29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/1

—

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok kizárólagos, megosztott hatáskörökkel rendelkeznek a közszolgáltatások nyújtása, valamint közösségeik társadalmi és gazdasági fejlődésének elősegítése tekintetében, ezért az EU demokratikus életének megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy teljes mértékben részt vegyenek az uniós jogszabályok kidolgozásának korai szakaszában, illetve a jogszabályok helyi alkalmazásában,

—

elismeri, hogy történt előrehaladás ezen a téren, és méltányolja az Európai Bizottságnak az e feladat iránti elkötelezettségét, amely már eddig is kézzelfogható eredményeket hozott, azonban úgy véli, hogy további javításokra is lehetőség és szükség van,

—

úgy véli, hogy a szubszidiaritás és az arányosság elve, valamint a hatásvizsgálatok alkalmazása fontos elemek annak elősegítésében, hogy az EU-ban kialakuljon egy többszintű kormányzási modell, és igen hasznosak lesznek majd a régiók gazdasági fejlődéséhez, illetve az Európai Unió egészének területi kohéziójához. Emlékeztet rá, hogy a Szerződés szerint a döntéseket a lakossághoz lehető legközelebbi szinten kell meghozni, amely nem mindig a központi kormányzat szintje. A szubszidiaritás elvét tehát úgy kell értelmezni, mint minden kormányzati szinten a polgárok szükségletei iránti nagyobb készségesség, illetve a döntéshozatal során való nagyobb hatékonyság alapját,

—

meggyőződése, hogy az Európai Bíróság ítéletei is erősen kihathatnak a helyi és regionális önkormányzatokra – például a közbeszerzések területén – olyan módon, amelyet az eredeti jogszabályban esetleg nem lehetett előre látni,

—

végezetül pedig aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a tagállamok továbbra is hajlamosak az uniós jogszabályokat túlkomplikálni és újabb elemekkel kiegészíteni („goldplating”) a nemzeti jogba való átültetés során.

Előadó

:

Lord Graham TOPE (UK/ALDE), Sutton londoni kerület önkormányzatának tagja

1.

továbbra is együtt kíván működni az Európai Bizottsággal és a többi intézménnyel annak érdekében, hogy a többszintű kormányzás valódi szellemének értelmében az EU minden szintjén jobb jogalkotást érjenek el;

2.

elismeri, hogy történt előrehaladás ezen a téren, és méltányolja az Európai Bizottságnak az e feladat iránti elkötelezettségét, amely már eddig is kézzelfogható eredményeket hozott, azonban úgy véli, hogy további javításokra is lehetőség és szükség van;

3.

emlékeztet arra, hogy az RB képviseletében Johanna Maij-Weggen megfigyelő tagként milyen értékes munkát végzett az adminisztratív terhek csökkentésével foglalkozó magas szintű csoportban. Az RB ezzel összefüggésben megismételte, hogy az uniós jogalkotási folyamat tökéletesítéséhez a helyi és regionális önkormányzatok, valamint az RB képesek a leginkább hozzájárulni, elsősorban azért, mert az uniós jogszabályok jelentős részét helyi és regionális szinten alkalmazzák, és nagy hatásuk van a polgárok mindennapi életére;

4.

örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság nagyobb nyitottságot mutat az új javaslatok kidolgozása és azoknak az uniós intézményeken túli, az érdekelt felekkel – különösen a helyi és regionális önkormányzatokat képviselő európai szövetségekkel – való megvitatása során, és méltányolja a „strukturált párbeszéd” lelkes, a Régiók Bizottsága közvetítésével történő megvalósítását. Fontos, hogy a konzultatív mechanizmusok elérhetőek és sokfélék legyenek, hogy az uniós politikaalkotás képet kaphasson az európai közvélemény átfogó és reprezentatív keresztmetszetéről, ez ugyanis kiegyensúlyozottabb döntéshozatalt és hatékonyabb végrehajtást tesz lehetővé, különösen azokban az esetekben, ahol a helyi és regionális önkormányzatok felelősek az uniós jogszabályok végrehajtásáért és alkalmazásáért.

5.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok kizárólagos, megosztott hatáskörökkel rendelkeznek a közszolgáltatások nyújtása, valamint közösségeik társadalmi és gazdasági fejlődésének elősegítése tekintetében, ezért az EU demokratikus életének megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy teljes mértékben részt vegyenek az uniós jogszabályok kidolgozásának korai szakaszában, illetve a jogszabályok helyi alkalmazásában;

6.

úgy véli, hogy a szubszidiaritás és az arányosság elve, valamint a hatásvizsgálatok alkalmazása fontos elemek annak elősegítésében, hogy az EU-ban kialakuljon egy többszintű kormányzási modell, és igen hasznosak lesznek majd a régiók gazdasági fejlődéséhez, illetve az Európai Unió egészének területi kohéziójához. Emlékeztet rá, hogy a Szerződés szerint a döntéseket a lakossághoz lehető legközelebbi szinten kell meghozni, amely nem mindig a központi kormányzat szintje. A szubszidiaritás elvét tehát úgy kell értelmezni, mint minden kormányzati szinten a polgárok szükségletei iránti nagyobb készségesség, illetve a döntéshozatal során való nagyobb hatékonyság alapját;

7.

újfent hangoztatja elkötelezettségét a szubszidiaritással kapcsolatos tudatosság felkeltése iránt. E tekintetben a szubszidiaritásfigyelő hálózat hasznos eszköz, nem csupán a partnereknek a szubszidiaritás ellenőrzése iránti elkötelezettsége miatt, hanem amiatt is, hogy magában rejti annak lehetőségét, hogy a szubszidiaritás és a többszintű kormányzás megvalósításával kapcsolatos legjobb gyakorlatok megosztásának kísérleti színhelyévé váljon;

8.

örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság – azáltal, hogy nagyszámú formális konszolidációs javaslatával elősegíti számos jogalkotási eszköz visszavonását – törekszik az arányossági elv betartására jogalkotási és szabályozói hatáskörének gyakorlása során. Megjegyzi, hogy a jogalkotásban részt vevő felek végül 48 egyszerűsítési javaslatot fogadtak el. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartja felhívni a figyelmet arra, hogy nem mindössze az egyszerűsítési javaslatok számáról van szó, hanem a gyakorlatban tapasztalható adminisztratív terhek valós csökkenéséről is;

9.

úgy véli, hogy a hatásvizsgálatoknak azzal, hogy megvizsgálják, szükség van-e uniós szintű fellépésre, valamint kiértékelik a számba vehető politikai lehetőségek potenciális hatásait, elméletileg hozzá kell járulniuk a szabályozási környezet javításához és egyszerűsítéséhez. Az új uniós jogszabályok hatékony és fenntartható előzetes felmérése nemcsak az általános csökkentés elérése szempontjából fontos, de az adminisztratív terhek alacsony szinten tartása végett is elengedhetetlen. Az RB azonban aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Parlament és a Tanács által a jogalkotási javaslatokhoz fűzött újabb és újabb módosítások olyan messzire ható következményekkel járhatnak a helyi és regionális önkormányzatokra nézve, amelyeket a döntéshozók esetleg nem mindig látnak előre;

10.

meggyőződése, hogy az Európai Bíróság ítéletei is erősen kihathatnak a helyi és regionális önkormányzatokra – például a közbeszerzések területén – olyan módon, amelyet az eredeti jogszabályban esetleg nem lehetett előre látni;

11.

úgy véli, hogy ha az EU-t átláthatóbbá és a lakossági problémákra fogékonyabbá akarjuk tenni, a közösségi jogot feltétlenül úgy kell kialakítani, hogy a célközönsége megértse. A Régiók Bizottsága tehát arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy világosabb, összefüggőbb és egyértelműbb szövegeket fogalmazzon meg annak érdekében, hogy minden tagállam hatékonyan és egységes módon hajthassa azokat végre. Ez a követelmény főként azért fontos, mert a végül elfogadott szövegek gyakran olyan kompromisszumokat tartalmaznak, amelyeket nem lehet egykönnyen átültetni a nemzetek jogrendjeibe;

12.

ebben a tekintetben azt is felismeri, hogy a legtöbb helyi és regionális önkormányzat – a polgárokkal együtt – nem az uniós jogszabályokkal, hanem ezeknek a nemzeti jogba történő átültetésével szembesül. Emiatt minden kormányzati szinten az új szabályozások és politikák egyszerűsítésére, koherenssé tételére és elmagyarázására van szükség;

13.

aggodalmát fejezi ki továbbá amiatt, hogy a tagállamok továbbra is hajlamosak az uniós jogszabályokat túlkomplikálni és újabb elemekkel kiegészíteni („goldplating”) a nemzeti jogba való átültetés során;

14.

végezetül pedig hangsúlyozza, hogy bár az előzetes hatásvizsgálatokra érthető módon nagy hangsúlyt fektetnek, a szélesebb értelemben vett jobb szabályozási törekvés részeként nem szabad elhanyagolni az utólagos kiértékeléseket, azaz a tényleges helyzetnek a várt eredményekkel való összevetését sem. Az új javaslatok többsége a meglévő közösségi vívmányok módosítására vagy kiegészítésére vonatkozik. A jogalkotás szükséges frissítésének állandó folyamata keretében fontos, hogy az új javaslatok kidolgozásakor vegyék figyelembe a helyi és regionális önkormányzatoknak az uniós jogszabályok alkalmazása révén gyűjtött értékes tapasztalatait;

15.

szükségesnek tartja, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat a döntéshozatali folyamat demokratikus legitimitásának megerősítése érdekében – a rájuk bízott hatáskörökkel összhangban – az uniós intézmények és a tagállamok nagyobb mértékben vonják be a közösségi jogszabályok kidolgozásába és megfogalmazásába. Hangsúlyozza, hogy a jogalkotási hatáskörrel rendelkező régiók különösen érdekeltek abban, hogy bevonják őket, mivel az illetékességi körükbe tartozó területen kötelességük a közösségi jogszabályok végrehajtása. Ebben a tekintetben az RB képes a leginkább hangot adni a regionális és helyi önkormányzatok azon törekvéseinek, hogy vonják be őket a jogalkotási folyamatba. A Régiók Bizottsága tagjai gyakorlati tapasztalatokkal és részletes ismeretekkel rendelkeznek a helyi viszonyokról, ezért ők a legalkalmasabbak a jogszabályok hatásának és hatékonyságának értékelésére;

16.

kiemeli, hogy mind az EU-ban, mind pedig a tagállamokon belül valamennyi döntéshozatali szinten szükség van a konzultációra. A helyi és regionális önkormányzatokkal folytatandó konzultációhoz jól működő eljárásokat kell kidolgozni;

17.

felhívja a figyelmet az előkészítő szakasz növekvő jelentőségére az EU jogalkotási folyamatában. Ha ebben a korai szakaszban alaposabb az elemzés és a konzultáció, az EU erősíti egy olyan szabályozás kidolgozásának esélyeit, amely eredményesebb és könnyebben végrehajtható a tagállamonként különböző körülmények között;

18.

ismételten hangoztatja, hogy elkötelezetten hozzá kíván járulni a jelentős helyi és regionális kihatással rendelkező új jogalkotási javaslatok hatásvizsgálataihoz. Ha az új javaslatok meglévő szabályozások módosítását célozzák, a hatásvizsgálatnak tartalmaznia kell az értékelés eredményeit. Így közvetlen összefüggés jön létre az előzetes hatásvizsgálat és az utólagos értékelés között;

19.

tudatában van annak, hogy a hatásvizsgálat elkészítése hosszadalmas és erőforrás-igényes folyamat, ezért úgy látja, hogy amennyire csak lehet, előretekintő módon kell tervezni, hogy az éves politikai stratégia és az Európai Bizottság munka- és jogalkotási programja alapján, esetleg egy éves technikai egyeztetés keretén belül mindkét oldalról meg lehessen határozni a legfontosabb témaköröket. Ezenkívül az Európai Bizottság főigazgatóságait arra kellene ösztönözni, hogy közvetlenül keressék meg az RB-t, ha úgy érzik, hogy a hatásvizsgálattal kapcsolatos munkájukat a tervezett kezdeményezések területi kihatásaira vonatkozó adatokkal kell kiegészíteni;

20.

kéri, hogy a hatásvizsgálatok során vegyék figyelembe a jogalkotási hatáskörrel rendelkező régiókat, és kerüljék az olyan közösségi megállapodásokat, amelyek e hatáskörnek a központi kormányzathoz való átemelését eredményezik;

21.

arra kéri az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy jobban vegyék figyelembe a jobb jogalkotásról szóló 2003-as intézményközi megállapodást a bizottsági jogalkotási javaslatok olyan jellegű módosításakor, amely új adminisztrációs és pénzügyi terheket róna a helyi és regionális önkormányzatokra. Amennyiben az intézményközi megállapodás felülvizsgálatára kerülne sor, abba az RB-t és az EGSZB-t is be kell vonni;

22.

örömmel fogadja, hogy az adminisztratív terhek csökkentésével foglalkozó magas szintű csoportban Johanna Maij-Weggen (NL/EPP) képviseli bizottságunkat. Azt javasolja, hogy az Európai Bizottság hivatalosan kérje ki az RB véleményét e csoport munkájának mérlegéről a csoport mandátumának lejárta (2010. augusztus) előtt, hogy az RB az EU valamennyi regionális és helyi önkormányzatának eljuttathassa az őket foglalkoztató témákra vonatkozó eredményeket;

23.

örömmel fogadja a kkv-kra nehezedő szükségtelen terhek csökkentésének és az informatikahasználat megerősítésének szándékát, ugyanis az uniós szabályozási környezet egyszerűsítésének egyik céljaként a jogszabályok egyszerűbbé és hatékonyabbá, ezáltal felhasználóközpontúbbá tételét kell kitűzni;

24.

elismeri, hogy a jobb jogalkotás a szabályozás periodikus értékelésének szükségességét jelenti. Ezért valamennyi uniós jogszabálynak rendszerszerűen rendelkezéseket kell tartalmaznia az értékelésről, hogy minden érintett fél jelezhesse tapasztalatait az adott jogszabály gyakorlati következményeivel, végrehajtásával és érvényesítésével kapcsolatban;

25.

arra kéri a jogalkotási hatáskörrel rendelkező régiókat, ismerjék fel, hogy jelentős előnnyel járhat számukra az, ha az uniós jogszabályok egyeztetésekor és átültetésekor proaktívabb szerepet játszanak. Az egyéb típusú régióknak és helyi önkormányzatoknak ugyancsak fontos szerep jut. Az RB azt tanácsolja a tagállamoknak, hogy az ilyen jellegű aktív részvételt minél nagyobb mértékben tegyék lehetővé;

26.

hangsúlyozza, hogy az európai területi egyezmények – mint például az európai területi együttműködési csoportosulások (EGTC) – fellendíthetnék a területi összetartást, és rugalmasabbá tehetnék a nagy helyi kihatású politikákat. Az EGTC, mivel olyan, jogi személyiséggel bíró eszköz, amelynek révén a partnerek szilárd területi együttműködési jogi struktúrát alakíthatnak ki, magasabb fokon fogja biztosítani a többszintű kormányzás megvalósítását, és Európa-szerte elősegíti a jobb jogalkotást regionális és helyi szinten;

27.

arra kéri a tagállamokat, hogy fokozzák a nemzeti jog egyszerűsítésére irányuló erőfeszítéseiket, valamint helyesen és késlekedés nélkül ültessék át a közösségi irányelveket saját jogrendjükbe. E folyamat keretében ki kellene kérniük a helyi és regionális önkormányzatok véleményét, és javaslataikat, felvetéseiket tekintetbe kellene venniük;

28.

újfent arra kéri a nemzeti jogalkotókat, hogy mellőzzék az uniós jogszabályok túlzott kiegészítésekkel történő átültetését (a „goldplating”-et). Az uniós irányelvek korrekt és késedelem nélküli végrehajtásáról szóló áttekintéseiben az Európai Bizottság felsorolhatná, hogy mely tagállamok döntöttek szélesebb körű nemzeti kötelezettségek mellett;

29.

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottságnak és az Európai Bíróságnak figyelembe kellene vennie az európai bírósági ügyek következményeit a helyi és regionális önkormányzatokra nézve;

30.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy pontosan határozza meg, milyen konkrét esetekben jár állami támogatás, és milyen esetekben nem, továbbá hogy azokat a problémákat, illetve helyzeteket hangsúlyozza, amelyeknek kezelése a helyi és regionális önkormányzatok hatáskörébe tartozik;

31.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a szabályozás javítására irányuló menetrendjének bemutatása terén polgárcentrikusabb megközelítést alkalmazzon. Elsősorban azokra a területekre kell összpontosítani a munkát és a kommunikációt, ahol a polgárok a legnagyobb hozzáadott értéket látják;

32.

javasolja, hogy az irányelvek megszövegezésekor világosabb nyelvezetet használjanak. Ez csökkentené az – esetleg késedelmes vagy helytelen átültetéshez vezető – félreértelmezések veszélyét;

33.

tisztában van vele, hogy az uniós jogszabályokat és ezeknek a nemzeti jogba történő átültetését hatékonyabban kell ismertetni az azok végrehajtásáért felelős személyekkel és a hétköznapi polgárokkal, és hogy ebben a nemzeti jogalkotóknak és a helyi és regionális önkormányzatoknak, valamint az őket képviselő szövetségeknek is szerepük van;

29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/5

—

hangsúlyozza, hogy ezt a jó életszínvonalat véges erőforrásokkal rendelkező Földünk teherbíró képességének határain belül kell megvalósítani, (1) és azzal a feltétellel, hogy eközben a társadalmi kohézió és igazságosság is megvalósul, azaz a társadalmat alkotó összes egyén és csoport optimálisan járul hozzá a közjóhoz, és az ösztönzők és támogató intézkedések elsősorban a szegénység és a társadalmi kirekesztés felszámolására, valamint a fenntartható gazdaság létrehozására irányulnak;

—

hangsúlyozza egy olyan, megfelelően finanszírozott, az egész EU-ra kiterjedő és Európa valamennyi régióját bevonó kohéziós politika jelentőségét, amely kulcsfontosságú tényező az új stratégia megvalósításának támogatásában, és elvet minden olyan lépést, amely a strukturális alapok nemzeti hatáskörbe való visszahelyezésére irányul, illetve arra, hogy megszüntesse a kohéziós politika regionális vetületét a jövőbeli uniós költségvetés felülvizsgálatának keretében;

—

megjegyzi, hogy az uniós kohéziós politika kipróbált, többszintű kormányzási struktúrával rendelkezik a strukturális alapokhoz tartozó programok megvalósítására, és kijelenti, hogy az új stratégiának használnia kellene ezeket a már létező partnerségi struktúrákat a kormányzási struktúrákban jelenleg észlelhető gyenge pontok kiküszöbölésére. A kormányzási struktúrák és az uniós kohéziós politika regionális programjainak egyértelmű összekötése jóval hatékonyabb módszert jelent a politika közös kialakítására;

—

arra kéri az uniós vezetőket, hogy tekintsék elsőrendű prioritásnak azt, hogy Európát versenyképesebbé tegyék a környezetbarát gazdaságban, hogy az EU vezető szerepet tudjon vállalni abban, hogy a világgazdaságot szilárd és fenntartható alapokra helyezze. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az Uniónak jó példával kell elöl járnia, előnyben kell részesítenie az új környezetbarát technológiákba és a K+F-be való beruházásokat, ideértve a megújuló energiatermelést, az energiahatékonyságot, a fenntartható termelési és fogyasztási módszereket, a periférián elhelyezkedő közösségeket kiszolgáló IKT- és szélessávú infrastruktúrákat, és elő kell mozdítania a környezetvédelmet. Az európai egyetemeknek, kutatóközpontoknak és kkv-knak kulcsszerepe van e feladatok teljesítésének előmozdításában. (2) Ehhez strukturális átalakításokra van szükség az európai gazdaságban, egyebek közt a környezetbarát gazdaságra való áttérés támogatása érdekében össze kell hangolni a makrogazdasági politikát az aktív munkaerő-piaci politikákkal;

Előadó

:

Christine CHAPMAN (UK/PES), a Walesi Nemzetgyűlés tagja

1.

egyetért azzal, hogy 2010 után is szükség van a lisszaboni stratégia folytatására, úgy véli ugyanakkor, hogy a stratégia súlypontját át kellene helyezni, és a stratégiát össze kellene olvasztani az európai fenntartható fejlődési stratégiával; bár üdvözli a stratégia jövőjével kapcsolatos konzultációról szóló, november 24-én kiadott európai bizottsági dokumentumban szereplő kötelezettségvállalást arra, hogy az emberek lehetőségeit növeljék a befogadó társadalmakban, valamint versenyképesebb, összekapcsoltabb és környezetbarátabb gazdaságot hozzanak létre, csalódott amiatt, hogy az Európai Bizottság nem javasol nagyra törőbb és átfogóbb tervet, amely visszaterelné a stratégiát abba az irányba, hogy Európát valóban fenntartható, szociálisan igazságos és összetartó társadalommá tegye;

2.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi lisszaboni stratégia nem ismerte el kellőképpen az uniós helyi és regionális önkormányzatok által a stratégia helyi végrehajtásában és ismertetésében játszott alapvető szerepet, és megismétli a többszintű kormányzásról szóló fehér könyvében már elhangzott kérését, hogy az új stratégiában orvosolják ezt;

3.

megjegyzi, hogy a helyi és regionális önkormányzatok körében általános bizonytalanság uralkodik a jelenlegi lisszaboni stratégia általános célját illetően, ami úgy orvosolható, hogy az új stratégiában már világos célokat tűznek ki, és ezekről eredményesen tájékoztatják a helyi szereplőket;

4.

sajnálja, hogy a lisszaboni stratégia, amely célul tűzte ki, hogy hozzájáruljon a gazdasági és monetáris unió (GMU) megvalósításához, nem érte el a várt hatást az uniós szintű közös gazdasági irányításnak vagy a tagállami gazdaságpolitikák hatékonyabb összehangolásának javítása terén; és fájlalja, hogy a jelenlegi gazdasági válságra válaszul számos tagállam olyan gazdaságpolitikákat fogadott el, amelyek csak nemzeti megfontolásokon alapulnak, ahelyett hogy az egységes európai piac keretén belüli összehangolt fellépésre törekedtek volna;

5.

kéri, hogy az új stratégia egyik egyértelműen kinyilatkoztatott átfogó célkitűzése az uniós polgárok magas életszínvonalának és jólétének biztosítása legyen. A foglalkoztatás ennek ugyanúgy kulcseleme, mint az anyagi jólét, ugyanakkor ahhoz, hogy teljes képet kapjunk az életminőségről és a jólétről, más tényezőket is figyelembe kell venni, ideértve azt, hogy az emberek milyen általános szociális és környezeti feltételek között élnek (3);

6.

hangsúlyozza, hogy ezt a jó életszínvonalat véges erőforrásokkal rendelkező Földünk teherbíró képességének határain belül kell megvalósítani (4), és azzal a feltétellel, hogy eközben a társadalmi kohézió és igazságosság is megvalósul, azaz a társadalmat alkotó összes egyén és csoport optimálisan járul hozzá a közjóhoz, és az ösztönzők és támogató intézkedések elsősorban a szegénység és a társadalmi kirekesztés felszámolására, valamint a fenntartható gazdaság létrehozására irányulnak;

7.

kiemeli, hogy az oktatás és a képzés alapvető szerepet játszik a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdések tudatosításában és az uniós polgárok alkotó és vállalkozói készségeinek fejlesztésében, és hogy ki kell alakítani az egész életen át tartó tanulás kultúráját;

8.

azt javasolja, hogy változtassák meg az új stratégia elnevezését a „Lisszaboni Szerződéssel” való összetévesztés elkerülése és a stratégia új megközelítésének hangsúlyozása érdekében. Lehetne például „Életminőség mindenki számára: fenntartható jövő a világban Európa számára” vagy röviden „Stratégia a fenntartható Európáért”;

9.

hatékonyabb kommunikációs stratégiát sürget a helyi és regionális önkormányzatok részvételével, amely a figyelem felkeltését és az új stratégia legfontosabb üzeneteinek átadását célozza;

10.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi pénzügyi, gazdasági, szociális és ökológiai válság gyökeresen megváltoztatta a lisszaboni stratégia jövőjéről szóló vita kontextusát, ami azt jelenti, hogy a „szokásos ügymenet” nem járható út. A válság számos azonnali választ igénylő kihívás elé állít, például vissza kell szorítani az egész Európában növekvő, kiváltképp a fiatalokat sújtó munkanélküliséget, és szembe kell szállni a protekcionizmus veszélyével. Rámutatott a globális gazdasági modell strukturális gyengeségeire, és rávilágított arra, hogy mind ökológiai és szociális, mind pedig gazdasági értelemben új és fenntartható megközelítésre van szükség, és szigorúbban kell szabályozni a pénzügyi és a bankszektort;

11.

megismétli, hogy Európa-szerte már akkor is magas volt a szegénység aránya, és nőttek a jövedelemkülönbségek, amikor a gazdasági válság még nem érte el Európát, és a gazdasági teljesítményt aránylag jónak minősítették. Az Európai Bizottság által 2008 októberében közzétett statisztikák szerint az európai lakosság 16 %-a a szegénységi küszöb alatt él, minden tizedik ember aktív kereső nélküli háztartásban él, és a gyermekek 19 %-át fenyegeti az elszegényedés veszélye (5). A jövőbeli stratégia egyik központi céljául az Európán belüli szegénység és növekvő jövedelemkülönbségek elleni küzdelmet kell kitűzni;

12.

megjegyzi, hogy Európának számos hosszabb távú kihívással is szembe kell néznie, ilyen például a demográfiai átalakulás, az éghajlatváltozás, az energiabiztonság, a globalizáció (6), valamint a területi kohézió megvalósítása az Unióban, és az új stratégiának foglalkoznia kell ezekkel a kérdésekkel. Sajnálja, hogy a területi kohézió vezérelvként nem kap hangsúlyosabb szerepet az Európai Bizottságnak az EU 2020 stratégiáról szóló konzultációs dokumentumában; arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a Lisszaboni Szerződésben a területi kohézióval kapcsolatban lefektetett követelményekkel összhangban vállalja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok hatásköreit érintő valamennyi új jogalkotási javaslathoz területi hatásvizsgálatot végez;

13.

megjegyzi, hogy a szociális, pénzügyi és gazdasági válság egyik következményeképpen az elkövetkező években jelentős nyomás nehezedik majd az állami költségvetésekre, ezért elengedhetetlen, hogy helyi, regionális, nemzeti és uniós szinten hatékonyan osszák el a finanszírozási forrásokat, biztosítandó, hogy a pénzek a megfelelő helyre kerüljenek, és ezáltal megvalósuljanak az új stratégia általános céljai. Ahhoz, hogy a régiók és a városok hatékonyan hozzájárulhassanak a lisszaboni stratégia végrehajtásához, az Európai Uniónak és tagállamainak maradéktalanul tiszteletben kell tartaniuk az Európa Tanács által a helyi autonómiáról kiadott charta elveit az önkormányzatok pénzügyi erőforrásainak tekintetében (9. cikk);

14.

úgy véli, hogy mind a társadalmi kohézió megvalósítása, mind a hosszú távú kihívások leküzdése az összes szakpolitikában területi megközelítést igényel, amely figyelembe veszi az Európában meglévő helyi és regionális jellegzetességeket. Elegendő közösségi költségvetési forrást is biztosítani kell az EU kiegyensúlyozott területi fejlődésének támogatására;

15.

azt javasolja, hogy az új stratégia foglalkozzon kiemelten az alábbi kérdésekkel: a környezetbarát gazdaságba való beruházás, a társadalmi kohézió megvalósítása, a többszintű kormányzás biztosítása és újfajta módszerek az új stratégia hatásainak mérésére;

16.

kéri, hogy az EU éghajlat-változási célkitűzéseit és kötelezettségvállalásait építsék be az új stratégiába, hogy Európa-szerte egy alacsony kibocsátás által jellemzett gazdaságot lehessen megvalósítani;

17.

arra kéri az uniós vezetőket, hogy tekintsék elsőrendű prioritásnak azt, hogy Európát versenyképesebbé tegyék a környezetbarát gazdaságban, hogy az EU vezető szerepet tudjon vállalni abban, hogy a világgazdaságot szilárd és fenntartható alapokra helyezze. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az Uniónak jó példával kell elöl járnia, előnyben kell részesítenie az új környezetbarát technológiákba és a K+F-be való beruházásokat, ideértve a megújuló energiatermelést, az energiahatékonyságot, a fenntartható termelési és fogyasztási módszereket, a periférián elhelyezkedő közösségeket kiszolgáló IKT- és szélessávú infrastruktúrákat, és elő kell mozdítania a környezetvédelmet. Az európai egyetemeknek, kutatóközpontoknak és kkv-knak kulcsszerepe van e feladatok teljesítésének előmozdításában (7). Ehhez strukturális átalakításokra van szükség az európai gazdaságban, egyebek közt a környezetbarát gazdaságra való áttérés támogatása érdekében össze kell hangolni a makrogazdasági politikát az aktív munkaerő-piaci politikákkal;

18.

környezetbarát szakképzésre és munkahelyekre irányuló európai stratégiát sürget, amely keretet nyújtana a fenntartható gazdaság kialakítását támogató szaktudásba és ismeretekbe való beruházáshoz. A jövőbeli uniós finanszírozási programok – köztük az egész életen át tartó tanulási program és az Európai Szociális Alap – középpontjába a „zöld munkahelyekbe” és a „zöld szaktudásba” való beruházások támogatását kell helyezni, külön hangsúlyt fektetve az új, dinamikus és innovatív kkv-kra (8);

19.

arra kéri az Uniót, hogy fogadjon el egy ösztönzőket és támogató mechanizmusokat tartalmazó koherens keretet (jobb, környezetbarát szabályozás) a fenntartható gazdaság Európa-szerte történő kialakításának támogatására;

20.

kéri, hogy kezeljék kiemelten az egyes tagállamokban meglévő bevált gyakorlatok megosztását az olyan innovatív ösztönzési módszerek tekintetében, amelyek jutalmazzák a környezetbarát magatartásformákat magukévá tévő uniós polgárokat, vállalkozásokat és hatóságokat, és büntetik a „nem fenntartható” magatartást;

21.

megismétli, hogy a környezetbarát szemlélet egyfajta körforgást alakíthat ki, megoldást kínálva a gazdasági és társadalmi problémákra is. Például a strukturális alapok szabályozását nemrégiben úgy módosították, hogy lehetővé vált az alacsony jövedelmű háztartások energiahatékonysági beruházásainak a támogatása;

22.

hangsúlyozza a helyi közösségektől eredő, helyi átalakulást célzó alulról jövő kezdeményezések fontosságát  (9);

23.

hangsúlyozza a társadalom legsebezhetőbb tagjait védő társadalombiztosítási és szociális védelmi rendszerek értékét és fontosságát, valamint azt, hogy meg kell őrizni az erős európai szociális modellt (10);

24.

az általános érdekű szolgáltatásokról szóló, a Lisszaboni Szerződéshez csatolt jegyzőkönyvnek megfelelően elismeri azt az alapvető szerepet, amelyet az ilyen szolgáltatások és különösen az általános érdekű szociális szolgáltatások töltenek be, amelyek szervezési és finanszírozási feltételeit biztonságosabbá kell tenni. Elismeri továbbá, hogy a polgárok számára nagy jelentőséggel bírnak a hozzájuk közeli közszolgáltatások;

25.

fellépést sürget a gyermekszegénység és a családokban generációkon át öröklődő szegénység ellen, és hangsúlyozza, hogy a továbbiakban is törekedni kell a gyermekgondozási ellátásra vonatkozó barcelonai célok (11) elérésére;

26.

hangsúlyozza egy olyan, megfelelően finanszírozott, az egész EU-ra kiterjedő és Európa valamennyi régióját bevonó kohéziós politika jelentőségét, amely kulcsfontosságú tényező az új stratégia megvalósításának támogatásában, és elvet minden olyan lépést, amely a strukturális alapok nemzeti hatáskörbe való visszahelyezésére irányul, illetve arra, hogy megszüntesse a kohéziós politika regionális vetületét a jövőbeli uniós költségvetés felülvizsgálatának keretében;

27.

kötelezettségvállalást sürget amellett, hogy hatékonyabban használják fel a meglévő ismereteket és bevált gyakorlatokat az uniós strukturális alapok programjainak keretében az EU összes régiójának javára;

28.

arra szólítja fel az EU vezetőit, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemnek szentelt európai évet (2010) használják ki arra, hogy elkötelezik magukat a társadalmi kohézió és a társadalmi befogadás előtérbe helyezése mellett azzal a céllal, hogy tesznek valamit a növekvő munkanélküliség, a gazdasági teljesítőképesség regionális különbségei, a társadalmi kirekesztés, a munka világától való eltávolodás és a gazdasági inaktivitás ellen. Az RB egyetért a Barca-jelentéssel abban, hogy az uniós strukturális alapok programjai kulcsfontosságú eszközt jelentenek a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben;

29.

a fiatalokat érintő munkanélküliség növekvő arányának kezelésére olyan intézkedések meghozatalára szólít fel, amelyek kiemelten kezelik az oktatásba, a szakképzésbe és a készségfejlesztésbe irányuló beruházásokat, kiterjesztve ezeket a fiatalok mobilitását ösztönző rendszerekre is. Üdvözöljük a fiatal önkéntesek mobilitásáról szóló, 2008 novemberében elfogadott tanácsi ajánlást, és támogatásunkról biztosítjuk azt az európai bizottsági javaslatot, hogy 2011 legyen az önkéntesség európai éve;

30.

a női munkaerő és a nők mint vállalkozók és innovátorok fontos szerepének nagyobb elismerését szorgalmazza. Ahogy az Európai Bizottság nemrégiben kiadott jelentése mutatja, Európának még nagy utat kell megtennie a nemek közötti egyenlőség biztosításához. A jelentés különösen a nemek közötti bérszakadékot, a munka és a magánélet egyensúlyának elősegítése terén mutatkozó nehézségeket, valamint a nemi sztereotípiákat emeli ki tartós problémaként; (12)  (13) ennélfogva azt szeretné, ha ajánlások és intézkedések készülnének a nők munkaerőpiacon való megmaradásának és oda való belépésének ösztönzésére;

31.

szorgalmazza, hogy jobban ismerjék el a társadalom valamennyi tagjának értékét és hozzájárulását. Az új stratégiának nagy hangsúlyt kell helyeznie a „civil társadalom” szerepére, különösen a harmadik szektor, a gondozással foglalkozók és az önkéntesek hozzájárulására, mellyel mások jólétét segítik elő, és amelyet gyakran nem méltányolnak eléggé. Az új stratégiának támogatnia kellene az aktív öregedéssel foglalkozó politikákat és a generációközi kezdeményezéseket is;

32.

úgy véli, hogy a jövőbeli uniós kohéziós politikának azokat a helyi fejlesztési kezdeményezéseket is támogatnia kell, melyek célcsoportjai a különleges társadalmi-gazdasági problémákkal küzdő speciális városi és vidéki közösségek. Ezt a megközelítést hatékonyan alkalmazták már a múltban az olyan kezdeményezések keretében, mint az EQUAL, LEADER, URBAN, valamint az 1. és 2. célkitűzéshez tartozó programok;

33.

az állami támogatásokra vonatkozó szabályok kapcsán olyan megközelítést üdvözöl, amelyben lehetőség nyílik a helyi és fenntartható közösségekre épülő gazdasági termelés támogatására (például zöldbeszerzések előtérbe helyezésével és távoli vidéki területeken a szélessávú infrastruktúrákhoz való hozzáférés biztosításával);

34.

hangsúlyozza, hogy az új stratégia kidolgozásába, végrehajtásába és értékelésébe be kell vonni a helyi és regionális önkormányzatokat;

35.

hangsúlyozza, hogy az azonnali és a rövid távon intézkedést igénylő problémák megoldása érdekében a helyi és regionális önkormányzatokra vezető szerep kell hogy háruljon a pénzügyi és gazdasági válság helyi hatásainak kezelésében  (14);

36.

nagyobb összhangot és hatékonyabb együttműködést szorgalmaz a különböző európai kormányzati szintek között, illetve azt, hogy az új stratégiának markánsabb regionális vetülete legyen;

37.

annak biztosítására kéri az uniós vezetőket, hogy az EU jövőbeli kiadásai az új stratégia céljainak megvalósítására irányuljanak úgy, hogy a strukturális alapnál bevált lisszaboni forráselkülönítést az uniós költségvetés valamennyi idevonatkozó területén alkalmazzák;

38.

a nemzeti kormányokat célzó hatékonyabb ösztönzőket sürget annak érdekében, hogy előbbiek elkötelezzék magukat az új stratégia céljainak megvalósítása mellett. Amenynyiben indokolt, ezek a célok kötelező érvényűek is lehetnek, hogy biztosítva legyen a sikeres helyi végrehajtás;

39.

üdvözli, hogy a stratégia és az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament hivatali idejének összekötését fontolgatják. Az új stratégiában pontosabban meghatározott szerepet kellene szánni az Európai Parlamentnek, Európa demokratikusan megválasztott szervének, amely partnerségben működik együtt a Régiók Bizottságával és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal;

40.

megjegyzi, hogy az uniós kohéziós politika kipróbált, többszintű kormányzási struktúrával rendelkezik a strukturális alapokhoz tartozó programok megvalósítására, és kijelenti, hogy az új stratégiának használnia kellene ezeket a már létező partnerségi struktúrákat a kormányzási struktúrákban jelenleg észlelhető gyenge pontok kiküszöbölésére. A kormányzási struktúrák és az uniós kohéziós politika regionális programjainak egyértelmű összekötése jóval hatékonyabb módszert jelent a politika közös kialakítására;

41.

javasolja, hogy a nemzeti reformprogramok (NRP-k) előkészítésében szánjanak aktív szerepet ezeknek a létező partnerségeknek, és hogy a strukturális alapokhoz tartozó programokban szerepeljen egy regionális fejezet az NRP-k átfogó céljainak megvalósításához; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a konzultációs dokumentum nem tartalmaz konkrét javaslatokat arra vonatkozóan, hogy az EU 2020 stratégia miként vonja be a helyi és regionális önkormányzatokat, valamint a regionális parlamenteket és közgyűléseket a stratégia és az NRP-k kidolgozásába és végrehajtásába;

42.

megjegyzi, hogy egyre többen ellenzik, hogy a GDP-t a gazdasági teljesítmény elsődleges mutatójaként használják, és olyan új mutatók kifejlesztését szorgalmazza, amelyek jobban jellemzik az európai jólét, prosperitás és életminőség mértékét (15);

43.

szorgalmazza, hogy ezek a mércék vegyék figyelembe a szélesebb társadalmi és környezeti kihívásokat, például a gyermekszegénység mutatóit, a jövedelemeloszlást, a szén-dioxid- és más kibocsátások szintjét, a biodiverzitást érő hatásokat és egyéb olyan elemeket, amelyek a jólét széles értelemben vett meghatározásának részét jelentik, és amelyek jól tükrözik a szubnacionális szinten Európa-szerte jelentkező különbségeket (16);

44.

arra szólít fel, hogy az új stratégia céljainak és mutatóinak meghatározásába közvetlenül vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat. A Polgármesterek Szövetsége 2009 januárjában aláírt dokumentuma jól illusztrálja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok hogyan vihetnek előre kulcsfontosságú politikai ügyeket, és kötelezettségvállalásaikban hogyan lehetnek ambiciózusabbak a nemzeti és az európai kormányzati szinteknél;

45.

hangsúlyozza, hogy ez a vélemény az RB 2009 márciusában, Prágában a stratégia jövőjéről tartott konzultációjának eredményeire, valamint aktív brüsszeli, wales-i és angliai kutatásokra hagyatkozik. A lisszaboni folyamatot nyomon követő platform időben a konzultáció eredményeinek átfogó elemzésével szolgált;

46.

úgy véli, hogy hálózatain keresztül – elsősorban a lisszaboni folyamatot nyomon követő platformja segítségével – az RB-nek továbbra is nyomon kell követnie az új stratégia helyi szintű megvalósítását.

29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/11

—

utal arra, hogy a politikai (állami, regionális és helyi) szereplők feladata, hogy éljenek befolyásukkal és gondoskodjanak arról, hogy megszűnjenek a válság kedvezőtlen hatásai, valamint hogy elsőrendű fontosságúként kezeljék az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság területén adódó lehetőségeket, és az átdolgozott lisszaboni stratégia integrált és fenntartható megközelítése révén támogassák őket;

—

megállapítja, hogy az elhúzódó gazdasági válság következtében az EU-tagállamokban már jelenleg is több ezer munkavállaló veszítette el munkahelyét. Az új piacok feltörése és a vállalatok olcsón termelő országokba való elvándorlása pedig tovább erősíti ezt a hatást. Feltétlenül szükséges valamennyi munkavállaló készségeinek fejlesztése és a munkaerőpiac igényeivel való összehangolása;

—

úgy véli, hogy a magas szintű alapképzés jelenti a kompetenciák megszerzésének alapját, és fokozza az egész életen át tartó tanulásra való készséget. A társadalom, főként az Európai Unióban, egyre nagyobb mértékben tudásalapú társadalommá fejlődik, ennek során egyre nagyobb a kereslet a magasan képzett munkavállalók iránt, a munkahelyek zöme pedig a szolgáltatási ágazatban lesz;

—

felhívja a figyelmet arra, hogy az éghajlatváltozás által előidézett, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé mutató változások, valamint a további technológiai, főként az IKT terén megvalósuló fejlődés részben átfogó átszervezéseket tesz szükségessé a jelenlegi területeken. Ezek ennek megfelelő változásokat jelentenek a munkaerőpiac számára, ugyanakkor nagy lehetőséget kínálnak olyan új munkahelyek („zöld munkahelyek”) teremtésére, amelyek gyakran több szakterületet fednek le, és sokoldalú tudást követelnek.

Előadó

:

Marianne Fügl (AT/PES), Traisen község alpolgármestere

1.

üdvözli az Európai Bizottságnak az „Új munkahelyekhez szükséges új készségek” című közleményével kapcsolatos szerepvállalását;

2.

megállapítja, hogy az évtizedek óta legsúlyosabb pénzügyi és gazdasági válság foglalkoztatási és szociális válsághoz vezetett, amely a jövőben még inkább elmélyül majd, ezért következményeit előre kell jelezni és enyhíteni kell (1);

3.

utal arra, hogy a politikai (állami, regionális és helyi) szereplők feladata, hogy éljenek befolyásukkal és gondoskodjanak arról, hogy megszűnjenek a válság kedvezőtlen hatásai, valamint hogy elsőrendű fontosságúként kezeljék az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság területén adódó lehetőségeket, és az átdolgozott lisszaboni stratégia integrált és fenntartható megközelítése révén támogassák őket;

4.

megállapítja, hogy ehhez elengedhetetlen az Európai Unió munkaerőpiaca fejlődésének következő évekre szóló elemzése;

5.

leszögezi, hogy az Európai Unió és 27 tagállama az elkövetkező években számos nagy kihívással szembesül, amint az ipari és információs társadalom hagyományos struktúrái és működési kultúrája a tudás- és innovációalapú társadalom újfajta gyakorlataivá alakulnak át, amelyekben kulcsszerepe van a jövőt előrelátó gyors reagálásnak;

6.

megállapítja, hogy az elhúzódó gazdasági válság következtében az EU-tagállamokban már jelenleg is több ezer munkavállaló veszítette el munkahelyét. Az új piacok feltörése és a vállalatok olcsón termelő országokba való elvándorlása pedig tovább erősíti ezt a hatást. Feltétlenül szükséges valamennyi munkavállaló készségeinek fejlesztése és a munkaerőpiac igényeivel való összehangolása;

7.

úgy véli, hogy a magas szintű alapképzés jelenti a kompetenciák megszerzésének alapját, és fokozza az egész életen át tartó tanulásra való készséget. A társadalom, főként az Európai Unióban, egyre nagyobb mértékben tudásalapú társadalommá fejlődik, ennek során egyre nagyobb a kereslet a magasan képzett munkavállalók iránt, a munkahelyek zöme pedig a szolgáltatási ágazatban lesz;

8.

úgy véli, hogy a demográfiai változásra és a népesség elöregedésére szintén nagyobb figyelmet kell fordítani;

9.

felhívja a figyelmet arra, hogy az éghajlatváltozás által előidézett, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé mutató változások, valamint a további technológiai, főként az IKT terén megvalósuló fejlődés részben átfogó átszervezéseket tesz szükségessé a jelenlegi területeken. Ezek ennek megfelelő változásokat jelentenek a munkaerőpiac számára, ugyanakkor nagy lehetőséget kínálnak olyan új munkahelyek („zöld munkahelyek”) teremtésére, amelyek gyakran több szakterületet fednek le, és sokoldalú tudást követelnek;

10.

megemlíti, hogy ezeknek a változásoknak mindegyike hat a munkavállalókra, a munkaerőpiacra és a vállalatokra;

11.

olyan hosszú távú, konkrét intézkedések meghozatalát javasolja, amelyek középpontjában a kutatás, az oktatás és az innovációs tevékenységek (az ún. tudásháromszög) szoros együttműködésén alapuló radikális intézkedések állnak. Ehhez európai uniós szinten együttműködve tapasztalatcserére és a megfelelő megoldások megtalálására van szükség;

12.

megállapítja, hogy a települések és régiók fontos szerepet töltenek be az európai bizottsági közleményben megnevezett célok elérésében;

13.

üdvözli, hogy a közlemény nyomatékosan elismeri a képzettségi igények és a munkaerőpiacok regionális sokszínűségét. Az alap- és középfokú képzés terén ráadásul a települések és a régiók a legfőbb szolgáltatók, az alapképzés révén itt alapozzák meg a további kompetenciákat. A mobilitáshoz és a továbbképzéshez szükséges keretfeltételek, mint a közlekedési összeköttetések, gyermekfelügyeleti intézmények, oktatási intézmények, igen gyakran a helyi és regionális önkormányzatok felelősségi körébe tartoznak;

14.

úgy véli, hogy a határokon is átnyúló szakmai mobilitás előfeltétele annak, hogy nagyobb legyen a választási szabadság, és hogy többen találjanak új, jobb munkahelyet;

15.

megállapítja, hogy a települések és régiók nagyobb bevonása valamennyi érdekcsoport fokozott regionális együttműködése révén, a regionális munkaerőpiacok elemzése, valamint a jövőbeli képesítési igények felbecsülése elkerülhetetlen a strukturális gondokkal küzdő, az elvándorlás által fenyegetett vidéki területek, illetve a legkülső régiók számára. A kihívásokra adott európai uniós válaszok megfogalmazása során is nélkülözhetetlen a helyi és regionális önkormányzatok ismereteinek és tapasztalatainak felhasználása;

16.

az Európai Szociális Alapból (ESZA) származó pénzügyi eszközöknek a régiók és helyi önkormányzatok javára történő, hatékonyabb kihasználása mellett foglal állást. Ezáltal garantálható, hogy a települések és régiók gyorsan és közvetlenül kapják meg a szükséges pénzt, valamint jobban tudják koordinálni annak felhasználását;

17.

hangsúlyozza, hogy a munkaerőpiac – mind az egyes tagállamokban, mind az Európai Unió egészében – különböző fejleményekkel szembesül;

18.

megállapítja, hogy manapság alig fordul már elő, hogy a munkavállalók egész életükben ugyanazon a munkahelyen dolgoznak. Egy 2005-ös tanulmány kimutatta, hogy a munkavállalóknak eddigi szakmai életük során átlagosan négy munkahelyük volt. (2) Sok munkavállaló esetében váltakozik a munka és a munkanélküliség, egyre terjednek a bizonytalan foglakoztatási formák; ezért munkavállaló-barát egyensúly kialakítását sürgeti egyrészt a szociális biztonság alapvető igénye, másrészt a szükséges munkaerő-piaci rugalmasság között (ahogy ezt a rugalmas biztonság koncepciója is tükrözi);

19.

úgy véli, hogy a szakmai mobilitás manapság fontos szerepet játszik a szakmai élet során, és főként a fiatalabb, magasan képzett munkavállalók készek új szakmai kihívásokat elfogadni. Inkább a szakmai és térbeli szempontból rugalmas emberekről feltételezhető, hogy alkalmazkodnak az új helyzetekhez, és ezáltal új készségekre is szert tesznek;

20.

utal arra, hogy a népesség elöregedése gyors ütemben folytatódik, az európai uniós munkaerő-potenciál 2030-ra akár 20 millió fővel is csökkenhet. (3) Ezért a munkavállalóknak már most is elegendő kompetenciával kell rendelkezniük ahhoz, hogy a jövő munkaerőpiacán is megállják a helyüket. Biztosítani kell a hozzáférést a képzéshez és továbbképzéshez. Ugyanakkor a migráció irányításához olyan intelligens rendszerekre van szükség, amelyek figyelemmel vannak az egyének, a befogadó és a származási országok igényeire;

21.

felhívja a figyelmet arra, hogy a következő évtizedben fokozott kereslet várható a legkülönbözőbb kompetenciákkal (nemcsak műszaki, hanem szociális és kulturális készségekkel, pl. kommunikációs készséggel, konfliktusmegoldási készséggel stb.) rendelkező, magasan képzett és alkalmazkodóképes munkaerő iránt. Az úgynevezett „alacsony” és „közepes” képzettséget igénylő munkák esetében egyre közelednek egymáshoz a munkavállalókkal szemben támasztott követelmények. Ezekhez a tevékenységekhez összességében egyre magasabb szintű képzettség szükséges, az alacsony szintű képesítést igénylő tevékenységek iránt pedig csökken a kereslet. Ugyanakkor a magas képzettséget igénylő munkákért járó bérek szintje növekszik, az alacsony képzettséget igénylőké csökken. A munkahelyek ilyen polarizációjának következményeként a termelékenységre összpontosító bérpolitikát kell folytatni, hogy ne legyenek alacsony bért fizető ágazatok. Erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy megfelelő képzettségi intézkedések révén a munkavállalók tényleges lehetőségeket kapjanak a mobilitásra;

22.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy átlátható előrejelző eszközöket fejlesszenek ki, amelyek révén előmozdítható a nagy tudásigényű új munkahelyek létrejötte, és az oktatás aszerint fejleszthető, hogy milyen kompetenciákra van szükség a munkaerőpiacokon;

23.

mind a mennyiségre, mind a minőségre vonatkozó intézkedések alkalmazását ajánlja az ilyen előrejelző eszközök megbízhatóságának és hatékonyságának biztosítása érdekében. Ezáltal megbízhatóan előre lehet jelezni, milyen munkaerő, illetve kompetenciák iránt lesz kereslet a jövőben a munkaerőpiacon;

24.

úgy véli, hogy a munkavállalóknak ahhoz, hogy a munkaerőpiacon versenyképesek lehessenek, elsősorban rugalmasnak kell lenniük, reagálni kell tudniuk a nem várt változásokra, és jó kommunikációs készséggel kell rendelkezniük. (4) Ugyanakkor úgy kell kialakítani a keretfeltételeket, hogy a rugalmasság ne váljon egyoldalúan a munkavállalók kárára, vagyis a különböző szintek közigazgatási szerveinek és a szociális partnereknek közösen kell ötleteket kidolgozniuk arra vonatkozóan, hogy a szociális biztonság szükségessége hogyan egyeztethető össze a munkaerőpiac rugalmassági követelményeivel. Ennek kapcsán figyelembe kell venni azt is, hogy az uniós belső piacon belül nem szabad versenyt ösztönözni a legalacsonyabb szintű szabványok között;

25.

a vállalatok, oktatási és szakképzési intézmények, települések, régiók és érdekképviseletek együttműködésének fokozására szólít fel e téren. Elsősorban a vállalatok és az oktatási, illetve szakképzési intézmények közötti együttműködést kell ösztönözni annak érdekében, hogy partnerségek jöjjenek létre a középtávú képzettségi követelmények teljesítése céljából. A felsőoktatási hallgatókkal és a frissen végzettekkel szembeni munkaadói elvárásokról szóló minőségi tanulmányok segítségével is fontos információk szerezhetők;

26.

üdvözli az Európai Bizottság megközelítését, amely szerint az EU tagállamaiban jellemző helyzetről szóló további információk elengedhetetlen feltételét jelentik a kihívásokra adandó megfelelő politikai válaszoknak;

27.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy folytassa és erősítse a CEDEFOP-pal (Európai Szakképzés-fejlesztési Központ) való együttműködést, valamint, hogy hasznosítsa a kutatási eredményeit annak érdekében, hogy időben meg lehessen határozni az új kompetenciaszükségleteket a munkaerőpiacon és átfogó előrejelzések álljanak rendelkezésre e területen;

28.

utal arra, hogy az információk összegyűjtése és felhasználása során figyelembe kell venni a regionális különbségeket. Csak így lehet ugyanis konkrét – a különböző uniós tagállamok egyes régióira szabott – intézkedéseket hozni;

29.

megállapítja, hogy a jövőbeli munkaerőpiacon keresett munkaerőt fel kell ruházni a szükséges kompetenciákkal. Ezért nagy jelentőségű a munkavállalók képzése és szakmai továbbképzése. Az egyetemeknek és más oktatási és szakképzési intézményeknek a már dolgozók számára szükséges e készségekkel kapcsolatos szaktudás oktatását ugyanolyan fontos feladatként kell elismerniük, mint a fiatalok alapoktatását;

30.

megjegyzi, hogy megfelelő stratégiák és politikák kidolgozására és alkalmazására van szükség az egész életen át tartó tanulás fejlesztéséhez, valamint a rugalmasság és a biztonság fokozásához a foglalkoztatás területén;

31.

hangsúlyozza, hogy a már jelenleg is létező munkahelyeket is meg kell tartani, és azokba be kell fektetni. A vállalatok ezért felelősek azért, hogy lehetővé tegyék a munkavállalók számára a vállalaton belüli képzést és továbbképzést. A továbbképzés fokozza a termelékenységet és a gazdasági növekedést. Az Európai Uniótól és a tagállamoktól összehangolt megközelítés keretében kérjük, hogy a vállalatok esetében is alkalmazzanak ösztönző tényezőket, és támogassák a továbbképzést;

32.

úgy véli, hogy már a bolognai, illetve a koppenhágai folyamattal is fontos lépések történtek az európai oktatási térség érdekében. Mivel a jövőben több kompetenciára lesz szükség az európai uniós munkaerőpiacon, a munkavállalók szakmai mobilitásához ilyen szempontból fontos, hogy a képzés, illetve továbbképzés során szerzett végzettségeket az egyes tagállamokban jobban elismerjék;

33.

utal arra, hogy 2020-ig az olyan munkahelyek aránya, amelyekhez magas képzettségi szint szükséges, 25,1 %-ról 31,3 %-ra fog nőni. (5) Másrészt azonban el kell kerülni, hogy túl nagy legyen a kínálat magasan képzett munkavállalókból. Ezért – a szükséges magas szintű képzéssel párhuzamosan – idejében el kell ismerni a megfelelő kompetenciákat a munkaerőpiacon, hogy elegendő ilyen magas képzettséget igénylő munkahelyet lehessen kínálni, így egyensúly jöjjön létre a kínálat és a kereslet között;

34.

úgy véli, hogy az európai képesítési keretrendszer megvalósításának növelnie kell a képzettségek átláthatóságát, meg kell könnyítenie a továbbképzéshez való hozzáférést, illetve ösztönöznie kell a munkavállalók rugalmasságát és mobilitását. A mobilitást itt nemcsak a különböző vállalatok közötti, hanem elsősorban a vállalatokon belüli mobilitásként kell értelmezni;

35.

emlékeztet arra, hogy a nem uniós polgárok, illetve bevándorlók esetében is lehetőséget kell találni képzettségük elismerésére, hogy létező, illetve magukkal hozott kompetenciáik ne menjenek veszendőbe. Ebben az összefüggésben a nemzetközi szintű együttműködésnek (például az agyelszívás leküzdése terén a bevándorlók származási országaival) is nagy jelentősége van;

36.

kéri, hogy a kompetenciák átadása már kora gyermekkorban kezdődjön meg, mivel az egész életen át tartó tanulásra való készséget elsődlegesen az alapképzés ösztönzi. A gyermekek ugyanis elsősorban ebben az életkorban sajátítanak el új kompetenciákat a leggyorsabban és legegyszerűbben;

37.

úgy véli, hogy a vállalatok és az oktatási és szakképzési intézmények együttműködése révén jobban összehangolhatók a szükséges képzettségek és kompetenciák, illetve a felkínált munkák. Ezt elősegítené továbbá egy az e-készségekkel kapcsolatos uniós szintű program kidolgozása és végrehajtása is, amelyet regionális és helyi szinten az aktuális igényeknek és helyzeteknek megfelelően lehetne variálni. A szakmai gyakorlatok és próbanapok további kompetenciákat biztosítanak, és bepillantást nyújtanak a munka világába;

38.

ésszerűnek tartja a szakmai gyakorlatra vonatkozó európai uniós charta kidolgozásának megfontolását. Így a fiatalok több joggal rendelkeznének a munkatapasztalatok gyűjtése és elismerése során, valamint könnyebbé válna a munkaerőpiacra való belépésük;

39.

úgy véli, hogy általában véve a munka minőségére uniós szinten is nagyobb figyelmet kellene fordítani. Ebben az összefüggésben emlékeztetnünk kell arra, hogy 2008 óta az emberhez méltó munka megteremtése az ENSZ millenniumi fejlesztési céljainak része;

40.

hangsúlyozza, hogy a növekedés és a foglalkoztatás nem elég ahhoz, hogy az Európai Unió a fellendülés útjára lépjen. Kísérő intézkedéseket kell kidolgozni, amelyek elősegítik a társadalmi kohéziót;

41.

emlékeztet arra, hogy mindazoknak, akik érdeklődésük vagy fizikai és szellemi képességeik révén nem felelnek meg a magas képzettséget igénylő munkaerőpiac követelményeinek, a szükséges foglalkoztatástámogatási és -kísérő intézkedések révén garantálni kell a munkaerőpiachoz való hozzáférést, és adott esetben elegendő – illetve azokban a tagállamokban, ahol van erre vonatkozó szabályozás, az érvényes minimálbérnek megfelelő – jövedelmet kell biztosítani;

42.

követeli, hogy nők és férfiak egyenjogúan vehessenek részt a munkaerőpiacon az ezt gátló valamennyi akadály kiküszöbölése révén. Ennek fontos eleme a fizetések között még mindig fennálló különbség („gender pay gap”) megszüntetése;

43.

emlékeztet arra, hogy a népesség elöregedésével az ápolás és a szociális gondozás terén is a munkaerő iránti igény és ezáltal a foglalkoztatási lehetőségek növekedésére lehet számítani – ezért fontosak a megfelelő képzési intézkedések és az európai uniós szintű fokozott együttműködés, hogy az EU-n belüli kereslet és kínálat esetleges egyenlőtlenségeit ki lehessen küszöbölni;

44.

az olyan foglalkoztatási formák támogatását javasolja, amelyek rugalmas munkaidővel rendelkeznek, és az idősebb munkavállalók képességeihez és egészségügyi állapotához igazodnak; ezáltal lehetővé válna, hogy főként az idősebbek a munkaerőpiacon maradjanak a nyugdíjkorhatár eléréséig;

45.

úgy véli, hogy a helyi és regionális önkormányzatok, valamint vállalatok és oktatási és szakképzési intézmények együttműködése révén már sikerült megvalósítani eredményes továbbképzési, munkatapasztalat-elismerési, kompetenciabővítési és foglalkoztatási modelleket. Az ilyen „legjobb gyakorlat” modellek összegyűjtése és közzététele üdvözlendő lenne. Ezenkívül jelentős erőforrásokat kell mozgósítani annak érdekében, hogy a bevált gyakorlatokat alapul véve mindenki számára alkalmazható koncepciókat, tananyagokat, valamint tanítási, szakképzési és tanulási módszereket dolgozzanak ki, amelyek révén a munkához szükséges készségek fejlesztése már csekély helyi többletköltségekkel megvalósítható (az információs és kommunikációs technológiákat kiaknázó tömeges testreszabás);

46.

megállapítja, hogy a létező pénzügyi eszközök (ESZA, ERFA) kiigazítására lesz szükség, hogy ezek hatékonyan meg tudjanak felelni a változó munkaerő-piaci körülményeknek.

29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/16

—

rámutat, hogy sok esetben a helyi és regionális önkormányzatok felelősek a médiaműveltségnek a hivatalos oktatás minden szintjébe történő beépítéséért, ezért alkalmas eljárást kell találni a helyi és regionális önkormányzatok támogatására a médiaműveltségi projektek ösztönzése terén;

—

hangsúlyozza, hogy az uniós képzési együttműködésnek a stratégiai keret által bevezetett új szakaszában a médiakompetencia területét is figyelembe kell venni;

—

kiemeli, hogy világosan el kell különíteni a médiaműveltség fontosabb komponenseit egymástól, mivel ezek fejlesztése más és más fejlesztési stratégiát, a fejlesztésben résztvevő szereplőt és forrást igényel;

—

utalni kíván arra, hogy célszerű a médiahasználatra vonatkozó fogyasztói tudatosság fogalmának alkalmazása, mivel a fogyasztói jogok hatékonyabb érvényesítése a médiával kapcsolatban is alapvető.

Előadó

:

SZALAY András (HU/ALDE), Veszprém város önkormányzatának képviselője

1.

A Régiók Bizottsága elismerését fejezi ki az Európai Bizottságnak, hogy megfogalmazta a képzéspolitika szükségességének okait, alapelveit és a médiaműveltség meghatározására alapuló célkitűzéseit (1). Az Európai Bizottság a Régiók Bizottságának a 2008. október 8–9-i plenáris ülésén elfogadott véleményét ugyancsak figyelembe vette (2).

2.

A Régiók Bizottsága reményét fejezi ki, hogy az Európai Bizottság további lépéseket tesz a 2007-ben elindított médiaműveltségi politikája koherens továbbfejlesztése érdekében, és kéri az Európai Bizottságot, hogy ennek során vegye figyelembe a Régiók Bizottsága véleményét, a szubszidiaritás elvét, a helyi és regionális szintű hatáskörök eltérő jellegét, továbbá fejlesszen ki cselekvési tervet a médiaműveltségről a többi uniós intézménnyel, az UNESCO-val valamint a helyi és regionális önkormányzatokkal együttműködésben, figyelembe véve, hogy

3.

Az RB ezért kéri, hogy a médiaműveltség kilencedik kulcskompetenciaként kerüljön be az egész életen át tartó tanulás 2006/962/EK ajánlás szerinti európai referenciakeretébe, mivel a kulcskompetencia-klaszter ilyen irányú módosítása önmagában, jelentős uniós források megnyitása nélkül is nagymértékben segítené a tagországok és a régiók formális oktatásért felelős hatóságait azon döntések meghozatalában, amelyek szükségesek a médianevelés oktatási integrációjához.

4.

Kezdeményezni kell, hogy az Európai Bizottság világosan különböztesse meg az internettel segített tanulást – eLearning – az internetes környezetben folyó, az internetet mint médiumot is a kritikai médiatudatosság jegyében vizsgáló médiaműveltség-fejlesztéstől. Egyértelművé kell tenni, hogy az eLearning nem médiaoktatás, az IKT-kompetencia és a digitális műveltség pedig nem azonos a médiaműveltséggel. A médiával kapcsolatos műveltségnek elő kell segítenie az aktív polgári szerepvállalást, illetve a regionális és helyi kulturális sokféleség és identitás megőrzését (pl. a véleménynyilvánítás új lehetőségei, a periférián élők és kisebbségek megjelenése a helyi nyilvánosságban).

5.

A Régiók Bizottsága fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy Európa jövője szempontjából különösen fontos a médiaműveltség fejlesztése a médiaoktatás iskolarendszerű és azon kívüli módszereinek alkalmazásával, amely egyben az új kommunikációs technológiák oktatásának előmozdítását is jelenti, melyek kulcsfontosságúak a társadalmi és szakmai környezetbe történő beilleszkedés szempontjából.

6.

A médiaműveltség fejlesztése a kiskorúak és a fiatalkorúak védelmének, továbbá az emberi méltóság médiában való megőrzésének alapvető eleme, mert segíti a felhasználók tudatos médiahasználatát, valamint a tartalomipar ön- és társszabályozás irányába történő elmozdulását. (6) Ugyanakkor a médiakompetencia fejlesztése ezen a téren csak kiegészítheti az állami és az államinál magasabb szintű ellenőrzést, valamint a fiatalok (médiával kapcsolatos) jogi védelmét, egyszersmind bevonja a polgárokat abban a diskurzusba, amely a társadalmi nyilvánosságban megjelenők felelősségéről szól, ezáltal pedig előmozdítja az aktív, cselekvő, médiatudatos állampolgárság megjelenését, így az európai politikai kultúra és az uniós polgárok aktív részvétele szempontjából döntő fontosságú, ezért a unió médiaoktatási politikáját az összes tagországban, az összes adminisztratív és politikai szinten nyilvánvalóvá kell tenni.

7.

Az oktatás a médiával áthatott környezetben élő fiatalok számára minőségileg új megközelítéseket igényel, amely egyaránt figyelembe veszi a média és az iskola eltérő szociokulturális szerepét az információ- és értékközvetítésben, miközben a tanári szerepfelfogásban meg kell jelennie annak a felismerésnek, hogy a tanulók észrevétlenül szocializálódnak egy olyan világba, ahol kéznél vannak a válaszok, mert a problémahelyzeteket már előre értelmezték számukra a média egyszerűsítő narratívái, ezért az alapkészségek fejlesztése magába kell foglalja a médiaszövegek értelmezését is, hiszen a kritikai attitűd kialakítása és fejlesztése azokat a már kiskorban rögzült, a médiából származó sémákat érinti elsősorban, amelyek észrevétlenül határozzák meg a világról alkotott konstrukcióinkat.

8.

A nyitott koordináció módszerének alkalmazásakor az új oktatási és képzési mutatók, referenciaértékek kidolgozására irányuló munka során

9.

A médiaoktatás lassú terjedésének egyik meghatározó oka ma az, hogy a médiaműveltség és a digitális műveltség viszonya az európai oktatási-képzési gyakorlatban nem kellőképpen tisztázott, mivel az IKT használata az oktatási praxisban elsősorban a digitális eszközök hozzáférésének kérdésévé, az esélyegyenlőség biztosításának problémájává vált, hiszen a hardverekkel és az alapszoftverek használatával kapcsolatos alapismeretek megszerzése, a triviális alkalmazások elsajátítása a fiataloknak ma már semmiféle nehézséget nem jelent –, ugyanakkor a digitális formában (is) elérhető médiatartalmak kritikai értelmezésére és kreatív előállítására (vagyis a médiaműveltség meghatározó komponenseinek elsajátítására) vonatkozóan a képzők kevés szakértelemmel és fejlesztési idővel rendelkeznek.

10.

A digitális és a médiakompetenciák viszonyának sürgős újragondolására van szükség. Annak érdekében, hogy a kompetenciahatárok tisztázatlansága ne vezessen az oktatás diszfunkcionális működéséhez, a digitális kompetenciákon túlmenően fokozott kritikai képességet és kompetenciát kell kialakítani a fiataloknál a médiatartalommal kapcsolatban, hogy megtanítsuk őket a biztonsággal kapcsolatos aggodalmak figyelembevételére, és tudatosuljon bennük a magánélet tiszteletben tartása, illetve az adatok manipulációjának problémája.

11.

A médiaműveltséggel kapcsolatos oktatási és képzéspolitikáról szóló egyeztetések során szükséges, hogy

12.

Az uniós képzési együttműködésnek a stratégiai keret által bevezetett új szakaszában a médiakompetencia területét is figyelembe kell venni.

13.

A Régiók Bizottsága egyetértését fejezi ki a Európai Parlament állásfoglalásában írtakkal kapcsolatban, miszerint a médiaműveltség nélkülözhetetlen kulcsképességet jelent az információs és kommunikációs társadalomban élő ember számára (7), ezért úgy fogalmaz, hogy a cél a médiaművelt társadalom, az ahhoz vezető út pedig a médiaoktatás. Ezért emlékeztet arra, hogy mindenképpen garantálni kell, hogy valamennyi európai polgárnak egyformán legyen internethozzáférése. Különösen azoknak, akik területi elszigeteltségben vagy távoli, kieső területeken élnek.

14.

Világosan el kell különíteni a médiaműveltség fontosabb komponenseit egymástól, mivel ezek fejlesztése más és más fejlesztési stratégiát, a fejlesztésben résztvevő szereplőt és forrást igényel, így alapvető:

15.

Az RB – nem vitatva az Európai Bizottság által a helyes gyakorlatok tekintetében tárgyalt területek (kereskedelmi kommunikáció, audiovizuális művek és online tartalom) kiemelt jelentőségét – szükségesnek tartja a további ajánlásokban e témaprioritások indoklását, mivel az indoklás hiánya azt eredményezheti, hogy a médiaoktatás a gyakorlatban ezen területek tárgyalására szűkül.

16.

Mivel a kiskorúak és a fiatalkorúak védelme, valamint az emberi méltóság médiában való megőrzése különösen remélhető a tudatos tájékozódástól, a tartalmak kritikus értelmezésétől, valamint a kreatív használat képességének a fejlesztésétől, ezért a hatósági szabályozás mellett a médiaműveltség-fejlesztés szerepét elsősorban ezeken a területeken kell erősíteni.

17.

Célszerű a médiahasználatra vonatkozó fogyasztói tudatosság fogalmának alkalmazása, mivel a fogyasztói jogok hatékonyabb érvényesítése a médiával kapcsolatban is alapvető.

18.

Az Régiók Bizottsága fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy a kritikai médiatudatosság fejlesztése önmagában nem nyújt megoldást a tartalomszolgáltatással kapcsolatos károkozás számos formája elhárítására (pl. indokolatlan médiaerőszak, a médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos fogyasztói jogok megsértése, hitelességi és érvényességi deficit, manipuláció), továbbá a médiaoktatás nem, vagy csak kismértékben előmozdítója az olyan folyamatoknak, mint a médiakonvergencia, a digitális archívumok építése, elérése és azok összekapcsolása, a szerzői jog és szabályozás újragondolása vagy az e-kormányzat (9). A médiaoktatás ezen folyamatokat értelmezi, kontextualizálja és felkészít az ilyen médiatérben, nyilvánosságban való tudatos felhasználói állampolgárságra. Ezért a médiakompetencia fejlesztése mellett megfelelő szintű szabályozásra van szükség, figyelembe véve a helyi és regionális önkormányzatok hatáskörét és tapasztalatait.

19.

A jövőbeli ajánlások és cselekvési tervek kialakítása során a médiaműveltség fő komponenseinek fejlesztéséhez olyan programrendszereket kell rendelni, amelyek a tagállamok oktatási és képzési szisztémájában (s azon belül a médiaoktatásra vonatkozóan is) relevánsak, mert egyaránt figyelembe veszik az országok differenciált oktatási és kulturális hagyományait, az eltérő módon kialakult régiószerkezetből adódó jelentős különbségeket és a méretgazdasági adottságokat.

20.

Az ajánlások és cselekvési terv kialakítása során alapvető a jó gyakorlatok figyelembevétele, amellyel kapcsolatban a Régiók Bizottsága utal saját véleményére (10), amelyben örömmel nyugtázza, miszerint az Európai Bizottság több tevékenysége irányul arra, hogy kiaknázza egész Európában a médiaműveltséggel kapcsolatos helyi és regionális programok, valamint a párbeszédfórumok, különféle rendezvények és a bevált gyakorlatok cseréjét segítő hálózatok keretében szerzett tudást.

21.

Az RB aggodalmát fejezi ki azonban amiatt, hogy

Mindehhez szükséges az arra alkalmas szervezeti és szakmai infrastruktúra kialakítása: ezt szolgálhatja például a MEDIA program keretén belül a „média desk”-ek mintájára (vagy azok tevékenységi körének kibővítésével) ún. „medialiteracy desk”-ek kialakítása, valamint az Európai Bizottság által működtetett Media Literacy Expert Group szakmai véleményező szerepének erősítése, illetve kibővítése.

22.

Az Európai Bizottság a tagállamok függetlenségének tiszteletben tartása mellett és a szubszidiaritás elvének figyelembevételével szükség esetén támogathatja a tagállamokat abban, hogy a médiaműveltség-fejlesztés fontosabb komponenseinek figyelembevételével készítsék el saját nemzeti médiaműveltségi stratégiájukat, amely a nemzeti médiaműveltségi stratégia kialakításába bevonja a tagállamok médiaszabályozási hatóságait, az oktatáspolitika alakítóit, az önkormányzati szektor, a civil szféra, a tartalomszolgáltató ipar és a médiaoktatási innováció képviselőit.

23.

Az ajánlások és a cselekvési terv kialakítása során a médiaműveltség fejlesztését a tagállamok és régiók eltérő helyzetéből adódóan úgy kell megtervezni, hogy az a helyi társadalmi-gazdasági kontextusba helyezhető legyen, ehhez pedig szükséges a nemzeti, illetve a finomabb metszetet adó regionális helyzet alaposabb kutatása – különösen a médiaoktatásban érintett önkormányzatok, intézményfenntartók, oktatók motiváció- és attitűdvizsgálata.

24.

A médiakörnyezet gyors változásai miatt a médiaműveltséggel kapcsolatosan folyamatos kutatásra és mérésre volna szükség, amelybe indokolt bevonni az egyes tagországok audiovizuális és elektronikus kommunikáció szabályozásáért felelős hatóságait, kezdeményezve együttműködésüket a médiaműveltség fejlesztése érdekében.

25.

A Régiók Bizottsága arra ösztönzi az Európai Bizottságot, kezdeményezze a helyi és regionális önkormányzatok adminisztratív struktúráján belüli kutatási és tájékoztatási osztályok létrehozását, amelyek a médiaműveltség kérdéseivel foglalkoznak.

26.

Mivel a helyi és regionális önkormányzat a médiaműveltség-fejlesztés kulcsszereplője, tekintve, hogy ő áll a legközelebb a polgárokhoz mint az oktatási intézmények jelentős részének fenntartója, a helyi média és más kulturális intézmények (pl. könyvtár, közösségi ház) tulajdonosa és az uniós és más fejlesztési források gazdája, indokolt a régiók és az önkormányzati szektor számára az uniós ajánlásokra és a jó gyakorlatokra alapozva tájékoztató kampányok kezdeményezése, továbbá az eurorégiókban, a határ menti térségekben zajló médiaoktatási kooperáció esélyeinek növelése.

27.

A helyi és regionális hatóságokat buzdítani kell arra, hogy támogassák a médiaműveltséggel kapcsolatos projekteket, programokat, chartákat, elsősorban a következő célokkal:

28.

Az RB kéri az Európai Bizottságot, hogy helyezze új alapokra a médiaműveltségi képzéspolitika forrásokra, kísérleti projektek támogatására és a médiaműveltséggel kapcsolatos kutatásokra vonatkozó gyakorlatát, mivel a médiaműveltség ösztönözhető az erre szánt pénzügyi eszközök növelésével a már meglévő (pl. Comenius Régió együttműködések) vagy új kezdeményezések keretében. Mivel az előírt célkitűzések megvalósításának már a megkezdése is célzott és többpólusú források elérését igényli, ezért a Régiók Bizottsága a Parlament állásfoglalásában írtakkal (11) egyetértve indokoltnak látja, hogy a támogatási programokba, különösen a Comenius, az élethosszig tartó tanulás, az eTwinning, a biztonságosabb internet és az Európai Szociális Alap programokba célzottan és nevesítve is kerüljön be a médiaműveltség fejlesztésére vonatkozó alprogram.

29.

Különösen üdvözlendő, hogy az Európai Bizottság a médiaműveltség hosszú távú előmozdítása érdekében megkezdte a médiaműveltség mutatóinak kidolgozását, ugyanakkor a Régiók Bizottsága reméli, hogy a médiaműveltség indikátorai nem korlátozódnak a médiahasználat formájával és időtartamával kapcsolatos mérőszámokra, mivel a médiaműveltség mértéke megállapításához az egyén képességeit feltáró mérési eljárások alkalmazására is szükség van (annak ellenére, hogy ezen a területen érthető bizonyos szkepszis a műveltségi mutatók számszerűsítése tekintetében, hiszen nehéz a kreatív és kritikus tudást, valamint a tartalom besorolását kvantitatív módon mérhető kritériumokká alakítani).

29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/22

—

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak valamennyi szükséges intézkedést meg kell hozniuk annak biztosítására, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat teljes mértékben és hatékonyan bevonják az Európai Kutatási Térséggel (EKT) kapcsolatos kezdeményezések irányításába;

—

úgy véli, hogy az európai léptékű – a K+F-től a bevezetésig terjedő – IKT-projektekben benne rejlik annak a lehetősége, hogy jelentős társadalmi-gazdasági hasznot hajtsanak a hozzájuk kapcsolódó városok és régiók számára.

—

arra szólítja fel az Európai Bizottságot és a tagállami kormányokat, hogy tevékenyen ösztönözzék a helyi és regionális önkormányzatok bevonását a kutatási és fejlesztési folyamatok különböző szakaszaiba, valamint az IKT-innovációknak a közszférában való felhasználását, mégpedig a legjobb európai gyakorlatok támogatásával, valamint tanácsadással és módszertani ajánlások megfogalmazásával;

—

erőteljesen hangsúlyozza a szolgáltatási ágazat kiemelt jelentőségét az IKT-k által kínált előnyök kiaknázásában, mivel az olyan ágazatok, mint a nagy- és kiskereskedelem, vagy a pénzügyi és üzleti szolgáltatások az IKT-kba beruházó legfontosabb szektorok közé tartoznak.

1.

rámutat, hogy az információs és kommunikációs technológiáknak (IKT-k) egy mindenki számára nyitott információs társadalom alapját kell képezniük, és minden polgár igényeit ki kell elégíteniük, ideértve azokat is, akiket a társadalmi kirekesztés veszélye fenyeget. Ennek kapcsán az RB a növekedés biztosítása és az új vállalkozások ösztönzése érdekében mindig is szükségesnek tartotta a kutatásba történő beruházást helyi, regionális, nemzeti és európai szinten, és úgy véli, hogy az IKT-knak az innováció területén történő alkalmazásával megválaszolhatók kulcsfontosságú társadalmi-gazdasági kihívások;

2.

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak valamennyi szükséges intézkedést meg kell hozniuk annak biztosítására, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat teljes mértékben és hatékonyan bevonják az Európai Kutatási Térséggel (EKT) kapcsolatos kezdeményezések irányításába. Az IKT-kkal kapcsolatos kutatás terén kimagasló a régiók jelentősége. A régiók kulcsszereplői a regionális kutatási és innovációs stratégiák kidolgozásának, gyakran irányítanak kutatóintézeteket, egyetemek és más kutatási létesítmények működnek a területükön, és támogatják az innovatív környezeteket. Ezenkívül számos regionális kormányzati és közigazgatási szervnek van jogalkotási jogköre, és így maga kezeli a számára rendelkezésre bocsátott kutatási költségvetési forrásokat;

3.

rámutat, hogy az IKT-kat a fokozott versenyképesség és a hatékonyabb közszolgáltatások céljaira felhasználó, befogadó, regionális és szociális szempontból méltányos információs társadalmat jelentő e-integráció ösztönzését az RB az EU megújított lisszaboni stratégiáján belül az egyik fő célkitűzésként jelölte meg;

4.

kiemeli, hogy a helyi és regionális önkormányzatok az e-integrációra vonatkozó „i2010” kezdeményezéssel kapcsolatos javaslatok fő címzettjei között találhatók, és döntő mértékben hozzájárulhatnak annak megvalósításához. A helyi és regionális szintű e-integráció javíthatja az emberek életminőségét, és ösztönözheti társadalmi-gazdasági tevékenységüket, ugyanakkor elősegítheti, hogy a regionális közszolgáltatások és a helyi vállalkozások hatékonyabbak és személyre szabottabbak legyenek. Ezért a helyi és regionális önkormányzatoknak a társadalom minden nemzedékét be kell vonniuk partnerként az életük könnyebbé és kényelmesebbé tételét célzó IKT-kezdeményezésekbe. Több eszköz is a régiók és a városok rendelkezésére áll annak biztosítására, hogy ezt a lehetőséget maradéktalanul ki lehessen használni;

5.

örömmel látja, hogy a közlemény elismeri, hogy az informatikai innovációs termékek előállítói és felhasználói között, a kormányzás és a közigazgatás különböző pontjain folyó együttműködés szorosabbra fűzésének a tagállamok és a régiók a fő ösztönzői, ami a közszerveknek az információs és kommunikációs technológiák révén kielégíthető szükségleteire vonatkozó, közös útitervek létrehozásához kell, hogy vezessen. (1) Az RB már kifejtette azt az álláspontját, (2) hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak széles körű együttműködésben kellene részt venniük a közigazgatások közötti átjárhatóságnak és a közszolgáltatások hatékonyságának javítása érdekében;

6.

egyetért az Európai Bizottság azon következtetésével, mely szerint az innovatív megoldások felvevőpiacai kialakulásának elősegítését, valamint az átjárhatóságot és a közös szabványok elérését célzó erőfeszítések sikere az országos, regionális és helyi szintű hatóságok folyamatos támogatásán és részvételén múlik, és kívánatos, hogy ezeket a törekvéseket regionális és helyi szintű fellépés is kiegészítse; (3)

7.

üdvözli az Európai Bizottság azon törekvését, hogy egyszerűsítsék az eljárásokat és mérsékeljék az adminisztratív terheket annak érdekében, hogy vonzóbbá tegyék az innovatív vállalkozások – főként a helyi kkv-k – számára a helyi, országos és uniós szintű tevékenységekben való részvételt;

8.

úgy véli, hogy az európai léptékű – a K+F-től a bevezetésig terjedő – IKT-projektekben benne rejlik annak a lehetősége, hogy jelentős társadalmi-gazdasági hasznot hajtsanak a hozzájuk kapcsolódó városok és régiók számára. Az RB már hangsúlyozta, hogy az IKT-k fontos szerepet játszanak az Unió fenntartható fejlődési stratégiájának végrehajtásában;

9.

szorgalmazza, hogy Európa használjon ki minden lehetőséget arra, hogy IKT-szolgáltatásokat fejlesszen ki az állami és a magánszektorban, és hogy az információs és kommunikációs technológiát így a helyi és regionális önkormányzatok által olyan területeken nyújtott szolgáltatások javítására alkalmazzák, mint az egészségügyi ellátás, az oktatás, a munkahelyteremtés, a közrend, a biztonság vagy a szociális szolgáltatások. A helyi és regionális önkormányzatok és az IKT-fejlesztő kkv-k között az információs és kommunikációs technológiai közszolgáltatások terén folytatott, az EU által támogatott köz- és magánszféra közötti partnerség kiváló sarokköve lehet a helyi kompetenciák és ismeretek kifejlesztésének szerte az Unióban;

10.

kiemeli, hogy a helyi és regionális önkormányzatok vezető szerepet vállalhatnak, és vállalnak is az IKT-knak az energiahatékonyság fokozása terén történő felhasználásában, továbbá a bevált gyakorlatok megosztásával, projektpartnerek keresésével és a források elosztásával kapcsolatos helyi informatikai lehetőségek feltárásában;

11.

arra szólítja fel az Európai Bizottságot és a tagállami kormányokat, hogy tevékenyen ösztönözzék a helyi és regionális önkormányzatok bevonását a kutatási és fejlesztési folyamatok különböző szakaszaiba, valamint az IKT-innovációknak a közszférában való felhasználását, mégpedig a legjobb európai gyakorlatok támogatásával, valamint tanácsadással és módszertani ajánlások megfogalmazásával;

12.

erőteljesen hangsúlyozza a szolgáltatási ágazat kiemelt jelentőségét az IKT-k által kínált előnyök kiaknázásában, mivel az olyan ágazatok, mint a nagy- és kiskereskedelem, vagy a pénzügyi és üzleti szolgáltatások az IKT-kba beruházó legfontosabb szektorok közé tartoznak; (4)

13.

megjegyzi, hogy az IKT-k az elmúlt évtizedben kulcsfontosságú technológiákká váltak, amelyek képesek a gazdasági és társadalmi tevékenység átalakítására, hozzájárulva ezáltal a fenntartható fejlődéshez és a versenyképesség növekedéséhez. Azonban az IKT-k fejlesztésére irányuló politikák önmagukban nem fognak jobb gazdasági teljesítményhez vezetni, (5) és nem hajthatók végre a helyi és regionális önkormányzatok aktív támogatása és részvétele nélkül;

14.

kiemeli annak szükségességét, hogy a szociális partnerek, a helyi és regionális önkormányzatok és a kormány együttműködjön annak biztosítására, hogy beinduljon az emberi erőforrások fejlesztésének, a szervezeti átalakításoknak, az IKT-knak és a termelékenységnek a kedvező körforgása, és hogy az IKT-kat hatékonyan fejlesszék és felhasználják. Az IKT-kkal kapcsolatos alapszintű ismeretek terjesztését, magas szintű képességek kialakítását, az egész életen át tartó tanulás ösztönzését, valamint az eredményes alkalmazásukhoz szükséges irányítási és hálózatépítési képességek növelését célzó politikák különösen fontosak, (6) és a helyi és regionális önkormányzatok alapvető kompetenciái közé tartoznak;

15.

teljes mértékben egyetért azzal az elképzeléssel, mely szerint az IKT-kutatói pálya eredményesebbé és – a legtöbb esetben – vonzóbbá tételének egyik fő tényezője a kutatók mobilitása, ezért hangsúlyozza, hogy:

16.

rámutat, hogy Európán kívülről is ide kell vonzanunk kiváló kutatókat, és ezért különösen jelentősek az EU mobilitási programjai, mint például a Marie Curie program, valamint az olyan intézkedések, amelyeket egyes régiókban hoztak a kutatók visszatérésének elősegítésére; (7)

17.

utal az EKT szakértői csoport azzal kapcsolatos következtetéseire, (8) hogy a nemzeti és regionális érdekképviselők egyre jelentősebb szerepet játszanak az olyan új, nagyszabású európai kezdeményezések kialakításában, mint amilyenek az ERA-NET rendszerek, az Eurostars, az Európai Technológiai Intézet (EIT) vagy a közös technológiai kezdeményezések és a klaszterek;

18.

azt javasolja, hogy valamennyi szereplő – így az EU, a tagállamok és a régiók – tárja fel az összes lehetséges módot arra, hogy miként egészíthetik ki egymást a meglévő politikák és együttműködési eszközök, és hogyan lehet bevezetni azokat a mechanizmusokat, amelyek biztosítják, hogy a létező koordinációs programok a lehető legteljesebb mértékben támogassák az IKT-kutatást. (9) Közelebbről, amint azt korábbi véleményeiben (10) már kifejezte, az RB a 7. kutatási keretprogram (FP7), a strukturális alapok és a versenyképességi és innovációs keretprogram (CIP) összehangolt felhasználására szólít fel, mivel ez döntő fontosságú az EU versenyképessége, valamint a kohézió, a kutatás, a felsőoktatás és az innovációs politikák kölcsönös szinergiája szempontjából nemzeti és regionális szinten;

19.

szeretné kiemelni, hogy a fő uniós eszközök, így például az FP7, a strukturális alapok vagy a CIP összehangolása nem csupán politikai szándék kérdése, hanem a politikák koherenciája szempontjából is kihívást jelent. Ahhoz, hogy a többszintű és többszereplős programok esetében biztosítani lehessen a politikai koherenciát, hatékony és többszintű irányítási rendszerre van szükség; (11)

20.

rámutat, hogy milyen fontos a régiók számára, hogy a lehető legjobban használják fel a 7. kutatási keretprogram koordinációs eszközeit. Így ugyanis kutatási és innovációs rendszereikben kiválóságra, valamint európai vagy nemzetközi versenyképességre törekedhetnek. Ebbe beletartozik a kutatóintézetek, egyetemek, kkv-k és egyéb érintett szereplők közötti regionális hálózatépítés javítása, klasztereket, regionális technológiai platformokat és pólusokat hozva létre, továbbá segítve a regionális szereplőket abban, hogy bekapcsolódjanak az olyan uniós kutatási és innovációs együttműködési projektekbe és programokba, mint az ERA-Net rendszerek és az európai technológiai platformok; (12)

21.

üdvözli annak lehetőségét, hogy a helyi önkormányzatoknak az IKT-kutatás támogatásában betöltött szerepe fokozott elismerésre kerüljön. A régiók és a városok elősegíthetik ugyanis új termékek piacra lépését, és ösztönözhetik az innovációt és a kutatást a kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzések révén;

22.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok az új, IKT-alapú megoldások keresletét is ösztönözhetik, és így új piacokat teremthetnek az európai kutatás számára. Ezenkívül a régiók és a városok a K+F-be történő beruházásaikat úgy alakíthatják, hogy támogassanak egyes nagy hatású területeket, ezen erőfeszítéseiket már létező vagy kialakulóban lévő helyi ipari vállalkozásokhoz és klaszterekhez kapcsolva, hozzájárulva ezzel a gazdasági hanyatlás és a kutatási-fejlesztési beruházások elégtelensége elleni küzdelemhez;

23.

rámutat, hogy általánosságban hiányzik a tevékenységek összehangolása számos különböző szinten, így az innovatív IKT-megoldásokkal kapcsolatos oktatás, innováció, kutatás, beruházás és marketing terén. E tekintetben a felhasználókra épülő innováció kulcsfontosságú javítási eszköz lehet, amelyet egyre több régióban és városban alkalmaznak Európa-szerte, és amely a K+F-beruházások és az új innováció piacra lépése fő motorjának bizonyult; ezért az RB arra szólít fel, hogy ez az elképzelés hangsúlyosabban jelenjen meg az európai bizottsági közleményben;

24.

aláhúzza annak jelentőségét, hogy szorosan kapcsolódjon össze a kutatás-fejlesztés az ipari gyakorlattal, ezért arra biztatja a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy tegyenek meg mindent annak elősegítésére, hogy a kutatás eredményei gyorsan átkerüljenek a mindennapos kereskedelmi és általános gyakorlatba;

25.

hangsúlyozza, hogy az IKT-kban új távlatokat nyitó kutatási és innovációs potenciál kiépítése csak a városok és a regionális önkormányzatok bevonásával sikerülhet. Fizikai közelségük folytán ők a tudás és az innováció fő katalizátorai Európában. Egyre több európai régió teszi a kutatást és az innovációt a közfinanszírozás egyik fő prioritásává; (13)

26.

megjegyzi, hogy a régiók kutatási politikáik keretében, az IKT-t támogató tervezés, valamint strukturális és jogalkotási keretfeltételek révén lényegesen hozzájárulnak az értéktöbblet megteremtéséhez a kutatás terén, és egy élő Európai Kutatási Térség kialakításához; (14)

27.

rámutat, hogy stratégiai szempontból a hálózatépítési és klaszterkezdeményezések továbbra is terjednek, és támogatásuk is fokozódik azzal a céllal, hogy a globális innovációs láncokhoz kapcsolódó, világszínvonalú csomópontok jöjjenek létre, és ezáltal a régiók közötti összeköttetések és együttműködés növekvő jelentőséget nyer mind az egyes országokon belül, mind közöttük; (15)

28.

felhívja a figyelmet arra a kimagasló szerepre, amelyet a városok és a régiók töltenek be az innovációs környezet kialakításában helyi innovációs politikák, technológiai központok, vállalatindítási támogatások, tudományos parkok és kockázati tőke révén; (16)

29.

üdvözli az Európai Bizottság által arra vonatkozóan javasolt stratégiát, hogy dolgozzanak ki és indítsanak el két-három teljesen új, iránymutató kezdeményezést a jövőbeni és kialakulóban lévő technológiákkal (FET) összefüggő kutatás terén, amely a kutatói közösségek jelentősebb, tudományágközi erőfeszítéseit közelebb viszi az alapvető áttöréshez az IKT-k határán;

30.

elismeri, hogy a közös programozás, amennyiben megfelelően strukturált és irányított, olyan mechanizmussá válhat, amely legalább annyira fontos, mint az EU keretprogramja a FET-kutatás ösztönzése szempontjából. Ennek a potenciálnak a teljes kihasználása érdekében az RB ismét fel kívánja hívni a figyelmet a köz- és magánpénzből történő kutatásfinanszírozás jobb összehangolásának növekvő szükségességére; (17)

31.

hangsúlyozza, hogy az EU-nak és a tagállamoknak minden lehetőséget meg kell ragadniuk a számos, létező, nemzeteket átfogó politikai eszköz és együttműködési mechanizmus közötti szinergiák optimalizálására és fokozására, és azokat igazítsák ki az Európai Kutatási Térségnek megfelelően; (18)

32.

ismételten hangsúlyozza, hogy a regionális és európai kutatási programokat koordináló ERA-Net rendszerek értéke bebizonyosodott, és azok továbbfejlesztendők, (19) és hozzáteszi, hogy e rendszerek sikere az érintettek széles körének – köztük a helyi és regionális önkormányzatoknak – a bevonásából ered;

33.

további lépések megtételére szólít fel az európai technológiai platformok nyitottságának és átláthatóságának fokozására, továbbá az iparon és a kutatói közösségen kívüli egyéb érintett szereplők, így a helyi és regionális önkormányzatok, a civil szervezetek és a kkv-k részvételének biztosítására; (20)

34.

úgy véli, hogy a helyi és regionális önkormányzatok rendkívül fontos szerepet játszanak az Európai Kutatási Térségben, mivel helyi szintű érdekképviseletet látnak el, közel hozzák ezt a politikát az európai polgárokhoz, és jól ismerik az érintettek mindennapi problémáit. Az RB szerint ezért a régióknak stratégiai szerepet kell vállalniuk az EKT megerősítésére és bővítésére irányuló kezdeményezésekben, különösen azokban, amelyek célja komoly kutatási létesítmények felállítása innovatív környezetben, valamint együttműködés kialakítása kutatási kérdésekben; (21)

35.

megismétli az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak tett javaslatait arra vonatkozóan, hogy támogatni kellene a regionális és helyi önkormányzatokat a korszerű kutatási infrastruktúra kérelmezésében, kidolgozásában és megvalósításában. Ezek a javaslatok a következők:

36.

kiemeli a helyi és regionális önkormányzatok jelentőségét a közös kutatási programok előmozdításában (ideértve a harmadik országok részvételével zajlókat is), mivel azok közelebbi kapcsolatban állnak a konkrét helyi valósággal a tudomány, a technológia és a gazdaság tekintetében, ennélfogva tudják, hogy mikor szükséges az együttműködés a stratégiai fontosságú területeken; (24)

37.

úgy véli, hogy a – jelenleg 35, az európai érdekek alapján kulcsfontosságú és az elkövetkező 10–20 év során kidolgozandó projektet tartalmazó (25) – európai útiterv végrehajtása és finanszírozása számottevő mérföldkő az Európai Kutatási Térség létrehozásában;

38.

emlékeztet arra, hogy a kiválóság kritériumának előtérben kell állnia az európai útiterv végrehajtásakor, és folyamatosan sürgeti a az új tagállamokat, hogy jobban vegyenek részt ebben a kezdeményezésben; (26)

39.

egyetért az EKT szakértői csoport ajánlásaival, (27) amelyek szerint az ESFRI-nek tovább kellene javítania a nagyléptékű páneurópai kutatási infrastruktúrák értékelésére vonatkozó módszereit, elsősorban az eljárások átláthatósága és az érintettek bevonása tekintetében;

40.

rámutat, hogy szükség van a helyi és regionális önkormányzatoknak az ESFRI-útiterv végrehajtásába és felülvizsgálatába való teljes bevonására, különös tekintettel a projektek között meghatározandó elsőbbségi rendre, valamint az útiterv és hasonló nemzeti/regionális szintű, fizikailag is létező és virtuális létesítményeket egyaránt átfogó tevékenységek között kialakítandó összhangra;

41.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az elektronikus tudomány által kínált lehetőségekről a lehető legszélesebb közönség tájékoztatást kapjon, beleértve nyilvános adatbázisok létrehozását és népszerűsítését is az elektronikus tudomány terén található legjobb gyakorlatokról, példákról és rendelkezésre álló sikeres megoldásokról, és biztosítani kell a vonatkozó információ elérhetőségét az EU valamennyi hivatalos nyelvén;

29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/27

—

Az RB megismétli, hogy most, amikor az EU megpróbálja minimalizálni a jelenlegi gazdasági visszaesés hatásait, és újra növekedési pályára próbál állni, fontos, hogy platformot biztosítsanak a párbeszédhez az oktatás és a gazdaság jelentős szereplői között – mivel a lisszaboni stratégia és a megújított szociális menetrend szempontjából nagyon fontosak az oktatási és szakképzési rendszerek.

—

Az RB hangsúlyozza, hogy az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszéd minden kormányzási szinten fontos szerepet tölt be, hiszen fontos eszközt jelent a regionális gazdasági és társadalmi fejlődés lehetőségeinek teljes kiaknázásához.

—

Az RB hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális szintre szerte az Európai Unióban döntő fontosságú szerep hárul az oktatás- és a képzési politika terén, és ismételten kiemeli, hogy – gyakran kutatóintézetek fenntartásával és innovatív környezet elősegítésével – a helyi és regionális önkormányzatok kulcsszereplőnek számítanak a regionális kutatási és innovációs stratégiák fejlesztésében.

—

Az RB hangsúlyozza, hogy figyelni kell a felsőoktatásnak a helyi és regionális fejlődésben betöltött szerepére és – a helyi és regionális gazdasági és szociális szereplők bevonásával – a felsőoktatási intézmények, illetve a helyi és regionális önkormányzatok közötti együttműködés támogatására.

Előadó

:

Mohammad MASOOD (UK/EPP) Bradford város tanácsának tagja

1.

elismeri, hogy számos ötlet látott napvilágot, melyek gyakran helyi és regionális szintű kezdeményezésekhez kötődnek, illetve hogy az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszéd keretében eddig minőségi elgondolások születtek;

2.

hangsúlyozza, hogy az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszéd minden kormányzási szinten fontos szerepet tölt be, hiszen fontos eszközt jelent a regionális gazdasági és társadalmi fejlődés lehetőségeinek teljes kiaknázásához;

3.

elismeri a kutatás, az oktatás és az innováció közötti párbeszédből álló tudásháromszög jelentőségét, amely az európai végzősök innovációs képességének fokozására és foglalkoztathatóságának javítására szolgáló eszköz;

4.

elismeri az ismeretcsere révén a technológiai transzfertől a tudás közös használatához és nyitott innovációs rendszerekhez vezető átmenetet, és azt, hogy több kutatásra van szükség az ilyen új rendszereket támogató szociális folyamatok és magatartásformák terén;

5.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális szintre szerte az Európai Unióban döntő fontosságú szerep hárul az oktatás- és a képzési politika terén;

6.

ismételten kiemeli, hogy – gyakran kutatóintézetek fenntartásával és innovatív környezet elősegítésével – a helyi és regionális önkormányzatok kulcsszereplőnek számítanak a regionális kutatási és innovációs stratégiák fejlesztésében;

7.

hangsúlyozza, hogy a politikák kialakítása és a programok végrehajtása során igénybe kell venni a demokratikusan megválasztott helyi testületeket. A helyi tudás és a demokratikus elszámoltathatóság javítani fogja az egyetemek, a vállalkozások és a helyi kormányzatok közötti partnerségeket érintő kormányzási mechanizmusokat. Mindez elősegíti a prioritások helyi szintű meghatározását és a helyi szintű elszámoltathatóságot, ami közvetlenül kapcsolódik a szubszidiaritás elvéhez;

8.

megjegyzi, hogy ennek révén a helyi és regionális önkormányzatok a legfontosabb szereplők között vannak az Európai Kutatási Térség elmélyítésére és még inkább a kibővítésére irányuló politikák és kezdeményezések terén – különösen az innovatív környezetbe ágyazott neves kutató- és tudományos intézetekkel kapcsolatos elképzelés kapcsán;

9.

üdvözli, hogy az elmúlt évtizedben számos európai egyetem formálisan is bevette küldetési nyilatkozatába a regionális gazdasági fejlesztés témáját. A regionális fejlesztési ügynökségek is hoznak olyan intézkedéseket, amelyek a regionális gazdasági stratégiák keretében támogatják az egyetemek és az ipar közötti partnerségeket;

10.

hangsúlyozza, hogy regionális szinten rendkívül fontos a politikai interakció formája és módja, és hogy gyakran vertikális egyeztetésre van szükség a különböző (európai, nemzeti, regionális) adminisztrációs szintek között, illetve horizontális koordinációra a régiók között az átfedések elkerüléséhez és ahhoz, hogy tanuljunk egymástól;

11.

kiemeli, hogy az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszéd támogatásához össze kell kötni egymással az olyan új és javasolt kezdeményezéseket és programokat, mint az Európai Kutatási Térség (EKT), az Európai Technológiai Intézet (EIT) és az egész életen át tartó tanulás programja;

12.

elismeri, hogy az egyetemek és a vállalkozások közötti együttműködést speciális regionális feltételek is befolyásolják: az, hogy a fejlesztési ügynökségek mennyire képesek támogatni az egyetemek és a vállalkozások közötti regionális szintű együttműködést; az üzleti klaszterek szerepe az egyetemek és a vállalkozások közötti hálózatok fejlesztésében; a K+F-be irányuló üzleti beruházások szintje a régióban;

13.

hangsúlyozza, hogy figyelni kell a felsőoktatásnak a helyi és regionális fejlődésben betöltött szerepére és – a helyi és regionális gazdasági és szociális szereplők bevonásával – a felsőoktatási intézmények, illetve a helyi és regionális önkormányzatok közötti együttműködés támogatására;

14.

támogatja az egyetemek és a magánszféra közötti együttműködést, és azt, hogy az adott régióban az egyetemekre úgy tekintsenek, mint az innováció motorjaira;

15.

arra ösztönzi az egyetemeket, hogy tárjanak fel új együttműködési formákat a közintézmények és a magánszféra között, például – lehetőségeikhez mérten – közös állami és magán innovációs alapok segítségével a mobilitás előmozdítására minden területen;

16.

támogatja a politikai szereplők, illetve a helyi, regionális és nemzeti szintű adminisztrációk bevonásával megvalósuló szoros páneurópai együttműködést a vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek között;

17.

úgy véli, hogy bár vannak uniós programok, melyek partnerségek létrehozására törekednek az egyetemek és a vállalkozások között, és általában olyan speciális területekre kiterjedő partnerségekre összpontosítanak, mint a kutatás és a diákok mobilitása, az együttműködés szintje nem egyforma az egyes országokban, egyetemeken, illetve tudományágakban;

18.

úgy véli, hogy az ilyen együttműködések csupán korlátozott hatással vannak a két érintett ágazat kormányzási vagy szervezeti kultúráira, mivel kevés egyetem rendelkezik a teljes intézményre kiterjedő, a vállalatokkal való együttműködést célzó stratégiával, és ezek néhány tagállamban koncentrálódnak;

19.

aggódik, amiért számos országban még mindig hiányzik vagy akár akadályt is jelent a jogi és pénzügyi keret ahhoz, hogy az egyetemeknek megérje erőfeszítéseket tenni együttműködés kiépítésére a vállalkozásokkal;

20.

azt ajánlja, hogy dolgozzanak ki megfelelő teljesítményértékelő mutatókat az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszéd értékelésére. Minden teljesítményértékelésnek minőségi és mennyiségi mutatókat is magában kell foglalnia, és alaposan át kell gondolni, hogy az ilyen mutatók kiválasztása miként befolyásolhatja a felhasználók magatartását;

21.

arra ösztönzi az egyetemeket, hogy jutalmazzák az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszédet. A tudományos körökben jelentős kihívást jelent az ilyen elhivatottságnak az előléptetési kritériumok keretében történő elismerése. Számos egyetem azt állítja ugyan, hogy elismeri az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszéd fontosságát, kevés olyan van viszont, ahol világosan és átlátható módon vetik ezt össze a tudományos és az oktatási tevékenységgel, és ahol megfelelően honorálják mindezt;

22.

úgy véli, hogy a vállalkozói szellem oktatása, illetve az egész életen át tartó tanulás révén a képességek állandó továbbfejlesztése a felsőoktatás fontos feladatai közé tartozik;

23.

üdvözli, hogy a kutatás és az innováció finanszírozása terén egyes régiókban erőfeszítéseket tesznek a magánszektor minél nagyobb mértékű bevonásának elősegítésére úgy, hogy nagyobb autonómiát biztosítanak az egyetemeknek és a főiskoláknak;

24.

úgy véli, hogy a közintézmények és a magánszektor közötti együttműködés új formái (például közös állami és magán innovációs alapok révén) az állami pénzek fenntartható és takarékos felhasználásának követendő példái lehetnek;

25.

egyetért azzal, hogy a kohéziós politika speciális szerepet játszik a régiókban az innovációs politika támogatásának szempontjából; ezért az Európai Regionális Fejlesztési Alapot üzleti inkubátorok és tudományos parkok (infrastruktúrák és összeköttetések) finanszírozására is fel lehetne használni. A klaszterek különösen hasznosak a kkv-k számára, hiszen olyan környezetet biztosítanak részükre, amely kedvezően hat az egyetemekkel és a nagyvállalatokkal fenntartott kapcsolataikra, illetve hozzáférést biztosít számukra a nemzetközi kereskedelmi hálózatokhoz is;

26.

elismeri, hogy a kkv-k alapvető szerepet játszanak a munkahelyteremtésben és az innovációban, és ösztönzi a kkv-kat az egyetemek és a vállalatok közötti párbeszédben való részvételre, valamint olyan innovatív és célirányos kezdeményezések kidolgozására, amelyek támogatást nyújtanak az előbbiekhez;

27.

támogatja a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek egyetemeken kívüli ipari, kereskedelmi, közigazgatási és kulturális partnerekkel, valamint más társadalmi csoportokkal folytatott, határokon átnyúló együttműködését;

28.

elismeri ezenfelül, hogy az egyetemek és a gazdaság között közvetítő szerepet betöltő szervezetek és egyéb szereplők nagy jelentőséggel bírnak a két terület közötti kapcsolatok létesítésében, és ezért több figyelemben és támogatásban kellene részesülniük;;

29.

megjegyzi és üdvözli, hogy Európa-szerte számos példa van egyetemek és vállalkozások közti együttműködésre;

30.

aggodalmát fejezi ki, amiért az új tagállamokban kevés példa van bevált gyakorlatokra;

31.

üdvözli, hogy az Európai Bizottságnak szándékában áll tanulmányt készíteni, amely feltérképezi a legjobb gyakorlatokat, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ennek során vegye figyelembe a helyi és regionális önkormányzatok igényeit;

32.

ösztönzi, hogy hozzanak létre partnerségi struktúrákat a helyi és regionális önkormányzatok, a vállalati szféra, a társadalom és a felsőoktatás kulcsszereplői között a párbeszéd elősegítésére – például kerekasztalok és workshopok szervezésével, technológiai transzferre szolgáló tudományos parkok létrehozásával, tudományos-kulturális rendezvények vagy diáktalálkozók szervezésével;

33.

támogatja, hogy mobilizálják a felsőoktatási forrásokat a regionális és városi gazdasági, szociális, kulturális és környezeti fejlesztési stratégiák előkészítéséhez és végrehajtásához;

34.

szorgalmazza, hogy a felsőoktatási intézmények közösen ruházzanak be olyan programokba, amelyek speciális hasznot hoznak a regionálisan működő vállalkozásoknak és a közösségnek, és amelyek egyszersmind elősegítik, hogy olyan vállalatok finanszírozzanak tanszéki alapítványokat, amelyek ösztönzik a különböző tudás-, K+F- és innovációs központok közötti hálózatépítést, ismeretcserére szolgáló fórumokat támogatnak és ösztönzik az innovációban kiemelkedő régiók hálózatépítését;

35.

azt ajánlja, hogy a felsőoktatási intézmények fenntartható és többéves alapon használják a regionális szerepvállalásra szánt forrásokat;

36.

biztosítani kívánja a hetedik keretprogram, a strukturális alapok, a versenyképességi és innovációs keretprogram, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) eszközeinek összehangolt felhasználását, mivel ez alapvetően fontos az EU versenyképességéhez, illetve a kohéziós, a kutatási, a felsőoktatási és az innovációs politika közötti nemzeti és regionális szintű kölcsönös szinergiákhoz, amint ezt több korábbi RB-vélemény is megállapította;

37.

azt ajánlja, hogy bővítsék ki az innováció fogalmát, amely így magában foglalná a társadalom- és a humántudományokat, valamint ezek termékeny kölcsönhatásait az egyes települések városi és regionális kultúrájával;

38.

megismétli, hogy most, amikor az EU megpróbálja minimalizálni a jelenlegi gazdasági visszaesés hatásait, és újra növekedési pályára próbál állni, fontos, hogy platformot biztosítsanak a párbeszédhez az oktatás és a gazdaság jelentős szereplői között – mivel a lisszaboni stratégia és a megújított szociális menetrend szempontjából nagyon fontosak az oktatási és szakképzési rendszerek;

39.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság kezdeményezi annak feltérképezését, hogy miként lehetne igénybe venni a strukturális alapokat az idevonatkozó regionális kezdeményezések támogatására;

40.

elismeri a vállalkozások és az egyéb típusú oktatás – elsősorban a középiskolák és a szakképzési intézmények – közötti együttműködésben rejlő lehetőségeket és az ilyen együttműködés elmélyítésére szolgáló európai programok által kínált lehetőségeket;

41.

megismétli, hogy az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszéd európai fórumának következő szakaszába jobban be kell vonni az érintett közszereplőket, köztük a helyi és regionális önkormányzatokat;

42.

úgy véli, hogy az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszéd európai fórumának középpontjába továbbra is a felsőoktatási együttműködés témáját kell helyezni;

43.

felszólítja a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy támogassák az egyetemek és a vállalkozások közötti együttműködést, és hogy az egyetemeket az adott régió innovációs motorjaként fogják fel;

44.

szorgalmazza, hogy folytassák az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszéd európai fórumát – plenáris ülésekkel, tematikus szemináriumokkal, internetes megjelenéssel és az érintett közszereplők, köztük a helyi és regionális önkormányzatok, és esetleg EU-n kívüli szereplők fokozott bevonásával;

45.

azt ajánlja, hogy konkrét javaslatokat fogalmazzanak meg az Új munkahelyekhez szükséges új készségek című kezdeményezésre és a gazdasági visszaesésre adott válaszként, és hogy vitassák meg a regionális fejlesztésre szolgáló partnerségek, a kkv-kkal működtetett partnerségek, a tanulási módszerek diverzifikációja, a minőségbiztosítás és az akkreditáció kérdését;

46.

azt kéri, hogy az Európai Bizottság próbálja meg feltárni, hogy idevonatkozó uniós programok segítségével milyen módon tudná támogatni a vállalkozások és az egyetemek közötti strukturált partnerség új formáit.

29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/31

—

hangsúlyozza, hogy a fenntartható közlekedés nem a közlekedési szolgáltatások iránti igény korlátozása révén fog megvalósulni. Nem az számít, hogy hány személyt vagy mennyi árut szállítunk, hanem, hogy miként szállítjuk őket. A nem fenntartható közlekedési szokásoknak csupán a közlekedési ágazat megfelelő árpolitikájával vethetünk véget. Ezért tehát fontos, hogy a közlekedés költségeinek felosztására valamennyi közlekedési mód vonatkozásában igazságos és átlátható képletet találjunk,

—

kiemeli, hogy a közlekedési rendszer fenntarthatóságának növelése során foglalkozni kell a közlekedési torlódások problémájával. A közlekedési hálózatok kapacitásnövelésével ez még nem valósul meg, mivel a nagyobb hálózatok környezeti hatásai könnyen elfogadhatatlan méreteket öltenek. Ezért erősíteni kellene a fenntartható közlekedési rendszerek versenyképességét,

—

megállapítja, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak egyértelmű érdekük a közúti forgalom alternatíváinak támogatása, különösen ott, ahol gyakoriak a fennakadások – elsősorban a kiszolgáltatott, illetve a hátrányos természeti adottságok jellemezte térségekben –, mivel ez a forgalom olyan súlyos problémákhoz vezet, mint a zajártalom, a kipufogógáz-kibocsátás, a közlekedési torlódások, a késések, az utak gyors elhasználódása, és így az úthálózat karbantartása magas költségeket ró az adott önkormányzatra,

—

a városi, a külvárosi és a regionális közlekedési hálózatok komoly alkotórészét képezik a közlekedési hálózatoknak és a globális ellátási láncoknak, ezért kiemelt figyelmet érdemelnek,

—

kéri, hogy a közlekedéspolitikai fehér könyv küldjön egyértelmű politikai üzenetet az uniós költségvetés soron következő felülvizsgálata számára arról, hogy az EU jövőbeli közlekedési célú pénzügyi előirányzatainak és az EU kinyilvánított célkitűzéseinek kölcsönösen összhangban kell lenniük egymással.

Előadó

:

Väino HALLIKMÄGI (az észtországi Pärnu város önkormányzatának tagja, EE/ALDE)

1.

örömmel veszi a közlekedés fenntartható jövőjéről szóló európai bizottsági közleményt, mely első lépésnek tekinthető az elkövetkezendő évtizedekre vonatkozó uniós közlekedéspolitika felülvizsgálatában;

2.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a közlekedéspolitikának a személyek és áruk fenntartható mobilitásával kapcsolatos hosszú távú jövőképen kell alapulnia. Az ennek a jövőképnek megfelelő közlekedéspolitika kidolgozásának alapfeltétele a közlekedési ágazatra ható tendenciák helyes megítélése;

3.

úgy véli, hogy a jövőbeli közlekedési hálózatoknak jó összeköttetésről kell gondoskodniuk Európa valamennyi régiója között, mivel ez az Unión belüli területi kohézió szavatolásának egyik fontos előfeltétele. Ez a körülmény döntő hatással van a társadalmi és gazdasági integráció elmélyítésére, valamint a fenntartható fejlődés biztosítására. A közlekedéspolitika megvalósításához a tagállamok részéről erősebb politikai akaratra, valamint fenntartható és innovatív közlekedési stratégiák támogatására van szükség;

4.

úgy véli, hogy a közlekedéspolitikáról szóló átdolgozott fehér könyvben az eddiginél lényegesen szisztematikusabban és alaposabban elemezni kell a külső tényezőket, a közlekedési ágazat alakulását, illetve mindezek következményeit és kölcsönhatását. Ezen túlmenően foglalkozni kell az éghajlatváltozásnak és a gazdasági változásoknak a közlekedési ágazat alakulására gyakorolt hatásaival, valamint az ezt befolyásoló tényezőkkel;

5.

úgy véli, hogy a stratégiai fejlesztési dokumentumot ki kell egészíteni a benne foglalt politikai döntések és tervezett intézkedések szociális-gazdasági és környezeti hatásainak (összehasonlító) elemzésével. Ideális esetben a vizsgálat eredményeit átültetik a tagállamok és a régiók szintjére, hogy fel lehessen mérni a közös közlekedéspolitika hatásaiban mutatkozó esetleges különbségeket. A cél az, hogy a közlekedéspolitika valamennyi – a közlekedés jövőjéről szóló vita szempontjából releváns – koncepcionális megközelítési módja megfontolás tárgyát képezze;

6.

fontosnak tartja, hogy az európai közlekedéspolitika kialakítása során a stratégiai tervek előkészítésekor és a döntéshozatali folyamatban a tagállamokbeli helyi és regionális önkormányzatok nagyobb befolyással rendelkezhessenek, hogy olyan szabályozási és tervezési keret álljon rendelkezésre, amely lehetővé teszi a közlekedéssel kapcsolatos kezdeményezések és intézkedések megvalósítását. A helyi és regionális szintű döntéshozók tudják a legjobban megítélni, milyen intézkedések szükségesek a helyi és regionális közlekedési problémák megoldásához. A nemzeti szintnek és az EU-nak ezért figyelembe kell vennie a szubszidiaritás elvét a helyi és regionális önkormányzatok támogatása során;

7.

kiemeli, hogy a közlekedési infrastruktúra kiépítésekor a hálózatok vagy projektek vonatkozásában prioritásokat kell meghatározni. Az elsőbbséget élvező infrastruktúrák gyors kiépítéséhez a központi uniós intézmények és a nemzeti kormányzatok részéről biztosítani kell a politikai és pénzügyi támogatást;

8.

hangsúlyozza, hogy a transzeurópai közlekedési hálózat kiépítése során – melynél az eddigi, projektközpontú megközelítést (30 prioritást élvező projekt) olyan megközelítés váltja fel, amelynek keretében differenciáltan kezelik a teljes hálózatot és a TEN-T kiemelt hálózatot – ügyelni kell arra, hogy az EU külső, határ menti, illetve hátrányos természeti adottságokkal rendelkező régiói továbbra is megfelelő figyelemben és támogatásban részesüljenek az őket az EU központi részeivel és a szomszédos államokkal összekötő közlekedési útvonalak fejlesztéséhez. Ezért az európai belső és külső területi kohézió biztosításához az európai közlekedéspolitikában például a prioritást élvező összeköttetések vagy láncolatok közötti különbségtételt, és ezzel együtt a megfelelő finanszírozási mechanizmusokat is figyelembe kellene venni. Olyan szabályozást kell létrehozni, amelyből az eddiginél világosabban kitűnik, hogy a TEN-T hálózatokat milyen alapelvek szerint és milyen módon határozzák meg, illetve – szükség esetén – módosítják vagy egészítik ki. A prioritást élvező, már megkezdett TEN-T projekteket mindenféleképpen be kell fejezni. Egyes kiegészítéseket és meghosszabbításokat, vagyis a hálózatok célravezető összekapcsolását szintén fel kell venni a TEN-T kiemelt hálózatba. Emellett a tervezés és kivitelezés időbeli eltolódásának elkerülése érdekében ösztönözni kell a projektek tagállamok közti jobb koordinációját, kiemelten kezelve a határon átnyúló szakaszokat;

9.

utal arra, hogy az európai gazdaság működése szempontjából nagyon fontos az áruszállítás. Az európai közlekedési rendszert ugyanakkor egyre inkább terhelik olyan forgalmi torlódások, melyek hátterében elsősorban a közlekedési módok egyenlőtlen megoszlása (a jelenlegi piaci körülmények között a közúti közlekedés túlzott versenyelőnnyel rendelkezik), a nem megfelelő infrastruktúra és a közlekedési módok közötti interoperabilitás hiánya áll. A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy a specifikus közlekedési infrastruktúrák fokozott integrációja érdekében fel kell értékelni annak fontosságát, hogy koordináljuk és biztosítsuk azoknak a megoldásoknak az összhangját, amelyek a TEN-T és a városi mobilitás kérdéskörének keretében meghozandó döntésekben, illetve az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Kohéziós Alap eszközeiből finanszírozandó prioritások megállapításakor felmerülnek;

10.

hangsúlyozza, hogy a városok a közlekedési hálózatok lényeges elemei, ugyanakkor önmaguk is teljes közlekedési hálózatok. A városok tulajdonképpen a kommunikáció csomópontjai, ahol különböző közlekedési módok keresztezik egymást, és ahol általában a közlekedési útvonalak kezdődnek, illetve végződnek. Ezért a városi közlekedésnek ugyanakkora figyelmet kell szentelni, mint a közlekedési rendszereknek;

11.

kéri az európai uniós finanszírozási eljárások további egyszerűsítését, és szükségesnek tartja a nemzeti és uniós szintű finanszírozási programok összhangját;

12.

kéri, hogy a közlekedéspolitikai fehér könyv küldjön egyértelmű politikai üzenetet az uniós költségvetés soron következő felülvizsgálata számára arról, hogy az EU jövőbeli közlekedési célú pénzügyi előirányzatainak és az EU kinyilvánított célkitűzéseinek kölcsönösen összhangban kell lenniük egymással;

13.

úgy véli, hogy a vasút piacának szétaprózódása komoly gondot jelent. Elengedhetetlen továbbá a jelenlegi infrastruktúrákban meglévő szűk keresztmetszetek felszámolása, különös tekintettel azokra, amelyek a határon átnyúló vagy természetes akadályokat átszelő pályaszakaszokkal kapcsolatos problémákból erednek. Fenntartható és hatékony megoldásra van szükség, hogy olyan vasúthálózat jöjjön létre, amely jól működik, egész Európát átfogja, továbbá mind az utazási időt és megbízhatóságot, mind pedig a szállítási kapacitást tekintve színvonalas szolgáltatást nyújt, és amely lehetővé teszi, hogy az áruszállítás nagyobb mértékben helyeződjön át a közútról a vasútra;

14.

elismeri, hogy a tagállamonként különböző infrastrukturális normák, például az eltérő nyomtáv és a különböző áramellátási és biztonsági rendszerek, tovább növelik a közlekedési ágazat szétaprózódását. A műszaki elvárások és berendezések összehangolásához a műszaki szabványok harmonizálására, tehát az infrastruktúrába történő beruházásokra van szükség. Ugyanakkor össze kell hangolni a mozdonyvezető-képzésre, valamint a biztonságra és a rakományra vonatkozó különböző nemzeti szabályozásokat, és a légi közlekedés mintájára közös nyelvet kell bevezetni a nemzetközi, főként a harmadik országokat érintő közlekedés terén. Ezáltal növekedne a versenyképesség a közúti forgalommal szemben. A túlterhelt szakaszokon meg kell teremteni a feltételeket arra, hogy a személy- és az áruforgalom egymás hátrányos befolyásolása nélkül bonyolódhasson a közösen használt vasútszakaszokon, vagy új vasútvonalak létesítésére, illetve az áru- és személyszállítás különválasztására, amennyire ez műszakilag lehetséges és gazdaságilag vállalható;

15.

úgy véli, hogy az áruszállítást szolgáló újabb infrastruktúráknak egyfelől gondoskodniuk kell a városközpontokkal való összeköttetésről, másfelől azonban nem szabad a városközpontokban további torlódást okozó forgalomnövekedéshez vezetniük;

16.

a külső régióknak Európa központi fekvésű területeivel való gazdasági összekapcsolása érdekében szükségesnek tartja olyan kikötők létesítését a fontosabb helyeken, amelyek jó multimodális közlekedési összeköttetéssel rendelkeznek. A Régiók Bizottsága szerint biztosítani kell a multimodális közlekedési összeköttetést azokkal a régiókkal, ahol a tengeri közlekedés kulcsfontosságú szerepet játszik;

17.

hangsúlyozza, hogy támogatni kell a tengeri és belvízi hajózást, amely kulcsszerepet játszhat az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Ezenkívül jelentős mértékben ki kell terjeszteni a már létező „tengeri gyorsforgalmi utakat” és más hasonló programokat, hiszen hozzájárulnak mind a közlekedéssel, mind pedig a területi kohézióval kapcsolatos uniós célkitűzéseihez. A tengeri és belvízi hajózás hozzájárulhat a személy- és áruszállítás terén egyre növekvő kereslet kielégítéséhez is. Ugyanakkor folyamatosan csökkenteni kell a hajóforgalom, a kikötők és a logisztikai központok káros környezeti hatásait. Az RB ezért sajnálja, hogy a nemzetközi tengeri szállításra még nem terjednek ki a Kiotói Jegyzőkönyv mechanizmusai, és nem érvényes rá az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó menetrend. Az Európai Uniónak azonban – annak érdekében, hogy az európai tengeri közlekedési ágazatot ne érje versenyhátrány – prioritásként kellene kezelnie azt, hogy a kötelező érvényű szabályokat nemzetközi szinten alkossák meg. Ezen túlmenően meg kellene vizsgálni a környezeti terhelés szerint differenciált kikötői díjszabás bevezetésének hatásait;

18.

meggyőződése, hogy a multimodális közlekedési csomópontok kiépítése a közös közlekedéspolitika prioritásaihoz kell hogy tartozzon. Az áruforgalom sínpályára való áthelyezésének fokozása mellett azt is biztosítani kell, hogy teljesüljenek a környezetvédelmi és biztonsági feltételek, és amennyire csak lehet, korlátozni kell a személyszállításra gyakorolt kedvezőtlen hatásokat;

19.

úgy véli, hogy a légi közlekedés fejlesztésekor figyelembe és tervbe kell venni a káros környezeti hatások, például a zaj és a légszennyezés műszaki és területrendezési megoldások általi csökkentését. A környezetvédelmi költségeknek a repülőjegy árába való beszámításakor nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a légi közlekedés régiónként eltérő jelentőséggel bír, és Európa külső régiói számára is jó összeköttetést biztosít. A repülőtéri infrastruktúra kiépítését illetően mindenekelőtt a közepesen nagy városok és a szigetek vannak ráutalva az uniós támogatásra, hogy gondoskodhassanak a légi forgalom biztonságáról és az utasok elégedettségéről;

20.

úgy véli, hogy biztosítani kell a repülőterek közötti tisztességes versenyt, ami a repülőtéri járulékok kiszámítására és megállapítására vonatkozóan közös szabályozások kidolgozása révén érhető el;

21.

Hangsúlyozza, hogy jobban kell koordinálni a befektetéseket. Például a TEN-T finanszírozásával továbbra is támogatni kell a piaci alapú vasúti projekteket, továbbá a regionális támogatásokat célzottabban kell a környezetbarát közlekedési módokra irányítani az EU területi kohéziójának javítása érdekében.

22.

utal arra a fontos körülményre, hogy a különféle közlekedési eszközök kiegyensúlyozott és fenntartható használatához előfeltétel a külső költségek (környezetszennyezés, baleseti károk, időveszteség) közlekedési költségekbe való internalizálása és a „felhasználó fizet” elv átfogó alkalmazása. Egyidejűleg az ezáltal nyert pénzügyi eszközöket környezetbarátabb közlekedési eszközökbe kell befektetni, és ilyen módon biztosítani kell ezek arányát, ezzel együtt pedig valamennyi közlekedési eszköz általános hatékonyságát, valamint az interoperabilitás növelését. Ezen túlmenően azon rendelkezések esetén, amelyek ilyen számításokon alapulnak, azt is figyelembe kell venni, hogy pénzügyileg milyen mértékben vállalhatóak az adott társadalmi–gazdasági terület számára. Máskülönben a közlekedési összeköttetésre utalt gazdasági ágazatok és vállalkozások mind az adott országban, mint pedig Európa-szerte elveszítik versenyképességüket;

23.

utal arra, hogy a valós költségek megjelenítésének fontos és alapvető célját nem szabad megkérdőjelezni. Ha a közlekedési infrastruktúrára fordított beruházások nagy részének a „felhasználó fizet” elven kell alapulnia, az esetleg eltolódásokat eredményezhet az egyes régiók gazdasági és szociális szerkezetében. Azoknak a tagállamoknak, amelyek a közlekedési teljesítményhez kapcsolódó díjak bevezetését, illetve kiigazítását fontolgatják a valós költségek megjelenítésének modern megközelítése alapján, azt ajánljuk, hogy ennek során vizsgálják meg az ilyen intézkedések gazdasági, környezeti és szociális hatásait is. Így lehetőség nyílik arra, hogy szükség esetén közép- és hosszú távon és stratégiai okokból alkalmas kísérő intézkedéseket készítsenek elő – például újjászervezzék a célzott regionális gazdasági támogatásokat.

24.

emlékeztet az RB véleményére a városi közlekedésről szóló zöld könyvről (CdR 236/2007) és a városi mobilitásról szóló cselekvési tervről (CdR 417/2008), amelynek 2009. szeptemberi európai bizottsági közzététele megfelel a Régiók Bizottsága és az Európai Parlament közös elvárásának;

25.

utal arra, hogy mennyire lényeges a városi közlekedés fejlesztése, mivel a városok elválaszthatatlan alkotóelemei a közlekedési hálózatoknak, valamint csomópontjai az egyes közlekedési eszközöknek. A városi közlekedés tekintetében a nagy kihívás abban rejlik, hogy megfelelő feltételek megteremtése révén előnyt biztosítsunk a tömegközlekedésnek, és így növeljük jelentőségét a személyszállításban, úgy alakítsuk át a városi közlekedés körülményeit, hogy a belvárosokban minél kisebb legyen a forgalom, kiépítsük a gyalog- és kerékpárutak hálózatát, valamint hogy növeljük az elektromos meghajtású közlekedési eszközök arányát és a környezetbarát közlekedési módok használatát;

26.

szigorúbb intézkedéseket javasol a városoknak a városi közlekedés környezetre gyakorolt káros hatásainak megfékezésére, illetve egészséges közlekedési módok támogatására. Fontos, hogy az EU betartsa a szubszidiaritás elvét, megteremtve az előfeltételeket ahhoz, hogy az illetékes helyi és regionális önkormányzatok eleget is tudjanak tenni ennek a felelősségüknek;

27.

úgy véli, hogy az EU közlekedéspolitikáját úgy kell kialakítani, hogy az elősegítse a városok, az elővárosok és a környező vidéki területek közös helyi közlekedési rendszereinek kiépítését, valamint különösen a sínpályás közlekedési rendszerek – vasutak, regionális vasutak és villamosok – új típusú regionális vasúti rendszerbe kapcsolását;

28.

a városi közlekedés fejlesztésére és használatára vonatkozóan fontosnak tartja a bevált gyakorlatok cseréjét a következő témákban: „P+R”, „P+Gy”, elektromos közlekedési eszközös fejlesztése, a könnyű gépjárművek közlekedési hálózatának kiépítése, külön közlekedési sávok létesítése a tömegközlekedés számára, a városok bemeneteinél kombinált terminálok, a közös járműhasználathoz kapcsolódó szolgáltatások kifejlesztése, nevelő célzatú intézkedések (oktatási intézkedések, PR-tevékenység) révén a közlekedési viselkedésmódok megváltoztatása, valamint korlátozások (dugódíj, parkolási díjak). Az EU-nak olyan együttműködési projekteket támogató mechanizmusokat kell létrehoznia és továbbfejlesztenie, amelyek célja megoldások közös kidolgozása, valamint a meglévő tapasztalatok átadása;

29.

szükségesnek tartja, hogy a kombinált közlekedési eszközök fejlesztése során az elektronikus jegyrendszereket részesítsék előnyben, mivel ezek lehetővé teszik az utak pontos költségének kiszámítását, valamint az utasok igényei szerint alakított úttervezést és a tömegközlekedés utasbarátabbá tételét. Új információs technológiák felhasználásával támogatni kell intermodális intelligens közlekedési rendszerek kifejlesztését, és az Uniónak segítenie kell azok elterjesztését;

30.

úgy véli, hogy a technológiai fejlesztés során lényeges szerep jut a régiók közötti, valamint a különböző regionális szintek közötti technológiaátadás támogatásának: műszaki megoldások kifejlesztésének finanszírozása során nem csupán olyan technológiákra kellene gondolni, amelyek a nagyvárosokra illeszkednek. Inkább úgy kellene a fejlesztést és a finanszírozást meghatározni, hogy az eszközök jelentős részét közepesen nagy- és kisméretű városok, valamint környékük megfelelő és fenntartható megoldásaira fordítsuk;

31.

kiemeli, hogy a közlekedési ágazat nyersolajfüggésének csökkentése érdekében lehetőségeket kell teremteni, hogy a más nyersanyagokból nyert üzemanyagra kivetett jövedéki adó mértékét differenciált módon lehessen megállapítani – amenynyiben szükséges, az EU-ban elfogadott alsó határok átlépésével;

32.

utal arra, hogy a közlekedésbiztonság elősegítése szempontjából nagyon fontos az ellenőrzési és nyomonkövetési mechanizmusok egységesítése és megerősítése. A biztonsági követelmények egységesítése során figyelembe kell venni a helyi természeti adottságokat, úttípusokat, kulturális hagyományokat és hasonlókat. A közlekedési baleseteket gyűjtő adatbankok integrációjának előfeltétele a nemzeti adatbankokban használt azonosítók legalább részleges szabványosítása;

33.

úgy véli, hogy a közlekedés megfigyelésének területén meg kell teremteni az információs technológián, valamint a globális helymeghatározó rendszeren alapuló általános és közös megoldások kidolgozásának és bevezetésének előfeltételeit. Az EU lényeges szerepe a kutatás és fejlesztés támogatása mellett olyan közös szabványok meghatározása, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy maradéktalanul ellenőrizni tudják a határokon átnyúló közlekedést;

34.

hangsúlyozza, hogy a biztonságos és környezetkímélő közlekedésre történő nevelés során kulcsszerep hárul az oktatási intézményekre. Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a biztonságos közlekedésre történő nevelést felvegyék valamennyi ország oktatási létesítményének a tantervébe. Az oktatási szektorban az EU ösztönözhetné gyakorlatorientált tanulmányok kidolgozását, amelyek alapján oktatási tananyag és képzési modulok formájában közös módszertani ajánlásokat lehetne megfogalmazni óvodák és iskolák számára;

35.

különösen fontosnak tartja, hogy jobb közlekedési kapcsolatokat alakítsanak ki a szomszédos országokkal. Ehhez az EU központi intézményeinek, a tagállamok kormányainak, valamint a harmadik államok kormányainak közös befektetéseire (terminálok, utak, hidak) van szükség a határvidékeken, hogy így lehetővé tegyék a gyors és környezetbarát határátlépést, mind az áru-, mind pedig a személyforgalmon belül. Ugyanilyen nagy jelentőséggel bír, hogy előrelépéseket érjünk el a határátlépési és vámkezelési eljárások egységesítésében és az e területre vonatkozó együttműködés elmélyítésében;

36.

úgy véli, hogy a közlekedéspolitikának elő kell segítenie, hogy a legkülső régiók integrálódjanak földrajzi környezetükbe, olyan környezetbarát tengeri és légiközlekedési szolgáltatások bevezetését támogatva, amelyek egyrészt összekötik ezeket a területeket a regionális környezetükben levő többi országgal, másrészt pedig elősegítik az intermodalitást;

37.

Úgy véli, hogy a tagállamoknak és az EU intézményeinek a nemzetközi szervezeteken belül, a harmadik országokkal folytatott közlekedésügyi tárgyalások során annak a biztosítására kellene törekedniük, hogy a tagállamok vállalkozásaira a nyersolajadót, kikötői díjakat, reptéri díjakat, vasúti díjakat, különböző környezetvédelmi követeléseket stb. illetően valamennyi közlekedési mód viszonylatában tisztességes versenyfeltételek vonatkozzanak. Ezek a kérdések főképp az EU külső határain lévő tagállamok gazdasága szempontjából fontosak. A különböző versenyfeltételeket a külső költségeknek a szállítási díjakba történő beépítése során is figyelembe kell venni;

38.

hangsúlyozza, hogy a szabad mozgás az uniós polgárok alapvető joga, és az EU egyik vezérgondolata. Hasonlóképpen az áruk szabad mozgásának alapelve az egységes piac egyik alapvető eleme. A fenntartható közlekedés nem a közlekedési szolgáltatások iránti igény korlátozása révén fog megvalósulni;

39.

hangsúlyozza: nem az számít, hogy hány személyt vagy mennyi árut szállítunk, hanem, hogy miként szállítjuk őket. A nem fenntartható közlekedési szokásoknak csupán a közlekedési ágazat megfelelő árpolitikájával vethetünk véget. Ezért tehát fontos, hogy a közlekedés költségeinek felosztására valamennyi közlekedési mód vonatkozásában igazságos és átlátható képletet találjunk;

40.

kiemeli, hogy a közlekedési rendszer fenntarthatóságának növelése során foglalkozni kell a közlekedési torlódások problémájával. A hiányosságok felszámolásához a tagállamoknak el kellene kötelezniük magukat arra, hogy környezetbarát infrastruktúrákba ruháznak be. Ugyanakkor a közlekedési hálózatok kapacitásnövelésével ez még nem valósul meg, mivel a nagyobb hálózatok környezeti hatásai könnyen elfogadhatatlan méreteket öltenek. Ezért erősíteni kellene a fenntartható közlekedési rendszerek versenyképességét;

41.

megállapítja, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak egyértelmű érdekük a közúti forgalom alternatíváinak támogatása, különösen ott, ahol gyakoriak a fennakadások – elsősorban a kiszolgáltatott, illetve a hátrányos természeti adottságok jellemezte térségekben –, mivel ez a forgalom olyan súlyos problémákhoz vezet, mint a zajártalom, a kipufogógáz-kibocsátás, a közlekedési torlódások, a késések, az utak gyors elhasználódása, és így az úthálózat karbantartása magas költségeket ró az adott önkormányzatra;

42.

úgy véli, hogy meg kell teremteni a hajó- és a vasútközlekedés versenyképességét. Egy olyan vasúti hálózat létrehozásához, amely jól működik, egész Európát átfogja, és mind az utazási időt és a megbízhatóságot, mind pedig a szállítási kapacitást tekintve színvonalas szolgáltatást nyújt, az európai vasúti piac széttagoltságának csökkentésére van szükség. Ezzel egyidejűleg egységes tengeri szállítási térséget kell létrehozni, és elsődleges szempontnak kell tekinteni a kikötői, valamint a kikötők közlekedéstechnikai hálózatába történő beruházásokat;

43.

hangsúlyozza, hogy a városok és régiók közlekedési rendszere jelenetős befolyással van a regionális fejlődésre. A városi, a külvárosi és a regionális közlekedési hálózatok komoly alkotórészét képezik a közlekedési hálózatoknak és a globális ellátási láncoknak, ezért kiemelt figyelmet érdemelnek;

44.

úgy véli, hogy a jövőbeli közlekedési hálózatoknak valamennyi európai régióhoz megfelelő hozzáférést kell nyújtaniuk. Egyúttal valamennyi, az európai közlekedési hálózat jövőjét befolyásolni képes kezdeményezés tekintetében konzultálni kellene a helyi és regionális önkormányzatokkal, valamint más érintett helyi és regionális szinten tevékenykedő szereplőkkel, attól függően, hogy milyen szerepet tölt be az adott önkormányzat vagy érdekképviselet az adott közlekedési intézkedés végrehajtása során, valamint a közlekedési kezdemények végrehajtásához szükséges szabályozási és tervezési keret biztosításában.

29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/37

—

egyetért azzal, hogy strukturálni kell a KHP döntéshozatali folyamatát, és néhány halászati tevékenység szabályozását és/vagy adminisztrációját a tagállamok és a régiók, továbbá az ágazat illetékességébe kell utalni, a közösségi szabályozás keretein belül;

—

azt ajánlja, hogy részletesebben, a kellő elővigyázatossággal foglalkozzanak az átruházható halászati jogok bevezetésével, úgy látja ugyanakkor, hogy a kiosztott egyedi kvóták megfontolandó utat jelenthetnek, azonban az átruházható egyedi kvóták veszélyeztetik az ágazat egyensúlyát;

—

egyetért azzal, hogy különálló rendszert hozzanak létre a kisipari halászatra és a tenger gyümölcseinek kifogására vonatkozóan, fenntartva e tevékenységek számára a közforrásokhoz való hozzáférést, és elősegítve, hogy a fenti flottával kapcsolatos konkrét döntéseket regionális szinten hozhassák meg; a kisipari part menti halászat fogalmát nem csupán a hajó hosszától kellene függővé tenni, hanem más paraméterektől is;

—

azt ajánlja, hogy minden egyes halászati övezet esetében mérjék fel, hogy mely halászati gazdálkodási rendszer felel meg a legjobban a halászati övezetnek, a halászni kívánt fajoknak és a flotta típusának, és a fogás alapú kvótagazdálkodási rendszer további vizsgálatát sürgeti;

—

azt ajánlja, hogy szabályozzák a közfinanszírozáshoz történő hozzájutást ahhoz hasonlóan, ahogyan ez a KAP esetében történt, a feltételesség elvének bevezetésével;

—

úgy véli, hogy az EU-nak elő kell segítenie az akvakultúra-ágazat versenyképes fejlődését, beleértve egy 2010-re kidolgozandó útitervet is, amely régiónként meghatározza a korlátokat, támogatva a fenntartható haltenyésztést és az európai akvakultúra-technológiai és innovációs platformot (EATIP), és kiemeli a tengeri területrendezés, az állategészségügyi programok, a címkézési normák és az adminisztratív eljárások egyszerűsítésének a jelentőségét az ágazat szempontjából.

Előadó:

Ramón Luis VALCÁRCEL SISO (ES/EPP, Murcia autonóm közösség elnöke)

1.

úgy ítéli meg, hogy megvalósítható az Európai Bizottságnak az európai halászattal kapcsolatosan 2020-ra alkotott jövőképe, és teljes mértékben hozzá kíván járulni az azokról a reformokról szóló vitához, melyek ahhoz szükségesek, hogy az elképzelés megvalósulása a legkevesebb zavarral történjen a munkahelyeken és a legkisebb torzulást eredményezze a piacon. A közös halászati politika felülvizsgálata és reformja nemcsak a múlt hiányosságainak feltérképezésére jelent egyedülálló alkalmat, hanem a jövőre vonatkozó bizalom és biztosítékok kialakítására is. A halászati közösségek teljes körű bevonása révén megvalósul a halállomány jobb kezelése, a flották jobban igazodnak majd az erőforrásokhoz, a halászati műveletek szabályozottabbak lesznek és a gazdasági megtérülés biztosítékot fog nyújtani a hosszú távú biztonsághoz;

2.

úgy látja, hogy sok európai régióban a halászat létfenntartó tevékenység, továbbá nyersanyagforrás a nagymértékben függő feldolgozóipar számára. A végrehajtott reformok és nagy múltja ellenére a közös halászati politikának (KHP) nem sikerült megoldania az ágazat növekvő problémáit, amelynek egy sor jelentős kihívással kell megküzdenie: tagadhatatlan, hogy létezik túlhalászás, a halászati kapacitások nem állnak összhangban a rendelkezésre álló erőforrásokkal és a szociális, környezeti és gazdasági fenntarthatóság célkitűzésével, szükség van a hajók energetikai átalakítására, számottevő halászati erőforrás helyzete bizonytalan, valamint nagymértékű a támogatás, ami törékeny gazdasági helyzethez vezetett az ágazatban. Ezenkívül a fejlődő országokkal kötött halászati partnerségi megállapodások sok esetben veszélyeztetik a fejlődő országok élelmiszerbiztonságát, hozzájárulnak a túlhalászáshoz és gátolják a helyi halászati iparágak fejlődését;

3.

úgy véli, hogy az új KHP-nek átfogóbb megközelítéshez kellene vezetnie, a tengeri és környezeti politikákhoz illeszkedve, új eszközöket vezetve be a túlzottan nagy flottakapacitás mélyen gyökerező problémájának kezelésére, és alacsony költségű megoldásokat alkalmazva. Ezért olyan politikai keretet kell meghatározni, amely közép- és hosszú távú döntéshozatali rendszert tartalmaz, bizonyos vonatkozásokat decentralizál, és bizonyos konkrét célokat tűz ki. Ezenkívül javítani kell az ágazat irányítását, a jogszabályok végrehajtását nagyobb mértékben biztosító mechanizmusokat kell kialakítani, valamint ösztönözni kell, hogy az ágazat jobban kötelezettséget és felelősséget vállaljon a KHP-intézkedések kifejlesztése és kezelése terén;

4.

úgy gondolja, hogy az akvakultúrában megvan a lehetősége annak, hogy egészséges, biztonságos, fenntartható és jó minőségű termékeket nyújt szigorú környezeti normák szerint. Foglalkoztatás-stabilizáló tényezőnek számít számos olyan európai régióban, amely többé-kevésbé a halászattól függ. Az Európai Unió kezdeményezéseket dolgozott ki az ösztönzésére, strukturális típusú pénzügyi eszközök (HOPE, EHA) formájában, valamint a fenntartható fejlődését célzó stratégiák támogatásán és bevezetésén keresztül. Számottevő eredmény született, az Unió termelése azonban jóval kisebb mértékben nő, mint a világszintű átlag, és napjainkban többek között a következő kihívásokkal kell szembenéznie: az akvakultúra szerves beépítése a tengeri és környezeti politikákba, a környezetbarát módszerek alkalmazása felé történő elmozdulás a fenntartható halászati politika keretén belül, a versenyképesség fokozása, a part menti övezetek integrált kezelése, az ágazat irányításának javítása, továbbá az állategészség és -jólét garanciáinak megszilárdítása az egyéb állattenyésztési ágazatok terén már elért eredményekhez hasonlóan, és mindezt szigorú fogyasztóvédelmi feltételek mellett;

5.

véleménye szerint a világ népességének növekedése, az EU jövőbeli bővítései, a tengervizek és a szárazföldi vizek szenynyeződése és ennek hatása a partvidéki ökoszisztémákra, valamint az éghajlatváltozás olyan szempontok, amelyekkel a KHP-nak középtávon foglalkoznia kell, mivel változást fognak jelenteni a halászati és akvakultúra-gazdálkodási tendenciákban;

6.

kedvezően fogadja, hogy az Európai Bizottság ilyen korán közzétette a KHP reformjáról szóló zöld könyvet (COM(2009) 163 végleges), amellyel megindította a konzultációs folyamatot, üdvözli továbbá azt az önkritikát, amellyel a Bizottság a politika bizonyos aspektusainak kudarcára tekint, a 2012-ig érvényes jelenlegi KHP javítására tett javaslatait, valamint a 2013-ban hatályba lépő új politikát illető észrevételeit;

7.

egyetért azzal, hogy elmaradt a flottakapacitásnak az erőforrásokhoz való igazítása, egyes szegmensekben nagyobb, másokban kisebb mértékben, és támogatja olyan, a közpénzek felhasználását optimalizáló mechanizmusok bevezetését, amelyek révén az európai halászati flották mérete hozzáigazítható a kitermelhető erőforrás-mennyiséghez, és jobban megfelelne egy fenntarthatóbb társadalmi-gazdasági megközelítésnek. Ezt alapfeltételnek tekinti ahhoz, hogy a KHP más vonatkozásokban is teljes mértékben kifejlődhessen;

8.

kiemeli a helyi és regionális önkormányzatok létfontosságú szerepét, mint a KHP sikerének előfeltételét. Különösen javasolja a regionális tanácsadó testületek szerepének megerősítését;

9.

megjegyzi, hogy a KHP-nak az EU integrált tengerpolitikájába (ITP) való eredményes beillesztéséhez fontos, hogy a helyi és regionális halászati hatóságok készek legyenek kötelezettségeket vállalni és hatékony hozzájárulást nyújtani a területen;

10.

támogatja a tagállami parti őrségek jobb együttműködésének elősegítését, valamint az integráltabb ellenőrzési rendszer bevezetését célzó intézkedések kidolgozására irányuló döntést;

11.

azt ajánlja, hogy részletesebben, a kellő elővigyázatossággal foglalkozzanak az átruházható halászati jogok bevezetésének előnyeivel és hátrányaival, a kollektív és egyéni halászati jogok terén egyaránt;

12.

egyetért azzal, hogy a halászati lehetőségek korlátozásával járó gazdasági és társadalmi hatások kiküszöbölésére vagy enyhítésére a KHP-n belül hozott jövőbeli intézkedéseknek és az azon belül vállalt kötelezettségeknek mindig összhangban kell lenniük a hosszú távú ökológiai fenntarthatóság célkitűzésével;

13.

sürgeti, hogy a jelenlegi védett halászati övezetek fennmaradjanak, sőt kiterjesztésre kerüljenek;

14.

egyetért azzal, hogy strukturálni kell a KHP döntéshozatali folyamatát, egyes esetekben komitológiai eljáráshoz folyamodva, és néhány halászati tevékenység szabályozását és/vagy adminisztrációját a tagállamok és a régiók, továbbá az ágazat illetékességébe kell utalni, a közösségi szabályozás keretein belül. Ezért partszakaszonkénti, torkolatvidékenkénti és halászati társaságonkénti irányítást kér (ökoszisztéma-alapú megközelítés szerint);

15.

támogatja az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy az ágazat vállaljon nagyobb felelősséget a KHP végrehajtásában. A halállományokhoz kizárólag a feladatukat megfelelően ellátó halászoknak szabad hozzáférniük, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy azok köztulajdonú erőforrások, és ezért a velük való gazdálkodás költségei nagyrészt az adófizetőket terhelik;

16.

támogatja a szabálykövetés kultúrájának kialakítását. Korlátozni kell a tagállamoknak a közösségi forrásokhoz való hozzáférését, ha azok nem teljesítik ellenőrzési és védelmi feladataikat;

17.

támogatja valós idejű adatgyűjtő rendszerek felállítását, amelyek révén naprakész technikai adatokkal rendelkezhetünk a halfogásokról;

18.

kéri az Európai Bizottságot, hogy a KHP reformja vegye számításba a legkülső régiók sajátos igényeit, és legyen figyelemmel azok strukturális, valamint társadalmi-gazdasági feltételeire, továbbá álljon összhangban az e régiókra vonatkozó uniós stratégiával;

19.

arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy vállaljon világszintű vezető szerepet a halászatra és a tengerparti övezetekre irányuló politikák éghajlatváltozáshoz való igazítását célzó rendszerek kidolgozásában;

20.

egyetért az arra irányuló kezdeményezéssel, hogy különálló rendszert hozzanak létre a kisipari halászatra és a tenger gyümölcseinek kifogására vonatkozóan, amelyek számos európai terület kulturális identitásához kötődnek, és megannyi dolgozónak adnak munkát a mikrovállalkozásokban. Kedvezően fogadja az azt célzó javaslatot, hogy e tevékenységek számára tartsák fenn a közforrásokhoz való hozzáférést;

21.

teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság azon törekvését, hogy – az ökoszisztémát a középpontba helyezve – elősegítse, hogy a fenti flotta kezelésével kapcsolatos konkrét döntéseket regionális szinten hozhassák meg, mindig átfogó közösségi szabályok és elvek alapján;

22.

úgy véli, hogy a közösségnek a helyi partnerségi struktúrákba való bevonása kulcsfontosságú ahhoz, hogy az adott területben rejlő sajátos lehetőségek és veszélyek meghatározásában a helyi szint minél nagyobb mértékben részt vegyen, és hogy biztosítva legyen a megvalósításnak a helyi feltételekhez történő illesztése;

23.

véleménye szerint mélyebben el kellene gondolkodni a kisipari part menti halászat fogalmán, és ezt nem a hajó hosszától kellene függővé tenni, hanem más paraméterektől is, mint például a tevékenység gazdasági és társadalmi kapcsolódása a településekhez, a kihajózás időtartama, a fogások típusa, illetve egy meghatározott halászati tervben való részvétel vagy annak hiánya stb.;

24.

úgy véli, hogy a megfigyelőrendszerekkel kapcsolatos fenntartási költségek a partmenti kisipari halászat kisméretű járművei számára túl magasak, ezért az Európai Bizottságnak rendelkeznie kellene alternatív, költségkímélőbb készülékek használatáról;

25.

kiemeli, hogy e nem ipari jellegű flottát közvetlenül érintik a globalizált piac által kiváltott torzulások. Ezzel kapcsolatban ismét fontolóra kellene venni annak lehetőségét, hogy támogassák új hajók építését a kiigazítási programok keretében, figyelembe véve a technológiai fejlődés révén megnövekedett halászati erőfeszítést, annak érdekében, hogy versenyképes flottával rendelkezhessünk, amely összhangban van az egyes hajók halászati lehetőségeivel, és a halászterületek nehéz megközelíthetőségére tekintettel biztonságot nyújt a halászok számára; ezen túlmenően igen hasznos lenne, ha előírnák a flotta termékeinek különleges megjelölését, amelyből könnyen kiderül a fogyasztó számára a termék eredete;

26.

azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy ösztönözze a tengeri dolgozók megfelelő képzését, vállalkozási, tengeri és környezeti ismeretekre, valamint helyes higiéniai gyakorlatra oktatva őket, aminek révén ez a munkaerő a halászatból élő területeken maradhat, és ami ugyanakkor lehetővé teszi, hogy tevékenységeiket kiterjesszék egyéb olyan, társadalmi és civil érdeklődésre számot tartó területekre, mint a tenger szennyeződése elleni küzdelem támogatása vagy a tengeri mentőszolgálat;

27.

sürgeti az Európai Bizottságot, hogy mozdítson elő egy, a kisüzemi part menti halászatra utalt szigetek és peremterületek infrastruktúrájának fejlesztését és javítását célzó integrált kezdeményezést;

28.

egyetért azzal, hogy a fenntartható fejlődéssel foglalkozó világszintű csúcstalálkozón a tagállamok 2015-ig megvalósítandó célként tűzték ki a legnagyobb fenntartható hozam elképzelését. E célkitűzésnek a KHP alapvető vezérelvének kell lennie. Ugyancsak kedvezően értékeli a halvisszadobás megszüntetésére irányuló politikát. Javasolja a halgazdaságok számára hallisztet szállító ipari halászat ökoszisztémára gyakorolt hatásának kiértékelését;

29.

javasolja, hogy ruházzák át a tagállamokra annak illetékességét, hogy jobban szabályozzák a halászati flottáknak a megőrzés szempontjából különös érdeklődésre számot tartó területekhez való hozzáférését, annak érdekében, hogy a védett területek állapota megfelelő szintre térjen vissza, vagy megfelelő szinten maradjon;

30.

a halászok saját, ellenőrizhető dokumentációján nyugvó, fogás alapú kvótagazdálkodási rendszer további vizsgálatát sürgeti;

31.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság változást javasol a halászati gazdálkodási rendszerben, aminek alapját az jelentené, hogy korlátozzák a hajók által halászat céljából a vízen tölthető napok számát, vagy az egy halfajtára szakosodott halászati vállalkozások jelenlegi rendszerét alkalmazzák;

32.

azt ajánlja, hogy minden egyes halászati övezet esetében mérjék fel, hogy mely rendelkezésre álló halászati gazdálkodási rendszer felel meg a legjobban a halászati övezetnek, a halászni kívánt fajoknak és a flotta típusának. Gazdálkodási egységnek az adott halászati övezet tekintendő, valamint az övezetben kitermelt fajok együttese, kivéve, ha vándorló fajokról van szó;

33.

emlékeztet arra, hogy a problémák némelyikének megoldásához feltétlenül szükség van az egyéni halászokat és a (társirányítású) halászegyesületeket felelős tevékenység folytatására indító ösztönzők bevezetésére;

34.

javasolja a kiváló halászati tevékenységről szóló, külső cég által auditált igazolás bevezetését, amely – a tengerpolitika terén már létezővel azonosan – biztosítja, hogy a halászati társaságok működése szigorúan az előírásoknak megfelelően történjen;

35.

szükségesnek tartja homogén rendszer kidolgozását a halászati szabályok tiszteletben tartása és a halászati tevékenység ellenőrzése tekintetében, az ISO-szabványoknak (pl. az ISO 17020-nak) megfelelő modellek kialakításával;

36.

ajánlja, hogy a sport- és szabadidős horgászatot tekintsék egyre jelentősebb vonatkozásnak a halgazdálkodás szempontjából. A halászati tevékenységnek a horgászturizmus irányában történő kiterjesztése lehetséges megoldást kell, hogy jelentsen azon halászok számára, akik a tevékenységnek megfelelő hajóvezetői képesítéssel rendelkeznek, valamint lehetőséget a foglalkoztatás fenntartására és a halászati erőfeszítések csökkentésére;

37.

megjegyzi, hogy a viszonylagos stabilitás alkalmazása sok esetben esetleg azt eredményezte, hogy a teljes kifogható mennyiségek (TAC) a tudományosan ajánlott értékek fölé emelkedtek, növekedett a visszadobások száma, és csökkent annak az esélye, hogy a halászati erőforrásokat ésszerűen használják fel;

38.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a viszonylagos stabilitás elve már nem jelent garanciát arra, hogy a halászati jogokat a lehető leghatékonyabban kihasználják. Eltérés tapasztalható a tagállamoknak odaítélt kvóták, valamint a tagállami flották szükségletei és a kvóta tényleges felhasználása között. Ezért azt ajánlja, hogy vizsgálják felül a viszonylagos stabilitás elvét, és módosítsák a nemzeti flották által igényelt kvótákat a rendelkezésre álló halászati jogok alapján;

39.

úgy látja, hogy az átruházható halászati jogok tekintetében a kiosztott egyedi kvóták megfontolandó utat jelenthetnek, azonban az átruházható egyedi kvóták veszélyeztetik az ágazat egyensúlyát. Fő hatásuk a halászati kapacitásnak néhány nagy társaság kezében való összpontosítása, és felgyorsítják a kisipari halásztársaságok eltűnését. Ezenkívül teljesen ellentmondásos lenne a kisipari halászflottákat irányító, differenciált rendszerben gondolkodni, és ugyanakkor a halászati jogokat kizárólag a piaci szabályoknak vetni alá;

40.

támogatja azt a kezdeményezést, amely szerint fenn kellene tartani a halászati lehetőségek 12 tengeri mérföldre történő korlátozásait;

41.

osztja azt a nézetet, mely szerint biztosítani kell, hogy minden, az uniós piacra kerülő halászati termék, az importot is beleértve, fenntartható halgazdálkodásból származzon, annak érdekében, hogy az uniós piacon így mindenütt azonos feltételek érvényesüljenek; javasolja, hogy a halászati engedély kiadása előtt kerüljön sor a környezeti hatások előzetes felmérésére;

42.

azt ajánlja, hogy támogassanak olyan kezdeményezéseket, amelyek garantálják a halászati termékek eredetét, ösztönözve a friss termékek nyomon követhetőségét és eredetét igazoló csomagolás alkalmazását;

43.

úgy véli, hogy ösztönözni kellene a kiváló halászati tevékenység igazolásának bevezetését a kitermelés és a forgalmazás szintjén egyaránt, az erőforrás szigorú tiszteletben tartásának garanciájaként a fogyasztó számára;

44.

egyetért azzal, hogy szükség van a termelői szervezetek halászati gazdálkodásba való beleszólási jogának növelésére;

45.

kéri, hogy ösztönözzék a továbbképzést és a képzési szükségletek meghatározását a termelői szervezeteknél a halászati piacok fejlesztésének kulcselemeiként;

46.

osztja az Európai Bizottság nézetét arról, hogy az integrált tengerpolitikát olyan kulcseszközként kell bevezetni, amelynek révén előre lehet jutni azokban a tengerpolitikai ügyekben, amelyek nagymértékben érintenek más ágazati politikákat, és főként a közös halászati politikát, szem előtt tartva a part menti régiók fenntartható fejlődését és különös tekintettel a halászat fenntartható jövőjére, illetve az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra;

47.

úgy véli, hogy a területi kohézió elvének megfelelően a part menti közösségek túlélése függ a diverzifikációtól és egy fenntartható, széles körű lehetőségeket biztosító gazdasági szerkezet kialakításától. Ezeknek köszönhetően a következő generációk tehetséges tagjai helyben telepszenek le, és nem kényszerülnek arra, hogy nagyvárosokba költözzenek a jobb életminőség reményében;

48.

azt ajánlja, hogy az integrált tengerpolitikán belül a halászati ágazat részt vehessen olyan egyéb tevékenységek kidolgozásában és továbbfejlesztésében, amelyek kiegészíthetik a halászatot (például a következőkében: a horgászturizmus – mint a sporthorgászat, a cetfélék megfigyelése, a szennyezés elleni küzdelem, a mentőszolgálat, a tengerfenék szennyeződés-mentesítése);

49.

azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy a tagállamokkal és a régiókkal együttműködve dolgozzon ki földrajzi információs rendszereket (GIS), amelyek lehetővé tennék a partvidék felhasználásának megtervezését;

50.

úgy véli többek között, hogy a helyi önkormányzatok és illetékes szereplők által létrehozott helyi part menti partnerségek döntő jelentőségűek lehetnek annak biztosításában, hogy a part menti területek integrált irányítása hatékonyan működjön, és alulról építkező módon valósuljon meg;

51.

kéri továbbá, hogy ösztönözze az egész európai térségben érvényes, multifunkcionális halászhajó-kapitányi képesítések kifejlesztését, amelyek révén a halászati tevékenység sokrétűvé tehető, és amelyek összhangban állnak egyéb, a szakterületen hozott intézkedésekkel;

52.

üdvözli az azt célzó kezdeményezéseket, hogy javuljon a kommunikáció a kutatók, a politikák kialakításáért felelős személyek és az érdekelt felek (különösen a halászati és akvakultúra-ágazati tanácsadó bizottság (HATB) és a regionális tanácsadó testületek) között;

53.

hangsúlyozza, hogy a döntéshozatali eljárásoknak szilárd és megbízható adatokon és ismereteken kell alapulniuk. Ezért támogatja az Európai Bizottság által e tekintetben vállalt kezdeményezéseket;

54.

ajánlja egy tudásalapú, halászatra vonatkozó klaszter kialakítását, amely révén dinamikus, átlátható és nyilvános struktúrát lehetne létrehozni, és amely idővel az európai uniós halászattal kapcsolatos tájékoztatás portáljaként is szolgálna;

55.

egyetért azzal, hogy a strukturális politika nemkívánatos mellékhatásokkal járt a halászati ágazatra nézve, és egyes esetekben csak súlyosbította a strukturális problémákat ahelyett, hogy megoldotta volna őket. Azt a véleményt is osztja, hogy a reformnak foglalkoznia kell az ágazat strukturális hiányosságainak megoldásával, de ezt olyan biztosítékok bevezetésével kell megtennie, amelyek révén elkerülhetők a nemkívánatos vagy a KHP hatásaival ellenkező hatások;

56.

azt ajánlja, hogy szabályozzák a közfinanszírozáshoz történő hozzájutást ahhoz hasonlóan, ahogyan ez a KAP esetében történt, a feltételesség elvének bevezetésével. A pénzügyi támogatás elnyeréséhez teljesülniük kellene a feltételül szabott céloknak, ugyanakkor szabályozni kellene a büntető intézkedéseket és a visszafizetéseket;

57.

szelektívebb és a környezetet jobban kímélő halászati technikák bevezetését ajánlja. Az e problémák leküzdésére tett erőfeszítések során azonban figyelembe kell venni a regionális sajátosságokat;

58.

úgy látja, hogy a közös halászati politika külső dimenziójának keretében a fő célkitűzés gazdasági kapcsolatok létrehozása és a harmadik országokkal való együttműködés kell, hogy legyen, teljesen diszkriminációmentes módon, minden fél hasznára, és a fenntartható és felelősségteljes halászat szempontját figyelembe véve;

59.

nem osztja az Európai Bizottság azon nézetét, hogy az európai uniós flotta nemzetközi jelenlétének fenntartása már kevésbé fontos, mint korábban volt;

60.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság áttér a „fizess, halássz, távozz” elvről a halászati partnerségi megállapodások elvére, amely átfogóbb megközelítésen alapul, elősegíti az együttműködést, és javítja a globális halászatpolitikai cselekvést, illetve az EU-n kívüli európai beruházások jogbiztonságát. Fenn kell tartani az Unión kívüli országokkal kötött halászati megállapodásokat az ágazat adaptációját formáló eszközként, és e megállapodásoknak a fejlődés eszközeit jelentő akvakultúrára, beruházásokra és együttműködésre is vonatkozniuk kell;

61.

megköszöni az arra irányuló javaslatot, hogy fel lehessen tárni az együttműködés regionális formáinak bevezetési lehetőségeit egy olyan pillanatban, amikor a regionális integrációt a fejlődés egyik eszközeként ösztönzik;

62.

hangsúlyozza a regionális halászati gazdálkodási szervezetek mint ágazatirányítási eszközök kiválóságát, és kéri az EU jelentősebb képviseletét és nagyobb döntési szerepét azokban, olyan, meghatározott kritériumok alapján, mint az Unió népessége vagy országainak száma;

63.

úgy gondolja, hogy szükség van nemzetközi egyezmények kötésére az EU-val szomszédos államok mellett más országokkal is a halászat irányítására és ellenőrzésére a Földközi-tengeren, a Balti-tengeren és más tengeri területeken is, aminek révén biztosítható lenne az erőforrások kiegyensúlyozott felhasználása ebben a biológiai szempontból igen sokszínű, ugyanakkor nyilvánvalóan sérülékeny ökoszisztémában;

64.

támogatja olyan intézkedések meghatározását, amelyek egy integráltabb ellenőrzési rendszer bevezetését célozzák, amely egyesíti a létező felügyeleti és nyomonkövetési rendszereket, elsősorban a Földközi-tenger vidékén. Ennek kapcsán kéri az Európai Bizottságot, hogy indítsa el a régióra vonatkozó első kísérleti projektet, amelyet azután ki lehetne terjeszteni egész Európára;

65.

a part menti tagállamok és Unión kívüli államok parti őrségei közötti együttműködés javítására hív fel;

66.

kedvezően értékeli a „Fenntartható jövő kialakítása az akvakultúra számára” c. közleményt (COM(2009) 162 végleges), amely új lendület ad „Az európai akvakultúra fenntartható fejlődését szolgáló stratégiának” (COM(2002) 511 végleges), amely lehetővé teszi az e kihívásokkal történő szembenézést annak érdekében, hogy kibontakoztathatók legyenek az ágazatban rejlő jelentős fejlődési lehetőségek, különösen a termelés környezeti fenntarthatóságának és a termékek minőségének és biztonságának a vonatkozásában;

67.

úgy gondolja, hogy a közösségi akvakultúra hozzájárul a halászati termékek közösségi piacának ellátásához, amelyen egyre nagyobb a hiány a halászat hozamának csökkenése és a kereslet növekedése miatt;

68.

tudatában van az akvakultúra által néhány régióban betöltött számottevő társadalmi-gazdasági szerepnek, mivel az ágazat közel 65 000 állást teremt, forgalma pedig a 3 milliárd eurót is meghaladja;

69.

egyetért azzal, hogy továbbra is támogatni kell az akvakultúrát, és köszönetet mond azokért a kezdeményezésekért, amelyeket az Európai Bizottság, a Tanács és a Parlament tett az ágazat növekedésének előmozdítására a KHP keretében;

70.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az európai akvakultúra továbbnövekedését többek között az alábbi tényezők korlátozzák: a fejlődéshez szükséges helyhez való hozzáférés nehézsége, az engedélyek megszerzésének problémái, a ma még kevéssé szervezett ágazat töredezettsége, továbbá a tőkéhez jutás számos korlátozása, valamint a szigorú közösségi szabályok, amelyek csökkentik az európai vállalkozások arra való képességét, hogy felvegyék a versenyt az ázsiai vagy dél-amerikai termelőkkel;

71.

megköszöni az EU által a strukturális politikán keresztül az akvakultúra fenntartható fejlődésének elősegítésére tett pénzügyi erőfeszítéseket, és a halászati ágazatra szabott „feltételességi elv” meghatározását javasolja, specifikus, pl. környezeti, élelmiszer-biztonsági, állatjóléti stb. kritériumokkal. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, korlátoznák és/vagy megtiltanák a közpénzekből történő támogatást;

72.

osztja azt a véleményt, mely szerint az EU-nak egy sor intézkedést kellene hoznia az ágazat versenyképes fejlődése érdekében, amelyek révén eleget lehetne tenni a hal iránti növekvő keresletnek, amelyet már nem lesz kielégíthető a vadon élő halállománnyal;

73.

egyetért azzal, hogy az EU-nak kellene a „kék forradalmat” vezetnie mind a halkitermelés, mind pedig a technológia és az innováció terén, és hogy létesüljenek európai szinten tanúsító szervezetek, amelyek garantálják a kiváló minőségű akvakultúra-termelést az EU-ban; a haltenyésztés ökológiai szempontból kedvező módszereinek fejlesztésében, és csak azokon a helyeken kellene támogatnia az akvakultúrát, ahol az ökológiai szempontból fenntartható módon folytatható, hogy biztosított legyen a tengeri környezet megőrzése az eljövendő generációk számára;

74.

üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló kezdeményezését, hogy hozzanak létre megfelelő politikai és intézkedési keretet az akvakultúra fejlődése érdekében, amely elősegíti az akadályok leküzdését a nemzeti jogalkotásban – különösen az akvakultúrának szánt övezetnek a part menti területeken más tevékenységekkel azonos feltételek mellett történő kialakítása, valamint az engedélyek kiadása tekintetében –, és elsimítja az utat e stratégiai jelentőségű ágazat fejlődése előtt;

75.

kéri az Európai Bizottságot, hogy a tagállamokkal együtt 2010-re dolgozzon ki útitervet, amely meghatározza az európai akvakultúra fejlődési korlátait, régiónként tüntetve fel ezeket, továbbá az integrált tengerpolitika keretében technikai jelentések készítését szorgalmazza az akvakultúra számára alkalmas területekről és a szükséges kikötői infrastruktúráról;

76.

kéri, hogy könnyítsék meg a termelők számára, hogy biztosítást kössenek, ami megerősítené, nem pedig gyengítené gyakran törékeny gazdasági helyzetüket;

77.

úgy véli, hogy célszerű lenne létrehozni az európai akvakultúra-technológiai és innovációs platformot (EATIP), amely lehetővé teszi, hogy az európai akvakultúra megőrizze a világban betöltött vezető szerepét, és stratégiai irányvonalakkal szolgálna az ágazat részére a K+F-be irányuló beruházásokra vonatkozóan, támogatva a fenntartható halászat és akvakultúra módszereinek keresését;

78.

azt kéri, hogy az EATIP a fenntartható halászat és akvakultúra módszereit feltáró kutatás és fejlesztés támogatásának fórumaként lépjen fel, valamint azt, hogy az akvakultúra, a halászat és az oceanográfia területén olyan egyedi, nemzeti platformokból álló hálózatot alakítson ki, amelyek alulról fölfelé továbbítanák a K+F-fel kapcsolatos észrevételeket, a felső szintről pedig lefelé terjesztenék az innovációkat és az újabb technológiákat;

79.

hangsúlyozza, hogy a tengeri területrendezés fontos szerepet tölt be akkor, amikor kijelölik az akvakultúrának szánt területeket és meghatározzák az idevonatkozó irányvonalakat. A megfelelő területrendezési terv segítségével jobban tervezhető az akvakultúra növekedése, könnyebben meghatározhatók termelési potenciáljai, elkerülhetők a konfliktusok a part, illetve a szárazföldi területek más használóival, és a környezeti, szociális, gazdasági és piaci fenntarthatóság szempontja szerint támogathatók a szinergiák az ilyen jellegű tevékenységektől jobban függő területeken és az azok környezetében végzett tevékenységek között;

80.

támogatja, hogy Európán belül a minőségre és a címkén feltüntetendő információkra vonatkozó normákat dolgozzanak ki és terjesszenek el, illetve támogatja a nemzetközi együttműködést a címkézés és a tanúsítási rendszerek terén;

81.

egyetért azzal, hogy ki kell szélesíteni az európai akvakultúra nemzetközi vetületét, és hogy meg kell teremteni a járványvédelmi tervek alapjait, melyekkel lehetővé válik, hogy az állattenyésztés szempontjából biztonságos termelési módokat alkalmazzanak;

82.

olyan pénzügyi erőfeszítéseket kér, amelyek megfelelnek az uniós akvakultúra előtt álló kihívásoknak és az ágazat várakozásainak;

83.

azt kéri, hogy elemezzék a tengerészeti-halászati és az akvakultúra-oktatás helyzetét, és hogy mérjék fel a középtávú igényeket. Ennek kapcsán azt kéri, hogy a szakemberek szabad mozgásáról szóló európai keret részeként készítsenek útitervet a tagállamok számára, hogy intenzívebbé váljon az ágazathoz kötődő képzés, és hogy az európaiak körében ismertebbé váljon az akvakultúra;

84.

egyetért azzal az uniós kötelezettségvállalással, hogy biztosítani kell az akvakultúra és a környezetvédelem összeegyeztethetőségét, elősegítve a minőségi, egészséges és biztonságos élelmiszerek gyártását, és hogy ehhez a termelő övezetek védelmére szolgáló intézkedéseket kell hozni, melyek megfelelnek a tagállamokat vízi környezetük meghatározott időn belül történő javítására felszólító, 2000/60/EK vízügyi keretirányelvnek és az integrált tengerpolitikának, illetve olyan intézkedéseket, melyek lehetővé teszik az elszökött állatokkal kapcsolatos helyzet nyomon követését;

85.

úgy véli, hogy az akvakultúrához kapcsolódó termelés fenntartható növekedése érdekében lépésekre van szükség az állategészségügy és az állatjólét területén, valamint rendelkezésre kell hogy álljanak az akvakultúra céljait szolgáló új állatgyógyászati készítmények és kiváló minőségű, környezetvédelmi szempontból is megfelelő haltápok;

86.

azt kéri, hogy vizsgálják felül a tenyésztett víziállatokra vonatkozó állat-egészségügyi követelményekről szóló 2006/88/EK irányelv alkalmazásának helyzetét a tagállamokban, és hogy hozzanak létre földrajzi információs rendszert az akvakultúra-termeléshez kapcsolódóan világszerte megjelenő betegségekről;

87.

azt kéri, hogy dolgozzanak ki jogszabályt egy akvakultúra-termelésre vonatkozó nyilvántartás bevezetéséről, amelynek révén az állami hatóságok megismerhetik az akvakultúra-termelés pontos helyzetét, az engedélyezett ivadéktelepítéseket és eredetüket, a telepítés sűrűségét és a kidolgozás alatt álló egészségügyi programokat;

88.

úgy véli, hogy kérelmezési és engedélyezési jegyzőkönyveket és modelleket kell kidolgozni halivadék-betelepítésre, betegségbejelentésre, elszökött halakra vonatkozó és termelési műveletekről történő tájékoztatásra, környezetvédelmi ellenőrző tervek értékelésére, illetve a közúti vagy vízi halszállítmányok ellenőrzésére és állat-egészségügyi dokumentációjára – ahogy ezt más haszonállatok esetében is megtették;

89.

örömmel fogadná, ha a halgazdaságok környezetvédelmi ellenőrzése jelentősebb pénzügyi támogatásban részesülne, ha az állatok egészségének javítását célzó programokat dolgoznának ki, az akvakultúra-termelést az állatjóléti szempontoknak megfelelően módosítanák, és kutatásokat végeznének az állatgyógyászati termékekkel és alternatív nyersanyagok haltáp előállítása céljából történő felhasználásával kapcsolatban;

90.

támogatja a fogyasztói egészségvédelem biztosítására és a vízi eredetű élelmiszerek kedvező egészségügyi hatásának elismerésére irányuló törekvést;

91.

támogatja azt a kezdeményezést, hogy megerősítsék az akvakultúra ágazatának irányítását mint eszközt a szektor megítélésének javítására, és hogy olyan egyenlő feltételeket teremtsenek az EU-ban, melyek hozzájárulnak az akvakultúra fenntartható fejlődéséhez. Ennek kapcsán olyan iránymutatás kidolgozását javasolja az Európai Bizottságnak, mellyel javítani lehet az akvakultúra és a halászat ágazati szintű irányításán;

92.

célszerűnek tartja azt a javaslatot, hogy kiegyensúlyozottan alkalmazzák az uniós jogszabályokat, széles körben ismertté téve azok eszközeit és alkalmazását, illetve folytatva a bürokrácia egyszerűsítését célzó eljárásokat és azokat, melyek az adminisztratív terhek csökkentésére törekednek;

93.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy megbízható statisztikák, globális, harmonizált mutatók és a piaci árakra vonatkozó információs közhálózat révén biztosítani kell az akvakultúra-szektor megfelelő ellenőrzését;

94.

azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy az Európai Halászati Ellenőrző Ügynökségen belül hozzon létre egy akvakultúrával foglalkozó értékelő és ellenőrző részleget;

95.

ismételten hangsúlyozza, hogy a szakmaiság és a szakképzés fontos szerepet játszik a megfelelő szintű irányítás elérésében;

96.

felajánlja, hogy – az akvakultúrával kapcsolatos kérdések terjesztésének fórumaként és részt vállalva a közvélemény tájékoztatásában – az Európai Bizottság mellett segít hozzájárulni az akvakultúra jobb ágazati szintű irányításához.

29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/45

—

üdvözli azt a számos európai uniós lépést és politikai kezdeményezést, amelyek kötelezik a tagállamokat arra, hogy nemzeti erdészeti politikáikat hozzák összhangba az EU célkitűzéseivel;

—

kiemeli, hogy az erdészeti faipari ágazatban jelentős, mindeddig kihasználatlan lehetőségek vannak, amelyek segíthetik az EU 2020-as célkitűzéseinek elérését, és úgy véli, hogy tovább kellene vizsgálni azt a lehetőséget, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszerből származó bevételeket az ezen a téren indított kezdeményezések támogatására használják fel;

—

hangsúlyozza a többcélú erdőgazdálkodás előmozdításának jelentőségét;

—

üdvözli azokat az uniós kezdeményezéseket, amelyek az erdőirtás és az erdők pusztulásának visszafogását célozzák; felhívja a figyelmet arra, hogy az EU-ban betakarított biomasszában bizonyos arányban jelen van a vékonyfa és a lombozat, ami a növények által az asszimilációs folyamat és faanyaguk felépítési folyamata során felvett nyomelemek 90 %-át tartalmazza. Ez a talaj kimerüléséhez vezethet;

—

teljes mértékben kiáll minden olyan intézkedés mellett, amely ösztönöz a fenntartható módon kezelt erdőkből származó faanyag és más erdészeti termékek – különösen energiatermelési céllal és nyersanyagként történő felhasználás céljával történő – használatára; sürgeti, hogy a különböző döntéshozatali szinteken fontolják meg határidő kitűzését a kötelező tanúsításnak az egész EU-ban történő bevezetésére; A tanúsításnak később kötelezővé kellene válnia;

—

javasolja azon régiók támogatását, amelyek fenntartható erdészeti politikát vezetnek be az éghajlatváltozás mérséklése érdekében: adókedvezmény, innovációs támogatás, előnyös szerződések fenntartható módon előállított termékek értékesítéséhez, műszaki és technológiai segítségnyújtás és környezetvédelmi támogatás.

Előadó

:

Adam BANASZAK (PL/UEN-EA), Kujávia-Pomeránia vajdaság regionális közgyűlésének tagja

1.

megjegyzi, hogy az erdők – amelyek biomasszájukban a világ szén-dioxid-készletének több mint felét tárolják – hozzájárulnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, ezért az erdőirtás és az erdők pusztulása valódi veszélyt jelent a környezetre és az éghajlatra. Létfontosságú emiatt, hogy fenntartható erdészeti politikára törekedjünk;

2.

úgy véli, hogy a természetes ökoszisztémák kényes egyensúlyi helyzetben vannak, és a növény- és állatvilág sokfélesége alapvető fontosságú egészségünk és jólétünk szempontjából. Az őshonos/természetes erdők fontos élőhelyeket jelentenek, és kezelésük során tiszteletben kell tartani az erdészeti és regionális törvényeket. A tagállamoknak és a régióknak lehetőséget kell ezért biztosítani, hogy dönthessenek úgy, hogy nem telepítenek géntechnológiával módosított fa- és növényfajokat;

3.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság ösztönzi az erdei biomasszának az energiatermelésben történő felhasználását, és értékeli, hogy az Állandó Erdészeti Bizottság támogatja az ilyenfajta tevékenységeket. Ezek eredményeként az ebből a forrásból származó megújuló energia aránya, ha túlságosan szerény mértékben is, de nőtt. Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a vékonyfa és a lombozat, ami a növények által az asszimilációs folyamat és faanyaguk felépítési folyamata során felvett nyomelemek 90 %-át tartalmazza, részét képezi az EU-ban betakarított biomasszának. Túlzott arányuk a talaj kimerüléséhez vezethet. Erre figyelemmel kell lenni a fakitermelési eljárások kiválasztásakor is. A kritikus és már eleve tápanyagszegény erdei területeken a helyszínen, illetve az erdőben kellene hagyni az ágakat és a levágott facsúcsokat;

4.

kiemeli, hogy az erdészeti faipari ágazatban jelentős, mindeddig kihasználatlan lehetőségek vannak, amelyek segíthetik az EU 2020-as célkitűzéseinek elérését. Ezek különösen a nyersanyagként, illetve az energiatermelésben felhasznált erdei biomassza arányának jelentős, többek között a gyorsan növő fák ültetvényeiből történő növelése terén állnak rendelkezésre. Megállapítja, hogy a fa nyersanyagként történő, illetve energetikai felhasználása az éghajlatváltozással ellentétes hatást vált ki, mivel szenet raktároz (a fa mint tárolóeszköz); más építőanyaghoz képest kevesebb előállítási energiát igényel; télen fűtési, nyáron pedig hűtési energiát lehet vele megtakarítani (fából készülő szigetelőanyagok), illetve a hő- és áramtermelés során fosszilis energiahordozókat helyettesíthet (fa tüzelőanyagok, a fahulladék termikus felhasználása). Tovább kellene vizsgálni azt a lehetőséget, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszerből származó bevételeket a szóban forgó és egyéb más kezdeményezések támogatására is felhasználják;

5.

szükségesnek tartja az erdőgazdálkodás átgondolt élénkítését az iparifa-termesztés felfuttatása érdekében, amely egyúttal az energetikai célú faanyag mennyiségének növekedéséhez is vezet;

6.

miközben megjegyzi, hogy nincs közös erdészeti politika, úgy véli, hogy a 2007–2011-es időszakra szóló EU erdészeti cselekvési terv elfogadása a megfelelő irányba történő elmozdulást jelent az Európai Bizottság részéről. Javasolja azonban, hogy haladéktalanul kezdődjön meg az Európai Bizottság több ágazaton átívelő erdészeti tevékenységeinek egy megfelelő jogi és szerkezeti keretbe történő foglalásával kapcsolatos munka, amelynek révén 2011 után ezen a téren összehangolt lépések lesznek lehetségesek. A cselekvési tervnek az elkövetkező évekre történő körvonalazásán kívül létre lehetne hozni egy uniós szintű koordinációs testületet az erdészeti politika terén;

7.

támogatja információ és képzések nyújtását az erdőtulajdonosok számára arról, hogy milyen lehetőségeket kínál a fenntartható fejlődés elveivel összhangban folytatott, és így a biodiverzitás védelmét és a minőségi faanyag-előállítást is figyelembe vevő fatermesztés, illetve a gyorsan növő fafajok energetikai célra történő ültetése. Javasolja, hogy e tulajdonosok a cél elérése érdekében részesüljenek átfogó támogatásban, ideértve mind tanácsadási szolgáltatásokat, mind pedig a pénzügyi támogatást;

8.

támogatja a modern, a hagyományos módszereknél kisebb környezeti hatású fakitermelő és -feldolgozó technológiák kifejlesztését célzó tudományos kutatást és kezdeményezéseket (ideértve az energetikai célú fatelepítést is), valamint azokat, amelyek a fenntartható fejlődést elősegítve csökkentik a gazdálkodási költségeket;

9.

üdvözli és méltányolja a meglévő tanúsítási rendszerek eredményeit, támogatja az ilyen rendszerek fenntartását, javasolja, hogy azokat nagymértékben támogassák másfajta, többek között pénzügyi intézkedésekkel is. A tanúsítás később hozzájárulhat az illegális eredetű fa és fatermékek kereskedelmének visszaszorításához. Javasolja, hogy ez legyen része egy globális szintű tanúsítási rendszer létrehozására irányuló, átfogóbb törekvésnek. Ajánlja, hogy – az olyan kezdeményezésekkel összhangban, mint a FLEGT (az erdészeti jogszabályok végrehajtása, irányítás és kereskedelem) – tiltsák meg az EU-n kívüli országokban illegálisan kitermelt fa importját vagy birtoklását. Rámutat azonban arra, hogy a tanúsítás és a Natura 2000 státusz jogi és gazdasági feltételei tagállamonként és régiónként nagymértékben eltérőek. Arra is utal továbbá, hogy a fatermékek tanúsítási rendszere nem minden esetben segíti megfelelő módon a védett területek magasabb szintű igazgatási célkitűzéseit. Javasolja ezért, hogy a szubszidiaritás és az arányosság jegyében vegyék figyelembe ezeket az eltéréseket és követelményeket;

10.

hangsúlyozza a többcélú erdőgazdálkodás előmozdításának jelentőségét, hiszen az központi funkciója (a fatermelés) mellett más kiemelt, erdészeti és gazdasági jelentőségű tevékenységeket – turizmus, jóléti, védelmi és szabadidős funkció, vadászat, erdei gyümölcsök és más erdei termékek (pl. fanedv, kéreg, parafa stb.) gyűjtése – is magában foglal. Az ilyen nem termelési célú tevékenységek gazdasági jelentősége nagymértékben fokozható párhuzamosan a természetes élőhelyek biológiai sokféleségének növelésével, ami hozzájárul a vidéki területek fejlődéséhez;

11.

felhívja a figyelmet annak szükségességére, hogy a helyi és regionális önkormányzatok részt vegyenek az EU erdészeti politikájával kapcsolatos döntéshozatalban;

12.

javasolja, hogy jelentős mértékben fokozzák a gyorsan növő, környezetvédelmi szempontból fenntartható módon energiatermelési célból termesztett fák telepítésének uniós szintű támogatását. Az ilyen telepítések ugyanis, azon túl, hogy munkalehetőséget biztosítanak, hozzájárulnak a vidéki területek újbóli fellendítéséhez, és szerepet játszhatnak a mikrorégiók gazdasági fejlődésében is;

13.

a 20/20/20-as célkitűzés fényében hangsúlyozza, hogy a biomassza energetikai célú hasznosításában minden tagállamnak széles körben részt kellene vennie annak érdekében, hogy megvalósítsuk a megújuló energiának a teljes energiatermelésben való részesedésével kapcsolatos célkitűzést; mindazonáltal kiemeli, hogy a fa energetikai felhasználásának fejlesztésével a régióknak kellene foglalkozniuk egyrészről a tüzelőanyag-kínálat szempontjából (a területi jellemzők alapján megvalósítandó specifikus erdőkezelés), másrészről pedig a kereslet szempontjából (a tűzifa helyi piacának ösztönzése a regionális köz- és magánszféra segítségével);

14.

kéri az erdei biomassza energiatermelési célú felhasználásának további ösztönzését, és hogy az ilyen tevékenységet az Állandó Erdészeti Bizottság is támogassa. Javasolja azonban, hogy történjenek lépések a vékonyfa és lombozat formájában felhasznált biomassza arányának korlátozó érdekében;

15.

rámutat, hogy a fából származó bioenergia termelése és felhasználása iránt mutatott érdeklődés a tagállamok gazdasági feltételeitől, például többek között az adóztatástól, valamint a faalapú fűtőanyagok használatának ösztönzésére nyújtott támogatások nagyságától és irányultságától fog függeni. A támogatás hozzájárul a vidéki területek fejlődési ütemének felgyorsításához és a természetes környezet fenntartható fejlesztését eredményezi az ilyen régiókban. Az RB arra szólítja fel a tagállamokat, hogy költségvetési politikájuk keretében ne hozzák hátrányos helyzetbe a biotüzelőanyagokat a fosszilis üzemanyagokkal szemben;

16.

üdvözli azokat az uniós kezdeményezéseket, amelyek az erdőirtás és az erdők pusztulásának visszafogását célozzák, és így hozzájárulnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez és a szén-dioxid megkötésére rendelkezésre álló területek csökkenésének megállításához;

17.

elégedetten veszi tudomásul az erdők megőrzésének céljával kidolgozott megfigyelési rendszer hatásait, hiszen az erdők állapota és vitalitása segít biztosítani az üvegházhatású gázok magas megkötési arányát és az éghajlat stabilitását;

18.

felhívja a figyelmet arra, hogy számos tagállamban folyamatosan javulnak az erdőkezelési módszerek: a holt szerves anyagot bioenergetikai célú felhasználásra a tanúsítás és a Natura 2000 előírásainak megfelelően ésszerű módon összegyűjtik, hozzájárulva az erdőtüzek megelőzéséhez. Mindeközben megfelelően szem előtt tartják a fenntartható gazdaság elveit és az erdőterületek többfunkciós természetét;

19.

üdvözli azt a számos európai uniós lépést és politikai kezdeményezést, amelyek kötelezik a tagállamokat arra, hogy nemzeti erdészeti politikáikat hozzák összhangba az EU célkitűzéseivel;

20.

szem előtt tartva azt a tényt, hogy a nagyobb erdőterület növeli a szén-dioxid-megkötést és így pozitív hatással van éghajlatunk stabilitására, a Régiók Bizottsága javasolja, hogy a vidékfejlesztési politika keretében növeljék a jelenlegi erdők fenntartására és állapotjavítására, valamint a területek újraerdősítésére és az ehhez kapcsolódó termesztési és ápolási munkákra szánt finanszírozás mértékét. Ezzel összefüggésben határozottan kéri annak a feltételnek a megszabását, hogy e támogatás által a biológiai sokféleség semmilyen módon sem károsodhat;

21.

megjegyzi, hogy az EU bizonyos országaiban, illetve régióiban az erdőtüzek jelentik a legfőbb veszélyt a fás és cserjés területekből álló erdei ökoszisztémákra. A tüzeket a kedvezőtlen időjárási körülmények mellett az okozza, hogy a kevéssé jövedelmező erdőket nem hasznosítják vagy egyáltalán nem tartják őket rendben, és így túl sok éghető anyag halmozódik fel bennük, ami elősegíti a keletkezett tüzek intenzívebb és gyorsabb terjedését, ez pedig nagyon megnehezíti az oltást. Olyan preventív erdőgazdálkodást kell támogatni és ösztönözni, melynek révén az erdők ellenállóbbak lesznek a tűz terjedésével szemben, olyan erdészeti módszereket alkalmazva, amelyek csökkentik és módosítják az éghető növényi anyagot, valamint tűzvédelmi pászták létrehozásával és fenntartásával. Az ezt célzó tevékenységek során összegyűlő biomasszát megújulóenergia-termelési célra kell felhasználni, hozzájárulva ezzel a CO2-kibocsátások csökkentéséhez;

22.

úgy véli, hogy a tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy folytassák a megfigyelési hálózat fejlesztését, felhasználva az erdők egészségét és vitalitását veszélyeztető erdőtüzek, rovar- és gombafertőzések, illetve áradások által okozott károk megfigyelése terén eddig szerzett tapasztalatokat;

23.

javasolja azon tagállamok és régiók támogatását, amelyek fenntartható, az éghajlatváltozást mérséklő erdészeti politikát vezetnek be. Előnyben kell részesíteni azokat a nemzeti, regionális és helyi szintű kezdeményezéseket, amelyek célja ösztönzők bevezetése a vállalatok számára az alábbi formákban: adókedvezmény, innovációs támogatás, előnyös szerződések az erdészeti termelés során előállított termékek értékesítéséhez, műszaki és technológiai segítségnyújtás és környezetvédelmi támogatás;

24.

javasolja a fából készült termékek széles körű támogatását, különösen az építőiparban, hiszen az biztosítja az erdők fái által a szén-dioxid-asszimilációs folyamat során megkötött szén hosszú távú tárolását;

25.

megismétli korábbi álláspontját, miszerint helyi, regionális, nemzeti, uniós és nemzetközi szinten is jól koordinált, ágazatokon átívelő, a globális fejleményeket megfelelően figyelembe vevő politikai megközelítésre van szükség, amelynek célja az erdészeti erőforrások valóban fenntartható kezelésének biztosítása, és amely az éghajlatváltozást enyhítő stratégiákat megfelelő alkalmazkodási intézkedésekkel ötvözi. Ezért sürgeti az EU-t, hogy vállaljon vezető szerepet a nemzetközi közösségben, és ösztönzi az uniós tagállamok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy teljesítsék az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése terén az ENSZ éghajlatváltozásról szóló keretegyezményében (UNFCCC) és a Kiotói Jegyzőkönyvben vállalt kötelezettségeiket, csakúgy, mint az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodáshoz nyújtott segítséget (a 2007–2011 között érvényes cselekvési terv 6. kulcstevékenysége); üdvözli az Európai Bizottság javaslatát, mely szerint az UNFCCC keretei között létre kell hozni egy globális erdészeti szén-dioxid-mechanizmust, ami folyamatos finanszírozási rendszerre épül, és javasolja, hogy a kibocsátási egységek EU ETS szerinti elárverezéséből származó bevételek egy jelentős részét fordítsák a fejlődő országokban az erdőirtás és az erdők pusztulása elleni küzdelemre;

26.

rámutat, hogy az erdészeti politikának további támogatásra van szüksége, mivel szorosan kapcsolódik az energiahatékonyságot 2020-ra 20 %-kal növelni, a szén-dioxid-kibocsátást pedig csökkenteni kívánó célkitűzésekhez. Ez utóbbiban nagy szerepet játszik az a kiterjedt, Európa szárazföldjének majdnem 35 %-át lefedő terület, amelyet az erdők foglalnak el. Az említett energiahatékonyság elérése érdekében biomassza felhasználása terén a villamosenergia-termelés helyett inkább a hőenergia-termelést kellene támogatni. Ehhez törekedni kellene arra, hogy ezt elszámolják a globális energiamérlegekben, mivel ez a biomassza leghatékonyabb felhasználási módja;

27.

felhívja a figyelmet arra, hogy többet kell tenni a – többek között emberi eredetű – biotikus és abiotikus károkozó tényezők terjedésének visszafogásáért, amint azt a 2007–2011 közötti időszakra vonatkozó erdészeti cselekvési terv is tartalmazza;

28.

megjegyzi, hogy az EU számos hatékony megoldást vezetett be, amelyeket tovább kellene fejleszteni a vita olyan kiterjesztése által, amelynek köszönhetően abban megjelennek és vizsgálat tárgyát képezik a különféle – különösen az erdészet terén elöljáró – országokból származó szakértőknek, valamint az ágazatnak kiemelt jelentőséget tulajdonító területek helyi és regionális önkormányzatai képviselőinek új elképzelései;

29.

értékeli az MCPFE (az európai erdők védelmével foglalkozó miniszteri konferencia) által az erdészeti kérdések feltárása és az azokkal kapcsolatosan Európa-szerte (az Európai Unióban is) nyújtott tájékoztatás terén betöltött szerep jelentőségét, és szorosabb együttműködést javasol ezzel a szervezettel;

30.

javasolja, hogy kezdődjön meg az Európai Bizottság ágazatokon átívelő erdészeti tevékenységeinek egy megfelelő jogi és szerkezeti keretbe történő foglalásával kapcsolatos munka, amelynek révén az európai erdészeti politika terén összehangolt lépések lesznek lehetségesek. Ennek kiemelt jelentősége lesz a 2007–2011 közötti időszakra érvényes cselekvési terv lejárta után;

31.

tekintettel az erdészeti kérdések ágazatokon átívelő jellegére, javasolja, hogy kezdődjön meg egy, az EU erdészeti politikájáért felelős, a szükséges pénzügyi forrásokkal rendelkező testület felállítása;

32.

egyetért a környezetvédelemmel kapcsolatos felvilágosító és tájékoztató kampányok támogatásával, de megjegyzi, hogy nem elegendőek a közvélemény figyelmének a fenntartható erdészet előnyeire történő felhívása terén eddig tett intézkedések. Emiatt az EU-n belül nem mindenki érti pontosan, hogy az hogyan járulhat hozzá a vidéki területek fejlődéséhez;

33.

javasolja a fenntartható erdészetről és az erdei biomasszának a 20/20/20-as célkitűzéshez való hozzájárulási lehetőségéről szóló felvilágosító és tájékoztató – különösen a mind az erdőtulajdonosokat, mind pedig az erdőgazdálkodókat célzó – programok támogatásának fokozását;

34.

a tudomány és az erdőgazdálkodás fontos szerepet tölt be az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásban azzal, hogy módosítja az erdőműveléshez közvetlenül kapcsolódó gyakorlatokat, kiválasztja az egy adott területen legmegfelelőbb fafajokat és visszaállítja azokat az erdőtípusokat, amelyek rugalmasabbak az éghajlat változásával szemben. Ezáltal különösképpen a hegyvidéki erdők természeti veszélyek elleni védelmi funkcióját lehetne jelentősen befolyásolni;

35.

támogatja a különböző fafajok energiapotenciálját és termesztési módszereit, a különféle éghajlati és földrajzi környezethez való alkalmazkodási képességet és a génjavítást vizsgáló tudományos kutatásra irányuló kezdeményezéseket, amelyek következtében jelentős mértékben nő a mind iparifa-előállításra, mind pedig energetikai célra felhasználható erdei biomassza mennyisége. Ezáltal több fa termelhető ki a fenti két cél érdekében. Egyúttal azonban az ökológiai következményeket is rendszeresen kutatni és értékelni kell;

36.

teljes mértékben kiáll minden olyan intézkedés mellett, amely a fenntartható módon kezelt erdőkből származó faanyag és más erdészeti termékek – különösen energiatermelési céllal és nyersanyagként történő felhasználás céljával történő – használatára ösztönöz. Támogatja ezenkívül a tanúsítást, melynek célja az erdőterületek megfelelő kezelése és annak megelőzése, hogy ismeretlen eredetű faanyag kerüljön a piacra, hangsúlyozza ugyanakkor a helyi és regionális önkormányzatok szerepét az erdőterületek kezelése terén;

37.

támogatja a fa és fatermékek globális szintű tanúsítására irányuló törekvést, így például az illegális fakitermelés elleni küzdelmet célzó, az erdészeti jogérvényesítésre, irányításra és kereskedelemre vonatkozó (FLEGT) kezdeményezést, amennyiben az a már folyamatban lévő tanúsítási rendszerekre (PEFC vagy FSC) épül, és más olyan kezdeményezéseket, amelyek célja az illegális fakitermelés elleni küzdelemmel kapcsolatos megállapodás elérése. A megállapodás egyéb, a tanúsított vállalatoktól származó termékeket előnyben részesítő intézkedésekkel társulva hatékony eszköz lehet az illegális iparifa és fatermékek kereskedelmének megállítására;

38.

sürgeti, hogy a különböző döntéshozatali szinteken fontolják meg határidő kitűzését a kötelező tanúsításnak az egész EU-ban történő bevezetésére;

39.

tekintettel arra, hogy a fokozottabb biológiai sokféleség erősíti az erdők ellenálló képességét, ami lehetővé teszi az ilyen élőhelyekben rejlő potenciál sokkal nagyobb mértékű kihasználását, megjegyzi, hogy fontos biztosítani az ilyen irányú (a biológiai sokféleséget fokozó) tevékenységek prioritását, megfelelően figyelembe véve az erdők többfunkciós jellegét és fenntartható fejlődését, és ennek érdekében javasolja, hogy az új ültetvényeket a talaj, a flóra és a fauna védelmét biztosító környezeti fenntarthatósági elvekkel összhangban kezeljék;

40.

hangsúlyozza, hogy az erdők – többek között a többcélú kezelésnek köszönhetően – részt vesznek az éghajlatváltozás enyhítésében, hiszen biomasszájukban a világ szén-dioxid-készletének 77 %-át tárolják, és alapvető szerepet töltenek be a szén-dioxid globális körforgásában, szabályozzák a biológiai körforgást és védik a talajt és a vizet. Ennek megfelelően egyetlen környezetvédelmi célkitűzést sem érhetünk el, ha nem fordítunk kiemelt figyelmet az erdőkre.

41.

felszólítja mind a tagállamokat, mind pedig a teljes Európai Uniót, hogy az erdők nemzetközi évének nyilvánított 2011. év alkalmával érjen el minőségi előrelépést az erdészeti és a faiparon belül.

29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/50

—

egyetért azzal, hogy a gyermekek szexuális zaklatása és a szexuális kizsákmányolás, ideértve a gyermekpornográfiát is, amelyeket a kizsákmányolás más formáival – mint a koldultatás, a kisebb bűncselekményekbe való bevonás vagy a szervkereskedelem – együtt az emberkereskedelem általános összefüggésében kell szemlélni, az emberi jogoknak, és különösen az emberi méltósághoz való jognak, valamint a gyermekek jogainak a súlyos megsértését jelenti, és az EU részéről szigorú és következetes közös megközelítést igényel;

—

tudatában van annak, hogy a gyermekek szexuális zaklatását ábrázoló pornográf képek, valamint a gyermekek szexuális kizsákmányolásának más formái az új technológiák használata révén egyre növekvő méreteket öltenek, és egyre terjednek, és hogy az ezek elleni intézkedések nem elég gyorsak és hatékonyak. Éppen ezért e tevékenységek feltárása és megelőzése érdekében minden szinten megfelelő válaszlépéseket kell tenni, beleértve az illetékes szerveknél dolgozó munkatársak képzését, valamint szakértelmük fejlesztését helyi és regionális szinten;

—

egyetért azzal, hogy hatékony, a bűncselekmény súlyával arányos és visszatartó erejű szankciókra van szükség, figyelemmel arra is, hogy a nyomozás és a büntetőeljárás hatékonyabbá váljon, és javuljon a nemzetközi bűnüldözési és igazságügyi együttműködés;

—

támogatja azt a nézetet, hogy a súlyos bűncselekmények – így a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia, valamint a kiskorúak kizsákmányolásának más, emberkereskedelemmel összefüggő jelenségei – olyan átfogó megközelítést tesznek szükségessé, amely kiterjed a bűnelkövetőkkel szembeni bűnvádi eljárás lefolytatására, a kiskorú sértettek védelmére, valamint a jelenség megelőzésére és ellenőrzésére, beleértve a közvélemény figyelmének felkeltésére irányuló, illetve az oktatással kapcsolatos intézkedéseket is;

—

emlékeztet arra, hogy az emberkereskedelem egyszerre globális kérdés és helyi probléma; ezért elengedhetetlen, hogy a helyi önkormányzatok e harc élvonalában álljanak. A bűnüldözésre és a büntetőeljárásra vonatkozó politikák csak az összes kormányzati szintet, a munkaadói szervezeteket, a magánszférát, a szakszervezeteket és az NGO-kat felölelő, széles körű együttműködés mellett lehetnek hatékonyak.

Előadó

:

Ján ORAVEC (SK/EPP), Štúrovo polgármestere

1.

egyetért azzal, hogy a gyermekek szexuális zaklatása és a szexuális kizsákmányolás, ideértve a gyermekpornográfiát is, amelyeket a kizsákmányolás más formáival – mint a koldultatás, a kisebb bűncselekményekbe való bevonás vagy a szervkereskedelem – együtt az emberkereskedelem általános összefüggésében kell szemlélni, az emberi jogoknak, és különösen az emberi méltósághoz való jognak (az Alapjogi Charta 1. cikke), valamint a gyermekek jogainak (az Alapjogi Charta 24. cikke és a gyermekek jogairól szóló 1989. évi New York-i Egyezmény) a súlyos megsértését jelenti, és az EU részéről szigorú és következetes közös megközelítést igényel;

2.

hangsúlyozza, hogy mivel a helyi és regionális szint van legközelebb a polgárokhoz, azok jelenthetik az első kapcsolattartó pontot a szexuális zaklatás áldozatai számára. Az e jelenség leküzdésére irányuló stratégiák mellett a források jobb elosztása segíteni fogja az átfogóbb politikai részvételt;

3.

tudatában van annak, hogy a gyermekek szexuális zaklatását ábrázoló pornográf képek, valamint a gyermekek szexuális kizsákmányolásának más formái az új technológiák használata révén egyre növekvő méreteket öltenek, és egyre terjednek, és hogy az ezek elleni intézkedések nem elég gyorsak és hatékonyak. Éppen ezért e tevékenységek feltárása és megelőzése érdekében minden szinten megfelelő válaszlépéseket kell tenni, beleértve az illetékes szerveknél dolgozó munkatársak képzését, valamint szakértelmük fejlesztését helyi és regionális szinten;

4.

a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia (mindkettő jelentős határokon átnyúló dimenzióval rendelkező jelenség) elleni küzdelemről szóló 2004/68/IB tanácsi kerethatározat közelíti a tagállami jogszabályokat annak érdekében, hogy büntethetővé tegyék a gyermek szexuális zaklatásának és szexuális kizsákmányolásának legsúlyosabb formáit, és kiterjesszék a belföldi joghatóságot, továbbá hogy előírják a sértettek számára – az ítélet megszületése előtt, illetve után – nyújtandó támogatás minimumszintjét;

5.

úgy véli, hogy a gyermekek jogaival, a gyermekek eladásával, a gyermekprostitúcióval és a gyermekpornográfiával kapcsolatos ENSZ-egyezmény fakultatív jegyzőkönyve, továbbá különösen az Európa Tanács közelmúltban elfogadott, a gyermek szexuális kizsákmányolása és szexuális zaklatása elleni egyezménye alapvető fontosságú lépések az e területen folytatott nemzetközi együttműködés erősítésének útján. Ezért arra hívja fel a tagállamokat, hogy tevékenyebben folytassák az Európa Tanács egyezményének ratifikációs folyamatát;

6.

támogatja azt a nézetet, hogy a súlyos bűncselekmények – így a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia, valamint a kiskorúak kizsákmányolásának más, emberkereskedelemmel összefüggő jelenségei – olyan átfogó megközelítést tesznek szükségessé, amely kiterjed a bűnelkövetőkkel szembeni bűnvádi eljárás lefolytatására, a kiskorú sértettek védelmére, valamint a jelenség megelőzésére és ellenőrzésére, beleértve a közvélemény figyelmének felkeltésére irányuló, illetve az oktatással kapcsolatos intézkedéseket is. Az említett bűncselekmények elleni küzdelmet célzó intézkedéseket a gyermekek mindenek felett álló érdekében és jogaik tiszteletben tartásával kell megtenni. A 2004/68/IB kerethatározatot olyan új jogi aktussal kell felváltani, amely átfogó jogi keretet nyújt a tárgyalt célkitűzés megvalósítása érdekében, és minden tagállamban védi a gyermekeket valamennyi tagállam bűnözői ellen;

7.

támogatja azt a nézetet, hogy hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókkal kell sújtani a gyermekek szexuális zaklatásának és szexuális kizsákmányolásának súlyos formáit. Ezek közé tartoznak különösen a szexuális zaklatás és szexuális kizsákmányolás olyan új formái, amelyeket megkönnyít az informatika alkalmazása. Világossá kell tenni a gyermekpornográfia meghatározását is, és közelíteni kell azt a nemzetközi jogi aktusokban található fogalommeghatározásokhoz. Az eljárási szabályokat ugyancsak harmonizálni kell annak biztosítása érdekében, hogy az elkövetőket azonos módon kezeljék, és mindenekelőtt a szükségtelen késedelmek elkerülése érdekében, amelyek gyengíthetik a büntetés nevelő hatását;

8.

mivel a kiskorú sértettek nehezen tesznek feljelentést zaklatás miatt, az elkövetők pedig megőrzik névtelenségüket a virtuális térben, meg kell könnyíteni a bűncselekmények kivizsgálását és a büntetőeljárás során a vádemelést. Világos nyomozati jogkört kell létrehozni, egyértelműen meghatározott anyagi és területi illetékességgel.

9.

úgy véli, hogy ha hatékonyan kívánnak e küzdelemben részt venni, a települési rendőrségeknek, amelyek a lehető legmélyrehatóbb ismeretekkel rendelkeznek a helyi viszonyokról, és így meghatározó szerepet tölthetnek be e bűncselekmények felfedésében, hozzá kell férniük az adatbázisokhoz, képzésben kell részesülniük az ilyen típusú bűncselekmények felderítésére vonatkozóan, és megfelelő hatáskörökkel kell rendelkezniük;

10.

egyetért azzal, hogy módosítani kell a joghatósági szabályokat annak biztosítása érdekében, hogy a gyermekek szexuális zaklatása és kizsákmányolása esetén akkor is eljárás alá vonhatók legyenek az Európai Unióból származó elkövetők, ha a bűncselekményeket az Európai Unión kívül, különösen az úgynevezett szexturizmus során követik el. Az EU-nak azonban annak érdekében is be kell vetnie politikai és gazdasági befolyását, hogy az Unión kívüli országokban is hasonló jogi környezet jöjjön létre;

11.

egyetért azzal, hogy a kiskorú sértetteknek könnyen hozzá kell jutniuk a jogorvoslatokhoz, és kímélni kell őket a büntetőeljárás során. Magától értetődőnek kell tehát lennie, különösen gyermekek esetében, hogy felhasználják az áldozatok tanúvallomásának rögzítésére rendelkezésre álló különböző technológiákat. Így kevésbé lesz szükség ismételt kérdésfeltevésre vagy az áldozatok és az elkövetők közötti közvetlen kapcsolat létrehozására.

12.

elismeri, hogy a bűnismétlés megelőzése, illetve minimálisra való korlátozása érdekében mindig fel kell mérni az elkövetők által jelentett veszélyt és a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények esetleges ismételt elkövetésének kockázatát, továbbá az elkövetők számára önkéntes alapon hozzáférést kell biztosítani a hatékony bűnmegelőzési programokhoz és intézkedésekhez, amelyekbe a helyi önkormányzatokat is aktívan be kell vonni;

13.

azt javasolja, hogy amennyiben az elkövetők által jelentett veszély és a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények esetleges ismételt elkövetésének kockázata indokolttá teszi, az elítélt elkövetőket adott esetben átmenetileg vagy tartósan el kell tiltani a gyermekekkel való rendszeres kapcsolattartással járó tevékenységek gyakorlásától. Az ilyen tilalmak EU-n belüli érvényesítését meg kell könnyíteni, emellett a helyi és regionális önkormányzatokat hatékonyan be kell vonni a folyamatba;

14.

a gyermekpornográfia elleni küzdelem céljából – különösen amennyiben az eredeti pornográf anyag nem az EU-n belül található – mechanizmusokat kell kidolgozni annak érdekében, hogy letiltsák a hozzáférést az Unió területéről a bizonyítottan gyermekpornográfiát tartalmazó vagy terjesztő internetes oldalakhoz;

15.

a szóban forgó kerethatározat, a szubszidiaritás és az arányosság elvének megfelelően, a célok európai szintű megvalósítása érdekében a szükséges minimumra korlátozódik, és nem lép túl azon, ami e célszerűséghez szükséges;

16.

tudomásul veszi, hogy a kerethatározat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és szem előtt tartja az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert elveket, nevezetesen az emberi méltóságot, a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalmát, a gyermekek jogait, a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, a személyes adatok védelmét, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a bűncselekmények és büntetések törvényességének és arányosságának elvét. A kerethatározat ezen jogok maradéktalan tiszteletét kívánja biztosítani. A kerethatározat nem kívánja szabályozni a kiskorúak közötti, kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális tevékenységet;

17.

emlékeztet arra, hogy az emberkereskedelem egyszerre globális kérdés és helyi probléma; ezért elengedhetetlen, hogy a helyi önkormányzatok e harc élvonalában álljanak. A bűnüldözésre és a büntetőeljárásra vonatkozó politikák csak az összes kormányzati szintet, a munkaadói szervezeteket, a magánszférát, a szakszervezeteket és az NGO-kat felölelő, széles körű együttműködés mellett lehetnek hatékonyak;

18.

egyetért azzal, hogy az emberkereskedelem súlyos bűncselekmény, amelyet gyakran szervezett bűnözés kereteiben követnek el, és amely súlyosan sérti az emberi jogokat. Támogatja ezért, hogy az EU egységes, megalkuvást nem tűrő, átfogó megközelítéssel kezelje a jelenséget, és szenteljen kiemelt figyelmet ennek a feladatnak.

19.

támogatja az Európai Unió elkötelezettségét az emberkereskedelem megelőzése és az ellene folytatott küzdelem, valamint az emberkereskedelem áldozatai jogainak védelme mellett. E célt szolgálta az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló, 2002. július 19-i 2002/629/IB tanácsi kerethatározat, valamint az emberkereskedelem elleni küzdelemre és annak megelőzésére vonatkozó legjobb gyakorlatokról, normákról és eljárásokról szóló európai uniós terv (2005/C 311/01) elfogadása.

20.

üdvözli, hogy a kerethatározat az emberkereskedelem elleni küzdelemre vonatkozóan egységes és integrált megközelítést alkalmaz. A kerethatározat fő célja a következetesebb megelőzés és büntetőeljárás, valamint a sértettek jogainak védelme. A gyermekek, mivel koruk miatt bizonytalan helyzetekbe kerülhetnek, kiszolgáltatottabbak, és ezért nagyobb a veszélye annak, hogy az emberkereskedelem áldozataivá válnak. E kerethatározat rendelkezéseit a gyermek mindenek felett álló érdekeit figyelembe véve kell alkalmazni, összhangban a gyermek jogairól szóló 1989-es ENSZ-egyezménnyel.

21.

tudatában van annak, hogy az Egyesült Nemzetek nemzetközi szervezett bűnözés elleni egyezményét kiegészítő, az emberkereskedelem, különösen a nőkkel és gyermekekkel való kereskedelem megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről szóló 2000. évi ENSZ-jegyzőkönyv és az Európa Tanács emberkereskedelem elleni fellépésről szóló 2005-ös egyezménye alapvető lépéseket jelent az emberkereskedelem elleni nemzetközi együttműködés fejlesztésének folyamatában. A jogszabály-közelítés folyamatának elősegítése érdekében a kerethatározat tágan határozza meg az ENSZ és az Európa Tanács fent idézett okmányaiban szereplő bűncselekményt. A fogalommeghatározás kiterjed az áldozatok különböző típusaira – nem csupán a nőkre, hanem gyermekekre, férfiakra is –, a kizsákmányolás különböző formáira – nem csupán a szexuális jellegűekre, hanem a gyermekmunkára, illetve a koldulásra, valamint kisebb bűncselekményeket elkövető, fiatalkorúakból álló hálózatokba történő bevonásra –, továbbá a szervek kivételének céljából történő emberkereskedelemre is, amely a szervkereskedelemhez kapcsolódik, és az emberi méltóság és testi épség súlyos megsértését jelenti;

22.

egyetért azzal, hogy hatékony, a bűncselekmény súlyával arányos és visszatartó erejű szankciókra van szükség, figyelemmel arra is, hogy a nyomozás és a büntetőeljárás hatékonyabbá váljon, és javuljon a nemzetközi bűnüldözési és igazságügyi együttműködés. A minősítő körülményeknél számításba kell venni, hogy védelmet kell biztosítani különösen a veszélyeztetett helyzetben lévő sértetteknek, beleértve az összes kiskorú sértettet és azokat a felnőtteket, akik személyi körülményeik, illetve a bűncselekmény fizikai vagy pszichológiai következményei miatt veszélyeztetettek; mindenképpen szükség van a kiskorúak védelmét szolgáló és az emberi jogok terén tevékenykedő valamennyi intézmény együttműködésére, valamint a bűnüldöző szervek hatékony tevékenységére és hatékony igazságszolgáltatásra;

23.

támogatja azt az álláspontot, hogy a sértetteknek az illetékes hatóság határozata alapján védelmet kell biztosítani a vádemeléssel és büntetéssel szemben olyan jogellenes cselekmények vonatkozásában, amelyekben az emberkereskedők által alkalmazott tiltott módszereknek való alávetettségük közvetlen következményeként vettek részt, mint pl. a bevándorlási törvények megsértése, hamis okmányok felhasználása, vagy a prostitúcióról szóló törvények szerinti bűncselekmények. Ugyanakkor a körülményeket következetesen és érzékenységet tanúsítva kell mérlegelni. E védelem további célja az, hogy a sértettek büntetőeljárásokban tanúként való részvételét ösztönözze;

24.

bár a büntetőeljárásban a sértettek jogállásáról szóló, 2001. március 15-i 2001/220/IB tanácsi kerethatározat számos jogot biztosít a sértettek számára a büntetőeljárások folyamán, beleértve a védelemhez és kárenyhítéshez való jogot, az emberkereskedelem sértettjei szintén veszélyeztetett helyzetben vannak, így rájuk vonatkozóan különleges intézkedésekre van szükség. Meg kell védeni a megfélemlítéstől és a másodlagos viktimizációtól – azaz a büntetőeljárás lefolytatásának módjából adódó további sérelemtől vagy megrázkódtatástól – a sértetteket, akik az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények (szervek kivételét is ideértve) következményeit viselik. Továbbá egyedi eszközöket kell létrehozni a hatékony védelem és kárenyhítés biztosítása érdekében;

25.

úgy véli, hogy a sértettek számára lehetővé kell tenni, hogy eredményesen érvényesítsék jogaikat. Ezért megfelelő – adott esetben egyetemesen kötelező érvényű – támogatást kell nyújtani számukra a büntetőeljárást megelőzően, annak folyamán, és azt követően. A kerethatározat kötelezi a tagállamokat, hogy minden sértett számára biztosítsanak elegendő támogatást rehabilitációjuk, valamint védelmük érdekében;

26.

meggyőződése, hogy az emberkereskedelem hatalmas pénzösszegeket mozgat meg, valamint hogy az ebben a törvénytelen tevékenységben közreműködő bűnözők meggazdagodnak; bátorítja a tagállamokat, hogy a bűnözőktől lefoglalt javakat használják fel az ezeknek a gyermekeknek nyújtott pótlólagos terápiás és integrációs szolgáltatásokra;

27.

Míg a 2004/81/EK irányelv a harmadik országok emberkereskedelem áldozatává vált állampolgárai részére kiállított tartózkodási engedélyről rendelkezik, és a 2004/38/EK irányelv az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát – beleértve a kiutasítással szembeni védelmet – szabályozza, ez a kerethatározat különleges védelmi intézkedéseket vezet be az emberkereskedelem minden sértettjére vonatkozóan, és nem tárgyalja a tagállam területén való tartózkodásuk körülményeit vagy bármi egyéb, közösségi hatáskörbe tartozó kérdést;

28.

úgy véli, hogy a felnőttek számára nyújtott intézkedések mellett a tagállamoknak biztosítaniuk kell azt, hogy a kiskorú sértettek számára különleges védelmi intézkedések álljanak rendelkezésre;

29.

üdvözli azt a kezdeményezést, hogy minden tagállamnak ki kell alakítania, illetve meg kell erősítenie az emberkereskedelem megakadályozására irányuló szakpolitikákat, beleértve idevágó kutatási, tájékoztatási, figyelemfelkeltési és oktatási intézkedéseket, valamint egy egész Európára kiterjedő médiakampányt, amelynek célja az emberkereskedelem átfogó fogalommeghatározásának a támogatása és az ún. másodlagos viktimizáció elleni harc, hogy a kizsákmányolás bármely formája iránti keresletet visszafogják. Az ilyen kezdeményezések kialakításakor a tagállamoknak érvényre kell juttatniuk a nemi dimenziót, és a gyermekek jogainak tiszteletén alapuló megközelítést kell alkalmazniuk;

30.

[A harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárait foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciók minimumszabályairól szóló 2009/…/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv] szankciókat állapít meg azokkal a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárait foglalkoztató munkáltatókkal szemben, akik ellen ugyan nem emeltek vádat, illetve akiket nem ítéltek el emberkereskedelem miatt, viszont úgy veszik igénybe valamely személy munkáját vagy szolgáltatásait, hogy tudomásuk van arról, hogy az illető emberkereskedelem áldozata. Továbbá a tagállamoknak mérlegelniük kell annak lehetőségét, hogy szankciókat alkalmazzanak azokra a személyekre, akik emberkereskedelem áldozatának valamilyen szolgáltatását veszik igénybe, miközben tudomásuk van arról, hogy az illető emberkereskedelem áldozata;

31.

egyetért azzal a javaslattal, hogy a nemzeti nyomonkövetési rendszereket – nemzeti előadókat vagy ezzel egyenértékű mechanizmusokat – kell kialakítani az emberkereskedelem tendenciáival kapcsolatos információk összegyűjtésére és az ezekre vonatkozó értékelések elvégzésére, az emberkereskedelem elleni politika eredményeinek mérésére, valamint a kormányok és parlamentek számára az emberkereskedelem elleni intézkedések kialakítására vonatkozó tanácsadás biztosításához.

32.

rámutat, hogy azzal is foglalkozni kell, hogy miért tudnak szervezett csoportok emberkereskedelmet folytatni. Ez főként a származási országokban uralkodó kétségbeeséssel és a gyakran tarthatatlan gazdasági és szociális helyzettel magyarázható. Sok áldozatot az a kilátás hajt a szervezett csoportok karjaiba, hogy esélye lehet helyzetének javítására. Ezek a csoportok aztán illegális munka, prostitúció, koldultatás, szervkereskedelem vagy más illegális tevékenység révén kihasználják áldozataikat;

33.

megjegyzi, hogy e bűncselekmények felfedését, eredetük felfedezését és a környezet megfigyelését nagymértékben elősegítheti a települési rendőrségek részvétele, amelyek igen alaposan ismerik a helyi környezetet. Azonban ehhez hozzá kell férniük az adatbázisokhoz, képzésben kell részesülniük az ilyen bűncselekmények felismerésére vonatkozóan, és megfelelő hatáskörökkel kell rendelkezniük;

34.

erőteljesen támogatja az Európai Uniónak az illegális bevándorlás megakadályozására irányuló intézkedéseit, mivel az illegális bevándorlók valójában az emberkereskedelem potenciális áldozatai;

35.

elismeri, hogy mivel a kerethatározat célját, azaz az emberkereskedelem elleni küzdelmet a tagállamok egyedül nem képesek kielégítően megvalósítani, és e cél – nagyságrendjét és hatásait tekintve – az Unió szintjén jobban megvalósítható, az Unió az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében és az Európai Közösséget létrehozó szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritási elvvel összhangban intézkedéseket fogadhat el. Az arányosság elvének megfelelően, amelyet az utóbbi cikk rögzít, ez a kerethatározat nem lép túl az e cél megvalósításához szükséges mértéken;

36.

nyugtázza, hogy a kerethatározat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és szem előtt tartja a különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert elveket, nevezetesen az emberi méltóságot, a rabszolgaság, kényszermunka és emberkereskedelem tilalmát, a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalmát, a gyermekek jogait, a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, a személyes adatok védelmét, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a bűncselekmények és büntetések törvényességének és arányosságának elveit.

37.

elismeri, hogy mindaz, amint átmentek, minden esetben traumát okoz, és megbélyegzéssel jár az emberkereskedelem áldozatai számára, továbbá hogy a rehabilitációs és áttelepítési szolgáltatások nyújtása gyakran a helyi és regionális önkormányzatok felelősségi körébe tartozik. Ezt a szerepet el kellene ismerni, és a folyamat megkönnyítéséhez biztosítani kellene a megfelelő forrásokat.

29.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 141/55

—

úgy véli, hogy az irányelvnek ajánlania kellene, hogy a tagállamok az elektromos vagy elektronikus berendezések gyártóit termékeik olyan módon való megtervezésére kötelezzék (és ne csak ösztönözzék), amely megkönnyíti megjavításukat, szétszerelésüket, újrahasználatukat és hasznosításukat. A megfelelési rendszerek révén kiszabott díjat az adott termék újrahasználhatóságától vagy újrafeldolgozhatóságától kellene függővé tenni;

—

ajánlja, hogy a begyűjtési arányt minden egyes termékkategóriára, külön-külön alkalmazzák, továbbá a begyűjtési cél kiszámításához az elektromos és elektronikus berendezések átlagos élettartamát javasolja kiindulópontnak. A tagállamoknak biztosítaniuk kellene annak elkerülését, hogy a kisméretű elektromos és elektronikus berendezések hulladéka a szelektálatlan hulladékláncba kerüljön;

—

kéri, hogy a gyártókat világosan és félreérthetetlenül kötelezzék az elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak összegyűjtésével és a gyűjtőhelyekkel járó összes költség finanszírozására. A pénzügyi felelősség jobb harmonizálása érdekében, valamint azért, hogy az EU-ban egyenlő feltételeket teremtsünk, kötelezővé kellene tenni a gyártói felelősség kiterjesztését a háztartásokból történő szelektív gyűjtés költségeire is;

—

a hulladékkezelési hierarchiával összhangban kéri egy legalább 5 %-os külön cél kitűzését a berendezések újrahasználatára vonatkozóan. Ez segíthetne legyőzni a jelenlegi tartózkodást a kidobott berendezések újrahasználatával szemben, és biztosíthatná a gépek minőségi újrahasználatát;

—

kéri, hogy a veszélyes anyagokat tartalmazó elektromos és elektronikus berendezések egészségre és környezetre nem káros módon való ártalmatlanításának költségét teljes egészében építsék be a termék árába. Sajnálja, hogy nem bővült a tiltott anyagoknak a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelv IV. mellékletében szereplő jegyzéke;

—

arra hív fel, hogy fordítsunk nagyobb figyelmet a környezetvédelmi nevelési programokra, köztük a társadalom tudatosságát növelő kampányokra. A helyi és regionális önkormányzatokat támogatni kell ezeknek az intézkedéseknek az előkészítése és végrehajtása során, amelyek igen nagy hatással lehetnek a fogyasztói viselkedésre.

Előadó

:

Jerzy Zająkała (PL/UEN-EA), Łubianka polgármestere

1.

megerősíti a felelősségteljes szabályozás fontosságát az elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak kezelésével kapcsolatban, tekintetbe véve azok környezetre és egészségre gyakorolt jelentős hatását;

2.

kiemeli, hogy a tagállamok többségében a helyi és regionális önkormányzatok felelősek a hulladékkezeléssel kapcsolatos közösségi politika végrehajtásáért. Ők készítik el a terveket, ők adják ki az engedélyeket a hulladékok összegyűjtésére és feldolgozására, ők kezelik a gyűjtő- és feldolgozórendszereket. Ennek megfelelően központi szerepet kell játszaniuk az új megközelítések és javaslatok kidolgozásában a hulladékkezelés területén;

3.

üdvözli az Európai Bizottság kezdeményezését, melynek célja az irányelvek átdolgozása, és melynek során figyelembe vette az RB 2000-ben készült véleményének tartalmát, amelyben az RB azt kérte, hogy csökkentsék a piaci szereplőkre és az adminisztrációra háruló indokolatlan költségeket és terheket, érjenek el nagyobb hatékonyságot, valamint – mindenekelőtt – csökkentsék ennek a gyorsan növekvő hulladékláncnak a környezetre gyakorolt hatását;

4.

megerősíti, hogy a közösségi környezetvédelmi politika a „szennyező fizet” elvére épül. A gyártói felelősség, ami közvetlenül ebből az elvből származik, a hulladékkezelés kulcsfontosságú elve és az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv központi eleme;

5.

felhívja a figyelmet az irányelv végrehajtásában mutatkozó késedelemre, mely által a helyi és regionális önkormányzatok, valamint a gyártók számára nem állnak időben rendelkezésre világos útmutatások a jogszabályok megfelelő végrehajtásával kapcsolatban;

6.

elvárja, hogy az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv biztosítsa, hogy az érintett helyi és regionális önkormányzatokat megfelelési rendszerek keretei között megfelelően és folyamatosan kompenzálják az irányelv végrehajtása során felmerülő költségeikért és adminisztratív terheikért;

7.

úgy véli, hogy a két irányelvet, amennyire lehet, párhuzamosan, valamint a többi e kérdéskörhöz tartozó uniós jogszabállyal összefüggésben kellene kezelni, mivel a kompetens problémamegoldást csak egy ilyen fajta megközelítés teszi lehetővé;

8.

a hulladéklánc valamennyi szereplőjének (gyártók, forgalmazók, helyi és regionális önkormányzatok) egységes pozícióját várja el a magánháztartásokból származó elektromos és elektronikus berendezések hulladékának gyűjtésében való felelősségük területén. A jelenlegi helyzet, amelyet a tagállamok eltérő gyakorlata jellemez, ahhoz vezet, hogy a szereplők által viselendő költségek indokolatlanul eltérnek, ez pedig versenytorzulást okoz. Elfogadja ugyanakkor, hogy a gyűjtés módja régióról régióra, a helyi feltételek és körülmények függvényében eltérhet;

9.

hangsúlyozza, hogy az irányelv átdolgozott változata összhangban van a szubszidiaritás elvével. Az elektromos és elektronikus berendezések, illetve az elektromos és elektronikus berendezések hulladékai egészségre és környezetre gyakorolt hatásainak határokon átnyúló jellege, valamint az a tény, hogy a termékek határokon átnyúlóan szabadon áramlanak, ahhoz vezet, hogy a szabályozás megfelelő szintje az EU-s szint. A tagállamok egyéni kezdeményezései korlátozott környezetvédelemhez és belső piaci problémákhoz vezethetnek, például magasabb megfelelési költségekhez a gyártók és a fogyasztók részéről;

10.

megerősíti, hogy a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelv célja az összhang és a szinergia növelése az ezen a területen érvényes, ugyanazon termékekre vonatkozó többi jogszabállyal, különösen a REACH-csel. A hatály és a fogalommeghatározások egyértelműsítése, az előírások érvényre juttatására vonatkozó harmonizált rendelkezések bevezetése és a korlátozások alóli mentesítések odaítélésére szolgáló mechanizmus tökéletesítése mind növelni fogja a jogbiztonságot;

11.

hangsúlyozza, hogy az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv 2. cikkében foglalt, érvényességi területre vonatkozó harmonizáció, illetve a 3. cikkben szereplő meghatározás helyes. Ezeknek az előírásoknak az érthetősége és a közösségi jog más, e területhez tartozó előírásaival való összhangja nagyobb jogbiztonsághoz vezet, és ez hatással van az adminisztrációs költségek csökkentésére is;

12.

értékeli az elektromos és elektronikus berendezések gyártóinak nyilvántartása terén alkalmazott harmonizációt, felhívja ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a jelenlegi nyilvántartási rendszert bizonyos tagállamokban csak az utóbbi négy évben vezették be és ennek magas költségvonzatai voltak. Mielőtt új gyártói nyilvántartási rendszert vezetnénk be, szükség lenne a rendszer hatékonyságának ellenőrzésére. Az RB ezzel egyidejűleg megállapítja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok saját jelentéstételre vonatkozó követeléseit továbbra is teljesíteni kell;

13.

elégedetten veszi tudomásul az ellenőrzési minimumkövetelmények bevezetését a tagállamokban, és az elektromos és elektronikus berendezések hulladékai szállításának felügyeletével kapcsolatos minimumkövetelményeket, amelyek kedvezően hatnak az irányelv végrehajtására. Ezzel egyidejűleg emlékezteti a tagállamokat arra, hogy bocsássanak az érintett szervek rendelkezésére megfelelő anyagi eszközöket a jogszabályok végrehajtásához, valamint a végrehajtásért felelős szervek képzéséhez. Emellett az IMPEL (1) hálózatot be kellene vonni a minimális felügyeleti kritériumok kidolgozásába;

14.

felhívja a figyelmet arra, hogy hiányoznak a világos előírások a kollektív, illetve egyéni rendszerekkel szembeni követelések ellenőrzésére, illetve felügyeletére vonatkozóan. Ugyanez érvényes az irányelvben előírt, az egyes gyártókra vonatkozó pénzügyi kötelezettségekre;

15.

sajnálatát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az átdolgozott változatban nem szentelnek elég figyelmet az újrafeldolgozott és újrahasznosított termékek európai felvevőpiacának. Ebből a célból a keresletet szabályozó eszközöket lehetne alkalmazni (például közbeszerzések ökológiai kritériumok alapján, újrafeldolgozott anyagok vásárlására való ösztönzés, például az új anyagok megadóztatásával abban az esetben, ha újrafeldolgozott anyag is rendelkezésre áll). Ez kétségkívül az elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak csökkenéséhez vezetne, és megerősítené a polgárok bizalmát abban, hogy az elektromos és elektronikus berendezések hulladékának kezelése megfelelő módon történik;

16.

arra hív fel, hogy fordítsunk jelentősen nagyobb figyelmet a környezetvédelmi nevelésre, vagyis a társadalom tudatosságát növelő, minden korosztályt megcélozó kampányokra, amelyek igazodnak a helyi feltételekhez és fogyasztási szokásokhoz. Ezeknek az intézkedéseknek a hatékonysága igen nagy hatással van a fogyasztói viselkedésre. A helyi és regionális önkormányzatokat támogatni kell ezeknek az intézkedéseknek az előkészítése és végrehajtása során;

17.

arra szólít fel, hogy az EU és a tagállamok kezdeményezzenek és folytassanak tudományos felméréseket, amelyek az újrafeldolgozott termékeknek és azok részeinek hatékony kezelését vizsgálják, illetve hatékony módszereket keresnek a polgárok környezettudatossá tételére;

18.

arra hív fel, hogy az EU-n és a tagállamokon keresztül támogassák a fogyasztók tudatosságának növelésére és a bevált gyakorlatok tagállamok illetve helyi és regionális önkormányzatok közötti cseréjére irányuló intézkedéseket;

19.

elengedhetetlennek tartja, hogy az elektromos és elektronikus berendezések hulladékaira vonatkozó hasznosítási szabályok az adott anyagok értékétől függetlenül azonosak legyenek;

20.

felhívja a figyelmet arra, hogy egyértelműen különbséget kell tenni azoknak a berendezéseknek az újrahasználata között, amelyeket még nem lehet hulladéknak tekinteni (ezek ne tartozzanak a célkitűzésbe), illetve az olyan berendezések újrahasználata között, amelyek már hulladéknak tekintendők, például amelyek a helyi önkormányzatok hulladékgyűjtőhelyeiről származnak. Rámutat arra, hogy nehéz a hulladékgyűjtőhelyeken lerakott elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak ellenőrzése a tekintetben, hogy vajon a régi, használhatatlan berendezések újrafeldolgozásra vagy újrahasználatra alkalmasak-e;

21.

üdvözli az irányelv hatókörét, valamint az elektromos és elektronikus berendezések kategóriáinak világos megkülönböztetését az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv mellékleteiben. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy problémák merülhetnek fel a kettős használatra alkalmas áruk besorolása esetében. Ezért arra szólít fel, hogy az ilyen árukat magánháztartásokból származó elektromos és elektronikus berendezések hulladékaiként sorolják be. E nélkül a besorolás nélkül bizonyos esetekben a költségek indokolatlan áthárítása történhet más szereplőkre, valamint a magánháztartásokból származó elektromos és elektronikus berendezések hulladékaira nyújtott finanszírozás nehezebbé válhat. Az ilyen besorolás a gyártók számára is egyértelműbb és biztosabb helyzetet eredményezne.

22.

úgy véli, hogy az irányelvnek ajánlania kellene, hogy a tagállamok az elektromos vagy elektronikus berendezések gyártóit termékeik olyan módon való megtervezésére kötelezzék (és ne csak ösztönözzék), amely megkönnyíti megjavításukat, szétszerelésüket, újrahasználatukat és hasznosításukat. Ezáltal csökken az ilyen berendezések hulladékának hulladéktárolókba és -égetőkbe kerülő mennyisége. Ebben az összefüggésben érdemes megfontolni egy olyan ösztönző rendszer bevezetését, amely megjutalmazza azokat a gyártókat, akik az adott termékcsoportra előírtnál több terméket hasznosítanak;

23.

rá kíván mutatni egy problémára, amely a begyűjtési arány közös rendszerekben való alkalmazása során merül fel. Ha egy (közös) rendszer egészére nézve (minden berendezés tekintetében) alkalmazzák az Európai Bizottság által javasolt begyűjtési arányt, az nem kívánt hatásokkal járhat. Ebben az esetben valószínű, hogy a megfelelési rendszerek először a súlyos berendezésekre összpontosítanak (amelyek a leginkább növelik a hulladékáram súlyát), nem pedig a nagyon kis súlyú berendezésekre. El kell kerülni, hogy a begyűjtési arány egy olyan mechanizmus létrejöttét eredményezze, amely elsősorban a súlyos berendezésekre, nem pedig a nagy környezeti hatással járó berendezésekre összpontosít. Ennek érdekében a begyűjtési arányt minden egyes termékkategóriára, külön-külön alkalmazni kell;

24.

elismeri, hogy az elektromos és elektronikus berendezések hulladéka tervezett begyűjtési arányának kiszámítását célzó módszer módosítása – melynek értelmében többé nem a lakosonként kg-ban számított mennyiség, hanem a forgalomba hozott berendezések átlagmennyiségének százalékszáma tekintendő kiindulópontnak – előremutató lépést jelent. Az átlag kiszámításához használt két éves időtartam azonban nem veszi figyelembe egyes elektromos és elektronikus berendezésfajták tényleges élettartamát, amely gyakran jóval hosszabb, mint két év. Megjegyzi egyben, hogy az elektromos és elektronikus berendezések hosszabb élettartama csökkenti a hulladékproblémát, következésképpen a fogyasztóknak előnyben kellene részesíteniük az ilyen berendezéseket;

25.

továbbá a begyűjtési cél kiszámításához az elektromos és elektronikus berendezések átlagos élettartamát javasolja kiindulópontnak az előző két évben eladott új termékek száma helyett. A kiszámításhoz alkalmazott két éves időszak önkényesnek tűnik, és környezetvédelmi szempontból nem kívánatos hatásokhoz vezethet, mivel az élettartam berendezéstípusonként jelentősen eltérő;

26.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a célkitűzés még mindig az eszközök súlyához kapcsolódik, ami nem tükrözi a termékek környezeti hatását, és hangsúlyozza, hogy a fogyasztókat nehéz rávenni arra, hogy kisméretű elektromos és elektronikus berendezéseiket a szelektív hulladékgyűjtési rendszerek keretében újrafeldolgozásra átadják. Utal rá, hogy az ilyen gépeket nagy mennyiségben a települési hulladékgyűjtő konténerekbe dobják, így ezek végül a hulladéktárolókba kerülnek. Ezért kéri, hogy a tagállamoknak az irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségei terjedjenek ki a kisméretű elektromos és elektronikus berendezésekre is;

27.

hangsúlyozza, hogy a „szennyező fizet” elv azt jelenti, hogy az elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak kezelése az elektromos és elektronikus készülékek gyártóin keresztül a fogyasztókat terheli, nem pedig az adófizetőket, elsősorban a helyi önkormányzatok útján. Azt javasolja ezért, hogy az elektromos és elektronikus készülékek gyártói vállalják az elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak begyűjtésével, kezelésével és feldolgozásával kapcsolatos költségeket, illetve a tájékoztatás költségét és a megfelelő termékkialakítást. A gyártói felelősség elve megteremti annak az alapját, hogy az irányelv céljainak elérése érdekében jó és világos együttműködés alakuljon ki a gyártók, illetve a helyi és regionális önkormányzatok között;

28.

tudomásul veszi az elektromos és elektronikus berendezések gyártóinak azt az aggodalmát, (2) hogy habár – helyesen – rájuk hárul a begyűjtést illető célok megvalósításának felelőssége, csak korlátolt mértékben van kapacitásuk. Ez különösen érvényes a gyűjtőhelyek elérhetőségére és a fogyasztók által termelt hulladék mennyiségére. A 7. cikk (1) bekezdése helyesen jegyzi meg, hogy végül a gyártók felelnek a begyűjtési arány eléréséért. Egyúttal azonban a következőkre is szükség van:

29.

arra szólít fel, hogy a gyártói felelőssésgnek a magánháztartásokból történő szelektív begyűjtés költségeire való kiterjesztése ne önkéntes, hanem kötelező legyen;

30.

örömmel veszi a 11. cikk (1) bekezdésében meghatározott minimális célok 5 %-os megemelését és azt a tényt, hogy a célok mostantól az orvostechnikai eszközökre is kiterjednek. A hulladékkezelési hierarchiával összhangban ajánlja egy legalább 5 %-os külön cél kitűzését a berendezések újrahasználatát illetően. Ez lehet, hogy segítene legyőzni a jelenlegi tartózkodást a kidobott berendezések újrahasználatával szemben, és biztosítaná a minőségi gépek újrahasználatát.

31.

megjegyzi, hogy a közvetlenül a fogyasztóknak szánt termékek gyártóinak (B2C) kevés vagy semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy ösztönözzék berendezéseik újrahasználatát. Ezért nem is kerül erre sor. Azzal, hogy az újrahasználati célokat beépítjük az újrafeldolgozási célokba, nem fog megváltozni a helyzet. A gyártók arra törekednek majd, hogy csak az újrafeldolgozás révén elérjék a célt, és figyelmen kívül hagyják majd az újrahasználat lehetőségeit. A kiselejtezett berendezéseket újrahasználó szervezetek tapasztalata viszont az, hogy az ilyen elektromos és elektronikus berendezések 20–30 %-a még teljesen működőképes, illetve kis javítással azzá tehető. Az RB nagyon komolyan veszi a hulladékkezelési hierarchiát, és pártolja, hogy ösztönözzék teljes berendezések újrahasználatát. Ezért külön célszámot javasolunk a teljes berendezések újrahasználatára vonatkozóan.

32.

megjegyzi, hogy a jelenlegi irányelv néhány rendelkezése által nyújtott rugalmasság, illetve az, hogy a kötelezettségek és felelősségi körök nincsenek egyértelműen meghatározva a nemzeti jogban, számos esetben aránytalan bürokratikus és pénzügyi terhet okozott a helyi önkormányzatoknak. Azok a költségek, amelyeket az irányelv alapján a gyártóknak kellene viselniük, végül a helyi önkormányzatokat terhelik, mivel általában az ő kötelességük a hulladékgyűjtés biztosítása, illetve nekik kell intézkedniük, ha nem működik megfelelően a gyártói hulladék-visszavételi rendszer. Úgy véljük, hogy nem a helyi és regionális önkormányzatoknak kellene viselniük az elektromos és elektronikus berendezések hulladékaival kapcsolatos joghézagokból eredő költségeket;

33.

aggodalmát fejezi ki az elektromos és elektronikus berendezésekben felhasznált veszélyes anyagok általi, továbbra is széles körű szennyezés miatt. Mindamellett, hogy ezekben a termékekben még mindig sok veszélyes anyag kerül alkalmazásra, működésből való kivonásuk után újrafeldolgozásuk és kezelésük során még egyéb káros anyagok, például dioxinok és furánok is keletkeznek;

34.

utal rá, hogy tenni kell a gazdasági növekedés és a hulladék – és ezen belül a veszélyes anyagokat tartalmazó hulladék – mennyiségének növekedése közötti összefüggés megszüntetése érdekében. Kiemeli, hogy a társadalomnak nem kellene járulékos adókat fizetnie a veszélyes anyagokat tartalmazó hulladékok kezeléséért. A veszélyes anyagoknak elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazása a gyártók (és az ilyen termékeket az EU-n kívülről importáló forgalmazók) döntése, ezért a veszélyes anyagokat tartalmazó elektromos és elektronikus berendezések költségét teljes egészében a termék árába kellene beépíteni;

35.

helyesli a tiltott anyagok és még elfogadható maximális koncentrációjuk listájának áthelyezését az irányelv mellékletébe. Sajnálja azonban, hogy nem bővült azoknak az anyagoknak a jegyzéke, amelyek tilalma a IV. melléklet értelmében javasolt. Különösen a következőkről van szó valamennyi elektromos és elektronikus berendezésre vonatkozóan: HBCDD, DEHP, BBP és DBP;

36.

kéri azoknak az érveknek a vizsgálatát, amelyek egyfelől a REACH-nek a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelv révén történő teljes körű végrehajtása mellett, másfelől pedig amellett szólnak, hogy a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelv egészítse ki a REACH-folyamatot – tekintetbe véve, hogy a veszélyes anyagok alkalmazását korlátozó irányelv pontosabb ütemtervet állapít meg annak bejelentésére, hogy egy újonnan veszélyesnek nyilvánított vegyi anyagot biztonságosabbal kell helyettesíteni;

37.

örömmel veszi, hogy a négyévenkénti felülvizsgálatot legfeljebb négy évre szóló és kérésre meghosszabbítható mentesítések váltják fel. Ennek célja, hogy erőfeszítésekre ösztönözzön az anyagok helyettesítését illetően, és a bizonyítás terhét az állami hatóságokról a kérelmet benyújtó gyártóra vagy forgalmazóra hárítsa;

38.

arra szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy a gazdasági szereplők jogbiztonságára való tekintettel mielőbb dolgozzon ki részletes alapelveket a mentesítések odaítélését illetően, valamint határozza meg, hogy miként kell alkalmazni a társadalmi-gazdasági hatásokra és előnyökre vonatkozó új kritériumokat, melyeket az 5. cikk (1) bekezdésének b. pontja említ a mentesítések odaítélésével és felülvizsgálatával kapcsolatban;

39.

megerősíti a 6–8. cikkben szereplő szabályozás érthetőségét és koherenciáját, és megjegyzi, hogy az előírásoknak nem megfelelő termékek számának egy szigorúbb és harmonizált piacfelügyelet révén történő csökkentése költséghatékony módszert jelent az irányelv környezetvédelmi előnyeinek növelésére.