1.7.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 192/20

—

hangsúlyozza, hogy a közvetlen kifizetések továbbra is a termelők jövedelemstabilitásának alapeszközei kell hogy legyenek, mintegy ellentételezésképpen a közjavak biztosításáért és a szigorúbb uniós termelési szabványokért, illetve hogy a függetlenítés feltétele, hogy annak következtében ne merüljön fel annak a kockázata, hogy az állandó természeti hátrányokkal küzdő területeken megszűnik a termelés;

—

hangsúlyozza, hogy a KAP-ot és a kohéziós politikát nem lehet egymástól elválasztva kezelni. Ezeknek a politikáknak a területi célkitűzéseit főként közösségi szinten kell az eddigieknél jobban összehangolni;

—

megismétli, hogy támogatja a strukturális alapokat és az egyéb területfejlesztési alapokat – EMVA és EHA – lefedő közös stratégiai keret létrehozására irányuló javaslatot;

—

aggodalmát fejezi ki az Európai Bizottság által a mezőgazdasági piacok 2013 utáni szabályozása terén kiadott első iránymutatások miatt, és úgy véli, hogy a közös agrárpolitika jövője nem választható el a piacokat államilag szabályozó, az áringadozás ellen küzdő és a termelők, valamint a fogyasztók számára stabil árakat garantáló rendelkezések fenntartásától;

—

megállapítja, hogy a KAP jövőjét nem lehet különválasztani az európai kereskedelempolitika jövőjétől. Amennyiben az EU hozzá kíván járulni a világ élelmezésbiztonságához, akkor az EU-nak és a nemzetközi kereskedelempolitikának a WTO keretében is gondoskodnia kell arról, hogy az uniós mezőgazdaság tisztességes feltételek mellett termelhessen;

—

kiemeli, hogy a jövőbeli kohéziós és agrárpolitika kialakításának igen komoly a szubszidiaritási vetülete. Anélkül, hogy megkérdőjeleznénk a szóban forgó politikák közösségi megközelítését és a közös politika adta többletértéket, az eddigieknél jobban be kell vonni a helyi és regionális önkormányzatokat a jövőbeli KAP jövőbeli pilléreinek kialakításával kapcsolatos döntések meghozatalába. Mindenképpen meg kell teremtenünk a többszintű kormányzás keretét, ha meg akarjuk tartani a KAP közösségi jellegét, és ezzel párhuzamosan erősíteni kívánjuk a helyi felelősségvállalást és a társadalmi elfogadottságot;

—

hangsúlyozza, hogy a közös agrárpolitika céljai csak abban az esetben érhetők el, ha 2014 után is elegendő pénzügyi forrást bocsátanak ehhez rendelkezésre.

Előadó

Luis DURNWALDER (IT/EPP), Bolzano autonóm tartomány elnöke

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának –

A KAP jövője 2020-ig: az élelmezési, a természetes erőforrásokat érintő és a területi kihívások kezelése

COM(2010) 672 végleges

1.

a mezőgazdaság fontos szerepet tölt be Európa vidéki területeinek fejlődésében, mivel csaknem 30 millió embernek ad munkát. Ezek a területek az Európai Unió területének 90 %-át teszik ki, illetve az európai polgárok 60 %-a él vidéken.

2.

A mezőgazdaság lehetővé teszi az európai polgárok élelmiszerrel való ellátását, emellett gazdasági körforgást és munkahelyeket hoz létre, valamint jó minőségű élettereket teremt, hozzájárul a területek hidrogeológiai viszonyainak rendezettségéhez, megőrzi a kultúrtájakat és a hagyományokat. Mezőgazdaság nélkül elképzelhetetlen az európai vidéki területek multifunkcionális és fenntartható fejlődése.

3.

Ezért a Közös Agrárpolitika (KAP) az Európai Gazdasági Közösség megalapítása óta annak legfőbb feladatkörei közé tartozik. A KAP bebizonyította, hogy egy közösségi politika jelentős többletértéket adhat az európai társadalom számára, miközben az EU 2020 stratégia céljait a területi paktumok révén elő lehet mozdítani.

4.

A KAP azért volt sikeres, és azért sikeres ma is, mert az eltelt évtizedek alatt mindig szembenézett az új európai és globális kihívásokkal, illetve megfelelően alkalmazkodott azokhoz.

5.

A gazdasági keretfeltételek, az árak ingadozása, a mezőgazdasági termelők jövedelmének nagyarányú csökkenése, az élelmiszerek és agrárnyersanyagok iránti növekvő globális kereslet, a termelési módszerek fenntarthatósága és környezetbaráttá tétele, illetve főleg a fokozott mezőgazdasági éghajlatvédelem és az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásai elleni védelem iránti igény, valamint a hatékonyabb állatvédelem és a megfelelő fogyasztóvédelem szorgalmazása – mind az élelmiszerbiztonság, mind a mezőgazdasági ellátás szempontjából – azt követelik, hogy kialakítsuk a 2013 utáni időszakra szóló KAP-ot.

6.

A Régiók Bizottsága már a 2010. június 9–10-én tartott 85. plenáris ülésén elfogadott egy saját kezdeményezésű véleményt a KAP 2013 utáni jövőjéről (CdR 127/2010), amelyben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a KAP-nak

7.

