11.6.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 149/1

(1)

Az internet elterjedtsége és az új technológiák, mint például a mobiltelefonok használata továbbra is jelentősen növekszik a Közösségben belül. Emellett továbbra is léteznek veszélyek – amelyeknek különösen a gyermekek vannak kitéve – és az ilyen technológiákkal való visszaélések, és folyamatosan újabb veszélyek és visszaélések merülnek fel. Az internet és az új online technológiák által kínált lehetőségek hasznosításának ösztönzése érdekében olyan intézkedésekre is szükség van, amelyek elősegítik azok biztonságosabb használatát és védik a végfelhasználót a nem kívánt tartalommal szemben.

(2)

A lisszaboni stratégiát továbbfejlesztő „e-Európa 2005 cselekvési terv” célja a széles körben hozzáférhető széles sávú infrastruktúrán alapuló biztonságos szolgáltatások, alkalmazások és tartalom ösztönzése. Céljai között szerepel a biztonságos információs infrastruktúra, a legjobb eljárási gyakorlatok fejlesztése, elemzése és elterjesztése, a teljesítményértékelés, illetve az online politikák számára koordinációs mechanizmus kialakítása.

(3)

A digitális tartalom által az információs társadalomban támasztott kihívások kezelésére közösségi szinten létrehozott jogi keretrendszer már az online szolgáltatásokhoz kapcsolódó szabályokat is tartalmaz, nevezetesen az elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelvben (3) a kéretlen, reklámcélú elektronikus levelekről, az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvben (4) a közvetítő szolgáltatók felelősségének fontos vonatkozásairól, valamint ajánlásokat fogalmaz meg a kiskorúak védelméről szóló 98/560/EK ajánlás (5) indikatív iránymutatásaival együtt a tagállamok, az iparág és az érintett felek és a Bizottság számára.

(4)

Folyamatos intézkedésre lesz szükség a gyermekek számára potenciálisan káros, illetve a végfelhasználó által nem kívánt, valamint a jogellenes tartalom – különösen a gyermekpornográfia és a fajgyűlölő anyagok – területén.

(5)

A jogilag kötelező erejű alapvető szabályokról szóló nemzetközi megállapodás elérése kívánatos, de nem könnyen megvalósítható. Egy ilyen megállapodás létrehozása önmagában azonban nem elegendő a szabályok végrehajtásához vagy a veszélyeztetett személyek védelmének biztosításához.

(6)

A 276/1999/EK határozattal elfogadott „Biztonságosabb internet cselekvési terv (1999–2004)” (6) a kezdeményezések széles körét sikeresen ösztönző közösségi finanszírozást és európai hozzáadott értéket biztosított. A további finanszírozás segíteni fog abban, hogy az új kezdeményezések építhessenek a már elvégzett feladatokra.

(7)

Továbbra is szükség van olyan gyakorlati intézkedésekre, amelyek ösztönzik a jogellenes tartalomról az annak kezelésében illetékes személyeknek történő jelentéstételt, ösztönzik a szűrési technológiák teljesítményének mérését és e technológiák teljesítményértékelését, terjesztik az általánosan elfogadott viselkedési normákat megtestesítő magatartási kódexekre vonatkozó legjobb gyakorlatot, valamint tájékoztatást és képzést nyújtanak a szülők és gyermekek számára az internetben és az új online technológiákban rejlő lehetőségek biztonságos hasznosításának legmegfelelőbb módjáról.

(8)

A nemzeti kormányzatok, a regionális és helyi önkormányzatok, a hálózatüzemeltetők, a szülők, a tanárok és az iskolaigazgatásban részt vevők széles körének bevonásával történő tagállami szintű fellépés alapvető fontosságú. A Közösség – az Európai Unión belüli és nemzetközi szintű orientációs szerepvállalásával, valamint az európai szintű teljesítményértékelés, hálózatba szervezés és alkalmazott kutatások támogatása révén – ösztönözheti a legjobb gyakorlat alkalmazását a tagállamokban.

(9)

A nemzetközi együttműködés szintén alapvető fontosságú, és a közösségi hálózati struktúrákon keresztül történő cselekvéssel ösztönözhető, koordinálható, közvetíthető és végrehajtható.

(10)

Azon intézkedések, amelyek elfogadására a Bizottság az e határozattal átruházott végrehajtási hatásköröknek megfelelően jogosult, a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozat 2. cikkének a) pontja értelmében (7) lényegüket tekintve egy jelentős költségvetési vonzatú program végrehajtásával kapcsolatos irányítási intézkedések. Ezen intézkedéseket ezért a fenti határozat 4. cikkében előírt irányítási eljárással összhangban kell elfogadni.

(11)

A Bizottságnak biztosítania kell – többek között az egyéb szervek által végzett munka figyelembevétele mellett – a program közösségi kezdeményezésekkel és programokkal való összhangját és ezek egymást kiegészítő jellegét.

(12)

E határozat a program teljes időtartamára egy olyan pénzügyi keretet hoz létre, amely az éves költségvetési eljárás során a költségvetési fegyelemről és a költségvetési eljárás javításáról szóló, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti 1999. május 6-i intézményközi megállapodás (8) 33. pontja szerinti elsődleges hivatkozási alapot jelent a költségvetési hatóság számára az éves költségvetési eljárás időtartama alatt.

(13)

Mivel e határozat céljait, nevezetesen az internet és az online technológiák biztonságosabb felhasználását, valamint a jogellenes tartalom és a végfelhasználó által nem kívánt tartalom elleni küzdelmet a tagállamok a szóban forgó területek transznacionális jellege miatt nem tudják kielégítően megvalósítani, és mivel az intézkedések európai terjedelme és hatása miatt ezért közösségi szinten jobban megvalósíthatók, a Közösség intézkedéseket hozhat a Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben meghatározott arányosság elvének megfelelően e határozat nem haladja meg a célok eléréséhez szükséges mértéket.

(14)

E határozat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és betartja az Európai Unió alapjogi chartájában, különösen annak 7. és 8. cikkében elismert elveket,

a)

a jogellenes tartalom elleni küzdelem;

b)

a nem kívánt és az ártalmas tartalom elleni fellépés;

c)

egy biztonságosabb környezet előmozdítása;

d)

a tudatosság erősítése.

a)

a munkaprogram elfogadása és módosítása;

b)

a költségvetési kiadások lebontása;

c)

az ajánlattételi felhívások követelményeinek és tartalmának meghatározása az 1. cikkben megállapított célokkal összhangban;

d)

a közösségi finanszírozásra irányuló ajánlattételi felhívások alapján ajánlott projektek értékelése, amennyiben a közösségi hozzájárulás becsült összege eléri vagy meghaladja az 500 000 EUR-t;

e)

a III. mellékletben megállapított szabályoktól való bármely eltérés;

f)

a program értékelésére hozott intézkedések végrehajtása.

11.6.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 149/14

(1)

A gépjármű-felelősségbiztosítás különösen fontos az európai polgárok számára, legyenek akár biztosítottak vagy egy baleset károsultjai. A gépjármű-felelősségbiztosítás a biztosítóintézetek számára szintén nagy jelentőséggel bír, mivel az a Közösségben a nem életbiztosítási piac fontos részét képezi. A gépjármű-felelősségbiztosítás hatással van a személyek és járművek szabad mozgására is. Ezért a pénzügyi szolgáltatások terén a közösségi fellépés egyik kulcsfontosságú célkitűzése a gépjármű-felelősségbiztosítás egységes biztosítási piacának megerősítése és egységesítése kell hogy legyen.

(2)

Nagyon jelentős előrelépést tett már ebbe az irányba a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1972. április 24-i 72/166/EGK tanácsi irányelv (4), a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1983. december 30-i 84/5/EGK második tanácsi irányelv (5), a gépjármű-használattal kapcsolatos polgári jogi felelősség biztosítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1990. május 14-i 90/232/EGK harmadik tanácsi irányelv (6), illetve a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 2000. május 16-i 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (negyedik gépjármű-felelősségbiztosítási irányelv) (7).

(3)

A gépjármű-felelősségbiztosítás közösségi rendszerét korszerűsíteni és javítani kell. Ennek szükségességét az ágazattal, a fogyasztókkal és a károsultak által létrehozott szervezetekkel folytatott konzultáció is megerősítette.

