23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/1

1.1

Az Európai Bizottság a rugalmas biztonságot „a rugalmasságot és a biztonságot a munkaerőpiacon egyidejűleg javítani kívánó integrált stratégiaként” írja le. A vita alapjául szolgáló dokumentumban az EGSZB kiemeli a rugalmas biztonság bizonyos aspektusait, amelyeket a válság időszakában kiemelten hasznosnak tekint abból a szempontból, hogy a lehető legnagyobb számú munkavállaló számára lehetővé teszik munkahelyük megtartását, valamint a munkaerő-piacon kívül rekedt személyeknek a legjobb lehetőségeket biztosítják a mielőbbi elhelyezkedésre. A munkaadóknak és a munkavállalóknak együtt kell működniük a szociális párbeszéd keretében annak biztosítására, hogy a lehető legnagyobb számú munkavállaló tudjon a munkaerőpiacon maradni.

1.2

A mély válság és a munkanélküliség jelentős növekedésének időszakában még inkább szükség van arra, hogy a rugalmas biztonságot ne olyan intézkedések összességének tekintsük, amelyek megkönnyítik a jelenleg alkalmazott munkavállalók elbocsátását, vagy megingatják általában a szociális védelmet, illetve különösképpen a munkanélküliek szociális védelmét. Az EGSZB úgy véli, hogy a (tágabb értelemben vett) biztonsággal kapcsolatos aspektusokat megerősítő intézkedéseket, melyek a rugalmas biztonsághoz tartoznak, kiemelt figyelemmel kellene kezelni.

1.3

Az EGSZB előző véleményeiben már hangsúlyozta a rugalmas biztonság belső dimenziójának hatását. A válság kiemeli a rugalmas biztonság belső dimenziójára vonatkozó intézkedések jelentőségét, amelyek lehetővé teszik a vállalatok számára a megrendelések hirtelen csökkenéséhez való alkalmazkodást anélkül, hogy a munkavállalókat el kellene bocsátaniuk. Azok a vállalatok, amelyek rendelkeznek a szociális partnerek által elfogadott munkaidőszámlás rendszerrel, egyértelműen gyorsabban képesek reagálni a válság következtében kialakult új piaci helyzetre, mint azok, amelyek nem rendelkeznek ilyen eszközzel. A válságból levonható egyik legnyilvánvalóbb tanulság az, hogy a szociális partnereknek ösztönözniük kell a munkaidőszámlás rendszereket és a munkaidő-szervezést. Az EGSZB úgy véli, hogy ezeket az eszközöket minél vonzóbbá kell tenni a vállalatok és az alkalmazottak részére.

1.4

A rugalmas biztonság csak akkor működhet, ha a munkavállalók jó szakképzettséggel rendelkeznek. Az új készségek és az új munkahelyek megteremtése között szoros a kapcsolat. A vállalatoknak messzemenőkig érdekükben áll, hogy befektessenek alkalmazottaik folyamatos továbbképzésébe. A munkavállalónak pedig saját felelőssége, hogy folyamatosan tovább képezze magát. Remélhetőleg a 2010 utáni lisszaboni stratégia válaszokat fog majd adni ezekre a problémákra.

1.5

A válság rávilágít a szociális párbeszéd fontosságára. A legutóbbi hónapokban bebizonyosodott, hogy a szociális partnerek milyen nagy mértékben vállaltak szerepet abban, hogy közös megoldást találjanak a sürgető problémákra. Az EGSZB azt javasolja az Európai Tanács svéd elnökségének és az Európai Bizottságnak, hogy hozzon létre internetes platformot, melynek célja a tapasztalatcsere ösztönzése a szociális partnerek kezdeményezéseinek keretében, figyelembe véve a nemzeti, regionális és helyi szintű különbségeket.

1.6

Európai szinten a szociális partnerek jelenleg önálló keretszerződésről tárgyalnak a társadalmi integrációnak kedvező munkaerőpiacok tekintetében. Az EGSZB úgy véli, hogy egy jövőbeni szerződés valódi hozzáadott értéket teremt a legsérülékenyebb személyek újbóli munkába állásának elősegítéséhez, akik a válság idején veszítették el állásukat. Az EGSZB reméli, hogy sor kerül a rugalmas biztonság közös nyomon követésére és értékelésére, amelyet az európai szociális partnerek 2009–2010-es munkaprogramjukba is belevettek.

1.7

A gazdasági visszaesés gyors terjedése és erős hatása sok munkáltatóban felidézi a gazdasági növekedés éveinek emlékét, amikor arra kellett rájönniük, milyen nehéz megfelelő számú, a szükséges képesítéssel rendelkező munkavállalót felvenni. Figyelembe véve, hogy ezek a munkáltatók jelenleg a távolabbi jövőben gondolkodnak és egy nagy valószínűséggel bekövetkező gazdasági fellendülésre számítanak, nem szüntetnek meg meggondolatlanul túl sok álláshelyet, amint azt akkor tennék, ha csak a rövid távú megtakarítások célja vezérelné őket. Mindazonáltal egyetlen vállalat sem vonhatja ki magát a gazdaság alaptörvényei alól. Valamennyi vállalatnak mindenekelőtt a tartósság biztosítására kell törekednie. Az érintett munkavállalók számára alapvető fontosságú a munkába való lehető leggyorsabb visszatérés. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy gyors és jó minőségű segítséget kell nyújtani nekik. A tagállamoknak komolyan fontolóra kellene venniük a személyzet minőségi és mennyiségi fejlesztését a munkaközvetítő irodákban, a munkavállalók lehető leggyorsabb álláshoz juttatása érdekében.

1.8

A nemzeti és regionális különbségeket, valamint az ipari ágazatok közötti különbségeket figyelembe véve az EGSZB azt szeretné, ha a munkákat egy európai uniós perspektívából, a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása mellett folytatnák. Ily módon jönne létre az a szükséges európai keret, amely biztosítaná az elméleti modellből az elkerülhetetlen valóság felé dinamikusan fejlődő európai társadalmi modell megerősödését. (1) Szükség van arra, hogy tervbe vegyünk egy Lisszabon utáni folyamatot (Lisszabon 2010 plusz), hogy megfelelhessünk a még megoldatlan, illetve a válság folyamán felmerülő célkitűzéseknek, amelyeknek áthidalása hosszadalmas és nehézkes folyamat lehet. Ebben a rugalmas biztonságnak minden bizonnyal fontos szerepe lesz. Az EGSZB úgy véli, hogy a rugalmas biztonság alkalmazásának dimenzióit ki kell egyensúlyozni.

1.9

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a tagállamok munkaerőpiacainak reformjai során el kell kerülni, hogy a bizonytalan álláshelyek – melyeket a túlzott rugalmasság jellemez a biztonság rovására – elmúlt években megnövekedett száma tovább fokozódjon. Az EGSZB osztja a Régiók Bizottsága nyugtalanságát, melynek 2008. február 7-i véleményében adott hangot. (2) A külső rugalmasság túlsúlya utat nyithat a normál szerződéses munkaviszonyok széles körű deregulációja előtt, amelynek következményeként több lenne a bizonytalan munkaszerződés.

2.1

A svéd elnökség arra kéri az EGSZB-t, hogy nyilvánítson véleményt a rugalmas biztonság témájában, amellyel kapcsolatban már állást foglalt, (3) azonban a jelenség most új összefüggésben jelentkezik. A pénzügyi válság összefüggésében történő újbóli elemzés sürgősségét megerősítette a svéd elnökség által 2009. július 7-én, Stockholmban megrendezett meghallgatás.

2.2

A rugalmas biztonsággal kapcsolatban különböző megközelítések léteznek. Az Európai Bizottság a közleményében (COM(2007) 359 végleges) a rugalmas biztonságot „a rugalmasságot és a biztonságot a munkaerőpiacon egyidejűleg javítani kívánó integrált stratégiaként” írja le. (4) Mivel ez a definíció szolgált a 2009. május 7-i prágai csúcs következtetéseinek alapjául is, a jelen vélemény is ezt a közös meghatározást vette alapul.

2.3

Az EGSZB ragaszkodik ahhoz, hogy a munkaerő-piaci politikák a tagállamok felelősségi körébe tartozzanak, a szubszidiaritás elvének megfelelően. Egy, a munka törvényeinek harmonizációjára irányuló kísérlet ellentétben lenne az utóbbi elvvel, és nem bizonyulna megfelelőnek, mert károsítaná a hagyományokat és azokat a földrajzi struktúrákat, amelyek bizonyították tartósságukat és stabilitásukat. Ezenkívül figyelembe kellene venni azt is, hogy az egyes tagállamok gazdasági fejlettsége nincs mindig ugyanazon a szinten. Ez tükröződik szociális rendszerükben is. Ebben az összefüggésben az EGSZB véleménye szerint az EU feladatai a következők kell, hogy legyenek:

3.1.1

Az Európai Közösség története legnagyobb gazdasági válságának hatásai rövid távon elég nyilvánvalóak: az EU tagállamainak eladósodása példa nélküli sebességgel növekszik. Jóllehet a világ központi bankjai bőségesen nyújtanak likviditást a piacoknak, a bankrendszer még mindig nem a normális módon működik. Különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k), valamint az önálló munkavállalók jutnak nagyon nehezen új hitelekhez. Hamarosan jelentkezni fognak a munkanélküliségnek a társadalomra és a belső piacra gyakorolt káros hatásai. Ezzel egyidejűleg rendkívül ritkán és nehezen jönnek létre új munkahelyek.

3.1.2

Az EGSZB úgy véli, hogy rövid távon elengedhetetlen a rugalmas biztonság modelljének elemzése, tekintettel a jelenlegi súlyos társadalmi-gazdasági helyzetre, bár legutóbbi, e témában készült véleménye 2008 tavaszán jelent meg. Az EGSZB üdvözli a svéd elnökség új felkérését, mely annak vizsgálatára vonatkozik, hogyan alkalmazandó a rugalmas biztonság a szerkezetátalakítás kapcsán a globális fejlődés összefüggésében. A globális fejlődés összefügg a pénzügyi és gazdasági világválsággal, valamint annak a reálgazdaságra és ezzel egyidejűleg a foglalkoztatásra gyakorolt tragikus következményeivel. A válság az elmúlt 80 év legsúlyosabb gazdasági válságának bizonyult. Hatásai nagy valószínűség szerint az egész 21. századra nézve meghatározóak lesznek. A helyzet annál is inkább súlyos, mivel két másik, nagy világszintű kihívást jelentő válság kíséri: az éghajlattal kapcsolatos és a demográfiai válság.

3.1.3

A válság megváltoztatja azt a gazdasági-társadalmi környezetet, amelyben tervbe lehet venni ezeket a munkaerő-piaci reformokat. Ez nyilvánvaló, függetlenül attól, miként vélekedünk a válság idején végrehajtott strukturális reformok helyénvalóságáról, megvalósíthatóságáról, szükségességéről vagy éppen lehetetlen voltáról. Az EGSZB mindazonáltal hangsúlyozza, hogy a munkanélküliek munkaerő-piaci beilleszkedése és visszatérése az egyik kiemelt prioritás kell, hogy legyen.

3.1.4

Az EGSZB ugyanakkor le kívánja vonni a következtetéseket megállapításaiból, hogy konkrét javaslatokat tehessen a rugalmas biztonságot alkotó paraméterek – vagyis a rugalmasság és a biztonság – tekintetében. Az EGSZB mindenképpen hangsúlyozza, hogy a rugalmasságra és a biztonságra vonatkozó intézkedések kiegyensúlyozott kezelése elengedhetetlen, ha el akarjuk kerülni az olyan társadalmi konfliktusokat, amelyek már jelentkeztek Európában.

3.2.1

A belső rugalmasság a vezetés és a munkavállalók vagy azok képviselői, illetve a szociális partnerek között a vállalat vagy az érintett ágazat szintjén végbemenő szociális párbeszéd eredménye. Elkerülhetővé teszi a munkahelyek megszüntetését, és így a nehéz időszakokban jelentős stabilizáló elem lehet a társadalmi kohézió számára Európában. A vállalkozók és a munkavállalók közötti jó kapcsolatokra van szükség a vállalkozások szociális felelősséggel kapcsolatos kötelezettségvállalásának garantálására és a munkavállalók további foglalkoztatására. Ezeknek az intézkedéseknek a támogatásában kulcsszerepük van a kormányoknak, de nem szabad beavatkozni az olyan alapvető szociális támogatások nyújtásának kárára, mint a biztonság (az élelmiszeripari termékek, a légi közlekedés vagy az általános érdekű szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáférés biztonsága, illetve a rendőrség által nyújtott biztonság), az oktatás, immáron „egész életen át tartó tanulás” értelemben.

3.2.2

Minden szociális reformot saját társadalmi-gazdasági kontextusába kell helyezni. A rugalmas biztonság a válság időszakában azonban kétségkívül komoly kérdéseket vet fel, ha a hipotetikus alkalmazhatóság által megkívánt áldozatok nem adnak garanciákat. Tudatában kell tehát lenni annak, hogy a rugalmas biztonság csak abban az esetben hasznos eszköz, ha kölcsönös megértéshez vezet a szociális partnerek között, azaz nemcsak azok valamelyike részéről. Mindez az előbbi összefüggésben azt teszi szükségessé, hogy komolyan koncentráljunk a biztonságra és a biztonság és a rugalmasság közötti egyensúlyra. Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak az elemzése során nagyobb mértékben kellene a belső rugalmasság lehetőségeinek feltárására törekednie, amely hatékony eszköz lehet a rugalmas biztonság szempontjából a munkanélküliség elleni küzdelemben. (5)

3.2.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a rugalmas biztonság dimenzióit egyensúlyba kell állítani, és azt nem szabad a biztonság kárára alkalmazni. Hogyan garantálhatják azonban a tagállamok ezt az egyensúlyt a válság idején? Az EGSZB azt javasolja, hogy most, a válság alatt vizsgálják meg alaposan a rugalmas biztonságon alapuló reformokat, hogy azoknak ne legyenek nemkívánatos társadalmi és politikai hátulütői. Ezeket az óvintézkedéseket meg kell erősíteni az ún. „külső” rugalmas biztonság esetében.

3.2.4

Az előzőekben elmondottaknak megfelelően a javasolt intézkedéseknek hiteleseknek kell lenniük minden szempontból, főként a költségvetés tekintetében. Mindez valószínűleg a prioritások átcsoportosításához vezet majd a tagállamok költségvetési kiadásaiban, és talán a közösségi támogatások megerősödéséhez is. Rugalmas biztonság ugyanis nem létezhet biztonság nélkül.

3.2.5

A belső rugalmasság különböző formáinak óvatosabb alkalmazásával ellentétben a jelenlegi helyzetben kockázatos lenne a munkaerő-piaci reformok erőltetése azzal a céllal, hogy a külső rugalmasságot mozdítsák még inkább elő. Az Európai Bizottság elemzései mindeddig a rugalmas biztonságnak ezt a dimenzióját hangsúlyozták. Európában sok kollektív szerződés tartalmaz rendelkezéseket a rugalmasságnak a vállalaton belüli megszervezésére vonatkozóan. Ez jelentheti többek között a munkaidő-szervezést, ideértve a képzési időszakokat is, különösképpen azért, hogy figyelembe lehessen venni a változó tevékenységeket.

3.3.1

Az EGSZB ragaszkodik ahhoz a követeléséhez, hogy a szociális partnerek legyenek főszereplői egy olyan fórumnak, amely lehetővé teszi a reformokkal kapcsolatos nézetek folyamatos ütköztetését annak érdekében, hogy a két pólus, a munkaadók és a munkavállalók ügyelhessenek a rugalmasság és a biztonság közötti állandó és dinamikus egyensúly megőrzésére. Ez a megközelítés fontos és érdekes lehet az európai foglalkoztatás jövője szempontjából. Pontosan ezért van szükség arra, hogy a civil társadalmat bevonjuk ebbe a vitába. Minden foglalkoztatással kapcsolatos politika, a munkaerőpiac minden reformja fontos hatással van a társadalomra. Ezek a reformok azonban nem lehetnek függetlenek a társadalom gazdasági, szociális és fenntartható tényezőitől.

3.3.2

A rugalmas biztonság fontos eszköz a pénzügyi és a reálgazdaságban jelentkező válság munkára és foglalkoztatottságra gyakorolt hatásainak enyhítésére. Nem szabad azonban visszaélni ezzel oly módon, hogy az olyan országokban, amelyek bizonyos biztonsági szintet garantáló munkajoggal rendelkeznek az angolul „hire and fire”-nek hívott gyakorlattal szemben, könnyebbé teszik az elbocsátásokat. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság világos megfogalmazásával, mely szerint a rugalmas biztonság soha nem lehet elbocsátás jogalapja.

3.3.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a munkajogot érintő valamennyi reformot a szociális partnerekkel együtt kell végrehajtani, amennyiben nem így történik, úgy az pusztulásra van ítélve. A társadalmi párbeszéd garantálja a modern, szociális részvételi demokráciát. A munkajog átalakítására a munkavállalók képviselőivel folytatott tárgyalások eredményeként kell sort keríteni. A társadalmi párbeszéd ezenkívül a belső rugalmasság számos formáját teszi lehetővé, amely nagyfokú alkalmazkodóképességet ad a vállalkozásoknak, függetlenül attól, hogy tevékenységeik éppen növekvő vagy csökkenő mérleget mutatnak.

3.3.4

Az EGSZB örömmel fogadja az európai szociális partnerek által a rugalmas biztonság területén közösen tett erőfeszítéseket és elvégzett munkát. Az EGSZB méltányolja, hogy az európai szociális partnerek 2009–2010-es munkaprogramjukba belevették a rugalmas biztonság nyomon követését és értékelését. Az EGSZB várja, hogy az értékelésről jelentés készüljön, és arra számít, hogy a közös értékelés nagy hatással lesz majd a rugalmas biztonság alkalmazásainak megtervezésére az egyes tagállamokban.

3.4.1

Rövid távon a rugalmas biztonság elemzésének és alkalmazási lehetőségeinek – figyelembe véve a minden szintre kiterjedő társadalmi párbeszédet, a pénzügyi kötelezettségeket és a kormányok szerepét – arra a célkitűzésre kell irányulniuk, hogy minél több, a lehető legnagyobb hozzáadott értékkel rendelkező munkahelyet őrizzenek meg, és megerősítsék a valamennyi munkavállalóra – munkaerő-piaci helyzetüktől függetlenül – kiterjedő szociális védelmet.

3.4.2

Az EGSZB emlékeztet a Tanács június 8–9-i, rugalmas biztonságról szóló jelentésének következtetéseire. A munkanélküliek számára elengedhetetlen, hogy a lehető leggyorsabban integrálódjanak a munkaerőpiacon. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy ebben igen gyors segítséget, támogatást és hatékony útmutatást kell adni számukra. A tagállamokat arra kell ösztönözni, hogy jobban vegyék igénybe a már létező európai uniós alapokat, és mindenképpen szerepet kell vállalniuk valamennyi foglalkoztatást ösztönző eszköz – például a minőségi foglalkoztatást biztosító ügynökségek – minőségének javításában, tevékenységük és hatékonyságuk megerősítése céljából.

3.4.3

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság véleményét, mely szerint a munkanélküliségi járadékokra vonatkozó megállapodások hatékony rövid távú eszközként működhetnek a munkahelyek megóvására, a munkanélküliség elkerülésére és a vásárlóerő fenntartására. A rendelkezéseknek három hatásuk van: a munkavállalók tudásának és képességeinek megőrzése a vállalkozás számára, a munkavállaló ki nem zárása a munka világából és a nemzeti gazdaság stabilitása, amellyel elkerülhető a munkanélküliek hulláma. A válság bebizonyította a munkaidő rugalmas elszámolása és rugalmas kezelése ösztönzésének szükségességét. A rugalmas munkaidőt alkalmazó vállalatok könnyebben tudnak reagálni az új piaci helyzetekre, és könnyebben alkalmazkodnak a kereslet hirtelen eséséhez. Az EGSZB arra kéri az EU tagállamait, hogy tegyék ezt az eszközt minél vonzóbbá a munkavállalók és a vállalatok számára.

3.4.4

Az EGSZB arra ösztönzi a szociális partnereket valamennyi szinten, beleértve a mikro-ökonómiai szintet is, hogy a szociális párbeszédet – és valamennyi kompromisszumot, amelyet a partnereknek ezzel kapcsolatban vállalniuk kell e súlyos válság idején – a munkahelyek megőrzésére és létrehozására irányítsák, a munkavállalók globális vásárlóerejének megtartása mellett. A kormányoknak meg kell találniuk annak a módját, hogy katalizátorszerepet játsszanak az ilyen jellegű egyezmények elősegítésében, sőt jutalmazásában. Az EGSZB azt javasolja a svéd elnökségnek és az Európai Bizottságnak, hogy hozzon létre webes platformot, melynek segítségével megsokszorozódik az információk és tapasztalatok cseréje a szociális partnerek kezdeményezéseivel kapcsolatban gyakorlati szinten, figyelembe véve a nemzeti, regionális és helyi szintű különbségeket.

3.4.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a rugalmas biztonság négy dimenziója, valamint az Európai Bizottság által meghatározott elvei hatékonyan hozzájárulhatnak a munkanélküliség csökkentéséhez Európában. Mindazonáltal ügyelni kell arra, hogy minőségi munkahelyek jöjjenek létre. Ebben igen fontos szerepet játszik a valódi szociális védelem, amely alapvető az EU társadalmi kohéziója szempontjából. Ebben az összefüggésben az EGSZB hangsúlyozza, hogy a tagállamok munkaerőpiacainak reformjai során el kell kerülni, hogy a bizonytalan álláshelyek – melyeket a túlzott rugalmasság jellemez a biztonság rovására – elmúlt években megnövekedett száma tovább fokozódjon. Az Európai Bizottságnak azzal kellene segítenie, hogy rendszeres mérleget készít a rugalmas biztonság elveinek gyakorlati alkalmazásáról a munkaerőpiacot érintő jogalkotásban és szabályozásban. Az EGSZB úgy véli, hogy a rugalmas biztonság elveit jobban bele kell foglalni a Lisszabon utáni menetrendbe. Az EGSZB ezenkívül azt ajánlja, hogy az európai szociális partnerek munkáját jobban hangolják össze ezzel a menetrenddel.

3.5.1

Az EGSZB célszerűnek tartja, hogy a svéd elnökség vitát indítson a rugalmas biztonság azon aspektusairól, amelyek bizonyos, ezeket már alkalmazó tagállamok példája alapján hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az Európai Unió úgy vészelje át ezt a pénzügyi és gazdasági világválságot, hogy közben a lehető legtöbb munkahelyet megőrizze, és így ne veszélyeztesse a társadalmi kohéziót. Az EU-nak mindenképpen érdeke, hogy ne veszélyeztesse munkavállalóinak képzettségét, amelyre szüksége lesz majd a válság után. Ez annál is inkább igaz, mivel a demográfiai fejlődés jelentős mértékben lecsökkenti majd a képzett munkaerőt az európai országok nagy részében.

3.5.2

A szakképzett személyzet elbocsátása a válság idején veszélyt jelent a jövőbeni fellendülés szemszögéből. Fennáll annak kockázata, hogy a szaktudás hiánya egyre nagyobb lesz. Még ennél is rosszabb, hogy bizonyos európai vállalkozások, úgy tűnik, csökkentik a tanulók számát vagy a fiatal diplomások számára fenntartott munkahelyeket. Ezzel jövőjüket veszélyeztetik. A rugalmas biztonság egyébiránt csak akkor működhet, ha a munkavállalók jó szakképzettséggel rendelkeznek. A képzés megszüntetése ellentétes lenne a reformnak ezzel az eszközével. Az új készségek és az új munkahelyek megteremtése között szoros a kapcsolat. A 2010 után Lisszaboni Stratégiának válaszokat kellene adnia ezekre a problémákra. A vállalatoknak kötelességük befektetni alkalmazottaik folyamatos továbbképzésébe. Ezzel egyidejűleg egyértelmű, hogy minden munkavállalónak saját felelőssége, hogy folyamatosan tovább képezze magát.

3.5.3

A rugalmas biztonság keretei közt folytatott, egész életen át tartó tanulásnak illeszkednie kell az Európai Unión belül a társadalmak fenntartható fejlődésének logikájába, így globális szinten példaként kell szolgálnia. A munkavállalók képzésének a több minőségi munkahely megteremtésére irányuló európai célkitűzésekhez kell igazodniuk, és a fenntartható gazdaság megteremtésére kell törekedniük.

3.5.4

A rugalmas biztonság alapvetően a jobb foglalkoztathatóságon alapul. Ezt leginkább az oktatási rendszerek és a folyamatos képzés gyakorlatainak a hatékonysága teremti meg. Amíg a tagállamok úgy foglalnak állást az egész életen át tartó tanulás mellett, hogy nem reformálják meg oktatási rendszerüket, nem tulajdonítanak jelentőséget az iskola-előkészítő oktatásnak, nem biztosítanak több anyagi eszközt az oktatás számára és végül nem ösztönzik és könnyítik meg a folyamatos szakmai képzést adóügyi eszközökkel a foglalkoztatás keretében, addig a rugalmas biztonság egyik fontos feltétele nem teljesülhet. Az EGSZB arra szólítja fel a nemzeti kormányokat, hogy az összes oktatással kapcsolatos kérdést tegyék abszolút prioritássá. Az EGSZB támogatja a tagállamok közös cselekvését az oktatási és képzési ágazat ösztönzésére Európában.