2011. január 27-én a Régiók Bizottsága elfogadta a Helyiélelmiszer-rendszerek című előretekintő véleményét, amely hangsúlyozza a sokoldalú európai mezőgazdaság értékét és azt, hogy a helyben történő értékesítés milyen hozzáadott értéket képvisel a környezeti, társadalmi és gazdasági szükségletek szempontjából;

8.

A Régiók Bizottsága a KAP reformjával kapcsolatosan általa végzett munkát folytatva és a 2010. novemberi közleményre reagálva egyetértően veszi tudomásul, hogy közleményében az Európai Bizottság több olyan pontra is kitér, amelyet az RB fent említett véleménye vetett fel. Az RB hangsúlyozza, hogy ezek a kérdések nem vesztettek érvényükből, és figyelembe kell őket venni a reform során.

9.

A Régiók Bizottsága elsősorban azt hangsúlyozza, hogy a KAP, azon belül is főleg annak 2. pillére, nagyon fontos szerepet tölt be az európai vidéki területek általános fejlődésében. Mindez több helyen kapcsolódik a kohéziós politikához is, ezért nem lehet ezeket a politikákat egymástól elválasztva kezelni, még akkor sem, ha önálló és önmagukban is szükséges politikákról van szó. A fenti politikák területi célkitűzéseit főként közösségi szinten kell az eddigieknél jobban összehangolni. Az RB hangsúlyozza, hogy a 2. pillér 3. tengelyét a vidéken élők életminősége javítását és a vidéki gazdaság diverzifikációját célzó elegendő eszközzel kell ellátni.

10.

A Régiók Bizottsága kiemeli, hogy a jövőbeli kohéziós és agrárpolitika kialakításának igen komoly a szubszidiaritási vetülete. Anélkül, hogy megkérdőjeleznénk a szóban forgó politikák közösségi megközelítését és a közös politika adta többletértéket, az eddigieknél jobban be kell vonni a helyi és regionális önkormányzatokat a jövőbeli KAP jövőbeli pilléreinek kialakításával kapcsolatos döntések meghozatalába. Mindenképpen meg kell teremtenünk a többszintű kormányzás keretét (uniós tagállamok, régiók és települések), ha meg akarjuk tartani a KAP közösségi jellegét, és ezzel párhuzamosan erősíteni kívánjuk a helyi felelősségvállalást és a társadalmi elfogadottságot. Ugyanakkor el kell kerülni, hogy ez a szubszidiaritási elv túl sok tervezési szintet és ezáltal vállalhatatlan adminisztrációs terheket eredményezzen.

11.

az élelmiszerek iránti kereslet világszerte növekedni fog. Ez arra vezethető vissza, hogy egyrészt várhatóan növekedni fog a Föld lakossága, másrészt pedig számos feltörekvő országban nő majd a vásárlóerő is, ami változásokat hoz magával az étkezési szokásokban. A KAP, amelynek alapvető feladata mindenekelőtt az, hogy élelemmel lássa el az embereket Európában, és részt vegyen az élelmezési egyensúly kialakításában, hozzájárulhat és hozzá is kell járulnia ennek a növekvő világszintű keresletnek a kielégítéséhez. Ezen túlmenően a mezőgazdaság közjavak, például – az élelmiszertermelés számára közvetlenül versenyt nem jelentő – nyersanyagok biztosításával nagyban hozzájárul az energiaellátás, valamint a dinamikus vidéki területek megőrzéséhez.

12.

Ebből kiindulva a KAP jövőjét nem lehet különválasztani az európai kereskedelempolitika jövőjétől. Amennyiben az EU hozzá kíván járulni a világ élelmezésbiztonságához, akkor az EU-nak és a nemzetközi kereskedelempolitikának a WTO keretében is gondoskodnia kell arról, hogy az uniós mezőgazdaság tisztességes feltételek mellett termelhessen. Ha a termelőknek a nemzetközi szabványoknál szigorúbb és így többletköltséget okozó feltételeknek kell megfelelniük, akkor ezeket a többletköltségeket a nemzetközi kereskedelmi megállapodások során az importszabályozásokban is figyelembe kell venni.

13.

A mezőgazdasági tevékenység szorosan kapcsolódik a környezethez. Ezért a természeti erőforrások fenntartható hasznosítása nemcsak jogos társadalmi elvárás, hanem maguknak a termelőknek is saját, jól felfogott érdeke, és a mezőgazdasági termelés potenciáljának fenntartása szempontjából is fontos. A mezőgazdaságnak ezért hozzá kell járulnia ahhoz is, hogy szembenézhessünk az éghajlatváltozásból, a talaj termőképességének csökkenéséből, a vízhiányból és vízszennyezésből, az életterek és a biológiai sokféleség eltűnéséből eredő kihívásokkal, és a KAP-nak támogatnia kell az ilyen problémák orvoslását célzó megoldásokat.

14.

