azokat. Ezt a szabályt nem kell alkalmazni, ha a birtokban tartott energiatermékeket más tagállamba szánják, és a jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezésekről és [a 92/12/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. december 16‑i 2008/118/EK tanácsi irányelv] (HL 2009. L 9., 12. o.) 34. cikke szerinti kísérőokmány engedélyezett felhasználása mellett szállítják át az adóterületen. Az adó alanya az energiatermék feladója, birtokbavevője vagy a felhasználó. […]”

10

Az energiahordozó‑adóról szóló törvény végrehajtásáról szóló, 2006. július 31‑i rendelet (Energiesteuer‑Durchführungsverordnung) (BGB1 2006. I., 1753. o.) 41. §‑ának a 2009. október 5‑i rendelet 6. §‑ával megállapított szövege a következőképpen határozza meg a „szabvány‑üzemanyagtartályok” fogalmát:

„Az EnergieStG 15. §‑a (4) bekezdésének 1. pontja, 16. §‑a (1) bekezdése második mondatának 2. pontja, 21. §‑a (1) bekezdése harmadik mondatának 1. pontja és 46. §‑a (1) bekezdésének második mondata értelmében szabvány‑üzemanyagtartály:

Amennyiben egy szabvány üzemanyagtartály egynél több üzemanyagtartályból áll, nincs jelentősége annak, hogy a két üzemanyagtartály közötti vezetékben van‑e zárószelep.”

11

A Forstmann Transporte német közúti árufuvarozó vállalkozás, amely szállítmányozási szolgáltatásokat nyújt. E célból egy gépjárművet vásárolt a tehergépkocsikat gyártó Daimler AG‑tól. A gyártási folyamatban a Daimler AG egy 780 liter űrtartalmú üzemanyagtartályt épített a járműbe. A Forstmann Transporte nem rendelt további üzemanyagtartályt a Daimler AG‑tól, mivel a jármű átépítését tervezte, ezért ezt a járművet csak egy üzemanyagtartállyal adták át a számára.

12

Annak érdekében, hogy a Daimler AG által gyártott járművel szabvány konténereket és alvázas konténereket is lehessen szállítani, cserefelépítmény‑tartókat kellett beépíteni, amit ez a gyártó a kívánt formában nem tudott teljesíteni. A Forstmann Transporte ezért egy karosszériaépítő vállalkozást, az R&S Fahrzeugbaut bízta meg ezeknek a tartóknak a járműbe való beszerelésével. Eközben az R&S Fahrzeugbaunak ki kellett cserélni a Daimler AG által beépített üzemanyagtartályt (a továbbiakban: 1. tartály), mivel enélkül a tartókat nem lehetett volna beszerelni.

13

Ezenkívül a jármű említett átalakítása során az R&S Fahrzeugbau beépített egy ugyancsak 780 liter űrtartalmú második üzemanyagtartályt (a továbbiakban: 2. tartály), amelyet korábban a Hoppe Truck‑Tanks GmbH & Co. KG‑tól szereztek be. A Forstmann Transporte közvetlenül a Daimler AG‑val is beépíttethette volna a 2. tartályt, de ez számára gazdaságilag nem lett volna ésszerű, ugyanis az említett átalakítás során át kellett volna helyezni a 2. tartályt is. A Technische Überwachungsverein (műszaki felügyeleti egyesület) a gépjárművek közúti forgalomba helyezésének engedélyezéséről szóló rendelkezésekkel való összeegyeztethetőség tekintetében megvizsgálta az 1. és a 2. tartályt is, és nem emelt kifogást.

14

A Forstmann Transporte járműveit rendszeresen Hollandiában tankolta meg azért, hogy kihasználja az ottani kedvezőbb üzemanyagárakat. Az alapügyben szereplő járművet is a hollandiai Oldenzaalban tankolta meg gázolajjal 2009. december 2‑án (495,03 liter került a 2. tartályba) és 2011. február 14‑én (618,92 liter került az 1. tartályba és 570,50 liter a 2. tartályba). A jármű vezetője közvetlenül a tankolást követően átlépte a német–holland határt, és Németországban folytatta útját. A tankolt üzemanyagot kizárólag e jármű meghajtásához használták fel.

