Az Európai Unió C 44/2011

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A 2007 és 2013 közötti időszak helyes gyakorlatain alapuló hatékony partnerségek ösztönzése a kohéziós politikai programok irányítása terén (feltáró vélemény)

2011/C 44/01

Előadó: Jan OLSSON

2009. február 23-án Margot Wallström, az Európai Bizottság alelnöke felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt az alábbi tárgyban:

A 2007 és 2013 közötti időszak helyes gyakorlatain alapuló hatékony partnerségek ösztönzése a kohéziós politikai programok irányítása terén.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekció 2010. június 23-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) 141 szavazattal 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az EGSZB határozottan hisz abban, hogy a valódi és elmélyült partnerség nagymértékben fokozza az EU kohéziós politikájának hatékonyságát és globális sikerét. A partnerség a fenntartható gazdasági és szociális fejlődés eszköze; eléri, hogy az uniós alapok folyamatosan figyelembe vegyék a helyi szintű szereplők igényeit, növeli az EU ismertségét, és megerősíti a demokráciát. A sikeres partnerségnek a valódi részvétel hosszú távú esélyén kell alapulnia, egyenlő lehetőségeket biztosítva a magánszférabeli partnerek számára arra, hogy aktív szerepet vállaljanak az állami szervek mellett, „együtt könnyebb” alapon.

1.2 A jelenlegi rendeletek továbbra is túl nagy mozgásteret engednek a partnerségi elv nemzeti szintű értelmezésének. Ezeknek a jogszabályoknak, különösen pedig az 1083/2006/EK általános rendelet 11. cikkének a megerősítésére van szükség. A jövőre nézve az EGSZB néhány változtatást javasol a cikk szövegében, lefektetve ezáltal a partnerség minimumkövetelményeit.

1.3 Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság szerepe az utóbbi időben inkább az eljárásokra, így kevésbé az eredményekre összpontosult. Az EGSZB szilárdan hisz abban, hogy az Európai Bizottságnak a partnerségi elv őreként erősebb és sokkal proaktívabb szerepet kell betöltenie. A nyitott koordinációs módszer alapján a tagállamokkal, a régiókkal és a szervezett civil társadalommal közösen arra kellene törekednie, hogy még szélesebb körben alkalmazzák ezt az elvet.

1.4 Létfontosságú, hogy a partnerek folyamatosan bővítsék kapacitásaikat: minden operatív program esetében technikai támogatási erőforrásokat kell a szociális partnerek és a civil társadalom rendelkezésére bocsátani.

1.5 Az EGSZB hangsúlyozza, hogy globális támogatásokkal igen hatékonyan el lehet érni a partnerek – különösen a kisvállalkozások és a szociális gazdaság – valódi részvételét, ezért ezt az eszközt mind az ESZA-, mind pedig az ERFA-programokban kiterjedten kellene alkalmazni minden tagállamban.

1.6 Az EGSZB továbbá szorgalmazza, hogy vissza kellene térni a társadalmi innovációra és a helyi fejlesztésre irányuló egyszerűsített közösségi kezdeményezési programokhoz.

1.7 A 2013 utáni uniós kohéziós politikában a programstruktúráknak és a szabályozásnak is elő kellene segítenie a partnerségi elv érvényesítését. Ez összhangban áll a Barca-jelentéssel, amely a „helyalapú megközelítés” és a partnerség közötti kapcsolatra helyezi a fő hangsúlyt, és az ERFA szempontjából különösen releváns. A jelentésnek szerepet kellene kapnia az Európa 2020 stratégiában.

1.8 A civil társadalomnak a kohéziós politika minden szakaszába történő fokozott bevonása érdekében a megfelelő európai partnerekkel való egyeztetés eredményeként közösségi szinten létre kellene hozni a bevált gyakorlatok kódexét.

1.9 A programok pozitív hatásának növelése érdekében feltétlenül egyszerűsítésre van szükség, főként a kisebb szereplők részvételével futó projektek esetében. A projektek irányítását ésszerűsíteni kell. Az ilyen résztvevőknek szánt pénzügyi kifizetéseket jobban kell támogatni, és fel kell gyorsítani, mégpedig előfinanszírozás és a kellő időben történő kifizetések útján.

1.10 Az EGSZB számára világos, hogy nem létezik univerzális megoldás. A helyes gyakorlatokat azonban lehet és kell is széles körben terjeszteni. Néhány ilyen bevált gyakorlat e vélemény mellékletében kerül kifejtésre. Az Európai Bizottságnak támogatnia kellene ezek elterjesztését.

1.11 A legtöbb tagállamban a régiók döntő szerepet játszanak a partnerségi elv megvalósításában. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy azok a régiók, amelyek meg szeretnék osztani tapasztalataikat, és terjeszteni szeretnék saját bevált gyakorlataikat, hozzák létre a „partnerségben elöl járó régiók” hálózatát, és úgy véli, hogy a Régiók Bizottsága lenne a legalkalmasabb arra, hogy ennek a hálózatnak az útját egyengesse.

2. Bevezetés

2.1 2009 februárjában az Európai Bizottság felkérte az EGSZB-t, hogy készítsen feltáró véleményt arról, hogyan ösztönözhetők a 2007 és 2013 közötti időszak helyes gyakorlatain alapuló hatékony partnerségek a kohéziós politikai programok irányítása terén. A véleménynek ezenkívül hozzá kell járulnia a jövőbeli kohéziós politika kialakításához is. A felkérés szerint az EGSZB-nek különösen meg kellett vizsgálnia a civil társadalmi partnereknek a kohéziós politika kidolgozásában való partnersége és részvétele különböző aspektusait. Ez a vélemény azonban nem foglalkozik a közszférán belüli „vertikális” (azaz az Európai Bizottság, a tagállamok, a regionális, helyi és más önkormányzatok közötti) partnerséggel.

2.2 A vélemény kidolgozását elősegítette az Európai Bizottság szolgálataival való szoros együttműködés. Az előadó jelentős terepmunkát végzett, amelybe a helyes gyakorlatok felderítése és dokumentálása érdekében bevonta az EGSZB, a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok, a szociális partnerek és más civil szervezetek tagjait is. Meghallgatásokra került sor Katowicében, Portóban és Schwerinben, az előadó pedig több más tagállamba is ellátogatott. Ezenkívül az Európai Parlament és a Régiók Bizottsága is értékes támogatást nyújtott.

3. A partnerségi elv és fejlődése

3.1 A partnerség az uniós kohéziós politika egyik alapja. Elsőként a Római Szerződés említi 1957-ben, az Európai Szociális Alap létrehozásának évében. A következő lépésre 1988-ban kerül sor, amikor az elv a strukturális alapok általános eszközévé válik. A partnerség eleinte csupán a hagyományos gazdasági és szociális szereplőkre koncentrált. Jelenleg részt vehet benne „bármilyen egyéb megfelelő testület, mely a civil társadalmat, a környezetvédelmi partnereket, a nem kormányzati szervezeteket és a férfiak és nők közötti egyenlőség támogatásáért felelős testületeket képviseli”. (1) Ez a fejlődés az EU-nak a felelősségteljes kormányzásra irányuló stratégiai célkitűzését tükrözi, amelyet legutóbb az „Európa 2020” jövőkép is megerősített.

3.1.1 Az átfogó rendelet 11. cikke kulcsfontosságú a partnerségi elv hatályának és alkalmazási körének meghatározásában. A tagállamok bevonják az érintett partnereket a különböző programozási szakaszokba. Ezen túlmenően nemzeti, regionális és helyi szinten, illetve gazdasági, szociális, környezetvédelmi és egyéb téren a nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban kijelölik az adott területet legmegfelelőbben képviselő partnereket. Az Európai Bizottság minden évben konzultál a gazdasági és szociális partnereket európai szinten képviselő szervezetekkel.

3.2 A rendelet lehetővé tesz „globális támogatásokat”. Az ilyen alapok kezelése átruházható közreműködő szervezetekre, ideértve a regionális fejlesztési szervezeteket vagy a nem kormányzati szervezeteket is (42. cikk).

3.2.1 A technikai segítségnyújtással kapcsolatos intézkedések célozhatják a partnereket, az alapok támogatásából részesülő kedvezményezetteket és a nyilvánosságot. Ilyenek például az információk terjesztésére, a hálózatépítésre, a tudatosság növelésére és az együttműködés és a tapasztalatcsere ösztönzésére irányuló intézkedések (45–46. cikk).

3.3 Az EUMSz. 163. és a fent említett tanácsi rendelet 104. cikke különleges szerepet szán a szociális partnereknek az Európai Szociális Alapot (ESZA) illetően. Az Európai Bizottság alapkezelői munkáját egy bizottság segíti, amelyet a kormányok, a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek képviselői alkotnak.

3.4 Az Európai Szociális Alap esetében a partnerség részleteit az 1081/2006/EK rendelet fejti ki.

3.4.1 Hangsúlyt kapnak a felelősségteljes kormányzás, a partnerség, a kapacitásépítés és az EQUAL program tanulságai, és azokat a szociális partnerek és más érintettek bevonásával népszerűsíteni kellene (preambulum és 5. cikk).

3.4.2 Az ESZA előmozdítja a releváns transznacionális, nemzeti, regionális és helyi szintű érdekelt felek – például szociális partnerek és nem kormányzati szervezetek – hálózatba szerveződésén keresztüli partnerségeket, megállapodásokat és kezdeményezéseket (3. cikk (1) bekezdés e) pont). Mindezt a kapacitás erősítése támogatja (3. cikk (2) bekezdés b) pont).

3.4.3 Az ESZA feladata többek között a szociális partnerek megerősítése és a szociális párbeszéd megszilárdítása a konvergenciarégiókban. A társadalmi befogadás, valamint a nemek közötti egyenlőség és az esélyegyenlőség területén futó programokban elsősorban a nem kormányzati szervezeteknek kell aktív szerepet kapniuk (5. cikk).

3.4.4 Különös figyelem fordítandó a partnerséggel kapcsolatos innovatív tevékenységekre (7. cikk).

3.5 Az ESZA- és az EMVA-rendelettel ellentétben az Európai Regionális Fejlesztési Alapra (ERFA) vonatkozó 1080/2006/EK rendelet nem tartalmaz konkrét rendelkezéseket a partnerségekre vonatkozóan. Az EESC úgy véli, hogy az ERFA-nak inkább a kisvállalkozásokra, az innovációra és a helyi fejlesztésekre kellene összpontosítania, olyan eszközökkel, amelyek kedveznek az ilyen jellegű partnerségnek (pl. célzott intézkedések, globális támogatások).

4. Partnerség a gyakorlatban

4.1 A kohéziós politika sikerének és hatékonyságának azok a tényezői, amelyek a partnerségi elvnek tulajdoníthatók, az alábbiak szerint foglalhatók össze:

—	Különböző nézőpontok és ismeretek gyűlnek össze, és rámutatnak a helyi valóságra.

—	Jobban reagálnak a partnerek szükségleteire és lehetőségeire.

—	A helyi szintű cselekvésnek köszönhetően az intézkedéseket még jobban a vállalkozások, munkavállalók és általában a polgárok realitásaihoz lehet alakítani.

—	A programokban nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem, a nemek közötti egyenlőség, illetve a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet célzó intézkedések.

—	Az integrált politikákkal járó értéktöbblet láthatóbbá válik.

—	A partnerség a kollektív kötelezettségvállalás alapvető eszköze, ezenkívül hozzájárul a közkiadások és a politikák hatékonyságának növeléséhez.

—	A partnerek révén a közösségi kohéziós politika polgárközelibbé válik.

4.2 A partnerség sikere azonban nagymértékben függ attól, hogy a nemzeti és politikai kultúrának része-e a konzultáció és a részvétel hagyománya. Ahol igen, ott a partnerek nagyobb szerepet kapnak, és így kialakíthatnak, sőt, végre is hajthatnak programokat és projekteket.

4.3 A tapasztalatok szerint a partnerségi elv általános megvalósulása az évek során javult, annak ellenére, hogy a megítélése partnerenként eltérő. Még mindig vannak jelentős – országonként, de néha még országon belül is eltérő jellegű – akadályok. Néhány tagállamban azonban a civil társadalom úgy látja, hogy a 2000–2006-os programozási időszakhoz képest némi visszaesés történt.

4.4 Az utóbbi években az Európai Bizottság minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít a formalitásokra és az ellenőrzési követelményekre. A kisvállalkozásoknak és a szervezeteknek kevesebb lehetőség áll rendelkezésükre projektek végrehajtására. A kis projektek támogatására megfelelő erőforrások nagyrészt eltűntek. Számos közösségi kezdeményezésű programot megszüntettek, és a legtöbb tagállamban nem is sikerült ezeket általánossá tenni.

4.5 A partnerséget még mindig formalitásnak tekintik: az állami szervek és a partnerek nem bíznak egymásban, mivel gyakran nem értenek egyet a partnerség céljával, vagy nincs róla világos elképzelésük. Nincs egyértelmű elképzelés arról, hogy miben áll a szervezett civil társadalom, illetve annak szerepe. Mindezt erősítik a szabályozás homályos rendelkezései, illetve az is, hogy a hatóságok a partnerséget újabb teherként fogják fel. Megkérdőjeleződik a partnerek legitimitása és reprezentatív jellege, és kezdenek attól tartani, hogy a túlzott és időigényes konzultációk lassíthatják a programok megvalósítását.

4.6 Következésképpen a konzultációs eljárások gyakran nem megfelelőek, mivel túl bürokratikusak, túlságosan technikai jellegűek, és a partnerek számára biztosított határidők túl szűkösek. Hatalmas információs szakadék tátong az illetékes hatóságok és a partnerek között. Ez utóbbiakat sok esetben csupán részben vonják be a politikaalkotásba és a végrehajtásba. A partnerek figyelmen kívül hagyása azt jelenti, hogy nem hallgatják meg őket. Ellenállás tapasztalható az újfajta gondolkodásmóddal és az innovatív elképzelésekkel szemben is. A jelenlegi szabályokat és azok végrehajtását nem tették alkalmassá a partnerség előmozdítására. Ez eltántorítja a partnereket a részvételtől és a kötelezettségvállalástól.

4.7 Ahhoz, hogy betölthessék partneri szerepüket, sok társadalmi-gazdasági szereplőnek és civil szervezetnek megfelelő ismeretekre, szervezetre, szakmai képességekre és pénzügyi erőforrásokra van szüksége. A kis szervezetek számára különösen nehéz a teljes mértékű részvétel.

4.8 A BusinessEurope egy felmérése az előző periódushoz képest számottevő javulást mutat a 2007–2013 közötti programozási időszakra, annak köszönhetően, hogy a hatóságok és a szociális partnerek nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, fokozott az átláthatóság a vitákat illetően, továbbá jobban szervezettek a konzultációs és végrehajtási eljárások. A részvételt általában kielégítőbbnek tartják nemzeti, mint regionális szinten. Az EU-hoz nemrégiben csatlakozott tagállamokban mindenképpen további javulásra van szükség, sőt, ez még a nagy múltú uniós tagsággal bíró országokra is igaz. A BusinessEurope rámutat a rövid konzultációs folyamat és a programvégrehajtás jelentős késedelme által jelentett hiányosságra, és jobb visszajelzést igényel a konzultációs folyamatból.

4.9 Az UEAPME (Európai Kézműves-, Kis- és Középvállalkozások Szövetsége) alulról induló és a „gondolkozz előbb kicsiben” elvet alkalmazó, a helyi vállalkozások és közösségek szükségleteihez alakított megközelítést tart helyesnek. A partnerséget a többszintű és többszereplős kormányzás keretében kell kialakítani. Kiemeli még, hogy a horizontális szubszidiaritás – vagyis a társadalmi-gazdasági partnereknek európai, nemzeti és helyi szinten egyszerre történő bevonása – a siker egyik tényezője. Az adminisztratív és pénzügyi szabályokat egyszerűsíteni kell, illetve nagyobb, hatékonyabb előlegekre és globális támogatásokra van szükség. Az UEAPME szerint vannak olyan régiók, ahol a kisvállalkozásoknak a rendelkezésre álló uniós finanszírozás mindössze 1-2 %-a jut. A finanszírozáshoz jutás érdekében a kkv-knak partnerségben és közvetítő szervezeteken keresztül kell tevékenykedniük. Elengedhetetlen ezzel kapcsolatosan a technikai segítségnyújtás. Az UEAPME kéri, hogy az Európai Bizottság tegyen közzé egy útmutatót az alapok felhasználási lehetőségeiről.

4.10 Az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ESZSZ) szerint nem sok javulás volt tapasztalható a legutóbbi programozási időszak folyamán. Azt kéri, hogy a rendeletben világos szabályok határozzák meg a partnerséget, és legyenek arra vonatkozó minimumkövetelmények. A partnerség minősége nagymértékben függ a hatóságoknak az elv alkalmazása iránti szándékától. Az ESZSZ egyetért azzal, hogy a nemzeti és regionális szintű partnerség jobban működik, mint a helyi. Fontos a tapasztalatok megosztása. A régióközi együttműködési programokat – különösen a régióközi szakszervezeti tanácsok bevonásával – meg kell szilárdítani. Az ESZSZ tagjainak tapasztalatai alapján kiadott egy kézikönyvet arról, hogy miként működhetnek a szakszervezetek együtt az ESZA-val.

4.11 2010 februárjában az európai szociális partnerek (ESZSZ, BE, CEEP) közös jelentést adtak ki az ESZA-ról. Ennek végkövetkeztetése az volt, hogy a kapacitásépítés elengedhetetlenül fontos az Alap hatékonyságának javításához. A jelentés akadályként említi továbbá az adminisztráció rugalmatlanságát és azt, hogy a partnerség fogalma egyes tagállamokban még nem világos. A szociális partnerek szerint erősebb partnerségre lenne szükség köztük és a regionális, illetve helyi önkormányzatok között.

4.12 Az Európai Szegénységellenes Hálózat (EAPN) javasolja, hogy a konzultáció legyen széleskörű és mélyreható, fogjon át különféle szervezeteket és több, különböző módszert használjon. A részvétel költségkeretét ne lépjék túl, és az ülések legyenek megfelelően gyakoriak. Az EAPN szerint fontos az EQUAL program tanulságait felhasználni az ESZA-ban, az innováció, a partnerség, a nemek közötti esélyegyenlőség és a nemzeteket átfogó jelleg elvére fókuszálva. Az előző programozási időszakhoz hasonlóan több lehetőséget kell biztosítani a kisebb projektek számára.

4.13 Az ECAS javasolja, hogy a tagállamok és a régiók állítsanak össze egy a programok és projektek összes szakaszát lefedő tájékoztatási, konzultációs és részvételi tervet. Ezeket a terveket egy a helyi vezetők részvételével folyó többszintű kormányzás és partnerség keretében kellene közzétenni és értékelni. Az ECAS javasolja, hogy a tapasztalatok megosztásában élen járni kívánó régiók alakítsanak ki egy gyakorlati közösséget.

4.14 Egy a cseh CpKP által közzétett jelentés szerint a közép- és kelet-európai nem kormányzati szervezetek (NGO-k) a Fenntartható Jövő Platformban részt vevő képviselőik révén hat országban (Bulgária, Magyarország, Lettország, Lengyelország, Románia és Szlovákia) partnerségeket elemeztek, és arra az eredményre jutottak, hogy az NGO-k korlátozott kapacitásai jelentik a legnagyobb problémát. A CpKP azt is megállapította, hogy a partnerségek túl kevés politikai támogatást kapnak. Az NGO-knak a programokhoz kínált technikai segítségnyújtás keretében képezniük kell szakértőiket és vezetőiket – az effajta segítségnyújtást inkább a közigazgatás szokta közvetlenül igénybe venni. Óvatosabban kell kiválasztani a monitoring bizottságok és más testületek résztvevőit.

4.15 Egy esettanulmányokon alapuló európai parlamenti jelentés (2) szerint a kormányzás alacsonyabb területi szintek felé való elmozdítása ugyanúgy fontos, mint a köztes koordinációs fórumok vagy testületek és az informális hálózatok létrehozása. A jelentés javasolja a programok egyszerűsítését is. A politikákkal kapcsolatos tanulást és a kapacitásépítést olyan konkrét intézkedéseken keresztül kell megvalósítani, mint a stratégiai viták, a nemzeteken átívelő fellépések, a támogatási struktúrák, valamint a bevált gyakorlatok terjesztése.

5. Általános megjegyzések

5.1 Az EGSZB meg van győződve arról – amit korábbi véleményeiben többször hangsúlyozott –, hogy a valódi és elmélyült partnerség a strukturális alapok célzottabb és hatékonyabb felhasználásához vezet, és ezáltal sikeresebb projekteket eredményez. A partnerségnek a valódi részvétel hosszú távú esélyén kell alapulnia, amely egyenlő lehetőségeket biztosít a magánszférabeli partnerek számára arra, hogy szerepet vállaljanak az állami szervek mellett. A valódi partnerség az összes résztvevőt kölcsönösen nyertes helyzetbe hozza.

5.2 Az összes közösségi politika középpontjában a polgárnak kell állnia. A strukturális alapok kapcsán ezért a partnerségnek alulról építkező megközelítést kell tükröznie, és lehetőséget kell biztosítania minden polgár és polgárokat összefogó szervezet számára ahhoz, hogy részt vegyenek a kohéziós politikában és az általa finanszírozott projektekben. Ha a partnerségi elv áthatja a programozást és a végrehajtást, akkor a polgárság és a szervezett civil társadalom aktívan részt fog venni a kohéziós politikában, ezzel erősödik a demokrácia.

5.3 A valódi partnerség kultúrájának kialakítása tanulási folyamat. Lényege, hogy elősegítjük a partnerek érvényesülését, és egyenlő lehetőséget teremtünk mindannyiuknak arra, hogy részt vehessenek a kohéziós politika megvalósításának minden szakaszában. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kapacitásépítésre szánt erőforrások rendkívül fontosak ahhoz, hogy a partnerség hatékonyabban működhessen. Ezért ezeket a forrásokat minden partnernek ki kellene használnia, az állami és a magánszektorban egyaránt, és minden operatív programban, nem csak a konvergenciarégiókban. Nagy szükség van az állami és a magánpartnerek közötti további „közös képzésre”.

5.4 A partnerek között nincs egyensúly sem a befolyás, sem a hatalom, sem az információhoz való hozzáférés, sem pedig a pénzügyi eszközök vagy a szakmai kapacitások terén. A 2013 utáni időszakra nagy szükség van egy olyan keret kialakítására, amely újból egyensúlyt teremt az állami szervek és a magánszektor között egy a regionális és a helyi dimenzióra, valamint a magánszféra társadalmi és gazdasági szereplőire építkező partnerség elvén alapuló irányítási modell segítségével.

5.5 A köz- és a magánszférabeli partnereknek kölcsönösen meg kell bízniuk egymásban, és felül kell emelkedniük saját külön érdekeiken. Ehhez szemléletváltás szükséges, illetve új, a helyi vállalkozások és szervezetek igényeinek megfelelő „gondolkozz előbb kicsiben” elven alapuló párbeszédkultúrának kell kialakulnia. Az állami szerveknek nyitottaknak kell lenniük a hozzájárulások iránt, a magánszférabeli partnereknek pedig elkötelezetté kell válniuk. Ez utóbbit úgy lehet elérni, hogy lehetővé tesszük a projektek magánszféra általi társfinanszírozásának növelését. A partnerek bevonására már korai stádiumban törekedni kell, lehetőséget biztosítva számukra arra, hogy meghatározó és konstruktív szerepet töltsenek be.

5.6 A szociális gazdaság szervezetei, valamint az NGO-k mellett a szociális partnereket is be kell vonni, mivel kulcsfontosságú társadalmi-gazdasági szereplők. Fontos a pluralizmus ösztönzése azáltal, hogy bevonják a kisméretű, innovatív vállalkozásokat, szervezeteket és más szereplőket is, akik a jövőben főszerepet kaphatnak. A partnerségnek emellett rugalmasnak és célirányosnak kell lennie a különböző programok egyedi igényeinek megfelelően.

5.7 Amint fentebb említettük, a politikai kultúra, a hagyomány és a tapasztalat meghatározó abban, hogy miként valósul meg a gyakorlatban a partnerségi elv az egyes tagállamokban. Minthogy a 27 tagú Unión belül a megvalósulás nagymértékben eltér, nem létezik olyan egyetlen homogén modell, amely minden környezetre alkalmazható lenne. A gyakorlatokat tehát kölcsönös tanulási folyamat során meg kell osztani egymással. A helyes gyakorlatok elterjesztéséért az összes érintett fél együttesen felelős, ezzel hatékonyabbá válik az alapok felhasználása.

5.8 A partnerségen belül az egyes partnerek szerepe és státusza szerint eltérőek a felelősségi körök, a jogok és a kötelezettségek. Ez különösen igaz akkor, amikor a részvételi jog a döntéshozó hatalommal kerül szembe a költségvetési kérdésekben. De még ez az ellentét is feloldható, ha a partnerek konszenzusos megközelítésre törekszenek a stratégia és a finanszírozás kapcsán.

5.9 A jelenlegi rendelet szerint a partnerségi elv alkalmazását a tagállamok irányítják a nemzeti szabályokkal és gyakorlatokkal összhangban. Az EGSZB szerint nagy és sürgős szükség van a magas színvonalú partnerség megszervezésének módjával kapcsolatos európai minimumkövetelmények meghatározására. Az EESC ezért úgy véli, hogy az ERFA-nak inkább a kisvállalkozásokra, az innovációra és a helyi fejlesztésekre kellene összpontosítania a partnerségnek kedvező és hasznos eszközök, mint például célzott programok, globális támogatások stb. felhasználásával.

5.10 A partnerség megerősítése érdekében meg lehet és meg kell reformálni az általános értelemben vett programozást. Mindez akkor érhető el, ha a programok pontosabban meghatározott célokkal és (pl. földrajzi, ágazati, feladatra vonatkozó) kiterjedéssel rendelkeznek, illetve problémaorientáltabbakká válnak.

5.11 Az, hogy a programstruktúrákból közvetlenül következik, hogy milyen eséllyel lesz sikeres a partnerség, egyértelmű volt olyan közösségi kezdeményezések esetében, mint az EQUAL vagy az URBAN II, ahol kifejezetten elő volt írva a partnerség. Ezeknek a kezdeményezéseknek a leállítása a partnerségi elv tekintetében a 2000–2006 közötti tervezési időszakhoz képest visszalépésként értékelhető. Sok tagállamban nem sikerült általánosan átvenni az EQUAL tapasztalatait a jelenlegi programozási időszakban, annak ellenére, hogy az ESZA-rendeletben létezik erre vonatkozó rendelkezés.

5.12 A vidéki területeket célzó LEADER a kezdetektől élen járt a partnerségi elv alkalmazásában. Bár immár nem közösségi kezdeményezés, azért megjegyzendő, hogy egyrészt a kezdeményezés sikerének, másrészt pedig az EMVA-rendelet (1698/2005/EK rendelet) 6. cikke szigorúbb rendelkezéseinek köszönhetően a LEADER módszert a jelenlegi tervezési időszakban teljes mértékben a vidékfejlesztési programok kötelező részévé tették. Célja, hogy bevonja és mozgósítsa a helyi szereplőket azáltal, hogy területi szövetségeket hoz létre a belülről fakadó helyi fejlődés érdekében. Az úgynevezett „helyi akciócsoportok”, helyi szintű partnerségek létrehozása eredeti sajátosság. A helyi döntéshozatali szinten a társadalmi-gazdasági partnerek és a civil társadalom van többségben. A LEADER-t nemzeti szintű, a helyi projekteket a nemzeti és az uniós szinttel összekötő kiterjedt partnerségből álló vidéki hálózatok támogatják.

5.13 Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság szerepe az utóbbi időben inkább eljárásközpontúvá vált, és így inkább az ellenőrzésekre összpontosít, és csak kevésbé a valós eredményekre. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottságnak erősebbnek és proaktívabbnak kellene lennie a partnerségi elv végrehajtását tekintve. A kohéziós politikának a múltban alkalmazott filozófiájához visszatérve az Európai Bizottságnak puszta megfigyelőből valódi és aktív „partnerré” kellene átalakulnia.

5.14 Az EGSZB azt tapasztalja, hogy a strukturális alapok programjaival és projektjeivel kapcsolatos adminisztratív és pénzügyi eljárások fékező, akadályozó, sőt eltántorító hatást fejtenek ki elsősorban a kkv-kra, mikrovállalkozásokra és a szociális gazdaság szervezeteire a strukturális alapok felhasználása tekintetében. Az EGSZB számára ezért az ilyen eljárások mind uniós, mind pedig nemzeti szintű egyszerűsítése logikusan következik a sikeres partnerség kialakításának szükségességéből, akárcsak a kifizetések felgyorsítása. Ez a kérdés kiemelt sürgősséggel kezelendő.

5.15 A globális támogatások kiemelkedően hatékonyaknak bizonyultak abban, hogy közelebb vigyék az alapok kezelését a kedvezményezettekhez és azok szükségleteihez. Az ilyenfajta támogatások eredményesek voltak a kisméretű projektek finanszírozásában. Az EGSZB sajnálatát fejezi ki, hogy a 2000 és 2006 közötti időszakhoz képest ezt a rendszert a jelenlegi időszakban alaposan megnyirbálták. Síkraszáll amellett, hogy minden tagállamnak mindkét alapból szélesebb körben kellene globális támogatásokat felhasználnia, és az irányítást ténylegesen a kedvezményezettekre kellene bíznia ahhoz, hogy a kkv-k és a szociális gazdaság hatalmas potenciálja felszabadulhasson.

5.16 Örvendetes lenne ezzel kapcsolatosan az EBB határozottabb és kiterjedtebb tevékenysége is. Az EGSZB kéri még a JEREMIE program megerősítését a kisméretű vállalkozások és azok szervezetei támogatásának ösztönzése céljával.

5.17 Az EGSZB megismétli kérését, hogy minden, az Unió kohéziós politikájával kapcsolatos alapot – például az EMVA-t és az Európai Halászati Alapot is – vonjanak egybe és hangoljanak össze közös operatív programokban. Az effajta egyesítés még hatékonyabbá teszi a partnerséget, mivel a partnereknek általában a fejlesztés egészére vonatkozóan vannak elképzeléseik. Az EGSZB úgy véli, hogy a nemzeti politikákba való beépítést is érdemes lenne aktívan folytatni, ezáltal az integrált megközelítés kétszeresen is hasznos lenne: európai és nemzeti szinten egyaránt.

5.18 Ez a kérés teljes mértékben összhangban van a 2009 áprilisában készült Barca-jelentéssel, (3) amely kiemeli a szervezett civil társadalommal való partnerség szerepét abban, hogy a kohéziós politika területi dimenziója kulcsfontosságú szerepet kapjon az európai integrációban. A partnerség alapvető az alapok eredményes és megfelelő felhasználásához. A jelentés kiemeli, hogy mobilizálni kell a helyi szereplőket, és nyilvános viták segítségével be kell vonni a polgárokat. Fabrizio Barca javasolja, hogy a 2013 utáni új kohéziós politikát előzze meg 2010–2012 során egy valódi stratégiai vita, amelyben a civil társadalom is részt vesz.

6. Európai kezdeményezések a javítás érdekében

6.1 Az EGSZB szerint számos európai és nemzeti szintű kötelező és önkéntes intézkedés szükséges ahhoz, hogy a strukturális alapokon belül javuljon és megerősödjön a partnerség, valamint hogy a helyes partnerségi gyakorlat minden tagállamban érvényesüljön. Az EGSZB kéri a különböző közösségi rendeletek módosítását. Ezenkívül szükség van egy helyesnek ítélt gyakorlatokat összegyűjtő kódexre és ahhoz kapcsolódóan az Európai Bizottság határozottabb iránymutatására is.

6.2 Az EGSZB javasolja, hogy a jelenlegi 1083/2006/EK általános rendeletben a partnerségre vonatkozó 11. cikk az alábbiak szerint kerüljön módosításra (a javasolt változtatásokat is tartalmazó szöveg az 1. mellékletben található), és ebben a formában kerüljön be egy jövőbeli új rendeletbe.

6.2.1

Az (1) bekezdésben található „a hatályban lévő nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban” szövegrész kiegészítendő „a megfelelő partnerekkel történő egyeztetés után” kitétellel. A folyamat csak úgy válhat legitimmé, és csak úgy eredményezhet sikeres projekteket, ha a partnerség természetét illetően megállapodásra törekszünk a partnerekkel. Az EGSZB egyetért a releváns partnerek meghatározására irányuló, az ESZA-bizottságon belül már meghozott rendelkezésekkel, és úgy véli, hogy ezt a konkrét rendelkezést az összes strukturális alapra ki kellene terjeszteni.

6.2.2

Az EGSZB szerint a 11. cikknek mindenképpen tartalmaznia kellene azt az elképzelést is, hogy a partnerségi elv megvalósulását az Európai Bizottságnak, a tagállamoknak és a szervezett civil társadalomnak közösen kell figyelemmel kísérnie. A nyitott koordinációs módszer kitűnő modellként szolgál ehhez. Az Európai Bizottság a tagállamokkal együttműködve kitűzi a célokat, mutatókat és irányvonalakat állapít meg, méri a teljesítményt és megvalósítja a bevált gyakorlatok cseréjét, illetve a szakértői felülvizsgálatok keretében az értékeléseket.

6.2.3

A Lisszaboni Szerződés elismeri a nyitott koordinációs módszert, amellyel az EUMSz. 149., 153., 156., 168., 173. és 181. cikkében is találkozhatunk. Az EGSZB ezért javasolja a 11. cikknek hasonló megfogalmazásokkal történő kiegészítését: „A Bizottság – a tagállamokkal szorosan együttműködve – kezdeményezést tehet iránymutatások és mutatók megállapítására, a bevált gyakorlatok cseréjének megszervezésére, valamint az időszakonkénti felülvizsgálat és kiértékelés szükséges elemeinek kialakítására.” A szociális partnereket és a civil társadalmat képviselő legfontosabb európai szervezeteknek is részt kellene ebben venniük.

6.2.4

A gazdasági és szociális partnerekkel folytatandó európai szintű konzultációnak legalább évente kétszer sorra kell kerülnie, és abba be kell vonni a 11. cikk (1) bekezdés c) pontjában említett érintett és képviseleti szövetségeket, valamint – az EMVA-val való kapcsolat kialakítása érdekében – a vidékfejlesztési szervezeteket is. Már most kellene ilyen konzultációkat szervezni a jövőbeli, 2013 utáni kohéziós politikát előkészítő valódi, európai szintű stratégiai vita részeként (lásd: Barca).

6.2.5

Az EGSZB hasonlóképpen javasolja a konkrétan az egyes alapokhoz kapcsolódó uniós szintű konzultációs folyamatok javítását is. A szociális partnerek megkülönböztetett szerepének sérelme nélkül az ESZA-bizottságnak megfelelő konzultációk után az érdekelteket képviselő más szervezetektől is be kellene vonnia néhány megfigyelőt.

6.2.6

Az EGSZB erőteljesen szorgalmazza az ERFA- és az EMVA-rendelet módosítását olyanképpen, hogy az átvegye az ESZA-rendeletnek a felelősségteljes kormányzásról és partnerségről szóló 5. cikkében kifejtett elképzelést. Továbbá javasolja, hogy az új ERFA-rendelet egy partnerségi bizottságról is tegyen említést.

6.2.7

Az EGSZB különösen kiemeli, hogy „megfelelő, az összes magánszektorbeli partner számára elérhető összeget kell elkülöníteni kapacitásépítésre”, ezért azt javasolja, hogy általános elvként az operatív programok mindegyike esetében a technikai segítségnyújtásra szánt költségvetés 10 %-át különítsék el kapacitásépítési és tanulási célokra. Támogatni kellene továbbá az európai szintű képzést, amely a nemzeti szint számára is hasznot hajt, és ezáltal elősegíti a tapasztalatok és a helyes gyakorlatok cseréjét.

6.3 A kellő egyszerűsítés elvégzése érdekében az EGSZB úgy gondolja, hogy ésszerűsíteni kellene a projektek auditját és ellenőrzését. A kifizetéseket, a pénzügyi garanciákat és az előfinanszírozást mind a kedvezményezettek szükségleteihez kellene igazítani, és fel kellene gyorsítani, különösen ha kisvállalkozásokról van szó. A jelenlegi előfinanszírozási lehetőségek az Európai Bizottság által 2009-ben javasolt számos javító célú intézkedés ellenére továbbra sem megfelelőek.

6.4 A magasabb színvonalú partnerség eléréséhez vezető minimumkövetelmények teljesítése érdekében az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság a 11. cikkben felsorolt partnerkategóriák képviselőivel karöltve dolgozzon ki egy „helyes gyakorlatok kódexét” a partnerségi elv gyakorlati alkalmazásáról, az alábbi irányelvek alapján:

—	a megfelelő állami és magánszférabeli partnereknek már a kezdeti szakaszban közösen ki kell alakítaniuk egy információs/konzultációs/részvételi tervet a programozáshoz, a végrehajtáshoz és az értékeléshez, világos célkitűzésekkel és egy követendő útitervvel;

—	az illetékes hatóságoknak jelentést kell tenniük arról, hogy hogyan vették figyelembe a partnerségi elvet javaslataikban és jelentéseikben. A partnerek álláspontját világosan és nyilvánosan dokumentálni kell;

—

a partnerséget hatáskörrel kell felruházni az irányítóbizottságban és más, a strukturális alapok keretén belül létrehozott konzultatív testületekben részt vevő saját tagjainak kiválasztására vonatkozó eljárások tekintetében. A kiválasztásnak az érdeklődésen, a reprezentativitáson és az új, elkötelezett és innovatív szereplők iránti nyitottságon kell alapulnia;

—	minden operatív programban technikai segítségnyújtásnak kell a partnerek rendelkezésére állnia a kapacitásépítéshez, a koordinációhoz és a képviselethez; ezeket a projekteket a partnereknek maguknak kell kialakítaniuk és irányítaniuk;

—	a partnerséget a kezdetektől be kellene vonni a projektek kiválasztási kritériumainak megállapításába;

—	a partnerséget feltételül kell szabni az alapok által finanszírozott projektek számára;

—	elő kell mozdítani a nemzetek közötti partnerséget;

—	ki kell alakítani a kedvezményezettek szempontjából hatékony kezelés mérőszámait;

—	végre kell hajtani az eljárások és ellenőrzések egyszerűsítését;

—	fel kell gyorsítani a kedvezményezettek felé történő kifizetéseket;

—	az irányítóbizottságokban vagy más, az NSRF-hez kapcsolódó megfelelő testületekben meg kell vitatni a hosszú távú stratégiákat;

6.5 Amennyiben ez alatt a tervezési időszak alatt az operatív programok jelentősen módosulnak, a partnerségi elvet szigorúan be kell tartani és ki kell emelni.

6.6 Az EGSZB javasolja, hogy azok a régiók, amelyek meg szeretnék osztani tapasztalataikat, és terjeszteni kívánják bevált gyakorlataikat, hozzák létre a „partnerségben elöl járó régiók” hálózatát. Kezdetleges formában már léteznek ilyen hálózatok. (4) Az effajta kezdeményezések népszerűsítése érdekében javasoljuk, hogy az EGSZB, az RB és az Európai Bizottság közösen lépjen fel. A Régiók Bizottsága lenne a legalkalmasabb arra, hogy ennek a hálózatnak az útját egyengesse.

6.7 Végezetül az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság irányítsa egy a megfelelő európai szintű partnerekből álló munkacsoport megalakítását a partnerségi elv különböző nézőpontokból történő népszerűsítésére, illetve kéri, hogy az állami támogatásokra és a közbeszerzésekre vonatkozó szabályoknak ne legyenek negatív hatásai a partnerségre.

7. Helyes gyakorlatok

7.1 Jelen vélemény kidolgozásakor a helyes gyakorlatok feltárását a , nem pedig az állami szervek bevonása és szerepe szempontjából végeztük. A külön mellékletben röviden ismertetett esetek csupán ízelítőként szolgálnak. Kétségtelen, hogy van több hasonló példa is.

7.2 A helyes gyakorlatot négy szempont alapján ítéltük meg. Ezek: a partnerséghez való hozzáférés, a partnerek érvényesülésének elősegítése, döntéshozatali partnerségek és célzott partnerségek.

7.3 Az egyik területen „helyesnek” tekinthető gyakorlat nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyakorlat összességében is „helyes”. Másrészt egyazon gyakorlat akár kettő vagy több területen is helyesnek tekinthető. Néhány példát külön ki kell emelni: ilyen az Anglia egész területén alkalmazott szisztematikus partnerségi megközelítés; a béke megteremtésére és a megegyezés elérésére irányuló sikeres program Észak-Írországban, amelyben kulcsfontosságú szerep jut a helyi partnerségeknek és a helyi szintű részvételnek; az összes alap (köztük az EMVA) partnerségben történő kezelése az integrált fejlődés érdekében a németországi Mecklenburg-Vorpommern tartományban; egy spanyolországi ESZA operatív programnak a civil társadalom (Fundación ONCE és mások) által egyedülálló módon történő kezelése; valamint Walesben a nonprofit ágazat támogatási struktúrája (3-SET).

7.4 A helyes gyakorlatnak mind a négy szempontját megtaláljuk néhány érdekes példában, amelyekben a strukturális alapok felhasználásának célja kifejezetten az, hogy megfeleljenek a helyi szintű szereplők igényeinek. Ilyen a szakszervezetek, a szövetkezetek és a bankok közötti innovatív partnerség, amely az olaszországi Toscanában az Esprit globális támogatási rendszert irányítja; a globális támogatások stratégiai és fokozott felhasználása a franciaországi Poitou-Charentes régióban, a területi foglalkoztatási megállapodások Ausztriában, vagy az ESZA decentralizált kezelése Németországban, Baden-Württemberg tartományban. Meg kell említeni ennek kapcsán a LEADER program keretében létrehozott helyi akciócsoportokat is.

7.5 A partnerségi elv javításának és fejlesztésének dinamikus folyamata is jó gyakorlat. Jó példa erre Lengyelország esete, ahol érdemes kiemelni, hogy az alapok decentralizált kezelését olyan munkacsoportok végzik, amelyekben a partnerek döntő fontosságú szerepet kapnak. A partnerség szabályaira vonatkozó olaszországi nemzeti keretmegállapodást (Protocollo d'Intesa), valamint az egyes régiókban – pl. Puglia régióban – ennek mintájára létrejött hasonló pozitív kezdeményezéseket is érdemes követni.

7.6 Az EGSZB megjegyzi, hogy a nemzeti és/vagy regionális gazdasági és szociális tanácsok általában csupán részben kerülnek bevonásra – kivétel ez alól az olaszországi CNEL esete, amelynek jelentős szerepe van Mezzogiorno (Dél-Olaszország) régió politikáinak kialakításában és értékelésében. Például Portugáliában, Franciaországban (regionális szinten) és Máltán a tervezési fázisban vesznek részt.

7.7 A hozzáférés felvet azzal kapcsolatos kérdéseket is, hogy mely partnereket választják ki, és hogyan. Átlátható és legitim eljárásra van szükség a partnerek meghatározásához. A kiválasztás általában nem a szociális partnerek, hanem inkább az NGO-k ágazata számára jelent problémát, különösen azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet bevonni a sebezhető és marginalizálódott csoportokat, például a fogyatékkal élőket, a börtönviselteket, a romákat és más etnikai kisebbségeket.

7.7.1 A jó gyakorlat az, ha a kiválasztás felelőssége a szervezett civil társadalomnál marad. Ennek egy érdekes példáját láthatjuk a Cseh Köztársaságban (választási rendszer).

7.8 A kapacitásépítésre és a partnerségek érvényesülésének elősegítésére számos érdekes példát találtunk. Ilyen például:

—	a szociális párbeszéd tanulása (pl. Csehország),

—	szakmai kapacitás kiépítése a partnerszervezetekben (Mezzogiorno, Németország, Spanyolország, Poitou-Charentes, Szlovénia),

—	speciális tudásközpontok, illetve „megfigyelőközpontok” megalkotása (a „Kompetenzstellen” Németországban, a 3-SET Walesben),

—	kézikönyvek és útmutatók kialakítása a partnerségi szervezetek számára nemzeti (pl. DGB Brandenburg, Németország) és európai (ESZSZ, EAPN, Bankwatch) szinten.

7.9 Egyes esetekben az azzal kapcsolatos valódi döntéshozatali jogkört, hogy mely projekteket finanszírozzák, a partnerségen belüli szervezetekre delegálták. A globális támogatások csak egy példát jelentenek erre (Olaszország, Egyesült Királyság, Franciaország). Más példák: a svédországi modell (Västra Götaland és más, a strukturális alapokhoz kapcsolódó partnerségek) vagy a Fundación ONCE korábban említett operatív programja.

7.10 Van néhány jól célzott program: ezek egyes földrajzi területekre, csoportokra, ágazatokra, közösségekre vagy konkrét feladatokra irányulnak, és ennélfogva általában a valódi döntéshozatali jogkörrel rendelkező partnerek egy konkrét csoportjához kötődnek szorosan. A béke megteremtését célzó észak-írországi program, a dániai növekedési fórumok, valamint a fenti 7.4. pontban említett helyi kezdeményezések is a helyes gyakorlatoknak ebbe a kategóriájába tartoznak.

8. Módosítási javaslatok az 1083/2006/EK tanácsi rendelet jelenlegi 11. cikkéhez:

11. cikk

Partnerség

(1) Az alapok célkitűzéseit a Bizottság és az adott tagállam közötti szoros együttműködés (a továbbiakban: a partnerség) keretében kell megvalósítani. A tagállam a nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban partnerséget alakít ki többek között a következő hatóságokkal és szervekkel:

a)	az illetékes regionális, helyi, városi és egyéb közhatóságok;

b)	a gazdasági és társadalmi partnerek;

c)	bármely egyéb megfelelő, a civil társadalmat képviselő szervezet, a környezetvédelmi partnerek, nem kormányzati szervezetek, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdításáért felelős szervezetek.

A nemzeti szabályozással és gyakorlattal összhangban valamennyi tagállam nemzeti, regionális és helyi szinten, illetve a gazdasági, szociális, környezetvédelmi és egyéb területeken kijelöli az adott területet legmegfelelőbben képviselő partnereket (a továbbiakban: a partnerek), figyelembe véve a nők és férfiak közötti egyenlőség és a – környezet védelmére és állapotának javítására vonatkozó követelmények integrációja által megvalósuló – fenntartható fejlődés támogatásának szükségességét.

(2) A partnerséget az (1) bekezdésben meghatározott egyes partnerkategóriákra vonatkozó intézményi, jogi és pénzügyi hatáskörökkel teljes összhangban kell megvalósítani.

A partnerség az operatív programok előkészítését, végrehajtását, monitoringját és értékelését fogja át. A tagállamok valamennyi érintett partnert – különösen a régiókat – bevonják a programozás különböző szakaszaiba az egyes szakaszok tekintetében megállapított határidőn belül.

(3) A Bizottság konzultál a partnereket európai szinten képviselő szervezetekkel az alapokból nyújtott támogatásokról.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Lásd a strukturális alapokról szóló 1083/2006/EK tanácsi rendelet 11. cikkét.

(2) „Kormányzás és partnerség nemzeti, regionális és projektalapon a regionális politika terén”, előadó: Jean-Marie Beaupuy; az Európai Parlament elfogadta 2008. október 21-én.

(3) An Agenda for a Reformed Cohesion Policy. A Place Based Approach to meeting European Union Challenges and expectations [A kohéziós politika reformjának menetrendje. Helyi alapú megközelítés az Európai Unió előtt álló kihívásoknak és elvárásoknak való megfelelés érdekében] – 2009. május.

(4) Például a Reves (partnerség a regionális/helyi önkormányzatok és a szociális gazdaság között), a Bankwatch Network, az IQ.net (regionális irányító hatóságok és kutatás), az ECAS kezdeményezés és az ESZA irányító hatóságainak bevonásával működő gyakorlati közösség (Community of Practice).

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/10

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A népesség elöregedésének az egészségügyi és szociális rendszerekre gyakorolt hatása (feltáró vélemény)

2011/C 44/02

Előadó: Renate HEINISCH

2009. szeptember 18-i levelében Margot WALLSTRÖM, az Európai Bizottság alelnöke az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt a következő tárgyban:

A népesség elöregedésének az egészségügyi és szociális rendszerekre gyakorolt hatása.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2010. június 16-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a július 15-i ülésnapon) 89 szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt:

1. Ajánlások

1.1 Az EGSZB véleménye szerint a népesség elöregedése által az egészségügyi és szociális rendszerekre gyakorolt hatások leküzdése érdekében a következő intézkedésekre van szükség:

1.1.1

Nemzeti szinten:

—	az „egészséges öregedés” átfogó témaként történő meghatározása,

—	a megelőzés, az egészségfejlesztés és -nevelés megerősítése minden életkorban,

—	az idős emberek számára nyújtott egészségügyi és ápolási szolgáltatások javítása,

—	a palliatív ápolás integrálása az ápolási szolgáltatások közé,

—	az életkornak megfelelő kezelési formák kifejlesztése és kiigazítása idős embereknek a klinikai tanulmányokba és a komorbiditást vizsgáló tanulmányokba történő bevonása révén,

—	az életkornak megfelelő gyógyítási és ápolási intézmények, valamint alternatív lakhatási lehetőségek kialakítása,

—

a távgondozás (telecare), valamint olyan technológiai megoldások – beleértve a segítő környezeten alapuló életvitelt (Ambient Assisted Living – AAL) – és egyéb egészségügyi technológiák (ápoló környezet) egészségtechnológiai értékelésen (Health Technology Assessment – HTA) alapuló minősítése és kiértékelése, amelyek az önálló életvitel támogatására, valamint az idős emberek hatékonyabb és jobb minőségű ápolására törekednek,

—	átfogó, decentralizált és a lakóhelyhez közeli infrastruktúra létrehozása, amely közvetlen kapcsolatot tesz lehetővé az idősebb emberek, valamint az egészségügyi és ápolói munkát végzők között („intézményi elhelyezések számának csökkentése”),

—	valamennyi érintett szereplő regionális és helyi hálózatainak támogatása „az egészség és öregség” célkitűzés megvalósítása érdekében,

—	az időskori ápolás biztosításának kötelezővé tétele (például betegápolási biztosítás) nemzeti jogszabályokon keresztül,

—	a rendszerdinamika lehetővé tétele érdekében a nemzeti egészségügyi és szociális rendszerek megnyitása modellkísérletek és a hozzájuk kapcsolódó kiértékelések előtt,

—	a többletdíj-fizetési és kiegészítő biztosítási rendszerek rugalmasabbá tétele,

—	az egész életen át tartó tanulás nemzeti stratégiáinak és szakpolitikáinak kidolgozása, valamint nemzeti, regionális és helyi szinten történő végrehajtása,

—	a család, a munka és az ápolás összeegyeztethetőségének biztosítása,

—	az önkéntes munka megerősítése,

—	az ápoló személyek fontosságának és szükségleteinek elismerése.

1.1.2

Európai szinten:

—	Az EPSCO Tanács 2009. november 30-i következtetéseire hivatkozva az egészségben és méltóságban való megöregedésről szóló cselekvési terv kidolgozása,

—	az „aktív, egészségben és méltóságban való megöregedés” témájának prioritásként való meghatározása az Európa 2020 stratégián belül,

—	a szókincs, a definíciók, az értékelési eszközök, a tájékoztatók, a kritériumok, az eljárásmódok stb. szükséges harmonizálása. Ez a probléma először 20 éve jelent meg, ám mindeddig nem történt jelentős haladás e területen,

—

az aktív, egészségben és méltóságban történő megöregedés mint kulcskérdés hangsúlyozása a 2010-es európai évben (A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve), a 2011-es európai évben (Az önkéntesség európai éve) és a 2012-es európai évben (Az aktív és egészséges időskor és a generációk közötti szolidaritás éve), valamint az mindenkori aktuális tanácsi elnökségek során,

—	a demográfiai változás figyelembe vétele az Európai Bizottság közös kutatási programjának megtervezése során (Joint Programming),

—	európai charta kidolgozása a segítségre és ápolásra szoruló emberek jogairól,

—	speciális szolgálatközi munkacsoport létrehozása az Európai Bizottságon belül az „öregség és egészség” (beleértve az „egészségügyi ellátást, az ápolást, a nyugdíjakat és a pénzügyi fenntarthatóságot”) témában,

—

az EGSZB-n belül „kerekasztal”, „kategória”, vagy „állandó tanulmányozócsoport” felállítása a következő témában: „generációk közötti párbeszéd az aktív, egészségben és méltóságban való megöregedésről”, egy különböző politikaterületeket átfogó, ezekre a területekre vonatkozó stratégia kidolgozása érdekében,

—	a gerontológia és a demográfiakutatás felvétele a 8. kutatási program prioritásai közé,

—	a „Tudomány és társadalom” cselekvés keretén belül projekt kialakítása „az idősek és a tudásátadás” címmel,

—	a tagállamok egészségügyi célkitűzéseiről és azok kötelméről lista készítése, valamint összehasonlítása,

—	a tagállamok támogatása a fent említett intézkedések végrehajtásában a strukturális és kohéziós alapokból való juttatásokon és a nyílt koordinációs módszer alkalmazásán keresztül,

—	az egyéni sajátosságokat figyelembe vevő információs és kommunikációs technológiai megoldásokat illetően a bevált gyakorlatok cseréjének támogatása, például az INTERREG program kontextusában, a strukturális alapok támogatásával,

—	az idősek ápolási szükségleteivel foglalkozó új IKT-megoldások értékeléséhez a több országra kiterjedő egészségtechnológiai értékelések (HTA) támogatása,

—

a tudatosság folyamatos növelése egyrészt az egész életen át tartó tanulással (LLL) kapcsolatban, másrészt pedig a súlypontot „az öregség és az egészség” témára – az egész életen át tartó tanulás (LLL: lifelong learning) programból kiindulva a hosszú élet érdekében való tanulás (learning for a long life) irányába – helyező európai képzési és továbbképzési programok cseréjével és koordinálásával kapcsolatban,

—	új kép kialakítása az öregségről, többek között a médiában,

—	a család, a munka és az ápolás összeegyeztethetőségéről szóló európai irányvonalak kidolgozása.

2. Általános megjegyzések

2.1 Bevezetés

2.1.1 Az európai uniós társadalom a várható élettartam meghosszabbodásának köszönhetően öregszik. Az EUROSTAT előrejelzései szerint a 65 éves és annál idősebb személyek társadalomban képviselt aránya a 2008. évi 17,1 %-ról 2060-ra 30 %-ra fog emelkedni. A keresőképes korban lévő (15–64 év közötti) lakosság és a 65 éves vagy annál idősebb személyek jelenlegi átlagos 4:1 aránya a 2050. évre 2:1-re változik.

2.1.2 Az aktív lakosság nagy része 2026 és 2030 között kilép majd a munkaerőpiacról. Ezáltal a nem dolgozó lakosság létszáma – alacsonyabb születési ráta mellett – emelkedni fog a dolgozó lakosság létszámához képest.

2.1.3 Az Európai Bizottság egyik legújabb közleményében (1) megállapítja, hogy a kormányoknak csupán rövid idő áll rendelkezésükre ahhoz, hogy a demográfiai öregedéssel kapcsolatos problémák leküzdését szolgáló intézkedéseket végrehajtsák, mielőtt a népes évjáratokhoz tartozók nagy része nyugdíjba vonulna. Ebben az összefüggésben az Európai Bizottság 2009. szeptember 18-án felkérte az EGSZB-t egy feltáró vélemény kidolgozására, annak megvizsgálása érdekében, hogy milyen módon támogathatók a tagállamoknak az e problémák leküzdésére tett erőfeszítései az egészségügy területére vonatkozó közösségi kezdeményezéseken keresztül. Ez a vélemény az EGSZB több véleményére (2) támaszkodik.

2.1.4 A Tanács cseh (2009 első féléve), svéd (2009 második féléve) és spanyol (2010 első féléve) elnöksége felvette menetrendje prioritásai közé az aktív, egészségben és méltóságban való megöregedés témáját.

2.1.5 A társadalomnak és az egészségügyi ágazat felelőseinek olyan új képet kell kialakítaniuk az öregedésről, amely megfelel a demográfiai változásnak, és tiszteletben tartja az idősek méltóságát.

2.1.6 Nem önmagában az öregedés, hanem az egészségtelen öregedés okoz magasabb kiadásokat. Ez a véleménytervezet ezért főként olyan intézkedéseket ajánl, amelyek az egészséges öregedést segítik elő.

2.2 Az egészségügyi és szociális rendszerek, valamint az egészségügyi szolgáltatások továbbfejlesztése és innovációja

2.2.1 A demográfiai mutatók alakulása szükségessé teszi az egészségügyi és szociális rendszerek, az egészségügyi szolgáltatások, valamint más kísérő szolgáltatások szervezetének és kapacitásának továbbfejlesztését annak érdekében, hogy i) kielégítsék az idősek szükségleteit, ii) biztosítsák valamennyi ápolásra szoruló személy számára, hogy megkapják az önállóságuk és méltóságuk megőrzéséhez szükséges szolgáltatásokat, iii) – az életkortól, a nemtől, a pénzügyi helyzettől és a lakóhelytől függetlenül – valamennyi társadalmi csoport számára ugyanolyan hozzáférést tegyenek lehetővé a jó minőségű egészségügyi szolgáltatásokhoz (beleértve az egészségfejlesztést, a megelőzést, a kezelést, a rehabilitációt és a palliatív ápolást).

2.2.2 Ennek során nem csupán az idősek egészségügyi és szociális rendszerekkel szembeni elvárásait kell figyelembe venni, hanem az emberek saját öregedésük iránti – a kellő időben jelentkező és a megelőzésre irányuló – felelősségtudatát, és ezáltal a társadalomnak az idősödő emberek iránti elvárásait.

2.2.3 Az EU-nak jegyzéket (3) kellene készítenie a tagállamok egészségügyi célkitűzéseiről, illetve hatályukról, és össze kellene hasonlítania azokat, hogy a közösségi politika minden idős ember egészségügyi ellátását és hosszú távú ápolását támogatni tudja. Ugyanígy fel kell mérni, hogy mennyire sikerült beépíteni a megelőzést és az egészségfejlesztést az egészségügyi rendszerekbe.

3. Részletes megjegyzések

3.1 Különös figyelmet érdemlő területek

3.1.1 Megelőzés

3.1.1.1 Az ember a születésétől fogva folytonosan öregszik. Ezért fontos, hogy az egész életünket a lehetőségekhez képest a legjobb feltételek mellett éljük. Lényeges, hogy az életnek jó kezdete és vége legyen. Az egészséges öregedés jóval a nyugdíjba vonulás előtt kezdődik, és hatással vannak rá többek között az élet- és munkafeltételek, valamint az erőforrások megléte is. Amennyiben tudatosítjuk ezt a tényt, a felelősségteljes öregedés iránti elvárás logikussá válik (4). A felelősségteljes öregedéshez szükség van az egész életen át tartó tanulásra. Ehhez az egész életen át tartó tanulás keretén belül az egészségügyi képzés területére vonatkozó új nemzeti, regionális és helyi stratégiákat és politikákat kell kidolgozni, és a tanulás valamennyi formáját (formális, nem formális és informális) figyelembe kell venni. Ez magában foglalja a tanulás összes szintjét, az iskola-előkészítő oktatástól a továbbképzésig. Az egészség felelősségteljes megőrzése – megelőző intézkedésekben való aktív részvétel (táplálkozás, sport, egészséges életmód, a kockázati tényezők elkerülése stb.), az egészségfejlesztés és az egészségre való nevelés révén – segíti az időseknek abban, hogy minél tovább saját otthonukban és megszokott társadalmi környezetükben tudjanak maradni. Ezen túlmenően a technológiák e területen betöltött szerepével folyamatosan foglalkozni kell, és értékelni kell azt.

3.1.1.2 Az egészségügyi rendszereken belül nagyobb mértékben kell támogatni a megelőzést. Ez nem csupán arra ad lehetőséget, hogy az emberek hosszabb ideig a munkaerőpiacon maradjanak, hanem a munkaerőpiachoz való alkalmazkodás képességét is fejleszti. A magas szintű munkavédelem és a munkahelyek ergonómiai javítása lényeges szerepet játszhat abban, hogy a munkával eltöltött egészséges életszakaszt meg lehessen hosszabbítani, ami pedig a demográfiai kihívások leküzdéséhez is hozzájárulhat.

3.1.1.3 Az életkoronként változó, valamint a képességekhez és a szükségletekhez igazodó tevékenységek révén (például átmenet a végrehajtó tevékenységektől az előkészítő tevékenységek irányába, továbbá a tanácsadó és kísérő, útmutató/tervező tevékenységek irányába stb.) az aktív életszakasz meghosszabbítható. Ez ráadásul azt jelenti, hogy az idősek hosszabb időn keresztül részei maradnának a társadalmi és szociális-gazdasági kontextusnak, és továbbra is érnék őket hasznos, a cselekvésre ösztönző hatások. Így az egészségben eltöltött további életévek tartalmas és termékeny évekké alakíthatóak. Ez természetesen megfelelő minősítő és kísérő intézkedések meglétét is feltételezi, amelyre a felvázolt folyamatok elindításához és továbbviteléhez van szükség (egész életen át tartó tanulás, szakmai képesítés, beleértve a munkahelyi élet során szerzett képességek igazolását stb.). Az üzemekben az egészséges munkafeltételek megteremtése jegyében gondoskodni kell az egészségfejlesztésről, a betegség- és a baleset-megelőzésről.

3.1.1.4 A munkaerőpiac elhagyását követően különösen nagy szerepet kap a társadalomba és a szociokulturális környezetbe való társadalmi beilleszkedés. A társadalmi elszigetelődés megelőzése a depresszió megelőzését jelenti. Éppen az idősek azok, akik szociális képességeiket és tapasztalataikat, például önkéntes tevékenységek révén, kamatoztatni tudják. Az önkéntes tevékenységekre való ösztönzésnek azonban már fiatalkorban el kellene kezdődnie.

3.1.2 Egészségügyi szolgáltatások

3.1.2.1 Egyre nagyobb súlyt helyeznek a betegközpontú egészségügyi szolgáltatások biztosítására és arra, hogy a betegeket bevonják az egészségügyi szolgáltatások kifejlesztésébe és az azokban való részvételre.

3.1.2.2 Az életkor előrehaladtával egyre gyakrabban jelennek meg krónikus betegségek (cukorbetegség, reuma, szívbetegségek), idegrendszeri (demencia és Alzheimer-kór), mozgás- és látószervi degeneratív betegségek, valamint rákos megbetegedések. Ez jelentős kihívások elé állítja az egészségügyi szakmákat, a diagnosztikát, a terápiákat és magát az egészségügyi ellátást.

3.1.2.3 Olyan átfogó és személyre szabott ápolást biztosító egészségügyi szolgáltatásokat kell kifejleszteni, amelyek középpontjában a beteg áll.

3.1.2.4 Jobb és specifikusabb egészségügyi szakképzésre van szükség: az egészségügyi szakmákban dolgozóknak (orvosok, gyógyszerészek, ápoló személyzet) és a kutatóknak nagyobb mértékben meg kell ismerkedniük az idősek gyógykezelésének sajátosságaival, és erre vonatkozóan alaposabb alap- és továbbképzésben kell részesíteni őket. Ezenkívül specifikus képzést kellene tartani az egészségügyi dolgozók számára az időskori egészségvédelmi és betegségmegelőzési intézkedések (például az elesések megelőzése, az egészséges táplálkozás) fontosságáról.

3.1.2.5 Az életkornak megfelelő gyógykezelési formák kifejlesztése és kiigazítása: több betegség egyidejű fennállása, az öregkorban megváltozott anyagcsere-folyamatok és a betegségek gyakori párhuzamos kezelése pontos ismereteket követelnek meg arról, hogy milyen kölcsönhatások állnak fenn egy idős ember testében működő szervek és rendszerek között. Ehhez a gyógyszerelés speciális megszervezésére van szükség, valamint arra, hogy az idősek anyagcseréjének megfelelően válasszák ki a gyógyszereket és alakítsák adagolásukat. A gyógyszerek mellékhatásainak minimalizálásában és a kezelés sikerességének optimalizálásában segíthet, ha a nyilvános gyógyszertárakban személyes tanácsadás keretében ellenőrzik a kölcsönhatásokat, valamint ha rendelkeznek olyan IKT-megoldásokkal, amelyek rendelkezésre bocsátják a gyógyszerekre és kölcsönhatásaikra vonatkozó adatokat.

3.1.2.6 Az idősek, valamint a gyógyítói és ápolói tevékenységet végzők közötti közvetlen és folyamatos kapcsolat ösztönzése az idősek növekvő ápolási igényével egyre fontosabbá válik a kezelés sikerességéhez, valamint az elszigetelődés és a depresszió elkerüléséhez.

3.1.3 Ápolási szolgáltatások

3.1.3.1 Az ápolási szolgáltatások minőségét szabványok meghatározása révén kellene biztosítani, ellenőrizhetővé tenni és kiértékelni. Szükség lenne egy európai charta kidolgozására a segítségre és ápolásra szorulók jogairól, amelynek tartalmaznia kellene többek között az ápolás során elkövetett erőszak elleni védelmet. Az önálló életmódot lehetővé tevő új technológiák (mint például a HTA) hozzájárulhatnak ehhez. A potenciális új technológiákat azonban megfelelően kell értékelni, és semmi esetre sem vezethetnek új nemzeti egyenlőtlenségekhez az egészségügyi ellátás és ápolás területén.

3.1.3.2 Idősek esetében a rehabilitációt kell az ápolással szemben előnyben részesíteni. Az intézményi ápolás nem lehet „egyirányú utca”: kell, hogy legyen a gondozásból a saját otthon felé visszavezető út is. A jelenleg létező egészségügyi és ápolási intézmények még nem felelnek meg eléggé ennek az elvárásnak.

3.1.3.3 Az életkornak megfelelő gyógyítási és ápolási intézményeket, valamint alternatív lakhatási lehetőségeket kell kialakítani: olyan folyamatos és visszafordítható átmenetre van szükség az egészség / betegség / ápolás / társadalmi élet között, amely szükség esetén lehetőséget ad jó orvosi ellátásra és ápolásra, valamint az idősek számára lehetővé teszi, hogy minél hosszabb ideig „normális”, vagyis több generációt felölelő környezetben tudjanak maradni. Ehhez az egészségügyi ellátás és az ápolás jó koordinációjára van szükség. A tartós gondozás intézményei mellett több fekvőbeteg- és ambuláns hospice-t és palliatív ellátást nyújtó intézményt kell tervbe venni, és ápolni kell a „hospice-ok kultúráját”.

3.1.3.4 Ennek érdekében egy földrajzilag minden területre kiterjedő, decentralizált és a lakóhelyhez közeli infrastruktúrát kell létrehozni az otthoni ellátás biztosítására (intézményi elhelyezések számának csökkentése). Támogatni kellene a nem intézményi, minden szükséges szolgáltatást biztosító (ambuláns ápolás, otthoni ápolás, kisebb segítő szolgáltatások) ápolási infrastruktúrák létrehozását. Ez konkrétan egy regionális szintű szervezet létrehozását és jobb strukturális finanszírozást jelent, ami biztosítja, hogy ne csupán a városokban legyenek megfelelő intézmények és struktúrák, hanem vidéki területeken is.

3.1.3.5 Egy társadalom értékmérője, hogy milyen módon bánik az idősekkel. Az önkéntes tevékenység különösen fontossá vált az idősek kezelése és ápolása során. A jövőben egyéni lehetőségein belül valamennyi polgárnak felelősséget kellene vállalnia betegek, fogyatékkal élők és idősek iránt; tevékenységükért egyúttal jutalmazni is kellene őket.

3.1.4 A fent említett területeken folytatott kutatások

Az Európai Bizottság közös kutatási programjának megtervezése során (Joint Programming) figyelembe kell venni a demográfiai változást. A 7. keretprogram „WhyWeAge” és „Futurage” elnevezésű programjához kapcsolódóan a 8. keretprogramban előtérbe kellene helyezni a gerontológiát (az öregkorról és az öregedésről folytatott kutatások) és a demográfiakutatást. Ésszerű lenne egy, az idősek és a tudásátadás című témakört is felvenni a Kutatási Főigazgatóság „Tudomány és társadalom” cselekvésébe. Ebbe a következő kutatási területeket is be kell vonni:

3.1.4.1 A megelőzésre irányuló kutatások

—	Melyek azok a munkahelyi egészségmegőrzést elősegítő megelőző intézkedések, amelyek a jövőbe mutatnak?

—	Milyen hosszú távú hatást gyakorolnak bizonyos életmódok általában az egészségi állapotra, és az egyes megbetegedésekre?

—	Hogyan hatnak ki a különböző nem-, kultúra- és migrációfüggő életmódok az egészséges öregedésre?

—	Milyen lehetőségek vannak az elesések és a csonttörések elkerülésére?

—	Mely megelőző intézkedések szolgálják a pszichikai, az érzékszervi, a kognitív és a szociális képességek megtartását?

—	Hogyan lehet arra motiválni, hogy felelősen viszonyuljunk saját egészségünkhöz és öregedési folyamatainkhoz? (Egészséges viselkedési módok támogatása, arra irányuló ösztönzők, hogy az idősek használják ki az egészség megőrzését segítő intézkedéseket és az e téren felkínált lehetőségeket.)

—	Hogyan lehet az embereket arra motiválni, hogy megváltoztassák viselkedésüket a társadalmi környezetbe való jobb beilleszkedésük érdekében?

3.1.4.2 Betegségekre és gyógymódokra irányuló kutatások

—	az idős korral járó betegségek epidemiológiája és etiológiája területén a megelőzési lehetőségek javítása érdekében,

—	az élet kezdetétől a végéig tartó biológiai öregedési folyamatokról,

—

az egyidejűleg fennálló megbetegedések, a krónikus betegségek, rák, szívbetegségek, reumatikus betegségek, mozgásszervi betegségek, a látóképesség károsodása (például szürkehályog), degeneratív idegrendszeri megbetegedések, mint például az Alzheimer-kór stb. terén. Ezek során figyelembe kell venni a diagnosztikai lehetőségek javítását is annak érdekében, hogy a diagnózis felállítására időben sor kerüljön, ezáltal pedig gyorsan el lehessen kezdeni a terápiát,

—

az idősek kezelési lehetőségei tekintetében, az időskorra jellemző megbetegedések esetében: jobban meg kell értenünk a gyógyszerek felszívódására és hatékonyságára, az anyagcserére, valamint a gyógyszeres kezelésre és az adagolásra hatást gyakorló biokémiai folyamatokat, és figyelembe kell vennünk a kezelések során. Gyakran hiányoznak ehhez a terápiás alapok, mivel a klinikai kísérleteket és gyógyszervizsgálatokat elsősorban fiatal felnőttek bevonásával végzik.

3.1.4.3 Kutatások az ápolás területén

—	Hogyan lehet olyan új technológiákat kifejleszteni, amelyek megfelelnek az idősek szükségleteinek?

—	Melyek a legkedvezőbb ápolási környezet jellemzői és a szolgáltatásnyújtás optimális formái?

—	Hogyan javíthatók az ápoló személyzet szakismeretei és munkafeltételei, többek közt az új technológiákkal összefüggésben?

—	Milyen módon tudnak a műszaki megoldások (robotika) az ápolást végző hozzátartozók terheinek csökkentéséhez és a hivatásos ápolók munkafeltételeinek javításához hozzájárulni anélkül, hogy az ápolandó személyek integritása és méltósága sérülne?

—	Hogyan lehet jobban közelíteni az ápolási kínálatot az ápolásra szoruló idős emberek szükségleteihez és az általuk támasztott követelményekhez?

—

Mely új koncepciók tudnak a házi gondozás fejlesztéséhez és támogatásához hozzájárulni? Ehhez hozzátartozik az ápolást végző családtagok gazdasági támogatása és társadalmi elismerése is (például a munkaidő – ápolási indokokból történő – rövid távú csökkentésének a lehetősége a munkaadó és a munkavállaló közötti megállapodás alapján, az ápolási időnek a nyugdíjbiztosításban való elismerése, ápolási díj stb.).

—	Milyen új lehetőségek vannak arra, hogy az ápolást, a fájdalomcsillapító terápiát és a terminális gondozást úgy alakítsuk ki, hogy az élet méltóságteljesen érjen véget?

3.1.4.4 Kutatások az egészségügyi rendszer területén

—

A közegészségügyi kutatásoknak figyelmet kellene fordítaniuk az egészségügyi rendszerekre és a tartós gondozásra, valamint a szolgáltatások integrációjára; emellett pedig új ütemtervet kellene kidolgozniuk az öregségre vonatkozó kutatásokhoz. Értékelni kell, hogy a tagállamok egészségügyi és szociális intézményei felkészültek-e a demográfiai változások által állított kihívásokra. Milyen szerepet tölt be például a megelőzés? Mekkora részét fordítják az egészségügyi kiadásoknak a megelőzésre? Hány embert ápolnak otthon és hányat intézményekben?

—	Mekkora forrást takarít meg az önkéntes munka és ápolás, és mennyi fizetetlen munkát végeznek el otthon, különösen a nők?

—

Az egészségre kifejtett hatásról folytatott kutatásokra („health outcome”) és az egészségügyi technológiák értékelésére (HTA) különösen az új technológiák és az elektronikus egészségügy („eHealth”) idős emberek kezelése és ápolása során történő alkalmazását illetően van szükség, az ilyen technológiák bevezetése előtt. Beváltják ezek a technológiák az ígéreteiket a gyakorlatban? Kedveznek ezek a technológiák a társadalom legsebezhetőbb rétegeinek?

—	A tagállamokkal együttműködésben meg kellene vizsgálni klinikai és szociális-gazdasági szempontból az idős emberek egészségügyi ellátásába és ápolásába való befektetések hatékonyságát és eredményességét.

—	Milyen módon lehet az egészségügyi és szociális ellátás egymáshoz kapcsolódó pontjait javítani?

3.1.5 Új technológiák kifejlesztése

3.1.5.1 A demográfiai változás okozta terheket nagy lehetőségek ellensúlyozzák. Ez különösen az idősödő társadalom számára létrehozott új termékekre és szolgáltatásokra vonatkozik. Az „öregedés mint gazdasági tényező” az egészségügyi szolgáltatások, új technológiák, gyógyszerek, gyógyászati termékek, orvosi technológiák, valamint az idegenforgalom és a wellness lehetőségek területén nagyobb növekedést és foglalkoztatást hozó gazdasági hajtóerővé válhat. Az Európai Bizottság becslése szerint a demográfiai változás jelentős hatással lesz az egészségügyi kiadásokra: az EU közegészségügyi kiadásai az előrejelzések alapján 2060-ig a GDP 1,5 százalékpontjával fognak növekedni. Új termékeket és szolgáltatásokat kellene kifejleszteni és a piacra bevezetni. Ennek során az értékteremtést a piac volumene, az ár, valamint a többletértékük mértéke befolyásolja.

3.1.5.2 Míg az „elsődleges egészségügyi piacon” a költségmegtakarításra való törekvés az elsődleges, és ez dönt arról, hogy a saját lakókörnyezetben való életvitel segítését (Ambient Assisted Living) felveszik-e az egészségügyi és ápolási pénztárak szolgáltatási katalógusába, a „másodlagos egészségügyi piac” ebből a szempontból sokkal szabadabban és rugalmasabban járhat el. E téren olyan stabil és megfizethető üzleti modellek kidolgozására van szükség, amelyek az eladásból, a bérbeadásból vagy a lízingelésből fenn tudják tartani magukat. Egyúttal biztosítani kell azt is, hogy a „másodlagos egészségügyi piacon” elkerüljük az egyenlőtlenségeket.

3.1.5.3 Támogatni kellene az ápolási technológiák bevezetésének hatásaira vonatkozó szociális és gazdasági ismeretek kidolgozását és cseréjét, például a versenyképességi és innovációs program keretében indított, jelenleg folyamatban lévő kísérleti projektekre alapozva. Egyúttal támogatni kellene a jobb időskori életminőséget segítő IKT-megoldások bevált gyakorlatainak cseréjét is, például az INTERREG program keretében, és a strukturális alapok felhasználása mellett. A kutatásoknak ki kellene értékelni a technológia felhasználóinak véleményét, különösen e technológiák felhasználóbarát jellegét és előnyeiket illetően.

3.1.5.4 Jóllehet a technológiai fejlődés és az újonnan kifejlesztett korai diagnosztizálási és kezelési módszerek nagymértékben hozzájárulnak a kiadások növekedéséhez, a technológiai fejlődés vívmányainak ésszerű felhasználása hosszú távon egyértelműen költségmegtakarításhoz vezethet. Az egészséget befolyásoló eljárások értékelésének (Health Technology Assessment - HTA) komolyabb szerepet kellene betöltenie az egészségügyi és ápolási szolgáltatások mértékének és kiadásai átvállalásának meghatározásában. Az új technológiák hatékony bevezetése és kezelése ezért döntő fontosságú a jövőbeli kiadások alakulása szempontjából. Az új technológiák ugyanakkor nem képesek helyettesíteni és nem is szabad, hogy helyettesítsék az idős személyek, valamint az egészségügyi és ápoló személyzet közötti közvetlen kapcsolatot, emellett megfizethetőnek kell lenniük.

3.1.6 Pénzügyi fenntarthatóság

3.1.6.1 Az idősek számára nyújtott ápolási szolgáltatásokat és az ápolási hozzájárulásokat szinte minden tagállamban a szociális rendszerek állják, ami az egyes szociális biztosítási rendszerek fenntartható és biztosított finanszírozását feltételezi.

3.1.6.2 Az ápolásra szorulás ma is a szegénység egyik kockázati tényezője, különösen az alacsony nyugdíjjal vagy alacsony jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok esetében. Európában számos idős személy nem engedheti meg magának a megfelelő ápolás igénybevételét. Ezért az EU minden országában – a szociális biztosítási rendszerének (társadalombiztosítási rendszerek vagy adóból finanszírozott rendszerek) megfelelően – be kell vezetni az ápolási költségek biztosítását, és a már létező biztosításokat ki kell igazítani az elkövetkező évtizedek demográfiai változásai jelentette kihívásoknak megfelelően, hogy biztosítsuk valamennyi polgár számára az ápolási szolgáltatásokhoz való hozzáférést a közösségi joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és szokásokkal összhangban és az egyéni szükségleteknek megfelelően. Az ápolási költségek ezen biztosításának nem csupán a fekvőbetegeknek nyújtott, hanem az ambuláns ápolási szolgáltatásokra is ki kellene terjednie.

3.1.6.3 A tartós gondozás költségei egy részének a magán egészségbiztosítási pénztárakra való áthárítását átgondolt módon, és az érdekelt felekkel egyetértésben kell megvalósítani annak érdekében, hogy ez a tendencia ne tegye még bonyolultabbá a hozzáférést ezekhez a szolgáltatásokhoz. A tagállamoknak a jövőben is biztosítaniuk kellene, hogy az idős emberek általános hozzáféréssel rendelkezzenek az alapellátáshoz és a megelőző intézkedésekhez. Ehhez az ambiciózus célkitűzéshez szükség van valamennyi rendelkezésre álló finanszírozási eszköz mobilizálására: a jogszabályok által teremtett szociális védelmi rendszerekre, valamint a kiegészítő mechanizmusokra.

3.1.6.4 Új költségtérítési struktúrák távoli rokonok számára is lehetővé kell, hogy tegyék, hogy az ápolásra szoruló emberek ápolásáért ápolási díjat kapjanak. Természetesen az ápolás minőségét ezekben az esetekben is biztosítani kell! Ezen túlmenően a szülési szabadság mintájára ápolási szabadságot is be kellene vezetni. Politikai szempontból elsődleges célként és a szociális párbeszéd keretén belül a szociális partnerekkel való egyeztetés alapján (mint például a szülői szabadság esetében) lehetőségeket kell kidolgozni a család, a munka és az ápolás összeegyeztethetőségére.

3.1.6.5 A társadalombiztosítási rendszerekre nehezedő pénzügyi nyomás csökkenthető egy sor országos szintű intézkedéssel, például a generikus gyógyszerek fokozottabb felhasználása, a gyógyszerekre kivetett hozzáadottérték-adó csökkentése és az árak kialakításáról a gyógyszeriparral folytatott tárgyalások által.

3.2 Helyi hálózatok – „A legkisebb egység a leghatékonyabb, és közel áll a polgárokhoz”

3.2.1 Az idősek, egészségi állapotuktól függően, nagyon sokat tudnak adni a társadalomnak. Személyes okok és a foglalkoztatási körülmények miatt egyre ritkábbak a többgenerációs háztartások a mai családokban. E téren megoldást hozhatnak a helyi hálózati struktúrával rendelkező magán- vagy települési szintű intézmények, mivel az általános érdekű szolgáltatások struktúráit a megfelelő szintű támogatás és segítség biztosítása érdekében a regionális és települési szinthez kell igazítani.

3.2.2 A helyi hálózatok például olyan platformok, amelyek települési szintű intézményekből, szociális partnerekből, nem kormányzati szervezetekből és az egészségügy felelőseiből állnak, amelyek célja az együttműködés és a szolgáltatások koordinációja. Az ilyen kezdeményezések jól támogathatóak a strukturális és kohéziós alapokból. Európának el kellene ismernie a „bevált gyakorlatokat”, azokat a kezdeményezéseket például, mint amelyek a „polgári szerepvállalás” és az „otthoni kezelés és ápolás” területén az önsegélyezés támogatására irányulnak.

3.2.3 A több generációt egybefogó házak szintén a családon kívüli, generációkat átfogó kölcsönös kapcsolatok megvalósulási formái: egy fedél alá gyűjtik az óvodákat, az ifjúsági és nyugdíjasklubokat (5).

3.2.4 Tervbe kell venni további szolgáltatások bevezetését is, mint például a nappali és éjszakai gondozást (mindenekelőtt demenciában szenvedő betegek részére).

3.3 Európai egészségügyi politika

3.3.1 A tagállamok egészségügyi rendszereinek választ kell adniuk a demográfiai változások kihívásaira, és ebből a szempontból meg kell erősíteni őket. Ennek során figyelembe kell venni, hogy az egészségügyi rendszerek megszervezése és irányítása a Lisszaboni Szerződés értelmében is a tagállamok feladata és felelőssége marad, valamint hogy az uniós intézmények csupán támogatják őket ebben a feladatukban. A tagállamok egészségügyi rendszerei szerveződésük (a Beveridge, Bismarck vagy vegyes modellt követő állami rendszerek mellett magánbiztosítók is megjelentek), fejlődésük, különböző gazdasági erejük, a velük szemben támasztott követelmények és elvárások alapján igen eltérőek. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés jogát azonban, az Európai Alapjogi Charta felszólításának megfelelően is, biztosítani kell.

3.3.2 A nyitott koordinációs módszer hozzájárulhat az egészségügyi politika hatékonyabb kialakításához és irányításához. Az együttműködésnek a három fő témára – „hozzáférés”, „minőség” és „hosszú távú finanszírozhatóság” – vonatkozó tapasztalatok cseréjére és gyakorlati példák bemutatására kellene összpontosítania.

3.3.3 A szubszidiaritási elv alapján a szociálpolitika alakítása is a tagállamok alapvető hatáskörében marad. Az EU ugyanakkor segítheti őket olyan támogató intézkedéseken keresztül, mint a tagállamok közötti együttműködés kiegészítése és támogatása. A szociális területen a nyitott koordinációs módszer hasznos eszköznek bizonyult arra, hogy a hozzáférés, alkalmazkodás és fenntarthatóság elveinek megfelelően javítsa a szociális védelmet.

3.3.4 Az „aktív, egészségben és méltóságban való megöregedés” témáját – cselekvési terv kidolgozása révén – fel kell venni az Európa 2020 stratégia prioritásai közé. Ehhez az Európai Bizottság főigazgatóságainak még szorosabb és folyamatos együttműködésére van szükség. Ezért speciális szolgálatközi munkacsoportot kellene létrehozni az „öregség és egészség” témához kapcsolódóan, olyan kérdéskörök tárgyalására, mint az „egészségügyi ellátás, az ápolás, a nyugdíjak és a pénzügyi fenntarthatóság”. Elérendő célkitűzés, és a tagállamok számára példaként kell hogy szolgáljon a megelőző intézkedések, valamint az egészségfejlesztés és -nevelés megerősítése, továbbá e cselekvési elvek beépítése valamennyi szakpolitikába.

3.3.5 Az EGSZB-nek egy generációk közötti „kerekasztal”, „kategória”, vagy „állandó tanulmányozócsoport” keretében a továbbiakban is folyamatosan tárgyalnia kellene az „aktív, egészségben és méltóságban való megöregedés” témát, hogy a különböző politikaterületeket átfogó demográfiastratégiát dolgozzon ki.

3.3.6 Az uniós politikáknak a strukturális és kohéziós alapból származó juttatásokkal kellene támogatniuk a tagállamokat a nemzeti intézkedések végrehajtásban.

3.3.7 Az EGSZB ezen túlmenően ösztönzi az „öregség és egészség” téma területére vonatkozóan az egész életen át tartó tanulás folyamatos uniós szintű támogatását, valamint egyedi stratégiák kidolgozását, amelyek ezt az elvet nemzeti, regionális és helyi szintre ültetik át.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) COM(2009) 180 végleges.

(2) Lásd az EGSZB-vélemények listáját a következő honlapon: http://www.eesc.europa.eu/sections/soc/index_en.asp.

(3) Lásd az Európai egészségügyi és egészségpolitikai megfigyelőközpont internetes oldalát: http://www.euro.who.int/en/home/projects/observatory/activities/research-studies-and-projects

(4) „Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” (Zs 90,12).

(5) http://www.mehrgenerationenhaeuser.de.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/17

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A közös európai menekültügyi rendszer többletértéke mind a menedékkérők, mind az Európai Unió tagállamai számára (feltáró vélemény)

2011/C 44/03

Előadó: Cristian PÎRVULESCU

2010. február 16-i levelében Joëlle MILQUET miniszterelnök-helyettes és bevándorlás- és menekültügyi politikával megbízott munkaügyi és esélyegyenlőségi miniszter, a jövendő belga elnökség nevében és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 304. cikkével összhangban felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy dolgozzon ki feltáró véleményt a következő tárgyban:

A közös európai menekültügyi rendszer többletértéke mind a menedékkérők, mind az Európai Unió tagállamai számára

(feltáró vélemény).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2010. június 16-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 133 szavazattal 1 ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések

1.1	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elégedetten nyugtázza az uniós intézmények proaktív hozzáállását a menekültügy kérdéséhez, valamint egyes tagországok arra irányuló nyitottságát, hogy előrelépjenek e szakpolitikák terén.

1.2

Bár az Európai Unió bevándorlási és menekültügyi politikáját számos globális szinten meglévő bizonytalansági és kockázati forrás veszélyezteti, (1) az EGSZB szerint a gazdasági válság okozta költségvetési megszorítások nem járhatnak a rászorulók számára biztosított védelem szintjének és minőségének csökkenésével. Az Európai Unió identitása szorosan egybefonódik az emberi jogok védelmével. Ha ezen a téren kudarcot vall, az súlyos csapást jelent a politikai és demokratikus szervezetként fellépő Unió hitelességére nézve kifelé és befelé egyaránt.

1.3

Az EU e területhez kapcsolódó felelősségi köreinek az EUMSz. elfogadását követő kiterjesztése és a döntési mechanizmusok megváltozása lehetőséget nyújt egy közös európai menekültügyi térség létrehozására. Azonban kockázatok is léteznek. A felkeltett várakozás lehet, hogy túlságosan nagynak bizonyul a rendelkezésre álló politikai és közigazgatási kapacitáshoz viszonyítva.

1.4	Az EGSZB szerint egy működőképes közös európai menekültügyi politika révén lehet a leghatékonyabban és legfenntarthatóbb módon kezelni mind a veszélyeztetett helyzetben lévő személyek védelmi szükségletét, mind pedig ennek a tagországokban jelentkező hatásait.

1.5

Az EGSZB a nemzetközi védelemre jogosult személyeket nem gazdasági és közigazgatási tehernek tekinti, hanem az őket befogadó országok és közösségek értékes partnereinek. A védelemben részesülők a változás előmozdítói lehetnek származási országaikban a demokrácia megerősítése, a jogállamiság és az emberi jogok védelme szempontjából. Megszerzett tudásuk révén mind a befogadó, mind a származási országokban a gazdasági és társadalmi fejlődés kulcsszereplőivé válhatnak.

1.6

A közös európai menekültügyi rendszer kudarca vagy sikere több kulcsfontosságú tényezőtől függ, ezek pedig az emberi jogok tényleges védelme, a tagországok közötti szolidaritás, a menekültügyi jogszabályok és szakpolitikák harmonizálása, a védelem tartalmi javítása, valamint a menekültügyi politikáért felelős európai intézmények megfelelő finanszírozása. Az EGSZB úgy véli, hogy legelső feladatként meg ki kell vívni a széles közönség, a civil társadalom, valamint a tagországok kormányainak bizalmát egy közös európai menekültügyi politika iránt. Ez úgy érhető el, ha a szakpolitika gyorsan működőképessé válik, és konkrét eredményekhez is vezet, különösen a szakpolitika próbájaként is szolgáló esetekben.

1.7

A menekültjog megadásával kapcsolatos rendszerek tagországok szerinti eltérései jelentős többletköltséggel járnak. A közös európai menekültügyi rendszer felállításával csökkennek a költségek, kezdetben a jogszabályok egyszerűsítése révén (a fellebbezések vagy a megismételt kérelmek számának csökkentése és az eljárásokkal való visszaélések lehetőségének szűkítése által), majd később az illetékes európai intézmények (például az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal) fellépésének köszönhetően, melyek a nemzeti hatóságok helyére léphetnek. Ez megkönnyíti majd a bevált gyakorlatok cseréjét, a hivatali személyzet kiképzését, és ami különösen fontos, a menedékkérők átirányítását.

2. Bevezetés

2.1

A szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés európai uniós térsége döntő szakaszba lépett. 1999 óta a Tanács két ötéves tervet fogadott el: a tamperei programot (1999–2004) és a hágai programot (2004–2009). Tíz év elteltével a Tamperében meghatározott célkitűzések csak részben teljesültek. Az EU még mindig nem a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés közös térsége. A bevándorlást, a menekültügyet és a határok biztonságát érintő közös politikában jelentős, bár egyenetlen haladást láthattunk.

2.2

A stockholmi program a Lisszaboni Szerződés életbelépését követően alkalmazásra kerül, és a fenti szerződésbe foglalt politikák egész sorát fogják a Tanács keretén belül elfogadni rendes jogalkotási eljárás útján, illetve az Európai Parlamenttel közös együttdöntési eljárás során. Ezáltal az EU-nak lehetősége nyílik nagyra törőbb célokat is kitűznie, hogy az egyes tagországok ellenkezése miatt egyelőre meggátolt folyamatnak új lendületet adjon.

2.3

Az alapvető jogok chartáját is magában foglaló Lisszaboni Szerződés elfogadása nagymértékben szélesítette az Európai Uniónak a menekültüggyel kapcsolatos felelősségi és illetékességi körét. Az illetékességi körök kiszélesítése nagy lehetőség a bevándorlással és a menekültüggyel kapcsolatos célkitűzések teljesítésében való előrelépésre. Mindez azonban kockázatot is hordozhat, ha nem sikerül az érintett felek támogatását elnyerni a meghozott döntések iránt. Ha egy olyannyira érzékeny területhez szervesen tartozó – és már a szakpolitika kidolgozása során egyértelműen jelentkező – feszültségeket és félreértéseket nem sikerül orvosolni, veszélybe kerülhetnek az eddigi eredmények, sőt a jövőbeli kilátások is.

2.4

A stockholmi program egy olyan konzultációs folyamat eredménye, melynek során a következő dokumentumokból nyert javaslatokat fogták egybe és használták fel operatív módon: az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum, (2) a bel- és igazságügyi politika jövőjével kapcsolatos konzultatív csoport jelentései, (3) valamint a „Szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés jövője – Konzultáció a következő öt év prioritásairól” című nyilvános konzultáció keretében 2008 szeptemberében és novemberében az Európai Bizottsághoz eljuttatott hozzájárulások. 2009-ben az Európai Bizottság kiadta „A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége a polgárok szolgálatában – nagyobb szabadság biztonságosabb környezetben” című közleményét, (4) melyet az Európai Gazdasági Szociális Bizottság is véleményezett. (5)

2.5

A Közös Európai Menekültügyi Rendszernek a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés térsége részeként történt felállítása a menekültek jogállására vonatkozó 1951. évi Genfi Egyezmény hathatós alkalmazásának felvállalásán és a tagországok által közösen vallott emberjogi értékeken alapul. Az 1999–2006 közötti időszakban jelentős előrehaladás történt, többek között a jelenlegi közösségi vívmányt képező 4 eszköz elfogadása révén. A 2004/83/EK bizottsági irányelv (az elismerésről szóló irányelv) meghatározta a nemzetközi védelem kérésére jogosult személyek azonosítását szolgáló közös feltételeket, csakúgy mint az őket valamennyi EU-s tagállamban megillető előnyök minimális szintjét. Hágai és stockholmi programjában az Európai Bizottság vállalta, hogy értékeli az első szakaszban elért haladást, és 2010 végéig egy intézkedéssorozatot javasol a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek.

2.6

A közös európai menekültügyi rendszer kidolgozásában az EGSZB már 2002 óta számos véleményén keresztül részt vesz, melyek között megemlíthető a jövőbeli közös európai menekültügyi rendszerrel kapcsolatos zöld könyvről szóló vélemény, (6) valamint a menekültügyi stratégiai tervről szóló vélemény (7).

2.7

A menekültügyi szakpolitikákkal kapcsolatos, 2008. június 17-én elfogadott tervével (8) („Politikai terv a menekültügyről”) az Európai Bizottság a Közös Menekültügyi Rendszer második szakaszának lezárását javasolta a védelmi normák javítása és ezek EU tagállamokban történő egységes alkalmazása révén. Az Európai Bizottság által 2008. október 17-én elfogadott Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum révén ismét megerősítést nyert a felvállalt célkitűzések és a fenti politika támogatottsága. A szakpolitikákkal kapcsolatos tervben előirányozták az elismerésről szóló irányelv („Qualification Directive”) felülvizsgálatát egy olyan szélesebb csomag keretében, melyben szerepel a dublini és az Eurodac rendeletek, illetve a befogadási feltételekre vonatkozó irányelv (9) felülvizsgálata is, csakúgy mint az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (EASO) (10) létrehozására vonatkozó javaslat 2009. február 19-i elfogadása. Az intézkedések között szerepel a menekültügy külső dimenziójának erősítése is, többek között a regionális védelmi programok újraindításának és továbbfejlesztésének uniós programja révén.

2.8

Az Európai Unió Tanácsának elnökségét átvevő Belgium kormánya felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot egy, a menekültügy kérdésével kapcsolatos feltáró vélemény elkészítésére. A hivatalos felkérésben rámutatnak, hogy a nemzetközi védelemnek a veszélyeztetett helyzetben lévő személyek számára történő megadása az Európai Unió és a tagállamok előtt álló fontos kihívás. Az elmúlt években állhatatosan követték a legfontosabb felvállalt célkitűzést, mely a közös európai menekültügyi politika létrehozására irányul. Létrejöttek a nemzetközi védelem megadására vonatkozó normák, kijelölték a felelősségi köröket, és új intézményeket is felállítottak. Mindezek ellenére számos tagállam tartózkodóan áll hozzá a jogszabályok és a szakpolitikák tényleges harmonizálásához. A tagállamok támogatása nélkül félő, hogy az európai jogszabályi és intézményi szerkezet hatástalanná és költségessé válik. A tagállamok számára még nem nyilvánvalóak a közös európai menekültügyi politika előnyei, és saját felelősségüket sem vállalják fel egyértelműen.

2.9

Az EGSZB építő javaslatokkal állt elő e téren, és elégedetten nyugtázta a közösségi és tagállami gyakorlatok szintjén elért haladást. Kifejtett álláspontjaiban nyíltan felvállalta az alapvető emberi jogokat előtérbe helyező elveket és értékeket, és olyan intézkedéseket javasolt, melyek a nemzetközi védelemre jogosultak személyes és szakmai kiteljesedésének megkönnyítését célozzák. Ugyanakkor számos alkalommal jelezte az európai politikák korlátait és ellentmondásait a tervezés és a végrehajtás szintjén egyaránt. A szóban forgó politikák és eszközök kiigazítása széles egyetértésen kell, hogy alapuljon, a tagállamokkal, a közösségi intézményekkel, a civil szervezetekkel, az üzleti körökkel és a helyi önkormányzatokkal folytatott valós párbeszéd keretében.

3. Általános megjegyzések

A Közös Európai Menekültügyi Rendszer többletértéke a menedékkérők és a tagállamok számára

3.1	Az EGSZB szerint érdemes a KEMR előnyeit hangsúlyozni, hiszen ezáltal lehetségessé válik az érdekelt feleknek és különösen a tagállamoknak a KEMR építési folyamatába vetett bizalmát visszaállítani.

3.2

AZ EGSZB egyetértését fejezi ki a Közös Európai Menekültügyi Rendszer (KEMR) tökéletesítésével kapcsolatban vállalt európai uniós célkitűzésekkel. Ugyanakkor felhívja a figyelmet az európai szinten vállalt célkitűzések és az érintett területre jellemző nemzeti gyakorlatok közötti aránytalanságra, melyet még tovább fokozhat a gazdasági válság, annak társadalmi és politikai hatásaival együtt.

3.3	E rendszer nem építhető fel anélkül, hogy ne gyökerezne szilárdan a közös értékek és elvek olyan együttesében, amely az emberi lény méltóságát és biztonságát állítja az EU és a tagországok intézkedéseinek központjába.

3.4	Az elfogadott kérelmek eltérő arányában, a megtámadott határozatok számában és a másodlagos vándorlásban tükröződő különbségek, valamint az egyes tagállamokra nehezedő eltérő nyomás miatt nem érvényesül a tagállamok közötti szolidaritás ki nem mondott elve.

3.5

A KEMR-et alapjaiban ássa alá a tagállamok azon törekvése, hogy a jogszabályok és a nemzeti gyakorlatok harmonizációját korlátozzák. A harmonizáció nem a menekültügyi politika kérdése, hanem a KEMR előnyeit kézzelfoghatóvá tevő legfőbb eszköz. A harmonizáció révén csökkenni fog a némely tagállamra jelenleg nehezedő közigazgatási és pénzügyi nyomás. Emellett magasabb védelmi szintet fog biztosítani a menedékkérők számára, legalábbis a kezdeti szakaszban. Ahhoz, hogy a harmonizáció az elvárt eredményekhez vezessen, nem a védelem szempontjából vett legkisebb közös nevező szerint kell megvalósítani.

3.6

A nemzetközi védelem tartalma a menekültügyi politika érzékeny területét képezi. Itt a tagországok közötti különbségek még jelentősebbek, mint a nemzetközi védelem megadására vonatkozó tulajdonképpeni eljárás esetében. Ha a szakképzettséget igazoló bizonyítványok elismerésével, valamint az oktatáshoz és a munkahelyhez való hozzáféréssel kiegészítve a védelem tartalma kézzelfoghatóbb tartalmat nyer, a nemzetközi védelemre jogosult személyek hozzájárulhatnak az egyéni és közösségi jólét növekedéséhez.

3.7

A menekültügyi politika kielégítő támogatása érdekében a szakosodott intézményeknek (különösen a FRONTEX-nek és az Európai Menekültügyi Támogató Hivatalnak) világos hatáskörrel kell rendelkezniük a felelősségi körükhöz mért pénzügyi támogatás mellett, valamint átlátható módon kell működniük annak érdekében, hogy biztosítva legyen a nemzetközi védelemért folyamodók és az arra jogosultak alapvető jogainak és a megfelelő eljárásoknak a tiszteletben tartása. Egyes hatékony intézmények pénzügyi támogatása szolgáltathatja a legjobb példát egy valódi közös menekültügyi politika előnyeire.

4. Részletes megjegyzések

4.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a menekültügyi politika különböző dimenziói szorosan egymáshoz kapcsolódnak. A közös európai menekültügyi rendszer kudarca vagy sikere több kulcsfontosságú tényezőtől függ, ezek pedig az emberi jogok tényleges védelme, a tagországok közötti szolidaritás, a menekültügyi jogszabályok és szakpolitikák harmonizálása, a védelem tartalmi lényegének javítása, valamint a menekültügyi politikáért felelős európai intézmények megfelelő finanszírozása. Az EGSZB úgy véli, hogy legelőször a széles közönség, a civil társadalom, valamint a tagországok kormányainak bizalmát kell kivívni egy közös európai menekültügyi politika iránt. Ez úgy érhető el, ha a szakpolitika gyorsan működőképessé válik, és konkrét eredményeket is fel tud mutatni, különösen a szakpolitika próbájaként is szolgáló esetekben.

Az emberi jogok tiszteletben tartása a nemzetközi védelemhez való hozzáférés valamennyi szakaszában.

4.2

Állásfoglalásaiban az EGSZB folyamatosan aláhúzta, hogy a nemzetközi védelem terén közös szabályokra és nem pusztán minimálszabályokra van szükség (11). Ezek a szabályok a nemzetközi védelemért folyamodók alapvető jogainak nagyobb mértékű tiszteletben tartását célozzák a következők révén:

—	a területre való bejutás biztosítása;

—	a menedékre és védelemre vonatkozó kérelem benyújtási helyének szabad megválasztása;

—	elsőként a hagyományos menekültstátusz lehetőségének vizsgálata, a kiegészítő védelem másodsorban való megfontolása, de csak akkor, ha az első jogállás feltételei nem teljesülnek;

—	visszaküldés tilalma abban az esetben, ha a kérelmező élete veszélyben van származási országában vagy a legutolsó tranzitországban;

—	a kiutasítás elleni felfüggesztő hatályú fellebbezés lehetősége mindaddig, amíg az illetékes bíróság nem hozott határozatot, az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatával összhangban lévő hatályos fellebbezési joggal;

—	a kiskorú vagy vélhetően kiskorú személyek által kért különleges védelem;

—	a személyek – és különösen a nők – önálló jogának tiszteletben tartása a védelem iránti kérelem benyújtását illetően.

4.3	Lényeges, hogy az eljárások során a menedékkérők anyanyelvükön fejezhessék ki magukat, és az eljárás valamennyi szakaszában ingyenes jogsegélyben részesülhessenek.

4.4

A nemzetközi védelem megadásának elutasítását világosan meg kell indokolni, és szerepelnie kell benne a fellebbezési lehetőségekre vonatkozó információknak, beleértve azok módozatait és határidejét is. A fellebbezési eljárás lezárásáig a kiutasítási intézkedést minden esetben fel kell függeszteni (12).

4.5

Fogva tartásra/közösségi szálláson való őrizetben tartásra csak végső esetben és az illetékes bíróság határozata alapján kerüljön sor, miután a többi megoldási lehetőséget kimerítették, tiszteletben tartva a védelemhez való jogot, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény előírásaival összhangban (13). A meghozott határozatok megtámadására fellebbezési eljárás révén lehetőséget kell biztosítani.

4.6

Az EGSZB rámutat a nők sajátos helyzetére, akik a férfiakhoz képest sokkal több nehézséggel szembesülnek a menedékkérelem benyújtása és a menekültstátusz megszerzése során. Szintén jelzi a kiskorúak problematikáját a menekültügyi politikában, és aláhúzza, hogy mennyire fontos a kiskorúak érdekeinek és biztonságának hatékony védelme.

4.7

Az EGSZB aggódva látja, hogy a bevándorláshoz és a menekültügyhöz társuló olyan jelenségeknek, mint az embercsempészet vagy a hatalommal való visszaélés nem szentelnek elegendő figyelmet a tagállamokkal és a harmadik országokkal, különösen a tranzitországokkal kapcsolatban. Az 1951-es Genfi Egyezményt nem ratifikált országok nem lehetnek az EU partnerei a menekültügyi politikában. A menekültügyi politika sikerét csak úgy lehet biztosítani, ha szilárd intézményközi megállapodás jön létre a veszélyeztetett helyzetben lévő személyek jogainak és biztonságának sérülését nem egyszer lehetővé tevő tranzitországokkal.

Több szolidaritás a tagállamok között a közös érdek és a felelősség megosztása alapján.

4.8

A menekültáramlatoknak való eltérő kitettségük miatt egyes tagállamok a nemzetközi védelem megadására vonatkozó korlátozó szabályokkal igyekeznek válaszolni. A menekültügyi politika keretében ezeket az államokat hathatósan támogatni kell a menedékkérelmek kezelésében és különösen a védelem tartalmának javításában. E támogatás működőképessége érdekében az EGSZB egyetért egy új eljárás bevezetésével, mely felfüggesztené a menekülteknek a Dublini Egyezmény szerint történő átirányítását egy fokozott nyomásnak kitett felelős tagország felé (14).

4.9

A fokozott nyomásnak kitett államokkal való szorosabb együttműködés számos előnnyel jár. Elsősorban korlátozni fogja a tagállamok közötti másodlagos vándorlást. A menedékkérelmeknek a tagállamok közötti igazságosabb elosztásával lehetővé válik a folyamat hatékonyabb kezelése és a nemzetközi védelemre jogosultaknak a tagállamokba való jobb beilleszkedése.

A veszélyeztetett helyzetben lévő személyek védelmének javítására irányuló tényleges harmonizáció

4.10

A menekültügyi kérelmek elbírálása a tagországok hatáskörébe tartozik. A nem elegendő mértékben harmonizált nemzeti jogrendszerek miatt egymástól eltérő hagyományok maradtak életben; a származási országban uralkodó helyzetet eltérően ítélik meg; hiányoznak az európai szintű közös gyakorlatok; eltérőek a közigazgatási kapacitások; a nemzetközi védelemért folyamadók részéről megnyilvánuló nyomás egyenetlen földrajzi megoszlást mutat; Ebből következően a tagállamok rendkívül eltérő védelmi szintet biztosítanak, ezért továbbra is fennáll a menekültek másodlagos mozgása az EU-n belül (15).

4.11

Szükséges lépés a menedékkérelmek közös információs bázis alapján történő elemzése. Az EGSZB többször ajánlotta már a biztonságosnak feltételezett országokról összeállított listák elhagyását és ezek helyettesítését egy olyan rendszerrel, mely valós időben értékeli a harmadik országokban egyéni és közösségi szinten jelentkező kockázatokat. Ez a rendszer a tervek szerint az EMTH illetékességi körébe tartozna. A közös értékelő rendszer közös kritériumok együttesét kell, hogy használja, beleértve az ország területén belül meglévő védelmet és annak szereplőit.

4.12

Az EGSZB szerint a védelem nem állami szereplői hasznos, sőt néha nélkülözhetetlen szolgálatokat nyújthatnak rövid távon, különösen egyes humanitárius problémák megoldása során. Ugyanakkor egy adott területen a személyek védelmének biztosításával kapcsolatos felelősséget még részben sem lehet rájuk bízni, hanem csak az állami szervekre. Egy ország belsejében csak akkor beszélhetünk érvényes védelemről, ha a terület legnagyobb része a belső közrendet, a közszolgáltatások minimális szintjét és az egyéni jogok és biztonság megfelelő védelmét biztosítani képes és arra hajlandó központi hatalom ellenőrzése alatt áll.

4.13

Az EGSZB pozitívan értékelte a két (menekülti, illetve kiegészítő védelmi) védelmi jogállás tartalmi egységesítése felé történt elmozdulást. Ez az EGSZB által már számos alkalommal üdvözölt irány biztosíthatja a jövőben a veszélyhelyzetben levő személyek teljesebb védelmét és jobb beilleszkedését az EU tagországaiba. Emellett a két védelmi jogállás egységesítése nem csökkentheti közvetlenül vagy közvetetten sem a védelem szintjét, sem a jogállások tartalmának minőségét (16), hanem csakis javíthatja azokat.

4.14

A menekültügyi politika kezelésében a nemzeti kormányokra háruló felelősség nem vezethet egymástól teljesen eltérő gyakorlatok bevezetéséhez. Egyes tagállamok (például Hollandia és Svédország) a bevált gyakorlatok olyan együttesét fejlesztette ki, mely más államokat is hasonló intézkedések meghozatalára ihlethet. A bevált gyakorlatok szerepét hajlamosak vagyunk alulértékelni. Pedig ezek képesek megmutatni a menekültügyi politika gyakorlatba való átültetésének módját, illetve a nemzeti szinten végzett kísérletezés költségeit is csökkentik.

Több lényegi tartalmat a nemzetközi védelembe.

4.15

Ezen a téren eltérőek a nemzeti szakpolitikák és programok. Ez a kijelentés viszont csupán megérzésen alapul, hiszen nem létezik részletes elemzés a tagállami politikákról. Proaktív intézkedések hiányában a nemzetközi védelem megadása súlytalanná válik, ami az e jogállást élvező személyek hallgatólagos diszkriminációját fogja eredményezni. Az EGSZB a szakszervezetek és a munkaadói szervezetek bevonását javasolja a nemzeti szintű menekültügyi politika kidolgozásába és végrehajtásába.

4.16

Az EGSZB pozitívan értékeli az iskolai végzettségek és bizonyítványok elismerésére/elismertetésére vonatkozó kitételek megjelenését, valamint a nemzetközi védelmet élvező személyek szakképzési programokhoz való hozzáférésének ösztönzését (17). Ezek a gazdaságba és társadalomba való beilleszkedés és az életminőség javításának irányába mutató fontos lépések A munkaerőpiachoz való hozzáférést erőteljes diszkriminációellenes intézkedésekkel és a gazdasági szereplők ösztönzésével kell előmozdítani.

A menekültügyi politikáért felelős intézmények megerősítése és megfelelő finanszírozása.

4.17

Az EGSZB szerint az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal tevékenységeinek minél hamarabb működésbe kell lépniük. A Hivatal költségvetésének elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy logisztikai szempontból összetett és intenzív tevékenységét el tudja látni. Például a harmadik országokbeli kockázatok felmérésére szolgáló közös európai rendszert, mely a menekültügyi politika fontos alkotóeleme, az EMTH-nak kell elsőbbségi alapon kifejlesztenie. A Hivatal megfelelő finanszírozása nyilvánvalóvá tenné, hogy milyen előnyök származnak egyes közös európai intézményekből és eljárásokból. Az EMTH-nak az EU egyéb intézményeivel, és különösen a tagállamok kormányaival koordináltan kell fellépnie.

4.18

A menekültügyi politika különböző alkotóelemeinek finanszírozását újra kell gondolni. A forrásokat meg kell növelni és a legjobb eredményekkel járó, illetve a tagállamok számára valós támogatást nyújtó eszközök felé kell átcsoportosítani. A szolidaritásnak van egy nem elfelejtendő pénzügyi összetevője is. Például az Európai Menekültügyi Alap mintegy 5 millió eurós költségvetése túlzottan kis összeg ahhoz, hogy a menekültügyi politika közösségi és nemzeti végrehajtásához hasznos támogatást nyújthasson.

4.19

Az EGSZB aggódva jelezte a tagállamok és a FRONTEX ügynökség által számos esetben követett gyakorlatot, mely esetlegesen nemzetközi védelemre szoruló személyek kiutasításához kötődik (18). Az ilyen – mind átfogóbbá és egyben gyakoribbá is váló – műveleteknek a teljes átláthatóság és felelősségvállalás feltételei között kellene lezajlaniuk (19). Az EGSZB a FRONTEX és az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal együttműködését javasolja az emberi jogok megsértésének elkerülése érdekében. Az érintett személyeknek olyan országokba/övezetekbe való kiutasítása, ahol biztonságukat veszély fenyegeti, egyértelműen sérti a visszaküldés tilalmának elvét.

4.20

Az EGSZB úgy véli (20), hogy a FRONTEX szakembereinek nyújtott képzés a következők javítását szolgálja:

—	a tagállamok közötti operatív együttműködés koordinációja;

—	közös normák kidolgozása a képzés terén;

—	megfelelő támogatás biztosítása a tagállamok számára a befogadási és visszatoloncolási műveletek kulturális közvetítők segítségével történő lebonyolításához;

—	az állami tisztviselők felkészítése az EU által kidolgozott humanitárius menedékjog tekintetében.

4.21

Az EGSZB javasolja, hogy a menekültügyi politika intézményi fejlesztése mellé rendeljék hozzá a civil szervezetek fokozott bevonását a szakpolitika döntési folyamatába és gyakorlati megvalósításába is. A civil szervezetek bevonása növelni fogja a közös politika hitelességét, és hozzá fog járulni a felhasznált eszközök folyamatos javulásához is.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Például a környezet pusztulásával és az ehhez kapcsolódó konfliktusokkal járó kockázatok.

(2) Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum, az Európai Unió Tanácsa, 13440/08, 2008. szeptember 24.

(3) A bel- és igazságügyi politika jövőjével kapcsolatos konzultatív csoport jelentése „Liberty, Security, Privacy: European Home Affairs in an Open World”, 2008. június.

(4) COM(2009) 262.

(5) HL L 128., 2010.5.18., 80. o.

(6) HL C 204., 2008.8.9., 77. o.

(7) HL C 218., 2008.9.11., 78. o.

(8) COM(2008) 360 végleges.

(9) COM(2008) 815 végleges. COM(2008) 820 végleges. COM(2008) 825 végleges.

(10) COM(2009) 66 végleges.

(11) HL C 2008.8.9., 77. o., HL C 218 2009.9.11., 78. o.

(12) Az EGSZB 2010. április 28-i véleménye a következő tárgyban: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól (átdolgozás) COM(2009) 554 végleges – 2009/0165 (COD), előadó: Antonello PEZZINI.

(13) HL L 317., 2009.12.23., 110. o.

(14) HL L 317., 2009.12.23., 115. o.

(15) HL C 218., 2009.9.11.

(16) 2010. április 28-i EGSZB-vélemény a következő témában: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére és jogállására, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó minimumszabályokról COM(2009) 551 végleges – 2009/0164 (COD), előadó: Cristian PÎRVULESCU.

(17) Uo.

(18) Lásd a Human Rights Watch jelentését: Pushed Back, Pushed Around Italy's Forced Return of Boat Migrants and Asylum Seekers, Libya's Mistreatment of Migrants and Asylum Seekers, HRW 2009.

(19) Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság az irányú szándékát, hogy a menekültügyi eljárásokat átláthatóbbá tegye.

(20) Az EGSZB 2010. április 28-i véleménye a következő tárgyban: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól (átdolgozás) COM(2009) 554 végleges – 2009/0165 (COD), előadó: Antonello PEZZINI.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/23

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A nyitott koordinációs módszer és a szociális záradék az Európa 2020 stratégia kontextusában (feltáró vélemény)

2011/C 44/04

Főelőadó: Jan OLSSON

2010. április 28-án kelt levelében Laurette Onkelinx belga miniszterelnök-helyettes, egyben szociális és közegészségügyi miniszter a jövendő belga elnökség nevében az EUMSz. 304. cikke alapján feltáró vélemény kidolgozására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, a következő tárgyban:

A nyitott koordinációs módszer és a szociális záradék az Európa 2020 stratégia kontextusában.

Az EGSZB Elnöksége 2010. május 25-én megbízta az „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekciót a bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 15-iülésnapon) főelőadót jelölt ki Jan OLSSON személyében, továbbá 61 szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1

Az EGSZB üdvözli a belga elnökség azon kezdeményezését, hogy használják fel a horizontális szociális záradékot és a megerősített nyitott koordinációs módszert (OMC), mivel ez kiemeli azt a tényt, hogy a társadalmi kohéziónak lépést kell tartania a gazdaságpolitika megerősített koordinációjával annak érdekében, hogy elérjük az Európa 2020 stratégiában kitűzött valamennyi célt.

1.2

A szervezett civil társadalom minden stádiumban és szinten történő valódi részvétele elengedhetetlen a horizontális záradék és az OMC hatékony használatához. Az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság készítsen éves „irányítási jelentést” erről a részvételről. Az EGSZB segítséget tud nyújtani ebben a feladatban, és azt is javasolja, hogy a PROGRESS program keretében finanszírozzanak kísérleti részvételi projekteket. Az EGSZB emellett javasolja egy, A részvételre épülő irányítás helyes gyakorlatának kódexe című dokumentum összeállítását az OMC-ről.

1.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy nagy szükség van olyan koordinációs eljárásra, amely kiterjed az összes cél és politika közötti kölcsönhatásokra is. Ez kellene hogy legyen a szociális záradék és az OMC végrehajtásának átfogó vezérelve. Az Európai Bizottságnak – vállvetve a szociális védelemmel foglalkozó bizottsággal és a foglalkoztatási bizottsággal – e koordináció élére kell állnia, a két utóbbi bizottságnak pedig nyitnia kell a külső érdekeltek érdekképviseletének irányába.

1.4

A horizontális szociális záradék végrehajtásának hatékonynak kell lennie. A szociális hatásfelméréseknek ki kell terjedniük mind a tíz integrált foglalkoztatási és gazdaságpolitikai iránymutatásra, továbbá közzé kell tenni őket, és be kell építeni az OMC-folyamatba. A foglalkoztatásra, a szegénységben élő emberek számára és a szociális kockázatokra gyakorolt hatásokra kell összpontosítani.

1.5

Az EGSZB támogatja a megerősített OMC-t, hogy a jelenlegi válságban a foglalkoztatás, a szociális védelem és a társadalmi befogadás kérdése ne veszítsen jelentőségéből. Az OMC helyi jellegét fokozni kell, ezzel egyúttal hozzá is kapcsolva azt az Európai Szociális Alap égisze alatt végzett célzott tevékenységekhez. Az egymástól való tanuláson alapuló szakértői értékeléseknek a társadalmi kohézióra irányuló nemzeti útitervekhez kell vezetniük. A mutatószámok körébe a jólét minőségi kritériumait is be kell vonni. Az EGSZB támogatja „A szegénység elleni európai platform”-ot, de úgy véli, hogy az OMC és a horizontális záradék más kiemelt kezdeményezések előbbreviteléhez is hozzájárulhat.

2. Háttér

2.1

Az EU belga elnöksége felkérte az EGSZB-t, hogy dolgozzon ki feltáró véleményt a következő tárgyban: Hogyan érhető el az európai társadalmi kohézió a nyitott koordinációs módszer megerősítése és az Európa 2020 stratégia révén, illetve milyen gyakorlati szerepet játszhat a horizontális szociális záradék az európai szakpolitikák szociális dimenziójában, és miként lehet ezt megvalósítani?

2.2	A véleményt felhasználják majd a belga elnökség 2010. szeptember 14–15-én rendezendő, „Uniós koordináció a szociális területen, az Európa 2020 kontextusában” című konferenciáján.

2.3

Az Európa 2020-ról szóló közleményében az Európai Bizottság hangsúlyozza, hogy minden szinten szükség van a szociális partnerek és a civil társadalom képviselőinek bevonására. Javasolja, hogy „A Gazdasági és Szociális Bizottságot, valamint a Régiók Bizottságát ugyancsak szorosabban be kell vonni a stratégia megvalósításába.”

2.4

Az Európa 2020 stratégia megvalósítása érdekében az Európai Tanács június 17-i ülésén öt kiemelt célról állapodott meg (a foglalkoztatási arány, a kutatás-fejlesztés, az üvegházhatású gázok, az oktatás és a társadalmi befogadás), és úgy vélte, hogy ezek egymáshoz kapcsolódnak, és kölcsönösen erősítik egymást. „Egy sokkal erőteljesebb gazdasági irányítás alapjait” fektetjük le azzal, ha „a gazdaságpolitikai koordináció megerősítését” kiemelten kezeljük. A hatékony nyomonkövetési mechanizmusok kulcsfontosságúak a célok sikeres eléréséhez. A Tanács egyetértett azzal a céllal, hogy 20 millió embert kell kiemelni a fenyegető szegénységből, de a tagállamok belátására kell bízni, hogy milyen nemzeti célokat állapítanak meg három mutatószám – a szegénységi küszöb alatt élők, az anyagi nélkülözésben élők és az aktív kereső nélküli háztartásban élők – legalább egyike tekintetében.

2.5

Az Európa 2020 az uniós és országos szintű intézkedések együttes alkalmazása révén kívánja elérni az „intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést”. Tíz integrált gazdasági és foglalkoztatáspolitikai iránymutatás támogatja az öt kiemelt célt, és hét kiemelt kezdeményezést kell elindítani. A tagállamok az adott ország körülményeit figyelembe véve országos szintű célokat és végrehajtási rendelkezéseket állapítanak majd meg, és nemzeti reformprogramokat (NRP) is kidolgoznak.

2.6

A horizontális „szociális záradékot” (az Európai Unió működéséről szóló szerződés 9. cikke), amely kimondja, hogy „Politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Unió figyelembe veszi a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítására, a megfelelő szociális biztonság biztosítására, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre, valamint az oktatás, a képzés és az emberi egészség védelmének magas szintjére vonatkozó követelményeket”, a Lisszaboni Szerződésbe illesztették be.

2.7

Ez összhangban áll a Szerződés egyéb horizontális rendelkezéseivel (az EUMSz. 8., 10., 11. és 12. cikke): a nemek közötti egyenlőséggel, a környezet- és fogyasztóvédelemmel, amely az Amszterdami Szerződésben szerepelt először, valamint a megkülönböztetés tilalmával, amely a Lisszaboni Szerződés részét képezte.

2.8

A nyitott koordinációs módszert (OMC) 2000-ben a lisszaboni stratégia egyik eszközeként határozták meg. Röviden: a Tanács célokat tűz ki, amelyeket nemzeti cselekvési tervekben és reformprogramokban képeznek le, az elért haladást teljesítmény-összehasonlítás, mutatók, szakértői értékelések és a bevált gyakorlatok cseréje alapján mérve. Az OMC-modellnek bizonyos politikaterületek tekintetében a Lisszaboni Szerződésben is van jogi alapja (az EUMSz. 149., 153., 156., 168., 173. és 181. cikke).

3. Általános megjegyzések

3.1

A jelenlegi mély gazdasági és szociális válságból való kilábalás érdekében Európa jelenleg a gazdaságpolitikák erősebb koordinációja felé mozdul el. Az EGSZB kiemeli, hogy ha az Európa 2020 stratégia valamennyi célját el akarjuk érni, akkor a társadalmi haladásnak lépést kell tartania a gazdasági reformokkal. Feltétlen szükség van ezért a stratégia gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi dimenziójának összekapcsolására. Az egymást erősítő, integrált politikákhoz valamennyi eszközt igénybe kell majd venni, össze kell hangolni és meg kell erősíteni.

3.2

Így tehát az EGSZB üdvözli, hogy a belga elnökség a horizontális szociális záradék kiemelt kezelése és egy erősebb OMC révén figyelmet fordít az irányításra és a társadalmi kohézióra. Ezt a figyelmet hosszabb távon is fenn kell tartani. Az EGSZB arra ösztönzi a magyar kormányt, hogy ezt a kérdést tegye jövendő elnökségi időszaka egyik prioritásává.

3.3	Az EGSZB azonban azt is ki kívánja emelni, hogy az Alapjogi Charta rendelkezéseit a társadalmi haladás elérésére kialakított eszközök megerősítésekor tekintetbe kell venni.

3.4

Az EGSZB folyamatosan hangsúlyozta, hogy az irányításnak elengedhetetlen része a polgárok és a szervezett civil társadalom valódi részvétele a folyamat valamennyi szakaszában és szintjén. A szociális partnerekkel és az egyéb érdekeltekkel konszenzust kell kialakítani a gazdasági és társadalmi reformokat illetően, ezzel is növelve a kiemelt célok elérésének esélyét.

3.5

Az EGSZB kiemeli, hogy alapvetően fontos a szociális partnerek és a civil társadalom képviselőinek szoros bevonása az országos szintű célok rögzítésébe és az NRP-k kialakításába, valamint az OMC megerősítésébe és a horizontális szociális záradék végrehajtásába. Amikor az Európai Bizottság és a Tanács jóváhagyja a célokat és értékeli az elért haladást, figyelembe kell venni a szervezett civil társadalom véleményét is.

3.6

Az Európa 2020 stratégiát valamennyi területi szinten végre kell hajtani. Az EU szociális politikáinak kialakításakor és végrehajtásakor az alulról felfelé irányuló megközelítésnek össze kell kapcsolódnia a felülről lefelé irányuló uniós kezdeményezésekkel. A szervezett civil társadalomnak tehát a regionális célok kitűzése és megfelelő politikai intézkedések meghatározása céljából valódi és hatékony partnerségeket kell kiépítenie a regionális és helyi parlamentekkel, illetve önkormányzatokkal. Ez összhangban van a partnerségi elv hatékony megvalósításával – amely elvet az EU strukturális alapjainak felhasználása és szétosztása során a jövőben követni kellene –, így kihasználja az Európa 2020 stratégia és az Európai Szociális Alap (ESZA) közötti szinergiákat. (1)

3.7	Az EGSZB támogatja a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok és hasonló szervezetek aktív bevonását is.

3.8

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság a tagállamok nemzeti reformprogramjai terén elért haladásról szóló éves jelentéssel párhuzamosan az OMC részvételen alapuló irányítása és a horizontális szociális záradék alapján készítsen egy „irányítási jelentést” is, amelynek kapcsán kérje ki az Európai Parlament, az EGSZB és az RB véleményét. Az EGSZB a szervezett civil társadalom bevonásának nyomon követéséhez igénybe veheti a nemzeti gszt-k és hasonló szervezetek általa működtetett hálózatát, de akár saját jelentéseket is közzétehet.

3.9

Nagy szükség van egy olyan koordinációs folyamatra, amely kiterjed a kiemelt célok, az integrált iránymutatások és a kiemelt kezdeményezések közötti kölcsönös interakciókra. Az Európai Bizottságnak stratégiailag fontos szerepe van abban, hogy a „koordinációnak ezt a koordinációját” irányítsa. Az integrált irányelveknek a szó valódi értelmében „integráltaknak” kell lenniük, vagyis az összes politikának koherensnek kell lennie, és valamennyi célt szem előtt kell tartania. A horizontális szociális záradék végrehajtását és az OMC megerősítését célzó mechanizmusok bevezetésekor ezt az integrációt kell átfogó vezérelvnek tekinteni. A két eszköz közötti kapcsolat szélesítése érdekében a horizontális szociális záradék végrehajtásának eredményeit be kell építeni az OMC-folyamatba.

3.10

Az EGSZB ezért erőteljesen támogatja a szociális védelemmel foglalkozó bizottságnak az új európai stratégiához 2010. május 21-én benyújtott hozzájárulásában tett javaslatokat. (2) A szociális védelemmel foglalkozó bizottság azt akarja, hogy a horizontális szociális záradékot illesszék be a gazdaságpolitikai iránymutatások preambulumába. Azzal folytatja, hogy az Európa 2020 stratégia integrált szemléleten alapul, ami szükségessé teszi a szociális dimenzió területén elért eredmények tematikus értékelését és az arról szóló jelentéstételt.

3.11

Az EGSZB nagyra értékeli a szociális védelemmel foglalkozó bizottság és a Foglalkoztatási Bizottság által végzett munkát, és úgy véli, hogy amikor a szociális dimenzió eléréséhez kialakított eszközöket megerősítik, szerepüket bővíteni kellene. Az EGSZB javasolja, hogy ne csak kormányok képviseltessék magukat a bizottságokban, hanem a szociális partnerek és más ide tartozó civil szervezetek is. Javasolja, hogy a bizottságok rendszeresebben tartsanak üléseket, az említett érdekeltek európai és tagállami szintű képviselőinek bevonásával. A kormányok a szociális védelemmel foglalkozó bizottságban és a Foglalkoztatási Bizottságban tevékenykedő képviselőinek is feladatuk, hogy saját országukban konzultációkat szervezzenek a szociális partnerekkel és a civil társadalom más érintettjeivel, és részt is vegyenek azokon.

3.12

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy fejlesszenek ki kommunikációs eszközöket a polgárok, a dolgozók, a vállalkozások és az őket képviselő szervezetek bevonására. A szociális körülmények felmérésére irányuló európai bizottsági kezdeményezés ehhez modellként szolgálhat, és azt állandóbb jellegűvé lehetne tenni, kiterjesztve a helyi szintre is. A szociális partnereknek és a civil szervezeteknek azonban maguknak is proaktívaknak kell lenniük a horizontális szociális záradék és az OMC használatának módját illetően. Az EGSZB ezért javasolja, hogy a PROGRESS program keretei között finanszírozzanak ilyen irányú kísérleti projekteket.

4. Részletes megjegyzések a horizontális szociális záradékkal kapcsolatban

4.1	A környezetvédelemre, a nemek közötti egyenlőségre és a fogyasztóvédelemre vonatkozó, a Szerződésbe több mint tíz évvel ezelőtt beépített horizontális záradékok hatásai főleg informálisak.

4.2

Az EGSZB kiemeli, hogy a társadalmi hatásvizsgálatok az Európa 2020 stratégia lényeges részét képezik. E vizsgálatoknak hatékony mechanizmusokat kell kínálniuk a társadalmi kockázatok felmérésére, eredményeiket közzé kell tenni, és lehetővé kell tenni a nyilvános megvitatásukat. Az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy mindenekelőtt a foglalkoztatásra és a szegénység által veszélyeztetett helyzetben élő emberek létszámára gyakorolt hatásokat kellene felmérni.

4.3

Az Európai Bizottságnak fel kellene vállalnia, hogy a szociális védelemmel foglalkozó bizottság és a Foglalkoztatási Bizottság támogatásával elvégzi ezt a feladatot. Az európai szociális partnereket és más fontos érdekelteket aktívan be kell vonni a munkába. Nézeteiket a felmérések eredményeivel párhuzamosan (azokhoz csatolva) közzé kell tenni. Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az Európai Bizottságnak az integrált hatásvizsgálat révén már bevett módszerei vannak a társadalmi hatásvizsgálatokra, de ezek ismertsége és felhasználása még nem túl széles körű.

4.4

Az EGSZB megítélése szerint biztosítani kell, hogy a gazdaságpolitika és a költségvetési konszolidáció magasabb foglalkoztatáshoz, a szegénységben élők számának csökkenéséhez és szélesebb szociális jogokhoz vezessen. A társadalmi hatásvizsgálatoknak tehát mindenképp ki kellene terjedniük mind a tíz integrált foglalkoztatási és gazdaságpolitikai iránymutatásra. Emellett azonban szükség esetén az öt kiemelt cél elérése érdekében tett egyéb intézkedések értékelését is el kell végezni.

4.5	A társadalmi hatásvizsgálatokat nemzeti és regionális szinten egyaránt el kell végezni.

4.6	2010 decemberére el kellene készíteni egy előzetes jelentést, hogy az abban foglaltakat az Európa 2020 első éves felülvizsgálatakor figyelembe lehessen venni.

5. Részletes megjegyzések az OMC-ről

5.1	Az EGSZB sokszor bírálta az OMC-t, mivel az nem hozta meg a várt eredményeket. Nem hatékony és országos szinten nem ismert, emellett nem vonja be kellőképpen a szociális partnereket és a civil szervezeteket.

5.2	Másrészt azonban javulás is megfigyelhető, különösen a társadalmi befogadás terén. Az EGSZB több véleményében is következetesen támogatta az OMC új politikai területeken (például az egészségügy, az ifjúságpolitika, a demográfiai változások, a bevándorlás és a menedékjog terén) történő bevezetését.

5.3	Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy a jelenlegi válságban az OMC-t erősíteni kellene, annak biztosítása érdekében, hogy a szociális védelmi és a társadalmi befogadási politikák ne kerüljenek ki a figyelem középpontjából.

5.4

Az EGSZB teljes mértékben támogatja a „szegénység elleni európai platform” létrehozását, olyan eszközzé téve azt, amely fokozza a vállalkozásoknak, a dolgozóknak és általában véve az embereknek az elkötelezettségét a társadalmi kirekesztés gyakorlati intézkedések általi csökkentése iránt. A platform és az OMC kölcsönösen erősítik majd egymást. Az EGSZB azonban úgy gondolja, hogy az OMC segíthet más kiemelt kezdeményezések kidolgozásában is, különösen ha azt a horizontális záradék társadalmi hatásvizsgálatai is alátámasztják.

5.5

Az EGSZB javasolta, hogy az OMC-t az Európa 2020 stratégia megvalósítása érdekében kötelező, tagállami szintű célok kitűzésével erősítsék meg. Ez az álláspont több EGSZB-véleményben is szerepel, így például a foglalkoztatási iránymutatásokról szóló legutóbbi véleményben (3), amely sokkal ambiciózusabb és mérhető célok kitűzésére szólít fel a foglalkoztatás, az oktatás és a társadalmi befogadás terén, jobb politikai koordináció megvalósítása mellett. Az EGSZB szintén határozottan támogatja azt az általa rendezett kétévenkénti firenzei konferencián felmerült kérést is, hogy az Európa 2020 stratégiában szerepeljenek konkrét mutatószámok a korai oktatás által az élet későbbi szakaszában elszenvedett társadalmi kirekesztés mérsékelésére gyakorolt hatás mérésére.

5.6

Az EGSZB azonban kiemeli, hogy ha a tagállamok szabadon választhatják meg a legmegfelelőbb mutatószámokat (lásd a fenti 2.4. pontot), akkor az OMC-nek ezt az összes érintett mutatószám összehasonlítása útján nyomon kell követnie. Ne fordulhasson elő, hogy egy tagállam ki tudja kerülni a fontos uniós célkitűzések megvalósítását. Az EGSZB úgy véli, hogy a szegénység által fenyegetett embereknek a relatív jövedelem mutatója (4) alapján mért száma valamennyi tagállam tekintetében releváns. Fontos emellett az is, hogy a nemzeti célokat az érintettekkel folytatott, valódi részvételen alapuló párbeszéd alapján határozzák meg.

5.7

Az EGSZB úgy véli, hogy jobb ösztönzőkkel kellene rábírni a tagállamokat, hogy teljesítsék kötelezettségvállalásaikat, például egyértelmű kapcsolatot teremtve az ESZA keretében nyújtott juttatásokkal. Ez a megközelítés szigorodni fog, ha az ESZA operatív programjai még inkább a társadalmi befogadásra összpontosítanak, amit a szociális partnerekkel és a civil szervezetekkel megvalósított hatékony partnerség támaszt alá.

5.8

Az OMC-nek az eddigieknél jobban kellene a helyi szintre összpontosítania, helyi és regionális cselekvési terveket kellene kidolgoznia a helyi önkormányzatokkal és szervezetekkel, ezzel is tükrözve a részvételen alapuló, alulról kiinduló megközelítést, illetve a felek és a politikák összehangolásának kívánalmát, ugyancsak a strukturális alapok támogatásával. A módszer ilyen módon történő decentralizálása növelni fogja a szakpolitikák integrációjának olyannyira szükséges elismertségét.

5.9

Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy mutatószámok, szakértői értékelések, egymástól való tanulás és a bevált gyakorlatok cseréje révén össze kell vetni az OMC részvételen alapuló irányításának eredményeit, különösen a szervezett civil társadalom részvételét illetően. Az EGSZB javasolja, hogy ezt a teljesítmény-számbavételt az Európai Bizottság és a szociális védelemmel foglalkozó bizottság – a főbb európai érdekeltekkel együttműködésben – egy, a bevált gyakorlatokat bemutató kódex elkészítése formájában végezze el. A kódex a következő kritériumokon alapulhatna: (5)

—

a párbeszéd struktúrája:

—	minden érdekeltnek részt kell benne vennie,

—	a párbeszéd típusa: a valódi részvételt kell ösztönözni, ne csupán tájékoztatás és konzultáció legyen,

—	a regionális/helyi szint bevonása a részvételre irányuló cselekvési tervek stb. révén,

—	a nemzeti gszt-k részvétele,

—	az érdekeltek kellő időben történő bevonása a politikai ciklus valamennyi szakaszában;

—	a párbeszéd dokumentált eredménye;

—	nemzeti/regionális célok kijelölése;

—	mutatószámok meghatározása és nyomon követésük;

—	az érdekeltek részvétele a szakértői értékelésekben, az egymástól való tanulásban és a bevált gyakorlatok azonosításában;

—	az érdekeltek részvétele a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás növelését célzó gyakorlati intézkedésekben.

5.10	Egyértelmű kapcsolatot kell kialakítani a „közös elveken” alapuló javaslatok és az OMC között. A közös elvek a tagállamokhoz címzett ajánlások, amelyeket például a rugalmas biztonság, az aktív befogadás és az aktív öregedés tematikus stratégiáit meghatározó uniós politikákban alkalmaztak.

5.11	Az OMC eredményeként végső soron javaslatokat kellene készíteni a többi eszköz igénybevételéről, például a tagállamok közötti „megerősített együttműködés”, a közösségi módszer és egyéb eszközök alkalmazásáról.

5.12

Az EGSZB kiemeli, hogy a mutatószámoknak túl kell lépniük a gazdasági teljesítmény mérésén, tehát – ahogyan azt a Stiglitz-bizottság is javasolta – mutatókat kell meghatározni a társadalmi jólét méréséhez is. Az EGSZB korábban már megjelölt mennyiségi és minőségi jellegű társadalompolitikai mutatószámokat, például a nemek közötti egyenlőség, a fiatalok foglalkoztatása, a „dolgozó szegények”, a fogyatékkal élők, a minőségi munkahelyek, a gyermekek és fiatalok körében előforduló szegénység, a jövedelmek eloszlása, a minimálbér- és minimáljövedelmi rendszerek vagy az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés vonatkozásában. (6) Javasoltunk jól használható, hat különböző szférát lefedő életminőségi mutatókat is. (7) Javaslatot tettünk olyan minőségi természetű mutatószámokra is, amelyek az emberek elvárásaihoz viszonyított hozzáférhetőséget és minőséget, a felhasználók bevonását és a felhasználóbarát jelleget mérik.

5.13	A mutatószámokat európai, országos és regionális szinten kell kialakítani, de az EGSZB javasolja, hogy az érdekelteket is vonják be ezek kidolgozásába és értékelésébe.

5.14

Az EGSZB fontosnak tartja, hogy a tagállamok összevethető, de felülvizsgálható európai mutatószámok felhasználásával jelentéseket készítsenek az egyes célok irányába tett előrelépésről, részben egy, a Kok-jelentésben (8) javasolt „ranglista” felállítása, részben pedig egyfajta, a nemzeti és helyi szereplők számára a további fejlesztéshez és saját maguk korrigálásához alkalmas diagnosztikai eszközként való felhasználás céljából.

5.15

Az egymástól való tanulást, a bevált gyakorlatok átvitelét és a nem jogalkotási intézkedések alkalmazását célzó hatékony rendszerekbe minden szinten be kell vonni a döntéshozókat. Mivel a szociális partnerek és más érintett civil társadalmi szereplők egyedülálló ismeretekkel és kiterjedt tapasztalatokkal rendelkeznek a szociál- és foglalkoztatáspolitika terén, be kell őket vonni a bevált gyakorlatok, különösen az innovatív intézkedések terjesztési lehetőségeinek meghatározásába és értékelésébe.

5.16

A tagállamok egymás közötti értékeléseit a szociális partnerek és más érdekeltek bevonásával erősíteni kell. Az egymástól való tanuláson és a bevált gyakorlatokon alapuló értékeléseknek a tagállamokhoz szóló nyilvános ajánlások kidolgozásához kell vezetniük, menetrendet javasolva a társadalmi kohézió megvalósításához.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) ECO/258, „Hatékony partnerségek a kohéziós politikában”, előadó: Jan OLSSON.

(2) Tanács, 9964/10.

(3) Lásd az EGSZB 2010. május 27-i véleményét a foglalkoztatáspolitikai iránymutatásokról (főelőadó: Wolfgang Greif, CESE 763/2010).

(4) A szegénységi küszöb a meghatározás szerint a mediánjövedelem 60 %-ának megfelelő jövedelem.

(5) Lásd még például: Jonathan Zeitlin: „EU Policy Coordination Beyond 2010: Towards a New Governance Structure” [Az uniós szakpolitikák koordinációja 2010 után: egy új kormányzati struktúra felé].

(6) Commission on the Measurement of Economic Performance and Social Progress [a gazdasági teljesítmény és a társadalmi fejlődés mérésével foglalkozó bizottság].

(7) Lásd a 2008. október 22-én kelt, „A GDP-n túl – a fenntartható fejlődés mércéi” című EGSZB-véleményt (előadó: Martin Siecker, HL C 100., 2009.4.30., 53–59. o.).

(8) „Facing the Challenge – The Lisbon Strategy for Growth and Employment” [Szembenézés a kihívással: a növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni stratégia]: a Wim Kok vezette magas szintű csoport jelentése, 2004. november.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/28

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A szociális juttatások fejlődése

2011/C 44/05

Önálló előadó: Xavier VERBOVEN

2010. április 29-i levelében Laurette ONKELINX miniszterelnök-helyettes, szociális és egészségügyi miniszter a leendő belga elnökség nevében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 304. cikkének megfelelően felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt a következő tárgyban:

A szociális juttatások fejlődése

Az Elnökség 2010. május 25-én megbízta a „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekciót, hogy készítse elő az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság munkáját ebben a tárgyban.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Xavier VERBOVEN személyében, továbbá 66 szavazattal 3 ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az EGSZB örömmel fogadja, hogy a szociális juttatások fejlesztésének kérdésével külön konferencia foglalkozik az Európai Unió Tanácsa belga elnökségének keretében. Az EGSZB elismeri, hogy a szociális védelem az újraelosztás, a társadalmi kohézió és a szolidaritás fontos eszköze, melynek az európai projekt központi helyén kell szerepelnie. Az alapvető szociális jogok biztosítják például a megfelelő szociális jövedelemhez való hozzáférést bizonyos szociális kockázatok bekövetkeztekor, illetve a szociális támogatást és a lakástámogatást mindazok esetében, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel. Az EGSZB emlékeztet arra, hogy 2009. november 30-án nyilatkozatot fogadott el, melyben arra kéri az Európai Bizottságot, hogy szociális cselekvési programot (1) valósítson meg az alapvető szociális jogok versenyszabályokkal és gazdasági szabadságjogokkal való egyenrangú kezelésének biztosítása érdekében.

1.2 Az EGSZB hangsúlyozni kívánja a szociálpolitika mint produktív tényező szerepét. Újból emlékeztet arra, hogyha megfelelően vannak kialakítva, a szociál- és munkaerő-piaci politikák hozzájárulnak mind a társadalmi igazságosság, mind pedig a gazdasági hatékonyság és termelékenység előmozdításához. Az európai szociális modell lényege a gazdasági hatékonyság és a társadalmi haladás közötti jó összhangon nyugszik. (2) Az, hogy a polgárok mennyiben támogatják majd az európai projektet, a különböző területeken megvalósított politikák hatékonyságától fog függni. Egyébiránt nem szabad figyelmen kívül hagyni annak a szerepnek a jelentőségét, melyet a szociális védelem mint a gazdaság stabilizátora játszik a gazdasági konjunktúra időszakában csakúgy, mint dekonjunktúra idején. (3)

1.3 A jelenlegi gazdasági és társadalmi válság következtében minden eddiginél nagyobb szükség van egy ambiciózus európai stratégiára a 2020-ig tartó elkövetkezendő időszakban. Ez az Európai Bizottság által meghatározott új stratégia, (4) melyet június 17-i ülésén hagyott jóvá az Európai Tanács, és várhatóan idén szeptemberben fogad majd el hivatalosan a Parlament, négy területre vonatkozik: tudás és innováció, fenntarthatóbb gazdaság, magas foglalkoztatottsági szint és társadalmi befogadás. Az EGSZB támogatja ezt a többdimenziós megközelítést, mely az „intelligens, fenntartható és inkluzív” növekedés támogatására irányul, azonban sajnálja, hogy nem került sor „A lisszaboni stratégia 2010 után” című korábbi véleményében megfogalmazott ajánlások megfelelő nyomon követésére néhány olyan ponton, ahol hiányosságok mutatkoztak. Konkrétan „olyan önálló iránymutatásokat javasol, amelyek mérhető célokat foglalnak magukban a következőket illetően: nemek közötti egyenlőség, a nem megfelelő szociális biztonságot kínáló munkakörülmények elleni küzdelem, a CO2-szegény gazdaságba való átmenet, a szegénység elleni küzdelem (ideértve a munkaviszonyban álló személyek szegénységét is), valamint a társadalmi kirekesztődés megelőzése (pl. megfelelő támogatások munkanélküliség, illetve munkaképtelenség esetén, valamint a közszolgáltatásokhoz való hozzáféréshez)”. (5)

1.4 Az EGSZB megelégedéssel fogadja, hogy az Európa 2020 stratégia konkrét irányvonalat tartalmaz a társadalmi befogadás és a szegénység elleni küzdelem tárgyában azzal a kötelezettségvállalással, hogy legalább 20 millió embernek ne kelljen szembenéznie a szegénység és a kirekesztés kockázatával. (6) Miközben 2010-et a szegénység elleni küzdelem európai évévé nyilvánították, nélkülözhetetlennek bizonyul a szükséges intézkedések megtétele annak érdekében, hogy segítsünk valamennyi érintett személynek abban, hogy kitörjön a szegénységből.

1.5 A Tanács véleménye szerint a kirekesztésből való kitörés legjobb módja a fenntartható, minőségi és megfelelően javadalmazott foglalkoztatáshoz való hozzáférés. Az inkluzív munkaerőpiac megteremtéséhez stratégiai javítást célzó intézkedéseket kellene elfogadni. (7) Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a szociális párbeszéd keretében 2009. december 9-én sor került egy, a befogadó munkaerőpiacot célzó keretmegállapodás megkötésére. Ez említést tesz a szociális partnerek arra irányuló szándékáról, hogy előmozdítsák a befogadó munkaerőpiacok kialakulását, maximálisan kihasználják az európai munkaerőben rejlő lehetőségeket, növeljék a foglalkoztatási arányt, illetve javítsák a munkahelyek minőségét, ideértve a képzést és a kompetenciafejlesztést is.

1.6 Az EGSZB osztja az Európai Parlament 2009. május 6-i, a munkaerőpiacról kiszorultak aktív befogadásáról szóló állásfoglalásában megfogalmazott nézőpontot, (8) különösen annak első preambulumbekezdését: „az aktív befogadás nem helyettesítheti a társadalmi integrációt, mivel a védelmet igénylő csoportoknak, amelyek nem tudnak részt venni a munkaerőpiacon, joguk van a méltóságteljes élethez, következésképpen a minimáljövedelemnek, valamint az elérhető és megfizethető, kiváló minőségű szociális szolgáltatásoknak hozzáférhetőnek kell lenniük függetlenül attól, hogy az adott személy részt tud-e venni a munkaerőpiacon”.

1.7 Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az 1989. július 12-én a szegénység témájában elfogadott véleményében (9) javasolta „egy társadalmi minimum kialakítását, amely amellett, hogy biztonsági hálóként szolgálna a szegények számára, segítené a társadalomba való újbóli beilleszkedésüket is”. Sajnálattal állapítja meg, hogy ez a vélemény, valamint a szociális védelmi rendszerekben az elégséges forrásokra és szociális segélyre vonatkozó közös kritériumokról szóló, 1992. június 24-i tanácsi ajánlás (10) a mai napig sem vezetett megfelelő nyomonkövetési intézkedésekhez. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy szükség van a források és juttatások garantálásának fokozatos bevezetésére a szociális védelem keretében, és ezt egy új eszköz segítségével kell elérni, mely a nemzeti sajátosságok figyelembevétele mellett hatékonyabban támogatná a szegénység elleni küzdelem érdekében alkalmazott politikákat az egyes tagállamokon belül. Az Európa 2020 stratégiában is említett, a szegénység csökkentését kitűző cél fontos hajtóerő ebből a szempontból.

1.8 A helyettesítő szociális juttatásokat illetően az EGSZB hangsúlyozza, hogy jelenleg nem mindegyik kap megkülönböztetett figyelmet a szociális védelemre vonatkozó nyitott koordinációs módszer keretében. A célkitűzések meghatározása, valamint a közös mutatók és a jó gyakorlatok cseréje révén a nyitott koordinációs módszer a szociális védelmi rendszerek megreformálását célozza a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a nyugdíjak, az egészségügyi ellátások és a tartós gondozás terén. Következésképpen a munkanélküli segélyekkel, valamint a munkaképtelenség, anyaság, fogyatékosság, munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés esetére járó segélyekkel nem foglalkozik ez a fontos folyamat. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a nyitott koordinációs módszert terjesszék ki a munkabért helyettesítő valamennyi juttatásra. Javasolja továbbá az odaítélt juttatások megfelelő szintjének tanulmányozására irányuló ellenőrzés bevezetését.

1.9 Az EGSZB emlékeztet arra, hogy szociális védelmi rendszereink korszerűsítése egyrészt a munkaerő kínálatának növelését célzó ösztönzők, másrészt a megfelelő szociális védelem biztosítására irányuló intézkedések közötti hatékony egyensúly révén valósul meg az e téren eszközölt kiadások hatékonyságának biztosítása mellett. Az első aspektust illetően fontosnak tartja pontosítani, hogy ne a jövedelem legyen az egyetlen olyan elem, amelyet tekintetbe vesznek. Fontos szerepük van más tényezőknek is, például a gyermekmegőrzési szolgáltatások rendelkezésre állásának, hatékonyságának és minőségének, az akadálymentesítés érdekében hozott intézkedéseknek a fogyatékkal élők esetében, valamint a munkaközvetítői, képzési, oktatási és közegészségügyi infrastruktúráknak. (11) Az EGSZB ezért újra hangsúlyozza, hogy örömmel venné, ha a szociális védelem terén mérhető célkitűzések megvalósítása révén megerősítenék a nyitott koordinációs módszert, különösen a jövedelemhelyettesítés, illetve juttatás mértékét, továbbá a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést is tekintve. (12) Egyébiránt az EGSZB megállapítja, hogy az aktiválási rendszerek általánossá válása nem kap megkülönböztetett figyelmet a szociális védelemre vonatkozó nyitott koordinációs módszer keretében. Javasolja, hogy a Szociális Védelmi Bizottság készítsen jelentést annak vizsgálatára, hogy ezek az aktiválási rendelkezések vajon valóban a szolidaritás, a felelősségvállalás és a kohézió értékei közötti egyensúly gyümölcsei-e.

1.10 Az EGSZB hangsúlyozni kívánja azt az alapvető szerepet, melyet a civil társadalom képviselői és a szociális partnerek játszhatnak a szociális védelmi rendszerek korszerűsítéséhez kapcsolódó valamennyi kérdésben, valamint a nyitott koordinációs módszer mint demokratikus folyamat megerősítésében.

2. Bevezetés és háttér

2.1 A szociális védelem az újraelosztás és a szolidaritás fontos eszköze, melynek szervezése és finanszírozása a tagállamok felelősségi körébe tartozik. Az egyes tagállamokon belül egyedi módon felépülő, rendkívül eltérő rendszerek jellemzik. Központi helyet foglal el magában az európai projektben, amint arról az Európai Unió működéséről szóló szerződés 9. cikke (13) tanúskodik, illetve az Alapjogi Charta 34. cikke (14) elismeri és tiszteletben tartja:

—	egyrészt a szociális biztonsági ellátásokra és szociális szolgáltatásokra való jogosultságot, amelyek védelmet nyújtanak anyaság, betegség, munkahelyi baleset, gondoskodásra utaltság vagy idős kor, továbbá a munkahely elvesztése esetén;

—	másrészt a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel.

2.2 Amellett, hogy megfelelő jövedelmet biztosít az inaktív személyek számára vagy bizonyos szociális kockázatok bekövetkezte esetén, a szociális védelem szintén aktív szerepet kell, hogy játsszon a szakmai váltások biztonságossá tételében, különösen a sikeres munkaerő-piaci integráció érdekében.

2.3 A 2008-as pénzügyi válság következményeit illetően a szociális védelmi rendszerek nem csupán hozzájárultak ahhoz, hogy megvédjék az európaiakat a pénzügyi válság legsúlyosabb következményeitől, hanem kontraciklikus szerepet is játszottak a gazdaság stabilizálásában. (15) Ambiciózus konvergenciapolitikák híján ezek a rendszerek veszélybe kerülhetnek például az egyes tagállamok által kialakított versenygyakorlatok miatt: ezekben a tagállamokban a szociális kiadások csökkentése katalizálja a külföldi tőkebefektetések vonzását. Ez a folyamat, mely máris valóság az adóügy és a fizetések terén, szociális téren is kezd kialakulni. (16)

2.4 Az új Európa 2020 stratégia megvalósításának hajnalán emlékeztetni kell arra, hogy a gazdaság és a foglalkoztatás növekedése önmagában nem teszi lehetővé a jobb társadalmi kohézió biztosítását. A legutóbbi tíz évben az egyenlőtlenségek sokszor jelentősebbekké váltak, és a szegénység és a kirekesztés továbbra is fontos probléma marad az EU legtöbb országában. (17) Az EGSZB egyébiránt hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ezek ellen a jelenségek ellen olyan politikákkal kell küzdeni, melyek alapvetően nem reaktív jellegűek, és nem a kompenzációra vonatkoznak, hanem egyúttal preventívek és proaktívak is a szegénységhez kapcsolódó helyzetek megelőző kezelése érdekében. Különösen a gyermekkori szegénység jelenségére gondolunk, mely meghatározó lehet az érintett személy fejlődésére és egész későbbi életútjára.

2.5 Általában a szociális védelem és különösen a szociális juttatások négy nagyobb kihívással állnak szemben napjainkban:

—

a válság következményeivel, egyrészt a munkanélküliséggel kapcsolatos kiadások növekedése miatt, mely a munkahelyek jelentős mértékű elvesztésének következménye, másrészt pedig a közkiadásokra ennek következtében nehezedő feszültségek miatt. A hosszan tartó munkanélküliségben való megrekedés elkerülése érdekében folytatódniuk kell a szociális védelmi rendszerek javításának és korszerűsítésének, hogy olyan aktív és biztonságos keret álljon rendelkezésre, mely biztosítja a minőségi foglalkoztatáshoz való hozzáférést és visszatérést a rendszerek fenntartható jellegének garantálása mellett;

—

a népesség elöregedésének jelenségével, melynek jelentős következményei lesznek a nyugdíjak és az egészségügyi ellátások rendszerére. A nemzedékek közötti szolidaritás magában foglalja, hogy biztosítani kell a nyugdíjak elégséges szintjét, valamint hogy be kell ruházni a jelenséghez kapcsolódó szükségletekbe, különösen a gondoskodásra utaltság esetén nyújtandó támogatás terén;

—

a szegénység és az egyenlőtlenségek elfogadhatatlan növekedésével. Az új Európa 2020 stratégiában meghatározott, a szegénység csökkentésére irányuló célkitűzések nagyra törőek. Összehangolt erőfeszítést igényelnek a tagállamok részéről számos politikai cselekvési területen, a szociális partnerekkel és a civil társadalommal partnerségben;

—	az európai polgárok jólétének és társadalmi kohéziójának szükségszerű megerősítésével. Az utóbbi években a polgárok megmutatták, hogy jelentős elvárásaik vannak a szociális téren hatékony és progresszív, gazdasági téren pedig fenntartható új szociálpolitikákkal szemben.

3. Jövedelmet helyettesítő megfelelő juttatások

3.1 A munka nélküli időszakban, nyugdíjazást követően, betegség vagy fogyaték esetén jövedelem biztosítása érdekében nyújtott szociális juttatások meghatározó helyet foglalnak el a szociális védelmi rendszerekben. Függetlenül finanszírozásuk módozataitól, alapelveiktől (biztosítás-alapú vagy egyetemes) vagy kifizetési eljárásaiktól, mindegyik stabil és megfelelő jövedelem biztosítását célozza ezen szociális „káresemények” bekövetkeztekor. Ebben az összefüggésben fontos biztonsági szerepet játszanak mind az egyén, mind pedig általában a társadalom szempontjából. Nem teherként, hanem produktív befektetésként kellene tekinteni rájuk, melyből mindenki hasznot húz.

3.2 A globalizáció, a technológiai változások, a népesség elöregedése jelenségének felbukkanása és újabban a 2008-ban bekövetkezett válság megrázta az európai gazdaságokat és társadalmakat, és ez mélyreható változásokat idézett elő általában a szociális rendszerek és különösen a jövedelemhelyettesítő juttatások vonatkozásában. Az utóbbi húsz évben folytatott úgynevezett modernizációs politikák alapvetően a különböző tagállamok államháztartási egyensúlyának helyreállítását és a gazdasági növekedés biztosítását célozzák, elsősorban a magas foglalkoztatási arány révén. Ez ahhoz vezetett, hogy a szociális juttatások meghatározó szerepet kaptak a fokozottabb munkaerő-piaci részvétel ösztönzésében.

3.3 Az EGSZB tudatában van annak, hogy az ezen juttatások által biztosított védelmi szint erőteljesen függ az államháztartásoktól, melyekre napjainkban jelentős nyomás nehezedik a gazdasági válság és a népesség elöregedésének kihívása következtében. Az EGSZB emlékeztetni kíván arra, hogy „ellenez minden olyan kezdeményezést, amely veszélyt jelenthet a szociális védelem alapjául szolgáló és Európa számára sok haszonnal járó szolidaritásra”. (18) Alapvetően fontos az életszínvonalat részben fenntartó juttatások odaítélése ahhoz, hogy biztosítsuk a javak és a jövedelmek jobb elosztását, illetve a társadalmi kohéziót. Ugyanebben a szellemben az EGSZB hangsúlyozni kívánja az olyan mechanizmusok fontosságát, melyek a juttatások kiigazítását célozzák az életszínvonal alakulásának függvényében. Az EGSZB ezért is tartja szükségesnek, hogy a nyitott koordinációs módszeren belül vezessék be az odaítélt juttatások megfelelő szintjének ellenőrzését.

3.4 Az EGSZB egy olyan szociális cselekvési terv megvalósítását kéri, mely a tagállamok közötti pozitív együttműködésen alapul, „és nem egy színvonalromlást eredményező versengésen a szociális jogok, a szociális védelem és a munkakörülmények terén”. (19)

3.5 Munkanélküliség: a szociális védelem megerősítése – befektetés a gazdasági versenyképesség és a társadalmi beilleszkedés érdekében.

3.5.1 A munkanélküliségi biztosítás fontos szociális juttatás, mivel célja, hogy biztonságot nyújtson a munkavállalók számára az elbocsátás vagy a szerkezeti átalakulás következményeivel szemben. A cél a megfelelő és állandó jövedelemforrás garantálása, ami alapvető feltétel a szakmai mobilitás biztonságához és ugyanígy az újbóli munkába álláshoz is. (20)

3.5.2 A munkanélküliségi biztosítás nem korlátozódhat segélyek folyósítására, hanem a minőségi foglalkoztatás kialakítását célzó megfelelő és dinamikus támogatási intézkedésekhez kell kapcsolódnia. Ezeknek az aktív politikáknak garantálniuk kell a személyre szabott segítségnyújtást, valamint a képesítést biztosító képzésekben való részvétel lehetőségét. (21) Fontos szerepük van egyébként más tényezőknek is, például a gyermekmegőrzési szolgáltatások rendelkezésre állásának, hatékonyságának és minőségének, valamint az oktatási és közegészségügyi infrastruktúrák akadálymentesítése érdekében hozott intézkedéseknek. (22) A hatóságoknak biztosítaniuk kellene ezeknek a zökkenőmentes szakmai váltás érdekében nélkülözhetetlen elemeknek a megvalósítását.

3.5.3 Az EGSZB másrészről úgy véli, hogy intézkedéseket kell tenni a strukturális reformok érdekében, hogy egy valóban befogadó munkaerőpiac jöjjön létre. (23) Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy a szociális párbeszéd keretében 2009. december 9-én sor került egy a befogadó munkaerőpiacot célzó keretmegállapodás megkötésére. Ez kinyilatkoztatja a szociális partnerek arra irányuló szándékát, hogy előmozdítsák a befogadó munkaerőpiacok kialakulását, maximálisan kihasználják az európai munkaerőben rejlő lehetőségeket, növeljék a foglalkoztatási arányt, továbbá javítsák a munkahelyek – illetve annak részeként a képzés és a kompetenciafejlesztés – minőségét.

3.5.4 Az EGSZB szükségesnek tartja a konvergenciákat ahhoz, hogy a munka jövedelmezővé váljon oly módon, hogy anyagilag valóban jobban megérje a munkavégzés mellett dönteni. Az összehangolt szociális, bér- és adópolitikák végrehajtásán keresztül lehetővé kell tenni az alacsony fizetésűek és szakképesítésűek számára, hogy jövedelmező munkához jussanak, és elkerülhessék a szegénységet és a munkanélküliséget. (24)

3.5.5 A dinamikus munkaerő-piaci politikákhoz kapcsolódó munkanélküli ellátások lehetővé teszik a gazdaság stabilizálását és a változáshoz való aktív alkalmazkodás előmozdítását, köszönhetően a kompetenciafejlesztésnek és a munkakereséssel és az átképzéssel kapcsolatos hatékony kezdeményezéseknek. (25) Ügyelni kellene mindazonáltal arra, hogy a jelenleg a tagállamokban alkalmazott, az aktívvá válást célzó politikák a szolidaritás, a felelősségvállalás és a kohézió értékei közötti egyensúlyon alapuljanak, és ne jelentsenek veszélyt az egyenlőtlenségek, a kategóriák közötti különbségek és az atipikus, alacsony képzettséget megkívánó és/vagy alacsony javadalmazású munkahelyekben való megrekedés terén. Ezenkívül továbbra is körültekintően kell eljárni a jogosultsági kritériumok megerősítését célzó intézkedések kapcsán, különösen gazdasági válság idején, amikor alacsony a munkaerő iránti kereslet. Fennáll annak a veszélye, hogy a kirekesztettek még bizonytalanabb helyzetbe kerülnek, ami jelentős akadályt képez a szakmai (újra)beilleszkedés terén. Ezeknek a kiszorító jellegű politikáknak káros hatása lehet az, hogy az emberek a szociális védelem más szektorai – például a szociális támogatás vagy a munkaképtelenségért járó segély – felé fordulnak, ami egyáltalán nem kívánatos.

3.6 Nyugdíj: a megfelelő nyugdíjak és az idősödő népesség jelentette kihívás

3.6.1 Miközben növekszik Európában a nyugdíjasok száma, és hozzájuk képest csökken a munkaképes korú népesség nagysága, az Európai Unió arra ösztönzi a tagállamokat, hogy kezdjék meg nyugdíjrendszerük reformját, hogy továbbra is megfelelő és fenntartható mértékű nyugdíjakat folyósíthassanak. Ezek a reformok az alábbi pilléreken nyugszanak: ösztönzés a minél későbbi nyugdíjba menetelre, a kiegészítő nyugdíjalapok használatára, erősebb kapcsolatok kialakítása a társadalombiztosítási járulékok és juttatások között, a várható életkor növekedésének figyelembevétele a juttatások meghatározásakor, a minimálnyugdíj megfelelő finanszírozása, az ellátási időszak beszámítása a nyugdíjjogosultságba, valamint automatikus vagy félautomatikus felülvizsgálati mechanizmusok.

3.6.2 Az elszegényedés szélén állók aránya továbbra is különösen magas a 65 éves és idősebb korosztály körében (a 27 tagú Európai Unióban átlagosan 20 %, szemben az egész népességre vonatkozó 17 %-os aránnyal), illetve ezen belül is különösen a nők között (utóbbiak körében az elszegényedés szélén állók aránya eléri a 22 %-ot). Ennek következményeként az öregségi nyugdíjak szintje nem lesz összhangban a népesség többi részének jövedelmével. Az öregségi nyugdíj célja az, hogy a nyugdíjasokat stabil jövedelemmel lássa el, amely – korábbi életszínvonalukat tekintetbe véve – az aktív életük során szerzett keresetet helyettesíti. A jövőben meg kellene tenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy csökkenjenek a jövedelmi különbségek a nyugdíjasok (nők és férfiak) között, illetve garantálva legyen a korrekt öregségi nyugellátás az atipikus foglalkoztatási formákban dolgozó vagy atipikus szakmai pályafutást maguk mögött hagyó munkavállalók számára is. A nők és a férfiak között továbbra is létező munkaerő-piaci megkülönböztetésnek fontos következményei vannak a szerzett jogosultságok összetétele, és ezáltal a nők és a férfiak nyugdíjkilátásai terén. (26) Az EGSZB hangsúlyozni kívánja továbbá azt is, hogy a minimális nyugdíj rendszerének általánossá tétele döntő szerepet játszik az idősek elszegényedése elleni küzdelemben. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a Szociális Védelmi Bizottságnak és a nyitott koordinációs módszernek is kiemelt figyelmet kell fordítania erre.

3.6.3 A nyugdíjak elsődleges forrását az állami nyugdíjrendszerek jelentik. Ilyen körülmények között elengedhetetlen, hogy mindent megtegyünk azok folyamatosságáért és pénzügyi életképességéért. Az EGSZB úgy véli, hogy az ilyen állami rendszerek finanszírozását a legjobban a magas foglalkoztatási ráta, illetve az egyes tagállamok által bevezetett kiegészítő finanszírozási intézkedések garantálják. Ezek a rendszerek a szolidaritás elvén alapulnak, és olyan kapcsolatokat alakítanak ki a generációkon belül és azok között, amelyek hozzájárulnak a társadalmi kohézió biztosításához. Ezen túlmenően lehetővé teszik azt is, hogy a nyugdíjjogosultságba számítson be a munkanélküliségben töltött idő és a pályafutás betegség vagy családi okok miatt történő megszakításának az ideje is. A rendszerek stabilitásáról a 2008-as pénzügyi válság idején megbizonyosodhattunk.

3.6.4 Ezeknek az állami nyugdíjrendszereknek a kiegészítésére kiegészítő nyugdíjrendszereket fejlesztettek ki. Utóbbiak további forrásokat nyújthatnak a nyugdíjasok számára, emiatt általánossá kellene tenni használatukat a munkavállalók körében. Ugyanakkor ezek nem válhatnak alternatív megoldássá az állami nyugdíjrendszerek életképességének problémájára, és különösen nem pótolhatják azokat. Az adófizetők és a nyugdíjasok érdekében úgy kell kialakítani és bevezetni ezeket a kiegészítő rendszereket, hogy azok megfeleljenek néhány elvárásnak, különösen annak, hogy egy a szociális partnerekkel egyeztetve kialakított európai szabályozási keretbe illeszkedjenek. Nem lehetnek csupán befektetési alapok, amelyek célja az egyéni nyugdíj garantálása, hanem fedezniük kell az életjáradék-biztosítást, és jövedelmet kell biztosítaniuk a betegségek, illetve a gazdasági munkanélküliség vagy a családi okok miatt való távollét időszakára. Az ilyen kiegészítő rendszerekhez való hozzáférést az ágazat vagy vállalat minden munkavállalója számára biztosítani kell. Alkalmazni kell a nemek közötti egyenlő elbánás elvét. A szociális partnereket be kell vonni az ilyen rendszerek tárgyalásos úton történő bevezetésébe, illetve irányításuk ellenőrzésébe. Végezetül pedig elő kell mozdítani a foglalkoztatásra pozitív hatást kifejtő befektetéseket, a tisztán spekulatív célúakat pedig el kell utasítani.

3.7 A munkaképtelenség: fontos biztonsági háló a betegségben szenvedő vagy fogyatékkal élő munkavállalók számára

3.7.1 A munkanélküli segély és a nyugdíj mellett a munkabért helyettesítő juttatások harmadik kategóriája a munkaképtelenség, fogyatékosság, munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés esetére járó segély. Ennek kapcsán nemcsak a jövedelem megfelelő pótlásának kérdése merül fel, hanem a munkaerőpiacra való visszatérés vagy a munkaerőpiachoz való hozzáférés problémája is. Az EGSZB emlékeztetni kíván az előző, a társadalmi befogadás témájában készült véleményében (27) kifejtett álláspontjára. A jövedelem a független élet szükséges, de nem feltétlenül elégséges feltétele. Az idevonatkozó jogszabályok ellenére számos esetben még mindig túl kevés jelentőséget tulajdonítanak az emberek munkaerő-piaci integrációjának. A munkahelykeresés vagy az újbóli munkavállalás során nyújtott tanácsadás és támogatás a gyakorlatban gyakran bonyolult és nem megfelelő.

3.7.2 Azok számára, akiknél nem jöhet szóba a munkavégzés, elegendő jövedelemtámogatásra van szükség ahhoz, hogy méltó módon élhessenek. Emiatt a segélyeknek nem csupán a megfelelő életszínvonal fenntartását kell szem előtt tartaniuk, hanem azt is, hogy az adott személy számára milyen konkrét költségek merülnek fel betegsége vagy fogyatékossága miatt. Az elérhető és kiváló minőségű egészségügyi ellátás garantálását célzó politikáknak itt is alapvető szerepük van, éppúgy, mint azoknak, amelyek az infrastruktúra, valamint az állandó gondozást igénylő esetekben a méltóságteljes élet biztosítása érdekében kialakított szociális szolgáltatások fejlesztésének ösztönzését tűzik ki célul (lásd: házi gondozói szolgálat, otthoni segítségnyújtás, harmadik személy általi segítségnyújtás stb.).

4. Minimáljövedelem és társadalmi befogadás

4.1 Az EGSZB már az 1989. július 12-én a szegénység témájában elfogadott véleményében (28) javasolta „egy társadalmi minimum kialakítását, amely amellett, hogy biztonsági hálóként szolgálna a szegények számára, segítené a társadalomba való újbóli beilleszkedésüket is”. A véleményt idézi a szociális védelmi rendszerekben az elégséges forrásokra és szociális segélyre vonatkozó közös kritériumokról szóló, 1992. június 24-i tanácsi ajánlás (29) is, amely azt javasolja, hogy fokozatosan, de még öt éven belül állítsanak fel egy jövedelembiztosítási rendszert a különböző tagállamok szociális védelmi rendszerén belül. Közel húsz évvel később, amikor az EU a 2010-es évet a szegénység elleni harcnak szenteli, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ezekből a kérésekből és ajánlásokból a gyakorlatban semmi nem valósult meg. Az Európai Bizottság az aktív befogadás témájában készült 2008. október 3-i ajánlásában (30) megállapította, hogy az 1992. évi ajánlás „továbbra is kiindulópontnak tekintendő a szegénység és a társadalmi kirekesztés leküzdéséhez kapcsolódó közösségi politika tekintetében, jelentőségéből mit sem vesztett, ugyanakkor sokat kell még tenni teljes körű végrehajtása érdekében”. Újabban pedig, a munkaerőpiacról kiszorultak aktív befogadásának elősegítéséről szóló, 2009. május 6-án elfogadott állásfoglalása (31) keretében az Európai Parlament „felhívja a tagállamokat, hogy érvényesítsenek megfelelő jövedelemtámogatást a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem érdekében”, illetve „rámutat arra, hogy szükség van a 92/441/EGK és a 2008/867/EK ajánláson alapuló, elegendő jövedelemtámogatási szintre, amelynek átláthatónak, mindenki számára elérhetőnek és fenntarthatónak kell lennie”.

4.2 A Tanács 1992. június 24-i ajánlásának megfelelően az EGSZB úgy véli, hogy a jövedelemtámogatás meghatározásakor figyelembe kell venni az egyes tagállamokban jellemző életszínvonalat. Ez azt jelenti, hogy tekintettel kell lenni a megfelelő mérőszámokra, mint amilyen például az átlagos jövedelem vagy a jövedelmi medián az adott tagállamban, a háztartások fogyasztására vonatkozó statisztikák, a törvényben meghatározott minimáljövedelem (amennyiben van olyan), illetve az árszínvonal. A minimáljövedelmet egyébként ki lehet igazítani vagy egészíteni úgy, hogy megfeleljen a konkrét igényeknek. Itt elsősorban a lakástámogatásra gondolunk, illetve a kiváló minőségű egészségügyi ellátáshoz vagy az állandó gondozáshoz való hozzáférést garantáló politikákra, amelyeket több tagállam már bevezetett. Az EGSZB támogatja az Európai Parlament kezdeményezését, (32) amely a Tanács 1992. évi ajánlásának továbbfejlesztését célozza, és leszögezi, hogy „a szociális segélynek olyan minimáljövedelmet kell biztosítania, amely méltóságteljes életet tesz lehetővé legalább a szegénységi küszöbként meghatározottnál magasabb szinten.” Ügyelni kell azonban azokra az esetleges kölcsönhatásokra, amelyek az ilyen – akár hasonló segélyekhez (például a lakhatási segélyhez) kapcsolódó, akár azoktól független – jövedelemtámogatás és más társadalombiztosítási juttatások között merülhetnek fel. El kell kerülni azt, hogy romoljon a társadalombiztosítási juttatások kedvezményezettjeinek a helyzete, ami nyilvánvalóan káros következményekkel járna.

4.3 Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az aktív társadalmi befogadással és a kiváló minőségű szociális szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos politikák keretében tervbe kell venni egy minimáljövedelem bevezetését. Ebből a szempontból támogatja az Európai Parlament álláspontját, (33) amely „javasolja, hogy a tagállamok ténylegesen foglalkozzanak egy minimálbér-politika kidolgozásának lehetőségével, az egyre növekvő számú »dolgozó szegények« problémájának megoldása, valamint annak érdekében, hogy a munkavállalás elérhető kilátássá váljon a munkaerőpiacról kiszorultak számára”. Az EGSZB ezenkívül rá kíván mutatni, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni azoknak a helyzetét, akik koruk, egészségügyi állapotuk vagy fogyatékosságuk miatt nem lehetnek jelen a munkaerőpiacon. Osztja az Európai Parlament álláspontját, (34) amely szerint: „az aktív befogadás nem helyettesítheti a társadalmi integrációt”, illetve „következésképpen a minimáljövedelemnek, valamint az elérhető és megfizethető, kiváló minőségű szociális szolgáltatásoknak hozzáférhetőnek kell lenniük, függetlenül attól, hogy az adott személy részt tud-e venni a munkaerőpiacon”.

4.3.1 Az EGSZB úgy véli, hogy az Európa 2020 stratégiában is említett, a szegénység csökkentését kitűző cél elérése érdekében szükség van egyfajta jövedelemtámogatás fokozatos bevezetésére, és ezt egy új eszköz segítségével kell elérni, hogy hatékonyabban támogathassuk az egyes tagállamok által a szegénység elleni küzdelem érdekében alkalmazott politikákat.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Az EGSZB véleménye: HL C 27., 2009.2.3.

(2) Az EGSZB véleménye: HL C 309., 2006.12.16.

(3) Európai Bizottság, Szociális Védelmi Bizottság: Együttes jelentés a szociális védelemről és a társadalmi integrációról 2010. Kézirat, 2010. február.

(4) Az Európai Bizottság közleménye COM(2010) 2020.

(5) Az EGSZB véleménye: HL C 128/3., 2010.5.18., 4.4. pont

(6) Európai Tanács, 2010. június 17., Következtetések, EUCO 13/10.

(7) Lásd az 5. lábjegyzetet.

(8) Európai Parlament, 2009. május 6-i állásfoglalás, 2008/2335(INI).

(9) Az EGSZB véleménye HL C 221., 1989.8.28., valamint HL C 128., 2010.5.18., 15. o.

(10) A Tanács 1992. június 24-i ajánlása, 92/441/EGK, HL L 245., 1992.8.26.

(11) Az EGSZB véleménye: HL C 302/86., 2004.12.7.

(12) Az EGSZB véleménye: HL C 128/10., 2010.5.18., valamint HL C 302/86., 2004.12.7.

(13) EUMSz. 9. cikk, HL C 115., 2008.5.9.

(14) Alapjogi Charta, HL C 364., 2000.12.18.

(15) Európai Bizottság, Szociális Védelmi Bizottság: Növekedés, foglalkoztatás és társadalmi haladás az EU-ban – Kulcsfontosságú üzenetek. Kézirat, 2009. szeptember.

(16) Klaus Busch, „World Economic Crisis and the Welfare State – Possible solutions to reduce the economic and social imbalances in the world economy, Europe and Germany”, International Policy analysis, Friedrich–Ebert–Stiftung, 2010. február.

(17) Lásd a 15. lábjegyzetet.

(18) Lásd az 5. lábjegyzetet.

(19) Lásd az 1. lábjegyzetet.

(20) Florence LEFRESNE: „Regard comparatif sur l’indemnisation du chômage : la difficile sécurisation des parcours professionnelles” [A munkanélküli segély összehasonlító elemzése: nehézségek a szakmai karrier biztonságának garantálása terén] – az IRES nemzetközi hírlapja, 115. szám (2008. november), 23. o.

(21) Lásd a 18. lábjegyzetet.

(22) Lásd a 11. lábjegyzetet.

(23) Lásd az 5. lábjegyzetet.

(24) Lásd a 11. lábjegyzetet.

(25) Lásd a 2. lábjegyzetet.

(26) Lásd a 11. lábjegyzetet.

(27) Lásd az 5. lábjegyzetet.

(28) Az EGSZB véleménye – HL C 221., 1989.8.28., valamint HL C 128/10., 2010.5.18.

(29) Lásd a 10. lábjegyzetet.

(30) Az Európai Bizottság 2008. október 3-i ajánlása, 2008/867/EK, HL L 307., 2008.11.18.

(31) Lásd a 8. lábjegyzetet.

(32) Lásd a 8. lábjegyzetet.

(33) Lásd a 8. lábjegyzetet.

(34) Lásd a 8. lábjegyzetet.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/34

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Gyermekszegénység és gyermekjólét (feltáró vélemény)

2011/C 44/06

Főelőadó: Brenda KING

2010. április 28-én kelt levelében, az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 304. cikke alapján Laurette Onkelinx belga miniszterelnök-helyettes, egyben szociális és egészségügyi miniszter a leendő belga elnökség nevében feltáró vélemény kidolgozására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot az alábbi tárgyban:

Gyermekszegénység és gyermekjólét

Az EGSZB Elnöksége 2010. május 25-én megbízta a „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekciót az ezzel kapcsolatos bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Brenda King személyében, továbbá 113 szavazattal 6 ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az EU-ban ma 20 millió olyan gyermek él, akit a szegénység veszélye fenyeget. A szegénységben élő gyermekek aránya pedig a szegénységben élő felnőttekét is meghaladja (20 % a 16 %-kal szemben), és a gazdasági válság miatt várható, hogy még többen kerülnek a szegénységi küszöb alá. Pusztán az, hogy az Unióban szegénységben élnek gyermekek, bizonyítéka annak, hogy a legalapvetőbb jogaiktól fosztják meg őket.

1.2 Ha nem teszünk semmit a gyermekszegénység ellen, az hátrányos következményekkel jár az Európai Unió jövőbeli jólétére. Az EU 2020 stratégia megvalósítása egy művelt, egészséges és reményteljes fiatal nemzedéken múlik. Az a tény, hogy oly sok gyermeket fenyeget szegénység, és az, hogy milyen mértékben öröklődik a szegénység nemzedékről nemzedékre, szomorú bizonyítéka annak, hogy a meglévő uniós szakpolitikák nem képesek megvédeni a társadalom legsebezhetőbb tagjait.

1.3 A gyermekek szegénysége és jóléte többdimenziós probléma: több jelentés eredménye azt mutatja, hogy a problémához több tényező, többek közt az anyagi nélkülözés, illetve az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, a tisztességes lakáshoz és oktatáshoz való hozzáférés is hozzájárul. Magától értetődik, hogy ezek a tényezők szorosan összekapcsolódnak és kölcsönösen függnek egymástól, így ezt a problémára adott megoldásoknak is tükrözniük kell.

1.4 A gyermekszegénység és a nélkülözés több millió gyermeket akadályoz meg abban, hogy életük a lehető legjobban induljon, és személyes fejlődésüket is hátráltatja. A kora gyermekkori beavatkozás igen gyakran pozitívan hathat a gyermek életének további részére. Létfontosságú, hogy megfelelő szakpolitikákat dolgozzanak ki annak érdekében, hogy minden gyermeknek – különösen a társadalom peremén élőknek – meglegyen az esélye arra, hogy lehetőségeit teljes mértékben kibontakoztathassa, és ezzel maga is hozzájáruljon egy jobb jövőhöz.

1.5 Mivel az idei év a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem éve, az EGSZB örömmel fogadja, hogy a Tanács politikai kötelezettséget vállalt azzal a döntésével, hogy a szegénység csökkentését a 2020-ig elérendő öt kiemelt uniós cél közé emelte. A cél az, hogy „az országos szegénységi küszöbök alatt élő európaiak arányát 25 %-kal csökkenteni kell, több mint 20 millió embert emelve ki a szegénységből” (1).

1.6 Az EGSZB azonban csalódottan állapítja meg, hogy hiába a 2000 óta erre a területre fordított politikai figyelem és az uniós és tagállami szintű kezdeményezések bő választéka, a gyermekszegénység csökkentésére és a gyermekjólét elősegítését illetően egyetlen konkrét célkitűzés sincsen.

1.7 Az EGSZB üdvözli, hogy a hét kiemelt kezdeményezés egyike egy olyan Szegénység elleni európai platform létrehozása, melynek célja „olyan szociális és területi kohézió biztosítása, ahol a növekedés és a munkahelyteremtés előnyeit széles körben megosztják, a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők pedig méltóságban, a társadalom aktív tagjaiként élhetnek”.

1.8 Az EGSZB határozottan azt ajánlja, ez a platform legyen a gyermekszegénység felszámolásának és a gyermekjólét elősegítésének kerete, ahol a gyermekek jogaira épülő és a gyermekekre, illetve a gyermekes családokra irányuló konkrét célokkal alátámasztott, gyermekközpontú, többdimenziós megközelítések születnek.

1.9 Az EU társadalmi befogadással foglalkozó, független szakértőkből álló hálózata rámutatott a gyermekek néhány olyan csoportjára, melynek tagjait nagy arányban fenyegeti szélsőséges szegénység. Ilyenek:

az intézetben élő vagy onnan kikerülő gyermekek; az utcagyerekek; az erőszaknak kitett, bántalmazott vagy elhanyagolt gyermekek; a mentális egészségügyi problémákkal küzdő szülők gyermekei; a gondozásban élő gyermekek; a hajléktalan vagy a családon belüli erőszaknak kitett gyermekek; illetve a gyermekkereskedelem áldozatai;

ii.	a fogyatékkal élő gyermekek; az etnikai kisebbségből származó gyermekek; a roma gyermekek; a fiatal menekültek és bevándorlók;

iii.	a számos alapvető ellátási lehetőséget nélkülöző, nagyon szegény és elszigetelt vidéki területeken élő gyermekek; valamint a nagyobb városi területek perifériáján található hatalmas lakótelepeken élő gyermekek.

1.10 Az EU Alapjogi Chartája a gyermekek jogairól is rendelkezik, ami egyértelmű felhatalmazást jelent az EU-nak arra, hogy garantálni próbálja a gyermekek túlélését, védelmét és fejlődését. Ezekhez a sebezhető gyermekcsoportokhoz külön mutatókat és célszámokat kellene kifejleszteni a Szegénység elleni európai platformon belül.

1.11 Az EGSZB egyetért azzal, hogy szükség lenne egy átfogó európai bizottsági ajánlásra a gyermekszegénységről és a gyermekjólétről, amely meghatározza a legfontosabb szakpolitikai célkitűzéseket és célokat, és létrehozza a folyamatos nyomon követés, a cserekapcsolatok, a kutatás és a szakértői felülvizsgálat keretét, ami elősegíti majd ennek az EU 2020 stratégiában szereplő, a szegénységgel kapcsolatos célkitűzésnek az elérését.

2. Háttér

2.1 2000 óta a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés kérdése a szociális nyitott koordinációs módszeren belül egyre jelentősebbé vált. A szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló közös jelentések (2002–2004) is mind kulcskérdésként említik. Az EU államfői kinyilvánították, hogy „a gyermekszegénység gyors és jelentős csökkentése érdekében [meg kell hozni] azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek szociális hátterüktől függetlenül egyenlő esélyt teremtenek valamennyi gyermek számára” (2).

2.2 Az EU társadalmi integrációs folyamatának előreviteléről szóló, a 2005-ös luxemburgi elnökség idején született kezdeményezés kifejezetten a gyermekek szempontjainak általános érvényesítésére és legalább egy uniós szintű gyermekjóléti mutató elfogadására szólít fel. Az Európai Bizottság a gyermek jogairól szóló 2006-os közleményében külön figyelmet szentelt a gyermekek társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos kérdéskörnek és az EU társadalmi integrációs folyamata által játszott szerepnek. Az EU gyermekszegénységi és gyermekjóléti munkacsoportja 2008 januárjában elemző jelentést és ajánlásokat fogadott el. 2009 végén az Európa 2020 stratégiáról szóló európai bizottsági munkadokumentum elismerte, hogy a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés is az EU hosszú távú társadalmi kihívásai közé tartozik, amelyeket a pénzügyi és gazdasági válság csak tovább súlyosbított. 2010 márciusában pedig egy konzorcium a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet vezetésével Gyermekszegénység és a gyermekek jól-léte az Európai Unióban címmel részletes jelentést készített az Európai Bizottság számára.

2.3 A 2009-es Lisszaboni Szerződés az EU kifejezett célkitűzéseként említi a gyermekek jogainak előmozdítását. A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem 2010-es évének nyitókonferenciáján az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso kijelentette: „2020-ig csökkentenünk kell a szegénységben élők arányát a teljes lakosságra nézve, de különösen a gyermekek és az idősek körében, mert a jelenlegi számadatok elfogadhatatlanok.” Belgium, amely 2010 második felében vette át az EU elnöki tisztségét, külön kiemelte a gyermekszegénység elleni küzdelmet és a gyermekek jólétének előmozdítását mint kulcsfontosságú prioritást.

3. Gyermekszegénység és gyermekjólét az EU-ban

3.1 Gyermekszegénység

3.1.1 A gyermekszegénység és a gyermekjólét Európai Unió-szerte óriási kihívást jelent. A probléma kiterjedése és súlyossága azonban országról országra – és számos országban régióról régióra is – erősen eltér. A jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó 2007-es EU-statisztikák (EU-SILC) a következőkről tanúskodnak (3):

—

az EU-ban a teljes lakosság 16 %-ával szemben a gyermekek 20 %-át fenyegeti a szegénység (4). Ez az arány – a szegénységi kockázat – Ciprus, Dánia, Észtország, Finnország, Németország és Szlovénia kivételével az összes országban magasabb ennél (Lettországban pontosan ekkora). A gyermekszegénység esélye a 30–33 %-ot is eléri két országban (Bulgáriában és Romániában), 23 és 25 % között mozog öt országban (Görögországban, Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban), öt országban (Cipruson, Dániában, Finnországban, Szlovéniában és Svédországban) pedig csupán 10–12 %-os.

—

Ezt az információt mindenképpen ki kell egészíteni a nemzeti szegénységi réssel (5), amely azt jelöli, hogy „mennyire szegények a szegény gyermekek”, azaz a gyermekszegénység veszélye mennyire súlyos. A gyermekekre vonatkozó szegénységi rés tág határok között mozog: Finnországban 13 %, Franciaországban 15 %, ezzel szemben Romániában 40 %, Bulgáriában pedig 44 %. A szegénységi kockázat a legtöbb országban a gyermekek életkorával párhuzamosan növekszik.

—

A jövedelem szerinti szegénység mérlegelésekor egy másik kulcstényezőt: az időtartamot is figyelembe kell venni, azaz azt, hogy a gyermekek mennyi ideig élnek a szegénységi küszöb alatt. A fent említett TÁRKI-jelentés hangsúlyozza, hogy „bár a gyermekszegénységi kockázat egy adott évre vonatkozóan ad némi információt arra nézve, hogy milyen mértékű nélkülözéssel és társadalmi kirekesztéssel kell szembenézniük, azonban ennek veszélye sokkal súlyosabb, ha a küszöbérték alatti jövedelemszint több éven át tartósan fennáll”. Arra a 20 országra nézve, amelyekről rendelkezésre állnak a szükséges EU-SILC-adatok, a TÁRKI jelentése azt mutatja, hogy a szegénység által fenyegetett háztartásokban élő gyermekek aránya 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben 4-6 %-tól (Ausztria, Ciprus, Finnország, Szlovénia és Svédország) akár 13-16 %-ig terjed (Olaszország, Litvánia, Luxemburg, Lengyelország és Portugália).

3.2 Anyagi nélkülözés

3.2.1 A szegénységi kockázatnak kitett gyermekek uniós meghatározása az alacsony jövedelmű családokban élő gyermekek számát veszi alapul. Ez fontos mérce ugyan, mégsem elegendő, mivel nem veszi figyelembe mindazt, amire egy gyermeknek szüksége van ahhoz, hogy élete jól kezdődhessen. Az is lehet, hogy a gyermekek lakhatási körülményei nem érnek el egy adott színvonalat, vagy akár hajléktalanok, lepusztult környéken laknak, lakóhelyükön magas a bűnözés szintje, rosszabbak az egészségügyi körülményeik, nem táplálkoznak megfelelően, nagyobb annak kockázata, hogy balesetet szenvednek vagy megsérülnek, több fizikai bántalmazásban, zaklatásban van részük, kevésbé férnek hozzá gyermekgondozási szolgáltatásokhoz, korlátozottan férnek csak hozzá a szociális és családsegítő szolgáltatásokhoz, az oktatást tekintve hátrányt szenvednek vagy csak igénytelen oktatáshoz jutnak hozzá, nincs vagy csak igen kevés lehetőségük van játszótereket, sport- és szabadidős létesítményeket látogatni, illetve kulturális programokon részt venni. Egyes gyermekeknek egyszerre több hátráltató tényezővel is szembe kell nézniük, és ahogy ezek halmozódnak, úgy hatnak egymásra és erősítik is egymást, ezáltal a gyermek még mélyebben éli át a szegénységet és a társadalmi kirekesztést, és egyúttal nő a nemzedékről nemzedékre öröklődő szegénység és kirekesztés is.

3.2.2 Az EU-ban élő összes gyermek körében az anyagi nélkülözés mértéke ugyanakkora, mint a szegénység kockázatának kitettek aránya (20 %). Az anyagi nélkülözés tagállamonkénti ingadozása azonban jóval nagyobb: 4-10 %-tól (Luxemburg, skandináv országok, Hollandia és Spanyolország) egészen 39-43 %-ig, (Magyarország, Lettország és Lengyelország), sőt, 57 %-ig (Románia) vagy akár 72 %-ig (Bulgária) is terjed. Ehhez képest a szegénységi kockázat 10 % és 33 % között mozog. Az anyagi nélkülözésnek ez az óriási szórása a tagállamok átlagos életszínvonala közötti különbségeket, illetve az életszínvonal tagállamokon belüli eloszlását tükrözi.

3.2.3 A az anyagi nélkülözés aránya 46 %, amely országonként jelentős különbségeket mutat: 18-28 %-tól (Dánia, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország, Svédország) egészen 72-96 %-ig terjed (Bulgária, Magyarország, Lettország, Románia). A szegénységi küszöb felett élő gyermekek körében pedig az anyagi nélkülözés átlagos aránya az egész EU-ra vetítve 13 %. Itt is széles tartományban mozognak az értékek: 1-6 % (Dánia, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország, Svédország) és 35-62 % (Bulgária, Magyarország, Lettország, Románia) között.

3.2.4 Az EGSZB azt ajánlja, hogy az országos szegénységi kockázat arányszámait, a szegénységi küszöbértékeket, valamint az anyagi nélkülözés országos arányszámait is vegyék fel a mutatók közé.

3.3 A leginkább veszélyeztetett gyermekek

3.3.1 Egyszülős és többgyermekes családok

3.3.1.1 Szinte minden országban az egyszülős vagy többgyermekes családban nevelkedő gyermekek a leginkább veszélyeztetettek. A 2007-es EU-SILC statisztika azt mutatja, hogy uniós szinten az egyszülős családban nevelkedő gyermekek 34 %-át fenyegeti a szegénység. Ez az arány Dániában, Finnországban és Svédországban 17–24 %, Észtországban, Írországban, Litvániában, Luxemburgban, Romániában és az Egyesült Királyságban 40–45 %, míg Máltán eléri az 54 %-ot. Uniós szinten a többgyermekes családban (vagyis a két felnőttből és három vagy több gyermekből álló háztartásban) felnövő gyermekek 25 %-át fenyegeti szegénység. Ez az arány Németországban, Finnországban, Svédországban, Dániában és Szlovéniában 12–15 %, Olaszországban, Lettországban, Portugáliában és Romániában 41–55 %, míg Bulgáriában 71 %.

3.3.2 Aktív kereső nélküli háztartások

3.3.2.1 A 2007-es Európai Munkaerő-felmérés (European Labour Force Survey – LFS) adatai szerint a gyermekek 9,4 %-a él aktív kereső nélküli háztartásban. Ez az arány Cipruson, Görögországban, Luxemburgban és Szlovéniában csupán 2,2–3,9 %, míg Belgiumban 12 %, Bulgáriában 12,8 %, Magyarországon 13,9 %, az Egyesült Királyságban pedig 16,7 % (6). Az átlagos szegénységi kockázat e gyermekek esetében nagyon magas, 70 %. A legalacsonyabb kockázatot Dániában és Finnországban rögzítették, 47–49 %-os szinten, a legmagasabbat pedig Bulgáriában, Csehországban, Észtországban, Litvániában, Portugáliában, Romániában és Szlovákiában, 81–90 %-os szinten.

3.3.2.2 Az anyagi nélkülözés tekintetében az olyan háztartásokban való nevelkedés, ahol senki nem rendelkezik fizetett munkahellyel, nagy valószínűséggel jelentős hatást gyakorol mind a gyermekek jelenlegi, mind pedig jövőbeli életkörülményeire. A munkanélküliség nem csupán potenciális anyagi problémákat jelent; amennyiben nincs dolgozó felnőtt a háztartásban, az korlátozhatja a gyermek jelenlegi és jövőbeli lehetőségeit is arra nézve, hogy teljes mértékben részt vegyen a társadalom életében.

3.3.3 A „rendkívüli” szegénység veszélyének kitett gyermekek

3.3.3.1 Az EU társadalmi befogadással foglalkozó, független szakértőkből álló hálózata rámutatott, hogy gyermekek bizonyos csoportjait súlyos vagy rendkívüli szegénység fenyegeti. Ez különösen szembetűnő a különböző tagállamok társadalmi befogadásról szóló nemzeti cselekvési tervei és több transznacionális csereprogram alapján. Ilyen csoportot alkotnak többek között a fogyatékkal élő gyermekek, az etnikai kisebbségekhez tartozó (különösen a roma) gyermekek, a fiatal menedékkérők és bevándorlók, az erőszaknak kitett, bántalmazott vagy elhanyagolt gyermekek, a mentális egészségi problémákkal küzdő szülők gyermekei, a gondozásban élő gyermekek, a hajléktalan vagy családon belüli erőszaknak kitett gyermekek, illetve a gyermekkereskedelem áldozatai, a számos alapvető ellátási lehetőséget nélkülöző, nagyon szegény és elszigetelt vidéki területeken élő gyermekek, vagy a nagyobb városi területek perifériáján található hatalmas lakótelepeken élő gyermekek (7). Az EU 2007-es elemzése alapján úgy tűnik, hogy a bevándorló családokban és egyes etnikai kisebbségek tagjaként felnövő gyermekek helyzete a régi tagállamokban növekvő problémát jelent.

3.4 Hosszú távú hatás és generációkon átívelő szegénység

3.4.1 Hosszú távú hatások

3.4.1.1 A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló közös jelentések egyik fontos témáját képezte, hogy a szegénységben való nevelkedés korlátozza a személyes fejlődést, és hosszú távú hatást gyakorol a gyermekek fejlődésére és jólétére, valamint jövőbeli, felnőttként megélt egészségi állapotára és jólétére. Növeli a felnőttkori szegénység, továbbá a munkanélküliség és a társadalmi kirekesztés kockázatát. Ezt a hosszú távon kifejtett hatást a 2007-es jelentés is kiemelte, és arra a következtetésre jutott, hogy „A szegénységben felnövő gyermekeknek a jobb körülmények között élő társaikhoz képest kisebb esélyük van arra, hogy az iskolában jobban teljesítsenek, jó egészségnek örvendjenek, ne kerüljenek a büntetőjogi rendszer látókörébe, és hogy fiatal felnőttként meg tudják vetni a lábukat a munkaerőpiacon, és általában véve a társadalom életében”.

3.4.2 Generációkon átívelő szegénység

3.4.2.1 Ide kapcsolódó és rendszeresen visszatérő téma, hogy a szegénység milyen mértékben öröklődik egy generációról a másikra. Számos országban a szegénység generációkon átívelő volta különösen kitűnik az oktatás kapcsán, mind az alacsony, mind a magas gyermekszegénységgel és társadalmi kirekesztéssel jellemezhető országok esetében. A hátrányok generációk közötti átörökítéséről szóló 2005-ös EU-SILC modul rámutatott, hogy a gyermekkori oktatással kapcsolatos lehetőségek hatást gyakorolnak arra, hogy mennyire valószínű a felnőttkori szegénység. Ennek megfelelően azok között, akiknek a szülei csupán alapfokú végzettséggel rendelkeznek, a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők gyermekeinél 23-szor nagyobb az esélye, hogy nem szereznek majd formális végzettséget.

4. Teljesítményértékelés, figyelemmel kísérés és értékelés

4.1 Az egyik jelentős kihívás, amelyre különös figyelmet kell fordítani, az, hogy a szigorú teljesítményértékelést, figyelemmel kísérést és értékelést mind nemzeti, mind uniós szinten a folyamat központi és jól látható elemévé kell tenni.

4.2 Ennek érdekében a következőket javasoljuk:

—	egy olyan folyamat kialakítását, amelynek során az Európai Bizottság és a tagállamok feltárják, hogy miképpen lehet az EU szociális célkitűzéseit uniós szinten láthatóbbá, mérhetőbbé és kézzel foghatóbbá tenni;

—	annak biztosítását, hogy az uniós és nemzeti célkitűzések, valamint a közösen elfogadott uniós mutatók terén a jobb teljesítmények elérése irányába tett előrelépések szigorú és rendszeres figyelemmel kísérés és jelentéstétel tárgyát képezzék;

—	annak biztosítását, hogy ennek a figyelemmel kísérésnek az eredményeit szakértői felülvizsgálatok keretei között vitassák meg, és így mozdítsák elő a tagállamok és az Európai Bizottság szakpolitikai ismereteinek bővítését;

—

a figyelemmel kísérés és az értékelés az eddigieknél jóval szigorúbb megközelítésének meghonosítását, ami eredményközpontúbb, és biztosítja, hogy a célkitűzések elérése érdekében megtett előrelépéseket rendszeres, független kritikai elemzésnek vessék alá. A kulcsfontosságú elemek között hasznosak lennének a következők:

—	a közös mutatók szisztematikusabb beépítése a tagállamok nemzeti figyelemmel kísérési és elemzései kereteibe az egymástól való tanulás javítása érdekében;

—

az uniós, nemzeti és szubnacionális szintű statisztikai kapacitások erősítése, és különösen az időszerűbb társadalmi statisztikák elkészítésének biztosítása (beleértve a gyermekszegénységgel és a gyermekjóléttel kapcsolatos adatokat is, amelyek lehetővé teszik az Unió-szerte tapasztalható pénzügyi és gazdasági válság hatásának jobb figyelemmel kísérését);

—	annak megkövetelése, hogy valamennyi tagállam alakítson ki hivatalos kereteket a civil szervezetek és a független szakértők bevonására a társadalmi befogadással kapcsolatos politikák folyamatos figyelemmel kísérésébe és értékelésébe.

5. A szegénység elleni európai platform létrehozása

5.1 Az EU szociális dimenziójának megerősítése, és különösen az EU 2020 célkitűzéseinek megvalósítása jelentősen függ az EU 2020 javasolt kiemelt kezdeményezésétől, a szegénység elleni európai platformtól.

5.2 A szegénység elleni európai platformot az új, szociális Európa látható szimbólumává kell tenni. Központi szerepet kell játszania annak biztosításában, hogy az uniós politikaalkotás minden egyéb területe (például a gazdaságpolitika, a versenypolitika, az oktatási, a migrációs, az egészségügyi, az innovációs és a környezetvédelmi politika) járuljon hozzá az EU szociális célkitűzéseinek, így többek között a szegénység csökkentését célzó uniós célkitűzésnek az eléréséhez.

5.3 Kiemelt prioritást élvez majd a megfelelő szociális védelem, így a gyermekszegénység elleni küzdelem központi helyre emelése, a gyermekjólét és a gyermekjogok előmozdítása valamennyi vonatkozó uniós politika és program területén, beleértve a strukturális alapokat is. A szegénység elleni európai platformnak központi szerepet kell biztosítani a társadalmi hatásvizsgálati folyamat végrehajtásának, valamint annak a figyelemmel kísérésében és a vonatkozó jelentéstételben, hogy az Európa 2020 egyéb vonatkozásai milyen mértékben járulnak hozzá a szegénység csökkentésének céljához.

5.4 Az EU társadalmi befogadási célkitűzései és a strukturális alapok célkitűzései közötti kapcsolatok javítása

5.4.1 Sokkal inkább össze kell hangolni az EU és a tagállamok társadalmi befogadási célkitűzéseit és az EU strukturális alapjainak a felhasználását. Ebben az összefüggésben a strukturális alapok felhasználását a társadalmi befogadásról szóló nemzeti cselekvési tervek kulcsfontosságú elemévé kell tenni. Erre példa az Európai Bizottság 2009-es javaslata, amely azt célozta, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapot fel lehessen használni az újabb tagállamokban élő marginalizált közösségeket segítő, lakáscélú intézkedések támogatására. Ez nagyon fontos szerepet játszana az e területre vonatkozó kezdeményezéseket célzó források növelésében.

6. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ajánlásai

6.1 Az EU kötelezettségvállalása a gyermekszegénység és a gyermekek jóléte kérdéseinek kezelésére

6.1.1 Tekintettel az EU 2020 stratégia átfogó célkitűzéseire, a gyermekszegénység és a gyermekek jólétének kezelésére koherens keretet kell kialakítani, és a jogokon alapuló megközelítést kell alkalmazni. Be kell vezetni egy meghatározott uniós célkitűzést a gyermekszegénység felszámolására és a gyermekek jólétének előmozdítására.

6.2 Megfelelő források

6.2.1 A gyermekes családok tekintetében létre kellene hozni egy minimális családi jövedelmet, mégpedig olyan készpénzátutalásokkal, amelyek a szülők munkaerő-piaci helyzetének függvényében változnak. Ezen túlmenően adójóváírások és/vagy általános készpénztámogatás formájában minden gyermek számára garantálni lehetne a készpénztámogatást.

6.2.2 Folytatni kell az általános gyermeknevelési támogatásoknak mint a gyermekszegénység elleni küzdelem kulcsfontosságú eszközeinek feltérképezését, hiszen az ilyen támogatások terén a szociális védelemmel foglalkozó bizottság 2008-as elemzése szerint az ügyintézés általában véve hatékony, a támogatást nem övezi társadalmi megbélyegzés, és felhasználása kiterjedt.

6.2.3 Mivel az aktív kereső nélküli háztartásokban nevelkedő gyermekek esetében nagyon magas a szegénység kockázata, célokat kell megállapítani arra nézve, hogy csökkenjen az aktív kereső nélküli háztartások és a munkavállalói szegénység által sújtott háztartások relatív szegénysége, és ezzel csökkenjen a gyermekek által megélt szegénység szintje is. Aktív munkaerő-piaci politikákkal kell támogatni a szülők munkavállalását, és minőségi szolgáltatásokat kell biztosítani, például gyermekgondozás formájában, mégpedig helyi szintű, hozzáférhető és megfizethető formában.

6.2.4 A befogadó munkaerő-piacokon a szülők számára minőségi munkahelyeket kell kínálni. Azt biztosítandó, hogy a szülőknek legyen ideje arra, hogy gyermekeikkel foglalkozzanak, olyan politikákra van szükség, amelyek előmozdítják a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét.

6.2.5 A súlyos szegénységben élő gyermekek vonatkozásában az átgondolt szociális politikák segítségével megvalósuló esélyegyenlőség és az arra irányuló erőfeszítések fokozása, hogy minden gyermek sikeres oktatási eredményeket mutasson fel, elengedhetetlen ahhoz, hogy a szegénység és a kirekesztés következő nemzedékre való átörökítésének lánca megszakadjon. Ehhez meg kell erősíteni a befogadási és a megkülönböztetés-ellenes politikákat, különösen a bevándorlók és leszármazottaik, továbbá az etnikai kisebbségek vonatkozásában.

6.3 Kisgyermekkor

6.3.1 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság támogatja az Eurochild ajánlását, miszerint bővíteni kell a gyermekgondozási szolgáltatásokat annak érdekében, hogy a szülés előtti időszaktól az óvodáskorig nyújtott szolgáltatások tekintetében egy befogadó elv honosodjon meg, így e szolgáltatások minden gyermek és család előtt nyitva álljanak. Az Eurochild megállapításai szerint a barcelonai célkitűzések számos, a kora gyermekkorra vonatkozó politikában alkalmazott jó gyakorlatot figyelmen kívül hagynak. Az EGSZB a barcelonai célkitűzések tekintetében a kora gyermekkori szolgáltatásokra vonatkozó közös uniós „minőségi előírások” kidolgozását javasolja, beleértve az Európai Bizottság gyermekgondozási hálózata által meghatározott kora gyermekkori gondozást és oktatást is. Ezeknek az előírásoknak pedig meghatározóknak kell lenniük a nemzeti politikák és gyakorlatok kialakításában, így többek közt a strukturális alapok felhasználásában is.

6.4 Egészségügy

6.4.1 Az EGSZB javasolja, hogy az egészségügyi mutatókkal foglalkozó uniós munkacsoport dolgozzon ki olyan, gyermekekre vonatkozó mutatókat, amelyek segítségével figyelemmel lehet kísérni és értékelni lehet a közegészségügyi politikákat és azok eredményességét.

6.4.2 Szükség van a mentális egészségre vonatkozó mutatók kidolgozására is, mind a gyermekek mentális egészségének, mind mentális rendellenességeiknek a mérésére.

6.4.3 Az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségről szóló, 2012-re előirányzott európai bizottsági közleményben a gyermekek egészségével is foglalkozni kell.

6.5 Lakhatás

6.5.1 Az EU tagállamainak meg kell valósítaniuk azokat a kötelezettségvállalásokat és fellépéseket, amelyekről a 2010 márciusában megtartott, a környezetvédelemmel és egészségüggyel foglalkozó ötödik miniszteri konferencián állapodtak meg az európai gyermek-környezetegészségügyi cselekvési tervvel összefüggésben.

6.5.2 Az Európai Bizottságnak meg kell egyeznie a tagállamokkal egy olyan közös keret és olyan közös iránymutatások elfogadásáról, amelyek alkalmasak a hajléktalanság és a lakhatással kapcsolatos kirekesztés mérésére, figyelemmel kísérésére és a vonatkozó jelentéstételre, különös figyelmet fordítva a gyermekek helyzetére.

6.5.3 Az Európai Bizottságnak folytatnia kell a kezdeményezések támogatását és finanszírozását annak érdekében, hogy segítse a tagállamokat és a tagjelölt országokat a rossz minőségű, bentlakásos gyermekintézetek bezárásában és a megfelelő alternatív megoldások kidolgozásában.

6.6 Védelem az erőszakkal, a bántalmazással és a kizsákmányolással szemben

6.6.1 Az Európai Bizottságnak valamennyi érintett bevonásával fel kell mérnie, hogy milyen mértékben valósítható meg olyan mutatók kidolgozása, amelyekkel mérhető a gyermekekkel szembeni erőszak, a bántalmazás és a gyermekek kizsákmányolása. Ennek a munkának olyan kérdésekre is ki kell terjednie, mint a probléma azonosítása, a védelem, a felelősségre vonás és a megelőzés, összhangban az Alapjogi Ügynökség 2009-es, a mutatókról szóló tanulmányában kifejtett ajánlásokkal.

6.6.2 A tagállamoknak nemzeti stratégiákat kell kidolgozniuk, melyek célja a gyermekek védelme az erőszak valamennyi formájával szemben, valamint az ilyen erőszak megelőzése. E stratégiákban egyértelmű célokat kell megfogalmazni és azokhoz költségvetési forrásokat kell rendelni, valamint olyan helyi szintű mechanizmusokat kell felállítani, amelyek segítségével a gyermekek és mások bejelentést tehetnek, ha erőszakról szereznek tudomást.

6.7 Gyermekközpontú intézkedések

6.7.1 Az Európai Bizottságnak meg kell erősítenie az Európa Tanács „A gyermekekért és a gyermekekkel élő Európa megteremtése” elnevezésű programjával fennálló kapcsolatait, amely a gyermekek részvételére helyezi a hangsúlyt.

6.7.2 Bővíteni kell a jövedelemmel és az anyagi nélkülözéssel kapcsolatos, közösen elfogadott mutatók körét, hogy azok több gyermekközpontú mutatót tartalmazzanak. Fontos, hogy ezek a mutatók tükrözzék a gyermekkori fejlődés különböző szakaszait, annak legfontosabb dimenziót, és minden releváns gyermeki életkorra kiterjedjenek. A TÁRKI/Applica-tanulmány azt javasolja, hogy a korcsoportok 0–5 éves korig, 6–11 éves korig és 12–17 éves korig terjedjenek, és tartalmazzanak olyan dimenziókat, mint a jövedelem, az anyagi nélkülözés, az oktatás, a lakhatás, az egészség, a kockázatnak való kitettség és a társadalmi részvétel.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Az uniós meghatározás szerint a „szegénység kockázatának” azok az emberek vannak kitéve, akik olyan háztartásban élnek, amelynek ekvivalens összjövedelme nem éri el a háztartásokra számított nemzeti ekvivalens mediánjövedelem 60%-át (ekvivalenciaskálaként az OECD módosított skáláját felhasználva).

(2) Brüsszeli Európai Tanács, 2006. március 23–24. Elnökségi következtetések. 7775/1/06 rev 1, 72. pont.

(3) Lásd Európai Közösségek statisztikai hivatala, az Eurostat honlapját (http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/statistics/themes).

(4) Az a gyermek van kitéve a „szegénység kockázatának”, aki a szegénységi küszöb alatti háztartásban él, azaz amelynek ekvivalens összjövedelme nem éri el a háztartásokra számított nemzeti ekvivalens mediánjövedelem 60%-át.

(5) A „relatív medián szegénységi rés” (a szövegben csak szegénységi rés) a szegénységi küszöb alatt élők ekvivalens mediánjövedelme és a szegénységi küszöbérték között különbség mértéke a küszöbhöz képest százalékarányosan kifejezve.

(6) Lásd az Eurostat honlapját: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/statistics/themes.

(7) Ezt a megállapítást támasztja alá az EU társadalmi befogadással foglalkozó, független szakértőkből álló hálózata által 2007-ben készített jelentés is, amely az alábbi következtetésre jutott: „Gyermekek két csoportja tűnik ki számos országban, mint olyan, amely tekintetében nagyon magas a súlyos szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázata: az intézetekben élő vagy azokat elhagyó gyermekek, illetve a roma gyermekek csoportja. Ugyanakkor számos más körülményt is igen gyakran kiemelnek, így a gyermekmunkába bevont gyermekek, az erőszak, szexuális zaklatás, gyermekkereskedelem és függőség áldozatául esett és bűncselekményben részt vevő gyermekek, a fogyatékkal élő gyermekek, a kísérő nélküli kiskorúak; a hajléktalan családokban élő és az utcagyerekek helyzetét.” (Frazer és Marlier, 2007).

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/40

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A környezeti, energiaügyi és éghajlati kihívásokból következő ipari szerkezetváltások hatása a foglalkoztatásra (feltáró vélemény)

2011/C 44/07

Előadó: Valerio SALVATORE

Társelőadó: Enrique CALVET CHAMBÓN

2010. február 9-i levelében Paul MAGNETTE, belga éghajlat- és energiaügyi miniszter a belga elnökség nevében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 304. cikkének megfelelően felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt a következő tárgyban:

A környezeti, energiaügyi és éghajlati kihívásokból következő ipari szerkezetváltások hatása a foglalkoztatásra

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága (CCMI) 2010. július 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 15-i ülésnapon) 89 szavazattal 2 ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1

A belga elnökség arra irányuló kérelme, hogy vizsgálják meg a foglalkoztatás területén az éghajlatváltozás elleni küzdelem által előidézett ipari szerkezetváltást, egy olyan átfogóbb összefüggésbe illeszkedik, melyet egy hármas kudarc, vagy ha kevésbé erős kifejezéssel kívánunk élni, egy hatalmas gazdasági válságon belül megnyilvánuló három negatív forgatókönyv jellemez.

A.	Az Európai Unióban a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek elérésére valójában nem került sor.

B.	A pénzügyi szektort az elégtelen szabályozás és a nem megfelelő felügyelet eredményeképpen óriási válság sújtotta.

C.	A koppenhágai ENSZ-csúcstalálkozó, amelynek az lett volna a célja, hogy elfogadják a kiotói jegyzőkönyv helyébe lépő nemzetközi éghajlat-változási megállapodást, kifejezetten elégtelen eredménnyel zárult.

1.2

Az EU-nak hatékonyan hozzá kell járulnia az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának világméretű csökkentéséhez, miközben fejlesztenie kell gazdaságát és munkaerőpiacát annak érdekében, hogy a következő évtizedben elérje a lisszaboni célkitűzéseket, vagyis hogy világszinten versenyképes pozíciót foglaljon el és véget vessen a tömeges munkanélküliségnek Európában.

1.3

Az EGSZB, és azon belül a CCMI számos hozzájárulást készített az energiaügy és az éghajlatváltozás, a fenntarthatóság, az ipari szerkezetváltás és a foglalkoztatás területét érintő kihívásokról. Ezek közé tartoznak többek között a következő vélemények: CCMI/002, 024, 027, 029, 045, 052, 053; ECO/267 NAT/392, 440 és 453, illetve TEN/401 Ebben a véleményben egy horizontális logika mentén kezeljük a kérdést, bár egyértelmű, hogy az itt kifejtett, különösen a foglalkozatásra vonatkozó elképzelések megvalósításához regionális és ágazati tanulmányokra is szükség lesz.

1.4

Az Európa Unió 2020-as stratégiájának választ kell adnia a lisszaboni stratégia kudarcára. Ez a stratégia tehát egy új esélyt jelent, már amennyiben megerősíti a kkv-k meghatározó szerepét. Az EGSZB azt javasolja, hogy erősítsék meg az európai szintű gazdasági együttműködést és mozdítsák elő a versenyképesség új, közös értelmezését.

1.5

Az EU-nak intézményein belül megerősített gazdasági kormányzásra van szüksége (vagyis el kell gondolkodni azon, hogy bizonyos gazdaságpolitikai kérdésekben a tagállamok szuverenitásukat a már létező uniós intézményekre ruházzák) ahhoz, hogy az európai gazdaság környezetbarátabbá tételét és a fenntartható munkahelyek létrehozását eredményező ipari szerkezetváltást helyezze előtérbe.

1.6

A demográfiai változások, az Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában tapasztalható környezeti problémák, a számos országban jelentkező ivóvízhiány és a klímaváltozás elleni küzdelem mind-mind olyan jelenség, amely világszinten növeli a környezetbarát termékek és technológiák, valamint a fenntartható munkahelyek iránti igényt. Azt is figyelembe kell venni, hogy az energiatermelésre szolgáló ismert nyersanyagtartalékok nem állnak korlátlanul rendelkezésre.

1.7

A fenntartható gazdaság megvalósítására irányuló foglalkoztatási stratégia az egyes tagállamokban már részletesen kidolgozott ismereteken és know-how-n alapulhatna. Ezeket az értékeket az EU-nak, amelynek képzett munkaerőre van szüksége, elő kell mozdítania. Emiatt a tagállamoknak többet kellene befektetniük oktatási és folyamatos képzési rendszereikbe, és többek között elő kellene mozdítaniuk a tudományokat, a technológiát és a műszaki tudományokat. Az EGSZB teljes mértékben elégtelennek találja az oktatásra szánt állami befektetések jelenlegi szintjét, ami egy olyan terület, amelynek az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó átfogó stratégia részét kell képeznie.

1.8	Az EU-nak és tagállamainak meg kell tenniük az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy az ipari szerkezetváltások ne akadályozzák a munkahelyek megtartásával és az új munkahelyek teremtésével kapcsolatos célkitűzéseiket.

1.9

A magas szintű kutatást és az új ismeretek alkalmazását is magában foglaló, valamint a versenyképesség növelését célzó környezetbarát gazdaságnak hatást kell gyakorolnia a munkaerőpiacra, mégpedig azáltal, hogy több, képzettséget igénylő és stabil munkahelyet hoz létre, ezzel csökkentve a létbizonytalanság kockázatát. Emiatt a tagállamoknak többet kellene befektetniük oktatási és folyamatos képzési rendszereikbe.

1.10

A közszféra fontos szerepet játszik a kutatások támogatásában és az új, környezetbarát technológiák hatékony használatában, valamint a létező és hatékony környezetbarát technológiák javításában, különösen adópolitikai eszközei révén. Ezért van az, hogy a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi előrehaladás érdekében egészséges és megfelelően képzett közszférára van szükség; így a közszféra meggyengítése a gazdasági tevékenységek magánosítása útján nem mindig szolgálná a köz érdekét. Az EGSZB véleménye szerint a közérdek védelmében felül kell vizsgálni a liberalizált energiapiacok szabályozási keretét.

1.11

Az új munkahelyeket a magánszféra, és elsősorban a kkv-k fogják megteremteni. A közszféra feladatai között szerepel majd az is, hogy európai szinten létrehozzon egy olyan stabil és konstruktív keretet, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozások optimalizálják a környezetbarátabb, hatékonyabb és fenntartható munkahelyekben gazdagabb gazdaság felé való átmenetet.

1.12

Az EGSZB javasolja egy, az ipari szerkezetváltások, nevezetesen a kutatás, a fejlesztés és a környezetbarát technológiák alkalmazásának támogatását célzó külön európai alap felállítását, legyen szó akár a megújuló energiákkal kapcsolatos technológiákról, vagy olyan új technológiákról, amelyek lehetővé teszik az energiaigényes iparágak általi szennyezéskibocsátás hatékony csökkentését.

1.13

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az EU-nak szilárd ipari bázisra lesz szüksége, hiszen egy ilyen bázis elengedhetetlen a fenntartható munkahelyek célkitűzésének megvalósításához. Rengeteg munkahely, még a szolgáltatási szektoron belül is, az európai ipar sikerességétől függ. Ezért az ipari szerkezetváltások ágazatról ágazatra és egyik régióról a másikra eltérőek lehetnek, és fokozatosan kell megvalósulniuk annak érdekében, hogy ne gyakoroljanak negatív hatást a munkaerőpiacokra, és ne veszélyeztessék az alapvető fontosságú ipari hálózatok meglétét. Ez nem a környezetvédelmi politikák akadályozását, hanem azok társadalmilag fenntartható igazgatását jelenti.

1.14	Az EGSZB javasolja, hogy a közös agrárpolitika 2013 utáni reformja során vegyék figyelembe a mezőgazdaság fontos szerepét, és járuljanak hozzá a kutatás, az új technológiák és az ipari modernizáció területén az egyéb közösségi politikákkal való szükséges szinergiák megteremtéséhez.

1.15	A tagállamoknak meg kell egyezniük a pénzügyi tranzakciók megadóztatásáról. Az ilyen adóból származó bevételeket a tagállamok költségvetési hiányának csökkentésére kellene fordítani, aminek köszönhetően a tagállamoknak több lehetőségük nyílna például oktatási rendszerük jobb finanszírozására.

1.16

A környezetbarát gazdaság irányába mutató ipari szerkezetváltásokhoz teljesen új koncepciót kell alkotni a növekedésről és a versenyképességről. Az EGSZB már letette a voksát a gazdasági és társadalmi haladás mérésének új megközelítése mellett. Az EGSZB megerősíti abbéli meggyőződését, hogy az ipari szerkezetváltások és a foglalkoztatás csak akkor lehetnek összeegyeztethetőek a fenntarthatóság célkitűzésével, ha az EU és a világ egyezségre jut egy új növekedés-felfogásról. Az Európai Bizottság által az „Európa 2020” stratégiáról készített javaslat ehhez nem elégséges.

1.17	Az EGSZB véleménye szerint az uniós intézményekre hárul a globális szinten (mindenki számára) egyenlő feltételek biztosításának feladata, amellyel elkerülhetőek a foglalkoztatás és a környezet szempontjából egyaránt káros vállalatáthelyezések, vagy teljes ágazatok felszámolása.

1.18

Az EGSZB mint a civil társadalom intézményi szószólója és a strukturált párbeszéd fontos letéteményese kiáll az európai polgárok demokratikus részvétele mellett az ipari szerkezetváltozásokról, azoknak a munkaerő-piacokra gyakorolt hatásáról, további ritmusáról és globális társadalmi következményeiről folytatandó átfogó vitában.

2. A vélemény alkalmazási köre

2.1

A belga elnökség azt kérte, hogy ez a dokumentum politikai jellegű vélemény legyen, és nyisson új, gondolatébresztő utakat. Az elnökség képviselői szerint a véleménynek az ágazati megközelítés helyett a horizontális és általános megközelítésre kell összpontosítania. A jelen dokumentum nem egy tanulmány, hanem egy politikai stratégia. A belga elnökség e véleményt az energiaügyi miniszterek egy nem hivatalos találkozóján tervezi megvizsgálni.

2.2

A környezeti és éghajlati kihívások egybeesnek az Európai Tanács által a koppenhágai csúcson tett nyilatkozat alapját képező kihívásokkal. Az energiaügyi kihívások számos dimenziót foglalnak magukban. Az energiaforrásokhoz való európai hozzáférést az EU és annak tagállamai által folytatott nemzetközi politika keretei között kell biztosítani. Ezzel a kérdéssel jelen vélemény nem foglalkozik, az energiaügyi kihívásokat ugyanis az éghajlatváltozás elleni küzdelem eredményeképpen megvalósított ipari szerkezetváltások, és mindenekelőtt azoknak az európai munkahelyekre gyakorolt hatása keretei között tárgyalja.

2.3

Ez a vélemény a „környezetbarát” kifejezést olyan javak és termelési módszerek leírására alkalmazza, amelyek illeszkednek a fenntarthatóság logikájába, és így hozzájárulnak az EU célkitűzéseinek eléréséhez a globális felmelegedés elleni küzdelem területén. Az EGSZB az európai gazdaság környezetbarátabbá tétele, a munkaerő-piacok tekintetében pedig a lehető legtöbb környezetbarát munkahely létrehozása mellett áll ki, vagyis olyan munkahelyek létrehozása mellett (beleértve a képzéseket/minősítéseket is), melyek szükségesek a fenti eredmény eléréséhez, amelyek mind a hozzájuk szükséges képesítések tekintetében, mind pedig a társadalmi befogadás biztosítása tekintetében magas színvonalon állnak (lásd a „Fenntartható környezetbarát munkahelyek támogatása az EU energia- és éghajlat-változási csomagjához” című TEN/401. sz. véleményt, amely az Európai Bizottság közelmúltbéli kezdeményezésére az ILO gazdasági és munkaerő-piaci elemzési osztályának igazgatója által javasolt fogalommeghatározást idézi a „környezetbarát munkahelyek” meghatározására). Ezzel kapcsolatban az EGSZB emlékeztet a „rugalmas biztonságról” szóló, 2009 októberi véleményére is (1).

3. A kihívások, az elért eredmények és egy új lehetőség

3.1	Emlékeztetni kell arra az átfogóbb összefüggésre, amelybe a belga elnökség kérelme illeszkedik. Ez az összefüggés megfelel azoknak a kihívásoknak, amelyek három, egymással szorosan összefüggő kudarcban foglalhatók össze.

A kihívások – A lisszaboni stratégia kudarca

3.2

Az Európai Tanács 2000. március 23–24-i, lisszaboni ülésének következtetéseiben hivatalosan meghatározott lisszaboni stratégia célja az volt, hogy „az Európai Unió a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljon, amely tartós gazdasági növekedésre képes, ahol nő a munkahelyek száma és minősége, valamint erősödik a társadalmi kohézió.”

3.3

2010 elején az EGSZB sajnálattal állapítja meg, hogy ezek a szükséges és jól megfogalmazott célkitűzések nem valósultak meg. A foglalkoztatás területén különösen rosszak az eredmények. A lisszaboni stratégia többek között a versenyképesebb gazdaságnak a foglalkoztatásra gyakorolt pozitív hatásával számolt.

A kihívások – a pénzügyi piacok szabályozásának kudarca

3.4

A 2005 és 2008 között tapasztalt gazdasági növekedés számos tényezőből fakadt. Az ipari termékek kivitelére összpontosító európai országok bevételei az ázsiai országok, elsősorban Kína erős keresletének köszönhetően nőttek. Mindeközben más európai országokban a pénzügyi és ingatlanspekulációs ágazatban volt tapasztalható – a később egészségtelennek bizonyult – növekedés. Az elért előrelépések tehát egyrészt egy külső keresletre, másrészt pedig egy erős ingatlanpiaci spekulációra épültek. Vagyis az EU-ban tapasztalt növekedés nem volt fenntartható. A fenntartható növekedéshez és a nagy teljesítményű munkaerő-piacokhoz kivitelre és belső keresletre egyaránt szükség van.

3.5

A világméretű pénzügyi válság a lisszaboni stratégiával kapcsolatos minden reményt semmissé tett. A stratégia teljes mértékben kudarcba fulladt. Európában nő a munkanélküliség, és a válságnak nem látni a végét. A tudásalapú társadalom nem valósult meg, tekintettel azokra a nehézségekre, amelyekkel számos tagállam oktatási rendszere szembesül, valamint a GDP azon, a lisszaboni célkitűzésektől számos országban jelentősen elmaradó hányadára, amelyet az EU-ban a kutatásra fordítanak. Az EU-ban az állami, és esetenként egyéni eladósodás olyan méreteket ölt, hogy egyes tagállamokat az államcsőd fenyegeti. Az ezekre a problémákra akár a bevételi, akár a kiadási oldalon kidolgozott megoldások nem gátolhatják a jelentős befektetések megvalósítását.

A kihívások – A koppenhágai csúcs kudarca

3.6

Az Európai Tanács 2001. június 15–16-i göteborgi ülésén új dimenzióval egészítette ki a lisszaboni stratégiát. A lisszaboni stratégia a fenntartható fejlődés stratégiájának hozzáadásával még teljesebbé vált. Mindez az európai politikák gazdasági, társadalmi és környezeti hatásainak vizsgálatát tette szükségessé, ideértve mindenekelőtt az éghajlatváltozás globális dimenzióját.

3.7

Az ENSZ célja az volt, hogy a 2009. december 7. és18. között megrendezett koppenhágai konferencián globális szintű megegyezést hozzon tető alá annak érdekében, hogy megerősítse a legtöbb tudós elemzése szerint az üvegházhatású gázok kibocsátása által okozott globális felmelegedés elleni küzdelmet. Az ENSZ 1997-es éghajlatváltozási keretegyezményét (UNFCCC) ratifikáló 192 ország arra irányuló próbálkozása, hogy újratárgyalja a 2005 óta hatályos kiotói jegyzőkönyv helyébe léptetendő új nemzetközi megállapodást, nem járt sikerrel.

3.8

Egyértelmű, hogy az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés, különösen a nagyvárosokban, súlyos problémát jelent. A globális szintű demográfiai növekedés továbbá sürgős válaszlépéseket tesz szükségessé. Kilenc milliárd ember túlélése kizárólag a források fenntarthatóbb és igazságosabb módon való felhasználásával biztosítható. Az energiaforrások elégtelensége és az energiához való hozzáférés kérdése egyre nagyobb súllyal fog felvetődni, amennyiben a társadalom nem talál intelligens válaszokat, mielőtt még túl késő lenne fellépni. Ebben a helyzetben szükség van a már létező technológiák és megoldások alkalmazására, így például azokéra, amelyek lehetővé teszik a már létező épületek energetikai hatékonyságának javítását. Ezen túlmenően az új technológiákra, különösen a nagy energiaigényű iparágak esetében, elengedhetetlenül szükség van, mint ahogy arra is, hogy egy újfajta tudatosság alakuljon ki az olyan közjavakról, mint például a víz, amivel jobban kell gazdálkodni, amit mindenekelőtt jobban meg kell őrizni, és amelyhez a hozzáférést az emberi jogok közé kell emelni.

3.9

Ez a világméretű dimenzió nagy jelentőséggel bír, hiszen lehetőségeket biztosít egy olyan innovatív európai ágazat számára, amelyet már ma is magas szintű versenyképesség jellemez a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacán. Azáltal, hogy az EU ezt az előnyös helyzetet minden naivitás mellőzésével megvédi nemzetközi szinten folytatott tárgyalásain, egyidejűleg járulhat hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásának világméretű csökkentéséhez, és fejlesztheti saját gazdaságát és munkaerő-piacát annak érdekében, hogy az új évtizedben megvalósítsa a lisszaboni célkitűzéseket.

Elért eredmények – Az EGSZB hivatkozási pontjai

3.10

Az utóbbi években az EGSZB, és azon belül a CCMI számos hozzájárulást készített az energiaügy és az éghajlatváltozás, a fenntarthatóság, az ipari szerkezetváltások és a foglalkoztatás területét érintő kihívásokról. Jelen vélemény figyelembe veszi ezeket a fontos dokumentumokat. Az itt szereplő új elemek a három kudarcból (a lisszaboni stratégia, a pénzügyi piacok szabályozása és a koppenhágai konferencia kudarcából) származó, fent leírt új tudatosság eredményeképpen születtek meg.

3.11	Az EGSZB már korábban is hangsúlyozta, hogy „a versenyképességet össze kell kapcsolni a fenntartható fejlődéssel és a társadalmi kohézióval” (2).

3.12	Az EGSZB megítélése szerint „a foglalkoztatási stratégia átgondolása során feltétlenül figyelemmel kell lenni a makrogazdasági környezetre” (3).

3.13	Az EGSZB emlékeztetett arra, hogy „a világban tapasztalt éghajlati változások antropogén okaira – az üvegházhatású gázok megnövekedett jelenléte a légkörben – vonatkozó feltevés az érintett államok és az EU politikai döntései révén igazolást nyert” (4).

3.14

A CCMI ugyancsak foglalkozott a fenntartható fejlődés és az ipari szerkezetváltások témakörével is, hogy megvizsgálja, „hogy a Brundtland meghatározása szerinti fenntartható fejlődés hogyan válhat a fokozatos, proaktív ipari szerkezetváltás katalizátorává” (5). A fenntartható fejlődésre a környezeti és fejlesztési világszintű bizottság 1987-es Brundtland-jelentésében adott fogalom-meghatározás is e vélemény alapját képezi.

3.15	Az EGSZB egy jelentésében úgy fogalmazott, hogy „új ipari forradalom küszöbén állunk, amely az élet és a környezet minőségét helyezi a fejlődés középpontjába” (6).

3.16

Az EGSZB hangsúlyozta, hogy az európai szociális modellhez elengedhetetlen a szilárd ipari bázis megléte. Az EGSZB óva int a „nagy energiaigényű iparágaknak az EU határain kívülre településétől”, amely „számottevő mértékben csökkentené Európa vonzerejét mint ipari helyszínét, így a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás csökkenését eredményezné” (7). Ebben az összefüggésben az EGSZB érdeklődéssel kísérte figyelemmel az „Európa 2020” stratégiában foglalt kiemelt kezdeményezések, nevezetesen az „Erőforrás-hatékony Európa” és az „Iparpolitika a globalizáció korában” elnevezésű kezdeményezés megvalósítását.

3.17

Az EGSZB osztja azt a feltevést, amely szerint a bruttó hazai termék (GDP) olyan mutató, amely „nem jelzi […] megfelelően azokat az irányokat, amelyeket a 21. század kihívásaival való szembenézéshez ki kell tűznünk” (8). Az EGSZB elfogadott egy véleményt, amelyben javasolja, hogy az Európai Bizottság az új intézkedéseket építse be az „Európa 2020” stratégiába, mivel „2011-re a cél egy olyan keret kidolgozása, amelynek alapján az ENSZ által 2012-re összehívott Fenntartható Fejlődés Világkonferencia számára globális mértékű hasonló intézkedéseket célzó egyértelmű javaslatokat lehetne megfogalmazni. (9)”

3.18	Az „Európa 2020” stratégia (10) vonatkozásában az EGSZB az új munkahelyek létrehozásának előtérbe helyezésére szólított fel.

3.19

Az EGSZB kritizálta az Európai Bizottságot, mivel az nem fejlesztette tovább a jövőbeli nagy témakörökről, vagyis „az alacsony szén-dioxid-kibocsátást eredményező gazdaság, a biodiverzitás, a víz és más természeti erőforrások védelme, a társadalmi befogadás ösztönzése és a fenntartható fejlődés nemzetközi vetületének erősítése” (11) témaköréről szóló elemzését. Ahhoz, hogy az EU fenntartható fejlődésről szóló stratégiája elérje a célját, „teljesen új irányítási struktúrára” (12) lesz szükség. Az EGSZB megítélése szerint az emberek jólétének fejlődését az eddig alkalmazott módszerektől eltérő módon kellene mérni.

3.20	Végezetül az EGSZB emlékeztetett arra, hogy a világ legfejlettebb ipari országaiban 2050-ig legalább 80 %-kal kell csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

Új lehetőség – Az „Európa 2020” stratégia

3.21

Az „Európa 2020” stratégiának választ kell adnia a lisszaboni stratégia kudarcára. Az Európai Bizottság 2010. március 3-án tette közzé azt a közleményét, amelyben felvázolta a gazdasági-társadalmi fejlődés ezen új, irányadó felfogását (COM(2010) 2020). A közleményben az Európai Bizottság kijelenti, hogy olyan stratégiát dolgozott ki, melynek célja, hogy „intelligens, fenntartható és inkluzív gazdasággá tegyük az EU-t, amelyben magas a foglalkoztatottság és a termelékenység, és erős a társadalmi kohézió”. Az EGSZB megállapítja, hogy az Európai Bizottság elállt a 2000-ben a lisszaboni stratégiában foglalt szuperlatívuszok használatától. Az Európai Bizottság szerint az Európai Uniónak egy olyan, környezetbarátabb gazdaságot kell előmozdítania, amely többek között a következőket célozza: a GDP 3 %-ának a kutatásra és fejlesztésre fordítását, a 20 és 64 év közötti foglalkoztatottak arányának 75 %-ra növelését, és, ami a jelen vélemény összefüggésében igen fontos, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának az 1990-es szinthez képest legalább 20 %-kal való csökkentését. Az Európai Bizottság az oktatás minőségének javítását is szeretné elérni, annak érdekében, hogy „nagyobb termelékenység révén […] fő kereskedelmi partnereinkkel szemben” növeljük versenyképességünket, és intelligens növekedést valósítsunk meg. Az EU-nak fenn kell tartania vezető szerepét a környezetbarát technológiák terén, „előnye azonban csökken fő versenytársaival, különösen Kínával és Észak-Amerikával szemben”.

3.22

A stratégiával kapcsolatos első reakciók némi csalódottságot tükröznek ahhoz képest, amit a polgárok kormányaiktól, és az európai intézmények hatásköre és felelőssége tekintetében az európai kormányzattól vártak. Az európai parlamenti csoportok képviselői szerint az Európai Bizottság stratégiája nem elég ambiciózus, és nem ad megfelelő választ a ma és a holnap kihívásaira.

3.23

Az EGSZB mindenekelőtt úgy véli, hogy a kkv-k meghatározó szerepét különösen meg kell erősíteni az „Európa 2020” stratégiában, mivel Európában a kkv-k teremtik a legtöbb munkahelyet, és tagadhatatlanul ők képezik az ipari szerkezetváltások mozgatórugóját. Így az EGSZB arra is felkéri az Európai Bizottságot, hogy fokozza a szellemi tulajdonjogok védelmére szolgáló rendszer megvalósítását célzó erőfeszítéseit, amely rendszernek elsősorban a kkv-k érdekeit kell szolgálnia, hiszen azok gyakran nem rendelkeznek kellő forrásokkal találmányaik levédésére.

3.24

Az EGSZB azt javasolja, hogy erősítsék meg az európai szintű gazdasági együttműködést és mozdítsák elő a versenyképesség új, közös értelmezését. Így a már folyamatban lévő és

—	az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése,

—	a természeti erőforrások jobb felhasználása,

—	illetve az energetikai hatékonyság optimalizálása

érdekében szükséges ipari szerkezetváltások az EU tagállamaiban több minőségi munkahelyet teremthetnek, amennyiben az oktatási rendszerek minőségének javítása és a kutatásba való befektetések növelése megvalósul.

4. Hogyan könnyítsük meg az olyan ipari szerkezetváltásokat, amelyek uniós szinten jó hatást gyakorolnak a klímaváltozással és a foglalkoztatással kapcsolatos célkitűzésekre?

4.1

Az EU-nak intézményein belül, mind az Európai Tanács, mind az eurócsoport szintjén megerősített gazdasági kormányzásra van szüksége (vagyis el kell gondolkodni azon, hogy bizonyos gazdaságpolitikai kérdésekben a tagállamok szuverenitásukat a már létező uniós intézményekre ruházzák). A pénzügyi válság következményei megmutatták, hogy a belső piaci torzulások elkerülése érdekében jobb koordinációra van szükség, és hogy támogatni kell az európai gazdaság környezetbarátabbá tételét és a fenntartható munkahelyek létrehozását eredményező ipari szerkezetváltásŧ.

4.2

A fenntartható munkahelyeknek van jövője, hiszen a globális változások, amelyek olyan kihívásokat eredményeznek, melyekkel uniós, nem pedig kizárólag tagállami szinten kell majd szembenézni, ezeket fogják előnyben részesíteni. A következő változásokról van szó:

—	a demográfiai változások és az a kihívás, hogy 2050-re 9 milliárd ember élelmezéséről kell gondoskodni,

—	az óriásvárosok további növekedése, ami elsősorban Ázsiában és Latin-Amerikában hatalmas környezeti problémákat okoz majd,

—	ivóvízhiány számos fejlődő országban,

—	az éghajlatváltozás elleni küzdelem, vagyis a kibocsátáscsökkentés, és mindenekelőtt az energia és az egyre csökkenő fosszilis energiatartalékok, valamint az alternatív energiatermelés intelligens és fenntartható alkalmazása.

4.3

Ezek a tagadhatatlan változások márpedig a környezetbarát termékek és technológiák iránti keresletnek, és így a fenntartható munkahelyeket előmozdító modern iparnak kedveznek. A fenntartható munkahelyek méltányosak és jövedelmezőek lesznek, és biztosítják az igazságos átmenetet és a magas szintű versenyképességet is. Másrészről ez a magas szintű versenyképesség nem a pusztán számszerű, energiaigényes iparágakra épülő gazdasági növekedés logikájába, hanem a fenntarthatóság logikájába illeszkedik majd. Újra egyértelmű, hogy ágazati stratégiai megközelítésre van szükség; elsősorban az olyan ipari és alaptechnológiai ágazatok, mint az építőipar, a bio- és nanotechnológia, valamint az új környezetbarát technológiák képesek az ipari szerkezetváltások hatását úgy megsokszorozni, hogy azok egy emberibb és környezetbarátabb gazdasághoz vezessenek.

4.4

Ezek az ipari szerkezetváltások hozzájárulnak a társadalmi stabilitáshoz és a nemzetközi biztonsághoz is, hiszen a XXI. században a környezetszennyezés, az éghajlatváltozás, az ínségek és a világ népességének gyarapodása jelentik a legnagyobb veszélyt a világbékére nézve. Az ilyen szintű kihívásokra nem lehet nemzeti szinten megoldást találni, kizárólag nemzetközi és uniós szinten folytatott szoros együttműködés útján születhet megoldás. Az EU integrált térségének meg kell teremtenie az e küldetés teljesítéséhez szükséges politikai és jogi eszközöket.

4.5

Egy ilyen foglalkoztatási stratégia közép- és hosszú távon a termelékenység és a nyereségesség növekedését ígéri. Jelenleg ez a stratégia az ismeretekre, az EU tagállamaiban már jól kidolgozott know-how-ra, valamint a környezetbarát technológiák terén egy világpiaci előnyre épülhet. Ezeket az értékeket az EU-nak iránymutatások és az európai alapok által, a szociális partnerek beleegyezésével (különösen az EUMSz 155. cikkéhez tartozó megállapodások alapján) kell előmozdítani, olyan európai jogalkotás útján, amely előkészíti az alacsony munkanélküliséggel és minőségi munkahelyekkel jellemezhető munkaerőpiaccal bíró, fenntartható gazdasághoz vezető átmenetet. A magas szintű kutatást és az új ismeretek alkalmazását is magában foglaló környezetbarát gazdaságnak pozitív hatást kell gyakorolnia a munkaerőpiacra, mégpedig azáltal, hogy több, képzettséget igénylő és stabil munkahelyet hoz létre, ezzel csökkentve a létbizonytalanság kockázatát.

4.6

Ezek a következmények inkább a minőségi, nem pedig az atipikus, vagyis bizonytalan munkahelyek teremtéséhez járulnának hozzá, mint amilyenek például a szolgáltatások piacán bizonyos ágazatokban létrejöttek. Az ilyen bizonytalan munkahelyek nem kedveznének a tudásalapú társadalom megerősödésének, ami viszont kétségkívül fontos feltétele a versenyképes és fenntartható gazdaságnak. Ezzel szemben az EU-nak képzettséget igénylő munkahelyekre van szüksége. A tagállamoknak többet kellene tehát befektetniük oktatási és folyamatos képzési rendszereikbe. Az EGSZB teljes mértékben elégtelennek találja az oktatásra szánt állami befektetések jelenlegi szintjét, ami egy olyan terület, amelynek az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó átfogó stratégia részét kell képeznie.

4.7

A versenyképesség fogalmát európai szinten felül kell vizsgálni. Az Európai Bizottság 2010. március 3-i közleménye nem eléggé előremutató. Az új környezetvédelmi technológiákra irányuló befektetések a már létező ilyen technológiák következetes alkalmazása mellett olyan azonnali erőfeszítéseket tesznek szükségessé, amelyek nem feltétlenül azonnal, hanem adott esetben hosszú távon javítják a versenyképességet.

4.8

Az EU-nak felül kell vizsgálnia az arról alkotott elképzelését, hogy a közszféra milyen szerepet játsszon a tagállamokban az új technológiák, az ipari szerkezetváltások és a fenntartható munkahelyek megteremtésének előmozdításában. A közszférának lehet elegendő kapacitása arra, hogy hosszú távra befektessen az olyan új technológiák előmozdításába, amelyek ma még nem rentábilisak, de a jövőre nézve ígéretesek, anélkül, hogy elhanyagolná a már létező és hatékony technológiák ösztönzését. A közszféra fontos szerepet játszik a kutatások támogatásában és az új, környezetbarát technológiák hatékony használatában, valamint a létező és hatékony környezetbarát technológiák javításában, különösen adópolitikai eszközei révén. Az állami hatóságoknak először is az energiafogyasztás és az üvegházhatást okozó gázok termelésének csökkentése tekintetében leghatékonyabb befektetéseket kell magvalósítaniuk. Ehhez a lentebb javasolt európai alapok is hozzájárulhatnak.

4.9

Ezért van az, hogy a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi előrehaladás érdekében egészséges és megfelelően képzett közszférára van szükség; így a közszféra meggyengítése a gazdasági tevékenységek magánosítása javára nem áll a köz érdekében. A közszférának lehetőség szerint a magánszférával együttműködve képesnek kell lennie arra, hogy megvalósítsa a szükséges beruházásokat az európai polgárokat és ipart kiszolgáló közművekbe. Ezzel szemben kerülni kell a csupán bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítő támogatásokat, mivel azok kérdésessé teszik a piac rendes működését. A tagállamoknak az adópolitikai eszközöket kell előnyben részesíteniük a környezetbarát ipari szerkezetváltások megkönnyítése érdekében.

4.10

Az EGSZB továbbá úgy ítéli meg, hogy az energiapiacok liberalizációja nem járult hozzá sem a szolgáltatások minőségének javulásához, sem az árcsökkenéshez. Igen nagy a kockázata annak, hogy az energiahálózatokba való befektetések nem lesznek elégségesek. Annak érdekében, hogy egyszerre lehessen megvalósítani az európai polgárok érdekeit szolgáló hatékony versenyt, fenn lehessen tartani az energiaellátás biztonságát és meg lehessen valósítani az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzéseket, felül kellene vizsgálni a liberalizált energiapiacok szabályozási keretét.

