–

IE, személyesen,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, J. Vláčil és L. Dvořáková, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Hermes és M. Noll‑Ehlers, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21‑i 92/43/EGK tanácsi irányelv (HL 1992. L 206., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 102. o.; a továbbiakban: élőhelyvédelmi irányelv) 12. cikke (1) bekezdése d) pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet IE, egy ingatlanfejlesztő cég munkavállalója és a Magistrat der Stadt Wien (Bécs város önkormányzata, Ausztria) között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy az önkormányzat olyan közigazgatási határozatot fogadott el, amely IE‑vel szemben pénzbírságot, illetve a megfizetés elmulasztása esetére szabálysértési elzárást szabott ki amiatt, hogy egy építési munka során károsította, illetve elpusztította az említett irányelv IV. mellékletének a) pontjában felsorolt védett állatfajok között szereplő Cricetus cricetus (mezei hörcsög) faj párzási, költő‑ vagy pihenőhelyeit.

3

Az élőhelyvédelmi irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az irányelv célja, hogy a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelmével hozzájáruljon a biológiai sokféleség biztosításához a Szerződésben érintett tagállamok európai területén belül [helyesen: a tagállamoknak a Szerződés hatálya alá tartozó európai területén belül].

(2)   Az irányelvnek megfelelően hozott intézkedések célja a közösségi érdekeltségű [helyesen: jelentőségű] természetes élőhelyek, valamint vadon élő állat‑ és növényfajok kedvező védettségi helyzetének fenntartása, illetve helyreállítása.

(3)   Az irányelvnek megfelelően hozott intézkedések figyelembe veszik a gazdasági, társadalmi és kulturális igényeket, valamint a regionális és a helyi sajátosságokat is.”

4

Ezen irányelv 12. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket a IV. melléklet a) pontjában felsorolt állatfajok természetes elterjedési területükön való szigorú védelmének [helyesen: szigorú védelmére irányuló rendszer bevezetése] érdekében, megtiltva az alábbiakat:

5

Az említett irányelv IV. mellékletének a) pontjában felsorolt, „közösségi jelentőségű, szigorú védelmet igénylő” állatfajok között szerepel többek között a Cricetus cricetus (mezei hörcsög).

6

Az 1998. augusztus 31‑i Wiener Naturschutzgesetz (bécsi tartományi természetvédelmi törvény; Bécsi LGBl., 45/1998., a továbbiakban: WNSchG) ülteti át a nemzeti jogba Bécs tartomány (Ausztria) vonatkozásában az élőhelyvédelmi irányelvet.

7

A WNSchG 10. §‑a (3) bekezdésének 4. pontja átveszi az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdése d) pontjának megfogalmazását. Többek között úgy rendelkezik, hogy tilos a szigorúan védett állatok párzási, költő‑ vagy pihenőhelyeinek károsítása vagy elpusztítása.

8

A 10. § (3) bekezdése 4. pontjának megsértése esetére előírt szankciókat a WNSchG 49. §‑a (1) bekezdésének 5. pontja határozza meg. Ez utóbbi rendelkezés szerint 21000 euróig terjedő pénzbírsággal, illetve annak meg nem fizetése esetén négy hétig terjedő szabálysértési elzárással, valamint ismételt szabálysértés esetén 35000 euróig terjedő pénzbírsággal, illetve a bírság meg nem fizetése esetén hat hétig terjedő szabálysértési elzárással büntetendő az a személy, aki a WNSchG 10. §‑ának (3) vagy (4) bekezdését megsértve a szigorúan védett állatfajok párzási, költő‑ vagy pihenőhelyeit károsítja vagy elpusztítja.

9

A WNSchG 22. §‑ának (5) bekezdése szerint az illetékes hatóság akkor engedélyezhet egyedi intézkedéseket, ha a tervezett intézkedés önmagában vagy az illetékes hatóságtól engedélyezni kért más intézkedésekkel együtt nem veszélyezteti jelentős mértékben a védelem célját.

10

A WNSchG melléklete a Cricetus cricetust (mezei hörcsög) szigorúan védett állatfajként határozza meg.

11

Egy ingatlanfejlesztő, IE munkáltatója, építési munkálatokat végzett egy olyan földterületen, amelyen a mezei hörcsög élőhelye található. E földterület tulajdonosa, akinek tudomása volt e helyzetről, tájékoztatta erről az ingatlanfejlesztőt, aki a munkálatok megkezdése előtt környezetvédelmi szakértőt jelölt ki. Így e szakértő a mezei hörcsög kotorékának bejáratait feltérképezte, és egy adott sávra vonatkozóan meghatározta, hogy a hörcsögkotorék lakottnak, vagy pedig elhagyottnak tekintendő.

12

A munkálatok kivitelezése előtt az említett ingatlanfejlesztő eltávolíttatta a növényréteget, szabaddá tette az építkezés helyét, és a mezei hörcsög kotorékának közvetlen közelében építési utat alakított ki (a továbbiakban: kárt okozó intézkedések). Konkrétan a növényréteg eltávolítása azt a célt szolgálta, hogy az építési tevékenység végzésének helyszínén élő mezei hörcsögöt a kifejezetten e faj számára fenntartott és védett területekre áttelepítsék. A kárt okozó intézkedések előzetes engedélyezését azonban nem kérték az illetékes hatóságtól, következésképpen erre vonatkozó engedélyt a munkálatok megkezdése előtt nem kaptak. Ezenkívül legalább két kotorékbejáratot elpusztítottak.

13

Bécs város önkormányzata ezért úgy ítélte meg, hogy IE ezen ingatlanfejlesztő alkalmazottjaként felelős a mezei hörcsög párzási, költő‑ vagy pihenőhelyeinek károsításáért, illetve elpusztításáért, és a WNSchG 10. §‑a (3) bekezdésének 4. pontja alapján pénzbírságot szabott ki vele szemben, amely a bírság meg nem fizetése esetén szabálysértési elzárássá alakítható.

14

IE keresetet indított a Verwaltungsgericht Wien (bécsi közigazgatási bíróság, Ausztria) előtt, amelyben e bírság kiszabását vitatja, többek között azzal az indokkal, hogy egyrészt a mezei hörcsög kotorékai a kárt okozó intézkedések végrehajtásakor nem álltak használatban, másrészt pedig ezen intézkedések nem vezettek ezen állatfaj párzási, költő‑ vagy pihenőhelyeinek károsításához vagy elpusztításához.

15

A kérdést előterjesztő bíróság ezzel összefüggésben az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdése d) pontjának értelmezésével kapcsolatban vár választ. Szükségesnek tartja, hogy az e rendelkezésben szereplő fogalmak, mint a „pihenőhely”, a „párzási vagy költőhely”, a „károsítás” és az „elpusztítás” fogalmait pontosan meghatározzák, mivel az említett irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontját átültető nemzeti rendelkezés megsértése büntetőjogi szankciókat vonhat maga után. A kérdést előterjesztő bíróság különösen úgy véli, hogy az Európai Bizottság által az 92/43/EGK „élőhelyvédelmi” irányelv értelmében vett közösségi jelentőségű állatfajok szigorú védelméről szóló útmutatóban (végleges változat, 2007 februárja) megfogalmazott megfontolások pontatlanok, és nagy mozgásteret hagynak az említett fogalmak értelmezése terén.

16

E körülmények között a Verwaltungsgericht Wien (bécsi közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

17

Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezésben említett „pihenőhelyek” fogalma magában foglalja azokat a pihenőhelyeket is, amelyeket az említett irányelv IV. mellékletének a) pontjában felsorolt védett állatfajok, mint a Cricetus cricetus (mezei hörcsög) már elhagytak.

18

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az élőhelyvédelmi irányelv célja a 2. cikkének (1) bekezdése értelmében az, hogy a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelmével hozzájáruljon a biológiai sokféleség biztosításához a tagállamok európai területén belül. Ezenkívül ezen irányelv 2. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében az irányelvnek megfelelően hozott intézkedések célja a közösségi jelentőségű természetes élőhelyek, valamint vadon élő állat‑ és növényfajok kedvező védettségi állapotának fenntartása, illetve helyreállítása, és ezen intézkedések figyelembe veszik a gazdasági, társadalmi és kulturális igényeket, valamint a regionális és a helyi sajátosságokat is.

19

Az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontja arra kötelezi a tagállamokat, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket az ezen irányelv IV. mellékletének a) pontjában felsorolt állatfajok természetes elterjedési területükön való szigorú védelmi rendszerének kidolgozása érdekében, megtiltva a párzási, költő‑ vagy pihenőhelyek károsítását vagy elpusztítását.

20

E rendelkezés tiszteletben tartása nemcsak egy teljes jogszabályi keret létrehozását követeli meg a tagállamoktól, hanem konkrét és különleges védelmi intézkedések megtételét is. Ugyanakkor a szigorú védelmi rendszer összefüggő és összehangolt, megelőző jellegű intézkedések meghozatalát is feltételezi. Az ilyen szigorú védelmi rendszernek tehát lehetővé kell tennie az élőhelyvédelmi irányelv IV. mellékletének a) pontjában felsorolt állatfajok párzási, költő‑ vagy pihenőhelyei károsításának vagy elpusztításának tényleges kizárását (lásd ebben az értelemben: 2011. június 9‑iBizottság kontra Franciaország ítélet, C‑383/09, EU:C:2011:369, 19–21. pont; 2019. október 10‑iLuonnonsuojeluyhdistys Tapiola ítélet, C‑674/17, EU:C:2019:851, 27. pont).

21

Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a köznyelvben „mezei hörcsögnek” nevezett Cricetus cricetus faj az élőhelyvédelmi irányelv által védett állatfajok közé tartozik.

22

Az első kérdést ezen előzetes megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni.

23

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint azonban valamely uniós jogi rendelkezés értelmezésekor nemcsak annak szövegét, hanem összefüggéseit, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek a részét képezi (2019. november 21‑iProcureur‑Generaal bij de Hoge Raad der Nederlanden ítélet, C‑678/18, EU:C:2019:998, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24

Először is, ami az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikkének szövegét illeti, amint az a jelen ítélet 19. és 20. pontjában megállapításra került, e cikk arra kötelezi a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a védett állatfajok természetes elterjedési területükön való szigorú védelmi rendszerének kialakítása érdekében. Az említett cikk (1) bekezdésének d) pontja különösen arra kötelezi a tagállamokat, hogy tegyék meg az e fajok párzási, költő‑ vagy pihenőhelyeinek károsítását vagy elpusztítását tiltó szükséges intézkedéseket.

25

Így meg kell állapítani, hogy az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikkének szövege nem szolgáltat semmilyen hasznos elemet a „pihenőhelyek” fogalmának meghatározásához.

26

Másodszor e rendelkezés szövegkörnyezetét illetően meg kell jegyezni, hogy sem az élőhelyvédelmi irányelv 1. cikke, sem pedig ezen irányelv bármely más rendelkezése nem határozza meg e fogalmat.

27

Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontjában érintett tevékenységek nemcsak a szándékos tevékenységek, hanem azok is, amelyek nem szándékosak (lásd ebben az értelemben: 2005. október 20‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑6/04, EU:C:2005:626, 77–79. pont). A közösségi jogalkotó azáltal, hogy nem korlátozta a szándékos tevékenységekre az irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontjában előírt tilalmat, ellentétben az említett cikk a) és c) pontjával, azt a szándékát fejezte ki, hogy a párzási vagy pihenőhelyek számára fokozott védelmet kíván nyújtani a károsításukra vagy elpusztításukra irányuló tevékenységekkel szemben (2006. január 10‑iBizottság kontra Németország ítélet, C‑98/03, EU:C:2006:3, 55. pont).

28

Ezenkívül az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének a)–c) pontjában említett cselekményektől eltérően az 12. cikk (1) bekezdésének d) pontjában említett tilalom nem közvetlenül az állatfajokra vonatkozik, hanem az élőhelyük fontos részeinek védelmére irányul.

29

Ebből következik, hogy az ezen irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontja által nyújtott szigorú védelem célja annak biztosítása, hogy a védett állatfajok élőhelyének jelentős részeit oly módon óvják meg, hogy többek között a pihenéshez szükséges alapvető feltételek adottak legyenek.

30

Ugyanez a következtetés vonható le a jelen ítélet 15. pontjában említett bizottsági útmutatóból, amely kifejti, hogy a pihenőhelyek, amelyek alatt valamely állatnak vagy állatcsoportnak a nem aktív fázisban való fennmaradása szempontjából alapvető fontosságú területek értendők, „akkor is védelemben részesítendők, ha azokat nem folyamatosan használják, de várhatóan nagy a valószínűsége annak, hogy az érintett fajok e területekre visszatérnek”.

31

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdése d) pontjának szövegösszefüggéséből az következik, hogy a védett állatfaj által már nem használt pihenőhelyeket nem lehet károsítani vagy elpusztítani, mivel az említett fajok e területekre visszatérhetnek.

32

Harmadszor, az élőhelyvédelmi irányelv által kitűzött célokat illetően emlékeztetni kell arra, hogy amint azt a jelen ítélet 18–20. pontja megjegyzi, ezen irányelv célja az állatfajok szigorú védelmének biztosítása többek között a 12. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalmak révén (lásd ebben az értelemben: 2007. május 10‑iBizottság kontra Ausztria ítélet, C‑508/04, EU:C:2007:274, 109–112. pont; 2012. március 15‑iBizottság kontra Lengyelország ítélet, C‑46/11, nem tették közzé, EU:C:2012:146, 29. pont).

33

Az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikkében előírt védelmi rendszernek tehát ténylegesen meg kell tudnia akadályozni, hogy a védett állatfajokat és különösen azok élőhelyét károsítsák.

34

Márpedig ezzel a célkitűzéssel nem lenne összeegyeztethető, ha valamely védett állatfaj pihenőhelyei nem részesülnének védelemben abban az esetben, ha azokat ugyan már nem használják, de kellően nagy a valószínűsége annak, hogy az említett faj visszatér e területekre, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

35

Következésképpen az a tény, hogy egy pihenőhelyet valamely védett állatfaj már nem használ, nem jelenti azt, hogy ez a terület nem részesül az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontjában biztosított védelemben.

36

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben említett „pihenőhelyek” fogalma magában foglalja azokat a pihenőhelyeket is, amelyeket az említett irányelv IV. mellékletének a) pontjában felsorolt védett állatfajok valamelyike – mint a Cricetus cricetus (mezei hörcsög) – már nem használ, amennyiben kellően nagy a valószínűsége annak, hogy az említett faj visszatér e pihenőhelyekre, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

37

Az ötödik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezésben említett „párzási [vagy] költőhelyek” fogalma alatt csak az a pontosan meghatározható terület értendő, amelyen rendszeres jelleggel párzási aktus vagy az érintett faj szaporodásával közvetlenül összefüggő tevékenység zajlik, vagy pedig az a hely is, amely az említett faj utódainak fejlődése szempontjából feltétlenül szükséges.

38

Márpedig a Bizottság úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem indokolja e kérdés relevanciáját, és hogy az hipotetikus jellegű.

39

Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság kizárólagos feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét az ügydöntő határozat meghozatalához, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, ha az előterjesztett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (lásd különösen: 2015. március 5‑iBanco Privado Português és Massa Insolvente do Banco Privado Português ítélet, C‑667/13, EU:C:2015:151, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

A fentiekből következik, hogy a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog nemzeti bíróság által kért értelmezése nem mutat összefüggést az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemekkel, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az előterjesztett kérdésekre hasznos választ tudjon adni (2017. július 26‑iPersidera ítélet, C‑112/16, EU:C:2017:597, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem egyáltalán nem fejti ki, hogy miért releváns az alapügy elbírálása szempontjából a „párzási [vagy] költőhely” fogalma.

42

Egyrészt ugyanis a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy a kárt okozó intézkedések vitathatatlanul érintették a pihenőhelyeket, hiszen a kérdést előterjesztő bíróság kizárólag azt kívánja megtudni, hogy az ilyen területek az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontjában foglalt tilalom hatálya alá tartozó „pihenőhelyeknek” minősülnek‑e akkor is, ha azokat a mezei hörcsög már nem használja.

43

Másrészt az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz egyetlen olyan ténybeli vagy jogi elemet sem, amely lehetővé tenné annak értékelését, hogy a mezei hörcsög természetes élőhelye egy részének „pihenőhelyként” való minősítésén túl ezen élőhely „párzási [vagy] költőhelyként” való besorolása bármiféle hatással lenne‑e az alapeljárás kimenetelére, és ha igen, mennyiben.

44

Márpedig azon kívül, hogy a jelen ítélet 40. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően nem a Bíróság feladata a kérdést előterjesztő bíróság által leírt ténybeli háttér pontosságának vizsgálata, meg kell állapítani – amint az az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdése d) pontjának szövegéből kifejezetten kitűnik –, hogy a károsítás, illetve elpusztítás tilalma a védett állatfajok párzási, illetve költőhelyeire vagy pihenőhelyeire vagylagosan vonatkozik, és e tilalom alkalmazása terén nem állapít meg semmiféle különbséget az érintett természetes élőhelyrészek függvényében.

45

Ebből következik, hogy az ötödik kérdés elfogadhatatlan.

46

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik, negyedik, hatodik, hetedik és nyolcadik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „károsítás” és „elpusztítás” fogalmának értelmezését kéri.

47

Mindazonáltal a Bizottság szerint e kérdések hipotetikus jellegűek.

48

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a mezei hörcsög kotorékának két bejáratát a kárt okozó intézkedések elpusztították, ami azt jelenti, hogy a bejáratokat legalábbis károsították.

49

Márpedig először is meg kell jegyezni, hogy az élőhelyvédelmi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontja a védett állatfajok párzási, költő‑ vagy pihenőhelyeinek károsítására vagy elpusztítására vagylagosan vonatkozik.

50

Másodszor meg kell jegyezni, hogy e rendelkezés nem különbözteti meg a párzási, költő‑ vagy pihenőhelyek károsítására vagy elpusztítására vonatkozó tilalmat a területeket vagy pihenőhelyeket érő sérelem jellege szerint. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bíróság elé terjesztett iratokból nem tűnik ki, hogy a nemzeti hatóságoknak az IE‑vel szemben a meg nem fizetés esetén szabálysértési elzárássá alakítható bírságot kiszabó határozata különbséget tenne az így kiszabott szankció súlyosságát illetően aszerint, hogy a védett állatfajok párzási, költő‑ vagy pihenőhelyeinek károsításáról vagy elpusztításáról van‑e szó.

51

Következésképpen a jelen ítélet 40. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel a második, harmadik, negyedik, hatodik, hetedik és nyolcadik kérdésre nem szükséges válaszolni.

52

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott:

A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21‑i 92/43/EGK tanácsi irányelv 12. cikke (1) bekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben említett „pihenőhelyek” fogalma magában foglalja azokat a pihenőhelyeket is, amelyeket az említett irányelv IV. mellékletének a) pontjában felsorolt védett állatfajok valamelyike – mint a Cricetus cricetus (mezei hörcsög) – már nem használ, amennyiben kellően nagy a valószínűsége annak, hogy az említett faj visszatér e pihenőhelyekre, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.