29.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 36/1

29.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 36/2

—

tekintettel az európai ombudsman Európai Parlament számára készített különjelentésére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 228. cikkére,

—

tekintettel az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó rendelkezésekről és általános feltételekről szóló, 1994. március 9-i 94/262/ESZAK, EK, Euratom európai parlamenti határozatra (1) és különösen annak 3. cikke (7) bekezdésére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 205. cikke (2) bekezdésének első mondatára,

—

tekintettel a Petíciós Bizottság jelentésére (A7-0022/2013),

A.

mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 228. cikke felhatalmazza az európai ombudsmant bármely uniós polgártól érkező, az uniós intézmények vagy szervek tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságokra vonatkozó panaszok átvételére,

B.

mivel az uniós polgárok által benyújtott panaszok fontos információforrásul szolgálnak az uniós jog esetleges megsértésével kapcsolatban,

C.

mivel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke előírja, hogy „mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék”,

D.

mivel sem a Szerződések, sem az ombudsman alapokmánya nem határozza meg a hivatali visszásság fogalmát, ezért ez a feladat – a Bíróság jogértelmező hatáskörét tiszteletben tartva – az európai ombudsmanra hárul, mivel az ombudsman első éves jelentésében közzétett egy nem kimerítő felsorolást a hivatali visszaélésnek tekintendő tevékenységekről,

E.

mivel – a hivatali visszásság pontos és egyértelmű meghatározására irányuló későbbi parlamenti felkérést követően – az európai ombudsman az 1997. évre vonatkozó éves jelentésében megállapította, hogy „hivatali visszáság abban az esetben történik, ha egy közigazgatási szerv nem tesz eleget a rá nézve kötelező szabályoknak vagy elveknek”.

F.

mivel ezt a fogalommeghatározást kiegészítette egy arra irányuló nyilatkozattal, hogy – annak vizsgálata során, hogy egy közösségi intézmény vagy testület eleget tesz-e a rá nézve kötelező szabályoknak vagy elveknek – elsődleges és legfontosabb feladata annak megállapítása, hogy az intézmény vagy testület jogszerűen járt-e el,

G.

mivel az ombudsman az intézmények által irányadónak elfogadott és az igazgatási jogszabályok általános elveit – többek között a szolgáltatási elvet – kifejező helyes hivatali magatartásra vonatkozó szabályzatok, valamint az EU saját közigazgatásának valamennyi részére teljes mértékben vonatkozó Alapjogi Charta alkalmazását is felügyeli,

H.

mivel az ombudsman együttműködően és felelősségteljesen járt el az ilyen jelentések igénybevétele terén – 16,5 év alatt mindössze 18 különjelentést nyújtott be –, és azokat csak végső politikai eszközként nyújtotta be az Európai Parlamenthez, így is tanúságot téve konszenzust kereső általános hozzáállásáról;

I.

mivel ez a különjelentés azt vizsgálja, hogy a Bizottság milyen módon járt el a hozzá 2006-ban 27 állampolgár kezdeményezésére a bécsi repülőtér bővítésének kedvezőtlen következményei elleni küzdelem keretében benyújtott panasz kapcsán,

J.

mivel a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv (2) 2. cikke kimondja, hogy „a tagállamok meghoznak minden olyan intézkedést, amely ahhoz szükséges, hogy […] a környezetre várhatóan jelentős hatást gyakorló projektek engedélyezése kötelező legyen és esetükben hatásvizsgálatot végezzenek”.

K.

mivel a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a repülőtér bővítési munkálatait a kötelező környezeti hatásvizsgálat (KHV) nélkül hajtották végre és 2007. március 21-én kelt hivatalos felszólító levelet címzett Ausztriához a KHV elmulasztásáért, mivel 2007. május 7-én kelt válaszlevelében Ausztria nem tudta cáfolni a tényt, hogy a szóban forgó infrastrukturális intézkedések a légi forgalom jelentős növekedéséhez és a Bécs feletti repülőgép forgalom miatti kényelmetlenségekhez vezettek és vezetnek még ma is, illetve, hogy az intézkedéseknek jelentős környezeti hatásaik vannak,

L.

mivel – annak fényében, hogy a munkálatokat már vagy befejezték, vagy közel álltak a befejezéshez – a Bizottság az Európai Unió Bíróságán való eljárás kezdeményezése helyett olyan megállapodást próbált kötni az osztrák hatóságokkal, amely a lehető legnagyobb mértékben orvosolná a mulasztást, mivel a Bizottság megállapodott az osztrák hatóságokkal, hogy az utóbbi utólagos KHV-t hajt végre többek között annak megállapítására, hogy milyen enyhítő intézkedésekre van szükség a repülőtér közelében élő lakosságot érő zajártalom csökkentése érdekében,

M.

mivel az ombudsman elfogadta a Bizottság ezen választását, mivel a panaszos elégedetlen volt az utólagos KHV végrehajtási módjával, különösen azt kifogásolva, hogy nem kapott lehetőséget a KHV-irányelv által biztosított jogorvoslatra, illetve, hogy a KHV-ért felelős hatóság – az osztrák közlekedési minisztérium – megegyezett a szóban forgó munkálatok elvégzésére korábban engedélyt adó hatósággal, tehát összeférhetetlenségi helyzettel találta szemben magát,

N.

mivel a vizsgálatot követően az ombudsman azon a véleményen volt, hogy nem tudja azt a következtetést levonni, hogy a Bizottság biztosította az utólagos KHV megfelelő végrehajtását, mivel bár az ügyet lezárta, úgy ítélve meg, hogy részéről semmiféle további lépésre nincs szükség, minthogy az eljárás folytatódott és a Bizottság kijelentette, hogy a kötelezettségszegési eljárást csak akkor szünteti be, ha megbizonyosodott arról, hogy az osztrák hatóságok meghozták a szükséges intézkedéseket,

O.

mivel 2010 novemberében a panasz benyújtói újra az ombudsmanhoz fordultak, tehát második vizsgálat indult, amelynek során az ombudsman áttekintette a bizottsági dokumentumokat, mivel az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a dokumentumok nem tükrözték azt, hogy a panaszosok által az utólagos KHV idején tett észrevételeket megvitatták volna az osztrák hatóságokkal, sem azt, hogy az ombudsman által az első panasz ügyében hozott határozat Ausztria KHV-ról szóló jelentésein kívül bármiféle írásbeli párbeszédet eredményezett volna,

P.

mivel e helyzet következtében az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az első vizsgálat észrevételeit, különösen, hogy válaszaiban nem volt következetes az utólagos KHV elleni jogorvoslat lehetőségével kapcsolatban, illetve, hogy a KHV elvégzése tekintetében nem ragaszkodott a munkálatokat engedélyező osztrák közlekedési minisztérium helyett egy másik hatóság kijelöléséhez,

Q.

mivel az ombudsman ajánlástervezetet nyújtott be a Bizottság számára, amelyben sürgeti, hogy „gondolja át a bécsi repülőtérrel kapcsolatos kötelezettségszegésre vonatkozó panasz kezelésére vonatkozó megközelítését és tegyen lépéseket az ombudsman által megállapított hiányosságok pótlására”, és rámutat, hogy „a Bizottság által a kötelezettségszegési eljárás során tett további lépéseknek tekintettel kell lenniük a nemzeti hatóságok annak biztosítására irányuló kötelezettségére, hogy i) a panaszosoknak lehetőségük legyen felülvizsgálati eljárást indítani, és ii) lépéseket tesznek a 85/337/EGK irányelv szerinti egyértelmű összeférhetetlenség orvoslására”,

R.

mivel a Bizottság az ombudsmannak az első kérdésre adott válaszában kifejtette, hogy felvetette a jogorvoslat lehetőségét az osztrák hatóságoknak, azonban elfogadta azon álláspontjukat, hogy az problémákat okozott volna a jogi eljárásokra vonatkozó nemzeti jogszabályok tekintetében, valamint rámutatott, hogy az osztrák hatóságok mindent elkövettek annak biztosítására, hogy a korábbi – csak utólagosan vizsgált – munkálatok kumulatív hatásait teljes mértékben figyelembe vegyék a harmadik kifutó KHV-je során, amelynek alapján teljes jogorvoslati eljárásra nyílik lehetőség,

S.

mivel a hivatali visszásságokra vonatkozó második állítással kapcsolatban a Bizottság álláspontja az volt, hogy a KHV-irányelv nem tesz semmiféle rendelkezést a tagállamokban végrehajtandó KHV-eljárás hatásköreinek felosztása tekintetében, mivel a szubszidiaritás elve alapján teljességgel a tagállamok hatáskörébe tartozik – minthogy ők felelnek saját közigazgatásuk irányításáért – annak eldöntése, hogy kinek a hatáskörébe tartoznak a KHV-irányelv szerinti eljárások, valamint mivel valamennyi tagállamban a közigazgatási jogszabályok általános elve, hogy annak a hatóságnak kell orvosolnia a helyzetet, amely a közigazgatási fellebbviteli eljárást vagy bírósági ítéletet előidéző, jogszerűtlen határozatot hozta,

T.

mivel az ajánlástervezet tehát sikertelen volt és az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó eset olyan helyzetre ad példát, ahol a Bizottság az uniós jogszabályok egyértelmű megsértése kapcsán elmulasztotta megtenni a szükséges korrekciós intézkedéseket, amelyek révén biztosítja az utólagos környezeti hatásvizsgálat pártatlan végrehajtását, illetve ahol a Bizottság nem végezte el megfelelően a vizsgálattal szembeni jogorvoslati lehetőségre vonatkozó ombudsmani tanács utókövetését,

U.

mivel az ombudsman ezért úgy ítélte meg, hogy helyénvaló volt az ügyet a Parlament elé terjeszteni,

V.

mivel a Bizottság 2012. október 26-án elfogadta a KHV-irányelv felülvizsgálatára vonatkozó javaslatot, mivel a Jogi Bizottság saját kezdeményezésű jogalkotási jelentést állított össze, amelyben az EU saját közigazgatása igazgatási eljárásainak általános szabályozását kéri,

1.

üdvözli az ombudsman különjelentését, amely fontos kérdésekre világít rá a KHV-irányelv alkalmazási problémái és a kötelezettségszegési eljárás lefolytatása kapcsán,

2.

emlékeztet arra, hogy hivatali visszásság abban az esetben történik, ha egy közigazgatási szerv elmulasztja a rá vonatkozó szabálynak vagy elvnek való megfelelést,

3.

megállapítja, hogy az állítólagos hivatali visszásság az Ausztria ellen folytatott kötelezettségszegési eljárás Bizottság általi kezelésének módjára vonatkozik, azaz annak biztosításának elmulasztására, hogy a munkálatok engedélyeit a szükséges hatásvizsgálat nélkül kiadó hatóság ne lehessen felelős az utólagos KHV elvégzéséért, illetve hogy a panaszosnak lehetősége legyen a vizsgálattal szembeni jogorvoslati lehetőségre,

4.

hangsúlyozza, hogy ez a különjelentés nem foglalkozik azzal, hogy az osztrák hatóságok helyesen jártak-e el, hanem azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a Bizottság elmulasztotta-e kötelezettségeit a hozzá beérkező panasz kivizsgálása és az ahhoz kapcsolódó eljárás, illetve az ombudsmannak az eset általa végzett első vizsgálatát követő kéréseire és ajánlásaira tett válaszlépései során,

5.

osztja az ombudsman aggályát a környezeti hatásvizsgálat végrehajtásának összeférhetetlensége által kifejtett lehetséges kedvezőtlen hatások kapcsán, és egyetért erre megoldást kell találni, miközben megérti a Bizottság abbéli aggodalmát, hogy túllépné hatáskörét, ha előírná az osztrák hatóságok számára, hogy nevezzenek ki az utólagos vizsgálatért felelős másik hatóságot,

6.

tanácsolja a tagállamok illetékes hatóságai számára, hogy fordítsanak figyelmet a jelenlegi jogi helyzetben már meglévő lehetséges összeférhetetlenségekre és készüljenek fel az uniós jogszabályok ilyen vonatkozású esetleges módosítására, hangsúlyozza a nemzeti ombudsmanok kiemelkedő szerepét, akik közvetítőként segítik a polgárokat abban, hogy a tagállamok közigazgatásain belüli esetleges összeférhetetlenségek és általában a hivatali visszásságok megszüntetése érdekében

7.

az ombudsman második állítása tekintetében úgy ítéli meg, hogy a helyi lakosság valós, aktív és átfogó bevonása a KHV-irányelv alkalmazásába egészében véve alapvető fontosságú és ezért úgy véli, hogy a nyílt és átlátható közvetítési eljárásokat gyakrabban végre kell hajtani a helyi környezetre és az emberi egészségre potenciálisan jelentős hatással bíró projektek előtt; ebben az összefüggésben elismeri a bécsi repülőtér harmadik futópályájának építésére vonatkozó környezeti hatásvizsgálat előtt elvégzett nyilvános egyeztetést, amely hatásvizsgálat figyelembe vette a szóban forgó kötelezettségszegési eljáráshoz vezető bővítések kumulatív hatását – pl. a zajártalmat – is, és amellyel kapcsolatban teljes felülvizsgálati eljárás áll rendelkezésre;

8.

egyetért az ombudsmannal, hogy a pontos és naprakész nyilvántartás a helyes közigazgatás alkotóeleme, mivel többek között lehetővé teszi az európai ombudsman számára annak ellenőrzését, hogy ajánlásait megfelelően figyelembe vették-e,

9.

úgy véli, hogy tanácsos és a helyes igazgatási gyakorlatok releváns eleme, hogy a kötelezettségszegési eljárások során a panasz benyújtóival és vizsgálatai során az ombudsmannal megfelelő, érthető és következetes írásbeli párbeszédet folytassanak;

10.

üdvözli a Bizottság nyilatkozatát, miszerint mindkét kérdés – az írásbeli feljegyzések és a részletes levélváltás – tekintetében javítani kívánja gyakorlatát, hogy elkerülje a szóban forgó ügyben tapasztalt kommunikációs problémákat,

11.

hangsúlyozza, hogy sem a Bizottság, sem az osztrák hatóságok nem sértettek meg semmilyen hatályban lévő uniós jogszabályt az utólagos környezeti hatásvizsgálat elvégzésével, amely ad hoc módon egyeztetett sui generis eljáráson alapult; rámutat azonban arra, hogy mivel az uniós jogszabályok nem nyújtanak jogalapot az ilyen eljáráshoz, ezért azt kivételes esetnek kell tekinteni, amely az irányelvnek való megfelelés korábbi, nem orvosolható elmulasztásából következett;

12.

úgy véli, hogy az osztrák hatóságokkal folytatott tárgyalásai során a Bizottság több erőfeszítést is tehetett volna a jogorvoslati eljárás megvalósítása érdekében, tekintettel a vonatkozó rendelkezések (10a. cikk) osztrák jogszabályokba való 2005-ös átültetésére, illetve a felelős osztrák minisztérium összeférhetetlensége kapcsán, tekintettel az uniós ítélkezési gyakorlat átfogó elvére, miszerint nem csak a jogszabály szövegét kell szem előtt tartani, hanem figyelembe kell venni a jogszabály céljait és szellemét is,

13.

úgy véli, hogy a kötelezettségszegési eljárás Bizottság általi megindítására és következésképp az európai ombudsmanhoz benyújtott panaszra okot adó körülmények súlyos kérdéseket vetnek fel a 85/337/EGK irányelv tagállamok – ez esetben Ausztria – által, adott időpontban történő végrehajtásával kapcsolatban, üdvözli azt a tényt, hogy a KHV-irányelvet átültető osztrák szövetségi jogszabály 2009. évi felülvizsgálata során megfelelően figyelembe vették – többek között – az érintett kötelezettségszegési eljárás eredményeit és így az osztrák jogszabályokat ebben a tekintetben összhangba hozták az uniós jogszabályokkal;

14.

emlékeztet, hogy az évek során számos olyan esettel fordultak a Petíciós Bizottsághoz, amelyben a tagállamok állítólagosan az előírt KHV nélkül hagyták jóvá egyes projektek engedélyezését és végrehajtását,

15.

úgy véli, hogy – azokban az esetekben, amikor egy projekt nagy valószínűséggel megsérti a KHV-irányelv alapvető követelményeit – az így érintett nyilvánosság számára hatékony jogi eszközöket kell biztosítani, hogy a projektek uniós szabályoknak való megfelelésére vonatkozóan az illetékes vizsgálati hatóságoktól haladéktalan tájékoztatást kapjanak, hogy megakadályozható legyen az ilyen projektek megvalósítása által okozandó helyrehozhatatlan környezeti kár,

16.

megállapítja, hogy a hatályos KHV-irányelvben nem szerepel az utólagos KHV fogalma, valamint, hogy az utólagos KHV a Bizottsággal folytatott azon tárgyalás eredménye, amely kísérletet tett az adott – kibocsátott engedélyeket és már elvégzett munkálatokat magában foglaló – helyzet kezelésére,

17.

megállapítja, hogy a bécsi repülőtér esete rámutat a hatályos KHV-irányelv gyenge pontjaira, többek között arra, hogy mi a teendő olyan projektek esetében, amelyeket már végrehajtottak, tehát gyakorlatilag visszafordíthatatlanok, esetlegesen már megvalósult környezeti veszélyeket hordoznak, illetve, hogy hogyan kell eljárni az illetékes hatóságok közötti összeférhetetlenség – a szóban forgó ügyben is felvetődött – problémája esetén,

18.

emlékeztet Petíciós Bizottságának 2011. évi éves jelentésére, amely a KHV-k kapcsán hangsúlyozta a tárgyilagosság és a pártatlanság biztosításának szükségességét, emlékeztet arra, hogy a Bizottságot felhívta arra, hogy „biztosítsa a KHV-irányelv megerősítését azáltal, hogy egyértelműen meghatározza a szakértői tanulmányok függetlenségének paramétereit, az EU-szerte egységes küszöbértékeket, az eljárások maximális időtartamát, ideértve a tényleges nyilvános konzultációt, a döntések alátámasztásának kritériumát, az ésszerű alternatívák kötelező vizsgálatát és a minőségellenőrzési mechanizmust”;

19.

üdvözli a KHV-irányelv felülvizsgálatára vonatkozó, annak megerősítését célzó bizottsági javaslatot, kifejezi elkötelezettségét az eljárásban való teljes körű részvételre a Bizottsággal és a Tanáccsal együtt annak érdekében, hogy e fontos irányelv hatékonyabb és tárgyilagosabb módon feleljen meg rendeltetésének (3),

20.

megjegyzi, hogy a hatályos irányelv nem rendelkezik az engedélyezésért felelős hatóságok tárgyilagosságáról és pártatlanságáról, illetve nem szab meg ilyen követelményt a KHV-t végző hatóságok számára, megjegyzi, hogy nem tartalmaz rendelkezést arról, hogy mi a teendő, ha egy projektet már megvalósítottak, vagy közel áll a teljes megvalósításhoz, illetve arról, hogy az érintett lakosság miképp juthat – átlátható és bürokráciamentes módon – azonnali tájékoztatáshoz az illetékes vizsgálati hatóságoktól az olyan projektek uniós szabályoknak való megfeleléséről, amelyek nagy valószínűséggel megsértik a KHV-irányelv alapvető rendelkezéseit; úgy ítéli meg ezért, hogy a KHV-irányelv felülvizsgálata jó lehetőséget biztosít az ilyen követelmények és rendelkezések bevezetésére;

21.

úgy véli, hogy ez az eset arra is rámutat, hogy – a KHV-irányelv rendelkezéseinek megerősítésére irányuló intézkedések mellett – egyértelműbb kötelezettségszegési eljárásokra van szükség, amit elsősorban az uniós közigazgatás igazgatási eljárásaira vonatkozó általános szabályozás elfogadásával kell megvalósítani, így erősítve a panasz benyújtójának helyzetét; úgy véli, hogy egy ilyen szabályozás megfelelő módja lenne a hatóságoknak a kötelezettségszegési eljárás során a panaszosokkal vagy az európai polgárokat képviselő testületekkel (például a Petíciós Bizottsággal és az ombudsmannal) folytatott párbeszédre vonatkozó kötelezettségeinek pontosítására, például annak kötelezővé tétele által, hogy az ombudsman ajánlásaira a lehető leghamarabb válaszolni kell, hogy elkerülhető legyen a szóban forgó esetben is előfordult félreértelmezés;

22.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az európai ombudsmannak, az ombudsmanok európai hálózatának, valamint a tagállamok parlamentjeinek.

29.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 36/6

—

tekintettel Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkére és 3. cikke (3) bekezdésének második albekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkére, 153. cikke (1) bekezdésének i) pontjára és 157. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkére,

—

tekintettel a Bizottság „Út a munkahelyteremtő fellendülés felé” című, 2012. április 18-i közleményére (COM(2012)0173) és annak kísérő dokumentumára a személyi és háztartási szolgáltatások foglalkoztatási potenciáljának kiaknázásáról (SWD(2012)0095),

—

tekintettel az Európai Unió társadalmi változás és innováció programjáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2011. október 6-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0609),

—

tekintettel az Európai Tanács által 2011 márciusában elfogadott, nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktumra (2011–2020),

—

tekintettel a Bizottság 2010. évi jelentésére a férfiak és a nők közötti egyenlőség terén elért haladásról, melyet 2011-ben adott ki (SEC(2011)0193),

—

tekintettel „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia – 2010–2015” című, 2010. szeptember 21-i bizottsági közleményre (COM(2010)0491),

—

tekintettel „A tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról – Az Európa 2020 integrált iránymutatás II. része” című tanácsi határozatra irányuló javaslatra (COM(2010)0193),

—

tekintettel a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK irányelvre (1),

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK irányelvre (2) (átdolgozott szöveg),

—

tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2004. december 13-i 2004/113/EK tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló, 1979. december 18-i egyezményre,

—

tekintettel „A munkaerőpiacról kiszorultak aktív befogadásának elősegítése” című, 2009. május 6-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel a nők idősödő társadalomban betöltött szerepéről szóló, 2010. szeptember 7-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel a gazdasági hanyatlás és a pénzügyi válság nemek szerinti szempontjairól szóló 2010. június 17-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a bizonytalan munkahellyel rendelkező női munkavállalókról szóló, 2010. október 19-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2010” című, 2011. március 8-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel „A nőket sújtó szegénység megjelenési formáiról az Európai Unióban” című, 2011. március 8-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel a nőkről és a vállalkozásvezetésről szóló, 2011. július 6-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel „A női vállalkozókról a kis- és középvállalkozások világában” című, 2011. szeptember 13-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel az egyedülálló anyák helyzetéről szóló, 2011. október 25-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel „A nők és férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2011” című, 2012. március 13-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló, a Bizottságnak szóló ajánlásokat tartalmazó 2012. május 24-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel a nők zöld gazdaságban játszott szerepéről szóló, 2012. szeptember 11-i állásfoglalására (15),

—

tekintettel „A nők munkakörülményeiről a szolgáltatási ágazatban” című, 2012. szeptember 11-i állásfoglalására (16),

—

tekintettel a romák integrációjának európai uniós stratégiájáról szóló, 2011. március 9-i állásfoglalására (17),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A7-0048/2013),

A.

mivel az Európai Unió az 1930-as évekbeli nagy gazdasági válság óta eddigi legnagyobb gazdasági és pénzügyi válságával néz szembe, és mivel a tagállamokban, különösen a déli tagállamokban, jelentősen emelkedik a munkanélküliség aránya e válság következtében; mivel ez a válság különösen súlyos következményekkel jár a kiszolgáltatott egyénekre és kiváltképpen a nőkre nézve, akik állásuk elvesztése, fizetésük csökkenése vagy munkahelyük bizonytalanná válása következtében közvetlenül, a közszolgáltatások és a jóléti intézkedések terén bekövetkező költségvetési megszorításokon keresztül pedig közvetve is érintettek; mivel ebben a helyzetben a válságkezelésben és a megoldások kidolgozásakor – többek között – feltétlenül és rendkívül alaposan tanulmányozni kell a nemek közötti egyenlőség aspektusát;

B.

mivel a munkához való jog elengedhetetlen előfeltétel a nők tényleges egyenlő jogainak biztosításához, gazdasági függetlenségéhez és szakmai sikeréhez; mivel a jelenlegi válság nem csupán pénzügyi és gazdasági válság, hanem a demokráciát, az egyenlőséget, a társadalmi jólétet és a nemek közötti egyenlőséget is érintő válság, amelyet egyúttal kifogásként használnak az éghajlatváltozás és az előttünk álló környezeti kihívások kezelésére irányuló létfontosságú erőfeszítések lelassítására, sőt leállítására;

C.

mivel közelmúltbeli kutatások rámutattak, hogy az EU pénzügyi intézményeiben mindössze 5 % a nők aránya a döntéshozók között, míg a 27 tagállam minden jegybankjának elnöke férfi; mivel a gender-kutatások kimutatták, hogy a nők másként irányítanak, kerülve a kockázatokat és nagyobb hangsúlyt helyezve a hosszú távú kilátásokra;

D.

mivel a kezdeti szakaszban a gazdasági válság erősebben hatott férfiakra, mint a nőkre; mivel azóta a munkanélküliség különböző mértékben növekedett a nők és a férfiak körében; bár nem a nők voltak a válság első áldozatai, ma ők azok, akiket a következmények – így a bizonytalan és részmunkaidős foglalkoztatási formák növekedése, az elbocsátás veszélye, az alacsonyabb bérek, zsugorodó szociális védelem – erőteljesebben és tartósabban érintenek; mivel a válság jelenlegi szakaszáról sokkal kevesebb adat áll rendelkezésre, továbbá hiányoznak a megbízható, összehasonlítható statisztikai adatok, ennek következtében pedig hajlamosak vagyunk a nőkre gyakorolt hatásokat alulértékelni;

E.

mivel a nők létfontosságú szerepet töltenek be a gazdasági fejlődés előmozdításában; mivel a nők fokozott szerepvállalásának elősegítése gazdasági értelemben egész közösségeket és családokat emelhet ki a szegénységből;

F.

mivel válság idején a munkaerő-piaci politika igyekszik a foglalkoztatás általános szintjére irányuló hatásra helyezni a hangsúlyt, nem pedig a gazdasági szempontból inaktív nőkre;

G.

mivel a munkanélküli nők a hivatalos statisztikákban gyakran nem is szerepelnek, és a nemek közötti egyenlőtlenséget gyakran alábecsülik a munkanélküliség terén, mert a nők sokszor különféle okokból (terhesség, családi kötelezettségek, időbeli korlátok) visszavonulnak a munkaerőpiacról, és nem fizetett vagy nem hivatalos munkát végeznek, gyakran a háztartásokban vagy az ellátásra szorulók gondozásában, vagy az árnyékgazdaságban tevékenykednek, emellett jelenleg kevés vizsgálat áll rendelkezésre a nők és férfiak közötti egyenlőség biztosítására szolgáló állami kiadások csökkentésének hatásairól;

H.

mivel az megszorítási tervek nyomán a kormányok által megvalósított költségvetési megszorítások elsősorban a közszférát és annak jóléti szolgáltatásait érintik, ahol a nők vannak többségben alkalmazottként és kedvezményezettként egyaránt – az ágazatban foglalkoztatottak hozzávetőlegesen 70 %-a nő –, de érintik a magánszektort is, és mára a nők lettek a megszorító intézkedések elsődleges áldozatai; mivel ez idáig egyetlen ország sem mérte fel a közkiadások javasolt csökkentésének hatásait és a költségvetési konszolidáció következményeit a nemek közötti esélyegyenlőség szempontjából, sem az egyéni intézkedések, sem pedig a halmozott hatások viszonylatában;

I.

mivel a nők nagyobb mértékben függnek a szociális ellátásoktól, amelyeket a megszorító intézkedések részeként szintén csökkentettek;

J.

mivel a jelenlegihez hasonló válsághelyzet szükségessé teszi a munkaerőpiac mélyreható strukturális átalakítását;

K.

mivel a nők esetében a foglalkoztatási helyek csökkenése gyakran a munkaidő-beosztás kiigazításával jár, a sokszor hosszabb munkaidőt és több műszakot is ideértve; és mivel a fellendülés hatása nagy valószínűséggel gyorsabban érezhető lesz az ipari ágazatban, ami magával vonja a férfi munkaerő nőkénél gyorsabb fellendülését; mivel a közszféra megszorító intézkedései tartósabb hatással lesznek a nők foglalkoztatására, és mivel ez hosszú távon veszélyeztetheti a nők és férfiak közötti egyenlőség terén elért eredményeket;

L.

mivel a válság hozzájárul a nők fokozottabb kizsákmányolásához a fehér- és feketegazdaságban egyaránt; mivel következményei hosszú távon igen jelentős hatással lesznek azokra a nőkre, akik szakmai előmenetele nem lineáris (többek között rosszul fizetett részmunkaidős, alkalmi, atipikus, sőt nem hivatalos foglalkoztatásból áll), gyakran kötelezően részmunkaidős állásokban, ami kedvezőtlenül befolyásolja a befizetett nyugdíj-hozzájárulásokat, és ilyen módon növeli a szegénység által veszélyeztetett nők arányát; mivel előfordulhat, hogy a nők pályájuk végéig csak nagyon alacsony nyugdíjra való jogosultságot szereznek, aminek következtében a szegénységi küszöb alá kerülhetnek; mive a fiatal férfiak és nők egész nemzedékét fenyegeti az elkallódás veszélye, mivel a gazdasági nehézségek megfosztják őket a munkalehetőségtől, a biztos foglalkoztatástól és gyakran az oktatási lehetőségektől is;

M.

mivel a válság még jobban elmélyíti a szakmai előmenetel és a családi szerepek összeegyeztetésével kapcsolatos nehézségeket; mivel a gyermekvállalás másként befolyásolja a nők és a férfiak foglalkoztatását; az anyák munkaerő-piaci részvételi aránya 12 %-kal alacsonyabb, mint a gyermektelen nőké, miközben az apák foglalkoztatási rátája 8,7 %-kal magasabb a gyermektelen férfiakénál;

N.

mivel a nemi dimenziót nem vették figyelembe a válságból való kilábalásra irányuló jelenlegi, illetve tervezett kezdeményezésekben és szakpolitikákban;

O.

mivel a női munkanélküliséghez sztereotípiák kapcsolódnak, például az, hogy a férfiak munkanélkülisége a nőkénél komolyabb problémát jelent, ami csak tovább bővíti a már így is jelentős számú nemi sztereotípia körét, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják a nők foglalkoztatási esélyeit; mivel a gyakorlatban a férfiak munkanélküliségének megoldására alkalmazott megközelítés más, mint a nők esetében, mert még mindig a férfiakat tekintik a fő kenyérkeresőnek, a nőket pedig elsődlegesen a családról gondoskodó személynek;

P.

mivel az Európai Unió polgárainak hozzávetőlegesen 23 %-át fenyegette az elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztés kockázata 2010-ben (18), és mivel a népesség elszegényedése elsősorban a nőket érinti, akiknek gyakran halmozott nehézségekkel kell számolniuk, mint például az egyedülálló idősebb nőknek és az egyszülős családoknak (amelyek többségében nő tölti be a családfő szerepét); mivel e helyzetből adódóan nehéz megtartani állásukat vagy újat találni, megfelelő lakáshoz jutni és az eltartottakról (gyermekek, szülők, beteg vagy fogyatékos családtagok) gondoskodni, és a megfelelő támogatási struktúrák hiányában, illetve a 27 tagállam nemzeti nemzeti szakpolitikiái közötti eltérések miatt nehéz összeegyeztetni a munkát és a családi életet;

Q.

mivel a válság tovább súlyosbította számos hátrányos helyzetű közösség szociális és gazdasági állapotát, és a lányok körében hozzájárult az iskolai lemorzsolódás növekvő arányához, valamint az emberkereskedelem veszélyének való fokozott kitettségükhöz;

R.

mivel a szolgáltatások és juttatások csökkentése kedvezőtlenül hatott a nők gazdasági függetlenségére, tekintve, hogy a juttatások gyakran fontos bevételi forrást jelentenek számukra, és a nők a férfiaknál gyakrabban veszik igénybe a közszolgáltatásokat; mivel az egyedülálló édesanyák és az egyedül élő nyugdíjas nők szembesülnek a legnagyobb halmozott veszteséggel;

S.

mivel a válság átvészelése érdekében egyre több nő vállal nem hivatalos és nem fizetett munkát (akár önkéntesen, akár nem), amely alacsonyabb szociális védelemmel jár; mivel egy OECD-tanulmány (19) szerint az OECD-tagországokban a házimunka a GDP 33 %-ával ér fel;

T.

mivel a férfiak és a nők foglalkoztatása közötti különbségek csökkenése elsősorban az életszínvonal és a munkakörülmények általános romlásáról, mintsem a nők és férfiak közötti egyenlőség terén történt előrelépésről tanúskodik;

U.

mivel a munkába lépő nők vezető szerepet játszanak a gazdaságélénkítésben; mivel munkájuknak köszönhetően emelkedik a családok bevétele, ami a fogyasztás növekedéséhez, az pedig a gazdaság fellendüléséhez vezet; mivel a férfiak és nők közötti egyenlőség kedvezően befolyásolja a termelékenységet és a gazdasági növekedést;

V.

mivel az európai munkakörülményekről szóló ötödik felmérés közelmúltbeli másodlagos elemzése („Nők, férfiak és európai munkakörülmények: az európai munkakörülményekről szóló ötödik felmérés másodlagos elemzése”, Eurofound 2012, a megjelenés várható időpontja: 2013) alapján úgy tűnik, hogy a nemi szegregáció a férfi és a női munkavállalókra nézve egyaránt káros; mivel a férfiak és a nők is arról számolnak be, hogy jobban érzik magukat munkahelyükön és elégedettebbek munkájukkal, amikor kollégáik között mindkét nem képviselteti magát. mivel ugyanakkor akad még tennivaló annak érdekében, hogy megszüntessük a munkaerőpiac nemek szerinti megosztottságát, a foglalkoztatásra jellemző nemi polarizációt és az „egyneműsített” munkahelyeket (mivel az európai munkavállalók háromötöde azonos nemű alkalmazottakat foglalkoztató munkahelyen dolgozik);

W.

mivel a nemek közötti egyenlőséget célzó intézkedéseket visszavonják vagy későbbre halasztják, és az állami költségvetések lehetséges jövőbeni lefaragásai negatívan fogják befolyásolni a nők foglalkoztatását és az egyenlőség előmozdítását;

X.

mivel a gazdasági hanyatlást nem szabad mentségként a fejlődés lassítására használni a munka és a magánélet összeegyeztetésére irányuló politikák terén, és nem szabad csökkenteni a gondozási szolgáltatásokra és a családi szabadságok rendszerének kialakítására szánt költségvetést, ami különösen a nők munkaerő-piaci hozzáférését érinti;

Y.

mivel a nők elleni erőszak minden országban és minden társadalmi rétegben gyakori jelenség; mivel a gazdasági stressz gyakoribb, durvább és veszélyesebb bántalmazáshoz vezet; mivel a vizsgálatok azt mutatják, hogy a nőkkel szembeni erőszak fokozódik, amikor a férfiak a gazdasági válság következtében elbocsátásnak és vagyonvesztésnek vannak kitéve;

Z.

mivel a nőknek nagyobb előnyük származott az uniós munkahelyteremtésből 1998 és 2008 között (a két időpontban a nők foglalkoztatási aránya az Unióban 55,6 % illetve 62,8 % volt) (20); mivel a nők foglalkoztatása 12,7 %-kal nőtt, ezzel szemben a férfiaké csak 3,18 %-kal, a nők munkanélküliségi aránya enyhén magasabb maradt 2012-ben (21) (a nők 10,7 %-a, a férfiaknak pedig 10,6 %-a volt munka nélkül);

AA.

mivel 2011-ben a nők 31,6 %-a részmunkaidőben dolgozott, míg a férfiaknak csak 8,1 %-a;

1.

emlékeztet arra, hogy a nemek közötti egyenlőség az Európai Unió egyik alapvető célkitűzése, és annak meghatározó elvvé kell válnia a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságra adott válaszok kialakításában, ideértve a közszférába, a jóléti ágazatba, illetve a környezeti szempontból fenntartható lakhatásba, közlekedésbe stb. történő beruházást, valamint az állami bevételek generálását is hatékonyabb adózási politikák révén; sajnálja, hogy a válságra adott politikai válaszok – a gazdaságélénkítő csomagokat is beleértve – nem ismerték el, nem elemezték és nem korrigálták a válság nemek szerinti hatását; kifogásolja, hogy a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének elve a Lisszabon utáni stratégiában gyakorlatilag nem jelenik meg, ezért felhívja a Tanácsot, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy konkrét célokat megfogalmazva, a foglalkoztatási és makrogazdasági iránymutatásokba építsék be a nemek közötti egyenlőségre irányuló politikát;

2.

felhívja a Bizottságot, hogy valamennyi szakpolitikájába integrálja a nemi dimenziót, különös tekintettel az alábbiakra: a megszorító intézkedések hatása és a válságból való kilábalás, gazdasági kormányzás, fenntartható fejlődés és zöld munkahelyek, szakoktatás és szakképzés, migráció, együttműködés és fejlesztés, egészségvédelem és biztonság, valamint a válság hatásainak ellensúlyozása vagy korlátozása érdekében megtervezendő vagy végrehajtandó intézkedések;

3.

felhívja a tagállamokat, hogy tekintsék át és emeljék ki a gazdasági válság nőkre gyakorolt közvetlen és hosszú távú hatásait, és különösen azt, hogy a válság elmélyíti-e a nemek közötti meglévő egyenlőtlenségeket, azt miként teszi, és ehhez milyen következmények társulnak, mint például a nemi alapú erőszak fokozott kockázata, az anyák és gyermekek egészségi állapotának romlása, valamint a nők időskori elszegényedése;

4.

emlékeztet, hogy miután több mint tíz éves állandó emelkedést követően 2008-ban a nők foglalkoztatási aránya elérte a 62,8 %-ot, az Európai Unióban ez az arány a gazdasági válság óta enyhe csökkenésnek indult, 2011-ben elérte a 62,3 %-ot; ezért kitart amellett, hogy a munkahelyek megőrzésére és a növekedés fellendítésére irányuló – uniós és tagállami – politikákban a nemek közötti egyenlőség dimenzióját figyelembe vevő tartós válaszokat kell kínálni;

5.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a strukturális alapok újabb kiigazítását annak érdekében, hogy további támogatást biztosítson a nőket foglalkoztató, a válság által várhatóan érintett területeken, valamint támogatást nyújtson a gyermekgondozás, a képzés, valamint a foglalkoztatáshoz való hozzáférés számára;

6.

hangsúlyozza a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni platform mint kiemelt kezdeményezés fontosságát; felkéri a tagállamokat, hogy teljes mértékben használják ki az Európa a polgárokért programot és a hamarosan kezdődő társadalmi változás és innováció programját, különösen a nemek közötti egyenlőség célkitűzéseinek hatékony végrehajtása tekintetében; hangsúlyozza a Daphne III program fontosságát, különösen a nőknek az erőszak valamennyi formájával szembeni védelme tekintetében, valamint a magas szintű egészségvédelem, jólét és társadalmi kohézió elérése érdekében;

7.

hangsúlyozza, hogy a férfiak és a nők közötti munkanélküliségi arány összehasonlíthatósága ellenére a válság a nemekre nézve eltérő hatással járt; rámutat, hogy a nők munkakörülményei – különösen az atipikus szerződési formák elterjedésével – sokkal bizonytalanabbá váltak, jövedelmük jelentősen csökkent olyan tényezők miatt, mint a bérekben és ebből következően a munkanélküli segélyekben a nemek közötti átlagosan közel 17 %-os különbségek tartóssága, a kötelező részmunkaidő arányának emelkedése vagy a bizonytalan, illetve határozott idejű foglalkoztatásnak a biztos állások kárára történő megsokszorozódása; mivel a nemek közötti tartós bérszakadék és a munkanélküli ellátások ebből adódó egyenlőtlensége nyomán a válság tovább rontott a nők munkaerő-piaci helyzetén; rámutat, hogy a mostanit megelőző válságok tanulságai azt igazolják, hogy a férfiak foglalkoztatottsága hamarabb áll helyre, mint a nőké;

8.

felhívja a Bizottságot, hogy mihamarabb terjesszen elő javaslatot olyan irányelvre, amely intézkedéseket tartalmaz az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó bérek terén fennálló, nemek közötti bérszakadék felszámolására;

9.

emlékeztet, hogy az Európai Unió tagállamai között jelentős különbségek vannak: a nők foglalkoztatási aránya 48,6–77,2 % között alakul, ezért a konkrét megoldásokat – átfogó európai megközelítés keretében – az egyes tagállamok különböző helyzeteihez kell alakítani; hangsúlyozza emellett annak fontosságát, hogy megbízható közös mutatók álljanak rendelkezésre, ezáltal pedig megbízható, összehasonlítható statisztikai adatok, hogy fel lehessen mérni a különböző helyzeteket, és azokra megfelelő válaszokat lehessen adni;

10.

emlékeztet arra, hogy már a gazdasági válság kirobbanása előtt a nők többségükben bizonytalan vagy részmunkaidős munkakörökben dolgoztak, és ezt a tendenciát a válság csak tovább erősítette, és emiatt számos, eleve kedvezőtlenebb helyzetben lévő nő fokozottabban ki van téve a társadalmi kirekesztés kockázatának; megállapítja, hogy ez a probléma különösen a déli tagállamokat érinti;

11.

aggodalommal állapítja meg, hogy a nőket érintő fiatalkori munkanélküliség 2009 és 2011 között 18,8 %-ról 20,8 %-ra növekedett, és a válság még keményebben sújtja a nők hátrányos helyzetű csoportjait, így a fogyatékkal élő, a bevándorló, az etnikai kisebbségekhez tartozó nőket, az alacsony iskolai végzettségű, tartósan munkanélküli nőket, gyermekeiket egyedül nevelő anyákat, a jövedelem nélküli, valamint az eltartottakat gondozó nőket; üdvözli a Bizottságnak a fiatalkori munkanélküliség és a társadalmi kirekesztés elfogadhatatlan szintjének a kezelésére, valamint a fiatalokat érintő munkahelyteremtésre, oktatásra és képzésre irányuló intézkedéscsomagját;

12.

úgy véli, hogy a munkához való jog elengedhetetlen előfeltétel a nők egyenlő jogainak biztosításához, gazdasági függetlenségéhez és szakmai sikeréhez, ezért hangsúlyozza, hogy a bizonytalan foglalkoztatást fel kell számolnia munkavállalói jogok elismerésével és fejlesztésével;

13.

felhívja az Uniót és tagállamait, hogy fogalmazzák át a gazdasági válságra adott jelenlegi válaszokat annak biztosítása érdekében, hogy az intézkedések hosszú távra szóljanak, és ne gyengítsék azon jóléti politikákat és közszférabeli struktúrákat, amelyek a nemek közötti nagyobb fokú egyenlőség előfeltételei – ilyenek például a szociális szolgáltatások és a gondozási intézmények, az egészségügyi ellátás, az oktatás és a munkavállalók jogai;

14.

emlékeztet, hogy az iskola és a munka világa közötti átmenet a válság következtében egyre nehezebb a nők számára, ami azután képességeik eltérő megítéléséhez vezet a férfiak és nők körében;

15.

úgy véli, hogy a jelenlegi válság kezelésével összefüggő szerkezeti átalakítások lehetőséget adnak egyes, az európai munkaerőpiacon még mindig igen jelentős számban jelenlevő nemi alapú megkülönböztető gyakorlatok megszüntetésére;

16.

hangsúlyozza, hogy a feketegazdaságban nagyobb arányú a nők illegális foglalkoztatása, mint a férfiaké, részben azért, mert azok a területek, amelyeken hagyományosan nők dolgoznak – például a háztartási szolgáltatások, gondozás – jellemzően kevésbé szabályozottak; megjegyzi egyébiránt, hogy a válság eredményeképpen megnövekedett a feketegazdaság szerepe, jóllehet jellegzetességeit nehéz meghatározni, hiszen előfordulásáról és jelentőségéről megbízható adatok nem állnak rendelkezésre;

17.

hangsúlyozza, hogy a nők döntő szerepet játszottak a válság visszaszorításában; úgy véli továbbá, hogy a vállalatok versenyképességének és teljesítményének javítása szempontjából a – különösen a vállalati vezetői munkakört betöltő – nők figyelemre méltó lehetőséget képviselnek; ezért a társadalmi kohézió elősegítése érdekében őket is sürgősen be kell vonni a fellendítésre irányuló tervek kidolgozásába;

18.

kitart amellett, hogy a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság, valamint az azt követő költségvetési megszorítások nem veszélyeztethetik a nemek közötti egyenlőség előmozdítására irányuló politikák által elért eredményeket, és ürügyként sem szolgálhatnak az e téren tett erőfeszítések csökkentésére; úgy véli, hogy inkább arra kellene, hogy ösztönözzék a tagállamokat, hogy a nemi esélyegyenlőségi politikákat foglalkoztatáspolitikájuk középpontjába állítsák, úgy tekintve ez utóbbira, mint a teljes európai népesség tehetségének és képességeinek hasznosítására és kiaknázására irányuló válságmegoldás részére; felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítését sajátos szempontként illesszék be valamennyi tervezett költségvetési politikába;

19.

hangsúlyozza, hogy a nők jogai nem szemlélhetők, értelmezhetők és érvényesíthetők a férfiakat megillető jogok riválisaiként, mivel a családok számára biztosított gondozási szolgáltatások és közszolgáltatások javítása a férfiak és nők esetében egyaránt a munkaerő-piaci részvétel előfeltételét jelenti; rámutat arra, hogy szükség van a családi és háztartásbeli feladatok megosztásának előmozdítására; felhívja a tagállamokat, hogy vezessenek be a nemi alapú megkülönböztetés megszüntetésére és a szerepek egyenlőtlen elosztásának felszámolására irányuló intézkedéseket, vagy javítsák a meglévőket, így például ösztönözzék a férfiakat azon joguk gyakorlásában, hogy a gyermekekről és a beteg vagy fogyatékossággal élő hozzátartozókról gondoskodjanak;

20.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unióban csökken a születési arány, amit tovább súlyosbít a válság, mivel a munkanélküliség, a kiszámíthatatlan és bizonytalan jövő és gazdasági helyzet következtében a párok, és különösen a fiatalabb nők, elodázzák a gyermekvállalást, ami tovább fokozza a népesség elöregedését az Európai Unióban;

21.

hangsúlyozza a makrogazdasági, a szociális és a munkaerő-piaci politikák reformjának fontosságát annak érdekében, hogy a nők számára biztosítsák a gazdasági és társadalmi igazságosságot, stratégiákat dolgozzanak ki a javak igazságos elosztásának előmozdítására, minimáljövedelmet, valamint tisztességes béreket és nyugdíjat garantáljanak, csökkentsék a nemek közötti bérszakadékot, több minőségi munkahelyet teremtsenek a nők részére olyan jogokkal, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy magas színvonalú közszolgáltatásokból részesüljenek, valamint javítsák a szociális ellátást és a közösségi szolgáltatásokat, ideértve a bölcsődéket, óvodákat és az iskola előtti nevelés egyéb formáit, a napköziket, a közösségi szabadidő- és családtámogatási központokat, valamint a több generációt átfogó központokat is;

22.

emlékeztet, hogy az állami költségvetések csökkentése a nemek szempontjából nem semleges jelenség, hanem inkább az Unió makrostrukturális gazdasági politikáira, különösen a gazdasági kormányzás és a pénzügyi kiigazító programok keretében megfogalmazott intézkedések bevezetésére vezethető vissza, és mind jelenleg, mind a jövőben a nemek közötti egyenlőtlenségek, valamint a nők munkanélküliségének és a szegénység elnőiesedésének növekedését okozza; úgy véli, hogy ezért e politikákat módosítani kell, mivel a nők túlnyomórészt a közszférában dolgoznak és a szociálpolitika első számú kedvezményezettjei; felszólít ezért a vonatkozó költségvetési tételek növelésére;

23.

felszólítja a tagállamokat és az uniós intézményeket, hogy a megszorító intézkedések megtervezéséhez nemi szempontú hatásvizsgálatot alkalmazzanak annak biztosítása érdekében, hogy ezek az intézkedések a nemek szempontjából a lehető legsemlegesebb hatással járjanak;

24.

felszólítja a tagállamokat, hogy vezessék be a nemek közötti egyenlőségnek a költségvetés kidolgozásakor történő figyelembevételét annak érdekében, hogy elemezni tudják a kormányzati programokat és politikákat, azok forráselosztásra gyakorolt hatásait, valamint a nők és férfiak közötti egyenlőséghez való hozzájárulásukat;

25.

hangsúlyozza, hogy a férfiakhoz képest a nők nagyobb valószínűséggel szembesülnek a lassú szakmai előrehaladás kockázatával, mivel kezdetben alacsonyabb munkakörökben vagy részmunkaidős állásokban helyezkednek el, ami az ilyen helyzetben levő nők számára növekvő kiszolgáltatottságot, elégtelen jövedelmet és egyre fokozódó szegénységet jelent;

26.

felhívja a tagállamokat, valamint a regionális és a helyi hatóságokat, hogy biztosítsanak olyan megfizethető, hozzáférhető és minőségi gondozási szolgáltatásokat a gyermekek és más eltartottak számára, amelyek összeegyeztethetők a nők és férfiak teljes munkaidős foglalkoztatásával járó időbeosztással;

27.

hangsúlyozza a munkába való visszatérést és az üzleti szférába való beilleszkedést elősegítő politikák azonnali megvalósításának fontosságát az állami – többnyire női – alkalmazottak számára, akiknek az állása veszélyben van a közszolgáltatásokat érintő megszorítások miatt;

28.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy integrálják a nemek közötti egyenlőség globális megközelítését a foglalkoztatásra irányuló valamennyi politikába, tegyék meg a szükséges intézkedéseket a nők munkába való visszatérésének előmozdítása érdekében ne csak az alacsony, hanem a vezetői beosztásokba is, valamint vegyék fel ezt a megközelítést az Európai Unió foglalkoztatási iránymutatásai közé; ragaszkodik ahhoz, hogy a költségvetés kidolgozásakor a nemek közötti egyenlőség megfelelő figyelembevételére van szükség, különös tekintettel a 2014–2020 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretre, a nemek közötti egyenlőségről szóló paktumban és az Európa 2020 stratégiában foglalt célkitűzések elérése érdekében;

29.

sajnálatosnak tartja, hogy a nők munkaerő-piaci részvételének növelése nem szerepel a 2013-as éves növekedési stratégiában, annak ellenére, hogy egyike az Európa 2020 stratégia kiemelt céljainak; felhívja a Tanácsot, hogy az európai szemeszter keretében idén elfogadásra kerülő gazdaságpolitikai iránymutatásokba prioritásként foglalja bele a nők munkaerő-piaci részvételének előmozdítását;

30.

felhívja a tagállamokat, hogy a nemek közötti egyenlőség kérdését minden jövőbeli nemzeti reformprogramba foglalják bele, illetve azok keretében módszeresen kezeljék;

31.

felszólítja a tagállamokat az aktív munkaerő-piaci politikák, a határozott szociális párbeszéd, a munkaügyi előírások és a szociális védelem előmozdítására annak érdekében, hogy megóvják a nők – köztük a migráns nők – jogait, valamint felvegyék a küzdelmet a kényszermunkával és a be nem jelentett munkavégzéssel szemben;

32.

felhívja a tagállamokat, hogy hajtsanak végre olyan intézkedéseket, mint például a távmunka vagy a szülési szabadság után a munkába való könnyített visszatérést elősegítő képzési és átképzési politikák, amelyek ösztönzik az anyáknak a munka világában való részvételét;

33.

üdvözli a nemek között a tőzsdén jegyzett társaságok nem ügyvezető igazgatói körében megvalósuló jobb egyensúlyra vonatkozó irányelvjavaslatot, amely lehetővé teszi a nők számára, hogy magasabb képzettséget igénylő és jobban fizetett állásokat vállaljanak, és felkéri a tagállamokat, hogy alkalmazását támogassák és készüljenek fel rá; ehhez hasonló kötelező erejű jogszabályi rendelkezések bevezetésére szólít fel más munkáltatók részéről is, így a helyi, regionális, országos és európai szintű közigazgatásban, intézményeknél és szervezetekben is, amelyeknek a döntéshozatal terén példát kellene mutatniuk;

34.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki stratégiát a nemek közötti egyensúly előmozdítására a kis- és középvállalkozások irányításában, amelyekre a szóban forgó irányelv nem terjed ki; hangsúlyozza, hogy a nők a pénzügyi döntéshozatalban alulreprezentáltak, mi több, gyakorlatilag ki vannak zárva a pénzügyi döntéshozatalból; felhívja a Tanácsot, a Bizottságot és a tagállamokat a nők részvételének javítására a döntéshozatal valamennyi szintjén, különösen a költségvetési tervezés és az európai pénzügyi rendszerekre vonatkozó irányítási szabályok terén, az Európai Központi Bankot is beleértve; ezzel összefüggésben kiemeli a lányok és asszonyok pénzügyi műveltsége előmozdításának szükségességét;

35.

felszólítja a tagállamokat, hogy kezdeményezzenek a válság vagy a globalizáció kedvezőtlen következményei által fokozottan érintett ágazatok munkavállalói körében megvalósuló átfogó képzésekre irányuló politikákat, felkészítendő őket a foglalkoztatási helyzet átalakulására és az új munkalehetőségekre, figyelembe véve a nők specifikus helyzetét, valamint annak tényét, hogy a nőknek a férfiaknál gyakrabban kell megszakítaniuk karrierjüket gyermekek vagy idős és beteg családtagok gondozása miatt, ami kihat szakmai előmenetelükre; kéri, hogy a vállalatok rendszeresen készítsenek továbbképzési terveket annak érdekében, hogy előkészítsék a munkavállalók átképzését, személyre szabott átsorolást tudjanak javasolni, valamint az álláskeresőknek és az alacsonyabb képzettségű munkavállalóknak megfelelő képzést tudjanak nyújtani; kéri továbbá ágazatonkra lebontva a munkalehetőségek hiányának teljes számbavételét ahhoz, hogy a nők célzott felkészülése és munkakeresése lehetővé váljon;

36.

felszólítja a tagállamokat a szociális védelmi rendszerek felülvizsgálatára a „családfenntartónak járó előny” megszüntetése céljából a nyugdíj- és társadalombiztosítási jogosultságok személyre szabása érdekében, ily módon garantálva az egyenlő nyugdíjjogosultságokat;

37.

hangsúlyozza, hogy a gondozási ágazaton belüli kiadáscsökkentések nyomán a munka újraelosztása a gyakorlatban azt idézi elő, hogy a nőkre még több feladat hárul, egyúttal pedig gyengül a nemek közötti egyenlőség; és felhívja az összes tagállamot, hogy dolgozzanak ki a társadalmi igazságosságot és a nemek közötti egyenlőséget elősegítő terveket a gondozási szolgáltatások biztosítására;

38.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő valamennyi korcsoport tekintetében a nőkre irányuló politikákat és a nőknek szóló szakmai továbbképzési programokat, különös figyelmet szentelve az egész életen át tartó tanulási programok kialakításának és az új technológiák és az informatikai ágazat terén szükséges új készségek elsajátításának sürgős szükségességére annak érdekében, hogy a nők nagyobb számban vehessenek részt különböző üzleti ágazatokban – illetve azokhoz jobban hozzáférjenek –, többek között a gazdasági és pénzügyi ágazatokban, amelyekben a nők alulreprezentáltak, valamint irányozzanak elő különleges kísérőintézkedéseket, hogy a nők könnyebben össze tudják hangolni szakmai, tanulmányi és családi életüket; emlékeztet, hogy az Európai Szociális Alapból számottevően lehetne támogatni a képzési politikákat a munkaerő-piaci beilleszkedés elősegítése érdekében, és kéri a tagállamokat és a helyi hatóságokat az alap használatának előmozdítására, különösen azon nők érdekében, akiket erősebben sújt a gazdasági válság;

39.

hangsúlyozza a nőkre és a nemek közötti egyenlőségre irányuló befektetések fontosságát;

40.

felhívja a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a nők aktív munkaerő-piaci integrációját vagy visszailleszkedését, ösztönözzék a nők foglalkoztatását a fejlődés tekintetében stratégiai jelentőségű ágazatokban, és fogadjanak el különleges intézkedéseket a munkaidő rugalmasabbá tétele, az egyenlő díjazás, valamint az adó- és nyugdíjrendszer felülvizsgálatának vonatkozásában, illetve az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek eléréséhez szükséges készségeket és képesítéseket biztosító egész életen át tartó tanulás vonatkozásában; hangsúlyozza a magas színvonalú képzés fontosságát, amely ösztönzi a nők megjelenését azokban az ágazatokban, amelyekben alulreprezentáltak, mint például a tudományos kutatásban és a technológiafejlesztésben, éppen egy olyan időszakban, amikor Európának az innováció előmozdításához és gazdasága megerősítéséhez kutatókra van szüksége; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a strukturális alapok újabb kiigazítását annak érdekében, hogy további támogatást biztosítson a nőket foglalkoztató, a válság által várhatóan érintett területeken, valamint támogatást nyújtson a gyermekgondozás, a képzés, valamint a foglalkoztatáshoz való hozzáférés számára;

41.

emlékeztet, hogy a válság óta sok tagállamban a fiatal nők (15–24 évesek) egyre nehezebben szerzik meg első, teljes munkaidős állásukat és helyzetük orvoslása érdekében sokan továbbfolytatják tanulmányaikat; megjegyzi, hogy e tendencia, valamint annak ellenére, hogy egy jobb képesítés összességében jobban megvédte a nőket, az ő diplomájukat kevésbé ismerik el, mint a férfiakét; felhívja a tagállamokat, hogy olyan stratégiákra összpontosítsanak, amelyek az oktatási és képzési politikákat a fiatal nőkre irányuló, célzott foglalkoztatási politikákkal ötvözik;

42.

felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a középiskolai tantervekbe illesszék be az alapvető pénzügyi és vállalkozói tanulmányokat;

43.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy értékeljék az új nyugdíjrendszereknek a nők különböző csoportjaira gyakorolt hatását, különös tekintettel a részmunkaidős és atipikus szerződésekre, valamint igazítsák ki a szociális hatások enyhítésére szolgáló rendszereket, különösen a fiatalabb nemzedékek vonatkozásában;

44.

felkéri a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a nők – különösen a fiatal, valamint a bevándorló nők – női vállalkozói tevékenységre összpontosító gazdasági szerepvállalását, ösztönözzék és támogassák a vállalatalapító nőket, könnyítsék meg a nők, többek között mikrohitel, célzott technikai segítségnyújtási és támogató intézkedések általi finanszírozáshoz való hozzájutását, segítsék az új finanszírozási és támogatási eszközöket, és ösztönözzék a nőket csoportosító vállalkozói és tanácsadói hálózatok kifejlesztését, valamint a legjobb gyakorlatok cseréjét a tagállamok és a gazdasági szervezetek között; hangsúlyozza, hogy a nőkre és a nemek közötti egyenlőségre irányuló befektetések rendkívül fontosak a gazdasági stabilitás biztosítása és a gazdasági sokkhatások megelőzése szempontjából;

45.

felhívja a tagállamokat, hogy valamennyi szinten javítsák a nők döntéshozatalban való részvételét;

46.

felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozottan mozdítsák elő a nők vállalkozói tevékenységét, a női vállalkozók számára biztosított pénzügyi támogatást is ideértve;

47.

felkéri a tagállamokat, hogy támogassák a nők vállalkozói tevékenységét az új álláshelyeket generáló zöld gazdaságban; megjegyzi, hogy a megújuló energia a női vállalkozók számára új munkalehetőségeket teremthet az Európai Unió olyan távoli és külső területein, ahol különösen magas a munkanélküli nők aránya és ahol kiemelt lehetőség van az alternatív energiák különböző formáinak – például a szél- és a napenergiának – a hasznosítására;

48.

hangsúlyozza az aktív munkaerő-piaci politikák, a munkaügyi ellenőrzések és a szociális párbeszéd, valamint a készségfejlesztés fontosságát a környezetbarátabb gazdaság előmozdítása érdekében;

49.

felkéri a tagállamokat, hogy támogassák a munkahelyteremtést a szociális és szolidáris gazdasági ágazatban, ahol a nem fizetett női munkavégzés dominál, továbbá hogy keressenek és alkalmazzanak olyan új megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a nem illegális informális munkavégzés gazdasági hasznosítását;

50.

felkéri a tagállamokat, hogy támogassák a gondozási és egészségügyi ágazatot olyan feltételek kialakítása érdekében, amelyekkel elérhetők az Európa 2020 stratégiában a nők foglalkoztatására vonatkozóan kijelölt célok;

51.

felhívja a tagállamokat, hogy kövessék nyomon és kezeljék az állami gondozási és egészségügyi szolgáltatások terén végrehajtott olyan forráscsökkentések hatásait, amelyek a gondozás reprivatizálásához vezetnek, annak érdekében, hogy ne növekedjenek a nőkre nehezedő, gondozással járó azon terhek, amelyek ismét a hagyományos családi szerepbe kényszerítenék őket; hangsúlyozza, hogy az anyasági, apasági és szülői szabadságot, valamint a gyermekek után járó ellátásokat, illetve az egyéb gondozási vagy családok által igényelhető ellátásokat érintő takarékossági intézkedések jelentős mértékben csökkentették a gondozási feladatokat ellátó nők jövedelmét;

52.

emlékeztet arra, hogy továbbra is fennállnak a nők és férfiak munkaerő-piaci helyzetének megítélésére vonatkozó sztereotípiák, miközben a nők igyekeznek a munkájukhoz fűződő feladatokat összeegyeztetni családi életükkel, ezért is érinti őket hátrányosabban a munkahelyváltás a férfiakhoz képest;

53.

kiemeli egy, a tömegközlekedési szolgáltatások bővítésére és fejlesztésére irányuló olyan tömegközlekedési politika kialakítását, amely figyelembe veszi a nemek közötti egyenlőséget és lehetővé teszi a nők számára a munkaerőpiacon és a munkakeresésben való aktívabb részvételt, egyben valódi mobilitást biztosít számukra;

54.

aggodalmát fejezi ki a vidéki térségekben élő nők helyzete miatt, ahol romlott a különféle szolgáltatásokhoz való hozzáférés; felszólítja a tagállamokat, hogy a vidéki térségekben biztosítsanak működő tömegközlekedést, egészségügyi ellátást és egyéb létfontosságú szolgáltatásokat annak érdekében, hogy megfékezzék a nagyvárosokba irányuló migrációt és megakadályozzák e területek perifériára szorulását;

55.

hangsúlyozza, hogy lehetővé kell tenni a hivatás, a magán- és a családi élet tényleges összehangolását, amelynek kedvező következményeként valamennyi társadalmi réteghez tartozó nő jelenléte megerősödik a társadalmi és politikai élet területén;

56.

hangsúlyozza, hogy az „Erasmus fiatal vállalkozóknak” elnevezésű európai programnak a nők részvételét különösen szorgalmazni kell ahhoz, hogy magabiztosságra, az egységes piacon jelen levő vállalkozásoktól ismeretekre, valamint egy vállalkozás irányításához és fejlesztéséhez szükséges jártasságokra tegyenek szert;

57.

hangsúlyozza, hogy a gyermekgondozást biztosító közszolgáltatások forráscsökkentései közvetlenül kihatnak a nők gazdasági függetlenségére, valamint a munka és a magánélet összehangolására; felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy fogadjon el cselekvési tervet a Barcelonában meghatározott célkitűzések elérése érdekében, hogy a gyermekmegőrzés különböző lehetőségeinek javítása vállalati és vállalatközi bölcsődék kialakítása révén előrelépést jelentsen; hangsúlyozza a szociális partnerekkel a munka és a magánélet jobb összehangolása érdekében folytatott ágazati, nemzeti és regionális szintű kollektív tárgyalások, a nők foglalkoztatásához kötődő gyermekfelügyeleti rendszerekhez való hozzáféréssel és azok fenntartásával kapcsolatos feltételek egyszerűsítésének, továbbá – a családi élet és a munka jobb összeegyeztetését szem előtt tartva – a gyermekfelügyelet biztosítása érdekében a legalább három hónapos felmondási idő alkalmazásának fontosságát;

58.

szorgalmazza a szülési, apasági és szülői szabadságokra vonatkozó megfelelő megoldások előmozdítását, valamint a vállalatok arra irányuló kezdeményezéseinek támogatását, hogy rugalmas munkaidőt és saját gyermekgondozási szolgáltatásokat kínáljanak, továbbá sürgeti az oktatásra, az egész életen át tartó tanulásra és a szakképzési és átképzési programokra fordított pénzösszegek emelését, illetve a megfelelő támogatás nyújtását a családtagjukat gondozó személyek számára, az átmeneti gondozás biztosítását is ideértve;

59.

hangsúlyozza a megfizethető, minőségi szolgáltatásokba – például teljes idejű gyermekgondozás, egész napos iskolai férőhelyek és idősgondozás – való beruházás szükségességét, mivel e szolgáltatások hozzájárulnak a nemek közötti egyenlőség előmozdításához, elősegítik a hivatás és a magánélet közötti jobb egyensúlyt, és olyan keretet alkotnak, amely lehetővé teszi a munkaerőpiacra való belépést vagy ismételt belépést;

60.

rámutat arra, hogy kiemelten fontos az új gyermekgondozási szolgáltatások létrehozása, valamint a nem intézményes gyermekgondozási szolgáltatások intézményesítése, amelyek érdekében szükség van a minőségi normák meghatározására, a bérezési feltételek javítására és a gyermekgondozók képzésére; figyelembe kell venni továbbá a nem szokványos munkaidőben dolgozó szülők és az egyedülálló szülők különleges szükségleteit is;

61.

hangsúlyozza, hogy fokozni kell a kormányoknak és a munkáltatóknak a népesség fenntartásával és a szülői jogokkal kapcsolatos felelősségét, amelyhez elengedhetetlen, hogy a nők a munkavállalói jogok elvesztése nélkül lehessenek anyák és dolgozók;

62.

hangsúlyozza, hogy csökkenteni kell a gazdasági és pénzügyi válság családokra gyakorolt hatásait (különös tekintettel a válásokra, az egyedülálló anyákra és az olyan helyzetekre, amikor a gyermekekről a rokonok vagy a hatóságok gondoskodnak), figyelembe véve, hogy gyakran a nőktől várják el a háztartási feladatok ellátását; hangsúlyozza, hogy ezáltal növekszik a nők elszegényedésének kockázata;

63.

hangsúlyozza, hogy néhány tagállam azon döntése, hogy csökkenti a gyermekgondozási, az iskolai és iskolán kívüli oktatási támogatásokra, iskolai étkeztetési és utazási ösztöndíjakra, valamint a rászorulóknak nyújtott gondozási segélyekre szánt költségvetését, a nőkre van közvetlen hatással, mivel ők azok, akik felelősek az ezzel járó többletfeladatok elvégzéséért; hangsúlyozza, hogy ez azt jelenti, hogy a nők gyakran kénytelenek részmunkaidős foglalkoztatásra váltani (az ezt kísérő szociális hátrányokkal együtt, mint alacsonyabb jövedelem és csökkent nyugdíj); úgy véli, hogy bővíteni kell az állami óvodák és napközik hálózatát, a gyermekeknek kínált állami szabadidős elfoglaltságokat, az időseknek nyújtott közszolgáltatások, valamint az állami háttérkórházak hálózatát;

64.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy foglalkozzanak a roma nők és lányok sajátos igényeivel, nemi szempontú megközelítést alkalmazva valamennyi romaintegrációs politikában, és biztosítsanak védelmet a különösen kiszolgáltatott helyzetben lévő alcsoportok számára;

65.

hangsúlyozza, hogy a gyermekgondozást biztosító közszolgáltatások forráscsökkentései közvetlenül kihatnak a nők gazdasági függetlenségére; rámutat, hogy a gondozási szolgáltatások hiányával magyarázható a nők 2010-ben mért 28,3 %-os inaktivitása és részmunkaidős foglalkoztatása, szemben a 2009-ben fennálló 27,9 %-kal, és a kisgyermekes nők uniós foglalkoztatási aránya 12,7 %-kal alacsonyabb volt, mint a gyermektelen nőké, vagyis emelkedett a 2008-ban mért 11,5 %-hoz képest;

66.

felhívja a tagállamokat, hogy ruházzanak be a gondozási ágazatba – mint a nők és férfiak számára egyaránt potenciális növekedést eredményező ágazatba – annak érdekében, hogy megtörjék a nőkre hárított gondozói feladatok hagyományát, amely a munkaerőpiac nemek szerinti megosztottságához vezet; hangsúlyozza, hogy a gondozási ágazat forráscsökkentései nyomán az állami gondozásról a háztartásbeli fizetetlen gondozásra tevődik át a hangsúly; kiemeli, hogy megfelelő szerződésekre és szociális védelemre van szükség az egyéni otthonápolást biztosító dolgozók számára;

67.

a szülési, apasági és szülői szabadság európai szintű harmonizációjának megvalósulásáig kéri a tagállamokat, hogy továbbra is a meglévő szinten biztosítsák ezen juttatásokat és az egyéb családi támogatásokat annak érdekében, hogy a nők jövedelme ne csökkenjen, valamint hogy akadályozzák meg a nők szülési szabadsággal kapcsolatos jogainak megsértését;

68.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gondosan kövessék nyomon a várandós nőkkel szemben egyre gyakrabban alkalmazott munkaerő-piaci megkülönböztetést, hiszen arról több ország is beszámolt;

69.

úgy véli, hogy a nőket sújtó szegénység hátterében nemcsak a jelenlegi gazdasági válság, hanem más tényezők is állnak: sztereotípiák, nemek közötti bér- és nyugdíjszakadék, a jóléti rendszerek nem megfelelő újraelosztási mechanizmusai, a családi élet és a munka elégtelen összeegyeztetése, a nők hosszabb várható élettartama, és általánosságban véve a nemen alapuló valamennyi megkülönböztetés, amely elsősorban a nőket érinti; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a válság súlyosbítja az állandó egyenlőtlen elbánást; hangsúlyozza, hogy az élet minden területén és minden életkorban küzdeni kell a sztereotípiák ellen, mivel ez a nemek közötti egyenlőtlenség egyik legjelentősebb oka, hiszen befolyásolja választásukat az oktatás és a foglalkoztatás terén, a háztartásbeli és családi kötelezettségek elosztása, a bérszakadék, a közéletben és a döntéshozatali posztokon való részvétel és képviselet tekintetében;

70.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a 2006/54/EK irányelvet, különös tekintettel a nemek közötti bérszakadékra, amint arra az Európai Parlament is felszólít a Bizottságnak szóló ajánlásokkal elfogadott 2012. május 24-i állásfoglalásában a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról;

71.

felkéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy tegyenek javaslatokat a női életpálya folytonosságának megkönnyítésére, valamint kiemelten küzdjenek a bérek közötti – szülési szabadsággal összefüggő – egyenlőtlenségekkel szemben;

72.

felhívja a tagállamok figyelmét a bevételt növelő intézkedések szükségességére, ilyen például a minimálbérrendszerek és szociális támogatási programok kidolgozása olyan személyek számára, akiknek problémát okoz az alapszükségleteik kielégítése, főleg a gyermekes vagy gondozási feladatokat ellátók, különösen pedig az egyedülálló szülők számára;

73.

megjegyzi, hogy a gazdasági válság kedvez a nők elleni zaklatás, bántalmazás és erőszak valamennyi formájának, különösen a prostitúció fokozódásánaknak; kiemeli, hogy az egész világon a nők továbbra is az emberi jogok legelterjedtebb megsértésének áldozatai minden kultúrában, minden társadalmi és gazdasági rétegben; hangsúlyozza azt is, hogy növelni kell az állami, pénzügyi és emberi erőforrásokat annak érdekében, hogy a szegénység által veszélyeztetett népesség, a veszélyeztetett gyermekek és fiatalok mellett, az idősek, a fogyatékkal élők, valamint a hajléktalanok esetében is lehetővé váljon a beavatkozás;

74.

felszólítja a tagállamokat, hogy vizsgálják felül és kezeljék kiemelt helyen a gazdasági válság nőkre gyakorolt közvetlen és hosszú távú hatásait, különös figyelmet szentelve annak, hogy a válság elmélyíti-e, és ha igen, miként, a nemek közötti meglévő egyenlőtlenségeket, és ehhez milyen következmények – például a nemi alapú erőszak fokozott kockázata, az anyák és gyermekek egészségi állapotának romlása, valamint a nők időskori elszegényedése – társulnak;

75.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi gazdasági válság és költségvetési megszorítások közepette a nők kevesebb erőforrással rendelkeznek ahhoz, hogy megóvják saját magukat és gyermekeiket az erőszaktól, és ezért még fontosabb kiküszöbölni azokat a közvetlen pénzügyi hatásokat, amelyeket a nők és a gyermekek elleni erőszak gyakorol az igazságszolgáltatás, valamint az egészségügyi és szociális szolgáltatások terén;

76.

hangsúlyozza, hogy a finanszírozás csökkentése a nemi esélyegyenlőségi politikák intézményi keretét, így például az egyenlőséggel foglalkozó testületeket és a női szervezeteket is kedvezőtlenül érinti; felszólítja a tagállamokat, hogy tartsák fenn a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó testületek és projektek, illetve a nők számára létesített menedékotthonok és női szervezetek kormányzati finanszírozásának szintjét, hiszen e szereplők hatékony eszközöket nyújtanak a válságból való kilábalás fenntartható megoldásainak feltárásához; megjegyzi, hogy a női szervezeteknek szánt finanszírozás kurtítása gyengíti a nők polgári és politikai részvételét, így a nők még kevésbé hallathatják hangjukat a társadalomban;

77.

felkéri a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetét, hogy folyamatosan és rendszeresen kövesse nyomon és elemezze a gazdasági válságnak a nők munkakörülményeire kifejtett hatását, az alábbi tényezők figyelembevételével: felvételkori hátrányos megkülönböztetés, munkaterhelés növekedése, munkahelyi nyomás és stressz, lelki és pszichológiai zaklatás; hangsúlyozza, hogy a meglévő adatok nem tükrözik teljes mértékben a válságnak a nőkre gyakorolt súlyos következményeit; egyúttal felhívja az Európai Bizottságot, hogy végezze el gazdaságpolitikai intézkedéseinek és a jelenlegi válságra adott válaszainak nemi szempontú hatásvizsgálatát;

78.

felszólítja a tagállamokat, hogy határozottan támogassák a nemek közötti egyenlőség szempontjának érvényesítését a költségvetés-tervezéskor annak érdekében, hogy a bevételek és kiadások kedvezőtlen következményeinek orvoslása révén növeljék a nemek közötti egyenlőséget, valamint javítsák az irányítást és az elszámoltathatóságot, különösen a nemzeti költségvetések tekintetében;

79.

felkéri a tagállamokat, hogy fogadjanak el költségvetési eszközöket a nemek közötti egyenlőség elősegítésére;

80.

felszólítja valamennyi tagállamot a háztartási alkalmazottakról szóló (189. sz.) ILO-egyezmény ratifikálására;

81.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a rugalmas biztonság elveinek átfogó végrehajtása révén garantálják a biztonság és a rugalmasság közötti megfelelő egyensúlyt a munkaerőpiacon, valamint kezeljék a munkaerő-piaci szegmentáció kérdését azáltal, hogy egyrészt megfelelő szociális védelmet nyújtanak az átmeneti időszakban lévő, illetve munkaerő-kölcsönzés keretében vagy részmunkaidőben foglalkoztatott személyek számára, másrészt biztosítják a képzéshez, a karrierfejlesztéshez és a teljes munkaidőben való foglalkoztatás lehetőségeihez való hozzáférést;

82.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

29.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 36/18

—

tekintettel az 1995. szeptember 15-én megrendezett 4. Nőügyi Világkonferencián elfogadott pekingi nyilatkozatra és cselekvési programra, és a pekingi cselekvési platform nyomon követéséről szóló 2000. május 18-i (1), a 4. Nőügyi Világkonferencia cselekvési programjának (Peking + 10) nyomon követéséről szóló 2005. március 10-i (2), valamint a pekingi cselekvési platform (Peking + 15) nyomon követéséről szóló 2010. február 25-i parlamenti állásfoglalásra (3),

—

tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló 1979. évi ENSZ-egyezményre (CEDAW),

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkére, amely a tagállamok számára közös értékeket hangsúlyoz, így például a pluralizmust, a megkülönböztetés tilalmát, a toleranciát, az igazságosságot, a szolidaritást, valamint a nők és férfiak közötti egyenlőséget,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 19. cikkére, amely hivatkozik a nemen alapuló megkülönböztetés leküzdésére,

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK tanácsi irányelvre (átdolgozott szöveg), (4) valamint a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2004. december 13-i 2004/113/EK tanácsi irányelvre (5);

—

tekintettel férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 76/207/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23-i 2002/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (6),

—

tekintettel a Tanács 1998. december 2-i következtetéseire, amelyek szerint a pekingi cselekvési platform végrehajtásáról szóló éves értékelésnek mennyiségi és minőségi mutatókat és referenciaértékeket kell tartalmaznia,

—

tekintettel az európai uniós esélyegyenlőségi miniszterek 2005. február 4-i, a pekingi cselekvési platform tízéves felülvizsgálata kapcsán tett közös nyilatkozatára, amelyben többek között újra megerősítették határozott támogatásukat és elkötelezettségüket a pekingi cselekvési platform teljes körű és hatékony végrehajtása iránt,

—

tekintettel a Tanács 2005. június 2–3-i következtetéseire, amelyekben a tagállamokat és a Bizottságot felkérik a nemek közötti egyenlőség előmozdítására irányuló intézményközi mechanizmusok megerősítésére, valamint a pekingi cselekvési platform végrehajtásának értékelésére szolgáló keret kialakítására a folyamat következetesebb és módszeresebb ellenőrzése érdekében,

—

tekintettel az Európai Tanács által 2011 márciusában elfogadott, a férfiak és a nők közötti egyenlőségről szóló európai paktumra (2011–2020) (7),

—

tekintettel „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia 20102015” című, 2010. szeptember 21-én bemutatott bizottsági közleményre, valamint a stratégia végrehajtására irányuló intézkedésekről szóló, kapcsolódó szolgálati munkadokumentumra COM(2010)0491, SEC(2010)1080),

—

tekintettel a marketingnek és a hirdetéseknek a nők és férfiak közötti egyenlőségre gyakorolt hatásáról szóló, 2008. szeptember 3-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban” című, 2012. március 13-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A7–0401/2012),

A.

mivel az EUMSZ 8. cikke kimondja, hogy az Unió tevékenységeinek folytatása során törekszik az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítására;

B.

mivel a számos tagállamban elért bizonyos előrehaladás ellenére sok nő továbbra is nagyobb arányban viseli a gyermeknevelés és az egyéb eltartottakról való gondoskodás terheit, és mivel a sztereotípiák továbbélése akadályozza a családi és háztartási feladatok nők és férfiak közötti megosztását és gátolja a nemek közötti egyenlőség megteremtését a munkaerőpiacon;

C.

mivel a sztereotípiák még ma is jelen vannak a társadalom minden szintjén és valamennyi korosztályban, a társadalmilag felépített normákon, gyakorlatokon és gyakran kulturális vagy vallási alapú és ezek által erősített, a háttérben rejlő hatalmi viszonyokat tükröző és állandósító meggyőződéseken alapuló, túlzottan leegyszerűsített feltételezéseken keresztül pedig kihatnak arra, hogy milyennek látjuk egymást;

D.

mivel a nemi alapú megkülönböztetés minden közvetlen és közvetett formáját meg kell szüntetni, hogy biztosítani lehessen a nők egyenlő bánásmódhoz való jogát és meg lehessen változtatni azt a társadalmi vélekedést, hogy a nők sok tekintetben passzívak vagy a férfiakhoz képest alsóbbrendűek;

E.

mivel a hagyományos nemi szerepek és sztereotípiák továbbra is erős hatást gyakorolnak a férfi és női szerepkörök elosztására otthon, a munkahelyen és az egész társadalomban, mivel a nőket sokszor háztartásvezetői és gyermeknevelői szerepben ábrázolják, míg a férfiak pénzkereső és védelmező szerepben jelennek meg; mivel a nemi sztereotípiák miatt érvényesül a nemek közötti egyenlőség megvalósítása előtt álló örökölt akadályok fennálló állapotának megőrzésére irányuló tendencia, emiatt a nők foglalkoztatásának és személyes fejlődésének lehetőségei gyakran korlátozottak, ami akadályozza egyénekként és gazdasági szereplőkként történő teljes kibontakozásukat, ezért nagymértékben akadályozzák a nők és férfiak közötti egyenlőség megvalósulását;

F.

mivel a nemi szerepeket sokféle társadalmi befolyás, többek között a média és az oktatás alakítja és szabja meg, és e szerepek a gyermek- és kamaszkori szocializáció során formálódnak, ezért az emberekre egész életük folyamán kihatnak;

G.

mivel a városi területeken élő nőkhöz képest a vidéki térségekben élő nők még nagyobb megkülönböztetéssel és erőteljesebb nemi sztereotípiákkal küzdenek, és a vidéki térségekben élő nők foglalkoztatási rátája sokkal alacsonyabb, mint a városokban élőké;

H.

mivel a nemi sztereotípiák gyakran más sztereotípiákkal párosulnak, így például a koron, migráns státuszon, szexuális irányultságon, fogyatékosságon stb. alapuló sztereotípiákkal, ezért a többszörös identitással rendelkező nőket nagyobb mértékben érintik;

I.

mivel a nők elleni erőszak az emberi jogok megsértését jelenti, ami a kulturális és gazdasági háttértől függetlenül valamennyi társadalmi réteget érint;

J.

mivel a médiában, a kommunikáció terén és a hirdetésekben még mindig gyakori a nemen alapuló megkülönböztetés, ez pedig megkönnyíti a nemi sztereotípiák újratermelődését elsősorban oly módon, hogy a nőket mint termékek eladását segítő szexuális tárgyat láttatják; mivel például a hirdetésekben szereplő alkalmazottak és szakemberek között a nők aránya 27 %, azonban a házimunkát végző vagy a gyerekekről gondoskodó szerepkörben mutatott nőké 60 %; mivel a hirdetések és a média azonban hathatós katalizátorként működhet a nemi alapú sztereotípiák és előítéletek elleni küzdelemben;

K.

mivel a televíziós sorozatokban, műsorokban és vitákban, a játékokban, a videojátékokban és a hirdetésekben, a tananyagokban és az oktatási programokban, az iskolai hozzáállásban, a családban és a társadalomban megjelenő magatartási minták révén a gyermekek már nagyon fiatalon szembesülnek a nemi sztereotípiákkal, amelyek befolyásolják arra vonatkozó elképzeléseiket, hogy a férfiaknak és a nőknek hogyan kellene viselkedniük, valamint egész életükre és a jövőre vonatkozó terveikre is hatást gyakorolnak;

L.

mivel a lányokról a közterületeken megjelenő kép csökkenti a társadalom általi megbecsülésüket és elősegíti az ellenük irányuló erőszakot; mivel a média pozitív nevelő szerepet is játszhat, ugyanakkor a leánygyermekekkel kapcsolatos sztereotípiák széles körben elterjedtek a médiában és – többek között a hirdetéseken és a gyermekprogramokon keresztül – gyakran inkább felerősítik a hagyományos attitűdöket és magatartást;

M.

mivel a televíziós műsorokban, számítógépes játékokban és zenés videoklipekben egyre inkább megfigyelhető – részint kereskedelmi okokra visszavezethető – az az irányzat, amely a nőket provokatív ruhákban, szexuális pózokban mutatja, ezáltal még inkább hozzájárulva a nemi sztereotípiákhoz; mivel a fiataloknak szóló dalok szövegei is szexuális töltetűek és gyakran a nők és lányok elleni erőszakot segítik elő;

N.

mivel a fiatal nők és férfiak többségét érinti a pornográfia új kulturális státusza; mivel a pornográfia „főáramba” kerülése, vagyis az a jelenlegi kulturális folyamat, amely során a pornográfia univerzálisan elfogadott, gyakran idealizált kulturális elemként mindennapi életünk részévé válik, és különösen nyilvánvalóan jelenik meg a fiatalok kultúrájában, a tizenéveseknek szóló televíziós és életmód-magazinoktól a zenei videókon keresztül a fiatalokat célzó reklámokig;

O.

mivel a formális alap-, közép- és felsőfokú oktatáshoz való hozzáférés, illetve a lányoknak és a fiúknak tanított tananyag tartalma jelentős mértékben befolyásolja a nemek közötti különbségeket és ennek megfelelően a választásokat és a jogokhoz való hozzáférést; mivel – noha úgy tűnhet, hogy a lányok és a fiúk oktatáshoz való hozzáférése kevésbé problematikus az Európai Unióban, mint a világ más részein – ki kell emelni, hogy az oktatási rendszerekhez és lehetőségekhez való hozzáférés és azok teljes körű igénybevétele terén a lányok és a fiúk nem egyenlők; mivel különösen a kisebbségi csoportokhoz tartozó, így a roma származású, a migráns, menedékkérő vagy menekült hátterű, valamint a fogyatékkal élő lányok oktatáshoz való hozzáférése egyes országokban továbbra is rendkívül problematikus;

P.

mivel az egyenlőség elismerésén alapuló nevelésnek köszönhetően a gyermekek már a legfiatalabb kortól kezdve megismerkedhetnek az egyenlőség fogalmával és megtanulhatják, miként küzdhetnek a nemi sztereotípiák ellen;

Q.

mivel a nők oktatási és foglalkoztatási lehetőségeit továbbra is befolyásoló sztereotípiák elősegítik az egyenlőtlenségek fennmaradását; mivel az oktatás és a képzés továbbra is közvetíti a nemi sztereotípiákat, így a nők és a férfiak az oktatás és a képzés folyamán gyakran a hagyományos utat követik, ami a munkaerőpiacon komoly következményekkel jár és korlátozza a változatos szakmai pályák kialakulását, és aminek köszönhetően a nőknek sokszor kevésbé megbecsült és rosszabbul fizetett foglalkozások jutnak;

R.

mivel a tanulási folyamat során továbbra sem ösztönzik a fiúkat és a lányokat arra, hogy azonos szintű érdeklődést tanúsítsanak valamennyi tantárgy iránt, különös tekintettel a tudományos és műszaki tárgyakra;

S.

mivel, noha a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos szempontok sok európai ország pályaválasztási tanácsadó rendszerében megjelennek, ennek célja többnyire az, hogy a lányokat műszaki vagy tudományos pályák választására ösztönözze, és nincsenek olyan kezdeményezések, amelyek a fiúkat arra buzdítanák, hogy az oktatás, az egészségügy vagy a humán tudományok területéről válasszanak foglalkozást maguknak;

T.

mivel az oktatásban és a képzésben érvényesülő nemi sztereotípiák hatása fokozottan érvényesül a munkaerőpiacon, ahol a nők a horizontális és a vertikális szegregációnak is ki vannak téve, és ez hozzájárul ahhoz, hogy bizonyos ágazatokat még mindig „férfiasnak” tartanak (a férfiak több mint 85 %-ban képviseltetik magukat), ahol a bérszintek a „nőiesnek” tartott ágazatokénál (a nők több mint 85 %-ban képviseltetik magukat) magasabbak; mivel általában több nőt foglalkoztatnak az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszú állásokban, és ennek következtében is törékennyé válik a nők önbizalma és önbecsülése;

U.

mivel a munkaerőpiacon fellelhető nemi sztereotípiák még mindig korlátozzák a nők bizonyos ágazatokhoz – például a mérnöki, tűzoltói, gyártóipari, építőipari, ácsmesteri pályához, vagy a műszaki és tudományos ágazatokhoz és az új technológiákhoz – való hozzáférését, ugyanakkor a férfiakat is gátolják a kisgyermekekhez kapcsolódó területeken (szülésznő, csecsemőgondozás stb.) való munkavállalásban;

V.

mivel a munkaerőpiacon elérhető munkahelyek jobb ismerete segítené a hozzáférést valamennyi szakképzéshez;

W.

mivel a nemi sztereotípiák kontraproduktívak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkaerőpiacon a szakmákat a nemek szerint osszák fel, ezáltal fokozzák a nemek közötti bérszakadékot;

X.

mivel az EU-ban a nők 2010-ben azonos munkakörben még mindig átlagosan mintegy 16 %-kal kevesebbet kerestek, mint a férfiak, és mivel a bérszakadék tagállamonként eltérő, egyes tagállamokban 2011-ben átlagosan meghaladta a 22 %-ot; mivel, bár számos összetett magyarázat létezik e fizetésbeli különbségre, gyakran a nemi sztereotípiák következménye, illetve annak, hogy a nőkre kizárólag a szerepek hagyományos elosztása nézőpontjából tekintenek;

Y.

mivel a munka és a magánélet közötti egyensúlyt illetően a nők általában aránytalanul nagy számban képviseltetik magukat a „rugalmas” és a részmunkaidős állásokban, ami arra utal, hogy még ma is jelen van az a hagyományos meggyőződés, miszerint a család gondozásáért elsődlegesen a nők felelnek, ami arra kényszeríti őket, hogy részmunkaidőben, rugalmas munkaidővel vagy korlátozott időtartamra vállaljanak munkát, egyúttal pedig határt szab munkaerő-piaci lehetőségeiknek és szakmai előmenetelüknek;

Z.

mivel a nők karrierének szülési vagy gyermekgondozási szabadság miatt történő megszakításai növelik a férfiak és nők bére, valamint nyugdíja közötti különbségeket;

AA.

mivel egy 2012-es bizottsági tanulmány azt mutatja, hogy az Európai Unióban 2011-ben a legnagyobb jegyzett társaságok igazgatótanácsi tagságában a nők 14 %-ban képviseltették magukat, ez pedig az úgynevezett üvegplafon meglétére utal, ami miatt a nők nehezen jutnak hozzá felsővezetői állásokhoz, és előmeneteli lehetőségeik korlátozottabbak;

AB.

mivel az utóbbi évek enyhe javulása ellenére a nők továbbra is alulreprezentáltak a politikai döntéshozatalban, nemzeti és uniós szinten egyaránt; mivel a nemzeti kormányokban és parlamentekben a nők képviselete a 2004-ben mért 21 %-ról 2009-re 23 %-ra emelkedett, miközben az Európai Parlament női képviselőinek aránya a 2004-es 30 %-ról 2009-re 35 %-ra nőtt;

AC.

mivel a nemi sztereotípiák és a szexizmus még mindig elterjedt a politikai a gazdasági döntéshozó szerveken belül, ahol rendszeresek a szexista megjegyzések és a zaklatás, és előfordulnak a nőkkel szembeni szexuális zaklatás és erőszak bizonyos formái is;

AD.

mivel a nemi sztereotípiákat különösen a férfiak által betöltött vezető munkahelyekkel rendelkező vállalatok szintjén fel kell számolni, mert hozzájárulnak a fiatal nők törekvéseinek korlátozásához, és csökkentik a nők arra irányuló hajlandóságát, hogy felsővezetői pozíciókra pályázzanak a pénzügyi, gazdasági és politikai döntéshozatal terén az állami és a magánszférában;

1.

megállapítja, hogy a pekingi cselekvési platform keretében tett kötelezettségvállalások teljesítésében az előrehaladás súlyos hiánya tapasztalható mind az EU, mind számos kormányzat esetében, és hangsúlyozza, hogy a nemi sztereotípiák terén új mutatókra, az Unió szintjén pedig elemző jelentésekre van szükség, és arra kéri a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetét, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel;

2.

megjegyzi, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség iránti uniós elkötelezettség ellenére továbbra is hiányosságok mutatkoznak a szociális biztonság, az oktatás és a média, valamint a foglalkoztatás és a bérezés tekintetében a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés tilalmáról és a nemek közötti egyenlőségről rendelkező jogszabályok terén, továbbá hangsúlyozza, hogy ezeken a területeken a hatályos jogszabályok fokozott végrehajtására és új jogszabályokra van szükség; felhívja a Bizottságot, hogy a nemek közötti egyenlőség kérdését tegye minden szakpolitikai terület szerves részévé, mivel ez az európai munkaerőpiac potenciáljának növekedését eredményezi;

3.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hatékony módon használják fel az Európai Szociális Alap (ESZA) forrásait hosszú távú stratégiák támogatására, amelyek segítségével növelhető olyan területek ismertsége és vonzereje a nők számára, ahol a nők a nemi sztereotípiák miatt továbbra is alulképviseltek a munkaerőpiacon; úgy véli, hogy e stratégiáknak magukban kell foglalniuk a pozitív fellépést, az egész életen át tartó tanulást és a lányokat a hagyományosan nem „nőiesnek” tekintett területeken – például az információs technológia és a mechanika területén – folytatott tanulmányokra ösztönző intézkedések révén, továbbá támogassák azokat az intézkedéseket, amelyek célja, hogy lehetővé váljék a nők és a férfiak számára a munka és a magánélet közötti egyensúly;

4.

arra kéri a Bizottságot, hogy támogassa a sztereotípiák felszámolására irányuló tagállami fellépéseket és valamennyi személy oktatáshoz és foglalkoztatáshoz való hozzáférését anélkül, hogy ebben sztereotípiákon alapuló akadályok gátolnák;

5.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyújtsanak jelentős és tartós támogatást a jelenlegi DAPHNE program és a rövidesen beinduló „Jogok és polgárság” program számára, amelyek célja a nőkkel szembeni erőszak és a nemi sztereotípiák elleni küzdelem;

6.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat olyan stratégiák kialakítására, amelyek a sztereotípiákban és a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségben gyökerező nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetést és erőszakot kiváltó okok kezelését a nemi sztereotípiák ledöntése felől közelítik meg;

7.

felhívja a figyelmet arra, hogy a gyermekeknek szóló televíziós műsorok hirdetéseiben, illetve magukban a műsorokban megjelenő nemi sztereotípiák külön problémát jelentenek, mivel ezek potenciálisan kihatnak a gyermekek nemi szocializációjára, később pedig az önmagukról, családtagjaikról és a külvilágról alkotott képükre; hangsúlyozza, hogy már a lehető legfiatalabb kortól kezdve csökkenteni kell a gyermekek nemi sztereotípiáknak való kitettségét, esetleg a kritikus médiaoktatás iskolai bevezetése révén;

8.

hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség érvényesítése során a fiúkat is fontos megszólítani, ezért szorgalmazza a kifejezetten a sztereotípiákkal kapcsolatos tudatosság fokozására kidolgozott gyakorlatok tanítását;

9.

hangsúlyozza, hogy a reklámok gyakran hátrányosan megkülönböztető és/vagy a méltóságot sértő üzeneteket hordoznak, melyek a legkülönbözőbb nemi sztereotípiákra épülnek, és ez akadályozza a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiák érvényesülését; felkéri a Bizottságot, a tagállamokat, a civil társadalmat és a reklámszakma önszabályozó testületeit, hogy szoros együttműködésben lépjenek fel az ilyen gyakorlatok ellen az emberi méltóságnak és becsületnek a marketing- és reklámszakma általi tiszteletben tartását garantáló hatékony eszközök alkalmazása révén;

10.

hangsúlyozza továbbá, hogy a reklám hatékony eszköze lehet a sztereotípiákkal szembeni fellépésnek, és segítheti a rasszizmus, a szexizmus és a diszkrimináció elleni küzdelmet, amely elengedhetetlen a mai multikulturális társadalmakban; felkéri a Bizottságot, a tagállamokat és a reklámszakmát, hogy erősítsék meg a szakképzési és oktatási tevékenységeket, mivel ezek is segítik a sztereotípiákon való túllépést, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet, és előmozdítják a nemek közötti egyenlőséget, különösen fiatalkortól kezdve; sürgeti a tagállamokat, hogy alakítsanak ki szoros együttműködést a marketing-, kommunikációs és reklámszakmai képzést nyújtó, már működő intézményekkel annak előmozdítása érdekében, hogy az ágazat jövőbeli szakemberei színvonalas képzésben részesüljenek;

11.

hangsúlyozza, hogy a nemzeti hirdetési szabványügyi bizottságok, önszabályozó és szabályozó testületek számára speciális kurzusokat kell tartani a médiában megjelenő nemi sztereotípiákról annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a nemi alapon diszkriminatív képek televízióban, interneten, illetve marketing- és reklámkampányokban való megjelenésének negatív hatására;

12.

kéri az EU-t, hogy dolgozzon ki a médiában tapasztalható, nőkkel és lányokkal szembeni szexista sértések vagy a nők és lányok lealacsonyító ábrázolása elleni zéró toleranciára irányuló, figyelemfelkeltő kampányokat az Unióban;

13.

felhívja az EU-t és tagállamait, hogy médiaszakemberek bevonásával szervezzenek a nemi sztereotípiák káros hatásairól és az e téren alkalmazott jó gyakorlatokról szóló képzéseket és figyelemfelkeltő akciókat;

14.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy előmozdítsuk a női méltóságot tiszteletben tartó nőábrázolást/nőképet, és hogy küzdjünk a kitartó nemi sztereotípiák ellen, különösen ami a lealacsonyító ábrázolások túltengését illeti, teljes mértékben tiszteletben tartva egyúttal a sajtószabadságot és az önkifejezés szabadságát;

15.

felhívja az EU-t és tagállamait, hogy hozzon konkrét intézkedéseket a reklámokban a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésről szóló 1997. szeptember 16-i állásfoglalásával kapcsolatosan, amelyben a pornográfia minden formájának (10);

16.

felszólítja a Bizottságot arra, hogy segítse a tagállamokat a lányok szexualizációjával szembeni küzdelemben, és ezt ne csak a szükséges adatok összegyűjtésével, a bevált gyakorlatok népszerűsítésével és tájékoztató kampányok szervezésével tegye, hanem a tagállamok által hozott intézkedések, különösen a szexualizáció, valamint a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak ellen folytatott küzdelemmel foglalkozó női szervezetek pénzügyi támogatásával is;

17.

felhívja a tagállamokat, hogy hajtsanak végre pozitív cselekvési intézkedéseket annak érdekében, hogy több nő juthasson vezető és felsővezetői pozícióba a médiában;

18.

felhívja a tagállamokat, hogy végezzenek kutatásokat és vegyenek fel összehasonlító adatokat a nők és a média témakörében, többek között vizsgálják meg a speciális csoportokhoz tartozó, így például a fogyatékkal élő vagy etnikai kisebbséghez tartozó nők ábrázolását;

19.

hangsúlyozza, hogy az általános és középiskolákban, valamint a felsőoktatási intézményekben speciális pályaválasztási tanácsadó foglalkozásokra van szükség annak érdekében, hogy tájékoztassák a fiatalokat a nemi sztereotípiák káros következményeiről, és olyan tanulmányok, illetve pályák megkezdésére ösztönözzék őket, amelyeket a múltban jellemzően „férfiasnak” vagy „nőiesnek” tartottak; kéri, hogy minden olyan intézkedés részesüljön támogatásban, amely a nemi sztereotípiák fiatal gyermekek közötti előfordulásának csökkentésére irányul;

20.

kitart annak fontossága mellett, hogy a nemi alapú sztereotípiák, megkülönböztetés és erőszak elleni hatékony küzdelem érdekében a legfiatalabb kortól kezdve elő kell mozdítani a nők és férfiak közötti egyenlőséget, beleértve az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának és az Emberi Jogok Európai Chartájának iskolai oktatásba való felvételét is;

21.

hangsúlyozza, hogy szükség van a nők és férfiak közötti egyenlőségre, a mások tiszteletére, a fiatalok egymás iránti tiszteletére, a másikat tiszteletben tartó szexualitásra és az erőszak valamennyi formájának elutasítására összpontosító oktatási programokra/tananyagokra, és hangsúlyozza, hogy fontos e területen a tanárok képzése;

22.

hangsúlyozza, hogy az iskolákban érvényesíteni kell a nemek közötti egyenlőséget, ezért arra ösztönzi az iskolákat, hogy tudatosságnövelő gyakorlatok és gyakorlati foglalkozások kidolgozásával és végrehajtásával tegyék a tananyag részévé a nemek közötti egyenlőséget;

23.

hangsúlyozza, hogy képzéseket kell kidolgozni és tartani a tanárok, a felügyelők, az igazgatók és a gyermekek oktatásában érintett minden más személy számára annak érdekében, hogy rendelkezésükre álljon a nemi alapú sztereotípiák leküzdéséhez és a nők és férfiak közötti egyenlőség előmozdításához szükséges minden pedagógiai eszköz;

24.

kiemeli, hogy noha az EU országainak többsége rendelkezik a nemek közötti egyenlőség felsőoktatáson belüli megvalósítására vonatkozó politikákkal, szinte valamennyi ilyen politika és program a lányokat célozza meg; felkéri ezért a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki a fiúkat célzó, a felsőoktatáson belüli nemi sztereotípiák elleni általános nemzeti stratégiákat és kezdeményezéseket;

25.

felszólít a tanárok, valamint a formális és nem formális oktatásban részt vevő oktatók alapvető képzések révén történő megfelelő felkészítésére a nők/lányok és férfiak/fiúk közötti egyenlőség, a különböző, szexuális erőszakhoz kapcsolódó visszaélések feltárása és az azokra való reagálás területén;

26.

kiemeli, hogy olyan szakpolitikákat kell kialakítani, amelyek a nemi sztereotípiák kisgyermekkortól való leépítésére és a tanárok és a diákok figyelemfelkeltő képzésére helyezik a hangsúlyt, és amelyek ösztönzik és támogatják a fiatal nők és férfiak változatos szakmai pályafutásának kialakulását;

27.

felhívja az EU-t és a tagállamokat, hogy folytassanak aktív politikákat annak biztosítása érdekében, hogy a kisebbségi csoportokból és migráns közösségekből származó lányok hozzáférjenek az oktatáshoz és az oktatási rendszerekhez;

28.

felhívja a tagállamokat, hogy értékeljék a tanmenetet és az iskolai tankönyvek tartalmát egy olyan reform érdekében, amelynek eredményeképpen a nemek közötti egyenlőség kérdése átfogó témaként jelenik meg az egész tananyagban, és amelynek célja egyrészt a nemi sztereotípiák megszüntetése, másrészt a nők történelemben, irodalomban, művészetekben stb. játszott szerepének láthatóbbá tétele az oktatás kezdeti szakaszától kezdve;

29.

felhívja az EU-t, hogy támogassa az oktatás területén az európai dimenziót, például azáltal, hogy biztosítja a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos bevált gyakorlatok megosztásának oktatási eszközzé tételét, és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos, az oktatás valamennyi aspektusára kiterjedő nemzeti és uniós szintű statisztikai adatokat készít és gyűjt;

30.

felhívja az EU-t, hogy az európai iskolákban folyó oktatás minőségét értékelő valamennyi programban alkalmazzon a nemek közötti egyenlőséget mérő mennyiségi és minőségi mutatókat;

31.

felhívja a figyelmet a nemi sztereotípiák által a nemek közötti 16,4 %-os bérszakadékra gyakorolt negatív hatás miatti növekvő aggodalomra, továbbá felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az új szakpolitikák kidolgozásakor ezt a szempontot is vegyék figyelembe;

32.

hangsúlyozza, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a nők képesítését és tapasztalatát anyagilag a férfiakénál kevésbé díjazzák, részben azért, mert a hagyományos nézet szerint a nők által végzett munka a családi bevételek kiegészítését szolgálja, mely vélekedés jelentősen hozzájárult a nők és a férfiak bérezése közötti különbségek létrejöttéhez és fennmaradásához;

33.

hangsúlyozza, hogy figyelemfelkeltő tevékenységekre van szükség annak érdekében, hogy a munkáltatókat és munkavállalókat tájékoztassák a nemi sztereotípiák és a nemek közötti bérezés és a munkaerő-piaci hozzáférés terén tapasztalható eltérések összefüggéseiről, a társadalom többi érdekelt felét pedig tájékoztassák arról, hogy a nemi sztereotípiák a munkaerőpiacon és a magánéletben egyaránt csökkentik a nők lehetőségeit, ösztönözzék az átláthatóságot az állami, illetve magánvállalatoknál és hivataloknál, és az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért biztosítsanak egyenlő díjazást;

34.

felszólítja a tagállamokat, hogy a bérszakadék problémáját előidéző nemi sztereotípiák leküzdésének egyik eszközeként vizsgálják felül a bérszerkezeteket a nők uralta szakmák és foglalkozások esetében; sürgeti a tagállamokat, a munkaadókat és a szakszervezeteket, hogy dolgozzanak ki és vezessenek be a munkahelyek értékelésére szolgáló specifikus és használható eszközöket, amelyek segítségével meghatározhatók az egyenlő értékűnek tekinthető munkák, és ezáltal biztosítható a férfiak és a nők egyenlő díjazása;

35.

sürgeti a tagállamokat olyan politikák kidolgozására, amelyek Európa-szerte növelik a dolgozó szülők számára elérhető olcsó és jó minőségű gyermekgondozási létesítmények számát, valamint hozzájárulnak olyan struktúrák kialakításához, amelyek lehetővé teszik a vállalatoknál foglalkoztatott szülők családi és szakmai életének összeegyeztetését, különösen azáltal, hogy támogatják a vállalkozások által biztosított gyermekgondozási szolgáltatások elindítását és fenntartását; sürgeti továbbá, hogy a tagállamok javítsák az egyéb eltartottak (idősek, fogyatékkal élők, más rászorulók) gondozási lehetőségeit, ezzel ösztönözve, hogy a nők a munka és a családi élet összeegyeztetésével aktívan részt vegyenek a munkaerőpiacon;

36.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak rugalmas munkalehetőségeket és megfelelő szabadságolási formákat mind a férfiak, mind a nők számára;

37.

kiemeli, hogy a nemi sztereotípiák általában önbeteljesítő jellegűek, így ha a nők számára nem adnak bizonyítási lehetőséget, úgy soha nem sikerül áttörniük a fejlődésük útjában álló korlátokat;

38.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy megfelelő képzés, finanszírozás és támogatás biztosításával ösztönözzék a női vállalkozói és önfoglalkoztatási programok végrehajtását;

39.

emlékezteti a Bizottságot arra, hogy az idősebb nőket különösen erősen érinti a nemek közötti bérszakadék, amely a későbbi nyugdíjakban is tükröződik, ami pedig növeli a rendkívüli és tartós szegénység veszélyét, miután a nők elérik a nyugdíjkorhatárt;

40.

megállapítja, hogy az EU új nyugdíjszabályai következtében emelkedni fog annak valószínűsége, hogy az idősebb nők a nyugdíjkorhatár elérése után elszegényednek; ezért hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a fehér könyvben ne támogassanak olyan módosítást, amely növelné a férfiak és nők közötti nyugdíjkülönbséget;

41.

felhívja a Bizottságot, hogy értékelje a munkahelyi szexuális zaklatásról szóló uniós irányelv végrehajtását, és a tagállamok jogszabályainak és intézkedéseinek megszigorítása érdekében készítsen jelentést a hiányosságokról és az elvégzendő feladatokról;

42.

felhívja a figyelmet arra, hogy a nők 2009-ben 23 %-ban képviseltették magukat a nemzeti kormányokban, és támogatja a kötelező erejű kvóták bevezetését azzal a céllal, hogy regionális és körzeti szinten növeljék a nők számát a nemzeti kormányokban és parlamentekben, valamint az uniós intézményekben; szorgalmazza továbbá olyan figyelemfelhívó és ösztönző kampányok indítását, amelyek a nőket aktívabb politikai szerepvállalásra és a helyi önkormányzatokban és a nemzeti kormányban betöltendő pozíciók megpályázására ösztönzi;

43.

emlékeztet arra, hogy a 2014-es európai választások – amelyeket a következő Európai Bizottság kinevezése és az uniós „csúcsállásokba” való jelölések követnek – lehetőséget biztosítanak az egyenlő alapokon működő demokrácia irányába való elmozdulásra uniós szinten, és arra, hogy az EU mintává válhasson ezen a területen;

44.

felszólítja a tagállamokat az egyenlőség támogatására azáltal, hogy egy női és egy férfi jelöltet is állítanak az európai biztosi tisztségre; felszólítja a Bizottság jelölt elnökét, hogy a Bizottság megalakításakor törekedjen az egyenlőségre; felszólítja a jelenlegi Európai Bizottságot, hogy nyilvánosan támogassa ezt az eljárást;

45.

emlékeztet arra, hogy Európában 2010-ben a nők az igazgatótanácsok tagjainak mindössze 12 %-át adták; támogatja a Bizottság azon törekvését, hogy a tőzsdén jegyzett nagyobb társaságok vezető pozíciói esetében állapítsanak meg a nőkre alkalmazandó kötelező erejű kvótákat;

46.

felhívja a tagállamokat, hogy vizsgálják felül a férfiak és nők munkaerő-piaci hozzáférését, valamint olyan eszközök elérhetőségét, amelyek lehetővé teszik a hivatás és a családi élet összeegyeztetését, mivel a sztereotípiák növelhetik a foglalkozási szegregációt és a nemek közötti bérszakadékot;

47.

felszólítja ezért a tagállamokat, hogy a nőkkel szembeni erőszakot kezeljék első számú büntetőpolitikai prioritásként; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy ennek érdekében fejlesszék az igazságügyi hatóságaik és a nemzeti rendőrség közötti együttműködést, valamint a helyes gyakorlatok megosztását;

48.

hangsúlyozza, hogy küzdeni kell a nőkkel szembeni erőszak minden formája ellen; felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy indítsanak a nemi alapú erőszakról szóló, a közvéleményt célzó figyelemfelhívó és tájékoztató kampányokat magában foglaló összehangolt fellépést, dolgozzanak ki stratégiákat a nőkkel kapcsolatos sztereotípiáknak az oktatás és a média segítségével történő megváltoztatására, és támogassák a jó gyakorlatok cseréjét; ismételten hangsúlyozza, hogy nem csak az áldozatokkal kell foglalkozni, hanem az elkövetőkkel is, növelve ez utóbbiak felelősségtudatát és hozzájárulva azoknak a sztereotípiáknak és a társadalomban gyökerező hiedelmeknek a megváltoztatásához, amelyek elősegítik azoknak a körülményeknek a fenntartását, amelyek az effajta erőszakhoz és annak elfogadásához vezetnek;

49.

arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy – többek között a nők politikai, gazdasági, szociális, sport-, egészségügyi, művészeti, tudományos életben és a társadalom minden más területén játszott szerepüket és részvételüket méltató információs kampányok révén – mozdítsák elő a nemek közötti egyenlőséget és a nők függetlenné válását;

50.

úgy véli, hogy jogalkotási és nem jogalkotási intézkedésekre is szükség van nemzeti és uniós szinten egyaránt a sztereotípiák felszámolása és a bérszakadék megszüntetése, a nők férfiak által uralt ágazatokban való részvételének fokozása, a nők készségei és gazdasági teljesítménye munkahelyi elismerésének előmozdítása, a horizontális és vertikális szegregáció kiküszöbölése, valamint a politikai és vállalati döntéshozó szervekben való női részvétel fokozása érdekében;

51.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fogadjanak el határozott politikai intézkedéseket, amelyek a nemi sztereotípiák elleni küzdelmet szolgálják és a férfiakat arra ösztönzik, hogy egyenlő arányban vegyék ki a részüket a háztartási és szülői feladatokból, különösképpen pedig hozzanak létre ösztönzőket annak érdekében, hogy a férfiak szülői és apai szabadságot vegyenek ki, ami megerősíti szülői jogaikat, biztosítja a férfiak és nők közötti nagyobb fokú egyenlőséget, a családi és háztartási feladatok megfelelőbb megosztását, és javítja a nők lehetőségeit a teljes körű munkaerő-piaci részvételre; felhívja a tagállamokat, hogy igyekezzenek rábírni a munkáltatókat családbarát intézkedések megtételére;

52.

felhívja a Bizottságot és a tagállamok nemzeti kormányait, hogy ösztönözzék a nemi sztereotípiákkal foglalkozó kutatások erősítését, és a nemi sztereotípiákra vonatkozó megfelelő mutatók kidolgozásával gyűjtsenek további statisztikai adatokat a nemi sztereotípiákról;

53.

emlékezteti a Bizottságot arra, hogy a nemek közötti egyenlőség elvét az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikke rögzíti;

54.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a férfiak és nők foglalkoztatási lehetőségeit különböző hivatásokban, amelyek megfelelnek a munkaerő-piaci követelményeknek, és végső soron mindkét nem számára biztosítják az esélyegyenlőséget;

55.

felhívja a Bizottságot, hogy küzdjön a nőkkel szembeni erőszak, a hátrányos megkülönböztetés és a sztereotípiák minden formája ellen, hogy a nők maradéktalanul élvezhessék emberi jogaikat;

56.

felhívja a Bizottságot, hogy szorgalmazza a tagállamok részéről a nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktumban vállalt kötelezettségek teljesítését;

57.

arra biztatja a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetét és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó különféle nemzeti intézményeket, hogy ösztönözzék a nemi sztereotípiák eredendő okaival és a sztereotípiák nemek közötti egyenlőségre gyakorolt hatásával foglalkozó további kutatásokat, és hangsúlyozza az új gondolatok és a bevált gyakorlatokról szóló kutatások kölcsönös megosztásának fontosságát annak érdekében, hogy a tagállamokban és az uniós intézményekben felszámolják a nemi sztereotípiákat;

58.

emlékezteti a Bizottságot a marketingnek és a hirdetéseknek a nők és férfiak közötti egyenlőségre gyakorolt hatásáról szóló, 2008. szeptember 3-i parlamenti állásfoglalásra, és felhívja az említett állásfoglalásban előterjesztett ajánlások végrehajtására;

59.

felhívja az EU-t és a tagállamokat, hogy szervezzenek figyelemfelkeltő, oktatási és képzési kampányokat a diszkriminatív kulturális normák leküzdésére, valamint küzdjenek a nők elleni erőszakot legitimáló és fenntartó, széles körben elterjedt szexista sztereotípiák és társadalmi megbélyegzés ellen, továbbá biztosítsák, hogy az erőszak igazolása céljából ne lehessen semmilyen szokással, hagyománnyal vagy vallással kapcsolatos szempontra hivatkozni;

60.

felhívja az EU-t és tagállamait, hogy támogassák a bevált modellek megosztását, segítsék elő a tagállamok együttes tanulását, és hozzanak létre uniós szintű finanszírozási lehetőségeket és nemzeti kampányokat a nemi sztereotípiák megszüntetése érdekében;

61.

felhívja az EU-t, hogy szüntesse meg a faji és a nemi alapú megkülönböztetésre vonatkozó uniós jogszabályok hatályai közötti különbséget, és tegyen javaslatot új jogszabályokra, amelyek biztosítják a nők és férfiak közötti egyenlőséget az oktatásban és médiában;

62.

felhívja az EU-t és tagállamait, hogy dolgozzanak ki biztosítékokat (ez lehet egy ombudsman vagy a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szakértőket magában foglaló médiafigyelő hatóság) annak érdekében, hogy az ipari magatartási kódexek tartalmazzák és alkalmazzák a nemek közötti egyenlőség szempontjait, továbbá hogy a polgárok szükség esetén panaszt tehessenek;

63.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

29.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 36/27

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikke (5) bekezdésének második albekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkére,

—

tekintettel az Afrika–EU stratégiai partnerségére – a közös Afrika–EU stratégiára,

—

tekintettel a Bizottság „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia – 2010–2015” című, 2010. szeptember 21-i közleményére (COM(2010)0491),

—

tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője „Partnerség a demokráciáért és a közös jólétért a dél-mediterrán térséggel” (COM(2011)0200), „Az átalakuló szomszédság új megközelítése” (COM(2011)0303) és a „Az új európai szomszédságpolitika megvalósítása” (JOIN(2012)0014) című közös közleményeire,

—

tekintettel a Bizottság demokratizálódással és emberi jogokkal kapcsolatos tematikus és földrajzi pénzügyi eszközeire (például a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze (EIDHR), valamint az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszközre (ENPI)),

—

tekintettel az emberkereskedelem felszámolására irányuló európai uniós stratégiára (2012–2016) (COM(2012)0286),

—

tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének „A nők és férfiak közötti egyenlőség: az arab tavasz sikerének előfeltétele” című állásfoglalására (1),

—

tekintettel a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-i ENSZ-egyezményre (CEDAW), valamint az Egyesült Nemzetek 1989. november 20-i gyermekjogi egyezményére, és ennek a gyermekek eladásáról, a gyermekprostitúcióról és a gyermekpornográfiáról szóló, 2000. május 25-i fakultatív jegyzőkönyvére;

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlésnek a női nemi szervek megcsonkításáról szóló, 2012. december 20-i 67/167. számú határozatára,

—

tekintettel az 1995 szeptemberében Pekingben megrendezett negyedik nőügyi világkonferenciára, a Pekingben elfogadott nyilatkozatra és cselekvési platformra, valamint ezt követően az ENSZ Peking + 5, + 10 és + 15 rendkívüli ülésein 2000. június 9-én, 2005. március 11-én és 2010. március 2-án elfogadott, a pekingi nyilatkozat és a cselekvési platform végrehajtására irányuló további fellépésekről és kezdeményezésekről szóló záródokumentumokra,

—

tekintettel az emberi jogokról és a népek jogairól szóló Afrikai Chartának a nők jogairól szóló jegyzőkönyvére,

—

tekintettel az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlés tevékenységeire,

—

tekintettel az Isztambul–Marrakesh folyamatra és a 2006. november 14–15-én Isztambulban és 2009. november 11–12-én Marrakeshben megtartott 1. és 2., a nők társadalomban betöltött szerepének erősítéséről szóló euro-mediterrán miniszteri konferencia miniszteri következtetéseire,

—

tekintettel az Unió által finanszírozott, a nők és férfiak közötti egyenlőségre irányuló közös menetrendnek az isztambuli folyamaton keresztüli előmozdításával foglalkozó regionális projekt keretében 2012 júniusában és novemberében Bejrútban és Ammánban tartott, a civil társadalom, az állami szereplők és a politikai vezetők közötti közel-keleti és észak-afrikai (MENA) regionális párbeszédek következtetéseire,

—

tekintettel a Bizottság és az ENSZ nőügyi szervezetének „Nők tavasza” című, a Földközi-tenger déli régiójára vonatkozó közös regionális programjára,

—

tekintettel az „Előrelépés a gyermekek számára”című UNICEF jelentés a serdülők helyzetéről szóló 10. kiadására,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának arab humánerőforrás-fejlesztési „A nők felemelkedése az arab világban” című 2005-ös és a „A humánbiztonság kihívásai az arab világban” című 2009-es jelentéseire, különös tekintettel annak „Kiszolgáltatott csoportok egyéni biztonságának hiánya” című fejezetére,

—

tekintettel az egyiptomi helyzetről szóló, 2011. február 17-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a déli szomszédságról és különösen Líbiáról szóló, 2011. március 10-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel „Az európai szomszédságpolitika felülvizsgálata – déli dimenzió” című, 2011. április 7-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel a nemi erőszaknak az észak-afrikai és közel-keleti konfliktusokban történő alkalmazásáról szóló, 2011. április 7-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2011” című 2012. március 13-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel az Európai Demokrácia Alapítvány esetleges létrehozásának módozatairól szóló, a Tanácshoz intézett 2012. március 29-i ajánlására (7),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére, valamint a Fejlesztési Bizottság véleményére (A7-0047/2013),

A.

mivel sok – különösen fiatal – nő nagy szerepet játszott az észak-afrikai „arab tavasz” eseményeiben, minthogy a kezdetektől fogva részt vettek demonstrációkban, nyilvános és politikai vitákban és választásokban, többek között a civil társadalom, a közösségi média és a blogok aktív szereplőiként, és így országaikban a demokratikus változásoknak és fejlődés és a kohézió megerősítésének kulcsfontosságú előmozdítói voltak, és ma is azok;

B.

mivel ezek az országok politikai és demokratikus átmeneten és alkotmánymódosítások vagy -kiigazítások során mennek keresztül, amelyben a női parlamenti képviselők, választott tisztviselők és civil társadalmi képviselők aktívan és következetesen részt vesznek; mivel e folyamatok eredményei alakítják majd ezen országok demokratikus működését, valamint az alapvető jogokat és szabadságjogokat, hatást gyakorolva a nők helyzetére;

C.

mivel a nők forradalmakban betöltött szerepe semmiben sem különbözik attól, amit a demokratikus átmenet és az állam újjáépítése követel meg tőlük; mivel e folyamatok sikere a nők az összes döntéshozatali szinten való teljes körű részvételének függvénye;

D.

mivel ezekben az országban a nők részvétele a felsőoktatásban, a civil társadalmi szervezetekben, a vállalatokban és intézményekben az elmúlt évtizedekben – noha nem egyenlő mértékben – erősödött, még ha a diktatórikus és paternalista rendszerekben jogaik érvényesítése csak korlátozott mértékben valósulhatott is meg, és részvételük különböző, korlátozó feltételekhez volt kötve;

E.

mivel a nők jogai a jelenlegi politikai folyamatokban az egyik legvitatottabb és a nők legfőbb aggodalmát képező téma, tekintve, hogy az ellenreakció és megfélemlítés kockázatának vannak kitéve, ami csökkentheti a közös demokráciára és az egyenlő állampolgári státusz elérésére irányuló esélyeiket;

F.

mivel a nemek egyenlőségével kapcsolatban felmerülő számos gyakori probléma, mint a lányok és nők jogainak az egyetemes emberi jogok szerves részeként való számon tartása, az egyenlő jogok és a nemzetközi egyezményeknek való megfelelés az alkotmányos viták központi elemét képezik;

G.

mivel a nők politikában és az ágazatok döntéshozó pozícióiban való képviselete országonként eltérő, mégis, a különböző felkelési mozgalmakban és az azt követő választásokon való női részvétel százalékos arányát, valamint a magasan képzett nők megnövekedett számát tekintve elkeserítően alacsony;

H.

mivel az EU megújult szomszédságpolitikájának nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a nemek közötti egyenlőségre, a nők társadalmi szerepvállalásának növelésére és a civil társadalom támogatására;

I.

mivel jelenleg a régiónak juttatott, a nemek közötti egyenlőséget célzó uniós támogatások mértéke 92 millió euró, amelyből 77 millió euró kétoldalú szinten és 15 millió euró regionális szinten;

J.

mivel a nemek közötti egyenlőség előmozdítását célzó legjelentősebb uniós kétoldalú programot 45 millió eurós költségvetéssel Marokkóban fogják végrehajtani, és mivel az ENSZ nőügyi szervezete Egyiptomban egy 4 millió euró értékű projektet, Tunéziában és Líbiában pedig a nőket a választásokra felkészítő kétoldalú projekteket fog végrehajtani;

K.

mivel többek közt a társadalmi-gazdasági helyzet, különösen a fiatalok és a nők magas munkanélküliségi aránya és a szegénység, amely gyakran a nők marginalizálódását eredményezi és ezáltal egyre sérülékenyebbé teszi őket, valamint a jogok megszerzésére és az emberi méltóság és az igazságosság érvényesítésére irányuló törekvések voltak a régióbeli zűrzavar legfőbb kiváltó okai;

L.

mivel a lányok és nők sok esetben estek szexuális erőszak áldozatául a régióbeli felkelések alatt és azokat követően, beleértve a nemi erőszakot és a szüzességi teszteket is, amelyeket – többek között a biztonsági erők – a nők elleni politikai nyomásgyakorlás eszközeként használtak, valamint a nyilvános szexuális zaklatást; mivel szélsőséges mozgalmak egyre gyakrabban élnek a nemi alapú megfélemlítés eszközével;

M.

mivel a migráns nők és gyermekek helyzete még kritikusabb a régió egyes részeit jellemző rossz biztonsági helyzet és a gazdasági válság következtében;

N.

mivel egyre nagyobb az emberkereskedelem kockázata az átalakulóban lévő országokban és azon térségekben, ahol a konfliktusok érintik a civil lakosságot, illetve ahol nagy számban találhatók menekültek vagy országon belüli kitelepítettek;

O.

mivel az alkotmányos vitáknak egyik alapvető kérdése, hogy az iszlámot a lakosok, vagy az állam vallásaként határozzák-e meg az alkotmányban;

P.

mivel a 2012 decemberében Egyiptomban tartott alkotmányozó népszavazáson nem sikerült elérni a szükséges mértékű lakossági részvételt vagy az átfogó konszenzust, aminek eredményeként bizonyos kérdések nyitva maradtak, és fontos alkotmányos kérdések terén – beleértve a nők jogait – továbbra is túl tág mozgástér nyílik az eltérő értelmezéseknek;

Q.

mivel a témában folytatott eszmecseréhez az Unió a Mediterrán Térségért parlamenti dimenziója és az Isztambul–Marrakesh folyamat a jogalkotók egyik legmegfelelőbb eszköze, és az Unió a Mediterrán Térségért parlamenti közgyűlésének részét képezi egy nőjogi bizottság, amelyet megfelelően ki kell használni;

1.

felszólítja az érintett országok hatóságait, hogy visszavonhatatlanul foglalják alkotmányba a férfiak és nők közötti egyenlőség elvét annak érdekében, hogy az kifejezetten kimondja a lányokkal és nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának tilalmát, az előnyben részesítés lehetőségét, és a nők politikai, gazdasági és szociális jogainak megszilárdítását; felszólítja ezen országok jogalkotóit, hogy a nemzetközi és regionális eszközökkel összhangban alakítsák át az összes jelenlegi törvényt, és illesszék be az egyenlőség elvét az esetlegesen nőkkel szembeni diszkriminációhoz vezető minden projektbe és jogalkotási javaslatba, például a házasság, válás, szülői felügyelet, szülői jogok, nemzetiség, öröklés, jogképesség vonatkozásában, valamint hogy erősítsék meg a nők jogainak védelmére irányuló nemzeti mechanizmusokat;

2.

felszólítja a nemzeti hatóságokat, hogy a büntetőjogi törvényekben és a szociális biztonsági rendszerekben biztosítsák a nők és férfiak közötti egyenlőséget;

3.

rámutat, hogy a nők és férfiak egyenlő arányú részvétele az élet összes területén a demokrácia kulcsfontosságú elemét képezi, valamint, hogy a nők részvétele a kormányzásban a társadalmi-gazdasági haladás, a társadalmi kohézió és a méltányos demokratikus kormányzás előfeltétele; ezért határozottan sürgeti valamennyi országot, hogy a demokrácia előmozdítására irányuló menetrendjében tegye prioritássá a nemek közötti egyenlőséget;

4.

hangsúlyozza, hogy az Észak-Afrikában jelenleg végbemenő változások csak akkor eredményezhetik demokratikus politikai rendszerek és társadalmak kialakulását, ha sikerül kivívni a nemek közötti egyenlőséget, az életmód megválasztásának szabadságával egyetemben;

5.

felszólítja az észak-afrikai nemzeti hatóságokat, hogy teljes mértékben hajtsák végre az ENSZ nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményét (CEDAW), valamint annak jegyzőkönyveit és minden nemzetközi emberi jogi egyezményt, valamint vonjanak vissza minden fenntartást az CEDAW-val kapcsolatban; ezenfelül kéri, hogy működjenek együtt az ENSZ leányok és nők jogait védő mechanizmusaival;

6.

emlékeztet az iszlám női szakértők nyílt vitájára, melynek célja a vallási szövegek értelmezése volt a női jogok és az egyenlőség szempontjából;

7.

emlékeztet annak fontosságára, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát, a vallásszabadságot és a sokszínűséget a kölcsönös tisztelet és a vallások közötti – különösen a nők között folyó – párbeszéd előmozdításán keresztül is garantálják;

8.

ösztönzi az államokat, hogy vegyenek részt az érintettekkel, többek között a civil társadalommal, a szociális partnerekkel, a helyi nőügyi szervezetekkel és a helyi hatóságokkal, valamint a vallási vezetőkkel folytatott befogadó, széles körű és önkéntes vitában, valamint hogy biztosítsák a nők jogainak, továbbá a férfiak és nők közötti egyenlőség elvének a védelmét és tiszteletben tartását;

9.

emlékeztet arra, hogy az erőszakot egy monoteista vallás sem támogatja, illetve egy ilyen vallás sem használható fel annak igazolására;

10.

felszólítja az észak-afrikai országokat, hogy fogadjanak el törvényeket és konkrét intézkedéseket, amelyek megtiltják a nőkkel szemben elkövetett erőszak minden formáját, ideértve a családon belüli és a szexuális erőszakot, a szexuális zaklatást és az ártalmas hagyományos gyakorlatokat, így a női nemi szervek megcsonkítását és a kényszerházasságot, különösen kiskorú leányok esetében, illetve szankciókat állapítanak meg ezekkel kapcsolatban; hangsúlyozza az áldozatok védelme és a számukra nyújtott speciális szolgáltatások fontosságát; üdvözli hogy a tunéziai család- és nőügyi miniszter a közelmúltban a családon belüli erőszak elleni kampányt indított el, továbbá üdvözli Marokkó e cél iránti folyamatos elkötelezettségét, amely 2012-ben 10. alkalommal szervezett nemzeti kampányt a nőkkel szemben elkövetett erőszak leküzdésére;

11.

emlékeztet a leszbikus nőket érő kettős diszkriminációra, és felszólítja az észak-afrikai nemzeti hatóságokat, hogy szüntessék meg a homoszexualitás büntethetőségét és biztosítsák, hogy a nők ne részesülhessenek hátrányos megkülönböztetésben szexuális irányultságuk miatt;

12.

fontosnak tartja a nőkkel szemben bármilyen erőszak, különösen a szexuális erőszak büntetlensége elleni, az alábbiak biztosítása révén történő fellépést: az ilyen bűntettek kivizsgálása, bíróság elé vitele és az elkövetők szigorú megbüntetése, a kiskorúak az igazságszolgáltatási rendszer általi megfelelő védelme, a nők igazságszolgáltatáshoz való, vallási és/vagy etnikai alapon való diszkriminációtól mentes, teljes mértékű hozzáférése;

13.

felszólítja a nemzeti kormányokat, hogy az igazságszolgáltatás részvevőit és a biztonsági erőket részesítsék kielégítő képzésben, hogy megfelelő felkészültséggel rendelkezzenek a szexuális erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények és azok áldozatainak kezelése terén; kiemeli továbbá a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő átmeneti igazságszolgáltatási rendszer fontosságát;

14.

elítéli a felkelések előtt, alatt és után elkövetett erőszak minden formáját, valamint annak politikai nyomásgyakorlásra, illetve a nők elnyomására, megfélemlítésére és megalázására szolgáló eszközként való folyamatos alkalmazását; felszólítja a nemzeti igazságszolgáltatási rendszereket, hogy megfelelő intézkedésekkel járjanak el e bűncselekmények elkövetőivel szemben, és nyomatékosítja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságnak módjában áll beavatkozni, amennyiben nemzeti szinten nem történik igazságügyi intézkedés;

15.

rámutat arra, hogy a felkelések alatt és után az észak-afrikai nők veszélyeztetettsége megnőtt és egyre gyakrabban válnak áldozatokká;

16.

felszólítja az észak-afrikai országokat, hogy készítsenek olyan stratégiát a felkelések alatt és után szexuális erőszak áldozatául esettek számára, amely megfelelő jogorvoslatot, valamint gazdasági, szociális és pszichológiai támogatást nyújt nekik; felszólítja az észak-afrikai országok hatóságait, hogy az elkövetők bíróság elé állítását prioritásként kezeljék;

17.

elítéli a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlatát, amelyet Egyiptom egyes területein továbbra is alkalmaznak, és felszólítja a nemzeti hatóságokat, hogy fokozott erővel hajtsák végre a tiltó rendelkezéseket, valamint felszólítja a Bizottságot, hogy indítson el olyan programokat, amelyek többek között a civil szervezetek bevonásával és egészségügyi oktatással az említett gyakorlatok felszámolását célozzák; hangsúlyozza továbbá a figyelemfelkeltés, a közösség mozgósítása, az oktatás és képzés fontosságát, valamint a nemzeti, regionális és helyi hatóságok, a civil társadalom és a vallási és közösségi vezetők bevonásának fontosságát a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlata elleni fellépésben;

18.

elismerését fejezi ki aziránt, hogy egyre több régióbeli állam döntött az elmúlt évtizedekben a leányok házasságkötéshez törvény szerint szükséges életkorának megemelése mellett (Egyiptomban 16, Marokkóban 18, Tunéziában és Líbiában 20 év), és elítél minden, e korhatár csökkentésére vagy a szóban forgó reformok hatásának csökkentésére irányuló próbálkozást, tekintve, hogy a korai, és gyakran kényszer alatt történő házasságkötés nemcsak a lányok jogai, testi és lelki egészsége és oktatása szempontjából előnytelen, hanem a szegénység fenntartásához is vezet, és hátráltatja a gazdasági növekedést;

19.

hangsúlyozza, hogy a nőkkel vagy leányokkal szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés vagy erőszak semmilyen formája sem igazolható kulturális, hagyományi, illetve vallási alapon;

20.

kiemeli a nők és lányok egészségügyi és szociális – különösen az anyák egészségével, a szexuális és a reproduktív egészséggel, valamint jogokkal kapcsolatos – védelemhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférése elősegítésének szükségességét, különösen az új egészségügyi szakpolitikák kialakítása során; felhívja a nemzeti hatóságokat, hogy teljes mértékben hajtsák végre a nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia (ICPD), a cselekvési program és az ENSZ fejlesztési és népességi menetrendjét, és felhívja a nemzeti hatóságok figyelmét az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) a „Választás, nem véletlen: családtervezés, emberi jogok és fejlődés”című jelentésének következtetéseire;

21.

Hangsúlyozza azon konkrét lépések fontosságát, amelyek tájékoztatják a nőket a jogaikról, a civil társadalommal és állami ügynökségekkel való együttműködés fontosságáról a reformok előkészítésében és a diszkriminációellenes jogszabályok végrehajtásában;

22.

hangsúlyozza, hogy a nők a politikában és a közéletben tüntetőként, szavazóként, jelöltként és választott képviselőként való aktív részvétele bizonyítékul szolgál arra, hogy maximálisan gyakorolni kívánják állampolgári jogaikat, és tenni akarnak a demokrácia felépítése érdekében; rámutat, hogy az arab tavasz legújabb eseményei bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a nők fontos szerepet játszhatnak a forradalmi eseményekben; ennélfogva kéri, hogy hozzák meg az összes intézkedést – ideértve a pozitív intézkedéseket kvótákat is – annak érdekében, hogy a nők döntéshozatalban való egyenlő részvétele felé való haladás minden kormányzati szinten biztosított legyen (a helyi szinttől az országosig, valamint a végrehajtói szinttől a jogalkotóiig);

23.

kiemelten fontosnak tartja a nemzeti parlamentekben a törvények kidolgozásában résztvevő nők számának növelését, a méltányosabb jogalkotási gyakorlatok és a valóban demokratikus folyamat érdekében;

24.

támogatja ezen országok női parlamenti képviselőinek azon elképzelését, miszerint a nők jogait és a nemek közötti egyenlőséget, valamint a nőknek a politikai, gazdasági és társadalmi életben való, képességeik fejlesztése és a diszkrimináció elleni fellépés révén való aktív részvételét jogszabályi szinten jobban elő lehetne mozdítani és jobban végre lehetne hajtani egy női képviselőcsoport vagy egy a nemek közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó parlamenti bizottság létrehozásával, amennyiben ilyen bizottság még nem létezik, a kérdés kezelése és a nemek közötti esélyegyenlőség a parlamenti munkában való érvényesülésének biztosítása céljából;

25.

sürgeti a nők képviseletének javítását a döntéshozatal minden szintjén, különösen az intézményekben, a politikai pártokban, a szakszervezetekben és a közszférában (ideértve az igazságszolgáltatást is), és hangsúlyozza, hogy a nők képviselete számos ágazatban gyakran megfelelő mértékű, azonban a magasabb beosztásokban alacsonyabb, ami részben a továbbra is létező nemi alapú hátrányos megkülönböztetésnek, a sztereotípiáknak, valamint az üvegplafon jelenségnek tudható be;

26.

véleménye szerint egy demokratikus átmenet előfeltétele a nemek közötti egyenlőség szempontjából érzékeny szakpolitikák és mechanizmusok végrehajtása, amelyek biztosítják a nők teljes mértékű és egyenlő részvételét a – politikai, gazdasági, társadalmi vagy környezetvédelmi – közéleti döntéshozásban;

27.

hangsúlyozza az oktatás és a média szerepének fontosságát a társadalom hozzáállásának megváltoztatásában, valamint az emberi méltóság és a két nem közötti partnerség tiszteletben tartására irányuló demokratikus alapelvek érvényesülésében;

28.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy több nőt vonjanak be a béketárgyalásokba, közvetítésekbe, belső békítési és béketeremtő folyamatokba;

29.

hangsúlyozza, hogy fontos a nőket politikai vezetésre felkészítő képzések létrehozása és támogatása, valamint bármilyen más intézkedés, amely hozzájárul a nők szerepének erősítéséhez és biztosítja a politikai, gazdasági és társadalmi életben való teljes részvételüket;

30.

elismerését fejezi ki azon országok iránt, amelyek fokozták a lányok oktatásba való bevonására irányuló erőfeszítéseket; mindazonáltal megerősíti, hogy javítani kell a nőknek és a lányoknak az oktatáshoz és a felzárkóztató oktatáshoz – és különösen a felsőoktatáshoz – való hozzáférését; rámutat arra, hogy további erőfeszítésekre van szükség a nők analfabetizmusának felszámolásához, és hogy hangsúlyt kell fektetni a szakképzésekre, beleértve a nők digitális jártasságát elősegítő kurzusokat is; javasolja a nemek közötti egyenlőség tananyagba való felvételét;

31.

hangsúlyozza, hogy az észak-afrikai országok kormányainak és parlamentjeinek prioritásként kellene kezelnie a lányok jó minőségű közép- és felsőfokú oktatáshoz való hozzáférésének biztosítását, mivel ez a fejlődés és a gazdasági növekedés fellendítésének, valamint a demokratikus stabilitás szavatolásának eszköze;

32.

olyan szakpolitikák kialakítására szólít fel, amelyek figyelembe veszik a leginkább kiszolgáltatottabb nők, beleértve a lányok és a fogyatékkal élő nők, valamint a bevándorlók, az etnikai kisebbségek tagjai, a homoszexuálisok és a transzszexuálisok egyedi helyzetét;

33.

kiemeli, hogy sokkal több intézkedésre van szükség a nők gazdasági függetlenségének biztosítása és a gazdasági ügyekben, így az agrár- és szolgáltatói szektorban való részvételre való ösztönzése érdekében; rámutat, hogy a nők gazdasági függetlensége ellenállóbbá teszi őket az erőszakkal és a megalázással szemben; véleménye szerint elő kell mozdítani a legjobb gyakorlatok regionális szinten történő cseréjét a vállalkozók, a szakszervezetek és a civil társadalom között, különösen a leghátrányosabb helyzetű, vidéki és szegény városi területeken élő nők támogatása érdekében;

34.

felszólítja az észak-afrikai országok kormányait a nők munkaerőpiacon való részvételének ösztönzésére és fokozott támogatására, valamint a nemi alapú munkahelyi megkülönböztetés megelőzésére irányuló, valamennyi szükséges intézkedés megtételére; hangsúlyozza olyan eszközök szükségességét, amelyek lehetővé tehetik a nők munkaerőpiacra való bejutását az előttük hagyományosan zárva álló területeken;

35.

felismeri a média szerepét a nők helyzetével és a társadalomban játszott szerepükkel, valamint az országuk polgárainak magatartására gyakorolt hatásukkal kapcsolatos témák előmozdításában; javasolja a nők médiában való támogatását célzó cselekvési terv kidolgozását egyrészt szakmai életútjuk tekintetében, másrészt alkalmat nyújtva a nők televíziós szereplésének – televíziós programok létrehozása és az új médiák (internet és közösségi hálók) használata révén történő – nyomon követésére, hogy ösztönözze a nők politikai szerepvállalását és népszerűsítse azt a gondolatot, miszerint megvalósítható a hagyomány és az esélyegyenlőség harmóniája;

36.

intézkedéseket javasol a nők szerepének erősítésére irányuló folyamat ellenőrzése – ide értve munkavállalói jogaikat, különösen az ipari és a szolgáltatási ágazatokban, vidéki és iparvárosi területeken – és a nők vállalkozói tevékenységeinek, valamint az egyenlő díjazás előmozdítása érdekében;

37.

rámutat, hogy pozitív összefüggés figyelhető meg egy ország KKV-szektorának mérete és a gazdasági növekedés mértéke között; úgy véli, hogy a mikrofinanszírozás igen hasznos eszköz a nők szerepének erősítésére, és emlékeztet rá, hogy a nőkbe való befektetés egyet jelent a családokba és közösségekbe való befektetéssel, és azon felül, hogy nagyobb gazdasági függetlenséget biztosít a nők számára, segít a szegénység, a társadalmi és gazdasági nyugtalanság felszámolásában, valamint a társadalmi kohézió megerősítésében; emlékeztet rá, hogy a mikrofinanszírozás többet jelent a hitelnyújtásnál, mivel magában foglalja az irányítással, pénzüggyel és kereskedelemmel kapcsolatos tanácsadást és megtakarítási rendszereket is;

38.

felszólítja a nemzeti hatóságokat, hogy dolgozzanak ki mikrofinanszírozási keretpolitikákat az olyan, nem várt következmények megakadályozása érdekében, mint a túlzott eladósodás, amellyel a nők információ vagy a vonatkozó jogi rendelkezések hiányában szembesülhetnek;

39.

ösztönzi az észak-afrikai országokat a női vállalkozókat támogató mechanizmusok létrehozására, beleértve a vonatkozó információ, a jogvédelem, a szakmai előmenetel és a vállalatirányítási képzések biztosítását;

40.

ösztönzi a nők társadalmi szerepvállalásának növelését olyan csereprojekteken keresztül, amelyek lehetővé teszik különböző országokból érkező nőszervezetek és önálló női kutatók számára a találkozást és a tapasztalatcserét, lehetőséget adva ezzel számukra, hogy olyan stratégiákat és intézkedéseket dolgozzanak ki, amelyek a különböző szükségletek és származási helyek függvényében megismételhetőek;

41.

fontosnak tartja annak biztosítását, hogy a régióban a nők szerepének erősítésére irányuló programokat és intézkedéseket három beavatkozási szint támassza alá: elsőként intézményi szinten, a nemek közötti egyenlőség érvényesítésére való törekvés révén, amely a jogi keretben végrehajtott reformok és új jogszabályok által valósul meg, és magában foglalja a technikai támogatás biztosítását is; másodsorban azon civil társadalmi szervezetek támogatása révén, amelyek képesek fellépni a nők jogai érdekében és segítnek növelni a döntéshozatali folyamatban való részvételüket; harmadjára pedig közvetlenül a közösségek szintjén működve, különösen a vidéki területeken, a társadalmi viselkedések és hagyományok megváltoztatásának céljával, teret nyitva a nők számára közösségük társadalmi, gazdasági és politikai életében;

42.

hangsúlyozza, hogy az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz programjainak a középpontjába a nők jogait, a nemek közötti egyenlőséget és a nők társadalmi szerepvállalását kell állítani, mivel ezek a demokratizálódás és az emberi jogok irányába tett előrehaladást értékelő főbb mutatók; úgy véli, hogy a nemek közötti egyenlőséget minden országstratégiai dokumentumban és nemzeti indikatív programban kiemelten kell kezelni;

43.

felszólítja a Bizottságot, hogy folytassa és erősítse meg a nemek közti egyenlőség kérdésének érvényesítését a különböző uniós beavatkozásokban, függetlenül azok központi témájától, valamint ösztönzi a Bizottságot a nemzetközi szervezetekkel, mint végrehajtókkal – például az ENSZ nőügyi szervezetével – való együttműködés továbbvitelére;

44.

ösztönzi a Bizottságot, hogy alkalmazza a nemek közötti esélyegyenlőség érvényesítésére vonatkozó megközelítést az észak-afrikai országok civil társadalmi szervezeteivel való együttműködés országspecifikus ütemterveinek kidolgozása során a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentése, valamint a nők és a férfiak döntéshozatali folyamatokban való egyenlő részvételére vonatkozó feltételek megteremtése érdekében;

45.

felszólítja a főképviselőt/alelnököt, hogy mélyítse el az arab regionális intézményekkel folytatott párbeszédet annak biztosítása érdekében, hogy azok vezető szerepet játsszanak a nők jogai és a kapcsolódó politikák régióbeli érvényesítésében;

46.

felszólítja a főképviselőt/alelnököt és a Bizottságot, hogy hajtsák végre az Arab Államok Ligája által aláírt közös együttműködési munkaprogramot, különösen a nők szerepének erősítése és az emberi jogok tekintetében;

47.

felszólítja a Bizottságot a régióban élő nők támogatására szolgáló pénzügyi keret megerősítésére; úgy véli, hogy ennek a támogatásnak továbbra is figyelembe kell vennie az egyes országok sajátosságait és az őket regionális szinten érintő közös, pl. politikai és gazdasági problémákat egyaránt, törekedve eközben arra, hogy a regionális és kétoldalú programok kiegészítsék egymást;

48.

felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözze a női véleményformálókat és az üzleti és pénzügyi ágazat vezetőit célzó vezetői programok fejlesztését, valamint hogy biztosítsa az e téren már működő programok további támogatását;

49.

úgy véli, hogy a nők jogait és a nemek közötti egyenlőséget a megújult szomszédságpolitika „többért többet” alapelvével összhangban megfelelően figyelembe kell venni a partnerek kötelezettségvállalásaiban; kéri ezért a főképviselőt/alelnököt és a Bizottságot, hogy dolgozzanak ki egyértelmű kritériumokat az előrehaladás egy átlátható és átfogó folyamat révén történő szavatolása és nyomon követése érdekében, amely folyamat magában foglalja a nők jogaival és a civil társadalmi szervezetekkel folytatott konzultációt is;

50.

felszólítja az Európai Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjét arra, hogy szenteljen különös figyelmet az észak-afrikai nők jogainak, összhangban a felülvizsgált uniós emberi jogi stratégiával;

51.

kiemeli a nők választási folyamatban való részvétele támogatásának fontosságát és felszólítja az érintett országok hatóságait, hogy ennek megfelelően fogadjanak el a nőket a részvételre feljogosító és a valódi értelemben vett részvételüket hátráltató akadályok megszüntetésére irányuló alkotmányos rendelkezéseket; felszólítja az Európai Uniót, hogy szorosan működjön együtt a nemzeti kormányokkal, és bocsássa rendelkezésükre a nők politikai és választói joggal kapcsolatos képzésére vonatkozó legjobb gyakorlatokat; emlékeztet arra, hogy ezt a választási ciklus egészében folytatni kell támogatási programok segítségével, szükség esetén az uniós választási megfigyelő misszió szigorú felügyelete mellett;

52.

felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is ellenőrizze, hogy az észak-afrikai országok miként hajtják végre az uniós választási megfigyelő misszió nők jogairól szóló ajánlásait, és nyújtson be jelentést a Parlamentnek;

53.

felszólítja a főképviselőt/alelnököt és a Bizottságot, hogy a „többért többet” elvvel összhangban az észak-afrikai országokkal folytatott politikai és szakpolitikai párbeszéd során foglalkozzon a női munkavállalók jogainak a munkajog területén tapasztalható hátrányos megkülönböztetésével, valamint mozdítsa elő a nők szakszervezetekben való részvételét;

54.

felhívja a Bizottságot és a többi adományozót, hogy támogassák a nők képzését, illetve a munkaerőpiachoz való egyenlő hozzáférését célzó programokat, valamint hogy növeljék a nemzeti és regionális szintű női civil társadalmi szervezetek és hálózatok kapacitásépítésének támogatására előirányzott pénzügyi forrásokat;

55.

ösztönzi a Bizottságot, hogy helyezze előtérbe a női vállalkozási készség pozitív példáit, amelyekben észak-afrikai országokbeli vagy európai és észak-afrikai női vállalkozókból álló szervezetekben aktív nők játsszák a főszerepet, ideértve a technológia és az ipar területét is; ezért felkéri a Bizottságot, hogy hozzon létre a vonatkozó információk terjesztésére szolgáló eszközöket annak biztosítása érdekében, hogy ezeket a tapasztalatokat a lehető legteljesebb mértékben kamatoztathassák az ilyen tevékenységekben rejlő fejlesztési potenciál előmozdítására és tudatosítására az olyan közösségekben, amelyek kevésbé dinamikus gazdasággal rendelkeznek;

56.

felszólítja a Bizottságot, hogy a „mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodási” tárgyalásokban részt vevő országokra vonatkozó hatásvizsgálatok során vegye figyelembe a megállapodás társadalomra, emberi jogokra – különösen a nők jogaira – gyakorolt lehetséges hatásait, beleértve az informális szektorban kifejtett hatásokat is;

57.

felszólítja a Bizottságot, hogy támogasson olyan intézkedéseket, melyek célja a válságban, konfliktushelyzetben – beleértve a nemi alapú erőszaknak való kitettségüket is – lévő nők konkrét szükségleteinek haladéktalan és megfelelő kezelése;

58.

felszólítja a főképviselőt/alelnököt és a Bizottságot, hogy garantáljanak kedvezőbb környezetet a civil társadalom számára, amelyben az szabadon működhet és részt vehet a demokratikus változásokban, az észak-afrikai országokkal folytatott politikai és szakpolitikai párbeszédnek helyt adó találkozók során;

59.

felszólítja a Bizottságot, hogy erősítse meg a régióban lévő, nemek közötti egyenlőség kérdésével foglalkozó uniós küldöttségek személyzetét, valamint garantálja a nők és a nem kormányzati szervezetek bevonását a programozás konzultációs folyamatába;

60.

üdvözli, hogy az ENSZ nőügyi szervezete irodákat hozott létre Észak-Afrikában, és felszólítja az érintett országokban működő uniós küldöttségeket az ENSZ irodákkal való további együttműködésre a nemek közötti egyenlőséget garantáló és a nők jogait az arab tavasz után előmozdító intézkedések létrehozása érdekében;

61.

felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözze azon tanácsadó központok, valamint „nőházak” létrehozását és finanszírozását, ahol a nők bármilyen – politikai jogokkal, jogi tanácsadással, egészségüggyel és családon belüli erőszak elleni védelemmel kapcsolatos – témában tanácsot kaphatnak, mivel a nők számára nemcsak hasznos az átfogó megközelítés, hanem sokkal diszkrétebb is, amikor erőszakról van szó;

62.

ösztönzi az észak-afrikai nemzeti hatóságokat, hogy hozzanak létre figyelemfelkeltő programokat a családon belüli erőszakra vonatkozóan, s ezzel egy időben fejlesszenek menedékotthonokat az olyan nők számára, akik a múltban vagy jelenleg családon belüli erőszak áldozatává váltak vagy válnak;

63.

felhívja az észak-afrikai országok hatóságait, hogy biztosítsanak megfelelő orvosi és pszichológiai segítségnyújtást, ingyenes jogi szolgálatot, valamint az igazságszolgáltatáshoz és panasztételi mechanizmusokhoz való ingyenes hozzáférést az erőszak női áldozatai és tanúi részére;

64.

emlékeztet arra, hogy az Unió a Mediterrán Térségért mechanizmusainak támogatnia kellene a civil társadalmat, a nem kormányzati szervezeteket és nőszervezeteket is; felszólítja a Bizottságot az uniós és észak-afrikai női szervezetek közötti együttműködés megkönnyítésére;

65.

felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa az észak-afrikai országok mély és fenntartható – az emberi jogok, az alapvető szabadságjogok, nők jogai, a férfiak és nők közötti egyenlőség elve, a megkülönböztetésmentesség és a jogállamiság tiszteletben tartásán alapuló – demokrácia építésére vonatkozó törekvéseit; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy támogatni kell a régión belül az aktív állampolgárság kialakulását a civil társadalomnak nyújtott technikai és pénzügyi támogatás által, a demokratikus politikai kultúra létrehozása érdekében;

66.

felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsa a kereskedelmi tárgyalások teljes átláthatóságát, ideértve az összes olyan háttérinformációt, amelyek alapján javaslatot tesznek a kereskedelmi egyezményekre; hangsúlyozza, hogy a női csoportokat és a civil társadalmi szervezeteket aktívan be kell vonni a folyamat során;

67.

felszólítja az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlését, hogy minden év márciusában szenteljen külön ülést a régióban élő nők helyzetének;

68.

felszólítja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő az Isztambul – Marrakesh folyamat megerősítését, valamint támogassa az euromediterrán térség civil társadalmai és kormányai közötti párbeszédet elősegítő programokat;

69.

úgy véli, hogy az újonnan létrehozott Európai Demokrácia Alapítványnak (EDA) különleges figyelemben kellene részesítenie a nők észak-afrikai demokratikus reformfolyamatokba való bevonását azáltal, hogy támogatja a nőszervezetek és a nemek közötti egyenlőséget szempontjából érzékeny területek projektjeit, mint például a kultúrák és vallások közötti párbeszéd előmozdítását, az erőszak elleni fellépést, munkahelyek létrehozását, a kulturális és politikai részvétel támogatását, a nőknek és lányoknak az igazságszolgáltatáshoz, egészségügyhöz és oktatáshoz való egyenlő hozzáférését, a nőkkel szembeni jelenlegi diszkrimináció és a nők jogai megsértésének megelőzését, illetve megszüntetését;

70.

felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat, valamint különösen az emberkereskedelem elleni küzdelem európai uniós koordinátorát, hogy vegyék figyelembe az emberkereskedelem felszámolását célzó uniós stratégia (2012–2016) keretében megvalósuló uniós külpolitikai tevékenységek összehangolását és alakítsanak ki egységes arculatot e tekintetben; úgy véli, hogy amennyiben és amikor csak lehetséges, ösztönözni kell az észak-afrikai nemzeti hatóságokat a régió többi államával való kapcsolat felvételére az emberkereskedelem elleni küzdelem céljából;

71.

felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa a női projekteket és erősítse meg a női hálózatokat az egyetemeken, a médiában, a kulturális szervezetekben, a filmiparban és más kreatív ágazatokban, valamint kitart amellett, hogy fontos bővíteni a Földközi-tenger két partja közötti kulturális kapcsolatokat, többek közt a közösségi média, a digitális platformok és a műholdas sugárzás segítségével;

72.

felszólítja a tagállamok kormányait és hatóságait, hogy helyezzék az észak-afrikai országgal való kétoldalú diplomáciai és kereskedelmi kapcsolataik középpontjába a nők jogait;

73.

felszólítja a Bizottságot a felsőoktatási csereprogramok – pl. az Erasmus Mundus – megerősítésére, valamint a fiatal nők részvételének ösztönzésére; továbbá felszólít a Földközi-tenger északi és déli régiója közötti (ikerintézményi együttműködésen vagy szakértők cseréjén keresztül megvalósuló) együttműködés fejlesztésére;

74.

üdvözli a mobilitási partnerséget, amennyiben az megkönnyíti a cseréket, valamint emberi és méltóságteljes módon hozzájárul a migráció kezeléséhez;

75.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok kormányainak.

29.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 36/36

—

tekintettel az egyrészről az AKCS-államok, másrészről az EK és tagállamai által 2000. június 23-án aláírt Cotonoui Megállapodásra (1),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) IV. részére és az EU (korábban EK) és bizonyos tengerentúli országok és területek (TOT-ok) között társulást létrehozó, 2001. november 27-i tengerentúli társulási határozatra (2) (DAO),

—

tekintettel az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról szóló tanácsi határozatra (tengerentúli társulási határozat/DAO) irányuló javaslatra (COM(2012)0362), melyet a Bizottság 2012. július 16-án fogadott el, és melyet a Tanács jelenleg tárgyal,

—

tekintettel „A többéves pénzügyi keret előkészítése az EU afrikai, karibi és csendes óceáni országokkal és a tengerentúli országokkal és területekkel folytatott együttműködésének finanszírozására vonatkozóan a 2014–2020 közötti időszakban (11. Európai Fejlesztési Alap)” című, 2011. december 7-i bizottsági közleményre (COM(2011)0837),

—

az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele” című, 2011. október 13-i közleményére (COM(2011)0637),

—

tekintettel a közösségi fejlesztési együttműködés során a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésére irányuló cselekvési programról szóló, 2001. június 21-i bizottsági közleményre (COM(2001)0295),

—

tekintettel a Bizottság 2012. szeptember 12-i, „A demokrácia és a fenntartható fejlődés gyökerei: Európa együttműködése a civil társadalommal a külkapcsolatokban” című közleményére (COM(2012)0492),

—

tekintettel az Európa 2020 stratégia költségvetéséről szóló, 2011. június 29-i bizottsági közleményre (COM(2011)0500),

—

tekintettel a 2005. december 20-án a fejlesztés vonatkozásában elfogadott európai konszenzusra, valamint az abból eredő európai fejlesztési menetrendre és iránymutatásokra,

—

tekintettel a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos 2007. december 18-i európai konszenzusra,

—

tekintettel a Tanács 2012. június 29-i és 2012. október 15-i ülésének következtetéseire,

—

tekintettel a fogyatékkal élő személyek jogairól szóló, az Európai Unió által 2010. december 23-án ratifikált ENSZ-egyezmény 32. cikkére,

—

tekintettel az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek a fejlődő országokban a fogyatékossággal élő személyek befogadásáról szóló állásfoglalására (ACP-EU/100.954/11),

—

tekintettel „A nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése a fejlesztési együttműködésben (2010–2015)” című európai uniós cselekvési tervre,

—

tekintettel a nők és lányok elleni erőszakról, valamint a velük szembeni megkülönböztetés valamennyi formája elleni küzdelemről szóló uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Költségvetési Bizottság, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A7-0049/2013),

A.

mivel a 11. EFA-t létrehozó belső megállapodás 2013. december 31-én lejár; mivel a Bizottság (COM(2011)0837) közleményében egy új belső megállapodásra irányuló javaslatot terjesztett elő, melynek 2014. január 1-jén a régi megállapodás helyébe kell lépnie;

B.

mivel a Tanács a 2014–2020 közötti időszakra szóló tervezetet jelenleg tárgyalja a Parlament bevonása nélkül; mivel a Parlamentet ugyanakkor semmi nem gátolja abban, hogy a belső megállapodásra vonatkozó említett tervezetet tartalmazó bizottsági közlemény alapján saját kezdeményezésű jelentést dolgozzon ki a 11. EFA-val kapcsolatban;

C.

mivel a Bizottság 2014-től még nem, csak 2021-től tervezi az EFA költségvetésbe történő beépítését, ami nagyon sajnálatos; mivel ugyanakkor annak előkészítését már most célszerű elkezdeni, hogy az ne eredményezze az AKCS-EU partnerségre, és általában a fejlesztési támogatásokra elkülönített források csökkenését;

D.

mivel a 11. EFA számára kielégítő keretet kell biztosítani ahhoz, hogy az EU tiszteletben tarthassa a nemzetközi szinten rögzített, fejlesztéssel kapcsolatos kötelezettségvállalásait, és GDP-jének 0,7 %-át fejlesztéstámogatásra fordítsa, hozzájárulva ezzel a millenniumi fejlesztési célok (MFC-k) teljesítéséhez;

E.

mivel az MFC-k tekintetében elért haladásról szóló jelentések szerint az előrehaladás egyenetlen, és mivel az AKCS-országok többségében 2015-ig nem fogják elérni az MFC-k, különösen az anyák és gyermekek egészségével kapcsolatos célok megvalósulását;

F.

mivel a 2014–2020 közötti időszakra szóló pénzügyi javaslatok – melyekről a Tanács jelenleg is tárgyal – aggasztóak az európai fejlesztési politika jövője, továbbá a TOT/EU társulás szempontjából is;

G.

mivel bár további jelentős előrelépésekre van szükség, az európai támogatások egyre hatékonyabbak, és mivel a nemzetközi szolidaritás jegyében végrehajtott közösségi fellépéseket az európai polgárok több mint háromnegyede támogatja;

H.

mivel az innovatív finanszírozási formák – amelyek az üzleti és pénzügyi világ méltányosabb szerepvállalását biztosítják – nélkülözhetetlenek a hivatalos fejlesztési segélyek növeléséhez;

I.

mivel az adományozóknak fel kell hagyniuk azzal a gyakorlattal, hogy a partnerországok felelősségvállalásának elvére hivatkoznak, miközben megfosztják őket az intézményeik és a lakossági közszolgáltatásaik konszolidációjához szükséges pénzeszközöktől;

J.

mivel a fejlődő országoknak sürgősen ki kell építeniük egy olyan adórendszert, amely állampolgáraik hozzájárulási képességére épül;

K.

mivel a változás menetrendjéről szóló közleménye szerint a Bizottság a differenciálás elvét kívánja érvényesíteni az európai fejlesztési politika – köztük a 11. EFA – forrásainak elosztása terén, és a közleményben bevezeti a tematikus koncentráció elveit, valamint a támogatások és hitelek kombinációjának és a magánszektor támogatásának igénybevételére épülő megközelítést;

L.

mivel a a fejlesztés vonatkozásában elfogadott európai konszenzus és a Cotonoui Megállapodás elismeri a civil társadalmi szervezetek, valamint a helyi és regionális hatóságok központi szerepét a szegénység felszámolását célzó fellépés és a felelősségteljes kormányzásra irányuló erőfeszítések terén;

M.

mivel a DAO-ra vonatkozó javaslat elismeri a TOT-ok sajátosságait, és azt, hogy ezen országok más nehézségekkel szembesülnek, mint az AKCS-államok; mivel ennek tükrében fontos, hogy a TOT-ok többé ne az EFA alá, hanem egy, az EU költségvetésének részét képező ad hoc pénzügyi eszköz alá tartozzanak;

N.

mivel az egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között Cotonouban 2000. június 23-án aláírt 2000/483/EK partnerségi megállapodás kimondja, hogy minden – politikai, gazdasági és szociális – területen módszeresen figyelembe kell venni a nők helyzetét, valamint a nemekhez kötődő kérdéseket;

O.

mivel az európai uniós cselekvési terv elismeri a nők szerepvállalása és a nemek közötti egyenlőség fontosságát a partnerországok fejlődésében és az MFC-k elérésében; mivel „a változás programjában” a nők és férfiak közötti egyenlőség az uniós fellépés egyik fő prioritása;

1.

emlékeztet rá, hogy az európai fejlesztési politika (EUMSZ 208. cikke), a Cotonoui Megállapodás, valamint az európai fejlesztési konszenzus legfőbb célja a szegénység mérséklése és – hosszú távon – felszámolása; ezért ragaszkodik ahhoz, hogy a 11. EFA keretében az AKCS-államoknak szánt források legalább 90 %-a eleget tegyen a hivatalos fejlesztési segélyekre vonatkozó, az OECD Fejlesztéstámogatási Bizottsága által meghatározott kritériumoknak;

2.

úgy ítéli meg, hogy e cél eléréséhez feltétlenül meg kell kettőzni a legkevésbé megvalósult – jelesül az alapvető szociális ágazatokhoz és a férfiak és nők közötti esélyegyenlőséghez kötődő – MFC-k elérésére tett erőfeszítéseket, a Cotonoui Megállapodás 22., 25. és 31. cikkében előírtaknak megfelelően; megerősíti az MFC-kre vonatkozó kezdeményezések és szerződések iránti támogatását, és arra kéri a Bizottságot és a tagállamokat, az AKCS-államokkal egyetértésben, hogy a 11. EFA 20 %-át alapvető szociális szolgáltatásokra fordítsák – különösen az egészségügy és az alapszintű oktatás területén – a 2., 3., 4., 5. és 6. MFC megvalósításának és egyéb, nemzetközi szinten rögzített fejlesztési vonatkozású kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében; ezzel kapcsolatban kéri, hogy „A nemek közötti egyenlőség érvényesítése a közösségi fejlesztési együttműködésben” elnevezésű cselekvési programban javasolt, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó teljesítménymutatókat alkalmazzák a 11. EFA-ra és annak programozására annak biztosítása érdekében, hogy minden programban megfelelő és következetes módon hajtsák végre az egyedi intézkedéseket és mozdítsák elő a nemek közötti egyenlőséget;

3.

sürgeti a Bizottságot és a partnerországokat, hogy az egészségügyi rendszerek megerősítésére szolgáló támogatásokat kezeljék prioritásként az anyák egészségéhez, a reproduktív egészséghez és a gyermekek egészségéhez kapcsolódó alapellátásokhoz való hozzáférés biztosítása érdekében, hangsúlyt fektetve többek között a legszegényebb rétegekre és a HIV/AIDS elleni küzdelemre, emlékeztetve arra, hogy ezek azok a millenniumi fejlesztési célok, amelyek tekintetében az előrehaladás mértéke több AKCS-országban is csalódottságra adott okot;

4.

véleménye szerint a fenti célkitűzés elérése érdekében alapvető fontosságú a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok – többek között, de nem kizárólagosan a nők, a gyermekek és a fogyatékkal élő személyek – felvétele a szegénység felszámolását célzó valamennyi projektbe, a programozás, a végrehajtás és az értékelés szakaszában egyaránt;

5.

üdvözli a Bizottság azon szándékát, hogy stratégiai szempontból jobban és összehangoltabb módon kíván fellépni a fejlődő országokban a szociális védelemmel kapcsolatos kérdések tekintetében, és kéri, hogy az AKCS-országokkal partnerségben dolgozzanak ki integrált szociális védelmi politikákat, amelyek az olyan alapmechanizmusok támogatására is figyelemmel vannak, mint a szociális biztonsági felső határoknak a 11. EFA keretében történő létrehozása;

6.

emlékeztet rá, hogy az EFA nemcsak az AKCS/EU partnerség, hanem a TOT/EU társulás finanszírozására is szolgál, amelynek 26 TOT részes fele;

7.

örvendetesnek tartja, hogy a DAO-javaslat elismeri, hogy új fenntartható partnerséget kell kialakítani a TOT-okkal, amely négy új célkitűzésre irányul:

8.

sajnálja, hogy nem áll rendelkezésre olyan, kifejezetten a TOT-okat célzó pénzügyi eszköz, amely beépíthető lenne az uniós költségvetésbe az ily módon elkülönített források demokratikus ellenőrzésének és átláthatóságának lehetővé tétele érdekében;

9.

felszólít a legkülső régiók, az AKCS-államok és a TOT-okkal szomszédos harmadik országok közötti együttműködés javítására, valamint az ezekre a régiókra, államokra és országokra vonatkozó különböző pénzügyi eszközök vegyes használatára, továbbá kéri a TOT-oknak és a legkülső régióknak az EU–AKCS közös parlamenti közgyűlés plenáris ülésein – megfigyelőként – való részvételének előmozdítását, amennyiben a közgyűlés belső szabályzata azt lehetővé teszi;

10.

ismét felszólít arra, hogy az Európai Fejlesztési Alapot (EFA) a következő programozási időszakban emeljék be a költségvetésbe (teljes egészében a Stabilitási és Növekedési Paktum 4. szakaszába – „Európa a világban”), és 2021-től automatikusan képezze annak részét, hiszen ez hozzájárulna az uniós prioritások és a tematikus támogatás hatékonyabb előmozdításához, valamint fokozná az EU mint a világ legnagyobb fejlesztésisegély-adományozója intézkedéseinek demokratikus ellenőrzését, láthatóságát, kiszámíthatóságát és következetességét;

11.

kéri a Bizottságot, hogy gondoskodjon az EFA költségvetésbe való beépítéséhez szükséges feltételek teljesüléséről, az előkészületekről rendszeresen tájékoztatva az Európai Parlamentet, és szorosan egyeztetve az AKCS-államokkal, hogy biztosítsa az EFA végrehajtásába való jövőbeli bevonásukat;

12.

üdvözli, hogy a tagállamok 11. EFA-hoz való hozzájárulásának kulcsai tovább közelednek az uniós költségvetéshez való hozzájárulásukra irányadó kulcsokhoz, és üdvözli, hogy a 11. EFA programozási időtartamát az Unió többéves pénzügyi keretének végrehajtási időszakához igazították;

13.

támogatja a Bizottság azon javaslatát, hogy 2011-es árakon számítva 30 319 000 000 eurós összeget különítsen el a 11. EFA számára, és azt szeretné, hogy a 11. EFA és az egyéb együttműködési eszközök, többek között a Fejlesztési Együttműködési Eszköz számára elkülönített összegek tegyék lehetővé az uniós hivatalos fejlesztési segélyek jelenlegi szinten tartását vagy akár emelését, hozzájárulva ezáltal az uniós tagállamok azon célkitűzésének eléréséhez, hogy GDP-jük 0,7 %-át fordítsák hivatalos fejlesztési segélyre;

14.

hangsúlyozza, hogy mivel egyes AKCS-országok nagy mértékben ki vannak téve a katasztrófák veszélyeinek, az EFA-ból finanszírozott fejlesztési programok keretében jelentős beruházásra van szükség a katasztrófa-elhárítás területén; hangsúlyozza, hogy ez a beruházás alapvető fontosságú a vészhelyzet következtében előálló ínség csökkentése és az AKCS-országok ellenálló képességének növelése érdekében;

15.

rendkívül sajnálatosnak tartja a tagállamok 2013. február 8-i megállapodását, amely 11 %-kal csökkentené a 11. EFA 2012. júliusi bizottsági javaslat szerinti költségvetését; rendkívül ellentmondásosnak tartja, hogy a Tanács több alkalommal hangsúlyozta azon kötelezettségvállalását, hogy 2015-ig eléri a fejlesztéssel kapcsolatosan megfogalmazott célokat, másrészt viszont komolyan csökkenteni kívánja a nemzetközi szolidaritásra szánt tagállami és uniós forrásokat egyaránt;

16.

úgy véli, hogy e csökkentésekkel a hivatalos fejlesztési támogatások jelentős részét adó Unió és tagállamai nagy mértékben felelősek lesznek azért, ha nem sikerül 2015-ig megvalósítani a szegénység felére csökkentésével kapcsolatos célkitűzést;

17.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az Unió a leküzdendő kihívásoknak megfelelő költségvetéssel rendelkezzen, különösen válság idején, hiszen ez tesz lehetővé olyan finanszírozást például a fejlesztéstámogatás terén, amely nemzeti szinten nem lenne megvalósítható; ezzel összefüggésben, illetve annak érdekében, hogy az Unió ne függjön kizárólag a kifizetési előirányzatok szintjétől, határozottan kéri saját források bevezetését, például a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó formájában;

18.

függetlenül attól, hogy végül milyen összegeket fogadnak el és milyen hozzájárulási kulcsokat állapítanak meg a 11. EFA tekintetében, azt szeretné, hogy az EFA globális keretén belül a TOT-oknak szánt összeg egyezzen meg a Bizottság által javasolt összeggel;

19.

azt szeretné, hogy a 11. EFA keretében az AKCS-n belüli programra és a regionális programokra fordított források aránya megegyezzen a 10. EFA keretében meglévő aránnyal, és emellett irányozzanak elő kötetlen felhasználású és rugalmas keretet, továbbá biztosítsák, hogy az a lehető legnagyobb mértékben kiegészítse a jövőbeli Fejlesztési Együttműködési Eszköz (ICD) keretében előirányzott, jövőbeli pánafrikai programot, hiszen ez a keret részben az egyes AKCS-országokra lesújtó nemzetközi kiterjedésű külső sokkhatások (elsősorban pénzügyi, élelmiszer- vagy humanitárius válság) enyhítésére szolgáló új eszköz finanszírozására szolgál majd, továbbá biztosítsanak sürgősségi humanitárius segélyt; hangsúlyozza e programok fontosságát, amelyek sokkhatás esetére segítenek növelni az AKCS-országok felkészültségét, ellenálló képességét, valamint erősítik a vészhelyzeti tevékenységek koordinációját, illetve a helyreállítás és a fejlesztés közötti kapcsolatokat;

20.

úgy véli, hogy a 11. EFA forrásainak körülbelül 5 %-át a Bizottság támogatási költségeire kell elkülöníteni annak érdekében, hogy biztosítani lehessen az eszköz hatékony irányítását;

21.

emlékeztet rá, hogy továbbra is a Cotonoui Megállapodásnak kell képeznie a 11. EFA fő referenciakeretét;

22.

úgy véli, hogy a 11. EFA forrásaihoz való differenciált hozzáférés elvének konkrét alkalmazása csak akkor járhat pozitív hatásokkal, ha az említett elvet egy sebezhetőségi mutatóval egészítik ki, amely kiegészíti a GDP-kritériumot, tartalmaz egy nemzeti szegénységi és egyenlőtlenségi mutatót, valamint a Cotonoui Megállapodás 2. cikke utolsó francia bekezdésének megfelelően tekintetbe veszi a fejlődő kis szigetállamok sajátos helyzetét; emlékeztet rá, hogy csakis a szoros politikai párbeszéd fenntartása teszi lehetővé, hogy AKCS-partnereink elfogadják ezt az elvet;

23.

elismeri ugyankkor, hogy a politikai párbeszéd keretében a differenciálás elve olyan nékülözhetetlen eszköz, amelynek segítségével a közepes és a közepes-magas jövedelmű AKCS-országokat „gondoskodó államokká” lehet fejleszteni, és amelynek révén nemzeti politikákat lehet kialakítani a javak újraelosztását, illetve a szegénység és az egyenlőtlenségek elleni küzdelmet illetően;

24.

kiemelten fontosnak tartja az összes nemzeti előirányzat fenntartását a 11. EFA keretében, hiszen az európai fejlesztési támogatások még mindig döntő jelentőségűek lehetnek bizonyos közepes és közepes-magas jövedelmű AKCS-országokban az egyenlőtlenségek csökkentését célzó reformok kiegészítéseként;

25.

úgy véli, a differenciáláskor figyelembe kell venni az instabil államok sajátos helyzetét, abból az elvből kiindulva, hogy egy állam bukása rendkívül súlyos következményekkel jár a lakosságára nézve, valamint semmissé teszi a fejlesztés terén elért eredményeket; hangsúlyozza, hogy a jogállamiság bukott államokban való helyreállítása sokkal nehezebb és hosszabban tartó feladat, mint az instabil államok megerősített támogatása, ezért ragaszkodik hozzá, hogy a 11. EFA programozása keretében a Száhil öv és Afrika szarva kiemelt figyelmet kapjon;

26.

megállapítja, hogy a változás programja új javaslatokat is tartalmaz, például a kölcsönök és a támogatások kombinálását, illetve a magánszektor támogatását; kijelenti, hogy e mechanizmusok alkalmazásakor mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy a fejlődő országok lakosai kiemelkedhessenek a szegénységből és a támogatástól való függőségből, és hogy az AKCS-országokban hozzájáruljanak a magánszektor megerősítéséhez, ellenkező esetben ugyanis kiegyensúlyozatlan fejlődést és növekedést támogatnánk; felszólítja a Bizottságot, hogy tájékoztassa az Európai Parlamentet annak a vizsgálatnak az eredményeiről, amelyet a közelmúltban kért a magánszektornak az uniós támogatások és kölcsönök ötvözésével kapcsolatos tevékenységek fejlesztésében és bővítésében való részvételéről;

27.

elismeri, hogy az új finanszírozási módok, mint például a támogatások és kölcsönök ötvözése, tartalmaznak bizonyos előnyöket az állami források szűkössé válásának idején; ugyanakkor kéri a Bizottságot és az EBB-t, hogy készítsenek alapos és pártatlan hatásvizsgálatokat az új finanszírozási módok által a szegénység csökkentésére, a környezetre, stb. gyakorolt hatásokról; e tekintetben üdvözli a nemrégiben bevezetett „eredménykezelési keretet”, amely mutató segítségével az EBB mérni tudja, hogy az EU-n kívül végrehajtott műveletei milyen hatást gyakorolnak a fejlődésre; kéri a Bizottságot, hogy tegyen közzé iránymutatásokat és pontos kritériumokat, amelyek ezen új típusú eszközök végrehajtása keretében egyértelművé teszik a projektek kiválasztását vezérlő elveket; kéri a Bizottság, az EBB és más európai kétoldalú pénzügyi intézmények, mint például a fejlesztési bankok tevékenységei közötti szinergiák és azok kiegészítő jellegének megerősítésére;

28.

elismeri továbbá, hogy a javak előállítása és a vállalkozások számára kedvező környezet megteremtésének elősegítése, illetve az inkluzívabb és fenntarthatóbb növekedés lehetővé tétele érdekében fontos a magánszektor, és különösen a mikrovállalkozások és a kkv-k támogatása az AKCS-országokban;

29.

tudomásul veszi az „európai uniós külső együttműködési és fejlesztési platform” létrehozását, amelyben a Parlament megfigyelőként vesz részt, és amelynek célja, hogy iránymutatást nyújtson a támogatásokat és kölcsönöket ötvöző vegyes mechanizmusok tekintetében; úgy véli, hogy sem a civil társadalmat, sem az EBB-t nem vonták be megfelelő módon ebbe az új struktúrába; ezért felszólítja a Bizottságot, hogy a civil társadalmat közvetlenül vonja be a platform munkájába, és ismerje el, hogy az EBB az EU pénzügyi intézményeként különleges szerepet tölt be a platform irányításában;

30.

tudomásul veszi a Bizottság által a változás programjában javasolt tematikus koncentrációt; hangsúlyozza, hogy a tematikus koncentrációnak nem szabad háttérbe szorítania bizonyos országok sajátos szükségleteit; emlékeztet rá, hogy a demokratikus felelősségvállalás képezi a támogatások alapját, valamint hangsúlyozza, hogy a fejlesztés kérdésében érintett valamennyi szereplővel, köztük a civil társadalom és a helyi hatóságok képviselőivel folytatott párbeszédnek és a rugalmasságnak kell a középpontban állnia a nemzeti indikatív programokban rögzítendő pénzügyi koncentráció célpontját képező ágazatok meghatározásakor;

31.

kéri, hogy haladéktalanul hajtsák végre az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek a fejlődő országokban a fogyatékossággal élő személyek befogadásáról szóló állásfoglalását, különösen a 19., 20., 21. és 22. cikkét, annak érdekében, hogy a 11. EFA inkluzív és mindenki által hozzáférhető legyen;

32.

üdvözli, hogy az ENSZ által kidolgozott „fenntartható energia mindenkinek” kezdeményezést az Unió jelentős mértékben, 500 millió euróval támogatja a 10. EFA keretében, és kéri, hogy ez az erőfeszítés a 11. EFA keretében is folytatódjon;

33.

üdvözli, hogy a mezőgazdaság, és különösen a családi gazdaságoknak nyújtott támogatás a jövőbeli uniós fejlesztési politika tematikus prioritásai közé tartozik; emlékeztet arra a – nem maradéktalanul – teljesített kötelezettségre, amelyet az AKCS-államok a maputói nyilatkozatban vállaltak, amely szerint költségvetési bevételeik 10 %-át mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre fordítják;

34.

kitart amellett, hogy a tematikus koncentrációnak nem szabad veszélyeztetnie az általános költségvetési támogatást, amelynek lehetővé kell tennie a kedvezményezett országok költségvetésének hatékony felhasználását; reméli, hogy a 11. EFA keretében is fontos helyet biztosítsanak ezen eszköz számára, megerősítve ugyanakkor a Bizottság által az AKCS-államokkal folytatott emberi jogi párbeszédet;

35.

tudomásul veszi, hogy a Bizottság önkéntesen kötelezettséget vállalt arra, hogy tájékoztatja az Európai Parlamentet a 11. EFA stratégiai dokumentumairól, azonban sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Parlament kézzelfoghatóan nem tud hatni a Bizottság által ekképpen hozott intézkedésekre; emlékeztet azonban arra is, hogy az AKCS-EU közös parlamenti közgyűlésnek a Cotonoui Megállapodás 17. cikkének, és különösen a (2) bekezdés harmadik francia bekezdésének megfelelően továbbra is központi szerepet tölthet be az EFA összes stratégiai dokumentumának demokratikus ellenőrzésében;

36.

emlékeztet a támogatás hatékonyságát célzó programban rögzített demokratikus felelősségvállalási elv tiszteletben tartásának fontosságára; ennek érdekében kéri a Bizottságot, hogy továbbra is támogassa az AKCS-országok nemzeti parlamenjei és számvevőszékei kapacitásainak megerősítését és a civil társadalom tájékoztatását, és felszólítja az AKCS-országokat, hogy parlamentjeiket még aktívabban vonják be az országstratégiai dokumentumokban szereplő összegek kifizetésének utólagos parlamenti ellenőrzésébe; ennek kapcsán üdvözli a Parlamentáris Demokrácia Előmozdításával Foglalkozó Iroda által végzett felbecsülhetetlen értékű munkát; annak érdekében továbbá, hogy e dokumentumok teljes képet adhassanak a nemzeti szintű fejlesztési szükségletekről, javasolja, hogy valamennyi minisztérium vegyen részt a nemzeti programengedélyező és az érintett uniós delegáció megbeszélésein;

37.

úgy véli, hogy az EFA-alapok elosztása és a finanszírozott projektek – köztük a nemzeti költségvetéseknek nyújtott közvetlen támogatások – nyomon követése során alapvető fontosságú az átláthatóság és elszámoltathatóság;

38.

hangsúlyozza, hogy a civil társadalmi szervezetek, valamint a helyi és regionális hatóságok kulcsfontosságú szerepet játszanak az alapvető szolgáltatások nyújtásában, a demokratikus ellenőrzésben, a marginalizálódott csoportok támogatásában, valamint az emberi jogok és a nemek közötti egyenlőség előmozdításában, ezért felkéri a Bizottságot és az AKCS-országokat, hogy a Cotonoui Megállapodás 2., 6. és 70. cikkének megfelelően a 11. EFA programozását, végrehajtását és értékelését illetően konzultáljanak a civil társadalmi szervezetekkel, valamint a helyi és regionális hatóságokkal, és folytassanak velük szoros együttműködést; felkéri a Bizottságot, hogy a 11. EFA nyomon követését szolgáló, az egyes szakaszokban elért eredményekről szóló jelentésekben külön részletezze, hogy az uniós delegációk nemzeti szinten milyen konzultációkat folytattak a civil társadalmi szervezetekkel, valamint a helyi és regionális hatóságokkal;

39.

ismételten hangsúlyozza az EU és a tagállamai közötti közös támogatási programozás előnyeit, mivel ez fokozza az európai fejlesztési politika láthatóságát, hatásait és hatékonyságát, egyszersmind elkerülhetővé teszi a párhuzamosságokat és a pazarlást; hangsúlyozza azonban, hogy el kell mélyíteni és pontosítani kell a többéves közös programozás európai keretében rögzített szabályokat; hangsúlyozza, hogy az uniós küldöttségek fontos szerepet tölthetnek be, és tovább javíthatják e folyamat átláthatóságát, különösen azzal, hogy az érintett kedvezményezett országok hatóságait, továbbá a nem állami szereplőket bevonják ebbe a folyamatba;

40.

felkéri a Bizottságot, hogy a fenntartható fejlődés és a vállalati társadalmi felelősségvállalás elveinek előmozdítása érdekében szigorúan tartsa be a Cotonoui Megállapodás IV. melléklete 19C. cikkének első bekezdését, amely az egyes környezetvédelmi és szociális normák betartását a 11. EFA által az AKCS-országokban finanszírozott közbeszerzések elnyerésének feltételeként írja elő;

41.

hangsúlyozza, hogy a szegénység ellen és a fejlesztési támogatások hatékonysága érdekében tett erőfeszítések függnek többek között a jövedelmek nemzeti szintű mobilizálására való képességtől is, aminek tükrében a hatékony és méltányos adóbehajtási rendszerek bevezetését prioritásként kell kezelni az AKCS-EU partnerségen belül annak érdekében, hogy javítani lehessen az adóbeszedés hatékonyságát, valamint meg lehessen akadályozni az adóelkerülést és az adóparadicsomok használatát;

42.

üdvözli a harmadik országoknak nyújtott uniós költségvetési támogatással kapcsolatos jövőbeli megközelítésről szóló bizottsági közleményt; emlékeztet továbbá a Cotonoui Megállapodás 96. cikkének fontosságára, amely lehetővé teszi a támogatás felfüggesztését abban az esetben, ha a kedvezményezett ország megsérti a megállapodás alapelveit;

43.

emlékeztet rá, hogy a költségvetési támogatás számos előnnyel járhat, ilyen például a felelősségérzet fokozása, az eredmények pontosabb értékelése, a szakpolitikák nagyobb koherenciája, a jobb kiszámíthatóság, valamint a rendelkezésre álló forrásoknak a lakosság közvetlen hasznára történő felhasználása;

44.

hangsúlyozza, hogy a nőkre nem csupán a lakosság kiszolgáltatott csoportjaként, hanem a fejlesztési politikák tevékeny támogatóiként kell tekinteni; hangsúlyozza e tekintetben, hogy a nők kulcsfontosságú szerepet játszanak az élelmezésben és az élelmezésbiztonságban, nem kis mértékben azért, mert Afrikában ők adják a mezőgazdasági termelés 80 %-át, jóllehet továbbra is csak ritkán tudnak tulajdonosává válni az általuk megművelt földnek; hasonlóképpen hangsúlyozza, hogy a nők bizonyságot tettek a problémák és konfliktusok megoldására való képességükről, ezért arra sürgeti a Bizottságot és az AKCS-országokat, hogy fokozzák a nők akciócsoportokban és munkacsoportokban betöltött szerepét;

45.

arra kéri a Bizottságot, hogy alkalmazza a nemek közötti egyenlőségről és a nők fejlesztésben betöltött szerepének erősítéséről szóló európai cselekvési tervben foglalt teljesítménymutatókat;

46.

arra kéri a Bizottságot, hogy ismertesse a Parlamenttel a nemek közötti egyenlőségről és a nők fejlesztésben betöltött szerepének erősítéséről szóló európai cselekvési terv végrehajtása terén elért előrelépéseket;

47.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok és adott esetben az AKCS-országok és TOT-ok kormányainak és parlamentjeinek.

29.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 36/43

—

tekintettel az EUSZ 11. cikkére és a szubszidiaritás és arányosság elvének alkalmazására vonatkozó jegyzőkönyv 5. cikkére,

—

tekintettel az EUMSZ 191. és 192. cikkére,

—

tekintettel a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, az Európai Közösség környezetvédelmi jogának végrehajtásáról szóló bizottsági közleményre (COM(2008)0773),

—

tekintettel a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett, a környezetvédelmi politika 2008. évi felülvizsgálatáról szóló bizottsági közleményre (COM(2009)0304) és annak mellékletére,

—

tekintettel a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Az uniós környezetvédelmi intézkedések hozadékainak láthatóvá tétele: bizalomépítés az ismeretek gyarapítása és a reakcióképesség javítása révén” című bizottsági közleményre (COM(2012)0095),

—

tekintettel az uniós jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló 29. éves jelentésre (2011) (COM(2012)0714),

—

tekintettel az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalására a 6. környezetvédelmi cselekvési program felülvizsgálatáról és a 7. környezetvédelmi cselekvési program prioritásainak meghatározásáról – egészségesebb környezet egy jobb életért (1),

—

tekintettel a Tanácsnak a környezetvédelmi politikai eszközök fejlesztéséről szóló 2010. december 20-i következtetéseire,

—

tekintettel a Tanács elnökségének a 7. környezetvédelmi cselekvési programról szóló 2012. április 19-i következtetéseire,

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodásra (2),

—

tekintettel a Régiók Bizottságának „A helyi és regionális önkormányzatoknak a jövőbeli környezetvédelmi politikában betöltendő szerepe” című előretekintő véleményére (3),

—

tekintettel a Régiók Bizottságának az „Úton a 7. környezetvédelmi cselekvési program felé: az uniós környezetvédelmi jogszabályok jobb végrehajtása” című véleményére (4),

—

tekintettel a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatra (COM(2003)0624) és az Európai Parlament által első olvasatban elfogadott szövegre (5),

—

tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

—

tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére és a Petíciós Bizottság véleményére (A7-0028/2013),

A.

mivel az uniós jog számottevő része irányelvek formájában ölt testet, amelyek általános szabályokat és célkitűzéseket határoznak meg, ugyanakkor a tagállamokra, illetve a regionális és helyi szervekre bízzák annak megválasztását, hogy miképpen kívánják elérni ezeket a célkitűzéseket;

B.

mivel a nemzeti – ezen belül is igen gyakran a regionális és helyi szintű – hatóságokra hárul az uniós jogszabályok hatékony végrehajtásának és érvényesítésének biztosítása;

C.

mivel a szakszerűtlen végrehajtás nem csak ártalmas a környezetre és az emberi egészségre, de ezenfelül elbizonytalanítja az ipart és akadályokat gördít az egységes piac elé, ráadásul növeli a bürokráciát és ezzel a költségeket is;

D.

mivel az elemzések arra engednek következtetni, hogy az uniós jogszabályoknak mindössze a hulladékágazatban történő teljes körű végrehajtása 40 000 munkahelyet teremtene és évi 72 milliárd eurós megtakarítást eredményezne (6);

E.

mivel a környezetvédelmi jogszabályok elégtelen végrehajtását jól tükrözi az ezen a téren tapasztalható kötelezettségszegések és panaszok nagy száma;

F.

mivel a végrehajtással kapcsolatos helyzetre vonatkozó pontos információk és ismeretek, valamint a környezetvédelem különböző területeit érintő jogi aktusokkal kapcsolatos mennyiségi adatok hiánya gátolja a környezetvédelmi vívmányok megfelelő végrehajtását;

G.

mivel a Bizottság szerint az uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásának elmulasztásából fakadó költségek – az egészségügyi és a közvetlen környezeti költségeket tekintve – jelenleg évente 50 milliárd euróra rúgnak, nem számítva az uniós környezet állapotára gyakorolt káros hatásokat; mivel 2020-tól kezdődően ez a költség évi 90 milliárd euróra fog nőni (7);

H.

mivel az uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásához kapcsolódó problémáknak két oldala is lehet: egyrészről a késedelmes vagy elégtelen végrehajtás, másrészről a túlbuzgó végrehajtás („túlszabályozás”), lévén mindkettő ellentétes az uniós környezetvédelmi jogszabályok hátterében álló, eredeti politikai elképzelésekkel;

I.

mivel a végrehajtás terén jelentős eltérések mutatkoznak a tagállamok között és a tagállamokon belül egyaránt, ami kedvezőtlen hatással van a környezetre, és ez egy módszeresebb és holisztikusabb megközelítést tesz szükségessé a végrehajtás terén keletkezett szakadék áthidalásához;

J.

mivel 2011-ben az EU-ban a környezetvédelem területén történt a legtöbb (299) közösségi jogot érintő kötelezettségszegés, ami az összes kötelezettségszegés 17 %-át teszi ki, és mivel 2011-ben 114 új kötelezettségszegési eljárást indítottak ezen a területen (8);

K.

mivel az uniós környezetvédelmi jogszabályok maradéktalan betartása a Szerződésben foglalt kötelezettség, és ez egyben feltétele annak, hogy a tagállamokban uniós forrásokat vehessenek igénybe; mivel a tagállamoknak ezért időben és költséghatékony formában kell végrehajtaniuk a környezetvédelmi jogszabályokat annak érdekében, hogy az EU-ban javuljon a környezet állapota;

L.

mivel a 6. környezetvédelmi cselekvési tervet aláásta, hogy az érintett politikai területeken – így a levegőszennyezés ellenőrzése, a hulladékgazdálkodás, a víz- és szennyvízkezelés, valamint a természetvédelem területén – rendszeresen meghiúsult a végrehajtás;

1.

üdvözli az Európai Bizottság „Az uniós környezetvédelmi intézkedések hozadékainak láthatóvá tétele: bizalomépítés az ismeretek gyarapítása és a reakcióképesség javítása révén” című közleményét (COM(2012)0095);

2.

sürgeti a tagállamokat, hogy hozzanak meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy óvják a környezetet és előmozdítsák a fenntartható fejlődést, figyelembe véve ugyanakkor az egészséges és versenyképes gazdaság iránti igényt; hangsúlyozza, hogy a helyi közösségek számára erőteljes beleszólási jogot kell biztosítani az emberek és környezetük szükségletei közötti legmegfelelőbb egyensúly kialakítása során;

3.

úgy véli, hogy az EU környezetvédelmi politikájának kialakítása során a regionális és helyi hatóságok hozzájárulhatnak az együttműködés érzetének megerősítéséhez és biztosíthatják a jogszabályok hatékonyabb végrehajtását;

4.

úgy véli, hogy az adminisztratív terhek nem mindig a túlbuzgó végrehajtásból vagy a végrehajtás hiányából fakadnak; megjegyzi, hogy az adminisztratív költségek elkerülhetetlenek, azonban azokat – a polgárokra és az iparra gyakorolt kedvezőtlen hatásuk miatt – a lehető legalacsonyabb szinten kell tartani;

5.

megjegyzi, hogy a környezetvédelmi jogszabályokhoz kapcsolódó szükségtelen költségek jelentős része a számos tagállamban, illetve azok regionális és helyi hatóságainál folytatott nem megfelelő vagy nem hatékony hatósági és vállalati adminisztrációs gyakorlatok eredménye;

6.

hangsúlyozza, hogy kizárólag az biztosítja, hogy a szóban forgó uniós politikák elérjék a kívánt eredményt, ha a tagállamok, illetve a regionális és helyi hatóságok időben és helyesen végrehajtják (átültetik) az uniós jogszabályokat;

7.

hangsúlyozza, hogy az uniós jogalkotás középpontjában az egyenlő versenyfeltételek, a közös piac, valamint a harmonizált megközelítés biztosítása áll;

8.

úgy véli, hogy a hatékony végrehajtás az ipar javát szolgálhatja, például az adminisztratív terhek csökkentése, a beruházások biztonságának biztosítása, következésképpen pedig még több munkahely teremtése révén;

9.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a polgárok az uniós jogszabályokról csak ezek hatálybalépését követően értesülnek; véleménye szerint szükség van a jogalkotók és a polgárok közötti korábbi információcsere eszközeire annak érdekében, hogy az uniós jogszabályok célkitűzéseivel kapcsolatban nagyobb fokú elfogadást és megértést váltsanak ki;

10.

pontosítja, hogy a Bizottságnak a Szerződések őreként a jobb és kellő időben történő végrehajtás biztosítása érdekében gyorsabban kell cselekednie; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, milyen intézkedésre van szükség a környezetvédelmi jogszabályok helyes átültetésének, végrehajtásának és érvényesítésének biztosításához;

11.

megjegyzi, hogy a végrehajtás terén a tagállamokban jelenleg tapasztalható kusza helyzet miatt az ipar számára nem biztosítottak az egyenlő versenyfeltételek, valamint növekszik a pontos követelményekkel kapcsolatos bizonytalanság, és ez visszaveti a beruházásokat azokon a környezetvédelmi területeken, amelyeken munkahelyeket lehetne teremteni;

12.

hangsúlyozza, hogy az európai intézmények uniós jogszabályokkal kapcsolatos felelőssége nem ér véget a jogszabályok Parlament és Tanács általi elfogadásával, valamint hogy kész segíteni a tagállamoknak a hatékonyabb végrehajtás biztosítása érdekében;

13.

felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és az érintett régiókat, hogy az aktívabb és gyakoribb kommunikáció révén javítsanak az információáramláson és fokozzák az átláthatóságot;

14.

úgy véli, hogy a teljes körű végrehajtás és érvényesítés terén minden szinten válságos a helyzet, ami adott esetben további szigorítást tehet szükségessé; ezért hangsúlyozza, hogy egyértelmű, következetes és átfedések nélküli környezetvédelmi jogszabályokra van szükség; hangsúlyozza, hogy össze kell hangolni az európai uniós környezetvédelmi jogot magában foglaló különböző jogalkotási eszközöket, komplementaritást kell biztosítani közöttük, és meg kell szüntetni a joghézagokat;

15.

úgy véli, hogy a környezetvédelmi jogszabályokat hatékonyabban végre lehet hajtani, ha a tagállamokkal, illetve az uniós jogszabályok végrehajtásáért felelős regionális és helyi hatóságokkal megosztják a bevált gyakorlatokat, és ha azok szorosabban együttműködnek az európai intézményekkel;

16.

sajnálatát fejezi ki a jogszabályok betartása és érvényesítése terén nemzeti, regionális és helyi szinten végzett munkával kapcsolatos adatok hiánya miatt, ezért arra kéri a Bizottságot, hogy hálózatainak és intézményeinek – köztük az Európai Környezetvédelmi Ügynökség – segítségével javítson ezen a helyzeten;

17.

tudomásul veszi a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtására vonatkozó főbb mutatók szigorításának és ellenőrzésének jelentőségét, valamint ösztönzi egy olyan felhasználóbarát weboldal létrehozását, ahol elérhetők lennének a mutatók által mért legfrissebb eredmények, és ahol lehetővé válna a tagállamok közötti nem hivatalos összehasonlítás;

18.

úgy véli, hogy magának a Bizottságnak kellene a jobb végrehajtás biztosítását célzó törekvések középpontjában állnia, továbbá sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy jelenleg ezt a munkát egyre gyakrabban olyan más szervekre bízzák, amelyek nem rendelkeznek a Bizottság hatáskörével, illetve személyzeti vagy pénzügyi erőforrásaival;

19.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nemzeti, regionális és helyi szinten segítsék elő a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásában érintett személyek tudásának és kapacitásának fejlesztését az e jogszabályok hozadékainak láthatóbbá tételének biztosítása érdekében; ezenfelül úgy véli, hogy az érintett érdekelt felekkel indított párbeszéd szintén javítaná a végrehajtást;

20.

felszólítja a Bizottságot, hogy tárja fel annak a lehetőségét, hogy hozzanak létre partnerségen alapuló végrehajtási megállapodásokat a Bizottság és az egyes tagállamok között, illetve maguk a tagállamok között annak érdekében, hogy előmozdítsák a jobb végrehajtást, valamint meghatározzák és megoldják a végrehajtással kapcsolatos problémákat;

21.

felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, vajon a helyi hatóságoknak a környezetvédelmi politika teljes kialakítási folyamatába való jobb bevonása hasznosnak bizonyulna-e a jogszabályok végrehajtásának általános javítása szempontjából, és ezen belül is annak a lehetőségét, hogy munkacsoportokat hozzanak létre a környezetvédelmi jogszabályok regionális vagy helyi szintű átültetésére;

22.

a végrehajtással kapcsolatban egy szisztematikus és könnyen hozzáférhető online információs eszköz létrehozását ajánlja; arra kéri az összes szereplőt, de különösen az ipart és a polgárokat, hogy adjanak visszajelzést a végrehajtó szervek számára a végrehajtásból fakadó problémákról; értékeli, hogy megbízható, összehasonlítható és könnyen hozzáférhető információk állnak rendelkezésre a környezet állapotáról, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy hatékonyan nyomon követhessék a végrehajtással kapcsolatos helyzetet;

23.

sürgeti a Bizottságot, hogy ismét vegye fontolóra a bevált gyakorlatokat felölelő olyan adatbázis bevezetésével kapcsolatos igényeket, amely lehetővé tenné a végrehajtással kapcsolatos bevált gyakorlatok tagállamok, illetve regionális és helyi hatóságok körében való terjesztését; annak feltárására kéri a Bizottságot, hogy milyen módon használható fel az információs és kommunikációs technológia ahhoz, hogy az uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásának módjáról a lehető leghasznosabb információkat tegyék az interneten elérhetővé;

24.

hangsúlyozza, hogy fontos megerősíteni a környezetvédelmi jogszabályok alkalmazásának ellenőrzését; ezért felszólít a meglévő kapacitások bővítésének és az uniós iránymutatások alapján a tagállamokban az ellenőrzéssel foglalkozó különböző testületek közötti kohézió biztosítására;

25.

hangsúlyozza, hogy szükség van a környezeti károk okainak kezelését célzó uniós jogszabályokra, amelyek a környezeti károkért vállalt jogi felelősséget és a vállalatok társadalmi felelősségét szabályozzák; ennek érdekében kiemelten fontosnak tartja a vállalatok környezetvédelemmel kapcsolatos fokozottabb társadalmi felelősségvállalásának támogatására és elterjesztésére irányuló valamennyi kezdeményezés végrehajtását, melynek célja a vállalatokkal szembeni azon követelmény érvényesítése, hogy legyenek fogékonyak a fenntartható fejlődés stratégiájára;

26.

emlékeztet arra, hogy számos előny származik az uniós környezetvédelmi jogszabályok megfelelő végrehajtásából, melyek közül a példa kedvéért hármat sorolunk fel: egyenlő versenyfeltételek biztosítása az egységes piacon a gazdasági szereplők számára, innovációs ösztönzők kidolgozása, valamint az uniós vállalkozások számára az elsőként cselekvők előnyének biztosítása;

27.

hangsúlyozza, hogy a magas szintű környezetvédelem az Európai Unió egyik alapvető célkitűzése, amely közvetlenül a polgárok javát szolgálja, például jobb életkörülményeket biztosít a levegő minőségének javítása, a zaj csökkentése és az egészségügyi problémák mérséklése révén;

28.

hangsúlyozza, hogy maga az EU nagyra törő menetrendet dolgozott ki arra vonatkozóan, hogy 2050-ig egy rugalmas, erőforrás-hatékony és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságot hozzon létre, és e cél eléréséhez minden szinten elkötelezettségre van szükség; emlékeztet arra, hogy a közös erőfeszítés létfontosságú annak biztosítása szempontjából, hogy az uniós gazdaság az erőforrások korlátozott rendelkezésre állásának és bolygónk tűrőképessége határainak tiszteletben tartásával növekedjen;

29.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló irányelvre irányuló javaslat (9) megrekedt az első olvasatnál; ezért felkéri a társ-jogalkotókat, hogy a patthelyzetből való kilábalás érdekében vizsgálják felül álláspontjukat;

30.

ennek érdekében ajánlja az ismeretek összesítését a kötelezettségszegésekkel és az uniós környezetvédelmi jogszabályok betartásának elmulasztásával foglalkozó tagállami igazságszolgáltatási rendszerek között;

31.

rendkívül fontosnak tartja a végrehajtási tevékenységek ellenőrzését, és ezért kiemeli az Európai Környezetvédelmi Ügynökség e téren – a jogszabályban előírt feladataival összhangban – végzett munkájának az értékét;

32.

hangsúlyozza, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség fontos szerepet tölt be a szakpolitika és a végrehajtás alapjául szolgáló szilárd tudásbázis megteremtésében, és elismeri az Európai Környezetvédelmi Ügynökség e téren végzett munkáját; sürgeti az Európai Környezetvédelmi Ügynökséget, hogy kapacitásai további bővítésével segítse a Bizottságot és a tagállamokat abban, hogy biztosítani tudják a színvonalas ellenőrzést és az Unió különböző részeiről összegyűjtött környezetvédelmi információk összehasonlíthatóságát; továbbra is arra ösztönzi az Európai Környezetvédelmi Ügynökséget, hogy fordítson figyelmet a kapacitásbővítésre és a bevált gyakorlatok tagállamokon belüli terjesztésére is; elvárja, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség új stratégiája a végrehajtás kérdésével részletesebben foglalkozzon;

33.

támogatja a Bizottság arra irányuló tervét, miszerint felkéri a tagállamokat, hogy a Bizottság támogatásával hozzanak létre strukturált végrehajtási és információs keretrendszereket (SIIF) minden kulcsfontosságú uniós környezetvédelmi jogszabály tekintetében annak pontosítása érdekében, hogy melyek egy adott irányelv fő rendelkezései, valamint az annak bemutatásához szükséges információtípusok meghatározása érdekében, hogy miként hajtják végre az uniós jogot;

34.

megállapítja, hogy petíciók benyújtói gyakran számolnak be a környezetvédelmi politika számos területét, így például a hulladéklerakókat, a hulladékártalmatlanítást, a vadon élő állatok élőhelyeit, valamint a levegő- és vízminőséget érintő aggályaikról; üdvözli a petíció benyújtóinak a hatóságok elszámoltathatóságára irányuló erőfeszítéseit, valamint felhívja a tagállamokat, hogy nyitottak és együttműködők legyenek velük;

35.

sürgeti a Bizottságot, hogy a nemzeti hatóságokkal együttműködésben és adott esetben az Európai Környezetvédelmi Ügynökség bevonásával hozzon létre egy panaszirodát, ahol a polgárok elmondhatják a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos problémáikat;

36.

hangsúlyozza, hogy a hatékony ellenőrzések döntő fontosságúak, és sürgeti a tagállamokat, hogy a bevált gyakorlatokkal összhangban fokozzák az ellenőrzéshez szükséges kapacitásaikat; az ellenőrzés tekintetében közös minimumkövetelményeket szorgalmaz annak érdekében, hogy az Unió minden területén biztosítsák a tisztességes végrehajtást;

37.

szorgalmazza, hogy a rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználása érdekében az összes szereplő racionalizálja ellenőrzési és felügyeleti tevékenységeit; e tekintetben kiemeli a kölcsönös felülvizsgálatok rendszeresebb alkalmazásának jelentőségét is, ahogy arra a Bizottság is rámutatott; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a jelenlegi ellenőrzések kiegészítéseképpen fokozzák az ellenőrző hatóságok közötti együttműködést és e hatóságok körében kölcsönös felülvizsgálatokat végezzenek; ösztönzi, hogy a környezetvédelmi jog végrehajtásának és alkalmazásának elősegítésére létrehozott európai uniós hálózat (IMPEL) tegyen lépéseket ebbe az irányba; a Bizottságot is arra kéri, hogy a bírók és ügyészek hálózatának támogatásával mélyítse el az ismereteket és mozdítsa elő a kapacitásbővítést, valamint a Régiók Bizottságával folytatott szoros együttműködés keretében csökkentse a jogszabályok be nem tartásából fakadó környezetvédelmi és gazdasági költségeket, illetve biztosítson egyenlő versenyfeltételeket;

38.

sürgeti a Bizottságot, hogy hozzon létre egy környezetvédelmi jog ellenőrzésével foglalkozó osztályt, amelynek feladata a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásának felügyelete és elősegítése lenne; kéri, hogy az ellenőrzéssel járó költségek alacsony szinten tartása érdekében ez az osztály használjon új technológiákat és működjön együtt a helyi hatóságokkal; úgy véli, hogy ennek az osztálynak költségalapon kell működnie, valamint a bevételeket az uniós költségvetésbe kell irányítani és a jobb végrehajtáshoz kapcsolódó szolgáltatásokra kell elkülöníteni;

39.

ösztönzi a tagállamokat, hogy készítsenek és tegyenek közzé az uniós irányelvek nemzeti jogba való átültetését bemutató megfelelési táblázatokat annak érdekében, hogy javítsák a jogalkotási folyamat átláthatóságát és nyitottságát, valamint a Bizottság és a nemzeti parlamentek számára egyaránt megkönnyítsék az uniós jogszabályok helyes végrehajtásának ellenőrzését;

40.

hangsúlyozza, hogy a bírók és ügyészek kulcsfontosságú szerepet töltenek be a környezetvédelmi jogszabályok érvényre juttatásában, és ezért létfontosságú, hogy e szakpolitikák tekintetében megfelelő képzésben és tájékoztatásban részesüljenek;

41.

hangsúlyozza, hogy a polgárok fontos szerepet töltenek be a végrehajtás folyamatában, továbbá sürgeti a tagállamokat és a Bizottságot, hogy e folyamatba strukturált formában vonja be őket; e tekintetben megjegyzi a polgárok igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésének fontosságát;

42.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy kifejezetten állapítsanak meg egy konkrét időkeretet, amelyen belül a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos peres eljárásokat le kell zárni, annak érdekében, hogy a környezetvédelmi jogszabályok végrehajtását és az elhúzódó peres eljárásokat ne lehessen kifogásként felhasználni a jogszabályok betartásának elkerülésére és a beruházások késleltetésére; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, hány beruházást tartottak vissza a környezetvédelmi jogszabályok szabálytalan végrehajtásával kapcsolatos, elhúzódó peres eljárások miatt;

43.

hangsúlyozza, hogy alapvető jelentőséggel bír, hogy a polgárokat és a nem kormányzati szervezeteket már a kezdeti szakaszban aktívan tájékoztassák az uniós környezetvédelmi politikákról annak érdekében, hogy bevonják őket e politikák kidolgozásába és megvalósításába; ezért – tekintettel az adminisztratív terhekkel foglalkozó, független érdekelt felekből álló magas szintű munkacsoport megállapításaira is – e tekintetben nagyobb erőfeszítéseket szorgalmaz, hogy fokozzák a lakosság uniós környezetvédelmi jogszabályokba vetett bizalmát, szem előtt tartva, hogy a társadalom segítsége nélkül az intézmények egyoldalúan nem képesek egy jobb életet szolgáló jobb környezetet teremteni;

44.

a határokon átnyúló lehetséges környezeti hatásokra tekintettel felhívja a tagállamokat, hogy az adott tagállamokban a lehető leggyorsabban nyújtsanak átfogó tájékoztatást az érintett állampolgárok és hatóságok számára, valamint hogy tegyenek megfelelő intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy megfelelően konzultáljanak velük;

45.

sürgeti a tagállamokat, hogy a hatékonyság biztosítása mellett az uniós környezetvédelmi jogszabályokat a legegyértelműbb, legegyszerűbb és leginkább felhasználóbarát módon alkalmazzák;

46.

felszólítja a tagállamokat, hogy a 7. környezetvédelmi cselekvési program keretében még inkább mozdítsák elő az uniós környezetvédelmi jogszabályok, valamint az elfogadott szakpolitikák és stratégiák teljes körű és megfelelő végrehajtását, és hogy a megszorítások idején is biztosítsák a teljes körű végrehajtásukhoz szükséges megfelelő kapacitást és forrásokat, mivel az uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásának elmulasztása, illetve azok hiányos végrehajtása nemcsak jogellenes, hanem hosszú távon a társadalom számára sokkal költségesebb is;

47.

kiemeli, hogy biztosítani kell, hogy a jogszabályok a célra alkalmasak legyenek és tükrözzék a legújabb tudományos kutatásokat; ezért felszólítja az Uniót és a tagállamokat, hogy rendszeresen értékeljék, vajon az európai környezetvédelmi jogszabályok eleget tesznek-e ezeknek a követelményeknek, és szükség esetén ennek megfelelően igazítsák ki azokat;

48.

elismeri, hogy az első olvasatban elfogadott megállapodások a jogszabályok nem megfelelő végrehajtásához vezethetnek, ha a konkrét tartalom meghatározását a végrehajtó rendelkezésekre hagyják, ezért annak biztosítására kéri az összes szereplőt, hogy a döntést a politikai szándék egyértelmű kinyilvánítása alapján hozzák meg; hangsúlyozza, hogy egyértelmű, következetes környezetvédelmi jogszabályokra van szükség, amelyeket nyilvános szakpolitikai értékelések és visszajelzések alapján dolgoztak ki;

49.

úgy véli, hogy a Bizottságnak az uniós jogalkotáson belül továbbra is az irányelveket kell használnia arra, hogy lehetővé tegye a tagállamok, illetve a regionális és helyi hatóságok számára, hogy az európai jogszabályokat a saját helyzetüknek megfelelően hajtsák végre; mindazonáltal arra kéri a Bizottságot, hogy a javaslatában már körvonalazott támogatást további tanulmányokkal vagy a hatásvizsgálatban említett fellépésekkel támassza alá;

50.

üdvözli a környezetvédelmi hatástanulmányok bevezetését, valamint felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák az erre vonatkozó jogszabályok hatékonyabb végrehajtását, fokozottabban figyelembe véve a kis- és középvállalkozások és a lakosság, valamint az állat- és növényvilág szükségleteit; aggodalmát fejezi ki, hogy az említett hatástanulmányokat a tagállamok gyakran késedelmesen hajtják végre, és a pártatlanságra és objektivitásra vonatkozó garanciák bevezetését kéri az irányelv jövőbeni felülvizsgálata során;

51.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a Régiók Bizottságának és a nemzeti parlamenteknek.

29.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 36/49

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 310., 311., 312. és 323. cikkére,

—

tekintettel az Európa 2020 stratégia költségvetéséről szóló 2011. június 29-i bizottsági közleményre (COM(2011)0500),

—

tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság között a költségvetési kérdésekben való együttműködésről és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásról szóló intézményközi megállapodásra irányuló 2011. június 29-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0403),

—

tekintettel a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló tanácsi rendeletre irányuló, 2011. június 29-i bizottsági javaslatra és a 2012. július 6-i módosított bizottsági javaslatra (COM(2011)0398 és COM(2012)0388),

—

tekintettel 2011. június 8-i, „Befektetés a jövőbe: új többéves pénzügyi keret (MFF) a versenyképes, fenntartható és befogadó Európáért” című állásfoglalására (1),

—

tekintettel a többéves pénzügyi keretről és a saját forrásokról szóló 2012. június 13-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret jóváhagyási eljárásának kedvező kimenetelét elősegítendő 2012. október 23-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az Európai Tanács 2013. február 8-án elfogadott következtetéseire,

—

tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

1.

tudomásul veszi az Európai Tanács többéves pénzügyi keretre vonatkozó következtetéseit, amelyek csupán egy, az állam-, illetve kormányfők közötti politikai megállapodást testesítenek meg; a jelenlegi formájában elutasítja a megállapodást, mivel az nem tükrözi az Európai Parlament által – különösen 2012. október 23-i állásfoglalásában – kinyilvánított prioritásokat és megfontolásokat, valamint nem veszi figyelembe a Parlament Lisszaboni Szerződésben rögzített szerepét és hatásköreit; úgy véli, hogy ezt a megállapodást – amely az Unió számára kötelezettséget keletkeztet a következő hét évre – nem lehet bizonyos alapvető feltételek teljesülése nélkül elfogadni;

2.

hangsúlyozza, hogy kész teljes körű tárgyalásokat kezdeni a Tanáccsal a többéves pénzügyi keretről szóló rendelet és az intézményközi megállapodás összes rendelkezéséről annak biztosítása érdekében, hogy az Unió korszerű, előrelátó, rugalmas és átlátható uniós költségvetéssel rendelkezzen, amely serkenteni tudja a növekedést és a foglalkoztatást, és képes áthidalni az Unió politikai kötelezettségvállalásai és költségvetési eszközei közötti szakadékot; hangsúlyozza, hogy csak a Tanáccsal folytatott lényegi tárgyalások sikeres lezárása után fog szavazni a többéves pénzügyi keretről szóló rendeletről és az intézményközi megállapodásról;

3.

kinyilvánítja, hogy elkötelezett a Lisszaboni Szerződésben rögzített jogalkotási előjogainak maradéktalan gyakorlása mellett; ismételten hangsúlyozza, hogy az Európai Tanács többéves pénzügyi keretről szóló következtetései, amelyek csupán a Tanács felé kinyilvánított politikai ajánlásoknak tekinthetők, nem előlegezhetik meg a rendes jogalkotási eljárás alá tartozó kérdésekre vonatkozó tárgyalásokat;

4.

ismételten kinyilvánítja azon álláspontját, hogy a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretnek biztosítania kell az Európa 2020 stratégia sikeres végrehajtását, és el kell látnia az Uniót a válságból való kilábaláshoz és a megerősödéshez szükséges eszközökkel; ezért hangsúlyozza az innovációba, a kutatásba és a fejlesztésbe, az infrastruktúrákba és az ifjúságba való beruházások jelentős növelésének, az EU éghajlat-változási és energiával kapcsolatos célkitűzései megvalósításának, az iskolázottsági szintek növelésének és a társadalmi integráció előmozdításának a fontosságát, a nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítése mellett;

5.

kifogásolja az átláthatóság hiányát a tekintetben, hogy miként született meg az Európai Tanácson belüli megállapodás a többéves pénzügyi keret kiadási és bevételi oldalán; kitart amellett, hogy minden vonatkozó információt a Bizottság rendelkezésére kell bocsátani a kohéziós politika és az agrárpolitika keretében megállapított nemzeti előirányzatok szintjére vonatkozóan, az egyes tagállamok számára engedélyezett mentességeket és egyedi juttatásokat is beleértve; emellett kéri minden arra vonatkozó információ rendelkezésre bocsátását, hogy milyen hatásokkal járnak az egyes tagállamokra nézve a többéves pénzügyi keret bevételi oldalát érintően hozott határozatok;

6.

határozottan ellenzi az uniós költségvetésen belüli fennálló kifizetési igények jelenlegi felhalmozását és továbbgörgetését, és elutasítja az olyan pénzügyi keretet, amely strukturális hiányba sodorhatja az Uniót, a Szerződés rendelkezéseivel szemben (az EUMSZ 310. és 323. cikke);

7.

ezért eltökélt szándéka, hogy megakadályozza a kifizetések 2013-ból a következő többéves pénzügyi keretbe történő minden további átvitelét; emlékeztet a 2013-as uniós költségvetéshez csatolt nyilatkozatra, amely felszólította a Bizottságot, hogy 2013 elején nyújtson be költségvetésmódosítás-tervezetet azzal az egyetlen céllal, hogy fedezze az összes 2012-re vonatkozó kifizetetlen kifizetési kérelmet; hangsúlyozza, hogy mindaddig nem fog tárgyalásokat kezdeni a többéves pénzügyi keretről, amíg a Bizottság nem terjeszt elő a politikai kötelezettségvállalásának megfelelő költségvetés-módosítást, és mindaddig nem fogja lezárni ezeket a tárgyalásokat, amíg a Tanács és a Parlament véglegesen el nem fogadja ezt a költségvetés-módosítást; továbbá politikai elkötelezettséget kér a Tanácstól arra vonatkozóan, hogy az év végéig az összes, 2013-ban esedékes jogi kötelezettség kifizetésre kerül;

8.

határozott megbízatást ad tárgyalócsoportja számára egy olyan átfogó csomag megtárgyalására, amely a többéves pénzügyi keret mellett magában foglalja a kötelező és átfogó felülvizsgálatot, a maximális mértékű általános rugalmasságot, a saját forrásokról való megállapodást, és biztosítja az uniós költségvetés egységét; megerősíti, hogy a tárgyalások alapját a 2012. október 23-i állásfoglalásában rögzített pontok fogják képezni, ideértve a tagállamoknak az uniós forrásokkal való gazdálkodásra vonatkozó, megfelelő politikai szinten vállalandó felelősségét;

9.

szilárd meggyőződése, hogy a teljes körű demokratikus legitimitás biztosítása érdekében a következő – a 2014-es európai választások után hivatalba lépő – Európai Parlament és Bizottság számára lehetővé kell tenni, hogy megerősítse az Unió költségvetési alapelveit, és elvégezze a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret felülvizsgálatát; ezért hangsúlyozza, hogy támogatja a többéves pénzügyi keret kötelező és átfogó felülvizsgálatát vagy egy esetleges, hatályvesztésre vonatkozó rendelkezés bevezetését; úgy véli, hogy a felülvizsgálatot jogilag kötelezővé kell tenni, bele kell foglalni a többéves pénzügyi keretről szóló rendeletbe, és a Tanácson belül minősített többséggel kell elfogadni, maradéktalanul érvényesítve az EUMSZ 312. cikkének (2) bekezdésében foglalt áthidaló klauzulát;

10.

kéri, hogy az éves uniós költségvetések megállapításakor a legmesszemenőbben használják ki a többéves pénzügyi keret kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatokra vonatkozóan megállapított felső határait; ezért úgy véli, hogy a következő többéves pénzügyi keretben biztosítani kell a fejezetek és a pénzügyi évek közötti maximális mértékű általános rugalmasságot, és arról a Tanácsban minősített többséggel kell határozni; meggyőződése, hogy ennek a rugalmasságnak magában kell foglalnia annak lehetőségét, hogy teljes mértékben kihasználják az egyes fejezetek alatt az adott pénzügyi évben rendelkezésre álló mozgástereket (a kötelezettségvállalási előirányzatok tekintetében), valamint hogy a rendelkezésre álló mozgásterek automatikusan átvitelre kerüljenek a következő pénzügyi évre (a kötelezettségvállalási és a kifizetési előirányzatok tekintetében egyaránt); emellett utal a 2012. október 23-i álláspontjában említett, rugalmassággal kapcsolatos részletes álláspontjára a rendkívüli tartalékot, az uniós költségvetési többlet újrafelhasználását, a jogalkotási rugalmasságot és a többéves pénzügyi keret felső határai feletti egyedi rugalmassági mechanizmusokat illetően;

11.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy megállapodás szülessen a saját források rendszerének mélyreható reformjáról; hangsúlyozza, hogy az uniós költségvetést – a Szerződésben előírtaknak megfelelően – valódi saját forrásokból kell finanszírozni; ezért kinyilvánítja egy olyan reform iránti elkötelezettségét, amely az uniós költségvetéshez való, GNI-alapú hozzájárulások arányát 40 %-os maximumra korlátozza, és fokozatosan megszünteti az összes meglévő visszatérítést és kiigazító mechanizmust;

12.

ismételten kinyilvánítja, hogy támogatja a Bizottság saját forrásokra vonatkozó csomagról és kötelező erejű ütemtervről szóló jogalkotási javaslatait; emellett úgy véli, hogy amennyiben a Tanács felhígítja ezeket a javaslatokat, és azok nem eredményezik a tagállamok uniós költségvetéshez való, GNI-alapú hozzájárulásainak jelentős csökkenését, a Bizottságnak további javaslatokat kell előterjesztenie újabb, valódi saját források bevezetésére vonatkozóan; kitart amellett, hogy a pénzügyi tranzakciós adóból származó bevételeket legalább részben az uniós költségvetésre kell fordítani, valódi saját forrásként;

13.

kitart amellett, hogy az intézményközi megállapodásban meg kell említeni és egyértelműen meg kell határozni az uniós költségvetés egységének elvét; úgy véli, hogy az uniós intézmények által vagy azok nevében hozott határozatokból – köztük a kölcsönzési, hitelnyújtási és hitelgarancia-műveletekből – adódó kiadásokat és bevételeket összesíteni kell egy, a költségvetési tervezethez évente csatolandó dokumentumban, amely átfogó képet nyújt az Unió tevékenységeinek pénzügyi és költségvetési következményeiről; reméli, hogy ez biztosítani fogja az állampolgárok teljes körű tájékoztatását és a megfelelő parlamenti ellenőrzést;

14.

hangsúlyozza, hogy a többéves pénzügyi keretről folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan a Parlamentnek és a Tanácsnak fel kell gyorsítania a 2014–2020 közötti időszakra szóló uniós programok és politikák egyedi jogalapjairól folytatott tárgyalásokat; hangsúlyozza, hogy a többéves pénzügyi keretről, az intézményközi megállapodásról és az Unió többéves programjairól szóló tárgyalások egyetlen csomagot alkotnak, és rámutat arra az elvre, hogy „mindaddig semmiről nincs megállapodás, amíg nincs mindenről megállapodás”;

15.

rámutat, hogy amennyiben 2013 végéig nem fogadnak el többéves pénzügyi keretet, a 2013-as évnek megfelelő felső határértékeket és egyéb előírásokat kell meghosszabbítani az új többéves pénzügyi keret elfogadásáig; jelzi, hogy ebben az esetben a Parlament kész lenne gyors megállapodásra jutni a Tanáccsal és a Bizottsággal a többéves pénzügyi keret belső struktúrájának abból a célból történő kiigazításáról, hogy az tükrözze az Unió politikai prioritásait, valamint annak biztosításáról, hogy 2014 végére az összes uniós politika és program számára rendelkezésre álljanak a megfelelő jogalapok;

16.

úgy véli, hogy a többéves pénzügyi keretre vonatkozó szavazások alapvető jelentőségére tekintettel és annak lehetővé tétele érdekében, hogy az európai parlamenti képviselők a 2014. évi európai parlamenti választásokon elszámoltathatóak legyenek választóik irányában, minden, a többéves pénzügyi keretre vonatkozó szavazást nyíltan és átláthatóan kell lefolytatni;

17.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az érintett egyéb intézményeknek és szerveknek.

29.1.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 36/51

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 312.,313. és 314. cikkére és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 106a. cikkére,

—

tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló, 2006. május 17-i intézményközi megállapodásra (a továbbiakban: intézményközi megállapodás) (1),

—

tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre (2);

—

tekintettel az Európai Unió 2013-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének új tervezetéről szóló, 2012. december 12-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az Európai Unió 2013-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésére (4), és az ahhoz kapcsolódóan a Parlament, a Tanács és a Bizottság által kiadott három együttes nyilatkozatra,

—

tekintettel eljárási szabályzata II. címének 7. fejezetére,

—