4.11

Az EGSZB javasolja egy, az ipari szerkezetváltások, nevezetesen a kutatás, a fejlesztés és a környezetbarát technológiák alkalmazásának támogatását célzó külön európai alap felállítását, legyen szó akár a megújuló energiákkal kapcsolatos technológiákról, vagy olyan új technológiákról, amelyek lehetővé teszik a szennyezéskibocsátás hatékony csökkentését.

4.12

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az EU-nak szilárd ipari bázisra lesz szüksége. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az energiaigényes iparágak társadalmi-gazdasági súlya Európán belül régiónként eltérő. Ezért az ipari szerkezetváltásoknak fokozatosan kell megvalósulniuk, úgy, hogy az átmenet során az érintett régiók munkaerő-piacaira ne gyakoroljanak negatív hatást. Az energiaellátás ezért a jövő egyik stratégiai fontosságú kérdése. Többet kell beruházni az olyan új technológiákba, amelyek lehetővé teszik, hogy adott mennyiségű energia felhasználásával valós termelékenységnövekedés valósuljon meg, ugyanakkor csökkenjen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása. Az energiaigényes iparágakban meglévő munkahelyeket a kérdéses iparágak energiafelhasználásának javítása révén valóban biztosabbá lehet tenni.

4.13

Az EGSZB javasolja, hogy a közös agrárpolitika 2013 utáni reformja, amelyről már készült egy széles konszenzust elnyerő saját kezdeményezésű vélemény, garantálja a mezőgazdaság által az EU vidéki területein (amelyek az EU területének 80 %-át teszik ki) játszott fontos szerepnek, valamint a fejlődő országok érdekében tett nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelő fejlődést. A felülvizsgálatnak hozzá kell járulnia a szükséges szinergiák optimalizálásához, és lendületet kell adnia más európai szakpolitikáknak a kutatás, az új technológiák és az ipari modernizáció területén. Ez különösen a folyamatban lévő ipari szerkezetváltások által különösen érintett ágazatok és régiók tekintetében igaz, amelyekre olyan energiaigényes iparágak jelenléte jellemző, amelyeknek a munkahelyeik megtartása érdekében be kell fektetniük a kibocsátáscsökkentést eredményező új technológiákba.

4.14

A tagállamoknak meg kell egyezniük egy, a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adóról, hogy csökkentsék a spekulációk végzetes hatását, és ezzel stabilizálják a bankszektort, az euróövezetben pedig megerősítsék a közös pénzt. Az ilyen adóból származó bevételeket a tagállamok költségvetési hiányának csökkentésére kellene fordítani, aminek köszönhetően a tagállamoknak több lehetőségük nyílna például oktatási rendszerük jobb finanszírozására. Az európai ipar környezetbaráttá tételének alapjául az egészséges államháztartás és a képzett munkaerővel bíró munkaerő-piacok szolgálhatnak.

4.15

Egy ilyen ipari forradalom a fenntarthatóság logikájába illeszkedő társadalmi következményekkel jár. A környezetbarát gazdaság irányába mutató ipari szerkezetváltásokhoz teljesen új koncepciót kell alkotni a növekedésről. Jelenleg a polgárok az alapján határozzák meg önmagukat, hogy mennyit tudnak fogyasztani. Képesek leszünk-e a jólétet a testi és lelki egészség, a demokratikus és részvételi jogok, a társadalmi befogadás (amely elsősorban a minőségi munkahelyeket kínáló munkaerő-piaci befogadást jelenti), az energiaellátottság, és az olyan közjavakhoz való hozzáférés alapján meghatározni, mint például az általános érdekű szolgáltatások? Meg kell értenünk, hogy egy ilyen megközelítés a növekedés egy más értelmezésével, a gazdaság egy más működésével jár együtt. A GDP segítségével mért mennyiségek nem elegendőek az eléréséhez. Az EGSZB már letette a voksát a gazdasági és társadalmi haladás mérésének új megközelítése mellett. Az EGSZB megerősíti abbéli meggyőződését, hogy az ipari szerkezetváltások és a foglalkoztatás csak akkor lehetnek összeegyeztethetőek a fenntarthatóság célkitűzésével, ha az EU és a világ egyezségre jut egy új növekedés-felfogásról. Az Európai Bizottság által az „Európa 2020” stratégiáról készített javaslat ehhez nem elégséges.

4.16

Az EGSZB véleménye szerint az uniós intézményekre hárul a globális szinten (mindenki számára) egyenlő feltételek biztosításának feladata, amellyel elkerülhetőek a foglalkoztatás és a környezet szempontjából egyaránt káros vállalatáthelyezések, vagy teljes ágazatok felszámolása. Európa a jó gyakorlatok előmozdítója kell, hogy legyen, és a lehető legrövidebb időn belül gondoskodnia kell azok globális szintű alkalmazásáról is, amellyel elkerülheti azokat a (többek között a környezetre gyakorolt) negatív következményeket, amelyeket a kizárólag európai szinten történő alkalmazásuk okozna.

4.17

Az EGSZB mint a civil társadalom intézményi szószólója és a strukturált párbeszéd fontos letéteményese kiáll az európai polgároknak az átfogó vitákban való demokratikus részvétele mellett. Az EU-nak a ma „Európa 2020” néven ismert stratégiával szemben egy átfogóbb és kényszerítőbb stratégiára van szüksége, amely egy igazságosabb, méltányosabb és fenntarthatóbb átmenetet tesz lehetővé a növekedésről alkotott teljesen új koncepcióra épülő környezetbarát gazdaság felé. Az az új növekedés, amelyre Európában, de világszinten is szükségünk van, illeszkedik a fenntarthatóság elvéhez, és az életminőségre, valamint az aktív és egészséges életre épül majd.

Kelt Brüsszelben, 2010. június 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) „Hogyan alkalmazandó a rugalmas biztonság a szerkezetátalakítás kapcsán a globális fejlődés összefüggésében?” (HL C 318., 2009.12.23., 1. o.)

(2) HL C 10., 2004.1.14., 105. o. és HL C 318., 2006.12.23., 1. o.

(3) HL C 65., 2006.3.17., 58. o.

(4) HL C 185., 2006.8.8., 62. o.

(5) HL C 318., 2006.12.23., 1. o.

(6) HL C 120., 2008.5.16., 57. o.

(7) HL C 77., 2009.3.31., 88. o.

(8) HL C 100., 2009.4.30., 53. o.

(9) CESE 647/2010 - NAT/453 (a Hivatalos Lapban még nem jelent meg).

(10) HL C 128., 2010.5.18., 3. o. (ECO/267) és HL C 100., 2009.4.30., 65. o. (CCMI/053).

(11) HL C 128., 2010.5.18., 18. o.

(12) Uo.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/47

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az elektromos járművek szélesebb körű használata felé

(feltáró vélemény a belga elnökség felkérésére)

2011/C 44/08

Előadó: Frederic Adrian OSBORN

2010. február 9-én az EU belga elnöksége úgy határozott, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) 304. cikkével összhangban kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Az elektromos járművek szélesebb körű használata felé (feltáró vélemény).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2010. június 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 155 szavazattal 2 ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1

Az EGSZB határozottan támogatja Európa arra irányuló törekvéseit, hogy szélesebb körben álljon át az elektromos járművek, azon belül is az elektromos autók használatára. Ez két okból is sürgős: egyrészt elősegíti a közlekedési ágazat által generált üvegházhatásúgáz-kibocsátás visszaszorítását, másrészt csökkenti Európa függőségét az egyre bizonytalanabbá váló olajimporttól.

1.2	Az EGSZB valamennyi intézkedéssel egyetért, melyet az Európai Bizottság javasol a tiszta és energiahatékony járművekről szóló, a közelmúltban megjelent közleményében. Az EGSZB azt is javasolja, hogy az Európai Unió és a tagállamok hozzanak további különböző intézkedéseket.

1.3

A technológia terén az EGSZB számos prioritás kitűzését javasolja a kutatást és fejlesztést, az alapvető szabványosítási programok felgyorsítását, az idevonatkozó oktatási és képzési programok kibővítését, illetve a gépjármű- és a kapcsolódó ágazatokban megfigyelhető foglalkoztatási szerkezetben bekövetkezett változások kezelését és zökkenőmentessé tételét illetően.

1.4

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az elektromos autókra történő átállás csak akkor járhat kibocsátáscsökkenéssel, ha magát az ilyen gépjárművekhez szükséges villamos energiát is alacsony vagy nulla szén-dioxid-kibocsátású forrásokból nyerik. Ezért az elektromos autókra való átállással párhuzamosan az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó villamosenergia-termelésre is át kell térni.

1.5

Az elektromos járművek széles körű használata, illetve akkumulátoraik jelentős energiatárolási összkapacitása fontos szerepet játszhat a villamosenergia-ellátási rendszeren belüli kereslet és kínálat egyensúlyának optimalizálásában. Ehhez azonban hatékony technológiát kell bevezetni a hálózat üzemeltetésében, valamint az elektromos járművek feltöltésére szolgáló infrastruktúra terén. Az EGSZB megjegyzi, hogy ezt bonyolult lenne megszervezni, ellenben tanulmányokat és projekteket sürget annak érdekében, hogy megkíséreljük elérni azt, hogy ebből a lehetőségből nyertesként kerülhessen ki mind a közlekedési ágazat, mind pedig a villamosenergia-ellátó szektor.

1.6

Ahhoz, hogy a gépkocsiágazat gyorsan át tudjon állni az elektromos autókra, komoly erőfeszítésekre van szükség a gépjárműipar, a feltöltésre szolgáló infrastruktúra terén megjelenő új szereplők, az állam mint szabályozó, a szabványosítással és az ösztönzők kidolgozásával foglalkozó szervek és az oktatásért felelősök részéről – és természetesen a közvélemény – mint az új technológia intelligens, az aggályait és az elvárásait is megfogalmazó fogyasztóinak – részéről is. Az EGSZB arra kéri az Európai Uniót és a tagállamokat, hogy minden tőlük telhető eszközt igénybe véve tegyenek nagyszabású közös erőfeszítést ennek az alapvető átállásnak a támogatására és előmozdítására, illetve annak biztosítására, hogy Európa ne maradjon le az ebben a kulcsfontosságú ágazatban gyorsan fejlődő nem uniós versenytársak mögött.

2. Általános megjegyzések

2.1

Annak ellenére, hogy minden közlekedési módozatban fokozatosan javulnak a hatékonysági mutatók, a közlekedési ágazat egésze még mindig évről évre több szén-dioxidot bocsát ki. Amennyiben a közlekedés valóban megfelelően hozzá kíván járulni az Európa által 2050-re kitűzött kibocsátáscsökkentési célkitűzés megvalósításához, akkor nem lesz elég csak arra építeni, hogy minden közlekedési módban egyre nagyobb a hatékonyság által elért megtakarítás.

2.2	A közúti közlekedésben a belsőégésű motorok szén-dioxid-hatásfokát alapvető fizikai határokon túl nem lehet javítani. A további javuláshoz bizonyos ponton túl alapvető váltásra lesz szükség, új, alacsony vagy nulla szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra áttérve.

2.3	Az ennek elérésére szolgáló lehetőségek közül a személygépkocsi-ágazatban már hamarabb megvalósuló áttérés tűnik a legígéretesebbnek, ahol hibridautókon keresztül történhet meg minél hamarabb az elektromos autókra való áttérés.

2.4

Több okból is mielőbb intézkedni kell:

—	A mielőbbi kibocsátáscsökkentéssel kedvezőbb eredmények érhetők el az éghajlatváltozás mérséklésében és a jövőbeli költséges alkalmazkodási intézkedések elkerülésében.

—

Komoly kezdőköltségek merülnek majd fel mind a magánszektorban (motorgyártók, akkumulátorgyártók, az infrastruktúrában érdekelt cégek stb.), mind pedig az állami szektorban (kutatás-fejlesztés, infrastruktúra, pénzügyi ösztönzők stb.) az átállás korai szakaszában, és minél gyorsabban megy végbe a változás, annál hamarabb térülnek meg a beruházások.

—

A fogyasztók egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az alacsony, illetve a nulla szén-dioxid-kibocsátású járművek iránt, amelyek nagyszerű lehetőséget jelenthetnének Európa és a tagállamok számára abban a tekintetben, hogy Európa ennek a népszerűséggel kecsegtető átállásnak a bajnokaként lépjen elő, feltéve, hogy az átállás megfelelően megy végbe, és amennyiben az új járművek biztonsági, kényelmi, teljesítménybeli, megbízhatósági, formatervezési és árképzési normáinak szintje eléri a hagyományos versenytársakéit.

—	Nagy versenytársaink (az Egyesült Államok, Japán, Kína és a többiek) már most is rengeteget ruháznak be az elektromos járművekbe, és komoly kezdeti, illetve versenyelőnyre tehetnek szert, amennyiben Európa nem reagál ugyanilyen gyorsan.

—

Ha Európa elég időben elkezdi támogatni az elektromos járművek fejlesztését Európában és az ezzel összefüggő változtatásokat az áramellátás terén, illetve a hálózati rendszerben, akkor ezeknek az ágazatoknak a növekedése a gazdasági növekedésnek, a munkahelyteremtésnek és az európai export bővülésének komoly motorja lehet. Az átállásban való késlekedés viszont nagymértékben gyengítheti az európai gazdaságot.

2.5

Mindebből kiindulva az EGSZB üdvözli azokat az Európai Bizottságban, a Tanácsban és a tagállamokban folyó intenzív tevékenységeket, melyek az elektromos járművekre való átállás támogatására és felgyorsítására irányulnak. További európai szintű intézkedéseket javasol három fő csapás mentén:

—	A technológiai átállás további támogatása K+F, fejlesztési programok, oktatás és szakképzés révén.

—

Ezzel párhuzamosan a villamosenergia-ágazat szükségszerű fejlesztésének támogatása, ideértve a megújuló energiaforrások felhasználási körének, a hálózat és az infrastruktúra fejlesztésének bővítését, valamint az elektromos járművek és az áramellátási rendszer közti csatlakozási felület szabványosítását.

—	Megfelelő ösztönzőkkel a piac átalakításának támogatása annak biztosításáért, hogy a kereslet lépést tartson a gépjárműellátás átalakításával.

3. A technológiai átállás támogatása

3.1 Kutatás és fejlesztés

3.1.1

Komoly erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a K+F támogatásának mértékét a célnak megfelelően 3 %-ra növeljük, és hogy a programok nagyobb részét szenteljük az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás támogatásának. Az EGSZB üdvözli, hogy az új 2020-as stratégiában általánosságban véve jelentőséget tulajdonítanak a kutatási és fejlesztési erőfeszítések fokozásának, és hogy kiemelten kezelik a zöldebb gazdaságra való áttérés támogatását, ideértve az alacsony kibocsátású, elektromos járművekre való áttérést is. Külön figyelmet kell szentelni az alábbiaknak:

—	az akkumulátor-technológiák továbbfejlesztése, hogy nőjön az elektromos autók üzemideje, és hogy minden időjárási és vezetési körülmény között javuljon a rendszerek szilárdsága és ellenálló-képessége.

—	alternatív feltöltési módszerek, hogy optimalizálni lehessen a szabványosításhoz végül kiválasztott módszereket.

—	az elektromos járművek elterjesztésének és az áramellátáshoz használt megújuló vagy alacsony kibocsátású energiaforrások elterjesztésének összekapcsolási lehetőségei,

—	hatékony fogyasztásmérés és olyan újratervezett hálózati rendszerek felhasználása, melyekkel a kiegyensúlyozott elektromosáram-terhelés szempontjából az akkumulátorokat optimális időközönként lehet feltölteni,

—

globális ellátás azokból az anyagokból (elsősorban lítiumból és ritka földfémekből), amelyekre az akkumulátorok széles körű elterjedésekor lesz szükség. Olyan lépések, amelyekkel az ellátási források vagy növelhetők, vagy biztonságosabbá tehetők, illetve más, nagyobb arányban rendelkezésre álló anyagokkal helyettesíthetők.

—	lépések, melyeket a kezdeti szakaszban kell megtenni, hogy ösztönözzük az életciklusuk végéhez ért járművekből és akkumulátorokból származó anyagok maximális újrahasznosítását.

3.1.2

Kiemelt figyelmet kell szentelni a demonstrációs projekteknek és egyéb fejlesztési programoknak. Bővíteni kell az energetikai technológiai platformokkal kapcsolatos tapasztalatokat, és olyan proaktív fejlesztési programokban kell azokat kamatoztatni, amelyek a hálózati csatlakozóból feltölthető hibrid autók és a 100 %-ban elektromos autók, illetve az ezek kiszolgálásához szükséges infrastruktúra kifejlesztésére szolgálnak. Megfelelő ösztönzőkkel aktívan támogatni kell a demonstrációs projekteket olyan városokban és régiókban, amelyek készek részt venni kísérleti programokban (egyes európai városokban és régiókban már indult ilyen). Ki kell bővíteni a CIVITAS programot.

3.1.3

Az EGSZB-t aggodalommal tölti el, hogy a jelenlegi akkumulátortechnológia erősen függ olyan anyagoktól (lítiumtól és ritka földfémektől), amelyeket pillanatnyilag elsősorban vagy kizárólag csak Kínában állítanak elő. Sürgős kutatási és geológiai felméréseket szorgalmaz az említett anyagok alternatív beszerzési forrásainak megtalálása érdekében, valamint annak ösztönzése érdekében, hogy amennyire csak lehet, ezeket hasznosítsák újra.

3.2 Szabványok meghatározása

3.2.1

Fontos szerepük van a termékek és szolgáltatások minimális energiahatékonysági követelményeiről szóló szabványelőírásoknak. Az EU már meghatározta a gépkocsik szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó szabványokat, és elkészítette a jövőben esedékes további javítások menetrendjét is. Ezeknek a programoknak azonban még átfogóbbaknak kellene lenniük, és nagyra törőbb rövid és hosszabb távú célokat kellene kitűzniük.

3.2.2

A 2015-ig elérendő jelenlegi kibocsátási határértékek komoly előnyt jelentenek az alacsony kibocsátású, illetve az elektromos járműveknek. Ez nagyban ösztönzi az európai gyártókat arra, hogy felgyorsítsák fejlesztéseiket, és piacra dobják a teljesen elektromos autók első generációját. Mindez viszont kisebb ösztönzést jelent arra, hogy megpróbálják továbbfejleszteni a hagyományos, fosszilisüzemanyag-meghajtású autókat. A következő felülvizsgálat során talán külön konkrét célt lehetne kitűzni az elektromos gépjárműpark növekedésével kapcsolatban. Ugyanakkor arra is kötelezni kellene a gyártókat, hogy dolgozzanak tovább benzin- és dízelüzemű autóik szén-dioxid-kibocsátásának javításán, mivel ezek az autók továbbra is elkerülhetetlenül a gépkocsiállomány jelentős részét jelentik majd a következő 20 évben.

3.2.3

Fontos, hogy az európai ipar mindvégig érezze azt a nyomást, hogy az elektromos autók terén a világelsők között kell lennie, hogy erős piaci pozíciót tarthasson meg, mivel az egész világpiac ebbe az irányba megy. Éles a verseny a motoripar, az akkumulátorgyártás és az energiaellátási ágazat szereplői között a legjobb technológia legjobb áron történő kifejlesztéséért. Ez a verseny önmagában is az innováció erős mozgatórugója, ezért nem szabad visszafogni.

3.2.4

Másrészt az EU-nak egyértelműen támogatnia kell a szabványosítás bizonyos korai elemeit, illetve garantálnia kell a biztonságot, a megbízhatóságot és a kompatibilitást, különösen az elektromos autók feltöltésére szolgáló kiszolgáló infrastruktúra és a csatlakozóállomások, illetve a teljesítménnyel kapcsolatos követelmények és az akkumulátorok kialakítása terén is. Mivel az (új és használt) gépkocsik kereskedelme Európa és a világ többi része között is intenzív, az EU-nak aktívan részt kellene vennie az ezzel kapcsolatos világszabványok kialakításának munkálataiban is, amelyek célja az, hogy az elektromos gépjárművek technológiája világszinten kompatibilis legyen.

3.3 Oktatás, szakmai és műszaki képzés

3.3.1

A főként elektromos autókból álló gépjárműiparra történő átállással változások állnak be az iparág foglalkoztatási szerkezetét illetően. Amennyiben az a cél, hogy megőrizzük a munkahelyeket az európai gépjárműiparban, és hogy továbbra is jelentős legyen az export, akkor mindenképpen korai beruházásokra van szükség az európai elektromosautó-gyártási kapacitások terén, valamint arra, hogy az ipar minden területén (tervezés, gyártás, forgalmazás, értékesítés, karbantartás, szállítás) a szükséges új készségeknek megfelelő oktatási és átképzési programok valósuljanak meg.

3.3.2

Az EGSZB nagyban támogatja az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy több érdekelt felet bevonva ismét állítsák fel a CARS 21 magas szintű csoportot, hogy foglalkozni lehessen azokkal az akadályokkal, amelyek az új technológiák piaci elterjedésének útjában állnak. Az EGSZB azt ajánlja, hogy ebbe vonjanak be egy speciális szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoportot is, és hogy erre mielőbb kerítsenek sort annak érdekében, hogy ágazati szakképzési és oktatási struktúrák fejlesztésével és újjáalakításával ki lehessen elégíteni az elektromosautó-gyártási technológiákkal kapcsolatos új készségek iránti igényeket.

4. A villamosenergia-ellátás párhuzamos átalakítása és kapcsolat a villamosenergia-ellátás szén-dioxid-mentesítésével

4.1

Az elektromos autókra való átállás jelentős többletigényt támaszt majd a villamosenergia-ellátással szemben – ez kezdetben még nem lesz óriási, de végül jelentőssé válik. Amennyiben ez a többlet villamosenergia-igényt úgy elégítik majd ki, hogy további régi típusú szénerőműveket építenek, akkor azzal a szén-dioxid-termelés szempontjából nem nyerünk semmit. A kibocsátás forrását egyszerűen az autók helyett immáron az erőművek jelentenék. Ezért nagyon fontos, hogy az elektromos autók elterjedésével párhuzamosan további alacsony vagy nulla szén-dioxid-kibocsátású erőművek létesüljenek.

4.2	Az elektromos autók miatt megnövekedett villamosenergia-igénnyel párhuzamosan fel kell gyorsítani a megújuló energiaforrások elterjesztésére szolgáló programokat. Ezt a követelményt be kell építeni a megújuló energiaforrások elterjesztésével kapcsolatos célszámok következő felülvizsgálatába.

4.3	Nagyobb összefüggés kezd mutatkozni az elektromos autókhoz szükséges akkumulátor-összkapacitás növekedése és a megújuló forrásokból származó villamos energia arányának növekedése között.

4.4

A megújuló energiaforrások széles körű elterjedésének egyik legnagyobb akadálya az, hogy a szél-, a nap-, az árapály-energia stb. forrása csupán időszakos. A különböző, ingadozó villamosenergia-igény kielégítéséhez valószínűleg bővíteni kell az energiatárolási eszközök körét. Az autókba való akkumulátorokra csak korlátozott mértékben lesz szükség: csupán arra az időre, amikor ténylegesen használják az autót. A köztes időkben fel kell majd tölteni őket, vagy adott esetben tartalék energiaforrásként is használhatók, extra tartalékkapacitást biztosítva a hálózat számára olyankor, amikor a megújuló források nem működnek. Ennek összehangolása jelentős műszaki és logisztikai problémákat vet fel. De ahogy fejlődik az intelligens összekapcsolt hálózat, egyre inkább megvalósíthatóvá válik ez a lehetőség. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy sürgősen kezdje meg a szükséges tanulmányok elvégzését, és biztosítsa, hogy az elektromos autókhoz kifejlesztett, feltöltésre szolgáló infrastruktúra már az elejétől fogva elég hatékony legyen ahhoz, hogy mindez valóban összeegyeztethető legyen a megújuló forrásokból történő energiaellátással kapcsolatos cél elérésével.

4.5

Az akkumulátorok feltöltésére és/vagy cseréjére szolgáló infrastruktúrák fejlesztéséhez komoly beruházásokra lesz szükség. A feltöltéshez szükséges eszközöket széles körben elérhetővé kell majd tenni például parkolókban, lakásokban, munkahelyeken, kiskereskedelmi egységekben, javítóműhelyekben, egyéb nyilvános helyeken és az utcán. Az államnak létre kell hoznia azt a szabályozási keretet, amely biztosítja majd, hogy azok, akik végrehajtják az infrastrukturális beruházásokat, ésszerű nyereséget is elérhessenek, ugyanakkor ne legyenek túl magasak az árak. Az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság mielőbb végezzen tanulmányokat arról, hogy milyen szabályozási keret lenne megfelelő a szükséges infrastrukturális beruházások ösztönzése érdekében. Ezzel kapcsolatban megemlíti és támogatja a 2010. május 26-i versenyképességi tanácsülés következtetéseit, amely szerint rövid időn belül ki kell dolgozni az elektromos járművek európai szabványát, hogy azok gyorsabban elterjedhessenek.

5. Fogyasztók és a piac

5.1

Az európai közvélemény egyre inkább tudatában van annak, hogy lassan végéhez ér az az időszak, amikor általánosan rendelkezésre áll az olcsó olaj. Tudatában kezdenek lenni annak, hogy egyre nehezebb olajhoz jutni, és a világ számos részén egyre nehezebb az olajkitermelés, valamint hogy egyre nagyobb a verseny a feltörekvő gazdaságok között a megmaradt készletekért. Egyes kételyek ellenére az emberek egyre jobban tudatában vannak annak is, hogy a káros hatású éghajlatváltozás visszaszorításához csökkenteni kell a szén-dioxid-kibocsátást, és hogy a közlekedésnek is ki kell ebből vennie a részét. Az egyes tagállami kormányok eltérő mértékben ugyan, de nyomatékosabban megfogalmazzák ezt az üzenetet, úgy, hogy megadóztatják a kőolajtermékeket, differenciált adózásnak vetik alá a különböző autótípusokat, előnyben részesítve az alacsonyabb kibocsátású autókat a benzinfalókkal szemben, és egyes esetekben saját gépkocsiparkjuk számára hibridautókat és elektromosautó-prototípusokat vásárolnak.

5.2

Ennek az általános tudatosságnak köszönhetően némi szemléletváltás volt megfigyelhető a piacon az elmúlt években. A fogyasztók a nagyméretű, nagy szén-dioxid-kibocsátású modellek helyett most már sokkal inkább a kisebb, alacsonyabb kibocsátású járművek iránt érdeklődnek. Kereslet mutatkozik az eddig a piacra bevezetett hibridautók iránt is, különösen azokban a tagállamokban, ahol az állam adóügyi ösztönzőkkel erre biztat. Általában véve azonban a fogyasztók óvatosnak bizonyulnak az ágazat újításaival szemben, és valószínűleg biztosítékokra és ösztönzőkre lesz szükségük ahhoz, hogy amint azok megjelennek, határozottan a feltölthető hibrid autókat és a teljesen elektromos autókat részesítsék előnyben.

5.3

A gyártók és az olajtársaságok is óvatosan reagálnak arra a lehetőségre, hogy a piac az elektromos autók felé mozdul el. Annak érdekében, hogy forrásaikat és szaktudásukat teljes egészében a váltás szolgálatába állítsák, és immár azt árulják a fogyasztóknak, meg kell győzni őket, hogy elkerülhetetlen ez a folyamat, és hogy az Európai Unió politikailag elszánt az átállásra és annak felgyorsítására. Az EU-nak és a tagállamoknak világossá kell tenniük iparaik számára, hogy égetően szükség van erre az átállásra, és nem szabad teret engedniük a lassabban reagáló ágazatok ellenvetésének, hogy lelassítsák az általános folyamatot. Annak ugyanis csak az lehet a következménye, hogy a világ más részein levő vállalatok átveszik a vezetést az iparban, és hogy folyamatosan csökken Európa piaci részesedése és a szabványok világszintű alakításában való befolyása.

5.4

A következő szakaszba való sikeres átlépéshez, illetve a fogyasztói bizalom és kereslet erősítéséhez különböző fogyasztói elvárásoknak kell eleget tenni, melyek az alábbi fő szempontokra terjednek ki: biztonság, megbízhatóság, teljesítmény és design, egy feltöltéssel megtehető távolság és rugalmasság, könnyen elérhető feltöltési lehetőség, beszerzési ár és fenntartási költségek. (Egyesek amiatt aggódnak, hogy az elektromos autók túlságosan csendesen közlekednek majd, és ez veszélyes lehet – ebben az esetben esetleg minimális zajkibocsátás előírására lehet majd szükség, hogy a gyalogosok és mindenki más, aki az úton közlekedik, hang alapján észlelhesse a közeledő járművet.)

5.5

Elengedhetetlen, hogy az elektromos járművek legalább annyira biztonságosak legyenek, mint hagyományos társaik (normál vezetési körülmények között és baleset esetén is) mind az objektív statisztikai számokat, mind pedig megítélésüket tekintve. A feltöltésre szolgáló berendezéseknek, különösen a mindenki által elérhető feltöltőállomásoknak is biztonságosaknak kell lenniük a csalásokkal és a visszaélésekkel szemben. Ezeket a szempontokat be kell építeni az elektromos járművekre alkalmazandó minden biztonsági szabályozási követelménybe.

5.6

Az elektromos járműveknek minden időben és minden időjárási körülmény mellett megbízhatóknak kell lenniük. Ha az akkumulátorok könnyen lemerülnek, vagy bizonyos időjárási körülmények jelentősen csökkentik a teljesítményt vagy a megtehető távolságot, akkor az emberek könnyen kiábrándulnak az elektromos járművekből. Szerencsés lenne tartóssági és megbízhatósági szabványokat is beépíteni a szabályozási keretbe.

5.7

Az elektromos autók teljesítményének legalább el kellene érnie a középkategóriájú családi autók teljesítményét, mivel ezek azok az autók, amelyeket a lakosság nagyobb része jól ismer. Az is fontos, hogy az elektromos autók kialakítása és felszereltsége ugyanolyan vonzó legyen az emberek számára, mint a legjobb robbanómotoros autóké. Ez természetesen kihívás elé állítja az ipart. Ha maga az ipar elég motivált (és szükség esetén elég ösztönzést kap) a változás felgyorsítására, akkor ehhez nem kell külön szabályozás.

5.8

Az egy feltöltéssel megtehető távolság szorosan összefügg a feltöltési lehetőségekkel. Amennyiben a feltöltés több órát vesz igénybe egy garázsban vagy egy utcai feltöltő pontnál, akkor a fogyasztók valószínűleg azt szeretnék, hogy minden feltöltéssel nagy utat tehessenek meg. Meglehet, hogy a legtöbb ember csupán kis távolságot tesz meg egy átlagos munkanapon, de azt szeretnék, ha a jármű hosszabb utakra is rendelkezésre állna, és nem akarnak órákat tölteni útközben a feltöltéssel. Az akkumulátorok néha olyankor is lemerülnek majd, amikor az autó éppen nincs feltöltési pontnál. Ki kell alakítani út menti vészfeltöltő vagy akkumulátorcserére szolgáló helyeket.

5.9

A gyorsabb felöltés műszakilag egyre inkább megoldhatónak látszik. De amíg a feltöltési időt nem sikerül olyan rövidre csökkenteni, mint amennyi egy tankoláshoz kell, az elfoglalt emberek türelmetlenek lesznek. Meglátásunk szerint a gyártóknak, ha említésre méltó piacrészre szeretnének szert tenni, azt kell célul kitűzniük, hogy az egy feltöltéssel megtehető távolságot minél előbb 300 km-re növeljék. A K+F-erőfeszítéseknek elsősorban erre kellene összpontosítaniuk.

5.10

Amennyiben nem valószínű, hogy néhány éven belül sikerül elérni ezt a megtehető távolságot, akkor az EGSZB azt ajánlja, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet arra, hogyan lehet kiegészíteni a feltöltőállomásokat olyan lehetőségekkel, amelyekkel bármilyen javítóműhelyben (vagy szükség esetén az út mellett) 2–3 perc alatt kicserélhető az egész akkumulátor. Az EGSZB tudomása szerint folyamatban van már néhány erre alapuló, kezdeti szakaszban levő kísérleti projekt. Az ilyen jellegű akkumulátorcserére szolgáló infrastruktúra fejlesztésének megkönnyítésére az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság már most szenteljen figyelmet annak, hogy miként valósítható meg az akkumulátorok jellemzőinek és kialakításának korai szabványosítása, illetve az akkumulátorok megfelelő eltávolítása és cseréje. Az akkumulátorok cseréjét az is megkönnyítené ha az akkumulátorokat nem kellene megvásárolni, hanem a cserét végző szolgáltató cégtől lehetne bérbe venni. Ez a megoldás csökkentené az elektromos autók kezdeti költségét, viszont szabályozási keretre lehet szükség annak biztosítására, hogy a szolgáltató cégek jó minőségű szolgáltatást nyújtsanak, méltányos áron.

5.11

A konnektoros feltöltés esetében nagyon fontos, hogy az gyorsan elérhető legyen a feltöltőpontok kiterjedt hálózatán keresztül. Az otthonokban levő berendezéseken túl feltöltőpontokra van szükség a parkolókban (köz- és magán-, munkahelyi és áruházi parkolókban) és az utcai parkolóhelyeken. Ahhoz, hogy a program jól kezelhető legyen, a kezdeti bevezetés során esetleg speciális földrajzi területekre kellene összpontosítani. Hatékony lehet, ha különböző szempontok szerint kísérleti projekteket hajtanának végre például szigeteken, nagyvárosokban és azok regionális vonzáskörzetében, kisebb városokban, vidéki területeken stb. annak feltérképezésére, hogy a gyakorlatban mik a működtetés és az infrastruktúra alapvető feltételei. Akárhol is alkalmazzák először az elektromos járműveket, nagyon fontos, hogy már az elejétől fogva megfelelő feltöltési hálózat létesüljön. A fogyasztók könnyen az új technológia ellen fordulnak, hacsak nem érzik, hogy már az első naptól széles körben elérhető feltöltési és akkumulátorcserélési lehetőségek állnak rendelkezésükre.

5.12

A települési, helyi és regionális önkormányzatoknak komoly szerepet kell majd játszaniuk abban, hogy elterjesszék területükön az elektromos járműveket. Segíthetnek az alkalmas feltöltő és akkumulátorcserélő helyek kiválasztásában. Elsőbbséget biztosíthatnak az elektromos járműveknek külön parkolási vagy közlekedési sávok felfestésével. Fontos szerep hárul rájuk az elektromos autókra történő átállás népszerűsítésében és ösztönzésében. Az ösztönzés oly módon is történhet, hogy a csökkent mozgásképességű személyek szállítására vagy a közterületek tisztántartására elektromos járműveket használnak, mivel az ilyen utak többsége rövid, és az önkormányzat területén belül kerül rájuk sor.

5.13

Természetesen fontos szempont a vételár és a fenntartási költség. Jó példa lehet erre az, ahogy számos országban áttértek az ólmozott benzinről az ólmozatlanra. Egy ideig fogyasztói ellenállás volt tapasztalható a változtatással szemben. De amint a kormányok eltérő módon kezdték megadóztatni a kétféle üzemanyagot, előnyben részesítve az ólmozatlan benzint, megszűnt az ellenérzés, és gyorsan végbement az átállás.

5.14

Az elektromos járművek elterjedésének ösztönzéséhez is szükség lesz majd legalább a benzinmotoros autók költségelőnyének megszüntetésére. Ehhez differenciált adózási rendszereket lehet alkalmazni. A piac serkentéséhez az első években valószínűleg az elektromos autókat előnyben részesítő szabályokra is szükség lesz. Az elektromos autók elvileg olcsóbban kell hogy működjenek, hiszen az elektromos motor sokkal hatékonyabb. Ugyanakkor természetesen sok fog múlni a villamosenergiaár-struktúrákon, és azon, hogy az akkumulátorok feltöltése integrálható-e egy olyan intelligens rendszerbe, amely preferenciális áron egyensúlyban tartja a terhelést. Az EGSZB szorgalmazza, hogy végezzenek előtanulmányokat a különböző idevonatkozó lehetőségekről. Mivel az elektromos autókra való áttérés nagy lépést jelent a fogyasztók számára, valószínűleg komolyan ösztönözni kell majd ezt, különösen az első években (például azzal, hogy jelentős különbséget tesznek az elektromos és a robbanómotoros autók megvásárlása után kivetett adók között, az előbbieknek kedvezve).

5.15

Az árösztönzőkön túl a kormányoknak és a helyi önkormányzatoknak további olyan ösztönzési formákat is fel kell tárniuk, amelyek segíthetik az átállást. Ilyenek lehetnek az elektromos autók számára elkülönített útvonalak, zónák vagy parkolóhelyek. Az elektromos járművek egyértelműen kevésbé szennyezik a levegőt, mint a belsőégésű motorok, és egyes változataik hozzájárulhatnak a közlekedési torlódások csökkentéséhez is (például, ha bizonyos célokra kisebb elektromos autókat használnak).

5.16

Azon túl, hogy intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy az elektromos autókat versenyképes áron értékesítsék, további intézkedések kellenek ahhoz is, hogy a fogyasztók jobban megértsék, hogy közlekedéssel kapcsolatos döntéseiknek milyen környezetvédelmi vetületük van, illetve hogy az elektromos autókra való átállással mennyiben enyhítik a saját maguk által gerjesztett környezetkárosító hatásokat.

5.17

Az ilyen információkat az autóik, illetve az egyéb közlekedési módok hatásáról készült teljes életciklus-elemzésre kell alapozni. De még a teljes életciklust figyelembe véve is valószínűleg az elektromos autóra való áttérés jelenti majd az egyik legkomolyabb döntést, melyet valaki meghozhat saját szénlábnyomának csökkentése érdekében. Ennek megfelelő felbecsüléséhez természetesen a megfelelő információra van szükség.

5.18

Egyes piaci ágazatokba valószínűleg könnyebb lesz a kezdeti belépés, mint másokba. A jelenlegi üzemidőkorlátok és feltöltési idők miatt az elektromos autókkal kezdetben valószínűleg inkább rövid városi vagy helyi utakat lehet megtenni, és kevésbé lesznek alkalmasak hosszabb távolságok megtételére. A konnektoros feltöltési lehetőségeket is könnyebb lesz olyan otthonokban felszerelni, ahol van külön garázs vagy legalább saját gépkocsibeálló. Az első marketingkampányoknak ezért olyan háztartásokra kell koncentrálniuk, ahol ezek adottak, illetve azokra, akik esetleg fontolgathatják, hogy második, (kis)autóként elektromos autót vásárolnak helyi használatra, miközben a több csomaggal megtett, hosszabb utakra megtartják nagyobb vagy hibridjárművüket. Még ha csak erre használják is, a kutatások arra engednek következtetni, hogy a viszonylag rövid megtehető távolság és a feltöltési idő hosszúsága kezdetben korlátozni fogja majd az elektromos járművek elterjedését; emiatt annak elkerülése végett, hogy ezek a járművek csak néhány kis speciális piaci célszegmensre szoruljanak vissza, már kezdettől fogva egy átfogóbb átállás hosszabb távú elképzelését kell kialakítani, melynek során az elektromos autók valamennyi felhasználó minden utazásához vonzó lehetőséget jelentenek majd.

5.19

A közbeszerzési programok rendkívül hatékony eszközt jelenthetnek a kulcsfontosságú ipari ágazatokban a szabványok javulásának ösztönzésére. A közszféra jelentős autó- és haszongépjármű-beszerző; a közszféra által mutatott példa pedig kihathat mások beszerzéssel kapcsolatos döntéseire is. Fontos tehát, hogy a kormányok és egyéb állami szervek (ideértve a helyi és regionális önkormányzatokat is) Európa-szerte már a kezdeti szakaszban elkötelezzék magukat elektromos autók vagy más ilyen járművek vásárlása mellett, hogy minél előbb megalapozzák ezek piacát, és hogy így a termelés volumene gyorsan eljuthasson arra a kritikus pontra, ahonnan már gazdaságos a termelés. Az uniós intézmények saját beszerzéseikkel úttörőként léphetnek fel ezen a téren, és európai szintű vitákat és kezdeményezéseket indíthatnak el az elektromos járművek elterjesztése érdekében. A politikai vezetők és a közélet egyéb prominens szereplői is terjeszthetik ezt az üzenetet azáltal, hogy már a kezdetektől maguk is elektromos autóval járnak.

5.20	Becslések szerint az Európában vásárolt autók közel felét cégautóként vállalatok vásárolják dolgozóik számára. Megfelelő adóügyi differenciálással célszerű lenne arra ösztönözni a vállalatokat, hogy részesítsék előnyben az alacsony kibocsátású vagy a teljesen elektromos autókat.

6. Egyéb járművek és közlekedési módok

6.1

Ebben a véleményben elsősorban a magáncélokra használt autókra, illetve azokra a lépésekre összpontosítunk, amelyeket Európának jelenleg meg kell tennie annak érdekében, hogy felgyorsítsa a jövőben az elektromos autók használatára történő áttérést. Ez jelenti a közlekedés szén-dioxid-mentesítésének legegyszerűbb módját.

6.2

Az elektromosságra való áttérés persze itt nem ér véget. A politikusoknak és az iparnak tisztában kell lennie azzal, hogy az elektromosságra való további áttérés milyen lehetőségeket rejt magában a teljes szárazföldi és tengeri közlekedésben, ideértve az egészen kicsi egyszemélyes járműveket, a nagyobb tömegközlekedési járműveket, a vasutat, a villamosokat és a trolibuszokat és a fuvarozás egész területét. Ráadásul a közlekedési rendszer elektromossá tétele a mobilitás új formáit hozhatja magával, amelyeket a villanymotor különféle jellemzői, az akkumulátortechnológia, az intelligens hálózati és közlekedésirányítási rendszerek tesznek lehetővé. Az EGSZB arra bíztatja az Európai Bizottságot és a politikusokat, hogy tartsák nyitva a szemüket, és vegyék észre a támogatást igénylő, jó ötleteket.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/53

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Energiaszegénység a liberalizáció és a gazdasági válság kontextusában (feltáró vélemény)

2011/C 44/09

Főelőadó: Sergio Ernesto SANTILLÁN CABEZA

2010. február 9-én az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét a soron következő félévben ellátó belga kormány úgy határozott, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 304. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Energiaszegénység a liberalizáció és a gazdasági válság kontextusában

(feltáró vélemény).

Az EGSZB Elnöksége 2010. február 16-án megbízta a „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekciót a bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Sergio Ernesto SANTILLÁN CABEZA személyében, továbbá 124 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1

A villamos energia, a földgáz és egyéb tüzelőanyagok, például a szén ára folyamatosan emelkedik, és úgy tűnik, ez a tendencia az elkövetkező években is folytatódik. Ezért ha nem cselekszünk gyorsan és hatékonyan, a védelemre szoruló energiafogyasztók száma is jelentősen emelkedhet. Ebben a véleményben nem kívánjuk elemezni, hogy milyen tényezők okozzák az energiaárak emelkedését, arra viszont rá szeretnénk mutatni, hogy az energiaszegénység elkerülése érdekében meg kell védeni a kiszolgáltatott (ún. „védelemre szoruló”) fogyasztókat.

1.2

Az energiaszegénység elleni küzdelem olyan új kiemelt társadalmi kérdés, amellyel minden szinten foglalkozni kell, és fontos, hogy az EU közös iránymutatásokat alakítson ki, hogy az összes tagállam egyforma eszközökkel küzdjön az energiaszegénység felszámolásáért. Az elmúlt években az EU kiemelkedő munkát végzett a védelemre szoruló fogyasztók érdekében. Számos tagállam azonban továbbra sem teljesíti kötelezettségeit, ezért az EU-nak az EK-Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritási elvet követve fel kellene lépnie, ha a tagállamok nem tartják be a meghatározott intézkedéseket.

1.3	Az energiaszegénység kérdése nemcsak az energiaágazatot érinti, hanem egyéb területeket is, például az egészségügyet, a fogyasztóvédelmet és a lakhatást.

1.4

Az EGSZB azt javasolja, hogy az EU fogadja el az energiaszegénység fogalmának közös és általános jellegű meghatározását, amelyet aztán minden tagállam a saját igényeihez igazíthat. Az energiaszegénység egyik lehetséges meghatározása az lehetne, hogy valaki nehezen vagy egyáltalán nem tudja lakását megfelelő hőmérsékleten tartani, valamint egyéb alapvető energiaszolgáltatásokhoz elérhető áron hozzáférni. Ez egy általános meghatározás, amely kiegészíthető olyan egyéb kritériumok felhasználásával, amelyek révén a fogalom a társadalmi változásoknak megfelelően aktualizálható. Ezáltal az energiaszegénység számszerűsíthető volna, és szigorúbban fel lehetne lépni ellene.

1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy harmonizálni kellene a meglévő statisztikákat, hogy a lehető legpontosabb képet kaphassuk az energiaszegénység európai helyzetéről. Ezért azt javasoljuk, hogy az Eurostat és a tagállamok statisztikai hivatalai egységes statisztikai módszereket fogadjanak el annak érdekében, hogy számszerűsíthető legyen az energiaszegénység problémájának elterjedtsége.

1.6

Az EGSZB megítélése szerint a londoni székhelyű Citizen’s Energy Forum (lakossági energiafórum) mellett létre kellene hozni az energiaszegénység európai megfigyelőközpontját is, amely egy már meglévő struktúrán belül kaphat helyet, például az Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökségben vagy bármely más szervben, amelyben közreműködhetne az energiaszegénységgel közvetve vagy közvetlenül foglalkozó összes gazdasági és társadalmi szereplő, például energiaszolgáltató vállalatok, fogyasztók, egészségügyi és környezetvédelmi szövetségek, szakszervezetek, energiaügyi és építőipari szövetségek stb. Ez a csoport nagy szerepet játszana a tagállamokban létező bevált gyakorlatok és az energiaszegénység problémájának megoldását célzó új mechanizmusok feltérképezésében, vagy annak előmozdításában, hogy objektív és pontos mérleget vonjanak arról, hogy az energiapiacok liberalizációja milyen hatást gyakorol a védelemre szoruló fogyasztókra.

1.7	Az EGSZB azt ajánlja, hogy az energiaszegénységet valamennyi energiaügyi szakpolitikai javaslat kidolgozásakor vegyék figyelembe.

1.8	Az EGSZB felhívja a figyelmet annak fontosságára, hogy az energiafelhasználást optimalizáló műszaki újítások hozzáférhetők legyenek a védelemre szoruló fogyasztók számára, hiszen éppen nekik van ezekre a legnagyobb szükségük.

1.9

Hangsúlyozni kell annak fontosságát, hogy az épületek, azaz ebben az esetben a lakóépületek energiateljesítményével kapcsolatban már elfogadott intézkedéseket alkalmazni kell: tekintettel arra, hogy a korlátozott erőforrásokkal rendelkező lakosok számára ez nehézségeket okozhat, a tagállamoknak fontolóra kell venniük a lehetőségeikhez szabott támogatási intézkedések meghozatalát.

1.10	A decentralizált energiatermelés bizonyos esetekben elősegítheti az ebben a véleményben felsorolt célok elérését (lásd a 6.8. pontot).

2. Energiaszegénység az EU-ban

2.1

Az energia használata és hozzáférhetősége elválaszthatatlan az egyéni és a kollektív jóléttől. Számtalan különféle alkalmazási formájában az energia elengedhetetlen a mobilitáshoz, a klimatizáláshoz és a világításhoz az olyan ágazatokban, mint az ipar, az egészségügy és a mezőgazdaság, de ugyanígy a háztartásokban és a szabadidős tevékenységekhez is.

2.2

Az energiaszegénység fogalma tehát makro- és mikrogazdasági szinten is értelmezhető. Az ipar, a mezőgazdaság és a többi ágazat elegendő és jó minőségű energiához való hozzáférése alapvető egy ország jólétéhez és versenyképességéhez, az energiahiány pedig gazdasági válsághoz, munkanélküliséghez és általános szegénységhez vezethet. Ebben a véleményben azonban alapvetően a háztartásokat sújtó energiaszegénységgel foglalkozunk.

2.3

Az energiaszegénység azt jelenti, hogy valaki nehezen vagy egyáltalán nem tudja lakását megfelelő hőmérsékleten tartani (hivatkozási alapnak vehetjük az Egészségügyi Világszervezet meghatározását, amely szerint a komforthőmérséklet a nappaliban 21 °C, a többi lakóhelyiségben pedig 18 °C, vagy bármely más, technikailag megfelelőnek tartott definíciót), illetve nem fér hozzá elérhető áron egyéb alapvető energiaszolgáltatásokhoz (például világítás, közlekedés, illetve az internethez vagy más eszközökhöz szükséges áram). Ez egy általános meghatározás, amely kiegészíthető olyan egyéb kritériumok felhasználásával, amelyek révén a fogalom szükség esetén aktualizálható.

2.4

Igaz, hogy az energiaszegénység nem könnyen számszerűsíthető jelenség, vannak azonban olyan változók, amelyekkel mérhető, például a lakás megfelelő hőmérsékleten tartásának lehetetlensége (az Eurostat szerint 21 % az EU-27-ben), a számlatartozással rendelkező lakosok aránya (2007-ben 7 % az EU-27-ben) vagy a beázást okozó résekkel, repedésekkel vagy más, az épületet érintő hibákkal rendelkező lakások száma (Az EU 2007-es SILC felmérése szerint 2007-ben 18 % volt az EU-25-ben). Bár az idevonatkozó statisztikák és tanulmányok hiánya miatt nincsenek megbízható adatok az érintettek számáról, az ismert változókat összevetve és bizonyos nyilvános statisztikákat figyelembe véve úgy becsülhető, hogy az energiaszegénység Európában legalább 50 millió embert sújt (Tackling Fuel Poverty in Europe. Recommendations Guide for Policy Makers [Az európai energiaszegénység kezelése. Ajánlások politikaalkotók számára] www.fuel-poverty.org). Egyes becslések szerint azonban ez a szám sokkal nagyobb.

2.5

A probléma kiterjedtsége eleve nehezen számszerűsíthető. Ezt csak súlyosbítja, hogy ellentmondások vannak az európai szintű statisztikai adatok és a tagállamok statisztikái között. Hogy egy példát említsünk, az EU SILC felmérése szerint a brit lakosság 0 %-ának van számlatartozása, a brit energiapiaci szabályozó hatóság (Ofgem) azonban 5 %-os adatot jelez (www.fuel-poverty.org).

2.6

Európában az energiaszegénység által sújtott családok száma emelkedhet, mivel:

—	az európai lakosok körülbelül 16 %-át fenyegeti a szegénység (Együttes jelentés a szociális védelemről és a társadalmi befogadásról. Európai Bizottság, 2009);

—	2005 és 2007 között a gáz lakossági fogyasztói ára átlagosan 18 %-kal emelkedett (Eurostat 2007);

—	2005 és 2007 között a villamos áram lakossági fogyasztói ára átlagosan 14 %-kal emelkedett (az EU 2007-es SILC felmérése);

—	az Unióban a lakásállomány több mint 60 %-a hőszabályozási kritériumok figyelembevétele nélkül épült.

2.7	Az energiaszegénység jelenlegi helyzete három tényező összjátékának tudható be: alacsony jövedelem, az épületek rossz minősége és magas energiaárak.

2.8	Az energiaszegénység lehetséges következményei közül kiemelendők az egészségi problémák, az, hogy a szolgáltató lekapcsolja az érintetteket a hálózatról, a megállapított komfortértékek eléréséhez nem elegendő energia felhasználása vagy a tartozások felhalmozódása, hogy csak néhány példát említsünk.

2.9

A legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok egyben a legalacsonyabb jövedelmű csoportok, például a 65 év felettiek, az egyszülős családok, a munkanélküliek, illetve a szociális támogatásban részesülők. Az esetek többségében szintén elmondható, hogy az alacsony jövedelmű személyek nem megfelelően hőszigetelt lakásban laknak (Housing Quality Deficiencies and the Link to Income in the EU [A lakásminőségi problémák és a jövedelem kapcsolata az EU-ban]) Lelkes Orsolya. European Centre for Social Welfare Policy and Research, 2010. március), így az energiaszegénység fokozottan sújtja őket.

2.10

Egyes tagállamok már hoztak bizonyos intézkedéseket (az EPEE munkacsoport jelentése: Good practices experienced in Belgium, Spain, France, Italy and United Kingdom to tackle fuel poverty [Belga, spanyol, francia, olasz és brit bevált gyakorlatok az energiaszegénység kezelésére]), amelyek segítenek megelőzni az energiaszegénységet. E bevált gyakorlatok többsége az alábbiakra irányul:

—	energiaárak (pl. szociális tarifák);

—	az épületek minősége (pl. a szociális lakások vagy a magánlakás-állomány energiahatékonyabbá tételének előmozdítása);

—	alacsony jövedelmek (pl. anyagi támogatás).

Hasonlóképpen egyes tagállamok is hoztak korrekciós intézkedéseket az energiaszegénység következményeinek csökkentésére, erre példa az, hogy kritikus időszakokban a kiszolgáltatott helyzetben lévő családoknál tilos kikapcsolni az energiaszolgáltatásokat.

2.11	Az épületek energiahatékonyságának javítása kulcstényező az energiaszegénység felszámolásában. Az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv átdolgozására vonatkozó javaslat (COM (2008) 780 végleges) e tekintetben jó lehetőséget jelenthet.

3. A gazdasági válság következménye: 23 millió munkanélküli

3.1

Az európai gazdaság 1930 óta a legsúlyosabb recesszióját éli. 2009-ben az EU-27-ben a GDP 2008-hoz képest 4,2 %-kal csökkent, pedig 2008-ban már enyhe (+0,8 %-os) növekedést mértek. A mérések szerint erőteljesen növekszik a munkanélküliség, amely 2010 januárjában az aktív népesség 9,5 %-át érintette (ez másfél százalékponttal magasabb, mint az előző év januárjában). Ennek következtében 2010 első hónapjában 22 979 000 munkanélkülit tartottak számon. Százalékban kifejezve a legalacsonyabb értéket Hollandiában (4,2 %) és Ausztriában (5,3 %) mérték; a legmagasabbat pedig Litvániában (22,9 %) és Spanyolországban (18,8 %) (Eurostat).

3.2

A 2008 végén készült európai gazdaságélénkítési terv nem hozta meg a várt eredményeket. Nemcsak a jelenlegi helyzetről szóló adatok aggasztóak, hanem az is, hogy a mostanáig közzétett előrejelzések (köztük az Európai Bizottságé is) a közeljövőre is „törékeny” fellendülést jósolnak. Bár (az EU-27-es) GDP 5 %-ával egyenértékű fiskális ösztönzőket vezettek be, ez nem elegendő, és szükség volna egy megfelelően koordinált „kivonulási stratégiára”.

3.3

A 2007-ben kezdődött gazdasági és pénzügyi válság éppen akkor köszöntött be, amikor az európai munkavállalók bére eleve stagnált vagy csökkent. Másrészt az egyes tagállamokban a jelentős államadósság és államháztartási hiány csökkentésére javasolt gazdasági intézkedések a szociális ellátásokat (nyugdíjak, munkanélküli ellátások) és a közszolgáltatásokat is érintik.

3.4	Mindez aggasztó kilátásokat jelent a növekvő energiaköltségek tekintetében legkiszolgáltatottabb helyzetű családok számára.

4. Az EU energiapolitikája

4.1

Az energiapiac liberalizálására való törekvés az elmúlt húsz évben az EU egyik legfontosabb politikája volt. Az Energiaügyi Tanács 1987. júniusi, a folyamatot elindító ülését követően a gáz- és árampiacok liberalizálásáról szóló első irányelvek az 1990-es évek végén születtek meg, és azóta számos ilyen irányú intézkedést hoztak.

4.2

Általánosságban véve a liberalizációs folyamat céljaként az energiaágazat hatékonyabbá és az európai gazdaság versenyképesebbé tételét jelölték meg. A tagállamok körében azonban nem volt teljes körű egyetértés az intézkedések tekintetében, sőt, egyes tagállamok határozott ellenállást tanúsítanak az idevonatkozó politikák végrehajtásával szemben.

4.3	A nagykereskedelmi piacot jelenleg erőteljes koncentráció jellemzi mind a gáz- (10 tagállamban a piac legalább 90 %-át a három legnagyobb szolgáltató uralja), mind pedig az áramszektorban (ahol 14 tagállamban több mint 80 %-os ez az arány) (COM(2009) 115 végleges).

4.4	A liberalizáció a fogyasztó javát szolgálja, ha valóban erősíti a versenyt; több tagállamban azonban az állami monopóliumot magántársaságok oligopóliuma váltotta fel. Emiatt fokozni kell az energiapiaci átláthatóság és verseny előmozdítására irányuló fellépéseket.

4.5

Ezért sürgetni kellene, hogy hajtsák végre a harmadik energiapolitikai csomagban előirányzott intézkedéseket, melyeknek célja a tagállamok együttműködésén alapuló valódi energiapiac megteremtése, ezen belül pedig a hálózatok jobb összekapcsolása, a szolgáltatók közti jobb koordináció és a nemzeti szabályozó hatóságok hatásköreinek megerősítése.

5. A liberalizációnak a fogyasztók javát kell szolgálnia

5.1

A liberalizáció hozzájárul az energiatermelés decentralizálásához és diverzifikálásához, és segítségével el kellene érni bizonyos kulcsfontosságú célokat, például az ellátás olcsóbbá válását és garantálását, a szolgáltatás minőségének javulását, a kínálat növekedését és általában a fogyasztók, de különösen a védelemre szoruló fogyasztók igényeihez való igazodását. A tagállamok első tapasztalatai alapján azonban problémák adódnak többek között a tarifák átláthatatlanságából és a magas árakból.

5.2

A tagállamok többségében 2009 első felében az árak magasabbak voltak, mint 2008-ban, annak ellenére, hogy a nyersolajárak alakulása alapján a végfelhasználói árak jelentősebb csökkenésére lehetett volna számítani. Ez részben azzal magyarázható, hogy az olajárak változása és a végső fogyasztók számlázása nem egy időben történik. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a nagykereskedelmi energiaárak csökkenése nem tükröződik teljes mértékben a végfelhasználóknak kiszámlázott árakban (lásd COM(2009) 115 végleges).

5.3

Következésképpen az áram- és gázellátási szolgáltatások a háztartások gazdálkodására gyakorolt hatásuk szempontjából nem kielégítőek. A fogyasztók 60 %-a jelezte, hogy energiaszolgáltatója árat emelt, miközben csak 3-4 % számolt be árcsökkentésről. Az áram- és gázszolgáltatók a kínálat összehasonlíthatósága és a szolgáltatóváltás egyszerűsége terén is kifejezetten rossz eredményeket tudnak felmutatni. Az energia az a terület, ahol a fogyasztók a legkevésbé hajlamosak szolgáltatót váltani: eddig mindössze 7 % váltott gáz-, 8 % pedig áramszolgáltatót (Európai Bizottság: Második éves jelentés az európai fogyasztói piacok eredménytáblájáról, 2009. február 2.).

6. Európai fellépés az energiaszegénység ellen

6.1

Az energiaszegénység olyan új kiemelt társadalmi kérdés, amely minden szint támogatását igényli. Bár az EU megfelelő jogi dokumentumokkal állt elő, (1) a tagállamok reakciója mind ez idáig nem kielégítő. Hogy néhány példát említsünk: a gáz és a villamos energia belső piacára vonatkozó irányelvekben (először a 2003/54/EK, majd a 2009/72/EK irányelvben) foglalt kötelezettségek ellenére a 27 tagállam közül mindössze 10 kínál szociális tarifát a védelemre szoruló fogyasztóknak, és csak 8 tagállamban bevett a „védelemre szoruló fogyasztó” kifejezés (Status Review of the definitions of vulnerable customer, default supplier and supplier of last resort. [A védendő fogyasztó, az egyetemes szolgáltató és a végső menedékes szolgáltató fogalommeghatározásai használatának áttekintése], ERGEG, 2009).

6.2

Nem minden tagállam foglalkozik ezzel a problémával, amelyek pedig igen, azok egymástól függetlenül teszik ezt, anélkül hogy szinergiára törekednének, ez pedig megnehezíti az energiaszegénység európai szintű meghatározását, értékelését és kezelését. Például Nagy-Britannia más meghatározást alkalmaz, mint a többi tagállam. A brit meghatározás szerint energiaszegénységről akkor beszélhetünk, ha valaki jövedelme több mint 10 %-át lakásának megfelelő hőmérsékleten tartására fordítja. Sőt, az uniós dokumentumok sem azonos fogalommeghatározást alkalmaznak.

6.3

Az energiaszegénység elleni fellépés a tagállamok feladata, és nekik a hatáskörök meghatározott (a nemzeti, regionális és helyi szintek közti) elosztása szerint kell eljárniuk. A gáz- és az áramszolgáltatásról szóló nemzeti szintű hatályos jogszabály hiányában azonban – az EK-Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritási elvnek megfelelően – az EU-nak kell fellépnie. Más tüzelőanyagok, például a szén esetében azonban ez a feladat kizárólag a tagállamokra hárul.

6.4	Az Európai Unió jogalkotói és egyéb hatáskörökkel rendelkezik az energiapolitikában, ezért közvetve vagy közvetlenül befolyása van a tagállamok energiaszegénységi helyzetére. Ezért fontos, hogy az EU saját hatáskörén belül fellépjen, és politikákat dolgozzon ki.

6.5

Az Európai Bizottság javaslatot tett az Energiafogyasztók Jogainak Európai Chartájára (COM(2007) 386 végleges, valamint az Európai Parlament 2008. június 19-i állásfoglalása (P6 – TA(2008)0306)). Az EGSZB erről már véleményt nyilvánított, (2) kijelentve, hogy kötelező érvényű jogi eszközre lenne szükség, amely garantálná a polgárok jogait, amint az más területen már megtörtént. (3) Az Európai Bizottság visszavonta a chartát, és annak néhány pontját beépítette a harmadik csomagba, abból a megfontolásból, hogy így hatásuk nagyobb lesz (lásd például a 2009/72/EK irányelv 7. és 8. cikkét).

6.6

Véleményünk tárgyához kapcsolódóan emlékeztetni szeretnénk arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája kimondja, hogy „A társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében az Unió – az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által lefektetett szabályokkal összhangban – elismeri és tiszteletben tartja a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel” (34. cikk), valamint azt, hogy biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét (38. cikk).

6.7

Az EGSZB megismétli, hogy el kell ismerni az egyetemes szolgáltatás biztosítását, a közszolgáltatásokkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését, a gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő, az energiaszegénység veszélye által fenyegetett rétegek védelmét (például a kritikus időszakokban megtiltva a szolgáltatás kikapcsolását), a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót, valamint az elérhető és a különböző szolgáltatók által alkalmazott árak összehasonlíthatóságát és átláthatóságát. (4)

6.8

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a decentralizált energiatermelés bizonyos esetekben előnyös lehet a fogyasztóknak – köztük a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőknek is –, mivel:

—	a kisebb egységek telepítése révén a termelés közelebb kerülhet a falvak és városok jelentette fogyasztási központokhoz, csökkentve ezáltal a szállítási veszteséget (amely a villamos áram esetében 7–10 % lehet);

—	előmozdítja a megújuló energiák termelését;

—	elősegíti a technológiai fejlődést;

—	munkahelyeket teremthet, és kiegészíti a centralizált energiatermelést.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) HL L 211., 2009.8.14., 55. old., 7. cikk.

(2) HL C 151., 2008.6.17., 27. o.

(3) HL L 46., 2004.2.17., 1. o.

(4) HL C 151., 2008.6.17., 27. o.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/57

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Fenntartható gazdaság létrehozása fogyasztási modellünk megváltoztatásával (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/10

Előadó: Anna Maria DARMANIN

2009. július 16-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Fenntartható gazdaság létrehozása fogyasztási modellünk megváltoztatásával.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. június 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a 2010. július 15-i ülésnapon) 98 szavazattal 7 ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

0. Preambulum

Ma, amikor még mindig tart a válság Európában, és sok európai számára az a realitás, hogy munkájuk megtartásáért vagy jövedelmük biztosításáért küzdenek, a kkv-knak pedig nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük a túlélésükért, a fenntartható modellek luxusnak tűnhetnek. A fenntarthatóságra irányuló politikáknak azonban olyan tényezőkre is ki kell terjedniük, melyek kezelik a jelenlegi európai realitásokat. Ez a vélemény főként a fenntarthatóság egy kis szeletével, a fogyasztással foglalkozik. Az EGSZB hisz abban az alapelvben, hogy a fenntartható fogyasztás elérésének egyik hosszú távra szóló módja az, ha erősítjük az európaiak polgári öntudatát, nem csupán a Lisszaboni Szerződésben rögzített fogyasztói jogok biztosításával, hanem az uniós polgárság értékének fokozásával is, hogy a polgároknak ne csak jogaik legyenek, hanem erkölcsi kötelességükké is váljon a fenntartható életvitel.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Egy fenntartható gazdaságban mind a termelési, mind a fogyasztási módoknak támogatniuk kell az egyének, a közösségek és a természet folyamatos virágzását. A társadalom szereplőinek nagy részét közös elvek kell hogy vezessék. Az EGSZB a korábbi véleményeihez hasonlóan most is hangsúlyozza, hogy a kormányzati politikák eredményességének megítéléséhez a GDP mellett környezeti és társadalmi jellegű mutatókat is figyelembe kell venni.

1.2 A termelés és fogyasztás jelenlegi európai rendszere környezeti szempontból fenntarthatatlannak tekinthető, különösen energia-, alapanyag-, föld- és vízszükséglete, illetve a globális éghajlatra és a biológiai sokféleségre gyakorolt hatásai miatt. Ha a Földön mindenki az európai életmód szerint élne, több mint két és fél Földre lenne szükségünk.

1.3 Az Európai Unió Tanácsa egyetértett azzal, hogy az iparosodott országoknak 2050-re 80–95 %-kal csökkenteniük kell üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy az EU 2020 stratégia keretében irányozzanak elő intézkedéseket mind a fenntartható termelés, mind pedig a fenntartható fogyasztás érdekében. A kettő ugyanis szorosan összefügg egymással, és mindkettővel foglalkozni kell, ha minimálisra akarjuk csökkenteni a bolygónkra gyakorolt káros hatásokat.

1.4 Ha 40 év alatt 80–95 %-os kibocsátáscsökkentést akarunk elérni az évi 2–3 %-os gazdasági növekedés fenntartása mellett, az azt jelenti, hogy a gazdaság szén-dioxid-kibocsátásának évi 6–10 %-os csökkentésére van szükség. Ilyen mértékű – fenntartható és az egész gazdaságra kiterjedő – technológiai változásra eddig még nem volt példa. Ésszerű volna tehát komoly párbeszédet kezdeni a fogyasztási sémák, valamint a termelés és fogyasztás bővítésén alapuló általános gazdasági és társadalmi modell megváltoztatásának lehetőségeiről, és törekedni kell a termelési és ellátási láncok lehető leggyorsabb javítására.

1.5 A felülről indított változtatási törekvések önmagukban nem valószínű, hogy sikerrel járnának. A társadalmi változások gyakran kis társadalmi csoportokból indulnak ki, és különféle kommunikációs csatornákon terjednek. Az uniós, nemzeti és regionális kormányzatok szerepe az lehet, hogy felkutassák, ösztönözzék és támogassák a fenntartható élet megvalósításán munkálkodó, már meglévő csoportokat.

1.6 Párbeszédre van szükség az uniós intézmények, a nemzeti és helyi kormányzatok és az összes szociális partner részvételével. Az egyik megoldás az lehetne, hogy az Európai Bizottság az EGSZB-vel együttműködésben fórumot hoz létre a fenntartható fogyasztásról az alábbi kérdések megvitatására:

—	Melyek a fenntartható gazdaság kialakításának alapjául szolgáló értékek, és milyen ellentéteket kell feloldani, például a növekedés és az ökológiai fenntarthatóság, a társadalmi befogadás és a személyes szabadság, illetve a jelenlegi és a jövő nemzedékek életminősége között?

—	Csökkentenünk kell-e fogyasztásunkat bizonyos területeken?

—	Mi akadályozza meg a lakosságot abban, hogy fenntarthatóbb fogyasztási szokásokra térjen át, és hogyan segíthet ebben a helyi, a nemzeti és az uniós kormányzat?

—	Milyen tapasztalatokat szereztek azok az egyének, illetve csoportok, akik alacsony környezeti hatású életmódra tértek át, és mennyiben követhető az ő példájuk?

—	Milyen intézkedések szükségesek bizonyos csoportok, pl. az idősek, a fiatalok, a munkanélküliek, az újonnan érkezett bevándorlók, a kisgyermekes családok abban való támogatásához, hogy fenntarthatóbb fogyasztási szokásokat alakítsanak ki?

1.7 A párbeszédet tetteknek kell kísérniük, például támogatást kell nyújtani a fenntartható életforma kialakításán dolgozó csoportok kísérleteihez és tapasztalataik közzétételéhez, szükség esetén ki kell igazítani és meg kell erősíteni a vonatkozó politikákat, illetve magukon az intézményeken belül is gyakorlati intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy azok jó példával járjanak elöl, és bemutassák a fenntarthatóbb gyakorlatok alkalmazásának lehetőségeit. Emellett a bevált gyakorlatokat közzé kell tenni, és meg kell mutatni, hogy a fogyasztási modelleken lehetséges változtatni.

1.8 A fenntartható fogyasztás nem tekinthető pusztán környezetpolitikai kérdésnek, számos egyéb szakpolitikai területen – pl. az egészségügy, az oktatás, a foglalkoztatás, a kereskedelem, a fogyasztói ügyek, a közlekedés, a mezőgazdaság és az energia területén – kezdeményezéseket igényel.

2. Más gazdasági és társadalmi modellre van szükség

2.1 A fenntartható gazdaság természete fél évszázada viták tárgyát képezi. (1) Egy ilyen gazdaságban mind a termelési, mind a fogyasztási módoknak támogatniuk kell az egyének, a közösségek és a természet folyamatos virágzását.

2.2 Ahhoz, hogy egy gazdasági modell önfenntartó legyen, a társadalmi szereplők nagy részének közös értékek mentén kell cselekednie, ahogy ez ma az uniós tagállamokban történik. A kormányok jelenleg a politikájukat vezérlő GDP-re és más mutatókra helyezett hangsúly révén gazdasági értékek egy csoportját hirdetik. A GDP-nek mint a humán, társadalmi és ökológiai értelemben vett prosperitás mércéjének hiányosságait széles körben elismerik. Az EGSZB azt javasolta, (2) hogy a fenntartható gazdaság irányába tett előrelépés mérésére a GDP mellett az ökológiai lábnyomot, továbbá egy életminőségi mutatót kellene alkalmazni. Az ökológiai lábnyom azt a termelőterületet jelenti, amely egy személy, embercsoport, intézmény vagy régió életmódjának fenntartásához szükséges. Az életminőségi mutatónak figyelembe kell vennie az egészséget, az anyagi jólétet, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést, a társadalmi részvételt és a bevándorlók integrációját, valamint a szabadidőt és a környezet minőségét.

2.3 Ha a kormányzati politika eredményességének megítélésére a mutatók szélesebb körét alkalmazzuk, az várhatóan oda vezet, hogy a politika kialakításában kevesebb hangsúlyt kap a GDP-növekedés elősegítése, és többet a humán, a társadalmi és az ökológiai jólét egyéb dimenziói.

3. Az ökológiai kihívás

3.1 Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség a környezet állapotáról és kilátásairól szóló 2010-es jelentésében két fő kérdéscsoportot emel ki: az éghajlat és az energia, valamint a biodiverzitás és az ökoszisztémák kérdését. (3) Az európai társadalom fenntarthatóságának legfontosabb kihívása a társadalom ellátásához szükséges ökoszisztémák károsodása és többek között az energia-, a talaj- és a vízkészletek csökkenése. 2003-ban az EU átlagos ökológiai lábnyoma személyenként csaknem 5 hektárra volt becsülhető és egyre növekedett, ugyanakkor világszerte személyenként mindössze 1,8 hektár terület áll rendelkezésre, ami egyre csökken. (4) Ha tehát a Földön mindenki az európai életmód szerint élne, több mint két és fél Földre lenne szükségünk.

3.2 Az éghajlatváltozás különösen jelentős kérdés, mivel az emberek életére gyakorolt közvetlen hatása mellett valószínűleg növeli a társadalomnak a biodiverzitásra, az ivóvízre és más rendszerekre gyakorolt hatását. Európa ökológiai lábnyomához leginkább a fosszilis tüzelőanyagok használata és az üvegházhatású gázok termelése járul hozzá. Más fontosabb tényezők közé tartozik a mezőgazdaság, a közlekedés és az épületek számára történő földfelhasználás. Az ökológiai lábnyom azonban nem ad elegendő információt az európai gazdaság más lényeges hatásairól, így a szűkös ásványianyag-készletekről és a víz (leginkább mezőgazdasági célú) felhasználásáról.

3.3 Az Európai Unió Tanácsa egyetértett azzal, hogy az iparosodott országoknak 2050-re 80–95 %-kal csökkenteniük kell üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat – ez évi 4–7 %-os csökkentést jelent. A Tanács kötelezettséget vállalt arra, hogy az EU 2020-ig az 1990-es évek szintjéhez képest 20 %-kal, illetve ha más országok hasonló felajánlásokat tesznek, 30 %-kal csökkenti kibocsátásait. Az EGSZB pedig azt javasolta, (5) hogy a 30 %-os célkitűzést ne kössék feltételekhez.

3.4 Az EU az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését a gazdasági növekedés fenntartása mellett elsősorban technológiai eszközökkel szeretné elérni. Az a technológia, amelynek segítségével ezek a célok 2020-ra elérhetőek lennének, létezik, a végrehajtás azonban igen lassan halad előre. 1997-ben az EU–15 a 2008–2012 közötti időszakra az 1990-es évek szintjéhez képest 8 %-os kibocsátáscsökkentést vállalt, 2006-ra azonban csak 2,2 %-os csökkenés valósult meg. Az EU–27-ben ebben az időszakban 7,7 %-kal csökkent a kibocsátás, 2000 óta viszont 1,5 %-kal nőtt. (6) Az 1990-es évek óta az EU energiahatékonysága mindössze évi 0,5 %-kal javult. (7)

3.5 Ha 40 év alatt 80–95 %-os kibocsátáscsökkentést akarunk elérni az évi 2–3 %-os gazdasági növekedés fenntartása mellett, az azt jelenti, hogy a gazdaság szén-dioxid-intenzitásának évi 6–10 %-os csökkentésére van szükség. Ilyen mértékű – fenntartható és az egész gazdaságra kiterjedő – technológiai változásra eddig még nem volt példa. Ésszerű volna tehát komoly párbeszédet kezdeni a fogyasztási sémák és a termelés és fogyasztás bővítésén alapuló általános gazdasági és társadalmi modell megváltoztatásának lehetőségeiről, és törekedni kell a termelési és ellátási láncok lehető leggyorsabb javítására.

4. Fenntartható fogyasztás: a választás lehetővé tétele

4.1 Az 1992-ben, Rióban tartott „Föld” csúcstalálkozón az európai kormányok elkötelezték magukat amellett, hogy felszámolják a fenntarthatatlan fogyasztási és termelési mintákat. A marrakeshi folyamat keretében további kötelezettséget vállaltak arra, hogy 2010-ig cselekvési terveket dolgoznak ki a fenntartható fogyasztásra és termelésre irányulóan, amelyeket az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága 2011-ben vitat majd meg.

4.2 A fenntartható fogyasztás és az annak eléréséhez szükséges eszközök egyre több kutatás tárgyát képezik. (8) A fogyasztók általában úgy érzik, hogy nem tudnak változtatni jelenlegi életmódjukon: például még ha csökkenteni akarják is autóhasználatukat, nem tudják, hogyan tegyék. A fogyasztást számos tényező alakítja és korlátozza, köztük a fiziológiai szükségletek, a személyiség, a társadalmi helyzet, kulturális tényezők, valamint az alternatív áruk és szolgáltatások elérhetősége és ára. A fogyasztói társadalomban a fogyasztással kapcsolatos döntések központi szerepet töltenek be a társadalmi és fiziológiai szükségletek – pl. a csoporthoz tartozás, az önbecsülés és a személyes identitás meghatározása – kielégítésében. Mindez az egyének számára megnehezíti, hogy bármilyen változást fontolóra vegyenek, a kormányok számára pedig azt, hogy a fogyasztás megváltoztatását célzó politikákat vezessenek be. Ahol bevezettek ilyen politikákat, azok hatása többnyire kiábrándítóan csekély vagy lassú volt, így nehéz volt fenntartani őket az erős érdekcsoportok ellenállásával szemben.

4.3 A motivációk, a fogyasztási szokások és az egyes politikákra adott esetleges válaszok ugyanakkor személyenként eltérőek, sőt az egyes személyek esetében helyzetenként is különbözőek lehetnek. Ezért nincs tehát egyszerű politikai megoldás a fenntartható fogyasztásra vonatkozóan. Inkább a széles körű, a mezőgazdaságtól és a foglalkoztatástól az oktatásig és az egészségügyig terjedő politikák fejthetnek ki valódi hatást. Meghatározott stratégiákra lehet szükség az olyan meghatározott csoportok, mint az idősek vagy a fiatalok fenntarthatóbb döntéseinek támogatása érdekében.

4.4 Háborús időkben és országos vészhelyzetek esetén az emberek tömegesen vállaltak magukra önkéntes korlátozásokat, de az ökológiai válságot általában nem tekintik ilyen mértékű vészhelyzetnek. Az utóbbi időben azonban egyre többen választanak egyszerűbb életstílust ökológiai hatásaik csökkentése érdekében. A fogyasztás megváltoztatására irányuló legsikeresebb erőfeszítések némelyike közösségi csoportokon alapult – ilyen pl. a Global Action Plan szervezet által számos országban alkalmazott Ecoteam-megközelítés, amelynek keretében az ugyanazon a környéken élő, ugyanazon a munkahelyen dolgozó vagy ugyanabba az iskolába járó emberek kis csoportjai együtt felügyelik hulladéktermelésüket, energia- és vízfelhasználásukat, és megállapítják, mit tehetnek annak érdekében, hogy fenntarthatóbb módon éljenek.

4.5 A változásokat célzó, felülről lefelé irányuló erőfeszítések önmagukban nem valószínű, hogy működnek – különösen akkor, ha nagy fogyasztással járó életstílussal rendelkező politikusok próbálják befolyásolni a közvéleményt. A fenntartható fogyasztás a legtöbb ember számára nem elsőrendű fontosságú. A társadalmi változások azonban gyakran kis társadalmi csoportokból indulnak ki, és különböző kommunikációs csatornákon terjednek, beleértve a tömegtájékoztatási eszközöket, a művészeteket, az informális baráti hálózatokat és a vallási szervezeteket. A politikusok szerepének inkább abban kell állnia, hogy azonosítsák és bátorítsák a fenntartható életmód érdekében tevékenykedő meglévő csoportokat, nem pedig abban, hogy saját nézeteiket kényszerítsék a nagyközönségre arról, hogy mit kell tenni.

4.6 A fenntartható életmód választását nem szabad úgy tekinteni és beállítani, mint olyan emberek luxusát, akik rendelkeznek az ilyen életstílushoz szükséges pénzforrásokkal. Az EGSZB hangsúlyozta, hogy a fenntartható termelés nem kerülhet többe, (9) ellenkezőleg, mindenki számára elérhető kell, hogy legyen. El kell kerülni, hogy az alacsony hatással járó fogyasztás többe kerüljön az egyes emberek számára, mert ez csak a társadalom egy része számára tenné lehetővé a választást, és kirekesztené a szegényebbeket és az alacsony keresetűeket.

4.7 Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az alacsony környezeti hatással járó fogyasztás választásának lehetővé tétele érdekében a jólét más kritikus területeivel is foglalkozni kell, amelyek közül egyesek, például a munkalehetőségek, az elvégzett munkának megfelelő bér, az emberhez méltó munkahelyek, valamint a kkv-k hitelhez való hozzáférése általában fontosabb kérdésnek számítanak.

5. Megvitatandó szakpolitikai kérdések

5.1 Az uniós intézmények az egyesült Európa építése során nagy tapasztalatot gyűjtöttek a radikális változások megtervezése és megvalósításának irányítása terén. Többnyire egy pluralista modell alapján dolgoztak, ami inkább a kormányok közti megegyezést segítette, ahelyett, hogy a változást bizonyos irányba terelte volna. Arra is van azonban példa, hogy az EU játszott vezető szerepet, például az egészségügyi és környezetvédelmi előírások területén. Ezek a tapasztalatok hasznosak lehetnek a fenntartható gazdaság kialakításában. A vezetés és az inspiráció ugyanolyan fontos lehet, mint a műszaki szakértelem vagy az adminisztratív gépezet ismerete.

5.2 Az EGSZB üdvözölte a fenntartható fogyasztásról és termelésről szóló európai bizottsági cselekvési tervet. (10) Emellett azonban számos egyéb meglévő uniós politika is fontos a fenntartható fogyasztás szempontjából, például a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS), a gépkocsik tüzelőanyag-hatékonyságát jelző címkézésről szóló irányelv, a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásáról szóló rendelet, a bioüzemanyag-irányelv, az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv, az energia-végfelhasználás hatékonyságáról és az energetikai szolgáltatásokról szóló irányelv, valamint a közös agrárpolitikában foglalt környezetvédelmi rendelkezések. Az uniós politika azonban a piaci eszközökre és a technológiai/termékelőírásokra koncentrál. Csak az ETS foglalkozik az üvegházhatású gázok kibocsátásának abszolút szintjével. Ellentmondások vannak más szakpolitikai célokkal, például a mobilitás növelésével. Nagyon kevés az olyan rendelkezés, amely közvetlenül a fogyasztást és az életmódot próbálná befolyásolni, az intézkedések pedig nyilvánvalóan nem megfelelőek az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célok és a véges ásványianyag-készletektől való függetlenség eléréséhez.

5.3 Párbeszédre van szükség, amelyben az uniós intézmények, a nemzeti és helyi kormányzatok és az összes szociális partner egyaránt részt vesznek. Az egyik megoldás az lehetne, hogy az Európai Bizottság az EGSZB-vel és más partnerekkel együttműködésben fórumot hozna létre a fenntartható fogyasztásról az alábbi kérdések megvitatására:

—	Melyek a fenntartható gazdaság kialakításának alapjául szolgáló értékek, és milyen ellentéteket kell feloldani például a növekedés és az ökológiai fenntarthatóság, a társadalmi befogadás és a személyes szabadság, illetve a jelenlegi és a jövő nemzedékek életminősége között?

—

Csökkentenünk kell-e fogyasztásunkat bizonyos területeken? Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás jelentős része az élelmiszer- és energiafogyasztásra, illetve a közlekedésre vezethető vissza. Bár ellentétek feszülnek a fenntarthatósági és egyéb célok között, szinergialehetőségek is vannak (pl. a kerékpározás egészséges és környezetbarát is egyben).

—

Mi akadályozza meg a lakosságot abban, hogy fenntarthatóbb fogyasztási szokásokra térjen át, és hogyan segíthet ebben a helyi, a nemzeti és az uniós kormányzat? Példaként említhetjük a meglévő politikák (pl. az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv) teljes körű végrehajtásának biztosítását, valamint a fenntartható fogyasztásról és termelésről szóló cselekvési tervben szereplő intézkedések megerősítését azzal a céllal, hogy a fogyasztók fenntarthatóbb módon termelt élelmiszereket választhassanak.

—

Milyen tapasztalatokat szereztek azok az egyének, illetve csoportok, akik vagy amelyek alacsony környezeti hatású életmódra tértek át, és mennyiben követhető a példájuk? Ezek között lehetnek olyan szervezetek, mint a Global Action Plan, melynek „ökocsapatai” általában 40-50 %-kal tudják csökkenteni a nem újrahasznosított hulladékok termelését; olyan hálózatok, mint a Transition Towns, amelyek olyan helyi közösségek kialakításán dolgoznak, amelyek ellenállóak az éghajlatváltozásnak és az erőforrások apadásának a hatásaival szemben; valamint olyan vallási közösségek, mint a kvékerek, akik régóta az alacsony környezeti hatású életmódot támogató értékeket vallanak. E csoportok és hálózatok némelyikének tagjai olyan, teljes értékű életmódot alakítottak ki, amely az uniós átlagnál 60-80 %-kal alacsonyabb anyag- és energiafelhasználással jár.

—	Milyen intézkedések szükségesek a fenntarthatóbb fogyasztási szokások kialakításának időszakában bizonyos csoportok, pl. az idősek, a fiatalok, a munkanélküliek, az újonnan érkezett bevándorlók, a kisgyermekes családok alkalmazkodásának támogatásához?

—	Hogyan lehet összeegyeztetni az alacsony környezeti hatású fogyasztásra és fenntartható termelésre való áttérést a belső piac versenyképességével?

5.4 A fogyasztási szokások megváltoztatására irányuló politikának azonnali és hosszú távú intézkedésekről is gondoskodnia kell. Sokat tanulhatunk az eddigi, például a dohányzással kapcsolatos tapasztalatokból, ahol az árképzési, szabályozási, címkézési és felvilágosító intézkedések kombinációja jelentős attitűd- és magatartásváltozást eredményezett.

5.4.1 Az árösztönzők az intézkedéscsomagok fontos elemei, azonban megjegyzendő, hogy ellentmondás feszül az Európai Bizottság energiaár-csökkentési céljai (11) és a fogyasztás csökkentésének szükségessége között. A szén-dioxid-kibocsátás megadóztatása vagy kereskedelme mellett más intézkedésekre is szükség van. Például a lakások szigeteléséhez vagy az alternatív energiaforrások használatához nyújtott jelentős támogatás nélkül a magas fűtőanyag- vagy szénárak növelhetik az energiaszegénységet.

5.4.2 Az EGSZB már több alkalommal hangsúlyozta, hogy az oktatási programoknak nagy szerepük van a valóban fenntartható magatartásformák kialakításában. Az EGSZB megismétli, hogy az ilyen tanulási programoknak nemcsak az iskolákat és a fiatalokat kellene célozniuk (ami természetesen fontos), hanem valamennyi korosztályt: a szakképzést, az egész életen át tartó tanulást és az egyéb programokat az idősek számára is meg kell nyitni. A fenntartható gyakorlatoknak semmiképpen sem szabad fokozniuk az olyan csoportok marginalizálódását, mint a munkanélküliek.

5.5 A párbeszédet tetteknek kell kísérniük, például támogatást kell nyújtani a fenntartható életforma kialakításán dolgozó csoportok kísérleteihez és tapasztalataik közzétételéhez. Ez a párbeszéd csak akkor vezethet eredményre, ha az uniós intézmények komolyan veszik, így szükség esetén kiigazítják és megerősítik a vonatkozó politikákat, illetve magukon az intézményeken belül is gyakorlati intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy azok jó példával járjanak elöl, és bemutassák a fenntarthatóbb gyakorlatok alkalmazásának lehetőségeit.

5.6 A fenntartható fogyasztás nem tekinthető pusztán környezetpolitikai kérdésnek, számos egyéb szakpolitikai területen – pl. az egészségügy, az oktatás, a foglalkoztatás, a kereskedelem, a versenypolitika, a fogyasztói ügyek, a közlekedés, a mezőgazdaság és az energia területén – kezdeményezéseket tesz szükségessé.

5.7 Az EGSZB határozottan ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy komolyan fontolja meg a fenntartható fogyasztással kapcsolatos fellépések beépítését az Ideje cselekednünk! című 2010. évi munkaprogramjába, (12) és egyúttal az EU 2020 stratégiába.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Boulding, K. „The economics of the coming spaceship earth”, in: Environmental Quality in a Growing Society, (Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1966), a 253. oldaltól.

(2) Vélemény: HL C 100., 2009.4.30., 53. o.

(3) Európai Környezetvédelmi Ügynökség: Jelzések 2010.

(4) Global Footprint Network és WWF Európa 2007: Gross Domestic Product and Ecological Footprint [Bruttó hazai termék és ökológiai lábnyom].

(5) HL C 77., 2009.3.31., 73. o.

(6) Európai Környezetvédelmi Ügynökség, Annual European Community greenhouse gas inventory 1990–2006 and inventory report 2008: Submission to the UNFCCC Secretariat, (Koppenhága, EEA, 2008).

(7) Tipping, P. et al., Impact Assessment on the Future Action Plan for Energy Efficiency [Hatáselemzés a jövőbeli energiahatékonysági cselekvési tervről], készítette az ECN (NL) és WS Atkins (UK) a DG TREN megbízásából.

(8) Jackson, T. Motivating Sustainable Consumption: A Review of Evidence on Consumer Behaviour and Behavioural Change [A fenntartható fogyasztás ösztönzése: A fogyasztói magatartás és magatartásmódosulás vizsgálata], jelentés a fenntartható fejlődéssel foglalkozó kutatási hálózat számára, 2005, elérhető a következő címen: http://www.sd-research.org.uk/.

(9) HL C 224., 2008.8.30., 1. o.

(10) HL C 218., 2009.9.11., 46. o.

(11) Monti, M., A New Strategy for the Single Market [Az egységes piac új stratégiája], jelentés az Európai Bizottság elnöke számára, 2010. május.

(12) COM(2010) 135 végleges, VOL. I.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/62

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A fogyasztók tájékoztatása (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/11

Előadó: Jorge PEGADO LIZ

A fogyasztók tájékoztatása.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. június 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 81 szavazattal 1 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az elsődleges jogalkotás a tájékoztatáshoz való jogot manapság számos vetületében – az információ szabadsága, az információk közlésének és megismerésének joga, illetve különösen a fogyasztók tájékoztatása formájában – általános kötelező erejű alapvető jogként ismeri el a közösségi jogrendszerben (az EU Alapvető Jogok Chartája preambulumának ötödik bekezdése, illetve a Charta 11., 27., 38., 42. és 53. cikke, az EUSz. 2., valamint az EUMSz. 169. cikke).

1.2 Továbbra is sok tennivaló marad azonban a másodlagos jogalkotás terén, amelybe mindeddig nem ültették át és nem vázolták fel ennek az alapvető szabálynak az új formáját. A fogyasztók tájékoztatáshoz való jogának tartalmával, az információhoz való hozzáféréssel, valamint annak jelentőségével, határaival és módjával nem foglalkozik következetes módon a közösségi jog. Hiányosságok és ismétlődések fedezhetők fel, amelyek hatással vannak a tagállamok nemzeti jogszabályaira és felerősödnek azokban. Ez hátrányokkal jár mind a fogyasztók, mind pedig a gazdasági szereplők számára, és következésképpen az egységes piac megvalósítására irányuló erőfeszítések tekintetében is.

1.3 Az EGSZB úgy érzi, hogy a fogyasztók – mind a szerződéskötést megelőző, mind a szerződéssel kapcsolatos és a szerződéskötés utáni – tájékoztatáshoz, valamint a segítségnyújtáshoz és a tanácsadáshoz való jogát a szubszidiaritási elv sérelme nélkül konkrét európai uniós szabályokban kell rögzíteni.

1.4 Ennek a – szükségszerűleg a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogának alapvető vetületeire összpontosító – saját kezdeményezésű véleménynek a célja ezért az, hogy kiemeljen néhány, ebből a megközelítésből eredő elvet és rámutasson annak gyakorlati következményeire, különös tekintettel arra, hogy milyen lépéseket kell megtenni ahhoz, hogy az EU 2020 stratégia részeként létrejöjjön a 21. századi egységes piac.

1.5 Fel kell ismerni, hogy az Európai Bizottság legutóbbi, általánosságban a fogyasztói jogokkal és konkrétan a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogával kapcsolatos, a teljes harmonizáció technikáját megfontolatlanul alkalmazó iránymutatásai nyilvánvalóan ellentétesek ezzel a felfogással, hiszen – megsértve a szubszidiaritás elvét – behatárolják a tagállamok hatáskörét a fogyasztói jogok bővítésében, sőt, visszamenőlegeses hatállyal a fogyasztói jogokat azokra a jogokra korlátozzák, amelyeket közösségi irányelvek, illetve a tagállamok alkotmányai és törvényei biztosítanak.

1.6 Az EGSZB továbbra is úgy véli, hogy az EU hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi törvények meghatározásakor az uralkodó elvnek a gyengébb vagy kiszolgáltatottabb fél elvének kell lennie, nem pedig a felvilágosult, figyelmes és körültekintő fogyasztóénak, aki tisztán gazdasági alapon hozza meg döntéseit. Ezzel a megközelítéssel összhangban az EGSZB továbbra is fenntartja, hogy a minimális harmonizáció és a magas szintű védelem jobban megfelel a szerződéses elvárásoknak és a fogyasztóvédelmi kapcsolatok valódi természetének.

1.7 Ebben a keretben rajzolódik ki a „megfelelő tájékoztatás” fogalma, amely szerint az információ mennyiségével szemben a minőségének kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani annak érdekében, hogy megfeleljünk a fogyasztók valódi igényeinek és elvárásainak, amelyek az ilyen tájékoztatás célja, tartalma, ismertetésének módja és háttere szerint mérhetőek.

1.8 A tájékoztatáshoz való jogot általánosságában tekintve alapvető, hogy közösségi szinten egyetemes érvénnyel kimondjuk annak alanyi jogi természetét, illetve pontosan megállapítsuk az ilyenfajta információ rendelkezésre bocsátásáért felelős hatóságok és szakmai szervezetek kötelezettségeit.

1.9 A kereskedelmi kommunikáció (pl. a reklám) által a fogyasztói tájékoztatásban betöltött szerepet illetően az EGSZB úgy érzi, hogy általános szabályként a szervezett utazási formákról szóló irányelvben rögzített rendelkezést kellene alkalmazni. Eszerint minden, a fogyasztói kapcsolat részét képező termékről, szolgáltatásról vagy jogról szóló pontos, konkrét információt tartalmazó üzenet a szerződés szerves részét képezi.

1.10 Ugyanehhez a témához kapcsolódóan a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv teljes felépítését felül kellene vizsgálni és át kellene alakítani, hogy elejét vegyük a teljes harmonizáció katasztrofális hatásának, amelyet immár az Európai Bíróság egy sor ítélete is elismer.

1.11 Vannak azonban olyan területek is, amelyeken még van idő lépéseket tenni az ebben a véleményben ajánlott irányok mentén. Ilyen például az Európai Bizottságnak a fogyasztói jogokról szóló javaslata, amelynek tartalmaznia kellene a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogainak egy valódi chartáját, a szerződéskötést megelőző, a szerződéssel kapcsolatos és a szerződéskötés utáni vonatkozásokat, a tanácsadáshoz és a segítségnyújtáshoz való jogot, valamint mind a hiányosságok természetének, mind pedig a hiányos vagy pontatlan tájékoztatás következményeinek a meghatározását.

1.12 Ennek érdekében az EGSZB javasolja, hogy az értékesítő félre vonatkozó, a szerződéskötést megelőző és a szerződéssel kapcsolatos tájékoztatási követelmények részletes listáját átfogó módon vizsgálják felül. Ezek a követelmények ugyanis az egyes ágazatokra vonatkozó irányelvekben gyakran ellentmondanak egymásnak, következetlenek és többször ismétlődnek.

1.13 Az EGSZB ezen túlmenően javasolja, hogy az ezekkel a kötelezettségekkel kapcsolatos általános követelményeket az alábbi irányvonalak szerint határozzák meg:

Általában legyen kötelező a szerződéskötést megelőző tájékoztatás, amelynek ki kell terjednie többek között az érintett árukra és szolgáltatásokra, a részt vevő értékesítő félre, a szerződés végrehajtásának árára és a kapcsolódó feltételekre, az elállás jogára és az alkalmazandó konfliktuskezelési módszerre.

b)	A szerződéskötést megelőző tájékoztatás tartalmának és terjedelmének nagyrészt az érintett áruktól és/vagy szolgáltatásoktól kell függenie, különösen ha a szerződés tárgya összetett, vagy hatással van a fogyasztók egészségére és biztonságára.

c)	Az információnyújtás módjának tiszteletben kell tartania a tisztességesség általános elvét: nem lehet félrevezető, és nem hallgathat el kulcsfontosságú részleteket. Világosnak és érthetőnek kell lennie nem csupán a szerződés tárgyát, hanem annak értékesítési módját illetően is.

d)	A szerződéskötést megelőző tájékoztatásnak tartalmaznia kell a fogyasztó által megkötött szerződést.

e)	Le kell fektetni a szerződés alapvető elemeivel kapcsolatos ingyenes információnyújtás elvét, valamint egyéb esetekre vonatkozóan az árak költségekhez való igazításának elvét.

f)	Biztosítani kell, hogy a szerződés megkötésére vonatkozó döntések meghozatalakor a fogyasztók könnyen hozzá tudjanak férni a rendelkezésre bocsátott, szerződéskötés előtti információkhoz, és hogy jogukban álljon kérni azoknak, valamint a szerződés tartalmának és következményeinek tisztázását.

Intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy az értékesítő fél köteles legyen segítséget és tanácsot nyújtani. Ennek különösen akkor kell kötelezőnek lennie, amikor – a 8. pontban leírtak szerinti – összetett, vagy a fogyasztók egészségére vagy biztonságára veszélyt jelentő termékekről és/vagy szolgáltatásokról van szó.

h)	A szerződéskötést megelőző tájékoztatásnyújtás megtörténtéről és a segítségnyújtásra vonatkozó kötelezettség teljesítéséről szóló bizonyítás kényszere az értékesítő felet terheli.

i)	Minthogy a szerződéskötést megelőző tájékoztatási és segítségnyújtási kötelezettség nagy jelentőséggel bír, annak nem teljesítése feljogosít az elállásra és adott esetben a kártérítésre.

1.14 Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy végezze el a fent említett irányelvjavaslat részletes felülvizsgálatát – különös tekintettel annak a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogával foglalkozó részére – azzal a céllal, hogy jelen vélemény ajánlásainak megfelelően beépítse abba a fenti elveket és azokat a konkrét eseteket, amelyekben ezek a jogok alkalmazandóak.

1.15 Az EGSZB felkéri az Európai Parlamentet és a tagállamokat is, hogy mielőtt jóváhagynák a fent említett javaslatot, az ebben a véleményben leírt irányvonalak mentén vizsgálják meg az összes abban foglalt, a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogával foglalkozó főbb pontot.

1.16 Ezenkívül európai uniós szinten koherens jogi keretet kell létrehozni a kereskedelemmel kapcsolatos internetes kommunikáció szabályozására, amely minden esetben figyelembe veszi a magánszférához való jogot, mint alapvető emberi jogot.

2. Bevezetés: a tájékoztatáshoz való jog mint alapvető polgárjog, illetve a fogyasztók tájékoztatáshoz való joga

2.1 Ez az első eset, hogy európai uniós intézmény független, szisztematikus módon közelíti meg a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogát, a tájékoztatáshoz való jog mint az európai polgársággal összefüggő egyik jog tágabb keretein belül. Az EGSZB azzal a céllal alkalmaz ilyen szemléletmódot, hogy hozzájáruljon a civil társadalom szintjén erről a kérdésről folyó kiterjedt vitához. Eközben nem hagyja figyelmen kívül, hogy ez a szemléletmód egyértelmű hatással van az egységes piac megvalósításával kapcsolatos új megközelítésekre.

2.2 A téma kiterjedtsége miatt elengedhetetlen annak pontos meghatározása. Ez szükségszerű következménye annak, hogy egy ilyen jellegű, a különböző testületektől érkezett hozzájárulások, valamint az EGSZB által 2010. március 1-jén tartott, nagy érdeklődés által övezett meghallgatáson kifejezésre juttatott aggályok eredményeként megszülető véleménynek természetes korlátai vannak (az említett meghallgatásról részletes információk az EGSZB honlapján, az egységes piac megfigyelőközpontjának oldalán találhatók: http://www.eesc.europa.eu/?i=portal.en.consumer-information).

2.3 Fontos kiemelni, hogy az emberek tájékoztatáshoz való joga, amely az alapvető jogok legegyetemesebb kinyilatkoztatásaiban és chartáiban megtalálható, csupán akkor vált a közösségi jog szerves részévé, amikor az Európai Unió Alapjogi Chartája a (nemrégiben hatályba lépett) Lisszaboni Szerződés részévé vált. Ide tartozik az információ szabadsága, az információk közlésének és megismerésének joga, illetve a tájékoztatási kötelesség és a tájékoztatáshoz való jog is (lásd különösen az EU Alapvető Jogok Chartája preambulumának ötödik bekezdését, illetve a Charta 11., 27., 38., 42. és 53. cikkét, az EUSz. 2., valamint az EUMSz. 169. cikkét). Ide tartozik ezenkívül a fogyasztó magánszférájának védelmére vonatkozó alapjog is az agresszív és nem kívánatos kereskedelmi gyakorlatok, a nem kívánt reklámanyagok vagy a spamek ellen.

2.4 Manapság, különösen a fogyasztói jogok kapcsán kiemelt jelentőséggel bírnak ezek a szempontok – köztük is elsősorban a jogok tartalma és érvényesítésük módja, valamint az érintett feleket terhelő kapcsolódó különleges kötelezettségek. Horderejük azáltal nő meg, hogy alapvető jogoknak minősülnek, és tekintettel kell lenni rájuk a különböző közösségi politikák és intézkedések kialakítása és végrehajtása során.

2.5 A szubszidiaritás elvének és az EU jogrendszerét ezen a területen szabályozó hatáskörmegosztásnak a sérelme nélkül az EU alapját képező piacgazdasági rendszert jellemző, a szabad versenyen alapuló modell zökkenőmentes működésének napjainkban alapvető feltétele, hogy az érintett felek birtokában legyenek a piacon történő racionális döntéshozatalhoz mindenképpen szükséges ismereteknek.

2.6 Ennek az általános kötelezettségnek az egyik következménye az, hogy biztosítani kell a közösségi intézmények működésének „átláthatóságát”. Ez alól kivételt kell képeznie a titoktartásnak, amit – szükségszerűen – a jogrendszer zökkenőmentes működésével, a közérdekkel, a közrenddel és a magánélet védelmével kapcsolatos súlyos megfontolások indokolnak. Bár a közösségi intézmények kétségtelenül értek el némi jelentős előrelépést (az Európai Bizottság és az Európai Parlament is fontos kezdeményezéseket (1) tett), a Tanács sajnálatos módon nem követte ezt az irányvonalat. Reméljük, hogy a Lisszaboni Szerződés életbelépése biztosítja majd a számottevő haladást. Annak ellenére, hogy ez a téma kapcsolódik a fogyasztói tájékoztatás általános javításához, itt nem foglalkozunk vele részletesen (azt megteszi a témában készült EGSZB-vélemény).

2.7 Ezenkívül, bár kétségtelenül kapcsolódnak a tárgyhoz, nem foglalkozunk itt az általános fogyasztói ismeretek bővítésének vetületeivel sem, hanem csupán felhívjuk a figyelmet az ebben a témában készült EGSZB-véleményekre, (2) különös tekintettel az EGSZB által a fogyasztók oktatásáról összeállított saját kezdeményezésű véleményre. (3)

2.8 Végezetül pedig, bár kifejezetten elismerjük, hogy a tájékoztatás jogát illetően közösségi szinten ágazati megközelítést kell alkalmazni egyes területek, termékek és szolgáltatások különleges jellegzetességeinek kiemelése érdekében (ilyen például az élelmiszerek, a gyógyszerek, a pénzügyi szolgáltatások és az elektronikus kereskedelem területe, ahol lépéseket kell tenni a legmagasabb szintű harmonizáció biztosítására), a vélemény jellegéből eredő korlátok miatt ezeket sem tárgyaljuk részletesen.

2.9 A vélemény egyik központi elemét tehát az képezi, hogy milyen iránymutatásokat kell közösségi szinten alkalmazni annak érdekében, hogy meghatározzuk és körülírjuk a fogyasztók általában vett, illetve konkrétan a szerződéses viszony különböző szakaszaiban alkalmazandó, tájékoztatáshoz való jogát.

3. Az „átlagos” és a „kiszolgáltatott” vásárló – a megfelelő tájékoztatás fogalma

3.1 Az Európai Bizottság által indított legelső fogyasztóvédelmi programok óta (amelyeken az elmúlt 30 év legjelentősebb jogalkotási intézkedései alapultak) a közösségi vívmányok – az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata és a területen tevékenykedő legjelentősebb szakértők által tanúsított egységes megközelítés által megerősítve – egyértelművé tették a fogyasztó mint „gyengébb fél” fogalmának alkalmazását a fogyasztó és az értékesítő fél közötti, természetéből adódóan egyenlőtlen jogi viszonyban. Az ezen a területen alkotott összes jogszabály is arra irányult, hogy különleges védelmi intézkedésekkel kiegyenlítse az erőviszonyokat.

3.2 Nemrégiben azonban az Európai Bizottság – különböző jogalkotási kezdeményezésekként megjelenő stratégiai dokumentumokban (4) – kidolgozta a „szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó” (5) fogalmát. Ezzel arra törekedett, hogy új, a teljes harmonizáción, a származási ország általi ellenőrzésen és a kölcsönös elismerésen alapuló megközelítést alkalmazzon az európai fogyasztóvédelmi politikában.

3.3 Ez az elv, amelyet a fogyasztói szervezetek általában minden tagállamban megkérdőjeleznek, valamint az EGSZB is számos véleményében ellenzett, a gyakorlatban gyengébb fogyasztóvédelmet és a közösségi szakpolitika terén megengedhetetlen visszalépést jelent.

3.4 Ugyanakkor pontosan ennek az új elvnek a fényében kapott a fogyasztói jogok kérdése fokozott jelentőséget, hiszen a fogyasztóknak egyre inkább jól tájékozottnak kell lenniük ahhoz, hogy racionális döntéseket hozhassanak a világpiacon. Az ennek az alapját képező neoliberális modell ismert feltételezéseken alapul, amelyek az alábbiak:

a)	az egyén alaposan ismeri saját szükségleteit, és preferenciái között prioritási sorrendet állít fel,

b)	lehetőség van a piacon megtalálható különböző termékek és szolgáltatások összehasonlítására, illetve

c)	az egyén (technológiai és gazdasági) ismeretekkel rendelkezik minden egyes termék és szolgáltatás minőségéről és áráról. (6)

3.4.1 Szintén a fentiek fényében elmondható ugyanakkor az is, hogy i) egyre fontosabb az, hogy a fogyasztóknak milyen jellegű és minőségű információhoz kellene hozzáférniük, illetve ii) hogy a „megfelelő tájékoztatás” fogalma is egyre nagyobb jelentőségre tesz szert.

3.5 Az Európai Bizottság friss dokumentumaiban foglaltakkal ellentétben nem az információ mennyisége számít; az a fontos, hogy a tájékoztatás a fogyasztók valódi igényeinek és elvárásainak feleljen meg, „megfelelősége” pedig az alábbi kritériumok alapján ítélendő meg: cél, tartalom, tálalási forma, valamint szövegkörnyezet.

3.6 Ezenkívül az információt rendszeresen „megfelelőségi” tesztnek kell alávetni, hogy mindig a célnak és a fogyasztói célcsoportnak megfelelően módosítani lehessen rajta; ehhez a következő fő kritériumokat kell figyelembe venni: megbízhatóság, aktualitás, pártatlanság, pontosság, relevancia, tömörség, érthetőség, egyértelműség, olvashatóság és könnyű hozzáférhetőség.

3.7 Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy a szabályozás javítása részeként vezesse be a tájékoztatók tartalmának és formájának fogyasztói tesztelését, hogy kiderüljön azok eredményessége, illetve hogy ezáltal lehetővé tegye a fogyasztók számára, hogy meghatározzák, mi fontos számukra.

3.8 A pénzügyi szolgáltatások esetében a fogyasztói tájékoztatás, valamint a pénzügyi képzés és készségnövelés elválaszthatatlan egymástól. Az információkat le kell egyszerűsíteni, a technikai zsargon használatát pedig a minimálisra kell szorítani. Néhány pénzügyi termék azonban meglehetősen összetett, ezért a rájuk vonatkozó információknak pontosaknak kell lenniük, és így tükrözniük kell a termék bonyolultságát.

3.9 A közzétételnek (tartalom és forma tekintetében) és a vonatkozó szabályozási keretnek nem szabad időről időre megváltoznia. A közzététel jellemzőinek gyakori változtatása megnehezítheti a fogyasztók számára az abban foglalt információ megértését.

4. Tájékoztatás, reklám és piaci értékesítés; a 2005/29/EK irányelv

4.1 A fogyasztók tájékoztatáshoz való általános joga vonatkozhat arra az alapvető előnyre, hogy az állami és egyéb közszervek ellátják általános tájékoztató feladataikat, és csak akkor tekinthető valódi „alanyi jognak”, ha emellett a szállítókra és az áruk és szolgáltatások előállításában és értékesítésében részt vevő egyéb felekre is tájékoztatási kötelezettséget rónak.

4.2 Ezért az olyan kereskedelmi kommunikáció, amelyből közvetlenül nem származik szerződéses vagy szerződéskötést megelőző kapcsolat, mégis olyan jogokkal járhat, amelyek kollektív (azaz a fogyasztói szövetségek által, illetve kollektív keresetek keretében potenciálisan felhasználható), vagy akár valódi alanyi jogok is lehetnek.

4.3 Ezt a kérdést jelenleg a 2005/29/EK irányelv szabályozza; az EGSZB annak idején az erre vonatkozó javaslatról véleményt alkotott, amelyet szintén az olvasó figyelmébe ajánl. (7)

4.3.1 Amint arra az EGSZB annak idején helyesen figyelmeztetett, a „teljes körű harmonizáció” módszere egyértelműen a fogyasztótájékoztatási kötelezettség általános lazulásához vezetett.

4.3.2 Ugyanakkor éppen az – akár tevékenység, akár mulasztás miatt – megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok fogalmának meghatározása, valamint az irányelv mellékletében felsorolt gyakorlatok korlátozott száma a legegyértelműbb bizonyítéka annak, hogy az irányelv jelentősen csökkentette a reklámnak és a marketingnek a fogyasztók valóságnak megfelelő tájékoztatásában betöltött szerepét.

4.3.3 Csak ront a helyzeten annak szentesítése, hogy „azokat a megszokott és jogszerű reklámtevékenységeket, amelyek túlzó vagy nem szó szerint értendő kijelentéseket alkalmaznak” elfogadhatónak ítélik, még akkor is, ha a reklám „szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük miatt különösen kiszolgáltatott” fogyasztói csoportot céloz.

4.3.4 Ezt pedig még tovább súlyosbíthatja az, hogy az irányelv miatt nem lehet fenntartani olyan egyéb, uniós vagy tagállami jogi rendelkezéseket, mint például azt, amelyik előírja, hogy a bizonyos árukra, szolgáltatásokra vagy jogokra vonatkozó reklámüzenetekben foglalt konkrét, objektív információkat az irányelv elfogadása után megkötött szerződések szerves részének kell tekintetni, a szerződés ezekkel ellentétes értelmű feltételeit érvénytelennek tekintve.

5. A szerződésekről szóló tájékoztatás; a fogyasztói jogokról szóló irányelvjavaslat

5.1 A fogyasztók tájékoztatáshoz való jogáról szóló valódi charta kidolgozása terén még igen sok a tennivaló. A fogyasztói jogokról szóló új irányelvjavaslat remélhetőleg jelentős előrelépést jelent majd a közösségi jog e hiányosságának pótlása felé.

5.2 A fogyasztók tájékoztatása című fejezet nagy csalódást kelt: ahelyett, hogy a tagállami jogszabályok mintáját követve valódi, kötelezően alkalmazandó jogokat határozna meg, csupán egy fakultatív – „amennyiben azok a körülmények alapján nem nyilvánvalóak” (8) – listát tartalmaz a közlendő információkról, amelyek ráadásul nyilvánvalóak és alapvetőek, és bármely szakma helyes gyakorlatairól szóló kódexben megtalálhatók. Az olvasó szíves figyelmébe ajánljuk az erről a javaslatról szóló EGSZB-véleményt. (9)

6. Szerződéskötés előtti tájékoztatás

6.1 Jóllehet a szubszidiaritás elvével összhangban a fogyasztói kapcsolatok többségét továbbra is elsősorban a tagállami jog szabályozza, ezek egyre szélesebb körére vonatkoznak az Unió által előírt tájékoztatási kötelezettségek. Nyilvánvalóan ez a helyzet például a szerződéskötés előtti tájékoztatás, általában a szolgáltatások, a szervezett társasutazások és különösen a pénzügyi szolgáltatások, bizonyos, a fogyasztók egészségét és biztonságát érintő fogyasztási cikkek, valamint az áruk, szolgáltatások és jogok távértékesítése esetében, amelyekhez kereskedelmi kommunikáció és gyakorlatok vagy szabványszerződések tartoznak.

6.2 A közösségi jogszabályok elemzése egyértelműen feltárja a szerződéskötés előtti tájékoztatás tartalmát és megközelítését illető közös pontokat és jelentős eltéréseket, különös tekintettel az alábbiakra:

A bizonyos áruk, szolgáltatások vagy jogok hirdetésére vonatkozó kötelező adatfeltüntetést, illetve egyes kifejezések tiltását részben vagy teljes egészében alkalmazzák a szerződéskötés előtti tájékoztatásra; ez a helyzet a fogyasztói hitelek esetében, ahol a reklámokban szabványos információknak kell szerepelniük, valamint a szervezett társasutazásokkal, ahol az alapvető szempontokkal kapcsolatos kötelező adatokat kell feltüntetni. Hasonló a helyzet a gyógyszerek esetében is, ahol a fogyasztók tájékoztatását összekötik a kereskedelmi kommunikációval, ideértve a reklámot is, a hangsúlyt a címkéken és a betegtájékoztatóban foglalt írásos tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségre helyezve. Az élelmiszerek esetében a számos különféle címke és egyszerűsített címke szükségtelen zavart kelt. Ezt tetézik még az élelmiszereken alkalmazott bizonyos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos tájékoztatási szabályok, mindez egy olyan piacon, amely radikális átalakuláson megy keresztül, és kockázatot jelenthet a fogyasztók egészségére nézve.

ii)

A szerződéskötés előtt nyújtandó tájékoztatás szabványosítása a belső piacon értékesített összes termékre vonatkozó közös formanyomtatványok kidolgozása révén – ezt a megoldást választották például a fogyasztói hitel esetében, amikor bevezették az „Általános európai fogyasztóihitel-tájékoztató” c. formanyomtatványt, abból a feltételezésből kiindulva, hogy Európában mindenhol egyformán fogadják és fogják fel a szerződéskötés előtti tájékoztatást.

6.3 Annak ellenére, hogy egyes esetekben az ajánlatok összehasonlítása szempontjából hasznosnak bizonyult a szerződéskötés előtti tájékoztatás szabványosítása, némi mozgásteret mindenképpen kell hagyni, hogy igazodni lehessen az egyes tagállamok fogyasztóinak egyedi jellegzetességeihez. Mivel számos piac alapvetően továbbra is nemzeti jellegű, az összehasonlítás céljából megadandó információk mennyisége megdrágíthatja az ügyleteket, amit a határokon átnyúló piac növekedése sem ellensúlyozna, ez pedig károkat okozhat a kkv-k számára.

7. A szerződésben szereplő és a szerződés utáni tájékoztatás

7.1 A tájékoztatási kötelezettség a szerződés érvényességi időszakára is kiterjed, különösen az olyan fogyasztói szerződések esetében, amelyek folyamatos kötelezettségeket teremtenek, illetve hosszú távra szólnak vagy összetettek (pl. pénzügyi szolgáltatások és termékek, időosztásos (time share) rendszer), vagy várhatóan hosszú távú hatást fejtenek ki (gyógyszerek).

7.2 A közösségi jogban már szerepel a szerződésben szereplő tájékoztatáshoz való jog, például a szervezett utazási formákról szóló irányelvben vagy a fizetési szolgáltatásokról szóló irányelvben.

7.3 A fogyasztóknak a szabad és tájékozott döntéshozatalhoz való joga – amely a szerződéskötés előtti tájékoztatási kötelezettség alapja – azonban a szerződés érvényességének teljes időtartamára kiterjed, egyes esetekben még a szerződés teljesítését követő időszakra is. Mind a fogyasztó azon döntése, hogy meghosszabbítja-e a szerződést, mind pedig az, hogy esetlegesen vállalja-e a felelősséget a szerződés teljesítéséért, ettől a tájékoztatástól függ.

7.4 Ezekben a szakaszokban a tájékoztatáshoz való jog érvényesülésének legfőbb akadályát – a tájékoztatás egyértelmű megtagadása mellett – a kötelezettségek teljesítésével járó többletköltségek jelentik. Megjegyzendő, hogy a közösségi rendelkezések többsége nem írja elő, hogy a fogyasztók tájékoztatásának ingyenesnek kell lennie, még a szerződéskötés előtti tájékoztatással kapcsolatban sem. A 2007/64/EK (pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló) irányelv azonban két kötelezettséget vezetett be a tájékoztatáshoz való jog/tájékoztatási kötelezettség megfelelő alkalmazását biztosítandó:

i)	ingyenes tájékoztatás: a pénzforgalmi szolgáltató nem számíthat fel díjat a szolgáltatás igénybevevőjének bizonyos információk közléséért;

ii)	a díjaknak arányban kell állniuk a költségekkel: ha a tájékoztatásért díjat számítanak fel, úgy annak a pénzforgalmi szolgáltató tényleges költségeihez mérten megfelelőnek és arányosnak kell lennie.

7.5 Az EGSZB úgy véli, hogy a tájékoztatáshoz való jogot/a tájékoztatási kötelezettséget a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt és annak lejárta után is el kell ismerni, különösen azon szerződések esetében, amelyek folyamatos kötelezettségeket teremtenek, közép- vagy hosszú távra szólnak, vagy hosszú távú hatást gyakorolnak. A szerződés alapvető szempontjaival kapcsolatos ingyenes tájékoztatás általános elvének lefektetése még várat magára, ugyanez mondható el más esetekben az árak költségekhez való igazításának elvéről.

8. Segítségnyújtási és tanácsadási kötelezettségek

8.1 Az értékesítő felekre rótt tájékoztatási kötelezettség alapján adott információ gyakran szabványosított vagy előre megszabott formátumú, és nem mindig elegendő a fogyasztó számára ahhoz, hogy szabad és tájékozott döntést hozzon egy adott szerződés megkötéséről vagy meghosszabbításáról. A tájékoztatáshoz való jog/tájékoztatási kötelezettség ezért magában foglalja a tartalomra vonatkozó magyarázathoz való jogot/-adási kötelezettséget.

8.2 A fogyasztók segítségnyújtáshoz való jogát, amelyet például a fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2008/48/EK irányelv (10) is lefektet, valamennyi fogyasztói szerződésre ki kellene terjeszteni, különösen a tartós fogyasztási cikkekre, valamint olyan szolgáltatásokra vonatkozókra, amelyek folyamatos kötelezettséget jelentenek, közép- vagy hosszú távra szólnak, összetettek, illetve egészségügyi vagy biztonsági kockázattal járnak. A fogyasztóknak való segítségnyújtási kötelezettség körébe tartozó tájékoztatást a fogyasztó kérésére írásban kell nyújtani.

8.3 Az EGSZB hangsúlyozza, hogy különbséget kell tenni a segítségnyújtáshoz való jog – amely az értékesítő fél tájékoztatási kötelezettségének természetes velejárója – és a tanácsadáshoz való jog között, amely csak akkor kérhető számon az értékesítőn, ha bizonyos összetett, nagy értékű vagy a fogyasztók egészségét vagy biztonságát esetlegesen érintő árukról vagy szolgáltatásokról van szó.

9. A tájékoztatás elmaradásából eredő problémák és egyéb következmények

9.1 A különféle szakmák gyakorlói számára tájékoztatási kötelezettséget előíró irányelvek egyik nyilvánvaló hiányossága az, hogy nem határozzák meg a nemteljesítést büntető szankciókat. Az EU a tagállamokra hagyta ezt a feladatot, azok pedig egészen különböző polgári és büntetőjogi következményeket határoztak meg, ami a fogyasztók és a gazdasági szereplők számára hátrányos torzulásokat okoz az egységes piacon.

9.2 Csak néhány konkrét esetben írják elő egyes irányelvek, hogy a fogyasztók egy már megkötött szerződéstől való elállási joga akkortól érvényes, amikor továbbítják nekik vagy megtudják azt az információt, amelyet korábban meg kellett volna kapniuk, (11) illetve azt, hogy a tájékoztatás megtörténtét az értékesítő félnek kell bizonyítania, amint arról a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv (12) a szerződéskötést megelőző tájékoztatással kapcsolatban rendelkezik.

9.3 Azok a mechanizmusok, amelyek az elállási időszak kezdetét abban a napban határozzák meg, amelyen a fogyasztó tájékoztatást kap az információról vagy más módon értesül róla, valamint azok, amelyek előírják, hogy a tájékoztatás megtörténtét az értékesítő félnek kell bizonyítania, a tájékoztatáshoz való jog gyakorlásának alapvető garanciái, és a tájékoztatás elmaradásából eredően elszenvedett kár miatti felelősség elvével együtt már számos nemzeti jogrendszerbe beépültek. Ez logikus következménye a fogyasztók tájékoztatáshoz való joga elismerésének és jelentőségének, amely jogot uniós szinten is egyértelműen és egyetemes jelleggel le kellene fektetni.

10. A fogyasztók tájékoztatása és a belső piac megvalósítása

10.1 Köztudott, hogy az EU 2020 stratégiában foglalt új európai bizottsági iránymutatások kapcsán nemrég megváltoztak a belső piac megvalósítására vonatkozó politika kilátásai.

10.2 Az idevonatkozó dokumentumok mind egyértelműen a fogyasztókat tekintik a belső piac legfőbb kedvezményezettjeinek és valódi haszonélvezőinek. A belső piacot egy olyan fejlesztési és gazdasági növekedési stratégia eszközeként hozták létre, amely nélkülözhetetlen a jelenlegi válság leküzdéséhez, és nagyobb hangsúlyt helyez a szociális szempontokra, valamint a polgárok alapvető jogainak garantálására. E tekintetben a fogyasztók tájékoztatásának javítása alapvetően fontos lesz az egységes piaccal szembeni fogyasztói bizalom visszaállításához.

10.3 Ennek ismeretében nyilvánvaló, hogy biztosítani kell a fogyasztók megfelelő tájékoztatását a megújított és a XXI. századi kihívásokra hangolt belső piacon, annak érdekében, hogy visszanyerjük a fogyasztók bizalmát és biztosítsuk konstruktív együttműködésüket. Ezzel legyőzhetnénk a határokon átnyúló kereskedelemben való aktívabb részvétellel kapcsolatos félelmeiket, megalapozott kétségeiket, bizalmatlanságukat és idegenkedésüket.

10.3.1 Az online kereskedelmi tájékoztatás közösségi szintű szabályozása jelenleg különböző szövegekbe szétszórva található (irányelvek az elektronikus kereskedelemről, a távértékesítésekről, a személyes adatok kereskedelmi tájékoztatásban történő védelméről, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról stb.), ezért reformra lenne szükség, mely egységes szövegbe foglalná a meglévő rendelkezéseket, és kiküszöbölné az ellentmondásokat.

10.4 Ez ennek a véleménynek az egyik fő mondanivalója.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Lásd az Európai Bizottság zöld könyvét a európai átláthatósági kezdeményezésről (COM(2006) 194 végleges), valamint az EGSZB arról készített véleményét (HL C 324., 2006.12.30., 74. o.).

(2) Lásd az EGSZB véleményét: HL C 133., 2003.6.6., 46. o.

(3) Lásd az EGSZB véleményét: HL C 133., 2003.6.6., 1. o.

(4) Konkrétan: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK irányelv (HL L 149., 2005.6.11., 22. o.), a fogyasztói hitelre vonatkozó 98/7/EK irányelv (HL L 101., 1998.4.1., 17. o.), valamint a fogyasztók jogairól szóló irányelvre tett javaslat (COM(2008) 614 végleges). A témában EGSZB-vélemény is készült (HL C 317., 2009.12.23., 54. o.).

(5) Lásd: a Bíróság 2000. január 13-i ítélete – C-220/98. sz. ügy, Estée Lauder Cosmetics kontra Lancaster Group, valamint a Bíróság 1998. június 16-i ítélete – C-210/96. sz. ügy, Gut Springenheide GmbH és Rudolf Tusky. Lásd még a Bíróság közelmúltban, 2010. március 25-én hozott ítéletét a C-278/08. sz. ügyben (Die BergSpechte Outdoor Reisen und Alpinschule Edi Koblmüller GmbH kontra Günther Guni trekking.at Reisen GmbH), amely az internethasználókat a „szokásosan tájékozott és ésszerűen figyelmes” jelzővel látta el (35. és 39. pont).

(6) Lásd: K. SIMITIS: „Verbraucherschultz – Schlagwort oder Rechtsprinzip?”, 109. o.

(7) HL C 108., 2004.4.30., 81. o.

(8) COM(2008) 614 végleges, II. fejezet, 5. cikk 1. bekezdés

(9) EGSZB-vélemény: HL C 317., 2009.12.23., 54. o.

(10) HL L 133., 2008.5.22., 66. o.

(11) Például a 85/577/EGK irányelv esetében, amely bár az alapvető tájékoztatási kötelezettségek között lefektette az elállási jogot, annak figyelmen kívül hagyása esetére semmiféle szankciót nem ír elő. Az EB esetjoga szerint a fogyasztó elállási jogát határozatlan időre ki kellene terjeszteni akkortól kezdve, amikor a fogyasztó a megfelelő tájékoztatást megkapja. Vö.: az EB C-227/08. sz. ügye (Eva Martín Martín), 2009.12.17., 25–29. pont.

(12) HL L 376., 2006.12.27., 36. o.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/68

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Lisszaboni Szerződés és az egységes piac működése (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/12

Előadó: Jorge PEGADO LIZ

2010. február 18-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A Lisszaboni Szerződés és az egységes piac működése.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. június 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 129 szavazattal 2 ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének dátumát eredetileg 2009. január 1-jében határozták meg, a szerződés ténylegesen azonban csak 2009. december 1-jével lépett hatályba, miután a 27 tagállam mindegyike ratifikálta. Le kell szögeznünk, hogy továbbra is igen összetett és nehezen érthető szerződésről van szó.

1.2 A korábbi tájékoztató jelentés (CESE 241/2008) részét képező összehasonlító elemzés arra enged következtetni, hogy a belső piac – miközben az új Lisszaboni Szerződéssel strukturális módosuláson nem megy keresztül – szociálisabb szellemű meghatározást kap. Szemben az alkotmányszerződéssel, amely a „szabad és nem torz versenyt kínáló belső piac” fordulattal egyesekben esetleg félelmeket ébresztett, a Lisszaboni Szerződés „a teljes foglalkoztatás és a társadalmi haladás felé mutató szociális piacgazdaságot” célozva szociálisabb természetű célokat látszik tulajdonítani a belső piacnak.

1.3 Az Európai Bizottság jövőbeli politikai útirányait kitűző és a 2020-as stratégiáról szóló, eddig napvilágot látott dokumentumok, továbbá az európai biztosok és más országos szintű politikai vezetők nyilatkozatai is láthatólag ugyanazt az utat szeretnék kijelölni: az egységes piacot fokozatosan polgárközelibbé tenni.

1.4 Ezt a vetületet az Alapjogi Charta kötelező jogi érvényének kifejezett megemlítése is megerősítette: a „Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések”, azonban bizonyos tagállamokban korlátozások vannak érvényben.

1.5 Másrészt azonban a belső piacra vonatkozó jogalkotási folyamatban megjelenik a nemzeti parlamentek részvétele, amelyeknek az Unió és a tagállamok közötti hatáskörök megosztásának gyakorlatát szabályozó szubszidiaritási elv betartásáról kell gondoskodniuk. A parlamenteknek két idevonatkozó – „a nemzeti parlamentek szerepéről”, illetve „a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról” szóló – jegyzőkönyv alapján lesz lehetőségük a jogalkotási javaslatok felülvizsgálatát kérni az első olvasatban. Ez is az uniós jogalkotási folyamatban való demokratikus részvételnek kedvez.

1.6 Ha a nemzeti parlamentek megelőző jellegű közbeavatkozási jogköre megfelelően működik, és a szubszidiaritás elvének alkalmazása fölött gyakorolt ellenőrzés hatékonynak és jó minőségűnek bizonyul – ezzel biztosítva a Lisszaboni Szerződés által az Alkotmányból átvett „korai előrejelzési rendszer” maradéktalan működőképességét – meglehet, hogy az uniós jogalkotás kevésbé lesz majd a tagállamok bírálatának kereszttüzében, amiért állítólag nemzeti hatáskörökbe gázol, és az európai polgárok is kevésbé érzékelik úgy, mint egyfajta „brüsszeli centralizmus” jelét. Ehhez azonban az szükséges, hogy a nemzeti parlamentek még erősebb hálózatba szerveződjenek, mivel a „korai előrejelzési rendszer” hatóköre és hatékonysága – jóllehet a tagállamoknak egyedileg biztosított jogról van szó – a nemzeti parlamentek kollektív önszervezési képességének függvénye.

1.7 A Lisszaboni Szerződés általános gyakorlattá teszi a „rendes jogalkotási eljárást” (az EK-szerződés 251. cikke szerinti együttdöntés) a belső piac területén, amint azt az EUMSz. 48. – a munkavállalók szabad mozgása érdekében a társadalombiztosítás területén szükséges intézkedésekről szóló – cikke tanúsítja.

1.8 A Lisszaboni Szerződés tehát meg kívánja könnyíteni a belső piac fejlődését az együttdöntési eljárást – amelyet „rendes jogalkotási eljárássá” nevez át – általánosabb gyakorlattá téve, és egyúttal új döntéshozó partnert rendelve az Unió intézményei mellé: a nemzeti parlamenteket, amelyekkel a jövőben számolni kell a belső piacra alkalmazandó mindennemű jogalkotási intézkedés elfogadásakor.

2. Bevezetés

2.1 A Lisszaboni Szerződés hatása a belső piac működésére című tájékoztató jelentés, (1) amelyet a szekció 2008. június 13-án fogadott el, táblázatos formájú összehasonlító elemzést javasolt, amely párhuzamba állítja a Lisszaboni Szerződésnek a belső piaccal kapcsolatos rendelkezéseit, az – akkor hatályban lévő – EK-Szerződést, az alkotmányszerződést (a végül nem ratifikált „alkotmányt”), valamint az Egységes Piac Megfigyelőközpontjának megjegyzéseit a 2007. december 13-án Lisszabonban elfogadott szöveg jogi következményeire vonatkozóan.

2.2 A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének dátumát eredetileg 2009. január 1-jében határozták meg, azonban a 2008. június 12-i események felforgatták a tervezett menetrendet, amikor is Írország népszavazással elutasította a szerződést.

2.3 Miután Írország garanciát kapott arra, hogy megmaradnak nemzeti hatáskörei, továbbá, hogy továbbra is minden országnak saját európai biztosa lesz, 2009. október 3-án népszavazással elfogadta a Lisszaboni Szerződést.

2.4 A cseh alkotmánybíróság 2009. november 3-án határozatban megerősítette, hogy a Lisszaboni Szerződés összhangban van a cseh alkotmánnyal, és ezzel a ratifikációt késleltető utolsó akadály is megszűnt. Václav Klaus elnök aláírásával a ratifikációs folyamat végéhez ért, és a szerződés 2009. december 1-jén végre életbe lépett.

2.5 A tájékoztató jelentés elfogadása és a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése között eltelt időt, továbbá az Európai Bizottságnak az egységes piac működésének javítását célzó intézkedésekről szóló, 2009. június 26-i ajánlását és az Európa 2020 – Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája című, 2010. március 30-án elfogadott közleményét figyelembe véve az EGSZB úgy látja, itt az ideje az említett jelentést saját kezdeményezésű véleménnyé alakítani, nemcsak azért, hogy a benne foglaltak időszerűek legyenek, de azért is, hogy a nyilvánosság elé tárhassa a tárgyról alkotott véleményét, amelynek kialakítása során immár olyan új kérdéseket is fontolóra vett, amelyeket a szerződésben foglaltak kellően objektív szemléletmódjának hiányában korábban nem vetettek fel, nem beszélve arról, hogy a szerződés szövegének olvashatósága is hagyott némi kívánnivalót maga után. A legújabb, egységes szerkezetbe foglalt változat 2010. március 30-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában. (2).

3. Általános megjegyzések

3.1 A Lisszaboni Szerződés sorsát meghatározó politikai események – attól kezdve, hogy a 27 tagállam 2007. december 13-én aláírta, egészen a 2009. december 1-jei hatálybalépéséig – alapvetően nem változtatták meg a belső piacra vonatkozó rendelkezéseket, az intézményekre gyakorolt hatásuk viszont annál nagyobb.

3.1.1 Az Európai Tanács ugyanis, miután tudomásul vette az ír népnek a miniszterelnökük által ismertetett aggályait, 2008. december 11–12-i ülésén megállapodott abban, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése esetén a szükséges jogi eljárásoknak megfelelően határozatot hoznak arra vonatkozóan, hogy az Európai Bizottság továbbra is minden egyes tagállam egy-egy állampolgárából álljon.

3.1.2 Az Európai Tanács a 2009. június 18–19-i ülésén jogilag korlátozó jellegű, ám az Unió és a többi tagállam viszonyát, valamint a Lisszaboni Szerződés tartalmát és alkalmazását nem érintő garanciát adott Írországnak arra, hogy bizonyos politikai területekre (az adózásra, az élethez való jogra, az oktatásra, a családpolitikára és a katonai semlegesség politikájára) nem lesz hatással a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése.

3.1.3 Az Európai Tanács ugyanezen az ülésén ünnepélyes nyilatkozatot is elfogadott a munkavállalói jogok és a közszolgáltatások fontosságáról.

3.2 A ratifikációs folyamat Csehország miatti elhúzódása nem járt azonnali következményekkel a Lisszaboni Szerződésre nézve. Az Európai Tanács 2009. október 29–30-i ülésén ugyanis a tagállamok megállapodtak abban, hogy a következő csatlakozási szerződéshez jegyzőkönyvet csatolnak majd, amely felmentést engedélyez a Cseh Köztársaságnak az Alapjogi Charta alkalmazása alól, ugyanazon a jogcímen, mint az Egyesült Királyság és Lengyelország esetében.

3.3 Sem A Lisszaboni Szerződés hatása a belső piac működésére című tájékoztató jelentés, sem a melléklete nem veszített tehát aktualitásából, és jogi elemzés alapjaként szolgálhat, így a jelen vélemény szerves részének tekintendő.

3.4 Ezzel kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Lisszaboni Szerződés – még az egységes szerkezetbe foglalt változata is – továbbra is bonyolult szöveget képez. Olvasása és megértése még szakjogászok számára is nehézségeket okoz, mivel módosítások sorozatának eredménye, amelyek az Európai Unióról szóló szerződésre (EUSz.) – amely az Európai Unió általános keretét és az Unió alapelveit adja –, valamint az Európai Közösséget létrehozó szerződésre (EKSz.) vonatkoznak – ez utóbbi az Európai Unió működéséről szóló szerződéssé (EUMSz.) válik, és az EUSz.-ben meghatározott elvek végrehajtásának feltételeit tartalmazza.

3.5 Mivel a ratifikálás időszaka alatt még nem állt rendelkezésre hivatalos egységes szerkezetbe foglalt változat, a tagállamoknak egy nehezen érthető és nehezen olvasható szöveget kellett jóváhagyniuk, amelyben az új döntéshozatali „mechanizmusok” többsége nem volt igazán jól meghatározva – hacsak nem a csatolt jegyzőkönyvekben –, és kivitelezhetőségüket sem tesztelték.

3.6 Az alkotmányszerződéssel ellentétben a Lisszabonban aláírt szövegről nem folytattak konzultációt sem az Európai Parlamenttel, sem az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal, sem a Régiók Bizottságával, sem a nemzeti vagy regionális parlamentekkel, sem pedig a civil társadalom reprezentatív szervezeteivel, sem uniós, sem nemzeti, sem pedig regionális szinten. Csak a szerződés ratifikálása után határozott úgy az Európai Bizottság és a Tanács, hogy az új szerződés tartalmáról és előnyeiről ismertető és magyarázó dokumentumokat tesz közzé, ellentétben azzal, ahogyan az „Alkotmány” esetében történt.

3.7 A Lisszaboni Szerződés visszatér ahhoz a következetes módszerhez, hogy a meglévő szerződéseket módosítja egy – kizárólag a tagállamok képviselőiből álló – kormányközi konferencia keretében, míg az Alkotmány kidolgozására egy olyan Konvent keretén belül került sor, amely javarészt nemzeti parlamenti képviselőkből – ideértve a 2004-es és 2007-es bővítés akkor még nem tag országait is –, európai parlamenti képviselőkből, az akkori tizenöt tag- és tizenkét tagjelölt állam, illetve Törökország küldötteiből, az Európai Bizottság képviselőiből, valamint – megfigyelőként – a civil társadalom, többek közt az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság képviselőiből állt.

3.8 A Lisszaboni Szerződés egyértelműen a tagállamok döntéshozatali hatáskörének visszavételét hozza az Alkotmányhoz képest, amely inkább föderalista jellegűnek tűnt. Ezt a hatáskör-visszavételt szemlélteti nevezetesen az Alkotmány által bevezetett szimbólumok (zászló, himnusz, mottó, május 9. kinevezése Európa napjává) eltörlése, amelyek egy szövetségi állam megalakításának érzetét kelthették.

3.9 A Lisszaboni Szerződés egybeolvasztja a három pillért azáltal, hogy az EUSz.-t és az EUMSz.-t jogilag azonos értékűnek ismeri el. (3) Ezenkívül azáltal, hogy az Európai Közösség helyébe lépett és annak jogutódja lett, immár az Unió is jogi személyiséget kapott annak ellenére, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépéséig egyedül az Európai Közösség volt jogi személyiséggel felruházva.

3.10 Az uniós jognak a tagállamok jogával szembeni elsőbbségét az alkotmányszerződés I-6. cikke újból felvette az Uniót alkotó alapelvek közé. Annak érdekében, hogy véget vessenek annak az élénk vitának, amelyet az elsőbbség elvének az Alkotmányba való belefoglalása szított – pedig az csak a Bíróság meglévő joggyakorlatát tükrözte –, az elsőbbség elve most bekerült a 17. nyilatkozatba. A konferencia úgy határozott, hogy a Lisszaboni Szerződéshez csatolja a Tanács Jogi Szolgálatának az uniós jog elsőbbségéről szóló véleményét, amely emlékeztet rá, hogy az elsőbbség elve az ítélkezési gyakorlatból következik, és az Unió egyik alapelve.

3.11 A Lisszaboni Szerződés módosítja a Nizzában 2000. december 7-én kikiáltott Alapjogi Charta jogállását. A Nizzai Csúcstalálkozó alkalmával ugyanis nem született döntés a Charta jogilag kötelező érvényéről, így az kifejezett jogi hatállyal nem rendelkező elvi nyilatkozat maradt.

3.11.1 Ezzel szemben az Alkotmány részeként a Charta jogi értelemben kötelező hatályt kapott volna. Az Alkotmány ratifikálásának elmaradása miatt a Charta kötelező jogi érvénye nem valósult meg (4). A Lisszaboni Szerződés javít ezen a helyzeten, ugyanakkor nem érvényesíti maradéktalanul az Alkotmány által megvalósított előrelépést. (5).

3.11.2 Az Európai Unióról szóló szerződés Lisszaboni Szerződéssel módosított változatának 6. cikke szerint ugyanis a „Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések” – ez azt jelenti, hogy az Unió intézményeinek, szerveinek és ügynökségeinek tiszteletben kell tartaniuk a Chartában rögzített jogokat. Ugyanezek a kötelezettségek vonatkoznak a tagállamokra (kormányok, közigazgatási és igazságszolgáltatási szervek) az uniós jog végrehajtása során.

3.11.3 Az Alapjogi Chartának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló 30. jegyzőkönyv mindazonáltal leszögezi, hogy a Charta nem terjeszti ki az Európai Unió Bíróságának, Lengyelország vagy az Egyesült Királyság bármely bíróságának vagy törvényszékének hatáskörét az annak megállapítására való lehetőségre, hogy Lengyelország vagy az Egyesült Királyság hatályos jogszabályai nincsenek összhangban a Chartával.

3.11.4 Ugyanez a jegyzőkönyv azt is kimondja, hogy a Charta IV. – a szociális jogokról és a szolidaritásról szóló – címe csak abban az esetben keletkeztet az Egyesült Királyságban, illetve Lengyelországban érvényesíthető jogokat, ha ezek a jogok a nemzeti jogszabályokban is szerepelnek.

3.11.5 Kijelenti végül, hogy a Charta rendelkezéseit Lengyelországban vagy az Egyesült Királyságban kizárólag annyiban kell alkalmazni, amennyiben a benne foglalt jogokat és elveket Lengyelország vagy az Egyesült Királyság jogszabályaiban és gyakorlatában elismerik.

3.11.6 Ezeknek a jegyzőkönyveknek a hatálya a gyakorlatban erősen korlátozott lesz. Az uniós jog egységes alkalmazásának elvét alkalmazva az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatát – mint az uniós jogrend szerves részét – valamennyi tagállamban tiszteletben kell tartani. Ennélfogva ha az Európai Bíróság valamely ítélete a Charta IV. címét idézné vagy értelmezné, az Egyesült Királyság és Lengyelország törvényszékeinek fejet kellene hajtaniuk, függetlenül attól, hogy részt vesznek-e az eljárásban vagy sem.

3.12 A szerződés átveszi azt az „Alkotmányban” felvetett lehetőséget, hogy a tagállamok bármelyike saját elhatározásából kiléphet az Unióból (EUSz. 50. cikk). Az Európai Tanács által adott iránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben – az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira való tekintettel – meghatározzák az állam kilépésének részletes szabályait.

3.13 A saját elhatározásból történő kilépés nem tévesztendő össze az uniós értékeket (az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok stb.) súlyosan és tartósan megsértő tagállamok Unióhoz való tartozási jogának a felfüggesztésével, amelyet az EUSz. 7. cikke irányoz elő (6).

4. Részletes megjegyzések

4.1 Külön említést érdemelnek bizonyos politikai-gazdasági jellegű aspektusok, amelyek az egységes piacra vonatkozó politika kidolgozásának során, az új szerződés alapján jelentek meg, amilyen például az Európai Parlament új összetétele és a II. Barroso Bizottság.

4.2 Meg kell jegyezni, hogy az Európai Parlament 2007. szeptember 4-i, Az egységes piac felülvizsgálata: az akadályok és elégtelenségek kiküszöbölése jobb végrehajtás és alkalmazás révén című állásfoglalását követően az Európai Bizottság már 2007 novemberében fontos közleményt jelentetett meg Egységes piac a 21. századi Európa számára címmel. A közleményben felvázolta az egységes piac új jövőképét, amely mindenki érdekét szolgálja, és „aktívabb egységes piacot eredményez majd, amelynek révén Európa jobban meg tud felelni a globalizáció kihívásainak, és amely egyúttal serkenti a növekedést és a munkahelyteremtést, elfogadható árakat biztosít, valamint hozzájárul a szociális védelemhez és a környezetvédelemhez”. Az EGSZB két véleményben (7) megerősítette álláspontját, amely szerint az egységes piac mindig is valamennyi polgár javát szolgálta – szabadfoglalkozásúakét, munkavállalókét és fogyasztókét egyaránt.

4.3 2008. november 6-közleményében (8), az Európai Bizottság rámutatott arra, hogy az egységes piac előnyei összefüggnek az igazgatási együttműködés erősítésével. A belső piaci információs rendszer (IMI) kiépítésének előrehaladásáról szóló jelentésében a tagállamok hatóságait szoros együttműködésre kérte, hogy kölcsönös bizalom alakuljon ki egymás rendszerei iránt (9).

4.4 Az egységes piac működésének javítására irányuló intézkedésekről szóló 2009. június 29-i ajánlásában (10), az Európai Bizottság az egységes piac jó működésének tekintetében bizonyos hiányosságokra hívta fel a figyelmet, amelyek mindenekelőtt annak tulajdoníthatók, hogy a szabályokat nem alkalmazzák megfelelően, és betartásukat nem ellenőrzik. Az Európai Bizottság ezért a partnerségen alapuló együttműködés keretében a tagállamok intézkedéseit kiegészítő konkrét intézkedések meghozatalát javasolta.

4.4.1 A javasolt intézkedések között szerepel a szabályok betartására vonatkozó ellenőrzés erősítése, az alternatív vitarendezési módok előmozdítása, a nemzeti jogalkotás rendszeres értékelése, valamint a polgárok és a vállalkozások tájékoztatása belső piaccal kapcsolatos jogaikról.

4.5 A pénzügyi válság – különösen Európában – gyorsan elterjedt, és amint az EGSZB rámutatott, váratlan, előre nem látható következményekkel járt: a harmincas évek óta a legsúlyosabb recesszió alakult ki, a munkanélküliek száma több mint 23 millióra (11), a második világháború óta példátlan szintre emelkedett. Az Európai Bizottság, közvetlenül mandátumának megújítása előtt és miután megbízást adott a „Larosière-csoportnak” (12) egy, a válság okairól és a leküzdéséhez szükséges intézkedésekről szóló részletes tanulmány elkészítésére, szükségesnek érezte, hogy ebben az új gazdasági, szociális és pénzügyi keretben a jövőre vonatkozó új politikai iránymutatásokat dolgozzon ki.

4.6 Ezzel kapcsolatban a „Politikai iránymutatás a következő Bizottság számára” című dokumentumban Barroso elnök meghatározta a 21. századhoz alkalmazkodó egységes piac irányvonalait. Ebben pálcát tör a belső piac fejlődésének a válság ürügyével történő hátráltatása felett, és ismét védelmébe veszi e piacot, kijelentve, hogy „a szerződések sarokköve” és „a hosszú távú jólét legjobb garanciája”, feltéve, hogy alkalmazkodik „a holnap gazdaságának kihívásaihoz”. Ebben az összefüggésben kiemelendő, hogy az a cél, amely szerint „a belső piacot mint az európai gazdaság legfontosabb hajtóerejét újjá kell éleszteni”, csak akkor valósítható meg, ha egy „aktív fogyasztóvédelmi politika” képes a polgárokban felkelteni „az ahhoz szükséges bizalmat, hogy teljes mértékben igénybe vegyék az egységes piacot”.

4.6.1 Ugyanakkor az Európai Bizottság elnöke megbízta Mario Monti korábbi belső piaci biztost, hogy készítsen jelentést az egységes piac újraindításáról. A jelentést május 9-én, az Európa Napon ismertették az Európai Parlamentben. Az egységes piac útjában álló fő akadályok ismertetése után a jelentés kezdeményezéseket javasol, amelyek célja a piac megerősítése a szociális és környezetvédelmi megfontolások figyelembevételével. Ugyanezen a napon ismertettek az Európai Tanáccsal egy másik,.„Európa 2030 projekt – Kihívások és lehetőségek” című jelentést, amelyet a Felipe González volt spanyol miniszterelnök által vezetett, Európa jövőjével foglalkozó vitacsoport dolgozott ki. Ez a jelentés főleg az európai gazdasági kormányzás középtávú kilátásaival foglalkozik, nem feledkezve meg az egységes piac megszilárdításának és megvalósításának döntő jelentőségéről, olyan helyzet kialakítását tűzve ki célul, amelyben mindenki jól jár: új megállapodás jönne létre az egysége piacra vonatkozóan. A jelentés gazdasági kormányzásra vonatkozó következtetései minden bizonnyal jelentősen hatnak majd az egységes piac jövőjére.

4.7 A lisszaboni stratégia – amelynek megvalósítása egyébként részben kudarc volt – helyébe lépő stratégiát ezeknek az új politikai iránymutatásoknak a fényében kell értelmezni. Az Európa 2020 stratégiában azonban az egységes piac szemmel láthatóan nem kap fontos helyet, eltekintve néhány sortól a „Hiányzó láncszemek és akadályok” című fejezetben, amely konstatálja az egységes piac által ébresztett lelkesedés lelohadását.

4.7.1 Annak érdekében, hogy orvosolja az egységes piac kifulladását, az Európai Bizottság olyan jogalkotást javasol, amelyben a rendeleteket helyeznék előtérbe az irányelvekkel szemben, a jogszabályokat hozzáigazítanák a digitális korhoz, és egy európai szerződéses jogra törekednének, amely – különösen a fogyasztókkal kötött szerződések területén – fakultatív jellegű lenne. Az Európai Parlamentben tartott meghallgatásán és különösen a közelmúltban Párizsban tett kijelentéseiben Michel Barnier, az egységes piacért felelős biztos hangsúlyozta, hogy a polgárokat ki kell békíteni a piaccal, amelynek egy társadalmi elképzelés szolgálatában kell állnia. Ahogyan Viviane Reding biztos hangsúlyozza, az egységes piac továbbra is az Európai Unió „koronaékköve” (13).

4.8 Ugyanakkor az EUSz. 11. cikkének (4) bekezdésében bevezetett polgári kezdeményezésnek, amellyel az EGSZB már behatóan foglalkozott (14), jelentős következményei lehetnek a belső piac jövőbeli fejlődésére.

4.8.1 A polgári részvétel ezen eszköze révén új lehetőségek nyílnak meg olyan témák előtt, amelyek lényegesek a civil társadalom számára, ám eddig – a közösségi intézmények részéről mutatkozó érdeklődés vagy politikai akarat hiánya miatt – nem foglalkoztak velük (európai alapítványi alapokmány (15), európai csoportos kereset (16), európai sztrájkjog stb.).

5. Részletes megjegyzések

5.1 A tájékoztató jelentésnek azok a megjegyzései, amelyek az Európai Unió működéséről szóló Szerződés (EUMSz.) belső piacról szóló rendelkezéseire vonatkoznak, továbbra is aktuálisak (lásd például a 6. a) pontot).

5.2 A Lisszaboni Szerződéshez csatolt 37 jegyzőkönyv közül négy lesz többé-kevésbé közvetlen hatással a belső piacra.

—	Elsősorban a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. sz. jegyzőkönyv, mivel e két elvet az Unió és a tagállamok által megosztva gyakorolt hatáskörök keretében kell alkalmazni, márpedig a belső piac a megosztott hatáskör alá eső területek részét képezi.

—	A belső piacról és a versenyről szóló 27. sz. jegyzőkönyv szintén hatással lesz a belső piacra. Rendelkezéseinek lényege, hogy a belső piac keretében olyan rendszert kell kialakítani, amely biztosítja a torzulásoktól mentes versenyt.

—	A megosztott hatáskörök gyakorlásáról szóló 25. sz. jegyzőkönyv ugyanazon okokból kifolyólag lesz hatással a belső piacra, mint a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. sz. jegyzőkönyv.

—

Az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 26. sz. jegyzőkönyv minden bizonnyal szintén szerepet játszik majd a belső piacon. Leszögezi, hogy ezek a szolgáltatások az Unió közös értékei közé tartoznak, és hangsúlyozza a nemzeti, regionális és helyi hatóságok széles mérlegelési jogkörét az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásában, beindításában és megszervezésében. Ezenkívül megindokolja sokféleségüket, valamint a felhasználók igényei és preferenciái közötti esetleges különbségeket, amelyek földrajzi, társadalmi és kulturális okoknak tulajdoníthatók. Végezetül pedig hangsúlyozza az ezekre a szolgáltatásokra vonatkozó egyetemes hozzáférés ösztönzését, e szolgáltatások magas minőségi, biztonsági és hozzáférhetőségi szintjét, valamint a felhasználók jogainak előtérbe helyezését. A 26. jegyzőkönyv 2. cikke újító módon először tesz említést elsődleges jogszabályban az „általános érdekű, nem gazdasági jellegű szolgáltatásokról”, és biztosítja a tagállamok arra vonatkozó hatáskörét, hogy gondoskodjanak e szolgáltatások nyújtásáról, más által való ellátásáról, illetve megszervezéséről.

5.3 Két nyilatkozatnak valószínűleg szintén hatása lesz a belső piac működésére. Az egyik a hatáskörök elhatárolásáról szóló 18. nyilatkozat, amely emlékeztet rá, hogy az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás rendszerével összhangban minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad, valamint hogy a megosztott hatáskörök terén a tagállamok hatáskörüket csak olyan mértékben gyakorolhatják, amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta, vagy úgy határozott, hogy lemond annak gyakorlásáról.

5.3.1 A Bíróság ugyanis a Közösség hatáskörrel való felruházását nagyon korán azonosította a hatáskörök – tagállamokról a közösségi intézményekre történő – átruházásával, mint ahogyan arról az 1964. évi Costa kontra ENEL ügyben született ítélet tanúskodik, amely az Európai Gazdasági Közösséget a következőképpen határozza meg: saját intézményekkel […] és különösen az államok hatáskörének korlátozásából vagy az államok által a Közösségre átruházott funkciókból eredő, tényleges hatalommal felruházott Közösség határozatlan időre (6/64. sz. ítélet 1141. ajánlás).

5.3.2 Végezetül pedig a 42. nyilatkozat kimondja, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban a hatáskör-átruházás elve nem szolgálhat alapként az Unió hatáskörének olyan mértékű kiszélesítéséhez, amely túlmutat a Szerződések összes rendelkezése által létrehozott általános kereten.

6. A „belső piac” politikájával kapcsolatos főbb következmények

6.1 Ami a szerződések belső piacra vonatkozó rendelkezéseiben végrehajtott specifikus módosításokat illeti, a kiemelendő változások a következők:

A „közös piac” kifejezés helyettesítése a „belső piac” kifejezéssel – ami a közös piacnak a belső piac irányába való minőségi elmozdulását példázza – lehetővé teszi vitás fogalmak tisztázását a jogelméletben, valamint azt a gondolatot erősíti, hogy az EU nem csupán egy szabad piac – a szabadkereskedelmi övezet pusztán gazdasági értelmében –, hanem inkább a polgárok érdekeit szolgáló belső piac (az EUMSz. 26. cikke) (17);

b)	A szubszidiaritási elv megerősítésével és részletesebb meghatározásával kapcsolatban megállapítható, hogy az irányelv rendelettel szembeni – az EK-szerződés 30. jegyzőkönyve szerinti – előnyben részesítését a Lisszaboni Szerződés 2. jegyzőkönyve eltörölte;

A szubszidiaritási és arányossági elv tiszteletben tartásának ellenőrzése érdekében a nemzeti parlamentek gyakorlatilag „vétójogot” kaptak, amelyhez a nemzeti parlamentek részére biztosított összes szavazat egyharmadára van szükség. A nemzeti parlamentek családjogi jogalkotási kezdeményezések ellen is kifogást emelhetnek (az EUMSz. 81. cikke);

Az Európai Parlament új hatásköröket kap az együttdöntési eljárás kiterjesztésének köszönhetően, amelyet ezentúl „rendes jogalkotási eljárásnak” neveznek. A Parlament költségvetési ügyekben egyenrangúvá válik a Tanáccsal, és az Európai Bizottság elnökének a megválasztása is az ő feladata. A Lisszaboni Szerződés az Európai Parlamentet az „Unió polgárainak képviselőiből” álló testületnek nevezi, míg az EK-Szerződésben „a tagállamok népeinek képviselőiről” van szó.

e)	Az együttdöntési eljárás (rendes jogalkotási eljárás), amely a Tanácsban (18) a szavazati jogok minősített többségének új rendszerét vezeti be, számos új területre is kiterjed.

A tagállamok törölték az Unió célkitűzései közül a belső piacra történő utalást, „ahol a verseny szabad és torzulásoktól mentes”. A versenypolitika lényegét a „belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok” megállapításának eszközeként fogalmazták újra, míg az alkotmányszerződés egyesekben félelmet ébresztett azáltal, hogy a „szabad és torzulásoktól mentes versenyt kínáló belső piacot” az Unió célkitűzéseihez sorolta.

g)	A fogyasztók és a kkv-k érdekeire vonatkozó új megfontolások – amelyek egyik következménye „Az egységes piac új víziója a XXI. századra” intézkedéscsomag és az „Egységes piac a 21. századi Európa számára” című közlemény (19).

Az általános gazdasági érdekű szolgáltatásoknak az – Unió hatásköreit és a nemzeti, regionális és helyi hatóságok széles mérlegelési jogkörét tisztázó – új koncepciója (EUMSz. 14. cikk és 26. jegyzőkönyv). Ezeket a jogköröket tárgyalja az „Általános érdekű szolgáltatások, beleértve az általános érdekű szociális szolgáltatásokat: új európai kötelezettségvállalás” című közlemény (20), amely az általános érdekű szolgáltatásokra alkalmazandó közösségi keret megszilárdítását javasolja.

Az egységes piac megvalósításának keretében a szociális vonatkozások figyelembevételére való világosabb törekvés (a kirekesztés és a megkülönböztetés elleni küzdelem, az igazságosság, a szociális védelem és a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítása, nemzedékek közötti szolidaritás, gyermekek jogainak védelme), összefüggésben a „Lehetőségek, hozzáférés, közösségvállalás: úton a XXI. századi Európa új szociális jövőképének kialakítása felé” című közleménnyel (21).

A Lisszaboni Szerződés újítást vezet be azzal, hogy a megerősített együttműködés lehetőségeit az Unió összes tevékenységére kiterjeszti, kivéve az Unió kizárólagos hatáskörébe utalt területeket (EUSz. 20. cikk), feltéve, hogy az együttműködés legalább 9 tagállamot fog össze (a mindenkori tagállamok számától függetlenül). Ezt alátámasztja a Tanács egy határozata, amelyet minősített többséggel, az Európai Bizottság javaslatára és az Európai Parlament jóváhagyását követően hozott (az EUMSz. 329. cikkének (1) bekezdése), és így hatással lehet többek között a belső piacra, az energiapiacra, a bevándorlási politikára és a polgári védelemre.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) CESE 241/2008 - INT/393 (a Hivatalos Lapban nem jelent meg).

(2) HL C 83., 2010.3.30. – A Lisszaboni Szerződésre vonatkozó valamennyi hivatkozás immár ezt az egységes szerkezetbe foglalt változatot veszi alapul.

(3) Lásd az EUSz. 1. cikkének (3) bekezdését: az EUSz. és az EUMSz. jogilag egyenrangú, ugyanakkor a Bíróság 2005. szeptember 13-án, a környezet büntetőjog általi védelmére vonatkozó rendeletében megállapította, hogy az EK-Szerződés az EU-Szerződéssel szemben elsőbbséget élvez.

(4) Bár a Charta jogilag nem kötelező érvényű, az Európai Közösségek Bírósága gyakran hivatkozik rá. Egy újabb keletű példa erre a Bíróság 2008. február 14-i, a Dynamic Medien Vertriebs GmbH kontra Avides Media AG ügyben hozott, az áruk szabad mozgására vonatkozó C-244/06. sz. ítélete. A Bíróság a Charta 24. cikkének (1) bekezdését idézi, amely akként rendelkezik, hogy a gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz (az ítélet 41. pontja). Lásd még a Bíróság 2008. február 14-i, a Varec SA kontra belga állam ügyben hozott, a letelepedés szabadságára vonatkozó C-450/06. sz. ítéletét. A Bíróság az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7., a magánélethez való jog tiszteletére vonatkozó cikkét idézi (az ítélet 48. pontja).

(5) A Lisszaboni Szerződés tervezetének 2007. július 23-i változata (CIG 3/07. sz.) a 11. nyilatkozatban előirányozta, hogy a három alapintézmény a Lisszaboni Szerződés aláírásának napján ünnepélyesen kikiáltja az Alapjogi Chartát, ám annak jogilag kötelező érvényéről hallgatott.

Az Európai Unió Alapjogi Chartáját az Európai Unió három alapintézménye második alkalommal 2007. december 12-én, szerdán kiáltotta ki Strasbourgban. Ez a másodszori kikiáltás azért vált szükségessé, mert a Charta a Nizzai Csúcs alkalmával, 2000-ben történt első kikiáltásához képest magyarázatokkal és lábjegyzetekkel egészült ki.

(6) Az EUSz. 7. cikke külön eljárási feltételeket ír elő arra az esetre, ha „fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti”, valamint arra, ha „a tagállam súlyosan és tartósan megsérti” az említett értékeket.

(7) HL C 77., 2009.3.31., 15. o. – előadó: Bryan CASSIDY, társelőadók: Raymond HENCKS és Claudio CAPPELLINI, valamint HL C 182., 2009.8.4., 1. o. – előadó: Andrzej ADAMCZYK.

(8) COM(2008) 703 végleges.

(9) HL C 128., 2010.5.18., 103. o. – előadó: Bernardo HERNÁNDEZ BATALLER.

(10) COM(2009) 4728 végleges, lásd az EP.2010. március 9-i fontos állásfoglalást (Doc.A7-0064/2009).

(11) Az EUROSTAT legfrissebb adatai szerint.

(12) Az EGSZB kifejtette álláspontját a Larosière-csoport jelentéséről – HL C 318., 2009.12.23., 57. o. – előadó: Lars NYBERG.

(13) A Fogyasztók Napján (2010. március 15.), Madridban mondott beszéd: „An ambitious Consumer Rights Directive: boosting consumers’ protection and helping businesses” (A fogyasztói jogokra vonatkozó ambiciózus irányelv: A fogyasztói jogok erősítése és a vállalkozások támogatása).

(14) A Lisszaboni Szerződés végrehajtása: Részvételi demokrácia és az európai polgári kezdeményezés című saját kezdeményezésű vélemény (CESE/465/2010, SC/032) előadó: Anne-Marie Sigmund. A vélemény az Európai Bizottság 2009. november 11-i zöld könyvét (COM (2009) 622 végleges) elemezte és megjegyzéseket fűzött hozzá. Lásd továbbá A civil szervezetek és az EU Tanácsának elnöksége című saját kezdeményezésű véleményt (CESE 464/2010, SC/031, előadó: Barabás Miklós); valamint az EP 2009. május 7-i jelentős állásfoglalását a népi kezdeményezés megvalósításáról (Doc A6-0043/2009).

(15) Saját kezdeményezésű vélemény – CESE 634/2010, INT/498 – előadó: Mall HELLAM.

(16) HL C 162., 2008.6.25., 1. o. – előadó:Jorge PEGADO LIZ és HL C 128., 2010.5.18., 97. o. – előadó: Edwin CALLEJA.

(17) A Bíróság az 1982. május 5-i Schul ügyben született 15/81. sz. ítéletében már megállapította, hogy a közös piac egyszerű szabadkereskedelmi övezetként megelőzi a belső piacot. A belső piac tehát a gazdasági integráció magasabb fokára utal.

(18) Jegyzőkönyv az átmeneti rendelkezésekről [36. sz.].

(19) COM(2007) 724 végleges, SEC(2007) 1517, 1518, 1519, 1520 és 1521.

(20) COM(2007) 725 végleges, SEC(2007) 1514, 1515 és 1516.

(21) COM(2007) 726 végleges.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/75

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Innováció a turizmusban – A szigetek fenntartható fejlesztésére irányuló stratégia meghatározása (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/13

Előadó: Sylvia GAUCI

Innováció a turizmusban: a szigetek fenntartható fejlesztésére irányuló stratégia meghatározása.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekció 2010. június 23-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14-én és 15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 15-i ülésnapon) 153 szavazattal 1 ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések

1.1 Az EGSZB azt javasolja, hogy dolgozzanak ki programokat a folyamatos, egész életen át tartó tanulásra, kifejezetten a szigeteken a turizmusban dolgozó munkavállalók számára. Erre el kellene különíteni forrásokat az ESZA-ból és a kohéziós alapokból. Egy megfelelő, a magas színvonalú munkafeltételek elősegítését célzó munkakapcsolati keretrendszer, továbbá a vállalkozókat (azok hálózatait, marketing- és promóciós tevékenységét) támogató intézkedések révén ösztönözni lehetne a szigetekre irányuló turizmust.

1.2 Hasonlóképpen, szem előtt tartva az internetes foglalás növekvő szerepét az utazás és a turizmus terén, az EU által támogatott képzést kellene nyújtani a (szigeteken megvalósuló) turizmusra szakosodott kis- és középvállalkozásoknak, vagy pedig meg kellene könnyíteni a számukra a hozzájutást a megfelelő szolgáltatásokhoz a sikeres internetes jelenlét kialakítása érdekében, amely nélkül elveszíthetnék „modern” ügyfeleiket.

1.3 Az EGSZB azt javasolja, hogy egy stratégiailag kedvező helyen fekvő szigeten hozzanak létre régióközi iskolát egy, az „Erasmus az idegenforgalmi diákok és dolgozók számára” koncepcióhoz hasonló elgondolás alapján.

1.4 Jóllehet a vállalkozások – különösen a kisméretűek – számára kedvező, ha kevesebb és jobb a szabályozás, meg kellene fontolni egy külön adminisztratív szerv (például Idegenforgalmi Főigazgatóság) felállítását az Európai Bizottság szolgálatain belül, mivel a turizmusból származik az EU GDP-jének a 11–12 %-a, amely érték azonban a 25 %-ot is eléri olyan szigeteken, mint Málta. Az EGSZB szerint az Európai Bizottságnak ez az idegenforgalmi hatósága lehetne a (szigeteken zajló) turizmus érdekeinek őre az uniós intézményeken és politikákon belül. Az EGSZB korábbi, az idegenforgalomról szóló véleményeiben azt javasolta, hogy állítsák fel az Európai Idegenforgalmi Hivatalt, és most újból megfogalmazza e javaslatot.

1.5 A szigetek egy, a sajátosságaikból – távoli fekvésükből, nehéz megközelíthetőségükből és elkülönültségükből – eredő hátránnyal küzdenek a szárazföldi területekkel szemben. Az EGSZB úgy véli, hogy kedvező adórendszer kialakítására kellene törekedni, figyelembe véve a beruházásokkal, munkahelyteremtéssel és -megőrzéssel, a létesítmények nyitvatartási időszakával kapcsolatban, részben a szezonalitás hatásainak mérséklése céljából tett speciális erőfeszítéseket.

1.6 Az EU által a szigetekre alkalmazott fogalom-meghatározás sokszor nem megfelelő, és gyakran gátolja a megoldást. Korábbi véleményeiben (1) az EGSZB e definíció módosítását ajánlotta. Ezt az ajánlását most megismétli.

1.7 Az Európai Unió új fogalmat vezet be a regionális politikában, nevezetesen a makroregionális együttműködését (lásd pl. balti-tengeri stratégia, Duna-stratégia). Az EGSZB meg van győződve arról, hogy fontos fogalomról van szó, olyanról, amely bizonyosan alkalmazható szigetcsoportokra. Így például a Földközi-tenger nyugati szigeteire vonatkozó makroregionális stratégia segíthetne az elérhetőséggel kapcsolatos problémáik egy részének a megoldásában.

1.8 Az EGSZB üdvözli a szociális turizmust célzó CALYPSO programot, és teljes mértékben támogatja azt. Úgy látja, hogy a 2009-ben elkezdődött előkészítő tevékenységet követően a teljes programot végre kell hajtani. Azt ajánlja, hogy a CALYPSO programot illesszék be a Földközi-tenger nyugati régiójára kiterjedő, jövőbeli makroregionális stratégiába.

2. Bevezetés

2.1 A turizmus számottevő és növekvő mértékben járul hozzá a gazdasági növekedéshez, és adott esetben egy sziget GDP-jének akár 70 %-át is kiteheti. Az egyik legjobb lehetőség a jövedelemtermelésre és a munkahelyteremtésre. Bár Európa piaci részesedése a világszintű turizmusban lassan csökken, az EU-ba érkező turisták száma az előrejelzések szerint nőni fog. Az idegenforgalom növekedése azonban nem vehető biztosra, ahogyan azt a 2008–2009-es pénzügyi válság erőteljesen megmutatta.

2.2 A turizmus új formái hódítanak teret a hagyományos, tengert és napfényt kereső tömegturizmussal szemben. Ezek között megtalálhatók a „zöldebb”, testre-szabott és élményközpontú turizmus innovatívabb és szakosodott formái. Ezenkívül a turisztikai kereslet növekedése és a demográfiai változások (így az időskorú utazók egyre nagyobb száma) felgyorsítják a turisztikai termékek szegmentációját és az újszerű szolgáltatásokat nagymértékben tartalmazó, újfajta termékek kialakulását.

2.3 Az innováció az egyik fő gazdaságpolitikai szemponttá vált mind uniós szinten (a lisszaboni és az „EU 2020” stratégiával), mind pedig regionális szinten, tekintettel a kutatásba, oktatásba és képzésbe a közforrásokból történő egyre több beruházásra, valamint a leginnovatívabb ágazatok (pl. szállítás, energia, „zöld” iparágak) támogatására. Ez a szolgáltatásokra is igaz, és különösen a bizonyos szintű tudást és képzettséget igénylőkre, ami tipikus a legtöbb turisztikai tevékenység (pl. elszállásolás, étkeztetés, ingatlanügyek) esetében.

2.4 Napjainkban a turisták a lehető legjobb minőséget keresik a legalacsonyabb áron. A sikeres szigeti turizmushoz ezért nemcsak jól képzett munkaerőre van szükség, hanem a munkaadók és a munkavállalók egész életen át tartó tanulás iránti elkötelezettségére is a szolgáltatások magas színvonalának megőrzéséhez ebben a gyorsan változó világban, ahol az utazók kritikusak és igényesek. A magas színvonalú turisztikai szolgáltatások egyik előfeltétele az, hogy az ágazatban dolgozók jól képzettek legyenek.

2.5 Az idegenforgalomnak az a területe, ahol a legtöbb változás és innováció történik, az információs és kommunikációs technológiák (IKT-k) alkalmazásával kapcsolatos. Az IKT-k és az internet széles körű elterjedése a turizmusban lehetővé teszi a fogyasztók számára a szolgáltatókkal való közvetlen kapcsolattartást. Ez az ágazat egészében a (tranzakciós) költségek csökkentéséhez vezethet, ami a közvetítők – így az utazási irodák és az utazásszervezők – kiiktatását eredményezi. A tömegturizmus terén végment olyan jelentős újítások, mint a fapados légitársaságok megjelenése, számottevően befolyásolták az idegenforgalmi ágazat növekedését és továbbfejlődését.

2.6 A szigetek azonban továbbra is több különböző problémával néznek szembe. E területek fejlettsége általában elmarad a szárazföldiekétől. Ezenkívül az említett új technológiák és eljárások nagy részét nem az általuk közvetlenül érintett vállalkozások ellenőrzik, alakítják ki, vagy akár tartják fenn.

2.7 A szigetek hatóságai jelenleg vizsgálják, hogy a fenti új iparági gyakorlatok milyen hatással vannak a saját turisztikai politikai kezdeményezéseikre és fellépéseikre. Fő célkitűzésük annak biztosítása, hogy a szakpolitikák és az intézkedések támogassák és ösztönözzék az innovációt, amely hozzájárul idegenforgalmuk továbbfejlesztéséhez.

3. Az innováció feltétlen szükségessége

3.1 Tekintettel a társadalmi dinamika változására, továbbá a tömegturizmus 20. századi, utazásszervezők által irányított formájának hanyatlására, a szigeti turizmusnak a siker érdekében újítania szükséges, és új paradigmához kell alkalmazkodnia. Az innováció forrását az ágazatban dolgozók jelentik. Paradox módon az innováció egyben megzavarja a kialakult szokásokat is, és az emberek ellenállnak a változásnak, ha nem látják annak azonnali hasznát.

3.2 A 20. század második felében a kínálat határozta meg a keresletet a tömegturizmus piacán. Ugyanakkor egyre több úti cél vált elérhetővé, ami telítette a piacot. Napjainkra a változékony kereslet vette át az irányítást a jellemzően a fogyasztók által uralt piacon. Ennek a szolgáltatók kárát látják. Ez új problémát jelent, amely innovatív és kreatív gondolkodásmóddal oldható meg, a piaci rést betöltő turizmusformák széles választékának (gyógy-, zöld/öko- és farmturizmus, természetjáró turizmus stb.) kialakítása révén.

3.3 Ráadásul az életstílus is nagymértékben változott az elmúlt években. Az iparág egy idősödő, egészségesebb és jobb módú népességgel találja szemben magát, amely gyakrabban, de rövidebb ideig vakációzik. A turisták nagy része a súlyt többé nem a lehető legalacsonyabb árra, hanem „a legjobb minőséget a legjobb áron” kritériumra helyezi. Csökken a fogyasztói hűség, és a turisták egyre inkább a fenntartható, illetve autentikus üdülési formákat keresik, és kerülik a tömegturizmust. A szigeti turizmusnak feltétlenül foglalkoznia kell az innováció kérdésével, ha fenn kíván maradni ilyen körülmények között.

4. Szigeti turizmus és termékinnováció

4.1 A nagy idegenforgalmi vállalkozásokban az innováció a döntéshozatali eljárás bevett, szokványos eleme. Annak biztosítására, hogy ne érjék őket felkészületlenül a váratlan újítások, napjaink vállalkozásai a mindennapi tervezés részévé teszik az innovációt. Számukra az egyszerűen csak egy további termelési tényező.

4.2 Ugyanakkor a meghatározott úti célokra összpontosító kis turisztikai vállalkozások számára korlátozott az innováció maradéktalan kiaknázásának a lehetősége. A fő akadályt az emberi és pénzügyi erőforrások hiánya jelenti. Az idegenforgalmi kis- és középvállalkozások elsősorban az átlagos ügyfelek szokásos igényeinek a kielégítésére összpontosítanak, és nem tudnak forrást elkülöníteni a kutatás-fejlesztésre.

4.3 Az idegenforgalomban a kkv-k vannak túlsúlyban, és ez különösen igaz a szigeti turizmusra. A fokozódó verseny és globalizáció feltételei között a turisztikai cégeknek – és főként a kicsiknek – fennmaradásukhoz méretgazdaságosságot és kritikus méretet kell kialakítaniuk ügyleti költségeik csökkentése, termelékenységük növelése és a piaci erő megszerzése érdekében. A szerkezetátalakítási és együttműködési mechanizmusok révén a vállalkozások könnyebben alkalmazkodhatnak a változásokhoz, és fokozhatják versenyképességüket.

4.4 Az idegenforgalmi ágazat számára kihívást jelent, hogy új termékeket és szolgáltatásokat kínáljon. Az élményszerzésre épülő turizmus, a fenntartható turizmus és a természeti, a kulturális, illetve a történelmi örökséggel foglalkozó turizmus azok közé a stratégiák közé tartoznak, amelyek számos újító erejű turisztikai terméket eredményeznek napjainkban sok európai idegenforgalmi helyszínen. A szigeteknek jobban kellene ösztönözniük e termékek elterjedését, mivel ezek illenek a „szigeti identitás” lényegéhez.

4.5 Az élményszerzésre épülő turizmus a turisták és úti céljaik kölcsönhatásából származik. A turisták összbenyomása az ágazatban dolgozó különböző emberekkel történő számos rövid találkozás alapján alakul ki.

4.6 A fogyasztók fokozott környezeti tudatossága arra sarkallja az idegenforgalmi vállalkozásokat, hogy újítsanak, javítva környezeti teljesítményüket, mind saját tevékenységüket, mind pedig a turisták környezettel való kölcsönhatását illetően. Az innováció ugyanis elsősorban az olyan, piaci rést jelentő területekkel összefüggő termékek kapcsán történik, mint az ökoturizmus, vagy a kalandturizmus.

4.7 A kulturális turizmus is számottevő és növekvő ágazat, amely viszonylag jómódú és képzett látogatókat vonz. Több sziget is újrapozícionálta kulturális szolgáltatásait, és olyan innovációkat hajt végre, amelynek célja értékük kultúrán keresztüli növelése. Diverzifikálják kínálatukat, és növelik a látogatások időtartamát, például az átélhető kulturális élmények és események jobb összeállítása és népszerűsítése révén.

4.8 Ha a turizmus nem illeszkedik harmonikusan egy adott sziget társadalmába, és csupán néhány lakos számára jár haszonnal, számos másik számára viszont kellemetlenséggel, akkor nem válik a társadalmi tevékenységek fenntartható és szerves részévé. Ahhoz, hogy a lakosság hajlandó legyen támogatni meghatározott turizmus jelenlétét szigetükön, alulról felfelé irányuló tervezésre és részvételre van szükség. A turizmus lehetőséget nyújthat arra, hogy összefogja egy sziget lakosságát azáltal, hogy mindenkit bevon, és segíti az embereket annak megértésében, hogy az ágazat nagymértékben előmozdítja a természeti és a városi környezet fejlesztését, továbbá a földhasználat, a területrendezés, a szociális szolgáltatások és a kulturális örökség (építészet, kézművesség, hagyományos ételkülönlegességek stb.) megóvását célzó tevékenység javítását.

4.9 A különböző turizmusfajták egymással össze nem férőnek bizonyulhatnak, főként egy kis szigeti környezetben. Például a fiataloknak szóló nyári nyelvtanfolyamok piaci résének kiaknázása esetleg nem hozható összhangba egy időseket célzó tevékenységgel, mivel a fiatalok tanítás utáni lármás viselkedése zavarná a nyugalmat kereső időseket. Ismét kiemeljük, hogy a lakosságnak támogatnia kell az adott szigeten megvalósítandó turizmusformá(k)ra vonatkozó döntést ahhoz, hogy az sikeres lehessen.

4.10 Végül, a turizmus nem csupán azokat érinti, akik közvetlenül a szállodákban, a vendéglőkben és a légitársaságoknál dolgoznak. Sok egyéb, az idegenforgalmat támogató ágazat szereplőjére is hatással jár, a helyi vízvezeték-szerelőtől a gazdálkodóig.

5. A szigeti turizmus javítása a folyamatokra vonatkozó innováció segítségével

5.1 Az idegenforgalmi ágazat mindig is igen proaktív volt az új technológiák – így a globális elosztási rendszerek – átvétele terén. A távközlés, a hálózatok, az adatbázisok, az adatfeldolgozás és az elektronikus marketing terén a közelmúltban tett előrelépések számos új lehetőséget nyújtanak az idegenforgalom számára. E fejlődés számottevő hatással van a hagyományos idegenforgalmi üzleti modellekre. A szélessávú internet-kapcsolat alkalmazása az információs és kommunikációs technológiákkal (IKT-kkal) értéktöbbletet ad a turisztikai szolgáltatásokhoz és termékekhez, és elősegíti az ágazati hálózatok és klaszterek fejlődését. A probléma ezzel kapcsolatban az, hogy hiányzik a szélessávú technológia és a szaktudás, amelynek révén maradéktalanul ki lehetne aknázni az IKT-kat. Speciális képzésről kell gondoskodni a szigetek lakosai számára e hiányosság pótlására.

5.2 A fogyasztók egyre jobban tudják, hogyan használhatják az IKT-kat utazásuk előkészítésére. Napjainkban az EU-ban a turisták 2/3-a útját az interneten keresztül szervezi meg, és több mint 50 %-a fizeti ki online. Rugalmas és könnyen hozzáférhető termékeket keresnek, és szeretnek közvetlenül kommunikálni az idegenforgalmi szolgáltatókkal. Ahhoz, hogy a vállalkozók hasznára válhasson ez az IKT-forradalom, teljesen át kell alakítaniuk az ágazat marketingfolyamatait. Az internetes technológia a vállalkozásoknak és a fogyasztóknak egyaránt nagy lehetőséget biztosít a közvetlen online üzletkötésre.

5.3 Számos nagy múltú turizmussal rendelkező európai sziget küzd növekedési és termelési problémákkal. E helyeken az idegenforgalomra óriási kompetitív nyomás nehezedik. A liberalizált globális idegenforgalmi piacon a szigetek olyan új úti célokkal versenyeznek, amelyek érintetlen vagy igen kevéssé kiaknázott erőforrásokkal és nagyon kedvező gazdasági feltételekkel rendelkeznek, beleértve az alacsony béreket, az állami támogatás különböző formáit, és a gyenge valutát.

5.4 Ahogyan minden szolgáltatási ágazatban, így a szigeti turizmusban is a szolgáltatáskínálat színvonala nagymértékben függ az azt nyújtók tudásától, tehát az emberektől. Összefügg továbbá a jó munkakörülményekkel.

5.5 Az európai szigeti turizmus, mivel döntően kkv-k működnek a területén és nagy munkaintenzitás jellemzi, széttagoltsága miatt termelékenységi problémával küzd. E korlátozott termelékenység megnehezíti a szigetek számára, hogy idegenforgalmuk versenyképes legyen. E tényt tükrözik az ágazatban alkalmazott árak is.

5.6 A szezonalitás problémája valóban hatással van a munkahelyek biztonságára, és csökkenti a turisztikai állások vonzerejét. Ezért kellene ösztönözni az olyan, különleges szerződéstípusokat, amelyek garantálják a szezonális alkalmazottaknak a stabil munkavállalást, azzal a céllal, hogy az állandó alkalmazottakéval azonos foglalkoztatási és szociális jogokat biztosítsunk számukra. Az EGSZB a múltban már felvetette ezt a kérdést (2).

5.6.1 A szigeti turizmus erősítéséhez és az e téren történő innovációhoz a szociális partnerek közti szociális párbeszéd és kollektív tárgyalások keretében a munkakapcsolatok adaptálására és korszerűsítésére van szükség, különösen olyan kérdésekben, mint a képzés, a szakmai előmenetel és pályafutás, a szakmai tisztségek, a munkanap, illetve a munkaidő és a munkafeltételek.

5.7 A szigetekre – különösen napjaink felgyorsult világában – főként repülővel jutnak el az emberek. A tengeren való megközelítésük nem mindig jelent megvalósítható alternatívát. Ehhez egyaránt szükség van jól kiépített szárazföldi infrastruktúrára, és ahhoz kapcsolódó megbízható tengeri összeköttetésre. Ez utóbbi pedig természeténél fogva az időjárástól függ.

6. Szakpolitikai eszközök kidolgozása a szigeti turizmus marketingjének innovációjához

6.1 A szigeti turizmus terén illetékes hatóságok számára valódi kihívást jelent annak meghatározása, hogy melyik a leghatékonyabb módja olyan szakpolitikai eszközök kidolgozásának és alkalmazásának, amelyek anélkül segítik elő a turisztikai innovációt, hogy gátolnák a piaci dinamikát. A kormányok részéről az lenne a helyes gyakorlat, ha a lehető legszabadabban hagynák a piacokat működni, és csak akkor avatkoznának be, ha ebben problémák lépnek fel.

6.2 A szigeteknek gondosan egyensúlyozniuk kell a növekedésre törekvő vállalkozások, a kikapcsolódási lehetőségeket kereső turisták és a természetet megóvni kívánó környezetvédők esetlegesen ütköző érdekei között. A várostervezés kapcsán az egyik fő kérdés az, hogy kinek legyen döntési joga az építési projekteket illetően. További érdekellentét lehet az – esetleg helybeli üzleti érdekek által hajtott – helyi önkormányzatok, valamint a regionális és központi hatóságok között, akik átfogó szempontból vizsgálják a helyzetet, és mérsékelni kívánják a mértéktelen növekedést a környezeti szempontból sérülékeny területeken.

6.3 A kormányok lehetővé kell, hogy tegyék az innovatív cégek számára a méretgazdaságosság elérését, például olyan formában, hogy együttműködő szövetségeken és egyéb hálózati formákon keresztül törekedhessenek az innovációra. Az idegenforgalmi ágazatban az innováció legígéretesebb és legsikeresebb motorját az együttműködés, a szövetségek és/vagy a hálózatok alkothatják olyan területeken, mint a technológia, a marketing, az elosztás, vagy a közös emberi erőforrások. Egyelőre úgy tűnik, hogy a turizmusban – elsősorban a kkv-k között – nincsen elegendő együttműködés. E tekintetben a kormányoknak támogatniuk kellene az innovatív idegenforgalmi politikát, amely elősegíti a koherenciát és a szinergiát.

6.4 A turizmus témakörével elképzelhetetlen a területi vetület figyelembevétele nélkül foglalkozni. Elsősorban a látványosságok gazdasági hasznosításáról és marketingjéről van itt szó. Ezek ugyanis az ágazat „alapanyagai”. Ezek alakítják ki az úti célokat. A turisták azt a helyszínt választják, amely szerintük a legtöbb előnyt nyújtja és azokat a termékeket, amelyekért hajlandók fizetni. Fizetési hajlandóságuk annál nagyobb, minél inkább egyedülálló az adott hely. A legtöbb esetben olyan közjavakról vagy közös erőforrásokról van szó (például védett vagy mezőgazdasági használatra fenntartott tájegységekről), amelyeket a szigetlakóknak védeniük és kezelniük kell abból a célból, hogy azok ne használódjanak el, vagy semmisüljenek meg.

6.5 A helyi látványosságok és az innovatív szolgáltatások adják egy adott helyszín jellegzetességét. Azonban egyben a termékinnovációs lehetőségeket is korlátozzák, mivel az újításoknak a helyi jellemzőkre kell épülniük. Így például egy tengerparti üdülőhely nem alakítható át hegyvidékivé. Egy olyan ország viszont, amely számos különféle turisztikai vonzerővel bír, újrapozícionálhatja magát a piacon.

6.6 A napfényre, a tengerre és a gyorséttermekre épülő tömegturizmus hosszú távon nem feltétlenül a legjobb formája a szigeteken megvalósítható idegenforgalomnak. Skóciai példák mutatják többek között, hogy a szigeti turizmus kisléptékű, szakosodott formái igen sikeresek lehetnek. Nem készülhet minden egy kaptafára, és ezt különösen szem előtt kell tartani a szigetek idegenforgalmi stratégiájának kidolgozásakor. Ami ideális egy kis földközi-tengeri sziget esetében, az elhibázottnak bizonyulhat egy, az Egyesült Királyság, Írország vagy Svédország partjainál fekvő, igen kicsi szigetében.

6.7 Az egyes üdülőhelyek sorsát számos független tényező befolyásolja. Ilyen például a forráspiacok földrajzi helye és potenciálja, csakúgy mint a közlekedési költség és időigény formájában kifejezhető elérhetőség. Ezekre a tényezőkre az állami szektor csak olyan mechanizmusokon keresztül hathat, mint a közszolgáltatási kötelezettségek vagy a területi folytonossági rendszerek. E tényezők emellett nagymértékben meghatározzák a termékinnovációk jellegét. A kihívás a helyi vállalkozó számára tehát értéktöbblet teremtése a fogyasztó számára új termékekkel.

6.8 Időszerű téma az EU-ban a környezeti fenntarthatóság. Olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az utazással összefüggő kibocsátások mérséklésére irányuló eredményes mechanizmusok meghatározása, továbbá annak vizsgálata, hogy hogyan terjedt el a környezeti fenntarthatóság a turisztikai versenyképesség egyik fő mozgatórugójaként.

6.9 Mi akadályozza meg a szigetlakókat a strandjaik fejlesztésében? Vagy abban, hogy büszkélkedjenek kulturális örökségükkel? Miért van csak egynéhány turisztikai látványosság feltüntetve a területükön, ha például a sziget egésze annak számíthat? Miért korlátozódik e vidékeken az idegenforgalmi tevékenység annyira rövid „turisztikai idényekre”, ha más helyeken a turizmus egész évben zajlik? Hirdetés is csak egy pár helyszín kapcsán történik, jóllehet minden falu és város tekintetében történhetne. Minden település lakóinak meg kell tanulniuk, hogy büszkék lehetnek otthonukra, mivel csak így védhetik meg és érvényesíthetik örökségüket és az azzal kapcsolatos termékeket.

6.10 Mivel egyre több turista látogat el szigetekre, a hatóságoknak további beruházásokat kell majd eszközölniük az érintett települések közegészségügyi feltételei magas színvonalának megőrzésére, jó minőségű ivó- és fürdővizet, gondos hulladékkezelést, fenntartható energiafelhasználást és biztonságos élelmiszerellátást garantálva.

6.11 Nagyon fontos növelni a tudatosságot a versenyképesség kapcsán, mivel ezzel a szigetlakóknak kiemelten kell foglalkozniuk. Nem lehet, hogy ez kizárólag a kormányok ügye legyen. Az alkalmazottaknak, a vállalkozóknak, a vezetőknek és a közigazgatási szerveknek mind szerepet kell vállalniuk benne.

6.12 A gyakorlatban három tényező játszik e téren döntő szerepet:

—	az első a kormányzat szerepvállalása az egészségvédelemben és a környezeti fenntarthatóság biztosításában;

—	a második a vállalkozások szférája, vagyis a magánszektor, amely foglalkozhat a szárazföldi és légi szállítással, vagy az IKT-infrastruktúrával;

—	a harmadik pedig az egyes országok erőforrás-ellátásának emberi és kulturális vonatkozásai.

6.12.1 A kormány jelentős befolyással bír az első kategóriára. Amennyiben egy szigeten környezetileg csak kismértékben fenntartható tevékenység folyik, az egyszerűen nem elegendő. Ez is bizonyítja annak indokoltságát, hogy a környezeti és kulturális nyomásgyakorló csoportok tovább követeljék a tudatosság fokozását a szigetek kulturális örökségét illetően, és azt, hogy mielőbb növeljék az örökség védelmét célzó beruházásokat.

6.12.2 Sok tennivaló van a turisztikai infrastruktúra terén is. Az itt tapasztalt alacsony teljesítmény cselekvésre ösztönözhet, és alkalmat kínálhat a beruházások fokozására. A recesszió megfelelő időszak az infrastruktúra felülvizsgálatára és javítására, ahhoz több erőforrást rendelve. A szigeteknek most kell fejleszteniük és új piaci réseket keresniük új, magán- és közforrásokból finanszírozott beruházásokon keresztül. A kormánynak biztosítania kell, hogy a magánszektor jobban hozzáférjen a finanszírozási forrásokhoz, és hogy a bankok jobban igazodjanak a kis- és középvállalkozások igényeihez. Maradéktalanul fel kell használni az uniós ösztönzési csomag keretében rendelkezésre álló forrásokat. Még fontosabb, hogy a kormányzati szervek ne terheljék meg olyan, kifogásolható előírásokkal a magánszektort, amelyek azt célozzák, hogy kisajtolják a vállalkozásokból a beruházásokra rendelkezésükre álló minden tőkéjüket.

6.12.3 A szigeti turizmusnak van egy árnyoldala is: az árnyékgazdaság, amely ugyan többletbevételt eredményez a szigetlakóknak, de káros hatással jár a foglalkoztatásra és a munkafeltételekre. A nyaralónak használt épületek ára növeli az árszínvonalat a szigetlakók számára, bár egyben jövedelemforrást is jelent nekik. További probléma az infrastrukturális (víz- és energiaellátási, hulladékkezelési) hálózatok telítődése a főszezonban, amikor a lakosok száma az eredeti népesség akár húszszorosára nő.

6.13 A munkaerőigény szezonális fluktuációjának az a következménye, hogy megjelenik a feketegazdaság. A diákmunka kihasználása, sőt, az azzal történő visszaélés, illetve az illegális foglalkoztatás hátrányt okoz mind a legális, mind pedig az illegális munkavállalóknak, hiszen csökken a bérek szintje. Az idegenforgalom területén dolgozók körében jelentős arányú az illegális foglalkoztatás; egyes országokban ez az arány a munkavállalók felét is meghaladja.

6.13.1 A nyugat-európai idegenforgalom területén, ideértve a szigeti turizmust is, egyre több az új tagállamokból (például Lengyelországból, Bulgáriából és Romániából) érkező olcsó és mobil munkaerő. A munkaerő szabad mozgására vonatkozó uniós szabályok miatt megállíthatatlan folyamatról van szó. A vállalkozókat és a munkavállalókat érintő kérdés most az, hogy miként lehet minderre reagálni. Biztosítani kell, hogy a vállalatok versenyképesek lehessenek úgy, hogy ugyanakkor garantálva legyen az egyenlő bánásmód, a megfelelő munkafeltételek tiszteletben tartása, illetve az, hogy a munkavállalókat nem zsákmányolják ki.

6.14 A szigeti turizmusban ezért átgondolt megközelítést kell alkalmazni. Az idegenforgalom rendkívül fontos szerepet tölt be a szigetlakók és az ottani kkv-k életében. Eljött a cselekvés ideje. A szigeten élőknek fel kell készülniük a versenyre, és meg kell állniuk helyüket abban. Elsőként a rövid távú, azonnali beavatkozást igénylő problémákkal kell foglalkozni. Ahhoz, hogy az idegenforgalom fenntartható maradjon, és hogy a gazdasági növekedés fontos motorja legyen, hatékony közép és hosszú távú intézkedésekre van szükség.

7. A turisztikai vállalkozások és úti célok szervezeti innovációjára szolgáló hálózatok létrehozásának elősegítése

7.1 Az idegenforgalom számos alágazatára, például légitársaságokra, szállodaláncokra, utazásszervezőkre, illetve autókölcsönzőkre jellemző az erős koncentráció. Esetükben gyakran globális szereplőkről van szó. Másrészt a szigeti turizmusban még mindig a kkv-k fordulnak elő nagyobb arányban. Az ilyen globális versenytársak mellett a túlélés érdekében a szigeteken tevékenykedő turisztikai cégeknek meg kell próbálniuk inkább konstruktív, semmint destruktív versenyre berendezkedni. Míg az előbbinek köszönhetően bővül a rendelkezésre álló piac, nő a termékportfolió, eredményes a termékdifferenciálás, és innováció folyik a világszínvonalú termékek létrehozása érdekében, az utóbbi esetében a cégek ugyanazért a piacért versengenek, ami a termékek hasonlóvá válásához és árversenyhez vezet. Ezért a turisztikai cégeknek tudniuk kell, hogy a konstruktív verseny kialakulásának érdekében miként működjenek jobban együtt egymással.

7.2 A szigeteken tevékenykedő turisztikai cégek, különösen a kisebbek, inkább riválisnak tekintik társaikat, és kevésbé gondolnak az együttműködésből eredő előnyökre. Az idegenforgalom terén különbséget lehet tenni a földrajzi hálózatok/klaszterek és a tevékenységalapúak között. Ez utóbbiakra példa a „zöld” turizmus vagy a borturizmus. A hálózatok/klaszterek komoly szerepet játszhatnak abban, hogy a szereplők nagyobb innovációs kapacitásokkal rendelkezzenek – például a kísérleti projektek alacsonyabb költségei, az erőteljesebb jelenlét és a változó keresletre való rugalmasabb reagálás képessége révén. A szolgáltatóipar egyéb ágazataihoz hasonlóan az innováció az idegenforgalomban is elsősorban a hálózatok és az együttműködés függvénye.

7.3 A szigeti idegenforgalmi ipar állandó növekedésének egy másik kulcsfontosságú tényezője a politikusok, munkaadók és szakszervezetek közötti együttműködés, illetve az idegenforgalom terén fontos szerepet játszó szervek, alapítványok és szövetségek integrációja. Az üzleti világnak a hálózatok kialakításában van döntő szerepe, a helyi önkormányzatok pedig az olyan infrastruktúrák fejlesztéséért felelősek, amelyek elősegítik a jobb együttműködést és a piaci hálózatok létrejöttét.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) „A magasabb szintű belső piaci integráció mint a kohézió és növekedés kulcstényezője a szigetek tekintetében” – HL C 27., 2009.2.3., 123. o.

(2) Lásd a „Szociálisan fenntartható turizmus mindenki számára” című EGSZB-véleményt, HL C 32., 2004.2.5., 1. o.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/81

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Pénzügyi tranzakciók adója (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/14

Előadó: Lars NYBERG

Pénzügyi tranzakciók adója.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és szociális kohézió” szekció 2010. június 23-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 15-i ülésnapon) 121 szavazattal 55 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Összefoglalás és következtetések

1.1 A pénzügyi tranzakciók összértéke 1990-ben a világ GDP-jének mintegy tizenötszöröse volt, de 2007-re annak körülbelül a hetvenszeresére nőtt. (1) Az azonnali ügyletek értékének a GDP-hez viszonyított aránya alig változott, úgyhogy ez a pénzügyi tranzakciók terén tapasztalható négyszeres növekedés majdnem kizárólag derivatívákra – főként kamatláb-derivatívákra – vezethető vissza. 2008 második felében ugyan csökkent a derivatívákkal folytatott kereskedés mértéke, 2009 első felében azonban ismét felélénkült a forgalom. Úgy tűnik, hogy a pénzügyi szektor magatartása nemigen változott.

1.2 2007-ben a pénzügyi szektor – amelynek fő feladata a reálgazdaság támogatása – az Egyesült Államokban a vállalati szféra teljes nyereségének mintegy 40 %-át könyvelte el, míg a GDP-hez mindössze 7 %-ban járult hozzá. Jellemző vonás volt az is, hogy a kereskedés néhány piacra – elsősorban Londonra és New Yorkra – és néhány nagyon nagy pénzügyi intézményre összpontosult. Hatalmas pénzeket pumpáltak a szektorba annak érdekében, hogy megmentsék ezeket az intézményeket az összeomlástól, aminek következtében még soha nem látott költségvetési hiányok keletkeztek.

1.3 A pénzügyi tranzakciókra kivetett adó (FTT) a nagyon rövid távú – és gyakran kockázatos – pénzügyi tranzakciók számának csökkentése révén döntő hatást gyakorolhatna a pénzügyi intézmények magatartására.

1.4 Az EGSZB a de Larosière jelentésről szóló véleményében (2) elvben támogatta az FTT ötletét: „Az EGSZB szerint a rövid távú gondolkodást hosszú távú szemlélettel kell felváltani, amelyben a prémiumokat nem a spekulációs ügyletek alapján számolják ki. Az EGSZB ebben a szellemben támogatja azt az elképzelést, hogy meg kellene adóztatni a pénzügyi tranzakciókat.” Jelen véleményével az EGSZB részt kíván venni a szóban forgó adóról folyó vitákban, tovább vizsgálva egy ilyen adó céljait és következményeit.

1.5 Az értékpapír-tranzakciók megadóztatására vonatkozó eredeti javaslatot John Maynard Keynes fogalmazta meg 1936-ban. Célja a törzsrészvényekkel való, destabilizáló hatású spekuláció visszaszorítása és a részvényárfolyamokat meghatározó, hosszú távú gazdasági tényezők erősítése volt. A 70-es években ezt a javaslatot James Tobin fejlesztette tovább. Ő a pénzügyi piacok lendületének csökkentését és a reálgazdasággal való hatékonyabb összehangolását tűzte ki célul egy, a prompt (azonnali) nemzetközi valutaügyletekre kivetendő adó segítségével, amelynek célja megegyezett a jelenleg tárgyalt egyik célkitűzéssel: a rövid távú tranzakciók számának csökkentésével.

1.6 Tobin azt javasolta, hogy az adóból származó bevételeket továbbítsák az IMF-nek vagy a Világbanknak, ugyanakkor nem a bevételek jelentették számára a fő célkitűzést: „Minél sikeresebben éri el az adó azokat a gazdasági célokat, amelyek számomra elsődleges motivációként szolgáltak, annál kevesebb bevételt eredményez.”

1.7 A pénzügyi tranzakciókra kivetett adó ötlete a 2008-as pénzügyi válság óta került ismét előtérbe, ezúttal a pénzügyi intézmények közötti valamennyi pénzügyi tranzakció vonatkozásában.

1.8 Az EGSZB szerint az FTT fő célja az kellene, hogy legyen, hogy megváltoztassa a pénzügyi szektor magatartását a rövid távú, spekulatív pénzügyi tranzakciók csökkentése révén. Így a pénzügyi szektorban folyó tevékenységeket a piaci ármechanizmusok szabályozhatják. Az ilyen tranzakciók közül Lord Turner (a brit Pénzügyi Szolgáltatásokat Felügyelő Hatóság elnöke) néhányat még „társadalmilag feleslegesnek” is nevezett. A kívánt hatás elérhető lenne, hiszen az FTT a leggyakoribb tranzakciókat sújtja a legkeményebben.

1.9 Ha az FTT jelentősen csökkenti az értékpapírok és derivatívák rövid távú kereskedelmét, akkor egyúttal a pénzügyi ágazat nyereségét is csökkenteni fogja, ami viszont nemcsak a bónuszok, hanem a nyereségadóból származó bevételek csökkenéséhez is vezethet. A vállalkozások és háztartások számára nyújtott, betétek által fedezett hiteleken alapuló hagyományos bankrendszert – amelynek nyeresége a kamatlábak különbségéből adódik – nem érinti a javasolt adó. Egy ilyenfajta bankrendszer – amelyben a megtakarításokat optimális módon befektetésekre fordítják – válhatna ismét a pénzügyi szektor legfontosabb céljává. A 2010-ben jelentkező új pénzügyi nehézségek, valamint amiatt, hogy az IMF és az EU keresi a jövőbeli pénzügyi válságok finanszírozási lehetőségeit, nem hagyhatjuk ki a pénzügyi szektor olyan jobbításának lehetőségét, ami maga mögött hagyja a rövid távú szemléletet.

1.10 Az FTT másik célja közpénzek szerzése. Ezt az új bevételi forrást a fejlődő országok gazdasági fejlődésének támogatására, éghajlatpolitikáik finanszírozására, illetve az államháztartások terheinek könnyítésére lehetne fordítani. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a pénzügyi szektor így visszafizeti majd az állami támogatásokat. Hosszú távon az adónak az állami bevételek új általános forrásaként kellene szolgálnia.

1.11 Az FTT progresszív adó lenne, mivel a pénzügyi intézmények ügyfelei éppúgy, mint maguk a pénzügyi intézmények, amikor saját nevükben kereskednek, a társadalom leggazdagabb rétegeit képviselik. Ráadásul általános az a nézet, miszerint a pénzügyi szektor nem veszi ki megfelelő mértékben a részét az adóbefizetésekből.

1.12 Fontos, hogy az FTT alkalmazási köre a lehető legszélesebb legyen, és lehetőség szerint mind a nemzeti, mind pedig a külföldi tőzsdéket lefedje. Az EGSZB globális rendszer esetén egy igen alacsony, 0,05 %-os FTT-kulcsot javasol. Európai rendszer esetén ennél is alacsonyabb kulcs javasolt, biztosítandó a pénzügyi piacok zavartalan működését.

1.13 Az adók bevezetése mindig csökkenti az eszközértéket, de vajon hatással van-e a kereskedelmi ügyletek lebonyolításának helyszínére, amennyiben nem általános adóról van szó? Egy tanulmány szerint a jelenlegi brit „bélyegadó” (stamp duty) 20 %-kal csökkentette a forgalmat, így alig térítette el az üzletet Londonból.

1.14 A szóban forgó adó bevezetése szinte semmilyen adminisztratív, technikai vagy gazdasági költséggel nem járna, hiszen ezek a tranzakciók már ma is számítógépesítettek. A tőzsdén kívüli OTC-tranzakciók (over the counter tranzakciók) piaca azonban még mindig nem számítógépesített, bár a megfelelő uniós jogalkotás már kidolgozás alatt van. Az összes – így köztük az OTC-piaci – tranzakció szabályozott tőzsdei rendszerbe történő integrációjának szükségessége mutatja, hogy a szabályozás és az olyan adók, mint az FTT, egymás kiegészítői és nem alternatívái.

1.15 Azáltal, hogy megváltoztatja és hosszabb távú szemléletre alapozza a pénzügyi szektor tevékenységét, eközben pedig növeli az állami bevételeket, az FTT kettős haszonnal jár. Az is egyértelmű azonban, hogy minél magasabb az adókulcs, annál nagyobb hatással lesz a kereskedés tárgyát képező rövid távú tranzakciókra, vagyis annál alacsonyabbak lesznek a bevételek. Ezért olyan adókulcsot kell találni, amely egyensúlyt teremt az FTT két célkitűzése, a magatartás megváltoztatása és az adóbevételek között.

1.16 Amennyiben az FTT alkalmazásra kerülne Európában, az abból származó adóbevételek a GDP mintegy 1,5 %-át tennék ki, amelynek a legnagyobb része a brit pénzügyi piacról származna. Az FTT globális bevezetése esetén az ilyen adóbevételek a világ GDP-jének körülbelül 1,2 %-át jelentenék. Európában és az Egyesült Államokban körülbelül azonos arányok lennének tapasztalhatók.

1.17 A G20-ak 2010. június 26–27-i torontói ülésükön nem javasoltak a pénzügyi tranzakciókra kivetett globális adót. Az EGSZB úgy véli, hogy egy európai rendszer létrehozását nem kellene levenni a pénzügyi reformok napirendjéről.

2. Háttér

2.1 A Lehman Brothers (3) 2008-as csődjét követően kirobbant, drámai méretű pénzügyi válságot számos okra vezették vissza. Ilyen ok többek közt az alacsony kamatlábak miatt lehetségessé vált olcsó hitelek, az értékpapírosítás útján létrehozott magas kockázatú értékpapírok terjedése, a szabályozás és az ellenőrzés tökéletlensége, a gazdasági források spekulációs célú felhasználhatósága a jövedelmeknek a munkaerőtől a tőkéhez való hosszú távú átcsoportosítása révén, a pénzügyi piacok globális jellege stb.

2.2 A pénzügyi szektor a GDP-hez viszonyítva szinte hihetetlen mértékben növekedett. 1990-ben a pénzügyi tranzakciók értéke a világ GDP-jének tizenötszörösét tette ki, és a 2008-as válság idejére a világ GDP-jének hetvenszeresére növekedett. (4) Az azonnali ügyletek majdnem ugyanazt az arányt képviselik a világ GDP-jében, mint 1990-ben, úgyhogy ez a pénzügyi tranzakciók terén tapasztalható négyszeres növekedés majdnem kizárólag derivatívákra vezethető vissza. Ezek nagyrészt tőzsdén kívüli (OTC) tranzakciók, azaz közvetlen megállapodások a fogyasztó és a pénzügyi intézmény között, és legtöbbjük a kamatlábakhoz kapcsolódó derivatívákat érinti. (5) Még az olyan hosszú lejáratú tranzakciók is megjelentek a rövid lejáratú tranzakciók piacán, mint a jelzálogkötvények, mivel ezek gyakran cserélnek gazdát. Ennek az újonnan tapasztalható kereskedésnek az oka éppúgy lehet a kockázatfedezet, mint a spekuláció.

2.2.1 A származékos piac fejlődése a gazdasági rendszer egyik olyan új vonása, amely nem mindig kapcsolódik úgy a reálgazdasághoz, mint a hagyományos tőke. Sokféle derivatíva (származékos ügylet) létezik: opciók, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős (futures, illetve forward), vagy csereügyletek, amelyek alapulhatnak például különböző árukon, devizákon, kamatlábakon, vagy akár tisztán szerencsejátékon is.

2.2.2 Statisztikák szerint 2008 második felében csökkenés mutatkozott a derivatívák kereskedelmében. Ugyanakkor ez a visszaesés nem volt különösebben nagy mértékű, csupán a három évvel azelőtti szinthez való visszatérés. Ezenfelül 2009 első felében a volumen újra növekedésnek indult. (6) Ezek a változások megint csak a kamatláb-derivatívák terén zajlottak. Ebből arra következtethetünk, hogy a pénzügyi szektor magatartása nemigen változott. Másrészt viszont az értékpapírosítás, a pénzügyi válság fő kiváltó oka, szinte teljesen eltűnt a piacról. (7)

2.2.3 2007-ben, a válságot megelőzően, az Egyesült Államokban a pénzügyi szektorban jelent meg a vállalati szféra nyereségének mintegy 40 %-a, míg az ágazat a GDP-hez csupán 7 %-ban járult hozzá. (8) Ha a pénzügyi szektor termeli ki a nyereség 40 %-át, akkor eltávolodott pénzügyi közvetítői szerepétől. Ebben a tekintetben az oligopol jellegű pénzügyi szektor néhány országban nem hatékony a reálgazdaság finanszírozásához.

2.2.4 Jellemző vonás volt az is, hogy a kereskedés néhány piacra – különösen Londonra és New Yorkra – és néhány nagyon nagy pénzügyi intézményre összpontosult. Ezek mérete miatt született meg a „túl nagy ahhoz, hogy bebukjon” szlogenje, ami számos kormány számára szükségszerűvé tette néhány bank megmentését, megakadályozandó a pénzügyi szektor összeomlását. Hatalmas pénzeket pumpáltak ebbe a szektorba, aminek következtében addig soha nem látott költségvetési hiányok keletkeztek.

2.3 A de Larosière-jelentés számos javaslatot terjesztett elő a pénzügyi rendszer megváltoztatására, a jövőbeli válságokat megelőzendő. (9) Ezt hamarosan négy, a pénzügyi szektor makro- és mikroprudenciális felügyeletéről szóló európai bizottsági rendeletjavaslat, (10) valamint számos, a pénzügyi szektor szabályainak megváltoztatására irányuló javaslat (11) követte. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államokban is élénk vita folyik.

2.3.1 Új jogalkotási javaslatokat elsősorban a felügyelet és bizonyos pénzügyi intézmények szabályozása terén terjesztettek elő, részben megszüntetve a pénzügyi szektor önszabályozását. A javaslatoknak csak kis hányada irányult a pénzügyi szektor magatartásának megváltoztatására. Nem született olyan javaslat, amely az ágazat eszközeinek szabályozására törekedett volna, pedig a pénzügyi válság valódi okainak némelyike ezen eszközök között keresendő.

2.4 Hasonlóképpen nem született formális uniós javaslat a pénzügyi tranzakciók adójával (FTT) kapcsolatban sem, bár az általános vita új lendületet vett az elmúlt néhány évben. Az EGSZB szerint egy ilyen adó a jelenleg domináns rövid távú pénzügyi tranzakciók számának csökkentése révén döntő hatást gyakorolhatna a pénzügyi intézmények magatartására és az eszközökre.

2.4.1 2009. szeptemberi, pittsburghi ülésükön a G20-ak vezetői felkérték az IMF-et, hogy „készítsen jelentést következő (2010. júniusi) ülésünkre arra vonatkozóan, hogy az egyes országok milyen jellegű megoldásokat alkalmaztak vagy mérlegelnek abban a tekintetben, hogy a pénzügyi szektor hogyan járulhatna hozzá méltányos és jelentős mértékben a kormányok a bankrendszer helyreállítását célzó beavatkozásaihoz kapcsolódó terhek megfizetéséhez.” A 2010. áprilisban ismertetett előzetes IMF-jelentésben a hangsúly a jövőbeli pénzügyi válságok megelőzését célzó intézkedésekre – elsősorban egy konszolidációs mechanizmushoz kapcsolódó pénzügyi stabilitási illetékre – került. Jelen véleményben az EGSZB nem fogja különösebben kommentálni ezeket a javaslatokat, hanem az IMF a jelenlegi válság hatására bevezetendő FTT-vel kapcsolatos rövid érvelésének tárgyalására szorítkozik.

2.4.2 Az EGSZB a de Larosière jelentésről szóló véleményében elvben támogatta az FTT ötletét: „Az EGSZB szerint a rövid távú gondolkodást hosszú távú szemlélettel kell felváltani, amelyben a prémiumokat nem a spekulációs ügyletek alapján számolják ki. Az EGSZB ebben a szellemben támogatja azt az elképzelést, hogy meg kellene adóztatni a pénzügyi tranzakciókat.” Jelen véleményével az EGSZB részt kíván venni a szóban forgó adóról folyó vitákban, tovább vizsgálva egy ilyen adó céljait és következményeit.

3. Bevezetés

3.1 Az értékpapír-tranzakciók (STT) megadóztatására vonatkozó eredeti javaslatot John Maynard Keynes fogalmazta meg 1936-ban a törzsrészvényekkel való, destabilizáló hatású spekuláció visszaszorításának és a részvényárfolyamokat meghatározó, hosszú távú gazdasági tényezők erősítésének céljával.

3.2 A 70-es években James Tobin pénzpiaci tranzakciós adót (CTT) javasolt – ez az úgynevezett „Tobin-adó” – a destabilizáló hatású pénzpiaci spekulációk visszaszorítására. A tőke szabad áramlásával egyszerűbbé váltak a valuták elleni spekulatív támadások. Tobin a pénzügyi piacok lendületének csökkentését, a reálgazdasággal való hatékonyabb összehangolását és a monetáris politika szerepének erősítését tűzte ki célul. Az adót a prompt (azonnali) nemzetközi valutaügyletekre alkalmazták volna, 0,5 %-os adókulccsal. Bár ez az adó nem érintette az összes pénzügyi tranzakciót (az azonnali ügyletek manapság a világszinten lebonyolított tranzakciók kevesebb mint 10 %-át teszik ki), célja megegyezett a jelenleg tárgyalt egyik célkitűzéssel: a rövid távú tranzakciók számának csökkentésével.

3.2.1 Tobin azt javasolta, hogy az adóból származó bevételeket továbbítsák az IMF-nek vagy a Világbanknak, ugyanakkor számára nem a bevételgenerálás volt a fő cél: „Minél sikeresebben éri el az adó azokat a gazdasági célokat, amelyek számomra elsődleges motivációként szolgáltak, annál kevesebb bevételt eredményez.” (12)

3.3 A pénzügyi tranzakciókra kivetett adó ötlete a 2008-as pénzügyi válság során került ismét előtérbe, ezúttal nemcsak a nemzetközi valutaügyletek, hanem valamennyi pénzügyi tranzakció vonatkozásában. Megjegyzendő, hogy ez az adó széles alkalmazási köre ellenére sem terjed ki a háztartások és vállalkozások pénzügyi tranzakcióira, hanem a pénzügyi intézmények közötti tranzakciókra korlátozódik. Az FTT támogatói között megtalálhatjuk a civil szervezetek több típusát, közgazdászokat, valamint a pénzügyi szektor olyan személyiségeit, mint Lord Turner, aki a brit Pénzügyi Szolgáltatásokat Felügyelő Hatóság elnöke, illetve immár az Európai Tanácsot is, amely a G20-ak csúcstalálkozója számára tett ajánlásokat 2010. június 17-én. (13) Az FTT bevezetését ellenzi többek között az IMF, az OECD és a Világbank is.

3.4 De melyek is egy ilyen adó legfontosabb céljai? Mire kellene kivetni? Milyen mértékű legyen? Egy adott országban is alkalmazható, vagy az EU egészében, illetve világszinten kell kivetni? Milyen eredményekre számíthatunk? Az alábbiakban megvitatjuk ezeket a kérdéseket, és az Osztrák Gazdasági Kutatóintézet (WIFO), (14) valamint a Gazdasági és Politikai Kutatóközpont (CEPR) és a Politikai Gazdasági Kutatóintézet (PERI, Massachusetts Egyetem, Amherst) (15) tanulmányaira támaszkodva idevágó adatokat mutatunk be.

3.5 A pénzügyi szektor magatartása – Keynes és Tobin érvelését követve – az FTT-nek a rövid távú tranzakciókra való hatásán keresztül befolyásolható. A rövid távú kereskedés intenzitása miatt azonban az FTT a rövid távú tranzakciókat a hosszú távúakhoz képest megdrágítja. A kormányok így – a relatív költségek változtatásán keresztül – a piaci ármechanizmus használatával bírhatják rá a pénzügyi szektort arra, hogy nagyobb mértékben támaszkodjon a reálgazdaság hosszú távú szemléletű alapjaira.

4. Célkitűzések

4.1 A pénzügyi piacok részletes elemzéséből kiderül, hogy a megnövekedett volumenért elsősorban olyan rövid távú tranzakciók felelősek, melyeknek gyakran spekulatív vagy kockázatfedezeti jellegük van. A reálgazdasághoz viszonyítva e tranzakciók számos esetben rendkívül nagy volumenűek. Mivel a rövid távú ingadozások általában az eszközök hosszú távú áringadozásában csapódnak le, ez ahhoz is vezethet, hogy utóbbiak nem tükrözik a reálgazdaság alakulását. (16) E pénzügyi tranzakciók közül Lord Turner néhányat még „társadalmilag feleslegesnek” is nevezett.

4.1.1 Az EGSZB szerint az FTT fő célja az kellene, hogy legyen, hogy a rövid távú, spekulatív pénzügyi tranzakciók csökkentése révén megváltoztassa a pénzügyi szektor magatartását. Nagyrészt a rövid távú tranzakciók felelősek a pénzügyi szektor aktivitásának a 21. század első évtizedében tapasztalható növekedéséért. A pénzügyi szektornak ismét tartós felelősséget kell vállalnia a reálgazdaságért.

4.1.2 Az IMF jelentésében megemlíti ugyan az FTT magatartásra gyakorolt hatásait, de azt negatívként állítja be. Szintén a hátrányok között említik, hogy nem ez a módja a jövőbeli konszolidációs mechanizmusok finanszírozásának. Az FTT-nek azonban ez soha nem volt célja. További kifogás, hogy jobb közvetlenül azokat a tranzakciókat adóztatni, amelyeknek a számát csökkenteni kívánjuk. Az FTT éppen ezt teszi akkor, amikor a legkeményebben a rövid távú tranzakciókat sújtja.

4.1.3 A rövid távú kereskedés volumenének csökkenésével a pénzügyi intézmények tevékenységeiben annak aránya is csökken. Ez azt jelenti, hogy nagyobb arányban foglalkoznak más tevékenységekkel, például a betétesek és hitelfelvevők közötti közvetítő szerep betöltésével. A pénzügyi szektor nem önmagában vett cél, hanem eszköz a gazdaság egyéb céljainak elérésére. Egy hatékony pénzügyi szektor a megtakarításokat optimális módon a reálgazdaságba történő befektetésekre fogja fordítani.

4.1.4 A hagyományos bankrendszer a vállalkozások és háztartások számára nyújtott hiteleken alapul, nyeresége pedig a kamatlábak különbségéből adódik. Ügyfeleiket a bankok úgy is támogatják, hogy segítik őket abban, hogy a tőkepiacokon pénzt szerezzenek, fedezzék a nemzetközi üzlethez kötődő pénz- és árupiaci kockázataikat, valamint a mezőgazdasághoz kötődő határidős árupiaci tranzakciók kockázatait. E szolgáltatások nyújtásakor a bankok saját kockázataikat más bankokkal való, általában valós idejű tranzakciók révén csökkentik. Az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások több igen rövid távú tranzakciót is tartalmazhatnak. Emellett a bankoknak az értékpapírokkal és derivatívákkal folytatott saját kereskedés is nyereséget hoz. Ezt persze nem kellene teljesen megszüntetni a piacon, hiszen részben a likviditást biztosító bankközi kereskedést képviseli. Ha azonban az FTT jelentősen csökkenti az értékpapírok és derivatívák rövid távú kereskedelmét, azzal a pénzügyi ágazat nyeresége is csökken, ami pedig a bónuszok, továbbá a nyereségadóból származó bevételek csökkenéséhez vezet. A hagyományos banki rendszert ez alig érinti; a pénzügyi intézmények jövőbeli nyeresége viszont alacsonyabb lesz, és főként a hagyományos banki tevékenységektől függ majd.

4.1.5 A szakirodalomban különböző álláspontok jelennek meg, de az egyik következmény az eszközárak volatilitásának csökkenése lehet. A kevesebb spekulatív ügylet az eszközök árának nagyobb stabilitását eredményezheti. Egy másik álláspont szerint az eseti ügyletek nagyon volatilisek és kiszámíthatatlanok lehetnek, mivel az ügyletek nagy száma csökkenti a kockázatot.

4.1.6 Összefoglalva az FTT által a különböző pénzügyi intézmények magatartására kifejtett lehetséges hatásokat, kiemeljük, hogy az ilyenfajta változások visszafoghatják az intenzív kereskedést. A 2010-ben jelentkező új pénzügyi nehézségek, valamint az, hogy az IMF és az EU keresi a jövőbeli pénzügyi válságok finanszírozási lehetőségeit, nem terelheti el figyelmünket erről a pénzügyi szektor jobbá tételére nyíló lehetőségről.

4.2 Az FTT másik fő célja közpénzek szerzése. Az FTT jelentős bevételi forrást jelentene. Az ezen új bevételi forrás felhasználásáról szóló párbeszéd során felmerült a gazdasági fejlődés támogatása a fejlődő országokban, az éghajlatpolitikák finanszírozása a fejlődő országokban, illetve a pénzügyi válság következtében a közfinanszírozásra nehezedő terhek könnyítése. Az EU-ban nemrégiben zajlott politikai vitákat követően legvalószínűbbnek az állami bevételi forrásként történő hasznosítás tűnik.

4.2.1 Az Európai Bizottság szerint eddig az EU GDP-jének 30 %-át elérő pénzügyi támogatás került jóváhagyásra, ami még a garanciákat nem számítva is az uniós GDP 13 %-át teszi ki. Az Egyesült Királyság esetében ez a százalékos érték megduplázódik. Amikor a pénzügyi szektor válságból való kivezetésének közfinanszírozási költségét mérlegeljük, nem szabad elfelejteni, hogy e támogatás közel felét nem használták fel, és nagy részét végül visszafizetik majd. A 13 % tőkeinjekciókból (bankrészvények), eszközbeszerzésből és közvetlen támogatásokból áll össze. Úgy tűnik, hogy a garanciák nagy részét egyáltalán nem használják fel.

4.2.2 Az FTT-ből származó bevételeket kezdetben a fennmaradó költségek fedezésére lehetne fordítani. Ahol a legtöbb közpénzt kellett elkölteni a bankok megmentésére, ott várható a legtöbb FTT-ből származó bevétel is, a pénzügyi piac koncentráltsága miatt. A teljes közfinanszírozási költség azonban ennél sokkal nagyobb volt, többek között a kiesett társadalombiztosítási járulékok, az automatikus stabilizátorok költségei, illetve az állami kölcsönök magasabb kamatköltségei miatt. Még az IMF is azt írja, hogy „a pénzügyi válságok jelentős pénzügyi, gazdasági és szociális költségeiből az következik, hogy a pénzügyi szektornak a közvetlen támogatás pénzügyi költségeit meghaladó mértékben kell hozzájárulnia az általános bevételekhez.” (17)

4.2.3 A jövőben az FTT-t inkább az állami bevételek új, általános forrásának kellene tekinteni. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi szolgáltatások héa-mentesek, így a banki szolgáltatások igénybevevői a legtöbb másfajta szolgáltatásnál alacsonyabb adót fizetnek azok után, továbbá a pénzügyi szektor magas nyereségessége fényében különösen indokoltnak tűnik az ágazatra kirótt adók megemelése.

4.2.4 Az OECD által készített egyik tanulmány szerint 2011-ben az Egyesült Államokban fog jelentkezni az OECD-országok teljes államháztartási hiányának majdnem fele. Ugyanebben az évben az euróövezetben a GDP arányában mért költségvetési hiányt körülbelül 6 %-ra becsülik. Az ebből adódó igazi kihívások nemcsak az olyan euróövezethez tartozó országokban jelentkeznek majd, mint Görögország, hanem az Egyesült Királyságban is, ahol a költségvetési hiányt 12 % körül várják.

4.2.5 Az FTT egyik, az IMF előzetes jelentésében tárgyalt alternatívája egy, a pénzügyi tevékenységekre kivetett adó (Financial Activity Tax, FAT), aminek alapját a nyereségek és a díjazások alkotják. Ez a pénzügyi tevékenységek megadóztatásának egy egyszerű módja, az FTT-vel összehasonlítva azonban a legfontosabb különbség az, hogy a FAT mindenfajta ügyletet megadóztat, úgy a rövid, mint a hosszú távú tranzakciókat. Így ez mindössze a bankoktól származó adóbevétel növelésének eszköze.

4.2.6 Az FTT még egységes adókulcs mellett is progresszív adó lenne, mivel a pénzügyi intézmények ügyfelei éppúgy, mint maguk a pénzügyi intézmények, amikor saját nevükben kereskednek, a társadalom leggazdagabb rétegeit képviselik. Bár fontos arra koncentrálni, hogy miként lehet az FTT minél hatékonyabb eszköz a pénzügyi szektor számára, tekintettel kell lenni az adó által jelentett teherre is. Az Európai Bizottság szolgálati munkadokumentumában (18) kijelenti, hogy „gyakran látjuk, hogy az innovatív forrásoknak megvan az az előnyük, hogy politikai elfogadottságuk szintje magasabb, különösen ott, ahol az adóterheket olyan csoportokra vagy ágazatokra vetik ki, amelyekről úgy tartják, hogy jelenleg nem veszik ki tisztes részüket az adózásból.”

4.2.7 Az Európai Parlament felkérte az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki „a következő G20-csúcstalálkozó előtt kellő időben hatástanulmányt (…) a globális pénzügyi műveletekre vonatkozó adóról” és tárja fel annak előnyeit és hátrányait. (19) Az EGSZB is számos olyan technikai szempontot lát az FTT esetében, amit tanulmányozni kell. Az Európai Bizottság által előterjesztett szolgálati munkadokumentum (20) nem felel meg teljes mértékben az Európai Parlament javaslatainak. Az EGSZB ezért hangsúlyozni kívánja, hogy teljes hatástanulmányra van szükség az FTT-re vonatkozó formális javaslathoz kapcsolódóan.

5. Koncepció

5.1 Általános érvényességi terület

5.1.1 Cél, hogy ne csak a nemzetközi, hanem valamennyi pénzügyi tranzakció adóalapként szolgáljon. Habár a „valamennyi” kifejezést használjuk, a legtöbb számítás korlátokat határoz meg az érintett tranzakciók típusát, illetve a megadóztatandó tranzakciók értékét illetően. A CEPR/PERI tanulmányában különböző adóalapokat vizsgáltak meg, a WIFO tanulmányában pedig egy mindenre kiterjedő változatot választottak.

5.1.2 A megadóztatandó tranzakciók kiválasztásakor a legrövidebb távú ügyleteket kell előtérbe helyezni, másrészt pedig kiindulási pontként a lehető legszélesebb alkalmazási körre kell törekedni. A harmadik eldöntendő kérdés az, hogy egy ilyen adó a nemzeti piacokra irányuljon, vagy a külföldi tőzsdéket is magában foglalja-e.

5.1.3 Amennyiben az adó a nemzeti és a külföldi tranzakciókra egyaránt kiterjed, akkor valamennyi pénzügyi tranzakcióra vonatkozik. A reálgazdaság zavartalan működésének biztosítására való törekvés érv lehet az azonnali ügyletek kizárása mellett.

5.1.4 Ha az adó nem vonatkozik valamennyi tranzakcióra, az kihat majd a különböző tranzakciók versenyképességi helyzetére. Az ilyen hatások akkor kívánatosak, ha a rövid távú, spekulatív tranzakciókra nagyobb terhet rónak, mint a hosszú távú, nem spekulatív jellegű tranzakciókra. Valójában ez valósul majd meg, hiszen minél gyakoribb egy bizonyos tranzakció, annál nagyobb mértékben sújtja majd az adó.

5.1.5 Azt az elképzelést, hogy a pénzügyi tranzakciók nominális értékét válasszák az FTT alapjául, az a kritika érte, hogy a szóban forgó alap majdhogynem „fiktív”. Ehelyett a derivatívák kereskedésekor a pénzintézetekhez ténylegesen befolyó pénzt (tranzakciós díj, felár vagy egyéb, a fogyasztóra háruló költségek) lehetne megadóztatni. Az EGSZB mindazonáltal úgy véli, hogy a pénzügyi tranzakciók fiktív értékeken alapuló, a GDP-hez viszonyított alakulása hasznos mércéje annak, hogy időben hogyan változik a pénzügyi piacok kereskedési volumene.

5.2 Területi hatály

5.2.1 Milyen legyen az FTT: nemzeti, regionális (uniós szintű) vagy globális? Egy globális adó kétségkívül előnyben részesítendő. Ha ez nem lehetséges, az érvek mindenképp egy uniós szintű hatály mellett szólnak. De még olyan példák is akadnak, amelyek azt mutatják, hogy még egy nemzeti szintű adó sem lehetetlen, különösen a kiterjedt pénzügyi szektorral rendelkező országok esetén. Azt várnánk, hogy egy ilyen adónak komoly hatása lesz a kereskedés helyszínére. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez nem tűnik problémának. (21)

5.2.2 Az adók bevezetése mindig csökkenti az eszközértéket, de vajon hatással van-e a kereskedelmi ügyletek lebonyolításának helyszínére? Egy tanulmány számításai szerint a részvényekre és bizonyos kötvényekre kivetett 0,5 %-os brit „bélyegadó” (stamp duty) 20 %-kal csökkentette a forgalmat, és ezért nem állítható, hogy elűzte volna az üzleti tevékenységet Londonból. (22)

5.3 Adókulcs

5.3.1 Különböző mértékű adókulcsra születtek javaslatok, 0,1 és 0,01 % között. A legtöbben a 0,05 %-os kulcs mellett álltak ki, és mi is ezt az adókulcsot javasoljuk az FTT tekintetében egy világszintű rendszerben. Egy ilyen adókulcs olyan alacsony, hogy bevezetése nem jár annak kockázatával, hogy olyan komoly hatást gyakoroljon a rövid távú tranzakciókra, amely a pénzügyi piac működésének torzulásához vezetne. Amennyiben viszont európai rendszerként kerül bevezetésre az FTT, alacsonyabb adókulcs alkalmazását kellene megfontolni.

5.3.2 Azáltal, hogy megváltoztatja és hosszabb távú szemléletre alapozza a pénzügyi szektor tevékenységét, eközben pedig növeli az állami bevételeket, az FTT kettős haszonnal jár. Az is egyértelmű azonban, hogy minél magasabb az adókulcs, annál nagyobb hatással lesz a kereskedés tárgyát képező rövid távú tranzakciókra, vagyis annál alacsonyabbak lesznek a bevételek. Ezért olyan adókulcsot kell találni, amely egyensúlyt teremt az FTT két célkitűzése, a magatartás megváltoztatása és az adóbevételek között.

5.3.3 Az eddigi gyakorlatból ismert valamennyi hasonló adót vagy illetéket mindig csak bizonyos pénzügyi tranzakciókra vetették ki, de soha nem az összes tranzakcióra. Ha egy ilyen adó az összes tranzakciót érinti, a következményeket nem lehet pontosan előre felmérni. Ezért például három év elteltével az adókulcsot újra felül kellene vizsgálni, mérlegelve esetleges emelését vagy csökkentését.

5.4 Végrehajthatóság

5.4.1 Más jellegű kérdés, hogy milyen könnyű egy ilyen típusú adó beszedése. A javasolt adó által érintett legtöbb tranzakció már ma is számítógépesített. Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó adó bevezetése szinte semmilyen adminisztratív, technikai vagy gazdasági költséggel nem járna. Természetesen ki kellene fejleszteni egy speciális számítógépes programot. Néhány tesztet már elvégeztek ebben a tekintetben.

5.4.2 Ellenőrizni kell az olyan innovatív pénzügyi termékek kialakulását és létét, amelyek nem adókötelesek, vagy éppen az adóelkerülés szándékával jöttek létre. Ezeket is be kell vonni az adóalapba.

5.4.3 A tőzsdén kívüli OTC-tranzakciók (over the counter tranzakciók) piaca még mindig nem számítógépesített, bár a megfelelő uniós jogalkotás már kidolgozás alatt van. Az OTC-piac szabályozott tőzsdei rendszerbe történő integrációjának szükségessége mutatja, hogy a szabályozás és az FTT-jellegű adók egymás kiegészítői, nem pedig alternatívái.

6. Következmények

6.1 A rövid távú pénzügyi tranzakciók számának csökkentése

6.1.1 Nincsenek arra vonatkozó pontos becslések, hogy az FTT milyen hatást gyakorolhatna a rövid távú kereskedésre. Csak feltételezéseink vannak, és ez komoly problémát jelent az FTT-ről folytatott vita során. A rövid távú pénzügyi kereskedés csökkentésének fő célkitűzéséről ezért nem állnak rendelkezésünkre statisztikák. Kizárólag az adóbevételek potenciális nagyságára vonatkozó statisztikai becslésekkel rendelkezünk.

6.1.2 Az FTT egyik következménye, hogy csökkenti a likviditást. De mi is tekinthető a likviditás optimális szintjének? Talán az 1990-es vagy 2000-es szintnél jobban teljesítettek volna a gazdaságok, ha biztosították volna számukra a 2007-es rendkívül magas likviditási szintet? A likviditás a pénzügyi tranzakciók számának teljes összegével egyenlő? Erre nemmel kell felelnünk, mivel számos tranzakció ugyanarra az értékpapírra alapul, így a tranzakciók számának teljes összege nem igazán alkalmas a „valódi” likviditás becslésére. Visszatérve a pénzügyi szektor fő céljára, azaz a pénzügyi közvetítői szerepre, fontos feladat, hogy a likviditást összehangoljuk a GDP szintjével. Anélkül, hogy állást foglalnánk a csökkentés pontos mértékét illetően, egyértelmű, hogy a változás iránya a 2007-es likviditási szint csökkentése felé kell, hogy mutasson.

6.1.3 Mivel az FTT a leggyakoribb tranzakciókat sújtaná a legnagyobb mértékben, valószínűleg nemcsak a tranzakciók száma csökkenne, hanem a hosszú és rövid távú tranzakciók aránya is változna. Az FTT ellen felhozott egyik érv, hogy a pénzügyi piac átláthatatlanabbá válna, mivel a rövid távú tranzakciók gyakorisága csökkenne. A szóban forgó rövid távú tranzakciók jelenlegi számát tekintve azonban még egy jelentős mértékű csökkenés sem szüntetné meg az összes, napon belüli ügyletet. Aligha állítható, hogy a pénzügyi szektor ebből a szempontból átláthatatlan volt pl. 2000-ben.

6.1.3.1 A WIFO-tanulmányban leírtak szerint a derivatívák fokozott használata a rövid és hosszú távú árak túlzott növekedéséhez vezetett. A derivatívákkal való kereskedés korlátozása ezért a pénzügyi piacon az árak volatilitásának csökkenéséhez, nem pedig a volatilitás növekedéséhez vezethet, ahogy azt időnként állítják.

6.1.3.2 A pénzügyi kereskedés majdnem egyenletesen oszlik meg a bankok és az egyéb pénzügyi intézmények között. A rövid és hosszú távú tranzakciók megoszlásáról nem állnak rendelkezésre ilyen adatok.

6.2 Az állami bevételek összege

6.2.1 A WIFO-tanulmány szerint egy 0,05 %-os adókulcs esetén a megadóztatott tranzakciók volumene 65 %-kal csökken majd. Egy alacsonyabb adókulcs a számítások szerint a tranzakciók kisebb mértékű csökkenéséhez vezet, míg egy magasabb adókulcs nagyobb mértékűhöz.

6.2.1.1 A tanulmány szerint ha az FTT csak az Egyesült Királyságban kerülne bevezetésre, az a brit GDP közel 7 %-át kitevő adóbevételt eredményezne. Németországban, abban az uniós országban, amelyben az Egyesült Királyság után a legtöbb ilyen jellegű pénzügyi tranzakciót bonyolítják le, ez az összeg a GDP kevéssel több mint 1 %-ának felelne meg. Amennyiben az FTT egész Európában alkalmazásra kerülne, az ebből származó adóbevételek a GDP mintegy 1,5 %-át tennék ki, amelynek a legnagyobb része a brit pénzügyi piacról származna. Az FTT globális bevezetése esetén az ilyen adóbevételek a világ GDP-jének körülbelül 1,2 %-át jelentenék.

6.2.2 A CEPR/PERI tanulmányában a kereskedés csökkenésének mértékét 25 % és 50 % közé teszik. A WIFO-tanulmányban szereplő adatokkal való összehasonlíthatóság érdekében az alábbiakban csak az adó alapját képező tranzakciók 50 %-os csökkenésére vonatkozó számokat adunk meg. A tanulmányban a számok a kereskedés tárgyát képező eszközök különböző típusaira lebontva szerepelnek. A tanulmányban szereplő dolláradatokat a következőkben az Egyesült Államok GDP-jéhez viszonyított arányukban tüntetjük fel.

—	részvények és értékpapírok 0,75 %

—	kötvények 0,18 %

—	opciók 0,03 %

—	prompt devizaügyletek 0,05 %

—	határidős ügyletek 0,05 %

—	csereügyletek 0,16 %

—	ÖSSZESEN 1,23 %

6.2.3 Európa és az Egyesült Államok esetében körülbelül megegyeznek az eredmények. A CEPR/PERI tanulmányából az is látható, hogy az azonnali ügyletek csak nagyon kis hányadát teszik ki az összes tranzakciónak.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) A BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) adatai szerint.

(2) A de Larosière-csoport jelentése – HL C 318/11., 2009.12.23., 57. o.

(3) Globális pénzügyi szolgáltató vállalat.

(4) Stephan Schulmeister: „A General Financial Transaction Tax” [A pénzügyi tranzakciók általános adója]. WIFO Working Papers 344/2009.

(5) BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja), in: Darvas / von Weizsäcker: „Financial Transaction Tax: Small is Beautiful” [A pénzügyi tranzakciókra kivetett adó: minél kisebb, annál szebb] 2010.

(6) Lásd az 5. lábjegyzetet.

(7) H. W. Sinn az EEAG-csoport 2010-es gazdasági jelentésének ismertetésekor, 2010. február 23-án Brüsszelben.

(8) Helene Schubert, Osztrák Nemzeti Bank.

(9) A de Larosière-csoport jelentése – HL C 318/11., 2009.12.23., 57. o.

(10) „Makro- és mikroprudenciális felügyelet” – HL C 277/25., 2009.11.17., 117. o.

(11) „Hitelminősítő intézetek” – HL C 277/25., 2009.11.17., 117. o.,

Az EGSZB véleménye az értékpapírok nyilvános kibocsátásakor vagy piaci bevezetésekor közzéteendő tájékoztatóról és a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóival kapcsolatos információkra vonatkozó átláthatósági követelmények harmonizációjáról – HL C ….

(12) James Tobin: „A Proposal for International Monetary Reform” [Egy nemzetközi monetáris reformra vonatkozó javaslat], 1978.

(13) Az Európai Tanács 2010. június 17-i következtetései: „Az EU-nak azon erőfeszítések élén kell állnia, amelyek az egész világon egyenlő versenyfeltételeket fenntartó globális megközelítés kialakítására irányulnak a pénzügyi intézményekre kivetendő illetékek és adók rendszerének felállítása tekintetében, és ezt az álláspontját határozottan védeni fogja a G20-partnerek körében. Ennek keretében meg kellene vizsgálni és tovább kellene fejleszteni egy a globális pénzügyi műveletekre vonatkozó adó bevezetését.”

(14) Stephan Schulmeister: „A General Financial Transaction Tax” [A pénzügyi tranzakciók általános adója]. WIFO Working Papers 344/2009.

(15) Pollin Baker és Sherman McArthur: „The Potential Revenue from Financial Transactions Taxes” [A pénzügyi tranzakciók adójából származó potenciális bevétel]; CEPR/PERI, 2009. december.

(16) Ld. 14. lábjegyzet.

(17) Az IMF időközi jelentése a G20 számára: „A fair and substantial contribution by the financial sector” [A pénzügyi szektor méltányos és jelentős mértékű hozzájárulása].

(18) Az Európai Bizottság szolgálatainak munkadokumentuma: „Innovative financing at a global level” [Innovatív finanszírozás világszinten] – SEC(2010) 409 végleges.

(19) PE432.992v01-00 állásfoglalási indítvány.

(20) SEC(2010) 409 végleges.

(21) Ilyen jellegű adókat találhatunk például Dél-Koreában, Hongkongban, Ausztráliában, Tajvanon és Indiában, illetve hasonló adókat Belgiumban, Argentínában és Brazíliában.

(22) The Institute for Fiscal Studies (Pénzügyi Tanulmányok Intézete): „Stamp duty on share transactions: is there a case for change?” [Bélyegadó a részvényügyletekre: szólnak érvek a változtatás mellett?]; 2002. évi 89. kiadvány.

MELLÉKLET

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményéhez

A következő módosító indítványokat, amelyeknél a támogató szavazatok száma az összes leadott szavazat legalább egynegyede volt, a vita során elutasították.

1.10. pont – 1. módosító indítvány, előterjesztő: José SARTORIUS Álvarez de Bohorques

A következőképpen módosítandó:

Az FTT másik célja közpénzek szerzése. Ezt az új bevételi forrást lehetne fordítani. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a pénzügyi szektor így visszafizeti majd az állami támogatásokat. Hosszú távon az adónak az állami bevételek új általános forrásaként kellene szolgálnia.

Indokolás

Voltak olyan tagállamok, ahol nem használtak fel közforrásokat a bankok megmentésére, így ez utóbbiak nem jelentettek terhet a közfinanszírozás szempontjából. Ennek ellenére ajánlatos volna megelőzni a jövőbeli válságokat, és magától értetődik, hogy a pénzintézeteknek hozzá kell járulniuk ehhez az alaphoz, amelyet kizárólag annak biztosítására használnának fel, hogy a fizetésképtelen pénzintézetek csődjét megfelelően kezeljék annak érdekében, hogy az ne ingassa meg az egész pénzügyi rendszert.

4.2. pont – 4. módosító indítvány, előterjesztő: José SARTORIUS Álvarez de Bohorques

Az 1., 2. és 3. mondat törlendő, és az 1.10. pontban javasolt, új szövegrésszel helyettesítendő:

Az EU-ban nemrégiben zajlott politikai vitákat követően legvalószínűbbnek az állami bevételi forrásként történő hasznosítás tűnik.

Indokolás

Az 1.10. pontéval azonos.

4.2.3. pont – 5. módosító indítvány, előterjesztő: José SARTORIUS Álvarez de Bohorques

A pont vége új mondattal egészítendő ki:

A jövőben az FTT-t inkább az állami bevételek új, általános forrásának kellene tekinteni. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi szolgáltatások héa-mentesek, így a banki szolgáltatások igénybevevői a legtöbb másfajta szolgáltatásnál alacsonyabb adót fizetnek azok után, továbbá a pénzügyi szektor magas nyereségessége fényében különösen indokoltnak tűnik az ágazatra kirótt adók megemelése. .

Indokolás

Általánosan elfogadott az államháztartás irányításában, hogy ha a bevételszerzés az egyetlen cél, nem ajánlatos a cégek közötti ügyletek megadóztatása, mivel az negatív hatásokkal járhat. Helyénvalóbb az eredményre vetni ki adót, mivel az ügyletek megadóztatása dominóhatásként növeli az árakat. Léteznek hatékonyabb eszközök is az állami bevételek növelésére.

A fenti három módosító indítványt összevont szavazásra bocsátották.

Szavazás eredménye:

Mellette	:	52
Ellene	:	91
Tartózkodott	:	9

1.11. pont – 2. módosító indítvány, előterjesztő: José SARTORIUS Álvarez de Bohorques

Az utolsó mondat törlendő:

Az FTT progresszív adó lenne, mivel a pénzügyi intézmények ügyfelei éppúgy, mint maguk a pénzügyi intézmények, amikor saját nevükben kereskednek, a társadalom leggazdagabb rétegeit képviselik.

Indokolás

A kijelentés alaptalan. A pénzügyi szektor ugyanúgy hozzájárul az adóbevételekhez, mint az összes többi szektor. Mely ágazatot veszi az előadó összehasonlítási alapul? Milyen adatokkal tudná alátámasztani ezt a kijelentést?

Szavazás eredménye:

Mellette	:	65
Ellene	:	102
Tartózkodott	:	10

1.16. pont – 3. módosító indítvány, előterjesztő: José SARTORIUS Álvarez de Bohorques

Az 1.16. pont után új pont illesztendő be.

1.17

Indokolás

Ezt az állítást a tények igazolják, ezért szerepeltetni kell a véleményben. Az adó igen kritikus pillanatban gyakorolna kedvezőtlen hatást a reálgazdaság finanszírozására.

Szavazás eredménye:

Mellette	:	62
Ellene	:	116
Tartózkodott	:	4

A szekcióvéleményben szereplő alábbi szövegrészt egy, a Közgyűlés által elfogadott módosító indítvány alapján megváltoztatták, de a szekcióvéleményben szereplő szövegrész is megkapta legalább a leadott szavazatok egynegyedét.

5.3.1. pont – 8. módosító indítvány, előterjesztő: Lars NYBERG

A következőképpen módosítandó:

Különböző mértékű adókulcsra születtek javaslatok, 0,1 és 0,01 % között. A legtöbben a 0,05 %-os kulcs mellett álltak ki, és mi is ezt az adókulcsot javasoljuk az FTT tekintetében . Egy ilyen adókulcs olyan alacsony, hogy bevezetése nem jár annak kockázatával, hogy olyan komoly hatást gyakoroljon a rövid távú tranzakciókra, amely a pénzügyi piac működésének torzulásához vezetne.

Szavazás eredménye:

Mellette	:	102
Ellene	:	52
Tartózkodott	:	15

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/90

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A belső piac szociális dimenziója (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/15

Előadó: Thomas JANSON

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. július 16-án úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A belső piac szociális dimenziója.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2010. május 5-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 143 szavazattal 15 ellenében, 19 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Összefoglaló

1.1 A szociális dimenzió a belső piac alapvető részét képezi. Számos aspektusa van. Ebben a véleményben a gazdasági és a jogi szempont jelenik meg. A közelmúltbeli fejlemények kétségessé tették, hogy képes-e a szociális dimenzió a munkavállalók védelmére. A belső piac nem működhet megfelelően az erős szociális dimenzió és a polgárok támogatása nélkül.

1.2 Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy a szociális kérdések területén fontos szerep hárul az EU-ra, mivel a tagállamok nem képesek önállóan megoldani a szociális problémákat. A politikai elfogadás, a szolidaritás és a koherencia létrehozása érdekében az EU-nak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie politikáiban a szociális szempontokra.

1.3 Egy sor kedvezőtlen fejlemény, néhány egyéb tényező mellett, veszélybe sodorta a szociális dimenziót. Az európai gazdaság az utóbbi évtizedek legnagyobb kihívásával szembesül. Nem akadályozták meg a pénzügyi buborékok növekedését, és eközben figyelmen kívül hagyták az ellenőrzési mechanizmusokat és a hagyományos kockázatértékeléseket. Ennek eredményeképpen nőtt a munkanélküliség, a munkaerőpiacok és a szociális helyzet pedig továbbra is romlani fog. Ezért a foglalkoztatást továbbra is az EU egyik legfőbb napirendi pontjaként kell kezelni. Európának a jóléti rendszerek finanszírozása érdekében fenntartható növekedésre és magas színvonalú munkaerőpiaccal kombinált magas foglalkoztatási rátára van szüksége.

1.4 Az elmúlt évtizedben a jóléti rendszereket olyan reformoknak vetették alá, amelyek a szociális védelmi rendszereken belül a munkavállalást ösztönző intézkedéseket kívánták hatékonyabbá tenni, azzal a céllal, hogy növeljék a munka értékét, az embereket pedig visszavezessék a munkaerőpiacra. Ennek egyik eredményeként azonban nőttek az egyenlőtlenségek, elmélyítve így a szociális problémákat.. A foglalkoztatás és a jóléti rendszerek létfontosságú szerepet játszanak a szegénység csökkentésében, szociális juttatások nélkül pedig az egyenlőtlenségek fokozódása és a válság szociális hatása sokkal gyorsabb és súlyosabb lenne. Számos tagállamban a nemzeti költségvetés helyzetének romlása – amely az államadóssággal kapcsolatos válsághoz vezetett vagy felvetette annak lehetőségét – jelentős nyomást fejt ki a jóléti rendszerekre. A fokozott, fenntartható gazdasági aktivitás, a pénzügyi piacok szabályozása, valamint a kutatásba és oktatásba történő befektetés e probléma néhány lehetséges megoldását jelenti.

1.5 A belső piac olyan színtér, amelyen mind a szociális, mind pedig az egyéb dimenziók kifejeződésre jutnak. A kibontakozás érdekében fenntartható gazdasági növekedést és munkahelyeket kell teremteni, amelyek a maguk részéről a szociális juttatások alapját jelentő adóbevételeket generálják. A munkanélküliség szintje és a költségvetési egyensúly hiánya azt mutatja, hogy sokat lehet még tenni a jelenlegi helyzet javítása érdekében.

1.6 Aszociális dimenzió jogi aspektusai megkérdőjeleződtek, mivel az Európai Bíróság döntései négy esetben (Viking, Laval, Rüffert és Luxemburg) élénk vitákhoz vezettek elsősorban a politikai és a tudományos körökön belül a szociális dömping növekvő kockázataitól való potenciális félelemről. Az Európai Parlament és a tudományos világ, valamint a munkavállalók képviseleti szervezetei (1) aggodalmuknak adtak hangot a döntésekkel kapcsolatban. Mások meg vannak arról győződve, hogy az ezekre az esetekre vonatkozó európai bírósági döntések hozzá fognak járulni a belső piac jobb működéséhez.

1.7 Az EGSZB ezért a következőket javasolja:

Rövid távon az EGSZB a kiküldetésben lévő munkavállalókról szóló irányelv hatékonyabb végrehajtására szólít fel. Az EGSZB javasolja, hogy vizsgálják meg az „Európai Szociális Interpol” létrehozásának elképzelését, amely az egyes tagállamokban felállított munkaügyi felügyeletek tevékenységét támogatná.

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága közelmúltbeli döntéseinek fényében vizsgálja felül a Közösségen belüli helyzetet.

Az EGSZB az Európai Bizottság minden olyan intézkedését is támogatja, melynek célja a szociális párbeszéd erősítése, így például:

—	a magasabb színvonalú szociális párbeszéd és egy európai vitarendezési és békéltetési mechanizmus előmozdítását;

—	a makrogazdasági párbeszéd továbbvitelét, melynek célja egy újabb pénzügyi válság megelőzése;

—	az európai szociális modell előmozdítását a nemzetközi kapcsolatokban.

Középtávon az EGSZB egy olyan európai bizottsági kezdeményezést támogat, amely tisztázza, milyen jogi kötelezettségeik vannak a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv végrehajtásakor a tagállami hatóságoknak, a vállalkozásoknak és a munkavállalóknak, és biztosítja, hogy ezek a szabályok általánosan alkalmazhatók legyenek. Az EGSZB érdekesnek tartja a Monti-jelentésben található javaslatot, amely szerint a sztrájkhoz való jog mentesül a belső piac szabályai alól, és úgy véli, hogy néhány problémára megoldást jelenthet. Ez azonban nem szabad, hogy kizárja a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv részleges felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a munkavégzés helye elvet következetesen lehessen alkalmazni, lehetővé téve annak jogszabályi rögzítését, hogy az azonos munkahelyen elvégzett azonos munka tekintetében minden esetben azonos munka- és fizetési feltételeket kell alkalmazni.

Hosszabb távon az Európai Uniónak a szociális dimenzió megerősítésére és a belső piac teljes potenciáljának kihasználására kell törekednie. A Lisszaboni Szerződés és az ahhoz csatolt Alapvető Jogok Chartája nem fejtette még ki teljes hatását az alapvető jogok és a gazdasági jogok közötti egyensúlyra. A szociális dimenzió erősítése szükségessé teszi az alapvető szociális jogok megerősítését, valamint hogy a szociális jogokat magába foglaló alapvető jogok bármiféle korlátozása nagyon szűk keretek között maradjon. E célkitűzés elérése érdekben módosítani lehetne a Szerződést.

2. A belső piac és a szociális dimenzió

2.1 1987-ben az EGSZB véleményt (2) fogadott el a belső piac szociális szempontjairól. Az EGSZB javasolta az Európai Közösségnek, hogy biztosítson egy sor, a munkaerőpiachoz kötődő alapvető szociális jogot. Biztosítani kívánta, hogy a nemrég elindított belső piac nem vezet a piac torzulásaihoz, valamint hangsúlyozni kívánta, hogy a Közösség szociális célokat is követ. A szociális dimenzió európai szinten kidolgozott joganyagot és megállapodásokat foglal magában, annak biztosítása érdekében, hogy a munkavállalók bizonyos alapvető jogokat élvezzenek a munkahelyükön. Ez azonban együttműködést is igényel az EU-n belüli foglalkoztatás növelése érdekében.

2.2 E véleményt követően az Európai Bizottság egy sor dokumentumot tett közzé, amelyek kiindulópontként szolgáltak a belső piac szociális dimenziójának szélesebb körű és mélyrehatóbb értelmezésének kidolgozásához. (3) Az Európai Bizottság szerint „A belső piac szociális dimenziója e projekt alapvető része, mivel nemcsak a gazdasági növekedés erősítéséről és az európai vállalkozások külső versenyképességének fokozásáról van szó, hanem valamennyi hozzáférhető forrás hatékonyabb használatáról, valamint az egységes piacból eredő előnyök méltányos elosztásának eléréséről”. (4)

2.3 1989-ben az EGSZB kulcsszerepet játszott a munkavállalók alapvető szociális jogait elismerő szociális charta tartalmának kidolgozásában. E jogokat nem veszélyeztetheti sem a verseny nyomása, sem pedig a versenyképesség növelésének célkitűzése. Az EGSZB álláspontja szerint ezeknek az alapvető jogoknak a gyakorlása azt feltételezi, hogy vonatkozásukban nem alkalmaznak indokolatlan korlátozásokat.

2.4 E vélemény a szociális dimenzió működési lehetőségeit befolyásoló néhány legújabb, fontos fejlemény megragadására tesz kísérletet. Az elmúlt évek során a szociális dimenzió kérdésével foglalkozó egyéb véleményeket (5) is elfogadott az EGSZB, e vélemény részben ezekre épül. A kezdettől fogva világos, hogy erős szociális dimenzió vagy az európai polgárok jóváhagyása nélkül a belső piac nem működhet megfelelően a szociális piacgazdaságon belül. Egy megfelelően működő egységes piac számos előnnyel jár, amelyek igen fontosak a vállalatok, a munkavállalók, a polgárok és általában a gazdaság számára. A Szerződések preambulumának olvasata alapján azonban úgy tűnik, hogy a belső piacot a polgárok jólétének szolgálatában álló eszközként, és nem önmagáért való célként hozták létre.

2.5 Ezért a szociális dimenziónak négy alapvető indoka létezik:

—	a személyek szabad mozgása,

—

léteznek oszthatatlan szociális jogok, amelyeket valamennyi társadalomnak, minden körülmények között tiszteletben kellene tartania – ilyen a kollektív fellépéshez, az egyesülési szabadsághoz és a kollektív tárgyaláshoz való jog, valamint az ILO alapegyezményeiben és a szociális és személyes jogokhoz kapcsolódó más nemzetközi és európai egyezményekben szereplő egyéb jogok,

—	a belső piac működésének erősítése és káros hatásainak csökkentése, hogy megteremtődjön a politikai és gazdasági projektek elfogadottsága és erősödjön a társadalmi kohézió,

—	a szociálpolitika a jobb versenyképesség egyik fő összetevője is.

2.6 Maga a „szociálpolitika” a tagállami és az európai szint megosztott hatáskörébe tartozik. E terület legtöbb előírása, tekintettel a belső piacra, a munkavállalók szabad mozgásának és a letelepedés szabadságának a megvalósítására összpontosított. Megnőtt azonban a szociális dimenzió jelentősége. A következő szerződések olyan területekre terjesztették ki a többségi szavazást, mint az esélyegyenlőségekkel foglalkozó joganyag, a munkavállalók tájékoztatása és a velük folytatott konzultáció, valamint a munkanélkülieket segítő politikák. A joganyag azonban nem rendelkezett (és nem rendelkezik) jogalappal olyan területek kezelésére, mint a bérpolitika, a gyülekezési szabadság, a sztrájk vagy a kizárások alkalmazása, még úgy sem, hogy az Európai Bizottság ítéletei és az EU-jogalkotás érinti ezeket a kérdéseket. A Nizzai Szerződés hivatalosan is elismerte az Európai Unió Alapjogi Chartájának státusát. A Lisszaboni Szerződés az Alapjogi Charta jogilag kötelezővé tételével megerősítette a jogok elismerését.

2.7 A szociálpolitikák elsősorban tagállami hatáskörbe tartoznak. A globális és az európai fejleményekből eredő szociális kihívások ugyanakkor kihatnak a tagállamok polgáraira, ezért szükséges a koordinált európai megközelítés. Az EU különböző módszerek alkalmazásával igyekezett kezelni a megosztott hatáskör dilemmáját. A minimumkövetelmények egy soráról szóló döntésével megkísérelte fenntartani a szociális normákat. A másik ilyen módszer a nyílt koordinációs módszer. A nyílt koordinációs módszert jobban és hatékonyabban lehetne alkalmazni a „közös elvekre” épülő, nemrégiben bevezetett megközelítés használatával, valamint ha a szervezett civil társadalom lehetőséget kapna a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek európai szintű megfogalmazásában és akár megtárgyalásában való részvételre (6).

2.8 Európa figyelemre méltó szociális „vívmányokkal” rendelkezik: az Európai Unió létrehozása óta e területen kb. 70 irányelvet és rendeletet fogadtak el. Ezek többségét 1985 óta fogadták el. Az EGSZB határozottan meg van arról győződve, hogy az EU-nak fontos szociális szerepe van. A szociális problémákat a tagállamok nem képesek önállóan megoldani. Annak érdekében, hogy létrejöjjön a politikai elfogadottság, a szolidaritás és a koherencia, az EU-nak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a szociális szempontokra politikáiban, tiszteletben tartva egyúttal a szubszidiaritás elvét is.

3. Jelenlegi fejlemények

3.1 A gazdaság fejlődése

3.1.1 Az európai gazdaság az utóbbi évtizedek legnagyobb kihívásával szembesül. 2008 második féléve óta (7) a világgazdaság erőteljes gazdasági lassulást könyvelt el, amely a legtöbb országban a vártnál sokkal súlyosabbnak bizonyult. Amikor a gazdaság éppen a bankválság utáni helyreállás jeleit kezdte mutatni, az államadóssággal kapcsolatos válság és az éppen elrendelt kiigazító intézkedések szigora miatt most ismét veszélybe kerül.

3.1.2 A munkanélküliség növekedik, súlyosbítva a helyzetet. A pénzügyi válság következményei és a hitelezők feltételei megvonásokhoz vezettek a jóléti rendszerekben, a nyugdíjakban és a szociális transzferek területén. Ez súlyosbítani fogja a szegénységet és előnytelen helyzetbe hozza a leginkább kiszolgáltatott csoportokat, miáltal egy ördögi kört indít el. A válság által sújtott számos európai vállalat azonban, együttműködve az állami foglalkoztatási szolgálatokkal, intézkedéseket vezetett be az általuk alkalmazott munkaerő megtartására, és így a dolgozók további foglalkoztatására.

3.1.3 Az események váratlan bekövetkezte és ezek gyors terjedése a globalizált gazdaság új jelenségeire hívja fel a figyelmet. Ennek számos oka volt. Ide tartoznak a túlzott likviditást eredményező pénz- és árfolyam-politikák; a bizonyos területekre és szereplőkre vonatkozó hiányzó, illetve elégtelen szabályozás; az irreálisan magas hozamok hajszolása, miközben a piaci szereplők, illetve a felügyeleti szervek és szabályozó testületek nem elemezték vagy ismerték kellően a kockázatokat; a túlzott tőkeáttétel; a makrogazdasági politikák elégtelen összehangolása, valamint a nem megfelelő szerkezeti reformok. (8)

3.1.4 Elkerülhetetlenül felmerül a kérdés, hogy az EU meglévő gazdasági kerete, ideértve a nem kielégítő makrogazdasági párbeszédet is, nem súlyosbította-e valójában a válságot. Ezek eredménye a meggyengült automatikus stabilizátorok, a valós bérek helyett a hitelrobbanás, a csökkenő növekedési ráták, valamint a pénzügyi buborékok észlelésének kisebb valószínűsége. Az EGSZB úgy véli, hogy a magánadósságok (bankok) államadóssággá (állam és polgárok) történő átalakítása túlzott terhet ró a polgárokra, főleg mivel a közfinanszírozás romlása, valamint a növekedési és stabilitási paktum korlátozásai felvetik a jóléti rendszerekbe történő alapvető fontosságú beruházások jövőbeli finanszírozásának kérdését.

3.1.5 A válság legutóbbi szakasza rávilágított, hogy számos tagállam fenntarthatatlan költségvetési deficitekkel küzd. A közfinanszírozás helyreállításához szükséges korrekciós intézkedések óriási nyomást gyakorolnak majd az adórendszerekre, a szociálpolitikákra és a szociális programokra.

3.1.6 Meg kell jegyezni, hogy hiányosságaik ellenére az Európai Bizottság, a munkaerő védelmére is tekintettel, a nemzeti állami támogatásokat egy átfogó európai kép keretében vizsgálja. Helyes, hogy a versenypolitika, különösen a kkv-k és a bankoknak nyújtott állami támogatások vonatkozásában, tekintettel van az európai egyenlő versenyfeltételek fenntartásának szociális-gazdasági céljára.

3.1.7 Az EGSZB korábban (9) már megállapította, hogy az európai gazdasági politikák kidolgozói felismerték az anticiklikus makrogazdasági politika szükségességét, a kínálati oldal intézkedéseire alapozott eddigi gazdaságpolitika kiegészítésére. Az EGSZB a társadalom leggyengébb tagjainak jobb védelme, illetve a gazdaságpolitika hatékonyabb összehangolása melletti elkötelezettséget is üdvözölte. Kiemelte azonban, hogy az EU gazdasági fellendülési terve meglehetősen csekély horderejűnek tűnik a világ más régióiban kidolgozott csomagokhoz képest.

3.2 A belső piac fejlődése

3.2.1 Az EGSZB több véleményben is üdvözölte a belső piac kialakítását és fejlődését. (10) A valamennyi tagállamot és az EGT-országokat is felölelő belső piac előnyére válik a fogyasztóknak, a vállalatoknak és a munkavállalóknak, egységes szabályozási környezetet biztosítva az áruk, a tőke, a személyek és a szolgáltatások mozgásához.

3.2.2 Az Európai Bizottság megalkotta a jövőbeli egységes piacra vonatkozó elképzelését. (11) Rámutat arra, hogy az egységes piac előnyös a fogyasztók és a vállalatok számára, támogatta a munkahelyteremtést, valamint ösztönözte a növekedést, a versenyképességet és az innovációt. Az Európai Bizottság szerint a jövő kulcsfontosságú területei a következők:

—	a fogyasztók és a vállalatok, e tekintetben az egységes piacnak jobb eredményeket és előnyöket kell biztosítania ahhoz, hogy megfeleljen a fogyasztók és a vállalkozások elvárásainak és válaszoljon aggodalmaikra,

—	válasz a globalizáció kihívásaira,

—	a tudás és az innováció „ötödik szabadságjogként” való kezelése,

—	szociális és környezeti dimenzió, erre vonatkozóan az Európai Bizottság vállalja hatáselemzései minőségének javítását annak érdekében, hogy a piaci változások tekintetében hatékonyabb előrejelzést nyújtson.

A belső piac legkomolyabb kudarca az, hogy képtelen foglalkoztatást és gazdasági tevékenységet generálni a belső piac felé irányuló beruházások által. Különösen nem sikerült a technológia és a kutatás támogatása és fejlesztése a gazdasági átmenet alapjainak lefektetése érdekében. Ennek a hiányosságnak a pótlása nélkül – nem lévén képes a juttatások finanszírozására és új munkahelyek teremtésére – Európa lemarad a világgazdasági versenyben.

3.2.3 Az EGSZB a szociális fejlődés, a kedvező gazdasági környezet és a környezetvédelem közötti jobb egyensúly kialakítására szólít fel, ami létfontosságú a működő belső piac szempontjából és a hosszú távú fenntartható fejlődés elősegítése érdekében. Minél mélyebb a belső piaci integráció, annál inkább teljesíteni kell a szerződésekben foglalt, a polgárok jólétének szavatolására irányuló célkitűzéseket, és annál magasabb szintű szociális védelem biztosítására lesz tehát szükség. Mivel az EU-ban 27 munkaerőpiac működik különféle jogi szabályozási háttérrel, az Uniónak biztosítania kell, hogy a belső mobilitásra vonatkozó szabályok ne gyengítsék a már működő rendszereket. Óvintézkedésekkel kell biztosítani, hogy a tagállamok között a közös piacon megvalósuló verseny az innovációt célozza, és ne legyen kontraproduktív vagy egyenesen káros. (12)

3.2.4 A válság Európa-szerte vállalati szerkezetátalakítási hullámot indít majd el. Az EGSZB megjegyzi, hogy az EU jelenleg nem rendelkezik közös stratégiai elképzeléssel sem arra vonatkozóan, hogy hogyan küzdje le az ilyen szerkezetátalakítások negatív hatásait, sem pedig annak kapcsán, hogy miként ragadja meg az alkalmat arra, hogy az uniós vállalkozásokat versenyképesebbé tegye a globális gazdaságban. Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, hogy a szociális partnerekkel közösen fogadjon el egy olyan európai álláspontot, amely valamennyi munkavállaló számára védelmet nyújt. Ebben a tekintetben az EGSZB üdvözli az európai szociális partnereknek azt a kezdeményezését, hogy tanulmányt készítenek az EU-ban zajló szerkezetátalakításról, és „menetrendet” dolgoznak ki a vállalatok számára arról, hogy hogyan tudnak hatékonyan részt venni a szerkezetátalakítás folyamatában.

3.2.5 Az EGSZB korábban megállapította, (13) hogy ha Európa hosszú távon is meg kívánja őrizni versenyképességét, a belső piacnak fenntartható, hosszú távú növekedést kell biztosítania, és ehhez a környezeti dimenziót is megfelelően figyelembe kell venni. A végső célkitűzés a belső piac szociális piacgazdaságon belüli működésének jelentős javítása, és annak biztosítása, tiszteletben tartsák az alapvető szociális jogokat. Az EGSZB azt is hangsúlyozta, hogy ha az szükséges és helyénvaló, a munkavállalók védelme érdekében minél előbb megfelelő, konkrét intézkedéseket kell hozni, amelyek egyértelművé teszik, hogy sem a gazdasági szabadságok, sem pedig a versenyszabályok nem lehetnek fontosabbak a szociális alapjogoknál. (14) Az EGSZB ugyanakkor tudatában van annak, hogy ösztönözni kell a munkahelyteremtést és támogatni kell a vállalkozói szellemet, illetve egészséges és fenntartható tagállami gazdaságokat kell kialakítani.

3.2.6 Amennyiben azt akarjuk, hogy a belső piac betöltse a neki szánt szerepet, nagyobb hangsúlyt kell helyezni a jelenlegi gazdasági válság során gazdasági stabilizátorként fontos szerepet játszó közérdekű szolgáltatásokra, a jogbiztonságot is biztosítva vonatkozásukban, emellett pedig fejleszteni kell a nemzetközi dimenziót. Elő kell mozdítanunk szociális modellünket mint a fejlesztés tényezőjét a nemzetközi színtéren, és meg kell erősíteni identitásunkat, miszerint a nemzetközi fórumokon egymást kölcsönösen támogató, aktív testület vagyunk, melynek célja, hogy a globalizáció kereteit erősebbé tegye. Amennyiben igazságos globalizációra vágyunk, akkor kereskedelmi és egyéb nemzetközi megállapodásaiban Európának nagyobb nyomást kell gyakorolnia az egyenjogú kereskedelmi feltételek és a globalizáció vonatkozásában.

3.2.7 Az EGSZB-nek szilárd meggyőződése, hogy az EU-nak továbbra is politikai prioritásként kell kezelnie az Európán belüli mobilitást. E tekintetben az EGSZB felszólította azokat az államokat, amelyek még mindig átmeneti korlátozásokat alkalmaznak a személyek szabad mozgása vonatkozásában, hogy tartsák tiszteletben a Szerződésekből következő eljárásokat és számolják fel ezeket az intézkedéseket (15).

3.3 A szociális/jóléti rendszerek alakulása

3.3.1 A részleges gazdasági fellendülés ellenére a foglalkoztatási és szociális helyzet további romlása feltételezhető, különösen az államadósságokat érintő válság megoldását célzó jelenlegi intézkedések kontextusában. Az Európai Bizottság jelentése szerint a következő két évben a munkanélküliségi ráta előre láthatóan jó néhány évtizede nem tapasztalt szintre emelkedik. (16)

3.3.2 A tagállamok által megtett lépések kedvező hatást gyakoroltak a foglalkoztatási szint megtartására és a munkanélküliség alacsony szinten tartására. Ezek közé tartozik például a befektetések ösztönzése, a kollektív szerződések elősegítése, valamint a munkanélküliséget kezelő állami rendszerek által finanszírozott meghatározott munkaerő-piaci intézkedések. Egyes tagállamok a „belső rugalmasságra” támaszkodtak, például olyan rendszerek bevezetésével, amelyek csökkentették a ledolgozott munkaórák számát, és ezt továbbképzésekkel ötvözték. Egyes országokban, részben a fenti rendelkezések hiányában, nagymértékű leépítésekre került sor. (17)

3.3.3 A foglalkoztatást az EU egyik legfőbb célkitűzésének kell tekinteni. Európának magas foglalkoztatási rátára és egyszersmind magas színvonalú munkaerőpiacra van szüksége. A képzett munkaerőnek magas szintű vállalkozói tevékenységre, valamint a köz- és a magánszektorba történő beruházásokra van szüksége a nemzetközi versenyképesség érdekében. A jóléti rendszerek finanszírozása arra épül, hogy az európai munkaerőpiac a lehető legnagyobb számú munkaerőt foglalkoztassa. Európában még mindig akadályok tornyosulnak a teljes foglalkoztatás elérése előtt. Annak érdekében, hogy a foglalkoztatás magas szintje Európában a jövőben is megmaradjon, a hangsúly a rugalmas biztonságra, a foglalkoztathatóságra, a magasabb fokú termelékenységre, továbbá az oktatásra és a képzésre helyeződött át, hiszen ezek mind hozzájárulhatnak a hatékonyabb munkaerő-piacok létrehozásához. Ezen túlmenően azoknak az intézkedéseknek kellene a legnagyobb prioritást biztosítani, amelyek ösztönzik a munkahelyteremtést és a vállalatalapítást, valamint azoknak, amelyek bátorítják a kívülről érkező befektetéseket.

3.3.4 Az elmúlt évtizedben a jóléti rendszerek a szociális védelmi rendszereken belüli munkára való ösztönzés előmozdítását célzó reformok középpontjában álltak. Ez összhangban áll a kínálatoldali filozófiával, amelyhez a jóléti juttatások csökkentése és szigorúbb jogosultsági feltételek kapcsolódnak. Ezekről az intézkedésekről úgy vélik, hogy csökkentik a munkanélküliséget. A jóléti rendszereknek egyensúlyt kell teremteniük az emberek újbóli munkához jutásának támogatása, valamint a munkanélkülieknek nyújtott jövedelemtámogatás között.

3.3.5 Az ilyen politikák hatékonysága megkérdőjelezhető. Az utóbbi két évtizedben nőttek az egyenlőtlenségek. A jóléti rendszerek létfontosságú szerepet játszanak a szegénység csökkentésében, és szociális juttatások nélkül az egyenlőtlenségek erősödése és a válság szociális hatása sokkal gyorsabb és erősebb lenne. Fennáll a veszélye, hogy a jelenlegi válság megtorpantja a foglalkoztatás növekedésének és az országok közötti társadalmi kohézió javulásának tendenciáját, miközben súlyosbítja azt a hosszú távon tapasztalható európai tendenciát, hogy az egyes országokon belüli jövedelem-egyenlőtlenség nő. (18)

3.3.6 A számos tagállamban a válság leküzdése érdekében hozott intézkedések kedvező eredményekkel jártak. Másrészt az Európai Bizottság jelentése szerint (19) a munkanélküliek számos országban nem kapnak jövedelemtámogatást. Egyes esetekben a juttatások nem megfelelően célzottak, ami azt sugallja, hogy a juttatások rendszere egyrészről nem alkalmas a megfelelő biztonsági háló biztosítására, másrészről pedig nem a leginkább rászorulókat támogatja. E rendszerek minősége és fenntarthatósága a tét. (20) A gazdasági válság és a demográfiai fejlemények kihatásának következtében fennáll a veszélye, hogy a jóléti rendszerek az életszínvonal növelése helyett kizárólag a minimális előírások megállapítására koncentrálnak majd. Ez különösen azokra a tagállamokra érvényes, ahol a juttatások már most meghaladják az adott állam fiskális bevételeit. Miközben a termelékenységi szint egyre nő az Unió országaiban, éppúgy a szegénység is. El kellene gondolkozni azon, hogy miért tűnik lehetetlennek a polgárok számára legalapvetőbb szükségleteik ellátását és a tisztességes munkát biztosítani. Az egyik hosszú távú megoldás az, ha az állami és a magánszektor gazdaságának növekedését a versenyképes vállalatok fejlődése mozdítja elő.

3.3.7 Az EU-nak az a képessége azonban, hogy megfelelő védelmet nyújtson a kockázatok ellen és a gazdasági növekedést társadalmi haladással ötvözze, csak a reformok érdekében tett erőfeszítések fokozása révén tartható fenn. Közös előrelépést kell elérni a foglalkoztatási szintek növelése, a termelékenység fokozása, a megfelelő fiskális rendszerek kialakítása terén, valamint annak kapcsán, hogy az európai szociális rendszerek fenntarthatóvá váljanak és lehetőségük legyen megfelelő védelem nyújtására.

3.4 Jogi fejlemények

3.4.1 Az Európai Bíróság négy ügyben (Viking, Laval, Rüffert és Luxemburg) hozott döntései (21) heves vitákat gerjesztettek politikai és tudományos körökben, és tovább fokozták a szociális dömping növekvő kockázatával kapcsolatos, megalapozott és megalapozatlan félelmeket. A döntésekre az uniós intézmények és a szociális partnerek is reagáltak.

3.4.2 2008 októberében az Európai Bíróság ítéleteire reagálva az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el. (22) Az Európai Parlament kijelentette, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága nem élvez elsőbbséget az Európai Unió alapjogi chartájában megállapított alapvető jogokkal, és különösen a szakszervezetek azon jogával szemben, hogy kollektív szerződésekről tárgyaljanak, azokat megkössék és végrehajtsák, illetve hogy kollektív fellépéseket valósítsanak meg. Ezen túlmenően a Parlament kijelentette, hogy a jelenlegi közösségi jog hézagos és következetlen. Ez pedig ellentétes a jogalkotó akaratával, amely ugyanis a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a munkavállalói jogok védelme közötti helyes egyensúly megteremtésére törekszik.

3.4.3 A tudományos körök kritikusan nyilatkoztak. (23) 2009 júniusában több mint száz európai munkajogász és jogtudós nyílt levelet intézett az állam- és kormányfőkhöz, amelyben mély aggodalmuknak adtak hangot az alapvető szociális jogok megnyirbálása, valamint a Bíróság döntéseinek a munkavállalók és szervezeteik jogaira gyakorolt hatása miatt. Amiatt is aggodalmukat fejezték ki, hogy a bírósági határozatok komoly problémákat okoztak a munkavállalók jogainak hatékony védelme terén. Hangsúlyozták, hogy az alapvető szociális jogokat nem lehet a belső piaci szabadságok és a versenyjog alá rendelni, ellenkezőleg, teljes mértékben el kellene azokat ismerni olyan jogokként, amelyek előfeltételei az Európai Unión belüli fenntartható gazdasági és szociális fejlődésnek.

3.4.4 2009. március végén az Európai Bizottság és a francia elnökség felkérésére az európai szociális partnerek megkezdték az Európai Bíróság ítéleteinek közös elemzését. A feladat teljesítésére egy ideiglenes bizottságot állítottak fel, amely néhány kulcsfontosságú kérdésre összpontosította munkáját, többek között a gazdasági szabadságok és a szociális jogok közötti összefüggésre, a szabad mozgás és szolgáltatásnyújtás javítása érdekében eltávolítandó akadályokra és megvalósítandó feltételekre, az átláthatóság és a jogbiztonság kérdésére, valamint az eltérő nemzeti iparági kapcsolati rendszerek tiszteletben tartása által jelentett kihívásra. (24)

3.4.5 Az EGSZB – miközben elismeri, hogy a létező szabályok értelmezése az Európai Bíróság előjoga – úgy véli, hogy ezek a döntések számos szempontból aggodalomra adnak okot, és hogy meg kell vizsgálni és el kell magyarázni azok következményeit.

3.4.5.1 A gazdasági szabadságok és az alapvető szociális jogok közötti hierarchia

A Viking- és a Laval-ügy révén a Bíróság elismerte, hogy a kollektív keresetek benyújtása alapvető jog, és ezért az uniós joganyag része, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem magasabb rendű más uniós jogoknál, például a szolgáltatásnyújtás szabadságánál vagy a letelepedés szabadságánál. Ezen túlmenően a Bíróság kimondta, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a letelepedés szabadsága horizontális közvetlen hatállyal rendelkezik. Az Európai Bíróság megállapította, hogy nem elegendő, ha a kollektív fellépés „a Szerződéssel összeegyeztethető jogos célt szolgál, és azt közérdeken alapuló kényszerítő ok igazolja. (…) az is szükséges, hogy alkalmas legyen az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és ne lépje túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket” (25). Így annak elismerése, hogy a kollektív keresetek benyújtása alapvető jog, inkább elvi, mint gyakorlati jelentőségű. Ebből következően a Bíróság kimondta, hogy a kollektív fellépések korlátozzák a fenti szabadságokat, és azt vizsgálta, hogy ez a korlátozás indokolt-e. Ez azt jelenti, hogy a kollektív fellépéseket mindig a gazdasági szabadságok korlátozásának tekintetében kell mérlegelni. A tudományos szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a közelmúltban több ügyben (26) az ellenkező megközelítést alkalmazta, vagyis azt vizsgálta, hogy az alapvető jogok területén milyen korlátozások engedhetők meg. A Bíróság ítéletei aggályokat vethetnek fel az EJEB ítélkezési gyakorlatának ellentmondó tartalmuk miatt.

3.4.5.2 Az alapvető jogok korlátozása

Az Európai Bíróság most először ítélkezett a nemzeti szintű kollektív fellépések korlátozásáról transznacionális összefüggésben. Az EGSZB különösen aggasztónak találja, hogy a Bíróság ezen a ponton vezette be az arányossági próbát. Az arányossági próba egyrészről elvesz a kollektív fellépésekhez fűződő alapvető jog minőségéből, másrészt pedig sérti a sztrájkjogot. Figyelemmel az EJEB ítéleteire és az egyéb reakciókra, az EGSZB hangsúlyozza, hogy a gazdasági szabadságok és az alapvető szociális jogok korlátainak meghatározását célzó folyamat függ a jövőben meghozandó ítéletektől, és az azok által a későbbiekben felvetett kérdésektől is.

3.4.5.3 A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv

A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv célja, hogy a nemzeti sokszínűség tiszteletben tartása mellett biztosítsa a szükséges harmonizációt a munkavállalók ideiglenes, határon túli kiküldetését szabályozó nemzeti politikák koordinációja során. Az Európai Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felmerülő problémák a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv egyes rendelkezései nemzeti átültetésének hiányából (Laval), a nem kompatibilis tagállami jogalkotásból (Rüffert) (27), vagy az irányelv túl széles körű értelmezéséből és a nem egyértelmű és nem megalapozott ellenőrzési intézkedésekből (Luxembourg) adódnak.

Az Európai Bíróság véleménye szerint a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv nem az egyenlő bánásmódra összpontosít, hanem azt biztosítja, hogy a kiküldött munkavállalók tekintetében tartsák tiszteletben a minimális követelményeket. Következésképpen minimumszabályozás helyett ténylegesen egy maximum irányelv. Az Európai Bíróság ítéletei azonban nem akadályozzák a munkaadókat abban, hogy kedvezőbb foglalkoztatási feltételeket alkalmazzanak. A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv 3.7. cikkének célja annak biztosítása, hogy a fogadó tagállamban a minimumszabályok gyakorlati alkalmazása ne vezessen a munkakörülmények romlásához azokhoz képest, amelyekre a kiküldött munkavállaló származási országában jogosult. Többen úgy vélik, hogy ezekkel az ítéletekkel a Bíróság elvett néhány lehetőséget arra, hogy nemzeti szinten törvényi előírásokkal vagy kollektív szerződésekkel a munkavállalók javára a minimális védelem szintjét előíró kötelező szabályokon túlmutató, magasabb szintű védelmet írjanak elő.

Ez aztán a verseny torzulásához vezet nemzeti szinten és a belső piacon, ahol a nemzeti vállalkozásoknak a nemzeti jogszabályok vagy kollektív szerződések alapján kell működniük, míg a más tagállamból származó versenytársaik a minimumszabályokat alkalmazhatják.

3.4.5.4 A különböző jogrendszerek ütközése

Az ítélet másik következménye a közösségi jog és a nemzetközi előírások ütközése (28). Ezen túlmenően lehetséges, hogy jogütközés mutatható ki a 87. és a 98. sz. ILO-egyezmény, az Európai Szociális Charta 6. cikkének (4) bekezdése, illetve a nevezett intézmények ítélkezési gyakorlatának tekintetében is, amint azt az ILO felügyeleti szervei megállapították (lásd: BAPA-ügy [Egyesült Királyság]).

4. Következtetések

4.1 Az elmúlt évek és a jelenlegi válság a szociális egyenlőtlenségek további növekedésének kockázatát hozták magukkal. Ráadásul az EU saját döntéseivel tovább növelte a szociális és versenytorzulások kockázatát. A gazdasági, szociális és jogi fejlemények olyan helyzet kialakulásához vezethetnek, amely veszélyezteti a belső piac szociális dimenzióját, és amely aláaknázza az EGSZB 1987-es véleményében előrevetített alapvető jogok és alapvető szociális jogok érvényesülését. A következő években ezért a belső piac szociális dimenzióját kiemelt kérdésként kell kezelni, de a gazdasági szempontok – foglalkoztatás, juttatásokra való jogosultság, adóbevételek – optimalizálása érdekében az EU-nak helyre kell hoznia a belső piac nyilvánvaló kudarcát arra nézve, hogy magas színvonalú munkahelyekkel, magas színvonalú vállalkozásokkal és más munkaadókkal mozdítsa elő a növekedést.

4.2 A szociális dimenzió egyik legfontosabb szempontja a foglalkoztatás. A közfinanszírozásra nehezedő nyomás mellett nem teremthető korlátlan számú munkahely a közszférában, így a munkahelyteremtés fő terhének a magánszférára kell hárulnia. A tagállamoknak meg kell teremteniük az újra a reálgazdaságra irányuló kedvező folyamat előfeltételeit, amelynek keretében a fogyasztók munkahelyeket generálnak, a vállalatok fogyasztókat, a befektetők és vállalkozók pedig vállalatokat hoznak létre. Fontos annak felismerése is, hogy a szociális beruházások támogatják a vállalatokat és a kedvező üzleti légkört. Ennek keretében a szociális gazdaság felbecsülhetetlen szerepet játszik.

4.3 Az EGSZB hozzájárult az európai szociális modellekkel kapcsolatos kihívásokról és az európai szociális modell természetéről szóló megbeszélések alakításához (29). Az EGSZB kimondta, hogy az európai szociális modell ereje abban rejlik, hogy a versenyképesség, a szolidaritás és a kölcsönös bizalom kölcsönösen hatást gyakorolt egymásra.

4.4 A belső piac és a szociális jogok közötti ellentét felszámolásának egyik módja a „több nemzetállam, kevesebb Európa” politikájához való visszatérés lehetne. Az EGSZB megítélése szerint ennek a szöges ellentétére van szükség; több Európára van szükségünk, de nem ilyen Európára. Ez azonban az európai gazdasági és szociális politika területén új szabályozási rendszerek létrehozását teszi szükségessé. Kizárólag egy teljes mértékben demokratikus és szociális Európa alkalmas arra, hogy felszámolja az európaiak egyre növekvő elidegenedését az európai építkezéstől. Európának ugyanakkor tiszteletben kell tartania a tagállamok különféle szociális rendszereit. Ha azonban a Bíróság ítélkezési gyakorlata és az uniós jog figyelmen kívül hagyja az EU sokszínűségét, a minimális előírások olyan alacsony szintet érhetnek el, amely sok országban nem lesz elegendő a szociális dömping megakadályozásához.

4.5 Európa szociális dimenziójának az egyik legfontosabb eleme az uniós szintű, összehangolt és igazságosabb adópolitika. Az ártalmas adóverseny elkerülése érdekében az EGSZB támogatja a közös összevont társaságiadó-alap meghonosítását célzó célkitűzéseket. A belső piac megfelelő működéséhez erre hosszú távon szükség van (30). Az EGSZB a tagállami adópolitikák szélesebb körű uniós összehangolására is felszólított, különösen azokon a területeken, ahol az adóalap mobilis, ezért a legnagyobb a veszélye az adókikerülésnek és az ártalmas adóversenynek (31). Küzdeni kell az adóelkerülés, az adócsalás, valamint az adóparadicsomok ellen.

4.6 Azt sem szabad elfelejteni, hogy a munkaerő-piaci feltételek kollektív szerződések általi szabályozása lehetőségének részleges megszüntetésével csökken a munkaerő-piacok rugalmassága. A rugalmas biztonság elvének szempontjából a kollektív szerződések és a szociális párbeszéd elengedhetetlen eszközök (32).

5. Hogyan biztosítsuk a szociális dimenzió hatékonyabb működését?

5.1 Rövid távon az EGSZB a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv jobb végrehajtására szólít fel. A munkavállalók kiküldetését szabályozó rendelkezések megfelelő végrehajtásának hatékony ellenőrzése az előfeltétele annak, hogy az irányelv elérje a célját, vagyis hogy megakadályozza a szociális dömpinget. Ahhoz, hogy a kiküldetésben lévő munkavállalók fizetését és munkakörülményeit hatékonyan lehessen ellenőrizni, biztosítani kell a hatóságok közötti hatékony transznacionális együttműködést. Az EGSZB támogatja egy „Európai Szociális Interpol” létrehozását, melynek feladata az lenne, hogy koordinálja az egyes tagállamokban felállított, a munkakörülmények ellenőrzéséért felelős felügyeletek tevékenységét.

5.2 Az EJEB alapvető jogokkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatával kapcsolatban az EJEB úgy nyilatkozott, hogy „az Egyezmény egy élő jogi eszköz […] célja hogy tükrözze az emberi jogok védelme területén elvárt egyre magasabb szintet, és így a demokratikus társadalmak alapvető értékei sérelmeinek megállapítása során nagyobb határozottságot tesz szükségessé, valamint azt, hogy a jogok korlátozását megszorítóan értelmezzék” (33). Az EGSZB ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy az Unióban jelenleg fennálló helyzetet az EJEB legutóbbi ítéleteinek fényében értékelje.

5.3 A munkavállalók, azok képviselői és a szakszervezetek bevonása és részvétele elengedhetetlen a változások szociálisan elfogadható módon való, vállalati szintű kezeléséhez (34). Az EGSZB számos alkalommal hangsúlyozta a szociális párbeszéd fontosságát, és azt, hogy európai és nemzeti szinten meg kell erősíteni az ipari kapcsolati rendszereket, miközben biztosítani kell e rendszerek EU-n belüli sokszínűségét is (35). Az EGSZB az Európai Bizottság minden olyan intézkedését támogatja, melynek célja a szociális párbeszéd erősítése, így például:

—	a magasabb színvonalú szociális párbeszéd, valamint egy európai vitarendezési és békéltetési mechanizmus előmozdítását;

—	a makrogazdasági párbeszéd továbbvitelét, melynek célja egy újabb pénzügyi válság megelőzése.

5.4 Középtávon az EGSZB támogat egy olyan európai bizottsági kezdeményezést, amely tisztázza, milyen jogi kötelezettségei vannak a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv végrehajtásának keretében a tagállami hatóságoknak, a vállalkozásoknak és a munkavállalóknak, és ezáltal biztosítja, hogy ezek a szabályok általánosan alkalmazhatók legyenek. Ebben az összefüggésben az EGSZB üdvözli José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke által az Európai Parlament előtt tett kötelezettségvállalást. Az EGSZB érdekesnek találja a Monti-jelentésben megfogalmazott javaslatot, miszerint a sztrájkjogot ki kellene vonni a belső piac hatálya alól, és úgy véli, hogy ez a problémák egy részére nézve megoldást jelenthet. Ez azonban nem zárná ki a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv részleges felülvizsgálatát, ami a munkavégzés helye elv következetes alkalmazását célozná, és lehetővé tenné annak jogszabályi megállapítását, hogy az ugyanazon helyen elvégzett ugyanazon munka tekintetében minden esetben ugyanazokat a munka- és fizetési feltételeket kell alkalmazni.

5.5 Hosszabb távon az Európai Uniónak az alapvető szociális jogok megerősítésére kell törekednie.

Az EGSZB számos alkalommal hangoztatta, hogy erősebb európai szociális politikákra van szükség, különösen a jelenlegi válság fényében. Az EU-nak el kell köteleznie magát a következő politikák mellett: teljes foglalkoztatás, a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentése, a szociális feltételek javítása, a jóléti állam megerősítése, a szociális védettséget nem nyújtó munkavállalási feltételek eltörlése, valamint a munkavállalói jogok és az ágazati demokrácia kiterjesztése. A Lisszaboni Szerződés és a hozzá csatolt Alapjogi Charta még nem tudta kellően kifejteni hatását az alapvető jogok és a gazdasági jogok egyensúlyára, ehhez még időre van szükség.

Az alapvető jogok, köztük a szociális jogok megerősítése azonban megköveteli, hogy az alapvető jogok bármely korlátozása csak nagyon behatárolt keretek közt valósulhasson meg. Kiindulópontul annak kell szolgálnia, hogy először az alapvető jogokat kell tekintetbe venni, nem a gazdasági szabadságokat, az EJEB ítélkezési gyakorlatával összhangban. A szociális dimenzió megerősítése érdekében ki kell igazítani a közvetlenül hatályos uniós jogszabályokat (az elsődleges jogot).

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) A Szakszervezetek Európai Szövetsége 80 millió munkavállalót képvisel.

(2) Lásd az EGSZB 1987. november 19-i véleményét a belső piac szociális szempontjairól, előadó: BERETTA (HL C 356., 1987.12.31., 31–33. o.)

(3) Például A belső piac szociális dimenziója. Az Európai Bizottság munkadokumentuma. SEC (88) 1148 final, 1988. szeptember 14., valamint az Európai Bizottság közleménye a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi charta végrehajtására vonatkozó cselekvési programról, COM(89) 568 végleges, 1989. november 29.

(4) A belső piac szociális dimenziója. Az Európai Bizottság munkadokumentuma. SEC (88) 1148 final, 1988. szeptember 14.

(5) Lásd az EGSZB következő véleményeit:

2006. július 6., Társadalmi kohézió: az európai szociális modell részletes kidolgozása, előadó: Ernst Erik EHNMARK (HL C 309., 2006.12.16., 119–125. o.).

2008. július 9., Új európai szociális cselekvési program, előadó: Jan OLSSON (HL C 27., 2009.2.3., 99–107. o.) és

2009. november 4., A lisszaboni stratégia a 2010 utáni időszakban, főelőadó: Wolfgang GREIF (HL C 128., 2010.5.18., 3–9. o.).

(6) Az EGSZB 2008. december 4-i véleménye a következő tárgyban: A megújult lisszaboni stratégiával kapcsolatos hatékony irányítás. Főelőadó: Susanna FLORIO (HL C 175., 2009.7.28., 13–19. o.).

(7) Európai Bizottság, Gazdasági előrejelzés, 2009 tavasza.

(8) Lásd a 2009. január 15-i EGSZB-véleményt az európai gazdasági fellendülés tervéről, előadó: Thomas DELAPINA (HL C 182., 2009.8.4., 71–74. o.).

(9) Ibid.

(10) Lásd az EGSZB 2009. május 14-i véleményét: „A tagállamokbeli jogi korlátok hatása az EU versenyképességére”, előadó: Joost VAN IERSEL. (HL C 277., 2009.11.17., 6–14. o.).

(11) A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Egységes piac a XXI. századi Európa számára, COM(2007) 724 végleges.

(12) Átfogó jelentés a lisszaboni stratégia végrehajtásáról és jövőjéről a 2010 utáni időszakban.

(13) Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. január 14-i véleménye a belső piac szociális és környezeti dimenziójáról. Előadó: Andrzej ADAMCZYk (HL C 182., 2009.8.4., 1–7. o.).

(14) Lásd az EGSZB 2009. május 14-i véleményét: „A tagállamokbeli jogi korlátok hatása az EU versenyképességére”. Előadó: Joost VAN IERSEL (HL C 277., 2009.11.17., 6–14. o.).

(15) Az EGSZB 2009. március 25-i véleménye: A mobilitás meglévő korlátainak meghatározása a belső munkaerőpiacon. Előadó: Vladimíra DRBALOVÁ (HL C 228., 2009.9.22., 14–23. o.).

(16) Európai Bizottság, Gazdasági előrejelzés, 2009 tavasza.

(17) [Üzemi szintű válaszreakciók az európai gazdasági válságra.] Vera Glassner és Galgóczi Béla, ETUI, 2009. évi fehér könyv.

(18) Az egyre növekvő egyenlőtlenség tendenciája az OECD-országokban is szembeszökő.

(19) [Szociális helyzet az Európai Unióban, 2008].

(20) IRES 115.

(21) Viking C-438/05, Laval C-341/05, Rüffert C-346/06, Bizottság kontra Luxemburg C-319/06.

(22) Az EP 2008. október 22-i határozata a kollektív megállapodásokkal szembeni kihívásokról az EU-ban (2008/2085(INI)).

(23) http://www.etui.org/en/Headline-issues/Viking-Laval-Rueffert-Luxembourg/2-Articles-in-academic-literature-on-the-judgements.

(24) Jelentés az európai szociális partnereknek az Európai Bíróság által a Viking-, a Laval-, a Rüffert- és a Luxemburg-ügyben hozott ítéleteivel kapcsolatos közös munkájáról.

(25) Viking C-438/05 (75.)

(26) EJEB: Demir és Baykara kontra Törökország (34503/97. sz. beadvány).

(27) A Bíróságnak a Rüffert-ügyben hozott ítélete szerint az alacsonyabb bér fizetéséből származó versenyelőny része a szolgáltatásnyújtás szabadságának és ezért védelem alatt áll.

(28) A Bíróság a Rüffert-ügy ítéletében figyelmen kívül hagyta a 94. sz. ILO-egyezményt, így az értelmezés a különböző jogrendszerek ütközését eredményezi.

(29) Lásd az EGSZB 2006. július 6-i véleményét a következő tárgyban: Társadalmi kohézió: az európai szociális modell részletes kidolgozása, előadó: Ernst Erik EHNMARK (HL C 309., 2006.12.16., 119–125. o.).

(30) Lásd a közvetlenadó-rendszerek összehangolásáról szóló 2007. szeptember 26-i EGSZB véleményt. Előadó: Lars NYBERG (HL C 10, 2008.1.15., 113–117. o.).

(31) Lásd az EGSZB 2009. november 4-i véleményét a következő tárgyban: A lisszaboni stratégia 2010 után. Főelőadó: Wolfgang GREIF (HL C 128., 2010.5.18., 3–9. o.).

(32) Lásd a EGSZB 2007. július 11-i véleményét a következő tárgyban: Rugalmas biztonság (kollektív tárgyalások, a szociális párbeszéd szerepe). Előadó: Thomas JANSON (HL C 256., 2007.10.27., 108–113. o.).

(33) EJEB: Demir és Baykara kontra Törökország (34503/97. sz. beadvány).

(34) Lásd a 2005. szeptember 29-i EGSZB-véleményt a szociális párbeszédről és az ipari szerkezetváltásról. (előadó Gustav ZÖHRER, HL C 24., 2006.1.30., 90–94. o.).

(35) Lásd a EGSZB 2007. július 11-i véleményét a következő tárgyban: Rugalmas biztonság (kollektív tárgyalások, a szociális párbeszéd szerepe). Előadó: Thomas JANSON (HL C 256., 2007.10.27., 108–113. o.).

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/99

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás technológiáját használó európai nyomdászati ágazat racionalizálását célzó európai politika (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/16

Előadó: Pierre GENDRE

Társelőadó: Nicola KONSTANTINOU

A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás technológiáját használó európai nyomdászati ágazat racionalizálását célzó európai politika

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága 2010. július 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) 145 szavazattal 2 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az európai nyomdaiparnak óriási kihívásokkal kell szembenéznie, mivel az internet mint információ- és hirdetési forrás jelentősége egyre nő, a hírlapok és magazinok olvasóinak száma csökken, egyes nyomdaipari termékekért pedig világszerte ádáz verseny folyik.

1.2 A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás technológiáját használó nyomdaipari ágazat még nehezebb helyzetben van, mivel termelési túlkapacitása egyes elemzők szerint a 25–30 %-ot is eléri. Az IFO Konjunkturtestnek a németországi nyomdaiparral foglalkozó jelentése szerint az ebbe az iparágba történő befektetések a piaci tendenciákat követték, és ebből adódóan 2008 óta csökkennek. A 2006-os és a 2007-es év a nyomdaipar számára eléggé kedvező volt (1). 2008 óta azonban a befektetési ciklusok jóval alacsonyabb szintre estek vissza, elsősorban a termelés folyamatának ésszerűsítése és javítása érdekében.

1.3 A nyomdaipar piaca túlkapacitással küzd, és ehhez még hozzájönnek más fontos, a versenyt befolyásoló tényezők is: az új hírközegek vonzereje, import az alacsony előállítási költséget jelentő országokból, illetve a kereslet csökkenése. Ez a kedvezőtlen gazdasági háttér az árak zuhanásához vezetett, és ez a munkavállalók életszínvonalára is rányomta a bélyegét.

1.4 A jelenlegi gazdasági válság ezenkívül a hitelhez jutást is megnehezítette. Akárcsak jó néhány más ágazatban, ezek miatt a negatív fejlemények miatt egyre nagyobb szükség lett a termelési költségek csökkentésére. Mindez a közelmúltbeli bértárgyalásokat is befolyásolta. Ebben a nehéz helyzetben attól lehet tartani, hogy a nyomdaipari vállalatoknak – különösen azoknak, amelyek a piac legsérülékenyebb szegmensében működnek – hatalmas mértékű átszervezéssel és elbocsátásokkal kell számolniuk.

1.5 Az Európai Bizottság 2007-ben közzétette annak a tanulmánynak az eredményeit, amely az ágazat versenyképességének tényezőit vette szemügyre. A kutatások eredményeire alapozva születtek meg a nyomdaipari cselekvési tervre irányuló javaslatok. Az EGSZB maradéktalanul támogatja ezeket a javaslatokat, amelyeket a vállalatok már kezdenek is alkalmazni, és továbbra is időszerűek. Örömmel fogadja a már megvalósult intézkedéseket, azonban úgy véli, hogy mivel az ágazat nehézségeit a válság és a valamennyi uniós tagországot érintő recesszió tovább súlyosbította, új intézkedésekre van szükség az ágazat rövid és középtávú kihívásaival való szembenézés elősegítésére.

1.6 Az EGSZB tudomást szerzett egy olyan, az ágazatbeli szakszervezetek és munkaadók között létrejött új, egy évre szóló közös projektről, amelynek az a célja, hogy a szociális partnerek közösen a vállalatok társadalmilag felelős átszervezésére vonatkozó iránymutatásokat dolgozzanak ki. A projekt 2009-ben indult, és lehetővé teszi a munkaadók és a szakszervezetek számára, hogy közösen kielemezzék az ágazatot sújtó problémákat, és elgondolkozzanak azon, hogy hogyan oldhatnák meg azokat közös erővel. A viták célja az, hogy a felek végül egy cselekvési tervet dolgozzanak ki az ágazati túlkapacitás csökkentésére.

1.7 Egy ilyen terv a hosszabb távú iparpolitika keretébe illeszkedhetne, és magában foglalhatna egy elemzést az új nyomdaipari tevékenységi modellekről. Mindezeket a tevékenységeket egy, az Európai Bizottság égisze alatt létrehozott, az ipar képviselőiből, munkavállalói szervezetekből és szakértőkből álló magas szintű csoport követhetné nyomon, amelynek feladata a jövőben várható változások feltérképezése és az azok kezelését lehetővé tevő eszközök megtalálása lenne egy átlátható adatgyűjtési rendszer segítségével.

1.8 A munkaadók és a szakszervezetek közötti formális társadalmi párbeszéd jelenleg csak a vállalatok szintjén és nemzeti szinten létezik. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az ágazat egésze számára állítson fel egy európai társadalmi párbeszéddel foglalkozó bizottságot.

1.9 A formális és strukturált európai társadalmi párbeszéd menetrendje a következőket tartalmazhatná:

Az olyan intézkedések elméleti vizsgálata, amelyek jellegüknél fogva a munkahelyek megtartását célozzák tovább- és átképzés útján, mindezt a munkaidő csökkentésével és jó beosztásával, az elbocsátás lehetőségének igénybevételével, valamint a vállalaton, illetve a szakmán belüli belső és külső mobilitási lehetőségek keresésével összefüggésben.

2)	Az elvégzendő feladatok vizsgálata annak érdekében, hogy a termelési kapacitást anélkül lehessen a piaci kereslethez igazítani, hogy ez hátrányosan érintené a munkakörülményeket.

Közös ajánlás a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek részéről a hosszú távú befektetési iránymutatásokra vonatkozóan, annak elismerése mellett, hogy az új befektetések igényei és nagysága csak az egyes vállalatok szintjén elemezhető ki alaposan. Ha felismerjük egy megfelelő befektetési stratégia elemeit, azzal biztosítható a csere- vagy a piaci igényekhez való alkalmazkodás végett szükséges gépek beszerzése, ezáltal a vállalatok megfelelő gépparkot alakíthatnak ki, amellyel hatékonyan végezhetik munkájukat saját jelenlegi vagy jövőbeli szakterületükön.

Az ágazat pénzügyi helyzetét leíró diagnózis felállítása a közzétett adatok összegyűjtése és rendszerezése által, a vállalatok előtt álló stratégiai döntések bizalmas jellegének megtartása mellett. Ennek abszolút elsőbbséget kell élveznie annak érdekében, hogy minél jobban fel lehessen mérni a meglévő mozgásteret.

5)	A munkakörülményekkel, a képzéssel és az átképzéssel kapcsolatos legjobb gyakorlatok összegyűjtése az európai szociális modellben, illetve (ahol léteznek) a kollektív egyezményekben és megállapodásokban elfogadott normák betartása mellett.

1.10 Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy állítsa fel a szakmák és a szaktudás európai szintű megfigyelőközpontját vagy ágazati tanácsát, amely felmérné a tényleges és a jövőbeli ágazati igényeket, és segítene összeegyeztetni a képzési kínálatot a kereslettel. A megfigyelőközpont kedvezne az egész életen át tartó szakképzésnek, és elősegítené a munkavállalók mobilitását és átképzését.

1.11 A közeljövőt illetően az EGSZB azt javasolja, hogy az illetékes európai szövetségek – az Európai Bizottság anyagi és logisztikai támogatásával, valamint részvételével – rendezzenek konferenciát valamennyi érdekelt fél számára egy közösen elfogadott helyzetjelentés elkészítése és rövid távú cselekvési irányok kijelölése céljából, továbbá finanszírozzanak az ágazat közép- és hosszú távú jövőjét elemző független tanulmányt. A szociális partnerekre lehetne bízni olyan sürgősen megvalósítandó intézkedésekre vonatkozó javaslatok megtételét, melyek révén a piacot a fenntartható működés irányába lehet terelni; valamint a szakma változását érintő különböző forgatókönyvek felállításának feladatát.

1.12 Elemzést lehetne végezni az ügynökök tevékenységéről, hogy felmérhessük, az milyen mértékben befolyásolja az árszabást, ezenkívül a vállalatok megvizsgálhatnák, hogy a szakirányú megállapodások megkötése a méretgazdaságosság és a termelési technikák javítása révén mennyiben járul hozzá a termelési kapacitás jobb kihasználásához.

1.13 Az EGSZB arra kéri az országos és az európai közigazgatási szerveket, hogy a nyomdaipari munkavállalók képzésével, átképzésével és mobilitásának támogatásával kapcsolatos intézkedések kidolgozása keretében könnyítsék meg az ágazat számára a közfinanszírozáshoz való hozzájutást – konkrétan az Európai Szociális Alap, az ERFA és az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap révén. Arra kéri a vállalatokat, hogy vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy az EBB-től kérnek segítséget a kialakítandó új tevékenységekhez kapcsolódó új technológiák beszerzésének finanszírozásához.

2. Háttér

2.1 Az európai nyomdaipar alakulása szorosan kötődik a papírgyártó, tintakészítő és nyomdagépgyártó vállalatokkal, valamint a megrendelőkkel kapcsolatos tendenciákhoz, amelyeknek, illetve akiknek ugyancsak megvannak a maguk nehézségei, és ezek leküzdése érdekében szervezetekbe tömörülnek, néhányuknál pedig egyenesen a koncentráció folyamata figyelhető meg.

2.2 Ezeket a nehézségeket az okozza, hogy az internet fejlődésének következtében a kommunikációs módszerek szerkezeti változásokon esnek át – amit a válság csak még jobban kidomborít –, és a piac alkotóelemei is fokozatosan átalakulnak. Az internet az értéklánc teljes hosszán érezteti erős hatását: a hirdetésekre szánt keretek csökkennek, így a nyomtatott sajtó – részben visszafordíthatatlanul – létfontosságú bevételektől esik el, és ez a tájékoztatás sokszínűségét hátrányosan érinti.

2.3 Az olyan terméktípusokat előállító vállalkozásoknak, amelyek nincsenek a piaci megjelenésüket illetően időbeli korláthoz kötve (ilyen például a különböző kategóriákba tartozó könyvek nyomtatása), az új szállítási és kommunikációs lehetőségek miatt indiai vagy kínai székhelyű nyomdákkal is fel kell venniük a versenyt. Úgy tűnik továbbá, hogy azok az ügynökök, akik arra törekednek, hogy minél alacsonyabb áron kössenek üzletet, szintén egyre hajlamosabbak a befektetési szempontból hátrányos deflációs tendencia kialakulását elősegítő ázsiai nyomdáknak megrendelést adni. Egyre gyakrabban választják továbbá a katalógusok online megjelentetését a nyomtatott változat helyett. Mindezek a fejlemények kedvezőtlenül hatnak a tekercsofszet és a rotációs mélynyomás technikáját alkalmazó európai nyomdászati ágazatra.

2.4 Az Eurostat legutóbb kiadott számadatai alapján Európában 132 571 nyomdaipari vállalkozás működik, amelyek együttesen több mint 853 672 munkavállalót foglalkoztatnak (2), és a 25 tagú Európai Unión belül az ágazatban dolgozók 80 %-át mindössze hét ország foglalkoztatja (az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Spanyolország). Az európai nyomdaipari vállalkozások több mint 95 %-a 50 főnél kevesebbet foglalkoztat – ez az ebben az ágazatban foglalkoztatottaknak mintegy 60 %-a –, kevesebb mint 1 %-uk pedig 250 főnél többet, ami az összes foglalkoztatott 13 %-át jelenti. Ahhoz, hogy teljesebb és pontosabb képet kaphassunk az ágazatról, részletesebb adatokra lenne szükség, jelenleg azonban ezek nem állnak rendelkezésre.

2.5 Ez a vélemény alapvetően a tekercsofszet és a rotációs mélynyomás ágazatára összpontosít, ahol nagyszámú kiadványt vagy nagy példányszámot állítanak elő, így nem tér ki a hírlap- és a csomagolóanyag-nyomtatás problémáinak minden aspektusára, ezek ugyanis a termékeik jellege miatt különböző piacnak számítanak. Igen sok hírlapkiadó saját nyomdát működtet, és ezzel csak elenyésző mértékben befolyásolja ezt a konkrét piacot. A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás ágazata azokat a nyomdaipari vállalkozásokat foglalja magába, amelyek igen nagy mennyiségű terméket állítanak elő. A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás két külön nyomdászati eljárás, amelyek különböző gépeket igényelnek. Ofszettechnológiával készült termékeket a tekercsofszet-eljárást használó nagyvállalatok és az íves ofszet eljárását használó kisvállalkozások állítanak elő. Az ofszet és a rotációs mélynyomás technológiáját használó nyomdászati ágazat együttesen az európai hagyományos nyomdaipari piac 56 %-át teszi ki (3). Az ide tartozó vállalkozások könyveket, telefonkönyveket, katalógusokat és magazinokat állítanak elő – olyan kiadványokat, amelyek jellegüknél fogva igen nagy, általában 10 000 és 300 000 közötti példányszámot igényelnek.

2.6 A termelésnek a felét magazinok, a másik felét katalógusok, reklámprospektusok és elsősorban könyvek teszik ki. Az előállítás során összesen 5 millió tonna papír kerül felhasználásra. Az Európában nyomtatott magazinok többsége rotációs mélynyomással készül, akárcsak számos csomagolóanyag-típus. A rotációs mélynyomással működő nyomdák európai ágazata évente több mint 5 millió tonna terméket állít elő, ennek 80 %-át mindössze 5 országban. Európában összesen 222 rotációs nyomda működik.

2.7 Az ágazatot Európában a nagyvállalatok jelenléte jellemzi mind a tekercsofszet területén (Európában körülbelül 30 vállalat), mind a rotációs nyomdák esetében (Európában körülbelül 25 vállalat). Ezek egymással versengenek a minél nagyobb piaci részesedésért, miközben a globális kereslet egyre csökken. Az utóbbi években a rotációs nyomdák számára a tekercsofszet erősebb konkurenciát jelent. A vállalatok egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve, a szociális partnerek pedig kénytelenek tárgyalásokba bocsátkozni az átszervezésekkel kapcsolatban, hogy a lehető legnagyobb mértékben megmaradhassanak a munkahelyek, a munkafeltételek és a bérek.

3. Indokolás

3.1 Az európai nyomdaipar összességét érintő problémák a tekercsofszet-nyomtatásban és a rotációs mélynyomtatásban még élesebben jelentkeznek, hiszen itt érezhetők a legfájdalmasabban a következő szerkezeti és konjunkturális jellegű kihívások: a médiaágazat világszintű változása, melynek során az internet növekedése csökkenti a nyomtatott termékek piacát az információszerzés terén, a túlkapacitás és túlzott beruházás, valamint a koncentráció.

3.2 A médiaágazat globális változása

3.2.1 Az online kiadványok és az internetes hirdetések terjedésével és az ehhez kapcsolódóan megváltozó olvasói szokások miatt az előállított termékek volumene minden bizonnyal tovább fog csökkenni az elkövetkező években.

A telefonkönyvek és katalógusok előállításának csökkenő tendenciája volt megfigyelhető az elmúlt öt évben. Ugyanakkor a termelésnek ez a szelete alapvető fontosságú a tekercsofszet-nyomtatás és a rotációs mélynyomtatás európai ágazata számára. Ha ez a tendencia folytatódik, újabb átszervezésekre, vállalat-összevonásokra és üzembezárásokra kerül majd sor, melyeket további munkahelyek megszűnése követ.

3.2.2 Az elmúlt tíz évben az európai magazinágazat „az eladások zuhanásával és az árak csökkenésével jellemzett csökkenő tendenciát mutatott” (4). Emellett az Intergraf szerint a hat legjelentősebb magazin-előállító ország közül négyben csökkenés következett be 2001 és 2004 között. A kivételt Spanyolország és Olaszország jelentette, ahol enyhe növekedés volt tapasztalható. Frissebb adatok tanúsága szerint jelenleg már az olasz és a spanyol piac is zsugorodik. 2009-ben a folyóiratokra szánt reklámkiadások 28,7 %-kal csökkentek Olaszországban (Nielsen), miközben 10,5 %-kal kevesebb magazint állítottak elő (Istat). Ez a tendencia továbbra is folytatódik, és mindaddig meg is fog maradni, amíg az ágazatban túlkapacitás mutatkozik. Mivel a vállalatok az eladások javítása érdekében szűkebb célközönségeket céloznak meg, megrendeléseik kisebb példányszámúak. Ez negatívan hat a tekercsofszet-nyomtatásra és a rotációs mélynyomtatásra, mely kizárólag igen nagy példányszámok esetén tud termelési megtakarításokat elérni.

3.2.3 A napilapokat kiadó sajtócsoportok az olvasók számának megcsappanása miatt csökkentették kiadványaik számát. Így az Egyesült Királyságban nem kevesebb, mint 53 újság – főként ingyenes hetilapok – szűnt meg 2008-ban. E csoportok némelyike papír és digitális alapú kapcsolt előfizetésekre vonatkozó ajánlatokat dolgoz ki, így igyekezvén megtalálni annak módját, hogy az információ és a reklám e két terjesztési módja egymást kiegészítve létezzen. Anélkül, hogy ezt teljes bizonyossággal kijelenthetnénk a dolgok jelenlegi állása szerint, ez az eljárás hozzájárulhat az ágazat hanyatlásának lefékezéséhez, és talán segíthet egyes alkalmazottak más munkára való átállításában is.

3.2.4 Európában a papír teszi ki a nyomtatási költségek több mint felét. Mivel a vállalatok egyénileg szerzik be a papírt, nehezen veszik fel a harcot a délkelet-ázsiai országokban gyakorolt csoportos beszerzésekkel. Egy egészen frissen készült jelentésében a Stationers’ and Newspaper Makers’ Company úgy ítélte meg, hogy az újságpapír iránti kereslet felére (56 %-kal) fog csökkenni 2020-ig. Ugyanez a jelentés azt is előrevetíti, hogy a folyóiratok iránti kereslet mintegy harmadával fog csökkenni az online kiadványok növekedésével és ennek a hirdetésekre gyakorolt következményeivel párhuzamosan, nem számolva a digitális médiáknak az üzleti folyóirat-ágazatban mutatkozó hatásával (5).

3.2.5 Kiadványaik előállításához a nagy kiadók a múltban saját nyomdával rendelkeztek. Az elmúlt tíz évben sokan közülük eladták e gépeiket, hogy tevékenységüket a szakma lényegi területére összpontosítsák. A saját nyomdával rendelkező kiadók mára már ritkaságszámba mennek, ráadásul néha ügynökök szolgálatait veszik igénybe, hogy a nyomdai munkákat a legalacsonyabb árat ajánló nyomdára bízzák. E folyamat következményeként további nyomás nehezedik a nyomdaipari vállalatok tevékenységére, ami csak tetézi egy már amúgy is igen legyengült ágazat nehézségeit. A fölös kapacitásoknak köszönhetően ezek a nagy és hatalmas kiadók képesek a költségcsökkentést rákényszeríteni a nyomdaipari vállalatokra. Így ez utóbbiak haszonrése szűkül, annak a foglalkoztatottak bérszínvonalára gyakorolt számos negatív hatásával együtt.

3.2.6 A katalógusok és folyóiratok kiadói hasonló nyomást gyakorolnak termékeik előállítási költségeire. Mivel minden egyes megrendelésért szigorú versenyben vannak, a legtöbb nyomdaipari vállalat úgy igyekszik költségeit csökkenteni, hogy elsősorban a bérekkel kapcsolatos kiadásait fogja vissza, ami a munkakörülmények romlásához vezet.

3.2.7 Az ágazatot sújtó kedvezőtlen megítélés miatt a bankok által már amúgy is fenntartásokkal kezelt nyomdaipari cégek hitelhez való hozzájutására végzetes következményekkel jár a pénzügyi válság. Ezenfelül a válság a cégek reklámkiadásait is csökkenti, ami a nyomdaipar termelési volumenére kedvezőtlen hatással van.

3.2.8 Végül pedig a nyomdaipari vállalatok számára nehéznek tűnik tevékenységi körük kiszélesítése, mert legtöbbjüknek – pénzeszközök és rendelkezésre álló helyiségek híján – nincs lehetőségük a nyomtatás előtti tevékenységbe beruházni.

3.2.9 Ezzel ellentétben úgy tűnik, hogy a kis és közepes méretű termelési egységek jobban képesek alkalmazkodni a struktúraváltáshoz és a konjunkturális nehézségekhez, mivel rugalmasabb működésüknek köszönhetően könnyebben figyelembe tudják venni a szerteágazóbbá vált ügyfélkör igényeit. A jövőben ezek a kisebb cégek járulhatnának hozzá a nagyvállalatoktól elbocsátott alkalmazottak egy nehezen számszerűsíthető részének szakmai visszailleszkedéséhez.

3.3 Túlkapacitás és túlzott beruházások

3.3.1 A tekercsofszet-nyomtatás és a rotációs mélynyomtatás európai piacán megnövekedett többletkapacitás (6), mely egyszerre tudható be az európai piacon bekövetkezett kereslet-csökkenésnek és a túlzott beruházásoknak, negatív hatással van a vállalatok már így is szűk haszonrésére. Ott, ahol már amúgy is sanyarú a helyzet, immár fennáll a valódi veszélye annak, hogy még szigorúbb költségcsökkentési intézkedések születnek a haszonrések mindenáron történő megtartása, vagy akár a túlélés végett. Veszteségének korlátozása érdekében számos cég arra van kárhoztatva, hogy a globális bekerülési költségnél is alacsonyabb eladási árakat fogadjon el.

3.3.2 Az UNI Europa Graphical egyik felmérése szerint az ágazat nyomdai termelési szintje 2008-ben a 2004-es szintre esett vissza (7). A kedvezőtlen helyzet ellenére a mélynyomtatással foglalkozó európai vállalatok 2005 és 2008 között 28 új gépet vásároltak. Igaz, hogy ezek a beruházások részben például a piac új igényeinek való megfelelés végett a géppark felújításához, illetve az esetleges termelési csúcsok hatékonyabb lefedése érdekében a kapacitásbővítés szükségességéhez köthető stratégiákkal magyarázhatóak. Ezek a gépek hatékonyabban képesek előállítani a nyomtatott anyagot, ezzel az ágazat többletkapacitása – amely a becslések szerint a válság előtti időszakban 15–20 % körül mozgott (8) – tovább emelkedett. Most, a válság idején a többletkapacitás mértéke körülbelül 25–30 %.

3.3.3 A Ver.di német szakszervezet szerint az európai nyomdai kapacitás bővülése tovább fokozta a versennyel járó elviselhetetlen nyomást. Elemzése rámutat egyébként, hogy a fenti beruházások csupán a költségek csökkentésére és a piaci versenytársak kiszorítására irányuló nyomás növelésére szolgáltak, aminek már meg is mutatkozott az eredménye tömeges elbocsátások formájában.

3.3.4 A többletkapacitás és a túlzott befektetés már jó néhány, nagy visszhangot kiváltó csődöt okozott. E vállalatok egyike, a Quebecor World volt az egyik legnagyobb európai nyomdaipari vállalat, több mint 20 000 alkalmazottal az egész világon. A Quebecor World az éles verseny és a digitális nyomtatás egyre fokozódó használata miatt 2008-ban csődöt jelentett. A vállalat 2009-ben visszafizette adósságait, és mára már World Color néven vált ismertté, miután európai tevékenységeit egy HHBV elnevezésű beruházási alapnak engedte át. Az ilyen csődökön kívül számos cég vállalat-összevonásokkal válaszolt a nehézségekre, és ez a folyamat jelentős átszervezésekhez vezetett az egész ágazatban, aminek következtében pedig munkahelyek szűntek meg.

3.3.5 Számos más ágazathoz hasonlóan a gazdasági válság súlyosan érintette a 2009-ben folytatott bértárgyalásokat is. Még ott, ahol meg is maradnak a munkahelyek, a munkaerő-költségek csökkentésével kapcsolatban a dolgozókra nehezedő erős nyomás negatívan hat a munkavállalási feltételekre és a bérekre. A 2009-ben folytatott kollektív tárgyalások az európai nyomdaipari dolgozók valós bérének átlag –0,9 %-os csökkenésével jártak (9). A piac bővülése tovább erősítette az árakra és a munkaerő-költségekre ható negatív spirált, és a végletekig kiélezte a versenyt.

3.4 Koncentráció

3.4.1 Az elmúlt években csökkent a papírt, a tintát és a nyomdagépeket gyártó vállalatok száma. Ennek következtében nőtt a szállítókat előnyös helyzetbe hozó koncentráció, hiszen könnyebben rákényszeríthetik feltételeiket a megrendelőkre.

3.4.2 Az európai nyomdaipari ágazatról nemrégiben készült egyik tanulmány kimutatja, hogy „a túlzott kapacitás, a túlzott beruházások, az alacsony kereslet, a termékek alacsonyabb ára, a csökkenő forgalom és a növekvő piaci verseny” újabb csődökhöz, vállalat-összevonásokhoz és -felvásárlásokhoz vezettek (10).

3.4.3 A vállalat-összevonások és -felvásárlások a versenytársaik kiszorítása iránt még eltökéltebb, és még nagyobb méretű vállalatokat hoztak létre. Így 2005-ben a Bertelsmann, a Gruner + Jahr és a Springer médiacsoportok nyomdaipari tevékenységeinek összevonása által megszületett a Prinovis, mely a rotációs mélynyomtatással foglalkozó legnagyobb vállalat az európai nyomdaiparban. Emellett a Schlott AG csoport az európai rotációs mélynyomtatás második számú vállalatává nőtte ki magát 2006-ban és 2007-ben megvalósított cégfelvásárlásai (a pilseni REUS (CZ) megvásárlásával), valamint hajtogatási és nyomtatási kapacitások felvásárlásával (Biegelaar, NL). 2008 elején egy holland befektetői csoport vette át a Quebecor nyomdaipari tevékenységeit. A brit Polestar csoport partnereket keres piaci súlyának növelése érdekében.

4. Távlatok

4.1 Mindezen nehézségek az európai tekercsofszet- és rotációs mélynyomtatási ágazatot a létbizonytalanság olyan állapotába helyezik, mely hosszú távon jelentős károkkal járna, ha a döntéshozók a többi érdekelt féllel együtt nem tesznek sürgős és egyeztetett lépéseket. A szociális partnerek mindegyike arra a következtetésre jutott, hogy az ágazatot át és újra kell szervezni, ha hosszú távon fenntartható módon fejlődni akar. Valószínű, hogy az elkövetkező tíz évben jelentős elbocsátásokkal kísért további ésszerűsítésekre kerül sor. A szociális partnerek ezért úgy vélik, hogy most kell olyan kezdeményezésekhez nyúlni, amelyek révén az ágazatot sújtó válság legyőzhető lesz, és a munkaadók és munkavállalók érdekeit legjobban figyelembe vevő módon kezelhetővé válik. A válság egyébként olyan súlyos, hogy a szakszervezetek jelenleg is kihatásait vizsgálják, és építő stratégiákat igyekeznek kidolgozni a munkahelyek megőrzése, az átképzések előirányzása, a munkakörülmények romlásának megelőzése és a bérszínvonal megtartása céljából.

4.2 Az Európai Bizottság a szakmai szövetségekkel egyetértésben hatpontos intézkedési tervre vonatkozó javaslatot adott ki 2007-ben a nyomdaipar vonatkozásában:

Az európai nyomdaipar dinamikájának támogatása a globalizált piacon

a)	Partnerségek és szövetségek

b)	A gyártási költségek kezelése

2)	Az ügyfelek számára nagy hozzáadott értékkel rendelkező szolgáltatások kifejlesztése

3)	Jobb képzés

4)	Megerősített európai referencia – szabványosítás és harmonizáció

5)	A kutatási és innovációs erőfeszítések egyeztetett növelése

6)	A nyomdaipar megítélésének javítása.

Az EGSZB e máig aktuális javaslatot annak egészében támogatja, és üdvözli a már megvalósult intézkedéseket. Ugyanakkor, mivel az ágazat nehézségeit a válság és az azt valamennyi uniós tagországban követő visszaesés tovább súlyosbította, úgy véli, hogy néhány sürgősségi intézkedés meghozatala szükséges a rövid távú kihívásokkal való eredményes szembenézés érdekében.

4.3 Egyébiránt a pénzügyi válság még sürgetőbbé tette a szociális partnerek jól eltervezett és egyeztetett válaszát. Nagyobb szükség van, mint valaha az európai bizottsági javaslat tartalmán alapuló valódi európai iparpolitika meghatározására. Nem kívánatos, hogy a koncentráció folyamata a szükséges mértéken túl még intenzívebbé váljon, még akkor sem, ha elkerülhetetlen lesz az ellenőrzött konszolidáció eszközéhez nyúlni átmeneti időszakok beiktatásával, beleértve a lehető legtöbb munkahely megőrzését elősegítő munkaidő-csökkentést, illetve az átképzés és a belső és külső mobilitás hatékony módozatainak kidolgozását is. A jelenleg felülvizsgálat alatt álló 2658/2000/EK rendelet alkalmazásával összhangban szakirányú megállapodások lehetőségét lenne célszerű megvizsgálni a 20 %-os piaci részesedést együtt nem meghaladó vállalatok között a termelési technikák javítása érdekében, valamint olyan méretgazdaságossági előnyök céljából, melyek hozzájárulhatnak a vállalatok fennmaradásához.

4.4 Meg lehetne vizsgálni az ügynökök tevékenységét, hogy kiderüljön, az mennyiben befolyásolja az árak alakulását. Lehetővé kell tenni, hogy a szabad és torzulásoktól mentes verseny elve tisztességes munkakörülmények és bérek biztosításával juthasson érvényre, az EU-ban bárhol létező kollektív szerződések tiszteletben tartása mellett.

4.5 Az ágazat többletkapacitásait egyeztetett módon kell csökkenteni. A szociális párbeszédnek és a kollektív tárgyalásoknak minden országban valamennyi szinten ki kell bontakoznia, hogy szociális szempontból elfogadható irányvonalak mentén lehessen az átszervezéseket lebonyolítani. A szakmát fenyegető kihívásoknak megfelelni képes megoldások kidolgozása érdekében sürgető az európai szinten strukturált és szabályozott formában zajló szociális párbeszéd kialakítása. Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az ágazati szociális párbeszéd a következő formákat öntheti: vélemények, közös nyilatkozatok, irányvonalak, magatartáskódexek, charták és megállapodások elfogadása.

4.6 Az Európai Bizottság pénzügyi és logisztikai segítsége nélkülözhetetlen az egészséges és virágzó tekercsofszet- és rotációs mélynyomtatási iparág jövőbeni megőrzése céljából Európában. Az EGSZB arra ösztönzi a vállalatokat, hogy igényeljék a rendelkezésre álló európai támogatásokat, többek között az európai szociális alapon, az ERFA-n, a globalizációhoz való alkalmazkodás elősegítését célzó európai alapon és az európai kutatási és innovációs alapon keresztül. Kívánatos lenne ezen kívül felmérni, hogy az Európai Beruházási Bank milyen beavatkozási kapacitással rendelkezik annak finanszírozásához, hogy a vállalatok új technológiákat igénylő tevékenységekre álljanak át. A különböző támogatási rendszerek kívánatos igénybevételének egyetlen célja az átmenet elősegítése kell, hogy legyen, és semmiképpen sem a delokalizációk közvetett finanszírozása.

4.7 Az EGSZB négy azonnali intézkedést javasol:

4.7.1

Az ipar képviselőiből, munkavállalókból és kutatókból álló magas szintű elemzőcsoport létrehozását, melynek révén jobban körvonalazódna a nyomdaipar középtávú jövőjének alakulása, és javaslatok születnének a megszületendő új vállalati modellel kapcsolatban.

4.7.2

Egy valamennyi érdekelt fél részvételével megrendezendő konferenciát egy közösen elfogadott helyzetjelentés elkészítése és rövid távú cselekvési irányok kijelölése céljából. A szociális partnerekre lehetne bízni a szakma változását érintő különböző forgatókönyvek felállításának feladatát és olyan sürgősen megvalósítandó intézkedésekre vonatkozó javaslatok megtételét, melyek révén a piacot a fenntartható működés irányába lehet terelni.

4.7.3

Az Európai Bizottság által finanszírozott független tanulmányt az ágazati szociális párbeszéd keretén belül, melynek célja az ágazat közép- és hosszú távú jövőjének megvilágítása, figyelembe véve többek között az új technológiákat, a fogyasztói szokások változását, valamint a szállítók és a megrendelők stratégiáit.

4.7.4.

Az egyes szakmákkal és a szakmai tudással foglalkozó megfigyelőközpont vagy ágazati tanács létrehozását a jelenlegi és jövőbeni szakmák számbavétele céljából. A szükséges kompetenciákról alkotott alapos kép elengedhetetlen a megfelelő képzési és átképzési politikák meghatározásához.

4.8 A szakma változásának hatékony nyomon követéséhez az Európai Bizottság rendelkezésére kell állnia egy – az érdekelt felek számára is nyitott – megbízható információs és adatgyűjtő rendszernek.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Ifo, Investitionstest [Felmérés a befektetésekről], München, Frühjahrsgutachten 2008 [2008. tavaszi szakvélemény].

(2) Az európai nyomdaipar versenyképessége, Európai Bizottság (2007).

(3) Az európai nyomdaipar versenyképessége, Európai Bizottság (2007).

(4) La compétitivité des industries graphiques européennes [Az európai nyomdaipar versenyképessége], Európai Bizottság (2007).

(5) The Future of Paper and Print in Europe, Stationers' and Newspaper Makers’ Company (2009).

(6) Gennard, J. The Impact of the financial crisis on the European graphical industry [A pénzügyi válság hatása az európai nyomdaiparra] (2009).

(7) Európai rotációs és ofszetkonferencia, 2009. március 16–20., Verona (Olaszország).

(8) Uo.

(9) J. Gennard: Report on UNI Europa’s collective agreements (Jelentés az UNI Europa kollektív szerződéseiről) (2009).

(10) Gennard, J. Annual Collective Bargaining Survey UNI Europa (2008).

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/105

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A textilipari szolgáltatási alágazat szerkezetváltása és kilátásai Európában (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/17

Előadó: Antonello PEZZINI

Társelőadó: Peter BOOTH

2010. február 18-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy az eljárási szabályzat 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt készít a következő tárgyban:

A textilipari szolgáltatási alágazat szerkezetváltása és kilátásai Európában.

Az EGSZB munkájának előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága (CCMI) 2010. július 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 138 szavazattal 1 ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások (1)

1.1 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság kiemeli a textilipari szolgáltatási ágazat jelentőségét Európában. E szolgáltatások fejlődése ígéretes mind gazdasági és technológiai szempontból, mind pedig azért, mert szorosan kapcsolódik a helyi vállalkozások helyzetéhez és a munkahelyteremtéshez, ennélfogva folyamatos hozzájárulást nyújthat egy olyan európai gazdaság kialakításához, mely biztosítja a foglalkoztatást, illetve a gazdasági és társadalmi kohéziót.

1.2 Az EGSZB kéri, hogy az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért indítson kísérleti projektet az ágazat vállalkozásai földrajzi elhelyezkedésének és méretének, az ágazatra jellemző élet- és munkakörülményeknek, valamint az ágazatban létező informális gazdaság jelentőségének a feltérképezése céljából. Ezzel párhuzamosan az EGSZB az ágazat NACE besorolásának alapos vizsgálatát kéri, mely biztosítja a gazdasági, szociális és foglalkoztatási szempontú megfelelő meghatározást.

1.3 A globális felmelegedés elleni küzdelmet célzó Európa 2020 kezdeményezések összefüggésében az EGSZB azt javasolja az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Bizottságnak, hogy az új környezetvédelmi rendelkezések kidolgozása során vegyék kellően figyelembe a textilipari szolgáltatási ágazatok erőforrásainak fenntarthatóságát és hatékonyságát, illetve munkahelyteremtő és beruházásösztönző képességét.

1.4 Az EGSZB elengedhetetlennek tekinti a strukturált szociális párbeszéd kialakítását európai és nemzeti/regionális szinten, továbbá javasolja, hogy az alábbi területek legjobb gyakorlatainak cseréjét szolgáló hálózatok részesüljenek közösségi finanszírozásban:

—	a képzettségek és a szakértelem, valamint az ezeknek megfelelő oktatási követelmények fejlesztése, ezeket a CEDEFOP erre irányuló konkrét tevékenysége keretében kell meghatározni,

—	tisztességes munka-, biztonsági és egészségi körülmények meghatározása a bilbaói székhelyű Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség támogatásával,

—	az ágazati szociális partnerek megfelelő képviselete a karbantartási szolgáltatások európai bizottságában.

1.5 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság hangsúlyozza, hogy a munkavállalók tájékoztatására és a velük folytatott konzultációra, valamint az európai üzemi tanácsok megfelelő létrehozatalára és irányítására vonatkozó közösségi rendelkezések megfelelő alkalmazása igen fontos szerepet tölt be egy részvételen alapuló ágazati előretekintő eljárás európai szintű kialakításán keresztül, a sevillai székhelyű Technológiai Jövőkutatási Intézet (IPTS) támogatásával.

1.6 Az EGSZB úgy véli, hogy az európai szociális és környezetvédelmi normák alkalmazása a „zöld és szociális” közbeszerzésekben a vonatkozó rendelkezések teljes körű és átlátható alkalmazásával elengedhetetlen feltétele az ágazat, illetve a szakmai és társadalmi minőségi normákat tiszteletben tartó iparág helyes fejlődésének, különös tekintettel az alvállalkozások és felelősségi körök rendszerére, amelyek az egész tanúsított ellátási láncot lefedik.

1.7 Az EGSZB kéri, hogy:

—	a hetedik kutatási és technológiafejlesztési keretprogram éves munkaprogramjain belül,

—	a többéves versenyképességi és innovációs programban,

—	a strukturális alapokban

kapjanak megfelelő teret az ágazat technológiai és szervezeti innovációs projektjei, különös tekintettel az erőforrás-hatékonyságra és -megtakarításra, az integrált logisztikára és a leszállított termékek nyomonkövethetőségére, többek között a GALILEO program alkalmazásainak segítségével. Az EBB-nek meg kellene könnyítenie a beruházásokat, főként a kkv-k számára.

1.8 Az EGSZB felszólítja az európai szabványügyi szervezeteket, hogy folytassák erőfeszítéseiket a környezetvédelmi, szociális és technológiai szempontból egyre fejlettebb és az egész ágazatra alkalmazható műszaki-szabályozási normák kidolgozására, többek között az Európai Bizottságtól kapott útmutatások alapján, hogy így biztosítsák a termékek, folyamatok és szolgáltatások minőségét, amelyek pozitív hatással vannak az alkalmazottak munkakörülményeire.

1.9 Az EGSZB úgy véli, hogy a különböző tagállamok pozitív tapasztalatai alapján a strukturális alapokat – különösen képzési és oktatási célokra, beleértve a nyelvoktatást is – hasznos lenne regionális szinten felhasználni az ágazaton belüli európai körzetek hálózatai, illetve a kétoldalú ügynökségek innovatív fejlesztése érdekében.

1.10 Az EGSZB nagy jelentőséget tulajdonít a jó gyakorlatok terjesztésének és cseréjének, valamint a kétoldalú szervek létrehozásának, melyek már több országban is léteznek és jó eredményeket értek el az ágazat humán erőforrásainak fejlesztésében.

1.11 Az EGSZB hangsúlyozza egy, a munkahelyi biztonságról, a textilipari szolgáltatások ágazatának gazdasági, szociális és környezetvédelmi átláthatóságáról, valamint az ágazatra jellemező munkakörülményekről és munkalehetőségekről szóló európai kampány fontosságát, az Alapjogi Charta teljes körű alkalmazása mellett, különös tekintettel a szakszervezeti jogokra és a kollektív szerződésekre.

1.12 Az EGSZB egy stratégiai keret kidolgozását javasolja az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Bizottságnak a textilipari szolgáltatások ágazata számára, mivel annak gazdasági, termelési és foglalkoztatási szempontból történő fejlesztése teljes mértékben összhangban van a 2020-ra meghatározott 20–20–20 %-os célok által kijelölt fenntartható fejlődési célkitűzésekkel.

2. Bevezetés

2.1 A textilipari szolgáltatások ágazata különböző vállalkozások széles körét foglalja magában, amelyek ipari keretek között az alábbi tevékenységeket folytatják:

—	ipari mosodák és tisztítók, textilipari termékek bérbeadása termelő és szolgáltató vállalkozásoknak, valamint magánszemélyeknek,

—	ruházat, munkaruházat, egyenruhák, védő- és biztonsági ruházat bérbeadása, javítása és jó állapotának megőrzése,

—	szállodákban, éttermekben és kávézókban használt asztal- és ágyneműk mosása, bérbeadása, javítása és kikészítése,

—	egészségügyi dolgozók, paramedicinális alkalmazottak és betegek által kórházakban, különböző otthonokban és közösségekben használt ruházat, ágy- és asztalnemű mosása, bérbeadása, fertőtlenítése, javítása és előkészítése,

—	sebészeti eszközök, textíliák bérbeadása, fertőtlenítése, steril orvostechnikaieszköz-készletek előkészítése/szállítása,

—	magas színvonalú kényelmi funkciókkal ellátott, felhasználóbarát, intelligens textilipari termékek szállítása, bérbeadása és javítása,

—	ipari kikészítés, szűrők, porelszívó anyagok és hasonló textilipari szolgáltatások termelőüzemek és steril feldolgozóhelységek számára,

—	higiéniai-egészségügyi textilipari szolgáltatások és textilipari termékek kiegészítői/alternatív termékei,

—	kikészítés és speciális szolgáltatások a „divat világában”.

2.2 Az ipari mosodai szolgáltatások lényegesek számos, vendéglátáshoz és idegenforgalomhoz kapcsolódó tevékenységhez, például éttermek, szállodák, közösségek, tengeri üdülőhajók stb. működéséhez, valamint számos termelő és kereskedelmi ágazatban a fejlett védőruhák iránti kereslet kielégítéséhez is, megtartva az erőteljes helyi gyökereket, az EU-n kívüli vállalatáthelyezések alacsony kockázata mellett.

2.3 A mosodai szolgáltatások a textilipar számára is fontosak, hiszen a ruhagyártóknak gondoskodniuk kell arról, hogy termékeiket piacra kerülés előtt teszteljék és kimossák egyszer. A textiliparnak nyújtott mosodai szolgáltatások terén a munka mennyiségéből és abból kifolyólag, hogy a mosásnak tökéletesen kell sikerülnie, fejlett gépparkkal felszerelt, szakmailag képzett személyzetet alkalmazó és megfelelő munkakörülményeket biztosító szereplőkre van szükség.

2.4 A szállodáknak nyújtott ipari mosodai szolgáltatások minden folyamatos karbantartást és tisztítást igénylő ágy- és asztalnemű kezelését és mosását magukban foglalják. E gyors körforgás miatt a mosodai szolgáltatást nyújtó vállalkozásnak képesnek kell lennie ezt a ritmust megfelelő minőségű munkaszervezés és szakértelemmel rendelkező személyzet segítségével csúszás vagy bármiféle késedelem nélkül tartani.

2.5 A mosodai szolgáltatások mellett megjelentek az egyre korszerűbb termék-bérbeadási szolgáltatások is, amelyeknek a fejlettebb műszaki és funkcionális követelmények mellett az egyre szigorúbb környezetvédelmi és műszaki-szabályozási előírásoknak is meg kell felelniük, különösen a védőfelszerelések és a korszerű katonai ruházatok tekintetében.

2.6 A textilipari szolgáltatások iparágának egészét tekintve az elmúlt évek során az ágazat lényeges technológiai innovációs rendszereket fejlesztett ki – „BtoB” és „BtoC” formában (2) – a szállodaiparnak és a kórházi ágazatnak nyújtott hagyományos – például higiéniai-egészségügyi – szolgáltatások minőségét és műszaki-környezetvédelmi normáit illetően, valamint a fejlett „intelligens” védőruhákkal való ellátás (3) terén.

2.7 A hagyományos ágazat folyamatosan megbízható teljesítményt nyújt: a 2007-es adatok szerint hozzávetőlegesen 9 milliárd euró forgalmat bonyolító ágazat földrajzilag koncentrálódott és néhány multinacionális vállalat uralja, (4) miközben a piac fennmaradó része elaprózódott, általában helyi szinten működő, nagyszámú kisvállalkozással jellemezhető. A piacot mind a forgalmat (mintegy évi 10 milliárd euró), mind pedig az alkalmazottak számát (több mint 200 ezer) tekintve erős növekedés jellemzi.

2.8 A nagy teljesítményű védőruházatok ágazata erőteljesen fejlődik és összefügg az intelligens védőruhák új generációjával, amely intelligens anyagokon, fejlett termelési folyamatokon, nagy kényelmet biztosító integrált funkciókon, valamint a személyes kockázatok megelőzésén és kezelésén alapul. Az egyéni védőeszközök uniós piacának – az EU legígéretesebb vezető piacai egyikének (5) – jelenlegi forgalma 9,5–10 milliárd euróra tehető, és hozzávetőlegesen 200 000 munkavállaló végez közvetlenül vagy közvetve az egyéni védőeszközökhöz vagy azokkal kapcsolatos szolgáltatásokhoz kötődő munkát.

2.9 Az e termékek és szolgáltatások iránti piaci kereslet egy olyan szigorúbb szabályozás meglététől függ, mely az alkalmazottak munkahelyi biztonságára vonatkozó normákat, a magasabb szintű biztonsági teljesítményt és a valamennyi alkalmazottra vonatkozó szigorúbb biztonsági követelményeket, a személyes kockázatok jobb kezelését, a megbízhatóság kultúrájának terjesztését, valamint az esetleges panaszok megelőzésére való törekvést szolgálja.

2.10 Különösen lényeges az a figyelem, amelyet az ágazat a textilfeldolgozás és a textilipari szolgáltatások környezeti hatásának szentel. A textilipari szolgáltatások iparágának ökológiai hatását több alkalommal is vizsgálták úgynevezett Life Cycle Assessment (életciklus-elemzés) (6) keretében.

3. A saját kezdeményezésű vélemény célja

3.1 E saját kezdeményezésű vélemény célja annak vizsgálata, hogy milyen körülmények jellemzik a textilipari szolgáltatások ágazatának fejlődését:

—	amely tiszteletben tartja az emberi erőforrások élet- és munkakörülményeit, főként az egészség és a biztonság tekintetében,

—	amely a szociális partnerek között különböző szinteken folytatott strukturált ágazati párbeszéden alapul,

—	amelyet az alkalmazottak készségeinek és szakértelmének fejlesztése, valamint a gyorsabb képzési és oktatási folyamatokon alapuló foglalkoztathatósági kilátások kísérnek,

—	amely a környezet, az energia- és vízenergia-források fokozott védelmét nyújtja a termék egész életciklusa és újrahasznosítása során,

—	amely technológiai és logisztikai-szervezeti innováció terén olyan, nyitott környezetben megvalósuló beruházásokat valósít meg, amelyek a domináns helyzettel való visszaéléseket megelőzve, a kis- és középvállalkozások létrehozásához és fejlődéséhez kedvező környezetet biztosítva valósulnak meg,

—	amely támogatja a minőségen és a fejlett műszaki-szabályozási normák kidolgozásán és alkalmazásán alapuló versenyt,

—	amely a környezetvédelmi előírások és a szociális záradékok betartása mellett biztosítja a közbeszerzések átláthatóságát, különös tekintettel az alvállalkozói láncra,

—	amely fokozottabb láthatóságot és átláthatóságot biztosít az ágazatnak a róla kialakult kép átértékelése érdekében.

3.2 Az EGSZB a témával kapcsolatban május 11-én nyilvános meghallgatást tartott Brüsszelben. A rendezvényen részt vettek az ágazat nemzeti és európai szintű szakszervezeti és munkaadói képviselői, a bilbaói székhelyű Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség és az Európai Bizottság (DG ENTR), valamint a különböző nemzeti kezdeményezésekben aktív kétoldalú szervek, továbbá a termelési és szolgáltatási ágazat nagyvállalalatainak képviselői.

4. Általános észrevételek

4.1 Az EGSZB úgy véli, hogy egy ágazati stratégia és cselekvési terv kidolgozásának előzetes feltétele egy európai szintű kísérleti tevékenység elindítása az európai textilipari szolgáltatási ágazat jelentősen különböző részeinek, valamint azok uniós (EU-27) szintű földrajzi és méretbeli eloszlásának feltérképezése és elemzése céljából, figyelembe véve a nemekhez kapcsolódó tényezők jelentőségét és egy nem szabályozott informális ágazat meglétét.

4.2 Az EGSZB véleménye szerint az ágazat jobb meghatározására lenne szükség ahhoz, hogy pontosabban lehessen azt elhelyezni az EUROSTAT NACE rendszerében, és követhetőbbé váljon a gazdaság, a beruházások, az innováció, a foglalkoztatás és a szakmai képesítések szempontjából.

4.3 A textilipari szolgáltatások ágazata különösen dinamikus, gyorsan változik és fejlődési potenciálja szorosan összefügg a társadalmi-kulturális háttér javulásával és a vállalkozások műszaki-gazdasági kapacitásával.

4.4 Az EGSZB lényegesnek tartja, hogy az európai szabványügyi szervezetek – többek között az Európai Bizottságtól kapott megbízások alapján – környezetvédelmi, szociális és technológiai szempontból egyre fejlettebb, az ágazat egészére alkalmazható műszaki-szabályozási normákat dolgozzanak ki annak érdekében, hogy így biztosítsák a termékek, folyamatok és szolgáltatások minőségét, valamint az alkalmazottak megfelelő munkakörülményeit, továbbá azt, hogy így helyt tudjanak állni a globális versenyben.

4.5 A tisztességes munkakörülmények megteremtése érdekében az ágazat fejlődését támogatnia kell az európai, nemzeti/regionális szintű strukturált párbeszédnek; e körülmények szolgálnak az ágazat közös alapjául Európában, összhangban a nemek közötti egyenlőségre, az alkalmazottak munkaidejére, tájékoztatására és a velük való konzultációra vonatkozó közösségi irányelvek alkalmazásával. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy jobb egyensúlyt kellene megvalósítani a fogyasztói megelégedettség és a foglalkoztatás motivációinak elvei között, ahogyan az néhány fejlett szinten lévő termelési ágazatban meg is valósul.

4.6 Az EGSZB az ágazat fejlődése szempontjából alapvetően fontosnak tartja az Alapjogi Charta teljes körű alkalmazását, különös tekintettel a szakszervezeti jogokra és a kollektív szerződésekkel kapcsolatos jogokra az ágazat valamennyi termelési és szolgáltatási iparágában az EU-ban.

4.7 Az EGSZB véleménye szerint a legjobb gyakorlatoknak a tagállamokban működő szervezetek közötti cseréje olyan európai szintű megoldás, amelyet az e téren megvalósuló, határokon átnyúló európai projektek finanszírozásának kell kísérnie.

4.8 Ebben az ágazatban a környezetvédelmet prioritásként kell kezelni, támogatni kell a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszert (EMAS) és az ökocímkét, valamint az ISO 14000-es szabványok alkalmazását.

4.8.1 Az ágazatról készült 2006-os felmérések kiváló alapot nyújtanak a mérlegeléshez és elemzéshez, a különböző ágazatok változásának tanulmányozásához, (7) azonban az adatokat legalább kétévente frissíteni kell, és az Európai Parlament és az EGSZB elé terjesztendő környezetvédelmi hatástanulmány tárgyát kell, hogy képezzék.

4.8.2 Összességükben kellene értékelni az ágazat által a szociális partnerek segítségével megtett erőfeszítéseket az EN 14065 tanúsítvány terjesztésére és a tisztességtelen verseny elleni küzdelem érdekében, a piac szabályozása és a minőségvédjegyekkel kapcsolatos legjobb gyakorlatok adóügyi és más ösztönzőkkel támogatott terjesztésének felhasználásával.

4.8.3 A teljes körű szolgáltatás tárgyát képező ruházatok kiválasztása során ügyelni kell arra, hogy a fenti jellemzők működjenek és állandóan fennmaradjanak a textilipari termék egész életciklusa során.

4.8.4 Az EGSZB fontosnak tartja, hogy az ágazat aktívan részt vegyen az oldószereknek és kémiai anyagoknak a REACH közösségi szabályozás szerinti használatában, és alkalmazza a vízzel kapcsolatos európai rendelkezéseket.

4.9 Az EGSZB felszólít arra, hogy a hetedik kutatási és technológiafejlesztési keretprogram éves munkaprogramjain belül, illetve a többéves versenyképességi és innovációs programban csakúgy, mint a strukturális alapok intézkedéseiben az ágazat technológiai és szervezeti innovációs projektjeinek – beleértve az integrált logisztikát és a leszállított termékek nyomon követhetőségét is, többek között a GALILEO program logisztikai alkalmazásainak segítségével – megfelelő teret kell kapniuk. Az EBB-nek meg kell könnyítenie a beruházásokat, főként a kkv-k számára.

4.10 A közbeszerzések során biztosítani kell a vonatkozó rendelkezések teljes körű és átlátható alkalmazását – amely az ágazat „zöld és szociális” fejlődésének elengedhetetlen feltétele –, különös tekintettel az alvállalkozások és felelősségi körök rendszerére, amelynek az egész ellátási láncot le kell fednie.

4.11 A technológiai és logisztikai-szervezeti innováció terén nyitott környezetet kell biztosítani a domináns helyzettel való visszaélések megelőzése, valamint a kis- és középvállalkozások létrehozatalához és fejlődéséhez kedvező környezet biztosítása által.

4.12 Biztosítani kell, hogy az alkalmazottak egyre magasabb szintű készségekkel és szakértelemmel rendelkezzenek, valamint hogy a gyorsabb képzési és oktatási folyamatok révén nagyobb mértékben lehessen őket foglalkoztatni, egy részvételi alapú előretekintő eljárást kell kialakítani a sevillai székhelyű Technológiai Jövőkutatási Intézet támogatásával, és a strukturális alapok egyes intézkedéseit az alkalmazottak képzéséhez, készségeinek fejlesztéséhez, valamint az oktatáshoz – például a nyelvoktatáshoz – kapcsolódó kétoldalú egyeztető szervezetek fejlesztésére kell fenntartani.

4.13 A munkahelyi biztonság és egészség kérdését az ágazat minőségének fejlesztése során prioritásként kell kezelni: az európai szintű ágazati szociális partnereknek strukturált párbeszédet kell kialakítaniuk, és megfelelően képviseltetniük kell magukat a biztonságos karbantartás európai bizottságában.

4.14 Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy a haladéktalanul dolgozzon ki egy közleményt a textilipari szolgáltatások ágazatának fejlesztését szolgáló lehetséges európai gazdasági és foglalkoztatási stratégiáról egy olyan vonatkozó uniós cselekvési terv kidolgozása céljából, amely kapcsolódik a vezető piacokkal kapcsolatos, a textilipari szolgáltatásokat a sikeres stratégiai kilátások között említő európai kezdeményezéshez.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) A véleményhez kapcsolódó további információk, például a meghallgatásokon való ismertetések, technikai mellékletek vagy statisztikai vizsgálatok eredményei az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság honlapján érhetők el:

http://www.eesc.europa.eu/sections/ccmi/Hearingsandconferences/Textile_2010/index_en.asp.

(2) Vö. Komplex szolgáltatások: „Az európai üzleti szolgáltatások ágazatának alakulása” című feltáró véleményben – HL C 27., 2009.2.3., 26–33. o.

(3) Vö. EUROPA INNOVA – INNOVATION WATCH. Sectorial Innovation Foresight : Textile and Clothing – INTERIM REPORT JUNE 2009,3–4., 9–10. o.

(4) Elis, Rentokil, Johnson Service, Davis, Alsco, HTS stb.

(5) Vö. Lead Market Initiative for Europe/Mid-term progress report. SEC (2009) 1198 final, 2009. szeptember 9.

(6) Vö. I. melléklet: http://www.eesc.europa.eu/?i=portal.fr.textile-services-sub-sector-in-europe.

(7) Lásd az 5. lábjegyzetet.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/110

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Fenntartható környezetbarát munkahelyek támogatása az EU energia- és éghajlat-változási csomagjához (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/18

Előadó: Edgardo Maria IOZIA

2009. július 26-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy az eljárási szabályzat 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt készít a következő tárgyban:

Fenntartható környezetbarát munkahelyek támogatása az EU energia- és éghajlat-változási csomagjához

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2010. június 1-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) 146 szavazattal 4 ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. A vélemény lényegi tartalma

1.1 „Világossá szeretném tenni, hogy az éghajlatra korlátozott hatással bíró és magas energiahatékonyságú technológiákba történő beruházások révén gazdasági előnyt kovácsolunk. A lehetőségek megszámlálhatatlanok.”

Connie HEDEGAARD éghajlat-politikai biztos

1.2 A harmadik évezred kezdete újabb kérdéseket vetett fel bolygónk jövőjével kapcsolatban. A jelenleg zajló éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok, az energiaszükséglet világszintű növekedése, a hagyományos energiaforrások viszonylag rövid időn belüli kimerülése, a polgárok tudatosságának növekedése – akik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának negatív következményei ellen küzdő, illetve azokat enyhítő intézkedéseket kérnek –, szükségessé teszi fejlődési modellünk felülvizsgálatát, a fogyasztás csökkentését, valamint az alternatív és megújuló energiaforrások használatát, melyek segítenek a kibocsátások csökkentésében. Az európai politikáknak egy zöld, szociális és versenyképes Európa kialakítására kellene összpontosítaniuk.

1.3 Az ellátásbiztonság megerősítésének és a politikailag nem stabil vagy konkurens térségekkel szembeni függőség csökkentésének a szükségessége – melyet az energiaszerkezetnek a tiszta és fenntartható energiák javára történő fokozatos átalakítása kísér – azt eredményezi, hogy az új zöld gazdaság a fenntartható fejlődés és a munkahelyteremtés tényezőjeként jelenik meg, mely hozzájárulhat egy új gazdasági, társadalmi és környezeti egyensúly létrehozásához.

1.4 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) ebben a véleményében a „fenntartható környezetbarát munkahelyek” kilátásait kívánja elemezni, az azokat támogató és előmozdító eszközök meghatározása mellett.

1.5 Ezen új politikák hatásainak értékelésekor szem előtt kell tartani az új munkahelyek és a megszűnőben lévő régi, azaz a szennyezéssel járó („fekete”) munkahelyek (szénbányák, hagyományos típusú villanyerőművek létrehozása és karbantartása stb.) közötti „szaldót”. Ezeket az átalakítási folyamatokat a jövedelemmegőrzést, valamint a szakképzést és a szakmai átképzést célzó politikáknak kellene kísérniük. Az új zöld gazdaságnak, melyre a munkavállalóknak és a polgároknak mint nagy lehetőségre kellene tekinteniük, magában kell foglalnia a tisztességes munka elvét, és fel kell vállalnia a szociális, környezeti és gazdasági szempontból fenntartható fejlődés motorjának szerepét.

1.6 Az alacsonyabb üvegházhatásúgáz-kibocsátású gazdaság- és iparpolitika felé átvezető európai stratégiának a kormányok, a szociális partnerek és a civil társadalom közötti párbeszéden kell alapulnia a gazdasági és ipari változások, valamint az új és tisztességes zöld munkahelyekhez szükséges megfelelő technológiákba és az új zöld kompetenciákba történő beruházások vonatkozásában.

1.7 A stratégia sikeréhez elengedhetetlen a nemzeti hatóságok és helyi önkormányzatok, a vállalkozások és a szakszervezetek folyamatos párbeszéd keretében történő bevonása a foglalkoztatásra és a munkaerőpiacra gyakorolt hatás vizsgálata céljából. A szociális partnerek és a szervezett civil társadalom közreműködése nélkül semmilyen előrelépés nem lehetséges. Az EGSZB megelégedéssel üdvözli az Éghajlat-politikai Főigazgatóság (CLIM) létrehozását, melynek feladata az Unió belső és külső politikáinak összehangolása az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás tekintetében.

1.8 Az EGSZB elengedhetetlennek tartja egy állandó konzultációs eszköz létrehozását a társadalmi-gazdasági átmenet következményeire való felkészülés, az ágazati tanácsok tevékenységeinek összehangolása, valamint a szociális partnerek és az állami hatóságok közötti párbeszéd elmélyítése érdekében. A Környezetvédelmi Ügynökséget meg kellene bízni a kibocsátások hatékony „nyomonkövethetőségének” biztosításával is a termelés és a szállítás valamennyi szintjén, az életciklus-elemzés (LCA) módszere alapján, az ISO 14040. sz. normáinak, illetve az integrált termékpolitikáról szóló COM(2001) 68 végleges jelű zöld könyv, valamint a COM(2003) 302 végleges jelű közlemény rendelkezéseinek megfelelően. Ezt ajánlják – legalábbis közvetve – az EMAS európai rendeletei (761/2001/EK) és az 1980/2000/EK. sz. ökocímkerendszer is.

1.9 Az Uniónak alapvetően fontos szerepe van a zöld munkahelyek előmozdításában. Beruházásokról lévén szó, a tevékenységeket és az ágazatokat támogató politikát kell előnyben részesítenie, valamint a tagállamokkal közösen munkálkodva biztosítania kell a stabil jogszabályozást, mely jelentős mértékben csökkenti az adminisztratív terheket, és mindig figyelembe veszi a kkv-k igényeit. A munkaerőpiac tekintetében pedig speciális programok elindítását kell elősegítenie a szakképzés előmozdítása céljából, és mindenekelőtt az ipari változások által veszélyeztetett munkavállalók átképzésének támogatása érdekében, akiket jelenlegi munkahelyük elvesztése vagy jövedelmük csökkenése fenyeget. A vállalkozásoknak és a felhasználóknak szánt adókedvezmények, valamint a kibocsátási egységek árveréséből származó alapok felhasználása révén a tagállamoknak támogatniuk kell az energiahatékonyságot, a megújuló erőforrásokba, illetve a kutatási és fejlesztési tevékenységekbe való befektetést. Egy ilyen politikára különösen sürgető szükség van a jelenlegi válságidőszakban.

1.10 A közbeszerzések fontos szerepet játszanak, az európai GDP több mint 15 %-át képviselik. A környezeti szempontból fenntartható árukra és szolgáltatásokra vonatkozó preferenciális záradékok ösztönzőleg hathatnak a piacra a technológiai innovációba történő beruházások növekedésének felgyorsítása érdekében.

1.11 Az Unió összességében még mindig túl keveset költ kutatásra, közösségi és nemzeti szinten egyaránt, hiszen a GDP 2 %-ánál kevesebbet szentel ennek, szemben az USA 2,6 %-ával és Japán 4 %-ával.Európának többet kell fektetnie a K+F-be, és alapvetően fontos, hogy a kutatás az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő társadalom felé irányuljon.

1.12 A legnagyobb fejlesztési potenciál azokban a hagyományos tevékenységekben és munkahelyekben rejlik, amelyeket zöldebbé lehet tenni. Ebből a célból alapvetően fontos szerep hárul a civil társadalomra. Az ifjú nemzedékek környezetvédelmi oktatása, a szakképzés, a vállalkozások, a munkavállalók és a polgárok tájékoztatása és a velük folytatott kommunikáció alapvetően fontos egy új zöld gazdaság kialakításának előkészítéséhez. Az EGSZB a Pinocchio-projekt révén aktívan részt vesz e tevékenységek támogatásában.

1.13 A világ mezőgazdasága különösen fontos hozzájárulást nyújthat a termelési modellek átalakításában csakúgy, mint az agro-erdőgazdálkodás fejlesztésében és a biomassza előállításában. A terület és a környezet védelmében játszott szerepénél fogva a mezőgazdaság és annak szervezetei az új zöld gazdaság előnyeivel kapcsolatos nagyszabású tudatosítási és tájékoztató kampány előterében állnak.

1.14 A biomassza messze a legfontosabb megújuló energiaforrás: a 2008-as adatok európai szinten a biogén energiaforrások egyértelmű fölényéről tanúskodnak minden más megújuló energiával szemben. A 27 tagú EU-ban a megújuló elsődleges energia kétharmadát – azaz a mintegy 6 200 PJ összérték 66,1 %-át – biomasszából állítják elő.

1.15 Egy gazdasági nehézségekkel és a tőke korlátozott rendelkezésre állásával jellemezhető időszakban az erőfeszítéseket korlátozott számú prioritásra kell összpontosítani, melyek létfontosságúak Európa számára a globális versenyképesség szempontjából, valamint a környezet védelme és a munkahelyek elvesztésének elkerülése érdekében az elkövetkezendő években. A megújuló energiák, a fenntartható közlekedés és a rendkívül alacsony szén-dioxid-kibocsátású lakóhelyek azok a területek, amelyeket az EGSZB kiemelt fontosságúnak ítél.

1.16 Az állami szektornak maximális támogatást kell biztosítania ezen ágazatok számára az átmenet időszakában. A stop & go politikák, a nem stabil és nem következetes szabályozási keret és az adminisztratív nehézségek akadályozzák elsősorban a tevékenységek és a színvonalas és tisztességes zöld munkahelyek kialakítását.

2. Bevezetés

2.1 Az energiapiac

2.1.1 A pénzügyi és gazdasági válság vitathatatlanul lelassította az új energiákkal kapcsolatos tevékenységek fejlődését a szektor egészében.

2.1.2 2009-ben a gáz- és olajpiacon végrehajtott tranzakciók szédületes mértékben csökkentek. Értékük 19 %-kal csökkent, ami több mint 90 milliárd dollárnak felel meg (World Energy Outlook 2009 IEA). A fogyasztás befagyása ellenére az energiaszükséglet várhatóan mégis mintegy 40 %-kal nő 2030-ra, és eléri a 16,8 milliárd tonna olajegyenértéket.

2.1.3 A fosszilis energiaforrások azonban továbbra is több, mint 77 %-át teszik ki a 2007–2030 közötti időszakra vonatkozó keresletnövekedésnek, az olajszükséglet a jelenlegi 85 millió hordó/nap értékről napi 88 millió hordóra nő 2015-ben, és 2030-ban eléri a napi 105 millió hordót.

2.1.4 A 2009-es World Energy Outlook szerint megvan a lehetőség az éghajlatváltozás leküzdésére és keretek közé szorítására, azonban csupán az energetikai szektor mélyreható átalakítása révén. A jelentés a „450 Scenario” használatát javasolja, radikális fellépéseket és szigorú menetrendet írva elő ahhoz, hogy hosszú távon 450 milliomodrészre lehessen szorítani a szén-dioxid-koncentrációt a légkörben, és a globális hőmérsékletnövekedés az iparosodást megelőző szinthez viszonyítva két Celsius-fok alatt maradjon. „A forgatókönyv szerint – fejti ki a Nemzetközi Energiaügynökség – a fosszilis tüzelőanyagok iránti keresletnek 2020-ra kell elérnie a tetőpontot, és 2030-ra az energiával kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátást 26,4 gigatonnára kell csökkenteni a 2007-es 28,8 gigatonnához képest.”

2.2 Az energiahatékonyság

2.2.1 Az Európai Unió energiahatékonysági programjai az energiaintenzitás évi 3,3 %-os csökkenését célozzák a 2005–2020 közötti időszakra, ami évi 860 millió tonna olajegyenérték megtakarítását tenné lehetővé. Ez az ambiciózus célkitűzés, melyet a lehetőségek szerint kötelező erejű intézkedéseknek kellene kísérniük, kolosszális méretű beruházásokat feltételez, melyek várhatóan maguk is jelentős – az Európai Bizottság becslései szerint évi 100 milliárd euró összegű – megtakarítást idéznek elő (A Bizottság közleménye – Energiahatékonysági cselekvési terv: a lehetőségek kihasználása COM(2006) 545 végleges).

2.2.2 Az EGSZB több véleményében is rendkívül kedvezően nyilatkozott az energiahatékonysági programok terjesztésére vonatkozó európai kezdeményezésekről (1). Sajnos azt is meg kellett állapítania, hogy a tagállamok részéről nincs meg a hasonló fokú lelkesedés (2). Ezért hangsúlyozza, hogy „a »zöld politikák« egyik gyakran mellőzött aspektusa gazdasági előnyük. A zöld gazdaság valójában a globális válságból való kilábalás egyik útja. A kialakulóban lévő zöld gazdaság új munkalehetőségeket hoz létre. Dimas biztos kijelentette, hogy a »zöld beruházások« a következő évtized során 2 millió munkahelyet fognak teremteni az EU-ban. A zöld gazdaság tehát korántsem luxus” (3).

2.2.3 Az Európai Bizottságnak fel kell készülnie az energiahatékonysággal kapcsolatos stratégia felülvizsgálatának elindítására. Az eddig elért eredmények nem hozták meg a várt hasznot. A kőolaj árának viszonylagos stabilizálódása, mely a 2008. július 11-i hordónkénti 147,27 dollár rekordösszegről 2009-re 53,56 dollár/hordó átlagértékre változott (2008-ban 91,48 dollár volt hordónként) (WTRG Economics), kétségkívül nem kedvezett a beruházásoknak.

2.2.4 A lakások és az irodák energiahatékonyságáról szóló irányelv felülvizsgálata, mely jelentős mértékben kiszélesíti az új és a felújítandó lakásokon elvégzendő strukturális beavatkozásokra kötelezettek körét, valamint a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek kibocsátásáról szóló, kidolgozás alatt álló jogszabályok jelentős erőfeszítéseket követelnek az ipar részéről a kibocsátásokkal kapcsolatban meghatározott célkitűzések eléréséhez, aminek jelentős hatékonyságnövelésben és ennek következtében a fogyasztás csökkenésében kellene kifejeződnie.

2.2.5 Az EurObserv'ER 2009-es kiadványa (EurObserv’ER 2009 – The State of Renewable Energies in Europe. 9th EurObserv’ER Report) az EU 14 tagállamában (Németország, Franciaország, Spanyolország, Dánia, Svédország, Olaszország, Ausztria, Lengyelország, Finnország, Egyesült Királyság, Hollandia, Szlovákia, Szlovénia és Luxemburg) vizsgálta a megújuló energiákhoz kapcsolódó különböző technológiák foglalkoztatásra gyakorolt közvetlen hatását. 2008-ban a megújuló energiákkal kapcsolatos technológiák 660 000 munkahely létrehozását vagy megtartását tették lehetővé. Ezek több mint 42 %-a (mintegy 278 000) a biogén energiaforrásokhoz (szorosabb értelemben véve a biomasszához) kötődik. A biomassza felhasználásába történő beruházás tartós foglalkoztatást teremt, csökkenti Európa energetikai függőségét, és jelentős mértékben javítja a szén-dioxid-kibocsátás szintjét.

3. A válság és a zöld munkahelyek

3.1 A gazdasági válság súlyos csapást mért a tagállamok államháztartására. Az eurózóna összesített deficitje 2009-ben 6,4 % volt, és az Európai Bizottság becslései szerint 2010-ben eléri a 6,9 %-ot. Szigorú adósságcsökkentési tervek szükségesek ahhoz, hogy korlátozott időn belül visszaszorítsuk a deficitet a stabilitási paktum paraméterei közé. Az EGSZB óva int a retorikai szólamoktól és a politikai cselekvés elmaradásától akkor, amikor a zöld növekedés ösztönzéséről van szó.

3.2 A fenntartható energiák felhasználását ösztönző tervek és az energiahatékonysági programok folytatásához rendelkezésre álló források egyre csökkennek. A tagállamoknak a kibocsátáskereskedelemből származó források terén a tervezettnél 50 %-kal többet kellene biztosítaniuk az energiahatékonysági programok, valamint a megújuló energiák, a fenntartható mobilitás és általában véve a közlekedés ágazatába történő beruházások számára.

3.3 Fennáll a veszélye annak, hogy téves elképzelést alkotunk az éghajlatváltozás elleni küzdelemről, melyet csupán a fogyasztás csökkentésére redukálunk. Figyelembe kell venni a beruházások energia szempontú megtérülését (EROI – energy return on investment), és a fenntarthatóság fogalmát össze kell kapcsolni a fejlesztéssel, illetve egy olyan új gazdasággal, mely nem a „tartós recesszió” és az „elfogadható munkanélküliség” tengelye mentén helyezkedik el, mely megkerülhetetlenül a polgárok életkörülményeinek romlásához vezet anélkül, hogy jelentős mértékben javítaná bolygónk egészségét.

3.4 A vállalkozásoknak és különösen a kkv-knak emellett szigorú hitelmegszorításokkal is meg kell küzdeniük. A rendes tevékenységek folytatásához rendelkezésre álló kevesebb forrás szinte lehetetlenné teszi a szerkezetátalakításokat célzó beruházások fejlesztését, melyek költségesek, és csupán néhány év elteltével térülnek meg. Célzott támogatási politikákra van szükség.

3.5 Az ILO – az Európai Bizottság egyik legutóbbi kezdeményezéséről kialakított álláspontját ismertetve (Duncan Campbell Director Department Of Economic and Labour Market Analysis) – a következő meghatározást javasolta:

„Zöld munkahelyként határozhatók meg azok a munkahelyek, amelyek csökkentik az ökológiai lábnyomot:

—	az energia- és vízfogyasztás, valamint a nyersanyagfelhasználás csökkentése,

—	a gazdaság szén-dioxid-mentessé tétele és dematerializálása,

—	az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése,

—	az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás politikáinak elfogadása,

—	illetve az ökoszisztéma védelme és egyensúlyának helyreállítása révén.”

3.6 Az ILO szerint, mely néhány éve nemzetközi munkaadói szövetségekkel és szakszervezetekkel együttműködve alapos ágazati tanulmányokat végez a zöld munkahelyek terén, a következő ágazatok kerülhetnek szóba e témával kapcsolatban:

Energia	Integrált széngázosításos ciklus/szén-dioxid-megkötés
	Kogenerálás (hő- és áramfejlesztés)
	Megújuló energiaforrások (szél- és napenergia, bioüzemanyagok, geotermikus energia, kisléptékű vízenergia); üzemanyagcellák
Közlekedés	Hatékonyabb motorokkal felszerelt járművek
	Hibrid-elektromos és üzemanyagcellákkal felszerelt gépjárművek
	Telekocsi
	Tömegközlekedés
	Nem motorizált közlekedés (kerékpár, gyaloglás), változások a területrendezési politikákban és a településszerkezet modelljeiben (a távolság és a motorizált közlekedéstől való függőség csökkentése)
Vállalkozások	A szennyezés ellenőrzése (tisztítóberendezések és más szűrőtechnológiák)
	Energia és anyaghatékonyság
	Tiszta termelési technikák (toxikus anyagok elkerülése)
	Termelési ciklusok kidolgozása a „Bölcsőtől bölcsőig ” módszer alapján (zárt ciklusú rendszerek William McDonough és Michael Braungart meghatározása szerint)
Épületek	Világítás, magas energiahatékonyságú készülékek és irodai felszerelések
	Fűtés és hűtés napenergiával, napelemek
	Régi épületek felújítása új technológiákkal
	Zöld épületek (energiahatékony ablakok, szigetelés, építőanyagok, fűtés, szellőzés és légkondicionálás)
	Napenergiával működő passzívházak, kibocsátásmentes épületek
Anyagkezelés	Újrahasznosítás
	Kiterjesztett gyártói felelősség, termékvisszavétel, újrafeldolgozás
	Dematerializálás
	A termékek tartóssága és megjavíthatósága
Kiskereskedelem	Hatékony termékek népszerűsítése és ökocímkék használata
	Eladóhelyek közelebb a lakóövezetekhez
	A szállítási távolság minimalizálása (a termék származási helyétől az eladási helyig)
	Új szolgáltatásgazdaság (szolgáltatások, nem termékek eladása)
Mezőgazdaság	Talajmegóvás
	Vízgazdálkodás-hatékonyság
	Biogazdálkodási módszerek
	A termelő és a piac közötti távolság csökkentése
Erdészet	Erdőtelepítési és újraerdősítési projektek
	Agro-erdőgazdálkodás
	Fenntartható erdőgazdálkodás és tanúsítási rendszerek
	Az erdőirtás megállítása

3.7 A zöld munkahelyeket a tevékenységek legnagyobb részében magas szintű hozzáértés és szakmai felkészültség kell, hogy jellemezze.

4. A legfontosabb szereplők és a bevált példák

4.1 Egy közmeghallgatás (EGSZB, 2010. március 23.) során a civil szervezetek főbb képviselői közül hozzájárulásukkal többen is gazdagították a vitát.

4.2 A bergamói Confartigianato (kézműiparosok szakmai szervezete) elnöke mutatta be az energia zöld hetét, melynek folyamán 80 előadóval és több száz résztvevővel 16 ismeretterjesztő eseményre és vitára került sor az energiatakarékossággal és a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos műszaki kérdések és szabályozás alapos megvitatása céljából. Ez kiváló példa arra, hogy a szakmai szervezeteknek milyen szerepet lehet és kell betölteniük egy új kultúra terjesztése érdekében. Az energiával kapcsolatos új szolgáltatásokat mutattak be, amilyen például a vállalatok számára szakmai tanácsadást nyújtó „energia-ügyintézési ablak”, a hiteltámogatás intézménye a beruházásoknak a szövetség hitelező konzorciuma révén is történő támogatásához, vagy a Bergamói Egyetem Műszaki Tudományi Karával együttműködésben biztosított szakmai képzés.

4.3 A WWF-nek az európai éghajlat- és energiapolitikáért felelős képviselője előadásában hangsúlyozta, hogy a WWF által elkészített tanulmányok a zöld gazdaság pozitív hatásaival számolnak a foglalkoztatás terén. A környezetvédelmi szervezetek természetesen nagyon kedvezően viszonyulnak az alacsony CO2-tartalmú, vagy még inkább a nulla kibocsátású energiákat támogató politikához.

4.4 A lengyel bányászati és energiaágazati szakszervezet elnöke rámutatott egy olyan politika veszélyeire, mely túlzottan büntetné a szennyezéssel járó („fekete”) munkákat. Elengedhetetlen a foglalkoztatási szint fenntartása a megszűnő munkahelyeket felváltó új munkahelyek létesítését célzó kezdeményezések révén. Az újonnan létrejövő és a megszűnő munkahelyek közötti „nullszaldóban” kell gondolkodni. A bérek kérdésére is nagy figyelmet kell fordítani: bizonyos új zöld munkahelyeket rosszabbul fizetnek, a szénalapú energia kilowattonkénti előállítási költsége pedig fele a megújuló forrásokból származónak. A foglalkoztatást támogató megfelelő politikák híján valós veszély a munkanélküliség rövid időn belüli megkettőződése. Ezen kívül a munkavállalók mobilitásának támogatásához is megfelelő módszereket kell előirányozni.

4.5 Az Európai Építőipari Szövetség elnöke az európai vállalatok erős elkötelezettségét és érdekeltségét hangsúlyozta a lakások és a munkavégzésre szolgáló magán- és középületek korszerűsítésében és energiahatékonnyá tételében. Az ágazat nem igényel különleges gazdasági segítséget, ellenben több évre biztosított stabil jogszabályi környezetre van szüksége a beruházások és a vállalati tervek megfelelő ütemezéséhez. Az építőiparnak arra van szüksége, hogy megfelelő és állandó pénzforgásra számíthasson, nem pedig rövid távú támogatásra. Megfelelő adópolitikával a családokat ilyen típusú beruházásokra lehetne ösztönözni. A vállalatok készek arra, hogy kivegyék részüket saját dolgozóik elodázhatatlan továbbképzéséből.

4.6 Miközben hangsúlyozta, hogy a fenntartható építészet európai megvalósulása érdekében a képzés továbbfejlesztésére van szükség, az Európai Építészek Tanácsának (ACE) elnöke síkra szállt a helyi intézkedések tervezésének átfogó megközelítése mellett, amely egyben az egész szakma újragondolását is szükségessé teszi. Az ACE szerint az építőipari szövetségekkel egyetértésben nagyra törő célkitűzéseket kell lefektetni az épületek minőségének és energiahatékonyságának javítása érdekében. A közelmúlt negatív tapasztalatai alapján az ACE kétségeit fejezte ki a magán- és a közszféra partnerségének (PPP) eredményességével kapcsolatban a közbeszerzési pályázatok esetén.

4.7 Az Európai Bizottság képviselője rámutatott a létrehozható új munkahelyekkel kapcsolatos nagy lehetőségekre. A becslések szerint több mint egy millió új munkahely létesülhet. A 2. földhőtani kongresszus sikere bizonyítja, hogy további fejlődésre van lehetőség. Svédországban például 1 000 lakosra 33 földhőszivattyú jut, szemben a spanyolországi 0,1-gyel. A megújuló energiaforrások fejlődése számára az adminisztratív korlátok jelentik a legnagyobb csapást. Az energiahatékonyság jelenti – elsősorban pedig az épületek esetében – az egész rendszer sarkalatos pontját. A nemzeti intézkedési tervek által ösztönzött zöld munkahelyek fenntarthatóak és versenyképesek lesznek.

4.8 A Berlini Gazdasági és Műszaki Egyetem képviselőjének gondolatébresztő és adatokban gazdag előadása rámutatott a megújuló energiaforrások piacán tapasztalható erős nemzetközi versenyre: az Egyesült Államok és Kína küzd elsősorban ezért a piacért. Kína és Tajvan biztosítja a napelemek exportjának majd 50 %-át.

4.9 Az egyik legnagyobb spanyol szélturbinagyártó vállalat képviselője aláhúzta saját ágazatának stratégiai jelentőségét: a fejlődés itt olyan hozzáértő és bátor szakpolitikák eredménye, melyek a beruházásokat ösztönözték, és hozzáadott értékkel jártak a gazdaság számára. A jövőbeli kilátások a válság ellenére továbbra is kedvezőek, amennyiben a megújuló forrásokat támogató politikák folytatódnak. Előadásában Obama elnököt idézte: „A tiszta energián alapuló gazdaság megteremtésében élenjáró nemzeté lesz a vezető szerep a globális gazdaságban is” (Barack Obama 2010. január 27-i országértékelő beszéde).

4.10 Végezetül az Európai Szakszervezetek Szövetségének (ETUC) egyik vezetője rámutatott az ETUC elkötelezettségére a zöld munkahelyek előmozdítását célzó politikák támogatásával kapcsolatban: e politikáknak tiszteletben kell tartaniuk a munkavállalók méltóságát és jogait, valamint megfelelő bérszínvonalat is kell biztosítaniuk a számukra. A zöld munkahelyek értelemszerűen a megbecsült munkavégzés helyei kell, hogy legyenek. AZ ETUC elengedhetetlennek tartja olyan politikák bevezetését, melyek az átmenet során a képzés támogatását és az ipari szerkezetváltással járó nehézségek időben történő megelőzését szolgálják.

5. Milyenek a kilátások?

5.1 Az elmúlt években egymástól igen eltérő becslések láttak napvilágot arról, hogy a foglalkoztatásra nézve milyen haszon származhat a zöld munkahelyekből, az energiahatékonyságból, illetve az éghajlatváltozás elleni kezdeményezésekből. A becslések többszázezer új munkahelyről szóltak, de a valóságban nehezen látjuk még ennek megvalósulását. Komoly problémát jelent a tényleges – vagyis az ugyanezen ágazatban megszűnt munkahelyek levonása után fennmaradó – növekedés felmérése.

5.2 Jelenleg 4,6 millió „zöld” munkahely van, amennyiben a szűken vett környezetbarát tevékenységeket vesszük figyelembe; 8,67 milliót kapunk, ami az EU27 összes foglalkoztatottjának 6 %-a, ha a környezeti forrásokhoz kapcsolódó tevékenységeket is figyelembe vesszük, amilyen az erdőgazdálkodás és az ökoturizmus. Jóval nagyobb számokhoz – 36,4 millió foglalkoztatotthoz, az összlétszám 17 %-ához – jutunk, ha a lehető legszélesebben értelmezve a kérdést a közvetetten kapcsolódó munkaköröket és az alvállalkozókat is számításba vesszük (GHK et al. (2007)). Az európai foglalkoztatásról nemrégiben készült dokumentumában (Employment in Europe 2009) az Európai Bizottság világosan láttatja e különbségeket. A növekedés elsősorban a megújuló energiaforrások ágazatát és a biogazdálkodást érintette, illetve egyelőre még szerény mértékben az ingatlanpark rehabilitációjához kapcsolódó tevékenységeket is.

5.3 A főbb tevékenységi körök Építőipar

5.3.1 A teljes foglalkoztatás 7,6 %-át kitevő 16,3 millió foglalkoztatottjával az építőipar az európai ipari tevékenységek között az első helyet foglalja el: a 2008-as forgalom 1 305 milliárd eurót tesz ki, ami a GDP 10,4 %-ának felel meg. Az alvállalkozások révén több mint 32 millió embert foglalkoztat (Az Európai Építőipari Szövetség (FIEC) 2009-es éves jelentése).

5.3.2 Az európai építőipar aktív részese az energiahatékonyság és energiatakarékosság legmagasabb normáit megcélzó projekteknek és kezdeményezéseknek: a 7. keretprogramon belül megemlítendőek a napenergia épületekben való alkalmazására vonatkozó Sunrise projektek, illetve az újrafelhasznált olcsó alapanyagból készülő előszigetelt fapanelek gyártását célzó Cygnum projektek, melyek révén hozzáférhetőbbé válnak az alacsony energiafogyasztású lakások, illetve a tervezés és a kivitelezés közötti eltéréseket és hibákat egy 3D-s operatív rendszer révén kiküszöbölő e Mobi3con. Az Európai Építőipari Szövetség 6,2 millió eurós megtakarítást irányoz elő ez utóbbi rendszer használata révén.

5.3.3 A néhány ország – köztük Spanyolország és Írország – piacát valóban befagyasztó pénzügyi válság súlyos következményei ellenére úgy tartják az ágazatban, hogy az elkövetkező években legalább 800 000 új szakképzett technikusi és mérnöki munkahelyre lesz szükség az épületek energiahatékonnyá tételét célzó programok keretében. A számítások szerint 2007 és 2012 között csak Franciaországban 169 000-ről 320 000-re fog nőni az épületek energiahatékonyságával kapcsolatos munkát végzők száma (Studo Ademe (Agence de l’Environnment et de la Maîtrise de l’Energie) 2008).

5.3.4 Egy másik ágazat, ahol a munkavállalók számának növekedésére kell számítani az energetikai szolgáltató vállalatok (ESCO) területe, amelyek az energiahatékonyság javítását célzó beavatkozásokat végeznek, magukra vállalva a kezdeményezés kockázatát és mentesítve a végfelhasználót mindenfajta szervezési és beruházási tehertől. E cégek terjedését néhány országban a fogyasztás drasztikus visszaesésétől tartó nagy energiaszolgáltatók gátolták (4).

5.3.5 A szakmai (tovább)képzés elengedhetetlen az ipari szerkezetváltás megfelelő kezeléséhez: az Európai Építőipari Szövetség (FIEC) és az Építő- és Faipari Munkások Európai Szövetsége (EFBWW) tevékenyen együttműködik a szakmai bizonyítványokhoz és a határokon átnyúló szakképzési projektekhez kapcsolódó közös kezdeményezések létrehozásában.

5.4 A megújuló energiák

5.4.1 A napelemipar 2008-ban 190 000 embert foglalkoztatott (130 000-et közvetlenül, 60 000-et közvetve); az EU27-től kapott piaci támogatással az iparág 2030-ra 2,2 millió munkahellyel számol, ami azonban nettó értékben jóval kevesebb: 15 %-os exportot feltételezve az EU27 számára a nettó eredmény kb. 160 000 munkahely lesz (20 000 munkahely 2010-ben és 49 000 munkahely 2030-ban) (EPIA - European Photovoltaic Industry Association, 2009).

5.4.2 A napelemágazat magasan képzett munkaerőt igényel mind a kutatás, mind a fejlesztés, mind a karbantartás tekintetében; építészeknek és mérnököknek kell a jelentős tájvédelmi és művészi értékkel rendelkező történelmi városközpontokban való elhelyezés körülményeit vizsgálni. Európában a már beszerelt összkapacitás a 2005-ös 1 981 MW-ról a 2008-as 9 405 MW-re nőtt, 2007 és 2008 között pedig megkétszereződött (EPIA - Global Market Outlook for Photovoltaics until 2013, 2009 A.T. Kearney analysis). Szakmai tanfolyamokra van szükség, hogy mostantól 2030-ig 50 000 új szakembert képezzünk ki. Nincs elegendő számú egyetemi mester- és posztgraduális képzés a napelemes energiával kapcsolatos szakmai felkészítés biztosítása érdekében.

5.4.3 A szélenergia a 2008 végére beszerelt 64 935 MW-os teljesítményével már most a legjelentősebb megújuló villamosenergia-forrás. 2007-ben a közvetlen foglalkoztatottak száma itt elérte a 108 600 főt, a közvetett munkahelyekkel együtt pedig 154 000 főről van szó. 59 %-ukat a szélturbinaipar és a kapcsolódó alkatrészgyártás foglalkoztatja. Németországban, Spanyolországban és Dániában találjuk a legnagyobb foglalkoztatási sűrűséget (EWEA - European Wind Association, 2009). Az európai ágazati szövetség becslései szerint a foglalkoztattak száma 2020-ra elérheti a mintegy 330 000 főt, ami a mostani érték több mint kétszerese lesz.

5.4.4 Az alternatív energiaforrásokba hatalmas összegeket beruházó Spanyolországban lefolytatott tanulmány szerint a foglalkoztatás a 2007-ben mért 89 001 főről 228 000–270 000 főre nőhet, aszerint, hogy két eltérő forgatókönyv közül melyiket vesszük alapul (ISTAS - Instituto Sindical de Trabajo Ambiente y Salud (A munka, a környezet és az egészség szakszervezeti intézete), 2009).

5.5 Közlekedés

5.5.1 Az autóiparban és a közúti közlekedési járműiparban mintegy 2,2 millió fő dolgozik, de a közvetett munkahelyeket is beszámítva ez a szám 9,8 millióra nő (ACEA – Európai Gépjárműgyártók Szövetsége). Ehhez még hozzájön a tömegközlekedésben és a személyszállításban érdekelt magáncégeknél foglalkoztatottak száma. Mindösszesen több mint 16 millió ember, ha beleszámítjuk a vasutat, a hajózási társaságokat, a repülőgépipart és annak kapcsolt szolgáltatásait, illetve a közúti áruszállítást is.

5.5.2 Ebben az ágazatban erőteljesen éreztette hatását a válság a következő termelési visszaesésekkel: 7,6 % az autóbuszok, 21,6 % a személyautók, 48,9 % a kisbuszok és végül 62,6 % a teherautók esetében. Ez valóságos termelési katasztrófát jelent. A többi szállítási ágazatban sem jobb a helyzet: a megrendelések általános szinten csökkentek, a termelői tevékenység visszaesett.

5.5.3 A szállítási ágazat a többi ágazatnál is jobban meg fogja érezni az éghajlati csomag, illetve az abból következő szén-dioxid-kibocsátási rendeletek nyomán jelentkező technológiai kihívásokat. A légi közlekedés keltette kibocsátások bevonása az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe (ETS) gondot fog okozni az elavultabb légiflottáknak, melyek kibocsátásaik miatt hatalmas büntetések kifizetésére kényszerülnek majd. Ezenkívül, ahogyan azt az EGSZB már megállapította (5), „a kibocsátáskereskedelmi rendszert sokkal bonyolultabb a tengeri közlekedésre alkalmazni, mint a légi közlekedésre, különösen a tramphajózás esetében, a tengeren zajló világkereskedelem gyakorlati sajátosságai miatt, amelyek a kibocsátáskereskedelmi rendszer kalkulációit nagyon nehézzé teszik”.

5.5.4 Várható (és kívánatos is) a vasúti tevékenységek erőteljes növekedése, mind a személy, mind pedig az áruszállításban. A vasúti személyszállításban 1 200 000-es, míg a vasúti áruszállításban 270 000-es növekedés várható a közúti szállításban bekövetkező mintegy 700 000-es csökkenéssel szemben (Syndex Etuc Istas research, 2007).

5.5.5 A fenntartható városi mobilitás a nem motorizált, tehát a kerékpáros és a gyalogos közlekedést egyértelműen támogató politikákkal ötvözve javítani fogja az életminőséget, és jelentősen hozzájárul az üvegházhatást okozó gázkibocsátások csökkentéséhez.

6. Pozitív fellépések a zöld munkahelyek előmozdítása érdekében

6.1 Nélkülözhetetlen a köz- és a magánszféra, illetve ezek együttes fellépése az előttünk álló kihívásokkal való szembenézéshez: a gazdasági fejlődést a káros kibocsátások jelentős csökkentésével kell összehangolni úgy, hogy nőjön és javuljon a foglalkoztatás is.

6.2 A jelenlegi államháztartási helyzet nem kecsegtet nagy ívű állami beavatkozással, miután a mély válságban levő pénzügyi rendszer érdekében történt fellépések és az azokat követő gazdasági válság valamennyi tagállam adóbevételeit csökkentette.

6.3 Az EGSZB egy olyan, az állami vagyonalapok mintájára létrehozott európai alap elfogadását javasolja, amelyet az Európai Beruházási Bank biztosítana a központi bankok rendszerétől és az Európai Központi Banktól származó sajátos forrásokkal együtt az energiahatékonyság és az energiatakarékosság célkitűzéseinek elérése érdekében. Európai Marshall-tervre van szükség, hogy biztosan meg tudjunk felelni az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel összefüggő pénzügyi követelményeknek.

6.4 A megújuló energiaforrások fejlesztésével kapcsolatos tevékenységek finanszírozásában már így is derekasan helytálló EBB vállalhatná az alap kezelését, hogy a forrásokat az európai bankrendszer csatornáin át rendeltetési helyükre irányítsa.

6.5 A források ésszerűsítése a legfőbb nehézség. Elengedhetetlen megfelelő csatornákba terelni és összehangolni a strukturális alapokat, valamint az Európai Szociális Alap és a hetedik keretprogram forrásait. Ennek összehangolását az Európai Bizottság végezhetné az új Energiaügyi Főigazgatóság révén.

6.6 A magántőkére is szükség van. A köz- és magánszféra partnerségén alapuló kezdeményezések számára operatív, illetve adójellegű ösztönzőket kell biztosítani biztos és állandó referenciakereten belül.

6.7 A vállalatok és a munkavállalók szervezeteinek, csakúgy, mint az e téren elkötelezett civil szervezeteknek különleges szerepük lehet a különböző technikák és üzleti lehetőségek, illetve a környezettudatosság, a nevelés és a képzés terjesztésében. A civil társadalmat mindig be kellene vonni az ilyen típusú projektekbe.

6.8 A telekommunikációs eszközök alkalmazása alapvető szerepet játszik a források optimális kihasználásában. Az Európai Bizottság nemrég kiadott tanulmánya (The implications of ICT for Energy Consumption (e-Business Watch, Study report no 09/2008, http://www.ebusiness-watch.org/studies/special_topics/2007/documents/Study_09-2008_Energy.pdf)) rámutat az információs technológiákból eredő lehetőségek teljes kihasználásának fontosságára (6). Ennek igen pozitív kihatása lehet az új zöld munkahelyek létesítése szempontjából.

6.9 A lakóházak energiahatékonysága érdekében az EGSZB egyik véleményében (7) felvázolta a megvalósítandó politikákat, melyek a lakóépületek energetikai normáira vonatkozó ellenőrzések elősegítését célozzák úgy, hogy könnyítéseket irányoznak elő a végfelhasználó számára a megfelelő berendezések megvásárlásával és beüzemelésével kapcsolatban, valamint a hőszigeteléssel kapcsolatos renoválási munkák vonatkozásában.

6.10 A megújuló energiaforrásokat illetően a megvalósítandó népszerűsítő intézkedések a K+F támogatását érintik, valamint a szilárd és önfenntartó piac létrehozását célzó programokat: ezek a vállalatokat és a végfelhasználókat adókedvezményekkel és a megújuló energiaforrások termelését és fogyasztását ösztönző intézkedésekkel támogatják. Ezeknek a programoknak hosszú távúaknak kell lenniük a németországi mintát követve, mely a közületi beavatkozások fokozatos leépülését irányozta elő azáltal, hogy a gazdasági szereplőket és a célközönséget felkészítette saját beruházásaik eltervezésére.

6.11 Az oktatás és a képzés külön fejezetet érdemel (8). Az oktatás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a fiatal nemzedékeket felkészültté és tudatossá tegyük, míg a képzés kulcsszerepet játszik abban, hogy az energiahatékonyság javítását és az éghajlatváltozás elleni harcot támogató új technológiák terén fejlődést érjünk el.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) HL C 10, 2008.1.15., 22–35. o.

(2) HL C 77, 2009.3.31., 54–59. o., HL C 318., 2009.12.23., 39–42. o.

(3) HL C 277, 2009.11.17, 20. o.

(4) HL C 77, 2009.3.31., 54-59. o., HL C 318, 2009.12.23., 39-42.

(5) HL C 277, 2009.11.17., 20. o.

(6) HL C 175, 2009.7.28., 87–91. o.

(7) HL C 162, 2008.6.25., 62–71. o.

(8) HL C 277, 2009.11.17., 15–19. o.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/118

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az európai uniós energiapolitika hatékonyságának megerősítése a kkv-k, különösen a mikrovállalkozások érdekében (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/19

Előadó: Francis DAVOUST

Az európai uniós energiapolitika hatékonyságának megerősítése a kkv-k, különösen a mikrovállalkozások érdekében

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2010. június 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 157 szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 európai uniós szinten:

—

érvényesíteni kellene az energiapolitikában a „Gondolkozz előbb kicsiben!”-elvet, biztosítva, hogy a kis- és mikrovállalkozások szervezetei is részt vehessenek a jogalkotási folyamatban, valamint egészen a legkisebb vállalkozásokig terjedő hatásvizsgálatokat kellene végezni, az ágazati megközelítést előnyben részesítve,

—	állandó keretek közötti párbeszédet kellene kialakítani a kkv-kat képviselő szervezetekkel az uniós energiapolitikának a vállalkozásokra – különösen a legkisebbekre – gyakorolt hatásáról,

—	az érintett vállalkozói szervezetekkel karöltve meg kellene határozni azokat az intézkedéseket, amelyeket az európai programoknak figyelembe kell venniük ahhoz, hogy a vállalkozások a lehető legjobban tudjanak alkalmazkodni az európai uniós útmutatásokhoz,

—	ki kellene elemezni a környezetvédelmi hatékonyságra irányuló programoknak a kkv-k különböző kategóriáira gyakorolt hatását, és közzé kellene tenni egy útmutatót, amely a legjobb gyakorlatokra épül,

—	egyszerűbbé kellene tenni a kkv-k számára a meglévő európai uniós energiahatékonysági programok hozzáférési és felhasználási feltételeit,

—	tervet kellene elfogadni a környezetbarát energetikai újítások támogatására, és létre kellene hozni egy olyan pénzügyi eszközt az innováció támogatására, amely figyelembe veszi a kis- és mikrovállalkozások szükségleteit,

—	keretet kellene kialakítani az energiaszolgáltatók (ESCO/Energy Service Companies) nemzeti szintű jelenlétének és a kisvállalkozások számára kedvező tevékenységének megerősítésére,

—	egyszerűsíteni kellene a strukturális alapokhoz való hozzáférést a kisvállalkozások számára, mindenekelőtt az őket képviselő szervezeteken keresztül,

—	keretet kellene létrehozni a helyi energiatermelés népszerűsítésére a tagállamokban.

1.2 tagállami szinten:

—	nemzeti keretet kellene kialakítani a kkv-kat képviselő szervezetekkel folytatott párbeszédre,

—	képzési és tájékoztatási programokat kellene kidolgozni ágazati kampányok és elsősorban az érintett vállalkozásokat képviselő köztes szervezeteknél működő egyablakos rendszerek révén,

—	támogatni kellene a beruházások finanszírozását, csökkenteni kellene a biztosítási költségeket, és adóügyi ösztönzőket kellene létrehozni,

—	pénzügyi szinergiákat kellene alkotni az EU, a tagállamok és a vállalkozói szervezetek között a kisvállalkozásoknak nyújtott különböző segítségnyújtási formák létrehozása érdekében,

—	a köztes szervezeteknek környezetvédelmi és energetikai tanácsadókat kellene alkalmazniuk, valamint független diagnosztikai és energetikai tanácsadási szolgáltatásokat kellene nyújtaniuk.

1.3 regionális szinten:

—	a regionális programok prioritásai közé fel kell venni a segítségnyújtást és az energetikai tanácsadást, valamint a képzést, az innováció támogatását és a beruházások finanszírozását,

—	támogatni kellene a strukturális alapokból a helyi energiatermelést.

2. Bevezetés

2.1 A vélemény háttere

2.1.1 Az Európai Unió az energia hatékonyságának növelésére szolgáló politikát vezetett be, amely az Európa 2020 stratégia egyik fő eleme is egyben. A kkv-kat ez elsősorban annyiban érinti, hogy gyökeresen megváltozik az energiaforrásokhoz történő hozzáférésük, energiafelhasználásuk pedig ésszerűbbé válik. Mindeddig az energiahatékonysággal kapcsolatos uniós jogszabályok nem foglalkoztak konkrétan a kis- és mikrovállalkozások helyzetével, és nem ismert, hogy milyen hatással vannak ezekre a vállalkozásokra.

2.1.2 Ezzel összefüggésben meg kell említeni, hogy az EGSZB Az energiahatékonyságra irányuló politikák és programok erősítése végfelhasználói szinten című, 2009. október 1-jei véleményében (1) a végfelhasználók, különösen a kisvállalkozások szisztematikus bevonására irányuló erőfeszítések fokozását ajánlotta, közelebbről: 1) a közösségi politikák ágazati dimenzióját meg kell erősíteni, 2) az energiához kapcsolódó európai programokat egyszerűsíteni kell, 3) ki kell elemezni az energiahatékonysági politikáknak a végfelhasználókra – különösen a kkv-kra – gyakorolt hatását, és az eredményeket ki kell értékelni, 4) létre kell hozni egy európai szakértői csoportot, valamint az energiahatékonyság terén a végfelhasználók (különösen a kkv-k és a kézműipari vállalkozások) érdekeit képviselő független testületek hálózatát.

2.2 A vélemény tárgya

2.2.1 Az EGSZB szerint a témát mindenképpen a kisvállalkozói intézkedéscsomag (Small Business Act), illetve a „Gondolkozz előbb kicsiben!”-elv szempontjából kell megközelíteni, amelyek az európai uniós politikák és programok elméleti előkészítésének és kidolgozásának alapját képezik. A jelen vélemény az európai uniós energiapolitika kis- és mikrovállalkozásokra gyakorolt hatására összpontosít; ők képviselik az Európai Unió vállalkozásainak 92 % -át. (2)

2.3 Mire terjed ki a vélemény?

2.3.1 Az EGSZB véleményének az a célja, hogy a benne foglalt alapelemek révén arra ösztönözze az európai hatóságokat, hogy a jövőbeli uniós politikák kidolgozása során vegyék figyelembe a kkv-kat, különösen a kis- és mikrovállalkozásokat. Nem ejt szót a munkahelyek környezetbaráttá tételéről, viszont tekintetbe veszi a munkavállalói segítségnyújtási intézkedéseket a vállalatok energiapolitikai prioritásokhoz való igazodása összefüggésében.

3. Általános megjegyzések

3.1 Az energiapolitika általános hatása a kisvállalkozásokra

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az EU energiapolitikai célkitűzései jelentős fejlesztési alkalmat kínálhatnak egyes típusú kkv-k számára, ami új munkahelyek létrehozását is eredményezheti. Ebben az összefüggésben a kis- és mikrovállalkozásokat jellemző energiapolitikai helyzet négyféle lehet:

3.1.1 Az energiafelhasználók : a kis- és mikrovállalkozások többsége négy problémával szembesül: 1) még nincsenek tisztában vele, hogy milyen előnyökkel jár az energia ésszerűbb felhasználása, 2) nem mérik fel az energiatakarékossági intézkedéseknek a tevékenységükre és a dolgozóikra gyakorolt hatását, 3) nem tudják, hogy melyik lehetőséget válasszák, sem azt, hogy kihez forduljanak a megvalósítás ügyében, 4) nem rendelkeznek elegendő anyagi forrással ahhoz, hogy környezetbarát energetikai megoldásokba fektessenek be, amelyek megtérülési ideje ráadásul túl hosszú.

3.1.1.1 Ezek a vállalkozások elsősorban azért tájékozatlanok, mert méretükből adódóan nincs energia- és környezetvédelmi ügyekben jártas belső szakértőjük.

3.1.1.2 A megtérülés problémája: az energiafogyasztás csökkentésére irányuló beruházások költsége igen magas lehet, ezeknek a költségeknek pedig rövid távon esetleg csak igen kis hányada térül meg. Az esetek többségében ezt a költséget nem lehet a termelési vagy a szolgáltatási tevékenységre átvinni, és a megtakarított energia esetleg csak igen hosszú távon kompenzálja a befektetett összeget.

A megtérülés időtartama gyakran az 5 évet is meghaladja, ez pedig eltántoríthatja a kisvállalkozásokat.

3.1.2 A hatékonyabb energiafelhasználást elősegítő termékek és rendszerek beszerelését, illetve karbantartását végző vállalkozások fontos szerepet játszanak abban, hogy a környezetbarát energetikai technológiák minél jobban elterjedjenek a fogyasztók körében. Ez különösen az alábbiakat érinti:

3.1.2.1

Az építkezési tevékenységeket (környezetbarát építési rendszerek megvalósítása, energetikai szempontból környezetbarát termékek felhasználása, illetve megújuló energiákat használó rendszerek beépítése): az innovatív termékek beszerelését végző kisvállalkozásoknak a biztosítótársaságok vonakodnak megadni a szükséges garanciákat – például a tíz éves garanciát, azzal a kifogással, hogy a termék stabilitása és hatékonysága még nem állta ki az idő próbáját. A hajlandóságnak ez a hiánya gátolja a környezetbarát technológiák bevezetését a fogyasztók körében.

Az EGSZB a következőket javasolja: 1) dolgozzanak ki képzési programokat építésügyi szakemberek számára a környezetbarát építkezési technológiákról, a környezetbarát anyagokról, valamint az épületek energetikai teljesítményének kiértékelésére szolgáló új módszerekről, és 2) csökkentsék a biztosítási költségeket egy olyan európai uniós szintű pénzügyi vagy egyéb eszköz bevezetésével, amely lehetővé teszi a biztosító által vállalt kockázatok költségének csökkentését.

3.1.2.2

Az energiafogyasztás csökkentését elősegítő készülékek beszerelésével és karbantartásával kapcsolatos tevékenységek (magán- és vállalati ügyfelek esetében egyaránt).

Az ebbe az ágazatba tartozó kkv-knak közvetlen versenytársai az energiatermelő nagyvállalatok, amelyek az általuk létrehozott és felügyelt struktúráikkal az adott ország egész területén tevékenykednek. Mivel a kkv-k teljesen ki vannak szolgáltatva az őket ellenőrzésük alatt tartó nagyvállalatoknak, inkább abban érdekeltek, hogy értékesítsék a hagyományos energiát, mintsem abban, hogy növeljék ügyfeleik energiahatékonyságát.

Az EGSZB 1) úgy véli, hogy az európai és nemzeti hatóságoknak felügyeletet kellene gyakorolniuk az energiapiac felett, hogy az teljesen átláthatóvá válhasson, és elkerülhetőek legyenek az erőfölénnyel való visszaélések, 2) kéri, hogy dolgozzanak ki képzési programokat a kkv-k számára, hogy fokozott mértékben legyenek képesek ösztönözni a magánszemélyeket és a vállalkozásokat, valamint tanácsokat adni nekik.

3.1.3 Az energia megtakarítását elősegítő termékeket tervező és gyártó kisvállalkozások különösen innovatívak a fenntartható anyagok és berendezések terén.

3.1.3.1 A valóságban az innovatív kisvállalkozásoknak számos nehézséggel kell szembenézniük, hogy termékeiket tökéletesíthessék, szabadalmaztathassák (európai szabadalom?) és piacra dobhassák. Gyakran kerülnek szembe óriáscsoportok vagy nagy ipari laboratóriumok már-már monopolnak tekinthető hatalmával és egyre bonyolultabb engedélyeztetési rendszerekkel, amelyek végül elnyomják az innovációt, és ellehetetlenítik a kisvállalkozások újító jellegű termékeinek piacra kerülését.

3.1.3.2 Az EGSZB úgy véli, hogy több téren is fellépésre van szükség:

—

az amerikai kisvállalkozási innovációs és kutatási program (SBIR) mintájára be kellene vezetni egy európai uniós tervet, amelynek célja, hogy a kisvállalkozásokat képviselő köztes szervezeteket (3) segítse abban, hogy felfedezzék a környezetbarát energetikai innovációkat, támogassák azok megvalósítását, engedélyeztetését, szabadalmaztatását és piacra kerülését;

—	létre kellene hozni egy olyan rugalmas és könnyen hozzáférhető eszközt, amelynek támogatása révén a fenntartható anyagok és berendezések innovációja költségmentes vagy igen alacsony költségű lehet;

—

egyszerűsített, semleges és hozzáférhető technikai eljárásokat kellene bevezetni a kisvállalkozások által kifejlesztett környezetbarát energetikai innovációk szabványosítására és engedélyeztetésére, és ügyelni kellene arra, hogy a szabványosítás és az engedélyeztetés ne zárhassa el az energiahatékonysági piacra való belépés útját. Ezt úgy lehetne elérni, hogy meg kellene követelni, hogy minden harmonizált európai technikai szabványt vessenek alá hatásvizsgálatnak, mielőtt véglegesen elfogadnák.

3.1.4 Az energiatermelő kisvállalkozások: a helyi energiatermelés esete

3.1.4.1 Alternatív megoldás a helyi energiatermelés (idegen szóval mikrogeneráció), vagyis az, hogy a vállalatok magukat látják el energiával. Ezt a lehetőséget sokan alábecsülik, de már számos tagállamban terjedőfélben van. Az energiatermelési központot helyi szinten, megújuló erőforrásokkal is táplálhatják. Ezzel a technikával, amely különösen a kisvállalkozások igényeit elégítheti ki, ésszerűbben lehet felhasználni az energiát, és így 1) csökkenthetők az általános költségek, 2) a hálózati ellátás kimaradása esetén is garantálható az energia, 3) növekszik az EU belső energiatermelési szintje, 4) ez hozzájárul az éghajlat felmelegedése elleni küzdelemhez és 5) kedvez a helyi szintű munkahelyteremtésnek.

3.1.4.2 Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy alakítson ki olyan jogi és működési keretet, amely azáltal segíti elő ennek a rendszernek a terjedését, hogy arra ösztönzi a tagállamokat, hogy számolják fel a fejlesztését gátló különféle akadályokat. Az Európai Bizottságnak konkrétan 1) ki kellene elemeznie a meglévő gyakorlatokat, és népszerűsítenie kellene a legjobbakat, 2) a helyi energiatermelést és annak fejlesztését is be kellene vennie a strukturális alapokból és a különböző vidékfejlesztési alapokból finanszírozható intézkedések közé.

4. Részletes megjegyzések

4.1 Nincs állandó keretek közötti párbeszéd az európai intézmények és a kkv-k különböző kategóriáit képviselő szervezetek között

4.1.1 Az EGSZB örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság párbeszédet kezdeményezett a kkv-k képviselőivel. Pillanatnyilag azonban nem létezik strukturált stratégiai eljárás, amely kimondottan a kis- és mikrovállalkozásokat célozná. (4) Ennek a hiányosságnak három hátrányos következménye van:

—	nem lehet tudni, hogy a jelenlegi és a jövőbeli kezdeményezések figyelembe veszik-e a kisvállalkozások helyzetét;

—	végrehajtásuk szintje nem ismert, és nehezen is lesz az, ha ezen a téren továbbra is megmaradunk a jelenlegi globális politikai megközelítésnél, amelyre a gyakorlati szituációk ismeretének hiánya jellemző;

—	bár számos tagállam hangolta már össze fellépéseit a vállalkozói szervezetekkel, nem lehet tudni, hogy milyen intézkedéseket hoztak, így nem lehet ötletet meríteni a bevált gyakorlatokból és sikerekből, illetve tanulni a kudarcokból.

4.1.2 Az EGSZB nem vitatja a vállalatközi bizottságok hasznosságát, viszont azok semmi esetre sem helyettesíthetik az általános köztes szervezetek – a szakmai és kereskedelmi kamarák és az ágazati szervezetek – tapasztalatait, mivel ez utóbbiak járnak közben a vállalkozások érdekében, és mindegyiküknek külön, a saját helyzetéhez mérten szolgálnak tanácsokkal. Alapvetően ezekkel a köztes szervezetekkel kell az Európai Bizottságnak meghatároznia a prioritásokat.

4.1.3 Az európai uniós szintű felülről lefelé haladó, túlságosan globális megközelítés kivitelezhetetlen döntéseket eredményez. Az EGSZB az együttműködés új kultúráját ajánlja az alulról felfelé haladó megközelítés szellemében, az európai kisvállalkozási intézkedéscsomagnak megfelelően. Európai uniós szinten és a tagállamokban is igen sürgősen létre kell hozni ennek az együttműködésnek a keretét az intézmények és a vállalkozói – különösen a kis- és mikrovállalkozásokat képviselő – szervezetek között.

4.2 Nem áll rendelkezésre információ az európai programoknak a legkisebb vállalkozásokra gyakorolt hatásáról

4.2.1 Több európai uniós program is hozzájárul általánosságban a kkv-k energiahatékonyságához. Az EGSZB megállapítja, hogy ezeknek a programoknak a kis- és mikrovállalkozásokra gyakorolt hatása nem ismert, és egyetlen európai tanulmány sem részletezi, hogy ez a hozzájárulás milyen mértékű. Ez az információhiány egyrészt amiatt is sajnálatos, hogy nem ismerjük a legjobb gyakorlatokat, és ezért nem lehetséges a helyes gyakorlatok útmutatóját összeállítani, másrészt amiatt, hogy így az Európai Bizottság nem tud a kisvállalkozások helyzetének megfelelő programokat és fellépéseket javasolni.

4.2.2 Az EGSZB azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy a lehető legrövidebb időn belül végezzen független elemzést a programoknak a kkv-kra gyakorolt hatásáról, különös tekintettel a kis- és mikrovállalkozásokra, és értékelje ki a tapasztalt problémákat, továbbá 2) állítson össze útmutatót a legjobb gyakorlatok alapján.

4.3 A régiók és a területi önkormányzatok fontos szerepe

4.3.1 Az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az energiafelhasználás kezelése kell, hogy legyen a jövőben a területi kohéziós politika egyik legfontosabb prioritása. A területi önkormányzatok képezik a területi éghajlati tervek alapját, és tevékenyek az innováció támogatásának terén – ideértve az energiamegtakarítást is – regionális klaszterek, innovációs pólusok és erőforrásközpontok formájában, amelyek konkrétan a legkisebb vállalkozásokra összpontosítanak.

4.3.2 A közigazgatási szervek és a területi önkormányzatok azonban gyakran nem ismerik kellőképpen a különböző kategóriájú kkv-k korlátait és szükségleteit.

Az EGSZB arra kéri a területi döntéshozókat, hogy kezdjenek együttműködésbe vagy erősítsék meg az együttműködést a területi gazdasági és szociális partnerekkel az energiahatékonyság területén, és strukturális alapokkal kapcsolatos prioritásaikat irányítsák az energiagazdálkodási intézkedések felé, mégpedig a legkisebb vállalkozásokat tartva szem előtt. Az ERFA-nak prioritásként kellene kezelnie a kisvállalkozók és alkalmazottaik tájékoztatását és képzését, a köztes és ágazati vállalkozói szervezetek által nyújtott segítségnyújtási és tanácsadási szolgáltatások létrehozását, illetve megerősítését, a könnyen hozzáférhető finanszírozási források kialakítását, valamint az innováció minden formájának egyéni vagy csoportos támogatását.

4.3.3 Az EGSZB-t mindemellett aggodalommal tölti el, hogy a strukturális alapokból a kisvállalkozások alig részesülnek – egyes régiókban alig 1-2 % -ban – a nem megfelelő adminisztratív és pénzügyi követelmények miatt. Úgy tűnik, hogy a strukturális alapok jelenlegi módon történő kezelése nem teszi lehetővé számukra, hogy kellőképpen részesülhessenek belőlük. Az EGSZB arra kéri az európai uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy a kkv-kat, különösen a kis- és mikrovállalkozásokat képviselő szervezetekkel együtt határozzák meg a szükséges egyszerűsítéseket.

4.4 A befektetésekre irányuló anyagi támogatás mobilizálásának nehézsége

4.4.1 A kkv-k többségének komoly nehézségekkel kell szembenéznie az energia ésszerűbb felhasználására és az ökológiailag felelős termelésre irányuló befektetések terén. A bankok jelenleg nem mindig viszonyulnak kedvezően az effajta projektek finanszírozásához, mivel kis összegekről van szó (20–25 000 €), és nincsenek megfelelően képzett szakembereik ezeknek a kockázatosnak ítélt projekteknek a kiértékelésére.

4.4.2 Az európai uniós programok szubvenciós korlátozása: bár elméletileg több európai uniós program is érintheti a kkv-kat, valójában ezekhez a kis- és mikrovállalkozások nem férhetnek közvetlenül hozzá, csak ha csoportos, strukturált fellépésben vesznek részt a köztes szervezetek szervezésében. És még ekkor is az adminisztratív és pénzügyi követelmények, továbbá az Európai Bizottság illetékes részlegeinek a kis- és mikrovállalkozások helyzetével kapcsolatos, sokszor téves értesülései miatt túl gyakran utasítják vissza a javaslatokat.

4.4.2.1 Az EGSZB itt emeli ki, hogy az a szükségszerűség, hogy az európai állami költségvetéseknek biztonságosnak kell lenniük, nem kedvez sem a polgárok és a kisvállalkozások gazdasági és társadalmi tevékenységeinek, sem a területek foglalkoztatási szintjének. Kéri, hogy a költségvetési rendelet felülvizsgálatának keretében az Európai Bizottság vizsgálja meg ennek a kérdésnek az általános elméleti oldalát.

4.4.3 Az EGSZB a befektetések finanszírozásának egyszerűsítését és minden szintű befektetési segélyrendszer ésszerűsítését kéri. Több kezdeményezést is útra kellene bocsátani:

—	meg kellene könnyíteni az önsegélyezési pénztárak, a helyi bankfiókok és különböző finanszírozási szervezetek hozzáférését az EBB és az EBA alapjaihoz az energiafelhasználás ésszerűsítésére irányuló projektek finanszírozása végett;

—	növelni kellene a bankgarancia-rendszereket a kkv-k számára az ilyen beruházások támogatása érdekében, és be kellene vezetni egy kockázati alapú garanciarendszert, hogy a biztosítótársaságok fedezhessék a környezetbarát energetikai beruházásokat;

—	ösztönözni kellene a mikrohitel igénybevételét a kis összegű befektetések esetén, és képzést kellene nyújtani a helyi bankfiókok alkalmazottai számára, hogy tárgyilagosan ki tudják értékelni a kkv-k által benyújtott projekteket;

—	felül kellene vizsgálni az európai uniós költségvetési rendeletet a követelmények enyhítése vagy kiigazítása érdekében, és újból be kellene vezetni a tájékozódási és kivitelezhetőségi támogatások rendszerét;

—	ösztönözni kellene az energiaszolgáltató cégeket, hogy kínáljanak fel energiamegtérülési szerződéseket, különösen a mikrovállalkozások számára.

5. A segítségnyújtást és a tanácsadást elősegítő politika

5.1 Tájékoztatás és képzés

5.1.1 Az európai uniós fellépés programjának egyik prioritása az összes vállalkozás tájékoztatása kell, hogy legyen, ám ennek a tájékoztatásnak célzottnak és az érintett tevékenységi ágazatra szabottnak kell lennie, és minden csatornát fel kell használni hozzá, különösen a vállalkozói szervezeteket. Több tagállamban a hatóságok, a köztes és a szakmai ágazati szervezetek már indítottak erről szóló kampányt. Ez a célkitűzés a következők révén valósítható meg:

—	a nemzeti és regionális szervezetek által közvetített európai tájékoztatási kampány egy bevált gyakorlatokon alapuló útmutató kidolgozásával együtt;

—	a szakmai szervezetek ágazati tájékoztatási kampányainak támogatása;

—	a környezetvédelem és az energetika tárgyában egyablakos ügyintézés létrehozása vagy megerősítése a vállalkozáshoz legközelebb eső területi szinten;

—	környezetvédelmi és energetikai tanácsadók területi szintű köztes szervezetekhez való felvételének támogatása regionális szinten.

5.1.2 A vállalkozók képzése és a munkahelyek környezetbaráttá tétele az egyik legfontosabb szempont a fenntartható fejlődéshez való igazodás során. Az EGSZB azt kéri, hogy az Európai Szociális Alapon belül alakítsanak ki külön keretet a kis- és mikrovállalkozások vezetőinek és alkalmazottainak az energiahatékonyság területén való képzésére.

5.2 Segítségnyújtás és tanácsadás a vállalkozások részére

5.2.1 A kis- és mikrovállalkozásoknál egyénre szabott segítségnyújtás útján lehet hatékonyan alkalmazni az energiahatékonysági politikákat. Több régióban az önkormányzatok – közvetlenül vagy a strukturális alapokból – támogatják a vállalkozások számára nyújtott független energetikai helyzetfelmérési és tanácsadási szolgáltatásokat.

Az EGSZB szerint ezen a területen a független diagnosztikai szolgáltatások létrehozása vagy támogatása lenne az elsődleges feladat, különösen a köztes vállalkozói és a szakmai ágazati szervezeteknél.

5.3 Ösztönző jellegű adópolitika bevezetése

5.3.1 Annak ösztönzése érdekében, hogy a kisvállalkozások beruházzanak tevékenységük energiahatékonyságának növelésébe, az EGSZB arra kéri a tagállamokat, hogy 1) ösztönözzék az anyagi, illetve a tanácsadásokba, ellenőrzésekbe és képzésekbe történő befektetéseket, valamint 2) bővítsék ki a magánszemélyek számára már elérhető nemzeti pénzügyi ösztönzők körét azokra a kisvállalkozásokra, amelyek energiahatékonysági befektetéseket eszközölnek.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) HL C 318., 2009.12.23., 39. o.

(2) 2007-ben a 27 tagú EU-ban több mint 20 millió 104 ezer vállalkozás működött, ebből 18,16 millió volt (kevesebb mint 10 főt foglalkoztató) mikrovállalkozás, 1,49 millió (10–25 főt foglalkoztató) kisvállalkozás, 303 400 középvállalkozás (26–250 fővel) és 159 000 több mint 250 főt foglalkoztató nagyvállalat. A munkahelyek összességét tekintve 30 %-ukat mikrovállalkozás, 21 %-ukat kisvállalkozás, 17 %-ukat középvállalkozás, 33 %-ukat pedig nagyvállalat biztosítja. Forrás: EIM Business & Policy Research, EUROSTAT.

(3) A kisvállalkozásokat képviselő köztes szervezetek tagállamtól függően többek közt a következők lehetnek: szakmai és kézműves kamarák, kereskedelmi kamarák, ágazati szervezetek, illetve vállalkozói szövetségek. Ezeket a szervezeteket a hatóságok is elismerik képviseleti szervként. Tevékenységüket a területükön működő összes vállalkozás érdekében végzik, és csoportosan és kollektíven lépnek fel az érdekükben.

(4) Az Európai Tanács a 2006. március 23–24-i ülésén azt kérte, hogy vegyék figyelembe az összes típusú kkv-t, elsősorban pedig a kisvállalkozásokat: legyen a „Gondolkozz előbb kicsiben!”-elv minden európai uniós és nemzeti jogszabály vezérelve.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/123

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az Európai Unió fejlesztési együttműködésének finanszírozási eszköze – A szervezett civil társadalom és a szociális partnerek szerepe

2011/C 44/20

Előadó: Giuseppe Antonio Maria IULIANO

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjai részére 2009. július 16-i plenáris ülésén az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Az Európai Unió fejlesztési együttműködésének finanszírozási eszköze

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Külkapcsolatok” szekció 2010. június 17-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 15-i ülésnapon) 123 szavazattal elfogadta az alábbi véleményt.

1. Ajánlások és következtetések

A tisztességes munka az EU együttműködési politikáiban és a szociális partnerek megerősített támogatása

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) általánosságban véve kedvezően fogadja a fejlesztési együttműködés finanszírozásának új eszközét (DCI), melynek vitathatatlan a jelentősége az EU azon politikájának a támogatása szempontjából, melyet a fejlesztési együttműködés terén végez a világban. Ennélfogva az EGSZB azt javasolja, hogy az új Lisszaboni Szerződés keretében meg kellene erősíteni az intézményi kapacitást az együttműködési politikák terén, az Európai Bizottság központi szerepére és elsődleges felelősségére támaszkodva a fejlesztési együttműködési politikák és stratégiák programozásában, valamint újabb támogatást nyújtva az Európai Parlament által a demokratikus ellenőrzési és a költségvetés-ellenőrzési eljárás révén ellátott feladatnak.

1.2

Az EGSZB újra megerősíti, hogy egyre inkább elő kell mozdítani a tisztességes munka fogalmába tartozó célkitűzések hatékony megvalósítását. Következésképpen arra kéri az európai intézményeket, különösen az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy nyújtsanak tényleges támogatást a tisztességes munka elvének alkalmazásához a fejlesztési együttműködési politikákban, és konkrétabban arra, hogy vezessék be ezt az elvet a millenniumi fejlesztési célok elérésére vonatkozó cselekvési tervbe.

1.3

A szociális partnereket (munkavállalói és munkáltatói szervezeteket) mint a tisztességes munka alapvető elemét alkotó társadalmi párbeszéd főszereplőit az Európai Unió legfontosabb tárgyalópartnereinek kell tekinteni ebben az összefüggésben. Maradéktalanul be kell vonni őket a politikai párbeszédbe, és közvetlen támogatást kell biztosítani számukra.

1.4

Az EGSZB kiemeli a magánszektor jelentőségét a fejlesztés terén. Ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet a vállalkozások társadalmi felelősségvállalásának fogalmára, mely – amennyiben az alapvető munkaügyi normák és a környezet védelmének tiszteletben tartásán alapul – átláthatóbbá teszi a vállalkozások társadalmi és környezetvédelmi téren tett kötelezettségvállalásait azon országok méltányosabb fejlődése érdekében, ahol tevékenységeiket gyakorolják.

1.5	Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy a szociális partnerek fokozott figyelembe vételét célzó tervezést fogadjanak el, elsősorban a gazdasági és szociális jogok előmozdításával kapcsolatos területeken megvalósítandó szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzések esetében.

A civil társadalom és a szociális partnerek szerepe és képviselete a fejlesztési együttműködés finanszírozásának eszköze (DCI) keretében

1.6

Az EGSZB általában véve kiemeli azt az alapvető szerepet, amelyet a szervezett civil társadalom játszik a támogatásban kedvezményezett lakosság és államok demokratikus fejlődésének előmozdításában, a kormányok politikai irányvonalaival szembeni teljes autonómia és függetlenség mellett. Az EGSZB ezért a civil társadalom és a szociális partnerek támogatására szánt alapok növelése mellett foglal állást a DCI tematikus programjai keretében, és kéri, hogy erősítsék meg ez utóbbiak és az eszköz földrajzi programjai közötti egymást kiegészítő jelleget, nevezetesen a költségvetési támogatás vonatkozásában.

1.7

Meg kell erősíteni a DCI által a civil társadalom számára előirányzott támogatási eszközöket annak érdekében, hogy a civil társadalom valamennyi szinten elláthassa szerepét a politikai prioritások meghatározásában és nyomon követésében csakúgy, mint a fejlesztési projektek megvalósításában. Az EGSZB következésképpen az európai bizottsági programok esetén olyan konzultációs és végrehajtási módozatok megvizsgálását és kidolgozását javasolja, amelyek összeegyeztethetők az érdekelt felek sajátosságaival és igényeivel (actor based approach).

1.8

E tekintetben az EGSZB szerint mind politikai, mind pedig operatív szinten el kell ismerni, hogy a civil társadalom nemzetközi dimenzióval bír. Ez legjobban olyan szervezeteken belül nyilvánul meg, melyeknek a világ mindkét féltekéjén van tagságuk (például a szociális partnerek, a szövetkezeti mozgalom stb.). Világszintű intézményekről lévén szó, hivataloson és állandó jelleggel konzultálni kellene velük az EU együttműködéssel kapcsolatos politikai prioritásainak tervezése során. Ebben az összefüggésben az EGSZB szerepe az lehetne, hogy megkönnyíti a civil társadalom szervezeteinek részvételét az EU fejlesztési együttműködéssel kapcsolatos döntéshozatali folyamatában.

1.9

Az EGSZB emlékeztet annak fontosságára, hogy a civil társadalom szereplői nagyobb súlyt kapjanak a harmadik országokban, például a déli országok civil társadalmának regionális hálózatai számára nyújtandó közvetlen támogatás révén. Ennek érdekében az EGSZB azt javasolja, hogy a déli féltekén működő hálózatok együttműködési tevékenységeinek és kapacitásfejlesztésének támogatását célzó forrásokat az északi félteke hálózatai számára már létezőkkel közösen építsék be a DCI „Nem állami szereplők” programjának 3. célkitűzésébe, hogy ezáltal világszinten biztosítható legyen a politikák és az intézkedések koherenciája.

A DCI hatékonyságának megerősítése

1.10	Az EGSZB kedvezően fogadja az Európai Számvevőszék által megfogalmazott észrevételeket, és olyan hosszabb távú programok vagy „keret-megállapodások” támogatását javasolja, melyek a stratégiai célkitűzések fokozott figyelembevételére és a civil társadalom szervezeteire irányulnak.

1.11

1.12

Az EGSZB kiemeli, hogy szükség van a fejlesztési projektek fenntartható jellegének megerősítésére, és javasolja:

—	a déli szervezetek szervezeti kapacitásai megerősítésének/fejlesztésének beépítését mint minden fejlesztési projekt átfogó összetevőjét,

—	előzetes tanulmányok végzésének megfontolását a projektek megvalósíthatóságával kapcsolatban.

1.13

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy fontos megerősíteni az együttműködési intézkedések kiválasztási, nyomonkövetési és értékelési szakaszait, azok hatékonyságának növelése érdekében. A következők szükségességét emeli ki:

—	közvetlenebb kapcsolat és stratégiai párbeszéd az Európai Bizottság és a kérelmező szervezetek között mind központi, mind pedig távolabbi szinten,

—	az európai bizottsági programfelelősök fokozott és közvetlen részvételének (stratégiai és pénzügyi szempontú) ösztönzése az intézkedések konkrét megvalósításában mind központi, mind pedig távolabbi szinten,

—	az EU delegációin belül egy, a civil társadalommal fenntartott kapcsolatokért felelős személy kijelölése.

2. Az Európai Unió külső támogatási eszközei és programjai

2.1

Az EU 2007–2013-as időszakra vonatkozó pénzügyi tervének keretében megkezdődött az Unió külső pénzügyi támogatási programjai újraszervezésének hosszadalmas folyamata. Az új mechanizmus ezentúl magába foglalja a földrajzi eszközöket: IPA (előcsatlakozási támogatások, a tagjelölt és a lehetséges tagjelölt országok számára), ENPI (európai szomszédsági és partnerségi eszköz a kaukázusi térség, Közép-Európa és a földközi-tengeri térség országai számára), DCI (fejlesztési együttműködési pénzügyi eszköz), ICI (az iparosodott országokkal való együttműködés pénzügyi eszköze), valamint a tematikus eszközöket: EIDHR (európai kezdeményezés a demokráciáért és az emberi jogokért) (1), IS (stabilitási eszköz), ICSN (együttműködési eszköz a nukleáris biztonság terén, az atomreaktorok biztonságának világszintű megerősítése érdekében). A harmadik országok hatóságainak egyetértésére nincs szükség a tematikus eszközök megvalósításakor.

2.2

Ezen eszközök sorában a DCI a fejlesztési együttműködés speciális pénzügyi eszköze (2). Maga is földrajzi és tematikus programokra oszlik (3), melyekhez a pénzösszegeket különböző módozatok szerint rendelik, például a költségvetési támogatástól a szubvenciókon és közbeszerzéseken át a nemzetközi szervezeteknek nyújtott támogatásig.

2.3

Fontos hangsúlyozni, hogy a DCI által nyújtott összegek potenciális címzettjeit jelentő résztvevők kategóriái jelentősen kibővültek, főként a szubvenciók tekintetében. Arról a hagyományos felfogásról, mely szerint a fejlesztés területével foglalkozó NGO-k voltak a civil társadalom legfontosabb szereplői a fejlesztési együttműködés során, egy árnyaltabb látásmódra tértünk át, mely a szociális partnereket, így például a szakszervezeteket végre az eszköz által támogatható új szereplőknek tekinti (4).

2.4

Tekintettel a DCI és a strukturált párbeszéd jelenleg folyó félidős felülvizsgálatára (5), az EGSZB abból a célból kezdeményezte e vélemény elkészítését, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a civil társadalom szervezetei által az együttműködés területén játszott alapvető szerep támogatására (6), különös hangsúlyt helyezve arra a hozzájárulásra, amelyet a szociális partnerek nyújtanak a fejlesztés terén.

3. Általános megjegyzések

3.1

Meg kell említenünk azokat a legutóbbi fejleményeket, amelyek a Lisszaboni Szerződés 2009. december 9-i hatálybalépésével az Európai Unió általános kerete és a fejlesztési együttműködés terén következtek be. Ez a szerződés két intézményi újítást is tartalmaz: az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének kinevezése és az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) (7) létrehozása, mely az előbbi felügyelete alatt működik. Az EU delegációi, mint tényleges diplomáciai képviseletek, szintén a főképviselő felügyelete alá tartoznak és az EKSZ részét képezik. Jóllehet a szerződés szerint az együttműködési politika a fejlesztési biztos felelősségi körébe tartozik, azonban a főképviselő feladata, hogy biztosítsa az Unió külső fellépéseinek következetességét és koordinálását. A főképviselő által nemrégiben ismertetett javaslatnak (8) megfelelően a fő együttműködési (tematikus és földrajzi) eszközök tervezésével kapcsolatos dokumentumok kidolgozása az EKSZ hatáskörébe tartozna (a fejlesztési biztos felügyelete alatt). Ez a megközelítés veszélyeztetheti a fejlesztési politikák függetlenségét, amennyiben befolyást gyakorolhatnak rájuk az uniós külpolitika, illetve a tagállamok célkitűzései, és azoknak alárendelődhetnek. Az EGSZB következésképpen az Európai Bizottság központi szerepét és elsődleges felelősségét támogatja a fejlesztési együttműködési politikák és stratégiák programozásában, és újbóli támogatásáról biztosítja az Európai Parlamentnek a demokratikus ellenőrzési és a költségvetés-ellenőrzési eljárás megerősítése révén játszott szerepét.

3.2

Az EGSZB általánosságban üdvözli a DCI új eszközét, melynek vitathatatlan a jelentősége az EU azon politikájának a támogatása szempontjából, melyet a fejlesztési együttműködés terén végez a világban. Kedvezően fogadja a korábban már létező különböző programok egységes rendeletbe, a DCI létrehozásáról szóló rendeletbe való integrálását is, ami növeli az átláthatóságot az erőforrások tervezése és kezelése szintjén. Az EGSZB egyébiránt megállapítja, hogy egyre jelentősebb pénzügyi erőforrások állnak ezen ágazat rendelkezésére, a világ egyik legnagyobb befektetőjévé téve ezáltal az Európai Uniót a fejlesztési együttműködés terén. Az EGSZB egyébiránt üdvözli, hogy a szociális partnerek a DCI által támogatható új partnerek között szerepelnek. Végül az EGSZB határozott hasonlóságokat állapít meg az eszköz által lefedett témakörök és a saját „Külkapcsolatok” szekciója által meghatározott stratégiai prioritások között (9).

3.3	Az EGSZB mindazonáltal hangsúlyozni kíván néhány általános követelményt a DCI célkitűzéseinek tényleges alkalmazásával, valamint a szervezett civil társadalom és a szociális partnerek fejlesztési együttműködésben játszott szerepével kapcsolatban.

3.4

Az EGSZB újra megerősíti, hogy egyre inkább elő kell mozdítani a tisztességes munka fogalmának hátterében meghúzódó célkitűzések hatékony megvalósítását. Nemzetközi szinten a tisztességes munka fogalmát kifejezetten beépítették a millenniumi fejlesztési célok közé, melyeket az Egyesült Nemzetek Szervezete dolgozott ki a szegénység elleni küzdelem támogatása érdekében, a fejlesztési együttműködés egyik eszközeként. Európai szinten a tisztességes munka koncepciója 2006-ban hivatalosan is beépült a fejlesztési politikákba (10), illetve a DCI célkitűzései közé. Mégis a koncepció konkrét alkalmazását illetően még mindig nehézségekkel találkozhatunk az EU és a harmadik országok közötti együttműködés tervezése/tárgyalása terén. Ennélfogva meglepő, hogy a 2010-es „tavaszi csomag” keretében ismertetett, a fejlesztésről szóló legutóbbi közleményében (11) az Európai Bizottság semmilyen utalást sem tesz a tisztességes munkára. Az EGSZB ezért kéri az Európai Bizottságot, a Tanácsot és a Parlamentet, hogy vezesse be újra és fejlessze tovább a tisztességes munka integrálását a fejlesztési politikákba csakúgy, mint a konkrét tevékenységekbe.

3.5

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az egyesülés/kollektív tárgyalás szabadsága és a társadalmi párbeszéd alapvetően fontos elemek a tisztességes munkát támogató politikák szociális partnerek közreműködésével történő megvalósításában. Amint arra maga az Európai Bizottság emlékeztet, „az Európai Unió azon a véleményen van, hogy a szociális jogok és a munkanormák tiszteletben tartása a tartós és méltányos társadalmi-gazdasági fejlődés záloga”, és ezért „a főbb szereplők között szerepelnek a szociális partnerek is (munkaadói és szakszervezetek) (…) A szakszervezetek gyakran a legjelentősebb tömegszervezetek a partnerországokban és a nemzetközi munkaügyi szabványok őrei”. (12) Egyébiránt az EU Tanácsa 2005-ben belefoglalta ezt a koncepciót a fejlesztéssel kapcsolatos európai konszenzusról szóló nyilatkozatába: „a gazdasági és társadalmi szereplők, például a szakszervezetek (…) rendkívül fontos szerepet játszanak a demokrácia, a társadalmi igazságosság és az emberi jogok előmozdításában” (13). Az EGSZB is kiemeli, hogy a szociális partnereket az EU alapvetően fontos szereplőinek és partnereinek kell tekinteni ebben az összefüggésben. A szociális partnereket maradéktalanul be kell vonni a politikai párbeszédbe, és közvetlen támogatást kell biztosítani számukra.

3.6

Az EGSZB kiemeli annak a szerepnek jelentőségét, melyet a magánszektor játszik a fejlesztési dinamikában a vállalkozás szabadságára vonatkozó elveknek megfelelően, a harmadik országok megfelelő integrációját mozdítva elő a világgazdaságban. Arra is rámutat, hogy a vállalatok társadalmi felelősségvállalása hozzájárulhat a magánszektor felelősséggel való felruházásához oly módon, hogy azon országok méltányosabb fejlődésének biztosítására ösztönzi a magánszektort, amelyekben az tevékenységeit gyakorolja. Az alapvető munkaügyi normák tiszteletben tartásán alapulva, illetve a környezetvédelem és a fenntartható termelés világszintű prioritásaihoz illeszkedve a vállalatok társadalmi felelősségvállalása megerősíti a DCI keretében végrehajtott intézkedések társadalmi és környezetvédelmi aspektusait.

3.7

Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy fogadjanak el egy, a szociális partnerek fokozott figyelembevételét célzó tervezést, elsősorban a gazdasági és szociális jogok védelmével kapcsolatos területeken megvalósítandó szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzések esetében. Az EGSZB ugyanis megállapítja, hogy a szolgáltatási pályázatok sokszor olyan témakörökre vonatkoznak, mint a társadalmi párbeszéd, a munkajog és a szociális jogok. A kiválasztás jelenlegi kritériumai (a kérelmező szervezet szervezeti és pénzügyi követelményei) azonban sokszor ártanak a szociális partnerek méltányos és kiegyensúlyozott részvételi lehetőségének, akiket pedig ezen a területen valódi főszereplőknek kellene tekinteni.

3.8

Az EU-nak az a gyakorlata, hogy a fejlesztési együttműködésnek szánt források jelentős részét költségvetési támogatás útján nyújtja (14), kezd szabályjelleget ölteni. Jóllehet összekapcsolhatjuk ezt azzal a pozitív logikával, mely arra irányul, hogy megerősítse a kedvezményezett országok aktív szerepét, miközben nagyobb felelősséggel ruházza fel őket saját fejlesztési folyamataikkal szemben, mégis fennáll a veszélye annak, hogy ez a gyakorlat korlátozza a civil társadalom alapvető hozzájárulását a támogatásban kedvezményezett népek és kormányok tényleges demokratikus fejlődéséhez (15). A civil társadalom függetlenségének megerősítése a fenntartható fejlődés biztosítéka, és mint ilyen, a fejlesztési együttműködést célzó politikák egyik kiemelt célkitűzése kell, hogy legyen. Az EGSZB ezért a civil társadalom támogatására (tematikus programok) (16) szánt összegek növelésének szükségességét hangsúlyozza, mégpedig kettős célból: a költségvetési támogatás tényleges nyomon követésének biztosítása (17) és a kiegészítő intézkedések megvalósítása érdekében, melyek máskülönben egy kormányzati szintű egyszerű együttműködés révén nem tudnának megvalósulni (18). Ugyanez vonatkozik a földrajzi programokra is (19), melyeknek a civil társadalom számára nyújtott támogatást az átláthatósággal, a konkrét célkitűzések megfelelő tervezésével és meghatározásával kapcsolatos kritériumok alkalmazásával kell biztosítaniuk, a kezdeményezési jog tiszteletben tartása és védelmezése mellett.

3.9

E tekintetben alapvetően fontos a szociális partnerek szerepe, ha a tematikus programokra gondolunk (a „nem állami szereplőkön” túlmenően), köztük olyan programokra, mint: az „emberi erőforrásokba történő beruházás” (mely a társadalmi kohézió, az emberi és társadalmi fejlődés, a nemek közötti egyenlőség és az egészségügy területeit fedi le), a „migráció és menekültügy” (mely a törvényes utak megerősítését célozza a munkavállalói migrációk számára), a „környezetvédelem és a természeti erőforrások fenntartható kezelése” (mely a környezetvédelmi szempontú fenntarthatóság ellenőrzését mozdítja elő a civil társadalom részvételével a fejlődő országokban) vagy az „élelmezésbiztonság”. Különösen a „foglalkoztatás, társadalmi kohézió és tisztességes munka” témakörének (20) (mely az „emberi erőforrásokba történő beruházás” programba tartozik) kellene jobban tükröznie a szociális partnerek és a társadalmi párbeszéd szerepét, ahogyan az alapvető mezőgazdaság fejlődését pedig kifejezetten be kellene építeni az „élelmezésbiztonság” elnevezésű program prioritásai közé (21).

3.10

Tekintettel a DCI célkitűzéseire, egyértelműnek tűnik, hogy globális stratégiákat kell elfogadni a fejlesztési együttműködés megvalósítása érdekében. Ez érvényes a civil társadalom szervezeteire is, főként abban az esetben, amikor nemzetközi dimenzióval bírnak. A civil társadalom nemzetközi dimenziója legjobban olyan szervezetek kebelén belül nyilvánul meg, melyek a földgolyó két féltekéjéről fogják össze tagságukat (például a szociális partnerek, a szövetkezeti mozgalom stb. (22) Ezek a szervezetek világszintű intézményeket képviselnek, ennélfogva meg kell hogy legyen a lehetőségük arra, hogy az EU együttműködési politikai prioritásaira irányuló tervezési folyamat keretében hivatalosan konzultáljanak velük a kedvezményezett kormányok vonatkozásában. Ezzel kapcsolatban az EGSZB emlékeztet az OECD-nél és az Európa Tanácsnál jelenleg érvényben lévő konzultációs, illetve döntéshozatali mechanizmusokra (23).

3.11

Az EGSZB emlékeztet annak fontosságára, hogy a civil társadalom szereplői nagyobb súlyt kapjanak, főként a harmadik országokban, a déli országok civil társadalmának regionális hálózatai számára nyújtandó közvetlen támogatás révén. Ennek érdekében az EGSZB azt javasolja, hogy a déli féltekén működő hálózatok együttműködésével és kapacitásfejlesztésével kapcsolatos tevékenységek támogatását célzó forrásokat (a képviseleti hatáskörük megerősítése érdekében) az északi félteke hálózatai számára már létezőkkel közösen építsék be a DCI „Nem állami szereplők” programjának 3. célkitűzésébe. A nemzetközi és regionális hálózatok támogatása hozzájárulna a fejlesztési együttműködési politikák és intézkedések világszintű koherenciájának megerősítéséhez.

3.12

Következésképpen szükségesnek tűnik a DCI által a civil társadalom számára előirányzott támogatási eszközök megerősítése annak érdekében, hogy a civil társadalom valamennyi szinten elláthassa szerepét: a politikai prioritások meghatározásában és nyomon követésében csakúgy, mint a fejlesztési projektek megvalósításában. Az EGSZB ezért az európai bizottsági programok esetén olyan konzultációs és működési módozatok megvizsgálását és kidolgozását javasolja, amelyek összeegyeztethetőek az érdekelt felek sajátosságaival (actor based approach). Világos, hogy jelenleg érdekelt felek egész soráról beszélhetünk a nemzetközi szintű együttműködés terén, akik tevékenységi köreik, célkitűzéseik, stratégiáik, szervezeti és operatív rendszereik révén különböznek egymástól.

4. Részletes megjegyzések

4.1

A nem állami szereplők részvételéről szóló legutóbbi jelentésében (24) maga az Európai Számvevőszék is felhívta a figyelmet arra, hogy szükség van a „keret-megállapodásokon” alapuló hosszabb távú programok finanszírozásának bevezetésére, melyek a stratégiai célkitűzések fokozott figyelembevételére és a civil társadalom szervezeteire irányulnak. Az EGSZB egyetért ezzel az irányvonallal, és támogatja azt.

4.2

Javasolja továbbá, hogy szélesítsék ki a támogatások továbbadásának (sub-granting) felhasználásával kapcsolatos kritériumokat, melyek hasznos kiegészítő szerepet játszhatnak a keret-megállapodásokon alapuló programok viszonylatában, az alulról építkező, helyi szervezetek hatékonyabb elérése érdekében. Ráadásul a kezdeményezések szétaprózódásának elkerülésével ez az intézkedés lehetővé tenné az Európai Bizottság számára, hogy hatékonyabb forráskezelési rendszerrel rendelkezzen.

4.3

Az EGSZB kiemeli, hogy szükség van a fejlesztési projektek fenntartható jellegének megerősítésére, és javasolja, hogy:

—	a déli szervezetek szervezeti kapacitásainak fejlesztését (mely tehát nem korlátozódik a projektek vezetésének kapacitására) minden fejlesztési projekt átfogó összetevőjeként kellene meghatározni,

—

előzetes tanulmányok elkészítését lehetne ösztönözni a projektek megvalósíthatóságáról: amint azt a Számvevőszék fenti jelentésében kiemeli, a projektek beindítása általában véve késést szenved amiatt, hogy nincs elegendő elemzés, mely felmérné a helyi igényeket (25). E tanulmányok előzetes megfinanszírozása már a projekt elindításától kezdve hozzájárulna annak megvalósíthatóságához (26).

4.4

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy szükség van az együttműködési cselekvések kiválasztási, nyomonkövetési és értékelési szakaszainak megerősítésére, azok hatékonyságának növelése érdekében. A következők szükségességét emeli ki:

—

a projektek jelenlegi kiválasztási eljárásának felülvizsgálatát, mely eljárás bürokratikus okok miatt rendkívül sokszor ellehetetleníti a legmegfelelőbb javaslat kiválasztását. Ezért szükségesnek tűnik közvetlenebb kapcsolatot fenntartani és stratégiai párbeszédet folytatni az Európai Unió és a kérelmező szervezetek között, mind központi, mind pedig távolabbi szinten, részvételi modellt fogadva el a szükséges intézkedések végrehajtására,

—

az európai bizottsági programfelelősök fokozott és közvetlen részvételének (stratégiai és pénzügyi szempontú) ösztönzése az intézkedések konkrét megvalósításában. Ez lehetővé tenné az eredmények hatékony nyomon követését, elősegítené a finanszírozó és a kedvezményezett közötti kapcsolatot, és végső soron megkönnyítené a projektek hatásának tényleges értékelését mind központi, mind pedig távolabbi szinten,

—

az EU egyes delegációin belül egy, a civil társadalommal fenntartott kapcsolatokért felelős személy kijelölése. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése nyomán a delegációk az Unió tényleges diplomáciai képviseleteivé váltak. Ráadásul, amint azt fentebb említettük, a delegációk az EKSZ részét fogják képezni, és egyre szorosabb együttműködésben kell majd dolgozniuk a különböző tagállamok képviseleteivel. Elengedhetetlennek tűnik tehát a civil társadalmi szervezetek referenciapontjainak intézményi megerősítése a delegációkon belül.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Lásd az EGSZB véleményét: Európai kezdeményezés a demokráciáért és az emberi jogokért, REX/263, 2009.

(2) A 2007 és 2013 közötti időszakra a DCI-nek rendelt keretösszeg eléri a 16 897 milliárd eurót (http://www.developmentportal.eu/wcm/subsite/snv1v2/content/view/53/81). Az együttműködési eszközök között megemlítendő az afrikai, karibi és csendes-óceáni országoknak szánt Európai Fejlesztési Alap (EFA) is, mely azonban nem képezi szerves részét az EU költségvetésének. A 10. EFA 22 682 millió eurós költségvetéssel rendelkezik a 2008–2013-as időszakra (http://europa.eu/legislation_summaries/development/overseas_countries_territories/r12102_fr.htm).

(3) Földrajzi programok: Latin-Amerika, Ázsia, Közép-Ázsia, Közép-Kelet és Dél-Afrika. Tematikus programok: élelmiszerbiztonság, emberi erőforrásokba történő beruházás, migráció és menekültügy, nem állami szereplők és helyi önkormányzatok, környezetvédelem és a természeti erőforrások fenntartható kezelése. Lásd: http://ec.europa.eu/europeaid/infopoint/publications/europeaid/153a_fr.htm Még mindig a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozóan, a földrajzi és tematikus programok számára biztosított források a következőképpen oszlanak el: 10,57 milliárd euró a földrajzi programok (60 %) és 5,596 milliárd euró a tematikus programok (33 %) számára.

(4) Lásd az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 18-i, 1905/2006/EK rendeletét a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról. HL L 379., 2006.12.27.

(5) A „strukturált párbeszéd a civil társadalmi szervezetek és a helyi önkormányzatok részvételéről a fejlesztési együttműködésben” egy, az Európai Bizottság által 2009-ben elindított kezdeményezés annak megvitatására, hogy milyen szerepet játszik a civil társadalom, illetve a helyi önkormányzatok az együttműködésben. Jóllehet ez a párbeszéd nem jelent tárgyalási folyamatot, mégis közös elképzelések megfogalmazását célozza az említett témákban, miközben a civil társadalom képviselői mellett bevonja a tagállamokat és az Európai Parlamentet. Lásd:: http://ec.europa.eu/europeaid/who/partners/civil-society/structured-dialogue_en.htm.

(6) Ezzel kapcsolatban az EGSZB emlékeztet arra, hogy a 2008-ban, Accrában tartott fórumot követően a civil társadalom szervezeteit teljes mértékben a fejlesztés szereplőinek ismerték el, a kormányokhoz és nemzetközi szervezetekhez hasonlóan, kezdeményezési joggal. Lásd az Accra Agenda for Action 20. cikkét: http://siteresources.worldbank.org/ACCRAEXT/Resources/4700790-1217425866038/AAA-4-SEPTEMBER-FINAL-16h00.pdf.

(7) Az EKSZ dolgozóit az Európai Bizottság megfelelő osztályain, a Tanács főtitkárságán és a tagállamok diplomáciai szolgálatain dolgozókból toborozzák. Az EKSZ sui generis szolgálat, az Európai Bizottságtól és a Tanácstól elválasztva, függetlenül működik: http://eeas.europa.eu/background/index_en.htm.

(8) 8. cikk: http://eeas.europa.eu/docs/eeas_draft_decision_250310_en.pdf.

(9) Az EGSZB-n belül létezik egy AKCS bizottság, mely az ezekkel az országokkal fenntartott kapcsolatokért felelős. Lásd a fejlesztési együttműködés európai eszközére (DCI) vonatkozó EGSZB-vélemények jegyzékét.

(10) A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Tisztességes munka mindenki számára (COM(2006) 249 végleges).

(11) A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A millenniumi fejlesztési célok megvalósítását támogató tizenkét pontos uniós cselekvési terv (COM(2010) 159 végleges).

(12) A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek: Az Európai Unió szerepe az emberi jogok és a demokratizálódás előmozdításában a harmadik országokban (COM(2001) 252 végleges).

(13) HL C 46., 2006.2.24., 1. o., 18. bek.

(14) A költségvetési támogatás a pénzügyi források EU általi közvetlen odaítélését írja elő a kedvezményezett országok számára, speciális pénzügyi szerveken keresztül. A költségvetési támogatás jellege lehet általános, amikor nemzeti fejlesztési stratégiát támogat, vagy pedig ágazati, amikor kifejezetten konkrét területekre irányul, mint például az egészségügyre, az oktatásra stb. http://ec.europa.eu/europeaid/how/delivering-aid/budget-support/index_en.htm.

(15) Az EGSZB véleménye a következő tárgyban: „A civil társadalom szerepe a Nyugat-Balkánra vonatkozó új európai stratégia keretében”HL C 80., 2004.3.30.

(16) A kedvezményezett állam beleegyezése nem szükséges előfeltétele a tematikus programok megvalósításának, mint ahogyan az a földrajzi programok esetében történik.

(17) Elegendő megemlíteni azt az alapvető szerepet, amelyet a civil társadalom szervezetei játszhatnak a fejlesztési együttműködésre szánt erőforrások felügyeletében és ellenőrzésében az esetleges korrupció megakadályozása érdekében.

(18) A EuropeAid Együttműködési Hivatal jelenleg olyan tanulmányok befejezésén dolgozik, melyek alátámasztják ezt a tézist: Engaging non state actors in new aid modalities,: https://webgate.ec.europa.eu/fpfis/mwikis/aidco/index.php/Structured_dialogue#WG2:_T1:_New_aid_modalities_and_CSOs_and_LAs_challenges_and_opportunities.3F et „Complementarity of EC financial instruments in the field of human rights and democracy”, Information note, aidco.e.4 (2009)338553, 29.10.2009.

(19) Jelenleg úgy tűnik, hogy a földrajzi programok pénzügyi támogatásának nagyobbik részét „költségvetési támogatás” formájában nyújtják, a civil társadalom helyi szintű támogatásának kárára. Ne felejtsük el, hogy a földrajzi programokhoz a kedvezményezett állam jóváhagyására van szükség.

(20) Hangsúlyoznunk kell, hogy az e témának odaítélt források az „emberi erőforrásokba történő beruházás” elnevezésű program összköltségvetésének csupán 21 %-át teszik ki a 2007 és 2013 közötti időszakban. Lásd: „Mid-term review of strategy paper for thematic programme (2007-2013)”.

(21) Az EGSZB 2009. évi véleménye (előadó: Mario Campli, REX 273) a „Kereskedelem és élelmezésbiztonság” témájában.

(22) A szociális partnerek (szakszervezetek és munkaadói szervezetek) európai és nemzetközi szinten szerveződnek. Európai szinten: a Business Europe fogja össze a munkaadókat és a Szakszervezetek Európai Szövetsége a munkavállalókat; nemzetközi szinten a Munkaadók Nemzetközi Szervezete (IOE) és a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (CSI) tevékenykedik. Maga a szövetkezeti mozgalom is európai és nemzetközi szinten szerveződik a Cooperatives Europe és az Alliance coopérative internationale keretében. Ehhez hozzáadódik a szervezetek, szövetkezetek, önsegélyező egyletek összessége, melyek a „szociális gazdaságot” alkotják, az ILO 2009. október 19–21-én, Johannesburgban tartott konferenciájának meghatározása alapján („A szociális gazdaság: afrikai válasz a világméretű válságra”).

(23) Lásd a Szakszervezetek Konzultatív Bizottsága az OECD mellett (TUAC - Trade Union Advisory Committee) és az Európai Ifjúsági Fórum szerepét.

(24) „A nem állami szereplők közösségi fejlesztési együttműködésbe történő bevonásának bizottság általi irányítása” című, 4/2009. sz. külön jelentés.

(25) Uo., 23. o. 41. pont.

(26) Az ilyen típusú tanulmányok finanszírozására létre lehetne hozni egy megújuló alapot, melynek köszönhetően az Európai Bizottság előre odaítélhetné azokat hiteleket, melyeket ezt követően levonnak a projekt összköltségéből, amennyiben az kiválasztásra kerül.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/129

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Afrika szociális gazdaságának szerepe és kilátásai a fejlesztési együttműködésben (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 44/21

Előadó: Luca JAHIER

2009. december 17-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján úgy határozott, hogy saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Afrika szociális gazdaságának szerepe és kilátásai a fejlesztési együttműködésben.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Külkapcsolatok” szekció 2010. június 17-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 15-i ülésnapon) 116 szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 A szociális gazdaság fontos, az egész világon elterjedt jelenség, amelynek jellemzői az innovációs készség, a dinamizmus, a rugalmasság és az ellenálló képesség – komoly válságok idején is –, valamint az, hogy valamennyi társadalomban képes a népesség minden csoportjának, különösen a legszegényebbeknek és a leginkább marginalizálódottaknak a bevonására. Igen tekintélyes források szerint a világ aktív népességének 10 %-a a szociális gazdaságban dolgozik, (1) és a szociális gazdaság világszerte egyre inkább tért hódít. Jellemzői és különleges dinamizmusa révén eltér a többi gazdasági szektortól, ugyanakkor teljességgel ki is egészíti a többi vállalkozási formát, és adott esetben még szinergikus viszonyban is van velük.

1.2 Az afrikai szociális gazdasági ágazatot a nemzetközi közösség – és ezen belül az Európai Unió is – mindeddig jobbára figyelmen kívül hagyta. Nem ismerik el különleges jellegét, így nem vonják be aktívan a politikaalkotásba, a konzultációba és a határozathozatalba. Mindezek ellenére a szociális gazdaság Afrikában a szolidaritás, valamint a kollektív és közösségi vállalkozások hagyományos rendszereinek mélyen gyökerező részét képezi. Ezekből a rendszerekből gyakran szövetkezetek vagy a legkülönbözőbb, kölcsönösségen alapuló együttműködési struktúrák jönnek létre. Egyébiránt számos ilyen struktúra az informális gazdaságként ismert, kiterjedt ágazat alapvetően fontos részét képezi.

1.3 Egy olyan földrészen, ahol a népesség 80–95 %-a az informális szektorban dolgozik, a szociális gazdaság meghatározó szerepet játszhat abban, hogy az informálisan foglalkoztatottak élet- és munkakörülményei fokozatosan javuljanak és átalakuljanak, és végül összhangba kerüljenek az emberi méltóság és a szociális védelem magas szintű normáival, ami a szóban forgó szereplők számára lehetővé teszi, hogy piacra lépjenek, és döntően elősegítsék Afrika társadalmi és gazdasági fejlődését.

1.4 A gazdasági válság utórezgéseinek aktuális összefüggésében az ILO – amely 2009. október 19. és 21. között Johannesburgban tartotta első konferenciáját a szociális gazdaságról, ahol egy jelentős cselekvési tervet fogadott el – hivatalosan elismerte a szociális gazdaság innovatív jellegét és azt a képességét, hogy jelentős mértékben elősegítse a helyi fejlődést. A Világbank és az IMF is megújult érdeklődéssel fordult a szociális gazdaság felé – látva ennek, és különösen a szövetkezeteknek a válság során tanúsított ellenálló képességét.

1.5 Ezért – a világ első számú segélyezőjeként – az EU érdeke, hogy részt vegyen ebben a nemzetközi kezdeményezésben. Jó alkalom lenne erre a szövetkezetek nemzetközi éve, amelyet az ENSZ 2012-re tervez.

Az EGSZB az alábbi lehetőségeket javasolja az afrikai szociális gazdaságnak a fejlesztési együttműködés keretében történő támogatására:

—	az EU formálisan ismerje el a szociális gazdaság szerepét Afrika fejlődésében, illetve hozzájárulását ehhez a fejlődéshez,

—	a szociális gazdaságot vegyék fel a cotonoui megállapodás nem állami szereplőinek listájára, hogy részt vehessen a megállapodás végrehajtásában,

—	az országos és regionális stratégiai dokumentumokban kétszer annyi finanszírozási eszközt különítsenek el a nem állami szereplők számára,

—	biztosítsák, hogy a 2020 utáni időszakban a nem állami szereplők, köztük az afrikai szociális gazdaság szerepet kapjanak az EU és az AKCS-országok közötti kapcsolatokban,

—	a szociális gazdaság kapjon helyet az Afrika–EU partnerségben, nevezetesen a migráció, a mobilitás és a foglalkoztatás területére vonatkozó 7. partnerségben,

—	az Afrikával folytatott agrár- és vidékfejlesztési együttműködésre vonatkozó uniós politikákat terjesszék ki az afrikai szövetkezetekre is,

—	az uniós tematikus programok („Befektetés az emberekbe” és „Nem állami szereplők és helyi hatóságok a fejlesztésben”) révén támogassák az afrikai szociális gazdaságot,

—	ösztönözzék a szociális gazdasági szereplők közötti hálózatok létrehozását és megerősítését (észak–dél és dél–dél viszonylatban),

—	az uniós programokban és politikákban támogassák az oktatást, a képzést, a kulturális együttműködést és a nemek közötti egyenlőséget,

—	ismerjék el, hogy a szociális gazdaság elősegíti a tisztességes munkahelyek létrehozását Afrikában, és ez a szerep tükröződjön az uniós együttműködési politikákban,

—	a 2010. évi európai fejlesztési jelentés, amely a szociális védelemmel foglalkozik majd, térjen ki a szociális gazdaságra,

—	ösztönözzék a szociális gazdaság működésének kedvező környezetet, ezen belül a megfelelő jogi keretet, a kapacitásépítést, a finanszírozás elérhetőségét és a hálózatépítést,

—	erősítsék meg a szociális gazdaság támogatására irányuló, európai intézményeken belüli együttműködést,

—	építsék bele a szociális gazdaságot az Európai Bizottság és az ILO közötti, már meglévő stratégiai partnerségekbe.

A fenti ajánlásokkal összhangban az EGSZB vállalja, hogy az afrikai szociális gazdaság képviselőit aktívan bevonja tevékenységeibe, különösen az AKCS–EU nyomonkövetési bizottságba.

2. Az afrikai szociális gazdaság helyzete és kiterjedtsége

2.1 A szociális gazdasághoz tartoznak azok a vállalkozások és szervezetek – különösen szövetkezetek, kölcsönösségen alapuló egyesületek, szövetségek, alapítványok és szociális vállalkozások – amelyek különlegessége, hogy gazdasági és társadalmi célok szolgálatában és a szolidaritást támogatva javakat, szolgáltatásokat és ismereteket hoznak létre. (2) E meghatározás értelmében a szociális gazdaság nemcsak Európában, de más földrészeken, mindenekelőtt Afrikában is meghatározó gazdasági tényezőnek számít.

2.2 Mivel igen átfogó koncepcióról van szó, amely a különféle szervezetek és vállalkozások közös vonásaira helyezi a hangsúlyt, a gyakorlatban egyelőre lehetetlenség pontosan megmondani, hogy az egyes afrikai országokban vagy a földrész egészén milyen széles körben terjedt el a szociális gazdaság, és hány vállalkozás/szervezet képezi részét.xFel lehet azonban térképezni azoknak a különféle szervezeteknek és vállalkozásoknak a jellegzetességeit, amelyek együttesen Afrika szociális gazdaságát alkotják.

2.3 A szociális gazdaság egyik alapvető elemét hagyományosan a szövetkezet képezi, amely az ILO meghatározása (R193, 2002) szerint „önkéntes alapon tömörülő személyek autonóm szövetsége, amelynek célja, hogy egy közös tulajdonban lévő és demokratikusan irányított vállalkozás segítségével megfeleljenek közös gazdasági, társadalmi és kulturális igényeiknek és törekvéseiknek.” A szövetkezeteket a gyarmatosító hatóságok „importálták” Afrikába, és időközben – ahogy az egyes országok kivívták függetlenségüket – a földrész egyik fő gazdasági és társadalmi szervezeti formájává nőtte ki magát (Develtere, Pollet & Wanyama, 2009). Az esetek többségében azonban az új, független kormányok igen szoros kapcsolatokat építettek ki a szövetkezetekkel, és különféle társadalmi-gazdasági összefüggésekben a mobilizálás és az ellenőrzés eszközének használták őket Az afrikai szövetkezetek csak a kilencvenes években, a liberalizáció elindulásával voltak képesek megszüntetni az államtól való rendkívüli függőségüket, amely addig alapvetően jellemezte őket, és visszaszerezni a szövetkezeti modellre jellemző autonómiát, önkéntes jelleget és belső demokráciát. Ezzel új időszak: a megújulás és a terjeszkedés kora kezdődött számukra.

2.4 Az elmúlt tizenöt évben a szövetkezeti modell egyre szélesebb körben terjedt, és egyre népszerűbb lett. Develtere, Pollet & Wanyama 11 afrikai ország adatainak elemzése révén kimutatta (2009), (3) hogy számos esetben (többek között Kenyában, Ghánában és Szenegálban) az aktív szövetkezetek száma több mint kétszerese az 1989–1992-es értéknek, és ezáltal a szövetkezetek a nemzetgazdaság igen fontos részévé váltak.

2.5 Az afrikai szövetkezetek többsége az ügyfelek tulajdonában áll (client-owned) és a mezőgazdaságban tevékenykedik, de a hitelágazatban is számos szövetkezetet találunk: a WOCCU szerint 2007-ben 12 000 hitelegyesület működött, melyek együttesen több mint 15 millió tagot számláltak 23 országból, és mintegy 3,5 milliárd dollár értékű megtakarításért feleltek (Fonteneau & Develtere, 2009), így több afrikai régióban a mikrofinanszírozási intézmények gerincét képezik. A szövetkezetek az építőipari, a biztosítási és a forgalmazási ágazatban is aktívak. Becslések szerint jelenleg az afrikai népesség 7 %-a tartozik valamilyen szövetkezethez.

2.6 A kölcsönösségen alapuló egyesületek célja alapvetően az, hogy jóléti szolgáltatásokat nyújtsanak tagjaiknak és azok családjainak. Megosztják a kockázatokat és az eszközöket, és a szociális védelmi ágazatban működnek, kiemelt hangsúlyt helyezve az egészségre és az egészségügyi szolgáltatásokra. Az egyesületek mérete és hatása tekintélyes: Nyugat-Afrikában becslések szerint legalább 500 kölcsönösségen alapuló egyesület működik, melyek több százezer embert érnek el. A ruandai egészségügyi minisztérium 2003 óta az ilyen egyesületeket beépítette az elérhetőbb egészségügyi ellátásra irányuló stratégiájába, mivel a minisztérium adatai szerint a népesség 75 %-a legalább egynek tagja. A kölcsönösségen alapuló egyesületek azonban nem kizárólag az egészségügyi ágazatban vannak jelen. Itt is megfigyelhető, hogy hasonló szervezetek, illetve vállalkozások más ágazatokban is aktívak. Ilyenek például Afrika francia ajkú területein a tontines vagy – ami a hitelágazatot illeti – Afrika angol ajkú területein a credit unions, illetve a temetkezési egyesületek, amelyek több országban, köztük Etiópiában és Dél-Afrikában temetkezési szolgáltatást nyújtanak.

2.7 Afrikában most első alkalommal az UEMOA minisztertanácsa 2009. június 26-án rendeletet (07/2009. sz.) fogadott el a kölcsönösségen alapuló egyesületekről. Ebben meghatározták és elismerték a „kölcsönös előnyök” elvére jellemző alapértékeket, melyek a következők: átláthatóság, társadalmi felelősség, demokrácia, egyenlőség, igazságosság és szolidaritás. Ezek az elvek pedig meghatározzák a kölcsönösségen alapuló egyesületek egyéb jellemzőit, mindenekelőtt a következőket: önkéntes és megkülönböztetésmentességen alapuló tagság, nonprofit célzat, az adott intézmény demokratikus és részvételen alapuló működése, elkötelezettség a szolidaritás mellett, autonómia és függetlenség, önkéntes alapon dolgozó igazgatóság, felelős szerepvállalás.

2.8 Igen nagy népszerűségnek örvendenek Afrikában – vidéken és a városokban, minden lehetséges ágazatban – a különféle szövetségek is. Ide tartoznak az önkéntes szervezetek, a közösségi (community-based) szervezetek, a nonprofit szervezetek, a nem kormányzati szervezetek és még sokan mások. A kilencvenes években a demokratizálódási folyamatokkal párhuzamosan a szociális gazdasággal összefüggő szövetségek száma is ugrásszerűen emelkedett, aminek hátterében a jobb jogi keretek és a rugalmas működési struktúrák álltak, amelyek lehetővé tették a szövetségi modell hozzáigazítását a legkülönbözőbb társadalmi igényekhez. E csoporton belül különösen fontos a nem kormányzati szervezetek szerepe, amelyek – gyakran a hasonló északi szervezetekkel és intézményekkel együttműködve – képesek bőséges forrásokat szerezni, és így szélesebb körben tevékenykedni. Hasonlóképpen a szociális partnerek is több országban gyakran fellépnek a szociális gazdaság struktúráinak és kezdeményezéseinek támogatása érdekében.

2.9 A szövetkezetek, a kölcsönösségen alapuló egyesületek, a szövetségek, valamint a szociális gazdasággal összefüggő más szervezetek és vállalkozások Afrikában strukturális és működési jellegzetességeikből adódóan jelentős gazdasági és társadalmi hatást gyakorolnak. Mindenekelőtt munkahelyeket biztosítanak, és lehetőséget adnak a források kezelésében és elosztásában való közvetlen, demokratikus részvételre. A fentiek mellett a szociális gazdasági vállalkozások és szervezetek – mivel a társadalom szélesebb köreit elérik, és gyakran a legszegényebb vidéki területeken működnek, ahol az állam nem vagy alig lép fel – a legkiszolgáltatottabb helyzetű csoportok (a szegények, a nők, a fogyatékkal élők, a képzetlen munkaerő, a migránsok stb.) számára hozzáférést biztosítanak a szociális és/vagy gazdasági szolgáltatásokhoz. Legyen bár szó mikrofinanszírozásról vagy a HIV/AIDS-betegek orvosi és szociális ellátásáról, a mezőgazdasági szövetkezetekben vagy az önkéntes temetkezési biztosítási társaságokban (burial society) való részvételről, a szociális gazdasági szervezetek és vállalkozások szolidáris és közösségi alapon szociális védelmi intézkedéseket biztosítanak, egyúttal gazdaságilag tagadhatatlanul fontos javakat és szolgáltatásokat hoznak létre, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a szegénység visszaszorításához.

2.10 A szociális gazdasági vállalkozások és szervezetek szerepének jelentősége a gazdasági és pénzügyi világválság hatásainak kapcsán tovább nőtt. A válság Afrikában csak tetézte a 2007–2008-as élelmiszer- és energiaválság (4) következményeit. Mivel a népesség nagy részének romlott a gazdasági és társadalmi helyzete, a fejlődő országok kormányainak meg kellett volna erősíteniük és bővíteniük kellett volna szociális védelmi rendszereiket, amelyek gyakran több szempontból hiányosak. Olyan területről van szó, amelyen a szociális gazdaság már aktívan jelen van, és gyakran kompenzálja az állami kezdeményezések hiányosságait és elaprózottságát – anélkül, hogy ez felmentené a kormányzatokat és az intézményeket feladataik és felelősségük alól.

3. Az ILO programja

3.1 A szociális gazdaság – jellegzetességei révén – magában rejti annak lehetőségét, hogy új munkahelyeket hozzon létre, elősegítse az alapvető munkaügyi normák tiszteletben tartását, valamint támogassa a szociális védelmet és a szociális párbeszédet. Ezért tökéletesen illeszkedik a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által a tisztességes munka elérése és szavatolása érdekében kitűzött stratégiai célokhoz. A munka a meghatározás szerint akkor tekinthető tisztességesnek, ha szabadság, igazságosság és biztonság jellemezte körülmények között, emberhez méltó módon végezhető. A tisztességes munka, amely már régóta az ILO kiemelt célja, alapvetően fontos elemnek tekintendő a szegénység visszaszorítását célzó programokban, és jó eszköze az inkluzív, méltányos és fenntartható fejlődés támogatásának.

3.2 A The Decent Work Agenda in Africa: 2007–2015 [Menetrend a tisztességes munkáért Afrikában 2007–2015] (ILO, 2007) című jelentésében az ILO kifejti, milyen lehetőségek és kihívások állnak Afrika előtt annak érdekében, hogy az egész földrészen megvalósuljon a tisztességes munka, és biztosítsák a megfelelő gazdasági és társadalmi fejlődést. A legfontosabb kihívások a következők: munkanélküliség, alulfoglalkoztatottság és szegénység, a szociális védelem szerepe a fejlődésben, valamint a társadalmi kirekesztéssel és a HIV/AIDS terjedésével kapcsolatos gondok. A dokumentum nem tesz külön említést a szociális gazdaságról. Az elképzelések, az intézkedések, a szövetkezeteknek és szövetségeknek szentelt figyelem, a méltányosságnak tulajdonított központi jelentőség, valamint a társadalmi részvétel és a szociális védelem azonban mind összhangban van a szociális gazdaság alapértékeivel.

3.3 Az évek során az ILO a szociális gazdaság szempontjából fontos szakismeretre tett szert. Tapasztalata hátterében részben a hagyományos eszközök állnak, részben pedig az, hogy létrehozott egy külön a szövetkezetekre irányuló egységet (EMP/COOP), és több technikai segítségnyújtási programot indított el egész Afrikára kiterjedően (ilyen például a CoopAfrika) vagy egyes országokban (ilyen például a SAY JUMP! Dél-Afrikában).

3.4 Nem véletlen tehát, hogy éppen az ILO nyitotta meg elsőként a nemzetközi vitát Afrika szociális gazdaságáról. Előbb számos elemzést és tanulmányt készíttetett az afrikai szövetkezetekről, majd 2009 októberében Johannesburgban konferenciát rendezett „A szociális gazdaság – Afrika válasza a globális válságra” címmel. A konferencián – melyre Afrika minden részéről érkeztek résztvevők – végül cselekvési tervet fogadtak el az afrikai szociális gazdasági vállalkozások és szervezetek támogatására. (5)

3.5 A cselekvési terv négy stratégiai célt tűz ki:

—	globális szinten az ILO és a szociális gazdaságban érdekelt felek vállalják, hogy fokozzák a szociális gazdasági vállalkozások és szervezetek elismertségét, és növelik a partnerségek számát észak és dél között, illetve Afrika és más régiók között,

—	regionális szinten vállalják, hogy támogatják a szociális gazdasági vállalkozásokat és szervezeteket, forrásokat mozgósítva annak érdekében, hogy Afrika számára szociális gazdasági programot hozzanak létre,

—	nemzeti szinten az a célkitűzés, hogy létrehozzák, erősítsék, illetve támogassák a szociális gazdasági struktúrák fejlődéséhez és megerősödéséhez szükséges jogi, intézményi és politikai feltételeket,

—

végül – közepes és mikroszinten – arról kell gondoskodni, hogy a szociális gazdasági szervezetek és vállalkozások hatékonyabban működjenek, így eredményesebbek legyenek és jobban ki tudják elégíteni az emberek igényeit a szociális védelem, a jövedelemszerzés, a foglalkoztatás támogatása, a munkahelyi jogok tiszteletben tartása, az élelmezésbiztonság, a környezetvédelem, a HIV/AIDS elleni küzdelem és a társadalmi kirekesztés stb. terén.

3.6 A globális gazdasági és pénzügyi válság hatása csak tetézte az élelmiszer- és energiaválság következményeit, ami még sürgetőbbé tette a johannesburgi cselekvési terv célkitűzéseinek megvalósítását. Az ILO becslései szerint a szubszaharai munkavállalók mintegy 73 %-ának a munkahelye nincs biztonságban. Ez az arány 2009-ben akár 77 %-ra is emelkedhetett, ami jó eséllyel növeli a migrációs feszültségeket mind Afrikán belül, mind pedig Afrika és Európa között, mivel sok munkavállaló útra kel a szebb jövő reményében. A válság hatásai már érezhetők: csökkent az infrastruktúrára és árutermelésre irányuló közvetlen külföldi befektetések száma, és a migránsok kevesebb pénzt küldenek haza. A szociális gazdasági vállalkozások és szervezetek létrehozásának ösztönzése és támogatása segíti az új munkahelyek létrehozását, és ezáltal a migráció gyakorlati alternatíváját jelenti.

3.7 A szövetkezeteknek a társadalmi-gazdasági fejlődéshez való alapvető hozzájárulása nemrégiben azt eredményezte, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete 2012-t a szövetkezetek nemzetközi évének nyilvánította. Ez jó alkalom lesz a szociális gazdasági vállalkozások és szervezetek szerepének előmozdítására és bővítésére.

4. Kilátások és ajánlások: uniós részvétel és új kiemelt politikák

4.1 A szociális gazdaság fontos jelenség az Európai Unióban, amelynek gazdasági és szociális szerepe egyre komolyabb elismerést vált ki. Erről az EGSZB 2006-ban készítette első részletes jelentését. (6)

2009-ben az Európai Parlament a szociális gazdaságot az európai integráció egyik pillérének ismerte el, „mivel a szociális gazdaság az összes európai vállalkozás 10 %-át foglalja magában, ami 2 millió vállalkozást és a teljes foglalkoztatás 6 %-át jelenti, és mivel […] nagy lehetőségek rejlenek benne a stabil foglalkoztatás megteremtése, illetve fenntartása szempontjából”. (7)

Végül pedig az EGSZB is ajánlotta a különféle vállalkozási modellek, köztük a szociális gazdaság elismerését és megőrzését. (8)

4.2 A szociális gazdaságnak nincs külön helye azok között a tényezők között, amelyek meghatározzák az uniós fellépést az EU külső együttműködési programjainak keretében. Azok a főbb ágazatok azonban, amelyekben az afrikai szociális gazdasági szervezetek és vállalkozások aktívak, kivétel nélkül az uniós operatív prioritásokhoz tartoznak. Néhány példa: szociális védelem, egészségügy, társadalmi befogadás, foglalkoztatás, mezőgazdasági és vidékfejlesztés, mikrofinanszírozás és kultúra. Következésképpen már most is léteznek megfelelő és jól használható uniós eszközök és fellépési területek – jóllehet eredetileg nem kifejezetten a szociális gazdasági szervezeteket és vállalkozásokat célozták meg.

4.3 Annak érdekében azonban, hogy Afrikának ez az új társadalmi-gazdasági valósága beépülhessen az uniós fejlesztési együttműködésbe, az EU-nak ajánlatos formálisan elismernie Afrika szociális gazdaságának létezését. Az EU számára konkrét érdeket képviselhet és többletértéket jelenthet, ha felveszi menetrendjébe a szóban forgó újfajta prioritást, mivel ez ösztönözné a nemzetközi szervezetekkel – például az ILO-val és a Világbankkal – folytatott konkrét együttműködést, és ezáltal a rendszerben olyan szinergiákat hozna létre, amelyek egyre hasznosabbak a fejlesztési együttműködésben. Az új prioritás ezen túlmenően bevonná a körbe az európai szociális gazdaság legfontosabb érdekeltjeit, ösztönözve ezzel azt, hogy az európai nagyközönség támogassa a uniós külső segélynyújtás fokozását.

4.4 A szociális gazdaság Afrika fejlesztésében betöltött szerepét és a fejlesztéshez való hozzájárulását úgy lehet leginkább elismerni, ha az ágazatot az EU és Afrika között már meglévő partnerségek – nevezetesen a cotonoui megállapodás és az EU–Afrika partnerség – révén támogatjuk.

4.4.1 A cotonoui megállapodás vonatkozásában sajnálatos, hogy a 2010. évi felülvizsgálat már lezárult anélkül, hogy beleépítettek volna szociális gazdasággal kapcsolatos rendelkezéseket. Az afrikai országokba látogató uniós küldöttségeknek azonban lépéseket kellene tenniük azért, hogy a szociális gazdasági szervezetek és vállalkozások mielőbb felkerüljenek az összeírandó és konzultációkra meghívandó szereplők listájára.

4.4.2 A 2015. évi felülvizsgálatnak pedig lehetővé kellene tennie, hogy a szociális gazdaságot egyértelműen elismerjék, és felvegyék a „nem állami szereplők” kategóriájába. Az ide tartozókat tájékoztatni kell a megállapodás alakulásáról, konzultációt kell folytatni velük a végrehajtással kapcsolatban, és be is kell őket vonni a végrehajtásba. Emellett pénzügyi forrásokat, illetve kapacitásépítési segítséget kapnak, hogy ténylegesen részt tudjanak venni a munkában.

4.4.3 Az EGSZB szerint az EU és az AKCS-országok közötti kapcsolatok 2020 (azaz a cotonoui megállapodás lejárta) utáni alakulásáról folytatott megbeszélésekben nem elég a cotonoui megállapodásban foglaltakhoz hasonló intézményi rendelkezésekről gondoskodni a nem állami szereplők számára, hanem azt is szavatolni kell, hogy a szociális gazdaság egyértelműen szerepeljen ebben a kategóriában.

4.5 Az EU–Afrika partnerséget illetően közvetlen kapcsolatokat lehet kialakítani a migráció, a mobilitás és a foglalkoztatás területére vonatkozó 7. partnerség és a szociális gazdaság célkitűzései/intézkedései között, különösen a munkahelyteremtéshez, az informális gazdaság fokozatos formálissá tételéhez és a tisztességes munka előmozdításához való hozzájárulás tekintetében. Ebben az összefüggésben a 2010 novemberében megrendezésre kerülő 3. EU–Afrika csúcstalálkozó és az ott elfogadandó új cselekvési tervek valós lehetőséget jelentenek a szociális gazdaság támogatására. A partnerséget szolgáló új cselekvési tervben helyet kaphatnának például az alábbiak:

—	célkitűzés: a szociális gazdaság mint olyan eszköz elismerése és támogatása, amely áthidalja a formális és az informális gazdaság közötti szakadékot, és ösztönzi a tisztességes munkahelyek létrehozását,

—	cselekvés: az afrikai szociális gazdasági szereplők készségeinek és képességeinek fejlesztése azáltal, hogy – különösen a menedzsment tárgyában – tanterveket dolgoznak ki a szakképzési intézményekben és az egyetemeken,

—	cselekvés: a kölcsönök és mikrohitelek hozzáférhetőbbé tétele a szociális gazdasági szereplők számára,

—	cselekvés: segítségnyújtás az afrikai kormányoknak abban, hogy létrehozzák a szociális gazdasági vállalkozások és szervezetek támogatásának és működésének kedvező jogi, intézményi és szakpolitikai feltételeket.

4.6 Az afrikai szociális gazdasági szervezetek és vállalkozások igen tevékenyek a mezőgazdaságban és a vidékfejlesztésben. Ezen a területen konkrét kötelezettségvállalásokra került sor a mezőgazdaságra vonatkozó EU–Afrika stratégia keretében és az afrikai mezőgazdaság fejlesztéséről szóló közleményben. (9) Sem a stratégia, sem a közlemény nem említi azonban a szövetkezeti ágazatot, amely pedig Afrika szociális gazdaságának egyik fő pillére. Az afrikai mezőgazdasági és vidéki szövetkezetekkel mindazonáltal számos lehetőség kínálkozik a cselekvésre és együttműködésre, és ezek megfelelnének annak a célnak, amely magában foglalja „a mezőgazdaság jobb irányításának hangsúlyozását és a mezőgazdaságban tevékenykedő […] afrikai állami és magánszervezetek kapacitásfejlesztésének segítését.” (10)

4.6.1 Említésre méltó továbbá, hogy az európai fejlesztési eszköz tematikus programot tartalmaz az élelmezésbiztonságról. Ez is olyan ágazat, amelyben a meglévő uniós eszközöket és programokat fel lehetne használni annak elismerésére, hogy az afrikai szociális gazdasági szervezetek és vállalkozások meghatározó szerepet játszhatnak a fejlesztési együttműködésben.

4.7 Az európai fejlesztési eszköz tematikus programjai közül a „Befektetés az emberekbe” programot is fontolóra kell venni. Ezt az – emberi erőforrás fejlesztésére irányuló – programot fel lehetne használni a vállalkozói készségek oktatására és fejlesztésére az afrikai szociális gazdasági szereplők körében.

4.7.1 Ez összhangban lenne az ILO készségfejlesztésről szóló nyilatkozatának rendelkezéseivel, különösen a menedzsmenttel kapcsolatban. Az oktatás és képzés alapvetően fontos a szociális gazdasági szervezetek és vállalkozások kapacitásának megerősítéséhez és ahhoz, hogy versenyképesek lehessenek a piacon. Különösen sokat kell tenni a nők oktatásáért és képzéséért. A nők szerepét az afrikai gazdaságban, mindenekelőtt a mezőgazdaságban és a vidéki területeken, gyakran alulértékelik.

4.8 A (menedzsment)készségek fejlesztésére irányuló oktatás és képzés terén az EU-nak elő kellene segítenie és támogatnia kellene az európai és afrikai szociális gazdasági szervezetek és vállalkozások közötti kapcsolatokat. A tapasztalatok és bevált gyakorlatok cseréje, valamint a technikai segítségnyújtás észak és dél, illetve dél és dél között elősegítené az afrikai struktúrák megerősödését. (11) Ezért az EGSZB ösztönzi az észak és dél, illetve dél és dél közötti szociális gazdasági hálózatok mint olyan eszközök létrehozását és megerősítését, amelyek a szociális gazdasági szervezetek és vállalkozások körében meghatározóak az együttműködés és a szakismeretek átadása szempontjából.

4.9 Az oktatás és képzés a minőségi munka és – általánosabban – a kulturális együttműködés szempontjából is fontos. Ahogy azt az EGSZB már több ízben megállapította, mindkét terület kiemelt szerepet játszik a munkahelyteremtésben. Az EU-nak következésképpen ezeket az ágazatokat is figyelembe kellene vennie, amikor az afrikai szociális gazdaságot beépíti programjaiba és politikáiba.

4.10 Ami pedig a munkahelyteremtést illeti, amely – különösen vidéken – a szociális védelem és a nemek közötti egyenlőség mellett egyik alapvető eleme a szociális gazdaságnak, az EU–Afrika stratégia egyes szempontjait össze lehetne kapcsolni a johannesburgi cselekvési terv célkitűzéseivel. Ez mindenekelőtt a migráció, a mobilitás és a foglalkoztatás területére vonatkozó Afrika–EU partnerség 3. kiemelt cselekvésére érvényes (foglalkoztatás és a szegénység mérséklése), amely hangsúlyt fektet a tisztességes munka alapelveire.

4.11 A szociális gazdaság Afrika fejlődésében betöltött szerepének elismerését szolgálhatja a 2010. évi európai fejlesztési jelentés is. 2010-ben a jelentés a szociális védelemmel, tehát egy olyan területtel foglalkozik majd, amelyen a szociális gazdasági szervezetek és vállalkozások – mint már említettük (12) – alapvetően fontos szerepet játszanak, különösen Afrikában. Az afrikai szociális gazdaság egyértelmű felvétele a 2010. évi európai fejlesztési jelentésbe emellett lehetővé tenné egy konkrét szociális védelmi politika kidolgozását az uniós fejlesztési együttműködés keretében, ez ugyanis jelenleg hiányzik.

4.12 Az EGSZB ajánlja továbbá, hogy az Európai Bizottság térképezze fel, miként dolgoznak együtt a tagállamok az afrikai szociális gazdasági szereplőkkel. Ez jobb összehangolást és munkamegosztást tenne lehetővé ezen a területen az EU és a tagállamok között.

4.13 Az afrikai szociális gazdaság csak akkor tud hatékonyan hozzájárulni a szegénység felszámolásához, ha adottak a szükséges feltételek, például a megfelelő jogi keret, a kapacitásépítés, a hozzáférés a finanszírozáshoz és az afrikai szociális gazdasági szervezetek és európai partnereik közötti hálózatok. Ami a jogi keretet illeti, az EU-nak és az ILO-nak arra kellene ösztönöznie az afrikai hatóságokat, hogy vegyék nyilvántartásba a szociális gazdasági szervezeteket, és vezessenek be jogszabályokat, amelyek – kitérve a termelőeszközök tulajdonlásának kulcskérdésére is – lehetővé teszik a szóban forgó szereplők hatékony működését. Az EU és a tagállamok átadhatnák az olyan európai országokban bevált gyakorlatokat, amelyekben a szociális gazdaság különösen aktív.

4.13.1 A szociális gazdasági szereplők kapacitásépítésére és hálózatépítésére irányuló uniós támogatást nemzeti, regionális és uniós szinten kellene irányítani, mindenekelőtt a cotonoui megállapodás, az EU–Afrika stratégia és a „Nem állami szereplők és helyi hatóságok a fejlesztésben” tematikus program (európai fejlesztési eszköz) révén. (13) A tevékenységek keretében támogatást lehet nyújtani például a koordináció, az érdekvédelem, a párbeszéd, a szociális gazdasági szervezetek vertikális és horizontális integrációja és a képzés terén.

4.13.2 Ennek érdekében a szociális gazdasági szervezeteket fel kellene venni a fent említett tematikus programok keretében támogatható nem állami szereplők kategóriájába. Ezen túlmenően a szóban forgó és további olyan tematikus programok költségvetését, amelyekbe ténylegesen be lehetne vonni a szociális gazdaságot, (14) a következő (2014–2020-as) európai pénzügyi terv felülvizsgálatakor úgy kellene növelni, hogy végül összességében kétszeresére emelkedjen, ahogy ezt az EGSZB már több ízben kérte. (15) Az uniós finanszírozástól függetlenül ösztönözni és folytatni kellene a koordinációt, a párbeszédet, a szinergiákat és a konkrét együttműködési projekteket az európai és afrikai szociális gazdaság különféle ágazatai között, és különösen az afrikai szervezetek körében. Ennek megfelelően növelni kellene a 11. Európai Fejlesztési Alap (EFA 2014–2019) megfelelő programjainak finanszírozását úgy, hogy a szociális gazdaságnak is hasznára válhasson ez a segítség.

4.14 A további kedvező feltételek között első helyen említendő annak biztosítása, hogy a nem állami szereplők – egyszerűsített eljárások keretében – ténylegesen hozzá tudjanak férni a finanszírozáshoz.

Különösen fontos és innovatív elemnek számítanak a hosszú távú kölcsönök a strukturáltabb szociális gazdasági szereplők számára. Az EU feladata, hogy meglévő vagy új eszközök révén könnyítse meg a hozzáférést az ilyen kölcsönökhöz.

4.15 Végezetül az EGSZB az afrikai szociális gazdaság támogatása érdekében együttműködésre szólít fel az európai intézményeken belül és közöttük:

—

az Európai Parlamentet – amely már elfogadott egy állásfoglalást a szociális gazdaságnak az európai integrációra gyakorolt hatásáról (16) – arra kéri, hogy a Fejlesztési Bizottságban és/vagy az AKCS–EU közös parlamenti közgyűlés keretében fogadjon el állásfoglalást az afrikai szociális gazdaságnak a szegénység felszámolásához való hozzájárulásáról,

—	az EU belga elnökségét – amely 2010 második félévében, tehát akkor van hivatalban, amikor megrendezésre kerül a 3. EU–Afrika csúcstalálkozó – arra kéri, hogy tegyen lépéseket az afrikai szociális gazdaság fokozott elismerése és támogatása érdekében,

—

azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság vizsgálja meg, miként lehet a szociális gazdaságot bevonni az Európai Bizottság és az ILO közötti, fejlesztésre irányuló stratégiai partnerségbe, amelynek célja a szegénység mérséklése, a Millenniumi Fejlesztési Célok elérésének elősegítése és a „Tisztességes munka mindenki számára” elnevezésű program végrehajtása. (17)

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) A johannesburgi ILO-konferencia (október 19–21.) előkészítő dokumentuma. Lásd a III. mellékletet.

(2) Lásd az ILO által szervezett, „A szociális gazdaság – Afrikának a globális válságra adott válasza” c. regionális konferencián (Johannesburg, 2009. október 19–21.) kidolgozott, az afrikai szociális gazdasági vállalkozások és szervezetek támogatására irányuló cselekvési terv preambulumának 1. pontját. Lásd emellett a II. mellékletben található diagramot.

(3) Ugyanott, lásd a III. mellékletet.

(4) REX/285 – CESE 1954/2009, A fejlődő országok támogatása a válság kezelésében, előadó: Luca Jahier.

(5) Lásd az I. mellékletet és a következő honlapot: http://www.ilo.org/public/english/region/afpro/addisababa/pdf/se_planofaction_en.pdf.

(6) CIRIEC, „Az Európai Unió szociális gazdasága”, CESE/COMM/05/2005.

(7) Az Európai Parlament 2009. február 19-i állásfoglalása a szociális gazdaságról, előadó: Patrizia Toia.

(8) HL C 318, 2009.12.23., 22. o.

(9) A Bizottság Közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – Az afrikai mezőgazdaság előmozdítása – Javaslat az afrikai mezőgazdasági fejlesztéssel kapcsolatos kontinentális és regionális szintű együttműködésre, (COM(2007) 440 végleges).

(10) Afrika–EU stratégiai partnerség: közös Afrika–EU stratégia, 73. pont.

(11) Az észak–déli szociális gazdasági hálózat előremutató példája a Réseau ESMED [a szociális gazdaság euromediterrán hálózata], amely spanyol, francia, olasz, marokkói, portugál és tunéziai szervezeteket foglal magában. A Réseau ESMED az euromediterrán partnerség keretében segíti és támogatja a csereprogramokat és az együttműködési projekteket.

(12) Lásd feljebb (2.8. és 2.9. pont).

(13) A szóban forgó program 5.1.2. pontja kimondja, hogy az EU olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy szélesedjen a transznacionális csereprogramok, a bizalomépítés, a hálózatépítés és a koordinációs tevékenységek köre a nem állami szereplők és a helyi önkormányzatok között (észak–dél és dél–dél viszonylatban).

(14) Például az európai fejlesztési eszköz tematikus programjai közül a „Befektetés az emberekbe” és az „Élelmezésbiztonság”.

(15) Lásd: REX/285 – CESE 1954/2009, A fejlődő országok támogatása a válság kezelésében, előadó: Luca JAHIER, 6.3. pont.

(16) Lásd a 4. lábjegyzetet.

(17) http://ec.europa.eu/europeaid/what/social-protection/documents/memorandum_of_understanding_ec_ilo_en.pdf.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/136

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az európai ipari, tudományos és technológiai parkok a válságkezelés, a válság utáni időszakra való felkészülés és a Lisszabon utáni stratégia időszakában (kiegészítő vélemény)

2011/C 44/22

Előadó: János TÓTH

Társelőadó: András SZŰCS

2009. július 14-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság eljárási szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján úgy határozott, hogy kiegészítő véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Az európai ipari, tudományos és technológiai parkok a válságkezelés, a válság utáni időszakra való felkészülés és a Lisszabon utáni stratégia időszakában.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága 2010. július 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 147 szavazattal 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Ajánlások

1.1	Az EGSZB elismeri az ipari, tudományos és technológiai parkoknak (ITTP-k) a gazdasági fejlődésben és korszerűsítésben játszott szerepét. A létrehozott struktúrák az intelligens specializáció, valamint az erőforrások és a tudásalap koncentrációja révén támogatják az ipari szerkezetváltást.

1.2

Az EU-nak célirányosabb és integráltabb megközelítést kell alkalmaznia a XXI. századi ITTP-k fenntartása és fejlesztése tekintetében. A válság és a válság utáni időszak kontextusában különösen érvényes, hogy átfogóbb stratégiát kellene követni annak érdekében, hogy ki lehessen aknázni a parkok gazdasági növekedést és versenyképességet elősegítő potenciális előnyeit. Ezeket az intézkedéseket az Unió ambiciózus vezetésével kell végrehajtani.

1.3	Ajánlatos meghatározni a terület kiemelt uniós kezdeményezéseivel, és különösen az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel és a hozzá tartozó tudományos és innovációs társulásokkal létrehozható szinergiákat, és fejleszteni azokat.

1.4	Figyelemmel kell kísérni és ösztönözni kell az új formában megvalósuló parkok új generációinak kialakulását. Elő kell mozdítani a parkok innovációs struktúrák alakításában játszott szerepét.

1.5

Ami a regionális dimenziót illeti: a szubszidiaritás elvének érvényesítésével meg kell erősíteni a helyi önkormányzatok és az agglomerációk részvételét az ITTP-k fejlesztésében. Javítani kell a hálózatépítési tevékenységeket az állami szektor és az üzleti szféra szereplői, valamint a felsőoktatási intézmények között.

1.6

A parkok fejlesztésében a tudomány intézményeivel, így különösen az egyetemekkel, kutatóintézetekkel való együttműködés és a kutatási-fejlesztési vonatkozások egyre fontosabbá válnak, a parkokkal való együttműködés azonban jelenleg alacsonyabb szintű a kelletténél. A parkok a tudományos körök és az ipar közti híd szerepét tölthetnék be. A parkokkal való partnerség szerepelhetne azok között a kritériumok között, amelyek alapján eldöntik, mely egyetemek kapják meg a „kiváló” minősítést.

1.7

A területen folytatott megfigyelési, értékelési és akkreditációs tevékenységeket kezdeményezni és támogatni kellene, a bevált gyakorlatok terjesztésével együtt. A parkok kialakításával és növekedésével kapcsolatos összehangolt európai és nemzeti politikák és eszközök összeállításához felmérésre és összehasonlító empirikus tanulmányokra van szükség. Támogatni kellene az európai ITTP-k feltérképezését egy átfogó adatbázis formájában. Ez elősegíthetné a parkok közötti együttműködést egy olyan hálózati mátrix létrehozása révén, amely előmozdítja a kapcsolatépítést a regionális növekedési korlátok leküzdése érdekében.

1.8

A parkok folyamatos professzionalizálódása (szakszerűbb, hatékonyabb működésük) megnyilvánul (i) a szervezeti-management fejlődésben, (ii) a komplex, regionális fejlesztésekben és a klaszterekbe történő jobb bekapcsolódásban, (iii) a (tudományos) kutatási tevékenység hangsúlyos megjelenésében és (iv) a minőségben. A parkok működési előírásainak további javítása azonban továbbra is követelmény.

1.9	Az Európai Unió kohéziós és felzárkóztatási lehetőségeiből adódó fejlődési potenciálokat mélyebben ki kell aknázni és hosszabb távon figyelemmel kell kísérni.

2. Bevezetés

2.1

Az EGSZB 2005 novemberében átfogó saját kezdeményezésű véleményt hagyott jóvá az európai ipari, tudományos, innovációs és technológiai parkok témájában. A vélemény keretében különös figyelmet szenteltek az új tagállamokbeli parkoknak, ugyanakkor olyan következtetéseket és ajánlásokat fogalmaztak meg, amelyek az EU egészére érvényesek.

2.2	Elmondható, hogy a szóban forgó vélemény néhány olyan fontos megállapítást tett, illetve megfelelő ajánlást fogalmazott meg, amelyek jelentős politikai hatással bírtak az elmúlt években. Az elért haladás szinergiában van az EU regionális, ipar- és innovációs politikai erőfeszítéseivel.

2.3

Az olyan eredmények és ajánlások közül, amelyek egyértelmű hatást gyakoroltak, a következőket említhetjük meg:

a)	A parkok eleget tesznek az innovációt előmozdító eszközök kritériumainak, ezért „innovációs pólusoknak” tekinthetők.

b)	Rendkívül fontos a tudomány, technológia és gazdasági fejlődés közötti kölcsönhatás erősítése, valamint a vállalatok és a kutatóintézetek közötti együttműködés révén szinergiák létrehozása, ami ösztönözi a piaci hozzáférést.

A parkok átfogó keretet biztosítanak az innováció és a regionális fejlődés előmozdításához, illetve ösztönzéséhez, és megkülönböztetett szerepet játszanak ezekben az erőfeszítésekben azáltal, hogy javítják a versenyképességet, és segítik a munkanélküliség felszámolását, valamint az eltérő szintek közötti különbségek áthidalását is.

d)	Olyan gazdasági stratégiákra van szükség, amelyek képesek a parkok nyújtotta lehetőségek összetettségének kezelésére, és vezetői szerepet tudnak mutatni.

e)	A parkok kulcsszerepet játszanak az innováció elősegítésében. Ezzel összefüggésben egyre fontosabb az egyetemek és egyéb kutatási intézmények intellektuális erőforrásainak mozgósítása.

f)	A parkok transzregionális szinten történő hálózatépítése, valamint a páneurópai hálózatoknak a parkok és ipari körzetek közötti integrált együttműködési programok támogatása révén történő fejlesztése kívánatos, de nem teljes mértékben megvalósított koncepciónak bizonyult.

2.4

Ideje számot vetni az előző vélemény hatásával, mind a politikai, mind pedig a gyakorlati tanulságok tekintetében. Ez az aktualizált vélemény szintén kitér a parkoknak a gazdasági válság kezelésében játszott szerepére és lehetőségeire. Az EGSZB a jelen dokumentumban figyelmet szentel a parkok specializációjának, az ipar és a munkavállalók, valamint a civil társadalom egyéb szereplői újabb elvárásainak, valamint a parkok előtt álló megújult regionális, országos és uniós szintű kihívásoknak, továbbá a parkokat menedzselő szervezetek összetett feladatainak.

2.5

Az ipari, tudományos, innovációs és technológiai parkokra (ITTP-k) egyre inkább az olyan dinamikus klaszterek létrehozásának eszközeiként tekintenek, amelyek gyorsítják a gazdasági növekedést, és javítják a nemzetközi versenyképességet. A parkok az innovációs, klaszter- és B2B-tevékenységek fokozása, valamint a kkv-ágazat és a munkahelyteremtés támogatása révén hozzájárulnak az európai ipari szerkezetváltáshoz. A klaszterek definíciója az EGSZB „Európa ipari körzetei és az új tudásalapú hálózatok” című saját kezdeményezésű véleménye 2.3. pontjában került részletesen kifejtésre.

2.6

Az EU-nak fel kell készülnie a válság utáni időszakra is, amikor az innovációs, tudományos és ipari kapacitások az EU-szerte található technológiai, ipari és tudományos parkokban összpontosulnak majd. Fontos, hogy rávilágítsunk, milyen szerep hárulhat a parkokra a 2010 utáni lisszaboni stratégia tervezésének előkészületeiben. Ennek az aktualizált véleménynek az a célja, hogy a fenti eredményekkel összhangban ajánlásokat fogalmazzon meg.

3. Az ITT-parkok változó szerepe és helyzete

3.1

Az elmúlt években végbemenő mélyreható gazdasági és társadalmi változások, különösen pedig a gazdasági válság folyamata és következményei, a lépten-nyomon napirendre kerülő fenntarthatósági, energiabiztonsági és éghajlat-változási kérdések újraértelmezték Európa és az egész világ számára a modernizációval, növekedéssel és gazdasági fejlődéssel kapcsolatos fogalmakat és feladatokat. Ha eredményesek akarnak lenni ebben a környezetben, a parkoknak új funkciókat és szolgáltatásokat kell kialakítaniuk, illetve olyan új üzleti modelleket kell kidolgozniuk, amelyek lehetővé teszik a kialakulóban lévő tevékenységek és ágazatok felvirágzását.

3.2

Összpontosított és integrált fejlesztési struktúrákként a tudományos és technológiai parkok és hasonló létesítmények jelentősége megnőtt. Az innováció és a kreativitás különleges figyelmet kap az EU-ban és világszerte. Ezeket a struktúrákat az innovatív és versenyképes gazdaság olyan ösztönzőiként ismerik el, amelyek az alkotást és a konszolidációt is támogatják.

3.3

A világ különböző részein létrejött parkok mind céljaik, mind méretük tekintetében igen különbözőek. A különféle parktípusok jobb megértéséhez meg kell határozni a szükségleteket, a prioritásokat, és stratégiai tervet kell kidolgozni. Különféle szakmai szervezetek a parkok számos definíciójával előálltak. Ezekben az a közös, hogy a parkok egyfajta köz-magán társulások, amelyek előmozdítják a tudás – általában a parkba települt cégek egymás közötti, valamint a cégek és az egyetemek közötti – áramlását, és hozzájárulnak a regionális gazdasági növekedéshez és fejlődéshez.

3.4

A „tudományos és technológiai park” kifejezés ma már bármilyen csúcstechnológiai klasztert jelenthet, amelyeket számos különféle elnevezéssel illetnek: technopolisz, tudományos park, tudományváros, kiberpark, hi-tech/csúcstechnológiai (ipari) park, innovációs központ, K+F-park, egyetemi kutatópark, technológiai és kutatópark, tudományos és technológiai park, technológiai park, technológiai inkubátorház, technopark, technopólus és technológiai üzleti inkubátor. Bár ezek sok szempontból hasonlóak, a tapasztalat azt mutatja, hogy van különbség a technológiai üzleti inkubátorok, a tudományos parkok, a kutatóparkok, a tudományvárosok, a technopoliszok és a regionális innovációs rendszerek között.

3.5

Ajánlatos különbséget tenni a tudományos parkok és a kutatóparkok között. Míg Európában az előbbi elnevezés a legelterjedtebb, az utóbbit széles körben használják az Egyesült Államokban és Kanadában. Európában tudományos parkok és technológiai parkok is vannak, a kettő között a fő különbség a méretben és abban rejlik, hogy települhetnek-e oda termelőtevékenységet folytató cégek. A tudományos parkok általában kisebbek, egyetemi kapcsolataik erősek, és kisebb hangsúlyt fektetnek a gyártótevékenységekre, míg a technológiai parkok közepes vagy nagy méretűek, és az oda települt cégek termelőtevékenységet is folytathatnak. Földrajzi szempontból nézve a tudományos parkok inkább a „brit modellt” követik, a technológiai parkok ellenben a Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Portugáliában jellemző, ún. „mediterrán modellnek” felelnek meg.

3.6

Az ITT-parkok iránymutató kezdeményezéseinek sikeréhez lényegileg hozzájáruló szervezeti tényezők kétségkívül a következők voltak:

a)	a magán- és közszféra közötti hosszú távú és fenntartható partnerségek;

b)	innovációs szakértelemmel rendelkező szakemberek irányítása alatt működő parkok;

c)	olyan közös döntések révén egyeztetett stratégiai tevékenységek, amelyekbe bevonták a legfontosabb érdekelteket: a regionális önkormányzatokat, a vállalatokat és a kutatóintézeteket, valamint a helyi közösséget;

d)	kifejezett előny, ha a parkok egyértelműen specializálódnak;

e)	a kritikus tömeg időben történő elérése annak érdekében, hogy a kutatási eredmények végrehajthatók legyenek, még akkor is, ha a kidolgozási szakasz szokatlanul időigényes.

4. Hálózatépítés, klaszterek, valamint az egyetemek és az ipar közti együttműködés

4.1

Az európai posztindusztriális gazdaságban tapasztalható általános összekapcsolhatóság eredményeképpen a társadalmi és gazdasági megújulás az innováció kreatív ökoszisztémáiban jelentkezik. Kívánatos, hogy a parkok együttműködjenek egyéb hasonló létesítményekkel, mind nemzeti, mind nemzetközi szinten.

4.2	A klaszterek a versenyképesség-növelő „ökoszisztémák” jellemző példái. A tudományos és technológiai parkok a klaszterszerveződések kiváló ösztönzőinek bizonyultak.

4.3

A legújabb gazdasági fejlemények miatt egyre nagyobb hangsúly helyeződik az ismeretek létrehozására, kiaknázására, átadására és alkalmazására. Hálózatépítési tevékenységeket kell kialakítani az állami szektor és az üzleti szféra szereplői, valamint a felsőoktatási intézmények között, és ezeket meg kell erősíteni.

4.4

Olyan tudatos, sokrétű irányításra van szükség, amely biztosítja a különböző – uniós, nemzeti, regionális és helyi – kormányzati szintek közötti szinergiát, és ösztönzi a vállalatok, egyetemek és nem kormányzati szervezetek között kialakított partnerséget. Ez lehetővé teszi a tudásgeneráló és innovatív intézmények közötti széles körű kapcsolatok létrehozását.

4.5

Össze kell hangolni az egyetemek, valamint egyéb tudományos és kutató intézmények és az ITTP-k ösztönzőit és küldetését, és emellett ösztönözni kell az új együttműködési formákat. A parkok jelentősen növelhetik vonzerejüket, ha tevékenységek széles körét kínálják, pl. technológiaátadást, szabadalomtámogatást, az induló és a spin-off vállalkozások mentorálását, projektmenedzsmentet és pénzügyi támogatást. Minden, az ITTP-kben elérhető szolgáltatásnak naprakésznek és magas színvonalúnak kell lennie ahhoz, hogy valóban támogathassa a szükséges együttműködési formákat.

4.6

A parkok fejlesztésében az egyetemekkel, valamint egyéb tudományos és kutató intézményekkel való együttműködés és a kutatási-fejlesztési vonatkozások egyre fontosabbá válnak, ugyanakkor el kell ismerni, hogy a tudományos körök és a vállalati szféra közötti nem kielégítő mértékű együttműködés problémát jelent, és jelenleg a parkokkal való együttműködés alacsonyabb szintű a kelleténél.

4.7

A parkok a tudományos körök és az ipar közti híd szerepét tölthetnék be. Az egyetemek teljesítményének és hatásának értékelésekor nagyobb hangsúlyt kellene helyezni az iparra és a gazdasági szektorra gyakorolt hatásukra. A tudományos körök vállalkozó szellemének növelésében jelentős szerepe lehet a kereskedelmi kamaráknak és a regionális önkormányzatoknak, mindezt felnőttképzési intézkedésekkel támogatva. Az üzleti parkok jelenléte szerepelhetne azok között a kritériumok között, amelyek alapján eldöntik, mely egyetemek kapják meg a „kiváló” minősítést.

4.8	A parkoknak az egyetemek és az ipar közti távolság csökkentésében játszott szerepe különösen jelentős lehet az új tagállamok esetében.

5. Európai kormányzás, működés, valamint ellenőrzési kezdeményezések és intézkedések

5.1

Az EU-nak célirányosabb és integráltabb megközelítést kell alkalmaznia a XXI. századi ITTP-k fenntartása és fejlesztése tekintetében. A válság és a válság utáni időszak kontextusában különösen érvényes, hogy az EU-nak átfogó stratégiát kellene követnie, hogy ki lehessen aknázni a kutatóparkok gazdasági növekedést és versenyképességet elősegítő potenciális előnyeit.

5.2

Azok után, hogy a lisszaboni stratégia céljait csak részben sikerült elérni, és igyekezve tanulni az ott szerzett tapasztalatokból, a lisszaboni stratégia utáni időszakra vonatkozó kezdeményezéseket racionálisan egyszerűsíteni kellene, korlátozott számú konkrét, mérhető és tagállamonként különböző célkitűzésre koncentrálva, az Unió ITIT-parkjaiban fellelhető különféle kapacitások fejlődési potenciáljára építve. Ezeket az intézkedéseket az Unió ambiciózus vezetésével kell végrehajtani.

5.3

Az ITT-parkokba települt vállalatok, munkahelyek, tudás, gazdasági és innovációs kapacitás az EU kincsesbányái. Tudjuk, hogy rengeteg ilyen létezik, de sem általános rálátásunk, sem pedig közös stratégiánk nincs ezeknek az értékeknek a megközelítésére és összefogására. Uniós, nemzeti és regionális szinten is csak szétaprózott tudás és korlátozott intézkedések állnak rendelkezésre. Külön kell hangsúlyozni a parkok területén működő regionális, illetve nemzeti szintű szakmai és civil szervezetek munkájának jelentőségét. Ösztönözni kell ezen szervezetek egymás közötti együttműködését, valamint azt, hogy együttműködésük egy Európai Unió szintű technológiai platformot tudjon kialakítani.

5.4

A siker kulcsa az, hogy az ITTP-ket azon stratégiai és célirányos tervezés szerves részévé kell tenni, amely megalapozza Európa növekedés és nemzetközi versenyképesség iránti határozott elkötelezettségét, amelyet jelentős regionális beruházások és tudományos alapú gazdasági fejlesztés révén kíván elérni. Ezeknek a kezdeményezéseknek formálisan is meg kell jelenniük az európai kutatási és innovációs tervben, kifejezve a ITTP-k jelentőségét az európai innovációs politikában.

5.5

Az Európai Bizottság főigazgatóságainak közös horizontális tevékenységeket kellene végezniük az egyes eszközök közti szinergiák előmozdítása, valamint az irányítás és a különböző programok közti koordináció erősítése érdekében. Ez olyan platformok, testületek vagy magas szintű csoportok létrehozásához kell, hogy vezessen, amelyek elhárítják az akadályokat a tevékenységek társfinanszírozása elől, és közösen finanszírozott intézkedéseket terveznek és vezetnek be.

5.6

Ki kellene alakítani a parkok értékelésének, felmérésének és feltérképezésének szempontjait. Az ITTP-ket magasabb szintre emelni képes, a parkok kialakításával és növekedésével kapcsolatos összehangolt európai és nemzeti politikák és eszközök összeállításához értékelésre, felmérésre és összehasonlító empirikus tanulmányokra van szükség.

5.7

Ezenkívül nyilvános elszámoltathatóságra is szükség van, azaz olyan értékelési módszereket és eszközöket kell kidolgozni és alkalmazni, amelyek számszerűsítik az állami szférából érkező támogatás nettó járulékos hasznát. Még nem alakult ki egyértelmű konszenzus a siker paramétereit illetően (pl. pénzügyi kritériumok – befektetés, forgalom stb. –, innovációs tevékenység mutatói (induló vállalkozások, szabadalmak, új termékek). A parktípusok és a nemzeti/regionális környezet eltérései is megnehezítik a teljesítményértékelést.

5.8	Támogatni kellene az európai ITTP-k feltérképezését egy átfogó adatbázis formájában. Ez elősegíthetné a parkok közötti együttműködést egy olyan hálózati mátrix létrehozása révén, amely előmozdítja a kapcsolatépítést a regionális növekedési korlátok leküzdése érdekében.

5.9	Ismét hangsúlyozzuk az oktatásba és képzésbe való komolyabb befektetés jelentőségét a tudás és az innováció, az információs és kommunikációs technológiák, a fenntarthatóság és a környezetbarátabb gazdaság területén.

6. A regionális dimenzió

6.1	A régiók a tudásalapú gazdaság fontos szereplői, mivel a K+F és az innováció fejlesztési stratégiáikba való beépítésére koncentrálnak. A regionális önkormányzatoknak a gazdaság szerkezeti átalakítását támogatva még nagyobb hangsúlyt kellene helyezniük az innovációra.

6.2	Ösztönözni kell a regionális innovációs stratégiákat és ezek alapján a konkrét operatív programok fejlesztését. A nemzeti hatóságoknak javítaniuk kellene a helyi feltételeket azáltal, hogy stabil és kiszámítható gazdasági és politikai légkört teremtenek.

6.3

A technológiai és tudományos parkok céljaira pénzforrásokhoz (kockázati tőkéhez, magvetőtőkéhez) való hozzáférés helyzete komolyan hátráltatja és korlátozza a szisztematikus fejlesztést. A megfelelően elosztott helyi és regionális forrásoknak úgy kell kiegészíteniük az uniós finanszírozást, mintha annak szerves részei lennének. Javítani kell az uniós társfinanszírozáshoz való hozzáférést támogató szaktudást. Strukturálttá és mindennapi gyakorlattá kell tenni az EBB és az EBA forrásainak felhasználását.

6.4	Az ITTP-k sikeréhez kulcsfontosságú tényező a hosszú távon hozzáférhető finanszírozás. Válsághelyzetben elengedhetetlen biztosítani, hogy a parkok pénzügyi és politikai támogatást kapjanak az adott tagállam kormányától és az Uniótól.

6.5	A régió fenntartható, hosszú távú és szerves fejlődésének szempontjából különleges értéket képviselő tehetségek vonzása és a velük való gazdálkodás szükséges.

6.6

A parkok kiváló irányítása kulcstényező a parkok kiemelkedő színvonalú működésének biztosításához. A vezetők folyamatos képzése, a szakmai fejlesztés fontos a szolgáltatások színvonalának fenntartásához. Strukturált programokat kell rendelkezésre bocsátani az ITIT-parkokat vezető szervezetek szükséges kapacitásainak kiépítéséhez.

7. Egy stratégiai uniós kezdeményezés: az Európai Innovációs és Technológiai Intézet

7.1

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) célja, hogy az európai innováció zászlóshajójává váljon. Az EIT célja, hogy a „tudásháromszög” szereplői közötti együttműködés révén innovációt valósítson meg, az oktatási és kutatási eredményeket kézzelfogható üzleti innovációs lehetőségekké alakítsa, valamint Unió-szerte előmozdítsa a fenntartható gazdasági növekedést és munkahelyteremtést. Az EGSZB nagy várakozással fordul az EU ezen új intézménye felé, és kifejezi abbéli reményét, hogy az ITIT-ek és megfelelően kvalifikált társult (associated) intézményeik értékes partnerei és részesei lehetnek az EIT által szervezett projekteknek.

7.2

A „tudományos és innovációs társulásokat” (KIC) stratégiai alapon választották ki arra, hogy operatív eszközként választ adjanak az EU előtt álló aktuális kihívásokra: az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és hatásainak enyhítésével, a megújuló energiákkal, valamint a jövő információs és kommunikációs társadalmával kapcsolatos kérdésekre. A KIC-ek egyetemek, kutatóintézetek és vállalkozások részvételével működő, magas fokon integrált köz-magán társulások, amelyek minden tudományos tevékenységet üzleti dimenzióval ruháznak fel, és innovációt generálnak kiemelt gazdasági vagy társadalmi érdekű területeken.

7.3

Az EIT emellett a regionális és helyi fejlesztés szempontjából is lehetőséget jelent. Szerepe és hatása jelentős lehet, ha szakértelmével olyan régiókat támogat, ahol ez a fajta tudás és tapasztalat nincs meg. Ráadásul a járulékos hatások, valamint az új emberek és erőforrások vonzása révén a régiók és a városok profitálhatnak az EIT és a KIC-ek tevékenységéből.

7.4

Az EIT a tudásklaszterek új koncepcióját képviseli, amely földrajzilag egymáshoz kapcsolódó közösségek helyett virtuális hálózatokra támaszkodik. A jelenlegi gazdasági válság megerősíti az EIT-kezdeményezés időszerűségét. Ezért igencsak ésszerű feltárni az uniós ITIT-parkokban meglévő támogatási potenciált.

8. Az ITIT-parkok és a gazdasági válság – a szükséges változtatások és az élénkítési intézkedések

8.1	A gazdasági válság eltérő mértékben és különbözőképpen hatott az ITTP-k, valamint az oda települt cégek működésére. A cégek a tevékenységek csökkentésével, a személyzet leépítésével és kiadások csökkentésével, projektek és beruházások felfüggesztésével reagálhatnak a válságra.

8.2

Az ITIT-parkok vezetése a válság hatásainak minimalizálása érdekében lehetőleg a vállalatok és üzemek megtartását célzó aktív politikával reagál, mint például:

a)	Ellátja a közösség irányítását.

b)	Elősegíti a parkba települt cégek közti összehangolt tevékenységeket.

c)	Segít a vállalkozások helyzetének és lehetőségeinek a felmérésében, valamint az új piacok és termékek felkutatásában.

d)	Figyelemmel kíséri a parkba települt cégek tevékenységét, felülvizsgálja az üzleti és irányítási modelleket.

e)	Tájékoztat állami programokról és támogatásokról, és lobbitevékenységet folytat ezekkel kapcsolatban, együttműködik ügynökségekkel és vállalkozásokkal.

f)	Kapcsolatot tart az érdekeltekkel (vállalkozói szervezetek, helyi testületek, szakszervezetek) esetleges problémakezelő munkacsoportok létrehozása érdekében.

g)	Javítja a parkok szolgáltatásait és belső irányítását.

8.3

Eközben igény jelentkezhet a vállalatok kifinomultabb termékeire és szolgáltatásaira is. Az új iparágak: a biotechnológia, az információs és kommunikációs csúcstechnológiák új lehetőségeket és kihívásokat jelentenek. Elengedhetetlen az új gazdasági környezetben és társadalmi légkörben újonnan jelentkező versenyképességi tényezők – fenntarthatóság, értékteremtés és a vállalatok társadalmi felelőssége – felismerése.

8.4

A vállalkozó szellem a jelenlegi körülmények között és különösen a parkok kontextusában új hangsúlyt kap. A vállalkozások és szövetségeik – a stratégiai helyzet alaposabb ismerete révén – vezető szerepet tölthetnek be. Fontos meghatározni a parkok versenyképességet támogató elemeit, és megfelelően kiemelni őket.

8.5

Mind a belső piaci, mind a közvetlen külföldi befektetés (kkb) jelentős szerepet játszik a parkok fejlődésében. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy mutatkoznak annak jelei, hogy a kkb a termelés helyett egyre inkább a K+F felé irányul. Az EGSZB támogatja ezeket a folyamatokat és arra ösztönöz, hogy az EU iparpolitikájában meghatározott húzóágazatok a parkokba való betelepülés során is kerüljenek kedvezményezett helyzetbe.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/143

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság jelentése – 2008. évi jelentés a versenypolitikáról

(COM(2009) 374 végleges)

2011/C 44/24

Előadó: Arno METZLER

2009. július 23-án az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Az Európai Bizottság 2008. évi jelentése a versenypolitikáról

COM(2009) 374 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. június 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) 111 szavazattal 1 ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Összefoglalás és következtetések

1.1 Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság a trösztellenes jog keretében most először egy egész fejezetet szentelt a fogyasztók kérdésének. Emlékeztetni szeretne a kollektív kereseti eljárásra, amely még mindig megvalósításra vár. Ezen túlmenően ki kellene azonban emelni a verseny- és kartelljog hatását és jelentőségét az európai civil és gazdasági közösség egyéb területein. Ennek a jövőben jelentés tárgyát kellene képeznie.

1.2 Az EGSZB üdvözli és támogatja az Európai Bizottság arra irányuló törekvését, hogy az állami támogatások és állami garanciák visszafizetését illetően szem előtt tartsa és megvalósítsa a páneurópai piac egyenlő versenyfeltételeinek helyreállítását. Az EGSZB meg van győződve róla, hogy ez alapvetően fontos az európai versenyjog hitelessége és szavahihetősége szempontjából.

1.3 Az EGSZB arra biztatja az Európai Bizottságot, hogy tegyen több és komolyabb erőfeszítést annak érdekében, hogy erőteljesebb kommunikáció révén fellépésének éppen ezeket a szempontjait hozza közelebb a polgárokhoz.

1.4 Az EGSZB annak kifejtésére kéri az Európai Bizottságot, hogy tervezi-e és milyen mértékben tervezi a szabályozások és az eddigi iránymutatások módosítását a válság miatt a pénz- és reálgazdaságnak állami támogatások révén biztosított gyorssegélyek keretében gyűjtött tapasztalatai alapján. Az EGSZB reméli, hogy ebből következtetni tud arra, miként cselekszik majd az Európai Bizottság, ha a rendszer szempontjából fontos ágazatok (például a gépjárműgyártás) a jövőben állami támogatásokat kapnak.

A versenyt érintő kérdésekben a globalizáció jellegzetességeit és követelményeit is figyelembe kell venni.

1.5 Az EGSZB kiemeli a 2007. évi jelentésről szóló véleményének megállapítását, mely szerint az Európai Bizottságnak figyelmet kellene fordítania a szociális dömping jelentőségére, a munkavédelmi előírások megszegésére stb., és jelentést kellene készítenie az eredményekről. Itt kiemelt hangsúlyt kellene fektetni a közlekedési ágazatra.

2. A versenypolitikáról szóló 2008. évi jelentés tartalma

2.1 Az Európai Bizottság 2008. évi jelentése a kartellekre és a fogyasztóvédelemre fekteti a legnagyobb hangsúlyt. A banánkartell, illetve a Car Glass-szal kapcsolatos kartell (2008-as eljárás) példáján az Európai Bizottság bemutatta, hogy a gyártói kartellek miként gyakorolnak kedvezőtlen hatást a fogyasztókra és az általuk fizetendő árakra, de az ágazatok innovációs képességére is.

Az Európai Bizottság kimutatta, hogy az engedékenységi program eredményes. Annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy a bírságok kiszabásakor enyhítő körülménynek számítson a kartellek leleplezésében mutatott együttműködési készség, kedvezően hat az Európai Bizottság munkájára és eredményességére. Az Európai Bizottság kifejtette, hogy a súlyos bírságok kiszabása miként támasztja alá a kartelljogi és gazdasági jogi előírások általános megelőző hatását.

2.2 Az Európai Bizottság 2008-ban folytatta határozott fellépését a kartellek ellen. Hét kartell-ügyben, 2 271 milliárd EUR összegben szabott ki bírságot 34 vállalatra.

Az Európai Bizottság 2008-ban kárfelméréseket indított. Ennek során 18 olyan kartellt vizsgált meg, amely 2005 és 2007 között európai bizottsági határozat tárgyát képezte. A kartellben részt vevők által termelt árukra 5–15 %-os felárat számított, és úgy ítélte, hogy ezekből a kartellekből 4–11 milliárd EUR kár származott.

Az Office of Fair Trading (a Tisztességes Kereskedelem Hivatala – OFT) elnevezésű brit versenyhatóság felméréséből az vezethető le, hogy minden egyes felderített kartell eredményeként öt kartell nem jött létre vagy szűnt meg. Ezek a feltételezések arra utalnak, hogy a 2005 és 2007 közötti 18 kartellhatározattal – ideértve ezek elrettentő hatását is – további, valószínűleg mintegy 60 milliárd EUR megtakarítás keletkezhetett.

3. Eszközök

3.1 Trösztellenes intézkedések – az EK-Szerződés 81. és 82. cikke

3.1.1 Az Európai Bizottság 2008. április 2-án elfogadta az uniós trösztellenes szabályok megsértésén alapuló kártérítési keresetekről szóló fehér könyvet. A trösztellenes jogszabályok megsértése elleni egyéni kereset eszköze miatt ez a trösztellenes és versenyjogi szabályokra vonatkozó európai bizottsági projekt igen sok vitát váltott ki. Az EGSZB egy olyan közösségi eszköz mellett foglalt állást, amely harmonizálja az EUMSz. 101. és 102. cikkének megsértéséből adódó károk megtérítése iránt benyújtott egyéni és kollektív keresetek egyes tényezőit.

Ezen túlmenően az Európai Bizottság a kartellek elleni fellépéshez bevezette az egyszerűsített vitarendezési eljárást. Az európai bizottsági rendeleteket és közleményeket tartalmazó vitarendezési csomag 2008. július 1-jén lépett hatályba. Így a belátó kartelltagok, akik az eljárás elindítása és a dokumentumokba való betekintés engedélyezése után „vallomást tesznek”, elérhetik, hogy bírságuk akár 10 %-kal csökkenjen. Ez valóban egyszerűsítést jelent.

3.1.2 Szintén 2008-ban az Európai Bizottság kiadta az erőfölényben lévő vállalkozások versenykorlátozó magatartása esetén a 82. cikk alkalmazásával kapcsolatos európai bizottsági prioritásokról szóló iránymutatást. Ebben kifejti azt az elemzési keretet, amely döntéshozáskor segít a fogyasztó megkárosítása folyamatának megértésében és bemutatásában.

3.1.3 2008-ban megkezdték, illetve folytatták a vertikális megállapodásokra alkalmazandó csoportmentességi rendelet, a gépjárművekre vonatkozó csoportmentességi rendelet és a biztosítási ágazatban alkalmazandó csoportmentességi rendelet felülvizsgálatát.

3.1.4 A szabályok nem kartellügyekre történő alkalmazása

3.1.4.1 Ezen a téren az Európai Bizottság 2008-ban megtiltotta a Szerzői Jogvédő Szervezetek Nemzetközi Szövetségének (CISAC), hogy kizárólagossághoz kapcsolódó záradékokat tartsanak fenn kétoldalú kölcsönös megállapodásaikban, és így nemzeti hatályokat határozzanak meg.

3.1.4.2 Az Európai Bizottság az erőfölényes helyzettel való visszaélés terén is fellépett, amikor a Microsoft cégre 899 millió EUR végleges bírságot szabott ki. A közben elindult peres eljárást 2009 decemberében sikerült lezárni.

3.2 Állami intézkedések a közvállalkozásokkal vagy kizárólagos és különleges jogokkal rendelkező vállalkozásokkal kapcsolatban

3.2.1 Az EK-Szerződés 86. cikke értelmében az állami szektor is az európai versenypolitika tárgya.

Ezen a területen az Európai Bizottság a postai monopóliumra és az energiaágazatra vonatkozó határozatokkal hallatott magáról.

3.3 A koncentráció ellenőrzése és a korrekciós intézkedések felügyelete

3.3.1 Közlemény a korrekciós intézkedésekről

Ezen a területen az Európai Bizottság 2008 októberében új közleményt és végrehajtási rendeletet tett közzé. Mindkettő célja, hogy az ágazatban – alacsonyabb árak révén is – érezhetőbbé tegye a fogyasztóvédelmet, például a termékhez csatolt információkra vonatkozó szigorúbb tájékoztatási követelmények, illetve rendszerezés által.

3.3.2 A szabályok érvényesítése

Az Európai Bizottság ezen túlmenően kifejtette, milyen eszközöket és intézkedéseket alkalmaztak a fogyasztók védelmében. 2008-ban itt is igen magas (347) volt az Európai Bizottságnak bejelentett ügyletek száma (összefonódások és együttműködések). Az Európai Bizottság 340 végleges határozatot hozott.

3.4 A támogatások ellenőrzése, a versenypolitikai szabályok alakítása

3.4.1 Az Európai Bizottság 2008-ban ezen a területen gyakorolta a legnagyobb nyomást a változás irányába, és fejezte ki leginkább a változás iránti igényt. A pénzügyi válsággal összefüggésben előmozdította az állami támogatásokról szóló cselekvési terv végrehajtását, és három közleményt tett közzé az állami támogatási politikának a válságkezelésben és a gazdaságélénkítési folyamatokban betöltött szerepéről.

3.4.2 A versenypolitikai szabályok általános alakítását illetően az Európai Bizottság – ahogy beharangozta – végrehajtási tervet fogadott el az általános csoportmentességi rendelethez.

3.4.3 A kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásokról szóló közlemények (HL C 155., 2008.6.20. és HL C 244., 2008.9.25.) módszereket mutatnak be a kezességvállalás támogatási elemének kiszámítására, és egyszerűsített szabályokat kínálnak a kkv-k számára.

3.4.4 2008-ban az Európai Bizottság folytatta az állami támogatási határozatok végrehajtásának és ellenőrzésének javítása terén tett erőfeszítéseit is. Arra törekedett, hogy a visszafizettetési közlemény, valamint a visszafizettetésre felszólító határozatok hatékony és azonnali végrehajtása révén egyértelművé tegye: akarja és tudja is korlátozni a támogatások hatásait.

Az Európai Bizottság – ahogy azt már a megfelelő cselekvési tervben bejelentette – az EU-Szerződés 88. cikkének (2) bekezdése alapján öt esetben, a 228. cikk (2) bekezdése alapján nyolc esetben indított eljárást olyan tagállamok ellen, amelyek nem hajtották végre kielégítően a visszafizettetési határozatokat.

3.4.5 Az állami támogatások 2008. évi összegző mutatórendszeréből kiderül, hogy az uniós tagállamok teljesítik az Európai Bizottság kívánságát, mely szerint a támogatásokat célzottabb módon kell felhasználni. Így a tagállamok által 2007-ben biztosított támogatások 80 %-a horizontális célt követ.

3.4.6 A kutatási, fejlesztési és innovációs közösségi keretrendszer vonatkozásában a Versenypolitikai Főigazgatóság az állami támogatások szempontjával foglalkozott (88 eset).

A kkv-knak nyújtott kockázatitőke-befektetések területén az Európai Bizottság 18 kockázatitőke-programot hagyott jóvá a kockázati tőkére vonatkozó iránymutatás értelmében.

4. Az ágazatokkal kapcsolatos fejlemények

4.1 Energia és környezet

Az Európai Bizottság megvizsgálta a koncentrációt az energia területén és az éghajlatváltozás környezetpolitikai szempontjait az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energianyerésre történő átállás támogatásával. Az Energiaügyi Tanács október 10-én kompromisszumokat fogadott el.

Az erre a területre vonatkozó trösztellenes vizsgálatok a versenykorlátozó magatartásokra, a kizsákmányoló visszaélésekre és az összejátszásra összpontosítanak. Különösen az új energiaszolgáltatókhoz való átvezetés képezi újra és újra megfelelő eljárások tárgyát szinte az összes uniós tagállamban.

4.2 Pénzügyi szolgáltatások

4.2.1 A pénzügyi gazdaságnak nyújtott segítség 2008-ban igen erősen hatott a versenyre a pénzügyi szolgáltatói ágazatban.

Az Európai Bizottságnak a tagállamokkal együtt ellenőriznie kell a támogatásokat.

4.2.2 Az Európai Bizottság iránymutatásokat dolgozott ki az állami intézkedésekkel kapcsolatban. Az Európai Bizottság közben lépéseket tett a pénzintézetek megfelelő intézkedésekkel történő feltőkésítésére, és minimális biztosítékokat hozott létre az indokolatlan versenytorzulás kiküszöbölésére. E rendelkezések alapján több mint 16 uniós tagállamban és ezeknek az országoknak számtalan intézményében hagytak jóvá konkrét kezességvállalási, egyedi támogatási és likviditással kapcsolatos támogatási programot.

4.2.3 Az Európai Bizottság saját megítélése szerint gyorsan lépett fel, hogy a piacok bizalmát helyreállítsa.

4.2.4 Intézkedéseivel az Európai Bizottság rámutatott, hogy a versenyjog hatásos eszköz a válság kezelésére.

4.3 Eszközök a reálgazdasághoz

4.3.1 Az Európai Bizottság állami támogatásokat, a hitelekhez kezességvállalást, támogatott hiteleket és kockázatitőke-támogatást engedélyezett a „reálgazdaság” vállalkozásainak.

Emellett egyszerűsítette a piaci kudarc bizonyítását mint engedélyezési feltételt az exporthitel-biztosításhoz.

4.4 Elektronikus hírközlés

4.4.1 Ezen a területen az Európai Bizottság a nemzeti monopóliumokról a versenyalapú piacra történő átállás érdekében lépett fel. Kimutatható a 2007. évi európai bizottsági ajánlás hatása. 2008-ban a nemzeti szabályozó hatóságok többsége arra a következtetésre jutott, hogy a nemzeti sajátosságok nem jelentenek akadályt.

4.4.2 Az információs technológia terén jelentős eljárásokat sikerült lezárni, illetve a lezárásra előkészíteni. Az európai bizottsági jelentés tárgyát képezi az analóg műsorszórásról a digitálisra való átállás, de a közszolgálati műsorszolgáltatóknak nyújtott állami finanszírozás bíráló elemzése is.

4.5 Közlekedés

4.5.1 Ebben a fejezetben az Európai Bizottság beszámol a vasúti és a kombinált közlekedéssel kapcsolatos eljárásokról, a vasúti vállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás hatálybalépéséről, valamint az összefonódások ellenőrzéséről és a vasúti fuvarozásnak a kombinált fuvarozásban való előmozdítására vonatkozó határozatokról. A tengeri közlekedést illetően a versenyszabályok reformjának lezárását helyezi kilátásba. Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások itt ugyanúgy külön lépések tárgyát képezik, mint a légi közlekedés terén.

Előreláthatólag további koncentrációs folyamatokra kerül sor.

4.5.2 A dokumentum nem tartalmaz észrevételeket a közlekedési ágazatban zajló verseny szociális normáinak betartásáról.

4.6 Gyógyszeripar

4.6.1 Az Európai Bizottság ezt az ágazatot információk és jelzések alapján tanulmányozta. Elsősorban a generikus gyógyszerek piacra lépését vizsgálta, és általánosságban az innováció visszaesését állapította meg.

Több mint 100 vállalkozást és szúrópróbaszerűen 219 vegyi anyagot vett szemügyre.

Megállapítja, hogy egy egységes közösségi szabadalom és egy egységesített szabadalmi bíróság létrehozása előnyös lehetne a szóban forgó ágazat innovációs erejére nézve. Az európai bizottsági jelentés szerint egyszerűsíteni kellene a jelenleg országonként eltérő engedélyezési, árképzési és visszatérítési eljárásokat.

4.7 Élelmiszerek

4.7.1 Az élelmiszeriparban és az ellátás egyéb területein az Európai Bizottság nem állapított meg konszolidációs tendenciát. Ezt két élelmiszerárakról szóló európai bizottsági közlemény is alátámasztja (COM(2008)321/F és COM(2008)821/F).

5. Fogyasztói kapcsolattartó egység

5.1 A Versenypolitikai Főigazgatóság 2008-ban fogyasztói kapcsolattartó egységet hozott létre, amely a piacok jobb megértése érdekében nyújt tájékoztatást, ugyanakkor információkat és ismereteket gyűjt a piac kudarcairól. A fogyasztói kapcsolattartó egység sikeres konzultációt folytatott a fogyasztói szervezetekkel, és részt vett az EGSZB „Gazdasági demokrácia a belső piacon” című saját kezdeményezésű véleményének kidolgozásával kapcsolatos vitában. Ez az együttműködés remélhetőleg a továbbiakban is folytatódik, biztosítva, hogy a versenypolitika a fogyasztók jólétét és a civil társadalom értékeinek védelmét szolgálja.

6. Az Európai Versenyhatóságok Hálózata és a nemzeti bíróságok

6.1 2008-ban az országos versenyhatóságoknak és az uniós főigazgatóságoknak az Európai Versenyhatóságok Hálózatában folytatott együttműködése gond nélkül zajlott. Az együttműködést az Európai Bizottság sikerként könyveli el.

6.2 Ugyanez érvényes a bíróságokkal folytatott munkára és együttműködésre.

7. Nemzetközi tevékenységek

7.1 Az Európai Bizottság beszámol arról, hogy ami a nemzetközi kooperációt illeti, 2008-ban együttműködött Kínával és Koreával. Tevékeny szerepet vállal az OECD-ben, csakúgy mint a Nemzetközi Versenyhatóságok Hálózatában.

8. Intézményközi együttműködés

8.1 A Versenypolitikai Főigazgatóság hangsúlyozza, hogy kitűnő kapcsolatokat tart fenn az Európai Parlamenttel, a Tanáccsal és az EGSZB-vel.

9. Az EGSZB álláspontja

9.1 Fogyasztóvédelem

9.1.1 Az EGSZB üdvözli, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóság immár nagyobb hangsúlyt fektet a fogyasztóvédelmi kérdésekre, különösen az uniós trösztellenes szabályok megsértésén alapuló kártérítési keresetekről szóló, az EGSZB támogatását élvező fehér könyv megjelentetésével kapcsolatban. Sajnálatos azonban, hogy több mint két év elteltével még mindig nem jött létre az említett dokumentumban szereplő bírósági kollektív kereseti mechanizmus a fogyasztóvédelem terén, amely mellett az EGSZB számos véleményében letette a voksát.

9.1.2 Az EGSZB szerint a fogyasztóvédelemmel történő együttműködés hangsúlyozása – az ilyen jellegű tevékenységek korlátlan folytatása mellett – nem szoríthatja háttérbe azt a kiemelt figyelemmel kezelendő tényt, hogy a kartelljog a fogyasztóvédelmen kívül más, például az alábbi szempontokra is ki kell hogy térjen:

—	az alapjogokhoz és az alapvető szabadságokhoz való hozzáférés biztosítása,

—	annak biztosítása, hogy a demokratikus és szabad struktúrákat ne veszélyeztesse gazdasági hatalom („too big to fail”),

—	rendszerek vagy ágazatok dominanciájának elkerülése,

—	a kkv-struktúrák védelme.

9.2 Állami támogatások

9.2.1 Az EGSZB támogatja az arra irányuló törekvéseket, hogy felügyeljék a tagállamokat a kölcsönök és garanciák visszafizettetése terén, és így visszaállhassanak az egyenlő versenyfeltételek.

9.2.2 Az antitrösztvizsgálatok peren kívüli megegyezések révén történő lezárását célzó új eljárási csomagok létrehozásakor alkalmazott egyes eljárásokról szóló konkrét beszámolókból arra következtet az EGSZB, hogy az Európai Bizottság sikereket ért el az új eszközökkel. Ezért úgy véli, hogy éppen az eljárásjogot újra és újra hozzá kell igazítani a változó körülményekhez.

9.2.3 Pénzügyi téren az elkövetkező évtizedekben az európai versenyjognak bizonyítania kell hitelességét. Nem történt meg az egyenlő feltételek visszaállítása. Az Európai Bizottság fellépése dönti el, hogy az európai polgárok bizalommal fordulnak-e az európai intézmények és jogalkotás felé.

9.2.4 Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy az állami támogatások és az ezzel összefüggő követelmények ellenőrzésekor ügyeljen arra, hogy pénzügyi téren a bankok feltőkésítése továbbra is össze legyen kapcsolva a pénzáramlás és a hitelnyújtási mechanizmusok működésének helyreállításával. Az állami költségvetés megterhelése csak akkor indokolható, ha a kedvezményezettek reálgazdasági célkitűzései tartós támogatásban részesülnek.

9.3 Az EGSZB annak tisztázására kéri az Európai Bizottságot, hogy esetfüggő eljárásmódja és a politikai szempontok figyelembevétele a pénzügyi ágazatnak nyújtott állami támogatások engedélyezése terén azt jelenti-e, és ha igen, milyen mértékben jelenti azt, hogy tartósan elfordul az eddig alkalmazott elvektől és szabályoktól, illetve hogy a 107. cikken (2A3) alapuló engedélyeket a jövőben a rendszer szempontjából – például a munkaerőpiacot illetően – fontos egyéb ágazatok (pl. a gépjárműgyártás) is megkaphatják-e.

9.4 Általános érdekű szolgáltatások

9.4.1 Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság arra irányuló törekvését, hogy az áram-, gáz-, telefon- és közlekedési szolgáltatások terén fogyasztóbarát szabályozásokat érvényesítsen.

9.5 Közlekedés

9.5.1 Az EGSZB egyetért az Európai Közösség törekvéseivel.

A 2007. évi jelentés kapcsán az EGSZB megállapította, hogy a szociális szabályozások betartása ebben az ágazatban versenytényező is.

9.5.2 Az EGSZB arra szólít fel, hogy a közlekedési ágazatban dolgozók érdekében nagyobb figyelmet fordítsanak erre a szempontra. Az európai közlekedési ágazatban a szociális normák közötti eltérések még mindig torzítják a versenyt. Az EGSZB szerint az Európai Bizottságnak ezen a területen határozottabb ellenállást kellene tanúsítania a tagállamokkal szemben.

9.6 Elektronikus hírközlés és médiák

9.6.1 Az EGSZB úgy véli, hogy ez a terület mind a fogyasztói érdekeket, mind pedig a civil társadalom demokratikus, átláthatósági, valamint szólásszabadsággal kapcsolatos érdekeit érinti.

Mindezt – mint célt – határozottabban figyelembe kellene venni.

9.7 Fogyasztói kapcsolattartó egység

9.7.1 Az EGSZB üdvözli a fogyasztói kapcsolattartó egység létrehozását és működését, és támogatja az Európai Bizottságot az egység bővítését illetően.

9.8 A tagállamok európai hálózata és együttműködése

9.8.1 Az EGSZB megállapítja, hogy az Európai Versenyhatóságok Hálózata – mind az országos versenyhatósági hálózatokat, mind pedig a bíróságokat illetően – jól működik.

9.8.2 Az EGSZB szerint még nem méltányolják kellően a versenyjog nemzetközi jelentőségét.

9.8.3 Az EGSZB már a 2007. évi versenypolitikai jelentésről kidolgozott véleményében egyértelmű észrevételeket tett a versenyjogi relevanciával, a szociális dömpinggel, valamint a munkavállalói és a környezetvédelmi előírások megszegésével kapcsolatban. Annak idején arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy számoljon be ezekről a kérdésekről. Ez nem történt meg, ezért pótlandó.

9.8.4 Az EGSZB arra szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy teremtsen összhangot az ipar- és a versenypolitika között.

9.9 Verseny és globalizáció

9.9.1 Az EGSZB amellett száll síkra, hogy a versennyel kapcsolatos kérdések megfontolásakor a globalizáció szempontjait, nevezetesen a GATT és a WTO iránymutatásait is vegyék figyelembe.

9.9.2 Az EGSZB szerint a 2008. évi versenypolitikai jelentésből hiányzik az EU-n belüli és kívüli pénzügyi holdingokban lévő állami tulajdon versenytorzító hatásának tárgyalása. Ezen túlmenően aggodalomra ad okot az európai vállalkozások más – köztük EU-n kívüli – államok alapjai révén történő felvásárlásának hatása, valamint az állami stratégiai érdekek tőkerészesedés révén történő érvényesítése.

10. Verseny és szerzői jog

10.1 Ezen a területen meg kellene vizsgálni a szerzői jog versennyel kapcsolatos szempontjait is.

10.2 A szerzői jogot sértők akadályozzák a méltányos és szabad kereskedelem kibontakozását. Az Európai Bizottság figyelmébe ajánljuk a versenyjogot, amely hatásos fegyver lehet ezen a területen.

11. Együttműködés más európai intézményekkel

11.1 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság kijelenti, hogy szívesen részt vesz az együttműködésben.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/148

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről

(COM(2009) 154 végleges – 2009/0157 (COD))

2011/C 44/25

Előadó: Claudio CAPPELLINI

2009. november 20-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről

COM(2009) 154 végleges – 2009/0157 (COD).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. június 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) 119 szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság javaslatát, megjegyzi azonban, hogy a dokumentum nem felel meg a zöld könyv által keltett várakozásoknak, és még inkább alulmarad az EGSZB 2005. október 26-i véleményében megfogalmazott ajánlásokhoz képest.

1.2 Az EGSZB úgy véli, hogy a rendeletjavaslat fontos eszköz a civil társadalom számára, mivel növeli a jogi kiszámíthatóságot és megkönnyíti a nemzetközi öröklés gyors és költséghatékony rendezését az EU tagállamaiban. Felhívja azonban az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a rendeletjavaslat különböző nyelvi változatait felül kell vizsgálni, biztosítandó, hogy azok megfeleljenek egymásnak, és helyes legyen a használt jogi terminológia.

1.3 Az EGSZB aggályoknak is hangot ad, különösen a nem EU-tagállamok jogának szerepét és az öröklési tanúsítvány egyes jellemzőit illetően. Ezek az aggályok a 26. cikk új, javasolt változatával és a 43. cikk (2) bekezdésében előírt határidő meghosszabbításával feloldhatók. A rendeletjavaslat igen összetett dokumentum, amelynek alapos elemzéséhez és bemutatásához hosszabb, az EGSZB szokásos normáit meghaladó munkadokumentumra lenne szükség.

1.4 Az EGSZB határozottan javasolja a rendeletjavaslat alábbi változtatásait.

a rendeletjavaslat indokolásának 1.2., illetve 3.2. pontjába beillesztendő: „Ezek az eltérő szabályok hátráltatják és késleltetik a jogos örököst az elhunyt javai fölötti tulajdonjogának gyakorlásában.” és „A tagállamok egyoldalú fellépése elégtelen volna a rendeletjavaslat összes célkitűzésének eléréséhez.” (lásd a 3.4.3. és a 3.4.4. pontot);

ii.	az 1. cikk (1) bekezdése kiegészítendő annak egyértelművé tételével, hogy a rendeletjavaslat csak „nemzetközi összefüggésekkel rendelkező helyzetekre” vonatkozik (lásd a 4.1.1. pontot);

iii.	a 21. cikk (1) bekezdésében a „további” szó helyére az „egyéb” szó kerüljön (lásd: 4.3.8.);

iv.	a 25. cikk helyére a következő cikk kerüljön: „Egyetemes alkalmazás. E rendelet akkor is meghatározza az alkalmazandó jogot, ha e jog nem valamely tagállam joga.” (lásd: 4.3.9.);

a 26. cikk helyére az alábbi szövegű cikk kerüljön: „Ha az elhunyt a 17. cikk értelmében nem választott alkalmazandó jogot, valamint e rendelet értelmében az alkalmazandó jog valamely nem uniós tagállam joga, és annak kollíziós szabályai alkalmazandónak minősülnek akár egy uniós tagállam, akár egy másik olyan nem uniós tagállam jogára, amely saját jogát alkalmazná, e másik állam joga alkalmazandó. Ez a cikk nem alkalmazandó az öröklési szerződésre, amelynek a 18. cikk (2) bekezdésében előírt illetőségi kritériuma az a jog, amellyel a legszorosabb kapcsolatokat mutatja.” (lásd: 4.3.10.1.);

vi.	a 27. cikkbe a rendelet minden nyelvén beillesztendő a „nyilvánvalóan” szó az „összeegyeztethetetlen” szó elé, valamint – legalábbis a francia és az olasz változatban – a „nemzetközi” szó a „közrend” elé (lásd: 4.3.11.);

vii.	a 27. cikk (2) bekezdésében az „its clauses regarding” angol nyelvi változat nem felel meg a „ses modalités concernant” („vonatkozó feltételei”) francia nyelvi változatnak. Ajánlatos az „its provisions” („vonatkozó feltételei”) kifejezés megtartása a rendelet összes nyelvén (lásd 4.3.12.);

viii.

a 43. cikk (2) bekezdésében foglalt határidő 9 vagy 12 hónapra módosítandó (lásd: 4.6.1.).

2. Háttér

2.1 A javaslat egy igen összetett témával foglalkozik, amely – az állampolgárságra való tekintet nélkül – minden olyan személy számára fontos, akinek a szokásos tartózkodási helye az Európai Unióban van (a 6. cikk rendelkezik bizonyos kiterjesztésekről is). Az öröklésről és végrendeletről szóló zöld könyv (1) széles körű konzultációs folyamatot indított el a nemzetközi törvényes, illetve végrendeleti öröklésről.

2.2 A rendeletjavaslat mint egységes normatív eszköz fontossága abból fakad, hogy jelenleg az EU tagállamaiban igen változatosak a jogszabályok az alábbiak tekintetében:

a)	az alkalmazandó jog meghatározása;

b)	bíróságaik joghatóságának hatásköre a nemzetközi végrendeletek és öröklési ügyek terén;

c)	azon feltételek, amelyek mellett egy más EU-tagállamban hozott határozat elismerhető és végrehajtható; valamint

d)	azon feltételek, amelyek mellett a más EU-tagállamban létesített közokiratok elismerhetők és végrehajthatók.

2.3 Az egyértelműség érdekében a rendeletjavaslat arra törekszik, hogy egységes rendszert hozzon létre e szabályok tekintetében, amelyek mind a nemzetközi magánjog hatálya alá tartoznak, és a nemzetközi végrendeletek és öröklések kimenetelét az – eljáró bíróságnak (EU-tagállamnak) a (rendeletjavaslatban foglalt) sajátos kollíziós szabályai szerint – azokra alkalmazandó jogtól teszik függővé. Ezzel szemben a rendeletjavaslat önmagában nem kíván semmiféle joghatást gyakorolni az EU-tagállamoknak az örökösök jogállására, jogaira és kötelességeire nézve az elhunyt tulajdona (vagy ingatlana) tekintetében irányadó nemzeti anyagi jogára. Ez alól a VI. fejezettel létrehozott európai öröklési tanúsítvány sem kivétel: ez a jogállás bizonyításával függ össze, azonban nem ír elő egységes nemzeti anyagi jogi rendelkezéseket az ilyen jogállás megszerzéséhez szükséges feltételeket illetően. Általánosabban tekintve a kérdést, a nemzeti anyagi jog – a rendeletjavaslaton túlmenően – nem tartozik a Szerződés 65. cikkének b) pontjával létrehozott hatáskör hatálya alá sem.

3. Általános megjegyzések

3.1 Az öröklésről és végrendeletről szóló zöld könyvről alkotott véleményében (2) az EGSZB többek között:

a)	üdvözli a zöld könyvet, és „az általa felvetett kérdéseket alapvetőnek és sürgetőnek tartja”;

b)	felhívja az Európai Bizottság figyelmét „azokra az adóügyi problémákra, amelyekkel egy – két vagy több ország területén – elhelyezkedő vagyon örökösei találják szembe magukat”, és

nyíltan hangot ad érdeklődésének, megjegyezve, hogy „azon az állásponton van, hogy a végrendeletek és öröklés az uniós polgárok számára igen jelentős kérdésnek számít. Nem szabad csalódást okozni a polgároknak, akik a formalitások egyszerűsítését, nagyobb jog- és adóbiztonságot, valamint nemzetközi örökösödési ügyekben a lehető legnagyobb gyorsaság biztosítását várják el a közösségi irányelvtől.”

3.2 Négy évvel a zöld könyv elemzése után az EGSZB-nek felül kell vizsgálnia a végrendeletekkel és örökléssel – mint „az uniós polgárok számára igen jelentős kérdésnek” ítélt problémakörrel – kapcsolatos érdekeltségi nyilatkozatát az Európai Bizottság által a rendelettervezetben javasolt szerkezet és konkrét rendelkezések tekintetében.

3.3 A jelenlegi rendelettervezetben rejlő lehetőségek és az érdekelt felek

3.3.1 Meg kell jegyezni, hogy az EGSZB véleményében (3) felszólította az Európai Bizottságot, hogy foglalkozzon az adóügyi problémákkal, és jelezte, hogy fontosnak tartaná a „nagyobb (…) adóbiztonság” kérdését. Mindamellett a rendeletjavaslat hatályának fényében és a Szerződés 65. cikkével biztosított hatáskör szűkössége miatt a rendeletjavaslat a végrendeleteknek és öröklésnek csak a nemzetközi magánjoggal összefüggő szempontjaival foglalkozik, valamint nem célja, hogy közvetlen hatással legyen a tagállamoknak a nemzetközi végrendeletek és öröklés adóügyi szempontjaival kapcsolatos jogára.

3.3.2 Míg a végrendeletet – ha készül ilyen – az örökhagyó a halála előtt készíti, és haláláig visszavonhatja, az öröklési szabályok pedig azonnal az elhalálozást követően alkalmazandók, mind a végrendelet, mind az öröklés csak az elhalálozást követően lép hatályba, és emelkedik jogerőre, meghatározva a haláleset vagyoni következményeit. Ezért a rendeletjavaslat mindenkit, a civil társadalom valamennyi kategóriájába tartozó érdekelt felet egyaránt érint.

3.3.3 Mindamellett alkalmazási hatályát illetően az egyértelműség kedvéért le kell szögezni, hogy a rendeletjavaslat:

a)	csak azokra a végrendeletekre és öröklési ügyekre alkalmazandó, amelyek nemzetközi összefüggésekkel rendelkeznek – ezt a rendeletjavaslat nem határozza meg –, azonban a jóval nagyobb számú tisztán belföldi öröklési ügyre nem, és

b)	csak magánszemélyekre (azaz természetes személyekre) alkalmazandó, magánjogi, illetve közjogi jogi személyekre nem.

3.4 Célkitűzések és a szubszidiaritás elve

3.4.1 Az uniós rendelet valóban egységes és kötelező joghatást gyakorol az EU tagállamaira, illetve azok nemzeti jogszabályaira és bíróságaira: ezzel magyarázható, hogy a rendeletjavaslat jelentős mértékben fokozni fogja a jogi kiszámíthatóságot az általa szabályozott valamennyi kérdésben. Ez a joghatás a rendeletjavaslat közvetlen hozzáadott értékének tekinthető. A javaslat rendelkezései minőségének és pontos megfogalmazásának biztosítása elsődleges prioritás.

3.4.2 A hangoztatott cél – miszerint a rendelet „felszámolja a személyek szabad mozgása előtti valamennyi (…) akadályt” – ellenére nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy azt a kérdést, hogy egy adott magánszemély egy adott uniós tagállamban rendelkezik-e „örökösi” jogállással és törvényes „jogokkal” az elhunyt tulajdona tekintetében, nem a (rendeletjavaslat tárgyát képező) nemzetközi magánjogi rendelkezések, hanem az EU-tagállamok végrendeletekre és öröklésre alkalmazandó nemzeti jogának vonatkozó anyagi jogi rendelkezései alapján kell megválaszolni. A rendeletjavaslat e tekintetben nem eredményez változást, mivel nem egységesíti az ilyen anyagi rendelkezéseket. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével a javaslat indokolását felül kell vizsgálni, és ahol szükséges, módosítani kell. Az EGSZB megismétli azt az Egyesült Királyság, Írország és Dánia helyzetét illető felszólítását, hogy ezeknek a tagállamoknak szándéknyilatkozatot kell tenniük e rendelet végrehajtásáról.

3.4.3 Ennek tisztázása után a rendeletjavaslat indokolásának 1.2. pontja egy helytálló megállapítást („Ezek a személyek tehát jelenleg komoly nehézségekkel szembesülnek a nemzetközi örökléssel összefüggésben felmerülő jogaik érvényesítésénél”) és egy kevésbé meggyőző és messzemenő következtetést tartalmaz, amelyet a tulajdonjogra is kiterjesztenek („Ezek az eltérő szabályok megakadályozzák a magántulajdonhoz való jog maradéktalan gyakorlását is”). Ehelyett pontosabbnak és megfelelőbbnek tűnik egy enyhébb megfogalmazás, például: „Ezek az eltérő szabályok hátráltatják és késleltetik a jogos örököst az elhunyt javai fölötti tulajdonjogának gyakorlásában”.

3.4.4 A következő kijelentésben: „A tagállamok egyoldalú fellépése következésképp ellentétes volna ezzel a célkitűzéssel”, az „ellentétes” kifejezés túlzó. Ha az EU tagállamai úgy kívánják, az 1989. évi Hágai Öröklési Jogi Egyezmény ratifikálásával a rendeletre való tekintet nélkül is törekedhetnek legalábbis az alkalmazandó jog egységes meghatározására. Az EGSZB úgy véli, hogy megfelelőbb lenne egy enyhébb kifejezés használata, például: „A tagállamok egyoldalú fellépése elégtelen volna a rendeletjavaslat összes célkitűzésének eléréséhez.”

4. Részletes megjegyzések

4.1 I. fejezet: Hatály és szerkezet

4.1.1 A rendeletjavaslat célja a nemzetközi összefüggésekkel rendelkező végrendeletek és öröklési ügyek szabályozása, azonban nem határozza meg ezeket a nemzetközi összefüggéseket. Az egyértelműség kedvéért utalni kellene arra, hogy a rendeletjavaslat kizárólag a „nemzetközi összefüggésekkel rendelkező helyzetekre” alkalmazandó.

4.1.2 Amint címéből is kiderül, a rendeletjavaslat hatálya kiterjed mind a joghatóságra (II. fejezet), mind a határozatok elismerésére és végrehajtására (IV. fejezet), azaz a nemzetközi magánjog azon két ágára, amelyre (az alkalmazandó joggal kapcsolatos szabályok kivételével) vonatkozik a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK rendelet hatálya, amely hatóköréből kizárja a végrendeleteket és az öröklést. Ez a joghézag magyarázza azon döntés fontosságát, hogy a rendeletjavaslat hatályát és az egységes szabályok bevezetését a nemzetközi öröklés tekintetében a nemzetközi magánjog mindhárom ágára, így az alkalmazandó jogra, a joghatóságra és a határozatok elismerésére és végrehajtására is kiterjesztették.

4.2 II. fejezet: Joghatóság

4.2.1 A joghatóságról szóló II. fejezet (3–15. cikk) valamennyi tagállami bíróságra alkalmazandó, nem igazságügyi hatóságokra azonban csak szükséges esetben kell alkalmazni.

4.2.2 Általános joghatóságot annak a tagállamnak a bíróságai kapnak, amelynek a területén az elhunyt szokásos tartózkodási helye volt elhalálozásának időpontjában. Állampolgársághoz kötődő feltétel egyértelműen nincs. Meg kell jegyezni, hogy az általános uniós joghatósági rendszer vagy lex generalis – azaz a 44/2001/EK rendelet – szintén a tartózkodási hely alapján határozza meg az általános joghatóságot, figyelmen kívül hagyva az állampolgársággal kapcsolatos mindennemű megfontolást.

A rendeletjavaslat értelmében ez az általános joghatóság nemcsak az (elhunyt) uniós polgárokra, hanem az EU-n kívüli országok állampolgáraira is alkalmazandó, amennyiben azok szokásos tartózkodási helye haláluk időpontjában valamely uniós tagállamban volt.

4.2.3 Amennyiben a halál időpontjában az elhunyt szokásos tartózkodási helye nem valamely tagállamban volt, bizonyos esetekben a tagállami bíróságok ennek ellenére „fennmaradó joghatósággal” rendelkeznek, ami az uniós tagállami bíróságok joghatóságát jóval azon az egyszerű eseten túl is kiterjeszti, amikor az elhunyt szokásos tartózkodási helye halála időpontjában valamely uniós tagállamban volt. Az állampolgárság nem feltétele az általános joghatóságnak, ám alapot szolgáltathat a fennmaradó joghatósághoz.

4.2.4 A rendeletjavaslat értelmében azon tagállam bíróságai, amelyben a vagyontárgy elhelyezkedik, pusztán ezen az alapon nem rendelkeznek általános joghatósággal. Egyetlen részleges kivétel létezik ez alól, az adott vagyontárgy átruházása, közzétételi nyilvántartásba való felvétele vagy áthelyezése esetében.

4.3 III. fejezet: Alkalmazandó jog

4.3.1 A III. fejezet (16–28. cikk) egységes szabályokat határoz meg az alkalmazandó jogról. Főszabályként az öröklés egészére alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelyben az elhunyt szokásos tartózkodási helye volt elhalálozásának időpontjában. Más feltétel – például az állampolgárság tekintetében – nem alkalmazandó. Nem tesznek megkülönböztetést az ingó és ingatlan vagyon között.

4.3.2 Meg kell jegyezni, hogy a rendeletjavaslatban foglalt, az uniós tagállamok bíróságai által alkalmazandó kollíziós szabályok arra való tekintet nélkül határozzák meg az alkalmazandó jogot, hogy az alkalmazandó jog szerinti ország uniós tagállam-e vagy sem (25. cikk).

4.3.3 A nemzetközi magánjog hagyományosan elismeri a „felek autonómiáját”, azaz azt a lehetőséget, hogy szerződéses ügyekben a felek szabadon választhassák meg az alkalmazandó jogot. A rendeletjavaslat értelmében egy adott személy megválaszthatja az öröklésének egészére irányadó jogot, de ilyenként csak annak az államnak a jogát választhatja, amelyben állampolgársággal rendelkezik.

4.3.4 A jogi kiszámíthatóság érdekében ennek a választásnak határozottnak kell lennie, és a végintézkedés formájában tett nyilatkozatba kell foglalni.

4.3.5 Más témát képeznek az öröklési szerződések, amelyek nem tévesztendők össze az öröklés egészére irányadó jog megválasztásával. Egy személy utáni öröklésre vonatkozó szerződésre az a jog az irányadó, amely a rendeletjavaslat értelmében akkor lett volna alkalmazandó ennek a személynek a haláleset miatti öröklésére, ha az illető a megállapodás megkötésének napján hal meg. Az öröklési szerződések érvényességének előnyben részesítése érdekében alternatív illetőségi kritériumokat alkalmaznak.

4.3.6 Mind az összehasonlító, mind az egységes jog tekintetében igen fontos kérdés az alkalmazandó jog hatálya. A rendeletjavaslat úgy terjeszti ki az alkalmazandó jog hatályát, hogy az az öröklés egészére irányadó az öröklés megnyílásától kezdve a hagyaték jogosultakra történő végleges átruházásáig. A logika nyilvánvalóan az, hogy a lehető legtöbb jogi kérdést fogjanak össze egyetlen alkalmazandó jog alá a jogi kiszámíthatóság növelése, valamint a több (külföldi) jog bonyolult és időigényes tanulmányozása szükségességének csökkentése érdekében. A rendeletjavaslat hosszan, ám a teljesség igénye nélkül felsorolja az alkalmazandó jog hatálya alá tartozó kérdéseket, amelyek így magukban foglalják az öröklés fel nem sorolt kérdéseit is annak megnyílásától kezdve a hagyaték jogosultakra történő végleges átruházásáig.

4.3.7 Az öröklésre alkalmazandó jog az öröklés megnyílásától kezdve a hagyaték jogosultakra történő végleges átruházásáig az öröklés egészére irányadó, ám nem akadályozza a vagyontárgy elhelyezkedése szerinti állam jogának alkalmazását, amennyiben az örökség vagy hagyaték elfogadása vagy az arról való lemondás esetén az öröklésre alkalmazandó jog által előírtakhoz képest további alaki követelményeket ír elő.

4.3.8 E rendelkezés esetében ajánlatos egyértelműsíteni, hogy a 21. cikk (1) bekezdésében foglalt „előírtakhoz képest utólagos (4) alaki követelményeket” kitételben az „utólagos” (azaz utána következő) valóban a megfelelő kifejezés-e, vagy inkább a „további” vagy „egyéb” (alaki követelmények) felelne meg a szándéknak. Vélhetően a „további” vagy „egyéb” kifejezés alkalmazása kedvezőbb lenne e rendelkezés tekintetében.

4.3.9 Az EGSZB azon a véleményen van, hogy az „Egyetemes alkalmazás”-ról szóló rendelkezésben (25. cikk) használt terminológiának egyértelműen csak azt kellene tükröznie, amiről a jövőbeni rendelet III. fejezete szól, azaz az alkalmazandó jogot kellene meghatároznia. Ezért egyszerűbb és kedvezőbb megfogalmazás lenne a következő: „Egyetemes alkalmazás. E rendelet akkor is meghatározza az alkalmazandó jogot, ha e jog nem valamely tagállam joga.”

4.3.10 Eltekintve attól a lehetőségtől, hogy az elhunyt saját nemzeti jogát is választhatja (17. cikk), a rendelet általában az eljáró bíróságnak, azaz azon EU-tagállam bíróságának a jogát alkalmazza, amelyben az elhunyt szokásos tartózkodási helye volt elhalálozásának időpontjában. A fennmaradó joghatóság (6. cikk) értelmében azonban nem uniós tagállam joga is alkalmazandó lehet. Ilyen esetekben elejét kell venni annak, hogy a rendelet aláássa az illetőségi kritériumok egységességét, amelyet néhány nem uniós tagállammal esetleg már megteremtettek (és amely egységesség kedvező minden elhunyt és örökös számára), és olyan nemzeti jogrendszerre ruházza a hatáskört, amely saját szemszögéből nézve nem tűnhet alkalmazhatónak egy adott öröklési ügyben. E szükséglet kielégítése, valamint az uniós és nem uniós tagállamok közötti koordináció javítása és kiegyensúlyozottabbá tétele érdekében azt javasoljuk, hogy a jelenlegi 26. cikk helyére az alábbi cikk kerüljön:

4.3.10.1

„Ha az elhunyt a 17. cikk értelmében nem választott alkalmazandó jogot, valamint e rendelet értelmében az alkalmazandó jog valamely nem uniós tagállam joga, és annak kollíziós szabályai alkalmazandónak minősülnek akár egy uniós tagállam, akár egy másik olyan nem uniós tagállam jogára, amely saját jogát alkalmazná, e másik állam joga alkalmazandó. Ez a cikk nem alkalmazandó az öröklési szerződésre, amelynek a 18. cikk (2) bekezdésében előírt illetőségi kritériuma az a jog, amellyel a legszorosabb kapcsolatokat mutatja.”

4.3.10.2

Ez az új rendelkezés igazodik a rendelethez (5), és arra törekszik, hogy továbbfejlesszen (6) egy hasonló rendelkezést, amelyet ugyanezen szükségletre tekintettel beemeltek a fontos Hágai Öröklési Jogi Egyezménybe, azaz „mert a legtöbb küldöttség (…) felismerte, hogy törekednie kell arra, hogy ne rombolja szét az egységességet ott, ahol az már megvalósult” (7). Ezen túlmenően az ezen új rendelkezés (az új 26. cikk) által biztosított rugalmasság összhangban van néhány nem uniós tagállam – például az USA – vissza- és továbbutalási jogával és gyakorlatával. (8)

Az a tény, hogy a „Róma I.” és „Róma II.” rendelet gyökeresen kizárt mindennemű vissza- és továbbutalással kapcsolatos rendelkezést, egyszerűen azt tükrözi, hogy azok tárgya (szerződéses és nem szerződéses kötelezettségek) nagyban különbözik az öröklési ügyektől. A Róma I-ben és II-ben alkalmazott ilyen kizárás önmagában nem számít komoly érvnek a fent javasolt új 26. cikk kizárása mellett, hiszen a szóban forgó cikk az öröklési ügyekben éppoly kulcsfontosságú és hasznos minden elhunyt és örökösei számára, mint az uniós és nem uniós tagállamok közötti illetőségi kritériumok kiegyensúlyozottabb koordinációja érdekében.

4.3.11 A közrendről szóló 27. cikk hagyományos, mindamellett kulcsfontosságú rendelkezés. A meglehetősen szabványosított alkalmazás miatt ajánlatos a rendelet minden nyelvén beszúrni a „nyilvánvalóan” szót az „összeegyeztethetetlen az eljáró bíróság országának közrendjével” elé, továbbá a „nemzetközi” szót beszúrni a „közrend” elé legalábbis a francia és az olasz változatban (amennyiben szükséges, más nyelveken is). Igen újszerű és hasznos, hogy a fenti lehetőséget az öröklési ügyek különös jellemzőire tekintettel kizárják, ha az „kizárólag azon az alapon (volna alkalmazandó), hogy a kötelesrészre vonatkozó feltételei eltérőek az eljáró bíróság országában hatályban lévőktől”.

4.3.12 A 27. cikk (2) bekezdésében az „its clauses regarding” angol nyelvi változat nem felel meg a „ses modalités concernant” („vonatkozó feltételei”) francia nyelvi változatnak. Ajánlatos az „its provisions” („vonatkozó feltételei”) kifejezés megtartása a rendelet összes nyelvén.

4.4 IV. fejezet: Elismerés és végrehajtás

4.4.1 A 44/2001/EK rendelet mintáját követve a rendeletjavaslat IV. fejezetén belül a 29–33. cikk az elismeréssel foglalkozik.

4.4.2 Az európai nemzetközi öröklés egyszerűsítése azon az elven nyugszik, hogy a valamely tagállamban e rendeletjavaslat alapján hozott határozatokat külön eljárás alkalmazásának szükségessége nélkül elismerik a többi tagállamban.

4.4.3 A valamely tagállamban hozott határozat érdemben nem vizsgálható felül abban a tagállamban, amelyben az elismerést kérik, és azt mindössze négy esetben nem ismerik el.

4.5 V. fejezet: Közokiratok

4.5.1 A nemzetközi öröklés nagymértékben egyszerűsödik amiatt is, hogy a rendeletjavaslat értelmében a valamely tagállamban az öröklési ügyekben szokásos, az alaki követelményeknek megfelelően kiállított közokiratokat más tagállamokban el kell ismerni.

4.6 VI. fejezet: Európai öröklési tanúsítvány

4.6.1 A rendeletjavaslattal bevezetett európai öröklési tanúsítvány a törvényes örökösi, a végrendeleti örökösi, illetve hagyományosi minőség, valamint a végrendeleti végrehajtók vagy vagyonkezelő harmadik személyek hatásköreinek igazolását jelenti. Javasolt a 43. cikk (2) bekezdésében foglalt határidő 9 vagy 12 hónapra történő módosítása.

4.6.2 A kérelemhez kitöltendő űrlap modelljét egyszerűsíteni kellene, törölve a 4.7. pontban kért adatokat.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) COM(2005) 65 végleges.

(2) HL C 28., 2006.2.3., 1. o.

(3) HL C 28., 2006.2.3., 1. o.

(4) A fordító megjegyzése: Az európai bizottsági dokumentum magyar változatában – egyéb nyelvektől eltérően – a »további« szó szerepel.

(5) Ezáltal továbbá kiterjeszti a „vissza- és továbbutalás” hatályát a nem uniós tagállamokról az uniósakra is.

(6) Miáltal érvényesítését nemcsak a Professio Iuris esetében zárja ki (17. cikk), hanem a más jellegű és módszertanú illetőségi kritériumok tekintetében is (kivételi záradékok, mint például a 18. cikk (2) bekezdésében az a jog, amellyel a legszorosabb kapcsolatokat mutatja).

(7) Waters-jelentés, 553. o., a 16. ülésszak jegyzőkönyve, 1988. október 3–20., T.II., Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia, 1990.4. cikk, A haláleset miatti öröklésre alkalmazandó jogról szóló egyezmény. (1989. augusztus 1.) Lásd még: P. Lagarde: La nouvelle Convention de la Haye sur la loi applicable aux successions (Az öröklésre alkalmazandó jogról szóló új hágai egyezmény), RCDIP 1989,249. o. (258).

(8) A Hágai Egyezmény 4. cikke tekintetében, E. F. Scoles: The Hague Convention on Succession (A Hágai Öröklési Jogi Egyezmény), AJCL 1994.,85. o. (113).

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/153

Az „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Globális környezetvédelmi és biztonsági megfigyelés (GMES) – Az űrkomponenssel kapcsolatos kihívások és következő lépések

(COM(2009) 589 végleges)

2011/C 44/26

Előadó: Edgardo Maria IOZIA

2009. október 28-án az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Globális környezetvédelmi és biztonsági megfigyelés (GMES): Az űrkomponenssel kapcsolatos kihívások és következő lépések

COM (2009) 589 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. június 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 135 szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kedvezően fogadja az Európai Bizottság közleményét, és reméli, hogy a döntéshozó szervek által ennek alapján életbe léptetett operatív döntések, finanszírozások és politikák illeszkedni fognak a közleményben leírt javaslatokhoz és ajánlásokhoz.

1.2	Az EGSZB mindig is támogatta az Európai Bizottság ide vonatkozó, űrpolitikával kapcsolatos javaslatait, amely az egyik, intenzíven fejlesztendő technológiai prioritás. A világűr felelős és fenntartható használata polgári, békés célokra a fejlődés egyik kiváló eszköze.

1.3

Az űrkutatás általában, és a GMES különösen joggal illeszkedik az „új zöld gazdaság” kereteibe. A mezőgazdasággal, az éghajlatváltozások kezelésével, az időjárás-előrejelzések pontosságával és a területkezeléssel kapcsolatos alkalmazások fejlesztése képezi az új modell alapját, amely a fenntartható fejlődést tartja az innováció és a technológiai kutatás fő tengelyének.

1.4	Az EGSZB osztja az Európai Bizottság aggodalmát a program időbeli alkalmazhatóságával kapcsolatos információk hiánya miatt. Az EGSZB úgy véli, hogy egy ilyen program ütemezésének legalább 2030-ig kellene tartania, emellett az alapvető funkciókat biztosítani kellene az ezt követő évekre is.

1.5

Az EGSZB véleménye szerint a pénzügyi források elégtelenek – vagy azért, mert a Sentinel műholdak technológiai komponensei esetében nem veszik figyelembe az árak alakulását, vagy azért, mert a kutatáshoz és fejlesztéshez, főként pedig az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel és a biztonsággal kapcsolatos adatok gyűjtéséhez szükséges összeg elégtelen. A 2014–2020-as időszakra legalább újabb 700–800 millió euróra van szükség a szükségleteknek való megfelelés érdekében. A fellövési költségek jelentős mértékben megnövekedtek, csakúgy, mint az elektronikus készülékek ára.

1.6

A világűrrel kapcsolatos álmot, amelyben teljes generációk osztoztak, újra kellene teremteni, ambiciózus programokkal. Újra vonzóvá kellene tenni a fiatalok számára a világűrrel kapcsolatos tanulmányokat, stabil foglalkoztatási terveket kellene kínálni, kiemelve, hogy a GMES és a hasonló projektek magas társadalmi értékkel bírnak, hozzájárulhatnak az éghajlatváltozás negatív hatásainak leküzdéséhez és segíthetik a szélsőséges természeti jelenségekre – mint az árvizek vagy a hosszan tartó száraz időszakok – való felkészülést szolgáló humanitárius tevékenységeket. A káros anyagok légtérbe történő kibocsátásának ellenőrzése lehetővé tenné például a CO2-szint csökkentésére irányuló intézkedések hatékonyságának ellenőrzését, vagy – a Frontex tevékenységével összhangban – a megfelelő intézkedések meghozatalát az emberkereskedelemmel kapcsolatos törvények megsértése esetén.

1.7

A GMES döntően hozzájárulhat a hulladékkezelési politikához, felderítve az illegális lerakóhelyeket, vagy a mérgező anyagok elhelyezését. Elengedhetetlen, hogy a GMES űrprogram foglalkozzon a világűrben lévő hulladékkal is, vagyis a kiszolgált űrállomások, vagy a már nem sugárzó műholdak világűrből való begyűjtésével. A világűr ellenőrzésével foglalkozó ESA program, a német TIRA rendszerrel együttműködésben hozzájárulhat ahhoz, hogy ellenőrzés alatt tarthassuk a világűrben lévő nagy mennyiségű hulladékot. 1957 óta több mint 5 000 műholdat lőttek fel, és jelenleg nagyjából minden második napon pályára állítanak egy újat.

1.8

Egy megfelelő időkeretekkel rendelkező program pozitív hatásai az EGSZB szerint hasznos és biztonságos hajtóerőt jelenthetnek az ágazat állami és magánvállalatainak közvetlen bevonása szempontjából, amelyek beruházásaikat a költségek és szolgáltatások tekintetében egyre hatékonyabb előrejelzési rendszerek irányába programozhatják. Az egész művelet sikere alapvetően függ attól, hogy mennyire tudja majd vonzani a magánbefektetéseket, és képes lesz-e megteremteni a szolgáltatások piacát.

1.9

Azon tagállamok számára, amelyek nem vesznek részt az űrprogramokban, és jelenleg még egyáltalán nem foglalkoznak űrpolitikával, a közösségi programok folytonossága biztonságot adhat saját kezdeményezéseik megtételére. Az EGSZB ezzel kapcsolatban pozitívan értékeli az űrpolitikával kapcsolatos ismeretek arányosabb eloszlása, illetve a benne való aktív részvétel közös felvállalása szempontjából a 2010 februárjában hozott határozatot a GMES-partnerek tanácsának létrehozásáról, melyben mind a 27 tagállam aktívan részt vesz. Ennek a szervnek nyitottnak kell lennie a civil társadalom képviselőinek irányában.

1.10

A hosszú távú program rendelkezésre állása egyébiránt eszköz arra, hogy nagyobb politikai erőt és súlyt kölcsönözzön az EU-nak a világ többi, jelenleg az űrpolitikában tevékenykedő térségével szemben, és hasznos elem lehet a szükséges pénzügyi források megszerzésében, amennyiben a programokat és eredményeket hozzáférhetővé tennék EU-n kívüli partnermissziók számára is.

1.11

A GMES kiemelten képes hozzájárulni különböző kulcsfontosságú ágazatokhoz, mint az oceanográfia, a levegő minőségének ellenőrzése, a földterületek használatával kapcsolatos precíziós térképek elkészítése, a természeti katasztrófák által sújtott területek térképeinek gyors ütemű elkészítése; ily módon pótolhatatlan segítséget nyújt a polgári védelem számára.

1.12

A jelenlegi mély gazdasági válság összefüggésében az a követelmény, hogy jelentős pénzügyi források álljanak rendelkezésre, az EGSZB véleménye szerint nem lassíthatja ezeket a befektetéseket, hanem épp ellenkezőleg, mozgósítva minden rendelkezésre álló forrást, valamint a lehetőségek teljes tárházáról jól tájékozott közvélemény támogatását élvezve a GMES program hozzájárulhat ahhoz, hogy egy kivételes tudományos és termelési potenciál rendelkezésre bocsátása segítségével a válság előbb véget érjen ennek minden pozitív következményével, és képessé tegye az EU-t arra, hogy visszaszerezze elvesztett vezető szerepét ebben az ágazatban.

2. Bevezetés

2.1

Az EU arra vonatkozó döntése, hogy integrált európai rendszert hoz létre a Föld megfigyelésére „Globális környezetvédelmi és biztonsági megfigyelés” (GMES) néven, azzal a céllal, hogy megfelelő információkat és szolgáltatásokat biztosítson a környezetvédelem és a biztonság területén, olyan stratégiai döntés, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy megtartsa és megerősítse vezető szerepét a polgári űrhajózással kapcsolatos tevékenységek területén.

2.2

Az Európai Bizottság 2001-ben kiadott cselekvési tervében meghatározott általános elvek szerint a GMES célja a környezetvédelemmel és a biztonsággal kapcsolatos társadalmi szükségletek összhangba hozása a földi és műholdas megfigyelő rendszerek által kínált fejlett technikai és operatív kapacitással. Megfelel tehát annak a szükségletnek, hogy globális, regionális és helyi szinten gyors hozzáférést biztosítson a környezetvédelemmel kapcsolatos információkhoz anélkül, hogy veszélybe sodorná a cselekvési önállóságot a következő területeken: fenntartható fejlődés, világszintű éghajlatváltozások, közös védelmi és biztonságpolitika, európai kutatási térség, európai űrstratégia.

2.3

A rendszer alapját a Föld megfigyelésével kapcsolatos – a műholdakból és a földi ellenőrző hálózatokból nyert – adatok elemzése képezi. Ezeket az adatokat elemzés és koordinálás után a végső felhasználók rendelkezésére bocsátják, melyek nemzeti, regionális és helyi ügynökségek, környezetvédelmi és polgári védelmi szervezetek. A GMES kezdeményezést az Európai Unió és az Európai Űrügynökség (ESA) közösen támogatja és hatja végre. Ennek a kezdeményezésnek a keretében az ESA meghatározó módon járul hozzá az EU űrkomponensének fejlesztéséhez, az EU pedig hajtóerőként és a kereslet megteremtőjeként cselekszik.

2.4	A GMES programja három részből áll: az űrkomponensből, a helyi komponensből és a szolgáltatások komponenséből, mellyel kapcsolatban az Európai Bizottság az EGSZB által már véleményezett rendeletjavaslatot adott ki (1).

2.5

A három komponens közül messze az űrkutatás a legköltségesebb, és ez határozza meg, hogy milyen minőségű és mennyiségű szolgáltatásokat lehet nyújtani. Hat Sentinel kiküldetés-sorozatot tartalmaz a Föld megfigyelésére, amelyből ötnek oldható meg a finanszírozása, és amelyek előreláthatólag 2012-ben kezdődnek. Mindent, ami az űrkutatási ágazatra vonatkozik, az ESA ellenőriz, koordinál és hajt végre: a műholdak és a szükséges infrastruktúrák fejlesztésére vonatkozó ipari szerződéseket, de a kísérleti projektek irányítását is, amelyeket ebben a fázisban hajtanak végre, és amelyeket a leendő alkalmazások céljából értékelni fognak.

3. Az Európai Bizottság közleménye

3.1

Közleményében az Európai Bizottság beszámol a szolgáltatásokkal kapcsolatos és a lokális rész által megvalósított fejlődésről, amely részek már kielégítő eredményeket értek el a létező űrkutatási infrastruktúrák használata során, különösen az Eumetsat- és az ESA-missziók, illetve a nemzeti küldetések területén.

3.2

2008-ban fektették le a rendszer alapjait, főként a pénzügyi és az ebből fakadó politikai szükségszerűséggel kapcsolatban. A terv végrehajtása érdekében a szükséges forrásokat az Európai Unió következő többéves pénzügyi keretéből kellene biztosítani. Az ESA-nak a 2014 – 2020-as időszakban előreláthatólag 4,23 milliárd eurós kiadása lesz (2).

3.3	A dokumentum az európai űrpolitika néhány alapvető aspektusát elemzi, amelyek közül a GMES a GNSS európai programok mellett (EGNOS és Galileo) lényegi tengelyt képez.

3.4

Az Európai Bizottság hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a Sentinel 1, 2 és 3 küldetéseinek végrehajtása és fejlesztése prioritást élvezzen a finanszírozás során, hogy az adatok folyamatosan álljanak rendelkezésre, és hozzáférhetőek legyenek, valamint hogy a tagállamok szüntessék meg fenntartásaikat a projekt időtartamára vonatkozólag, amelyet egyelőre 2020-ig bezárólag terveztek.

3.5	Az Európai Bizottság szerint szabályozásra van szükség az adatok tulajdonjogával kapcsolatban, a teljes és garantált hozzáférési politika érdekében; megemlítették az infrastruktúra tulajdonjogával és annak kezelésével kapcsolatos témát is.

3.6	A dokumentum fontos részét képezi a közbeszerzési politika, amelyeket a költséghatékonyság és az adatok hozzáférhetőségének folytonossága kell, hogy jellemezzen.

3.7

A nemzetközi együttműködés a teljes GMES program fontos elemét képezi. Ebben az összefüggésben fontos közösségi hozzájárulást jelent a Föld globális megfigyelésére irányuló GEOSS programhoz. Az Európai Bizottság a CEOS űrbizottság keretében – amely kiemelt felelősséggel bír az éghajlatváltozás hatásainak nyomon követése szempontjából – új csereprogramokat és partnerségeket alakít majd ki.

3.8	Következtetéseiben az Európai Bizottság megismétli a dokumentum tartalmát, és kötelezettséget vállal arra, hogy közelről figyelemmel kíséri a program végrehajtását és folyamatos aktualizálását a felhasználók szükségleteinek tükrében.

4. Az EGSZB megjegyzései

4.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, amely az űrpolitikát a nagyobb intenzitással fejlesztendő technológiai prioritások között tartja számon, kedvezően fogadja az Európai Bizottság közleményét, és reméli, hogy ebből a közlemény javaslataihoz és ajánlásaihoz illeszkedő operatív döntések, finanszírozások és politikák fognak születni a döntéshozó szervek részéről.

4.2

Az EGSZB, miközben pozitív véleményének ad hangot, osztja az Európai Bizottság aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy a tagállamok nem foglalnak világosan állást a GMES program időperspektívájával kapcsolatban, valamint elengedhetetlennek tartja, hogy egyértelműen nyilatkozzanak egy olyan program érdekében, amelyet legalább 2030-ig terveznének, és amelynek esetében gondoskodni kellene annak lehetőségéről, hogy alapvető funkcióit a 2030 utáni években is folytathassa.

4.3	A vállalkozások számára is elengedhetetlen lenne, hogy befektetéseiket megfelelően hosszú időszakra tervezhessék, és technológiákat fejleszthessenek ki a költségek, illetve a szolgáltatások minősége szempontjából egyre hatékonyabb adatátviteli rendszerek megvalósítása érdekében.

4.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a 4 milliárd eurós összeg, amelyet az ESA hosszú távú elemzésein alapuló előrejelzések alapján irányoztak elő, nem elégséges. Az évente mintegy 600 millió euró megállapításakor nem vették számításba a technológiai komponensek árának emelkedését a Sentinel műhold-konstelláció esetében. A K+F részére elkülönített összeg is elégtelennek tűnik, főként az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel és a biztonsággal kapcsolatos adatok gyűjtésének szükségességét tekintve.

4.5

Az EGSZB, amely teljes mértékben egyetért az Európai Bizottság javaslataival, még határozottabb előrelépéseket szeretne a szükséges pénzügyi források tekintetében. Évente legalább 700–800 millió eurós többletre lenne szükség a 2014–2020-as időszakra, a projekt időkorlátait legalább 2030-ra kellene kitolni, az űrkutatási piacot meg kellene nyitni valamennyi tagállam kkv-i előtt; világos és nyitott szabályozást kellene kialakítani az adatokhoz való hozzáférés politikája tekintetében, továbbá a projektben részt vevő valamennyi érdekelt fél erős összehangolására, valamint a projekt nemzetközi dimenziójának megerősítésére lenne szükség.

4.6

Az Európai Bizottság nagyobb befektetéseket szeretne a biztonság területén, és egyik legutóbbi közleményében (3) arra emlékeztet, hogy a hetedik keretprogram keretében (az űrkutatás témájában) kérést hozott nyilvánosságra, mely szerint javaslatokat vár a GMES tengeri felügyelettel kapcsolatos preoperatív szolgáltatásai tekintetében. A környezet védelmének érdekében, a tengereink és tengerpartjaink illegális emberkereskedelemtől való megóvásához, valamint a gátlástalan bűnszövetkezeteknek áldozatul eső emberéletek megmentéséhez integrált megközelítésre lenne szükség, amely minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál.

4.7

Ebben az összefüggésben kiegészítő forrásokra lenne szükség mind az ágazat üzemeltetőinek szóló folyamatos képzési programok, mind a fiatal generációkat az űrkutatással és annak alkalmazási területeivel kapcsolatos tanulmányok folytatására ösztönző programok támogatására. Az utóbbi években, részben azért is, mert csökkent a közvélemény érdeklődése a téma iránt, csökkent az űrkutatási mérnöki tanulmányok iránti érdeklődés, ezért erősen csökkent az erre a területre beiratkozottak, illetve ezen a területen diplomát szerzettek száma. A technikusok területén is hiány kezd mutatkozni, és specifikus politikára lenne szükség az érdeklődők ilyen típusú tanulmányok felé való terelésére. Az egyik ok, amiért nem iratkoznak be erre a területre, a foglalkoztatási perspektívákban keresendő, amelyek nem tűnnek biztonságosnak és tartósnak.

4.8

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság javaslatát, mely szerint közvetlenül magára vállalja a rendszer tulajdonjogát, és ebből következően az adminisztráció felelősségét. Egy olyan folyamatos és szabad hozzáférés lehetőségének választása, amely azonban egy specifikus szabályzat elfogadása által megőrzi a biztonsági garanciákat, megfelelőnek és átgondoltnak tűnik. A hozzáférés szavatolása képes megteremteni a körülményeket a magánbefektetők figyelmének felkeltésére a szolgáltatásnyújtással kapcsolatban. A GMES rendszeréhez kapcsolódó piac létrehozása amellett, hogy gazdasági lehetőséget jelent és szolgálatot tesz társadalomnak, lehető teszi a földi szolgáltatások egyes adminisztrációs költségeinek megosztását.

4.9

Az adatok korrekt kezelése szempontjából alapvető fontosságú a rendszer felépítésének megválasztása. A kereskedelmi hasznosításnak minden esetben ki kell terjednie a kiadások részleges átvállalására a piachoz való alkalmazkodás megfelelő hosszúságú időszakát követően, ahogyan az néhány interneten kínált szolgáltatás esetében történik, amelyek eddig ingyenesek voltak, azonban mostantól a felhasználóknak folyamatos hozzájárulást kell fizetniük értük. A közigazgatási szervek számára az adatoknak általánosságban ingyenesnek és hozzáférhetőnek kell lenniük, az adatok bizalmasságát és biztonságát figyelembe vevő, változtatható informatikai platformok révén.

Nemrég fejlesztettek ki néhány fontos alkalmazást a műholdas megfigyelésre. A My Ocean program magasságmérő műholdjai előre jelezték az El Niño jelenség megismétlődését 2009-ben. A MACC program (Monitoring Atmosphere Composition and Climate), amely a GMES szolgáltatásainak integráns része, nyújtotta a szükséges információkat az izlandi vulkánfelhő lehetséges elterjedésének szimulációjához. A GMES program egy további szolgáltatása a SAFER (Services and Applications For Emergency Response), melynek célja, hogy részletes térképeket készítsen a katasztrófaesemények – földrengések, áradások, földcsuszamlások – bekövetkezése után 6 órán belül; e térképek igen értékesek lehetnek a polgári védelmi beavatkozások szempontjából. A G-Mosaic (Pilot services for security), amely biztonsági szempontból ellenőrzi majd a területeket, az atomerőművek felügyeletétől az illegális bevándorláson és a határok ellenőrzésén át a háborús károkkal és a felmerülő szükségletekkel kapcsolatos adatokig.

4.10

Külön figyelmet kell szentelni a közbeszerzésekkel kapcsolatos politikáknak. A kisvállalkozói intézkedéscsomag (Small Business Act) elveit minden esetben alkalmazni kellene a közbeszerzések esetében, főként pedig az uniós közbeszerzések esetében. A kkv-kat komolyan támogató politikára van szükség, főként azon országok esetében, amelyek még nem rendelkeznek erős termelési rendszerrel, azonban szintén részesedniük kellene azokból a hatalmas befektetésekből, melyekre sor kerül majd az ágazatban. A GMES űrkutatási komponensének nemcsak az űrkutatási elektronikai területen specializált nagyvállalatokra van szüksége, hanem a kisvállalkozásokra is, amelyek szintén képesek innovatív megoldásokat biztosítani. Az Európai Bizottságnak elő kellene segítenie, hogy konzorciumok jöjjenek létre a nemzetközi vállalatok között, a projekt európai jellegének biztosítása érdekében.

4.11	Az EGSZB minél szorosabb együttműködést javasol a projekt különböző résztvevői között (Európai Bizottság, tagállamok, ESA, Eumetsat), és támogatja az Európai Bizottság javaslatát a felelősség e résztvevők közötti megosztásával kapcsolatban, a közleményben foglaltaknak megfelelően.

4.12

Az EGSZB véleménye szerint az ESA minden szükséges készséggel rendelkezik ahhoz, hogy igényt tarthasson az űrkutatási infrastruktúra legfőbb irányítójának címére, együttműködve a nemzeti ügynökségekkel a műholdrendszerek karbantartása, fejlesztése, illetve pótlása területén. Nyomatékosan javasolja valamennyi jogilag lehetséges kezdeményezés felhasználását annak érdekében, hogy ez a természetes választás megvalósulhasson.

4.13

Az EGSZB véleménye szerint elengedhetetlen a nemzetközi együttműködés erősítésére irányuló cselekvés fejlesztése. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem szükségszerűen világszinten történik, és az adatok megosztása alapvető fontosságú az üvegházhatású gázok hatásai valós elterjedési idejének és az azt követő éghajlatváltozásoknak a meghatározása érdekében. Az Európai Bizottság helyesen figyelembe vette ezt a szempontot, az EGSZB pedig azt ajánlja, hogy vonjanak be más, közelebbi partnereket is, és esetleg integrálják őket a szárazföldi és tengeri területek védelmével, valamint a biztonsággal kapcsolatos európai stratégiába. A Mediterrán Unió például optimális fórum lehetne ennek az együttműködésnek a fejlesztésére, a jelenlegi, prioritást élvező programok keretében a polgári védelem, a Földközi-tenger vízminőségének javítása, az éghajlatváltozás elleni küzdelem területén, valamint pozitív hozzájárulást jelenthetne a különböző egyéb területeken jelentkező sajátosságok tanulmányozása, például a balti vagy a Duna-menti térségben jelenleg folytatott tevékenységekkel kapcsolatos tapasztalatok felhasználása.

4.14

Az EGSZB támogatja a GMES partnerei tanácsának felállítását, mely 27 tagból állna és magában foglalná Svájcot és Norvégiát is, mint az ESA tagállamait. Ennek a szervezetnek, melynek elnöke az Európai Bizottság, az a feladata, hogy együttműködést alakítson ki valamennyi tagállam szervezetei között, támogassa az Európai Bizottságot a program következetes megvalósításának ellenőrzésében és egy stratégiai keret kidolgozásában, valamint kialakítsa a tapasztalatok és legjobb gyakorlatok cseréjét a GMES és a Föld megfigyelésének témájában. Egy ilyen reprezentatív szervezet segíthet a tudásbeli egyenlőtlenségek, valamint a jelenleg az űrkutatási tevékenységek terén fennálló különbségek megszüntetésében a régi és az új tagállamok között. A magánfelhasználók fórumának létrehozása annál is inkább hasznos lenne, mivel időben lehetne ellenőrizni a rendszer kilátásait, és együtt lehetne működni a Tanáccsal.

4.15	Különös figyelmet kell fordítani a rövid távú programozási igényekre, főként a Sentinel műholdak A sorozatával kapcsolatos gyakorlatra, a B sorozat elindítására, és az alapvető komponensek beszerzésére a C sorozathoz.

4.16

A spanyol elnökség, amely elkötelezte magát a GMES szolgáltatásaival kapcsolatos rendelet mellett, illetve a belga elnökség, amely az európai űrpolitika mellett foglalt állást, egyetértenek az újraindítás szükségességét illetően. Az Európai Parlament is erősen támogatja azt. Így tehát adottak a feltételek a még pontosításra szoruló szempontok tisztázására: a projekthez szükséges források kijelölésére és odaítélésére, a GMES jövőjével kapcsolatos fenntartások eloszlatására, hozzájárulva ezáltal a Sentinel műhold-konstelláció fejlesztéséhez a meghatározott program alapján, a nemzetközi együttműködés megerősítéséhez és a kutatásba és fejlesztésbe történő nagyobb befektetésekhez.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az európai Föld-megfigyelési programról (GMES – Globális környezetvédelmi és biztonsági megfigyelés) és annak kezdeti üzemszerű működéséről (2011–2013) – COM(2009) 223 végleges – 2009/0070 (COD)

(2) ESA/C (2009) 36.

(3) Úton a tengerfelügyelet integrációja felé: Az EU tengeri területeire kiterjedő közös információmegosztási környezet - COM (2009) 538 végleges.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/157

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az új könnyű haszongépjárművekre vonatkozó kibocsátási követelményeknek a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi integrált megközelítés keretében történő meghatározásáról

(COM(2009) 593 végleges – 2009/0173 (COD))

2011/C 44/27

Előadó: Virgilio RANOCCHIARI

2009. november 20-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 251. cikke alapján kikéri az Európai gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az új könnyű haszongépjárművekre vonatkozó kibocsátási követelményeknek a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi integrált megközelítés keretében történő meghatározásáról

COM(2009) 593 végleges – 2009/0173 (COD).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. június 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) egyhangúlag elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló közösségi stratégia keretén belül és a személygépkocsikra vonatkozó rendelet 2009-ben történő elfogadása után a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló rendeletjavaslat kellő kiegészítő intézkedést jelent. Amennyiben megfelelő integrált megközelítésen alapul, egyetlen olyan kezdeményezést sem szabad figyelmen kívül hagyni, amely hozzájárulhat az üvegházhatású gázok csökkentéséhez, amely az éghajlatváltozás elleni küzdelem alapvető eleme.

1.2 Az új javaslatot a személygépkocsikra vonatkozó előző rendelet modellje alapján dolgozták ki, és ahhoz hasonlóan kitér a szankcionálási mechanizmusokra, a díjakra, a mentességekre, az ökoinnovációra stb.

1.3 Az EGSZB azonban tart attól, hogy e módszert követve nem vetül kellő figyelem a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek közötti jelentős különbségre: az előbbiek fogyasztási cikkek, míg az utóbbiak beruházási javak, ami egyértelműen más következményekkel jár e járművek szerepét és az operatív költségek jelentőségét tekintve. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy a könnyű haszongépjárművekre vonatkozó javaslat néhány tekintetben még ambiciózusabb is, mint a személygépkocsikról szóló rendelet, például a határidők, a szankciók, a költségek stb. vonatkozásában. Az EGSZB szerint a haszongépjárművek a személygépkocsikénál legalább két évvel hosszabb átfutási idejére (lead time) (1) tekintettel felül kell vizsgálni a javaslatot, nem utolsósorban az ágazatot sújtó súlyos válság fényében, amelynek jelentős kereskedelmi következményei voltak és vannak továbbra is.

1.4 Az EGSZB egyébként attól is tart, hogy az ipari költségekre és így az árakra gyakorolt aránytalanul nagy hatás tovább gyengítheti a már jelenleg is mély válságban lévő piacot, miáltal csökkenhet a foglalkoztatottság, és tovább lassulhat a használatban lévő járműállomány megújulása, maga után vonva a kibocsátások csökkentésére irányuló erőfeszítések gyengülését is.

1.5 Az EGSZB ezért a 2009. májusi Versenyképességi Tanács ajánlásainak a figyelembevétele mellett érvel, amelyek megállapítják, hogy tekintettel az ágazat jelenlegi gazdasági helyzetére, lehetőség szerint el kell kerülni ezen iparág további terhelését, és minden döntés előtt részletes hatásvizsgálatokat kell végezni.

1.6 Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a javaslat a válságot megelőzően elvégzett hatásvizsgálaton alapul, ezért felhívja az Európai Parlamentet és a Tanácsot arra, hogy kérje utóbbi dokumentum naprakésszé tételét, az Euro 5 hatálybalépését követő figyelmes kibocsátás-ellenőrzés alapján.

1.7 Az előbbiek fényében az EGSZB, bár megerősíti a szén-dioxid-kibocsátások csökkentésének szükségességét, mégis a rendeletben szereplő határidők felülvizsgálatát kéri, összhangba hozva így a bevezető időszakot (phase-in) az ágazat átfutási idejével (kezdete 2015-ben, megvalósítása 2018-ban), valamint a hatáselemzés pontosítását és naprakésszé tételét, a hosszú távon (2020 után) elérendő célkitűzések vonatkozásában is, amelyekkel kapcsolatban úgy véli, hogy a technológiai előrehaladásnak köszönhetően fokozatosan a 150/160 g CO2/km is elérhető lenne, fenntartva ugyanakkor a kellő időben történő felülvizsgálat szükségességét.

2. Bevezetés

2.1 A személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek CO2-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi stratégia felülvizsgálatának eredményeiről szóló, COM(2007) 19 végleges/2. sz., 2007. februári európai bizottsági közlemény jelezte, hogy a 120 g CO2/km-ben meghatározott közösségi cél elérése érdekében az Európai Bizottság jogi keretszabályozásra tesz majd javaslatot. A személygépkocsik szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó rendelet, amelyet 2008 decemberében azzal a céllal fogadtak el, hogy ezeknek a gépkocsiknak az átlagos szén-dioxid-kibocsátását 130 g CO2/km-re szorítsák le, kulcsfontosságú eleme a közösségi stratégiának. Az e stratégia alapját jelentő joganyag egy sor kiegészítő intézkedést határoz meg a további 10 g CO2/km csökkentés érdekében (integrált megközelítés); ezeknek az intézkedéseknek az egyike a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának korlátozására vonatkozó új javaslat.

2.2 Az Európai Unió elkötelezte magát amellett, hogy 2020-ra 20 %-kal, illetve egy nemzetközi megállapodás létrejötte esetén 30 %-kal csökkenti az üvegházhatású gázok teljes kibocsátását. Egyértelmű, hogy valamennyi ágazatnak hozzá kell járulnia ehhez a csökkentéshez. Az Európai Bizottság szerint a könnyű haszongépjárművek kibocsátása az Európai Unió teljes szén-dioxid-kibocsátásának kb. 1,5 %-át jelenti.

2.3 Az új javaslat kapcsolódik az Európai Bizottság fent említett COM(2007) 19 végleges/2 sz. és a 21. századi versenyképes autóipari szabályozási keretről szóló COM(2007) 22 végleges sz., 2007. februári két közleményéhez, továbbá a 2007. júniusi Környezetvédelmi Tanács Európai Bizottságnak címzett azon felkéréséhez, hogy tegyen javaslatot a könnyű haszongépjárművek üzemanyag-hatékonyságának javítására.

3. A rendeletjavaslat

3.1 2009. október 28-án az Európai Bizottság a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése céljával rendeletjavaslatot fogadott el.

3.2 A bevezetés szerint az új javaslat az integrált megközelítés keretében a 443/2009/EK rendeletet (személygépkocsik szén-dioxid-kibocsátása) kívánja kiegészíteni, a valamennyi új könnyű gépjármű kibocsátására átlagosan 120 g CO2/km-ben meghatározott közösségi cél elérése érdekében. A 2014. január 1-jén kezdődő, és minden ezt követő naptári évre a könnyű haszongépjárművek valamennyi gyártójának gondoskodnia kell arról, hogy saját gépjárművei átlagos fajlagos szén-dioxid-kibocsátási értéke ne haladja meg a rendeletben előírt célkitűzést.

Részletesebben:

3.2.1

Hatály

A rendelet hatálya az N1 kategóriájú járművekre korlátozódik. Az Európai Bizottság csak a 2013-ban sorra kerülő felülvizsgálatot követően dönt majd a hatálynak az N2 és M2 kategóriájú (2) járművekre való kiterjesztéséről, a komitológiai eljárás alapján.

3.2.2

Rövid távú célkitűzések

E javaslat 2016. január 1-jéig 175 g CO2/km-re kívánja csökkenteni az új járművek átlagos szén-dioxid-kibocsátását, egy 2014-ben kezdődő bevezető időszak alkalmazásával (a célkitűzés 2014-ben a járművek 75 %-át, 2015-ben 80 %-át, 2016-tól kezdve pedig 100 %-át érinti).

3.2.3

A rendeltetés leírására szolgáló paraméter

A rendelet a rendeltetés leírására szolgáló paraméterként (a kibocsátások mérésére szolgáló számítás alapjaként) továbbra is a teljesen felszerelt járműnek a tömegét határozza meg. A 12. cikk azonban úgy rendelkezik, hogy 2014-ben az Európai Bizottság megvizsgálja az alternatív paraméterek (alapterület, hasznos teher) (3) alkalmazását.

3.2.4

A szankciók rendszere

A javaslat a következőket állapítja meg:

a)	a többletkibocsátási díj úgy számítandó ki, hogy a g/km-ben kifejezett szén-dioxid-kibocsátástöbbletet megszorozzák az év során újonnan nyilvántartásba vett járművek számával;

a tervek szerint a 2018 végéig tartó átmeneti időszak során egy rugalmas rendszert alkalmaznak, amelynek keretében a célértéktől való eltéréssel arányosan növekszik az egységes díj összege: 5 EUR a többletkibocsátás első grammjáért, 15 EUR a másodikért, 25 EUR a harmadikért, valamint 120 EUR a többletkibocsátás minden további grammjáért;

c)	az átmeneti időszakot követően (2018 után) az egységes díj nem függ már a célértéktől való eltéréstől, és 120 EUR-ban határozzák meg a többletkibocsátás minden grammjára vonatkozóan.

3.2.5

Extra kibocsátási egységek

Az átlagos fajlagos szén-dioxid-kibocsátás kiszámításakor jóváírás bevezetését tervezik a rendkívül nagy teljesítményű járművek gyártói számára. Az 50 g/km-nél kisebb fajlagos szén-dioxid-kibocsátású új könnyű haszongépjárművek 2014-ben 2,5 könnyű haszongépjárműnek, 2015-ben 1,5 könnyű haszongépjárműnek és 2016-tól kezdve 1 könnyű haszongépjárműnek számítanak.

3.2.6

Mentesség bizonyos gyártók számára

Fajlagos kibocsátási célérték alóli mentesítésre irányuló kérelmet nyújthat be az a gyártó (lásd 3.2 pont), aki naptári évenként legfeljebb 22 000 olyan új könnyű haszongépjárművet állít elő, amelyet a Közösségben vesznek nyilvántartásba, és:

a)	nem tagja kapcsolt gyártók csoportjának, vagy

b)	olyan kapcsolt gyártók csoportjának tagja, amely naptári évenként együttesen legfeljebb 22 000 olyan új könnyű haszongépjárművet állít elő, amelyet a Közösségben vesznek nyilvántartásba, vagy

c)	kapcsolt gyártók csoportjának tagja, de saját termelő létesítményt és tervezési központot üzemeltet.

3.2.7

Ökoinnováció

A beszállító vagy a gyártó kérésére az Európai Bizottság egy később meghatározandó módszer szerint figyelembe veszi az innovatív technológiák alkalmazása révén elért szén-dioxid-csökkentéseket, ezek a technológiák azonban nem tartozhatnak a szén-dioxid-mérés standard vizsgálati ciklusába. E technológiák az egyes gyártók átlagos fajlagos kibocsátási célértékének legfeljebb 7 g CO2/km-rel való csökkentéséhez járulhatnak hozzá.

3.2.8

Csoportosulás

A jelen vélemény 3.2.6 pontja szerinti mentesítésre nem jogosult új könnyű haszongépjármű-gyártók csoportosulást hozhatnak létre kötelezettségeik teljesítése céljából.

3.2.9

Nem teljes (vagy többlépcsős típus-jóváhagyási eljárásnak alávetett) járművek (4)

A rendeletjavaslat rendelkezése szerint a „befejezett jármű” fajlagos kibocsátását a „befejezett jármű” alapját jelentő „alapjárművel” azonos típusú „teljes jármű” fajlagos kibocsátásának legmagasabb értékében kell meghatározni.

3.2.10

Hosszú távú célkitűzés

2013. január 1-jéig az Európai Bizottság felülvizsgálja a fajlagos kibocsátási célértékeket, a 135 g CO2/km-es, hosszú távú célérték 2020-ig történő elérésére vonatkozó szabályok meghatározásának céljával.

4. Általános észrevételek

4.1 A szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről szóló európai bizottsági jogalkotási javaslatokkal foglalkozó korábbi véleményeihez hasonlóan az EGSZB megerősíti, hogy támogatja mindazokat a közösségi kezdeményezéseket, amelyek konkrét célok elérésére irányulnak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése területén, amely az éghajlatváltozások elleni küzdelem alapvető eleme. Ezért egyetlen, a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését is célul kitűző ésszerű beavatkozást sem lehet figyelmen kívül hagyni; ezek a járművek egyébként a járműállomány több mint 10 %-át jelentik.

4.2 A választott jogalkotási eszköz, azaz a rendelet tűnik a legalkalmasabbnak a meghozandó intézkedések azonnali betartásának biztosítására, valamint a versenytorzulásoknak – és ezek belső piacra gyakorolt esetleges hatásainak – az elkerülésére.

4.3 Az EGSZB azonban úgy véli, hogy a vizsgált javaslat, amelyet a személygépkocsikra vonatkozóan elfogadott rendelet alapján dolgoztak ki, alábecsüli a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek közötti különbségeket, amelyek közül a legfontosabbak a következők:

—	a személygépkocsikhoz képest hosszabb fejlesztési és gyártási ciklus,

—	e járművek szerepe, amelyeket olyan gazdasági tevékenységre használnak, ahol a motor hatékonysága, ereje és fogyasztása az e tevékenységekhez köthető operatív költségek közül gyakran a legfontosabb tételt jelenti. Nem véletlen, hogy a könnyű haszongépjármű-park 97 %-a dízelüzemanyaggal működik,

—	a vásárlók profilja, akik több mint 90 %-a a mindenféle költségváltozásra nagyon érzékenyen reagáló kis- és mikroméretű kisipari vállalkozás.

4.4 Az EGSZB ugyanakkor e felülvizsgálat bonyolultságára is rámutat: oly módon kell a CO2-kibocsátás további csökkentésére törekedni, hogy az ne veszélyeztesse a személygépkocsi-ágazat versenyképességét, amely rendkívül nagy konkurenciával küzd világpiacán, és óriási válsággal néz szembe. A könnyű haszongépjárművek szektorának 2009. évi kereskedelmi mérlege 2008-hoz képest több mint 30 %-kal csökkent. E csökkenés aránya konkrétan a következő volt: Nyugat-Európában 30 % (Olaszországban 23,4 %, Németországban 24,7 %, Spanyolországban 38,8 %, Franciaországban 21,3 %, az Egyesült Királyságban 37,1 %), az új tagállamokban pedig 49 % (például Lengyelországban 28 % és a Cseh Köztársaságban 67 %).

4.5 Az EGSZB nem hagyhatja figyelmen kívül azoknak az aggodalmát, akik az ágazati költségekre, és így a járművek eladási árára gyakorolt túl nagy hatástól tartanak, ami egyrészt magában hordja a termelés, és ennek következtében a foglalkoztatás csökkenésének kockázatát is, másrészt a kisebb vásárlási hajlandóságot, lassítva így a járműpark kevésbé szennyező járművekkel való megújítását.

4.6 Az EGSZB természetesen nem kérdőjelezi meg a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátását szabályozó normák meghatározására vonatkozó döntést, azon kockázat elkerülése érdekében sem, hogy a piac a nagyméretű járműveket könnyű haszongépjárműként kezelje a gépjárműadóra vonatkozó kedvezmény vagy más lehetséges előnyök igénybevétele miatt. Az EGSZB-t jelenleg a vizsgált javaslat konkrét megvalósíthatósága foglalkoztatja, amely egyrészt 2007-es, az ágazatra korábban és jelenleg is súlyos hatást gyakorló válság előtti értékeléseken alapul, másrészt nem biztosít megfelelő végrehajtási határidőket.

4.7 Az előző helyzethez képest a jelenlegi javaslat egy újdonságot tartalmaz, mégpedig a célkitűzések tekintetében: már nem 175 g CO2/km-ről van szó 2012-ig és 160 g CO2/km-ről 2015-ben, hanem az előbbiekben leírtaknak megfelelően 175 g CO2/km-ről 2016. január 1-jéig, egy 2014-ben kezdődő bevezető időszakkal, és a 135 g CO2/km-es célkitűzésről 2020-ig. Ez az átdolgozás, amint az a későbbiekben kiderül, sajnálatos módon nem elégséges, mivel nem veszi tekintetbe az ágazat átfutási idejét, és azt, hogy egyetlen iparág sem bocsátkozik különösen költséges befektetési programokba, ha nem biztos a későbbiekben elfogadásra kerülő jogszabályi keretben.

4.8 Ezzel összefüggésben az EGSZB a Versenyügyi Tanácsnak 2009. május 28-án a gépkocsiiparról elfogadott következtetéseire támaszkodik, amelyekben azt kérték, hogy az érintettek tartózkodjanak minden olyan új szabály meghozatalától, amely – valamennyi termelési szektorban – túlzott költségeket róhat a vállalatokra. Különösen a gépkocsiiparral kapcsolatban a Tanács elismerte, hogy „tekintettel a szektor jelenlegi gazdasági helyzetére, a lehetőségekhez képest el kell kerülni, hogy újabb terheket rójunk az iparra. Új jogalkotási intézkedéseket csak a legnagyobb óvatossággal, a jelenlegi körülményeket tekintetbe vevő alapos hatásértékelés elvégzése után szabad hozni.”

4.9 Az EGSZB arra is rámutat, hogy az Európai Bizottság nem vette megfelelően tekintetbe az egymásnak ellentmondó jogszabályok létezését, amelyek megnehezítik a kitűzött cél elérését. Az elvégzett hatásértékelés nem vette figyelembe, hogy az Euro 5 és 6 kibocsátási normáknak megfelelő dízelmotorok kipufogógáz-kibocsátásának a nitrogénoxidok (NOx) és légszennyező részecskék (PM) tekintetében történő csökkenése kedvezőtlenül hat az üzemanyag-hatékonyságra.

4.10 Az EGSZB végül emlékeztet arra, hogy a könnyű haszongépjárművek esetében egyelőre semmilyen, a kibocsátások ellenőrzésére szolgáló hivatalos rendszer nincs érvényben, ezért ezen a téren nem állnak rendelkezésre hivatalos adatok. Következésképpen fennáll annak a kockázata, hogy bár nem elérhetők a megfelelő információk, konkrét erőfeszítéseket követelnek meg az ágazattól és a kapcsolódó szektoroktól.

4.11 Az előbbiek fényében az EGSZB felkéri az európai intézményeket – ahogy a személygépkocsik szén-dioxid-kibocsátásának szabályozása kapcsán kidolgozott véleményében (5) is tette már – a rendelet által megállapított menetrend felülvizsgálatára, az ágazat átfutási idejével összhangban álló fokozatos bevezetéssel, amely 2015-ben kezdődne, és a személygépkocsikhoz hasonlóan négy szakaszban valósulna meg 2018-ig.

4.12 Az egyik még mindig ambiciózus, de 2020-tól kezdve már realisztikusabb célkitűzés a 150/160 g CO2/km körüli érték lehet, amelyet fokozatosan, az időközben rendelkezésre álló adatok nyomon követése alapján lehetne elérni. Az EGSZB reméli, hogy az Európai Parlament és a Tanács által elindított elemzési folyamat e pont vonatkozásában is az eredeti javaslat felülvizsgálatához fog vezetni.

5. Részletes megjegyzések

5.1 Az EGSZB megjegyzi, hogy a javaslat szigorúbb követelményeket fogalmaz meg, mint a személygépkocsikról szóló 443/2009/EK rendelet, mivel:

5.1.1

a határidők rövidebbek. A javaslat szerint a célértékek fokozatos bevezetése körülbelül négy évvel azután kezdődik, hogy az Európai Bizottság elfogadja a javaslatot. Ez a határidő megfelel a 332/2009/EK rendeletnek, amelyet az Európai Bizottság 2007 végén fogadott el, és 2009 közepén tett közzé. A haszongépjárművek tervezési és gyártási ciklusai azonban, mint közismert, hosszabbak a gépkocsikénál (7–10 év, illetve 5–7 év), ezért hosszabb átfutási időt igényelnek, mint amit a 443/2009. sz. rendelet előír. Ezenkívül a könnyű haszongépjárművek esetében tervezett fokozatos bevezetés időszaka rövidebb, mint a személygépkocsiknál, és a folyamat elején érintett járművek aránya magasabb (a könnyű haszongépjárműveknél 75 %, a gépkocsiknál pedig 65 %).

5.1.2

A költségek magasabbak. A haszongépjárművek nagy része dízellel működik (körülbelül 97 %); a fejlesztési lehetőségek kisebbek, így a csökkentés költségei magasabbak. Ezért az eladási árra gyakorolt hatás várhatóan számottevőbb (8–10 %, szemben a személygépkocsik esetében tapasztalt 6 %-kal), akárcsak a kibocsátáscsökkentés marginális költsége (mintegy 160 euró, szemben a személygépkocsik esetében megfigyelt 25–150 euróval).

5.2 Az EGSZB megjegyzi, hogy a tárgyalt javaslat az üzemkész jármű tömegét határozza meg rendeltetési paraméterként, ám a 12. cikk úgy rendelkezik, hogy 2014-ben az Európai Bizottság más paraméterek (alapterület, hasznos teher) alkalmazását is értékelni fogja. Az EGSZB azt szeretné, ha a Parlament és a Tanács tanulmányozná annak lehetőségét, hogy már jelenleg is értékeljenek egyéb olyan paramétereket, amelyek jobban tekintetbe veszik a haszongépjárművek rendeltetését. Az EGSZB szerint például a jármű regisztrációs bizonyítványban szereplő maximális tömege (Gross Vehicle Mass) megfelelőbb paraméter lenne, mivel a terhelési képességet is figyelembe veszi.

5.3 A könnyű haszongépjárművek esetében nagyobbak a büntetések, mint a személygépkocsiknál: az egységnyi büntetés lényegesen magasabb (120 euró, szemben 95 euróval). Az EGSZB egyetért azzal, hogy meg kell őrizni a szektor versenyképességét, és arra a következtetésre jut, hogy a személygépkocsikéhoz hasonló büntetési szint elegendő lenne a szabályok tiszteletben tartásának biztosításához, ahogy erre a hatásértékelés is emlékeztet. Nem világos ugyanis, hogy miért lenne szigorúbban büntetendő ugyanaz a CO2-mennyiség, amelyet egy haszongépjármű bocsát ki, mint amelyet egy személygépkocsi.

5.4 A javaslat szerint az innovatív technológiák az egyes gyártók átlagos fajlagos kibocsátási célértékének legfeljebb 7 g CO2/km-rel való csökkentéséhez járulhatnak hozzá. Az EGSZB támogatja e technológiák bevezetését, amelyek az alkatrészgyártó szektorban is foglalkoztatási és fejlesztési lehetőségeket kínálnak.

5.5 A különösen hatékony járműveknek járó extra kibocsátási egységekkel kapcsolatban az EGSZB megjegyzi, hogy a tervezett kibocsátási egységek kevésbé bőkezűek, mint a 443/2009/EK rendelet esetében, ugyanis az a kibocsátás, amelyet azon járművek számára határoznak meg, amelyek jogosultak lehetnek extra kibocsátási egységekre, ugyanakkora (<50 g CO2/km), mint a személygépkocsik esetében. A könnyű haszongépjárművek átlagos kibocsátásai (és célértékei) azonban sokkal magasabbak, mint a személygépkocsik esetében. Az Európai Bizottságnak a valósághoz jobban illeszkedő értékeket kellene meghatároznia, az N1 kategóriájú könnyű haszongépjárművek három osztályának tömegéhez igazítva (6).

5.5.1 Az EGSZB ezzel kapcsolatban is alaposabb hatáselemzést tartott volna helyesnek. Véleménye szerint módszertani szempontból pontatlan egy abszolút érték (50 g CO2/km) meghatározása – hiszen a haszongépjárművek esetében ugyanannak az alváznak teljesen eltérő funkciói lehetnek a használt berendezéstől és a szállított súlytól függően –, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy egy ilyen alacsony érték gyakorlatilag elérhetetlen a jelenlegi, belső égésű motorokkal, mivel egy még nem megvalósított, „a létező technológiákkal való szakítást” (7) tesz szükségessé.

5.6 A 135 g CO2/km-es, 2020-ra tervezett, hosszú távú cél elérése egy frissített hatásértékelés eredményeitől függ, amelyek a 2013. évi felülvizsgálat során tisztázzák, megvalósítható-e ez a célkitűzés. Az EGSZB egyetért azzal, hogy a könnyű haszongépjárművek tekintetében is hosszú távú célokat kell meghatározni, azonban már most lehetetlennek tartja a javasolt érték megadott határidőn belüli elérését, mivel túlbecsülve az elkövetkezendő évek alatt elérhető technikai haladást, ismételten figyelmen kívül hagyja mind az ágazat átfutási idejét, mind a külső tényezők hatását, amelyeknek egy integrált megközelítés részét kellene képezniük.

5.7 Az EGSZB szerint a fentieket az is alátámasztja, hogy az elvégzett hatásértékelés nem megfelelő, mégpedig a következő okokból:

5.7.1

a javaslat nem magyarázza meg, hogyan jutottak el a 135 g CO2/km-es célkitűzés meghatározásához, és nem végzi el az erre a célszintre vonatkozó költségértékelést. Az eladási árakra gyakorolt hatást csak 160, 150, 140 és 125 g CO2/km-re állapítja meg. Az utóbbi szintet kizárja, mert túlságosan költséges (4 000 euróval, mintegy 20 %-kal növelné az eladási árat). Ha tehát el kívánjuk érni a 135 g CO2-es célt, akkor az eladási árral kapcsolatos 15–20 %-os költségnövekedésre lehet számítani,

5.7.2

nem számol azzal, hogy az eladási ár emelkedése lassíthatná a járműpark megújulását, így az összes kibocsátás növelésével járhatna (az új járművek átlagos kibocsátásai alacsonyabbak lennének, a meglevő járműpark összes kibocsátása viszont növekedne).

5.8 Az EGSZB támogatja a járműveket kis mennyiségben előállító gyártók és a piaci rést betöltő termelők mentességét, mivel bizonyos körülmények esetén rugalmas mechanizmusokat kell biztosítani.

5.9 A nem teljes járművekkel kapcsolatban az EGSZB attól tart, hogy a megfelelő adatok hiányában a javasolt specifikus rendszer alkalmatlan lesz a probléma kezelésére. Az EGSZB ezért értékelte a spanyol elnökség kezdeményezését, amely más tagállamokkal és az Európai Bizottsággal közösen felülvizsgálja e kérdést. A jelenleg folyó felülvizsgálat során az ágazat helyzetéhez jobban illeszkedő módosításokat hajtanak majd végre a végleges szövegen. Ezért fontos, hogy mielőbb létrehozzák a többlépcsős típus-jóváhagyási eljárásnak alávetett járművek szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó adatok nyomon követésére szolgáló hivatalos rendszert.

5.10 Az EGSZB üdvözli azt a döntést, hogy a javaslat alkalmazási körét az N1 kategóriájú járművekre korlátozzák, az N2 és M2 kategóriájú járműveket pedig csak konkrét hatásértékelést követően vonják be, amikor rendelkezésre állnak a kibocsátásra vonatkozó adatok (8). Hangsúlyozza azonban annak szükségességét, hogy teljes mértékben vegyék figyelembe e járművek jellemzőit. Konkrétabban, az M2 kategóriát máris ki kellene zárni, mivel ezek piaci rést betöltő járművek.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Az az idő, amely alatt az ipar ki tudja elégíteni a gépjárművek szerkezetére vonatkozó új követelményeket.

(2) N1=árufuvarozásra szolgáló járművek, amelyek megengedett össztömege nem haladja meg a 3,5 tonnát; N2=árufuvarozásra szolgáló járművek, amelyek megengedett össztömege nem haladja meg a 12 tonnát; M2=személyszállításra szolgáló, több mint nyolc üléssel rendelkező járművek, amelyek megengedett össztömege nem haladja meg az 5 tonnát.

(3) Hasznos teher (payload): A jármű hasznos terhét a 2007/46/EK irányelv III. melléklete szerinti műszakilag megengedett legnagyobb össztömeg és a jármű tömege közötti különbségként kell meghatározni. Az alapterületet (footprint) a jármű tengelytávolságának és nyomtávjának szorzataként kell kiszámítani.

(4) A többlépcsős típus-jóváhagyási eljárásnak alávetett járműveket a gyártó vezetőfülke+alváz (alapjármű) formában értékesíti, majd más gyártók a rendeltetésnek megfelelően (amely igen eltérő lehet) kiegészítik azokat. A többlépcsős típus-jóváhagyási eljárásnak alávetett járművek a piac kb. 15 %-át jelentik. Ezeket a járműveket a 2007/46/EK irányelv alapján többlépcsős típus-jóváhagyási eljárásnak vethetik alá. Az irányelv különbséget tesz az „alapjármű” (amelyet egy többlépcsős típus-jóváhagyási eljárás kezdeti szakaszában hagynak jóvá), a „befejezett jármű” (amelyet egy többlépcsős típus-jóváhagyási eljárás végén hagynak jóvá) és a „teljes jármű” (amelyet egy egyszerű típus-jóváhagyási eljárás során hagynak jóvá) között.

(5) A 2009. április 23-i 443/2009/EK rendelet a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi integrált megközelítés keretében az új személygépkocsikra vonatkozó kibocsátási követelmények meghatározásáról (HL L 140., 2009.6.5., 1. o.) – Az EGSZB véleménye: HL C 77., 2009.3.31., 1. o.

(6) I. osztály: 1 305 kg maximális tömeg és 2,5 m3 tehertérfogat; II. osztály: 1 760 kg maximális tömeg és 6 m3 tehertérfogat; III. osztály: 1 760 kg feletti maximális tömeg és 17 m3 tehertérfogat.

(7) Lásd az EGSZB-vélemény 5. pontját.

(8) Az N2 és M2 kategóriájú járművek kibocsátásainak mérését az Euro 5-ös és 6-os rendelet vezette be az újonnan nyilvántartásba vett járművekre 2011. januártól és 2015. szeptembertől. Azokra a járművekre, amelyek típusjóváhagyása a nehéz tehergépjáművekről szóló rendelet keretében történik, a szén-dioxid-kibocsátások esetleg csak akkor állnak majd rendelkezésre, amikor az Euro VI-kibocsátások kötelezővé válnak (2013. december 31.).

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/162

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség (FRONTEX) felállításáról szóló 2007/2004/EK tanácsi rendelet módosításáról

(COM(2010) 61 végleges – 2010/0039 (COD))

2011/C 44/28

Előadó: Antonello PEZZINI

2010. március 18-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 304. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség (FRONTEX) felállításáról szóló 2007/2004/EK tanácsi rendelet módosításáról

COM(2010) 61. végleges — 2010/0039 (COD).

Az EGSZB munkájának előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció véleményét 2010. június 16-án elfogadta.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott 464. plenáris ülésén (a július 15-i ülésnapon) 78 szavazattal 1 ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) egyetértését és jóváhagyását fejezi ki az (EK) 2007/2004 sz. rendelet kiigazítása és naprakésszé tétele érdekében végzett európai bizottsági munkával kapcsolatban.

1.2 A személyek Európán belüli szabad mozgására vonatkozó schengeni egyezmény értelmében a tagállamok, miután beszüntették belső határaik ellenőrzését, továbbra is szabadon megválaszthatják, hogy mely hatóságokra bízzák a külső határok ellenőrzését.

1.2.1 Az EU bővítésével és a schengeni térségnek szinte minden tagállamra való fokozatos kiterjesztésével, ugyanakkor az egyes nemzeti jogrendszerek különbözősége miatt az egyes országok között eltérések tapasztalhatóak a külső uniós határellenőrzés felelősségi köreire nézve.

1.3 Ezért a 2001. decemberi laekeni európai tanácsülés zárásaként a tagállamok olyan közös operatív egyeztetési és együttműködési mechanizmus kialakítása mellett kötelezték el magukat, mely a külső határok ellenőrzésében illetékes nemzeti szolgálatok tevékenységét hivatott összeegyeztetni.

1.3.1 Ez a kötelezettségvállalás még sürgetőbbé vált az országhatárokon átnyúló kommunikáció erős felgyorsulása miatt, amelyhez a nemzeti identitásoknak az új nemzetállamok születését elősegítő megtöbbszöröződése is hozzájárult.

1.4 A határok „biztonságának” és az „illegális bevándorlás” elleni küzdelemnek a kérdésére globálisan tekintve az Európai Bizottság Frontex közös támogató csapatok (FJST) felállítását javasolta tehát, amelyek alapját a tagállamok önkéntes alapon történő hozzájárulása adná.

1.4.1 Ezért a Schengeni Határellenőrzési Kódexnek és a nemzeti hatóságok saját illetékességének a tiszteletben tartása mellett, valamint az álló és a mozgó infrastruktúrákra vonatkozó közös politika létrehozására várva a fenti csapatok azt a feladatot kapnák, hogy biztosítsák a határátlépő helyek „felügyeletét”, majd később azok „integrált ellenőrzését”.

1.4.2 Ez jogot adna a tagállamok segítésére a személyazonossági iratok ellenőrzésben, a külföldiek kihallgatására az országban való tartózkodásuk okairól – minden esetben a tagállami iránymutatásoknak megfelelően – valamint az adott tagállam felségvizein tartózkodó hajók fedélzetére való felszállásra is (1).

1.4.3 Az EGSZB szerint a csapatok rendelkezésére kellene bocsátani a felelős munkavégzéshez szükséges pénzügyi eszközöket és járműveket (hajókat, repülőgépeket és helikoptereket). A Frontex-műveletekhez használt állóeszközöket egyértelmű azonosítóval kell ellátni, és minden uniós tagállam tudomására kell hozni.

1.5 Ugyanakkor el kell gondolkodni annak kockázatáról is, hogy a külső határok felügyeletével és ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységek „katonai jellegűvé” válhatnak. Ezért megfelelően koordinálni kell a lehetséges „átfedéseket” a bűnügyi rendőrség és a katonai védelem, valamint a vámőrség funkcióival, melyeket az egyes államok saját rendőri szerveikre (köztük a vámőrségre) és saját földi, tengeri és légi haderejükre bíznak, olyan módon, hogy ne csökkentsék, hanem épp ellenkezőleg, növeljék ellenőrzési lehetőségeiket (európai hozzáadott érték).

1.5.1 Emellett továbbra is nyitottak a nemzetközi jognak a nyílttengeri beavatkozásokkal kapcsolatos kérdései, még az 1982-es Montego Bay-i tengerjogi egyezmény (2) előírásait figyelembe véve is.

1.6 A Lisszaboni Szerződés elfogadása, amely egyben az Alapjogi Charta elfogadását is jelenti, számottevően kiszélesítette az Unió felelősségi és hatásköreit a menekültügy és a bevándorlás terén. Az EGSZB úgy véli, hogy a személyek elfogásával és őrizetben tartásával kapcsolatos jogoknak a hagyományos emberi jogokkal kapcsolatos közösségi jogon belül kell maradniuk, nem pedig ún. túlzott jogszabályok keretei között. A Frontex mint „ügynökség” nem ellenőrizhető sem külső szolgálat, sem csupán költségvetési szabályok által, hanem a személyek egyéni jogainak tiszteletben tartása keretein belül kell maradnia az egész Unióban, főként az Európai Tanács büntetőjogi szabályainak alkalmazása által (3).

1.7 Az EGSZB, tudatában az ember és a menedékjog iránti tisztelet területén meglévő európai társadalmi és jogi hagyománynak, azt az ajánlást fogalmazza meg, hogy a fenti csapatokat alkotó munkatársak részesüljenek olyan világos és szilárd előképzésben és folyamatos továbbképzésben a lélektan és a magatartástan területén, melynek során rendszeres szupervíziójuk biztosítva van és amely képessé teszi őket jobb emberi kapcsolat kialakítására a gyengébb személyekkel, akik – hasonlóan ahhoz, ahogyan az európai országok számos polgára tette évszázadokon át – jobb szociális életminőségre vágynak.

1.7.1 Az ilyen csapatok az EGSZB szerint közigazgatási és ne határrendészeti jellegűek legyenek, tevékenységük pedig a schengeni kódex megvalósítását segítse elő.

1.7.2 Az EGSZB szerint a Frontex feladatai azon nemzetközi bűnözők leleplezésére és megbüntetésére irányuljanak, akik az emberkereskedelmet szervezik és megalázó és lealacsonyító kizsákmányolás áldozataivá teszik a jólét és a társadalmi kiteljesedés jogos törekvései által mozgatott embereket.

1.7.3 A Frontex csapatai a GMES rendszer segítségével ezenkívül a Földközi-tengeren veszélyhelyzetbe kerülő bevándorlók mentésében is tevékenyen részt vehetnének, a tagállamok irányvonalai alapján.

1.7.4 A fentiek fényében az EGSZB állandó szoros együttműködést javasol az NGO-kkal.

1.7.5 Az NGO-k szerepére és funkcióira való tekintettel az EGSZB úgy véli, hogy segítőkként és kulturális közvetítőkként elengedhetetlen a bevonásuk az európai és nemzeti szabályok által az elesettek vonatkozásában előírt eljárások valamennyi szakaszában.

2. Bevezetés

2.1 A határok a népek közötti kölcsönös kapcsolatokat korlátozó frontvonalak mentén „szembeállítanak” és elválasztanak egymástól két államot vagy földrajzi régiót.

2.1.1 A természetes határok (hegyek, folyók, állóvizek) az egymással szemben levő partokon élő emberek közötti folyamatos rivalizálás okozói.

2.1.2 A politikai és egyéb hagyományos határok is harcok és kompromisszumok eredményeként jöttek létre hosszú történelmi viharok nyomán.

2.1.3 A globalizáció korában a nemzetközi kommunikáció erőteljes felgyorsulása az identitások megtöbbszöröződését segíti elő a szuverén nemzetek számának növekedése és új nemzetállamok és nemzeti régiók születése révén.

2.1.4 Ennek következtében az egyes államokat körülvevő „szent és sérthetetlen” határok száma is növekszik, de ezek bizonytalansága és törékenysége egyben potenciális és valós konfliktusokat is táplál.

2.2 Az európai államok nemzetközi keretben jelentős kivételt képeznek, mert a schengeni egyezménnyel megszüntették a belső határellenőrzéseket, és csökkentették az egyes nemzeti szuverenitások súlyát is.

2.2.1 De az EU szárazföldi és tengeri határaira jelenleg nehezedő igen erős migrációs nyomás miatt elengedhetetlen a külső határellenőrzés új, közös rendszereinek (Eurosur) kifejlesztése.

2.3 EUROSUR

2.3.1 Az EU jelenleg egy európai határfelügyeleti rendszer létrehozásának lehetőségét vizsgálja.

2.3.2 A terv megvalósítása szolgálhatná az illegális bevándorlók számának, illetve az Európába való eljutás során bekövetkezett elhalálozások számának csökkentését, emellett pedig hozzájárulhatna a határokon átívelő bűnözés megelőzéséhez és a belső biztonság növeléséhez is.

2.3.3 Távlati tervként számolnak egy integrált európai határrendészeti rendszer felállításával is, mely közösen használt információs és felügyeleti rendszerek hálózatán alapulna.

2.3.4 Már dolgoznak egy „védett informatikai távközlési” hálózat felállításán az adatok cseréje és a tevékenységek összehangolása érdekében az egyes tagállami központok, illetve ez utóbbiak és a Frontex között (4).

2.4 Út a FRONTEX felé

2.4.1 A 2007/2004/EK rendelettel létrejött a Tagállamok külső határain történő operatív együttműködést irányító európai ügynökség.

2.4.2 A 863/2207/EK rendelet pedig bevezette a „gyorsreagálású határvédelmi csapatok” felállítására szolgáló eljárást, és e tekintetben módosította a 2007/2004/EK rendeletet a kiküldött határőrök feladatainak és hatásköreinek szabályozása által.

2.4.3 Egy tagállamnak így lehetősége nyílik arra, hogy az Ügynökségtől kérje más tagállamokbeli megfelelően kiképzett szakértőkből álló gyorsreagálású határvédelmi csapatoknak a saját területére való küldését (5).

2.5 A 2008/115/EK irányelv megállapítja a tagállamok által alkalmazandó, a harmadik országok illegálisan itt tartózkodó állampolgárainak visszatéréséről szóló közös normákat és eljárásokat, „összhangban a[z] … alapvető jogokkal, beleértve a menekültek védelmét és az emberi jogi kötelezettségeket”.

2.5.1 Miután 2010. április 5-én elfogadták a Vízumkérelmek elbírálási kézikönyvé-t (6), melyet a valamennyi tagállam teljes konzuli személyzetének rendelkezésére bocsátottak, életbe lépett a Schengeni Térség Közösségi Vízumkódexe, mely 22 tagállamot és 3 társult államot érint.

2.5.2 Az Aia-program (7) meghatározott program szerint írja elő a Frontex ügynökség továbbfejlesztését.

2.5.3 Az Európai Bizottság által 2009. december 10–11-én elfogadott többéves Stockholmi program a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés térségéről a Frontex ügynökségnek a jogi keretek felülvizsgálatán keresztül is történő megerősítéséről határozott, és főképp az Unió határainak integrált irányítását írta elő.

3. Az Európai Bizottsági javaslatának összefoglalása

3.1 Az Európai Bizottság a Frontex ügynökség jogi keretének a felülvizsgálatát javasolja a következő fontos pontokban:

—	a szubszidiaritás elve (a Szerződés 74. cikke) alapján továbbra is a tagállamok felelőssége marad a külső határok ellenőrzése saját rendőri és hírszerzési szerveikkel,

—	a tagállamok az ügynökség koordinációs segítségét kérhetik abban az esetben, ha más tagállamok is érintettek, és a határokon nagyobb műszaki vagy operatív segítségnyújtásra van szükség,

—	a harmadik országok illegálisan az EU-ba belépni próbáló állampolgárainak jelenlegi masszív beáramlása a Frontex szerepének az EU bevándorlási politikáján belüli megerősítését teszi szükségessé,

—	a javaslatot kísérő hatástanulmány (8) a Frontex jogi keretére vonatkozó kivételeket is előirányoz, és a rendelet módosítását a schengeni vívmányok továbbfejlesztésének körébe helyezi a szervezett illegális bevándorlás elleni küzdelem érdekében,

—	a módosító javaslat a tagállamok közötti operatív együttműködés koordinálásának a kritériumok és eljárások jobb összehangolása által történő javítására irányul a felügyelet magasabb szintű és egységes irányítása érdekében,

—	a műszaki felszerelés és az emberi erőforrások megerősítésére van szükség. Ennek érdekében egy magasan képzett és képesített nemzeti szakértőkből álló kihelyezett határőrosztagot lehetne létrehozni.

4. Általános megjegyzések

4.1 A Frontex teljes működése során szavatolni kell a visszaküldés tilalmát kimondó elv szigorú betartását, melyet a genfi egyezmény, az „embertelen vagy megalázó bánásmód” tilalmáról szóló ENSZ-egyezmény és az emberi jogok európai egyezménye mond ki.

4.2 A Frontex fellépéseit az emberi élet messzemenő oltalmazása, valamint a nők, a kiskorúak és a legsebezhetőbb személyek védelme mellett kellene megvalósítani úgy, hogy elkerüljük a határellenőrzés feladatának „átruházását” a menedékjogot és a genfi egyezményt (9) el nem ismerő országokra (10).

4.3 A Frontex ténykedésének főként az alábbi célokra kell irányulnia:

—	az emberkereskedelmet szervező nemzetközi bűnszövetkezetek üldözése és hatalmuk megtörése,

—	a menedékjognak a méltánytalanságot elszenvedők irányában történő tényleges alkalmazása az EU Szerződés szellemében,

—	a veszélyhelyzetben levő migránsok megsegítése még akkor is, ha nemzetközi vizeken tartózkodnak.

4.4 Az EGSZB egyetért a rendeletre vonatkozó javaslattal, amikor az kimondja, hogy az Ügynökség illetékességi körének tiszteletben tartása mellett a tagállamoknak joguk van „folytatni” más tagállamokkal és/vagy a külső határokon lévő harmadik államokkal megkezdett együttműködésüket, amennyiben ez az együttműködés „kiegészíti” az Ügynökség tevékenységét az emberi jogok tiszteletben tartása mellett és az Unió keresztény–szociális és jogi hagyományaival összhangban.

4.5 Az EGSZB szerint az együttműködés minél jobb megvalósításához a Frontexet el kellene látni a megfelelő szüksége eszközökkel (hajókkal, repülőgépekkel és helikopterekkel). A Frontex-műveletekhez használt állóeszközöket egyértelmű azonosítóval kell ellátni, és minden uniós tagállam tudomására kell hozni, figyelembe véve azok költségvetési vonatkozásait. A Frontexnek lehetővé kellene tennie használatuk hatékonyabbá tételét az ilyen eszközökkel már rendelkező összes nemzeti szolgálat összehangolásának keretében.

4.6 A Frontex számára felajánlott lehetőséggel – melynek értelmében műszaki segítségadással kapcsolatos projekteket finanszírozhat és valósíthat meg harmadik országokban, és összekötő tisztviselőket küldhet oda – akkor érthet egyet az EGSZB, ha a projektekbe és a segítségnyújtásba a nem kormányzati szerveket is bevonják, hiszen ezek hosszú időre visszanyúló, jelentős tapasztalattal büszkélkedhetnek a segítségnyújtás, a fejlesztési képzés és az emberi méltóság védelme terén.

4.7 Amint lehetséges, a Frontexnek az új SIS II rendszerre (11) (második generációs schengeni rendszer) kellene átállnia.

4.8 A Földközi-tengeren veszélyhelyzetbe került migránsok megsegítéséhez jelentős eszköz lehet a Neustrelitz-i állomásról származó GMES adatok (12) Frontex által történő felhasználása.

4.9 Az EGSZB által kifejtett vélemények szerint a közös visszatérési műveletekkel kapcsolatos tevékenység összehangolásában a Frontexnek szánt szerepet az Ügynökség végezze szoros együttműködésben a humanitárius NGO-kal, melyek elismerten érzékenyek és megalapozott tapasztalatokkal rendelkeznek a nehéz és sérülékeny helyzetben lévő személyekkel való bánásmódot illetően.

4.10 Az EGSZB szerint csak korlátozott felhatalmazás adható a Frontexnek – és az is mindig a nyomozó bírósággal való szoros együttműködés mellett – azon személyes adatok kezelését illetően, melyek az illegális bevándorlást szervező bűnszövetkezetek elleni harccal kapcsolatosak.

5. Részletes megjegyzések

5.1 Az EGSZB úgy véli, hogy a javasolt módosítások jól illeszkednek a Frontex szerepének és funkcióinak megszilárdítására vonatkozó célkitűzéshez az EU külső határellenőrzésének megerősítése érdekében, a tagállamokon belüli szabadság és biztonság egyidejű biztosítása mellett.

5.2 Mindazonáltal az alábbi érdemi észrevételeket kívánja tenni:

5.2.1 (10) preambulumbekezdés – jogi szempontból nagyobb kényszerítő erővel bírna, ha a „procurando” szót az „assicurando” kifejezéssel helyettesítenék [az olasz változatra vonatkozó módosítás, a magyar változatot nem érinti, mivel az a „biztosítva szót” használja].

5.2.2 (13) preambulumbekezdés – a „jegyzékek” szót indokoltnak tűnik a „megfelelő nyilvántartási jegyzékek” kifejezéssel helyettesíteni, mely alkalmasabbnak tűnik arra, hogy egyértelműen kifejezze a források szigorú kezelésére vonatkozó kötelezettséget.

5.2.3 (14) preambulumbekezdés – a „megfelelő számú, szakképzett határőrt” kifejezést hasznos lenne kiegészíteni a „szakirányú kiképzésben részesült” kifejezéssel.

5.2.4 (15) preambulumbekezdés – a „tartósan” szó pontatlannak tűnik, ezért egy pontosabb kifejezéssel kellene helyettesíteni.

5.2.5 (23) preambulumbekezdés – indokolt lenne szigorúan meghatározni a „technikai segítségnyújtásra irányuló projektek megindítására és finanszírozására stb.” az Ügynökség számára biztosított lehetőség „korlátait”.

5.3 1a. cikk, a) pont, (2) bekezdés – a „szomszédos területre” kifejezést pontosítani kellene azon fontos cél érdekében, hogy elkerüljük a nemzeti szuverenitást érintő nem kívánt hatásköri túllépésekkel kapcsolatos kérdéseket.

5.3.1 2. cikk, (1) bekezdés, c) pont – az Ügynökségre bízott „kockázatelemzési” feladatot ki kellene terjeszteni azokra a „költségekre” is, melyek a leginkább kitett tagállamok külső határaira nehezedő nyomás kezeléséhez szükségesek. Az tűnik ugyanis az igazságosság elvével összhangban levőnek, ha az Unió valamennyi tagállama kiveszi részét ebből a teherből, és nem csupán a „határországok”.

5.3.1.1 Ezt a szabályt később megfelelően össze kellene hangolni a következő, 4. cikkben tárgyalt rendelkezésekkel.

5.3.2 2. cikk, (1) bekezdés, iii), h) – indokoltnak tűnik annak pontosítása, hogy az Ügynökség csupán „korlátozott felhatalmazást” kaphat az illegális bevándorlást lebonyolító bűnszövetkezetek elleni harccal kapcsolatos személyi adatok kezelését illetően. Ezt a szabályt ezenkívül össze kell hangolni az utána következő 11., 11a. és 11b. cikkekben szereplő rendelkezésekkel.

5.3.3 14. cikk, (1) bekezdés – indokoltnak tűnik tisztázni annak módozatait, ahogyan az Ügynökség a tagállamok és a harmadik országok közötti operatív együttműködést „elősegíti”.

5.3.4 14. cikk, (2) bekezdés – pontosítani kellene azt az Ügynökség számára előirányzott lehetőséget, hogy összekötő tisztviselőket küldjön harmadik országokba, mégpedig abban az értelemben, hogy ezeket a megfigyelőkként és/vagy tanácsadókként kihelyezett tisztviselőket csak olyan harmadik országokba lehessen kiküldeni, „amelyeknek határrendészeti gyakorlata megfelel az emberi jogok védelmére vonatkozó minimumszabályoknak”, hozzátéve azt, hogy az említett harmadik országok hivatalos formában el kellett, hogy fogadják az emberi jogok, a menekültügy és a nemzetközi védelem kérdéseiben kötelező érvénnyel bíró nemzetközi egyezményeket is.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 77. cikke szerint a Frontex munkatársai a tagállamok határőreitől érkező utasítások szerint, tehát a tagállamok szuverenitásának tiszteletben tartása mellett láthatják el faladatukat.

(2) A befogadásra és a kiutasítás tilalmára vonatkozó szabályok helyes alkalmazásával kapcsolatban más tagországokkal felmerült vitákon túl az olasz bíróság köztisztviselőket és katonákat magánszemély elleni erőszak bűntettével vádol a nemzetközi vizeken elfogott 75 illegális bevándorló 2009 augusztusában Líbiába történt visszatoloncolása miatt. A siracusai köztársasági ügyészség álláspontját azonban az olasz kormány nem osztja, az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint viszont a visszatoloncolás miatt „veszélybe került az olaszországi menedékjoggal való élés lehetősége”.

(3) Mivel most már minden tagállam ratifikálta az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 14. jegyzőkönyvét, és mivel annak 17. cikke, valamint az aláírt Lisszaboni Szerződés megnyitják az utat az EU csatlakozása előtt az említett EJEE-hez, még fontosabb, hogy a Frontex továbbra is ezen az úton haladjon.

(4) A tagállamok bevándorlást irányító szolgálatai számára – és különösen az illegális bevándorlás elleni küzdelem során használt gyors információcsere érdekében – az informatikai hálózatot a későbbiekben össze kell hangolni a tagállamok bevándorlási szolgálatai számára biztonságos web-alapú információs hálózat létrehozásáról szóló határozat (ICONET) végrehajtási módozataival kapcsolatos, 2005/267/EK sz., 2006. január 20-i bizottsági határozattal.

(5) A fent említett feladatok szorosan kapcsolódnak a bűnszervezetek körében végzendő európai szintű hírszerzéssel megbízott, 1992-ben felállított Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) feladataival. Ebbe a keretbe illeszkedik bele a Schengeni Információs Rendszer (SIS) is, mely lehetővé teszi a meghatározott kategóriákba tartozó személyek és javak identitására vonatkozó adatoknak a schengeni államok illetékes hatóságai közötti cseréjét.

(6) Az Európai Bizottság 2010. március 19-én fogadta el.

(7) HL C 53., 2005.3.3., 1. o.

(8) SEC(2010) 149 végleges

(9) A 2008. december 6-i (2010 decemberében életbe lépő) 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv megállapítja a tagállamok által alkalmazandó, a harmadik országok illegálisan itt tartózkodó állampolgárainak „visszatéréséről” szóló közös normákat és eljárásokat, „összhangban a[z] … alapvető jogokkal, beleértve a menekültek védelmét és az emberi jogi kötelezettségeket”.

(10) Ilyen például Líbia.

(11) A schengeni információs rendszer (SIS) 2011. december 31-ig kell, hogy működésbe lépjen (az Európai Parlament Coelho- jelentése).

(12) A németországi Neustrelitz-ben elhelyezett állomás Európa és a földközi-tengeri medence számára fogja biztosítani a Geo, az Exe 1 és az Ikonos optikai műholdak magasfelbontású adatainak tervezését és előállítását.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/167

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat tanácsi rendeletre a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról

(COM(2010) 105 végleges/2 – 2010/0067 (CNS))

2011/C 44/29

Önálló előadó: Daniel RETUREAU

2010. április 29-én az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSz.) 304. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat tanácsi rendeletre a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról

COM(2010) 105 végleges/2 – 2010/0067 (CNS).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2010. június 16-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) 134 szavazattal 1 ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Ajánlások

1.1 A javaslat jogalapját az Európai Unió működéséről szóló szerződés 81. cikkének (3) bekezdése képezi, amely a több államra kiterjedő vonatkozású családjogi intézkedések megállapításának hatáskörét a Tanácsra ruházza. A tervezet eleget tesz a szerződésekben rögzített több államra kiterjedő vonatkozásnak.

1.2 Az EGSZB érdeklődéssel jegyzi meg, hogy a rendeletjavaslat lehetőséget biztosít az Európai Unió működéséről szóló szerződés III. címének 326. és azt követő cikkei által biztosított megerősített együttműködési eljárásnak (1) egy olyan területen való alkalmazására, ahol az sem nem magától értetődő, sem nem könnyű, éspedig a jog területén. Reméli, hogy a megerősített együttműködés alkalmazása a jövőben – más területeken is – lehetővé teszi a nehézségek és az akadályok felszámolását, hogy eredményeket érhessünk el olyan témákban és kérdésekben, amelyekkel kapcsolatban egy adott pillanatban nem alakulhat ki konszenzus, viszont egy meghatározott számú ország fokozni kívánja együttműködését.

1.3 Az EGSZB az Európai Bizottsággal együtt megállapítja, hogy a javasolt rendelet, mely az azt igénylő tagállamok általi elfogadás után lesz alkalmazható, tiszteletben tartja a szubszidiaritás és az arányosság elvét. A kezdeményezés összhangban van az Alapjogi Chartával és a tagállamok emberi jogi téren tett nemzetközi kötelezettségvállalásaival.

1.4 A javasolt megoldások úgy vannak kialakítva, hogy megelőzzék az egyik házastárs „bíróságra rohanását”, illetve megfeleljenek jogos elvárásaiknak az eljáró bíróságot illetően – amely elvileg a házasságfelbontási vagy különválási kérelem benyújtásakor szokásos tartózkodási hely szerinti bíróság. A rendelettervezet nem alkalmazandó a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos eljárásra, továbbá minden más, a házasság és a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősség terén felmerülő kérdést a hatályos közösségi jog szabályoz.

1.5 Az EGSZB megjegyzi még, hogy a javasolt rendelet semmi tekintetben nem érinti a tagállamok anyagi jogát.

1.6 Végezetül pedig helyesli egy olyan projekt elindítását, amely lehetővé teszi az együttműködést támogató országok lakosai közötti házasságfelbontási vagy különválási eljárás könnyebb lefolytatását, hozzájárulva így a személyek és a jogerős határozatok szabad áramlásához.

2. Az Európai Bizottság javaslata

2.1 A házasság felbontása és a különválás terén alkalmazandó jog még nem része a házassági ügyeket szabályozó közösségi jognak. A családjog területén elfogadott első közösségi jogi eszköz, az 1347/2000/EK tanácsi rendelet szabályokat fogalmaz meg a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról házassági ügyekben, továbbá a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségére vonatkozó eljárásokban. Nem tartalmaz azonban szabályokat az alkalmazandó jog kérdésének rendezésére.

2.2 Az 1347/2001/EK tanácsi rendeletet hatályon kívül helyező és annak helyébe lépő 2201/2003/EK tanácsi rendelet 2005. március 1-jei hatálybalépése e tekintetben nem hozott változást.

2.3 A 2201/2003/EK tanácsi rendelet azonban lehetővé teszi, hogy a házastársak több alternatív joghatósági ok közül válasszanak. Amennyiben egy házassági ügyet valamely tagállam bíróságai elé visznek, az alkalmazandó jogot ezen állam nemzeti kollíziós szabályai határozzák meg, amelyek eltérő kritériumokon alapulnak. A tagállamok többségében az alkalmazandó jog egy sor kapcsoló tényező alapján van meghatározva annak érdekében, hogy az eljárást az a jogrend szabályozza, amellyel az ügy a legszorosabb kapcsolatban van. A többi tagállam házassági eljárásokban kizárólag hazai jogát („lex fori”) alkalmazza.

2.4 Amiatt, hogy a tagállamok az utóbbi években nem tudtak megegyezni az alkalmazandó jog, valamint a házasság felbontását és a különválást szabályozó kollíziós szabályok kérdésében, illetve amiatt, hogy kilátástalannak tűnik mindennek a közeljövőben történő megoldása, számos tagállam megerősített együttműködést tervez ezen a téren, remélve, hogy az végleges megállapodáshoz vezet ebben a Tanácstól egyhangú döntéshozatalt megkívánó témában. Tíz tagállam tehát kérést intézett az Európai Bizottsághoz, melyben jelezték megerősített együttműködés kialakítására irányuló szándékukat a házassági ügyekben alkalmazandó jog területén, és felkérték az Európai Bizottságot, hogy e célból nyújtsa be javaslatát a Tanácsnak. 2010. március 3-án Görögország visszavonta a kérését (2), azonban további tagállamok tervezik, hogy csatlakoznak a megerősített együttműködéshez. Jelenleg tizennégy tagállam érdeklődik az együttműködés iránt.

2.5 Az Európai Bizottság, miután megállapította, hogy ez a tervezett megerősített együttműködés nem kérdőjelezi meg a hatályos közösségi jogot, rendeleti javaslatot készített. Ebben leszögezte, hogy az eredeti tíz tagállam terve előrelépést jelent az Európai Bizottság 2006. július 17-i kezdeményezése irányában, amelynek célja a 2201/2003/EK rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosítása és a házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetése (COM(2006) 399 végleges), de amely még mindig elfogadásra vár a Tanács előtt. Az annak idején elkészített hatástanulmány továbbra is érvényes, nincs szükség annak újbóli összeállítására.

2.6 Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 329. cikke (1) bekezdésének értelmében az európai igazságügyi miniszterek 2010. június 4-én minősített többséggel úgy határoztak, hogy jóváhagyják az Európai Bizottság arra vonatkozó javaslatát, hogy megerősített együttműködés jöjjön létre egyes országokkal a házasság felbontása és a különválás tárgyában. Az Európai Parlament néhány nappal később (2010. június 16-án) bocsátotta ki jóváhagyó véleményét. Jelenleg csupán az van hátra, hogy az Európai Unió Tanácsa hivatalosan is elfogadja a megerősített együttműködés jóváhagyásáról szóló határozatát.

2.7 A megerősített együttműködést végrehajtó rendelettel kapcsolatosan a miniszterek elfogadták az alapvető elemek általános irányvonalait, és kérték, hogy a függőben maradt kérdéseket egy újabb vizsgálat során tárgyalják meg. Az Európai Unió Tanácsának az Európai Unió működéséről szóló szerződés 81. cikkének (3) bekezdése alapján egyhangúlag kell jóváhagynia az említett rendeletet (3).

3. Az EGSZB megjegyzései

3.1 Az EGSZB már többször kiállt amellett, hogy az európai polgároknak bármely tagállamban végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás nélkül el kell tudni ismertetniük az ügyükben egy másik tagállamban hozott jogerős határozatokat.

3.2 A polgárjog területén, konkrétan a házassággal kapcsolatos törvények témájában az EGSZB korábban véleményt fogadott el a házasság felbontásáról szóló zöld könyvről (4), amelyet a Tanácsnál továbbra is függőben levő rendeletjavaslatban is felhasználtak. A véleményben támogatta az ítéletek kölcsönös elismerése, a kollíziós szabályok és az alkalmazandó jog kérdésében javasolt intézkedéseket.

3.3 Annak idején figyelmeztette az Európai Bizottságot a külföldi jognak, különösen bizonyos harmadik országok szabályainak az alkalmazhatósága és az ilyen jogrendszerekben foglalt, a közösségi közrenddel vagy az eljáró bíróság rendjével ellentétes rendelkezések közötti lehetséges ellentmondásokra (nemek közötti egyenlőtlenség, a gyermekek felügyeletének rendszeresen a szülő neme alapján történő odaítélése stb.). Örömmel fogadjuk tehát a közrenddel kapcsolatos kivételi záradék tervbe vételét annak érdekében, hogy kizárjuk olyan külföldi jogok alkalmazását, amelyek például nem felelnek meg az immár az elsődleges joganyag részét képező (a Szerződésekkel azonos értékű) Alapjogi Chartának. A tagállamok hivatkozhatnak belső eljáró bíróságuk nemzetközi közrendjére annak érdekében, hogy adott esetben esetleg kivételt alkalmazzanak egy a közrendjüket megsértő harmadik állam jogával szemben.

3.4 Az EGSZB ismételten helyesli azokat a megoldásokat, amelyeket a javaslat továbbra is tartalmaz az illetékes bíróság – elvileg a házastársak utolsó közös szokásos tartózkodási helye szerinti bíróság – meghatározására (5). Ennek célja az egyik házastárs „bíróságra rohanásának” megelőzése, amely abban az esetben fordulhatna elő, ha eltérő kritériumok léteznének az illetékes bíróság meghatározására. Az alkalmazandó jog azonban lehetne – a gyengébb helyzetben lévő házastárs jogos elvárása szerint – a házastársakra vonatkozó házasságjoghoz több tényező alapján legjobban kapcsolódó jog is, szemben azzal a jelenleg néhány tagállamban alkalmazott rendszerrel, mely szerint kötelező az eljáró bíróság jogát alkalmazni. Az alkalmazandó jogot a házastársak közös megegyezésével is meg lehetne állapítani, amennyiben léteznek olyan objektív tényezők, amelyek ahhoz a joghoz kapcsolják őket.

3.5 Ennek köszönhetően mind a házasság felbontása, mind pedig (a gyakran a házasság felbontását eredményező) különválás esetén nagyobb lenne a jogbiztonság ezen a gyakran konfliktusos területen. A házassági ügyekben alkalmazandó többi jog megegyezik a minden tagállamban hatályos 2201/2003/EK rendeletben foglaltakkal.

3.6 Az EGSZB tehát helyesli és támogatja a vizsgált rendeletjavaslatot, és szeretné, ha a most először alkalmazott (bár már az Amszterdami Szerződés 1999-es életbe lépése óta lehetővé vált) megerősített együttműködési eljárást végre rendszeresen használnák, és így Európa előreléphetne olyan területeken is, amelyek egyhangú döntéshozatalt kívánnának meg, de az belátható időn belül nem érhető el. Ezáltal elkerülhetőek lennének a jogszabályok vagy közös intézkedések elfogadása során felmerülő esetleges akadályok és késedelmek, és a részt venni kívánó országok egyhangú egyetértés vagy határozatképesség nélkül is előmozdíthatnák együttműködésüket.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) HL C 83., 2010.3.30., 189. o.

(2) A megerősített együttműködésre törekvő tagállamok: Németország, Ausztria, Belgium, Bulgária, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Luxemburg, Málta, Portugália, Románia és Szlovénia.

(3) A 81. cikk (3) bekezdése kijelenti, hogy a több államra kiterjedő vonatkozású családjog terén javasolt jogalkotási intézkedéseket a Tanács fogadja el rendkívüli jogalkotási eljárás keretében. A Tanács az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően, egyhangúlag határoz. Az ezen a területen indított megerősített együttműködést végrehajtó intézkedéseket az e rendelkezés által megállapított szabályok szerint kell elfogadni.

(4) Lásd: HL C 24., 2006.1.31., 20. o.

(5) Azzal a feltétellel, hogy az eljárás megindításakor már bizonyos ideje (általában egy hónapja vagy egy éve) már ott laktak.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/173

A „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció véleménye – A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Úton a tengerfelügyelet integrációja felé – Az EU tengeri területeire kiterjedő közös információmegosztási környezet

(COM(2009) 538 végleges)

2011/C 44/32

Előadó: Nikolaos LIOLIOS

2009. október 15-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Úton a tengerfelügyelet integrációja felé: Az EU tengeri területeire kiterjedő közös információmegosztási környezet

COM(2009) 538 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2010. június 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a július 14-i ülésnapon) 164 szavazattal 1 ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az EGSZB üdvözli a közleményt, és támogatja az integrált tengerfelügyelet lehetséges intézkedéseit, amelyek célja minden olyan tengeren végzett tevékenység tényleges megértése, amelynek hatása lehet az Európai Unió (EU) és tagállamai biztonságára, gazdaságára vagy környezetére.

1.2 Az EGSZB elvben egyetért az említett közleményben tett ajánlásokkal, és úgy véli, hogy az adatok kezeléséről és megosztásáról szóló rendelkezések felvétele és az ellenőrzési mechanizmusok valamennyi részt vevő szervezetet érintő bevezetése javítja a tengeri helyzetismeretet.

1.3 Az EGSZB megjegyzi, hogy a felügyeletről szóló közlemény kedvező hozzájárulást jelent az EU előtt tornyosuló megnövekedett biztonsági problémák megoldásához, beleértve az illegális bevándorlást, az emberkereskedelmet és a kábítószer-kereskedelmet, valamint hatékonyan és ténylegesen védelmezi az uniós polgárok életét, jólétét és környezetét.

1.4 Az EGSZB elismeri, hogy az EU integrált tengerpolitikájának fenntarthatósága politikai intézkedéseinek fenntarthatóságától függ, és ez alól az integrált tengerfelügyelet sem kivétel. Ennyiben a javasolt integrált tengerfelügyeleti rendszert úgy kell kiépíteni, hogy fenntartható módon pontos, aktuális, minőségi és költséghatékony adatokat bocsásson rendelkezésre, ahol és amikor ezekre szükség van, mégpedig a kívánt célra. Ezért meg kell fontolni az integrált tengerfelügyeleti rendszer kiterjeszthetőségét is.

1.5 Az EGSZB támogat egy harmonizált jogi kereten alapuló, az egész EU-ra kiterjedő, közös felügyeleti mechanizmust, amely az érzékeny és nem érzékeny adatok megosztásáról gondoskodik majd az uniós tagállamok hatóságai, az ügynökségek és a felhasználók között.

1.6 Az EGSZB elismeri a tengerészet nemzetközi dimenziójának fontosságát, és sürgeti műszaki és jogi szabványok kidolgozását, valamint a harmadik országokkal való együttműködési lehetőségek feltárását.

1.7 Az EGSZB úgy véli, hogy a tengerfelügyeleti rendszerek összekapcsolásának előfeltétele, hogy alaposan megfontolják a különböző célokra és különböző forrásokból összegyűjtött információkkal kapcsolatos különböző jogi kérdéseket. A tagállamoknak különböző kötelezettségeik vannak, az adatok titkos kezelése és a személyi adatok védelme pedig kulcsfontosságú kérdések. Meg kell még határozni az érintett adatok jellegét, az adatok megosztásának céljait (és módszereit) és lehetséges fogadóinak körét, a szükséges biztonsági intézkedéseket az adatok titkos kezelésére és biztonságára, illetve adott esetben a személyi adatok védelmére vonatkozóan.

1.8 Az EGSZB azt javasolja, hogy az adatok továbbítására csak akkor kerüljön sor, ha szükség van rájuk, hogy biztosítható legyen az adatok védelme, és elkerülhető legyen az adatok illetéktelen terjesztése. Ezenkívül egyértelműen meg kell határozni a titkos adatkezelés szintjeit és a hatóságok adatkezelésének szintjeit, mégpedig a hozzáférési jogokat biztosító konkrét és átlátható rendszer kidolgozása révén.

1.9 Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az összegyűjtött adatok validálása kritikus és nehéz feladat, és egy olyan keret létrehozását javasolja, amely összegyűjti az adatokat és igazolja helyességüket, valamint biztosítja az információk biztonságát az adattovábbítási folyamat során.

1.10 Az EGSZB az integrált tengerfelügyelet megvalósításához menetrend kidolgozását javasolja, amely a kísérleti projektek, szakértői csoportok tapasztalatait és a hatáselemzéseket használja fel az információk integrálása jogi és technikai aspektusainak kezelése során.

1.11 Az EGSZB azt ajánlja, hogy egységes nemzeti koordinációs mechanizmusokat dolgozzanak ki, és minden nemzeti felhasználócsoport (közösség) részére hozzanak létre egy információs központot az integrált tengerfelügyelet kialakításának és működésének megkönnyítése érdekében.

1.12 Mivel jelenleg számos rendszer létezik, az EGSZB azt javasolja, hogy kerüljük el a meglévő rendszerek közötti átfedéseket: így az integrált tengerfelügyelet keretében nem az információk összegyűjtésének, hanem továbbításának módja változik meg.

1.13 Az EGSZB arra kéri az EU-t, hogy fokozottabb központi irányítású hálózati megközelítést fogadjon el, amelynek keretében a koordinációt a hálózat formális struktúrája révén és központi közleményekkel érik el.

1.14 A felhasználói közösségek összekapcsolásának biztosítása érdekében az EGSZB azt javasolja, hogy az EU határozzon meg egy egyértelmű és erőteljes platformot a hozzáférést biztosító rendszert illetően, amely a különböző politikai nézetek közös uniós értelmezésén és a működési hatékonyságon alapul. A hozzáférési jog kedvezményezettjeinek az EU átláthatósági rendelete keretében kell tevékenykedniük.

1.15 Az elfogadott rendszerbe visszajelzési lehetőségeket is be kell építeni a kiigazítások és korszerűsítések lehetővé tétele érdekében, többek között a jogi keret továbbfejlesztését felhasználva.

1.16 Az EGSZB azt ajánlja, hogy a biztonsági kockázatok fokozott kezelése továbbra is az európai tengerészet egyik legfőbb prioritása legyen. Ennek megfelelően többrétegű struktúrát kell előnyben részesíteni, amely biztosítja az adatok érvényességét és biztonságát.

2. Bevezetés

2.1 2009. október 15-én az Európai Bizottság közzétette „Úton a tengerfelügyelet integrációja felé: Az EU tengeri területeire kiterjedő közös információmegosztási környezet” című közleményét (COM(2009)538 végleges), és az EK-Szerződés 262. cikke alapján vélemény kidolgozására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot.

2.2 „Az Európai Unió integrált tengerpolitikájáról” című közleményében az Európai Bizottság célul tűzte ki, hogy 2013-ig „lépéseket fog tenni arra, hogy egy interoperábilisabb felügyeleti rendszer egyesítse a tengeri biztonság és védelem, a tengeri környezet védelme érdekében, a halászati felügyelethez, a külső határok ellenőrzéséhez és az egyéb jogérvényesítési tevékenységhez használt, meglévő megfigyelési és nyomon követési rendszereket”.

2.3 Az EU már számos több ágazatot átfogó tevékenységeket integráló felügyeleti kezdeményezést indított: ilyen a közösségi hajóforgalomra vonatkozó megfigyelőrendszer, amelynek keretében összegyűjtik és a tagállamok között megosztják a hajók és rakományaik mozgására vonatkozó adatokat és a SafeSeaNet (2002/59/EK irányelv) (1), a tengerészeti adatok megosztása a tagállamok tengerészeti hatóságai között a balesetek és a tengeri környezetszennyezés megelőzése, valamint tengeri balesetek esetén a hatékony reagálás megkönnyítése érdekében.

2.4 Erre a célra már létrejött a European Index Server (EIS), és kidolgozás alatt áll a STIRES (SafeSeaNet Traffic Information Relay and Exchange System). Ezenkívül jelenleg a tagállamokkal együttműködve gyűjtik a rövid távú tengeri közlekedésre vonatkozó adatokat, a hosszú távra vonatkozó adatok pedig a jövőben elérhetők lesznek a nagy hatósugarú azonosítási és nyomonkövetési rendszer révén (EU LRIT DC – az IMO tengeri biztonsági bizottságának határozatai, MSC 202 (81) és MSC 211 (81), amely a tengeri élet biztonságáról szóló nemzetközi egyezményt (1974, SOLAS) módosítja. Továbbá az európai határőrizeti rendszer (EUROSUR) kialakításával párhuzamosan az EU számára integrált felügyeleti megoldást terveznek.

2.5 A fentiek mellett a közlemény megemlíti az EU által hozott valamennyi további lényeges intézkedést, köztük az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség (EMSA), a Külső Határokon Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség (FRONTEX) és az Európai Védelmi Ügynökség (EVÜ) létrehozását, valamint a tengeri szállításról szóló kék könyv közzétételét. Ezzel párhuzamosan két kísérleti projekt indul azzal a céllal, hogy helyben teszteljék, hogyan működik a gyakorlatban a tengerfelügyelet integrálása. Az egyik projektre a földközi-tengeri térségben, a másikra az észak-európai tengerek térségében kerül sor.

2.6 A javasolt integrált tengerfelügyeleti politika célja nem egy további felügyeleti rendszer létrehozása, hanem kapcsolódási pontok megteremtése és ezt követően a létező rendszerek ágazatokon és határokon átnyúló integrációja, amelynek célja a felügyeleti intézkedésekért felelős tagállami hatóságok hatékonyságának javítása és a tengeren végzett tevékenységek költséghatékonyságának növelése. Egy biztonságos, ágazatokat átfogó rendszer kiépítése során, amely megfelel egy közös és elismert áttekintés egyre magasabb követelményeinek, gondosan meg kell tervezni a felhasználók hozzáférési jogait és a rájuk vonatkozó biztonsági rendelkezéseket.

2.7 Az EGSZB elismeri, hogy egy integrált tengerfelügyeleti rendszer megvalósítása számos komplex, sokrétű tevékenységet foglal magában, amelyek között gyakran átfedés van, összességében azonban az EU érdekeit szolgálják.

2.8 Az EGSZB üdvözli a közleményt, mivel az a jelenleg létező különálló rendszerek közös információmegosztási környezetbe való integrációjának alapja. Ez a rendszer támogatni tudja majd a jövőbeli európai tengeri közlekedési politikát, védi a környezetet és biztosítja az európai hajózási szolgáltatásokat mind a globális, mind az európai kereskedelem számára, valamint jobbá teszi az uniós polgárok mindennapi életét, különösen az EU külső tengeri határai mentén található területeken élőkét.

2.9 Az EGSZB kiemeli, hogy a közlemény igen fontos időpontban jelent meg, amikor a tengeri közlekedés az alábbi komoly kihívásokkal szembesül: a) a világméretű gazdasági és pénzügyi válság súlyosbítja a hajózás strukturális és konjunkturális válságát, b) illegális bevándorlás, különösen az EU déli és keleti határain, c) illegális tevékenységek, például ember-, fegyver- és kábítószer-kereskedelem, d) a katonai és nukleáris berendezésekkel kapcsolatos érzékeny adatokkal való visszaélést ellenőrizni kell és fel kell lépni ellene.

2.10 Az EGSZB azt is hangsúlyozza, hogy a nem uniós vizeken (pl. Kelet-Afrika, Indonézia stb.) jelentkező, az uniós tengerészeti szolgáltatásokat érintő biztonsági kérdéseket és kalózkodási eseteket kezelni és felügyelni kell.

3. Közlemény: Úton a tengerfelügyelet integrációja felé: Az EU tengeri területeire kiterjedő közös információmegosztási környezet

3.1 Mint egy korábbi véleményből (2) kiderül, az EGSZB „üdvözli az európai tengeri felügyeleti hálózatra és a tagállami parti őrségek közötti továbbfejlesztett együttműködésre vonatkozó javaslatokat. Az ilyen intézkedések előmozdítják a tengeri biztonságot és védelmet, a halászat és a külső határok ellenőrzését, emellett védik a tengeri környezetet. […] A fokozott biztonsági megfontolásoknak való megfelelés érdekében az EGSZB továbbra is kívánatosnak tartja a hajóátvizsgálásról harmadik országokkal kötendő kétoldalú egyezmények koordinált megközelítését. Egyben uniós fellépést sürget a kereskedőhajók elleni, Délkelet-Ázsia és Afrika tengerein egyre gyakoribb fegyveres rabló- és kalóztámadások ügyében.”

3.2 Az EGSZB üdvözli a közleményt, és támogatja azt a számos lehetséges intézkedést, amely révén az EU hozzájárulhat a biztonságosabb szolgáltatásnyújtáshoz a tengerészet területén. Az EGSZB elvben egyetért ezzel a közleménnyel, és üdvözli a további javításokat, amelyek hozzájárulnak az integrált tengerfelügyelet gyors megvalósulásához.

3.3 A felügyeleti rendszerek jobb integrációjára irányuló uniós stratégiáról szóló közlemény négy vezérelvet határoz meg egy közös információmegosztási környezet érdekében, mégpedig: (1) a valamennyi felhasználói csoport összekapcsolásának koncepciója, (2) az interoperabilitás és a jövőbeli integráció technikai feltételeinek megteremtése, (3) a katonai és a polgári hatóságok közötti információcsere, valamint (4) különös jogszabályi rendelkezések a közös információmegosztási környezet megvalósításához. Mivel a közlemény csak elveket tartalmaz, ez a vélemény is a javasolt elvekre korlátozódik. Természetesen egyértelmű, hogy további javítások lennének szükségesek az elveknek jogalkotási intézkedésekké való alakításához.

3.4 Az EGSZB elismeri, hogy az európai hajózás globális jellege miatt a helyzetismeret különösen fontos, mivel (a) a hajók mozgása térben és időben dinamikus rendszer, (b) a biztonsági és környezeti szempontok határokon átnyúló jellegűek, valamint (c) az egyes entitások által hozott döntések más rendszerekre is hatással lehetnek.

3.5 Meg kell jegyezni, hogy két megoldandó probléma van: az állami politikák biztosította keret és a rendszer működőképessége. Az integrált tengerfelügyelet megvalósítását akadályozhatják a tagállamok titkos adatkezeléssel kapcsolatos vagy egyéb aggodalmai, az integrált tengerfelügyeleti rendszert tehát egyértelműen működőképes alkalmazássá kell finomítani.

3.6 Az EGSZB úgy véli, hogy az integrált tengerfelügyelet terén három fontos kérdés van: a jogi, a technikai/technológiai és vezetési kérdések. A legfontosabb jogi kérdések a titkos adatkezeléssel kapcsolatosak, különös tekintettel a személyi, üzleti és katonai adatok keveredésére. Az adatvédelmi (biztonsági) politikák emellett megakadályozhatják vagy korlátozhatják bizonyos adatok megosztását (vagy további használatát).

3.7 A titkos adatkezelést illetően a legfontosabb ellenőrzési és felügyeleti eszközök rendelkezései szerint a tengerészeti jelentési és felügyeleti adatok jelentős része (üzleti) titokként kezelendőnek minősül. Következésképpen az ilyen adatok feldolgozását befolyásolja a hozzáféréssel rendelkező személyek titkos adatkezelésre és szakmai titoktartásra vonatkozó kötelezettsége.

3.8 A jelenlegi rendszerek ágazatspecifikusak, sokszor hátráltatják őket azonban az adatok titkos kezelésével kapcsolatos kérdések. Az egyes ágazatokon túlmenő adatcsere a további érintett szereplők nagy száma miatt további kihívásokat és kérdéseket eredményezhet a titkos adatkezelésre vonatkozóan.

4. Részletes megjegyzések

4.1 Az EGSZB egyetért az integrált tengerfelügyeletről szóló közleményben szereplő elvekkel, és támogatja őket.

4.2 Az EGSZB elismeri, hogy politikai, jogi, piaci és technológiai perspektívából további elemzésre van szükség, amely egy külön cselekvési tervhez vezetne az integrált tengerfelügyelet végrehajtására irányulóan, hangsúlyozva a jogi és technológiai kihívásokat. Az elemzés keretében speciális végrehajtási menetrendet dolgoznak ki, amely pontos időkeretet tartalmaz, és olyan projektek során nyert releváns tapasztalatokon alapulhat, mint a SafeSeaNet, Freightwise, e-Freight és AIS, valamint további ezzel kapcsolatos kezdeményezések.

4.3 Az EGSZB megismétli, mennyire fontosnak tartja, hogy bizonyos döntések meghozatala előtt megvizsgálják a jelenleg folyó kísérleti projektek eredményeit. A kísérleti projekteknek az EU reprezentatív tengeri területein tevékenykedő vállalatokra és hatóságokra kell irányulniuk. Emellett ezeknek a kísérleti projekteknek az integrált tengerfelügyelet hosszú távú fenntarthatóságával is foglalkozniuk kell. Ebben az értelemben további kísérleti projektek indítása hozzá fog járulni az integrált tengerfelügyelet megvalósításával kapcsolatos ismereteink gyarapításához. Továbbá külön időkereteket kell kijelölni és felügyelni az ilyen kísérleti projektek időben történő végrehajtásához.

4.4 Az EGSZB hangsúlyozni szeretné, hogy az integrált tengerfelügyelet tanulhatna például a közlekedési ágazat más területein alkalmazott adatcsere megvalósításának tapasztalataiból, ide értve az egységes fuvarokmányt (jelenleg az áruszállítás nyomon követéséhez egy fuvarokmány szükséges (11/60. sz. rendelet és 92/106/EK irányelv). A teherfuvarozási logisztikáról szóló cselekvési tervnek megfelelően egységes európai fuvarokmányt hoznak létre, amely valamennyi szállítási mód esetében használható, ezzel erősítve a multimodális fuvarlevek vagy multimodális árujegyzékek által képezett keretet, amely a vállalatok nézőpontjából ugyanilyen információmegosztási rendszernek tekinthető). Ezenkívül az adatcserének a tengerészeti ágazatban legszélesebb körben használt nyelven kell alapulnia.

4.5 Az integrált tengerfelügyelet fenntarthatóságát a kiterjeszthetőségére vonatkozó rendelkezés beépítésével kell biztosítani, hogy könnyebb legyen a jövőbeli különálló felügyeleti rendszerek integrálása.

4.6 Az információk megosztását illetően az EGSZB „a lehető legtöbb információ” elve helyett az „annyi információ, amenynyi szükség van a felhasználási feltételekkel összhangban” elve mellett foglal állást. Az információkat minden felhasználói közösséggel meg kell osztani egy egyértelmű keret alapján, amely biztosítja a személyes és más érzékeny adatok védelmét is. Ezenkívül ellenőrizni kell a hozzáférést biztosító szervezetek általi ismertetést, vagyis tiszteletben kell tartani az uniós jogi kereteket.

4.7 A technikai szempontokat illetően az EGSZB nyílt forráskódú platformokat javasol a lényeges megoldások kidolgozásának, kifejlesztésének, terjesztésének és fenntartásának támogatásához. A rendszernek lényegében a következőket kellene magában foglalnia: a) a tengeri terület ontológiája az automatizált adatcseréhez; b) eszközök a felügyeleti megoldások kidolgozásához, szimulációjához, teljesítményértékeléséhez és optimalizálásához; c) a szolgáltatások jegyzéke; d) eszközök az interoperabilitási problémák megoldásához; e) mechanizmusok a megfelelő szolgáltatások automatizált megtalálásához és integrálásához; f) az interoperabilitás biztosítása; valamint g) ellenőrzési és könyvvizsgálati mechanizmusok.

4.8 Az EGSZB egyetért a javasolt többszintű rendszerrel. Ez a megközelítés lehetővé teszi a valamennyi IT-fejlesztő által jelenleg használt korszerű „számítási felhő” alkalmazását. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az ilyen rendszerek biztonsági szempontból sokkal sérülékenyebbek, ezért fokozott biztonsági mechanizmusokat kell elfogadni. A szervezeten belüli hierarchikus döntéshozatal és egy adathozzáférési keret azonban javíthatná az adatvédelmet.

4.9 Az EGSZB elismeri a jelentőséggel bíró adatok összegyűjtésének, egységesítésének és valamennyi érdekelthez való eljuttatásának technológiai lehetőségeit, és felszólítja az EU-t, hogy határozzon meg közös platformokat, amelyeket valamennyi tagállamban valamennyi érdekelt fél hatékonyan felhasználhat. Ezenkívül a párhuzamos adatgyűjtés és -tárolás megelőzését tekintve mechanizmusokat kell kidolgozni az ilyen problémák elkerüléséhez.

4.10 A közleményben szereplő első elvvel kapcsolatosan az EGSZB azt javasolja, hogy az adatminőség javítása érdekében aktívan mozdítsák elő a közös szabványok és adatforgalmi szabályok létrehozását ágazati és funkcionális szinten is.

4.11 Mivel a tengerészet elég széles terület, az adatok biztonságát esetleg gyengítheti a rugalmas információmegosztási környezet és az ezzel járó potenciális veszélyek.

4.12 Az EGSZB úgy véli, hogy a technikai interoperabilitás lényeges, és az adatcserék megkönnyítéséhez kell vezetnie valamennyi érdekelt ipari és kormányzati résztvevő esetében (beleértve az egyes közigazgatások közötti, a közigazgatás és a vállalkozások közötti, valamint a vállalkozások közötti kommunikációt).

4.13 A közleményben kifejtett harmadik elvet illetően az EGSZB elismeri, hogy a polgári és katonai terület összekapcsolásához további elemzés szükséges az adatok jobb integrációja és az információk felhasználásának megkönnyítése érdekében. Az EGSZB egyetért azzal, hogy a felügyeleti információkat meg kell osztani a katonai és a polgári hatóságokkal. Az EGSZB megismétli, hogy ehhez mandátumokat kell létrehozni; közös szabványokat és eljárásmódokat kell meghatározni a releváns információk hozzáféréséhez és felhasználásához, hogy legális kétirányú információcsere valósulhasson meg, melynek esetében az adatok felhasználását közösségi jogszabályok szabályozzák.

4.14 A közleményben leírt negyedik elvet illetően az EGSZB hangsúlyozni szeretné, hogy e dokumentum keretében részletesebben meg kell vizsgálni a személyes adatok védelmét, és sürgeti, hogy az EU gondolja át és fogadja el az érzékeny adatok biztonságára irányuló valamennyi szükséges intézkedést. Bár ez az elv megnehezíti ezt a folyamatot, vagyis egy ilyen rendszer kiépítését, alapvető fontosságú elvnek tekinthető.

4.15 Az EGSZB egyetért az információmegosztásnak a közleményben javasolt ágazati megközelítésével. Mindenesetre specifikus iránymutatásokat kellene kidolgozni az illetékes hatóságok és az engedéllyel rendelkező személyzet hozzáférési jogainak biztosításához.

4.16 Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy folytassa annak vizsgálatát, hogy léteznek-e kétoldalú információmegosztási megállapodások uniós tagállamok és harmadik országok között, és ha szükséges, gondoskodjon a közösségi joganyag (a 4055/86/EK és a 4058/86/EK rendelet) végrehajtásáról.

4.17 Az űreszközök alkalmazásáról szóló adatokkal kapcsolatban a közlemény külön megemlíti a GMES-t. Az EGSZB emellett szívesen látna a közleményben egy utalást a Galileo navigációs rendszer használatára is.

4.18 Az EGSZB megérti, hogy az általános adatvédelmi jogi keret pillanatnyilag nem terjed ki a személyes adatok katonai, államvédelmi és bűnüldözési célú feldolgozására. Az EGSZB egyetért a tengerfelügyeleti adatok jogi aspektusáról szóló, az Európai Bizottság által készíttetett tanulmány („Legal Aspects Of Maritime Monitoring & Surveillance Data” – Final Report Framework Service Contract, No. FISH/2006/09 – LOT2) következtetéseivel, amelyek szerint az adatvédelem az EU alapvető kötelezettsége, és mind közösségi, mind tagállami szinten foglalkozni kell vele. A tanulmány abból indul ki, hogy további biztosítékokra volna szükség olyan esetekben, amikor a meglévő adatvédelemi jogi keret hatálya alá tartozó hatóságok (pl. halászati hatóságok) és az e hatály alá (egyelőre) nem tartozó hatóságok (pl. katonai, államvédelmi vagy végrehajtási hatóságok) között személyes adatok kicserélését tervezik.

4.19 Az EGSZB igen fontosnak tartja egy olyan kérdéseket kezelő jogi keret kidolgozását, mint többek között az adatok minősége, az adatok további felhasználása, az adatbiztonság, a hozzáférést biztosító mechanizmusok, az érintett adatok jellege, az adatcserék céljai (és módszerei), az adatok lehetséges fogadóinak köre, bizonyos adatok titkos kezelésére és biztonságára, illetve a személyes adatok védelmére vonatkozó szükséges biztosítékok és az ezekkel kapcsolatos eljárások.

4.20 Az EGSZB úgy véli, hogy az adatokat olyan keretben kellene megosztani, amely a „mit, miért, mennyi időre, kivel” kérdéseken alapul. Különösen az utolsóra vonatkozóan igen fontos meghatározni az adatok ellenőrzésére, közzétételére és fogadására kijelölt hatóságokat mind az EU-ban, mind – még körültekintőbben – az EU-n kívüli hatóságokkal.

4.21 Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen közzé éves jelentést tengerfelügyeleti tevékenységeinek megvalósításáról és eredményeiről.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) HL L 208., 2002.8.5., 10–27. o.

(2) „Az Európai Unió integrált tengerpolitikája” című EGSZB-vélemény, HL C 211, 2008.8.19., 31–36. o.

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/178

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a digitális hozadék társadalmi haszonná és gazdasági növekedéssé való átalakításáról

(COM(2009) 586 végleges)

2011/C 44/33

Előadó: Anna Maria DARMANIN

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A digitális hozadék társadalmi haszonná és gazdasági növekedéssé való átalakítása

COM(2009) 586 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2010. június 1-jén elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14–15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 15-i ülésnapon) 141 szavazattal 1 ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság A digitális hozadék társadalmi haszonná és gazdasági növekedéssé való átalakítása című közleményét. Ez nagyon fontos lépést jelent az „Európa 2020 – Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” egyik célkitűzésének megvalósítása felé, melynek révén a digitális hozadék az európai digitális menetrend szerves részévé válik.

1.2 Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságot abban, hogy a tagállamokkal betartassa a rádiófrekvenciás spektrum felszabadításának 2012-es határidejét. Az EGSZB megérti, hogy néhány országnak nehézségei lehetnek, és így realisztikus indokai, amiért nem képes e határidő betartására. A határidő be nem tartása mögött azonban megfelelő indokoknak kell állniuk, és a teljesítésre 2012 januárját követően a lehető leghamarabb sor kell, hogy kerüljön.

1.3 Az EGSZB elismeri, hogy a digitális hozadéknak, amely egy nagyon korlátozott erőforráson – a rádióspektrumon – alapul, jelentős gazdasági és társadalmi előnyei lehetnek Európa számára, amelyek tovább bővítik az egységes európai piacot, emellett erősítik a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót, és ezáltal biztosítják az EU-n belül fontosnak tartott szociális célok némelyikének elérését, viszont ehhez megfelelő meghatározásra és az alkalmazás garantálására van szükség.

1.4 Az EGSZB is úgy véli, hogy ez a projekt – a digitális menetrend vezérprojektje – egyben hatékony eszköz az EU nyújtotta előnyök bemutatására. Egy olyan időszakban, amikor az EU-val szembeni szkepticizmus egyre erősebb, és amikor az emberek nem értik meg igazán az egyesített Európában rejlő lehetőségeket, ez egyértelmű és megfogható pozitívum lehet mind az egyének, mind a vállalkozások számára. A projekt ezenkívül magasabb fokú fogyasztóvédelmet tesz lehetővé, és a folyamat elvileg nem járhat a végfelhasználók számára felesleges költségekkel.

1.5 Az EGSZB arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy indítson el egy olyan integrált kommunikációs stratégiát, amely bemutatná az analógról digitálisra váltás indokait és a váltásból származó előnyöket.

2. Bevezetés – Háttér

2.1 Az analóg földfelszíni televíziózásról a digitálisra való átállás Európában igen értékes rádiófrekvenciákat fog felszabadítani, mivel a digitális műsorszórás nagyobb hatásfokú. Ebben a „digitális hozadékban” sok lehetőség rejlik a szolgáltatások körének bővítésére.

2.2 Ez vissza nem térő lehetőség arra, hogy Európa eleget tegyen a növekvő rádióspektrum-igénynek, és különösen arra, hogy a vidéki térségeket ellássa vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokkal, ezáltal áthidalva a digitális szakadékot, valamint serkentse az új, vezeték nélküli szolgáltatások elterjedését. Ezáltal jelentősen hozzájárulhat a versenyképesség és a gazdasági növekedés célkitűzésének megvalósításához és az európai polgárok egyes társadalmi, kulturális és gazdasági igényeinek kielégítéséhez.

2.3 A digitális hozadék rádióspektruma viszonylag rövid időn belül elérhető lesz egész Európában, mivel minden tagállamnak legkésőbb 2012-re teljesen le kell állítania az analóg televízióadások sugárzását.

2.4 Az Európai Bizottság felismerte a nagy sebességű szélessávú infrastruktúra fontosságát számos olyan fejlesztés szempontjából, amely elengedhetetlen a tudásintenzív, alacsony szén-dioxid-kibocsátású digitális gazdaságra való áttéréshez. A Tanács által jóváhagyott európai gazdaságélénkítési terv máris célul tűzte ki, hogy 2010 és 2013 között 100 %-os szélessávú lefedettséget kell elérni.

2.5 Mindez új innovációs lehetőségeket is kínál. Az innováció legkézenfekvőbben a műsorszórásban nyilvánulhat meg, mivel a digitális hozadék jelentős mennyiségű spektrumot kínál a műsorszolgáltatóknak szolgáltatásaik fejlesztéséhez. A lehetőségek a szolgáltatásorientált ágazatokban is bőségesek lesznek, így jelentős társadalmi előnyök fognak mutatkozni az egészségügyben, az e-tanulásban, az e-kormányzatban, az e-hozzáférhetőségben és azokon a területeken, ahol a kis- és középvállalkozásoknak előnyére válik a gazdasághoz való könnyebb hozzáférés.

3. Gazdasági és társadalmi előnyök a digitális hozadék keretében

3.1 A potenciális gazdasági hatás az új szolgáltatások iránti jövőbeli igény tényleges szintjétől függ majd, amit ebben a stádiumban nehéz számszerűsíteni, de egy nemrég készült európai bizottsági tanulmány a digitális hozadék teljes rádióspektrumának uniós koordinációjából (ha sikerül még 2015 előtt megvalósítani) származó potenciális előnyöket 20 és 50 milliárd euró közötti összegre becsüli (15 éves időszakra számítva) ahhoz képest, mintha az uniós országok külön-külön lépnének. Ez a becslés figyelembe veszi a lehetséges új alkalmazásokat, például a fejlett földfelszíni műsorszórást, illetve a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokat.

3.2 Az EU-n belüli harmonizált feltételek előnyösek lesznek a technológiai ipar számára, hiszen a használt berendezések többsége szabványosított és racionalizált lesz. Emellett az ágazaton belüli innovációs lehetőség is jelentősen megnő, és célirányosabban alakul. Ez különösen hasznos az iparág számára, különösen azoknak a szereplőknek, akik nagy összegeket fektettek be innovációba.

3.3 A spektrum felszabadításából eredő fő társadalmi hatás az lesz, hogy mindenki számára nagyobb mértékben biztosított lesz a szélessávú hozzáférés. A vidéki területeken néha még ma is sincs megfelelő internet-hozzáférés. A digitális hozadék révén az internet mindenki számára hozzáférhetővé válhat, és az internetes szolgáltatások szélesebb körben elterjednek, ezzel is tovább szilárdítva a belső piacot. Mivel a legtöbb vidéki területen is hozzáférhető lesz a szélessávú internet, az EGSZB úgy látja, hogy a vállalatok kevésbé kényszerülnek majd arra, hogy városi övezetbe települjenek, ennek köszönhetően megszűnik a ma még kommunikációs és logisztikai okokból javarészt városi területekre összpontosuló ipar helyhez kötöttsége. Ennek folyományaként több munkahely keletkezhet a vidéki területeken. Az effajta delokalizáció környezetvédelmi hatása is jelentős, mivel a városi területek túlnépesedése nem kedvez a fenntartható gyakorlatok kialakulásának. Az EGSZB azonban továbbra is fenntartja azt a már különböző véleményekben hangoztatott álláspontját, hogy minden polgár számára elérhető, egyetemes szélessávú szolgáltatásra van szükség, és gondoskodni kell arról is, hogy ehhez a fogyatékkal élők is akadálytalanul hozzáférhessenek.

3.4 A vevők választási lehetőségei kibővülnek, mivel több televíziós csatorna közül lehet majd választani, a prémiumminőségű szolgáltatásokkal együtt, ugyanakkor kevesebb spektrumot használva fel. Emellett az a lehetőség, hogy mobil multimédiás eszközökön keresztül nézzünk televíziós tartalmakat, új dimenziót ad majd a tévé elérhetőségének. A digitális hozadék ezenkívül nem elhanyagolható mértékben javulást hoz majd a felhasználók életminőségében. Az EGSZB rámutat, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az analóg műsorszórás leállítása során a fogyasztók továbbra is megfelelő védelemben részesüljenek, és ne terheljék őket szükségtelen költségek.

3.5 A digitális hozadék további előnye az, hogy kimutatja a közös szabvány alapján dolgozó országokból álló egységes Unió lehetőségeit és pozitívumait. Egy olyan időszakban, amikor az EU-szkepticizmus egyre nő, a digitális hozadék egy olyan újabb, megfogható előny, amelynek az egész EU hasznát látná.

4. Megfontolandó tényezők

4.1 Az analóg televízióadások sugárzásának leállítása, majd a digitális adások elindítása kétségkívül a spektrum jobb kihasználását hozza majd magával, ugyanis a digitális televízió esetében minden (8 MHz sávszélességű) rádiófrekvenciás (RF) csatornán átlagosan öt vagy hat televíziós programot lehet sugározni. Ez azt jelenti, hogy a digitális televíziózásra való teljes átállás után a televíziós műsorsugárzási célokra használt rádióspektrum valószínűleg a korábban szükséges spektrum ötödére vagy hatodára fog csökkenni. Azokban az országokban, ahol egyfrekvenciás hálózatok (SFN-ek) működnek, a különböző televíziós hálózatok optimális elrendezését követően a spektrumnyereség akár a tízszeres mértéket is elérheti.

4.2 Nem kétséges, hogy a felszabadított spektrum értékes erőforrás, különösen azokban az országokban, ahol a kábeltévé alig van elterjedve, és így a rádiófrekvenciás spektrum valóban korlátozott erőforrást jelent. Ezt az újonnan rendelkezésre álló spektrumot optimálisan fel lehet használni a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokhoz, amelyek különösen értékesek az olyan vidéki területek számára, ahol a nagy sebességű internetes szolgáltatások hiánya egyértelműen hozzájárul a gazdasági pangáshoz és a társadalmi kirekesztéshez. Az EGSZB úgy gondolja, hogy az ilyen szolgáltatások a gazdasági, társadalmi és területi kohézió elmélyítését szolgálják ezeken a területeken.

4.3 Az analógról a digitális adásra való áttérés értelmét korábban talán nem fejtették ki világosan. A nagyközönségnek az lehet a benyomása, hogy ez az átállás tisztán a televíziós csatornák működtetőinek kereskedelmi nyereségét szolgálja, hiszen a háztartásokban használt berendezések cseréje költséggel járhat. Fontos ezért, hogy megfelelő kommunikációs stratégiát készítsenek elő és valósítsanak meg, hogy kiderüljön az átállás valódi oka.

4.4 Fontos, hogy valamennyi tagállam közös sávon osztozzon, hogy így az EU egészében az Unió összes polgára számára elérhető univerzális szolgáltatást lehessen nyújtani. Az optimális választás a 800 MHz-es sáv, ami a 790–862 MHz-es UHF-részsávban van.

4.5 A CEPT (Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezlete) a felelős a 800 MHz-es sáv harmonizációjára vonatkozó műszaki specifikációk kidolgozásáért, szoros együttműködésben a különböző nemzeti szabályozó hatóságokkal, amelyek jól ismerik a spektrummal kapcsolatban országukban felmerült aktuális kérdéseket.

4.6 A 800 MHz-es sáv vezeték nélküli szélessávú kommunikáció számára történő megnyitásához lényeges, hogy a tagállamok egy meghatározott időpontig elvégezzék az ASO eljárást (az analóg műsorszórás leállítását). Úgy néz ki, hogy a jelenlegi határidőt – 2012. január 1-jét– nem fogja minden tagállam betartani, alapvető azonban, hogy ahol nem hajtották végre időben a leállítást, ott 2012 folyamán viszonylag rövid időn belül erre sort kerítsenek.

4.7 Kritikus pénzügyi helyzete miatt sok televízióscsatorna-üzemeltető, amely jelenleg arra kényszerül, hogy – azokban a tagállamokban, amelyek végrehajtják az ASO-t – digitális televíziós adóállomásokra álljon át, nem képes olyan (jellemzően az EU-ban gyártott) berendezést vásárolni, amely valóban jól működik. Ilyen nehéz körülmények között arra kényszerülnek, hogy olcsóbb, s ugyanakkor gyengébb teljesítményű és kevésbé megbízható, jellemzően a Távol-Keleten gyártott műsorszóró berendezést szerezzenek be. Így ez a berendezés már két vagy három év múlva üzemképtelenné válhat, arra kényszerítve a műsorszolgáltatókat, hogy újabb (remélhetőleg megbízhatóbb és jobb teljesítményű) műsorszóró berendezést vásároljanak.

4.8 A jelenlegi gazdasági forgatókönyv alapján a televíziós csatornák működtetőinek – különösen a kicsiknek – gondot jelenthet, hogy hogyan finanszírozzák berendezéseiknek a digitális átállás miatt szükséges cseréjét. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy valamilyen fajta előfinanszírozási struktúrákat kellene bevezetni, amelyek segítséget nyújtanának az ilyen kkv-knak az új technológiákra való átállás során. A segítséget nem feltétlenül ösztöndíj formájában kellene nyújtani: a beruházások előtt rendelkezésre álló források elérhetőségéhez is kapcsolódhat, amelyeket ésszerű időn belül kellene visszafizetni, akárcsak a kölcsönök esetében. Ezenkívül garanciamegoldásokat is kínálni kellene az ezen a területen tevékeny kkv-k megsegítésére.

4.9 A végeredmény esetleg alacsony televíziós szolgáltatásminőség lehet a végfelhasználók és gazdasági veszteség a műsorszolgáltatók számára, amely utóbbiak – átmeneti pénzügyi nehézségeik miatt – két alkalommal kényszerülnek befektetésre. Az ASO eljárásra hagyott hosszabb idő, illetve a műsorszolgáltatóknak nyújtott pénzügyi segítség révén elkerülhetők lennének ezek a problémák, és lehetővé válna egy harmonizált hálózat megvalósítása valamennyi tagállamban.

4.10 A tagállamoknak ajánlják majd a 790–862 MHz-es részsáv felszabadítását a digitális hozadék számára, de nem lesznek kötelezve erre. Ha egy adott ország spektrumhelyzete olyan, hogy nem lehet valamennyi televíziós műsorszórási szolgáltatást az UHF spektrum fennmaradó részébe helyezni, akkor a kérdéses országnak lehetővé kell tenni, hogy televíziós műsorszórási szolgáltatásait a 800 MHz-es sávban hagyja. Az országok azt is választhatják, hogy kompromisszumos megoldásként lehetővé teszik a televíziós műsorszórás és a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások párhuzamos működtetését.

4.11 Mivel hosszú távon valószínűleg valamennyi tagállam a 800 MHz-es sávot fogja használni a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokhoz, fontos megfelelő műszaki specifikációkat kidolgozni a káros „határproblémák” elkerülésére, amelyek a vezeték nélküli cellás hálózatoknál használt alacsony teljesítményszintek miatt egyértelműen károsak lennének a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokra.

4.12 Ugyanez a probléma merül fel ott is, ahol Unión kívüli országok az Unióval határosak. Ezekben az országokban a 800 MHz-es sávban működő nagy teljesítményű műsorszóró szolgáltatások minden valószínűség szerint zavarják majd a szomszédos uniós országokban bevezetett vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokat. Ha interferenciaprobléma merül fel egy szomszédos, nem uniós országgal, akkor az egyedüli megoldás az, hogy megállapodást kell kidolgozni az adott országgal az uniós határ mentén fekvő televíziós adóik frekvenciafelosztásáról, de lehet, hogy ez nem lesz könnyű dolog.

4.13 A digitális hozadék érdekében az optimális célkitűzés a 800 MHz-es sávot bevezető uniós tagállamok számára az, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt a spektrumnak a távközlési szolgáltatók, illetve a műsorszórási szolgáltatók általi használatából eredő gazdasági és társadalmi haszon között – előbbiek az újonnan rendelkezésre álló sávszélességből profitálnak majd, utóbbiak pedig a rendelkezésre álló sávszélesség jobb kihasználásából és a további, jelentősen értéknövelt szolgáltatásokból, például az interaktív e-egészségügyi, e-tanulási, e-kormányzati, e-hozzáférhetőségi stb. szolgáltatásokból.

4.14 A tagállamoknak dolgozniuk kell a közüzemi szolgáltatások digitális televíziós hálózaton át történő megvalósításán, ugyanakkor lehetőséget kell biztosítaniuk a könnyen hozzáférhető szolgáltatásokra a digitális hozadék sávja révén létrehozott új, széles sávú mobilszolgáltatások keretében. Ha ezt megteszik, politikáik semleges módon fognak működni, garantálva mind a műsorszórók, mind a távközlési szolgáltatók gazdasági érdekeit.

4.15 Az új digitális hozadék megvalósításának igen érdekes aspektusa az, hogy a televíziós szolgáltatások a mobiltelefon-hálózatok új generációi (3G és újabb) révén egyre inkább rendelkezésre állnak. Ez azt jelenti, hogy a mobilszolgáltatók bizonyos módon ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtanák, mint amelyeket jellemzően a hagyományos televíziós műsorszolgáltatók kínálnak, s így új versenyhelyzet alakulna ki. Tanácsos azonban elkerülni a műsorszolgáltatók és a távközlési szolgáltatók által közösen kezelt hibrid hálózatok létrehozását. Így a kétfajta vállalkozás teljesen független maradhat, és meggátolhatók a fogyasztók számára esetleg nem kedvező üzleti modellek.

4.16 A televíziós műsorszolgáltatók által új digitális programjaik keretében kínálható interaktív alkalmazásokat bármely szabvány alapján ki lehet fejleszteni az interaktív televíziós szolgáltatásokhoz. Tanácsos azonban olyan technológiákat alkalmazni, mint az MHP szabvány (Multimedia Home Platform, egy nyílt köztesszoftver-rendszerre vonatkozó, az interaktív digitális televíziózás DVB projektjéhez kidolgozott szabvány) alkalmazása, mivel ez európai technológia, továbbá teljesen nyílt rendszerű. Nem igényel tehát jogdíjfizetést, és gazdasági előnyöket kínál a működtetők és mindenekelőtt a végfelhasználók számára. Más technológiák is rendelkezésre állnak, de ajánlatos nyílt szabványt választani – bármelyik legyen is az –, hogy ez az új technológia hozzáférhető legyen a végfelhasználók számára.

4.17 Az ASO EU-ban történő elérésének hatékonyabb módja a tagállamok közötti összehangolt együttműködés a folyamatos tapasztalatcsere érdekében, különösen a digitális televíziós hálózatok tervezése és az optimális spektrumhatékonyság területén. Úgy gondoljuk, hogy a nemzeti közszolgálati műsorszolgáltatóknak alapvető szerepet kell játszaniuk ebben az EU-n belüli tapasztalatcserében. „Közszolgálati” státuszuk azt jelenti, hogy közszolgáltatást kell nyújtaniuk. A nemzeti közszolgálati televízióüzemeltetőknek ezért késznek kell lenniük arra, hogy tanácsadóik szolgáltatásokat nyújtsanak más (uniós és nem uniós) országok köztévé-működtetőinek. E megközelítés jellemző előnye a digitális televíziós hálózataik kialakítása terén általában még korábbi stádiumban lévő új tagállamok televízióüzemeltetőinek gyors és hatékony képzése lenne.

4.18 A 800 MHz-es sáv új vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások számára történő megnyitásának folyamatát illetően figyelembe veendő egyik tényező az, hogy azoknak a televíziós műsorszolgáltatóknak, amelyek jelenleg a VHF-sávon sugároznak, (egy később meghatározandó időpontban) esetleg át kell állniuk az UHF-sávra abban az esetben, ha a megfelelő VHF-csatornákat a digitális audiosugárzásra (DAB) fogják használni. A digitális rádiózásra való átállás önmagában nem fog hozzájárulni a digitális hozadékhoz, mivel még nem világos, hogy a hagyományos analóg rádiós műsorsugárzást megszüntetik-e. De még ha meg is szüntetik, a felszabadított sávrész akkor is túl kicsi ahhoz, hogy jelentősen hozzájáruljon a digitális hozadékhoz. Az új DAB-szolgáltatások viszont mindenképp ugyanazt a VHF-sávot fogják használni, amelyet jelenleg a televízióüzemeltetők, úgyhogy ez szintén hozzájárul majd a spektrum zsúfoltságához az UHF-csatorna 21–60-as csatornájában.

4.19 Azt is meg kell jegyezni, hogy a 800 MHz-es sáv új szolgáltatások számára történő megnyitása során azoknak a televíziós műsorszolgáltatóknak, amelyek jelenleg a 61–69-es csatornákat használják (a 800 MHz-es sávban), át kell állniuk az UHF-sáv egy másik csatornájára, miközben azok a műsorszolgáltatók, akik jelenleg a 21–60-as csatornákat használják, nem lesznek kötelesek semmilyen változtatásra. Ez időbe és pénzbe kerülő, nyilvánvaló hátrány a 800 MHz-es sávot használó műsorszolgáltatók számára, akiknek ráadásul a csatornaváltás alatt ki kell kapcsolniuk adójukat, és így átmenetileg reklámokat sem tudnak sugározni. A méltányosság alapelve így azt követelné, hogy ezek a hátrányos helyzetbe kerülő műsorszolgáltatók a Szerződésnek az állami támogatásokról szóló rendelkezéseivel összhangban pénzügyi segítséget kapjanak.

4.20 Az optimális spektrumhatékonyság elérése érdekében nagyon ajánlatos, hogy a bevezetett új technológiák (például az MPEG-4 kódolás és a DVB-T2) tegyék lehetővé a televíziós programok szűkebb sávba történő átvitelét [sugárzását]. Ugyanakkor nem szabad, hogy ezeknek az új technológiáknak a bevezetése nagy hatást gyakoroljon a végfelhasználók költségeire, különben az új szolgáltatások egyetemes hozzáférhetősége súlyos csorbát szenved.

4.21 Egy másik hasznos technológia a spektrum mint (szűkös) erőforrás optimális kihasználására az egyfrekvenciás hálózatok (SFN-ek) megvalósítása. Ezt a technológiát alkalmazva egy egyfrekvenciás csatorna használatával regionális hálózat hozható létre, míg normál többfrekvenciás hálózatok esetén legalább három vagy négy frekvenciára van szükség egy közepes méretű televíziós hálózathoz. Egyetlen frekvencia használatához a hálózat valamennyi adójának egy közös időbeli viszonyítási pont alapján szinkronizáltnak kell lennie. A jelenleg alkalmazott egyetlen módszer a globális helymeghatározó rendszer (GPS), amely egy teljes egészében az Egyesült Államok által kezelt katonai alkalmazás. Ez azt jelenti, hogy valamennyi SFN digitális televíziós hálózat száz százalékban függ ettől a rendszertől, amelyet az Egyesült Államok hatóságai bármikor megváltoztathatnak vagy kikapcsolhatnak, hatalmas problémát okozva vele ezeknek a televízióüzemeltetőknek.

4.22 A GPS azonban nem az egyetlen rendszer, amely hálózatszinkronizálást tesz lehetővé. Más lehetséges alternatív rendszerek is lehetnének a közös szinkronizáció forrásai. Az EU dolgozhatna a GALILEO projekt gyors befejezésén, amely a GPS európai alternatívájává válhatna, és lehetővé tenné, hogy az uniós tagállamok teljes mértékben függetlenné váljanak egy egyesült államokbeli katonai rendszertől.

4.23 A digitális hozadék sávjának optimális kihasználását segítő javasolt rendszerek egyike abban áll, hogy szabad rádiófrekvenciás sávok (akár meglévő televíziós műsorszolgáltatók közötti) automatikus keresésére képes, „intelligens” vezeték nélküli szélessávú berendezést alkalmaznak, és a normál működés során folyamatos frekvenciakövetéssel dinamikus módon felhasználják a rendelkezésre álló sávokat. Ezek a rendszerek (ún. „kognitív rádióberendezések”) egyértelműen tökéletes műszaki megoldást jelentének a digitális hozadék maximalizálására, az azonban a kockázat, hogy a felhasználó számára jelentkező végső költségek olyan szintre emelkednének, ami meggátolná a digitális hozadék általános hozzáférhetőségét.

4.24 A 800 MHz-es sáv vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások számára történő teljes megnyitása érdekében a sport- és egyéb szórakoztató rendezvényeknél használt valamennyi alacsony energiájú átviteli rendszert (a „vezeték nélküli mikrofont” használó rendszereket) a digitális hozadék új szolgáltatásait érő zavaró interferenciák elkerülése végett át kellene állítani más, ezen a sávon kívüli frekvenciákra. Ezek a rendszerek jellemzően két aktív adó lefedettségi területe közötti kihasználatlan spektrumban működnek másodlagos jelleggel. Az ilyen rendszerek egy része professzionális felhasználásra szolgál (pl. az olimpiák alatt vagy koncertek során alkalmazott rendszerek), és az UHF-spektrum jogszerűen engedélyezett részeit veszik igénybe. Sok más rendszer pedig általános engedély hatálya alatt működik, így nincs szükség hozzájuk egyedi használati engedélyre. E szolgáltatások gondos szabályozását tehát összehangoltan, uniós szinten kell megtervezni annak elkerülése érdekében, hogy a digitális hozadék sávját hátrányosan befolyásolják a spektrumban működő, az analóg tévéadások sikeres megszüntetése után is fennmaradt zavaró tényezők.

4.25 Egy másik, nagyon kényes kezelendő helyzet a katonai UHF-szolgáltatások jelenléte néhány tagállamban és/vagy néhány szomszédos, nem uniós államban. Ezek a szolgáltatások egy másik interferenciaforrást jelentenek majd a digitális hozadék új kommunikációs szolgáltatásai szempontjából. Óvatos tárgyalásokat kellene folytatni a megfelelő országok katonai szerveivel annak érdekében, hogy ezeket a szolgáltatásaikat a rádiófrekvenciás spektrum egy más részére helyezzék át.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 15-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

11.2.2011

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/182

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a polgári kezdeményezésről

(COM(2010) 119 végleges – 2010/0074 (COD))

2011/C 44/34

Főelőadó: Anne-Marie SIGMUND

2010. április 27-én, illetve 2010. május 19-én a Tanács és az Európai Parlament úgy határoztak, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) 304. cikkének (1) bekezdése alapján kikérik az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a polgári kezdeményezésről

COM(2010) 119 végleges – 2010/0074 (COD).

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. július 14-15-én tartott, 464. plenáris ülésén (a 2010. július 14-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Anne-Marie SIGMUND személyében és 155 szavazattal 4 ellenében elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1 Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság javaslatának alapelveit, különösen a hivatalos nyilvántartásba vételen, a tartalmi elfogadhatóság ellenőrzésén és a politikai értékelésen alapuló háromfokú megközelítést.

1.2 Az EGSZB két szakaszban szán szerepet önmagának: először is az induló polgári kezdeményezés „előmozdítója” szerepét, amely többek között lehetővé teszi e kezdeményezések számára a hálózatba szerveződést és adott esetben a találkozást; másodszor pedig az intézményi kísérő szerepét, amely többek között vélemény kiadásával támogatja a sikeres kezdeményezések Európai Bizottság általi értékelését, valamint meghallgatásokat szervez. Az EGSZB emellett kommunikációs kampányokban is részt fog venni.

1.3 Az EGSZB ugyanakkor többek között a következő javításokat fogalmazza meg:

—	az Unió értékeire tett világos utalással is indokolható legyen a nyilvántartásba vételből való kizárás,

—	különböző személyazonosító számok elhagyása a kezdeményezések aláírása során,

—	a megadott lakóhelynek a támogatók hozzárendelési elveként való alkalmazása,

—	az időtartam 18 hónapra való meghosszabbítása,

—	nyílt forráskódú szoftver kifejlesztése az online aláírásgyűjtéshez,

—	a tagállamok minimális számának lecsökkentése a tagállamok egynegyedére,

—	az elfogadhatóság ellenőrzéséhez szükséges küszöb 50 000 aláíróra való csökkentése,

—	a rendelet felülvizsgálata három év elteltével,

—	intézményközi együttműködés kialakítása.

2. Bevezetés

2.1 Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság polgári kezdeményezésről szóló rendeletjavaslatának alapelveit. Jelen vélemény kiegészíti a 2010. március 17-én, „A Lisszaboni Szerződés végrehajtása: Részvételi demokrácia és az európai polgári kezdeményezés (11. cikk)” (1) címmel elfogadott véleményt, és csupán azokra a pontokra összpontosít, amelyek további javításra szorulnak.

2.2 Az EGSZB különösen felhívja a figyelmet az Európai Konvent egykori szempontjaira, amely kimondottan az „Unió demokratikus élete” keretében olyan eszközt kívánt létrehozni, amellyel a polgárok az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz hasonlóan befolyást gyakorolhatnak az Unió politikai napirendjére.

3. A rendeletjavaslatra vonatkozóan kívánt változtatások

3.1 A javasolt polgári kezdeményezés nyilvántartásba vétele (4. cikk)

3.1.1 Háromfokú megközelítés

Az EGSZB nyomatékosan üdvözli az Európai Bizottság által javasolt háromfokú megközelítést, amelynek részei

—	a kezdeményezés hivatalos nyilvántartásba vétele,

—	egy meghatározott küszöb elérése esetén az elfogadhatóság jogi ellenőrzése és

—	a sikeres kezdeményezés politikai értékelése.

A több fél által javasolt, közvetlenül a nyilvántartásba vételnél végrehajtandó elfogadhatósági vizsgálat nem tűnik ésszerűnek, mivel ez késleltetné, illetve megakadályozná néhány kezdeményezés benyújtását. Emellett az Európai Bizottság így elkerülheti, hogy az előzetes értékelés, vagy akár a cenzúra vádja érhesse.

A EGSZB ebben az összefüggésben hangsúlyozza, hogy a polgári kezdeményezés nem csupán innovatív, transzeurópai és közvetlen demokratikus alapelem, hanem az európai politikai vita újraélesztésének egy igen jelentős kommunikációs eszköze is. Egyedül így van lehetőség arra, hogy európai szintű vita tárgyává tegyük azokat a különböző javaslatokat és ötleteket, amelyek egyébként soha nem érnének az aláírásgyűjtés szakaszába: ez már önmagában is értéket jelent.

3.1.2 A benyújtandó információk

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság benyújtandó információkra vonatkozó javaslatát (II. melléklet). Ez a tervbe vett kezdeményezés minél nagyobb átláthatóságát, ezzel együttvéve pedig az elfogadásának az érdekét szolgálja. Lehetőséget kellene adni a szervezőknek a konkrét jogalap megnevezésére, de nem kellene kötelezővé tenni azt.

3.1.3 Formális nyilvántartásba vétel

Az EGSZB a tervezetben a nyilvántartásba vétel elutasításaként megnevezett kritériumokat („visszaélésszerű”, „komolytalan”, „nem megfelelő”) jogi szempontból nem tartja alkalmazhatónak. Ahhoz ezek a fogalmak túl szélesen értelmezhetők.

Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy a formai nyilvántartásba vétel során, adminisztratív szempontból pusztán a következőket vizsgálják meg:

—	Tekintettel van-e a jogalkotási javaslat „a tárgy egységére”, tehát nem próbál-e meg több, különböző kérést egy beadványban összekapcsolni?

—	Nem tartalmaz-e magánszemélyekre vagy csoportokra nézve sértő fordulatokat?

—	Nem sérti-e az Alapjogi Chartát és az Unió értékeit (EUSz. 2. cikke)?

3.1.4 Jogorvoslat

Általában véve természetesen érvényesülnie kell a polgárok megfelelő ügyintézéshez való jogának (az Alapjogi Charta 41. cikke). A nyilvántartásba vétel elutasítása esetén a szervezők ezzel kapcsolatban az európai ombudsmanhoz fordulhatnának, végső soron pedig természetesen jogi lépéseket tehetnének.

Az EGSZB úgy véli, hogy az átláthatóság biztosítása érdekében ezt a rendeletben, legalább az indokolásban tisztázni kellene.

3.1.5 A szubszidiaritási elv érvényesülésének vizsgálata

Az EGSZB szerint nincs szükség a szubszidiaritási elvhez való, több oldalról kért kapcsolódásra. Ezt a vizsgálatot az Európai Bizottság mindenképpen elvégzi, amennyiben egy polgári kezdeményezés nyomán jogalkotási javaslat előterjesztése mellett dönt.

3.2 A támogatási nyilatkozatok összegyűjtése (5. cikk)

3.2.1 Azonosítási számok

Az EGSZB úgy véli, hogy a javasolt nyomtatvány (III. melléklet) indokolatlanul sok személyes adatot kér, ami az aláírási hajlandóságot kétségkívül csökkenti. Az EGSZB ezeknek az azonosítási számoknak a bekérése ellen foglal állást. Valószínűtlen, hogy azoknak a járókelőknek, akiket a célkitűzésről meggyőznek, rögtön kéznél lenne az útlevele, vagy hogy kívülről ismernék személyazonosító számukat. Az EGSZB utal az európai adatvédelmi biztos e kérdésre vonatkozóan megfogalmazott negatív véleményére (2) is.

Mivel nem az összes tagállamban kérik, vagy ismerik ezt a személyazonosító számot, és mivel tagállamonként a legkülönbözőbb dokumentumokat kérik, (3) ez a gyakorlat a különböző szükséges adatok összevisszaságához vezetne, ezáltal pedig az aláírások gyűjtésére nem ugyanazok a feltételek lennének érvényben, így sérülne az európai polgárok egyenlő bánásmódhoz való joga. Ezzel szemben egységes eljárásra kellene törekedni.

Az EGSZB ezért úgy véli, hogy egyes, a személyazonosság ellenőrzéséhez szükséges adatoknak – azaz a névnek, a címnek, a születési időpontnak és az állampolgárságnak elegendőnek kellene lenniük. Ehhez kapcsolódik még egy nyilatkozat, amelyben az illető támogató szavatolja, hogy a kezdeményezést csak egyszer írta alá.

3.2.2 Lakóhely

Az uniós polgárokat alapvetően állampolgárságuktól függetlenül, a lakóhely elve alapján kellene ahhoz az államhoz hozzárendelni, ahol élnek. Azt az uniós állampolgárt pedig, akinek lakóhelye egy harmadik országban található, az általa megadott állampolgársága alapján sorolnák be.

3.2.3 Az engedély érvényességi ideje

Az EGSZB szerint az Európai Bizottság által előírt 12 hónapos időtartam túl rövid ahhoz, hogy sikerre vigyenek egy páneurópai kezdeményezést. Ezért továbbra is kitart a kért 18 hónapos időtartam mellett.

3.3 Online gyűjtési rendszerek (6. cikk)

Az EGSZB kifejezetten üdvözli azt a lehetőséget, hogy online módon is gyűjthetnének támogató nyilatkozatokat, és egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy ennek a biztosításához a legalaposabb előkészítés szükséges. Mivel eddig világszerte nem volt példa jogalkotást kezdeményező eljárások során az aláírások hasonló rendszerben történő összegyűjtésére (a sokkal kevésbé kötelező érvényű tömeges petícióktól eltérően), az EGSZB szerint meg kell vizsgálni a következő szempontokat:

—	Az Európai Bizottságnak támogatnia kell nyílt forráskódú szoftverek kidolgozását az online kezdeményezésekhez, és azokat mindenki számára hozzáférhetővé kell tennie.

—	A kezdeményezőknek hitelesíttetniük kellene ezeket a szoftvereket abban a tagállamban, amelyben az online gyűjtési rendszer segítségével meghatározott adatokat tárolják.

—	További elektronikus személyazonosító jellemzők, például egy ellenőrző e-mail, lehetővé kellene hogy tegyék a kifogástalan ellenőrzést.

—	Az aláíró egy jelölő négyzetre kattintva nyilatkozna arról, hogy a kezdeményezést kizárólag egyszer írta alá.

3.4 A tagállamonkénti aláírók minimális száma (7. cikk)

3.4.1 A tagállamok száma

Az EGSZB kitart azon javaslata mellett, amely a tagállamok egynegyedében határozná meg a küszöböt. A parlament és a polgárok egyenértékűségének jegyében ezáltal ugyanazt az elvet alkalmazzák, amelyet az európai pártok megalakításánál szem előtt kell tartani. (4) Nem hagyhatjuk, hogy egy európai polgári kezdeményezésre szigorúbb szabályok vonatkozzanak, mint az európai pártok nyilvántartásba vételére.

3.4.2 Az aláírók száma tagállamonként

Az EGSZB különösen üdvözli az aláírók minimális számára vonatkozóan javasolt rendszert (I. melléklet), és annak degresszíven arányos megközelítését

A lakóhely szerinti elv (lásd a 3.2.2. pontot) alapján a két államban élő vagy a más tagállamban élő uniós polgárok aláírásait is be lehetne számítani az általuk megadott lakóhely szerinti országban. Azok az esetek, amikor a nyilatkozatot esetleg kétszer írják alá, a gyakorlatban feltehetően szűk határokon belül fognak maradni, és így nem kérdőjeleznék meg az eszközt egészében.

3.5 Határozat a javasolt polgári kezdeményezés elfogadhatóságáról (8. cikk)

3.5.1 A szükséges aláírások száma

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság által javasolt háromfokú megközelítést, bár az Európai Bizottság által megnevezett 300 000-es aláírásszámot, amely az elfogadhatóság ellenőrzéséhez szükséges, túlságosan magasnak tartja. Ez jelentős ráfordítást kíván a szervezőktől, és hasonlóan jelentős lenne az aláírók frusztrációja, amikor közlik velük, hogy a kezdeményezés nem is elfogadható.

Az elfogadhatóság vizsgálatára három tagállamból származó 50 000 (hitelesítés nélküli) aláírás összegyűjtését követően kellene sort keríteni, és legkésőbb két hónap múlva le kellene zárni azt. Ez alatt az idő alatt a szervezők folytathatnák az aláírások gyűjtését.

3.6 A támogatási nyilatkozatok tagállami ellenőrzése és igazolása (9. cikk)

Az EGSZB támogatja szúrópróbaszerű ellenőrzések engedélyezését az értékelés során.

3.7 A polgári kezdeményezés benyújtása az Európai Bizottsághoz (10. cikk)

A lehető legnagyobb átláthatóság érdekében biztosítani kellene, hogy valamennyi aláíró tájékozódhasson a kezdeményezés mögött álló szervezőkről és pénzügyi támogatókról. Az EGSZB ezért ismételten kéri, hogy a szervező az aláírások leadásakor a polgári kezdeményezés finanszírozási formáira és támogatóira vonatkozóan is szolgáltasson információkat.

3.8 A polgári kezdeményezések európai bizottsági vizsgálata (11. cikk)

3.8.1 Az európai parlamenti és tanácsi kezdeményezésekre vonatkozó eljárásokkal egyenlő jogállás

Az EGSZB kéri, hogy a polgári kezdeményezéseket az Európai Bizottság ugyanúgy kezelje, mint azokat a kezdeményezéseket, amelyekre az Európai Parlament vagy a Tanács az EUMSz. 225., illetve 241. cikke alapján tesz javaslatot. Ezeknek ugyanolyan súllyal kell bírniuk.

3.8.2 A nyilvános meghallgatás joga

Mivel az uniós polgári kezdeményezés egyben kommunikációs eszköz is, amelynek célja a polgárok és az Európai Bizottság közötti párbeszéd ösztönzése, sikeres polgári kezdeményezés előterjesztése esetén nyilvános meghallgatást kell szervezni. Az EGSZB kész arra, hogy támogatást nyújtson ebben, valamint hogy ilyen meghallgatásokat szervezzen; betöltve ezzel az általa vállalt hídszerepet az Unió és polgárai között.

3.8.3 A konzultatív intézmények tájékoztatása

Az Európai Bizottságnak a további szándékairól szóló közleményének címzettjei közé fel kellene vennie az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot és a Régiók Bizottságát is.

3.9 Felülvizsgálati záradék (21. cikk)

Mivel ezzel az új transznacionális eszközzel kapcsolatban nem állnak rendelkezésünkre tapasztalatok, az EGSZB azt javasolja, hogy már három év elteltével vizsgálják felül e rendeletet. Ennek keretében az Európai Bizottságnak konzultálnia kellene az EGSZB-vel is.

3.10 A rendelet hatálybalépése (22. cikk)

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság által a rendelet hatálybalépésére javasolt határidőket, akkor is, ha az online aláírásgyűjtésnek például nem minden részletét határozták meg. A polgárok azonban olyan sokat várnak ettől az új eszköztől, hogy minél előbb hatályba kellene lépnie.

3.11 Egyéb lezáratlan kérdések

3.11.1 Pénzügyi támogatás

Az EGSZB ismételten kéri, hogy az a polgári kezdeményezés, amelyet az 50 000 aláírás elérése után végzett vizsgálat alapján engedélyeztek, kapjon bizonyos fokú pénzügyi támogatást az Európai Bizottságtól.

3.11.2 Fordítás

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság szolgálatainak már a kezdeményezések nyilvántartásba vétele során le kellene fordítaniuk az EU valamennyi hivatalos nyelvére a kezdeményezés céljainak rövid összefoglalását (a II. mellékletnek megfelelően összesen 800 karakter).

Az első 50 000 aláírás benyújtását és a formális engedélyezést követően az Európai Bizottságnak vállalnia kellene, hogy a nyilvántartásba vett kezdeményezés teljes szövegét lefordíttatja az Unió hivatalos nyelveire.

4. Az EGSZB részletes javaslatai

Az EGSZB utal a fentebb idézett 2010. március 17-i véleményében tett javaslatokra, amelyeket alább pontosít.

4.1

Kommunikáció és tájékoztatás

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy kiterjedt kommunikációs kampányra lesz szükség, amint hatályba lép a rendelet. Ennek során az uniós intézményeknek együtt kellene működniük és egyeztetniük kellene tevékenységeiket. Az EGSZB már jelenleg is dolgozik egy tájékoztató kiadványon, amelynek célja, hogy a polgároknak és a civil társadalom szervezeteinek bemutassa, és hozzájuk közelebb hozza a polgári kezdeményezés új lehetőségét. A kiadvány azonban a konzultációra és a civil párbeszédre is kitér. Ezen túlmenően az EGSZB tervezi, hogy a rendelet hatálybalépését követően az érintett felek számára konferenciát szervez. A további kezdeményezéseknek például az iskolákat kellene célba venniük, hogy pontosan a fiatal generációt tegyék fogékonnyá e téma iránt.

4.2

Intézményközi együttműködés

Fontos, hogy az uniós intézmények és tanácsadó szervek polgári kezdeményezéssel foglalkozó munkatársai között szoros egyeztetés és koordináció legyen, hogy a polgárok tájékoztatás iránti igényének hatékonyan eleget lehessen tenni. Erre a szinergiahatásra, amelyet a megfelelő hatáskörök tiszteletben tartása mellett kell elérni, valóban szükség van, ha az a célunk, hogy a polgári kezdeményezés hatékony eszköz legyen a korszerű demokrácia európai modelljének szolgálatában.

4.3

Az EGSZB hozzájárulása

Az EGSZB két különböző szakaszban szán szerepet önmagának, amelyek a következők:

4.3.1

1. szakasz: Az EGSZB mint „előmozdító”

Az EGSZB kész arra, hogy egy kezdeményezés előkészítése során vagy egy folyamatban lévő kezdeményezés során a párbeszédre és tájékoztatásra irányuló platformként segítse a munkát, amely többek között lehetővé teszi a polgári kezdeményezések számára, hogy hálózatba szerveződjenek, vagy hogy esetleg találkozzanak, anélkül, hogy az EGSZB ezáltal előzetesen elkötelezné magát a kezdeményezés tartalmát illetően.

4.3.2

2. szakasz: Az EGSZB mint intézményi kísérő

Az EGSZB ebben a szakaszban, legfontosabb szerepének gyakorlása révén – amely az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Tanács számára nyújtott tanácsadás – a polgári kezdeményezések intézményi kísérőjévé válhat.

Az EGSZB ennek megfelelően felajánlja, hogy vélemény kidolgozásával támogatni fogja az Európai Bizottságot a sikeres kezdeményezésekről folytatott belső tanácskozásaiban és véleményformálásában. Arra is készen áll, hogy infrastruktúráját rendelkezésére bocsássa a sikeres kezdeményezésekhez szervezendő meghallgatásokhoz.

4.3.3

Meglévő struktúrák megerősítése

Ezeknek és a 2010. március 17-én kelt véleményben foglalt felajánlásoknak a teljesítéséhez adott esetben szükség lehet az EGSZB már meglévő struktúráinak a megerősítésére, és a megfelelő reagálás érdekében további források bevonása válhat szükségessé.

Kelt Brüsszelben, 2010. július 14-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) (a Hivatalos Lapban még nem tették közzé).

(2) 2010. április 21-i vélemény az európai parlamenti és tanácsi polgári kezdeményezésre vonatkozó rendeletjavaslatról (Forrás: http://www.edps.europa.eu/EDPSWEB/edps/EDPS?lang=hu).

(3) „A polgári kezdeményezésről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó általános megközelítés” (10626/1/10 REV 2).

(4) „Az Európai Parlament és a Tanács 2003. november 4-i 2004/2003/EK rendelete az európai szintű politikai pártokra irányadó előírásokról és finanszírozásuk szabályairól”HL L 297., 2003.11.15.

		ISSN 1725-518X doi:10.3000/1725518X.C_2011.044.hun
Az Európai Unió Hivatalos Lapja		C 44

Magyar nyelvű kiadás	Tájékoztatások és közlemények	54. évfolyam 2011. február 11.

	III Előkészítő jogi aktusok
	Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
	464. plenáris ülés, 2010. július 14–15.
2011/C 044/23	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról (COM(2010) 179 végleges – 2010/0095 (COD))	142

2011/C 044/24	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság jelentése – 2008. évi jelentés a versenypolitikáról (COM(2009) 374 végleges)	143

2011/C 044/25	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről (COM(2009) 154 végleges – 2009/0157 (COD))	148

2011/C 044/26	Az Egységes piac, termelés és fogyasztás szekció véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Globális környezetvédelmi és biztonsági megfigyelés (GMES) – Az űrkomponenssel kapcsolatos kihívások és következő lépések (COM(2009) 589 végleges)	153

2011/C 044/27	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az új könnyű haszongépjárművekre vonatkozó kibocsátási követelményeknek a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló közösségi integrált megközelítés keretében történő meghatározásáról (COM(2009) 593 végleges – 2009/0173 (COD))	157

2011/C 044/28	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség (FRONTEX) felállításáról szóló 2007/2004/EK tanácsi rendelet módosításáról (COM(2010) 61 végleges – 2010/0039 (COD))	162

2011/C 044/29	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat tanácsi rendeletre a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról (COM(2010) 105 végleges/2 – 2010/0067 (CNS))	167

2011/C 044/30	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról (COM(2010) 204 végleges – 2010/0110 (COD))	170

2011/C 044/31	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a közös halászati politika végrehajtására és a tengerjogra vonatkozó közösségi pénzügyi intézkedések létrehozásáról szóló, 2006. május 22-i 861/2006/EK tanácsi rendelet módosításáról (COM(2010) 145 végleges – 2010/0080 (COD))	171

2011/C 044/32	A Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom szekció véleménye – A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Úton a tengerfelügyelet integrációja felé – Az EU tengeri területeire kiterjedő közös információmegosztási környezet (COM(2009) 538 végleges)	173

2011/C 044/33	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a digitális hozadék társadalmi haszonná és gazdasági növekedéssé való átalakításáról (COM(2009) 586 végleges)	178

2011/C 044/34	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a polgári kezdeményezésről (COM(2010) 119 végleges – 2010/0074 (COD))	182

Közleményszám	Tartalom	Oldal
	I Állásfoglalások, ajánlások és vélemények
	VÉLEMÉNYEK
	Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
	464. plenáris ülés, 2010. július 14–15.
2011/C 044/01	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A 2007 és 2013 közötti időszak helyes gyakorlatain alapuló hatékony partnerségek ösztönzése a kohéziós politikai programok irányítása terén (feltáró vélemény)	1

2011/C 044/02	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A népesség elöregedésének az egészségügyi és szociális rendszerekre gyakorolt hatása (feltáró vélemény)	10

2011/C 044/03	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A közös európai menekültügyi rendszer többletértéke mind a menedékkérők, mind az Európai Unió tagállamai számára (feltáró vélemény)	17

2011/C 044/04	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A nyitott koordinációs módszer és a szociális záradék az Európa 2020 stratégia kontextusában (feltáró vélemény)	23

2011/C 044/05	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A szociális juttatások fejlődése	28

2011/C 044/06	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Gyermekszegénység és gyermekjólét (feltáró vélemény)	34

2011/C 044/07	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A környezeti, energiaügyi és éghajlati kihívásokból következő ipari szerkezetváltások hatása a foglalkoztatásra (feltáró vélemény)	40

2011/C 044/08	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az elektromos járművek szélesebb körű használata felé (feltáró vélemény a belga elnökség felkérésére)	47

2011/C 044/09	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Energiaszegénység a liberalizáció és a gazdasági válság kontextusában (feltáró vélemény)	53

2011/C 044/10	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Fenntartható gazdaság létrehozása fogyasztási modellünk megváltoztatásával (saját kezdeményezésű vélemény)	57

2011/C 044/11	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A fogyasztók tájékoztatása (saját kezdeményezésű vélemény)	62

2011/C 044/12	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Lisszaboni Szerződés és az egységes piac működése (saját kezdeményezésű vélemény)	68

2011/C 044/13	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Innováció a turizmusban – A szigetek fenntartható fejlesztésére irányuló stratégia meghatározása (saját kezdeményezésű vélemény)	75

2011/C 044/14	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Pénzügyi tranzakciók adója (saját kezdeményezésű vélemény)	81

2011/C 044/15	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A belső piac szociális dimenziója (saját kezdeményezésű vélemény)	90

2011/C 044/16	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A tekercsofszet és a rotációs mélynyomás technológiáját használó európai nyomdászati ágazat racionalizálását célzó európai politika (saját kezdeményezésű vélemény)	99

2011/C 044/17	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A textilipari szolgáltatási alágazat szerkezetváltása és kilátásai Európában (saját kezdeményezésű vélemény)	105

2011/C 044/18	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Fenntartható környezetbarát munkahelyek támogatása az EU energia- és éghajlat-változási csomagjához (saját kezdeményezésű vélemény)	110

2011/C 044/19	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az európai uniós energiapolitika hatékonyságának megerősítése a kkv-k, különösen a mikrovállalkozások érdekében (saját kezdeményezésű vélemény)	118

2011/C 044/20	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az Európai Unió fejlesztési együttműködésének finanszírozási eszköze – A szervezett civil társadalom és a szociális partnerek szerepe	123

2011/C 044/21	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Afrika szociális gazdaságának szerepe és kilátásai a fejlesztési együttműködésben (saját kezdeményezésű vélemény)	129

2011/C 044/22	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az európai ipari, tudományos és technológiai parkok a válságkezelés, a válság utáni időszakra való felkészülés és a Lisszabon utáni stratégia időszakában (kiegészítő vélemény)	136