23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/106

1.1

Az elmúlt 15 évben Afrikára egyre nagyobb figyelmet fordított Kína, amely annak köszönhetően, hogy az afrikai országok túlnyomó többségével folyamatosan bővül kereskedelmi és beruházási volumene, valamint mind több partnerségi megállapodást ír alá ezekkel az országokkal, stabilan a földrész harmadik kereskedelmi és gazdasági partnerévé vált. Bár Európa továbbra is Afrika első számú gazdasági partnere maradt, előnye a többpólusú világban, amelyben a felemelkedő országok új egyensúly kialakítására törekszenek, gyengülni látszik. Mivel Európa Afrikát továbbra is olyan közelálló régiónak tekinti, amellyel vannak közös érdekei, más hatalmak fellépése Európát arra kényszeríti, hogy felújítsa a kontinenssel fenntartott partnerségi kapcsolatait.

1.2

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy induljon háromoldalú párbeszéd és együttműködés az Európai Unió, Kína és Afrika között. Amennyire szükséges és elkerülhetetlen ez a terv, ugyanannyira bizonytalan és problematikus a kimenetele. Különösen üdvözlendő a pragmatikus és fokozatos megközelítés, valamint az, hogy a javaslatban négy olyan fontos specifikus terület szerepel, mint a béke és a biztonság, az infrastruktúra, a természeti erőforrások és a környezet kiaknázása, a mezőgazdaság és az élelmiszerbiztonság.

1.3

A háromoldalú együttműködésnek azonban csak akkor van értelme, ha hatékony, és egyenlőségen alapul. Kiindulópontként igen komolyan tekintetbe kell venni a jelenlegi kapcsolatok aszimmetriáját: Kína egyetlen nagy országként áll kapcsolatban az egyes afrikai országokkal, Európának viszont gyakran nehezére esik, hogy egységes álláspontot foglaljon el a földrésszel fenntartott kapcsolatai tekintetében. Bár Kína afrikai jelenléte nem mentes a homályos elemektől, számos afrikai kormány a Pekinggel ápolt partnerségi kapcsolatokat részesíti előnyben, mivel Kína – feltételek szabása és időt rabló bürokrácia nélkül – hajlandóbbnak mutatkozik igényeik kielégítésére.

1.4

A hatékony együttműködés érdekében mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy valamennyi érintett fél érdeklődést mutat-e a javasolt stratégia iránt, és hogy konkrétan részt vennének-e a háromoldalú párbeszédben. Az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak ezért minden olyan kezdeményezést meg kell tennie, amely ahhoz szükséges, hogy megfelelő válaszokat kapjanak az ezt a területet érintő javaslatokra.

Továbbá arra is szükség van, hogy:

1.5

A fenntartható helyi növekedés céljának középpontba állítása konkrétan annak biztosítását jelenti, hogy:

1.6

Az egyenlőségen alapuló párbeszédnek és együttműködésnek ezenkívül minden fél számára lehetővé kell tennie, hogy akár a legvitatottabb kérdéseket is napirendre tűzhesse, akárcsak azokat, amelyekkel kapcsolatban eltérő vélemények és aggodalmak fogalmazódnak meg. Ha a javasolt folyamat a tanácsi határozat tartalmának megfelelően olyan, a közleményből jelenleg hiányzó alapvető témákra is kitérne, mint a demokratikus kormányzás, az emberi jogok és a civil társadalom szerepe, ez jobban összhangban lenne mind a lisszaboni stratégiával, mind a az EU és az AKCS-országok közötti kapcsolatokat szabályozó, 2000. évi cotonoui megállapodással.

1.7

Az EGSZB különösen fontosnak tartja, hogy a háromoldalú párbeszédbe az összes nem állami szereplőt – különösen a magánszektort, a szakszervezeteket, a gazdálkodókat, a nőszervezeteket és a fogyasztóvédő szervezeteket stb. – vonják be. Az elmúlt néhány évben – részben a loméi és a cotonoui megállapodás sikere nyomán – jelentősen bővült e szervezetek szerepe. Ezt a kedvező folyamatot – a különféle társadalmi-gazdasági szereplőknek az EU és Afrika közötti kapcsolatokban történő részvételét – tehát nem kellene büntetni vagy veszélyeztetni, hanem inkább megfelelő módon ki kellene használni. Az EGSZB ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ezt a pontot hangsúlyosan építse be javaslatába.

