–

a német kormány képviseletében M. Hellmann, T. Henze és A. Berg, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében S. Grünheid, R. Troosters és B.‑R. Killmann, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 142., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 39., 28. o.) 6. cikkének, valamint az EUMSZ 21., EUMSZ 45., EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikknek az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az UY ellen vezetői engedély nélküli járművezetés gondatlan elkövetése miatt Németországban indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő.

3

A 2012/13 irányelv (14), (27) és (41) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

4

A 2012/13 irányelvnek „A váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog” című 6. cikke ekképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak a bűncselekményről, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, tájékoztatást kapjanak. Ezt a tájékoztatást haladéktalanul meg kell adni, és olyan részletességgel, amely az eljárás tisztességességének megóvásához és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásához szükséges.

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy az őrizetbe vett vagy fogva tartott gyanúsítottak és vádlottak tájékoztatást kapjanak az őrizetbe vételük vagy fogva tartásuk okairól, beleértve a bűncselekményt is, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket.

(3)   A tagállamok biztosítják, hogy legkésőbb a vád tartalmának [helyesen: vádirat] bírósághoz való benyújtásakor a vádra vonatkozóan részletes tájékoztatást nyújtsanak, többek között a bűncselekmény jellegéről és jogi minősítéséről, valamint a vádlott szerepének jellegéről.

(4)   A tagállamok biztosítják, hogy amennyiben az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges, a gyanúsítottakat, illetve a vádlottakat haladéktalanul tájékoztassák az e cikkben foglaltakkal összhangban megadott információkban bekövetkezett bármely változásról.”

5

A Strafgesetzbuch (büntető törvénykönyv, a továbbiakban: StGB) alapügy tényállására alkalmazandó változatának „Járművezetéstől eltiltás” című 44. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A gépjárművezetéssel összefüggésben vagy a gépjárművezetőt terhelő kötelezettségek megszegésével elkövetett bűncselekmény miatt szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre ítélt személyt a bíróság egy hónaptól három hónapig terjedő időtartamra eltilthatja bármilyen vagy egy meghatározott típusú gépjármű közúti vezetésétől. A járművezetéstől eltiltást főszabály szerint akkor kell kiszabni, ha a 315c. § (1) bekezdése 1. pontjának a) alpontján, a 315c. § (3) bekezdésén vagy a 316. §‑on alapuló elítélés esetében nem kerül sor a vezetői engedély 69. § szerinti bevonására.

(2)   A járművezetéstől eltiltás az ítélet jogerőre emelkedésével hatályosul. Az eltiltás ideje alatt a német hatóság által kiállított nemzeti és nemzetközi vezetői engedélyek hatósági megőrzésre kerülnek. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a vezetői engedélyt az Európai Unió valamely tagállamának hatósága vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás más részes államának hatósága állította ki, amennyiben a jogosult szokásos tartózkodási helye Németországban van. Más külföldi vezetői engedélyen a járművezetéstől eltiltás feljegyzésre kerül.

Ha a vezetői engedély hatósági megőrzésre kerül, vagy ha a járművezetéstől eltiltás a külföldi vezetői engedélyben feljegyzésre kerül, az eltiltás ideje ennek foganatosításától számítandó. Az eltiltás idejébe nem számítandó be az az időszak, amely alatt a terheltet hatósági utasításra valamely intézetben őrizetben tartották.”

6

A Strafprozessordnung (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv, a továbbiakban: StPO) 44. cikke a következőképpen szól:

„Ha valaki önhibáján kívül akadályozva volt a határidő betartásában, kérelemre mentesíteni kell a határidő elmulasztásának következményei alól. A jogorvoslati határidő elmulasztását önhibán kívülinek kell tekinteni, ha a 35a. § első és második mondata, a 319. § (2) bekezdésének harmadik mondata vagy a 346. § (2) bekezdésének harmadik mondata szerinti tájékoztatásra nem került sor.”

7

Az StPO 45. §‑a kimondja:

„(1)   Az igazolási kérelmet az akadály megszűnésétől számított egy héten belül kell benyújtani annál a bíróságnál, amelynél a határidőt teljesíteni kellett volna. A határidő betartásához elegendő, ha a kérelmet az arról határozó bíróságnál határidőben benyújtják.

(2)   A kérelmet alátámasztó tényeket a kérelem benyújtásakor vagy a kérelem tárgyában lefolytatott eljárás során kell valószínűsíteni. A kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül az elmulasztott cselekményt pótolni kell. Amennyiben ez megtörtént, a mentesítés kérelem nélkül is biztosítható.”

8

Az StPO 132. §‑a szerint:

„(1)   Ha a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható terhelt nem rendelkezik a jelen törvény hatálya alá tartozó területen állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, de az elfogatóparancs kibocsátásának feltételei nem állnak fenn, akkor a büntetőeljárás lefolytatásának biztosítása érdekében határozattal elrendelhető, hogy a terhelt

1. megfelelő biztosítékot helyezzen letétbe a várható pénzbüntetés és az eljárási költségek fedezésére, és

2. a kézbesítések fogadásával az illetékes bíróság körzetében lakóhellyel rendelkező személyt bízzon meg.