Ennek kapcsán különösen hangsúlyozni kell azt a szerepet, amelyet a mezőgazdaság az éghajlatváltozás leküzdésében betölt. A termelők már eddig is komoly erőfeszítéseket tettek, hogy jelentősen csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ezen túlmenően intenzíven dolgozni kell még alkalmazkodási stratégiák kifejlesztésén, hogy a mezőgazdaság a jövőben is el tudja látni a fent említett feladatokat. Azt a szerepet is ki kell emelni, amelyet a talaj a szén-dioxid-megkötésben tölthet be; ugyanakkor a nagyobb szervesanyag-tartalom következtében javul a termelőképesség is és a fás növények szén-dioxid-megkötő hatása. A mezőgazdaság az egyik kulcságazat a probléma megoldásában. Hozzájárulhat ugyanis a fenntartható energiaellátáshoz, illetve a megújuló nyersanyagokra épülő „kíméletes vegyipar” kialakításához. Ebben fontos szerep hárul a régiókra és a helyi önkormányzatokra is, melyek innovatív, például biomasszára épülő energiakoncepciókat támogatnak. A legfontosabb fenntartható módon előállított energiahordozó a fa. Ezért fontos, hogy a vidékfejlesztés keretében továbbra is támogassuk mind az erdészetet – különösen azokban a régiókban, ahol az erdők fontos szerepet játszanak a katasztrófavédelemben, az erózió elleni küzdelemben és az idegenforgalomban –, mind a fás növények vágási hulladékainak felhasználását.

15.

A Régiók Bizottsága támogatja az Európai Bizottság álláspontját, mely szerint az agrárpolitikát továbbra is két összehangolt pillérre kell alapozni, megtartva ezek eddigi kialakítását. Az RB kiemeli azonban, hogy fontos jobban tisztázni a két pillér alá tartozó célkitűzéseket.

16.

Az első pillérbe tartozó közvetlen kifizetések biztosítják a termelők jövedelmét, honorálják nekik, hogy olyan közjavakkal szolgálnak, mint a tájvédelem, a környezetvédelem és az élelmiszer-biztonság, melyekről az európai polgárok ma már nem akarnak lemondani. A közvetlen kifizetésekkel a világpiaci konkurensekéihez képest szigorúbb uniós szabványokat is kompenzálni igyekeznek, valamint védelmet nyújtanak a piac volatilitásával szemben.

17.

A második pillér a vidékfejlesztést szolgálja. Ezért különösen fontos, hogy azt a regionális igényekhez igazítsák, és hogy kialakításában a régiók és a helyi önkormányzatok is részt vegyenek, hiszen ők maguk is pénzügyi felelősséggel tartoznak a második pillér kialakításáért a társfinanszírozása keretében.

18.

A Régiók Bizottsága hangsúlyozza, hogy a közös agrárpolitika céljai csak abban az esetben érhetők el, ha 2014 után is elegendő pénzügyi forrást bocsátanak ehhez rendelkezésre.

19.

hangsúlyozza, hogy a közvetlen kifizetések továbbra is a termelők jövedelemstabilitásának alapeszközei kell hogy legyenek, mintegy ellentételezésképpen a közjavak biztosításáért és a szigorúbb uniós termelési szabványokért, illetve hogy a függetlenítés feltétele, hogy annak következtében ne merüljön fel annak a kockázata, hogy az állandó természeti hátrányokkal küzdő területeken megszűnik a termelés;

20.

egyetért azzal az igénnyel, hogy a jövőben igazságosabban osszák el a közvetlen kifizetéseket, mivel azok jelenlegi rendszere, amely a múltban megtermelt mennyiségeken alapul, torzítja a versenyt az EU-n belül, és olyan rendszerrel kell helyettesíteni, melynek keretében az Európai Unión belül egyformán kezelnek valamennyi agrárgazdálkodási formát;

21.

úgy véli, hogy még jobban egymáshoz kell igazítani Európában a támogatásokat, hogy el lehessen kerülni az EU-n belül a piaci egyenlőtlenségek kialakulását. Hangsúlyozza azonban, hogy a tagállamokra lebontott forráselosztásnál mind a két pillért figyelembe kell venni;

22.

a függetlenített támogatások modelljének fenntartása mellett van, és támogatja a történelmi és üzemsoros támogatások minél gyorsabb megszüntetésére vonatkozó európai bizottsági javaslatokat. Egyetért azzal, hogy, regionális alapú támogatásra kell áttérni;

23.

kiemeli, hogy a fenti fokozatos átmenet során meg kell szüntetni a támogatások tagállamokon belüli egyenlőtlen elosztását, melyet a történelmi elosztási modell eredményezett. Ez ugyanis ellentétes a függetlenítés szellemével, és elfogadhatatlan piaci egyenlőtlenségekhez vezetett és vezet még most is a tagállamok között, ugyanakkor kiemeli, hogy átmeneti időszakot kell bevezetni, amely lehetővé teszi a gazdaságok alkalmazkodását az új támogatási rendszerhez;

24.

támogatja azt az európai bizottsági javaslatot, hogy vezessenek be felső határt a támogatásokban. Hangsúlyozza, hogy ennek a felső határnak figyelembe kell vennie a különböző üzemtípusokat, a termelői szövetségeket és az egyes üzemek foglalkoztatáshoz való hozzájárulását, valamint a jogi személyek esetében a tagok számát. A támogatások felső határának nem szabad megakadályoznia az uniós mezőgazdaság időszerű strukturális kiigazítását;

25.

kiemeli az Európai Bizottság azon elképzeléseit, hogy a sajátos problémákkal küzdő területeken és az olyan mezőgazdasági formák esetében, melyek a mezőgazdaságnak az ilyen területeken való fennmaradása szempontjából nagyon fontosak, továbbra is kapcsolt támogatási formákat kell előirányozni. Ennek kapcsán utalni kell arra, hogy a szálas takarmánnyal táplálkozó állatok milyen fontos szerepet játszanak a hegyvidéki, valamint a sarkvidéki, a szigeti és a gyéren lakott területeken – minden olyan termelési rendszer szempontjából, amely az éghajlati és a nehéz terepviszonyok miatt speciális támogatást igényel – és különösen a tejágazat fennmaradásában, a tejkvótarendszer lejártát követően is. Működőképes tejágazat hiányában nem lehet megtartani a mezőgazdaságilag hasznosított területeket, különösen a mezőket és a hegyvidéken és a középhegységekben található és a mediterrán erdős legelőket. Hasonlóképpen különös társadalmi-gazdasági és környezeti jelentőséggel bírnak a hegyvidéki és az agrártermelésnek nem kedvező klímájú egyéb területeken lévő, alacsony terméshozamú olajfaültetvények. Másrészről az európai mezei ökoszisztémák, illetve egyes régiókban a tevékenység fenntartása szempontjából szintén fontos a marha-, juh- és kecskehúságazat fenntartása. Amennyiben a mezőgazdaság számára elvesznek ezek a területek, az egyedi kultúrtáj is eltűnik a térségben. Ezenkívül a szarvasmarhatartás gondoskodik a városkörnyéki területek szélén elhelyezkedő földek használatáról is. Ez ahhoz fontos, hogy a nyílt területeket fenntartsuk (pl. ártéri területként), ugyanakkor valamilyen módon mégis gazdaságilag hasznosítsuk őket. Kapcsolt támogatás nélkül az ágazat fennmaradása kerül veszélybe, így ezek a területek nem tudják többé betölteni ezt a szerepet;

26.

fontos, hogy maximálisan kihasználják a WTO által engedélyezett, termeléshez kötött támogatásokat;

27.

egyetért az Európai Bizottság ajánlásával, hogy a hátrányos területeken emeljék meg a támogatásokat és ezáltal kompenzálják az itt működő üzemek termelési többletköltségeit és ösztönözzék egész Európában az átfogó mezőgazdaságot. Aláhúzza, hogy ahhoz, hogy minden európai régióban igazságosan biztosítsák a termelők jövedelmét, jogos és szükséges is egy ilyen emelés;

28.

hangsúlyozza, hogy az új környezeti kihívásokkal járó felelősséget nem kizárólag a KAP-nak és a gazdáknak kell viselniük, főleg úgy nem, hogy nem is növekedik az erre felhasználható finanszírozási keret;

29.

rámutat arra, hogy a 2. pillérhez tartozó agrár-környezetvédelmi programoknak hozzá kell járulniuk azon cél eléréséhez, amely a környezetbarátabb mezőgazdaság megvalósítására törekszik. Ezzel kapcsolatban utalni kell arra, hogy néhány tagállam a 2. pillér összköltségvetésének kevesebb mint 10 %-át használja fel, és így nem igazán nyújt agrár-környezetvédelmi programokat a termelőknek. Az RB ezért azt javasolja, hogy a jövőben minden tagállamnak a 2. pillér keretében az összköltségvetés legalább 10 %-át agrár-környezetvédelmi programokra kelljen fordítania, és hogy ehhez egy csökkentett, legalább 10 %-os társfinanszírozást lehessen alkalmazni;

30.

úgy véli, hogy a biogazdálkodásnak és az integrált mezőgazdaságnak jobb támogatásban kellene részesülnie a közös agrárpolitika keretében, hiszen a fenntartható fejlődésre vonatkozó politika körébe tartoznak;

31.

véleménye szerint az aktív uniós mezőgazdasági termelők gyors elöregedése miatt sürgősen olyan további intézkedésekre van szükség, melyek a fiatal termelőket célozzák. Az eddig a 2. pillér keretében a fiatal termelőknek juttatott támogatás nem bizonyult elegendőnek az aktív termelők előrehaladott elöregedésének megállításához. Ma az EU-ban a termelőknek csupán 7 %-a fiatalabb 35 évesnél, és harmaduk 65 év feletti. Meg kell tehát vizsgálni, hogy van-e lehetőség az 1. pilléren belül a fiatal termelőknek járó közvetlen kifizetések megemelésére, hogy ezzel is további ösztönzést adjunk a fiataloknak arra, hogy a mezőgazdaságban helyezkedjenek el;

32.

rámutat arra, hogy megfelelő közszolgáltatásokra van szükség ahhoz, hogy a fiatal generációk gazdálkodásba tudjanak fogni a vidéki területeken. Ha ösztönözzük őket innovatív és környezetbarát termelési rendszerek beszerzésére, és új, alternatív gazdasági lehetőségeket biztosítunk a számukra, a vidéki agrárkapacitás fenntartható.

