—

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Varone avvocato dello Stato,

—

az Európai Bizottság képviseletében A. Marghelis és A. Aresu, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem arra irányul, hogy a C-172/08. sz. Pontina Ambiente ügyben 2010. február 25-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-1175. o.) fényében a kérdést előterjesztő bíróságnak mellőznie kell-e azon nemzeti rendelkezések alkalmazását, amelyeket ellentétesnek ítél a 2003. szeptember 29-i 1882/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 284., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 447. o.) módosított, a hulladéklerakókról szóló, 1999. április 26-i 1999/31/EK tanácsi irányelv (HL L 182., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 4. kötet, 228. o.; a továbbiakban: 1999/31 irányelv) 10. cikkével, valamint a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló, 2000. június 29-i 2000/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 200., 35. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 226. o) 1–3. cikkével.

2

E kérelmet az Amia SpA, felszámolás alatt (a továbbiakban: Amia) és a Provincia Regionale di Palermo között, szilárdhulladék lerakását terhelő különleges adót kivető határozat tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

Az 1999/31 irányelv 10. cikke szerint:

„A tagállamok intézkedéseket tesznek annak biztosítására, hogy az a díj, amelyet az üzemeltető egyes hulladéktípusoknak az adott telepen való elhelyezéséért felszámít, fedezze a hulladéklerakó létesítésének és működtetésének valamennyi költségét, lehetőség szerint beleértve a 8. cikk a) pontjának iv. alpontja szerinti biztosítékot vagy annak megfelelőjét, és fedezze a telep bezárásának és legalább 30 évig tartó utógondozásának becsült költségeit. A tagállamok a környezeti információkhoz való hozzáférés szabadságáról szóló, 1990. június 7-i 90/313/EGK tanácsi irányelv [HL L 158., 56. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 402. o.] követelményeinek megfelelően átláthatóságot biztosítanak minden szükséges költségre vonatkozó adat gyűjtéséhez és felhasználásához.”

4

A 2000/35 irányelv 1. cikke szerint ezen irányelv rendelkezései a kereskedelmi ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként végrehajtott valamennyi fizetésre vonatkoznak.

5

A 2000/35 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében ezen irányelv alkalmazásában „kereskedelmi ügyletek” a vállalkozások, illetve vállalkozások és hatóságok között lebonyolított olyan ügyletek, amelyek fizetés ellenében áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását eredményezik.

6

A 2000/35 irányelv „Késedelmi kamat” című 3. cikke értelmében a tagállamok biztosítják, hogy késedelmes fizetés esetén kamat váljon esedékessé, és arra a hitelező jogosulttá váljon, amennyiben teljesítette szerződéses és jogszabályi kötelezettségeit, és nem kapta kézhez időben az esedékes összeget, kivéve, ha az adós nem felel a késedelemért.

7

A keletkezett hulladék mennyisége csökkentésének, valamint a hulladékok nyersanyagként és energiaként történő újrafelhasználásának előmozdítása érdekében az államháztartást racionalizáló intézkedésekről szóló, 1995. december 28-i 549. törvény (a GURI 1995. december 29-i 302. számának rendes melléklete; a továbbiakban: 549/95 törvény) különleges adót vezet be a szilárd hulladék hulladéklerakóban való lerakására vonatkozóan.

8

Az 549/95 törvény 3. cikkének (25) bekezdése alapján ezen adót illetően adóköteles esemény a szilárd hulladék lerakása.

9

Az 549/95 törvény 3. cikkének (26) bekezdéséből következően ezen adót illetően adóalany a végleges elhelyezésért felelős vállalkozás üzemeltetője, aki köteles ezt az adót arra az önkormányzatra áthárítani, amelyik a hulladékot lerakja.

10

Az 549/95 törvény 3. cikkének (27) bekezdése értelmében a szilárdhulladék-lerakást terhelő különleges adó a tartományokat illeti meg.

11

Az 549/95 törvény 30. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy a hulladéklerakó üzemeltetőjének kell megfizetnie az adót azon régió számára, amelyiknek a területén a hulladéklerakó található. Az adót a hulladék elhelyezésének időpontja szerinti naptári negyedév végétől számított egy hónapon belül kell megfizetni.

12

Az 549/95 törvény 3. cikkének (31) bekezdése szerint a hulladéklerakó üzemeltetője pénzbírsággal sújtható, amennyiben a hulladék lerakását nem, vagy tévesen veszi nyilvántartásba, nem tesz bevallást, vagy bevallása téves, illetve amennyiben az adót nem, vagy késedelmesen fizeti meg.