A 116a. § (1) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó.

(2)   A végzést csak a bíró, illetve periculum in mora esetén az ügyészség és annak nyomozói (a Gerichtsverfassungsgesetz [az igazságszolgáltatási rendszerről szóló törvény] 152. §‑a) hozhatják meg.

(3)   Ha a terhelt nem tesz eleget a határozatban foglaltaknak, lefoglalhatók a terhelt szállítóeszközei vagy egyéb, nála található és a tulajdonában lévő dolgok. A 94. és 98. § rendelkezései értelemszerűen alkalmazandók.”

9

Az StPO 407. §‑a szerint:

„(1)   A büntetőbíróság előtti eljárásban és az ülnökbíróság hatáskörébe tartozó eljárásban vétségek esetében a bűncselekmény jogkövetkezményei az ügyészség írásbeli indítványára írásba foglalt büntetővégzésben állapíthatók meg. Az ügyészség ilyen indítványt terjeszt elő, ha a nyomozás eredménye alapján nem tekinti szükségesnek tárgyalás tartását. Az indítványnak meghatározott jogkövetkezményekre kell irányulnia. Az indítvány benyújtása vádemelésnek minősül.

[…]

(3)   A bíróság nem köteles előzetesen meghallgatni a terheltet (a 33. § (3) bekezdése).”

10

Az StPO 410. §‑a szerint:

„(1)   A terhelt a büntetővégzéssel szemben annak kézbesítésétől számított két héten belül írásban vagy a hivatali jegyzőkönyvbe mondva tárgyalás tartására irányuló kérelmet nyújthat be a büntetővégzést hozó bíróságnál. A 297–300. § és a 302. § (1) bekezdésének első mondata, illetve (2) bekezdése értelemszerűen alkalmazandó.

(2)   A tárgyalás tartására irányuló kérelem meghatározott kifogásokra korlátozható.

(3)   Amennyiben az előírt határidőn belül nem nyújtottak be tárgyalás tartására irányuló kérelmet a büntetővégzéssel szemben, az jogerős ítéletnek felel meg.”

11

UY hivatásos gépjárművezetőként dolgozó, lengyelországi állandó lakóhellyel rendelkező lengyel állampolgár.

12

Az 2017. augusztus 21‑i büntetővégzéssel az Amtsgericht Garmisch Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság, Németország) UY‑nal szemben pénzbüntetést szabott ki, és három hónapra eltiltotta a járművezetéstől a 2017. július 11‑én elkövetett cserbenhagyás vétsége miatt.

13

A büntetővégzést annak lengyel nyelvű fordításával együtt 2017. augusztus 30‑án kézbesítették UY kézbesítési megbízottja részére. UY ugyanis az ügyész felhívására és az StPO 132. §‑ának megfelelően kézbesítési megbízást adott a kézbesítések fogadása érdekében. UY kézbesítési megbízottját, az Amtsgericht Garmisch‑Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság) tisztviselőjét a rendőrség jelölte ki.

14

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a kézbesítési megbízás formanyomtatványa, amelyet német nyelven fogalmaztak meg, és amelyet UY egy közeli rokona telefonon lefordított számára, tartalmazta a kézbesítési megbízott nevét és hivatali elérhetőségét, valamint a tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy a törvényes határidők már a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítés napján megkezdődnek. A formanyomtatvány ugyanakkor nem tartalmazott a kézbesítési megbízás jogi és ténybeli következményeire, így különösen a terhelt abbéli kötelezettségére vonatkozó tájékoztatást, hogy érdeklődnie kell a kézbesítési megbízottnál. UY megkapta a kézbesítési megbízás német nyelvű másolatát.

15

A kézbesítési megbízott a büntetővégzést postai úton továbbította UY ismert lengyelországi címére, az azonban nem ismert, hogy az irat megérkezett‑e a terhelthez.

16

Tekintettel arra, hogy nem nyújtottak be tárgyalás tartására irányuló kérelmet, a büntetővégzés 2017. szeptember 14‑én jogerőre emelkedett.

17

2017. december 14‑én a német rendőrség közúti ellenőrzés alá vonta UY‑t, amikor tehergépjárművével közlekedett Kehl (Németország) területén.

18

E közúti ellenőrzést követően az offenburgi (Németország) ügyészség az Amtsgericht Kehlhez (kehli helyi bíróság, Németország) fordult, hogy vezetői engedély nélküli járművezetés gondatlan elkövetése miatt elmarasztalja UY‑t, mivel Németországban tehergépjárművet vezetett, holott tudhatta, illetve tudnia kellett volna, hogy e területen járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll.

19

A kérdést előterjesztő bíróság abból indul ki, hogy UY‑nak a rendőrségi közúti ellenőrzés időpontjáig, vagyis 2017. december 14‑ig nem volt tudomása az Amtsgericht Garmisch‑Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság) büntetővégzéséről, és ezáltal a járművezetéstől való eltiltásáról sem.