3.6.1

A Lisszaboni Szerződés, amelyhez az EGSZB ragaszkodik, és amelyet reményei szerint az EU 27 tagállama is elfogad majd, a belső piacot szociális gazdaságnak tekinti. Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 2. cikke a „szociális piacgazdaságot” az Európai Közösség egyik célkitűzésének tekinti. Ez fontos újdonság. Ez az új irány, amely sokkal nagyobb teret enged a közösségi jog szociális értelmezésének, nem lesz hatástalan a jövőbeni uniós jogalkotásra, és főként az Európai Bíróság joggyakorlatára.

3.6.2

Az igaz, hogy bizonyos politikai változások az európai országok kis részében nyugtalanítóak a Szerződés végső elfogadásának sikere szempontjából. Az EGSZB azonban megőrzi optimista álláspontját, mivel nincs alternatíva, nincs „B terv”. Főként válsághelyzetben van szükség arra, hogy az intézmények a Nizzai Szerződés által a 27 tagú EU számára lehetővé tett szintnél megfelelőbben működhessenek. Emiatt az EGSZB szükségesnek tartja, hogy az uniós intézmények a Lisszaboni Szerződés idei, vagy legkésőbb 2010-es érvénybe lépésének perspektívájában, valamint a válság lefolyásától függően készítsék el a rugalmas biztonsággal kapcsolatos dossziéjukat. Ez a hatálybalépés még azt is eredményezi, hogy a közösségi jog a biztonság újabb dimenzióját veszi majd figyelembe.

23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/6

1.1

Az EGSZB támogatja a balti-tengeri térségre vonatkozó stratégia négy pillérét képező célkitűzéseket, nevezetesen azt, hogy a térség jómódú, biztonságos, környezettudatos, valamint vonzó és könnyen megközelíthető legyen.

1.2

Az EGSZB elismeri, hogy a stratégia véglegesítését széles körű konzultáció előzte meg, és a folyamatban szerepet kaptak a szociális partnerek és az érdekeltek. Az EGSZB újfent hangsúlyozza, hogy a szervezett civil társadalom alapvető szerepet játszik a balti-tengeri térségre vonatkozó stratégia végrehajtásában, és megerősíti, hogy támogatja a Balti-tengeri Civil Társadalmi Fórum létrehozását, mivel annak segítségével a civil társadalom szervesen részt vehetne a stratégia megvalósításában.

1.3

Az EGSZB üdvözli a stratégia cselekvési tervét, amely 15 elsőbbségi intézkedést tartalmaz. Ezek végrehajtásáért egy-egy balti tagállam felelős.

1.4

A balti-tengeri térségre vonatkozó stratégiának megvannak az erős és a gyenge pontjai. Erőssége főként abban rejlik, hogy nagy területet kíván átfogni, és mind az Európai Bizottság, mind pedig az Európai Tanács rendszeres felülvizsgálatnak veti majd alá. Gyengesége összetettségében és abban gyökerezik, hogy a végrehajtásával kapcsolatos irányítási kérdések megoldatlanok. A stratégia 21 főigazgatóság hatáskörét öleli fel, és nyolc tagállam, valamint Oroszország vesz részt benne. A 4 pillér, 15 elsőbbségi intézkedés és számos horizontális intézkedés összjátékát tekintve a stratégiát összetett „változó geometria” irányítja, ami miatt működésképtelennek bizonyulhat. Az EGSZB megítélése szerint mindent meg kell tenni a stratégia végrehajtása irányítási rendszerének egyszerűsítése érdekében.

1.5

Az EGSZB-re fontos szerep hárul abban, hogy biztosítsa az együttműködési szellemet a stratégia kialakítása és végrehajtása során. A Balti-tengeri Civil Társadalmi Fórum létrehozása közelebb visz ahhoz, hogy a szervezett civil társadalom érdekelt legyen a stratégia jövőbeli fejlődésében.

1.6

A balti-tengeri térségre vonatkozó stratégia komoly kihívás elé állítja általában az EGSZB-t és különösen a balti országokból származó tagjait. Arra kötelezi őket, hogy a Civil Társadalmi Fórumon keresztül proaktívan képviseljék a szervezett civil társadalmat a stratégia megvalósítása során. Tekintettel arra, hogy a balti-tengeri térségre vonatkozó stratégia több éven át húzódik, igen indokolt, hogy az EGSZB állandó csoportot állítson fel, biztosítandó, hogy eredményesen részt tudjon venni abban a projektben, amely a makrorégiók közti együttműködés uniós modelljévé válhat.

2.1

A makrorégiók közti együttműködés az elmúlt évek során egyre nagyobb jelentőségre tett szert. Az Unióban a makrorégiókra immár úgy tekintenek, hogy azok képesek jelentősen hozzájárulni a kohéziós politikához és a tagállamok kiegyensúlyozott fejlődéséhez. Európában már léteznek különféle makroregionális együttműködési formák. A Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot és Szlovákiát összefogó Visegrádi Csoport például a közép-európai térség országainak arra irányuló törekvését képviseli, hogy az európai integráció szellemében több közös érdekű területen együttműködjenek. (1) Újabb fejlemény, hogy a korábban barcelonai folyamatként ismert euromediterrán partnerséget a földközi-tengeri térséggel foglalkozó 2008-as párizsi csúcstalálkozón újraindították. A partnerségben az Unió 27 tagállama, valamint 16 dél-mediterrán és közel-keleti partnerország vesz részt azzal a céllal, hogy megoldást találjanak a közös problémákra, például a tengeri szennyezésre és biztonságra, az energiaügyi és üzletfejlesztési kérdésekre. (2)

2.2

2006 novemberében az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el egy balti-tengeri stratégia létrehozásáról. A kijelölt balti-tengeri makrorégióra vonatkozó stratégiát az Európai Bizottság 2009. június 10-én fogadta el, és 2009. június 19-én terjesztette az Európai Tanács elé. A vele kapcsolatos munkát és megbeszéléseket a svéd elnökség folytatja, a Tanács várhatóan 2009. október végén fogadja el. Ennek a feltáró véleménynek a kidolgozását a svéd elnökség kérte, mivel a stratégia munkaprogramja fontos elemét képezi. E vélemény célja az, hogy a szervezett civil társadalom szemszögéből értékelje a javasolt balti-tengeri stratégiát, annak elkészítését, felépítését és cselekvési tervét. Ez a vélemény a Balti-tengeri térség: A szervezett civil társadalom szerepe a regionális együttműködés javításában és a regionális stratégia meghatározásában című, nemrégiben elfogadott EGSZB-véleményben (3) foglalt elemzésre épít.

2.3

A balti-tengeri stratégia létrehozásának igénye abból a megfontolásból ered, hogy a programok és a politikák hatékonyabb felhasználása érdekében szorosabb és eredményesebb koordinációra van szükség az Európai Bizottság, a tagállamok, a régiók, a helyi önkormányzatok és az egyéb érdekeltek között. Amint azt a véleményhez csatolt, a napi hajóforgalmat ábrázoló térkép is mutatja, a Balti-tenger a világ egyik legforgalmasabb és legzsúfoltabb tengeri térsége. A balti-tengeri térség alatt a Balti-tenger partjain fekvő nyolc tagállamot (Finnország, Svédország, Dánia, Németország, Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia) és Oroszországot értjük. Amikor megbízta az Európai Bizottságot a stratégia kidolgozásával, az Európai Tanács feltételül szabta, hogy annak külkapcsolati szempontjai kötődjenek a meglévő Északi Dimenzió keretéhez. (4) Az EGSZB támogatja az összes balti államot lefedő makroregionális fejlesztési stratégia létrehozására irányuló kezdeményezést.

2.4

A stratégia kialakításához vezető folyamat példa nélküli. Az Európai Bizottság úgy véli, hogy ha a balti-tengeri stratégia megfelelőnek és működőképesnek bizonyul a balti-térségben, akkor hasonló megközelítést alkalmazhatnak más makrorégiók, például a Duna menti régió, (5) valamint az Alpok és a Földközi-tenger térsége esetében is.

2.5

A stratégiát cselekvési terv kíséri, amely a négy pillérhez kapcsolódó 15 elsőbbségi területet fed le. Ezek mindegyikének koordinációjáért egy-egy balti tagállam felelős, akiktől elvárják, hogy a végrehajtásba az összes érdekeltet bevonják. (6)

2.6

A balti-tengeri stratégia és a benne javasolt fellépések finanszírozásához már meglévő forrásokat vennének igénybe: az EU strukturális alapjait (55 milliárd EUR 2007–13 között), az egyes balti államok és civil szervezetek saját forrásait, magánforrásokat, valamint pénzintézetek (az EBB, a NIB és az EBRD) forrásait.

2.7

A négy pilléren kívül a stratégia a területi kohézió erősítésére irányuló horizontális cselekvéseket is tartalmaz. Ezek közé tartoznak az alábbiak:

3.6.1

Eközben azonban a stratégiának ki kellene aknáznia a már meglévő uniós kezdeményezésekben rejlő lehetőségeket. Ilyen például a közös kutatástervezés, amelyet az EGSZB határozottan támogat, és amely hozzájárul majd az Európai Bizottság balti tengeri stratégiában foglalt ajánlásához, azaz ahhoz, hogy a balti-tengeri térség felvirágoztatása érdekében teljes körűen ki kell aknázni a térség kutatási és innovációs potenciálját.

4.1

Az EGSZB már javaslatot tett egy „Balti-tengeri Civil Társadalmi Fórum” létrehozására, és jelezte, hogy kész megkezdeni az ehhez szükséges előkészületeket. (10) Ez a fórum a stratégiával párhuzamosan működne, munkájának eredményét pedig felhasználnák a stratégia kétévenkénti felülvizsgálatához. A stratégia kidolgozása során rendezett konzultatív konferenciák sikere újabb nyomós érv amellett, hogy folyamatos nyilvános vitára és tudatosításra van szükség a stratégia végrehajtásáról.

4.2

Az EGSZB a balti tagállamok gazdasági és szociális bizottságaival együtt fontos szerepet játszhat abban, hogy a stratégia végrehajtása során az együttműködésnek és a közös munkának kedvező légkört biztosítson. Az intézménykiépítésnek és a civil társadalom részvételi struktúráinak különösen az új tagállamokban és a szomszédos államokban, pl. Oroszországban történő megerősítése érdekében hasznos volna határokon átnyúló kapcsolatokat és együttműködést kialakítani az egyes országok testvérszervezetei, pl. szakszervezetek, fogyasztói testületek, valamint helyi közösségi és önkéntesszervezetek között. Különösen a nyolc balti tagállamból származó EGSZB-tagoknak kellene vállalniuk a küldött, a közvetítő és az előadó szerepét, hogy ezáltal az EGSZB mindig a legfrissebb információk birtokában foglalhasson állást a stratégia fejleményeiről, eredményeiről és kihívásairól, és így támogathassa a célkitűzések elérését.

4.3

Az EGSZB üdvözli, hogy a balti-tengeri térségre vonatkozó stratégia komoly kísérletet tesz egy integrált makroregionális együttműködési megközelítés kialakítására, mivel ezt – az Európai Parlamenthez hasonlóan – egy ideje maga is szorgalmazza.

4.4

Az EGSZB támogatja a stratégia által követett széles körű megközelítést, amely szerint a tagállamok irányítják a tizenöt elsőbbségi terület és a hozzájuk kapcsolódó vezető projektek végrehajtásának koordinációját.

4.5

Jó okkal állíthatjuk, hogy a balti-tengeri térségre vonatkozó stratégia fontos alkalmat ad arra, hogy az EGSZB megmutassa, mit tud. Az EGSZB-nek a fent említett irányítási problémák ellenére teljes körű szerepet kellene játszania a stratégia fejlesztésében, és ez a kihívás különösen a stratégia által érintett nyolc balti tagállamból származó tagokra vonatkozik. Arra kötelezi őket, hogy a Balti-tengeri Civil Társadalmi Fórumon keresztül proaktívan képviseljék a szervezett civil társadalmat a stratégia folyamatos megvalósítása során. Tekintettel arra, hogy a stratégia várhatóan több éven át húzódik, igen indokolt, hogy az EGSZB a balti-tengeri térséggel foglalkozó ad hoc megfigyelőközpontot vagy tanulmányozócsoportot állítson fel, biztosítandó, hogy eredményesen részt tudjon venni abban a projektben, amely minden bizonnyal a makrorégiók közti együttműködés uniós modellje lesz.

23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/10

1.1

Ez a feltáró vélemény a svéd elnökségnek az EGSZB-hez intézett felkérésére készült, és fő témája annak megvizsgálása, hogy hogyan érhetjük el, hogy az alkohollal kapcsolatos ártalmakra irányuló uniós stratégia hosszú távú, fenntartható és több ágazatra kiterjedő (idegen szóval: multiszektorális (1) legyen. A svéd elnökség arra törekszik, hogy támogassa az EU alkohollal kapcsolatos horizontális stratégiájának végrehajtását és a hosszú távú megelőzési munkák kidolgozását mind uniós, mind nemzeti szinten.

1.2

Ez a vélemény az EGSZB egy korábbi, az alkohollal kapcsolatos ártalmakkal foglalkozó véleményére épül, amely öt fő témát járt körül: a gyermekek védelmét, az alkohol okozta közúti balesetek számának visszaszorítását; az alkohollal kapcsolatos ártalmak csökkentését a felnőttek körében és a munkahelyeken; a tájékoztatás, oktatás és figyelemfelkeltés területét; valamint a közös tudásalap témáját. (2)

1.3

A vélemény az elnökség alábbi négy prioritására helyezi a hangsúlyt:

Átfogó megközelítés kialakításához a két véleményben tárgyalt témák mindegyikét és egyéb kapcsolódó kérdéseket együtt kell figyelembe venni.

1.4

Az alkoholfogyasztási szokások országonként jelentősen különbözőek, a fogyasztók többsége azonban általában mértékkel iszik (lásd a 3.2. pontot). (3) Az EGSZB-t ennek ellenére aggasztja, hogy a becslések szerint az EU felnőtt lakosságának 15 %-a iszik rendszeresen ártalmas mennyiségű alkoholt, és megállapítja, hogy a gyermekek vannak a legjobban kiszolgáltatva az alkohol okozta ártalmaknak. A politikai intézkedéseket tehát úgy kell kialakítani, hogy azokat célozzák, akik már eleve ártalmas mértékben fogyasztanak alkoholt.

1.5

Az alkoholeladást ösztönző stratégiák az egyik olyan tényezőt jelentik, amely növeli annak esélyét, hogy a gyermekek és a serdülőkorúak inni kezdenek, és ha már fogyasztanak alkoholt, akkor még többet isznak. Ennek fényében az EGSZB azt kéri, hogy a gyermekek kevésbé legyenek kitéve alkoholra vonatkozó marketingakcióknak.

1.6

A megfelelően kialakított alkoholár-szabási politikák hatékonyan elősegíthetik az alkohollal kapcsolatos ártalmak csökkentését, különösen az alacsony jövedelműek és a fiatalok körében. Az EGSZB úgy véli, hogy szabályozásra van szükség az alkohol elérhetőségére, forgalmazására és reklámozására vonatkozóan, és hogy ezen a területen nincs helye az önszabályozásnak.

1.7

A magzati alkoholspektrum-zavar (FASD) kockázatainak tudatosítása érdekében az EGSZB támogatja az uniós és nemzeti szintű felvilágosító kampányokat.

1.8

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy további, uniós szintű tájékoztatásra van szükség az ártalmas mértékű alkoholfogyasztásnak az egészségben és méltóságban történő megöregedésre gyakorolt hatásairól.

1.9

Az EGSZB felismeri, hogy az alkoholpolitikáknak átfogóaknak kell lenniük, és számos olyan intézkedést is tartalmazniuk kell, amely bizonyíthatóan hatással van az ártalmak csökkentésére.

2.1

A Szerződés (4) 152. cikkének (1) bekezdése alapján – amely szerint a Közösség fellépése kiegészíti a nemzeti politikákat – az Európai Unió illetékességi és felelősségi körébe tartozik az alkohol ártalmas és kockázatos fogyasztásával kapcsolatos közegészségügyi problémák kezelése.

2.2

A Tanács a fiatalok alkoholfogyasztásáról szóló, 2001. évi ajánlását (5) követően arra kérte az Európai Bizottságot, hogy kövesse nyomon és értékelje ki az ezzel kapcsolatos fejleményeket és a meghozott intézkedéseket, és készítsen jelentést arról, hogy milyen további fellépésre van szükség.

2.3

A 2001. júniusi és a 2004. júniusi következtetésében a Tanács felkérte a Bizottságot, hogy dolgozzon ki javaslatokat az alkohollal kapcsolatos ártalmak csökkentését célzó átfogó, a nemzeti politikákat kiegészítő közösségi stratégiára. (6)

2.4

2006-ban az Európai Bizottság elfogadta A tagállamokat az alkohollal kapcsolatos ártalmak csökkentésében támogató uniós stratégia című közleményét. (7) A közlemény „fel kívánja térképezni” az Európai Bizottság és a tagállamok által már bevezetett intézkedéseket, és arra is rámutat, hogy az Európai Bizottság a továbbiakban milyen módon támogathatja és egészítheti ki a nemzeti közegészségügyi politikákat. Az EGSZB úgy véli, hogy a közlemény nagyon távol áll attól, hogy „átfogó stratégia” lehessen, (8) mivel nem nyújt kiterjedt és átlátható elemzést az összes idevágó politikai területről, illetve azokról a nehézségekről, amelyeket az uniós piaci szabályok miatt néhány tagállamnak meg kellett tapasztalnia az alkoholra vonatkozó közegészségügyi politikák minőségének biztosítása során. (9) A stratégia továbbá azt sem ismeri el, hogy az alkohol pszichoaktív szer, túlzott mértékben fogyasztva méreg, és egyes emberek számára függőséget okoz.

2.5

Az Európai Bíróság többször is megerősítette, hogy az alkohollal kapcsolatos ártalmak csökkentése fontos és helyénvaló cél, melynek során a szükségesnek ítélt és a szubszidiaritás elvével összhangban álló intézkedéseket kell alkalmazni. (10)

2.6

Az EGSZB elismeri valamennyi érdekelt félnek az Európai Alkohol- és Egészségügyi Fórum 2007-es létrehozása óta ebben a keretben végzett munkáját. Üdvözli egyben a hasonló helyi szintű kezdeményezéseket.

3.1

Egy főre eső 11 literes évenkénti tisztaszesz-fogyasztásával az Európai Unió az a régió, ahol világviszonylatban a legtöbb alkoholt fogyasztják. (11) Az összfogyasztás szintje az 1970-es évektől a ‘90-es évek közepéig tartó időszakban csökkent, azóta pedig viszonylag stabil, habár az egyes országok között még vannak különbségek a fogyasztást, az ártalmakat és az ártalmak típusát illetően is, (12) azonban az ártalmas fogyasztási szokások mértéke továbbra is jelentős. (13)

3.2

A legtöbb fogyasztó többnyire mértékkel iszik. Az EGSZB-t azonban aggodalommal tölti el, hogy a becslések szerint az EU-ban mintegy 55 millió felnőtt (a felnőtt lakosság 15 %-a) fogyaszt rendszeresen ártalmas mennyiségű alkoholt. (14) Az ártalmas alkoholfogyasztás a becslések szerint évente hozzávetőlegesen 195 000 – baleset, májbetegség, rákbetegség stb. okozta – halálesetért felelős az EU-n belül. Az ártalmas alkoholfogyasztás az EU-n belül az idő előtti elhalálozáshoz és betegségekhez vezető okok közül a harmadik legfontosabb. (15)

3.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az egyének ártalmas mértékű alkoholfogyasztásának problémája nem magától alakul ki, hanem többféle oka lehet: például szegénység, társadalmi kirekesztettség, családi környezet, vagy a munkával kapcsolatos stressz.

3.4

Európában különféle kulturális szokások léteznek az alkoholfogyasztással kapcsolatban, és ezek a szokások az ártalmas és súlyos alkoholfogyasztással kapcsolatban is – a gyermekek és serdülők körében szintén – különböznek. (16) Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy a politikák meghatározásakor vegyék figyelembe ezeket a nemzeti és helyi szokásokat.

3.5

A gyermekek különösen ki vannak szolgáltatva az alkohol okozta ártalmaknak. A becslések szerint az EU-ban 5–9 millió, családban élő gyermek szenved az alkohol ártalmas hatásaitól. A gyermekekkel szembeni visszaélésért és a gyermekekkel való törődés hiányáért az esetek 16 %-ában az alkohol felelős, továbbá évente 60 000 újszülött túl alacsony súlya is az alkohol számlájára írható. (17)

3.6

Az ártalmas alkoholfogyasztás nem csupán az egyén, hanem harmadik fél számára is kárt okozhat. Az alkohollal kapcsolatos ártalmakkal a munkahelyen is foglalkozni kellene az egészségügyi és biztonsági előírások keretében, és ez elsősorban a munkáltató felelőssége. A munkahelyi alkoholellenes politika segíthet az alkohol miatti balesetek és távolmaradás csökkentésében és a munkaképesség növelésében. Az EGSZB sürgeti, hogy a munkáltatók, a szakszervezetek, a helyi önkormányzatok és egyéb illetékes szervezetek működjenek szorosan együtt, és lépjenek fel közösen az alkohollal kapcsolatos munkahelyi ártalmak csökkentése érdekében.

3.7

Európában az alkohol fontos termék, mivel munkahelyeket teremt, adók révén bevételt hoz, és hozzájárul a kereskedelmi egyenleghez. Az ártalmas alkoholfogyasztás azonban a megnövekedett egészségügyi és szociális költségek, valamint a termeléskiesés révén a gazdaságot is érinti. Az EU gazdaságát sújtó, alkohollal kapcsolatos károk költségét 2003-ban 125 milliárd euróra becsülték, ami a GDP 1,3 %-ának felel meg. (18)

4.1

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy ismerje el a WHO alkoholról szóló, az összes uniós tagállam által 1995-ben elfogadott európai chartáját, (19) különösen azt az elvet, hogy minden gyermeknek és serdülőkorúnak joga van az alkoholfogyasztás negatív következményeitől, és – amennyire lehetséges – az alkoholtartalmú italok népszerűsítésétől mentes környezetben felnőni.

4.2

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásában arra biztatta a tagállamokat, hogy hozzanak létre hatékony mechanizmusokat a népszerűsítés, a marketing és az árusítás terén, valamint gondoskodjanak arról, hogy az alkoholtartalmú termékeket megjelenésük vagy reklámjuk ne tegye vonzóvá a gyermekek és a serdülők számára.

4.3

A fiatalok esetenkénti nagy mértékű italfogyasztása („binge drinking”) uniós és tagállami szinten is egyre aggasztóbb jelenség; a 2006-os jelentés szerint ennek a korcsoportnak a 24 %-a iszik hetente legalább egyszer nagy mennyiségű alkoholt. (20) A tizenévesek között a sör (40 %) és a tömény szeszes italok (30 %) a leggyakrabban fogyasztott alkoholtartalmú italok, (21) a népszerűségi skálán őket a bor (13 %), az alkoholos frissítő italok (11 %) (22) és az almabor (6 %) követi. A „happy hour” (kedvezményes óra) vagy az „egyet fizet, kettőt kap” típusú alkoholárusítási akciók is növelik az alkoholfogyasztást és a fiatalok körében a mértéktelen alkoholfogyasztás esélyét. (23) Az ügy előrevitele érdekében arra lenne szükség, hogy a hatóságok szigorúbban tartassák be az alkoholfogyasztási korhatárra vonatkozó előírásokat.

4.4

Az alkoholreklámok és az alkoholértékesítést népszerűsítő fogások befolyásolják a fiataloknak az alkoholhoz való hozzáállását és az alkoholról kialakított képét, és a fiatalok körében fokozzák az alkohol fogyasztásával kapcsolatos pozitív elvárásokat. (24) Az Európai Alkohol- és Egészségügyi Fórum Tudományos Csoportja longitudinális tanulmányok áttekintését követően megállapította, hogy „egyértelműen kimutatható az alkoholreklámok hatása arra nézve, hogy korábban alkoholt nem fogyasztó fiatalok inni kezdenek, alkoholt fogyasztó társaik pedig többet isznak. Ez a megállapítás annál is megdöbbentőbb, mivel az eladásokat népszerűsítő stratégiáknak csak kis részét vizsgáltuk.” (25)

4.5

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az alkohol marketingfogásai kiskorúakat is alkoholfogyasztásra csábíthatnak, (26) és felhívja a figyelmet azokra a vitathatatlan megállapításokra, hogy az alkoholt bemutató televíziós programok és reklámok megtekintése előidézheti, hogy a fiatalok inni kezdjenek, illetve nagyobb mennyiségben fogyasszanak alkoholt. (27)

4.6

A WHO szakértői bizottsága úgy vélte, hogy „az önkéntes rendszerek nem tudják megakadályozni azt a fajta marketinget, amely a fiatalokra is kihat, és az önszabályozás is csak annyira működik, amennyire fennáll a kormányzati szabályozás folyamatos és hiteles veszélye”. (28)

4.7

Az alkoholtartalmú italok elosztási láncának szereplői késznek mutatkoztak, hogy proaktívabb szerepet vállaljanak a szabályozási és önszabályozási intézkedések végrehajtásában. (29) Megvan a szerepük a tagállamokkal való együttműködésben: annak biztosítása, hogy a termékeik előállítása, forgalmazása és értékesítése felelősségteljes, az alkohollal kapcsolatos ártalmak csökkentését elősegítő módon történjen.