15

2012. június 28‑án a Forstmann Transporte megelőző jelleggel adóbevallást nyújtott be a Hauptzollamtnál a 2. tartályba töltött 495,03 liter és 570,50 liter gázolaj vonatkozásában.

16

A Hauptzollamt ezen adóbevallás nyomán 2012. július 3‑i határozatával összesen 501,22 euró energiaadó‑kötelezettséget állapított meg a 2. tartályba töltött üzemanyag tekintetében, a 2009. december 2‑i tankolás után 232,86 euró, a 2011. február 14‑i tankolás után pedig 268,36 euró összegben. A nemzeti jognak a Bundesfinanzhof (szövetségi adóügyi bíróság) ítélkezési gyakorlatából következő értelmezése alapján a Hauptzollamt álláspontja szerint az energiaadófizetési‑kötelezettség a 2. tartályban tárolt gázolaj Németországba szállításával keletkezett, amely üzemanyag nem mentes az energiaadó alól azért, mert a jármű gyártását követően a járműbe beépített tartály – mivel az nem az alvázgyártó által szilárdan beépített tartály – nem minősült szabvány‑üzemanyagtartálynak.

17

A Hauptzollamt ezenkívül 2012. szeptember 19‑i határozatával az 1. tartályban tárolt üzemanyag tekintetében 291,14 euró energiaadó‑kötelezettséget állapított meg. Az említett értelmezés alapján a Hauptzollamt álláspontja szerint az 1. tartályban tárolt üzemanyag sem mentes az energiaadó alól, mivel azt követően, hogy az alvázgyártó a tartályt elmozdította, majd ismét beszerelte, ez az eredetileg a Daimler AG által beépített tartály sem volt szilárdan beépített, tehát nem tekinthető szabvány‑üzemanyagtartálynak.

18

A Forstmann Transporte kifogásokat terjesztett elő e határozatokkal szemben, amelyeket a Hauptzollamt elutasított, majd ezt követően a Forstmann Transporte keresetet nyújtott be a Finanzgericht Düsseldorfhoz az említett határozatok hatályon kívül helyezése iránt.

19

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy tekintettel a Bundesfinanzhof jelenlegi ítélkezési gyakorlatára, amelyet a jelen ügyben a Hauptzollamt követett, a keresetet el kellene utasítani. Ezen ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis az EnergieStG 15. §‑a (4) bekezdésének 1. pontjában foglalt adómentességet az alapügyben nem lehet alkalmazni, mivel az energiaadóról szóló törvény végrehajtásáról szóló 2006. július 31‑i rendeletnek a 2003/96 irányelv 24. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdését átültető 41. cikke első mondatának 1. pontjában szereplő meghatározás szerinti „szabvány‑üzemanyagtartály” fogalomba nem tartozik bele az az üzemanyagtartály, amelyet a kereskedő vagy a karosszériaépítő épít be, ideértve a gyártó és a karosszériaépítő közötti munkamegosztás eseteit is. A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a Bundesfinanzhof ezzel kapcsolatban megállapította, hogy az utóbbi rendelkezést az uniós vámjog rendelkezései – így az 1988. május 3‑i 1315/88/EGK tanácsi rendelettel (HL L 123., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 3. o.) módosított, a vámmentességek közösségi rendszerének létrehozásáról szóló, 1983. március 28‑i 918/83/EGK tanácsi rendelet (HL L 105., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 1. kötet, 419. o., a továbbiakban: 918/83 rendelet) 112. cikkének (1) bekezdése – alapján alkották, és azt a Bíróság szabvány‑üzemanyagtartály vámjogi fogalmához kapcsolódó Schoonbroodt‑ítéletére (C‑247/97, EU:C:1998:586) tekintettel lehet értelmezni, amely szerint az említett 112. cikk (1) bekezdésében foglalt mentességet szűken kell értelmezni, és az nem alkalmazható a kereskedők, illetve a karosszériaépítők által beépített tartályokra.

20

A kérdést előterjesztő bíróság azonban kétségeit fejezi ki a Bundesfinazhof ezen értelmezésével kapcsolatban, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy e szerint a megszorító értelmezés szerint kell‑e értelmezni a 2003/96 irányelv 24. cikkének (2) bekezdését, vagy inkább tág értelmezés javasolt, amely szerint ez a fogalom magában foglalja a karosszériaépítőket és a kereskedőket is. E bíróság úgy véli, hogy az irányelv 24. cikke (2) bekezdésének a 94/74 irányelv tizenkilencedik preambulumbekezdéséből következő célja az utóbbi értelmezést igazolja. E tekintetben rámutat, hogy ez a preambulumbekezdés a 92/81 irányelv 8a. cikkét idézi, amelynek a helyébe lépett az említett 24. cikk, és amelyet a Bíróság a Meiland Azewijn ítéletben (C‑292/02, EU:C:2004:499) tágan értelmezett. A kérdést előterjesztő bíróság szerint ezzel szemben a Bundesfinanzhof által követett megszorító értelmezés a 918/83 rendeletre vonatkozó Schoonbroodt‑ítéleten (EU:C:1998:586) alapul, amely azonban – amint azt a Bíróság a Meiland Azewijn ítéletben (EU:C:2004:499) megállapította – más célt követ, mint a jövedékiadó‑jog szóban forgó ügyben is vizsgálandó rendelkezései. A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül hangsúlyozza, hogy az említett fogalom tág értelmezését igazolhatják a teherautó‑gyártás tényleges körülményei is, mivel abban több vállalkozás is részt vesz annak érdekében, hogy a járműveket az azokkal kapcsolatos egyedi műszaki, illetve gazdasági követelményeknek megfelelően alakíthassák ki.

21

A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy a „gyártó” fogalmának tág értelmezésére jutva felmerül a kérdés, hogy hogyan kell értelmezni az energiaadóról szóló irányelv 24. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdése szerinti tényállási feltételt, amelynek értelmében a járműveknek „[azonos típusúnak]” kell lenniük. E bíróság szerint ugyanis az egyes járművekkel kapcsolatos egyedi műszaki, illetve gazdasági követelményeknek való megfelelést célzó többlépcsős gyártási folyamat logikusan kizárja bizonyos járműtípusok sorozatgyártását.

22

Ilyen feltételek mellett a Finanzgericht Düsseldorf felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

23

A kérdést előterjesztő bíróság együttesen vizsgálandó két kérdésével lényegében arra keresi a választ, hogy a „szabvány‑üzemanyagtartály” 2003/96 irányelv 24. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdésében foglalt fogalmát úgy kell‑e értelmezni, hogy abba nem tartoznak bele a kereskedelmi gépjárművekbe azok közvetlen üzemanyag‑ellátása céljából szilárdan beépített tartályok, ha ezeket a gyártótól eltérő személy szerelte be.

24

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 41. pontjában felhívta a figyelmet, meg kell állapítani, hogy a jelenlegi gazdasági és műszaki környezetben gyakori, hogy a kereskedelmi gépjárművek megépítésére több szakaszban kerül sor, a gyártó csak a vázat és a vezetőfülkét állítja elő, a többi részt később erre szakosodott vállalkozások alakítják ki. Ugyanez az elv érvényesül az üzemanyagtartályok tekintetében. Így a gyártók nem egyetlen típusú üzemanyagtartályt kínálnak minden egyes járműtípushoz, hanem különböző tartályokat a jármű tervezetett felhasználásának, azon piacnak, amelyre a járművet szánják, vagy akár a vevő kívánságainak megfelelően. Előfordulhat tehát, mint az alapügyben is, hogy a tartályt nem a gyártó szereli be, hanem valamely harmadik fél a jármű gyártási folyamatának egy későbbi szakaszában.

