1)

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata nem tárt fel olyan tényezőt, amely érintené a következő határozatok érvényességét:

2)

A terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2009/62/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. június 15-i 501/2009/EK tanácsi rendelet érvénytelen abban a részében, amelyben az előírta a Tigres de libération de l’Eelam tamoulnak a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló, 2001. december 27-i 2580/2001/EK rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében előírt listán való fenntartását.

1)

A Bíróság elé terjesztett, érvényességgel kapcsolatos kérdések vizsgálata nem tárt fel semmiféle olyan elemet, amely befolyásolhatná a Kínai Népköztársaságból származó és a Buckinghan Shoe Mfg Co., Ltd., a Buildyet Shoes Mfg., a DongGuan Elegant Top Shoes Co. Ltd, a Dongguan Stella Footwear Co. Ltd, a Dongguan Taiway Sports Goods Limited, a Foshan City Nanhai Qun Rui Footwear Co., a Jianle Footwear Industrial, a Sihui Kingo Rubber Shoes Factory, a Synfort Shoes Co. Ltd., a Taicang Kotoni Shoes Co. Ltd., a Wei Hao Shoe Co. Ltd., a Wei Hua Shoe Co. Ltd., a Win Profile Industries Ltd által gyártott egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám ismételt kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről, valamint az Európai Unió Bírósága C-659/13. és C-34/14. sz. egyesített ügyekben hozott ítéletének végrehajtásáról szóló, 2016. augusztus 18-i (EU) 2016/1395 bizottsági végrehajtási rendelet érvényességét és a Vietnamból származó és a Best Royal Co. Ltd, a Lac Cuong Footwear Co., Ltd, a Lac Ty Co., Ltd, a Saoviet Joint Stock Company (Megastar Joint Stock Company), a VMC Royal Co Ltd, a Freetrend Industrial Ltd és a vele kapcsolatban álló Freetrend Industrial A (Vietnam) Co, Ltd, a Fulgent Sun Footwear Co., Ltd, a General Shoes Ltd, a Golden Star Co, Ltd, a Golden Top Company Co., Ltd, a Kingmaker Footwear Co. Ltd, a Tripos Enterprise Inc., a Vietnam Shoe Majesty Co., Ltd által gyártott egyes bőr felsőrésszel rendelkező lábbelik behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám ismételt kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről, valamint a Bíróság által a C-659/13. és C-34/14. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet végrehajtásáról szóló, 2016. szeptember 13-i (EU) 2016/1647 bizottsági végrehajtási rendelet érvényességét.

2)

A 2000. november 16-i 2700/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 221. cikkének (3) bekezdésében előírt elévülési szabályozás alkalmazandó a jelen ítélet rendelkező részének 1. pontjában említett végrehajtási rendeletekkel kivetett dömpingellenes vámok beszedésére.

1)

A Németországi Szövetségi Köztársaság — mivel személygépkocsikat terhelő infrastruktúra-használati díjat vezetett be, és ezzel egy időben a Németországban nyilvántartásba vett járművek üzembentartói javára legalább a befizetett díjjal egyenértékű gépjárműadó-mentességet biztosított — nem teljesítette az EUMSZ 18., EUMSZ 34., EUMSZ 56. és EUMSZ 92. cikkből eredő kötelezettségeit.

2)

A Bíróság a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)

A Németországi Szövetségi Köztársaság köteles viselni az Osztrák Köztársaság részéről felmerült költségek háromnegyedét, és maga viseli saját költségeit.

4)

Az Osztrák Köztársaság maga viseli saját költségeinek egynegyedét.

5)

A Holland Királyság és a Dán Királyság maga viseli saját költségeit.

1)

Valamely külföldi illetőségű leányvállalat veszteségeinek a 2005. december 13-i Marks & Spencer ítélet (C-446/03, EU:C:2005:763) 55. pontja értelmében vett végleges jellegének értékelése szempontjából az a körülmény, hogy a leányvállalat székhelye szerinti tagállam egyesülés esetén nem teszi lehetővé egy társaság veszteségeinek egy másik jogalanyra történő átruházását, noha ilyen átruházásról az anyavállalat székhelye szerinti tagállam a belföldi illetőségű vállalkozások egyesülése esetén rendelkezik, nem döntő jelentőségű, kivéve ha az anyavállalat bizonyítja, hogy lehetetlen számára e veszteségek felhasználása oly módon, különösen átruházás útján, hogy azokat harmadik fél adójogi szempontból a következő adózási időszakokban figyelembe vegye.

2)

Amennyiben az első kérdésben említett körülmény relevánssá válik, nincs jelentősége annak a ténynek, hogy abban az időpontban a leányvállalat székhelye szerinti tagállamban nem létezik olyan más jogalany, amely e veszteségeket egyesülés esetén levonhatta volna, ha ilyen levonás engedélyezett lett volna.

1)

A külföldi illetőségű leányvállalat végleges veszteségeinek a 2005. december 13-i Marks & Spencer ítélet (C-446/03, EU:C:2005:763) 55. pontja szerinti fogalma nem alkalmazandó a közvetett leányvállalatra, kivéve ha a cégcsoportkedvezményt kérő anyavállalat és a véglegesnek tekinthető veszteségeket felhalmozó közvetett leányvállalat között elhelyezkedő valamennyi köztes társaság ugyanabban a tagállamban rendelkezik székhellyel.

2)

A valamely külföldi illetőségű leányvállalat veszteségeinek a 2005. december 13-i Marks & Spencer ítélet (C-446/03, EU:C:2005:763) 55. pontjának értelmében vett végleges jellegének megállapítása során az a körülmény, hogy az a tagállam, amelyben a leányvállalat székhellyel rendelkezik, nem teszi lehetővé valamely társaság veszteségeinek egy másik adóalany részére a felszámolás évében történő átruházását, nem döntő jelentőségű, kivéve ha az anyavállalat bizonyítja, hogy nincs lehetősége e veszteségek felhasználására oly módon, hogy többek között átruházás révén azokat egy harmadik személy a jövőbeli adózási időszakok tekintetében figyelembe vegye.

3)

Abban a feltételezett helyzetben, ha az e rendelkező rész 2. pontjában említett körülmény relevánssá válik, nincs jelentősége annak, hogy a véglegesnek minősíthető veszteségeket felhalmozó leányvállalat székhelye szerinti állam szabályozása milyen mértékben járt azzal a következménnyel, hogy a veszteségek egy részét nem lehetett a veszteséges leányvállalat vagy az ugyanazon cégcsoport részét képező más jogalany folyó nyereségébe beszámítani.

1)

A Bíróság az új bizonyítékok elfogadására irányuló kérelmet elutasítja.

2)

A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

3)

A Bíróság az RF-et kötelezi a saját költségein felül az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

1)

A 2009. április 23-i 2009/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13-i 2003/87 európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének u) pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan létesítményt, mint amilyenről az alapeljárásban szó van, amely az ezen irányelv I. melléklete szerinti „20 [megawattot (MW)] meghaladó teljes bemenő hőteljesítménnyel [rendelkező létesítményekben történő tüzelőanyag-égetési tevékenysége]” keretében elsősorban a saját szükségletei ellátására termel villamos energiát, e rendelkezés értelmében „villamosenergia-termelőnek” kell minősíteni abban az esetben, ha ez a létesítmény egyrészt egyidejűleg olyan anyagot is gyárt, amely nem tartozik e melléklet hatálya alá, másrészt pedig a termelt villamos energia bizonyos — adott esetben csekély — részét ellenérték fejében, folyamatosan átadja a közcélú villamos hálózat számára, amelyhez az említett létesítménynek műszaki okokból állandó jelleggel kell csatlakoznia.

2)

A kibocsátási egységekre vonatkozó harmonizált ingyenes kiosztás uniós szintű átmeneti szabályainak a 2003/87 irányelv 10a. cikke értelmében történő meghatározásáról szóló, 2011. április 27-i 2011/278/EU bizottsági határozat 3. cikkének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan létesítmény, mint amilyenről az alapeljárásban szó van, amennyiben a 2003/87 irányelv 3. cikkének u) pontja értelmében „villamosenergia-termelőnek” minősül, nem jogosult arra, hogy az ezen irányelv I. melléklete szerinti, „20 MW-ot meghaladó teljes bemenő hőteljesítménnyel [rendelkező létesítményekben történő tüzelőanyag-égetési tevékenysége]” keretében termelt hő alapján ingyenesen kiosztandó kibocsátási egységeket kapjon abban az esetben, ha az ilyen hőt a villamosenergia-termeléstől eltérő célokra használják fel, mivel az ilyen létesítmény nem felel meg az említett irányelv 10a. cikkének (4) és (8) bekezdésében foglalt feltételeknek.

1)

Az 1996. december 19-i 82/97/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 30. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az áruk — amilyenek az alapeljárásban szóban forgó gyógyszerek — vámértékét az e rendelkezés szerinti következtetéses módszerrel számítják ki, a „hasonló áruk” azonosítása érdekében a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságnak figyelembe kell vennie valamennyi releváns tényezőt, így ezen áruk összetevőit és azt is, hogy a hatásukat illetően felválthatóak-e egymással, illetve hogy a kereskedelemben egymást kölcsönösen helyettesítik-e, és ennek érdekében részletes értékelést kell folytatnia, figyelembe véve minden olyan tényezőt, amely befolyásolhatja az említett áruk tényleges gazdasági értékét, beleértve az importált áru és a gyártója piaci helyzetét is.

2)

A 2913/92 rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet 152. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy az importált áruk egységárának a 82/97 rendelettel módosított 2913/92 rendelet 30. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti meghatározásakor a 2454/93 rendelet 152. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt 90 napos határidő, amelyen belül az importált árukat az Európai Unióban értékesíteni kell, szigorú határidőnek minősül.

3)

A 82/97 rendelettel módosított 2913/92 rendelet 30. cikke (2) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy az importált áruk vámértékének az e rendelkezés szerinti kiszámítása során nem vehetők figyelembe az áruk értékesítési árával kapcsolatos engedmények.

1.

A Törvényszék végzésének megtámadására az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikke és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. és 13. cikke együttes rendelkezésének megsértése okán került benyújtásra.

2.

A jelen ügyben fellebbező fél elsősorban az EUMSZ 263. cikke negyedik bekezdésének megsértésére hivatkozik, mivel a Törvényszék figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, amely miatt az Associazione Granosalus kereshetőségi joggal rendelkezik tagjai egyéni kereshetőségi joga értelmében, mivel a megtámadott (EU) 2017/2324 végrehajtási rendelet „őket közvetlenül és személyükben érinti”, mivel egy „őket közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktus, amely nem tartalmaz végrehajtási intézkedéseket”.

E tekintetben az Associazione azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta az említett rendelkezést, mivel kizárta, hogy teljesül a személyes érintettség követelménye, mivel „a megtámadott jogi aktus általános fogyasztói és uniós polgári minőségükben érinti állítólagosan a felperes egyes tagjait” (a végzés 57. pontja).

A GranoSalus tagjai mint felperesek e minősítése azonban téves a társulási alapokmány fényében, amely az Associazionét, és így tagjait a fogyasztók és a mezőgazdasági termelők védelmi érdekének képviselői és előmozdítói, többek között „ellenakciók végrehajtása által, különösen közösségi jogterületen, a mikotoxinok és egyéb szennyezőanyagokra vonatkozó határértékek esetleges megemelésével szemben a fogyasztók, és különösképpen a gyermekek egészségének védelme érdekében”.

Mivel teljesül a személyes érintettség követelménye, és mivel e követelmény kumulatív egységet képez a közvetlen érintettséggel, a Törvényszék téves megállapítást tett, mivel ezt nem vette figyelembe.

3.

Az Associazione többek között azt állítja, hogy a Törvényszék tévedést követett el a végzésében, amikor megállapította, hogy nem teljesül a közvetlen érintettség követelménye az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának értelmében vett megtámadhatóság viszonylatában, a megtámadott (EU) 2017/2324 rendeletet végrehajtó feltételezett nemzeti intézkedések értelmében, a határozatot e tekintetben „a glifozát hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerekre vonatkozóan a tagállamok által kiadott forgalombahozatali engedélyek meghosszabbítására” irányuló feltételezett hatáskörrel indokolva, e körülményt úgy ítélve meg, hogy az „az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondata értelmében vett, a megtámadott jogi aktus végrehajtási intézkedéseinek” minősülhet (a megtámadott végzés 84. és 85. pontja).

Le caractère erroné de cette appréciation est illustré par la circonstance, démontrée dans les actes, que l’État membre dans lequel l’association, et ses membres, a son siège social (l’Italie) a reçu le règlement (UE) no 2017/2324 au moyen d’un communication du Ministère de la Santé du 19 décembre 2017, qui a simplement donné lieu à un renouvellement automatique de l’autorisation de la substance active „glyphosate” pour une période ne dépassant pas cinq ans, tout en prolongeant en même temps le autorisations relatives aux produits phytosanitaires contenant du glyphosate jusqu’au 15 décembre 2022, sans aucune appréciation discrétionnaire même en ce qui concerne les prescriptions techniques visées aux annexes I et II du règlement (UE) no 2017/2324.

L’association fait valoir à cet égard que, même si l’on devait considérer la communication ministérielle du 19 décembre 2017 comme une mesure d’exécution, le Tribunal n’a pas tenu compte du fait que cette même communication ne pouvait faire l’objet d’un recours devant les juridictions nationales parce qu’un tel recours est exclu en vertu du droit italien et de la jurisprudence en la matière [Consiglio di Stato (Conseil d’État), arrêt no 6243 du 9 novembre 2005].

Ezen értékelés azon, iratokkal bizonyított körülmény miatt téves, hogy az a tagállam, amelyben az Associazione és tagjainak székhelye található (Olaszország), a 2017/2324 rendeletet a Ministero della Salute (egészségügyi minisztérium) 2017. december 19-i közleményével ültette át, amely pusztán megújította a glifozát hatóanyag jóváhagyását egy legfeljebb öt éves időtartamra, ugyanakkor 2022. december 15-ig meghosszabbította a glifozát tartalmú növényvédő szerek engedélyeit, anélkül, hogy bármely értékelő jellegű mérlegelést végzett volna, akár a 2324/2017 rendelet I. és II. mellékletében található műszaki előírások tekintetében is.

Az Associazione arra hivatkozik, hogy még ha a 2017. december 19-i minisztériumi közleményt végrehajtó intézkedésnek kell is tekintetni, a Törvényszék nem állapította meg, hogy maga a közlemény nem támadható meg a nemzeti bíróságok előtt, mivel ezt kizárja az olasz szabályozás és a vonatkozó ítélkezési gyakorlat (Consiglio di Stato, 2005. november 9-i 6243. sz. ítélet).

4.

Az Associazione tehát az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének megsértése, illetve az eredeti kereset tárgyának figyelmen kívül hagyása miatt vitatja a végzést. E tekintetben azt állítotja, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe, hogy a megtámadott rendeletnek az Associazione, és ezért tagjai közvetlen érintettsége a glifozát hatóanyag potenciálisan rákkeltő jellegéből ered (lásd a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség 2015. március 20-án közzétett elemzését, amelyet a megtámadott 2017/2324 rendelet nem vett figyelembe), amely anyag jóváhagyása kizárólag az Európai Unió hatásköre, és nem a tagállamok engedélyezési hatáskörébe tartozik, tehát a növényvédő szer nemzeti engedélyezése nem von maga után semmiféle értékelést a glifozát hatóanyag tekintetében, amelyet már előzetesen jóváhagyott az Európai Unió, kizárva tehát, hogy az olasz államnak hatáskörében áll engedélyezni/megtagadni növényvédő szerek forgalombahozatalát a glifozát hatóanyagra hivatkozással. Az ügyben tehát a Törvényszék úgy értékelte az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése utolsó tagmondatának előfeltevéseit, hogy nem vette figyelembe a tárgyaláson elhangzottakat, vagyis azt a körülményt, hogy a glifozát maradványa felbukkanhat a földalatti vizekben, az élelmiszerekben (tészta) és a földben, azon mindebből következő kárral együtt, amelyet e szer forgalombahozatala okoz a területen, a tagállamok állampolgárainak, valamint azon érdekekben, amelyeket az Associazione, és rajta keresztül a tagjai képviselnek.

Következésképpen a Törvényszéknek e körülményre és a GranoSalus társulási alapokmányának rendelkezéseire, nemkülönben tagjainak minősített helyzetére figyelemmel kellett volna értékelnie a hivatkozott 263. cikk szerinti érintettséget, amit nem tett meg a végzésben.

5.

A fentiek alapján az Associazione vitatta az EUMSZ. 263. cikk negyedik bekezdésének az elsőfokú bíróság által adott értelmezését, amely végül is eltorzította annak hatályát és az uniós jogalkotó szándékát. A fellebbező e tekintetben több korábbi főtanácsnoki indítványban tett megállapításra hivatkozott (lásd többek között: a C-456/11 P ügyre, a C-583/11 P ügyre, valamint a C-622/16 P-C-624/16 P ügyre vonatkozó főtanácsnoki indítványokat), amely szerint az ilyen megszorító értelmezés végül is megfosztaná jelentésétől és konkrét hasznosságától a 263. cikket.

Ennek alapján az Associazione azt kifogásolja, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének utolsó tagmondatának értelmezése — amelyre a megtámadott végzés vonatkozik — nyilvánvalóan ellentétes az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkével („Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja”), valamint az Emberi jogok Európai Egyezményének 6. cikkével (Tisztességes tárgyaláshoz való jog) és 13. cikkével (Hatékony jogorvoslathoz való jog), ily módon megakadályozva annak előírt lehetőségét, hogy a Törvényszékhez lehessen fordulni közvetlen érintettség esetén, igazolatlanul megsértve az EU jogrendje által létrehozott jogok védelmét.

1)

Úgy kell-e értelmezni az állatok leölésük során való védelméről szóló, 2009. szeptember 24-i 1099/2009 tanácsi rendelet (1) 26. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontját, hogy megengedett a tagállamok számára, hogy — az e rendelet 4. cikkének (4) bekezdésében szabályozott kivételtől eltérve és az állatok kíméletének javítása céljából — olyan rendelkezéseket fogadjanak el, mint amelyeket a Decreet van het Vlaamse Gewest van 7 juli 2017 houdende wijziging van de wet van 14 augustus 1986 betreffende de bescherming en het welzijn der dieren, wat de toegelaten methodes voor het slachten van dieren betreft (a Flamand régiónak az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1986. augusztus 14-i törvénynek az állatok levágása során megengedett módszerek tekintetében történő módosításáról szóló, 2017. július 7-i rendelete) előír, amelyek egyfelől előírják az állatok kábítás nélkül történő levágásának — vallási szertartás keretében végzett vágásra is vonatkozó — tilalmát, másfelől pedig olyan alternatív kábítási módszert léptetnek hatályba a vallási szertartás keretében végzett vágásra vonatkozóan, amelyek úgy vannak kialakítva, hogy a kábításnak visszafordíthatónak kell lennie, és az nem idézheti elő az állat halálát?

2)

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó igenlő válasz esetén: ellentétes-e az Európai Unió Alapjogi Chartája 10. cikkének (1) bekezdésével az 1099/2009 rendelet 26. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés szerinti értelmezés esetén?

3)

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó igenlő válasz esetén: ellentétes-e az Európai Unió Alapjogi Chartája 20., 21. és 22. cikkével az 1099/2009 rendeletnek a 4. cikke (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 26. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés szerinti értelmezés esetén, mivel a bizonyos vallási szertartások által előírt különleges vágási módszereknek alávetett állatok tekintetében csupán feltételekhez kötött kivételt írtak elő az állat kábítására vonatkozó kötelezettség alól (a 26. cikk (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikk (4) bekezdése), míg állatoknak vadászati, horgászati tevékenység, kulturális vagy sportesemények során történő leölésére vonatkozóan a rendelet preambulumbekezdéseiben megjelölt okokból olyan rendelkezéseket írtak elő, amelyek szerint e tevékenységek nem tartoznak a rendelet alkalmazási körébe, illetve az állat leölése során történő kábítására vonatkozó kötelezettség hatálya alá (az 1. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és (3) bekezdése)?

1)

amelynek alapjául sávos átalánydíjszabás szolgál olyan díjszabás helyett, amely (korszerű műszaki segédeszköz használatával) figyelembe veszi, hogy a közös jogkezelő szervezet által kezelt repertoár pontosan mekkora hányadot képvisel a rendezvényen lejátszott zenéből?

2)

amely alapján a jogdíjak külső tényezőktől, például a belépődíjtól, az ételek és italok árától, a fellépő művészekre szánt költségvetéstől és az egyéb elemekre, például a dekorációra szánt költségvetéstől is függnek?

—

állapítsa meg, hogy a Spanyol Királyság az ES120 Gran Canaria, az ES122 Fuerteventura, az ES123 Lanzarote, az ES124 Tenerife az ES125 La Palma, az ES126 La Gomera és az ES127 El Hierro vízgyűjtő kerületek vonatkozásában nem teljesítette a 2007/60/EK irányelv (1) 7. cikkének (1) és (5) bekezdéséből, valamint 15. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit,

—

állapítsa meg, hogy a Spanyol Királyság az ES120 Gran Canaria, az ES122 Fuerteventura és az ES125 La Palma vízgyűjtő kerületek vonatkozásában nem teljesítette a 2007/60/EK irányelv 10. cikkének (1) és (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit;

—

a Spanyol Királyságot kötelezze a költségek viselésére.

1.

Úgy kell-e értelmezni a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26-i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (1) 57. cikkének a (6) és (7) bekezdésével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésének c) és g) pontját, hogy azzal ellentétes az olyan alkalmazás, amelynek során valamely gazdasági szereplőt arra köteleznek, hogy saját kezdeményezésére bizonyítékkal szolgáljon az általa hozott intézkedések tekintetében megbízhatóságának igazolása céljából?

2.

Igenlő válasz esetén: közvetlen hatállyal rendelkezik-e a 2014/24/EU irányelv 57. cikkének a (6) és (7) bekezdésével összefüggésben ilyen módon értelmezett (4) bekezdésének c) és g) pontja?

—

a Bíróság semmisítse meg a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról, valamint a 96/9/EK és a 2001/29/EK irányelv módosításáról szóló, 2019. április 17-i (EU) 2019/790 európai parlamenti és tanácsi irányelv (1) 17. cikke (4) bekezdésének b) pontját, és 17. cikke (4) bekezdése c) pontjának végét (azaz a következő fordulatot tartalmazó részt: „valamint a b) pontnak megfelelően minden tőlük telhetőt megtettek azok jövőbeli feltöltésének megakadályozására”).

—

a Bíróság az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát kötelezze a költségek viselésére.

1)

Úgy kell-e értelmezni a 2011/16 irányelv (1) 20. cikke (2) bekezdésének a) pontját, hogy valamely megkereső tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által előterjesztett információcsere iránti megkeresés, amely az információcsere iránti megkeresésben említett adózókat csupán valamely jogi személyben fennálló részvényesi és gazdasági kedvezményezetti minőségük alapján határozza meg, anélkül hogy ezen adózókat a megkereső hatóság korábban név szerint és egyedileg azonosította volna, megfelel az azonosítására vonatkozóan e rendelkezéssel előírt követelményeknek?

2)

Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén úgy kell-e értelmezni ugyanezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdését és 5. cikkét, hogy az előrelátható fontosság követelményének tiszteletben tartása azt jelenti, hogy a megkereső tagállam hatósága ahhoz, hogy bizonyítsa, hogy az érintett adózók egyedi azonosításának hiánya ellenére nem információhalászatot folytat, világos és megfelelő magyarázattal alátámaszthatja, hogy személyek korlátozott csoportjára vonatkozó, célzott vizsgálatot folytat, nem egyszerűen általános adóellenőrzésre irányuló vizsgálatot, valamint, hogy e vizsgálatot valamely konkrét jogi kötelezettség be nem tartására vonatkozó alapos gyanú igazolja?

3)

Úgy kell-e értelmezni az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkét, hogy amennyiben

e jogalany számára a vele szemben hozott, adatszolgáltatásra kötelező határozat, valamint bírság kiszabásáról szóló határozat érvényességének jogerős elismerését követően halasztó hatályú határidőt kell biztosítani a bírság megfizetésére annak érdekében, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság által jogerősen megerősített előrelátható fontosságra vonatkozó információkról való tudomásszerzést követően eleget tehessen az adatszolgáltatásra kötelező határozatnak?

1)

Úgy kell-e értelmezni a 2018/115/EK irányelv (a továbbiakban: visszatérési irányelv) (1) 10. cikkét az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 4. és 24. cikkével, a visszatérési irányelv (22) preambulumbekezdésével és 5. cikkének a) pontjával, valamint a 2011/95/EU irányelv (a továbbiakban: elismerési irányelv) (2) 15. cikkével összefüggésben, hogy a kísérő nélküli kiskorú kiutasítása előtt a tagállamnak meg kell győződnie afelől, és meg kell vizsgálnia, hogy a származási országban legalábbis főszabály szerint megfelelő befogadási lehetőség áll-e rendelkezésre és vehető-e igénybe?

2)

Úgy kell-e értelmezni a visszatérési irányelv 6. cikkének (1) bekezdését a Charta 21. cikkével összefüggésben, hogy a területén való jogszerű tartózkodás elismerése során a tagállam nem tehet különbséget az életkor alapján, ha megállapítást nyer, hogy a kísérő nélküli kiskorú sem menekült jogállásban, sem pedig kiegészítő védelemben nem részesíthető?

3)

Úgy kell-e értelmezni a visszatérési irányelv 6. cikkének (4) bekezdését, hogy a visszatérési kötelezettséget fel kell függeszteni, és el kell ismerni a jogszerű tartózkodást, ha a kísérő nélküli kiskorú nem teljesíti visszatérési kötelezettségét, és a tagállam nem tesz, és nem fog konkrét intézkedéseket tenni a kitoloncolás foganatosítása érdekében? Úgy kell-e értelmezni a visszatérési irányelv 8. cikkének (1) bekezdését, hogy a lojális együttműködés elvének és a közösségi hűség elvének megsértéséből kell kiindulni, ha a kísérő nélküli kiskorúval szemben anélkül hoznak kiutasítási határozatot, hogy az alapján a kitoloncolás foganatosítására irányuló intézkedéseket tennének a kísérő nélküli kiskorú 18. életévének betöltéséig?

1.

Kötelesek-e a nemzeti bíróságok a támogatások kedvezményezettjeit a jogellenes támogatás kamatának megfizetésére kötelezni (lásd a CELF-ítéletet (1)) a jelen ügyhöz hasonló olyan ügyben is, amelyben a jogellenes állami támogatás a közszolgáltatásért járó olyan ellentételezésnek minősült, amellyel kapcsolatban később megállapították, hogy az az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján összeegyeztethető a belső piaccal, és amelyben a jóváhagyást a közszolgáltatást nyújtó vállalkozás egésze általános pénzügyi helyzetének, ezen belül a tőkésítettségének értékelése alapján adták meg?

2.

Kötelesek-e a nemzeti bíróságok a támogatások kedvezményezettjeit a jogellenes támogatás kamatának megfizetésére kötelezni (lásd a CELF-ítéletet) azon összegek után is, amelyeket a jelen ügyben szereplőkhöz hasonló körülmények között közjogi kötelezettség alapján a támogatás kedvezményezettje kapcsolt vállalkozásoknak utalt át, amelyeket azonban a Bizottság végleges határozatában az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti támogatás kedvezményezettjét megillető előnynek minősített?

3.

Kötelesek-e a nemzeti bíróságok a támogatások kedvezményezettjeit a jogellenes támogatás kamatának megfizetésére kötelezni (lásd a CELF-ítéletet) azon állami támogatás után is, amelyet a támogatás kedvezményezettje a jelen ügyben szereplőkhöz hasonló körülmények között állam által ellenőrzött vállalkozástól kapott azzal, hogy ez utóbbi vállalkozás erőforrásai részben a támogatás kedvezményezettje szolgáltatásainak értékesítéséből erednek?

1.

helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének a T-229/17. sz., Németországi Szövetségi Köztársaság kontra Európai Bizottság ügyben 2019. április 10-én hozott ítéletét;

2.

semmisítse meg az EN 14342:2013 „Fa padlóburkolatok. Jellemzők, megfelelőségértékelés, jelölés” harmonizált szabványra való hivatkozás korlátozással való, a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelő, az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő fenntartásáról szóló, 2017. január 25-i (EU) 2017/133 bizottsági határozatot; (1)

3.

semmisítse meg az EN 14904:2006 „Sportpályaburkolatok. Többcélú sportolásra alkalmas beltéri burkolatok. Előírások” harmonizált szabványra való hivatkozás korlátozással való, a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelő, az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő fenntartásáról szóló, 2017. január 25-i (EU) 2017/145 bizottsági határozatot; (2)

4.

semmisítse meg a Bizottságnak az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. március 9-i 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelete végrehajtása keretében kiadott, 2017. március 10-i, 2017. augusztus 11-i, 2017. december 17-i és 2018. március 9-i közleményeket, (3) amennyiben azok az EN 14342:2013 és az EN 14904:2006 szabványokra vonatkoznak;

5.

másodlagosan, a 2., 3. és 4. pont vonatkozásában utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé;

6.

a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

—

adjon helyt a fellebbezésnek, teljes egészében helyezze hatályon kívül a Törvényszék T-530/18. sz. ügyben hozott végzését, vizsgálja újra a T-530/18. sz. ügyet, és adjon helyt az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) terhére a tagállamok által kifizetett egyes kiadásoknak az európai uniós finanszírozásból való kizárásáról szóló, 2018. június 13-i (EU) 2018/873 bizottsági végrehajtási határozat (1) részleges megsemmisítése iránti kérelemnek:

—

adjon helyt a fellebbezésnek, teljes egészében helyezze hatályon kívül a Törvényszék T-530/18. sz. ügyben hozott végzését, utalja vissza a T-530/18. sz. ügyet, hogy az Európai Unió Törvényszéke újból vizsgálja az ügyet, és ennek során adjon helyt a megsemmisítés iránti kérelemnek és részlegesen semmisítse meg a 2018. június 13-i (EU) 2018/873 végrehajtási határozatot fentiek szerint;

—

a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

A.

Az EUMSZ 263. és EUMSZ 297. cikknek, valamint a jogbiztonság elvének a megsértése

B.

A kontradiktórius eljárás elvének megsértése a Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikkére tekintettel is

Románia úgy véli, hogy a Törvényszék megsértette a kontradiktórius eljárás elvét, amennyiben nem biztosított a román hatóságok számára lehetőséget, hogy állást foglaljanak a Bizottság által az Európai Unió Bíróságának kérdésére közölt információk tekintetében, amely információk a keresetnek mint elfogadhatatlannak való elutasítása alapjául szolgáltak.

—

semmisítse meg az EUMSZ 270. cikke alapján a felperest az EPSO/AD/338/17 nyílt versenyvizsgából kizáró aktust;

—

semmisítse meg az EUMSZ 263. cikk (4) bekezdése alapján az Európai Bizottság C(2018)3969 határozatát;

—

semmisítse meg az EUMSZ 270. cikke alapján az EPSO/AD/356/18 nyílt versenyvizsga tartaléklistáját;

—

rendelje el az okozott kárnak a Törvényszék által méltányosnak tartott mértékben történő megtérítését, és kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

1.

A személyzeti szabályzat III: mellékletének a különösen a T-361/10 Pachitis kontra Bizottság és a T-587/16 HM kontra Bizottság ítélettel értelmezett 3. és 7. cikkének állítólagos megsértésére alapított első jogalap.

2.

Az arra alapított második jogalap, hogy a felperes szerint az e-tray vizsga előkészítési eljárása a vizsgabizottság munkájának a személyzeti szabályzat III. melléklete 6. cikkében előírt bizalmasságára vonatkozó kötelezettség megsértésének minősül.

3.

Az arra alapított harmadik jogalap, hogy az e-tray vizsgának az EPSO által meghatározott módon történő lefolytatása a felperes számára a hozzáférés tekintetében közvetett hátrányos megkülönböztetésnek és a reasonable adjustement szolgáltatására vonatkozó kötelezettség megsértésének minősült.

Az Európai Bizottság C(2018)3969 határozatának megsemmisítésére irányuló, az EUMSZ 263. cikk (4) bekezdésén alapuló kérelemről:

4.

A T-516/14 Alexandrou kontra Bizottság és a C-491/15 P Typke kontra Bizottság ítéletben lefektetett elvek megsértésére alapított negyedik jogalap

Az EPSO/AD/356/18 nyílt versenyvizsga tartaléklistájának megsemmisítésére irányuló, az EUMSZ 270. cikkén alapuló kérelemről:

5.

Az EPSO hatáskörének hiányára alapított ötödik jogalap, mivel az EPSO a felperesnek a nyílt versenyvizsgákra vonatkozó szabályzat 4.2.2. pontja értelmében vett felülvizsgálat iránti kérelmét nem küldte meg a versenyvizsga-bizottságnak, illetve a határozataiban és/vagy az indoklásaiban annak helyébe lépett.

6.

A személyzeti szabályzat rendelkezéseinek és a fogyatékosság alapján történő hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó irányelvnek a megsértésére alapított hatodik jogalap.

—

semmisítse meg és/vagy módosítsa a megtámadott aktust;

—

állapítsa meg, hogy a felperes jogosult arra, hogy a jogi személyiséget igazoló űrlapját érvényesítsék, és ebből következően jogosult arra, hogy hozzájusson a vitatott finanszírozáshoz.

—

az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet 131. cikke (2) bekezdésének megsértése;

—

a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértése;

—

az arányosság elvének és az önkényes eljárás tilalmának megsértése;

—

nyilvánvaló értékelési hiba;

—

valamint a megfelelő, elegendő és releváns indokolás hiánya, amennyiben a megtámadott határozat úgy véli, hogy nem sérült a felperes jogos bizalma és jogbiztonsága.

—

állapítsa meg, hogy az Európai Bizottság megszegte az annak biztosításával kapcsolatos kötelezettségeit, hogy Románia tartsa tiszteletben a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvből eredő kötelezettségeket;

—

állapítsa meg, hogy az Európai Bizottság megszegte az annak biztosításával kapcsolatos kötelezettségeit, hogy Románia tartsa tiszteletben a személyes adatoknak az illetékes hatóságok által a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, a vádeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankciók végrehajtása céljából végzett kezelése tekintetében a természetes személyek védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 2008/977/IB tanácsi kerethatározat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/680 európai parlamenti és tanácsi irányelvből eredő kötelezettségeket;

—

állapítsa meg, hogy az Európai Bizottság megszegte az annak biztosításával kapcsolatos kötelezettségeit, hogy Románia tartsa tiszteletben a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletből (általános adatvédelmi rendelet) eredő kötelezettségeket;

—

állapítsa meg, hogy az Európai Bizottság megszegte az annak biztosításával kapcsolatos kötelezettségeit, hogy Románia tartsa tiszteletben a jogállamiság elvét és az igazságszolgáltatási szervek függetlenségének elvét, valamint az e szervek eljárása alá vont személyek alapvető jogait;

—

kötelezze az alperest az okozott nem vagyoni kár megtérítésére, amelynek mértékét a felperes 2 euróban jelöli meg;

—

kötelezze az alperest, hogy a jövőre nézve orvosolja a jelen kötelezettségszegéseket.

1.

Első jogalap: az Európai Bizottság nem teljesítette az igazságszolgáltatási szervek függetlenségével kapcsolatos azon kötelezettségeit, amelyek az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus kialakításáról szóló határozatból, a Szerződésekből és a Chartából erednek

2.

Második jogalap: az Európai Bizottság nem teljesítette a személyes adatok védelme tárgyában fennálló kötelezettségeit

—

semmisítse meg az EKB-nak a felperesek által az érintett bankban szándékolt, befolyásoló részesedésszerzésről szóló, 2019. március 21-i határozatát;

—

az alperest kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első, arra alapított jogalap, hogy a 2013/36/EU irányelv (1) 22. cikkének (2) bekezdése alapján az EKB rendelkezésére álló értékelési időszak a vitatott határozat előtt lejárt, és hogy ezért az EKB többé nem kifogásolhatta a szándékolt részesedésszerzést.

2.

A második, arra alapított jogalap, hogy az EKB megsértette az SSM-rendelet (2) 15. cikkében és az SSM-keretrendelet (3) 85–87. cikkében megállapított eljárást.

3.

A harmadik, alapított jogalap, hogy a vitatott határozat a 2013/36/EU irányelv 23. cikke és annak lett végrehajtása szerinti értékelési kritériumok téves értelmezésén és alkalmazásán alapul.

4.

A negyedik, arra alapított jogalap, hogy az EKB megsértette az arányosság elvét.

5.

Az ötödik, arra alapított jogalap, hogy az EKB nem vette figyelembe azon határozat diszkrecionális jellegét, hogy kifogásolja a szándékolt részesedésszerzést.

6.

A hatodik, arra alapított jogalap, hogy az EKB elferdítette az ügy releváns tényeit.

7.

A hetedik, arra alapított jogalap, hogy az EKB megsértette a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét.

8.

A nyolcadik, arra alapított jogalap, hogy az EKB megsértette a nemo auditor elvét azáltal, hogy nem vette figyelembe, hogy a szabályozási eljárásban való bizalomvesztésért saját maga felelős.

—

nyilvánítsa elfogadhatónak a megsemmisítés iránti keresetét;

—

semmisítse meg a megtámadott határozatot;

—

a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Tanács nem rendelkezett hatáskörrel a megtámadott határozat elfogadására, mivel az Uniónak és a Marokkói Királyságnak nincs hatásköre arra, hogy a Front Polisario által képviselt nyugat-szaharai nép helyett a Nyugat-Szaharára alkalmazandó nemzetközi megállapodást kössön.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Tanács megsértette az alapvető jogok és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartása kérdésének megvizsgálásával kapcsolatos kötelezettségét, mivel a megtámadott határozat elfogadása előtt nem vizsgálta meg ezeket a kérdéseket.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Tanács megsértette a Bíróság ítéleteinek végrehajtására vonatkozó kötelezettségét, mivel a megtámadott határozat figyelmen kívül hagyja a 2018. február 27-i Western Sahara Campaign UK (C-266/16, EU:C:2018:118) ítélet indokolását.

4.

A negyedik jogalap az Unió nemzetközi színtéren való fellépésére irányadó alapvető elvek és értékek megsértésén alapul, mivel:

5.

Az ötödik jogalap a bizalomvédelem elvének megsértésén alapul, mivel a megtámadott határozat ellentétes az Unió nyilatkozataival, miután az Unió több ízben megerősítette, hogy tiszteletben kell tartani az önrendelkezés elvét és a szerződések relatív hatályának elvét.

6.

A hatodik jogalap az arányosság elvének téves alkalmazásán alapul, mivel Nyugat-Szahara elkülönült és önálló jogállására, valamint a nyugat-szaharai nép elidegeníthetetlen önrendelkezési jogára és e nép harmadik személy minőségére tekintettel nem a Tanács feladata volt, hogy jelentést készítsen a halászati megállapodásból fakadó állítólagos „előnyök”, illetve e megállapodás nyugat-szaharai természeti erőforrásokra gyakorolt hatásai arányosságáról.

7.

A hetedik jogalap a közös halászati politikával fennálló ellentéten alapul, mivel a megtámadott határozattal megkötött megállapodás értelmében az európai uniós hajók a marokkói hatóságok számára fizetett pénzügyi hozzájárulás ellenében a nyugat-szaharai nép hozzájárulása nélkül hozzáférhetnek e nép halászati erőforrásaihoz, holott Nyugat-Szahara vizei nem minősülnek az Egyesült Nemzetek Szervezetének Tengerjogi Egyezménye 61. és 62. cikke értelmében vett marokkói „vizeknek”.

8.

A nyolcadik jogalap az önrendelkezési jog megsértésén alapul, mivel:

9.

A kilencedik jogalap a szerződések relatív hatálya elvének megsértésén alapul, mivel a megtámadott határozat nem ismeri el, hogy a nyugat-szaharai nép harmadik személy minőségét az Unió és a Marokkói Királyság közötti kapcsolatok szempontjából, továbbá mivel a hozzájárulása nélkül ír elő vele szemben a nemzeti területével és természeti erőforrásaival kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeket.

10.

A tizedik jogalap a nemzetközi humanitárius jog és a nemzetközi büntetőjog megsértésén alapul, mivel:

11.

A tizenegyedik jogalap az Unió nemzetközi jogi felelősségen alapuló kötelezettségeinek megsértésén alapul, mivel a Nyugat-Szaharára is alkalmazandó nemzetközi megállapodás Marokkói Királysággal való megkötésével a megtámadott határozat fenntartja a marokkói megszálló erők által a nyugat-szaharai néppel szemben elkövetett súlyos nemzetközi jogi jogsértéseket, valamint támogatja az e jogsértések által teremtett helyzet fenntartását.

—

nyilvánítsa elfogadhatónak a megsemmisítés iránti keresetét;

—

semmisítse meg a megtámadott rendeletet;

—

a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

—

a keresetet nyilvánítsa elfogadhatónak és megalapozottnak;

—

az EUMSZ 263. cikk alapján semmisítse meg az AT.40023 ügyben 2019. március 7-én hozott bizottsági határozatot a francia piacot, valamint a Groupe Canal + létező, illetve jövőbeli szerződéseit illetően;

—

kötelezze a Bizottságot a Groupe Canal + társaság részéről felmerült összes költség viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság visszaélt a hatáskörével, mivel az általa annak érdekében kötelezővé tett kötelezettségvállalások, hogy a filmiparban elérje a területi alapú tartalomkorlátozás megszüntetését, nincsenek összhangban az európai jogalkotó által nemrégiben elfogadott jogalkotási reformokkal.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvalóan tévesen értékelte az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését, mivel megállapította, hogy az NBCUniversal, a Sony Pictures, a Warner Bros és a Sky által felajánlott kötelezettségvállalások nem érintik a kulturális sokszínűséget, és általánosabban a Európai Gazdasági Térségben a filmek finanszírozását és hasznosítását.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az arányosság elvét, mivel olyan kötelezettségvállalásokat tett kötelezővé, amelyek nyilvánvalóan aránytalanok a verseny tekintetében felhozott aggodalmakkal, és figyelmen kívül hagyják harmadik személyek érdekeit.

—

nyilvánítsa a kerestet elfogadhatónak és megalapozottnak;

—

ebből következően a megtámadott határozatot részben semmisítse meg;

—

határozzon a PMO — átfogóan értékelendő — aktusainak és magatartásainak összességével okozott nem vagyoni kár megtérítéséről, amelyet a felperes méltányosan 50 000 euróban határoz meg;

—

az Európai Bizottságot kötelezze valamennyi költség viselésére.

1.

Az első jogalap az Európai Unió Alapjogi Chartája 1. és 25. cikkének, az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) VIII. melléklete 6. cikkének megsértésén és értékelési hibán alapul. A felperes ebben a tekintetben úgy véli, hogy nincs olyan indokolás vagy jogi alap, amely igazolhatná a nyugdíja több mint kétharmad részének újbóli levonásáról szóló PMO határozatot.

2.

A második jogalap a jogszerűség és a jogbiztonság elvének megsértésén alapul. A felperes szerint a személyzeti szabályzat „lex specialis”, amely elsőbbséget élvez bármely más nemzeti jogszabállyal szemben: így a létminimum tárgyában vannak olyan lényeges személyzeti szabályzati rendelkezések, amelyek mind az általános európai munkajogtól, mind a nemzeti munkajogtól eltérnek.

3.

A harmadik jogalap a megfelelő ügyintézés elve és a gondoskodási kötelezettség megsértésén alapul, amennyiben a határozat egyáltalán nem tartalmaz indokolást azon tényekre vagy bizonyítékokra vonatkozóan, amelyek igazolhatnák a PMO határozatát, amely szerint fenntartja a jogot, hogy a felperest megillető nyugdíjból újból levonjon 3 839,60 eurót.

4.

A negyedik jogalap az egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés elvének megsértésére vonatkozik, többek között mivel a PMO értelmezése alapján a létminimum attól az országtól függne, amelyben a tisztviselő lakóhellyel rendelkezett.

A felperes kéri továbbá azon nem vagyoni kár megtérítését, amelyet a PMO által elkövetett szabálytalanságok miatt szenvedett el, és amelyek nem tették lehetővé számára a méltó életet.

—

állapítsa meg, hogy az alperes megsértette az EUMSZ 108. cikkből eredő kötelezettségeit, mivel az SA.34402 (2015/C ex 2012/NN) ügyben megindított hivatalos vizsgálati eljárást az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésének, illetve a 2015/1589 rendelet (1) 9. cikke (1) bekezdésének megfelelően nem zárta le észszerű időn belül határozattal;

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére.

1.

A hivatalos vizsgálati eljárás le nem zárása miatt az EUMSZ 108. cikk megsértése

2.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézéshez való jog részét képező, az eljárás észszerű időtartamához való jog megsértése

3.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. cikkével összefüggésben értelmezett 41. cikkének megsértése

4.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog részét képező, a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti indokoláshoz való jog megsértése

—

semmisítse meg az Európai Parlament Pénzügyi Főigazgatóságának azon nyilatkozatát, amely átültette a képviselőház elnökségének 2018. július 12-i 14/2018. sz. határozatát és/vagy a Köztársaság szenátusa elnökségi tanácsának 6/2018. sz. határozatát, és mindenesetre

—

semmisítse meg az Európai Parlament által folyósított élethosszig járó juttatás újbóli meghatározását és újbóli kiszámítását;

—

ebből a célból állapítsa meg, hogy a felperes jogosult a szóban forgó, a képviselőház elnöksége 14/2018. sz. határozata és/vagy a Köztársaság szenátusa elnökségi tanácsának 6/2018. sz. határozata előtti, korábban hatályos szabályozás alapján megszerzett és megszerezhető élethosszig járó juttatásra, az Európai Parlamentet pedig kötelezze a jogellenesen visszatartott valamennyi — az összegek visszatartásának időpontjától számított inflációs kompenzációval és törvényes kamatokkal növelt — összeg felperes részére történő megfizetésére, valamint

—

kötelezze az Európai Parlamentet a meghozandó ítélet végrehajtására és az élethosszig járó juttatás eredeti mértékének azonnali és teljes helyreállítására, valamennyi kár megtérítésére, ha és amennyiben a Törvényszék megállapítja, hogy azok a felperest megilletik;

—

mindenesetre kötelezze az Európai Parlamentet a költségek, ügyvédi díjak, áfa, adminisztratív költségek, átalányalapú visszatérítések teljes mértékben történő megfizetésére.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az EUIPO-t kötelezze a költségek viselésére.

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 60. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértése, a rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjával összefüggésben.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az EUIPO-t kötelezze a költségek viselésére.

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 60. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértése, a rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot a fellebbezést elutasító részében;

—

az EUIPO-t kötelezze a költségek viselésére.

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése;

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 94. cikke (1) bekezdésének megsértése.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot a fellebbezést elutasító részében;

—

az EUIPO-t kötelezze a költségek viselésére.

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése;

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 94. cikke (1) bekezdésének megsértése.

—

állapítsa meg a fellebbezési jogalap megalapozottságát és helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot, állapítsa meg a vitatott védjegyek között az összetéveszthetőség fennállását és ennek megfelelően rendelkezzen a védjegybejelentés teljes egészében történő elutasításáról;

—

az EUIPO-t — és a Törvényszék előtti eljárásban való részvétele esetén az ellenérdekű felet — kötelezze a költségek viselésére.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

kötelezze az EUIPO-t arra, hogy nyilvánítsa érvényesnek a 898 322. sz. nemzetközi védjegylajstromozást a 39. és 41. osztályba tartozó valamennyi áru és szolgáltatás vonatkozásában;

—

kötelezze az EUIPO-t és a beavatkozó felet, a Sky Limited-et a Törvényszék előtti jogvitában felmerült valamennyi költség, beleértve a negyedik fellebbezési tanács előtti eljárással kapcsolatos költségek viselésére.

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 60. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértése;

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 94. cikkének megsértése.

—

semmisítse meg a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról szóló (EU) 2018/1806 rendeletnek az Egyesült Királyság Unióból való kilépése tekintetében történő módosításáról szóló, 2019. április 10-i (EU) 2019/592 európai parlamenti és tanácsi rendeletet;

—

kötelezze az Európai Unió Tanácsát és az Európai Parlamentet az eljárás teljes költségeinek viselésére, ideértve az 5 000 eurót kitevő ügyvédi költségeket is.

1.

Az első jogalap az uniós polgárságból származtatott jogoknak az (EU) 2019/592 rendelet általi megsértésére vonatkozik.

A felperesek elsősorban úgy vélik, hogy a Parlament és a Tanács megsértette a magánélethez és a családi élethez való jogukat, mivel több mint tizenöt éve élnek az Unió egy másik tagállamában, egy olyan államban, amellyel szoros kapcsolatban állnak: némelyek házastársa és gyermekei egy másik tagállam állampolgárai, vagy e tagállamban van ingatlantulajdonuk.

Másodszor a felperesek úgy ítélik meg, hogy a megtámadott rendelet sérti az egyenlőség elvét, amennyiben az elismeri az uniós polgárságukból eredő jogok megszűnését anélkül, hogy különbséget tenne a szavazati joguk tizenöt év Egyesült Királyságon kívüli tartózkodás után való megszüntetésének szabálya alá tartozó polgárok és más polgárok között.

2.

A második jogalap Gibraltár státuszának a vitatott rendelet általi megsértésén alapul, mivel a megtámadott rendeletben Gibraltárra, mint „brit koronagyarmatra” történő hivatkozás a gibraltári lakosok jogainak kárára csak olyan légkört hozhat létre, amely nem kedvez a Spanyolország és az Egyesült Királyság közötti egyeztetésnek.

3.

A harmadik jogalap a brit polgárok számára a 2018/1240 rendelet által biztosított vízummentesség megsértésére vonatkozik, mivel a felpereseknek ETIAS utazási engedélyt kell kérniük, és fennáll annak a lehetősége, hogy ezt az engedélyt megtagadják tőlük.

—

semmisítse meg az Európai Parlament Pénzügyi Főigazgatóságának azon nyilatkozatát, amely átültette a képviselőház elnökségének 2018. július 12-i 14/2018. sz. határozatát és/vagy a Köztársaság szenátusa elnökségi tanácsának 6/2018. sz. határozatát, és mindenesetre

—

semmisítse meg az Európai Parlament által folyósított élethosszig járó juttatás újbóli meghatározását és újbóli kiszámítását;

—

ebből a célból állapítsa meg, hogy a felperes jogosult a szóban forgó, a képviselőház elnöksége 14/2018. sz. határozata és/vagy a Köztársaság szenátusa elnökségi tanácsának 6/2018. sz. határozata előtti, korábban hatályos szabályozás alapján megszerzett és megszerezhető élethosszig járó juttatásra, az Európai Parlamentet pedig kötelezze a jogellenesen visszatartott valamennyi — az összegek visszatartásának időpontjától számított inflációs kompenzációval és törvényes kamatokkal növelt — összeg felperes részére történő megfizetésére, valamint

—

kötelezze az Európai Parlamentet a meghozandó ítélet végrehajtására és az élethosszig járó juttatás eredeti mértékének azonnali és teljes helyreállítására, valamennyi kár megtérítésére, ha és amennyiben a Törvényszék megállapítja, hogy azok a felperest megilletik;

—

mindenesetre kötelezze az Európai Parlamentet a költségek, ügyvédi díjak, áfa, adminisztratív költségek, átalányalapú visszatérítések teljes mértékben történő megfizetésére.

—

semmisítse meg a Parlament határozatát, amellyel megtagadták a felperesek esetében a Parlament megválasztott tagjai számára bevezetett különleges fogadásban való részesülést, valamint a Parlament elnökének 2019. május 29-i utasítását, amely megakadályozta őket abban, hogy az eljárási szabályzat 3. cikkének (2) bekezdésében előírt írásbeli nyilatkozatot nyújtsanak be;

—

semmisítse meg a Parlament határozatát, amelyet megerősített a Parlament elnökének 2019. június 27-i, minden jogalapot nélkülöző levele, amely határozat alapján nem veszik figyelembe a 2019. május 26-i európai parlamenti választásoknak a Spanyolország által hivatalosan bejelentett eredményeit, valamint az azt követő, a spanyol hatóságok által 2019. június 17-én közölt határozatot, amelynek alapján a megválasztott tagok különböző és hiányos listáját veszik figyelembe, amely nem foglalja magában a felpereseket;

—

semmisítse meg a Parlament határozatát, amely a spanyol választási bizottság 2019. június 20-i közleményét úgy tekinti, hogy az megfosztja joghatásaitól a felpereseknek mint a Parlament megválasztott tagjainak a nyilatkozatát, amely az üresedéssel kapcsolatos jogellenes nyilatkozattal egyenértékű, és ez utóbbi sérti az 1976. évi választási okmány 13. cikkét, továbbá a Parlamentnek tudható be;

—

semmisítse meg a Parlament határozatát, amelyet megerősített a Parlament elnökének 2019. június 27-i, minden jogalapot nélkülöző levele, amely határozat megtagadta az eljárási szabályzat 3. cikkének (2) bekezdése alapján a felperesek ahhoz való jogának biztosítását, hogy elfoglalják helyüket a Parlamentben és szerveiben és hogy minden ehhez kapcsolódó jog megillesse őket az első üléstől kezdve addig, amíg nem döntenek azokkal a vitás kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket a Parlamenthez, valamint a spanyol igazságügyi hatóságokhoz utaltak;

—

semmisítse meg a Parlament elnökének határozatát, amelyet megerősített a Parlament elnökének 2019. június 27-i, minden jogalapot nélkülöző levele, amely határozat alapján megtagadták az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7.) Jegyzőkönyv 9. cikke értelmében a felperesek számára kiváltságoknak és mentességeknek a megerősítését az eljárási szabályzat 8. cikkével összhangban;

—

az alperest kötelezze az ezen eljárás összes költségének viselésére, valamint az EUMSZ 340. cikk második bekezdésével összhangban az alperest kötelezze a felpereseket ért kár megtérítésére: az Európai Parlament tagjainak járó havi díjazás elvesztését és jelképesen 1 euró nem vagyoni kár megtérítését.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Parlament határozata, amellyel megtagadták a felperesek esetében a Parlament megválasztott tagjai számára bevezetett különleges fogadásban való részesülést, valamint a Parlament elnökének 2019. május 29-i utasítása sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 20. és 21. cikkét, valamint 39. cikkének (2) bekezdését.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Parlament határozata, amelynek alapján nem veszik figyelembe a 2019. május 26-i európai parlamenti választásoknak a Spanyolország által hivatalosan bejelentett eredményeit, valamint az azt követő, a spanyol hatóságok által 2019. június 17-én közölt határozat, amelynek alapján a megválasztott tagok különböző és hiányos listáját veszik figyelembe, amely nem foglalja magában a felpereseket, sérti a Charta 39. cikkének (2) bekezdésével, az EUSZ 10. cikk (1) és (2) bekezdésével, az EUSZ 14. cikk (2) és (3) bekezdésével, valamint az 1976. évi választási okmány 1. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben az 1976. évi választási okmány 12. cikkét és az Európai Tanács 2018/937 határozata (1) 3. cikkének (2) bekezdését.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Parlament határozata, amely a spanyol választási bizottság 2019. június 20-i közleményét úgy tekinti, hogy az megfosztja joghatásaitól a felpereseknek mint a Parlament megválasztott tagjainak a nyilatkozatát, amely az üresedéssel kapcsolatos jogellenes nyilatkozattal egyenértékű, és ez utóbbi sérti az 1976. évi választási okmány 13. cikkét, továbbá a Parlamentnek tudható be, sérti a Charta 39. cikkének (2) bekezdésével, az EUSZ 10. cikk (1) és (2) bekezdésével, az EUSZ 14. cikk (2) és (3) bekezdésével, valamint az 1976. évi választási okmány 1. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben az 1976. évi választási okmány 6. cikkének (2) bekezdését, valamint 8. és 13. cikkét.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Parlament határozata, amely megtagadta az eljárási szabályzat 3. cikkének (2) bekezdése alapján a felperesek ahhoz való jogának biztosítását, hogy elfoglalják helyüket a Parlamentben és szerveiben és hogy minden ehhez kapcsolódó jog megillesse őket az első üléstől kezdve addig, amíg nem döntenek azokkal a vitás kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket a Parlamenthez, valamint a spanyol igazságügyi hatóságokhoz utaltak, sérti a Charta 39. cikkének (2) bekezdésével, az EUSZ 10. cikk (1) és (2) bekezdésével, az EUSZ 14. cikk (2) és (3) bekezdésével, valamint az 1976. évi választási okmány 1. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben az Európai Parlament eljárási szabályzata 3. cikkének (2) bekezdését, valamint az 1976. évi választási okmány 5. cikkének (1) bekezdését és 12. cikkét.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Parlament elnökének határozata, amelynek alapján megtagadták az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7.) Jegyzőkönyv 9. cikke értelmében a felperesek számára kiváltságoknak és mentességeknek a megerősítését, sérti a Charta 39. cikkének (2) bekezdésével, az EUSZ 10. cikk (1) és (2) bekezdésével, az EUSZ 14. cikk (2) és (3) bekezdésével, valamint az 1976. évi választási okmány 1. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben az Európai Parlament eljárási szabályzata 5. cikkének (2) bekezdését, az 1976. évi választási okmány 6. cikkének (2) bekezdését, valamint az említett jegyzőkönyv 9. cikkét.

—

nyilvánítsa nem létezőnek vagy teljes egészében semmisítse meg azt a rendelkezést, amelyről a felperest a megtámadott nyilatkozat révén tájékoztatták, és amelyben az Európai Parlament újból meghatározta a felperes tevékenységének megszűnése miatt járó nyugdíjjogosultságokat, és elrendelte a nyugdíj korábbi meghatározása alapján kifizetett összegek visszafizetését;

—

kötelezze az Európai Parlamentet a jogellenesen visszatartott valamennyi — az összeg visszatartásának időpontjától számított törvényes kamatokkal növelt — összeg kifizetésére, kötelezze továbbá az Európai Parlamentet a meghozandó ítélet végrehajtására, valamint arra, hogy tegyen meg minden intézkedést, és hozzon meg minden aktust vagy rendelkezést, amelyek a nyugdíj eredeti mértéke azonnali és teljes helyreállításának biztosításához szükségesek;

—

az Európai Parlamentet kötelezze az eljárási költségek viselésére.

1.

Az első jogalapban a felperes az aktus szerzője hatáskörének hiányára, lényeges eljárási szabályok megsértésére, valamint az Alapjogi Charta 41. cikkének ebből eredő megsértésére hivatkozik.

2.

A második jogalapban a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott aktus nem rendelkezik jogalappal, hivatkozik továbbá az európai parlamenti képviselők statútuma végrehajtási szabályzata 75. cikkének értelmezésével kapcsolatban a téves jogalkalmazásra.

3.

A harmadik jogalapban a felperes azzal érvel, hogy a nyilatkozat egyértelműen sérti az SVSZ 75. cikkének (2) bekezdésében rögzített törvényi fenntartást, amely kifejezetten utal a nemzeti jogszabályban előírt feltételekre, ezzel pedig kizárja a valamely tagállam képviselőháza által hozott belső határozatok relevanciáját.

4.

A negyedik jogalapban a felperes az uniós jog általános elveinek, jelesül a jogbiztonság elvének, a bizalomvédelem elvének, a szerzett jogok védelme elvének, valamint az egyenlő bánásmód elvének a nyilvánvaló megsértését kifogásolja.

—

nyilvánítsa nem létezőnek vagy teljes egészében semmisítse meg azt a rendelkezést, amelyről a felperest a megtámadott nyilatkozat révén tájékoztatták, és amelyben az Európai Parlament újból meghatározta a felperes tevékenységének megszűnése miatt járó nyugdíjjogosultságokat, és elrendelte a nyugdíj korábbi meghatározása alapján kifizetett összegek visszafizetését;

—

kötelezze az Európai Parlamentet a jogellenesen visszatartott valamennyi — az összeg visszatartásának időpontjától számított törvényes kamatokkal növelt — összeg kifizetésére, kötelezze továbbá az Európai Parlamentet a meghozandó ítélet végrehajtására, valamint arra, hogy tegyen meg minden intézkedést, és hozzon meg minden aktust vagy rendelkezést, amelyek a nyugdíj eredeti mértéke azonnali és teljes helyreállításának biztosításához szükségesek;

—

az Európai Parlamentet kötelezze az eljárási költségek viselésére.

—

nyilvánítsa nem létezőnek vagy teljes egészében semmisítse meg azt a rendelkezést, amelyről a felperest a megtámadott nyilatkozat révén tájékoztatták, és amelyben az Európai Parlament újból meghatározta a felperes tevékenységének megszűnése miatt járó nyugdíjjogosultságokat, és elrendelte a nyugdíj korábbi meghatározása alapján kifizetett összegek visszafizetését;

—

kötelezze az Európai Parlamentet a jogellenesen visszatartott valamennyi — az összeg visszatartásának időpontjától számított törvényes kamatokkal növelt — összeg kifizetésére, kötelezze továbbá az Európai Parlamentet a meghozandó ítélet végrehajtására, valamint arra, hogy tegyen meg minden intézkedést, és hozzon meg minden aktust vagy rendelkezést, amelyek a nyugdíj eredeti mértéke azonnali és teljes helyreállításának biztosításához szükségesek;

—

az Európai Parlamentet kötelezze az eljárási költségek viselésére.

—

nyilvánítsa nem létezőnek vagy teljes egészében semmisítse meg azt a rendelkezést, amelyről a felperest a megtámadott nyilatkozat révén tájékoztatták, és amelyben az Európai Parlament újból meghatározta a felperes tevékenységének megszűnése miatt járó nyugdíjjogosultságokat, és elrendelte a nyugdíj korábbi meghatározása alapján kifizetett összegek visszafizetését;

—

kötelezze az Európai Parlamentet a jogellenesen visszatartott valamennyi — az összeg visszatartásának időpontjától számított törvényes kamatokkal növelt — összeg kifizetésére, kötelezze továbbá az Európai Parlamentet a meghozandó ítélet végrehajtására, valamint arra, hogy tegyen meg minden intézkedést, és hozzon meg minden aktust vagy rendelkezést, amelyek a nyugdíj eredeti mértéke azonnali és teljes helyreállításának biztosításához szükségesek;

—

az Európai Parlamentet kötelezze az eljárási költségek viselésére.

A)

Elsődlegesen:

B)

Másodlagosan, amennyiben a Törvényszék nem ad helyt az elsődleges kérelmeknek:

C)

Minden esetben az Egységes Szanálási Testületet kötelezze a jelen eljárásban felmerült összes költség viselésére.

1.

Az első jogalap a vizsgálat hiányán, a ténybeli helyzet téves értékelésén, a 2015/63/EU rendelet 5. cikke a) pontjának megsértésén és téves alkalmazásán, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a megfelelő ügyintézés elveinek megsértésén alapul.

2.

A második jogalap a vizsgálat hiányán, a ténybeli helyzet téves értékelésén, a 2015/63/EU rendelet 5. cikke f) pontjának megsértésén és téves alkalmazásán, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a megfelelő ügyintézés elveinek megsértésén alapul.

3.

A harmadik jogalap valamely uniós szerv által tanúsított magatartás jogellenességén mint az EUMSZ 268. cikk szerinti szerződésen kívüli felelősség megállapíthatóságának kritériumán alapul.

4.

A másodlagosan és eseti jelleggel felhozott negyedik jogalap a tényleges érvényesülés, az egyenértékűség és az egyenlő bánásmód elveinek megsértésén, következésképpen a 2015/63/EU rendelet alkalmazhatatlanságán alapul.