A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló egyezményt 1980. június 19-én nyitották meg aláírásra Rómában, az Európai Gazdasági Közösség (EGK) – a mostani EU – akkori 9 országa számára. Az egyezmény 1991. április 1-jén lépett hatályba. Az egyezményt a megfelelő időben az EGK valamennyi új tagja aláírta. Amikor az egyezményt aláírta Ausztria, Finnország és Svédország, elkészült egy egységes szerkezetbe foglalt változat, amelyet a Hivatalos Lapban 1998-ban tettek közzé. Egy további egységes szerkezetbe foglalt változatot a Hivatalos Lap 2005-ben tett közzé, azt követően, hogy 10 új ország csatlakozott az egyezményhez.

Az egyezmény helyébe – valamennyi uniós ország számára, Dánia kivételével – az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete lépett (2008. június 17.) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I. rendelet). A Római Egyezmény továbbra is érvényben van Dánia számára. Az egyezmény továbbra is alkalmazandó a Róma I. rendelet alkalmazása előtt megkötött szerződéses kötelezettségekre.

Az egyezmény a szerződéses kötelezettségekre olyan helyzetekben alkalmazandó, amikor felmerül a nemzeti jogszabályok közötti választás – még akkor is, ha az általa kijelölt jog egy nem szerződő ország joga –, kivéve:

a természetes személyek jogállására vagy jog- és cselekvőképességére vonatkozó kérdéseket;
a végrendeletekkel, házastársi tulajdoni jogokkal vagy más családi kapcsolatokkal összefüggő szerződéses kötelezettségeket;
a forgatható értékpapírok (váltók, csekkek, kötelezvények stb.) kapcsán keletkező kötelezettségeket;
a választottbírósági megállapodásokat és joghatósági kikötéseket;
a társasági jogot, valamint a más jogi személyekre vagy jogi személyiség nélküli szervezetekre vonatkozó jogot érintő kérdéseket;
azon kérdés eldöntését, hogy harmadik személlyel szemben a képviselő kötelezheti-e azt a személyt, akinek a nevében eljár (illetve egy szerv kötelezheti-e a társaságot, más jogi személyt vagy jogi személyiség nélküli szervezetet);
a célvagyon („trust”) létrehozását, és az annak megszervezésével kapcsolatos kérdéseket;
a bizonyítást és az eljárást;
azokat a biztosítási szerződéseket, amelyek fedezik a kockázatokat az uniós országok területén (kivéve a viszontbiztosítási szerződéseket).

A szerződés aláírói meghatározhatnak a szerződés egészére vagy annak csak egy részére alkalmazandó jogot, és kiválaszthatják a viták elbírálásában illetékességgel rendelkező bíróságot. Kölcsönös megegyezés alapján az aláírók bármikor megváltoztathatják a szerződés egészére alkalmazandó jogot (a jogválasztás szabadságának elve).

Ha a felek nem döntöttek kifejezetten az alkalmazandó jogról, akkor a szerződést azon ország joga szabályozza, amelyhez a legszorosabban kapcsolódik, például a szerződésben teljesítő fél szokásos tartózkodási helye vagy központi ügyvezetésének helye, vagy az üzleti tevékenység fő helye, vagy a szerződést teljesítő fél üzleti tevékenységének más helye szerint.

Mindenesetre:

amennyiben a szerződés ingatlanra vonatkozik, az alapértelmezés szerint alkalmazandó jog annak az országnak a joga, ahol az ingatlan található;
amennyiben a szerződés áruszállításra vonatkozik, az alkalmazandó jogot a feladás vagy a kirakodás helye, illetve a feladó fő tevékenységének helye alapján kell meghatározni.

A fogyasztó jogainak védelme érdekében – a gyengébb fél védelmének elve szerint – az áru értékesítésére vagy szolgáltatás nyújtására az adott személyre külön feltételek vonatkoznak. Hacsak a felek másként nem határoznak, az ilyen szerződéseket a fogyasztó lakóhelye szerinti ország joga szabályozza. A jogválasztás semmilyen körülmények között nem lehet hátrányos a fogyasztóra, és nem vonhatja meg tőle a saját lakóhelye szerinti országban kedvezőbb jogszabályok által biztosított védelmet. Ezek a szabályok nem vonatkoznak a fuvarozási szerződésekre vagy a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésekre a fogyasztó lakóhelye szerinti országon kívüli országban.

Munkaszerződések esetében az alábbiak egyike alkalmazandó:

azon ország joga, ahol munkáját a munkavállaló rendszerint végzi;
azon ország joga, ahol a munkavállalót foglalkoztató társaság székhelye van;
azon ország joga, amelyhez a munkaszerződés a leginkább kapcsolódik.

Ha a felek úgy döntenek, hogy a szerződésre egy másik alkalmazandó törvényt választanak, ez a választás nem mehet a munkavállaló védelmének rovására.

MIKORTÓL HATÁLYOS AZ EGYEZMÉNY?

Az egyezmény 1991. január 1. óta hatályos.

FŐ DOKUMENTUMOK

80/934/EGK egyezmény a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról, aláírásra megnyitva Rómában 1980. június 19-én (HL C 169., 2008.7.8., 10–22. o.)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete (2008. június 17.) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I.) (HL L 177., 2008.7.4., 6–16. o.)

Az 593/2008/EK rendelet későbbi módosításait belefoglalták az eredeti szövegbe. Ez az egységes szerkezetbe foglalt változat kizárólag tájékoztató jellegű.

Egyezmény a szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Egységes szerkezetbe foglalt változat) – Első jegyzőkönyv az 1980. évi egyezménynek a bíróság általi értelmezéséről (Egységes szerkezetbe foglalt változat) – Második jegyzőkönyv az 1980. évi egyezmény értelmezése tekintetében a bíróság hatáskörrel való felruházásáról (Egységes szerkezetbe foglalt változat) (HL C 334., 2005.12.30., 1–27. o.)

Egyezmény az Osztrák Köztársaságnak, a Finn Köztársaságnak és a Svéd Királyságnak a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, Rómában 1980. június 19-én aláírásra megnyitott egyezményhez, valamint az egyezménynek a Bíróság által történő értelmezéséről szóló első és második jegyzőkönyvhöz való csatlakozásáról (HL C 169., 2005.7.8., 28–30. o.)

92/529/EGK egyezmény a Spanyol Királyságnak és a Portugál Köztársaságnak a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, Rómában 1980. június 19-én aláírásra megnyitott egyezményhez történő csatlakozásáról (HL C 169., 2005.7.8., 26–27. o.)

utolsó frissítés 10.09.2018

Top

All