27.9.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 280/33

—

fontosnak tartja, hogy az e-egészségügy fejlesztése egyfelől minden uniós polgár számára előnyt jelentsen – esélyt adva arra, hogy több befolyásuk legyen az egészségükkel kapcsolatos kérdések megoldására –, másfelől ne vezessen még több egyenlőtlenséghez az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetősége és igénybevétele terén,

—

megjegyzi, hogy számos uniós tagállamban a helyi és regionális önkormányzatok is felelősek az egészségügyi és szociális politika tervezéséért, kidolgozásáért, végrehajtásáért, értékeléséért és finanszírozásáért. Magától értetődik tehát, hogy a regionális önkormányzatokat szorosan be kell vonni minden olyan átalakításba, amely hatással van az egészségügyi és szociális ellátásra,

—

folyamatos erőfeszítéseket szorgalmaz az egészségügyi képzés, az innováció és a változások szolgálatában. Ehhez a kiválóság melletti elkötelezettség és az a felismerés ad lendületet, hogy a gyorsan változó e-egészségügyi környezetben a ma szerzett tudás holnapra már elavulhat,

—

felhívja a figyelmet arra, hogy napjainkban az egészséget, a jóllétet és a szociális ellátást érintő adatok zömét egymástól elkülönített rendszerekben tárolják. Az ilyen adatok hatékonyabb, több szolgáltatást is áttekintő felhasználásával új formát ölthetnek az európai egészségügyi rendszerek, és erősebb, célravezetőbb folyamatos ellátási rendszert lehet kiépíteni,

—

megjegyzi, hogy az e-egészségügyi alkalmazások sikeres fejlesztéséhez és bevezetéséhez nélkülözhetetlen tényezők között szerepel a helyi szerepvállalás, a decentralizált adattárolás, a polgárok és betegek megfelelő tájékoztatása, és az egészségügyi dolgozókkal való aktív együttműködés,

—

ismételten rámutat, hogy az e-egészségügy széles körű bevezetése nemcsak a jogszabályi és műszaki megvalósíthatóságon múlik, hanem elsősorban a polgárok, betegek és egészségügyi dolgozók bizalmán. Ezért fontos, hogy foglalkozzunk a magánélet védelmét, a bizalmas jelleget, az adatvédelmet és a felelősséget érintő kérdésekkel, hogy az érzékeny adatokat meg lehessen védeni a hackertámadások, kiszivárogtatások, adatvédelmi jogsértések és másfajta visszaélések ellen.

Előadó

Johan SAUWENS (BE/EPP), a Flamand Parlament tagja

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Elektronikus egészségügyi cselekvési terv a 2012–2020 közötti időszakra – innovatív egészségügyi ellátás a 21. században

COM(2012) 736 final

1.

támogatja a 2012–2020 közötti időszakra vonatkozó elektronikus egészségügyi cselekvési tervről szóló közleményt, amelyben az Európai Bizottság stratégiát dolgoz ki az EU-ban működtetendő e-egészségügyhöz és meghatározza, mely fő célkitűzéseket kell elérni ahhoz, hogy kiaknázhassuk az e-egészségügy lehetőségeit. Ez a terv fontos lépés a tekintetben, hogy európai egészségügyi rendszereinket felkészítsük az olyan kihívások kezelésére, mint az ellátás színvonalának növelése, az egészségügy rendelkezésére álló – egyre szűkösebb – eszközök hatékonyabb felhasználása, a betegekre, az egészségügyi szolgáltatókra és a kormányzatokra nehezedő adminisztratív terhek csökkentése, illetve az informatikára, a technológiára, a termelésre és a szolgáltatásokra irányuló innováció;

2.

egyetért az Európai Bizottság megállapításával, mely szerint az uniós polgároknak még a legjobb e-egészségügyi megoldásokból sem származik előnye, ha ezeket szétaprózva, egymástól elkülönítve dolgozzák ki és alkalmazzák. Helyeslendő, hogy az Európai Bizottság figyelmet fordít a jogi, szervezeti, szemantikai és műszaki interoperabilitási keretekre, útmutatásokra és előírásokra;

3.

hangsúlyozza, hogy számos uniós tagállamban helyi vagy regionális szintre helyezték az egészségügyi és szociális politikát, és a regionális hatóságoknak a vita során határozottabban kifejezésre kell juttatniuk véleményüket;

4.