4.8

Az audiovizuális médiaszolgáltatások irányelve segít az alkoholreklámokra vonatkozó minimumszabályok kialakításában. Kifejti, hogy „az alkoholreklámoknak nem szabad kifejezetten kiskorúakat célba venniük, nem szabad az alkoholfogyasztást párhuzamba állítaniuk a fokozott fizikai teljesítménnyel, a társadalmi vagy szexuális sikerrel, és nem állíthatják az alkoholról, hogy serkentőszer, hogy nyugtatószer, illetve hogy a személyes konfliktusok rendezésének eszköze.” (30) Az EGSZB úgy véli, hogy az ez irányelv önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megvédje a gyermekeket az alkoholmarketing hatásaitól.

4.9

Az EGSZB szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság konkrét célként tűzze ki azt, hogy a gyermekek csökkentett mértékben legyenek kitéve alkoholtartalmú termékeknek, alkoholreklámoknak és alkoholra vonatkozó marketingakcióknak; és ezen a téren szigorúbb szabályozást kér.

5.1

Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés az alkohollal kapcsolatos ártalmak elleni küzdelmet célzó intézkedések iránt. Az alkohol fontos Európa számára, mivel munkahelyeket és adóbevételeket teremt, továbbá a kereskedelem útján hozzájárul az EU gazdaságához. Azonban a lakosságnak becslések szerint mintegy 15 %-a ártalmas mértékben fogyaszt alkoholt, ami az egyéneknek és a társadalmaknak is kárt okoz. Az alkohol nem megfelelő felhasználásának költségét 2003-ban 125 milliárd euróra becsülték, ami a GDP 1,3 %-ának felel meg. (31)

5.2

A RAND-tanulmány alapján EU-szerte általános tendencia, hogy az emberek inkább nem helybeni fogyasztásra szánt alkoholt vásárolnak, mivel az általában olcsóbb, mint a kiszolgálóhelyeken árusított alkohol. (32) Meg kell azonban jegyezni, hogy a tanulmány kizárólag a nem helybeni fogyasztásra szánt alkohol árával foglalkozott, és azt nem hasonlította össze a kiszolgálóhelyeken tapasztalható árakkal.

5.3

Tanulmányok azt mutatják, hogy az alkohol 1996 és 2004 között EU-szerte megfizethetőbb lett, egyes országokban több mint 50 %-kal csökkent az ára. (33) Minden jel arra mutat, hogy az EU-ban az alkohol megfizethetősége egyenes arányban áll az alkoholfogyasztással. (34)

5.4

A fiatalok érzékenyek az alkoholár-emelkedésekre, ami azt eredményezi, hogy kevésbé gyakran fogyasztanak alkoholt, és minden alkalommal kisebb mennyiséget. (35) Más tanulmányok szerint azonban a fiatalok az áremelkedések hatására ártalmasabb ivási szokásokra térhetnek át, például az „előivásra”, (36) azaz olcsó alkoholt fogyasztanak otthon, mielőtt elindulnak a szórakozóhelyre. Ennek a megállapításnak fontos következményei vannak az EU alkoholpolitikájára nézve, különösen a fiatalok ártalmas mértékű alkoholfogyasztásának növekedését figyelembe véve.

5.5

Világszerte az elhalálozások 3,8 %-a és a korai elhalálozások miatt elveszített, illetve fogyatékossággal eltöltött életévek 4,6 %-a a becslések szerint az alkoholnak tulajdonítható. Az alkoholfogyasztás és a közlekedési balesetben szerzett sérülések, illetve az azzal kapcsolatos halálesetek között ok-okozati összefüggés áll fenn. (37) Az alkohol egyes betegségek, például az alkoholos eredetű májbetegség és az alkohol okozta hasnyálmirigy-gyulladás kizárólagos oka, valamint más betegségek és egészségkárosodások (pl. bizonyos ráktípusok, szívbetegségek, szélütés, illetve májzsugor) kialakulását is elősegíti. (38) Az ártalmas alkoholfogyasztás hozzájárulhat a bűnözéshez, erőszakhoz, a család hanyagolásához, a kockázatos szexuális viselkedéshez és a nemi betegségek terjedéséhez. (39)

5.6

A becslések szerint az esetenkénti túlzott alkoholfogyasztás EU-szerte évente 2 000 gyilkosságban, 17 000 halálos kimenetelű közlekedési balesetben (vagyis az összes halálos kimenetelű közlekedési baleset egyharmadában), 27 000 baleseti eredetű halálesetben és 10 000 öngyilkosságban játszik szerepet. (40)

5.7

Az alkoholár-szabási politikák hatékonyan elősegíthetik az alkohollal kapcsolatos ártalmak csökkentését. (41) Az EGSZB-nek azonban meggyőződése, hogy az alkohollal kapcsolatos ártalmak problémájára irányuló stratégiák kidolgozása során az árszabási politikát is mérlegelni kellene, méghozzá hosszú távon, fenntartható módon és több ágazat bevonásával.

5.8

Az alkoholpolitikáknak átfogóaknak kell lenniük, és számos olyan intézkedést is tartalmazniuk kell, amely bizonyíthatóan hatással van az ártalmak csökkentésére, mint például az ittas vezetésre irányuló politikákat, illetve az elsődleges egészségre alapuló fellépéseket. Az EGSZB tudatában van annak, hogy az alkohollal kapcsolatos ártalmakat nem lehet egyetlen intézkedéssel felszámolni.

5.9

Az EGSZB úgy véli, hogy a szabályozás hatékony alkalmazására van szükség az alkohol elérhetőségére, forgalmazására és reklámozására vonatkozóan. Ezen a területen az önszabályozás része a megoldásnak, de önmagában nem elegendő. Lehetővé kellene tenni a költség alatti áron történő értékesítést és az eladásokat népszerűsítő stratégiákat korlátozó intézkedések bevezetését anélkül, hogy azok kereskedelemkorlátozóak, illetve az uniós jogszabályokkal ellentétesek lennének.

6.1

Európa sorsa az egészséges és produktív népességen múlik. Ezért az arra utaló jelek, hogy az ártalmas és súlyos alkoholfogyasztásra visszavezethető megbetegedések nagyobbrészt a fiatalokat sújtják, az EGSZB-t mély aggodalommal töltik el. (42)

6.2

Az Európai Bizottság elismeri, hogy a gyermekeknek joguk van hatékony védelemre a gazdasági kihasználással és mindenfajta visszaéléssel szemben. (43) Az EGSZB határozottan támogatja ezt az álláspontot.

6.3

Az EGSZB megjegyzi, hogy az ártalmas és súlyos alkoholfogyasztás nemcsak az alkoholfogyasztóra magára, hanem másokra is negatív hatással van, különösképp balesetek, sérülések és erőszakos cselekmények kapcsán. Az EGSZB felismeri, hogy a családokban a gyermekek alkotják a legveszélyeztetettebb csoportot.

6.4

Becslések szerint 5 és 9 millió között van azoknak a családban élő gyermekeknek a száma, akiket az alkoholfogyasztás hatásai hátrányosan érintenek, továbbá a gyermekek bántalmazásához és elhanyagolásához az esetek 16 %-ában hozzájárul az alkohol, és évente mintegy 60 000 koraszülés is az alkoholfogyasztással hozható kapcsolatba. (44) A gyermekeket érintő további hátrányok között megtalálható a szegénység és a társadalmi kirekesztettség is, amely nemcsak pillanatnyilag, de a jövőre nézve is befolyásolhatja egészségüket, nevelésüket és jólétüket.

6.5

A családon belüli erőszak számos országban súlyos probléma, (45) amely szoros kapcsolatban áll az elkövető túlzott alkoholfogyasztásával. (46) Jóllehet a családon belüli erőszak alkoholfogyasztás nélkül is bekövetkezhet, egyes emberek esetében a nagy mértékű alkoholfogyasztás hozzájárulhat az erőszakos viselkedéshez. A nagy mértékű alkoholfogyasztás csökkentése az erőszak áldozatai és elkövetői számára, valamint az ilyen családokban élő gyermekek számára is előnyös.

6.6

Az alkohol már a születés előtt is hatással lehet a gyermekekre. A magzati alkoholspektrum-zavar (FASD) olyan tartós (fizikai, viselkedési és kognitív) születési rendellenességek skáláját foglalja magában, amelyeket az anya terhesség alatti alkoholfogyasztása idézett elő.

6.7

Az FASD-ről és hatásairól szóló ismeretek még nem épültek be a köztudatba. Ezért a terhesség alatti alkoholfogyasztás okozta ártalmak csökkentését szolgáló megelőző programok tapasztalati példáit mindenképpen terjeszteni kell a nyilvánosság körében. Az EGSZB támogatja az FASD kockázatairól szóló, az EU és nemzeti kormányok által szervezett célzott felvilágosító kampányok tartását.

7.1

Az idősebbek érzékenyebbek az alkohol hatásaira. Konkrét probléma többek között az egyensúlyvesztés és az elesés veszélye, illetve az olyan kezdődő egészségügyi problémák, amelyek miatt az idősebbek könnyebben kerülnek az alkohol hatása alá. Az idősebbek körülbelül egyharmadánál alakul ki alkoholfogyasztási probléma a késői életszakaszban, életükben először, amit gyakran a társ elvesztése, a megromlott egészségi állapot, a különböző helyszínekre való eljutás nehézségei, illetve a társadalmi elszigeteltség vált ki. (47)

7.2

Az ártalmas alkoholfogyasztás az idősebbek mentális egészségére is kihathat: szorongás, depresszió és zavartság formájában.

7.3

Az idősek körében gyakoriak az alkoholfogyasztással összefüggő rendellenességek, különösen a társadalmilag elszigetelt, egyedül élő férfiaknál. (48) Az alkoholfogyasztással kapcsolatos problémák a testi, lelki, társadalmi és kognitív egészség széles körű károsodásával függnek össze. A 65 év felettiek körülbelül 3 %-a szenved ilyen rendellenességektől, (49) azonban könnyen lehet, hogy számos esetről nincs is tudomásunk, mivel a diagnosztikai kritériumok és a szűrések a fiatalokat veszik célba. Az időseket viszont gyakran könnyebb alkoholproblémákkal kezelni, mint a fiatalabb felnőtteket.

7.4

Az alkohol bizonyos gyógyszerek hatását fokozhatja, másokét csökkentheti. Ezért fontos az egészségügyi szakemberek, a nem formális gondozók és az idős polgárok figyelmét felhívni a gyógyszerek és az alkohol lehetséges együttes hatásaira.

7.5

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy az EU idősödő lakosságának jóléte érdekében még sok a tennivaló, például uniós szintű tájékoztatásra van szükség az ártalmas mértékű alkoholfogyasztásnak az egészségben és méltóságban történő megöregedésre gyakorolt hatásairól.

23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/15

1.1

A svéd elnökség által felvetett, a nemek közötti egyenlőségre, a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra vonatkozó kérdés érdeme, hogy lehetővé teszi, hogy megfelelő távlatból szemléljük a problémákat. A nemek közötti egyenlőség témájával számos jelentés és tanulmány, valamint irányelv, törvény, ajánlás és megállapodás foglalkozik. A valóság azonban ellenáll ennek, az egyenlőtlenségek pedig továbbra is fennállnak. Az elmúlt évszázadok örökségei ezek, és mindössze 50 éve küzdünk ellenük. Bár a nemek egyenlősége bekerült a törvényekbe, meg kell változtatni az emberek mentalitását, az egyének és a közösség viselkedését. A jelen vélemény szemléletváltást javasol, főként három területen: az időbeosztásban, a személyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó álláshelyekhez szükséges végzettség és a nemek közötti egyensúly területén, mind a szakmai ágazatokban, mind a döntéshozó helyeken.

1.2

Az EGSZB ajánlásai egyaránt szólnak a tagállamokhoz, az Európai Bizottsághoz, a szociális partnerekhez, de a társadalmi szereplők összességéhez is.

A tagállamok számára:

1.3

A növekedést a GDP (bruttó hazai össztermék) mutatószámának emelkedésével mérik. Márpedig ez a mutató nem elegendő a nők gazdasági hozzájárulásának számszerűsítéséhez. A nemek közötti egyenlőség és a gazdasági növekedés közötti kapcsolat vizsgálatához felül kellene vizsgálni ez utóbbi kiszámításának eszközét.

1.4

A nemek közötti egyenlőségért tett lépéseket eszköznek kellene tekinteni:

Az Európai Bizottság számára:

1.5

Az EGSZB a tagállamok által a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó útiterv végrehajtására tett lépések ellenőrzését és értékelését, továbbá a helyes gyakorlatok és a tapasztalatok megosztása fórumának kialakítását kéri.

A szociális partnerek számára:

1.6

Kéri, hogy valósítsák meg a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos közös cselekvési keretüket, a nemek szerepére, a nők döntéshozatali folyamatban betöltött szerepének növelésére, a munka és a magánélet egyensúlyának elősegítésére, valamint a bérszakadék csökkentésére összpontosítva.

1.7

Kéri továbbá, hogy javítsák azokat az ismereteket és eszközöket, amelyek a munkahelyek szegregációja ellen és azok nembeli vegyessége érdekében folytatott küzdelmet szolgálják;

1.8

valamint hogy tegyék professzionálisabbá a személyeknek nyújtott szolgáltatásokra épülő feladatköröket az azok gyakorlásához felhasznált képességek jobb elismerése révén.

A civil társadalmi szereplők és a politikai felelősök számára:

2.1

A nők munkaerő-piaci részvételének javítását célzó intézkedések szükségessége szerves részét képezi a lisszaboni stratégiának, amelynek feladata, hogy Európát versenyképesebb tudásalapú társadalommá fejlessze.

2.2

Az Európai Bizottság 2008. évi jelentése a nemek közötti egyenlőség tárgyában (1) a következőket írja: „A foglalkoztatás terén az Unióban az utóbbi években elért folyamatos növekedés leginkább a nők foglalkoztatásának köszönhető. Az Unió 27 tagállama 2000 és 2006 között mintegy 12 millióval több főt foglalkoztatott, amelyből több mint 7,5 millió nő volt. (…) A kisgyermekes nők foglalkoztatási rátája csupán 62,4 %, míg a férfiaké 91,4 % (29 százalékpont különbség). A részmunkaidőben dolgozó munkavállalók háromnegyede (76,5 %) nő, azaz ilyen munkaformában dolgozik minden harmadik nő, ugyanakkor csupán alig minden tizedik férfi.”

2.3

A 2009. évi jelentés (2) szerint a nők foglalkoztatottsága 58,3 %, szemben a férfiak 72,5 %-os arányával. A részmunkaidőben dolgozó női munkavállalók aránya 31,2 %, szemben a férfiak 7,7 %-os arányával. A jelentés kiemeli, hogy a nők döntő többségben vannak jelen az alacsonyabb jövedelmet biztosító ágazatokban, továbbá hangsúlyozza a hatáskörök egyenlőtlen elosztását az intézményekben és a vállalkozásokban.

2.4

Jóllehet a nemek közötti egyenlőség még nem valósult meg, a dolgozó nők helyzete a világon az egyik legjobb; az Európai Unió a kezdetektől hitelt érdemlően foglalkozott ezzel a kérdéssel, statisztikai eszközöket állított fel, tanulmányokat és elemzéseket végzett, valamint jogalkotási munkát folytatott e téren.

2.5

A tapasztalt előrehaladás és a kedvező eredmények ellenére a nők gazdasági potenciálját nem érvényesítették kellőképpen. Ezenkívül a soha nem látott mértékű nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság vélhetően eltérő hatással fog járni a nőkre és a férfiakra nézve, tekintettel különböző gazdasági, társadalmi és családi helyzetükre.

2.6

Mivel igen sok tanulmány áll rendelkezésre, továbbá ajánlások és határozatok születtek az európai intézmények és szociális partnerek részéről – az EGSZB 5 év alatt 14 véleményt fogadott el a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos témákban (3) –, jelen vélemény szándékosan nem tárgyalja a maga teljességében a nemek közötti egyenlőség kérdését. Figyelmét a növekedéssel és a foglalkoztatással kapcsolatos kérdésekre korlátozza, a lisszaboni stratégia által meghatározott, a nők munkaerő-piaci részvételének növelésére vonatkozó célkitűzésekre (4) összpontosítva.

3.1.1

A nők foglalkoztatása folyamatosan növekedett a 60-as évek óta. Nagy lépés volt a nemek közötti egyenlőség felé a nők tömeges hozzáférése a foglalkoztatáshoz a 70-es évektől kezdve. Amint lehetővé vált számukra, hogy dönthessenek anyaságukról, és hogy hozzáférjenek a felsőoktatáshoz, a férfiakhoz hasonlóan ők is a társadalmon, és nem csupán a családon belül kívánták kamatoztatni hozzáértésüket, illetve elérni a pénzügyi önállóságot. A fizetett munka személyes jövedelmet, a társadalombiztosítás terén jobb garanciákat és az elszegényedés elleni védelmet jelent különélés, válás vagy özvegység esetén.

3.1.2

A nők belépése a munka világába új szükségleteket teremtett, amelyeket a piacnak ki kellett elégítenie. A nők otthonukban dolgoztak, ami nem számított bele a bruttó hazai össztermékbe. Amikor a nők kiléptek az otthoni szférából, munkalehetőségek jöttek létre a korábban általuk végzett otthoni feladatok elvégzésére. A gyermekfelügyelőkre és a háztartási alkalmazottakra gondolunk itt, de nem kizárólag.

3.1.3

A nők munkája olyan igényeket teremtett, amelyek hozzájárultak a gazdasági fejlődéshez. Amikor a családanya munkát vállalt, a párok elektromos háztartási készülékekkel szerelkeztek fel, két személygépkocsit tartottak, készételeket vásároltak, a gyermekek és a szülők az otthontól távol költöttek el egy étkezést; a családoknak szükségük volt szolgáltatásokra és struktúrákra a betegek, a fogyatékkal élők és az idősek ápolásához, akikkel korábban a háztartásbeli asszonyok foglalkoztak, valamint a gyermekek iskolai időn kívüli ellátásához. Két fizetéssel a párok lakáshoz juthattak, és részt vehettek a kulturális életben. Munkahelyek jöttek így létre a háztartásigép- és autógyártásban, az élelmiszeriparban, a közétkeztetésben, az egészségügyi és szociális ellátási szektorokban, az iskolán kívüli tevékenységekben, az iskoláskort megelőző ellátásban és az oktatásban, az építőiparban, a turizmusban, a szórakoztatóiparban, a kultúrában, az utasok szállításában stb.

3.1.4

Az elmúlt negyven évben az otthoni munkát foglalkoztatássá átalakító tendencia a növekedés motorja lett. De vajon a növekedés valódi, vagy csak a számítás módjának köszönhető? A gazdaság nem ismeri a házi- és családon belül végzett munka fogalmát, az mégis szükséges a társadalom működéséhez, emiatt a növekedés számítási módjának újragondolására van szükség.

3.2.1

Egy uniós elemzés (5) szerint a nemek közötti egyenlőség és a gazdaság viszonyát nem szabad kizárólag a vállalkozások nagyobb jövedelmezősége alapján mérni. Produktív beruházásról van szó, amely hozzájárul a globális gazdasági fejlődéshez, a növekedéshez és a foglalkoztatáshoz. A nemek közötti egyenlőség az alábbiak révén járulhat hozzá a fejlődéshez: 1) a nők fokozott jelenléte a munkaerőpiacon, ami az oktatásukba és képzésükbe tett beruházásuk jobb kiaknázását teszi lehetővé; 2) nagyobb mértékű gazdasági önállóságuk; 3) hatékonyabb bevonásuk az adórendszerbe, elősegítve ezzel hozzájárulásukat a kollektív jóléthez.

3.2.2

Annak ellenére, hogy a gazdasági hozzájárulás alatt nem csak a vállalati szintű üzleti megközelítést és a sokszínűség kezelését értik, van rá példa, hogy az üzleti megközelítés kedvező gazdasági eredményekre vezet. Azok a vállalatok, melyeknek igazgatótanácsában több nő található, nyereségesebbek.

3.2.3

Az egyenlőséget célzó politikák hatékony humánerőforrás-befektetésnek tekinthetők, még akkor is, ha a gazdasági fejlődés célja a gazdasági növekedésre korlátozódik. Befektetési szempontból az egyenlőséget célzó politikák mind egyéni, vállalati, regionális, mind pedig nemzeti szinten képesek kedvező hatást gyakorolni. A magasabban képzett nők hatékonyabb „alkalmazása” is gazdasági előnyökkel járhat.

3.2.4

A nők nagyobb mértékű gazdasági önállósága azért előnyös, mert így a nők áruk és szolgáltatások fogyasztóiként vannak jelen a gazdaságban, és növelik a háztartások vásárlóerejét. A nők gazdasági hozzájárulását jobban el kellene ismerni a nemzeti, regionális és helyi szintű gazdaságpolitikákban.

3.3.1

Akkor, amikor a gazdasági és az ökológiai válság felveti a kívánt továbbfejlődés kérdését, olyan hangok hallatszanak, amelyek megkérdőjelezik a GDP-nek a növekedés egyetlen mutatójaként történő használatát. Egyéb mutatókat lehetne fontolóra venni. (6)

3.3.2

Bármilyen mutatót alkalmazzunk is, a nők helyzete nem egyenrangú, ami költséget jelent a társadalom számára. A tagállamok ugyanannyit fektetnek a fiúk oktatásába, mint a lányokéba (az európai egyetemeken végzett diplomásoknak viszont 60 %-a lány). A tagállamok a munkaerőpiacon ezután nem támogatják jobban a nőket, ami nem logikus. A két nem esetében egyenlő oktatási közkiadások révén a nőknek a férfiakéval azonos szintű felelősségi köröket és díjazást kellene elérniük. A nőknek előnyt kellene kovácsolniuk a jelenlegi változásokból az új típusú állásokhoz szükséges újfajta képességek megszerzéséhez. Ugyanakkor továbbra sem értékelik kellően, és nem ismerik el a nők hozzájárulásait, magas iskolázottságukat és azt a képességüket, hogy megfeleljenek a jövőbeli munkaerő-piaci igényeknek.

3.3.3

A nemek közötti egyenlőség hiánya elleni küzdelem nem csupán etikai kérdés, hanem az emberi erőforrásokkal való jobb gazdálkodást is jelenti. Ha több nő vesz részt a foglalkoztatásban, több érték teremtődik, több javat és szolgáltatást fogyasztanak, és hozzájárulnak az adóbevétel növeléséhez. A vegyes munkacsapatokban nagyobb innovációs potenciál rejlik. A népességcsökkenés elleni küzdelem egyik módja, ha megteremtjük a párok számára a gyermekvállalás feltételeit, lehetővé téve számukra állásuk megőrzését. Ha Európa be akar fektetni az emberekbe, kiemelten kell kezelnie a nőket érő hátrányok kérdését. (7)

3.3.4

„A nők fejlődési potenciálját elsősorban az alábbiak korlátozzák:

3.3.5

A nők munkaerőpiachoz való hozzáférésének és ott tartásának feltételeivel kapcsolatos erőfeszítések megtétele, a nemek közötti bérszakadék megszüntetése nagyobb növekedést, jobb munkalehetőségeket és a szegénység elleni védelmet ígér, és kevesebb költséggel jár a káros szociális hatások szempontjából. A szegénység főként a gyermekeiket egyedül nevelő nőket sújtja Európában. (9)

3.3.6

A feladatok korábbi megosztásakor a férfi kereste a jövedelmet, mellyel finanszírozta felesége családi, szociális és háztartási munkáját. Ha a párok két fizetéssel rendelkeznek, nem szentelik egyikükét azoknak a munkáknak az elvégzésére való szolgáltatások finanszírozására, amelyeket korábban a háztartásbeli nő végzett el, hanem előnyben részesítik az anyagi javak fogyasztását.

3.3.7

A háztartásbeli nő nem fizetett munkájának nem volt ára, azonban annak fizetett munkává válása olyan költséget jelent, amelyet a felhasználók nem akarnak vagy nem tudnak megfizetni. A gyermekfelügyelők, családsegítők, bejárónők a legalacsonyabb bért kapják, részmunkaidőben dolgoznak több munkaadónak (olyan személyeknek, akik heti néhány órában munkaadók), és gyakran a nem hivatalos gazdaságban. A háztartási munka alkotja a bejelentetlen munkavégzés legjelentősebb területét Európában.

