23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/1

Előadó:

Jonathan PEEL

Társelőadó:

Dumitru FORNEA

1.1.

Az EGSZB örömmel veszi, hogy a hivatalba lépő lett elnökség feltáró vélemény elkészítésére kérte az EU Közép-Ázsiával folytatandó új partnerségre vonatkozó stratégiájának (1) kétévenként esedékes közelgő felülvizsgálata kapcsán. Különösen üdvözli azt a javaslatot, hogy külpolitikai prioritásainak egyik fő elemeként az EU mélyítse el a kapcsolatát öt közép-ázsiai országgal (2), hogy az valódi partnerséggé váljon.

1.1.1.

Az EGSZB eközben azonban ismételten utal a Közép-Ázsia tárgyában 2011-ben készített véleményének (3) következtetéseire és ajánlásaira, amelyek továbbra is érvényesek.

1.2.

Az EGSZB tudomásul veszi az előző felülvizsgálat során elfogadott tanácsi következtetést, amely szerint az uniós stratégia igazolta önmagát, és továbbra is érvényes (4). Az EU minden, arra irányuló kísérletének, hogy öt közép-ázsiai országgal elmélyítse kapcsolatait, a jövőben is pragmatikus alapokon kell nyugodnia, és illeszkednie kell a régió változó politikai, gazdasági és társadalmi valóságához, nem hagyva figyelmen kívül az alapvető emberi jogokkal kapcsolatos értékeket és elveket. Ezenkívül amikor csak lehetséges, megfelelően rugalmasnak kell lennie a kölcsönös előnyökkel járó kapcsolatok kifejlesztésének megkönnyítése érdekében.

1.2.1.

Mindenekelőtt fölösleges az EU-t emlékeztetni arra, hogy Európával ellentétben ezen országok között nincsen igazából regionális viszony, ezért mindegyikükkel egyedi módon kell foglalkozni. Az is nyilvánvaló, hogy amennyiben az EU bármilyen mértékben elmélyíti vagy kiszélesíti szerepvállalását ebben a térségben, az elkerülhetetlenül hatással lesz az Oroszországgal fenntartott kapcsolataira. Az EU-nak mindenképpen számolnia kell a régióban fennálló erőviszonyokkal, közben pedig meg kell őriznie jogát a független fellépésre. Mivel az érintett öt ország egykor a Szovjetunió része volt, Oroszország őket – akárcsak Ukrajnát – saját befolyási övezetébe tartozóaknak tekinti. Emiatt a felülvizsgálat során alapvető fontosságú a kölcsönös tájékoztatás az Oroszországgal kapcsolatos általános uniós megközelítésről és a kapcsolatokról.

1.3.

Az EGSZB megjegyzi, hogy Közép-Ázsia stratégiai elhelyezkedésének jelentősége 2011 óta nőtt, különösen az ukrán válságra tekintettel. Megjegyzi még, hogy Kína részvétele exponenciálisan nő a régióban. A térség ezért fontos az EU–Kína kapcsolatok szempontjából, és kulcsfontosságú lehetőséget képvisel az EU–Kína stratégiai partnerség megerősítésére, különösen az energia és a közlekedés terén történő együttműködés fokozásával. Azt ajánljuk, hogy ezt a kérdést teljes körű vizsgálatnak vessék alá.

1.3.1.

A partnerségi stratégia kiemelt területként ismeri el az energiát és a közlekedést. Az EGSZB megismétli 2011-es ajánlását, amely szerint a Közép-Ázsia jelentős potenciális energiatartalékaihoz fűződő uniós kapcsolatok fenntarthatóságát gazdasági és gyakorlati megfontolásokra kell építeni. Az EU helyesen teszi, hogy részt vesz az energetikai ágazat fejlesztésében ezekben az országokban, nem utolsósorban azért, mivel azok tartalékai további és kiegészítő (nem pedig alternatív) energiaforrásokat nyújtanak Európa számára, bár ezek elérhetőségét a tranzittal és a szállítással kapcsolatos problémák nehezítik. Ugyanakkor fontos lesz elkerülni mindenfajta esetleges félreértést Kínával a Közép-Ázsiából származó energiaellátás fokozásához fűződő kölcsönös érdekünk kapcsán.

1.3.2.

Határozottan javasoljuk, hogy használják fel az EU jelentős szakértelmét az energiahatékonyság javítására és a megújuló energiaforrások elterjesztésére irányuló együttműködés fokozása terén, mivel jelentős a kihasználatlan lehetőség a régióban. Az EITI-vel (5) való regionális együttműködés kiterjesztése szintén központi prioritás.

1.3.3.

Az EGSZB megismétli még azt a 2011-es ajánlását is, amely szerint a javasolt kínai és európai uniós közlekedési folyosókat – nem utolsósorban, ahol csak lehetséges, a vasúti infrastruktúrákat – teljes mértékben össze kell hangolni. Javasoljuk még, hogy fejtsenek ki nagyobb erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az IGC TRACECA (6) (az Európa–Kaukázus–Ázsia közlekedési folyosó kormányközi bizottsága) eredményeket érjen el egy fenntartható infrastruktúrahálózat kifejlesztésének felgyorsítása kapcsán, a folyosónak a transzeurópai közlekedési hálózatokkal való összekötése révén biztosítva a multimodális közlekedést (különösen a vasúti és a közúti infrastruktúra tekintetében).

1.4.

Az EU azonban senkit nem fog meggyőzni Közép-Ázsiában azzal, ha kizárólag gazdasági célokat követ. A partnerségi stratégia az emberi jogokra, a jogállamiságra, a jó kormányzásra és a demokratizációra is hangsúlyt helyez. A létező hatalmi struktúrákon belül ösztönöznie kell a bizalomépítést. Ez a régió továbbra is kemény kihívásokkal szembesül a tervgazdaságról a nemzeti szintű piacorientált gazdaságra való fájdalmas átállás miatt, amit állandósuló etnikai, környezetvédelmi és gazdasági zavargások is hátráltatnak.

1.4.1.

A partnerségi stratégia többek között kiemeli az EU arra való képességét, hogy rendelkezésre bocsássa a politikai stabilitáshoz és jóléthez vezető regionális integráció terén szerzett tapasztalatát, és külön utal az EU-hoz 2004-ben vagy később csatlakozott tagállamokra. Az EGSZB ezért határozottan arra bátorítja a lett elnökséget, hogy ösztönözze a többi tagállamot tapasztalataik megosztására a tervgazdaságról való átállás kezelése, az e-kormányzás (és különösen az „elektronikus selyemút”) kifejlesztése és más, potenciálisan értéktöbbletet jelentő támogatási területek terén, különösen amennyiben azokhoz a jogállamiságot megerősítő erőfeszítések kapcsolódnak.

1.4.2.

Ennek kapcsán fontosak az EGSZB „Fenntartható változás az átalakulóban lévő társadalmakban” című véleményében (7) foglalt ajánlások is. Rá kívánunk mutatni továbbá arra, hogy a vállalatok és a szakszervezetek külön és szociális partnerekként is kulcsfontosságú szereppel bírnak abban, hogy felhasználják létező kapcsolataikat és, nem utolsósorban, ösztönözzék a közép-ázsiai kormányokat a civil társadalom által betöltött pozitív szerep teljesebb körű elismerésére. Ennek előmozdítása és a beruházások ösztönzése érdekében azt ajánljuk, hogy egy EGSZB-küldöttség a közeljövőben tegyen látogatást Közép-Ázsiába.

1.4.3.

Az EGSZB-t különösen aggasztják azok a hírek, amelyek szerint az EU különleges képviselőjének posztja nem került megújításra, ezért határozottan ajánlja e pozíció mielőbbi visszaállítását.

1.5.

Az ifjúság- és az oktatáspolitika különösen nagy jelentőséggel bír. Az EGSZB ennek kapcsán üdvözli a felülvizsgált, különösen népszerű uniós Erasmus+ programot, amely segíti még elmélyültebb oktatási kapcsolatok kialakítását, illetve a mobilitást a felsőfokú oktatásban. Ezt azonban vízumkönnyítéssel és díjmentességgel kellene kiegészíteni a régió legtehetségesebb diákjai számára.

1.5.1.

Közép-Ázsia lakosságának fele 25 év alatti. A középfokú oktatás emiatt legalább annyira fontos, mint a felsőfokú képzés. Az EGSZB fokozott uniós fellépést és támogatást sürget ezen a téren, nem utolsósorban tankönyvek biztosítása (ahol azokból hiány van középiskolai szinten) és az EU-ról szóló bővebb és helyi nyelveken történő tájékoztatásnyújtás formájában. Megfontolandó, hogy fokozzuk a tanárok támogatását – akár a kiterjedtebb vidékfejlesztési program részeként –, illetve nagyobb mértékben megszólítsuk és bevonjuk a szülőket is. Az oktatás általános szintjének emelése szintén segíthet abban, hogy visszaszorítsuk a helyi fiatalok körében esetlegesen megjelenő radikalizmust.

1.5.2.

Az EGSZB ajánlja még, hogy egyrészt helyezzenek nagyobb hangsúlyt a tudományos tárgyak oktatásának támogatására Közép-Ázsiában, ahol az történelmileg is mindig fontos volt, illetve mindig is léteztek kapcsolatok többek között a balti államokkal. Másrészt pedig törekedni kell a fokozott médiajelenlét biztosítására a régióban az európai televíziós és rádióhálózatok segítségével, mint amilyen az Euronews vagy az Euranet. Ezeknek a helyi nyelveken is kellene programokat sugározniuk.

1.6.

Az EGSZB mindazonáltal úgy véli, hogy az emberi jogokat a leginkább úgy lehet előmozdítani, ha fejlesztik és népszerűsítik a kapcsolatot a helyi civil társadalommal, és bővítik annak kapacitását, hogy a kormányok valódi partnere és tárgyalópartnere legyen, ezáltal pedig megerősítik a jogállamiságot is a független igazságszolgáltatás mellett.

1.6.1.

A pártatlan közszolgálat ösztönzése és a helyi szintű civil társadalom szerepének növelése továbbra is alapvető, különösen mivel egyik területnek sincsenek nagy hagyományai. Létfontosságú, hogy maga az EU is szélesebb körben és elmélyültebben együttműködjön a helyi civil társadalommal az emberi jogokról szóló párbeszéd részeként. Ezt az együttműködést erősíteni is kell, nem utolsósorban az internet fokozottabb használatával és idevágó honlapokkal.

1.6.2.

Az EU Közép-Ázsiára vonatkozó 2007-es stratégiájának egyik első eredménye az uniós emberjogi párbeszéd folyamatának kialakítása volt. Országonként átlagosan mintegy hat párbeszédciklusra került sor. Az EGSZB örömmel fogadja az EKSZ civil társadalmi szervezeteknek tartott brüsszeli tájékoztatóit, azonban hangsúlyozzuk, hogy sürgősen növelni kell a közép-ázsiai civil társadalmi szervezetekkel való helyi találkozók számát. Ilyeneket eddig látszólag ad hoc alapon tartottak, legtöbb esetben csak a párbeszéd előtt, és akkor sem mindig esett szó a civil társadalmi szervezetek által fontosnak tartott témákról.

1.6.3.

Az EGSZB sajnálja, hogy a közösségi/önsegítő szövetségek a közép-ázsiai nomád és megtelepedett területeken mélyen meggyökerezett hagyományos, vidékiesebb ashar/hashar formáinak szerepét az EU mindeddig nagyrészt figyelmen kívül hagyta, és ezzel úgy tűnik, hogy az Unió csak a stabil szakmai NGO-k számára biztosít finanszírozást. Ezt sürgősen orvosolni kell.

1.7.

E vélemény keretei nem teszik lehetővé, hogy az EGSZB megjegyzéseket fűzzön a partnerségi stratégia által lefedett számos specifikus területhez, a környezeti fenntarthatóság és a vízgazdálkodás kérdése azonban továbbra is alapvető jelentőséggel bír. Az EGSZB sürgeti, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt az energiahatékonyságra, az élelmezés- és az élelmiszerbiztonságra, valamint mindenekelőtt a vízfelhasználás hatékonyságára, és koncentrálják az erőfeszítéseket a kiemelkedően nagy arányú vízpazarlás csökkentésére. A víz létfontosságú árucikk a régióban; ezen kellene alapulnia minden támogatásnak, amit az EU a helyi mezőgazdaságnak nyújthat.

1.7.1.

Az EGSZB megismétli azt a 2011-es ajánlását, amely az élelmezésbiztonságnak, a vízellátás biztonságának és az energiaellátásnak az egymáshoz kapcsolódó, de sok nehézséget felvető kérdéséről szól. Ismét sürgetőleg kéri az EU-t, hogy vállaljon nagyobb szerepet az öt állam arra való ösztönzésében, hogy működjenek együtt e kérdések holisztikus kezelésében, nem utolsósorban arra való tekintettel, hogy az EU már rendelkezik gyakorlati tapasztalattal mások ezen a téren való segítésében, továbbá az agrár-élelmiszer-ipari termékek jelentősebb kölcsönös kereskedelmének ösztönzése érdekében.

2.1.

A hivatalba lépő lett elnökség egyik elsődleges külpolitikai prioritásaként jelölte meg az EU és az öt közép-ázsiai ország közötti kapcsolatok elmélyítését. 2015 elején, az EU Közép-Ázsiára vonatkozó stratégiájának az EKSZ által kétévenként elvégzett felülvizsgálatát követően a Tanács következtetéseket fogad majd el a tárgyban. Az EGSZB-t többek között arra kérték, hogy foglalkozzon az aktuális geopolitikai és stratégiai helyzetből adódó főbb kérdésekkel, különösen azokon a területeken, ahol egyértelmű lehetőség nyílik valódi partnerség kifejlesztésére az EU és a közép-ázsiai országok között.

2.1.1.

Ilyen terület például a biztonság, az oktatás, az energia, a sport, a közlekedés, a környezetvédelem, a vidékfejlesztés, a fenntartható fejlesztés szélesebb körű szempontjai, illetve a vállalkozói környezet, ideértve a kkv-k, a kereskedelem és a beruházás kérdését.

2.1.2.

Felesleges itt megismételni a 2011-es véleményben háttérként közölt részletek többségét. Fontos azonban emlékeztetni arra, hogy bár az öt ország igen nagy kiterjedésű területet jelent, a teljes népességet (2013-ban) mindössze körülbelül 66 millió fő alkotja. Ezek a viszonylag új államok még ma is alakulóban vannak. Függetlenségüket csak 1991-ben, a Szovjetunió összeomlása után nyerték el, és korábban egyikben sem működött semmiféle nemzeti felszabadítási mozgalom. A legtöbbjük kapcsolata a szomszédjaival feszültségekkel terhes, nem utolsósorban amiatt, hogy a határok gyakran köszönő viszonyban sincsenek az etnikai határokkal, és ez erőszakos fellángolásokat okozhat. A fennmaradó csekély szintű kohézió azonban szintén negatív tényező lehet, hiszen a szovjet idők emlékeit idézi. Továbbra is kemény kihívásokat jelent a tervgazdaságról a nemzeti szintű piacorientált gazdaságra való fájdalmas átállás. Az uralkodó elit hozzáállása sem sokat változott: a régi szovjet nómenklatúra adminisztratív struktúrái oligarchikus, klánokon vagy családokon alapuló bürokráciákká alakultak át.

2.1.3.

Az öt ország ezenkívül más és más fejlődési szakaszban van. Kazahsztán kezd a régió kulcsfontosságú szereplőjévé válni, és az ország együttműködése az EU–val jól alakul. Kirgizisztán és Tádzsikisztán sokkal szegényebb, ám viszonylag nyitott ország, ahol némi civil társadalmi részvétel is megfigyelhető. Az EU kapcsolatai erősödnek Üzbegisztánnal is, Türkmenisztán azonban továbbra is a régió legzártabb országa, ahol gyakorlatilag nincsen valódi független civil társadalom.

3.1.

Barátságtalan földrajza ellenére Közép-Ázsia mint stratégiai találkozási pont jelentősége 2011 óta nőtt. Elhelyezkedése miatt a régió erősen függ a szomszédos országoktól a nemzetközi piacokra vezető közlekedési útvonalak használata terén.

3.1.1.

Az orosz befolyás erős, és az ukrajnai válságot és a nemzetközi szerződések Oroszország általi megsértését követően fokozott regionális és nemzetközi figyelem tárgyává vált. Oroszország elnökéről sokan azt tartják, hogy vissza kívánja állítani országa egykori befolyási övezeteit. Ez pedig ahhoz vezet, hogy mindinkább attól tartanak, hogy visszatér a hidegháború időszaka, és nemcsak a korábbi szovjet államokat, de a szélesebb érdekeket is egyre nagyobb potenciális veszély fenyegeti. Ezenkívül fontos, hogy ne becsüljük alá az orosz „puha hatalom” rádió- és televíziós csatornákon keresztül érvényesülő kiemelt szerepét, melynek az is kedvez, hogy a kommunikáció fő nyelve a régióban az orosz, illetve hogy a térségből nagy arányban érkeztek bevándorlók Oroszországba dolgozni.

3.1.2.

Különösen az energiára (és a természeti erőforrásokra) irányuló nemzetközi figyelem fokozódott, bár a kínai jelenlét a régióban eddig is igen jelentős volt. Ezenkívül annak lehetősége, hogy véget ér az afganisztáni háború és az USA beszünteti részvételét, ösztönözheti az iszlám militantizmust és az úgynevezett Iszlám Állam felemelkedését.

3.2.

Sokan a Kína és Oroszország közötti kiújuló rivalizálás fő helyszínének tekintik Közép-Ázsiát, az EU-t pedig passzív szereplőként látják ebben. A 2008-as pénzügyi válság Oroszország kárára növelte Kína befolyását. Energetikai téren a két ország soha nem volt jó partner, és Kína azzal, hogy aktívabb szerepet vállal Közép-Ázsiában, effektíve megkérdőjelezte az orosz dominanciát. Előfordulhat, hogy idővel ez elegendő lesz ahhoz, hogy Oroszország a jelenlegi feszültségek ellenére szorosabb kapcsolatokat igyekezzen kialakítani az EU–val. Kína a maga részéről (Indiához hasonlatosan) sokatmondóan hallgat az ukrán válság témájában, miközben sokan nem értenek teljes mértékben egyet az európai aggályokkal.

3.2.1.

Kína a közép-ázsiai országok, Oroszország és Irán részvételével működő Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) motorja is. Ez a szervezet, amelyet eredetileg a határkérdések megoldására hoztak létre, segítségére volt Kínának abban, hogy népszerűsítse magát az új államok körében, és ezzel párhuzamosan megerősítse pozícióját Hszincsiangban, saját határain belül. Oroszország számára az SCO ahhoz fontos, hogy fenntartsa saját befolyását Kínával szemben, azonban fórumot is biztosít a biztonsági kérdések, köztük a terrorizmussal, a szélsőségességgel és a szeparatizmussal (a „három gonosz erővel”) kapcsolatosak megvitatására.

3.2.2.

Kína egyre jelentősebb régióbeli szerepe 2013-ban mutatkozott meg, amikor Hszi elnök útjára indította a 16,3 milliárd USA-dollárral finanszírozott „selyemút gazdasági övezet” kezdeményezést, amelynek célja szoros kapcsolatok kiépítése Európával, egyben az útba eső országokat is bevonva. Kína térségbeli gazdasági tevékenységét az energiaszükséglete motiválja: közutakat és csővezetékeket épít, hatalmas beruházások végrehajtásával, különösen a türkmenisztáni gázmezőkbe – ezek vélhetőleg meghaladják az ország jelenlegi kitermelési kapacitását, azonban összhangban vannak a hatalmas tartalékok méretével. Miközben az orosz „Novosztyi” hírügynökség jelentése (8) szerint Oroszország 6,7 millió dolláros támogatást nyújtott Tádzsikisztánnak a vidéki gazdaság szerkezetátalakítása céljával, egy tádzsik miniszter később azt nyilatkozta a Financial Timesnak, hogy Kína legalább 6 milliárd dollárt fog beruházni az országban 2017-ig (ez az összeg Tádzsikisztán 2013. évi GDP-jének közel 70 %-a, az éves közvetlen külföldi befektetések összegének pedig 40-szerese) (9).

3.2.3.

Azonban, amint Afrikában is, Kína hozzájárulásának része a kínai munkaerő és polgári mérnöki szakértelem tömeges importálása is, ami bizonyos szintű népszerűtlenséget eredményezett. Ez Tádzsikisztánban talán még hangsúlyosabb amiatt, hogy a helyi férfiak közül sokan vándoroltak ki Oroszországba dolgozni.

3.3.

2015. január 1-jén Oroszország vezetésével a korábbi vámunió nyomán létrejön az Eurázsiai Gazdasági Unió. Ebben részt vesz majd Kazahsztán, ahogyan valószínűleg Kirgizisztán is, bár ez gondokat jelenthet virágzó kereskedelme számára, amely a kínai exportot közvetíti. Valószínűleg Tádzsikisztán számára sincs alternatívája a csatlakozásnak, nem utolsósorban azért, mert GDP-jének 52 %-át Oroszországban dolgozó tádzsikok hazaküldött pénzküldeményei alkotják. Ellenben, ahogy korábban is, Üzbegisztán és Türkmenisztán jobban ódzkodik attól, hogy újraépítse kapcsolatait Oroszországgal.

3.3.1.

Kazahsztán azonban alapvetően gazdasági, nem pedig politikai szövetségként tekint erre az Unióra. Kínosan ügyel arra, hogy egyensúlyban tartsa a különféle külső nemzetközi érdekeket. Amint lehet, örömmel parafálja az EU–val a közelmúltban megkötött megerősített partnerségi és együttműködési megállapodást, és első közép-ázsiai országként csatlakozott az Ázsia–Európa találkozóhoz (ASEM) (10). Sajnálatos, hogy Kazahsztán WTO-hoz való csatlakozási kérelmét a WTO miniszteri találkozója 2013-ban nem véglegesítette, amiért sokan a nagy eurázsiai szomszéd által okozott késedelmeket okolják.

3.4.

Bár az iszlám militantizmus kisebbségi jelenség (a vallási hevület fontos tényező volt az 1990-es években a tádzsik polgárháborúban), minden rezsim agresszív szekuláris politikát követ, ami kontraproduktív, tekintettel arra, hogy egyre nagyobb az igény – a nők részéről is – a muszlim oktatás iránt. A népesség zöme szunnita, és a térségből származó harcosokkal találkozhatunk Szíriában is. Iránnak érdeke fűződik ahhoz, hogy megerősítse kapcsolatait a régióban, éspedig nemcsak a közlekedési és energetikai infrastruktúrához (és a Kínával való összeköttetéshez) kapcsolódóan, hanem a kultúra és a nyelv terén is. A tádzsik nép és Üzbegisztán jelentős területeinek (pl. Szamarkand, Bokhara) lakossága a perzsa nyelvet beszéli. Mivel a többi nyelv a török nyelvcsoportba tartozik, Törökországnak is fontos érdekei fűződnek a régióhoz.

4.1.

Az EGSZB 2011-es véleményében rámutatott, hogy az EU viszonylag csekély szerepet játszik a régióban. Az EU 2007 júliusában indította el saját Közép-Ázsiára vonatkozó stratégiáját, melynek szokásos felülvizsgálata most ismét időszerű. Bár a kereskedelmi kapcsolatok nem túl élénkek, az EU jelentős kereskedelmi partnernek számít minden egyes ország, de különösen Kazahsztán esetében. 2013-ban Kazahsztán összes kereskedelmének 38 %-át az EU–val bonyolította, amely a kazah export kétharmadának volt a célpontja (elsősorban energiáról van szó). Az EU azonban csupán 24,9 milliárd euro értékben importált a régióból és az oda irányuló export is csak 10,6 milliárd euro, az EU teljes kereskedelmének 1 %-a.

4.1.1.

Minden lehetőséget meg kell ragadni a kereskedelem és a beruházások mértékének növelésére minden egyes országgal, valamint arra, hogy növeljük a kulcsfontosságú társadalmi szereplőknek számító szociális partnerek szerepét és tevékenységét.

4.1.2.

Kirgizisztán már részese a GSP-nek (11), de Üzbegisztán és Tádzsikisztán még nem jelentkezett a GSP+-ba, nyilvánvalóan az azzal kapcsolatos feltételek miatt. 2016-ban Türkmenisztán kikerül a GSP-ből, mivel az ország átkerül a „közepes jövedelmű ország” besorolásba. Mivel csak Kirgizisztán és Tádzsikisztán tagja a WTO-nak, egyelőre nincsenek kilátásban szabadkereskedelmi megállapodások, különösen nem olyanok, mint amilyeneket az EU Ukrajnával, Grúziával vagy Moldovával kötött. Ugyanakkor, ahol csak lehetséges, a keleti partnerség és a fekete-tengeri uniós stratégia kapcsán az EU-nak sokkal jobban szem előtt kell tartania Közép-Ázsiát.

4.2.

Közép-Ázsia fontos lehetőségeket tartogat az EU–Kína stratégiai partnerség elmélyítéséhez – az együttműködés fokozásával, különösen az energia és a közlekedés terén. Ezt a kérdést alaposan körbe kell járni, mivel mindkét fél szeretné növelni energiaellátását a térségből.

4.2.1.

Mivel Közép-Ázsiában jelentős szénhidrogénkészletek vannak, főként természetes gázból, jelenleg úgy tűnik, hogy ezek a célok nem jelentenek konkurenciát egymásnak. A régió népességének a növekedése, illetve az ottani gazdasági növekedés természetesen fokozzák majd a belső keresletet, de a térségben jelentős kihasználatlan lehetőségek is vannak az energiahatékonyság javítására és a megújuló energiaforrások kiaknázására. Mindenképpen érdemes elmélyíteni az együttműködést ezeken a területeken, hiszen az EU-nak jelentős szakpolitikai tapasztalatai vannak, és erős fenntartható energiaiparral rendelkezik. Fokozni kell az együttműködést a régióban az EITI (12) kapcsán is, amely nagyobb átláthatóságot teremt az energiaforrásokból származó kormányzati bevételek kapcsán, és erősíti a civil társadalom szerepét.

4.3.

Az EU számára a TRACECA továbbra is fontos kezdeményezést jelent. Olyan nemzetközi programról van szó, melynek célja a gazdasági, a kereskedelmi és a közlekedési kapcsolatok elmélyítése a fekete-tengeri medencétől a Dél-Kaukázusig és Közép-Ázsiáig, már meglévő közlekedési rendszerek alapján, illetve a kezdeményezésben részt vevő 13 állam (köztük – Türkmenisztán kivételével – jelentős korábbi szovjet és közép-ázsiai országok, Törökország, Bulgária és Románia) politikai szándéka és közös törekvései révén.

4.3.1.

Egy modern és interoperábilis közúti és stratégiai vasúti infrastruktúra kiépítése a selyemút mentén kiemelt prioritást jelent Kína, az EU és Oroszország számára is. A régió modern és megbízható infrastruktúrára épülő sikeres integrációja komoly lehetőséget kell, hogy jelentsen nemcsak a nagyobb mértékű regionális gazdasági integrációhoz, hanem az emberek mobilitásának és a multikulturális cserekapcsolatoknak az előmozdításához is, ami pedig jobb környezetet teremt a jogállamiság és a demokrácia megerősödéséhez. Ebből kiindulva az EGSZB örömmel veszi, hogy a lett elnökség kiemelt figyelmet szentel annak, hogy multimodális közlekedési összeköttetések létesüljenek Eurázsiában.

4.4.

Kazahsztánnak jelentős készletei vannak természeti erőforrásokból és fosszilis tüzelőanyagokból, melyek nagy része még kiaknázatlan, bár a kitermelést tekintve bányászata még messze nem használja ki a benne rejlő összes lehetőséget (13). Kazahsztánban és Üzbegisztánban gazdag olaj- és gázlelőhelyek vannak, és Türkmenisztánban van a világ összes földgázkészletének több mint 9 %-a (14). Másrészről viszont Kirgizisztánnak és Tádzsikisztánnak még ki kell aknázniuk vízenergiával és jelentős ásványkészletükkel kapcsolatos lehetőségeiket (15). Üzbegisztán és Türkmenisztán a világ tíz legnagyobb gyapottermelő országa között van, bár nincs elegendő vízkészletük ehhez a nagyon vízigényes növényhez.

4.5.

Az EU azonban senkit nem fog meggyőzni Közép-Ázsiában azzal, ha kizárólag gazdasági célokat követ. Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban a lakosság egyharmada a szegénységi küszöb alatt él. Kirgizisztánban a munkaképes korú lakosság több mint kétharmada az informális ágazatban dolgozik. Több mint egymillió tádzsik és feleennyi kirgiz külföldön dolgozik, legtöbben Oroszországban vagy Kazahsztánban. Ennek nem utolsósorban a fiatalokat sújtó magas otthoni munkanélküliség az oka. Bár a nők jogilag egyenrangúak a férfiakkal, a fizetésekben továbbra is különbségek vannak, ami részben a nők alacsonyabb mértékű foglalkoztatására és a rosszabbul fizetett szakmákra vezethető vissza. A nőknek egyre kevesebb a tanulási lehetőségük is.

4.6.

A fentiekre való tekintettel ez a vélemény egy sor fontos ajánlást fogalmaz meg az energia és a vízfelhasználás hatékonyságára, az élelmezésbiztonságra (amely továbbra is fontos kérdés Tádzsikisztánban), továbbá a víz- és energiaellátásra vonatkozóan, felhasználva a 2011-es véleményben elmondottakat is.

5.1.

Az EGSZB szilárd meggyőződése, hogy az EU hatékonyabb fellépésének egyik legjobb módja a helyi civil társadalommal való kapcsolatépítés. Az is fontos, hogy ezt pozitív módon tegyük, megpróbálva legyőzni a kormányzatoknak a civil társadalom szerepével kapcsolatos, egyre növekvő aggodalmát (16). Segíthet ebben, ha még szélesebb körű kapcsolatokat építünk ki a fiatalokkal, és fokozzuk velük a tapasztalatcserét. Az EGSZB melegen üdvözli, hogy Közép-Ázsiában magas szintű támogatást nyújtanak a kibővített uniós Erasmus+ program keretében, amely segíti még elmélyültebb oktatási kapcsolatok kialakítását, illetve a mobilitást a felsőfokú oktatásban. Ezt jó lenne vízumkönnyítéssel és díjmentességgel kiegészíteni a régió legtehetségesebb diákjai számára.

5.1.1.

A középfokú oktatás is egy olyan kiemelt terület, ahol az EU nagyobb szerepet vállalhatna és több támogatást nyújthatna, például úgy, hogy helyi nyelveken bővebb tájékoztatást nyújt az EU-ról és megpróbálja jobban bevonni a szülőket. Egyes országokban nagyon rossz helyzetben van az oktatási rendszer, a középiskolákban nincs elég tankönyv, a jó oktatást pedig általában luxusnak tartják, nem utolsósorban az egyetemi tanulmányok magas költségei miatt. Az is kedvező hatásokkal járhat, ha helyi szinten többet áldoznának a tanárok támogatására, ami egy szélesebb értelemben vett vidékfejlesztés részének is tekinthető. Komolyan fontolóra kellene venni azt is, hogy európai televízió- és rádiócsatornák (például a Euronews vagy Euranet) határozottabban legyenek jelen a régióban, és legyenek programjaik a helyi nyelveken.

5.2.

2011-es véleményében az EGSZB foglalkozott a jobbára függetlenül szerveződött közép-ázsiai civil társadalom szerepével és tevékenységével. Sajnos úgy tűnik, hogy azóta az öt ország egyikében sem javult számottevően a helyzete. A növekvő kormányzati félelmek eredményeképpen még nagyobb a nyomás az NGO-kon, a médián és az ellenzéki szereplőkön. Kazahsztánban 2011 végén olajmunkások tüntettek, aminek során 14-en meghaltak és sokan megsebesültek. Mindez oda vezetett, hogy a kormányzat még nagyobb gyanakvással tekint a független szakszervezetekre, bebörtönözték az egyik legfontosabb ellenzéki vezetőt, és számos médiaorgánumot betiltottak.