20

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az StGB 44. §‑ának (2) bekezdése értelmében a járművezetéstől eltiltás akkor válik hatályossá, ha az ítélet jogerőre emelkedik, és pontosítja e tekintetben, hogy a büntetővégzés egyenértékű a jogerős ítélettel, feltéve hogy nem nyújtottak be tárgyalás tartására irányuló kérelmet az említett végzés kézbesítésétől számított két héten belül, amely kézbesítés történhet az érintett személy által kijelölt kézbesítési megbízott részére.

21

Hangsúlyozza továbbá, hogy a német jogban az a tény, hogy – mint a jelen ügyben is – a kézbesítési megbízott személyét a rendőrség jelöli ki, és hogy a kézbesítési megbízás formanyomtatványa nem tartalmaz információt sem a kézbesítési megbízott telefonos elérhetőségére vonatkozóan, sem pedig tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy e személy köteles‑e a kézbesítési megbízottnál tájékozódni, főszabály szerint nem ellentétes a kézbesítési megbízás hatályosságával. Ugyanez vonatkozik arra a körülményre, hogy e formanyomtatványt kizárólag német nyelven szövegezték meg, feltéve hogy abban az esetben, ha a vádlott nem beszéli a nyelvet, az említett formanyomtatvány tartalmát szóban elmagyarázták.

22

Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság szerint azon terhelt vonatkozásában, akinek tudomása van a vele szemben indított büntetőeljárásról, megállapítható a gondatlanság, amennyiben nem veszi a fáradságot, hogy konkrét információkat szerezzen a kézbesítési megbízottjától az említett eljárás kimeneteléről. Ilyen esetben e személy nem hivatkozhat arra, hogy az említett kézbesítési megbízott által továbbított iratok hozzá nem érkeztek meg.

23

A kérdést előterjesztő bíróságnak mindazonáltal kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az Amtsgericht Garmisch‑Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság) büntetővégzésének – a német jog szerint elismerendő – jogerőre emelkedése összeegyeztethető‑e a Bíróság által a 2015. október 15‑iCovaci ítéletben (C‑216/14, EU:C:2015:686) és a 2017. március 22‑iTranca és társai ítéletben (C‑124/16, C‑188/16 és C‑213/16, EU:C:2017:228) értelmezett 2012/13 irányelvvel, valamint az EUMSZ 21., EUMSZ 45., EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikkel. A kérdést előterjesztő bíróság szerint ezekből az ítéletekből az következik, hogy a vádlottat főszabály szerint nem érheti hátrány amiatt, hogy köteles az őt érintő végzés kézbesítése céljából kézbesítési megbízást adni, tekintettel arra, hogy lakóhelye nem Németországban, hanem más tagállamban található. Márpedig a jelen ügyben UY vonatkozásában ilyen, nem kompenzálható hátrányok állnak fenn.

24

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint ugyanis, mivel a büntetővégzés kézbesítésére kézbesítési megbízott útján került sor, valószínű, hogy a büntetővégzéssel érintett és külföldön élő személy e végzésről nem szerez tudomást, vagy arról csak jóval később szerez tudomást, mintha a lakóhelye Németországban lenne.

25

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy Németországban egyébként a büntetővégzések kézbesítése postai úton közölt kézbesítési megkereséssel történik, és ilyen esetben nem szükséges a büntetővégzést személyesen átadni a címzettnek, mivel a kézbesítésre a címzett lakóhelyén is sor kerülhet azáltal, hogy az említett végzést egy nagykorú családtagnak, a családban alkalmazott személynek, a címzettel egy lakásban lakó nagykorú személynek adják át, a címzett lakásához tartozó postaládában elhelyezik, vagy értesítést hagynak hátra, amennyiben a kézbesítés bizonyítékaként hivatalos igazolást állítanak ki. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az ezen eljárásra jellemző szigorú, a bíróság által hivatalból vizsgálandó feltételek, valamint a kézbesítés helyének és a tényleges átvevőnek a terhelthez képest fennálló fizikai és személyes közelsége főszabály szerint biztosítják, hogy már a szabályszerűséggel kapcsolatban fennálló legcsekélyebb kétely esetén a kézbesítés hatálytalannak minősüljön.

26

Ezzel szemben a büntetővégzésnek a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítése esetén a terheltnek rendszerint nincs ráhatása arra, hogy hogyan történik a továbbítás, még akkor sem, ha a kézbesítési megbízott a bíróság tisztviselője. A kézbesítési megbízott a törvény szerint nem köteles arra, hogy a büntetővégzést oly módon továbbítsa, amely biztosítja, hogy ez a végzés ténylegesen eljusson a terhelthez, például ajánlott levél formájában. A büntetővégzés külföldre történő továbbítása ezenkívül jelentősen hosszabb ideig tarthat, és nagyobb a veszélye a levél esetleges elkallódásának.

27

A kérdést előterjesztő bíróság szerint e hátrányokat a német jogban nem küszöböli ki az StPO 44. §‑ában előírt, a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés, amely bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a büntetővégzés jogerőhatásának megszüntetését és a tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtására nyitva álló határidő újbóli megnyitását.