1.8

Tekintettel Európa multilaterális szerepére és az USA Afrika iránti növekvő érdeklődésére, az EU, Kína és Afrika közötti háromoldalú együttműködést ki lehetne terjeszteni az Egyesült Államokra egy teljesebb, hatékonyabb és egyenlőségen alapuló partnerség kialakítása érdekében, amelynek színterei természetesen a megjelölt szektorokban lennének, de az együttműködés egyéb területekre történő kibővítésének lehetősége is biztosítva lenne.

2.1

Afrika átalakulása igen gyors ütemben megy végbe. Bár a világ GDP-jének még mindig csupán 2 %-át és a világ ipari termelésének kevesebb mint 1 %-át adja, több évtizednyi geopolitikai és gazdasági marginalizálódás után a földrész egyre jobban részt vesz a globalizáció folyamatában. Az Európai Unió továbbra is a kontinens első számú gazdasági partnere, de Afrika kegyeit egyre nagyobb mértékben keresik a „feltörekvő finanszírozó országok”, mindenekelőtt Kína, de India, Japán, Dél-Korea, valamint a latin-amerikai és az öbölparti országok is. Az elmúlt években az Egyesült Államok is újra nagyobb figyelmet fordít az afrikai kontinensre, főként a megbízható energiaellátás biztosítása és a terrorizmus elleni küzdelem érdekében. Bár a lakosság 40 %-a továbbra is a szegénységi küszöb alatt él, Afrikát a fentiek miatt egyre kevésbé tekintik „reménytelen kontinensnek”, hanem egyre inkább „új határvidéknek”, amely fejlődési és üzleti lehetőségeket kínál.

2.2

Az elmúlt évtizedben az afrikai kontinensen folyamatosan történtek politikai jellegű újítások: az Afrikai Unió létrejötte, majd 2004–2009-es stratégiai tervének elindítása és új beavatkozási képességek kialakítása a konfliktusok megoldására; a regionális gazdasági közösségek megerősítése, A gazdasági fejlődést (NEPAD, Új Afrikai Fejlesztési Partnerség) és a kormányzást (afrikai páros ellenőrzési mechanizmus) elősegítő programok.

2.3

Mindezeknek a változásoknak köszönhetően, ahogyan azt Louis Michel biztos (1) több ízben hangsúlyozta, az újonnan felélénkült nemzetközi érdeklődés Afrika iránt három fő irányban nyilvánult meg: a gazdasági érdekek, a biztonsággal kapcsolatos kérdések és az új hatalmi és geostratégiai érdekek tekintetében.

2.4

Gazdasági téren a kontinens természeti erőforrásaihoz – főként az energetikaiakhoz – való hozzáférésért és ezek ellenőrzéséért folytatott verseny mellett a figyelem az afrikai belső piacban rejlő hatalmas lehetőségek felé is fordult, amely az elmúlt években átlagban 6 %-os ütemben fejlődött, alacsony infláció és az államadósság jelentős csökkenésének örvendetes folyamata mellett.

2.5

Kína mindkét területen határozott fellépésről és hosszú távú, strukturális beruházásokra való képességről tanúskodva (2) módosította az afrikai országokkal az ötvenes években kialakított történelmi kapcsolatot. A kilencvenes évek közepe óta Kína, miközben továbbra is a fejlődő országok közötti dél-dél együttműködés fontosságát hangsúlyozza, nagyobb figyelmet fordít az Afrika által kínált gazdasági lehetőségekre, és szinte valamennyi afrikai országgal baráti kapcsolatokat alakított ki. Az új kínai koncepció kontinentális dimenzióját megerősítette az, hogy Peking létrehozta a kínai–afrikai együttműködési fórumot (Focac) (3), amelynek háromévente tartott csúcstalálkozói (2000: Peking, 2003: Addis Abeba, 2006: Peking, 2009 decemberében pedig a tervek szerint az egyiptomi Sharm el-Sheikh) kijelölték a Kína és az afrikai országok közötti kapcsolatok folyamatos fejlődésének ritmusát. A földrésszel kapcsolatos új kínai stratégiát a Kína afrikai politikájáról szóló „fehér könyv” (4).2006. januári közzététele tette hivatalossá.