fontosnak tartja, hogy az e-egészségügy fejlesztése minden uniós polgár számára előnyt jelentsen, és ne vezessen (még több) egyenlőtlenséghez az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetősége és igénybevétele terén. Az e-egészségügy fordulatot hoz, amelynek során a beteg érdekei kell, hogy a középpontban álljanak. A betegnek joga van dönteni saját adatainak hozzáférhetőségéről, és jól érthető magyarázatot kell kapnia arról, hogy ki és miként élhet a hozzáférés lehetőségével. Az e-egészségügynek esélyt kell adnia arra, hogy a polgároknak és a betegeknek több befolyásuk legyen az egészségükkel kapcsolatos kérdések megoldására;

5.

fontosnak tartja, hogy az új alkalmazások könnyen hozzáférhetőek legyenek és erősítsék a fogyatékkal élők, az idősek és a hátrányos helyzetűek autonómiáját. Ezért valamennyi termék és szoftveralkalmazás esetében kötelező engedélyezési feltétellé kell tenni az akadálymentesség kritériumát a piaci bevezetéshez;

6.

számos uniós tagállamban a helyi és regionális önkormányzatok is felelősek az egészségügyi és szociális politika tervezéséért, kidolgozásáért, végrehajtásáért, értékeléséért és finanszírozásáért. Magától értetődik tehát, hogy a regionális önkormányzatokat szorosan be kell vonni minden olyan átalakításba, amely hatással van az egészségügyi és szociális ellátásra;

7.

ezzel összefüggésben érdemes utalni az e-egészségügyi stratégiákról szóló 2011-es jelentésre, amelyben a szerzők megállapítják, hogy az elektronikus betegnyilvántartás kezelése a nagyobb országokban már most túlságosan bonyolult. Az európai tapasztalat azt mutatja, hogy a tízmillió lakosnál többet számláló országok – és főként azok, amelyek nem felülről lefelé szervezett egészségügyi rendszerrel rendelkeznek – nem érik el kitűzött céljaikat. Ezért alighanem a köztes út jelenthet megoldást, azaz egy helyi vagy regionális rendszer létrehozása a nemzeti infrastruktúra alapján;

8.

ráadásul a „Dynamic health systems and new technologies: eHealth solutions at local and regional levels” [Dinamikus egészségügyi rendszerek és új technológiák: e-egészségügyi megoldások helyi és regionális szinten] című közelmúltbeli RB-s tanulmányból kiderül, hogy Európában az e-egészségügy igen előkelő helyet foglal el a helyi és regionális önkormányzatok napirendjén;

9.

több régióközi együttműködésre és a szakpolitikai és gyakorlati tapasztalatok fokozott cseréjére van szükség, hogy az e-egészségügy tekintetében élen járók átadhassák tudásukat azoknak, akik csak most kezdenek foglalkozni a kérdéssel. Az Európai Bizottság szerepet játszhat ebben a szaktudás és a bevált gyakorlatok egybegyűjtése és összekapcsolása révén. Mélyrehatóan meg kell vizsgálni, hogy az e-egészségügy terén mely kezdeményezéseket és modelleket lehet a leggördülékenyebben alkalmazni uniós szinten;

10.

az egészséggel kapcsolatos ismeretek bővítése fontos eleme az egészségügyi téren mutatkozó egyenlőtlenségek felszámolását célzó stratégiáknak. A digitális jártasság és a szélessávú hozzáférés mellett az egészséggel kapcsolatos tudásszint növelése segíthet abban, hogy a félreeső, ritkán lakott vagy más módon hátrányos helyzetű régiókban minél többen hozzáférhessenek korrekt tájékoztatáshoz, egészségvédő intézkedésekhez és orvosi tanácsadáshoz, de akadálymentes online segítséghez, terápiához és orvosi ellenőrzéshez is;

11.

ez a különböző társadalmi csoportokra szabott, megbízható és könnyen elérhető tájékoztatás előfeltétele az egészséggel kapcsolatos digitális jártasságnak. Arról van szó, hogy az államnak és a magánszektornak gondoskodnia kell a világos és hasznos információkról, és különösen az egészségügyi dolgozóknak alaposabban tájékozódniuk kell betegeik jártasságáról egészségügyi kérdésekben;

12.

az e-egészségügy egy erőteljesen és szakadatlanul fejlődő ágazat. A ma szerzett tudás holnapra már elavulhat. A hagyományos egészségügyről az e-egészségügyre való átálláshoz nem elég a szükséges informatikai infrastruktúra és a digitális jártasság: elsősorban arra van szükség, hogy megváltozzon a viszony az egészségügyi dolgozók, a szociális szolgáltatások szakemberei, a kutatók, a betegbiztosítók, a betegek és a kormányzat között. Nélkülözhetetlenek emellett a folyamatos erőfeszítések az innováció és a változások, a képzés és a szaktudás szolgálatában;

13.

ezzel összefüggésben érdemes felhívni a figyelmet a Monitoring National eHealth Strategies [Nemzeti e-egészségügyi stratégiák megfigyelése] című workshop (Brüsszel, 2010.) következtetéseire, melyek szerint kiderült, hogy az e-egészségügyi stratégiák végrehajtása Európában a vártnál jóval összetettebb és időigényesebb feladatot jelent. Ráadásul alaposan alábecsülték az e-egészségügy mint igazgatási feladat összetettségét;

14.

egyes régiókban meglehetősen hiányosak az egészségügyi és szociális dolgozók ismeretei az információs technológiákról és az e-egészségügy lehetőségeiről. Ugyanígy kétségbe vonható több, az egészségügyi és szociális dolgozók rendelkezésére álló vagy a piacon beszerezhető szoftverprogram minősége, felhasználóbarát jellege és sokoldalúsága. Ez elszomorító, és akadályozza az e-egészségügy kedvező fejlődését. Részletesebben meg kell határozni azokat a feltételeket, amelyeket a rendelkezésre álló orvosi szoftvereknek és különösen az elektronikus orvosi dossziéknak teljesíteniük kell. Így e feltételek alapján ellenőrizni lehet a minőséget, és címkézési eljárásokat lehet kidolgozni. Egyelőre azt kell mondanunk, hogy nem zajlik hatékony kommunikáció az egészségügyi és az informatikai ágazat között;

15.

napjainkban az egészséget, a jóllétet és a szociális ellátást érintő adatok zömét egymástól elkülönítve tárolják. Az ilyen adatok hatékonyabb felhasználásával új formát ölthet az egészségügy, és erősebb, célravezetőbb folyamatos ellátási rendszert lehet kiépíteni. Ez azt jelenti, hogy az informatikai infrastruktúrát nem szabad a gyógyászati kezelési szolgáltatásokra korlátozni, hanem ki kell terjeszteni a szociális ellátásra, a saját lakókörnyezetben való életvitel segítésére, a megelőzésre és a jóllétre is. Ez abból az elvből következik, hogy az egészségügyi és szociális ellátás rendszerében a ellátottakat kell a középpontba helyezni, és a rendszerhez tartozó különféle szolgáltatásoknak ehhez kell igazítaniuk munkamódszereiket. Az e-egészségügy segíthet az ellátás összehangolásában és abban, hogy az ellátásra szoruló emberhez holisztikus módon közelítsenek;

16.

a jobb minőségű ellátáshoz (nagyobb hatékonyság, folyamatosabb szolgáltatás, a beteg pozíciójának megerősítése stb.) nélkülözhetetlen az ellátásban részt vevők közötti elektronikus adatmegosztás. Napjainkban még számos országra és régióra az jellemző, hogy az orvosi adatokat szétaprózva tárolják (az önálló háziorvos vagy szakorvos számítógépében vagy a kórházi szerveren), és nincs lehetőség arra, hogy az adott beteggel terápiás kapcsolatban álló szereplők megosszák egymással ezeket az adatokat. Megtörténhet, hogy egy ügyeletes háziorvosnak vagy egy kórházi sürgősségi betegellátó osztályon szolgálatot teljesítő orvosnak vészhelyzetet kell kezelnie, mégsem juthat hozzá a beteg legfontosabb orvosi adatainak összefoglalásához vagy aktuális gyógyszerezésének áttekintéséhez. A probléma még súlyosabb, ha a beteg külföldön tartózkodik, és nyelvi akadályokba ütközik kommunikációja az egészségügyi szolgáltatóval. Még nyilvánvalóbb lesz ez a kihívás, ha a gyakorlatban világosabban megmutatkozik a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló, 2011. március 9-én elfogadott EU-irányelv hatása. Számos laboratóriumi vagy diagnosztikai vizsgálatot szükségtelenül megismételnek, mert nem érhetők el a beteg aktuális orvosi adatai;

17.

az e-egészségügyre vonatkozó cselekvési terv mélyrehatóan foglalkozik az interoperabilitási keretek problémájával, ami mindenképpen üdvözlendő. Az EU-ban az e-egészségügy piaca igen szétaprózott, és a néha igensak helyi jellegű körülményekhez igazított ikt-megoldások oda vezetnek, hogy ezek a rendszerek drágábbak, mások számára hozzáférhetetlenek, megbízhatatlanok, illetve alkalmatlanok más célokra vagy új alkalmazásokra. Ez a helyzet az igen korlátozott piaci hozzáféréssel szembesülni kényszerülő informatikai ágazat számára is akadályt jelent, és aláássa az informatikai termékfejlesztés jövedelmezőségét, ami pedig megtöri az égetően szükséges innováció lendületét. A cselekvési terv esélyt ad arra, hogy a nagy- és kisvállalatok minden európai országban gazdasági kezdeményezéseket indítsanak;

18.

fontos tényező, hogy az e-egészségügyi hálózat az év folyamán interoperabilitási keretet kap. Az elektronikus betegnyilvántartással kapcsolatos nemzeti jogszabályok tanulmányozásakor a regionális szabályozásokat is meg kell vizsgálni;

19.

helyes, hogy hangsúlyt helyeznek a nemzetközi és globális szervezetekkel, például az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) való szorosabb együttműködésre. Ahhoz, hogy számítógépes programokkal lehessen segíteni a gyógyászati döntések meghozatalát, megegyezésre kell jutni az orvosi adatok kódolásáról és a betegségek nemzetközi osztályozási rendszereinek egységes használatáról;

20.

az e-egészségügy széles körű bevezetése nemcsak a jogszabályi és műszaki megvalósíthatóságon múlik, hanem elsősorban a polgárok, betegek és egészségügyi dolgozók bizalmán. Ezért fontos, hogy elsőként a magánélet védelmét, a bizalmas jelleget, az adatvédelmet és a felelősséget érintő kérdésekkel foglalkozzunk, és állandó felügyeletről gondoskodjunk, hogy az érzékeny adatokat meg lehessen védeni a hackertámadások, kiszivárogtatások, adatvédelmi jogsértések és másfajta visszaélések ellen;

21.

egyik tanulmányában a KPMG hat európai országot vizsgált meg és hasonlított össze (Internationaal onderzoek EPD [Az elektronikus betegnyilvántartások nemzetközi vizsgálata], Utrecht, 2012. február 6.). A dokumentum egyik legfontosabb megállapítása, hogy a nagyszabású és országos programokat egyre inkább a regionális megközelítés váltja fel, hogy kezelni lehessen az összetettséget és növelni a helyi szerepvállalást. Ráadásul a KPMG szerint az egységes szabványok alkalmazása egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy nincs szükség országos adatbázisokra: a decentralizált, helyi szintű adattárolás rendszere kitűnően működik. Az e-egészségügy fokozatos fejlesztése és bevezetése alighanem akkor lehet sikeres, ha figyelembe veszik a helyi szerepvállalást, a decentralizált adattárolást, a polgárok és betegek megfelelő tájékoztatását, és lépésről-lépésre haladnak olyan kísérleti projektek segítségével, amelyekbe tevékenyen bevonják az egészségügyi dolgozókat;

22.

az egészségügyi dolgozók és a betegek közötti kapcsolat személyes és egyedi – és ennek így is kell maradnia. Az e-egészségügy fejlődésének köszönhetően erősíteni és javítani lehet ezt a kapcsolatot, de illúzió – és nem is kívánatos – azt gondolni, hogy a személyes találkozásokat egyszer majd teljes mértékben felváltja a virtuális interakció. Az elektronikus egészségügyi szolgáltatások alkalmazásait ezért az egészségügyi és ápolási terület már kialakult szakacsoportjaira kell korlátozni;

23.

egyre feszítőbb az a kérdés is, hogy ki a tulajdonosa az elektronikus betegnyilvántartásban megosztott személyes adatoknak, és ki felel értük. Ideális esetben a betegek is rendelkeznek saját fiókkal elektronikus betegnyilvántartásukban, amelybe bevezethetik például az önmegfigyelés útján szerzett információkat (többek között a saját maguk által mért vércukorszintről és vérnyomásról vagy hangulatváltozásokról);

24.