28

E tekintetben először is megjegyzi, hogy az érintett személynek a vele szemben hozott végzés jogerőhatásának visszaható hatályú megszüntetése érdekében – még ha nem is vitatja a bűncselekményt és az abból eredő jogkövetkezményeket – a jogvesztő határidő elmulasztásának jogkövetkezményei alóli mentesítés iránt indokolással ellátott kérelmet kell előterjesztenie, és a büntetővégzéssel szemben tárgyalás tartására irányuló kérelmet kell benyújtania, hogy ezt követően visszavonja a tárgyalás tartására irányuló kérelmet, amint megkapta a jogvesztő határidő elmulasztásának jogkövetkezményei alóli mentesítést.

29

A kérdést előterjesztő bíróság másodszor hangsúlyozza, hogy a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelmet azon akadály elhárulását követő egy héten belül kell benyújtani, amely miatt az érintett személy a vele szemben előírt eljárási határidőt elmulasztotta.

30

Ez a bíróság harmadszor megjegyzi, hogy az érintett személynek bizonyítania kell, hogy nem vétkes a határidő elmulasztásában. E tekintetben nem hivatkozhat egyszerűen arra, hogy nem volt tudomása a büntetővégzés kézbesítési megbízott részére történő kézbesítéséről, mivel e személytől elvárható, hogy mielőbb érdeklődjön a kézbesítési megbízottjánál a neki címzett esetleges levelekkel kapcsolatban, anélkül hogy figyelembe kellene venni azokat a nyelvi nehézségeket, amelyek a kézbesítési megbízottal való kommunikáció során felmerülhetnek. Ezenkívül a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés csak akkor adható meg hivatalból, ha az ügy irataiból egyértelműen kitűnik, hogy a határidő elmulasztása önhibán kívüli volt.

31

Negyedszer az említett bíróság arra is hivatkozik, hogy a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelemnek nincs halasztó hatálya.

32

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy meg kell tudnia állapítani, hogy a belső joga ellenére az Amtsgericht Garmisch‑Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság) által UY‑nal szemben hozott büntetővégzés csak az attól a naptól számított kéthetes határidő elteltével vált jogerőssé, amikor UY arról ténylegesen tudomást szerzett, vagyis az engedély nélküli járművezetés gondatlan elkövetését megállapító közúti ellenőrzést követő időpontban.

33

Másodlagosan a kérdést előterjesztő bíróság az UY‑nal szemben kizárólag a lengyelországi lakóhelyéből eredően alkalmazott indokolatlan eltérő bánásmód elkerülése érdekében szükségesnek tartja, hogy vele szemben semmilyen olyan gondossági kötelezettséget ne írjanak elő a neki címzett, eljárási szempontból releváns iratok megismerésére vonatkozóan, amelynek megsértése megalapozza az előtte folyamatban lévő eljárást, és amely túlmegy azon a kötelezettségen, amely őt abban az esetben terhelné, ha a büntetővégzést Németországban az egyébként szokásos kézbesítési eszközökkel kézbesítették volna.

34

E körülmények között az Amtsgericht Kehl (kehli helyi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

35

Az együttesen vizsgálandó két kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 21., EUMSZ 45., EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikket, valamint a 2012/13 irányelv 6. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely a más tagállamban lakóhellyel rendelkező személlyel szemben büntetőjogi szankciót helyez kilátásba, ha nem tartja tiszteletben a vele szemben járművezetéstől eltiltást elrendelő büntetővégzést a jogerőre emelkedésének időpontjától kezdve, jóllehet egyrészt az e büntetővégzés ellen benyújtott, tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére nyitva álló kéthetes határidő az említett végzésnek nem az érintett személy részére, hanem a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésével kezdődik meg, másrészt pedig az érintett személynek nem volt tudomása a büntetővégzésről abban az időpontban, amikor az abból következő járművezetéstől eltiltást megszegte.

36

Elöljáróban meg kell jegyezni először is, hogy az Amtsgericht Garmisch‑Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság) az StPO 407. §‑a értelmében meghozott büntetővégzésben UY‑nal szemben járművezetéstől való ideiglenes eltiltást szabott ki.

37

Amint azt a Bíróságnak már volt alkalma megállapítani, az ilyen büntetővégzés kibocsátására irányuló eljárás egyszerűsített büntetőeljárás, amely során nincs tárgyalás vagy kontradiktórius szakasz. E végzés, amelyet a bíróság ügyészi indítványra hoz kisebb súlyú bűncselekmények esetében, ideiglenes határozatnak minősül. Az StPO 410. §‑a értelmében a büntetővégzés az adott esetben az érintett személy kézbesítési megbízottjai részére történő kézbesítésétől számított kéthetes határidő elteltével jogerőre emelkedik, kivéve ha az érintett személy a büntetővégzéssel szemben e határidő lejárta előtt tárgyalás tartására irányuló kérelmet terjeszt elő (lásd ebben az értelemben: 2015. október 15‑iCovaci ítélet, C‑216/14, EU:C:2015:686, 20. pont).

38

Abban a különös esetben, ha az érintett személy nem rendelkezik állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel Németország területén, az StPO 132. §‑ának (1) bekezdése alapján elrendelhető vele szemben, hogy az őt érintő végzés kézbesítésére jelöljön ki kézbesítési megbízottat, és ez a kézbesítés indítja meg a tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtására nyitva álló határidőt.

39

Az StGB 44. §‑ának (2) bekezdése értelmében az ilyen végzéssel elrendelt járművezetéstől eltiltás a határozat jogerőre emelkedésével hatályosul.

40

Másodszor meg kell jegyezni, hogy az alapügy a vezetői engedély nélküli járművezetés gondatlan elkövetése miatt UY‑nal szemben indított újabb büntetőeljárásokra vonatkozik. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy e bűncselekmény objektív tényállási eleme a jogerős büntetővégzésben kiszabott járművezetéstől eltiltás megszegése, és hogy a szubjektív tényállási elemét az érintett személy gondatlansága jellemzi.

41

A jelen ügyben először is az UY‑nal szemben indított eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény objektív tényállási elemét illetően a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy UY‑t, amikor Németországban tehergépjárművet vezetett, közúti ellenőrzés alá vonták, mégpedig 2017. december 14‑én, vagyis azt követően, hogy az Amtsgericht Garmisch‑Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság) által vele szemben hozott első büntetőhatározat jogerőre emelkedett, mivel UY a büntetővégzéssel szemben nem terjesztett elő a kézbesítéstől számított két héten belül tárgyalás tartására irányuló kérelmet.

42

A kérdést előterjesztő bíróság ezt követően az UY‑nal szemben indított eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény szubjektív tényállási elemét illetően kifejti, hogy az Amtsgericht Garmisch‑Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság) tisztviselője az érintett személyre vonatkozó büntetővégzést az ismert lengyelországi címre rendes postai küldeményként továbbította. A kérdést előterjesztő bíróság, mivel úgy értékelte, hogy nem bizonyítható, hogy UY e levelet ténylegesen megkapta, abból az előfeltevésből indul ki, hogy UY csak akkor szerzett ténylegesen tudomást az említett büntetővégzésről, amikor a rendőrség 2017. december 14‑én közúti ellenőrzést végzett.

43

E pontosításokra figyelemmel először is meg kell vizsgálni, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkével ellentétes‑e az, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló büntetővégzés ellen benyújtott, tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére nyitva álló kéthetes határidő a büntetővégzésnek az érintett személy kézbesítési megbízottja részére történő kézbesítésével kezdődik.

44

E tekintetben először is hangsúlyozni kell, hogy e 6. cikk konkrét szabályokat állapít meg arra vonatkozóan, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak a bűncselekményről, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, tájékoztatást kapjanak, amit haladéktalanul meg kell adni, és olyan részletességgel, amely az eljárás tisztességességének megóvásához és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásához szükséges. Az említett 6. cikk (3) bekezdése azt is előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy legkésőbb a vádirat bírósághoz való benyújtásakor a vádra vonatkozóan részletes tájékoztatást nyújtsanak.

45

Kétségtelen, hogy az alapügyben szóban forgó büntetővégzés meghozatalához vezető eljárás rövid és egyszerűsített jellege miatt az ilyen végzés kézbesítésére csak azt követően kerül sor, hogy a bíróság a vád megalapozottságáról határozott.

46

Mindazonáltal a Bíróság rámutatott, hogy egy ilyen jellegű végzésben a bíróság csak ideiglenes jelleggel határoz, és hogy annak kézbesítése jelenti az első alkalmat arra, hogy a vádlott tájékoztatást kapjon az ellene emelt vádról, amit megerősít az a tény is, hogy e személy e végzéssel szemben nem fellebbezéssel tud élni valamely másik bíróságnál, hanem tárgyalás tartására irányuló kérelmet terjeszthet elő, amely folytán ugyanezen bíróság előtt biztosítanak számára rendes kontradiktórius eljárást, amelynek keretében teljeskörűen gyakorolhatja a védelemhez való jogát azelőtt, hogy e bíróság újra határozatot hozna az ellene irányuló vádról (lásd ebben az értelemben: 2015. október 15‑iCovaci ítélet, C‑216/14, EU:C:2015:686, 60. pont).

47

Következésképpen az ilyen végzés kézbesítését a 2012/13 irányelv 6. cikkének megfelelően a terhelttel szemben felhozott vád közlése egyik formájának kell tekinteni, ezért az ilyen kézbesítésnek tiszteletben kell tartania az e cikkben meghatározott követelményeket (2015. október 15‑iCovaci ítélet, C‑216/14, EU:C:2015:686, 61. pont).

48

Másodszor a Bíróság azt is megállapította, hogy a 2012/13 irányelv nem írja elő azokat a részletszabályokat, amelyeket követve a 6. cikkében szereplő váddal kapcsolatos tájékoztatást a vádlottnak meg kell adni, és hogy ez utóbbi cikkel ennélfogva főszabály szerint nem ellentétes az, hogy a büntetőeljárás keretében az a terhelt, aki nem rendelkezik lakóhellyel az érintett tagállamban, köteles kézbesítési megbízottat kijelölni az alapügyben szóban forgóhoz hasonló büntetővégzés kézbesítése céljából (lásd ebben az értelemben: 2015. október 15‑iCovaci ítélet, C‑216/14, EU:C:2015:686, 62. és 68. pont).

49

Mindazonáltal a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is következik, hogy a váddal kapcsolatos tájékoztatásra vonatkozó részletszabályok nem sérthetik a többek között a 2012/13 irányelv 6. cikkében szereplő, arra irányuló célkitűzést – amint az az említett irányelv (27) preambulumbekezdéséből is kitűnik –, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és vádolt személyek felkészülhessenek a védelemre, és hogy biztosítsák az eljárás tisztességes jellegét (lásd ebben az értelemben: 2015. október 15‑iCovaci ítélet, C‑216/14, EU:C:2015:686, 63. pont; 2017. március 22‑iTranca és társai ítélet, C‑124/16, C‑188/16 és C‑213/16, EU:C:2017:228, 38. pont).

50

Márpedig az ilyen célkitűzés, ugyanúgy mint egyfelől az érintett nemzeti jog hatálya alá tartozó területen lakóhellyel rendelkező vádlottak, másfelől a nem e hatály alá tartozó területen lakóhellyel rendelkező, a bírósági határozatok kézbesítése érdekében kézbesítési megbízott kijelölésére kizárólagosan kötelezett vádlottak közötti hátrányos megkülönböztetés elkerülésének szükségessége azt követeli meg, hogy a vádlott számára az alapügyben szereplőhöz hasonló büntetővégzéssel szembeni, tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére a teljes kéthetes határidő rendelkezésre álljon (lásd ebben az értelemben: 2015. október 15‑iCovaci ítélet, C‑216/14, EU:C:2015:686, 65. pont; 2017. március 22‑iTranca és társai ítélet, C‑124/16, C‑188/16 és C‑213/16, EU:C:2017:228, 40. pont).

51

Így a terheltet, azt követően, hogy ténylegesen tudomást szerzett az ilyen végzésről, lehetőleg ugyanolyan helyzetbe kell hozni, mintha az említett végzést személyesen neki kézbesítették volna, és különösen a tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtására vonatkozó teljes határidővel rendelkeznie kell (lásd ebben az értelemben: 2017. március 22‑iTranca és társai ítélet, C‑124/16, C‑188/16 és C‑213/16, EU:C:2017:228, 47. pont).

52

E tekintetben igaz ugyan, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló végzés jogerőre emelkedik, ha a vádlott a végzésnek a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítésétől számított, nem pedig az említett végzésről a vádlott általi tényleges tudomásszerzéstől számított két héten belül nem terjeszt elő tárgyalás tartására irányuló kérelmet, mindazonáltal az StPO 44. és 45. §‑a – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat – a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítésre irányuló eljárást ír elő, amely lehetővé teszi a végzés jogerőhatásának megszüntetését, és a tárgyalás tartására irányuló kérelemnek az eredetileg nyitva álló határidő lejárta ellenére történő előterjesztését.

53

Harmadszor, e körülmények között meg kell vizsgálni, hogy a nemzeti jogban előírt, a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítésre irányuló eljárás, valamint azok a feltételek, amelyektől e jog ezen eljárás lefolytatását függővé teszi, megfelelnek‑e a 2012/13 irányelv 6. cikkében foglalt követelményeknek, különösen pedig azt, hogy e feltételek lehetővé teszik‑e az érintett személy számára, hogy a vele szemben hozott büntetővégzéssel szembeni, tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére nyitva álló, a tényleges tudomásszerzéstől számított kéthetes határidő valóban rendelkezésére álljon.

54

E tekintetben mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő és a Bíróság előtti tárgyaláson előadott információkra tekintettel nem kizárt, hogy egy olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, a releváns nemzeti jog arra kötelezi a vádlottat, hogy a büntetővégzéssel szemben az említett végzésről való tényleges tudomásszerzésétől számított egy héten belül nyújtson be tárgyalás tartására irányuló kérelmet. Úgy tűnik ugyanis, hogy az StPO 45. §‑a értelmezhető akként, hogy a tárgyalás tartására irányuló kérelmet az e rendelkezés által a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelem benyújtására előírt egyhetes határidőn belül kell benyújtani.

55

Egy ilyen kötelezettség – amennyiben bebizonyosodik – ellentétes lenne a 2012/13 irányelv 6. cikkével, mivel felére csökkentené a tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtására nyitva álló határidő tartamát, amely a jelen ítélet 50. és 51. pontjában kifejtetteknek megfelelően a vádlott számára a büntetővégzésről való tényleges tudomásszerzéstől számítva kell, hogy rendelkezésre álljon.

56

Meg kell továbbá jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint a vádlott csak akkor nyújthatja be a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelmet, ha bizonyítani tudja, hogy a lehető leghamarabb érdeklődött a kézbesítési megbízottnál a rá vonatkozó büntetővégzéssel kapcsolatban.

57

Márpedig az ilyen kötelezettség is összeegyeztethetetlen a 2012/13 irányelv 6. cikkéből eredő követelményekkel. Ugyanis, amint arra a főtanácsnok az indítványának 61. pontjában lényegében rámutatott, mind e rendelkezés szövegéből, mind annak általános rendszeréből, mind pedig az említett irányelv által követett célkitűzésből az következik, hogy a tagállami hatóságok feladata, hogy tájékoztassák a vádlottakat az ellenük felhozott tényekről, és hogy e személyektől nem várható el, hogy a lehető leghamarabb tájékozódjanak a rájuk vonatkozó büntetőeljárás esetleges alakulásáról.

58

Végül a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelemnek nincs halasztó hatálya.

59

Márpedig, mivel úgy tűnik, hogy az StGB 44. §‑ának (2) bekezdéséből az következik, hogy amíg a tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére vonatkozó határidő nem telik le, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló büntetővégzésből eredő járművezetéstől eltiltás nem hatályosul, aminek vizsgálata azonban a kérdést előterjesztő bíróság feladata, a jelen ítélet 51. pontjában kifejtettekből az következik, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikke megköveteli, hogy az érintett személynek az őt elmarasztaló büntetővégzésről való tényleges tudomásszerzésétől számított kéthetes határidő alatt a járművezetéstől eltiltást is felfüggesszék, amely idő alatt ez a személy az említett végzéssel szemben tárgyalás tartására irányuló kérelmet terjeszthet elő.

60

Ebből következik, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkével nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében az alapügyben szóban forgóhoz hasonló végzés ellen benyújtott, tárgyalás tartására irányuló kérelem előterjesztésére nyitva álló kéthetes határidő a büntetővégzéssel érintett személy kézbesítési megbízottjának történő kézbesítésével kezdődik meg, feltéve hogy e személynek a végzésről való tudomásszerzéstől számítva ténylegesen kéthetes határidő áll rendelkezésére ahhoz, hogy az említett végzés ellen – adott esetben a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítésre irányuló eljárást követően vagy annak keretében – tárgyalás tartására irányuló kérelmet terjesszen elő, anélkül hogy bizonyítania kellene, hogy megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb érdeklődjön a kézbesítési megbízottnál a rá vonatkozó büntetővégzéssel kapcsolatban, és feltéve, hogy e büntetővégzés joghatásai e határidő alatt felfüggesztésre kerülnek.

61

Másodsorban meg kell vizsgálni, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkével ellentétes‑e az, hogy valamely személy büntetőjogi felelősségre vonható a járművezetéstől eltiltás megszegése miatt egy olyan időpontban, amikor az eltiltást elrendelő végzés ugyan jogerőre emelkedett, azonban az említett személynek ebben az időpontban nem volt tudomása a végzésről.

62

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkében foglalt jog a gyanúsított vagy vádlott védelemhez való joga eredményes gyakorlásának biztosítására irányul. E jog hatékony érvényesülését tehát komolyan veszélyeztetné, ha az alapügyben szereplőhöz hasonló büntetővégzést alapul lehetne venni annak megállapítása érdekében, hogy ugyanaz a személy újabb bűncselekményt követett el egy olyan időpontban, amikor az ellene indított első büntetőeljárásról való tájékoztatás hiányában e személy még nem tudta vitatni e vád megalapozottságát.

63

Ebből következik, hogy az említett 6. cikkel ellentétes az, ha az alapügyben szóban forgóhoz hasonló végzés be nem tartását büntetőjogilag fel lehet róni valamely személynek, jóllehet e személlyel nem közölték e végzést az e rendelkezésben előírt követelményeket tiszteletben tartva, és adott esetben – az érintett tagállam joga által előírt jogorvoslatok útján és az uniós jog tiszteletben tartása mellett – nem vitathatta az említett végzésben neki felrótt cselekményeket.

64

Márpedig, amint azt a jelen ítélet 57. pontja kiemelte, ugyanezen 6. cikkel ellentétes lenne azt megkövetelni az érintett személytől, hogy gondoskodjon a szükséges lépések megtételéről az arról való meggyőződés érdekében, hogy a kézbesítési megbízott megfelelően közölte vele a rá vonatkozó büntetővégzést.

65

Következésképpen a 2012/13 irányelv 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely személyt az alapügyben szereplőhöz hasonló végzés be nem tartása miatt olyan időpontban ítélnek el, amikor nem állapítható meg, hogy az illetékes nemzeti hatóságok gondoskodtak arról, hogy ténylegesen tudomására hozzák az említett végzés tartalmát.

66

A 2012/13 irányelv 6. cikkének ezen értelmezése akkor is irányadó, ha a büntetővégzés jogerőre emelkedett abban az időpontban, amikor az érintett személy azt állítólagosan megszegi, még akkor is, ha e személy az e végzésről való tudomásszerzéstől számítva nem indított a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti eljárást az említett végzés jogerőhatásának megszüntetése érdekében.

67

Ez az értelmezés ugyanis nem sérti a res iudicata elvének tiszteletben tartását. E tekintetben elegendő rámutatni arra, hogy valamely személy járművezetéstől való eltiltásának jogereje nem sérül pusztán amiatt, hogy az eltiltás e személy általi megszegése nem vezet szükségszerűen újabb büntetőjogi szankció kiszabásához.

68

Másodszor hangsúlyozni kell, hogy az uniós jog elsőbbségének elve, amely szentesíti az uniós jog elsődlegességét a tagállamok jogával szemben, arra kötelezi a tagállamok valamennyi szervét, hogy biztosítsák a különböző uniós jogi normák teljes érvényesülését, mivel a tagállamok joga nem befolyásolhatja a különböző normáknak az említett államok területére nézve elismert hatását (2019. június 24‑iPopławski ítélet, C‑573/17, EU:C:2019:530, 53. és 54. pont; 2019. november 19‑iA. K. és társai [A legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának függetlensége] ítélet, C‑585/18, C‑624/18 és C‑625/18, EU:C:2019:982, 157. és 158. pont).

69

E tekintetben többek között emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti jog megfelelő értelmezésének elve, amely szerint a nemzeti bíróság köteles a belső jogot a lehető legteljesebb mértékben az uniós jog követelményeinek megfelelően értelmezni, a Szerződések rendszeréből következik, amennyiben lehetővé teszi a nemzeti bíróságoknak, hogy az előttük folyamatban lévő ügyek elbírálása során hatáskörüknek megfelelően biztosítsák az uniós jog teljes érvényesülését. Ezenkívül minden nemzeti bíróságnak mint tagállami szervnek – hatásköre keretében – az a kötelessége, hogy mellőzze a nemzeti jog mindazon rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek ellentétesek az uniós jognak az előtte folyamatban lévő jogvitában közvetlen hatállyal bíró rendelkezésével (2019. június 24‑iPopławski ítélet, C‑573/17, EU:C:2019:530, 55. és 61. pont; 2019. november 19‑iA. K. és társai [A legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának függetlensége] ítélet, C‑585/18, C‑624/18 és C‑625/18, EU:C:2019:982, 159. és 161. pont).

70

Harmadszor meg kell jegyezni, hogy amint a 2012/13 irányelv (14) és (41) preambulumbekezdésében lényegében megállapításra kerül, ezen irányelv többek között az Alapjogi Charta (a továbbiakban: Charta) 47. cikkében szereplő jogokra támaszkodik, és e jogok előmozdítására irányul (lásd ebben az értelemben: 2018. június 5‑iKolev és társai ítélet, C‑612/15, EU:C:2018:392, 88. pont).

71

Közelebbről, amint azt a jelen ítélet 49. pontja hangsúlyozta, az említett irányelv 6. cikkének célja a védelemhez való jog eredményes gyakorlásának, valamint az eljárás tisztességességének biztosítása. Az ilyen rendelkezés így kifejezetten rögzíti a Charta 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való jog egyik vetületét.

72

Ebből következik, hogy a Charta 47. cikkéhez hasonlóan, amely önmagában elegendő, és azt nem kell uniós vagy nemzeti jogi rendelkezésekkel pontosítani ahhoz, hogy önmagában hivatkozható jogot biztosítson a magánszemélyek számára, a 2012/13 irányelv 6. cikkét úgy kell tekinteni, mint amely közvetlen hatállyal rendelkezik (lásd analógia útján: 2019. november 19‑iA. K. és társai [A legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának függetlensége] ítélet, C‑585/18, C‑624/18 és C‑625/18, EU:C:2019:982, 162. és 163. pont).

73

Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy hatáskörén belül minden szükséges intézkedést megtegyen e 6. cikk teljes érvényesülésének biztosítása érdekében.

74

Márpedig, amint azt a jelen ítélet 62. és 63. pontja kiemelte, a 2012/13 irányelv 6. cikkének hatékony érvényesülését komolyan veszélyeztetné, ha valamely személyt elítélhetnének amiatt, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, olyan büntetővégzésben kiszabott eltiltást megszegte, amelyet vele nem közöltek az e cikkben előírt követelmények betartása mellett.

75

Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy hatáskörén belül a nemzeti jogát a lehető legteljesebb mértékig úgy értelmezze, hogy az megóvja a 2012/13 irányelv 6. cikkének hatékony érvényesülését, ennek hiányában pedig mellőzze minden olyan nemzeti rendelkezés alkalmazását, amely azzal ellentétes.

76

Hozzá kell tenni, hogy a német kormány a Bíróság előtt arra hivatkozott, hogy a nemzeti jognak a 2012/13 irányelv 6. cikkében foglalt követelményeknek megfelelő értelmezése lehetséges a belföldi lakóhellyel nem rendelkező, eljárás alá vont személyt terhelő gondossági kötelezettséget illetően, aminek vizsgálata azonban a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

77

A fenti megfontolásokból az következik, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy:

78

A fenti megfontolásokra tekintettel nem kell megvizsgálni, hogy az uniós jognak a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott egyéb rendelkezéseivel ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyről az alapügyben szó van.

79

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy: