15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/1

1.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a mediterrán térségben uralkodó rendkívül ingatag és egyelőre kialakulatlan helyzet ellenére adottak a feltételei (1) annak, hogy az Európai Bizottság, a tagállamok, az euromediterrán együttműködésben részt vevő országok, a helyi és regionális önkormányzatok és a civil társadalom többszintű párbeszédet kezdjen egy, a két részre osztott földközi-tengeri övezetre irányuló makroregionális stratégia kidolgozása céljából, amely biztosítani fogja a térség szükségleteinek kielégítését, megerősítve annak nemzetközi versenyképességét.

1.2

Az EGSZB elismeri, hogy a földközi-tengeri térség különösen kiterjedt övezetet alkot, amely gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális szempontból eltérő jellemzőket mutat, és olyan országokból áll, amelyeknek a struktúrája és infrastruktúrája is sokféle (uniós tagállamok, Unión kívüli tagjelölt országok, Unión kívüli, de az euromediterrán partnerségben részt vevő országok). Két külön szubregionális politika kidolgozását javasolja ezért a földközi-tengeri medence keleti és nyugati részére, amelyek együttműködések révén kapcsolatban állnak majd egymással, valamint a Jón- és az Adriai-tenger térségére készült makroregionális stratégiával.

1.3

Az EGSZB figyelembe veszi a Tanács döntéseit és az Európai Parlament ezekkel megegyező véleményét, amelyek szerint a makroregionális stratégiának nem szabad sem többletforrásokat, sem jogi szabályozást, sem pedig további irányító szervet igényelnie (ez a három „nem” elve). Szükségesnek tartja azonban technikai segítségnyújtás finanszírozását az adatgyűjtéshez és a megkívánt strukturális projektek ösztönzéséhez.

1.4

Az EGSZB úgy látja, hogy az EU által a strukturális alapokhoz kapcsolódó fellépések és programok finanszírozására már lekötött jelentős összegek, valamint az EBB pénzügyi eszközei elegendőek, és átláthatóan, de a lehető legrugalmasabban kellene őket felhasználni. Támogatja továbbá egy euromediterrán beruházási bank létrehozását az EBB-n keresztül, valamint az olyan különböző pénzügyi intézményektől származó hozzájárulások felé nyitott politikát, mint a Kreditanstalt für Wiederaufbau (KfW), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, a Világbank, az Afrikai Fejlesztési Bank vagy az Iszlám Fejlesztési Bank.

1.5

Az EGSZB szerint először is meg kell erősíteni a regionális szint alatti együttműködést a kereskedelmi, idegenforgalmi és ipari kapcsolatok fokozása révén a Földközi-tenger déli partvidékén fekvő országok között.

1.6

Az EGSZB szükségesnek ítéli, hogy a Tanács meghozza a megoldatlan problémák azonnali rendezését lehetővé tevő politikai döntéseket annak érdekében, hogy az Unió a Mediterrán Térségért az új makroregionális politika megtervezésének és végrehajtásának fórumává váljon.

1.7

Az EGSZB úgy látja, hogy az adriai- és jón-tengeri stratégiának a Tanács általi azonnali (2011. június 24-i következtetéseiben történő) elfogadása utat nyit a földközi-tengeri makroregionális stratégia megvalósítása előtt.

1.8

Az EGSZB véleménye szerint Ciprus, Málta és az összes többi földközi-tengeri sziget különösen fontos szerepet játszik majd az EU által kidolgozott minden új stratégiában. Ezek a szigetek ugyanis rendkívül nehéz helyzetben vannak a szárazföldi uniós tagállamokkal való összeköttetési és kommunikációs lehetőségek hiánya miatt.

1.9

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az egész, tág értelemben vett mediterrán övezet számára nagy jelentőséggel bír a mezőgazdasági termelés ösztönzése.

1.10

Az EGSZB elengedhetetlennek tartja a mediterrán országok tengeri és légi összeköttetéseinek javítását egymás között és a többi uniós országgal.

1.11

Az EGSZB úgy véli, hogy a véleménnyel megkezdi a vitát az új földközi-tengeri makroregionális stratégiáról, és megnyitja a tárgyalásokat e stratégia főbb témáiról. Kijelenti, hogy folytatni fogja a munkát ebben a rendkívül fontos kérdésben, a jelen dokumentumban leírt problémakör minden elemét részletező és elmélyítő, új véleményekkel.

2.1

Ciprus 2012 második félévére, az EU Tanácsa elnökségi teendőinek ellátása idejére prioritásként vélemény kidolgozását tűzte ki „Földközi-tengeri makroregionális stratégia” címmel, amely közelebbről a kis szigetjellegű országok számára fellépő előnyökkel foglalkozik.

2.2

Az a döntés, hogy e tanulmány elkészítését az EGSZB-re bízták, annak köszönhető, hogy a bizottság fontos szerepet töltött be olyan konzultatív vélemények kidolgozásában, amelyek tagállami civil szervezetek nézeteit mutatták be, és ezáltal ösztönözték az EU-n belüli részvételi demokráciát.

2.3

A választott téma a balti-tengeri térségre vonatkozó makroregionális megközelítés – továbbá a Duna-menti, az adriai- és jón-tengeri és az atlanti-óceáni térségre vonatkozó makroregionális fejlesztési stratégiák – meghatározásának sikerén (2) alapul, figyelembe véve, hogy a mediterrán térség egyedi sajátosságokkal és azoknak megfelelő igényekkel bír.

2.4

E stratégia célja olyan összehangolt politikák kialakítása lesz, amelyek segítik a térség országait gazdasági és társadalmi kapcsolataik szorosabbra fűzésében, továbbá abban, hogy együttműködjenek közös problémáik megoldásában, lehetővé téve, hogy a térség nemzetközileg is versenyképessé, virágzóvá, biztonságossá és környezetileg fenntarthatóvá váljon. Egy ilyen makroregionális stratégia révén össze lehet hangolni az uniós intézmények valamennyi politikáját, célkitűzését és fellépését a tagállamokkal, a régiókkal, a gazdasági és szociális tanácsokkal és a mediterrán térség minden szereplőjével, különösen a kisméretű és elzárt szigetjellegű tagállamokban.

2.5

A stratégia várhatóan megoldja majd a jelenlegi nemzetközi gazdasági válsághoz kapcsolódó problémákat is, és felgyorsítja a növekedést, a munkahelyteremtést és a munkanélküliség mérséklődését.

2.6

Ennek érdekében a vélemény a makroregionális stratégia fogalmára átveszi az európai bizottsági meghatározást (3), amely szerint egy stratégia akkor „makroregionális”, ha olyan térségre utal, amely különböző országokból vagy régiókból tartalmaz területeket, és ezek közös elemeken is osztoznak (például azonos – tengeri vagy egyéb – övezethez tartoznak), vagy azonos kihívásokkal (pl. fejlesztési, éghajlat-változási, a korlátozott gazdasági vagy kulturális kapcsolatokból eredő problémákkal) néznek szembe. A makroregionális stratégiák olyan megközelítéseket foglalnak magukban, amelyek a már meglévő eszközöket, programokat és forrásokat használják fel a makrorégió konkrét céljainak elérésére, valamint terveikben a köz- és magánforrások igénybevételével egyaránt számolnak annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló (uniós, tagállami, regionális) keretekből a lehető legszélesebb körű politikák valósuljanak meg. Lehetővé teszik ezenkívül a különböző régiók és tagállamok erőforrásainak konvergenciáját egy összehangolt, közös irányítás keretében, és egy „kölcsönös előny” megteremtését minden érintett fél számára.

2.7

Az EU, tekintettel a forradalmakat követően a földközi-tengeri térség déli országaiban uralkodó változékony és rendkívül bizonytalan politikai és társadalmi környezetre, új megközelítést vezetett be a régióval kapcsolatban „Partnerség a demokráciáért és a közös jólétért” elnevezéssel, amely jutalmazni fogja a szükséges reformok terén konkrét és mérhető célok teljesítésével előrehaladást elérő országokat (4).

3.1

Érdemes megjegyezni, hogy mivel már sok programot és kezdeményezést dolgoztak ki mind a tág értelemben vett mediterrán térség szintjén (lásd a „barcelonai folyamat” néven ismert euromediterrán kapcsolatokat), mind pedig az olyan konkrétabb földközi-tengeri területek esetében, mint a Jón- és az Adriai-tenger medencéje (területi együttműködés a földközi-tengeri medencében a jón-adriai makrorégió alapján), az új makroregionális stratégiának a mediterrán térség valamennyi országát magában kell foglalnia, nevezetesen a tagállamokat (Portugália, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Görögország, Ciprus, Szlovénia, Málta) és az Unión kívüli országokat (Horvátország, Montenegró, Albánia, Törökország, Libanon, Szíria, palesztin területek, Jordánia, Izrael, Egyiptom, Líbia, Algéria, Tunézia és Marokkó).

3.2

A célok, fellépések és politikák keretének meghatározása előtt azonban tisztázni kell, milyen kihívások előtt áll a térség. Ezek az alábbiak:

3.2.1

Először is a Földközi-tenger térsége (és főként annak keleti vidéke) nagyon fontos történelmi szempontból, és uniós tagállamokat ugyanúgy magában foglal, mint – különböző fejlődési szakaszban lévő – harmadik országokat. Mivel az ember már a régmúlt idők óta megtelepedett a térségben, amelyet lakói gazdaságilag hasznosítanak, és intenzív áru-, személy- és hajóforgalmat folytatnak benne, a régiót az áruk és az emberek jelentős áramlása jellemzi. A térségbeli országok gazdasági kapcsolatai ugyanakkor továbbra is rendkívül korlátozottak, nincs például közvetlen légi vagy tengeri összeköttetés a térség keleti országai között. Nem megalapozatlan az a vélekedés, hogy az „euromediterrán együttműködés” sajnos a Földközi-tenger déli partvidékén fekvő országok és az EU közötti kapcsolatokra, vagy pedig egyes tagállamokkal fenntartott kétoldalú együttműködésre korlátozódik.

3.2.2

Másodszor: a térségben uralkodó gazdasági egyensúlyhiány, a különböző fejlettségi és jóléti szintek, valamint az ott – elsősorban napjainkban – gyakran kialakuló feszültségek miatt a személyek áramlása olyan mértékűvé vált, hogy az állandó (legális vagy illegális) gazdasági migrációnak tekinthető (5). Ez károsan hat mind a származási, mind a célországokra, a politikai menedékjogot kereső személyek mozgása pedig különösen aggasztó eleme e problémakörnek.

3.2.3

Harmadszor: a mediterrán térség még mindig melegágya a politikai instabilitásnak és a fegyveres konfliktusoknak, ami nemkívánatos hatásokkal jár a kioltott emberi életek és az okozott anyagi kár tekintetében, továbbá hátrányosan befolyásolja a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, és árt a környezetnek. Ráadásul az arab forradalmak kirobbanását követően érezhetően szükségessé vált, hogy mielőbb stratégiát dolgozzanak ki a térség országai közötti gazdasági és társadalmi kapcsolatok megerősítésére egy olyan uniós kezdeményezés révén, amelyet az államokkal és a civil társadalommal (6) folytatott demokratikus párbeszéd fog alakítani, és amely megmutatja majd, hogy az EU alapvetően a dél-mediterrán népek mellett áll (7).

3.2.4

Negyedszer: a térség számos értékes nyersanyag lelőhelye, így elsősorban itt találhatók a Közel-Kelet és Észak-Afrika energiaforrás-tartalékai. Jelentős esemény volt, amikor nemrégiben új földgázmezőket fedeztek itt fel, amelyek az EU-nak várhatóan stabilabb alapokon nyugvó, pótlólagos energiaellátást nyújtanak majd. Garantálni kell azonban a biztonsági feltételeket, és javítani a földközi-tengeri medence és a világ többi része közötti tengeri, légi és egyéb összeköttetéseket, a térségben számottevő gazdasági tevékenységet folytató kereskedelmi flottára helyezve a súlyt.

3.2.5

Ötödször: a térség régóta lakott jellege, mezőgazdasági hasznosítása, a területén a közelmúltban ismétlődően bekövetkezett aszályok, a túlhalászás és a tengeri forgalom sűrűsége szennyezést okoztak, amely károsan hat a tengeri és tengerparti élővilágra, és ez árt a turizmusnak is. A mezőgazdasági üzemek egyre kevesebb élelmiszert állítanak elő, amelyek értéke folyamatosan csökken (8), a tengeri erőforrásokat fokozatosan kimerítették, a halászatok hozama pedig visszaesik.

3.2.6

Hatodszor: valamennyi mediterrán ország közös jellemzője, hogy az idegenforgalmi ágazat fontos szerepet tölt be a munkahelyek és a növekedés forrásaként: a fejlesztési stratégiának többek között ezért kellene feltétlenül ösztönöznie a térségbeli országok turisztikai együttműködését, ami jelentékeny problémák – így elsősorban a szezonalitás – megoldásához járulhat hozzá.

3.2.7

A hetedik elem pedig az a tény, hogy az internet által kínált technológiai és kommunikációs eszközök alkalmazása – elsősorban a Földközi-tenger déli partján – korlátozott, nincsenek sem kutatási, sem innovációs törekvések, jóllehet egy modern gazdaság elengedhetetlen vonatkozásairól van szó. A mediterrán országok csak igen limitált mértékben vannak összekötve egymással.

3.3

Megjegyzendő, hogy az észak-afrikai országok gazdasági, politikai és társadalmi kapcsolatai rendkívül alacsony fejlettségi szintűek, annyira, hogy az állítólagos euromediterrán együttműködés végső soron csupán az egyes országokkal fenntartott uniós viszonyban merül ki. Az EU által a térségben megvalósított politikák és programok egyébként csak részben arattak sikert az elegendő hatékony helyi partner hiánya, a korrupció (9), valamint a helyi erkölcsök, hagyományok és társadalmi képviseletek kellő megértésének hiánya miatt. Az 1995 óta érvényben lévő barcelonai folyamat gyenge eredményeket hozott, a MEDA program és az Unió a Mediterrán Térségért (UMT) pedig eddig nem hozta meg a várt eredményt az EU és a mediterrán medence országai közötti együttműködés megfelelő ösztönzése terén.

4.1

Figyelembe véve az előbbiekben felsorolt kihívásokat, a makroregionális stratégia tekintetében az alábbi fő célkitűzések követését javasoljuk:

4.1.1

a fenntartható fejlődés megteremtése a térségbeli országok gazdasági versenyképességének megerősítésén keresztül, hogy ezek az országok meg tudjanak felelni a jelenlegi nemzetközi gazdasági válság kihívásainak, foglalkoztatási lehetőségeket teremthessenek, és csökkenteni tudják a munkanélküliséget;

4.1.2

a földközi-tengeri országok közötti kapcsolatok elmélyítése, valamint az EU, a Közel-Kelet és Afrika közötti kommunikációs hídként betöltött szerepüknek a megteremtése a békét, a jóllétet és a regionális kohéziót elősegítő feltételek konszolidálása érdekében;

4.1.3

egy nagyra törő energiapolitika körvonalazása, amely mind a térség országainak, mind az EU-nak hasznára válna, tudva azt, hogy utóbbinak diverzifikálnia kell energiaellátóinak körét, és csökkentenie kell az Oroszországgal szembeni függőségét;

4.1.4

az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgásának megerősítése azon földközi-tengeri országok között, amelyek nem tagjai az EU-nak;

4.1.5

a hálózati összeköttetések javítása az áruk, a személyek és a szolgáltatások gyors és akadálytalan hozzáférésének biztosítása érdekében, első helyen kiemelve az energiaforrások teljes biztonságban történő szállítását;

4.1.6

a földközi-tengeri térségben elhelyezkedő kisméretű, szigetjellegű uniós tagállamok – vagyis Ciprus és Málta – szerepének megerősítése, olyan kezdeményezések elindításával, amelyek javítják a földközi-tengeri partnerekkel ápolt kapcsolatokat, elsősorban a térségbeli országok és a világ többi része közötti elektronikus összeköttetések kiterjesztésével;

4.1.7

olyan programok ösztönzése, amelyek a különös figyelemre számot tartó csoportok (10) (nők, fiatalok, fogyatékossággal élő személyek stb.) számára további munkahelyeket kívánnak teremteni.

4.2

A földközi-tengeri térség makroregionális stratégiájának (amely a térség keleti és nyugati részére vonatkozó szubregionális stratégiákból áll) a térséget a kereskedelem, az idegenforgalom, a kultúra, a gondolatok, az innováció, a kutatás és az oktatási tevékenységek valóban úttörő térségévé kell alakítania, létrehozva a béke régióját a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés és a jólét elérése érdekében.

5.1

Az előbbi elemzés hozzájárulhat a térségre vonatkozó stratégia fő elemeinek meghatározásához, amelyek az Európa 2020 (11) európai stratégiával összhangban álló következő hat pilléren nyugszanak:

5.1.1

Az első pillér a fenntarthatósági célkitűzésekkel kapcsolatban álló gazdasági együttműködésre és fejlesztésre vonatkozik, ideértve az olyan jelentős gazdasági intézkedéseket is, mint például:

5.1.2

A második pillér a környezetvédelemre és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre vonatkozik, vagyis:

5.1.3

A harmadik pillér a közlekedésre vonatkozik, a cél pedig az összeköttetések és a biztonság garantálása a légi és a tengeri úton történő áru- és személyszállításban. E tekintetben a célkitűzések a következők:

5.1.4

A negyedik pillér arra az energetikai együttműködésre  (12) vonatkozik, amely a szénhidrogéneket, a földgázt, a megújuló energiákat, valamint ezeknek a termelői országokból az EU-ba és máshová irányuló biztonságos szállítását öleli fel. Az EU és a földközi-tengeri térség déli területei közötti energiaközösség létrehozásának hosszú távú célkitűzése egy rendkívül nagyratörő, de elengedhetetlen projekt. Ennek érdekében ki kell dolgozni a földközi-tengeri térségre vonatkozó többszintű energiapolitikát, amely a következőkre irányul:

5.1.5

Az ötödik pillér az innovációra és a versenyképességre vonatkozik. A stratégiának hasznosítania kell a már életbe lépett uniós kezdeményezések által megteremtett lehetőségeket a kutatás és az innováció területén, a versenyképesség megerősítésének érdekében, hozzájárulva így a széles értelemben vett földközi-tengeri térségbeli országok lakosságának jólétéhez, a következő intézkedéseken keresztül:

5.1.6

A hatodik pillér a bevándorlásra és a mobilitásra (13) vonatkozik, hatálya pedig a legális és megfelelően irányított bevándorlás ösztönzésére, a menekültügyre vonatkozó nemzetközi jog tiszteletben tartására, az illegális bevándorlás csökkentésére, az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnözői hálózatok elleni küzdelemre és végül az emberi jogoknak a határellenőrzés keretében való védelmére terjed ki:

6.1

A két szubregionális részből álló földközi-tengeri új makroregionális stratégiának illeszkednie kell az Európa 2020 stratégiának, a létező programoknak, valamint az EU pénzügyi rendelkezéseinek (14) a keretébe, egyébként pedig hasznosítania kell az Interact programhoz hasonló európai kezdeményezéseket a technikai és képzési támogatás biztosítása érdekében (15). Elengedhetetlen mindazonáltal az intézmények működésének irányítására és megerősítésére vonatkozó új infrastruktúra létrehozása. A makroregionális stratégiának az érintett országok számára előnyös új megközelítéseket kell felvázolnia, olyan pragmatikus intézkedéseket és politikákat tervezve, amelyeket sikerrel lehet megvalósítani.

6.2

A földközi-tengeri (nyugati és keleti földközi-tengeri) stratégiát valamennyi rendelkezésre álló eszközt felhasználva és a földközi-tengeri megközelítés külkapcsolatokat érintő szempontjaival összeköttetésben kell kidolgozni. Középpontjában az Európai Bizottság és a tagállamok, a régiók, a helyi önkormányzatok és más érintett szereplők intézkedései és politikái közötti hatékonyabb koordináció áll majd.

6.3

Elismerve a földközi-tengeri térség kiemelten fontos szerepét, az e térséggel foglalkozó 2008. évi párizsi csúcstalálkozón az EU úgy határozott, hogy az „Unió a Mediterrán Térségért” (16) elnevezésű állandó mechanizmus létrehozásával késedelem nélkül javítani fogja együttműködési politikáját. A Barcelonában útnak indított és nagy reményekkel kísért eszköz feladatául a tengerek szennyezésére, biztonságosságára, az energiára, valamint az euromediterrán partnerségben részt vevő valamennyi ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó konkrét projektek indítását határozták meg. Sajnálatos módon az „Unió a Mediterrán Térségért” mindeddig csak nagy csalódást okozó eredményeket hozott.

6.4

A makrorégióknak nincsenek szigorúan meghatározott határai. Következésképpen a támogatandó témáknak a közös megegyezésen alapuló kihívásokra kell irányulniuk, valamint azokra a közös elemekre, amelyek lehetővé teszik ezek megoldását. Emellett pedig a részt vevő országok által kiválasztott politikák és intézkedések alkalmazása révén más, az EU által meghatározott makroregionális stratégiákkal is kapcsolatban kell állniuk.

7.1

Az előbbiekben meghatározott kerettel összhangban a földközi-tengeri makroregionális stratégia által követett megközelítésnek különösképpen a következő konkrét célkitűzéseket kellene figyelembe vennie:

7.1.1

A makroregionális stratégia végrehajtására egy megfelelő koordinációs és irányítási mechanizmust kell létrehozni, amely alkalmas az ebben részt vevő számos európai szervezet és helyi szereplő koordinálására. Ennek érdekében a következő elemeket javasoljuk:

7.1.2

A jószomszédi kapcsolatokra vonatkozó uniós politika végrehajtása. A makroregionális stratégiák által eddig alkalmazott megközelítés az EU belpolitikai intézkedéseinek végrehajtására korlátozódott. Egy ilyen stratégiának, amelyben számos EU-n kívüli ország is érintve van, a földközi-tengeri térségben való végrehajtásához azonban külpolitikai szempontokat is alkalmazni kell, a hangsúlyt természetesen a jószomszédi kapcsolatokra vonatkozó uniós politikára helyezve.

7.1.3

Új politikák útnak indítása a következő területeken:

7.1.3.1

a munkaerő oktatása és képzése;

7.1.3.2

az interneten keresztül és elektronikus úton zajló kommunikáció javítása, valamint az e-kormányzás keretében alkalmazott internetszolgáltatások folyamatos tökéletesítése;

7.1.3.3

a kutatás és innováció közös programtervezésének kidolgozása a fenntartható fejlődés és a szakképzés érdekében;

7.1.3.4

a tengeri úton történő szabad közlekedésnek, valamint az áruk, a személyek és az energia szabad mozgásának biztosítása a szállítási szolgáltatások biztonságos és megfizethető politikájának végrehajtásával és új tengeri folyosók létrehozásával, valamint a kereskedelmi hajózás javításával;

7.1.3.5

a hatékony tengeri és légi összeköttetések biztosítása a földközi-tengeri térség valamennyi régiója között és a világ többi részével;

7.1.3.6

a kereskedelmi és politikai kapcsolatok megerősítése, ideértve a meglévő euromediterrán megállapodások alapján a szabadkereskedelmi övezetek létrehozását és az importtal szembeni akadályok felszámolását, a szabályozási konvergenciához hasonló koordinált intézkedések révén;

7.1.3.7

intézkedések meghozatala a verseny, a közbeszerzések, a beruházásvédelem, valamint az egészségügyi és növény-egészségügyi területeken.

7.1.4

A határokon átnyúló és interregionális együttműködési projekteket a következő rendelkezésre álló pénzügyi forrásokból (17) lehet finanszírozni: az EU strukturális alapjaiból, a tagállamok hozzájárulásaiból, más donorországok (pl. Norvégia és Svájc) hozzájárulásaiból, az Európai Beruházási Bankon (EBB) (18) keresztül a FEMIP (Euromediterrán Beruházási és Partnerségi Pénzügyi Eszköz) (19) révén, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankon (EBRD) keresztül, egy nemzetközi megállapodás révén, valamint az „Unió a Mediterrán Térségért” kezdeményezés forrásain keresztül, a helyi önkormányzatok, magánszereplők és az NGO-k esetleges együttműködésével.

7.1.1

Az új makroregionális stratégiának funkcionálisan kapcsolódnia kell a többi uniós politikához, többek között az Európa 2020 stratégiához, a kohéziós politikához, az új mezőgazdasági és halászati közös politikához, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközhöz és a transzeurópai közlekedési, telekommunikációs és energetikai hálózatokhoz, a „Horizont 2020” programhoz, a digitális menetrendhez, a vállalkozások versenyképességét és a kis- és középvállalkozásokat segítő programhoz (COSME), mindenekelőtt pedig az integrált tengerpolitikához és a közös európai menekültügyi rendszerre vonatkozó politikához (20).

8.1

Vitathatatlan tény, hogy mindeddig egyetlen uniós szintű átfogó és állandó stratégia sem vette figyelembe a szigetjellegű tagállamok, Ciprus és Málta sajátos szükségleteit, amelyek a közlekedés és az energiaügy területén problémákkal szembesülnek. Mivel nehezen elérhetőek, akadályokba ütközik az egységes piac megvalósítása.

8.2

A földközi-tengeri térségre vonatkozó új makroregionális stratégiának köszönhetően lehetővé válik majd a Ciprussal és Máltával megvalósuló összeköttetési módok pontos meghatározása, valamint az európai források felhasználását kedvezően befolyásoló körülmények megteremtése.

8.3

Ciprusnak (a földközi-tengeri térség nyugati részén) és Máltának (a földközi-tengeri térség keleti részén) az itt létrehozott vagy a térségbe áthelyezett irányítási szervek székhelyeként képesnek kell lennie konkrét szerep betöltésére az új makroregionális stratégia végrehajtásában és irányításában.

9.1

Együttműködésben a földközi-tengeri tagállamok gazdasági és szociális tanácsaival és az észak-afrikai országok hasonló intézményeivel (amennyiben léteznek), valamint a civil társadalom képviseleti szerveivel, az EGSZB úgy határozott, hogy megszervezi a gszt-k euromediterrán közgyűlését, amelynek összehívására nemsokára sor kerülhet.

9.2

Az EGSZB rendelkezik azzal az elvárt tapasztalattal és ismeretanyaggal, amelynek révén felállásukat követően a mediterrán fórumok tagja lehet.

9.3

Az EGSZB konkrét vélemények kidolgozásával továbbra is hozzá kíván járulni a földközi-tengeri térség makroregionális stratégiájának elmélyítéséhez és elemzéséhez.

—

www.interact-eu.net/about_us

—

www.interact-eu.net/about_us/downloads/2544/INTERACT-factsheet_Mediterranean-lab_group_06.2010.pdf (amely konkrétan a Valenciában található mediterrán kirendeltségre vonatkozik).

15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/9

1.1

A széles értelemben vett „energiasziget-jelleg” hátrányosan hat az érintett európai országokra és régiókra, mind gazdasági, mind pedig társadalmi és környezeti szempontból, mivel az importált fosszilis energiahordozóktól való függés gyakran erős bennük. Ez a szigetjelleg számottevő árkülönbségek kialakulását segíti elő, ami eltéréseket okoz a szolidaritás és a homogén fejlődés szempontjából az európai területek között.

1.2

Az EGSZB helyesli azt az Európai Tanács által 2011 februárjában kitűzött célt, amely szerint fel kell számolni az energetikai elszigeteltség jelenségét. Ehhez főként azokat a kezdeményezéseket támogatja, amelyek lehetővé teszik a tagállamok közötti energetikai összeköttetéseknek a prioritást élvező tengelyek mentén való megerősítését. Az energiaszigetek összekapcsolása harmadik országok hálózataival elsőrendű fontosságú lehet, amikor ez a legmegfelelőbb megoldás energiaellátásuk biztosítására és diverzifikálására.

1.3

Nem minden energetikai elszigeteltséggel sújtott tagállam van azonos helyzetben az energiaelőállítási és -behozatali lehetőségeket illetően. Az összeköttetések fejlesztésén kívül – ami valamennyi energiasziget és az összes többi uniós tagállam számára is szükséges – a helyi energiaforrások által kínált megoldások hozzáigazítandók az egyes helyzetekhez.

1.4

Különös tekintettel a balti államokra, valamint a közép- és kelet-európai országokra, az EGSZB arra hív fel, hogy igyekezzünk megszüntetni az energiapiacok és az energiaellátás elveinek értelmezésében Oroszország és az EU között fennálló eltéréseket, és ezt rögzítsük a nemzetközi megállapodásokban, amelyek egyike egy, az energiára különös súlyt helyező, új partnerségi és együttműködési megállapodás lehetne. (Vö: az Európai Parlament 2012. szeptember 12-i állásfoglalása a Tanács által az Európai Parlament számára készített, a közös kül- és biztonságpolitikáról szóló éves jelentésről (12562/2011 – 2012/2050(INI)).

1.5

A délkelet-európai Energiaközösséget illetően az EGSZB szükségesnek tartja a külső konzultáció és integráció szempontjának beépítését, „a szervezett civil társadalom tevékenységének” új dimenziójával együtt.

1.6

Egyes szigetjellegű európai államok és régiók nyilvánvalóan sajátos helyzetben vannak. Geostratégiai helyzeténél fogva a Ciprusi Köztársaság valódi energetikai csomópont lehetne, mind a megújuló energiák, mind pedig a gázszállítás szempontjából. A belső energiatermelésnek általában magán a szigeten kell történnie. Ebből a szempontból a szigetek kiemelt próbaterepként (test-beds) működhetnének az új energiatechnológiák tesztelésére és véglegesítésére. A sajátosságaikat és a szükségleteiket figyelembe vevő értékelési kritériumokat lehetne alkalmazni a fejlesztési és demonstrációs tevékenységek közösségi finanszírozásának megítélésekor. E közös erőfeszítés hozzájárulhatna energetikai hátrányaik leküzdéséhez, amelyek abból erednek, hogy elégtelen az összeköttetésük Európa többi részével.

1.7

Az EGSZB azt ajánlja, hogy egyszerre ösztönözzük az összeköttetések megerősítését, a belső megújuló energiaforrások fejlesztését, valamint az energia felhasználásának hatékonyságára és keresletének optimalizálására irányuló intézkedések kiteljesítését. A fentiekkel kapcsolatos uniós programokra alkalmazott értékelési kritériumoknak figyelembe kellene venniük az energiasziget-jelleg mérséklésére irányuló célkitűzést, elsősorban a közös érdekű, energetikai infrastruktúrára vonatkozó projektek kiválasztásakor.

1.8

Mindenesetre, ha az EU – a tagállamokkal, továbbá az érintett területek iparának és civil társadalmának képviselőivel egyetértésben – nem indít gyorsan kezdeményezéseket az energetikai elszigeteltség fokozatos megszüntetésére, akkor sokkal nehezebbé válik az Európa 2020 stratégia céljainak teljeskörű megvalósítása, valamint az Unió növekedése és versenyképessége érdekében már közösen megtett erőfeszítések eredményeinek maradéktalan felhasználása.

1.9

Az EGSZB úgy véli, hogy ebben az összefüggésben az energiaszegénység többé nem tekinthető tisztán tagállami vagy helyi, kizárólag a szociálpolitikához tartozó problémának. Mivel az energiaszegénység elsődleges okainak egy része túlmutat a nemzeti kereteken, ezért az EGSZB azt szeretné, ha az EU energiapolitikája igyekezne kezelni a fenti jelenséghez hozzájáruló nagy egyensúlyhiányokat. A konkrét politikai intézkedéseket tehát ezentúl annak alapján kellene kiértékelni, hogy várhatóan milyen következményekkel járnak az energiaszegénységet valószínűleg elmélyítő vagy éppen mérséklő tényezőkre.

1.10

Az EGSZB úgy véli, hogy az energiaszigetek költséget jelentenek a közösség számára, aminek a mértékét fel kell mérni. A csökkentésére irányuló megoldásoknak egy globális megközelítés részét kell képezniük: az európai energiapolitikát ki kell teljesíteni, és el kell látni fellépési eszközökkel, amelyek megfelelnek mind a tagállamok függetlensége mértékének, mind pedig az általuk tapasztalt nehézségeknek. Annak érdekében, hogy e jelenség teljes hatása érthető legyen, az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy készítsen részletes tanulmányt az „európai egység hiányából fakadó energiaköltség” tárgyában, amelyet ezeknek az „energiaszigeteknek” a létezése okoz.

1.11

Az EGSZB amellett foglal állást, hogy átláthatóan, átfogóan és pontosan mérjék fel a fosszilis és a megújuló energiaforrások költségeit (a külsőeket is), belevéve a hálózat megerősítéséhez, a tartalékkapacitáshoz és a zöld technológiáknak nyújtandó támogatáshoz kapcsolódó közvetett költségeket is. Ez a felmérés elengedhetetlen ahhoz, hogy a lehető legjobban irányítsák a beruházási és szakpolitikai döntéseket, elsősorban a megújuló energia termelésének bizonyos energiaszigeteken történő nagymértékű fejlesztése érdekében, azzal a céllal, hogy ezt az energiát az Európai Unió tagállamaiba vagy harmadik országokba exportálják.

2.1

A ciprusi elnökség felkérése további bizonyítéka annak, hogy az energiapolitikát európaivá kell tenni, valamint létre kell hozni az „Európai Energiaközösséget”, ahogyan azt az EGSZB is kéri (1). Ennek ugyanis előfeltétele egy megerősített területi kohézió és az európai területek egységes fejlődésének elképzelése. Az energiaszigetek jobb összeköttetésére vonatkozó uniós célkitűzés így összhangban áll az energia területén megvalósuló együttműködés javítására vonatkozó konkrét iránymutatásokkal, amelyeket „A civil társadalom bevonása a jövőbeli európai energiaközösség kialakításába” c. 2012. januári vélemény (2) sürgetett.

2.2

A ciprusi elnökség felkérése és az európai szintű viták (lásd elsősorban az Európai Tanács 2011.2.4-i következtetéseinek 5. pontját, EUCO 2/1/11 REV 1.) összefüggésében az energetikai szigetjelleg vagy „energiasziget” fogalom jelen véleményben olyan szigeti vagy szárazföldi területre utal, amely kevés vagy semmilyen belső energiaforrással nem rendelkezik, elégtelen módon kapcsolódik az energiaszállító-hálózatokhoz, és következésképpen gyakran függ külső energiaforrástól vagy -szállítótól. A tagállamok energiamérlegének sokfélesége mögül tehát az világlik ki, hogy számottevő szakadékok húzódnak köztük. Az energiasziget fogalma így egyszerre technikai és (geo)politikai jellegű (függőség egyetlen szállítótól).

2.3

A figyelembe veendő elemek között szerepel nevezetesen az összeköttetések hiánya, a valamely kizárólagos energiaforrástól és/vagy -szállítótól való függés, az energiatermelési helyektől/-szállítási tengelyektől való távolság, a beruházási költségek a piac nagyságával összefüggésben, a tagállami energiapolitikák „súlyos” tendenciái megváltoztatásának a nehézsége, valamint a földrajzi/éghajlati sajátosságok.

2.4

A Eurostat meghatározását alapul véve az Európai Unióban több száz különböző nagyságú és státusú sziget található. Négy tagállamon – Ciprus, az Ír Köztársaság, Málta és az Egyesült Királyság – kívül 286 szigeten több mint 10 millió lakos él Európában: az Északi- és a Balti-tenger, legkülső régiók három tagállamhoz tartozóan (Spanyolország: Kanári-szigetek, Portugália: Madeira és Azori-szigetek, Franciaország: Réunion, Mayotte, Guyane, Martinique, Guadeloupe és Saint-Martin). A tagállamokhoz csatolt különféle szigetekkel és így a legkülső régiókkal e vélemény nem foglalkozik egyedileg.

2.5

Létezik egy alapvetően a XX. század történelméhez kötődő energiasziget-típus. Az ibériai félsziget mindig is „majdnem energiaszigetnek” minősült, a francóista és salazarista rendszerek ugyanis a hálózati politikák túlnyomó részében az önellátást helyezték előtérbe: közlekedés, elsősorban vasúti, és energiahálózat, nagyon kevés külső összeköttetéssel, főként az európai kontinens többi részével Franciaországon keresztül. Az elmúlt húsz év alatt nem sikerült rendezni ezt a helyzetet, a Pireneusokat átszelő hálózatok megerősítésére irányuló különféle projektekkel szembeni számos helyi ellenállás miatt. Ennek a problémának a megoldása folyamatban van, egy új, egyenáramot vezető elektromos összeköttetés nemsokára lehetővé teszi majd a mediterrán régió délnyugati részével való jobb kapcsolatot. A francia-spanyol elektromos összeköttetés (amelynek átbocsátási képessége 2014-ben 1 400 MW-ról 2 800-ra fog nőni) megerősítésén túl mindenképpen szükség lesz a következő években más energiaszállítási tengelyek tervezésére is az ibériai félsziget és az európai kontinens többi része között. Támogatandó az a célkitűzés, mely szerint 2020-ig 4 000 MW-os szállítási kapacitás valósítandó meg, elsősorban egy, az atlanti oldalon kiépítendő, új elektromos összeköttetés révén. E projektnek illeszkednie kell a közös európai érdekű projektek azon listájába, amelyet a transzeurópai infrastrukturális hálózat irányvonalairól szóló rendelet keretében határoznak majd meg.

2.6

A balti államok (Litvánia, Lettország, Észtország) az EU-val szemben szintén energiaszigetek, hálózataik kizárólag korábbi „kizárólagos” partnerüktől, Oroszországtól (és kisebb mértékben: Fehéroroszországtól) függenek. Az európai energetikai integráció szempontjából prioritás jelentkezik itt: paradox ugyanis az a helyzet, hogy a három balti állam a politikai unió integráns részei, anélkül, hogy jelenleg előnyt élveznének az Európán belüli energiaügyi integrációból és szolidaritásból. Hogyan lehetne elfogadni, hogy egy harmadik – egyébként már WTO-tag – országtól függenek, amely nem tartja tiszteletben a hálózathoz való hozzáférésre vonatkozó európai normákat, nem csatlakozott az Energia Chartához és nem részesíti előnyben a közép- és kelet-európai országokkal való összeköttetések megerősítését? Az EGSZB tehát az orosz és az európai energiapiacok közötti egyenlőtlenségek csökkentését sürgeti, valamint egy új, ambiciózus és globális partnerségi és együttműködési megállapodást, amely tartalmazna egy konkrét, az energetikai együttműködésnek szentelt fejezetet. (Vö: az Európai Parlament 2012. szeptember 12-i állásfoglalása a Tanács által az Európai Parlament számára készített, a közös kül- és biztonságpolitikáról szóló éves jelentésről (12562/2011 – 2012/2050 (INI)).

2.7

Európa délkeleti része (a balkáni térség) egy tranzitrégió, és néhány országnak (Horvátország, de hasonlóképpen Szerbia, Montenegró, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság stb.) az uniós csatlakozás felé vezető úton elért haladása nyomán további előrelépésekre van szüksége a szomszédos uniós tagállamokkal (Románia, Bulgária, Görögország, Szlovénia, Ausztria és nemsokára Horvátország) összefüggésben. Egy energiaközösség létrehozása ebben a régióban a tudatosulás jele, amit bátorítani és gazdagítani kellene, főként a civil szervezetekkel az energiastratégiáról folytatott hatékony és átlátható konzultáció révén.

2.8

Az uniós tagállamok általában nagymértékben függenek egymástól. Közülük egyesek – különösen Közép-Kelet-Európa és azon belül is elsősorban Magyarország – rendkívül nagymértékben függnek a szomszédoktól, bár a szó szoros értelmében nem energiaszigetek. Az EGSZB úgy véli, hogy emiatt elengedhetetlen egy ennek a helyzetnek megfelelő közös energiapolitikát folytatni. Ennek kapcsán szerte az Unióban el kellene gondolkodni azon, hogyan lehetne növelni a közösségen belüli szolidaritást. Ezt a dimenziót egyébként az EUMSZ 194. cikke is rögzíti.

3.1

Az energiasziget jelleg igen eltérő körülményeket takar, ezek következményei azonban a helyzettől függetlenül közel azonosak. E szigetjelleg következményei majdnem mindig a következők:

3.2

Az energia iránti kereslet az energiaszigeteken éppúgy, mint az EU más részein, jelentős és tovább növekszik. Ilyen körülmények mellett az esetleg kevésbé megbízható – és mindenképpen költségesebb – ellátás következményei erősen visszavetik az energiaszigetek gazdasági versenyképességét. Mivel egyes tevékenységek többé nem lesznek eléggé kifizetődőek, bizonyos iparágak, és rajtuk keresztül munkahelyek kerülhetnek veszélybe.

3.3

Az energia magas ára a háztartások költségvetését is erősen megterheli. Az energiaszegénységet régóta tisztán nemzeti, avagy helyi problémának tekintik, és valóban ezek a szintek felelősek az érintettek megsegítését célzó közvetlen fellépésekért. Az energiaszegénység elsődleges okainak egy része azonban túlmutat a nemzeti kereteken, és az EU energiapolitikájának is hozzá kell járulnia e jelenség visszaszorításához azzal, hogy megcélozza a nagy egyensúlyhiányok kezelését.

3.4

A fosszilis tüzelőanyagoktól, különösen a kőolajtól való erőteljes függés egyébként magas szinten tartja a CO2-kibocsátást. Tekintettel a környezetvédelmi normákra (az ipari kibocsátásokról szóló irányelvre) és az emberi egészség megőrzésére irányuló általános törekvésre, jelentős beruházásokat kell végrehajtani a kibocsátások csökkentése érdekében. Az ezzel kapcsolatos költségeket is be kell építeni az energiaszigetek energiaszámlájába.

3.5

Jobban fel kellene mérni az energiasziget-jelleg következményeit, éspedig mind az érintett területek növekedése, versenyképessége és fenntartható fejlődése, mind pedig az EU többi részének szolidaritása, kohéziója és az egész EU-t magában foglaló, kiteljesedett és működő energiapiac hiánya miatt „kiesett bevétele” vonatkozásában. Az EGSZB úgy véli, hogy az energiaszigetek költséget jelentenek a közösség számára, aminek mértékét fel kell mérni. Az e költség csökkentésére irányuló megoldásoknak globális megközelítés részét kell képezniük: az európai energiapolitikát ki kell teljesíteni, és el kell látni fellépési eszközökkel, amelyeknek összhangban kell lenniük mind a tagállamok függetlenségének mértékével, mind pedig az általuk tapasztalt nehézségekkel.

3.6

A cél – amellett, hogy kimutassuk a fokozott európai integráció előnyeit – az, hogy előmozdítsuk az ipari fejlődést, és ebből következően a munkahelyteremtést. Az európai ipar versenyképessége számos tényezőtől függ, amelyeket a hatóságok nem, vagy csak kismértékben tudnak befolyásolni. A feladat tehát az, hogy elkerüljük, hogy az energiapolitika (amelynek terén lehetőség és szükség is van az uniós fellépésre) korlátozó tényezővé váljon a növekedés és a munkahelyteremtés számára. Az EGSZB felkéri a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy ne késlekedjenek többet az energia költségeinek csökkentésére és az ellátásbiztonság fokozására már alkalmasnak talált intézkedések végrehajtásával. Ilyen például az energiával kapcsolatosan nemzeti szinten hozott döntések jobb összehangolása, az infrastruktúrák és hálózatok közös tervezése, a fosszilis tüzelőanyagok európai szintű beszerzőcsoportjainak felállítása, illetve adott esetben európai mandátum biztosítása a külső partnerekkel való tárgyalásra.

4.1

E szakaszban két megoldás tűnik célravezetőnek: egyrészt az energiaszigetek belső energiapiaccal való összeköttetéseinek (infrastruktúrák és piacszervezés) megerősítése a szolidaritás gyakorlatban történő fokozása, valamint az európai hálózat technológiai megszervezésének az EU politikai és jogszabályi célkitűzéseivel történő összehangolása érdekében; másrészt pedig az alternatív energiaforrások népszerűsítése, azaz konkrétan a helyi szintű megújulóenergia-termelés. Mindennek feltétele a potenciál – amennyiben létezik – előtérbe helyezése, valamint olyan intézkedések előterjesztése, amelyek lehetővé teszik annak fenntartható módon történő teljes mértékű kiaknázását. Végezetül az intelligens hálózatoknak az energetikai hatékonyság ösztönzését és a kereslet kezelését célzó alkalmazása szintén segíthet az energiaigény optimalizálásában.

4.2

Az Európai Bizottság már megkezdte az energetikai infrastruktúrák támogatását szolgáló európai politika jelentős reformját, különösen az összeköttetések területén (vö.: európai összekapcsolódási eszköz). Ezt az EGSZB is támogatta (3). Ugyanakkor hasznos lehetne, ha még nagyobb lépést tennének az infrastruktúrák közös tervezése irányába, ahogyan azt az EGSZB is felvetette az európai energiaközösségről szóló véleményében (4). Az elektromosság tekintetében 2002-ben az Európai Tanács célul tűzte ki a tagállamok számára, hogy a telepített termelési kapacitásuk 10 %-ának megfelelő összeköttetéseket építsenek ki. Néhány európai elektromossági határon még messze vagyunk ettől az aránytól, ezek ugyanis mindig túlterheltek.

4.3

A megújuló energiák tömeges kihasználása az Északi-tengeren, a nap- és szélenergiáé Dél-Európában viszont új, „intelligensebb” infrastruktúrákat tesz majd szükségessé a nagy európai hálózatba történő jobb integrálásuk érdekében. Ez az intelligens hálózatok (smart grids) terén történő előrelépés lehetővé teheti a fogyasztás 9 %-os csökkentését 2020-ig, valamint a szén-dioxid-kibocsátás 9–15 %-os csökkentését. Az intelligens hálózatok és a kereslet kezelését célzó intézkedések kifejlesztése a kisebb piacokon könnyebb lehet, és gyorsabban jobb eredményeket hozhat. Az energiahatékonyság fokozására irányuló intézkedésekkel kiegészítve ez jelentős mértékben hozzájárulhat az energiaigény optimalizálásához. A megvalósítandó beruházások – számottevő – mértékét az ezen a téren való fellépés tökéletes irányításával, az energiaszámla összegének áremelkedés melletti csökkenésével, valamint azzal kell szembeállítani, hogy kisebb mértékű beruházásokra lesz szükség a hagyományos termelőkapacitások (az üzemi árrések csökkenése) vagy a megújuló energia terén.

4.4

Összességében az ENTSO-E úgy becsüli, hogy a következő tíz évben 52 300 km igen magas feszültségű új vezetéket kell építeni Európában, ami mintegy száz kiemelt projekt keretében 104 milliárd eurós globális beruházást igényel. Ennek 80 %-át a megújuló energiák fejlődése teszi szükségessé. Az ezen a területen potenciállal rendelkező energiaszigeteken a méretgazdaságosság miatt még érzékenyebb kérdés a megújuló energiák integrációja, amennyiben a hálózat mérete korlátozott. A megújuló energiával üzemelő ipari létesítmények termelési kapacitása (a decentralizált termeléssel szemben) viszonylag nagy százalékot képviselhet a termelésből vagy fogyasztásból. Ennek hatásai – különösen időszakos jellege – nehezebben kezelhetőek.

4.5

Az összeköttetések megerősítése tehát alapvető az ellátásbiztonság fokozásához, illetve annak lehetővé tétele érdekében is, hogy az energiatermelés és -fogyasztás jobban egyensúlyba kerüljön egy a megújuló energiák erőteljes fejlődése következtében kibővült hálózaton. Ugyanez igaz a hagyományos kapacitásokra is, amelyek akkor lépnek be, ha a megújuló energiák termelése leáll vagy érzékelhetően lassul.

4.6

A megújuló energiák fejlesztéséhez megfelelő, rugalmas és alacsony alapterhelés mellett is működőképes tartalékkapacitásra van szükség. A folyékony földgáz (LNG) megoldást jelenthet az egyetlen, magas árt alkalmazó gázbeszállítótól való függés problémájára, miközben a kőolajnál rugalmasabb és olcsóbb megoldást jelent, és lehetővé teszi a megújuló energia fejlesztésének támogatását. Az LNG fejlesztéséhez mindazonáltal jelentős beruházásokra van szükség a kikötői és a tárolókapacitások terén.

4.7

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy az európai energiarendszer jövője többek között a jobb összeköttetésektől és a megújuló energiák fejlesztésétől függ, főként az energiaszigetek számára, az ellátásbiztonság javítása érdekében. A fosszilis energiák használata továbbra is túlsúlyban marad, de a megújuló energia termelésének növekedése elengedhetetlenné teszi a hálózat drasztikus megerősítését nemzeti és európai szinten (ld. az EGSZB véleményét a 2050-ig szóló energiaügyi ütemtervről, valamint az úgynevezett „fájdalommentes” forgatókönyvet) (5).

4.8

Ezt a szükségletet azonban csak akkor lehet hatékonyan kielégíteni, ha sor kerül a költségek átlátható, átfogó és pontos elemzésére. A fosszilis energiákkal kapcsolatos – köztük a külső – költségeket, valamint a megújuló energiaforrások által okozott többletköltségeket minél objektívebben kell ismerni ahhoz, hogy a lehető legjobban lehessen irányt mutatni a beruházási és a politikai döntések számára. A közvetett költségekről készült tanulmányok nagymértékben ellentmondanak egymásnak, ami miatt ez az igény még sürgetőbb.

4.9

A megújuló energiák kapcsán nemcsak az új termelőkapacitásokba történő beruházások összegét fontos figyelembe venni, hanem a hálózat megerősítésével és az esetleges állami támogatásokkal kapcsolatos költségeket is. Ez utóbbi kapcsán lehet, hogy nagyobb mértékben kell támogatni a nagyobb mértékű energiafüggésben levő területeket, illetve azokat, ahol a megújuló energiákat mindeddig kevésbé fejlesztették. Emellett fontos, hogy a zöld energia termelésének fokozása a hálózat megerősítésének ütemében történjen. Meg kell határozni azt is, hogy mennyi tartalékkapacitásra van szükség minden további megújulóenergia-termelő egységhez. A tartalékot ugyan lehet importálni, ehhez azonban hatékony összeköttetésekre és regionális és európai együttműködésre van szükség. A megújuló energia támogatási rendszerének figyelembe kell vennie ezt a szempontot ahhoz, hogy meghatározza fejlesztésük ideális ütemét, illetve optimalizálja a támogatásnak az adófizetők által viselt költségét.

4.10

Amint mindezeket a költségeket pontosan felmérték, össze kell vetni őket az importált fosszilis energiák költségével, beleértve abba az összes – például politikai és környezeti – költséget is. Ezt mindenképpen meg kell tenni annak érdekében, hogy felbecsüljük a régió versenyképességére kifejtett pozitív vagy negatív hatásokat. Ugyanebbe a kontextusba illeszkedik a megújulóenergia-termelés erőteljes fejlesztése bizonyos energiaszigetek területén, az Európai Unió más államaiba vagy harmadik országokba való exportálás céljából.

4.11

Az EGSZB kívánatosnak tartja, hogy az infrastruktúrák megerősítése során kiemelt helyen szerepeljenek az energiasziget-jelleg által érintett országok és régiók, mivel a főbb tengelyek meghatározása során figyelembe kell venni fokozott függőségüket. Például a balti energiapiacok összekapcsolási terve (Baltic Energy Market Interconnection Plan, BEMIP) lefektetheti a régió jobb politikai koordinációjának és energiaszerkezetének alapjait. Így lehetővé válna az energetikai hálózatok elzártságának megszüntetése, főként Litvániáé, Lettországé és Észtországé.

4.12

A Litvánia és Lettország közötti együttműködés terén nemrég eredményeket könyvelhettek el. Ezen a téren példamutató kezdeményezést indítottak: Litvánia cseppfolyósgáz-terminált fog építeni Klaïpedában, amely ellátja majd a lettországi Incukalnsban található tárolót. Litvánia úgy véli, hogy ez a tároló „regionális gáztartalékként” is szolgálhatna. Ezzel összefüggésben az EGSZB utal azon javaslatára, hogy a fosszilis energiahordozókat vonják össze, és csoportosítsák a gázvásárlásokat (6). Litvánia, Lettország és Észtország villamosenergia-összeköttetési projekteket dolgoz ki és hajt végre (LitPol Link, NordBalt és Estlink 2) más uniós országokkal, különösen Lengyelországgal együttműködve. A három balti ország ugyanakkor az európai energiarendszerbe történő teljes mértékű integrációra törekszik, összehangolva az elektromosenergia-rendszereket a szinkron átviteli módú kontinentális európai elektromos hálózattal (jelenleg megvalósíthatósági tanulmány tárgya). A balti országok ezenkívül közösen dolgozzák ki a visaginasi atomerőmű-projektet, amely segítene garantálni ezen országok energiabiztonságát, és fontos elem lenne az európai elektromosenergia-rendszer integrációjában.

4.12.1

Ciprus energetikai helyzetének új fejleménye (jelentős gázforrásokat tártak fel a partjai menti tengerben) fontos regionális szereplővé teheti az országot. A megújuló energia előállítására szolgáló eszközök jelentős növekedése, valamint a fentiekben említett projektekben való számottevő közreműködés lehetővé tenné számára, hogy a fokozottabb regionális integráció felé forduló energetikai csomóponttá, valamint az energiaügy területén a szomszédsági politika szereplőjévé váljon. Az üzemeltetők közelmúltban hozott döntése, amely szerint a jövőben kiaknázzák a ciprusi gázmezőket, várhatóan egyszerre mozdítja elő az európai integrációt és az aktív szomszédsági politikát.

4.13

Emellett a 3. energiacsomag végrehajtásával csökkenteni lehetne az egyedüli szállítótól való függőséget. A piacok regionális szervezésének kérdése szintén fontos: Litvánia és Észtország már részt vesz a „Nord Pool Spot”-ban, a balti és északi államok árampiacán, amelyhez Lettország a következő évben kíván csatlakozni. E példán túl az EGSZB arra bátorítja a balti államokat, hogy keressenek közös megoldásokat szükségleteikre, és dolgozzák ki a regionális energetikai párbeszédet.

4.14

Erősíteni kell az összeköttetéseket az EU szomszédos országaival, amelyek vagy termelhetnek és exportálhatnak energiát az EU-ba, vagy biztosíthatják a más termelési helyekről ide irányuló tranzitot. Ez elsősorban a mediterrán térség körüli energetikai projektekre vonatkozik (mediterrán napenergiaterv, Medgrid, az Unió a földközi-tengeri térségért kezdeményezés energia csomagja, Desertec stb.) – az érintett országok (Ciprus, Málta) vagy régiók (Kréta, Szardínia, Korzika, Szicília, Baleárok stb.) felkérést kapnának, hogy csatlakozzanak ezekhez a projektekhez.

4.15

A (délkelet-európai) energiaközösségnek tartalmaznia kell a külső konzultáció és integráció szempontját, valamint „a szervezett civil társadalom e téren történő fellépésének” dimenzióját. Az EGSZB konzultatív vegyes bizottságainak (Macedónia Volt Jugoszláv Köztársasággal, Montenegróval, Horvátországgal), valamint az ezen országokban működő gszt-knek és hasonló intézményeknek is szerephez kell jutniuk.

4.16

Egyébként jobban előtérbe lehetne helyezni a megújuló energiák bemutatását és fejlesztését, különösképpen a 2050-ig szóló energiaügyi ütemtervvel és a megújuló energiák belső piacba történő integrálásáról szóló közleménnyel (COM(2012) 271 final) összefüggésben.

4.17

Az EU-ban és perifériáin közös megoldásokra és javaslatokra van szükségség, összefogva:

4.18

Egyedül az államok közötti és a szolgáltatók közötti megoldások lehetnek életképesek. Az energiapolitika – akár az ellátás, a hálózatépítés, a kutatás és fejlesztés stb. terén – nem lehet néhány olyan tagállam ügye, amelynek lehetősége van arra, hogy önálló energiapolitikával rendelkezzen, hiszen ez komoly következményekkel járna a többi tagállamra. Az energiaszerkezet szorosabb koordinációjára van szükség, például az energiasziget jelensége által érintett államok és régiók között, amelyek energiapolitikája erősen korlátozott. Ily módon ezek az államok és régiók akár irányt is mutathatnak az európai szintű megerősített együttműködés felé, túlmutatva az „energetikai függetlenségre” korlátozódó megfontolásokon.

4.19

E megoldásokat – infrastruktúrák, megújulóenergia-termelés, az energiapolitikára vonatkozó államok és régiók közötti megerősített együttműködés – azonban a civil társadalom nagyobb mértékű bevonásának kell kísérnie, mivel érintettek az energiaszerkezet, a piacszervezés, az árak, a versenyképesség, a környezetvédelem és a társadalmi elfogadottság terén. Az EGSZB e tekintetben emlékeztet az energetikai kérdésekkel kapcsolatos civil társadalmi fórumra vonatkozó javaslatára, amelyet az európai energiaközösséggel kapcsolatos munkája keretében tett (7).

15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/16

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) véleménye szerint a személyi jellegű szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatások az európai szociális modell egyik fontos sarokkövét képezik. Ezek a szolgáltatások, amelyek összefüggnek egymással, és növelik egymás hatékonyságát, a társadalom jó működéséhez és minőségéhez lényeges „aranyháromszöget” alkotnak.

1.2

Az EGSZB úgy véli, hogy ezek a szolgáltatások egyrészt kulcsszerepet töltenek be az egyén társadalmi beilleszkedésében és a társadalmi kohézió fenntartásában, biztosítva ugyanakkor a valódi demokratikus részvételt és a társadalmi igazságosságot; másrészt rendkívül fontosak ahhoz, hogy el lehessen érni az Európa 2020 stratégia céljait a fenntarthatóságra, az intelligens munkahelyek létrehozására, valamint az Európai Unió gazdasági és társadalmi kohéziójának erősítésére vonatkozóan.

1.3

Az EGSZB szerint jobban tudatosítani kell, hogy amint a népesség öregszik, és az ellátásra való igény nő –, mivel a családtagok (részben azért, mert a nők növekvő arányban vannak jelen a munkaerőpiacon) egyre kevésbé képesek segítséget nyújtani –, alapvetően fontossá vált a jobb tervezés és ütemezés egyrészt az ágazatban dolgozók képzésének és a velük szemben támasztott követelményeknek, másrészt a költségvetési előirányzatok prioritásainak tekintetében.

1.4

Az EGSZB tisztában van azzal, hogy e terület tagállami hatáskörbe tartozik, és hogy a nemzeti, regionális és helyi hatóságok mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az ilyen szolgáltatások nyújtása terén; felhívja azonban a figyelmet arra, hogy az uniós tagállamok jelentős megosztott felelősséggel is rendelkeznek ezen a területen; figyelembe véve azonban, hogy a Lisszaboni Szerződés a hozzá csatolt, az általános érdekű szolgáltatásokról szóló jegyzőkönyvvel jelentős újításokat vezetett be, úgy véli, hogy a jelenlegi egyenlőtlenségek leküzdése érdekében erőfeszítéseket kell tenni a tagállamok közötti harmonizáció megteremtésére, és (a befogadó ország jogszabályokban és megállapodásokban lefektetett alapvető szociális normáinak betartása mellett) biztosítani kell a szolgáltatások nyújtásának alapvető szabadságát.

1.5

Tekintettel e területnek az EU bruttó hazai termékéhez (GDP) történő jelentős hozzájárulására, új munkahelyek teremtésével és új vállalkozások létrehozásával kapcsolatos fontos foglalkoztatási kilátásaira, valamint arra a képességére, hogy innovatív, minőségi válaszokat tud adni az európai társadalom szerkezeti változásaira és igényeire, továbbá a Lisszaboni Szerződés e téren megfogalmazott célkitűzéseire, az EGSZB a következőket kéri az Európai Bizottságtól, a Tanácstól és az Európai Parlamenttől:

1.6

Az EGSZB véleménye szerint uniós szinten, összehangolt módon a különféle strukturális alapok egy bizonyos hányadát az elégtelen szociális és egészségügyi szolgáltatási infrastruktúrák fejlesztésére, valamint az ágazatbeli foglalkoztatásra irányuló helyi kezdeményezésekre kellene fordítani, különösen azt biztosítva, hogy a vidéki területek finanszírozási kerethez jussanak. Ugyanez érvényes a Horizont 2020 és a Kultúra programokra, valamint a továbbképzéshez kapcsolódó intézkedésekre, amelyek a szociális és egészségügy terén alkalmazott új technológiákkal kapcsolatosak. Ösztönözni kellene továbbá a szolgáltatások eredményeinek optimalizálására irányuló kutatást, valamint a sikeres gyakorlatok dokumentálását és cseréjét.

1.7

Az EGSZB úgy véli, hogy konstruktív és jól strukturált szociális párbeszédet kellene kialakítani minden szint (helyi, nemzeti és európai) között a személyi jellegű szolgáltatások ágazatai terén. Ennek a szociális párbeszédnek döntő szerepet kellene játszania a következő területeken:

Az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak konkrét és aktív módon támogatniuk kellene egy ilyen párbeszéd kialakítását és fejlesztését, valamint munkáinak megszervezését. Támogatásként elsőként tanulmányt készíthetnének ezekről az ágazatokról és európai szintű konferenciákat tarthatnának az ágazat szociális partnereinek.

2.1

E vélemény célja az, hogy feltérképezze a szociális és egészségügyi személyi szolgáltatások és a hozzájuk kapcsolódó oktatási és képzési szolgáltatások területén észlelhető jelenlegi tendenciákat és jövőbeli fejleményeket, valamint a minőségi munkahelyek ebben az ágazatban történő létrehozásának kilátásait.

2.2

A szociális és egészségügyi szolgáltatások az egyén alapvető szükségleteinek kielégítésére irányulnak. A szektor ebben az ágazatban több formában is jelen van, az orvosi és pszichoszociális ellátást nyújtó intézményektől a szociális és egészségügyi szolgáltatást kínáló, a lakhatáshoz is támogatást nyújtó intézményeken át a szanatóriumokig, mentálhigiénés központokig, valamint a gyermekek, idősek, illetve a fogyatékkal élők gondozását végző intézetekig.

2.3

Az ágazatot ezenkívül jelentős, az Európai Unión kívülről érkező migrációs hullámok is jellemzik, továbbá a feketemunka számottevő igénybevétele, mindazokkal a káros következményekkel, amelyekkel ez az egyén és az egész társadalom számára jár.

2.4

Az EGSZB e véleményével szeretne hozzájárulni annak a hozzáadott értéknek a meghatározásához, amelyet a személyi szolgáltatások kínálhatnak az Európa 2020 stratégia számára, azzal a céllal, hogy feltérképezze a képzett emberi erőforrások és új foglalkoztatási profilok terén jelentkező igényeket, arra törekedve, hogy a szorosabb társadalmi kohézióból eredő jobb integráció révén innovatív társadalmi kilátások bontakozzanak ki, új és jobb munkahelyek jöjjenek létre, és mindenki nagyobb jólétben éljen.

2.5

Európában az egészségügyi, szociális és oktatási személyi szolgáltatások az európai szociális modell egyik jelentős sarokkövét képezik. Ezek a szolgáltatások, amelyek összefüggnek egymással, és növelik egymás hatékonyságát, a társadalom jó működéséhez és minőségéhez lényeges „aranyháromszöget” alkotnak.

2.6

Az EGSZB támogatja az integrált szolgáltatások – színvonalas oktatásra, hatékony egészségügyre és teljes társadalmi befogadásra irányuló – ún. „arany háromszögének” ezt a koncepcióját, amelynek az a lényege, hogy mindhárom szolgáltatástípus a lehető leghatékonyabb módon valósuljon meg olyan elvek szem előtt tartása mellett, mint a rendelkezésre állás, általános hozzáférés, emberközpontúság, univerzalitás, folyamatosság, kiváló minőség, egyértelmű eredményorientáltság, az alapvető jogok tiszteletben tartása, részvétel és partnerség, integrált irányítás, befektetés a humántőkébe és a szociális infrastruktúrába, magas teljesítmény, és szakképzettséget igénylő, valamint jó munkakörülményeket és karrierlehetőségeket biztosító munkahelyek, szolidaritás és társadalmi kohézió.

2.7

E jellemzők miatt az EGSZB úgy véli, hogy a személyi jellegű szakmai szolgáltatások „arany háromszögét” kiemelt figyelemben kellene részesíteni, hogy el lehessen érni az Európa 2020 stratégia céljait a fenntarthatóságra, a gazdasági fejlődésre és munkahelyteremtésre, valamint az Európai Unió gazdasági és társadalmi kohéziójára vonatkozóan.

2.8

A vélemény az általános tanulmányoktól a vállalkozásokkal kapcsolatos konkrét esetek elemzéseiig számos információforrásra támaszkodik. Meg kell jegyezni, hogy a demográfiai tendenciákkal, az aktív időskorral és a népesség idősödésének az egészségügyi rendszerre és a szociális biztonságra gyakorolt hatásaival az EGSZB már korábbi véleményeiben (1) is foglalkozott. Az EGSZB a maga részéről elkötelezetten támogatja egy olyan intézkedéssorozat menetrendjének meghatározását, amely – a 8. kutatási és fejlesztési keretprogrammal összefüggésben – egyrészt az európai társadalom elöregedésének problémájára, másrészt az idősek társadalmi részvételére összpontosít (2).

2.9

A személyi jellegű oktatási szolgáltatások közül ez a vélemény csupán azokkal foglalkozik, amelyek a minőségi, korszerű szociális és egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódnak. Az oktatási és az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos szolgáltatásokról az EGSZB e témában készült számos korábbi véleményében (3) további információk találhatók.

3.1

Az Európai Unióban 2009-ben több mint 21,5 millióan dolgoztak a szociális és egészségügyi ellátás, valamint az ehhez kapcsolódó oktatási szolgáltatások ágazatában, ahogy ez az EU-27-re vonatkozó Eurostat-statisztikából látható (4). Az említett munkavállalók többsége a régebbi uniós tagállamokban dolgozik, nem pedig az újakban, nagyrészük (78 %) nő, és nagyon fiatal (több mint 43 %-uk 40 év alatti). Éles ellentétben azzal, hogy az EU-ban a gazdasági válság miatt csökkent a foglalkoztatottság, 2000 és 2010 között az ágazat több mint négymillió munkahelyet hozott létre a szociális-egészségügyi és az otthoni ellátás területén, 2008 és 2010 között folyamatosan nőtt az ezen a területen foglalkoztatottak száma, és körülbelül 770 ezer új munkahely jött létre (5).

3.2

Az egészségügy adja az EU GDP-jének közel 10 %-át, és ez az ágazat foglalkoztatja a munkavállalók egytizedét. A szolgáltatási ágazatban az átlagnál nagyobb arányban dolgoznak felsőfokú végzettségűek (6). A népesség elöregedése (7), a nők foglalkoztatottságának bővülése és az egészségügyi ellátás iránti igény növekedése miatt az ágazaton belül nő a foglalkoztatás, ami egyre szükségesebbé teszi az uniós szinten harmonizált fogalommeghatározásokat és képzési normákat, hogy Európa-szerte biztosítani lehessen a földrajzi mobilitást és a minőségi, hatékony és fenntartható szolgáltatásokkal járó szakmai fejlődési folyamatokat.

3.3

Az egyes szakmai profilok között megtalálhatók az orvosi és egészségügyi asszisztensek, ápolók, az ifjúságsegítők, a szociális munkások és az orvosok: közelmúltbeli felmérések (8), szerint az egészségügyi dolgozók az alacsony fizetések és munkájuk rendkívül csekély elismertsége ellenére magasan motiváltak és felelősségteljesek az egészségügy valamennyi ágazatában. Néhány felmérésből kiderül továbbá, hogy súlyos munkaerőhiány van, és egyre nehezebb megtalálni és megtartani a megfelelő, szakképesítéssel rendelkező felső vezetőket.

3.4

Az Európa 2020 stratégián (9), belül egy olyan európai stratégiát kell kialakítani, amely biztosítja a technikai és szerkezeti innováció magasabb szintjét és a költségcsökkentést, valamint előmozdítja a minőségi foglalkoztatást, miközben javítja az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést mindenekelőtt a hátrányos helyzetű térségekben és az egészségügy azon területein, ahol nemzeti szinten munkaerőhiány mutatkozik, továbbá létrehozza a magas színvonalú európai orvosi központok hálózatait, ahol megfelelően képzett és nagyon motivált személyzet áll valamennyi uniós polgár rendelkezésére.

3.5

Az ágazatbeli fizetésekről elmondható, hogy általában elmaradnak az összehasonlítható munkakörért járó, országos átlagnak megfelelő díjazástól: a munkaerő nagy többségét képviselő, gyakran bevándorló nők általában alulfizetettek (10), és esetleges képzettségük ellenére csak csekély megbecsülésben részesülnek és határozott idejű munkaszerződéssel rendelkeznek, ahogyan ez a közelmúltbeli tanulmányokból kiderül, amelyek a következő alágazatokban készültek (11): egészségügyi asszisztencia, gyermekgondozás, időskorúak gondozása és az eltartottaknak biztosított segítségnyújtás egyéb formái.

3.6

Az ágazatot más ágazatoktól megkülönböztető sajátosságai (12) a következők:

3.7

Másrészt azonban, ahogyan a személyi szolgáltatásokkal kapcsolatban már szó volt róla, a szociális partnerekkel és általában a civil társadalommal folytatott szociális párbeszéd során „jobban figyelembe kell venni az általános gazdasági érdekeket szolgáló, szociális és nonprofit szolgáltatásokat nyújtó kisebb piaci szereplők sajátos jellemzőit és a közérdekhez való egyedi hozzájárulásukat” (13).

3.8

A helyzet különösen a vidéki területeken és más hátrányos helyzetű térségekben aggasztó, ahol a szociális, orvosi és didaktikai infrastruktúra hiánya gyakran a szakképzett munkaerő elvándorlásához vezet, ami kihat a vállalkozásalapítási kezdeményezésekre, a vállalkozások elhelyezkedésére és e területek fejlődésére is: ezért biztosítani kell a kiegyensúlyozottabb regionális fejlődést és a nagyobb területi kohézió előmozdítását, főként a bölcsődei és gyermekgondozás igényeihez igazított szociális és egészségügyi ellátás, valamint az oktatási szolgáltatások terén (14).

3.9

A migráns munkavállalók jobb integrációjának előmozdítása érdekében pénzügyi és szervezeti támogatási intézkedéseket kell hozni, és nyelvtanfolyamokat kell szervezni. Javítani kell az érintettek munkájáról alkotott képet, a migránsok fogadását és elszállásolását, továbbá a gondozási gyakorlat terén biztosított szakképzést, és tekintettel kell lenni arra, hogy a résztvevők később visszatérnek származási országukba, hogy az egészségügy területén ne következzen be agyelszívás (15).

3.10

Az ágazati beruházások költségei ezért meglehetősen magasak és gyakran vitatottak a fenntarthatóság tekintetében, mióta a pénzügyi válság nyomán kiderült, hogy javítani kell a szociális és egészségügyi szolgáltatások költséghatékonyságát. Nagy nyomás nehezedik a tagállamokra, mert meg kell találniuk a megfelelő egyensúlyt aközött, hogy mindenki számára biztosítsák az egészségügyi szolgáltatásokat, és hogy tiszteletben tartsák a költségvetési korlátokat. Az elért eredmények alapján azonban nyilvánvaló, hogy az ebbe a szolgáltatási ágazatba irányuló beruházások nagyon produktívak és hasznosak: a munkaerő egészségesebb lesz, jobban beilleszkedik, nagyobb a szakképzettsége, motiváltabb és stabilabb.

3.11

Mindemellett a Lisszaboni Szerződés fontos újításokat vezetett be e téren az általános érdekű szolgáltatásokról szóló, Szerződéshez csatolt jegyzőkönyvvel, mivel az „az általános érdekű szolgáltatások egészét lefedi, és szerződésben első alkalommal rögzíti az »általános érdekű, nem gazdasági jellegű szolgáltatások« kifejezést az »általános gazdasági érdekű szolgáltatások« ellentéteként” (16). Tagadhatatlan, hogy a személyi szolgáltatások mind „gazdasági”, mind „nem gazdasági” jellegűek. Az általános érdekű szolgáltatások gazdasági aspektusa azzal kapcsolatos, hogy mennyire fontosak az összes gyáripari és szolgáltatási ágazat megfelelő működéséhez, a nem gazdasági aspektus pedig arra utal, hogy mindenki integrációja és a társadalmi kohézió szempontjából is fontosak.

3.12

Az EGSZB véleménye szerint a „jegyzőkönyv több, mint az Unió szerződéseinek és közös értékeinek az általános érdekű szolgáltatásokra vonatkozó értelmező nyilatkozata: tekintettel jelentős megosztott felelősségükre, az Unió és a tagállamok számára készült használati utasítással egyenértékű. Határozottan a felhasználót, igényeinek, preferenciáinak és jogainak kielégítését állítja a rendelkezések középpontjába, és rögzíti a minőségre, a biztonságra, a hozzáférhetőségre, az egyenlő elbánásmódra, valamint az általános hozzáférés szorgalmazására vonatkozó közös elveket” (17).

3.13

Az ágazat számára tehát mindenekelőtt erős európai dimenziót kell biztosítani egy harmonizált és strukturális intézkedéseket tartalmazó európai stratégiával támogatott uniós keret megteremtésével; ugyanakkor az EGSZB ismét kiemeli „a nemzeti, regionális és helyi hatóságok alapvető szerepét és széles mérlegelési jogkörét a tekintetben, hogy a felhasználók igényeihez a lehető legközelebb álló módon hogyan gondoskodjanak az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásáról, más által való ellátásáról, illetve megszervezéséről” (18).

4.1

Az EGSZB véleménye szerint egy európai stratégia elindítása alapvető jelentőségű az európai társadalom és e társadalom gazdasági és szociális modellje jelenlegi átalakulásainak előrejelzése és kezelése szempontjából, amihez meg kell határozni a személyi jellegű szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatási ágazat stratégiai prioritásait a következők tekintetében:

4.2

A személyi szolgáltatások ágazatának első alapvető pillérét az emberi erőforrások jelentik, amint ezt az Európa 2020 stratégiában arra célra előirányzott pénzügyi eszközök is mutatják, hogy az EU polgárai hosszabb ideig maradjanak aktívak, társadalmilag integráltak és egészségesek, ami kedvezően hat a termelékenységre és a versenyképességre. Ezt az ágazatot a „Vezető piacok – egy kezdeményezés Európa számára” című dokumentum is elsők között említi, és az „Új készségek és munkahelyek menetrendje” kiemelt kezdeményezésnek is részét képezi.

4.2.1

A szóban forgó szolgáltatások fontosságára való tekintettel az emberi erőforrásokra vonatkozó európai cselekvési tervnek a következő területekre kellene irányulnia:

Ezeket az európai jellegű lépéseket szigorú tudományos értékelésen alapuló folyamatos nyomonkövetési intézkedésekkel kellene kiegészíteni.

4.3

A stratégia második pillére a szolgáltatót és a szolgáltatás kedvezményezettjét egyaránt támogató megfelelő technológiák bevezetése az ágazatban: a személyi jellegű szociális és egészségügyi szolgáltatások terén alkalmazott – strukturális, módszertani és technikai – innováció a jelenlegi változások közepette hozzájárulhat a fenntarthatóság és az inkluzív növekedés megvalósítása által támasztott kihívások leküzdéséhez.

4.3.1

Az autonómia, a nagyobb fokú felelősségvállalás és egy személyes egészségkultúra előmozdítása érdekében információs és kommunikációs technológiákat kell alkalmazni, valamint össze kell hangolni az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat, hogy olyan egyre integráltabb szolgáltatásokat lehessen kidolgozni, amelyek az egyént helyezik a minőségi szolgáltatások összehangolt folyamatának középpontjába.

4.3.2

Az e-egészségügy, a digitális műveltség és a távgyógyászat a kezelések és a rehabilitáció innovációjának egyik alapvető pillére, mivel lehetővé teszi a betegek számára, hogy kórtörténetüket bárhová magukkal vigyék, és ezáltal a lehető leginkább személyre szabott egészségügyi ellátásban részesülhessenek (19).

4.3.3

A hatékony működés érdekében a személyi szolgáltatások rendszerei számára fejlett technológiai platformot kell biztosítani, ahol a felhasználók és a tartós ellátást nyújtó szolgáltatók megoszthatják egymással a legsikeresebb gyakorlatokat, a helyi szintű döntéshozatalt és a minőségértékelést, valamint az ellátástervezés igénybevételének tökéletesítését segítő iránymutatásokat a szociális és az egészségügyi/paramedikális szolgáltatások költségei elosztási rendszereinek javítása érdekében (20).

4.3.4

A nemzeti és az uniós kutatás és fejlesztés révén a személyi jellegű szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatások terén alkalmazott információs technológiák előnyeit maradéktalanul ki kell használni, hogy növelni lehessen a gyermekek, a fogyatékkal élők, az idősek, valamint a testi és mentális betegségekben szenvedők különböző szükségleteihez igazított új foglalkozási profilok jelentőségét.

4.4

Harmadik pillér: komolyan mérlegelni kell az integrált szolgáltatások európai térségének kialakítását, hogy le lehessen küzdeni a létező egyenlőtlenségeket és valóban biztosítani lehessen a letelepedés (a befogadó ország jogszabályokban és megállapodásokban lefektetett alapvető szociális normáinak betartása mellett) és a szolgáltatásnyújtás szabadságát (mindenekelőtt ebben az ágazatban, amely különösen fontos a szolgáltatások szabad áramlásának biztosítása szempontjából) a kölcsönös elismerés, a közigazgatási együttműködés és szükség esetén a harmonizáció révén, annak érdekében, hogy az egész EU-ban emberközpontú, felelősségteljes szolgáltatásokat lehessen biztosítani. E cél elérése érdekében a tagállamoknak és az Európai Uniónak közösen kell kötelezettségeiknek megfelelően eljárniuk.

4.4.1

Ha az európai gazdaságot sikerülne a negyedik szabadságon (a szolgáltatások szabad áramlása) és egy „ötödik szabadságon”, azaz a tudás teljes és szabad áramlásán alapuló innovatív és modern gazdasággá alakítani, Európa teljes mértékben kihasználhatná kreatív potenciálját. Ezzel kapcsolatban a szociális és egészségügyi szolgáltatások terén alkalmazott innovációk eredményeit egy erre a célra kialakított európai értékelési rendszer segítségével szorosan figyelemmel kellene kísérni.

4.4.2

Biztosítani kell egy európai szociális térség létrejöttét, amely az EU egész területén garantálja a színvonalas alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést a személyi jellegű szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatások terén, többek között „egyes tagállamokban több különböző ágazatban az önkéntes európai minőségi keretrendszer” (21), bevezetése révén, amelynek során maguk a felhasználók is részt vehetnek a minőség meghatározásában és értékelésében.

4.4.3

Az integrált szolgáltatások rendszeréhez a harmonizált minőségi elvek mellett szükség van a képesítések kölcsönös elismerésére, a szolgáltatások minőségének ellenőrzésére, a szociális, polgárközeli párbeszéd különféle szinteken történő beindítására és – a kölcsönös együttműködés fokozása érdekében – valamennyi érdekelt fél bevonására.

4.5

A negyedik pillért – amelyre a személyi szolgáltatások ágazatára vonatkozó európai stratégiának támaszkodnia kell – a támogatási politikák, a struktúrák és infrastruktúrák alkotják.

4.5.1

E pillér alapeleme – az Európa 2020 stratégiában vázolt fellépések mellett – az uniós strukturális programok és beavatkozások célzott beindítása, különös tekintettel az Európai Szociális Alapra, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra és az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapra, valamint a Kultúra és a Horizont 2014/2020 uniós programokra.

4.5.2

Ezenkívül közösségi szintű támogatási intézkedésekről is rendelkezni kell egy olyan európai keret meghatározása végett, amely megkönnyíti és ösztönzi a teljesítményt a következők tekintetében: a szakmai képesítések és a szolgáltatások minősége, a sikeres tapasztalatok dokumentálása és cseréje, valamint a minőség, a „fogyasztói elégedettség” és az ár-érték arány ellenőrzésének szabványosított rendszerei az ágazatban, a szolgáltatók, az állami és magánvállalatok, valamint a szociális gazdaságot képviselő vállalkozások professzionalizálódása, munkakörülményei és karrierkilátásai vonatkozásában, végül pedig a szolgáltatások igénybe vevői és családtagjaik, valamint a szociális gazdaság szempontjából.

4.5.2.1

Ezzel kapcsolatban az önkéntes szektornak igen nagy a jelentősége, ezért támogatni és ösztönözni kell, elsősorban magas színvonalú humán, szociális és érzelmi hozzájárulása miatt: különleges figyelmet érdemelnek azok az uniós intézkedések, amelyek támogatják az önkéntességgel kapcsolatos bevált gyakorlatok cseréjét a személyi jellegű szolgáltatások ágazatában.

4.5.3

Tekintettel arra, hogy a hosszú távú egészségügyi gondozás és támogatás költségei a társadalom nagy része számára nem fenntarthatóak, szem előtt kell tartani a beruházások fontosságát, különösen a pénzügyi fedezet diverzifikálásának (adók, a szociális biztonsághoz (védelemhez) való hozzájárulás különféle formái, biztosítás, generációk közötti szolidaritás, a köz-és magánszféra partnersége) szükségességét.

4.5.4

Uniós szinten a strukturális alapok egy bizonyos hányadát el kellene különíteni a szociális infrastruktúra, valamint az egészségügyi és ellátási szolgáltatások fejlesztésére – ahol hiányosságok vannak –, valamint az ágazatbeli foglalkoztatásra irányuló helyi kezdeményezésekre. Különösen azt kellene biztosítani, hogy a vidéki területek és más hátrányos helyzetű térségek az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap és a Leader kezdeményezés segítségével finanszírozási kerethez jussanak.

4.5.5

Uniós szinten is felül kell vizsgálni a családpolitikákra és a családjukon belül gondozást végző személyek rugalmasabb munkabeosztására vonatkozó támogatási intézkedéseket.

5.1

Az EGSZB-nek szilárd meggyőződése, hogy az „egészségügy, a gyermek- és idősgondozás, a fogyatékkal élőknek nyújtott segítség vagy a szociális lakásellátás területén ezek a szolgáltatások nélkülözhetetlen védőhálót jelentenek a polgárok számára, és előmozdítják a társadalmi kohéziót” (22).

5.2

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az egészségügyi, oktatási és szociális személyi szolgáltatások – mind gazdasági, mind nem gazdasági – általános érdeket szolgálnak, és fontos szerepet játszanak az európai társadalmak minőségének és működésének biztosításában, hozzájárulva a társadalmi védelemhez és befogadáshoz és számottevő mértékben a gazdasági teljesítményhez és versenyképességhez. Ugyanakkor az ilyen szolgáltatások iránti igény nő, finanszírozásuk lehetőségei viszont a gazdasági válság és hosszabb távon a demográfiai tendenciák következtében egyre korlátozottabbá válnak.

5.3

Az EGSZB határozottan kiáll a Lisszaboni Szerződésben az oktatással, szociális védelemmel és egészségüggyel kapcsolatban megfogalmazott célkitűzések mellett, amelyek azt a kollektív szociális tudatot és vágyat tükrözik, hogy – valamennyi tagállam gazdasági lehetőségeivel összhangban – még magasabb életszínvonalat lehessen biztosítani a polgárok számára.

5.4

Az EGSZB ezért úgy véli, hogy e terület továbbfejlesztéséhez a jelenlegi körülmények között a következőkre van szükség:

15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/23

1.1

Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy egy valódi partnerség, amely a szervezett civil társadalom (1) minden partnerét és érdekeltjét bevonja az uniós kohéziós politika keretében megvalósuló programok és projektek előkészítésébe, végrehajtásába és utólagos értékelésébe, közvetlenül hozzájárul e projektek minőségének javításához és hatékony megvalósításához. A partnerségi elv kitűnő példája annak, hogy a jó kormányzás elve hogyan alkalmazható más uniós szakpolitikákban, ily módon hatékonyan végrehajtva az Európa 2020 stratégiát.

1.2

Mivel maga is szorgalmazta egy magatartási kódex létrehozását, az EGSZB határozottan támogatja az Európai Bizottság kezdeményezését, és teljesen egyetért annak javasolt ajánlásaival. Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Parlament (EP) és a Régiók Bizottsága (RB) támogatja a kódexet, ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a partnerségnek egyenlő feltételeket kell biztosítania a köz- és magánszféra valamennyi partnere számára.

1.3

Ugyanakkor az EGSZB mélységesen csalódott amiatt, hogy a Tanács egyelőre törölte a javasolt magatartási kódexet az Európai Bizottság javaslatából. Az EGSZB közös fellépést sürget az RB-vel a magatartási kódex védelme érdekében.

1.4

Az EGSZB aggodalommal szemléli a szervezett civil társadalom körében a partnerségi elv végrehajtásával kapcsolatban érzett erősödő aggályokat. Néhány tagállam jelentései egy olyan jelenleg zajló tendenciáról számolnak be, amely a partnerségi elv felhígításának és a szervezett civil társadalom részvétele csökkenésének irányába mutat. A magatartási kódex európai bizottsági javaslatokból való törlése is komoly aggodalomra ad okot. A válságok jelen időszakában a szociális partnerek és egyéb civil szervezetek még erősebb elkötelezettségére van szükség.

1.5

Még ha csak egy európai bizottsági szolgálati munkadokumentumról (SWD) van is szó, a szöveg megfelelő időpontban érkezett, mivel a strukturális alapok 2014–2020-as időszakra szóló tervezése számos tagállamban és régióban már kezdetét vette. Az Európai Bizottságnak gondoskodnia kellene a dokumentum aktív terjesztéséről, hogy azt az érintett partnerek felhasználhassák. Az EGSZB arra kéri tagjait, hogy ösztönözzék szervezeteiket az uniós kohéziós politika magatartási kódexen alapuló projektjeiben és programjaiban való tevékeny szerepvállalásra.

1.6

Az EGSZB nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az operatív programoknak „partnerségbarát” cselekvések és intézkedések felé kell irányulniuk. A legfontosabb iránymutatásoknak a következőknek kellene lenniük: egyenlő bánásmód és pluralizmus a partnerségekben, célzott partnerségek a célzott programok számára és fokozott kapacitásépítés.

1.7

Az EGSZB úgy véli, hogy a monitoringbizottságokat egyéb partnerségi eszközökkel is ki kell egészíteni. Ebben az összefüggésben az EGSZB emlékeztet arra, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet 5. cikkéhez előterjesztett európai parlamenti módosító indítványok által javasolt „együttműködnek az alábbi partnerekkel” megfogalmazás a következő szöveggel helyettesítendő: „az alábbi partnereket foglalják magukban”.

1.8

Az EGSZB „partnerségi ellenőrzést” javasol, amelyet maguk a partnerek irányítanak. Egy ilyen európai nyomonkövetési rendszernek egy egyszerű ellenőrző listán és szakértői értékelésen kellene alapulnia, amelyet az Európai Bizottság dolgoz ki az érintett európai szervezetekkel együttműködve. Az EGSZB nagyon szívesen vállalna tevékeny szerepet ebben a folyamatban.

1.9

A magatartási kódexben lefektetett partnerségi elv megfelelő megvalósítását feltétellé kellene tenni, mielőtt az Európai Bizottság aláírja a partnerségi szerződéseket a különböző tagállamokkal. Ebben a kontextusban az operatív programok forrásait ki lehetne egészíteni a fent említett feltétel teljesítésének ösztönzőjeként.

2.1

A partnerségi elv végrehajtása 1988-as elindítása óta szórványos és lassú volt. A szervezett civil társadalom, és azon belül is elsősorban a szociális partnerek, részt vettek a folyamatban. Az elvet könnyebben elfogadták az olyan országokban, ahol a partnerség a politikai döntéshozatal szerves része. Az elv megerősödött, amikor az Európai Bizottság nagyobb mértékben közvetlen felelősséget kapott a kohéziós politika terén, és amikor olyan közösségi kezdeményezések kerültek bevezetésre, mint az EQUAL és a LEADER.

2.2

Számos esetben azonban a partnerség puszta formalitás maradt. A 2006–2013-as tervezési időszakban a partnerséget nem ösztönözték aktívan, pedig ezzel egy időben az érdekelt felek részvétele a lisszaboni stratégia végrehajtásának kulcselemévé vált. Az uniós kohéziós politika új kihívásokkal szembesült, amikor az EU-hoz 2004-ben 10 ország csatlakozott, majd ezt követően 2007-ben Bulgária és Románia is.

2.3

Az Európai Bizottság bizonyos hiányosságokat észlelt, a civil partnerek pedig kritizálták a felmerülő nehézségeket. A tagállamok és az Európai Bizottság viszonya megváltozott az uniós kohéziós politika irányítását illetően, és ennek következtében a hangsúly a helyes gyakorlatok terjesztésére helyeződött át.

2.4

2009-ben az Európai Bizottság felkérte az EGSZB-t egy arról szóló feltáró vélemény kidolgozására, hogy miként ösztönözhető a partnerség a strukturális alapokban a bevált gyakorlatok alapján. A szóban forgó EGSZB-véleményt egy „Együtt könnyebb” című kiadvánnyal egészítették ki, amely a tagállamok bevált gyakorlataiból adott ízelítőt. Az Európai Bizottság a későbbiekben átvette az EGSZB bevált gyakorlatok kódexére vonatkozó javaslatát.

2.5

A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a szervezett civil társadalommal való partnerség a legtöbb tagállamban fejlődik. Lengyelország számos esetben példaként szolgálhat a helyes gyakorlatok kialakítását illetően. A partnerség megvalósítása minden bizonnyal kihívást jelent az olyan újdonsült tagállamok számára, mint Bulgária és Románia vagy a hamarosan csatlakozó Horvátország. Ez az olyan tagállamokra is igaz, amelyek 2004-ben csatlakoztak és az olyanokra is, amelyek már huzamosabb ideje tagok, mint például Portugália vagy Görögország.

2.6

A szervezett civil társadalomban erősödő aggodalom észlelhető a partnerségi elv megvalósításával kapcsolatban. Az elvárások nem teljesülnek. Néhány tagállam jelentései egy olyan jelenleg zajló tendenciáról számolnak be, amely a partnerségi elv felhígításának, a szervezett civil társadalom részvétele csökkenésének és a magatartási kódex tanácsi eltörlésének irányába mutat. Néhány országban a 2014–2020-as tervezési időszak anélkül vette kezdetét, hogy a magánszektor érdekelt feleit érdemben bevonták volna a folyamatba. A politikai hajlandóság fentiekben megmutatkozó hiányát csökkenteni kell a partnerségről szóló európai magatartási kódex (ECCP) megfelelő végrehajtásának érdekében.

3.1

A közös stratégiai kerethez tartozó alapokról szóló európai bizottsági javaslat alapján a 2014–2020-as időszakban a tagállamoknak egyértelmű kötelezettsége a partnerségek szervezése. Ezt az ECCP is támogatja majd, amely célkitűzéseket és kritériumokat fog meghatározni a partnerség megvalósítását illetően, és megkönnyíti az információk, tapasztalatok, eredmények és helyes gyakorlatok megosztását a tagállamok között. Az ECCP-t az Európai Bizottságnak a közös rendelkezésekről szóló rendelet elfogadását követő 3 hónapon belül megbízáson alapuló aktusként kell elfogadnia.

3.2

Az Európai Bizottság szolgálati munkadokumentuma az első lépés abba az irányba, hogy a partnerség elvét hatékonyabbá tegyék. 6 fejezetcím alatt 18 részletes iránymutatást sorol fel. Ez a hat fejezet a következő:

3.3

Megjegyezzük, hogy a javasolt ECCP-t az Európai Unió összes nyelvére lefordították, ami megkönnyíti majd terjesztését és használatát.

4.1

Az Európai Bizottság külön felkérésére az EGSZB 2010-ben már foglalkozott a partnerség elvével (ECO/258 – előadó: Jan OLSSON), (2) és a közös rendelkezésekről szóló véleményében (ECO/314 – előadó: Ioannis VARDAKASTANIS) részletes megjegyzéseket fűzött a partnerségre vonatkozó európai bizottsági javaslatokhoz.

4.2

Az EGSZB javasolta, hogy a bevált gyakorlatok kódexe egy sor iránymutatáson alapuljon, amelyeknek az Európai Bizottság szolgálati munkadokumentuma majdnem mindegyikét figyelembe vette:

4.3

Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy egy olyan partnerség, amely a közös rendelkezésekről szóló rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében meghatározott értelemben minden partnert bevon az uniós kohéziós politika keretében megvalósuló projektek előkészítésébe, végrehajtásába és utólagos értékelésébe, közvetlenül hozzájárul a kohéziós politika sikeréhez. Az EGSZB üdvözli azt az európai bizottsági javaslat 5. cikkében tapasztalható előrelépést, amely kötelezővé teszi a partnerséget. Emlékeztet arra, hogy a részvételnek az alapok végrehajtásának minden szakaszában meg kell valósulnia, többek között szavazati jogot biztosítva a szóban forgó partnerek számára a monitoringbizottságokban.

4.4

Az EGSZB közös fellépést sürget az RB-vel az ECCP védelme érdekében, és arra kéri az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy lépjen fel az ECCP tanácsi eltörlésével szemben. Ezt a szándékát a 2012. november 6-án, Nicosiában megrendezett informális miniszteri találkozón is nyomatékosan megerősítette.

5.1

A Tanács elutasította az Európai Bizottság magatartási kódexre tett javaslatát, ami a gyakorlatban minden bizonnyal gyengíti majd a partnerség elvének megvalósítását.

5.2

Az Európai Parlament a közös rendelkezésekről szóló rendelet 5. cikkében átfogó módosításokat javasolt a magatartási kódex vonatkozásában, amelyek kilenc követelményen alapulnak. Az EGSZB támogatja ezt a javaslatot. A módosítást alább (3) közöljük. Ugyanakkor az EGSZB aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az Európai Parlament különbséget tesz a magán- és a közszféra partnerei között, ami megnyithatja az utat a partnerekkel való egyenlőtlen bánásmód előtt.

5.3

Az RB támogatja az ECCP-t, és felhívja az érintett területi szerveket partnerségek szervezésére. Hangsúlyozza többek között, hogy mérlegelni kellene a tagállamok sajátosságait, a szubszidiaritás és az arányosság jelentőségét, valamint egy olyan, partnerek kiválasztását célzó eljárást, amely támogatja a pluralizmust a társadalom peremére szorult csoportok figyelembevétele céljából. Az RB felveti a partnerek jogainak és felelősségeinek kérdését, és különbséget tesz a köz- és magánszféra partnerei között.

6.1

Az európai szervezett civil társadalom úgy véli, hogy a partnerség hiánya volt az egyik fő oka annak, hogy a strukturális alapok csak korlátozott mértékű hatást fejtettek ki a 2007–2013-as időszakban bizonyos tagállamokban.

6.2

Egyértelműbben ki kell hangsúlyozni, hogy a szervezett civil társadalom a közérdeket képviseli a közigazgatási szervekkel egyetemben.

6.3

A szervezett civil társadalmat gyakran kizárják a valódi partnerségből a társfinanszírozási szabályok, az adminisztratív terhek, a nemzeti operatív programok nem megfelelő célkitűzései és az alapok nyomon követésében való részvétel elmaradása által állított akadályok miatt.

6.4

A szervezett civil társadalom elismeri az Európai Bizottság által az eljárások egyszerűsítése érdekében tett erőfeszítéseket, azonban ezeket elégtelennek tartja ahhoz, hogy a tágabb értelemben vett magánszféra időben és könnyen igénybe vehesse az alapokat. A folyamatok továbbra is túlságosan bonyolultak, és továbbra is nagyok az adminisztratív terhek; a bürokráciát csökkenteni kell. A következő szempontokat kell figyelembe venni:

6.5

A szervezett civil társadalom kiemeli a kapacitásépítés jelentőségét a partnerek számára, és kéri, hogy a kapacitásépítés fogalmának meghatározását is vegyék figyelembe. Kapacitásépítésen a partnerek részvételének erősítését kell érteni a strukturális alapok előkészítésének, végrehajtásának és nyomon követésének összes szakaszában.

6.6

Az EGSZB rámutat arra, hogy kiterjedt partnerséget kell létrehozni, amelynek a különböző érdekek széles spektrumát kell képviselnie. Meg kell határozni az említett különféle partnerek felelősségi körei és funkciói kijelölésének egyértelmű módját.

7.1

A partnerség elvének hatékony megvalósítása állandó folyamat. Az Európai Bizottság javaslata a partnerség elvének uniós szintű formalizálása és kodifikációja felé tett első lépés. Az EGSZB örömmel jegyzi meg, hogy az Európai Parlament és az RB egyaránt támogatják a hatékony partnerség elvét. A partnerségi elv kitűnő példája annak, hogy a jó kormányzás elve hogyan alkalmazható más uniós szakpolitikákban, ily módon hatékonyan végrehajtva az Európa 2020 stratégiát.

7.2

Az EGSZB-t mély aggodalommal tölti el, hogy a Tanács korlátozni kívánja a partnerségi elvet, visszatérve a 2006–2013-as tervezési időszak jelenlegi, korlátozóbb jellegű szabályaihoz; kéri az Európai Bizottságot és az Európai Parlamentet, hogy segítsenek ennek a trendnek a visszafordításában.

8.1

Mivel a strukturális alapok 2014–2020-as időszakra szóló tervezése már kezdetét vette néhány tagállamban, fontos, hogy mind a közigazgatási szervek, mind pedig a szervezett civil társadalom felhasználják az Európai Bizottság szolgálati munkadokumentumát. Az EGSZB nagyra értékeli, hogy a magatartási kódexet az összes uniós nyelvre lefordították. Az állami hatóságokkal és a szervezett civil társadalommal együttműködve az Európai Bizottságnak aktívan terjesztenie kellene javaslatait a tagállamokban.

8.2

Az EGSZB úgy véli, hogy a monitoring koncepciója nincs eléggé kidolgozva az európai bizottsági javaslatokban. Egy ilyen európai nyomonkövetési rendszernek egy egyszerű ellenőrzőlistán és szakértői értékelésen kellene alapulnia, amelyet az Európai Bizottság dolgoz ki az érintett európai szervezetekkel együttműködve. Az EGSZB nagyon szívesen vállalna tevékeny szerepet ebben a folyamatban.

8.3

Az ellenőrzőlistának minimumkövetelményeket kellene tartalmaznia különösen a kiválasztás, a különböző szakaszokban való részvétel és a partnerek kapacitásépítésének vonatkozásában. Azt is fel kellene mérni, hogy miként lehet az érdekellentéteket megszüntetni. A követelményeket (az erős és gyenge pontokra, lehetőségekre, illetve fenyegetésekre összpontosító) SWOT-elemzés egészíthetné ki, megnyitva az utat a további fejlesztések előtt.

8.4

A rendszer keretében a magánszektor érintettjeinek/partnereinek „partnerségi ellenőrzést” kellene végezniük a fentiekben javasolt ellenőrzőlista alapján. Az EGSZB egy egyszerű, három minősítési szinten alapuló (elégtelen/elégséges/kitűnő) értékelési rendszert javasol. Egy ilyen ellenőrzés megerősítené a partnerek részvételét az értékelésben, a személyzeti munkadokumentumban javasoltaknak megfelelően.

8.5

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet 5. cikkéhez előterjesztett európai parlamenti módosító indítvány által javasolt „együttműködnek az alábbi partnerekkel” megfogalmazás a következő szöveggel helyettesítendő: „az alábbi partnereket foglalják magukban”.

8.6

Az EGSZB megismétli korábbi javaslatát, miszerint azok a régiók, amelyek meg szeretnék osztani tapasztalataikat, és terjeszteni kívánják bevált gyakorlataikat, hozzák létre a „partnerségben elöl járó régiók” hálózatát.

8.7

Az „Együtt könnyebb” című EGSZB-kiadványban ismertetett bevált gyakorlatok széles körben pozitív fogadtatásra találtak. Igen hasznos lenne a szóban forgó gyakorlatok más országokban való kipróbálása (még akkor is, ha a partnerséget a nemzeti körülményekhez kell igazítani). Az EGSZB javasolja, hogy a szóban forgó brosúrát aktualizálják egy átdolgozott kiadással, amely rossz gyakorlatokból levont tanulságokat tartalmazna.

8.8

Az EGSZB kiemeli annak jelentőségét, hogy a partnereket már a legkorábbi szakaszban bevonják a párbeszédbe az EGSZB által javasolt és az Európai Bizottság által támogatott munkaprogram (információs/konzultációs/részvételi terv) és pontos ütemterv keretében. Ezt a folyamatot a partnerségi szerződésben is rögzíteni kell. A magatartási kódexben lefektetett partnerségi elv megfelelő megvalósítását feltétellé kellene tenni, mielőtt az Európai Bizottság aláírja a partnerségi szerződéseket a különböző tagállamokkal. Az EGSZB azt javasolja, hogy az operatív programok forrásait a partnerekkel való kapacitásépítés támogatására használják a fent említett feltétel teljesítésének ösztönzőjeként.

8.9

A partnerek kiválasztását a „partnerségi pluralizmus” elvének keretében kell végrehajtani. A gazdasági és szociális partnerek, valamint az érintett civil társadalmi szervezetek mellett más szereplőket is be kell vonni, mint például a társadalom innovatív, feltörekvő és kirekesztett rétegeit, amelyeknek hozzáférést és szerepet kell biztosítani a partnerségben. E rétegek számára a koordinációs platform modellje nagyon hasznosnak bizonyul. Gazdasági partnerként a (komoly munkahelyteremtő potenciállal rendelkező) mikrovállalkozásokat és (a szociális vállalkozás kezdeményezés nyomon követéseként) a szociális gazdaságot is be kell vonni a partnerségbe.

8.10

A programok javasolt tematikus koncentrációja, valamint a programok egyéb (földrajzi jellemzők, csoportok, ágazatok, stb. szerinti) célterületei előmozdítják majd egy összpontosított és hatékonyabb partnerség létrejöttét.

8.11

A monitoringbizottságok tevékenysége gyakran igen formális, és nem elégíti ki a valódi partnerségek iránti igényt. E tevékenységbe be kell vonni konzultatív szerveket, munkacsoportokat és egyéb partnerségi eszközöket is a partnerségi folyamat megerősítése érdekében.

8.12

A kapacitásépítésre valamennyi partnernek minden tagállamban szüksége van ahhoz, hogy érdemben hozzájáruljon a folyamathoz. Ehhez nemcsak technikai segítséget, hanem a tagállamok saját forrásait is igénybe kell venni.

(3a)

Az európai magatartási kódexnek többek között a következő előírásokat kell felvázolnia:

15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/28

1.1

Az EGSZB arra kéri a Tanácsot, hogy indítsa újra a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményhez (a továbbiakban: UNCRPD) fűzött fakultatív jegyzőkönyvről szóló tárgyalásokat. Ennek révén lehet ugyanis biztosítani, hogy a fogyatékossággal élő európaiak maradéktalanul élvezhessék a szóban forgó egyezményben meghatározott jogaikat.

1.2

Az EGSZB arra invitálja az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökét, hogy 2013 decemberében, az Európai Fogyatékosügyi Fórummal közös szervezésben, másodízben is értékeljék a fogyatékossággal élők helyzetét az Unióban, és vizsgálják felül az UNCRPD alkalmazását.

1.3

Az EGSZB kiemeli, hogy az UNCRPD olyan kötelezettségeket is tartalmaz, amelyek uniós és tagállami szinten jogszabályi és szakpolitikai módosításokat tesznek szükségessé, és a pénzügyi helyzet nem hozható fel kifogásként arra, hogy késnek a fogyatékossággal élők jogaival kapcsolatos intézkedések.

1.4

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az érintettek részvételével körültekintően vizsgálja meg az európai fogyatékosságügyi stratégiának mint a jövőbeli átfogó uniós stratégia szerves részének a végrehajtását, és ennek keretében vizsgálja felül a hatályos jogszabályokat, szakpolitikákat és programokat, illetve dolgozzon ki új javaslatokat.

1.5

Ezért az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy főtitkársága révén dolgozzon ki egy eszközt az UNCRPD hatásainak értékelésére.

1.6

Az EGSZB üdvözli, hogy a Tanács létrehozott egy független struktúrát, amelynek feladata az UNCRPD végrehajtásának előmozdítása, védelme és nyomon követése. Egyben egy célirányos költségvetés elfogadását kéri, amelynek segítségével a struktúrában részt vevők a kapcsolattartó ponttól teljes mértékben függetlenül elláthatják feladataikat.

1.7

Az EGSZB arra számít, hogy az Európai Bizottság majd kikéri a véleményét egy európai akadálymentesítési intézkedéscsomagra vonatkozó ambiciózus jogalkotási javaslatról. Fontos, hogy a csomag minél szélesebb alkalmazási körrel rendelkezzen – így olyan kötelezettségeket is tartalmazzon, melyek értelmében az állami és magánszolgáltatóknak és gyártóknak teljes akadálymentességet kell biztosítaniuk a fogyatékossággal élő személyek számára –, illetve egyértelműen és tág értelemben határozza meg az „akadálymentesség” fogalmát.

1.8

Az EGSZB üdvözli, hogy a digitális menetrendbe rendelkezéseket építenek be a közérdekű honlapok és a nyilvánosság számára alapvető szolgáltatásokat nyújtó honlapok akadálymentesítéséről, és számít arra, hogy 2012-ben hathatós jogszabályok kerülnek előterjesztésre.

1.9

Az EGSZB arra kéri a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy a strukturális alapokra, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközre (1) és a TEN-T-re vonatkozó rendeletekben, a Horizont 2020-ban (2), a Jogok és polgárság programban, valamint a fejlesztési együttműködésre és humanitárius segítségre irányuló programokban erősítsék, illetve tartsák meg a fogyatékkal élők érdekeit szolgáló rendelkezéseket olyan intézkedések beépítése révén, amelyek – finanszírozás és kapacitásépítés útján – biztosítják a fogyatékkal élők részvételét.

1.10

Az EGSZB arra kéri az Európai Külügyi Szolgálatot, az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy gondoskodjanak az UNCRPD érvényesítéséről a külkapcsolatokban, a nemzetközi együttműködésben, illetve a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban – többek között annak biztosítása révén, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogait illetően az EU és a tagállamok összehangolt álláspontot képviseljenek a különféle ENSZ-testületekben.

1.11

Az EGSZB fontosnak tartja, hogy az uniós intézmények mielőbb megfelelő lépéseket tegyenek az UNCRPD házon belüli alkalmazása érdekében. Ehhez felül kell vizsgálniuk egyfelől eddigi gyakorlataikat a foglalkoztatás, a munkakörülmények, a személyzetfelvétel, a képzés, az épületek akadálymentesítése, a munkakörnyezet és a kommunikációs eszközök szempontjából, másfelől az uniós finanszírozású ügynökségekkel szemben támasztott követelményeket.

1.12

Az EGSZB tudomásul veszi José Manuel Barroso 2011 decemberében tett ígéretét arra, hogy az UNCRPD alkalmazásának kérdését megvitatják a biztosi testület és a főigazgatók ülésén, és kéri, hogy a szóban forgó témakört minden évben tűzzék napirendre.

1.13

Az EGSZB üdvözli egy olyan munkafórum megszervezését, amely összehozza a kormányzati kapcsolattartó pontokat, a koordinációs struktúrákat, az UNCRPD alkalmazásáért felelős uniós, tagállami és civil társadalmi független struktúrákat, valamint a civil társadalmat, és szívesen részt vesz a következő üléseken.

1.14

Az EGSZB örömmel dolgoz ki véleményt, amellyel hozzájárulhat a fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó ENSZ-bizottság részére 2013-ban benyújtandó európai uniós jelentéshez.

1.15

Az EGSZB úgy véli, hogy megfelelő intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy házon belül alkalmazza az UNCRPD-t és teljesítse a benne foglalt követelményeket, így ösztönöznie kell a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatását az EGSZB-ben, biztosítania kell a megkülönböztetésmentes munkaerő-felvételi eljárást, javítania kell az épületek, weboldalak, ikt-eszközök és dokumentumok akadálymentes hozzáférhetőségét, továbbá megfelelő környezetet kell biztosítania a munkavállalók, tagok és szakértők számára, képzéseket kell szerveznie a személyzet részére (ennek része egy brosúra közreadása az UNCRPD-ről), illetve tevékenységeiben érvényesítenie kell a fogyatékossággal kapcsolatos szempontokat.

1.16

Az EGSZB szerint fontos, hogy az EU intézményei rendszeresen nyomon kövessék és alkalmazzák az UNCRPD-t, ezért vállalja, hogy létrehoz egy az UNCRPD alkalmazásával és nyomon követésével foglalkozó irányítóbizottságot, amely arra szólítja fel az uniós intézményeket, hogy számoljanak be munkájukról, és reakciókat gyűjt a fogyatékkal élőktől (azok képviseleti szervein keresztül) és a civil társadalomtól annak érdekében, hogy független véleményt formálhasson az UNCRPD alkalmazásának alakulásáról.

1.17

Az EGSZB azt javasolja, hogy a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok, a civil szervezetek és a tagállami emberi jogi szervezetek bevonásával szervezzenek megbeszélést az UNCRPD alkalmazásáról.

1.18

Az EGSZB arra kéri a szociális partnereket, hogy a kollektív tárgyalásokban az elfogadott irányvonalak alapján érvényesítsék az UNCRPD-t.

2.1

Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.

2.2

Európában mintegy 80 millió személy él fogyatékossággal, és – az Eurostat adatai szerint – körükben kétszer-háromszor valószínűbb a munkanélküliség, mint a nem fogyatékosok körében. A súlyos fogyatékkal élők közül csak 20 %-nak van munkája, míg a nem fogyatékosoknál ez az arány 68 %. A felsőoktatásban való részvétel valószínűsége a fogyatékossággal élők körében még fele akkora sincs, mint a nem fogyatékosok körében. Európában a 16 és 34 év közötti, fogyatékossággal élő személyeknek csak 38 %-a rendelkezik saját jövedelemmel, míg a nem fogyatékosok körében ez az arány 64 %.

2.3

Az EGSZB felhívja a figyelmet az alábbi tárgyakban kidolgozott véleményire: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010–2020: megújított elkötelezettség az akadálymentes Európa megvalósítása iránt  (3) és Fogyatékkal élő fiatalok: foglalkoztatás, befogadás és társadalmi szerepvállalás  (4).

2.4

Az EGSZB megjegyzi, hogy az UNCRPD-t és annak fakultatív jegyzőkönyvét 2006. december 13-án fogadták el az ENSZ New York-i székházában. A két dokumentum 2007. március 30-tól volt aláírható és 2008. május 3-án lépett hatályba.

2.5

Az EGSZB kiemeli, hogy az UNCRPD-t világszerte széles körben támogatják, már 154 ország írta alá, és 126 ratifikálta. A fakultatív jegyzőkönyvet eddig 90 ország írta alá és 76 ratifikálta. Mind a 27 uniós tagállam aláírta az egyezményt, és már 24-en ratifikálták.

2.6

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az UNCRPD egységes emberi jogi eszköz, amely polgári, politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális jogokra terjed ki. Megerősíti, hogy a fogyatékossággal élő személyeket maradéktalanul megilletik az emberi jogok és az alapvető szabadságok.

2.7

Az EGSZB kiemeli, hogy az UNCRPD minden fogyatékkal élőre vonatkozik és kifejezetten elismeri, hogy a fogyatékosságra és más tényezőkre, például az etnikai hovatartozásra, a nemre vagy a gazdasági státusra alapozott összetett diszkrimináció jelentős probléma, amelyet csak e többszörös diszkrimináció különféle okait számba vevő multidiszciplináris megközelítéssel lehet kezelni.

2.8

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az UNCRPD rendelkezéseket tartalmaz többek között az egyenlőségről, a megkülönböztetésmentességről, az akadálymentességről, a mozgás szabadságáról és az állampolgárság szabad megválasztásáról, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésről, az erőszaktól való mentességről, az önálló életvitelről és a közösségben való részvételről, a családi élethez való jogról, a személyes mobilitásról, az oktatásról, a foglalkoztatásról, az egészségügyről, a szociális védelemről, a nemzetközi együttműködésről, a polgári védelemről, illetve a fogyatékossággal élők – képviseleti szerveik révén történő – részvételéről a döntéshozatalban, valamint a fogyatékkal élő nőkkel és gyermekekkel kapcsolatos kérdések általános figyelembevételéről.

2.9

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az UNCRPD paradigmaváltást jelent, mivel a fogyatékkal élőket nem tekinti többé jótékonysági kezdeményezések és orvosi kezelések „tárgyának”, hanem „alanyként” kezeli őket: olyan személyként, aki jogokkal rendelkezik, és képes arra, hogy érvényesítse ezeket, illetve szabadon és tájékozottan döntsön a saját életével kapcsolatos kérdésekben. Az UNCRPD – fő üzeneteinek értelmében – gondoskodik arról, hogy a fogyatékkal élők elmondhassák véleményüket és több választási lehetőséget kapjanak, illetve javuljanak életkilátásaik.

2.10

Az EGSZB üdvözli, hogy az egyezmény egyértelműen meghatározza, miként alkalmazandók a különféle emberi jogi kategóriák a fogyatékkal élőkre – függetlenül attól, milyen mértékű támogatásra van szükségük –, és megnevezi azokat a területeket, amelyeken változásra van szükség a fogyatékkal élők jogainak eredményes gyakorlásához és védelméhez.

2.11

Az EGSZB megjegyzi, hogy az UNCRPD az első olyan nemzetközi emberi jogi egyezmény, amelyet regionális integrációs szerveződések – így például az EU – is ratifikálhatnak, és kiemeli a Tanács 2009. november 26-i határozatát, amellyel az Európai Közösség csatlakozott az UNCRPD-hez (5), és amely az Európai Bizottságot jelöli ki kapcsolattartónak az UNCRPD alkalmazásával összefüggő kérdésekhez.

2.12

Az EGSZB kiemeli, hogy a határozat listát tartalmaz azokról a szakpolitikai területekről, amelyeken az EU kizárólagos vagy megosztott hatáskörrel rendelkezik. Ez a lista módosítható, és valószínűleg egyre hosszabb lesz. A kizárólagos hatáskör az állami támogatásnak a közös piaccal és a közös vámtarifával való kompatibilitására vonatkozik, a megosztott hatáskör pedig a fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés elleni küzdelemmel kapcsolatos intézkedésekre, az áruk, személyek, szolgáltatások és tőke szabad mozgására, a mezőgazdaságra, a vasúti, közúti, tengeri és légi közlekedésre, az adózásra, a belső piacra, a férfiak és nők egyenlő bérezésére egyenértékű munka esetén, a transzeurópai hálózatokkal kapcsolatos politikákra és a statisztikákra.

2.13

Az EGSZB megjegyzi, hogy a Tanács, a tagállamok és az Európai Bizottság által elfogadott magatartási kódex (6) különféle megállapodásokat tartalmaz az UNCRPD végrehajtásának szempontjairól, az UNCRPD-ben létrehozott szervek összetételéről, a fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó ENSZ-bizottsághoz benyújtandó uniós jelentés elkészítéséről, valamint egy vagy több független mechanizmus részvételével és a civil társadalom bevonásával működő nyomonkövetési struktúra létrehozásáról.

3.1

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Unió – azáltal, hogy 2010. december 23-án aláírta az UNCRPD-t – a történetében először részes fele lett egy nemzetközi emberi jogi egyezménynek. Megállapítja, hogy az EU és tagállamai, valamint – az Európai Fogyatékosügyi Fórum révén – az európai fogyatékosügyi mozgalom vezető szerepet játszottak az UNCRPD kidolgozásában, és úgy véli, hogy az EU-ra kiemelt felelősség hárul a tekintetben, hogy fokozza erőfeszítéseit a végrehajtás és a nyomon követés terén, illetve világszerte példát mutasson.

3.2

Az EGSZB arra kéri a Tanácsot, hogy indítsa újra az UNCRPD-hez fűzött fakultatív jegyzőkönyvről szóló tárgyalásokat. Ez a jegyzőkönyv lehetővé teszi, hogy egyének vagy csoportok – ahogy azt az Európai Bizottság 2008-ban javasolta – panaszt nyújtsanak be az UNCRPD-bizottsághoz, ha az EU-n belül már minden jogi lehetőséget kimerítettek. Így felszámolhatók a jelenlegi, illetve megelőzhetők a jövőbeli joghézagok a fogyatékkal élők védelme terén, ha a jogsértés az EU hatásköréhez tartozó területen történt.

3.3

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vegye fontolóra más emberi jogi szerződések, így például a gyermek jogairól szóló egyezmény és a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény, illetve ezek fakultatív jegyzőkönyveinek ratifikációját is. Felszólítja az EU-t, hogy vegyen részt annak a nyitott ENSZ-munkacsoportnak a jelenleg folyó megbeszélésein, amely új – ezúttal az idősek jogairól szóló – emberi jogi ENSZ-egyezmény kidolgozását mérlegeli, és gondoskodjon arról, hogy a csoport munkája minden tekintetben összhangban álljon az UNCRPD-vel.

3.4

Az EGSZB megállapítja, hogy az Európai Uniónak az UNCRPD részes feleként – hatáskörén belül – teljesítenie kell az UNCRPD-ben meghatározott követelményeket, így például azt a kötelezettséget, hogy rendszeres időközönként jelentést kell terjesztenie az UNCRPD-bizottság elé.

3.5

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az EUMSZ 10. és 19. cikke, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. és 26. cikke egyértelműen hivatkozik a fogyatékossággal élő személyek jogainak védelmére (7).

3.6

Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket, hogy az EU kizárólagos vagy megosztott hatáskörébe tartozó területeken dolgozzanak ki olyan jogszabályokat, szakpolitikákat és programokat, amelyek maradéktalanul alkalmazzák az UNCRPD-t, és vizsgálják felül a hatályos jogszabályokat és szakpolitikákat annak érdekében, hogy az Európai Unióban biztosítva legyen a fogyatékkal élők teljes körű védelme.

3.7

Az EGSZB arra invitálja az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökét, hogy az Európai Fogyatékosügyi Fórummal együttműködésben 2013 decemberében másodízben is értékeljék a fogyatékossággal élők helyzetét az Unióban. Ennek során a hangsúlyt az UNCRPD alkalmazására kell fektetni (8).

3.8

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Parlament az Európai Fogyatékosügyi Fórummal közösen 2012 decemberében megszervezi a fogyatékossággal élő személyek Európai Parlamentjét, amelynek eredményei tartalommal gazdagíthatják az UNCRPD-bizottsághoz benyújtandó EU-jelentést.

3.9

Az EGSZB sürgeti az uniós intézményeket, hogy mielőbb tegyenek megfelelő lépéseket az UNCRPD házon belüli alkalmazása érdekében. Ez a következőket foglalja magában:

4.1

2011. szeptember 21-i állásfoglalásában az EGSZB örömmel fogadta a 2010–2020-as európai fogyatékosságügyi stratégiát mint az UNCRPD európai uniós alkalmazásának alapvetően fontos szakpolitikai eszközét, egyben annak biztosítására kérte az Európai Bizottságot, hogy a hatályos és jövőbeli másodlagos jog tartsa tiszteletben az UNCRPD-t és gondoskodjon a fogyatékkal élők részvételéről és bevonásáról (9).

4.2

Az EGSZB kéri a fogyatékosságügyi stratégia végrehajtásának körültekintő és az érintettek részvételével zajló felülvizsgálatát, és ennek keretében új célok és irányok kitűzését.

4.3

Az EGSZB arra kéri a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy az EU többéves pénzügyi keretében annak biztosítása révén érvényesítsék az UNCRPD-t, hogy egyetlen eurócentet sem költenek olyan projektekre vagy infrastruktúrákra, amelyek nem akadálymentesek.

4.4

Az EGSZB az alábbiakra kéri a Tanácsot és az Európai Parlamentet:

4.5

Az EGSZB olyan mechanizmus létrehozására kéri az Európai Bizottságot, amely az uniós finanszírozású projektekben honorálja az UNCRPD-nek való kimagasló megfelelést az akadálymentes megoldások kidolgozása és a fogyatékkal élők bevonása tekintetében.

4.6

Az EGSZB emlékeztet azokra a fogyatékossággal kapcsolatos rendelkezésekre, amelyek az Európa 2020 stratégiában (különösen a társadalmi befogadásra vonatkozó harmadik pillér alatt), valamint a digitális menetrendben szerepelnek, és kéri, hogy az UNCRPD alkalmazását az összes kiemelt kezdeményezésbe építsék bele.

4.7

Az EGSZB-t aggasztja, hogy a több uniós tagállamban elfogadott megszorító intézkedések a fogyatékkal élőkre és családjaikra is kedvezőtlen hatással vannak, ami további társadalmi kirekesztéshez, diszkriminációhoz, egyenlőtlenséghez és munkanélküliséghez vezet. Hangsúlyozza, hogy a válságot nem szabad kifogásként használni az UNCRPD végrehajtásának késleltetésére.

4.8

Az EGSZB valódi növekedési stratégia elfogadására kéri az Európai Tanácsot, amely intézkedéseket tartalmaz a hátrányos helyzetben lévő csoportok, köztük a fogyatékkal élők javára. Az intézkedések vonatkozhatnak többek között a foglalkoztatási lehetőségek ösztönzésére, az önálló életvitelt és a közösségben való részvételt segítő szolgáltatások támogatására – figyelembe véve az időskorban fogyatékossággal szembesülő emberek helyzetét is –, illetve az akadálymentes infrastruktúra kiépítésére.

4.9

Az EGSZB olyan intézkedések meghozatalára kéri a tagállamokat, amelyek gondoskodnak arról, hogy a fogyatékkal élők hozzáférjenek a munkaerőpiachoz. Fontosak e tekintetben a vállalkozásokra irányuló pénzügyi ösztönzők, a vállalkozásbarát intézkedések, a munkaerőpiac elhagyása után a könnyű visszatérés lehetősége és az, hogy mindenki egyenlően élvezhesse a szociális védelmet és a munkavállalói jogokat.

4.10

Az EGSZB számít arra, hogy az Európai Bizottság kikéri a véleményét egy ambiciózus európai akadálymentesítési intézkedéscsomagra vonatkozó jogalkotási javaslatról. Fontos, hogy a csomag minél szélesebb alkalmazási körrel rendelkezzen – így olyan kötelezettségeket is tartalmazzon, melyek értelmében az állami és magánszolgáltatóknak és gyártóknak teljes akadálymentességet kell biztosítaniuk, illetve egyértelműen és tág értelemben határozza meg az „akadálymentesség” fogalmát, hogy az kiterjedjen mind a virtuális, mind pedig az épített környezetre, lehetővé tegye az interoperabilitást és a kompatibilitást a segítő technológiákkal, és kapcsolódjon az európai normákhoz.

4.11

Az EGSZB kéri, hogy a Tanács folytassa munkáját a személyek közötti, nemre, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazására vonatkozó irányelvjavaslattal kapcsolatban, és a javaslatot hangolja össze az UNCRPD-vel azáltal, hogy beleépíti a fogyatékosság és a társítás útján történő hátrányos megkülönböztetés meghatározását, megtiltja a diszkriminációt a pénzügyi és biztosítási szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében, foglalkozik az oktatáshoz való hozzáféréssel, és világos különbséget tesz az egyéni hozzáférést biztosító megfelelő megoldások és az akadálymentesség között, mely utóbbi anticipatív és csoportalapú kötelezettségeket foglal magában.

4.12

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a fogyatékkal élők szükségleteit minden olyan uniós szintű programban, stratégiában és szakpolitikában figyelembe kell venni, amely nőkre, gyermekekre és hátrányosan megkülönböztetett csoportokra, például etnikai vagy vallási kisebbségekre, melegekre vagy leszbikusokra, illetve idősebbekre irányul.

4.13

Az EGSZB szerint minél teljesebb harmonizációt kell biztosítani az EU belső szabályaival és stratégiáival azáltal, hogy az UNCRPD-t általánosan érvényesítik az EU külkapcsolataiban, illetve fejlesztési és humanitárius támogatási tevékenységeiben többek között ad hoc iránymutatások kidolgozása révén.

4.14

Az EGSZB különösen azt sürgeti, hogy az EU hangolja össze álláspontját a tagállamokéval, amikor az ENSZ keretében olyan megbeszélésekre kerül sor, amelyek érintik a fogyatékkal élők jogait. Ezt elősegíti például, ha a millennium utáni fejlesztési célokkal kapcsolatos uniós álláspont kitér a fogyatékkal élők emberi jogaira, és a négyévenkénti átfogó szakpolitikai felülvizsgálat megemlíti a fogyatékkal élőket.

4.15

Az EGSZB kéri az EU-t, hogy az UNCRPD melletti elkötelezettségét más többoldalú fórumokon is hangoztassa, így például a Szellemi Tulajdon Világszervezetében a szerzői jogok reformjáról és liberalizációjáról szóló, folyamatban lévő megbeszéléseken.

4.16

Az EGSZB elismerését fejezi ki azokkal az eredményekkel kapcsolatban, amelyeket az Új Transzatlanti Cselekvési Program keretében az USA és az EU részvételével zajló, fogyatékosügyi reformról szóló szakpolitikai megbeszéléseken eddig elértek, és az USA általi, küszöbönálló ratifikációra való tekintettel azt kéri, hogy a globális reformfolyamat előmozdítása érdekében tegyék intenzívebbé a fogyatékosügyi transzatlanti párbeszédet.

4.17

Az EGSZB sürgeti, hogy az Európai Bizottság minden egyes főigazgatóságon belül gondoskodjon arról, hogy az illetékes szolgálatokat megbízzák az UNCRPD általános érvényesítésével a szakpolitikák és jogszabályok előkészítése során.

4.18

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottság főtitkárságát, hogy dolgozzon ki olyan eszközt, amely minden új jogalkotási javaslatnál elemzi a fogyatékkal élők jogaira gyakorolt hatásokat, továbbá az új személyzetre irányuló képzések és a továbbképzések programjába építsen bele egy modult az UNCRPD-jogokról.

4.19

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az UNCRPD (o) preambulumbekezdése és 4. cikkének (3) bekezdése értelmében a fogyatékossággal élőket minden velük kapcsolatos szakpolitikai és döntéshozatali folyamatba, stratégiába és programba be kell vonni. Arra kéri az uniós intézményeket és a tagállami kormányokat, hogy vezessenek be megfelelő eljárásokat.

5.1

Az EGSZB megjegyzi, hogy az UNCRPD 33. cikkének (2) bekezdése arra kötelezi a részes államokat, hogy az adott államon belül jelöljenek ki vagy hozzanak létre – egy vagy több független mechanizmust magában foglaló – struktúrát az egyezmény alkalmazásának „támogatására, védelmére és nyomon követésére”.

5.2

Az EGSZB kéri, hogy a Tanács határozzon egy ilyen struktúra formális kijelöléséről.

5.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a szóban forgó mechanizmus kijelölése vagy létrehozása során a részes államoknak figyelembe kell venniük az emberi jogok védelmével és támogatásával foglalkozó nemzeti intézmények státuszára és működésére vonatkozó „párizsi elveket”.

5.4

Az EGSZB különösen fontosnak tartja, hogy a struktúra független legyen az EU-n belül kijelölt kapcsolattartó ponttól és koordinációs mechanizmustól, továbbá hogy a mandátum legyen pontosan körülhatárolva a struktúra minden egyes résztvevője számára, és a költségvetés elegendő legyen ahhoz, hogy a struktúra elláthassa feladatait.

5.5

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy egyértelmű szabályokat kell megállapítani a résztvevőkkel való – feladatkörüknek megfelelő – strukturált konzultációhoz, különös tekintettel a jogszabályok előkészítésére.

5.6

Az EGSZB megállapítja, hogy az UNCRPD 33. cikke (3) bekezdésének megfelelően a civil társadalmat – különösen a fogyatékossággal élő személyeket és az őket képviselő szervezeteket – be kell vonni az ellenőrzési folyamatokba, és ezekben – így például a kapcsolattartó pontban és a Tanács által az UNCRPD érvényesítésére kijelölt koordinációs mechanizmusban – biztosítani kell teljes részvételüket.

5.7

Az EGSZB úgy véli, hogy a fogyatékossággal élő európai polgárok 80 milliós csoportját képviselő, ernyőszervezetként működő Európai Fogyatékosügyi Fórumot be kell vonni az UNCRPD európai szintű nyomon követésébe, illetve minden olyan uniós szakpolitikai és döntéshozatali folyamatba, amely érinti a fogyatékkal élők mindennapjait.

5.8

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a partnerség a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés egyik eszköze. Fontos azonban, hogy alapját a civil társadalom hosszú távú és tényleges részvételének lehetőségei képezzék, amihez hozzátartozik a partnerek folyamatos kapacitásépítése és a részvételhez szükséges források biztosítása is (13).

5.9

Az EGSZB kéri az EU-t, hogy a jövőbeli Jogok és polgárság program keretében különítsen el forrásokat az UNCRPD alkalmazásának támogatására, és ez foglalja magában a kapacitásépítést és a fogyatékkal élőket képviselő szervezetek megfelelő finanszírozását is.

5.10

Az EGSZB elismeri, mennyire fontos egy UNCRPD-konform uniós keret létrehozása, hogy az EU-n kívüli országok, különösen azok, amelyek regionális szerveződésekhez tartoznak, példaként tekinthessenek az EU-keretre.

5.11

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az EU-nak 2013 elején kell benyújtania első rendszeres jelentését az UNCRPD-bizottság számára, és számít arra, hogy a kidolgozás során az Európai Bizottság konzultálni fog vele, csakúgy mint az érintettek széles körével, például a civil társadalommal és különösen a fogyatékosügyi mozgalommal.

5.12

Az EGSZB üdvözli azokat az intézkedéseket, amelyeket az Európai Bizottság és az Eurostat a fogyatékossággal kapcsolatos adatok eredményesebb és szélesebb körű gyűjtése és a jobb, részletesebb statisztikák és mutatók kidolgozása érdekében javasolt, mivel így hatékonyabb szakpolitikákat lehet kidolgozni, és jobban nyomon lehet követni ezek végrehajtását. Az EGSZB érdeklődéssel várja a 2011. évi munkaerő-felmérésben szereplő, fogyatékosságról szóló ad hoc modul adatainak közzétételét, és arra biztatja az Európai Bizottságot, az Eurostatot, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét és a tagállamokat, hogy minden fontos felmérésbe rendszerszerűen építsenek bele fogyatékossággal kapcsolatos kérdéseket, illetve dolgozzanak ki specifikus felméréseket és mutatókat, amelyekkel mérhető a fogyatékkal élők és a mindennapi életben felbukkanó akadályok közötti kölcsönhatás, valamint az ilyen akadályok felszámolására kidolgozott szakpolitikai eszközök hatása.

5.13

Az EGSZB kéri, hogy az EU és a tagállamok dolgozzanak ki kampányokat az UNCRPD-ben meghatározott jogok és kötelezettségek tudatosítására. A kampányokkal a különböző szintű hatóságokat, a magáncégeket, a médiát, az egyetemeket, a kutatóközpontokat, az iskolákat, valamint a szociális és egészségügyi szolgáltatókat kell megcélozni.

5.14

Az EGSZB kéri, hogy a tagállamok gondoskodjanak az UNCRPD különböző döntéshozatali szinteken történő alkalmazásáról oly módon, hogy az egyezmény rendelkezéseit általánosan érvényesítik a jogszabályokban, szakpolitikákban és adminisztratív döntésekben, illetve UNCRP-konform fogyatékosügyi cselekvési terveket dolgoznak ki.

5.15

Az EGSZB partnerségek létrehozását ösztönzi szakszervezetek, munkaadói szervezetek, szociális gazdasági szervezetek és fogyatékkal élőket tömörítő szervezetek között annak érdekében, hogy az UNCRPD-vel összhangban támogassák a fogyatékkal élők hozzáférését a munkaerőpiachoz.

6.1

Az EGSZB úgy véli, hogy megfelelő intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy házon belül alkalmazza az UNCRPD-t, és teljesítse a benne foglalt követelményeket. Különösen az alábbiakról van szó:

6.2

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a fogyatékkal élők jogai horizontális kérdésnek tekintendők, és minden olyan EGSZB-véleményben foglalkozni kell velük, amely hatással van a fogyatékossággal élő személyek életére.

6.3

Az EGSZB kiemeli, hogy az UNCRPD-ben lefektetett jogokat minden szekciójának munkájában érvényesíteni kell, mivel azok a társadalmi, kulturális és gazdasági tevékenységek minden területét érintik.

6.4

E tekintetben az EGSZB fontosnak tartja, hogy létrehozzanak egy az UNCRPD alkalmazásával és nyomon követésével foglalkozó irányítóbizottságot, amely arra szólítaná fel a különféle uniós intézményeket, hogy számoljanak be munkájukról, és kikérné a civil társadalom, különösen pedig a fogyatékkal élők képviseleti szerveként működő Európai Fogyatékosügyi Fórum véleményét, hogy mindezt beépíthesse az UNCRPD-bizottsághoz benyújtandó EU-jelentésbe. E különféle testületek bevonása révén az irányítóbizottság független áttekintést nyújthatna az UNCRPD alkalmazásáról.

6.5

Az EGSZB felhívja a figyelmet egyfelől saját – a részvételi demokrácia hangsúlyozása révén betöltött – szerepére az EU demokratikus legitimitásának erősítésében, másfelől a civil szervezetek szerepére.

6.6

Az EGSZB olyan szerv létrehozását kéri, amely ösztönzi és koordinálja az uniós intézmények/szervek és a civil társadalom közötti párbeszédet az UNCRPD uniós szintű alkalmazásáról.

6.7

Az EGSZB felajánlja, hogy egy vélemény kidolgozásával hozzájárul a fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó ENSZ-bizottság számára benyújtandó európai bizottsági jelentéshez.

15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/36

1.1

A mentális egészség valamennyi uniós polgár életminőségének és jólétének lényeges eleme. A WHO a következőképpen határozza meg a mentális egészséget: „a jólét olyan foka, amelyen az egyén megvalósítja képességeit, meg tud küzdeni az élet mindennapos nehézségeivel, eredménnyel és gyümölcsözően képes dolgozni, valamint hozzá tud járulni saját közösségéhez” (1). Az olyan gazdasági adatok, mint a GDP, ezt nem fejezik ki kellőképpen. A jelenlegi válság sok millió embert sodort egzisztenciális félelembe és kilátástalanságba, valamint munkanélküliségbe, és az öngyilkosság kockázatára is kihat. A lelki stabilitás ezért nagyon sok ember boldogságához központi jelentőségű; fontosabb, mint az elvont pénzügyi kérdések. Egyéni szinten a lelki egészség az intellektuális és érzelmi lehetőségek megvalósításának előfeltétele, társadalmi szinten pedig a társadalmi kohézió, valamint a jobb társadalmi közérzet és a gazdasági jólét forrása.

1.2

A kezdeményezés átfogó értelemben a mentális egészség javítására és a közvélemény figyelmének felkeltésére irányul. A krónikus és akut mentális betegségeken vagy fogyatékosságokon kívül az olyan, a normális életvitelt korlátozó rendellenességek is idetartoznak, amelyek nem számítanak betegségnek, és amelyeknek testi okai vagy hatásai is lehetnek. A mentális egészség témaköre számos különböző elemből áll össze, amelyet orvosi és társadalompolitikai aspektusok, de élethelyzetek is – például a munka világa, fiatalság, öregség és szegénység – formálnak.

1.3

A mentális zavaroknak különféle okai és következményei lehetnek, pl. traumák, súlyos terhet jelentő gyermekkori tapasztalatok, kábítószer-fogyasztás, túlterheltség, munkanélküliség, hajléktalanság, kirekesztődés. Genetikai tényezők is szerepet játszhatnak. Ennek megfelelően a megoldási módok és az idetartozó szakpolitikai területek szintén sokrétűek. A szóban forgó okok gyakran befolyásolhatóak, ezért fontos, hogy egy inkluzív politika és gazdaság keretében megfelelő figyelmet kapjanak. A szociális gazdaság, a civil társadalom, valamint a szociális vállalkozási szféra új koncepciói kulcsszerepet tölthetnek be ezen a területen. A mentális betegségek megelőzésének, korai felismerésének és kezelésének több dimenzióra ki kell terjednie (pszichoterápiai, orvosi és társadalmi-gazdasági megközelítésre van szükség). A mentális zavarokra és betegségekre nagyobb figyelmet kell fordítani az egészségügyi szakemberek, nevelők, pedagógusok és menedzserek általános képzése során. A közpénzekből támogatott munkahelyi egészségnevelés és egy modern vállalati kultúra segítséget nyújthat a mentális zavarokkal küzdő személyeknek, és korlátozhatja a munkával összefüggő problémák kialakulását.

1.4

Rendkívül fontos az érintettek és egyesületeik részvétele, valamint polgári, önkéntes, családi és szakmai hálózataik erősítése. A megelőzés és a figyelemfelkeltés az egész társadalom feladata. A lakóhelyhez közeli ambuláns ellátás és az otthonápolási szolgáltatások révén gyakran elkerülhető a szabadság korlátozása és a kórházi gyógykezelés. Ezen a területen különösen fontosak az európai ajánlások és a bevált gyakorlatok, amelyek többek között a kórházi pszichiátriai kezelés és a gyógyszerfogyasztás megfelelő csökkentésére irányulnak, elősegítendő a társadalmi és területi jellegű támogatás, továbbá az egyéb más támogatási formák kialakítását. Emellett a tudomány és kutatás céljaira így megszerzett eszközöket nagyobb mértékben lehetne a mentális egészség megőrzésére fordítani. Átszervezésekre és új prioritások kijelölésére a rosszabb pénzügyi helyzetben levő tagállamokban is van lehetőség.

1.5

Az egész EU-ban elő kellene mozdítani a közvélemény e témakörre vonatkozó tájékoztatását, például az óvodákban és az iskolákban, a vállalatoknál, az orvosok körében és az ápolási intézményekben. Ha a megbélyegzés ellen kampányok indulnak, és a sajtó diszkriminációtól mentes nyelvezetet használ, az csökkentheti a mentális betegségekben szenvedő emberekkel szembeni diszkriminációt. Az egészségi állapotnak számottevő nemzetgazdasági következményei is vannak, amelyek azonban másodlagosak a súlyos egyéni következményekhez képest (2). Egyre inkább el kell gondolkodni azon, hogy milyen társadalmi, politikai és gazdasági érdekek és struktúrák súlyosbítják a problémát, és hogy hogyan támogatható aktívan a befogadás a személyközpontú ellátási struktúrák hatékony továbbfejlesztésével, továbbá a családok – ahol az ember életében először tanul – támogatásával. Az orvostudományban, továbbá a szakmai és önkéntes segítségnyújtás terén elért jelentős haladás, valamint az egészségmegőrzéssel kapcsolatos vállalkozási modellek nagyobb figyelmet és támogatást érdemelnek.

2.1

Európa legelterjedtebb betegségei a szorongásos zavarok, a depresszió és a szenvedélybetegségek. 2010-es tanulmányok szerint az európaiak 38 %-a szenved mentális betegségekben (3). Ez az arány már 2005-ben is 27 % volt (4). Minden évben 58 000 fő hal meg öngyilkosság következtében; 2020-ra a depresszió a második leggyakoribb betegség lesz az ipari országokban (5). Egy nagy németországi betegbiztosító ügyfelei esetében a mentális betegségek miatt betegszabadságon töltött napok száma a dolgozók esetében 38 %-kal, a munkanélküliek esetében pedig 44%-kal nőtt 2006 és 2009 között (6). Az ebben az időszakban „idegrendszeri problémákra felírt gyógyszerek” – köztük az antidepresszánsok – mennyisége 33 %-kal nőtt (7). A munkaadók 44 %-a Nagy-Britanniában is a mentális egészséggel kapcsolatos problémák növekedéséről számol be, 40%-uk pedig arról, hogy nőtt azoknak a napoknak a száma, amelyeken a stresszel összefüggésben maradtak távol a munkavállalók (8).

2.2

A mentális egészségre és jólétre eddig nem hívta fel a figyelmet európai év. Ugyanakkor a mentális zavarokkal és pszichoszociális fogyatékosságokkal kapcsolatos előítéletek és a megbélyegzés – például a társadalomban, a munkában – továbbra is mindennapos problémát jelent az érintettek számára. Az Európa 2020 stratégia az inkluzív, fenntartható növekedés érdekében szintén e csoport társadalmi befogadásának növelését és megfelelően kialakított uniós egészségügyi programok elindítását sürgeti. Ezen túlmenően a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény – az első olyan nemzetközi emberi jogi megállapodás, melyet az EU aláírt – egyértelmű jogokat biztosít a pszichoszociális fogyatékossággal élő embereknek. Az ENSZ-egyezményben rögzített jogokat minden releváns uniós szakpolitikában és tevékenységben tiszteletben kell tartani és érvényesíteni kell. A mentális egészségnek és jólétnek szentelt európai év ezért jó alkalom lenne arra, hogy megfelelő figyelmet kapjanak a szóban forgó követelmények.

2.3

A kilencvenes évek közepe óta az európai egészségügyi politika területén több egyedi projekt is foglalkozik a mentális egészséggel, amelynek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak e politikában (9). 2005-ben az Európai Bizottság konzultációt indított a mentális egészségről szóló zöld könyv alapján (10).

2.4

Az EGSZB fenntartja a zöld könyvről kidolgozott véleményében  (11) képviselt álláspontját, és hangsúlyozza, hogy a mentális egészségnek az egészségfogalom egyik alapelemeként óriási jelentősége van a társadalom és az egyén számára. A magát értékközösségnek tekintő Európai Unió számára a mentális egészség a társadalmi kohézió és az egyetemes részvétel fontos forrása. Ezt kívánja meg az ENSZ fogyatékossággal élőkre vonatkozó egyezménye is, amely emberi jogi megközelítéséből kiindulva igyekszik biztosítani a részvételt és az ember holisztikus értelmezését.

2.5

A szóban forgó témával az Európai Bizottság a gazdasággal, a foglalkoztatáspolitikával és az egészségpolitikával (közegészségügy) összefüggésben is foglalkozik. Az egészségvédelem magas szintjének biztosítása az EU átfogó feladatai közé tartozik, ahogy erről az EUMSZ 168. cikke rendelkezik. A mentális egészség európai éve ezenkívül lehetővé tenné, hogy az EU eleget tegyen a Szerződés 6. cikkében foglaltaknak, hiszen „az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések végrehajtására. Ezek az intézkedések európai szinten a következő területekre terjednek ki: az emberi egészség védelme és javítása, […]”.

2.6

Az EU mentális egészségügyi stratégiája többek között hozzájárult a Mentális egészség és jólét európai paktumának 2008-as megkötéséhez (12). A 2011. júniusi tanácsi következtetések szintén utalnak erre a paktumra (13).

2.7

Az uniós stratégia keretében szervezett tematikus konferenciák nem voltak kellően alkalmasak arra, hogy felhívják a széles közvélemény figyelmét a kérdésre, és nem sikerült ezeket a témákat az európai polgárok mindennapjainak részévé tenniük. Egy tematikus európai évvel viszont ezt el lehetne érni: a hatóságok minden szinten foglalkoznának a témával, csakúgy mint a szakértők, véleményformálók és szociális vállalkozások szerepét egyaránt betöltő civil társadalmi szereplők. A mentális egészség európai évét mindenekelőtt úgy kell kialakítani, hogy összhangban legyen a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel. A mentális betegséggel vagy fogyatékossággal élő személyeket egyenlő jogokkal rendelkező jogalanyokként kell elismerni, akiket az élet minden területén teljes mértékben megillet a jog-, illetve cselekvőképesség (lásd az említett egyezmény 12. cikkét).

2.8

Sok, mentális zavarral küzdő személy gyakran nem részesül a kezelés, a rehabilitáció és a társadalmi részvétel támogatásának azon formáiban, amelyek szakmai és etikai szempontból szükségesek lennének, jóllehet az orvostudomány és a szociális szolgáltatások sokat fejlődtek ezen a területen. A mentális egészség gyakran nem jelent egészségpolitikai prioritást. Támogatási struktúrák kiépítése helyett – különösen feszített költségvetési helyzet esetén és válságidőszakokban – a szükséges szolgáltatásokat és kezeléseket gyakran visszafejlesztik, illetve költségesebbé teszik. Éppen a gazdasági válságban lenne pedig szükség a részvételre, a képzésre és a szociális gazdaságra irányuló beruházásokra. Válság idején semmiképpen nem vonulhat ki az állam a szociális szolgáltatások ágazatából.

Különösen akut problémák esetén kontraproduktívak a várólisták és a nagy távolságok. A kórházi ápolás és a szabadság korlátozása helyett, amelyeket a szükséges minimumra kellene korlátozni, a lakóhelyhez közeli ambuláns szolgáltatásokat, találkozási pontokat, tanácsadási központokat és orvosi kezelési lehetőségeket kellene előnyben részesíteni. Az érintett személyek autonómiáját olyan jogi lehetőségekkel és olyan koncepciókkal kellene erősíteni, amelyek nem lépnek saját döntéseik helyébe, hanem inkább támogatják őket a döntéshozatalban – többek között az igényelt segítséggel és terápiával kapcsolatban –, hogy jogi cselekvőképességüket végső soron ne kelljen korlátozni. A betegségkategóriákba való besorolást, a pszichiátria gépezetébe való egyoldalú bevonást, pszichofarmakológiai szerek adását és a kényszer alkalmazását kritikus szemmel, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásával módszeresen meg kell vizsgálni. Mindenféle létesítményben és lakhatási formában olyan megközelítést kell alkalmazni, amelynek része a társadalomban való részvétel, az értelmes időtöltés és a nap megfelelő megszervezése. Nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy a pszichofarmakológiai szerek hogyan hatnak a részvételi képességre és a morbiditásra. Elejét kell venni annak, hogy a segítség rendelkezésre állását szétforgácsolt támogatási struktúrák, valamint bürokratikus és időigényes kérelmezési eljárások korlátozzák. A krízisintervencióhoz és az öngyilkosság-megelőzéshez könnyen hozzáférhető és szakképzett szolgálatokra van szükség. Országszerte ismert segélyhívószámokat és egyéb, megfelelő szakmai beavatkozást lehetővé tevő mechanizmusokat kellene bevezetni egész Európában.

2.9

Ugyanakkor azt is mindig figyelembe kell venni, hogy a társadalmi-gazdasági életkörülmények, a munkanélküliség és a betegség jelentette terhek felerősítik egymás hatását. Ezenkívül vannak olyan emberek, akiknek pénzügyi forrásokra és támogatásra van szükségük ahhoz, hogy mentális betegségükkel jól tudjanak együtt élni. Ez azt jelenti, hogy az európai év témáinak összeállításakor figyelembe kellene venni a krónikus mentális betegségekkel és mentális fogyatékossággal élő személyek részvételi lehetőségeinek előmozdítását és jogállásuk megszilárdítását.

2.10

A mentális fogyatékossággal élő személyek ellátása során figyelembe kellene venni világnézeti, vallási, lelkipásztorok iránti és spirituális igényeiket, valamint ezekkel kapcsolatos beállítottságukat.

2.11

A társadalmi tényezők nem elhanyagolható szerepet játszanak a lelki egészség megőrzésében. Rendkívül fontos ezzel kapcsolatban a megfelelő munka, amely értelmet ad az életnek, és az identitást is gazdagítja. A mindennapi élet- és munkakörülményeket azonban részben már nem a megbízható kulturális hagyományok, helyi szintű demokratikus döntések határozzák meg, hanem központosított gazdasági irányválasztások és struktúrák. Ezért a gazdasági és strukturális politikának az emberek lelki egészségét, valamint az igényes és inkluzív lakóhelyekre és munkakörülményekre vonatkozó célt is szem előtt kellene tartania.

2.12

A nagy választékot kínáló média- és fogyasztói társadalom új lehetőségeket nyújt a modern ember számára, de új stressztényezőkkel is szembesíti. Ezzel kapcsolatos, hogy például az oktatási rendszerek gyakran nem képesek kielégíteni a magas színvonalú etikai, kognitív és szociális oktatás iránti sürgető igényt, pedig ezek elősegíthetnék a szükséges önállóság és a lelki egyensúly kialakítását. A társadalmi kapcsolatok fokozatosan felbomlanak, ami a külső támaszok – barátok, családtagok, kollégák – elvesztésével jár. A gyakori munkahely- és lakóhelyváltozás, a munkanélküliség, valamint a személyes kapcsolatok visszafejlődése nem segíti elő, hogy a lakóhely közvetlen közelében közösségi hálózatok alakuljanak ki. Így még fontosabb, hogy az érintetteket és egyesületeiket kötelező legyen bevonni a támogató és hálózati struktúrák kialakításába.

2.13

Amikor zavart szenved a személyes felelősség és a szociális biztonság közti egyensúly, nő a mentális betegségek kockázata. Ez például a munkaerőpiacra való belépés ösztönzésére vonatkozik, amelytől a munkahelyek hiánya vagy az egzisztenciák megalapozására vonatkozó perspektívák strukturális hiánya miatt hiába várnánk hatást. Ezenkívül mivel a hajléktalanság és a mentális zavarok között gyakran szoros összefüggés van, mindkét problémával kapcsolatban szükség van a segítségre. A bizonytalan foglalkoztatási helyzetben levő szülők és gyermekeik a bizonytalanság, a szegénység, az oktatási követelmények, az időhiány és a családi stressz többszörös terhével szembesülnek. Ennek megfelelően a segítségnek sokoldalúnak kell lennie, és például olyan lehetőségekre is ki kell terjednie, mint a közpénzből finanszírozott nevelési támogatás és családi nyaralás. A magas államadósságok és a gazdasági nehézségek, valamint a szociális biztonsággal kapcsolatos kiadások csökkentése és a nagy munkanélküliség lényegesen növelik a depresszió, a szorongásos állapotok és a kényszeres zavarok kialakulásának kockázatát. 2011 első felében az öngyilkosságok aránya tizenegy tagállamban több mint 10 %-kal nőtt. A szociális biztonságra és a szociális szolgáltatásokra irányuló megfelelő beruházások érezhetően javítanának a helyzeten (14).

3.1.1

A folytonosan változó munkaviszony, a gyakori átszervezések, az állandó elérhetőség, a szoros határidők okozta nyomás, a nagyfokú leterheltség, valamint a rugalmassággal és mobilitással szembeni növekvő elvárások gyakran befolyásolják a mentális egészséget (15). A hollandiai Disability Statistics mutatja, hogy 2010-ben a mentális egészséggel összefüggő problémák jelentették a hosszabb távú (kb. 55 napos) betegállományok fő okát. Nagy-Britanniában a HSE (16) becslései szerint mintegy 9,8 millió munkanap veszett el munkahelyi stressz miatt (2009–2010-ben), és átlagosan minden munkahelyi stressztől szenvedő embert 22,6 napra írnak ki betegállományba. 2010–2011-ben összesen 10,8 millió kárba veszett munkanapról beszélhetünk (17). Ha a családi élet, a hozzátartozók gondozása, illetve a kulturális programokkal, sportolással és pihenéssel töltött idő nem egyeztethető össze a munkával, akkor további veszélyek állnak fenn. Egyes államok bevezettek gondozási időt a hozzátartozók számára, illetve speciális szabadságolási lehetőségeket. A vállalatoknak gyakran olyan problémákkal is foglalkozniuk kell, amelyek nem a munkahelyi környezetből adódnak. Az államnak jobban kellene támogatnia az egészségmegőrzést, a befogadást, a megfelelő részmunkaidős megoldásokat, a munkahelyi segítségnyújtást és a menedzsment továbbképzését szolgáló, példaértékű vállalati modelleket. Innovatív vállalati kultúrákkal javítható a munka és a termékek minősége is. A stresszkockázat proaktív, a stressztényezők felkutatásán, csökkentésén és megszüntetésén alapuló kezelésének meg kellene jelennie a konzekvens megelőzési stratégiákban. Ez megfelelne a Szerződés rendelkezéseinek, a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391/EGK keretirányelvnek, valamint az európai szociális partnerek által 2004-ben megkötött, a munkahelyi stresszről szóló keretmegállapodásnak.

A munkával és a megélhetéssel kapcsolatos bizonytalanság, valamint a túlságosan nagy munkaerő-piaci strukturális kényszerhelyzetek további veszélyeket rejtenek magukban. Egyértelmű korlátokat kell szabni annak, hogy a munkateljesítménnyel összefüggésben egymásra licitálnak a jelentkezők, a munkafeltételek terén pedig egymás alá mennek a cégek. A munkaerőpiac veszteseinek gyakran még akkor is a nyakukba varrnak személyes felelősséget, amikor nem terheli őket ilyen. A munkaadók azon igényével szemben, hogy a munkavállalónak szükségképpen és elvárható módon rugalmasnak kell lennie, jogosan merül fel a munkavállalók arra vonatkozó igénye, hogy családjuk, gondozói feladataik és egyéni helyzetük érdekében ők is rugalmasságot élvezhessenek (gondoskodó munkaadó és „az egyén középpontba helyezése”).

A mentális betegségektől szenvedőknek nagyobb esélyük van munkájuk elvesztésére, illetve arra, hogy betegségük miatt keresőképtelenné váljanak. Ezzel kapcsolatban a társadalmi előítéleteknek is meghatározó szerepük van. Ilyen módon munkaerő, általános erőforrások és értékteremtés megy kárba.

3.1.1.1

A fogyatékossággal élőkre érvényes kvóták például messze nem bizonyulnak elegendő eszköznek néhány országban. Határozott munkaerő-piaci integrációs politikára van szükség, hogy segítsünk azon a sok emberen, aki most ki van rekesztve, illetve hogy segítsünk a társadalomnak is.

3.1.2

A paritásos alapon működő és államilag támogatott tanácsadó testületeknek és egyeztető hivataloknak köszönhetően nyíltabban lehet ezzel a témakörrel foglalkozni. Létezniük kellene olyan üzemi és külső hivataloknak, amelyek a munkaerőpiacon képviselik a fogyatékossággal élők és a mentális problémákkal küzdők érdekeit. Elbocsátás elleni megfelelő védelemmel, törvényi munkavédelemmel, munkanélküli-támogatásokkal, államilag támogatott üzemi egészségmenedzsmenttel, vissza a munkába tervekkel és aktív munkaerő-piaci és családpolitikával kellene még korlátozni a kockázatokat. A munkaadók, és különösen a kkv-k munkaadói érdekében, biztosítani kell viszont, hogy megmaradjon a versenyképesség, elkerüljék a bürokráciát, és hogy megbízhatóak legyenek az állami támogatási struktúrák. A szociális gondozás terén működő közérdekű szolgálatok és szövetségek, illetve egyéb civil társadalmi szereplők fontos szerepet játszhatnak az érintettek, a vállalatok és a munkaügyi központok politikai és gyakorlati támogatásában (18).

3.2.1

A gyermek- és fiatalkori mentális megbetegedésekről nemigen vannak pontos statisztikai adatok. Ez részben azzal magyarázható, hogy gyakran nehéz különbséget tenni a betegség és a szélsőséges viselkedés, illetve a tanácsadásra szorulás, a speciális nevelési és kezelési igény között. Ez azt jelenti, hogy rendszerint nem lehet elkülöníteni egymástól az említett igényeket; nincsenek egyértelmű határvonalak közöttük, inkább összemosódnak. A Német Pszichoterapeuták Kamarája szerint például az éves előfordulási arány 9,7 % (mentálisan betegek) és 21,9 % (pszichés zavarokkal küzdők) között van (19). A depresszióval kapcsolatban az állapítható meg, hogy nő az ebben először történő megbetegedésnek a kockázata, illetve csökken a benne először megbetegedők életkora. Szakértők szerint a gyermekek és fiatalok körében egyre gyakrabban fordul elő szorongás és viselkedészavar, és egyre többen szednek közülük pszichofarmakológiai szereket.

3.2.2

A napközi otthonokban és iskolákban pedig egyre több gyermeknél és fiatalnál tapasztalnak például iskolaelhagyást (uniós szinten 14,4 %), szélsőséges viselkedést, koncentrációs zavarokat és erőszakos megnyilvánulásokat. Gyakran összetett problémás helyzetekről van szó, amelyeket többek között pszichés zavarok, a fogyasztásra csábító ajánlatokkal és a médiával szembeni ellenálló képesség hiánya (20), számítógépfüggés vagy egyéb függőség, illetve általános fejlődési rendellenességek kísérnek. Aggasztó, hogy már gyermek- és fiatalkorban nő az antidepresszánsok, metilfenidátok és hasonló gyógyszerek fogyasztása. Sürgősen idevonatkozó európai szintű statisztikákra és alternatív módszerek kidolgozására van szükség.

3.2.3

A gyermekek és fiatalok, illetve szüleik egyre nagyobb elbizonytalanodása olyan probléma, amelyet a gyermek- és ifjúsági pszichiátria nem képes megoldani – egyedül végképp nem. A kora gyermekkori segítségnyújtás és az olyan családtámogatás, amely a családokat központi szerepük megfelelő betöltésében segíti, ugyanolyan fontos, mint a szakmai kompetenciák megléte a napközi otthonokban, a gyermekorvosoknál és az iskolákban. Nem segít viszont, ha minden furcsa viselkedést pszichés zavarként vagy betegségként definiálunk, és összetett egyéni és társadalmi problémákból egyoldalúan orvostudományi eseteket kreálunk (21). Az individualizálódás, az eltérő (tovább)tanulási lehetőségek, a munkanélküliség, a szegénység, a társadalmi kirekesztés, az egyéni szégyenérzet és a szülők túlterheltsége, valamint az olyan oktatási rendszerek, amelyek alapja a már gyermekkorban elkezdődő fokozódó konkurenciaharc és az ebben alulmaradók lehetőségeinek korlátozottsága mind olyan tényező lehet, amelyet egy preventív megközelítésnek figyelembe kell vennie. Valamennyi társadalmi szereplő közös felelősségére van szükség: motiváló és életteli közegre, fiatalokat célzó, megfelelő oktatási koncepciókra, jól felszerelt iskolákra és napközi otthonokra, egy nem kommercializált kínálatra szabadidős tevékenységekből, ifjúsági csoportokra, egyesületekre és kulturális kínálatokra és jól kiépült professzionális, interdiszciplináris segítségnyújtási hálózatra, például nevelési tanácsadással, valamint nem formális képzési lehetőségekre. A kábítószer-fogyasztási problémákat korai felismeréssel, tanácsadással és terápiákkal, illetve a beszerzési csatornák ellenőrzésével kell következetesen kezelni. Idevonatkozó beruházásokkal személyes és társadalmi károk végeláthatatlan sorát lehet elkerülni. A továbbtanulásba, a munka világába és a tartalmas elfoglaltság egyéb formáiba történő integrációt jogi garanciaként kell a fiataloknak és a fiatal felnőtteknek biztosítani. Valamennyi fenti területen speciális politikai és gyakorlati szerep hárul a szociális gondozás terén működő közérdekű szolgálatokra és szövetségekre, illetve a civil társadalomra.

3.3.1

Többek között a megnövekedett és tovább növekvő várható élettartammal lehet megmagyarázni a mentális megbetegedések számának általános növekedését. Idősebb korban nő ugyanis a szomatikus megbetegedések rendkívül gyakori előfordulása, és ezzel összefüggően nagyobb a depresszió kockázata is. Egyes életkortól függő betegségek (például az Alzheimer- és Parkinson-kór) is gyakran depressziót váltanak ki. Egy motiváló, életteli és nyitott közeg, elérhető és ambuláns szociális szolgálatok, önkéntes tevékenységek (adott esetben megfelelő részvétel a munka világában és az üzleti életben) és a gondozási intézmények megfelelő kialakítása fontos szempontokat jelentenek az elmagányosodás elkerülésében és az egészségügyi prevencióban. A közösségi helyiségekben, a gondozási szolgálatoknál dolgozóknak és az orvosoknak megfelelő gerontopszichiátriai kompetenciákkal kell rendelkezniük. Európai szinten nagyobb odafigyelést érdemelnek a bevált gyakorlatokat tartalmazó modellek, különösen az időskori demenciában szenvedő emberekkel kapcsolatosak.

3.3.2

Az időseket általában olyan háziorvosok látják el, akik általános orvostudományi képzésben vettek részt, és nem utalják elég gyakran neuropszichiátriai szakorvosokhoz az ilyen betegeket. Pedig éppen a demenciális betegségek és a depresszió esetében fontos a korai felismerés, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy holisztikus megközelítésű gondozásra van szükség: a legtöbb általános idősellátó intézményben rendszerint hiányzik a szakszerű pszichiátriai ellátás. Ez egyéb idősekkel foglalkozó intézményekre – például a tanácsadó szolgálatokra – is érvényes. Az orvostudomány és konkrétan a gerontológia és a segédeszköz-ellátás terén elért új eredményekből minden érintettnek megfelelően profitálnia kell.

3.3.3

A gyermek- és ifjúságpszichiátria, illetve a gerontopszichiátria fent említett sajátosságainak mind az általános orvosi képzésben, mind pedig az általános pszichiátriai és pszichoterápiás képzés során jobban meg kellene jelenniük a szaktantárgyakban.

4.1

Egy, a mentális egészség témájának szentelt európai évben központi jelentőséggel bírna az emberi jogi megközelítés. Az orvosi és pszichoszociális szolgáltatásoknak segíteniük kell az érintetteket, és a társadalmi szerepvállalás erősítésének (empowerment) szellemében meg kell erősíteniük az egyénnek azt a képességét, hogy segítsen önmagán. Ennek során az emberi méltóságnak és jogalanyiságnak kell a középpontban állnia, ehhez igazodhatnak azok, akik az egyén mellett vannak egy válsághelyzetben. A különböző típusú szolgáltatások terén dolgozó szakemberek ismereteit pedig bővíteni kell, hogy jobban megérthessék a mentális egészségügyi problémákat és a pszichoszociális zavarokat.

4.2

A lelki válságban levő emberek gyakran nem foglalkoznak betegségükkel, mert az ilyen betegségeket a társadalom megbélyegzi. Ehhez jelentős részben a média is hozzájárul. A betegségről közvetített kép gyakran alkalmas arra, hogy a társadalom széles rétegeiben félelmet keltsen és elutasítást váltson ki, az ésszerű kezelési lehetőségekkel szemben pedig bizalmatlanságot ébresszen. Mielőbb európai szintű kampányokra van szükség a megbélyegzés ellen. Ezeknek a kampányoknak hosszú távúaknak kell lenniük, és a megelőzésre kell helyezniük a hangsúlyt. Az ilyen kampányokba minden jogilag releváns terület képviselőjét (igazságszolgáltatás, rendőrség, közhivatalok stb.) be kell vonni, hogy optimalizálni lehessen a pszichés betegekkel való bánásmód terén meglévő szakmai tapasztalatukat és szaktudásukat. Lehetőség szerint a pénzbeli támogatások és egyéb segítségnyújtás esetén is el kellene kerülni a megbélyegzést. Elsősorban az önálló életvitelhez szükséges kompetencia erősítését kellene az egész népesség számára segítségként felajánlani. Az érintettek és a pszichiátriai tapasztalatokkal nem rendelkezők közötti találkozók és eszmecserék ösztönzését kellene az ilyen politika egyik központi elemévé tenni.

4.3

Lehetőség szerint a foglalkoztatás terén sem kellene olyan külön világokat létrehozni, amelyekbe úgy kerülnek az érintettek, hogy figyelmen kívül hagyják kívánságaikat vagy választásukat. Először is magának az érintettnek a saját döntésére kellene hagyni, hogy egy speciális intézménynél felkínált, támogatott munkát választ, vagy az általános munkaerőpiacon helyezkedik el. A munka világához való csatlakozást segítő integrációs jellegű segítség ugyanis sok esetben megnöveli annak az esélyét, hogy az illető ismét keresőképes lehessen (supported employment) (23). A munkavégzésért általában a szociális partnerek részvételével folyó kollektív tárgyalások útján rögzített bért kell fizetni. Nem lehet egy éppen csak a megélhetést biztosító „zsebpénzt” fizetni a mentális betegségekkel vagy fogyatékossággal élők számára. A fokozatos reintegráció egyik viszonylag sikeres modellje az ún. hamburgi modell (24).

4.4

Az EU-ban konkrétan a következő jogsértések szoktak bekövetkezni mentális fogyatékossággal élők emberi jogaival szemben: aránytalan szabadságkorlátozás és kényszerkezelések. Ez utóbbinál az érintettet nem tájékoztatják, és nincs is beleegyezés részéről, ráadásul gyakran még jogorvoslati lehetőségek sem adottak. Fontosak az intézményi elhelyezések számának csökkentésére irányuló programok, a lakóhelyhez közeli ambuláns ellátás, a támogatásokhoz való bürokráciamentes hozzáférés, emberi jogoknak megfelelő kezelési megállapodások megkötése és egy megbélyegzés elleni politika úgy, hogy magukat az érintetteket is bevonják olyan személyekként, akik a legjobban ismerik saját élethelyzetüket.

4.5

Felül kell vizsgálni a mentális egészségre vonatkozó uniós stratégiát. Az EGSZB szerint mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy mennyire markáns a mentális betegek kirekesztése általánosságban a társadalomban, illetve konkrétan a munkaerőpiacon. Ezzel kapcsolatban azt is fel kell mérni, hogy megelőzéssel, illetve jó ellátással miként kerülhető el a munkaképtelenség vagy a munkaképesség csökkenése. Az a kérdés is felvetődik, hogy például az orvostudományban, a médiában és a társadalomban alkalmazott szóhasználat mennyiben nehezíti meg vagy akadályozza az integrációt.

4.6

Az ilyen kezdeményezésekkel nagyobb eséllyel lehet a közvélemény figyelmét felhívni a „mentális egészség” témakörére. Ezzel befolyásolni lehet a politika napirendjén szereplő témák fontossági sorrendjét, és kedvező légkör teremthető olyan innovatív elképzelésekhez, amelyek mindenki javát szolgálják.

4.7

A mentális egészség európai évének sikeréhez az EGSZB mellett magukat a civil társadalom illetékes szereplőit, köztük a pszichiátria területén tapasztalatokkal rendelkező csoportokat és szövetségeket, valamint az egészségügy más szerepelőit is be kell vonni. Ezen túlmenően az Európai Bizottság érintett főigazgatóságainak, az Európai Parlament és a Régiók Bizottsága tagjainak a közreműködésére is szükség van. Nemzeti szinten az érintett minisztériumokat, valamint a nemzeti parlamentek tagjait kell bevonni. A szakpolitikák kialakításába összességében jobban be kell vonni az érintetteket.

4.8

Ahhoz, hogy a kezdeményezés kézzelfogható eredményekkel járjon a tagállamok szintjén is, ezzel párhuzamosan alkalmazni kellene a mentális egészség cselekvési keretét, és egy közös referenciakeretet kellene kidolgozni a mentális egészséggel kapcsolatos intézkedésekhez az egészségügyi rendszerekben és a szociálpolitika területén, illetve az élet olyan idevonatkozó területein, mint az iskola és a munkahely. A kölcsönös tanulás eszközeként a nyitott koordinációs módszerhez hasonló szakértői vizsgálatokat kellene alkalmazni. Az intézkedéseknek jogszabályokban, olyan pénzügyi szabályzatokban, mint az ESZA és az érintett betegek és vállalatok bizonyos jogaiban kell éreztetniük hatásukat. Meg kell vizsgálni, hogy egy állandó megfigyelőközpont gondoskodhat-e a téma folyamatos feldolgozásáról. Az uniós egészségügyi jelentéseknek több európai adatot kellene tartalmazniuk a mentális problémákról, illetve elsősorban a segítségnyújtás jellegéről, az ambuláns pszichiátriák esetszámáról, valamint a pszichofarmakológiai szerek fogyasztásáról. A társadalom legkülönbözőbb területeiről jövő lehetséges szövetségeseket úgy kellene megnyerni, hogy idővel a kérdés hosszú távú támogatóivá váljanak. Nem szabad, hogy a kezdeményezés és maga az európai év időben korlátozott hatásokat fejtsen ki. Inkább az a cél, hogy folyamatosan és tartósan felhívjuk a témára a figyelmet, és olyan hatás alakuljon ki, melyet maguk az érintettek is éreznek.

15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/44

1.1

A szociális mezőgazdaság innovatív megközelítés, amely két koncepciót kapcsol össze: egyrészt a többfunkciós mezőgazdaságot, másrészt a helyi szintű szociális szolgáltatásokat, illetve az egészségügyi ellátást. A mezőgazdasági termelés keretében hozzájárul a sajátos szükségletekkel rendelkező személyek jólétéhez és társadalmi integrációjához. A szociális mezőgazdaság növekvő jelentősége arra késztette az EGSZB-t, hogy saját kezdeményezésű véleményt dolgozzon ki e témában.

1.2

A szociális mezőgazdaság olyan formákban terjedt el egész Európában, amelyek közös jellemzőkkel is rendelkeznek, ugyanakkor a megközelítés, a más ágazatokhoz való kapcsolódás és a finanszírozás szempontjából különböznek.

1.3

Ennek ellenére szükség van a szociális mezőgazdaság európai szintű definíciójára, hogy meg tudjuk határozni az abba tartozó tevékenységeket, valamint hogy felállítsunk egy keretet és meghatározzuk azokat a kritériumokat – beleértve a minőségi követelményeket is –, amelyeknek a tevékenységeknek meg kell felelniük ahhoz, hogy a különböző politikák címén támogathatóak legyenek. Ez a definíció azonban nem lehet túlzott mértékben korlátozó jellegű, nehogy merev korlátok közé szorítson egy állandóan változó realitást.

1.4

A szociális mezőgazdaságra vonatkozóan nem létezik szabályozási keret sem uniós, sem nemzeti szinten, ennek következtében nincsenek összehangolva a különböző politikák, illetve az érintett intézmények. Az EGSZB úgy véli, hogy az uniós intézményeknek, valamint a regionális és nemzeti hatóságoknak és intézményeknek ösztönözniük és támogatniuk kellene a szociális mezőgazdaságot azáltal, hogy megfelelő és előnyös szabályozási keretet állítanak fel, és meghozzák a következőkben leírt intézkedéseket.

1.5

Mivel a szociális mezőgazdaság területén csupán kevés és részleges statisztika áll rendelkezésre, az EGSZB szerint célszerű volna egy olyan statisztikai kutatási programot indítani, amely feltérképezi és mélyrehatóbban elemzi, hogy mely tagállamokban és milyen különböző formákban van jelen a szociális mezőgazdaság. Ezt az adatbázist ki lehetne terjeszteni, hogy minden egyes tagállamot ösztönözzenek arra, hogy kutatási programokat indítsanak.

1.6

A szociális mezőgazdaságot alá kell támasztani különböző területekre kiterjedő interdiszciplináris kutatások révén, hogy érvényesítsük a gyakorlati eredményeket, hogy különböző (szociális, gazdasági, egészségügyi, személyes stb.) szemszögből megvizsgáljuk a szociális mezőgazdaság hatását és az előnyeit, valamint hogy biztosítsuk a gyakorlatban szerzett ismeretek terjesztését. Ennek érdekében a következő, a 2014–2020 közötti időszakra szóló „Horizont 2020” keretprogramon belül ösztönözni és növelni kell azokat az együttműködésre irányuló erőfeszítéseket, amelyeket európai szinten, a SoFar projektek és a COST Action kezdeményezés keretében vállaltak.

1.7

Az EGSZB fontosnak tartja továbbá, hogy szociális mezőgazdasági hálózatokat hozzanak létre és erősítsenek meg, hogy ezáltal megosszák a levont tanulságokat, tapasztalatot cseréljenek és növeljék a tudatosságot. Egyébiránt kívánatos lenne a szociális mezőgazdaság érdekeinek közös politikai képviselete és egy európai szintű csúcsszervezet létrehozása. Ez megerősítené nemcsak az érintettek közötti eszmecserét, hanem a civil társadalmi szervezetek szerepét is.

1.8

Ezen túlmenően, a minőség és a képességek magas szintjének biztosítása érdekében különösen nagy figyelmet kell fordítani a szociális mezőgazdasági tevékenységekben részt vevők képzésére – mind a szolgáltatást nyújtókat, mind a sajátos szükségletekkel rendelkező személyeket és az ezeket a szolgáltatásokat igénybe vevőket illetően.

1.9

A szociális mezőgazdaságnak az egész Európára kiterjedő fejlődése érdekében kedvező környezetre, a civil társadalom nagyobb fokú részvételére, valamint arra van szükség, hogy a különböző politikaterületek és a közigazgatási ágazatok (egészségügy/szociális ügyek/mezőgazdaság/foglalkoztatás) európai, nemzeti, regionális és helyi szinten gyümölcsöző együttműködést folytassanak. Más szóval: az állami hatóságoknak el kellene ismerniük a szociális mezőgazdaságot, és célzott módon támogatniuk kellene azáltal, hogy biztosítják olyan pénzügyi eszközökhöz való fenntartható hozzáférését, amelyek az ilyen jellegű mezőgazdaság különböző aspektusait fedezik.

1.10

Hasonlóképpen célszerű volna, ha az Európai Bizottság létrehozna egy állandó struktúrát, amely egybegyűjti az összes érintett főtitkárságot. Hasonló intézkedéseket hozhatnának az egyes tagállamok is. Ezen túlmenően az Európai Bizottságnak ösztönöznie kellene, hogy készítsenek összehasonlító tanulmányt a tagállamok szociális védelmi rendszereiről és azok költségeiről, hogy ezáltal nagyobb megtakarításokat érhessenek el a szociális mezőgazdasági projektek keretében.

1.11

Az EGSZB örömmel állapítja meg, hogy az Európai Bizottság 2014–2020 közötti időszakra szóló javaslatai új távlatokat nyitnak meg a szociális mezőgazdaság előtt. Ugyanakkor továbbra is szükségesnek tűnik, hogy a szóban forgó tevékenység a következő programidőszak során nagyobb mértékű támogatást kapjon. E tekintetben az EU-nak és a tagállamoknak össze kellene hangolniuk a szociális mezőgazdaságot érintő egyes politikaterületeket. Az EGSZB szerint a tagállamoknak és az európai alapok kezelésével megbízott és azokért felelős különböző (nemzeti és közösségi) hatóságoknak szorosabbra kellene fonniuk az együttműködést, hogy megszüntessék a strukturális alapokhoz való hozzáférés előtt álló akadályokat, és elősegítsék a helyi szereplők hozzáférését.

1.12

A közös stratégiai keret lehetővé teszi különböző források kombinálását a több forrásból való finanszírozási stratégia keretében. Ebben a kontextusban az Európai Bizottságnak ösztönöznie kellene a tagállamokat arra, hogy említsék meg programterveikben a szociális mezőgazdaságot, és hogy az összehangolt megközelítés szellemében dolgozzanak ki olyan célzott programokat, amelyek lehetővé teszik, hogy ez az ágazat jobban ki tudja használni a különböző strukturális alapokat. Egy másik lehetőség lenne, ha a szociális mezőgazdaságot célzó tematikus alprogramokat terveznénk, vagy ha folytatnánk az e területre vonatkozó LEADER-projektek támogatását.

2.1

A szociális mezőgazdaság a 20. század vége óta szinte minden európai vidéki térségben elterjedt, mint új gazdaságilag fenntartható gyakorlat, és folyamatosan gyűlnek a tapasztalatok e területen. E tevékenységek összességét a „szociális mezőgazdaság” kifejezés foglalja magába; de használatosak még a „farming for health” [egészségpromóciós farm], „care farming” [gondozói farm], „green care” [zöld gondozás] és a „green therapies” [zöld terápiák] kifejezések is a szóban forgó tevékenységek leírására. Ezen kifejezések mindegyike különböző gyakorlatokra vagy tevékenységekre utal az ápolás, a társadalomba való visszailleszkedés, a hátrányos helyzetűek képzése és rehabilitációja vagy a sajátos szükségletekkel rendelkező személyek képzése területén. Ezek a tevékenységek amellett, hogy lehetővé teszik a nehézségekkel küzdő személyek számára, hogy újra kapcsolódjanak egy termelői tevékenységhez és a természethez, hozzájárulnak a jóllétükhöz, az egészségügyi állapotuk javításához és társadalmi integrációjukhoz; könnyebbé teszik számukra a tanulást, növelik önbecsülésüket, ezáltal pedig a társadalmi életben való részvételüket.

A szociális mezőgazdaság ebben az értelemben innovatív megközelítés, amely két koncepciót köt össze: a többfunkciós mezőgazdaságot valamint a helyi szintű szociális szolgáltatásokat, illetve egészségügyi ellátást. Egyrészt szorosan kapcsolódik a mezőgazdaság többfunkciós természetéhez, és teljes mértékben illeszkedik a vidékfejlesztés koncepciójába, lehetővé téve a gazdálkodóknak jövedelmeik diverzifikálását. Másrészt jótékony hatású a társadalom számára, mivel szociális szolgáltatásokat nyújt, és javítja a létező szolgáltatásokat a vidéki területek lakói javára azáltal, hogy a legszélesebb értelemben véve kiaknázza a mezőgazdasági és vidéki forrásokat.

2.2

Jóllehet a szociális mezőgazdasági gyakorlatok Európában számos hasonlóságot mutatnak abból a szempontból, hogy szorosan kapcsolódnak a hagyományos vidéki gazdasági tevékenységekhez, és jelen vannak a mezőgazdasági üzemekben (biofarmok, „nagy munkaerőigény”, erőteljes többfunkciós jelleg, nyitottság a környező területek iránt, magas diverzifikációs és rugalmassági szint), ugyanakkor országonként – történelmük, megközelítésük és irányuk szerint – számos dologban eltérnek egymástól. Tudván, hogy a megközelítések különfélék, összességében három fő megközelítés körvonalazható:

2.3

Az irányultságok szintén különbözőek: Olaszországban és Franciaországban a szociális mezőgazdaság főként a szociális és ellátási/ápolási ágazathoz kapcsolódik, Hollandiában az egészségügyi rendszerhez áll közelebb, Flandriában a mezőgazdasághoz, Németországban, Nagy-Britanniában, Írországban és Szlovéniában pedig a szociális/egészségügyi ágazat és az egészségügyi ágazat között határozható meg.

2.4

A finanszírozási megoldások országonként változnak:

A finanszírozási módok a valóságban azonban gyakran még különfélébbek és összetettebbek.

2.5

A szociális mezőgazdaság számos formában létezik. Beszélhetünk magánkézben levő mezőgazdasági üzemekről, amelyeket magánvállalkozó irányít, aki számára a szociális mezőgazdaság a piacot célzó bevett termelés mellett lehetővé teszi jövedelemforrásainak diverzifikálását, de lehet szó vállalkozásokról, szociális szövetkezetekről, egyesületekről, alapítványokról – vagyis nonprofit szervezetekről – is. A szociális mezőgazdaság más esetekben állami szervezetek vagy az egészségügyi ágazat ügynökségei alá tartozik, jóllehet a mezőgazdasági üzemekben valósul meg.

3.1

Nem könnyű meghatározni a szociális mezőgazdaság fogalmát, mivel különböző gyakorlatok széles körét foglalja magába. Szükséges azonban, hogy európai szinten definiálva legyen a szociális mezőgazdaság fogalma, hogy meg tudjuk határozni az abba tartozó tevékenységeket, valamint hogy felállítsunk egy keretet és meghatározzuk azokat a kritériumokat – a minőséget érintően is –, amelyeknek a tevékenységeknek meg kell felelniük ahhoz, hogy a különböző politikák címén támogathatóak legyenek. Ez a definíció azonban nem lehet túlzott mértékben korlátozó jellegű, nehogy merev korlátok közé szorítson egy állandóan változó realitást. Épp ellenkezőleg: olyan keretet kell javasolni, amely rendelkezik a szükséges rugalmassággal ahhoz, hogy egybefogja a szociális mezőgazdaság számos tevékenységét és alulról induló megközelítését.

3.2

Még ha a szociális mezőgazdaság körébe tartozó tevékenységek rendkívül különfélék is, két dologban mindig megegyeznek: a) a tevékenységekre mezőgazdasági üzem keretében kerül sor, és b) ezek az ideiglenesen vagy állandó jelleggel sajátos szükségletekkel rendelkező személyeket célozzák – beleértve az oktatás területét is. Ezáltal a szociális mezőgazdaság nemcsak a személyek jóllétéhez és kiteljesedéséhez járul hozzá, hanem a vidéki területek fejlesztéséhez, valamint a városi és vidéki területek közötti jobb kapcsolatokhoz is.

3.3

A szociális mezőgazdaságot (a tudomány és a technológia területére vonatkozó európai együttműködés COST Action 866 jelű, Green Care [Zöld gondozás] című kezdeményezésében foglalt definíciónak megfelelően) első lépésben tehát olyan tevékenységek összességeként lehetne meghatározni, amelyek – növényi és állati – mezőgazdasági forrásokat használnak fel vidéki vagy városkörnyéki övezetekben olyan szociális szolgáltatások létrehozására, mint a rehabilitáció, a terápia, a védett munkahelyek, az egész életen át tartó tanulás és a társadalmi integrációhoz hozzájáruló más tevékenységek. Ennek megfelelően a cél többek között azt, hogy egy mezőgazdasági üzem keretén belül megteremtsék azokat a feltételeket, amelyeknek köszönhetően a sajátos szükségletekkel rendelkező személyek részt tudnak venni a farm mindennapi tevékenységeiben, hogy így biztosítsák e személyek fejlődését és előrejutását, valamint hogy javítsanak jóllétükön.

3.4

Jelenleg a szociális mezőgazdaság négy fő területét különböztethetjük meg:

4.1

A szociális mezőgazdaság az azon belüli terápiás tevékenységek, valamint a munkaerő-piaci, társadalmi és képzésbeli integráció révén tagadhatatlanul magas értéket képviselő közszolgáltatásokat nyújt, és hozzájárul a fenntartható fejlődéshez. Egyébiránt a tevékenységek saját maga által generált diverzifikációja révén és az abból eredő dinamizmusa révén jelentős hatással lehet a helyi fejlődésre.

4.2

Alulról felfelé építkező folyamatot követve számos e területre vonatkozó tapasztalat látott napvilágot, ennek nyomán helyi hálózatok jöttek létre, amelyek a területek globális fejlődéséhez vezettek. Ezek azok az indokok, amelyek alapján a szociális mezőgazdaság megfelel az OECD „Az új vidéki paradigma” című kiadványának (2006.), és amelyek alapján kifejezetten megemlítésre kerül „A vidéki politikára vonatkozó vizsgálatokban”, amelyek az OECD-országokat érintik (például Olaszországot). A szociális mezőgazdaságot az OECD által 2009-ben, Québecben rendezett vidékfejlesztési konferencián is tanulmányozták. Ennek kapcsán elmondható, hogy a szociális mezőgazdaság területére vonatkozó kezdeményezések finanszírozását a 2007 és 2013 közötti időszakra szóló vidékfejlesztési politikák (a III. tengely és a IV. tengely: LEADER program) és a társadalmi integrációt célzó intézkedés címén az Európai Szociális Alap biztosítja.

4.3

A szociális mezőgazdaságban rejlő lehetőségek felismerése egyre fontosabbá válik minden szinten, valamint az agrárszervezetek, a helyi közösségek éppúgy, mint a szociális és egészségügyi intézmények friss szemmel tekintenek a szociális mezőgazdaságra. Ugyanakkor csupán néhány állam vezetett be ágazati szabályozást nemzeti vagy regionális szinten (Franciaország, Olaszország, Hollandia). Egyébiránt mindenütt azt tapasztaljuk, hogy nincs kapcsolat a szociális mezőgazdaságot érintő különböző politikák és/vagy intézmények között.

Ugyanakkor a szociális mezőgazdaság szereplői szerveződésbe kezdtek, hogy megosszák tapasztalataikat, és el kell ismerni, hogy lényeges szerepet töltenek be a szociális mezőgazdaságban tevékenykedők spontán szerveződő hálózatai.

4.4

Az Európai Bizottság az utóbbi években elindított néhány kezdeményezést ezeknek a tevékenységeknek a támogatására, nevezetesen a COST Action 866 jelű fellépést a zöld gondozás területén és a SoFar projektet (az Európai Bizottság által a hatodik kutatási és technológiafejlesztési keretprogramon belül finanszírozott kezdeményezés). 2009 decemberében 7 tagállam tematikus kezdeményezést indított az Európai Vidékfejlesztési Hálózat keretében, hogy megvizsgálja az EMVA által társfinanszírozott nemzeti és regionális vidékfejlesztési tervekben rejlő lehetőségeket és akadályokat. Németország (Prof. Thomas VAN ELSEN) 2008-ban összefoglaló dokumentumot terjesztett elő a szociális mezőgazdaságról a SoFar projekt keretében. A dokumentumot 2009-ben aktualizálták.

5.1.1

Figyelembe véve, hogy a szociális mezőgazdaság közjavakat termel és hozzájárul a fenntartható fejlődéshez, a közösségi szerveknek és a kormányoknak ösztönözniük és támogatniuk kellene. Ebbe beletartozik az is, hogy különböző szinteken megfelelő és előnyös szabályozási keretet hoznak létre, elismerik a szociális mezőgazdaság által képviselt többletértéket, javítják a szociális mezőgazdaság irányítását, de ide tartozik az is, hogy biztosítják a kedvező környezetet, valamint a különböző politikaterületek és közigazgatási területek (egészségügyi/szociális/mezőgazdasági/oktatásügyi) közötti gyümölcsöző együttműködést európai, nemzeti, regionális és helyi szinten. Egyébiránt kívánatos volna még az állami hatóságok oldaláról nyújtott célzott támogatás, a strukturális alapok integrált végrehajtása a szociális mezőgazdaság javára, az interdiszciplináris kutatások ösztönzése és támogatása, a kommunikáció megerősítése és a tapasztalatok cseréje.

5.1.2

A szabályozási keret létrehozásakor különös figyelmet kell fordítani a szociális mezőgazdaság minőségére vonatkozó kérdésekre, és meg kell határozni azokat az általános kritériumokat, beleértve a minőségi kritériumokat is, amelyeknek a tevékenységeknek meg kell felelniük. Hasonlóképpen meg kell hozni a szociális mezőgazdasági tevékenységek megfelelő nyomon követését biztosító intézkedéseket is.

5.1.3

Ezen túlmenően célszerű lenne, ha az Európai Bizottság valamennyi érintett főigazgatóság részvételével létrehozna egy olyan állandó struktúrát, amely ösztönözné, nyomon követné és koordinálná a szociális mezőgazdaság Európán belüli fejlődését. Hasonló struktúrákat lehetne felállítani az egyes tagállamokban.

5.3.1

Ösztönözni és fejleszteni kellene a SoFar és a zöld gondozás területére vonatkozó Cost Action 866 projekt által elindított európai együttműködést. Nagyon fontos ugyanis a tudományos, szakmai és gyakorlati ismeretek szerzése és cseréje Európa-szerte.

A mélyrehatóbb elemzések elvégzéséhez a szociális mezőgazdaság a terápia és az orvostudomány, a mezőgazdaságon belüli szociális foglalkoztatás, valamint a mezőgazdaság és képzés területeire kiterjedő kutatások támogatására szorul. Ezeket a kutatásokat a terepmunkával szoros együttműködésben kell lefolytatni. A növények és állatok bevonásával végzett terápiák során elért pozitív gyakorlati eredményeket szigorú tudományos elemzéseknek kell igazolniuk ahhoz, hogy orvosi körökben elismerjék őket. Dokumentálni kell az olyan kísérletek során levont tanulságokat, amelyek azt vizsgálják, hogy mennyire eredményes a szóban forgó személyek beilleszkedése a farm körüli tevékenységek mindennapi és éves ritmusába, és fel kell használni ezeket a szociális mezőgazdaság további fejlesztéséhez.

5.3.2

A szociális mezőgazdaság hatását és előnyeit különböző szempontból (szociális, gazdasági, egészségügyi, személyes) elemző interdiszciplináris kutatás, amely biztosítja a tapasztalatokból nyert ismeretek átadását és egybegyűjti az adott terület szereplőit, újító gondolatok megszületését eredményezheti, és megerősítheti a szociális mezőgazdaság melletti elköteleződést. A kísérleti projektek tudományos támogatása hozzájárulhat az egyéni vagy közös vállalkozásokon alapuló, minden régióra érvényes modellek kifejlesztéséhez. Interdiszciplináris tanulmányokat és kutatásokat kellene végezni a szociális mezőgazdaság hatásainak vizsgálatához, egyrészt az egészségbiztosítási rendszerek szempontjából esetlegesen jelentkező megtakarításokat illetően, másrészt pedig a szociális mezőgazdasági szolgáltatásokból részesülők egészségének és jóllétének javítását illetően. Ezek a szempontok már szerepeltek bizonyos országok – különösen Hollandia – vizsgálataiban és tanulmányaiban.

5.3.3

Ezek a kutatások helyt kaphatnának a jövőbeli „Horizont 2020” keretprogramban (2014–2020), mivel az figyelembe veszi a szociális szempontokat a kutatás és az innováció területén. Rendkívül kívánatos volna, hogy a szociális mezőgazdaságot a „Horizont 2020” keretprogramon keresztül koordinálják és támogassák, mivel ez a program megkönnyíthetné a mezőgazdaság e típusához kapcsolódó különböző tudományterületek kutatói közötti találkozókat és eszmecseréket.

5.5.1

Az innovatív szociális mezőgazdasági projektek gyakran egymástól elszigetelten fejlődnek ki, anélkül, hogy tudomásuk lenne hasonló projektekről, vagy hogy tapasztalatot cserélnének velük. Márpedig rendkívül lényeges a szociális mezőgazdasági hálózatok létrehozása és megerősítése, hogy megosszák egymással a tapasztalataikat, hozzájáruljanak a különböző projektek megismertetéséhez, és hogy hasznosítsák a bevált gyakorlatokat. Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat keretében megtették az első lépést ebbe az irányba. A hálózatoknak ezt a típusát meg kellene erősíteni.

5.5.2

Hasonlóképpen elő kellene mozdítani az együttműködést, a közös kiadványokat és az interneten való jelenlétet.

5.5.3

Egyébiránt célszerű lenne erőfeszítéseket tenni a szociális mezőgazdaság érdekeinek közös politikai képviselete és egy európai szintű csúcsszervezet létrehozása érdekében. Egy ilyen szervezet – amely magában foglalná a civil társadalmat is – megkönnyíthetné a szociális mezőgazdaság szereplői közötti eszmecserét, és segíthetné őket mind technikai, mind pedig adminisztratív téren, egyúttal ügyelhetne a szociális mezőgazdaság érdekeinek politikai szintű előmozdítására is. E szempontból fontos szerepük van a mezőgazdasági szervezeteknek.

5.5.4

Mindezen tevékenységeket az új vidékfejlesztési politika (2014–2020) keretében lehetne ütemezni és végrehajtani, és különösen az Európai Vidékfejlesztési Hálózatra és a tagállamok vidékfejlesztési hálózataira lehetne alapozni. Ezáltal kiterjesztenék más tagállamokra is a fentiekben említett szociális mezőgazdaságra vonatkozó tematikus kezdeményezést.

5.6.1

A szociális mezőgazdaság a jelenlegi vidékfejlesztési politika keretén belül részesült bizonyos támogatásban, főként a III. tengely (diverzifikáció) és a IV. tengely (LEADER) keretében, valamint „társadalmi integráció” címén az ESZA keretében. Viszont ha elismernék, hogy a szociális mezőgazdaság a vidéki gazdaság fejlesztésének egyik összetevője, akkor részesülhetne az európai strukturális alapok (EMVA, ESZA, ERFA) által támogatott és finanszírozott valamennyi tevékenységből, és ezáltal hozzáférhetne új finanszírozási forrásokhoz.

5.6.2

Bár az Európai Bizottságnak a strukturális alapok következő programidőszakára szóló javaslatai nyitnak valamiféle új távlatokat – mivelhogy a szegénység elleni küzdelem, a társadalmi integráció, csakúgy mint a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja e politika kifejezett célkitűzései között szerepelnek (és a szociális mezőgazdaságon belül ideálisan kombinálhatóak) –, mégis szükségesnek tűnik, hogy erőteljesebben hangsúlyozzuk a szociális mezőgazdaság szerepét mind a következő programidőszakban, mind a partnerségi szerződésben, hogy még nagyobb támogatásban részesüljön. E tekintetben az EU-nak és a tagállamoknak koordinálniuk kellene a szociális mezőgazdaságot érintő különböző politikai intézkedések alkalmazását. Az EGSZB szerint a tagállamoknak, valamint az európai alapok kezelésével megbízott és azokért felelős különböző (nemzeti és közösségi) hatóságoknak szorosabbra kellene fonniuk az együttműködésüket, hogy megszüntessék a strukturális alapokhoz való hozzáférés előtt álló akadályokat, és elősegítsék a helyi szereplők hozzáférését.

5.6.3

Az új programozási keret lehetővé teszi a szociális mezőgazdaság számára, hogy több alapból és több éven keresztül biztosítson magának finanszírozást. A közös stratégiai keret megengedi különböző források összekapcsolását a több forrásból való finanszírozási stratégia keretében. A tagállamokat ösztönözni kellene arra, hogy említsék meg programterveikben a szociális mezőgazdaságot, és dolgozzanak ki olyan célzott programokat, amelyek lehetővé teszik ezen ágazat számára a különböző strukturális alapok jobb kihasználását. Valóban döntő fontosságú, hogy meggyőzzük a nemzeti és helyi hatóságokat arról, hogy ténylegesen éljenek ilyen finanszírozási lehetőségekkel.

Figyelembe véve a többdimenziós és többfunkciós jellegét, a szociális mezőgazdaság és az érintett szereplők nagymértékben hasznot húzhatnának egy ténylegesen integrált megközelítésből, amely elősegítené és jobban koordinálná a különböző alapok igénybevételét, valamint az azokhoz kapcsolódó eljárásokat és az ügyintézést.

5.6.4

Ennek érdekében rendkívül hasznos lenne a vidékfejlesztés keretében egy a tagállamoknak szóló kommunikációs politikát kialakítani, amely kiterjedne a nyomonkövetési és jelentéstételi tevékenységekre is. Egy másik lehetőség lenne a 8. cikknek megfelelően tematikus alprogramokat tervezni, vagy a szociális mezőgazdaságot célzó Leader-projekteket megerősíteni.

5.6.5

Végül: a különböző főigazgatóságoknak szorosabban együtt kellene működniük annak érdekében, hogy a szociális mezőgazdaság könnyebben hozzáférjen valamennyi strukturális alaphoz, felszámolva azokat a nehézségeket, amelyek máig gátolják a gazdálkodókat a regionális politikai intézkedések kihasználásában.

15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/49

1.1

Ez a vélemény a vasúti személyszállítási tevékenységekkel foglalkozik. A vélemény a Lisszaboni Szerződés 14. cikkében és 26. jegyzőkönyvében az általános érdekű szolgáltatásokra vonatkozóan meghatározott célkitűzések fényében fogalmazódott meg, és azok fényében olvasandó. A vélemény a közlekedéspolitikáról szóló fehér könyv ajánlásait követi, amely megerősítette, hogy teljesíteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatos célkitűzéseket, és lehetővé kell tenni a környezetbarát fenntartható mobilitást.

1.2

A szolgáltatók számára meghatározott mobilitási célkitűzések teljesítésének és a kapcsolódó felek jogainak és kötelezettségeinek ellenőrzésén túl ez a vélemény azt kívánja tehát megvizsgálni, hogy az európai polgárok hogyan férnek hozzá a vasúti közlekedéshez mint általános érdekű szolgáltatáshoz az Unióban, és milyen e szolgáltatások színvonala.

1.3

Mivel a vasúti szállítási szolgáltatások minősége szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele e szállítási mód fejlődésének, az EGSZB úgy véli, hogy a vasúti szállítás vonzerejének növelése érdekében helyénvaló lenne javítani annak eredményeit, az ezt elősegítő különféle elemek tényszerű megfigyeléséből kiindulva.

1.4

Az EGSZB kéri, hogy az infrastruktúrákba irányuló beruházási és az azok karbantartására szolgáló hitelek tervezése több évre szóljon, és hozzanak rendelkezéseket e források véglegesítése céljából. Szintén figyelembe kell venni a területrendezési feladatokat, valamint az infrastruktúrák és a rövid és középtávon mozgósítandó és mozgósítható források rendelkezésre állásának fenntartásával kapcsolatos feladatokat.

1.5

Az EGSZB felkéri továbbá a közösségi, nemzeti és regionális intézményeket, hogy a szubszidiaritási elv betartása mellett, az egyes területek közötti szolidaritás erősítése érdekében határozzák meg újra az infrastruktúrák különböző részeinek finanszírozási feltételeit. Az EGSZB e célból javasolja, hogy a regionális politika keretében kiutalt közlekedési alapokat csoportosítsák át, ami erőteljes ösztönző hatással lehet a területrendezésre.

1.6

Az EGSZB kéri, hogy egy független szervezet készítsen tényszerű értékelési szempontokon (pontosság, rendszeresség, díjszabás, tisztaság, megközelíthetőség stb.) alapuló európai szintű felmérést a felhasználók elégedettségéről. Az értékelést az összes érintett (felhasználók, szervező hatóságok, szolgáltatók, alkalmazottak stb.) képviselőjét magában foglaló, ellenőrzések végrehajtására jogosult irányítóbizottság által meghatározott módszertan alapján kell elvégezni.

1.7

Az EGSZB aggályát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság felül kívánja vizsgálni a (vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról szóló) 1370/2007/EK rendeletet, amely egy nehezen elért intézményi szintű kompromisszum eredménye. Az EGSZB rámutat, hogy e rendelet az arányossági és a szubszidiaritási elvet tiszteletben tartva széles körű szervezési lehetőséget biztosít a tagállamok számára, és hogy a rendelet által teremtett egyensúlyt, az idézett rendelet 8. cikke (2) bekezdésének megfelelően érdemes a tapasztalatok fényében értékelni.

1.8

Az 1371/2007/EK rendelet rendelkezéseire és a jövőbeni fejlődési lehetőségekre tekintettel az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy tanulmányozza a szolgáltatások javításának következő módozatait:

1.9

Másfelől, az EGSZB kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy tanulmányozzák együttesen a szolgáltatások javításának következő módozatait:

1.10

Végül a szubszidiaritási elv betartásának jegyében az EGSZB kéri a tagállamokat, hogy tanulmányozzák a szolgáltatások jobbá tételének következő módozatait:

2.1.1

Annál is inkább nehéz az utaselégedettség-vizsgálatot meghatározni és a szereplőknek azzal kapcsolatban közös álláspontra jutni, mert a vizsgálathoz szükséges forrásadatokkal a vasúttársaságok rendelkeznek, amelyek egyoldalúan határozzák meg a szolgáltatás minőségi előírásait, és saját tevékenységüket azok alapján értékelik (az 1371/2007/EK rendelet 28. cikke). Ez a helyzet például, a teljesség igénye nélkül, a menetrend pontos betartására vonatkozó kötelezettség, a szolgáltatás rendszeressége, a tisztaság, az utasfogadás, a tájékoztatás, a díjszabás stb. esetében.

2.1.2

A vasúti szolgáltatások problémáit elszenvedő utasok jelentős része jelzi és sajnálattal tapasztalja a forgalmi zavarokat előidéző tényezők elszaporodását; a valós időben nem ellenőrizhető, kiszámíthatatlan forgalmat és a forgalmi zavarokkal kapcsolatos tájékoztatás hiányosságát. Az utasok egyes tagállamokban folyamatos színvonalromlást érzékelnek. Az 1371/2007/EK rendelet értelmében az utasok a vasúti szolgáltatások keretében ellentételezésre jogosultak, azonban a szolgáltatók nem biztosítják az ezen intézkedésekhez való egyszerű hozzáférést.

2.1.3

A mindennapi személyszállítás nagy részét biztosító, közszolgáltatási kötelezettségekkel rendelkező vasúti szolgáltatások tekintetében a szolgáltatások színvonalának fenntartása érdekében több esetben a szállítást szervező hatóságok vagy az illetékes hatóságok beavatkozására volt szükség.

2.1.4

A jelentős strukturális átalakításon átesett, instabil és nehezen átlátható szervezeti környezetben tevékenykedő és az üzemeltetés során nem összekapcsolt és nem összehangolt különböző szereplők által nyújtott szolgáltatások megsokszorozódása olyan működési módot eredményezett, amely a valós idejű információáramtól gyakran távol eső helyi szolgáltatók reakciókészségére támaszkodik, ezért időnként működési zavarokkal jár, következésképpen pedig az utasok elégedetlenségét vonja maga után. A fenti megállapítások fényében és a fejlődési utak meghatározása érdekében tehát szükségesnek látszik az ágazat helyzetének az egyes tagállamok szintjén történő felmérése.

—

az információkhoz való nehézkes hozzáférés, hiányzó vagy nem megfelelő jelzőrendszer,

—

olvashatatlan vagy homályos díjszabás,

—

a maximális foglalási idő miatt a vonat indulási időpontja előtt nem lehet megfelelő idővel megtervezni az utazást,

—

túlfoglalással kapcsolatos problémák,

—

az utasok fogadására alkalmatlan vagy a higiéniai előírásoknak nem megfelelő körülmények a vonatokon, pályaudvarokon és állomásokon, peronokon (túltelített utasvárók), hiányzó mellékhelyiségek,

—

a fogyatékossággal élők számára nehezen megközelíthető peronok, pályaudvarok, állomások, szolgáltató létesítmények és vonatok, a különleges szolgáltatások igénybe vételéhez szükséges túlságosan hosszú foglalási idő (48 óra), túl szigorú vállalási kritériumok (összsúly),

—

nem biztonságos vonatok, pályaudvarok és állomások,

—

az eszközök késedelmes rendelkezésre bocsátása, az indulási peron módosításának figyelmen kívül hagyása a csatlakozásoknál,

—

két vonat indul rövid időn belül ugyanarról a vágányról, miközben számos vágány használaton kívül van,

—

nem elegendő hely a csomagok számára,

—

a multimodális közlekedés figyelmen kívül hagyása (nehezen megoldható kerékpárszállítás, a többi közlekedési módhoz való csatlakozás rossz megszervezése és irányítása vagy akár teljes hiánya, a tájékoztatás és az integrált viteldíj hiánya, valamint a szolgáltatások hiánya),

—

pontatlanság, rendszertelen járatok, előzetes figyelemfelhívás nélküli járatmegszüntetések,

—

nehézkes utasfelvétel a forgalmi zavarok idején, nem elégséges vagy elutasított kártérítés,

—

a szolgáltatások és járatok megszüntetése vagy átszervezése az utasokkal, azok képviselőivel és az érintett területi önkormányzatokkal együtt végrehajtott előzetes vizsgálat nélkül (például éjszakai vonatjáratok megszüntetése, a menetrend és a járatsűrűség módosítása stb.),

—

két megálló közötti menetidő meghosszabbodása,

—

nehezen hozzáférhető értékesítési és forgalmazási csatornák.

—

rossz időjárás: a nyújtott szolgáltatás megbízhatóvá tételét biztosító előzetes technikai és eljárási kiigazítások elmaradása,

—

eszközellátási problémák: az eszközök életének, élettartamának nem megfelelő figyelemmel kísérése, elavulásuk késleltetésének elmaradása és a karbantartási költségvetések tervezésének és véglegesítésének hiánya miatt következnek be,

—

emberi tényezők: öngyilkosságok, a sebezhető létesítményekhez való hozzáféréssel kapcsolatos események, amelyek hatásait és okait az EGSZB e véleményben nem óhajtja kommentálni.

—

a személyek és a forgalom magas fokú biztonsága,

—

a személyzet professzionalizmusa,

—

a vasút lehetséges hozzájárulása a területrendezéshez és -fejlesztéshez.

3.1

Az Európai Bizottság tiszteletben tartotta a polgárok szabad mozgásának Szerződésben rögzített elvét és támogatta a fenntartható mobilitás elvét. A vasút közismerten nagy forgalmat bonyolító, környezetbarát tömegközlekedési mód, amelyet az illetékes hatóságok által kifejezésre juttatott igényekhez lehet igazítani, és amely képes felhasználni a még meglévő, jól karbantartott vagy könnyen felújítható infrastruktúrákat.

3.2

Az EU meghatározta a nemzetközi vonalak európai hálózatát. E hálózat bővítése érdekében igen jelentős beruházásokra került sor, és fog sor kerülni ezután is. E közösségi kezdeményezésnek azonban a tagállamok szándékaival minél inkább egyező beruházásokra kell támaszkodnia, hogy az európai utasok háztól házig vivő, zökkenőmentes közlekedési módhoz jussanak.

3.3

Az egyes területeket kiszolgáló járatok helyzetének és azok megszervezésének vizsgálata nyomán azonban önkényes stratégiai döntések születtek, amelyek meghozatalakor nem vették figyelembe, hogy a közlekedést úgy kell megtervezni, hogy csökkentik a tömegközlekedés használatára kedvezőtlen hatást gyakorló átrakodásokat.

3.4

Ezt az előzetes vizsgálatot, amelynek nyomán súlyos következményekkel járó döntések születnek, az illetékes hatóságok ma már egyre inkább beépítik elképzeléseikbe, ugyanakkor az áttekinthetetlenségből és az instabilitásból adódó közép- és hosszú távú finanszírozási problémákkal néznek szembe.

3.5

Pedig a közlekedés jelentős terhet ró az államok és a régiók költségvetéseire. A polgárok, e helyzet ismeretében, és különösen a jelenlegi válsághelyzetben, valódi átláthatóságot és megbízható információkat szeretnének. Újra felhívják a figyelmet arra, hogy az új nagy projektek tekintetében nem állnak rendelkezésre ellenszakvélemények. Ahogy azt az EGSZB a TEN/479 jelű véleményében már kifejtette, rendkívül fontos a hatóságok és a civil társadalom közötti párbeszéd, különösen a közlekedési infrastruktúrákba irányuló befektetések vonatkozásában.

4.1

E saját kezdeményezésű vélemény az alábbi, korábban megkezdett munkák folytatása:

4.2

Az európai közlekedési hálózat létrehozására vonatkozó igény természetszerűleg a főbb vasútvonalakra összpontosította az európai alapok támogatásainak lényeges részét. E dinamika a nagy sebességű vasútvonalak létrehozását előnyben részesítő döntésekkel párosult, időnként – a költségvetési korlátozások miatt – más meglévő vonalak korszerűsítésének rovására. A hatóságoknak a tervezés során meg kell erősíteniük a vasúti kínálatot az állami közlekedési kínálaton belül, sőt, bizonyos esetekben, a koherens multimodális rendszer gerincévé kell tenniük. Az európai alapokat ezért célszerű a fenntartható mobilitást célzó koherens politika felé csatornázni (a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság közlekedési alapjainak felhasználása).

4.3

Az EGSZB tehát a vasúti közlekedés jelenlegi helyzetének objektív értékelését (előnyök/hátrányok) kéri. Az Európai Bizottságnak teljesen átlátható módon kell végrehajtania ezt az értékelést, biztosítania kell a szükséges információkat, és fel kell kérnie a polgárokat, hogy e túlnyomó többségüket érintő kérdésben juttassák kifejezésre elvárásaikat (az otthon és a munkahely közötti útvonal, alkalmi hivatalos utak, családi látogatások, szabadság stb.).

5.1

A jelenlegi válságidőszakban és a rendelkezésre álló állami eszközök szűkössége idején a fenntartható fejlődési stratégiára épülő gazdaságélénkítő politika kedvező hatással lehet a foglalkoztatásra és annak minőségére, a modális váltás célkitűzéseinek elérésére és az európai polgároknak az általános érdekű közlekedési szolgáltatásokhoz való hozzáférésére. Az EGSZB emlékeztet tehát arra, hogy a nagy projekteknek ebbe a globális stratégiába kell illeszkedniük.

5.2

Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy ha a menetrend vagy bizonyos járatok módosítása hatására romlik a szolgáltatás, akkor egyes polgárok lakóhelyük vagy munkahelyük megváltoztatására kényszerülhetnek. Ez a kényszerű mobilitás nem azonos polgártársaink kívánatos mobilitásával. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a fejlődés gyakran modális (gépkocsira vagy repülőre történő) váltásban mutatkozik meg, ami ellentétes a javasolt politikával.

5.3

Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy tanulmányozza és készítse elő a vasúthálózatok felújítására irányuló európai programot és/vagy támogassa a tagállamok jövőbeni programjait. A vasúttársaságok ügyfelei részéről megfogalmazódó elvárások kielégítését célzó európai program könnyedén beépülhet az európai stratégiákba (fenntartható fejlődési stratégia, Horizont 2020 kezdeményezés stb.). A polgárok igen kedvezően értékelnék, ha a közlekedési politikáról párbeszédet folytatnának a civil társadalommal. A regionális politika keretében kiutalt közlekedési alapok átcsoportosítása jelentősen előmozdíthatja e stratégiát.

15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/53

1.1

A lakhatáshoz való jog biztosítása a tagállamok nemzetközi kötelezettsége, melyet az Európai Unió is köteles szem előtt tartani. Ez a jog ugyanis elismerést nyert az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, melynek értelmében „minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz”. Az Európa Tanács átdolgozott szociális chartája úgy rendelkezik, hogy a lakhatáshoz való jog tényleges gyakorlásának biztosítása érdekében a felek elkötelezik magukat azon intézkedések meghozatala mellett, melyek elősegítik a megfelelő színvonalú lakhatáshoz való hozzáférést; a jelenség fokozatos felszámolását megcélozva megelőzik és csökkentik a hajléktalanságot; a megfelelő forrással nem rendelkezők számára megfizethetővé teszik a lakásfenntartást. A lakhatáshoz való jogot számos tagállamban az alkotmányba is belefoglalták és/vagy egyedi törvények biztosítják tényleges megvalósulását.

1.2

Az Európai Unió Alapjogi Chartája kimondja, hogy a társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében az Unió - az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által lefektetett szabályokkal összhangban - elismeri és tiszteletben tartja a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel.

1.3

Ezen jogok érvényesítése a legtöbb tagállamban egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás közvetítésével valósul meg, az Alapjogi Charta 36. cikkének megfelelően, mely szerint az Unió – a nemzeti jogszabályokban és gyakorlatban foglaltak szerint és az Európai Közösséget létrehozó szerződéssel összhangban – elismeri és tiszteletben tartja az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférést az Unió társadalmi és területi kohéziójának előmozdítása érdekében.

1.4

Az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése értelmében és amennyiben a lakhatáshoz való egyetemes hozzáférés általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősül, az említett szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra csak akkor vonatkoznak a közösségi versenyszabályok, illetve az állami támogatások tilalma és ellenőrzése, amennyiben ezek alkalmazása sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza a nemzeti, regionális és helyi hatóságok által rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását. Az Európai Bizottság 2011. december 20-i határozata (az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló határozat) a támogatott szociális lakások biztosítását olyan hátrányos helyzetű állampolgárok vagy kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő csoportok számára korlátozza, amelyek korlátozott fizetőképességük következtében piaci feltételek között nem tudnak lakást találni.

1.5

A Lisszaboni Szerződéshez csatolt (26.) jegyzőkönyv értelmében az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtása, más által való ellátása, finanszírozása, illetve megszervezése a tagállamok és azok nemzeti, regionális és helyi hatóságainak elsődleges felelőssége, akik e téren széles mérlegelési jogkörrel és demokratikus választási szabadsággal rendelkeznek.

1.6

Ugyanez a jegyzőkönyv előírja – többek között –, hogy a tagállamoknak magas szintet kell biztosítaniuk általános gazdasági érdekű szolgáltatásaik megfizethetőségével kapcsolatban, valamint elő kell mozdítaniuk az azokhoz való egyetemes hozzáférést.

1.7

A lakhatáshoz való jog érvényesülése előfeltétele különféle egyéb alapvető jogok – például az emberi méltósághoz, a magánélet és az otthon védelméhez, a családi élethez, az ivóvízhez, az egészséges élethez, az energiához stb. való jog – érvényesülésének. A tisztességes lakhatás létfontosságú ahhoz, hogy az egyén kibontakozhasson és beilleszkedhessen a társadalomba.

1.8

A lakhatáshoz való jog tényleges érvényesülése többnyire és lényegében a megfelelő kínálat meglétének függvénye. A lakhatáshoz való jog az esetek többségében a tisztességes és megfizethető lakáshoz való hozzáférés jogára bontható tovább.

1.9

A lakhatáshoz való hozzájutás biztosítása gyakran nem azt jelenti, hogy a hatóságok kötelesek lennének lakáshoz juttatni minden személyt, aki azt kérelmezi. Az államnak vagy a felelős hatóságnak politikai kötelessége, hogy politikai fellépése és programjai révén javítsa az egész lakosság lakáshoz jutási lehetőségeit.

1.10

A tagállamok rendkívül eltérő módon és igen eltérő mértékben avatkoznak lakáspiacuk működésébe azon alapvető jog megvalósításának keretében, hogy minden polgáruk számára lehetővé tegyék a tisztes lakhatást, megfizethető áron. A jövőbeli lakók megfelelő közreműködése a szociális lakások építésében hozzájárul e lakások hozzáférhetőségéhez, illetve ezeknek az embereknek a munkaerő-piaci sikerességéhez is.

1.11

A lakhatás ebből a szempontból olyan (a hatóságok, illetve az állam által felügyelt) ellátás, amely esetében a tagállamok saját politikai döntéseik, illetve kollektív preferenciáik alapján határozzák meg a minimális lakhatási és kényelmi normákat, az egyedi urbanisztikai és építési szabályokat, illetve a maximális ár/jövedelem arányt – egyesek közülük bizonyos keretek között tartják a lakásárakat, mint Németország, sőt, szociális támogatási mechanizmusokat vagy adókedvezményeket vezetnek be, hogy így befolyásolják a háztartások e legszámottevőbb, kényszerű kiadási tételét.

2.1

Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy e rendszer megléte ellenére az Unió nagyszámú polgára számára a tisztes lakhatáshoz jutás pénzügyi szempontból nem elérhető. 2010-ben, miközben az Európa Tanács átdolgozott szociális chartájának értelmében a jelenség fokozatos felszámolását megcélozva a hajléktalanság csökkentésére kell törekedni, az európai népesség 5,7 %-a szenvedett az elégtelen lakáskörülmények miatt (Forrás: Europe Information Service S.A.), 17,86 %-a élt túlzsúfolt vagy rossz állapotú lakásokban, és a háztartások 10,10 %-ának a rendelkezésére álló bevétel több mint 40 %-át kellett lakhatási költségekre fordítania.

2.2

Számos tagállam döntött egy párhuzamos lakáskínálat, az ún. „szociális lakásrendszer” meghatározása és megszervezése mellett a magánpiacon spontán meglévő kínálat mellett. E szociális lakások elosztása sajátos feltételekhez van kötve, és döntő többségében kifejezetten erre a célra létrehozott nonprofit szervezetek feladata, illetve erre felhatalmazott magánbefektetőké, jogi vagy természetes személyeké, akik a nemzeti, regionális vagy helyi hatóságoktól kapnak támogatást e tevékenységükhöz.

2.3

Görögország kivételével valamennyi tagállam rendelkezik szociális lakásparkkal. 25 millió európai háztartás él szociális lakásokban, melyek területi programozási, hozzájutási feltételeit és árát közvetlenül a tagállamok állami hatóságai szabják meg.

2.4

Ez a párhuzamos lakáskínálat az árak stabilitásának és felügyeletének köszönhetően hozzájárul a ciklikus ingatlanpiaci változások és az ingatlanbuborék-jelenségek hatásainak enyhítéséhez. Így azok a tagállamok, amelyek jelentős szociális lakásállománnyal rendelkeznek, sikeresen kiküszöbölték az ingatlanbuborék-jelenségeket és azok makrogazdasági következményeit.

2.5

A szociális lakások rendszere egyike azoknak a válaszoknak, melyeket az állami hatóságok adhatnak a lakáspiac működési zavaraira, hogy a teljes lakásszükségletet fedezni lehessen, és mindenkinek biztosítani tudják a tisztes lakhatást, megfizethető lakásárak/bérleti díjak mellett. A szociális lakások leendő lakóinak megfelelő bevonása megfizethetőbbé teszi az ilyen lakhatást, javítja a lakók hozzáállását a rendelkezésükre bocsátott lakáshoz, és lehetővé teszi számukra a munkavállaláshoz kapcsolódó készségek és szokások elsajátítását és megerősítését, ezzel növelve esélyeiket a munkaerőpiacon.

2.6

Az a tény, hogy a piac képtelen a teljes lakásszükségletet fedezni, nemcsak azokat érinti, akik egészen egyszerűen kiszorultak a lakáshoz jutás lehetőségéből, hanem azokat is, akik egészségtelen, inadekvát vagy túlzsúfolt lakásokban élnek, illetve akik jövedelmük döntő részét a lakbérre vagy a lakáskölcsön törlesztőrészletének kifizetésére fordítják.

2.7

Ez a lakásszükséglet jelentősen változik tagállamról tagállamra, illetve a tagállamokon belül is, a nyugati és keleti országok között, a vidéki és városi területek között, sőt, az egyes városi övezeteken belül is, a belvárosok és a peremkerületek viszonylatában.

2.8

Az Unió tagállamaiban három eltérő felfogás érvényesül:

3.1

Tekintettel arra, hogy a piaci erők önmagukban nem képesek minden polgárnak tisztes lakhatást biztosítani, a szociális lakhatás a közösségi jog rendszerében az általános érdekű gazdasági szolgáltatás kategóriájába sorolható, amennyiben az érintett tagállam azt annak minősíti, és ebben az esetben állami támogatásban vagy ellentételezésben részesülhet.

3.2

A Lisszaboni Szerződésez csatolt (26.) jegyzőkönyv megerősíti a nemzeti, regionális és helyi hatóságok alapvető szerepét és széles mérlegelési jogkörét a tekintetben, hogy a felhasználók igényeihez a lehető legközelebb álló módon gondoskodjanak az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásáról, más által való ellátásáról, illetve megszervezéséről. A szociális lakhatásra bizonyos közszolgáltatási kötelezettségek vonatkoznak, melyek programozási, árszabási, odaítélési és használati feltételeit a nemzeti, regionális és helyi hatóságok határozzák meg. Ugyanez a jegyzőkönyv előírja többek között, hogy a tagállamok magas szinten biztosítják az általános gazdasági érdekű szolgáltatások terén a megfizethetőséget, az egyenlő bánásmódot, valamint az egyetemes hozzáférés és a felhasználói jogok előmozdítását.

3.3

Amennyiben általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősül, a szociális lakhatást az EUMSZ 14. cikke és 106. cikkének (2) bekezdése, illetve 26. jegyzőkönyve szabályozza, mely rendelkezik a társadalmi és kulturális jellegű kollektív preferenciák és a helyi szinten megfogalmazódott szükségletek kielégítésének elvéről az általános gazdasági érdekű szolgáltatások tagállamok általi meghatározásával kapcsolatban. Ezek a rendelkezések a szociális lakásokkal összefüggő feladatokat a versenyszabályok és a belső piaci szabályozás elé helyezik az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló határozatban előírt bizonyos feltételek tiszteletben tartása mellett, a 3.6. pontban említetteknek megfelelően.

3.4

Az EUMSZ említett rendelkezései arra sarkallták az Európai Bizottságot, hogy mentesítse az előzetes bejelentési kötelezettség alól a szociális lakhatási szervezeteknek nyújtott állami támogatásokat.

3.5

A szociális lakásrendszer általános gazdasági érdekű szolgáltatássá minősítése tekintetében az Európai Bizottság – az Európai Unió Bíróságának felügyelete mellett – csupán azt ellenőrzi, hogy a tagállamok nem követtek-e el nyilvánvaló hibát.

3.6

A szóban forgó kérdésben, tekintettel arra, hogy „a közszolgáltatások szociális jelleggel rendelkeznek”, az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy a szociális lakásrendszert „a hátrányos helyzetű személyekkel vagy a kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő társadalmi csoportokkal közvetlen összefüggésben” kell meghatározni, nem pedig a lakásszükségleteknek a helyi lakáspiacon megmutatkozó sokfélesége alapján. Ez állandó konfliktusforrást jelent az Európai Bizottság és egyes tagállamok, szociális lakásokat fenntartó szervezetek és a szociális lakások bérlőinek egyes képviselői között, akik nem értenek egyet az Európai Bizottság ezen álláspontjával, míg mások támogatják azt.

4.1

Az Európai Bizottságnak a szociális lakhatás általános gazdasági érdekű szolgáltatássá minősítésével kapcsolatos nyilvánvaló hibák megítélésére vonatkozó döntéshozatali gyakorlata egyes tagállamok politikai döntéseinek megváltoztatását vonta maga után a szociális lakásrendszer megszervezése és finanszírozása terén, ami jogvitákat eredményezett.

4.2

Hollandiában a fenti döntéshozatali gyakorlat alkalmazása következtében közel 400 000 háztartás szorult ki a szociális lakhatásra jogosultak köréből, miután az Európai Bizottság túl jómódúaknak ítélte őket a szociális lakáshoz jutáshoz, bár a gyakorlatban nem elég jómódúak ahhoz, hogy piaci feltételek mellett lakhatáshoz jussanak.

4.3

Svédországban az állami hatóságok nem voltak hajlandóak alkalmazni e gyakorlatot, ezért kénytelenek voltak kivenni a szociális lakhatást az általános gazdasági érdekű szolgáltatások köréből, és átalakítani a rendszer finanszírozását, közszolgáltatási ellentételezés formájában, amely az állami támogatások Szerződésben foglalt tilalmával egyedül összeférhető finanszírozási mód.

4.4

Franciaországban az Union nationale de la propriété immobilière [Ingatlantulajdonosok Nemzeti Szövetsége] panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a francia kormánnyal szemben, elsősorban arra hivatkozva, hogy a szociális lakáshoz jutás felső jövedelmi határának szintje túl magas, és nem teszi lehetővé az Európai Bizottság döntéshozatali gyakorlatának való megfelelést.

4.5

A közbeszerzésekről és a koncessziókról szóló irányelvjavaslatok szerint az irányelvek rendelkezéseit és a közbeszerzési szabályokat a szociális lakásokat üzemeltető szövetkezetekre és szervezetekre is alkalmazni kell, amelyek a szociális vállalkozás, illetve a közjogi szervezetek kategóriájába tartoznak. Azzal, hogy a közhatóságok közötti együttműködésre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot valamennyi ajánlatkérő hatóságra kiterjeszti, az Európai Bizottság aláássa a szociális lakhatás korszerűsítéséhez, megfelelő működtetéséhez és helyi gyökereinek megerősítéséhez szükséges eszközök terén kialakult együttműködési és tehermegosztási gyakorlatokat.

4.6

Ezek a konkrét példák tanúsítják, milyen közvetlen hatással van az Európai Unió jogrendszere a szociális lakhatás tagállami szintű meghatározásának, megszervezésének és finanszírozásának körülményeire, és azt mutatják, hogy kívánatos lenne a szociális lakhatásnak kedvező jogi kereteket kialakítani az Európai Unióban.

4.7

Több dimenziója és az Európai Unión belüli nagy jelentősége miatt a szociális lakhatás kulcsszerepet játszik az Európa 2020 stratégia megvalósításában. Aktívan elősegíti azt a célkitűzést, hogy az Unió intelligens, fenntartható és inkluzív gazdasággá alakuljon, ugyanis hozzájárul a foglalkoztatás, a termelékenység, a társadalmi integráció és kohézió magas szintjéhez, illetve aktívan segíti a szegénység és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, fellépve az energiához jutás bizonytalansága ellen.

4.8

Jóllehet az egyes tagállamoknak maguknak kell kialakítaniuk saját célkitűzéseiket valamennyi területen, beleértve a szociális lakáskínálat kidolgozását is, az Európa 2020 stratégia mögött konkrét európai szintű intézkedéseknek kell felsorakozniuk e területen is, a szociális lakhatás kérdését is ideértve.

5.1

A szociális lakhatás aktívan hozzájárul az Európa 2020 stratégia több célkitűzésének megvalósulásához is, háttérintézkedésként elősegítve a növekedési stratégiát, a területek vonzerejének növelését, az új beruházásokat, helyhez kötött munkahelyek teremtését, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet, az éghajlatváltozás elleni elkötelezett küzdelmet és az energiaszegénység leküzdését.

5.2

Az Európai Unió a szociális lakások építésében második helyen áll a világon, Kína után, mely a szociális lakhatást a gazdasági növekedés és városfejlesztés kísérő politikájává emelte azzal a céllal, hogy enyhítse a magánberuházó szektorban előforduló ingatlanbuborék-jelenségek hatásait.

5.3

Az Európai Bizottság javaslatai alapján a szociális lakhatás a 2014-2020 közötti időszakban teljes mértékben jogosult lesz a strukturális alapok támogatására, nevezetesen a fűtési rendszerek felújítása és a megújuló energiák előmozdítása, valamint a fenntartható városfejlesztést célzó integrált intézkedések, illetve a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem jogcímén, elősegítve a társadalom peremére szorult csoportok hozzáférését a megfizethető, minőségi szociális szolgáltatásokhoz.

5.4

A szociális lakhatás konkrét és hatékony választ jelent az Európai Bizottság és a Tanács azon szándékára, hogy megerősítsék az euróövezet gazdasági kormányzását, különös tekintettel az ingatlanbuborékok felügyeletére, és súlyos romboló hatásukra a tagállamok makrogazdasági és társadalmi egyensúlyára. Egy párhuzamos szociális lakáskínálat kifejlesztése hozzájárul e buborékjelenségek, illetve a lakáspiaci ciklikus változások hatókörének enyhítéséhez.

5.5

Amennyiben költségvetési okokból, illetve a hátrányos helyzetű személyek vagy a kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő társadalmi csoportok meghatározásának túl szigorú értelmezése miatt egy tagállam a szociális lakások kínálata terén már nem képes megfelelni a polgárok valós igényeinek, ahogyan azt a lakhatáshoz való joggal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásai előírják, a tisztességes és megfizethető lakhatáshoz való egyetemes hozzáférés csak a magántulajdon piacába történő jelentős hatósági beavatkozás eredményeképpen lesz megvalósítható.

6.1

A szociális lakásrendszernek szembe kell néznie az új éghajlatügyi helyzettel, illetve azzal, hogy javítania kell meglévő ingatlanparkjának és új kínálatának energetikai teljesítményét. A szociális lakásokat biztosító szervezetek által alkalmazott beruházási politikákat állami szinten is támogatni kell, mert ezek egyszerre segítik elő az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, az energiaszegénység leküzdését a szerény jövedelmű háztartások körében, valamint a helyi foglalkoztatás ösztönzését és a területek gazdasági fejlődését. A kohéziós politika aktívan hozzájárulhat ehhez a dinamikához, és kellő multiplikátor hatást fejthet ki egyéb kiegészítő finanszírozási források mozgósításához.

6.2

A társadalom elöregedése szintén korunk jelentős kihívása, mivel a szociális lakásparkot az idős és a gondozásra szoruló emberek szükségleteihez kell igazítani, illetve olyan új, integrált szolgáltatásokat kell kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a gondozásra szoruló emberek otthon élhessék életüket, illetve hozzáférhessenek a szociális lakhatáshoz.

6.3

A szociális lakásokat használó és/vagy kérelmező háztartások egyre növekvő létbizonytalansága miatt fokozottan felmerül az igény a társadalmi keveredés, a jó minőségű szociális lakáskínálat, illetve olyan fenntartható integrált koncepciók kialakítása iránt az érintett területeken, amelyek a szociális, a gazdasági, a városi és a környezeti dimenziót is átfogják, az Európai Bizottság ERFA rendeletjavaslatában szereplő kívánalomnak megfelelően.

7.1

Az Európai Uniónak először is garantálnia kell a szociális lakhatásnak kedvező jogi kereteket a tagállamokban, mind a kínálat finanszírozása, mind pedig a meghatározás és a működés módozatai tekintetében. E kedvező jogi keret a következő elemekre bontható le: az általános gazdasági érdekű szolgáltatássá minősítés terén előforduló nyilvánvaló hibák ellenőrzése, a szociális lakásokat biztosító szervezeteknek nyújtott állami támogatások elszámolása, a közbeszerzésekre és a szociális lakásokat biztosító szervezetek közötti együttműködésre vonatkozó rendelkezések alkalmazása, de a csökkentett héa-kulcsok alkalmazása is, mivel alapvető szükséglet kielégítéséről van szó.

7.2

Az Európai Bizottságnak újra kellene gondolnia a szociális lakások általános gazdasági érdekű szolgáltatássá minősítése terén előforduló nyilvánvaló hibák ellenőrzése terén kialakított döntéshozatali gyakorlatát, mivel lehet, hogy az nem mindig felel meg az ágazat sajátosságainak. A tagállamok hatáskörében kellene hagynia a szociális lakhatáshoz jutás feltételeinek és árpolitikájának meghatározását, a helyi szükségletek és preferenciák, valamint a hátrányos helyzetű személyek vagy a kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő társadalmi csoportok tényleges szükségleteinek figyelembe vételével, az általános érdekű szolgáltatásokról szóló (26.) jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően.

7.3

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság döntését, hogy – közszolgáltatási ellentételezés formájában – meghosszabbította az állami támogatásokra vonatkozó bejelentési kötelezettség alóli mentesítést, és hogy figyelembe vett bizonyos sajátosságokat, nevezetesen a hosszú távú mandátum és beruházások tekintetében.

7.4

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak a szociális vállalkozásokról szóló közleményében kifejtett szándékát, hogy elő kívánja mozdítani a szociális vállalkozások számára kedvező ökoszisztéma kialakítását az Európai Unióban, a lakhatáshoz jutás kérdését is ideértve, és hogy támogatni kívánja a szolidáris beruházási alapok felállítását. Elengedhetetlennek tartja a szociális partnerek szerepének megőrzését azokban tagállamokban, ahol hagyományosan bevonják őket a szociális lakhatás kezelésébe.

7.5

Az Európai Bizottságnak, a Parlamentnek és a Tanácsnak a közszolgáltatásról és a koncessziókról szóló irányelvjavaslatokba bele kellene foglalniuk a szociális lakásokat üzemeltető szervezetek – mint közjogi szervezetek és szociális vállalkozások – közötti együttműködést, utóbbit integrálva a közszférán belüli együttműködés hatókörébe, figyelembe véve e vállalkozások közérdekű tevékenységét, illetve állami és magánszektorbeli részesedésüket.

7.6

Az Európai Bizottságnak felül kellene vizsgálnia a közös héa-rendszer jövőjével kapcsolatos javaslatait, fenntartva a lehetőséget a tagállamok számára, hogy csökkentett kulcsot alkalmazzanak a szociális lakások akár állami, akár társadalmi vagy magánszervezetek általi építésére és felújítására, mivel helyi jellegű alapvető szükségleti cikkek lévén nem befolyásolják a tagállamok közötti kereskedelmet és a belső piac megfelelő működését.

7.7

Az Európai Uniónak ugyanakkor támogatnia kell a tagállamokat a szociális lakáskínálat fejlesztésében és korszerűsítésében, hogy az megfelelhessen az új demográfiai, társadalmi és éghajlati kihívásoknak, és így aktívan hozzájárulhasson az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek teljesítéséhez.

7.8

Az EGSZB ebből a szempontból üdvözli az Európai Bizottság ERFA és ESZA rendeletjavaslatát, amelyek alapján a 2014–2020 közötti időszakban a szociális lakások fűtési rendszerének felújítását célzó kiemelt beruházások, a fenntartható városi fejlesztésekre irányuló integrált intézkedések, a társadalom peremére szorult csoportok minőségi és megfizethető szociális lakhatáshoz juttatása, illetve a szociális vállalkozások ösztönzése jogosult lesz a strukturális alapok támogatására. Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a cél az, hogy minőségi szociális lakhatást biztosíthassunk mindazoknak, akik erre rászorulnak.

7.9

Az EGSZB úgy véli, hogy ezek az intézkedések szükségesek, és fontos kísérőintézkedései az energiahatékonyságról szóló európai bizottsági intézkedésjavaslatnak, amely előírja a szociális lakásokat biztosító szervezetek részére, hogy minden évben korszerűsítsék a szociális lakáspark 4 %-ának fűtési rendszerét. E kötelezettségnek egyedi finanszírozási intézkedésekkel kell párosulniuk a kapcsolódó beruházások támogatására, elsősorban az ERFA segítségével, illetve egy európai szintű beruházási alap létrehozása révén is.

7.10

A Parlamentnek és a Tanácsnak el kellene fogadnia az ERFA és az ESZA rendeletre irányuló európai bizottsági javaslatokat, melyek az Európa 2020 stratégia végrehajtásának keretébe illeszkednek, és az első alkalommal ismerik el – a strukturális alapokra vonatkozó rendeleteken keresztül – a lakhatás kiemelt szerepét a kohéziós politika címén a 2014–2020 közötti időszakban megvalósítandó tagállami beruházási politikákban.

7.11

A tagállamok lakáspiacainak szabályozása fontos kihívás az euróövezet stabilitása szempontjából, tekintettel az ingatlanbuborék-jelenségek súlyos makrogazdasági és társadalmi következményeire. A szociális lakhatás segít a lakáspiac stabilizálásában és a ciklikus ingatlanpiaci változások szabályozásában.

7.12

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság arra vonatkozó javaslatát, hogy fokozott makrogazdasági felügyeleti rendszert kíván kialakítani az euróövezetben, amelybe az ingatlanbuborékok makrogazdasági hatásaira vonatkozó fejezetet is be kíván építeni. Az EGSZB szerint ennek a megerősített felügyeleti rendszernek a tagállamokon belül a lakáspiacok intelligens szabályozási rendszereit előmozdító intézkedésekkel, valamint az ingatlanpiac ciklikusságát stabilizáló és kiegyenlítő hatású szociális és magánlakásokat magában foglaló kínálat kialakításával kell párosulnia, összhangban a fenntartható urbanizációval.

7.13

Az EGSZB elengedhetetlennek tartja, hogy átgondoljuk az európai szociális modell részét képező szociális lakhatás finanszírozását stabilizáló európai tartalékokat. Meg kellene fontolni egy szociális lakhatási célú, plafonértékhez kötött európai lakossági megtakarítási számla gondolatát. Ezt a számlát online lehetne megnyitni az EBB-nél, amely biztosítaná az alapok kezelését. Egy ilyen eljárás kettős funkciót látna el, stabilizálná a szociális lakhatásba történő beruházásokat és szoros polgári összetartozást teremtene a számlatulajdonosok között.

15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/59

1.1

Az EGSZB kéri, hogy az Európai Bizottság vonja be a harmadik pillér, azaz az „emberek közötti párbeszéd” (people-to-people-dialogue) keretében felállított különböző munkacsoportok folyamatban lévő tevékenységeibe. A civil párbeszéd közösségi szintű intézményi platformjaként az EGSZB már jelentős szakértelemre és sok tapasztalatra tett szert, amelyekkel segíthetné az EU–Kína párbeszéd kialakítását. Az EGSZB már 1999-ben megállapította, hogy „a kultúra adja meg a civil társadalom fellépésének struktúráját”, (1) ezért a kultúrát – szélesebben értelmezve – horizontális témának tekinti. Ennek a szemléletnek köszönhetően kitűnően alkalmas arra, hogy hatáskörén belül figyelemmel kísérje és támogassa a párbeszédben részt vevő felek (az EU és Kína) „puha hatalmi politikáját”, illetve „interkulturális diplomáciáját”.