ahogy a népesség öregedése miatt a gyógyászati gyakorlatban mind dominánsabb helyet követelnek maguknak a krónikus megbetegedések, az egészségügyi statisztikákban és egészségügyi ellátásunk költségtényezőinek sorában egyre jobban előtérbe kerül a krónikus betegségben szenvedők multidiszciplináris megközelítésének jelentősége. Sok idős páciens több betegséggel küzd egyszerre, és többféle – más-más kiegészítő kompetenciával rendelkező – egészségügyi szolgáltatóra van ráutalva. Ez egyformán érvényes a kórházi és az otthoni ellátásra is. Az e-egészségügy és az adatoknak a beteg, a gondozó és a beteggel terápiás kapcsolatban álló egészségügyi szolgáltatók közötti elektronikus megosztása rendkívül értékes hozzájárulást jelenthet a betegre szabott, színvonalas és időben történő ellátáshoz;

25.

csalódást jelent, hogy számottevően csökkentették az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz költségvetését: 50 milliárd euróról – amelyből 9,2 milliárd eurót szélessávú és digitális szolgáltatásokra különítettek el – 29,3 milliárd euróra szűkítették a keretet, amelyből alig 1 milliárd euró jut majd a szélessávú és digitális szolgáltatásokra;

26.

felmerül a kérdés, hogy a nagyszabású, interoperábilis, határokon átnyúló e-egészségügyi szolgáltatások bevezetése – amelyre az Európai Bizottság szerint 2014-ben kerül sor az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében – napirenden maradhat-e, ha az Európai Parlament zöld utat ad a Hálózatfinanszírozási Eszköz megnyirbálásának;

27.

az RB reméli, hogy nem csökkentik azt a keretet, amelyet a Horizont 2000 „Egészségügy, demográfiai változások és jólét” pillérének részeként a 2014–2020-as időszakban tervezett kutatási és innovációs tevékenységekre különítettek el, és hogy a tanulmányok kihangsúlyozzák az e-egészségügyi technológiák költséghatékonyságát, valamint az adatvédelmi garanciákat, a felhasználók szerepvállalását és a betegközpontú megoldások beépítését az európai egészségügyi rendszerekbe;

28.

Az egészségügyi szolgáltatások és az orvosi ellátás szervezése és nyújtása a tagállamok hatáskörébe tartozik. Számos uniós tagállamban a regionális és helyi önkormányzatok felelősek az egészségügyi és szociális politika egészéért vagy fontos részeiért;

29.

főként a kevésbé tehetős térségekben műszaki, logisztikai és finanszírozási szempontból továbbra is nehéz létrehozni az informatikai infrastruktúrát és feltárni, fejleszteni az e-egészségügy lehetőségeit. Az uniós fellépés főleg akkor lehet hasznos, ha összehangolásra és ösztönzésre van szükség. Ez elsősorban azokra a kérdésekre érvényes, amelyeket az EU szintjén lehet a legjobban kezelni. Ilyen például a határokon átnyúló egészségügy, a képesítések elismerése, a közös akadályok, szabványok és az e-egészségügyi alkalmazások hatékonyságának vizsgálatához alkalmazandó módszerek. A magas kezdeti költségek fedezéséhez a pénzügyi támogatás is hasznos lehet;

30.

a 2014–2020-as cselekvési terv kutatásra, innovációra és interoperabilitásra irányul, és felvázolja a kialakítandó műszaki és jogi keretet, amely a tervek szerint az üzleti szférának, a helyi és regionális önkormányzatoknak, az egészségügyi dolgozóknak, a polgároknak és a betegeknek egyaránt előnyére szolgál majd. Mivel a cselekvési terv igen átfogó jellegű, az Európai Bizottság nagyobb hangsúlyt fektethetne tevékenységeinek prioritási sorrendbe való állítására;

31.

az uniós szintű fellépés várhatóan többletértéket jelenthet a regionális egészségügyi politika és a regionális egészségügyi ellátás számára, és segíthet az e-egészség és e-jóllét európai térségének megteremtésében;

32.

a cselekvési terv végrehajtásakor remélhetőleg nemcsak a tagállamokat veszik figyelembe, hanem a regionális és helyi önkormányzatokat is, amelyek fontos szerepet vállalhatnak a kommunikációban, a polgárok/betegek tájékoztatásában, a szakemberképzésben, az e-egészségügy fejlesztésében való megfelelően aktív helyi szerepvállalás megteremtésében, az e-egészségüggyel kapcsolatos kísérleti projektek kezdeményezésében, az e-egészségügy összetettségének kezelésében és egyes régiókban az ezzel kapcsolatos jogalkotási munkában is.