3.3.8

A szülők a számukra legértékesebbet, a kisgyermeküket bízzák olyan személyekre, akik az átlagosnál jóval alacsonyabb bérezésben részesülnek, szeretnék azonban, hogy e személyek képességei magas szintűek legyenek. Hasonlóképpen, a bejárónőknek is odaadjuk otthonunk kulcsát, jóllehet nem részesülnek olyan bérezésben, mely tükrözné ezt a bizalmat. Ráadásul nehezen ismertethető el a képzettség, mivel a családok „könnyűnek” tartják azt a munkát, amelyet ők maguk is el tudnak végezni. A saját gyermekekkel való foglalkozás nem számít mesterségnek, a másokéval való viszont igen (pszichológiai, dietetikai, higiéniai ismeretek, összpontosítás, meghallgatás, figyelem, folyamatos készenlét stb.), a hozzá szükséges képességeket, amelyeket sokszor „természetüknél fogva női”-nek tekintenek, és ezért „szakmai” téren nem vesznek figyelembe, gyakrabban sajátítják el informális úton, a családban, mint iskolai keretek között.

—

mivel emelkedhet a nők foglalkoztatási aránya, ami további szükségleteket teremt majd a szolgáltatások terén,

—

mivel újra lehet értékelni a nők bérét, ami növeli a vásárlóerőt, és további fogyasztói kapacitást és adóbevételt teremt,

—

mivel a nők több vezető politikai posztot és döntéshozói pozíciót tölthetnek be, ami pozitív hatással lesz a vállalkozások és az intézmények teljesítményére,

—

mivel a női vállalkozók számának növekedése az innováció és a munkahelyteremtés révén a gazdaság javára történő értékteremtéshez, illetve anyagi hozzájáruláshoz vezet majd.

4.2.1.1

A nemek közötti egyenlőség megvalósulásának legfőbb akadálya ma a szakmák megosztottsága. Vannak férfi és vannak női szakmák. A nők által dominált szakmákban sokszor alacsonyabbak a fizetések, és elterjedtebb a nem önként választott részmunkaidő, illetve a bizonytalanság.

4.2.1.2

Amíg egy adott szakma az egyik nemnek van fenntartva, sztereotípiák fognak hozzá kapcsolódni. Mára már bizonyítást nyert, hogy a férfiak és a nők valamennyi foglalkozás gyakorlására alkalmasak. Vannak olyan foglalkozások, melyeknél hosszú ideig férfidominancia volt megfigyelhető (oktató, bíró, általános orvos stb.), ám napjainkban a nők vannak túlsúlyban ezeknél. Miért valósul meg oly nehezen a nők és a férfiak közötti egyensúly a foglalkoztatásban? Növelni kell a témában szerzett ismereteket ahhoz, hogy felvehessük a harcot a foglalkoztatási szegregáció ellen, és elősegíthessük mindkét nem megfelelő arányú jelenlétét. Ez lehetővé teszi majd az egyes ágazatok által elszenvedett munkaerőhiány elkerülését is.

4.2.1.3

A nők és a férfiak megfelelő arányú részvétele a foglalkoztatás és a feladatok ellátása terén a felfogásmódhoz kapcsolódó, nem tudatos akadályokba ütközik. Ezek már az oktatási rendszerben gyökereznek, azzal, hogy eltérő szakmaválasztási lehetőségek állnak a lányok és a fiúk rendelkezésére. A szülőknek és a tanároknak jobban kellene figyelniük a fiatalok pályaválasztásának következményeire. Alapvetően fontos szerep hárul a bérstruktúrákkal kapcsolatos munkáltatói és szakszervezeti tárgyalópartnerekre, akik a bértárgyalások során rangsorolják a képesítéseket, amihez ismerniük kell a háztartási és családi szinten szerzett képességek értékét. A vezető pozíciókban sem egyenlő az eloszlás. Intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy a nagyvállalatoknál és a magas szintű államigazgatásban megfelelőbb arányú legyen a nemek részvétele.

4.2.2.1

A személynek nyújtott szolgáltatáson alapuló feladatköröknek valódi szakmákká kell válniuk, elismert képesítéssel, képzésekkel, diplomákkal, szakmai életúttal. Annak érdekében, hogy túllépjünk a családok és a bejárónők közötti egyedi kapcsolat keretein, ilyen szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat és közszolgáltatókat kell létrehozni. A családok már nem munkaadók, hanem ügyfelek vagy felhasználók, akik díjazás fejében vagy közvetlen ellentételezés nélkül néhány órányi segítséget kapnak a háztartási munka, az idősgondozás, a gyermekfelügyelet, az oktatási támogatás stb. terén. Általánossá kéne tenni a már több európai országban működő rendszert, melyben a foglalkoztató vállalkozás vagy közszolgáltató felel a személyek és a javak biztonságáért, és feladata lesz a családoknál segítő alkalmazottak képesítésének ellenőrzése is. Így e dolgozóknak csak egy munkáltatójuk van, fizetséget kapnak a két szolgáltatási helyszín közötti utazás idejére is, továbbá részesülhetnek szakképzésben és valamennyi kollektív garanciában. Európai referenciakeretet kell kialakítani az otthon végzett szolgáltatásokkal kapcsolatos munkakörökre, amely magában foglalná a feladatkör pszichológiai vetületeit (bizalom, együttérzés, figyelem, készenlét stb.) és a hozzá nélkülözhetetlen ismereteket (dietetika, az alkalmazott termékek hatása az egészségre és a környezetre stb.) is, tehát nemcsak a házimunkák anyagi és technikai vonatkozásait.

4.2.2.2

A képesítés elismerése megdrágítja a szolgáltatásokat, amelyeket a családok többsége már most sem engedhet meg magának, ezért az államnak vagy – amennyiben ez része a vállalati szintű megállapodásnak – a vállalkozásoknak részt kellene venniük azok finanszírozásában, miáltal e szolgáltatások mindenki számára elérhetőbbek lehetnének.

4.2.2.3

A személynek nyújtott szolgáltatásra épülő munkakörök professzionálisabbá tétele és a jobb bérezés lehetővé teszi majd a nemek közötti egyensúly fejlesztését. Nagy lépést jelent majd a nemek közötti egyenlőség felé, amikor férfiak kívánnak majd háztartási alkalmazottként, gyermekfelügyelők, családsegítőként dolgozni.

4.2.3.1

Az apák kevesebb időt szentelnek a családi és háztartási feladatok elvégzésére, mint az anyák. Az egyenlőség egyik feltétele, hogy az apákban tudatosítsuk szerepük fontosságát gyermekeik mellett, illetve a férfiakat arra ösztönözzük, hogy idős szüleikkel, a család beteg tagjaival szemben vállaljanak felelősséget.

4.2.4.1

A gyermekgondozás fejlesztését nem költségként, hanem befektetésként kellene kezelni. Gösta Esping-Andersen szerint (10) azok az anyák, akik dolgoznak, hosszú távon visszafizetik a támogatást „az életük során megszerzett jövedelmük növekedése és az általuk befizetett adók révén”. Ezzel a hozadékkal visszatérül a kezdeti állami segítség, és az jótékony hatással jár a bölcsődei/óvodai ellátásban részesülő gyermek számára. Az ilyen befektetések Európa népességcsökkenésének megállításában is segíthetnek.

4.2.5.1

és kollektív finanszírozáson keresztül (állam, vállalkozások, ügyfelek) valósítható meg. (11) Egyes újabb vállalkozói megállapodások a béremelés alternatívájaként kínálnak ilyen szolgáltatásokat dolgozóiknak. A magánélet és a munka jobb összeegyeztethetőségét lehetővé tévő szolgáltatások felkínálása részét képezi a vállalatok társadalmi felelősségének.

4.2.6.1

A szolgáltatások nem lehetnek elegendőek a munka és a családi élet összeegyeztetéséhez. A gyermekek nevelése, oktatása időt igényel egy adott életszakaszban. Az önként vállalt részmunkaidős foglalkoztatás elősegíti, hogy családfenntartók jobban összeegyeztethessék a munkájukat a családi és magánéletükkel; ez nem szabad hogy gyengítse a nők helyzetét a foglalkoztatásban, és a magánéletben sem, amikor a családfő szerepét töltik be, és hogy visszatartsa az apákat attól, hogy időt szenteljenek a családi életnek. Mindkét szülőnek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy foglalkozzon a gyermekeivel.

4.2.6.2

A család más tagjainak, az életük végén járóknak, betegeknek, idős szülőknek is időre van szükségük. Most, amikor már valamennyi nyugdíjrendszert megreformálták, el kell távolodni attól a felfogástól, mely szerint az élet három szakaszra oszlik: a tanulmányok, a munka és a nyugdíj idejére. Mindenkinek lehetősége kell, hogy legyen az egész életen át tartó tanulásra, és elegendő évnyi „időhitelre” családi, szociális, egyesületi, politikai vagy polgári tevékenységeihez. Lehetőséget kellene nyújtani a nyugdíjba vonulás időpontjának kitolására, ha valaki szabadidejéhez (a nyugdíjjal azonosan finanszírozott) időhitelt kíván igénybe venni aktív életszakasza során.

4.2.7.1

A nők alulreprezentáltak valamennyi vezetői pozícióban, a politikai vezetésben, a magas szintű államigazgatásban, a nagyvállalatok vezetésében, ugyanakkor azok a vállalkozások a legsikeresebbek pénzügyileg, amelyek irányítóbizottságában nagyobb arányban vannak nők. A nők kevesebb vállalkozást hoznak létre, és ritkábban válnak vezetővé. A férfiak kevésbé vannak jelen a családi szférában, kevésbé veszik ki szülői szabadságukat.

4.2.7.2

Azok a nők, akik el tudták magukat fogadtatni egy férfiak által dominált környezetben, mentorként irányíthatnák azokat a nőket, akik ugyanilyen karrierre törekednek. Kötelező erejű intézkedések bizonyulhatnak szükségesnek: a nagy állami intézményekben vagy magántulajdonú vállalatoknál például intézkedéseket kellene hozni annak biztosítására, hogy vezetőik között jelentős számú nő is legyen.

—

„Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre az önálló vállalkozói tevékenységet folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról és a 86/613/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről”, előadó: Madi SHARMA, HL C 211., 2008.9.22.

—

„Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 92/85/EGK tanácsi irányelv módosításáról”, előadó: HERCZOG Mária, CESE 882/2009, 2009. 05. 13. (HL C 277., 2009.11.17)

—

„A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A nemek közötti bérszakadék elleni küzdelem”, előadó: Ingrid KÖSSLER (HL C 211., 2008.8.19.), 2008. 04. 22.

—

„Foglalkoztathatóság és vállalkozói szellem – a civil társadalom, a szociális partnerek, valamint a regionális és helyi szervek szerepe a nemek közötti egyenlőség perspektívájában”, előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAÑOS (HL C 256., 2007.10.27.), 2007. 07. 11.

—

„A szociális partnerek szerepe/a hivatás, a család és a magánélet összeegyeztetése”, előadó: Peter CLEVER (HL C 256., 2007.10.27.), 2007. 07. 11.

—

„Foglalkoztatás a kiemelt népességcsoportokban (lisszaboni stratégia)”, előadó: Wolfgang GREIF (HL C 256., 2007.10.27.), 2007. 07. 12.

—

„A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó ütemterv 2006–2010”, előadó: Grace ATTARD (HL C 318., 2006.12.23.), 2006. 09. 13.

—

„A nők képviselete az Európai Unió gazdasági és szociális érdekcsoportjainak döntéshozó szerveiben”, előadó: Thomas ETTY (HL C 88., 2006.4.11.), 2006. 02. 14.

—

„Javaslat európai parlamenti és tanácsi határozatra a »Mindenki Számára Biztosítandó Esélyegyenlőség Európai Évéről (2007) Az Igazságos Társadalom irányában«”, előadó: HERCZOG Mária (HL C 65., 2006.3.17.), 2005. 12. 14.

—

„A nőket érintő szegénység Európában”, előadó: Brenda KING (HL C 24., 2006.1.31.), 2005. 09. 29.

—

„Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének létrehozásáról”, előadó: Dana ŠTECHOVÁ (HL C 24., 2006.1.31.), 2005. 09. 28.

—

„Javaslat a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő elbánás elvét a foglalkoztatás és a munka területén megvalósító európai parlamenti és tanácsi irányelvre”, előadó: Madi SHARMA (HL C 157., 2005.6.28.), 2004. 12. 15.

—

„Javaslat a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvét a termékek és szolgáltatások terén megvalósító tanácsi irányelvre”, előadó: Clare CARROLL (HL C 241., 2004.9.28.), 2004. 06. 03.

—

„Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 76/207/EGK tanácsi irányelv módosításáról”, előadó: Christina WAHROLIN (HL C 123., 2001.4.25.), 2001. 01. 25.

23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/22

1.10.1

Ezért az EGSZB azt kéri az Európai Bizottságtól és a tagállamoktól, hogy mozdítsák elő a fenti vállalattípusokra vonatkozó statisztikai nyilvántartások készítését. Elsősorban szatellitszámlák létrehozásáról van szó, a Nemzeti Számlák Európai Rendszere (ESA 95) harmonizált kritériumainak megfelelően, melyeket a szociális gazdaság vállalataira (szövetkezetek és önsegélyező társaságok) vonatkozó szatellitszámlák kidolgozásáról készített kézikönyv (1) és az Európai Unió szociális gazdaságáról készült EGSZB-jelentés (2) részletez.

2.4.1

Bizonyos nagyvállalatok esetében az is lehetséges, hogy nincsenek részvényes tagok, a nyereséget pedig visszaforgatják, vagy közhasznú szociális célokra fordítják, ahogy azt egyes európai országok takarékpénztárai teszik. (7)

2.4.2

Ugyanakkor számos helyi kötődésű mikrovállalatnál és kkv-nál az értékteremtést nem csupán pénzügyi profitcélok formájában határozzák meg, hanem olyan szociális jellegű célkitűzésekben is, mint a munkakörülmények, az önirányítás stb.

2.9.1

Általánosságban nem csak a kisvállalkozói intézkedéscsomag  (11) keretében kellene támogatást nyújtani a kkv-knak. A kkv-k gyakran lehetőséget nyújtanak a munkahelyek megtartására, mivel azok az érdekcsoportok, amelyek létrehozták és felügyelik ezeket a vállalkozásokat, olyan emberekből állnak, akik szorosan kötődnek ahhoz a területhez, ahol tevékenykednek, és kiváló munkahely-teremtési és –megőrzési képességről tettek tanúbizonyságot. A kkv-k „a vállalkozói kultúra természetes inkubátorai”, állandó gyakorlóterepet biztosítanak a vállalatigazgatók és –vezetők számára.

3.2.1

Akár kicsik, akár nagyok, ezek a vállalatok olyan területeken és/vagy szociális övezetekben találhatók, melyek problémái és kihívásai veszélyt jelentenek a belső piacra és a társadalmi kohézióra, és amelyeken internalizálják a szociális költségeket és kedvező külső hatásokat generálnak.

3.2.2

Mivel erősen kötődnek a helyi közösségekhez, és kiemelt céljuk az emberek szükségleteinek kielégítése, ezek a vállalatok nem költöznek el, hatékonyan küzdve ezáltal a vidéki területek elnéptelenedése ellen, és elősegítve a hátrányos helyzetű régiók és települések fejlődését. (23)

3.6.1

A fent említett szektorok némelyike már részt vett ágazati egyeztetéseken, mint például a Biztosító Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (AMICE) a biztosítás területén, a Cooperatives Europe  (26) egyes tagjai, például a Szövetkezeti Bankok Európai Egyesülése (EACB) és az Európai Takarékpénztárak Szövetsége (ESBG) a bankszektorban. (27)

4.1.1

A belső piac kialakítása és fejlesztése nem rendelheti alá a célokat az eszközöknek, ezért olyan jogi és szabályozási keret létrehozására van szükség, amely tükrözi a piac különböző gazdasági szereplőinek jellegzetességeit. Mindezt úgy, hogy a különböző vállalati formák egyenlő feltételek mellett működhessenek, figyelembe véve ugyanakkor mindegyikük jellegzetességeit. Ez a keret jelenleg a tőzsdén jegyzett nagy cégekre van kialakítva, és minden vállalattípusra történő alkalmazása akadályokat teremt a kisebb cégek számára. A keretnek eredményesen hatékonyságra kell ösztönöznie a szereplőket, ami elősegíti majd, hogy igazságosabb legyen a rendszer. A keretet a társasági, a számviteli, a verseny- és az adójog, illetve a statisztikai harmonizáció és a vállalatpolitika révén alkalmazzák majd.

4.2.1

A nyilvánosan működő európai részvénytársaságoknak és az európai szövetkezeteknek megvan a saját alapokmányuk, de európai alapokmány hiányában a többi vállalattípus különböző akadályokkal küzd a belső piacon. Az európai kkv-knak rugalmas európai jogszabályokra van szükségük, hogy könnyebben működhessenek határokon átnyúlóan. Az európai szövetkezetekre (ESC) vonatkozó szabályozás egyszerűsítésére is szükség van, melynek összetettsége lassítja az idevonatkozó fejlesztést.

4.2.2

A jogszabályi keret hiánya akadályozza az európai szinten tevékenykedő alapítványokat abban, hogy a többi társasági cégformával egyenlő feltételek mellett dolgozzanak. Az EGSZB ezért üdvözli az európai alapítványi alapokmányra vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány eredményeit, és felszólítja az Európai Bizottságot, hogy 2010 elejére legyen kész a hatásértékeléssel, és terjesszen elő javaslatot olyan rendeletre, amely lehetővé teszi az európai szinten működő alapítványoknak, hogy másokkal azonos feltételek mellett működjenek a belső piacon. (28)

4.2.3

Ugyanezért az EGSZB azt is kéri az Európai Bizottságtól, hogy kezdjen el dolgozni az európai szövetségekre és önsegélyező egyletekre vonatkozó alapokmányok elfogadásán.

4.3.1

A számviteli szabványokat hozzá kell igazítani a különböző vállalattípusokhoz. A számviteli joggal kapcsolatos korlátozások közé tartoznak azok az akadályok is, amelyeket az új nemzetközi számviteli rendszer (IAS) bevezetése okoz a tőzsdén jegyzett vállalatok számára. Az európai számlákat nem lehet anélkül harmonizálni, hogy ne tűnjenek el az Európai Unióban létező egyes vállalattípusok alapvető jellegzetességei.

4.3.2

A szövetkezetek speciális esetében nyilvánvalóan nehéz olyan koncepciót megfogalmazni a részvényesek saját tőkéjéről, amely általánosan és diszkriminációmentesen alkalmazható, ami negatív és romboló hatással járhat a vállalati sokszínűségre. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy számviteli kérdésekben vegye figyelembe a szövetkezetek státuszát, és a tagok jegyzett tőkéjét idegen tőke helyett inkább a szövetkezetek részvényeseinek saját tőkéjeként kezelje, amíg a tagból – a szövetkezetből való kiváláskor –hitelező nem lesz. (29)

4.3.3

Az EGSZB egyetért a de Larosière-csoport ajánlásával, (30) amely szerint a számviteli standardok nem befolyásolhatják az üzleti modelleket, nem szabad, hogy támogassák a prociklikus szemléletet, és hogy elrettentsenek a hosszú távú beruházásoktól, illetve hogy aláássák a vállalatok stabilitását.

4.4.1

Minden egyes cégformának úgy kell tudnia folytatni üzleti tevékenységét, hogy közben megőrzi működési módszereit. A versenyjog ezért nem épülhet egyetlen, uniformizált vállalkozási modellre, el kell kerülnie a diszkriminatív magatartást, és értékelnie kell a nemzeti szinten bevált gyakorlatokat. Nem privilégiumok létrehozása a cél, hanem az igazságos versenyjog támogatása. Korábbi véleményeivel (31) összhangban az EGSZB ezért azt szorgalmazza, hogy a versenyjogi és adóügyi szabályok kiegyenlítve szabályozzák azokat a vállalati költségkülönbözeteket, amelyek a nem hatékony termelési folyamatok helyett a szociális költségek internalizációjához kötődnek.

4.4.2

Bizonyos versenypolitikai eszközök nem tekinthetők semlegesnek a különböző vállalattípusok szempontjából, ahogy azt már az EGSZB is hangsúlyozta: ami az adóügyi, a közbeszerzési és a versenyjogi szabályokat illeti, a szociális gazdaságnak testre szabott megoldásokra van szüksége. (32) Az olyan K+F+I-magánberuházásoknak juttatott állami támogatás például, amelyek célja a termelési rendszer versenyképességének növelése, főként a nagyvállalatoknak kedvez, mivel elsősorban ők végeznek ilyen tevékenységeket. Továbbá mivel a nagyvállalatoknak nagyobb a mozgásterük a termelés helyszínének megválasztásában, előnyösebben ki tudják használni az ipari ágazatnak szánt állami infrastrukturális beruházásokat. Ez néha versenyhátránnyal jár a kisvállalkozásokra nézve, amelyeknek kevés reális lehetőségük van a különböző üzleti helyszínek kiválasztásában.

4.4.3

A versenyszabályoknak figyelembe kellene venniük a szociális vállalatok rendkívüliségét is, amelyek nem piaci alapú javakat és szolgáltatásokat termelnek és osztanak szét marginalizálódott emberek részére, illetve olyanoknak, akik ki vannak téve a társadalmi kirekesztés veszélyének. Ezek a vállalatok jelentős altruista forrásokat is beépítenek termelési rendszereikbe.

4.5.1

Egyes tagállamokban némely vállalat gyakran egyenlőtlen versenyhelyzetbe kerül olyan okok miatt, melyek nem termelési folyamataikkal kapcsolatosak, hanem a piac felosztásának hibáiból erednek, (33) azaz olyan helyzetekbe kerülnek, melyekben a piac nem hatékony a források optimális elosztása szempontjából. Az EGSZB támogatja azt az irányelvet, mely szerint a helyi szolgáltatásokra csökkentett héa-kulcsokat kell alkalmazni; ez alapvetően kiterjed a kkv-kra. Ismételten egyetértésének ad hangot az Európai Bizottság által megfogalmazott elv kapcsán, mely szerint az egyes vállalattípusoknak biztosított adókedvezményeknek arányban kell lenniük az adott cégformában rejlő jogi korlátokkal vagy hozzáadott szociális értékkel. (34) Az EGSZB ezért felszólítja az Európai Bizottságot, hogy ösztönözze a tagállamokat arra, hogy vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy igazolt közhasznuk és a regionális fejlődéshez való elismert hozzájárulásuk alapján kompenzációs intézkedéseket biztosítsanak a vállalatoknak. (35) Elsősorban arra az egyes országokban fennálló problémára kellene megoldásokat keresni, amely a non-profit szervezeteket érinti azáltal, hogy nem tudják visszaigényelni azt a héát, amelyet a közhasznú tevékenységük végzéséhez szükséges javak és szolgáltatások beszerzésekor fizettek ki. Említést érdemelnek azok az adórendszerek is, amelyeket a közhasznú célokkal nem kapcsolatos gazdasági tevékenységeket végző nem kormányzati szervek esetében alkalmaznak.

4.5.2

Jelenleg a kkv-knak nincs sok reális lehetőségük arra, hogy beruházzanak a K+F+I-be, ami pedig fontos eleme lenne annak, hogy a termelés hatékony, az üzlet pedig versenyképes legyen. Mindez versenyhátrányt eredményez, amit az e területen beruházó kkv-k esetében adókedvezményekkel kellene ellensúlyozni. Az ajánlások egy sor kompenzációs intézkedést tartalmaznak. Ezek közül – országonként – megemlíthetők a K+F-be irányuló többszörös beruházásokra vonatkozó különleges adókedvezmények, a nyereség hiányában történő (adó)visszatérítések, valamint a szociális terhek enyhítései. Mivel a kkv-k stratégiai szereppel bírnak a közösségi gazdaságban, az EGSZB azt ajánlja, hogy minden tagállam kompenzációs intézkedések optimális kombinációját alkalmazza, hogy ezzel is segítse a kkv-k túlélését és növekedését az adott gazdaságban. Ezeknek a programoknak a legfontosabb hatása az, hogy működésük első éveiben segíthetik a K+F-re szakosodott kkv-k fejlődését.

4.6.1

A különböző vállalattípusokra vonatkozó összesített számadatokat a Nemzeti Számlák Európai Rendszerének (ESA 95) kritériumai alapján egységesen kezelik a tagállamok és az EU. A szövetkezetekre, segélyegyletekre, szövetségekre, alapítványokra és hasonló vállalatokra vonatkozó gazdasági statisztikák azonban nagyon korlátozottak, és heterogén kritériumok alapján gyűjtik őket, ami megnehezíti annak elemzését és értékelését, hogy ezek a cégek mennyiben járulnak hozzá a makrogazdasági célkitűzések megvalósításához. Az Európai Bizottság ezért megrendelte egy kézikönyv elkészítését, (36) amely lehetővé teszi majd, hogy ezekről a vállalatokról a nemzeti számlák szempontjából egységes kritériumok alapján nemzeti statisztikák készüljenek. Az EGSZB azt kéri, hogy az EU minden országában ezeket az új elemzési eszközöket használják harmonizált statisztikák készítésére a fent említett vállalattípusokról, és hogy hatékonyabb politikákat alkalmazzanak ezen a téren.

Tanácsos lenne a módszertan kidolgozása a mikrovállalkozásokat vizsgáló európai megfigyelőközpont létrehozásának előmozdításához.

23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/29

—

gazdasági fejlődési folyamat elindítása (termelési láncok strukturálása, tevékenységi ágazatok megszervezése stb.),

—

társadalmi fejlődési folyamat megalapozása (egészségügyi, oktatási stb. struktúrák létesítése),

—

környezetirányítás kezdeményezése (a biológiai sokféleség megőrzése, a szén-dioxid-kibocsátás kezelése stb.).

1.4.1

Ezek a tanúsítások igyekeznek tiszteletben tartani a tisztességes kereskedelem többdimenziós jellegét:

1.4.2

Az önszabályozás terén elért eredmények ellenére az EGSZB fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy a modellt az európai tanúsítási rendszerre kell alapozni, amely egyebek mellett arra az elvre épül, hogy a műszaki előírások betartását egy független és akkreditált szerv által elvégzett külső ellenőrzésnek kell alávetni. Ez természetesen nem ment fel az élelmiszer-piaci forgalmazására vonatkozó általános jogi rendelkezések betartásának kötelezettsége alól.

2.1

Jelen vélemény mindenekelőtt magára a tisztességes kereskedelemre összpontosít, vagyis arra az alternatív partnerségre, amely összekapcsolja a termelőket a fogyasztókkal, ahogy azt a „tisztességes kereskedelem” mozgalom az elmúlt évtizedekben kiépítette. Léteznek más programok is, amelyek a többé-kevésbé fenntartható, kereskedelemmel kapcsolatos garanciarendszerek, ám ezekkel jelen vélemény nem foglalkozik, mivel ezek a programok nem felelnek meg a tisztességes kereskedelem 1.4.1. pontban felsorolt valamennyi feltételének.

2.2

A tisztességes kereskedelem azzal a céllal fejlődött ki, hogy gazdasági kapcsolatokat alakítson ki a marginalizálódott fejlődő országok termelőivel a nemzetközi kereskedelem területén. A fenntartható fejlődés perspektívájába illeszkedve a déli félteke országai számára jelentős társadalmi kihívások hordozója. Célja, hogy hozzájáruljon a szegénység csökkentéséhez a termelői szervezetek támogatása révén. Az északi félteke országaiban pedig fenntarthatóbb fogyasztási modell előmozdítására törekszik.

2.3

Ez a jelenleg még fiatal és nagyarányú fejlődésen keresztül menő ágazat jelentős növekedést mutat, és az európai fogyasztók részéről egyre inkább növekvő figyelem tárgya.

2.4

Ugyanakkor a fogyasztók bizalma még megerősítésre szorul, ugyanis jóllehet a tisztességes kereskedelem koncepcióját sokan magukhoz közel állónak érzik, mégis többen úgy nyilatkoznak, hogy információhiányban szenvednek, és azt gondolhatják, hogy a nagy vállalatok, vagy a nagy áruforgalmat bonyolító vállalkozások visszaélhetnek ezzel.

2.5

Ugyanakkor a speciális kereskedelmi körök továbbra is fontos útjai a tisztességes kereskedelemből származó termékek eljuttatásának. Számos ilyen struktúra létezik, amelyek kicsik, és a fogyasztók körében közkedveltek.

3.1

Az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 23. cikke kimondja, hogy: „Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít, és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.”

3.2

A tisztességes kereskedelemhez kapcsolódó tevékenységek az ötvenes években indultak el az Egyesült Államokban, majd az Egyesült Királyságban, ezt követően pedig Európa többi részén. A tisztességes kereskedelem az iparosodott országok importhálózatai által okozott szociális és környezeti károk tudatosítása.

3.3

1964-ban az UNCTAD (az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési konferenciája) rámutatott a cserearányok egyenlőtlenségére, és ráébresztette a nemzetközi közösséget arra, hogy a nemzetközi kereskedelmet irányító szabályok emberi és szociális szempontból tarthatatlanok. A déli félteke országai ragaszkodtak az igazságos cserék szükségességéhez (Kereskedj, ne segíts! [„Trade, not aid.”]

3.4

A tisztességes kereskedelemmel kapcsolatos néhány dátum:

3.5

A Kereskedelmi Világszervezet szabályai nem veszik figyelembe sem az emberi, sem a szociális, sem a környezeti tényezőt. Az ez ellen való tiltakozásnak a szükségessége hajtja az embereket afelé, hogy a kereskedelmi csere humánus formája mellett foglaljanak állást. Az ő számukra a tisztességes kereskedelem a bizonyítéka annak, hogy lehetséges egy más világ. A tisztességes kereskedelem átláthatóságot, jó kormányzást és felelősséget ígér, ezáltal pedig hozzájárul a fenntartható fejlődéshez.

4.1

A tisztességes kereskedelem, és általánosabb értelemben az etikus, felelősségteljes és polgári fogyasztás kihívása meghatározni azon eszközöket, amelyek célja a népesség körében aratott siker véglegesítése a következők révén:

4.2

Az EGSZB megjegyzi, hogy a tisztességes kereskedelem normáinak megállapításakor figyelembe vették a dolgozók alapvető jogát (ILO), a környezeti normákat, a biológiai sokféleséget, valamint a termelők nemzetközi kereskedelmi kapcsolataiban való megfelelőbb díjazását.

4.3

Néhányan úgy gondolhatják, hogy ellentmondásos e két fogalmat – „tisztességes” és „kereskedelem” – társítani, mivel a piaci törvények emberi értékektől mentesek. Az a kihívás azonban, hogy a kereskedelmet a szociális párbeszéddel a világkereskedelmen belüli nagyobb méltányosság megteremtése érdekében összekössük, a 21. század tétje lesz, amelyhez az EGSZB hozzá kíván járulni. Ez ugyanis fenntartható fejlődést tehet lehetővé, jobb kereskedelmi feltételeket kínálva, valamint a dohai ciklus által peremre sodort termelők és dolgozók számára jogokat biztosítva.

4.4

A tisztességes gyakorlatokat követelő új szereplők által elindított új címkék és magatartási kódexek bevezetése ezzel párhuzamosan a fogyasztókban zavart kelt. Ezek az eltérő hivatkozási és garancia rendszerek révén fennáll a koncepció, elvei és alapvető kritériumai felhígításának kockázata, valamint hogy lehetővé válik alacsonyabb költségű garanciarendszeren alapuló opportunista gazdasági pozíciók kialakítása az ágazat terhének legnagyobb részét viselők számára, ugyanakkor azt is, hogy kisebb mértékben vannak hatással a fejlődő országok megerősítését szolgáló támogatásokra. Az EGSZB üdvözölné, ha a tisztességes kereskedelem szervezetei kidolgoznának egy nemzetközi tanúsítási rendszert (lásd a terminológiára vonatkozó fenti javaslatokat), mindig szem előtt tartva azt, hogy független és akkreditált ellenőrző szervre van szükség, és hogy természetesen be kell tartani a hatályos jogszabályokat.

4.5

Az EGSZB azt kéri, hogy valamennyi a tisztességes kereskedelemből származó terméket, az Európai Unió összes országában ugyanazon kritériumok alapján garantálják. Napjainkban nem létezik kötelező erejű hivatalos európai meghatározás. Az EGSZB csatlakozni kíván a FINE (az FLO, az IFAT, a NEWS! és az EFTA alkotta hálózat) által elfogadott és a tisztességes kereskedelemről szóló, közelmúltbeli európai bizottsági közleményben alkalmazott közös meghatározáshoz (1):

„A méltányos kereskedelem az a kereskedelmi kapcsolat, amely párbeszéden, tiszteleten alapul, átlátható és nagyobb egyenlőségre törekszik a nemzetközi kereskedelemben. Hozzájárul a fenntartható fejlődéshez azzal, hogy a hátrányos helyzetű termelők és munkavállalók számára jobb kereskedelmi feltételeket kínál, és biztosítja alapvető jogaikat, különösen délen.

A fogyasztók által támogatott méltányos kereskedelmi szervezetek tevékenyen részt vesznek a termelők támogatásában, a tudatosság növelésében és a hagyományos nemzetközi kereskedelem szabályai és gyakorlata megváltoztatásáért folyó kampányban.”

5.1

A tisztességes kereskedelem ügyel arra, hogy a termelőknek a legjobb és stabil alapokon nyugvó jövedelmük legyen, amely számukra megfelelő életszínvonalat biztosít. Ezt a jövedelmet a termelői szervezeteknek és az egyes érintett régiók és országok szakszervezeteinek kellene meghatároznia.

5.2

Az árat az átlagos előállítási költségnek kellene meghatároznia, a következők függvényében:

5.3

A tisztességes kereskedelemhez bizonyos követelményeknek kell kapcsolódniuk, mint például a kizsákmányolás tilalma, különösen a gyermekmunkaerő esetében, továbbá a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) normáinak tiszteletben tartása, még akkor is, ha az ország szociális törvényei nem teszik ezt kötelezővé.

5.4

A tisztességes kereskedelem biztosítja az élelmiszerek részleges előre-fizetését, hogy a termelők finanszírozhassák nyersanyagaikat.

5.5

Az élelmiszerek előállítási folyamata során elengedhetetlen a környezet, a természeti erőforrások és az Európai Unióban alkalmazandó hatályos jogszabályok tiszteletben tartása.

5.6

A tisztességes kereskedelem mind a termelők, mind a felhasználók oldalán szociálisan hasznos munkahelyek megteremtését teszi lehetővé (továbbá, hogy a legbizonytalanabb helyzetben lévők is újra tisztességes munkához jussanak).

5.7

A tisztességes kereskedelem biztosítja a tevékenységek folyamatos és nyilvános, tényleges nyomon követhetőségét, és a teljes átláthatóságát a folyamat valamennyi szakaszában (környezet, ár, árrés stb.).

5.8

A tisztességes kereskedelemnek a fenntartható fejlődés távlatában elő kell segítenie a szolidáris gazdaság létrejöttét.

5.9

A tisztességes kereskedelmet kizárólag a tevékenység és konkrét kezdeményezések alapján kell megítélni, nem pedig a jó szándék egyszerű kinyilvánítására alapozva.

5.10

A tisztességes kereskedelem jól megalapozott megoldást nyújt egy olyan új világméretű élelmiszerpolitika elindítására, amely tiszteletben tartja az emberi tényezőt.

6.1

Az élelmiszertermékek alkotják a tisztességes kereskedelem forgalmának lényegi részét. Ezek között a termékek között első helyen a kávé áll; köztük található még a tea, a csokoládé, a szárított gyümölcsök, a fűszerek, a rizs, a gabonák, a cukor, a méz, a lekvár. A friss termékek nemrégiben jelentek meg a piacon, és a tisztességes kereskedelmi folyamatokban nem töltenek be lényeges szerepet, mivel azokban a termékek rotációja lassú. Ugyanakkor megfigyelhető utóbbiak megnövekedett értékesítése a tisztességes kereskedelemből származó termékek fogyasztói szövetkezetekben és más magán kiskereskedelmi egységekben történő eladásának megindulása óta.

6.2

A tisztességes kereskedelemnek, annak érdekében, hogy hozzájáruljon a fejlődő országokban tevékenykedő kistermelők helyzetének javításához, lehetővé kellene tennie a feldolgozott termékek termelési láncolatainak létrehozását, hogy szociális értelemben fenntartható munkahelyek jöjjenek létre.

6.3

A tisztességes kereskedelemnek hangsúlyoznia kell, hogy a cselekvésre a legfontosabb hálózatokon belül van szükség annak érdekében, hogy e folyamat nagyobb politikai súlyt kapjon, mindamellett tiszteletben tartva a termelői érdekeket.

7.1

A mezőgazdasági termeléssel foglalkozó tisztességes kereskedelem által érintett országok kivétel nélkül a déli félteke országai. A tisztességes kereskedelem – mivel kereskedelmi folyamata viszonylag átlátható – rámutatott arra, hogy a termelő milyen szerény mértékben profitál a fogyasztói árból (100 eurónyi kiadásból csupán 20 eurónyi bevétel folyik vissza a helyi gazdaságba), és hogy a (például a feldolgozásban és a kiskereskedelemben) hozzáadott értékből milyen sok marad a fejlett világban. A tényleges kérdés az, hogy vajon képes-e a tisztességes kereskedelem fenntartható módon módosítani a nemzetközi kereskedelem szabályait.

8.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a fogyasztók számára a tanúsítás jelenti a legnagyobb garanciát. A tanúsítás egy harmadik akkreditált (akkreditációs folyamat értelmében) és pártatlan szervezet általi ellenőrzési folyamatot jelent, amely tanúsítja, hogy egy termék, vagy egy folyamat megfelel az adott feltételrendszerben (ez a feltételrendszer szabvány is lehet) foglalt előírásoknak. Így a tanúsítás és az akkreditáció két ellenőrzési eljárás; míg az akkreditáció a hatásköröket ellenőrzi, addig a tanúsítás a feltételrendszernek való megfeleltetést. A tisztességes kereskedelem, és általánosabb értelemben az etikus, felelősségteljes és polgári fogyasztás kihívása azon eszközök meghatározása, amelyek célja az elért siker véglegesítése, amely lehetővé teszi

8.2

A tisztességes kereskedelem tehát garanciarendszereket hozott létre, legitimitásuk azonban abból ered, hogy tárgyalások árán, különböző résztvevők közreműködése révén létrejött rendszerekről van szó.

8.3

Az FLO és az WFTO törekednek arra, hogy garanciarendszereik kiegészítsék egymást. Megközelítéseik közös és koherens pontjait kell megtalálni. Ma ez a felmérésére korlátozódik.

8.4

Ezek az ellenőrzőrendszerek elengedhetetlenek. A garancia emelt szintje elsődleges fontosságú annak érdekében, hogy elkerüljük az északi félteke országaiban a különböző szabályozások további elterjedését, valamint a fogyasztók érdekében is. A tisztességes kereskedelem szervezetei már kidolgoztak egy nemzetközi követelménycsomagot, és megegyeztek a méltányos kereskedelem elveinek chartájában. Fontos, hogy folytassák az együttműködést a termelőkre vonatkozó közös tanúsítási rendszer érdekében.

9.1

A tisztességes kereskedelem hozzájárul a szegénység csökkentéséhez, miközben megőrzi a fenntartható fejlődés alapjait.

9.2

Az Európai Unió külpolitikai fellépése révén segíti a mezőgazdasági fellendülést a fejlődő országokban. A mezőgazdasági kistermelők tisztességes kereskedelemre való átállását ösztönző támogatást függővé tehetnénk ezen országok fenntartható fejlődéséhez hozzájáruló tisztességes kereskedelem kritériumaitól.

10.1

A tisztességes kereskedelem kétségtelenül a kereskedelmi, szociális, oktatási és politikai dinamizmusban rejlik, ami a helyi és nemzetközi szereplőket mozgatja.

10.2

A tisztességes kereskedelem társadalmi-gazdasági újítás, amelyet a civil társadalom vett a vállára, hogy változtasson a nemzetközi kereskedelmi gyakorlatokon azért, hogy jobban figyelembe vegyék az emberi tényezőt. A következőkre lenne szükség:

11.1

A tisztességes kereskedelemből származó mezőgazdasági termékeket kivétel nélkül fejlődő országokban termelik. Néhány terméket azonban, például a cukrot, bort és banánt jóval magasabb szociális normával rendelkező európai országokban is termelnek, ami bizonyos többletköltséget képezhet a tanúsítottan tisztességes kereskedelemből származó termékkel szemben.

11.2

E kényes helyzet elkerülése érdekében nemzetközi szervezetet kellene létrehozni ezen ágazatok termelői számára, hogy mindenki számára előnyös kompromisszumokat kössenek.

12.1

Számos emberjogi szervezet kritikusan tekint a nemzetközi kereskedelem (WTO) hatásaira.

12.2

A tisztességes kereskedelem különböző szereplői és résztvevői világszinten mind a minőség, mind a mennyiség szempontjából különböznek. Egyébiránt éppen az ő abbéli kapacitásuk, hogy lefedjék a tisztességes kereskedelem területének sokféleségét az, ami értelmet ad a folyamatnak és annak a lehetőségnek, hogy a tisztességes kereskedelem jelentős hatással bír majd.

23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/35

1.1

A közös agrárpolitika alapvető céljai – köztük az élelmezésbiztonság – továbbra is aktuálisak, mivel a gazdálkodást az Európai Unió egész területén, azaz az északi régiókban is fenn kell tartani.

1.2

E vélemény középpontjában az EU azon északi régióinak természeti, éghajlati és földrajzi adottságai és problémái állnak, amelyekben a mezőgazdasági termelést a hideg éghajlat bizonyos mértékig korlátozza, és így olyan, nagyobb mértékű ráfordításokra van szükség, amelyeket a mezőgazdaság számára kedvezőbb éghajlatú övezetekben gazdálkodóknak nem kell viselniük.

1.3

Az északi területeken a mezőgazdasági termelés költségesebb és a termelékenység lényegesen alacsonyabb, mint a kedvezőbb fekvésű termelő régiókban. Az egyre csökkenő rentabilitás és a termelők ezzel együtt fogyó motivációja kérdésessé teszi a mezőgazdasági területek további használatát Európa északi régióiban. Ez a veszély megfelelő agrárpolitikai eszközök felhasználásával elkerülhető.

1.4

A hátrányos természeti adottságokkal rendelkező régiókban a hagyományos gazdálkodási formák és a magas természetvédelmi értékű területek megőrzéséhez továbbra is művelni kell a földet. A hátrányos helyzetű területek számára nyújtott kompenzációs kifizetések eszköze révén ez a cél elérhető, legalábbis akkor, ha a támogatás az eddiginél erősebben irányul azokra a régiókra, ahol a legnagyobb annak a veszélye, hogy felhagynak a termőterületek művelésével.

1.5

Ahhoz, hogy konkrét pozitív hatásokat lehessen elérni, a hátrányos természeti adottságokkal rendelkező régiók új meghatározási kritériumainak rögzítése mellett e kezdeményezés finanszírozási koncepcióit is felül kell vizsgálni. Egyik lehetőségként a hátrányos helyzetű területek számára nyújtott kompenzációs kifizetéseknek az 1. pilléres kifizetések körébe történő integrálását kellene mérlegelni. Az eddig érvényes rendszer, amelyben a közvetlen kifizetések mértéke a korábban elért hozamokon alapul, a kedvezőbb fekvésű területeken gazdálkodóknak kedvez. A kompenzációs támogatással nem egyenlítették ki kellőképpen a természeti hátrányok jellemezte területeken uralkodó kedvezőtlenebb termelési feltételeket.

1.6

A hátrányos helyzetű területeknek nyújtott támogatások kiszámításánál a jövőben minden egyes régió esetében figyelembe kell venni a hátrányos természeti adottságok és a kedvezőtlen termelési feltételek leküzdésére fordított kiadások összértékét: minél rosszabbak a természeti feltételek, annál magasabbaknak kell lenniük a támogatásoknak. Meg kell azonban állapítani e kifizetések alsó és felső határait is.

1.7

A természeti eredetű korlátok felmérésekor nemcsak az adott régió vegetációs időszakának pozitív hőmérsékletösszegét, hanem a téli időszak negatív hőmérsékletösszegét is tekintetbe kell venni.

1.8

Az északi területek messze fekszenek Európa legnagyobb piacaitól, a vidéki régiók rendkívül gyéren lakottak, és a mezőgazdasági földterületek szétaprózottak, ami nagyon megnöveli a mezőgazdasági üzemek termelési költségeit. E vidékek elnéptelenedésének megakadályozása és a mezőgazdasági termelés fenntartása érdekében kompenzációs kifizetésekre van szükség a hátrányos helyzetű területekre szánt eszközökből. Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy a hátrányos helyzetű területek meghatározásához alkalmazott kritériumok megállapításakor vegyék számításba a csekély népsűrűséget is, és dolgozzanak ki további kritériumokat az erdős vidékek mezőgazdasági termelésének támogatására.

1.9

Az EGSZB azt ajánlja, hogy amikor a hátrányos helyzetű területek (hátrányos természeti adottságokkal rendelkező területek) új meghatározásának kritériumait kidolgozzák és rögzítik, vegyék figyelembe az északi területeknek a véleményben említett természeti, éghajlati és szociális-gazdasági sajátosságait. Erre az volna az egyik lehetőség, hogy ezeket a területeket a hegyvidéki régiókhoz hasonlóan különleges területekként határozzák meg.

2.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság korábbi saját kezdeményezésű véleményeiben már foglalkozott a „hátrányos helyzetű területek” témájával (1).

2.2

2009. április 21-i, COM(2009) 161. számú közleményében az Európai Bizottság a hátrányos helyzetű területek meghatározási elveinek módosítását és erre a célra új kritériumok megállapítását javasolja. Többek között új megjelölést vezet be a hátrányos helyzetű területekre, javasolva, hogy azokat a jövőben „hátrányos természeti adottságokkal rendelkező területeknek” nevezzék. Az EGSZB üdvözli ezt az új megközelítést.

2.3

Mivel az EU belső piacán biztosított az áruk és szolgáltatások szabad mozgása, azokban az északi régiókban, ahol egységnyi árut magasabb költséggel termelnek meg, hosszú távon külön támogatás nélkül nem tartható fenn a mezőgazdasági termelés. Ez viszont negatívan hatna e területek szociális és ökológiai fenntarthatóságára, valamint fajgazdagságára.

2.4

A hátrányos helyzetű területekre vonatkozó, az egyes tagállamokban érvényes rendelkezések és ezek kihatásai egymással nem hasonlíthatók össze. Mivel számos kritériumot alkalmaznak, a hátrányos helyzetű területek támogatására vonatkozó jelenlegi szabályozás nem veszi kellőképpen számításba a természeti és éghajlati adottságok folytán különleges termelési feltételeket, így ezeket nem is tudja kellően és arányosan kompenzálni.

2.5

Európa és a világ élelmezésbiztonságának hosszú távú garantálása érdekében a mezőgazdasági termelést az Európai Unió északi régióiban is folytatni kell. Az előrejelzések szerint az elkövetkező 50-100 évben a globális felmelegedés következtében ezeken a területeken javulhat az agrárklíma, míg a déli régiókat a kiszáradás veszélye fenyegeti, így Európa mezőgazdasági termelése valószínűleg északra helyeződik át.

3.1

Az Európai Unió északi régióiban folyó mezőgazdasági termelés abban tér el a közép- és dél-európaitól, hogy a vegetációs időszak lényegesen rövidebb, a növények növekedését elősegítő effektív hőmérsékletösszeg sokkal alacsonyabb, és az év nagy részében csapadéktöbblet áll fenn. A csapadék az év folyamán egyenlőtlenül oszlik el: tavasszal és nyáron, amikor a növények csíráznak, kihajtanak és növekednek, a csapadékmennyiség nem elegendő, míg a gyakori őszi esőzések a termés időben történő betakarítását nehezítik, és rontják a termés minőségét.

3.2

Az északi régiókban jelentős befolyást gyakorol a mezőgazdaságra a hosszú tél is, melynek során időnként akár -40 °C alá is süllyedhet a hőmérséklet, és a talaj fagyott. Az, hogy a talaj milyen mélységig fagy meg, a negatív hőmérsékletösszegtől és a hótakaró vastagságától függ. Ez utóbbi Lettországban és Észtországban például akár egy méter, Finnország és Svédország északi részén két méter is lehet. A hó felolvadása és a talaj kiolvadása hosszas folyamat, amely késleltetheti a tavaszi vetést és a vegetációs időszak kezdetét. Az északi területeken a tavaszi vetés ideje a szélességi foktól és a tengertől való távolságtól függően április vége és június közepe közé esik. A hátrányos helyzetű területek meghatározására szolgáló kritériumok kidolgozásakor ezért figyelembe kell venni az egyes régiók negatív hőmérsékletösszegét is.

3.3

Az épületek felépítéséhez magasabb költségeket kell kalkulálni, mivel az alapoknak fagymentesnek kell lenniük, a vízvezetékeket és csatornákat a fagyhatár alatt kell vezetni, és az épületek külső falait szigetelni kell. Komoly költséget jelent még az épületek téli fűtése és a hóeltakarítás is.

3.4

Mivel a jégkorszak utáni talajképződési folyamat rövid volt, az északi vidékek talajai vékonyabbak, minőségük és szerkezetük sokféle lehet: rendszerint nedvesek, helyenként kövesek, és túlságosan agyagosak, homokosak vagy tőzegesek. A talajjavításhoz nagy összegeket kell befektetni, főleg vízelvezető rendszerek kialakításába és karbantartásába, de a mésztrágyázásba is.

3.5

Az északi régiókra az egyenetlen és szétaprózott, glaciális felületi formák jellemzőek, amelyeken gyakoriak a csekély termőképességű erdők, a nedves területek és más természetes térségek. A szántóföldek így kicsik, és elszórtan helyezkednek el. Vannak olyan vidékek, ahol egy-egy mezőgazdasági vállalkozónak átlagosan egy hektárnál kevesebb földje van, és a földdarabok ráadásul a gazdasági épülettől meglehetősen messze, az erdőkben elszórva helyezkednek el. Így a nagyobb és hatékonyabb gépek használata nem lehetséges, és egyúttal az üzem termelési és (gazdaságon belüli) szállítási költségei is emelkednek. Az ilyen jellegű természeti hátrányok azáltal sem egyenlíthetők ki, hogy alternatív kultúrákhoz nyúlunk vissza, vagy hogy más módon racionalizáljuk a mezőgazdasági termelést. Újabb kritériumokat kell ezért alkalmazni, amelyek révén figyelembe vehetők az erdős vidékek természeti eredetű hátrányai. Egy ilyen kritérium lehet például a szántóterületek hektáronkénti részaránya. A hátrányos helyzetű területeket kedvezőbb helyzetbe hozó intézkedések között szerepelnie kellene a gazdaságokban felmerülő szállítási többletköltségek kiegyenlítésének is.

3.6

Az északi régiók mezőgazdasági területei igen gyéren lakottak. A nagyvárosokon kívül a népsűrűség 10 fő/km2-nél, a távol eső vidékeken akár 3 fő/km2-nél is kevesebb, ami azt jelenti, hogy a mezőgazdasági termeléshez, továbbá a közintézmények és magánlétesítmények megközelítésének biztosításához szükséges szállítás, illetve utazás költségei magasak. A 20. században Észak-Európában a gépesítés folytán nagymértékben megnőtt a munka termelékenysége, míg vidéken egyre több a munkahely szűnt meg. Így maga az alacsony nép- és szolgáltatássűrűség is olyan tényezővé vált, ami az embereket a vidéki térségekből történő elvándorlásra készteti – sok gazdálkodó abbahagyja a mezőgazdasági tevékenységet, mivel gyermekeik nem akarják átvenni a gazdaságot. Ennek ellenére a mezőgazdaság – az erdőgazdálkodással és a turizmussal együtt – az északi területeken a vidéki élet gazdasági alapját képezi. A vidéki települések lényegesen kisebbek, így a közszolgáltatások, például az iskolai és az informális képzés egy főre eső költségei is sokkal magasabbak. A gyéren lakott vidéki területeken az élet drágább, mivel a kevés ottlakó az áru- és szolgáltatásfogyasztás szempontjából csupán kis vevőkört jelent. Az északi régiók félreeső területei túl távol vannak a nagy centrumoktól ahhoz, hogy az emberek nap mint nap odautazhatnának munkába, vagy hogy ott szolgáltatásokat vehetnének igénybe. A hátrányos helyzetű területeknek kedvező intézkedések abban is állhatnának, hogy kompenzálják a centrumokról (a piacról) a távol eső agrárüzemekbe történő szállítás és közlekedés többletköltségeit.

3.7

Minél kevesebb ember él Észak-Európa vidéki területein, annál drágábbá válik számukra az élet, mivel nagy utakat kell megtenni ahhoz, hogy áruhoz, szolgáltatásokhoz, egészségügyi ellátáshoz, iskolai oktatáshoz stb. jussanak. Ezért Észak-Európa gyéren lakott területein a mezőgazdasági és egyéb munkahelyek megőrzése és teremtése különösen fontos. Mind a közös agrárpolitikának, mind a regionális politikának ezen kell munkálkodnia. E politikák sikeres megvalósításától függ, hogy sikerül-e a vidékről a városba történő elvándorlást kiegyenlíteni, a vidéki élet feladását megállítani, és a távol eső területek gazdasági és szociális kiüresedésének gátat vetni. Végül pedig biztonságpolitikai okokból is fontos az egész Unió számára, hogy az EU határvidékei ne néptelenedjenek el.

3.8

Az északi régiók erdős és nedves területei a külterjesebben művelt mezőgazdasággal és a féltermészetes ökoszisztémákkal együtt képezik a természet sokoldalúságának és a fajgazdagságnak az alapját. Az északi vidék emellett több millió vándormadár költőterülete, amelyek a földeken és a természetes állapotukban meghagyott mezőkön keresnek maguknak táplálékot.

3.9

A természeti eredetű hátrányok, valamint a mezőgazdasági területek szétaprózottsága és az alacsony népsűrűség meghatározta szállítási költségek miatt az északi területeken a mezőgazdasági üzemek rentabilitása alacsonyabb, és az elért jövedelmek is szerényebbek. Ez pedig döntő tényezőként járult hozzá ahhoz, hogy a KAP keretében eddig csak csekély összegű közvetlen kifizetések (1. pillér) történtek. A hátrányos természeti adottságokkal rendelkező északi területeken a mezőgazdasági területek művelése, az élelmiszerek fenntartható termelése és a táj gondozása csak akkor biztosítható, ha a mezőgazdasági termelők számára a kedvezőbb helyen fekvő területeken működő termelőkéhez hasonló jövedelmet garantálnak. Máskülönben az emberek elhagyják a falvakat, és nem művelik tovább a területeket, így a gondozott kultúrtájak elugarosodnak, és elveszítik termékenységüket. Az EGSZB egy lehetőségként azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy behatóbban vizsgálja meg az északi régiók sajátosságait, és ezeket a területeket adott esetben a hegyvidéki régiók analógiájára különleges területként határozza meg.

3.10

A természeti eredetű hátrányok jellegükben és mértékükben régióról régióra igen eltérők lehetnek. A hátrányos helyzetű területeknek nyújtott támogatások kiszámításánál ezért a jövőben minden egyes régió esetében figyelembe kell venni a hátrányos természeti adottságok és a kedvezőtlen termelési feltételek leküzdésére fordított kiadások összértékét: minél rosszabbak a természeti feltételek, annál magasabbaknak kell lenniük a támogatásoknak. Meg kell azonban állapítani e kifizetések alsó és felső határait is.

4.1

Az északi területeken a hideg tél, a rövid vegetációs időszak, az alacsony effektív hőmérsékletösszeg és végül a jelentős vízelvezetőrendszer-beruházásokat követelő nedvesség kihat a földművelésre. A vízelvezető rendszerek élettartama a felhasznált anyagoktól függően 30–50 év, utána ki kell őket cserélni. Ezenkívül gondozásuk és karbantartásuk is minden évben további összeget emészt fel. A nedves talajok megművelésének előfeltétele vízelvezető rendszerek lefektetése és fenntartása.

4.2

Az északi területek talajai a kristályos, illetve homokkő alapkőzet miatt nagyrészt savanyúak. Megművelésükhöz a földeket rendszeresen, hat-nyolc évente meszezni kell, ami ismét olyan költségeket jelent, amelyek semleges pH-jú talajú területeken nem merülnek fel. A mésztrágyázás révén a talaj termőképessége nem nő, a mésztrágyázás csupán az alapvető előfeltétele az ilyen talajok megművelésének és a tartós természeti hátrányok kiegyenlítésének. Az EGSZB álláspontja szerint a savanyú talajok problémáját az eddiginél jobban figyelembe kell venni a hátrányos helyzetű területek meghatározásánál és az új kritériumok rögzítésénél.

4.3

Az északi régiókban a teljes gabonatermést speciális gabonaszárítókban kell szárítani, mivel nedvességtartalma aratáskor akár 30 % is lehet, a tároláshoz viszont 12–14 %-os nedvességtartalom szükséges. A gabonaszárítók létesítése jelentős beruházásokat igényel, és a szárításhoz szükséges energia komoly többletköltséget okoz. A szárítók és szárítólétesítmények megépítésének költségigénye akár 300 000 euró is lehet, miközben a berendezések élettartama a használat intenzitásától függően 10–15 év között van. A mezőgazdasági üzemek adatai szerint a gabonaszárítás költségei átlagosan 20 és 25 euró között vannak tonnánként, bár a gabona nedvességtartalma és a szárításhoz szükséges energiamennyiség évről évre változik. Az északi területeken szokásos hektáronkénti 3–4 tonnás átlagos hozam esetén ez hektáronként 60–100 euróval emeli a termelő költségeit.

4.4

A termesztett növényfajtáknak hidegtűrőknek kell lenniük, és el kell viselniük a gyakran még júniusban is előforduló éjszakai fagyokat. Emiatt a terméshozam is alacsonyabb. A rövid vegetációs időszak miatt nem lehet olyan fajtákat termeszteni, amelyek – mint például a takarmánykukorica – hosszabb növekedési időt igényelnek, és a nappali és éjszakai hőmérséklet magasabb átlagára van szükségük. E növények járulhatnának hozzá az állattartás költségeinek jelentős csökkentéséhez. Így az állatokat túlnyomórészt fűsilóval táplálják, amelynek egységára magasabb a takarmánykukoricáénál.

4.5

Az éjszakai fagyok mindenekelőtt a gyümölcsfák, bogyós növények és zöldségek termesztését veszélyeztetik. Legalább tízévenként a virágzási időszak alatt olyan erős éjszakai fagyok fordulnak elő, hogy a teljes termés megsemmisül. Vannak ugyan különböző lehetőségek az éjszakai fagyok okozta károk elkerülésére, például fagyvédelmi esőztetés, füstfalak, fagyvédő takarók stb., de ezek a módszerek többletráfordítást és többletmunkát igényelnek.

4.6

A rövid vegetációs időszak miatt a földeken valamennyi munkát igen rövid idő alatt kell elvégezni. Ennek előfeltétele a nagyobb géppark, amely megnöveli a hektáronkénti átlagos befektetést.

5.1

Északon a legeltetési évad rövidebb ideig (május közepétől szeptember végéig) tart, így több takarmányt kell tárolni télire, ami megnöveli a tenyésztők költségeit. Emellett a téli takarmány tárolásához különleges raktárakat kell építeni. Az időjárási viszonyok miatt gyakran nem lehet a kedvező időpontban megkezdeni a szénakaszálást, ami negatív hatással van a tápértékre. A széna- és a fűsilókaszálás idején gyakori csapadék ronthatja a takarmány minőségét.

5.2

Az állattartásra szolgáló épületek és létesítmények költségei magasabbak, mint a melegebb vidékeken, mivel az alapokat fagyvédetten kell elkészíteni, továbbá a vízvezetékeket és a csatornákat is a fagyhatár alá kell fektetni (Észtországban például 1,2 méter mélyre).

5.3

Többletköltséget okoz a gazdaságok udvarának és útjainak hótól és jégtől való megtisztítása is. A fagykárok miatt öt-tíz évente fel kell újítani az útburkolatot. Az alacsony népsűrűség miatt az északi területeken sok a földút és kavicsos út. A karbantartáshoz és a javításhoz további pénzeszközök szükségesek, mindenekelőtt a károk tavaszi elhárítására és nyáron a porképződés megakadályozására.

5.4

Az egy kilogramm előállított tejre eső költség a gyéren lakott vidékeken magasabb, mint az intenzív mezőgazdálkodást folytató, sűrűn lakott területeken, mivel a tej begyűjtéséhez nagy utakat kell megtenni. Számos tengeri és belvízi szigeten például felhagytak a tejtermeléssel, mivel a szállítási költségek miatt nem rentábilis. Költségesebb a mezőgazdasági üzemeknek a mezőgazdasági termeléshez szükséges egyéb üzemi eszközökkel való ellátása is.

—

e területek lakossága hazai élelmiszerekkel való ellátásának biztosításához és egy globális felmelegedés esetén az EU élelmezésbiztonságához,

—

a munkahelyek megőrzéséhez és a falusi területek elnéptelenedésének megakadályozásához,

—

a biológiai sokszínűség megőrzéséhez, sok esetben akár növeléséhez,

—

a szabad térség és az általa a turizmusban és a szabadidőiparban képviselt vonzerő megőrzéséhez,

—

a biztonság garantálásához az EU határa mentén fekvő területeken.

23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/39

1.1

Az EGSZB az elmúlt időszakban számos, az európai energiahatékonysági politikákhoz és azok különböző aspektusaihoz tartozó kérdéssel foglalkozott (külső dimenzió, közép- és hosszú távú energetikai kihívások, ellátási és biztonságpolitika) egy gazdaságilag megvalósítható, fenntartható energiapolitika elérése érdekében. Hangsúlyozni szeretné annak fontosságát, hogy népszerűsítsék az EGSZB által rendezett energiahatékonysági napok eredményeit és építsenek azokra, együttműködve valamennyi szereplővel, a végfelhasználókkal és a tagállamokkal. Erre tekintettel felkéri az Európai Bizottságot és az új Parlamentet, hogy határozottan lépjenek fel az előző véleményekben már szereplő ajánlásokat illetően. (1)

1.2

Ezenkívül az EGSZB úgy véli, hogy a hatékonyságot és az új „tiszta” technológiákat népszerűsítő energiapolitika megvalósítása megoldást jelenthetne a környezetvédelem kérdésére, továbbá csökkenthetné az energiafüggőséget, és segíthetne megbirkózni a nyersanyagok magas költségeivel, valamint ezeknek a végfelhasználókra gyakorolt hatásaival.

A 2007. márciusi Európai Tanács által bevezetett korlátozásokra és a jelenlegi válság enyhítéséért tett erőfeszítésekre való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a végfelhasználók (különösen a fogyasztók és a kisvállalkozások) szisztematikus bevonására irányuló erőfeszítések fokozását ajánlja.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az európai és tagállami szintű szociális partnerség arra fogja ösztönözni az energia-végfelhasználókat – különösen a kisvállalkozásokat és képviseleti szerveiket, a köz- és magánszféra együttműködésének helyi szintű formáit, szövetkezeteket –, hogy nagyobb mértékben járuljanak hozzá az európai energiahatékonysági célok eléréséhez és a zöld gazdasághoz. Az ilyen intézkedések – amennyiben a legmegfelelőbb összefüggésben kerül rájuk sor, például az európai szociális párbeszéd keretében (beleértve az ágazati szintet is) – ténylegesen elősegíthetik az energiaágazathoz kapcsolódó munkahelyek számának növekedését és új, magasabb szintű képzettséget igénylő szakmák kialakulását, továbbá új szolgáltatások elterjedését.

1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy az energiapolitika európai dimenziójának erősítésére irányuló döntésnek ösztönöznie kellene a belső és a hazai piacokon egy fenntartható fejlesztési stratégia erősítését, valamint a nagyobb együttműködést a tudomány és technológia terén is, amely képes feléleszteni a köz- és magánberuházásokat, és amely az EU-tagállamok közötti megerősített együttműködés formájában jelenhetne meg.

1.5

Az EGSZB csalódottan és aggodalommal állapítja meg, hogy nincsenek egységes, részletes információk és adatok az energia-végfelhasználás hatékonyságáról. Ezért nehéz statisztikailag megbízható és összehangolt mutatókat meghatározni, nem utolsósorban azért, mert európai szinten a végfelhasználók számára igen kevés történeti adat áll rendelkezésre.

Az EGSZB ismételten hangot ad aggodalmának amiatt, hogy a tagállamok nem dolgozták ki időben a nemzeti energiahatékonysági cselekvési terveiket, melyekről a szóban forgó irányelv rendelkezett.

1.6

Az EGSZB ezért az európai energiahatékonysági politikák nemzeti szinten történő teljes körű, egységes és szigorúbb végrehajtásának ösztönzése érdekében szükségesnek és sürgősnek tartja, hogy – az Európai Bizottsággal és a tagállamokkal együttműködve, a végfelhasználókat képviselő testületekkel való rendszeres konzultáció után – széles körben elfogadott európai felügyeleti rendszert hagyjanak jóvá, amely méltányos, valamint könnyebben érthetővé és összehasonlíthatóvá teszi az energiafogyasztási számlákat.

1.7

Az EGSZB ezenkívül úgy véli, hogy az európai energiahatékonysági politikák ágazati dimenzióját meg kell erősíteni jobb végrehajtásuk és az e politikákra vonatkozó jelentősebb felügyelet és hatáselemzés lehetővé tétele érdekében. Az energiapolitika hatékonysága az egyes gazdasági tevékenységek fajtája szerint különbözik, mind az energiát felhasználó vállalatokat tekintve (amelyek különböző problémákkal néznek szembe a fogyasztási szintekre, a folyamatok jellegére stb. vonatkozóan), mind az energiaellátási lánc különböző ágazataiban tevékenykedő vállalatokat tekintve (pl. berendezések gyártói és beszerelői, energiaellátók, építőipari vállalatok stb.), amelyek esetében jelentős, még kihasználatlan energiamegtakarítási lehetőségek léteznek.

1.8

Ezenkívül az EGSZB szilárd meggyőződése, hogy az európai programokat, mint például a versenyképességi és innovációs keretprogramot (CIP), az „Intelligens energia – Európa” programot (IEE) és más programokat sürgősen egyszerűsíteni kell, és ezt nem lehet későbbre halasztani; a végfelhasználókat jobban be kellene vonni ezekbe a programokba, a programok intézkedéseinek pedig koherensebbnek és integráltabbnak kellene lenniük (mint például az ECAP esetében). Ezért új, integrált programot javaslunk, amely révén ezek a tevékenységek jobban koordinálhatók a végfelhasználók javára.

Az EGSZB felszólítja az EU-t, a tagállamokat és a vállalkozásokat, hogy elegendő forrást ruházzanak be az alkalmazott energiakutatásba és a végfelhasználókhoz való közvetítésébe; a technikai és a csúcstechnológiát alkalmazó tevékenységek terén az új információs és kommunikációs technológiák (IKT) használatából eredő megtakarításokba; valamint az energiával kapcsolatos fejlesztésekbe és innovációkba; továbbá átfogóbb világméretű együttműködést javasol ezen a téren.

1.9

Az EGSZB úgy véli, hogy az EU-nak sürgősen adóügyi és hitelezési eszközöket és az energiamegtakarítást jobban támogató politikákat kellene elfogadnia, kedvezve ezáltal minden végfelhasználónak, különösen a kkv-knak és a köz- és a magánszektor közötti partnerségeknek, amelyek (egyénileg vagy közösen) hatékonyabb, fenntartható termelési modelleket alkalmaznak.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, annak tudatában, hogy az oktatás és képzés kulcsszerepet játszik az európai energiahatékonysági kultúra terjesztésében, rendkívüli konzultációt javasol a szociális partnerekkel és valamennyi érdekelt féllel európai és nemzeti szinten, melynek célja a létező uniós alapok átszervezése, az energiahatékonysággal kapcsolatos szakmai ismeretek és profilok megerősítése, valamint a nyilvánosság tájékoztatásának ösztönzése és a tudatosság növelése.

2.1

A 2006/32/EK európai irányelv célja a következő volt:

Ennek érdekében az irányelv számos általános célt jelöl meg, köztük a következőket:

—

egyes intézkedések nem voltak elég hatékonyak, és könnyen megkerülhetők voltak az irányelvnek a nemzeti jogba való átültetése során,

—

egyes nemzeti cselekvési tervek és nemzeti átültetési intézkedések kevésbé voltak koherensek és hatékonyak az irányelvben megadottakhoz képest,

—

a kísérő programok és intézkedések széttagoltak voltak, és nem voltak eléggé összehangolva,

—

a homogén adatok és információk hiánya – amelyek létfontosságúak az irányelv végfelhasználókra gyakorolt hatásának felügyeletéhez és értékeléséhez – azt eredményezte, hogy a kezdeményezés teljesen alkalmatlan és képtelen volt az energiahatékonyság koherens, fenntartható fejlesztésére az EU-ban.

—

európai szakértői csoport, valamint az energiahatékonyság terén a végfelhasználókat (különösen a kkv-kat és a kézműipart) képviselő független testületek hálózatának létrehozása,

—

rendszeres jelentések készítése az uniós politikákról és azoknak a végfelhasználókra (különösen a kkv-kra) gyakorolt hatásáról,

—

többnyelvű információs platform, amely könnyen használható és hozzáférhető; az európai és a nemzeti képviseleti szervek és főbb érintettek közötti kapcsolatok megerősítése és továbbfejlesztése.

4.1.1

Az irányelv nemzeti jogba való átültetésének folyamata során a végfelhasználókat tekintve továbbra is jelentős problémák és hiányosságok merülnek fel, például a következőket illetően:

Ezért az érintett nemzeti és uniós testületek részéről nagyobb mértékű felügyeletre, nyomon követésre és szankcionáló intézkedésekre van szükség, valamint az üzemeltetők hatékonyabb, szigorú felügyeletére (ld. az irányelv 11. és 13. cikkét).

4.1.2

Az energiamegtakarításokra irányuló pénzügyi eszközökhöz való hatékony hozzáférést és a megfelelő mechanizmusok működését technikai és politikai szempontból meg kellene erősíteni és tovább kellene fejleszteni a végfelhasználók javára, különös tekintettel az energia adóztatására. Ezeket az eszközöket és eredményeiket különösen nyomon kellene követni, szorosan együttműködve a végfelhasználók európai és nemzeti szervezeteivel és különös tekintettel a „bumeránghatás” enyhítésének módjaira. A bumerángeffektus, amint az EGSZB-nek „Az energiahatékonyságra irányuló politikák és programok erősítése végfelhasználói szinten” címmel 2009. július 9-én az olasz gazdasági és munkaügyi nemzeti tanácsnál (CNEL) tartott meghallgatása során kiderült, arra a tényre utal, hogy az energiahatékonyság növelése érdekében hozott intézkedések egyes esetekben nem csökkentik, hanem inkább növelik az energiafogyasztást.

4.1.3

Az energiaauditok és az energiamegtakarítási tanúsítványok (12. cikk) szintén különösen fontosak az energiaügyi szolgáltatások fejlesztéséhez, ezért a tagállamoknak tovább kellene erősíteniük őket.

Az európai szociális párbeszédnek, ágazati szinten is, szintén hozzá kellene járulnia az energiahatékonysági politikák végrehajtásához, ezzel támogatva a foglalkoztatást és növelve a termelési rendszer versenyképességét.

4.1.4

Az energiamegtakarítások mérésére számítási módszerek kerültek meghatározásra. Ezeket a módszereket még megfelelően fejleszteni és harmonizálni kell. A végfelhasználók által alkalmazott számítási módokat tehát jobban meg kell határozni és össze kell hangolni az egyes tagállamok között.

Végül pedig megjegyzendő, hogy az Európai Bizottság számos jogsértési eljárást kezdeményezett az irányelv egészének vagy részeinek hiányos átültetése miatt: az ebből eredő költségek és adminisztráció a végfelhasználókat fogja terhelni.

23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/43

—

a vállalkozások és a munkavállalók közötti együttműködés erősítésére szolgáló intézkedések;

—

közös és megfelelőbb módon koordinált politika;

—

gyorsabb döntéshozatali rendszerek;

—

egyszerűbb és átlátható jogalkotás.

1.5.1

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy néhány olyan ország, amely még az Európai Közösséget létrehozni kívánó országok első csoportjához tartozik, különösen ebben a válságos pillanatban igen türelmetlenül viszonyul a közös piac szabályaihoz, a versenyhez és az állami támogatásokhoz: Ez tévedés. (1)

1.5.2

Egy ilyen helyzetben, mint amilyen a mostani, a Tanácsnak – az Európai Parlament és az Európai Bizottság támogatásával – olyan „stratégiai egyezséget” kell kötnie, amely az alábbiakról rendelkezik:

—

olyan ellenállási és túlélési stratégia, amellyel az érett piacokon nagyobb szakosodással és a költségeket csökkentve vagy egymáshoz közeli ágazatokban erős differenciálódással, illetve új módozatokkal lehet működni;

—

termelési eljárásra, termékre vagy szolgáltatásra vonatkozó innovációs stratégia, új termékeket eredményező piac- és technológiaváltással, új anyagokkal;

—

új kezdeményezések, új társasági formák, új ágazatok vagy új kezdeményezések bevezetése; előretekintő eljárás segítségével új, ígéretesen növekvő termékeket kell meghatározni (ideértve a vezető piaci kezdeményezéseket is), amelyek felé az új beruházások irányíthatók;

—

területi piackutatás, amely a kutatóintézetekkel való megállapodások segítségével a kimagasló értékek felé orientálódik annak érdekében, hogy fokozódjon a technológiai részvétel;

—

pénzügyi támogatás, a fejlesztési költségvetésen keresztül vagy az EBA (4) kezességi biztosítékát is felhasználva;

—

a biztosíték nyújtására szolgáló konzorciumok kockázati alapjának felhasználása, a szervezetek és a bankrendszer közötti megállapodással, amelynek révén a mikro- és kisvállalkozások fizetési haladékhoz jutnának, elsősorban a foglalkoztatottsági szint megőrzése érdekében;

—

a rövid lejáratú hitelek befagyasztása, hogy a mikró- és kisvállalkozások a termelésre, a kereskedelemre és az eladott termékeikkel kapcsolatos ügyfélszolgálatra összpontosíthassanak;

—

az innovációs szolgáltatási szektor támogatása (környezetbarát gazdaság), az ESZA által kínált innovációs képzés lehetőségét felhasználva;

—

a személyi szolgáltatások magas szintre való fejlesztése a szociális-egészségügyi pólusok (5) támogatása és megerősítése révén is;

—

olyan infrastrukturális programok végrehajtása, amelyek hozzájárulnak az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság megvalósításához szükséges innovatív választási lehetőségek körének növeléséhez, és olyan feltételek kialakítása, amelyek előnyt jelentenek az adott területen élőknek;

—

a közbeszerzési pályázatokon az energiahatékonyság és a környezetvédelem követelményeinek megerősítése;

—

a régieket felváltó, új, hatékonyabb termékek támogatások útján való ösztönzése;

—

az információhoz jutás javítása;

—

a nyersanyaghasználat elősegítése.

—

ezek a támogatások nem erősítik a protekcionizmust, és nem gördítenek akadályt a szabad verseny elé;

—

a támogatáshoz jutó vállalatok kötelezik magukat mindenekelőtt a foglalkoztatási szint támogatására,

—

a kollektív szerződéseket betartják, és a munkavállalók vásárlóerejét megőrzik;

—

a csökkentett termeléssel jellemzett időszakokban a munkavállalók új képesítések megszerzését szolgáló képzést vehetnek igénybe, és ebben támogatni kell őket;

—

az állami pénzügyi támogatás nem válik a részvényesek jövedelemforrásává osztalékfizetés vagy egyéb részvény-visszavásárlás formájában;

—

a támogatás lehetőség szerint elősegíti a környezetvédelem szempontjainak megfelelő, új termékek és új szolgáltatások fejlesztését;

—

a támogatások nem torzítják a versenyt, ideiglenesek és degresszívek;

—

az adófizetők védelme érdekében megfelelő ellenőrző mechanizmusokról rendelkeztek.

2.1

A termelő és szolgáltató szektorok kontinensünk gazdaságának gerincét jelentik. Az egységes piac megvalósítása komoly fejlődést tett lehetővé számukra a közös szabályok és szabványok révén.

2.2

A termelő és szolgáltató szektorok kivételes kihívásokkal állnak szemben:

2.3

A jelenlegi világszintű recesszió megkövetelheti, hogy ezek az ágazatok még nagyobb erőfeszítéseket tegyenek az alábbi célokat elérése érdekében:

2.4

A jelenlegi válságok a vállalatok számára nemcsak túlélési kihívást, hanem nagy fejlődési és innovációs lehetőségeket is jelentenek. A vállalatokat azonban nem szabad magukra hagyni: a vállalkozókedvet és a munkahelyteremtést olyan reformok mielőbbi bevezetésével kell támogatni, amelyek javítják a vállalatok működési környezetét, csökkentik a szükségtelen közigazgatási terheket, megőrzik és javítják a belső piacot, támogatják a kockázati tőkét, ösztönzik az innovációt és a „rugalmas biztonsággal” kapcsolatos intézkedéseket, mögöttük kevesebb és jobb jogi szabályozás áll, továbbá beruházásokra kerül sor az oktatási és tudományos világ, valamint a vállalkozások közötti viszonyok, az oktatás, a humán erőforrások képzése, különösen a műszaki-tudományos diszciplínák és a vezető piaci kezdeményezések fejlesztése terén.

2.5

Az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy a legfontosabb termelő és szolgáltató szektorok – mindenekelőtt az idegenforgalom – jelenlegi helyzetének és jövőbeli kilátásainak különböző alapvető szempontok figyelembevételével történő meghatározása nagy jelentőséggel bír, és ezek az alábbiakkal vannak szoros összefüggésben:

3.1

A GDP az Amerikai Egyesült Államokban 2008 negyedik negyedévében 1 %-kal csökkent, miután az azt megelőző negyedévben 0,1 %-kal csökkent. Japán GDP-je 3,3 %-kal csökkent, miután a csökkenés az azt megelőző negyedévben 0,6 %-os volt. Az eurózóna GDP-je 1,5 %-kal csökkent, miután az azt megelőző negyedévben 0,2 %-os volt a csökkenés. (15)

3.2

A munkanélküliségi ráta gyorsan nő, és az OECD szerint a 2010. év végére 12 %-hoz közelítő ráta felé tart. Ezzel egyidejűleg a bérek lassabban emelkednek vagy változatlanok maradnak.

3.3

Amint azt az Európai Bizottság is hangsúlyozza: (16)„Addig, amíg a hitelnyújtás szűkös, a kereslet élénkítését és a fogyasztók bizalmának helyreállítását célzó intézkedések nem tudnak érvényesülni. Ez egy globális válság, és a gazdaság helyreállítása csak akkor lehet teljes, ha a világgazdaság legfontosabb szereplői ismét növekedésnek indulnak, és egymással kereskednek”.

3.4

Ezzel azonos az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) véleménye is: „A gazdasági helyzet romlik, és valószínűleg csak akkor fog javulni, ha a gondolkodásmód gyökeresen megváltozik: a szokásos üzletmenethez való visszatérés megnyugtató, de irreális koncepciója helyett a személyekre, az innovációra és a tartós fejlődésre alapozott, új reálgazdaságra van szükségünk. Hasonlóképpen szükségünk van a kormányzati szerep újraértékelésére is:

3.5

A G20 2009. március 18-án, Londonban tartott csúcstalálkozóján az Európai Vállalatok Szövetsége (BusinessEurope) hangsúlyozta, hogy „a pénzügyi válság pusztító hatással van a vállalkozásokra, mivel a növekedés fő motorjait érintik a pénzeszközökhöz való hozzáférés korlátozásai. (…) A világgazdaság összeomlásának elkerülése érdekében gazdaságösztönzésre van szükség.” (18)

4.1

Egyre szélesebb körű a konszenzus és az erők egyre jobban konvergálódnak annak érdekében, hogy a jelenleg fennálló szabályokon túl a szükséghelyzethez szabott rendkívüli intézkedésekre és szakpolitikai válaszokra kerüljön sor, hogy feltétlenül megőrizhetők legyenek a vállalkozások, a termelőszektorok, a termelő és szolgáltatótevékenységek, a foglalkoztatás, továbbá a családok jövedelme és fogyasztása.

4.2

Egy olyan politika, amely a válságból eredő gazdasági, foglalkoztatási és szociális problémák következményeit a felgyűlt belső feszültségeknek a szomszédokra való áthárításával próbálja féken tartani, nemcsak a probléma hamis megoldását jelenti, hanem azzal a veszéllyel is jár, hogy a gazdaságokat a nacionalizmus és protekcionizmus felé tereli, ami tönkretenné az utóbbi években Európában és a világban nehézségek árán létrehozott nemzetközi kooperációs és regionális integrációs kereteket.

4.3

Az EGSZB a jelenlegi válság leküzdésére irányuló bármilyen beavatkozás alapvető és nélkülözhetetlen elemeinek tekinti az alábbiakat:

4.4

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a jelenlegi válságnak a minőségi gazdaság kifejlődése, a nagyobb és jobb foglalkoztatás irányába mutató, fokozottabb gazdasági integrációt jelentő intézményi ugráshoz kell vezetnie.

4.5

Az EGSZB még ennél is szükségesebbnek tart egy, a kontinens fokozottabb politikai integrációja irányába mutató minőségi ugrást, mivel véleménye szerint egyedül ezzel valósítható meg az a kompromisszum, amely az egoizmusról és a nemzeti prioritásokról való lemondás mellett a közös jövő felé mutat.

4.6

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy amennyiben az európai építmény ugyanabban a szellemben kap újabb impulzust, mint amilyet Jean Monnet az ESZAK létrejöttét eredményező Párizsi Szerződés megkötésekor és végrehajtásakor képviselt, az európai gazdaság fellendülésének alapjai újból megteremthetők.

4.7

A Lisszaboni Szerződés ratifikálását haladéktalanul végre kell hajtani, hogy az európai építmény olyan struktúrát kaphasson, amely jobban koordinált politikákkal képes válaszolni.

5.1

Az utóbbi hónapokban drasztikus méreteket öltöttek a vállalati átszervezések. Sok vállalat létszámcsökkentési terveket indított el, amelyek súlyos társadalmi következményekkel járnak, különösen a fiatalok jövőjére nézve. (20) Más vállalatok csődöt jelentettek.

5.2

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a humánerőforrás az EU versenyképességének visszanyerésében kulcsfontosságú szerepet játszik mind a munkaerő képességei és szaktudása, mind pedig az új vezetői irányítási modell szempontjából.

5.3

Az EGSZB véleménye szerint a munkaerő terén tett beruházás és a foglalkoztatás fenntartása elengedhetetlen az európai ipar versenyképességének előmozdításához, mind a munkaerő képességei és új szakismeretei, mind az új vállalati szociális felelősségi modell tekintetében. (21)

5.4

Tekintettel a válság nagyságára a megújuló energiaforrások ágazatával és más fejlődőben lévő ágazatokkal kapcsolatos szakképzési és foglalkoztatási kereteket haladéktalanul elérhetővé kell tenni a recesszió által sújtott munkavállalók számára.

5.5

Intézkedéseket kellene tervezni a háztartások fogyasztásának támogatására, részben a kereslet élénkítése céljából. (22)

6.1

A dezindusztrializáció. Az utóbbi években, különösen az ezredfordulón az Európai Bizottság és több tagállam kisebb jelentőséget tulajdonított az ipari és termelő politikának, és előnyben részesítette az elsősorban észak-amerikai modelleken alapuló, összetett pénzügyi rendszerek kialakulásával létrejött sokszínű modellt.

6.2

2005-ben az EU az ágazati és a horizontális kezdeményezések kombinációjára alapuló, integrált európai iparpolitikai irányvonalat fogadott el, amelyet 2007-ben egy időközi felülvizsgálat követett az EU növekedési és munkahely-teremtési stratégiájának keretében. (23) 2008-ban az EU a fenntartható iparpolitikáról cselekvési tervet fogadott el, (24) amelyről az EGSZB-nek már volt módja nyilatkozni. (25)

6.3

A társadalmi felelősséget vállaló és versenyképes vállalatok, a szociális gazdaság vállalatai, az egyre inkább szakképzett és részt vevő munkaerő központi helyre állítása kell, hogy a termelő és szolgáltató szektorokat ösztönző politikákhoz viszonyítási pontot képezzenek.

6.4

A lisszaboni stratégiának meg kell őriznie a hitelességét. A tagállamoknak és az Európai Unió intézményeinek meg kell mutatniuk, hogy képesek a szakpolitikákat az új körülményekhez igazítani azáltal, hogy a következő hónapokban meghatározandó Lisszabon utáni stratégia kidolgozásához világos prioritásokat és új módszereket állapítanak meg. A reformokat fel kell gyorsítani, és egyértelmű, pontos prioritásokat kell meghatározni, megvalósítható és ellenőrizhető ütemtervvel.

6.5

Az EGBSZ véleménye szerint az európai termelő és szolgáltató szektorok fejlődésének az eljárások és a termékek javítása révén kell megvalósulnia. Az EGSZB határozott lépéseket sürget az EU részéről.

6.6

Az EGSZB véleménye szerint az ipari stratégia az alábbiakat foglalja magában:

6.7

Meg kell vizsgálni a kkv-k specifikus helyzetét, különösen ami a hitelhez és kölcsönhöz jutás hiányát illeti. A kkv-knak szánt alapok jelenleg nem érik el céljukat.

6.8

A kisvállalkozási intézkedéscsomag, amelyről a bizottságnak módja volt nyilatkozni, (29)„nem áll a kihívásnak megfelelő szinten, különösen a jelenlegi gazdasági és pénzügyi nehézségek között”, mivel nem rendelkezik megfelelő pénzeszközökkel. Fontos azonban, hogy biztosítsák az intézkedéscsomagban megfogalmazott stratégia teljes körű, időben történő és szisztematikus alkalmazását a tagállamokban.

6.9

Ahogy azt az EGSZB többször hangoztatta, a hitelhez jutáson túl a jelenlegi helyzetben még inkább kiemelkedő fontossággal bír:

6.10

Ami az egyedi szektorokat illeti, az Európai Bizottság széleskörű nyilvános konzultációt követően számos olyan termelő ágazatot azonosított, amelyek területén az ösztönző és az élénkítő beavatkozásokat összpontosítani kellene. Hat piacot jelölt meg a „vezető piacok” (31) kezdeményezés első szakaszára:

6.11

Az Európai Bizottság által alkalmazott módszert más szektorokra is ki kellene terjeszteni. Meg kellene tehát határozni azokat a szektorokat, amelyekben a politikai kulcseszközök és keretfeltételek révén megvalósuló koncentrált cselekvés és az érintett felek közötti megerősített kooperáció anélkül gyorsíthatná fel a piac fejlődését, hogy a versenymechanizmusokat károsan befolyásolná. (32) Ugyanez vonatkozik az európai védelmi ipar fejlődésére is, amelynek koordináltabb európai politika tárgyát kellene képeznie az Európai Védelmi Ügynökség létrehozását és a közös biztonság területén tett lépéseket követően. (33)

6.12

Az európai iparpolitika eredményesebbé tételéhez figyelembe kell venni az egyes ágazatok specifikus környezetét: a gépjárművektől (személygépjármű, tehergépjármű, motorkerékpár (34) a vegyiparig, a hajóiparig, a kohászatig, az építőiparig, az üveg- és kerámiaiparig, a cementiparig, a textiliparig és ruházati iparig, az élelmiszeriparig, a fémfeldolgozó és elektromechanikai iparig, az űrhajózásig, az informatikai és távközlési ágazatig, az energiaiparig, az egészségügyi szolgáltatásokig stb.

6.13

Mindenekelőtt az innovációk bevezetésének támogatása szempontjából az EGSZB lényegbevágónak tekinti az olyan újonnan létrehozott politikai eszközök fejlesztését, mint amilyenek a közös technológiai kezdeményezések, az innovációs közbeszerzések, a fenntartható termelésre és fogyasztásra vonatkozó cselekvési terv.

6.14

Az EGSZB úgy véli, hogy a szolgáltató szektorban is fel kell gyorsítani a liberalizálásokat, különösen ami egyes hivatások gyakorlóinak szolgáltatásait, illetve a bérekkel és a létszámstoppal kapcsolatos, még fennálló megszorításokat illeti.

6.15

Az EGSZB határozottan olyan közösségi fellépésre szólít fel, amely a vállalatokat kiszolgáló szektort támogatja azáltal, hogy a polgárok, a fogyasztók és a vállalatok javára az innovatív szolgáltatásokat és tartalmakat fejleszti, felgyorsítja a digitális átállást és a széles sáv elterjedését, és elhárítja az akadályokat az elektronikus igazgatás és a rendszerek együttműködtethetősége elől.

6.16

Az EGSZB úgy véli, hogy a világ többi részével fenntartott kapcsolatok tekintetében a közös külpolitika megerősítésére, határozottabbá tételére lenne szükség.

7.1

Az EGSZB támogatta (35) és támogatja az egyéb közösségi politikákkal teljes mértékben integrált, fenntartható kitermelési, termelési és fogyasztási politikák fejlesztését, hogy a lehetséges kihívások versenyképes lehetőségekké alakuljanak át.

7.2

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy az EU tevékenységének továbbra is olyan ambiciózus, de jogalkotási és pénzügyi eszközökkel támogatott célokra kell irányulnia, amelyek nem befolyásolják hátrányosan Európa versenyképességét azáltal, hogy a vállalatok és a polgárok számára nagyobb terheket jelentenek, hanem nagyszerű vállalkozásokat, innovációs és technológiafejlesztő eljárásokat támogatnak.

7.3

Az EGSZB ismételten hangsúlyozza a megfelelő kezdeményezések fontosságát az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrásokból származó energiatermelés képességének növekedése és a CO2-t megkötő technológiák fejlesztése terén a vezető szerep megszerzéséhez.

23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/52

1.1

A mindenki számára elérhető minőségi munkahelyek célkitűzését fel kell venni az európai projekt legfontosabb témái közé.

1.2

A dolgozó szegények kérdését olyan témává kell alakítani, amelyet az európai szociális párbeszéd keretében rendszeresen megvitatnak.

1.3

Minél előbb el kell végezni az ismeretszerzés eszközeinek kidolgozását e területen, hogy minél pontosabban meg tudjuk ítélni ezeket a helyzeteket a maguk különbözőségében, ugyanakkor lássuk együttes európai vonásaikat is.

1.4

A szociális védelem és a foglalkoztatás között új kombinációkat kell átgondolni és kialakítani, amelyek révén lehetővé válik annak biztosítása is, hogy valamennyi munkavállaló méltó jövedelmet kapjon, ezáltal pedig meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek kielégítik az alapvető igényeket (lakhatás, egészségügyi ellátás, oktatás a munkavállaló és gyermekei részére stb.).

1.5

Hatékony szak- és továbbképzés biztosítására van szükség a minőségi munkahelyek érdekében. Különböző (országos, regionális) szinteken intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy olyan környezetet teremtsünk, amellyel elkerülhető az, hogy a fiatalok idő előtt kiszálljanak az oktatásból.

1.6

A rugalmas biztonság körüli erőfeszítéseket és vitákat folytatni kell a (vállalkozások számára szükséges) rugalmasság és a (munkavállalók védelmét jelentő) nagyobb mértékű biztonság megteremtésének – az aktív keresőket jellemző szegénység fokozódását megakadályozó és e szegénység megszüntetését célzó – valódi eszközei közötti új egyensúly megtalálása érekében.

1.7

Az Európai Bizottság által a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének kikiáltott 2010. év keretében e kérdésekkel kapcsolatosan információszolgáltatási és mobilizálási intézkedéseket kell tervbe venni az Európai Unió és a tagállamok szintjén.

2.1

Az Európai Unió szintjén számos tudományos munka, javaslat és innováció született, amelynek középpontjában a „dolgozó szegények” állnak, és amelyek bizonyítják, hogy a tevékenység nem nyújt feltétlenül védelmet a szegénység ellen, különösen nem a jelenlegi szociális-gazdasági kontextusban.

2.2

Az Európai Bizottság az új nemzeti stratégiai jelentéseken alapuló „Javaslat a szociális védelemről és a társadalmi befogadásról szóló 2009. évi együttes jelentésre” című közleményében (1) kifejezésre juttatja a dolgozó szegények és a minőségi munka témájának jelentőségét. E dokumentumok témája és az általuk érintett konkrét problémák összhangban vannak azokkal az uniós törekvésekkel, amelyek az „aktív beilleszkedést” célozzák. Kettős célról van itt szó: a szegénység leküzdéséről és a mindenki számára elérhető minőségi munkahelyek megteremtésének támogatásáról.

2.3

A téma jelentősége a válság kontextusában megkettőződik: a munkanélküliség egyre nagyobb teret nyer és az államháztartásra nehezedő nyomás is nő. Ugyanakkor érdemes a közvetlen helyzetelemzésen túl e témát olyan tárgyként szemlélni, mint amellyel a jelenlegi rendkívüli körülmények között bizonyosan foglalkozni kell, amely ugyanakkor strukturális témaként a szociális védelem és a foglalkoztatáspolitika terén kívánt mind középtávú, mind rövid távú pozitív változások középpontjában is áll.

2.4

A munka és szegénység témájáról szóló dokumentum kidolgozásával foglalkozó Európai Bizottság 2010-et a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évévé nyilvánította. A szegénység az Európai Unióban valóban közel 80 millió embert, vagyis a lakosság 16 %-át érinti közvetlenül. Számottevő részük a „dolgozó szegények” közé tartozik. A munkavállalók 8 %-a él a szegénységi küszöb alatt (2).

2.5

Az EGSZB „A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve (2010)” (3) címmel készült véleményében rámutat, hogy a relatív jövedelmi szegénység bevett mutatói mellett más, a szegénység tartósságát és a tényleges nélkülözést kimutató szegénységi mutatókat is figyelembe kellene venni a jelenség teljes mértékű tudatosítása érdekében. A technikai pontosításokon és az összehasonlításokon túl, amelyeket a meghatározásról szóló európai megállapodás tesz ezentúl lehetővé, a tendenciák világosan körvonalazódnak.

3.1

A „dolgozó szegény” kifejezés használatához elsőként ki kell fejteni mindkét fogalmat, vagyis a „dolgozó” és a „szegény” megjelöléseket. Egy munkavállaló „szegénysége” részben a munkaszerződése ideje alatt kapott személyes jövedelmétől (munkabér) függ, másrészt pedig a családja összes anyagi forrásától. A munka az egyéni szakmai tevékenységre utal; míg a szegénység a háztartási források egészének elégtelenségére. Bizonyos esetekben egy nem szegénységi, vagy annak nem tűnő helyzet pillanatok alatt alakulhat át szegénységi helyzetté.

3.2

A szegénységet a háztartás szintjén kell meghatározni, a tevékenységet azonban az egyén szintjén. Tehát két elemzési szintet vegyítünk egybe. Az aktív szegénység elsőként a foglalkoztatási helyzettől, és az egyén által vállalt munka jellemzőitől függ, továbbá annak a háztartásnak a életszínvonalától, amelynek tagja. Ez a kettős értékelés nehézségeket okoz. Ugyanis előfordulhat olyan eset, hogy valaki a nagyon alacsony jövedelme ellenére sem tartozik a szegények közé (mivel az egyéb családi forrásai jelentősebbek). Fordítva pedig, annak ellenére is minősülhet valaki szegénynek, hogy országos szinten a havi mediánjövedelem közelében mozgó, és az adott társadalomban elégségesnek tartott jövedelemmel rendelkezik. Foglalkozás nélkül is lehetünk aktívak (munkanélküli státuszban), és kaphatunk térítéseket messze a szegénységi szint felett. Ezzel szemben lehetünk aktívak és nagyon elfoglaltak, de mindezt rendkívül gyenge jövedelem mellett, számos eltartandó személlyel, következésképpen pedig a szegénységi küszöb szintje alatt.

3.3

Ebből következik, hogy a dolgozó szegények politikai szempontból történő figyelembe vétele a foglalkoztatáspolitikák, a támogatási és társadalombiztosítási politikák és a családpolitikák következménye.

3.4

A lisszaboni stratégiába integrált európai foglalkoztatási stratégia keretében a dolgozó szegények számának csökkentése az Unió prioritásává vált. Ezért 2003-tól kezdődően az értékeléshez és az összehasonlításhoz mutatóra volt szükség. 2003 júliusában, a társadalmi beilleszkedésre vonatkozó közösségi folyamatról szóló munkák keretén belül az Európai Unió Szociális Védelmi Bizottsága közös mutatót fogadott el, amelynek célja az Európai Unión belül „dolgozó szegények” arányának felmérése volt, valamint azok legfőbb társadalmi-demográfiai jellemzői közül néhánynak a feltérképezése.

3.5

A Szociális Védelmi Bizottság meghatározása alapján a „dolgozó szegény” olyan személyt takar, aki a referenciaév során „főként a munkahelyén” tartózkodik (bérből élőként vagy önfoglalkoztatóként), és olyan háztartásban él, ahol az összes bevétel a nemzeti mediánjövedelem 60 %-a alatt marad. Az év nagyobb részében alkalmazásban kellett állnia. A „dolgozó szegénység kockázatának” mutatója olyan munkavállalókat takar, akik a tizenkét hónapos referencia időszak alatt legalább hét hónapig alkalmazásban álltak (4).

4.1

Az Európai Bizottság 2008 végén tette közzé éves jelentését a tagállamokban tapasztalható szociális tendenciákról a szociális védelem és társadalmi befogadás területére vonatkozó uniós stratégia közös célkitűzései keretében (lásd a mellékletet) (5). Ebből kiderül, hogy 2006 végén az európaiak 16 %-a volt kitéve a szegénység kockázatának. Az Unióban a dolgozók 8 %-a a szegénységi küszöb alatt él. A számok legalább 4 % (Cseh Köztársaság, Belgium, Dánia, Hollandia és Finnország) és 13 %, illetve 14 % (Lengyelország és Görögország) között mozognak (6). A munkavállalók szegénysége az alacsony bérekhez (az átlagos bér 60 %-ánál alacsonyabb bérként meghatározva), a képzettség alacsony szintjéhez, a bizonytalan munkához, bizonyos önfoglalkoztatók alacsony díjazásához, valamint a – gyakran nem kívánt – részidős munkához kapcsolódik. A szegénységnek ez a formája a munkavállalók háztartása többi tagjának gazdasági státuszához szintén kapcsolódik. Az Európai Bizottság megjegyzi, hogy a gyermekkel rendelkező háztartások számára az egy keresettel rendelkező családi modell már nem elég a szegénységtől való védelemhez.

4.2

A relatív jövedelmi szegénységi mutató gyakran áll kritikák középpontjában, mivel nem igazán tükrözi a szegénységi helyzetek sokféleségét. A jövedelmi szegénység természetesen a szegénységnek csak egy eleme. Az Unión belül további mutatók kidolgozása van ezért folyamatban, amelyek különböző és kiegészítő képet adnak a szegénység megjelenési formáiról.

4.3

A jövedelmi szegénység mutatói mellett tehát az „életfeltételek” szegénységi mutatói is készülnek. Az Unió szintjén így mérhető az „anyagi nélkülözés” (lásd a mellékletet). A mutató figyelembe veszi azon személyek arányát, akik olyan háztartásban élnek, amely nem rendelkezik a következő kilenc elem közül legalább hárommal: 1) a váratlan kiadások fedezésének képessége, 2) évi egyhetes nyaralás, 3) a kölcsönök törlesztésének képessége, 4) legalább kétnaponta húsos, csirkés, vagy halas étel, 5) megfelelő fűtéssel rendelkező lakóhely, 6) mosógép, 7) színes televízió, 8) telefon, 9) személygépkocsi. Az összes itt felsorolt anyagi feltételről, mint mutatóról természetesen lehet vitázni. Ezek összessége viszont érdekes képet nyújt. A nélkülözési ráta nagy ingadozásokat mutat, Luxemburgban 3 %-os, míg Lettországban 50 %-os. Ezek a különbségek sokkal jelentősebbek a jövedelmi szegénység különbségeinél (10 %-tól 21 %-ig).