(4)

A 72/166/EGK irányelv rendelkezései esetleges félreértelmezésének a kizárása, valamint az ideiglenes rendszámtáblával ellátott gépjárművek biztosításának megkönnyítése érdekében, a gépjármű rendszerinti üzemben tartartásának helye azon állam területét jelenti, amelynek a rendszámtáblája a gépjárművön található, függetlenül attól, hogy ez a rendszámtábla állandó vagy ideiglenes-e.

(5)

A 72/166/EGK irányelvvel összhangban a hamis, illetve jogellenes rendszámtáblával rendelkező gépjárműveket úgy kell tekinteni, mint amelyeket rendszerint azon állam területén tartják üzemben, amely az eredeti rendszámtáblákat kiadta. Ez a szabály gyakran azt eredményezi, hogy a biztosítók nemzeti irodái kötelesek olyan balesetek gazdasági következményeivel foglalkozni, amelyek nem állnak semmiféle összefüggésben az irodák letelepedési helye szerinti tagállammal. A rendszámtáblára vonatkozó azon általános szempont megváltoztatása nélkül, miszerint az meghatározza a gépjármű rendszerinti üzemben tartásának helyét, külön szabályt kell megállapítani arra az esetre, ha a balesetet rendszámtábla nélküli, vagy olyan gépjármű okozta, amelynek rendszámtáblája nem, vagy már nem rendelhető az adott gépjárműhöz. Ebben az esetben, és kizárólag a kártérítési igény rendezése céljából, a baleset bekövetkezésének helye szerinti területet kell annak a területnek tekinteni, amelyen a gépjárművet rendszerint üzemben tartják.

(6)

A 72/166/EGK irányelvben szereplő „véletlenszerű ellenőrzések” kifejezés értelmezésének és alkalmazásának megkönnyítése érdekében a vonatkozó rendelkezést világossá kell tenni. A gépjármű-felelősségbiztosítások rendszeres ellenőrzésének tilalmát alkalmazni kell a másik tagállam területén rendszerint üzemben tartott gépjárműre, valamint a harmadik államban rendszerint üzemben tartott gépjárműre, amely azonban egy másik tagállam területéről lép be. Kizárólag a nem rendszeres és megkülönböztetésmentes ellenőrzéseket kell lehetővé tenni, amelyek egy nem kizárólag a biztosítás ellenőrzését célzó ellenőrzés részét képezik.

(7)

A 72/166/EGK irányelv 4. cikkének a) pontja lehetővé teszi, hogy egy tagállam eltérjen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó általános kötelezettségtől egyes természetes, valamint magánjogi vagy közjogi jogi személyekhez tartozó gépjárművek esetén. Az ezen eltérést igénybe vevő tagállamnak az e gépjárművek által okozott balesetek esetére ki kell jelölnie egy hatóságot vagy szervet a valamely másik tagállamban okozott balesetek károsultjainak kártérítése céljából. Annak érdekében, hogy ne csak az e gépjárművek által külföldön okozott balesetek károsultjai részesüljenek megfelelő kártérítésben, hanem azon balesetek károsultjai is, amelyek ugyanabban a tagállamban következnek be, mint ahol a gépjárművet rendszerint üzemben tartják – függetlenül attól, hogy a károsultak lakóhellyel rendelkeznek-e az adott tagállam területén, vagy sem –, a fent említett cikket módosítani kell. A tagállamoknak biztosítaniuk kell azt is, hogy a kötelező biztosítás alól mentes személyek, valamint az ezen gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak kártérítéséért felelős hatóságok és szervek jegyzékéről közzététel céljából a Bizottság tájékoztatást kapjon.

(8)

A 72/166/EGK irányelv 4. cikkének b) pontja lehetővé teszi, hogy egy tagállam eltérjen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó általános kötelezettségtől egyes gépjárműtípusok vagy egyes speciális forgalmi rendszámmal ellátott gépjárművek esetében. Ebben az esetben a többi tagállam előírhatja, hogy a gépjárműnek a területükre történő belépésekor érvényes zöld kártyával vagy határbiztosítási szerződéssel kell rendelkeznie, a területükön az ezen gépjárművek által esetlegesen okozott baleset károsultjai kártérítésének biztosítása céljából. Mivel azonban a Közösségen belüli határellenőrzések megszűnése óta nem lehetséges ellenőrizni, hogy a határon átkelő gépjárművek biztosítva vannak-e, a külföldön okozott balesetek károsultjainak kártérítése nem garantálható. Ezen felül azt is biztosítani kell, hogy az ezen gépjárművek által nemcsak külföldön, hanem a rendszerinti üzemben tartásuk helye szerinti tagállamban okozott balesetek károsultjai is kellő kártérítésben részesüljenek. E célból a tagállamoknak ugyanolyan bánásmódban kell részesíteniük az e gépjárművek által okozott balesetek károsultjait, mint a nem biztosított gépjárművek által okozott balesetek károsultjait. A 84/5/EGK irányelv rendelkezéseinek értelmében a nem biztosított gépjárművek által okozott balesetek károsultjait ténylegesen azon tagállam kártérítésért felelős szerve részesíti kártérítésben, ahol a baleset bekövetkezett. Az eltérés hatálya alá tartozó gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak teljesített kifizetés esetén a kártérítésért felelős szerv megtérítési igénnyel élhet az adott gépjármű rendszerinti üzemben tartásának helye szerinti tagállam szervével szemben. Az ezen irányelv hatálybalépésének időpontját követő ötéves időszak elteltével a Bizottságnak az ezen eltérés végrehajtására és alkalmazására vonatkozó tapasztalatok fényében, adott esetben javaslatot kell benyújtania az eltérés felváltására vagy hatályon kívül helyezésére. A 2000/26/EK irányelv megfelelő rendelkezését szintén törölni kell.

(9)

A Szerződés 299. cikkének megfelelően a gépjármű-felelősségbiztosításról szóló irányelvek alkalmazási körének egyértelművé tétele érdekében a 72/166/EGK irányelv 6. cikkéből és 7. cikkének (1) bekezdéséből a tagállamok Európán kívüli területeire tett hivatkozást törölni kell.

(10)

A tagállamok annak garantálására irányuló kötelezettsége, hogy legalább meghatározott minimumösszegek erejéig biztosítási fedezet álljon rendelkezésre, fontos részét képezi a károsultak védelmének. A 84/5/EGK irányelvben meghatározott minimumösszegeket nemcsak az infláció követése céljából kell naprakésszé tenni, hanem a károsultak védelmének javítása érdekében azokat ténylegesen növelni kell. A személyi sérülések esetén a biztosítási fedezet legkisebb összegét úgy kell kiszámítani, hogy minden nagyon súlyos sérüléseket szenvedő személy teljes és méltányos kártérítésben részesüljön, és emellett figyelembe kell venni, hogy több sérülttel járó balesetek ritkán fordulnak elő, és hogy az olyan balesetek száma alacsony, amelyben több sérült szenved nagyon súlyos sérülést egyazon esemény során. A sérültenként 1 000 000 EUR, vagy káreseményenként – a sérültek számától függetlenül – 5 000 000 EUR fedezeti minimumösszeg ésszerű és megfelelő. E minimumösszegek bevezetésének megkönnyítése céljából az ezen irányelv végrehajtásának időpontjától számított ötéves átmeneti időszakot kell megállapítani. A tagállamoknak a végrehajtás időpontjától számított harminc hónapon belül legalább a szintek 50 %-áig kell az összegeket felemelniük.

(11)

Annak érdekében, hogy a minimum fedezeti összegek idővel ne veszítsenek értékükből, rendszeres felülvizsgálati klauzulát kell bevezetni a harmonizált fogyasztói árindexekről szóló, 1995. október 23-i 2494/95/EK tanácsi rendelet (8) rendelkezéseinek megfelelően az Eurostat által közzétett európai fogyasztói árindexet (EICP) használva referenciaértékként. Meg kell állapítani az e felülvizsgálatra alkalmazandó eljárási szabályokat.

(12)

A 84/5/EGK irányelv, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok a csalás megelőzése érdekében azonosítatlan gépjármű által okozott anyagi kár esetén korlátozzák vagy kizárják a kártérítésért felelős szerv általi kifizetést, egyes esetekben megakadályozhatja a károsultak jogos kártérítését. A kártérítés korlátozásának vagy kizárásának a gépjármű azonosíthatatlanságán alapuló lehetősége nem alkalmazható, amennyiben a szerv súlyos személyi sérülésért járó kártérítést fizetett ugyanazon baleset bármely sérültjének, amelyben az anyagi kárt okozták. A tagállamok önrészt állapíthatnak meg az említett irányelvben meghatározott mértékben, amelyet az ilyen anyagi kár elszenvedője viselne. Annak feltételeit, hogy a személyi sérülés milyen esetekben minősül súlyosnak, a baleset bekövetkezésének helye szerinti tagállam nemzeti jogszabályainak, illetve közigazgatási rendelkezéseinek kell meghatározniuk. E feltételek meghatározásakor a tagállamok figyelembe vehetik többek között, hogy a sérülés igényelt-e kórházi ellátást.

(13)

A 84/5/EGK irányelv jelenleg lehetőséget nyújt a tagállamoknak arra, hogy egy meghatározott összeghatárig önrészt engedélyezzenek, amely a nem biztosított gépjármű által okozott anyagi kár esetén a károsultat terhelné. Ez a lehetőség igazságtalanul csökkenti a károsultak védelmét, és megkülönböztetést eredményez más balesetek károsultjaival szemben. Ezért a továbbiakban ez nem megengedhető.

(14)

Az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosításokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról és a szolgáltatásnyújtás szabadságának tényleges gyakorlását elősegítő rendelkezések megállapításáról szóló, 1988. június 22-i 88/357/EGK második tanácsi irányelvet (9) módosítani kell annak érdekében, hogy a biztosítóintézetek fióktelepei gépjármű-felelősségbiztosítási megbízottként is működhessenek, mint ahogyan ezt már más, a gépjármű-felelősségbiztosítás körén kívül eső biztosítási szolgáltatások esetében is teszik.

(15)

A hatályos jogszabályok egyik fő eredménye az, hogy a biztosítási fedezetet a gépjármű valamennyi utasára kiterjesztette. Ez a célkitűzés veszélybe kerülne, ha a nemzeti jogszabályok vagy egy biztosítási szerződés bármely szerződéses kikötése kizárná az utasokat a biztosításból azért, mert tudták, vagy tudniuk kellett volna, hogy a gépjármű vezetője alkohol vagy bármely más kábító hatású anyag befolyása alatt állt a baleset idején. Az utas általában nincs abban a helyzetben, hogy megfelelően meg tudja ítélni a vezető ittasságának szintjét. A gépjármű-balesetek utas-károsultjai biztosítási fedezetének csökkentésével a vezetők nem tarthatók vissza az alkohol vagy a kábító hatású anyagok befolyása alatti vezetéstől. Az a tény, hogy a gépjármű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása kiterjed ezen utasokra is, nem érinti az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmében esetlegesen felmerülő felelősségüket, illetve egy adott balesetben megítélt kártérítés mértékét.

(16)

A balesetekben általában a leggyengébb félnek bizonyuló gyalogosokat, kerékpárosokat és a közút egyéb, nem motorizált használóját ért személyi sérülést és anyagi kárt – amennyiben a nemzeti polgári jognak megfelelően kártérítésre jogosultak – a balesetben részt vevő gépjármű kötelező biztosításának kell fedeznie. Ez a rendelkezés nem érinti a nemzeti jogszabályokban megállapított polgári jogi felelősséget, illetve egy adott balesetben megítélt kártérítés mértékét.

(17)

Egyes biztosítóintézetek a biztosítási kötvényben olyan záradékot kötnek ki, amelynek értelmében a szerződés megszűnik, amennyiben a gépjármű egy meghatározott időn túl a nyilvántartásba vétel helye szerinti tagállam területén kívül marad. Ez a gyakorlat ellentétes a 90/232/EGK irányelvben megállapított elvvel, amely értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnak egy egyszeri biztosítási díj alapján a Közösség egész területére ki kell terjednie. Ezért – a tagállamoknak a gépjárművek nyilvántartására vonatkozó nemzeti jogszabályaiban foglalt kötelezettségek sérelme nélkül – meg kell határozni, hogy a biztosítási fedezet a szerződés teljes időtartamára érvényes marad, függetlenül attól, hogy a gépjármű meghatározott ideig egy másik tagállamban található-e.

(18)

Lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az egyik tagállamból egy másik tagállamba behozott gépjárművekre vonatkozóan könnyebben lehessen biztosítási fedezethez jutni még akkor is, ha a gépjárművet nem vették nyilvántartásba a rendeltetési tagállamban. A tagállamok számára lehetővé kell tenni a kockázat helyét meghatározó általános szabálytól való átmeneti eltérést. A gépjárműnek a vásárló részére történő leszállításának, rendelkezésre bocsátásának vagy megküldésének időpontját követő harmincnapos időtartam folyamán a rendeltetési tagállamot kell a kockázat helye szerinti tagállamnak tekinteni.

(19)

Egy másik biztosítónál új gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést kötni kívánó személy részére lehetővé kell tenni, hogy a régi szerződés alapján igazolja kármentességét, illetve kártörténetét. A biztosítottnak jogosultsággal kell rendelkeznie arra, hogy a biztosítási szerződés alapján biztosított járművet vagy járműveket érintő kártérítési igényre vagy azok hiányára vonatkozóan bármikor igazolást kérjen legalább a szerződéses jogviszonyt megelőző öt évére vonatkozóan. A biztosítóintézetnek vagy annak a szervnek, amelyet esetlegesen egy tagállam jelölt ki arra, hogy kötelező biztosítást nyújtson, vagy ilyen igazolásokat állítson ki, a kérelmet követő tizenöt napon belül ki kell állítania ezt az igazolást a biztosított részére.

(20)

Annak érdekében, hogy a gépjármű-balesetek károsultjainak kellő védelme biztosítva legyen, a tagállamok nem engedélyezhetik, hogy a biztosítóintézetek önrészt alkalmazzanak a balesetben sérült féllel szemben.

(21)

A biztosítási szerződésre való hivatkozás, és a biztosítóintézettel szemben közvetlenül érvényesíthető kártérítési igény joga nagy jelentősséggel bír a gépjármű-balesetek károsultjainak védelme tekintetében. A 2000/26/EK irányelv az olyan balesetek károsultjainak, amelyek nem a károsult fél lakóhelye szerinti tagállamban következtek be, és amelyeket egy olyan gépjármű okozott, amely egy tagállamban rendelkezik biztosítással, és az a rendszerinti üzemben tartás helye is, közvetlen kereseti jogot biztosít a felelős személy felelősségbiztosítását nyújtó biztosítóintézettel szemben. A hatékony és gyors kárrendezés elősegítése, valamint a költséges bírósági eljárás lehetséges elkerülése érdekében ezt a jogot bármely gépjármű-baleset károsultjára ki kell terjeszteni.

(22)

A gépjármű-balesetet szenvedett károsultak védelmének megerősítése érdekében a 2000/26/EK irányelvben meghatározott „indoklással ellátott ajánlat”-ra vonatkozó eljárást valamennyi gépjárműbalesetre ki kell terjeszteni. Ugyanezt az eljárást értelemszerűen akkor is alkalmazni kell, amikor a 72/166/EGK irányelv értelmében a balesetet a biztosítók nemzeti irodáinak rendszere rendezi.

(23)

Annak érdekében, hogy a károsult fél számára egyszerűbb legyen a kártérítés igénylése, a 2000/26/EK irányelvnek megfelelően felállított információs központoknak nemcsak azokról a balesetekről kell információt nyújtaniuk, amelyekről az említett irányelv rendelkezik, hanem képesnek kell lenniük ugyanazt az információt bármely gépjármű-balesettel kapcsolatban nyújtani.

(24)

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet (10) 9. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben lévő 11. cikkének (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a károsult fél a lakóhelye szerinti tagállamban indíthat keresetet a felelősségbiztosítást nyújtó biztosító ellen.

(25)

Tekintettel arra, hogy a 2000/26/EK irányelvet – az ugyanezen tárgyú, 1968. szeptember 27-i Brüsszeli Egyezményt több tagállamban felváltó – 44/2001/EK rendelet elfogadását megelőzően fogadták el, az irányelvben a Brüsszeli Egyezményre való hivatkozást ennek megfelelően ki kell igazítani.

(26)

A 72/166/EGK, a 84/5/EGK, a 88/357/EGK és a 90/232/EGK tanácsi irányelvet, valamint a 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

1.

Az 1. cikk 4. pontja a következőképpen módosul:

2.

A 2. cikk (1) bekezdése helyébe a következő lép:

„(1)   A tagállamok tartózkodnak olyan gépjárművek felelősségbiztosításának ellenőrzésétől, amelyeket egy másik tagállam területén tartanak rendszerint üzemben, vagy amelyeket egy harmadik országban tartanak rendszerint üzemben, és amelyek egy másik tagállam területéről lépnek területükre. Mindazonáltal a tagállamok végezhetnek a biztosításra vonatkozó, nem rendszeres ellenőrzést, feltéve, hogy ez nem megkülönböztető jellegű, és olyan ellenőrzés részeként végzik, amely nem irányul kizárólag a biztosításra.”

3.

A 4. cikk a következőképpen módosul:

4.

A 6. cikkben és a 7. cikk (1) bekezdésében a „vagy egy tagállam Európán kívüli területén” szövegrészt el kell hagyni.

1.

Az 1. cikkben az (1) és a (2) bekezdés közé a következő bekezdést kell beilleszteni:

„A tagállamok megfelelő intézkedéseket hoznak annak biztosítása érdekében, hogy bármely jogszabályi rendelkezés vagy a biztosítási kötvényben található szerződéses kikötés, amely az ilyen fedezetből azon az alapon zár ki egy utast, hogy tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a vezető alkohol vagy más kábító anyag befolyása alatt állt a baleset idején, semmisnek tekintendő az ilyen utas kárigénye tekintetében.”

2.

A következő cikket kell beilleszteni:

„1a. cikk

A 72/166/EGK irányelv 3. cikke (1) bekezdésében említett biztosítás kiterjed az olyan gyalogosokat, kerékpárosokat és a közút többi, nem motorizált használóját ért személyi sérülésekre és anyagi kárra, akik egy gépjármű részvételével bekövetkezett baleset következményeként a nemzeti polgári jog értelmében kártérítésre jogosultak. Ez a cikk nem érinti sem a polgári jogi felelősséget, sem pedig a kártérítés összegét.”

3.

A 2. cikkben az első francia bekezdés helyébe a következő lép:

.

4.

A következő cikkeket kell beilleszteni:

„4a. cikk

(1)   A 88/357/EGK irányelv (15) 2. cikke d) pontjának második francia bekezdésétől eltérve, amikor egy gépjárművet egyik tagállamból egy másikba szállítanak, a rendeltetési tagállamot kell a kockázat helye szerinti országnak tekinteni, közvetlenül azon időponttól kezdődően, amikor a jármű leszállítását a vásárló elfogadta, egy harmincnapos időtartam folyamán, még akkor is, ha a gépjárművet a rendeltetési tagállamban hivatalosan nem vették nyilvántartásba.

(2)   Abban az esetben, ha a gépjármű az ezen cikk (1) bekezdésében említett időszak folyamán úgy volt részese egy balesetnek, hogy közben nem rendelkezett biztosítással, a rendeltetési tagállamnak a 84/5/EGK irányelv 1. cikke (4) bekezdésében említett szerve felel az említett irányelv 1. cikkében meghatározott kártérítésért.

4b. cikk

A tagállamok biztosítják, hogy a biztosítottnak joga legyen bármikor igazolást kérni a biztosított járművet vagy járműveket érintő, harmadik személyek által a biztosítási szerződéses jogviszony előző, legalább öt éve folyamán támasztott kártérítési igényekre vagy azok hiányára vonatkozóan. A biztosítóintézetnek vagy bármely más szervnek – amelyet egy tagállam esetlegesen kijelölt arra, hogy kötelező biztosítást kössön vagy ilyen igazolásokat bocsásson ki –, a kérelmet követő tizenöt napon belül ki kell állítania ezt az igazolást a biztosított részére.

4c. cikk

A 72/166/EGK irányelv 3. cikke (1) bekezdésében említett biztosítást illetően a biztosítóintézetek nem alkalmazhatnak önrészt a balesetben sérült féllel szemben.

4d. cikk

A tagállamok biztosítják, hogy a 72/166/EGK irányelv 3. cikke (1) bekezdésében említett biztosítással fedezett jármű által okozott balesetben sérült felek közvetlenül jogosultak keresetet indítani azon biztosítóintézet ellen, amelynél a felelős személy felelősségbiztosítással rendelkezik.

4e. cikk

A tagállamok megállapítják a 2000/26/EK irányelv (16) 4. cikke (6) bekezdésében meghatározott eljárást bármely olyan balesettel kapcsolatos kárrendezésre, amelyet a 72/166/EGK irányelv 3. cikke (1) bekezdésben említett biztosítással biztosított jármű okozott.

Az olyan balesetekre vonatkozóan, amelyek kárrendezését a 72/166/EGK irányelv 2. cikke (2) bekezdésében meghatározott módon a biztosítók nemzeti irodáinak rendszere végezheti, a tagállamok a 2000/26/EK irányelv 4. cikke (6) bekezdésében meghatározottal megegyező eljárást állapítanak meg. Ezen eljárás alkalmazásában a biztosítóintézetre való bármely hivatkozást a 72/166/EGK irányelv 1. cikke 3. pontjában meghatározott nemzeti irodára történő hivatkozásként kell érteni.

5.

Az 5. cikk (1) bekezdése helyébe a következő lép:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a 2000/26/EK irányelvben megállapított kötelezettségeik sérelme nélkül az azon irányelv 5. cikkének megfelelően létrehozott és jóváhagyott információs központok az abban a cikkben meghatározott tájékoztatással szolgálnak minden olyan személynek, aki bármely, a 72/166/EGK irányelv 3. cikke (1) bekezdésében említett biztosítással rendelkező jármű által okozott baleset részese.”

1.

Az irányelv a következő (16a) preambulumbekezdéssel egészül ki:

2.

A 4. cikk (8) bekezdése helyébe a következő lép:

„(8)   A kárrendezési megbízott kijelölése önmagában nem jelenti a 92/49/EGK irányelv 1. cikkének b) pontjában meghatározott új fióktelep megnyitását, és a kárrendezési megbízott nem tekinthető a 88/357/EGK irányelv 2. cikkének c) pontja szerinti telephelynek, vagy

3.

Az 5. cikk (1) bekezdésének a) pontjából a 2.ii. alpontot el kell hagyni.

4.

Az irányelv a következő cikkel egészül ki:

„6a. cikk

Központi szerv

A tagállamok meghoznak minden megfelelő intézkedést annak érdekében, hogy a károsultaknak, a biztosítóiknak vagy a jogi képviselőiknek megkönnyítsék a kárigények rendezéséhez szükséges alapvető adatokhoz kellő időben való hozzáférést.

Ezeket az alapvető adatokat – lehetőség szerint – minden tagállamban egy központi tárolóhelyen elektronikus formában bocsátják rendelkezésre, és azokhoz az ügyben érintett felek kifejezett kérésükre hozzáférhetnek.”

11.6.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 149/22

(1)

A Szerződés 153. cikke (1) bekezdése és (3) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy a Közösség a Szerződés 95. cikke alapján elfogadott intézkedések révén hozzájárul a magas szintű fogyasztóvédelem eléréséhez.

(2)

A Szerződés 14. cikkének (2) bekezdésével összhangban a belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben biztosított az áruk és a szolgáltatások szabad mozgása, valamint a letelepedés szabadsága. A belső határok nélküli térségben a határon átnyúló tevékenységek előmozdításához létfontosságú a tisztességes kereskedelmi gyakorlatok fejlődése.

(3)

A tagállamok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló jogszabályai feltűnő eltéréseket mutatnak, ami a verseny jelentős torzulását eredményezheti, és akadályokat keletkeztethet a belső piac zökkenőmentes működésében. A reklám területén a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló, 1984. szeptember 10-i 84/450/EGK tanácsi irányelv (3) meghatározza a megtévesztő reklámra vonatkozó jogszabályok harmonizálásának minimumkövetelményeit, azonban nem akadályozza a tagállamokat olyan rendelkezések fenntartásában vagy elfogadásában, amelyek a fogyasztók átfogóbb védelmét biztosítják. Következésképpen a tagállamok megtévesztő reklámra vonatkozó rendelkezései jelentős eltéréseket mutatnak.

(4)

Ezek az eltérések bizonytalanságot idéznek elő abban a tekintetben, hogy milyen nemzeti szabályokat kell alkalmazni a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra, valamint számos, az üzleti vállalkozásokat és a fogyasztókat érintő korlátot teremtenek. Ezek a korlátok növelik a belső piac nyújtotta szabadságok gyakorlásának költségeit az üzleti vállalkozások számára, különösen amikor határon átnyúló marketingtevékenységet, reklámkampányokat és eladásösztönzést kívánnak folytatni. Ezek a korlátozások továbbá elbizonytalanítják a fogyasztókat saját jogaikkal kapcsolatosan, és megingatják a belső piacba vetett bizalmukat.

(5)

Az egységes, közösségi szintű szabályok hiánya miatt a szolgáltatások és termékek határon átnyúló szabad mozgása vagy a letelepedés szabadsága útjában álló akadályok indokoltak lehetnek az Európai Közösségek Bíróságának ítélkezési gyakorlata alapján, amennyiben azok elismert közérdekű célok védelmét szolgálják, és arányosak ezekkel a célokkal. Tekintetbe véve a Szerződésben, valamint a másodlagos közösségi jogban a szabad mozgásra vonatkozóan meghatározott közösségi célkitűzéseket, valamint a Bizottság kereskedelmi kommunikációval kapcsolatos politikája szerint, amelyet „A belső piacon megvalósuló kereskedelmi kommunikációról szóló zöld könyv folytatása” című bizottsági közlemény ismertet, ezeket az akadályokat meg kell szüntetni. Ezek az akadályok csak a közösségi szintű, a fogyasztóvédelem magasabb szintjét létrehozó egységes szabályokkal, továbbá az egyes jogi fogalmaknak a belső piac megfelelő működéséhez szükséges mértékű közösségi szintű tisztázásával, és a jogbiztonság követelményének betartásával szüntethetők meg.

(6)

Ez az irányelv ezért közelíti a tagállamoknak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó jogszabályait, ideértve a fogyasztók gazdasági érdekeit közvetlenül sértő tisztességtelen reklámokat, amelyek ezáltal közvetett módon sértik a jogszerűen eljáró versenytársak gazdasági érdekeit is. Az arányosság elvével összhangban ez az irányelv védi a fogyasztókat az ilyen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok következményeitől, amennyiben ezek jelentősek, de elismeri, hogy egyes esetekben a fogyasztókra gyakorolt hatás elhanyagolható. Ez az irányelv nem vonatkozik a kizárólag a versenytársak gazdasági érdekeit sértő vagy a kereskedők közötti ügyletekhez kapcsolódó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló nemzeti jogszabályokra, és nem is érinti azokat; a tagállamok – amennyiben úgy kívánják – a szubszidiaritás elvének teljes körű figyelembevételével és a közösségi joggal összhangban továbbra is maguk szabályozhatják ezeket a gyakorlatokat. Ez az irányelv szintén nem vonatkozik az üzleti vállalkozásokat megtévesztő, de a fogyasztókat nem megtévesztő reklámról és az összehasonlító reklámról szóló 84/450/EGK irányelv rendelkezéseire, és nem is érinti azokat. Nem érinti továbbá az olyan elfogadott reklám- és piaci értékesítési gyakorlatokat, mint a jogszerű termékelhelyezés, a márkák megkülönböztetése vagy olyan ösztönzések felajánlása, amelyek jogszerűen befolyásolhatják a fogyasztók termékekről kialakított képét, és tájékozott döntéshozatali képességük megsértése nélkül befolyásolhatják a magatartásukat.

(7)

Ez az irányelv a fogyasztóknak a termékekkel kapcsolatos ügyleti döntéseit közvetlenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkozik. Nem foglalkozik ugyanakkor az elsődlegesen más célok érdekében alkalmazott kereskedelmi gyakorlatokkal, ideértve például a befektetőkhöz intézett kereskedelmi kommunikációt, úgymint az éves jelentéseket és a vállalkozások írott reklámanyagait. Nem foglalkozik az ízléshez és illemhez kapcsolódó jogi követelményekkel, hiszen azok a tagállamok körében nagymértékű változatosságot mutatnak. Bizonyos kereskedelmi gyakorlatok, mint például az utcai kereskedelmi célú megszólítás, a tagállamokban kulturális okok miatt nemkívánatosak lehetnek. Ennek megfelelően a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy saját területükön ízlés és illem okán – a közösségi joggal összhangban – továbbra is betilthassanak egyes kereskedelmi gyakorlatokat, akkor is, ha azok nem korlátozzák a fogyasztó választási szabadságát. Ezen irányelv és különösen általános záradékai alkalmazásakor teljes mértékben figyelembe kell venni az adott egyedi eset körülményeit.

(8)

Ez az irányelv közvetlenül védi a fogyasztó gazdasági érdekeit az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataitól. Ezáltal közvetetten védi a jogszerűen eljáró üzleti vállalkozásokat is az ezen irányelvet be nem tartó versenytársaiktól, így biztosítva a tisztességes versenyt az általa összehangolt területeken. Természetesen léteznek más kereskedelmi gyakorlatok, amelyek a fogyasztókat ugyan nem károsítják, de a versenytársakat és az üzleti vállalkozásokat, mint ügyfeleket károsíthatják. A Bizottságnak gondosan meg kell vizsgálnia a közösségi fellépés szükségességét az ezen irányelv szabályozási körén kívül eső tisztességtelen verseny területén, és szükség esetén jogalkotási javaslatot kell tennie a tisztességtelen verseny ezen egyéb vonatkozásainak szabályozására.

(9)

Ez az irányelv nem érinti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat károsultjai által indított egyéni kereseteket. Nem érinti továbbá a szerződések jogára, a szellemi tulajdonjogokra, a termékek egészségi és biztonsági jellemzőire, valamint a letelepedés feltételeire és az engedélyezési rendszerekre vonatkozó közösségi és nemzeti szabályokat, ideértve azokat a szabályokat, amelyek – a közösségi joggal összhangban – a szerencsejáték-tevékenységekre vonatkoznak, valamint nem érinti a közösségi versenyszabályokat és az ezek végrehajtására vonatkozó nemzeti rendelkezéseket. A tagállamoknak így lehetőségük nyílik a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme okán arra, hogy például az alkohol, a dohánytermékek vagy a gyógyszerek tekintetében a kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó korlátozásokat és tilalmakat a saját területükön, a kereskedő fő tevékenységi helyétől függetlenül fenntartsanak vagy bevezessenek. A pénzügyi szolgáltatások és az ingatlantulajdon – összetettségüknél fogva és a bennük rejlő komoly kockázatok miatt – részletes előírásokat tesznek szükségessé, beleértve a kereskedőkre vonatkozó pozitív kötelezettségeket. Ezért a pénzügyi szolgáltatások és az ingatlantulajdon területén ez az irányelv nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy a fogyasztóik gazdasági érdekeinek védelmében meghaladják ezen irányelv rendelkezéseit. A nemesfém cikkek nemesfémtartalmának tanúsítását és jelzését nem kívánatos ebben az irányelvben szabályozni.

(10)

Biztosítani kell az ezen irányelv és a hatályos közösségi jog közötti összhangot, különösen akkor, amikor egyes különös ágazatokra a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó, részletes rendelkezéseket kell alkalmazni. Ezért ez az irányelv módosítja a 84/450/EGK irányelvet, a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20-i 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (4), a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló, 1998. május 19-i 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (5) és a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról szóló, 2002. szeptember 23-i 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (6). Ennek megfelelően ezt az irányelvet csak abban az esetben kell alkalmazni, ha nincsenek olyan különös közösségi jogi rendelkezések, amelyek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok sajátos vonatkozásait szabályozzák, úgymint a tájékoztatási követelmények és a tájékoztatás fogyasztók felé történő megjelenítésének módjára vonatkozó szabályok. Ez az irányelv biztosítja a fogyasztók védelmét abban az esetben, ha közösségi szinten nincs külön ágazati jogszabály, és megtiltja, hogy a termékek természetére vonatkozóan a kereskedők téves benyomást keltsenek. Ez különösen fontos a fogyasztók számára magas kockázatot jelentő összetett termékek, úgymint bizonyos pénzügyi szolgáltatási termékek esetén. Ez az irányelv ennélfogva kiegészíti a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő kereskedelmi gyakorlatokra alkalmazandó közösségi vívmányokat.

(11)

Az ezen irányelv révén a nemzeti rendelkezések közelítésében elért nagymértékű konvergencia megteremti a fogyasztóvédelem egységesen magas szintjét. Ez az irányelv létrehozza a fogyasztók gazdasági magatartását torzító tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok egységes, általános tilalmát. Egyúttal szabályokat határoz meg a közösségi szinten jelenleg nem szabályozott agresszív kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozóan is.

(12)

A harmonizáció jelentős mértékben növeli a jogbiztonságot mind a fogyasztók, mind az üzleti vállalkozások számára. Mind a fogyasztók, mind az üzleti vállalkozások világosan meghatározott jogi koncepción alapuló, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat az EU egész területén szabályozó egységes szabályozási keretre támaszkodhatnak. Ennek hatása az lesz, hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó szabályok sokféleségéből származó korlátok megszűnnek, és fennáll a belső piac megvalósításának lehetősége.

(13)

A Közösség céljainak a belső piaci korlátok megszüntetése útján történő elérése érdekében szükséges a tagállamokban létező, egymástól eltérő általános záradékokat és jogi alapelveket felváltani. Az ezen irányelv által bevezetett egységes, közösségi szintű általános tilalmat ennek megfelelően a fogyasztók gazdasági magatartását torzító tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra kell alkalmazni. A fogyasztói bizalom növelése érdekében az általános tilalomnak egyenlő mértékben kell vonatkoznia azon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra, amelyek a kereskedő és a fogyasztó közötti bármilyen szerződéses kapcsolaton kívül, és azokra, amelyek a szerződés megkötését követően és annak teljesítése alatt merülnek fel. Az általános tilalom megállapítása a legszélesebb körben elterjedt kétféle kereskedelmi gyakorlatra – nevezetesen a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokra és az agresszív kereskedelmi gyakorlatokra – vonatkozó szabályok útján történik.

(14)

Kívánatos, hogy a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok fogalma magában foglalja azokat a gyakorlatokat, beleértve a megtévesztő reklámot is, amelyek a megtévesztésen keresztül megakadályozzák a fogyasztót a tájékozott és ezáltal eredményes választásban. A megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban ezen irányelv a megtévesztő gyakorlatokat megtévesztő tevékenységekre és megtévesztő mulasztásokra osztja. A mulasztások tekintetében ez az irányelv meghatározott számú, kulcsfontosságú információt határoz meg, amelyre a fogyasztónak szüksége van a tájékozott ügyleti döntés meghozatalához. Az ilyen információkat nem kell minden reklámban közölni, csak akkor, ha a kereskedő vásárlásra tesz felhívást, amelynek fogalmát ezen irányelv világosan meghatározza. Az ezen irányelvben előírt teljes harmonizáció nem zárja ki, hogy a tagállamok a nemzeti jogban bizonyos termékek – mint például a gyűjtemények darabjai vagy az elektronikus készülékek – főbb tulajdonságait meghatározzák, amelyek tekintetében a mulasztás jelentősnek minősülne vásárlásra való felhívás esetén. Ennek az irányelvnek nem célja a más termékekhez hasonló kivitelezésű termékek eladásösztönzésének tilalma révén a fogyasztók választási lehetőségének csökkentése, kivéve, ha ez a hasonlóság összezavarja a fogyasztót a termék kereskedelmi eredetét illetően, és ezáltal megtévesztő. Ez az irányelv nem sértheti a meglévő közösségi jogot, amely a kereskedelmi gyakorlatok területén a fogyasztók védelmét illetően kifejezetten a tagállamok hatáskörébe utalja a számos szabályozási lehetőség közötti választást. Ezen irányelv különösképpen nem sérti az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló, 2002. július 12-i 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (7) 13. cikkének (3) bekezdését.

(15)

Amennyiben a közösségi jog a kereskedelmi kommunikáció, a reklám és a marketing vonatkozásában tájékoztatási követelményeket határoz meg, ezen irányelv értelmében ezt a tájékoztatást jelentősnek kell tekinteni. A tagállamok megtarthatják vagy kiegészíthetik a szerződések jogához és a szerződések jogából fakadó következményekhez kapcsolódó tájékoztatási követelményeket, amennyiben ezt a meglévő közösségi jogi eszközökben található minimumkikötések megengedik. A II. melléklet tartalmazza a közösségi vívmányokban található ilyen tájékoztatási követelmények nem teljes körű felsorolását. Tekintettel az ezen irányelv által bevezetett teljes harmonizációra, csak a közösségi jog által megkívánt tájékoztatást kell jelentősnek tekinteni a 7. cikk (5) bekezdésének alkalmazásában. Amennyiben a tagállamok a közösségi jog által meghatározottakon felül további tájékoztatási követelményeket vezettek be minimumkövetelményekre vonatkozó záradékok alapján, a kiegészítő tájékoztatás elmulasztása nem minősül az ezen irányelv értelmében vett megtévesztő mulasztásnak. Ezzel szemben a tagállamok – amennyiben a közösségi jog minimumkikötései ezt megengedik – a közösségi joggal összhangban szigorúbb rendelkezéseket tarthatnak fenn vagy vezethetnek be a fogyasztók egyéni szerződéses jogainak magasabb szintű védelme érdekében.

(16)

Az agresszív kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó rendelkezések kiterjednek a fogyasztók választási szabadságát jelentősen korlátozó gyakorlatokra. Ilyenek a zaklatást, kényszerítést –ideértve a fizikai erőszakot – alkalmazó gyakorlatok, és a nem megengedett befolyásolás is.

(17)

A fokozottabb jogbiztonság érdekében kívánatos meghatározni azokat a kereskedelmi gyakorlatokat, amelyek minden körülmény között tisztességtelenek. Ezért az I. melléklet minden ilyen gyakorlatot tartalmaz. Kizárólag ezek azok a kereskedelmi gyakorlatok, amelyeket az 5–9. cikk rendelkezései szerint történő eseti vizsgálat nélkül is tisztességtelennek kell tekinteni. A felsorolás csak ezen irányelv felülvizsgálata révén módosítható.

(18)

Helyénvaló minden fogyasztó védelme a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben; ugyanakkor a 84/450/EGK irányelv elfogadása óta a Bíróság szükségesnek tartotta a reklámra vonatkozó ítélkezési gyakorlatában a feltételezett, tipikus fogyasztóra gyakorolt hatás megvizsgálását. Az arányosság elvével összhangban és az abban foglalt védelem hatékony alkalmazása érdekében ez az irányelv azt az átlagfogyasztót veszi viszonyítási alapul, aki a Bíróság értelmezése szerint megfelelően tájékozott, figyelmes és körültekintő, figyelembe véve a társadalmi, kulturális és nyelvi tényezőket is, ugyanakkor ez az irányelv rendelkezik azon fogyasztók kihasználásának megakadályozásáról is, akik tulajdonságaik alapján különösen kiszolgáltatottak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoknak. Amennyiben egy kereskedelmi gyakorlat célzottan egy bizonyos fogyasztói csoportra – például a gyermekekre – irányul, kívánatos, hogy a csoport átlagtagja szempontjából megvizsgálják a kereskedelmi gyakorlat hatását. Ezért helyénvaló azon gyakorlatok felsorolásába, amelyek minden körülmény között tisztességtelenek, belefoglalni egy olyan rendelkezést, amely anélkül, hogy kifejezetten tiltaná a gyermekeket célzó reklámokat, védi őket a vásárlásra való közvetlen felszólításoktól. Az átlagfogyasztókra vonatkozó vizsgálat nem statisztikai alapú vizsgálat. A nemzeti bíróságok és hatóságok – az Európai Bíróság esetjogának figyelembevételével – saját mérlegelési jogkörükben határozzák meg az átlagfogyasztó adott esetben tanúsított jellegzetes viselkedését.

(19)

Amennyiben bizonyos tulajdonságok – mint a kor, fizikai vagy szellemi fogyatékosság vagy hiszékenység – a fogyasztókat különösen kiszolgáltatottá teszik valamely kereskedelmi gyakorlattal vagy az annak alapjául szolgáló termékkel szemben, és valószínűsíthetően a gyakorlat csak e fogyasztók gazdasági magatartását torzítja a kereskedő által ésszerűen előre látható módon, helyénvaló őket megfelelő védelemben részesíteni a gyakorlatnak az adott csoport átlagtagja szemszögéből történő vizsgálata révén.

(20)

Helyénvaló lehetőséget teremteni a magatartási kódexek számára, amelyek segítségével a kereskedők hatékonyan alkalmazhatják ezen irányelv alapelveit egyes gazdasági területeken. Azokban az ágazatokban, amelyekben kötelező különös követelmények vonatkoznak a kereskedők magatartására, helyénvaló, hogy e követelményekből az adott ágazatban a szakmai gondosságra vonatkozó követelmények is nyilvánvalóak legyenek. A nemzeti vagy közösségi szinten a magatartási kódex felelőse által gyakorolt, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat felszámolását célzó ellenőrzés szükségtelenné teheti a közigazgatási vagy bírói intézkedést, ezért azt ösztönözni kell. A magas szintű fogyasztóvédelem elérése érdekében a fogyasztói szervezetek tájékoztatást kaphatnak a magatartási kódexekre vonatkozó tervekről, és bevonhatók azok kidolgozásába.

(21)

A nemzeti jog értelmében az ügyben jogosan érdekeltnek tekintendő személyeknek vagy szervezeteknek jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani annak érdekében, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal szemben eljárást kezdeményezhessenek olyan bíróság, vagy közigazgatási hatóság előtt, amely hatáskörrel rendelkezik a panaszok elbírálására vagy megfelelő bírósági eljárások kezdeményezésére. A bizonyítási terhet ugyan a nemzeti jog határozza meg, mégis helyénvaló a bíróságoknak és a közigazgatási hatóságoknak lehetőséget adni arra, hogy a kereskedőktől bizonyíték szolgáltatását követeljék meg az általuk előterjesztett tényszerű követelések megalapozottságára vonatkozóan.

(22)

Szükséges, hogy a tagállamok meghatározzák az ezen irányelv rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó szankciókat, és biztosítsák azok végrehajtását. E szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.

(23)

Mivel ezen irányelv céljait – nevezetesen a belső piac működésének a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó nemzeti jogszabályok jelentette akadályainak felszámolását és a fogyasztóvédelem magas közösségi szintjének biztosítását a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítése által – a tagállamok nem tudják kielégítő mértékben megvalósítani, hanem azok közösségi szinten jobban megvalósíthatók, a Közösség intézkedéseket fogadhat el a Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elvével összhangban. Az arányosság – ugyanezen cikkben megfogalmazott – elvével összhangban ez az irányelv nem haladja meg a belső piaci korlátok felszámolásához és a fogyasztóvédelem magas közösségi szintjének eléréséhez szükséges mértéket.

(24)

Helyénvaló ezen irányelv felülvizsgálata annak biztosítására, hogy a belső piaci korlátok felszámolása megtörténjen, és a magas szintű fogyasztóvédelem megvalósuljon. A felülvizsgálat a Bizottságnak az ezen irányelv módosítására vonatkozó javaslatát eredményezheti, amely magában foglalhatja a 3. cikk (5) bekezdésében említett eltérés korlátozott kiterjesztését és/vagy egyéb fogyasztóvédelmi jogszabályok módosítását, amelyek tükrözik azokat a kötelezettségeket, amelyeket a Bizottság a fogyasztói politikai stratégiában a meglévő közösségi vívmányok felülvizsgálatára vonatkozóan vállalt, a fogyasztóvédelem magas közösségi szintjének elérése érdekében.

(25)

Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és figyelmet fordít különösen az Európai Unió alapjogi chartája által elismert elvekre,

a)

„fogyasztó”: az a természetes személy, aki az ezen irányelv szabályozási körébe tartozó kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységén kívül eső célok érdekében jár el;

b)

„kereskedő”: az a természetes vagy jogi személy, aki illetve amely az ezen irányelv szabályozási körébe tartozó kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, valamint aki a kereskedő nevében vagy javára jár el;

c)

„termék”: az áru vagy szolgáltatás, ideértve az ingatlantulajdont, valamint a jogokat és kötelezettségeket is;

d)

„az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatai” (a továbbiakban: „kereskedelmi gyakorlatok”): a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával;

e)

„fogyasztók gazdasági magatartásának jelentős torzítása”: a kereskedelmi gyakorlat olyan célból történő alkalmazása, hogy érzékelhető módon rontsa a fogyasztó tájékozott döntés meghozatalára való képességét, és amely ezáltal olyan ügyleti döntés meghozatalára ösztönzi a fogyasztót, amelyet egyébként nem hozott volna meg;

f)

„magatartási kódex”: az a megállapodás vagy – nem tagállami törvény, rendelet vagy közigazgatási rendelkezés által előírt – szabályegyüttes, amely meghatározza azon kereskedők magatartását, akik egy vagy több sajátos kereskedelmi gyakorlat vagy üzletág vonatkozásában e kódexet magukra nézve kötelezőnek ismerik el;

g)

„a magatartási kódex felelőse”: az a jogalany, ideértve a kereskedőt vagy kereskedők csoportját is, aki illetve amely felelős a magatartási kódex kidolgozásáért és felülvizsgálatáért és/vagy e kódex azon személyek általi betartásának nyomon követéséért, akik azt magukra nézve kötelezőnek ismerik el;

h)

„szakmai gondosság”: a szakismeret és a gondosság azon szintje, amelynek gyakorlása ésszerűen elvárható a kereskedőtől a fogyasztóval szemben, a becsületes piaci gyakorlatnak és/vagy a jóhiszeműség általános alapelvének megfelelően, a kereskedő tevékenységi körében;

i)

„felhívás vásárlásra”: a termék tulajdonságait és árát az alkalmazott kereskedelmi kommunikációs eszköznek megfelelően feltüntető kereskedelmi kommunikáció, amely ezáltal lehetővé teszi a fogyasztó számára a vásárlást;

j)

„nem megengedett befolyásolás”: a fogyasztóval szembeni hatalmi helyzet kihasználása nyomásgyakorlásra, akár fizikai erőszak alkalmazása vagy azzal való fenyegetés nélkül oly módon, amely jelentősen korlátozza a fogyasztónak a tájékozott döntés meghozatalára való képességét;

k)

„ügyleti döntés”: a fogyasztó által arra vonatkozóan hozott döntés, hogy vásároljon-e, és ha vásárol, akkor hogyan és milyen feltételek mellett, egy összegben vagy részletekben fizessen-e, a terméket megtartsa vagy elidegenítse-e, a termékkel kapcsolatos szerződéses jogát gyakorolja-e, valamint hogy a fogyasztó a cselekvés vagy a cselekvéstől való tartózkodás mellett döntsön-e;

l)

„szabályozott szakma”: olyan szakmai tevékenység vagy szakmai tevékenységek csoportja, amelyhez való jogosultság, illetve amelynek gyakorlása vagy gyakorlásának valamely formája közvetlenül vagy közvetve, törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések értelmében különleges szakmai képesítéshez kötött.

a)

ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel,

és

b)

a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja vagy torzíthatja azon átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut vagy aki a címzettje, illetve – amennyiben a kereskedelmi gyakorlat egy bizonyos fogyasztói csoportra irányul – a csoport átlagtagjának a gazdasági magatartását.

a)

a 6. és 7. cikkben meghatározott módon megtévesztő,

vagy

b)

a 8. és 9. cikkben meghatározott módon agresszív.

a)

a termék létezése vagy természete;

b)

a termék lényeges tulajdonságai, úgymint a hozzáférhetőség, az előnyök, a kockázatok, a kivitelezés, az összetétel, a tartozékok, az ügyfélszolgálat és a panaszkezelés, a gyártás vagy szolgáltatás módszere és időpontja, a szállítás, az adott célra való alkalmasság, a használat, a mennyiség, a leírás, a földrajzi vagy kereskedelmi eredet vagy a használattól várható eredmények, illetve a terméken végrehajtott vizsgálat vagy ellenőrzés eredménye és főbb jellemzői;

c)

a kereskedő kötelezettségvállalásainak mértéke, a kereskedelmi gyakorlat indítékai és az értékesítési folyamat természete, közvetlen vagy közvetett szponzorálásra, illetve a kereskedő vagy a termék jóváhagyására vonatkozó bármely kijelentés vagy jelzés;

d)

az ár vagy az ár kiszámításának módja, vagy különleges árkedvezmény megléte;

e)

valamely szolgáltatás, alkatrész, csere vagy javítás szükségessége;

f)

a kereskedő vagy képviselőjének személye, sajátosságai és jogai, úgymint személyazonossága és vagyona, képesítései, jogállása, engedélye, társulása vagy kapcsolata, illetve ipari, kereskedelmi vagy szellemi tulajdonjogai, valamint díjai és kitüntetései;

g)

a fogyasztó jogai, beleértve a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (8) szerinti csere vagy visszatérítés jogát, vagy azon kockázatok, amelyekkel szembesülhet.

a)

a termék marketingje, ideértve az összehasonlító reklámot, amely annak bármely más termékkel, védjeggyel, kereskedelmi névvel vagy egy versenytárs bármely más megkülönböztető jelzésével történő összetévesztését eredményezi;

b)

a kereskedő által a magára nézve kötelezőnek elismert magatartási kódexben szereplő kötelezettségvállalások be nem tartása, amennyiben:

a)

a termék lényeges tulajdonságai, a kommunikációs eszköznek és a terméknek megfelelő mértékben;

b)

a kereskedő postai címe és azonosítási adatai, úgymint kereskedői neve, illetve, adott esetben, annak a kereskedőnek postai címe és azonosítási adatai, akinek a nevében eljár;

c)

az adóval növelt ár, vagy – amennyiben a termék jellegéből adódóan az árat nem lehet előre ésszerűen kiszámítani – az ár kiszámításának módja, valamint adott esetben az összes fuvardíj, szállítási, vagy postaköltség, illetve, amennyiben e költségeket nem lehet ésszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetése, hogy esetlegesen további költségek merülhetnek fel;

d)

a fizetés, a szállítás és a teljesítés feltételei, valamint a panaszok kezelésének módja, amennyiben azok eltérnek a szakmai gondosság által támasztott követelményektől;

e)

a visszalépési, valamint az elállási vagy felmondási jogot biztosító termékek és ügyletek esetén ezen jog megléte.

a)

időzítése, helye, jellege és alkalmazásának időtartama;

b)

fenyegető vagy gyalázkodó szóhasználat vagy magatartás;

c)

bármely, a kereskedő által ismert konkrét szerencsétlenség vagy a fogyasztó ítélőképességét súlyosan korlátozó körülmény kihasználása, amelyet a kereskedő a fogyasztó termékkel kapcsolatos döntésének befolyásolása céljából tesz;

d)

bármely súlyos vagy aránytalan, nem szerződéses akadály, amelyet a kereskedő támaszt, amikor a fogyasztó a szerződéses jogaival kíván élni, beleértve a szerződés megszüntetésének, illetve egy másik termékhez vagy másik kereskedőhöz való áttérésnek a jogát;

e)

bármely jogellenes cselekmény megtételével való fenyegetés.

a)

bírósághoz forduljanak az ilyen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt;

és/vagy

b)

az ilyen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ügyében olyan közigazgatási hatóság előtt eljárást indítsanak, amely hatáskörrel rendelkezik a panaszok elbírálására, vagy megfelelő bírósági eljárás kezdeményezésére.

a)

e jogorvoslati eszközök egyenként vagy együttesen alkalmazhatók-e ugyanannak a gazdasági ágazatnak több kereskedőjével szemben;

és

b)

e jogorvoslati eszközök alkalmazhatók-e a magatartási kódex felelősével szemben, amennyiben az adott kódex a jogi előírások be nem tartására ösztönöz.

a)

elrendeljék a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megszüntetését, vagy megindítsák az ilyen gyakorlatok megszüntetésének elrendeléséhez szükséges megfelelő bírósági eljárást,

vagy

b)

amennyiben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat még nem valósult meg, de alkalmazása hamarosan bekövetkezhet, elrendeljék a tervezett gyakorlat megtiltását vagy megindítsák a gyakorlat megtiltásának elrendeléséhez szükséges megfelelő bírósági eljárást,

—

ideiglenes,

vagy

—

végleges hatállyal,

a)

elrendeljék a határozat teljes vagy részleges közzétételét, az általuk megfelelőnek ítélt formában;

b)

ezen felül elrendeljék egy helyesbítő nyilatkozat közzétételét.

a)

összetételének olyannak kell lennie, hogy ne férhessen kétség pártatlanságukhoz;

b)

megfelelő hatáskörrel kell, hogy rendelkezzenek a panaszokat elbíráló határozataik betartásának hatékony ellenőrzésére és érvényesítésére;

c)

határozatait általában indokolni kell.

a)

elrendeljék, hogy a kereskedő bizonyítékot szolgáltasson a kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos tényállítások helyességéről, amennyiben a kereskedő és az eljárásban részt vevő bármely másik fél jogos érdekeit tekintetbe véve az adott eset körülményei alapján ennek megkövetelése helyénvalónak tűnik;

és

b)

a tényállításokat ne tekintsék megalapozottnak, amennyiben az a) pontnak megfelelően megkövetelt bizonyítékot nem szolgáltatják, vagy azt a bíróság vagy a közigazgatási hatóság elégtelennek ítéli.

1.

Az 1. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„1. cikk

Ezen irányelv célja, hogy a kereskedőket megvédje a megtévesztő reklámmal és annak tisztességtelen következményeivel szemben, valamint hogy megállapítsa azokat a feltételeket, amelyek mellett az összehasonlító reklám megengedett.”

2.

A 2. cikkben

3.

A 3a. cikk helyébe a következő szöveg lép:

„3a. cikk

4.

A 4. cikk (1) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

.

5.

A 7. cikk (1) bekezdése helyébe a következő bekezdés lép:

.

1.

A 97/7/EK irányelv 9. cikke helyébe a következő szöveg lép:

„9. cikk

Nem kért értékesítés

A nem kért értékesítésnek a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (10) megállapított tilalmára tekintettel a tagállamok meghozzák a szükséges rendelkezéseket a fogyasztó minden ellenszolgáltatás alóli mentesítése érdekében, azokban az esetekben, amelyekben a fogyasztó számára a fogyasztó kérése nélkül szállítanak árut, illetve nyújtanak szolgáltatást, mivel a válasz hiánya nem eredményez elfogadást.

2.

A 2002/65/EK irányelv 9. cikke helyébe a következő szöveg lép:

„9. cikk

A nem kért értékesítésnek a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (11) megállapított tilalma miatt, valamint a távollevők között kötött szerződések hallgatólagos megújítására vonatkozó tagállami jogszabályok sérelme nélkül, amennyiben az ilyen szabályok megengedik a hallgatólagos megújítást, a tagállamok meghozzák azokat a rendelkezéseket, amelyek mentesítik a fogyasztót minden kötelezettség alól a nem kezdeményezett szolgáltatások tekintetében, mivel a válasz hiánya nem eredményez elfogadást.

1.

A 98/27/EK irányelv mellékletének 1. pontja helyébe a következő szöveg lép:

.

2.

A fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Rendelet a fogyasztóvédelmi együttműködésről”) (12) melléklete a következő ponttal egészül ki:

.