25

Ilyen körülmények között nagyon nehézzé, ha nem lehetetlenné válik annak meghatározása, hogy egy adott tartály ténylegesen „a jármű gyártója által [valamennyi azonos típusú] járműbe szilárdan beépített […] tartályok” kategóriájába tartozik‑e, amint az a szabvány‑üzemanyagtartályok 2003/96 irányelv 24. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdésében foglalt fogalommeghatározásának szövegéből következik. Még az is előfordulhat, hogy valamely adott járműtípus esetében egyetlen üzemanyagtartály sem felel meg e meghatározásnak, és következésképpen e jármű használói ki vannak zárva az ezen irányelv 24. cikkében előirányzott mentesség alól.

26

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanakkor valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd többek között: Feltgen és Bacino Charter Company, C‑116/10, EU:C:2010:824, 12. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanígy, a közösségi jogi rendelkezés különböző lehetséges értelmezései közül azt kell előnyben részesíteni, amely alkalmas ezen jogi aktus hatékony érvényesülésének biztosítására (lásd: Lassal‑ítélet, C‑162/09, EU:C:2010:592, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

A szóban forgó rendelkezés céljait a 94/74 irányelv tizenkilencedik preambulumbekezdése fogalmazza meg, amely szerint az egyik tagállamban szabadforgalomba bocsátott, kereskedelmi gépjárművek üzemanyagtartályaiban tárolt üzemanyagnak jövedékiadó‑mentesnek kell lennie más tagállamokban „annak érdekében, hogy ezáltal a személyek és az áruk szabad mozgását ne korlátozzák, és elkerülhető legyen a kettős adóztatás”.

28

Ebből a célból az uniós jogalkotó a jövedékiadó‑köteles termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről és e termékek tartásáról, szállításáról és ellenőrzéséről szóló, 1992. február 25‑i 92/12/EGK tanácsi irányelv (HL L 76., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 179. o.) 7. cikkében foglalt főszabály alóli kivételként – vagyis hogy az egyik tagállamban szabad forgalomba bocsátott és egy másik tagállamban kereskedelmi célból tartott jövedéki termékek után az utóbbi, másik tagállamban kell adózni – úgy rendelkezett, hogy a kereskedelmi gépjárművek üzemanyagtartályában lévő üzemanyagot mint energiaterméket abban a tagállamban kell adóztatni, ahol azt szabad forgalomba bocsátották. A jármű tartályában lévő üzemanyag mennyiségére vonatkozó, minden egyes belső határátlépésnél fennálló bevallási kötelezettség, illetve az, hogy ezt követően az üzemanyag vásárlása szerinti tagállamban kell visszaigényelni a jövedéki adót a kettős adóztatás elkerülése érdekében, a tagállamok közötti közúti fuvarozás jelentős akadályát képezné, és ennélfogva korlátozná a belső piacon belüli kereskedelmet. A 2003/96 irányelv 24. cikke tehát ennek az akadálynak a felszámolására, valamint a szabad mozgás biztosítására irányul, a tagállamok jogos költségvetési érdekeinek védelme mellett.

29

E cél elérésének biztosítása érdekében nem szükséges annak ismerete, hogy a gyártó vagy harmadik személy szerelte‑e be az érintett járműbe a szilárdan beépített üzemanyagtartályt. Ezzel szemben, amint arra a főtanácsnok az indítványának 32. és 47. pontjában rámutatott, jelentősége van annak, hogy a tartály a jármű meghajtása érdekében annak közvetlen üzemanyag‑ellátására, és adott esetben hűtő‑ vagy egyéb rendszereinek működtetésére szolgál‑e.

30

Ezt az elemzést támasztja alá a 2003/96 irányelv 24. cikke (2) bekezdése első francia bekezdésének második mondata is, amely szerint [s]zabványtartály továbbá a gépjárművek […] gáztartálya is”. Az ilyen gáztartályokat ugyanis általában nem a gyártók építik be, és még kevésbé igaz rájuk, hogy azok „[valamennyi, ugyanazon típushoz tartozó] járműbe” beépített tartályok, mivel a gépjárművek eredetileg szokásosan nem gázüzeműek, hanem azokat valamilyen olajszármazék üzemanyag hajtja meg. Ennélfogva a gáztartályokat általában a gyártóktól független, szakosodott vállalkozások szerelik be.