5.2.1.

Kirgizisztánban és Kazahsztánban, ahol élénkebb a civil társadalom, még szorosabb ellenőrzés alá vonják a nemzetközi NGO-kat. Kazahsztánban tanulmány készült „más országok” (konkrétan Oroszország) tapasztalatairól, kirgiz parlamenti képviselők pedig olyan törvényjavaslatot kezdeményeztek, amely az orosz mintára épül.

5.3.

A 2011-es vélemény kiemelt figyelmet szentelt a közösségek/(például a közösségi infrastruktúra fejlesztését célzó) önsegítő szervezetek hagyományos, inkább vidéki ashar/hashar formáinak, melyeknek komoly hagyományaik vannak Közép-Ázsia nomád és városiasabb térségeiben is. Az 1990-es években, a szocialista rendszer összeomlását követően éledtek újjá, főként a szociális ágazatban. Az asharoknak általában nincs formális struktúrájuk, de némelyikük intézményesült és NGO-ként regisztráltatta magát. Ezek a csoportok alapítványt hoztak létre, melyen keresztül nemzetközi adományozók finanszírozhatnak olyan projekteket, amelyek segítik vidéki közösségek társadalmi szerepvállalását.

5.3.1.

Sajnáljuk, hogy az EU általában csak bejáratott NGO-kat támogat, de megjegyezzük, hogy az asharok/hasharok olyan szovjet idők előtti hagyományokra épülnek, amelyek gyakran nem összeegyeztethetőek az adományozók értékeivel, különösen amikor aksakalok (egyfajta vének tanácsa) hoznak döntések. Amikor feleslegesnek ítélnek egy projektet, a közösség szigorúan betartja a döntést, és megakadályozza a végrehajtást.

5.4.

A Közép-Ázsiára vonatkozó 2007-es uniós stratégiáját követően elindították az uniós emberjogi párbeszéd folyamatát. Azóta hat ilyen párbeszédfordulóra került sor a legtöbb országgal (Üzbegisztánnal nyolc, Kirgizisztánnal öt).

5.4.1.

Minden egyes forduló után az EKSZ beszámolót készít brüsszeli civil szervezeteknek. Helyi közép-ázsiai civil szervezetekkel azonban csak ad hoc módon sikerült megbeszéléseket tartani, legtöbbször a párbeszéd előtt. Ezek a helyi szemináriumok fórumot jelentenek a közép-ázsiai és európai civil társadalomnak, hogy országspecifikus emberi jogi kérdéseket vitassanak meg uniós intézmények képviselőivel és kormányzati tisztviselőkkel, akik együtt döntenek a napirendről. A civil társadalom által az ilyen szemináriumok alkalmával megfogalmazott ajánlásokat teljes mértékben be kell építeni az emberi jogokról szóló párbeszédekbe.

5.4.2.

A relevancia és a hatás szempontjából az emberi jogokról szóló párbeszédek és az azokat kísérő civil társadalmi szemináriumok nem egyformák. A szemináriumok csak Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban kötődtek valamennyire az aktuális emberi jogi kérdésekhez és a kormányokkal folytatott párbeszédhez, és csak néhány konkrét jogszabályváltozást idéztek elő (17), például a kínvallatás alkalmazásával kapcsolatban. Ugyanakkor az EU által kezdeményezett párbeszédek mindkét esetben kiegészítő és segítő szerepet játszottak, mivel a kérdések már korábban felmerültek különböző ENSZ-fórumokon. Sajnálatos módon máshol nagyon korlátozott eredményeket sikerült csak elérni: Üzbegisztánban 2008-ban csak egyetlen egy civil társadalmi szemináriumra került sor, Türkmenisztánban pedig egyre sem.

5.4.3.

Kazahsztánban azonban nem vonták be a civil társadalmat a 2011-es civil társadalmi szeminárium témáinak kiválasztásába. A szemináriumon szó esett a fogyatékkal élők jogairól és a nemek kérdéséről, de nem beszéltek az olajmunkásoknak az ország nyugati felében folyó sztrájkjáról. A 2012-es szeminárium témája a következő volt: a civil társadalom hozzájárulása a kazahsztáni igazságügyi reformokhoz. A kazah kormány azonban nem mutatott érdeklődést a rendezvény iránt, és az sem világos, hogy az ott született ajánlásokat beépítik-e majd az emberi jogokról szóló párbeszédekbe.

5.5.

Az öt országban az eltérő gazdasági helyzet ellenére is nagyon sok közös vonás figyelhető meg a munkaerőpiacon: mindenhol kevés a tisztességes munka, jelentős szerepet játszik az informális gazdaság és komoly mértékű a korrupció. Mindez olyan környezetet teremt, amely nem kedvez az egyesülési szabadságnak.

5.5.1.

A jogszabályok mindegyik országban korlátozzák az ipari termelésben a konfliktushelyzetek megoldását és különösen a sztrájkjogot. A kormányok gyakran beavatkoznak, konkrétan azzal, hogy megvannak a jelöltjeik a szakszervezeti pozíciókra, és jogi megszorítások vannak életben a szakszervezeti struktúrákra, eljárásokra és tevékenységekre vonatkozóan. Kazahsztánban egy új törvény szakszervezeti monopóliumhelyzetet teremthet, ami Tádzsikisztánban és Üzbegisztánban már be is következett. Az országos szintű (háromoldalú) szociális párbeszéd rendszereiben erősen dominál a kormány: a szociális partnerek szerepe általában csak a konzultációra terjed ki, a szakszervezeti vezetők pedig hatóságközeli személyek.

5.5.2.

A 2011-es vélemény alaposan felmérte, hogy a legfontosabb ILO-egyezmények szempontjából milyen a helyzet. Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán éveken keresztül együttműködött az ILO-val például a tisztességes munka előmozdítását célzó nemzeti programok kapcsán. Üzbegisztán 2014 áprilisában írt alá ilyen programot. A gyermekmunka felszámolására irányuló nemzetközi ILO-program érzékelhetően működik Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban, és az EU kedvező lépéseket lát a kérdés kapcsán Üzbegisztánban is (18). Továbbra is kiemelt cél ezeknek az egyezményeknek a teljes körű végrehajtása.

23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/9

1.1.

Az Európa 2020 stratégiának és a harmadik országbeli állampolgárok integrációjára vonatkozó európai menetrendnek mind a nők munkavállalása, mind a bevándorlók integrációja tekintetében történő végrehajtása érdekében, továbbá mivel Európának szüksége van a migránsokra azon ellenséges megnyilvánulások ellenére, melyek terjedése aggasztó és hosszú távon nem szolgálja az Európában élő népesség érdekeit, az EGSZB a következőket kéri az európai intézményektől:

1.2.

Az összes bevándorlóra – nőkre és férfiakra egyaránt – vonatkozó intézkedéseken túlmenően, az EGSZB a következőkre szólítja fel a tagállamokat:

1.3.

Az EGSZB végül arra kéri a szociális partnereket, hogy:

2.1.

Néhány évtizede tart a bevándorlás elnőiesedése. Az Európába bevándorló nők a családjukhoz csatlakoznak, illetve menekültek vagy menedékkérők. Sokan közülük megélhetést keresve jönnek, családjukat származási országukban hagyják, és elsőszámú családfenntartóvá válnak.

2.2.

Tartózkodási engedéllyel vagy anélkül érkeznek, képzettségi szintjük lehet magas vagy alacsony. Vagy maguktól indulnak útnak, vagy erre kényszerülnek, és vannak köztük, akik emberkereskedelem áldozatai. Láthatjuk, hogy a népességnek ez a része ugyanannyira jelentős, mint amennyire összetett.

2.3.

Az európai munkaerőpiac ugyanakkor, tekintettel a népesség elöregedésére, a születések számának csökkenésére és számos ágazat képzett munkaerő iránti igényére, jelentős kihívásokkal küzd.

2.4.

Ezzel összefüggésben a migráns nők ma kihasználatlan kompetencia- és kreativitásforrást képviselnek. Szükség van munkaerő-piaci integrációjukra. Ez hozzájárul a migráció kínálta lehetőségek teljes mértékű kihasználásához, mind a migráns nők, mind az Európai Unió szempontjából. Erősíti az integrációt, továbbá hozzájárul a gazdasági növekedéshez és a társadalmi kohézióhoz.

2.5.

Az EGSZB már több alkalommal formált véleményt a bevándorlás és az integráció kérdéséről, számos ajánlást bocsátott ki, melyek mind a férfiakra, mind a nőkre vonatkoztak (4). Ez a vélemény nem szeretné megismételni ezeket az ajánlásokat.

2.6.

Mindeddig az EGSZB ugyanakkor nem tett kifejezetten a migráns nőkre vonatkozó javaslatokat. Jóllehet sehol a világon nem valósult még meg a férfiak és nők közötti egyenlőség, és vannak olyan, kifejezetten a nőket érintő kérdések, amelyek globális szemlélettel nem vizsgálhatók, ez a vélemény a bevándorló nők munkaerő-piaci integrációjával foglalkozik.

3.1.

A nők, és általában a migránsok foglalkoztatottsági arányának emelése az EU egyik prioritása, melyet az Európa 2020 stratégia, a harmadik országbeli állampolgárok integrációjának európai programja (5) vagy az Európai Tanács többéves programjai is megfogalmaznak (6).

3.2.

Az Európa 2020 stratégia 2020-ra 75 %-kal kívánja emelni a foglalkoztatottsági arányt, és ehhez elengedhetetlen a migráns nők nagyobb mértékű bevonása. Ehhez az európai szemeszter értékes eszköz lehet. A tagállamoknak a migráns nők integrációját célzó intézkedéseket kellene elfogadniuk, az Európai Bizottságnak pedig konkrét javaslatokat kellene tennie e téren.

3.3.

Nagyobb mértékben figyelembe kellene venni a migráns nők helyzetének sajátosságait a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó, 2015 utáni stratégia elkészítése során is. Ennek a stratégiának hozzá kellene járulnia a nők munkaerő-piaci helyzetének a javításához, ide értve a vállalkozás ösztönzését is.

3.4.

Uniós szinten a migráns nők helyzete erőteljesen eltérő az adott vonatkozó irányelvtől függően.

3.5.

A kék kártyával (7) rendelkező nők könnyebben jutnak magas szintű képzettséget igénylő munkához; ugyanígy, egy kék kártyával rendelkező felesége automatikusan és azonnal általános hozzáférési jogot kap a fogadó ország munkaerőpiacához.

3.6.

Ezzel szemben a családegyesítési joggal (8) rendelkező feleségeknek esetenként egy évet is várniuk kell a fizetett munkavállalásra vagy egy önálló tevékenység megkezdésére, mely határidőt a tagállamok határozhatják meg. Ez a várakozási idő a nőt a férjétől függő helyzetbe hozza, eltávolítja a munkaerőpiactól, és ez idő alatt elveszítheti kompetenciáinak egy részét is. A helyzet orvoslására az Európai Bizottságnak nem csupán a családegyesítési jogról szóló irányelv tagállami végrehajtását kellene ellenőriznie, hanem annak felülvizsgálatát is kilátásba kellene helyeznie.

3.7.

A munkavállalás megtiltása pedig arra ösztönzi a menedékkérőket, hogy be nem jelentett munkát keressenek. Meg kellene tehát szüntetni a munkavállalásuk előtt álló jogi akadályokat. Ezen túlmenően a munkavállalásnak lehetővé kellene tennie tartózkodásuk legalizálását, ami már jó eredményeket hozott a tömeges legalizálást alkalmazó tagállamokban.

3.8.

Következésképp az európai eszközök harmonizációjára van szükség, hogy minden, az európai területesen legálisan tartózkodó személy azonnal bejuthasson a munkaerőpiacra, és lakhatási joggal rendelkezhessen, családi állapotától függetlenül.

4.

4.1.1.

A munkaerőpiac nem kedvez a nőknek, akár európaiak, akár bevándorlók. Az uniós jogi keret ellenére a magánélet és a szakmai élet közötti egyensúly, a szociális jogokhoz és a felelősségteljes állásokhoz való hozzáférés, vagy akár a közéletben való részvétel továbbra is nehezebb a nők, mint a férfiak számára.

4.1.2.

A nők néhány ágazatra koncentrálódnak (9) (egészségügy, oktatás, közigazgatás, szálloda- és vendéglátóipar, családi szolgáltatások, háztartási munka stb.). Gyakrabban dolgoznak részmunkaidőben, és gyakrabban kapnak rövid távú, bizonytalan szerződéseket. 2014-ben a női és a férfi átlagfizetés között az EU-ban még mindig 16,4 % különbség van (10), és az eltérés még magasabb a nyugdíjak esetében.

4.1.3.

A migráns nők helyzete még aggasztóbb: foglalkoztatottsági rátájuk a helyi nők foglalkoztatottsága alatt marad. Többségük néhány ágazatban koncentrálódik, és jobban érinti őket a munkahelyek bizonytalansága és a részmunkaidős foglalkoztatás, csakúgy mint az alacsony fizetések és a rossz munkakörülmények. A családjukból vagy közösségükből eredő kulturális akadályok is gátolhatják munkavállalásukat. Ezen túlmenően a munkaerőpiacra történő bejutás terén ki lehetnek téve hátrányos megkülönböztetésnek is.

4.2.1.

Ebben a helyzetben hatékony fellépés szükséges. Mindenekelőtt figyelembe kell venni a nők sajátos helyzetét, képzettségi szintjüket, a fogadó ország nyelvének ismeretét, valamint azt, hogy a bevándorlók első vagy későbbi generációihoz tartoznak-e.

4.2.2.

Bizonyos intézkedések, melyek a szakmai és a családi élet összeegyeztetéséhez kapcsolódnak, megegyeznek a helyi nők számára hozott intézkedésekkel. A migráns nők számára alapvető fontosságú, hogy a minőségi gyermekfelügyeleti szolgáltatások elérhetőek legyenek számukra, mind pénzügyi, mind elhelyezkedési szempontból, mivel azok a családtagjaik, akik segíthetnének, általában távol vannak.

4.2.3.

A konkrétabban a migráns nőkre vonatkozó intézkedések a következők: a rasszizmus elleni küzdelem, a lakhatáshoz, valamint az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, a kényszerházasságok és a poligámia elleni küzdelem stb. Az emberi jogok tiszteletben tartása és a férfiak és nők közötti egyenlőség, a nők elleni erőszak és az egyenlőtlen bánásmód előli menekülés voltak azok az okok, amelyek miatt ezek a nők elhagyták hazájukat. Nem lenne szabad előfordulnia annak, hogy Európában ugyanezekkel a problémákkal szembesüljenek, mégis léteznek ezek a nehézségek, és még a második generációs bevándorlókat is sújtják, akadályozva ezzel munkavállalásukat.

4.2.4.

Az EU-ban sok eredményes kezdeményezés indult már el a nők munkaerő-piaci integrációja érdekében, helyi szinten, a civil társadalom, a bevándorló nők szövetségei vagy az egyetemek szervezésében. Ezeket támogatni kellene, továbbá nemzeti szinten ösztönözni kellene a bevált gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét.

4.3.1.

A bevándorló nők igényeinek alaposabb ismeretéhez és a megfelelő politikák kidolgozásához mind nemzeti, mind európai szinten jobb statisztikákkal kell rendelkezni, melyek nemek és állampolgárság vagy származás szerinti bontásban mutatják az adatokat.

4.4.1.

A fogadó társadalom és munkaerőpiaca alaposabb ismeretéhez a migráns nőknek több nyelven hozzá kell férniük a jogaikkal és a meglévő szolgáltatásokkal kapcsolatos információkhoz, a civil társadalommal és a migránsok hálózataival való együttműködés révén, melyek hozzájárulását el kell ismerni és támogatni kell.

4.5.1.

Az integráció és a munkához jutás előfeltétele a fogadó ország nyelvének az ismerete. A nyelv nem megfelelő ismerete fokozza a nők elszigeteltségét, akadályozza őket jogaik megismerésében és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésükben, továbbá érinti gyermekeik integrációját. A bevándorlói háttérrel rendelkező fiatalok nagy részének iskolai eredményei gyengébbek, mint helyi társaiké.

4.5.2.

A hatóságoknak ezért olyan nyelvtanfolyamokat kell a migráns nők számára szervezniük, amelyek elérhetőek számukra mind a költségek, mind a helyszín és az időpont (összeegyeztethető a kisgyermekek otthon tartózkodásával) tekintetében. Tartalom szempontjából a kurzusoknak hasznosnak kell bizonyulniuk az álláskeresés és a közszolgáltatásokkal való kapcsolattartás tekintetében.

4.6.1.

A bevándorló nők profilja eltérő, amihez a politikáknak alkalmazkodniuk kell. Néhányuk iskolázottsági és tapasztalati szintje alacsony, míg mások komoly egyetemi vagy szakmai képesítésekkel rendelkeznek.

4.6.2.

Sokuk számára a legnagyobb nehézséget a külföldön szerzett képesítéseik és tapasztalataik elismertetése jelenti, ami paradox helyzetet eredményez, tekintettel arra, hogy Európának sok területen képzett munkaerőre van szüksége. A diplomák elismerését megelőző néha hosszú várakozási időszak elkedvetlenedést és tudásvesztést okozhat, és arra ösztönözheti a nőket, hogy olyan munkákat is elvállaljanak, amelyekhez túlképzettek. A munkanélküli vagy alacsonyabb képzettséget igénylő munkákat végző migráns nők mind kihasználatlan erőforrásokat és a humán tőke elvesztését jelentik.

4.6.3.

Olyan szolgáltatásokat kellene létrehozni, amelyek révén elismerhetők lennének a származási országban szerzett képesítések. A szociális partnereknek is fontos szerepük van abban, hogy a kollektív szerződések elősegítsék ezeknek a képesítéseknek az elismerését.

4.6.4.

Bizonyos ágazatok – a takarítás, a gyermekfelügyelet, az idősgondozás, a szálloda- és vendéglátó ipar, a mezőgazdaság és a szociális gazdaság – lehetőséget tudnak nyújtani a kevésbé képzett bevándorló nők számára az alkalmazottként vagy egyéni vállalkozóként végzett munkára. Ugyanakkor professzionalizálni és valorizálni kell ezeket az ágazatokat, képezni kell a nőket ezekre a munkákra, és el kell ismerni ezeknek a munkavállalóknak az értékes hozzájárulását ezeken a területeken ahhoz, hogy az itt végzett munka mind a helyi, mind a bevándorló nők javát szolgálja.

4.6.5.

Az ilyen munka átmeneti is lehet, ezért fontos a nők képzése az e területen végzett munka során, hogy előreléphessenek szakmai pályafutásuk folyamán, vagy más foglalkozások felé orientálódhassanak.

4.6.6.1.

Ugyan nem az összes bevándorló nő dolgozik ebben az ágazatban, kezdetben gyakran orientálódnak e felé a szektor felé, egyrészt azért, mert itt erős a kereslet, másrészt pedig, mert itt lehet okmányok nélkül dolgozni.

4.6.6.2.

Ezek a nők csapdába kerültek: csak be nem jelentett, szociális védelmet nem nyújtó munkát tudnak végezni. Nem tudják helyzetüket legalizálni vagy tartózkodási engedélyt kapni, mivel nem tudják bizonyítani, hogy dolgoznak. Helyzetük igen sérülékeny azért is, mivel egyedül vannak sok munkáltatóval szemben, vagy egyetlen munkaadónál laknak.

4.6.6.3.

Néhány európai állam hozott intézkedéseket a feketemunka kifehérítése érdekében (adótámogatás Svédországban, „titres service” csekkrendszer Belgiumban, „chèque emploi” szolgáltatás Franciaországban stb.); ezek megkönnyítik a munkaadó számára a bejelentési procedúrát, a foglalkoztatottak számára pedig lehetővé teszik a szociális jogokhoz való hozzáférést és szakmai tevékenységük bizonyítását, megnyitva ezzel az utat tartózkodásuk legalizálása felé.

4.6.6.4.

A tagállamoknak ratifikálniuk kellene a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 189. sz. egyezményét (11), amely a többi munkavállalóéval azonos jogokat biztosít a háztartási alkalmazottaknak, és strukturálniuk kellene az ágazatot, ahogyan azt az EGSZB „A családi szolgáltatások fejlesztése a foglalkoztatási arányok növelése és a nemek közötti munkahelyi egyenlőség elősegítése érdekében” című véleménye javasolja (12).

4.7.1.

A kutatások azt mutatják, hogy a bevándorlók innovációs és vállalkozói szelleme magasabb a helyi lakosokénál. Számos országban egyéni vállalkozói státusban vannak, vagy új vállalkozásokat alapítanak, melyekben gyakran más bevándorlókat foglalkoztatnak. Az EGSZB véleményt bocsátott ki „A bevándorló vállalkozók hozzájárulása az EU gazdaságához” címmel (13).

4.7.2.

A nagyobb siker érdekében ezeknek a vállalkozóknak támogatásra van szükségük, hogy finanszírozást kaphassanak, megtanulják, hogyan kell elkészíteni üzleti tervüket, valamint megismerhessék a fogadó ország gazdasági környezetét. Külön kezdeményezéseket kell kidolgozni a vállalkozó nők támogatására, és külön figyelmet kell fordítani a szociális vállalkozásra.

4.7.3.

A bevándorló nőknek részesülniük kellene más, tapasztaltabb vállalkozók támogatásából is, és segíteni kell a bevándorlók közötti vállalkozó nők hálózatát is. A vállalkozói ismeretek oktatását is fel kell ajánlani a bevándorló nők számára, és ezt a szociális partnerekkel és a szervezett civil társadalommal szoros együttműködésben kell megszervezni.

4.8.1.

Jóllehet egyre jelentősebb lesz az autonóm női bevándorlás és a képesített nők bevándorlása, a bevándorló nőknek mint egy a női jogok számára kevés helyet biztosító kultúra áldozatainak a társadalmi megjelenítése nagyon lassan fejlődik. A migráns nők pozitívabb megjelenítésére van szükség, ami modellként szolgálhatna a bevándorló közösségekben. Ehhez tájékoztatási kampányokkal lehetne hozzájárulni.

4.9.1.

Az integráció hatékonyan csak az összes érintett fél – az európai intézmények, a tagállamok, a tagállami, regionális és helyi szereplők – partnerségével valósulhat meg.

4.9.2.

A szervezett civil társadalom és különösen a migráns nők szövetségeinek a bevonása minden a migráns nők munkaerő-piaci integrációjára vonatkozó politika szintjén meg kell, hogy történjen. Ezek az érintettek tényleges hozzáadott értéket tudnak képviselni, mivel ismerik a migráns nők által megélt valóságot. Ez segíthet megteremteni az érintettek közös felelősségtudatát, ami hozzájárul a politikák elfogadásához és zökkenőmentes végrehajtásához.

5.1.

A társadalmi integráció egyik leghatékonyabb és leginkább konkrét eszköze a munkaerő-piaci részvétel. A bevándorló nőknek integrációjuk során támogatásra és segítségre van szükségük. Tájékoztatni kell őket jogaikról és kötelességeikről a fogadó társadalomban, saját jogokat és képzéshez való hozzáférést kell számukra biztosítani, érvényesíteni kell kompetenciáikat, és el kell őket ismerni az európai gazdaság és társadalom számára nyújtott hozzájárulásukért.

23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/15

Előadó:

Kaul NURM

1.1.

Ebben a véleményben a földszerzés (land grabbing) és a földtulajdon koncentrációjának globálisan és az EU-n belül is jelentkező problémájával foglalkozunk, amely veszélyt jelent a családi gazdaságokra.

1.2.

Az ENSZ gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló nemzetközi paktumának 11. cikke és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 25. cikke szerint a termőföld az élelmiszer-termelés alapja és így az élelmezésbiztonság szavatolásának feltétele is.

1.3.

A földszerzés elharapódzásának hátterében az alábbi tényezők állnak: a világ fokozódó globalizációja és a tőke szabad mozgásának ezzel együtt járó alapelvei, a növekvő népesség és a városiasodás, az élelmiszerek és a bioenergia iránti egyre növekvő kereslet, a természetes nyersanyagok iránti növekvő kereslet, a mezőgazdasági és a környezetvédelmi politika árnyoldalai, valamint az, hogy a termőföldek értékének növekedése spekulációkra ad lehetőséget.

1.4.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) komoly veszélyt lát abban, hogy a földtulajdon nagymértékben – az Európai Unió egyes régióiban is – a nem mezőgazdasági nagybefektetők és mezőgazdasági nagyüzemek kezében koncentrálódik. Ez ellentétben áll egy fenntartható, multifunkcionális és továbbra is a családi gazdaságokra épülő mezőgazdaság európai modelljével, illetve veszélybe sodorja az EUMSZ 39. és 191. cikkében megfogalmazott célok megvalósítását. Ellentétes továbbá a földtulajdon diverzifikációjának agrárstrukturális céljával, és a vidéki mezőgazdasági struktúrák visszafordíthatatlan károsodásához, illetve a mezőgazdaság társadalom által elutasított iparosításához vezet.

1.5.

Az ipari jellegű mezőgazdasági gazdálkodás következtében felerősödnek az élelmiszer-biztonsággal és a talaj legyengülésével kapcsolatos kockázatok, és az élelmezésbiztonság színvonala csökken.

1.6.

A családi gazdaságok az élelmiszer-termelésen kívül további olyan fontos társadalmi és ökológiai funkciókat is betöltenek, amelyeket az ipari jellegű, nagyvállalatok által dominált agrármodell nem tud ellátni. Aktív intézkedéseket kell hozni a családi gazdaságok védelme érdekében, hogy a családi jellegű mezőgazdasági gazdálkodás életképes alternatívájaként szolgálhasson az ipari jellegű agrárgazdaságnak.

1.7.

A föld nem egy hagyományos árucikk, amelyből egyszerűen többet lehet gyártani. A föld véges természeti erőforrás, ezért nézetünk szerint nem alkalmazhatók rá a szokásos piaci szabályok. Az eddigieknél szigorúbban kell szabályozni a földdel kapcsolatos tulajdonviszonyokat és a földhasználatot. Az észlelt torzulások miatt az EGSZB szükségesnek tartja, hogy tagállami és uniós szinten is dolgozzanak ki egyértelmű modellt a mezőgazdaság szerkezetére vonatkozóan, ami aztán kihat a földhasználatra és a földhöz fűződő jogokra.

1.8.

Az uniós tagállamokban egymástól nagyon eltérően szabályozzák a termőföldpiacot. Egyes országokban korlátozások vannak érvényben, míg más államokban nem létezik ilyesmi.

1.9.

Mindez egyenlőtlen helyzetet teremt a különböző tagállamok között. Bár a földpolitika tagállami hatáskörbe tartozik, a tőke és az áruk szabad mozgásának szerződésekben rögzített elve miatt bizonyos megkötések vonatkoznak rá. Az EGSZB ezért arra kéri az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy közösen gondolkodjanak el azon, hogy a tőke szabad mozgását a mezőgazdasági területek és üzemek eladásának és megvásárlásának vonatkozásában is biztosítani kell-e – főként a harmadik államokat illetően, de az EU-n belül is.

1.10.

Az EGSZB arra kéri a tagállamokat, hogy úgy irányítsák a földhasználatot, hogy teljesen ki lehessen használni a rendelkezésre álló eszközökben (adókban, támogatásokban és KAP-eszközökben) rejlő lehetőségeket arra, hogy az EU egész területén sikerüljön megőrizni a családi gazdaságokra épülő agrármodellt.

1.11.

Meg kell engedni a tagállamoknak, hogy felső határt határozzanak meg a termőföldvásárlásban, és egy elővásárlási jogokra vonatkozó rendszert hozzanak létre azok számára, akiknek a földtulajdona ez alatt a felső határ alatt van.

1.12.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy egységes eljárás alapján végezzenek átfogó vizsgálatokat arról, hogy a földtulajdon koncentrációjára és a mezőgazdasági termelésre nézve milyen következményekkel jártak a különböző tagállamokban alkalmazott politikai intézkedések (támogatások és korlátozások). Ezzel párhuzamosan azt is meg kellene vizsgálni, hogy a földtulajdon koncentrációja milyen veszélyekkel jár az élelmezésbiztonság, a foglalkoztatás, a környezetvédelem, a talajminőség és a vidékfejlesztés szempontjából.

1.13.

Az EGSZB az összes uniós tagállamot arra kéri, hogy hajtsák végre a felelős földterület-gazdálkodásra vonatkozó önkéntes iránymutatásokat (VGGT), és tegyenek jelentést az Európai Bizottságnak és a FAO-nak arról, hogy földterület-gazdálkodási politikáikban hogyan alkalmazzák a VGGT-t.

1.14.

Olyan politikára van szükség, amely nem a földtulajdon koncentrációjához vezet, hanem a családi gazdálkodás modelljének erősítése révén a termelésnek az ipari módon gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzemekről a kisebb termelőüzemekre való áthelyeződését eredményezi, ami biztosítaná az élelmiszer-ipari önellátást is.

1.15.

Az EGSZB a jövőben is szorosan figyelemmel fogja követni a földtulajdon koncentrációjának alakulását, meg fogja vizsgálni annak következményeit, és részt fog venni a jelenség megfékezését célzó javaslatok kidolgozásában.

2.1.

Ebben a véleményben a földszerzés (land grabbing) és a földtulajdon koncentrációjának problémáival foglalkozunk, melyeknek következményei veszélyeztetik a családi gazdaságok létét.

2.2.

A „földszerzés” fogalmának nincs nemzetközileg elismert, egységes meghatározása. Földszerzés alatt általánosságban azt a folyamatot értjük, amikor nagy mennyiségű termőföldet vásárolnak fel úgy, hogy előtte nem konzultálnak a helyi lakossággal, illetve nem kérik beleegyezésüket. A földszerzés következtében csökkennek a helyi lakosság arra vonatkozó lehetőségei, hogy önállóan gazdaságot működtethessen és gondoskodjon az élelmiszer-ellátásról. Az erőforrások (föld, víz, erdő) használatának joga és az abból eredő haszon is a tulajdonost illeti. Ennek egyik lehetséges következménye, hogy egyéb, nem mezőgazdasági jellegű tevékenységek kedvéért felhagynak a korábbi mezőgazdasági hasznosítással.

2.3.

A termőföld és a vízhez való hozzáférés jelentik az élelmiszer-termelés alapját. Az, hogy egy adott ország milyen mértékben képes ellátni önmagát élelmiszerrel, több különböző tényezőtől függ – alapfeltétel azonban, hogy megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre termőföld, valamint hogy biztosítva legyen az állam mezőgazdasági területek tulajdon- és felhasználási viszonyainak szabályozásához való joga.

2.4.

Átlagban a Föld minden egyes lakosára mintegy 2  000 m2-nyi mezőgazdasági termőterület jut. Mivel a mezőgazdaság céljaira alkalmas területek lakosonkénti, globális eloszlása nagyon különböző az egyes országokban, bizonyos országok arra törekednek, hogy mezőgazdasági termelésre alkalmas területeiket más országokban történő földfelvásárlások segítségével növeljék meg.

2.5.

A földszerzés elharapódzásának hátterében az alábbi tényezők állnak:

2.5.1.

a fokozódó globalizáció és a tőke szabad mozgásának ezzel együtt járó alapelvei;

2.5.2.

a növekvő népesség és a városiasodás;

2.5.3.

az élelmiszerek iránti folyamatosan növekvő kereslet;

2.5.4.

a bioenergia iránti növekvő kereslet;

2.5.5.

a természetes nyersanyagok (rost és egyéb faáruk) iránti növekvő kereslet;

2.5.6.

a mezőgazdasági és a környezetvédelmi politika negatív vonásai;

2.5.7.

az élelmiszer-termékekkel kapcsolatos spekuláció lehetősége a nemzetközi vagy legalábbis az európai piacon;

2.5.8.

valamint az, hogy a termőföldek értékének növekedése és a jövőbeli támogatások spekulációkra adnak lehetőséget;

2.5.9.

a nagybefektetők arra irányuló törekvése, hogy a 2008-as pénzügyi válság következményeképpen felszabaduló tőkét a biztonságos befektetésnek számító termőföldre fordítsák.

2.6.

Ez a termőföldszerzési verseny jelentős méreteket ölt Afrikában, Dél-Amerikában és más térségekben – olyan európai régiókban is, ahol a fejlett országokhoz és a globális átlaghoz képest viszonylag olcsó a termőföld.

2.7.

Nehéz megbízható adatokhoz jutni a földszerzéssel kapcsolatban, mivel a nyilvántartásokban nem szerepel minden földügylet, a jogi személyek közötti földügyletek pedig gyakran nem átláthatóak. Jó példák erre a leányvállalatokon és partnervállalatokon keresztül lebonyolított földvásárlások. Néhány nem kormányzati szervezet és kutatóintézet azonban végzett már idevonatkozó vizsgálatokat. Így a Világbank becslései szerint 2008 és 2009 között a földszerzés globálisan 45 millió hektárnyi területet érintett. A Land Matrix szervezet (1) jelentése szerint 1  217 jelentősebb ügylet keretében a fejlődő országokban összesen 83,2 millió hektárnyi termőföldet adtak el. Ez a világ összes mezőgazdasági termőterületének 1,7 %-át jelenti.

2.8.

A legnagyobb mértékben Afrikában vásároltak fel termőföldet (56,2 millió hektár, azaz a kontinens mezőgazdasági területeinek 4,8 %-a), ezt követi Ázsia (17,7 millió hektárral), majd Latin-Amerika (7 millió hektárral). Mindig olyan területek részesülnek előnyben, amelyek jó helyen vannak, könnyen megközelíthetőek, ahol megoldott a vízellátás, illetve amelyek alkalmasak gabona- és zöldségtermesztésre és nagy terméshozammal kecsegtetnek. A befektetőket az erdős területek is érdeklik. Elsősorban kínai, indiai, koreai, egyiptomi, Perzsa-öböl menti, brazil és dél-afrikai befektetőkről van szó, de vannak amerikai és uniós szereplők is. Azok az országok, ahol drága a termőföld, nem érdeklik a befektetőket. Ezekben az országokban leginkább akkor koncentrálódik a földtulajdon, amikor mezőgazdasági nagyüzemek vásárolják fel az egyéni gazdálkodók földjeit.

2.9.

A Madariaga Alapítvány (2)2013. július 10-i jelentése szerint néhány uniós politikaterület közvetlenül vagy közvetetten kihat a földszerzésre az EU-ban és globális szinten is. Ilyen például a biogazdálkodással kapcsolatos politika, a kereskedelem- és az agrárpolitika. A liberális földpolitika, illetve a tőke és az áruk szabad mozgásának általánosan elismert elve is érezteti hatását.

2.10.

Elsősorban a bioüzemanyagok EU által szorgalmazott nagyobb arányát, illetve a vámmentes és kvóta nélküli cukorkereskedelem lehetővé tételét említik olyan tényezőkként, amelyek egyes földszerzéssel kapcsolatos afrikai és ázsiai projektek hátterében állnak.

3.1.

Európa beágyazódott a globális folyamatokba, így ezek a folyamatok Európán belül is zajlanak – helyenként szembeötlően, máshol inkább csak a felszín alatt. A földszerzés jelensége főként Kelet- és Közép-Európában figyelhető meg.

3.2.

A hagyományos földvásárlás mellett a földterületek feletti ellenőrzés átvétele úgy is megvalósul, hogy felvásárolják a földtulajdonnal vagy megfelelő földhaszonbérleti szerződésekkel rendelkező vállalatokat, illetve megpróbálnak részesedést szerezni bennük. Mindez azt eredményezi, hogy a földtulajdon egyre inkább egyre kevesebb számú nagyüzem kezében koncentrálódik, és egyes közép- és kelet-európai országokban az ipari jellegű mezőgazdaság kerül túlsúlyba.

3.3.

Miközben Európában összességében csökken a termőföld nagysága, egyes nagyvállalatok kezében egyre nagyobb földtulajdon összpontosul. Az Európai Unión belül a mezőgazdasági üzemek egy százaléka rendelkezik a termőterületek 20 %-a felett, három százaléka pedig már az 50 %-a felett. A másik oldalon viszont a mezőgazdasági üzemek 80 %-a a termőterületeknek csupán 14,5 %-a felett rendelkezik.

3.4.

Európai viszonylatban összefüggés figyelhető meg a mezőgazdasági termelőüzemek csökkenő száma és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak csökkenő összlétszáma között. Ennek megfelelően például a 2005–2010-es időszakban a kelet-európai országokban (azon belül is elsősorban a balti államokban, azaz Észtországban, Lettországban és Litvániában) csökkent a leginkább a termelőegységek száma, és ezzel párhuzamosan ebben a régióban esett a leginkább vissza a munkaerő-kereslet is (Bulgáriában és Romániában évente 8,9 %-kal, a balti államokban pedig évi 8,3 %-kal). Írországban és Máltán viszont nőtt a mezőgazdasági üzemek száma, és ezzel együtt megnőtt a mezőgazdaságon belüli munkaerőigény is.

3.5.

A földfelvásárlásokért és a földtulajdon koncentrációjáért alapvetően háromféle befektető felelős: harmadik országokból származó befektetők, uniós befektetők és az adott országból származó befektetők.

3.6.

A földtulajdon európai és azon belül az Unión belüli koncentrációjáról a legátfogóbb képet a „Concentration, land grabbing and people’s struggles in Europe”  (3) című jelentés adja, amelyet 2013 áprilisában a Via Campesina és a Hands off the Land hálózat tett közzé. A jelentés szerint az Európai Unióban a háttérben jelenleg is folyamatban van a földszerzés és a földtulajdon koncentrációja, melyek kihatnak az emberi jogokra, mindenekelőtt a megfelelő élelmiszerekhez fűződő jogra. A földszerzés Magyarországon és Romániában volt a legnagyobb mértékű. A jelenség azonban más közép- és kelet-európai országokban is megfigyelhető.

3.6.1.

Különböző forrásokból származó adatok szerint Romániában mára a termőföldeknek akár 10 %-a is harmadik országokból származó befektetők kezében lehet, további 20–30 % felett pedig uniós befektetők rendelkeznek. Magyarországon zsebszerződésekkel egymillió hektár föld került elsősorban külföldi uniós tulajdonosok kezébe. Bár Lengyelországban külföldiek 2016-ig nem vehetnek földet, nem titok, hogy külföldi vállalkozók, elsősorban uniós tagországokból már eddig is 2 00  000 hektár földet vásároltak fel. A francia Bordeaux térségében a kínaiak mintegy 100 szőlőbirtokot vásároltak fel. Németország egyesítését követően a volt NDK területén megszüntették az egykori keletnémet mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, és részben családi gazdaságok, részben pedig jogi személyek jöttek létre. Időközben egyre több jel utal arra, hogy a jogi személyek különösen sérülékenyek a nem mezőgazdasági befektetőkkel és a tőkebefektetőkkel szemben.

3.7.

Az alábbi példákkal illusztrálható, hogy milyen mértékű az üzemekben ez a földkoncentráció: Romániában a legnagyobb mezőgazdasági üzem mintegy 65  000 hektár, Németországban 38  000 hektár földön gazdálkodik. A legnagyobb észtországi tejüzemnek 2  200 tehene van, és ezt az állatállományt még tovább akarják növelni 3  300-ra.

3.8.

Az európai földkoncentráció kialakulásának egyik oka a KAP első pilléréhez tartozó egységes területalapú támogatási rendszer, mivel ez nagyobb pénzügyi átütőerőt, és így előnyöket, a további földvásárlásokhoz pedig több szabad tőkét biztosít a nagytermelők számára. Az EU-15 országaiban főként az üzemekhez járó támogatási rendszert alkalmazzák, az EU-12 országaiban pedig az egységes területalapú támogatási rendszert. Ezzel párhuzamosan az EU-15-ben jelentősen lassabb a földtulajdon koncentrálódásának folyamata, mint az EU-12-ben.

3.9.

A termőföldek koncentrációja egyúttal a KAP-támogatások koncentrációját is jelenti. 2009-ben a családi gazdaságok 2 %-a kapta a KAP-források 32 %-át. Itt különbségek vannak a nyugat-európai és a kelet-európai országok között. 2009-ban például a mezőgazdasági nagyüzemek, amelyek Bulgáriában együttesen az összes üzem 2,8 %-át teszik ki, a támogatások 66,6 %-át kapták meg. Észtország esetében ezek az adatok 3 %, illetve 53 %, Dániában ezzel szemben 3 % és 25 %, Ausztriában pedig 5,5 % és 25 %.

4.1.

Azokban az országokban, amelyekben tapasztalható a földtulajdon koncentrációja és a termőföldek felvásárlása, a családi gazdaságokra épülő, multifunkcionális európai mezőgazdasági modellt kiszorítja az ipari jellegű mezőgazdasági tömegtermelés.

4.2.

A rendelkezésre álló elemzésekből kiderül, hogy a felvásárolt földeken termesztett élelmiszereket és nem élelmiszer-növényeket elsősorban azokba az országokba exportálják, ahonnan a befektetések származnak. Ezeknek a terményeknek csak egy töredékét szánják a hazai piacra. Minél nagyobb méreteket ölt a földszerzés, annál rosszabb lesz az adott országban az élelmezésbiztonság.

4.3.

A földszerzés és a földtulajdon koncentrációja miatt kiszorulnak a termelésből a földeket eddig megművelő mezőgazdasági üzemek. Ennek az a következménye, hogy a vidéki területeken megszűnnek a munkahelyek, és rosszabbodnak az életkörülmények. Általában visszafordíthatatlan folyamatról beszélünk, mivel az egyéni gazdálkodók és az új üzemek (és velük együtt a fiatal gazdák) nagyon nehezen jutnak csak földhöz és nehezen tudnak elindulni az ágazatban, ha nem rendelkeznek elegendő tőkével.

4.4.

Bár a Világbank megpróbálta felhívni a figyelmet a földszerzés olyan pozitív szempontjaira, mint a nagyobb hatékonyság, az innováció és a fejlesztés, számos civil szervezet és mozgalom bírálja a jelenséget. Véleményük szerint a földszerzés környezeti károkhoz, talajromláshoz és az életminőség visszaeséséhez vezet a vidéki térségekben, és a fenntartható mezőgazdaság helyett egy monokultúrákra épülő, óriási agráripar jön létre.

4.5.

A földszerzés kedvezőtlen hatásokkal jár a vidéki közösségek fejlődésére. A nagyüzemi termelés negatív következménye, hogy a vidéki területeken nő a munkanélküliség, ami szociális kiadásokat eredményez.

4.6.

Willis Peterson, a Minnesota Egyetem kutatója ráadásul azt állítja, hogy a kis családi gazdaságok legalább ugyanolyan hatékonysággal képesek működni, mint a mezőgazdasági nagyvállalatok. Az sem igaz, hogy a termőföld koncentrációja nagyobb terméshozamot eredményez (4). A FAO adatai ennek az ellenkezőjét igazolják, mivel világszerte a mezőgazdasági üzemek több mint 90 %-át családi gazdaságok képezik, amelyek a mezőgazdasági területek 75 %-át művelik meg, és globálisan az élelmiszerek 80 %-át állítják elő.

4.7.

A földfelvásárlások következményeinek egyik intő példája Skócia, ahol 200 évvel ezelőtt egy Hollandia nagyságú földterületet osztottak fel 8  000 és 20  000 hektár közötti részekre, és adtak el befektetőknek. Ezen a területen mintegy 1,5–2 millió ember élt. A mezőgazdaságban folyó ipari jellegű gazdálkodás miatt ez a terület a mai napig néptelen. A skót Parlament jelenleg dolgozik ennek a területnek az újbóli benépesítésén, ami azonban lényegesen többe kerül, mint ha megőrizték volna a kisebb gazdaságokra épülő mezőgazdasági modellt.

5.1.

Az EGSZB megelégedéssel vette tudomásul, hogy az ENSZ 2014-et a családi gazdálkodás évének nyilvánította. Már több alkalommal is szerepet vállalt abban, hogy hangsúlyozza, milyen stratégiai jelentőségük van a családi gazdaságoknak az élelmezésbiztonság és a vidékfejlesztés szempontjából, és ösztönözze az erről folytatott társadalmi vitát.

5.2.

Bár eddig még sem nemzetközi szinten, sem pedig az Európai Unión belül nem sikerült egy általánosan elfogadott definíciót találni a családi gazdaság fogalmára, az EGSZB azt kéri az Európai Bizottságtól, az Európai Parlamenttől és a Tanácstól, hogy találjanak hivatalos meghatározást a fogalomra. Az EGSZB javaslata szerint egy mezőgazdasági üzemnek az alábbi tulajdonságokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy családi gazdaságnak számítson:

5.2.1.

Az üzemet érintő döntéseket a családtagok hozzák.

5.2.2.

A gazdaságban a munka lényegi részét családtagok végzik.

5.2.3.

A birtok és a tőke legnagyobb része is a család vagy egy helyi közösség tulajdonában van.

5.2.4.

Az üzem működtetésének az ellenőrzése is a család kezében van.

5.2.5.

A gazdaságot a családon belül generációról generációra adják tovább.

5.2.6.

A család a gazdasághoz tartozó saját földterületen és telken vagy annak közelében él.

5.3.

A társadalmi és környezeti szempontokat is szem előtt tartó, családi gazdaságokra épülő vidéki életnek és mezőgazdasági munkának a világ legtöbb régiójában akár több ezer éves hagyományai is vannak. Ahol szilárd a jogbiztonság és megbízható a politikai rendszer, a családi gazdaságok globális kontextusban stabilan megállták a helyüket egyéb mezőgazdasági rendszerekkel szemben, illetve túl is szárnyalták azokat.

5.4.

A családi gazdaságok az élelmiszer-termelésen kívül további olyan hasznos társadalmi funkciókat is betöltenek, amelyeket az ipari jellegű, nagyvállalatok által dominált, valamint függő helyzetben levő munkavállalókra épülő agrármodell nem tud ellátni.

5.4.1.

A családi gazdaságok és a mezőgazdasági szövetkezetek aktív szerepet játszanak a vidéki területek gazdasági életében. Stabilitásuk és rugalmasságuk szempontjából rendkívül fontos, hogy szövetkezeti és szakmai szervezetekbe tömörüljenek. A családi gazdaságok megőrzik a kulturális örökséget és a vidéki életformát, élénkítik a vidéki területek közösségi életét, értékes termékeket hoznak létre, fenntartható módon bánnak a természeti erőforrásokkal és gondoskodnak arról, hogy a vidéki területeken minél több embernek lehessen földtulajdona.

5.4.2.

A családi gazdaságok nem panaszkodnak a munkahelyek hiányáról, hanem ők maguk hozzák létre ezeket, és nyitottak az innováció iránt.

5.4.3.

A családi gazdaságok olyan ideális környezetet biztosítanak a gyermekek számára, ahol nemzedékről nemzedékre át lehet örökíteni a szükséges tudást és képességeket, ami szavatolja ezeknek a gazdaságoknak a fennmaradását.

5.4.4.

A családi gazdaságokra épülő mezőgazdasági termelést a sokoldalúság és decentralizáltság jellemzi. Ez biztosítja a piaci versenyt, és csökkenti a termőföld koncentrációjával járó kockázatokat.

5.4.5.

Ha sok ilyen gazdaság működik, az az emberiség fennmaradásának szempontjából önmagában is értéket jelent, mivel több ember számára biztosítja az élelmiszer-termeléssel kapcsolatos készségek és ismeretek megszerzését, és így megteremti annak az alapját, hogy a túléléshez szükséges készségek és ismeretek a válságok idején is rendelkezésre álljanak. Ahhoz, hogy a családi jellegű mezőgazdasági gazdálkodás életképes alternatívájaként szolgálhasson az ipari jellegű mezőgazdaságnak és az ennek megnyilvánulásaként jelentkező földszerzésnek, aktív intézkedéseket kell hozni a családi gazdaságok védelme érdekében, például termelői szervezeteket célzó támogatási intézkedéseket és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen irányuló intézkedéseket. Az uniós és nemzeti szintű szakpolitikai intézkedések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy fenntarthatóbbá és ellenállóbbá tegyék a családi gazdálkodást (5).

6.1.

A föld jelenti az élelmiszer-termelés alapját. Az ENSZ gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló nemzetközi paktumának 11. cikke (6), valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 25. cikke (7) arra kötelezi az államokat, hogy ismerjék el, hogy minden területükön élő embernek joga van az elegendő és biztonságos élelmiszerhez. Az említett két cikk ezenkívül közvetlenül kapcsolódik a földhöz való hozzáféréshez.

6.2.

Mivel az Európai Unióban korlátozottak a kőolaj- és a földgázkészletek, ez egyben az élelmezésbiztonságot is veszélyezteti. Ezért a fenntartható mezőgazdaságot és a családi gazdaságokat meg kell őrizni.

6.3.

A föld nem egy hagyományos árucikk, amelyből egyszerűen többet lehet gyártani. A föld véges természeti erőforrás, ezért nézetünk szerint nem alkalmazhatók rá a szokásos piaci szabályok. Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a tagállamokban és az EU-ban mélyreható vitát kell folytatni egy, a mezőgazdaság szerkezetére vonatkozó modellről. Csak ennek alapján lehet és kell politikai következtetéseket levonni és intézkedéseket hozni. Példa erre a mezőgazdasági vállalatok részesedésszerzésének (ún. share deals) jogi értékelése. Az eddigieknél szigorúbban kell szabályozni a földdel kapcsolatos tulajdonviszonyokat és a földhasználatot.

6.4.

Különböző politikai irányultságú szervezetek foglalkoztak már a földtulajdonlás szabályozásának és a megfelelő politikai intézkedések kidolgozásának kérdésével, és utaltak arra, hogy mindenképpen hatékony irányításra van szükség ezen a területen. A FAO önkéntes iránymutatásokat dolgozott ki a témában: „The Voluntary Guidelines of the Responsible Governance of Tenure of Land, Fisheries and Forestry”  (8). Az iránymutatások célja, hogy olyan szabályozott és biztonságos használati jogokat lehessen garantálni, amelyek szavatolják, hogy mindenki egyformán hozzáférjen az erőforrásokhoz (földhöz, halban gazdag területekhez, erdőkhöz), hogy ezáltal csökkenteni lehessen az éhezést és a szegénységet, illetve elő lehessen segíteni a fenntartható fejlődést és gazdagabbá lehessen tenni a környezetet. Az UNCTAD, a FAO, az IFAD és a Világbank közösen alapelveket dolgoztak ki a felelősségteljes agrárberuházásokhoz (9), amelyekben jogokat, a megélhetés biztosítására szolgáló eszközöket és forrásokat ismernek el. Az OECD kiadott egy politikai keretet az agrárberuházásokhoz (Policy Framework for Investment in Agriculture – PFIA) (10). A cél, hogy az államok orientációs segítséget kapjanak olyan politikai intézkedések kidolgozásához, amelyek magán agrárberuházások ösztönzésére szolgálnak.

6.5.

Az EGSZB az ENSZ/FAO mezőgazdasági termelőkre vonatkozó, földhasználati jogokról szóló iránymutatásait mérföldkőnek tekinti, és ezek pontos átültetését sürgeti valamennyi tagállamban. A tisztázatlan tulajdonjogok „rossz kormányzásról” tanúskodnak, és csak ösztönzik a földszerzést.

6.6.

A Factor Markets által 2012-ben kiadott dokumentum (11) áttekinti, hogy az uniós tagállamokban és a tagjelölt országokban milyen jogi rendelkezések vonatkoznak a földvásárlásra. Ebből az derül ki, hogy számos tagállamnak saját jogi rendelkezései vannak arra, hogy megakadályozzák a földtulajdon erőltetett koncentrációját és azt, hogy külföldiek földet vásároljanak, például elővásárlási jogok biztosítása révén. Egyes országokban a hatóságoknak minden mezőgazdasági területtel kapcsolatos tranzakciót jóvá kell hagyniuk, függetlenül attól, hogy a vevő honnan származik. Ez például Franciaországban, Németországban és Svédországban bevett gyakorlat. Vannak olyan államok is (Magyarország és Litvánia) ahol megszabták, hogy egy tulajdonosnak legfeljebb mennyi mezőgazdasági területe lehet.

6.6.1.

Franciaországban regionális földtársaságok (Sociétés d’Aménagement Foncier et d’Etablissement Rural, SAFER) ellenőrzik a földekkel kapcsolatos tranzakciókat. A SAFER egy hatóság, amelynek az a feladata, hogy segítsen a mezőgazdasági termelőknek – elsősorban a fiatal gazdáknak – a tulajdonviszonyok átrendezésében, és gondoskodjon a mezőgazdasági területek piacának átláthatóságáról.

6.6.2.

Svédországban a gyéren lakott területeken engedélyköteles a földvásárlás. Az engedély megadásakor nézik a végzettséget, illetve a korábbi tapasztalatokat is, és néha azt is kérik, hogy a földvásárló az általa vásárolt földön lakjon. Svédországban csak természetes személyek vásárolhatnak mezőgazdasági területet.

6.6.3.

Litvániában jogi személy akkor vásárolhat földet, ha teljes bevételének legalább 50 %-a mezőgazdasági tevékenységből származik. Hazai természetes és jogi személyek legfeljebb 500 hektárnyi földterülettel rendelkezhetnek.

6.6.4.

Belgiumban, Olaszországban és Franciaországban a mezőgazdasági területek haszonbérlőinek elővásárlási joguk van.

6.7.

Ahogy ez az áttekintés is mutatja, a mezőgazdasági területek piaca nagyon eltérően van szabályozva a tagállamokban. Egyes országokban korlátozások vannak érvényben, míg más államokban nem létezik ilyesmi. Mindez egyenlőtlen helyzetet teremt a különböző tagállamok között. A bolgár parlament például úgy határozott, hogy az eredetileg 2013. október 22-én lejáró földvásárlási moratóriumot az EU figyelmeztetése ellenére 2020-ig meghosszabbítja, mivel úgy vélte, hogy a hazai termőföldek közvetlen veszélyben vannak, mivel az országban a föld ára, de a helyi gazdák vásárlóereje is jóval a tehetős államok szintje alatt van.

6.8.

A Factor Markets 2012-es elemzése (12) megállapítja, hogy a nagyvállalatok domináns helyzete a termőföldpiacon magának az érintett piacnak a zavartalan működését is akadályozza. A földszerzésben aktív nagyvállalatok a helyi és a regionális termőföldpiacon is felhasználják hatalmukat arra, hogy befolyásolják a termőföldárakat és a haszonbérleti szerződések feltételeit.

6.9.

A földpolitika tagállami hatáskörbe tartozik. A tagállamok tranzakciókra vonatkozó korlátozásokat állapíthatnak meg, amennyiben a nemzeti energia- vagy élelmezésbiztonság veszélyben forog, és ha nyomós közérdek indokolja a korlátozásokat. Korlátozásokat vezethetnek be a spekulációk elkerülése, a helyi hagyományok megőrzése és a megfelelő földhasználat biztosítása érdekében is. Ugyanakkor az ilyen restrikciók korlátozzák az áruk és a tőke szabad mozgásának szerződésekben rögzített elvét is. Az EGSZB ezért annak megvitatására kéri az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy minden esetben biztosítani kell-e a tőke szabad mozgását a mezőgazdasági területek és üzemek eladásának és megvásárlásának vonatkozásában – főként a harmadik államokat illetően, de az EU-n belül is. Ezzel kapcsolatban figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdasági területek árszintje és az emberek jövedelme tagállamonként nagyon eltérő. Választ kell találni arra a kérdésre, hogy a szabad tőkeáramlás és a szabad piac valamennyi polgárnak és jogi személynek ugyanolyan lehetőségeket biztosít-e a földszerzéshez.

6.10.

Az EGSZB szerint a tagállamoknak az élelmezésbiztonság és más legitim célok érdekében – egy fenntartható agrármodell alapján – több lehetőséget kell biztosítani arra, hogy szabályozhassák termőföldpiacukat, és ebben a vonatkozásában korlátozásokat állapíthassanak meg. Ezzel párhuzamosan az EGSZB arra kéri az EU tagállamait, hogy használjanak fel minden olyan rendelkezésükre álló lehetőséget, amely a jogszabályok kialakításával kapcsolatos. Néhány országban nyilvánvalóan hiányoznak a világos politikai célkitűzések, illetve a célok diszkriminatív elemeket tartalmaznak.

6.11.

Amennyiben az Európai Parlament és a Tanács arra a következtetésre jut, hogy az élelmezésbiztonság szempontjából indokolt, hogy korlátozásokat vezessenek be a tőke mozgására vonatkozóan, akkor nemzetközi szinten is tanácskozásokat kell erről folytatni, hiszen a szabad tőkemozgást különböző nemzetközi egyezmények garantálják.

6.12.

Az EU és a tagállamok jelenlegi jogi és politikai eszközei lehetővé teszik, hogy támogatásokkal vagy adókkal befolyásolják a földhasználatot. A KAP eszköztárának hatékony alkalmazásával és a földpolitika segítségével gondoskodni lehet arról, hogy a termelés lehetséges és nyereséges is legyen a kisebb mezőgazdasági üzemek számára is, ami pedig megakadályozhatná a földtulajdon koncentrációját.

6.13.

A megreformált KAP keretében biztosan lehetne felső határokat bevezetni, és úgy irányítani a közvetlen kifizetéseket, hogy az első hektárokat jobban súlyozzák, a beruházási és közvetlen támogatások kifizetését pedig le lehetne egyszerűsíteni a kis mezőgazdasági üzemek számára. Az EGSZB ugyanakkor kétli, hogy a jelenlegi korlátozások jelentős hatást gyakorolnának a földtulajdon koncentrációjának megakadályozására, és hogy azokban a tagállamokban, ahol a legnagyobbak a mezőgazdasági üzemek közötti strukturális különbségek és a legjelentősebb a földtulajdon koncentrációja, megfelelő mértékben élnének ezekkel a lehetőségekkel. Az EGSZB azt ajánlja a tagállamoknak, hogy teljes mértékben használják ki ezeket a lehetőségeket, és sürgeti az Európai Unió intézményeit, hogy egy erősebb mechanizmust vezessenek be a támogatások újraelosztását illetően.

6.14.

A termőföld korlátozott mértékben rendelkezésre álló természeti erőforrásnak számít, ezért a koncentrált földszerzés veszélyezteti az EUMSZ 39. és 191. cikkében megfogalmazott célok megvalósítását. Az EGSZB ezért arra kéri az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy foglalkozzon aktívan a földhasználat szabályozásával.

6.15.

Az EGSZB azt javasolja, hogy mind a természetes, mind a jogi személyek vonatkozásában valamennyi uniós tagállamban vezessenek be egy felső korlátot a megvásárolható mezőgazdasági területek nagyságát illetően. Aki nem éri el ezt a felső korlátot, kapjon elővásárlási jogot. Az illetékes hivatalok csak olyan mezőgazdasági termelők számára biztosíthatják az elővásárlási jogot, akik nem érik el ezt a felső korlátot.

6.16.

A helyi közösségeket is be kellene vonni a földhasználattal kapcsolatos döntésekbe, ami azt is jelenti, hogy több jogot és lehetőséget kell biztosítani számukra.

6.17.

A mezőgazdasági területek hasznosításakor az élelmiszer-termelésnek elsőbbséget kellene élveznie a bioüzemanyagok gyártásával szemben.

6.18.

Olyan politikára van szükség, amely nem a földtulajdon koncentrációjához vezet, hanem azt eredményezi, hogy az ipari jellegű termesztésről áttérnek a kis termelőüzemekre, ami erősítené az élelmiszer-ipari önellátást is. Fontos, hogy az uniós tagállamokban legyenek olyan állami intézmények, amelyeknek rálátásuk van arra, hogy milyen tulajdon- és felhasználási viszonyok uralkodnak a mezőgazdasági területek vonatkozásában. Ennek érdekében nemzeti szinten az állami adatbankokban a földterület tulajdonosára vonatkozó adatok mellett annak is szerepelnie kellene, hogy ki az adott terület használója. Az ilyen adatok megléte esetén le lehet folytatni a szükséges vizsgálatokat és reagálni lehet a változásokra.

6.19.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy egységes eljárás alapján végezzenek átfogó vizsgálatokat arról, hogy a különböző országokban milyen hatással járnak a szakpolitikai intézkedések és korlátozások a földtulajdon koncentrációjára. Ezzel párhuzamosan azt is meg kellene vizsgálni, hogy a földtulajdon koncentrációja milyen veszélyekkel jár az élelmezésbiztonság, a foglalkoztatás, a környezetvédelem és a vidékfejlesztés szempontjából.

6.20.

Az EGSZB az összes uniós tagállamot arra kéri, hogy tegyenek jelentést az Európai Bizottságnak és a FAO-nak arról, hogy földterület-gazdálkodási politikáikban hogyan alkalmazzák a (FAO által 2012-ben elfogadott) felelős földterület-gazdálkodásra vonatkozó önkéntes iránymutatásokat (VGGT). Az iránymutatásoknak globális hatókörük van (2.4. cikk), amely Európára is kiterjed. Felkérik az államokat, hogy a leginkább érintettek bevonásával és részvételével hozzanak létre több érdekelt felet tömörítő európai platformokat, kísérjék figyelemmel az iránymutatások végrehajtását, politikáikat pedig hozzák ezekkel összhangba (13).

6.21.

Az EGSZB a jövőben is szorosan figyelemmel fogja követni a földtulajdon koncentrációjának alakulását, meg fogja vizsgálni annak következményeit, és részt fog venni a jelenség megfékezését célzó javaslatok kidolgozásában. Emellett a Világfórum (World Forum on Access to Land and Natural Resources) is támogatja a kezdeményezést, és sürgeti az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy karolják fel ezt a tevékenységet.

23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/24

Előadó:

Padraig WALSHE

1.1.

Az EGSZB úgy véli, hogy a tejkvótarendszer 2015. március 31-től való megszüntetése, amelyről 2008-ben döntöttek, alapvető változást jelent. Ennek az átfogó termelésirányítási rendszernek az 1984. április 1-jei bevezetése óta az idők folyamán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a tejárakat és a mezőgazdasági termelők jövedelmét nem sikerült elég hatékonyan támogatni és stabilizálni, valamint az EU-ban csökkent a tejtermelés, míg világszerte jelentősen megnövekedett.

1.2.

Az EGSZB amellett foglal állást, hogy a tejágazatra vonatkozó uniós politikának a tejkvóta-szabályozás megszűnését követően, tehát 2015 után nemcsak a növekedést és a terjeszkedést kell lehetővé tennie, hanem meg kell akadályoznia a tejtermelés feladását, és támogatást kell nyújtania a kisebb gazdálkodóknak, különösen a hátrányos helyzetű területeken és a hegyvidéki régiókban. Lehetővé kell tennie, hogy az uniós gazdák és végső soron az uniós gazdaság hasznot húzhasson a világszerte növekvő tejpiacból, ugyanakkor el kell ismernie és támogatnia kell a számos európai régióban megtalálható kisméretű, hátrányos helyzetű tejgazdaságok egyformán értékes gazdasági és társadalmi hozzájárulását.

1.3.

Az EGSZB meggyőződése szerint mindezt a 2014–2020 időszakra vonatkozó KAP II. pillérében foglalt rendelkezések és a tejágazati jogszabálycsomag teljes körű alkalmazása révén kell elérni, annak biztosítása érdekében, hogy a tejtermelő családi gazdaságok az EU egész területén fennmaradhassanak. Ösztönözni kell a termelői szervezetekben való részvételt, amelyek segíthetik a gazdálkodókat az ellátási láncban elfoglalt helyük erősítésében, valamint az olyan, ismeretek átadására szolgáló intézkedéseket, amelyek célja, hogy segítsék a gazdálkodókat technológiai és gazdasági hatékonyságuk fejlesztésében.

1.4.

Az EGSZB becslése szerint azonban a pillérhez tartozó költségvetési keretek és intézkedések vagy a most a 2014–2020-as KAP részét képező tejágazati csomag intézkedései biztosan nem lesznek elegendőek a veszélyeztetett tejtermelők védelméhez akár a hátrányos helyzetű vagy hegyvidéki régiókban, akár azokon kívül. Kiegészítő intézkedésekre lehet szükség annak biztosításához, hogy ezek a gazdák elfogadható jövedelemhez jussanak és méltányosan részesüljenek a piaci nyereségből. Tanácsadó szolgáltatásokat is biztosítani kell számukra a termelés hatékonyságával, a diverzifikációval és a reorientációval kapcsolatban, hogy a legjobb döntéseket hozhassák meg a saját és az utódiak jövőjére nézve, szem előtt tartva a hátrányos helyzetben levő üzemek bevételgeneráló kapacitását illető korlátokat.

1.5.

Ugyanilyen fontosnak tartja az EGSZB annak biztosítását is, hogy a kereskedelmi célú és egymással versenyző tejtermelők minden területen, köztük a kivitelre szánt fenntartható és versenyképes tejtermelésre alkalmasabb területeken is, növelhessék vállalkozásaikat, hogy választ tudjanak adni a gyorsan növekvő globális keresletre, és ezáltal több munkahelyet és nagyobb jövedelmet generáljanak az EU vidéki területeinek gazdasága számára. A legnagyobb kihívás azonban az lesz e gazdák számára, hogy a tejágazat nyersanyagárai (és így a termelői árak) és az inputköltségek volatilitásához kapcsolódva jelentős ingadozások tapasztalhatók a jövedelmükben. Alapvetően fontos, hogy az EU lehetőséget adjon arra, hogy a tagállamok és az ágazat adóügyi megoldásokat és a gazdák számára könnyen hozzáférhető egyszerű fedezeti eszközöket dolgozzon ki, mint például megszabott haszonkulcsot alkalmazó szerződéseket.

1.6.

Az EGSZB nyomatékosan követeli, hogy dolgozzák át és folyamatosan felügyeljék az új KAP „biztonsági hálóra” vonatkozó, nem megfelelő szintű rendelkezéseit annak biztosítása érdekében, hogy szorosabban kapcsolódjanak a tényleges termelési költségekhez.

1.6.1.

Emellett továbbra is támogatni kell a tejtermékek népszerűsítését mind a hazai, uniós piacokon, mind az uniós kivitelt illetően. Az EU-nak támogatnia kell új piacok azonosítását és fejlesztését, és biztosítania kell, hogy a nemzetközi kereskedelmi megállapodások kiegyensúlyozottak legyenek és igazságos hozzáférést nyújtsanak az uniós exportőrök számára.

1.6.2.

A hazai piacon az EU-nak támogatnia kell a tejfogyasztás egészségügyi hasznainak népszerűsítését, melyeket a legújabb tudományos kutatások is megerősítettek.

1.6.3.

Az EU-nak meg kell erősítenie a kiskereskedelemre vonatkozó szabályozását is, hogy ellenőrzés alatt tarthassa a kereskedők nyerészkedését és hozzájáruljon ahhoz, hogy a gazdálkodónak megtérülhessenek a költségeik.

1.7.

Végül pedig el kell ismerni és támogatni kell a szövetkezeteknek a tejágazatban betöltött kulcsfontosságú szerepét. A szövetkezetek vezető szerepet töltenek be a világ tejiparában: a Rabobank 2014. júliusi felmérése (1) szerint a világ tejipari cégeinek listáján az első tíz között négy szövetkezet található. A szövetkezetek jóval erősebb szerepet tölthetnek be a tejtermelőknek a piac változékonyságával szembeni támogatása terén, mint a magánszférabeli tejfelvásárlók/tejfeldolgozók, mivel a beszállítóik általában egyben a résztulajdonosaik is. Ezenkívül sokkal fenntarthatóbb hosszú távú kötelezettségeket tudnak vállalni a gazdálkodó tagjaiktól, megfelelő áron való tejfelvásárlásra.

2.1.

A tej árának uniós átlaga 2014. szeptemberben 37,47 c/kg volt (forrás: az LTO áttekintése a tejárakról) (2), amely 8,2 %-kal alacsonyabb a 2014. februári, ugyanezen forrás által jelentett átlagos árnál.

2.2.

A tavasz végéig az erős globális kereslet erős árakhoz vezetett. Ezután azonban árkorrekció kezdődött meg, amikor a nagy exportőrök körében tapasztalható termelésnövekedés (évi + 4,3 % a 2014. január–szeptemberi időszakra) meghaladta a főként a feltörekvő piacoktól érkező kereslet egészséges növekedését (évi + 2–2,5 %). Nemrég az előző hónapokban túl sokat vásárló Kína ideiglenes kilépése a piacról, valamint az uniós tejipari kivitel orosz bojkottja – Oroszországba irányul az EU tejipari kivitelének 33 %-a – további hatást gyakorolt a nyersanyag- és ezáltal a termelői árakra 2014 második felében.

2.2.1.

Mivel 2014 végén gyorsan esik a tej ára, az uniós tejtermelő gazdák érthetően aggodalmaskodnak ennek a megélhetésükre gyakorolt hatása miatt a következő néhány hónapban, amikor az EU megszünteti a kvótarendszert, a világ más részein pedig továbbra is növekszik a termelés, legalábbis rövid távon. Jogosan kérdőjelezik meg azt is, hogy az EU kész-e és képes-e nekik segíteni a jövőbeli válságok által elkerülhetetlenül okozott alacsony tejárak és bevételek kezelésében.

2.3.

A tej és a tejtermékek nyersanyagárával kapcsolatos közép- és hosszú távú kilátások továbbra is igen kedvezőek a világpiacon és a belföldi piacokon is. A globális kereslet dinamikus marad, különösen a feltörekvő gazdaságokban, és ennek jó alapjául szolgálnak a szilárd demográfiai tendenciák. A hagyományos, kiváló minőségű kézműves termékek iránt, amelyek közül sokat tejből állítanak elő a hátrányos helyzetű területeken, sérülékeny gazdaságokban, egyre nő a kereslet, még a fejlett európai belföldi piacokon is. Az innovatív tejtermékek, pl. a savóalapú sporttáplálkozási, orvosi élelmiszerek és gyermektápszerek, valamint egyéb tejtermékek mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon gyorsan növekvő, nagy értéket képviselő termékkategóriák.

2.4.

A kvóták megszüntetését követően a termelés növekedése várható, különösen azokban a tagállamokban, amelyekben ezt jelenleg akadályozzák a kvóták, mint például Írország, Németország, Hollandia, Dánia, Ausztria és Lengyelország, valamint Franciaország.

2.5.

Ugyanakkor továbbra is kétségek állnak fenn azzal kapcsolatban, hogy az uniós szabályozási keret meg tud-e birkózni a szélsőséges piaci volatilitás eseteivel vagy egy válsághelyzettel, különösen arra tekintettel, ha segítenie kell a gazdáknak az ingadozó árrések és jövedelmek közepette, valamint a tejtermelés EU-szerte kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítását tekintve.

2.6.

Az orosz bojkott és annak az uniós tejipari nyersanyagok valamennyi piacára tovagyűrűző hatása jelentette az EU új válságkezelő rendszerének első tesztjét, és mivel a sajt magántárolásához nyújtott támogatás újbóli megnyitása (még annak hirtelen lezárását megelőzően) és a vaj és a sovány tejpor magántárolási támogatása, valamint az intervenciós felvásárlás időszakának kiterjesztése és a népszerűsítésre fordított kiadások növelése is korlátozott hatásokkal járt a piacokra, egyértelmű, hogy ezek a kétségek megalapozottak. További intézkedéseket kell kidolgozni a piaci válsághelyzetek kezelésére, de elsősorban az EU-nak készen kell állnia azok gyors és határozott megvalósítására.

2.6.1.

A 2008–2009-es pénzügyi összeomláshoz kapcsolódóan a tejtermékek iránti kereslet és az árak jelentős visszaesésére való reagálással szerzett uniós tapasztalatok lehetőséget nyújtottak a tanulásra. Akkor az Európai Bizottság lassú reakciója miatt 2009-ben a vaj esetében hat, a sovány tejpor esetében nyolc hónap intervenciós felvásárlásra volt szükség ahhoz, hogy a piaci árak az intervenciós felvásárlási ár fölé kezdjenek emelkedni. A vaj magántárolásra való befogadása az év legnagyobb részében (márciustól decemberig), majd 2010-ben is folytatódott, és csak 2010. augusztusban fejeződött be. 2009-ben összesen 370 millió eurót fordítottak a piacok támogatására szolgáló valamennyi intervenciós intézkedésre, ebből 181 millió eurót az export-visszatérítésekre. 2010-ben összesen 529 millió eurót fordítottak a piacok támogatására szolgáló valamennyi intervenciós intézkedésre, ebből 186 millió eurót az export-visszatérítésekre. Az Európai Bizottság 2010-ben 31 millió eurót nyert a sovány tejpor és a vaj intervenciós készletének értékesítése révén, 2011-ben pedig további 73 millió eurót a sovány tejpor értékesítésével. A készleten lévő termékek jelentős mennyiségét a rászoruló személyeket támogató program keretében is felhasználták, amelyhez egyébként az uniós költségvetésből származó pénzügyi hozzájárulás lett volna szükséges (3).

2.6.2.

Ezenkívül 2009–2010-ben az Európai Parlament 300 millió eurót szavazott meg az uniós tejtermelők közvetlen kifizetésére. Ez (az írországi elosztási módszer alapján) gazdánként valamivel kevesebb mint 600 euro, és jelentős késedelemmel 2010 elején került kifizetésre, akkor, amikor az árak már kezdtek újra visszaállni. Nem egyértelmű, hogy mennyibe került ennek az intézkedésnek az alkalmazása. Ebből a tapasztalatból azt vonhatjuk le tanulságul, hogy az ilyen közvetlen kifizetések keveset tesznek a piaci trendek megfordításához, és az egyes gazdálkodókra jutó kis kifizetések a végén hatalmas összeget tesznek ki.

2.6.3.

A 2009. évi tejipari válság idején a termelési költségek jelentősen alacsonyabbak voltak, mint most. Írországban a termelési költségek literenként 19 centet tettek ki, ez 2014-re 25,6c/l-re növekedett. A sovány tejpor és vaj jelenlegi szintű intervenciós felvásárlási ára által képviselt intervenciós „védőháló” körülbelül 20c/l termelői árral egyenértékű, következésképpen teljesen elvesztette minden jelentőségét a gazdák termelési költségeit illetően.

2.7.

Voltak ötletek arra vonatkozóan, hogyan lehet az EU-nak eszközöket adni a fenntartható tejtermelés biztosítására válsághelyzetekben, valamint jobban kezelni a hátrányos helyzetű régiókban a tejtermelésre gyakorolt káros következményeket. Fontos, hogy a javasolt intézkedések megfeleljenek a célnak, és összhangban legyenek az európai tejpiaccal, ahol a tejtermékek árait jelenleg még a nem exportáló országokban is jelentősen befolyásolják a globális tendenciák. Ezen a tényen az uniós tejtermelés egyoldalú irányításának bármely, akár önkéntes formája sem változtat.

3.1.

Az ENSZ globális demográfiai és társadalmi-gazdasági előrejelzései azt mutatják, hogy a világ népessége a jelenlegi 7 milliárdról 2030-ra 8,4 milliárdra, 2050-re pedig 9,6 milliárdra növekszik. (4) E növekedés legnagyobb részére, ha nem egészére, várhatóan a feltörekvő országokban kerül sor, a „középosztály” ennek megfelelő növekedése kíséretében. Egy 2012-es dokumentumban a HSCB Global elemzői (5) arra a következtetésre jutnak, hogy 2050-re a népesség legalább közepes szintű jövedelemmel rendelkező része 2,6 milliárd főt tesz ki – ami több mint egyharmada a világ jelenlegi népességének. Ez a csoport nemcsak nagyobb számú lesz, hanem nagyobb jólétben is él majd, ambiciózus fogyasztási szokásokkal. Egyre inkább arra törekszenek, hogy fehérjebevitelüket növényi helyett állati eredetű formában biztosítsák.

3.2.

Ennek keretében a tejtermékek különösen fontos helyet foglalnak el, mivel a kormányok és az emberek is általában egészséges és kívánatos hozzájárulásnak tartják őket a lakosság étkezéséhez, amit gyakran a hivatalos politika is támogat (pl. iskolatej-rendszer Kínában).

3.3.

Az OECD és a FAO legfrissebb mezőgazdasági előretekintő jelentésükben (6) azt jósolják, hogy a tejtermékek iránti globális kereslet évente mintegy 2 %-kal nő majd 2023-ig, különösen a sovány tejpor, a savó és a sajt esetében, míg a kissé gyengébben teljesítő vaj esetében körülbelül 1 %-kal. A Tetra Pak nemzetközi tejipari csomagoló vállalat 2014. októberben közzétett 7. Dairy Index című dokumentumában úgy becsülte, hogy erre az időszakra a kereslet éves növekedése 3,6 %-os lesz. Ők és más szakértők – például a GIRA, az IFCN, a CNIEL (7) stb. – kijelentették, hogy a termelés növekedése hosszú távon alig tud majd lépést tartani a kereslet növekedésével, mivel viszonylag kevés olyan régió van, amely a leginkább alkalmas a környezeti szempontból fenntartható és gazdaságilag versenyképes termelésre – és ezek közül néhány az EU-ban, különösen annak északi és nyugati szélén található.

4.1.

Míg általánosságban szemlélve rendkívül kedvezőek a kilátások, a kereslet és kínálat közötti esetenkénti egyensúlyhiány – mint amilyet jelenleg tapasztalunk – ideiglenesen nyomást fog gyakorolni az árakra és így a gazdaságok jövedelmére. A gabona és más élelmiszerek hasonlóan ingadozó globális tendenciái tovább erősítik ezt. Ezek az események a mögöttük rejlő demográfiai tendenciák fényében valószínűleg rövid ideig fognak tartani, de új túlélési stratégiák hiányában igen ártalmasak lehetnek.

4.2.

A tejárak és ezért a jövedelmek volatilitása minden európai tejtermelő számára viszonylag új tapasztalat, mely azt követően jelent meg, hogy 2005 és 2007 között, az előző KAP-reform kezdetén lényegében megszüntették a piaci támogatásokat és csökkentették az importvámokat.

4.3.

Míg a piactámogatásnak a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetésekkel való felváltása bizonyos mértékben segíteni fog a gazdáknak ingadozó bevételeik kezelésében, a kifizetések újraelosztásának szintje és a piaci alapú jövedelmek szélsőséges ingadozása további stratégiákat tesz szükségessé.

5.1.

A GATT (ma WTO) uruguayi fordulója, amely 1986-tól 1994-ig tartott, volt az első alkalom, hogy a mezőgazdaságot bevonták a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokba. Ez alapvető változásokat eredményezett az uniós politika terén. A behozatali lehetőségek növekedtek a vámtarifák általános csökkentése és a vámmentes behozatali vámkontingensek révén. Az új GATT megállapodással kezdődött a támogatások eltolódása a piacról a gazdáknak nyújtott közvetlen kifizetések felé, amelyeket később egyre inkább elválasztottak a termelési tevékenységtől. Az európai tejkvótarendszert, amelyet csak két évvel ezt megelőzően vezettek be, ez nem érintette, és számos alkalommal meghosszabbították azt.

5.2.

2003-ban az akkori KAP félidős felülvizsgálata során az EU tagállamai megállapodtak abban, hogy 2015. március 31-től megszüntetik a kvótarendszert. A döntés meghozatala után 2008-ban további „soft landing” intézkedésekre került sor a kvóták fokozatos megszüntetésének megkönnyítése érdekében. Erre a politikai irányváltoztatásra, amely egyértelműen eltávolodást jelent a termelés korlátozásától vagy irányításától, egy olyan időszakban kerül sor, amikor a globális piacok gyorsan növekednek. Ezért ésszerűnek tűnik, hogy az európai tejtermelők és az európai tejipar – és végső soron az EU gazdasága – lehetőséget kapjon e piacok kiszolgálására, hogy visszanyerjenek valamennyit a kvóták stagnálásának 30 éve folyamán elvesztett óriási piaci részesedésből.

5.3.

Mivel azonban az áraknak az előző KAP végrehajtását követő újbóli ingadozása 2009-ben jelentős válságot okozott a tejipari bevételek terén, a termelés korlátozásának hasznáról újra viták indultak, és az elmúlt néhány évben különböző brüsszeli körökben különféle, a termelés irányításán alapuló javaslatokat vitattak meg.

5.4.

Az egyik ilyen példa a „Dantin-javaslat”, melyet az EP 2013 nyarán fogadott el a 2014–2020-ra vonatkozó KAP tárgyalásainak során. A javaslat szerint piaci zavarok esetén a gazdákat arra lehetne ösztönözni, hogy önkéntesen csökkentsék a termelést („kivásárlás”), míg azokat, akik növelik a termelést, szankcionálni lehetne. Ezt a javaslatot az Európai Tejtermékszövetség (EDA) megbízásából dr. Michael Keane és dr. Declan O’Connor vizsgálta meg (8).

5.5.

Ezenkívül az Ernst and Young szakértőinek csoportja az Európai Bizottság megbízásából megvizsgálta a tejágazatra vonatkozó jövőbeli politika lehetőségeit „Piaci egyensúly és versenyképesség”, valamint „Fenntartható tejtermelés és annak területi vetülete” címmel (9).

5.6.

A két tanulmány kiemelte, hogy a termelésirányítás/kvóták fenntartása már nem hatékony a tejárak és a jövedelmek fenntartásához és stabilizálásához. Mindkét tanulmány rámutatott arra is, hogy a javasolt „kivásárlás” vagy más hasonló termelésirányítási intézkedések nehezen lennének megvalósíthatók az egész EU területén, mivel az az árszint, amely jövedelmi válságot tud okozni, országonként különböző; ezenkívül nem is lenne hatékony, mivel igen lassan mutatkozna meg a hatása; továbbá drága lenne, mivel a termelőknek magas szintű kompenzációra lenne szüksége ahhoz, hogy önkéntesen csökkentsék a termelést. Dr. Keane és dr. O’Connor hangsúlyozza azt is, hogy amennyiben ezt megvalósítanák, az számos előre látható és nem szándékos kedvezőtlen következménnyel járna a tejtermékpiacok normális működésére nézve, és majdnem lehetetlenné tenné a beruházásokat és a tervezést termelői és feldolgozói szinten.

5.7.

Legfőképpen pedig dr. Keane és dr. O’Connor tanulmánya nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a javasolt intézkedés csak abban az esetben lehet hatékony, ha zárt gazdaságban működik, vagy ha ezt a politikát valamennyi jelentős nemzetközi beszállító együttesen, nyitott gazdaság keretében bevezeti. Ha a javaslatnak megfelelően egyoldalúan vezetik be ezt a politikát, akkor annak legfőbb nyertesei nemzetközi versenytársaink lennének, míg az uniós tejtermelők veszítenének versenyképességükből, de tejáraikon továbbra is éreznék az egyesült államokbeli és új-zélandi versenytársaink termeléssel kapcsolatban hozott döntéseinek hatásait.

5.8.

Míg az EU-t a kvóták korlátozták, a világ tejtermelése exponenciálisan nőtt – csak az elmúlt 10 évben 22 %-kal. Ugyanebben az időszakban versenytársaink, különösen Új-Zéland és az USA, mindkettő nagy exportőr, jelentősen növelték termelésüket, míg az uniós termelés csökkent – a kvóta jelentette korlátozások pedig nem védték meg az uniós tejtermelőket a 2007–2009-es időszak nagyobb ársokkjaitól.

5.9.

Ezenkívül abból kell kiindulni, hogy ezeknek az országoknak a kivitel növelésére irányuló stratégiái, melyek Új-Zélandon és különösen az USA-ban igen jól ismert beruházási terveken alapulnak, 2015 után is folytatódni fognak. Ha az EU nem száll be a játékba, jelentős globális kiviteli lehetőségekből szorulhatunk ki, ami óriási költségekkel jár az uniós tejtermelők számára, de általánosabban szemlélve a munkalehetőségeket és az EU vidéki gazdaságának jövedelmét illetően is.

6.1.

Az Ernst & Young tanulmánya nyomatékosan ajánlotta a biztonsági háló erősítését a piaci válságok esetén. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy segíteni kell a tejtermelőknek a jövedelmek újbóli szélsőséges ingadozásaival, amelyet az igen változékony tejárak és inputköltségek okoznak, és megemlített kockázatkezelési eszközöket is, fedezeti eszközöket, határidős piacok használatát stb.

6.2.

Az EU-nak lehetővé kell tennie a tagállamok számára, hogy adóalapú megoldásokat alkalmazzanak, amelyek segítik a gazdálkodókat abban, hogy a jó években félre tudjanak tenni olyan forrásokat, amelyeket csak a rosszabb években forgatnak vissza az üzletbe és adóznak utánuk, vagy időközi beruházásokhoz is felhasználhatják őket azok a vállalatok, melyek terjeszkedni szeretnének.

6.3.

Az EU-nak ugyancsak ösztönöznie, támogatnia és lehetőleg szabályoznia is kell azt, hogy az ágazat fedezeti lehetőségeket biztosítson az árakra és az árrésekre, amelyek révén a gazdálkodók a legegyszerűbb módon élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az általuk termelt tej egy részére vagy egy bizonyos időszakra vonatkozóan rögzítik az árat/árrést – anélkül, hogy foglalkozniuk kellene a határidős piacokkal kapcsolatos összes bonyolult kérdéssel. Az Egyesült Államokban a termelők már hozzáférhetnek ilyen típusú eszközökhöz a tejipari szövetkezetek révén, egyes tejfelvásárlók pedig (Írországban a Glanbia, Új-Zélandon a Fonterra) rögzített ár/árrés rendszereket vezettek be a termelők számára. Létfontosságú, hogy Európa-szerte nagy mértékben hozzá lehessen férni ilyen lehetőségekhez.

6.3.1.

A Glanbia indexhez kötött fix tejárainak rendszere lehetővé teszi, hogy a termelők az általuk termelt tej egy részére önkéntesen rögzítsék az árat három évre. Az árat évente korrigálják az inputköltségek inflációjához kapcsolódóan, így a termelők a haszonkulcsuk jó részét is rögzíteni tudják. 2010 óta négy ilyen hároméves programot vezettek be, és mindegyikre túljelentkezés volt, mivel nagyfokú biztonságot nyújtanak a termelőknek az általuk termelt tej egy részéért kapott bevételüket illetően. A becslések szerint a Glanbia által megvásárolt tej 22 %-át ennek a rendszernek a keretében vásárolták meg, és az első programban részt vevő termelők többsége visszatért a következőbe is.

6.4.

Gazdasági szempontból az is alapvetően fontos, hogy az EU felülvizsgálja a „biztonsági hálóra” vonatkozó rendelkezéseinek alapját. A 2008 közepe óta változatlan tejipari intervenciós árak a feldolgozási költség nélkül mintegy 19c/l árnak megfelelő „támogatási” szintet biztosítanak – amely már semmilyen kapcsolatban sem áll sem a világszerte és az EU-ban alkalmazott, most sokkal magasabb árakkal, sem a jelentősen megnövekedett elsődleges termelési költségekkel. Az EU-nak felül kell vizsgálnia a biztonsági háló szintjeit, a sovány tejpor és a vaj intervenciós árát legalább a termelési költségek emelkedésével összhangban növelve, és folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a biztonsági háló jelentőségét a termelési költségekhez kapcsolódóan.

6.5.

Az ágazatnak meg kell vizsgálnia, hogy ki lehet-e dolgozni egy további válságkezelő eszközt, különösen arra az esetre, amikor erős az árak volatilitása, amely rövid távon veszélybe sodorja a gazdák megélhetését.

6.6.

A termelők szemszögéből nézve a szövetkezetek a legsikeresebb jogi struktúrák a tejtermelési vállalatok működtetéséhez. A szövetkezetek a résztulajdonosaiknak (a gazdáknak) való visszatérítést tekintik elsődlegesnek, vagy osztalék formájában, vagy a tejárak révén. Tevékenységük középpontjában tagjaik jóléte és legjobb üzleti érdeke áll.

6.7.

A szövetkezetek egyedülálló helyzetben vannak ahhoz, hogy közvetítsék a gazdáknak a volatilitás kezelésére szolgáló olyan lehetőségeket, mint amilyenek a rögzített árat tartalmazó szerződések vagy a tejár/árrés meghatározott időszakra való rögzítésének lehetősége.

6.8.

A jövőbeli tejtermék-politikának minden esetben figyelembe kell vennie a szövetkezetek alapvető jelentőségét, és nem szabad nehézségeket okoznia a gazdák szempontjából ideális struktúrát illetően.

6.9.

Foglalkozni kell azzal is, hogy a termelők nem tudják visszaszerezni a költségeket a kiskereskedelmi lánctól. A fogyasztók számára kevés haszonnal jár a tejtermékek nyersanyagárának extrém csökkentése, a kiskereskedők azonban folyamatosan a legnagyobb haszon biztosítására törekednek a beszállítókra való nyomásgyakorlással, amikor világszerte csökkennek a tejárak – mint jelenleg. A kiskereskedők – egyes esetekben legalábbis morálisan, ha nem jogilag is megkérdőjelezhető – nyomásgyakorlása miatt csökkent nagykereskedelmi árak magasabb kereskedelmi haszonkulcsot, valamint a lánc többi része és a fogyasztók kárára való nyerészkedést eredményeznek. A mezőgazdasági termelők a lánc legvégén helyezkednek el, és semmilyen módon nem tudják biztosítani az árrésüket családi jövedelmük fenntartásához. Az Európai Bizottság gyorsabb piaci intervenciója segítené a piaci válságok gyorsabb megfordítását, és minimálisra csökkentené az itt említett kiskereskedői nyomásgyakorlást.

7.1.

A tejtermelés nélkülözhetetlen társadalmi-gazdasági és környezetvédelmi hozzájárulást jelent az Unió valamennyi régiójában. E hozzájárulás – amely számos régióban kicsiny, sebezhető gazdaságokon alapul – felismerése és támogatása már régóta a KAP feladatának részét képezi. A KAP II. pillére számos ebben az összefüggésben fontos intézkedést foglal magában, csakúgy, mint a most a KAP/KPSZ részét képező új rendelkezések, melyeket először „tejágazati csomagként” vezettek be.

7.1.1.

A kvóták megszüntetése azonban vélhetően felgyorsítaná, hogy a tejtermelés az EU-n belül az északi/nyugati területekre helyeződjön át, ahol a leghatékonyabban végezhető. Ezáltal esetlegesen csökkenne vagy megszűnne a termelés a nagyobb költségekkel rendelkező (és szegényebb) európai területeken, ami tovább mélyítené a gazdasági szakadékot ezen régiók között.

7.1.2.

Az uniós tagállamokban a gazdaságok túlnyomó része igen kevés tehénnel rendelkezik, a gazdaságok 75 %-ában kilencnél kevesebb tehén van (10). Sok gazdaság kétségkívül csak a család saját fogyasztására termel tejet, az ilyen gazdaságok azonban egyértelműen igen sérülékenyek gazdaságilag, annál is inkább, mert sokuk hegyvidéki vagy egyéb hátrányos helyzetű régiókban található.

7.1.3.

Az Európai Bizottságnak koherens vidékfejlesztési és tejágazat-fejlesztési projektet kell indítania a hegyvidéki területek, a hátrányos helyzetű tejtermelő régiók és azon tagállamok számára, amelyekben a tejtermelés kis állatállományon alapul.

7.1.4.

A tudástranszfer-csomag mellett, vagy esetleg annak részeként, döntő fontosságú lenne, hogy ezek a gazdaságok hozzáférhessenek tanácsadó és oktatási szolgáltatásokhoz, amelyek segítenék őket megalapozott üzleti döntéseket hozni saját és az utódaik jövőjére nézve. Tanácsokat kaphatnának arról, hogyan diverzifikálhatják termelésüket, hogyan válhatnak hatékonyabbá, hogyan növelhetik méretüket, ha ez gazdaságilag megvalósítható, és – adott esetben – arra vonatkozóan is, hogy milyen alternatív foglalkozási lehetőségek jöhetnek szóba a jelenlegi gazdálkodó vagy utódai számára (életpálya-módosítás).

7.2.

A földterületek művelésből való kivonása, alullegeltetés vagy egyéb kedvezőtlen környezeti hatások fenyegetésével szembesülő régiókban a II. pillér környezetvédelmi kifizetéseit bizonyos feltételekkel át lehetne irányítani a tejtermelőkhöz.

7.3.

A sebezhető tejgazdaságokat valamennyi régióban arra kell ösztönözni, hogy működjenek együtt termelői szervezetekkel és ágazatközi szervezetekkel a minőségi termelés népszerűsítése, valamint az ellátási láncban betöltött szerepének és befolyásának növelése érdekében.

7.4.

A fiatal mezőgazdasági termelőknek nyújtott kifizetéseket is fel lehet használni a generációs megújulás ösztönzésére ott, ahol gondot jelent, hogy a fiatalok a gazdaság csekély jövedelmező képessége miatt elmenekülnek onnan. Az ilyen gazdák esetében kedvező kölcsönök vagy más hasonló rendszerek révén lehetne ösztönözni a beruházásokat.

23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/31

1.1.

Az EGSZB elismeri az elektromágnesességgel szembeni túlérzékenység gyakori előfordulását, és aggodalmát fejezi ki miatta. Biztatónak tartja, hogy további alapos kutatások folynak a probléma és okainak megértésére. Megállapítja továbbá, hogy a SCENIHR (Előzetes vélemény az elektromágneses mezőknek való kitettség esetleges egészségügyi hatásairól, 2013.11.29. – SCENIHR – http://ec.europa.eu/health/scientific_committees/emerging/docs/scenihr_o_041.pdf) az elmúlt években részletesen elemezte ezt a kérdést, és hamarosan elkészül legfrissebb véleménye, amely széles körű nyilvános konzultáción alapul.

1.2.

Az EGSZB úgy tudja, hogy e jelentés fő következtetései nem térnek majd el lényegesen a 2013. évi előzetes véleményéitől, mely szerint „összességében bizonyíték van arra, hogy a rádiófrekvenciás mezőknek való expozíció nem okoz tüneteket, és nem befolyásolja az emberek kognitív funkcióit. A tudományos bizottság korábbi véleményében arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi határértékek alatti kitettség esetén a rádiófrekvenciás mezők nincsenek káros hatással a szaporodásra és fejlődésre. Az emberekre és állatokra vonatkozó frissebb adatok figyelembevétele nem változtat ezen a megállapításon.” (Előzetes vélemény az elektromágneses mezőknek való kitettség esetleges egészségügyi hatásairól, 2013.11.29. – SCENIHR – http://ec.europa.eu/health/scientific_committees/emerging/docs/scenihr_o_041.pdf)

1.3.

A SCENIHR előzetes véleménye arra is rámutatott, hogy a SCENIHR korábbi, 2009. évi véleménye óta összegyűlt újabb bizonyítékok megerősítik azt a következtetést, amely szerint a rádiófrekvenciás sugárzásnak való kitettség és a tünetek között nincs okozati összefüggés. Megállapítja, hogy gyakran már az a hiedelem, hogy valaki ki van téve az elektromágneses mezőknek (miközben ez nem igaz), elegendő a tünetek jelentkezéséhez.

1.4.

A közvélemény kétségeinek eloszlatása és az elővigyázatosság elvének tiszteletben tartása érdekében azonban az EGSZB az e területen végzett munka folytatására ösztönzi az Európai Bizottságot, különösen mivel további kutatások szükségesek, hogy kellő adatok álljanak rendelkezésre a hosszú távú kitettség, például a 20 évet meghaladó mobiltelefon-használat okozta esetleges egészségi hatások alátámasztására.

1.5.

Fontos emellett a közvélekedés kérdése is. Egyesek veszélyt látnak az elektromágneses mezők általános jelenlétében – a munkahelyen, nyilvános helyeken és a családjukra nézve. Hasonló csoportokat ugyanígy aggaszt a több különböző vegyi anyagnak való kitettség, a széles körű élelmiszer-érzékenység vagy a környezetben lévő részecskéknek, szálaknak vagy baktériumoknak való kitettség. Az ilyen embereknek támogatásra van szükségük, nem csupán konkrét tüneteik, hanem a modern társadalom kapcsán kifejezett aggodalmaik kezelésében is.

1.6.

Az EGSZB megjegyzi, hogy az elektromágnesességgel szembeni túlérzékenységben szenvedő emberek tünetei valódiak. Erőfeszítéseket kellene tenni egészségi állapotuk javítása érdekében, nagy súlyt helyezve fogyatékosságuk mérséklésére, ahogyan ezt a biomedicinára és a molekuláris biológiai tudományokra vonatkozó COST Action BM0704 fellépésről szóló dokumentum kifejti. (BMBS COST Action BM0704 Emerging EMF Technologies and Health Risk Management (az elektromágneses mezőkkel kapcsolatos, kialakulóban levő technológiák és az egészségi kockázatok kezelése).

2.1.

A vélemény célja az, hogy feltárja a civil társadalom egyes csoportjai által a vezeték nélküli kommunikáción alapuló ipari és háztartási berendezésekben és szolgáltatásokban használt, rádiófrekvenciás sugárzást kibocsátó készülékek használatáról és hatásairól kifejezett aggályokat. Ezt fontosnak tartják azok, akik különféle egészségi problémáktól szenvednek, és tüneteik vélt okaként az „elektromágnesességgel szembeni túlérzékenységet” (EHS) nevezik meg.

3.1.

Az ő szempontjukból sajnálatos módon az orvosok és tudósok elsöprő többségének álláspontja szerint nincs döntő bizonyíték arra, hogy összefüggés volna az elektromágnesességgel szembeni túlérzékenységként azonosított számos különféle tünet és a elektromágneses vagy rádiófrekvenciás sugárzásnak való kitettség között. Például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kijelenti: „Az eddig végzett vizsgálatok mind azt mutatták, hogy a nem ionizáló sugárzás elleni védelemmel foglalkozó nemzetközi bizottság (ICNIRP)1998-as, a teljes frekvenciaspektrumra (0–300 GHz) vonatkozó iránymutatásaiban ajánlott határérték alatti kitettség nem okoz ismert egészségi károkat.”(WHO: http://www.who.int/peh-emf/research/en/) Ennek ellenére aktivistaszervezetek több országban követelik az észlelt probléma nagyobb mértékű elismerését, valamint az elektromágneses mezők forrásainak intenzitásával és általános jelenlétével szembeni megelőző és helyreállító intézkedéseket. Az ilyen szervezetek a hatóságok tétlenségében legalábbis önelégültséget, vagy ami még rosszabb, szélesebb körű összeesküvést látnak, mely mögött a „Wi-Fi” (vagy más, elektromos árammal működő eszközök) szabályozása vagy korlátozása esetén szükséges jelentős mértékű kiigazításokkal szembenézni nem hajlandó kormányok, kereskedelmi vagy külföldi érdekek állnak.

3.2.

Az EU már a lakosságot terhelő elektromágneses sugárterhelés (0 Hz – 300 GHz) korlátozásáról szóló, 1999. évi 1999/519/EK tanácsi ajánlás előtt és azóta is aktívan foglalkozott ezzel a témával, és kikérte a legmegbízhatóbb tudományos és orvosi körök véleményét – több munkacsoport és az Európai Bizottság Új és Újonnan Azonosított Egészségügyi Kockázatok Tudományos Bizottsága (SCENHIR) révén. Ennek eredményeképpen folyamatosan születtek különböző elemzések, állásfoglalások és vélemények, amelyek azt tükrözik, hogy a hatóságok, az orvosi, kutatói és a tudományos közösségek nagyon is komolyan veszik a problémát.

3.3.

Ez a probléma nem csak Európát érinti. 2014 novemberében az Európai Bizottság rendezte az elektromágneses mezőkkel kapcsolatos kutatási és egészségügyi politika globális koordinációjáról szóló 18. éves konferenciát, ahol áttekintették az e témával kapcsolatos kiterjedt globális kutatást. Ezek a szakvélemények mostanáig nem szolgáltattak tudományos indokot az 1999/519/EK tanácsi ajánlásban szereplő expozíciós határértékek (alapvető korlátozások és referenciaszintek) felülvizsgálatára. Az Európai Bizottság azonban elismeri, hogy bizonyos kockázatok értékeléséhez még mindig csak korlátozottan állnak rendelkezésre alapvető adatok, különösen a hosszú távú, alacsony szintű kitettségre vonatkozóan, emiatt további kutatásokra van szükség.

3.4.

Az elektromágnesességgel szembeni túlérzékenységben szenvedők továbbra is azzal érvelnek, hogy a problémájukkal kapcsolatos fellépés mind a tagállamok, mind pedig az EU részéről messze elmarad attól, amire véleményük szerint szükség van. A közegészségügyi hatóságok többsége azonban nem ért egyet ezzel. (Például az Egyesült Királyság nemzeti egészségügyi szolgálata – lásd: http://www.nhs.uk/Conditions/Mobile-phone-safety/Pages/QA.aspx#biological-reasons) Az eddigi független kísérletek nagy többsége arra az eredményre vezetett, hogy a saját maguk szerint az elektromágnesességgel szemben túlérzékeny személyek nem tudnak különbséget tenni a valódi és a vélt (azaz nem létező) elektromágneses terek között. A „kettős vakteszt” módszerét alkalmazó kísérletek azt mutatják, hogy az elektromágnesességgel szembeni túlérzékenységről beszámoló személyek nem képesek érzékelni az elektromágneses terek jelenlétét, és ugyanolyan valószínűséggel számoltak be egészségi problémákról nulla kitettséget követően, mint valódi elektromágneses tereknek való expozíciót követően. (British Medical Journal 332 (7546): 886–889.)

3.5.

Ezzel azonban nem tagadni kívánjuk az elektromágnesességgel szembeni túlérzékenységnek tulajdonított tünetek létezését; nyilvánvalóan sokan azt állapítják meg magukról, hogy különféle, egymással össze nem függő egészségi problémáktól szenvednek, és ezeket az elektromágneses mezőknek tulajdonítják. Az egyes tagállamokban a népesség jelentősen eltérő hányada állítja, hogy ebben a betegségben szenved. Az Egészségügyi Világszervezet megjegyzi, hogy„az elektromágnesességgel szembeni túlérzékenység esetében nincsenek egyértelmű diagnosztikai kritériumok, és tudományosan nem megalapozott a tüneteket az elektromágneses tereknek való kitettséggel összefüggésbe hozni. Ezenfelül az elektromágnesességgel szembeni túlérzékenység nem orvosi diagnózis, és az sem világos, hogy különálló egészségi problémát jelent-e.” (WHO: Az elektromágneses mezők és a népegészség – http://www.who.int/peh-emf/publications/facts/fs296/en/)

3.6.

Ezzel szemben az elektromágneses mezők emberi testre gyakorolt hőhatását már több mint 100 éve megállapították, és mint már említettük, az elektromágneses terekre vonatkozóan tanácsi ajánlások és nemzetközi sugárvédelmi előírások vannak érvényben, melyeket rendszeresen felülvizsgálnak. Uniós szinten az alábbi jogszabályokban foglalkoztak az elektromágneses mezők kérdésével:

3.7.

A kutatást illetően az EGSZB megjegyzi, hogy 2000 óta az Európai Bizottság – a témával kapcsolatos aktív elkötelezettségén kívül – 37 millió eurós finanszírozást biztosított az elektromágneses terekre és a mobiltelefonokra vonatkozó kutatás számára.

3.8.

Az EGSZB már a jogszabályok kidolgozásakor kifejtette aggályait az erről szóló véleményeiben, és azt szorgalmazta, hogy csökkentsék minimálisra a nem ionizáló sugárzásnak való kitettséget. Az elektromágnesességgel szembeni túlérzékenységben szenvedőkre azonban jellemző, hogy tüneteiket akkor is az elektromágneses mezőknek tulajdonítják, ha azok intenzitása jóval a megengedett határérték alatt van.

23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/34

1.1.

Az EGSZB arra biztatja a török kormányt és közigazgatást, hogy ismerjék el a civil társadalmi szervezeteket a társadalom fontos részeként, valamint Törökország uniós értékekhez és joganyaghoz való közeledési folyamatának kulcsszereplőjeként. Egy olyan társadalom létrehozását kell célul kitűzni, amelyben valamennyi társadalmi csoport jelentős szerepet vállalhat. Törökországnak egy közös erőfeszítés részeként tevékenykedve kell megteremtenie a kölcsönös elismerés és eszmecsere pluralisztikus, részvételen alapuló kultúrájának intézményi és jogalkotási keretfeltételeit.

1.2.

A civil társadalmi szervezetek tevékenységének elengedhetetlen előfeltétele, hogy a jogállamiság jegyében minden területen fenn kell tartani a hatalmi ágak szétválasztását. Az aránytalan állami beavatkozások, amelyek indokolatlanul akadályozzák működésüket, amint az a speciális auditok keretében is történt, ezzel nem összeegyeztethetők. Biztosítani kell a jogorvoslathoz való hozzáférésüket is. A korrupció ellen határozottan küzdeni kell.

1.3.

Az EU–Törökország párbeszéd során különös figyelmet kell szentelni az alapvető jogok és szabadságjogok tényleges megvalósításának, köztük az alábbiaknak:

1.4.

A hatalmi ágak szétválasztása (jogalkotó, igazságszolgáltató és végrehajtó hatalom), különösen a kormányzati és a törvényeknek megfelelő közigazgatási tevékenységek közötti egyértelmű különbség és különbségtétel alapfeltételt jelent ahhoz, hogy a civil társadalmi szervezetek működni tudjanak. Különösen a független igazságszolgáltatás képezi a jogállamiság alapját.

1.5.

Az EGSZB arra kéri az EU Tanácsát, hogy törekedjen Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak 23. fejezete (Igazságszolgáltatás és alapvető jogok) és 24. fejezete (A jog érvényesülése, szabadság és biztonság) megnyitására a folyamat további támogatása érdekében Törökországban.

1.6.

Ugyanakkor a vertikális hatalommegosztás – pl. a helyi önkormányzás – elvét is be kell tartani.

1.7.

Hasznos lenne, ha a törökországi civil társadalmi szervezetek részére hozzáférést biztosítanának a kormányzati (döntéshozatali) folyamatokkal kapcsolatos információkhoz. Ehhez rendszeres időközönként és átlátható szabályozások alapján meghallgatásokat és konzultációkat kell tartani, hogy a politikai és adminisztratív döntésekben tükröződjenek a civil társadalmi szervezetek tevékenysége révén nyert ismeretek és az általuk képviselt társadalmi csoportok érdekei. Arra biztatjuk a török kormányt és közigazgatást, hogy vonja be a civil társadalmat (gazdasági és szociális tanács) a formális vitafolyamatba, és ezt az alkotmányreform révén rögzítse az alkotmányban.

1.8.

Egyes foglalkozáscsoportokra és különösen a szabadfoglalkozásúakra, különösen fontos szerep hárul az EGSZB szerint a szabad, jogállamiságon alapuló társadalmi rend megvalósításában. A joghoz vagy az orvosi ellátáshoz való hozzáférést csak független, szakképzettséggel rendelkező szakemberek biztosíthatják, akikben a polgárok egy külső behatásoktól és erőszaktól védett bizalmi viszony alapján meg tudnak bízni. Az ilyen, például ügyvédek, orvosok, adótanácsadók és hasonlók által nyújtott bizalmi szolgáltatások terén a szakmai titoktartás teljes körű biztosítására van szükség.

1.9.

Ennek megfelelően az ilyen szakmákban tényleges önigazgatásra van szükség, pl. a szakmai kamarák révén, amelyek biztosítják, hogy politikai behatásoktól mentesen töltik be a társadalommal és az egyénekkel szembeni különleges felelősségüket. Az EGSZB tényfeltáró látogatása viszont ezen elv megsértését állapította meg.

1.10.

Törökországban nemzeti, ágazati és vállalati szintű szociális párbeszéd kívánatos ahhoz, hogy a munkavállalók és a munkaadók egyenrangú partnerekké válhassanak. Célként kell kitűzni a munkakörülmények, valamint a munkavédelem és a munkahelyi biztonság javítását is, amelyeknek a munkavállalók általános jogaiban kell kifejezésre jutniuk (1).

2.1.

Az EGSZB 2013. szeptember 9–10-i, isztambuli és ankarai látogatása feltárta, hogy a törökországi civil társadalmi szervezetek munkakörülményei gyakran érezhető módon korlátozottak. Egyes esetekben az ilyen szervezetek képviselői és munkatársai komoly személyi korlátozásokat, sőt akár testi erőszakot is kénytelenek voltak elszenvedni az állami intézmények részéről.

2.2.

A 2014. július 1–3-i, Ankarába és Diyarbakırba tett nyomon követő látogatás célja a törökországi civil társadalmi munka keretfeltételeivel kapcsolatos fejlemények és aktuális helyzet feltérképezése volt. A török civil társadalom képviselőivel folytatott beszélgetések során megvizsgálták, hogy a civil társadalmi szervezetek 2013. szeptember óta tapasztaltak-e változásokat munkakörülményeikben.

2.3.

Ezekre a látogatásokra a Törökország EU-csatlakozásának folyamatát nyomon követő EU–Törökország konzultatív vegyes bizottság rendszeres ülései mellett került sor. Az EGSZB tagjai olyan civil társadalmi képviselőkkel is beszélhettek, akiket nem ajánlottak az EU–Törökország konzultatív vegyes bizottság vitapartnereiként.

2.4.

A különböző civil társadalmi szervezetek, valamint a kormány képviselőivel, köztük a helyi önkormányzati képviselőkkel folytatott megbeszélések révén világossá váltak a törökországi civil társadalmi szervezetek munkakörülményei, valamint az ezen a téren esetlegesen bekövetkezett változások. Az egyes civil társadalmi szereplők egyéni tapasztalatai és értelmezései révén egy olyan általános képet szerettünk volna kapni, amely nem annyira a törvények szerinti, hanem a megtapasztalt tényleges – a civil társadalmi szervezetekben való személyes részvétel szempontjából döntő jelentőségű – keretfeltételekről tanúskodik.

2.5.

Feltehetően még optimális körülmények esetén sem lehet elérni, hogy valamennyi civil társadalmi szereplő teljes mértékben elégedett legyen munkakörülményeivel. Ehelyett a civil társadalmi szerepvállalás környezetének a különböző érdekek egyensúlyozása révén való állandó optimalizálását kell célul kitűzni a demokratikus, pluralista társadalom fokozatos fejlesztése érdekében, amely az uniós tagállamokban aktív folyamat révén alakult ki.

2.6.

Az EGSZB felszólítja Törökországot és az Európai Uniót is, hogy tekintsék a civil társadalmi párbeszédet elengedhetetlen előfeltételnek a társadalmaik közötti közeledéshez, és tegyenek meg minden tőlük telhetőt ennek támogatásához. Ez csak akkor járhat sikerrel, ha folyamatos, nyitott párbeszéddel járó kölcsönös tanulási folyamatról van szó.

3.1.

Törökország határozott fejlődést ért el a hatalommegosztás és a független önkormányzás alapelveivel kapcsolatban, bár jelentős további erőfeszítésekre van szükség ezen elvek alkalmazása terén. A civil társadalmi szervezeteknek megbízható jogi keretfeltételekre kell tudniuk alapozni munkájukat. Ehhez hozzátartozik többek között az is, hogy a hatályos jog megfelelő mozgásteret biztosítson tevékenységük számára, és ezt a jogot az állam és a közigazgatás is megfelelően figyelembe vegye és alkalmazza. Ezt a civil társadalmi szervezetek és munkatársaik munkakörülményeire vonatkozó jogbiztonságot átláthatóvá kell tenni és garantálni kell.

3.2.

A kritika tárgyát leginkább az alkotmányos valóság képezte, abban az értelemben, hogy mennyiben lehet bízni az egyéni jogoknak az állami hatóságok általi figyelembevételében. Függetlenül attól, hogy egyes esetekben technikailag jogszerű volt-e az adminisztratív fellépés vagy esetleg a jogszabályok megsértéséről volt szó, a kormányzati intézkedések alapjának, illetve indoklásának megalapozottsága és átláthatósága nem tűnt biztosítottnak. Ezáltal az állami intézkedések önkényesnek tűntek.

3.3.

Egy adott intézkedés jogalapja, a végrehajtásáért felelős fél, valamint egy döntés vagy intézkedés indoka olyan elem, amelyet mindig érthető módon kell ismertetni az érintettekkel. Ennek során a jogorvoslathoz való azonnali hozzáférést is ténylegesen biztosítani és megfelelően dokumentálni kell.

4.1.

A civil társadalmi szervezetek munkatársai, mint minden más polgár, felelősek cselekedeteikért. Társadalmi szerepvállalásuk alapján nem szabad indokolatlan személyes hátrányokkal vagy korlátozásokkal sújtani őket. Különösen saját és családjuk magánéletét kell teljes körű védelemben részesíteni.

4.2.

Az EGSZB tisztában van azzal, hogy a civil társadalmi szervezetek képviselőit több esetben verbálisan és az igazságügyi eljárásokkal összefüggésben is fenyegették, részben személyesen is, valamint civil társadalmi munkájuk terén is indokolatlan korlátozásokat tapasztaltak. E korlátozások közül többre a 2013. májusban és júniusban a Gezi parkban zajló tiltakozásokkal, valamint az ezekkel az eseményekkel kapcsolatban álló jogi eljárásokkal összefüggésben került sor.

4.3.

Az EGSZB-delegáció mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Gezi parkban történt tiltakozásokat követően az orvosoknak megtiltották a sérültek ellátását, valamint hogy a betegek aktáit nyomozási célokra kérték ki. Néhány orvos ellen állítólag eljárásokat is indítottak olyan bűnök miatt, mint a kormányzati rendelkezések be nem tartása, mivel nem tettek eleget az állami szervek utasításainak. A politikai eseményektől független és a személyre való tekintet nélküli, bizalmon alapuló, független orvosi ellátás emberi jog, melyet a hippokratészi eskünek megfelelően biztosítani kell. Az orvosi ellátás kapcsán éppúgy, mint jogi képviselet esetében, a szakmai titoktartás minden oldal általi tiszteletben tartása lényeges alapja a bizalom jellemezte munkának, és a jogállamiság egyik ismertetőjele. Az ezen alapelvek minden hivatalos személy általi tiszteletben tartása az egyes eseteken túlmutató jelentőséggel rendelkezik a jogállamiság és a demokrácia általános működése és a lakosságnak a jogaik megvédésébe vetett bizalma számára.

4.4.

Az EGSZB azt tanácsolja, hogy a török hatóságok próbálják meg visszanyerni a civil társadalmi szervezetek elvesztett bizalmát, annak biztosítása révén, hogy a meghozott döntések minden kormányzati szinten átláthatóak és megfelelnek a jogállamiságnak, valamint hogy a jogalkotó, igazságszolgáltatási és végrehajtási szervek döntései teljes mértékben függetlenek.

4.5.

A civil társadalomnak a demokratikus döntéshozatali folyamatba való bevonását az uniós csatlakozási folyamat keretében támogatni lehetne a 23. fejezet (Igazságszolgáltatás és alapvető jogok) és 24. fejezet (A jog érvényesülése, szabadság és biztonság) megnyitásával, valamint az azokban szereplő alapvető jogok és szabadságok proaktív megvalósítása révén.

4.6.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az igazságszolgáltatás és annak keretében a bírók függetlensége a demokráciában alapvető eleme a szabad civil társadalomnak. Különösen az elengedhetetlen, hogy a bírók függetlenül, más szervek közvetlen utasításától, az egyéni nyomásgyakorlástól vagy a személyes hátrányokkal való fenyegetéstől mentesen, a jogszabályoknak megfelelően ítélkezhessenek.

5.1.

Az EGSZB üdvözölné, ha Törökországban a kormány és a közigazgatás nagyobb mértékben használná fel a civil társadalmi szervezetekben rejlő lehetőségeket a politikai döntéshozatal alakítására és közvetítésére, oly módon, hogy a döntéseket megelőzően rendszeresen meghallgatják a civil szervezeteket, és a párbeszéd érdekében tájékoztatási célú hozzáférést biztosítanak számukra az állami döntéshozatali folyamatokhoz. Számos török civil társadalmi szervezet elpanaszolta, hogy nincs lehetőségük hozzáférni az állami döntéshozatali folyamatokhoz. Az uniós tagállamokban a civil társadalmi szervezetek képviselőivel rendszeresen konzultálnak a döntéshozatal előtt, hogy az e szervezetek tagságának valamennyi érdekét és álláspontját figyelembe vehessék a döntéshozatal során, és hogy növekedjen a döntések minősége és társadalmi megvalósíthatósága. A részt vevő vagy érintett társadalmi csoportok meghallgatása révén, amely az eljárások szilárd elemét képezi a törvények és rendeletek meghozatala során, az állami szervek egyrészt előre megállapíthatják a javítási lehetőségeket, másrészt felhasználhatják az adott szervezeteket arra, hogy megismertessék a döntést azok érdekszférájával.

5.2.

Arra biztatjuk a török kormányt és közigazgatást, hogy a civil társadalmat és vele együtt a kisebbségeket egy gazdasági és szociális tanács létrehozásával formálisan is vonja be egy strukturált politikai véleményalkotási folyamatba, és ezt az alkotmányreform révén rögzítse az alkotmányban.

5.3.

A civil társadalmi szervezetek képviselői a tényfeltáró látogatás idején erősen korlátozottnak érezték a tagokkal és a nyilvánossággal való kommunikációjukat. A sajtóhoz való hozzáférést, részben a média oligopolisztikus struktúrái, gyakran pedig az alapvetően egyoldalúan elfogult szerkesztőségek miatt, nehéznek, sőt gyakorlatilag lehetetlennek tartották, valamint erős gazdasági függőségről és a média közvetlen befolyásolásáról számoltak be. Elmondták azt is, hogy a civil társadalmi szervezetek munkájáról való tudósítás ezért éppolyan korlátozott, mint a politikai témákról való olyan szabad viták lehetősége, amelyekben kormánykritikus álláspontokat is lehet képviselni.

5.4.

Az EGSZB úgy véli, hogy további lépések szükségesek a szabad, sokrétű médiapaletta megvalósulásához. Az újságírókkal szembeni, kritikus riportjaik miatti elnyomást, ide értve a letartóztatásokat, haladéktalanul meg kell szüntetni.

5.5.

Az EGSZB bírálja a Twitter mikroblog-szolgáltatás időszakos blokkolását. A közösségi médiákban is megnyilvánuló véleménynyilvánítási szabadságot a török kormánynak támogatnia kellene, és a demokráciában megvalósuló élénk véleménycsere részeként engedélyeznie kellene azt.

6.1.

A kisebbségek védelmének megvalósulását mint a demokrácia működésének próbakövét igen komolyan kellene venni. Az állami szervek általi diszkriminációt szisztematikusan meg kell szüntetni, a harmadik felek részéről tapasztalt diszkriminációt pedig jogi úton kell rendezni, és a társadalom felvilágosítása révén meg kell akadályozni. A civil társadalomnak a demokratikus döntéshozatali folyamatokba való bevonását az uniós csatlakozási folyamat keretében támogatni lehetne a 23. fejezet (Igazságszolgáltatás és alapvető jogok) és 24. fejezet (A jog érvényesülése, szabadság és biztonság) megnyitásával, valamint az azokban szereplő alapvető jogok és szabadságok haladéktalan megvalósítása révén.

6.2.

Bár a nőket természetesen nem lehet kisebbségnek nevezni, az EGSZB arra kéri Törökországot, hogy a kisebbségek védelmére szolgáló eszközöket a nemek közötti egyenlőség érdekében is használják fel. Ehhez Törökországnak végre kell hajtania a nők jogairól szóló ENSZ-egyezményt. A nők és a lányok valamennyi társadalmi területen – főként a munkaerő-piaci hozzáférés terén, többek között a közszolgálatban – való támogatását Törökországnak politikai célként kell kitűznie, és aktívan kell törekednie elérésére. A török államnak független szaktanácsadás biztosítása révén kell segítséget nyújtania a nehéz élethelyzetben lévő anyák számára, és csökkentenie kell az illegális abortuszok számát. A női jogi szervezetek és a török állam közötti együttműködés bevált gyakorlatát tovább kell fejleszteni és meg kell erősíteni.

6.3.

Törökországnak továbbra is dolgoznia kell a kurd kisebbség török társadalomba való integrációján, és támogatnia kell a kurd kultúrát és nyelvet.

6.4.

Az EGSZB arra kéri Törökországot, hogy védje meg a hátrányos megkülönböztetéstől az eltérő szexuális irányultságú vagy különleges nemi identitással rendelkező embereket, és integrálja őket a társadalomba.

6.5.

Az EGSZB-t arról tájékoztatták, hogy a Törökország alkotmányában szereplő szekuláris állam elvét bizonyos esetekben megsértik, különösen azzal, hogy a hivatalos személyazonosító okmányokon kötelezően fel kell tüntetni a vallással kapcsolatos adatokat. A vallási kisebbségekhez tartozók, köztük az alaviták, úgy tűnik, hogy hátrányt szenvednek a társadalmi életben és egyéni szakmai lehetőségeiket illetően. Törökországnak további erőfeszítéseket kell tennie a vallási kisebbségeknek a társadalomba való diszkriminációmentes beilleszkedése érdekében.

7.1.

Az EGSZB hiányosságokat állapított meg a munkavállalók releváns döntésekbe való szisztematikus bevonásának megvalósítása terén. A szakszervezetek az egyesülési és gyülekezési szabadság – amelyek alapvető feltételei a szakszervezeti tagságnak – korlátozásairól számolnak be. Ezenkívül az EGSZB arról értesült, hogy egyénileg is nyomást gyakorolnak a szakszervezeti tagokra, különösen az üzemi tanácsok tagjaira, ami sérti az egyesülés szabadságának alapvető jogát.

7.2.

Az EGSZB döbbenten értesült a munkavédelmi intézkedések kidolgozása és megvalósítása terén tapasztalható hiányosságokról, amelyek még a tényfeltáró küldöttség látogatását megelőzően is balesetekhez vezettek, mint például a 2014. májusi somai bányabalesethez. Az EGSZB felszólítja a török kormányt és közigazgatást, hogy a munkavállalókkal együtt törekedjenek megelőző intézkedések kidolgozására a munkavállalók életének és biztonságának védelme érdekében, valamint gondoskodjanak az ilyen intézkedések általános megvalósításáról.

8.1.

Törökországban a helyi önkormányzatiság elve bizonyos helyeken még mindig egy olyan kölcsönös tanulási folyamatot jelent, amelyben a különböző hatóságok szerepét és hatásköreit fokozatosan kell meghatározni és tartalommal megtölteni. Az EGSZB megjegyzi, hogy a vertikális hatalommegosztást Törökországban eszközként is felhasználják az állam és a társadalmi csoportok közötti kapcsolati háló fejlesztéséhez, valamint hogy a demokratikus folyamatokat erősebben be kell ágyazni regionális és helyi szinten. Ez újabb alkalmat jelenthet a közvetlenül helyi vonatkozású civil társadalmi szervezeteknek a politikai döntéshozatali folyamatokba való bevonására, például tájékozott polgárok és független tanácsadók képében.

9.1.

Az államnak és a médiának többet kellene tennie azért, hogy a lakosság megértse a társadalmi csoportok különbözőségét, valamint a civil társadalmi szervezetek és az érdekkifejezés szükségességét, hogy a kisebbségeket a török társadalom legitim és értékes részének ismerjék el.

9.2.

A civil társadalmi szervezetek létrejöttéhez és szakmai munkájához ténylegesen pluralisztikus, részvételen alapuló társadalmi szerkezetre van szükség. Ehhez nemcsak az kell, hogy a civil társadalmi szervezeteknek intézményi mechanizmusok révén jogi lehetőségük legyen a működésükre, hanem szükség van a civil társadalmi szerepvállalás tényleges keretfeltételeinek meglétére is. Az önkéntes munka az elérni kívánt érdekek és értékek melletti egyéni elkötelezettségen kívül attól az elismeréstől is függ, amelyet az egyén kap szerepvállalásáért.

9.3.

A civil társadalmi szereplőkkel folytatott egyes beszélgetésekből az derült ki, hogy az érdekelt felek a tevékenységüket inkább a hatóságokkal szembeni egyenlőtlen küzdelemnek érzik, mintsem érdekeik legitim képviseletének. Aggasztó, hogy ehhez gyakran az ellenségesség, bizalmatlanság és a társadalmi vagy kormányzati erőkkel szembeni ellenállás kifejezéseit használták. Ez a magatartás nem kedvez a kölcsönös megértésnek és a közös változtatások révén történő tartalmi előrelépéseknek, és a törökországi társadalmi csoportok közötti szakadék kialakulásának veszélyét hordozza magában.

9.4.

A bizalmatlanság és a félelem légkörének megszüntetése érdekében a hatóságoknak és a civil társadalmi szervezeteknek párbeszédet kell indítaniuk egymással, valamint harmadik félként európai partnerszervezeteikkel is a kölcsönös tisztelet és bizalom elősegítése érdekében.

23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/39

Előadó:

Renate HEINISCH

1.

1.1.

A 726/2004/EK rendelet (1) módosítása egy olyan rendeletcsomag része, melynek célja az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó európai jogszabályi keret új szabályozása. A fent említett rendeletben törlik az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre való utalásokat, és így teljességgel elválasztják egymástól az emberi, illetve az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó előírásokat. Mivel a két területre különböző keretfeltételek vonatkoznak, célszerűnek tűnik ez a kettéválasztás, és az EGSZB támogatja is azt. Logikusnak tartjuk az érintett rendelethez javasolt módosításokat. Nem tűnik tehát szükségesnek, hogy az EGSZB ezen felül bármilyen további konkrét módosítási javaslattal éljen az érintett rendelet vonatkozásában. Az EGSZB azt javasolja, hogy ebben a formában fogadják el a rendelettervezetet.

1.2.

Az említett rendelet révén törlik tehát az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre való utalásokat. Sokkal fontosabb azonban az, hogy a COM(2014) 558 final – 2014/0257 (COD) számú rendelettervezettel egyúttal újraszabályozzák az ilyen gyógyszerekre vonatkozó rendelkezéseket.

1.3.

Az érintett dokumentum első vizsgálata után üdvözöljük azokat a javaslatokat is, melyeket egy, az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekről szóló rendeletre, a közösségi eljárások meghatározásáról szóló 726/2004/EK rendelet módosítására, valamint egy, a gyógyszeres takarmányok gyártásáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló rendeletre tettek. Az EGSZB szerint azonban számos ponton lehetne még javítani ahhoz, hogy valóban elérjük a kitűzött célokat, azaz azt, hogy javuljon az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerek elérhetősége, csökkenjen az adminisztratív ráfordítás, segítsük az innovációt és a versenyképességet, illetve hogy jobban működjön a belső piac.

1.4.

Az uniós intézményeknek figyelembe kell venniük, hogy minden állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszer piaci engedélyezése hatással van az élelmiszerláncra és az emberi egészségre; főként azért, mert a nanotechnológiák, a szennyvíz-újrahasznosítás, bizonyos talajvizek újfajta permeabilitása stb. miatt ezek a gyógyszerek bekerülnek a vizekbe és elterjednek általuk. Ahogy azt már korábbi véleményeiben is jelezte, az EGSZB aggódik emiatt.

1.5.

Megbízatásunknak azonban nem része, hogy részletesebb megjegyzéseket fűzzünk a szóban forgó tervezethez.

2.1.

2001-ben kodifikálták az állatgyógyászati készítmények gyártására, forgalmazására és felhasználására vonatkozó szabályozásokat (2001/82/EK irányelv (2)). Ezzel párhuzamosan átírták azt a rendeletet is, amely többek között a központi engedélyezési eljárást, illetve az Európai Gyógyszerügynökség működését szabályozza (726/2004/EK rendelet). Ezekben a dokumentumokban szabályozzák az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerek engedélyezését, előállítását, forgalomba hozatalát, farmakovigilanciáját és felhasználását, azok teljes életciklusára vonatkozóan. A 2001/82/EK irányelv mellékleteiben olyan adatokat is meghatároztak, amelyeket egy engedélyezési kérelem keretében kell benyújtani. A 726/2004/EK rendelet is tartalmaz többek között szabályozásokat (emberi felhasználásra szánt gyógyszerek mellett) állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozóan, és szabályozza az Európai Gyógyszerügynökséggel való együttműködést.

2.2.

Az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó új engedélyek megadásával és a régiek megtartásával kapcsolatos szabályozások most már kikerülnek a 726/2004/EK rendeletből és átkerülnek egy, az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó új rendeletbe. Ez az új rendelet hivatott magában foglalni az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó engedélyek kiadásának minden formáját az Unióban, és ez vonatkozik a központilag, illetve a nemzeti szinten kiadott engedélyekre is.

2.3.

A rendelettel kapcsolatos eljárások és szolgáltatások kapcsán felmerülő költségeket az ilyen termékek gyártóinak és forgalmazóinak, illetve az engedélyt kérőknek kell viselniük. Ennek kapcsán elveket határoznak meg az Európai Gyógyszerügynökségnek fizetendő díjakkal kapcsolatban. A Lisszaboni Szerződés szabályozásainak értelmében az előbbiek olyan szabályozásokra is kiterjednek, amelyek figyelembe veszik a kkv-k speciális igényeit.

2.4.

A 2009. december 1-jén hatályba lépő Lisszaboni Szerződés különbséget tesz az Európai Bizottságra ruházott, az általános érvényű, valamely jogalkotási aktus nem lényegi elemeit kiegészítő vagy megváltoztató nem jogalkotási aktusok elfogadására vonatkozó hatáskör, amely az EUMSZ 290. cikkében kerül megemlítésre (felhatalmazási eljárás), illetve az EUMSZ 291. cikkében szereplő, végrehajtási aktusok elfogadására vonatkozó hatáskör (végrehajtási eljárás) között.

2.5.

A kétféle hatáskörre eltérő jogi keret vonatkozik.

2.5.1.

A felhatalmazási hatáskör gyakorlása nem kötelező érvényű eszközök által történik:

2.5.1.1.

Az EGSZB nemrégiben fogadott el egy részletes tájékoztató jelentést a felhatalmazási eljárásról, melynek elolvasása erősen ajánlott a jelen vélemény megértéséhez (5).

2.5.2.

Az EUMSZ 291. cikkében szereplő végrehajtási jogkör gyakorlása jogilag kötelező érvényű eszközök által történik:

2.5.3.

Az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást az alapvető jogalkotási aktusok „nem alapvető rendelkezéseit” megváltoztató végrehajtási intézkedések elfogadására használták. Ez a komitológiai határozat (8) 5a. cikkéhez tartozó megnevezés igen közel áll a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok meghatározásához. A felhatalmazáson alapuló aktusok az EUMSZ 290. cikkének meghatározása szerint az Európai Bizottság által elfogadott kvázi jogalkotási aktusok, melyek a „jogalkotási aktusok egyes nem alapvető rendelkezéseit kiegészítik, illetve módosítják”.

2.5.4.

Emiatt a hasonlóság miatt 2009 és 2014 között a komitológiai határozat 5a. cikke és az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás ideiglenesen érvényben marad, mivel az Európai Bizottságnak az a célja, hogy ezt a korlátozott időszakot arra használja, hogy az ellenőrzéssel történő szabályozást tartalmazó létező rendelkezéseket hozzáigazítsa a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok rendszeréhez.

2.5.5.

Az Európai Parlament „felkérését” (9) követően az Európai Bizottság a Tanács támogatásával elkezdte néhány rendelet, irányelv és határozat kiigazítását (10).

3.1.

Az Európai Bizottság három rendeletjavaslatot terjesztett elő:

3.2.

Ennek a rendeletcsomagnak az a célja, hogy teljesen szétválassza az emberi, illetve az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó előírásokat.

3.3.

Ennek érdekében az első javaslatban törlik az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó összes utalást az emberi, illetve állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerek engedélyezésére és felügyeletére vonatkozó közösségi eljárások meghatározásáról és az Európai Gyógyszerügynökség létrehozásáról szóló 726/2004/EK számú európai parlamenti és tanácsi rendeletből.

3.4.

Az állatgyógyászati készítményekről szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet (COM(2014) 558 final) révén pedig újraszabályozzák az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó rendelkezéseket. A cél többek között az, hogy az állatgyógyászati készítmények előtt is megnyissák a központi engedélyezési eljárás lehetőségét úgy, hogy közben a többi engedélyezési eljárás (a nemzeti eljárás, a decentralizált eljárás és a kölcsönös elismerési eljárás) továbbra is nyitva álljon előttük. Az újraszabályozás további célja, hogy csökkentsék az állatgyógyászati készítmények engedélyezésének módosításával járó adminisztratív terheket.

3.5.

A rendelet alapvető célját ésszerűnek tartjuk és támogatjuk. Az azonban nem volt feladatunk, hogy részletesen elemezzük ezt a rendeletjavaslatot.

3.6.

A cél, hogy a gyógyszeres takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról, valamint a 90/167/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló harmadik rendelettel (COM(2014) 556 final) végső soron az egész EU-ra kiterjedően egységes előírások legyenek érvényben az ilyen takarmányok előállítására és felhasználására vonatkozóan. Ennek révén pontosabbak és kötelező érvényűek lesznek a 90/167/EGK irányelv eddig inkább csak általános jellegű előírásai, a gyógyszeres takarmányok Közösségen belüli előállítására, forgalomba hozatalára és felhasználására vonatkozó feltételekkel együtt. Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy hatékonyan működjön a gyógyszeres takarmányok versenyképes és innovatív belső piaca úgy, hogy közben magas szinten védik az emberi és állati egészséget is.

3.7.

Az uniós intézményeknek figyelembe kell venniük, hogy minden állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszer piaci engedélyezése hatással van az élelmiszerláncra és az emberi egészségre; főként azért, mert a nanotechnológiák, a szennyvíz-újrahasznosítás, bizonyos talajvizek újfajta permeabilitása stb. miatt ezek a gyógyszerek bekerülnek a vizekbe és elterjednek általuk. Ahogy azt már korábbi véleményeiben is jelezte, az EGSZB aggódik emiatt.

3.8.

Összefoglalva elmondható, hogy az EGSZB üdvözli, hogy elválasztják egymástól az emberi, illetve az állatgyógyászati felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó előírásokat, valamint egyetért az azzal kapcsolatos javaslatokkal, ahogy újra kívánják szabályozni az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó rendelkezéseket. Leginkább a központi engedélyezési eljárás megnyitása számít kedvező elemnek, illetve az, hogy javasolják az állatgyógyászati termékekre vonatkozó engedélyek kérvényezésének és kezelésének adminisztratív egyszerűsítését.

23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/43

1.1.

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság közleményét, melynek címe: Hatodik jelentés a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról. Mindemellett hangot kíván adni néhány fenntartásának és aggályának e fontos téma kapcsán.

1.2.

A kohéziós politikának továbbra is törekednie kellene az eredetileg számára kitűzött, az Európai Unió működéséről szóló szerződésben rögzített cél, azaz a társadalmi, gazdasági és területi kohézió elérésére, az együttműködést és a szolidaritást a harmonikus fejlődés szolgálatába állítva, amely jólétet teremt a lakosság számára. Fontos az Európa 2020 stratégia középpontba helyezése, bár a jelenlegi kihívásokkal szemben ez nem elegendő.

1.3.

A jelentés tanúskodik az Európa jobbá tételére irányuló európai szintű erőfeszítésekről, ám maga is elismeri, hogy ennek megvalósítása nehéz. A válság fokozta a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket, miközben elmélyítette a különbségeket a tagállamok között (és az egyes tagállamokon belül), illetve bizonyos területekre koncentrálta a növekedést és a fejlődést. A konvergencia terén eddig elért eredményeket a válság nem csak, hogy megakasztotta, de egyes esetekben vissza is vetette. A recesszió gyakorlatilag az euróövezet egészében tapasztalható.

1.4.

A közelmúltban átélt válsághoz hasonlatos időkben a tagállamok többsége, különösen pedig az euróövezetbeliek nem tudják biztosítani a feltételeket a beruházások fokozására, így hangsúlyosabbá válnak a különbségek a külső régiók és a központi területek között (akár az Unió országainak vonatkozásában, akár az egyes országokon belül). Ez pedig olyan káros hatásokkal jár, mint a lakosság elvándorlása és a beruházások fejlettebb területeken való összpontosulása, hanyatlásra és elhagyatottságra ítélve a többi térséget.

1.5.

A közelmúltban elfogadott megszorítási politikák általában nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Törekedni kell a költségvetési egyensúlyra, ám nem minden áron: fennáll a veszélye annak, hogy ez kontraproduktív eredménnyel jár, és semlegesíti a kohéziós politika hatásait.

1.6.

A gyakran a beruházások elsődleges forrását jelentő kohéziós politikát ambiciózusabbá kell tenni, vagy akár alapos felülvizsgálatnak kell alávetni, amíg újra meg nem indul a növekedés és a foglalkoztatás. Az eddig elért eredményekből az a következtetés vonható le, hogy a kohéziós források láthatóan nem elegendőek a valódi problémák megoldásához. Ezért a konvergenciát célzó törekvések számára alternatív finanszírozási formákat kellene találni, amelyek a kohéziós politikát egy olyan, magasabb szintre emelik, amelynek alapja nem kizárólag az európai szolidaritás – ami napjainkban igen érzékeny téma. Európa jelentős erőfeszítéseket tesz a szolidaritás érdekében, ám a mozgósított források nem elegendőek a konvergencia valós igényeinek kielégítéséhez, tekintettel a gazdasági és szociális szempontból hátrányban levő régiók szükségleteinek mértékére.

1.7.

Egy globális gazdaságban a különböző régiókat eltérő globalizációs hatások érik. A régiók különféleképpen reagálnak a beruházásra; tanulmányozni kellene, hogy miért van az, hogy egyes régiók felzárkóznak, mások pedig nem. A kohéziós politikán keresztül mindenképpen új irányítási formákat kell kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a régiók válaszoljanak az előttük álló kihívásokra. Az állam szerepének hozzá kellene járulnia a régiók sajátosságainak érvényre juttatásához, az intelligens szabályozás elveinek érvényesítéséhez, a vállalkozói dinamizmus biztosításához és a fejlődés – különösen a kkv-k fejlődése – támogatásához, valamint az innovációs kapacitás megerősítéséhez, megszilárdítva a jólétet, az életszínvonalat, a társadalmi kohéziót és a környezeti fenntarthatóságot.

1.8.

A kohéziós politikának továbbra is ösztönöznie kell a gazdasági növekedést és a versenyképességet, nem felejtkezve el eközben az intelligens és inkluzív növekedést segítő szociális célkitűzésekről. Az EGSZB támogatja a hatodik jelentés mottóját, „a növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló beruházásokat”.

2.1.

A kohéziós politika forrásait egy a növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló beruházásokat célzó rendkívüli terv előrevitelének alapvető céljával kell irányítani és beruházni. Ennek a már elfogadott Juncker-tervet kiegészítve mindenekelőtt transznacionális jellegű strukturális európai projekteket kell finanszíroznia (például különböző közlekedési és széles sávú hálózatokat), illetve közvetlen finanszírozást kell biztosítania a vállalkozások (különösen a kkv-k) számára a helyi fejlesztéshez és a szociális gazdaság tevékenységeihez nélkülözhetetlen ágazatokban.

2.2.

A közelmúltban elfogadott Juncker-terv új európai stratégiai beruházási alapot hoz létre, amit a jelenleg is létező közösségi alapok és az EBB finanszíroz. A – nagyon is ambiciózus – cél az, hogy maximálisan kihasználják a magán- és közforrásokból származó beruházási alapokat, gyorsan végrehajtható projekteket választva ki. A terv abból a feltételezésből indul ki, hogy jelentős kielégítetlen kereslet van az ilyen típusú beruházások iránt. Idővel kiderül, hogy a terv sikeres lesz-e.

2.3.

Átfogóbb célokra összpontosítva a kohéziós politika a rendelkezésre álló források mellett a költségvetési konszolidációra irányuló erőfeszítéseket és a Stabilitási és Növekedési Paktum céljainak elérését nem befolyásoló, autonóm finanszírozási formákat is találhatna, mint amilyen az Európai Beruházási Bank (EBB) bevonása vagy az eurókötvények.

2.4.

A beruházások multiplikátorhatásának garantálása érdekében az előző időszakból (2007–2013) megmaradt strukturális alapokból és az új időszak alapjaiból is jelentős részt kell juttatni az EBB-nek, hogy a friss tőkeinjekció képes legyen a piacon elérhető, a kohéziós politika hatását fellendítő kockázati tőkét bevonzani (1).

2.5.

A kohéziós politikát jól össze kell hangolni az EU többi kezdeményezésével – mindenekelőtt a gazdasági és monetáris unió népszerűsítésével –, hogy elérhető legyen a kitűzött tizenegy cél és valósággá válhasson a „beruházás a növekedés és a munkahelyteremtés érdekében”.

2.6.

A kohéziós politika nem sodorhatja veszélybe a költségvetés-konszolidációs célokat. A leginkább elszegényedett országok jelenleg nem rendelkeznek eszközökkel a közberuházás ösztönzésére, ezért nem kínálnak vonzó feltételeket a magánberuházók számára. Az addicionalitás elvét nagy gonddal és a helyi feltételekhez igazítva kell alkalmazni az ezen a területen erőfeszítéseket tevő tagállamokban, mivel ennek az elvnek a figyelmen kívül hagyása befolyásolja az esetenként az egyetlen beruházás-finanszírozási forrást jelentő alapok elosztását. Az EGSZB támogatja annak az aranyszabálynak az alkalmazását, amely szerint a költségvetési paktumban (és/vagy a stabilitási paktumban) ideiglenesen nem kell figyelembe venni a strukturális alapokból származó társfinanszírozást a recesszió által leginkább sújtott régiókban és államokban (2).

2.7.

Alapvető jelentősége van az eredmények nyomon követésének. Az EGSZB megismétli azt a meggyőződését, hogy dinamikus munkacsoportokkal figyelemmel kell kísérni a közbenső és a végső eredményeket is, és e munkacsoportok ismertethetnék következtetéseiket egy éves európai csúcstalálkozó keretében (3), ami előmozdítaná a vitát és a fontosnak tűnő korrekciós intézkedések elfogadását.

2.8.

A kohéziós politika végrehajtása során szorosan be kell vonni a szociális partnereket. A kohéziós politika programjaira vonatkozó irányítási modellben fontolóra kellene venni globális támogatások létrehozását a szervezett civil társadalom számára a helyi közösségeket érintő és közvetlenül a specifikus problémák megoldásához kapcsolódó támogatás biztosítása érdekében. Az EGSZB ezt már régóta javasolja, ám sajnálatos módon az európai hatóságok még nem valósították meg.

2.9.

A szociális partnerek részvételének lehetővé tétele érdekében valódi nyomonkövetési mechanizmusokat kell létrehozni, hogy ahelyett, hogy csupán szemlélői lennének az eseményeknek – ahogyan sok esetben történik –, valóban aktív szerepet vállalhassanak. A szervezett civil társadalom képviselőinek hozzájárulása létfontosságú, éspedig nemcsak az operatív programok kidolgozásában, hanem az eredmények nyomon követésében és értékelésében is. A partnerek bevonása előmozdítja az észlelt nehézségekről, valamint az európai finanszírozáshoz való hozzáférést és az alapok hatékonyabb elköltését célzó javítási és egyszerűsítési javaslatokról szóló vitát.

2.10.

A programokra vonatkozó szabályok egyszerűsítése és harmonizációja, valamint az eljárások és űrlapok egységesítése kiemelt jelentőséggel bír az eredmények javítása érdekében. Az Európai Bizottság egyszerűsíthet néhány eljárást, de a főszerep a tagállamokra hárul, mivel az uniós szabályok lehetőségeket, nem pedig kötelezettségeket tartalmaznak. A tagállamokat támogatni és ösztönözni kell annak érdekében, hogy radikális mértékben egyszerűsítsék az eljárásokat, és ne bonyolítsák azokat szükségtelen további részletekkel. Az erőfeszítéseket az Európai Bizottság figyelemmel kísérhetné úgy, hogy amikor csak lehetséges, az eredmények szigorú ellenőrzését választja a csupán adminisztratív kontroll helyett. Az egyszerűsítés lehetne egy rendkívüli tanácsi intézkedés (új rendelet) tárgya (4).

2.11.

A beruházások engedélyezésére és a kiadások jogosultságának értékelésére vonatkozó elv, valamint az egyszerűsített költségek alapján történő visszatérítés lehetősége (átalányérték-elv) számos helyzetben alkalmazható – például az általános működési költségek esetében. A jogosult kiadás ekkor az eredménytől függ, nem pedig elosztási kulcsokon alapuló dokumentumokban szereplő allokációktól. A tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy minden lehetséges esetben alkalmazzák ezt az elvet, és egyszerűsítsék az eljárásokat.

2.12.

Az eredményekhez hozzá nem járuló adminisztratív eljárások egyszerűsítését a vállalkozók, különösen a kkv-k, valamint az alkalmazottaik és a köztisztviselők képzésének kell kísérnie. A képzés alapvető eszköz a finanszírozási mechanizmusok megértése és a rendelkezésre álló alapok megfelelő felhasználása érdekében. A köztisztviselők képzése különösen kiemelt jelentőségű a jobb közigazgatás tematikus célkitűzésének eléréséhez.

2.13.

A bürokrácia csökkentésével megspórolt forrásokat egy európai bizottsági csoport felállítására lehetne fordítani, amelynek küldetése az lenne, hogy támogassa és segítse az országokat és régiókat a kohéziós politikai projektek kialakításában és megvalósításában. Ez az országokat és régiókat támogató csoport végső esetben és a teljesítés elmaradása esetén az európai alapokat kezelő nemzeti testületek helyébe is léphetne a tervezés, a tervek végrehajtása vagy a menetrend betartása terén.

2.14.

A kohéziós politika céljait nem lehet csupán mennyiségi mutatókkal mérni. A kohéziós politika központi célkitűzése, azaz a társadalmi, gazdasági és területi kohézió előmozdítása olyan célokat tartalmaz, amelyeknek minőségi mutatókkal kell mérhetőeknek lenniük. Ezeket a mutatókat úgy kell kialakítani, hogy ne csak a növekedést, hanem a fejlődést is mérjék. Például nem elég azt mérni, hogy hány munkanélküli részesült képzésben és jutott munkához, hanem mérni kell ennek a képzésnek az életkörülményeik javítása terén kifejtett hatását is.

2.15.

Az előzetes feltételrendszer – amely számos olyan feltételt határoz meg, amelynek teljesülnie kell azelőtt, hogy az alapokat kiosztanák – nem használható arra, hogy kizárjunk bizonyos, jobban eladósodott régiókat, amelyek körülményeik miatt nem képesek beruházni vagy beruházást vonzani annak érdekében, hogy biztosítsák a meghatározott feltételeket. Az előzetes feltételrendszert körültekintően kell alkalmazni, vagy akár fel is lehet függeszteni egy meghatározott időre, azaz amíg fennáll a válság vagy a defláció kockázata, ugyanis az ilyen régiók egyébként is törékeny helyzete még tovább romolhat azáltal, hogy a növekedést elősegíteni képes finanszírozás megszerzésének lehetősége megszűnik, és így a problémák tovább súlyosbodnak.

2.16.

A makrogazdasági feltételességet nem szabadna arra használni, hogy a régiókat és azok polgárait büntessék a nemzeti vagy európai szinten hozott helytelen döntésekért (5).

3.1.

A kohéziós politika megreformálásának témáját már a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról szóló ötödik jelentés is tárgyalta, így az EGSZB-nek már alkalma nyílt egyetérteni az általános megközelítéssel.

3.2.

A kohéziós politika a növekedés elsődleges motorjaként kerül bemutatásra. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy csak akkor lehet az, ha képes együttműködni a többi európai politikával. Fontos, ám nem elegendő, hogy a kohéziós politika az Európa 2020 stratégia célkitűzéseire koncentráljon; szükség van arra is, hogy közös végrehajtási stratégiákat alakítsanak ki a többi közös gazdasági, szociális és regionális politikával és eszközzel.

3.3.

Különösen óvatosan kell kezelni a kohéziós politika végrehajtását a válság által legsúlyosabban érintett országokban, ahol jelentős erőfeszítések történnek a költségvetési konszolidáció érdekében, és ezek befolyásolják a közberuházásokat. Az addicionalitás elvének alkalmazása és a költségvetési konszolidáció szükségessége közötti egyensúly törékeny, mivel a célok és az elérésükhöz szükséges eszközök összehangoltságának hiánya befolyásolhatja a költségvetési konszolidációt és/vagy semlegesítheti a kohéziós politika lehetséges hatásait.

3.4.

Köztudott, hogy a kohéziós politika nagy szerepet játszik a leghátrányosabb helyzetű régiók fejlesztésében, azonban néhány esetben ezt a növekedést tovább erősítette volna, ha jobbak lettek volna a fejlesztési feltételek. A fejlesztés jobb körülményeinek megteremtését célzó és az OECD iránymutatásaival összhangban álló jó kormányzás kérdésének tárgyalása helyes lépés, amely érdemes az EGSZB támogatására.

4.1.

Még hosszú utat kell bejárni ahhoz, hogy Európa visszajusson a válság előtti szintre a fejlesztés, a foglalkoztatás és a jólét terén. A kohéziós politika újonnan meghatározott iránya most támogatja az Európa 2020 stratégia prioritását jelentő intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést.

4.2.

A hatodik jelentés még nem ismerteti a 2007–2013 közötti kohéziós politika hatásértékelését, mivel az utólagos értékelés csak 2015-ben fog megkezdődni. A közölt adatokból mindazonáltal megállapítható, hogy a válság hatása jelentős volt, és a kohéziós politika nem volt képes ellentételezni azokat; a különbségek fennmaradtak, és néhány esetben még el is mélyültek.

4.3.

A közlemény az egyes beruházási területek számára világosan meghatározott és az adott régió sajátosságait figyelembe vevő stratégiákat kér, és ez létfontosságú. Amint azt a közlemény is kijelenti: „a projekteknek kell a stratégiákat követniük és nem fordítva”. A stratégiák meghatározása azonban nem elegendő. Megfelelő szabályozási környezetet is ki kell alakítani, amely szigorú ugyan, de nem vezet be szükségtelen és elrettentő bürokratikus folyamatokat. Alapvető a kedvező működési környezet, amint arra a közlemény is utal. Az Európai Bizottságnak keményen kell fellépnie a nem teljesítő államokkal szemben, elkerülve a forráspazarlást, ami a nettó befizető országok számára elfogadhatatlan lenne.

4.4.

A kohéziós politika új irányvonallal egészül ki, amely szerint előnyös az, ha korlátozott számú prioritást támogatunk, mivel a források túlságosan szűkösek ahhoz, hogy a kevésbé fejlett régiók minden szükségletét kielégítsük. Hasznos a forrásokat nagy hatású, gazdasági és társadalmi szinten hosszú távú következményekkel bíró projektek támogatására koncentrálni, mivel ez megold specifikus problémákat. Ez a fajta megközelítés azonban egyes esetekben kontraproduktív is lehet, éspedig olyan országokban, amelyek egyes területei eltérő fejlettségi szintűek, és ahol nincsen elég magánberuházás. Itt a források túlzott koncentrációja kihagyja a növekedésből és a fejlesztésből azokat a területeket és ágazatokat, amelyek egyébként részesülhetnének a kohéziós politika alapjaiból, és ezáltal felzárkózhatnának és pozitív módon járulhatnának hozzá az integrált fejlődéshez.

4.5.

Bár a közlemény számos adatot mutat be a kohéziós politika hatásáról, továbbra is igaz az, hogy a beruházások valódi hatásai nehezen számszerűsíthetőek, ami azt illusztrálja, hogy a mutatók kiválasztása mindeddig nem volt megfelelő. Az EGSZB örömmel látja, hogy van némi fejlődés, mivel szándék mutatkozik a világos és mérhető célok és elérendő eredmények meghatározására. A partnerségi megállapodásokban rögzített prioritásokat, mutatókat és célokat az idők során nem követik nyomon, ami pedig lehetővé tenné adott esetben a kiigazító intézkedések meghozatalát azzal a céllal, hogy valóban felelőssé tegyük a tagállamokat az eredményekért és az intézkedések megbízható nyomon követéséért.

4.6.

A mutatók kiválasztása során azonban nem szabad csupán mennyiségi mérőszámokra szorítkozni. Bár a mennyiségi dimenzióval a növekedés ideálisan mérhető, a fejlesztés méréséhez minőségmutatókat kell használni, amelyek nem hanyagolhatóak el.

4.7.

A közlemény a városokat a növekedés motorjaiként határozza meg. Az ERFA forrásainak mintegy felét ők fogják megkapni. A városokba és katalizátorként betöltött szerepükbe való beruházás támogatandó, azonban csak bizonyos fenntartásokkal. Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen beruházásokkal óvatosan kell bánni, ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy káros hatású központosításra fognak ösztönözni. Bár nyilvánvaló, hogy a népesség városokba történő vonzása ösztönözheti a fejlődést, igaz az is, hogy a túlnépesedés hozzájárul az elszegényedéshez és a társadalmi kirekesztéshez. Másrészről a kevésbé központi régiókba történő beruházások elmaradása veszélybe sodorja az ottani népesség életszínvonalát, és egyre növekvő mértékű, a nagyvárosok felé történő elvándorlást okoz. Ennek következtében felhagynak a mezőgazdasági termeléssel, a halászattal és az iparral kapcsolatos tevékenységekkel, amelyek pedig alapvetőek az EU fejlődéséhez.

4.8.

A közlemény kiemeli, hogy a szociális partnerek és a civil társadalmi szervezetek jobb bevonása a kohéziós politika egyik alapvető eleme. Az Európai Bizottság 2014. januárban felhatalmazáson alapuló rendeletet tett közzé az európai strukturális és beruházási alapok keretében megvalósított partnerségre vonatkozó európai magatartási kódexről (6). E dokumentumot elemezve világossá válik, hogy az nem vezet be semmiféle komolyabb újdonságot a jelenlegi gyakorlatba: felsorolja a partnerek kiválasztásának és bevonásának alapelveit, illetve számos bevált gyakorlatot, azonban nem ír le a szociális partnerek által kötelezően végzendő nyomonkövetési mechanizmusokat. Számos tagállamban a szociális partnereknek továbbra is névleges szerepe van a döntéshozatalban: konzultálnak a valós helyzetet és a problémákat legjobban ismerőkkel, azonban nem veszik figyelembe a véleményüket. E nehézségek ellenére az EGSZB megerősíti, hogy támogatja az európai magatartási kódex széles körű alkalmazását.

4.9.

Az EGSZB-nek már alkalma nyílt hangot adni annak a meggyőződésének, amely szerint az összes civil társadalmi partnernek és érdekcsoportnak a programok és projektek előkészítésébe, végrehajtásába és utólagos értékelésébe történő bevonása hozzájárul azok minőségének és végrehajtásának javításához (7).

4.10.

A bürokráciát mindenképpen csökkenteni kell. Az auditorok ajánlásainak felhasználásával a programoknak az elért eredményekre kell fókuszálniuk, nem pedig arra, hogy miként érhetik azokat el bonyolult adminisztratív eljárások révén, amelyek óriási és költséges állami és magánstruktúrák kialakítását teszik szükségessé. A bürokrácia valódi akadályt állít számos vállalkozó részvétele és a közigazgatás hatékonysága elé. Az eljárások, szabályok és űrlapok egyszerűsítése és egységesítése nemcsak lehetséges, de kívánatos is.

5.1.

Bár két elképzelés is létezik a jó kormányzás gazdasági növekedés szempontjából betöltött jelentősége és hatása kapcsán, egyre többen tartják úgy, hogy a jó kormányzás és a hatékony közintézmények szükséges feltételei a határozott gazdasági fejlődésnek. Az EGSZB is osztja ezt a véleményt.

5.2.

A jogbiztonság és a független jogrendszer garantálása, valamint a megfelelő és stabil szabályozás csökkenti a felesleges adminisztratív költségeket és a beruházásoknak kedvező stabilitásérzetet kelt, ami közvetlen hatást gyakorol a kohéziós politikára.

5.3.

Az, hogy az OECD által a hatékony közberuházásokra vonatkozó elvek között is felsorolt jó kormányzás kérdése immár szerepel a kohéziós politikában, horizontális szükségletet elégít ki, és az EGSZB támogatását élvezi. Az egyes tagállamokban eltérések vannak azon a téren, hogy mennyire egyszerű projekteket végrehajtani és új vállalkozásokat létrehozni. Ezeket a különbségeket csökkenteni kell, mivel a gyenge kormányzás nemcsak a hazai piacra hat, hanem az egységes piacra is, éspedig úgy, hogy korlátozza a más tagállamokból származó szereplők belépését.

5.4.

Bizonyos tagállamokban szükség van a regionális szintű koordináció javítására, vagy akár valódi regionális kormányzás kialakítására, amely közbenső szint volna a nemzeti és a helyi kormányzat között, és képes lenne olyan regionális szintű stratégiákat felvázolni, amelyek valóban fontosak a régiók fejlesztéséhez és konvergenciájához. A központi kormány, bár gyakran nem képes jól értelmezni a helyi szint szükségleteit és prioritásait, egyes esetekben nem adja meg a szükséges hatásköröket a regionális szintű egységeknek, amelyek így csupán a nemzeti szintű politikai hatalom szócsövei, és nem jelentenek értéktöbbletet a régiók számára.

5.5.

A jó kormányzás kapcsán felvetett új aggályok keretében nem szabadna elfelejteni, hogy a közigazgatás csak akkor lehet hatékonyabb, ha a közigazgatási alkalmazottak képzésben részesülnek, és ezzel párhuzamosan politikai akarat is létezik a szükséges szabályozási módosítások bevezetésére.

23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/48

Előadó:

José Isaías RODRÍGUEZ GARCÍA-CARO

1.1.

Az EGSZB – a jelen dokumentumban foglalt észrevételekkel – pozitívan értékeli a közleményt, és arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy működjenek együtt a közleményben javasolt stratégiai irányvonalak mielőbbi megvalósításában.

1.2.

Úgy véljük, hogy az uniós polgárok maximális jóléte érdekében az Európai Unió tagállamaiban működő egészségügyi rendszereknek az egyetemesség, a hozzáférhetőség, a méltányosság és a szolidaritás elvein és értékein kell alapulniuk. Ezen alapelvek nélkül nem hozható létre Európa szociális dimenziója, így védelmükről a polgárok egészségével kapcsolatos összes uniós szakpolitikában gondoskodni kell.

1.3.

Szilárd meggyőződésünk, hogy az Európai Uniót általában és egyes tagállamokat kiemelten érintő gazdasági válságból nem tudunk kilábalni olyan intézkedésekkel, amelyek eredményeként csorbul az európai polgárok egészségvédelemhez való joga. Az egészség – az egészségügyi szolgáltatások költségei és árai ellenére – nem áru, így nem függhet az egyes polgárok vásárlóerejétől.

1.4.

Az egészségügyi rendszerek hatékonyságának fokozásához gondoskodni kell arról, hogy a felhasznált erőforrások minél hatékonyabban és eredményesebben hasznosuljanak, ezért az egészségügyi szolgáltatások szervezése és a gyakorlati szakmai munkavégzés terén egyaránt törekednünk kell a magas tudományos-technikai színvonalra, illetve a hatékonyságra és a fenntarthatóságra, mégpedig mindig a betegek legteljesebb tiszteletben tartása mellett.

1.5.

Az EGSZB véleménye szerint a 21. század elején nem fogadható el, hogy még mindig az összehasonlítható adatok hiányával kell szembesülnünk. Hiteles és releváns adatok nélkül nem lehet haladást elérni és olyan, egységes mutatókat bevezetni, amelyek segítik a döntéshozatalt és a tudományos elemzést. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő egy olyan, megbízható mutatókból álló rendszer mielőbbi elfogadását, amely lehetővé teszi az intézkedések uniós szintű meghatározását és elemzését.

1.6.

Az EGSZB kiemelten fontosnak tartja az egészségbeli egyenlőtlenségek elleni küzdelmet. A társadalmi, gazdasági és politikai adottságok terén meglévő különbségek döntőek a betegségek eloszlása szempontjából. A tagállamoknak ezért kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy biztosítják, hogy az egészségügyi szolgáltatások nyújtása egyenlő alapon, vagyis földrajzi helytől, nemtől, fogyatékosságtól, jövedelemtől és fizetőképességtől, életkortól, faji és más tényezőktől függetlenül történjen, valamint hogy e szolgáltatások nyújtását a szolidaritáson alapuló újraelosztás keretében közpénzből (adózás és betegbiztosítás) finanszírozzák. Szükségesnek tartjuk a szolgáltatások lehető legszélesebb palettájának fenntartását, elfogadható költségekkel, annak elkerülése érdekében, hogy a térítési díjak akadályt jelentsenek a leginkább hátrányos helyzetű csoportok hozzáférése számára.

1.7.

Az EGSZB úgy véli, hogy az egészségügyi dolgozók az egészségügyi rendszerek fontos elemei. A magas színvonalú technikai és tudományos képzés elengedhetetlen ahhoz, hogy jól képzett szakemberekkel rendelkezhessünk, akik sikeresen kielégíthetik az uniós polgárok ellátási igényeit. Emellett úgy véljük, hogy a tagállamokban az egészségügyi dolgozók képzése során biztosítani kell és elő kell segíteni az etikai szempontok oktatását is.

1.8.

Úgy gondoljuk, hogy az alapellátásnak mint az egészségügyi rendszerek által nyújtott ellátás központi elemének támogatása javíthatja e rendszerek egészségügyi eredményeit és csökkentheti a költségeket, hozzájárulva e rendszerek pénzügyi fenntarthatóságához. Az Európai Bizottságnak koordinációs szerepet kellene betöltenie a nemzeti tapasztalatok tagállamok közötti cseréje során.

1.9.

Az EGSZB úgy véli, hogy erőfeszítéseket kell tenni a gyógyszerköltségek, illetve a fejlett technológiák költségeinek megfelelő keretek között tartására, mivel ezek olyan elemek, amelyek döntő hatással vannak az egészségügyi rendszerek fenntarthatóságára. A nemzeti és uniós szerveknek meghatározó szerepet kell játszaniuk annak kiértékelésében, hogy a piacra bevezetett gyógyszerek és technológiák egészségügyi szempontból mennyire hatékonyak és biztonságosak.

1.10.

Az információs és kommunikációs technológiáknak egyre fontosabb szerep kell hogy jusson a tagállamok egészségügyi rendszereiben, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az e-egészségügy középpontjába az emberi tényezőt kell helyezni.

1.11.

Annak érdekében, hogy EU-szerte ösztönözhessük az egészségügyi rendszerek jó kormányzását, valamint annak biztosításához, hogy kellően figyelembe lehessen venni a betegek nézeteit, az egészségügyi rendszerek hozzáférhetőségére, teljesítményére és ellenálló képességére vonatkozó adatok gyűjtése, nyomon követése és értékelése során teljes mértékben hasznosítani kell a betegek visszajelzéseit, és átfogóan, aktívan be kell vonni a betegszervezeteket, a civil társadalmi szervezeteket, valamint a szociális partnereket.

2.1.

Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 168. cikke szerint az Unió tevékenységének tiszteletben kell tartania a tagállamoknak az egészségügyi politikájuk meghatározására, valamint az egészségügyi szolgáltatások és az orvosi ellátás megszervezésére és biztosítására vonatkozó hatáskörét. Az említett cikk (7) bekezdése kimondja emellett, hogy a tagállamok hatásköre kiterjed az egészségügyi szolgáltatások és az orvosi ellátás működtetésére, és a hozzájuk rendelt erőforrások elosztására.

2.2.

Az Unió cselekvési mozgástere a tagállamok egészségügyi rendszerei vonatkozásában így a közegészségügy e cikkben taglalt kérdéseire korlátozódik. Az erőfeszítéseket támogató, finanszírozó és koordináló szerepében az Európai Bizottság ennek ellenére jelentős többletértéket tud nyújtani az egészségügyi ellátás más vonatkozásaiban, lehetővé téve a tagállamok számára, hogy előrelépéseket érjenek el nemzeti egészségügyi rendszereik megerősítése és fejlesztése terén. Ahogy azt 2006. júniusi ülésén az Európai Unió Tanácsa is kifejtette, az egészségügyi rendszerek olyan európai közös értékekre épülnek, mint az egyetemesség, a jó minőségű ellátáshoz való hozzáférés, az azonos bánásmód és a szolidaritás (1). A tagállamok egészségügyi miniszterei nyilatkozatukban megállapították, hogy az egészségügyi rendszerek Európa szociális infrastruktúrájának alapvető részét képezik.

2.3.

Az Európai Bizottság közleménye megnevez egy sor olyan nehézséget, amellyel az európai egészségügyi rendszereknek szembe kell nézniük, és amelyeket a gazdasági válság még súlyosbított. Ide tartozik például az egészségügyi ellátás költségeinek növekedése, a társadalom fokozatos elöregedése és ennek folytán a krónikus betegségek megszaporodása, az egészségügyi szolgáltatások iránti fokozottabb igény, az egészségügyi szakemberek egyenlőtlen eloszlása, illetve egyes tagállamokban hiánya, valamint az egészségügyi ellátáshoz való egyenlőtlen hozzáférés.

2.4.

Az Európai Bizottság mindezekből kiindulva, illetve az Európai Unió Tanácsának 2011. júniusi (2) és 2013. decemberi (3) következtetései alapján dolgozta ki a jelen közleményt és kérte fel az EGSZB-t, hogy készítsen róla véleményt. Az Európai Unió Tanácsa a gazdasági válságról és az egészségügyről szóló 2014. júniusi következtetéseiben üdvözölte a közleményt (4).

2.5.

A közlemény olyan uniós menetrendet javasol a hatékony, hozzáférhető és ellenállóképes egészségügyi rendszerek megteremtése érdekében, amely a tagállami hatásköröket tiszteletben tartva iránymutatásokat, illetve felügyeleti és értékelési eszközöket ad az EU kezébe. A menetrend a következő elemekből áll:

2.5.1.

Az egészségügyi rendszerek hatékonysága növelésének támogatása. Ennek három oldala van: az egészségügyi rendszerek teljesítményértékelése; az ellátás minősége és a betegbiztonság; valamint az ellátás integrálása. Az egészségügy hozzáférhetőségének javítása, a következők révén: az egészségügyi dolgozókkal kapcsolatos intézkedések, a gyógyszerek költséghatékony alkalmazása, továbbá a 2011/24/EU irányelv optimális végrehajtása. Az egészségügyi rendszerek ellenálló képességének növelése, a következők révén: egészségügyi technológiaértékelés, egészségügyi információs rendszerek, illetve elektronikus egészségügy.

3.1.

Az egészségügyi költségek növekedése, a lakosság fokozódó elöregedése, illetve az, hogy egyes, főleg az idősebbeket érintő krónikus betegségek gyakoribbá váltak, nem olyan nehézségek, amelyek az elmúlt évtizedben merültek fel: itt olyan helyzetekről van szó, amelyek már évtizedek óta kísérnek bennünket és amelyeket a jelenlegi válság csak súlyosbított, korlátozva az ilyen jellegű politikákra fordítható pénzeszközök mennyiségét. Éppen ezért a stratégiai tervezésnek arra kell összpontosítania, hogy miként lehetne hatékony és eredményes módon előteremteni azokat az erőforrásokat, amelyeket az egészségügyi rendszerek az elkövetkező években folyamatosan igényelnek majd a várható élettartam növekedésének köszönhetően egyre öregedő és így egyre több kezelést igénylő lakosság ellátásához.

3.1.1.

A jó egészség elősegítésének és a betegségek megelőzésének az egészségvédelem alapvető eszközeiként jelentős szerepet kell kapnia nemzeti egészségügyi rendszereinkben. Az egészségügyi költségek jelentősen csökkenthetők az egészségügyi oktatásba való beruházással és az aktívabb, egészséges életstílus ösztönzésével, amely révén csökken az elhízás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás. A rendszeres rákszűrés és egészségügyi ellenőrző vizsgálatok lehetővé teszik, hogy több idős ember élvezhessen hosszú, egészségben töltött éveket nyugdíjasként.

3.2.

Az EGSZB osztja azt a nézetet, hogy az Európai Unió tagállamaiban működő egészségügyi rendszereknek az egyetemesség, a mindenki számára való hozzáférhetőség, a méltányosság és a szolidaritás elvein és értékein kell alapulniuk. Ezek az alapelvek az Európai Unió valamennyi polgára számára garantálják az egészségvédelemhez és az egészségügyi ellátáshoz való jogot; azt, hogy a megfelelő egészségügyi szolgáltatásokat kellő időben igénybe vehetik, s így azok egészségük szempontjából optimális eredményt hoznak; illetve azt, hogy az egészségügyi szolgáltatások nyújtása egyenlő alapon, vagyis földrajzi helytől, nemtől, fogyatékosságtól, jövedelemtől, életkortól, faji és más tényezőktől függetlenül történjen, valamint hogy e szolgáltatások nyújtását a szolidaritáson alapuló újraelosztás keretében közpénzből (adózás és/vagy betegbiztosítás) finanszírozzák.

3.3.

Úgy véljük, hogy az EU egészét jelenleg sújtó gazdasági válság, amely egyes tagállamokat kiemelten érint, semmiképp sem indokolhatja, hogy különbséget tegyünk az emberek között, az egészség védelméhez való joguk tekintetében „első osztályú” és „másodosztályú” állampolgárokra osztva őket. Ennek kapcsán az EGSZB-nek ügyelnie kell arra is, hogy az egyes tagországokban az egészségügyi rendszerek – különböző kapacitásukkal és minőségükkel – azokra az uniós polgárokra is kiterjedjenek, akik nem származási országukban, hanem átmenetileg külföldön dolgoznak. Az egészségügyi rendszerek csak úgy lehetnek hatékonyak és fenntarthatóak, ha nem feledkezünk meg azokról az emberekről, akik a szolgáltatásait igénybe veszik. Az egészség – az egészségügyi szolgáltatások költségei és árai ellenére – nem áru, így tehát semmiképp sem függhet az egyes polgárok vásárlóerejétől.

3.4.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság „A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Szolidaritás az egészségügyben: Az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentése az Európai Unióban” című dokumentumról (5) készült véleményében (6) kijelenti: „Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak a lehető legjobban ki kellene használnia a rendelkezésre álló eszközöket (nyitott koordinációs módszer, hatáselemzések, kutatási programok, mutatók, együttműködés nemzetközi szervezetekkel), és a tagállamokkal együtt új módszereket kellene fontolóra vennie annak biztosítása érdekében, hogy az uniós politikák és intézkedések azokra a tényezőkre irányuljanak, amelyek létrehozzák vagy elősegítik az egészség terén EU-szerte mutatkozó egyenlőtlenségeket.” Az EGSZB megerősíti az említett véleményben foglaltakat, és minden olyan ajánlását is, amely az egészségügy területén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentését célozta.

3.5.

A „Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az Egészségügy a növekedésért program, az egészségügyre vonatkozó harmadik többéves uniós cselekvési program (2014–2020) létrehozásáról” című dokumentumról (7) kidolgozott véleményében (8) az EGSZB megragadta a lehetőséget, hogy kifejtse nézeteit a közlemény néhány aspektusáról. Ehhez kapcsolódóan megerősítjük azokat az észrevételeket, amelyeket az egészségügyi technológiaértékelést, az egészségügyi dolgozók képzését, a bizonyítékon alapuló orvoslást, valamint a bevált gyakorlatok cseréjét illetően tettünk.

3.6.

Az EGSZB nagyon fontosnak tartja az egészségügyi ágazat felvételét az európai szemeszterbe. Az ágazatnak a tagállamok GDP-jéből való részesedése, az általa foglalkoztatott munkaerő jelentős mennyisége, valamint innovációs kapacitása elegendő indokot jelent ehhez. Az európai szemeszter elemzéseiből következő ajánlásokat azonban abból kiindulva kell megvalósítani, hogy nem szabad csorbítani az európai uniós tagállamok egészségügyi rendszereinek alapjául szolgáló elveket és értékeket.

3.7.

Az egészségügyi rendszerek eredményességének a csupán a jó eredmények elérésére irányuló megerősítése figyelmen kívül hagy más olyan szempontokat, melyekre a forráshiány és a költségvetési korlátozások kontextusában szintén tekintettel kellene lenni. Ily módon egy hatékony és értékes egészségügyi rendszer révén a rendelkezésre álló forrásokkal a lehető legjobb minőségű ellátást és a legjobb eredményeket lehet elérni. Az egészségügyi rendszer eredményességének megerősítése tehát nem képzelhető el a hatékonyság figyelembevétele nélkül. A források értékének biztosítása azt jelenti, hogy a lehető leghatékonyabb és legeredményesebb módon használjuk fel azokat, a tudományos és technikai minőség koncepcióját összekapcsolva a hatékonyság és a fenntarthatóság koncepciójával, amelyek kulcsfontosságú perspektívát jelentenek az egészségügyi rendszerek szervezésében és az egészségügyi gyakorlatban.

3.8.

Támogatjuk, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok olyan közösségi szintű mutatók megvalósítására törekedjenek, amelyekkel mérhető az egészségügyi intézkedések hatásossága. Ehhez minden tagállamnak hitelesített rendszereket kell létrehoznia és használnia az információk átlátható és objektív módon való gyűjtésére, hogy lehetővé váljon minden olyan tényező elemzése, amely megkönnyíti az együttműködést a tagállamok közt és az egyes tagállamokon belül mutatkozó egészségügyi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében. A 21. század elején nem fogadható el, hogy még mindig az összehasonlítható adatok hiányával kell szembesülnünk. Hiteles, releváns és megfelelő adatok nélkül nem lehet haladást elérni és olyan, egységes mutatókat bevezetni, amelyek segítik a döntéshozatalt és a tudományos elemzést.

3.9.

Az egészségügyi mutatók hasznossága megbízhatóságukon alapul, amely tulajdonság előfeltétele annak, hogy összehasonlításokat tudjunk velük végezni. Az Európai Bizottság elismeri közleményében a megbízhatóság hiányát, amelynek következtében az elért eredmények nehezen összehasonlíthatók. Az EGSZB ezért támogatja az európai közösségi egészségügyi mutatók rendszerét, amely összehasonlítható adatokat eredményez az egészségről és az azt befolyásoló viselkedésmódokról, valamint a betegségekről és az egészségügyi rendszerekről, valamint egyes tagállamok számára lehetővé teszi információs rendszereik javítását és új mutatók bevezetését, általánosan megkönnyítve ezzel a jó gyakorlatok megosztását. Ugyanígy kedvezően értékeljük a szociális védelemmel foglalkozó bizottság mutatókkal foglalkozó alcsoportja által kidolgozott közös egészségügyi értékelési keretet.

3.10.

Az EGSZB úgy véli, hogy az egészségügyi ellátás egyetemességének tényleges elismerését akadályozhatják az egészségügyi rendszerekhez való hozzáféréssel kapcsolatos problémák. A hozzáférési problémák mindig azokat a népességcsoportokat érintik a leginkább, amelyek kevesebb saját forrással rendelkeznek. Ha csökkenteni szeretnénk az egészség terén megmutatkozó egyenlőtlenségeket, legelsőként a hozzáférhetőség terén kell cselekedni. Az alapellátás tényleges biztosítása a vidéki területeken, a helyi sürgősségi segélyszolgálatok megléte, a megfelelő közlekedési és kommunikációs infrastruktúrák, a speciális egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés és a térítési díjak formáinak mértéktartó (a jövedelmi szintre tekintettel lévő) meghatározása csak néhány alapvető elem annak biztosításához, hogy a polgárok hozzáférjenek az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Ezeket az előfeltételeket a tagállamoknak kell megteremteniük.

3.11.

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság aggodalmait, és elismeri, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény aláírásával minden megfelelő intézkedést meg kell tennünk a fogyatékossággal élők egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésének biztosítása érdekében is – beleértve annak biztosítását, hogy a létesítmények hozzáférhetők legyenek a fogyatékkal élők számára.

3.12.

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy stabil mechanizmusokat kell fenntartani az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához. Ebben az értelemben a járulékokból és adókból történő vegyes finanszírozás stabil keretet biztosíthat az egészségügyi rendszereknek. Úgy véljük, hogy az ilyen rendszerek ellenálló képességének vagy szilárdságának javításához egy nagyon professzionális, hatékony információs rendszereken alapuló irányítás is szükséges, amelynek keretében az egészségügyi ellátás költségeinek pontos kiszámítása is lehetséges. Mindez a jól képzett és motivált egészségügyi személyzettel együtt megbízható és stabil alapját képezheti egy fenntartható egészségügyi rendszernek.

3.13.

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság véleményével, mely szerint az egyik elsődleges nehézség, amellyel a tagállamok egyes egészségügyi rendszerei szembesülnek, az egészségügyi szakemberek hiánya. Ezt a hiányt súlyosbítja ezeknek a munkavállalóknak az Unió más tagállamaiba és az Unión kívülre történő tömeges elvándorlása. Mivel ennek okai különfélék és összetettek, úgy véljük, hogy az Európai Bizottság által javasolt menetrendnek tartalmaznia kell olyan eszközöket, amelyek elősegítik, hogy az egészségügyi foglalkozások vonzóbbak legyenek a fiatalok számára, mégpedig oly módon, hogy ne csak egyre többen jelentkezzenek az ilyen képzésekre, hanem e szakmák gyakorlása is vonzó legyen szakmai és foglalkoztatási szempontból.

4.1.

Jelenleg a legmodernebb társadalmakban az egészségügyi rendszerek teljesítményének értékelése többek között olyan eszköznek tekinthető, melynek révén az egészségügyi szolgáltatók elszámoltathatóak a szolgáltatásokat igénybe vevők előtt, továbbá a jövő tervezésére szolgáló eszköznek is számít. A Tallinni Chartában meghatározott kötelezettségvállalások elmélyítése érdekében az EGSZB támogatja, hogy olyan eszközöket és módszereket bocsássanak a tagállamok rendelkezésére, amelyek lehetővé teszik az egészségügyi rendszerek egymáshoz való közelítését és a rendszerek belső és külső egyenlőtlenségeinek csökkentését.

4.2.

A betegbiztonság magában foglalja a betegeknek okozott károk minimalizálását, azaz az ellátásnak vagy az orvosi hibáknak tulajdonítható véletlenszerű sérülések elkerülését. A betegbiztonság elősegítése magában foglalja a kockázatok kezelését, az incidensek bejelentését, elemzését és nyomon követését, valamint az előfordulásuk veszélyének minimalizálására irányuló megoldások megvalósítását. Az EGSZB megismétli a „Javaslat tanácsi ajánlásra az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzését és ellenőrzését is magában foglaló betegbiztonságról” (9) tárgyában kidolgozott véleményében (10) tett ajánlásait, és kiterjeszti azokat a nem a fertőzésekkel összefüggő kockázatokra is, különös hangsúlyt helyezve a mellékhatások bejelentésének szükségességére és az azok kiküszöbölésére irányuló intézkedések meghozatalára. Erre kell irányulniuk a meghozandó intézkedéseknek.

4.3.

Úgy véljük, hogy a betegek egészségügyi ellátását oly módon kell koordinálni minden ellátási szint között, hogy az alapellátás szerepe fontosabb legyen az egészségügyi problémák felfedezésében és kezelésében. Egy fejlett és professzionális alapellátás jól kiépített hálózata révén közelebb lehet kerülni az egészségügyi problémákhoz, elkerülhetők a felesleges szakellátási intézkedések, és a kórházi ellátástól való nagyobb függőség elkerülésével csökkenhetnek az ellátási költségek. Az Európai Bizottságnak koordinációs szerepet kellene betöltenie a nemzeti tapasztalatok tagállamok közötti cseréje során.

4.4.

Az egészségügyben való foglalkoztatás aránya az Európai Unió országaiban lakó aktív keresők létszámához képest elég jelentős ahhoz, hogy az ilyen szakemberek hiányát egészségügyi problémának tekintsük. Az ilyen helyzetek elkerüléséhez az egészségügyi képzés tervezését, amely ugyan tagállami hatáskörbe tartozik, az Európai Uniónak nyomon kell követnie és elemeznie kell, hogy együttműködhessen a tagállamokkal a szakemberek olyan kritikus tömegének megtartása érdekében, amellyel biztosítható az egyre több egészségügyi ellátást igénylő lakosság ellátása. Az EGSZB úgy véli, hogy a szükséges képzési és egyetemi kapacitások kiépítéséhez pénzügyi segítséget is kell nyújtani.

4.5.

Az EGSZB szerint a magas színvonalú technikai és tudományos képzés elengedhetetlen ahhoz, hogy jól képzett egészségügyi szakemberekkel rendelkezhessünk, akik sikeresen kielégíthetik az uniós polgárok ellátási igényeit. Emellett úgy véljük, hogy a tagállamokban az egészségügyi dolgozók képzése során biztosítani kell és elő kell segíteni az etikai szempontok oktatását is.

4.6.

A gyógyszerkiadások az olyan elsődleges elemek egyikét jelentik, amelyek hatással vannak az egészségügyi szolgáltatások költségeire és fenntarthatóságára. A hatóanyagok felírása (a WHO által javasolt nemzetközi szabadnév) az egyik lehetőség, amellyel csökkenthetők a gyógyszerek költségei, amennyiben az említett elv alapján a hatóanyagokat írják fel, nem pedig a márkanevet. Az Európai Unióban vannak példák az ilyen típusú gyógyszerfelírásra, bizonyos egészségügyi szervezeteknél, amelyek más tagállamok számára példaként szolgálhatnak. Minden elfogadandó intézkedés esetében szem előtt kell azonban tartani az új gyógyszerekre irányuló kutatás és az ehhez szükséges finanszírozás szükségleteit.

4.7.

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottságnak a jelen vélemény tárgyát képező közleményben szereplő kijelentésével a 2011/24/EU irányelv (11) optimális végrehajtását illetően, úgy véli azonban, hogy nem ez az elsődleges probléma a polgároknak a nemzeti egészségügyi rendszereikhez való hozzáférése terén, és az irányelv legjobb végrehajtása sem javítaná hozzáférésüket. Úgy véljük, hogy a közleményben a hozzáférhetőség javításának elsősorban arra kell összpontosítania, hogy az egészségügyi ellátás egyre több lakosra kiterjedve egyetemessé váljon, a szolgáltatások lehető legszélesebb palettája álljon rendelkezésre elfogadható árakon, valamint elkerülhető legyen, hogy a térítési díjak akadályt jelentsenek a leginkább hátrányos helyzetű csoportok hozzáférése számára. A biztonságos és minőségi határokon átnyúló ellátás biztosítása nem garantálja, hogy a polgárok a származásuk szerinti országban megkapják az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

4.8.

Az orvosi kutatás és innováció olyan új egészségügyi technológiák megjelenéséhez vezet, amelyek választ adhatnak az orvostudomány előtt álló diagnosztikai és terápiás kihívásokra. Az ilyen technológiák magas ára és kívánt eredményessége hatékony értékelési rendszert tesz szükségessé. Az EGSZB igen fontosnak tartja, hogy az egészségügyi technológiák értékelésének európai hálózata (EUnetHTA) hozzáadott értéket biztosít a tagállami nemzeti és regionális ügynökségeknek azáltal, hogy kedvez a szinergiáknak és megkönnyíti értékeléseik terjesztését.

4.9.

Az információs technológiáknak a betegek kórtörténete terén való felhasználása olyan előrelépés, amelynek túl kell lépnie a saját egészségügyi központokon. A beteget kezelő valamennyi egészségügyi szakember számára hozzáférhető elektronikus kórtörténetet kell célul kitűzni, még ha ez jelenleg igen messze is van. Az Európai Uniónak olyan online egészségügyi információs rendszereket kellene támogatnia, amelyek megkönnyítik, hogy a polgárokat, bárhová is utaznak, elkísérje kórtörténetük. Az elektronikus kórtörténet nagyon hasznos eszköz a betegeknek, az adminisztráció számára azonban kihívást is jelent az olyan kompatibilis alkalmazások koordinálása saját egészségügyi rendszerükben, amelyek révén bármely egészségügyi szakember tartózkodási helytől függetlenül megismerheti az egyes polgárok egészségi problémáit. Óriási kihívás ez, de úgy véljük, hogy a cél elérése javulást fog hozni az európai polgárok egészségében.

4.10.

Az EGSZB kulcsfontosságúnak tartja, hogy a polgárok hozzáférhessenek a digitális egészségügyi információs rendszerekhez. Jó példa erre a nemzeti szabályozó hatóságok által jóváhagyott, humán felhasználásra szánt orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos információkhoz való hozzáférés. Az ilyen információknak érthetőnek, pontosnak, aktuálisnak és biztonságosnak kell lenniük, hogy a polgárok saját maguk kiegészíthessék velük az őket ellátó egészségügyi szakembertől kapott tájékoztatást.

4.11.

„Az Európai Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – E-egészségügyi cselekvési terv a 2012–2020 közötti időszakra – Innovatív egészségügyi ellátás a 21. században” (12) tárgyban kidolgozott véleményében (13) az EGSZB kifejthette álláspontját az e-egészségügyről. Ismételten hangsúlyozzuk e vélemény következő mondatát: „Az e-egészségügynek elő kell segítenie a betegek és a szakemberek közötti kölcsönös bizalom kialakulását, és el kell kerülnie a személytelenség kockázatát és a pszichológiai tényezők figyelmen kívül hagyását. Az e-egészségügy középpontjában az emberi aspektusnak kell állnia.” Ebben az értelemben összegzésként kijelentjük, hogy a polgárok állnak az egészségügyi rendszer középpontjában.

23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/54

1.1.1.

Az EGSZB szükségesnek ítéli és helyesli a gyógyszeres takarmányokra vonatkozó uniós szabályozás azon céllal történő naprakésszé tételét, hogy egységes feltételeket biztosítsanak a gyógyszeres takarmányok előállításához, forgalomba hozatalához és felhasználásához, és egyúttal védjék az állatok egészségét és jólétét, illetve megfeleljenek a fogyasztók elvárásainak.

1.1.2.

Az egészséges állatok tenyésztésére és a közegészség javítására szolgáló további eszközként az EGSZB támogatja a gyógyszeres takarmányok használatát.

1.1.3.

Az EGSZB üdvözli, hogy a nem élelmiszer-termelési célra tenyésztett állatoknak szánt gyógyszeres takarmányok előállítása, forgalomba hozatala és felhasználása is a rendelet hatálya alá tartozik, mivel ez alternatív módszert jelent a betegségek, különösen a krónikus betegségek kezelésére.

1.1.4.

Az EGSZB kéri, hogy a kevésbé jelentős fajok vagy az akvakultúra-termékek esetében, ahol gondot okoz az állatgyógyászati termékek rendelkezésre állása, engedélyezzék a gyógyszeres takarmányokhoz való hozzáférést, és minimalizálják az előállítás és a zökkenőmentes forgalmazás akadályait. Az EGSZB üdvözli továbbá az előre történő előállítás bevezetését annak érdekében, hogy jobban lehessen tervezni a gyártást, és minimalizálni lehessen az esetleges átvitelt. Így nem fordulhat elő, hogy gyógyszeres termékekből a lejárati idő miatt nem megfelelő készletek halmozódnak fel.

1.1.5.

Az EGSZB kéri, hogy a rendelet tulajdonítson nagyobb szerepet az állatorvosnak vagy más képzett és akkreditált szakembernek, aki ismeri a hatályos szabályokat és fel tudja állítani a helyes diagnózist, és elő tudja írni az egészség, a jólét és a közegészség szempontjából legmegfelelőbb gyógymódot.

1.1.6.

Az EGSZB úgy véli, hogy szakmája gyakorlása keretében csak állatorvos vagy más képzett és akkreditált szakember dönthet a kezelés szükséges időtartamáról, melynek meghatározásához nem elegendő egy merev jogszabály, mivel a fajok, fiziológiai állapotuk, a gyógyszerek beadási feltételei és a betegség súlyossága mind igen sokfélék.

1.1.7.

Az EGSZB tisztában van azzal, hogy a gyógyszeres takarmányok hatóanyaga átkerül a nem céltakarmányokba. Ezt az átvitelt az „ésszerűen elérhető legalacsonyabb szint” elvét követve kell meghatározni.

1.1.8.

Az EGSZB felhívja a figyelmet a különféle termelési rendszerekre, és létfontosságúnak tartja, hogy a hatóanyag-átkerülések meghatározásakor vegyék figyelembe az ágazatban alkalmazott technológiákat és azt, hogy ez ne járjon a baktériumok rezisztenssé válásának kockázatával.

1.1.9.

Az EGSZB szerint be kellene vezetni egy rendszert a fel nem használt vagy lejárt szavatosságú termékek integrált kezelésére az állatok egészségét, az emberi egészséget vagy a környezetet veszélyeztető kockázatok kezelése érdekében.

1.1.10.

Az EGSZB hangsúlyozza továbbá, hogy meg kell határozni a gyógyszeres takarmány megfelelő homogenitásának eléréséhez szükséges kritériumokat, például célértékeket.

1.1.11.

Az EGSZB szerint a vizsgált jogszabály-javaslat veszélyeztetheti az Unión belüli kereskedelmet, és úgy véli, hogy az ágazat versenyképességének javítása érdekében rugalmasabbá kellene tenni.

1.1.12.

Az EGSZB megjegyzi, hogy az állatorvosoknak vagy más képzett és akkreditált szakembereknek be kell tartaniuk azt a rájuk vonatkozó szabályt, hogy nem folytathatnak rutinszerűen megelőző kezelést antimikrobiális szerekkel, jóllehet ez a kezelés bizonyos körülmények között indokolt (akárcsak a humán gyógyászatban) az állatok egészsége és jóléte és végső soron a közegészség biztosítása érdekében.

1.1.13.

Az EGSZB úgy véli, hogy az antimikrobiális szerekkel végzett megelőző kezeléseket tagállami szinten értékelni kellene, figyelembe véve az egyes országok termelőrendszereinek sajátosságait és jellemzőit, az állatfajokat, az egészségügyi helyzetet, a gyógyszerek hozzáférhetőségét stb.

1.1.14.

Az EGSZB szükségesnek tartja, hogy a jogszabályjavaslat felsorolja a munkavállalók számára szükséges egyéni védőeszközöket, elkerülendő a gyártás során képződő porban lévő vegyi anyagoknak és azok belélegzése kockázatának való kitettségüket.

1.1.15.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a tagállamok dolgozzanak ki célzott képzési programokat a vegyi anyagoknak kitett munkavállalók számára.

1.1.16.

Az EGSZB úgy véli, hogy a rendeletnek meg kell hagyni a tagállamok számára azt a lehetőséget, hogy végrehajtási aktusokat dolgozzanak ki az adminisztratív terhek és bürokrácia elkerülésére a saját felhasználásra termelő kisvállalkozók esetében, a gyógyszeres takarmánnyal kapcsolatos biztonságra és higiéniára vonatkozó különös rendelkezések sérelme nélkül.

1.2.1.

Az állat-egészségügynek stratégiai jelentősége van az állatok egészségére és jólétére, a közegészségre és az élelmiszer-biztonságra, a környezetre és a vidéki gazdaságra gyakorolt hatása miatt. Ezért az engedélyezett állatgyógyászati készítmények rendelkezésre állása alapvető ahhoz, hogy az állatorvosoknak vagy képzett és akkreditált szakembereknek elégséges eszközök álljanak a rendelkezésére az állatbetegségek figyelésére, megelőzésére és kezelésére.