13

Az Amia egy Palermó területén, Bellolampo helységben található hulladéklerakót üzemeltet, ahol a helyi önkormányzatok által időszakosan elhelyezett hulladék ártalmatlanítására irányuló tevékenységét kifejti.

14

Az 549/95 törvény és a végrehajtásáról szóló regionális törvény alapján az Amia negyedévente köteles megfizetni a szilárdhulladék-lerakást terhelő különleges adót a Provincia Regionale di Palermónak, és köteles ezt az adót azokra a településekre áthárítani, amelyek a hulladéklerakóba szállítják hulladékukat.

15

Az Amia a különleges adót 2007. év első és második negyedévében csak részlegesen, ugyanezen év harmadik és negyedik negyedévében pedig egyáltalán nem fizette meg. Emiatt a Provincia Regionale di Palermo illetékes hatósága adómegállapító határozatot hozott vele szemben a meg nem fizetett, 3574205,19 euró összegű adó és kamatai beszedése érdekében, továbbá az adó 30%-ával megegyező összegű mulasztási bírságot szabott ki.

16

2010. március 22-én az Amia a Commissione tributaria provinciale di Palermo előtt keresettel támadta meg ezen adómegállapító határozatot.

17

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat értelmében az alapügyben az adó késedelmes megfizetése azon késedelemből ered, amivel a hulladéklerakóban hulladékot elhelyező önkormányzatok megtérítik a szóban forgó adót a hulladéklerakó üzemeltetőjének. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az 549/95 törvény meghatározza a hulladék lerakását terhelő adót, és azon határidőt, amelyen belül azt be kell szedni a hulladéklerakó üzemeltetőjétől, nem tartalmaz ugyanakkor előírásokat az adónak az üzemeltető részére a hulladékot elhelyező önkormányzat által, ésszerű határidőben való megtérítése vonatkozásában, és e megtérítés kikényszerítése érdekében nem rendelkezik hatékony eljárásról sem. A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy az 549/95 törvény nem rendelkezik azon lehetőségről sem, hogy a hulladéklerakó üzemeltetője a hulladékot elhelyező személytől követelje az említett adó késedelmes megfizetése miatt kiszabott közigazgatási szankció megtérítését.

18

E körülmények között a Commissione tributaria di Palermo az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„A [fent hivatkozott Pontina Ambiente] ügyben hozott ítélet fényében megállapítható-e, hogy az eljáró bíróság nem alkalmazhatja az […] 549. sz. törvény 3. cikkének (26) és (31) bekezdését, mivel azok ellentétesek az 1999/31[…] irányelv 10. cikkével, valamint a 2000/35[…] irányelv [1–3.] cikkével?”

19

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy olyan körülmények között, mint az alapügyben, és a fent hivatkozott Pontina Ambiente ügyben hozott ítélet fényében mellőzni kell-e az olyan nemzeti rendelkezések alkalmazását, mint amilyenek az alapügyben szereplők, amennyiben nem teljesülnek azok a feltételek, amelyeket a Bíróság az említett ítéletben meghatározott ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy az említett nemzeti rendelkezések megfelelnek az 1999/31 irányelv 10. cikkének és a 2000/35 irányelv 1–3. cikkének.

20

Az olasz kormány vitatja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatóságát. Egyfelől álláspontja szerint az nem releváns az alapügy megoldása szempontjából, mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a hulladéklerakó üzemeltetője által a hulladékot elhelyező önkormányzatokkal szemben indított visszkereset elbírálására. E kormány kifejti, hogy az olasz szabályozásnak megfelelően a közigazgatási bíróságok rendelkeznek hatáskörrel az ilyen kereset elbírálására. Másfelől az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést anélkül terjesztették elő, hogy előtte megvizsgálták volna, hogy a fent hivatkozott Pontina Ambiente ügyben hozott ítéletben meghatározott feltételek az alapügyben ténylegesen teljesülnek-e, és különösen, hogy az olasz jogban általánosságban léteznek-e már megfelelő jogi eszközök.

21

Meg kell azonban állapítani, hogy a jogvita tényállását és az alkalmazandó nemzeti jogot kellően ismertető előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő és a kérdés szükségességének megítélésére hivatott bíróság által feltett kérdés nyilvánvalóan összefügg az alapeljárás tárgyával.

22

Ennélfogva az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elfogadhatónak kell tekinteni, mivel annak elfogadhatósága szempontjából az olasz kormány által hivatkozott körülmények, nevezetesen a kérdést előterjesztő bíróságnak a helyi önkormányzatokkal szemben indított visszkereset elbírálására vonatkozó hatáskörével, illetve a fent hivatkozott Pontina Ambiente ügyben kimondott feltételeknek megfelelő jogi eszközök olasz jogban való meglétével kapcsolatos kérdések, nem relevánsak.

23

A fent hivatkozott Pontina Ambiente ügyben a Bíróság kimondta, hogy az 1999/31 irányelv 10. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a hulladéklerakó üzemeltetőjét a hulladékot lerakó önkormányzat által számára megtérítendő adó alanyává teszi, és amely vele szemben ezen adó késedelmes megfizetése esetére pénzbeli szankciót helyez kilátásba, feltéve azonban, hogy e szabályozásban szerepelnek annak garantálására irányuló intézkedések, hogy az adó megtérítésére ténylegesen és rövid időn belül sor kerül, illetve hogy a behajtáshoz kapcsolódó valamennyi költséget – különösen az adó címén az érintett önkormányzat által az említett üzemeltetőnek fizetendő összegek késedelmes megfizetéséből adódó költségeket, beleértve az üzemeltetővel szemben e késedelem miatt esetlegesen kiszabott pénzbeli szankciókat – belefoglalják az érintett önkormányzat által az említett üzemeltetőnek fizetendő árba. A Bíróság kimondta továbbá, hogy e feltételek teljesülésének ellenőrzése a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik.

24

Ugyanebben az ítéletében a Bíróság megállapította továbbá, hogy a 2000/35 irányelv 1–3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a hulladékot hulladéklerakóban lerakó helyi önkormányzat által a lerakó üzemeltetőjének fizetendő összegek, mint például a valamely adó megtérítése címén fizetendő összegek, az említett irányelv hatálya alá tartoznak, ennélfogva a tagállamok az irányelv 3. cikkének megfelelően kötelesek biztosítani, hogy az üzemeltető kamatot követelhessen az említett összegeknek az érintett helyi önkormányzat általi késedelmes megfizetése esetén.

25

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint az 549/95 törvény rendelkezései megfogalmazásuk és gyakorlati alkalmazásuk szerint összeegyeztethetetlenek az 1999/31 irányelv 10. cikkével és a 2000/35 irányelv 1–3. cikkével.

26

Az olasz kormány álláspontja szerint az olasz szabályozás rendelkezik azon jogi eszközökkel, amelyek biztosítják a hulladékot elhelyező helyi önkormányzatoktól a hulladéklerakó üzemeltetője által viselt valamennyi költség ésszerű határidőben való megtérítésének kikényszerítését. E tagállam megjegyzi különösen, hogy ez utóbbi visszkeresettel élhet az annak elbírálására kizárólagos hatáskörrel rendelkező közigazgatási bíróság előtt.

27

E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az a kérdés, hogy mellőzni kell-e valamely nemzeti rendelkezés alkalmazását amiatt, hogy az ellentétes az uniós joggal, csak akkor merül fel, ha nincs semmilyen lehetőség e rendelkezésnek az uniós joggal összhangban történő értelmezésére (a C-282/10. sz. Dominguez-ügyben 2012. január 24-én hozott ítélet 23. pontja).

28

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a belső jog alkalmazásakor a tagállami bíróságok kötelesek a belső jogot úgy értelmezni, hogy a szóban forgó irányelv eredményének eléréséhez a lehető legteljesebb mértékig figyelembe veszik annak szövegét és célját, következésképpen megfelelni az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének. A nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének e követelménye ugyanis az EUM-Szerződés rendszeréből következik, amennyiben lehetővé teszi a tagállami bíróságoknak, hogy az előttük folyamatban lévő ügyek elbírálása során hatáskörüknek megfelelően biztosítsák az uniós jog teljes érvényesülését (a fent hivatkozott Dominguez-ügyben hozott ítélet 24. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve ezenkívül megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és az általa elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák a szóban forgó irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak (lásd a fent hivatkozott Dominguez-ügyben hozott ítélet 27. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

30

Következésképpen az alapügyhöz hasonló esetben a nemzeti rendelkezések alkalmazásának mellőzése előtt a nemzeti bíróság feladata megvizsgálni, hogy figyelemmel az említett rendelkezések mellett a teljes belső jogra is, az e jogban elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával nem juthat-e az említett nemzeti jog olyan értelmezésére, amely összhangban áll a szóban forgó irányelv szövegével és céljával.

31

Ebből következik, hogy a jelen esetben az 549/95 törvény vonatkozó rendelkezései alkalmazásának mellőzését megelőzően a kérdést előterjesztő bíróságnak először is a belső – mind anyagi, mind eljárási – jog egészét figyelembe véve ellenőriznie kell, hogy semmiképpen sem lehetséges-e a belső jogának olyan értelmezésére jutni, amely megfelel az 1999/31 és a 2000/35 irányelv szövegének és céljának.

32

Arra az esetre, ha ilyen értelmezés nem lehetséges, meg kell vizsgálni, hogy az 1999/31 irányelv 10. cikke, valamint a 2000/35 irányelv 1–3. cikke közvetlen hatállyal bír-e, adott esetben pedig azt, hogy az Amia hivatkozhat-e arra a Provincia Regionale di Palermóval szemben.

33

Ezzel kapcsolatban a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy minden esetben, amikor valamely irányelv rendelkezései tartalmukat tekintve feltétlenek és kellően pontosak, azokra a magánszemélyek a nemzeti bíróságok előtt a tagállammal szemben hivatkozhatnak, ha a tagállam elmulasztotta az irányelv határidőn belüli átültetését a nemzeti jogba, vagy azt helytelenül ültette át (lásd a fent hivatkozott Dominguez-ügyben hozott ítélet 33. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

34

A jelen esetben az 1999/31 irányelv 10. cikke eleget tesz e kritériumoknak, mivel a tagállamokkal szemben egyértelműen megfogalmazott és pontosan meghatározott eredménykötelezettséget ír elő, továbbá a benne foglalt szabály alkalmazása semmilyen feltételtől nem függ. Ez a rendelkezés ugyanis megköveteli, hogy a tagállamok intézkedéseket hozzanak annak biztosítására, hogy a hulladéklerakóban való ártalmatlanításért kért árat úgy határozzák meg, hogy az fedezze a hulladéklerakó létesítésének és működtetésének valamennyi költségét (lásd a fent hivatkozott Pontina Ambiente ügyben hozott ítélet 35. pontját).

35

Jóllehet az 1999/31 irányelv 10. cikke nem tesz kötelezővé pontos módszert a tagállamok számára a hulladéklerakás költségeinek finanszírozásával kapcsolatban, e körülmény nem érinti az e cikkben előírt kötelezettség egyértelmű és feltétlen jellegét.

36

A 2000/35 irányelv 1–3. cikkét illetően meg kell állapítani, hogy ezen irányelv 3. cikke előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy késedelmes fizetés esetén kamat váljon esedékessé, és arra a hitelező jogosulttá váljon, amennyiben teljesítette szerződéses és jogszabályi kötelezettségeit, és nem kapta kézhez időben az esedékes összeget, kivéve ha az adós nem felel a késedelemért.

37

A tagállamok számára előírt e kötelezettség feltétlen és kellően egyértelmű ahhoz, hogy közvetlen hatállyal bírjon. A hulladékot hulladéklerakóban lerakó helyi önkormányzat által a lerakó üzemeltetőjének fizetendő összegek, mint például a valamely adó megtérítése címén fizetendő összegek, a 2000/35 irányelv hatálya alá tartoznak, ennélfogva ezen üzemeltető kamatot követelhet az említett összegeknek az érintett helyi önkormányzat általi késedelmes megfizetése esetén (lásd a fent hivatkozott Pontina Ambiente ügyben hozott ítélet 48. pontját).

38

Mivel az 1999/31 irányelv 10. cikke és a 2000/35 irányelv 1–3. cikke megfelel a közvetlen hatály fennállásához szükséges feltételeknek, e rendelkezések kötelezők a tagállamok minden hatóságára, vagyis nem csak a nemzeti bíróságokra, hanem minden közigazgatási szervre is, beleértve a decentralizált hatóságokat is, és e hatóságok kötelesek azokat alkalmazni (lásd ebben az értelemben a 103/88. sz. Costanzo-ügyben 1989. június 22-én hozott ítélet [EBHT 1989., 1839. o.] 30–33. pontját, valamint a C-243/09. sz. Fuß-ügyben 2010. október 14-én hozott ítélet [EBHT 2010., I-9849. o.] 61. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

39

Így azon szervek sorában, amelyekkel szemben a közvetlen hatállyal rendelkező irányelvek rendelkezéseire lehet hivatkozni, az olyan hatóságok is szerepelnek, mint a Provincia Regionale di Palermo.

40

Ebből következik, hogy az alapeljárásban az Amia a kérdést előterjesztő bíróság előtt a Provincia Regionale di Palermóval szemben hivatkozhat az 1999/31 irányelv 10. cikkére és a 2000/35 irányelv 1–3. cikkére.

41

Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy amennyiben a nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezése nem lehetséges, az alapügyben mellőzze valamennyi, az 1999/31 irányelv 10. cikkével és a 2000/35 irányelv 1–3. cikkével ellentétes nemzeti rendelkezés alkalmazását.

42

Következésképpen a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az alapügyben fennállókhoz hasonló körülmények esetén:

43

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

Az alapügyben fennállókhoz hasonló körülmények esetén: