—

helyezze hatályon kívül a Törvényszék T-665/17. sz. ügyben 2018. december 6-án hozott ítéletét;

—

hozzon jogerős ítéletet az (EU) 2017/1001 rendelet (a továbbiakban: EUVR) (1) 8. cikke (1) bekezdésének b) pontját illetően, vagy másodlagosan, utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, és

—

az EUIPO-t és a jelen fellebbezési eljárásba esetlegesen beavatkozó feleket kötelezze a saját költségeik, valamint és a fellebbezőnek a jelen eljárással és a T-665/17. sz. ügyben a Törvényszék előtti eljárással kapcsolatos költségeinek viselésére.

1.

megsértette az EUVR 8. cikke (1) bekezdésének b) pontját; és

2.

nem indokolta azon megállapítását, hogy a beavatkozó korábbi hivatkozott védjegye (a továbbiakban: „korábbi védjegy”) erőteljes megkülönböztető képességgel rendelkezik a „pénzügyek, bankügyletek, banki szolgáltatások” tekintetében; illetve

3.

elferdítette a tényeket mind a korábbi védjegy és az ellentartott védjegy értékelését illetően, mind az említett erőteljes megkülönböztető képességre vonatkozó említett megállapítást illetően.

1.

a Törvényszék a korábbi védjegy hírnevét a védjegyek hasonlóságára vonatkozó értékelés első szakaszában és az összetéveszthetőség átfogó értékelésének elvégzése során is figyelembe vette, ami téves megközelítés volt, és „kettős figyelembevételt” eredményezett, ami megengedhetetlen;

2.

a Törvényszék tévesen kezelte mind a korábbi, mind az ellentartott védjegyet, mintha azok alapvetően szóvédjegyek lennének, és nem tulajdonított kellő jelentőséget azok ábrás jellegének, ami hátrányos kihatással volt mind a szóban forgó védjegyek vizuális, mind azok hangzásbeli hasonlóságainak értékelésére és az azoknak tulajdonított relatív súlyra;

3.

a Törvényszék több hibát is vétett a 36. osztályba tartozó szolgáltatások beazonosítását illetően, amelyek tekintetében azt állapította meg, hogy a korábbi védjegy jóhírnévvel, és ezáltal megkülönböztető képességgel is rendelkezik, és

4.

mind a fenti hibák miatt, mind más fontos tényezők figyelmen kívül hagyása miatt, a Törvényszék nem megfelelő módon végezte el a korábbi védjegy és az ellentartott védjegy összetéveszthetőségének átfogó értékelését.

1.

teljes egészében helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszéke (negyedik tanács) által a T-560/16. sz. ügyben 2018. december 4-én hozott ítéletet;

2.

a hozzon a fellebbező által az említett eljárásban előterjesztett kérelemnek megfelelő határozatot, továbbá

helyezze hatályon kívül az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (korábban: OHIM) 2014. október 2-i határozatát, amellyel a fellebbezőt a Nemzetközi Együttműködési és Jogi Osztályról a Műveleti Főosztályra helyezték át;

másodlagosan: a fenti ítélet hatályon kívül helyezése után az ügyet utalja az Európai Unió Törvényszéke elé;

3.

az EUIPO-t kötelezze a teljes eljárás — azaz az Európai Unió Törvényszéke előtti eljárás, valamint az Európai Unió Bírósága előtti fellebbezési eljárás — során felmerült költségek megtérítésére.

1)

Úgy kell-e értelmezni a 2008/118/EK irányelv (1) 1. cikkének (2) bekezdését, hogy azzal ellentétes és annak ellentmond az olyan, névleg közvetlen adó, mint az IVPEE [villamosenergia-termelés értékére kivetett adó], amely valódi jellegére figyelemmel különleges cél nélküli, kizárólag bevételszerzést szolgáló közvetett adónak minősül, és annak a nemzeti jog szerinti minősítése nem élvezhet elsőbbséget az európai uniós jog értelmezéséhez képest, amelyre az említett jogrend saját célkitűzései irányadók az adóteher objektív jellemzőitől függően?

2)

Az IVPEE környezetvédelmi adónak való minősítése ellenére ezen adó alapvető célja bevételszerzésre irányul-e, és a villamos energia termelését és villamosenergia-rendszerbe való bevitelét is ugyanúgy terheli-e, annak mértékétől és a környezetre gyakorolt hatásától függetlenül, megsértve ezzel a 2009/28/EK irányelv (2) 1. cikkét, 3. cikkének (1) és (2) bekezdését, valamint a 2. cikkének k) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (3) bekezdésének a) pontját?

3)

Úgy kell-e értelmezni a szabad verseny és a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásának elvét, hogy azzal ellentétes az IVPEE, amennyiben adójogi szempontból a nem megújuló energiaforrásból előállított energiát azonos módon kezeli a megújuló energiaforrásokból előállított energiával, hátrányosan megkülönböztetve ez utóbbiakat, és megsértve a 2009/28/EK irányelv 2. cikkének k) pontjában és vonatkozó rendelkezéseiben előírt támogatási rendszert?

4)

Végül ellentétes-e az IVPEE az említett szabad verseny elvével és a 2009/72/EK irányelv (3) 32., 33. és 34. cikkével (VIII. FEJEZET, A RENDSZERHEZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS SZERVEZÉSE) amiatt, hogy lehetővé teszi a külföldi villamosenergia-termelőknek a spanyol termelők hátrányára történő pozitív megkülönböztetését a villamos energia belső piacának és a rendszerhez való hozzáférésnek a torzulása mellett?

1.

Úgy kell-e értelmezni az EUMSZ 56. cikket, valamint a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (1) és a 96/76/EK irányelv érvényesítéséről szóló, 2014. május 15-i 2014/67/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet, (2) hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a munkavállalók határokon átnyúló foglalkoztatása körében fennálló formai kötelezettségek megsértése — például a bérelszámolási dokumentumok helyszíni megőrzésének elmulasztása, vagy a Zentrale Koordinationsstelle (illegális foglalkoztatást ellenőrző központi iroda, Ausztria) részére történő bejelentés (ZKO-bejelentések) elmulasztása — esetére rendkívül magas összegű bírságokat, különösen pedig magas összegű minimális bírságot ír elő, amely bírságokat érintett munkavállalónként halmozottan szabják ki?

2.

Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén:

Úgy kell-e értelmezni az EUMSZ 56. cikket, valamint a 96/71/EK irányelvet és a 2014/67/EU irányelvet, hogy azokkal ellentétes az abszolút felső határok nélküli halmozott bírságok kiszabása a munkavállalók határokon átnyúló foglalkoztatása körében fennálló formai kötelezettségek megsértése esetén?

1)

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. és 8. cikkét, valamint 52. cikkének (1) bekezdését, esetlegesen az említett Charta 47. cikkével összefüggésben, úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes valamely tagállam azon nemzeti szabályozása, amely az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről és a 77/799/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. február 15-i 2011/16/EU tanácsi irányelv (1) végrehajtására tekintettel létrehozott, megkeresésre történő információcserére vonatkozó eljárási rendszer keretében minden — többek közötti bírósági — jogorvoslatot kizár harmadik személyek — az információ birtokosai — számára valamely olyan határozattal szemben, amelyben a megkeresett tagállam illetékes hatósága adatszolgáltatásra kötelezi őket annak érdekében, hogy eleget tegyen egy másik tagállam által kibocsátott információcsere iránti megkeresésnek?

2)

Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén, a 2011/16 irányelv 1. cikkének (1) bekezdését és 5. cikkét — adott esetben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jövedelem- és vagyonadóztatásra vonatkozó modellegyezménye 26. cikke értelmezésének változásait figyelembe véve — úgy kell-e értelmezni, hogy valamely információcsere iránti megkeresés és a megkeresett tagállam illetékes hatóságának az azt végrehajtó, adatszolgáltatásra kötelező határozata együttesen megfelelnek azon követelménynek, amely szerint nem áll fenn az előrelátható fontosság nyilvánvaló hiánya, amennyiben a megkereső tagállam megjelöli az érintett adózó személyazonosságát, a megkereső tagállam vizsgálata által érintett időszakot és a meghatározott információk birtokosának személyazonosságát, valamint olyan kritériumokkal meghatározott, nem pontosított szerződésekre, számlázásra és kapcsolódó kifizetésekre vonatkozó információkat kér, amelyek szerint egyrészt a szóban forgó szerződéseket az ellenérdekű fél köthette, másrészt azok a megkereső állam hatóságainak vizsgálata által érintett adóévek során voltak alkalmazhatók, harmadrészt pedig az érintett adózóval kapcsolatosak.

1)

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. és 8. cikkét, valamint 52. cikkének (1) bekezdését, esetlegesen az említett Charta 47. cikkével összefüggésben, úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes valamely tagállam azon nemzeti szabályozása, amely az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről és a 77/799/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. február 15-i 2011/16/EU tanácsi irányelv (1) végrehajtására tekintettel létrehozott, megkeresésre történő információcserére vonatkozó eljárási rendszer keretében minden — többek közötti bírósági — jogorvoslatot kizár harmadik személyek — az információ birtokosai — számára valamely olyan határozattal szemben, amelyben a megkeresett tagállam illetékes hatósága adatszolgáltatásra kötelezi őket annak érdekében, hogy eleget tegyen egy másik tagállam által kibocsátott információcsere iránti megkeresésnek?

2)

Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén, a 2011/16 irányelv 1. cikkének (1) bekezdését és 5. cikkét — adott esetben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jövedelem- és vagyonadóztatásra vonatkozó modellegyezménye 26. cikke értelmezésének változásait figyelembe véve — úgy kell-e értelmezni, hogy valamely információcsere iránti megkeresés és a megkeresett tagállam illetékes hatóságának az azt végrehajtó, adatszolgáltatásra kötelező határozata együttesen megfelelnek azon követelménynek, amely szerint nem áll fenn az előrelátható fontosság nyilvánvaló hiánya, amennyiben a megkereső tagállam megjelöli az érintett adózó személyazonosságát, a megkereső tagállam vizsgálata által érintett időszakot és a meghatározott információk birtokosának személyazonosságát, valamint olyan kritériumokkal meghatározott, nem pontosított szerződésekre, számlázásra és kapcsolódó kifizetésekre vonatkozó információkat kér, amelyek szerint egyrészt a szóban forgó szerződéseket az ellenérdekű fél köthette, másrészt azok a megkereső állam hatóságainak vizsgálata által érintett adóévek során voltak alkalmazhatók, harmadrészt pedig az érintett adózóval kapcsolatosak.

—

A felperes arra kéri a Bíróságot, hogy állapítsa meg, a Ciprusi Köztársaság,

—

a Ciprusi Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

1.

Integrált és működőképes gyűjtőrendszer hiányában a Ciprusi Köztársaság nem tartotta be a települési szennyvíz kezeléséről szóló 91/271/EGK irányelv által előírt 2012. december 31-i legvégső határidőt (amint azt meghosszabbította a Ciprusi Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló szerződés) a szennyvíz összegyűjtése (3. cikk), következésképpen annak másodlagos kezelése (4. cikk), valamint e kezelés infrastruktúrái és ellenőrzése (10. és 15. cikk) tekintetében 4, 10 000 lakosegyenértéknél nagyobb agglomerációban.

2.

Integrált és működőképes gyűjtőrendszer hiányában a Ciprusi Köztársaság nem tartotta be a települési szennyvíz kezeléséről szóló 91/271/EGK irányelv által előírt 2012. december 31-i legvégső határidőt (amint azt meghosszabbította a Ciprusi Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló szerződés) a szennyvíz összegyűjtése (3. cikk), következésképpen annak másodlagos kezelése (4. cikk), valamint e kezelés infrastruktúrái és ellenőrzése (10. és 15. cikk) tekintetében 27, 2000 és 10 000 közötti lakosegyenértékű agglomerációban.

1.

Úgy kell-e értelmezni a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését, valamint a tényleges érvényesülés elvét — legalábbis egy olyan nemzeti jogrendszer tekintetében, amely a bíróságok függetlenségének és pártatlanságának biztosítása céljából alkotmányában előírja az ahhoz való alapvető jogot, hogy az ügyeket általános szabályok szerint előre meghatározott, állandó ügyelosztási rend szerint osszák ki a bírókra —, hogy a jogalkotónak biztosítania kell, hogy ez az alapjogi garancia tényleges, és ne pusztán elméleti legyen?

2.

Úgy kell-e értelmezni a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését, valamint a tényleges érvényesülés elvét — legalábbis egy olyan nemzeti jogrendszer tekintetében, amely a bíróságok függetlenségének és pártatlanságának biztosítása céljából alkotmányában előírja az ahhoz való alapvető jogot, hogy az ügyeket általános szabályok szerint előre meghatározott, állandó ügyelosztási rend szerint osszák ki a bírókra —, hogy azon bíró számára, akinek kétségei vannak 1) a bírósági ügyelosztási rend jogszerűségét illetően, 2) a bírósági ügyelosztási rendet végrehajtó bíróságon belüli, e bíró tevékenységét közvetlenül érintő döntés (különösen ügyek kiosztására vonatkozó döntés) jogszerűségét illetően, e kétségekre tekintettel lehetőséget kell biztosítani arra, hogy (e bíró számára különösen anyagi terhet nem jelentő) jogorvoslatot terjesszen elő más olyan bíróságnál, amely teljes jogkörrel rendelkezik a jogellenesnek minősített jogi aktus jogszerűségének felülvizsgálatára?

Nemleges válasz esetén: vannak-e a jogalkotó által garantálandó más olyan rendelkezések, amelyek biztosítják, hogy a bírónak lehetősége legyen az ügyek kiosztásával kapcsolatos törvényi (különösen bíróságon belüli) rendelkezések tiszteletben tartására vonatkozó, őt érintő törvényi rendelkezések betartását elérni?

3.

Úgy kell-e értelmezni a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését, valamint a tényleges érvényesülés elvét — legalábbis egy olyan nemzeti jogrend tekintetében, amely a bíróságok függetlenségének és pártatlanságának biztosítása céljából alkotmányában előírja az ahhoz való alapvető jogot, hogy az ügyeket általános szabályok szerint előre meghatározott, állandó ügyelosztási rend szerint osszák ki a bírókra —, hogy a valamely bírósági eljárásban részt vevő azon fél számára, amelynek kétségei vannak 1) a bíróságon belüli ügyelosztási rend valamely, a fél eljárásának lefolytatása szempontjából meghatározó rendelkezésének jogszerűségét illetően, 2) ezen eljárás egy bizonyos bíróra történő kiosztásának jogszerűségét illetően, lehetőséget kell biztosítani arra, hogy e kétségekre tekintettel még a bírósági határozat elfogadása előtt (e fél számára túlzott anyagi terhet nem jelentő) jogorvoslatot terjesszen elő más olyan bíróságnál, amely teljes jogkörrel rendelkezik a jogellenesnek minősített jogi aktus jogszerűségének felülvizsgálatára?

Nemleges válasz esetén: vannak-e a jogalkotó által garantálandó más olyan rendelkezések, amelyek biztosítják, hogy a félnek még a bírósági határozat elfogadása előtt lehetősége legyen elérni a „törvényes bíró” tiszteletben tartásához való alapvető joga betartásának jogszerűségét?

4.

Úgy kell-e értelmezni a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését, valamint a tényleges érvényesülés elvét — legalábbis egy olyan nemzeti jogrendszer tekintetében, amely a bíróságok függetlenségének és pártatlanságának biztosítása céljából alkotmányában előírja az ahhoz való alapvető jogot, hogy az ügyeket általános szabályok szerint előre meghatározott, állandó ügyelosztási rend szerint osszák ki a bírókra —, hogy a bírósági ügyelosztási rend és az ügyek iktatásával kapcsolatos bírósági dokumentáció oly módon átlátható és érthető legyen, hogy a bírónak, illetve valamely félnek lehetősége legyen különös ráfordítás nélkül felülvizsgálni a konkrét ügy valamely bíróra, illetve egy bizonyos bírósági tanácsra történő kiosztásának a bírósági ügyelosztási rend előírásaival való összhangját?

Nemleges válasz esetén: vannak-e a jogalkotó által garantálandó más olyan rendelkezések, amelyek biztosítják, hogy valamely bírónak, illetve valamely félnek lehetősége legyen tudomást szerezni egy bizonyos bírósági ügy kiosztásának jogszerűségéről?

5.

Úgy kell-e értelmezni a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését, valamint a tényleges érvényesülés elvét — legalábbis egy olyan nemzeti jogrend tekintetében, amely a bíróságok függetlenségének és pártatlanságának biztosítása céljából alkotmányában előírja az ahhoz való alapvető jogot, hogy az ügyeket általános szabályok szerint előre meghatározott, állandó ügyelosztási rend szerint osszák ki a bírókra —, hogy az eljárásban részt vevő felek és a bírósági eljárás bírója számára lehetővé kell tenni, hogy különös saját közreműködés nélkül tartalmilag megértsék az ügyelosztási rend szabályait, valamint, hogy az eljárásban részt vevő felek és a bíró számára ilyen módon lehetővé kell tenni, hogy az ügynek valamely bíróra, illetve egy bizonyos bírósági tanácsra történő kiosztásának jogszerűségét felülvizsgálja?

Nemleges válasz esetén: vannak-e a jogalkotó által garantálandó más olyan rendelkezések, amelyek biztosítják, hogy valamely bírónak, illetve valamely félnek lehetősége legyen tudomást szerezni egy bizonyos bírósági ügy kiosztásának jogszerűségéről?

6.

Milyen cselekvési kötelezettsége van — az uniós jogi eljárási rendelkezések tiszteletben tartására vonatkozó uniós jogi kötelezettségére tekintettel — annak a bírónak, akit egy általa meg nem támadható (bíróságon kívüli vagy bíróságon belüli) jogi aktus az uniós joggal ellentétes és a felek jogait sértő cselekményre kötelez?

—

utalja vissza az keresetet a Törvényszék elé a Bíróság megállapításaira tekintettel való elbírálásra;

—

rendelje el, hogy legkésőbb 2019. április 12-ig (vagy olyan más időpontig, ameddig az EUSZ 50. cikk szerinti időtartam meghosszabbítható)

—

rendelje el, hogy a felek további megfelelő intézkedésekért folyamodhassanak a Törvényszékhez

—

a Bizottságot kötelezze a fellebbező költségeinek viselésére.

—

állapítsa meg, hogy a Görög Köztársaság — mivel nem fogadta el a Bíróság által a C-149/14. sz. Bizottság kontra Görög Köztársaság ügyben 2015. április 23-án hozott ítéletének (1) végrehajtásához szükséges valamennyi intézkedést — nem teljesítette az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit;

—

kötelezze a Görög Köztársaságot a C-149/14. sz. ügyben hozott ítélet végrehajtásában bekövetkező késedelem minden egyes napja után 23 753,25 eurónak megfelelő késedelmi bírság megfizetésére, az említett ügyben hozott ítélet kihirdetésének napjától az említett ítélet végrehajtásának napjáig;

—

kötelezze a Görög Köztársaságot, hogy a C-149/14. sz. ügyben hozott ítélet kihirdetésének napjától a jelen ügyben meghozandó ítélet kihirdetésnek időpontjáig vagy a C-149/14. sz. ügyben hozott ítélet végrehajtásának időpontjáig — attól függően, hogy melyik következik be korábban — fizessen napi 2 639,25 euró összegű átalányösszeget, valamint szabjon ki 1 310 000 euró összegű átalányösszeget, amennyiben a fent említett összeg nem haladja ezt meg;

—

a Görög Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdése értelmében a Görög Köztársaság köteles teljesíteni a Bíróság által a C-149/14. sz. ügyben hozott ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. A Görög Köztársaság azonban nem fogadta el az összes szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megfeleljen az említett ítélet rendelkező részében foglaltaknak. Közelebbről: a Görög Köztársaság nem dolgozott ki cselekvési programokat a veszélyeztetett területeken, ahol a mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel érintett felszíni vagy felszín alatti vízkészletek vannak jelen. Következésképpen a Bizottság úgy határozott, hogy keresetet indít a Bíróság előtt.

2.

Keresetében a Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy kötelezze a Görög Köztársaságot napi 2 639,25 euró összegű átalányösszeg és napi 23 753,25 euró összegű bírságot megfizetésére. Az átalányösszeget és a bírság összegét — a tagállam fizetési képességét alapul véve — a jogsértés súlyának és időtartamának, valamint az elrettentő hatás figyelembevételével számították ki.

—

állapítsa meg, hogy a Cseh Köztársaság — mivel nem biztosította, hogy az 500 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű épületekben, amelyekre vonatkozóan energiahatékonysági tanúsítványt állítottak ki az épületek energiahatékonyságáról szóló, 2010. május 19-i 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (1) 12. cikkének (1) bekezdése alapján, és amelyeket a közönség rendszeresen látogat, az energiahatékonysági tanúsítványt helyezzék ki — nem teljesítette az említett irányelv 13. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit;

—

a Cseh Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

1.

A 2010/31/EU irányelv 13. cikkének (1) bekezdése előírja azt a kötelezettséget, hogy ha egy 500 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű épületet a közönség rendszeresen látogat, az irányelv 12. cikkének (1) bekezdése alapján kiállított energiahatékonysági tanúsítványt ki kell helyezni.

2.

A cseh törvény (zákon č. 406/2000 Sb., o hospodaření energií, ve znění pozdějších předpisů (a módosított, a környezetgazdálkodásról szóló 406/2000 törvény) 7a §-a azonban csupán azon épületekre vonatkozóan írja elő az energiahatékonysági tanúsítvány vagy energetikai zöldkártya kihelyezésének a kötelezettségét, amelyekben hatóságok működnek. A cseh törvény tehát nem írja elő az energiahatékonysági tanúsítvány vagy energetikai zöldkártya kihelyezésére vonatkozó kötelezettséget olyan helyzetekben, amelyekben az épületben a hatóságoktól eltérő szervezetek működnek, és amelyeket a közönség rendszeresen látogat. A megkövetelt szabályozás még mindig csupán az előkészítés szakaszában van.

3.

A Cseh Köztársaság tehát nem biztosította, hogy az 500 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű épületekben, amelyekre vonatkozóan energiahatékonysági tanúsítványt állítottak ki az irányelv 12. cikkének (1) bekezdése alapján, és amelyeket a közönség rendszeresen látogat, az energiahatékonysági tanúsítványt helyezzék ki, és így nem teljesítette az említett irányelv 13. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

1)

Alkalmazandó-e az Európai Unió működéséről szóló szerződés 56. cikke és az azt követő cikkek arra a nemzeti jogszabályra (általános hatályú önkormányzati rendeletre), amely egy önkormányzat egy részén megtilt egy bizonyos szolgáltatást, egyszerűen azért, mert az említett jogszabállyal érintett szolgáltatók ügyfeleinek némelyike esetlegesen vagy ténylegesen valamely más európai uniós tagállamból származik?

Ha igen, önmagában a más tagállamból származó ügyfelek esetleges jelenlétére vonatkozó állítás elegendő-e ahhoz, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 56. cikke alkalmazhatóvá váljon, vagy a szolgáltató köteles bizonyítani, hogy a más tagállamból származó ügyfeleknek ténylegesen szolgáltatást nyújt?

2)

Az első kérdésre adandó válasz szempontjából jelentőséggel bír-e, hogy:

—

helyezze hatályon kívül a Törvényszék (kibővített hetedik tanács) T-131/16. és T-263/16. sz., Belgium és Magnetrol International kontra Bizottság egyesített ügyekben 2019. február 14-én hozott ítéletét (EU:T:2019:91) annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy a Belgium által alkalmazott, a többletnyereség adómentességét célzó SA.37667 (2015/C) (korábbi 2015/NN) számú állami támogatási programról szóló, 2016. január 11-i (EU) 2016/1699 európai bizottsági határozat (1) tévesen minősítette a többletnyereség rendszerét a 2015/1589 rendelet (2) 1. cikkének d) pontja értelmében vett támogatási programnak;

—

az ügyet a még el nem bírált jogalapok tárgyában történő újabb határozathozatal céljából utalja vissza a Törvényszékhez, és

—

az elsőfokú eljárás és a fellebbezési eljárás költségeiről egyelőre ne határozzon.

—

nyilvánítsa a fellebbezést elfogadhatónak és megalapozottnak;

—

következésképpen semmisítse meg a 2019. február 28-i ítéletet (T-414/16).

—

a fellebbezőre vonatkozó részében semmisítse meg a 2016. május 27-i (KKBP) 2016/850 határozatot (1) és a későbbi végrehajtási jogi aktusait;

—

a Tanácsot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

—

nyilvánítsa a fellebbezést elfogadhatónak és megalapozottnak;

—

következésképpen semmisítse meg a 2019. február 28-i ítéletet (T-415/16).

—

a fellebbezőre vonatkozó részében semmisítse meg a 2016. május 27-i (KKBP) 2016/850 határozatot (1) és a későbbi végrehajtási jogi aktusait;

—

a Tanácsot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

—

nyilvánítsa a fellebbezést elfogadhatónak és megalapozottnak;

—

következésképpen semmisítse meg a 2019. február 28-i ítéletet (T-440/16).

—

a fellebbezőre vonatkozó részében semmisítse meg a 2016. május 27-i (KKBP) 2016/850 határozatot (1) és a későbbi végrehajtási jogi aktusait;

—

a Tanácsot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

—

a Bíróság állapítsa meg, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság — mivel rendszeres jelleggel megtagadja a hozzáadottérték-adó (héa) visszatérítése iránti kérelemből hiányzó adatok iránti információkérést, és ehelyett a visszatérítési kérelmeket közvetlenül elutasítja, ha az ilyen adatok csak a szeptember 30-i jogvesztő határidő után nyújthatók be — nem teljesítette a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (1) 170. és 171. cikkéből, valamint a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a 2006/112/EK irányelvben előírt [hozzáadottértékadó-visszatérítés] részletes szabályainak megállapításáról szóló, 2008. február 12-i 2008/9/EK tanácsi irányelv (2) 5. cikkéből eredő kötelezettségeit;

—

a Németországi Szövetségi Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

1.

Első jogalap — A héasemlegesség elvének megsértése

A Németországi Szövetségi Köztársaság megsértette a héasemlegességnek a 2006/112 irányelv 170. és 171. cikkében, valamint a 2008/9 irányelv 5. cikkében rögzített elvét, amely szerint termékek beszerzése és szolgáltatások igénybevétele esetén az adóalanyokat a megelőző értékesítési szakaszok során előzetesen felszámított héa alól tehermentesíteni kell.

Az adósemlegesség elve a héajogban megköveteli, hogy helyt adjanak mindazon visszatérítési kérelemnek, amelynél teljesülnek az anyagi jogi követelmények. A visszatérítés anyagi jogi feltételeinek fennállásával kapcsolatban felmerült kéltségek esetén a visszatérítési kérelmeket a 2008/9 irányelv 21. cikke első bekezdésének első albekezdésével összefüggésben értelmezett 5. cikke szerint csak abban az esetben lehet elutasítani, ha a visszatérítés helye szerinti tagállam ezen irányelv 20. cikkén alapuló információkérése eredménytelen maradt.

2.

Második jogalap — A héa-visszatérítési igény hatékony érvényesülése elvének megsértése

A Németországi Szövetségi Köztársaság által képviselt értelmezés a 2008/9 irányelv 21. cikkének első bekezdése vonatkozásában korlátozza a héa-visszatérítési igény hatékony érvényesítését azon adóalanyok részéről, akik nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban rendelkeznek illetőséggel. Így a német adóhatóságok adminisztratív gyakorlata azon jogaikban sérti ezen adóalanyokat, amelyek a 2006/112 irányelv 170. és 171. cikkéből, valamint a 2008/9 irányelv 5. cikkéből következnek.

A 2006/112 és 2008/9 irányelv hatékony érvényesülése megköveteli az anyagi jogi héa-visszatérítési igény érvényesítését annak érdekében, hogy a semlegesség elvének a lehető legnagyobb mértékben megfeleljenek. E rendelkezések arra irányultak, hogy termékek beszerzése és szolgáltatások igénybevétele esetén az adóalanyokat a megelőző értékesítési szakaszok során előzetesen felszámított héa alól teljeskörűen tehermentesítsék, és ezáltal arra törekedtek, hogy a határokon átnyúló értékesítések eseteiben is minden adóalany számára nagymértékben azonos versenyfeltételeket teremtsenek. Ennek mentén minden olyan, az irányelvben előírt és megfelelő közigazgatási intézkedést alkalmazni kell, amely a héa-visszatérítési igény érvényesítését szolgálja.

3.

Harmadik jogalap — A bizalomvédelem elvének megsértése

Az, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság rendszeres jelleggel megtagadja, hogy a 2008/9 irányelv 20. cikkének (1) bekezdése szerint kiegészítő információkat és bizonylatokat kérjen, sérti a bizalomvédelem elvét. Minden adóalany, miután megkapta a visszatérítési kérelem benyújtására vonatkozó kézhezvételi igazolást, joggal bízhat abban, hogy a kérelmét az ezen irányelv rendelkezéseinek megfelelően fogják feldolgozni. Ha nem ez történik, akkor sérül a jogszerű feldolgozásba vetett bizalma.

1)

A Törvényszék megsemmisíti az Európai Parlament 2016. január 26-i határozatát, amely elutasította QH segítségnyújtás iránti kérelmét, és amelyet helybenhagyott a panaszt elutasító 2016. július 12-i határozat.

2)

A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)

Mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék a Spanyol Királyságot kötelezi a költségek viselésére.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék a Scor SE-t kötelezi saját költségeinek, valamint az Európai Bizottság és a Caisse centrale de réassurance (CCR) részéről felmerült költségeknek a viselésére, ideértve a bizalmas kezelés iránti kérelemmel kapcsolatban felmerült költségeket is.

3)

A Francia Köztársaság maga viseli saját költségeit, ideértve a bizalmas kezelés iránti kérelemmel kapcsolatban felmerült költségeket is.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék a Németországi Szövetségi Köztársaságot kötelezi saját költségeinek, valamint az Európai Bizottság költségeinek viselésére.

1)

A Törvényszék megsemmisíti az Európai Unió közös egészségbiztosítási rendszere Luxembourgi kifizető hivatalának a 2017. január 25-i 244. sz. kifizetési bizonylatból kitűnő azon határozatát, amelyben Francis Wattiau-ra hárítottak 843,01 eurót, a 2016. május 30-i orvosi számla 15 %-át.

2)

Az Európai Parlament a saját költségein felül köteles viselni az F. Wattiau részéről felmerült költségeket.

3)

Az Uniós közszolgálat nyugalmazottainak szövetsége (SFPE) maga viseli saját költségeit.

1)

A Törvényszék az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) első fellebbezési tanácsának 2017. december 15-i határozatát (R 3111/2014-1. sz. ügy) hatályon kívül helyezi.

2)

A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)

A Törvényszék az EUIPO-t kötelezi a költségek viselésére.

1)

A Törvényszék a T 152/18-T 155/18. sz. ügyeket ítélethozatal céljából egyesíti.

2)

A Törvényszék az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) negyedik fellebbezési tanácsának 2017. december 20-án hozott határozatait (R 1319/2017–4, R 1321/2017–4, R 1322/2017–4 és R 1323/2017-4. sz. ügyek) hatályon kívül helyezi.

3)

A Törvényszék az EUIPO-t és a Solgar Holdings, Inc.-et kötelezi saját költségeik, valamint a Sona Nutrition Ltd költségeinek fele-fele részben történő viselésére.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

Steeve Briois maga viseli saját költségeit, valamint az Európai Parlament részéről felmerült költségeket.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék Walter Mauritschot kötelezi a költségek viselésére.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék WP-t kötelezi a költségek viselésére.

1)

A Törvényszék az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) ötödik fellebbezési tanácsának 2018. március 28-i határozatát (R 1326/2017-5. sz. ügy) hatályon kívül helyezi.

2)

A Törvényszék az EUIPO-t kötelezi a költségek viselésére.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék Victor Luput kötelezi a költségek viselésére.

1)

A keresetről már nem szükséges határozni.

2)

A Törvényszék a Promeco NV-t kötelezi saját költségei, valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) részéről felmerült költségek viselésére.

3)

Az Aerts NV maga viseli saját költségeit.

1)

A keresetről már nem szükséges határozni.

2)

A Törvényszék az Engel GmbH-t és az F. Engel K/S-t kötelezi saját költségeik viselésére, és az Engel GmbH-t kötelezi az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) részéről felmerült költségek viselésére.

1)

A keresetről már nem szükséges határozni.

2)

A Törvényszék a Dermatest Gesellschaft für allergologische Forschung u. Vertrieb von Körperpflegemitteln mbH-t kötelezi a költségek viselésére.

1)

A Törvényszék a keresetet mint elfogadhatatlant elutasítja.

2)

A Törvényszék Romániát kötelezi a saját költségein felül az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

1)

A Törvényszék elnöke az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elutasítja.

2)

A Törvényszék elnöke a költségekről jelenleg nem határoz.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot, és tekintse továbbra is érvényesen lajstromozottnak a 13 545 181. sz. európai uniós védjegyet a 2016. május 5-én lajstromozott formájában valamennyi áru és szolgáltatás vonatkozásában;

—

az EUIPO-t kötelezze a költségek viselésére.

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazhatatlansága;

—

a közérdek sérelmének bizonyítatlansága.

—

állapítsa meg, hogy az alperes 2018. december 18-a, vagyis a felperes második felszólító levelének elektronikus kézbesítése óta a tétlensége okán megsértette azon kötelezettségét, hogy a felperes mint panaszos fél számára megküldendő határozatként, az SA.48706 (RVV Rostocker Versorgungs- und Verkehrs-Holding GmbH und Nordwasser GmbH) állami támogatásra vonatkozó eljárásban az előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozatát, mégpedig a hivatalos vizsgálati eljárást kezdeményező vagy azt mellőző határozatát meghozza;

—

az alperest kötelezze az eljárási költségek viselésére; valamint

—

másodlagos és megelőző jelleggel arra az esetre, ha az alperes a tétlenséggel felhagy, a keresetindítással beálló perfüggőséget követően az alperest kötelezze az eljárási költségek viselésére.

—

a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.),

—

másodlagosan a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában a felperes tekintetében semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot,

—

harmadlagosan a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 15 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében pedig a közzétett hálózati díjak több mint 10 %-ának visszafizetését,

—

negyedlegesen a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot a felperes vonatkozásában semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére, ideértve az ügyvédi és utazási költségeket is.

1.

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás fennállásának téves megállapítása

Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az alperes a hálózati díj alóli vitatott mentesülés vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította állami eszközök felhasználásának fennállását.

Ezenkívül az alperes a „szelektivitás” mint tényállási elem vizsgálatakor tévesen és hiányosan határozta meg a referenciarendszert.

Továbbá a felperes arra hivatkozik, hogy az alperes a referenciarendszer hiányos meghatározása miatt megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét.

2.

Az egyenlő bánásmód elvének megsértése

A második jogalap keretében a felperes előadja, hogy az alperes a határozatában csak azon alapfogyasztók tekintetében ír elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget, akik a 2012-es és 2013-as évben teljes mértékben mentesültek a hálózati díjak megfizetése alól. Ezáltal eltérő bánásmódban és jogalap nélküli hátrányos megkülönböztetésben részesülnek ezen alapfogyasztók azokkal az alapfogyasztókkal szemben, akik ugyanezen időszakra nézve átalányösszegű hálózatidíj-csökkentéseket vettek igénybe, és akik tekintetében nem írtak elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget.

Ezzel kapcsolatban a felperes továbbá azt kifogásolja, hogy az alperes az eltérő bánásmódot illetően megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése és az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti indokolási kötelezettségét. Az eltérő bánásmód ezenkívül sérti a 2009/72/EK irányelv (1) 32. cikkének (1) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

3.

A bizalomvédelem elvének megsértése

A harmadik jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a sajátos körülmények alapján bízhatott abban, hogy a számára biztosított különös hálózati díjakat megtarthatja.

—

a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.),

—

másodlagosan a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában a felperes tekintetében semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot,

—

harmadlagosan a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 15 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében pedig a közzétett hálózati díjak több mint 10 %-ának visszafizetését,

—

negyedlegesen a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot a felperes vonatkozásában semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére, ideértve az ügyvédi és utazási költségeket is.

1.

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás fennállásának téves megállapítása

Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az alperes a hálózati díj alóli vitatott mentesülés vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította állami eszközök felhasználásának fennállását.

Ezenkívül az alperes a „szelektivitás” mint tényállási elem vizsgálatakor tévesen és hiányosan határozta meg a referenciarendszert.

Továbbá a felperes arra hivatkozik, hogy az alperes a referenciarendszer hiányos meghatározása miatt megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét.

2.

Az egyenlő bánásmód elvének megsértése

A második jogalap keretében a felperes előadja, hogy az alperes a határozatában csak azon alapfogyasztók tekintetében ír elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget, akik a 2012-es és 2013-as évben teljes mértékben mentesültek a hálózati díjak megfizetése alól. Ezáltal eltérő bánásmódban és jogalap nélküli hátrányos megkülönböztetésben részesülnek ezen alapfogyasztók azokkal az alapfogyasztókkal szemben, akik ugyanezen időszakra nézve átalányösszegű hálózatidíj-csökkentéseket vettek igénybe, és akik tekintetében nem írtak elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget.

Ezzel kapcsolatban a felperes továbbá azt kifogásolja, hogy az alperes az eltérő bánásmódot illetően megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése és az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti indokolási kötelezettségét. Az eltérő bánásmód ezenkívül sérti a 2009/72/EK irányelv (1) 32. cikkének (1) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

3.

A bizalomvédelem elvének megsértése

A harmadik jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a sajátos körülmények alapján bízhatott abban, hogy a számára biztosított különös hálózati díjakat megtarthatja.

—

a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.),

—

másodlagosan a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában a felperes tekintetében semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot,

—

harmadlagosan a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 15 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében pedig a közzétett hálózati díjak több mint 10 %-ának visszafizetését,

—

negyedlegesen a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot a felperes vonatkozásában semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére, ideértve az ügyvédi és utazási költségeket is.

1.

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás fennállásának téves megállapítása

Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az alperes a hálózati díj alóli vitatott mentesülés vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította állami eszközök felhasználásának fennállását.

Ezenkívül az alperes a „szelektivitás” mint tényállási elem vizsgálatakor tévesen és hiányosan határozta meg a referenciarendszert.

Továbbá a felperes arra hivatkozik, hogy az alperes a referenciarendszer hiányos meghatározása miatt megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét.

2.

Az egyenlő bánásmód elvének megsértése

A második jogalap keretében a felperes előadja, hogy az alperes a határozatában csak azon alapfogyasztók tekintetében ír elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget, akik a 2012-es és 2013-as évben teljes mértékben mentesültek a hálózati díjak megfizetése alól. Ezáltal eltérő bánásmódban és jogalap nélküli hátrányos megkülönböztetésben részesülnek ezen alapfogyasztók azokkal az alapfogyasztókkal szemben, akik ugyanezen időszakra nézve átalányösszegű hálózatidíj-csökkentéseket vettek igénybe, és akik tekintetében nem írtak elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget.

Ezzel kapcsolatban a felperes továbbá azt kifogásolja, hogy az alperes az eltérő bánásmódot illetően megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése és az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti indokolási kötelezettségét. Az eltérő bánásmód ezenkívül sérti a 2009/72/EK irányelv (1) 32. cikkének (1) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

3.

A bizalomvédelem elvének megsértése

A harmadik jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a sajátos körülmények alapján bízhatott abban, hogy a számára biztosított különös hálózati díjakat megtarthatja.

—

a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.),

—

másodlagosan a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában a felperes tekintetében semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot,

—

harmadlagosan a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 15 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében pedig a közzétett hálózati díjak több mint 10 %-ának visszafizetését,

—

negyedlegesen a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot a felperes vonatkozásában semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére, ideértve az ügyvédi és utazási költségeket is.

1.

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás fennállásának téves megállapítása

Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az alperes a hálózati díj alóli vitatott mentesülés vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította állami eszközök felhasználásának fennállását.

Ezenkívül az alperes a „szelektivitás” mint tényállási elem vizsgálatakor tévesen és hiányosan határozta meg a referenciarendszert.

Továbbá a felperes arra hivatkozik, hogy az alperes a referenciarendszer hiányos meghatározása miatt megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét.

2.

Az egyenlő bánásmód elvének megsértése

A második jogalap keretében a felperes előadja, hogy az alperes a határozatában csak azon alapfogyasztók tekintetében ír elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget, akik a 2012-es és 2013-as évben teljes mértékben mentesültek a hálózati díjak megfizetése alól. Ezáltal eltérő bánásmódban és jogalap nélküli hátrányos megkülönböztetésben részesülnek ezen alapfogyasztók azokkal az alapfogyasztókkal szemben, akik ugyanezen időszakra nézve átalányösszegű hálózatidíj-csökkentéseket vettek igénybe, és akik tekintetében nem írtak elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget.

Ezzel kapcsolatban a felperes továbbá azt kifogásolja, hogy az alperes az eltérő bánásmódot illetően megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése és az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti indokolási kötelezettségét. Az eltérő bánásmód ezenkívül sérti a 2009/72/EK irányelv (1) 32. cikkének (1) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

3.

A bizalomvédelem elvének megsértése

A harmadik jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a sajátos körülmények alapján bízhatott abban, hogy a számára biztosított különös hálózati díjakat megtarthatja.

—

a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.),

—

másodlagosan a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában a felperes tekintetében semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot,

—

harmadlagosan a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 15 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében pedig a közzétett hálózati díjak több mint 10 %-ának visszafizetését,

—

negyedlegesen a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot a felperes vonatkozásában semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére, ideértve az ügyvédi és utazási költségeket is.

1.

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás fennállásának téves megállapítása

Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az alperes a hálózati díj alóli vitatott mentesülés vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította állami eszközök felhasználásának fennállását.

Ezenkívül az alperes a „szelektivitás” mint tényállási elem vizsgálatakor tévesen és hiányosan határozta meg a referenciarendszert.

Továbbá a felperes arra hivatkozik, hogy az alperes a referenciarendszer hiányos meghatározása miatt megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét.

2.

Az egyenlő bánásmód elvének megsértése

A második jogalap keretében a felperes előadja, hogy az alperes a határozatában csak azon alapfogyasztók tekintetében ír elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget, akik a 2012-es és 2013-as évben teljes mértékben mentesültek a hálózati díjak megfizetése alól. Ezáltal eltérő bánásmódban és jogalap nélküli hátrányos megkülönböztetésben részesülnek ezen alapfogyasztók azokkal az alapfogyasztókkal szemben, akik ugyanezen időszakra nézve átalányösszegű hálózatidíj-csökkentéseket vettek igénybe, és akik tekintetében nem írtak elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget.

Ezzel kapcsolatban a felperes továbbá azt kifogásolja, hogy az alperes az eltérő bánásmódot illetően megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése és az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti indokolási kötelezettségét. Az eltérő bánásmód ezenkívül sérti a 2009/72/EK irányelv (1) 32. cikkének (1) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

3.

A bizalomvédelem elvének megsértése

A harmadik jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a sajátos körülmények alapján bízhatott abban, hogy a számára biztosított különös hálózati díjakat megtarthatja.

1.

Az első, az (EU) 1308/2013 rendelet 150. cikkének a kínálatszabályozási javaslattal érintett termelők minősített többségének megállapításával kapcsolatos téves értelmezésére alapított jogalap

2.

A második, az (EU) 1308/2013 rendelet 150. cikkének azzal kapcsolatos téves értelmezésére alapított jogalap, hogy a kínálatszabályozásra vonatkozó ideiglenes intézkedések elfogadása érdekében meg kell vizsgálni a piaci egyensúly érdemi feltételeit, és ezzel kapcsolatban megfelelő indokolást kell adni.

3.

A harmadik, az (EU) 1308/2013 rendelet 150. cikkének azzal kapcsolatos téves értelmezésére alapított jogalap, hogy a hátrányos megkülönböztetést tartalmazó kínálatszabályozási tervek tilosnak minősülnek.

—

a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.),

—

másodlagosan a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában a felperes tekintetében semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot, valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére, ideértve az ügyvédi és utazási költségeket is.

1.

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás fennállásának téves megállapítása

Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az alperes a hálózati díj alóli vitatott mentesülés vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította állami eszközök felhasználásának fennállását.

Ezenkívül az alperes a „szelektivitás” mint tényállási elem vizsgálatakor tévesen és hiányosan határozta meg a referenciarendszert.

Továbbá a felperes arra hivatkozik, hogy az alperes a referenciarendszer hiányos meghatározása miatt megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét.

2.

A bizalomvédelem elvének megsértése

A második jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a sajátos körülmények alapján bízhatott abban, hogy a számára biztosított különös hálózati díjakat megtarthatja.

—

a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.),

—

másodlagosan a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában a felperes tekintetében semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot,

—

harmadlagosan a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 15 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében pedig a közzétett hálózati díjak több mint 10 %-ának visszafizetését,

—

negyedlegesen a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot a felperes vonatkozásában semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére, ideértve az ügyvédi és utazási költségeket is.

1.

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás fennállásának téves megállapítása

Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az alperes a hálózati díj alóli vitatott mentesülés vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította állami eszközök felhasználásának fennállását.

Ezenkívül az alperes a „szelektivitás” mint tényállási elem vizsgálatakor tévesen és hiányosan határozta meg a referenciarendszert.

Továbbá a felperes arra hivatkozik, hogy az alperes a referenciarendszer hiányos meghatározása miatt megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét.

2.

Az egyenlő bánásmód elvének megsértése

A második jogalap keretében a felperes előadja, hogy az alperes a határozatában csak azon alapfogyasztók tekintetében ír elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget, akik a 2012-es és 2013-as évben teljes mértékben mentesültek a hálózati díjak megfizetése alól. Ezáltal eltérő bánásmódban és jogalap nélküli hátrányos megkülönböztetésben részesülnek ezen alapfogyasztók azokkal az alapfogyasztókkal szemben, akik ugyanezen időszakra nézve átalányösszegű hálózatidíj-csökkentéseket vettek igénybe, és akik tekintetében nem írtak elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget.

Ezzel kapcsolatban a felperes továbbá azt kifogásolja, hogy az alperes az eltérő bánásmódot illetően megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése és az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti indokolási kötelezettségét. Az eltérő bánásmód ezenkívül sérti a 2009/72/EK irányelv (1) 32. cikkének (1) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

3.

A bizalomvédelem elvének megsértése

A harmadik jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a sajátos körülmények alapján bízhatott abban, hogy a számára biztosított különös hálózati díjakat megtarthatja.

—

semmisítse meg a Németország által az alapterhelésű fogyasztók [helyesen: alapfogyasztók] részére a StromNEV 19. §-a alapján végrehajtott SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) támogatási programról szóló, 2018. május 28-i C(2018) ügyiratszámú európai bizottsági határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.), valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére.

—

semmisítse meg a Németország által az alapterhelésű fogyasztók [helyesen: alapfogyasztók] részére a StromNEV 19. §-a alapján végrehajtott SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) támogatási programról szóló, 2018. május 28-i C(2018) ügyiratszámú európai bizottsági határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.), valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére.

—

a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.),

—

másodlagosan a 2012-es és 2013-as év vonatkozásában a felperes tekintetében semmisítse meg a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot,

—

harmadlagosan a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 15 %-ának visszafizetését, a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében pedig a közzétett hálózati díjak több mint 10 %-ának visszafizetését,

—

negyedlegesen a C(2018) ügyiratszámú, 2018. május 28-i SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) határozatot a felperes vonatkozásában semmisítse meg annyiban, amennyiben az elrendeli a hálózatot évente legalább órában használó alapfogyasztók tekintetében a közzétett hálózati díjak több mint 20 %-ának visszafizetését, valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére, ideértve az ügyvédi és utazási költségeket is.

1.

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatás fennállásának téves megállapítása

Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az alperes a hálózati díj alóli vitatott mentesülés vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította állami eszközök felhasználásának fennállását.

Ezenkívül az alperes a „szelektivitás” mint tényállási elem vizsgálatakor tévesen és hiányosan határozta meg a referenciarendszert.

Továbbá a felperes arra hivatkozik, hogy az alperes a referenciarendszer hiányos meghatározása miatt megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét.

2.

Az egyenlő bánásmód elvének megsértése

A második jogalap keretében a felperes előadja, hogy az alperes a határozatában csak azon alapfogyasztók tekintetében ír elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget, akik a 2012-es és 2013-as évben teljes mértékben mentesültek a hálózati díjak megfizetése alól. Ezáltal eltérő bánásmódban és jogalap nélküli hátrányos megkülönböztetésben részesülnek ezen alapfogyasztók azokkal az alapfogyasztókkal szemben, akik ugyanezen időszakra nézve átalányösszegű hálózatidíj-csökkentéseket vettek igénybe, és akik tekintetében nem írtak elő visszamenőleges fizetési kötelezettséget.

Ezzel kapcsolatban a felperes továbbá azt kifogásolja, hogy az alperes az eltérő bánásmódot illetően megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdése és az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti indokolási kötelezettségét. Az eltérő bánásmód ezenkívül sérti a 2009/72/EK irányelv (1) 32. cikkének (1) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

3.

A bizalomvédelem elvének megsértése

A harmadik jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a sajátos körülmények alapján bízhatott abban, hogy a számára biztosított különös hálózati díjakat megtarthatja.

—

semmisítse meg a Németország által az alapterhelésű fogyasztók [helyesen: alapfogyasztók] részére a StromNEV 19. §-a alapján végrehajtott SA.34045 (2013/C) (ex 2012/NN) támogatási programról szóló, 2018. május 28-i C(2018) ügyiratszámú európai bizottsági határozatot (HL 2019. L 14., 1. o.), valamint

—

kötelezze az alperest az eljárás költségeinek viselésére.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az alperest kötelezze a Törvényszék és a fellebbezési tanács előtti eljárás(ok) költségeinek viselésére, beleértve a felperesnek mindkét említett eljárással kapcsolatban felmerült szükséges kiadásait is.

—

az (EU) 2017/1001 rendelet európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése;

—

az (EU) 2017/1001 rendelet európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértése.

—

semmisítse meg a Bizottság 2019. január 16-i 2019/67 végrehajtási rendeletét; (1)

—

az alperest kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első jogalap arra vonatkozik, hogy az uniós gyártók fogalmának az Európai Unióban termelt nyersanyag (hántolatlan rizs) felhasználásával készült, hasonló vagy közvetlenül versenyző termékek ilyen gyártóira való korlátozásával az Európai Unió megsértette a 2012. október 25-i 978/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) 22. cikkének (1) bekezdését és 23. cikkét. Másodlagosan az alperes eljárása megsértette a 978/2012 rendelet 22. cikkének (2) bekezdését.

2.

A második jogalap arra vonatkozik, hogy azáltal, hogy olyan téves vagy pontatlan adatokra támaszkodott, amelyek nem kifejezetten a hasonló termékekre vonatkoznak, az alperes nem megfelelően értékelte a „súlyos nehézségeket”, megsértve a 978/2012 rendelet 23. cikkét. Ez lehetetlenné tette annak megfelelő értékelését, hogy a 978/2012/EU rendelet 22. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételek fennállnak-e a 978/2012 rendelet 22. cikkének (2) bekezdésében meghatározott hasonló termékek vonatkozásában.

3.

A harmadik jogalap arra vonatkozik, hogy az alperes a Kambodzsából importált rizs árát és az uniós árakat olyan módon hasonlította össze, amely sértette a 978/2012 rendelet 22. cikkének (1) bekezdését és 23. cikkét.

4.

A negyedik jogalap arra vonatkozik, hogy az alperes okozati összefüggésre vonatkozó elemzése sérti a 978/2012 rendelet 22. cikkének (1) bekezdését, mivel az uniós gazdaság súlyos nehézségei nem állnak kellően közvetlen kapcsolatban a kambodzsai behozatal mennyiségével és áraival. Annyiban, amennyiben a 2019/67 rendelet összesített értékelést alkalmaz, ugyancsak sérti a 978/2012 rendelet 22. cikkének (1) bekezdését.

5.

Az ötödik jogalap arra vonatkozik, hogy az alperes nem tárt fel számos lényeges tényt vagy szempontot vagy az ilyen lényeges tények vagy szempontok alapjául szolgáló részletet, megsértve a 2013. augusztus 28-i 1083/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (3) 17. cikkének (1), (2), (3) és (4) bekezdését, valamint a 978/2012 rendelet 38. cikkét és a felperesek védelemhez való jogát.

6.

A hatodik jogalap arra vonatkozik, hogy az elkészített akta nagymértékben hiányos és abból fontos információk hiányoznak. Ez sérti az 1083/2013 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 14. cikkét, a 978/2012 rendelet 38. cikkét és a felperesek védelemhez való jogát.

—

semmisítse meg a felperes mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelemre vonatkozó és a felperes mentelmi jogát ténylegesen felfüggesztő, 2019. március 12-i P8_TA-PROV(2019)0137 európai parlamenti határozatot;

—

az Európai Parlamentet kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első, az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló 7. jegyzőkönyv (HL 2010. C 83., 266. o.) 9. cikkének, az Európai Parlament eljárási szabályzata (HL 2005. L 44., 1. o.) 5. cikke (1) és (5) bekezdésének, valamint a képviselők részére szóló 11/2003. sz. és 11/2016. sz. közlemények megsértésére alapított jogalap.

2.

A második, az eljárással való visszaélésen, konkrétan pedig a képviselők részére szóló 11/2016. sz. közlemény 43. cikkének megsértésére jogalap, amennyiben az eljárások mögött meghúzódó cél a felperes politikai tevékenységének való károkozás, ami vele szembeni fumus persecutionis esetének minősül.

3.

A harmadik, a „ne bis in idem” és az „una via electa” uniós jogi általános elvek megsértésére, eljárással való visszaélésre és hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalap.

—

semmisítse meg a Bizottság 2019. február 5-i M.8900 — Wieland/Aurubis Rolled Products/Schwermetall ügyben hozott határozatát;

—

az Európai Bizottságot kötelezze a jelen eljárás költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság nyilvánvaló tévedéseket követett el, amikor a megtámadott határozatot úgynevezett „felső-kategóriás” alszegmens téves fogalmára alapította, ahelyett, hogy a hengerelt réztermékek maga a Bizottság által meghatározott releváns piacára alapította volna a megtámadott határozatot;

2.

A második jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság sem meghatározását, sem pontos elhatározását nem adta meg az úgynevezett „felső-kategóriás” alszegmensnek, amelyre — tarthatatlan módon — az értékelését alapozta. A Bizottság megközelítése nyilvánvalóan téves és spekulatív.

3.

A harmadik jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibákat követett el, amikor ellentmondott az M.8909 — KME/MKM összefonódást engedélyező határozatban tett saját megállapításainak.

4.

A negyedik jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság előzmények nélküli és tarthatatlan sui generis kár elméletét alkalmazta, helytelenül összefüggésbe hozva a horizontális és nem horizontális hatásokat, és összetévesztve az összefonódásokra vonatkozó iránymutatásokban szereplő egyértelmű és szigorú útmutatásokat.

5.

Az ötödik jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibákat követett el az állítólagos horizontális hatásokkal kapcsolatos aggályait illetően a versenyre vonatkozó értékelés során, nyilvánvalóan elmulasztva a releváns piac egyértelmű tényeinek feltárására irányuló kutatásokat.

6.

A hatodik jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottságnak a fogyasztók áttérésére vonatkozó lehetőségeivel kapcsolatos értékelése nyilvánvalóan hibás.

7.

A hetedik jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság anélkül hivatkozik az áraknak az ügylet következtében való emelkedésére, hogy erre vonatkozóan bármiféle bizonyítékot szolgáltatott volna.

8.

A nyolcadik jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság nyilvánvaló tévedéseket követett el a Schwermetall feletti közös ellenőrzésről a kizárólagos ellenőrzésre való áttérés értékelése során. A Bizottság többek között elmulasztotta elvégezni a szükséges vizsgálatokat.

9.

A kilencedik jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett el a felperes által felajánlott kötelezettségvállalások értékelése során.

10.

A tizedik jogalap arra vonatkozik, hogy a jogorvoslati eljárás és a piaci vizsgálat Bizottság általi lefolytatása nem felelt meg az alkalmazandó eljárásnak.

11.

A tizenegyedik jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság megsértett több lényeges eljárási követelményt és az alkalmazandó eljárást. A Bizottság megtagadta az első két kötelezettségvállalás piaci vizsgálatának elvégzését és az eljárás túl késői szakaszában indított piaci vizsgálatot.

—

semmisítse meg a felperesnek címzett 2019. február 12-i levélben található, az ST 13593 2018 INIT dokumentumhoz (a Tanács jogi osztályának 2018. október 25-i jogi véleménye) való teljes hozzáférés 1049/2001 rendelet (1) 4. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján történő megtagadásáról szóló tanácsi határozatot;

—

másodlagosan rendelje el, hogy a Tanács az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdése alapján adjon szélesebb körű részleges hozzáférést a ST 13593 2018 INIT dokumentumhoz; és

—

a Tanácsot kötelezze a felperes és bármely beavatkozó fél költségeinek a megtérítésére.

1.

Az első, a téves jogalkalmazásra és az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése második francia bekezdésének a téves alkalmazására alapított jogalap.

2.

A második, a téves jogalkalmazásra és az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdése első albekezdésének a téves alkalmazására alapított jogalap.

3.

A harmadik, másodlagosan felhozott jogalapot a felperes arra alapítja, hogy amennyiben a hivatkozott kivételek alkalmazandók a kért dokumentumra, a Tanács megsértette az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdését azáltal, hogy nyilvánvalóan nem tett eleget azon kötelezettségének, hogy biztosítsa azon (megfelelő és kért) részleges hozzáférést, amelyet a kért dokumentum tekintetében az említett 6. cikk (6) bekezdése alapján meg kellett volna adnia, azáltal, hogy a jogi elemzésre vonatkozó teljes szakaszhoz való hozzáférést megtagadta.

—

semmisítse meg az Európai Parlament 2018. május 18-i, a felperes szerződését megszüntető határozatát;

—

amennyiben ez szükséges, semmisítse meg az Európai Parlament 2019. január 4-i, a felperes 2018. augusztus 16-án kelt, 2019. január 9-én kézbesített határozatát;

—

kötelezze az alperest arra, hogy fizessen a felperesnek az alperes hibájából őt ért nem vagyoni kárért 50 000 euróra becsült kártérítést;

—

az alperest kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első jogalap az indokolási kötelezettség és szóban forgó szerződés megszüntetésére vonatkozó eljárási szabályok megsértésére vonatkozik.

2.

A második jogalap a személyzeti szabályzat 12a. és 24. cikkének megsértésére vonatkozik, valamint ezzel összefüggésben az ügyek pártatlan és méltányos intézéséhez való jog megsértésére, a gondossági kötelezettség megsértésére, valamint nyilvánvaló értékelési hiba elkövetésére.

—

állapítsa meg, hogy a 2019. január 21-i (EU) 2019/85 tanácsi végrehajtási rendelet (1) 1. cikkét és a 2019. január 21-i (KKBP) 2019/87 tanácsi végrehajtási határozat (2) 1. cikkét nem kell a felperesre alkalmazni;

—

a felperest érintő részeikben semmisítse meg a 2019/85 tanácsi végrehajtási rendeletet és a 2019/87 tanácsi végrehajtási határozatot;

—

állapítsa meg, hogy a felperes nevét törölni kell a 2019/85 tanácsi végrehajtási rendelet mellékletéből (266. sor) és a 2019/87 tanácsi végrehajtási határozat mellékletéből (266. sor); valamint

—

az alperest kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első, arra alapított jogalap, hogy az alperes nem indokolta megfelelően és nem támasztotta alá a felperes jegyzékbe való felvételét.

2.

A második, arra alapított jogalap, hogy a felperes jegyzékbe való felvétele a tények nyilvánvalóan téves értékelésén alapul, amennyiben az alperes nem szolgáltatott olyan bizonyítékot a tényállással kapcsolatban, amely alátámasztotta volna vagy állítólagosan alátámasztotta volna a megtett intézkedések indokolását, illetve amennyiben az alperes e tényállás alapján észszerűtlen beavatkozásokat eszközölt.

3.

A harmadik, arra alapított jogalap, hogy a felperes jegyzékbe való felvétele sérti a felperes védelemhez való jogát.

4.

A negyedik, arra alapított jogalap, hogy a jegyzékbe való felvétele sérti a felperes tulajdonhoz való jogát, a kereskedelem szabadságát és az arányosság elvét.

—

semmisítse meg az Ares(2019)856949. hivatkozási számú, az IMAGINA MEDIA AUDIOVISUAL SL-nek az (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (1) szabályozott közbeszerzési és támogatás-odaítélési eljárásokból való kizárásáról szóló, 2019. február 12-i bizottsági határozatot, amennyiben az kizárta az Imagina/dpa Consortiumot vagy elutasította annak ajánlatát;

—

semmisítse meg az Ares(2019)2494476. hivatkozási számú 2019. április 9-i bizottsági határozatot, amennyiben azt olyan határozatnak kell tekinteni, amely kizárja a konzorciumot a PO/2018–05/A4. nyilvántartási számú közbeszerzési eljárásból vagy elutasítja annak ajánlatát;

—

semmisítse meg azon aktus(oka)t, amellyel/amelyekkel a Bizottság odaítéli a szerződéseket, vagy felhatalmaz valamely, az Imagina/dpa Consortiumtól eltérő felet az aktuális uniós ügyekről történő audiovizuális anyagok készítésére irányuló, a hirdetmény I., III. és VI. tételében foglalt feladatok végrehajtására;

—

kötelezze a Bizottságot a konzorcium által elszenvedett azon kár megtérítésére, amelyet a Bizottság a konzorciumnak a közbeszerzési szerződés I., III. és VI. tételéből való kizárásával okozott;

—

a Bizottságot kötelezze a felperes költségeinek a viselésére.

1.

Az első, arra alapított jogalap, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor nem ismerte el, hogy az Imagina Media Audiovisual SL — amely a konzorcium tagja — kizárása nincs hatással a hirdetmény I., III. és IV. tételében foglaltak konzorcium által való végrehajtására. Az Imagina Media Audiovisual SL kizárása továbbá azon határozatokat sem befolyásolja, amelyekkel a Bizottság e közbeszerzési szerződéseket a konzorciumnak ítélte oda.

2.

A második, arra alapított jogalap, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el azzal, hogy nem alkalmazta megfelelő módon az ajánlattételhez szükséges dokumentációt. Ebből következően a Bizottság nem követelte meg a konzorciumtól, hogy az ajánlattételhez szükséges dokumentációban előírtaknak megfelelően valamely másik társaság konzorciumba való bevonásával váltsa fel az Imagina Media Audiovisual SL-t.

3.

A harmadik, arra alapított jogalap, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor nem alkalmazta megfelelő módon a 2018/1046 rendelet 136. cikkének (9) bekezdését. Ebből következően a Bizottság engedélyezésre jogosult tisztviselője nem követelte meg a konzorciumtól, hogy a 2018/1046 rendeletben előírtaknak megfelelően valamely másik társaság konzorciumba való bevonásával váltsa fel az Imagina Media Audiovisual SL-t.

4.

A negyedik, arra alapított jogalap, hogy a Bizottság megsértette a konzorcium hatékony jogorvoslathoz való jogát és a megfelelő ügyintézés elvét. A Bizottság jogellenesen alkalmazta az Ares(2019)856949. hivatkozási számú 2019. február 12-i határozatát az IMAGINA MEDIA AUDIOVISUAL SL kizárására, illetve az Ares(2019)2494476. hivatkozási számú, 2019. április 9-i levelet a konzorciumnak a PO/2018–05/A4. nyilvántartási számú közbeszerzési eljárásból való kizárására.

5.

Az ötödik, arra alapított jogalap, hogy a Bizottság megsértette a konzorcium hatékony jogorvoslathoz való jogát, a Bizottságra háruló indokolási kötelezettséget és a megfelelő ügyintézés elvét. A Bizottság eljárási hibákat követett el és a PO/2018–05/A4. nyilvántartási számú közbeszerzési eljárás I., III. és IV. tételében foglaltak tekintetében jogellenesen ítélte oda a közbeszerzési szerződést a konzorciumtól eltérő ajánlattevő részére.

6.

A hatodik, arra alapított jogalap, hogy a Bizottság a jogellenes magatartásával kárt okozott a konzorciumnak, amelynek következtében a konzorcium a PO/2018–05/A4. nyilvántartási számú közbeszerzési eljárás I., III. és IV. tételében foglaltak tekintetében nem tudta végrehajtani a közbeszerzési szerződést.

—

semmisítse meg az Ares(2019)856949. hivatkozási számú bizottsági határozatot, amennyiben a Bizottság kétéves kizárást alkalmazott a felperessel szemben, és felvette a felperest a korai felismerési és kizárási adatbázisba; (1)

—

kötelezze a Bizottságot a vitatott határozattal a felperesnek okozott kár megtérítésére;

—

a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első, arra alapított jogalap, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem folytatott le saját felülvizsgálatot vagy elemzést, és megfelelő saját felülvizsgálat nélkül kizárólag az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának megállapításait vette alapul, és tévesen értelmezte az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának megállapításait. Ennek eredményeképpen a Bizottság tévesen értékelte a ténybeli helyzetet és ebből következően megsértette a gondossági kötelezettséget.

2.

A második, arra alapított jogalap, hogy a Bizottság jogellenesen zárta ki a felperest, ily módon megsértette a 2018/1046 rendelet 136. cikke (1) bekezdésének c) pontját és a felperes védelemhez való jogát azáltal, hogy nem mondta ki egyértelműen, hogy pontosan mi minősül súlyos szakmai kötelességszegésnek. Ezenfelül annak megállapítása során, hogy a felperes a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásokból is ki van zárva, a Bizottság állítólag tévesen alkalmazta a jogot, mivel az nem következik a megtámadott határozat rendelkező részéből, amelyben a felperest a sportban fennálló média- és marketingjogokhoz kapcsolódó magatartása miatt kizárták az aktuális uniós ügyekről történő audiovizuális anyagok készítésére irányuló közbeszerzési eljárásból, mivel ezek olyan eltérő piacok, amelyek nincsenek egymásra hatással, így a felperesnek az az Európai Unióval kötendő közbeszerzési szerződések tekintetében való megbízhatósága bizonyítható, továbbá annak megállapításakor, hogy a felperest ki kellene zárni, mivel a megtámadott határozat meghozatalakor nem állt a Bizottság rendelkezésére elegendő bizonyíték, és a felperes által az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával kötött eljárásindítás mellőzésére irányuló megállapodás nem mondja ki a felperes vagy a felperes vezető tisztségviselője bűnösségét.

3.

A harmadik, arra irányuló jogalap, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy határozott, hogy a kizárás a 2018/1046 rendelet 136. cikkének (3) bekezdése értelmében arányos, és ennélfogva amikor figyelmen kívül hagyta az Unió pénzügyi érdekeire és az Unióról kialakult képre gyakorolt hatást, valamint a magatartás óta eltelt időt.

4.

A negyedik, arra alapított jogalap, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy határozott, hogy a felperes által tett korrekciós intézkedések a 2018/1046 rendelet 136. cikke (6) bekezdésének az ezen rendelet 136. cikke (7) bekezdésével összefüggésben értelmezett a) pontjára tekintettel átmenetiek és elégtelenek voltak.

5.

Az ötödik, arra alapított jogalap, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód alapvető elvét azzal, hogy eltérően kezelte a felperest más olyan ajánlattevőkhöz képest, amelyek eljárásindítás mellőzésére irányuló megállapodást kötöttek az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával.

6.

A hatodik, arra alapított jogalap, hogy a bizottság kárt okozott a felperesnek azzal, hogy jogellenesen úgy határozott, hogy a felperest ki kell zárni a 2018/1046 rendelettel szabályozott közbeszerzési és támogatás-odaítélési eljárásokból.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az ellenérdekű felet kötelezze a Törvényszék és az EUIPO fellebbezési tanácsa előtti eljárásban felmerült költségek viselésére, beleértve a felperes részéről ezen eljárások során felmerült szükséges költségeket.

—

A fellebbezési tanács azzal, hogy megtagadta a szóban forgó megjelölés védjegyoltalomban részesítését, megsértette az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontját, valamint (2) bekezdését.

—

semmisítse meg az EKSZ munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságának 2018. június 15-i határozatát, amelyben megállapította, hogy a felperes nem felel meg az egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeinek 82. cikke szerinti feltételeknek és nem alkalmazható a 3b. cikk szerinti szerződéses alkalmazottként;

—

semmisítse meg az EKSZ munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságának 2019. január 14-i, a felperes 2018. szeptember 14-én benyújtott panaszát elutasító határozatát;

—

kötelezze az EKSZ-t, hogy a felperes részére fizessen meg az AC FG II szerződés alapján a 2017. november 1-jétől érvényes fizetési osztály szerinti egy éves díjazásnak megfelelő, 36 992,52 euróra értékelt kártérítést, amelynek összege az eljárás során még enyhén módosulhat;

—

kötelezze az EKSZ-t az alkalmazásának mellőzése miatt a nyugdíjjogosultságok terén elszenvedett veszteség kiszámítására;

—

kötelezze az EKSZ-t, hogy fizessen meg a felperes számára 15 000 euró összeget a méltóságának és szakmai hírnevének megsértése miatti nem vagyoni kártérítés jogcímén;

—

kötelezze az EKSZ-t, hogy fizessen meg a felperes számára 15 000 euró összeget az egészségének és kiegyensúlyozottságának rongálása miatti nem vagyoni kártérítés jogcímén;

—

kötelezze az EKSZ-t, hogy fizessen meg a felperes számára 15 000 euró összeget a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 45/2001 rendeletnek az EKSZ általi megsértése miatti nem vagyoni kártérítés jogcímén;

—

kötelezze az EKSZ-t, hogy fizessen meg a felperes számára 10 000 euró összeget az orvosi titok és a felperes orvosi aktájában szereplő személyes adatai bizalmas jellegének megsértése miatti nem vagyoni kártérítés jogcímén;

—

kötelezze az EKSZ-t, hogy fizessen meg a felperes számára 15 000 euró összeget a felperes ellen irányuló rágalmazás és lejáratás miatti nem vagyoni kártérítés jogcímén;

—

az EKSZ-t kötelezze az összes költség viselésére.

1.

Az első jogalap az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata 33. cikk második bekezdésének és az Európai Unió egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételei 82. és 83. cikkének, az arányosság és a kontradiktórius eljárás elvének, a megfelelő ügyintézéshez és a gondoskodáshoz való jognak, a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének, a pártatlan és méltányos kezeléshez való jognak és bármiféle lelki zaklatás tilalmának megsértésére hivatkozik.

2.

A második jogalap a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2000. L 8., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 26. kötet 102. o.) és az Európai Unió Alapjogi Chartája 8. cikkének megsértésén alapul.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az EUIPO-t kötelezze a költségek viselésére az EUIPO törlési osztálya és fellebbezési tanácsa előtti eljárásban felmerült költségeket is beleértve.

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 53. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértése;

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 94. cikke (1) bekezdésének megsértése.

—

semmisítse meg az EKB 2019. február 14-i határozatát, amely a PNB Panka AS és a csoportjába tartozó társaságok helyiségeiben történő helyszíni ellenőrzésre vonatkozik;

—

az alperest kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első, arra alapított jogalap, hogy a helyszíni ellenőrzés elvégzésére vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában a PNB Panka tekintetében nem az EKB volt a hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóság.

2.

A második, arra alapított jogalap, hogy a megtámadott határozat az egységes felügyeleti mechanizmusról szóló rendelet (1) 12. cikke értelmében nem volt „szükséges”.

3.

A harmadik, arra alapított jogalap, hogy az EKB nem gyakorolta megfelelően az egységes felügyeleti mechanizmusról szóló rendelet 12. cikkének (1) bekezdése szerinti mérlegelési jogkörét.

4.

A negyedik, arra alapított jogalap, hogy az EKB megsértette az arányosság elvét.

5.

Az ötödik, arra alapított jogalap, hogy az EKB megsértette a felperesek meghallgatáshoz való jogát.

6.

A hatodik, arra alapított jogalap, hogy az EKB nem teljesítette azon kötelezettségét, hogy az adott ügy valamennyi releváns szempontját gondosan és pártatlanul vizsgálja meg és értékelje.

7.

A hetedik, arra alapított jogalap, hogy az EKB nem teljesítette azon kötelezettségét, hogy a határozatát megfelelően indokolja.

8.

A nyolcadik, arra alapított jogalap, hogy az EKB megsértette a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét.

9.

A kilencedik, arra alapított jogalap, hogy az EKB megsértette az egyenlő bánásmód elvét, és a felpereseket hátrányos megkülönböztetésben részesítette.

10.

A tizedik, arra alapított jogalap, hogy az EKB megsértette az egységes felügyeleti mechanizmusról szóló rendelet 19. cikkét és (75) preambulumbekezdését, valamint visszaélt hatáskörével.

—

semmisítse meg a kinevezésre jogosult hatóságnak az igazgatási vezető 2018. szeptember 18-i elektronikus levelében szereplő megtámadott határozatát, és a kinevezésre jogosult hatóságnak a panaszt elutasító hallgatólagos határozatát. Következésképen az EASO-nak visszamenőleg meg kell tennie az EUMSZ 266. cikk szerinti szükséges intézkedéseket a Törvényszék ítéletének végrehajtása érdekében;

—

az alperest kötelezze a felperes valamennyi költségének viselésére.

1.

Az első, a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított jogalap.

2.

A második, az indokolási kötelezettség, következésképpen az EUMSZ 263. cikk értelmében vett lényeges eljárási követelmény megsértésére alapított jogalap.

3.

A harmadik, a ténybeli tévedést tartalmazó megtámadott határozat elégtelen indokolására alapított jogalap.

4.

A negyedik, a téves jogalkalmazásra alapított jogalap, amennyiben a határozat nem veszi figyelembe a szolgálat érdekeit és az adminisztráció gondossági kötelezettségét.

—

állapítsa meg, hogy a megtámadott határozat tévesen alkalmazta a Törvényszék (ötödik tanács) 2017. november 23-i, T-140/15. sz. ítéletét;

—

változtassa meg a megtámadott határozatot, helyezze hatályon kívül a CPVO 2013. szeptember 23-i NN010 határozatát, és adjon helyt az UE 15118. számon bejegyzett közösségi növényfajta-oltalom felperes által 2012. augusztus 28-án felvetett vitatásának;

—

nyilvánítsa az UE 15118. számon bejegyzett közösségi növényfajta-oltalmat ab initio érvénytelennek;

—

a Törvényszék eljárási szabályzatának 87. cikke alapján az alperest kötelezze a felperes részéről felmerült költségek viselésére, beleértve az esetleges beavatkozó felek költségeit.

—

A jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének megsértése;

—

Szolgálati kötelességszegés és az igazságszolgáltatás megtagadása.

—

semmisítse meg a felperes panszát elutasító bizottsági határozatot (SA.53105 ügy — A Piraeus Bank Bulgaria értékesítésén keresztül az Eurobank Ergasias részére nyújtott állítólagos támogatás) legalábbis annyiban, amennyiben az az SA.43364 ügyben és az SA.43363 ügyben tett szerkezetátalakítási kötelezettségvállalásokra vonatkozik;

—

a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

1.

Első jogalap: a Bizottság határozata nem tartott tiszteletben alapvető eljárási követelményeket, és megsértette a következőket:

2.

Második jogalap: a Bizottság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy i. a Piraeus Bank részére nyújtott állami támogatással összefüggésben az SA.43364 ügyben, valamint ii. az Eurobank Ergasias részére nyújtott állami támogatással összefüggésben az SA.43363 ügyben tett kötelezettségvállalások ratione temporis nem alkalmazhatók, mivel a Piraeus Bank Bulgaria megszüntetésére és értékesítésére 2018. december 31-ét követően kerül sor.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az alperest kötelezze a saját, valamint a törlést kérelmező fél költségeinek viselésére.

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése;

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 59. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az alperest kötelezze a saját, valamint a törlést kérelmező fél költségeinek viselésére.

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése;

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 59. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése.

—

állapítsa meg és mondja ki, hogy a felperes nem köteles arra, hogy az Európai Bizottság számára megfizesse a 2019. február 22-én kézbesített 3241902288. sz. terhelési értesítésben, és legutóbb a 2019. április 29-én kézbesített Ref. Ares(2019)2858540 értesítésben szereplő összegeket, amelyeket a Bizottság a támogatás visszafizetése és Liquidated damages jogcímén követel azon okból, hogy a Studio Galli Ingegneria bizonyítottan nem teljesítette a Grant Agreement n. 619120-t a „MARSOL” elnevezésű projekt támogatása tekintetében;

—

állapítsa meg és mondja ki, hogy nem állnak fenn a Bizottság által vitatott kötelezettségszegések;

—

állapítsa meg a 2018. december 19-ipreinformation letter, az OLAF vizsgálati jelentése, a 2019, február 22-i terhelési értesítés, az ezt követő 2019. április 2-i felszólítás, a követelt összeg újbóli meghatározására vonatkozó értesítés, valamint az SGI 2019. április 29-i kérelmei elutasításának — Ref.Ares(2019)2858540 jogellenességét, érvénytelenségét, valamint megalapozatlanságát;

—

állapítsa meg és mondja ki, hogy nem áll fenn a Bizottság állítólagos követelése;

—

állapítsa meg és mondja ki, hogy a felperes jogosult a Bizottság által a Grant Agreement n. 619120 értelmében a „MARSOL” projekt tekintetében kifizetett támogatásra;

—

másodlagosan állapítsa meg és mondja ki, hogy a Bizottság általi visszatéríttetés tárgyát képező összeg nem lehet nagyobb, mint 100 044,99 euró;

—

harmadlagosan kötelezze a Bizottságot, hogy jogalap nélküli gazdagodás jogcímén térítse meg az SGI számára a MARSOL projekt megvalósítása tekintetében viselt költségeket.

1.

Az első jogalap a szerződéses jóhiszeműség elvének megsértésén, a védelemhez való jognak a vizsgálati tevékenység lezárását követő szakaszban történő megsértésén, a hatékony jogorvoslathoz való, az Európai Unió Alapjogi Chartája (Charta) 47. cikke szerinti jog megsértésén, a Charta 41. cikke értelmében vett, megfelelő ügyintézéshez való jog megsértésén, a Charta 42. cikke szerinti, az iratokhoz való hozzáférés jogának megsértésén, valamint a Grant Agreement II.22. cikkének és a belga polgári törvénykönyv . cikkének megsértésén alapul.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy nem áll fenn a vitatott kötelezettségszegés, nem létezik a Bizottság állítólagos követelése, az OLAF vizsgálati jelentése jogellenes és megalapozatlan, következésképpen a pre-information letter és a Bizottság terhelési értesítése is, az ártatlanság vélelme, a bizonyítási teher és a méltányosság elvének megsértése a 2013. szeptember 11-i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmében, valamint a bizonyítékok téves értékelése és a belga polgári törvénykönyv . cikkének megsértése.

3.

A harmadik, az arányosság, a méltányosság és a szerződéses jóhiszeműség elvének megsértésére, valamint a Grant Agreement II.22. cikkének megsértésére alapított jogalap

4.

A másodlagosan hivatkozott negyedik, az Európai Bizottság jogalap nélküli gazdagodásáért való kártérítési jogra alapított jogalap

—

az EUMSZ 263. cikk alapján semmisítse meg az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozat módosításáról szóló, 2019. március 4-i (KKBP) 2019/354 tanácsi határozatot (HL 2019. L 64., 7. o.; helyesbítés: HL 2019. L 86., 118. o.), valamint az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 208/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2019. március 4-i (EU) 2019/352 tanácsi végrehajtási rendeletet (HL 2019. L 64., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 86., 118. o.) a felperesre vonatkozó részükben;

—

a Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikke alapján hozzon pervezető intézkedéseket, nevezetesen a következőket:

—

a Törvényszék eljárási szabályzata 87. cikkének (2) bekezdése alapján a Tanácsot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

—

helyezze hatályon kívül a fellebbezési tanács 2019. február 22-i határozatát (R 1782/2018-2. sz. ügy);

—

helyezze hatályon kívül a felszólalási osztály 2018. július 10-i határozatát (B 2 598 285. sz. felszólalás);

—

nyilvánítsa a felszólalással érintett, 14 180 038. sz. védjegybejelentésben szereplő védjegyet a bejelentésben szereplő valamennyi áru tekintetében lajstromozhatónak;

—

az alperest kötelezze a saját költségein felül a felperes részéről felmerült költségek viselésére is.

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikke (5) bekezdésének megsértése.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az EUIPO-t kötelezze a költségek viselésére.

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése.

—

nyilvánítsa Oleksandr Viktorovych Klymenko keresetét elfogadhatóak;

—

semmisítse meg az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2014/119/KKBP határozat módosításáról szóló, 2019. március 4-i (KKBP) 2019/354 tanácsi határozatot;

—

semmisítse meg az ukrajnai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szembeni korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 208/2014/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2019. március 4-i (EU) 2019/352 tanácsi végrehajtási rendeletet;

—

a Törvényszék eljárási szabályzatának 87. és 91. cikke alapján az Európai Unió Tanácsát kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első, az indokolási kötelezettség megsértésre alapított jogalap, amennyiben a megtámadott jogi aktusokat nem kellően indokolták.

2.

A második, az uniós jog alapelvei által — az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. és 13. cikkében — biztosított védelemhez való jog és hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított jogalap.