2.6

A helyzet elmúlt évtizedekhez képest bekövetkezett lényeges változása az Európai Uniót is arra ösztönözte, hogy vizsgálja felül Afrikával kapcsolatos politikáját. Ez a folyamat 2007 decemberében, Lisszabonban új, közös EU–Afrika stratégia elfogadásához vezetett, mellyel kapcsolatban az EGSZB terjedelmes, részletes véleményben fejthette ki álláspontját (5).

2.7

Míg Kínában és Európában újra megjelent az érdeklődés és a szándék az afrikai befektetések iránt, kérdések és elvárások merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy ezek a fontos szereplők a jövőben milyen módon határozzák meg kölcsönös cselekvési irányvonalaikat, mind a konkurenciára vonatkozó egyértelmű kilátások, mind a lehetséges együttműködési területek tekintetében. Figyelembe kell venni azt, hogy bár az EU és Kína abszolút értelemben Afrika első és harmadik kereskedelmi partnerének és külföldi befektetőjének számít, az utóbbi évtizedben Európa és Afrika gazdasági kapcsolatainak viszonylagos súlya csökkent, míg Afrika és Kína esetében drasztikusan nőtt (6).

2.8

Az Európai Bizottság, amelyet – az EP 2008 áprilisában e témában kiadott állásfoglalásából (7) kiindulva – aggaszt Kína túlzott súlya Afrikában, az utóbbi két évben elmélyült gondolkodási folyamatot (8) indított el, amely kapcsolódik a bővített, számottevő konzultációs kezdeményezésekhez is annak érdekében, hogy megértsük a jelenleg zajló folyamatok hatásait és kidolgozzuk az EU–Kína–Afrika háromoldalú párbeszéd lehetséges irányvonalait.

3.1

A közlemény azt javasolja, hogy kutassák fel, melyek a legelőnyösebb eljárások az EU, Kína és Afrika közötti párbeszéd és paritásos együttműködés folyamatának megkönnyítésére. Az Európai Bizottság fő célkitűzése tehát a kölcsönös megértés ösztönzése és a közös, összehangolt cselekvések elfogadásának lehetővé tétele a stratégiai ágazatokban, a főként az afrikai intézmények által meghatározott prioritások mentén.

3.2

A közlemény pragmatikus és fokozatos megközelítésen alapul, amely főként konkrét együttműködési intézkedésekre összpontosít Afrika stabilitásának és fejlődésének elősegítése céljából kulcsfontosságúnak tekintett ágazatokban. Ezek a következők:

3.3

Az Európai Bizottság szándéka szerint minden szinten (nemzeti, regionális, kontinentális szinten és az EU–Kína kétoldalú együttműködés keretében) fejleszteni kell a párbeszédet és a konzultációkat annak érdekében, hogy a három fél politikai döntéshozói jobban megértsék egymás politikáit és koncepcióit, és ily módon konkrét együttműködési lehetőségeket alakítsanak ki. Ugyanakkor ez a folyamat a segélyek hatékonyságának növelését is lehetővé teszi, összhangban a 2005. márciusi Párizsi Nyilatkozattal, valamint a 2008 szeptemberében, Accrában megrendezett szeminárium következtetéseivel.

3.4

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az európai bizottsági közlemény főbb ajánlásait. Úgy véli, hogy a háromoldalú párbeszéd hozzájárulhat „az Afrika és a nemzetközi közösség által a demokratizálódás, a politikai és gazdasági integráció, a jó kormányzás és az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében tett erőfeszítések támogatásához” (9), és a konkrét intézkedésekre irányuló javaslatok alaposabb megvizsgálását ajánlja.