4.4

Az anyagi nélkülözés szerinti megközelítés gyökeresen átalakítja a tagállamok szegénységre vonatkozó osztályozási rendszerét. Ám ez a szegénységre általában, és nem a munkavállalók szegénységére vonatkozik. A közeljövőben lehetővé kellene válnia annak, hogy a dolgozó szegények anyagi nélkülözésre vonatkozó helyzetét fel tudjuk térképezni. Az aktív keresők szegénysége ugyanis alapvetően nem csupán az alacsony jövedelmek problémája, hanem a (szakmai, családi és szociális) életminőség kérdése is.

5.1

Az aktív keresők szegénységéhez vezető egyik első tényező a foglalkoztatott státusz bizonytalansága. Számos érintett, köztük az Európai Szakszervezetek Szövetsége és az európai szakszervezetek aggodalommal tekintenek a munkahelyek fokozott mértékben való bizonytalanná válására. A több mint 19,1 millió határozott idejű szerződéssel rendelkező (7), és a körülbelül 29 millió kényszervállalkozó (nagyrészt az építőipar területén), összesítve mintegy 48,1 millió olyan munkavállalót jelent, akinek a státuszát bizonyos szintű instabilitás jellemzi. Ez a csoport valóban nagy különbségeket mutat az egyes országokon belül is, több ország között pedig még inkább, ám e probléma nagyságrendileg több tíz millió munkavállalót érint, akik a munkahelyi bizonytalanság valamilyen formájával, valamint az abból fakadó munkavállalói szegénységgel szembesülnek.

5.2

A munkaadók hangsúlyozzák az aktív keresők szegénysége kérdésének összetettségét, és elsőként az elszegényedés kockázata és a képzettségi szint közötti kapcsolatot jegyzik meg. Az oktatási és képzési rendszereknek hatékonyabbá és méltányosabbá kell válniuk. Egyébiránt lényeges, hogy a munka jövedelmezővé váljon (8), hogy hatékony egyensúlyt tudjunk fenntartani az adórendszerek és a társadalombiztosítási rendszerek között.

5.3

A munkavállalók szegénységének alapja: a munkabérek alacsony szintje (amely gyakran nem felel meg az elvégzett munkának) és a családmodell változásai. A családtípusokban végbemenő, az egyes tagállamokat különböző mértékben érintő változásokat mindenütt a növekvő bizonytalanság, az egyre több különválás, az egyszülős családok számának a növekedése, az egyetlen keresővel rendelkező, és így az elszegényedés kockázatának nagyobb mértékben kitett családszerkezetek jellemzik. Az Európai Bizottságnak a szociális védelemről és a társadalmi integrációról szóló 2007. évi együttes jelentése (9) már megjegyzi, hogy bár a foglalkoztatás a szegénység elleni legjobb védelem, nem támaszkodhatunk kizárólag csak erre. Ezért a családok, nők, fiatalok, diákok, fogyatékkal élő és idős személyek, valamint migránsok – a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok – iránti szolidaritást kifejező intézkedések meghozatalára, valamint a létezőek megerősítésére van szükség. Egyébiránt hangsúlyozandó, hogy mennyire meghatározó tényező a munkavállalói szegénység a gyermekek szegénysége szempontjából.

5.4

A közlekedés, a lakásfenntartás és az egészségügyi szolgáltatások stb. költségeinek emelkedése szintén gyengíti a munkavállalókat. Ez különösen a minimálbérhez közelítő keresettel rendelkező munkavállalókat és az alsóbb középosztály tagjait érinti, mivel ők többnyire a munkát kínáló területek perifériáján élnek.

5.5

A munkavállalói szegénység következhet a képességek vagy a képzettség alacsony szintjéből, egy megfelelő jövedelmet biztosító munkához szükséges képességek hiányából, valamint a nem megfelelő munkahelyi körülményekből is. A kiszolgáltatott csoportba leggyakrabban az idős munkavállalók, a fiatalok, a nők, a nagycsaládosok, a fogyatékkal élők és azok tartoznak, akik korán megszakították a tanulmányaikat, továbbá a bevándorlók. Ezért tehát lényeges, hogy valamennyi fogyatékkal élő személynek megfelelő befogadási feltételeket biztosítsunk a munkaerőpiacon, hogy a korai iskoláztatás révén valamennyi gyermeket jól indítsunk el az életben, ugyanakkor az is, hogy az iskola abbahagyásának a problémájával is foglalkozzunk, amelynek aránya jelenleg Európában túlságosan magas: 15 %-os.

5.6

Alapjában és rendkívül gyakran a munkavállalói szegénység az alulfoglalkoztatottságból ered. A munkavállalói szegénység mind a bérből élők, mind bizonyos önfoglalkoztatók számára összetett és számos, egymáshoz szorosan kapcsolódó kritériummal rendelkező kérdéskört jelent. A kihívások leküzdéséhez szükséges mechanizmusok megtalálásához átfogó megközelítés elfogadására van szükség. Átfogó növekedési és globalizációs alkalmazkodási, továbbá most a válságból kivezető, gazdaságélénkítési politikák nélkül lehetetlen hatékony programokat kidolgozni a munkavállalói szegénység leküzdésére.

6.1

Elsőként makrogazdasági szempontú átgondolás szükséges a szegénység elleni küzdelemhez. Az egyszeri intézkedések ugyanis nem képesek arra, hogy igazi dinamikát teremtsenek, különösen nem a válság közepette. A munkahely és az önfoglalkoztatás, különösen pedig a mindenki számára adott, minőségi munkahely kell, hogy valamennyi európai intézmény prioritása legyen.

6.2

Megbízható mutatók. A munkavállalói szegénységre vonatkozó közös és megbízható mutatók kidolgozásának lendületét folytatni kell. Az európai erőfeszítések és a nyílt koordinációs módszer nagy fejlődéseket tettek lehetővé. Mindamellett jelenleg további lépésekre van szükség, és arra, hogy az ismereteket átfogóbb adatokra építsük, amelyek figyelembe veszik egyidejűleg a dolgozó szegények arányát, ennek a szegénységnek a fokát, a jövedelem egyenlőtlen elosztását a szegények között (az egyes országokon belül, és azok között).

6.3

Technikai szempontból, e statisztikai kérdések kapcsán fontos, hogy nemzeti szintű adatokkal rendelkezzünk a nemzeti küszöbérték alapján, de teljes mértékben európai adatokkal is egy európai küszöbérték szerint. Ez lehetővé tenné az egyedüli, eddig bevezetett mutató által kínáltak mellett más osztályozás és más perspektívák kidolgozását is.

6.4

A megerősített szociális párbeszéden nyugvó tisztességes jövedelmek. A foglalkoztatottak szegénysége elleni küzdelmet nagyszabású bérpolitikával is össze kell kapcsolni. Meg kell erősíteni, és támogatni kell valamennyi olyan kezdeményezést, amely az infláció + a termelékenységben való megfelelő részesedés képlet irányába mutat. Ez alapján a szociális párbeszéd gerincét a bértárgyalások adják, amelyeknek kiemelkedő szerepet kell kapniuk a munkavállalók szegénységének leküzdése során. Ágazati, nemzeti vagy európai szinten a súrlódásmentesen lezajló tárgyalások nincsenek valódi pénzügyi hatással a vállalkozásokra, vagyis ezek nem kapnak támogatást a valódi szociális párbeszédért. Az emberhez méltó munka irányába történő előrelépések a szociális párbeszéd, a szociális partnerek vállalásai, a vállalkozások felelősségvállalása, valamint a hatóságok ösztönző és javító intézkedései, valamint jelenleg a bankok kkv-kkal kapcsolatos szerepe révén valósulnak meg. A feketemunka leküzdése döntő jelentőségű a munkavállalói szegénység elleni küzdelem szempontjából. Részben azért, mert a társadalom leggyengébb tagjait (bevándorlók, bizonytalan élethelyzetben levő emberek) érinti, ugyanakkor azért is, mivel a rabszolgasághoz hasonló függőségi viszonyhoz vezethet, amely az Emberi Jogi Chartát sérti.

6.5

A vállalkozói tevékenységet és az önfoglalkoztatást támogató mechanizmusok: számos vállalkozónak és önfoglalkoztatónak kell szembenéznie a munkavállalói szegénységgel, különösen vállalkozásuk elindításának kezdeti szakaszában. Támogató intézkedésekre van szükség, mivel e kkv-k közül több hosszú távon munkahelyeket fog teremteni. A gazdasági növekedés 80 %-a a kkv-k ágazatából ered, ennek ellenére sok vállalkozó mégis csak kevés fizetést, vagy semmilyen fizetést sem juttat magának a kezdeti szakaszban, és teszi ki ezáltal családját a szegénység kockázatának.

6.6

Kiigazított képzési rendszerek. Az egész életen át tartó képzés – különösen a legalacsonyabb képzettséggel rendelkező munkavállalók számára – lényeges feltétele a képességek javításának, valamint e munkavállalóknak a megfelelő és tisztességes bérezésű foglalkozásokhoz való hozzáféréséhez.

6.7

Megfelelő szociális védelem. A munkavállalói szegénység elleni küzdelem az érvényes rendelkezések racionalizálásával kezdődik. Lehetővé kellene tenni, hogy a segítségnyújtást hatékonyabban lehessen összekombinálni az új gyermekgondozási szolgáltatásokkal és mobilitási támogatásokkal (a munkához hasonlóan a mobilitásnak is fizetni kell), hogy a szegény munkavállalók jobban fizető munkát tudjanak találni.

6.8

A lakhatásra vonatkozóan, bár bizonyos országokban a hajléktalanok nem elhanyagolható része dolgozik, fontos, hogy a szociális lakhatási erőforrásokat úgy osszák el, hogy elsősorban azoknak kedvezzenek, akik ugyan rendelkeznek munkahellyel, azt azonban elveszíthetik, és helyzetük meginoghat, mivel csak alacsony minőségű lakással rendelkeznek, vagy azzal sem.

6.9

A munkakörnyezet és a munka figyelembevétele. Ez konkrétan azt jelenti, hogy mivel a munkavállalói szegénység nagyrészt összefügg a munkavállalás körülményeivel, feltétlenül szükséges a munkakörnyezethez kapcsolódó tényezőkre, így az alábbiakra hatni: a célzott mobilitás támogatása, az étkezéshez való hozzáférés biztosítása kiigazított anyagi feltételek mellett, a lakhatási feltételek és a gyermekbefogadási lehetőségek. Ezenkívül a munkaadóknak képesnek kellene lenniük annak megvizsgálására, hogy munkaszerződéseikben milyen intézkedésekkel növelhető a munkahely biztonsága, és hogy alkalmazottaik hogyan fejlődhetnek tovább, hogyan szerezhetnek magasabb szakképzettséget.

6.10

Tájékoztatni és mobilizálni. Végül a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve során elengedhetetlen a közvélemény és a média mobilizálása. A munkavállalói szegénység jelenségének elemzésén, az abból következő megalázó emberi helyzetek megemlítésén, az európai polgárok mobilizálásán keresztül talán megtörhető az a hullámvölgy, amelyben egyes munkavállalók magukat találják, ezáltal pedig hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ők visszakapják veszélybe került méltóságukat. A sajnálat helyett inkább a mindenki számára elérhető minőségi munkára való felhívás felé kellene elmozdítani a beszélgetést, hogy egy magasabb erkölcsi szintű európai társadalmi modell kialakulását ösztönözzük.

23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/57

1.3.1

A de Larosière-csoport azt javasolja, hogy kedvezőbb időszakokban támasszanak magasabb követelményeket a bankok saját tőkéjével szemben, kedvezőtlenebb időszakokban pedig alacsonyabbakat. Ez a javaslat annyiban merésznek bizonyulhat, hogy konjunkturális ingadozások idején nehéz gazdasági előrejelzésekbe bocsátkozni. Spanyolország ugyanakkor jó példája annak, hogy a változó tőkekövetelményekre épülő rendszer működőképes. Az EGSZB szerint – főleg az időzítés szempontjából – a végrehajtás előtt végig kell gondolni egy ilyen intézkedést.

1.3.2

Az EGSZB mindenképpen szükségesnek tartja a nagyobb tőkekövetelményeket és a nagyobb átláthatóságot a mérlegen kívüli intézkedések esetében. Spanyolország alkalmazta a legszigorúbb követelményeket a mérlegen kívüli tételekkel szemben, és a spanyol bankokat érintette legkevésbé a válság.

1.3.3

A „mérlegen kívüli tételekkel” és a „céltársaságokkal (SPV)” eddig sok visszaélés történt. A kockázatos vagyonelemeket eltávolították a bankok saját mérlegéből, hogy megkerüljék a tőkekövetelményeket és néha az adókat is. Az EGSZB ennek alapján szigorúbb szabályokat tart szükségesnek.

1.3.4

Az EGSZB szerint a jelentést követő munka egyik fő követelménye az kell, hogy legyen, hogy a bankoknak nyilvánvalóbban meg kell jeleníteniük a vagyonelemeikben rejlő kockázatot. A jelentéshez hasonlóan az EGSZB is úgy véli, hogy a bankoknak és a pénzintézeteknek mindig vállalniuk kell a kockázat egy részét, amikor kockázatos értékpapírokat értékesítenek tovább. A pénzügyi termékekkel járó kockázatoknak egyértelműen felismerhetőknek kell lenniük. A pénzügyi piacba vetett bizalom helyreállításához nélkülözhetetlen a pénzügyi termékek átláthatósága. Ennek kapcsán az EGSZB ismét Spanyolországra szeretne utalni. A pénzügyi szektor nem vezethet be újabb eszközöket addig, amíg ezeket nem ellenőrizte valamilyen pénzügyi felügyeleti hatóság. Meg kell vitatni az ilyen felülvizsgálatok bevezetését. Ennek során el kell dönteni, hogy elegendő-e nemzeti felülvizsgálatokat bevezetni, vagy pedig közös, az egész EU-ra kiterjedő felügyeleti rendszerre van-e szükség. Ha végiggondoljuk, hogy hogyan folynak a határokon átnyúló pénzügyi műveletek, sok szól a közös rendszer mellett.

1.3.5

Amit „párhuzamos bankrendszernek” hívnak, az a hitelnyújtás különböző formáit jelenti, melyek nincsenek szabályozva. A finanszírozás ilyen új formái teljesen szabályozatlanul fejlődhettek, még a céltartalékképzéssel szemben sem támasztottak követelményeket. Az EGSZB egyetért azzal, hogy ezen a területen is szabályozásra van szükség. A jelentés közös szabályokat, a különböző termékek meghatározását és szigorú ellenőrzést követel a befektetési alapok esetében is. Az EGSZB ezzel is egyetért.

1.3.6

Szükségszerű követelmény a bankok vezetésével és az ellenőrzéssel szemben támasztott követelmények növelése. Az EGSZB szerint a de Larosière-csoport által javasolt megoldások nem emelték ki eléggé a könyvvizsgálók szerepét. Jól működő audittal minden bizonnyal csökkenthető lett volna a kockázatos értékpapírok elterjedése. Fontos, hogy a vagyonelemek értékelésekor egy pénzintézet vezetősége támaszkodhasson az auditra. A Bázel II. átdolgozásakor figyelembe kell venni a könyvvizsgálók szerepét és a számviteli módszereket.

1.3.7

A jelentés hasznos ajánlásokat tartalmaz a prémiumrendszerekkel kapcsolatban, amelyeknek többéves időszakra kell kiterjedniük, a tényleges teljesítményt kell figyelembe venniük, és nem lehetnek már eleve garantáltak. Az EGSZB szerint a rövid távú gondolkodást hosszú távú szemlélettel kell felváltani, amelyben a prémiumokat nem a spekulációs ügyletek alapján számolják ki. Az EGSZB ebben a szellemben támogatja azt az elképzelést, hogy meg kellene adóztatni a pénzügyi tranzakciókat, s ennek eredményét fejlesztési segélyezési célokra lehetne fordítani. Ennek továbbá még azzal a követelménnyel kell kiegészülnie, hogy a prémiumok jogalapja nem lehet az általános trend, hanem az, ha sikerült egy annál kedvezőbbet elérni. Meg kell fontolni azt is, hogy felső határt szabunk a prémiumoknak, hogy eleve ne engedjünk teret annak a féktelen kockázatvállalási hajlandóságnak, amit ezek a bónuszjuttatások kiváltanak. A válságkezeléssel kapcsolatos ún. kilépési stratégia keretében ügyelni kell arra, hogy a pénzintézetek visszatérítsék azokat a hatalmas összegeket, melyeket az államtól kaptak, és ne a nyereségük maximalizálására, illetve prémiumok kifizetésére használják fel ezeket.

1.4.1

A de Larosière-csoport szerint a pénzügyi rendszer felügyeletére átfogó szinten olyan európai hatóságot kell felállítani, amely pénzügyi kockázatokkal kapcsolatos figyelmeztetéseket képes megfogalmazni. A javaslat értelmében ez az EKB/KBER (Központi Bankok Európai Rendszere) hatáskörébe kell, hogy tartozzon. A végrehajtást egy újonnan felállítandó tanácsra kell bízni. Elméletileg ésszerű, hogy ez a tanács igazgatásilag az EKB-hoz tartozzon, a felügyelet vezetését formailag azonban a KBER alá kell rendelni. A felügyeletnek mindenképpen valamennyi tagállam pénzügyi rendszerére ki kell terjednie, és az új tanács/vezető szerv vezetőségét is az KBER-nek kell kiválasztania.

1.4.2

A jelentés javasolja, hogy mikroszinten két lépésben hozzanak létre egy új felügyeleti rendszert, melynek saját szervei lennének a bankok, befektetési alapok, illetve az értékpapírpiac felügyeletére. A második lépésben közös alapszabályokat kell kialakítani a felügyelethez, és fel kell számolni a nemzeti végrehajtásban meglévő különbségeket. Ebben a szakaszban harmonizálni kell a szankcionálási lehetőségeket is. Az EGSZB nem látja okát, hogy miért kellene mindezzel várni, így üdvözli, hogy az Európai Bizottság közleményében javasolja a mikroszintre vonatkozó felügyelet teljes rendszerének azonnali előkészítését.

1.4.3

Az EGSZB szerint a határokon átnyúló üzleti tevékenységet végző bankok felügyeletére szolgáló és nemzeti felügyeleti hatóságokkal működő felügyeleti testületek nehezen irányíthatók, ha egyszersmind nem kerül sor a szükséges harmonizációra. Ennek hiányában ugyanis – a nemzeti felügyeleti szervekre vonatkozó eltérő szabályok miatt – a gyakorlatban a három szervnek kellene részben átvállalnia a felügyeletet.

1.4.4

Nem szabad, hogy csak bankárok üljenek ezeknek az új szerveknek a vezetőtestületeiben. Szakszervezeteknek, a banki szolgáltatások felhasználóinak és a civil társadalom képviselőjeként az EGSZB-nek is helyet kellene kapnia ezekben a testületekben.

1.5.1

A pénzügyi piacokról folyó vitában manapság használatos a „stresszteszt” kifejezés, amely annak modellezését jelenti, hogy egy adott ország bankrendszere hogyan kezel egy esetleges pénzügyi válsághelyzetet. A jelenlegi pénzügyi válság tükrében könnyen belátható, hogy milyen fontosak lehetnek az ilyen tesztek. Lényeges persze az a kérdés, hogy az eredményeket mennyiben hozzák nyilvánosságra. Ha az IMF elvégez egy ilyen tesztet, és azt állapítja meg, hogy egy adott ország bankrendszere nincs eléggé felkészülve a válság kezelésére, akkor pont ezáltal válhat valósággá a válság.

2.1

Pénzügyi és gazdasági válság békeidőben még sosem öltött ilyen méreteket. A 30-as évek recessziójának idején a világgazdaság még nem volt annyira összefonódva, mint ma. A válság akkor elsősorban az Egyesült Államokat és Európát érintette. A jelenlegi válság viszont az egész világra kiterjed.

2.2

A kezdetben pénzügyi válságként induló folyamat gazdasági válsággá nőtte ki magát, recessziót okozva a világ számos pontján. A folyamat következménye valószínűleg szociális válság és jelentős munkanélküliség lesz. A válság végső mérete azoktól a politikai intézkedésektől függ, amelyeket a válság leküzdésére hoznak. Ezzel párhuzamosan politikai válság is kialakult, melyben kormányok buknak meg.

2.3

Ez a vélemény azonban kizárólag a pénzügyi válsággal, illetve olyan lehetséges intézkedésekkel foglalkozik, amelyekkel a jövőben megakadályozható egy újbóli válság kialakulása. A válság teljes spektrumának szempontjából korlátozott a vélemény tárgya. Nem a gazdasági válságról van szó. Nem is azokról az intézkedésekről, melyeket a jelenlegi pénzügyi válság leküzdésére hoztak (amilyen például a közpénzek injekciója a pénzügyi ágazatba). Kizárólag a jövőről van szó, pontosabban a pénzügyi szektor felügyeletéről.

2.4

Éppen erről szólt ugyanis annak a de Larosière-csoportnak a megbízatása, melynek jelentését az EGSZB ebben a véleményben tárgyalja. A de Larosière-csoport kibővítette megbízatását. Erre azért volt szükség, hogy teljes képet lehessen adni a konstruktívabb javaslatok előterjesztéséről.

2.5

A mai válság eredete a pénzügyi szektorban keresendő. A válság már a de Larosière-csoport jelentésének nyilvánosságra hozatala előtt olyan komoly méreteket öltött, hogy az Európai Bizottság máris több javaslatot is előterjesztett jogszabályok módosítására. A minden bizonnyal legfontosabb javaslat a hitelminősítő ügynökségekre vonatkozik. Irányelvjavaslatot dolgoztak ki a pénzügyi tevékenység egyes formáiról. Egy május 27-i közlemény kitér a de Larosière-jelentésnek arra a részére, amely a pénzügyi szektor felügyeletéről szól. A közleményhez tartozó munkadokumentum 1. számú melléklete értelmében csak öt különbség van a közlemény és a de Larosière-jelentés között. Ezekre az EGSZB a 6.2.4., 6.3.1. és 6.3.5. pontokban tér ki. A jövőbeli konkrét jogszabályjavaslatokkal kapcsolatban az EGSZB külön foglal majd állást. Még ha az Európai Bizottság közleményében nem is tér ki a de Larosière-jelentés többi részére, az EGSZB szerint ezek nagyon fontosak a pénzügyi szektor jövője szempontjából.

2.6

A de Larosière-jelentést bankárok írták bankároknak, és azok, akikhez a javaslatok szólnak, alapvetően az Európai Bizottságnál dolgozó banki szakemberek és tagállami pénzügyminiszterek. Az EGSZB támogatásáról szeretné biztosítani a jelentésben megfogalmazott 31 ajánlást, úgy véli viszont, hogy szélesebb körű vizsgálat szükséges. A pénzügyi válság tulajdonképpeni előidézői most nem vállalhatnak egyedül felelősséget a mostani problémák megoldásáért. A pénzügyi piacokon nyújtott szolgáltatások fogyasztói olyan magánszemélyek és vállalatok, amelyek befektetik megtakarításaikat, és beruházási hiteleket vesznek fel. A pénzügyi piac feladata az ilyen fogyasztók – azaz a civil társadalom – minél jobb kiszolgálása. A javaslat általános támogatásán túl az EGSZB ezért néhány megjegyzéssel is élni kíván, és egy sor kiegészítést javasol.

3.1

A pénzügyi szektorban felhalmozott likviditási többlet nem késztette beavatkozásra a központi bankokat. Az árak alakulására figyeltek, amely azonban nem adott okot a kamatemelésekre. Az olcsó likvid eszközök az értékpapírok árainak növekedéséhez vezettek. Kétségtelen, hogy a bőségesen rendelkezésre álló likviditás állt a válság kitörésének hátterében, mint ahogy az is egyértelmű, hogy ez aztán a válság következtében túl alacsony szintre csökkent. Az azonban nehezen meghatározható, hogy normál körülmények között hol van a helyes középút a likviditás és a pénzmennyiség szempontjából. Az EGSZB arra a dilemmára is utal, hogy az inflációt és a pénzmennyiséget egyszerre alkalmazzák a monetáris politika mutatóiként. Túl nagy pénzmennyiségnél a központi banknak növelnie kellene a kamatlábat. Ha ezzel párhuzamosan alacsony az infláció, akkor éppen ellenkezőleg, kamatcsökkentésre van szükség. Amennyiben a pénzmennyiséghez igazodunk, akkor az EGSZB szerint még egy ilyen bonyolult helyzetben is gondolni kellene a reálgazdaságra gyakorolt lehetséges hatásokra.