33.

támogatja azt az európai bizottsági javaslatot, hogy a kistermelőkre vezessenek be egy egyszerűsített, speciális támogatási szabályozást, hogy megmaradhasson a termelőkre épülő, kisméretű mezőgazdaság, lehetővé téve e gazdaságok kiegészítő támogatását főként a hátrányos helyzetű területeken, illetve hogy csökkenhessenek a bürokratikus terhek. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy Európában a termelők 82 %-a 5 000 eurónál kisebb támogatásban részesül, így a kistermelők bürokratikus terheinek csökkentése jelentős könnyebbséget jelentene számukra, és így jobban magukénak érezhetnék a KAP-ot;

34.

rámutat arra, hogy egyszerűsíteni kell a feltételesség elvét, illetve az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszert anélkül, hogy ezzel veszélyeztetnénk a rendszer működőképességét. Kiindulópontot jelenthet ehhez, ha az egész EU-ra érvényes kulcskritériumokat vezetnének be a feltételesség helyi ellenőrzésére, és ha megfeleznék a feltételesség és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer ellenőrzési kvótáit annak érdekében, hogy egységessé tegyék a különböző európai régiókban az elvárásokat és az ellenőrzéseket – aminek feltétele, hogy a tagállamok működőképes rendszereket tudjanak felmutatni –, és ha gyakorlati indíttatású tűréshatárokat alkalmaznának;

35.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a támogatásokat az aktív termelőkre kellene korlátozni, de nem szabad, hogy közben hátrányos helyzetbe kerüljenek a mezőgazdasági termelést mellékfoglalkozásban űzők, mivel ők – különösen a hátrányos helyzetű területeken – fontos szerepet játszanak a mezőgazdaság fennmaradásában, ugyanakkor azt javasolja, hogy az Európai Bizottság alapdefinícióval határozza meg az „aktív termelő” és a „mezőgazdasági földterület” fogalmát, melyek kiegészíthetők tagállami és regionális szinten;

36.

úgy véli, hogy azokban az ágazatokban, amelyeket eddig saját külön piacszervezéssel szabályoztak, és amelyekben ezáltal egyáltalán nem vagy csak részben alkalmazzák a függetlenített üzemi támogatások rendszerét (ilyen például a zöldség- és gyümölcságazat, a bor vagy a cukor), továbbra is maradjanak meg ezek a speciális piacszervezési módozatok.

37.

aggodalmát fejezi ki az Európai Bizottság által a mezőgazdasági piacok 2013 utáni szabályozása terén kiadott első iránymutatások miatt, és úgy véli, hogy a közös agrárpolitika jövője nem választható el a piacokat államilag szabályozó, az áringadozás ellen küzdő és a termelők, valamint a fogyasztók számára stabil árakat garantáló rendelkezések fenntartásától;

38.

utal arra, hogy a közösségi preferencia továbbra is a KAP fontos elve kell hogy maradjon, mivel ez nagyban hozzájárul Európa élelmiszer-szuverenitásának megőrzéséhez;

39.

véleménye szerint az olyan, még meglévő piaci intézkedések, mint az intervenciós támogatás, a magántárolás és a közraktározás és az érzékeny termékekre korlátozódó exporttámogatások mindenképpen hasznosnak bizonyultak, ezért biztonsági hálóként, megfelelő költségvetési forrásokat hozzájuk rendelve meg kellene őket tartani;

40.

rámutat, hogy a függetlenítés az európai mezőgazdaság nagyobb piacorientációját eredményezte, ez azonban azt is jelenti, hogy az árak változékonyabbak, ami megnehezíti a gazdaságok fennmaradását;

41.

utal arra, hogy a piaci eszközöket úgy kell kialakítani, hogy egyrészt biztosítsák a mezőgazdasági piacok ellátását, védjék a termelőket a hirtelen árcsökkenések és az ebből eredő bevételkiesés ellen, másrészt pedig korlátozzák az élelmiszerek fogyasztói árának volatilitását;

42.

úgy véli, hogy ezeken az eszközökön mindenképpen javítani kell., Ennek során mérlegelni kell azon termékek körének szélesítését, amelyeket átmenetileg raktároznak, az intervenciós időszakok meghosszabbítását, és a termelés időszakos beszüntetésére irányuló intézkedések bevezetését. Emellett megfelelő eszközökkel meg kell akadályozni a visszaéléseket a mezőgazdasági nyersanyagokkal folytatott kereskedelemben – anélkül, hogy kárt okoznánk a piacok működésében. Minderre azért van szükség, hogy megelőzzük az agrár- és egészségügyi válságokból eredő jelentős piaci ingadozásokat;

43.

utal arra, hogy folyamatosan csökken a termelők hozzájárulása az élelmiszerláncban létrehozott hozzáadott érték megteremtéséhez, és hogy olyan piaci eszközöket kell kidolgozni, amelyekkel meg lehet fékezni ezt a folyamatot. Ennek alapján arra kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki keretszabályokat a termelői szövetkezetekhez minden szegmensben, hozzon létre termelői közösségeket és ágazati szövetségeket, és ezzel erősítse a termelők pozícióját az élelmiszerláncon belül. Különösen a természeti hátrányokkal küzdő területeken, illetve a sérülékeny termelési struktúrával vagy rendszerekkel rendelkező térségekben folyó tejtermelés esetében kellene támogatni a termelők szövetkezését és a közös értékesítést, hogy így enyhíteni lehessen a tejkvóták lejárásával járó hatásokat, egyszersmind megakadályozva a termelés áthelyezését;

44.

örömmel venné, ha az Európai Bizottság megvizsgálná, hogy a kereskedelmi közvetítők milyen hatást gyakorolnak az élelmiszertermelőkre, a forgalmazókra, a beszállítókra, a fogyasztókra és a tágabb értelemben vett környezetre;

45.

úgy véli, hogy felül kell vizsgálni a közösségi versenyszabályokat, hogy az élelmiszer-ellátási lánc valóban kiegyensúlyozottá válhasson;

46.

úgy véli, hogy a piacok állami irányításának eszközei mellett bővíteni kell az olyan öngondoskodó rendszereket is, mint a többféle kockázatra kiterjedő mezőgazdasági biztosítások, illetve hogy ezzel összefüggésben lehetőségeket kell teremteni a tagállamok számára ahhoz, hogy támogassák a kölcsönös bebiztosítást szolgáló termelői szövetségeket és együttműködési formákat a termelők között és együttműködésüket az élelmiszerlánc más elemeivel, ami a bürokratikus terhek csökkenéséhez is vezetne;

47.

hangsúlyozza, hogy az EU az elmúlt években sokat tett az exporttámogatások kifuttatása érdekében. Rámutat ugyanakkor arra, hogy ahhoz, hogy végleg le lehessen mondani erről a piaci eszközről, az is kell, hogy a WTO-n belül a harmadik országok késznek mutatkozzanak arra, hogy a nemzetközi kereskedelemben teljesen lemondanak erről az eszközről; a WTO-szabályokkal összhangban lévő exporttámogató intézkedésekre ebben az esetben nincs szükség;

48.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy pontosan vizsgálja meg, hogy milyen hatásokkal jár a meglévő kvótarendszerek lejárta, illetve hogy dolgozzon ki intézkedéseket a termelési és feldolgozási struktúrák biztosítására;

49.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a cukor- és az izoglükóz-ágazat jövőre nézve kínálkozó szabályozási lehetőségei között fontoljon meg egy olyan orientációt, amely garantálja az európai termelést, olyan jövedelmet biztosítva a cukorrépa-termelőknek, amely lehetővé teszi a jelenlegi termelés és a feldolgozó üzemek fenntartását;

50.

ennek kapcsán arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen még többet a kutatás-fejlesztésen belül az innováció, illetve a promóció terén, ezért kéri, hogy az európai kutatási és fejlesztési programokban kapjon állandó figyelmet az élelmiszerrel kapcsolatos kutatás;

51.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a kereskedelempolitika keretében, azon belül is főként a kétoldalú egyezmények terén, aktívan képviselje az európai mezőgazdaság érdekeit is, és vegye figyelembe, hogy a kereskedelempolitika milyen hatással van a KAP-ra, és hogy a kétoldalú vagy a WTO-n belül kötött megállapodások hogyan érintik az európai mezőgazdaságot; mindeközben a WTO-tárgyalások kulcsfontosságúak ahhoz, hogy biztosítani lehessen az európai fenntarthatósági előírások globális érvényesítését;

52.

ennek kapcsán utal arra, hogy a fogyasztóknak jogukban áll számon kérni a szociális jogokkal, az élelmiszer-biztonsággal, környezetvédelemmel, minőséggel és állatvédelemmel kapcsolatos szigorú uniós mezőgazdasági normákat az importált élelmiszerek esetében is. Ezt a jogot határozottan védelmezni kell a nemzetközi és kétoldalú kereskedelmi tárgyalások során;

53.

megállapítja, hogy a KAP-pal és a kohéziós politikával kapcsolatos uniós erőfeszítések dacára számos európai vidéki területre még mindig az elnéptelenedés és a visszafejlődés jellemző. Ezeknek a térségeknek a fejlettségi szintje nem éri el a közösségi átlagot, és messze elmarad a legtöbb városi terület szintjétől;

54.

felhívja a figyelmet arra, hogy a városkörnyéki területeken gazdálkodók különleges szerepet játszanak, e területek vidéki és mezőgazdasági erőforrásai ugyanis komoly nyomásnak lehetnek kitéve; hangsúlyozza, hogy az élelmiszerek és a közjavak városi lakossághoz közeli termelését fenn kell tartani;

55.

hangsúlyozza ezért, hogy az agrárpolitika 2. pillére fontos szerepet játszik az átfogó vidékfejlesztésben (ideértve a városkörnyéki területeket is);

56.

hangsúlyozza, hogy a KAP 2. pillére fontos szerepet játszik a mezőgazdaság modernizálásában, az agrárstruktúra fenntartásában és fejlesztésében, és különösen a vidéki térségek és az ott élő közösségek megőrzésében és társadalmi-gazdasági felzárkóztatásában. Ennek érdekében olyan vidékfejlesztési politikára van szükség, amely figyelembe veszi a mezőgazdaság versenyképességét, és amelyek részben a mezőgazdasági struktúrák és infrastruktúrák, valamint az élelmiszeripar terén történő fellépésekben öltenek testet;

57.

kiemeli, hogy a vidékfejlesztés nagyban hozzájárulhat az Európa 2020 stratégiában kitűzött uniós célok megvalósításához; ugyanakkor egyértelműen meg kell határozni, hogy mi a szerepe a tematikus (pl. éghajlati, energiaügyi) uniós politikáknak és a hozzájuk tartozó finanszírozási eszközöknek, illetve hogy minek a támogatását szolgálják a KAP- (vagy a regionális) alapok, és meg kell húzni köztük a határvonalat;

58.

megállapítja, hogy a vidékfejlesztési intézkedések a KAP második pillére alá tartoznak, és sok kapcsolódási pont fedezhető fel köztük és a kohéziós politika között. Ezért a programozás során mindenképpen össze kell hangolni egymással az agrárpolitika 2. pillérének, illetve a kohéziós politikának a céljait, hogy el lehessen kerülni a felesleges átfedések és a „szürke foltok” kockázatát, és ki lehessen használni a szinergiákat, valamint hogy a vidékfejlesztési politika újra a mezőgazdasági ágazatra összpontosítson. Ezzel kapcsolatban a különféle európai alapokat szabályozó adminisztratív szabályok harmonizálását kéri;

59.

megismétli, hogy támogatja a strukturális alapokat és az egyéb területfejlesztési alapokat – EMVA és EHA – lefedő közös stratégiai keret létrehozására irányuló javaslatot;

60.

azt kéri, hogy az agrárpolitika 2. pillérének kialakítása során különösen tartsák tiszteletben a szubszidiaritásból adódó regionális jogköröket azzal, hogy a folyamat során olyan valódi többszintű kormányzási módszert alkalmaznak, amely figyelembe veszi a régiók kiemelt szerepét és kompetenciáit akkor, amikor arról van szó, hogy az intézkedéseket az adott régió speciális igényeihez igazítják. Ennek kapcsán kiemeli a szubszidiaritás elvét a 2. pillérben, melynek értelmében a tagállamok és a régiók a regionális adottságok alapján saját maguk döntik el, hogy mely intézkedéseket hajtják végre;

61.

ezért úgy véli, hogy a vidékfejlesztési politika és alapok helyi végrehajtásának, illetve felhasználásának mindenekelőtt erős helyi fejlesztési partnerségeken keresztül kell történnie;

62.

véleménye szerint az aktív európai mezőgazdasági termelők gyors elöregedése miatt sürgősen olyan vonzó intézkedésekre van szükség, melyek a fiatal termelőket célozzák, hogy friss vér áramoljon az ágazatba, illetve ki kell egészíteni az eddig a 2. pillér keretében a fiatal termelőknek juttatott támogatásokat;

63.

azt is kéri, hogy tervezzenek konkrét intézkedéseket a „minőségi csomagban” szereplő olyan javaslatok végrehajtását illetően, mint például a minőségi termékeket előállító mezőgazdasági üzemek korszerűsítésének bátorítása és a fogyasztókhoz szóló kommunikációs kampányok támogatása;

64.

úgy véli, hogy a vállalati szaktanácsadást a feltételességen túl a tanácsadás valamennyi fontos területére (termelési technológia, vállalat-gazdaságtan, új kihívások leküzdése, innováció bevezetése, a környezetkezelés kérdései, az éghajlatváltozás enyhítése érdekében hozott intézkedések stb.) ki kellene terjeszteni, és a 2. pilléren belül megfelelő intézkedéseket kell hozni ennek támogatására. Az akkreditált tanácsadó szolgálatok támogatására kellene helyezni a hangsúlyt. Azt kell célul kitűzni, hogy az EU valamennyi termelője elérhesse a kompetens tanácsadó szolgálatokat, függetlenül attól, hogy állami, valamilyen állami szerv által nyújtott vagy magáncég által biztosított tanácsadásról van-e szó;

65.

kiemeli a diverzifikáció különleges jelentőségét a kisméretű mezőgazdasági üzemek, illetve a hátrányos helyzetű vagy a rendkívül gyéren lakott, legészakibb, valamint a szigeti, a határokon átnyúló és a hegyvidéki területeken működő üzemek szempontjából, és ösztönző intézkedések meghozatalát kéri e tekintetben;

66.

hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság szempontjából fontos a színvonalas képzési lehetőségek kínálata, különösen a szakképzést követően. Az agrár-élelmiszeriparban, valamint az összes kapcsolódó ágazatban végbemenő gyors változások miatt előtérbe kerül az egész életen át tartó tanulás;

67.

támogatja az Európai Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a kisüzemek versenyhátrányának csökkentése érdekében az agrárpolitika 2. pillérének keretében ösztönözze a termelők együttműködését, különösen a közös munkaszervezeten belül a termékértékesítéskor alkalmazott eszközök közös használatát illetően vagy az állattartással kapcsolatos közös erőfeszítések kapcsán;

68.

hangsúlyozza, hogy különösen a hátrányos területeken levő üzemek számára fontos a KAP 2. pillére, ezért támogatja az Európai Bizottság javaslatát, hogy a kompenzációs támogatás továbbra is a vidékfejlesztési program részeként járjon. Ezzel kapcsolatban azt javasolja, hogy hagyják meg a jelenlegi mozgásteret és emeljék meg a jelenlegi felső határt, hogy a strukturális szempontból különösen nehéz helyzetben levő hegyvidéki régiókban és az erősen elvárosiasodott városkörnyéki területeken eleget lehessen tenni a felmerülő igényeknek. Azt javasolja továbbá, hogy a rendkívül gyéren lakott, legészakibb, valamint a szigeti, a határokon átnyúló és a hegyvidéki területeket speciális intézkedéscsomaggal támogassák, például hozzájárulásokkal a begyűjtési költségekhez, speciális intézkedésekkel az alpesi legelők esetében és biodiverzitás-támogatással, továbbá a hegyvidéki termékeknek az európai uniós minőségpolitika felülvizsgálata keretében történő elismerésével;

69.

hangsúlyozza, hogy számos európai régió esetében a versenyképesség javításának szükségképpen együtt kell járnia a mezőgazdasági infrastruktúrák javításával. Kiemeli emellett, hogy elengedhetetlen, és ezért nagyobb mértékben támogatandó az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak, a forráshatékonyság növelésének és a vállalatirányítás optimalizálásának előfeltételét jelentő innováció;

70.

utal arra, hogy az Európai Bizottság a hátrányos helyzetű közbeeső területek uniós szintű új, egységes elhatárolását tűzte ki célul, és aggodalommal szemléli ennek végrehajtását. Úgy véli, hogy az ehhez tervezett új kritériumoknak célirányosnak kell lenniük, és a tagállamoknak és régióknak elegendő szubszidiaritást és rugalmasságot kell biztosítani. Hangsúlyozza, hogy az új osztályozást mindenképpen megfelelő átmeneti határidők kísérik;

71.

ki szeretné emelni, hogy az éghajlatváltozás kihívását, illetve a vidék fenntartható fejlődésének szükségességét tekintve fokozni és egyszerűsíteni kell egyrészt az olyan intézkedések támogatását, amelyek célja a mezőgazdaság által igénybe vett víz fenntartható használata, csökkentve a vízfogyasztást és a vizek szennyezését, másrészt pedig az olyan intézkedésekét, amelyek elősegítik a felszín alatti vízkészletek feltöltését (pl. megtartó teraszok karbantartása a szigeteken és a hegyvidéki területeken, a talaj termőképességének növelése), emellett pedig a kármegelőzést vagy a mezőgazdasági infrastruktúrákban az éghajlati katasztrófák által okozott károk helyreállítását szolgálják;

72.

hangsúlyozza az agrár-környezetvédelmi programok fontos szerepét, és azt kéri, hogy a jövőben minden tagállam a rendelkezésére álló teljes agrárbüdzsé legalább 10 %-át ilyen programokra fordítsa, hogy hatékonyan hozzájáruljanak a mezőgazdaság fenntarthatóságához, valamint a magas természeti értéket képviselő mezőgazdasági rendszerek elismeréséhez. Ez utóbbiak ugyanis lehetővé teszik a biológiai sokféleség megőrzését és visszaállítását a mezőgazdasági területeken, és hozzájárulnak a vizek és a talaj jobb védelméhez is;

73.

rámutat arra, hogy az agrár-környezetvédelmi programokba ismét be kell építeni ösztönzőket, hogy növelni lehessen elfogadottságukat a mezőgazdaságon belül, emellett számításba kell venni azokat az externáliákat is, amelyeket egyes mezőgazdasági tevékenységek generálnak;

74.

úgy véli, hogy a vidékfejlesztési program intézkedéseinek végrehajtását jelentősen meg lehetne könnyíteni azzal, ha harmadik feleket is be lehetne vonni a társfinanszírozásba;

75.

hangsúlyozza, hogy számos vidéki terület, elsősorban a hegyvidéki régiók biztonsága, illetve az idegenforgalmi vonzerő szempontjából nagyon fontos az aktív erdőgazdálkodás, ezért lehetőséget kellene adni a régióknak arra, hogy a vidékfejlesztési program keretében támogassák az erdőgazdálkodást;

76.

kiemeli, hogy a vidéki területek integrált fejlesztésének szempontjából – elsősorban a nagyon hatékonynak bizonyult alulról építkező megközelítés miatt – fontos szerepet tölt be a LEADER. Arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a jövőben is biztosítsa ezt, és erősítse is meg. Ugyanakkor a jövőben rugalmasabban kell kialakítani a LEADER-t, és előnyben kell részesíteni az innovatív megközelítéseket. Ezenkívül jobb lehetőségeket kell teremteni ahhoz, hogy a LEADER-en belül össze lehessen hangolni egymással a helyi fejlesztési tervek keretében működő különböző programokat. A vidékfejlesztési programban jelenleg alkalmazott tengelyrendszer merevnek bizonyult. Ezért nagyobb rugalmasságot kell biztosítani a helyi önkormányzatoknak és a régióknak, hogy ezáltal jobban figyelembe lehessen venni a helyi igényeket. Egyszerűsíteni kell a vidékfejlesztési program lebonyolítását, különösen a jelentéstételt;

77.

továbbá úgy véli, hogy a LEADER-megközelítést egy olyan helyi fejlesztési partnerségi modellel együtt kellene alkalmazni, amely ágazatközi tevékenységeket, innovációs együttműködést és hálózatépítést magában foglaló, alulról építkező helyi fejlesztési stratégiákon alapul;

78.

úgy véli, hogy az élelmiszer-ipari üzemekbe történő beruházások támogatására vonatkozó korlátozásokat a strukturális folyamatokhoz kell igazítani (a kkv-határok felemelése, illetve megszüntetése);

79.

kiemeli, hogy mára már túl sok ráfordítást igényel a tervezés, a programok végrehajtása, értékelése, nyomon követése és kísérése, ezért az ilyen terheket jelentősen csökkenteni kell.