31

Ez az említett második mondatból következő pontosítás a jogalkotó azon szándékát tükrözi, hogy a „szabvány‑üzemanyagtartály” fogalmát tágan határozza meg azért, hogy a gáztartállyal rendelkező járművek használóit ne zárja ki jogtalanul a 2003/96 irányelv 24. cikke szerinti adómentesség alól. Amint arra a főtanácsnok indítványának 49. pontjában rámutatott, akkoriban, amikor a benzin‑ vagy gázolajtartályokat általában sorozatgyártásban szerelték be, ez a rugalmasság korlátozódhatott ugyan a gáztartályokra, ez azonban nem elegendő a jelenlegi többlépcsős járműépítés gazdasági és műszaki környezetében. Ennélfogva, ha az említett irányelv alapján a harmadik felek által beépített gáztartályokban található gáz a vizsgált adómentesség hatálya alá tartozik, akkor ugyanezen okokból az ilyen tartályokban található benzinre vagy gázolajra is vonatkoznia kell ennek az adómentességnek.

32

Ebből következően a Bíróság által a 92/81 irányelv 8a. cikke kapcsán a Meiland Azewijn ítélet (EU:C:2004:499) 41. pontjában megállapítottakhoz hasonlóan a 2003/96 irányelv 24. cikkét kiterjesztően kell értelmezni. Különösen nem lehet a „szabvány‑üzemanyagtartály” 2003/96 irányelv 24. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdésében foglalt fogalmát úgy értelmezni, hogy abba nem tartoznak bele a kereskedelmi gépjárművekbe azok közvetlen üzemanyag‑ellátása céljából szilárdan beépített tartályok, amennyiben ezeket a gyártótól eltérő személy szerelte be.

33

A Hauptzollamt állításával ellentétben egyébként ez a megállapítás nem mond ellent a Schoonbroodt‑ítéletben foglaltaknak (EU:C:1998:586). Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az utóbbi ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróság nem a 2003/96 irányelv 24. cikkéhez hasonló, az energiatermékek belső piacon belüli adóztatására vonatkozó irányelvi rendelkezést értelmezett, hanem a szóban forgó belga jogszabályon keresztül a vámjogi tartalmú 918/83 rendelet egy rendelkezését. Márpedig e szövegek más célokat követnek (lásd ebben az értelemben: Meiland Azewijn ítélet, EU:C:2004:499, 40. pont).

34

Ezenkívül jóllehet a Bíróság a Schoonbroodt‑ítélet (EU:C:1998:586) 20. pontjában kijelentette, hogy „a »szabvány‑üzemanyagtartályok« fogalmának a különböző relevánsnak tűnő rendelkezésekben található meghatározásai az alapügy körülményei között nem mutatnak jelentős eltérést”, a Bíróság ez utóbbi ítéletben levezetett érvelése a vámjog területén kialakított ítélkezési gyakorlatán alapul, nem pedig egy olyan rendelkezés célján, amelyet a belső piac keretében fogadtak el.

35

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy hogy a „szabvány‑üzemanyagtartály” 2003/96 irányelv 24. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdésében foglalt fogalmát úgy kell értelmezni, hogy abba beletartoznak a kereskedelmi gépjárművekbe azok közvetlen üzemanyag‑ellátása céljából szilárdan beépített tartályok, ha ezeket a gyártótól eltérő személy szerelte be, amennyiben az említett tartályok az üzemanyagnak közvetlenül e gépjármű motorjában való felhasználását teszik lehetővé mind meghajtásra, mind adott esetben szállítás közben a hűtő‑ és egyéb rendszerek működtetésére.

36

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

A „szabvány‑üzemanyagtartálynak” az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27‑i 2003/96/EK tanácsi irányelv 24. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdésében foglalt fogalmát úgy kell értelmezni, hogy abba beletartoznak a kereskedelmi gépjárművekbe azok közvetlen üzemanyag‑ellátása céljából szilárdan beépített tartályok, ha ezeket a gyártótól eltérő személy szerelte be, amennyiben az említett tartályok az üzemanyagnak közvetlenül e gépjármű motorjában való felhasználását teszik lehetővé mind meghajtásra, mind adott esetben szállítás közben a hűtő‑ és egyéb rendszerek működtetésére.