3.5

Az EGSZB azonban aggodalommal és csalódottan állapítja meg, hogy még sem Kína, sem az Afrikai Unió nem foglalt hivatalosan állást az EU által javasolt háromoldalú párbeszédről. Az Afrikával való együttműködés – a tárgyalt közleményben szereplő javaslat ellenére – nem szerepelt a legutóbbi EU-Kína csúcstalálkozó témái között (10). Egyelőre tehát nincs konkrét jele annak, hogy Kína és az Afrikai Unió kész lenne az EU javaslatának elfogadására.

4.1

A közlemény több értékes és pozitív elemet tartalmaz, különösen a következőket:

4.2

A második pontot illetően nem kérdéses, hogy a három meghatározott ágazat kulcsfontosságú az afrikai kontinens fejlődése szempontjából, csakúgy, mint – bár más módozatokkal – a Kína–Afrika és Európa–Afrika kétoldalú kapcsolatrendszerek terén.

4.3

Bizonyos konfliktusok újbóli megjelenése és a már elkezdődött békefolyamatok törékenysége, valamint a fundamentalizmus új formáinak megjelenésével és/vagy az olyan területekkel kapcsolatos kockázat, amelyeken a terrorizmus bázisai jöhetnek létre, kiemelten fontossá teszik az együttműködést a béke és a biztonság megőrzésének és előmozdításának céljából. Kiemelt figyelmet kell fordítani a béke és a biztonság megvalósítása céljából folyó afrikai építkezés és az Afrikai Unióban a béke megőrzése érdekében végzett tevékenységek kapacitásépítés, képzés, logisztikai és/vagy gazdasági segítség formájában történő támogatására.

4.4

A béke és a biztonság megőrzésére és előmozdítására vonatkozó együttműködésnek azonban a fegyverszállítás és -kereskedelem szabályairól szóló külön párbeszédről is gondoskodnia kellene, főként ha a vevők olyan kormányok és nem állami fegyveres csoportok, amelyek folyamatban lévő konfliktusokban vesznek részt, és/vagy súlyosan megsértik az emberi jogokat (11). A Kína-Európa-Afrika háromoldalú jelentésben így szerepelne ez a téma, amelyről az ENSZ-ben már viták folynak.

4.5

Az európai együttműködés által hosszú ideje elfeledett, infrastruktúrákba történő beruházások ismételt hangsúlyozása – amelyek viszont a kínaiak afrikai megközelítésének központi tengelyét képezik – két okból bírnak stratégiai jelentőséggel. Először is, a megfelelő infrastruktúrákra azért van szükség, hogy biztosítsák a nyersanyagokhoz, illetve az afrikai piacokra szánt termékekhez történő hozzáférést és ezek szállítását, valamint az afrikai társadalmi és gazdasági fejlődés számára döntő fontosságú konkrét és hatékony regionális integrációt. Az infrastruktúrák javítása vagy teljesen újonnan történő létrehozása egyértelmű prioritás számos afrikai kormány számára, és nem függhet továbbra is kizárólag a helyi finanszírozási forrásoktól és a pénzügyi fenntarthatóságtól (12).

4.6

A környezet fenntarthatóságának és a természeti erőforrások kezelésének fontossága már önmagában is egyértelmű, nemcsak az éghajlatváltozás nemzetközi összefüggésében, hanem a kontinens természeti erőforrásainak (különösen ásványkincseinek és energetikai forrásainak) kitermelésével, szállításával és felhasználásával kapcsolatos szempontok tekintetében is.

4.7

Az elmúlt években elsősorban azoknak a telephelyeknek a környezeti és munkafeltételeiről folyt vita, amelyeket Afrikában működő kínai vállalkozások üzemeltetnek, vagy kapcsolatban állnak velük, amint ezt részletesen dokumentálta az African Labour Research Network (Afrikai Munkaügyi Kutatások Hálózata) egy tanulmánya (13). Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy ezek a megfontolások számos európai vagy multinacionális vállalattal kapcsolatban is felmerülnek. A nemzetközi normák tiszteletben tartásának, valamint az afrikai kormányokkal aláírt szerződések megkötésére és alkalmazására vonatkozó átláthatóságnak a problémája (14) Kínát, Európát és Afrikát ugyanúgy érinti, ezért a természeti források és a környezet fenntartható kezeléséről, valamint az afrikai infrastruktúrák támogatásáról folyó háromoldalú párbeszédnek erre a problémára feltétlenül ki kellene terjednie.

4.8

Üdvözlendő, hogy elismerték a mezőgazdaság és az élelmiszerbiztonság központi szerepét mind a legfontosabb donorok, mind az afrikai földrésszel kapcsolatos közös stratégia prioritásai között. Ennek a figyelemnek azonban sürgősen konkrét lépésekben kell megnyilvánulnia, amelyek hosszú távon éreztetik hatásukat, és a vidékfejlesztés egészét érintik. A két előző területhez hasonlóan az EGSZB ezzel kapcsolatban is hangsúlyozza a szociális partnerek – gazdálkodói szervezetek, szakszervezetek (mind a bányászati, mind az infrastruktúra-szektorban) vagy vállalati képviselők – bevonásának fontosságát.

4.9

Ebben a vonatkozásban azt is érdemes figyelembe venni, hogy az öt afrikai régió gazdálkodói szervezeteinek a Coldiretti nevű olasz mezőgazdasági szervezet által a közelmúltban Rómában szervezett csúcstalálkozója megkongatta a vészharangot amiatt, hogy olyan országok, mint Dél-Korea, Kína, az Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd-Arábia és Japán, egyre több mezőgazdasági földterületet szereznek Afrikában és más fejlődő országokban, saját élelmiszer-ellátásuk és a bioüzemanyag-termeléshez szükséges erőforrások biztosítása érdekében. (15)

4.10

Az élelmiszerbiztonsági együttműködés alapján párbeszédet lehetne kezdeni más, releváns témák vonatkozásában is, amilyen például a millenniumi fejlesztési célkitűzések betartása, a legsérülékenyebb csoportok védelme, valamint az egészségvédelem. Ez utóbbi téma tekintetében megkülönböztetett figyelmet kellene fordítani a három nagy pandémia (malária, HIV/AIDS és tuberkulózis) elleni küzdelemben alkalmazandó közös stratégiák meghatározására (16) – e betegségek vonatkozásában már többoldalú nemzetközi együttműködés folyik.

4.11

Ami az afrikai intézmények szerepét illeti a háromoldalú párbeszéd folyamatában, az Afrikai Unió központi szerepe – a regionális gazdasági szervezetek és az egyes országok mellett –, teljes mértékben üdvözlendő. Az is fontos, hogy az EU és Kína közötti éves párbeszédbe bekapcsolódhat az AU (Afrikai Unió) trojka, ahogyan az az elképzelés is figyelemreméltó, hogy az Afrikai Unió Addis Abeba-i Bizottsága közvetítő szerepet kapna a rendszeres háromoldalú konzultációkban. Ezek az előrelépések összhangban vannak annak szükségességével – amit az EU–Afrika stratégiáról kidolgozott véleményében (17), az EGSZB már hangsúlyozott –, hogy az afrikai intézmények konkrét felelősséget vállaljanak annak érdekében, hogy megerősítsék szuverenitásukat és legitimitásukat, és valóban kiegyensúlyozott partnerségek alakulhassanak ki. Ügyelni kell azonban arra, hogy ezeket a prioritásokat az Afrikai Unió is magáénak tartsa, és hogy ezek minél előbb konkrét cselekvési tervekben öltsenek testet.

4.12

Annál is inkább fontos az EU, Kína és Afrika közötti háromoldalú párbeszédre törekedni, mivel Peking óriási vonzerőt gyakorol a kontinensen. Számos afrikai kormány szemében Kína követendő példának tűnik, mivel egyetlen emberöltő alatt sikerült megszabadulnia a szegénységtől, legyőzni a betegségeket és vezető szerephez jutni a nemzetközi színtéren. Kína elsősorban a vidéki területeken vívta meg szegénység elleni csatáját, a hangsúlyt a fejlődésre és a mezőgazdasági termelékenység növelésére helyezve, és ez a stratégia az afrikai országok számára is előnyös lehetne (18). Kína vonzerejét ugyanakkor az is növeli, hogy nem cipeli a gyarmati örökség terheit, továbbra is fejlődő országként határozza meg magát, és elutasítja a donor és kedvezményezett közötti viszony elvét, amely hagyományosan inkább az OECD által alkalmazott megközelítésre jellemző. Ezek a vonások, valamint az, hogy bőségesen állnak rendelkezésre befektetésre fordítható vagy az afrikai partnerkormányoknak kölcsön formájában folyósítható összegek, Afrikával fenntartott kapcsolataiban nyilvánvaló előnyt jelentenek Kína számára.

5.1

A kínai–afrikai kapcsolatoknak ugyanakkor negatív elemei is vannak, amelyek aggasztják a külső megfigyelőket, és amelyeket meg kellene vitatni az Európai Bizottság által javasolt háromoldalú együttműködés folyamatának keretében.

5.2

Kína növekvő afrikai jelenléte nem mentes a homályos elemektől, kezdve azzal, hogy a helyi kormányok és a városi elitek ismét előtérbe kerültek, ennek következtében pedig az afrikai magánszektor aggasztóan marginalizálódott, veszélybe kerültek az afrikai szakszervezetek által kiharcolt szerény szociális vívmányok, és a helyi munkavállalók munkakörülményei igen kedvezőtlenek. Az egyenlőségen alapuló, valódi partnerségi kapcsolatnak lehetővé kellene tennie, hogy a három fél – az EU, Kína és Afrika – a legvitatottabb elemeket, illetve azokat a kérdéseket is napirendre tűzhesse, amelyeket eltérően értékelnek, illetve amelyekkel kapcsolatban különféle aggodalmaknak adnak hangot.

5.3

Ha az Európai Bizottság által javasolt négy együttműködési területet összehasonlítjuk a Lisszabonban elfogadott Európa–Afrika stratégiai cselekvési terv nyolc, kiemelt fontossággal kezelt pontjával (19), feltűnik, hogy a közleményből hiányoznak olyan fontos témák, mint a demokratikus kormányzás, az emberi jogok és a tisztességes munka. Az EU nagyobb összhangot érne el a lisszaboni stratégiával, valamint a 2000. évi, az EU és az AKCS-országok közötti kapcsolatokat szabályozó cotonoui megállapodással (20), ha ezeket a kérdéseket – a civil társadalom szerepével együtt –, ismét szerepeltetné a háromoldalú párbeszéd témái között.

5.4

Az EU és Kína eltérő stratégiát alkalmaz Afrikával kapcsolatban. Míg az EU segélyeinek nagy részét adományok formájában nyújtja, egyre szigorúbb politikai feltételek alapján (a demokratikus szabályok, az emberi jogok és az ILO-egyezmények tiszteletben tartása, a korrupció elleni küzdelem és a jó kormányzási gyakorlatok ösztönzése, valamint a civil társadalom bevonása), a szegénység mérséklésének érdekében, Kína általában kedvezményes feltételekkel kölcsönöket ad, nagyrészt infrastruktúra építésére. A garanciát a természeti erőforrások kiaknázására vonatkozó hosszú távú szerződések jelentik. Ezenkívül a kínai kölcsönök gyakran kínai vállalatok, áruk, sőt, néha munkaerő igénybevételéhez vannak kötve, „árukapcsolásos segély” formájában, amelyet az OECD országai már többnyire nem alkalmaznak. Végül az OECD versenytárgyalásokra vonatkozó szabályai számos esetben maguk is a feltörekvő országok – mindenekelőtt Kína – társaságainak kedveznek.

5.5

A kínai megközelítést általában előnyben részesítik az afrikai vezető osztályok, mert nem támaszt feltételeket, és a folyamatot nem lassítja le az európai bürokrácia. Kettős kockázattal jár azonban: nagyarányú, hosszú távon fenntarthatatlan következményekkel fenyegető eladósodáshoz vezethet, és súlyosbíthatja az egyes országok gazdaságának a monokultúráktól és azok exportjától való függését, mely utóbbi pedig a nemzetközi piacok áringadozásainak van kitéve.

5.6

Európa, miközben továbbra is Afrika legfontosabb gazdasági és kereskedelmi partnere, azon fáradozik, hogy egységesen lépjen fel, és hogy valódi koherenciát alakítson ki és tartson fenn politikái között, fejlődési, kereskedelmi, külpolitikai és biztonsági téren egyaránt. A helyszínen számos tényező akadályozza az egyes tagállamok intézkedéseinek összehangolását, ami csökkenti ezek hatását és a hatékonyságát.

6.1

A már említett politikai és nemzetközi munkajogi feltételeken kívül, amelyeket az EU az Afrikához fűződő kapcsolataiban érvényesít, más – az egyes afrikai kormányok által kiemelt – tényezőkben is különbözik az Európa és Kína által alkalmazott megközelítés:

6.2

A jelenlegi nemzetközi gazdasági és pénzügyi válsággal kapcsolatban azon is el kellene gondolkodni, hogy Afrikát ez hogyan érintheti (22).

A globális recesszió hatásai, az export visszaesése, számos piac protekcionista bezáródása, valamint sok nyersanyag árának csökkenése aggasztó helyzetet teremt, így veszélybe kerülhetnek az elmúlt évtized eredményei, például az adósságállomány és az állami deficit csökkenése, az infrastruktúrába történő beruházások növekedése és az ezekkel kapcsolatos verseny, vagy az adórendszerek tökéletesítése, valamint a nemzeti termelési struktúrák diverzifikálódására irányuló erőfeszítések.

6.3

Kína a válság közepette a közelmúltban valamennyi kötelezettségvállalását megerősítette, sőt növelte, mind a segélyek és kölcsönök, mind a beruházások terén (23). Az EU igyekszik tiszteletben tartani kötelezettségvállalásait, de 2009-ben néhány tagállam már drasztikusan csökkentette a kétoldalú pénzügyi forrásokat és kötelezettségeket, a 2010-re vonatkozó kilátások pedig hasonlóak vagy még rosszabbak, holott – ahogyan ezt minden közelmúltbeli csúcstalálkozón leszögezték –, új forrásokra lenne szükség.

6.4

Az Európa és Afrika, illetve Kína és Afrika közötti kapcsolatok tekintetében egyre inkább előtérbe kerülnek bizonyos migrációs jelenségek. Ezeket eddig kevéssé tanulmányozták, különösen a kínai polgárok afrikai országokba történő érkezését. Ha tanulmányozni kezdenék ezeknek az áramlatoknak a formáit és kiterjedését, valamint a köztük levő esetleges kapcsolatokat, az elősegíthetné annak megértését, hogy milyen hatással lehetnek Afrika fejlődésére.

6.5

Végül meg kell említeni a civil társadalom részvételének bonyolult kérdését, amely nemcsak az európai fél számára rendkívül fontos (24), hanem immár az Afrikával való partnerségi kapcsolatok szerves, lényeges elemévé vált, különösen a cotonoui megállapodás óta. Úgy tűnik, hogy ez a tényező nem játszik lényeges szerepet a Kína és Afrika közötti kapcsolatokban, sem a Peking és az egyes országok közötti kétoldalú kapcsolatokban.

Az Európai Bizottság által említett négy szektor valóban alkalmas valamennyi nem állami szereplő – mindenekelőtt a munkaadók, a szakszervezetek, valamint a gazdálkodói, fogyasztóvédelmi szervezetek és a nőszervezetek – széles körű és strukturált bevonására. Az afrikai társadalmakban, valamint a gazdasági fejlődésben és a politikai kapcsolatokban betöltött szerepük, amelyet a loméi és a cotonoui megállapodás által elindított folyamat sikere következtében elismerés övez, és egyre növekszik, veszíthet jelentőségéből, és ismét marginalizálódhat, ha a két- és háromoldalú párbeszédek kormányközi szinten maradnak. Ezt a szerepet döntő fontosságú tényezőként minél jobban ki kellene használni, és új lendületet kellene adni neki.

6.6

Az EGSZB aggodalommal állapítja meg, hogy a vizsgált közlemény egyáltalán nem említi meg ezt a kérdést, sem pedig a szociális partnerek és általánosságban a nem állami szereplők részvételének konkrét lehetőségét a javasolt folyamat keretében.