1.2.2.

Más állatgyógyászati készítményekhez hasonlóan antibiotikumokra is szükség van az állatok bakteriális fertőzéseinek leküzdéséhez. Az EGSZB úgy véli, hogy a biztonságos és hatásos antibiotikumokhoz való hozzáférés az állatorvosok eszköztárának egyik eleme az állatok egészsége és jóléte, valamint a közegészség fenntartásához, illetve helyreállításához.

1.2.3.

Ezért az EGSZB üdvözli a naprakész és arányos jogszabálycsomag kidolgozását célzó jogszabályjavaslat célkitűzését: az állatgyógyászati készítmények hozzáférhetőségét, mely végső soron az állatok egészségének és a közegészség védelmét, valamint az élelmiszer-biztonság és a környezet megóvását célozza.

1.2.4.

Az állatgyógyászati készítmények piaca bizonyos sajátosságokból és jellegzetességekből adódóan eltér az emberi felhasználásra szánt gyógyszerekétől, ezért az EGSZB nagyon helyesli, hogy a jogszabályjavaslat kizárólag az állatgyógyászati készítményekkel foglalkozik. Ezért bár az elveknek következetesnek kell lenniük, alkalmazásuk módját teljes egészében az ágazati feltételekhez kell igazítani.

1.2.5.

Az EGSZB úgy véli, hogy a hatályos jogszabály jelentős adminisztratív terhet ró az ágazatra, ami kedvezőtlenül hat a szükséges innovációra; ezért kedvezően fogadja az egyszerűsített szabályok bevezetését az engedélyezési eljárások, az utólagos ellenőrzés, a forgalombahozatali engedélyek módosítása stb. kapcsán, melyek célja az adminisztratív terhek csökkentése. A javaslatnak mindemellett vannak javításra szoruló területei.

2.1.1.

A javaslat meghatározza a gyógyszeres takarmányok előállítására, forgalomba hozatalára és felhasználására vonatkozó uniós követelményeket.

2.1.2.

Ehhez megadja az alkalmazandó fogalommeghatározásokat, melyek közül ki kell emelni az alábbiakat:

2.1.3.

Az EGSZB üdvözli, hogy a gyógyszeres takarmány a 767/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a takarmánykeverékekről szóló 183/2005/EK bizottsági rendelet értelmében takarmánykeveréknek minősül.

2.1.4.

A gyógyszeres takarmányok köre így kibővül a nem élelmiszer-előállítási céllal tartott állatfajok, például házi kedvencek számára készített takarmányokkal.

2.1.5.

A jogszabályjavaslat támogatja a gyógyszeres takarmányok használatát, mivel azok megfelelő és hasznos eszközt jelentenek az állat- és közegészségügy biztosításában. Emellett jelzi, hogy egyes, Európában igen versenyképes termelőrendszerek szempontjából nagyon hasznosak.

2.1.6.

Az EU-ban folytatott állattenyésztés és az egyes tagállamok különböző termelési rendszerei fontos szerepet játszanak, ezért el kell látni őket az ágazat versenyképességét javító eszközökkel, például gyógyszeres takarmányokkal.

2.1.7.

A vizsgált rendelet mellékletei felsorolják az ahhoz szükséges követelményeket, hogy a gyárak biztonságos, homogén gyógyszeres takarmányokat állítsanak elő, és biztosítsák, hogy a keresztszennyeződés minimális mértékű legyen.

2.1.8.

A jogszabályjavaslat szükségesnek tartja, hogy a rendeletben foglalt jogszabályi követelményeknek az EU-ba importált gyógyszeres takarmányok is feleljenek meg.

2.1.9.

A rendeletjavaslat azt is leszögezi, hogy a gyógyszeres takarmányokat engedélyezett állatgyógyászati készítmények felhasználásával kell előállítani, és valamennyi felhasznált vegyület kompatibilitását biztosítani kell a termék biztonsága és hatásossága érdekében.

2.2.1.

A jogszabályjavaslat az állatgyógyászati készítmények forgalomba hozatalával kapcsolatban mind az adatszolgáltatási követelményekre, mind az engedélyezési eljárásokra vonatkozik. Hasonlóképpen kiterjed a csomagolásra és a címkézésre, a forgalmazásra és a piaci biztonsági ellenőrzésre (farmakovigilancia), valamint az állatgyógyászati készítmények ellenőrzésével és felhasználásával kapcsolatos kérdésekre is.

2.2.2.

A javaslat újdonsága, hogy kibővíti a központi engedélyezési eljárást úgy, hogy bármely állatgyógyászati készítményre vonatkozóan be lehet nyújtani kérelmeket. Ugyanakkor a felesleges adminisztratív és pénzügyi terhek elkerülése érdekében az engedélyezési kérelmeket csak egyszer kell elbírálni.

2.2.3.

A javaslat jelentősen leegyszerűsíti a szabályokat: a címkén és a csomagoláson kevesebb kötelező információt kell feltüntetni, és engedélyezi harmonizált piktogramok és rövidítések használatát.

2.2.4.

Foglalkozik a forgalombahozatali engedély iránti kérelem vagy az engedély módosítása iránti kérelem kapcsán benyújtandó műszaki dokumentációra vonatkozó oltalmi időszak kérdésével is, és a korlátozott piacok és az új antibiotikumok esetében kiterjeszti az oltalmi időszakot.

2.2.5.

Felhatalmazza az Európai Bizottságot, hogy követelményeket határozzon meg egyes állatgyógyászati antibiotikumok betiltására vagy korlátozására vonatkozóan.

2.2.6.

Az állatgyógyászati készítményeket a humán gyógyszerekhez hasonlóan forgalomba hozatal előtt engedélyeztetni kell. Ehhez ellenőrzés céljából adatokat kell szolgáltatni a gyártás minőségéről, a biztonságról (az állatokra, a felhasználókra és a környezetre nézve) és a klinikai hatásról. Ezenkívül az élelmiszer-termelési céllal tartott állatok kezelésére vonatkozóan a fogyasztók biztonságát garantáló adatokat is be kell nyújtani.

2.2.7.

Az állatgyógyászati készítmény forgalombahozatali engedélyének megadásával kapcsolatos négy eljárást (központosított eljárás, decentralizált eljárás, kölcsönös elismerési eljárás és nemzeti eljárás) néhány módosítással fenntartják. A rendelet meghatározza továbbá a forgalombahozatali engedélyekben foglaltak módosításának rendszerét, ami figyelembe veszi a kapcsolódó kockázatokat is. Hasonlóképpen bevezeti a kockázatalapú farmakovigilanciai megközelítést, továbbá eljárást vezet be a készítmények jellemzői összefoglalójának összehangolására.

2.2.8.

Követelményeket állít fel a homeopátiás állatgyógyászati készítményekre vonatkozóan, csakúgy mint többek közt a gyártással, a forgalmazással és a felhasználással kapcsolatos kérdésekre vonatkozóan.

3.1.1.

Az EGSZB támogatja a rendeletjavaslatot, valamint az Európai Bizottság arra irányuló szándékát, hogy minden tagállamban harmonizálják a gyógyszeres takarmányokra vonatkozó követelményeket.

3.1.2.

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy nem szabad olyan szigorú gyártási követelményeket meghatározni, amelyeket a takarmányüzemeknek nehéz volna teljesíteni. A keresztszennyeződés valós probléma az ágazatban, és helytelen lenne műszakilag megvalósíthatatlan szabályokat meghatározni, amelyek nincsenek arányban az állat-egészségügyi kockázattal.

3.1.3.

Az EGSZB úgy véli, hogy az állattenyésztés fontos helyet foglal el az Unió mezőgazdaságában, és ezért megfelelő eszközöket kell biztosítani az állattenyésztők és a takarmánygyártók számára a magas szintű piaci versenyképesség elérése érdekében. A gyógyszeres takarmányok felhasználását és gyártását szabályozni kell, de a szabályokat hozzá kell igazítani az ágazatban használatos aktuális technológiákhoz.

3.1.4.

Az Európai Bizottság hatásvizsgálata szerint a gyógyszeres takarmányokra vonatkozó jogszabályok kedvező hatással lesznek a gyógyszeres takarmányokat gyártó ágazat jövedelmezőségére és gazdasági növekedésére, figyelembe véve az állatgyógyászati készítményekkel kapcsolatos innovatív alkalmazásokat is.

3.1.5.

Fontos, hogy az Európai Bizottság szakértelme és az ágazatban alkalmazott legjobb gyártási technológiák alapján, valamint az ésszerűen elérhető legalacsonyabb szint elvét követve átviteli határértékeket határozzanak meg a gyógyszeres takarmányokra vonatkozóan.

3.1.6.

Az EGSZB megjegyzi, hogy a jogszabályban megnevezett egyes termelési szereplőknek, például a mobil keverés végző takarmány-előállító vállalkozóknak a magas átviteli szintek elkerülése érdekében meg kell felelniük az élelmiszer-biztonság és a gyógyszeres takarmányok homogenitása elveinek, és ezért fokozottan ellenőrizniük kell az átviteli szinteket.

3.1.7.

Az EGSZB fontosnak tartja, hogy a vizsgált rendeletben foglalt követelmények ne akadályozzák az Unión belüli kereskedelmet, amelyet dinamikussá kell tenni.

3.1.8.

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az egyes tagállamokban vannak olyan, kevésbé jelentős fajok, melyek kezelési lehetőségei jelenleg korlátozottak. Ezt a problémát nem szabad súlyosbítani azzal, hogy az e fajoknak szánt gyógyszeres takarmányok előre történő előállítására vonatkozóan további követelményeket írnak elő.

3.2.1.

Az EGSZB úgy véli, hogy az állatgyógyászati készítmények engedélyezési eljárásait úgy kell meghatározni, hogy az e készítményeket engedélyezni kívánó tagállamokban ez ne késleltesse feleslegesen a tényleges forgalomba hozatalt, ugyanakkor elősegítsék az illetékes hatóságok között felmerülő nézeteltérések gyors rendezését.

3.2.2.

Az EGSZB úgy véli, hogy a szabályozási keretnek elő kell mozdítania a kutatást, a technológiai fejlesztést és az innovációt az állatgyógyászati készítmények területén, lehetővé téve az Európában létező különféle fajok egészségügyi igényeinek kielégítését és a gyártási modellek előtt álló kihívások megválaszolását.

3.2.3.

Az idők során egyre nyilvánvalóbbá vált az az probléma, hogy egyes, úgynevezett kevésbé jelentős állatfajok részére nem állnak rendelkezésre állatgyógyászati készítmények, más fajok esetében, melyeknél a készítmények felhasználása kismértékű, holott Európában fontos társadalmi-gazdasági szerepet játszanak, a konkrét iránymutatások hiányoznak.

3.2.4.

Ennek ismeretében olyan európai szintű politikára van szükség, amellyel elősegíthető az állatgyógyászati készítmények valódi rendelkezésre állása mind a kevésbé jelentős fajoknak szánt, mind a kismértékben felhasznált szerek esetében, garantálva e készítmények minőségét, biztonságosságát és hatásosságát, ugyanakkor biztosítva, hogy fejlesztésük gazdaságos legyen az állat-egészségügyi ágazat vállalatai számára.

3.2.5.

Az EGSZB üdvözli a címkézési követelmények egyszerűsítésére, az állat-egészségügyi farmakovigilanciára, az engedélyezési feltételek módosítására és a forgalombahozatali engedély határozatlan időre történő megadására vonatkozó intézkedéseket, melyek mind az adminisztratív terhek csökkentését célozzák.

3.2.6.

Az EGSZB egyetért a kérelmek benyújtására szolgáló elektronikus rendszer bevezetésével, valamint az európai központi adatbázis elképzelésével, amely elősegíti az információcserét az ágazat és a hivatalok között, ami pozitív hatással lesz az adminisztratív terhek csökkentésére.

3.2.7.

Hasonlóképpen az állat-egészségügyi farmakovigilancia-rendszer működését javító intézkedések is kedvező hatást gyakorolnak majd az adminisztratív terhek csökkentésére, biztosítva ugyanakkor a gyógyszerbiztonságot, ezért az EGSZB igen alkalmasnak tartja a kockázatalapú megközelítést.

3.2.8.

A jogszabály felülvizsgálatának egyik célja az, hogy javítsa az egységes piac működését. Ezt úgy kell elérni, hogy ne veszélyeztessen más célokat, például az adminisztratív terhek csökkentését, valamint a gyógyszerek hozzáférhetőségének javítását. E célkitűzések teljesítése érdekében a készítmények jellemzői összefoglalójának összehangolására vonatkozó eljárásnak hatékonynak kellene lennie, és meg kellene felelnie az arányosság és a kölcsönös elismerés elvének.

3.2.9.

Az új szabályozási keretnek ösztönöznie kellene az új gyógyszerekkel és különösen az antibiotikumokkal kapcsolatos innovációt és fejlesztést, ezért a kiszámíthatóságot biztosító és tudományosan megalapozott szabályozási keretre van szükség, mindig figyelembe véve az „elővigyázatosság elvét”.

3.2.10.

A jogalkotási javaslatnak a célgyógyszer hiánya esetén az EU-ban bejegyzett állatgyógyászati készítmények használatát kellene ösztönöznie, nem pedig az emberi felhasználásra engedélyezett gyógyszereket. Az állatgyógyászati készítmények biztonságossága és hatásossága gyakorlati bizonyítékokon alapul. Ennek az opciónak jelentős előnye van az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek használatával szemben, amelyek biztonságossága és hatásossága állatok esetében nem bizonyított. Ezenfelül ez a szempont különösen fontos az antimikrobiális rezisztencia kapcsán, mivel a javaslat gyógyszerhiány esetén első lehetőségként engedélyezi az emberi felhasználásra szánt antibiotikumok használatát.

4.1.1.

A „Fogalommeghatározások” c. 2. cikkben tisztázni kellene a dokumentumban használt alábbi fogalmakat: „hatóanyag”, „nem céltakarmány”, „mobil keverést végző takarmány-előállító vállalkozó”, „üzemi keverést végző takarmány-előállító vállalkozó”. Ezek fontosak a jogszabályok kidolgozása szempontjából. Figyelmet kell fordítani továbbá arra, hogy a terminológia kellően pontos legyen ahhoz, hogy ne legyen ellentétes a már létező és a nemzeti jogszabályokban szereplő elnevezésekkel.

4.1.2.

Ésszerűbb érvényességi időt kell szabni az állatorvosi vényekhez annak érdekében, hogy a kezelés ne veszélyeztesse az állatok biztonságát. Ezért azt három hétről megfelelően hosszú időtartamra kellene növelni.

4.1.3.

Az állatorvosnak vagy más képzett és akkreditált szakembernek munkája során meg kell adnia a kezelés időtartamát, a megfelelő mennyiségeket, várakozási időt stb., a készítmény jellemzőiről szóló tájékoztatón szereplő adatokat véve alapul. Ezek az utasítások a hatósági állatorvos által kibocsátott, gyógyszeres takarmányokra vonatkozó vények részét képezik. Az állattenyésztőnek követnie kell ezeket az utasításokat, összevetve azokat a készítmény jellemzőiről szóló tájékoztatóban szereplő információkkal. Eltérés esetén a gyártó mentesülne a felelősség alól. Az állatok kezelése az állatorvos felelőssége, aki ismeri az almot, és felelős annak állapotáért. Ha az állattenyésztőt arra köteleznék, hogy szigorúan kövesse a készítmény jellemzőiről szóló tájékoztatóban foglaltakat, az valójában azt jelentené, hogy ő vállalná az állatorvos kötelezettségeit és felelősségét.

4.1.4.

Helyénvaló megengedni az antimikrobiális készítmények megelőzési célú használatát, de csak abban az esetben, ha feltétlenül szükséges és indokolt. A rutinszerű megelőzési célú felhasználás semmilyen körülmények között nem engedhető meg, és ösztönözni kell a helyes higiéniai és felhasználási gyakorlatokat.

4.1.5.

Az EGSZB kéri, hogy a rendeletben jelezzék, mely jogszabályokra hivatkozva vezetnek be vízre és a vízvezetékek anyagára vonatkozó minőségi előírásokat. A címkék esetében engedélyezett eltérések tekintetében fontos, hogy ne tegyenek különbséget a termékek között, mivel ezeknek mind ugyanazon követelményeket tartalmazó engedélyezési eljáráson kell átesniük, mindenféle különbségtétel nélkül.

4.1.6.

Az, hogy eltérések vannak a címkézésben, technikai vagy analitikai hibából (az elemzési módszer és a hatóanyag típusa és tartalma miatti mérési bizonytalanságból) ered, ami az antimikrobiális és nem antimikrobiális takarmányok esetében is előfordul. Ezenkívül az antimikrobiálisanyag-tartalmat kimutató analitikai módszerek a takarmányok esetében többet hibáznak, mint más anyagok esetében, ami azt jelzi, hogy kevésbé reprodukálhatók, így nem indokolt, hogy ilyen kismértékű eltérést engedélyezzenek.

4.1.7.

Az EGSZB nagyra értékeli továbbá, hogy a készítmények homogenitása már az engedélyezésük céljából végzett vizsgálatok keretében biztosított.

4.1.8.

Az a követelmény, hogy az állatgyógyászati készítmény napi bevitelét tartalmazó gyógyszeres takarmányt legalább 50 %-ban bele kell keverni a napi takarmányadagba, a gyakorlatban nehezen teljesíthető, és a következőképpen egészítendő ki: „az állatgyógyászati készítmény napi bevitelét tartalmazó gyógyszeres takarmánynak legalább 50 %-ban meg kell felelnie a teljes értékű takarmányból vagy kiegészítő takarmányból (szárazanyag) álló napi takarmányadagnak”.

4.2.1.

Az, hogy hat hónapot kell várni a nemzeti eljárás és a kölcsönös elismerés iránti kérelem benyújtása között, problémákat okozhat, ha súlyos állat-egészségügyi vagy közegészségügyi helyzet áll elő. Ezért lehetővé kellene tenni, hogy kivételes körülmények között eltérjenek e legalább 6 hónapos időszaktól. Mindemellett, az eljárásbeli késedelmek elkerülése érdekében ki kellene tűzni egy határidőt a decentralizált és a kölcsönös elismerési eljárások érintett tagállam általi lebonyolítására.

4.2.2.

Az állatgyógyászati készítmények fejlesztését minden állatfajra vonatkozóan támogatni kellene a beruházás és az innováció védelmének kiterjesztésével, nemcsak a kevésbé jelentős fajok, hanem az összes faj esetében. Ezért ajánlatos volna minden faj esetében meghosszabbítani az adatvédelmi időszakot, akkor is, ha az engedélyt egy több fajból álló csoportra terjesztik ki.

4.2.3.

A különböző állatfajok és betegségek esetében eltérő alkalmazási módok szükségesek, ez pedig különböző gyógyszer-adagolási formákat (pl. folyékony, szilárd, gél, injekció stb.) igényel. Egy adott adagolási forma megváltoztatása a termék szinte teljes újrafejlesztését szükségessé teszi, ezért ezeknek a beruházásoknak védelmet kellene biztosítani.

4.2.4.

Rugalmasabbá kellene tenni az elsődleges és külső csomagolás címkézésére vonatkozó követelményeket, a kötelező információkat kiegészítve egyéb, nem kötelező információkkal, amelyek érdekelhetik a célközönséget.

4.2.5.

Az elektronikus eszközök használatából származó előnyök csak akkor érhetők el, ha valamennyi tagállamban egységes, harmonizált eljárást alkalmaznak, amely minden eljárásra vonatkozóan ugyanazt a formátumot használja.

4.2.6.

A készítmény jellemzői összefoglalójának harmonizálását célzó eljárásának tisztán adminisztratív jellegűnek kell lennie, elkerülve a hosszú évek óta a piacon lévő, biztonságosságukat és hatásosságukat már bizonyított termékek újraértékelését, és ezáltal a felesleges munkaterhet.

4.2.7.

A javasolt jogszabály negatív hatással lehet az új állatgyógyászati antibiotikumok fejlesztésére, mivel nem biztosít olyan kiszámítható, stabil és átlátható piacot, amely ösztönözné a vállalatokat.

4.2.8.

Tanácsos volna kialakítani egy rangsorolási rendszert arra vonatkozóan, hogy a célgyógyszer hiánya esetén milyen gyógyszereket használjanak, előnyben részesítve az EU-ban bejegyzett állatgyógyászati készítmények használatát, az emberi felhasználásra szánt gyógyszereket pedig kizárólag arra az esetre korlátozva, ha az állatgyógyászatban nincs alternatív megoldás.

23.7.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 242/61

1.1.

Az EGSZB tudomásul veszi az európai bizottsági közleményre irányuló javaslatot, amely amellett szól, hogy az EU-ban egy prosperáló adatközpontú gazdaság, azaz információs technológiát alkalmazó digitális gazdaság jöjjön létre. Az erre szolgáló összehangolt cselekvési tervnek hozzá kell járulnia az európai digitális menetrend céljainak megvalósításához. Az EGSZB felhívja a figyelmet egy részletes cselekvési terv kidolgozásának szükségességére.

1.2.

E tervek megvalósításában fontos szerepet játszik a Horizont 2020 uniós program, csakúgy mint a kutatás, a fejlesztés és a végrehajtás finanszírozására irányuló nemzeti programok, illetve a vállalkozások ösztönzése és az ágazati innováció.

1.3.

Az EGSZB kiemeli, hogy az információs technológiának a társadalmi és gazdasági élet, illetve a kultúra és az oktatás minden területére történő kiterjesztésével óriási fejlődési lehetőségek nyílnak. Ezek az ikt-nek köszönhető fejlődési lehetőségek nemcsak az európai vállalatokat és nagy cégeket érintik, hanem az innovatív vállalkozásokat: a kis-, közép- és mikrovállalkozásokat is.

1.4.

E lehetőségek maradéktalan kihasználása érdekében támogatni kell az információs technológiával összefüggő kutatást és fejlesztést mind a műszaki, mind pedig a társadalmi és gazdasági tudományágakban. Az Európai Bizottságnak és az uniós tagállamoknak ki kell dolgozniuk azokat a hatékony finanszírozási mechanizmusokat, amelyek biztosítják a kutatás közforrásokon keresztüli támogatását, egyúttal pedig azokat a kezdeményezéseket is, amelyek e kutatás magánforrásokból való finanszírozására irányulnak. Az EGSZB sajnálattal fogadja, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében a digitális infrastruktúra finanszírozására előirányzott források jelentősen csökkennek, és határozottan ajánlja a megfelelő következtetések levonását. Ebben az összefüggésben üdvözlendő szakpolitikai válasz a Jean-Claude Juncker EB-elnök által 2014 decemberében előterjesztett új beruházási terv, amely további köz- és magánberuházások formájában legalább 315 milliárd eurót kíván biztosítani az olyan kulcsfontosságú területeken, mint a digitális infrastruktúra.

1.5.

Annak érdekében, hogy az adatközpontú gazdaság zökkenőmentesen fejlődjön, gondoskodni kell a megfelelő jogi keretekről, a személyes adatok védelmének és az információk biztonságának stratégiáiról és eszközeiről, illetve az európai kiberbiztonsági stratégia végrehajtásáról. Az információvédelem és -biztonság erősíti a fogyasztók bizalmát, ahogy a vállalkozások számára is biztosabbá teszi a gazdasági tevékenységet.

1.6.

Az EGSZB kiemeli, hogy az adatvédelem és az információbiztonság területén együttműködésre van szükség egyrészt a nemzeti és közösségi szintű igazgatás, másrészt az elektronikus hírközlést szabályozó szervek és a fogyasztóvédelmi és versenyhatóságok között.

1.7.

Az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy támogasson minden olyan intézkedést, amely az európai digitális menetrend céljainak megvalósítását szolgálja, mivel ezek az intézkedések alapozzák meg az adatközpontú gazdaságot, többek között a gyors szélessávú infrastruktúra, illetve a nyilvánosan hozzáférhető, kölcsönösen átjárható és megbízható felhőalapú szolgáltatások kiépítését, az óriási méretű adathalmazok (big data) feldolgozását, a dolgok internetét (IoT) és az új generációs elektronikus távközlési hálózatokat (NGN), köztük a fejlesztés alatt álló 5G és az utána következő technológiákat.

1.8.

A feltörekvő digitális technológiák nemcsak a gazdaságban, de a társadalmi és kulturális élet minden területén új értékeket teremtenek. Ezért egészségügyi, gazdasági és oktatási szempontból nagyon fontos, hogy a digitális képességeket az egész társadalomban fejlesszék, az időseket, valamint a társadalmi, gazdasági és kulturális kirekesztettség által fenyegetett személyeket is ideértve. Korszerű tananyagok és oktatási módszerek széles körű bevezetése szükséges, különösen azért, hogy a munkavállalók felkészülhessenek az átképzésekre és az új készségek elsajátítására.

1.9.

A közigazgatásnak a következő években meg kell tanulnia a digitális adatok és az elektronikus kommunikációs csatornák optimális felhasználását, aminek köszönhetően hatékonyabbá válhat, szorosabban együttműködhet a polgárokkal és hasznosíthatja aktív szerepvállalásukat. E szerepvállaláshoz nélkülözhetetlenek a megfelelően kialakított közszolgáltatások és a nyílt digitalizált adatok, a gazdaság és az igazgatás valamennyi területén. Az EGSZB digitális jártasságuk javítása érdekében a közigazgatásban dolgozók széles körű képzését ajánlja, ideértve a fejlett szolgáltatások létrehozásához, illetve a szakértők és szakemberek szolgáltatásainak megrendeléséhez és felhasználásához szükséges képességek megszerzését.

1.10.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a közigazgatás tegye lehetővé a nyilvános információk újrafelhasználását, mégpedig – a megfelelő elővigyázatosság mellett – nyílt digitalizált adatok formájában lehetővé téve az ezekhez való hozzáférést. A nyilvános információk újrafelhasználásának lehetősége különösen az európai kis- és középvállalkozások számára fontos.

2.1.

Az adatközpontú gazdaság és általánosságban a digitális gazdaság az Európai Unió országai számára gazdaságilag stratégiai jelentőségű terület. Napjainkban a digitális adatok képezik minden tevékenység alapját a gazdaságban, a közigazgatásban, a kultúrában, a szociális ellátásban és az egészségügyben egyaránt. Ha ezeket az adatokat innovatív módon alkalmazzuk, számottevően növelhetjük az uniós gazdaság termelékenységét.

2.2.

Az – eredetileg is digitális vagy más adatformátumok digitalizálásával létrehozott – digitális adatok elterjedtségének, illetve egyszerű elküldhetőségüknek és feldolgozhatóságuknak köszönhetően ezeket az adatokat immár a társadalom és a gazdaság új és rendkívül értékes természetes erőforrásának tekinthetjük.

2.3.

Digitális adatokat napjainkban már a gazdasági és társadalmi élet minden területén gyártanak, gyűjtenek és feldolgoznak. Egyre több innovatív cég működik, melyekben az üzleti tevékenység alapját és legfontosabb tárgyát is a digitális adatok képezik. Az adatközpontú gazdaságban különösen értékesek a térbeli és földrajzi helymeghatározási adatok.

2.4.

Az informatikai piac leggyorsabban fejlődő ágazatát az óriási méretű adathalmazok (big data) jelentik. Az IDC tanulmánya szerint ez az ágazat 2012 és 2017 között évente átlagosan mintegy 27 %-kal növekszik (hatszor olyan gyorsan, mint az ikt-piac egésze), és ennek köszönhetően az óriási méretű adathalmazokhoz kötődő technológiák és szolgáltatások nemzetközi piacának értéke 2017-ben elérheti a 23,7 milliárd eurót. Igen gyors növekedés várható a felhőalapú szolgáltatások terén is.

2.5.

A dolgok internetével (IoT) kapcsolatos megoldások és alkalmazások fejlődését tekintve – többek között az intelligens városi infrastruktúrákban – valószínű, hogy a következő években rendkívüli mértékben növekednek a dolgok internetének fejlesztéséből adódó adatok. Több kutatóintézet azt jelzi, hogy 2020-ra a dolgok internetéhez köthető smart object típusú, azaz intelligens eszközök száma világszerte a 26 milliárdot is elérheti, ez a szám pedig többszörösen meghaladja az internetkapcsolattal bíró számítógépek számát. Fontos, hogy mind az üzleti szféra, mind a közigazgatás megtanulja kezelni – és kreatívan a saját javára fordítani – az adatmennyiség ilyen elképesztő méretű növekedését.

2.6.

Rendkívül fontos, hogy az uniós országok gazdasága ki tudja használni az óriási méretű adathalmazokkal és a dolgok internetével összefüggő hatalmas gazdasági potenciált, ideértve az ezeken a területeken megoldásokat kínáló innovatív cégeket, valamint az uniós gazdaság minden más ágazatában tevékenykedő vállalatokat, amelyek saját tevékenységi területükön alkalmazzák ezeket.

2.7.

Az európai bizottsági közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy kedvező környezetet kell teremteni a felhőalapú számítástechnika, a nagyteljesítményű számítástechnikai (HPC) infrastruktúra és az ilyen megoldásokat alkalmazó platformok és szolgáltatások fejlesztéséhez. Az Európai Bizottság becslése (1) szerint a felhőalapú szolgáltatások 2,5 millió új munkahelyet teremthetnek Európában, az uniós tagállamok GDP-jét pedig 160 milliárd euróval növelhetik 2020-ig.

2.8.

Az Európai Bizottság szerint hasonlóan fontos tényező az adathalmazok elemzésén alapuló innováció (DDI), vagyis az, hogy a vállalkozások és a közigazgatás képes legyen kreatívan felhasználni az adatok mélyreható elemzéséből származó információkat, köztük az újrafelhasználáshoz rendelkezésre bocsátott nyilvános információkat. Az adatok nyilvánossá tétele és az újrafelhasználásra való hozzáférhetőségük biztosítása évente kb. 40 milliárd euró gazdasági hasznot jelenthet az uniós tagállamoknak, a közigazgatási információknak az EU-27 gazdaságában való alkalmazásából és használatából eredő teljes, közvetett és közvetlen gazdasági előnyök pedig becslések szerint elérhetik az évi 140 milliárd eurót (2).

2.9.

Az Európai Bizottság kiemeli, hogy ehhez jól képzett szakemberekre, a nyílt adatok széles körű alkalmazására és – az adatok tulajdonjoga, védelme és rendelkezésre bocsátása tekintetében – megfelelő jogi keret létrehozására lesz szükség.

2.10.

E tervek megvalósításában fontos szerepet játszik a Horizont 2020 uniós program, csakúgy mint a kutatás és fejlesztés finanszírozására irányuló nemzeti programok, illetve a vállalkozások ösztönzése és az ágazati innováció.

2.11.

Az Európai Bizottság különféle eszközökkel támogatja majd a digitális vállalkozásokat Európában, többek között úgy, hogy előmozdítja az adatokhoz való nyílt hozzáférést, megkönnyíti a felhőalapú számítástechnikához való hozzáférést, és támogatja a helyi adatinkubátorok közötti kapcsolatokat és együttműködést, ahogy a digitális jártasság és kompetencia fejlesztését is, például a digitális munkahelyekkel foglalkozó nagykoalíció keretében.

3.1.

Az EGSZB elfogadja és általánosságban támogatja a prosperáló adatközpontú gazdaságnak az európai bizottsági közleményben javasolt jellemzőit. A közleményben foglaltaknak megfelelően az adatok elemzése jobb eredményekhez, eljárásokhoz és döntésekhez vezet, ami ösztönzi az innovációt és az új megoldások kidolgozását, ugyanakkor pedig lehetővé teszi a trendek előrevetítését és a jövőbeli eseményekre való felkészülést. Az EGSZB felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a közlemény nem fogalmazza meg világosan, hogy az Európai Bizottság milyen stratégiára alapozva építené fel ezt a típusú gazdaságot az EU-n belül.

3.2.

Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy a közleményben a tág értelemben vett infrastruktúra kiépítéséhez javasolt egyes tevékenységek nélkülözhetetlenek az adatközpontú gazdasághoz, különös tekintettel az alábbiakra: