Az Európai Unió C 128/2010

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/3

457. PLENÁRIS ÜLÉS, 2009. NOVEMBER 4. ÉS 5.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A lisszaboni stratégia 2010 után

(feltáró vélemény)

(2010/C 128/02)

Főelőadó: Wolfgang GREIF

2009. július 23-án kelt levelében Diego López Garrido spanyol kormánytag, a spanyol külügy- és együttműködési minisztérium uniós kérdésekért felelős államtitkára az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy készítsen feltáró véleményt a következő tárgyban:

A lisszaboni stratégia 2010 után.

A vélemény előkészítésével a „Gazdasági és Monetáris Unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekciót (a Lisszaboni Stratégia Megfigyelőközpontját) bízták meg.

A munka jellegére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2009. november 4–5-én tartott 457. plenáris ülésén (a november 4-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Wolfgang GREIF személyében, továbbá 178 szavazattal 6 ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Bevezetés

1.1. Ez a vélemény olyan politikai ajánlásokat ismertet, melyeket az EGSZB szerint kiemelten kell kezelni a 2010 utáni időszakra vonatkozó új európai stratégia kialakításakor. Ennek során figyelembe kell venni a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság mélyreható gazdasági, szociális és politikai következményeit. Annak a politikai irányváltásnak a sarokpontjait kell feltárni, amely a válságból kivezető és a fenntartható növekedést, foglalkoztatást és társadalmi kohéziót elősegítő lendület biztosításához, illetve annak garantálásához tűnik szükségesnek, hogy a mostanihoz hasonló válságok a jövőben ne fordulhassanak elő.

1.2. A véleményt a lisszaboni stratégia EGSZB által létrehozott megfigyelőközpontja készítette elő; a munkában tevékenyen részt vettek a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok (gszt-k) is. Az együttes üléseken megtárgyalt sokrétű – és gyakran vitatott – gondolatok kiemelik azt a politikai minőséget és civil társadalmi jelentőséget, amely a most beterjesztett ajánlásokat jellemzi.

1.3. A véleményben megjelenő összeurópai szemlélet olyan nemzeti fejezetekkel is kiegészül, melyek alapjául egy kérdőív szolgált. A kérdőív a) a jelenlegi lisszaboni ciklus (2008–2010) elemzésére irányult, illetve b) a lisszaboni stratégia 2010 utáni jövőjére kérdezett rá. A nemzeti fejezeteket maguk a nemzeti delegációk dolgozták ki. (1) Az EGSZB és a nemzeti gszt-k, illetve hasonló partnerszervezetek által közösen felállított interaktív hálózat ezáltal ismételten olyan integrált jelentést terjeszt elő, (2) amelyet – tekintettel az Európai Tanács 2010. tavaszi ülésére – figyelembe kellene venni az európai intézmények politikai döntéshozatala során.

2. A lisszaboni stratégia értékelése

2.1. Lisszabon 2000 – átfogó megközelítés, amely széles körű támogatásra talált

2.1.1. 2000 márciusában az Európai Tanács ambiciózus európai reformprogramot terjesztett elő. Ez a lisszaboni menetrend azt tűzte ki célul, hogy az Unió 2010-re a világ legversenyképesebb és legdinamikusabban fejlődő, tudásalapú gazdasági térsége legyen. Olyan gazdasági térség, amely képes a tartós gazdasági növekedés, a több és jobb munkahely, illetve a nagyobb társadalmi kohézió megteremtésére.

2.1.2. A fenntartható fejlődés dimenziójával (göteborgi stratégia) kiegészülve széles alapokon nyugvó stratégia jött így létre. Számos politikaterületen olyan számszerűsíthető célokat fogalmaztak meg, amelyeket a nyitott koordinációs módszer révén kellene a tagállamokban megvalósítani.

2.1.3. Az EGSZB mindig is a lisszaboni stratégia figyelemreméltó érdemének tartotta ezt a teljes körű politikai megközelítésmódot, és óvott annak korlátozott értelmezésétől, illetve a három pillér kiegyensúlyozott viszonyát sürgette.

2.2. 2005-ös megújítás – tartalmi súlypontok kialakítása és összpontosítás a nemzeti végrehajtásra

2.2.1. Egyes területeken több uniós tagállam is javítani tudott teljesítményén. Így például általánosan nőttek a foglalkoztatási arányok. A szélessávú hálózatok kiépítésében, a továbbképzéseken való részvételt, a fiatalok képzettségi szintjét illetően, illetve egyéb területeken is sikerült előrelépéseket tenni. (3) Ennek ellenére sok ország számos területen már „félidőben” is egyértelműen lemaradt a kitűzött célok megvalósításában.

2.2.2. Ebből kiindulva 2005-ben felülvizsgálatra került sor, mely az európai és a nemzeti szereplők közötti partnerségen alapuló megközelítést helyezte előtérbe. A nemzeti végrehajtási intézkedésekre összpontosítottak, és egyben kiemelték a „növekedés és foglalkoztatás” tematikáját. A szélesebb értelemben vett célok egy része (például a szociális pillér) a könnyebb közvetíthetőség és a következetesebb gazdasági módszer érdekében némileg háttérbe került. Azt a kezdeményezést azonban, hogy ruházzanak nagyobb felelősséget a tagállamokra az országspecifikus tervek és célok meghatározásában, illetve hogy ezáltal a nemzeti reformokra helyezzék a fő hangsúlyt, nem kísérték egy megfelelő európai szintű gazdasági és szociális keret támogatására irányuló lépések.

2.2.3. Újabb előrelépések ellenére (4) számos ország továbbra is le van maradva a kívánt célok elérésében. Sok területen 2010-ig a legjobb esetben is csak uniós átlagban valósulnak meg a célok, nem minden egyes tagállamban. Ez például a kutatásra és fejlesztésre vonatkozó 3 %-os célkitűzést érinti, melynek esetében a legtöbb uniós ország, de még összességében az EU is alig tudott előrelépést felmutatni. Ugyanez érvényes az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére is. A foglalkoztatási célok esetében is csak részleges eredményeket sikerült elérni például a nők foglalkoztatása terén, mivel ugyanakkor jelentősen megnövekedett a részmunkaidős munkahelyek, a (részben nem szabadon választott (5)) ideiglenes munkák, illetve a rosszul fizetett és gyakran nem szabványos munkaszerződést nyújtó munkahelyek száma.

2.3. Tovább ezen az úton, vagy új menetrend kell Európának?

2.3.1. Általános vélekedés, hogy a lisszaboni célok hiányos megvalósítása elsősorban az ezek végrehajtását célzó konzekvensebb tagállami politikák hiányára vezethető vissza, illetve arra, hogy a nyitott koordinációs módszer nem ösztönözte eléggé a nemzeti és a közösségi szerepvállalást. Az okok között szerepel a makrogazdasági és a szociálpolitikára vonatkozó európai keret hiánya is, amely az uniós tagországok számára egyáltalán lehetővé tenné a helyes reformok összehangolt véghezvitelét, a kitűzött célok megvalósítását, illetve annak megakadályozását, hogy a nemzeti reformok egymás konkurensei legyenek. Ezeken túl az EGSZB többször megállapította azt is, hogy nincs meg a közös felelősségvállalás, ami szerinte abból is adódik, hogy nem vonták be megfelelően a szociális partnereket és a civil társadalmat.

2.3.2. Az EGSZB szerint 2010 után is globális és teljes körű stratégiát kell alkalmazni. Úgy véli ugyanakkor, hogy sem a „vissza a Lisszabon 2000-hez”, sem pedig a „legyen több ugyanabból, esetleg egy kicsit ökologikusabban” megközelítés nem jelent megfelelő választ a jelenlegi kihívásokra. A pillanatnyi helyzet azt követeli meg, hogy olyan fenntartható utakon járjunk, melyeket egyúttal versenyképesség, K+F és egy szociális és fenntartható módon gazdálkodó Európa innovatív képességeiből származó innováció, valamint a „jó munka” (6) koncepciója jellemez. Ráadásul a jelenlegi válság sok tekintetben törést jelent, és olyan új módszereket követel, mint például a pénzügyi piacok hatékony szabályozása, radikális váltás a környezetkímélő és alacsony szén-dioxid-kibocsátású termelés és fogyasztás irányába, valamint beruházások a közszolgáltatások innovációjába. Így adható biztonság az embereknek és nyerhető vissza az EU-ba vetett bizalmuk.

2.3.3. Az olyan jelenlegi kihívások, mint a pénzügyi és gazdasági válság, az ebből adódó szociális problémák, a globalizálódó gazdaság, a belső piac működési mechanizmusainak javítása, az energiapolitika és az éghajlatváltozás, a demográfiai trendek és a migráció európai szinten olyan új, átfogó stratégiát tesznek szükségessé 2010 után, amely a) kezelni tudja ezeket a kihívásokat, b) kiküszöböli a végrehajtás során jelentkező hiányosságokat, c) közös európai felelősségvállalásra épül és d) koherens módon ötvözni tudja valamennyi uniós stratégiát (a gazdaságélénkítési, a lisszaboni, a fenntartható fejlődési és az éghajlat-változási stratégiát). Az EGSZB azt javasolja, hogy azzal is érzékeltessék ezt a stratégiai irányváltást, hogy új nevet adnak ennek az új európai stratégiának.

3. Politikai ajánlások: európai gondolkodás és cselekvés európai projektek révén

3.1. . Igaz ugyan, hogy az uniós tagállamokat terheli a végrehajtás fő felelőssége, mégis olyan, megfelelő európai keretre van szükség, amely lehetővé teszi a tervezett szerkezeti reformok összehangolt és következetes végrehajtását. Haladéktalanul szükség van a nemzeti reformoknak, illetve ezek gazdasági fejlődésre gyakorolt hatásainak európai szintű értékelésére, valamint a vagyon- és jövedelemelosztásra és a társadalmi kohézió megteremtésére. Ennek kapcsán alaposan át kell tanulmányozni az Európai Bíróság néhány konkrét ítéletét (Vaxholm-, Viking-, Rüffert- és Luxembourg-ügy), és esetleg megfelelő és konkrét intézkedéseket kell bevezetni a munkavállalók védelmére, ezzel is egyértelművé téve, hogy a gazdasági szabadságjogok és a versenyszabályok nem kérdőjelezhetik meg a szociális alapjogokat.

. Az elérni kívánt és a stratégia szerves alapelemét jelentő évi 3 %-os növekedési célt csupán kétszer sikerült teljesíteni. A pénzügyi válság és az, hogy ez meg tudta rengetni az uniós gazdaságot, jól mutatja, hogy új gazdaságpolitikai irányvonalakra van szükség. Az EGSZB szerint a 2010 utáni stratégia szerves része kell hogy legyen egy olyan kiegyensúlyozott makrogazdasági mix, amely harmonikusan ötvözi egymással a kereslet- és a kínálatorientált gazdaságpolitikát. A célul kitűzendő növekedés minősége is fontos tényező. Az alapvető cél a jólét növelése. A GDP önmagában nem megfelelő mérce a jólét mérésére, így jobb jóléti mutatót (vagy mutatókat) kell használni ahhoz, hogy kielégítőbb és koherensebb növekedési célt tudjunk meghatározni és kalibrálni az új stratégiához.

3.2.1. . A válság megoldását célzó, küszöbön álló lépések során, és ezen belül is főként a pénzügyi rendszer újjászervezésekor az EU-nak összehangoltan, határozottan és vezető szerepet vállalva kell fellépnie. Az újjászervezett globális pénzügyi rendszernek (elsősorban a bankrendszer, illetve a fedezeti alapok és a magántőkealapok hatékony szabályozásának) lehetővé kell tennie megbízható pénzügyi eszközök fejlesztését és rendelkezésre bocsátását, melyek támogatják a reálgazdaságot és hasznosak a polgároknak is. A jelenlegi válság azonban nem csupán a pénzügyi piac problémáiban gyökerezik, hanem többek közt – elsősorban az Egyesült Államokban – egy sor egyre növekvő makro- és mikroökonómiai egyensúlyhiányra, például a jövedelemegyenlőtlenségekre vezethető vissza. Ezért a válságból kivezető út a következő kell hogy legyen: el kell felejteni a részben „spekulációs buborékra” épülő növekedést, és vissza kell térni ahhoz a növekedéshez, melynek alapját a főként a reálgazdaság innovatív ágazataiban végbemenő beruházások, az igazságos elosztás, a minőségi és produktív foglalkoztatás, valamint az ökológiai fenntarthatóság jelentik.

3.3. A belső piac működésének javítása a gazdasági, szociális és ökológiai dimenzió jobb egyensúlyának megteremtésével. E cél eléréséhez a belső piaci szociális közösségi vívmányok korrekt alkalmazása és adott esetben fejlesztése, illetve „jobb szabályozás” szükséges. Emellett sikeres mikrogazdasági környezetet kell teremteni, és elegendő mozgásteret kell hagyni a magánberuházások számára. Azonban intézkedéseket kell hozni annak érdekében is, hogy a közös piaci verseny innovációorientált legyen, és ne tegye kontraproduktív módon – a társadalmi kohézió és az ökológiai fenntarthatóság rovására – egymás versenytársaivá az egyes uniós tagállamokat.

A társadalmi kohéziónak mint a stabil és dinamikus gazdaság tényezőjének támogatása. Az EGSZB szerint a jól kidolgozott szociálpolitika, amely magában foglalja a „jó munka” megteremtését célzó átfogó politikát is, és amelyhez hozzátartoznak a szakmai képzés és továbbképzés terén, valamint az egész életén át tartó tanulás terén kitűzött ambiciózus célok is, jelentősen hozzájárul a növekedéshez és a termelékenység fokozásához. A válságból kivezető utat megfelelő beruházásokkal kell támogatni.

3.4.1. Küzdelem a növekvő egyenlőtlenségek és a szegénység ellen Európa-szerte . 2010-re azt a célt tűzték ki, hogy a szegénység és a szociális kirekesztés által fenyegetettek száma jelentősen csökkenjen, a társadalmi valóságról szóló európai bizottsági jelentés (2007) azonban azt mutatja, hogy Európában számos ország és régió küszködik még súlyos szociális problémákkal. A 2010 utáni stratégiának ezért a szociális előrelépésre, a szociális biztonsági rendszerek fenntarthatóságának erősítésére és – például az egyenlőtlen elosztás megakadályozása révén – a szegénység elleni harcra kell összpontosítania. A szegénység elleni küzdelem európai éve (2010) ideális alkalmat nyújt hatékony célok, köztük határidők kitűzésére a szegénység elleni harc terén (például a minimális jövedelmek és a jövedelempótlási rendszerek esetében (7)). Egy ilyen, a társadalmi kohézió biztosítását célzó kezdeményezés fontos lépést jelentene ahhoz, hogy helyreálljon a polgároknak az európai integrációba vetett bizalma.

Befogadó munkaerőpiac létrehozása . Bizonyos előrelépések ellenére EU-átlagban nem fog sikerülni a 2010-es foglalkoztatási célok elérése. A jelenlegi válságra való tekintettel – amely ugyan elérte már a tetőpontját, de még nem sikerült végérvényesen kilábalni belőle, és amely elmélyíti az egyenlőtlenségeket és egyre több embert állít egzisztenciális problémák elé – ez aggodalomra ad okot. Az európai gazdasági fellendülés terve (8) szerint a munkaerőpiac stabilizálódásához szükséges növekedés mielőbbi visszaállításához a belső piaci kereslet fokozására van szükség, amelyet a struktúrát javító intézkedésekkel kell alátámasztani. Fontosak a hatékony képzési és továbbképzési koncepciók, a foglalkoztatás megteremtése többek közt azok számára, akik – például képzési hiányosságok miatt – ki vannak zárva a munkaerőpiacról, valamint fontosak a hatékony erőfeszítések a munkaerő-piaci hozzáférést és részvételt érintő diszkrimináció megszüntetése érdekében. A tagállamokban éppen a szociális gazdaság különböző formái tölthetnek be példaértékű szerepet a válság leküzdése során, elsősorban akkor, ha új munkahelyek létrehozásáról van szó többek között a szociális szolgáltatások terén. Az EGSZB szerint a foglalkoztatásnak és a munka termelékenységének párhuzamosan kell növekednie. Ennek kapcsán az EU-nak a nemzeti és európai szociális partnerek bevonásával és autonómiájuk figyelembevételével a nem szabványosított és csekély szociális biztonságot nyújtó foglalkoztatás megfelelő szabályozásának létrehozására is kell törekednie (9).

3.4.2.1. A valamennyi ágazatban jelen levő, a gazdasági jövedelmezőséget az általános érdekkel és a szociális megfontolásokkal ötvöző szociális gazdasági vállalkozások jó példái a vállalkozói szellem és a vállalatirányítás sajátos formáinak, amelyek hozzájárulnak majd a felülvizsgált lisszaboni stratégia céljainak megvalósításához. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság az Európai Parlament által megfogalmazott politikai ajánlások (10) végrehajtását célzó javaslatok megfontolására kéri az Európai Tanácsot, az Európai Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítása érdekében, hogy a szociális gazdasági vállalkozások egyenlő feltételek mellett versenyezhessenek más vállalkozásokkal.

3.4.3. . A változó gazdasági keretfeltételek magas szintű innovatív alkalmazkodási képességet követelnek meg a munkaerőpiacokon is. A gyorsan változó struktúrákra tudni kell okosan reagálni. A rugalmas biztonság koncepciójának értelmében ennek kapcsán biztosítani kell, hogy a munkavállalók fel legyenek vértezve a munka világának új kihívásaival szemben. A rugalmas biztonság rendszerének biztonságot kell teremtenie a változásban, melynek során a gyakorlatban a jó és produktív munkahelyek irányába mutatva („kifizetődővé téve a váltást”) egyforma fontosságot kell tulajdonítani a munkahelyi biztonságnak, a stabil foglalkoztatási viszonyoknak és munkahelyeknek, a foglalkoztathatóság megőrzésének, a szociális biztonságnak és a munkaerő-piaci mobilitásnak. Ehhez mindenekelőtt biztosítani kell a szociális joganyag átfogó átültetését és alkalmazását is, és ki kell építeni ezt, hogy adott esetben megakadályozható legyen a tisztességtelen verseny a munkaügyi normák terén.

3.4.4. . Az EU-szerződésekkel összhangban a tagállami adópolitikák erősebb uniós koordinációjára (például összehangolt adóalapokra és adókulcs-minimumokra) kell törekedni, elsősorban azokon a területeken, amelyeken az adóalap nemzetközi szinten változó, és a legnagyobb az adózás elkerülésének és a tagállamok közötti adóversenynek a veszélye. Az európai koordinációnak a költségvetések biztosítására és az igazságosabb adórendszerek (többek között az adókból származó költségvetési jövedelem alapjának szélesítése, az adóparadicsomok megszüntetése és az adócsalás elleni intézkedések révén történő) támogatására kell irányulnia.

3.4.5. . A 2010 utáni stratégiát tekintve a növekedés és a stabilitás célkitűzéseit a következő generációk számára megfelelő és ugyanakkor fenntartható egyensúlyba kell hozni egymással. Az EKB-nek a szerződésekkel összhangban teljes feladatkörét be kell töltenie, az árak stabilitásának elsőbbsége mellett ügyelve a magas foglalkoztatási szint, a szociális védelem és a fenntartható növekedés céljaira is.

3.4.6. . A stabilitási és növekedési paktum válságos fejlemények esetére létrehozott rugalmas elemeit figyelembe véve és kihasználva költségvetési átcsoportosítások révén kell növelni a konjunkturális politika mozgásterét annak érdekében, hogy megerősödjenek a lisszaboni vonatkozású állami beruházások (többek között a teljesítőképes közszolgáltatások, a kutatás, a képzés, az innováció terén) és a magánszektor termelő beruházásai, többek között az alacsony szén-dioxid-kibocsátású termelés terén. Ennek kapcsán tovább kellene fejleszteni egy európai állami alap európai kölcsöneinek elgondolását is. (11)

3.5. . A gazdasági növekedés és a beruházásoknak kedvező légkör lényeges előfeltételei az új munkahelyek létrehozásának és a létező foglalkoztatás megtartásának; ehhez hozzájárulnak a nagyvállalatok, de nagymértékben a kkv-k is. Éppen a kkv-k azok, amelyek a helyi gazdaságban gyökereznek, és különös mértékben profitálnak a stabil és növekvő belföldi keresletből. Az EGSZB már többször utalt arra, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani az európai iparpolitika többek között a„zöld technológiák”, a nanotechnológia és az IKT irányába való továbbfejlesztésére, valamint a szociális felelősséggel rendelkező vállalkozói szellem erősítésére, és elő kell mozdítani a vállalatok alapításának és fenntartásának a támogatását. Az aránytalan bürokratikus terhek és az adminisztratív akadályok csökkentése, valamint a vállalatfinanszírozás keretének javítása elsőrendű fontosságú a gazdaság számára, és döntő jelentőségű mind az európai versenyképesség, mind a termelő beruházásoknak kedvező légkör számára. Ennek során nem szabad veszélybe kerülnie a munkavállalók és a fogyasztók jogos érdekei védelmének. Mivel a termelés, az innováció és a foglalkoztatás egyre nagyobb mértékben függ a kkv-ktől, prioritásnak kell tekinteni a fiatalok vállalkozói szellemének fejlesztését.

3.6. : Az idősödő társadalom jelentette kihívások megoldásában lényeges pont és továbbra is az marad a növekedés és a foglalkoztatás. A fiatalokra ez éppúgy érvényes, mint az idősebbekre. A munkanélküliség leküzdése és a több, jobb munkahely létrehozása mellett – nem utolsósorban a születési rátákra való tekintettel – többet kell tenni a munka és a család összeegyeztethetősége érdekében is. A migráció és az integráció terén megvalósuló sikeres megoldások, amelyek ösztönzik Európa növekedési potenciálját és ugyanakkor nem veszélyeztetik a társadalmi kohéziót, a 2010 utáni időszak központi kihívásai közé tartoznak (12).

. Európának tovább kell erősítenie potenciálját a képzett embereket, a tudományt, a kutatást és technológiát illetően, valamint ezáltal innovációs képességét is, amely jelentős versenyelem. A tudás háromszögének mindenképpen a 2010 utáni stratégia középpontjában kell maradnia. Ezzel összefüggésben az innováció fogalmába a „szociális innovációt” is bele kell érteni, hogy növekedjen a szociális tőke, ami mind a versenyképesség, mind pedig a társadalmi kohézió szempontjából fontos.

3.7.1. A jövőbeli innovációk alapjának biztosításához nagy jelentőségűnek kell tekinteni a tudományt és a kutatást, valamint ezeknek a gazdasági gyakorlatban való alkalmazását. Az európai felsőoktatási térség létrehozásának bolognai céljához konkrét megvalósítási lépésekre és a politikaterületek koordinálása terén nagyobb politikai akaratra van szükség. Az elégtelen innovációs és továbbképzési beruházások fokozzák a gazdasági problémákat, és nem maradnak hatás nélkül a munkaproduktivitás szempontjából sem. Az egyetemeknek és a felsőfokú oktatási intézményeknek be kell tölteniük feladatkörüket, és az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben kell európai dimenziót kialakítaniuk, mivel kulcsszerepet töltenek be a képzés, a kutatás és az innováció tudásháromszögében. A határokon átnyúló területen támogatni kell a többoldalú kutatási együttműködést. Európában hiány van olyan magas szintű technológiai vállalkozásokból is, amelyek beruháznak a kutatásba és fejlesztésbe. A vállalatoknak ösztönzést kell kapniuk arra, hogy még többet ruházzanak be a kutatásba és fejlesztésbe, valamint produktív munkahelyeket hozzanak létre.

3.7.2. A jól képzett alkalmazottak – különösen a tudományos-technikai területen – és az innovációs képesség fontos versenytényezőt jelentenek, és a fellendülés előfeltételei. Ennek produktív, magas képzettséget igénylő és jól fizetett munkahelyek létrehozásával kell együtt járnia. A válság idején is lehetővé kell tenni a frissen végzettek képzettségüknek megfelelő pályakezdését és a távlatokat nyújtó szakmai fejlődést.

. Az energiahatékonyság és a megújuló energiák támogatása éppúgy kulcsfontosságú eleme lesz a 2010 utáni stratégiának, mint a környezetvédelmi ágazat kihasználása. A megújított stratégiának az alacsony szén-dioxid-felhasználású gazdaságra vonatkozó cselekvési tervet is tartalmaznia kell. Egy átfogó energiaügyi és éghajlat-változási jogi keret létrehozása után az EU-nak most a gyakorlatba való átültetésre kell összpontosítania. Hatékony politikai intézkedéseket kell beépíteni az integrált iránymutatásokba, az egyes országokra vonatkozó ajánlásokba és a nemzeti reformprogramokba.

3.8.1. . A klímapolitikát, amely tartósan csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását, valamint a fosszilis energiahordozóktól és az energiaimporttól való függőséget, a fenntarthatóság jegyében kell kialakítani, vagyis megfelelően figyelembe kell venni a gazdasági, ökológiai és szociális célokat. Ezenfelül ki kell használni az energiatakarékosság valamennyi lehetőségét, ennek során pedig helyi, megújuló és regionális struktúrákat kell alkalmazni. Az energia- és forráshatékonyság javítása az új stratégia központi elemei közé fog tartozni. Az EU egy további stratégiai célját tehát annak kell képeznie, hogy a közösség az egyik leginkább energia- és forráshatékony gazdasági térséggé váljon. Ennek a változásnak a megvalósulásához Európának magas szintű felelősséget kell vállalnia a CO2-kibocsátás csökkentésének terén. Az egyes szektorok feladata, hogy a különféle ágazatokkal együttműködve konkrét célokat és ütemterveket határozzanak meg.

3.8.2. „Zöld New Deal” . Egy új, „zöld New Deal” keretében ki kell használni a környezeti ágazatban mint a növekedés, foglalkoztatás és innováció egyik motorjában rejlő lehetőségeket, a zöld technológiákkal kapcsolatos innovációk terén vezető szerepet kell vállalni, és költségeket kell megtakarítani anélkül, hogy lemondanánk a jólétről, az életminőségről és a globális versenyképességről. A kutatás és a technológia fejlesztésének, valamint piacképes új termékekben és szolgáltatásokban való alkalmazásának és ezáltal a munkahelyteremtésnek jelentős szerepe lesz ebben a szükséges innovációs folyamatban.

. A jövőbeli kihívások leküzdéséhez a jövőbeli uniós költségvetéssel kapcsolatos új stratégiai megfontolások is szükségesek.

3.9.1. . Általánosságban szükség van arra, hogy a lisszaboni célokkal egybecsengően az egyes szakpolitikák támogatásának súlypontjait eltoljuk a következő területek felé: kutatás és versenyképesség, környezetvédelem és éghajlat, a fenntartható energiahasználatba való beruházások, a termelési térségre fordított konstruktív közkiadások, aktív munkaerő-piaci politika, a család és munka összeegyeztethetősége, társadalmi kohézió, a szegénység megelőzése, valamint új és magas színvonalú munkahelyek létrehozása. Fontos, hogy az uniós költségvetés ilyen értelmű, a lisszaboni célokkal összhangban álló reformvitája a következő, 2014–2020-as pénzügyi keretnek is részét képezze. (13) Az uniós célok hatékony megvalósítása azt is megköveteli, hogy a regionális vetület erősítése helyet kapjon a 2013 utáni strukturális és kohéziós politikáról folytatott vitában.

3.9.2. . Számos olyan, határokon átnyúló kihívás van, amely a politikai cselekvés európai vetületének erősítését teszi szükségessé. Az európai projekteket illetően alternatív finanszírozási lehetőségeket kellene mérlegelni, valamint a strukturális átcsoportosítások és megtakarítási lehetőségek mellett meg kellene vitatni egy kibővített uniós költségvetés perspektíváit is. Az EGSZB javasolja, hogy ebben az összefüggésben vizsgálják meg az EU egészére kiterjedő pénzügyi mechanizmusok bevezetésének lehetőségeit (ideértve az adóügyi lehetőségeket) is. Így például a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó bevezetése a spekulatív ügyletek visszaszorításához vezethetne. Mérlegelni kellene egy kibocsátási adó (carbon tax) bevezetésének lehetőségét is.

3.10. . Európa jóléte többek között a világgal szembeni nyitottságán alapul. Európának – mint a világ legnagyobb gazdasági hatalmának, amely az áruk és szolgáltatások exportját és importját tekintve az első, a közvetlen külföldi befektetések forrásaként, illetve haszonélvezőjeként pedig a második helyen áll, és mint a világ legnagyobb fejlesztési segélyezőjének – döntően fontos, hogy nemzetközi menetrendjét egyértelmű és hosszú távú célokkal erősítse. Az új globális gazdasági hatalmak térnyerésére és a nemzetközi gazdasági válság következményeire való tekintettel most fontosabb, mint valaha, hogy az EU külkapcsolati tevékenységei számára új, egységesebb és hatékonyabb keretet teremtsen, így biztosítva a megfelelő, igazságos és fenntartható piacnyitást, a normatív jellegű szabványok szintjének jogi alapú emelését, a multilateralizmus, valamint a kiemelt partnerekkel való strukturált párbeszéd ösztönzését, és a haladás egy olyan, mindkét fél számára előnyös térségének megteremtését, amely magában foglalja a földközi-tengeri térséget és Afrikát. Ha ezt sikerül elérni, Európa a jövőben is példát mutathat a világnak a szociális piacgazdaságra épülő modelljével, és nemzetközi szinten meg tudja állni majd a helyét, különösen a piacokhoz és nyersanyagokhoz való hozzáférést illetően. Egyben azt is tudja majd biztosítani, hogy a nemzetközi versenyfeltételek tisztességesek legyenek, a fenntartható fejlődés meghonosodjon, és mindenki részesüljön a globalizáció előnyeiből.

4. A lisszaboni célokra vonatkozó ajánlások

4.1. . Az új kihívások, valamint a jelenlegi válsággal kapcsolatos visszaesések dacára a 2010 utáni menetrend nem tévesztheti szem elől az eddigi célokat. Az EGSZB szerint nem szabad feladni a mostani stratégia közös céljait, de egyidejűleg ezeken túlmutató, ambiciózus célokat is meg kell fogalmazni, amelyek végrehajtására 2015-ig kellene sort keríteni. Így például a kutatási ráfordítások arányát 3,5 %-ra kellene növelni (adott esetben az innovációba történő beruházások átfogóbban értelmezett céljával kiegészítve), valamint a több és jobb munkahelyre, illetve a képzésre és továbbképzésre irányuló célokat is meg kellene emelni.

4.2. . Az uniós országok gazdasági teljesítőképessége rendkívül eltérő. Az EGSZB javasolja, hogy a mennyiségi lisszaboni célkitűzések eredeti meghatározásához hasonlóan vegyék figyelembe az egyes tagállamok mindenkori kiindulási helyzetét, és ennek megfelelő mértékben ambiciózus nemzeti stratégiai hozzájárulásokat dolgozzanak ki és vitassanak meg az EU-27 keretében.

4.3. (például az ún. laekeni mutatók a minőségi munkahelyek megteremtésének mérésére (14)).

4.4. . Ezenfelül az integrált iránymutatások keretén belül elsősorban ott van szükség új, illetve konkrétabb célok meghatározására, ahol kevés haladás volt tapasztalható, illetve felszínre kerülnek a korábbi reformpolitika árnyoldalai. Az EGSZB ezért olyan önálló iránymutatásokat javasol, amelyek mérhető célokat foglalnak magukban a következőket illetően: nemek közötti egyenlőség, a nem megfelelő szociális biztonságot kínáló munkakörülmények elleni küzdelem, a CO2-szegény gazdaságba való átmenet, a szegénység elleni küzdelem (ideértve a munkaviszonyban álló személyek szegénységét is), valamint a társadalmi kirekesztődés megelőzése (pl. megfelelő támogatások munkanélküliség, illetve munkaképtelenség esetén, valamint a közszolgáltatásokhoz való hozzáféréshez).

5. Az irányításra vonatkozó ajánlások

5.1. . Az új stratégiának erőteljesebbnek kell lennie. Az európai intézmények szerepének megerősítése a jelenlegi válsághelyzetben különösen fontos. A lisszaboni stratégia 2005-ös kiigazítása óta az Európai Bizottság sokkal „láthatóbban” tevékenykedik, különösen az országspecifikus iránymutatások, valamint a legjobb gyakorlatok példáinak közzététele és terjesztése terén. A Tanácsban nyilvános vitát sürgettek, hogy ne törjön meg e folyamat egészének lendülete. A megújult stratégiában ezekkel a kérdésekkel mélyrehatóbban és átfogóbban kell foglalkozni. Az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak elektronikus kommunikációs eszközök igénybevételével újabb erőfeszítéseket kellene tenniük annak érdekében, hogy javítsák a bevált eljárások megvalósítását és határokon átnyúló cseréjük ösztönzését. E módszerek hatékonysága azonban azon múlik, hogy a tagállamok rendelkezésére bocsátanak-e egy megfelelő európai keretet a közösségi célok megvalósításához. Adott esetben új, innovatív eszközök megfontolására is szükség lehet.

5.2. . A nyitott koordinációs módszert mint a lisszaboni stratégia „módszertani alapelvét” az uniós reformszerződés további területeken is előirányozza. Az EGSZB szerint a nyitott koordinációs módszer gyenge pontja a polgárok körében tapasztalható alacsony szintű ismertség mellett főképpen az, hogy nemzeti szinten nem hatékony. Ezért döntő fontosságú, hogy a céladatokat ne csak – mint eddig gyakran – „kívánságlista-tételeknek”, hanem konkrét politikai kötelezettségvállalásoknak tekintsék. Utakat és eszközöket kellene találni, amelyek növelik az elkötelezettség fokát, és erősebb ösztönzőket teremtenek a tagállamok számára a vállalt célkötelezettségek hatékonyabb megvalósítása érdekében. A jobb egyensúly biztosítása érdekében a gazdasági és pénzügyi miniszterek mellett másokat, elsősorban a munkaügyi és szociális minisztereket is nagyobb mértékben be kellene vonni az új stratégia megvalósításába. AZ EGSZB ezen túlmenően az európai szociális partnerek szerepének és ismertségének megerősítését is ajánlja, például oly módon, hogy a háromoldalú makrogazdasági párbeszéd eredményeit automatikusan csatolják az Európai Tanács következtetéseihez.

5.3. . A mindenkori konzultációs eljárásoknak, valamint a szociális partnerek egyes tagállamokban gyakorolt hatásköreinek a keretében erősíteni kellene a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok, illetve a civil társadalom hasonló szervezeteinek különleges szerepét. (15) A gazdasági és szociális tanácsok által kidolgozandó, idevágó jelentéseknek elemzéseket kellene tartalmazniuk a lisszaboni célok végrehajtásáról, amelyek a kormányzatok és az európai intézmények számára felkérést jelentenének megfelelő következtetések kidolgozására. A gazdasági és szociális tanácsok, valamint a civil szervezetek meghívhatnák az Európa Bizottság képviselőit, hogy megvitassák a nemzeti kontextusban felmerülő kérdéseket. Ezenkívül a nemzeti gazdasági és szociális tanácsokat bevonhatnák az Európai Bizottság éves konzultációiba. Az EGSZB és a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok közötti, a nemzeti reformtervekkel és a lisszaboni menetrenddel kapcsolatos eszme- és tapasztalatcsere fenntartása rendkívül fontos ebben az összefüggésben.

5.4. . Az EGSZB már többször utalt ara, hogy a lisszaboni stratégia hatékonyabb végrehajtása csak akkor lehetséges, ha az európai intézmények teljes körű felelősségvállalása mellett mindenekelőtt átfogóan bevonják az összes társadalmi érdekcsoportot, és szorosabb együttműködés jön létre a kormányzat és a szociális partnerek, valamint a civil társadalom között nemcsak nemzeti és európai szinten, hanem a tagállamokban helyi és regionális szinten is (16):

—	A nemzeti lisszaboni koordinátoroknak a nemzeti reformprogramok kidolgozása, végrehajtása és kiértékelése során rendszeresen együtt kellene dolgozniuk az összes érintettel.

—

További lépésekre van szükség annak érdekében, hogy a szociális partnerek mindenkori konzultációs eljárásainak és hatásköreinek keretében ösztönözzék a tagállamokban folytatott párbeszédet, egy olyan párbeszédet, amely a nemzeti gazdasági és szociális tanácsokat is bevonja, és amelyhez adott esetben egyéb civil társadalmi érdekcsoportok (nem kormányzati szervezetek, a szociális gazdaság szervezetei stb.), valamint egyetemek és egyéb „szellemi műhelyek” képviselői is csatlakoznak.

—	Minden lisszaboni ciklus konferenciával zárulhatna, amelyen a fontos érdekcsoportok és a civil szervezetek vennének részt a sikerek és hiányosságok feltérképezése céljából.

—

Meg kell szüntetni azokat a strukturális akadályokat, amelyek a nemzeti parlamentek hatékony bevonása és a szociális partnerekkel, valamint a civil szervezetekkel folytatott valódi párbeszéd útjában állnak. Ide tartozik például, hogy kerüljék a nyári hónapokban a nemzeti reformprogramok kidolgozására szánt – már szinte normának számító – szűk határidők megjelölését, és ne nevezzenek ki olyan lisszaboni felelősöket, akik számos uniós országban nem sokat tudnak kezdeni a szociális párbeszéddel.

—	A tagállamok kormányainak hatékonyabb tájékoztatást kellene nyújtaniuk a lisszaboni célokkal kapcsolatos civil és szociális párbeszéd eredményeiről.

—	A területi, társadalmi és gazdasági kohézió átfogó megközelítésének biztosítása érdekében teljes mértékben meg kell valósítani a strukturális alapok partneri elveit a tagállamokban, és ezen a területen is fokozott mértékben kell alkalmazni a nyitott koordinációs módszer eszközeit.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Jelentős különbségek fedezhetők fel abban, hogy milyen intézményi keretek között vonják be a civil társadalmat a nemzeti politikai döntéshozatalba: sok uniós tagállamban létezik gszt, a legtöbb új tagállamban (szociális partnerekből és a kormány képviselőiből álló) úgynevezett háromoldalú bizottságok működnek, míg más országok nem rendelkeznek gszt-kkel, néhányukban azonban fellelhetők a civil társadalmi érdekek megjelenítésének alternatív formái. Az EGSZB arra törekszik, hogy minél több ilyen képviseleti szerv véleményét egybegyűjtse.

(2) Lásd: „A lisszaboni stratégia végrehajtása” – összefoglaló jelentés az Európai Tanács részére, CESE 1468/2005 rev, 2006. március 23–24.; „Megújított lisszaboni stratégia 2008–2010: A szervezett civil társadalom szerepe” – összefoglaló jelentés az Európai Tanács részére, CESE 40/2008, 2008. március 13–14.

(3) A lisszaboni célok elérésének viszonylagos sikereiről és hiányosságairól áttekintés található M.J. Rodrigues „Europe, Globalisation and the Lisbon Agenda” [Európa, a globalizáció és a lisszaboni menetrend] című könyvében (2009), 16. o.

(4) Lásd az EGSZB „A megújult lisszaboni stratégiával kapcsolatos hatékony irányítás” tárgyában kidolgozott véleményének 2. lábjegyzetét, HL C 175., 2009.7.28., 13. o.

(5) Lásd: http://www.eurofound.europa.eu/ewco/reports/TN0403TR01/TN0403TR01_3.htm, Részmunkaidős állások Európában, Dublini Alapítvány, 2004.

(6) Lásd a 2001-es laekeni Tanács által elfogadott csomagot a munka minőségének mutatóiról: „Foglalkoztatási és szociálpolitikák: a minőségi befektetések kerete”, COM(2001) 313 végleges.

(7) Lásd az Európai Parlament PT_TA(2008)0467. számú, 2008. október 9-i állásfoglalását is.

(8) A Bizottság közleménye az Európai Tanácsnak: Az európai gazdasági fellendülés terve, COM(2008) 800 végleges, 2008. november 16.

(9) Áttekintés az ilyen jellegű európai szociális partneri megállapodásokról: http://europa.eu/legislation_summaries/employment_and_social_policy/social_dialogue/c10132_de.htm.

(10) Az Európai Parlament 2009. február 19-i állásfoglalása a szociális gazdaságról (2008/2250(INI)).

(11) Lásd az EGSZB véleményét a következő tárgyban: „Az európai gazdasági fellendülés terve”, HL C 182., 2009.8.4., 71. o., 5.4. pont.

(12) Ennek kapcsán üdvözlendő elsősorban az európai integrációs fórum létrehozása, amely az EGSZB védnöksége alatt egyesíti az uniós intézményeket, az érdekelt feleket és a nem kormányzati szervezeteket.

(13) Lásd az EGSZB véleményét a következő tárgyban: „Az EU költségvetési reformja és a jövőbeni finanszírozási módozatok”, HL C 204., 2008.8.9., 113. o.

(14) Lásd: „Foglalkoztatási és szociálpolitikák: a minőségi befektetések kerete”, COM(2001) 313 végleges.

(15) Az EGSZB megjegyzi, hogy semmilyen módon nem avatkozik bele az egyes tagállamok szociális partnereinek meglévő konzultációs eljárásaiba, feladataiba és hatásköreibe.

(16) Lásd az EGSZB véleményét a következő tárgyban: „A megújult lisszaboni stratégiával kapcsolatos hatékony irányítás”, HL C 175., 2009.7.28., 13. o.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/10

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Társadalmi befogadás

(feltáró vélemény)

(2010/C 128/03)

Előadó: Brenda KING

2008. december 18-i levelében Cecilia MALMSTRÖM uniós ügyekért felelős svéd miniszter az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján feltáró vélemény kidolgozására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot a következő tárgyban:

Társadalmi befogadás.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2009. október 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a november 4-i ülésnapon) 130 szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az Európai Unió növekedési és foglalkoztatási stratégiájának a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítania a társadalmi kohézió célkitűzéseire: ezt hangoztatja az Európai Bizottság által 2009. szeptember 29-én benyújtott új, ebben a témában készült jelentés. A Szociális Védelmi Bizottság jelentése megállapítja, hogy a szociális védelem önmagában nem elegendő a szegénység és a kirekesztés megelőzésére, ezért arra szólít fel, hogy helyezzünk nagyobb hangsúlyt az olyan célkitűzésekre, mint a gyermekek szegénysége elleni küzdelem, illetve az aktív befogadásra irányuló intézkedések támogatása.

A kirekesztés általában elsősorban a szegényeket, az alacsony képzettségűeket, a bevándorlókat és az etnikai-kulturális kisebbségeket, a fogyatékkal élőket, a magányosan élőket, a lakhatási nehézségekkel küzdőket és a hajléktalanokat sújtja.

Még ha a munka nem is teszi automatikusan lehetővé a kirekesztés és a szegénység kockázatának elkerülését, akkor is a foglalkoztatás a társadalmi befogadás legjobb eszköze.

1.2. A svéd elnökségnek szándéka, hogy mind uniós, mind pedig tagállami szinten felvegye a harcot a növekedést és a foglalkoztatást érintő gazdasági válság kedvezőtlen hatásaival. Kiemelten kívánja kezelni az olyan munkaerő-piaci intézkedéseket, amelyek minimálisra csökkentik a munkanélküliséget, csökkentik a kirekesztett emberek számát, és amelyek segítségével a közelmúltban munkanélkülivé vált emberek visszatérhetnek a munkaerőpiacra. Az elnökség egyszersmind meg akarja teremteni a hosszú távú és fenntartható munkahelyteremtés finanszírozásának alapjait.

1.3. A közelmúltban tartott G20-csúcstalalákozó következtetése szerint a tagállamoknak – és egyben az EU-nak is – sikerült idén új munkahelyeket teremtenie és régieket megőriznie, ami azt jelenti, hogy számos polgár számára enyhíteni tudták a válság hatását. A tagállami erőfeszítések elsősorban a munkahelyek megtartására és a háztartások jövedelmének megőrzésére koncentrálnak.

1.4. Az EU-t érő kihívás azonban az, hogy sok aktív korú munkavállaló nem talál munkát, még a mostani gazdasági fellendülés idején sem. Ráadásul egyes polgárok nem keresnek eleget ahhoz, hogy kikerüljenek a szegénységből. Következtetésként azt lehet levonni, hogy még a gazdaságélénkítésre szánt intézkedések ellenére is nőtt ez a csoport az elmúlt 18 hónapban, és hogy a recesszió szociális hatásai még nem érzékelhetők teljes mértékben.

1.5. Az EGSZB szerint kiemelt figyelmet kell fordítani a munkaerőpiacról leginkább kiszorultakra, méghozzá úgy, hogy erőfeszítéseket teszünk az aktív befogadás 2008 decemberében, a Tanács által megerősített közös elveinek végrehajtására. Az alacsony képesítésűek jutnak hozzá a legkevésbé az egész életen át tartó tanulási és szakképzési lehetőségekhez. Gyermeküket nevelőkről (elsősorban nőkről), korengedményes nyugdíjasokról, fogyatékkal élőkről, kisebbségekhez tartozókról, bevándorlókról és fiatalokról van szó.

1.6. Az EGSZB a nyitott koordinációs módszer alkalmazását ajánlja a bevált módszerek feltérképezésére az alábbi területeken: váltás az oktatásból/szakképzésből a munka világába; váltás a háztartásból/polgári tevékenységekből a munka világába; a munkaerőpiac strukturális akadályainak kezelése és az általános társadalmi részvétel.

1.7. Az EGSZB szerint tény, hogy a szociális juttatások és a szociális védelem nagymértékben függ az állami finanszírozástól, amelyet a jelenlegi válság miatt számos tagállam csökkenteni akar. Az EGSZB ezért ellenez minden olyan kezdeményezést, amely veszélyt jelenthet a szociális védelem alapjául szolgáló és Európa számára sok haszonnal járó szolidaritásra. Olyan intézkedések mellett kellene dönteni, amelyek megőrzik a szociális védelem jelenlegi szintjét, egyszersmind kedvezően hatnak a munkába történő váltásra és a munka megtartására.

1.8. Az EGSZB szerint az egész életen át tartó tanulás és képzés fontos szerepet játszik a polgárok foglalkoztathatóságának növelésében, ugyanakkor rávilágít arra az ellentmondásos helyzetre, hogy éppen a legalacsonyabb képzettségűek jutnak hozzá legkevésbé az ilyen programokhoz. Az EGSZB ezért határozottan kéri, hogy gondoskodjanak arról, hogy valamennyi polgárnak joga és lehetősége legyen az ilyen programokhoz való hozzájutáshoz.

1.9. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy fontos a nemzeti és helyi szintű (ideértve a közigazgatási szervekre, szociális partnerekre és a civil társadalomra is kiterjedő) koordináció és együttműködés, és nemcsak a foglalkoztatás terén, hanem a lakhatás, az egészségügy és a területi integráció kapcsán is.

2. Háttér és kontextus

2.1. Az európai gazdaságokat és társadalmakat számos olyan kihívás éri, mint például az éghajlatváltozás, a technológiai fejlődés, a globalizáció és a népesség elöregedése. Az elmúlt évtizedekre jellemző fokozott munkaerő-piaci részvétel kedvező jelenség ugyan, mindemellett ugyanakkor nem csökkent az általános és munkavállalói szegénység és a jelentős munkaerő-piaci szegmentáció, és csupán jelentéktelen mértékben csökkent az aktív kereső nélküli háztartások aránya. Mivel azonban a jó minőségű munka jelenti a leghatékonyabb védelmet a szegénység és a kirekesztés ellen, ez a vélemény elsősorban a foglalkoztatás és a befogadás közötti összefüggésre koncentrál.

2.2. A pénzügyi válság a legfrissebb kihívás, amelyik lecsapódott a reálgazdaságban, és ennek eredményeként, valamint a lecsökkent kereslet és a kedvezőtlen finanszírozási feltételek miatt jelentősen romló munkaerő-piaci helyzet állt elő. (1) A szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta az EU27-ben 2009 márciusában 8,3 % volt, szemben a 2008. márciusi 6,7 %-kal. Ez a munkanélküliségi ráta alakulásában megfigyelt trend megfordulását jelenti, hiszen az EU25-ök rátája az azt megelőző években a 2005. márciusi 8,9 %-ról 2006 márciusára 8,4 %-ra, majd 2007. márciusra 7,3 %-ra csökkent. Bár a kép eltérő az egyes országok szintjén, a súlyos nemzetközi gazdasági visszaesés valamennyi tagállamot és a legtöbb ágazatot érinti. A leginkább érintett országok Spanyolország, Írország és a balti államok, ahol a munkanélküliségi ráta megduplázódott, illetve a balti államok esetében majdnem megháromszorozódott. Előrejelzések szerint tovább folytatódik majd ez a tendencia.

2.3. A szinte valamennyi tagállamban bevezetett és a legfrissebb válság leküzdésére szolgáló pénz- és adóügyi élénkítő csomagok célja az, hogy először stabilizálják a pénzügyi rendszert, enyhítsék a kedvezőtlen szociális hatásokat, majd elősegítsék a növekedés újbóli beindulását. Az egyes tagállami intézkedések köre nagyban eltér, de kiemelt figyelmet fordítanak az olyan politikákra, melyek célja a munkavállalók munkában tartása, a munkaerő-piaci visszatérés támogatása, a jövedelemtámogatás, a jelzáloghitelesek védelme a tulajdonjog visszavétele ellen, a hitelhez jutás elősegítése, illetve a szociális és egészségügyi infrastruktúrákba történő beruházás, mind a foglalkoztatás megerősítésének, mind pedig a szolgáltatásokhoz jutás javításának érdekében. (2) A svéd elnökség ugyanakkor úgy véli, hogy a válság leküzdéséhez szükséges intézkedéseket strukturális reformoknak kell kísérniük az EU egyéb kihívásainak (például a demográfiai változásnak, a globalizációnak) a kezeléséhez, hiszen a válságot megelőzően – a viszonylag kedvező gazdasági helyzet ellenére – túl sok olyan európai nem jutott munkához, aki egyébként képes lett volna belépni a munkaerőpiacra.

2.4. A svéd elnökség az alábbiakra kíván összpontosítani:

2.4.1. hogyan tudják a tagállamok közösen kezelni a munkanélküliség gazdasági válság nyomán fellépő gyors növekedését;

2.4.2. milyen hatékony reformokkal növelhető a munkaerő-piaci mobilitás, olyan intézkedéseket is ideértve, melyek elősegíthetik a munkavállalók visszatérését a munkaerőpiacra.

A cél a válság rövid távú hatásainak ellensúlyozása és annak biztosítása, hogy a tagállamok megvalósítsák a magas szintű foglalkoztatás hosszú távú célkitűzését az új uniós növekedési és munkahely-teremtési stratégia keretében.

3. Foglalkoztatás és társadalmi befogadás

3.1. A biztonságos váltások támogatása

3.1.1. A váltás és a társadalmi mobilitás mindig is az élet része volt Európában. A globalizáció hozta változások még inkább olyan gazdasági és szociális kormányzati rendszereket tesznek szükségessé, amelyek aktívan, a különféle váltások és a társadalmi mobilitás mentén működnek. Az aktiválási, rehabilitációs és munkaerő-piaci reintegrációs stratégiáknak a szociális védelemmel történő összekötését politikai célként kellene felfogni. Az irodalom legalább ötféle váltásról tesz említést: (3) az oktatásból/képzésből a munkába; a különböző foglalkoztatási formák közötti váltások (ideértve az önálló vállalkozást is); váltás a foglalkoztatás és a háztartási/társadalmi tevékenységek között; a foglalkoztatás és a fogyatékosság között; a munka és a nyugdíj között. A cél az kell hogy legyen, hogy meggyőzzük az embereket arról, hogy a váltás kifizetődő, és hogy aktív álláskeresésre ösztönözzük őket, egyszersmind biztosítva nekik a szükséges támogatást és megóvva őket az anyagi nélkülözéstől.

3.1.2. A váltás az oktatásból/képzésből a munkába különös figyelmet érdemel, mivel a növekedés idején aránytalanul sok fiatal kiszorult a munkaerőpiacról, és most aránytalanul sokukat érinti a pénzügyi/gazdasági válság. (4) Manapság magasabb ugyan a fiatalok képzettségi szintje, a korábbi generációkkal összehasonlítva viszont később lépnek a munkaerőpiacra, kevésbé stabil a foglalkoztatásuk, és jobban ki vannak téve a munkaerő-piaci szegmentációnak és a munkanélküliségnek. Az EGSZB tudomásul veszi és üdvözli, hogy az Európai Bizottság azonnali segítséget kíván nyújtani a fiataloknak, (5) ugyanakkor kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a magas színvonalú képzést és szakmai gyakorlatot lehet-e úgy értékelni és felülvizsgálni, hogy az hosszú távon is releváns maradjon. Az EGSZB a „Foglalkoztatás a kiemelt népességcsoportokban” című véleményében (6) ajánlásokat fogalmazott meg a fiatalokat érintő munkanélküliség leküzdésével kapcsolatban. Az EGSZB megismétli, hogy a bevándorlók, az etnikai kisebbségek tagjai, az egyedülálló szülők és az alacsony képzettségűek különösen veszélyeztetettek a munkaerő-piaci és a társadalmi kirekesztés szempontjából.

3.1.3. A foglalkoztatás és a háztartási/társadalmi tevékenységek közötti váltás leginkább a nőket érinti, illetve a munkaszerződés típusával és a munkaerőpiacon kívül töltött idő hosszával kapcsolatos lehetőségeiket. Ezért az EGSZB azt ajánlja, hogy erősítsék meg a nemek közötti egyenlőség biztosítását szolgáló intézkedéseket.

3.2. Integrált politikaformálás és végrehajtás, testre szabott intézkedések és jobb kormányzás

3.2.1. Az egyre több idevonatkozó tapasztalat révén a „váltást elősegítő jó politika” bizonyos jegyei rajzolódnak ki. Döntő szerepük van az ösztönzőknek és a támogatásnak. A munkaerő-piaci váltást elősegítő politikákat befogadási stratégiákkal együtt kell figyelembe venni, különösen akkor, amikor a munkaerőpiacról leginkább kiszorultakról van szó, akiknek további rendszeres támogatásra van szükségük. Az EGSZB egyetért azzal, (7) hogy a válság miatt sürgető és megkerülhetetlen olyan átfogó aktív befogadási stratégiák végrehajtása, melyek egyensúlyt teremtve ötvözik azokat az intézkedéseket, melyek célja befogadó munkaerőpiacok megteremtése, a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzájutás, valamint a megfelelő minimáljövedelem biztosítása.

3.2.2. Ezért a munkaképes korú népesség jelentős része szempontjából, amelynek végre kell hajtania a munkába való váltást, az EGSZB üdvözli az érdekelt felek szorosabb bevonására és hatékonyabb nemzeti szintű koordinációra vonatkozó európai bizottsági ajánlást. (8) Az EGSZB ugyanakkor ajánlja az intézkedések személyre szabását is. Ez fontos, mivel az emberekhez „közeli” vagy helyi tanácsadás, amely ha nem is egyéneknek, de legalább bizonyos csoportoknak testre szabott megoldásokat kínál, nagyon fontos a reform szempontjából. A szociálgazdasági projektek és szervezetek gyakran éllovasai olyan módszereknek, amelyek támogatják a munkavállalást, és új munkahelyeket teremtenek a munkaerőpiacról leginkább kiszorultak számára.

3.2.3. Az EGSZB azt is ajánlja, hogy a társadalmi párbeszédet kísérje civil párbeszéd is. Egyes tagállamokban már léteznek is az ilyen párbeszéd bizonyos formái. Mindez lehetőséget teremt a civil szervezetek számára, hogy tapasztalataikkal és ismereteikkel, valamint a kiszolgáltatott csoportokkal – szegénységben élőkkel, gyermekekkel, fiatalokkal, bizonytalan körülmények között élő családokkal, bevándorlókkal, etnikai kisebbségekhez tartozókkal, fogyatékkal élőkkel, idősekkel – ápolt szoros kapcsolataikkal fontos szereplőként részt vegyenek az európai társadalmi befogadás növelésére szolgáló politikák kialakításában. Kutatásokból kiderül, hogy a bevált gyakorlatok fontos elemét jelenti az ezen a téren szolgáltatásokat nyújtók és intézményeik által biztosított minőség és professzionalizmus, melynek része az a tudás és képesség is, hogy bánni tudnak a hátrányos helyzetű csoportok tagjaival.

3.2.4. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság ajánlásával, (9) amely szerint ahhoz, hogy javítsunk a hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci esélyein, jobb együttműködésre van szükség az állami szervek, az állami és a magántulajdonú foglalkoztatási szolgálatok, a szociális intézmények, a felnőttoktatási szolgálatok, a szociális partnerek és a civil társadalom között. Az EGSZB azt is ajánlja, hogy hangolják össze egymással a különböző típusú, például az egészségügyi, az oktatási és a lakhatási szolgáltatásokat, mivel ez a bevált gyakorlatok kulcselemének bizonyult.

3.3. A lisszaboni stratégia

3.3.1. Az EU lisszaboni stratégiája nagy hangsúlyt fektet az EU-n belüli társadalmi befogadásra. Fő célkitűzése egy olyan versenyképesebb gazdaság megteremtése, amely képes ötvözni a hatékonyságot, a több és jobb munkahely megteremtését, a szociális védelem magas szintjét és a nagyobb társadalmi és gazdasági kohéziót. Ez jelenti az európai gazdasági és szociális modellek alapját. A 2010 utáni uniós stratégiának egyértelmű jövőképpel kell rendelkeznie a társadalmat érintő legfőbb kihívásokat illetően, és ehhez felülvizsgált eszközök kellenek a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás terén. Az EGSZB jelenleg a lisszaboni stratégia utódjáról szóló véleményen dolgozik.

3.3.2. A lisszaboni stratégia kiemeli, hogy a munkahelyteremtés miként épül nagyban az aktív foglalkoztatáspolitikákra, szilárd makrogazdasági keretre, a készségekbe és a kutatásba irányuló, illetve infrastrukturális beruházásokra, a szabályozás javítására, valamint a vállalkozói szellem és az innováció és támogatására. Mivel a munkaerőpiacok helyzete a gazdasági visszaesés következtében tovább romlik, további intézkedésekre van szükség, hiszen a recesszió leginkább az embereken érezteti hatását. A válság gyökeresen megváltoztatja majd az európai munkaerőpiacokat. Biztosítani kell a szükséges eszközöket a dolgozók és a vállalatok számára, hogy alkalmazkodni tudjanak a változó körülményekhez: megmaradjanak a munkahelyek, minden szinten fejlesszék a készségeket (főként az alacsonyan képzettek esetében), az emberek visszakerüljenek a munkaerőpiacra, és kialakuljanak a feltételek a munkahelyteremtéshez.

3.4. A rugalmas biztonság kezelésének koncepciója válság idején (10)

A munkaerő-piaci rugalmasság és biztonság együttes erősítésére szolgáló integrált stratégiaként, illetve azok támogatására, akik ideiglenesen kívül rekedtek a munkaerőpiacon, az EGSZB úgy véli, hogy

3.4.1. a rugalmas biztonság még fontosabb és még inkább megfelelő megközelítésmód a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben, melyet növekvő munkanélküliség, szegénység, megosztottság és annak sürgető igénye jellemez, hogy ösztönözzék a növekedést, teremtsenek új és jobb munkahelyeket, és erősítsék a társadalmi kohéziót;

3.4.2. a rugalmas biztonság megvalósításához egyrészt támogató jellegű szociális védelmi alkotóelemekre, másrészt világos munkaügyi ösztönzőkre van szükség, nyitott és képesítést nyújtó, a többi alkotóelemet támogató munkaerőpiaccal, olyan politikákkal ötvözve, amelyek a részvétel útjában álló akadályok elhárítására és minőségi munkahelyek létrehozásának ösztönzésére irányulnak. Ez hozzájárul majd a társadalmi kirekesztés és a szegénység kockázatának csökkentéséhez, minden polgár előtt – és főként a kiszolgáltatott csoportok előtt – megnyitva a munkaerőpiacot;

3.4.3. az európai foglalkoztatási stratégia végrehajtásának eszközét jelentő rugalmas biztonság közös elvei és a munkaerőpiacról leginkább kiszorultakat célzó átfogó aktív befogadási stratégiák átfogó politikai stratégiát biztosítanak az olyan erőfeszítések összehangolására, melyek célja a foglalkoztatás hatásainak és a válság szociális következményeinek kezelése, illetve a gazdasági fellendülés előkészítése.

3.4.4. Az EGSZB üdvözli az uniós szociális partnerek arra irányuló megállapodását, hogy ellenőrizzék a rugalmas biztonsággal kapcsolatos közös uniós elvek tiszteletben tartását, és hogy levonják a tanulságokat. Ehhez hozzájárulandó, az EGSZB véleményt dolgoz ki a rugalmas biztonságról. (11) Az EGSZB egyben felkéri a tagállamokat, hogy tegyenek erőfeszítéseket az aktív befogadás közös elveinek érvényesítésére, az Európai Bizottságot pedig a folyamat szoros nyomon követésére.

4. Szociális védelmi és társadalmi befogadási politika

4.1. A szociális védelmi rendszerek nagyban hozzájárulhatnak a társadalmi befogadáshoz, mivel figyelembe veszik, ha valaki nincs jelen a munkaerőpiacon, kedvező állami intézkedéseket is tartalmaznak, és a kollektív szolidaritás révén küzdenek az olyan feltételekkel, melyek korlátozzák az egyének és hátrányos helyzetű csoportok arra irányuló lehetőségét, hogy méltó körülmények között élhessenek. Az európai jóléti állam sikerére – különösen az egyenlőtlenségek leküzdését illetően – számos példa van, és ez a siker jól tükrözi a szolidaritásnak az Alapjogi Chartában elismert európai alapértékét. Az EGSZB szerint a szociális védelemmel szembeni legnagyobb kihívás most az emberek alapvető igényeinek mindenkire kiterjedő kielégítése (még akkor is, ha ezek alkalmazásukat tekintve országonként eltérőek), valamint a hasznos váltások megkönnyítése, ahogy korábban arról szó volt. Intézkedésekre van szükség, hogy megtérüljenek a váltások, és javuljon a foglalkoztatás a munkaerő-piaci problémákkal küszködő speciális csoportok számára, és a tagállami költségvetési bevételeik szintjének megtartása mellett az adminisztratív terhek csökkentésével csökkenteni kell a munkaadók nem bérjellegű foglalkoztatási költségeit, ki kell aknázni a – különösen az alacsony képzettségűek számára történő – munkahelyteremtésre nyíló lehetőségeket; csökkenteni kell a munkavállalást hátráltató tényezőket; többek között a második keresők adóterhének csökkentésével fejleszteni kell az adó- és ellátási rendszert, hogy megérje dolgozni; a munkanélkülieket saját vállalkozás indítására kell ösztönözni, például vállalkozói ismeretek oktatásával és mikrohitelekkel, hozzáférhetővé téve a részvételt elősegítő és lehetővé tevő szolgáltatásokat. A munkaképtelenek számára megfelelő jövedelemtámogatást kell biztosítani.

4.2. Az EGSZB hangsúlyozni szeretné, hogy a globalizációból eredő éles verseny és a gazdasági válság hatása miatt mindennél fontosabb, hogy elegendő szociális védelem legyen a szociális kockázatokkal (pl. a munkanélküliséggel) szemben, és hogy meg kell erősíteni a szociális védelemnek a gazdasági versenyképesség és a társadalmi befogadás érdekéken végzett szociális beruházásként betöltött funkcióját. A reformok nem áshatják alá a szolidaritás elvét, amely a szociális védelem alapja, és amely eddig jó szolgálatot tett Európának. Másrészt viszont fontos a változás, és a szociális védelmi rendszereknek sem szabad elzárkózniuk a változás elől, ugyanakkor olyan koherens, hosszú távú és összehangolt szociális reformpolitikára van szükség, amely rövid és hosszú távon is képes védelmet nyújtani és támogatni a váltásokat.

Ezért mérlegelni kell, hogy a szociális védelem különböző elemeit hogyan lehet a társadalmi és a gazdasági kohézió szempontjából hatékonyabbá tenni. Ezzel kapcsolatban az EGSZB az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

4.3.1. A felborult demográfiai egyensúly és a családokban bekövetkezett változások figyelembevétele

4.3.1.1. A legtöbb európai országban várható népességöregedés számos kérdést vet fel a társadalmi befogadás szempontjából. Számos országban hoztak már ezzel kapcsolatos intézkedéseket. A legnyilvánvalóbb kérdés, melyet azonban nem mindig kezelnek megfelelően, a nyugdíjas korúak növekvő aránya a népességen belül, illetve az egészségügyi és szociális szolgáltatások iránti fokozódó igény. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak az idősödő munkavállalók foglalkoztatásának ösztönzésére, illetve arra vonatkozó ajánlását, (9) hogy adókedvezményekkel és más ösztönzőkkel serkentsék a keresletet és a munkahelyteremtést a gondozás területén. Az EGSZB úgy véli, hogy a korengedményes nyugdíjrendszerek leépítésére tett európai bizottsági javaslattal kapcsolatban intenzív vitákra van szükség a keretfeltételekről, a hatályról, a politikai kísérőintézkedésekről stb., nehogy még újabb szociális problémákat teremtsünk az idősek számára. Az EGSZB fontos anyagokkal járult már hozzá ehhez a kérdéshez.

4.3.1.2. A demográfiai helyzet megoldásának egy másik szempontja, hogy számos politikaterület, elsősorban a családpolitika, nem tesz eleget annak érdekében, hogy az emberek elképzeléseik szerint gyermekeket vállalhassanak. (12) Az EGSZB főként a politikai döntéshozók figyelmét szeretné felhívni egy korábbi, a családról és a demográfiai változásról írt véleményére. (13) Minden országnak olyan családpolitikára van szüksége, amely figyelembe veszi minden polgár akaratát (a gyermekekét is), értékeli a családi életet, foglalkozik a családok szétesésének, az erőszaknak, a szegénységnek és a társadalmi kirekesztésnek a főként a gyermekeket érő következményeivel, valamint jól ismeri a polgárok életét és vágyait. Ezért minden európai ország számára kiemelt fontosságú kell hogy legyen az átfogó családpolitika, összehangolva egymással a jövedelemnek, a gyermekgondozásnak, a szülők minőségi, teljes munkaidős állásokhoz való hozzáférésének, a nemek közötti egyenlőségnek, az oktatásnak, a szociális és kulturális szolgáltatásoknak, a foglalkoztatásnak, valamint az infrastruktúra biztosításának és tervezésének kérdéseit.

4.3.2. A munkanélküliségi biztosítás optimalizálása és a beilleszkedés támogatása

4.3.2.1. A munkanélküliségi biztosítás fontos szociális juttatás, amely biztonságot nyújt az elbocsátott munkavállalók, illetve a munkanélküliek számára, különösen annak fényében, hogy a gazdasági válság hatására és a verseny nyomására szerkezeti átalakulások mennek végbe. Összegétől függően a munkanélküliségi biztosítás akár a gazdaság zökkenőmentes működésének tényezője is lehet, és megkönnyítheti a munkaerő-piaci mobilitást. Bizonyos országokban azonban a munkanélküliségi biztosítás csupán egy passzív juttatást jelent, és nem párosul tartós munkát garantáló továbbképzéssel vagy megfelelő rendszerrel a munkaerőpiacra való visszatéréshez (azaz váltás a munkanélküliségből a foglalkoztatásba). Általános elvként a munkanélküliségi biztosítási kiadásoknak aktívabb szerepet kellene szánni. Ennek érdekében – ahogy az már néhány országban gyakorlat – a biztosítás a munkaerő-piaci visszatérésről szóló egyéni megállapodásokra épül, melyek az ellátmányra való jogosultság előfeltételét jelentik. Ilyen esetben a hatóságok felelőssége, hogy megfelelő támogatási, integrációs és szakképesítési rendszert, illetve hozzáférést biztosítsanak más, a munkaerő-piaci hozzáférést lehetővé tevő szolgáltatásokhoz. A preventív elem is fontos. Ehhez elengedhetetlen a korai fellépés, hangsúlyozva a gyermekszegénység kezelésének szükségességét, és az egész életen át tartó tanulás hatékony politikáját kell követni, melynek keretében az életpálya során néhány átképzés is előfordulhat.

4.3.2.2. A váltás és a beilleszkedés más csoportok, például balesetek áldozatai, betegség miatt munkaképtelenné vált személyek számára is fontos (fogyatékosság miatti váltás a foglalkoztatásból a munkanélküliségbe). Ennek kapcsán először a jövedelempótlás kérdése merül fel, másodszor pedig a munkaerőpiacra való visszatérés vagy a munkaerő-piaci hozzáférés. A jövedelem a független élet nélkülözhetetlen, de nem feltétlenül elegendő feltétele. Az idevonatkozó jogszabályok ellenére számos esetben még mindig túl kevés jelentőséget tulajdonítanak az emberek munkaerő-piaci integrációjának. A gyakorlatban gyakran bonyolult és nem megfelelő a munkahelykeresés vagy az újbóli munkavállalás során nyújtott tanácsadás és támogatás. Sem a jogosultság feltételei, sem pedig az ellátmány összege nem tarthatja vissza az érintettet attól, hogy funkcionális vagy munkaügyi rehabilitációs lehetőségekkel éljen, illetve hogy ismét munkába álljon. Éppen erre kell, hogy ösztönözzön. Azoknak a reformoknak azonban, amelyek a passzívról az aktív intézkedésekre helyezik a hangsúlyt, nem szabad szem elől téveszteniük a Szociális Biztonság Európai Kódexében és annak jegyzőkönyveiben lefektetett célokat. A megfelelő foglalkoztatás koncepciójának célja annak biztosítása kell, hogy legyen, hogy a munkanélkülieket olyan foglalkoztatási helyekre irányítsák, ahol a társadalom egészének javára a legproduktívabban és a leghatékonyabban használják ki képességeiket és képesítésüket. Azok számára viszont, akiknél nem jöhet szóba a munkavégzés, elegendő jövedelemtámogatásra van szükség, hogy méltó módon élhessenek.

5. Az egész életen át tartó tanulás és szakképzés támogatása

5.1. Az egyes tagállamokban eltérő szintek vannak és nagyon eltérő rendszerek működnek a szakképzés és a munkaerő-piaci továbbképzés terén. Az a tény, hogy a továbbképzés és a szakképzés terén az uniós polgárok szempontjából nagy egyenlőtlenségek vannak – a magasabban képzettek több képzésben vesznek részt szakmai karrierjük alatt, mint az alacsony képesítésűek –, nagy politikai kihívást jelent a globalizáció és a jelenlegi gazdasági visszaesés idején. Mivel a legalacsonyabb képesítésűek esetében a legnagyobb az áthelyezés vagy a munkanélküliség kockázata, az egyik legégetőbb politikai feladat annak biztosítása, hogy ez a csoport jobban és nagyobb arányban részesüljön oktatásban és képzésben. Ezért az EGSZB azt kéri, hogy minden polgár számára (és elsősorban a leginkább kirekesztett csoportok olyan tagjai számára, akik javítani akarják munkaerő-piaci lehetőségeiket) garantálják a képzéshez való hatékony hozzájutást.

5.2. Mivel a társadalmi, gazdasági, politikai és technológiai változásokhoz folyamatosan hozzá kell igazítani a készségeket, alaposan át kell gondolni az általános képzés tartalmát, különösen, ha az oktatást és a képzést jobban össze akarjuk hangolni a munkaerő-piaci igényekkel. Ezért mindenképpen 1) minden fiatal számára szilárd alapképzést kell adni, és 2) fel kell térképezni, hogy jelenleg és a jövőben milyen készségekre lesz szükség, ezeket helyi és/vagy nemzeti szinten elemezni kell, hogy látni lehessen a tagállamokon belüli, illetve az azok közötti különbségeket. Az EGSZB tudomásul veszi az Európai Bizottság Új munkahelyekhez szükséges új készségek című kezdeményezését, (14) amelyre részletesen reagál majd.

5.3. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság ajánlásával, amely szerint nem szabad, hogy a szakmai karrier a munkanélküliség élményével kezdődjön. Ezért nagyon fontos, hogy minden erre eltökélt és képes végzős diáknak felajánljanak továbbtanulási vagy szakmai gyakorlati helyet, és ösztönözzék is őket ezek elfogadására. Az EGSZB ezzel kapcsolatos további nézetei a „Foglalkoztatás a kiemelt népességcsoportokban” című véleményében olvashatók. (15)

6. A lakhatás mint a társadalmi befogadás tényezője

6.1. A hajléktalanság a kirekesztés egyik legsúlyosabb formája. Az Európai Unió számos országa aláírt olyan nemzetközi szerződéseket és konvenciókat, amelyek elismerik és védik a lakhatáshoz való jogot: ilyen az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (25. cikk); a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (11. cikk); az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye (27. cikk); a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény (14. és 15. cikk); az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló Európai Egyezmény (8. cikk); az Európai Szociális Charta (15., 16., 19., 23., 30., 31. cikk) és az Európai Unió Alapjogi Chartája (34. cikk, 3. bekezdés).

6.2. Európában a lakásválság 70 millió olyan embert érint, aki nem megfelelő lakáskörülmények között lakik. Ebből mintegy 18 milliót fenyeget a kilakoltatás veszélye, és 3 millióan hajléktalanok. A globális pénzügyi válság következtében ez a szám tovább nő, mivel körülbelül 2 millió európai család veszíti el otthonát azért, mert nem tudja fizetni jelzáloghitelét. (16) A tagállamoknak kiemelten kell foglalkozniuk ezzel a kérdéssel, hogy a polgáraikat, közülük is a legkiszolgáltatottabbakat érő hatásokat a lehető legkisebbre csökkentsék.

6.3. Az otthon elvesztése a társadalmi befogadással ellentétes helyzetet szül: a megfelelő és megfizethető lakhatás iránti kereslet előrelátható növekedését, a lakásbérleti szerződések tulajdonos általi felmondásával kapcsolatos biztonság romlását, a jelzáloghitelek esetében a kényszerárverezés kockázatának növekedését és a kilakoltatások veszélyének fokozódását. Mindez a fiatalokat, az időseket, a munkanélkülieket, a szegényeket, a bevándorlókat, illetve az átlagos jövedelemmel rendelkező családokat érinti. Az EGSZB nyomatékosan ajánlja, hogy a lakhatás kérdésében ügyeljenek az egyenlő bánásmódra, illetve hogy hozzanak létre mechanizmusokat a kilakoltatások megelőzésére, különös tekintettel a leginkább kiszolgáltatott csoportok tagjaira.

Az EGSZB üdvözli, hogy a bevált módszerek cseréjére keretként a nyitott koordinációs módszert alkalmazzák, és hogy a 2009-es szociális nyitott koordinációs módszer fő tematikájául a hajléktalanságot és a lakhatással kapcsolatos kirekesztést választották. Ennek elmélyítését javasolja a meglévő uniós pénzeszközök megerősítésével az alábbi területekre vonatkozóan:

6.4.1. megfizethető és megfelelő lakások biztosítására szolgáló programok;

6.4.2. alternatív lakhatási megoldások kifejlesztését támogató programok és kísérleti projektek olyan új típusú szociális lakások kialakítására, amelyek figyelembe veszik a generációk közötti szolidaritást, a multikulturális szempontokat és a társadalmi kirekesztés kérdését – mindezt a helyi önkormányzatokkal, a civil társadalommal és szociális befektetőkkel kialakított partnerségek keretében.

6.5. Az EGSZB egyetért a Tanács és az Európai Bizottság megállapításával, (17) amely szerint a pénzügyi befogadás a lakáspiachoz való tartós hozzáférés előfeltétele, valamint hogy megfelelő támogatást és tanácsadást kell biztosítani azoknak, akiket kilakoltatás vagy a tulajdonjog visszavétele fenyeget.

7. A területi politika mint a társadalmi befogadás tényezője

7.1. A lakhatást biztosító intézkedéseket olyanokkal is ki kell egészíteni, amelyek egyes területekkel vagy földrajzi egységekkel foglalkoznak. A társadalmi befogadással kapcsolatos minden munka kihangsúlyozza, hogy léteznek hátrányos helyzetű régiók és helységek. Számos esetben infrastrukturális tényezők – például kevés (köz)szolgáltatás, intézmény, illetve munkalehetőség – okozzák az ilyen jellegű hátrányokat, amelyek adott esetben környezeti és szociális károkat okozhatnak. Az újabb kutatások fontos szerepet tulajdonítanak a helyi szintnek, bemutatva, hogy a problémák és a hiányosságok egymásra rakódnak, és így olyan helységek jönnek létre, ahol nem csupán az ott élők vannak kiszolgáltatott helyzetben, hanem ezért és egyéb más okból maguk a helységek is kiszolgáltatott helyzetűnek mondhatók. A tőkeberuházások hiánya – akár helyi, akár nemzeti vagy külföldi tőkéről van szó – tovább növeli a hátrányokat ezeken a területeken.

7.2. A politikai cél ezért az egyes területeken és régiókban levő egyenlőtlenségek elkerülése kell hogy legyen, illetve annak biztosítása, hogy a különösen hátrányos helyzetű területeket megfelelően ellássák. Ebből a szempontból fontos szerep hárul a helyi kezdeményezésekre, vagyis az olyanokra, melyek célja a lepusztult és elszegényedett helységek és lakóövezetek szociális rehabilitációja. Nem csupán tényleges infrastrukturális beruházásokról van szó, hanem a szociális és közösségi infrastruktúrák újjáépítéséről és az ilyen területekben rejlő szociális tőke kiaknázásáról.

7.3. A foglalkoztatás különleges jelentőséggel bír a térségi hátrányok felszámolásában. A helyi munkalehetőségek csökkentik a szegénységet, elősegítik a társadalmi befogadást, és erősítik a társadalomból kirekesztettek önbecsülését, önbizalmát és önfenntartó képességét. Növelik a helyben elérhető pénzügyi és egyéb forrásokat is. Ezzel szemben a szolgáltatásokhoz való hozzáférés alapkövetelmény a helyi szintű munkahelyteremtéshez. Nagyon fontos, hogy a helyi közösségek részt vegyenek az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekben – például a helyi szinten működő mikrovállalkozások fejlesztésében.

7.4. Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a társadalmi befogadás politikájának hagyományos területein túl további, új területekre és feladatkörökre van szükség. Ezeknek az aktív és integrált társadalom megteremtésére kell koncentrálniuk. Bizonyos mértékben jelentős átfedések vannak más politikaterületek struktúráival (például a lakhatás biztosításával, az alacsony képzettségűek támogatásával), mégis olyan területről van szó, amely önálló, konkrét és testre szabott politikát igényel.

7.5. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság arra vonatkozó javaslatát, (18) hogy új uniós, foglalkoztatási célú mikrohitel-lehetőséggel serkenti és felgyorsítja a finanszírozást a mikrovállalkozások és a szociális gazdaság fejlesztése érdekében. Az EGSZB szerint prioritásként kell kezelni a területi politikát, amelyben részt kell venniük a tagállamoknak, a szociális partnereknek, az illetékes helyi szerveknek és helyi közösségeknek, ideértve a szociális gazdaságot is.

8. A sokféleség és a bevándorlók beilleszkedésének kezelése

8.1. Széles körben ismert, hogy a kulturális sokszínűség Európa jellemzője, de az európai társadalmak kormányzása nem mindig multikulturális. Az EGSZB szerint a társadalmi befogadásnak azzal is foglalkoznia kellene, hogy az európai társadalmak hogyan kezelik a kisebbségeket (pl. a romákat (19)) és a bevándorlókat. Különböző lehetőségek kínálkoznak ennek feltárására és javítására.

8.2. Az EGSZB szerint meg kell vizsgálni a „pluralizmusnak” és az „egyenlőségnek” mint a társadalmi befogadás feltételeinek ötvözését. A befogadó társadalom, a kisebbségek és a bevándorlók számára kihívást jelenthet, hogy tiszteljék egymás kultúráját és értékeit. Az EGSZB számos alapvető intézkedést javasol: a befogadó társadalom részéről ez olyan intézkedéseket feltételez, amelyek feltérképezik a bevándorlók hozzájárulásait, illetve azokat a tényezőket, amelyek diszkriminációhoz, hátrányokhoz és kirekesztéshez vezetnek. A kisebbségeknek és a bevándorlóknak is hajlandónak kell mutatkozniuk a befogadó ország normáinak és hagyományainak elfogadására anélkül, hogy feladnák saját identitásukat és kulturális gyökereiket. További részletek olvashatók az EGSZB „Foglalkoztatás a kiemelt népességcsoportokban” című véleményében. (15)

8.3. Hangsúlyozni kell a kultúrák közötti párbeszéd szerepét is – vagy a civil párbeszéd részeként, vagy önálló területként. Az ilyen jellegű tevékenységek lehetséges politikai céljai a következők:

—

olyan folyamatok kidolgozása, amelyek bizalmat teremtenek egy közös jövő és olyan közös polgári értékek iránt, mint a tisztesség, a tolerancia, a szabadság és a demokrácia tisztelete, a nemek közötti egyenlőség, a szolidaritás és a társadalmi felelősségvállalás; valamint annak elérése, hogy kialakuljon az összetartozás érzése és egymás kölcsönös tisztelete;

—	a társadalmi befogadás erősítése a bevándorlók gazdasági, társadalmi és kulturális integrációjával;

—	minden politika felülvizsgálata abból a szempontból, hogy „kulturálisan tisztességes-e”, ideértve a megbélyegzést és a diszkriminációt is.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Lásd a foglalkoztatási csúcstalálkozó eredményeiről szóló 2009. június 11-i EGSZB-vélemény 2.1. pontját; előadó: Wolfgang Greif (HL C 306., 2009.12.16.).

(2) http://ec.europa.eu/social/keyDocuments.jsp?type=3&policyArea=750&subCategory=758&country=0&year=0&advSearchKey=&mode=advancedSubmit&langId=en. A következő teljes frissítés 2009 novemberében várható.

(3) Schmid, G. (2002): Wege in eine neue Vollbeschäftigung, Übergangsarbeitsmärkte und aktivierende Arbeitsmarktpolitik [A teljes foglalkoztatás, az átmeneti munkaerőpiacok és az aktiváló munkaerő-piaci politika felé vezető utak], Frankfurt: Campus Verlag.

(4) http://ec.europa.eu/youth/news/news1389_en.htm.

(5) Lásd: „Közös elkötelezettség a foglalkoztatásért” (COM(2009) 257 végleges) 8.o.

(6) Az EGSZB 2007. július 12-i véleménye a következő tárgyban: Foglalkoztatás a kiemelt népességcsoportokban (lisszaboni stratégia), 5. pont, előadó: Wolfgang Greif (HL C 256., 2007.10.27.).

(7) Lásd: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2008:307:0011:0014:EN:PDF.

(8) Lásd: „Közös elkötelezettség a foglalkoztatásért” (COM(2009) 257 végleges) 13. o.

(9) Lásd: „Közös elkötelezettség a foglalkoztatásért” (COM(2009) 257 végleges) 9.o.

(10) Lásd: Rugalmas biztonság válság idején – tanácsi következtetéstervezet, SOC 374 ECOFIN 407, 10388/09.

(11) Lásd az EGSZB 2009. október 1-i véleményét., „Hogyan alkalmazandó a rugalmas biztonság a szerkezetátalakítás kapcsán a fejlődés összefüggésében?”, előadó: Valerio Salvatore, társelőadó: Enrique Calvet Chambon (HL C 318., 2009.12.23., 1. o.).

(12) Lásd az EGSZB 2009. szeptember 30-i véleményét: „Munka és szegénység: a nélkülözhetetlen globális koncepció felé”, előadó: Nicole Prud'homme (HL C 318., 2009.12.23., 52. o.).

(13) Lásd az EGSZB 2007. március 14-i véleményét A család és a demográfiai változások tárgyában, előadó: Stéphane Buffetaut (HL C 161., 2007.7.13., 66. o.).

(14) Új munkahelyekhez szükséges új készségek: A munkaerő-piaci és a képzettségi igények előrejelzése és összehangolása, (COM(2008) 868 végleges.

(15) Lásd a 6. lábjegyzetet.

(16) Lásd: http://www.habitants.org/noticias/inhabitants_of_europe/european_platform_on_the_right_to_housing_2009.

(17) Lásd az Európai Bizottság és a Tanács 2009. évi együttes jelentését a szociális védelemről és a társadalmi befogadásról, 7309/09, 2. rész, 8. bekezdés.

(18) Lásd: „Közös elkötelezettség a foglalkoztatásért” (COM(2009) 257 végleges) 11.o.

(19) EGSZB-vélemény: „A kisebbségek integrációja – romák”, előadó: Anne-Marie Sigmund, társelőadó: Madi Sharma (HL C 27., 2009.2.3., 88. o.).

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/18

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A fenntartható fejlődés stratégiájának jövőbeli perspektívái

(feltáró vélemény)

(2010/C 128/04)

Előadó: Ernst Erik EHNMARK

2009. március 18-án az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A fenntartható fejlődés stratégiájának jövőbeli perspektívái

(feltáró vélemény).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2009. október 13-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a november 5-i ülésnapon) 178 szavazattal 21 ellenében, 18 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) üdvözli az EU fenntartható fejlődési stratégiájáról szóló kétéves európai bizottsági jelentést (1). Az európai bizottsági jelentés alapot kínál a fenntartható fejlődési stratégia uniós szintű végrehajtásáról szóló további vitához.

1.2. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy a stratégia a következő időszakban a következő négy területen való fellépést tekintse prioritásnak: az alacsony szén-dioxid-kibocsátást eredményező gazdaság, a biodiverzitás, a víz és más természeti erőforrások védelme, a társadalmi befogadás ösztönzése és a fenntartható fejlődés nemzetközi vetületének erősítése. Az EGSZB sajnálatosnak tartja azonban, hogy az Európai Bizottság nem mélyítette el jobban az elemzést, és nem tett konkrét javaslatokat célokra, menetrendekre és cselekvésekre ezeken a területeken.

1.3. Néhány pozitív tendencia ellenére egyértelmű, hogy az EU fenntarthatósági stratégiája a jelenlegi formájában nem vezet célra.

1.4. Ahhoz, hogy az EU fenntarthatósági stratégiája hatékony legyen, teljesen új irányítási struktúrára, ahhoz pedig megfelelő személyi és költségvetési eszközökre van szükség, továbbá olyan mechanizmusokra, amelyekkel a stratégia végrehajtása ellenőrizhető.

1.5. Az EGSZB üdvözölné az Európai Bizottságon belüli erősebb összehangolást is, amihez hozzájárulhatna egy ezért felelős európai bizottsági tag is. Az EGSZB azt ajánlja ezenkívül, hogy hozzanak létre egy magas szintű, független bizottságot, amelyeknek feladata a fenntartható fejlődés terén elért eredmények rendszeres nyomon követése, valamint az intézményekhez szóló nyilvános ajánlások kidolgozása.

1.6. Az EGSZB kéri a Tanácsot és az Európai Bizottságot, hogy tegye az EU fenntarthatósági stratégiáját valamennyi uniós politika metastratégiájává. Valamennyi egyéb rövid távra szóló uniós stratégiának hozzá kell járulnia egy jövőbeli fenntarthatósági stratégia céljainak eléréséhez. Számos olyan politika, amelyről ma határoznak, hatással van az elkövetkező évtizedekre. A rövid távon ható intézkedések nem ronthatják az eljövendő generációk fejlődési lehetőségeit.

1.7. Az EGSZB véleményében azt fejti ki, hogy jobban össze kellene hangolni a lisszaboni stratégiát és a fenntartható fejlődési stratégiát. Az Európai Bizottság új lisszaboni vagy 2020-as stratégiájának kidolgozása kapcsán arra kell kérnünk a Bizottságot, hogy pontosan ismertesse, hogyan fogják a stratégiában javasolt tevékenységek támogatni a fenntarthatóbb fejlődés felé való átmenetet. A jövőbeli pénzügyi terv, a strukturális alapok, a KAP, a kutatási és fejlesztési keretprogramok és minden más fontosabb európai szintű stratégia és program esetében hasonlóképpen meg kell követelni annak ismertetését, hogy ezek hogyan járulnak hozzá a fenntartható fejlődési stratégia célkitűzéseihez.

1.8. A GDP-t jelenlegi formájában nem lehet többé a politikák kidolgozásának alapmércéjeként használni. A haladást és az emberek jólétét az eddigiektől eltérő módon kell értékelni. Az EGSZB teljes mértékben támogatja a GDP-n túlmenő teljesítménymutatók jelenleg zajló kidolgozását és gyakorlati alkalmazását. Ennek kapcsán vitára is szükség van az EU által népszerűsíteni kívánt értékekről.

1.9. A fenntartható fejlődéshez helyi szintű elkötelezettségre és szerepvállalásra van szükség. Az ilyen elkötelezettség kialakulásához mind a szociális partnerek, mind az egész civil társadalom aktív együttműködése szükséges.

1.10. A fenntartható fejlődési stratégia sikeres megvalósításához a politikának is egyértelműen felelősséget kell vállalnia – mind európai és nemzeti, mind helyi szinten, és az Európai Parlamentre is egyértelmű szerep hárul. Az EGSZB azt ajánlja, hogy hozzanak létre egy mechanizmust, amelynek keretében az Európai Bizottság értékeli a tagállami haladást a jóváhagyott mutatók szerint, ezt pedig az egyes országokra szabott útmutatás kövesse a nagyobb figyelmet megkívánó főbb témákra vonatkozóan. Ennek alapjául a lisszaboni menetrenddel kapcsolatos eredmények nyomon követésére sikeresen létrehozott mechanizmus szolgálhatna.

1.11. Az EGSZB sajnálattal állapítja meg, hogy javaslatainak megfogalmazása előtt az Európai Bizottság a jelentéshez nem kérte ki sem az EGSZB, sem más szervezetek véleményét, amire pedig a Tanács 2006-os következtetéseiben felszólította. Ugyanilyen fontos lett volna a civil szervezetek álláspontjának feltérképezése. Az EGSZB megerősítette integrációs kapacitását a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kérdésekben, amikor három évvel ezelőtt létrehozta a Fenntartható Fejlődés Megfigyelőközpontját; ez a testület pedig rendszeres konzultációt épített ki a fenntartható fejlődéssel foglalkozó nemzeti tanácsokkal. Az EGSZB azt ajánlja, hogy ezt a mechanizmust rendszeresebben használják fel annak érdekében, hogy biztosítva legyen a civil társadalom kreatív hozzájárulása a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos előrelépés aktualizálásához és nyomon követéséhez Európában.

1.12. Különösen fontos, hogy időben, még a 2012-ben Rióban sorra kerülő, a fenntartható fejlődés témájával foglalkozó nemzetközi csúcstalálkozó előtt jól működő fenntarthatósági stratégiával rendelkezzünk.

2. Az Európai Bizottság közleménye

A fenntartható fejlődési stratégia további alakulásáról szóló európai bizottsági közlemény (COM(2009) 400 végleges, 2009. július 24.) sajnos pusztán szerény előrelépés. Bár egyrészt hangsúlyozza az uniós fenntarthatósági stratégia céljainak teljesítése során jelentkező hiányosságokat, másrészt viszont nem javasol hatékony intézkedéseket a fenti hiányosságok jövőbeli orvoslására.

2.1.1. Ebben az összefüggésben az EGSZB emlékeztet arra, hogy az egyértelmű politikai jelzések kérdése egyfajta vezérmotívumként vonul végig az Európai Bizottsággal, a Tanáccsal és az Európai Parlamenttel folytatott párbeszéden.

2.1.2. A politikai jelzésekről hozott döntésekhez jó előkészítő munka szükséges. Az EGSZB sajnálkozva veszi tudomásul, hogy az Európai Bizottság a fenntartható fejlődés idei politikai értékelési alapjának kialakításához csak jelentéktelen forrásokat tudott rendelkezésre bocsátani.

2.2. Az európai bizottsági dokumentum számos „pillanatfelvételt” tartalmaz a hét fő területen és az átfogó témakörökben elért haladásról. Ez az eljárás nagyon üdvözlendő, mivel ily módon kiderül, mely prioritásokat kell elmélyíteni, és hol szükséges részletesebb elemzés.

2.3. A dokumentumban leírt fejlemények szinte kizárólag kedvezőtlenek. Az elmúlt években nagy munka folyt éghajlati és energiaügyi kérdésekben, az eredmények azonban jórészt még mindig nem kielégítőek. A közlekedés egy további olyan terület, amelyen a politikának nem sikerült a kibocsátáscsökkentés irányába változtatni a tendenciákat. Általában véve pozitív példákat csak egy-egy intézkedés formájában tudunk felsorolni – egy-egy ígéretes jogalkotási javaslatot vagy innovatív kezdeményezést; általános tendencia és a kedvező fejlődés irányába való fordulat azonban nem figyelhető meg.

2.4. Az EGSZB nem szándékozik kommentálni azt, ahogyan az Európai Bizottság sematikusan értékeli az egyes politikaterületeket, csak annyit szeretne megjegyezni, hogy az átdolgozás nem sok okot ad a derűlátásra. Egyértelműen kiderül, hogy a fenntartható fejlődéshez komolyabb politikai elkötelezettség szükséges.

2.5. A termelés és a fogyasztás terén a fenntarthatóság néhány éve igen nagy prioritást élvez. Egy másik példa a nyersanyag-felhasználás a gyártásban: statisztikákból az derül ki, hogy az EU-ban és az USA-ban gyártási egységenként kétszer annyi nyersanyagot használnak fel, mint például Japánban. Itt jelentős nyereséget eredményezhetne az ésszerűsítés.

2.6. Az Európai Bizottság különös fontosságot tulajdonít az arra irányuló erőfeszítéseknek, hogy a szociális vetület és a szociális kérdések beépüljenek mind a fenntartható fejlődési stratégiába, mind más aktuális uniós fejlesztési stratégiákba (a lisszaboni stratégiába stb.). Az ilyen erőfeszítések jelentősége azzal a ténnyel világítható meg, hogy több mint 70 millió európai él szegénységben (a többek között az EU statisztikai hivatala által is alkalmazott definíció alapján). A migráció és a szegénységben élők számának növekedése közötti összefüggés lényeges kérdés.

3. Stratégia a válságban?

3.1. A fenntartható fejlődési politika kezdete a csaknem 20 évvel ezelőtt tartott riói konferenciához köthető. A konferencia üzenete egyértelmű és meggyőző volt: A jelenlegi szükségleteket úgy kell kielégíteni, hogy ne veszélyeztessük azt, hogy a következő generációk is ki tudják elégíteni saját szükségleteiket. A tíz évvel későbbi johannesburgi csúcstalálkozó (ENSZ-világtalálkozó a fenntartható fejlődésről, Johannesburg, 2002) következtetései nagy visszhangot váltottak ki: ott dolgoztak ki végre egy átfogó javaslatcsomagot a világszerte igazságos társadalmi fejlődésre vonatkozóan.

3.2. A johannesburgi előkészületek részeként az EU elfogadta első európai fenntartható fejlődési stratégiáját (COM(2001) 264 végleges: Fenntartható fejlődés Európában egy jobb világért: az Európai Unió fenntartható fejlődési stratégiája.).

3.3. Az EU fenntartható fejlődési stratégiáját 2001 tavaszán a fellendülés euforikus hangulatú korszakában fogadták el. Csak néhány évvel később vált a helyzet egyre bonyolultabbá.

3.4. A stratégián önmagában nem volt mit kifogásolni. Lelkes támogatókból sem volt hiány a civil társadalomban, valamint a politikusok és véleményalkotók körében.

3.5. A probléma inkább abban állt, hogy nem volt meg a tényleges elszántság (vagy képesség) a tervek konkrét cselekvési programokba való átültetésének megkezdéséhez.

3.6. 2006-ban a fenntarthatósági stratégiát „Az EU fenntartható fejlődési stratégiájának felülvizsgálata – a megújult stratégia” című határozat révén átdolgozták. Az átdolgozás nem eredményezett új felismeréseket a prioritások meghatározásának vagy a megvalósítás eljárásainak kérdésében. Ezzel párhuzamosan az EU új programokat dolgozott ki, többek között a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra.

3.7. Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbbá vált a fenntartható fejlődésre vonatkozó elképzelések, illetve a növekedést és versenyképességet célzó programok közötti feszültség. Ami megkülönbözteti őket, az például az időtartamuk: míg a lisszaboni stratégia középtávra, a fenntartható fejlődési stratégia hosszú távra készült. Ez oda vezethet, hogy a lisszaboni stratégia keretében rövid távon ható intézkedések kapnak előnyt, amelyek ellentmondanak a fenntarthatóság hosszú távú céljának.

3.8. Egyre több olyan vélemény hallható, hogy felül kell vizsgálni a két stratégia közötti feladatmegosztást. A két stratégia egyesítése lehetséges intézkedés lenne a rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználására.

3.9. E vélemény célja azonban az, hogy rámutasson: új lendületet kell adni a fenntartható fejlődési stratégiának, ami utat mutathatna mind a további európai, mind a globális erőfeszítéseknek.

4. Mit tanultunk?

4.1. Az elmúlt években az EGSZB több mint tíz véleményt fogadott el a stratégia különböző aspektusairól, emellett áttekintéseket tett közzé a stratégia továbbfejlesztésének lehetséges módjairól. A vélemények lényegi tartalma az volt, hogy a fenntartható fejlődést és a lisszaboni stratégiát kéz a kézben kell fejleszteni, akkor is, ha különböző kategóriákhoz tartoznak (2).

4.2. Az EGSZB három tényezőt állapított meg, amelyek együttesen magyarázatot adnak arra, hogy a két stratégia miért járt különböző hatásokkal:

—

Az egyik magyarázat a két stratégia . A lisszaboni stratégia megpróbál választ adni sürgős politikai kérdésekre, a fenntartható fejlődés esetében pedig a hosszú távú prioritásokat illető kérdés megválaszolásáról van szó. A különbség már a személyi kérdésekben is megállapítható: a lisszaboni stratégia mögött a kormányfők állnak, míg a fenntartható fejlődés gyakran a környezetvédelmi miniszterek hatásköre. Ez az eltérő súly tükröződik az erőforrások szétosztásában is: mind az Európai Bizottságnál, mind a tagállamokban lényegesen kisebb személyzet dolgozik a fenntarthatósági, mint a lisszaboni stratégián.

—	Mindkét stratégia igen : A lisszaboni stratégia, ha nem is általánosan ismert, igen közel áll ahhoz, hogy széles körben ismertté váljon. A fenntartható fejlődést elméleti dolognak tekintik, amely nehezen köthető a gyakorlati politikához.

—

: A lisszaboni stratégiának szigorú tervezési és nyomonkövetési rendszere van, amely közös szabványokat és határidőket követ. A fenntartható fejlődés esetében kevésbé kötelező érvényű rendszere van a közös prioritások elfogadásának és a közös értékelésnek. Ennek következtében a lisszaboni stratégia révén erősebb nyomást lehet gyakorolni a tagállamokra, míg a fenntartható fejlődés esetében inkább csak általánosak a célok.

4.3. A legutóbbi átfogó értékelésre a stratégia átdolgozása előtt, 2006-ban került sor. A stratégia átdolgozott iránymutatásaiban a Tanács kiemelte, hogy alapvető jelentőségű az együttműködés és a koordináció erősítése a fenntartható fejlődés érdekében tett nemzeti és európai erőfeszítések között. Különösen fontosnak tartották egyértelmű prioritások kidolgozását a fenntartható fejlődés érdekében tett erőfeszítések során. Az Európai Bizottság 2008-as kétéves jelentését megelőzően végzett egyik értékelés továbbá azt a következtetést vonta le, hogy a termékek életciklusára vonatkozó megközelítés és a hulladékképződés megelőzése, valamint számos környezetvédelmi kezdeményezés esetében haladás könyvelhető el (Progress on EU Sustainable Development Strategy [Az EU fenntartható fejlődési stratégiájának előrehaladása], záró jelentés, ECORYS).

4.4. Lényeges az a megjegyzés, hogy a strukturális alapok és a fenntartható fejlődési stratégia nincsenek eléggé összehangolva egymással. A beruházások fenntarthatóságának különösen azokon a területeken kellene abszolút elsőbbséget élveznie, ahol az EU nagyarányú pénzügyi hozzájárulást nyújt.

5. Új lendület a fenntartható fejlődési stratégiának: néhány kiindulópont

5.1. Az EU vezető szerepet vállalt a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos globális megközelítések kialakításában. Számos ország és országcsoport éllovasnak tekinti az EU-t a fenntarthatóság témakörében. Ha az EU a fenntartható fejlődési stratégia újjáélesztésében is útmutató szerepet tud vállalni, az nagy nyereség.

5.2. A stratégia jelenlegi kialakítására vonatkozó számos nehézség egyike abban áll, hogy olyan sok prioritással rendelkezik: hét fő terület és négy átfogó témakör. Abból indulhatunk ki, hogy egy markánsabb prioritásokkal rendelkező stratégiának nagyobb a meggyőző ereje. A nagyobb meggyőző erőhöz az is döntően fontos, hogy az EU fenntarthatósági stratégiája világos és számszerűsíthető célokat tartalmazzon.

5.3. Ezenkívül nem szabad tovább elhallgatni, hogy bár a fenntartható fejlődés három pillérre épül, nem képes mindig minden intézkedés egyszerre szolgálni a környezetvédelmet, illetve a szociális és gazdasági érdekeket is. Nem beszélhetünk csak „nyertes-nyertes helyzetről”. Inkább prioritásokat kell meghatározni, melyek gyakran fájdalmasak. A múltban a kelleténél többször olyan prioritásokat fogalmaztak meg, amelyek rövid távú gazdasági érdekeket szolgáltak. Úgy tűnik, hogy sajnos megint ez ismétlődik a jelenlegi gazdasági válság során a szerkezetátalakítási programokban is.

5.4. A közszférának fontos vezető szerepet kell vállalnia a fenntarthatóság ösztönzésében. A döntéshozók a törvényalkotás révén, adókedvezményekkel és támogatásokkal (illetve káros támogatások megszüntetésével), valamint a közbeszerzés segítségével fontos impulzusokkal szolgálhatnak a nagyobb fenntarthatóság eléréséhez.

5.5. Az új, 2014-től induló pénzügyi tervnek a jövőbeli fenntarthatósági stratégia céljaihoz kell igazodnia.

5.6. Az EU fenntartható fejlődési stratégiájának foglalkoznia kell a káros támogatások problematikájával. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy terjessze végre elő a káros támogatások reformjával kapcsolatos ütemtervet, amely már 2008 óta esedékes.

5.7. A fenntarthatósági stratégia újjáélesztésének nem szabad a központi ellenőrzés növekedéséhez vezetnie. A fenntartható fejlődésnek új megközelítésekkel kell együtt járnia a feladatok elosztása és a polgárközeli döntéshozatal terén.

5.8. A fenntartható fejlődés a helyi cselekvési szintek elkötelezettségén és fellépésén alapul. Az 1990-es években az önkéntes szervezetek és a szociális partnerek jelentős mértékben részesei voltak annak, hogy a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos uniós fellépés dinamikus jelleget öltött. A fenntartható fejlődés új formájában igen fontos szerepet kell biztosítani az önkéntes szervezeteknek.

5.9. A jövőbeli munka további fontos szereplői a regionális és elsősorban a települési intézmények.

5.10. Gyakran hallható, hogy a gazdaságnak nagyobb szerepet kellene vállalnia. Az átdolgozott fenntartható fejlődési stratégiában magától értetődő, egyértelmű szerep hárul a vállalatokra. Megállapítható, hogy a gazdaság terén egyértelműen erős az érdeklődés az éghajlattal és a fenntartható fejlődéssel összefüggő kérdések iránt.

6. Érvek a fenntartható fejlődési stratégia újjáélesztése mellett

6.1. Fontos-e, hogy a fenntartható fejlődési stratégia új lendületet kapjon? A kérdés különösen hangozhat. Az éghajlat, energia, mezőgazdaság és biodiverzitás stb. témájával kapcsolatos mindennapi információáradatot tekintve a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdésekkel való tényleges munka alapja szinte tetszőlegesen széles.

6.2. A globális felmelegedés konkrét problematikája igen nagy figyelmet kapott, és számos riasztó jelentést eredményezett, mint például a Stern-jelentés. Az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség gazdasági vonatkozásaival kapcsolatos TEEB-projekt pedig kihangsúlyozta azokat az ökoszisztémákra leselkedő veszélyeket, melyek akkor fenyegetnek, ha továbbra is csökkentjük a biológiai sokféleséget és túlságosan igénybe vesszük az ökoszisztémákat.

6.3. A növekvő hőmérsékletek miatt a szélesebb értelemben vett mezőgazdaság új problémákkal szembesül majd. Az a kérdés, hogy a mezőgazdaságnak az új feltételek között hogyan kell módosítania a termelést, továbbra is központi kérdés a további agrárpolitikai munkában.

6.4. A listát tetszés szerint folytathatnánk. A legtöbb kérdés már ismert az általános vitákból. Kevesebb figyelmet kap, hogy a mindennapi életünkre gyakorolt hatások hamarabb érzékelhetők lesznek, mint ahogy eddig gondoltuk.

6.5. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegye az EU fenntarthatósági stratégiáját valamennyi egyéb uniós politika metastratégiájává. Az összes többi uniós stratégiának hozzá kell járulnia az EU jövőbeli fenntarthatósági stratégiájában kitűzött célok eléréséhez, és erősítenie kell a fenntarthatóságot.

6.6. Az EGSZB nyomatékosan támogatja a GDP-n túlmutató gazdasági mutatók továbbfejlesztését és alkalmazását. A Stiglitz-bizottság közelmúltban közzétett jelentése újra egyértelműen rávilágított, hogy a GDP nem képes irányvonalakkal szolgálni azokhoz a komoly döntésekhez, amelyeket most meg kell hoznunk. Épp ellenkezőleg: félrevezet, mivel nem fedi fel a valós problémákat, és így kitolja azokat a jövőbe. Az EGSZB nemrégiben fogadott el egy véleményt, amelyben a GDP-re vonatkozó új megközelítés következményeivel foglalkozik. (3) A vitának azonban túl kell mutatnia a mérésre szolgáló mutatók megvitatásán. A fő cél annak bemutatása kell hogy legyen, hogy miként akarjuk fenntartható módon megvalósítani társadalmunkban a jólétet és a jó közérzetet, és hogyan akarunk low-input/high-output-gazdasággá válni.

6.7. Az EU-nak a fenntartható fejlődéssel összefüggő kérdésekben is javítania kell a polgárokkal való kommunikációt.

7. A politikai felelősség és az irányítás szükségessége

7.1. A fenntartható fejlődésről szóló számos véleményben az EGSZB hangsúlyozta, hogy a fenntartható fejlődéshez politikai irányításra van szükség, és arra, hogy meglegyen a szándék hajtóerőként közreműködni a fejlesztési munkában. Ez nem egyenlő a központosítás követelésével. Inkább hálózatok létrehozásának kezdeményezéséről van szó, valamint arról, hogy meglegyen a szándék a felelősség vállalására.

7.2. Az EGSZB megismétli azt a korábbi véleményeiben már kifejtett nézetét, hogy a fenntartható fejlődés iránti sikeres elkötelezettséghez aktív politikai felelősségvállalás mellett a helyi és regionális szint aktív szerepvállalása is szükséges. Az EGSZB hangsúlyozza továbbá, hogy a szociális partnereknek és a szélesebb értelemben vett civil társadalomnak meg kell kapniuk a lehetőséget arra, hogy aktívan részt vehessenek a tervezésben és a megvalósításban.

7.3. Ennek kapcsán ki kell emelni a két központi fejlesztési stratégia – vagyis a lisszaboni stratégia és a fenntartható fejlődési stratégia – közötti együttműködés szükségességét. Hogy mikor egyesül esetleg ez a két stratégia, az kevésbé érdekes, mint az, hogy szorosan össze legyenek hangolva. Az mindenesetre világos kell hogy legyen, hogy a lisszaboni menetrend keretében hozott intézkedések hozzájárulnak az átfogóbb uniós fenntarthatósági stratégia céljaihoz.

7.4. Az EU fenntartható fejlődési stratégiájának sikeres végrehajtásához elengedhetetlen az erősebb kormányzási struktúra. Az EGSZB felkéri a Tanácsot, hogy a fenntarthatósági stratégiához is hozzon létre olyan kormányzási ciklust, mint amilyet a lisszaboni stratégiához létrehozott – azaz éves jelentéstétellel, teljesítményértékeléssel és a nyitott koordinációs módszerrel működőt – annak érdekében, hogy jobban összehasonlíthatók legyenek a tagállamok, és hogy verseny alakuljon ki a nagyobb fenntarthatóság elérésére. Ezenfelül a tagállamokban és az Európai Bizottságban is több forrást kell rendelkezésre bocsátani az uniós fenntarthatósági stratégia végrehajtásához.

8. Tudás és magatartásformák

8.1. Az Európai Bizottság nagy figyelmet fordít az általános és a szakképzés területére, és összefoglalja az egyes uniós programokat. Az Európai Bizottság elmulasztja azonban szélesebb demokratikus perspektívába helyezni az általános és szakképzés, valamint a tudás kérdését. A fenntartható fejlődés, éppúgy, mint az éghajlat-politika, olyan döntéseket fog igényelni, amelyeket nem mindig üdvözölnek minden oldalról. A fenntartható fejlődést, éppúgy, mint az éghajlati és energiapolitikát, helyi szinten kell meghatározni.

8.2. Hogyan lehet biztosítani a helyi jelleget és a támogatást? Ennek egyik kulcsa az általános és szakképzés – mégpedig például a skandináv népfőiskolák értelmében, amelyek esetében a demokratikus vetület előkelő helyet foglal el a képzésben. Társadalmi szemszögből a képzés jelentős hozzájárulást jelent a demokratikus struktúrák felépítéséhez. Nem hiába töltöttek be a skandináv országokban a népfőiskolák jelentős szerepet a különféle társadalmi szervezetek tagjainak toborzásában.

8.3. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az iskolának és a fiatalok általános és szakképzésének kevésbé fontos szerepe van. Arról van itt szó, hogy erősítsük mind a felnőttképzést, mind az iskolai oktatást, valamint hogy új tanítási módszereket találjunk.

8.4. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a fenntartható fejlődési stratégiát átfogóbban alakítsák ki a képzés és szakképzés terén.

9. Kutatás és hosszú távú fejlesztés

9.1. A kutatás szerepét már a fenntarthatósággal kapcsolatos első határozatok alkalmával kiemelték. Több specifikus határozat született a kutatásnak és a kutatók képzésének hosszú távú kiépítése terén. A legfontosabbak közé tartozik az a Barcelonában hozott határozat, amely azt a célt tűzte ki, hogy az uniós tagállamokban a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadások arányát egy bizonyos időszakban, illetve 2010-ig a GDP 3 %-ára kell emelni.

9.2. Az EGSZB utal arra, hogy minden tagállamnak erőfeszítéseket kell tennie a Barcelonában kitűzött cél elérése érdekében, és így a kutatás támogatását is erőteljesen növelniük kell.

9.3. A kutatási politikát és a lisszaboni stratégiát egyértelműbben össze kellene kötni egymással, hogy így lehessen szinergiahatásokat elérni a fenntartható fejlődés és a lisszaboni stratégia között.

9.4. Az éghajlatváltozás terén jól kiépült a kutatóintézetek közötti együttműködés. Előfordulhat azonban, hogy a ténylegesen hosszú távra tervezett kutatás nehezen állja meg a helyét a kutatási eszközökért folyó versenyben. Az EGSZB ezért arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy az EU kutatási programjának keretében készítsen tanulmányt az aktuális kutatási igényekről az éghajlatra, az energiaügyi kérdésekre és a fenntartható fejlődésre vonatkozóan.

10. Az előkészítés jobb szervezése

10.1. Az EGSZB különböző összefüggésekben kiemelte a politikai vezetés szükségességét a fenntartható fejlődés, illetve az éghajlat- és energiapolitika terén hozandó intézkedések előkészítésére vonatkozóan. Több alkalommal idézte a korábbi francia miniszterelnök, Michel Rochard szavait, aki egy nagy EGSZB-konferencián azt mondta, hogy a fenntartható fejlődés kétségtelenül olyan döntéseket tesz majd szükségessé, amelyek nem mindig lesznek könnyűek és népszerűek. A luxemburgi miniszterelnök néhány éve szintén hasonlóan nyilatkozott, amikor azt mondta, hogy a Tanácsban pontosan tudják, milyen intézkedésekre van szükség. A probléma csak abban áll, hogy nem tudják, ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtása után hogyan kerülhetnek be újra a parlamentbe.

10.2. A megoldás az, hogy idejében és rendszeresen törekedjünk a párbeszédre. Itt elsősorban a helyi szinten kell kezdeni, és alulról felfelé kell haladni. Az egyik kulcsszó a részvétel, amelyet azonban a szolidaritásnak kell kiegészítenie.

10.3. Az EGSZB több alkalommal utalt egy erősebb együttműködési struktúra szükségességére az Európai Bizottságon belül. A mai helyzetre átültetve ez egy bizonyos – alelnöki rangú – bizottsági tag révén történhetne, aki a nagy aktuális stratégiák, tehát a fenntarthatósági, az éghajlati és energiaügyi, valamint a lisszaboni stratégia közötti együttműködés és koordináció előmozdításáért lenne felelős.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) COM(2009) 400 végleges.

(2) Ld. pl.: HL C 195., 2006.8.18., 29. o., valamint HL C 256., 2007.10.27., 76. o.

(3) HL C 100., 2009.4.30., 53. o.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/23

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A környezetvédelmileg hatékony gazdaság felé – A gazdasági válságból lehetőséget kovácsolni egy új energetikai korszak előkészítésére

(feltáró vélemény)

(2010/C 128/05)

Előadó: Frederic Adrian OSBORN

2009. június 3-án az Európai Unió Tanácsának éppen következő svéd elnöksége felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy dolgozzon ki feltáró véleményt a következő tárgyban:

A környezetvédelmileg hatékony gazdaság felé – A gazdasági válságból lehetőséget kovácsolni egy új energetikai korszak előkészítésére.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2009. október 12-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a november 5-i ülésnapon) 164 szavazattal 2 ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. A világ legjelentősebb fejlett gazdaságai felismerték, hogy üvegházhatásúgáz-kibocsátásaikat 2050-re legalább 80 %-kal csökkenteniük kell. Ez is része annak a világszintű fellépésnek, amelyre azért van szükség, hogy az éghajlatváltozás jelentette kockázatokat kezelhető keretek között lehessen tartani. Ezért a fejlett gazdaságok energetikai alapszerkezetében már most nagyszabású átalakításokra van szükség.

1.2. Az EU ebbe a folyamatba az idén, a Tanács és a Parlament közös megállapodásával született jelentős éghajlat- és energiaprogrammal lépett be, amellyel a kibocsátások 20–30 %-os csökkentését szeretné elérni 2020-ra. A programot viszont még végre kell hajtani, és hamarosan további intézkedésekre is szükség lesz a 2050-es célok eléréséhez.

1.3. A jelenlegi gazdasági válság veszélyforrást és lehetőséget egyaránt jelent. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy a továbbra is fennálló gazdasági problémák leküzdése felemészti az összes politikai figyelmet és az összes rendelkezésre álló erőforrást, és hogy az intézkedések arra összpontosítanak, hogy a dolgok visszabillenjenek a régi kerékvágásba, és így a kibocsátások mennyisége is a szokásos módon növekedhessen. A lehetőséget viszont az jelenti, hogy számtalan módon el lehet térni az eddigi berögződésektől, és el lehet fogadni egy olyan környezetvédelmi hatékonysági stratégiát, amelyben mindenki jól jár: segít fellendíteni a gazdaságot, javítja versenyképességét, és új munkahelyeket teremt, egyúttal pedig átalakítja az energetikai alapszerkezetet, és jelentősen csökkenti a kibocsátásokat.

1.4. Az EGSZB teljes mértékben támogat minden olyan, már meglévő és tervbe vett európai intézkedést, amely előnyben részesíti a környezetvédelmi hatékonyságot. Ilyenek az alábbiakra irányuló további lépések:

—	az energiahatékonyságra irányuló fellépés megerősítése egy új energiahatékonyság cselekvési terv révén,

—	a megújuló energiaforrásokra irányuló fellépés megerősítése egy új megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos cselekvési terv révén,

—	a környezetvédelmi hatékonyságra vonatkozó követelmények szerves beépítése minden közkiadási programba,

—	egy környezetbarát adóreform népszerűsítése és ösztönzése,

—	környezetbarát közbeszerzési politikák ösztönzése az összes közigazgatási szervnél.

1.5. A szélesebb körű fellépés és támogatás elérése érdekében, valamint ahhoz, hogy Európa megtarthassa vezető pozícióját a világversenyben, az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság és az intézmények is újult erővel összpontosítsanak néhány, korlátozott számú konkrét átalakítási problémára. Az EGSZB ezek közül három átalakítást emel ki külön, amelyek nagyszabású európai kezdeményezésként és programként felkelthetik a köz érdeklődését, és számot tarthatnak támogatására:

—	átállás napenergiára és egyéb megújuló energiaforrásokra,

—	átállás a teljesen elektromos autóra,

—	átállás a szén-dioxid-mentes házra.

Az elektromos autó széles körű elterjesztéséhez nyilvánvalóan még nagyobb arányban kell olyan forrásokból előállítani az elektromos áramot, amelyek maguk sem bocsátanak ki jelentős mértékű szén-dioxidot, hogy ne állhasson elő olyan helyzet, hogy az autó által ki nem bocsátott szén-dioxid-mennyiség majd az erőműből távozik a légkörbe.

1.6. Az EGSZB olyan erőteljes magán-köz partnerségek kiépítésére tesz javaslatokat, amelyek irányt és formát adhatnak ezeknek az átalakításoknak, és a lehető legszélesebb kör: a vállalkozások, más kapcsolódó intézmények és a lakosság támogatását élvezhetik. Emellett új, környezetbarát eurokötvény bevezetését is javasolja, amely további finanszírozást nyújthat egyes változtatások támogatására.

1.7. Az EGSZB szorgalmazza, hogy az új lisszaboni stratégia egy új, a jelen véleményben leírtak nyomán kialakított környezetvédelmi hatékonysági kezdeményezés köré szerveződjön, ezzel terelve a fejlődést egy fenntarthatóbb jövő irányába.

2. Háttér

2.1. Jól tudjuk, hogy miért is igyekszünk minél hamarabb egy környezetvédelmileg hatékonyabb gazdaságra áttérni. Az üvegházhatású gázok kibocsátása okozta éghajlatváltozás már most komoly problémákat okoz számos világrészben, és szinte bizonyos, hogy ezek a problémák az elkövetkező években súlyosbodni fognak.

2.2. Azzal egy időben, hogy az éghajlatváltozás egyre erősödik, egyre nagyobb kockázatot jelent az a kilátás, hogy a világ kőolaj- és földgázkészlete elapad, ami a jövőben az ellátás szűkösségét, valamint magasabb és ingatagabb árakat eredményez. Az olyan térségeknek, mint Európa is, amelyek ellátásuk nagy részét importból kénytelenek biztosítani, ezt a sebezhető felületet csökkenteniük kell az ellátás biztonságának növelésével: teljes energiaszükségletüket csökkenteniük kell, és az energiát nagyobb mértékben kell helyben rendelkezésre álló, megújuló energiaforrásokból fedezniük.

2.3. Ez a két hosszú távú stratégiai kihívás együtt azt jelenti, hogy a világnak óriási mértékben kell csökkentenie üvegházhatásúgáz-kibocsátását, és jelentős lépést kell tennie a környezetvédelmi hatékonyságra való átállás irányába. A G8-csúcstalálkozó résztvevői elvben elfogadták azt a tervet, hogy a fejlett gazdaságoknak 2050-ig 80 %-kal csökkenteniük kell üvegházhatásúgáz-kibocsátásaikat. Már megkezdődött a gazdaság energetikai alapszerkezetének ehhez szükséges átszervezése, viszont a változtatások ütemét fel kell gyorsítani, ha el akarjuk érni a célt.

2.4. A tennivalók nagy része már nyilvánvaló, és bevált technológiákkal elvégezhető. A Nemzetközi Energiaügynökség a 2008-as World Energy Outlook (A világ energetikai helyzetének áttekintése) című kiadványában úgy becsüli, hogy a világon a CO2-koncentráció 2030-ra 450 milliomodrész alá szorítására irányuló mérséklési intézkedések több mint 50 %-át meglévő energiahatékonysági technológiák bevezetésével véghez lehetne vinni. Már léteznek megvalósításra váró költséghatékony intézkedések a keresleti (épületek, ipar, közlekedés) és a kínálati oldalon (pl. elektromosság és távhő együttes előállítása) egyaránt. Azonban fokozott fellépésre van szükség annak elősegítéséhez, hogy a piaci szereplők ezeket gyorsabban valóra tudják váltani.

2.5. Ahhoz, hogy el tudjuk érni a további szükséges csökkentést, a következő évtizedekben a meglévő technológiákon túlmenően új energiahatékonysági és alacsony szén-dioxid-kibocsátású energetikai technológiákat kell széles körben elérhetővé tenni a piacon. A Nemzetközi Energiaügynökség az Energiatechnológiai kilátások 2008-ra című dokumentumában hangsúlyozza, hogy minél korábban mozgósítani kell a magánkézben levő kutatást és fejlesztést, és a teljes lánc hosszán – a technológia kibocsátójától az üzemeltetőn át egészen a felhasználóig – támogatni kell a tanulást, hogy az új technológiák a tanulási görbén minél alacsonyabbra kerüljenek, és ígéretes, de túl költséges demonstrációs projektekből megbízható és költséghatékony, széles körben elterjedt termékké váljanak. Új technológiákra van szükség mind az energiahatékonyság növelésének folytatásához (pl. kibocsátásmentes épületek, világítás, ipari folyamatok), mind pedig az energiaellátás CO2-kibocsátásának csökkentéséhez (pl. napelemek, a szén-dioxid elkülönítése és tárolása, nem fosszilis közlekedési üzemanyagok).

2.6. Ezen változások mindegyike elérhető közelségben van. Azonban a változás ütemét jelentősen fel kell gyorsítani. Az Európai Uniónak és tagállamainak, valamint más jelentős gazdaságoknak is az eddigieknél még nagyobb erőfeszítést kell tenniük innovációs stratégiák kifejlesztése és az érintett ágazatokban nagyszabású átalakítási programok bevezetése érdekében.

2.7. A bevezetési programok döntő fontosságúak. A bevezetési programok ösztönözhetik a meglévő energiahatékonysági intézkedésekben rejlő lehetőségek kihasználását, illetve a magánkézben levő K+F fellendítéséhez és egy új technológia megjelenéséhez szükséges piaci kereslet növelését. Bennük rejlik a legnagyobb lehetőség a kettős hozadékra – azaz munkahelyteremtésre és a környezetvédelmileg hatékony energetikai rendszerekre való átalakulás elősegítésére a jelenben, valamint a tanulásba való beruházásra a jövő hatékonyabb és olcsóbb technológiáinak biztosítása érdekében. A feladat tehát az, hogy olyan bevezetési programokat tervezzünk, amelyek versenyre sarkallnak, ösztönzik a magánkézben levő ipari kutatást és fejlesztést, és támogatják a tanulást a termelőtől a felhasználóig húzódó láncban.

2.8. A hatékonyság javítására és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák piaci értékesítésére irányuló sikeres európai erőfeszítésekre már számos példa létezik. Az uniós energetikai címkézési rendszernek köszönhetően a hűtőberendezések piaca a jelentősen magasabb energiahatékonyság felé mozdult el. A meglévő épületek energetikai felújítására irányuló nemzeti programok növelik a fűtés hatékonyságát. A szél energiájának hasznosítására irányuló nemzeti programok igen nagy mértékben megnövelték ennek a technológiának az elterjedését, és csökkentették a költségeket is – és így több milliárd eurós iparágak jöttek létre azokban az országokban, ahol ilyen program működik.

2.9. A jövőre nézve azonban továbbra is óriásiak a hatékonyságra és az új alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákra vonatkozó követelmények. A fenti példákból le kell vonni a tanulságot, és a tapasztalatokra építve új, összehangolt erőfeszítésre van szükség az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák új generációjának Európa-szerte történő bevezetésére, amilyen hamar csak lehetséges.

2.10. A szükséges változtatásokhoz esetleg a megközelítés terén kell alapvető változtatásokat végrehajtani, és ezekre különös figyelmet kell fordítani. Három példát említünk, amelyek olyan egyedi lehetőségeket kínálnak, amelyek kedvező fogadtatásra találhatnak az európai lakosság körében, és jelentős javulást eredményezhetnek a környezetvédelmi hatékonyság terén:

—

Az áramtermelés terén a megújuló energiaforrásokra való átállást tovább kell gyorsítani. A napenergia még drága, és szűk körben használatos, de a költségek folyamatosan esnek, és most egy újabb erőteljes lendületre van szükség ahhoz, hogy ez a technológia a kis léptékű helyi alkalmazások terén és a nagyobb áramfejlesztő telepeken egyaránt szélesebb körben elterjedjen. A szélenergiát most már végre elég széles körben veszik igénybe, de a költségeket még tovább kell csökkenteni. A geotermikus hőszivattyúk már nagyon jó eredményekkel büszkélkedhetnek, ezért gyorsan tovább kell őket fejleszteni, hogy alkalmazásuk szabványos előírás lehessen minden új lakó- és egyéb épületben. A villamosenergia-hálózatot és -infrastruktúrát, valamint az energiatárolási rendszereket intelligens tervezési és irányítási elvek alapján újra át kell gondolni és át kell konfigurálni, hogy támogatni tudják a megújuló energiaforrások nagyobb arányú alkalmazását.

—

A szén-dioxid-mentes gépkocsi. A belsőégésű motorok szén-dioxid-hatásfokát alapvető fizikai határokon túl nem lehet javítani. Egy bizonyos ponton bekövetkezik majd az átállás a teljesen elektromos, illetve üzemanyagcellás gépkocsik gyártására, amelyeknek az akkumulátorát vagy üzemanyagtartályát olyan energiaforrásokból lehet majd feltölteni, amelyek egyáltalán nem, vagy csak alacsony mértékben bocsátanak ki üvegházhatású gázokat. Az EGSZB úgy véli, hogy most kell ennek az átállásnak a céljait és menetrendjét egyértelműen meghatározni, és be kell vezetni a szükséges infrastrukturális és támogatási intézkedéseket.

—

Az építőiparban lassan valóra válik a kibocsátásmentes épület elképzelése. Most nagyszabású erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy az elképzelés ne csak néhány érdekes prototípus maradjon, hanem széles körben alkalmazzák az új építésű és meglévő lakó- és egyéb épületekben. Ebből a célból az EU valamennyi régiójában energiatakarékos modellházakat kellene felépíteni, amelyek megtervezése során figyelembe veszik a régió éghajlati és a földrajzi tényezőit. Az ilyen házak példaként szolgálnának.

2.11. Érdemes lenne a környezetvédelmi hatékonyság növelése érdekében hasonló intézkedéseket tenni a szén-dioxid-elkülönítési és tárolási technológiák fejlesztésének és alkalmazásának további népszerűsítésére, valamint az informatikai technológiák és intelligens rendszerek kapacitásának bővítésére.

3. A kormányok és az EU szerepe

3.1. Az Európai Uniónak különösen fontos szerep jut, mivel jó néhány nagy léptékű és széles körű fellépésre is szükség van. A lépték- és ütembeli átalakulás csak a köz- és magánszférabeli partnerek összehangolt erőfeszítésével érhető el Európa-szerte – és egyes esetekben bizony világszerte. Az EU már számos programmal és csomaggal igyekszik népszerűsíteni az energiahatékonyságot, a megújuló energiákat és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást. Ám ezeket az erőfeszítéseket még jobban meg kell erősíteni és fel kell gyorsítani. Az alábbi bekezdésekben néhány olyan kulcsfontosságú területet veszünk szemügyre, amelyeken új európai fellépésre van szükség.

3.2. Kutatás és fejlesztés. A kutatás és fejlesztés mértéke Európában már néhány éve a GDP 1,84 %-a körül stagnál, ami jócskán elmarad a megállapodás szerinti 3 %-tól. Nagyszabású erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy ezt az értéket a célnak megfelelően 3 %-ra növeljük, és a program nagyobb részét kellene az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás támogatásának szentelni. A gyökeresen új alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák között is vannak olyanok, amelyek több K+F-támogatást igényelnek: ilyen például a szén-dioxid elkülönítése és tárolása, az amorf (vékonyrétegű) napelemek, a nyílt tengeri szélerőművek, illetve a második generációs bioüzemanyagok.

3.3. A bevezetési programokat úgy kellene megtervezni, hogy azok ki tudják használni az új technológiák szűk piaci szegmenseit, és ösztönözzenek a piaci szereplőktől való tanulásba irányuló befektetésre. Ki kell használni a szinergialehetőségeket az adózással és az iparpolitikákkal. Az EU-nak a szükséges átalakítások közül különösen a legnagyobbakra – például az elektromos gépkocsira, illetve a szén-dioxid-mentes házra való átállásra – kellene összpontosítania, amelyekhez széles körű technológiai fejlesztésre, hatalmas mennyiségű beruházásra, kiterjedt infrastruktúratámogatásra, a lakosság és a fogyasztói érdekcsoportok támogatására és széles körű mozgósítására, valamint ösztönző eszközökre lesz szükség. Az energetikai technológiai platformokkal kapcsolatos tapasztalatokat bővíteni kell, és a legfontosabb átalakítások proaktív bevezetési programjává kell őket fejleszteni.

3.4. A szabványok meghatározása. A termékek és szolgáltatások minimális energiahatékonysági követelményeiről szóló szabványelőírásoknak fontos szerepük van a haladás előmozdításában. Az EU már meghatározta az energiahatékonysági minimumkövetelményeket bizonyos alapvető termékek számára, és elkészítette a jövőben esedékes további javítások menetrendjét is. Ezeknek a programoknak azonban még átfogóbbaknak kellene lenniük, és nagyra törőbb rövid és hosszabb távú célokat kellene kitűzniük.

3.5. A haladás ütemének természetesen gyakorlati korlátai vannak, és ezeket figyelembe kell venni. Azonban az is fontos, hogy az európai ipar mindvégig érezze azt a nyomást, hogy hatékonysági előírások terén a világelsők között kell lennie, hogy erős résztvevő maradhasson a nagyobb környezetvédelmi hatékonyságért folyó világpiaci versenyben.

3.6. Közbeszerzés: A közbeszerzési programok rendkívül nagy mértékben hozzájárulhatnak a normák tökéletesítéséhez a legfontosabb ipari szektorokban, amennyiben a dokumentációk és a szerződésminták tartalmazzák a megfelelő feltételeket. Úgy véljük, hogy az Európai Uniónak továbbra is vezető szerepet kell játszania abban, hogy az árukkal, szolgáltatásokkal és épületekkel kapcsolatos valamennyi közbeszerzés területén sokkal szigorúbb energiahatékonysági előírásokat tesz standard követelménnyé. A környezetvédelmi hatékonyságra vonatkozó kritériumokat az összes projektértékelési folyamatba be kellene építeni.

3.7. Egyes európai regionális és helyi önkormányzatok példát mutatnak abban, hogyan kell a környezetvédelmi hatékonyság ösztönzését valamennyi tevékenységük során figyelembe venni. Sokról azonban ez nem mondható el. Megfontolandó lenne egy kettős európai kezdeményezés elindítása, amely egyrészt a bevált gyakorlatok kiemeléséből és mások arra való ösztönzéséből állna, hogy kövessék ezeket; másrészt annak előmozdításából, hogy rendszerezzék és harmonizálják azokat a követelményeket, amelyeket az ilyen szerveknek a környezetvédelmi hatékonysági normákra vonatkozóan be kell tartaniuk.

3.8. Ösztönzők a magánszektor számára. A szén-dioxid-kibocsátás megfelelő beárazásának kulcsfontosságú a jelentősége, és az EGSZB azt várja az Európai Bizottságtól, hogy fejlessze tovább a kibocsátáskereskedelmi rendszert a szükséges szektorok számára, és más területeken is ösztönözze a szén-dioxid megadóztatásának további kiterjesztését. Olyan konkrétabb ösztönzőkkel kapcsolatban is további lépéseket kellene előmozdítani, amilyen a kedvezményes átvételi tarifák alkalmazása a megújuló energiaforrásokba történő befektetés ösztönzése céljából. Bizonyos esetekben a közszektornak esetleg együtt kell működnie a magánszektorral, hogy megfelelő infrastrukturális támogatást alakítsanak ki a döntő fontosságú új technológiák számára, például az energiatermelés decentralizált formáinak és egy intelligens hálózatnak a támogatásáról van szó.

3.9. A fogyasztók magatartása. A fogyasztók még nem eléggé tájékozottak az energiahatékonysággal kapcsolatban, és nem eléggé igénylik ezt sem vásárlásaikkal, sem saját életmódbeli döntéseikkel összefüggésben. A szabályozó hatóságok pedig a fogyasztók magatartásának mozgatórugóit nem ismerik megfelelőképpen, és nem tudják, hogyan kell az ökológiailag hatékony áruk és szolgáltatások iránti keresletet a legmegfelelőbben ösztönözni. Ki kell bővíteni az oktatás, a figyelemfelkeltés és a közösségek részéről kezdeményezett lépések támogatását. Az energiateljesítményre vonatkozó információk tekintetében bővíteni és tökéletesíteni kell az áruk és termékek címkézését.

3.10. Szakoktatás és -képzés. Sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a szakképzés és továbbképzés eredményeképpen az emberek jobban megértsék az energiahatékony termelés és fenntarthatóság szükségességét és alkalmazási körét.

4. Lehetőségek és veszélyek a jelenlegi gazdasági válságban

4.1. Fennáll az a veszély, hogy a világ jelenlegi gazdasági problémái lelassítják a környezetvédelmi hatékonyság elérésének folyamatát. A finanszírozási lehetőségek mind a közszférában, mind a magánszektorban szűkösek, és inkább a rövid távú prioritásokra veszik őket igénybe.

4.2. Amint azonban a világgazdaság megkezdi a fellendülést, új lehetőségek jelenhetnek meg, amelyek révén az európai gazdaság (és más jelentősebb gazdaságok) fenntarthatóbb irányba fejlődik tovább. Ha Európa helyt akar állni a környezetvédelmi hatékonyságért és fenntarthatóságért majd kibontakozó globális versenyben, rendkívül fontos, hogy ne szalassza el ezeket a kihívásokat, és pozitívan reagáljon rájuk.

Az alábbi területeket, amelyek jórészt a pénzügyekhez, a közgazdasághoz és az iparhoz tartoznak, különösen érdemes alaposan megvizsgálni a jelenlegi gazdasági helyzetben:

4.3.1. . A gazdasági válság nyomán ismét felmerült, hogy a GDP nem teljesen alkalmas az általános haladás mérésére, és hogy a jólétnek egy olyan átfogóbb fogalmát kellene előnyben részesíteni, amely a monetáris gazdaság teljesítménye mellett a szociális és környezeti tényezők figyelembevételére is alkalmas. A francia kormány részére a közelmúltban készült Stiglitz-jelentés nyomán az Európai Bizottság ezen a területen végzett munkájának figyelemmel kísérésére van szükség.

4.3.2. . Számos kormány és az Európai Bizottság jelentős közkiadási csomagokat dolgozott ki, hogy ösztönözzék a gazdaságot, és elkerüljék a súlyos válság kialakulását. Az Európai Bizottság által támogatott európai gazdaságélénkítési terv jó példa volt arra, hogy hogyan egyeztethető össze a gazdasági ösztönzés a környezetbarátabb gazdaság felé történő haladás támogatásával, de a tervet szükségszerűen akadályozta az, hogy viszonylag kis összegek álltak rendelkezésére. További ösztönzőcsomagokra talán már nem nagyon lehet számítani, de a környezetvédelmi hatékonyság szempontjából azért valamennyi közkiadási programot felül kell vizsgálni a kettős előnyök garantálása érdekében. Az Európai Unió és a tagállamok költségvetési eljárásaiban szerepelnie kellene a közkiadási programok rendszeres fenntarthatósági értékelésének.

4.3.3. . Az előttünk álló néhány évben valamennyi közkiadási programot alaposan meg fognak vizsgálni, mivel a pénzügyi egyensúly helyreállítása végett a hatóságok megtakarítási lehetőségeket keresnek. Ennek során különösen azokra a kiadási programokra kellene kiemelt figyelmet fordítani, amelyek nagy energiafogyasztással járnak, vagy ellentétesek a környezetvédelmi hatékonysággal. Különösen azokat az elhibázott támogatásokat kellene górcső alá venni, amelyek ösztönzik a fosszilis üzemanyagok termelését vagy fogyasztását (pl. széntermelési támogatások vagy támogatott üzemanyagárak bizonyos csoportok számára), és így kétszeres hátrányokat hoznak létre (kiszorítva más, hasznosabb közberuházásokat és nehezebb helyzetet teremtve éppen azoknak a megújuló energiákkal stb. kapcsolatos technológiáknak a számára, amelyeknek a támogatására kellene törekednünk). A támogatások reformjáról szóló, régóta várt európai bizottsági közlemény hozzájárulhat ahhoz, hogy az Európai Unió lépéseket tegyen ezzel kapcsolatban.

4.3.4. . A jelenlegi, számos európai országban fennálló adóügyi egyensúlyhiányok következtében valószínűleg kiigazításokra van szükség az adózás szintje és egyensúlya tekintetében. E változtatások végrehajtása során a „zöld” dimenziót nem szabad szem elől téveszteni. Mindenekelőtt az energia (fosszilis üzemanyag) fokozottabb megadóztatását a jelenlegi helyzetben előnyben kellene részesíteni a munkaerő megadóztatásával szemben, bár a legszegényebbek és legsérülékenyebbek pozícióját védő megfelelő garanciákkal. Lehet, hogy az Európai Bizottság újból megvizsgálja a tagállamokkal, hogy összehangolt akciót ösztönözzön az adózási stratégiák e területen történő irányváltoztatása érdekében.

4.3.5. Az iparnak nyújtott támogatás és a szerkezetváltás környezetbaráttá tétele A jelenlegi gazdasági válság nyomán már számottevő kormányzati beavatkozásokra került sor a legfontosabb iparágak támogatása vagy szerkezetének átalakítása végett. Az ilyen beavatkozások során az erőforrások hatékonyságának ösztönzését mindig kiemelt célként kellene kezelni. Az átalakulással kapcsolatos, ebben a véleményben tárgyalt egyedi kihívások némelyikének esetében (elektromos autó, szén-dioxid-mentes ház és napenergia) különösen nagy szükség lehet beavatkozásra és támogatásra, hogy hozzátartozhassanak azon új gazdaság középpontjához, amellyel összefüggésben új beruházások, új vállalkozások és új munkahelyek születnek.

4.3.6. Új innovációs stratégia. Véleményünk szerint az EU-ra új szerep várhat abban, hogy egy új európai innovációs stratégia keretében támogatja a világszínvonalú európai piacvezetők létrejöttét az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák jelentősebb szektoraiban. Az EGSZB mindenekelőtt a köz- és a magánszektorhoz tartozó szereplőket csoportosító munkacsoportok létrehozását javasolja, amelyek uniós szinten befolyásolnák az elektromos gépkocsikkal, a szén-dioxid-mentes házakkal és a napenergiával kapcsolatos fejlődési folyamatot. A lépéseknek minden esetben a meglevő energiatechnológiai K+F-platformok munkájára kellene támaszkodniuk, és az intézkedéseket tovább kellene vinni a nagyléptékű elterjesztés és bevezetés irányába.

4.3.7. A munkacsoportoknak valamennyi esetben arra kellene törekedniük, hogy meghatározzák a változáshoz vezető utakat, valamint azokat a különféle szerepeket, amelyek a köz- és magánszektorbeli K+F-re és a befektetőkre hárulnak. Meg kellene vizsgálniuk, milyen infrastrukturális támogatásra lehet szükség (pl. feltöltőhelyek hálózata az elektromos gépkocsik széles körű bevezetésének megkönnyítésére vagy a lakások energiahatékonyságának javítását szolgáló önkormányzati támogatási program a háztartások részére). Azt is megvizsgálhatnák, hogy a fejlődő országok számára hogyan lehet hozzáférhetővé tenni ezeket a változtatásokat (pl. napenergia Afrika számára), hogy ily módon ők is szerepet játszhassanak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság megvalósításának folyamatában.

4.3.8. Új pénzügyi formák – környezetbarát eurokötvény? A jelenlegi gazdasági körülmények között a közkiadások – és esetleg a magánberuházások – vonatkozásában az előttünk álló néhány évben az egész Unióban szigorú korlátozásokkal kell számolni. Az EGSZB szerint az új, ökológiailag hatékony technológiák elterjesztéséhez szükséges beruházások támogatásához innovatív jellegű finanszírozási formákat kell találni. Egy környezetbarát eurokötvény létrehozásának megfontolását javasoljuk. Szerény, de biztos hozamot adó kötvényként lehetne piacra dobni, amely a fejlesztéshez és a bevezetéshez szükséges finanszírozást biztosítaná bizonyos kiemelten fontos új technológia számára, amilyen a szén-dioxid-mentes gépkocsi és szén-dioxid-mentes ház. Eleget tenne így a biztonságos megtakarítási forma és a jobb jövőhöz való hozzájárulás ötvözésére irányuló általános kívánságnak.

5. Új lendület európai szinten

5.1. A célok kitűzése és az intézkedések révén az Európai Unió már megtette az első lépéseket a környezetbarátabb gazdaság felé vezető úton. Nyilvánvaló azonban, hogy ez még csak a kezdet. A világgazdaság tartósan fennálló problémái jelzik az aktív irányítás állandó szükségességét, hogy elkerülhető legyen a múltbeli, hatékonyságot nélkülöző, káros növekedési és fejlődési mintákhoz történő visszatérés. Az új Európai Parlament és az új Európai Bizottság kedvező lehetőséget jelent arra, hogy az EU nagyobb sebességre kapcsoljon, és új lendületet adjon az európai környezetvédelmi hatékonyságnak és fenntartható fejlődésnek.

5.2. Rövid távon az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, valamint a svéd és a későbbi uniós elnökségeket, hogy a következő lépések révén ragadják meg a korai lehetőségeket:

—	a lisszaboni és a fenntartható fejlődési stratégiák felülvizsgálata és megújítása,

—	az új pénzügyi terv kialakítása,

—	az épületek energiateljesítményéről szóló, 2002/91/EK irányelv átdolgozása,

—	A megújuló energiaforrások útjában álló akadályok felszámolása az EU-ban című európai bizottsági közlemény továbbvitele,

—	az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank közös projektjeként megvalósuló, a fenntartható energiával kapcsolatos finanszírozási kezdeményezés ösztönzése,

—	új európai energiapolitika elfogadása 2010-ben, egy 2030-ig szóló politikai menetrenddel és egy 2050-re vonatkozó jövőkép meghatározásával együtt.

5.3. Az EGSZB felismeri a nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervekben és a megújuló forrásokra vonatkozó nemzeti cselekvési tervekben rejlő lehetőségeket. A tervek első változatának elemzését követően a tervek tagállamok közötti gyors átadására, majd visszajelzésre van szükség, és az Európai Bizottságnak, továbbá az uniós intézményeknek aktívan nyomon kell követniük a folyamatot.

5.4. A jövőt illetően az EGSZB szerint tartósan szükség lesz a környezetvédelmi hatékonyság ösztönzésére annak érdekében, hogy nagy hangsúlyt kapjon, és ki lehessen bővíteni, illetve terjeszteni a tényleges vagy potenciális uniós tevékenység ebben a véleményben áttekintett alábbi területein:

—	a K+F támogatása,

—	annak támogatása, hogy a mérnöki, építészeti és más igen fontos területeken folyó szakképzési programok tartalmazzák a környezetvédelmi hatékonyság tervezésével kapcsolatos feltétlenül szükséges elemeket,

—	a környezetvédelmi hatékonyság követelményeinek beépítése az összes megfelelő számviteli szabványba, szabályozási gyakorlatba és a pénzügyi részlegek értékelési szabályaiba,

—	a környezetvédelmi hatékonyság kiemelt kezelése valamennyi uniós és tagállami kiadási programban és közbeszerzési eljárásban,

—	az összes kiadási program környezetbaráttá tételének előmozdítása uniós és tagállami szinten, amelyek során a szisztematikus fenntarthatósági értékelések jelentik a legfontosabb eszközt,

—	új finanszírozási formák kialakítása a jelentősebb átalakítási programok számára,

—	környezetvédelmileg hatékony adóreform támogatása,

—	a kárt okozó támogatások megszüntetése;

—	a legfontosabb egyedi átalakítások vonatkozásában munkacsoportokat igénybe vevő új innovációs stratégia ösztönzése,

—	a fogyasztók tájékoztatásával és a helyi szintű fellépésekkel kapcsolatos bevált gyakorlatok népszerűsítése.

5.5. Úgy véljük, hogy azok a gazdaságok, amelyek a leggyorsabban fejlődnek a környezetvédelmi hatékonyság irányába, jelentős versenyelőnyökre számíthatnak, azokra viszont, akik lemaradnak ezen a téren, súlyos versenyhátrányok várnak. Ezért nyomatékosan kérjük, hogy az európai gazdaság jövője érdekében a megújított Lisszaboni Szerződés egyik fő eleme az a cél legyen, hogy Európa a világ környezetvédelmi szempontból egyik leghatékonyabb gazdaságát mondhassa magáénak, és ezt a célt az uniós politikák és programok az ebben a véleményben ajánlott elvek alapján kezeljék.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/29

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az alapvető jogok tiszteletben tartása a bevándorlással kapcsolatos európai politikákban és jogszabályokban

(saját kezdeményezésű vélemény)

(2010/C 128/06)

Előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAÑOS

2009. február 26-án az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Az alapvető jogok tiszteletben tartása a bevándorlással kapcsolatos európai politikákban és jogszabályokban.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2009. október 15 -én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4-5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a 2009. november 4-i ülésnapon) egyhangúlag elfogadta a következő véleményt.

1. Bevezetés és háttér

1.1. Az EGSZB úgy határozott, hogy saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki, hogy javasolja, hogy a bevándorlással és a határokkal kapcsolatos uniós politikák és jogszabályok kellően tiszteletben tartsák az emberi jogokat, és központi szerepet szánjanak a mindenkit megillető szabadságnak és biztonságnak.

1.2. A Tanácsban felmerült számos politikai nehézség ellenére az EU olyan közös bevándorlásügyi jogi keret kialakításán dolgozik, amely szupranacionális jogokat és garanciákat nyújt, és túlmutat a tagállamok változó (és olykor korlátozó jellegű) jogszabályain. Az EGSZB nagyra értékeli az eddigi eredményeket, hiszen nem könnyű feladat huszonhét tagállam számára közös jogszabályt alkotni egy olyan érzékeny témában, mint a bevándorlás.

1.3. Ennek ellenére az, hogy sok tagállami jogszabályt csak minimális mértékben harmonizálnak, megnehezíti, hogy teljes körű és megfelelő garanciák álljanak rendelkezésre az emberi jogok védelmére, és korlátozza e garanciákat. Másrészről egyes tagállamokban az uniós irányelvek nemzeti jogszabályokba való átültetése az alapvető jogok védelme szempontjából nem megfelelően történik.

1.4. Ez alatt az időszak alatt az EGSZB számos véleményt dolgozott ki azt szorgalmazva, hogy a közös bevándorláspolitika integrált megközelítésen alapuljon, továbbá ne csak az uniós tagállamok szükségleteit és a származási országokkal való együttműködést vegye figyelembe, hanem a bevándorlók emberi jogainak tiszteletben tartását is.

1.5. Az Európai Tanács 2008. október 16-án elfogadta az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktumot, amelyben az EU határozott politikai elkötelezettséget vállal a közös bevándorlási politika kialakítása mellett. A svéd elnökség ideje alatt az Unió elfogadja a stockholmi programot. (1)

1.6. A tervek szerint életbe lép majd a Lisszaboni Szerződés is, amely új lendületet adhat a rendes jogalkotási eljárás szerint elfogadandó bevándorláspolitikák kialakításának, és jogilag kötelező érvényt ad az Alapjogi Chartának.

1.7. Ez alatt az időszak alatt az EGSZB megerősítette együttműködését a civil szervezetekkel, és szilárd részvételi kapcsot alakított ki az Európai Integrációs Fórumon (2) keresztül. Az EGSZB szilárd elkötelezettséget vállalt annak biztosítása iránt, hogy az integrációs politikák kialakítása a civil társadalom részvételével történjen.

1.8. Az EGSZB aggodalommal állapítja meg, hogy a bevándorlókkal, a „másokkal” szembeni intolerancia, a rasszizmus és az idegengyűlölet Európában egyre aggasztóbb méreteket ölt, és attól tart, hogy a pénzügyi válság társadalmi hatásai tovább rontják a helyzetet. Fontos, hogy a politikusok, a társadalomban fontos szerepet betöltő személyek és a hírközlési médiumok felelősségteljesen, valamint megfelelő politikai és szociális példamutatással lépjenek fel az ilyen magatartásmódok megelőzése érdekében. Az alap- és középfokú oktatási tantervekben meg kell erősíteni az emberi értékekre, az alapvető jogokra, az egyenlőségre és a diszkriminációmentességre való nevelés szerepét.

2. Az alapvető emberi jogok és a bevándorláspolitikák

2.1. A nemzetközi okmányok közül az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kimondja egy közös elv- és értékrendszer egyetemességét.

2.2. Az összes tagállam által aláírt emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (EJEE) és az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) képezik e jogok tiszteletben tartásának alapját és garanciáját az EU egész területén.

2.3. Az Európai Közösségek Bírósága (EB) elismerte, hogy az EJEE, valamint az EJEB joggyakorlata a közösségi jogrend részét képezi, és azon belül általános elveket képvisel.

2.4. Ezt az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz.) 6. cikke is megerősítette. A Szerződés megszilárdította továbbá az alapvető jogok európai jogrendszerbeli garanciáit és az EB arra irányuló hatáskörét, hogy biztosítsa e jogok tiszteletben tartását az uniós intézmények és a tagállamok közösségi jog keretén belüli fellépései tekintetében.

2.5. Bár a tagállamoknak szuverén joga eldönteni, hogy a harmadik országok állampolgárai közül kit engednek be az országba, és kinek adnak tartózkodási engedélyt, az EGSZB emlékeztet arra, hogy a tagállamoknak eleget kell tenniük az alapvető emberi jogokra vonatkozó nemzetközi és európai okmányokban és egyezményekben vállalt kötelezettségeknek, és tiszteletben kell tartaniuk ezeknek az illetékes igazságügyi szervek általi értelmezését (és alkalmazását).

2.6. Az Európai Unió Alapjogi Chartája kilenc olyan jogot is magában foglal, amely az EJEE-ben nem szerepelt. (3) Ezenkívül e jogok többsége esetében a személyek állampolgársága nem mérvadó. A Lisszaboni Szerződés ratifikálásával a Charta kötelező érvényű lesz, és megerősíti a jogbiztonságot a személyek alapvető jogainak védelme terén. A Charta az uniós intézményekre és a tagállamokra vonatkozik majd, különösen a közösségi jogszabályok alkalmazásakor, és megerősíti az alapvető jogok tiszteletben tartását a bevándorlással kapcsolatos kérdésekben.

2.7. A Lisszaboni Szerződés életbelépésével az Uniónak lehetősége lesz csatlakozni az EJEE-hez, ami megerősíti az EU emberi jogok iránti kötelezettségvállalását.

2.8. Az EGSZB az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének létrehozatalát is támogatta. (4) Az Európai Tanács 2008-ban elfogadta az ügynökség működésének többéves keretét, amely kilenc témakört tartalmaz, köztük a rasszizmust és az idegengyűlöletet, a diszkriminációt, a menekültügyet, a bevándorlást és a beilleszkedést, valamint a vízumokat és a határellenőrzést. Az EGSZB részt kíván venni az ügynökség munkájában, hogy megerősítse a szervezett civil társadalom szerepét annak tevékenységeiben.

2.9. Azonban e közösségi eszközök és struktúrák megléte ellenére civil szervezetek, valamint független kutatók és szakértők számos jelentése bizonyította, hogy egyes nemzeti és uniós politikák és jogszabályok nem tartják kellően tiszteletben az alapvető jogokat.

2.10. A közösségi politikák területén is számos jelentés született ugyan, amely bizonyos tagállamokat elítélt amiatt, hogy megsértették a bevándorlók emberi jogait; más esetekben viszont az uniós politikák legitimálnak az emberi jogokkal és a jogállamisággal összeegyeztethetetlen nemzeti gyakorlatokat.

2.11. Az EGSZB egy közelmúltbeli véleményében (5) javasolta, „hogy a bevándorlással kapcsolatos politikának és szabályozásnak maradéktalanul tiszteletben kell tartania az egyének emberi jogait, az egyenlő bánásmódot és a megkülönböztetésmentességet. E célkitűzés megerősítése érdekében az EGSZB két új közös elv: az alapvető jogok, illetve a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok elvének bevezetését javasolja” a stockholmi programban kifejtendő jövőbeli uniós bevándorláspolitikába.

2.12. Az alapvető jogok mindenkit megilletnek, nem csak az uniós állampolgárokat. A menedékkérők és a bevándorlók az EJEE és az Alapjogi Charta védelmét élvezik. Emellett a bevándorlásra és a határokra vonatkozó uniós jog, valamint az EB joggyakorlata is olyan garanciákat és jogokat biztosít, amelyek túlmutatnak a tagállamok döntéshozatali jogkörein.

2.13. Az EGSZB azt is javasolta, (6) hogy a külpolitika keretében az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya alapján az EU segítse elő egy, a migrációra vonatkozó nemzetközi jogi keret létrejöttét. Ennek magában kell foglalnia a főbb ILO-egyezményeket, valamint a vendégmunkások és családtagjaik jogainak védelméről szóló nemzetközi ENSZ-egyezményt, amelyet az Unió tagállamai még nem ratifikáltak, annak ellenére, hogy az EGSZB ezt külön saját kezdeményezésű véleményben kérte. (7)

2.14. Az EGSZB a Program Európa számára c. kiadványban (8) azt is ajánlja, hogy az uniós politikákban, és különösen a bevándorlás- és menekültügyi politikákban tartsák tiszteletben az alapvető és emberi jogokat.

2.15. Az EGSZB úgy véli, hogy az Unió értékeit és elveit, az emberi jogok és szabadságjogok védelmét meg kell erősíteni egy európai szintű, közismert és erős politikai hatóság révén, ezért támogatja Durao Barroso elnök arra irányuló javaslatát, hogy hozzák létre az igazságügyért, az alapjogokért és a polgári szabadságjogokért felelős európai biztosi posztot. Az EGSZB reméli, hogy ezt a főigazgatóságot felelősségének jelentőségéhez mérten ellátják a szükséges politikai eszközökkel, valamint szervezeti és pénzügyi erőforrásokkal.

2.16. Az EGSZB ugyanakkor sajnálja, hogy a bevándorlás és a menekültügy nem az új tárca, hanem egy másik, a belbiztonsági ügyekkel foglalkozó biztos hatáskörébe tartozik. A bevándorlásnak a biztonsággal történő összekapcsolása és az alapjogok védelmétől való elválasztása helytelen politikai üzenet.

3. Az emberi jogok egyetemessége

3.1. Európa ma nagy kihívás előtt áll: az Unió és a tagállamok jogrendjén belül mindenki számára biztosítania kell az emberi jogokat. Ezek a jogrendek azonban az állampolgárság hagyományos fogalmára épülnek, amely a „nem állampolgároktól” megtagad bizonyos jogokat, továbbá az állampolgárok és a külföldiek, valamint a legális és az illegális bevándorlók közötti jogi különbségtételre.

3.2. Az európai bevándorlási jogszabályok nem garantálják kellően, hogy a bevándorlók jogokat és védelmet élvezzenek. Abból, hogy a munkavállalási és a tartózkodási engedély között igen szoros jogi kapcsolat van, nyilvánvaló, hogy a bevándorlót nem személynek, hanem munkaerőnek, azaz a munkaerőpiac szolgálatában álló eszköznek tekintik, aki amint feleslegessé válik, elveszíti a legális tartózkodás lehetőségét; és így adminisztratív státuszának változása miatt – mivelhogy „illegális, iratokkal nem rendelkező bevándorlóvá” válik – számos jogtól is elesik.

3.3. Az emberi jogok egyetemesek, visszavonhatatlanok, és jogállásától függetlenül mindenki az oltalmuk alatt áll.

4. Emberi jogok és a bevándorláspolitika: Tíz operatív prioritás annak érdekében, hogy Európa a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség legyen

4.1. A jogok Európája

4.1.1. Az emberi jogok védelme és előmozdítása az utóbbi években háttérbe szorult az EU menetrendjében. A legfontosabb politikai cél a tagállamok biztonsága volt, ezt pedig úgy tekintették, mintha összeegyeztethetetlen volna a szabadság kibontakoztatásával és az alapvető jogok védelmével.

4.1.2. A biztonsággal kapcsolatban elfogadott politikáknak védeniük kell a szabadság és a jogérvényesülés értékeit. Az EGSZB úgy véli, hogy e politikák kialakításakor az EJEE és az Alapjogi Charta által garantált alapvető jogok védelméből kell kiindulni.

4.1.3. A biztonság megerősítése nem csorbíthatja az egész Unióban közösen vallott alapvető értékeket (emberi jogok és polgári szabadságjogok) és demokratikus elveket (jogállamiság). Az egyének szabadsága ugyanolyan fontos, mint a közösség és az állam biztonsága. Egyes politikai javaslatokban ugyanazt a hibát fedezhetjük fel, amelyet korábban már elkövettek: a biztonság fokozása érdekében feláldozzák a szabadságot.

4.1.4. Ennek kapcsán az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség a polgárok szolgálatában c. 2009. júniusi közleményét, amely kiemelten kezeli az európai polgárok alapvető jogainak védelmét.

4.1.5. Az EGSZB támogatja, hogy az Európai Bizottság elő kívánja mozdítani, hogy a jogalkotási eljárás – és ezen belül a bevándorláspolitika kialakításának – első szakaszaitól fogva egyfajta „alapjogi kultúra” érvényesüljön. Az alapvető jogok tiszteletben tartása az összes közösségi intézmény közös célkitűzése kell hogy legyen. (9) Ehhez egy olyan közös európai rendszert is létre kell hozni, amely rendszeres időközönként (utólagosan) értékeli, hogy a nemzeti, regionális és helyi szinten elfogadott európai politikák alkalmazása hatékony-e és összeegyeztethető-e az alapvető jogokkal. (10) Az EGSZB-nek és a szervezett civil társadalomnak is kulcsszerepet kellene játszania ebben az értékelésben.

4.2. Befogadási jogszabályok

4.2.1. Az EGSZB már követelte közös uniós bevándorláspolitika és egységes jogi szabályozás kialakítását. Az Uniónak és a tagállamoknak olyan rugalmasan kialakított jogszabályokra van szükségük, amelyek törvényes és átlátható módon mind a magasan képzett munkaerő, mind az alacsonyabb képzettséget igénylő tevékenységeket végző munkavállalók számára lehetővé teszik a gazdasági migrációt. Ily módon a bevándorlók jogai megfelelően védelemben részesülnek.

4.2.2. Az EGSZB horizontális jogszabályok meghozatalát javasolta, a tagállamok, az Európai Bizottság és a Tanács azonban úgy döntött, hogy a bevándorlók egyes csoportjaira vonatkozóan külön irányelveket dolgoz ki, ami diszkriminációhoz vezethet.

4.2.3. A különféle európai bizottsági jogalkotási kezdeményezésekről kidolgozott véleményeiben az EGSZB átfogó koherenciát igyekszik garantálni, valamint a migráns munkavállalók foglalkozási kategóriájától függetlenül biztosítani próbálja az alapvető jogok védelmét, az egyenlő bánásmódot és a diszkriminációmentességet.

4.3. A migráns munkavállalók és családtagjaik jogai

4.3.1. Ezeknek a megkülönböztetés tilalmán kell alapulniuk (A Charta 21. cikke). A bevándorolt munkaerőnek tartózkodási és munkavállalási engedélye időtartamától függetlenül gazdasági, munkajogi és szociális szempontból ugyanolyan jogokkal kell rendelkeznie, mint a többi munkavállalónak. Ez összhangban van a Charta 15. cikkének (3) bekezdésével is, amely kimondja, hogy „harmadik országok azon állampolgárait, akik a tagállamok területén való munkavállalásra engedéllyel rendelkeznek, az uniós polgárokkal azonos munkafeltételek illetik meg”.

4.3.2. A munkahelyi egyenlő bánásmód a munkafeltételekre, a bérekre, a felmondásra, a munkahelyi egészségre és biztonságra, valamint a szervezkedési és sztrájkjogokra vonatkozik.

4.3.3. Az EGSZB úgy véli, hogy az egyenlő bánásmódot más szociális és alapjogok tekintetében is elő kell mozdítani, amint azt egy korábbi véleményében is javasolta: „Az EGSZB javasolja, hogy az olyan harmadik országbeli állampolgároknak, akik átmenetileg és jogszerűen tartózkodnak és folytatnak keresőtevékenységet az EU-ban, a következő különleges jogokat kell biztosítani”: (11)

—	a szociális védelem igénybevétele, az orvosi ellátást is beleértve,

—	árukhoz és szolgáltatásokhoz, köztük a lakhatáshoz való hozzáférés (a Charta 34. és 35. cikke),

—	az oktatáshoz és szakmai képzéshez való hozzáférés (a Charta 14. cikke),

—	a bizonyítványok, oklevelek és végzettségek elismerése a közösségi jogszabályok keretében,

—	az EU-ban tartózkodó migráns munkavállalók munka- és szociális jogainak elismerése, (12)

—	a gyermekek iskoláztatásának joga, beleértve a tanulmányi támogatásokat és ösztöndíjakat,

—	szükség esetén ingyenes jogi segítségnyújtáshoz való jog (a Charta 47. cikke),

—	ingyenes munkaközvetítő szolgáltatáshoz való hozzáférés joga (közszolgáltatás),

—	a befogadó országban használt nyelv tanulásához való jog,

—	a kulturális, vallási és nyelvi sokféleség tiszteletben tartása (a Charta 22. cikke),

—	a tagállamon belüli szabad mozgás és tartózkodás joga.

4.3.4. Ahhoz, hogy az alapvető jogokkal élni lehessen, olyan közszolgálatokra van szükség, amelyeknek megvannak az eszközeik (erőforrások és képzett személyzet) ahhoz, hogy tiszteletben tartsák őket, és amelyeknek képviselőit a törvény kötelezi arra, hogy ügyfeleikkel szemben független és semleges magatartást tanúsítsanak. Ezenkívül a jelenlegi válságra tekintettel az EGSZB-nek kétségei vannak afelől, hogy az uniós tagállamoknak rendelkezésére állnak-e a szükséges költségvetési források, valamint hogy nemzeti, illetve uniós szinten mennyit készek áldozni ezekből a forrásokból az emberi jogok eredményes védelmére, különösen, ha a bevándorlókról van szó.

4.3.5. Az EGSZB nem ért egyet azzal, hogy a keretirányelv-javaslat megendedné a tagállamoknak, hogy bizonyos munkafeltételek (fizetés és elbocsátás, munkahelyi egészség és biztonság, szociális védelem), valamint az egyesülési és társulási szabadság és a sztrájkhoz való jog tekintetében (13) csak azokra korlátozzák az egyenlő bánásmódhoz való jogot, akik alkalmazásban állnak. Ezek a korlátozások a megkülönböztetés tilalmát, azaz a Charta 12. cikkét is sérthetik.

4.3.6. Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság európai bevándorlási kódexet kíván előterjeszteni. Ennek magában kellene foglalnia az összes Unióba bevándorolt személy alapvető jogait és az őket megillető garanciákat.

4.4. Családegyesítés

4.4.1. A családi élethez való jog az egyik olyan emberi jog, amelyet az EU-nak és a tagállamoknak bevándorlással kapcsolatos politikáikban és jogszabályaikban védeniük és garantálniuk kell. (14)

4.4.2. A családegyesítési jogról szóló 2003/86/EK irányelv minimalista jellege lehetővé teszi, hogy egyes tagállamok jogszabályaikban ne garantálják a családegyesítéshez való jog teljes körű gyakorlását a harmadik országok állampolgárai számára. Ezt az Európai Bizottság is megerősítette az irányelv alkalmazásáról szóló jelentésében, (15) amely megkérdőjelezi, hogy beilleszkedési intézkedéseknek a területre való beutazás feltételeként történő alkalmazása összeegyeztethető-e a családi élet tiszteletben tartásához való joggal (a Charta 7. cikke) és az arányosság elvével.

4.4.3. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a „kékkártya”-irányelv kevésbé korlátozó a családegyesítés tekintetében, mint a 2003/86/EK irányelv. Ezt a megközelítést képzettségi szintjüktől függetlenül a bevándorlók összes kategóriájára ki kell terjeszteni.

4.4.4. Következésképpen az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság 2010 folyamán dolgozzon ki javaslatot a 2003/86/EK irányelv módosítására.

4.5. Határok és illegális bevándorlás

4.5.1. Az EGSZB kéri, hogy a határellenőrzés hatékonysága ne menjen a menedékhez való alapvető jog (a Charta 18. cikke) és a visszatoloncolás tilalmára vonatkozó elv – amely megtiltja, hogy egy személyt kitoloncoljanak olyan területre, ahol élete vagy szabadsága veszélyben forog (a Charta 19. cikke) – rovására. A nemzetközi védelemre szorulók közül sokan illegális úton érkeznek a külső határokhoz. A hatóságoknak garantálniuk kell, hogy ezek a személyek benyújthassák védelem iránti kérelmüket, és hogy azt kivétel nélkül a nemzetközi és európai egyezmények, valamint a közösségi és nemzeti jogszabályok betartása mellett bírálják el.

4.5.2. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a FRONTEX ügynökség operatív hatásköreinek megerősítése előtt végezzenek független értékelést arról, hogy a közös határellenőrzési műveletek során tiszteletben tartják-e az emberi jogokat, és erősítsék meg a nemzeti és európai parlamenti ellenőrzést. Hasonlóképpen értékelni kell a Schengeni Határ-ellenőrzési Kódexben és különösen annak 6. és 13. cikkében foglalt garanciákkal való összeegyeztethetőséget.

4.5.3. Az illegális bevándorlással kapcsolatos uniós ellenőrzési és felügyeleti intézkedések földrajzi szempontból is egyre nagyobb területekre terjednek ki: a közös afrikai műveletek révén a külső határokon túlra. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa és számos civil szervezet is figyelmeztetett arra, hogy az Unió területén kívül végzett határellenőrzések során semmi sem garantálja az emberi jogok tiszteletben tartását.

4.5.4. Az európai határellenőrzési stratégia széles körben alkalmaz biztonságtechnológiai megoldásokat; ugyanakkor a nagy mennyiségű személyes adatot kezelő adatbázisok (Schengeni Információs Rendszer (SIS II), Vízuminformációs Rendszer (VIS) stb.) létrehozását az etnikai és kulturális-vallási profilok meghatározására használják, ami megnehezíti a megkülönböztetés tilalmához való, az Alapjogi Charta 21. cikkében foglalt jog tiszteletben tartásának ellenőrzését.

4.5.5. Hasonlóképpen az Európai Bizottság határellenőrzéssel kapcsolatos 2008-as csomagjában (16) javasolt rendszer arányossága és ésszerűsége is megkérdőjelezhető, pedig ezek minden új uniós jogszabály esetében alapvetőek, és a rendszer szintén komoly aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogja garantálni a személyes adatok védelméhez való jog (a Charta 8. cikke) és az EK-Szerződés 13. cikkében foglalt megkülönböztetésmentesség elve maradéktalan tiszteletben tartását bizonyos technológiai kezdeményezésekkel (pl. automatizált határellenőrzési rendszer).

4.5.6. Az EGSZB úgy véli, hogy az alavető jogok tiszteletben tartását biztosítandó az Uniónak komolyabb szolidaritást kellene vállalnia azokkal a tagállamokkal, amelyeknek földrajzi elhelyezkedésükből adódóan számos olyan személyt kell ellátniuk, akik illegális úton érkeznek hozzájuk, és az illegális embercsempész-hálózatok áldozatai. Az EGSZB azt ajánlja, hogy az európai menekültügyi támogatási hivatal kezdje meg működését.

4.5.7. Az emberi jogok tiszteletben tartásának javítása, az illegális bevándorlás megelőzése, a legális bevándorlás előmozdítása és az embercsempészettel foglalkozó bűnszervezetek elleni küzdelem érdekében az EU-nak a származási országokkal való együttműködést is elő kell mozdítania.

4.6. Kiutasítás és visszafogadás

4.6.1. A kiutasításról szóló irányelv (17) olyan védelmi célú jogi és eljárási biztosítékokat tartalmazó európai keretet fog nyújtani, (18) amelyeket az EGSZB nagyra értékel, ilyen például a hatékony jogorvoslathoz való jog, mely szerint az érintettek illetékes bíróság, közigazgatósági hatóság vagy más független illetékes szerv előtt fellebbezéssel élhetnek a kiutasító határozatok ellen; a térítésmentes jogi segítségnyújtás és képviselet, egyes biztosítékok a kiutasítás végrehajtását megelőzően, az őrizet feltételei stb.

4.6.2. Az EGSZB ennek ellenére egyetért azzal a számos civil szervezet, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (19) független szakértői által is hangoztatott nézettel, hogy az irányelv által létrehozott közös rendszer és a bevándorolt személyek alapvető jogai között bizonyos feszültségek figyelhetők meg. Alapos nyomon követésre lesz szükség a kitoloncolással, a letartóztatásra, a jogorvoslati lehetőségekre és a kiszolgáltatott helyzetben levő személyekkel való bánásmódra vonatkozó intézkedések nemzeti szintű átültetése és eredményes végrehajtása során.

4.6.3. Az EGSZB javaslata szerint az európai visszatérési politikának jobban kellene hangsúlyoznia az önkéntes jelleget, és minél jobban figyelembe kellene vennie a humanitárius értékeket. Ettől függ az európai bevándorláspolitika külföldi legitimitása és hitelessége. Például az irányelv 7. cikkének(4) bekezdésében szereplő kivételek (szökésveszély) a tagállamoknak biztosított végrehajtási és értelmezési mozgástér miatt alááshatják a visszatérés önkéntes jellegét. Az irányelv nem garantál megfelelő védelmet sem azoknak, akik függőben levő kiutasításuk miatt bizonytalan jogi helyzetben vannak, sem pedig a maximum hat hónapig tartó (és adott esetben további 12 hónappal meghosszabbítható) őrizetet indokoló feltételek szempontjából (20) (21).

4.6.4. Az EU Alapjogi Chartájának 19. cikke kifejezetten tiltja a kollektív kiutasításokat, és garantálja, hogy senki sem toloncolható ki vagy utasítható ki olyan államba, vagy adható ki olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá – ez a visszatoloncolás tilalmának elve (a Charta 4. és 19. cikke). Az irányelv megerősíti az alapjogok tiszteletben tartását. Az UNHCR és egyes nem-kormányzati szervek azonban jelezték, hogy a gyakorlatban létezik a kollektív kitoloncolás, illetve illegális bevándorlók és menedékkérők kiutasítása olyan országokba, amelyekben megsértik az emberi jogokat.

4.6.5. Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az emberi jogok európai egyezményének 3., 5., 6., 8. és 13. cikke, illetve az Alapjogi Charta 3., 4., 19., 24. és 47. cikke olyan rendelkezéseket tartalmaz, melyek alkalmazhatók az illegális bevándorlással foglalkozó európai politikára is – kiemelt figyelmet szentelve a kitoloncolással, kiutasítással vagy kiadatással kapcsolatos védelemnek. Számos illegális bevándorló nehéz humanitárius helyzetben van, ezért a gyakorlatban alkalmazandó jogszabályokat és módszereket úgy kell kidolgozni és alkalmazni, hogy közben szigorú emberjogi követelményeket tartanak be, és eleget tesznek a szolidaritás erkölcsi elveinek.

4.6.6. A jogállam tiszteletben tartja mindenkinek a hatékony jogorvoslathoz való alapjogát, ahogy azt az Alapjogi Charta 47. és 48. cikke is kimondja. A Schengeni Határellenőrzési Kódex 6. cikkének(2) bekezdése pedig kimondja, hogy a határőrök részéről tilos a személyek nemi, faji vagy etnikai származás, vallás vagy világnézet, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetése. Hasonlóképpen és a 13. cikk értelmében a harmadik országok polgárai, akik számára megtagadják a belépést, jogorvoslattal élhetnek, és át kell adni nekik a belépés megtagadására vonatkozó, indoklással ellátott döntést (22).

4.6.7. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) az emberi jogok európai egyezménye 3. cikkével (23) kapcsolatos értelmezése alapján súlyos testi vagy mentális betegségben szenvedőket nem lehet őrizetben tartani vagy kitoloncolni, ők egészségügyi ellátást igényelnek. A kiskorúak helyzetének is kiemelt figyelmet kell szentelni, és speciális védelemben kell őket részesíteni. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságnak a kíséret nélkül érkező kiskorúak helyzetével foglalkozó kezdeményezését.

4.6.8. Az EGSZB szerint az emberi jogok tiszteletben tartása elengedhetetlen feltétele a harmadik országokkal kötendő visszafogadási egyezmények aláírásának, és ellenzi, hogy az EU vagy a tagállamok kitoloncolási vagy határellenőrzési megállapodásokat kössenek olyan országokkal, melyek nem írták alá az emberi jogok védelméről szóló alapvető nemzetközi jogi eszközöket, vagy amelyek esetében bizonyított, hogy megsértik ezeket. Kiemelt figyelmet kell szentelni a menedékkérők hatékony jogorvoslathoz való alapjoga védelmének (24).

4.7. Idegenrendészeti fogdák

4.7.1. Az EGSZB megismétli álláspontját, mely szerint nem folytatható a menedékkérők és az illegális bevándorlók őrizetben tartásának gyakorlata, hiszen fogdában történő elhelyezésük minden esetben kivételes intézkedésnek kell hogy számítson (25).

4.7.2. A meghosszabbított őrizet egyes tagállamok jelenlegi gyakorlatában megfigyelhető helyzete és körülményei elfogadhatatlanok. Részletes elemzést kell erről készíteni az alapjogok szempontjából, kitérve az Alapjogi Charta 41. cikkében előírt megfelelő ügyintézés szempontjára is.

4.7.3. Az EGSZB nagyobb átláthatóságot követel az Unióban és az azon kívül található fogdák kapcsán, illetve azt kéri, hogy tájékoztassák az UNHCR-t az ezekben elhelyezett személyek helyzetéről, valamint azt, hogy ez utóbbiak megfelelően igénybe vehessék a nem kormányzati szervezetek segítségét.

4.7.4. Az EGSZB szerint a terhes nőknek és a kiskorúaknak speciális védelmet kell biztosítani, és nem szabad őket ezekben a fogdákban tartani.

4.8. „Iratokkal nem rendelkező” személyek

4.8.1. Az EGSZB szerint az iratokkal nem rendelkező személyek nem jelentenek jogokkal sem rendelkező személyeket, ezért az EU-nak és a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk alapvető jogaikat.

4.8.2. Amikor az „illegális bevándorlás” kifejezés migránsokra vonatkozik, akkor némi pontosításra van szükség. Igaz, hogy nem legális iratok és megfelelő engedély nélkül belépni egy állam területére, ezek az emberek azonban nem bűnözők. Ha az illegális bevándorlás és a bűnözés között párhuzamot vonunk, amit számos médium és politikus tesz, az nem felel meg a valóságnak, és csak a félelmet és az idegengyűlöletet erősíti a befogadó állam népességében.

4.8.3. Az EGSZB úgy véli, hogy egyes tagállamoknak javítaniuk kell a dokumentumokkal nem rendelkező bevándorlók alapvető jogainak védelmén, és az EU-nak úgy kellene rájuk tekintenie, mint az egyik legkiszolgáltatottabb csoportra, megakadályozva munkahelyi kizsákmányolásukat és biztosítva számukra az egészségügyi és más szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutást, illetve a kiskorúak oktatását.

4.8.4. Az Alapjogi Charta 5. cikkének (3) bekezdése értelmében erősíteni kell a szexuális és munkahelyi kizsákmányolást célzó emberkereskedelem (kiskorúak, nők és férfiak kereskedelme) elleni küzdelmet. A tagállamoknak hatékony védelemben kell részesíteniük az áldozatokat, megkönnyítve az együttműködést az igazságszolgáltatással, illetve egyszerűsítve a rájuk vonatkozó szabályozást.

4.9. Szabályozások

4.9.1. Az EGSZB szerint a kormányok képmutatóan viselkednek. A rendezetlen helyzetekre nem a kiutasítási politika jelenti az egyetlen választ. Számos tagállam eljárásokat dolgozott ki az illegális bevándorlók helyzetének legalizálására, mivel abból indulnak ki, hogy az alapjogok érvényesülésének garantálásához és figyelembe véve a gazdasági és szociális szükségleteket, pontosan meghatározott feltételek mellett célszerű szabályozni a kérdést.

4.9.2. Az EGSZB egyetért azzal, hogy javítani kell a tagállamok között folyó, a szabályozásokkal kapcsolatos információcserén, illetve hogy a szabályozások alkalmazására európai irányvonalakat kell lefektetni, melyek az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum (26) keretében született tanácsi kötelezettségvállalásra épülnek. A paktumban ugyanis megállapodtak arról, hogy humanitárius és gazdasági okokból a nemzeti jogszabályokban eseti szabályozásokat foganatosítanak.

4.9.3. A legszélsőségesebb intézkedésnek tekintendő az, amikor kiutasítási határozattal küldenek haza olyan személyeket, akiknek lejárt a törvényes tartózkodási engedélyük. Először meg kell győződni arról, hogy ezeknek a személyeknek szándékukban áll-e megújítani tartózkodási engedélyüket.

4.9.4. Az EGSZB szerint az EJEB joggyakorlatának értelmében (27) egy demokratikus társadalomban (az arányosság elve alapján) át kell gondolni a kiutasítás szükségességét. Az EGSZB azt javasolja a tagállamoknak, hogy az ilyen személyek helyzetének szabályozására használják a visszatérési irányelv 6. cikkének(4) bekezdésében rögzített lehetőséget.

4.9.5. Figyelembe kell venni azt is, hogy az Alapjogi Charta 7. cikkében lefektett magán- és családi élethez való alapjog szempontjából mennyire kivitelezhető, illetve milyen következményekkel jár a kiutasítás.

4.10. A beilleszkedési politikák

4.10.1. Az EGSZB több saját kezdeményezésű véleményt is kidolgozott, amelyekben proaktív jellegű, kétirányú megközelítést alkalmazó, azaz a befogadó társadalomra és a bevándorlókra irányuló beilleszkedési politikákat szorgalmazott az EU-ban. A beilleszkedés olyan társadalmi folyamat, amely magán a társadalmon belül megy végbe: a bevándorlók és a befogadó társadalom, illetve a befogadó társadalom és a bevándorlók között.

4.10.2. Az EGSZB európai integrációs megközelítést támogat, de közben figyelembe veszi, hogy minden tagállamnak megvannak a maga jogrendszerei, szociális intézményei és a különféle kulturális rendszerei és modellei.

4.10.3. A közös európai megközelítés nagyon fontos hozzáadott értékkel bír a beilleszkedési politikák és folyamatok szempontjából: keresztirányú kapcsolatban van a többi uniós politikával, többek között a lisszaboni stratégiával, a foglalkoztatási politikával, a szociális menetrenddel és a kohéziós politikával. Alkalmas arra is, hogy elmélyítse a kapcsolatot a beilleszkedés, illetve az EU azon értékei és elvei között, melyeket az Alapjogi Charta és az emberi jogok európai egyezménye képvisel.

4.10.4. 2008 során az EGSZB részt vett a kultúrák közötti párbeszéd európai évének rendezvényein, amelyek célja az volt, hogy a sokféle európai társadalmak között zajló párbeszéd elősegítse a beilleszkedést, illetve a befogadóbb európai polgárság léttrejöttét. Az EGSZB kézikönyvek kidolgozására tett javaslatot (28).

4.10.5. Az EGSZB pozitív integrációs megközelítést javasol. Egyes kormányzati körök azonban negatív módszerként fogják fel az integrációt, új diszkriminációs eszköznek tartják, egy újabb akadálynak, amely az egyenlőség és az alapjogok útjában áll. Az EGSZB szerint ez a megközelítés ellentmond az Alapjogi Charta 21. és 22. cikkében foglaltaknak (a megkülönböztetés tilalmának, illetve a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséghez való jognak).

4.10.6. A civil társdalom nemzeti, regionális és helyi szintű részvételével működő konzultatív fórumok és platformok létrehozása jó példája a bevált gyakorlatoknak, ezért az EGSZB minden tagállamot ilyen fórumok és platformok létrehozására buzdít. Az Európai Bizottság és az EGSZB közreműködésével a közelmúltban felállított Európai Integrációs Fórum nagyon fontos eszközt jelent az integráció európai megközelítésmóddal történő elmélyítésére.

5. Befogadóbb európai polgárság

5.1. Kirekesztő nacionalizmusból kiindulva egyes kormányzatok úgy határozzák meg a nemzeti és az európai identitást, hogy nem vesznek tudomást az európai társadalmakat jelenleg jellemző sokféleségről és arról a sokféleségről, amely számos emberre igaz etnikai hovatartozása, nemzetisége, vallása vagy kultúrája alapján.

5.2. Demokratikus társadalmaink plurálisak és nagyon gazdagok a sokféleségben. Minden egyes európai polgár egy-egy olvasztótégelye a sokféle identitásnak. Az európai demokráciák szabad és nyitott társadalmak, amelyeknek arra kell épülniük, hogy minden polgárt befogadnak, függetlenül azok identitásának jellemzőitől.

5.3. A demokrácia minőségének rovására mehet, ha szűklátókörű és kirekesztő identitásszemlélet korlátozza a polgári jogokat. Az integrációs politikákat és a bevéndorlással kapcsolatos jogszabályokat sosem szabad politikai alibiként arra használni, hogy a bevándorlókat és a kisebbségeket kizárjuk a polgári jogokból.

5.4. Az EGSZB szerint szélesíteni kell demokráciáink alapját úgy, hogy új polgárokat fogadunk be, akiknek ugyanolyan jogaik és kötelezettségeik vannak, mint a többieknek. A nemzeti és európai polgári jogoknak diszkriminációmentesen minden sokféleséget tiszteletben kell tartaniuk (29).

5.5. Az EGSZB véleményt (30) dolgozott ki a végül megbukott alkotmányszerződést kidolgozó konvent részére annak érdekében, hogy adják meg az európai polgárságot azoknak a harmadik országokból származó személyeknek, akik hosszú távú tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. Az EGSZB azt javasolja az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek, hogy vegyék fel ezt a javaslatot az új törvénykezési ciklus célkitűzései közé.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) COM(2009) 262 végleges, 2009. június 10.

(2) Európai Integrációs Fórum és az integrációról szóló uniós weboldal.

(3) HL C 303., 2007.12.14., 1. o.

(4) Az EGSZB véleménye, HL C 88., 2006.4.11., 37. o.

(5) Az EGSZB véleménye, HL C 218., 2009.9.11., 78. o.

(6) Az EGSZB véleménye, HL C 44., 2008.2.16., 91. o.

(7) Az EGSZB véleménye, HL C 302., 2004.12.7., 49. o.

(8) Program Európa számára: http://www.eesc.europa.eu/documents/publications/pdf/booklets/EESC-2009-10-HU.pdf.

(9) Az Európai Bizottság jelentése az Alapjogi Chartának való megfelelés rendszeres és szigorú ellenőrzésére alkalmazott módszertan gyakorlati működéséről, COM(2009) 205 végleges, 2009. április 29.

(10) Ez megfelelne a Lisszaboni Szerződés 70. cikkének.

(11) Az EGSZB véleménye, HL C 286., 2005.11.17., 20. o.

(12) Annak az irányelvjavaslatnak a keretében, amelyet az Európai Bizottság az előttünk álló néhány hónap valamelyikében fogad el.

(13) COM(2007) 638, 12. cikk (2) bekezdés d) és e) pont. A javaslatban foglaltaknak megfelelően a tagállamok emellett korlátozhatják az oktatási és szakképzési ösztöndíjak odaítélését, illetve a közszféra keretében történő lakáshoz jutást azokra, akik legalább három évre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

(14) Ezt az Európai Bíróság is megerősítette a C-540/03. számú, Európai Parlament kontra Tanács ügyben.

(15) COM (2008) 610., 2008. október 8.

(16) COM(2008) 69 végleges, 2008. február 13.

(17) 2008/115/EK irányelv.

(18) Pl. az irányelv 12. cikkének (1) és (2), a 13. cikk (1) – (4), valamint a 14. cikk (1) és (2) bekezdése.

(19) 2008. július 18-i ENSZ-sajtóközlemény: United Nations Experts express concern about the proposed European Union Return Directive [Az ENSZ szakértői aggudalmokat fejezték ki az Európai Unió kiutasításra vonatkozó javasolt irányelvével kapcsolatban].

(20) 15. cikk (1) bekezdés.

(21) 15. cikk (5) és (6) bekezdés.

(22) 562/2006/EK rendelet (Schengeni határ-ellenőrzési kódex), HL L 105/1, 2006.4.13.

(23) Az Alapjogi Charta 19. cikke összhangban van a Strassbourgi Bíróság joggyakorlatával, azon belül is elsősorban az 1996. december 17-én az Ahmed kontra Austria, Rec. 1996, VI-2206. számú ügyben, illetve az 1989 július 7-én a Soering ügyben hozott ítélettel.

(24) Ahogy azt az Európai Bíróság is kifejtette a C-133/06. számú Európai Parlament kontra Tanács ügyben.

(25) Lásd az EGSZB 2009. július 16-ai, A menedékkérők befogadására vonatkozó minimumszabályok című véleményét, előadó: An LE NOUAIL-MARLIÈRE. Elfogadva: a 2009. július 15-16-i plenáris ülésen (HL C 317., 2009.12.23., 110. o.).

(26) Az EU Tanácsa, 13440/08, 2008. szeptember 24.

(27) Például a 54273/00. számú Boultif kontra Switzerland ügy 2001. november 2-i ítélete (39, 41 és 46 §§)vagy a 46410/99 számú ECHR 2001-IX. Üner kontra. the Netherlands [GC] ügy 2006. október 18-i ítélete (58 §).

(28) Az EGSZB véleménye, HL C 185., 2006.8.8., 42. o.

(29) Az Európai Közösséget létrehozó szerződés 13. cikke.

(30) Az EGSZB saját kezdeményezésű véleménye, HL C 208., 2003.9.3., 76. o.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/36

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Energia és éghajlatváltozás mint a megújított lisszaboni stratégia szerves része

(saját kezdeményezésű vélemény)

(2010/C 128/07)

Főelőadó: Ulla SIRKEINEN

2008. június 17-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Energia és éghajlatváltozás mint a megújított lisszaboni stratégia szerves része.

Az EGSZB Elnöksége a „Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekciót (a Lisszaboni Stratégia Megfigyelőközpontját) bízta meg a bizottsági munka előkészítésével.

A munka jellegére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2009. november 4–5-én tartott 457. plenáris ülésén (a november 4-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Ulla SIRKEINEN személyében, továbbá 164 szavazattal 6 ellenében, 12 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az éghajlatváltozás és az energiaellátás biztonsága századunk két legnagyobb kihívása. A fogyasztás és a termelés struktúráját úgy kell átalakítani, hogy az kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásával és kevesebb energia felhasználásával járjon. A termelés bizonyos típusai el fognak tűnni, mások fejlődni és bővülni fognak. Bizonyos, ma létező foglalkozások megszűnnek, és helyükbe újak lépnek. Támogató intézkedésekre lesz szükség. Változni fognak a képzettségre és az ismeretekre vonatkozó igények. Kutatásokat kell végezni, és óriási összegeket kell beruházni.

1.2. Politikai kijelentések helyett gyakorlati intézkedéseket kell végre tenni, mégpedig sürgősen. Ez azonban nem lesz könnyű. A politikai vezetőknek ezeket a kihívásokat, valamint a belőlük fakadó következményeket világossá kell tenniük a polgárok számára, és alaposan meg kell tervezniük a szükséges intézkedéseket. A polgárok és a civil társadalom támogatása nélkül nem mehet végbe a változás. Az EU politikai döntéseinek következményeivel kapcsolatban számos kérdés még mindig nyitva áll, és ezek megválaszolásához az Európai Bizottság részéről további kutatásokra és információkra van szükség.

1.3. Bármennyire is súlyos a jelenlegi válság, nem szabad miatta halogatni az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalom felé történő konkrét lépéseket. A válságot úgy is fel lehet fogni – és kell is –, mint lehetőséget az újrakezdésre, ám ezúttal másfelől közelítve meg a növekedés célkitűzését. Az EGSZB külön hangsúlyozza, hogy Koppenhágában nemzetközi megállapodásra kell jutni.

1.4. A megújított lisszaboni stratégiának tartalmaznia kell egy olyan cselekvési tervet, amely az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra irányul. Ezt a fenntartható fejlődés három – gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi – pillérének figyelembevételével kell végrehajtani, az átfogó versenyképességi, növekedési és foglalkoztatási célok szem elől tévesztése nélkül. Az éghajlati és energetikai célok elérésének előfeltétele egy versenyképes gazdasági keret, és az éghajlat- és energiapolitikák – a megfelelő megközelítés alkalmazásával – elő tudják segíteni a növekedést és a munkahelyteremtést.

1.5. A kulcsfontosságú cselekvési területek a következők: technológiai fejlesztés, tudatosság és viselkedésformák, társadalmi és oktatási aspektusok, valamint a nemzetközi dimenzió. Ahhoz, hogy valós és fenntartható eredményeket tudjunk elérni, időre és erőforrásokra egyaránt szükség lesz.

1.6. Az EGSZB a következőket ajánlja:

—	Az EU-nak az átfogó energiaügyi és éghajlat-változási jogi keret kialakítása után most a gyakorlati végrehajtásra kellene koncentrálnia.

—

Ahhoz, hogy az energiaellátást az éghajlati célok figyelembevétele mellett biztosítani tudjuk, az energiahatékonyság és -megtakarítás növelésére irányuló politikákra, a kielégítő szintű energiatermelésbe és -szállításba (ideértve az intelligens hálózatokat is) történő beruházásokra, nyitott belső energiapiacra, valamint az EU számára a nemzetközi színtéren erős pozíció megszerzésére van szükség.

—	Hatékony politikai intézkedéseket kellene beépíteni a jövőbeli lisszaboni stratégiához kapcsolódó integrált iránymutatásokba, országspecifikus ajánlásokba és nemzeti reformprogramokba.

—	Az EU-nak és a tagállamoknak a technológiai fejlesztésre kell összpontosítaniuk, és az éles nemzetközi versenyben többet kellene beruházniuk a tiszta technológiákra irányuló K+F+I-be, akár a közösségi költségvetési keretek esetleges átcsoportosításával.

—	Az új technológiák bevezetésére és a rájuk irányuló beruházásokra nézve kedvező keretfeltételeket kell biztosítani.

—	A fogyasztók megfelelő magatartásának kialakításához az Európai Bizottság és más érdekelt felek részéről korrekt tájékoztatásra, a legjobb gyakorlatok felsorolására, konkrét tanácsokra és támogató intézkedésekre van szükség.

—	Az oktatást és képzést, különösen az egész életen át tartó tanulást elérhetővé kell tenni mindenki számára, hogy alkalmazkodni tudjon a termelési és a fogyasztási minták megváltozásához.

—	Gondosan ügyelni kell a politikáknak az energiaárakra gyakorolt hatásaira, hogy el lehessen kerülni az energiaszegénységnek és a versenyképesség gyengülésének a veszélyét; továbbá ügyelni kell arra, hogy a megújuló energiaforrásokat támogató rendszereknek ne legyenek káros mellékhatásaik.

—	Az EU-nak minden lehetséges erőfeszítést meg kell tennie egy olyan, az éghajlatváltozásról szóló nemzetközi megállapodás elérése érdekében, amely azonos lehetőségeket biztosít a világon mindenki számára, például egy nemzetközi kereskedelmi rendszer, vagy legalább összeegyeztethető rendszerek révén.

—	A civil társadalmat és a szociális partnereket aktívan be kell vonni a gazdasági szerkezetváltás érdekében tett hatalmas erőfeszítésekbe. Az EGSZB készen áll és hajlandó szerepének betöltésére.

Indokolások

2. Bevezetés: A jelenlegi helyzet

Energiapolitika

2.1. Az EU energiapolitikájának három párhuzamos célkitűzése van: az ellátás biztonsága; a versenyképesség; valamint a környezetvédelem, ideértve az éghajlatváltozás hatásainak mérséklését is. Szükség esetén ezek közül az ellátás biztonságát kell elsődlegesként kezelni. Az energiahiány – többek közt az elektromos energia termelését tekintve – egyre nagyobb tényleges veszélyt jelent, különösen akkor, amikor az ipar kezd fellendülni.

2.2. Az uniós szabályozás az energiatermelésnek és az energia nagyléptékű felhasználásának környezeti és éghajlati hatásaira is kiterjed. Az EU új korlátozásokat hagyott jóvá a kibocsátáskereskedelmi rendszerekben, melyek az energiatermelésre, a nagy energiaigényű iparágakra és a légi közlekedésre egyaránt vonatkoznak. Ezeknek a javaslatoknak a hatása még nem ismert, bár már készültek összesített hatáselemzések.

2.3. Minden energiafelhasználó ágazatban, valamint az energiatermelésben a hatékonyság és a megtakarítás az energiaellátás biztonságának és a kibocsátások csökkentésének kulcsa és nagy lehetőségeket magában rejtő építőköve. Az EU-nak több politikája is foglalkozik ezzel, és újabb politikai intézkedések vannak előkészületben. A tagállamokban azonban még alig vannak gyakorlati intézkedések.

2.4. Az európai energiaellátás forrásait és útvonalait diverzifikálni kell, és az energiaszerkezetet az alacsony szén-dioxid- és üvegházhatásúgáz-kibocsátású megoldások felé kell terelni, tehát például a megújuló energiaforrások és az atomenergia irányába. Az energiaszerkezet optimalizálása és az ezzel kapcsolatos döntések a tagállamok kezében vannak, az EU megújuló energiaforrásokra vonatkozó politikái, valamint a környezetvédelem és az éghajlat terén alkotott jogszabályok azonban irányt szabnak ezeknek a döntéseknek.

2.5. Európának határozottabb szerepet kell vállalnia a nemzetközi energiaügyi kapcsolatokban és piacokon. A 2009-ben újra felmerült gázellátási problémák hatására talán végre megszületik az együttes fellépés iránti, régóta esedékes elkötelezettség.

Éghajlat-változási politikák

2.6. A 2008-as éghajlat-változási és energiacsomag az összes ágazatot érintő intézkedéseket tartalmaz a 2020-ra elérendő jól ismert 20-20-20-as célkitűzések érdekében. Az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó fő célkitűzést 30 %-ra lehetne emelni egy kellőképpen ambiciózus és átfogó nemzetközi megállapodás keretében.

2.7. A kibocsátások csökkentésére irányuló intézkedések nagy részét a tagállamoknak kell végrehajtaniuk. A jogalkotás számos elemére – különösen a kibocsátáskereskedelmi rendszerre és a szénátszivárogtatás problémájára – vonatkozó döntések uniós szintű meghozatala azonban még várat magára.

2.8. Még nem lehet tudni, hogy a rendszer egésze hogyan fog működni. Igen fontos kérdések a következők: mi a szén-dioxid ára, milyen mértékben emelkednek az energiaárak a megújuló energiaforrásokra irányuló politikák következtében, illetve milyen költséggel járnak a háztartások számára azoknak az ágazatoknak a tevékenységei, amelyek nem vesznek részt a kibocsátáskereskedelmi rendszerben. Az Európai Bizottság részéről további kutatásokra és információkra van szükség.

2.9. A nemzetközi éghajlat-változási egyezményről szóló tárgyalások 2009 decemberében, Koppenhágában zárulnak le. Az EGSZB erről a kérdésről egy külön véleményben már kifejtette nézeteit. Az Európai Tanács megállapodott a koppenhágai találkozó előkészítésének főbb szempontjaival kapcsolatban. Az egyik ilyen a tagállamok közös teherviselése a legszegényebb országok megsegítése érdekében.

3. A megújított lisszaboni stratégiába beépítendő fő energia- és éghajlatpolitikai kérdések

3.1. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasághoz nagy ipari változások kellenek. A kibocsátásokat csökkenteni kell, az energia és a természetes erőforrások felhasználását pedig külön kell választani a gazdasági növekedéstől. A fogyasztás és a termelés struktúráját át kell alakítani. A termelés egyes típusai el fognak tűnni, mások fejlődni és bővülni fognak. Bizonyos, ma létező foglalkozások megszűnnek, és helyükbe újak lépnek. Változni fognak a képzettségre és az ismeretekre vonatkozó igények. Óriási összegű beruházásokra és elengedhetetlen társadalmi támogató intézkedésekre lesz szükség.

3.2. A politikai vezetőknek fel kell hívniuk a figyelmet minderre, valamint az ebből fakadó, a mindennapi életünket befolyásoló következményekre. A kormányoknak világossá kell tenniük, hogy mire is van szükség: például mennyi fosszilis energiát kell helyettesíteni és mivel, illetve mennyi energiát kell megtakarítani fejenként. A polgárok támogatása és fellépése nélkül nem mehet végbe a változás. A civil társadalom központi szerepet játszik.

3.3. Nem szabad a jelenlegi gazdasági hanyatlásra hivatkozva halogatni az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, valamint Európa energiaellátásának biztosításához szükséges intézkedéseket. A gazdasági válságok enyhítésére irányuló politikáknak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság céljait is szolgálniuk kell, és viszont. A válságot úgy is fel lehet fogni – és kell is –, mint lehetőséget az újrakezdésre, ám ezúttal másfelől megközelítve a növekedés célkitűzését.

3.4. Az elkövetkező néhány éves időszakra vonatkozó energia- és éghajlati ügyekkel foglalkozó politikák zömét már kidolgozták, csupán egy nemzetközi megállapodás hiányzik, ami viszont nagyon fontos lenne. Most sok a tennivaló nemzeti szinten, és még nem tudjuk, hogy mindez hogyan fog működni. Most kerülni kell a célok és a jogszabályok megváltoztatását, hogy minden résztvevő a lehető legelőrelátóbb módon és a legnagyobb biztonsággal készíthesse elő és hajthassa végre intézkedéseit. Az erőfeszítéseket most a gyakorlati megvalósításra kell fordítani.

3.5. A megújított lisszaboni stratégiába be kell építeni egy olyan cselekvési tervet, amely az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra irányul. Ezt a fenntartható fejlődés három – gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi – pillérének figyelembevételével kell végrehajtani, az átfogó versenyképességi, növekedési és foglalkoztatási célok szem elől tévesztése nélkül.

3.6. Megfelelő, gondosan megtervezett és a legköltséghatékonyabb, valós eredmények érdekében felmért intézkedéseket kellene beépíteni azokba a strukturális politikákba, amelyekre majd az integrált iránymutatások, az országspecifikus ajánlások és a nemzeti reformprogramok vonatkoznak. A végrehajtás nyomon követését az Európai Bizottságnak kellene kiviteleznie. Annak nyomon követéséhez, hogy a fejlődés a fenntarthatóság irányába halad-e, a GDP-n kívül további mutatókat is fel kell használni.

3.7. A változás egyrészt technológiai fejlődéssel, másrészt a magatartásformák és a viselkedés megváltoztatásával érhető el. Mindkettő esetében időre van szükség ahhoz, hogy valódi és tartós eredmények szülessenek. Ezenkívül a beruházásokról, a társadalmi és oktatási aspektusokról és a nemzetközi dimenzióról sem szabad megfeledkezni.

Technológia

3.8. A világszintű technológiai verseny erős. Az Egyesült Államok jelentős erőforrásokat különített el az éghajlatváltozás hatásait enyhítő technológiákra irányuló kutatás és fejlesztés számára. Ugyanez az irány figyelhető meg más fejlett gazdaságokban is, és egyre inkább ez a helyzet a nagy, gyorsan fejlődő gazdaságokban is.

3.9. Európának ki kell tudnia használni a lépéselőnyében rejlő lehetőségeit a megújuló energiák és az éghajlatváltozás „tiszta” technológiái terén. Ez igen sürgető és erőpróbáló feladat, mivel például Japán már előttünk jár a hibrid és az elektromos gépkocsik terén, Kína hamarosan megelőzi az EU-t a szél energiáját felhasználó technológiák terén, az USA pedig a fényelektromosság terén. Nem várható el, hogy pusztán a szén-dioxidra kivetett ár elegendő ösztönző erőt adjon majd a technológiai változáshoz.

3.10. Az Európai Bizottság több kezdeményezést és programot is előterjesztett a tiszta/megújuló és éghajlati technológiák javítása érdekében. Ezekre a célokra több forrást kellene elkülöníteni az EU költségvetéséből.

3.11. A leghatékonyabb technológiák megjelenését csak a sokféleség és a különböző megközelítések, újítások és módszerek közötti egészséges verseny eredményezheti. Ez azt jelenti, hogy semmilyen hasznos technológiáról – mint amilyen például a negyedik generációs atom- és fúziós energia – nem szabad idő előtt lemondani, hanem ezeket kitartóan tovább kell fejleszteni.

3.12. Az információs és kommunikációs technológiák kifejlesztésében és alkalmazásában rejlő roppant lehetőségeket ki kell használni.

3.13. Nem szabad magas támogatások (vagy mesterségesen megszabott átvételi árak) révén elhamarkodottan erőltetni azoknak a megújuló energiaforrásokra épülő új technológiáknak a piacra kerülését, amelyek még messze vannak a gazdaságosságtól. Amíg ezek megérnek a piaci bevezetésre, a támogatásukra szánt összegeket inkább a fenntartható és szén-dioxid-mentes energiatechnológiák kutatására és fejlesztésére kellene felhasználni.

3.14. Az EU a tagállami erőforrásokhoz képest csak csekély mértékben vesz részt a kutatás, fejlesztés és innováció finanszírozásában. A tagállamok ráfordítási szintje jelenleg igen változatos képet mutat. Az erőforrásokat feltétlenül növelniük kell, ideértve a kibocsátáskereskedelmi rendszerek értékesítéséből származó bevételeket, illetve konkrétan a tiszta technológiák kutatására és fejlesztésére fordított összegeket is, és az is rendkívül fontos, hogy hatékony együttműködés révén kritikus tömeget és világszínvonalú szakértelmet tudjunk elérni. Ezeket az intézkedéseket kézzelfogható módon be kell építeni az átalakított lisszaboni stratégiával kapcsolatos iránymutatásokba és nemzeti cselekvési tervekbe.

Beruházások

3.15. Az új technológiák és újítások használatba vételéhez beruházásra van szükség, akár a háztartásokban, akár a cégeknél vagy a közszférában. Beruházásra van szükség a gazdasági fejlődéshez és a foglalkoztatáshoz éppúgy, mint az éghajlat-változási és energiaügyi célok eléréséhez.

3.16. Óriási mennyiségű és sürgős beruházásra van szükség az energiatermelés és a szállítási infrastruktúra terén. Például az elektromosáram-termelési kapacitás leváltására egy évtizeden belül 1000 milliárd eurónyi beruházásra van szükség, még abban az esetben is, ha az igény nem emelkedik. A szállítási hálózatok, különösen a határokon átnyúló hálózatok, valamint a megújuló energiaforrásokból származó elektromos áramot az elosztási rendszerhez kapcsoló hálózatok alapvető modernizálásra szorulnak. A recesszió alatt felfüggesztett beruházások és ezek lehetséges hosszú távú hatásai komoly aggodalomra adnak okot.

3.17. A beruházásokhoz bizonyos keretfeltételeknek is teljesülniük kell. Ilyen például az egészséges gazdasági keret, a piaci kereslet és a piaci hozzáférés. A szabályozási keretnek stabilnak és kiszámíthatónak kell lennie, valamint el kell kerülnie, hogy a vállalatokra adminisztratív és pénzügyi terhek nehezedjenek. Csak nyereséges vállalkozások képesek beruházni technológiafejlesztésbe és az új technológiák felhasználásába.

3.18. Következésképpen a versenyképes gazdasági keret mindenképpen előfeltétel ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani az éghajlat-változási és energiaügyi célokat. A megfelelő politikai megközelítés révén pedig az éghajlat-változási és energiapolitikák elősegíthetik a növekedést és munkahelyteremtést.

3.19. A pénzügyi erőforrásokat igen megterheli majd az, ha az EU-n belüli kutatási-fejlesztési és beruházási szükségleteknek versenyre kell kelniük az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére és a hozzájuk való alkalmazkodásra irányuló finanszírozás szükségletével a fejlődő országokban. A tagállamok számára rendelkezésre áll ugyan majd a kibocsátási kvóták árverezéséből származó bevétel, ám ebből nem lehet az összes ilyen irányú igényt fedezni. A döntéshozóknak óvatosan kell eljárniuk a vállalatokra nehezedő terhek növelésével kapcsolatban, nehogy ezzel veszélybe kerüljenek az új technológiákba való beruházásaik.

Tudatosság és magatartás

3.20. Ahhoz, hogy az emberek cselekedjenek és megváltoztassák viselkedési szokásaikat, tudniuk kell, mi forog kockán, és min kell változtatni. Fel kell világosítani az embereket arról, hogy ők maguk mit tehetnek, és ezzel kapcsolatos oktatást kell számukra biztosítani. Ez egyszerre a kormányok és a civil szervezetek feladata. Érdemes lenne listát készíteni a helyes gyakorlatokról, amelyet az Európai Bizottság bocsáthatna rendelkezésre.

3.21. Dicséretes ugyan, hogy a reklám és a fogyasztói tanácsadás területén előtérbe került az energiafogyasztás és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás kérdése, viszont sajnálatos, hogy félrevezető tájékoztatást is nyújtanak. Ez ellen a megfelelő szereplőknek fel kell lépniük.

3.22. Az EU az éghajlat-politikáiban – jogosan – nagymértékben támaszkodik piaci eszközökre. Az árak jelzései mind a polgárok, mind pedig az üzleti vállalkozások viselkedését megváltoztathatják. Ez azonban önmagában nem fogja tudni kihozni mindazt, amit a változás potenciálja tartogat. Egyes esetekben – például az építőiparban – szabályozásra van szükség, néhány más cél esetében pedig pozitív támogatás szükséges.

3.23. A nagyobb energiahatékonyság rendszerint anyagi megtakarítást is eredményez. Ösztönzőkre van szükség, különösen azokban az esetekben, ahol a megtérülési időszak viszonylag hosszú, vagy ahol nem az részesül a haszonból, aki a költségeket állja. Az EGSZB korábban már javasolta az Európai Bizottságnak, hogy vizsgálja meg, mely ágazati energiahatékonysági célkitűzések valósíthatók meg, különös tekintettel a belső piaci vonatkozású ágazatokra.

3.24. A belső piaci verseny torzulásainak elkerülése érdekében az EU-ban kötelezően alkalmazandó közös szabályok vonatkoznak az állami támogatásokra.

Társadalmi és oktatási szempontok

3.25. A fogyasztói minták idővel megváltoznak, következésképpen a termelés is változni fog. Az ETUC és az SDA által végzett kutatás (1) alapján az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 2030-ra 40 %-kal történő csökkentésének a foglalkoztatásra gyakorolt összesített hatása csekély mértékben pozitív lesz. Ezt az eredményt és megközelítést azonban mások túl optimistának tartják. (2) A tanulmány eredményei szerint a munkahelyi struktúrákban és a szakképességi követelményekben azonban jelentős változások várhatók, és a változások az egyes ágazatokon belül nagyobbak lesznek, mint közöttük. Például valószínű, hogy az energiatermelési ágazattól az energiahatékonysággal kapcsolatos tevékenységek felé, illetve a közúti közlekedéstől a vasúti és a vízi közlekedés felé tolódik majd el a munkahelyek súlypontja.

3.26. Nagy a kereslet az oktatás és képzés iránt, hogy a vállalatok, a közszférabeli szolgálatok és a dolgozók helyt tudjanak állni a változtatásokkal szemben. Az oktatás és képzés – az egész életen át tartó tanulást is ideértve – volt a fő témája egy korábbi, az éghajlatváltozásról és a lisszaboni stratégiáról szóló EGSZB-véleménynek is.

3.27. Az Európai Bizottság nemrégiben tett javaslatokat a szakképességi igények előrevetítésének javítására, ami alapvető ahhoz, hogy az oktatás és a képzés is időben reagálni tudjon. A jobb előrelátás, a szakképességek keresletének és kínálatának jobb összehangolása és az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó jobb intézkedések mind a megújított lisszaboni stratégia természetes részét képezik.

3.28. Mivel a munkaerőpiacon szinte mindenkit érintenek a változások, az oktatást mindenki számára elérhetővé kell tenni, hogy alkalmazkodni tudjanak a megváltozott feltételekhez. Azok számára pedig, akik továbbra is problémákkal küzdenek, a tagállamokban átfogó szociális biztonsági hálózatokat kell fenntartani.

3.29. Az emberekre az energia- és éghajlati politikák következtében változó költségstruktúrák is hatással vannak. Különösen a változó energiaárak hatásainak alapos nyomon követésére van szükség. Az energiaárak különféle okokból erősen ingadoznak, az uniós energiapolitikáknak pedig ezeket az ingadozásokat, amennyire csak lehet, kordában kell tartaniuk.

3.30. A környezetvédelmi – és különösen az éghajlati – politikák célja az energiaárak emelése, hogy ezzel csökkentsék az energiafelhasználást. Ennek a politikai megközelítésnek az a hátulütője, hogy lehúzza az európai ipar versenyképességét, és fennáll annak a veszélye, hogy a polgárok között energiaszegénységet idéz elő. Ahhoz, hogy a magasabb árakra az energiafelhasználás csökkentése legyen a válasz, általában új berendezésekbe kell beruházni, ez pedig időigényes lehet. Ahhoz, hogy gazdasági és szociális problémák helyett jó és tartós eredményeket tudjunk elérni, az energiaárak tekintetében igen kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség, amely ezeket az időszakokat is figyelembe veszi.

A nemzetközi dimenzió

3.31. Ha csak Európában hozunk az éghajlatváltozás enyhítésére irányuló intézkedéseket, az csekély hatással jár, mivel Európa üvegházhatásúgáz-kibocsátása a világ kibocsátásainak mindössze 14 %-át teszi ki, és ez az arány egyre csökken. Ha a nagy gazdasági hatalmak nem lépnek, a kibocsátásokat nem sikerül majd a 2 °C-os felmelegedési küszöbnek megfelelő mértékben csökkenteni, Európa pedig veszít versenyképességéből, és ezzel polgárainak jólétét kockáztatja. Létfontosságú tehát, hogy Koppenhágában egyezmény szülessen, és az EU-nak továbbra is az élen kell haladnia.

3.32. Koppenhágában – az Európai Bizottság szavaival élve – egy „kellőképpen ambiciózus és átfogó nemzetközi megállapodást” kell célul kitűzni, amelynek keretében „a többi fejlett ország ezzel összemérhető kötelezettségvállalásokat tesz, és a fejlődő országok is megfelelő lépéseket tesznek ez irányban”. Ahhoz, hogy biztosítani lehessen a kibocsátások hatékony csökkentését és a mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító versenyhelyzetet, fontos, hogy a megállapodás részét képezze egy nemzetközi kereskedelmi rendszer, vagy legalább egymással összeegyeztethető rendszerek.

3.33. Nyilvánvaló, hogy a szegény fejlődő országoknak gazdasági segítségre lesz szükségük ahhoz, hogy enyhíteni tudják az éghajlatváltozás hatásait, és egyúttal alkalmazkodni is tudjanak azokhoz. A technológiaátadás fejlesztése és világos szabályai – a szellemi tulajdonjogok védelmét is ideértve –, valamint a tiszta fejlesztési mechanizmus ennek fontos elemei.

3.34. A nemzetközi megállapodásra azért is szükség van, hogy Európa valóban élen járhasson a fejlettebb, az éghajlatváltozás hatásait enyhítő és energetikai technológiák terén. Máskülönben a kereslet ezek iránt a technológiák iránt sokkal kisebb lenne.

3.35. Az EU-nak meg kell erősítenie pozícióját és tevékenységét nemzetközi szinten ahhoz, hogy biztosítani tudja Európa energiaellátását. Ezt nagyban elősegítené egy szélesebb körű, az Unió elképzelése szerinti külpolitikai kontextus. Amint azt az EGSZB már hangoztatta korábbi véleményeiben, az EU-nak élen kell járnia abban, hogy az energia terén felelős és fenntartható globális megközelítést alkalmaz.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Az éghajlatváltozásról és a foglalkoztatásról szóló tanulmányt az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának megbízásából az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC) és a Társadalomfejlesztési Ügynökség (SDA) vezette konzorcium készítette el a Syndex, a Wuppertal Intézet és az ISTAS közreműködésével. A tanulmány a következő címen tekinthető meg: http://www.etuc.org/a/3676.

(2) Hans Werner Sinn: „Das Grüne Paradoxon” (A zöld paradoxon). Econ-Verlag, ISBN 978-3-430-20062-2.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/41

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A megújított lisszaboni stratégia külső dimenziója

(saját kezdeményezésű vélemény)

(2010/C 128/08)

Előadó: Luca JAHIER

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. február 26-án az Eljárási Szabályzat 29. cikkének 2. bekezdése alapján úgy határozott, hogy saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A megújított lisszaboni stratégia külső dimenziója.

A bizottsági munka előkészítésével a „Gazdasági és Monetáris Unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekciót (a Lisszaboni Stratégia Megfigyelőközpontját) bízták meg.

Tekintettel a munka sürgősségére, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én megtartott, 457. plenáris ülésén (a november 4-i ülésnapon) Luca JAHIER-t kinevezte főelőadóvá, majd 177 szavazattal 1 ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. A lisszaboni növekedési és foglalkoztatási stratégia menetrendje az új évtizedre vonatkozó, jelentős átdolgozás tárgya, amely átdolgozás a külső dimenzió megvizsgálását is magában foglalja.

1.2. Európa jóléte főleg a világ többi részére való nyitottságának köszönhető. Gazdasági előnyökről van szó, de kulturális és ismeretekre vonatkozó cseréről is, valamint az európai értékek világszerte történő elismeréséről. Az EU az áruk és szolgáltatások első számú exportőre és importőre, második a világon a közvetlen külföldi befektetések forrását és rendeltetési helyét tekintve, a világ legjelentősebb segélyfolyósítója, a második legfontosabb nemzetközi fizetőeszköz birtokosa. Az EU-nak ezért geostratégiai érdeke külső menetrendjének kialakítása, amely ösztönzi és tiszteletben tartja 500 millió lakosának érdekeit, de segít a globális problémákkal való szembenézésben és hozzájárul a magas normák kialakításához a globalizáció irányítása tekintetében.

1.3. Az elmúlt évtizedben fontos prioritás volt egy kiegyensúlyozott és igazságos többoldalú megállapodásra való törekvés, amely a kereskedelem további liberalizációjára, a piacok fokozatos megnyitására irányul jogszabályi keretek között. Mindenekelőtt a 2007-es Global Europe kezdeményezés kapcsolódott konkrétan a megújított lisszaboni stratégiához.

1.4. A kihívások, amelyek főleg az új világhatalmak megjelenéséből, valamint a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válságból adódnak, világosabban megmutatják a globalizáció új geopolitikai jellegét, ezáltal pedig annak szükségességét, hogy Európa új, átfogó, koherensebb és hatékonyabb külpolitikai stratégiát alakítson ki. Európának új jövőképre van szüksége globális szerepével kapcsolatban, amely egyrészről összhangban van geostratégiai helyzetével, amely történelmi és földrajzi körülményeiből, a nyersanyagellátás és energetikai ellátottság biztonságából és az új, még szegény piacok fejlődéséből adódik; másrészről pedig számításba veszi képességét a globális problémákkal való szembenézésre, amilyen a biztonság, az éghajlatváltozás, a szegénység, vagy a nemzetközi migráció, és megoldja ezeket azáltal, hogy fejleszti saját szociális piacgazdaságának sikeres értékeit, amelyeket egyébiránt világszerte élénk érdeklődés kísér.

1.5. Megfelelő európai uniós cselekvési tervet kell kidolgozni, melynek célja az európai térség és az európai szerep kialakítása és fejlesztése a globalizáció új összefüggésében az alábbiak révén:

—	az EU külpolitikáinak, valamint a többi politika külpolitikai aspektusainak fejlesztése strukturális logika alapján, megerősítve ezzel az átfogó koherenciát és egységesebbé téve a tagállamok cselekvéseit,

—	a piacok kiegyensúlyozott nyitottságának megteremtése a dohai forduló befejezése és a strukturális párbeszéd előnyben részesítése által a saját kiemelt partnerekkel,

—	a saját nemzetközi normatív szerep kialakítása, ily módon a jogok védelmén alapuló nemzetközi politika követése,

—	az euró nemzetközi dimenziójának erősítése,

—

a gazdasági fejlődés és növekedés számára különösen előnyös fejlődési övezet – amelyet Euro–Afrika kölcsönös fejlesztési szövetségnek nevezhetnénk – létrehozására vonatkozó célkitűzés követése, amelyhez hozzátartozik az Európai Unió bővítésének gyors megvalósítása, az európai szomszédsági politika és a megerősített partnerség Afrikával.

1.6. Az EU e cselekvési tervének profilját és összhangját hangsúlyosabbá tenné, ha az Európai Unió terveinek megfelelően fokozatosan szélesebb külpolitikai kontextus alakulna ki.

1.7. A lehető legjobb fejlődés és a széles körű politikai konszenzus biztosítása érdekében, külső menetrendjének eme összetett és határozott perspektívája tekintetében az EU-nak határozottan meg kellene erősítenie a szociális partnerek és a civil társadalmi szervezetek szerepét mind az Európai Közösségben, mind a harmadik országokban.

1.8. Az EGSZB minden olyan eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy egyre nagyobb szerepet játszhasson a részvételi nyomonkövetési rendszerek, valamint a civil társadalom aktív bevonását célzó rendszerek megerősítésében és fejlesztésében a világ majdnem minden részében. Ez egyébiránt az európai szociális modell olyan megkülönböztető jegye, amelyet világszerte nagyra értékelnek.

2. Bevezetés

2.1. Európa ma a legelső nemzetközi gazdasági hatalom, 500 millió lakos átfogó belső piaca, példa nélküli kereskedelmi nagyhatalom és az euró által a második legfontosabb nemzetközi fizetőeszköz birtokosa. Az EU számára a nyerő-nyerő helyzet megteremtése a nemzetközi kapcsolatok területén nemcsak a súlyából adódó felelősség felvállalását jelenti, hanem a külső – gazdasági és geostratégiai – érdekek fejlődésének biztosítását is, amelyek elsőrendű fontosságúak a saját modell sikere szempontjából, amely a világon a legnyitottabb, és amely a legmagasabb társadalmi és környezetvédelmi normákkal rendelkezik.

2.2. A tartós növekedés, a minőségi foglalkoztatás és a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében – amelyek a lisszaboni stratégia célkitűzései – így egyre szükségesebb, hogy az EU erősítse meg nemzetközi menetrendjét.

2.3. A 2000-es lisszaboni menetrend és annak 2005-ös átdolgozása után csak 2007-ben merült fel a külső dimenzió kérdése. A 2008. tavaszi Európai Tanács következtetéseiben a következőket írják: „Az EU-nak ezért folytatnia kell azon törekvéseit, amelyek a globalizációt a megújult lisszaboni stratégia külső dimenziójának megerősítése révén kívánják alakítani.” (1).

2.4. A következtetések a következő fontos területeket emelik ki:

—	a szabad kereskedelem és a nyitottság támogatása, valamint törekvés arra, hogy az EU e területen továbbra is az élen járjon,

—	a többoldalú kereskedelmi rendszer javítása, a dohai fejlesztési fordulóban elérendő ambiciózus, kiegyensúlyozott és átfogó megállapodásra való törekvés folytatása révén,

—	ambiciózus kétoldalú megállapodások kötése a fontos kereskedelmi partnerekkel, és a szomszédos és tagjelölt országokkal való integrációra irányuló erőfeszítések fokozása egy közös gazdasági térség kialakítása révén,

—	az energiához és a stratégiai fontosságú nyersanyagokhoz való megbízható hozzáférés biztosítása,

—	a jelenlegi gazdasági kapcsolatok megerősítése, valamint kölcsönösen előnyös stratégiai partnerség kiépítése a feltörekvő gazdasági hatalmakkal, a tisztességes verseny keretében,

—	a szabályozási együttműködésnek, a szabványok konvergenciájának és a szabályok egyenértékűségének megerősítése, továbbá a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos érvényesítési rendszer termékhamisítás elleni hatékonyságának javítása.

2.5. Az EU külső tevékenységének eszközeiről szóló közelmúltbeli vita végül a következőket irányozta elő (2):

—	szélesebb körű megközelítés az EU külső tevékenységével kapcsolatban, amely összefogja a közös kül-és biztonságpolitikára vonatkozó tevékenységet, a kereskedelmet, az együttműködési politikákat és az EU belső szakpolitikáinak külső hatását (3),

—	Az európai együttműködési és fejlesztési programok új generációját, amelyek az „európai konszenzuson” (4), valamint a 2007. novemberi új EU–Afrika partnerségen alapulnak (5),

—	új megközelítés a kereskedelempolitikákban, amely hangsúlyt helyez a kétoldalú és a regionális tárgyalásokra.

3. Külső dimenzió, amely már létezik…,

3.1. A legutóbbi évtized prioritása egy ambiciózus többoldalú, kiegyensúlyozott és igazságos megállapodásra való törekvés volt, amely a kereskedelem további liberalizációjára, az európai vállalkozások versenyterületeinek növelésére irányult, új lehetőségeket teremtve a növekedés és a fejlődés számára.

3.2. A Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) döntő fontosságú szereplőként ismerték el a kereskedelem bővítése szempontjából a szabályozott rendszeren és a többoldalú kereten belül. A dohai fejlesztési menetrend jelentős prioritás volt az Európai Bizottság számára.

3.3. A dohai tárgyalások egyik nehézsége, főként a 2006. júliusi patthelyzet arra sarkallta az EU-t, hogy teljes körű felülvizsgálatot végezzen, az Európai Bizottság Globális Európa: nemzetközi versenyképesség – Hozzájárulás az EU növekedési és munkahelyteremtési stratégiájához című közleményének Tanács általi 2007. áprilisi jóváhagyásával (6).

3.4. A javasolt stratégia, amely kapcsolódik a 2005-ös megújított lisszaboni stratégiához, emlékeztet az egyre globálisabb és integráltabb külső kereskedelmi politikára irányuló általános célkitűzésre – melynek célja az új befektetések és partnerségek vonzása, valamint a világszerte egyre nyitottabb piacok biztosítása –, és megerősíti azt. A többoldalú tárgyalások klasszikus és kiemelt fontosságú eszköze mellett kétoldalú és regionális szerződések (7) új generációját irányozza elő, folytatva a nem tarifális jellegű és normatív korlátozások leépítésére, valamint szabályozások fokozatos és alapvető összhangjára való törekvést.

3.5. A lisszaboni stratégia külső aspektusairól szóló, 2008. decemberi közleményében (8) az Európai Bizottság megerősítette a kereskedelmi tárgyalások újraindítására és a szabályozási együttműködés, valamint a piacokhoz való hozzáférést szolgáló partnerség ösztönzésére vonatkozó célkitűzését.

3.6. Az EGSZB két véleményt is kibocsátott ebben a tárgyban (9), melyekben a következőket emelte ki:

—	a dohai forduló befejezése marad a stratégiai prioritás, amelynek keretében a kétoldalú tárgyalások hozzáadott értékhez vezethetnek,

—	nagyobb figyelmet kell fordítani a piacok bizonyos területek és lakosok felé történő megnyitásával járó negatív következményekre, vagyis kiemeltebben kell kezelni a társadalmi igazságosságot és a tisztességes munka ösztönzését,

—	a kétoldalú tárgyalások során is figyelembe kell venni olyan, egyre jelentősebb nemzetközi szempontokat, mind a környezetvédelmi, az energetikai, a kulturális, a bevándorlókkal, illetve a globális kormányzással kapcsolatos kérdések.

4. … de még távolról sem megfelelő

4.1. Új kihívások

4.1.1. Az EU új kihívások előtt áll, melyek:

—	a fejlődő országok jelentette növekvő konkurencia és az ázsiai nagyhatalmak növekedése,

—	az éghajlatváltozás és az energia,

—	az EU 27 tagállamra történő bővítése és a szomszédos országok,

—	az élelmiszerválság újbóli megjelenése,

—	a globalizáció egyre hangsúlyosabb geopolitikai jellegének észlelése, amely már élesen elválik annak gazdasági dimenziójától,

—	végül pedig a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság kirobbanása.

4.1.2. Ezek a kihívások koherensebb és hatékonyabb külső gazdasági stratégia kialakítását teszik szükségessé az EU gazdasági súlya és a globalizáció összetett és kiterjedt dinamikájára gyakorolt, jelenleg még túl gyenge befolyása között fennálló növekvő szakadék áthidalása végett. Ezzel egyidejűleg sikeresen meg kell védenie saját érdekeit, valamint a saját értékeinek kifejezésére szolgáló területet

4.1.3. A pénzügyi és gazdasági világválság következményei kétségkívül még 2010 után is érezhetőek lesznek. A nemzetközi kérdés súlya és annak irányához való hozzájárulás módozatai meghatározóak lesznek bármely jövőbeli növekedési és foglalkoztatási stratégia szempontjából a világ bármely részén. Az, ahogyan az egyes régiók állást foglalnak ebben a folyamatban, kiemelt jelentőséggel bír majd mindegyikük, illetve az egész világ jövőjének szempontjából is. Ez főként Európát érinti, amely, mivel a világ legnyitottabb kereskedelmi térsége, a többi szereplőnél jobban függ az importtól és az exporttól.

4.1.4. Az említett, folyamatban lévő válság egyértelműen túlhaladottá teszi a nemzetközi munkamegosztás célkitűzését, amely a legjelentősebb feltörekvő országok számára tartotta volna fenn az alapvető termékek, illetve feldolgozóipari termékek előállítását, valamint az árakon alapuló versenyt, míg az európai országokat és a többi jelentős fejlett országot a nagy hozzáadott értéket termelő, főként kutatáson, innováción, szolgáltatásokon és képzett munkaerőn alapuló tevékenységek felé irányította volna.

4.1.5. A BRIC-országokban (Brazília, Oroszország, India és Kína) megfigyelhető, a gazdaság dinamikáját érintő új jelenségek, mint a szabadalmak számának növekedése, az Európából kiinduló, közvetlen külső befektetések (IDE) súlya, vagy a fejlődő országokból Európába irányuló közvetlen külső befektetések növekedése, illetve az OECD-n kívülről érkező nemzeti vagyonalapokkal kapcsolatos új jelenség gyors változások előjelei a nemzetközi gazdasági szerkezetben, amelyeket Európának megfelelő módon kezelnie kell.

4.1.6. Végül pedig a szintén az innovációs és tudásalapú stratégián alapuló platformok újabb keletű kialakulása a világ más területein azt jelzi, hogy a gazdasági válságból kivezető utak a jövőben egy kidolgozottabb forgatókönyvhöz vezethetnek, amely magas szinten integrált és kölcsönösen magasabb belső versenyképességgel rendelkező regionális blokkokon alapul, melyek a munkamegosztás és a gazdasági–társadalmi egyensúly új formáit hozhatják létre.

4.2. Innovatív és ambiciózus kihívás

4.2.1. Az EU már többször bizonyította, hogy békés eszközökkel és a tárgyalások útján kialakított konszenzus eszközével képes hatékonyan fellépni a nemzetközi kontextusban, ahol mindig más és egyre különbözőbb szereplők vannak jelen, és esetenként döntő módon képes hozzájárulni a világ jelentős részének jólétéhez (lásd az AKCS-országokkal folytatott harminc éves együttműködést és az Európai Unió bővítési politikáját).

4.2.2. Az EU emellett hozzájárult a regionális és ágazati megállapodások, valamint az általános együttműködés igen összetett keretének létrehozásához. Ez történt a múltban az WTO tárgyalási keretével kapcsolatban, illetve történik ma a G8/14-el és a G20-al kapcsolatos új folyamat tekintetében, egy szigorúbb szabályozási keret újbóli meghatározása és a nemzetközi finanszírozási eszközök érdekében, beleértve az IMF és a Világbank szerepét.

4.2.3. A külső dimenzió megvitatásának kerete, amelynek tárgya eredetileg a kereskedelempolitika volt, később pedig az energetikai és az éghajlattal kapcsolatos kihívások, jelenleg egyre több területre terjed ki, mint a bevándorlási politika és a globalizáció dimenziója a szociális területen (az alkalmazkodást elősegítő alapok, a munka alapvető normái), a környezetvédelem (Kiotói Jegyzőkönyv, fenntartható gazdaság), az ipar (szellemi tulajdon, nemzeti vagyonalapok), a politika (az EU bővítése és szomszédsági politikák) és a diplomácia. Gondoljunk az euró szerepére is, a közös kül- és biztonságpolitika és az európai biztonság- és védelempolitika hatásának tükrében az EU nemzetközi szerepének növekedésére, a stratégiai jelentőségű javak és érdekek kérdésének bevonására esetleges bevonására az európai biztonsági stratégiába, ahogyan azt más, hagyományos, illetve felemelkedő gazdasági világhatalmak is teszik.

4.2.4. Az előbbiekből egyértelműen kitűnik, hogy mindezeket a dimenziókat egyre nehezebben lehet bevonni a lisszaboni stratégiába – ha nem akarjuk, hogy az elveszítse eredeti jellegét.

4.2.5. Mindazonáltal az említett dimenziók egyre meghatározóbbnak tűnnek pont annak a célnak az elérése szempontjából, amely miatt a stratégia létrejött, vagyis a globalizációs folyamatokra adott európai válasz megteremtésére.

4.2.6. Másrészről az EU külső politikáinak nagy része konszolidált és magas integrációs szintű gyakorlatokon alapul. Ezek közösségi politikák, illetve az EU és a tagállamok közös politikái. Lehet, hogy az említett politikák még nincsenek kellőképpen összehangolva egymással, vagy nem rendelkeznek átfogó stratégiai látásmóddal, de képesek fejlődni, és hatásuk nem elhanyagolható – mindenképpen nagyobb, mint az egyes tagállamoké, illetve az Európai Unió más belső politikáié.

4.3. Az Európai Unió megújult külső stratégiája felé

4.3.1. Így tulajdonképpen inkább egy „2010 utáni európai globalizációs stratégia külső komponenséről” beszélhetünk, amelyet szorosan összehangolnak és összevonnak a belső komponenssel, vagyis a jelenlegi növekedési és foglalkoztatási lisszaboni stratégia továbbfejlődésével, azonban nagyobb autonómiával és új, meggyőzőbb stratégiai irányultsággal rendelkezik (10).

4.3.2. Európának új módon kellene globális szerepére tekintenie, és új cselekvési tervre lenne szüksége, amely megfelel a XXI. század kihívásainak. Ennek az EU saját értékein kell alapulnia, hogy azt terjeszteni lehessen az európai polgárok és az európai érdekelt felek körében és meg lehessen értetni velük, valamint meg lehessen vitatni a legfontosabb nemzetközi ellenfelekkel, és képviselni lehessen nemzetközi fórumokon.

4.3.3. Ez a látásmód, amely a haladásra és a megfelelő foglalkoztatás megteremtésére irányul a fenntartható fejlődés logikája alapján, amely képes ösztönözni a befogadó társadalmakat, a nyitott gazdaságot és a békés viszonyokat, lehetővé kell, hogy tegye a globális és hosszú távú logikai megközelítést. Az EU-nak jobban figyelembe kell vennie geostratégiai helyzetét, amely történelmi és földrajzi körülményeiből, valamint a nyersanyagellátás és energetikai ellátottság biztonságának szükségességéből (11) és az új, még szegény piacok fejlődéséből adódik.

4.3.4. Az említett felfogás kialakításához hozzájárul az a rövid, de hatásos dokumentum is, amelyet az Európai Bizottság a 2007. októberében, Hampton Courtban megrendezett csúcstalálkozó számára készített Az európai érdek: Siker a globalizáció korában címmel (12). Ugyanebben az évben az EGSZB is állást foglalt ebben a kérdésben (13).

4.3.5. Az új, 2010 utáni lisszaboni stratégiát ki kell egészíteni az EU külkapcsolatokra vonatkozó új stratégiai koncepciójával, melynek célja Európa területének és szerepének építése és fejlesztése a globalizáció adta új helyzetben.

4.3.6. Ennek érdekében erősíteni kell és ki kell terjeszteni a 2008. márciusi tanácsi következtetésekből már felismerhető cselekvési irányvonalat. Konkrét cselekvési terv kialakítására van szükség, amely négy, egymással összefüggő szinergiai szintet foglal magában. A célok a következők:

—	Biztosítani kell a piacok kiegyensúlyozott nyitottságát, az áruk és szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének fejlődését, gondoskodva arról, hogy biztonságos legyen a hozzáférés Európában azokhoz a forrásokhoz, amelyekre stratégiai szempontból szükség van.

—	A többoldalú megközelítés keretében meg kell erősíteni a gazdasági párbeszédet minden fontosabb partnerrel, és tovább kell erősíteni az euró nemzetközi szerepét.

—

Az EU-nak nemzetközi normatív hatalomként kellene fellépni, amely ösztönzi a normák növekedését az ipar, a környezetvédelem, a társadalom területén, illetve a tisztességes munka, a közbeszerzések és a szellemi tulajdon tekintetében, hozzájárul új szabályok meghatározásához a pénzügyi piacok és a nemzetközi gazdaság irányítása területén, mind multilaterális, mind regionális szinten.

—

Új lendületet kell adni az EU külső fejlődéséhez kapcsolódó három legfontosabb politikájának – vagyis a bővítés befejezésével kapcsolatos, a szomszédsági és mediterrán uniós, illetve az Afrikával és az AKCS-országokkal kialakított új partnerségre irányuló politikának. Ennek értelmében kötelezettséget kellene vállalni kiemelt fejlődési terület kialakítására a kölcsönös gazdasági fejlődés érdekében – amelyet már régebben Eur-Afrikának neveztek (14) – és amelyben az EU-nak vezető geostratégiai szerepre kell törekednie.

4.3.7. A külső dimenziónak tulajdonított jelentőség azt jelzi, hogy az EU integrációs folyamatának új politikai szakaszába kíván lépni, amelyek középpontjában a világ többi részével fenntartott kapcsolatrendszerének fejlesztése áll, és amelyből új energiákat és forrásokat nyer majd a szociális piacgazdaság európai modelljének jobb kialakítására, garantálva ezáltal a lakosság számára a béke irányába történő jövőbeni haladást. Ez az Európai Unió alapítási folyamatának alapjául szolgáló premisszák egyfajta megszilárdítása, amelyekben – a Schuman-nyilatkozatban és a Római Szerződések bevezetőjében – az európai projekt két, külső és belső aspektusa szorosan kapcsolódott egymáshoz és hatással volt egymásra.

5. Néhány specifikus javaslat

5.1. Nagyobb koherencia és proaktivitás az általános politikákban

—	Az EU-nak a többoldalú rendszer reformjára és a globalizáció alapjainak javítására irányuló tevékenysége a külső és belső politikai területei közötti koherencia kettős folyamatát teszi szükségessé, valamint erősebb koordinációt az EU és a tagállamok között.

—	A szociális szabályozás ösztönzése, valamint a szociális partnerek és az általános szociális védelmi rendszerek közötti tárgyalások az Európai Unió fejlesztési politikájának és tárgyalási mandátumainak központi részét kell, hogy képezzék.

—

Az Európai Unió minden külső tevékenységében prioritásként kell, hogy megjelenjenek az oktatási és képzési rendszerek fejlesztése, a munkavállalók alapjogai, a szociális védelem fejlesztése, a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és a leghátrányosabb helyzetű csoportok (fogyatékkal élők, etnikai kisebbségek stb.) integrációja.

—

Az EU-nak be kell tartania vállalt kötelezettségeit. Ez érvényes különösen arra a célra, hogy GDP 0,7 %-át fejlesztési segélyekre fordítanák, valamint arra a rendszeresen hangoztatott saját hitvallásra, hogy a saját haladás eredményeit és eszközeit más országok és régiók rendelkezésére bocsátanák. Ennek során döntő szerepe van az Afrika–EU partnerség újraélesztésére tett külön erőfeszítésnek.

—

Ennek keretében a fejlődő országoknak a 2009. decemberi, Koppenhágai Megállapodás keretében biztosított források és befektetések érezhető növelése egyedi esély lehet a fejlődésre és a kétoldalú haladásra. Az új lisszaboni stratégia így keretet biztosíthat az új, világszintű „zöld fejlődést” elősegítő kutatás, fejlesztés, befektetés és ismeretek számára.

—	A kereskedelmi tárgyalások magasabb szintű nyomon követésére és átláthatóságára van szükség, valamint a civil társadalom kifejezettebb részvételére a nemzetközi kapcsolatok és tárgyalások e rendszerében.

—

Az EU-nak ösztönöznie kell a regionális integrációt és továbbra is példaképként kell működnie a többi érintett számára. A makrorégiók egyre terjedő és javuló struktúrák, Európa pedig fontos szerepet játszhat – illetve kell játszania – az intraregionális együttműködés fejlesztésében, amely a kereskedelem liberalizációja mellett a fejlődési együttműködésre, a politikai párbeszédre, a kulturális együttműködésre is ki kell, hogy terjedjen.

—

Figyelembe véve az élelmiszerbiztonság jelentette kihívást, az egészséges, biztonságos, megfelelő és fenntartható táplálkozásra (15) való alapvető emberi jogok korlátlan érvényesítésére való tekintettel célszerű a jelenleg érvényes tárgyalási mandátumok átdolgozása, melynek során elismerik a mezőgazdasági termékek sajátosságait és megfelelő intézkedéseket alkalmaznak az aszimmetrikus gyártási feltételek fenntartásához és a megfelelő piacok védelméhez, hogy előre vigyék a főbb kereskedelmi egyezmények befejezését más területeken, a gazdasági partnerségi megállapodásoknak megfelelően.

—

Figyelembe véve a„kereskedelmi potenciál”kritériumát, amely minden területen összeköti a növekedés mértékét a megfelelő piacok kiterjedésével az AKCS-országokkal kötött regionális szerződésektől függetlenül, ajánlatos kétoldalú és regionális megállapodásokat kötni a következőkkel: Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN), Korea, India, Oroszország, a Mercosur és az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC).

—	Kiemelt prioritásként kell kezelni Kínát, mind azért, mert az EU-nak fontos offenzív és defenzív érdekei fűződnek hozzá, amelyek jelentős tárgyalási teret szolgáltatnak, mind a kölcsönös tranzakciók folyamatos növekedése miatt, mind pedig az összetett geopolitikai összefüggések végett.

—

Nagyobb fontosságot kell tulajdonítani az Egyesült Államokkal, Japánnal és Kanadával fenntartott kétoldalú kapcsolatoknak is, amelyek az első, harmadik, illetve nyolcadik helyen vannak a kereskedelmi hatalmak körében. Újra kell indítani a transzatlanti kapcsolatokat a súrlódási felületek csökkentése érdekében és a szinergiahatások maximalizálásához, az intézményi struktúrák és a politikák területén lévő egyre nagyobb mértékű konvergenciák által (16).

—

A GMU-zóna lehetséges bővítésére való tekintettel az elkövetkezendő években az euró mint erős fizetőeszköz és világszintű viszonyítási alap egyre nagyobb szerepet játszhat, ami elkerülhetetlenül az egységes képviselet módozatainak megerősítését teszi szükségessé a nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezeteknél.

5.2. Több kormányzati eszköz az ágazati politikákhoz

—	Az EU külső tevékenységének tágabb megközelítése keretében szükséges a külső dimenziót is bevonni olyan politikákba, mint például a kutatás, a környezetvédelem, az oktatás vagy a foglalkoztatás.

—

A jelenlegi összefüggésben világosabban meg kell tudni határozni, hogy az Európai Bizottság tagjainak egy körülhatárolt csoportja felelős egyértelműen az EU külső politikáiért (kereskedelem, fejlődés, bevándorlás, a versenypolitika és a belső piac külpolitikai aspektusai, energetikai diplomácia stb.), amely szemmel láthatóan egységes és kollektív arculatot kölcsönöz az EU-nak külső kapcsolataiban és a legfontosabb nemzetközi fórumokon. A Lisszaboni Szerződés gyors hatálybalépése és a közös külpolitikáért és a biztonságért felelős főképviselő szavatolni tudja a pozitív jövőbeni fejlődést.

—

Addig is, amíg az EU-nak nem lesz egységes képviselete a legfontosabb nemzetközi intézményeken belül (Bretton Woods, G8/14 és G20), az uniós tagállamoknak koherensebb csoportokat kellene alkotniuk az egyes intézményeken belül, illetve a magas szintű csúcstalálkozókon, annak érdekében, hogy az álláspontjaikat szisztematikusan összehangolják és amennyire lehetséges, egységesen lépjenek fel.

—	Az EU-nak külső partnerei felé sürgősen közös kereskedelmi vállalásokkal kell előállnia, amelyek képesek Európa teljes stratégiai jelenlétének erősítésére főként az EU legfontosabb kereskedelmi partnereivel való kapcsolatokban.

—	Az EU-nak meg kell erősítenie a saját vállalkozásainak nemzetközivé tételéhez nyújtott támogatását, főként helyzetük megszilárdítására és a különböző piacok helyzetéhez és dinamikájához való alkalmazkodásra való képességét illetően.

—

Az EU-nak arra kell törekednie, hogy a WTO célkitűzései között szerepeljenek a munkavállalók jogai, az ipari fejlődés, az emberhez méltó foglalkoztatás és a környezeti dimenzió. Ezzel összhangban a nemzetközi pénzintézeteknek is elsőbbséget kell adniuk a tisztességes munka ösztönzésének és a fenntartható fejlődésnek.

—

Az európai multinacionális vállalatoknak kezdeményezőknek kell lenniük, és az európai vállalatok társadalmi felelősségének koncepciója alapján ösztönözniük kell a társadalmi párbeszédet a vállalatokon és ágazatokon belül azokban az országokban, amelyekben tevékenykednek. Értékelni kell a számos európai vállalat által az OECD vezérelvei alapján már alkalmazott legjobb gyakorlatokat, amelyek az ILO szociális normáin alapulnak, valamint minden más kezdeményezést, amelyet nem állami és szociális gazdasági szereplők nagyobb csoportja hajt végre a képzés, az egészségügy, valamint a jobb élet- és munkakörülmények ösztönzésének területén.

—

Az EU-nak proaktív és átfogó migrációs politikákat kell kidolgoznia, amelyek megkönnyítik a bevándorlók származási országainak és fogadó országainak közös fejlődését, különös tekintettel az emberkereskedelem elleni harcra, az agyelszívásra és a bevándorlók által küldött pénzekre, amelyek jelenleg kiemelt pénzforgalmat jelentenek. (17)

—

A nemzeti vagyonalapok növekvő szerepe a világgazdaságban, és ezáltal az alapokat létrehozó államok súlyának növekedése minden bizonnyal nagy lehetőséget jelent a legfontosabb fejlett gazdaságok számára, de a nemzetközi gazdaság fellendülése szempontjából is, ugyanakkor geopolitikai kockázatot is az EU szuverenitásának elvesztésére az EU számára stratégiai fontosságú ágazatokban és technológiák területén. Az EU-nak ezzel kapcsolatban saját, összehangolt álláspontot kell meghatároznia az érvényben lévő szerződésekben szereplő kötelezettségek és rendelkezések alapján, ezenkívül egy pontosabb és egységesebb álláspontot a nemzeti érdekek védelmének területén, amelyek egyre inkább „európai érdekké” válnak.

—

Az Európai Technológiai Intézet speciális hatásköreit jobban ki kell hangsúlyozni az egyes partnerségek keretein belül, főként az egyes együttműködési területek lehetséges kibővítése tekintetében a tudományos és innovációs társulások (a felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, vállalatok és egyéb érdekelt szereplők részvételével létrejött kiválósági hálózatok) esetében.

5.3. A szociális partnerek és a civil szervezetek nagyobb mértékű bevonása

—

Minden módon támogatni kell az európai civil társadalom közös stratégiáinak keresését és megfogalmazását a globalizáció kihívásaival és lehetőségeivel való szembenézés érdekében, az EU legfontosabb gazdasági és szociális partnereivel folytatott párbeszéd keretében. A nemzeti gszt-knek és hasonló szervezeteknek, csakúgy, mint az európai szociális partnerek, a civil szervezetek és a szociális gazdaság legfontosabb hálózatainak és szervezeteinek tulajdonított nagyobb jelentőség elősegítheti a bevált gyakorlatok elsajátításának átfogóbb folyamatát és azok érvényre juttatását.

—

Az EU-nak ösztönöznie kell a harmadik országok szociális partnereinek és civil szervezeteinek nagyobb mértékű bevonását és a velük folytatott kifejezettebb párbeszédet az EU politikái átláthatóságának és koherenciájának erősítése céljából a kereskedelem, a fejlődés és általában véve a külkapcsolatok területén. Különösen a regionális és világszintű integrációt elősegítő szervezetekkel folytatott strukturális és fenntartható párbeszéd rendszereinek stabilizálására van szükség, amely emellett ösztönzi a civil társadalmat képviselő tanácsadó szervezeteknek az elismerését a kereskedelmi és társulási szerződések keretében.

—	A Kereskedelmi Főigazgatóság által évekkel ezelőtt létrehozott és sikeresen működő, civil társadalommal kapcsolatot tartó csoport bevált gyakorlat, amelyet ösztönözni kellene.

—

Az EGSZB fokozatosan hozta létre strukturált kapcsolati rendszereit (18), amely fontos alapot jelent az intézményközi párbeszéd keretén belül a civil társadalom aktív bevonásának folyamatos fejlődésére a világ szinte minden részén. Az utókövetés területén az EGSZB aktív szerepet játszhat, amelyet bizonyos területeken meg is valósított, mint például a Cotonoui megállapodásban szereplő intézményi feladatok az AKCS-országokkal kapcsolatban, a különböző, EU-hoz csatlakozni kívánó országokkal létrehozott konzultatív vegyes bizottságok, valamint az Euromed és a Mercosur keretében folyó munka. A minden évben, az EGSZB által szervezett számos találkozó folyományaként létrejövő dokumentumok, vélemények és zárónyilatkozatok fontos elemzési forrást jelentenek, és javaslatokat tartalmaznak a részvételi demokráciával kapcsolatban az Európai Unió külkapcsolatainak teljes spektruma tekintetében.

—

Az EGSZB ezenkívül specifikus szemináriumokat és más, rendszeres találkozókat is szervezhetne a gazdasági és szociális érdekvédelmi csoportokkal való konzultáció érdekében az érdekelt régiókban és országokban, igény szerint kerekasztalok vagy más, már létező találkozók keretében, a világ egyes részein és régióiban elfogadott különböző stratégiák összehasonlítása, valamint a bevált gyakorlatok összehasonlítása és cseréje céljából, amelyek hozzájárulnak az Európai Unió külső tevékenységeinek jobb meghatározásához, és a 2010 utáni lisszaboni stratégia jövőbeni fejlesztéséhez, valamint az egyes partnerek stratégiáinak fejlesztéséhez.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) A 2008. március 13 – 14-i elnökségi ülés következtetéseinek 12.pontja.

(2) Maria João Rodrigues: Europe, Globalisation and the Lisbon Agenda Institute for Strategic and International Studies, 2009.

(3) COM(2006) 278 végleges és COM(2007) 581 végleges.

(4) COM (2005) 311 végleges.

(5) HL C 77., 2009.3.31., 148. o.

(6) COM (2006) 567 végleges.

(7) Ez utóbbiak, melyeket egyébiránt az AKCS országokkal kötött Cotonou-i Megállapodás is tartalmaz, 6 gazdasági partnerségi szerződés megkötését irányozzák elő regionális szinten.

(8) COM (2008) 874 végleges.

(9) HL C 175., 2007.7.27., 57. o. és HL C 211., 2008.8.19., 82. o.

(10) Lásd a Laurent Cohen Tanugi-féle csoport következtetéseit, amely előkészítő jelentést fogalmazott meg az EU francia elnökséges számára 2008 második félévében (hozzáférhető a következő oldalon: www.euromonde2015.eu)

(11) HL C 27., 2009.2.3., 82. o. és HL C 277., 2009.11.17., 92. o., valamint: Az EGSZB véleménye: Energia és éghajlatváltozás mint a megújított lisszaboni stratégia szerves része. (Lásd: A Hivatalos Lap legutóbbi száma, 36. o.)

(12) COM (2007) 581 végleges.

(13) HL C 175., 2007.7.27., 57. o.

(14) Legutóbb A. Riccardi, Nagy Károly-díj, Aachen, 2009. május 21.

(15) Lásd az ENSZ speciális előadójának, Olivier De Schutternek a jelentését a táplálkozáshoz való jogról, amelyet a 2009. március 9-i Emberi Jogi Tanácson mutatott be A dohai ciklus nem vezet újabb élelmiszerválsághoz címmel.

(16) HL C 228., 2009.9.22., 32. o.

(17) HL C 120., 2008.5.16., 82. o.és HL C 44., 2008.2.16., 91. o.

(18) Lásd az EGSZB „Külkapcsolatok” szekciójának munkaprogramját a következő honlapon: http://eesc.europa.eu/sections/rex/index_fr.asp.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/48

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Egyetemek Európa számára

(saját kezdeményezésű vélemény)

(2010/C 128/09)

Főelőadó: Joost VAN IERSEL

2009. március 5-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése értelmében saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki az alábbi tárgyban:

Egyetemek Európa számára.

A „Gazdasági és monetáris unió, gazdasági és társadalmi kohézió” szekció (Lisszaboni Stratégia Megfigyelőközpontja) kapott megbízást az EGSZB ezzel a témával kapcsolatos munkájának előkészítésére.

A munka jellegére tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott 457. plenáris ülésén (a november 4-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Joost VAN IERSEL személyében, továbbá 158 szavazattal 8 ellenében, 12 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az EGSZB úgy véli, hogy az egyetemek központi szerepet töltenek be az oktatás, a kutatás és az innováció tudásháromszögében, és az európai fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődés kulcsfontosságú elemeiként kellene rájuk tekinteni. Az optimális szintet jelenleg el nem érő egyetemi rendszerben nem érvényesülnek kellő módon az egyetemekben rejlő nagy lehetőségek. A 2010 utáni lisszaboni stratégiában ezen javítani kell.

1.2. A Bologna városában 1999-ben megtartott konferencia és a lisszaboni stratégia elfogadása óta uniós szinten folyamatosan növekszik az egyetemek jelentősége. A tagállamok és az egyetemek által kitűzött új célok ellenére az európai felsőoktatás széttagoltsága és a szükséges reformok sebessége miatt az egyetemi oktatók körében és a társadalomban fokozódik a bizonytalanság érzése.

1.3. Az EGSZB az európai egyetemek reformjának szükségességét hangsúlyozza, mivel a gazdaság, a technológia és az oktatás területén világszerte tapasztalható fejlemények és a jelenlegi válság miatt elengedhetetlen a jobb ár-érték arány, valamint a hallgatók, az oktatók és a kutatók számára biztosított kedvezőbb feltételek és nagyobb lehetőségek.

1.4. A szükséges változtatások közé sorolható az egyetemek nagyobb autonómiája és a társadalom előtti elszámoltathatóságuk közfeladataik teljesítésével kapcsolatban, az (elégséges) finanszírozási lehetőségek kiterjesztése, a nagyobb átláthatóság és nyitottság, a vállalati szférával való partnerség, a (világszínvonalú) kiválóság ösztönzése a képzésben és a kutatásban, valamint a megfelelő humánerőforrás-gazdálkodás.

1.5. Az EGSZB rámutat arra, hogy a teljesítmény értékelése és az összehasonlítható adatok gyűjtése érdekében európai módszertanra van szükség. Az európai értékelésnek a független szakértők által végzett mélyreható vizsgálat eredményeként kellene megszületnie, és a sokdimenziós mutatók széles körét felölelve jóval túl kellene mutatnia az „idézettségi mutatókon” és az egydimenziós Sanghaj-listán. (1)

1.6. A multidiszciplináris fejlődést és az új kombinációkat ösztönző széles alapon túl az oktatásra és kutatásra vonatkozó naprakész és összehasonlítható normáknak hozzá kellene járulniuk az egyetemek sokféleségéhez és szakosodásához, felváltva így az egyöntetűséget és a hasonlóságot.

1.7. Az EGSZB az egyetemeknek a megújított lisszaboni stratégiába történő koherens integrációját tartja szükségesnek, az európai felsőoktatási térség és az Európai Kutatási Térség (EKT) keretén belül. (2)

1.8. Több lehetőséget kellene biztosítani a hallgatóknak és a tudósoknak a több tudományágat átölelő szakmai fejlődésre Európán belül. Ez többek között magában foglalja a nyílt munkaerő-felvétel gyakorlatát és a kutatók chartáját is, kapcsolódva az „ötödik szabadság” bevezetéséhez, vagyis a tudás szabad áramlásához, fenntartva egyúttal a megközelítések sokféleségét és a legjobb eredmények elérésére irányuló versenyt.

1.9. Európai szintű nyitott megközelítést kellene kidolgozni a harmadik országokbeli egyetemi oktatókra, kutatókra, hallgatókra és vezető tudományegyetemekre vonatkozóan.

1.10. Az EGSZB szükségesnek tartja a civil társadalom képviselőit is magában foglaló, tanácsadó szerepet betöltő oktatási platformok létrehozását, közösségi és nemzeti szinten is. Mind a világszintű, mind a regionális kiválósági központoknak kapcsolatokat kellene ápolniuk a környező társadalommal és régiókkal. Ez támogatná az egyetemeken belüli vállalkozói szellemet is, és támogatná a gazdasági és a tudásklasztereket.

1.11. Független szerepük és helyzetük, a régmúltban történtekhez hasonlóan, ösztönözni és erősíteni fogja az egyetemeket, mint Európa szellemi motorjait. Az oktatás, az egyetemi képzés, a tudomány és a csúcsszínvonalú kutatás európai megközelítéseit nem szabadna az európai K+F, innováció és képzés bővítésére és elmélyítésére korlátozni. Egyéb kompetenciákra és a tudományágakra is ki kellene terjeszteni, például az orvosi kutatásra és gyakorlatra, a társadalomtudományokra és a humán területekre.

1.12. Az Európai Bizottságnak továbbra is támogatnia kellene ezt a folyamatot, emellett láthatóan és tevékenyen közre is kellene működnie benne.

1.13. Az EGSZB nem tartja technikai részletkérdésnek az egyetemek és az EU közötti megerősített kapcsolatot, amelyet ugyanakkor az egyébként kulcsfontosságú gazdasági ágazatra sem lenne szabad leszűkíteni. Ezen túlmutató dimenzióról van szó, vagyis az egyetemek általános jelentőségéről az egész életen át tartó tanulás, az oktatás, a szellemi élet, a társadalom és a civilizáció vonatkozásában.

1.14. Az alapító atyáknak és utódaiknak okuk volt arra, hogy az oktatás kérdését ne kívánják a Római Szerződésbe foglalni, most azonban más időket élünk. A nemzeti szuverenitásnak és a sokféleségnek együtt kell haladnia azzal a felismeréssel, hogy magának az EU-nak globális szinten is egyenjogú partnerré és versenytárssá kell válnia. E szempontból az egyetemek alapvető fontosságú partnerek.

1.15. Más szóval bátorítani kellene az egyetemeket, mint intézményeket, hogy az európai integráció folyamatában kívülállókból közreműködőkké váljanak. Erre vonatkozóan a Tanácsnak világos és jövőorientált álláspontot kellene képviselnie.

2. Bevezetés

2.1. A történelem folyamán az egyetemek kiemelkedő szerepet játszottak az európai társadalom fejlődésében. A szellemi élet középpontjában álltak, és sok tekintetben a mai napig a fejlődés motorjai.

2.2. Az egyetemi oktatók és tudósok, szabadon mozogva a kontinens autonóm egyetemei között, nagymértékben befolyásolták a társadalmi jelenségekkel és a tudománnyal kapcsolatos nézeteket. A szellemi társaságok és személyiségek generációit formálták, akik meghatározó szerepet játszottak az európai társadalom politikai, társadalmi és gazdasági alakításában.

2.3. Amikor a 18. századtól kezdve fokozatosan kialakultak a nemzetállamok, az egyetemek túlnyomórészt nemzeti jellegű oktatást biztosító és a nemzet érdekeit a tudomány és a kutatás területén szolgáló intézményekké váltak. E fejlődés mélyreható következményekkel járt. Az egyre növekvő mértékű, a tudomány területén is tapasztalható nemzetközivé válástól függetlenül a felsőoktatást bizonyos fokig még mindig nemzeti szempontok vezérlik, ugyanígy az egyetemeken belüli tudományos és technológiai tevékenységet is.

2.4. A politikai beavatkozás fokozatosan napi gyakorlattá vált. Jelenleg az oktatási rendszerek valamennyi szintje a nemzeti politikai döntéshozatalra épül, és az alapján szerveződik. A felsőoktatásban mindenhol nyilvánvaló a nemzeti vonás. Jellemző a számos és összetett nemzeti szintű eltérés az intézményrendszerben, miközben az oktatás gyakran hasonlóságokat mutat.

2.5. E sokszínű európai kép fontos elemei az intézményi keretek, a pénzügyi források, az igazgatás, az autonómia szintje, valamint a professzorok és a kutatók kinevezése és szakmai előrehaladásának alakulása.

2.6. Mivel a tudomány határtalan, az egyetemi oktatók és a kutatók maguk is egyre inkább az európai és a világszintű hálózatok részeseivé válnak. Így a kutatási programok is a nemzetközivé válás felé haladnak, habár korlátozott mértékben. Jelentős kivételt jelentenek azonban a magánkézben lévő – különösképpen a kereskedelmi jellegű – felsőoktatási intézmények, amelyek lényegükből adódóan mind hatásukban, mind pedig megközelítésükben nemzetközibbnek tekinthetők.

2.7. A Római Szerződésben, majd az ezt követő szerződésekben nem találunk „Oktatás” címet viselő fejezetet. Akkoriban nem láttak összefüggést a gazdasági integráció és az oktatás között. Az oktatás továbbra is nemzeti alapokon szerveződött, és teljes mértékben érvényesült a szubszidiaritás elve. Bármilyen, az európai szintű oktatásra vonatkozó döntés kormányközi keretek között születik meg.

2.8. Egyre kevésbé lehet azonban az oktatási ágazat részeit az integrációs folyamattól függetlenül kezelni. Ez a megközelítés, amelyet a szociális partnerek erőteljesen támogattak, azoknak az oktatási szempontoknak az esetében érvényesült először, amelyek leginkább kötődtek a gazdasághoz és a munkaerőpiachoz, vagyis a készségek fejlesztése és a szakképzés területén.

2.9. 1986-tól kezdődően az Erasmus diákcsereprogram hozzájárult a hallgatói tantervek nemzetközivé válásához. 2009-ben az Erasmus az Erasmus Mundus-szal bővült. Említésre érdemes speciális programok a Comett program, az egyetemek és vállalatok közötti csereprogram a technológia területén, a Marie Curie program, a kutatók csereprogramja és a Socrates program, amely az egész életen át tartó tanulásra összpontosít.

2.10. 1999-ben nagy előrelépés történt az egyetemek szempontjából, ekkor ugyanis 29 ország oktatási minisztere elfogadta a bolognai nyilatkozatot.

2.11. Jelenleg 46 európai ország vesz részt a bolognai folyamatban. Az átfogó célkitűzés az európai felsőoktatási térség létrehozása. Az elmúlt évtizedben jelentősen növekedett a tanácskozások tárgyát képező kérdések köre. (3) A bolognai folyamat prioritásai közé sorolható a háromciklusos rendszer – felsőfokú alapképzés, mesterképzés, doktorképzés – bevezetése, növekvő hangsúlyt helyezve a doktori tanulmányokra és a kutatásra, a minőségbiztosítás, a képesítések, diplomák és tanulmányi időszakok elismerése, az Európai Kreditátviteli Rendszer (ECTS), az egész életen át tartó tanulás, a felsőoktatás társadalmi dimenziója, a hallgatók és az egyetemi dolgozók mobilitása, valamint az európai felsőoktatási térség külső dimenziójának feltárása.

2.12. A lisszaboni stratégia nagy hangsúlyt fektet a tudás és a versenyképesség közötti kapcsolatra. Katalizátorként hatott, és segítségével az egyetemek a Közösség érdeklődésének perifériájáról a középpontba kerültek. Egyre több, az Európai Bizottság által kezdeményezett kutatási és innovációs projekt torkollott széleskörű nemzetközi együttműködésbe Európában.

2.13. Hasonló okokból az Európai Bizottság több közleményében is meghatározta az egyetemek reformjáról és korszerűsítéséről folytatott viták menetrendjét. (4)

2.14. Az egyetemi reformok sebessége változó Európa-szerte.

2.15. 2005-ben a megújított lisszaboni stratégia az egyetemek mobilizálására vonatkozó új kezdeményezéseknek is alapjául szolgált. Nagy jelentőséggel bírnak a Tanácsnak az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, 2007) és az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (European Institute of Innovation and Technology, 2008) létrehozására vonatkozó döntései. Hasonló szellemben készült Az Európai Kutatási Térség: új perspektívák című zöld könyv is. (5)

2.16. E tekintetben külön ki kell emelni a Kutatók Európai Chartáját, valamint a kutatók mobilitását és szabad piacát szabályozó magatartási kódexet (2005). (6) A chartát és a kódexet 800 felsőoktatási intézmény írta alá. A végrehajtás azonban arra enged következtetni, hogy számos intézmény nem alkalmazza a gyakorlatban a megállapodást. Néha elsőbbséget élveznek a sajátos és sikeres hagyományok.

2.17. Az Európai Bizottság egy európai tanúsítvány kifejlesztésén dolgozik a charta és a magatartási kódex végrehajtásának ösztönzése érdekében, amelynek tiszteletben kellene tartania a megközelítések bizonyos fokú sokféleségét.

2.18. Az európai egyetemeknek az európai integrációban való hatékony közreműködését csak hosszú távú folyamat keretében lehet biztosítani. Az egyetemi oktatók, kutatók és hallgatók egyre inkább a nemzetközi fejlemények részeseivé válnak, de az egyetemek mint intézmények gyakran a hagyományok és a nemzeti szabályozás foglyai maradnak. A fejlődést az is hátráltatja, hogy maga az „Oktatás” még mindig nem része az európai szerződéseknek.

2.19. Az egyetemi oktatók és kutatók világszintű hálózata az egyetemek, a kutatóintézetek és a multinacionális vállalatok közötti kölcsönhatásnak köszönhetően bővül. Ezt az irányvonalat tükrözik a közösségi programok is.

2.20. E vélemény az egyetemeknek az európai integráció folyamatába történő hatékonyabb és láthatóbb bevonása érdekében az új trendekre és keretfeltételekre kíván összpontosítani. Az egyetemekre, régóta fennálló történelmi küldetésükkel összhangban, nemcsak a lisszaboni menetrendnek kell ösztönzőleg hatnia, hanem maguknak is a folyamat fő katalizátorává kell válniuk.

3. Általános megjegyzések

3.1. Az elmúlt évtizedek folyamán szaporodtak az európai felsőoktatás nemzetközivé válását ösztönző kezdeményezések és programok.

3.2. Az új kezdeményezésekre tekintettel az EGSZB úgy véli, hogy az egyetemeket látható módon be kellene vonni a lisszaboni stratégia új ciklusába.

3.3. A nemzetközi elemzések egybehangzóak a tekintetben, hogy a technológiai és innovációs folyamatok sebessége, valamint a növekvő verseny miatt az európai tudományos élet tágabb értelemben vett körei nem készültek fel kellő módon arra, hogy teljes jogú szereplővé váljanak, sőt, relatív értelemben jelentőségük is csökkenő tendenciát mutat. (7)

3.4. Európa-szerte az optimális tehetségfejlesztésnek és hozzáférhetőségnek – ideértve a (felső)oktatás különböző szintjei közötti váltást és az egész életen át tartó tanulást – kell céllá válnia, elkerülve a diszkrimináció bármely formáját. Sajátos probléma a tanulmányaikat megszakító hallgatók száma. Ki kellene fejleszteni a tanácsadás (coaching) hatékonyabb módszereit. Az európai egyetemek közszolgálati szerepét meg kell tartani, ez nem gátolja a minőség és a kiválóság biztosítását. (8)

A tudományos eredmények minőségében is jelentős eltéréseket okozó különbségek ellenére meg kellene vizsgálni a közös európai jellemzőket. E véleménynek a keretén belül a következőket érdemes kiemelni:

3.5.1. Az autonómia foka. A helyzet rendkívül összetett. Habár megfigyelhető az egyetemek növekvő autonómiájának biztosítására irányuló trend, általánosságban véve meghatározó marad a hatóságok beavatkozása (9). Az elégséges autonómia és elszámoltathatóság hiánya nyomán rendszerint megerősödnek a hagyományos nézőpontok és a túlszabályozás. Az állami struktúrának (amelyet a hatóságok közreműködése erősít) nem szabadna késleltetnie az autonómiát. (10) A cél a hallgatóknak a munkaerőpiacra való jobb felkészítése, valamint a kutatással és innovációval szembeni hatékonyabb hozzáállás kellene, hogy legyen.

3.5.2. A finanszírozás módja. A helyzet itt is nagyon változatos, összességében azonban az állami támogatás bizonyul döntőnek. (11) Ezért főszabályként megállapítható, hogy a felsőoktatás és a kutatás nagymértékben függ többek között a politikai prioritásoktól, ami gyakran vezet alulfinanszírozáshoz. Ezen túl kevés a finanszírozási források differenciálására irányuló kezdeményezés, mint például az alapítványok és vállalatok által nyújtott támogatás, illetve az ösztöndíjak és diákhitelek mellett a tandíjak bevezetése. (12)

3.5.3. Az átláthatóság hiánya. Az egyetemekre vonatkozó megbízható és összehasonlítható adatok hiányában mind a hallgatók, mind a kutatók számára nehézséget jelent a meghatározó készségek és képzések felkutatása Európában. Meghatározó szempont a besorolások európai módszertana, mint az átláthatóság eszköze. Ez ösztönözné az Európa-szerte elérhető oktatási és kutatási programokra vonatkozó ismeretmegosztást és együttműködést, valamint a megfelelő tájékoztatást és minőséget, ami elősegítené mind a hallgatók, mind pedig a kutatók általános mobilitását.

3.6. Mivel az oktatás és a felsőoktatás a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, az egyetemek önmaguktól nem éreznek késztetést arra, hogy a saját horizontjukon és a nemzeti határokon túlra tekintsenek. Ennek eredményeként a felsőoktatási intézmények rendszere széttagolt, és általában véve többé-kevésbé zárt a külvilág folyamataival szemben.

3.7. Ezen túl a széttagoltságot konzerválják az eltérő minőségi követelmények – a „felsőfokú alapképzés/mesterképzés” modell alkalmazásában is –, a nem túl vonzó munkafeltételek és a gyakran hiányos pénzügyi források, amelyek gátolják a nyitottságot, a közös tudományos értékeket és a legfelső szinteket kivéve a határokon átnyúló mobilitást.

3.8. Az alacsony szintű autonómia nyomán az egyetemek hajlamosak hasonlóvá és homogénné válni, a sokféleség és a minőségi szakosodás helyett pedig számos országban az „általános” egyetemi tanulmányokat és kutatási lehetőségeket ösztönzi.

3.9. A gyakran a nemzeti innovációs platformok által meghatározott kutatási és innovációs programok túlnyomórészt nemzeti irányultságúak, és általában véve nem illeszkednek a szélesebb perspektívákhoz. Az átfedések, valamint az eltérő ütem- és feladattervek a széttagoltságot erősítik, következésképpen gátolják a szakosodást.

3.10. Ezek a körülmények nem gyakorolnak vonzerőt sem a többi tagállamban, sem pedig a világ más részein dolgozó kutatókra és kiemelkedő színvonalú oktatókra. Ráadásul az egyesült államokbeli „agyelszívás” is állandó aggodalomra ad okot. Időközben Kína is népszerűsíteni kezdte a nagymértékben szakosodott, csúcsszínvonalú egyetemeit, India pedig követni fogja.

3.11. Néhány európai egyetemi csoportosulás egyre összehangoltabb nézeteket képvisel a K+F számára biztosított jobb feltételek, valamint a tudás és innováció potenciális kapacitásainak szükségességéről. (13) A közös kutatási programok ígéretes eszközei az együttműködésnek és a széttagoltság felszámolásának. (14)

3.12. Az 1999-es bolognai nyilatkozatot, amelynek célja az európai felsőoktatási térség megvalósítása 2010-ig, reformok révén javítva a felsőoktatás versenyképességét, 2006-ban az Európai Bizottság új figyelmeztetése követte. (15) Ebben az Európai Bizottság helyesen állapítja meg, hogy „a gazdaság és társadalom e kulcsfontosságú ágazatának azonban mélyreható szerkezetátalakításra és korszerűsítésre van szüksége, hacsak Európa nem akarja elveszíteni a globális oktatási, kutatási és innovációs versenyt.” (16)

3.13. Folynak a kiigazítások, ütemük azonban túl lassúnak bizonyul. Emellett jelentős eltérés mutatkozik a tagállamok között az egyetemek szabályozására vonatkozó nemzeti politikák terén.

3.14. A tudományos körökben napjainkban folyó viták kiábrándító módon azt bizonyítják, hogy az európai térség kialakítása is túl bátortalanul folyik.

3.15. Az „európaiság” meg nem valósulásának hatalmas ára lehet. E megállapítások összegzéseként az EGSZB amellett száll síkra, hogy a lisszaboni stratégia 2010-es új ciklusa terjedjen ki az egyetemek célzott korszerűsítésére és együttműködésére, a jobb európai koordinációra és a besorolásoknak köszönhető valós átláthatóságra.

4. Az új perspektívák szükségessége

4.1. A lisszaboni stratégia a közös célok meghatározása, valamint az összehasonlítható programok és politikák Európa-szerte történő támogatása révén egyensúlyt kíván teremteni a közösségi szintű konvergencia és koordináció, valamint a nemzeti hatáskörök megőrzése között. Az EGSZB úgy gondolja, hogy az egyetemeknek, mint az oktatás, kutatás és innováció kulcsszereplőinek, jól meghatározott szerepet kell biztosítani a lisszaboni menetrenden belül.

4.2. Jelenleg, a válság idején, növekvő figyelmet kell fordítani a szélesebb értelemben vett oktatásra és innovációra, mivel azok új utakat és lehetőségeket nyithatnak meg. Európa-szerte biztosítani kellene a folyamatban lévő K+F és alkalmazott technológiai programok folytatását, valamint a hallgatók és oktatók mobilitásának ösztönzését. (17)

4.3. Erre való tekintettel az EGSZB az átláthatóság növelése érdekében az összehasonlítható adatok kidolgozásának (18) és a megbízható európai módszertannak az égető szükségességét hangsúlyozza, annak érdekében, hogy a különböző területeken, mint például az oktatásban, kutatásban és innovációban, felmérhető és összehasonlítható legyen az egyetemek teljesítménye. Tudomásul kell venni, hogy a kívánt heterogenitás, szakosodás és sokféleség miatt nem egyszerű ezeknek az adatoknak az összegyűjtése. Az eltérő módszerek alkalmazásával javítható a módszertan és a kritériumok kidolgozása. Kívánatos az OECD-vel való együttműködés.

4.4. A 2. fejezetben említett programok révén a határokon átnyúló cserekapcsolatok jelentős támogatáshoz jutnak. Előrelépést jelent az Európai Kutatási Tanács (European Research Council) létrehozása. A kutatási programok motorjaként az Európai Kutatási Tanácsnak támogatnia kell az egyetemek nemzetközivé válását. Továbbra is szigorúan szét kell választani a kutatások finanszírozását és magát a kutatási tevékenységet.

4.5. Az Európai Kutatási Tanácsnak köszönhetően javul a kutatók határokon átnyúló mobilitása, az ún. „ötödik szabadság” bevezetése révén, amely szorosan kapcsolódik a kutatók chartájához, valamint a kutatók felvételét szabályozó magatartási kódexhez. (19) A kívánt eredmények elérése érdekében igen nagy igény mutatkozik az egyetemek megfelelő felszereltségére, valamint a jobb adminisztratív és adóügyi keretfeltételekre.

4.6. Másik fontos lépés az Európai Technológiai Intézet (European Technology Institute) létrehozása, amelynek a kapcsolatok és a szövetségek ösztönzése a feladata. Ezzel párhuzamosan meg kellene valósítani az egyetemi programok jobb európai koordinációját is. A vállalati szféra és az egyetemek közötti párbeszédet elősegítő fórum felállítására vonatkozó új európai bizottsági javaslat az egyik következő fontos lépés.

4.7. A Tanács által meghatározott öt partnerségi kezdeményezés, amelyek célja az Európai Kutatási Térség fejlesztése, mindeddig nem foglalkoztak magukkal az egyetemekkel és a kutatóintézetekkel. Az Európai Kutatási Térség fejlesztése érdekében a zöld könyv hat területet nevez meg (20), ezek keretén belül éppen az egyetemeket (és általában véve a kutatóintézeteket) hagyták ki az együttműködés elmélyítéséből. Ez nem áll összhangban az egyetemeknek a lisszaboni stratégiában betöltött szerepére vonatkozóan elfogadott EGSZB-állásponttal. (21)

4.8. Hasonlóképpen javítani kellene az egyetemek csoportjait összekötő nagy európai kutatólétesítmények (CERN) és más közös kutatóközpontok feltételeit. A kiterjedt infrastruktúrák kritikus tömeget és számos elkötelezett kutatót feltételeznek, ami vonzóerőt gyakorolhat a pótlólagos pénzügyi források szempontjából.

4.9. Az EGSZB úgy véli, hogy a jelenlegi válságnak új kiindulási pontot kellene jelentenie, megteremtve annak koherens és fenntartható esélyét, hogy a tudomány és technológia területén Európa értékes versenytárs és partner maradhasson.

5. Válasz a változó környezetre

5.1. A tagállamok és az egyetemek kötelezettségvállalása

5.1.1. Az oktatás, tudomány és innováció három pillére egyrészt a tagállamok egyértelmű elkötelezettségét, másrészt pedig maguknak az egyetemeknek a teljes körű közreműködését követeli meg. Mindemellett szükséges lenne a magánszféra közreműködése is. A legnagyobb sikerek alapját a sok érintett fél közötti rugalmas, felülről lefelé és alulról felfelé építkező folyamatok jelenthetik.

5.1.2. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a globális hálózatépítés, a technológia és a kutatás fejlődése, a célzott szakosodás, valamint a tehetségek mobilitása új játékteret hoz létre a (nemzeti) egyetemek számára, ezáltal pedig új távlatok nyílnak meg előttük. (22)

5.1.3. Ez nem a kulturális sokféleség ellen irányul, éppen ellenkezőleg. A nemzeti és regionális sokféleség Európa kiemelkedő értéke. Világos azonban, hogy a lehetőségek sokféleségét és ennek következményeit jobban szolgálja majd a közös elemzésekre és jóváhagyott célkitűzésekre épülő átfogó stratégia, amelynek célja a még létező korlátok felszámolása, valamint a minőség és a szakosodás javítása.

5.1.4. Elsősorban a felsőoktatási intézmények közös irányultságára és szellemiségére van szükség, ideértve a közös tudományos értékeket, a kulturális és tudományos nyitottságot, a kisebb bürokráciát a hatóságok részéről, a határokon átnyúló csatornákat, a szakmai képesítések és eredmények átláthatóságát, a határokon átnyúló technológiai projekteket és a határokon átnyúló mobilitást. Mindez a kulturális sokféleség megőrzése mellett is megvalósítható.

5.1.5. Az autonómia és az önigazgatás fokának növekedése, a rugalmasabb és megbízhatóbb pénzügyi támogatás, valamint az átláthatóság ösztönözni fogja az egyetemek saját korszerűsítési kezdeményezéseit. A magasabb szintű normák, a jobb minőség és a szakosodás alulról felfelé építkező folyamatát indítják majd el.

5.1.6. Az európai demográfiai helyzetnek erőteljesen ösztönöznie kellene a felsőoktatás rendszerének kiigazítását, mind az európai hallgatók, mind pedig a harmadik országokbeli tehetségek érdekében. A kiigazítás nélkül jelentős hiányosságokra kell számítani a jövőben. A termelékenységnek a kutatás, a tudásátadás és az innovációs képességek általi ösztönzéséhez a magasan képzett szakemberek nagyobb arányára van szükség Európában.

5.1.7. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy maga az USA is csak azért tudja megőrizni vezető helyzetét számos területen, mivel egyetemei vonzónak bizonyulnak a külföldiek számára.

5.2. Átlátható verseny és minőségértékelés

5.2.1. A lisszaboni stratégiában körvonalazott tudásalapú társadalom a monodiszciplináris megközelítés helyett az interdiszciplináris és ágazatközi oktatás és kutatás magasabb szintjét teszi szükségessé.

5.2.2. Az egyetemek közötti átlátható verseny erősítése az egységesítés helyett a differenciálás és szakosodás igényének fog megfelelni. Ez utóbbi – ott, ahol szükséges – a magánszféra társfinanszírozását is maga után vonja majd. (23)

5.2.3. Erre való tekintettel az EGSZB határozottan üdvözli az Európai Bizottság közelmúltbeli kezdeményezését, amelynek célja az egyetemekre vonatkozó teljesítményértékelés európai módszertanának kidolgozása.

5.2.4. Az európai rangsorolásnak a válogatott szakértők által végzett mélyreható értékelési eljárás eredményeként kellene megszületnie, és az „idézettségi mutatókon” túl magában kellene foglalnia az oktatás és képzés minőségét, a kutatást, az innovációt, a kapcsolatokat, a szakosodások „feltérképezését”, az interdiszciplináris készségeket, az egyetemek és független kutatóintézetek közötti intézményi kapcsolatokat (24), valamint a hallgatók számára nyújtott logisztikai szolgáltatásokat is. Az egyetemek szolgáltatásainak felmérésére többdimenziós európai értékelési módszerekre van szükség.

5.2.5. A „feltérképezés” feltehetően erősíteni fogja a célzott, határokon átnyúló mobilitást a hallgatók, az egyetemi oktatók, a professzorok és a kutatók körében. Megoldást jelent majd a hallgatók erősödő igényére, hogy a saját szakterületüknek megfelelő legjobb képzési lehetőségekhez jussanak, következésképpen pedig ösztönözni fogja a potenciális tehetségeket.

5.2.6. Hozzá fog járulni a középszerű kutatás felfejlesztéséhez is, az új hálózatok és az Európa-szerte megvalósuló együttműködő és versengő magatartás kialakításával. E hálózatok és a kiválósági központok új szövetségei magas színvonalú összefonódásokat fognak kialakítani, a határokon átnyúló és több tudományágat átfogó kutatást is ideértve, és megteremtik majd az új megoldások lehetőségét.

5.3. Külső hatások és összekapcsolódások

5.3.1. A jelenlegi körülmények között az állami kiadásokat mindenhol vissza kell fogni. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy meg kell őrizni az oktatáshoz és egyetemekhez kötődő költségvetési kereteket, annak érdekében, hogy fenntarthatók maradjanak a tudásalapú rendszerek és a folyamatban lévő reformprogramok.

5.3.2. A kutatás és technológia jelenlegi fejleményei a korszerűsítés és az új megoldások szükségességét emelik ki. Az egyetemek szükséges alkalmazkodásán túl bátorítani kell a közszférán belüli, illetve a köz- és magánszféra közötti partnerségeket. A magánfinanszírozás felgyorsíthatja a problémaorientált kutatás trendjét, amely mint módszer egyre sikeresebb az USA-ban.

5.3.3. Hasznos és eredményes lehet azoknak a nemzeti innovációs programoknak az európai koordinációja, amelyeknek az egyetemek is részesei. Ezek a programok, amelyeket gyakran a nemzeti innovációs platformok határoznak meg, mindeddig főleg a nemzeti sajátosságokon alapulnak és a nemzeti prioritásokra összpontosítanak. Ezért általában véve alig veszik figyelembe a tágabb európai munkaprogramot vagy ütemtervet, és az átfedések vagy kívánatos kölcsönhatások európai összefüggéseivel sem foglalkoznak.

Ezen túl bizonyos esetekben a határokon átnyúló és az egész Európát átfogó megközelítések és projektek kidolgozására van szükség.

5.3.4. Nyilvánvaló, hogy a közös technológiai kezdeményezések, vagyis az európai szinten meghatározott és közösen finanszírozott magán- és állami projektek, szintén ösztönzőleg hathatnak e területen.

5.3.5. E tekintetben a 2005-ös német kiválósági kezdeményezés (25) sikeres nemzeti programnak minősül, amely hasznos példája lehet az európai alkalmazásoknak és az európai tudományos eredmények javításának.

5.3.6. A már meglévő, saját kezdeményezésekre épülő európai programok mellett az egyetemek lisszaboni menetrendje szélesebb körben növeli majd a versenyképességet a felsőoktatásban, és csúcsteljesítményeket fog életre hívni.

5.3.7. Az EGSZB úgy véli, hogy a tanácsadó szerepet betöltő oktatási platformok európai szintű bevezetése (26) – a technológiai platformokhoz hasonlóan – hasznosnak bizonyulhat az oktatás tervezésének és az európai oktatási menetrendnek a megvitatása szempontjából, idesorolva például az európai munkaerőpiac igényeit, a kívánatos képességeket, az akkreditálást, az élethosszig tartó tanulással kapcsolatos gyakorlati kérdéseket, a képesítéseket és a szakmai profilokat, a korszerű oktatási módszereket stb.

5.3.8. E tanácsadó platformokat a tudományos körökön túl a nem állami szereplőkre – a szociális partnerekre és a civil társadalomra – is ki kellene terjeszteni.

5.4. A mobilitás elősegítése

5.4.1. A fiatalabb generációk számára Európa egysége valóság. Az egyes szakterületeken elérhető legjobb képzésekre és az egyetemek és karok szakosodására vonatkozó megbízható és átlátható európai szintű tájékoztatás számos fiatal elvárását teljesíti majd, és erősíteni fogja a határokon átnyúló cserekapcsolatokat. Több lehetőséget kellene biztosítani a hallgatóknak és a tudósoknak az európai, több tudományágat átölelő szakmai fejlődésre. Hasznosnak fog bizonyulni a kutatók növekvő – a közintézmények és a magánszektor között is megvalósuló – mobilitása.

5.4.2. A szakosodás kedvező alapot teremt a fiatal és tehetséges kutatók cseréjéhez, ezért ennek akadályait európai szinten kell megvizsgálni. A tudatosság növelésével és létrehozva a kutatás és oktatás európai kiválósági központjait, az európai egyetemek közötti építő jellegű verseny erősödik.

5.4.3. Igencsak kívánatos lenne egy jövőorientált és európai szintű, a harmadik országokból származó kutatókra és tanulókra vonatkozó elképzelés kidolgozása. Néhány ország ennek érdekében már megtette az első lépéseket. (27)

5.4.4. Az eltérő munkaszerződések önmagukban nem jelentenek különösebb problémát. Az eltérő másodlagos munkafeltételek azonban akadályt jelenthetnek, így például a szociális biztonsági szabályozás sajátos nemzeti előírásai. Határozottan üdvözölendő a kutatók páneurópai nyugdíjalapjára vonatkozó lehetőségek jelenlegi vizsgálata. Bátorítani kellene az európai kutatói partnerségről szóló európai bizottsági közleményben kiemelt elveket. (28)

5.4.5. Külön ki kell emelni a költségvetési programokat és projekteket. Mivel a hatáskörök és az adminisztratív eljárások országonként változnak, a nemzetközivé válás megkönnyítése érdekében ezeket részletesen meg kellene vizsgálni.

5.4.6. A mobilitás elősegítése a maga részéről erősíteni fogja a meglévő, de az új európai tudásközpontok és -klaszterek vonzerejét is. Amint az Európai Bizottság is kiemelte, ezek ösztönözni fogják az interdiszciplináris tevékenységeket és megerősítik majd a tudomány és a magánszektor közötti, égetően szükséges összeköttetéseket.

5.5. A regionális dimenzió

5.5.1. Az egyetemeket, a kutatóközpontokat és a magánszférát összekötő gazdasági klaszterek általában véve hatékony regionális „fegyverek”. A klaszterek a további regionális fejlődés ösztönzése szempontjából is rendkívül hasznosak lehetnek. Bátorítani kellene a régiók és az egyetemek hatékonyabb együttműködését.

5.5.2. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a kiválósági központok csúcsszínvonalú kutatással és oktatással való bővítése elmélyíti az együttműködést a régióbeli és a városkörnyéki vállalatokkal. (29) Az egyetemeknek és szakterületeiknek a természetes környezetükbe történő láthatóbb beágyazódása kedvezően befolyásolja majd a fejlődést és a foglalkoztatást a tágabb urbanizált területeken.

5.5.3. A szakosodás és a sokféleség a kiválóság elérésének különböző lehetőségeit teremti meg. Néhány egyetem világszínvonalon versenyképes és alakít ki együttműködéseket, mások a kiválóság regionális központjai.

5.5.4. Valamennyi egyetemet ösztönözni kell a környező társadalomba való beágyazódásra. Az oktatás és képzés alapfeladatán túl tovább kell fejleszteniük egyéb kapcsolódó tevékenységeiket is, ilyen például az ismeretek és az innováció megosztása a társadalommal, a közösségi elkötelezettség, az élethosszig tartó tanulás, valamint a regionális és helyi fejlődésre gyakorolt jelentős hatás.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) A kívánatos mutatók részletes listáját lásd az alább következő 5.2.4. pontban.

(2) Lásd az EGSZB következő véleményét is: Út az európai tudásalapú társadalom felé, HL C 65., 2006.3.17., 94. o., amely „az oktatási, innovációs és kutatási politikák terén folytatott fokozott együttműködésre alapozva […] közös európai tudásalapú térség létrehozása” mellett érvel.

(3) Az eltérő felsőoktatási rendszerek és hagyományok miatt széles körű vita bontakozott ki a bolognai folyamatról és annak végrehajtásáról. Lásd például Németország esetében a „Deutscher Hochschulenverband” kiadványait.

(4) Európa szellemi tőkéjének mozgósítása: tegyük lehetővé az egyetemek teljes körű hozzájárulását a lisszaboni stratégiához, COM(2005) 152 végleges. Az egyetemek korszerűsítési programjának megvalósítása: oktatás, kutatás és innováció, COM (2006) 208 végleges. Új partnerség az egyetemek modernizálásáért: az egyetemek és a vállalkozások közötti párbeszéd európai fóruma, COM(2009) 158 végleges.

(5) Az Európai Kutatási Térség fejlesztése érdekében a 2007. áprilisi zöld könyv hat területre összpontosít: kutatók, nemzetközi együttműködés, közös kutatási programok, kutatási infrastruktúrák, ismeretátadás és szellemi tulajdon. Lásd az EGSZB észrevételeit is: HL C 44., 2008.2.16., 1. o.

(6) Az Európai Bizottságnak a Tanács által elfogadott 2005. március 11-i ajánlása.

(7) Lásd többek között: The future of European Universities, Renaissance or Decay („Az európai egyetemek jövője, újjászületés vagy hanyatlás”), Richard Lambert és Nick Butler, Centre for European Reform, 2006. június, valamint High aspirations, Agenda for reforming Universities („Merész törekvések, az egyetemek reformjának menetrendje”), Breugel, 2008. augusztus. A VII. oldalon leírtak értelmében a szerzők „a felsőoktatással foglalkoznak, és abbéli meggyőződésük kapcsán, hogy az egyetemek fejlesztése Európa növekedési teljesítményének az egyik mozgatórugója, ambiciózus menetrendet állítanak fel”. Ebből kiindulva az EGSZB üdvözli az Európai Egyetemek Szövetségének közelmúltbeli, 2009-es prágai nyilatkozatát, amely amellett, hogy határozott üzenetet fogalmazott meg a politikai vezetők számára, az európai egyetemeknek a következő évtizedre szóló tíz, rendkívül meghatározó sikerességi tényezőjét is összefoglalta.

(8) E tekintetben említésre érdemes, hogy a Berkeley Egyetem, amely az egyesült államokbeli rangsor harmadik helyezettje, közintézmény.

(9) Néha akár még visszalépés is megfigyelhető. A helyzetet jól tükrözi a 2003-as dán felsőoktatási törvény, amely a politikai befolyás növelésével jelentősen csökkentette a kutatók és egyetemek autonómiáját.

(10) Az autonómia mellett az egyetemek önigazgatásának is figyelmet kell szentelni.

(11) Nemkívánatos mellékhatás, hogy csak korlátozott számú egyetem rendelkezik pontos számításokkal a teljes költségekre vonatkozóan.

(12) Az EGSZB az Európai Bizottságra hivatkozik: integrálni lehet a tandíjakat, feltéve, hogy az egyenlő hozzáférés biztosítása érdekében ösztöndíjak és kölcsönök kísérik ezeket.

(13) Európai Kutatóegyetemek Szövetsége, Coimbra-csoport, IDEA League, RISE.

(14) Ez a határokon átnyúló együttműködés a (nagy) EU-projektek keretén belül kivitelezett alapkutatás tekintetében is gyümölcsöző lesz.

(15) Közlemény a következő tárgyban: Az egyetemek korszerűsítési programjának megvalósítása: oktatás, kutatás és innováció, 2006. május, COM (2006) 208 végleges. Lásd még az alábbi tárgyú közleményt is: Európa szellemi tőkéjének mozgósítása: tegyük lehetővé az egyetemek teljes körű hozzájárulását a lisszaboni stratégiához!, 2005. április, COM(2005) 152 végleges.

(16) COM(2006) 208 végleges, 11. o.

(17) A hallgatók mobilitásának jelentőségéről lásd a Tanácsnak a bolognai folyamatról szóló 2009. áprilisi közleményét: 2020-ig a hallgatók legalább 20 %-ának egy tanulmányi vagy gyakornoki időszakot külföldön kell teljesítenie.

(18) Ezek az adatok közé kell sorolni a K+F különféle támogatási/szponzorálási rendszereit és ügynökségeit, valamint az együttműködés szerepét is. Figyelembe kell venni az egyetemeken kívüli kutatói szervezetekhez és ipari vállalatokhoz főződő kapcsolatokat is.

(19) Lásd a 4. lábjegyzetet.

(20) Lásd a 2. lábjegyzetet.

(21) A tagállamok álláspontjának, valamint az EGSZB megközelítésének megismerése érdekében lásd a zöld könyvvel kapcsolatos nyilvános meghallgatás 2008. áprilisi következtetéseit, a 20. oldaltól kezdődően.

(22) Lásd többek között: The Third Generation Universities („Harmadgenerációs egyetemek”), Prof. H. Wissema, az egyetemek modern kihívásainak és lehetőségeinek ismertetése. Konkrét példákkal illusztrált, mint például a Cambridge-i Egyetem és a Louvain-i Egyetem esete.

(23) Az amerikai példa bizonyítja, hogy az átláthatóságnak, a differenciálódásnak és a szakosodásnak köszönhetően a világ minden kutatója és tudósa tisztában van azzal, hogy egy adott területen melyik az Egyesült Államok legjobban felszerelt egyeteme. Ezek az alapfeltételek a magánszektor és az alapítványok általi társfinanszírozást is ösztönzik.

(24) Néhány európai országban, elsősorban Franciaországban és Németországban, a kutatómunka nagy részét az egyetemekkel szoros kapcsolatban álló kutatóintézetekben végzik, és ezt a gyakorlatot továbbra is támogatni kell.

(25) A 2005-ös kiválósági kezdeményezés célja Németország vonzóbb kutatási helyszínként való népszerűsítése, versenyképesebbé téve az országot és a figyelmet a német egyetemek és a német tudományos közösség kiemelkedő eredményeire irányítva. A kezdeményezés a csúcsszínvonalú kutatást támogatja. A 2006–2011 közötti időszakra 1,9 milliárd eurót biztosítanak a program számára.

(26) Az oktatási platformokra F. A. van Vught, Twente Egyetem tanácsának korábbi elnöke tett javaslatot a vállalati szféra és az egyetemek közötti párbeszéd fórumán, 2009. február 6-án. Érdemes megjegyezni, hogy Finnországban az egyetemekre vonatkozó joganyag korlátozott, miközben a háromoldalú ellenőrzés jelentős következményekkel jár.

(27) Példa erre Hollandia, ahol a megközelítőleg 10 000 Ph.D. hallgató 30 %-a külföldi.

(28) Jobb szakmai előmeneteli lehetőségek és több mobilitás: európai kutatói partnerség, COM(2008) 317 végleges.

(29) A számos példa közül Cambridge, Eindhoven, Stuttgart és az Öresund régió esete említhető. Lásd a folyamatban lévő OECD projekteket és kiadványokat is a „Felsőoktatás a regionális és a városfejlesztésben” témában (http://www.oecd.org/document/16/0,3343,en_2649_35961291_34406608_1_1_1_1,00.html).

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/56

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A magántőkealapok, a fedezeti alapok és a nemzeti vagyonalapok hatása az európai iparágakban végbemenő szerkezetváltásra

(saját kezdeményezésű vélemény)

(2010/C 128/10)

Előadó: Peter MORGAN

Társelőadó: Ion POP

A magántőkealapok, a fedezeti alapok és a nemzeti vagyonalapok hatása az európai iparágakban végbemenő szerkezetváltásra.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott Ipari Szerkezetváltás Konzultatív Bizottsága 2009. szeptember 10-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a november 5-i ülésnapon) 167 szavazattal 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Jelen vélemény célja annak megvizsgálása, hogy hogyan hatnak az ipari szerkezetváltásra a nemzeti vagyonalapok és az alternatív befektetési alapok. Utóbbiak csoportját a magántőkealapok és a fedezeti alapok alkotják. Az EGSZB megbízást adott a „Wilke Maack und Partner” tanácsadói irodának (WMP), amely 87 oldalas jelentést készített. Az itt tárgyalt kérdések részletesebb elemzése iránt érdeklődőknek figyelmébe ajánljuk magát a jelentést. Az alternatív befektetési alapokat és a nemzeti vagyonalapokat egészen más szemszögből tárgyalja a Mckinsey Global Institute weboldalán közzétett The New Power Brokers c. tanulmány.

1.2. A jelen véleményben vizsgált alapok másképpen befolyásolják az ipari szerkezetváltást. A nemzeti vagyonalapok hagyományos befektetők, akik a piacon vásárolnak vagy értékesítenek. A fedezeti alapok is részvényeket adnak-vesznek, legtöbbször kereskedőként, bár némelyikük aktív befektető. A magántőke stratégiája egyértelműen aktív. A három befektetési móddal kapcsolatosan nem bocsátkozhatunk általánosításokba: azok eléggé eltérő jellegűek. Az egyes alapokról szóló 3., 4. és 5. rész végén az ott tárgyalt alapra vonatkozóan a WMP által készített SWOT-elemzés található.

1.3. A tapasztalatok és a jelentés alapján egyetlen igen nyilvánvaló közös szempontot találunk: az összes társadalmi következményre – az ipari szerkezetváltást is ideértve – felettébb kedvezően hat majd a tájékoztatás, az információterjesztés és főként az átláthatóság megerősítése. Az EGSZB minden esetben határozottan sürgeti e három szempont fejlesztését

1.4. A magántőkével kapcsolatban három fontos szempontot kell megemlítenünk. Kedvező hatást gyakorol kockázati tőke biztosítása révén, a vállalatok megmentésének, az átszervezéseknek, valamint a családi cégek növekedésének finanszírozásával. Másrészről a nagyobb, hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlásokkal összefüggő közelmúltbeli agresszív pénzügyi stratégia ahhoz vezethet, hogy sok vállalat csődbe megy vagy csődközelbe kerül, ami súlyos következményekkel járhat az összes érdekeltre, köztük az alkalmazottakra nézve. Jelentős a szociális dimenzió is, amely magában foglalja a foglalkoztatási arányok, a jövedelmi szintek és a szociális jogok javulását és romlását is. Az adatokkal kapcsolatos nehézségek miatt a WMP azt tanácsolja, hogy legyünk különösen óvatosak azzal a következtetéssel, hogy a magántőke által támogatott vállalatok rosszabb elbánásban részesülnek, vagy nagyobb nyomásnak vannak kitéve az ipari szerkezetváltás elmúlt két évtizedben tapasztalt általános felgyorsulása mellett. Számos példa található a munkafeltételek és munkahelyi kapcsolatok romlására szerte Európában ott is, ahol ezek az alapok nem jutnak szerephez.

1.5. A fedezeti alapok tevékenységei általában nem hatnak az ipari szerkezetváltásra, de vannak fontos kivételek. A fedezeti alapok a problémás adósság jelentős felvásárlói. Ez azt jelenti, hogy készek akkor is vásárolni, ha más már nem hajlandó, és fontos szerepet játszhatnak a bajba jutott vállalatok megmentésében és átszervezésében. Emellett fúziókban és felvásárlásokban is mindkét fél szerepében részt vesznek. Ez értéket teremt, az ipari szerkezetváltásra gyakorolt hatása azonban nem mindig kedvező. A rövid távú orientáció potenciális hátránynak számít, és problémának tekintik az átláthatóság hiányát és a rendszerkockázat jelenlétét is, amit a tőkeáttétel is fokoz.

1.6. A nemzeti vagyonalapok tevékenységeinek két fontos szempontját kell megemlíteni. A nemzeti vagyonalapok előnye az, hogy a részvényeket jellemzően hosszabb távra veszik meg, és készek akkor is vásárolni, ha más már nem hajlandó. Hátrányuk többek között az átláthatatlanság és annak lehetősége, hogy érdekeltségüket stratégiai politikai célokra használják fel.

1.7. Nagy jelentőséggel bír a tőkepiacok nemzetközivé válása. A befektetési intézmények világszintű részvényportfoliókat állítottak össze, és nemzetközi vállalategyesítéseket és felvásárlásokat mozdítottak elő. A vállalatokat és a szabályozókat arra kényszerítették, hogy a vezetőség szavazati jogait ruházzák át a részvényesekre. A fúziók és felvásárlások, valamint a részvényesek aktivitásának fenyegetése miatt az Európai Unióban működő vállalatok menedzsmentjei átfogó ipari szerkezetváltást kezdeményeztek. Ez némileg aláásta a menedzsment és a részvényesek közti kapcsolatokat, és általában véve lerövidítette a vezetőség rendelkezésére álló döntési határidőket. Az alternatív befektetési alapok és a nemzeti vagyonalapok ebben a környezetben működnek.

1.8. A nyugdíj-, a biztosítási és a nyílt végű befektetési alapokat kezelő hagyományos intézményi befektetők (CIFM) állandó kapcsolatban állnak az alternatív befektetési alapok kezelőivel. Az alternatív befektetési alapok jelentős befektetői, hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlások céljára eladják befektetéseiket magántőkealapoknak, a magántőke kivonulásakor portfóliótársaságokat vesznek, az ő vállalati befektetéseiket is érinti, ha az aktivista fedezeti alapok beavatkoznak a fúziókba és felvásárlásokba, és ők azok a részvényesek, akik shortolási célra részvényt kölcsönöznek a fedezeti alapoknak. Gyakorlatilag ők állnak az alternatív befektetési alapok által végrehajtott összes környezetvédelmi, szociális és kormányzási politika hátterében. A hagyományos intézményi befektetők az alternatív befektetési alapok kezelőinek felelnek meg.

1.9. A WMP-jelentés és a véleményben szereplő egyéb megfontolások figyelembevételét követően az EGSZB ajánlásai három kategóriába sorolhatók: szabályozás és átláthatóság, a hatályos szociális jogszabályok módosítása, valamint a hagyományos intézményi befektetők feladatai.

1.10. Az alternatív befektetési alapok kezelőinek szabályozásáról uniós irányelvjavaslat készült, amelyről az EGSZB külön véleményt készül kidolgozni. Az EGSZB szemszögéből nézve fontos megjegyezni, hogy nem az alternatív befektetési alapok okozták a válságot, sőt, a válság őket is súlyosan érintette. Még mindig jelentős bizonytalanság övezi ezeknek az alapoknak a szerepét, és kétségkívül nagyobb átláthatóságra volna szükség, megfelelő szabályozás révén.

1.11. Az EGSZB támogatja a fedezeti alapok szabályozását illetően az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szervezete (IOSCO) által 2009 júniusában javasolt hat magas szintű elvet, amelyekről a 4. részben ejtünk szót. Az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy ezek az elvek vezessék az irányelvjavaslatnak az alternatív befektetési alapok kezelőinek szabályozására vonatkozó része megerősítésekor. Bár az IOSCO elemzést végzett a pénzügyi rendszerre a magántőkealapok által jelentett kockázatokról, szabályozási javaslatok máig nem születtek. Az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy az IOSCO fedezeti alapokra vonatkozó elveit módosítsa, hogy azok megfeleljenek a magántőkealapok jellegzetességeinek.

1.12. Amint arról az 5. részben még szó lesz, a nemzeti vagyonalapok által elfogadott santiagói elvek alapot biztosítanak a nemzeti vagyonalapok átláthatóságának és irányításának javításához, azonban még mindig sok a tennivaló. Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy a szükséges további előrelépések megtétele érdekében továbbra is gyakoroljon nyomást a nemzeti vagyonalapokkal foglalkozó munkacsoportra (IWG).

1.13. Bizonyos jogrendszerekben a vállalatokban tulajdonosi és irányító szerepet betöltő fedezeti és magántőkealapokat nem tekintik munkaadónak, és ezért nem vonatkoznak rájuk a munkaadói jogi kötelezettségek. Az alternatív befektetési alapok általi felvásárlások esetében általában nem érvényesül a szerzett jogokról szóló uniós irányelv, amely a kivásárlások esetén védi a munkavállalói feltételeket. Ennek oka az, hogy az alapok pusztán a részvényeket veszik át úgy, hogy a munkaadó személye nem változik. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a szerzett jogokról szóló 2001/23/EK irányelvet (1) erősítsék meg a fedezeti és magántőkealapok általi kivásárlások esetére vonatkozóan, az alábbiak érdekében:

—	az érintett munkavállalók jogainak védelme, ideértve a tájékoztatáshoz és a véleménynyilvánításhoz való jogot is,

—	annak biztosítása, hogy a vállalkozások részvényeladás révén történő tulajdonosváltása ne legyen kizárva az irányelv hatálya alól,

—	annak biztosítása, hogy ezek az intézkedések tiszteletben tartsák a nemzeti és európai jogszabályokat.

1.14. Az EGSZB az Európai Üzemi Tanácsok létrehozásáról szóló 94/45/EK tanácsi irányelv (2), valamint a munkavállalók tájékoztatása és a velük folytatott konzultáció általános keretének létrehozásáról szóló 2002/14/EK irányelv (3) módosítását javasolja, hogy azok tükrözzék a fedezeti és magántőkealapok által teremtett helyzetet, valamint annak érdekében, hogy a magántőke-ügyletek megkötése előtt, az átszervezési folyamatok során és az alapok kilépése előtt – minden érintett fél álláspontjának tiszteletben tartása mellett – hatékonyabban lehessen érvényesíteni a véleménynyilvánításhoz való jogot.

1.15. Egyre több nyugdíjalap és biztosítótársaság rendelkezik részesedéssel fedezeti és magántőkealapokban, és bedőlésük veszélyeztetheti a nyugdíjpénztártagok jogosultságait. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenységéről és felügyeletéről szóló 2003/41/EK irányelvet (4) annak érdekében, hogy:

—	konzultáljanak a munkavállalókkal és a szakszervezeti képviselőkkel a nyugdíjalapok befektetéseiről és a velük kapcsolatos kockázatokról, és véleményüket tartsák tiszteletben,

—	a tagállamok bevált gyakorlatok alkalmazásával biztosítsák, hogy a munkavállalók csőd esetén ne veszítsék el a vállalati nyugdíjpénztáraknál megszerzett jogosultságaikat.

1.16. Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy a következő irányelvben világos és egyértelmű szabályokat fektessen le, amelyek biztosítani fogják az alapok átlátható felhasználását, nem utolsósorban a munkavállalók és a vállalkozások képviselőinek közvetlen részvétele révén.

1.17. Az EGSZB felszólítja a hagyományos intézményi befektetőket, hogy az alternatív befektetési alapok kezelőivel bonyolított ügyleteik során mindig a felelős befektetés elvei szerint járjanak el. Ezeket a környezeti, szociális és irányítási kérdésekkel kapcsolatos elveket az UNEP Pénzügyi Kezdeményezésével és az ENSZ Globális Partnerségével együttműködésben egy intézményi befektetői kezdeményezés dolgozta ki. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a nemzeti vagyonalapok kövessék a norvég nyugdíjalap példáját, és ők is fogadják el a felelős befektetés elveit.

1.18. Ezenkívül az EGSZB elfogadja a felelős befektetési elvekkel foglalkozó testület által közzétett „felelős magántőke-befektetési elveket” is. Az elvek célja az, hogy a magántőkealapokba befektető hagyományos intézményi befektetők a környezeti, szociális és irányítási kérdések kezelésének feladatait a befektetési célvállalatokra ruházzák. Az EGSZB örömmel venné, ha a fedezeti alapokra vonatkozóan is kialakítanának egy ilyen elvrendszert.

2. Tulajdonosok, vezetők és befektetők

2.1. Az uniós tagállamokban működő társaságok többsége családi magántulajdonban van. Ha egy család végleg átadja az irányítást, a társaságot megveheti egy másik társaság (kereskedelmi értékesítés), eladhatják egy magántőke-társaságnak (kivásárlás) vagy részvényeinek az állami részvénypiacon való bevezetése révén (IPO) részvénytársasággá alakíthatják. A családi vállalkozás filozófiája általában hosszú távú, és ez az érdekeltek, különösen a munkaerő iránti tulajdonosi felelősséggel párosul.

2.2. Egyes vállalkozók magántőke-befektetőket keresnek a vállalatfejlesztés első szakaszainak támogatásához. A magvető tőke olyan finanszírozás, amelyet egy termék vagy szolgáltatás kezdeti koncepciójának tanulmányozása, kiértékelése és fejlesztése céljából nyújtanak. Az indulótőkét termékfejlesztésre és kezdeti marketingre nyújtják. Ezért a spekulatív jellegű tőkéért a vállalkozónak általában a családra és a barátokra kell támaszkodnia, de előfordulhat, hogy „üzleti angyalok” és kockázatitőke-társaságok is be kívánnak szállni a finanszírozásba. A terjeszkedési tőke a cég növekedését támogatja. Ebben a stádiumban nem szokatlan a kockázati tőke bevonása sem.

2.3. A magántőkealapok kivásárlás révén fektetnek be a magántársaságokba. Ezáltal az alapító család kiszállhat a vállalkozásból, vagy azt jelentheti, hogy a vállalatot kivonják a tőzsdéről és az zártkörű céggé válik. A vezetői kivásárláskor a vásárlók a jelenlegi vezetők, akik magántőkealapok nyújtotta pénzügyi támogatással élnek. Ebben a kontextusban a magántőkelapok a munkavállalói kivásárlásokat is finanszíroznak. Kiváltási tőkéről akkor beszélünk, ha egy meglévő magánvállalatban egy másik magántőkealap részesedést vásárol. Az ilyen típusú tranzakció lehetővé teszi az első alap számára, hogy időben jusson pénzhez, hiszen a legtöbb magántőkealap meghatározott futamidővel rendelkezik.

2.4. A vállalatok életében meghatározó jelentőséggel bír a fúzió és a felvásárlás. A növekedésben lévő vállalkozások felvásárlásaikat általában hitelfelvétellel vagy részvénykibocsátással finanszírozzák. A vállalatokat gyakran azért vásárolják fel, mert értékes eszközökkel rendelkeznek, amelyeket az aktuális menedzsment nem használ ki optimálisan.

2.5. Amikor a vállalatok kezdik a kudarc és a gondok jeleit mutatni, még megmenthetőek, de szélsőséges intézkedésekre lehet szükség, amelyek felgyorsítják a régóta esedékes ipari szerkezetváltást, és kihatnak a részvényesek, az alkalmazottak és egyéb érdekeltek szociális és gazdasági érdekeire. Az eredmény lehet az új menedzsment részéről elért teljes fordulat, felvásárlás általi mentőakció, magántőke általi kivásárlás vagy akár fizetésképtelenséget követő átszervezés.

2.6. A tőkebefektetések nagy része a tőzsdén jegyzett társaságok részvényeibe történik. Hatalmas jelentőséggel bír a részvénypiacok nemzetközivé válása. A tőzsdén jegyzett társaságok részvényeibe befektetők a részvénypiacon keresztül befolyásolják az ipari szerkezetváltást: a várakozásaiknak megfelelő részvényeket megvásárolják, a csalódást okozókat pedig eladják. A hagyományos intézményi befektetők részvényesei nem vesznek részt az aktív irányításban. Közlik a menedzsmenttel álláspontjukat és kérhetik az igazgatótanácsot a menedzsment leváltására, de az ipari szerkezetváltásra végeredményben vétel és eladás, illetve a fúziókhoz és felvásárlásokhoz, valamint az alternatív befektetési alapokkal kapcsolatos tranzakciókhoz nyújtott, vagy azoktól megtagadott támogatás révén vannak hatással.

2.7. A vállalati értékpapírokba történő beruházás a befektetési lehetőségek között a kockázatosabbak közé tartozik. A befektetők abban a reményben vásárolnak részvényeket, hogy azok értéke a jövőben magasabb lesz. Bár a portfoliók átlagos értéke idővel valóban növekszik, a piacoknak és az egyedi részvényeknek fel és lefelé irányuló mozgásuk is van. A hagyományos intézményi befektetők a ciklusokon belül és azok között kereskednek. Ezzel próbálják optimalizálni vagyonuk értékét, alapjaik ettől függetlenül ki vannak téve a részvénypiac szeszélyeinek.

2.8. A hagyományos intézményi befektetők nyugdíj-, biztosítási és nyílt végű befektetési alapokat kezelnek. Emellett a „magas nettó értékű”, azaz vagyonos magánszemélyek (high net worth individuals – HNWI) jelentős vagyonnal rendelkeznek, melynek mintegy harmada az alább felsorolt alapok valamelyikének részét képezi. A hagyományos befektetők mind arra törekednek, hogy csökkentsék tőzsdei kockázatukat. Ennek érdekében többek között alternatív befektetésialap-kezelőkhöz fordulnak. A vagyonos magánszemélyek támogatása hozzájárult a fedezeti alapok robbanásszerű növekedéséhez.

2.9. A londoni International Financial Services által közzétett adatoknak köszönhetően könnyebben elképzelést alkothatunk ezen alapok méretéről. 2007-ben a globálisan vagyonkezelés alatt álló eszközök becslések szerint az alábbiak voltak (ezer milliárd USD):

Nyugdíjalapok	28,2	Nemzeti vagyonalapok	3,3
Biztosítási alapok	19,9
Nyílt végű befektetési alapok	26,2	Fedezeti alapok	2,3
Vagyonos magánszemélyek	40,0	Magántőkealapok	2,0

A fedezeti és a magántőkealapok viszonylagos jelentőségét tovább növeli mind a koncentráció, mind pedig a tőkeáttétel. A nemzeti vagyonalapok célja nagyrészt megegyezik a hagyományos intézményi befektetőkével, tehát ők is befektetnek fedezeti és a magántőkealapokba. A fedezeti alapok által világszerte kezelt összvagyon abszolút többsége jelenleg hagyományos intézményi befektetőktől, egyharmada pedig nyugdíjalapoktól származik.

2.10. Az alternatív befektetési alapok hozama következetesen túlszárnyalja a hagyományos tőzsdei befektetésekét. Általában sikeresen alkalmaznak magas kockázatú, de magas hozamot biztosító stratégiákat. Például a fedezetialap-kezelők short ügyleteket bonyolítanak. Az fedezeti alap részvényeket kölcsönöz a célvállalkozásban. Ezt díj ellenében egy bróker hajtja végre, aki egy részvénytulajdonossal áll kapcsolatban. A fedezeti alap ezután a részvényeket abban a reményben értékesíti, hogy azok ára csökkenni fog. Adott időn belül vissza kell vásárolnia a papírokat, hogy visszaadja azokat tulajdonosuknak. Ha az ár tényleg csökkent, az alapnak profitja képződik, amely azonban nem haladhatja meg a befektetett összeg 100 %-át. Ha viszont az ár emelkedik, a veszteség bármekkora lehet. A shortolás magas kockázatú ügylet.

2.11. A fedezeti alapok fúziókban és felvásárlásokban is részt vesznek, általában részvényeket vesznek a célvállalkozásban, a vevő részvényeit pedig eladják. Mivel fennáll a veszélye, hogy az ügyletet megakadályozzák, a fedezeti alap a kockázat csökkentése érdekében aktív befektetőként léphet fel. A fúziókban és felvásárlásokban való részvétel mellett a fedezeti alapok részesedést is vehetnek a társaságokban, hogy kiprovokáljanak egy ügyletet. Ez magas kockázattal jár.

2.12. Amikor egy társaság bajba jut, a hagyományos intézményi befektetők eladják részesedésüket. Az alternatív befektetési alapokat különösen érdekli a problémás adósság, mert ahhoz általában igen kedvező diszkontáron hozzá tudnak jutni. Ez azután befolyást biztosít számukra, hogy érvényesítsék érdekeiket a későbbiekben sorra kerülő tárgyalások során. Egy felszámolás során az alapok pénze gyakran megtérül, és még haszonra is szert tesznek. Átszervezés esetén az alap részvényekért cserébe elengedheti az adósságot a vállalatnak, ami jövedelmező lehet, ha a részvényárfolyam újra emelkedik. Az átszervezés jó a vállalat érdekcsoportjai számára, hiszen lehetővé teszi az üzletmenet folytatását. A problémás adósságokba való befektetés egyértelműen kockázatos. Az alapok számára azonban hasznot hozhat, hiszen ők készek beszállni az üzletbe akkor, amikor mindenki más kivonul.

2.13. A hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlás magas kockázatú magántőke-ügylet. A befektetési alap itt anélkül vásárol fel egy céget, hogy az ügylethez szükséges tőke nagy részét saját forrásaiból bocsátaná rendelkezésre. A tranzakciót áltálában banki kölcsönök és bóvlikötvények segítségével finanszírozzák, miközben fedezetként a célvállalkozás vagyona szolgál, abból a feltevésből kiindulva, hogy a célvállalkozás pénzáramai fedezni fogják majd a kamat- és tőketörlesztéseket. A jelenlegi válságban sok ilyen ügylet bizonyul elhibázottnak.

2.14. Ebben a részben az alternatív befektetési alapok működésének logikáját taglaltuk. Bár a következő részekben külön tárgyaljuk az alternatív befektetési alapok és a nemzeti vagyonalapok jellemző tevékenységeit, maguk az alapok nem követik szorosan ezeket a kategóriákat. A magántőkealapok kifejthetik tevékenységüket a kockázatfedezet terén, és fordítva. A nemzeti vagyonalapok pedig mindkét területen befektetnek.

3. Magántőke

3.1. A magántőkealapok magánkezelésű tőkevagyont fognak össze magánvállalatokba való befektetés céljával. Általában betéti társaságként szerveződnek. A magántőkealapok befektetései elsősorban a kockázati tőke, a kiváltási tőke, a problémás részvények és a kivásárlások felé irányulnak. Egy magántőkealap futamideje 7–10 év között lehet. Célja, hogy lejáratkor profittal zárjon. A befektetések futamideje jellemzően 3–5 év, de akár tízéves is lehet. A kiváltási tőke lehetővé teszi egy alap számára, hogy a befektetések lejárata előtt megszűnjön.

3.2. Tekintettel arra, hogy előszeretettel nyújt magvető és kockázati tőkét, vásárol problémás adósságot, illetve vesz részt kivásárlások finanszírozásában, a magántőkealapok az ipari szerkezetváltás fontos szereplői. Az EGSZB egy a közelmúltban elfogadott véleményben (5) kiállt a kockázati tőke szerepe mellett. A magántőkealapok 2004 és 2007 közötti erőteljes tőkegyarapodása szintén jelentős hatást gyakorolt az európai ipari szerkezetváltásra, konkrétan azáltal, hogy tőkét biztosított a hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlásokhoz, fúziókat és felvásárlásokat finanszírozott, valamint megvette a bajba jutott vállalatok diszkontáron forgó részvényeit.

3.3. A kivásárlások jelentik a magántőkealapok legfőbb tevékenységi területét. Számos módszertani probléma áll fenn a magántőke általi kivásárlások ipari szerkezetváltásra gyakorolt hatásának felmérésekor. Amint a WMP rámutatott, ilyen például a kontrafaktualitás kérdése. Mi lett volna a vállalat sorsa, ha a magántőke nem avatkozik be? Hogyha vannak adataink a vállalat teljesítményéről, mivel kellene azokat összemérni? Mivel magyarázzuk, hogy a magántőke egyáltalán nem véletlen módon választja ki az átvenni kívánt vállalatokat?

3.4. A magántőke általi kivásárlást általában egy olyan vállalatokból álló kontrollcsoporttal szokás összehasonlítani, amelyeket nem vásároltak ki. Helyesebb volna azonban olyan hasonló vállalatok csoportjával összevetni, amelyeket vállalatok vásároltak fel. Meglepő lenne, ha a vállalati felvásárlás sokkal kevésbé radikális ipari szerkezetváltást okozna, mint a magántőke általi kivásárlás, hiszen a vállalati felvásárlás célja minden esetben a felvásárló jövedelmének növelése. Hasonlóan szélsőséges ipari szerkezetváltásra számítanánk hagyományos szemléletváltást követően, új menedzsment kinevezése után.

3.5. A 2005 és 2007 közti időszak az óriásvállalatok közötti, hitelből finanszírozott felvásárlások korszaka volt. A bankok a legenyhébb feltételek mellett adtak kölcsön. A hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlásokban a hitel részaránya általában 60–90 % között mozog. Ezt a tőkeáttételt a magántőkealapok helyett azok portfóliótársaságainak mérlegében érvényesítették. Így a tőkeáttétel sok cég között oszlik meg, és önmagában nem jelent rendszerkockázatot. Az IOSCO azonban valószínűnek tartja, hogy a magántőkealapok számos nagy tőkeáttételi arányú portfóliótársasága csődbe mehet, ami kihat a hitelezőkre, az adósság vásárlóira és a magántőkealap partnereire, pl. a nyugdíjalapokra. Az ipari szerkezetváltás szempontjából a legnagyobb veszély az érintett társaságok érdekeltségi körét fenyegeti. Ezeknek a vállalatoknak az átszervezését és átalakítását – amennyire csak lehetséges – az érdekelt felek jóváhagyásával kell elvégezni.

3.6. A WMP megvizsgálta a magántőkealapok által a vállalati szintű átszervezésekre gyakorolt hatás öt szempontjával kapcsolatban rendelkezésre álló adatokat. Az elemzéssel kapcsolatos módszertani problémák és egyéb korlátozó tényezők miatt azonban nem tudtak egyértelmű következtetéseket levonni.

3.7. A vállalati teljesítmény, profit és értékteremtés terén az eredmény egyértelműen pozitív. Ugyanakkor „az egyik legfontosabb következtetés az arra vonatkozó felmérés eredményeinek vizsgálatából, hogy a magántőke milyen hatással van a célvállalkozáshoz átlagosan hozzáadott értékhez az, hogy az eredményekből nem derül ki, hogy a vizsgált értékteremtés milyen mértékben ered a »valódi« értékteremtési folyamatokból, nem pedig »értéknövelésből«”.

3.8. A foglalkoztatás terén a célvállalkozások létszámára gyakorolt hatás a magántőkealapokról folyó vita legellentmondásosabb kérdése. Számos, egymásnak ellentmondó eredményre vezető tanulmányt találhatunk mind a magántőke-iparág, mind pedig a szakszervezetek szemszögéből. A WMP által idézett, a Harvard egyetem által a világgazdasági fórum felkérésére készített tanulmány szerint a magántőke-befektetéseket nagyobb mértékű munkaerő-leépítés kísérte, mint a kontrollcsoportban. Minthogy azonban a magántőkealapok gyakran gyengébb vállalatokat vásárolnak fel, amelyek korábbi foglalkoztatási helyzete valószínűleg nem volt megfelelő, az átszervezés és a leépítés talán egyébként is szükséges lett volna.

3.9. A Harvard egyetem tanulmánya azt is kimutatta, hogy a magántőke által irányított vállalatok hajlamosak a „kreatív rombolásra”, amelynek keretében a felvásárlás, az értékesítés, az új telephelyek létesítése és bezárása kétszer olyan intenzív, mint más vállalatok esetében. A magántőke általi kivásárlást követő két évben mindez a munkavállalók 24 %-át érintette. Szerkezetátalakítás és átszervezések esetén ez nem meglepő.

3.10. A munkabérek és munkakörülmények alakulásával kapcsolatosan a magántőke hatása ismét csak ellentmondásos. Mindkét oldal érveinek alátámasztására felhozhatók tények, de a módszeres adatgyűjtés hiánya miatt a WMP nem tudott egyértelmű következtetést levonni.

3.11. A szociális párbeszéd, a vállalati szintű tájékoztatás és konzultáció terén szinte semmilyen jelentős kutatást nem végeztek eddig. Tapasztalatok szerint egyes esetekben fenntartják a létező rendszereket és szakszervezeti kapcsolatokat, más esetekben viszont nem. Fontos probléma, hogy a magántőke általi kivásárlások során az idevonatkozó uniós szociális irányelvek nem minden esetben érvényesülnek.

3.12. A Harvard-tanulmány a vezetési gyakorlatot, a vállalati kultúrát és az irányítást is vizsgálta. A WMP ez alapján azt a következtetést vonta le, hogy a magántőke legfontosabb hatása az, hogy szigorúbban ellenőrzik a teljesítményt, és a teljesítménykritériumokat nem teljesítő alkalmazottakat és termelőegységeket elbocsátják, illetve megszüntetik. A WMP az Európai Szakszervezeti Intézetre hivatkozva azt is megemlíti, hogy mivel a magántőke szinte kizárólag operatív céljainak elérésére koncentrál, a kollektív tárgyalásokhoz vagy a munkavállalói részvételhez hasonló kérdésekhez való viszonyulását sem ideológiai, sem érzelmi szempontok nem befolyásolják.

3.13. Az alábbiakban a magántőkealapoknak az előadó megjegyzéseivel kiegészített SWOT-elemzése olvasható.

Mikrodimenzió

Erősségek

—	Magvető tőke, általában kockázati tőke

—	Szakértelem/hálózati ismeretek

—	Irányítási struktúra

—	Források a fúziók és felvásárlások és a növekedési stratégiák finanszírozásához

Gyengeségek

—	Gyakran túlzott profitvárakozások,amelyek azonban arányosak a kockázattal

—	Pénzügyi / külső költségek A hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlások esetén

—	Csak középtávú orientáció

—	Határozott pénzügyi/részvényesi orientáció

—	Gyakran nagyon kockázatos stratégia Ez a nyereségért kockázatot vállalók üzlete

Tágabb dimenzió.

Lehetőségek

—	Értékteremtés

—	Javuló versenyképesség

—	Növekedés és munkahelyteremtés

—	Javuló alkalmazkodóképesség

Veszélyek

—	Tőkeáttétel-stratégia – Az óriásvállalatok közötti, hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlások esetén

—	Pénzügyi átszervezés - szintén

—	Veszélyben a stabil fejlődés - szintén

—	Foglalkoztatási és munkafeltételek emlékezzünk a kontrafaktualitásra

—	A hosszú távú orientáció hiánya

—	Csőd – Az óriásvállalatok közötti, hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlások esetén

4. Fedezeti alapok

4.1. A fedezeti alapok betéti társaságok. A portfóliót vagyonkezelő kezeli; a többi tevékenységgel a prime brókert és az adminisztrátort bízzák meg. Számos alap székhelye offshore pénzügyi központokban, például a Kajmán-szigeteken van, hogy az alapok értéknövekedése után ne kelljen adót fizetni. A befektetőknek nyereségük után saját országukban adót kell fizetniük. A főleg amerikai vagy londoni székhelyű vagyonkezelőknek jelentős díjbevételük után a székhelyük szerinti országban kell adózniuk.

4.2. A Sveriges Riksbank Economic Review 2009-es 1. számában megjelent cikk a fedezetialap-piac növekedését írja le. 1996 óta, amikor világszerte 2 000 alap mintegy 135 milliárd USD értékű vagyont kezelt, 2007 végére egy 2 000 milliárd USD értéket kezelő, 10 000 alapból álló piaccá nőtte ki magát.

4.3. A „prime brokerage” a befektetési bankok és értékpapírházak által a fedezeti alapok számára nyújtott szolgáltatások általános elnevezése, amelyek nélkül a fedezeti alapok nem tudnának működni. Ezek magukban foglalják az alap eszközeinek teljes körű letéti kezelését, az értékpapír-kölcsönzést a short ügyletekhez, a tőkeáttétel finanszírozását és technológiai szolgáltatásokat. Tekintettel arra, hogy a prime brókerek ilyen központi szerepet töltenek be a fedezetialap-piacon, számos megfigyelő szerint a rendszerkockázatok felügyeletéhez szükséges adatokat jobb volna a korlátozott számú prime brókerektől beszerezni, mint külön-külön az egyes fedezeti alapoktól.

4.4. A globális fedezetialap-ágazat 90 %-át mintegy húsz prime bróker szolgálja ki. A prime brókerek 30–40 %-a londoni székhelyű. A fedezeti alapok 60 %-a az Egyesült Államokban, 20 %-a Londonban, 20 %-a pedig a világ többi részében működik. Az uniós fedezeti alapok 80–90 %-a londoni székhelyű. Az alternatív befektetési alapok londoni kezelőit az Egyesült Királyság pénzügyi felügyelete (UK Financial Services Authority, FSA) szabályozza.

4.5. A fedezeti alapok abszolút hozamot nyújtanak viszonylag alacsony volatilitás mellett, és ez jórészt független attól, hogy egy adott befektetési piac emelkedik vagy esik. Ezt fedezeti ügylettel érik el. Stratégiáikat derivatív kontraktusok segítségével valósítják meg, a hozamot pedig általában további befektethető források kölcsönvételével, azaz tőkeáttétellel növelik.

4.6. Ezek az alapok a legprózaibbtól a legkockázatosabbig bezárólag sokféle technikát és stratégiát alkalmaznak. Különféle stratégiák alkalmazásával igyekeznek olyan pozícióba kerülni, ahonnan globális hatást gyakorolhatnak a piacok, valuták, áruk, kamatlábak stb. fejlődésének az irányára. Ez jelentős tőzsdei forgalmat jelent, az ipari szerkezetváltásra azonban nincs közvetlen hatással. Vannak, akik kiváló szakértelemmel és alapos kutatást követően állítják össze a részvényportfóliót, megveszik a legígéretesebb részvényeket, majd shortolják azokat, amelyekről úgy gondolják, hogy rosszabbul fognak teljesíteni. Mások számítógépes rendszerekkel kiszámítják egy eszköz becsült piaci értékét (fair value), egy másikéval összevetik, majd az egyiket shortolják, a másikat pedig megveszik.

4.7. A shortolás tehát a fedezeti alapok működésének szerves részét képezi. A brit pénzügyi felügyelet 2008 szeptemberében kijelentette, hogy a shortolás „normális piaci feltételek mellett jogszerű befektetési technika”. A shortolók a gazdaság aktív szereplői. Gyakran ők fedik fel a kellemetlen igazságot azon társaságok pénzügyi helyzetéről, amelyeknek a részvényeit eladják – nevezetesen azt, hogy az emberek értékesebbnek gondolják őket, mint amilyenek valójában. Ebben az értelemben a pénzügyi világban ők testesítik meg a mesebeli kisfiút, aki kimondta, hogy a császár meztelen. Bizonyos helyzetekben előfordulhat, hogy a shortolás növeli az egészséges vállalkozások – esetleg átmeneti – nehézségeit, és ahhoz vezethet, hogy a vállalkozások ipari szerkezetváltást hajtanak végre. Hozzájárulhat továbbá a tőzsdei válságok súlyosbításához, és a rendszert érintő következményekkel járhat a piaci értéken alapuló árazás hatása miatt. A pénzügyi válság kibontakozásával a hatóságok megtiltották a banki részvények shortolását. A szabályozók továbbra is a tilalom eszközéhez folyamodhatnak, ha abnormálisnak ítélik a piaci feltételeket.

4.8. A fedezeti alapok eseményorientált stratégiák révén tudnak jelentős hatást gyakorolni az ipari szerkezetváltásra, és ezt ki is használják. A fedezeti alapok keresik a vállalati eseményekből adódó befektetési lehetőségeket. Az így szerzett részesedést az alapok általában 1–3 évig tartják meg. Erre egy példa az egyesülő vállalatok részvényeivel való, az árfolyamkülönbségeket kiaknázó kereskedés. Előfordul, hogy a fedezeti alap kezdeményezőként fellépve spekulatív céllal kis részesedést szerez, hogy eseményt idézzen elő, ahogyan az ABN AMRO esetében is történt. Ha a befektetés jelentős méretű, és az alap aktív befektető, az óhatatlanul felgyorsítja az ipari szerkezetváltást. Miközben azt, hogy a fedezeti alap általi befektetés növeli a célvállalkozás értékét, számtalan bizonyíték támasztja alá, e befektetések foglalkoztatási és szociális hatásait gyakorlatilag még senki sem tanulmányozta. A fedezeti alapok a bajba jutott vállalatok diszkontáron forgó részvényeinek legjelentősebb felvásárlói – ez is az eseményorientált befektetési lehetőségek közé tartozik.

4.9. 1998-ban megmentették az LTCM fedezeti alapot azzal az indokkal, hogy az „túl nagy ahhoz, hogy bedőljön”. Ennek eredményeképpen a fedezeti alapokra ma úgy tekintenek, hogy azok potenciális rendszerkockázatot hordoznak, annak ellenére, hogy visszatekintve sokan úgy vélik, hogy a jegybank mentőakciója téves információkra alapult. A prime brókerek azóta odafigyelnek a fedezeti alapokkal való kapcsolataikban rejlő kockázatokra, eközben azonban éppen egy szabályozott bank, a Lehman Brothers csődje okozta az összeomlást. A fedezeti alapok tőkeáttételi aránya közel sem volt olyan magas, mint a szabályozott bankoké.

4.10. A Sveriges Riksbank Economic Review (fent idézett) cikke megvizsgálja a fedezeti alapok pénzügyi válságokban játszott szerepét, különösen azt az elképzelést, hogy azok összejátszva spekulációs hullámokat indítanak el. Ilyen magatartásra semmi bizonyítékot nem találtak sem az 1992-es európai valutaválság, sem az 1997-es ázsiai válság, sem pedig a 2002-es IT-buborék elemzésekor. Ami a jelenlegi válságot illeti, nagyobb hatást gyakorolt az alapokra, mint fordítva.

4.11. Az elemzés azt is megvizsgálta, hogy a fedezeti alapok nagyobb veszélyt jelentenek-e a pénzügyi stabilitásra, mint más befektetők. Arra a következtetésre jutott, hogy egyes alapok csak korlátozott befolyással bírnak a teljes piacra, nem utolsósorban azért, mert a fedezeti alapok vagyona 10 000 alap között oszlik meg. Ennek ellenére valószínű, hogy az összes többi intézményi befektetővel egyetemben ők is szerepet játszottak annak kialakulásában.

4.12. Bár a fedezeti alapok ipari szerkezetváltásra gyakorolt hatása kevésbé markáns, mint a magántőkealapoké, lehetséges hatásaik így is aggodalmat keltenek, nem utolsósorban a stratégiáikkal, befektetéseikkel és székhelyükkel kapcsolatos átláthatatlanság miatt. Ennek megfelelően az EGSZB támogatja azt a hat magas szintű elvet, amelyet a G20-kezdeményezés támogatásának céljával készült, a fedezeti alapok felügyeletéről szóló 2009. júniusi IOSCO-jelentésben fejtettek ki. Az elvek a következők:

—	a fedezetialap-kezelők/tanácsadók kötelező regisztrációja

—	a szabályozási előírásokkal, érdekütközésekkel, információszolgáltatással és a prudenciális szabályokkal kapcsolatos szabályozási követelmények

—	a prime brókerek kötelező regisztrációja, szabályozása és felügyelete

—	a fedezeti alapok és a prime brókerek rendszerkockázattal kapcsolatos információszolgáltatási kötelezettsége

—	a szabályozók bevált gyakorlataira vonatkozó iránymutatások

—	a szabályozók közti nemzetközi együttműködés

A nemzetközi megállapodások előnye az, hogy elejét veszik a szabályozási arbitrázsnak.

4.13. Az alábbiakban a fedezeti alapoknak a WMP által készített és az előadó megjegyzéseivel kiegészített SWOT-elemzése olvasható.

Mikrodimenzió

Erősségek

—	A tőzsdén jegyzett társaságok értéknövekedése

—	A hatékony piacok felé történő orientáció

—	Készek akkor is vásárolni, ha más már nem hajlandó

—	A kockázatos vagyon/problémás értékpapírok vásárlói

Gyengeségek

—	Rövid távú orientáció nincs hosszú távú szerepük

—	„csordaszellem”, illetve erre utaló magatartás nem bizonyított, nem tapasztalt

—	A kockázatok átláthatósága

—	Külső költségek

Tágabb dimenzió.

Lehetőségek

—	A pénzügyi piacok likviditásának növelése

—	A piaci kudarcok legyőzése (az aktív befektetők esetében)

—	Pénzügyi újítások

Veszélyek

—	Tőkeáttétel/rendszerkockázatok

—	nem bizonyított

—	A piacok manipulálása

—	Egyáltalán nem jellemző

—	A pénzügyi tartalékok kimerítése Inkább a magántőkére jellemző probléma

—	Fontos a pénzügyi tervezés

—	Jelentős kockázatú stratégia – de a nyereség is jelentős

5. Nemzeti vagyonalapok

5.1. A nemzeti vagyonalapok nem tartoznak az alternatív befektetési alapok közé. Itt állami tulajdonban lévő tőkéről van szó, amelyet különféle pénzügyi eszközökből álló portfólióba fektetnek be. Elsődleges funkciójuk az, hogy diverzifikáció révén stabilizálják az ország gazdaságát, és vagyont képezzenek a következő generációk számára. Jelenleg húsz jelentős alapot tartanak számon, melyeknek vagyona a becslések szerint együttesen meghaladja a 3 ezer milliárd dollárt. A nemzeti vagyonalapokat általában vagy áruk – például a Közel-Keleten olaj és gáz – értékesítéséből származó profitból, vagy – mint Kína esetében – a folyó fizetési mérleg többletéből finanszírozzák. A világgazdaságot makroszempontból vizsgálva egyértelműen elmondható, hogy a nemzeti vagyonalapok két fontos szerepet töltenek be. Egyrészt forrásokat forgatnak vissza az OECD-gazdaságokba, és így helyreállítják a globális egyensúlyhiányokat, másrészt pedig a többletet kivonják a hazai gazdaságból, így csökkentik az infláció veszélyét.

5.2. A WMP szerint a legnagyobb nemzeti vagyonalapok a következők:

Ország	Alap	Vagyona (milliárd USD)
Abu Dhabi	Abu Dhabi Investment Authority	627
Szaúd-Arábia	SAMA Foreign Holdings	431
Kína	SAFE Investment Company	347
Norvégia	Gov’t Pension Fund Global	326
Szingapúr	Gov’t Investment Corporation	248
Oroszország	National Welfare Fund	220
Kuvait	Kuwait Investment Authority	203

5.3. Befektetéseik hosszú távúak, és az esetek többségében nem tartalmaznak tőkeáttételt. Általában magasabb kockázattűrő képességgel rendelkeznek, és magasabb hozamot várnak, mint a monetáris hatóságok által kezelt hagyományos állami tartalékok. Általában passzív befektetők, de szükség esetén befolyást tudnak gyakorolni a piacra. A norvég nyugdíjalap befektetéseit például a felelős befektetési elvek alapján etikai vizsgálatnak vetik alá.

5.4. A nemzeti vagyonalapok felemelkedése a globális pénzügyi struktúrában végbemenő jelentős eltolódás megnyilvánulása. Az IMF előrejelzései szerint a nemzeti vagyonalapok összes vagyona öt éven belül eléri a 6–10 ezer milliárd dollárt. A nemzeti vagyonalapok a válság alatt egy sor bajba jutott pénzintézetbe fektettek be jelentős összegeket. Ezeknek az alapoknak az előretörése igen fontos a nemzetközi befektetési piacon, és amint megoldódnak a szabályozási kérdések, jelentős szerepet fognak játszani a világgazdaság alakításában.

5.5. Számos OECD-ország kormánya felhívta már a figyelmet a nemzeti vagyonalapok folyamatos ellenőrzésének és szabályozásának szükségességére. Felmerült, hogy ezen alapok befektetései nemzetbiztonsági kockázatot hordoznak, és átláthatatlanságuk csak fokozta ezeket az aggodalmakat. Ez pedig protekcionizmust és gazdasági nacionalizmust vált ki a fogadóországokban. Aggodalomra ad még okot az elszámoltathatóság hiánya, ami miatt a nemzeti vagyonalapok torzíthatják vagy destabilizálhatják a pénzügyi piacokat. Az irányításukról szóló információszolgáltatás csökkentené ezt a kockázatot, egy átlátható, hiteles és megbízható információszolgáltatási módszer kialakítása pedig enyhítené az aggályok többségét.

5.6. Nincs döntő bizonyíték arra, hogy a nemzeti vagyonalapok befektetései mögött politikai vagy stratégiai megfontolások húzódnának meg.kormányoknak.

Egyes fejlődő országok esetében úgy tűnik, a stratégiai lépéseket nem nemzeti vagyonalapok, hanem állami tulajdonú vállalatok teszik meg. Ennek élő példái a Gazprom felvásárlásai vagy a Chinalco sikertelen ajánlattétele arra, hogy érdekeltséget szerezzen a Rio Tintóban. Kína úgy igyekszik világszerte energiatartalékokat lekötni, hogy két szakosított hitelintézetén, a Kínai Fejlesztési Bankon és a Kínai Export-Import Bankon keresztül hitelt nyújt más

5.7. 2008 óta két nemzetközi kezdeményezés indult az alapok és az OECD-országok közti kapcsolatok rendezésére. Az OECD iránymutatásokat dolgozott ki a befektetési célpontországok számára, az IMF pedig a nemzeti vagyonalapokkal foglalkozó munkacsoporttal (IWG) együtt kidolgozta a santiagói elveket, amelyek az alábbiakra vonatkoznak:

—	a jogi keret és az alapok célkitűzései

—	az intézményi keret és az irányítási struktúra

—	a befektetés- és kockázatkezelési keret.

5.8. Ha a nemzeti vagyonalapok azt akarják, hogy befektetéseik teljes körű szerepet játsszanak az OECD-gazdaságokban, javítaniuk kell az átláthatóságot és az információszolgáltatást, különösen irányításuk, stratégiájuk és befektetési céljaik tekintetében. Meg kell erősíteniük a piacgazdaság iránti elkötelezettségüket, amely befektetési szabadságot nyújt nekik. Az őket kezelő kormányoknak késznek kell lenniük elfogadni az OECD-gazdaságokból feléjük irányuló befektetéseket.

5.9. Az IWG 2009. áprilisi, kuvaiti ülésén a nemzeti vagyonalapok állandó képviseleti fórumot hoztak létre a csoport munkájának előmozdítása érdekében. Bár az elvek fontos előrelépést jelentenek, többet kell tenni az alábbiak érdekében

—	a fogadóországokkal való kapcsolatok,

—	információszolgáltatási követelmények és előírások

—	megfelelőségi előírások, mérések és szankciók.

Az ezáltal biztosított jobb átláthatóság nélkül a nemzeti vagyonalapok destabilizáló tényezőt jelenthetnek a makrogazdaságban.

5.10. A vállalati szint szemszögéből nézve a nemzeti vagyonalapok nem közvetlen szereplői az ipari szerkezetváltásnak, bár közvetve az alternatív befektetési alapok fontos befektetői. Gazdasági befolyásuk növekedésével azonban jelentős részesedést szereznek vezető vállalatokban. Az EGSZB ennek megfelelően azt szeretné, ha a nemzeti vagyonalapok követnék a norvég alap példáját, és elfogadnák a felelős befektetés elveit.

5.11. Az alábbiakban a nemzeti vagyonalapoknak a WMP által készített és az előadó megjegyzéseivel kiegészített SWOT-elemzése olvasható.

Mikrodimenzió

Erősségek

—	Hosszú távú orientáció

—	Készek akkor is vásárolni, ha más már nem hajlandó

—	A pénzügyi források bővülése

—	A közületi piacokkal való kapocs erősítése

Gyengeségek

—	A nemzeti érdekeltek autonómiájának hiánya

—	Átláthatatlanság

—	Mindkét kérdést érintik a santiagói elvek

Tágabb dimenzió.

Lehetőségek

—	Érdekeltorientáltság

—	Biztos pénzügyi tervezés

—	Új piacokra való bejutás

—	Potenciális befolyás az alternatív befektetési alapokra

Veszélyek

—	Központban a politikai célok – bizonytalan hosszú távú szándékok

—	Demokratikus ellenőrzésen felül álló vagyonkoncentráció

—	Ezzel részben foglalkoznak a santiagói elvek

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) HL L 82., 2001.3.22., 16. o.

(2) HL L 10., 1998.1.16., 22. o.

(3) HL L 80., 2002.3.23., 29. o.

(4) HL L 235., 2003.9.23., 10. o.

(5) HL C 100., 2009.4.30., 15. o., Az EGSZB véleménye a következő tárgyban: A Bizottság közleménye: A kockázatitőke-alapok határokon átívelő befektetéseit korlátozó akadályok felszámolása – COM(2007) 853 végleges.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/65

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Általános gazdasági érdekű szolgáltatások: az EU és a tagállamok közötti felelősségmegosztás kérdései

(saját kezdeményezésű vélemény)

(2010/C 128/11)

Előadó: Raymond HENCKS

Általános gazdasági érdekű szolgáltatások: az EU és a tagállamok közötti felelősségmegosztás kérdései.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2009. szeptember 8-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a 2009. november 4-i ülésnapon) 155 szavazattal 1 ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. A saját kezdeményezésű vélemény tárgya

1.1. Az EGSZB „Program Európa számára: a civil társadalom javaslatai” (CESE 593/2009) című cselekvési tervében hangsúlyozta az Európai Unió Alapjogi Chartájában szereplő és a Lisszaboni Szerződéshez csatolt jegyzőkönyvben meghatározott általános érdekű szolgáltatások jelentőségét.

1.2. Az általános érdekű szolgáltatásokról szóló említett jegyzőkönyv fontos újítása a Lisszaboni Szerződésnek, mivel az általános érdekű szolgáltatások egészét lefedi, és szerződésben első alkalommal rögzíti az „általános érdekű, nem gazdasági jellegű szolgáltatások” kifejezést az „általános gazdasági érdekű szolgáltatások” ellentéteként.

1.3. A jegyzőkönyv több, mint az Unió szerződéseinek és közös értékeinek az általános érdekű szolgáltatásokra vonatkozó értelmező nyilatkozata: az Unió és a tagállamok számára készült használati utasítással egyenértékű. Határozottan a felhasználót, igényeinek, preferenciáinak és jogainak kielégítését állítja a rendelkezések középpontjába, és rögzíti a minőségre, a biztonságra, a hozzáférhetőségre, az egyenlő elbánásmódra, valamint az általános hozzáférés szorgalmazására vonatkozó közös elveket.

1.4. Az EGSZB a „Program Európa számára” című dokumentumában javasolja, hogy dolgozzanak ki közösségi kezdeményezést az általános érdekű szolgáltatásokra vonatkozó iránymutatások meghatározásáról szóló érdemi vita indítására, tekintettel arra, hogy ezek a szolgáltatások a globalizáció kontextusában fontosak az Európai Unió társadalmi és területi kohéziója számára, és figyelembe véve, hogy a Lisszaboni Szerződés az egyetemes hozzáférés és a felhasználói jogok előmozdítását célul tűzi ki.

1.5. A Lisszaboni Szerződés az Európai Unió működéséről szóló szerződés 14. cikkével első alkalommal teremt olyan általánosan alkalmazandó jogalapot a közösségi jogalkotó számára az általános gazdasági érdekű szolgáltatások területén, amely különbözik a belső piacra vonatkozó jogalaptól. Utóbbi adta az alapját azoknak az ágazatspecifikus irányelveknek, amelyek a hálózatjellegű általános gazdasági érdekű szolgáltatások (elektronikus hírközlés, villamosenergia, gáz, tömegközlekedés, posták) liberalizációjára vonatkoznak.

1.6. A szóban forgó 14. cikk azokra a gazdasági és pénzügyi feltételekre összpontosít, amelyek az általános gazdasági érdekű szolgáltatások különleges és sajátos rendeltetésének teljesítéséhez szükségesek, és felkéri a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy hozzon rendeleteket e terület igazgatására.

1.7. A „Program Európa számára” gondolatmenetét követve az EGSZB a jelen saját kezdeményezésű véleményében a Lisszaboni Szerződés 14. cikkének végrehajtása körüli aggodalmának ad hangot, és arra vállalkozik, hogy tanulmányozza az európai intézmények jogalkotási kezdeményezéseinek hozzáadott értékét és potenciális tartalmát a következő kihívások tisztázása érdekében:

—	Ki határozza meg az általános érdekű szolgáltatásokat, azok céljait, rendeltetéseit és felelősségi köreit?

—	Milyen formában jelenhet meg ez a meghatározás?

—	Milyen területeken lennének a közösségi általános érdekű szolgáltatások szükségesek az Unió célkitűzéseinek megvalósításához?

2. Az általános érdekű szolgáltatások definíciója, célkitűzései, rendeltetései és felelősségi körei

2.1. A Lisszaboni Szerződéshez kapcsolt jegyzőkönyv vezeti be elsőként az „általános érdekű, de nem gazdasági jellegű szolgáltatások” fogalmát, míg eddig a szerződésekben csupán „általános gazdasági érdekű szolgáltatások” szerepeltek.

2.2. A Lisszaboni Szerződéshez csatolt jegyzőkönyv megerősíti egyrészt az általános érdekű, de nem gazdasági jellegű szolgáltatásokra vonatkozóan a tagállamok kizárólagos hatáskörét (mindazonáltal a közösségi jog tiszteletben tartásának feltételével), másrészt pedig „a nemzeti, regionális és helyi hatóságok alapvető szerepét és széles mérlegelési jogkörét a tekintetben, hogy a felhasználók igényeihez a lehető legközelebb álló módon hogyan gondoskodjanak az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásáról, más által való ellátásáról, illetve megszervezéséről”. A jegyzőkönyv ugyanakkor nem pontosítja a gazdasági és a nem gazdasági jellegű szolgáltatás közötti különbséget.

2.3. Az Amszterdami Szerződés (1997) óta az EK-Szerződésben (16. cikk) világosan le lett fektetve, hogy melyek az Unió és a tagállamok megosztott kompetenciái és felelősségi körei az általános gazdasági érdekű szolgáltatások területén, amennyiben „a Közösség és a tagállamok saját hatáskörükben és e szerződés alkalmazási körén belül gondoskodnak arról, hogy ezek a szolgáltatások olyan elvek alapján és feltételek mellett működjenek, amelyek lehetővé teszik rendeltetésük teljesítését”.

2.4. A hatáskörök elosztása azonban még korántsem tisztázott, és ez bizonytalanságot szül az összes érintett szereplő (hatóságok, szolgáltatók, szabályozó ügynökségek, a szolgáltatások igénybevevői, civil szervezetek) számára, és ezáltal számos fontos kérdést vet fel az előzetes döntéshozatallal kapcsolatban, és jogvitát generál az Európai Bíróság számára. Mivel az Európai Bíróság az általános érdekű szolgáltatásokra/általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra vonatkozó hatályos jog, valamint korábbi joggyakorlata alapján minden egyes esetet külön vizsgál meg, a hatóságok és a helyi önkormányzatok látszólag egyre inkább a közösségi versenyjog alá tartoznak, különösen ha más partnerekkel közösen végzik közszolgálati tevékenységeiket.

2.5. Ugyanakkor kulcsfontosságú elemnek kell tekinteni a felhasználók, magánszemélyek, valamint szakemberek igényeire történő utalást, amelyet figyelembe kell venni, mivel az általános gazdasági érdekű szolgáltatások intézményesítése csupán abban az esetben indokolt, ha az általános érdekű feladatok ellátását e szolgáltatások elsődleges haszonélvezői érdekében teszi lehetővé.

2.6. A Közösség hatásköre alá nem tartozó, illetve csupán korlátozott vagy megosztott hatáskör alá eső területeken végzett általános gazdasági érdekű szolgáltatási feladatok természetének és hatókörének meghatározása elvileg a tagállamok hatáskörében marad.

2.7. A közösségi intézményeknek, különösen az Európai Bizottságnak figyelembe kell vennie „a különböző, általános gazdasági érdekű szolgáltatások sokféleségét, valamint a felhasználók igényei és preferenciái közötti különbségeket, amelyek földrajzi, társadalmi és kulturális különbségekből eredhetnek”.

2.8. Az Európai Bizottság annak ellenőrzése során, hogy a tagállamok betartották-e a szerződésben az általános gazdasági érdekű szolgáltatások meghatározására vonatkozóan rögzített szabályokat, immár nagyobb mértékben figyelembe kellene, hogy vegye az egyes tagállamok gondolkodásmódbeli sajátosságait és demokratikus választásait. A „nyilvánvaló hibák” európai bizottsági megítélésének határait, tartalmát és végrehajtási módszereit ennek megfelelően kell kiigazítani, hogy amennyire csak lehet, elkerülhetőek legyenek a konfliktusok és jogviták.

2.9. Jelenleg az általános érdekű szolgáltatások és az általános gazdasági érdekű szolgáltatások egészét tekintve két pont nincs tisztázva, ami feladataik megvalósítására nézve hátrányos lehet:

—	Melyek az Unió, a tagállamok, illetve a helyi önkormányzatok egyes hatáskörei és felelősségi körei?

—	Mely esetekben tekinthető egy szolgáltatás gazdasági jellegűnek, valamint nem gazdasági jellegűnek, azaz melyek a rájuk vonatkozó jogi előírások?

2.10. Ezért – amint azt a Lisszaboni Szerződés 14. cikke is kiemeli – fontos, hogy egy (vagy több) jogalkotási kezdeményezés átláthatóságot teremtsen, és megadja a szükséges garanciákat, miközben szem előtt tartja a különböző típusú általános gazdasági érdekű szolgáltatások (szociális szolgáltatások, munkaerő-piaci beilleszkedést elősegítő intézkedések, hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő emberek számára nyújtott segítség, szociális lakás stb.) természetét és jellemzőit. A cél nem az általános gazdasági érdekű szolgáltatások Európa-szerte történő egységesítése, hanem az egység és a különbözőség kombinálása; a lényeges területekre vonatkozó néhány közös szabály egységesítése, illetve egyszerre ágazati és nemzeti különbözőségek.

3. A meghatározás formái

3.1. A tagállamoknak az a széles mérlegelési jogköre, hogy ők határozhatják meg, mit tekintenek általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak, nem menti fel őket az alól a felelősség alól, hogy valahányszor szóba kerül egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás megléte és védelmének szükségessége, gondoskodjanak arról, hogy az megfeleljen azoknak a közös minimumkövetelményeknek, amelyek a szerződés alapján és a joggyakorlatban meghatározott valamennyi általános gazdasági érdekű szolgáltatási feladatra érvényesek, valamint hogy ki is tudják mutatni, hogy az egyes esetekben ezek a szolgáltatások valóban tiszteletben tartják-e ezeket a követelményeket.

3.2. Ez konkrétan azt jelenti, hogy olyan hivatalos nemzeti aktusra van szükség, amely megbízza az érintett feleket egy bizonyos általános gazdasági érdekű szolgáltatással, valamint annak feladatkörével és jellegével. Ennek az illetékes közhatóság által kiadott hivatalos aktusnak az adott nemzeti jog alapján kötelező jogi érvénnyel kell rendelkeznie: törvény, rendelet, szerződés, megállapodás stb.

3.3. A tagállamnak a közösségi normákat alapul véve meg kell adnia azokat az általános érdekű feladatokat, amelyek esetében úgy ítéli meg, hogy speciális jellegük alapján érdemesek az általános gazdasági érdekű szolgáltatások körébe való felvételre és a szabad piac egyéb gazdasági tevékenységeitől való megkülönböztetésre.

3.4. Fordítva pedig, amennyiben a tagállam nem igazolta, hogy ezek a kritériumok teljesültek, vagy azt igazolja, hogy azokat nem tartották be, az nyilvánvaló hibaként kerülhet megítélésre, amelyet az Európai Bizottságnak szankcionálnia kell.

3.5. A tagállamok dönthetnek úgy, hogy egy általános gazdasági érdekű feladatot az adott ágazat több szereplőjével végeztetnek el, anélkül hogy jogszabályon, vagy egyéni megbízásokon keresztül külön-külön delegálnák az adott feladatot a szóban forgó szereplők részére.

3.6. Ezen rendelkezések összessége az Európai Bíróság ítéleteiből ered, ám a származtatott jogban nincsenek világosan lefektetve és konszolidálva, ennek következtében a különböző érintettek jogbizonytalanságban találják, vagy legalábbis – ahogy közülük sokan – érzik magukat.

3.7. A belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv a szociális szolgáltatásokra vonatkozóan különbséget tesz egyrészt az állam által delegált szolgáltatók és az állam által elismert karitatív egyesülések, másrészt pedig azon szolgáltatók között, akik nem rendelkeznek megbízással, vagy hivatalosan nem elismertek.

3.8. Az Európai Bizottság SEC(2007) 1516. sz. (csak angol nyelven létező) munkadokumentuma alapján a megbízás az a hivatalos aktus, amely általános gazdasági érdekű szolgáltatás végrehajtását bízza az érintett vállalkozásra, és amely meghatározza az általános gazdasági szolgáltatás terjedelmét és működésének feltételeit.

3.9. A megbízás az Európai Bizottság értelmezése alapján elsődleges fontosságú kötelességet jelent arra vonatkozóan, hogy a szolgáltatás nyújtásának vagy rendelkezésre bocsátásának különbségtétel nélkül, és a szolgáltatás természetétől függetlenül kell végbemennie. Az Európai Bizottság állítása szerint ez a szolgáltatási kötelezettség nem vonatkozik az államilag elismert karitatív szervezetekre, mindazonáltal pontosítani kell, hogy melyek az ilyen szervezetként való elismerés feltételei és szükséges formái.

3.10. Ehhez hozzáadódik – továbbra is az Európai Bizottság olvasatában – egy szolgáltatásnyújtónak kiadott hatósági engedély, amely lehetővé teszi számára bizonyos szolgáltatások nyújtását, nem egyenértékű a megbízással, és nem kötelezi a szereplőt arra, hogy az adott szolgáltatásokat ténylegesen nyújtsa is. Azonban az engedélyezés fogalma sem található meg sem az elsődleges, sem a származtatott jogban.

3.11. Itt sem hagyatkozhatunk a fellépő jogviták és választottbírósági ítéletek egyenként való tisztázására, egy jogalkotási kezdeményezés viszont az érintett felek egyetértésével átláthatóságot és jogbiztonságot eredményezhet.

3.12. Egy ilyen, az érintett felek által igényelt pontosítás során figyelembe kellene venni a tagállamokban kialakult viszonyokat – amelyek a történelmen, a hagyományokon és a szociális szervezés módszerein alapulnak –, továbbá amennyiben az általános érdekű célok és a szolgáltatás minősége indokolják, biztosítani kellene, hogy tartósak maradjanak.

4. Általános érdekű közösségi szolgáltatások

4.1. Az EGSZB két, a közelmúltban megfogalmazott véleményében (Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a következő tárgyban: „A közlekedés/energia kettős kérdés fejlődésének társadalmi következményei” (CESE 1293/2008) és „Zöld könyv: Egy biztonságos, fenntartható és versenyképes európai energiahálózat felé” (CESE 1029/2009) Mindkét vélemény előadója Laure Batut.) már kijelentette, hogy véleménye szerint tanulmányozni kellene egy európai általános érdekű energiaszolgáltatás lehetőségét, amelyet a közös energiapolitika szolgálatába lehetne állítani.

4.2. Az Európai Bizottság az „Egy biztonságos, fenntartható és versenyképes európai energiahálózat felé” című zöld könyvében támogatja az európai földgázszállításirendszer-üzemeltető gondolatát, olyan független társaság fokozatos létrehozása révén, amely az egész Európai Unióra kiterjedő egységes földgázszállítási hálózatot irányítaná.

4.3. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy az európai hatóságok és a nemzeti kormányok, illetve a tagállamok – a nemzeti különbségek és az európai egységes piac létrehozásához szükséges elvárások okozta feszültségek közepette – nehezen barátkoznak meg az általános (gazdasági, vagy nem gazdasági) érdekű közösségi szolgáltatások gondolatával. Így az európai földgázszolgáltatás létrehozása a politikai döntéshozók körében még nem talált pozitív fogadtatásra.

4.4. Az általános érdekű közösségi szolgáltatások ugyanakkor szükségesek az európai integrációs folyamat folytatásához. Az ilyen szolgáltatások tanúskodnak majd az európai szolidaritásról, amelynek célja az Unió előtt álló kihívások leküzdése, amelyek különösen olyan lényeges és több nemzetet érintő vagy nemzetek felett átívelő területeket érintenek, mint az energiaellátás biztonsága, a vízforrások biztonsága, a biológiai sokféleség megőrzése, a levegő minőségének fenntartása, a bel- és a külbiztonság stb. Olyan szolgáltatások ezek, amelyekkel az egyes szervezetek nemzeti és helyi szinten nem képesek megbirkózni, mivel nem kapcsolódnak a hozzájuk közeli szolgáltatásokhoz, mint például a szociális szolgáltatásokhoz, vagy a kizárólag helyi, regionális vagy nemzeti szintű általános érdekű szolgáltatásokhoz.

4.5. Ebben az összefüggésben az EGSZB a nyilvános (Uniós és tagállami) és magánpartnerségek mellett foglal állást az energiaellátás biztonságának növelése érdekében, továbbá hogy az összekapcsolt energiahálózatok (földgáz, villamos áram, kőolaj) integrált irányítás alá kerüljenek, majd fokozatosan egységesítsék őket, valamint hogy a tengeri szélerőmű-hálózatokat fejlesszék és ezeket szárazföldi szélerőmű-hálózatokkal kapcsolják össze, amely érzékelhető mértékben csökkenthetné a kitermelési és befektetési költségeket, és nagyobb mértékben ösztönözhetné az új hálózati projektekbe való befektetést.

4.6. Valamennyi tagállam hatáskörén belül, például az energiaszerkezet területén azok a szociális és társadalmi kérdések, amelyeket a természeti erőforrások, az atomenergia kezelése és használata, az éghajlatváltozás, a fenntartható gazdálkodás és a biztonság vetnek fel, túlmutatnak a hagyományos értelemben vett államhatárokon, és csupán az általános érdek és a megfelelő szolgáltatások európai koncepciójában találnak kielégítő választ.

4.7. Az a tény, hogy alapvetően az államok a felelősek az általános gazdasági érdekű szolgáltatások meghatározásáért, nem csökkenti az EU hatáskörét abban, hogy az ő szintjén ő maga is meghatározza az általános (gazdasági) érdekű szolgáltatások fogalmát, amennyiben erre szükség van az Unió céljainak végrehajtásához, és arányos is ezekkel a célokkal. Mind az elsődleges, mind a származtatott jog, és a jogalkotás is lehetővé teszik az Unió számára, hogy azokon a területeken, amelyeken kifejezett, sőt korlátozott vagy megosztott hatáskörrel rendelkezik, ezeket a szolgáltatásokat nyilvános hatóságként ugyanolyan feltételek és szabályok mellett nyújtsa, hajtassa végre, szervezze meg és finanszírozza, mint a tagállamok.

4.8. Az EK-Szerződés 16 cikke világosan leszögezi az EU és a tagállamok kompetenciáit és megosztott felelősségét, pontosítva, hogy mind a Közösség, mind a tagállamok saját hatásköreiken belül ügyelnek arra, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások olyan alapelveken és olyan feltételek mellett működjenek, amelyek lehetővé teszik számukra feladataik elvégzését.

4.9. Az általános érdekű szolgáltatások ténylegesen számos, a társadalom számára nélkülözhetetlen uniós célkitűzésre épülnek (az alapvető jogok tiszteletben tartására, a polgárok jólétének támogatására, a társadalmi igazságosságra, a szociális kohézióra stb.). Ebből következik, hogy az Európai Unió, amely felelősséggel tartozik az életszínvonal és az életminőség előmozdításáért Európában, az alapjogok betartatásának és a társadalmi kohézió megteremtésének eszközei iránt szintén felelőséggel viseltetik.

4.10. A szerződésekben világosan le vannak fektetve az EU hatáskörei, amelyekhez a szubszidiaritási elvnek megfelelően olyanok is hozzátartoznak, mint például a szolgáltatások, szervezetek, ügynökségek létrehozása közösségi szinten (közlekedési politika, transzeurópai hálózatok, környezetvédelem, fogyasztóvédelem, az Unió gazdasági, szociális és területi kohéziója, bel- és külbiztonság, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, az energiaellátás biztonsága stb.).

4.11. Még ha néhány szolgáltatásra, mint például a közösségi ügynökségekre – köztük a tenger-, az élelmiszer-, vasúti biztonságért felelős ügynökségekre, valamint az Egységes Égbolt, vagy a Galileo szolgáltatásaira – az általános érdekű és általános érdekű gazdasági szolgáltatásokon belül nem is történt jogi utalás, ezek a szolgáltatások természetüktől fogva általános európai érdeket töltenek be.

4.12. A közösségi intézményeknek tehát a védekező magatartás helyett, anélkül, hogy a szolgáltatók státuszával foglalkoznának, inkább el kellene ismerniük az általános érdekű közösségi szolgáltatások létezését és szükségességét azokon a területeken, ahol az uniós fellépés hatékonyabb választ tud adni saját célkitűzéseire, mint az egyes tagállamok különálló tevékenykedése.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/69

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A közösségi hálózatépítő oldalak hatása a polgárokra/fogyasztókra

(saját kezdeményezésű vélemény)

(2010/C 128/12)

Előadó: Jorge PEGADO LIZ

2009. február 26-i plenáris ülésén az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy Eljárási Szabályzata 29. cikkének (2) bekezdése alapján véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A közösségi hálózatépítő oldalak hatása a polgárokra/fogyasztókra.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2009. október 12-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a november 4-i ülésnapon) 108 szavazattal 2 ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az EGSZB elismeri az interneten működő közösségi hálózatépítő oldalak kulturális, politikai és társadalmi jelentőségét a szabad véleménynyilvánításhoz való alapvető jogukat gyakorló emberek kommunikációjának és interakciójának eszközeként.

1.2. Az EGSZB az ilyen fórumok terjedéséhez kapcsolódó gazdasági előnyökre is felhívja a figyelmet, különösen a különféle kereskedelmi és marketingcélú kommunikációs tevékenységekkel kapcsolatban bennük rejlő lehetőségekre.

1.3. Az EGSZB ki szeretné emelni az internetes közösségi hálózatépítő fórumok bővülésének kedvező vonatkozásait, különösen azt, hogy hozzájárulnak a véleménynyilvánítás szabadságának biztosításához és érvényesülésének megkönnyítéséhez bizonyos politikai helyzetekben, online közösségek kialakulásához és továbbfejlődéséhez, továbbá hogy lehetővé teszik a(z újbóli) kapcsolatfelvételt barátokkal és családtagokkal, elősegítik kiskorúak veszélyhelyzetbe kerülésének megelőzését, és lehetőséget nyújtanak számukra a segítségkérésre és az egészséggel kapcsolatos információk megosztására ezeken a hálózatokon keresztül.

1.4. Ugyanakkor az EGSZB csatlakozni kíván azokhoz a civil szervezetekhez és egyesületekhez, családokhoz és egyénekhez, amelyek, illetve akik megalapozott aggodalmuknak adtak hangot a közösségi hálózatok illegális és visszaélést jelentő, egy sor alapvető emberi jogot sértő használatának kockázataival kapcsolatban.

1.5. Az EGSZB elsősorban azokra a kockázatokra szeretné felhívni a figyelmet, amelyek a közösségi hálózatépítő oldalak kiskorúak és a közönség más olyan sebezhető – főként: csekély digitális jártassággal bíró – tagjai általi használatához kapcsolódnak, akik gyakran esnek áldozatául olyanoknak, akik személyes méltóságukat sértő, valamint testi-lelki épségüket, vagy akár életüket veszélyeztető illegális tevékenységekbe vonják be őket.

1.6. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság közelmúltbeli kezdeményezéseit – különösen azokat, amelyeket az Információs Társadalmi és Médiaügyi Főigazgatóság, valamint a Jogérvényesülés, Szabadság és Biztonság Főigazgatósága vállalt – a hálózatok működtetői közötti megállapodások elősegítésére, magatartási kódexek és helyes gyakorlatokat tartalmazó gyűjtemények formájában.

1.7. Az EGSZB azonban úgy véli, hogy az EU-nak és tagállamainak fel kell gyorsítaniuk tevékenységüket annak érdekében, hogy a közönség tájékozottabbá váljon a közösségi hálózatépítő oldalak használatával járó kockázatok és az alkalmazandó helyes gyakorlatok terén.

1.8. Az EGSZB továbbá úgy véli, hogy fokozott erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy a fiatalokat szélesebb körű oktatásban részesítsük e témákban már az első iskolaévektől kezdve; hogy az internethasználat szülői felügyeletének jelentőségére való tekintettel a családok nagyobb támogatást kapjanak; hogy hozzáférésgátló és szűrőeszközök kerüljenek kifejlesztésre; hogy nagyobb fokú kockázati megelőzést biztosítsunk; és hogy eredményesebben üldözzük az e téren folytatott illegális, illetve káros gyakorlatokat.

1.9. Az EGSZB ezzel összefüggésben úgy ítéli meg, hogy a fiatalokat közvetlenül be kellene vonni az operatív modellek meghatározásába és a közösségi hálózatokkal kapcsolatos kérdések megvitatásába és rendezésébe, mivel ők azok, akik valószínűleg a legjobban és leghamarabb megértik az e területen felmerülő kérdéseket, és megoldásokat tudnak javasolni.

1.10. Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy folytassa az internetes közösségi hálózatépítő oldalak jelenségének elmélyült tanulmányozását annak érdekében, hogy alaposan megérthessük a helyzetet és különösen annak kulturális, társadalmi és gazdasági hatásait, valamint azt, hogy hogyan lehetne felhasználni ezeket az oldalakat olyan fontos kérdések szélesebb körű megvitatására, mint az éghajlatváltozás vagy a „Tájékoztatás Európáról” kezdeményezés.

1.11. Az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság – a helyes önszabályozási gyakorlatok mellett – vegye fontolóra olyan társszabályozási mechanizmusok kialakítását, amelyek lehetővé tennék a helyes gyakorlatok kapcsán kötött megállapodások megfelelő ellenőrzését azok megszegésének megelőzése, a visszaélések megszüntetése és az e cselekményeket elkövetők hatásos büntetése érdekében. Az információs technológiák használata révén valamennyi tagállamban egyidejűleg elkövetett, a büntetőjog hatálya alá tartozó cselekedetekkel kapcsolatban az Uniónak ezentúl a felelős nemzeti szereplők által koordináltan irányított harmonizált vádemelési és büntető rendelkezéseket előíró rendszer felé kellene elmozdulnia.

1.12. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy az Európai Bizottság a 2008 júliusában általa végzett nyilvános konzultáció folytatásaként dolgozzon ki zöld könyvet a közösségi hálózatépítő oldalak témájában, meghatározva az ilyen oldalak hatásait elemző jövőbeli munkák főbb irányvonalait. A kidolgozási folyamat során meg kell hallgatni a különböző, érintett civil szervezetek és egyesületek véleményét is.

1.13. Az EGSZB azt ajánlja, hogy fontolják meg annak lehetőségét, hogy a meglévő uniós testületek hatásköreinek kiterjesztésével és összevonásával olyan uniós szintű ombudsmant jelölhessenek ki, aki az emberi méltóságnak, a magánéletnek és a személyes adatoknak az elektronikus kommunikáció és az audiovizuális szektor terén történő védelmével összefüggő valamennyi kérdésért felelne, így közelebbről a közösségi hálózatépítő oldalak témaköréért is.

1.14. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a tagállamok javítsák szakpolitikáik nemzeti szintű összehangolását az effajta helyzetek kezelését célzó, koherens jogi keret kialakítása érdekében, összehangoltan alkalmazandó hatáskörrel ruházva fel a nemzeti szabályozó hatóságokat, vagy megfelelő szabályozási mechanizmusokat hozva létre.

1.15. Az EGSZB konkrétan arra kéri az Európai Parlament tagjait, hogy ezeket az új kérdésköröket vegyék fel politikai napirendjük legfontosabb pontjai közé, így válaszolva a civil társadalom növekvő aggodalmaira.

2. Bevezetés

2.1. E saját kezdeményezésű vélemény tárgya a közösségi hálózatépítő oldalak fogyasztókra, illetve a nagyközönségre gyakorolt hatása. E fórumok lényegében online szolgáltatásokat nyújtanak azonos tevékenységet folytató, illetve közös érdeklődésű, vagy egyszerűen mások érdeklődési területeire és tevékenységére kíváncsi emberek közösségeinek kialakítása és összekapcsolása érdekében, ugyanakkor egy sor olyan funkciót is kínálnak, amelynek révén a felhasználók kommunikálhatnak egymással (lásd: http://www.saferinternet.org/ww/en/pub/insafe/safety_issues/faqs/social_networking.htm).

2.2. A közösségi hálózatépítés gyorsan terjed: napjainkban mintegy 211 millióan veszik igénybe ezeket az online szolgáltatásokat rendszeresen, ami az internethasználók (282,7 millió főre becsült) teljes táborának körülbelül a háromnegyedét jelenti. Elsősorban 16 éves és afeletti fiatalok használják ezen oldalak funkcióit. A szektor növekedése ellenére egyes szolgáltatások tartós igénybe vevőinek aránya viszonylag alacsony. Az Európai Bizottság becslései (1) szerint a közösségi hálózatok mintegy 40 millió rendszeres felhasználót vonzanak Európában, bár megjegyzendő, hogy tavaly a felhasználás körülbelül 35 %-kal nőtt, és az előrejelzések szerint 2012-ig a felhasználók száma több mint a kétszeresére, 107,4 millió főre nő majd.

2.3. Ezzel párhuzamosan nemzetközi cégek csatlakoztak az új jelenséghez, termékeiket és szolgáltatásaikat hirdetve az oldalakon, időnként tisztességtelen módon. Barack Obama kampánya nyomán politikai pártok is döntöttek ezen új szolgáltatások igénybevétele mellett, amint azt a közelmúltbeli európai parlamenti választások is megmutatták. Még a Vatikán is feliratkozott a Facebookra (Pope2you.net).

2.4. Egyszóval a közösségi hálózatokat főként az alábbiak jellemzik: általában ingyenes szolgáltatás, a tagok számának gyors, hatványozott növekedése, kiemelkedően magas gazdasági érték, könnyű használat és a felhasználók közti kapcsolattartást lehetővé tévő funkciók megléte.

2.5. Ebben a véleményben megvizsgáljuk a legfrissebb közösségi kezdeményezéseket, elemezzük a jelenlegi jogi keretet, felmérjük a közösségi oldalak által kínált lehetőségeket és használatuk kockázatait, továbbá ajánlásokat és javaslatokat teszünk a felhasználók biztonságát és az effajta kommunikációs formákba vetett bizalmukat növelő intézkedésekre.

3. A közösségi hálózatok hatása és kockázatai

3.1. Az internetalapú közösségi hálózatépítő szolgáltatások aránylag új jelenségnek számítanak. Technológiájuk folyamatosan fejlődik, és széles körben elismert, hogy átalakítják az internetes személyközi kapcsolatokat és kommunikációt.

3.2. Annak érdekében, hogy pontos fogalmunk legyen a jelenség méreteiről, megjegyzendő, hogy a ComScore tanulmánya szerint csak a Facebook közösségi hálózatépítő szolgáltatás oldalára – amely a világ hatodik leglátogatottabb oldala – havi mintegy 275 milliószor kattintanak rá. Európában 2009 februárjában mintegy 100 millió ember jelentkezett fel a Facebookra, ami azt jelenti, hogy minden online töltött 100 percből 4-et ezen az oldalon töltöttek, ez a közösségi oldalakon töltött idő több mint 30 %-át teszi ki, ami tavaly még csak 12 % volt.

3.3. A közösségi hálózatoknak tagadhatatlan előnyei vannak, különösen, mivel hozzájárulnak:

i)	a véleménynyilvánítás szabadságához bizonyos társadalmi és politikai helyzetekben;

ii)	online közösségek kialakításához és összekapcsolásához;

iii)	barátok és családtagok felkutatásához és a velük való találkozáshoz, illetve kapcsolattartásuk lehetővé tételéhez;

iv)	a kiskorúak számára veszélyt jelentő helyzetek megelőzéséhez, és ahhoz, hogy a kiskorúak segítséget tudjanak kérni a közösségi oldalakon keresztül, valamint

v)	áruk és szolgáltatások promóciójához és az e-kereskedelem bővítéséhez.

3.4. Mindezen előnyök ellenére szem előtt kell tartani, hogy a közösségi hálózatépítő oldalak – különösen a kiskorúak fejlődése szempontjából – kockázatokat is rejtenek, mivel illegális vagy alantas célokra használhatják azokat. (2) Ilyenek például:

i)	az ilyen szolgáltatásokon keresztül közvetített inzultusok által okozott lelki trauma;

ii)	gyermekek és fiatalok szexuális zaklatása;

iii)	meztelen vagy félmeztelen serdülőkorúakról készült fényképek vagy videók közzététele akár saját maguk, akár mások által;

iv)	prostituáltakat és „kísérőket” közvetítő szolgáltatások nyílt hirdetése;

v)	a személyes adatokkal való gyakori visszaélés, a hírnév és az emberi méltóság megsértése;

vi)	a felhasználók testi és mentális egészségének veszélyeztetése;

vii)	erőszakra, rasszizmusra és idegengyűlöletre való felbujtás;

viii)

fasiszta jellegű vagy a nácizmust hirdető, totalitárius ideológiák terjesztése; valamint

ix)	fiatalok által állítólag az ilyen hálózatokon közzétett intim részletek miatt elkövetett öngyilkosságok.

3.5. Emellett figyelembe kell venni a közösségi oldalakon használt új generációs technológiákat is, különösen azokat az alkalmazásokat, amelyek megadják a felhasználók földrajzi koordinátáit (geotagging), az arcfelismerő technológiákat használó alkalmazásokat, melyek révén az arcok felhasználói fiókokhoz köthetők, valamint a mobiltelefonok legújabb generációja által kínált kommunikációs lehetőségeket.

3.6. Azt is meg kell említeni, hogy az ilyen hálózatok kiválóan alkalmasak vírusok terjesztésére, erre példa a 2009. április 11–12-i hétvégén a Twitteren elszabadult vírus, amely több mint 100 ezer automatikus üzenetet küldött szét, nem tudni, hány felhasználói fiókot fertőzve meg.

3.7. A 2008-as Biztonságosabb Internetért Fórum (3) keretében az Európai Bizottság nyilvános konzultációra bocsátott egy kérdőívet a közösségi hálózatokról. (4) A beérkezett válaszok alapján (5) az az általános nézet, hogy a közösségi oldalak használatakor a kiskorúakat leginkább az internetes zaklatás (cyberbullying), a magánélet megsértése és a szexuális célú megkörnyékezés (grooming) veszélye fenyegeti.

3.8. Az internetes zaklatást illetően (6) az európai szülők 54 %-a tart attól, hogy gyermekei effajta zaklatás áldozatául esnek. A francia, görög és portugál szülők több mint 80 %-a aggódik amiatt, hogy gyermeküket internet- vagy mobiltelefon-használat közben zaklathatják. A gyermekek jogainak védelme és az oktatás terén komoly hagyományokkal rendelkező egyes országokban, például Dániában, Svédországban és Finnországban a szülők jobban bíznak abban, hogy gyermekeik biztonságosan interneteznek, ugyanis 69 %-uk nem tart esetleges kiberzaklatástól.

3.9. Az Egyesült Királyságban egy kétezer 11–18 év közti fiatal részvételével készített felmérés alapján levont következtetések szerint minden harmadik fiatalt zaklattak már közösségi oldalon vagy SMS-ben, és a lányok esetében az effajta visszaélések valószínűsége négyszer nagyobb, mint a fiúk esetében.

3.10. A közösségi hálózatok használatával kapcsolatban felmerülő másik komoly probléma a magánélet védelme. Az adatok és a magánélet védelmével foglalkozó hatóságok 2008. október 15–17-én Strasbourgban tartott, 30. nemzetközi konferenciáján állásfoglalást fogadtak el a magánélet védelméről a közösségi hálózatépítő szolgáltatásokban, (7) amelynek ajánlásai alapos megfontolásra érdemesek.

3.11. A főbb európai közösségi hálózatépítő oldalak üzemeltetői között 2009. február 10-én az önszabályozásról megkötött „Biztonságosabb közösségi hálózatépítési elveket az EU-nak!” elnevezésű megállapodásnak (8) már 20 aláírója van; a megállapodás egyértelműen meghatározza azokat a kockázatokat is, melyeknek az ilyen oldalak 18 év alatti felhasználói ki vannak téve: zaklatás (gyermekzaklatás internetes oldalakon vagy SMS-ek formájában), pszichés befolyásolás (amikor egy felnőtt egy gyermek bizalmába férkőzik azzal a szándékkal, hogy szexuálisan molesztálja) és olyan kockázatos viselkedés, mint például személyes információk közzététele jogtalan célokra.

4. Az EGSZB által szervezett meghallgatás

4.1. A szóban forgó társadalmi jelenség természetéből és gyors fejlődéséből kifolyólag ajánlatosnak látszott meghallgatást tartani a vélemény kidolgozási folyamatának keretében. Erre sor is került az EGSZB székházában, ahol a Tanács, az Európai Bizottság, az ENISA, az európai adatvédelmi biztos és az illetékes nemzeti hatóságok képviselői mellett a közösségi oldalak működtetésében és használatában legreprezentatívabb érdekeltek közé tartozó civil szervezetek és fogyasztók is megjelentek.

4.2. Az előzőleg kiküldött kérdőívre beérkezett válaszok, a különféle vélemények és a pezsgő ötlet- és javaslatbörze (ezek összefoglalása megtalálható az EGSZB honlapján az alábbi címen: http://www.eesc.europa.eu/sections/ten/index_en.asp? id=7000tenen) mind nagyon hasznos volt a vélemény kidolgozása szempontjából, és világosan bebizonyította, hogy a politikai döntéshozóknak – és a közösségi oldalak esetében azok fenntartóinak és maguknak a felhasználóknak – teendő javaslatok és ajánlások megfogalmazásakor szükség van ilyen, az érintett civil szereplőkkel való közvetlen konzultációt biztosító rendezvényekre.

4.3. Érdemes kiemelni, hogy az Európai Bizottság képviselői és az európai adatvédelmi biztos is egyetért az ebben a véleményben foglalt javaslatok többségével, és hogy az Európai Bizottság már jelentős előrelépést tett egyes célkitűzések világosabb megfogalmazása és mások megvalósítása terén, mind a már elindított, mind pedig a tervezési szakaszban lévő kezdeményezések tekintetében, ami igen biztató jövőt jósol az intézmények közötti együttműködésnek.

5. Szükséges intézkedések és várható eredmények

5.1. Az EGSZB elismeri és üdvözli az Európai Bizottság munkáját, melyet az internetet használó gyermekek védelme érdekében végez, és megismétli az internetet és egyéb kommunikációs technológiákat használó gyermekek védelmére irányuló többéves közösségi program létrehozásáról szóló 2008-as véleményében foglaltakat. (9)

5.2. Az EGSZB azt is megjegyzi, hogy nagyon időszerű és hasznos a fent említett önszabályozási kezdeményezés; különösen azok az intézkedései, melyek a fő kockázatok minimalizálására irányulnak.

5.3. A „Biztonságosabb internet” program (2009–2013) végrehajtási folyamata kapcsán az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy párbeszédet kell kialakítani a közösségi hálózatok főszereplőivel, azaz a fiatalokkal, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a biztonságosabb internethasználatot célzó megoldások megvitatásában, kialakításában és létrehozásában.

5.4. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a fiatalokat közvetlenül be kellene vonni az operatív modellek meghatározásába, valamint a közösségi hálózatokkal kapcsolatos kérdések megvitatásába és rendezésébe, mivel valószínűleg ők azok, akik a leginkább képesek gyorsan és pontosan megérteni az ezen a területen előálló nehéz helyzeteket.

5.5. Az EGSZB azt is javasolja, hogy vizsgálják meg egy olyan nemzetközi vagy európai tanfolyam megrendezésének lehetőségét, amelynek keretében szaktanácsadókat és terapeutákat képezhetnének ki arra, hogy miként nyújtsanak segítséget azoknak, akik valamilyen online környezetben visszaélés áldozatai lettek, különösen akiknek szexuális visszaélés céljából igyekeztek a bizalmába férkőzni (grooming), vagy akiket zaklattak (bullying). Az EGSZB az javasolja, hogy a „Biztonságosabb internet” program tartalmazzon kezdeményezéseket általában a tanácsadásra, és különösen az online tanácsadásra, valamint olyan programokra, melyek célja az, hogy segítsék a gyermekeket és a serdülőket az ilyen helyzetek megelőzésében.

5.6. A „Biztonságosabb internet” program (2009–2013) végrehajtásának részeként az EGSZB azt is hangsúlyozza, hogy fontos beindítani olyan kezdeményezéseket, amelyek a digitális jártasság javítását célozzák, kiemelten szem előtt tartva az olyan közösségi hálózatok biztonságos használatát, melyek célcsoportjába nem csupán gyermekek és serülők tartoznak, hanem a népesség szélesebb rétege, például a gyermekeik oktatásáért felelős szülők, illetve idős felhasználók.

5.7. Az EGSZB úgy véli, hogy a közösségi hálózatok üzemeltetőinek önszabályozást kellene végezniük, elsősorban a kiskorúak védelme érdekében. Ugyanakkor független szereplőkre kellene bízni a fentiek betartásának ellenőrzését, és ezzel együtt törvényi védelmi minimumszabványokra van szükség.

5.8. Az EGSZB egyetért az olyan önszabályozó rendszerrel, melyet a közösségi és a nemzeti szintű társszabályozást is szem előtt tartva fejlesztenek ki, bevonva ebbe a szabályozó hatóságokat annak érdekében, hogy teljes mértékben betartsanak minden idevonatkozó megállapodást, hogy megelőzzék a visszaéléseket, hogy szankciókat helyezzenek kilátásba jogsértések esetén, és hogy társaik megbüntessék a szabályok megsértőit.

5.9. Az EGSZB elfogadja a 2008. október 17-én, az adatvédelmi hatóságok 30. nemzetközi adatvédelmi konferenciáján (10) elfogadott, a közösségi hálózatszolgáltatásokban a magánélet védelméről szóló állásfoglalásnak, valamint a 29. cikk szerinti munkacsoport online közösségi hálózatokról szóló véleményének (11) legtöbb ajánlását. Arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vegye fontolóra ezeket az ajánlásokat, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az üzemeltetők is elfogadják őket.

5.10. Az EGSZB szerint további erőfeszítésekre van szükség a tájékoztatás és az oktatás megerősítéséhez már az első iskolaévtől kezdődően, hogy ne csak a kockázatmegelőzésen lehessen javítani, hanem a szóban forgó közösségi hálózatépítő oldalak használatának módján is. Ehhez közösségi szintű, illetve a tagállamokban lefolytatott figyelemfelkeltő-tudatosító kampányokra van szükség. Ehhez a „Biztonságosabb internet” program keretében végrehajtandó kezdeményezéseken túl hasznos lenne egy olyan „eYouGuide” létrehozása, amely kimondottan a közösségi hálózatok felhasználóit célozza: egyfajta portál az ilyen felhasználók jogairól, ahol lehetőség lenne visszaélések bejelentésére és viták lefolytatására páneurópai szinten, azaz egy oldal, ahol „kezelhetők” a felhasználói jogok, értékelhető az európai uniós koordináció, megvitathatóak az egyes intézkedések és politikák különböző formái, és értékelhető a nemzeti hatóságok közötti együttműködés.

5.11. Az EGSZB szerint a nemzeti és közösségi kutatási-fejlesztési programok és maguk a hálózatüzemeltetők részéről is további befektetésekre van szükség azoknak a műszaki eszközöknek a fejlesztésére és finomítására, amelyekkel szűrni lehet a felhasználókat, illetve az oldalakat, blokkolni lehet a hozzáférést, és amelyek segítségével a családok következetesen alkalmazhatják az elővigyázatossághoz kapcsolódó elveket.

5.12. Mivel az EGSZB tudatában van annak, hogy folytonosan változó, dinamikus jelenségről van szó, üdvözölné, ha az Európai Bizottság zöld könyvet adna ki, amely a 2008 júliusában tartott nyilvános konzultáció eredményeit felhasználva kidolgozná a jövőbeli fejlesztések főbb lehetőségeit, elemezve hatásaikat és széles körű konzultációt folytatva a kérdésben érintett vállalatokkal, szakemberekkel, tudományos és civil szervezetekkel és szövetségekkel.

5.13. Ebből a szempontból hasznos lenne fontolóra venni egy EU-szerte egységes jogi keret kidolgozásának lehetőségét, amely a szorosabb együttműködésen és a nemzeti politikák nagyobb összehangolásán alapulna. Kiemelt figyelmet érdemel az ilyen hálózatokhoz történő csatlakozás szerződéses feltételeinek témája. Ezekben gyakran félrevezető záradékok szerepelnek, különösen ami az alkalmazandó jogszabályokat és az illetékes szerveket illeti.

Mivel alapvetően nemzetközi jelenségről van szó, melynél uniós határokon túli joghatóságok foglalkoznak a fő közösségi hálózatépítő szolgáltatásokkal, az EGSZB szerint az alábbi intézkedéseket mindenképpen megfelelően támogatni kell:

5.14.1. Nemzetközi szintű magatartási elveket és szabályokat kell kidolgozni a közösségi hálózatépítő szolgáltatásokra vonatkozóan, különösen azok esetében, melyek célcsoportját kiskorúak alkotják;

5.14.2. Intézményesíteni kell azokat a mechanizmusokat, amelyek a fenti szabályok betartásának ellenőrzésére szolgálnak; tekintettel a szóban forgó szolgáltatások jellegére, ezt mindenképpen határokon átnyúlóan kell elvégezni;

5.14.3. Politikai és gyakorlati szinten is el kell mélyíteni, és egyszerűsíteni kell a harmadik – akár európai, akár nem európai – országokkal folytatott együttműködést, hogy fel lehessen tárni a közösségi hálózatépítő oldalak használatával összefüggő kockázatokat és problémákat, hogy meg lehessen találni az idevonatkozó legjobb megoldásokat és hogy – amennyire a nemzetközi jogi keret engedi – hatékonyan fel lehessen számolni azokat a helyzeteket, amelyekben csorbulhatnak az emberek/felhasználók jogai.

5.15. Az EGSZB azt is hangsúlyozni szeretné, hogy megfelelő nemzetközi együttműködésre és koordinációra van szükség a különböző érintett felek között, hogy maximálni lehessen a biztonságos internethasználatot garantálni hivatott intézkedések hatását. (12) Ehhez proaktívabb nemzetközi megközelítés szükséges, hogy biztosítani lehessen az ismeretterjesztést és az információcserét, illetve azt, hogy összehangolják a jogalkotást és a végrehajtást, valamint hogy elő lehessen teremteni a kért intézkedések mind uniós, mind pedig Unión kívüli végrehajtásához szükséges forrásokat.

5.16. Az EGSZB arra is utal, hogy a tagállamoknak ratifikálniuk kellene az Európa Tanács számítástechnikai bűnözésről szóló, illetve a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális zaklatása elleni egyezményét, (13) ami jelentős előrelépést jelentene abba az irányba, hogy az Európai Unió egységesen léphessen fel a nemzetközi színtéren.

5.17. Végül az EGSZB felveti, hogy a fent említett kezdeményezések mellett nem lenne-e célszerű fontolóra venni azt a lehetőséget, hogy a különféle szervek között megoszló hatáskörök kiterjesztésével és összevonásával uniós szintű ombudsmant nevezhessenek ki az audiovizuális területen felmerülő olyan kérdések kezelésére, mint a magánélet védelme, az adatvédelem, az emberi méltóság, a válaszadási jog, a véleménynyilvánítás szabadsága stb., az összehasonlító jog szempontjából ugyanolyan irányvonalak mentén kiterjedve a közösségi hálózatokra is, mint ahogy azt a „magánélet védelmével foglalkozó biztos” kanadai modellje teszi. A kanadai biztos Facebook elleni, a személyes adatok állítólag nem megfelelő tárolása miatti fellépése – amely jelzi kiterjedt hatáskörét – a közelmúltban bekerült a hírekbe. (14)

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) IP/08/232, Brüsszel, 2009. február 10.

(2) Ezzel kapcsolatban különösen az ENISA (Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség) Security Issues and Recommendations for Online Social Networks [Az online kapcsolatépítő hálózatokkal kapcsolatos biztonsági kérdések és ajánlások] c. jelentését ajánljuk, amely az alábbi címen érhető el: www.enisa.europa.eu/doc/pdf/deliverables/enisa_pp_social_networks.pdf.

(3) http://ec.europa.eu/information_society/activities/sip/events/forum/forum_sepet_2008/index_en.htm.

(4) http://ec.europa.eu/information_society/activities/sip/policy/consultations/ageverif_sns/index_en.htm.

(5) http://ec.europa.eu/information_society/activities/sip/docs/pub_consult_age_rating_sns/summaryreport.pdf.

(6) „Az internet gyermekek általi biztonságosabb felhasználása felé az Európai Unióban – szülői perspektíva” című 2008-as Eurobarométer gyorsfelmérés, http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/fl_248_en.pdf.

(7) Állásfoglalás a magánélet védelméről a közösségi hálózatépítő szolgáltatásokban: http://www.privacyconference2008.org/adopted_resolutions/STRASBOURG2008/resolution_social_networks_en.pdf.

(8) „Safer Social Networking principles for the EU” [Biztonságosabb közösségi hálózatépítési elveket az EU-nak!], elérhető az alábbi címen: http://ec.europa.eu/information_society/activities/social_networking/eu_action/selfreg/index_en.htm#self_decl.

(9) HL C 224., 2008.8.30., 61. o.

(10) Az ajánlások szövege az alábbi linken olvasható: http://www.privacyconference2008.org/adopted_resolutions/STRASBOURG2008/resolution_social_networks_en.pdf.

(11) A 2009. június 12-én elfogadott vélemény az online közösségi hálózatokról.

(12) Tóth Jánosnak, az EGSZB TEN szekciója elnökének állásfoglalása a „Nyilvános bemutató az internetet használó gyermekek védelméről” elnevezésű EGSZB-kezdeményezés keretében, melyet 2009. május 5-én fogadtak el (további információ: http://www.eesc.europa.eu/sections/ten/index_en.asp? id=4300003tenen).

(13) http://conventions.coe.int/Treaty/Commun/QueVoulezVous.asp? NT=185 & CL = ENG.

(14) Lásd a magánélet védelmével foglalkozó kanadai biztos (OPC) hivatalának honlapját: http://www.priv.gc.ca/aboutUs/mm_e.cfm#contenttop. A Facebookkal kapcsolatos közelmúltbeli akciója: http://www.priv.gc.ca/media/nr/-c/2009/nr-c_090716_e.cfm.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/74

457. PLENÁRIS ÜLÉS, 2009. NOVEMBER 4. ÉS 5.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az Európai Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Új munkahelyekhez szükséges új készségek: A munkaerő-piaci és a képzettségi igények előrejelzése és összehangolása

(COM(2008) 868 végleges)

(2010/C 128/13)

Előadó: Vladimíra DRBALOVÁ

2008. december 16-án a Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Az Európai Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Új munkahelyekhez szükséges új készségek: A munkaerő-piaci és a képzettségi igények előrejelzése és összehangolása

COM(2008) 868 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2009. október 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a 2009. november 4-i ülésnapon) 141 szavazattal 2 ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az EGSZB úgy véli, hogy az „ Új munkahelyekhez szükséges új készségek ” című közlemény időszerű kezdeményezés. Az EGSZB egyetért azzal, hogy mind nemzeti, mint uniós szinten létre kell hozni egy, a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő készségek előrejelzésre alkalmas mechanizmust, és az ahhoz szükséges kapacitást. Rövid távon a gazdasági fellendülés alapvető feltétele, hogy minden szinten nőjön a képzettségi szint; ami hosszú távon a fejlődés, a termelékenység javulása, a versenyképesség, a foglalkoztatás, az esélyegyenlőség biztosítása, valamint a társadalmi kohézió alapvető feltétele is. A munkaerő-piac jövőbeli igényeinek előrejelzése csak korlátozottan lehetséges, ezért elengedhetetlen az erre szolgáló mechanizmusok és eszközök folyamatos fejlesztése.

1.2. Az EGSZB üdvözli az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ (Cedefop) által a készségek rendszeres, európai szintű előrejelzésének javítása érdekében tett további javaslatokat, amelyek többek közt az előrejelzés módszereinek és az adatbázisoknak a fejlesztését, és ezzel párhuzamosan a munkaerő-piaci kínálat és kereslet előrejelzésének naprakésszé tételét célozzák, ami a kettő közötti eltérések elemzését is lehetővé teszi. Az EGSZB ugyanakkor – tekintettel az egyes tagállamokban alkalmazott gyakorlatok sokszínűségére – javasolja a „készségek” fogalommeghatározásának további finomítását.

1.3. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy nem léteznek a jövőbeli igények biztos meghatározását lehetővé tevő eszközök, és hogy a globalizáció következtében a világszintű munkamegosztás középtávon nem változatlan, míg a képzési időtávok valószínűleg „középtávúak”.

1.4. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy helyénvaló megerősíteni és a munkaerőpiac aktuális és jövőbeli igényeivel összhangba hozni a készségeket. Kiáll ugyanakkor amellett, hogy teljes mértékben ki kell használni a munkaerőpiacon már meglevő lehetőségeket, meg kell erősíteni a munkavállalók alkalmazkodóképességét, javítani kell a foglalkoztatás jelenlegi színvonalát, új, jövedelmező munkahelyeket kell teremteni, és ki kell aknázni az új, „zöld” piacban rejlő lehetőségeket.

1.5. Az EGSZB fenntartások nélkül támogatja az érintett felek teljes körét magában foglaló partnerség és együttműködés elvét. Az EGSZB különösen elismeri a szociális partnerek, mint a munkaerő-piac központi szereplői, továbbá a civil társadalom hozzájárulását. Az EGSZB ezenkívül támogatja a nemzetközi együttműködés megerősítését és a tevékenységek nemzetközi szintű összehangolását, mindenekelőtt az ILO és az OECD keretei között.

1.6. Az EGSZB különösen az oktatási intézmények és a vállalkozások közötti szoros és hatékony együttműködésre helyezi a hangsúlyt, ami lehetővé teszi, hogy az oktatási rendszerekben konstruktív módosításokat vezessenek be, hogy csökkenjen az iskolából kimaradók száma, nőjön a műszaki jellegű szakterületek vonzereje, emelkedjen a szakmai képzés színvonala, hogy előre lehessen jelezni a tagállami munkaerőpiacokon megkívánt képesítések és a velük kapcsolatban szükséges készségek tendenciáit az Unió általános foglalkoztatási rátájának emelése érdekében, továbbá hogy e rendszereket jobban hozzá lehessen igazítani a vállalatok gyakorlatához. Az EGSZB ragaszkodik továbbá a színvonalas általános diák-, illetve tanárképzéshez és a szakmai előmenetelt célzó orientációs rendszerek javításához. Különös figyelmet kell fordítani a kis- és középvállalkozások (kkv-k) sajátos igényeinek azonosítására.

1.7. E tekintetben az EGSZB felhívja a figyelmet a 2009 májusában Prágában megrendezett rendkívüli, foglalkoztatási EU-csúcstalálkozón elfogadott ajánlásokra. Ezek az ajánlások a készségek javítását, az oktatásba való befektetést, az EU-n belüli mobilitás ösztönzését, a szakmai kompetenciára vonatkozó igények előrejelzését és e készségeknek a munkaerő-piaci igényekkel való precízebb összeegyeztetését célozzák, csakúgy, mint a szakmai képzés és a szakmai gyakorlatok magas színvonalának biztosítását.

1.8. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli továbbá a tagállamok által az Oktatási Tanács májusi ülésén tett vállalásokat. A tagállamok vállalták, hogy az oktatás és a szakképzés területén már meglévő együttműködésük intenzívebbé tétele érdekében létrehoznak egy megerősített európai keretet, valamint hogy kidolgozzák a négy stratégiai célkitűzés definícióját, amelyek célja, hogy az oktatásban vagy szakképzésben részt vevő valamennyi személy foglalkoztathatósága és vállalkozói potenciálja növekedjen. E tekintetben különösen fontos az egész életen át tartó tanulás Európai Képesítési Keretrendszere (EKKR) (1).

1.9. Az EGSZB üdvözli, hogy a svéd elnökség felvette rendezvényei közé az „ Új munkahelyekhez szükséges új készségek ” című konferenciát, mely 2009. október 22–23-án kerül megrendezésére, és amelynek fő témája a munkaerőpiac jövőbeli igényei és a foglalkoztatással kapcsolatos közszolgáltatások szerepe.

2. Bevezetés

2.1. A pénzügyi világválságot követően az EU-ban gazdasági recesszió kezdődött, amely jelentős hatást gyakorolt az európai munkaerőpiacra és a foglalkoztatásra. A jelenlegi előrejelzések szerint a munkanélküliség a következőképpen alakul majd: 2009-ben 9,4 %-os, 2010-ben pedig akár 10,9 %-os munkanélküliség várható.

2.2. Az Európai Bizottság erre a helyzetre „ A gazdasági fellendülés európai terve ” című közleménnyel (2) reagált, melyben összehangolt megközelítésre szólított fel, meghatározta a stratégiai célkitűzéseket, és egy sor intézkedésre tett javaslatot a lisszaboni stratégia négy kiemelt területén.

2.3. Az EU gazdaságélénkítő intézkedései többek között olyan területekre vonatkoznak, mint a munkahelyek és az emberi erőforrások védelme, valamint a vállalkozói kedv növelése. Az Európai Bizottság egy nagy volumenű európai kezdeményezés elindítására hívott fel a munkahelyteremtés ösztönzése érdekében, és javasolta többek között a jelenlegi kínálat és a várható betöltetlen álláshelyek számának figyelemmel kísérését. Javasolta továbbá a készségek fejlesztését és azok színvonalának növelését annak érdekében, hogy az érintettek jobban tudjanak reagálni az ilyen munkahelykínálatra.

2.4. A növekedés és a jólét fokozása szempontjából a legfontosabb tényező, hogy egy adott ország minőségi munkahelyeket tudjon létrehozni. A munkahelyteremtéssel és a növekedéssel kapcsolatos politika több alapvető pillérre épül. A modern, befogadó, rugalmas és versenyképes munkaerőpiac a tevékenységek és feladatok széles körét felöleli. Ezen túlmenően a munkavállalók szabad mozgása az EU egyik alapvető pillérét képezi. Ennek célja nem csupán az, hogy megkönnyítse, hogy a polgárok egy másik tagállamban dolgozzanak, és hogy javítsa a munkahelykínálatot, hanem az is, hogy a vállalkozások számára nagyobb és rugalmasabb munkaerő-kínálat álljon rendelkezésre, és hogy javítsa a munkaerő-piaci igényekhez való jobb alkalmazkodást.

2.5. A 2009. évi tavaszi uniós csúcstalálkozó következtetései egyértelműen arra helyezik a hangsúlyt, hogy meg kell erősíteni az Unió azzal kapcsolatos kapacitását, hogy a készségeket minden szinten javítsa, hogy előre kell jelezni a munkaerő-piaci igényeket, és hogy a képesítéseket ezekhez az igényekhez kell igazítani. A csúcstalálkozó résztvevői egyúttal erőteljes felhívást intéztek a tagállamokhoz arra nézve, hogy a tagállamok alkalmazzák a 24. integrált iránymutatásokat, és hogy oktatási és szakképzési rendszereiket igazítsák az új készségek elvárásaihoz.

2.6. A 2009. május 7-én, Prágában megrendezett rendkívüli, foglalkoztatási EU-csúcstalálkozón tíz konkrét intézkedést fogadtak el. Ezeket a hosszú és rövid távú kihívásokra összpontosító intézkedéseket nemzeti és európai szinten, a szociális partnerekkel együttműködve kell majd foganatosítani. A tízből négy intézkedés vonatkozik az oktatásra, a szakképzésre, az egész életen át tartó tanulásra, a szakmai képzésre, a mobilitás támogatására, a készségek jobb előrejelzésére, valamint a készségeknek a munkaerő-piaci igényekhez való igazítására.

3. Általános megjegyzések

3.1. Az Európai Bizottság 2008-ban tette közzé az „ Új munkahelyekhez szükséges új készségek: A munkaerő-piaci és a képzettségi igények előrejelzése és összehangolása ” című közleményét (3), amelyben – a jelenlegi válság fényében – arra helyezi a hangsúlyt, hogy a készségek színvonalának emelésével meg kell erősíteni a humántőkét és a foglalkoztathatóságot. Az Európai Bizottság javaslatának célja, hogy lehetővé tegye az uniós kapacitások megerősítését a készségek értékelésének és előrejelzésének területén, valamint hogy lehetővé tegye ezeknek a készségeknek a létrejövő új munkahelyek természetéhez való jobb hozzáigazítását.

3.2. Az Európai Bizottság a közleményben elvégzi egyrészről e készségek első értékelését a munkaerő-piaci igények tekintetében, a 2020-ig tartó időszak vonatkozásában, ugyanakkor javaslatot is tesz egy olyan szisztematikus folyamatra, amely a munkaerőpiac jövőbeli igényeit nyomon követi, értékeli és kellő időben azonosítja. A PROGRESS és az egész életen át tartó tanulás programjai segítségével az Európai Bizottság a kompetenciamérés új módszereinek fejlesztésére is összpontosít.

3.3. Az Európai Bizottság mozgósítja a már létező eszközöket e folyamatok hatékony megvalósítására, és jelenleg is munkálkodik olyan új eszközök kidolgozásán, amelyek megerősítik vagy egyszerűbbé teszik majd a folyamatot. A rugalmas biztonság politikájára, valamint a készségek fejlesztését célzó intézkedések megindítására helyezi a hangsúlyt. A közlemúltban javasolt eszközök közé tartozik az európai munkaerő-piaci monitor, a foglalkozások és képzettségek egységes többnyelvű szótára, valamint a Match and Map elnevezésű online szolgáltatás, amely megkönnyíti az EURES rendszer felhasználóinak a dolgát. Említésre kerül az Európai Szociális Alap (ESZA), valamint az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) kulcsfontosságú szerepe is. A munkaerőpiac jövőbeli igényeinek előrejelzése csak korlátozottan lehetséges, ezért elengedhetetlen az erre szolgáló mechanizmusok és eszközök folyamatos fejlesztése és javítása, a különböző tagállamok befogadóképességének figyelemmel kísérése mellett.

3.4. Az Európai Bizottság méltán hangoztatja az olyan transzverzális készségek és egyéni készségek (soft skills) növekvő fontosságát, mint a csapatmunka, a nyelvtudás és a kommunikációs képességek. Külön figyelmet kell fordítani az olvasás-, írás- és számolási készséggel kapcsolatos előírások és elvárások szintjének emelésére már a legfiatalabb kortól.

3.5. A képzettséggel foglalkozó ágazati tanácsok létrehozása, amire ágazati szinten, a munkaadók, az oktatási intézmények és az egyéb érintettek között kötött megállapodások útján került sor, bevált gyakorlatnak bizonyult. Az ágazati tanácsok tevékenységei kapcsolódhatnak az ágazati szociális párbeszéd struktúráihoz, hiszen e tekintetben igen fontos szerep jut a szociális partnereknek (4).

3.6. Az Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanács 2009. május 12-i ülésén a tagállamok elkötelezték magukat amellett, hogy az oktatás és a szakképzés terén intenzívebbé teszik együttműködésüket. A megállapított prioritások a hangsúlyt arra helyezik, hogy az oktatásnak és a szakképzésnek fontos szerepet kell játszania a gazdasági és szociális politikákról szélesebb körben folytatott vitákban. A közös kihívások a következők: 1) a jövőbeli foglalkoztatáshoz megfelelő készségekkel rendelkező munkaerő biztosítása, 2) az igazodás az idősödő társadalom igényeihez, és 3) az erősödő nemzetközi verseny.

3.7. A Tanács következtetéseket fogadott el az oktatási intézmények és a szociális partnerek közötti partnerség megerősítéséről is. Az oktatás és a szakképzés egyik fontos feladata a szociális kohézió terén abban áll, hogy az egyéneket felvértezze azzal a tudással, azokkal a készségekkel és képzettségekkel, amelyek megkönnyítik számukra a munkaerőpiacra való belépést és a munkaerőpiacon maradást. Ezért fontos a szociális partnereknek, mint a munkaerőpiac fő szereplőinek szerepe.

4. Tények és számok

4.1. Az EU Tanácsa 2008. júniusi következtetéseiben megerősítette arra vonatkozó felhívását, hogy teljes körűen fel kell mérni, hogy 2020-ig milyen készségekre lesz szükség Európában (A képzettségi igények előrejelzése és a munkaerő-piaci igényekkel való összehangolása, különös tekintettel a fiatalokra (5)).

4.2. A CEDEFOP ezért a 2006-tól 2020-ig (6) tartó időszakra nézve elemezte a készségigényeket. Az elemzés huszonöt tagállamra, valamint Norvégiára és Svájcra terjedt ki. Az elemzés a 2020-ig terjedő időszakban 20,3 millió új munkahely megteremtését feltételezi. Az úgynevezett „munkaerőpótlások” (a nyugdíjba vonulás vagy a munkaerőpiacról való távozás miatt megürült munkahelyek betöltése) további 85 millió munkahely megteremtését teszik lehetővé, ami azonban nem tekinthető új munkahelyek létrehozásának. 2020-ra a szolgáltatási ágazat várhatóan az összes munkahely háromnegyedét adja majd.

4.3. Jelenleg a szakmai tevékenységet folytatók közel 40 %-a folytat olyan tevékenységet, amelyhez magas szintű készségek szükségesek, mint például a vezető pozíciók, a szabadfoglalkozású tevékenységek vagy a műszaki jellegű foglalkozások. Az elkövetkezendő évtizedben a magas vagy közepes szintű készségeket igénylő munkahelyek száma várhatóan tovább nő. Várhatóan a képzettséget nem igénylő vagy csak alacsony szintű képzettséget igénylő egyes munkahelyek száma is növekedni fog.

4.4. Ha ez a tendencia folytatódik, a szóban forgó változások a munkahelyek számának növekedése terén polarizációhoz vezetnek. Ennek hatására csökkenne az olyan munkák iránti kereslet, amelyek egyszerű rutinfeladatokból állnak és középfokú végzettséghez kötődnek, de a nyugdíjba vonulók nagy száma miatt lesz kereslet a megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező új munkaerő iránt.

4.5. Jelenleg minden szakmában emelkedik az elvárt képesítési szint, még a legalacsonyabb szintű képesítést igénylő szakmákban is. Az elvárt képesítések szintjének emelkedését a képzettségkínálat befolyásolja. Általában véve az utóbbi tíz évben emelkedett a lakosság képzettségi szintje, mégpedig azért, mert számos tagállamban sokan döntöttek úgy, hogy felsőfokú képesítést szereznek, míg az idősebb, általában alacsonyabb képzettséggel rendelkező dolgozók nyugdíjba vonultak, és így kiléptek a munkaerőpiacról.

4.6. Ám a CEDEFOP következtetései egyértelműen kiemelik a munkahelyek nagy részén/többségén elvárt képzettségi szint általános és hosszú távon megfigyelhető emelkedését. Előrejelzései szerint a 2006 és 2020 közötti időszakban a betöltendő álláshelyek csaknem 91 %-ához lesz szükséges felső- vagy középfokú végzettség. Ezért a következő évtizedben módosítani kell majd a munkavállalók képzettségének jelenlegi struktúráját, mivel egyre több – közel 55 millió – betöltendő álláshelyhez szükséges középfokú végzettség (ideértve a szakképzést is). A semmilyen, vagy csak nagyon alacsony szintű képesítéssel rendelkezők számára kevesebb mint 10 millió munkahely áll majd rendelkezésre.

4.7. Az Eurostat adatai szerint 2000 óta az EU-ban sikerült minőségi munkahelyeket létrehozni. Emellett korreláció figyelhető meg a felsőfokú diplomával rendelkezők foglalkoztatása, és a munkahelyek számának növekedése között. Az EU legtöbb tagállamában a felsőfokú diplomával rendelkezők foglalkoztatása nagyobb mértékben nőtt, mint a foglalkoztatás általában. Máltán például 2000 óta több mint kétszeresére nőtt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők foglalkoztatása, míg az összfoglalkoztatás mindössze 12 %-kal nőtt. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy az ezzel ellentétes tendencia, nevezetesen a bizonytalan álláshelyek is megjelentek.

4.8. Így a CEDEFOP vizsgálata számos következtetésre jut:

—	az általános készségkövetelmények továbbra is nőni fognak,

—

a vonatkozó politikáknak biztosítaniuk kell, hogy a munkavállalók alkalmazkodni tudjanak ezekhez a követelményekhez; fontos lenne tudni, hogy a jelenleg a munkaerő-piacon tapasztalható munkahelyhiány csak ideiglenes és átmeneti állapot, vagy pedig egy hosszú távú jelenséggel állunk szemben, ami célzott intézkedéseket tesz szükségessé,

—	a folyamatos továbbképzésnek és az egész életen át tartó tanulásnak hozzá kell járulnia annak biztosításához, hogy az egyéni készségek folyamatosan kövessék a munkaerőpiac szerkezetének változásait,

—	a következő évtizedben a munkaerőpiacra belépő fiatalok száma lesz elegendő a munkaerőpiac valamennyi igényének kielégítéséhez; ez hatással lesz mind az oktatási rendszerekre, mind a szakképzésre; az egész életen át tartó tanulás alapvető fontosságú,

—	bármilyen fontos szerepet játszik is az oktatás és a szakképzés abban, hogy az emberek jobban tudjanak reagálni a munkaerőpiac igényeire, a túlképzettség és alulképzettség problémáit ezek sem tudják megoldani,

—	fontos a készségek megfelelő értékelése, a készségek elvesztésének megelőzése, és a már meglévő készségek jó kihasználása.

5. Részletes megjegyzések

5.1. Az Európai Bizottság célja, hogy összehangolja a jelenleg kínált képesítéseket a munkaerő-piaci igényekkel. A meglévő akadályok – köztük az adminisztratív jellegűek – felszámolása, ami megnyitná az utat az EU-ban a munkavállalók szabad áramlása előtt, valamint a munkaerő-piaci tendenciákkal kapcsolatos információk egyértelműbbé tétele elősegítené a munkavállalók mobilitását, valamint az ágazatközi és földrajzi mobilitást (7), illetve a munkavállalói készségek és a betöltendő álláshelyek közötti jobb összhang megteremtését. Fontos másfelől az úgynevezett átmenti mobilitás megerősítése, amely lehetővé teszi, hogy a munkahely elvesztése esetén könnyebb legyen az átmenet egy új, minőségi munkahely felé, garantált biztonságot élvezve (rugalmas biztonság).

5.2. Az Európai Bizottság közleményéhez kapcsolódó munkadokumentumban (8) javaslatot tesznek olyan fogalmak meghatározására, mint a képzettségek, az ismeretek, a képességek és a készségek. A gyakorlat mindazonáltal azt mutatja, hogy ezek a fogalmak a tagállamonként jelentősen eltérő megközelítésektől is függenek. A vizsgált közlemény vonatkozásában az Európai Bizottságnak egyértelműbben kell meghatároznia a „készségek” fogalmi körét.

5.3. A készségekkel kapcsolatos probléma Európában már a jelenlegi válság előtt is fennállt. Az uniós intézmények és a vállalatok vezetői már több mint tíz éve felhívták a figyelmet arra, hogy Európa nem termel ki, nem vonz ide és nem tart meg olyan számú tudóst, mérnököt és informatikust, amennyire egy adott ágazatban szükség van. A helyzet egyre sürgetőbb, és a számok azt mutatják, hogy a fiatal generációk továbbra sem mutatnak érdeklődést a természettudományi szakterületek iránt. A munkaerő-piaci igényeknek megfelelő készségek elégtelensége Európában egyre súlyosbodik, és időzített bombaként ketyeg Európa előtt a versenyképesség útján. A megfelelő szintű készségek, az információkhoz való jobb hozzáférés és a struktúrák javítása pozitív hatást gyakorolnának, különösen a kkv-kra.

5.4. A harmadik országokból érkező bevándorlók is hozzájárulhatnak az Unió fejlődéséhez, különös tekintettel arra, hogy számos országban csökkent a munkaerő-kínálat. Az EU új megközelítése a harmadik országokból érkező gazdasági menekültek és a világ más részéről érkező tehetséges munkaerőtömeg tekintetében csak ideiglenes megoldást jelenthet. A gyakorlatból derül majd csak ki, hogy a kék kártya bevezetése segített-e Európának abban, hogy idevonzza a tehetségeket. Jelenleg Európa mindössze 2 %-nyi harmadik országból származó, magasan képzett munkaerőt alkalmaz.

5.5. Jelenleg, amikor Európa viharos időket él, a szükséges készségek elégtelensége már önmagában is több figyelmet érdemel. Európa ráadásul közép- és hosszú távon még nagyobb lehetőségeket rejt magában a munkahelyteremtés vonatkozásában, mind az új, mind a felszabaduló munkahelyekre nézve. A munkahelyteremtés nettó számára vonatkozó előrejelzések mindazonáltal a munkahelyek polarizációját jelzik, a magas szintű készségeket igénylő munkahelyek számának jelentős emelkedését mutatva.

5.6. Az alkalmazottak számának csökkentése a kisebb kereslet idején csak rövid távú megoldás. A készségek fejlesztése költséges és hosszú távon gyümölcsöző folyamat, legyen szó akár a formális oktatásról (alap-, közép- vagy felsőfokon), akár a vállalkozásokon belüli oktatásról (vállalkozáskultúra, a vállalkozás saját szervezeti felépítése, ügyfélkapcsolatok). A gazdaság nem lendülhet fel, ha a vállalkozásokban nincs kellő képzettségű munkaerő.

5.7. Egy előrelátó és jövőorientált forgatókönyv a kormányok és a magánszektor közös fellépését feltételezi, az alábbiak szerint:

—	az ESZA-finanszírozást a 2007–2013 közötti időszakban át kell irányozni a szakképzésre és az átképzésre,

—	közös és partnerség formájában folytatott fellépéseket kell indítani a magán- és a közszféra részvételével,

—

olyan közös politikát kell megvalósítani, amelynek célja az iskolából való kimaradás csökkentése, a fiatalok érdeklődésének felkeltése a matematika, a természettudományok, valamint a mérnöki, az információs és kommunikációs technológiai, illetve a környezetvédelem területén megvalósított szakmai pályafutás iránt,

—

az iskolák és egyetemek közötti magas szintű partnerség megerősítése és fejlesztése, különösen szervezett gyakorlatok eredményeképpen, amik lehetővé teszik, hogy a diákok – különösen tanulmányaik utolsó időszakában – közvetlen kapcsolatba kerüljenek a munka világával az általuk folytatott tanulmányok területén,

—	a készségek Európán belüli mobilitásának ösztönzése,

—	meg kell erősíteni az oktatás innovatív megközelítését, beleértve az online és a távoktatást is.

—	ki kell használni azt a potenciált, amely a tanulni továbbra is képes kirekesztett csoportokban rejlik, amelyeknek a munkaerőpiacra való visszatérésére már jelentős forrásokat különítettek el (szegények, munkanélküliek, fogyatékkal élők, diszkriminációtól sújtottak),

—	kezelni kell a bevándorlók képzéseit.

5.8. Javítani kell Európa készségpiramisát (9): az olvasás- és íráskészséget, valamint más alapkészségeket, a szakmai ismereteket, és az úgynevezett GKE-tehetségeket („Global Knowledge Economy talents”), azaz az ismeretek világgazdaságának tehetségei). Jelenleg Európa számos országának hosszú utat kell még megtennie ahhoz, hogy az európai ambícióknak megfelelő készségpiramissal rendelkezzék.

5.9. Amennyiben Európa létre akarja hozni, biztosítani akarja és fenn akarja tartani azokat a készségeket, amelyekre szüksége van, akkor az európai készségkínálatra és -keresletre építve számos intézkedést kell hoznia. Egyértelműen a keresletre kiható tényezők közé tartoznak a növekedési szakaszban járó ágazatok igényei, a hosszú távú, globális és helyi szinten egyaránt gyorsan kirajzolódó prioritások, valamint a globális erőforrásokhoz vagy a demográfiai változásokhoz kapcsolódó tendenciák. A kínálati oldalt illetően a rendelkezésre álló munkaerő a demográfiai tendenciák, a mobilitás alacsony szintje, valamint Európa azon képességének függvénye, hogy megteremtse a szükséges képességeket.

5.10. Az EGSZB hangsúlyozza a tanárképzés fontosságát (10). A tanárképzést és a tanárok szakképzését össze kell kapcsolni a nagy innovációs, kutatási és vállalkozói politikákkal. A tanároknak képzésüktől fogva rendelkezniük kell azokkal az eszközökkel, amelyek lehetővé teszik számukra a munkaerő-piaci változásokhoz, valamint az oktatás valamennyi szintjén a megfelelő készségek fejlődéséhez való alkalmazkodást.

5.11. E tekintetben a szociális partnerek szerepe alapvető. A vállalkozások és az oktatási intézmények közötti együttműködésnek konkrét eredményekkel kell járnia, különösen a tantervek meghatározása tekintetében, és olyan, nemzeti szintű szakma- és képzettségrendszerek létrehozásával, amelyek tükrözik a munkaadók igényeit, figyelemmel a vállalati szinten elvégzendő konkrét feladatokra. Fontos a gyakornokok felkészítése, a szakmai gyakorlatok biztosítása a fiatal munkavállalók számára, valamint a szükséges tagozatok vonzóvá tétele. A készségek vizsgálatát megelőzően az Európai Bizottságnak a vállalkozás szintjén megvalósítandó feladatokat kellene megvizsgálnia. Világosan meg kell különböztetni egymástól a kis- és a nagyvállalkozások igényeit.

5.12. Európának továbbá figyelembe kellene vennie az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás hatását a foglalkoztatásra. Az éghajlatváltozás hatást gyakorol a termelési tényezőkre és folyamatokra. Az Európai Bizottság már számos elemzést végzett az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság új elvére, és ebből fakadóan a zöld munkahelyek és ökoiparágak létrehozására vonatkozóan. Az első eredmények korlátozott mennyiségű adatról, pontatlanságokról, és jelentős eltérésekről tanúskodnak az éghajlatváltozás munkaerőpiacra gyakorolt hatásának előrejelzése terén. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérést hosszú távú folyamatnak kell tekinteni, amelynek során a munkaerőpiac fokozatosan alkalmazkodik majd az új körülményekhez.

5.13. Az Európai Bizottság közleménye elsősorban az új munkahelyek megteremtésére és a jövőbeli munkahelyekhez szükséges készségek javítására összpontosít. Az EU-nak hatékonyan ki kell használnia a munkaerőpiacon kínálkozó lehetőségeket, és növelnie kell azoknak a munkavállalóknak a képzettségét és alkalmazkodóképességét, akiket elbocsátás fenyeget, vagy akik már elveszítették munkájukat. Figyelmet kell fordítani az átképzésre, a szakmai továbbképzésre és az egész életen át tartó tanulásra is. Másrészről az EU-nak kedvező feltételeket kell biztosítania a hatékony, minőségi és jól fizetett munkahelyek megteremtéséhez.

5.14. A készségek javítását célzó kezdeményezéseknek figyelembe kell venni az érintettek ambícióit és igényeit is. Az oktatás alapvető fontossággal bír a szabad döntéshozatal, valamint az egyéni fejlődés egyes lehetőségei tekintetében a polgárok számára. A munkaerőpiacot illetően az oktatás feladata az is, hogy átadja az egyéneknek azt a tudást és azokat a készségeket, amelyek elengedhetetlenek a folyamatosan változó követelményeknek való megfelelésükhöz és magas szintű alkalmazhatóságuk biztosításához.

5.15. A munkaerő készségei és alkalmazkodóképessége színvonalának növelését célzó politikáknak az egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elveire kell épülniük. Ehhez szükség van arra, hogy az oktatási és szakképzési rendszerekben leépítsék a jelenleg még megtalálható akadályokat, mind a formális, mind a vállalkozások szintjén folyó oktatás és szakképzés terén. Ezek az akadályok a különösen kiszolgáltatott csoportokat, vagyis az idős munkavállalókat és a fogyatékkal élőket érintik.

5.16. A 2009. május 12-i Oktatási Tanács következtetései a szociális partnerek fontos szerepére is rámutatnak. Az európai társadalmi párbeszéd keretei között a szociális partnerek külön figyelmet fordítanak az oktatásra és a szakképzésre a munkaerő-piaci igények tükrében. A szociális partnerek 2002-ben együttesen dolgozták ki a szakmai képességek és képesítések egész életen át tartó fejlesztésének cselekvési keretét, majd 2006-ban a munkaerő-piac kulcsfontosságú elemeinek vizsgálatát. E dokumentumokra épülnek a harmadik, 2009–2010. évi munkaprogram keretei közé tartozó olyan közös tevékenységek, mint a társadalmi integrációnak kedvező munkaerőpiacokról szóló önálló megállapodás.

5.17. A Tanács következtetéseiben kívánatosnak nevezte a civil társadalommal folytatott partnerség megerősítését, és minden érintett fél együttműködését, legyen szó a vállalkozásokról, az oktatási intézményekről, a foglalkoztatási közszolgáltatásokról stb. Az érintett civil szervezetekkel folytatott együttműködés és a társadalmi kezdeményezések megfelelően kiegészíthetnék a hagyományos formában folytatott társadalmi párbeszédet.

5.18. A nyitott koordinációs módszer egyik legfontosabb európai szintű hozzájárulása az oktatás és a szakképzés területén az Európai Képesítési Keretrendszer (EKKR). Feladata, hogy hozzájáruljon a képesítések jobb átláthatóságához és érthetőségéhez, és ezzel erősítse az Európán belüli mobilitást.

5.19. Az Európai Szociális Alap (ESZA) hasznos eszköznek bizonyult az európai szakoktatási igények tekintetében. A bürokratikus eljárások és a strukturális alapokkal való átfedések felszámolása, valamint a szociális partnerek fokozott bevonása a jövőben további javuláshoz vezethet.

5.20. Az úgynevezett európai átlagteljesítmény referenciaszintjei („európai referenciakritériumok”) a megvalósított előrelépések nyomon követésére szolgáló eszközökké válhatnak. A tagállamok megállapodtak, hogy 2020-ig:

—	a felnőttek legalább 15 %-a részt vesz az egész életen át tartó tanulást célzó programokban,

—	az olvasás, a matematika és a természettudományok terén gyengén teljesítő 15 évesek arányát 15 % alá kell csökkenteni,

—	a 30 és 34 év közötti korcsoportban a felsőfokú diplomával rendelkezők arányát legalább 40 %-ra kell emelni,

—	az oktatás és a képzés területén az iskolából kimaradó fiatalok arányát 10 % alá kell csökkenteni,

—	a négy éves kor és az iskolakötelezettség kora közötti gyermekek legalább 95 %-ának részt kell venni az iskolai előkészítésben.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Az Európai Parlament és a Tanács ajánlása az egész életen át tartó tanulás Európai Képesítési Keretrendszerének létrehozásáról (2008/C 111/01).

(2) „A gazdasági fellendülés európai terve.” COM(2008) 800 végleges, 2008.november 26.

(3) Az Európai Bizottság „Új munkahelyekhez szükséges új készségek: A munkaerő-piaci és a képzettségi igények előrejelzése és összehangolása” című közleménye. COM(2008) 868 végleges, 2008. december 16.

(4) HL C 277., 2009.11.17., 15. o.

(5) CEDEFOP, PANORAMA Series 160, „Készségigények Európában” (2008).

(6) Meg kell jegyezni, hogy a tanulmányt a pénzügyi és gazdasági válság előtt készítették, így annak hatását nem veszi számításba.

(7) HL C 228., 2009.9.22., 14. o.

(8) SEC(2008) 3058 – Az Európai Bizottság szolgálatainak munkadokumentuma a „COM(2008) 868 végleges” közleményhez.

(9) A dokumentum alapja: Európai Üzleti Csúcstalálkozó, 2009. március. Kiadta az INSEAD (A világ üzleti iskolája), a Microsofttal és a Belga Vállalkozók Szövetségével együttműködve.

(10) HL C 151., 2008.6.17., 41. o.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/80

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség a polgárok szolgálatában

(COM(2009) 262 végleges)

(2010/C 128/14)

Előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAÑOS

Társelőadó: Cristian PÎRVULESCU

2009. június 10-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség a polgárok szolgálatában

COM(2009) 262 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2009. október 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a november 4-i ülésnapon) 152 szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Ajánlások

1.1. Az emberi jogok védelme és előmozdítása az utóbbi években háttérbe szorult az EU menetrendjében. A legfontosabb politikai cél a tagállamok biztonsága lett, ezt pedig úgy tekintik, mintha összeegyeztethetetlen volna a szabadság kibontakoztatásával és az alapvető jogok védelmével.

1.2. Az igazságügyi és biztonságpolitikáknak védeniük kell a szabadság értékeit. Az EGSZB úgy véli, hogy e politikák kialakításakor az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény és az Európai Unió Alapjogi Chartája által garantált alapvető jogok védelméből kell kiindulni.

1.3. A biztonságpolitikák nem csorbíthatják az egész Unióban közösen vallott alapvető értékeket (emberi jogokat és polgári szabadságjogokat) és a demokratikus elveket (jogállamiságot). Az egyének szabadsága ugyanolyan fontos, mint a közösség és az állam biztonsága. Egyes politikai javaslatokban ugyanazt a hibát fedezhetjük fel, amelyet korábban már elkövettek: a biztonság fokozása érdekében feláldozzák a szabadságot.

1.4. Az alapvető jogok és szabadságjogok védelmét meg kell erősíteni egy európai szinten közismert és szilárd politikai hatóság révén, ezért az EGSZB támogatja Durao Barroso elnök arra irányuló javaslatát, hogy hozzák létre az igazságügyért, az alapjogokért és a polgári szabadságjogokért felelős európai biztosi posztot. Az EGSZB reméli, hogy ezt a főigazgatóságot felelősségének jelentőségéhez mérten ellátják a szükséges politikai eszközökkel, valamint szervezeti és pénzügyi erőforrásokkal.

1.5. Az EGSZB ugyanakkor sajnálja, hogy a bevándorlás és a menekültügy egy másik, a belbiztonsági ügyekkel foglalkozó biztos hatáskörébe tartozik. Helytelen politikai üzenetet közvetít az, hogy a bevándorlást a biztonsággal kapcsolják össze, és elválasztják az alapjogok védelmétől. Az EGSZB azt ajánlja, hogy az új Európai Bizottságban a menekültügyi és a bevándorláspolitika – ugyanazon politikai irányítás alatt – szorosan kötődjön az alapvető jogok védelméhez.

1.6. A Lisszaboni Szerződés életbelépésével a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel kapcsolatos politikák szélesebb jogalapot nyernek, ezért az EGSZB úgy véli, hogy az Unió az Európai Bizottság által javasoltaknál ambiciózusabb célokat is kitűzhet.

1.7. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a 2252/2004/EK rendelet módosításának céljával vizsgálják felül a szabad mozgásra vonatkozó jogszabályokat.

2. A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség

2.1. Az Unió szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térsége döntő szakaszához érkezett. 1999 óta a Tanács két ötéves tervet fogadott el: a tamperei programot (1999–2004) és a hágai programot (2004–2009).

2.2. Tampere után tíz évvel még mindig nem sikerült elérni a kitűzött célokat. Az EU még mindig nem a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége. Ez a tíz év során tett előrelépés nem volt elég, (1) sőt, egyenlőtlen volt. A stockholmi Európai Tanács új alkalmat nyújthat Tampere szellemének felélesztésére.

2.3. A közös bevándorlási és menekültügyi politika, valamint a határpolitika terén jelentős haladást értek el, kivéve a legális és a munkavállalási célú bevándorlás területét, amely vonatkozásában a Tanács továbbra is egyhangú szavazással dönt.

2.4. A büntetőügyekben megvalósuló rendőrségi és igazságügyi együttműködéshez kapcsolódó politikákat eddig kormányközi megfontolások irányították magas fokú bizalmatlanság közepette és az egyhangúság követelménye mellett, amely nagymértékben megnehezítette közös jogszabályok európai szintű elfogadását.

2.5. A stockholmi program végrehajtására valószínűleg már a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően kerül sor, úgyhogy a Tanács e politikák közül sokat a rendes jogalkotási eljárás, valamint az Európai Parlamenttel közösen, az együttdöntési eljárás alkalmazásával fogad majd el, aminek köszönhetően az EU-nak alkalma nyílik ambiciózusabb célkitűzéseket meghatározni – bár már a jelenlegi Szerződés is lehetővé teszi a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakítását, amelyre Európának szüksége van.

2.6. A stockholmi program elfogadásához vezető folyamatot számos hozzájárulás segítette, például az Európai bevándorlási és menekültügyi paktum, (2) az európai bel- és igazságügyi politikák jövőjével foglalkozó tanácsadó csoport jelentései, (3) valamint az Európai Bizottsághoz a szabadság, biztonság és a jog érvényesülése jövőjével kapcsolatban szervezett nyilvános konzultáció (A következő öt év prioritásairól szóló konzultáció 2008 szeptemberében és novemberében (4)) keretében beérkezett dokumentumok.

2.7. Az Európai Bizottság 2009 júniusában közzétette „A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség a polgárok szolgálatában” (5) című közleményét, amely alapján ez a vélemény ismerteti az EGSZB-nek a stockholmi folyamatról alkotott észrevételeit és ajánlásait.

2.8. Az EGSZB jelenleg saját kezdeményezésű véleményen (6) is dolgozik, amelyben azt javasolja, hogy az Európai Uniónak a bevándorlásról és a határvédelemről szóló jogszabályai kellőképpen tartsák tiszteletben az emberi jogokat, és fordítsanak kiemelt figyelmet valamennyi polgár szabadságára és biztonságára. Ezzel a véleménnyel az EGSZB hozzájárul a stockholmi program előkészítéséhez is.

3. Általános megjegyzések

3.1. Az EGSZB helyesli és támogatja azt az elvet, amely szerint a stockholmi menetrend politikai prioritása a polgárok érdekeit szolgáló, a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése térségének a megvalósulásában rejlik. Az elkövetkező öt év egyik legfontosabb kihívása – különösen a Lisszaboni Szerződés jóváhagyása után – a polgárok Európájának felépítése lesz, ezért az Unió politikai prioritásait hozzá kell igazítani ehhez a célkitűzéshez. Az EGSZB három évvel ezelőtt saját kezdeményezésű véleményt fogadott el az európai polgárság érzékelhetőbbé és kézzelfoghatóbbá tételéről. (7)Javítani kell az uniós polgárság intézményének minőségén, hogy nyitottabbá, egyenlőbbé és az integráció szempontjából előnyösebbé váljon, valamint hogy a megkülönböztetés minden fajtáját elkerülje.

3.2. Az EGSZB szintén üdvözli, hogy a közleményben prioritásként határozták meg a jogok Európájának létrehozását, mivel az Alapjogi Chartában rögzített alapvető jogok és szabadságok védelme az Unió lényeges értéke. (8)

3.3. Noha az alapvető jogok európai védelmi rendszere meglehetősen fejlett, e jogok tényleges tiszteletben tartása nem garantált az EU-ban, különösen amikor a közösségi jog nemzeti, regionális és helyi szintű alkalmazásáról van szó. A stockholmi programnak világos, nagyra törő és teljes stratégiát kellene tartalmaznia az alapvető jogoknak a szóban forgó térségben történő védelméhez és megőrzéséhez, és lehetővé kellene tennie azt, hogy a jogok Európája szilárd, globális legyen, és valamennyi kormányzati szinten biztosítsák.

3.4. Az EU az utóbbi években prioritásként kezelte az emberi és szabadságjogok, valamint az igazságszolgáltatás védelmét. Az EGSZB úgy véli, hogy a valóban a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtéséhez a három dimenzió megfelelő egyensúlya szükséges. Az elfogadandó biztonságpolitikáknak védeniük kell a szabadság és a jogállam értékeit. E politikáknak az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az EU Alapjogi Chartája által garantált alapvető jogok védelmén kell alapulniuk.

3.5. Az emberi jogokat mint univerzális és oszthatatlan jogokat nem csupán az Unió polgárai, hanem valamennyi ember számára biztosítani kell. „A jogok és a jogállamiság Európája” nem korlátozódhat kizárólag a tagállamok állampolgáraira: annak az Unió területén tartózkodó személyek összességére ki kell terjednie. Máskülönben a térség személyes vetülete nem volna összeegyeztethető az Európai Unió alapját képező értékekkel és elvekkel: a megkülönböztetés tilalmával, a méltányos és egyenlő bánásmóddal, valamint a szolidaritással. A stockholmi programnak figyelembe kell vennie, hogy a nemzetközi és európai egyezményekben és szerződésekben szereplő számos jog és szabadságjog mindenkire vonatkozik, függetlenül nemzetiségétől, állampolgárságától, vagy bevándorlói státuszától.

3.6. E programnak követnie kell az 1999-es tamperei programot, amelynek keretében a Tanács az európai polgárok és a harmadik országból érkezők közötti egyenlő bánásmód elvét és a megkülönböztetésmentesség elvét fogadta el súlypontként, amit az új szerződés megerősíthet. Ez pedig az EU Alapjogi Chartáját jogilag kötelező érvényűre váltja, és lehetővé teszi az Unió számára, hogy csatlakozzon az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez (EJEE).

3.7. Az EGSZB úgy véli, hogy 2011 után az EU Alapjogi Ügynökségét erősíteni kell azáltal, hogy költségvetését növelik, hogy új értékelési hatáskörökkel bízzák meg, valamint azáltal, hogy javítják a többi uniós ügynökséggel és szervvel – például az európai adatvédelmi biztossal (EDPS) vagy az európai ombudsmannal – való együttműködését. Ugyanígy az ügynökség függetlenségét is növelni kell, és az EGSZB-t a civil társadalom képviselőjeként be kell vonni a munkájába.

3.8. A stockholmi program sikere érdekében az Európai Bizottság egy öt pilléren nyugvó módszert javasol, amelyekkel az EGSZB egyetért. Ezek a pillérek a következők: 1. A bel- és igazságügy területén kidolgozott politikák megfelelő integrálása az Unió egyéb szakpolitikáiba; 2. Az európai szinten elfogadott szabályok, valamint azok nemzeti szintű végrehajtása közötti eltérések csökkentése, továbbá konkrét intézkedések kidolgozása; 3. az európai jogszabályok minőségének és hatásainak javítása; 4. az elfogadott jogi aktusok és felállított ügynökségek értékelésének jobb felhasználása; és 5. megfelelő pénzügyi eszközök rendelkezésre bocsátása.

3.9. Az EGSZB továbbra is aktívan együttműködik majd az európai politikák minőségének és hozzáadott értékének, továbbá az alapvető jogokra, az arányosság elvére gyakorolt hatásuk, valamint a morális, szociális és gazdasági szempontból kifejtett hatásaik értékelésében.

3.10. Az EGSZB így továbbra is együttműködhet a jobb jogalkotásra irányuló és az európai igazságügyi rendszer minőségét és megfelelő ügyvitelét értékelő európai stratégia kialakításában, valamint az ennek keretében elfogadott szabályok alkalmazásában és hatásaik elemzésében.

3.11. A stockholmi programhoz kapcsolódóan sokkal komolyabbaknak és világosabbaknak kellene lenniük az Európai Unió által az elérendő célokra és tervekre vonatkozóan vállalt kötelezettségeknek. Az EGSZB javasolja, hogy határozzanak meg egy sor kulcsfontosságú mutatót és egy ideiglenes listát a megvalósítandó célokról, amely eszközök segítségével a program megvalósítása során, valamint annak végén tárgyilagosan értékelhető az elért haladás.

3.12. Az EGSZB üdvözli az elfogadott cselekvési irányvonalakat, ugyanakkor amellett foglal állást, hogy a program prioritásait világosabban ismertessék, valamint hogy egészítsék ki pénzügyi támogatásra vonatkozó vállalásokkal.

3.13. Az EGSZB elismeri az Európa Tanácsnak a jog hatékonyságával és megfelelő alkalmazásával kapcsolatos számos állásfoglalása és ajánlása révén tett értékes hozzájárulását, és kéri az Európai Bizottságot, hogy építse be azokat az európai uniós polgári és büntetőjog területén esedékes jövőbeli változtatásokba. (9)

4. Részletes megjegyzések

4.1. A polgárok jogainak érvényesítése – a jogok és a jogállam Európája

4.1.1. Az ENSZ Közgyűlése által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kimondja egy közös elv- és értékrendszer egyetemességét. Az 1950-ben Rómában aláírt Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (EJEE) – amelyhez valamennyi tagállam csatlakozott – és az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) képezi e jogok tiszteletben tartásának alapját és garanciáját az EU egész területén.

4.1.2. Az Európai Unió Alapjogi Chartája kilenc olyan jogot is magában foglal, amely az EJEE-ben nem szerepelt. A Charta megerősíti a jogbiztonságot a személyek alapvető jogainak védelme terén, és az uniós intézményekre és a tagállamokra vonatkozik majd, különösen a közösségi jogszabályok alkalmazásakor.

4.1.3. A személyek szabad mozgáshoz való joga az európai polgárság egyik legalapvetőbb joga. A belső határokon történő ellenőrzések megszüntetése, valamint a schengeni térségen belül a mozgásszabadság és a tartózkodási szabadság megvalósulása az európai integráció utóbbi tíz évének legfontosabb előrelépései közé tartozik.

4.1.4. Az EGSZB ugyanakkor jelzi aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy e jog gyakorlásának az Unió jelentős részében még számos korlát és akadály áll az útjában. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy az Unió polgárainak és azok családtagjainak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK irányelvét nem megfelelően ültették át a nemzeti jogszabályokba. Átültetését elégtelennek ítélte az Európai Bizottság, (10) az Európai Parlament és számos szakértői jelentés, arról nem is beszélve, hogy az a megadott határidőre (11) nem valósult meg.

4.1.5. Az EGSZB kedvezően fogadja a szóban forgó irányelv jobb átültetésére és végrehajtására vonatkozó iránymutatásokról szóló európai bizottsági közleményt. A nemzeti hatóságok által alkalmazott valamennyi olyan eltérést és kivételt, amely a személyek szabad mozgáshoz való jogára vonatkozik, korlátozottan kell értelmezni, és maradéktalanul összeegyeztethetővé kell tenni az Európai Közösségek Bíróságának joggyakorlatával. (12) Javítani kell a határon át ingázó munkavállalók szociális és munkajogainak védelmét, amint azt az EGSZB már számos véleményében javasolta. (13)

4.1.6. A gyermekek jogainak jobb védelmére vonatkozóan az EGSZB különböző véleményeket (14) fogadott el, amelyekben amellett száll síkra, hogy az EU tartsa tiszteletben a vonatkozó nemzetközi szerződéseket, valamint hogy dolgozzanak ki egy olyan stratégiát, amelynek célja, hogy a tagállamok sürgősen teljesítsék a vállalt kötelezettségeket, amelyek a gyermekek jogai területén európai és nemzetközi szinten érvényben vannak, különösen az ENSZ gyermekjogi egyezménye keretén belül.

4.1.7. Az EGSZB hangsúlyozni kívánja a sokféleség és a kiszolgáltatott helyzetben levő személyek védelme tiszteletben tartásának fontosságát. A sokféleséghez kapcsolódó kihívások a kisebbségek különböző típusaira (például a romákra) és számos bevándorló származású személyre vonatkoznak.

4.1.8. Az EGSZB nemrég több véleményt is elfogadott a hátrányos megkülönböztetést tiltó jogszabályok megerősítése érdekében, (15) azt javasolva, hogy fejlesszék a megkülönböztetés, a rasszizmus, az erőszak, a homofóbia és az idegengyűlölet elleni küzdelem eszközeit. A civil társadalom lényeges szerepet játszhat a közösségi jogszabályok gyakorlatban történő megfelelő alkalmazásában.

4.1.9. Az Alapjogi Charta életbelépésével az Európai Unió új jogalapokkal rendelkezik majd a szociális és munkajogok védelméhez. Az EGSZB a későbbiekben új kezdeményezéseket fogad el az e jogok védelmének megerősítését célzó uniós politikák kialakítása tekintetében, és azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy a munkavállalók szociális és munkajogait vegye fel a kiemelten kezelendő kérdések közé.

4.1.10. Az EU az új technológiák és új információs rendszerek felhasználásán alapuló határbiztonsági és védelmi politikák kidolgozásán munkálkodik. Figyelembe kell venni ezeknek a politikáknak az etikai és a jogi oldalt érintő következményeit a személyes adatok és a magánélet védelmével kapcsolatban.

4.1.11. Az EGSZB úgy véli, hogy a szervezett civil társadalom nemzeti és európai szinten a személyes adatok védelmével megbízott hivatalokkal és az ombudsmanokkal együttműködésben részt vehetne az értékelésben, hogy betartassák a célorientáltságra, az arányosságra, a legitimitásra, a biztonságra és az adatkezelés titkosságára vonatkozó elvet.

4.1.12. Az európai civil társadalommal folytatott számos konzultáció kihangsúlyozza, hogy a mozgás szabadságára aránytalan biztonsági intézkedések vonatkoznak, mint ahogy a biometrikus azonosítóknak az úti okmányokba való bevezetése és a rádiófrekvenciás azonosítási technológiák (RFID) alkalmazása is az lenne. Az EGSZB véleményében (16) úgy ítélte meg, hogy az „RFID nem kiérlelt technológia”, és veszélyt jelenthet az alapvető emberi szabadságjogokra.

4.1.13. A stockholmi programnak számolnia kell azzal, hogy e technológiák gyors fejlődése miatt új politikai és jogi kezdeményezések elfogadására lehet szükség, amelyek a – különösen a személyes jellegű adatok védelmével kapcsolatos – alapvető jogok védelmére vonatkoznak. Az Európai Bizottságnak az információs technológiák használatához kapcsolódó jogokról és a használatból eredő kockázatokról tájékoztató és tudatosító kampányokat kell indítania.

4.1.14. A közelmúltbeli európai parlamenti választások alacsony részvételi aránya nyilvánvalóvá tette, hogy számos európai polgár nincs megelégedve sem az európai polgárság minőségével, sem az EU bizonyos politikáival. Az EGSZB támogatja azt az Európai Bizottság által kitűzött célt, hogy jobb szintre emelje az európai polgárok demokratikus életet és aktív részvételét. A tagállamok polgárainak a közösségi politikák iránti növekvő közönyével szemben az EGSZB olyan cselekvések sorozatát ajánlja, amelyek az aktív európai polgárság gyakorlására ösztönöznek. Az EGSZB támogatja, hogy az európai parlamenti választásokat a május 9-i héten tartsák, és hogy a jelöltállításnak, a választási kampányoknak és programoknak kevésbé nemzeti, és inkább európai jelleget kölcsönözzenek.

4.1.15. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy ki kell szélesíteni demokráciáink alapját azáltal, hogy abba új, jogokban és kötelességekben egyenlő polgárokat integrálunk. A nemzeti és az európai állampolgári jogoknak le kellene fedniük a nemzeti, etnikai, vallási vagy kulturális hovatartozásbeli különbségeket, amelyek részben a bevándorlásból fakadnak.

4.1.16. Az EGSZB kidolgozott egy, a Konvenció figyelmébe ajánlott saját kezdeményezésű véleményt, (17) amelyben kihangsúlyozta azt a lehetőséget, hogy európai állampolgárságot lehetne adni azoknak a harmadik országból származó személyeknek, akik tartósan állandó lakhellyel rendelkeznek. Az EGSZB azt javasolja az EU intézményeinek, hogy vegyék figyelembe ezt a javaslatot a stockholmi programban.

4.2. A polgárok életének megkönnyítése – a jogérvényesülés Európája A jogok és az igazságosság biztosítása a világra nyitott Európában

4.2.1. Bírósági határozatok kölcsönös elismerése

4.2.1.1. Az EGSZB üdvözli a kölcsönös elismerésre tett erőfeszítéseket, amely az európai igazságügyi térség kialakításának továbbra is egyik lényeges eleme. Ezeknek az erőfeszítéseknek összeegyeztethetőknek kell lenniük az egyes tagállamok igazságügyi hagyományaival, és biztosítaniuk kell a szabadság és felelősség térségének a megerősítését. Az Uniónak közös normatív alapot kell teremtenie. Másrészt viszont a kényszerítő rendszerek összességét – mind a közösségi, mind a tagállami normák szintjén – jogi korlátozásoknak kell alávetni, hogy a visszaélések mindenféle lehetőségét távol tartsuk: a normák semmiképpen sem veszélyeztethetik a szabadságjogokat és az emberi jogokat, és biztosítaniuk kell a polgári és szociális jogok védelmét.

4.2.1.2. A kölcsönös elismerést ki lehetne terjeszteni az eddig még nem szabályozott területekre, mint például az örökösödési és a végrendelkezési rendszerekre, a vagyonjogi rendszerekre és a párok különválásának vagyonjogi következményeire, valamint az Unió polgárainak mindennapi életéhez kapcsolódó területekre. A kölcsönös elismerést alkalmazni kell a tagállamokban hivatalosan elismert élettársi viszony valamennyi formájára.

4.2.1.3. A polgári jog terén meg kell szüntetni a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásokat, amelyek révén a tagállamok a más tagállamokban meghozott polgári és kereskedelmi jogi határozatokat végrehajtják, valamint ki kellene terjeszteni a kölcsönös elismerést a le nem fedett területekre. A büntetőjog terén az eljárás valamennyi szakaszában folyamatosan alkalmazni kell ezt a kölcsönös elismerés elvét. Ugyanígy ki kell terjeszteni ezt az elvet az áldozat- és tanúvédelmi intézkedésekre, valamint a joggyakorlástól való eltiltás esetére.

4.2.2. A kölcsönös bizalom megerősítése

4.2.2.1. A két jogrendszer közötti kölcsönös bizalom erősítése érdekében az igazságügyi személyzet képzését meg kell erősíteni és támogatni kell közösségi eszközök kidolgozása révén. Az igazságügyi tisztviselők közötti cserét ösztönözni és támogatni kell, mind az igazságügyi fórumok, a szakemberek különböző hálózatai közvetítése, mind az Erasmushoz hasonló rendszerek megvalósítása révén. A kommunikáció javítása és a bevált gyakorlatok átadása érdekében előnyös volna megerősíteni az Európai igazságügyi fórumot.

4.2.2.2. Folytatni kell, és meg kell erősíteni a kölcsönös bizalom helyreállítására irányuló intézkedéseket az igazságügyi személyzet szakmai továbbképzési programjainak határozottabb – különösen pénzügyi – támogatása, valamint a szakemberek hálózatának fejlesztése révén. E cselekvéseket a bevált gyakorlatok cseréjének és az igazságügy modernizálása terén született innovatív projektek kidolgozásának kell követnie.

4.2.3. Az igazságszolgáltatáshoz történő hozzáférés megkönnyítése: prioritás

4.2.3.1. A büntetőjog terén a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének javítása érdekében történő európai szintű cselekvéseknek nem kizárólag a terrorizmusra, a szervezett bűnözésre, valamint az Unió pénzügyi érdekeinek sérelmére kellene összpontosítaniuk, hanem olyan jelenségekre is, amelyek megsértik az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat. A tagállamok polgárainak az Unió határain belül történő növekvő mobilitása sérülékennyé teszi őket a megkülönböztetéssel és a visszaélésekkel szemben, mind a magánéletben, mind a munkahelyükön.

4.2.3.2. Az Uniónak azon kell dolgoznia, hogy megerősítse a jelenlegi költségmentességi szabályozást, elektronikus eszközöket mozgósítson (e-igazságügy) (18) azokban az esetekben, amikor alkalmazásuk szükséges, valamint különös figyelmet fordítson arra, hogy a polgárok hozzájussanak az igazságügyi fordításhoz és tolmácsoláshoz. Ugyanígy erőfeszítéseket kellene tennie a köziratok és dokumentumok hitelesítésére vonatkozó formai követelmények egyszerűsítése érdekében. Szükség lesz arra, hogy fokozzák a bűncselekmények áldozatainak támogatását a határokon átnyúló ügyek vonatkozásában.

4.2.4. Az igazságügyi körök szerepe a gazdasági tevékenység támogatásában

4.2.4.1. Javítani kell a bírósági határozatok végrehajtását, többek között európai bankszámla-letiltási eljárás bevezetése révén. A kötelmi jogi közös referenciakeret kialakítására irányuló munkák felhasználhatók a jövőbeni jogalkotási javaslatok során, szerződésminták dolgozhatók ki, valamint fakultatív európai rendszerek kerülhetnek bevezetésre a belső piac világosan meghatározott területein („28. rendszer”). Folytatni kell a biztosítási szerződésekre és a társasági jogra alkalmazandó jog harmonizációját.

4.2.4.2. A jog érvényesülésén alapuló európai térségnek, különösen válságidőszakban, nem csupán a gazdasági tevékenység jó működését kell támogatnia a belső piacon, hanem a gazdasági szereplők társadalommal és saját munkavállalóikkal szembeni felelősségvállalását is. A pénzügyi és gazdasági válság kontextusában fontos megerősíteni a szolidaritási kapcsolatokat az államok, a gazdasági szereplők és a polgárok között, valamint tiszteletben tartani ez utóbbiak méltóságát és jogait.

4.2.5. Az Unió nemzetközi jelenlétének erősítése az igazságügy terén

Elsőbbséget kell biztosítani a jogállamiság előmozdításának az egész világon, különösen a szomszédos országokban és azokban, amelyekkel az Unió közös gazdasági, szociális és biztonsági programot működtet, valamint jelentősen meg kell erősíteni az Unió által alkalmazott együttműködési és támogatási eszközöket az igazságügy terén a harmadik országok vonatkozásában.

4.3. A védelmet nyújtó Európa A polgárainak védelmet nyújtó nyitott Európa jogi kerete és elvei

Az EGSZB kedvezően fogadja az Unió belső biztonságára vonatkozó stratégia kidolgozását, mely folyamatnak a köz- és a magánszereplők széles köréhez kell fordulnia. (19) A civil társadalom részvétele biztosítani fogja a tolerancián, a párbeszéden és az együttműködésen, és nem pedig a kirekesztésen, a félelmen és a gyanakváson alapuló perspektíva kiemelt szerepét a tagállamok vagy harmadik országok polgáraival szemben. Garantálni fogja azon szabadságjogok és alapvető jogok védelmét is, amelyek a legsebezhetőbbek az ellenőrzési és kényszerítő eszközök alkalmazásával szemben, mely egy demokratikus civil társadalom hiányában diszkriminatív és visszaélésszerű lehet. A belbiztonsági stratégiát ki kell egészíteni egy, az európai igazságügyi rendszerek működésének értékelésére irányuló európai stratégiával.

4.3.1. Megerősített eszközök

4.3.1.1. A rendőrségi együttműködésnek magában kell foglalnia a rendőrségi dolgozók képzését, oktatását. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége rámutatott arra, hogy a rendfenntartó erők kemény és agresszív fellépése a hátrányos megkülönböztetés egyik fő forrása. Az ilyen gyakorlatok korlátozása érdekében lépéseket kell tenni a leírt magatartás elleni fellépésre és a közvélemény rendőrségbe vetett bizalmának visszanyerésére. (20)

4.3.1.2. A belső biztonság garantálásához szükséges technológiai eszközök mozgósítása nem valósulhat meg a polgárokkal és a civil társadalommal kapcsolatos alkalmazásuk átláthatóságának és felelősségének biztosítása nélkül.

4.3.2. Hatékony politikák

4.3.2.1. Szükségesnek bizonyul, hogy a határokon átnyúló bűnözéssel kapcsolatos prioritások magukban foglalják a védelem jogosítványainak megerősítését is, az ártatlanság vélelmének védelmére és az előzetes letartóztatásra (a letartóztatás időtartama, valamint indokainak felülvizsgálata) is kiterjesztve a közös minimális biztosítékokat. A bűncselekmények elleni küzdelmet célzó intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk az arányosság elvét. Ezeket a kezdeményezéseket megfelelő eszközök révén kell kidolgozni és támogatni, például egy cselekvési terv keretében, és utókövetés tárgyát kell hogy képezzék különösen azokban a helyzetekben, amelyek eddig problematikusnak bizonyultak (terrorista tevékenységekkel gyanúsított személyek kezelése).

4.3.2.1.1. Ami a határok ellenőrzését és őrizetét illeti, különösen a kiszolgáltatott személyek és csoportok védelme tekintetében, a tagállamokra háruló alapvető tengerbiztonsági követelményeknek elsőbbséget kell élvezniük a tengeri határok ellenőrzésével és őrizetével kapcsolatos követelményekkel szemben.

4.3.2.1.2. A közös európai schengeni vízum, melyet esetleg közös konzuli hatóság állítana ki, biztosíthatná az összes kérelmezővel szembeni egyenlő bánásmódot. Az állampolgársággal kapcsolatos feltételezett kockázatok vizsgálata helyett azonban egyre inkább az egyéni kockázat értékelésével kellene foglalkozni – ez pozitív előrelépés lenne, ami megelőzné a kérelmezőkkel szembeni visszaéléseket és megkülönböztetéseket.

4.3.3. Közös célkitűzések

4.3.3.1. A belső biztonsági stratégiának azokra a fenyegetésekre kell összpontosítania, amelyek nem részesültek kellő figyelemben. Egyértelmű prioritást kell adnia a gyűlölet, a rasszizmus, az idegengyűlölet és az antiszemitizmus elleni küzdelemre vonatkozó aktív intézkedéseknek. A használt eszközöket nem kizárólag a biztonság területére kell kidolgozni, hanem gazdasági, szociális, kulturális és oktatási területekre is kiterjedhetnek, megelőző jelleggel.

A belső biztonsági stratégia elsőrendű szerepet kell hogy biztosítson az átláthatóságnak és a korrupció elleni küzdelemnek, mivel a korrupció aláássa a polgárok közintézményekbe vetett bizalmát, valamint a demokratikus folyamatot mind nemzeti, mind pedig európai szinten.

4.3.3.2. A terrorista fenyegetések csökkentése érdekében az EU-nak meg kell kettőznie erőfeszítéseit a kultúrák és vallások közötti párbeszéd európai modelljeinek előmozdítására, melyek megakadályozhatják a közösségek, csoportok és szervezetek elszigetelődését és radikalizálódását az Unió határain belül és azokon kívül. Bármilyen hatékonyak legyenek is, a belső biztonsági intézkedések csak a terrorizmus jelenségének következményeivel és nem az okaival foglalkoznak. Elengedhetetlenül fontos tehát egy páneurópai párbeszéd beindítása, mely lehetővé teszi e modellek meghatározását, ezt követően pedig Unió általi aktív előmozdításukat a tagállamokkal való együttműködésben.

4.4. Dinamikus bevándorlási politika

4.4.1. Az elkövetkező évek egyik fő prioritása a bevándorlási politika megvalósítása lesz, az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum keretében meghatározott célkitűzések alapján. Az Európai Bizottság által meghatározott prioritások között szerepel a bevándorlás átfogó megközelítésének megszilárdítása.

4.4.2. Az EU-nak javítania kell a származási országokkal folytatott párbeszéden és együttműködésen. Az EGSZB javasolta, (21) hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya alapján az EU a külpolitika keretében segítse elő egy, a migrációra vonatkozó nemzetközi jogi keret létrejöttét. E nemzetközi jogi keretnek magában kellene foglalnia az ILO fő egyezményeit és az Egyesült Nemzetek valamennyi migráns munkavállaló és azok családja jogainak védelméről szóló nemzetközi egyezményét, melyet – a ratifikálás mellett síkra szálló saját kezdeményezésű vélemény (22) elfogadása ellenére – még mindig nem ratifikáltak az EU tagállamai.

4.4.3. Ahhoz, hogy az európai bevándorlási politika hozzájárulhasson a származási országok fejlődéséhez, az EU és a származási országok közötti megállapodásokat a kölcsönös érdekek mentén és a bevándorlók jogainak tiszteletben tartása mellett kell megkötni. Az EGSZB véleménye szerint a mobilitásról szóló megállapodásoknak meg kell akadályozniuk, illetve kompenzálniuk kell az agyelszívást. Ahhoz, hogy a körkörös bevándorlásnak pozitív kapcsolata legyen a fejlődéssel, rugalmasabbá kell tenni a jogszabályokat a befogadás és a tartósan állandó lakhellyel rendelkező státusz terén az önkéntes hazatérés előmozdítása érdekében anélkül, hogy a bevándorlók elveszítenék tartózkodási jogukat.

4.4.4. A harmadik országokkal való együttműködésnek nem kizárólag az illegális bevándorlás kezelésén, a hazatelepülésen és a határok ellenőrzésén kellene alapulnia, mégoly fontosak legyenek is, és az ezen országokkal kötött megállapodásoknak valamennyi fél érdekét tekintetbe kellene venniük: a bevándorlókét alapvető jogaik tiszteletben tartása végett, és hogy igazságos elbánásban részesüljenek, a származási országét, hogy a bevándorlás pozitív hatással legyen foglalkoztatási és szociális fejlődésükre, valamint az európai befogadó társadalmakét.

4.4.5. Az EGSZB úgy véli, hogy a bevándorlás átfogó megközelítésének egyik gyenge pontja éppen az, hogy az Európai Unió nehezen tér át az általános politikai vitákról a közösségi módszer szerinti konkrét, a szerződésekben előírt hatásköröket tiszteletben tartó jogalkotási kezdeményezések elfogadására.

4.4.6. Az EGSZB nem osztja azt az álláspontot, mely szerint az európai bevándorlási politikáknak a körkörös migráción kell alapulniuk. Nyilvánvaló, hogy a migrációs projektek egy része átmeneti, és bizonyos esetekben körkörös jellegű, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy azok nagy része állandó vagy hosszú távra szóló. Az európai politikáknak és jogszabályozásnak ennélfogva elő kell mozdítania az emberi jogok tiszteletben tartását, a bevándorlók jogi státuszának biztonságát, az integrációt és a családegyesítést.

4.4.7. Az EGSZB egyik legutóbbi véleményében (23) úgy ítélte meg, hogy a bevándorlásra vonatkozó politikának és jogalkotásnak teljes mértékben tiszteletben kell tartaniuk minden személy emberi jogait, valamint az egyenlő bánásmód és a megkülönböztetésmentesség elvét.

4.4.8. Az EGSZB nem ért egyet az „illegális bevándorlás” kifejezés használatával, és más európai szereplők, így az Európa Tanács parlamenti közgyűlése és az Európai Parlament álláspontját osztja, akik a „szabályellenes bevándorlás” és „iratok nélküli bevándorlók” kifejezést részesítik előnyben, elkerülendő a bevándorlás és a bűnözés közötti hamis relációt.

4.4.9. Jóllehet nem legális a szükséges dokumentumok és engedélyek nélkül belépni egy állam területére, az, aki ezt megteszi, nem bűnöző. Az illegális bevándorlás és a bűnözés között számos médiában és politikai beszédben felállított kapcsolat nem felel meg a valóságnak, és félelmet, illetve idegengyűlöletet gerjeszt a befogadó állam lakossága körében.

4.4.10. Az EGSZB támogatja, hogy az Európai Bizottság kiemelt helyen kezeli a visszatérésről szóló, 2010 decemberében hatályba lépő 2008/115. sz. irányelvben előírt garanciák és jogok nemzeti szintű alkalmazásának ellenőrzését.

4.4.11. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon javaslatával, hogy „közös normákat határozzunk meg a nem kiutasítható illegális bevándorlók átvételére vonatkozóan”, valamint azzal is, hogy „a legalizálások végrehajtását illetően iránymutatást lehetne kidolgozni”. Az érintett személyek helyzetének rendezéséhez tekintetbe kell venni a társadalmi és szakmai meggyökeresedést, amint az az Európai bevándorlási és menekültügyi paktumban szerepel.

4.4.12. Speciális európai politika révén kell védelmet nyújtani az illegális helyzetben lévő, kísérő nélküli kiskorúaknak.

4.4.13. Az EGSZB osztja az Európai Bizottság álláspontját, mely szerint az Uniónak olyan közös keretet kell kidolgoznia, amely rugalmas rendszert biztosít a migránsok befogadásához, alkalmazkodva a nemzeti munkaerőpiacok szükségleteihez. Ugyanakkor úgy érzi, hogy az európai jogalkotásnak el kell kerülnie azon politikákat, melyek kizárólag a konjunktúrahelyzetben vagy adott időszakban lévő munkaerőpiac szükségleteire alapulnak, és amelyek úgy tekintenek a bevándorlóra mint munkaegységre és nem mint olyan személyre, akinek jogai vannak, és védelemre, illetve biztonságra van szüksége.

4.4.14. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságnak a munkavállalói migráció kezelésének javítása érdekében a párbeszéd európai platformjának felállítására tett javaslatát, melyen részt vennének a munkáltatók, a szakszervezetek, a tagállami munkaügyi hivatalok, a munkaközvetítő ügynökségek és más érdekképviselők. Az EGSZB lehetne az az európai intézmény, mely – az Európai Integrációs Fórum mintájára – otthont adna a platform tevékenységeinek.

4.4.15. Az EGSZB több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a befogadással kapcsolatos közös európai szabályozásnak az ágazati szabályozás helyett átfogó és horizontális jellegű jogi keretből kellene állnia. (24)

4.4.16. Ugyanakkor jelenleg az Európai Bizottság különböző ágazati jellegű irányelvjavaslatokon dolgozik. Az Európai Tanács a közelmúltban fogadta el a kék kártyáról szóló irányelvet, (25) mely kizárólag a „magasan képzett”-nek tekintett migráns munkavállalók és családtagjaik számára ír elő gyorsított és rugalmas eljárást a befogadás terén, ami hátrányosan megkülönböztető elbánást vonhat maga után a magasan képzetteknek tekintettek és a többiek között (akik külön irányelvek tárgyát fogják képezni). Ezen túlmenően az irányelv jelentős mértékben a tagállamok belátására bízza a feltételek és a kék kártya által biztosított jogok meghatározását és részletezését.

4.4.17. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a bevándorlás európai szabályozásának ágazati megközelítését közös horizontális jogi keret (európai státusz) kell hogy kísérje, mely biztosítja a bevándorlók jogainak és szabadságjogainak tiszteletben tartását és védelmét Európában, szakmai kategóriájuktól, jogi státuszuktól vagy adminisztratív helyzetüktől függetlenül.

4.4.18. Az Európai Bizottság keretirányelvre vonatkozó javaslatot dolgozott ki a bevándorlók jogairól, melyet eddig még nem hagyott jóvá a Tanács. Az EGSZB véleményt (26) dolgozott ki az irányelvjavaslattal kapcsolatban, melyet reményei szerint tekintetbe fognak venni a Tanács munkái keretében.

4.4.19. Az EGSZB elemezni fogja az Európai Bizottság bevándorlási kódex elfogadására vonatkozó javaslatát, mely egységes és hasonló jogokat biztosít a bevándorlók számára Európában, azonban helyteleníti, hogy ez a keretirányelv-javaslat visszavonását vonja maga után, ezért azt javasolja a Tanács jövőbeli elnökségeinek, hogy az irányelv elfogadásáig folytassák a munkát.

A családegyesítéssel kapcsolatban az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy „az irányelv felülvizsgálatára széles körű konzultációt követően kerülhet sor”.

4.4.20. Az EGSZB reméli, hogy az Európai Bizottság hamarosan zöld könyvet dolgoz ki abból a célból, hogy vitát nyisson az irányelvbe bevezetendő változtatásokról, mivel a 2003/86. sz. európai irányelv minimalista jellege miatt előfordulhat, hogy egyes nemzeti szabályozásokban nem lehet teljes körűen biztosítani ezt a jogot a harmadik országok állampolgárainak, amint azt az Európai Bizottság is megerősítette az irányelv nemzeti szintű átültetéséről készült jelentésében. (27)

4.4.21. Az EGSZB rendkívül elkötelezett az integráció előmozdítása irányában, és több saját kezdeményezésű véleményt is kidolgozott a voluntarista jellegű integrációs politikák EU-ban történő megvalósításának ösztönzésére, kétirányú megközelítéssel, a befogadó társadalom és a bevándorlók vonatkozásában egyaránt. Ez pozitív megközelítése az integrációnak, szemben egyes kormányok negatív megközelítésével, amelyek úgy tekintenek az integrációra, mint az egyenlőség előtt álló újabb akadályra és a hátrányos megkülönböztetés új eszközére.

4.4.22. Ahogy azt az Európai Bizottság kijelenti, az Uniónak, a tagállamoknak, valamint a helyi és regionális önkormányzatoknak fokozniuk kell erőfeszítéseiket, és nagyobb mértékben be kell vonni mind a befogadó társadalmat, mind pedig a bevándorlókat. Az Európai Bizottság és az EGSZB együttműködésének gyümölcseként nemrégiben létrejött az Európai Integrációs Fórum. Ez a civil társadalom és a bevándorlói szervezetek részvételének fóruma, melynek célja az európai integrációs politikák előmozdítása.

4.4.23. Az EGSZB támogatta a beilleszkedéssel kapcsolatos nyitott koordinációs módszer létrehozására vonatkozó javaslatot, és újabb vélemények kidolgozásával késznek mutatkozik együttműködni annak megvalósításában. Az Európai Bizottság számára „kívánatos lenne egy olyan együttes koordinációs mechanizmus kifejlesztése, amely egy közös referenciakeret felállításával nyújthat támogatást a tagállamok tevékenységéhez”, a következők révén: a bevált gyakorlatok meghatározása, az értékelési mutatók kidolgozása, más politikákkal való összekapcsolás, a civil társadalom bevonása az európai integrációs portál és fórum segítségével.

4.4.24. A fórum hozzájárulhat a gyakorlatok értékeléséhez, a mutatók kialakításához és az integrációs politikáknak az Unió más politikáival való összekapcsolásához is.

4.5. Menekültügy: közös és szolidáris terület

4.5.1. Európának késznek kell lennie arra, hogy a védelmező jogszabályozásnak és szolidárisabb politikának köszönhetően méltóan fogadja a menedékjogot kérőket. A nemzetközi védelemre szorulók közül sokan illegális úton érkeznek a külső határokhoz. A hatóságoknak garantálniuk kell, hogy benyújthassák védelem iránti kérelmüket, és hogy azt a nemzetközi egyezmények, valamint a közösségi és nemzeti jogszabályok betartása mellett bírálják el.

4.5.2. Az EGSZB az utóbbi években több véleményt dolgozott ki egy közös menekültügyi rendszer kialakítása érdekében. (28) A közös európai menekültügyi rendszer (KEMR) létrehozását a magas színvonal biztosítása mellett kell megvalósítani, a nemzetközi védelmi normák csökkentése nélkül. Semmilyen esetben sem kellene az egyes tagállamokban biztosított aktuális védelmi szintek csökkentésére használni a harmonizációt, melynek az elégtelen védelmi szintű tagállami szabályozás javítását kell majd szolgálnia.

4.5.3. A KEMR létrehozása érdekében a jogalkotás harmonizációját jelentős együttműködésnek kell kísérnie a tagállamok között. Ezt az együttműködést és szolidaritást javítani fogja az Európai Bizottság által javasolt Európai Menekültügyi Támogató Hivatal, mellyel egyetért az EGSZB.

4.5.4. Az új szabályozásnak lehetővé kell tennie a menedékkérők számára a munkaerőpiachoz és a képzéshez való hozzáférést, a szakosodott NGO-k által játszott szerep elismerését és ezek teljes körű hozzáférésének biztosítását a tevékenységükhöz kapcsolódó eljárásokhoz és helyekhez.

4.5.5. A dublini rendelet eljárásait módosítani kell annak érdekében, hogy a menedékkérők megválaszthassák azt az országot, ahol be kívánják nyújtani kérelmüket, szem előtt tartva a humanitárius okokat, valamint a családi, kulturális és társadalmi kötelékeket.

4.5.6. A kérelmekkel kapcsolatosan elfogadott határozatok jogorvoslat tárgyát képezhetik, és ez a jogorvoslat felfüggesztő hatályú kell hogy legyen az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának megfelelően.

4.5.7. A menedékkérők és illegális helyzetben lévő bevándorlók fogva tartása a fogadó központokban még mindig gyakorlat az EU különböző tagországaiban. Az EGSZB ellenzi ezt a gyakorlatot, mivel úgy véli, hogy a fogadó központokban történő elzárásnak kivételes intézkedésnek kell lennie.

4.5.8. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása elengedhetetlen feltétele a visszafogadási megállapodások harmadik országokkal történő megkötésének, és ellenzi, hogy az EU vagy a tagállamok hazaszállítási vagy határellenőrzési megállapodásokat kössenek azokkal az országokkal, amelyek nem írták alá az emberi jogok védelmével kapcsolatos főbb nemzetközi jogi eszközöket.

4.5.9. Az EGSZB úgy véli, hogy meg kell erősíteni a menekültüggyel kapcsolatos Európán belüli pénzügyi szolidaritást; ennek érdekében az Európai Menekültügyi Alap növelésére és módosítására lesz szükség.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) A korábbi alelnök, Franco Frattini elismerte, hogy a célkitűzéseknek csak 53 %-át sikerült megvalósítani.

(2) Európai bevándorlási és menekültügyi paktum, Európai Unió Tanácsa, Brüsszel, 13440/08, 2008. szeptember 24.

(3) A belügyi politikák jövőjével foglalkozó tanácsadó csoport jelentése „Liberty, Security, Privacy: European Home Affairs in an Open World”, 2008. június.

(4) http://ec.europa.eu/justice_home/news/consulting_public/news_consulting_0001_en.htm.

(5) COM(2009) 262 végleges.

(6) Az EGSZB 2009. szeptember 4-i véleménye: Az alapvető jogok tiszteletben tartása a bevándorlással kapcsolatos európai politikákban és jogszabályokban, előadó: Luis Miguel PARIZA CASTAÑOS (Lásd: A Hivatalos Lap legutóbbi száma, 29. o.).

(7) HL C 318., 2006.12.23., 163. o.

(8) HL C 218., 2009.9.11., 60. o.

(9) Lásd „Az Európa Tanács vonatkozó állásfoglalásai és ajánlásai a jog hatékonysága és korrekt alkalmazása területén” (Relevant Council of Europe Resolutions and Recommendations in the field of efficiency and fairness of justice), (CEPEJ(2003)7 rev., 2003. november 13.).

(10) COM(2008) 840 végleges.

(11) 2006. április 30.

(12) COM(2009) 313 végleges.

(13) HL C 228., 2009.9.22., 14. o., valamint HL C 325., 2006.12.30., 43. o.

(14) HL C 325., 2006.12.30., 65. o.

(15) HL C 182., 2009.8.4., 19. o. és HL C 77., 2009.3.31., 102. o.

(16) HL C 256., 2007.10.27., 66. o.

(17) HL C 208., 2003.9.3., 76. o.

(18) Az EGSZB 2009. szeptember 30-i véleménye a következő tárgyban: A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak: Úton az európai e-igazságügyi stratégia felé, előadó: Jorge Pegado Liz (HL C 318., 2009.12.23., 69. o.).

(19) HL C 318., 2006.12.23., 147. o. és HL C 211., 2008.8.19., 61. o.

(20) Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége, 2009, The Stockholm Programme: A chance to put fundamental rights protection right in the centre of the European Agenda. 6–7. o.

(21) HL C 44., 2008.2.16., 91. o.

(22) HL C 302., 2004.12.7., 49. o.

(23) HL C 218., 2009.9.11., 69. o.

(24) HL C 286., 2005.11.17., 20. o.

(25) 50/2009/EK irányelv.

(26) HL C 27., 2009.2.3. 114. o.

(27) COM(2008) 610 végleges.

(28) HL C 204., 2008.8.9., 77. o., HL C 218., 2009.9.11., 78. o., valamint a következő EGSZB-vélemények: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a menedékkérők befogadására vonatkozó minimumszabályok megállapításáról (átdolgozás), előadó: An Le Nouail Marlière (HL C 317., 2009.12.23., 110. o.); Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre egy harmadik ország állampolgára, illetve hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról (átdolgozás), előadó: An Le Nouail Marlière (HL C 317., 2009.12.23., 115. o.).

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/89

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat tanácsi ajánlásra a dohányfüstmentes környezetről

(COM(2009) 328 végleges – 2009/0088 (CNS))

(2010/C 128/15)

Előadó: Eugen LUCAN

2009. július 8-án az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat tanácsi ajánlásra a dohányfüstmentes környezetről

COM(2009) 328 végleges – 2009/0088 (CNS).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekció 2009. október 15-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a 2009. november 5-i ülésnapon) 81 szavazattal 68 ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Részletes megjegyzések

Az „AJÁNLJA, HOGY A TAGÁLLAMOK” fejezet vonatkozásában, 1. pont

1.1.1. A dohányfüstnek való kitettség elleni hatékony védelemnek minden „munkahelyre” vonatkoznia kell, a beltéri, dohányzásra kijelölt hellyel nem rendelkező munkahelyekre pedig különösképpen.

1.1.2. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a WHO dohányzás-ellenőrzési keretegyezménye 8. cikkének 2. bekezdése által említett „más nyilvános helyek” fogalmat terjesszék ki valamennyi olyan nyilvános helyre, amelyet gyermekek vagy 18 évnél fiatalabb személyek látogatnak.

1.1.3. Az EGSZB felkéri a Tanácsot, hogy fontolja meg az Európai Bizottság által javasolt 3 évnél rövidebb elfogadási határidő bevezetését. Ellenkező esetben a passzív dohányzásról az aktív dohányzásra való áttérés veszélyének kitett, középiskolát látogató (14–18 éves) serdülőkorúak jelenlegi korosztályának elvesztésével kell számolni.

Az „AJÁNLJA, HOGY A TAGÁLLAMOK” fejezet vonatkozásában, 2. pont

1.2.1. „A valamennyi oktatási és tanítási intézményben alkalmazott európai szintű oktatási és nevelési stratégiák alapvető szerepet fognak játszani.” Az EGSZB a pont kiegészítését javasolja, hangsúlyozva az általános iskolákban és középiskolákban alkalmazott nevelési és tanácsadási stratégiák európai szintű jelentőségét, annak érdekében, hogy valamennyi gyermek és fiatal pontos, teljes körű és rendszeres információkhoz jusson a dohánytermékekről és azok káros következményeiről, valamint a környezeti dohányfüstnek való kitettség rákkeltő hatásairól.

Az „AJÁNLJA, HOGY A TAGÁLLAMOK” fejezet vonatkozásában, 3. pont

1.3.1. További intézkedésekkel egészítsék ki a dohányzásellenes politikákat, a következőket beleértve:

(c)	a munkahelyen előforduló rákkeltő anyagoknak és mutagéneknek való kitettségről szóló 2004/37/EK irányelv alkalmazási körének kiterjesztése (annak érdekében, hogy a környezeti dohányfüst fogalmát is lefedje);

(d)	a 89/654/EGK irányelv a munkavállalók dohányfüst elleni védelmére vonatkozó követelményeinek megerősítése, amelyek értelmében valamennyi munkaadónak biztosítania kell, hogy a munkahelyen tilos a dohányzás;

(e)

a veszélyes anyagokról szóló (67/548/EGK) (1991) irányelvnek a módosítása annak érdekében, hogy a környezeti dohányfüst rákkeltő anyagnak minősüljön. Ennek következtében a környezeti dohányfüst a munkahelyi biztonsági és egészségügyi minimumkövetelmények szempontjából automatikusan a munkahelyen előforduló rákkeltő anyagoknak és mutagéneknek való kitettségről szóló irányelvnek azalkalmazási körébe kerülne;

(f)	fel kell kérni tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy a „környezeti dohányfüstnek való kitettség” meghatározást hivatalosan is módosítsák a „rákkeltő környezeti dohányfüstnek való kitettség” meghatározásra;

(g)

nevelési politikák kidolgozása (Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatóság, valamint Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság) annak érdekében, hogy az EU valamennyi oktatási rendszerében pontos, teljes körű és rendszeres felvilágosítást nyújtsanak a gyermekeknek és a fiataloknak a dohánytermékek fogyasztásának és a környezeti dohányfüstnek a következményeiről.

Az „AJÁNLJA, HOGY A TAGÁLLAMOK” fejezet vonatkozásában, 4. pont

1.4.1. A cikket a következőképpen kell kiegészíteni: „… a gyermekek és fiatalok által látogatott nyilvános helyeken … előforduló dohányfüsttel szembeni védelem …” (szabadtéri játszóterek, szórakozóhelyek, szabadtéri vagy beltéri diszkók, klubok, a gyermekek vagy 18 éven aluli fiatalok által látogatott bárok, egyéb általuk használt terek).

Az „AJÁNLJA, HOGY A TAGÁLLAMOK” fejezet vonatkozásában, 6. pont

1.5.1. A dohányzásellenes erőfeszítéseket támogató nemzeti kapcsolattartó pontok meghatározásának a következőket is magában kell foglalnia: „valamint a lakosság környezeti dohányfüstnek való kitettségének az ellenőrzésére/megszüntetésére szolgáló”.

2. Következtetések

2.1. Az EGSZB támogatja a WHO dohányzás-ellenőrzési keretegyezmény 8. cikke eredményes végrehajtásának biztosítására vonatkozó kezdeményezést a teljes mértékben dohányfüstmentes környezet létrehozása érdekében, összhangban a keretegyezmény 8. cikkére vonatkozó, a COM(2009) 328 végleges jelű dokumentum mellékletében található iránymutatások 1. elvével (6. pont). (1) Az EGSZB úgy véli, hogy az európai ajánlás hasznos eszköz e cél elérésére, azonban kevés biztosítékot nyújt. Amennyiben ennek az eszköznek a végrehajtása és hatékonysága elégtelennek bizonyul, az Európai Bizottságnak a lehető legrövidebb időn belül egy kötelező érvényű eszközt kell ajánlania.

2.2. Az EGSZB közösségi szintű kutatásokat tart szükségesnek a gyermek- és ifjúkori dohányzás káros hatásainak leküzdésére, valamint a gyermekek és a fiatalok környezeti dohányfüstnek való kitettségi fokára vonatkozóan. Annak érdekében, hogy a jövőben hatékony stratégiák és programok szülessenek, a kutatásoknak azt is fel kellene mérniük a dohányzók körében, hogy hány éves korban szívták el az első cigarettát és milyen okok vezérelték a gyermekeket és fiatalokat ebben a döntésükben.

2.3. Mivel az Európai Parlament felkérte a tagállamokat, hogy vállaljanak kötelezettséget arra, hogy 2025-ig legalább 50 %-al csökkentik a fiatalok körében a dohányzást, az EGSZB szükségesnek tartja a fiatalkori dohányzás konkrét káros hatásainak számszerűsítését, hogy ezt követően olyan közösségi célkitűzéseket fogalmazzanak meg a tagállamok számára, amelyek célja a fiatalok dohánytermék-fogyasztásának csökkentése. Az EGSZB megjegyzi, hogy ez alatt nem a dohányzásellenes intézkedések bevezetésének 2025-ig való elhúzódását kell érteni. Éppen ellenkezőleg, az EGSZB ezeknek az intézkedéseknek a halaszthatatlan jellegét hangsúlyozza, tekintettel az emberi egészségre gyakorolt súlyos hatásokra és a kapcsolódó hatalmas költségekre.

2.4. Az EGSZB feltétlenül szükségesnek tartja a dohányzás, és ebből eredően a környezeti dohányfüstnek való kitettség tiltását azokon a helyeken, amelyeket gyermekek és fiatalok (a 0–18 év közötti korosztály tagjai) látogatnak: szórakozóhelyek, klubok, beltéri diszkók, bárok, sportpályák, szórakozóhelyek gyermekek számára stb. Ez az intézkedés megmenthetné a gyermekek és a 15–18 év közötti serdülőkorúak jelenlegi korosztályának egy részét, itt a legmagasabb ugyanis a dohányzás és a környezeti dohányfüst kockázata. Általában véve 15–18 éves korban dönt úgy némelyikük, hogy elszívja az első cigarettát, és így passzív dohányosból aktív dohányossá válik.

2.5. Az EGSZB alapvető fontosságúnak tartja az egészséges és harmonikus életre nevelő és ezt népszerűsítő programokat az általános és a középiskolákban. A gyermekek és a serdülőkorúak európai szintű hozzáféréssel kell, hogy rendelkezzenek a dohánytermékek fogyasztására és a környezeti dohányfüstnek való kitettségre vonatkozó rendszeres, pontos és teljes körű információkhoz, annak érdekében, hogy tudatában legyenek valamennyi kapcsolódó kockázatnak, és hogy a következmények ismeretében felelősen tudjanak dönteni. E tájékoztató munkába a civil szervezeteket is be lehet vonni, annak érdekében azonban, hogy a gyermekek szabadon és tudatosan felelősséget vállalhassanak magukért, fontos, hogy az információk hozzáférhetőek és rendszeresek, a gyermekek és a fiatalok törekvéseihez igazítottak, valamint interaktívak és innovatívak legyenek.

2.6. Az EGSZB úgy véli, hogy valamennyi korosztályt és társadalmi csoportot megcélzó felvilágosítási és nevelési kampányokra van szükség az egészséges életmód-modellek népszerűsítésére, annak érdekében, hogy az emberek a következmények ismeretében felelősséget vállalhassanak döntéseikért, mind önmaguk, mind pedig, adott esetben, gyermekeik vonatkozásában.

2.7. Az EGSZB bátorítja azokat a politikákat, amelyek a dohányzásnak és a környezeti dohányfüstnek való kitettség elleni védelemre vonatkoznak, valamint az NGO-knak és a civil társadalomnak a bevonását az ezt szolgáló intézkedésekbe, különösképpen a hátrányos helyzetű csoportok esetén, amelyek társadalmi önállóságuk elvesztése mellett egyéni önállóságuk elvesztését is kockáztatják egészségi állapotuk romlása és egyes alapvető életfunkcióik fokozatos elvesztése miatt. A környezeti dohányfüstnek való kitettség ellen főként azoknak a hátrányos helyzetű gyermekeknek kell különleges védelmet biztosítani, akik olyan környezetből származnak, ahol magas fokú a másodlagos dohányfüstnek való kitettség, emellett az „utca gyermekeinek és fiataljainak”, valamint az utcákon élő embereknek.

3. Összefüggések és általános megállapítások

3.1. A dohánytermékek fogyasztására és a környezeti dohányfüstnek való kitettség szintjére vonatkozó orvosi és társadalmi érvek

3.1.1. Egy tanulmány szerint „mindegyik elszívott cigaretta 8 (2) perccel rövidítheti meg a dohányos életét.” Az Európai Unióban (EU) a dohányzás a legfontosabb elhalálozási, betegségi és fogyatékossági ok, minden évben megközelítőleg 650 000 ember halálát okozva. (3)

3.1.2. A dohányfüst egy mérgező komplex vegyület, amely több mint 4 000 összetevőből áll, többek között a mérgező hatású hidrogén-cianidból, ammóniumból és szénmonoxidból, valamint további több mint 50 (69 (4)) rákkeltő hatásúnak bizonyult anyagból, ezért a dohányzás elterjedt oka a morbiditásnak és a mortalitásnak az EU-ban. Tudományos indokokkal alátámasztott a „környezeti dohányfüst” meghatározás módosítása „rákkeltő környezeti dohányfüst” meghatározássá.

3.1.3. Megállapították, hogy a passzív dohányzásnak való tartós kitettség ugyanazokat a betegségeket okozza, mint az aktív dohányzás, ide értve a tüdőrákot, az érrendszeri és a mozgásszervi betegségeket.

3.1.4. A környezeti dohányfüstnek való kitettség szívkoszorúér-betegségeket és tüdőrákot okozhat a felnőtteknél. A környezeti dohányfüst hatására felnőtteknél stroke, asztma, valamint krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) alakulhat ki (5), illetve a már kialakult betegségek (pl. asztma, COPD) is súlyosbodhatnak. (6)

3.1.5. A környezeti dohányfüstnek való kitettség kockázataira vonatkozó kutatások és meghatározások az idő folyamán fejlődtek. Az olyan fogalmak, mint a „passzív dohányzás” és a „dohányfüstnek való nem szándékos kitettség” kerülendők, mivel Franciaország és más országok tapasztalatai azt mutatják, hogy vannak olyan helyzetek, amikor ezeket a fogalmakat felhasználják azon álláspont alátámasztására, miszerint az dohányfüstnek való kitettség „önkéntes”, tehát elfogadható. Az új tudományos ismeretek a „környezeti dohányfüst” meghatározásról a „rákkeltő környezeti dohányfüst” meghatározásra való áttérést teszik szükségessé.

3.1.6. A környezeti dohányfüst különösen a gyermekekre nézve káros: asztmát, tüdőgyulladást és hörghurutot, légzőszervi tüneteket, középfülgyulladást, valamint hirtelen csecsemőhalált okozhat. (5)

3.1.7. Óvatos becslések szerint 2002-ben az EU-25 tagállamaiban 7 300 felnőtt – köztük 2 800 nem dohányzó – halt meg környezeti dohányfüstnek való munkahelyi kitettség következtében. További 72 000 személy, köztük 16 400 nem dohányzó halálát okozta a környezeti dohányfüstnek való otthoni kitettség. (7)

3.1.8. Bebizonyosodott, hogy a tüdőrák megjelenésének kockázata jelentősen növekszik a dohányfüstnek való általános vagy munkahelyi kitettség esetén, emellett például 50 %-al (8) magasabb a tüdőrákban való megbetegedés kockázata az élelmiszeripar azon egységeiben dolgozók esetén, ahol dohányoznak, mint ott, ahol a munkavállalók nincsenek a dohányfüstnek kitéve.

3.1.9. Az állapotos nők dohányfüstnek való kitettsége növelheti a fejlődési rendellenességek, a vetélés, a magzathalál és a koraszülés kockázatát.

3.2. Az Eurobarometer szociológiai érvei a dohányzásellenes politikák és a környezeti dohányfüstnek való kitettség vonatkozásában

3.2.1. Az Eurobarometer szerint egyre kedvezőbb a dohányzásellenes politikák lakossági fogadtatása. Így az európai polgárok 84 %-a támogatja a dohányzás betiltását az irodákban és más beltéri munkahelyeken, 77 %-a pedig egyetért a dohányzásnak az éttermekben, 61 %-a pedig a bárokban és szórakozóhelyeken való betiltásával.

3.2.2. Az EU polgárainak mintegy 70 %-a nem dohányzik (9), míg a tanulmányok szerint a dohányzók többsége fel kíván hagyni a dohányzással. (10)

3.2.3. Az Eurobarometer által a közelmúltban készített, „Az európaiak dohányzással kapcsolatos álláspontja” című felmérés szerint az európai polgárok háromnegyede tudatában van annak, hogy a dohányzás kockázatot jelent a nem dohányzók egészségére, és 95 %-a elismeri, hogy egy állapotos nő melletti dohányzás nagy veszélyt jelenthet a gyermekre nézve.

3.2.4. 2006 végén úgy becsülték, hogy az EU-ban az irodákban dolgozó foglalkoztatottak 28 %-a naponta ki van téve a környezeti dohányfüstnek, miközben 2008 végén a bárokban és éttermekben dolgozók körülbelül 39 %-a volt kitéve a környezeti dohányfüstnek. Egy másik közelmúltban (2006) végzett felmérés arra mutat rá, hogy az EU-ban megközelítőleg 7,5 millió munkavállaló van kitéve a környezeti dohányfüstnek munkahelyén. (11)

3.2.5. Az európai gazdaságoknak évente több száz milliárdos költséget jelentenek azok az egészségügyi rendszerekre fordított kiadások, amelyek a dohánytermékek fogyasztása következtében jelentkeznek. Ezeket a költségeket a teljes lakosság viseli, nem csak azok, akik keletkezésük miatt felelősek. Ha csak a környezeti dohányfüstnek való munkahelyi kitettség miatt keletkező költségeket vizsgáljuk, az EU-27 tagállamaiban évente 2,46 milliárd euróra (12) becsülik ezeket – 1,3 milliárd euró összegű egészségügyi kiadások a dohányzáshoz köthető betegségek miatt (ideértve a nem dohányzó alkalmazottakra fordított 560 millió eurót is), valamint több mint 1,1 milliárd euró összegű nem egészségügyi jellegű költség a termelékenységben bekövetkezett veszteségekhez köthetően (ideértve a nem dohányzó alkalmazottakra fordított 480 millió eurót is).

3.3. A lakosság védelme a környezeti dohányfüstnek való kitettség ellen az alapvető emberi jogok és szabadságok biztosításának egyik formája (az élethez való jog és az egészségügyi normák)

3.3.1. A lakosság dohányfüst elleni védelmére vonatkozó, a WHO dohányzás-ellenőrzési keretegyezmény 8. cikkében szereplő kötelezettség az alapvető emberi jogokra és szabadságokra vezethető vissza. Tekintettel a másodlagos dohányfüst belélegzésének veszélyeire, a lakosság dohányfüst elleni védelmére vonatkozó kötelezettséget többek között magában foglalja az élethez való jog és az elérhető legmagasabb egészségvédelmi szinthez való jog, mint azt számos nemzetközi jogi eszköz elismeri (beleértve az Egészségügyi Világszervezet Alapokmányát, a Gyermek Jogairól szóló Egyezményt, a Nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményt, valamint a Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmányát), mint azt formálisan a WHO keretegyezmény preambuluma tartalmazza, és mint azt sok ország alkotmánya elismeri.

3.3.2. Az egyén dohányfüst elleni védelmére vonatkozó kötelezettség a kormányok azon kötelezettségének felel meg, hogy olyan jogszabályokat fogadjanak el, melyek megvédik az egyéneket az alapvető jogaikat és szabadságaikat fenyegető veszélyek ellen. E kötelezettség mindenkire kiterjed, nem csupán a népesség egyes csoportjaira.

3.4. Nemzetközi és európai összefüggések

3.4.1. A környezeti dohányfüstöt az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége 1993-ban, az Egészségügyi és Szociális Szolgáltatások Részlege 2000-ben, és a WHO rákkutatással foglalkozó nemzetközi központja 2002-ban az emberre rákkeltő hatásúnak osztályozta.

3.4.2. Nemzetközi szinten a WHO dohányzás-ellenőrzési keretegyezménye, amelyet eddig 168 fél írt alá és 141 fél ratifikált, az Európai Közösséget is ideértve, „elismeri, hogy a tudományos kísérletek egyértelműen megállapították, hogy a dohányfüstnek való kitettség halált, betegséget és fogyatékosságot okoz”. Az egyezmény kötelezi a Közösséget és tagállamait, hogy foglalkozzanak a dohányfüstnek való kitettség kérdésével a beltéri munkahelyeken, a tömegközlekedésben és a beltéri nyilvános helyeken. Az egyezmény 8. cikke kötelezettséget állapít meg arra vonatkozóan, hogy biztosítani kell a dohányfüstnek való kitettség elleni védelmet.

3.4.3. A WHO-nak a dohányzásról való leszokásra irányuló politika tekintetében megfogalmazott 2004-es európai stratégiája szerint az orvos általi intenzív, több mint 10 perces tanácsadás rendelkezik a legmagasabb sikeraránnyal a tartós absztinencia elérésében.

3.5. Az európai politikák öt változata közüli legkedvezőbbre vonatkozó hatáselemzés

3.5.1. A 2007. január 30-án közzétett A dohányfüstmentes Európáért: Az Európai Unió politikai lehetőségei (COM(2007) 27 végleges) című zöld könyvön keresztül az Európai Bizottság nyílt vitát kezdeményezett. Az öt lehetséges európai politika a következő: 1) A jelenlegi helyzet fenntartása; 2) Önkéntes intézkedések; 3) Nyitott koordinációs módszer; 4) Tanácsi vagy bizottsági ajánlás; 5) Kötelező erejű jogszabályok.

3.5.2. A hatáselemzésben az Európai Bizottság megállapítja, hogy kötelező erejénél fogva az 5) lehetséges politika által lehetne a legnagyobb mértékben a környezeti dohányfüsthöz köthető károkat csökkenteni, mivel gyakorlatilag valamennyi beltéri munkahelyen elérhetővé válna a környezeti dohányfüstnek való kitettség felszámolása. Mindezzel együtt a végrehajtása tovább tart, mint a 4) lehetséges politika esetében (tanácsi ajánlás). Az 1) politika (a jelenlegi helyzet fenntartása) eredményezné a környezeti dohányfüst mennyiségének, valamint az egészségre gyakorolt káros hatásainak a legkisebb mértékű csökkentését. Várható, hogy a jelenlegi dohányzásellenes tendencia folytatódni fog, de üteme lassabb lesz. A 2) és a 3) politika hatása hasonló, és az 1) lehetőséggel (a jelenlegi helyzet fenntartása) összehasonlítva csak szerény csökkenést idéznek elő a környezeti dohányfüst vonatkozásában. A 3) intézkedés, a nyitott koordinációs módszer végrehajtása lassúnak és alkalmatlannak bizonyulhat a környezeti dohányfüst problémájának a kezelésére. A 4) lehetőségnek, vagyis az Európai Bizottság ajánlásának a hatása korlátozott lenne, mivel előfordulhat, hogy nem élvez támogatottságot a tagállamok körében. Várható, hogy a 4) lehetséges politika nagyobb egészségügyi haszonnal fog járni az azonosulás érzésének (ownership effect) kiváltása miatt, és hogy viszonylag gyorsan jelentkezik majd a hatása.

4. A környezeti dohányfüstnek való kitettség szempontjából leginkább veszélyeztetett célcsoportok és megoldási stratégiák

4.1. A környezeti dohányfüstnek való kitettség szempontjából leginkább veszélyeztetett csoportok a gyermekek, a fiatalok, a munkanélküliek, a hátrányos helyzetben lévő csoportok, valamint a szállodaiparban és az éttermekben dolgozó személyzet.

4.2. A környezeti dohányfüstnek való kitettség problémáját a dohánytermékek fogyasztásával és a célcsoport sajátosságával való ok-okozati összefüggésben kell vizsgálni. A dohányzó európai polgárok 80 %-a úgy nyilatkozott, hogy otthon is dohányzik. A dohánytermékek fogyasztásának és a környezeti dohányfüstnek való kitettségnek a csökkentésére irányuló stratégiáknak elsősorban a gyermekekre, a fiatalokra és a szülőkre kellene irányulniuk.

4.3. A 15 éves és ennél idősebb uniós polgárok 31 %-a nyilatkozik úgy, hogy dohányzik (26 % naponta, 5 % alkalmanként (13)). 11 éves kortól nagyon gyorsan növekszik a dohányzók aránya a gyermekek körében. A dohányzók nagyon magas aránya, amely a 18 éven aluliak körében tapasztalható, alátámasztja azt az elgondolást, amely szerint a dohányzás kezdete a kiskorúság idejére tehető. (14) Az Eurobarometer nem hivatkozik az első elszívott cigarettára, néhány országban azonban léteznek nemzeti statisztikák (15), amelyek megállapítják, hogy „a legtöbben gyermekként kezdtek dohányozni: 53 % (5,5 % 15 éves koráig elszívta az első cigarettát, 47,5 % pedig a 15–19 év közötti életkorban)”. A dohányzó férfiak több mint fele (51,4 %) 15–19 év közötti életkorban kezdett dohányozni. A legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok egyike, az utcagyermekek, 5 éves korukig már elszívták az első cigarettát. (16) Az utcán töltött élet, különösképpen a gyermekek, fiatalok vagy felnőttek hátrányos helyzetben levő csoportjai számára, a dohánytermékek nagymértékű fogyasztásával és a környezeti dohányfüstnek való magas fokú kitettséggel párosul.

4.4. A szórakozóhelyek (klubok, bárok, szabadtéri diszkók, beltéri diszkók stb.) olyan helyek, ahol igen magas a környezeti dohányfüstnek való kitettség foka, és ez veszélyt jelent mind a vendégekre (serdülőkorúak, fiatalok stb. csoportjai), mind az alkalmazottakra (a szórakoztatóipar, a szállodaipar és a vendéglátóipar alkalmazottai). Egy négy órán át tartó diszkóbeli kitettség hatása egyenértékű egy dohányzó mellett eltöltött egy hónapos időszak hatásával. (17)

4.5. Nem csupán figyelemfelkeltő médiastratégiákra van szükség, hanem elsősorban megelőző szerepű nevelési stratégiákra. A dohánytermékek fogyasztásának kockázatai és a környezeti dohányfüstnek való kitettség vonatkozásában az NGO-k innovatív szolgáltatásokat indítottak útnak a gyermekek és serdülőkorúak tájékoztatása, nevelése és figyelmeztetése érdekében. Közösségi szintű megoldást jelentene e bevált gyakorlatoknak az általánossá tétele a nevelési jellegű programoknak az oktatási rendszerekbe történő bevezetése révén, vagy a tanácsadás a polgárokat tájékoztató tanácsadó irodák, illetve a szülőket és fiatalokat segítő iskolai tanácsadó központok európai hálózatán keresztül. A gyermekek és szülők közösségi klubjai, valamint a „szülők iskolája/egyeteme” jellegű nevelési programok a bevált gyakorlatok példái, amelyek segítséget jelenthetnek a dohánytermékek fogyasztásának megelőzésében és a környezeti dohányfüstnek való kitettség csökkentésében, mind az iskolában, mind főleg a család körében, ahol az európai jogszabályok tiszteletben tartják a magánéletet.

5. A pozitív médiakampányok, amelyek az egészség támogatására vonatkozó teljes körű információkra épülnek, természetszerűleg csökkenteni fogják a dohánytermékek fogyasztását és a környezeti dohányfüstnek való kitettséget

5.1. Közösségi szinten két dohányzásellenes médiakampányra került sor: „Feel free to say no (Merj nemet mondani)” (2001–2004) és „SEGÍTSÉG – A dohányzás nélküli életért” (2005-2008), amelyek célja, hogy rávilágítsanak a passzív dohányzás veszélyeire és kiálljanak a dohányzásmentes életmód mellett, különösen a fiatalok körében

5.2. Az Európai Bizottság 2003. szeptember 5-i 2003/641/EK határozatának módosítására tekintettel az EGSZB úgy véli, hogy valamennyi figyelmeztetésnek világos adatokat kellene tartalmaznia egyebek mellett a cigaretta összetételére és a cigarettában található rákkeltő, mérgező és főleg tartósító- és más összetevő anyagokra vonatkozóan. Emellett egyéb információkat is nyújtania kellene, mint például egy ingyenesen hívható telefonszámot vagy egy honlap címét, ahol segítséget nyújtanak a dohányzásról való leszokáshoz.

5.3. Habár az EU-ban élő dohányzók vagy volt dohányzók 80 %-a fel tud idézni egy dohányzásellenes kampányt, 68 %-uk úgy nyilatkozik, hogy ezek a kampányok nem ösztönözték arra, hogy felhagyjon a dohányzással. (18) Az EGSZB tájékoztató és figyelemfelkeltő médiakampányok elindítását tartja szükségesnek, amelyek a következő elvekre épülnek:

—	hangsúlyozzák a légzés, mint az emberi lény számára alapvető életfunkció jelentőségét, valamint a belélegzett levegő minősége és az életminőség közötti párhuzamot (Azok vagyunk, amit belélegzünk!),

—	ösztönözzék a pontos és teljes körű tájékoztatást,

—	használják a pozitív befolyásolás elveit, oly módon, hogy az egészséges életmódok kialakítására összpontosítsanak, „feledtetve” a cigarettát és a másodlagos dohányfüsttel szennyezett környezetet,

—	alkalmazkodjanak a különböző célcsoportok sajátosságaihoz, valamint a különböző korosztályok sajátos törekvéseihez (pl. a fiatalok számára a teljesítmény és az énkép számít),

—

bátorítsák és népszerűsítsék a sportnak, az oktatásnak és a kultúrának azokat a területeit, ahol kizárt a dohányzás: teljesítménysport (úszás, labdarúgás, kerékpározás, kézilabda stb.), edzési módszerek, önvédelem és/vagy önismeret (karate, tai-chi, jóga (19), chi-kung stb.), valamint azokat a filozófiai rendszereket is, amelyek tiltják a dohányzást. A környezeti dohányfüstnek való kitettség azokon a nyilvános helyeken, ahol ezeket az oktatási tevékenységeket végzik, 0 % felé közelít,

—	követendő példaként népszerűsítsék a médiában azokat a sporthoz, kultúrához vagy politikához kapcsolódó személyiségeket, akik kiegyensúlyozott életet élnek és nem dohányoznak.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) A dohányfüstnek való kitettség elleni védelem biztosítását célzó hatékony intézkedések – a WHO keretegyezmény 8. cikkének megfelelően – a dohányzás és a dohányfüst egy adott térben vagy környezetben való teljes megszüntetését írják elő annak érdekében, hogy 100 %-ig füstmentes környezetet lehessen létrehozni. A dohányfüstnek való kitettségnek nem létezik biztonságos szintje, az olyan fogalmakat pedig, mint a másodlagos füst okozta toxicitásra vonatkozó küszöbértéket el kell vetni, mivel ellentmondanak a tudományos bizonyítékoknak (COM(2009) 328 végleges/Melléklet/1. elv, 9. o.).

(2) A dohányzás, Soros Alapítvány, 888 Seventh Avenue, New York 10106, 1992.

(3) Tobacco or health in the European Union: Past, present and future (Dohányzás vagy egészség az Európai Unióban: Múlt, jelen és jövő), ASPECT Consortium, 2004. október.

(4) Rand hatáselemzés, RAND Corporation.

(5) Surgeon General (2006), lásd fentebb.

(6) Foreman, M. G., D. L. DeMeo és tsai., Clinical determinants of exacerbations in severe, early-onset COPD („A súlyos, korai kezdetű krónikus obstruktív légúti betegség súlyosbodásának klinikai tényezői”), European Respiratory Journal 30(6): 1124-1130. o.

(7) The Smoke free Partnership (2006), („A füstfüggöny feloszlása: 10 érv a füstmentes Európáért”), European Respiratory Society, Brüsszel, Belgium.

(8) Siegel M. Involuntary smoking in the restaurant workplace. („Nem szándékos dohányzás az éttermi munkahelyen.”) A munkavállaló kitettségének és ennek egészségügyi következményeinek áttekintése.), Journal of the American Medical Association, 1993. július 28; 270(4):490-493. o.

(9) The European Community Health Indicator, 23. szám, „Regular Smokers” („Rendszeres dohányosok”): http://europa.eu.int/comm/health/ph_information/dissemination/echi/echi_en.htm.

(10) Fong GT, Hammond D, Laux FL, Zanna MP, Cummings KM, Borland R, Ross H. The near-universal experience of regret among smokers in four countries: findings from the International Tobacco ControlPolicy Evaluation Survey („A dohányzók körében négy országban tapasztalható, csaknem egyöntetű sajnálat: a dohányzásra vonatkozó ellenőrzési politika értékelési jelentésének következtetései”) Nicotine and Tobacco Research, 2004. december; 6 Suppl 3: 341-351. o.

(11) Jaakkola M., Jaakkola J. (2006) Impact of smoke-free workplace legislation on exposure and health: possibilities for prevention. („A dohányfüstmentes munkahelyre vonatkozó jogalkotás hatása a kitettségre és az egészségre: a megelőzés lehetőségei”), European Respiratory Journal, 28: 397-408. o.

(12) SEC(2009) 895, 3. o., 2.1.2. p.

(13) Eurobarometer 253, 2009. március, Survey on tobacco („Felmérés a dohányzási szokásokról”), szerző: Magyar Gallup Intézet, Magyarország, 7. o., 1. bek.

(14) Tobacco Free Policy Review Group. (2000) Towards a tobacco free society: report of the Tobacco Free Policy Review Group („A dohányzásmentes társadalom felé: A dohányzásellenes politika ellenőrzési csoportjának jelentése”) Government Publication. Stationery Office, Dublin, http://www.drugsandalcohol.ie/5337/, 29. o., 1. bek.

(15) Románia, Nemzeti Statisztikai Intézet.

(16) Az utcagyermekek beilleszkedéséhez kapcsolódó terápiák, Eugen Lucan, egyetemi diploma megszerzéséhez végzett kutatás, 1996.

(17) M. Nebot és mások: Environmental tobacco smoke exposure in public places of European cities („Kutatás a környezeti dohányfüstnek való kitettségről az európai városok nyilvános helyein”). Tobacco Control, 2005. február, 14(1): 60-63. o.

(18) Eurobarometer 239, 2006. január, 58–59. o.

(19) Egy interneten közzétett tanulmány szerint a jóga gyakorlása előtt a kérdőívre válaszolók 37 %-a dohányzott, míg utána mindannyian felhagytak a dohányzással. Egyikük sem fogyaszt kábítószert.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/97

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Zöld könyv a kollektív fogyasztói jogorvoslatról

(COM(2008) 794 végleges)

(2010/C 128/18)

Előadó: Edwin CALLEJA

2008. november 27-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Zöld könyv a kollektív fogyasztói jogorvoslatról

COM(2008) 794 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2009. szeptember 9-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a november 5-i ülésnapon) 123 szavazattal 4 ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Az ajánlások összefoglalása

1.1. Elvben a megfelelő bírósági védelemhez való hozzáférés olyan alapvető jog, amelyet a kollektív jogorvoslatot illetően a fogyasztóknak biztosítani kell. Megfelelő figyelmet kell azonban fordítani a Szerződésből és a nemzeti bíróságok eljárás- és alkotmányjoga közötti különbségekből eredő korlátok tiszteletben tartására.

1.2. A kollektív jogorvoslatra vonatkozó közösségi jogszabályok különösen az országhatárokon átnyúló ügyletek során fokoznák a fogyasztók védelmét.

1.3. A rendszerbe megfelelő biztosítékokat kell beépíteni, amelyek révén kivédhetőek az olyan, elsősorban pénzügyi motivációból és haszonszerzési céllal bejelentett komolytalan igények és visszaélések, amelyek nem a fogyasztóktól származnak.

1.4. Általános elvként az elfogadásra kerülő közösségi intézkedésnek megfelelő biztosítékokat kellene nyújtania az olyan jellegű keresetek bevezetése ellen, amelyekről egyéb joghatóságok keretében bebizonyosodott, hogy nagyobb valószínűséggel visszaélhetnek velük. Bármiféle bevezetésre kerülő kollektív jogorvoslati rendszernek olyan jogkört is kellene biztosítania a bíró számára a kollektív jogorvoslati esetek előzetes beadványait illetően, amely véget vethetne a visszaéléseknek, és biztosíthatná, hogy a bejelentett igények megalapozottak legyenek.

1.5. Egy kollektív bírósági jogorvoslati mechanizmus elfogadása nem zárja ki, hogy fogyasztói jogviták esetén a felek bíróságon kívüli rendezési módszerhez folyamodjanak.

1.6. Az EGSZB javasolja az Európai Bizottságnak, hogy tegyen további lépéseket arra, hogy a vállalkozásokat belső reklamációkezelési rendszerek kialakítására ösztönözze, és hogy továbbfejlessze a meglévő alternatív vitarendezési módszereket és a közfelügyeletet. A fogyasztók ezekhez az alternatív módszerekhez folyamodhatnának, mielőtt bírósághoz fordulnának.

1.7. Az EGSZB emlékezteti az Európai Bizottságot, hogy a kollektív bírósági jogorvoslat kérdéséről szóló vita már 1985 óta folyik, és ideje volna minden további késedelem nélkül döntést hozni, és bevezetni a fogyasztók igényeit kielégítő rendszereket.

2. Bevezetés

2.1. Az Európai Bizottság közösségi fogyasztóügyi politikai stratégiája (1) a kiskereskedelmi belső piac ösztönzését tűzte ki célul úgy, hogy 2013-ra a fogyasztók és kiskereskedők ugyanolyan biztonsággal vásároljanak a határokon átnyúlóan, mint saját országukban. Stratégiájában az Európai Bizottság kiemelte a fogyasztók rendelkezésére álló hatékony jogorvoslati mechanizmusok fontosságát, és bejelentette arra vonatkozó szándékát, hogy intézkedéseket hozzon a kollektív fogyasztói jogorvoslattal kapcsolatban.

2.2. Az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözölte az Európai Bizottság fogyasztói jogorvoslat javítására vonatkozó szándékát és különösképpen a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos intézkedések tervezését. (2) Még a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (a továbbiakban: OECD) is arra ösztönözte tagországait a fogyasztói jogviták rendezéséről és az azokkal kapcsolatos kártérítésről elfogadott ajánlásában, (3) hogy fogyasztóikat különböző jogorvoslati eszközökkel, így többek közt kollektív jogorvoslati mechanizmusokkal lássák el.

2.3. Az Európai Bizottság 2008. novemberben közzétett, a kollektív fogyasztói jogorvoslatról szóló zöld könyve (4) azt vizsgálta, hogyan könnyítheti meg a jogorvoslatot egy adott kereskedő a fogyasztóvédelmi törvényt sértő gyakorlata által érintett fogyasztók nagy csoportja számára. A zöld könyv négy lehetőséget mutatott be.

2.4. Az Európai Bizottság ezenkívül 2009. május 29-én nyilvános meghallgatást is szervezett a zöld könyv megvitatására, és ezt követően kidolgozott egy dokumentumot, amelyet nyilvános vitára bocsátott. Ebben már a zöld könyvben foglalt, a kollektív jogorvoslatra vonatkozó négy választási lehetőséghez egy ötödiket is hozzátett. Ezzel az új javaslattal a tervezettel kapcsolatos munkájának ebben a késői szakaszában az EGSZB nem tud foglalkozni, főként azért, mert még hatásvizsgálatokat is kell végezni. Erre pedig főleg azért van szükség, mert az EGSZB már ebben a korai szakaszban is arra számít, hogy az ötödik választási lehetőség végrehajtása jelentős nehézségekbe ütközik majd.

2.5. Egyértelmű, hogy az, ha a fogyasztói jogoknak a kereskedők általi megsértése esetén a fogyasztók jogorvoslathoz jutnak, növeli a fogyasztók piacokba vetett bizalmát és javítja a piacok teljesítményét. Ezt a célt azonban csak akkor lehet elérni, ha a fogyasztók tudják, hogy ha problémájuk támad, érvényesíthetik jogaikat és megfelelő jogorvoslatban fognak részesülni.

2.6. Az összes érintettel szembeni egyenlő elbánás biztosítása érdekében meg kell találni az érdekek érvényesülésének tisztességes egyensúlyát.

3. A zöld könyv összefoglalása

3.1. A zöld könyv célja „a jogorvoslati mechanizmusok jelenlegi helyzetének értékelése, különösen olyan esetekben, amelyekben ugyanazon jogsértés valószínűleg sok fogyasztót érint, valamint választási lehetőségeket biztosítani a hatékony jogorvoslatok azon hiányosságainak pótlására, amelyeket az ilyen ügyekre vonatkozóan azonosítottak”. (5) Az Európai Bizottság szükségét érezte, hogy a tömeges követelések esetében ne tegyen különbséget a határon túli és a tisztán nemzeti mechanizmusok között. A zöld könyv által vizsgált másik kérdés az, hogy vajon bizonyos eszközök kizárólag a határon átnyúló ügyekre vagy nemzeti ügyekre is vonatkozhatnak-e.

3.2. A zöld könyv a tömeges követeléses ügyek megoldására összpontosít, és célja, hogy hatékony kollektív jogorvoslati eszközöket biztosítson az Unió egész területén egy adott kereskedő gyakorlata által érintett polgárok számára, függetlenül attól, hogy a tranzakcióra az Unión belül hol került sor. Azonosítja ezenkívül a fogyasztók hatékony jogorvoslathoz jutása előtt jelenleg álló legfőbb akadályokat, valamint azt, hogy mely elemek járulnak hozzá a kollektív jogorvoslati mechanizmusok eredményességéhez és hatékonyságához.

3.3. Az Európai Bizottság kijelenti, hogy a rendelkezésre álló európai eszközök (6) nem megfelelőek, és négy lehetőséget körvonalaz a fennálló problémák megoldására és a fogyasztók megfelelő és hatékony jogorvoslati eszközökkel – különösen a kollektív jogorvoslat eszközével – való ellátására:

—	1. választási lehetőség: a meglévő nemzeti és közösségi intézkedések alapulvétele a megfelelő fogyasztói jogorvoslat biztosítására;

—	2. választási lehetőség: a tagállamok közötti együttműködés fejlesztése annak biztosítására, hogy a fogyasztók az Unió egészében használhassák azokat a kollektív jogorvoslati mechanizmusokat, amelyek a különböző tagállamokban rendelkezésükre állnak;

—	3. választási lehetőség: a – kötelező és nem kötelező – szakpolitikai eszközök kombinációja, ami együttesen javíthatja a fogyasztói jogorvoslatot a főbb akadályok megoldásával;

—	4. választási lehetőség: egy nem kötelező vagy kötelező uniós intézkedés a kollektív bírósági jogorvoslati eljárások biztosítására.

4. Általános megjegyzések

4.1. Az EGSZB mindig is támogatta a kollektív keresetek közösségi szintű meghatározását, ezáltal ugyanis a kollektív jogok megsértése esetén biztosítva lenne a tényleges kártérítés.

4.2. Két saját kezdeményezésű véleményben az EGSZB már 1992-ben felhívta az Európai Bizottság figyelmét a határokon átnyúló jogviták rendezésének és a fogyasztóvédelmi szervezetek úgy a nemzeti, mint a határokon átnyúló jogvitákra vonatkozó képviseleti jogköre elismerésének területén a lehetséges intézkedések meghatározásának szükségességére. (7) Az EGSZB az 1994. július 1-jei plenáris ülésén egyhangúlag elfogadott véleményében is kifejezetten felkérte az Európai Bizottságot arra, hogy a kollektív keresetek és a közös képviseleti fellépések terén alakítson ki egységes eljárást, nemcsak a jogellenes gyakorlatok megszüntetésére, de a kártérítési keresetek indításának elősegítése érdekében is. (8) Az EGSZB erre a témára a későbbiekben több véleményében is visszatért. (9) Az EGSZB a 2006. október 26-i véleményében (10) egyértelmű támogatását fejezte ki az Európai Bizottság által az EK antitrösztszabályainak megsértésére épülő kártérítési keresetekről szóló zöld könyvében kifejezett aggályok iránt, és 2009. március 25-én elfogadott véleményében (11) megerősítette annak jelentőségét, hogy hatékony jogorvoslati eszközök álljanak a trösztellenes szabályok megsértése károsultjainak rendelkezésére.

4.3. Minthogy az EU harmonizált anyagi jogokat hoz létre a fogyasztóvédelem terén, az EGSZB egyetért azzal, hogy ugyanígy biztosítani kell azt is, hogy megfelelő eljárások álljanak a fogyasztók rendelkezésére a jogaik érvényesítéséhez. Az igazságszolgáltatás érdekében a fogyasztók rendelkezésére kell tehát állnia egy kollektív bírósági jogorvoslati eljárásnak, ahogyan az más, kereskedelmi ügyletekkel kapcsolatos eljárások esetén is van. Amint az EGSZB azt már korábbi véleményeiben is hangoztatta, a fogyasztói jogorvoslat alapvető jog a kollektív és homogén egyéni érdekek jogvédelméhez. Uniós fellépésre van szükség, mert az EU-ban a kollektív és homogén egyéni jogokhoz nem áll rendelkezésre olyan jogorvoslati eszköz, amely hatékonnyá és érvényesíthetővé tenné az említett jogokat. A kollektív jogorvoslati mechanizmusok szükségesek ahhoz, hogy a fogyasztóknak reális és hatékony lehetőségük legyen kártérítés szerzésére számos eltérő, hasonló természetű kár esetén.

4.4. Ezenkívül az Európai Unió egyik kiemelt politikai célja a versenyképesség fokozása. Az Európai Unió a fogyasztóvédelem terén anyagi jogrendszert alakított ki. Most pedig biztosítania kell, hogy ezeket a törvényeket végre is hajtsák, hogy újra beinduljon a gazdaság hajtóműve a határokon átnyúló kereskedelem fokozódásának köszönhetően, ami azon a bizalmon alapul, hogy a jogviták gyorsan, olcsón és az egységes piacon belül mindenhol hasonló szabályok és eljárások szerint megoldhatóak. A fogyasztók mind nagyobb mértékben válhatnak tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat áldozataivá; ennek megelőzésére és megállítására eljárásokat kell bevezetni. A jogérvényesítés, a megelőzés, a rendezés és a kárpótlás mind fontos. Az egyének kártérítése általában egyenként kis értéket képvisel, de összeadódva magas összegre rúghat.

4.5. Az EGSZB úgy véli, hogy a bírósági jogorvoslatnak elérhetőnek és eredményesnek kell lennie. A peren kívüli megegyezések azonban a bírósági eljárások mellett kiegészítő megoldást kell hogy jelentsenek, és kevésbé formális és olcsóbb eljárást tudnak nyújtani. Ennek azonban feltétele, hogy a vitában érintett felek őszintén hajlandók legyenek az együttműködésre. Ezek a peren kívüli intézkedések lehetővé tehetnék, hogy igazságos megoldás szülessen, egyidejűleg hozzájárulva ahhoz, hogy ne növekedjen tovább a bíróságok ügyhátraléka.

4.6. Az EGSZB mindemellett kiemeli annak jelentőségét, hogy megfelelő mechanizmusok jöjjenek létre az európai államok kulturális és jogi hagyományainak szem előtt tartásával.

4.7. Az EGSZB ezenkívül úgy véli, hogy egy ilyen uniós jogi eszközt elsősorban kollektív jogok érvényesítésére kellene alkalmazni a fogyasztóvédelmi jogszabályok és a versenyszabályok megsértése esetén.

5. A zöld könyvvel kapcsolatos részletes megjegyzések

5.1. Kollektív bírósági jogorvoslat

5.1.1. Az EGSZB elismeri, hogy ha azt akarjuk, hogy a fogyasztók és a vállalkozások érdekében a jog érvényesüljön, szükség van egy a zöld könyv által javasolt 4. választási lehetőségnek megfelelő európai kollektív bírósági jogorvoslati eljárás bevezetésére. Egy ilyen mechanizmus bevezetése valamennyi fogyasztó számára lehetővé tenné az igazságszolgáltatáshoz való hozzájutást, függetlenül nemzetiségétől, pénzügyi helyzetétől vagy egyedi kárának összegétől. Egy ilyen eljárás ráadásul megoldaná az OECD Miniszteri Tanácsa által a fogyasztói jogviták rendezéséről és az azokkal kapcsolatos kártérítésről elfogadott ajánlásban (12) elismert problémát, miszerint a tagállamokban a jogviták rendezésére és a kártérítésre felállított rendszerek többségének célja nemzeti szintű ügyek kezelése, és hogy azok nem mindig alkalmasak arra, hogy a más tagállamból származó fogyasztók számára kártérítést biztosítsanak.

5.1.2. Az EGSZB azonban azt is felismeri, hogy egy harmonizált kollektív bírósági eljárás megtalálásának is meglehetnek a saját, a vele járó bonyodalmakból, költségekből, időből és egyéb kihívásokból eredő nehézségei és hátrányai. Az egyik ilyen kihívás a pereskedésből eredő visszaélés jelentős kockázatának minimálisra csökkentése, egy másik pedig az ilyen keresetek finanszírozása. Azt is el kell dönteni, hogy legyen-e opt-in vagy opt-out eljárás. Amint az EGSZB már kifejtette, (13) mindkét lehetőségnek megvannak a maga hátrányai.

5.2. Egy európai közös kereset főbb jellemzői

5.2.1. Amint azt az Európai Bizottság a zöld könyvében elismeri, csupán tizenhárom tagállamban működik jelenleg kollektív bírósági jogorvoslati mechanizmus. Ezeken belül három különböző, „kollektívnek” nevezhető bíróságijogorvoslat-típust lehet megkülönböztetni.

5.2.2. A „kollektív jogorvoslat” valójában tág fogalom, amely inkább az eredményre koncentrál, mint a (avagy egyfajta) mechanizmusra. Minden olyan rendszert magában foglal, amely a szó legszélesebb értelmében megszünteti vagy megelőzi a jogsértést és/vagy jogorvoslatot nyújt, függetlenül attól, hogy helyreigazításról vagy kártérítésről van-e szó. A lehetséges eljárások számos uniós tagállamban kialakult vagy kialakulóban levő sokfélesége miatt, és mivel a legtöbb eljárás innovatív és kísérleti jellegű, aligha mondhatjuk bármelyik modellre is azt, hogy jobb, mint bármely másik.

5.2.3. Tekintettel a jogrendszerek eltérőségére, és szem előtt tartva a témában készült korábbi véleményekben (14) feltárt különböző módszereket és megfogalmazott javaslatokat, az EGSZB az alábbiakat támogatja:

—

egy közösségi irányelvet annak érdekében, hogy biztosítva legyen egy alapszintű harmonizáció, ugyanakkor elegendő mozgásterük maradjon azoknak az országoknak, amelyek mindeddig nem vezettek be kollektív bírósági jogorvoslati rendszereket. Egy ilyen irányelv egyébként a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló irányelv folytatása is lenne;

—

biztosítékokat annak garantálására, hogy a közös kereset ne öltse az Amerikában alkalmazott csoportos kereset formáját. A bevezetésre kerülő közösségi jogi intézkedéseknek tükrözniük kell az európai kulturális és jogi hagyományokat, egyetlen céljuk a kártérítés lehet csak, és az, hogy tisztességes egyensúlyt hozzanak létre a felek között, egy olyan rendszert teremtve meg, amely védi a társadalom egészének érdekeit. Az EGSZB teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság javaslatát, amely szerint egy kollektív bírósági jogorvoslati mechanizmus minden tagállamban történő bevezetésének céljával elfogadott bármely intézkedésnek „el kellene kerülnie az olyan elemeket, amelyek olyan pereskedési kultúrát ösztönöznek, amely állítólag néhány Európán kívüli országban létezik, így a büntető kártérítéseket, sikerdíjakat és egyéb elemeket”;

—

a kollektív keresetek kombinált rendszerét, amely ötvözi az opt-in és az opt-out rendszerek előnyeit, attól függően, hogy milyen érdekek forognak kockán, hogy a károsultak csoportjának tagjai egyenként meghatározhatók-e vagy sem, illetve hogy milyen mértékű az egyéni kár. Az opt-in esetben az érintett felektől függ, hogy úgy döntenek-e, hogy egyetlen keresetben fogják össze az egyéni kártérítési kereseteket. Amennyiben az opt-out opció mellett döntenek, úgy a kereseteket reprezentatív, minősített szerveknek kell benyújtaniuk;

—

a peres eljárásban való részvétel (opt-in) jogának biztosítását az egyének számára – ahelyett, hogy ha valaki kifejezetten nem jelzi, hogy nem kíván részt venni (opt-out), akkor eleve peres félként vélelmezik. Az EGSZB utal ezeknek a mechanizmusoknak a 2008. február 13-i véleményében (15) is leírt előnyeire és hátrányaira. Ez a lehetőség azért volna szükséges, hogy különösen azokban a tagállamokban enyhítse a közös keresetek hatását, ahol egyelőre nem érhető el ilyen eljárás;

—

az Európai Bizottság kijelentését, miszerint az uniós mechanizmusnak meg kell előznie a megalapozatlan követeléseket, és hogy a bíró fontos szerepet játszhat abban, hogy egy kollektív követelésről eldöntse, vajon az megalapozatlan vagy elfogadható-e. Az EGSZB emlékeztet a bíró kiemelkedő szerepével kapcsolatos, korábbi véleményeiben hangoztatott ajánlásaira. A bírót olyan hatáskörrel kell felruházni, amely lehetővé teszi számára, hogy megalapozatlan követelések esetén már korai szakaszban leállíthassa a peres eljárást. A bíróságok ellenőrzik a felperes követelésének megalapozottságát, valamint azt, hogy a szóban forgó kereset esetében alkalmazható-e a kollektív vitarendezési eljárás. A bírónak többek között biztosítania kell azt, hogy a csoport adott számú azonos eset alapján azonosításra kerüljön, és hogy az állítólagos károk eredete azonos – ugyanazon kereskedő szerződéses kötelezettségeinek nemteljesítése vagy nem megfelelő teljesítése – legyen;

—

a károsultaknak az elszenvedett kár tényleges értékének teljes megtérítésében kell részesülniük, ami nemcsak a tényleges veszteséget, illetve anyagi vagy erkölcsi kárt foglalja magában, hanem az elmaradt hasznot is, sőt, a kamatokhoz való jogot is. Míg a hatóságok általi jogérvényesítés a megfelelésre és a visszatartó hatásra összpontosít, a kártérítési keresetek célja az elszenvedett károkért történő teljes kártérítés kell hogy legyen. A szóban forgó teljes kártalanításnak ezért magában kell foglalnia a tényleges veszteséget, a profitkiesést és a kamatokat;

—	az ilyen közös bírósági mechanizmus fenntartását megfelelő finanszírozás révén garantálni kell;

—	a rendszernek lehetővé kell tennie a fellebbezést is.

5.2.4. A bírósági mechanizmus összes többi vonatkozását – a szubszidiaritás elvének megfelelően – a tagállamok hatáskörébe kell utalni. Minden, uniós szinten benyújtott közös keresetnek minden esetben tiszteletben kell tartania a szubszidiaritás és az arányosság elvét: soha nem mehetnek tovább annál, ami a Szerződés célkitűzései megvalósulásának biztosítása érdekében szükséges, amennyiben a célkitűzéseket a tagállamok maguk nem tudják kellőképpen teljesíteni, és így azok közösségi szinten jobban megvalósulhatnak. Léteznek olyan nemzeti, jogi és alkotmányos követelmények, amelyek megakadályozhatják a jogszabályok harmonizálását vagy ellenállást válthatnak ki ellene; nem utolsósorban ilyen az EK-Szerződés 5. cikke is.

5.3. A fogyasztói jogorvoslat biztosításának további eszközei

5.3.1. Az EGSZB már elismerte, hogy: „A kollektív igazságszolgáltatási eljárás (…) közösségi szintű bevezetése természetesen egyáltalán nem sérti a fogyasztással kapcsolatos konfliktusok bíróságon kívüli rendezésének rendszereit. Ez utóbbiakat az EGSZB ugyanis feltétel nélkül támogatja. A bennük rejlő lehetőségek pedig még továbbfejlesztendők” (15) az Európai Bizottság zöld könyvében javasolt 3. választási lehetőség szerint. Az Európai Bizottság által a 3. választási lehetőségként javasolt intézkedések valóban kiegészítő jellegűek, azonban nem helyettesítik a fentiekben körülírt uniós jogi eszköz elfogadását.

5.3.2. Jelentős hangsúlyt fektettek a bíróságon kívüli vitarendezési mechanizmusokra. Az Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság tanulmányt készíttetett a fogyasztói viták rendezésére szolgáló alternatív vitarendezési mechanizmusok (ADR-rendszerek) témájában. A közelmúltban irányelveket is elfogadtak a kis értékű követelésekkel kapcsolatos eljárásról, (16) a közvetítésről (17) és az Európai Igazságügyi Hálózat kiterjesztéséről. (18) A fogyasztóvédelem biztosításával kapcsolatos európai jogszabályoknak mind a köz-, mind pedig a magánrendszerek létét lehetővé kellett tenniük. 2004-ben olyan szakpolitikai változás ment végbe, amely jelentős következményekkel járhat: ettől az időponttól kezdve minden tagállamnak rendelkeznie kellett egy olyan központi állami hatósággal, amely a fogyasztóvédelmi jogszabályok határokon átnyúló alkalmazásának koordinálásáért felel. (19)

5.3.3. Belső panaszkezelési eljárások

Az EGSZB úgy véli, hogy a kereskedők hatékony panaszkezelése döntő lépést jelent afelé, hogy a belső piacon növekedjen a fogyasztói bizalom. Az EGSZB kiemelten fontosnak tartja, hogy az Európai Bizottság támogassa a szükséges kezdeményezéseket, a civil társadalom és főként a reprezentatív vállalkozói szervezetek maximális bevonásával, annak érdekében, hogy koherens jogi keret legyen érvényben, amely szabályozza a fogyasztói panaszok hatékony kezelését előtérbe helyező belső, kereskedői panaszkezelési rendszerek fejlődését.

5.3.4. Közfelügyelet

Ezért az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon javaslatával, hogy fokozni kell és ki kell terjeszteni az illetékes szerveknek, köztük a nemzeti ombudsmanoknak a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendeletben lefektetett jogérvényesítő hatáskörét. A tagállamok közti minimális szintű harmonizáció biztosítása érdekében azonban határozottan ajánlja, hogy egy irányelvben határozzák meg egy ilyen mechanizmus működésének részleteit. Egy ilyen javaslatban az elérhető jogorvoslati lehetőségeket mindenképpen a kompenzációs kártérítésre kell korlátozni, illetve határozott eljárásjogi védelmet kell biztosítani a végrehajtási eljárásnak kitett egyének számára. Az EGSZB számításai szerint a közfelügyeleti megközelítést egy minden tagállamra kiterjedő, összehangoltan működő hálózattá lehetne fejleszteni, ami végül Unió-szerte igen hatékony eszköz lehet a valószínűleg fogyasztói jogokat sértő szereplők azonosításához. A vásárlók tudatosabbá tételét és a tájékoztatást célzó, megfelelő közönségkapcsolati (PR-) kampányok valóban arra sarkallhatják a fogyasztókat, hogy jogsértés esetén panaszt tegyenek.

5.3.5. Alternatív vitarendezési eljárások (ADR)

Az Európai Bizottság elismeri, hogy a meglévő alternatív fogyasztói vitarendezési rendszerek az egyes tagállamok között és azokon belül is igen eltérőek, és még ott is, ahol ilyen mechanizmusok rendelkezésre állnak, az ágazati és a földrajzi lefedettség tekintetében jelentős hiányosságok mutatkoznak. Ezenkívül az Unión belüli alternatív vitarendezési rendszerek nagy része főleg egyedi követelésekkel foglalkozik. Ami a meglévő uniós eszközöket illeti, (20) A szokásos bírósági eljáráson kívüli alternatív fogyasztói jogorvoslati módszerek elemzése és értékelése című, az Európai Bizottság által megrendelt jelentésből kiderül, hogy még az EEC-Net adatbázis sem felel meg a közvetítői/döntőbírói rendszerekben részt vevő harmadik felek függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatos, az említett eszközökben megnevezett elveknek. Emiatt az EGSZB azon a véleményen van, hogy az alternatív vitarendezési rendszerekkel kapcsolatos jelenlegi ajánlásoknak kötelező érvényű jogi eszközökké kellene válniuk. Az ADR-hez és a kis értékű követelési mechanizmusokhoz való fogyasztói hozzáférés kiterjesztése a fogyasztóvédelmi problémák azonnali, igazságos, hatékony és aránylag olcsó megoldását nyújthatja.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) COM(2007) 99 végleges.

(2) A fogyasztóügyi politikai stratégiával kapcsolatos állásfoglalásában az Európai Parlament felkéri az Európai Bizottságot, hogy miután gondosan megvizsgálta a fogyasztói jogorvoslat kérdését a tagállamokban, „adott esetben mutasson be európai szinten koherens megoldást, amely az összes fogyasztó számára biztosítja a határokon átnyúló panaszok rendezéséhez szükséges kollektív jogorvoslati mechanizmusokhoz való hozzáférést” (A6-0155/2008); a Tanács felszólította az Európai Bizottságot, hogy „ … alaposan gondolja át a kollektív jogorvoslati mechanizmusokat és terjessze elő a folyamatban lévő releváns tanulmányok eredményeit, bármely lehetséges javaslatra vagy fellépésre tekintettel” (HL C 166., 2007.7.20., 1–3.o.).

Az Európai Parlament megismételte kérését az egységes piaci lakossági pénzügyi szolgáltatásokról szóló zöld könyvről szóló állásfoglalásában (A6-0187/2008). Az Equitable Life biztosítótársaság válságával foglalkozó EP-vizsgálóbizottság is felkérte az Európai Bizottságot, „ … hogy folytasson további vizsgálatot egy olyan jogi keret kialakítását illetően, amelyben egységes polgári jogi eljárási követelmények lennének a határokon átnyúló kollektív európai kereseteket illetően …” (A6-0203/2007). Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a saját kezdeményezésű véleményében (HL C 162., 2008.6.25., 1. o.) javaslatokat tett a kollektív jogorvoslati mechanizmusok jogi rendszerére vonatkozóan.

(3) http://www.oecd.org/dataoecd/43/50/38960101.pdf.

(4) COM(2008) 794 végleges.

(5) COM(2008) 794 végleges, 3. o.

(6) A fogyasztói jogviták peren kívüli rendezéséért felelős testületekre vonatkozó elvekről szóló, 98/257/EK bizottsági ajánlás (HL L 115., 1998.4.17., 31. o.) és a fogyasztói jogviták megegyezésen alapuló megoldásában részt vevő bírósági eljáráson kívüli testületekre vonatkozó elvekről szóló, 2001/310/EK bizottsági ajánlás (HL L 109., 2001.4.19., 56. o.); A fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló, 1998. május 19-i 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 166., 1998.6.11., 51. o.); A fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 364., 2004.12.9., 1. o.).

(7) HL C 339., 1991.12.31., 16. o., 5.4.2. pont, illetve HL C 19., 1993.1.25., 22. o., 4.12. pont és a hozzá mellékelt érdekes elemzés 4. szakasza, amelyet Eric Balate, Pierre Dejemeppe és Monique Goyens közösen készített, és amelyet az EGSZB tett közzé (lásd a 103. oldaltól).

(8) HL C 295., 1994.10.22., 1. o.

(9) Ezek közül, jelentőségére való tekintettel, említésre érdemes az „Egységes piac és fogyasztóvédelem: lehetőségek és akadályok” című saját kezdeményezésű vélemény (HL C 39., 1996.2.12., 55. o.), amelyben megállapítják, hogy az EGSZB által a zöld könyvről előzőleg készített véleményben ismertetett javaslatokat és felvetéseket az adott időpontig nem követte semmilyen intézkedés; „A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak – Az egységes piac 1994-ben” [COM(1995) 238 végleges] tárgyú vélemény, amelyben kiemelték a belső piac hatékony megvalósításában, elsősorban a fogyasztóvédelmi joganyag terén mutatkozó elmaradásokat, különös tekintettel a határokon átnyúló kapcsolatokra (HL C 39., 1996.2.12., 70. o.); „A Bizottság közleménye: A fogyasztóvédelmi politika célkitűzései (1996–1998)” tárgyú vélemény, amelyben az EGSZB, bár üdvözölte a jogsértések megszüntetésére irányuló eljárásokra vonatkozó irányelvjavaslatot és az Európai Bizottság által bemutatott, a fogyasztók igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésére vonatkozó cselekvési tervet, kijelentette, hogy érdeklődéssel várja az e kérdésre vonatkozó további fejleményeket, továbbá megállapította, hogy ezen a területen az egységes piac messze áll még a megvalósulástól és hogy „a fogyasztók jogai mellett való tudatos kiállás” alapvető feltétel az utóbbiak bizalmának megnyeréséhez (HL C 295., 1996.10.7., 64. o.). Hasonló aggodalmak szerepelnek az EGSZB „A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak: az egységes piac hatása és hatékonysága” [COM(1996) 520 végleges, 1997. április 23.] című véleményében (HL C 206., 1997.7.7.). E tekintetben az EGSZB következő véleményei szolgálnak hivatkozási alapul: az EGSZB „Fogyasztóvédelmi politika a bővítés után” című saját kezdeményezésű véleménye (11.6. pont) (HL C 221., 2005.9.8.); az EGSZB „Javaslat európai parlamenti és tanácsi határozatra az egészségügy és a fogyasztóvédelem területén közösségi cselekvési program (2007–2013) létrehozására” című véleménye (3.2.2.2.1. pont) (HL C 88., 2006.4.11.); illetve az EGSZB „A fogyasztói politika jogi kerete” című véleménye (HL C 185., 2006.8.8.).

(10) HL C 324., 2006.12.30. Az EGSZB támogatását fejezte ki az Európai Bizottság fenti kezdeményezése iránt, és megerősítette, hogy szükség van a kártérítés szerzése érdekében tett kollektív fellépésekre, amennyiben: „[azok] tökéletesen példáznak néhány fő célkitűzést: i) hatékony kártérítés, az érintett fogyasztókat képviselő szervezetek által benyújtott kártérítési igények előmozdítása, ezzel támogatva az igazságszolgáltatáshoz való tényleges hozzáférést; 2) a trösztellenes magatartás megelőzése és megakadályozása, figyelembe véve az ilyen típusú esetek nagyobb társadalmi hatását.”

(11) HL C 228., 2009.9.22., 40. o.

(12) C(2007) 74, 2007. július 12.

(13) HL C 162., 2008.6.25.

(14) HL C 162., 2008.6.25., 31. o. és HL C 228., 2009.9.22., 40. o.

(15) HL C 162., 2008.6.25., 1. o.

(16) A 861/2007/EK rendelet (HL L 199., 2007.7.31., 1. o.).

(17) A 2008/52/EK irányelv (HL L 136., 2008.5.24., 3. o.).

(18) COM(2008) 380 végleges, az EGSZB véleménye: HL C 175., 2009.7.28., 84. o.

(19) A 2006/2004/EK rendelet (HL L 364., 2004.12.9., 1. o.).

(20) Az 1998/257/EK és a 2001/310/EK ajánlás.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/103

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az egységes piacban rejlő előnyök kamatoztatása az igazgatási együttműködés továbbfejlesztése révén

(COM(2008) 703 végleges)

(2010/C 128/19)

Előadó: Bernardo HERNÁNDEZ BATALLER

2008. november 6-án az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Az egységes piacban rejlő előnyök kamatoztatása az igazgatási együttműködés továbbfejlesztése révén

COM(2008) 703 végleges.

A bizottsági munka előkészítéséért felelős „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2009. szeptember 9-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a november 5-i ülésnapon) 128 szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések

1.1. Az EGSZB támogatja azt a decentralizáltabb és hálózati alapú megközelítést a határokon átnyúló együttműködésben, amelyet a belső piaci információs rendszer (IMI) jelent majd az egységes piac számára. Az EGSZB szerint a rendszer elősegíti majd az egységes piac szabályainak hatékony betartását és azoknak a megfelelő intézkedéseknek az elfogadását, amelyek célja a polgárokat és a vállalatokat érintő problémák megoldása.

1.2. Az adott tagállamokban a civil társadalmi szervezetek aktív és hangsúlyos szerepet tölthetnek be az IMI működtetésében. Segíthetnek a rendszerről és működéséről való tájékoztatásban is.

1.3. Mivel az IMI feltérképezi majd azokat a nemzeti akadályokat, melyek a szolgáltatásokról és a szakmai képesítésekről szóló irányelvek megfelelő alkalmazásának útjában állnak, és alkalmazási körét esetleg majd más ágazatokra is kiterjesztik, szerencsés lenne, ha az Európai Bizottság konkrét javaslatot tenne egy esetleges speciális előrejelző és/vagy büntető rendszerre, mellyel az említett akadályokat fel lehetne számolni.

1.4. Amennyiben az IMI-n belül az adatátvitel a közösségi jog által létrehozott adatvédelmi szabályozás hatálya alá esik, az EGSZB azt ajánlja, hogy tegyék kötelezővé az ebben érintett személyek értesítését, hogy az Európai Bíróság joggyakorlatának megfelelően ezek a személyek élhessenek az említett adatvédelmi jogszabályokban kimondott hozzáférési jogaikkal.

2. Bevezetés

2.1. Az EK-Szerződés 10. cikke általános jelleggel kimondja a „közösségi szolidaritás elvét” a tagállamok és a Közösség között, amelyre az EB joggyakorlatában számos alkalommal hivatkozik. (1) Ennek alapján a tagállamok:

—	nemzeti jogalkotásukban elfogadnak az uniós jogszabályok végrehajtásához szükséges minden intézkedést,

—	együttműködnek egymással és a Közösséggel a Szerződés és a másodlagos jog céljainak megvalósítása érdekében.

2.2. A tagállamok és a Közösség közötti igazgatási együttműködés eddig specifikus területekre korlátozódott. Ilyenek az adóügy (2) (minden tagállamnak központi irodát kell létrehoznia, és együtt kell működnie a többi tagállammal), a vám, a versenyjog (nemzeti hatóságok hálózata), és idetartozik például a menekültügyi, a bevándorlási és a külpolitika is (ARGO 2002-es program).

2.3. Az EGSZB egy saját kezdeményezésű véleményben (3) foglalkozott a nemzeti és közösségi hatóságok közötti igazgatási együttműködéssel, és arra a következtetésre jutott, hogy egyrészt a világosan meghatározott és egyúttal hatékony politikai és nemzeti eljárások, másrészt pedig a jogszabályoknak, illetve azok meghozatalának és betartásának a javítása szerves részét képezi a jó közösségi kormányzásnak.

2.4. A 2004. április 21-i 2004/387/EK határozat (4) programot hozott létre az interoperábilis páneurópai online közigazgatási szolgáltatások nyújtásáról az európai közigazgatások, a közösségi intézmények és más szervek, illetve az európai vállalatok és polgárok számára (IDABC program). Ez a határozat „közös érdekű” projekteket és horizontális intézkedéseket irányoz elő, melyek végrehajtását a Közösség vállalja magára érdekeltségének arányában (10. cikk).

2.5. 2006. március 17-én a tagállamoknak a belső piaci koordinációval foglalkozó konzultatív bizottságban levő képviselői elfogadták a belső piaci információs rendszer (IMI) általános végrehajtási tervét és olyan irányú fejlesztését, melynek célja a tagállami közigazgatások közötti kommunikáció javítása. A belső piaci információs rendszernek a személyes adatok védelme tekintetében történő végrehajtásáról szóló 2008/49/EK európai bizottsági határozat (5) az IDABC céljainak értelmében közös érdekű projektként osztályozza ezt a rendszert.

2.6. Az IMI célja a belső piac területén az olyan jogszabályok alkalmazásának megkönnyítése, amelyek információcserét követelnek a tagállami közigazgatások között.

3. Az Európai Bizottság közleménye

A jogi keretrendszerrel és a többi tagország felügyeleti gyakorlatával szemben tanúsított bizalmatlanság azt eredményezte, hogy a tagállamok újabb és újabb szabályokat léptettek életbe, és párhuzamos ellenőrzési mechanizmusokat vezettek be a határokon átívelő tevékenységek vonatkozásában. A mai napig ez jelenti a belső piac zavartalan működését hátráltató egyik legnagyobb akadályt, ezért a tagállami hatóságoknak szorosan együtt kell működniük, és kölcsönösen bízniuk kell egymás rendszereiben.

3.1.1. Az IMI lehetővé fogja tenni a tagországok számára, hogy teljesítsék adatcserével kapcsolatos jogi kötelezettségüket. Ezenfelül az igazgatási együttműködés új útjait nyitja meg a résztvevők előtt – erre elektronikus információs rendszer hiányában nem lenne mód.

A belső piaci információs rendszer egyszerű eszközt kínál a különböző tagországokban működő illetékes hatóságoknak ahhoz, hogy más tagállamokban megtalálják a céljaiknak megfelelő hatóságokat, és tájékoztatásra irányuló kérést küldjenek nekik az uniós jogszabályok meghatározott jogterületeire vonatkozó, szerkesztett kérdéscsoportok segítségével.

3.2.1. A belső piaci jogszabályok megfelelő végrehajtása érdekében a tagállamoknak kommunikálniuk kell egymással, és az IMI egyik feladatát az jelenti, hogy hatékonyan csökkentse az információcsere fajlagos költségét. Ugyanakkor úgy tartották helyesnek, hogy a rendszer alkalmazását először két területre korlátozzák: a szakmai képesítések elismerésére, ahol már el is indították a rendszert, és a szolgáltatásokról szóló irányelvre. Az ezen a két területen nyert tapasztalatok elősegítik majd a rendszer későbbi alkalmazását más, a belső piac működése szempontjából alapvetően fontos területeken.

3.2.2. A rendszer ezáltal elősegíti, hogy teret nyerjen a kölcsönös bizalom, mely elengedhetetlen a belső piac zavartalan működéséhez és a benne rejlő lehetőségek kiaknázásához.

3.3. Az IMI olyan többnyelvű eszköz, amelyet a 27 tagú és 23 nyelvű EU-ra fejlesztettek ki, bár az EGT 30 országában fogják alkalmazni. A többnyelvűség gazdagítja a rendszert. A fordítószolgálatok és gépi fordítóprogramok által támogatott új technológiák használatára épülő belső piaci információs rendszer jól példázza, milyen konkrét intézkedések révén tudja az Európai Unió a kihívások jelentette nehézségeket a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni és az európai igazgatási struktúrák közötti kommunikációs szakadékot áthidalni.

3.4. A belső piac irányításának modernizációját illetően az IMI a határokon átnyúló együttműködés hatékonyabb, decentralizált és hálózatra épülő megközelítését teszi majd lehetővé.

3.5. Az IMI lehetővé teszi, hogy a tagállamok hatékonyabban együttműködhessenek a belső piaccal kapcsolatos jogszabályok végrehajtásában, mivel segítséget jelent az illetékes hatóságoknak a gyakorlati kommunikációt gátló olyan akadályok felszámolásában, mint a nyelvi különbségek és az egyértelműen kijelölt kapcsolattartó hiánya egy másik tagállamban. Célja, hogy növelje a tagállamok közötti napi szintű együttműködés hatékonyságát.

3.6. Kifejlesztése három alapelvre épül:

—	a rendszer az igazgatási együttműködéssel kapcsolatban nem ró a tagállamokra további kötelezettségeket azokon felül, melyeknek a tagországoknak a vonatkozó belső piaci jogszabályokból következően már most is meg kell felelniük;

—	kellően rugalmas ahhoz, hogy figyelembe vegye a különböző európai igazgatási struktúrák és kultúrák egyedi jellegzetességeit;

—	egyetlen rendszerről van szó, mely újrafelhasználható elemekből építkezik. Kialakítása azt a célt szolgálja, hogy több különböző belső piaci jogszabály esetében alkalmazható legyen, és így szükségtelenné váljon, hogy idővel újabb és újabb információs rendszereket kelljen létrehozni.

Az Európai Bizottság közleménye joggal emeli ki az IMI és a személyes adatok védelme közötti összefüggést, hangsúlyozva, hogy a rendszer teljes egészében az idevonatkozó rendelkezések, elsősorban a 95/46/EK irányelv és a 45/2001/EK rendelet hatálya alá esik.

3.7.1. Az IMI által kezelt információkhoz csak azok a nemzeti hatóságok és szervek férnek hozzá, amelyeket az irányelvek – melyekre jelenleg a rendszert alkalmazzák – „illetékes szervekként” határoznak meg.

3.8. Végül az Európai Bizottság véleménye szerint a kívánt eredmény elérése érdekében növelni kell majd a képzéssel és a rendszer megismertetését célzó tájékoztató tevékenységgel kapcsolatos befektetéseket. Az Európai Bizottság megvizsgálja majd a különböző lehetőségeket, és – amennyiben szükséges – fontolóra vesz majd egy oktatási és csereprogramot is.

3.9. Az Európai Bizottság 2009. június 29-én ajánlást (6) tett közzé a belső piac működésének javítására szolgáló intézkedésekről. Ebben olyan összehangolt együttműködési módszer elfogadását sürgeti, amely az Európai Bizottság és a tagállamok közötti partnerségre épül, azzal a közös céllal, hogy javítsa az egységes piac szabályainak átültetését, alkalmazását és végrehajtását. Mindez azt feltételezi, hogy a tagállamok közös felelősséget, és ebből kifolyólag proaktívabb szerepet vállaljanak az egységes piac működtetésében.

4. Általános megjegyzések

Az IMI beindítása a határokon átnyúló együttműködés decentralizáltabb és hálózati alapú megközelítését hozza majd magával, aminek köszönhetően a polgároknak, az intézményeknek és a vállalatoknak több joguk lesz a jó igazgatáshoz. Meg kell tartani a rugalmasságra, az újrahasználatra és az arra irányuló alapelveket, hogy ne támasszanak további kötelezettségeket a tagállamokkal szemben.

4.1.1. A jó igazgatáshoz való jog ebben az esetben konkrétan azt jelenti, hogy könnyen hozzáférhetően pontos és konkrét információkat bocsátanak a polgárok rendelkezésére egyrészt azokról a tagállami követelményekről, melyeket a letelepedéshez, valamilyen szolgáltatás nyújtásához és a munkavállaláshoz kell teljesíteniük, másrészt pedig arról, hogy mely illetékes hatóságokhoz kell benyújtaniuk kérelmeiket. A rendszer közvetetten tájékoztatást nyújt majd azokról az indokolatlan tagállami akadályokról is, melyek gátolják a közösségi jog által garantált közösségi szabadságjogok tényleges gyakorlását. Mindez lehetővé teszi majd az Európai Bizottság számára, hogy megfelelően fellépjen.

4.2. A belső piac hatékony működéséhez a tagállami hatóságoknak szorosan együtt kell működniük, kölcsönösen megbízva az IMI-ben és ezáltal elősegítve az átláthatóság és a jó kormányzás fokozását. Az egységes piaccal foglalkozó tagállami hatóságok közötti határokon átívelő együttműködés elmélyítéséhez a tagállamoknak minden ahhoz szükséges intézkedést meg kell hozniuk, hogy garantálják a határokon átnyúló hálózatok és az Európai Bizottság által létrehozott olyan elektronikus információs rendszerek működőképességét, mint amilyen az IMI is.

4.3. A 2004/387/EK (IDABC) határozat a Közösség és a tagállamok között létrejövő páneurópai e-kormányzati szolgáltatások működési és fenntartási költségei tekintetében méltányos költségmegosztást ismertető sémát ír elő (7. cikk (3) bekezdés). Ennek megfelelően a tagállami szerveknek olyan beruházásokat kell eszközölniük, melyek az IMI megfelelő működéséhez szükségesek. Az EGSZB úgy véli, hogy mivel megosztott illetékességről, ezáltal pedig közös felelősségről van szó, a tagállamoknak is további erőfeszítéseket kellene tenniük.

A rendszer valódi bevezetése a tagállami szervek és az Európai Bizottság közötti igazgatási együttműködés elmélyítését feltételezi. A jövőben ki kell majd szélesíteni az IMI alkalmazási körét, amely jelenleg a szakmai képesítésekről és a belső piacon nyújtott szolgáltatásokról szóló irányelvre korlátozódik.

4.4.1. Ennek érdekében a 2008/49/EK határozat olyan információcsere- és információfeldolgozási rendszert hoz létre, amelyben – a kényes információk miatt – a különböző érintett közigazgatási egységek csak részfeladatokat kapnak, azaz a teljes rendszer egy bizonyos részének a kezelését. Így az IMI az Európai Bizottságon kívül az alábbi nemzeti szereplők részvételét igényli: egyrészt a rendszer koordinátoráét, másrészt a rendszer felhasználóiét. Ez utóbbiak vagy a nemzeti hatóság, vagy pedig a koordinátor felügyelete alatt dolgoznak, olyan funkcióban, melyet a kéréskezelők, allokátorok, engedélyező-véleményezők és helyi adatkezelők jelölnek ki számukra.

4.4.2. Ezt a rendszert szükségszerűen össze kell hangolni az igazgatási együttműködés mechanizmusaival, amelyeket azok az irányelvek irányoznak elő, melyekre magát ezt a rendszert alkalmazni fogják, azaz az információcsere mechanizmusaival és azokkal a nemzeti hatóságokkal, amelyeket erre a célra a szolgáltatási, illetve a szakmai képesítésekről szóló irányelvek kijelölnek. Ennek kapcsán figyelembe kell majd venni az IMI felhasználói és az említett irányelvekben kijelölt nemzeti hatóságok közötti esetleges közvetlen vagy közvetett kapcsolatokat, különösen azokat, amelyek közvetetten vagy közvetlenül kihatnak a belső piacra.

4.4.3. A szolgáltatási irányelv kapcsán különösen célszerű kiemelni az alábbi, az IMI-vel való koordinációval összefüggő szempontokat:

a)	Az „illetékes hatóság” széles körű meghatározása (4. cikk).

b)	Egyablakos ügyintézési pontok létrehozása (6. cikk) és kapcsolattartó pontok kijelölése (28. cikk).

c)	Nagymértékben harmonizált engedélyezési és a kérelmezővel folytatott kommunikációs eljárások kialakítása (13. cikk).

d)	Riasztási mechanizmusok létrehozása (32. cikk), ami lehetővé teheti a tagállami hatóságok európai hálózatának kiépítését.

4.4.4. Végül a szakmai képesítésekről szóló irányelv kapcsán célszerű lenne kitérni az alábbi együttműködési mechanizmusokra:

a)	A széles körűen értelmezett illetékes hatóság és a szakmai szervezetek által kibocsátott szakmai akkreditációk összehasonlítása (3. cikk).

b)	Tagállamok közötti közigazgatási együttműködés a szabad szolgáltatásnyújtáshoz (8. cikk).

c)	A szakmai képesítések kölcsönös elismerésére irányuló eljárás harmonizációja a letelepedést elősegítendő (51. cikk).

A közigazgatási együttműködés speciális rendszere, amely konkretizálja a fegyelmi eljárásokhoz és büntetőjogi szankciókhoz kapcsolódó információcsere feltételeit, az illetékes hatóságok és azok koordinátorának listáját (56. cikk) és végül nemzeti információs szolgálatok létrehozása, amelyekhez az irányelv végrehajtásával kapcsolatos konkrét tájékoztatási feladatokat rendelnek (57. cikk).

4.4.5. Az EGSZB szerint az IMI rendszerének mielőbbi elindításához figyelembe kell venni az ebben az első szakaszban tervezett területekkel kapcsolatos szociális szempontokat (díjfizetési időszakok, nyugdíjjogosultságok stb.). Ez a megközelítés nemcsak az EGSZB hagyományos politikai álláspontját tükrözi, hanem abból is adódik, hogy valamely szakmai tevékenység és munka végzése közben a gazdasági és szociális szempontok közvetlenül és óhatatlanul összefüggnek egymással.

4.4.6. Az EGSZB már többször is utalt erre az összefüggésre: például a közelmúltban is, a belső piac szociális és környezeti dimenziójáról írt 2009. január 14-i véleményében, (7) amelyben kifejtette, hogy az európai intézményeknek éppúgy figyelembe kell venniük a jogos piaci érdekeket, mint azt, hogy a gazdasági szabadságjogokat úgy kell szabályozni, hogy azok gyakorlása ne ássa alá az uniós jogszabályok, a nemzetközi munkaügyi normák és a tagállami jog által elismert szociális jogokat, például a kollektív szerződések tárgyalásához, megkötéséhez és végrehajtásához való jogot.

4.4.7. Az EGSZB ezzel kapcsolatban elsősorban harmonizációs intézkedéseket támogatott, például a szociális biztonság rendszereinek koordinációját és a nyugdíjak „hordozhatóságára” irányuló kezdeményezéseket. (8)

4.5. Az EGSZB amellett van, hogy a teljes közösségi jogalkotás hatékonyan működjön, és hogy teljesen aknázzák ki a belső piacban rejlő lehetőségeket, valamint hogy hozzanak megfelelő intézkedéseket az illetékes hatóságok tudatosítására és képzésére.

4.6. Az igazgatási együttműködés elmélyítésére egyrészt meg kell erősíteni az IMI és az abban részt vevő szervezetek működését, másrészt az EGSZB-re és a szervezett civil társadalom szervezeteire fontos szerep kell hogy háruljon különösen olyan kampányok révén, melyek megismertetik a rendszert, és bemutatják, hogy az milyen fontos szereppel bír a belső piac működése szempontjából.

4.7. Az EGSZB szerint az IMI működése és a közösségi jog fejlődése során szerzett tapasztalatok fényében a jövőre nézve általános elveket lehetne lefektetni az igazgatási együttműködés átfogóbb és részletesebb közösségi szintű szabályozása érdekében. Ehhez olyan rendeletet kellene elfogadni, amely kiterjed a legáltalánosabb szempontokra.

4.8. Ebben az értelemben az IMI jelenti a folyamat első szakaszát: az itteni szabályozással megegyező módon kell racionalizálni a tagállamok egymás közötti, illetve a köztük és az Európai Bizottság közötti igazgatási együttműködési rendszereket azokon a területeken, amelyek a belső piac működéséhez nélkülözhetetlen kölcsönös elismerésen és diszkriminációmentességen alapulnak. Egyszersmind az uniós polgárok számára fontos egyik terület megóvásáról is szó van, azaz a személyes adatok védelméről, amit úgy érnek el, hogy az IMI kezelésébe bevont felek között pontosan meghatározva felosztják a feladatokat, ami az Európai Bizottság idevonatkozó tevékenységének eredménye.

4.9. A személyes adatok védelmének rendszere és az IMI közötti kapcsolatot illetően pedig említést érdemelnek Ruiz-Jarabo Colomer főügyész közelmúltban megjelent következtetései (9), amelyek a rendszert lefektető jogszabályok némelyikét értelmezik, és amelyeket itt is teljes körűen alkalmaznak. Megerősítette ezt az értelmezést az Európai Bíróság 2009. május 7-i ítélete is, amely szerint hozzáférési jogot kell biztosítani a címzettekről vagy a címzettek kategóriáiról szóló információkhoz és a közölt információk tartalmához, nemcsak a jelenre, hanem a múltra vonatkozólag is, valamint határidőt kell kitűzni az ilyen információk tárolására, megfelelő egyensúlyt biztosítva az érintett azon érdeke között, hogy védje magánéletét, illetve a között a teher között, melyet az ilyen információk tárolási kötelezettsége jelenthet az adatkezelő számára.

4.10. Az értelmezés főként két olyan jogot érint, amelyeket a 95/46/EK irányelv szabályoz. Eszerint az egyik jog (az adatok egy éven belül való törlése) gyakorlása megnehezíti a másik jog (az érintett fél hozzáférése az adatok feldolgozásához) gyakorlását: az adatoknak az említett irányelv alapján való törlésével lehetetlenné válik a hozzáféréshez való jog gyakorlása, hiszen nem lehet tájékoztatást kérni olyan adatról, amely már nem létezik. Ésszerű lenne figyelembe venni a főügyész és az Európai Bíróság értelmezését, hogy lehetséges legyen a közösségi jog által elismert két jog egyidejű érvényessége és gyakorlása: az érintettet értesíteni kell arról, hogy adatait továbbadták, tájékoztatva őt arról is, hogy kinek, valamint arról is, hogy egyévnyi ideje van az adatokhoz történő hozzáférést biztosító jog gyakorlására, amely időtartam után törlik az adatokat, így azokhoz már nem lehet hozzáférni.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) A C-392/02. sz. ügy 2005. november 15-i ítélete, és Geelhoed főügyész következtetései.

(2) HL L 264., 2003.10.15.

(3) HL C 325., 2006.12.30.

(4) HL L 181., 2004.5.18.

(5) HL L 13., 2008.1.16.

(6) HL L 176., 2009.7.7., 17. o.

(7) HL C 182., 2009.8.4., 1. o.

(8) HL C 228., 2009.9.22.

(9) 2008. december 22-i következtetések, C-553/07. sz. ügy.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/107

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az európai agrárkutatások menetrendjére vonatkozó koherens stratégia felé

(COM(2008) 862 végleges)

(2010/C 128/20)

Előadó: Franco CHIRIACO

2008. december 15-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az európai agrárkutatások menetrendjére vonatkozó koherens stratégia felé

COM (2008) 862 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2009. október 13-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott 457. plenáris ülésén (a 2009. november 4-i ülésnapon) 155 szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság kezdeményezését, amely egy olyan folyamat elindítására irányul, amely egy európai agrárkutatási térség létrehozását célzó jövőbeli agrárkutatási menetrend kidolgozását szolgálja. Az ágazatban folytatott kutatást és innovációt fokozni kell (1) annak érdekében, hogy a mezőgazdasági termékek kínálata lépést tudjon tartani a kereslet nemzetközi trendjeivel.

1.2. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság által javasolt megközelítést, amely a közös kutatásprogramozás koncepciójának tesztelésén alapul. Ez a megközelítés – figyelembe véve a különféle nemzeti programok igényeit és adottságait – a kezdeményezések uniós szintű koordinációját, valamint a források hatékony és konkrét közös hasznosítását hivatott biztosítani (2). Konkrétabban az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy az együttműködést ne csak a nemzeti agrárkutatási programozás, hanem a különböző főigazgatóságok által (Környezetvédelmi Főigazgatóság, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság, Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság) támogatott egyéb kezdeményezések viszonylatában is erősítse. Az EGSZB ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy további információkat szolgáltasson azoknak a kezdeményezéseknek az eszközeiről és operatív mechanizmusairól (ideértve a pénzügyi forrásokat is), amelyeket egy jövőbeli közlemény keretében javasolnak majd. Ennek során az összes érintett felet be kell vonni a konzultációs folyamatba, és figyelembe kell venni a közös kutatásprogramozás kísérleti tesztjének eredményeit.

1.3. Az agrárkutatás közös programozásának célja, hogy megvizsgálja, a társadalom milyen mértékben képes választ adni a megújuló nyersanyagok uniós szintű fejlesztéséből adódó kihívásokra. Ezek a kihívások az éghajlatváltozással, az emberi egészségvédelemmel és élelmiszerbiztonsági kérdésekkel kapcsolatosak. Ezeket a problémás területeket – az „Útban a közös kutatásprogramozás felé” elnevezésű JPAR-workshop eredményeinek fényében is – az Agrárkutatási Állandó Bizottság (3) mélyrehatóan megvitatta és elemezte. Az elemzés eredményeinek összefoglalása a közös programozásról szóló, 2009. júniusban közétett állásfoglalásban található. A közös kutatásprogramozás nagymértékű részvételt és komoly erőfeszítéseket kíván meg a részt vevő országok részéről, ami – a kifejtett hatást tekintve – többletértéket teremt, és előnyöket hoz a polgárok és az európai versenyképesség számára. Ezért az EGSZB még ebben a szakaszban is a valamennyi érdekelt fél (ideértve a magánszektort, különösen pedig a vállalkozásokat) bevonását biztosító, megfelelő mechanizmusok kidolgozását javasolja. Ennek során elsősorban a kutatási célok meghatározásáról, a szükséges források felbecsléséről és a rendszer működtetéséhez szükséges pénzügyi eszközök pontos feltérképezéséről van szó, ami biztosítja a finanszírozáshoz való tényleges hozzáférést. Konkrétan az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság és a Tanács a 2004-ben útjára indított politikai folyamattal összhangban tegyenek lépéseket egy olyan rendeletjavaslat kidolgozására, amely megteremti az „új” SCAR felépítésének és működésének jogi alapját, és az 1728/74/EGK rendelet helyébe lép.

1.4. Az Európai Bizottság által javasolt új irányítási modell értelmében az Agrárkutatási Állandó Bizottság koordinációs szerepet tölt majd be a közös kezdeményezések uniós szintű ösztönzésében és a támogatott kutatási programokkal kapcsolatos hatáskörök feltérképezésében. Az EGSZB úgy véli, hogy az Agrárkutatási Állandó Bizottságnak az alapvető rugalmasság elvére kellene épülnie annak érdekében, hogy a közös agrárpolitika folyamatosan fejlődő szabályozási keretében lépést tudjon tartani a már végrehajtott (4) vagy a még végrehajtandó reformokkal.

1.5. A közös tervezés összefüggésében az előrejelzési és elemzési folyamat szorosan összefügg a feltérképezési folyamattal, amely azáltal, hogy kulcsfontosságú adatokat és statisztikákat nyújt a nemzeti szintű agrárkutatás szervezésének hiányosságairól, tendenciáiról és igényeiről, hozzájárul az uniós agrárkutatás fejleményeiről adott áttekintéshez. Eddig az ilyen típusú információkat az EU-AGRI-MAPPING-projekt szolgáltatta, amely a 6. kutatási és fejlesztési keretprogram egyik kezdeményezése. Az EGSZB – nem utolsósorban figyelembe véve a szóban forgó projekt alatt tapasztalt nehézségeket is – úgy véli, hogy a feltérképezésnek nem ad hoc kezdeményezéseken kellene alapulnia, hanem egy folyamatos és rendszeresen naprakész adatokkal ellátott folyamaton.

2. A közlemény összefoglalása

2.1. Új keret az európai agrárkutatások számára

2.1.1. Az európai mezőgazdaságnak új kihívásokkal kell szembenéznie, mint például a mezőgazdasági demográfiai és üzemszerkezeti változások, a modern mezőgazdasági gyakorlatok hatása a foglalkoztatásra, a közös agrárpolitika (KAP) változásai, valamint az ágazatot befolyásoló globális tényezők.

2.1.2. Számos fórum elismerte, hogy az előzőekben felvázolt kihívások kezelésére Európán belül fokozni kell az agrárkutatási tevékenységet. Az agrárkutatásoknak lehetővé kellene tenniük annak a tudásanyagnak az összegyűjtését, amely a vidékfejlesztés, valamint a fenntarthatóságot előmozdító, illetve azt gátló tényezők alapos megértéséhez szükséges, továbbá a mezőgazdasági ágazat fejlődését szolgáló új technológiák és innováció biztosítását. A piaci dinamikák jobb megértéséhez szükséges tudásanyag megszerzését is lehetővé kellene tenniük. A kutatási tevékenységek azonban gyakran egymástól elszigetelten folynak, összehangolásuk megoldatlan, illetve nem rendelkeznek kellő finanszírozással és a szükséges kritikus tömeggel. Európában több olyan mechanizmus is működik, különösen az EU keretprogramján belül, amely elősegíti a kutatók közötti páneurópai együttműködést. Ebben a tekintetben az ERA-NET rendszer finanszírozást biztosít a nemzeti programok, minisztériumok vagy finanszírozó ügynökségek közötti hálózatépítéshez. Az Európai Unió Tanácsa (2004 novemberében) abban állapodott meg, hogy az e téren folyó együttműködés szempontjából strukturáltabb együttműködés volna kívánatos. Ebből a szempontból a közös programozás nemrégiben kialakított koncepciója az ERA-NET rendszernél egy lépéssel tovább megy, és arra ösztönzi a tagállamokat, hogy közvetlen együttműködést alakítsanak ki állami programjaik között azzal a céllal, hogy közös elképzelések és stratégiai kutatási menetrendek jöjjenek létre, valamint speciális területek kezelése érdekében összpontosítsák erőforrásaikat. A közös kutatási programozás folyamatát illetően az Agrárkutatási Állandó Bizottságot a lehetséges hálózati struktúra követendő példájaként említették.

2.2. Az Agrárkutatási Állandó Bizottság vezető szerepe

2.2.1. Többéves szünet után az Agrárkutatási Állandó Bizottság 2005-ben megújított megbízatást kapott az Európai Unió Tanácsától azzal a céllal, hogy vezető szerepet játsszon az európai agrárkutatás összehangolása terén. Az „új” Agrárkutatási Állandó Bizottság az EU-27 tagállamainak képviselőiből áll, és a bizottság munkájában megfigyelőként tagjelölt és társult országok is részt vesznek. Az Agrárkutatási Állandó Bizottság által támogatott, egy európai mezőgazdasági kutatási térség elősegítésére irányuló kezdeményezések között a közös programozás mellett a tervezési folyamat is szerepel, melynek célja lehetséges hosszú távú európai mezőgazdasági forgatókönyvek felvázolása, valamint a felmérési folyamat, mely a mezőgazdasági kutatás igényeinek és tendenciáinak felmérésére irányul az EU-ban.

2.2.2. Az Agrárkutatási Állandó Bizottság a jövőbeli kutatási együttműködések prioritásainak kijelölése érdekében olyan strukturált megközelítési módot fogadott el, amely a tagállamok és a társult államok közötti munkacsoportok létrehozásán alapul. A munkacsoportok az ERA-NET hálózatokhoz hasonlóan működnek, vagyis ezek is lépésenkénti megközelítést alkalmaznak: a kezdeti szakaszokban az információcserére összpontosítanak, majd azonosítják a kutatásban mutatkozó hiányosságokat és az együttműködés prioritást élvező területeit, ezután pedig – adott esetben – közös cselekvéseket indítanak és/vagy kutatási pályázati felhívásokat hirdetnek meg.

2.3. Az európai agrárkutatások koherens menetrendjének kialakításához szükséges legfontosabb fellépések

2.3.1. Sürgető szükség van arra, hogy jobban megértsük az éghajlatváltozással kapcsolatos folyamatok hátterében álló mozgatórugókat, ezáltal csökkenthessük annak káros hatásait és megőrizhessük a csökkenőben lévő talaj- és vízkészleteket, valamint a biológiai sokféleséget a fenntarthatóbb mezőgazdaság előmozdítása érdekében európai és globális szinten. Mindezek fényében a kiemelt kutatási területek az éghajlatváltozás és az energiaforrások.

2.3.2. A kutatás nagyobb szerepet játszhatna, ha a különböző érdekeltek szorosabban együttműködnének a konkrét kutatási menetrendek meghatározásában, és olyan cselekvések révén, mint például az innovációs hálózatok, részt vennének a kutatási folyamatokban. Ezért az Európai Bizottság célja a mezőgazdasági tudás előállításának és egymás közötti megosztásának erősítése az Agrárkutatási Állandó Bizottság és az Európai Vidékfejlesztési Hálózat által (5). Az agrár-élelmiszeripari kutatások hatékonyabb irányítása érdekében történő közös kutatástervezés megszilárdításának tükrében ugyanis az Agrárkutatási Állandó Bizottság még hangsúlyosabb stratégiai szerepet kaphat, és végül olyan stratégiai felügyeleti testületté válhat, amely nyomon követi Európa összes állami kutatóintézetének mezőgazdasági vonatkozású törekvéseit.

2.3.3. A közös elképzeléseken és célkitűzéseken alapuló, hosszú távú kutatási menetrendek kidolgozásához olyan értékelési mechanizmus kialakítására van szükség, amely magában foglalja az elemzési eszközök stratégiai kombinációját és a kutatási kapacitások feltérképezését.

2.3.4. Európa felelőssége a globalizálódó gazdaságban nem hanyagolható el: a mezőgazdaság fenntarthatósága olyan kérdéssé vált, amely (többek között az élelmiszerárakon keresztül) közvetlen hatást és (a népességvándorlás révén) közvetett hatást egyaránt gyakorol mind az EU-ra, mind a világ többi részére. Emiatt általánosan erősíteni kell az agrárkutatások terén Európán belül és kívül megvalósuló szakpolitikai szinergiákat, ezen belül különösen az európai uniós és a tagállami kutatáspolitikák, illetve az olyan külső politikák, mint a fejlesztési támogatási politikák és a szomszédsági politikák közötti szinergiákat.

3. Általános megjegyzések

3.1. Új keret az európai agrárkutatások számára

3.1.1. Tükrözve az európai társadalmat és a gazdaságot fémjelző változásokat, és kihatva a polgárokra és fogyasztókra is, az európai mezőgazdaság szerepe és feladata gyökeresen megváltozott az elmúlt 50 évben: a „vidéki” mezőgazdaság „posztindusztriális” mezőgazdasággá alakult. Következésképp általánosan elismert nézetnek számít, hogy – a mezőgazdaság európai modelljével összhangban – a mezőgazdasági ágazatot multifunkcionális vagy mezőgazdasági-területi szempontból kell szemlélni, tehát nem kizárólag termelési szempontok alapján. Ugyanezt a kritériumot kellene ezért alkalmazni az „agrárkutatás” meghatározására is. Ez mindenesetre megerősíti a mezőgazdasági termelés elsődleges szerepét, amelyet a nemzetközi élelmiszerválság is kidomborított. Az élelmiszerek versenyképessége és az ellátásbiztonság a közeljövő új kihívásai lesznek majd.

3.1.2. Ebben az összefüggésben az EGSZB melegen üdvözli az agrárkutatás tágabb értelmű meghatározásakor alkalmazott megközelítést, amely tükrözi az európai mezőgazdaságra váró kihívásokat, különösképpen az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást és ezek enyhítését, a mezőgazdasági forrásokból kinyert megújuló energiák fejlesztését, a biológiai sokféleség megőrzését, a vízkészletek fenntartható kezelését, nem is beszélve az IKT ösztönzéséről és a termelés minőségéről.

3.2. Közös kutatási menetrendek kialakítása

3.2.1. A közlemény elfogadja a közös programozás nemrégiben kialakított koncepcióját, (2) mint a korlátozott erőforrások nagyobb mértékű együttműködés útján való optimális kihasználására irányuló agrárkutatás újszerű megközelítését. A közös programozást jelenleg próbálják ki egy, az Alzheimer-kór kutatásával kapcsolatos kísérleti projekt révén. Az is szerepel a tervekben, hogy a Tanács 2010-re további kezdeményezéseket fogad el más fontos kutatási ágakban, és ahol pozitív eredményeket érnek el, a közös programozásnak döntő hatása lehet a jövőbeli európai szintű kutatáskoordinációs mechanizmusokra.

3.2.2. A közös programozás önkéntes alapon és változó összetételben bevonja a tagállamokat a legfontosabb társadalmi kihívások kezelését illető közös elképzelésen alapuló kutatási stratégiai menetrendek meghatározásába, kifejlesztésébe és alkalmazásába. A koncepció magában foglalhat stratégiai együttműködést a meglévő nemzeti programok között, vagy teljesen új programok közös tervezését és végrehajtását is. A cél mindkét esetben az erőforrások összefogása, a legmegfelelőbb eszközök kiválasztása vagy kifejlesztése, azok alkalmazása és az elért eredmények közös nyomon követése és áttekintése.

3.2.3. Tekintve hogy az agrárkutatási tevékenység gyakran elaprózott vagy rosszul koordinált, és hogy nem rendelkezik elegendő forrással, hiányzik az eredmények terjesztése és célzott kommunikációja, és nincs meg a kritikus tömeg, az EGSZB üdvözli a közös programozás megközelítését, és úgy látja, hogy ez ambiciózus célkitűzés, amely – pragmatikus és rugalmas megközelítéssel kombinálva – elindíthat egy stratégiai fontosságú, strukturált mezőgazdasági kutatási folyamatot.

3.3. Az Agrárkutatási Állandó Bizottság vezető szerepe

3.3.1. Az Európai Bizottság közleménye és az azt kísérő szolgálati munkadokumentum részletesen leírja a SCAR elemzési, nyomon követési, értékelési és konzultációs funkcióit, valamint szervezési és operatív munkamódszereit, a mezőgazdasági miniszterek tanácsának 2004. július 19-i iránymutatásaival összhangban. Konkrétabban a SCAR lenne a felelős a nemzeti kutatási kezdeményezések nyomon követéséért az agrár-élelmiszeripari ágazatban, közösségi szinten összehangolva ezeket a tevékenységeket, és ésszerű előrejelzéseket alkotva az ágazat kutatási prioritásainak hosszú távú fejlesztését illetően.

3.3.2. Az EGSZB úgy véli, hogy a közösségi szintű koordináció alapvetően fontos a közös kihívások kezeléséhez, és ahhoz, hogy az EU a nemzetközi fórumokon egységes hangon szólalhasson meg, hogy megakadályozzuk az átfedéseket, továbbfejlesszük a programokat és fokozzuk a versenyt a finanszírozás elnyeréséért, s így végső soron javuljon a kutatási javaslatok minősége. Szem előtt kell azonban tartani, hogy a kutatási helyzet igen eltérő az egyes tagállamokban, és hogy a nemzeti programozásnak figyelembe kell vennie a sajátos prioritásokat és igényeket ott, ahol az európai szintű koordináció nem mindig garantálna jelentős mértékű vagy körű előnyöket. Éppen ezért a SCAR-t el kell látni a folyamatos és naprakész nyomon követési folyamat biztosításához szükséges eszközökkel.

4. Részletes megjegyzések

4.1. Az európai agrárkutatások koherens menetrendjét célzó legfontosabb intézkedések között a közlemény az éghajlatváltozás negatív hatásainak enyhítését, a víz- és talajerőforrások megőrzését és a biológiai sokféleség védelmét említi. Az EGSZB úgy véli, hogy a szociális hatást is figyelembe kell venni, ahogyan azt a vállalkozások, a foglalkoztatás és a régiók közötti általános kapcsolatokkal foglalkozó, Gender and Equity Issues in Liquid Biofuels Production című, 2008-ban közzétett FAO-jelentés is kiemeli.

4.2. A jövőbeli agrárkutatási menetrend új prioritási területeinek – az éghajlat-változás kérdései és a mezőgazdasághoz kapcsolódó energiakérdések mellett – tükrözniük kell a biológiai sokféleség megőrzéséért folytatott küzdelmet, a vízerőforrások fenntartható használatát, a géntechnológiával módosított szervezetek termesztése és forgalmazása által a környezetre és az emberi egészségre gyakorolt hatások felmérését, az agrár-élelmiszeripari ágazattal kapcsolatos kérdéseket, különös tekintettel a feldolgozási szakaszra és a biotechnológiákra, és minden olyan innovációt, amely felhasználható ezeknek az új kihívásokat felvető kérdéseknek a kezelésére, ahogyan arra nemrégiben a megreformált KAP „állapotfelmérése” is rámutatott (2008. november).

4.3. A kutatás nagyobb szerepet játszhatna, ha a különböző szereplők jobban beépülnének a konkrét menetrendbe, és részeseivé válnának a kutatási folyamatnak. Különösen fontos bevonni a vállalkozásokat, elsősorban a kis- és középvállalkozásokat, a vállalkozások saját, valós igényeire épülő kutatási célkitűzések meghatározásába, és a finanszírozáshoz való hatékony hozzáférés biztosítása révén az alkalmazott kutatás és technológiatranszfer támogatásába. Az EGSZB ezért üdvözli az Európai Bizottságnak azt az ajánlását, hogy a vállalkozások és az egyének érdekeinek összeegyeztetése érdekében erősítsék a kapcsolatokat az ismeretek és az innováció között, és sürgeti az Európai Bizottságot, hogy e célból indítson be megfelelő képzési programokat.

4.4. Ami mindenekelőtt az Európai Vidékfejlesztési Hálózatot illeti (5), ahelyett, hogy specifikus intézkedéseket vezetnének be – amelyek esetleg koordinációs problémákhoz vezethetnének a hálózat szabályozási funkcióival –, ösztönzőket kell biztosítani a bevált gyakorlatok cseréjéhez. Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat, az európai technológiai platformok és az egyéb ismeretmegosztó eszközök stratégiai fontosságú megoldások az életképes elgondolások, a megbízható információk és a gyakorlati tapasztalatok európai megosztásában és fejlesztésében, strukturálva és erősítve ezzel a termelést és az ismeretmegosztást.

4.5. Ha az európai kutatást össze akarjuk kapcsolni a nemzetközi kutatással, különösen a fejlődő országokban folyóval, akkor olyan, megfelelő mechanizmusokat kell életbe léptetni, amelyek biztosítani tudják a támogatott kezdeményezések hatékonyságát és eredményességét, mindenekelőtt a helyi önkormányzati kapacitások növelésével és a megfelelő emberi erőforrások minőségének javításával.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) EGSZB-vélemény a következő tárgyban: Élelmiszerárak Európában (Lásd e Hivatalos Lap 00. oldalát).

(2) HL C 228., 2009.9.22., 56. o.

(3) Az 1728/74/EK rendelet 7. cikke.

(4) 72/2009/EK rendelet, 73/2009/EK rendelet, 74/2009/EK rendelet és a 2009. január 19-i 2009/61/EK tanácsi határozat.

(5) 1698/2005/EK rendelet, 67. cikk.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/111

(COM(2008) 821 végleges)

(2010/C 128/21)

Előadó: KAPUVÁRI József

2008. december 9-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Élelmiszerárak Európában

COM(2008) 821 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2009. szeptember 2-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a(z) …-i ülésnapon) 75 szavazattal 5 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések, ajánlások

1.1. Az élelmiszerlánc működésének javítása, a hatékonyság és versenyképesség növelése során nem szabad az alacsony élelmiszerárat mint célt megjelölni. Ez ugyanis ugyanazon a téves úton tartja a láncot, amelyen ma is van. Az ár-érték arányok reális szinten tartását kell forszírozni. Ha a termelési láncban alacsony árak várhatók, az végső soron korlátozza az agrár-élelmiszeripari beszállítók beruházási és innovációs kapacitását, valamint a fogyasztói választékot is. Az Európai Bizottságnak közép- és hosszú távon figyelembe kell vennie ezeket a tényezőket és mellékhatásaikat, és nem szabad a jelenlegi gyakorlatának megfelelően kizárólag az alacsony árak közvetlen előnyeire koncentrálnia. Tévedés lenne azt állítani, hogy a fogyasztó érdeke az alacsony élelmiszerár. A fogyasztó érdeke a reális fogyasztói ár, amikor pénzéért az igényeinek megfelelő minőséget, mennyiséget, és szolgáltatást kapja. Helyes ugyanakkor az a megközelítés, amely az árváltozások mértékének csökkentését tűzi ki célként. Ennek mentén az élelmiszerlánc biztonsága, kiszámíthatósága növelhető.

1.2. Az Európai Unió érdeke, hogy fogyasztói hosszú távon élvezhessék a biztonságos élelmiszerek nyújtotta előnyöket. Ehhez szükség van a magas szintű önellátásra. A fenntartható mezőgazdálkodáshoz pedig elengedhetetlenül szükséges a kutatás-fejlesztés, az innováció, a technológiai fejlesztés, amihez a KAP forrásai nélkülözhetetlenek. Az ezekhez való hozzáférést azonban úgy kell alakítani, hogy ösztönözzön a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodásra, kötelezzen adatszolgáltatásra, együttműködésre, a vidékfejlesztési aspektusok messzemenő figyelembevételére.

1.3. A megfogalmazott beavatkozási területek bővítése csak minél szélesebb körű társadalmi egyeztetéssel érhető el. A kijelölt beavatkozási területek mindegyikére el kell végezni a szükséges háttérelemzéseket, kidolgozni a pontos beavatkozási feladattervet, kompetenciákat, felelősségeket. Mindez azért is nélkülözhetetlen, mert az élelmiszerárakkal kapcsolatos minden intézkedés komplex hatásrendszerben fejti ki hatását. Az élelmiszer a legfontosabb társadalom-összetartó erő, egyben bizalmi, stratégiai cikk. Előállításának feltételrendszerét úgy kell tehát alakítani, hogy a hosszú távú fenntarthatóság ne kerülhessen veszélybe.

1.4. A jellemzően tőzsdéken keresztül történő árupiaci befektetéseket korlátozni nem lehet. Módot kell azonban találni arra, hogy a nem valós keresleti tényezők hatását mérsékeljük, mert ezek felborítják a mezőgazdasági termékpályák egyensúlyát. Miközben az EU tudatában van a fejlődő országok élelmiszer-ellátásával kapcsolatos felelősségének, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy elsődleges feladata polgárainak biztonságos élelmiszerrel való teljes körű ellátása, világpiaci függésének korlátozása, s ezzel önállóságának megőrzése.

1.5. Az EGSZB támogatja azt a kezdeményezést, hogy a 2008. április 28-i (2008/359/EK) bizottsági határozattal felállították az élelmiszeripar versenyképességével foglalkozó magas szintű csoportot. Az EGSZB nagy várakozásokkal tekint a munkacsoport munkájának eredményeire. A lehető legnagyobb stabilitás elérése az agrár-élelmiszerpiacokon kell, hogy legyen a csoport tevékenységének egyik legfontosabb célja.

2. Az Európai Bizottság közleménye

2.1. A 2007. év második felében a mezőgazdasági termékek árainak felgyorsult emelkedése következtében az élelmiszerek fogyasztói ára is jelentősen emelkedett. Az Európai Bizottság, reagálva az eseményekre, közleményt adott ki „Az emelkedő élelmiszerárak jelentette kihívás kezelése – Irányvonalak az uniós fellépés számára” címmel (COM (2008) 321 végleges).

2.2. Az Európai Bizottság döntő fontosságot tulajdonít annak, hogy feltárja és megoldja az élelmiszer-ellátási lánc működésének versennyel és szabályozással kapcsolatos problémáit. A közlemény a továbbiakban öt fejezetre bontva elemzi a helyzetet és végül intézkedéseket javasol a problémák kezelésére.

2.3. A közlemény az áremelkedés okait részben strukturális, részben átmeneti tényezőkben jelöli meg. A strukturális okok (népességnövekedés, lakosság jövedelmének növekedése a feltörekvő országokban, új piacok) a globális keresletet erősítették.

2.4. „2007 augusztusa és 2008 júliusa között az alkohol- és dohánytermékek nélkül számított élelmiszerár-infláció a teljes infláció egy százalékpontjáért volt felelős.” Az áralakulás jellemzői közé tartozott a feldolgozott és feldolgozatlan élelmiszerek közötti árnövekedési különbség, amely az ún. összetételi hatás eredménye.

2.5. Az Európai Bizottság várakozásai szerint a következő két év során csökkeni fog az élelmiszer-infláció és az élelmiszereknek a teljes inflációs rátára gyakorolt hatása.

2.6. Az Európai Bizottság megítélése szerint a mezőgazdasági export néhány ország által tavaly bevezetett korlátozása több kárt okozott, mint amennyi előnnyel járt, mert érzéketlenné tette a termelőket a piac jelzéseire.

2.7. 2006 elejétől megugrott a mezőgazdasági termékpiacokra beáramló tőke mennyisége, amint az a piaci szereplők birtokában lévő lejáratlan határidős kontraktusok teljes száma tanúsítja.

2.8. A közlemény táblázatos formában is összefoglalja a verseny szempontjából aggályosnak tekinthető kereskedelmi gyakorlatokat, amelyek közé a következőket sorolja:

—

kartell

—	beszerzési megállapodás

—	viszonteladási ár meghatározása

—	egyedüli márka kikötése

—	saját márkás termék forgalmazása

—	árukapcsolás

—	kizárólagos szállítási megállapodás

—	tanúsítási rendszerek

2.9. Az élelmiszerlánc működésének elemzése alapján az Európai Bizottság négy fő elemből álló javaslatcsomagot fogalmazott meg az élelmiszer-ellátási lánc működésének javítására.

2.10. Az Európai Bizottság reményei szerint a 2008 tavaszán létrehozott, az élelmiszeripar versenyképességével foglalkozó magas szintű csoport által megfogalmazandó ajánlások elő fogják segíteni az élelmiszerlánc versenyképességének javítását.

2.11. A 4. fejezetben aggályosnak tartott potenciálisan versenyellenes gyakorlatok kezelése érdekében az Európai Bizottság tovább folytatja az Európai Versenyfelügyeleti Hálózat keretében a nemzeti versenyfelügyeleti hatóságokkal megkezdett párbeszédet, biztosítandó a versenyszabályok következetes és összehangolt, az európai fogyasztók érdekében történő érvényesítését az Unió egész területén.

2.12. A közlemény az élelmiszer-ellátási lánc működése szempontjából potenciálisan problematikus rendeletek országos és/vagy uniós szintű felülvizsgálatával összefüggésben a következőket sorolja ebbe a körbe:

—	új vállalkozások piacra lépését korlátozó szabályok,

—	a vállalatok árversenyképességét korlátozó nemzeti rendelkezések vizsgálata,

—	a szállítók és kiskereskedők közötti viszonyt torzító gyakorlatok elleni fellépés.

2.13. Az Európai Bizottság az árupiaci szabályozó hatóságokkal együtt és az EU-n kívüli (elsősorban a legfontosabb árutőzsdéknek otthont adó USA-beli) szabályozó hatóságokkal szorosan együttműködve meg fogja vizsgálni, milyen intézkedések hozhatók a mezőgazdasági termékpiacok árvolatilitásának csökkentésére.

2.14. A vázolt munkaprogram és a hozzá kapcsoló intézkedések alapján az Európai Bizottság megvizsgálja majd további lépések lehetőségét, és javasolja, hogy az Európai Tanács 2009 decemberében újra tűzze napirendjére a téma megvitatását.

3. Általános megjegyzések

3.1. Miközben a mezőgazdasági termékek árait emelő strukturális elemek középtávon fennmaradnak, az elmúlt mintegy két év ármozgásai azt jelzik, hogy a mezőgazdasági termékek piacának a jövőben együtt kell élnie az árak volatilitásának növekedésével. A jelenlegi gazdasági válság csak megtorpanást okoz a világpiaci kereslet növekedésében, ami magában hordozza, hogy a 2007 közepén indult folyamatok bármikor megismétlődhetnek. Ez pedig tovább csökkenti a kiszámíthatóságot az agrártermékek piacain. Ráadásul a spekulatív árbefolyásolás nem valódi keresletéhez nem lehet alkalmazkodni. Ez ugyanis olyan fokú rugalmasságot igényelne, ami ellentétes a mezőgazdasági termelés adottságaival, lehetőségeivel.

3.2. Az Európai Unió érzékeli, hogy az agrárárak ingadozása nemcsak az egész agrárszektorát érinti érzékenyen, hanem az élelmiszerárakon keresztül minden fogyasztóját is. Az árváltozások hirtelen és nagy mértékű változása felveti az igényt az EU agrárszektora pozíciójának újraértékelése iránt. Erre az agrár-mezőgazdasági iparág versenyképességével foglalkozó magas szintű csoport megfelelő fórum. Ennek során tisztázni kell (I) az EU agrárjövőképét; (II) a mezőgazdaság jövőbeni helyét a közösségi politikában; meg kell vizsgálni, (III) milyen módon lehet kezelni a piacnyitás következményeit; illetve (IV) hogyan lehet az agrártermékek termékpályáján belüli kapcsolatok félrebillent egyensúlyát korrigálni.

3.3. Miközben a KAP fennállása óta a Közösségen belüli területi szakosodás terén nem sikerült előrelépni, a világpiacon ennek határozott jelei mutatkoznak. Azzal, hogy az EU fokozatosan nyitja meg piacait a harmadik országok árui előtt, egyben olyan verseny elé állítja mezőgazdasági termelőit, amely nem egyenlő feltételek között zajlik. Emiatt a Közösség agrártermelői piacot veszítenek. Ez pedig már középtávon komoly veszélybe sodorhatja a vidék gazdaságát is a kontinensünkön. A nyitott kereskedelempolitikát az EU tehát csak olyan formában ösztönözheti, amelyben a mezőgazdasági termelőknek nyújtott különféle pénzügyi támogatások fennmaradnak, és megfelelő motivációt hordoznak a termelési színvonal fenntartására.

4. Részletes megjegyzések

4.1. A mezőgazdasági termékárak és az élelmiszerárak alakulása

4.1.1. A válság utáni időszakban a mezőgazdasági termékek iránti kereslet növekedése valószínűleg ismét meghaladja majd a kínálat növekedését, így e termékek irányában ismét számítani kell a kockázati tőke fokozott érdeklődésére. Ez akkor fog az elmúlt kétévihez hasonló árhullámokat generálni, ha a mezőgazdasági termékek ármozgása az egyéb pénzpiaci konstrukciók hozamaihoz képest nagyobb megtérülést hordoz. Erre a válságot követő konjunktúra időszakában kisebb az esély, mint 2007-ben volt. Ennek ellenére középtávon fel kell készülni az árak további volatilitására.

4.1.2. Ahogy azt az Európai Parlament 2009. március 26-i rendelete (2008/2175(INI)) is leszögezi, az élelmiszerek fogyasztói árából egyre kisebb arányban részesedik a termelő és a feldolgozó. Ennélfogva érthető, hogy a termékpálya elején állók árainak mozgásai csak kisebb mértékben és lassabban jelentkeznek a fogyasztói árban.

Az élelmiszerek fogyasztói árának emelkedése azokat sújtja jobban, akik jövedelmük nagyobb részét fordítják azok beszerzésére. Ez közvetlenül összefüggésben van az adott ország gazdasági fejlettségével. Ezért volt tapasztalható, hogy az élelmiszerár emelkedés az EU új tagállamaiban volt nagyobb hatással az inflációra. Az EU ezen alacsonyabb jövedelmű tagállamaiban az élelmiszerkiadások akár a háztartások összes kiadásának 40-50 százalékát is elérhetik.

4.1.3. Az élelmiszerek ára az elkövetkező néhány évben a 2002–2006. évek átlagánál magasabban, de a 2007. év véginél alacsonyabban fog maradni. Eközben az árak volatilitása továbbra is nagy marad. Az elmúlt két év egyik kedvezőtlen hozadéka ugyanis, hogy az árak érzékenyebbé váltak a piaci információkra. Mivel mind a keresleti, mind a kínálati oldalt érintő tényezők terén számíthatunk a hírek szaporodására, az áringadozások állandósulnak. Ebben ismét fontos a médiumok szerepe, hiszen azok hatékonysága révén a piacok a világ minden történéséről azonnal értesülnek.

4.1.4. Az EU agrártermelőinek is fel kell készülniük az élelmiszerek iránt folyamatosan növekvő igényre. Fokozni kell a Közösség mezőgazdasági termelését mind mennyiségi, mind minőségi szempontból. Abban azonban, hogy az uniós piacok fokozatos megnyitása ne a versenyképesség romlását hozza az európai agrár- és élelmiszeripari ágazatban, nagy felelősség hárul a KAP-ra. Az EU-nak hosszú távú agrárstratégiára van szüksége, amelyben rögzíteni kell, hogy a Közösség mely termékekből milyen szintű önellátási szintet céloz meg. Fel kell azonban ismerni, hogy az EU, jó néhány termékből, középtávon importőrré fog válni.

4.2. A spekuláció szerepe az élelmiszertermékek árának alakulásában

4.2.1. Érzékelni kell, hogy a világ pénzpiacain egyre nagyobb vagyonok halmozódnak fel az egyes nyugdíj-, fedezeti és állami alapokban, a swap-kereskedők, a bankok, a multinacionális cégcsoportok révén. Ezek, méretüknél fogva, nagy befolyással vannak azon piacokra, ahol megjelennek. Mivel pedig ezek a pénzügyi források hagyományos befektetési területeiken nem tudtak megfelelő megtérülést elérni, figyelmüket az árupiacok felé fordították.

4.2.2. A kockázati befektetések spekulatív jellegéből adódik, hogy nem tartósan, hanem rövid távon befolyásolják az árakat. Ezzel, valamint általában a pénzügyi piacok fejlődésével a mezőgazdaságnak is lépést kell tartania. Azok a pénzpiaci termékek, amelyek úgy idézik elő az agrárárak jelentős ingadozását, hogy mögöttük nincs árumozgás, nem jó támaszai a fizikai piac ármozgásának.

4.3. Az élelmiszerlánc működésének vizsgálata

4.3.1. Ahogy azt az Európai Bizottság ezzel foglalkozó (SEC(2008) 2972) munkadokumentuma is leszögezi, a mezőgazdasági piacok elmúlt két évének eseményei szoros összefüggést mutatnak az élelmiszerlánc működési zavaraival. A mezőgazdasági termékek árának láncon belüli eloszlása jól szemlélteti az egyes szintek érdekérvényesítő képességét.

4.3.2. A versenyhatóságoknak meglehetősen nehéz feladatuk van akkor, ha a konszolidációs folyamat versenykorlátozó hatását akarják elbírálni. Fontos, hogy kezeljük a termelési láncban az agrár-élelmiszeripari beszállítók és a kereskedők közötti kapcsolatokban bizonyos esetekben előforduló versenyellenes gyakorlatokat és versenyjogi problémákat, amelyekre az Európai Bizottság utal, hogy a feltételeket a tényleges gazdasági és piaci helyzethez igazítsuk. Ahogy az Európai Bizottság hangsúlyozza: EU-szerte gondoskodni kell a versenyszabályok koherens és egységes végrehajtásáról. Az élelmiszerlánc töredezettsége még elég nagyfokú ahhoz, hogy az egyes tranzakciók az egységes belső piac perspektívájából ne tűnjenek versenykorlátozó méretűnek. Azok a gyakorlattípusok, amelyeket a dokumentum számba vesz, alátámasztják, hogy a koncentrációnak egy bizonyos – termékenként és tagállamonként eltérő – foka már komoly veszélyeket rejt a verseny korlátozása szempontjából. Azzal, hogy olyan feldolgozókapacitások jönnek létre, amelyek egy-egy termék piacán – méretgazdaságossági okokból – domináns helyzetet idézhetnek elő, a kínálat szürkülését, a kis és közepes vállalkozások piacról történő kilépését idézhetik elő. Különösen igaz ez azóta, hogy a sajátmárkás termékek piaci befolyása magas szintet ért el. Az árversenyképesség jelenlegi dominanciája a kereskedelmi üzletpolitikákban más oldalról a termékek tápértékének gyengüléséhez vezethet. Miközben az élelmiszer-biztonsági megfelelés szintje növekszik, a természetes alkotók mesterségesre, illetve kisebb tápértékűre cserélése révén az élelmiszer-kínálat egyre kevésbé alkalmas az ember táplálékigényének minőségi kielégítésére.

4.3.3. Az 1. táblázat versenykorlátozó gyakorlatait javasoljuk kiegészíteni a kereskedelmi láncok visszatérítési gyakorlatának kiemelésével. Ez ugyanis alkalmas arra, hogy a beszállítók árait a valós költségektől eltérítse, egyben a fogyasztói árakat elszakítsa a beszerzési ártól. Így alakulnak ki azok, a hivatkozási alapként működő, irreálisan alacsony árak, amelyek elérése már messze túlmutat a hatékonyságnövelés által elérhető mértéken. A versenyellenes gyakorlatok, például a kartellek és a kizárólagos szállítási megállapodások nyilvánvalóan elfogadhatatlanok, csakúgy mint az, hogy a domináns pozíciót felhasználva egyoldalúan határozzák meg a beszállítókra vonatkozó feltételeket. Ez a kettős árrés technika (a kereskedők a vásárlók mellett – visszatérítéseik révén – a beszállítókon is jelentős árrést realizálnak) ugyanakkor áttekinthetetlenné teszi a kereskedelmi árrések mértékét is, és hozzájárul az élelmiszerláncon belüli jövedelemviszonyok eltorzulásához. Versenykorlátozó jellege abban nyilvánul meg, hogy egy olyan árhoz való alkalmazkodást vár el a beszállítótól, amelynek kialakulása nem hasonlítható a termelési költségekhez

4.3.4. Az EGSZB teljesen egyetért az Európai Bizottság által kifejezett azon aggályokkal, amelyek az élelmiszerlánc működését megváltoztatni képes egyes versenyellenes gyakorlatokat érintenek. Ebben az összefüggésben világosnak tűnik, hogy a termelők, feldolgozók és kiskereskedők közötti kiegyensúlyozatlan erőviszony több figyelmet követel. Mivel ez a lánc végén koncentrálódik, a kiskereskedők domináns helyzetbe kerülnek a termelőkkel és a feldolgozókkal szemben, ami lehetőséget ad a visszaélésekre. Erre való tekintettel a fogyasztóvédelem terén nem koncentrálhatunk kizárólag arra, hogy rövid távon alacsonyabb árakat érjünk el, hanem hosszú távon is el kell érnünk ezt, figyelembe véve mind a közvetlen, mind a közvetett hatásokat, annak érdekében, hogy elkerüljük a szállítóknál jelentkező pénzügyi nehézségeket, az innováció elmaradását, a választék csökkenését, sőt – hosszú távon – a magasabb árak megjelenését is.

5. Javaslatok az élelmiszer-ellátási lánc működésének javítására

Az élelmiszerlánc egyes tagjai jövedelmének helyes elosztása igen összetett feladat, amelynek több eleme jelentős beavatkozást igényel a piaci folyamatokba. Ezek azonban elkerülhetetlenek ahhoz, hogy reális alapokon tudjon az európai élelmiszerek versenyképessége javulni.

5.1.1. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak a piac átláthatóvá tételét célzó erőfeszítéseit. Ha jobban megértjük a piac működését és azt, hogy az egyes láncszemek milyen szerepet játszanak benne, az mindig hasznos lehet. A lánc részletes elemzése nagyon fontos ahhoz, hogy a hatóságok a lánc működésében tapasztalt problémák és fennakadások esetén szükség szerint meg tudják hozni a megfelelő intézkedéseket. Az EGSZB ezért maradéktalanul támogatja az Európai Bizottság közleményében javasolt fellépést, amelynek végrehajtásában teljes körű együttműködést vállal.

Az Európai Bizottságnak azonban szem előtt kell tartania, hogy a körülmények ágazatról ágazatra, sőt országról országra is változhatnak, így az árakat meghatározó – inkább dinamikus, mint statikus – tényezők is eltérnek.

Az Európai Bizottság minden olyan törekvésének, amely az élelmiszerárak és a jövedelemeloszlás láncon belüli nyomon követését célzó állandó eszköz kialakítását és bevezetését célozza, ezeken a tényeken kell alapulnia, és eredményeit inkább referenciaként, mint tévedhetetlen igazságként kell kezelni.

5.1.2. Az élelmiszer-ellátási lánc versenyképességének javulása csak úgy képzelhető el, ha jelentős mértékben javulnak a láncon belüli együttműködések. Valójában maga a „lánc” kifejezés is jelzi, hogy az egyes „szemek” csak a velük közvetlenül kapcsolódókkal működnek együtt. Holott valódi hatékonyságot csak úgy lehet biztosítani, ha a közös érdekek mentén a lánc minden tagja együttműködik. Amennyiben komolyan vesszük azt, hogy a termékeken keresztül a fogyasztó igényének kell meghatároznia az élelmiszerlánc működési feltételeit, akkor a termékpályában való gondolkodás fejlesztésére nagy szükség van.

5.1.3. Az Európai Uniónak szembesülnie kell azzal, hogy azon tényezők jelentős része, amelyek az Európai Bizottság közleményében is felsorolásra kerültek, nem kezelhetők versenypolitikai eszközökkel. A versenytörvények összehangolása, a versenyhivatalok együttműködése csak a klasszikus definíciók alá sorolható esetekben lehetnek megfelelő eszközök (például kartell, megtévesztő reklám). A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kialakult függési viszonyok miatt a versenyjog nem alkalmas azon helyzetek kezelésére, amelyek az 1. táblázatban foglaltak. Jellemzően arról van szó, hogy bár az egyes kereskedelmi láncok piaci befolyása a Közösség szintjén nem indokol versenyhivatali megközelítést, a beszállítók oldalán az egyes láncoktól és beszerzési társulásoktól való függés azonban döntő tényezővé vált a vállalkozások működésének fennmaradása szempontjából. Ez vezetett az együttműködések egyoldalúvá válásához.

Ugyanakkor a versenyjogi szankciók súlyosbításával elérhető, hogy a fogyasztókat megtévesztők valóban elrettenjenek ennek gyakorlásától.

A fogyasztóvédelem az elkövetkező években folytatja felértékelődését. Ez összefügg a piacnyitás révén az egységes belső piacra kerülő, harmadik országokból származó élelmiszerek minőségével, előállításuk körülményeivel is. Az import növekedése – többek között – annak következménye, hogy az árcentrikusság miatt az élelmiszerek olcsóbbá tétele központi kérdéssé vált. Ez pedig együtt jár az élelmiszer-biztonsági és fogyasztóvédelmi kockázatok növekedésével, hiszen e termékek jelentős része az európaitól messze elmaradó élelmiszer-termelési kultúrájú térségekből származik.

5.1.4. A kereskedelmi láncok üzletpolitikájába való beavatkozásra kevés lehetőség van. Ennek ellenére minden eszközt fel kell tárni annak érdekében, hogy a láncok üzletpolitikái megváltozzanak olyan irányban, hogy középpontjukból kikerüljön az alacsony (helyenként legalacsonyabb) ár. Leginkább ennek következménye ugyanis az az eltorzult viszony, amely ma jellemzi az élelmiszerláncon belüli jövedelemeloszlást, ráadásul súlyos zavarokat idéz elő a fogyasztói gondolkodásban is.

5.1.5. Az Európai Unió csak akkor tud hatékonyan beavatkozni az élelmiszerlánc működési zavarainak korrigálása, illetve hatékonyabb működése érdekében, ha ehhez megfelelő információs háttérre tud támaszkodni. Másik fontos feladata az Uniónak, hogy a közösség fogyasztóinak tájékoztatását is magasabb szintre emelje, hogy vásárlási döntéseihez ezzel is biztosabb alapot szolgáltasson. A fogyasztó a kulcsa az európai mezőgazdaság, élelmiszeripar fennmaradásának, fenntartható fejlődésének. Az európai fogyasztó tudatossága tudja megvalósítani a közösség egyik alapelvét, az EU-n belül termelt áruk preferenciáját, amely a GATT és WTO tárgyalások során szükségszerűen csorbult.

A monitoringeszköz kialakítása során olyan ösztönzőket kell beépíteni a rendszerbe, amelyek a piaci szereplők részéről biztosítják a megbízható adatszolgáltatást. Ehhez szankciókat, például adóhatósági ellenőrzéseket, adókedvezményt, vagy támogatási lehetőséget kell kapcsolni. Az átláthatóság önkéntes alapon való kialakítása nem reális alternatíva.

5.1.6. A spekuláció kedvezőtlen hatásainak mérséklése érdekében meg kell fontolni az olyan irányú szabályozási beavatkozás lehetőségét, amely csak valós árufedezet esetén teszi lehetővé tőzsdei ügyletek megkötését. A jelenlegi tőzsdei gyakorlat ugyanis gyakorlatilag minimális árumozgással tud jelentős árbefolyásoló hatást elérni a parketten, ami alapja a fizikai piaci árváltozásoknak is.

5.1.7. Az élelmiszerláncok rövidítése

A mezőgazdasági termelő és a fogyasztó közötti kapcsolat közvetlenebbé tétele jó lehetőség a lánc működésének javítására. Az iskolatej és iskolagyümölcs programok mintájára ösztönözni kell e közvetlen kapcsolatok kiépítését, aminek egyik kézenfekvő útja a hagyományos termelői piacok erősítése. Ez a vidéki életforma a kis és közepes üzemi méretben gazdálkodók életben maradása szempontjából és még sok más szempontból is indokolható.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/116

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Úton a Koppenhágában megkötendő átfogó éghajlat-változási megállapodás felé

(COM(2009) 39 végleges)

(2010/C 128/22)

Előadó: Thomas McDONOGH

2009. január 28-án az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Úton a Koppenhágában megkötendő átfogó éghajlatváltozási megállapodás felé

COM(2009) 39 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2009. szeptember 2-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a 2009. november 5-i ülésnapon) 168 szavazattal 2 ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az EGSZB roppant csalódott amiatt, hogy az uniós államfők továbbra sem jutottak megállapodásra az éghajlatváltozás finanszírozásával kapcsolatos alapvető döntésekről.

1.2. A közelmúltban feltárt eredmények alapján az EGSZB hosszú távú (2050-ig szóló) célként javasolja kitűzni a fejenként mintegy két tonna CO2-egyenérték kibocsátási mennyiséget annak érdekében, hogy a globális felmelegedés ne haladja meg a 2 °C-ot.

1.3. Az EGSZB szerint az EU-nak határozott időközi célt kellene kitűznie: az üvegházhatású gázoknak az 1990-es kibocsátási szinthez képest 2020-ra globálisan legalább 30 %-kal történő csökkentését – feltéve, hogy más fejlett, valamint a gazdaságilag magasabb fejlettségi szintű fejlődő országok is hasonló mértékű csökkentéseket hajtanak végre.

1.4. A fejlett országoknak amellett kellene elkötelezniük magukat, hogy az üvegházhatású gázokat az 1990-es kibocsátási szinthez képest 2050-re 80 %-kal csökkentik.

1.5. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a fejlődő országok csoportjának (ide nem értve Afrika legkevésbé fejlett országait) kibocsátásuk növekedését 2020-ig 15–30 %-kal a referenciaszint alá kell csökkenteniük.

1.6. A légi- és tengeri közlekedési ágazat üvegházhatásúgáz-kibocsátását fel kellene venni a koppenhágai tárgyalások témái közé.

1.7. Az EGSZB megismétli, hogy 2020-ra a jelenlegi szinthez képest legalább 50 %-kal csökkenteni kell a bruttó trópusi erdőirtás mértékét, biztosítva eközben az erdők, gyepterületek, mocsarak és tőzeglápok fenntartható kezelését a többi fejlett, illetve a jövőben a fejlődő országokban is.

1.8. Az EGSZB helyesli, hogy az Európai Bizottság támogatja, hogy egy nemzetközi megállapodás révén újabb flourozott gázokat vonjanak a Kiotói Jegyzőkönyv hatálya alá.

1.9. Biztosítani kell a megfelelő finanszírozást a globális (és regionális) éghajlat-változási kutatás, technológiafejlesztés és demonstráció számára.

1.10. Az EGSZB támogat egyfajta proaktív oktatási és figyelemfelkeltési politikát, amelynek célja, hogy az európai és az Európán kívüli polgárok jobban tisztában legyenek az éghajlatváltozással és az azzal járó hatásokkal.

1.11. A jelenlegi világgazdasági visszaesést nem szabadna kifogásként felhasználni ahhoz, hogy halogassuk az éghajlatváltozással kapcsolatos határozott és sürgős fellépést.

2. Bevezetés

2.1. Az EGSZB a közelmúltban, az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoportja (IPCC) negyedik jelentése (AR4) óta feltárt tudományos felismerések fényében meg van győződve arról, hogy minden korábbinál nagyobb szükség van és azonnali intézkedésekre.

2.2. Az iparosodás előtti szinthez képest mért 2 °C-os felmelegedést az EU kormányai 1996-ban rögzítették célként. Ezt azóta az európai és környezetvédelmi tanácsi értekezleteken is megerősítették, illetve újabban az EU éghajlatváltozással foglalkozó szakértői csoportja is a maximálisan elviselhető felmelegedésként állapította meg, amely felett az egészségügyi hatások, a vízhiány, az élelmiszerellátás bizonytalansága és a kényszerű migráció miatt jelentős társadalmi feszültségek keletkezhetnek. A 2 °C azonban egyáltalán nem biztonságos mérték: az északi-sarki tengeri jég hirtelen visszahúzódása már a jelenlegi, az iparosodás előttit 0,8 °C-kal meghaladó globális átlaghőmérséklet mellett is folyamatban van.

2.3. A közelmúltban tett tudományos felismerések ijesztőbbek, mint az IPCC negyedik jelentésében közöltek. A Global Carbon Project megerősítette, hogy a szén-dioxid-kibocsátás egyre fokozódó mértékben nő: a növekedés üteme (2000 és 2007 között átlagosan 3,5 %, ami majdnem négyszerese az 1990 és 1999 között tapasztalt évi 0,9 %-os növekedésnek) még az IPPC által a kibocsátási forgatókönyvekről készült különjelentésben közölt legrosszabb elképzelést is túlszárnyalja.

3. Kibocsátási célkitűzések

3.1. Háttér

A fejlett iparosodott országok, amelyekben 2008-ban a világ 6,7 milliárdos népességéből mintegy 1 milliárd fő élt, 1950 óta az összes kibocsátás mintegy 70 %-áért felelősek. A jövőben a kibocsátások nagy része a ma még „fejlődőnek” tekintett országokból fog származni.

1990-ben és 2000-ben is körülbelül 40 gigatonna szén-dioxid-egyenérték (Gte) volt az éves világszintű kibocsátás, ami 2008-ra 50 Gte-re nőtt. A globális éves szintű egy főre eső kibocsátás 1990-ben 7, 2000-ben 7,5, 2008-ban pedig közel 8 tonna volt. A közelmúltban a németországi Potsdamban az éghajlatváltozás hatásait vizsgáló kutatócsoport vezetésével feltárt eredmények szerint a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátást 2050-re több mint 50 %-kal kell csökkenteni az 1990-es szinthez képest ahhoz, hogy a 2 °C-ot meghaladó melegedés kockázatát 25 % alatt tarthassuk (ami még mindig nem elhanyagolható kockázati szintet képvisel).

3.2. Az EGSZB a kutatási eredményeknek és az általános tudományos álláspontnak megfelelően javasolja egy hosszabb távú (2050-ig érvényes) célkitűzés meghatározását éves szinten körülbelül 2 tonna CO2-egyenérték/főben, ami megfelel az üvegházhatásúgáz-kibocsátást stabilizáló körülbelül 500 ppm CO2-egyenérték célkitűzésének. A „2 tonna/fő/év” célkitűzést nemzeti szinten is népszerűsíteni kell.

3.3. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság által körvonalazott kibocsátáscsökkentési célkitűzésekkel, melyek szerint a globális kibocsátást 2050-ig az 1990-es szint 50 %-a alá kell csökkenteni.

3.4. Az EGSZB egyetért az IPCC negyedik jelentésével és a közelmúltban feltárt eredményekkel abban, hogy a fejlett országoknak el kell kötelezniük magukat amellett, hogy kibocsátásukat az 1990-es szinthez képest 2050-ig legalább 80 %-kal csökkentsék.

Az EU jó példával járva elöl vállalta, hogy a többi országtól függetlenül 2020-ig az 1990-es szinthez képest 20 %-kal csökkenti kibocsátásait.

3.5. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az EU a javasoltnak megfelelően magasabb – 30 %-os – kibocsátáscsökkentési célt tűzzön ki 2020-ra, feltéve, hogy a fejlődő országok hasonló mértékű csökkentések mellett kötelezik el magukat, a gazdaságilag magasabb fejlettségi szintű fejlődő országok pedig megfelelő kibocsátáscsökkentési kötelezettségeket vállalnak. Nem csupán a Kiotói Jegyzőkönyv I. mellékletében szereplő országoknak kellene elkötelezniük magukat e célkitűzés mellett, hanem az összes OECD- és EU-tagállamnak, valamint az Európai Unió tagjelölt és potenciális tagjelölt országainak is. Az elkötelezettség mindenképpen szükséges – szinte nélkülözhetetlen – a fejlett országok részéről annak érdekében, hogy a fejlődő országok is kövessék a példát, és célkitűzések elérését vállalják. A fenti célokat idővel felül kell vizsgálni, és a legújabb, rendelkezésre álló tudományos kutatási eredmények alapján menetrendet kell készíteni tíz évre szóló célkitűzésekkel 2030-ra és 2040-re.

3.6. Az EGSZB komolyan aggódik amiatt, hogy hiányzik az ambíció a többi fejlett ország – például az Egyesült Államok és Japán – javaslataiból, amelyek messze elmaradnak a fent említett, 2020-ra javasolt céloktól. Az Egyesült Államok Kongresszusának energiaügyi és kereskedelmi bizottsága 2009. május 21-én jóváhagyott egy, az energiával és a globális felmelegedéssel kapcsolatos jogszabályt, amely a 2005-ös szinthez (és nem a sokkal alacsonyabb 1990-eshez!) képest 2020-ra 17 %-os, 2050-re pedig 83 %-os kibocsátáscsökkentést sürget. A 930 oldalas intézkedést azonban az Egyesült Államok kormányának is törvénybe kell iktatnia, aminek a decemberi koppenhágai ülést megelőző megvalósulására kevés az esély. Az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy mindez hatással lehet a koppenhágai tárgyalások sikerére.

3.7. Kritikusan fogadja azt is, hogy a meghatározó gazdaságok energiabiztonsági és éghajlat-változási fórumát képviselő G8-as csoport, további nyolc ország és az EU 2009. július 9-én az olaszországi L’Aquilában nem vállalt konkrét pénzügyi kötelezettségeket. Bár egyetértettek abban a globális hosszú távú célkitűzésben, hogy a világszintű kibocsátást 2050-ig legalább 50 %-kal csökkenteni kell, és ennek részeként a fejlett országok számára ezen időpontig legalább 80 %-os kibocsátáscsökkentési célt állapítottak meg, a csökkentés mértékéhez nem határoztak meg referenciaévet, és nem állapodtak meg középtávú (2020-ig szóló) célokról sem.

3.8. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a fejlődő országok csoportjának (ide nem értve Afrika legkevésbé fejlett országait) kibocsátásuk növekedését 2020-ig 15–30 %-kal a referenciaszint alá kell csökkenteniük.

Az EGSZB úgy véli, hogy ezen célkitűzések eléréséhez gyors és összehangolt lépésekre van szükség.

3.9. Az EGSZB úgy véli, hogy a fejlett és a fejlődő országok kibocsátáscsökkentési célkitűzéseihez méltányos mutató az egy főre jutó kibocsátás tömege, hiszen minden állampolgárnak egyenlő jogokkal kellene rendelkeznie a szennyezés vagy a nem-szennyezés terén.

3.10. Az olyan arányszámok, mint például a szén-dioxid-intenzitás (egységnyi GDP-re jutó szén-dioxid-kibocsátás), kibocsátási célok mérőszámaként alkalmazhatóak, használatukban azonban az EGSZB óvatosságra int. Ez a paraméter ugyanis csökkenhet az adott ország GDP-jének növekedése miatt is, anélkül, hogy az ország teljes szén-dioxid-kibocsátása csökkenne.

4. A légi- és tengeri közlekedési ágazat kibocsátása

4.1. Kibocsátás

4.1.1. A nemzetközi (és belföldi) légi közlekedés és tengeri szállítás a globális kibocsátás mind nagyobb hányadát adja – a nemzetközi légi közlekedés üvegházhatásúgáz-kibocsátása 1990 és 2004 között évi 4,5 %-kal nőtt, a nemzetközi tengeri szállítás kibocsátása pedig ugyanebben az időszakban évi 2,75 %-kal emelkedett. Mindennek ellenére az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye (UNFCCC) és a Kiotói Jegyzőkönyv ezeket a kibocsátásokat nem ellenőrzi. A légi közlekedés a 2007. évi CO2-kibocsátási adatok alapján a globális kibocsátás mintegy 2 %-áért felelős, és ez az előre látható jövőben valószínűleg emelkedni fog. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) 2009 júniusában célkitűzés-csomagot fogadott el a légi közlekedésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése érdekében. Az IATA javasolja azt is, hogy a kibocsátást világszinten számolják el (fizettessék meg), ne pedig regionális vagy helyi szinten. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) közelmúltban kiadott jelentései kimutatják, hogy a nemzetközi tengeri szállítás évente mintegy 843 Mt CO2-ot bocsát ki (a teljes globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás kb. 3,5 %-a), ami megfelel egy nagyméretű fejlett ország – például Németország – kibocsátásának.

4.2. Célok

4.2.1. Az EGSZB osztja az Európai Bizottság nézeteit azzal kapcsolatosan, hogy a koppenhágai megállapodás szóljon a nemzetközi légi és tengeri közlekedés kibocsátásáról is: „olyan célkitűzéseket kell meghatározni, amelyeknek köszönhetően az említett ágazatok éghajlatra gyakorolt hatása 2020-ig a 2005-ben mért szint alá csökken, 2050-re pedig jelentősen alatta marad az 1990-es szintnek”. Az EGSZB ezenkívül abban is egyetért az Európai Bizottsággal, hogy amennyiben 2010 végéig nem sikerül megállapodást elérni a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) és az IMO keretein belül, a nemzetközi légi és tengeri közlekedésből származó kibocsátásokat a koppenhágai megállapodás alapján az egyes nemzeti összkibocsátások terhére kell elszámolni. Az EGSZB ismét kiemeli, hogy a kibocsátás-kereskedelmi rendszerek alkalmazása számottevően bonyolultabb a tengeri szállítás terén, mint a légi közlekedésén, és hogy egy alternatív globális rendszer jóval eredményesebbnek bizonyulhat egy uniós vagy egyéb regionális rendszernél (lásd még az EGSZB véleményét a Környezetbarátabb tengeri és belvízi közlekedésről).

5. A földhasználatból és a földhasználat változásából eredő kibocsátás

5.1. A földhasználat változása – elsősorban az erdőirtás, a tőzegégetés stb. – a jelenlegi globális kibocsátás mintegy 17,4 %-áért tehető felelőssé.

5.2. Tekintettel arra, hogy a kibocsátásoknak ilyen nagy része származik a földhasználat változásából, az EGSZB megismétli, hogy 2020-ra a jelenlegi szinthez képest legalább 50 %-kal kell csökkenteni a bruttó trópusi erdőirtást (lásd az EGSZB következő véleményét: Az erdőirtás és az erdőpusztulás okozta kihívások kezelése az éghajlatváltozás és a biodiverzitás csökkenése elleni küzdelemben).

5.3. Eközben biztosítani kell az erdők, a gyepterületek, a mocsarak és a tőzeglápok fenntartható kezelését elsősorban a fejlett országokban (és később a fejlődő országokban) annak érdekében, hogy a szén-dioxid-megkötés folytatódjon ezekben az országokban is. Minden országnak lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy ellenőrzés alatt tartsa az erdőirtást.

5.4. Európának jó példával kell elöl járnia az erdőterületek megőrzése terén – például azzal, hogy tanúsítványt ír elő arra vonatkozóan, hogy a faipari termékek fenntartható fagazdálkodásból származnak.

5.5. A mezőgazdasági ágazatnak az éghajlatváltozással való kapcsolatát egy külön EGSZB-vélemény (1) tárgyalja, ezért jelen véleményben nem foglalkozunk részletesebben ezzel a témával.

6. Ágazati megközelítés az éghajlat-változási tárgyalások során

6.1. Az EGSZB azt javasolja, hogy vegyék fontolóra azt a kiegészítő szerepet, amelyet az ágazati megközelítés tölthet be az éghajlatváltozásról szóló tárgyalások során. Például, amint azt egy, a Kiotói Jegyzőkönyvvel kapcsolatos munkacsoport egyik jelentése is tartalmazza, a nemzeti szintű kibocsátási célkitűzéseken túlmenően önkéntes/kötelező, minőségi/mennyiségi célokról is meg lehetne állapodni egyes ágazatokban (például az energiaszektorban, a vas- és acéliparban, a cementgyártásban). Az ágazati megközelítés a világszintű éghajlat-változási megállapodás károshatás-csökkentési lehetőségeivel kapcsolatosan kerül részletezésre.

7. Fluorozott gázok

7.1. Az EGSZB egyetért azzal a javaslattal, hogy néhány új ipari vegyi anyaggal egészítsék ki a jövőbeni éghajlat-változási szerződést. Az egyik ilyen vegyület, a nitrogén-trifluorid (NF3) használata elterjedt a személyi számítógépek és a síkképernyős LCD-televíziók gyártásában, hatása pedig 17 ezerszer erősebb a szén-dioxidénál. A hidrofluorokarbonokat (HFC) például nem szabályozza a montreali jegyzőkönyv, és a HCFC-k helyettesítésére használják őket. További, megfontolás tárgyát képező új vegyi anyagok a perfluor-karbonok (PFC-k) és a HFC-k, a trifluoro-metil-kén-pentafluorid (SF5CF3), a fluorozott éterek, a perfluor-poliéterek (PFPMIE) és a szénhidrogének (HC-k). A vegyipart olyan anyagok kifejlesztésére bátorítják, amelyek helyettesíthetik az új, magas globális felmelegedési potenciálú ipari gázokat.

7.2. Célok

7.2.1. Az EGSZB helyesli, hogy az Európai Bizottság támogatja, hogy egy nemzetközi megállapodás révén az alábbi flourozott gázokat vonják a Kiotói Jegyzőkönyv alá tartozó gázok „csomagjába”: új típusú HFC-k és PFC-k, trifluoro-metil-kén-pentafluorid, fluorozott éterek, perfluor-poliéterek és szénhidrogének. Ennek köszönhetően előállításuk maximalizált lesz, majd pedig fokozatosan csökkenni fog.

7.2.2. Az EGSZB javasolja, hogy az új fluorozott gázok koncentrációjának figyelemmel kísérése és ellenőrzése képezze a nemzetközi megállapodások fontos alkotóelemét.

8. Enyhítő intézkedések

8.1. Az EGSZB-nek szilárd meggyőződése, hogy a nemzeti kormányoknak a szabályozáson és a szabványosításon keresztül az energiafogyasztás csökkentésének alacsony költségű megoldásait kellene erőteljesen ösztönözniük, például az energiahatékonyság növelését segítő intézkedéseket az épületekben. Jogszabályokat lehetne bevezetni a hulladékcsökkentés és az újrahasznosítás ösztönzésére. Támogatások felajánlásával bátorítani lehetne a lakosságot arra, hogy napelemekkel tegyék korszerűvé otthonaikat, javítsák otthonaik hőszigetelését stb.

8.2. Támogatni kellene a megújuló energiaforrásokat. Például támogatást kellene nyújtani a villamosenergia-termelést szolgáló szélturbinák felállítására, annak biztosításával, hogy az így előállított villamos energia betáplálható az elektromos ellátási rendszerbe. Biogáz-generátorokat lehetne működtetni a fű és egyéb vadon termő növények, a rozs stb. felhasználásával – ezek fermentálásával metán állítható elő, amelyet a hálózatba vezetnek, ahogyan Németországban történt a megújuló energiaforrásokról szóló törvény alapján, és így az ország villamos energiájának több mint 14 %-a a megújuló forrásokból származik.

8.3. Fejleszteni kell az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és környezetbarát technológiákat. Arra biztatják a fejlett és a fejlődő országokat, hogy lépjenek az innováció útjára és ahol kivitelezhető, térjenek át az új, energiahatékony technológiákra.

8.4. A működő és az új erőművek fejlesztését egy sor olyan intézkedésen keresztül kell elérni, mint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagokra való áttérés, a megújuló vagy a nukleáris energia arányának növelése és hatékonyabb technológiák alkalmazása az erőművekben.

8.5. Az EGSZB támogatja, hogy a kevésbé fejlett országokban történő kezdeti befektetéseket fordítsák a helyileg elérhető legjobb, vagy a helyi feltételekhez igazított technológiák megvásárlására.

9. Alkalmazkodási intézkedések

9.1. A bali cselekvési terv elismeri, hogy az alkalmazkodást kifejezetten meg kell említeni a 2012 utáni időszakra vonatkozó új nemzetközi éghajlat-változási megállapodásban. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, vagyis azt, amikor a társadalom megerősíti az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodási képességét, egy a közelmúltban az éghajlatváltozás témájában tartott nemzetközi tudományos konferencián is kiemelték. 2009. április 1-jén bemutattak egy európai bizottsági fehér könyvet (COM(2009) 147 végleges) az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról, aminek köszönhetően az EU és tagállamai jobban felkészülhetnek az éghajlatváltozás következményeire.

9.2. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságot abban, hogy a koppenhágai megállapodásban kialakítsák az alkalmazkodás egy keretét. Ennek az alábbi elemeket kell tartalmaznia:

—	az alkalmazkodás stratégiai megközelítése,

—	az alkalmazkodás beépítése az EU legfontosabb politikaterületeibe,

—	az alkalmazkodásnak helyi és regionális szinten kell megtörténnie,

—	a legkevésbé fejlett országok és a fejlődő kis szigetországok alkalmazkodásának támogatása az éghajlatváltozás elleni globális szövetségen (Global Climate Change Alliance, GCCA) keresztül, illetve az UNFCCC révén, az alkalmazkodás érdekében megvalósítandó fellépések kerete segítségével.

9.3. Az alkalmazkodási politikák sikere szempontjából alapvető, hogy a terheket méltányosan kell megosztani, valamint figyelembe kell venni az alacsony jövedelmű csoportok munkahelyét és életminőségét befolyásoló hatásokat. Az alkalmazkodási politikák szociális dimenzióját is nyomon kell követni, és valamennyi szociális partnert be kell vonni.

10. A globális kutatás, technológiafejlesztés és demonstráció finanszírozása

Az EGSZB határozott álláspontja az, hogy sürgősen biztosítani kell a támogatást a globális (és regionális) kutatás, technológiafejlesztés és demonstráció számára. Ajánlottak a technológiafejlesztési és demonstrációs tervek a megújuló energiaforrások gyorsított fejlesztésére, technikai javítására és piaci bevezetésére, valamint az elektromosáram- és energiatermelő erőművek kapcsolt hő- és energiatermelésére.

10.1.1. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság álláspontját (SEC (2008) 3104 final), miszerint az integrált éghajlat-változási kutatást a 7. kutatási keretprogramon (FP7) belül kell megvalósítani. Az EGSZB szorosabb partnerségi kapcsolatot javasol az Európai Bizottság és az IPCC között az FP7 és az ahhoz kapcsolódó, valamint jövőbeni kutatási programok terén.

10.1.2. Az EGSZB támogatja, hogy nagymértékben mozdítsák elő a Nemzetközi Energiaügynökség által azonosított alacsony szén-dioxid-kibocsátású és energiahatékony, illetve az EU stratégiai energiatechnológiai tervében meghatározott technológiák terén folyó kutatási, fejlesztési és demonstrációs tevékenységet, hogy megindítsák és felgyorsítsák a stratégiai jelentőségű alacsony szén-dioxid-kibocsátású és energiahatékony technológiák elterjesztését.

10.1.3. A fejlődő országok és a szellemi tulajdonjog védelmének teljes területe jelentősen változott 1995 óta, amikor is hatályba lépett a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS-megállapodás). A TRIPS-megállapodás keretén belül a fejlődő országok kötelezettséget vállalnak a külföldi szabadalmak tiszteletben tartására. A TRIPS-megállapodás bevezetése óta a vállalatok inkább érdekeltek a szabadalmi bejelentéseknek a fejlődő országokban történő benyújtásában

10.2. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságot az alábbi célok elérésében:

—	nemzeti és nemzetközi kutatások az éghajlatváltozás hatásairól, az alkalmazkodásról és más hatáscsökkentő lehetőségekről;

—	a nemzetközi tudományos és technológiai együttműködés előmozdítása minden ágazatban az összes, az éghajlattal kapcsolatos kutatás terén, ideértve az alacsony szénigényű technológiákat és a megújuló energiaforrásokat is;

—

2012-ig az energiával kapcsolatos kutatási, fejlesztési és demonstrációs tevékenységek legalább megkétszerezése, 2020-ra pedig azoknak a jelenlegi szinthez viszonyított megnégyszerezése, sokkal nagyobb hangsúlyt helyezve az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó technológiákra, különösen pedig a megújuló energiaforrásokra.

11. Pénzügyi források

11.1. Egy átfogó koppenhágai megállapodást megfelelő pénzügyi forrásokkal kell alátámasztani. A fejlett országoknak az egészen közeli jövőben finanszírozási javaslatokat kell tenniük annak érdekében, hogy a fejlődő országokat is ösztönözzék a cselekvésre. A finanszírozás a fejlett és a fejlődő országok közötti megállapodás eredményeként létrejött célkitűzésekkel együtt Koppenhága sikerének vagy bukásának kulcsfontosságú tényezője.

11.2. Az EU-nak a koppenhágai konferencia iránti elkötelezettsége legalábbis visszafogottnak tűnik, amit az a tény is alátámaszt, hogy az uniós államfők 2009. június 18–19-i találkozójukon kulcsfontosságú döntéseket halasztottak el az éghajlatváltozás finanszírozása terén, illetve kijelentették, hogy a finanszírozásnak a fizetési képességen és a kibocsátás mértékén kell alapulnia.

11.3. Mivel az Európai Tanács mindeddig nem határozott a finanszírozásról, az EGSZB komolyan aggódik amiatt, hogy a témát nem kezelik a kellő sürgősséggel. Nagyon aggasztó, hogy mindeddig a fejlett országok, ideértve az EU-t is, nem vállaltak megfelelő pénzügyi biztosítékot vagy kötelezettséget.

11.4. A többek között az energiahatékony technológiákba, illetve az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák széles választékába történő beruházás előmozdítja a gazdasági növekedést és fokozza az energiamegtakarítást.

11.5. A fejlődő országok hatáscsökkentési tevékenységének finanszírozását hazai és külső forrásokból, a globális szén-dioxid-kibocsátási piacról és a fejlett országok hozzájárulásaiból kellene biztosítani:

—

: 2020-ig a legtöbb beruházás és az energiafelhasználás csökkentését szolgáló lépések – például a lakóházakban, az épületekben, valamint a magánszektorban végrehajtott energiahatékonysági intézkedések – viszonylag alacsony költséggel kell, hogy járjanak. Ehhez a pénzügyi beruházáshoz támogatást biztosíthat a kormányzat környezetvédelmi és energiapolitikája, illetve további finanszírozási forrást jelenthetnek a nemzeti, nemzetközi és kétoldalú programokból származó támogatások és kölcsönök.

—

: olyan hatásmérséklési célú fellépések, amelyek túlmutatnak az alacsony költségigényű/rövid távú nettó haszonnal járó lehetőségeken, és amelyek megvalósításához az adott fejlődő ország nemzeti lehetőségeit meghaladó mértékű finanszírozás szükséges. Az ilyen beruházások kapcsán felmerülő többletköltségek támogatását a rendelkezésre álló források és innovatív finanszírozási mechanizmusok teljes skálájának igénybevételével kell megoldani. Ezek közé tartoznak az állami finanszírozási források és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó nemzetközi hitelfelvételi mechanizmusok. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság erőfeszítését, hogy 2015-re az OECD összes tagállamára kiterjedő szén-dioxid-kibocsátási piacot hozzon létre úgy, hogy összeköti az EU ETS-rendszerét más, a szén-dioxid-kibocsátás korlátozását és kereskedelmét szolgáló rendszerekkel. 2020-ra pedig még ennél is tovább szeretné bővíteni a piacot.

11.6. Az Európai Tanács kiemelte annak szükségességét, hogy részletesebben megvizsgálják a nemzetközi finanszírozási mechanizmusokat. A téma októberben ismét szerepel majd az Európai Tanács napirendjén. Az EGSZB ezt egyértelműen túl későinek tartja, hiszen a koppenhágai konferenciára decemberben kerül sor.

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság meglátását, miszerint a fejlett országok állami finanszírozási forrásokon és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó nemzetközi hitelfelvételi mechanizmusokon keresztül tegyék meg hozzájárulásaikat. Az állami forrásból származó pénzügyi hozzájárulásoknak egymással összemérhetőeknek kell lenniük, és „a szennyező fizet” elven és az egyes országok gazdasági teherbíró képességén kell alapulniuk. A hozzájárulások mértékét tárgyalások során kell meghatározni, azok elválaszthatatlan részét képezik a koppenhágai megállapodásnak:

i)	a fejlett országok éves pénzügyi kötelezettségvállalását egy kölcsönösen elfogadott képlet alapján kell meghatározni (amely „a szennyező fizet” elv és a fizetési képesség kombinációján alapul);

ii)	az egyes fejlett országok számára megengedett kibocsátás bizonyos százalékát egy tartalékalapba helyeznék át. Ezeket a kibocsátásokat ezután a közös megegyezésen alapuló nemzetközi szinten árverésre bocsátják a kormányok között.

11.7.1. Az EGSZB kifejezetten üdvözli a mexikói javaslatot, amely szerint a világ minden országa hozzájárulhatna egy közös tartalékalaphoz, a hozzájárulás mértékét pedig egy olyan képlettel számítanák ki, amely figyelembe veszi az adott ország népességét, GDP-jét és üvegházhatásúgáz-kibocsátását. A befolyt összeget ezután az országok között a kibocsátáscsökkentés, a környezetbarát technológiák kifejlesztése és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás terén felmerülő szükségleteik szerint osztanák szét.

11.8. Az EGSZB

—	támogatja az Európai Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy fejlesszék tovább a szén-dioxid-kibocsátás korlátozását és kereskedelmét szolgáló rendszereket, mindenekelőtt a fejlett országok körében, majd idővel a jelentősebb fejlődő országok részvételével is;

—

a tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) reformját is támogatja, mivel e mechanizmus – projekt-specifikus természete miatt – magas tranzakciós és adminisztratív költségekhez vezetett. A jelenlegi projektalapú CDM-től az ágazati CDM felé való elmozdulás az egyik lehetséges előrevezető út. Egy másik út a technológiafejlesztésre és –átadásra épülő CDM, amely megfelel a bali cselekvési terv követelményeinek.

11.9. A hosszú távú célok 2050-ig való elérésének tervezett költségei nem elhanyagolhatóak – a jelenlegi GDP 2 %-a, a költségek azonban jóval magasabbak lesznek, amennyiben nem kerül sor határozott cselekvésre.

12. Tájékoztatás és figyelemfelkeltés

12.1. Fontos, hogy a közvélemény jobban tisztában legyen a globális felmelegedés jelenlegi állapotának komolyságával és annak következményeivel, amelyekre akkor kell számítanunk, ha nem teszünk gyors lépéseket az éghajlatváltozás ellen.

12.2. Bátorítani és ösztönözni kell a polgárokat arra, hogy a környezetbarátabb energia használatán, az energiahatékonyabb áruk és szolgáltatások vásárlásán és szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentése révén működjenek közre.

12.3. Az EGSZB úgy véli, hogy az országoknak médiatermékek segítségével ismertetniük kellene polgáraikkal az intézkedések sürgősségét és az energiatakarékosság, valamint az alternatív (nem fosszilis üzemanyagra épülő) energiaforrások biztosításának szükségességét, így járulva hozzá a káros üvegházhatású gázok mennyiségének csökkentéséhez. Az éghajlatváltozással kapcsolatos témákat az általános és középiskolákban is tárgyalni kellene a tananyagban, ami hosszabb távú stratégiát tesz szükségessé.

Az EGSZB egyetért azzal, hogy proaktív oktatáspolitikára van szükség az éghajlatváltozás hatásai jobb megértésének előmozdítása érdekében, amit az Európai Bizottság is javasol.

12.4. Az EGSZB határozottan úgy véli, hogy az Európai Tanácsnak bátorítania kellene a tagállamokat arra, hogy saját országaikban támogassák és segítsék elő a helyi és regionális önkormányzatok, a vállalati szféra, a szakszervezetek és a civil társadalom más képviselőinek közreműködését az éghajlat-változási stratégiák és kezdeményezések előmozdításában.

12.5. Az EGSZB emellett úgy gondolja, hogy a helyi, regionális és nemzeti hatóságoknak szorosabban együtt kellene működniük annak érdekében, hogy polgáraik és magánszféráik mozgósítása révén segítsék egy megalapozott, az éghajlatváltozás hatásaira és következményeire vonatkozó tudásbázis létrehozását. Megközelítőleg 500 település például kötelezettséget vállalt arra, hogy a Polgármesterek Szövetsége EU-kezdeményezés keretében 2020-ig több mint 20 %-al csökkenteni fogja szén-dioxid-kibocsátását.

13. Felülvizsgálati záradék

13.1. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a megállapodás szerves részévé kell tenni az általános előrehaladásnak és a kötelezettségvállalások helytállóságának, illetve a fellépéseknek a rendszeres felülvizsgálatát, ideértve egy 2015-ben elvégezendő átfogó felülvizsgálatot is.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) HL C 27., 2009.2.3., 59–65. o.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/122

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Fehér könyv – Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás: egy európai fellépési keret felé

(COM(2009) 147 végleges)

(2010/C 128/23)

Előadó: Frederic Adrian OSBORN

2009. április 1-jén az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Fehér könyv – Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás: egy európai fellépési keret felé

COM(2009) 147 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekció 2009. október 13-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a 2009. november 5-i ülésnapon) 183 szavazattal 3 ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az éghajlatváltozás a 21. század egyik legnagyobb világszintű kihívása. Elsőrendű fontosságúak azok az intézkedések, amelyek a változások mértékét az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével korlátozzák. Az is lényeges azonban, hogy időben megtervezzük az alkalmazkodást a mára már elkerülhetetlenné vált változásokhoz.

1.2. 2007-ben az Európai Bizottság közzétette az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló zöld könyvet. Az e dokumentumra vonatkozó széles körű konzultációt és a további elemzést követően az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta „Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás: egy európai fellépési keret felé” című fehér könyvet, amellyel kapcsolatban vélemény kidolgozására kérte fel az EGSZB-t.

1.3. A zöld könyvről szóló korábbi véleményében (1) az EGSZB egy átfogó európai alkalmazkodási stratégia olyan keretként való kialakítását javasolta, amely körvonalazza az európai és nemzeti szinten, valamint az egyéb szereplők által végrehajtandó intézkedéseket. A fehér könyv most éppen egy ilyen keretre tesz javaslatot, az EGSZB pedig üdvözli ezt az általános megközelítést.

1.4. Úgy véli azonban, hogy az Európai Bizottság által javasolt intézkedések egy része nem tükrözi eléggé a probléma sürgősségét, és nem eléggé részletes. Az EGSZB főként a következőket sürgeti:

—	a nemzeti alkalmazkodási stratégiák sorát összefogó európai koordinációs stratégia megerősített szerepe;

—	szorosabb ütemterv a stratégia továbbfejlesztésére, kiemelt figyelmet szentelve olyan kérdéseknek vagy területeknek, ahol a legsürgetőbb lehet az alkalmazkodási intézkedések végrehajtása;

—	egy független magas szintű bizottság vagy testület létrehozása, amely ellenőrizné a hatásmérséklő és az alkalmazkodási folyamat fejlődését Európában, valamint nyilvánosan felhívná a figyelmet azokra a területekre, ahol az elért eredmények nem kielégítőek;

—	mielőbbi erőfeszítés az Európában feltehetően szükségessé váló alkalmazkodási költségek nagyságrendjének számszerűsítésére (az Európai Bizottság által már megvalósított, a fejlődő országok e tekintetben jelentkező szükségletei számszerűsítésére irányuló dicséretre méltó erőfeszítésekhez hasonlóan);

—	szorosabb együttműködés legalább az OECD szintjén, de inkább világméretekben, mivel az alkalmazkodásnak globális szinten kell bekövetkeznie;

—	nagyobb erőfeszítés a közvéleménynek és a civil társadalomnak az alkalmazkodást szolgáló tervek és intézkedések kidolgozásába történő bevonására.

2. A fehér könyv és háttere

2.1. Az éghajlatváltozás a 21. század egyik legnagyobb világszintű kihívása. Az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő és ezáltal a változásokat mérséklő intézkedéseknek fő prioritássá kell válniuk, mind a világ számára, mind pedig az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményében részes felek soron következő koppenhágai ülése során. Az is lényeges azonban, hogy időben megtervezzük az alkalmazkodást a mára már elkerülhetetlenné vált változásokhoz.

2.2. 2007-ben az Európai Bizottság közzétette az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló zöld könyvet. Az e dokumentumra vonatkozó széles körű konzultációt követően (ideértve az EGSZB véleményét is), az Európai Bizottság most nyilvánosságra hozta „Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás: egy európai fellépési keret felé” című fehér könyvet, amellyel kapcsolatban vélemény kidolgozására kérte fel az EGSZB-t. Az EGSZB korábbi véleményének számos felvetése teret kap a fehér könyvben.

2.3. A fehér könyv abból a felismerésből indul ki, hogy máris jelentős az éghajlatváltozás mértéke a világban, valamint hogy e jelenség a jövőben lényegesen súlyosbodni fog. Számos ágazatban komoly következményekkel kell számolni, és erre már most meg kell kezdeni a felkészülést. A következmények mértékét, valamint ezek földrajzi megoszlását illetően nagy még a bizonytalanság, ezek részben attól is függenek, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése révén mennyire lesz sikeres az éghajlatváltozás enyhítése érdekében kifejtett világméretű erőfeszítés. De még a hatások mérséklésére vonatkozó legoptimistább forgatókönyv szerint is nagy változásokhoz kell majd alkalmazkodni, és erre már most fel kell készülni.

2.4. A fehér könyv megnevez néhány olyan ágazatot az európai térségben, amelyek feltehetően különösen érintettek lesznek:

—	mezőgazdaság és erdészet

—	halászat és akvakultúra, part menti és tengeri ökoszisztémák

—	infrastruktúrák – súlyosan veszélyeztethetik őket a szélsőséges események és a tengerszint emelkedése

—	idegenforgalom

—	humánegészségügy és növényegészségügy

—	vízi erőforrások

—	ökoszisztémák és biodiverzitás.

2.5. A fehér könyv abból indul ki, hogy a stratégiák akkor bizonyulnának a legeredményesebbnek, ha a természetnek a káros hatásokat közömbösítő és azokat kiegyensúlyozó képességén alapulnának, és nem csupán a fizikai infrastruktúrára összpontosítanának. Hivatkozik a zöld infrastruktúrákra építő megközelítésre, amelyet a hatásvizsgálat ismertet.

2.6. Amellett érvel, hogy ha az érintett magánszemélyek és vállalkozások önállóan alkalmazkodnak a változásokhoz, az valószínűleg nem elég az optimális eredmények eléréséhez. Megítélése szerint kézenfekvő a megelőzést szolgáló politikai fellépések szükségessége, hogy elkerülhetők legyenek a nem megfelelő intézkedések („hibás alkalmazkodás”), valamint hogy biztosítva legyenek a korai fellépés gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi előnyei.

2.7. A fehér könyv elismeri, hogy a legtöbb alkalmazkodási intézkedést nemzeti, regionális és helyi szinten kell majd végrehajtani, világos szerepet szán azonban az uniós közreműködésnek azokon a területeken, ahol a problémák túllépnek a nemzeti határokon, és azokban az ágazatokban, ahol már olyan kialakult közösségi hatáskörök és tevékenységek léteznek, amelyek maguk is jelentős hatással járhatnak az alkalmazkodásra.

2.8. A fehér könyv által javasolt fellépési keret két szakaszra bontható. Az első szakaszban (2009–2012) négy fő cselekvési területre, és mindegyik tárgykörön belül az EU és a tagállamok számára egy-egy intézkedéscsomagra tesz javaslatot:

—	a biztos tudásalap kiépítése

—	az alkalmazkodás beépítése a kulcsfontosságú uniós szakpolitikákba

—	a hatékony alkalmazkodást szolgáló szakpolitikai eszközök kombinációinak alkalmazása

—	az alkalmazkodásra irányuló nemzetközi együttműködés erősítése

2.9. A 2013-ban kezdődő második szakaszt illetően egy átfogóbb alkalmazkodási stratégia szerepel a tervekben, ennek alkalmazási köréről azonban a fehér könyv jelenleg nem tartalmaz részleteket.

3. Általános megjegyzések

3.1. A zöld könyvről szóló korábbi véleményében (NAT/368. sz. dokumentum) az EGSZB egy átfogó európai alkalmazkodási stratégia olyan keretként való kialakítását vetette fel, amely körvonalazza az európai és nemzeti szinten, valamint az egyéb szereplők által végrehajtandó intézkedéseket. A fehér könyv most éppen egy ilyen keretre tesz javaslatot, amely a korábbi EGSZB-véleményben ajánlott számos felvetést is magában foglalja. Az EGSZB természetesen üdvözli ezt, hasonlóképpen a fehér könyvben ismertetett általános megközelítést is.

Számos tárgykörben azonban a javasolt intézkedések meglehetősen bizonytalannak tűnnek. A javasolt intézkedések némelyike vizsgálatra, megfontolásra, elemzésre vagy bátorításra szorul. Egyik sem minősül követelménynek vagy kényszerítő erejűnek, és úgy tűnik, hogy e területen nem várható azonnali jogalkotás. Az éghajlatváltozás egyre súlyosbodó következményeinek, valamint az ezzel kapcsolatos európai vezető szerep jelentőségének fényében az EGSZB sürgeti, hogy az Unió mielőbb dolgozza ki a specifikusabb célokat tartalmazó és kényszerítőbb erejű stratégiát. E vélemény a továbbiakban annak az erőteljesebb hatású stratégiának néhány kulcsfontosságú elemét ismerteti, amelyre az EGSZB véleménye szerint az Uniónak törekednie kellene.

3.2.1. – Habár az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó gyakorlati intézkedések nagy részét helyi, regionális és nemzeti szinteken kell majd meghozni, az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy jelentős mértékű európai közreműködésre is szükség van. Számos indok támasztja ezt alá:

—	a lehetséges változások és következmények elemzése jelentős kutatói és ellenőrzési erőfeszítéseket fog igényelni, e téren pedig hasznos lenne az európai szintű koordináció;

—	a felmerülő problémák némelyike határokon átnyúló jellegű lesz, és összehangolt választ tesz majd szükségessé;

—	a következmények jelentősen eltérnek majd Európa különböző részein, néhány szegényebb régió pedig a legsúlyosabban érintettek közé kerülhet, emiatt pedig szükség lesz a terheknek a kohéziós vagy más mechanizmusokon keresztül megvalósuló megosztására;

—	az éghajlatváltozás fényében módosítani kell majd az Európai Bizottság néhány kulcsfontosságú politikáját és programját, ideértve a KAP-ot és a strukturális alapokat is, annak érdekében, hogy jobban megfeleljenek a céloknak;

—

Európán túl tekintve jelentős nemzetközi erőfeszítésre lesz majd szükség a déli félteke legkevésbé fejlett országainak támogatására, amelyek valószínűleg jobban megszenvedik majd az éghajlatváltozást, ugyanakkor kevésbé képesek a megfelelő alkalmazkodásra. Az EU lenne a legalkalmasabb arra, hogy koordinálja az e területen kifejtett európai erőfeszítéseket;

—	az éghajlatunkban bekövetkező változásokhoz való megfelelő és kellő időben történő alkalmazkodás jelentette kihívás mindenekelőtt az európai politikai vezetők együttműködését teszi szükségessé, egy nemzeti határokon átnyúló, közös vállalkozás keretében.

Mindezen okok miatt az EGSZB teljes mértékben támogatja egy átütő erejű európai alkalmazkodási stratégia kidolgozását, és nyomatékosan kéri az Európai Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb és határozottabban lásson neki egy specifikusabb célkitűzéseket tartalmazó stratégia kidolgozásának.

Tekintettel az éghajlatváltozás globális jellegére, az alkalmazkodási programoknak maguknak is globális megközelítést kell követniük, annál is inkább, mivel ezek a változások a legkevésbé fejlett, és a jelenleg legsebezhetőbb országokat fogják a leginkább érinteni. Ezzel összefüggésben az OECD egy széles körű kezdeményezést indított útnak, és amennyiben lehetséges, e szinten is koordinálni kellene az európai kereteket és programokat.

A közösségi szintű intézkedések kidolgozásával egy időben alapvető fontosságú az erőteljesebb nemzeti, regionális és helyi szintű intézkedések ösztönzése is. A fehér könyv háttér-információi szerint igen eltérőek a jelenlegi nemzeti szintű megközelítések, és néhány tagállam a többiekhez képest sokkal nagyobb haladást ért el saját helyzetének elemzésében és a megfelelő alkalmazkodási stratégiák kidolgozásában. Az alkalmazkodási folyamat jobb ösztönzése érdekében az EGSZB egy olyan európai kezdeményezést tartana most hasznosnak, amely a nemzeti alkalmazkodási stratégiák kidolgozására egységes normákat és ütemterveket állapítana meg.

3.2.2. – Az Európai Bizottság kétlépcsős folyamatot javasol, amelynek első szakasza 2009-től 2012-ig tartana. Ez idő alatt megerősödne a biztos tudásalap, az alkalmazkodást beépítenék a kulcsfontosságú szakpolitikákba, intézkedéseket dolgoznának ki és megerősítenék a nemzetközi együttműködésre irányuló erőfeszítéseket. Csak a 2013-ban kezdődő második szakaszban dolgoznák ki az átfogó alkalmazkodási stratégiát.

3.2.3. Az EGSZB tisztában van ennek a kétlépcsős megközelítésnek a logikájával. Aggasztja azonban, hogy a probléma sürgősségének fényében az túl kényelmesnek bizonyulhat. Az éghajlatváltozás következményei kezdik már éreztetni hatásukat mind Európában, mind pedig súlyosabb formában a világ többi részén. Ha a koppenhágai ülést követően sikeresen be is vezetnék világszerte a hatásmérséklő intézkedéseket, az üvegházhatású gázok légköri koncentrációja néhány évtizedig akkor is szükségszerűen növekedni fog, egyre súlyosabb éghajlati következményekkel. Most kell útnak indítani az alkalmazkodási intézkedéseket, nem pedig egy középtávú, homályba vesző időpontban. Hasonlóképpen, a nem megfelelő fejlesztéseket és beruházásokat megelőző (a „hibás alkalmazkodást” elkerülő) intézkedéseket is minél előbb meg kellene kezdeni.

3.2.4. Az EGSZB ezért felkéri az Európai Bizottságot, hogy az elkövetkező három év során elemző munkájának keretében fordítson kiemelt figyelmet a rövid távú (1–5 éven belüli) következményeket előrejelző módszereknek a fejlesztésére, amely következmények a legsürgősebb alkalmazkodási intézkedéseket és cselekvéseket igényelhetik ebben az időszakban. Melyek a legsérülékenyebb partszakaszok, ahol a legsürgetőbbek a védelmi intézkedések? Hol várható a legsúlyosabb vízhiány, és milyen válaszok adhatók? Melyek a küszöbönálló egészségügyi következmények, és hogyan lehet ezekre a legjobban felkészülni?

3.2.5. Az Európai Bizottságnak azt is sürgősen fel kellene mérnie, hogy hol a legnagyobb a nem megfelelő beruházások veszélye („hibás alkalmazkodás”), és hogy miként lehet az ilyen hibákat a legeredményesebben megelőzni. Egyik példája ennek a fejlesztések folytatása azokban az övezetekben, ahol nagy a valószínűsége annak, hogy a jövőben súlyos árvizek fordulnak majd elő.

3.2.6. A kulcsfontosságú intézmények elemzői és előrejelzési képességeit sürgősen fejleszteni kell, azt a szintet elérve, hogy hasznos iránymutatást nyújthassanak a döntéshozóknak az ilyen jellegű kulcsfontosságú kérdésekben. Ezenkívül az EU több reprezentatív pontján, illetve világszerte folyamatosan ellenőrizni kell a CO2 koncentrációját, valamint meg kell figyelni az éghajlatváltozást és a légkör CO2-tartalmának hatását az éghajlatra.

3.2.7. – A fehér könyv két új, egész Európát átfogó mechanizmus létrehozását javasolja: az alkalmazkodást szolgáló együttműködést erősíteni hivatott, az éghajlatváltozás hatásaival és az azokhoz való alkalmazkodással foglalkozó irányítócsoport kialakítását, valamint egy elszámolóházi mechanizmus felállítását, amely informatikai eszközként, valamint az éghajlati hatások, a sebezhetőség és az alkalmazkodási helyes gyakorlatok adatbázisaként szolgálna. A két javaslat eredeti formájában hasznosnak tűnik, az EGSZB azonban úgy véli, hogy önmagukban nem fogják azt a visszhangot és politikai lendületet kiváltani, amely a szükséges mértékű és sebességű alkalmazkodási folyamatok előremozdításához szükséges.

3.2.8. Az EGSZB ezért a zöld könyvről szóló véleményében tett javaslatot kívánja ismét megerősíteni, amely szerint az EU-nak egy független és elismert elnök által irányított független ellenőrző testületet kellene létrehoznia, amelynek az éghajlatváltozással kapcsolatos teljes stratégia (mind az alkalmazkodás, mind a hatásmérséklés) haladásának ellenőrzése lenne a feladata. Ez a független testület rendszeresen és nyilvánosan jelentést tenne az Európa-szerte megvalósult haladásról, és időben figyelmeztetne, ha az intézkedések nem felelnének meg a kötelezettségvállalásoknak, vagy ha az alkalmazkodás területén nem készülnének fel megfelelő módon az éghajlatváltozás küszöbönálló következményeire.

3.2.9. Azóta, hogy az EGSZB először megfogalmazta ezt az ajánlást, az Egyesült Királyságban létrehozott független klímabizottság egy sor választ sürgető ajánlást tett közzé, további intézkedéseket ösztönözve az országban és sikeresen bizonyítva egy ilyen testület jelentőségét. Egy európai szintű hasonló testület értékes szerepet játszhatna az ezen a szinten szükséges cselekvés érdekében kifejtett nyomásgyakorlásban.

3.2.10. – A koppenhágai tárgyalásokkal összefüggésben Európának sürgősen meg kell határoznia, hogy milyen forrásokat kell majd az alkalmazkodást (és a hatásmérséklést) a fejlődő országokban támogató erőfeszítésekre biztosítani, valamint azt is, hogy milyen módon tud Európa ehhez hozzájárulni. A COM(2009) 475/3 sz. különálló közleményben közzétett európai bizottsági becslés szerint a fejlődő országoknak az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást célzó intézkedésekkel kapcsolatos finanszírozási igénye 2020-ra elérheti az évi 100 milliárd EUR-t. Az Európai Bizottság emellett arra is kitér, hogy ennek az összegnek mekkora hányadát kellene az európai közszféra forrásaiból fedezni. Az EGSZB üdvözli ezeket az időszerű javaslatokat, és sürgeti az intézményeket, hogy sürgősen fontolják meg azokat, hogy azok ténylegesen hozzá tudjanak járulni a koppenhágai találkozó eredményes lezárásához.

3.2.11. A koppenhágai üléssel összefüggésben érthető, bár kiábrándító, hogy mind ez idáig sokkal kevésbé világos az Európán belüli alkalmazkodás potenciális költségeinek mértéke. A fehér könyv kiábrándítóan kevés adatot tartalmaz az európai alkalmazkodás valószínűsíthető költségeiről, és csupán arról beszél, hogy időben felmérik majd a szakpolitikai alkalmazkodási intézkedések becsült költségeit. Az EGSZB sürgős feladatnak tartja az Európában feltehetően szükségessé váló források nagyságrendjének előzetes felmérését. Ezt követően az átfogó felmérést szakaszokra kell majd bontani, így az első öt éven belül forrásokat igénylő legfőbb prioritások mellett későbbre halasztva a kevésbé sürgős kiadásokat. A felmérésnek azzal is foglalkoznia kellene majd, hogy mely költségek terhelhetők ésszerű módon a magánszektorra, mekkora rész fedezete várható el ésszerű módon a biztosítók részéről, és hol várható a közfinanszírozás szükségessége. Azt is meg kellene fontolni, hogy hogyan lehetne a közfinanszírozást a legmegfelelőbb módon a nemzeti és a közösségi költségvetések között felosztani.

3.2.12. Ezeknek a becsléseknek az elkészítése természetesen nem egyszerű feladat. Azonban ha a fejlődő világ esetében megvalósíthatóak, akkor minden bizonnyal Európa esetében is sort lehet erre keríteni. Az EGSZB véleménye szerint e kérdés sokkal sürgetőbb, mint ahogyan azt a fehér könyv kezeli, és a jövőbeli problémák lehetséges mértéke is sokkal nagyobb, mint ahogyan arra a fehér könyv alapján számítani lehetne. A világ egy ismeretlen helyzettel szembesül, a megelőzésre és alkalmazkodásra szolgáló kiadások terveit pedig nem lehet a múlt tapasztalataira alapozni, sem pedig olyan elavult benchmarkokra, amelyek alapján a száz évente egyszer jelentkezők kivételével bármely természeti csapás ellen kielégítő védelmet lehet nyújtani. Azok a természeti események, amelyek a múltban esetleg száz évente csak egyszer fordultak elő, a jövőben sokkal gyakrabban fognak jelentkezni. A szükséghelyzeti intézkedések tervezésére szolgáló kritériumokat és iránymutatásokat, valamint az erre visszavezethető megelőzési költségeket ennek megfelelően módosítani kell majd, és be kell építeni a megfelelő költségvetésekbe.

3.2.13. Mivel az elkövetkező években súlyosbodni fognak az éghajlatváltozás következményei, az alkalmazkodási költségek természetszerűleg emelkedni fognak, a köz- és magánszféra költségvetésének növekvő részét teszik majd ki, emellett pedig jelentősebb szerepet fognak játszani a biztosítási díjakban és kártérítésekben. Az eddig elvégzett tanulmányok mindegyike azt bizonyítja, hogy a súlyos kár bekövetkezte utáni elkésett reakcióhoz képest a megfelelő intézkedések gyors végrehajtása mind az alkalmazkodás, mind a hatásmérséklés esetén valószínűleg több előnnyel jár.

3.2.14. Másrészről ha időben kerül sor a fellépésre, és az hatékonyan illeszkedik a többi politikai intézkedéshez, legalább néhány esetben előállna a kölcsönösen előnyös intézkedések lehetősége, ami javítaná egy területnek vagy funkciónak az éghajlatváltozás következményeivel szembeni ellenálló képességét, miközben egyidejűleg más politikai célkitűzéseket is előmozdítana. Mielőbb meg kell kezdeni ezeknek a lehetséges szinergiáknak a felkutatását, emellett az alkalmazkodási költségek teljes összegét a vita és pontosítás céljával fokozatosan a nyilvánosság elé kell tárni.

3.2.15. – Az éghajlatváltozás számos különböző gazdasági ágazatot, valamint számos különböző vállalkozást és magánszemélyt is érinteni fog. Fontos, hogy széles körben értsék ezeket a következményeket, és mindenki érezze úgy, hogy közreműködik az ezek kezeléséhez szükséges változások végrehajtásában. A nyilvánosság bevonása az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekbe jelenleg főként arra összpontosul, hogy az egyének, a csoportok vagy a szervezetek a saját életükre vagy vállalkozásaikra vonatkozó döntéseik révén miként segíthetik a hatásmérséklés terén végzett erőfeszítéseket.

3.2.16. Ezzel párhuzamosan azonban a lakosságnak nemsokára azokkal az alkalmazkodási kérdésekkel is foglalkoznia kell majd, amelyek közvetlenül is érinthetik, mint például:

—	a változó éghajlati körülményekkel összefüggésben hol lehet majd élni, dolgozni és nyaralni;

—	hogyan lehet a hosszú élettartamú fákkal és erdőkkel való gazdálkodást a folyamatosan változó környezeti feltételekhez igazítani;

—	milyen kerti növények és fák viselik el a legjobban a változó körülményeket, és hogyan őrizhetők meg a kultúrtájak az EU valamennyi részében;

—	hogyan változhat az egészségügyi kockázatok megoszlása, és milyen megelőző intézkedéseket kell majd hozni;

—	hogyan változhatnak majd élelmiszereink és étrendünk.

A közvéleményt és a legérintettebb csoportokat az éghajlatváltozás ilyen jellegű következményeinek a fellépéséről, valamint a jövőben lehetséges további következményekről is feltétlenül naprakész tájékoztatással kell ellátni, a legújabb tudományos ismereteknek megfelelően. A nyilvánosság és különösen a leginkább érintett csoportok ezzel egy időben a saját maguk által megvalósítható alkalmazkodási intézkedések átgondolásában is segítségre fognak szorulni. Európa főszerepet játszhat ennek a nyilvános párbeszédnek az ösztönzésében és az ismeretek terjesztésében. Az EGSZB nyomatékosan kéri az Európai Bizottságot, hogy a továbbiakban fordítson figyelmet erre a szempontra.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) HL C 120., 2008.5.16., 38. o.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/127

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló nemzetközi finanszírozás növelése: európai tervezet a koppenhágai megállapodáshoz

(COM(2009) 475 végleges)

(2010/C 128/24)

Főelőadó: Lavinia ANDREI

2009. szeptember 10-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló nemzetközi finanszírozás növelése: európai tervezet a koppenhágai megállapodáshoz

COM(2009) 475 végleges.

Az EGSZB elnöksége 2009. szeptember 29-én megbízta a „Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem” szekciót a bizottsági munka előkészítésével.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott 457. plenáris ülésén (a 2009. november 5-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Lavinia ANDREI személyében, továbbá 179 szavazattal 4 ellenében, 11 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az EGSZB üdvözli ezeket az időszerű javaslatokat, és – hogy ténylegesen hozzá tudjanak járulni a koppenhágai találkozó eredményes lezárásához – sürgős megfontolásukat kéri az intézményektől. A közlemény első lépésnek megfelelő, tekintve, hogy az iparosodott országok mind ez idáig nem kívánták pontosan meghatározni, milyen összegű finanszírozásra hajlandóak.

1.2. Az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló finanszírozást nem önként nyújtott segélyként kell felfogni, hanem a UNFCCC-egyezményben szereplő kötelezettség teljesítéseként, amely szerint új, kiegészítő, megfelelő és kiszámítható pénzügyi forrásokat kell biztosítani a fejlődő országok számára. Az iparosodott országok szükségszerű kötelessége, hogy tiszteletben tartsák az egyezményben lefektetett „közös, de nem egyenlő mértékű felelősségvállalás” elvét.

1.3. Amint azt az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében az EU is elismerte, a fejlődő országok komoly segítségre szorulnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Az éghajlatváltozás enyhítése és a hozzá való alkalmazkodás az elkövetkező évtizedekben várhatóan évi több száz milliárd eurós költséggel jár majd számukra.

1.4. Az EGSZB támogatja a iparosodott országok közforrásaiból származó, a 2013 előtti időszakban évi 5–7 milliárd EUR összegű „gyorsfinanszírozásra” vonatkozó uniós javaslatot. Tekintettel a jelenlegi közhangulatra, valamint a déli és az északi országok közötti bizalmatlanságra, ez jó kezdetnek számít.

1.5. Az EGSZB nagyra értékeli továbbá, hogy az Európai Bizottság pozitívan viszonyul a nemzetközi légi és tengeri közlekedés finanszírozásba való bevonását célzó intézkedésekhez.

1.6. Másrészről a – főleg afrikai – fejlődő országok nyomatékosan jelezték már, hogy az EU felajánlása igencsak szerény, és gyakorlatilag arra kéri a fejlődő országokat, hogy ők fizessenek a mások által hosszú éveken át okozott károkért. Számos NGO és ENSZ-közgazdász leszögezte, hogy a 2013–2017-es kötelezettségvállalási időszak alatt a fejlett országok részéről a fejlődő országok támogatásához szükséges finanszírozás visszafogott becslés szerint évi mintegy 150 milliárd USD (azaz kb. 110 milliárd EUR) összegre rúg.

1.7. A szén-dioxid-piaci bevételek tekintetében az Európai Bizottság abból indul ki, hogy az ottani szereplők hatalmas nyeresége teljes mértékben a fejlődő országokhoz kerül, amelyek ezt alacsony CO2-kibocsátású tevékenységekre költik. Valójában sokkal valószínűbb, hogy ezek az összegek magáncégek – méghozzá nagyrészt fejlett országbeliek – kasszájában kötnek ki.

1.8. Az EGSZB a fejlődő országokbeli nemzeti magánbefektetésekkel kapcsolatos uniós elképzelések miatt is aggódik, mivel az Európai Unió még nem talált megoldást annak biztosítására, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerből származó bevételeket a tagállamok tiszta energiával kapcsolatos beruházásokra fordítsák.

1.9. Az Európai Bizottságnak jól átgondolt, megvalósítható tervvel kellene előállnia a nemzetközi klímapolitika terén betöltött vezető szerepének megőrzése érdekében. Ezenkívül az EU-nak továbbra is nyomást kellene gyakorolnia az Egyesült Államokra és más országokra, hogy fejtsék ki az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló finanszírozással kapcsolatos álláspontjukat.

1.10. Az – akár nemzetközi, akár nemzeti – finanszírozás növelésére tett ígéretek betartását „mérhető, jelenthető és ellenőrizhető” rendelkezésekkel kellene biztosítani.

2. Bevezetés

2.1. Az Európai Bizottság 2009. szeptember 10-én előterjesztette Az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló nemzetközi finanszírozás növelése: európai tervezet a koppenhágai megállapodáshoz c. közleményét.

2.2. A dokumentum célja az, hogy a tárgyalásokat kimozdítsa a jelenlegi holtpontról, amely amiatt alakult ki, hogy a fejlett országok elvárják a gazdaságilag fejlettebb fejlődő országoktól, hogy járuljanak hozzá a globális erőfeszítésekhez, miközben a fejlődő országok azt akarják, hogy a fejlett országok világosan foglaljanak állást az éghajlatváltozás hatásainak enyhítését és a hozzá való alkalmazkodást célzó intézkedések finanszírozása kérdésében.

2.3. Ez a javaslat azonban nem elegendő ahhoz, hogy biztosítsa a koppenhágai tárgyalások sikeres kimenetelét. Arra volna szükség, hogy minden fejlett ország nagymértékű csökkentést érjen el, a fejlődő országok az éghajlatváltozás hatásainak mérséklését célzó megfelelő intézkedéseket vezessenek be, továbbá egy olyan hatékony átfogó struktúra kerüljön kialakításra, mely ösztönzőleg hat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságba történő befektetési kedvre.

2.4. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás 2020-ig várhatóan évi mintegy száz milliárd eurós költséget jelent majd a fejlődő országok számára. A szükséges finanszírozás nagy részének nemzeti forrásokból és egy kiterjesztett, nemzetközi szén-dioxid-kibocsátási piacról kell származnia, emellett azonban szükség lesz még évi mintegy 22–50 milliárd eurós nemzetközi közfinanszírozásra is.

2.5. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az iparosodott és a gazdaságilag magasabb fejlettségi szinten álló fejlődő országok kibocsátásuk mértékéhez és fizetőképességükhöz mérten vegyék ki a részüket a közfinanszírozásból. Ez az EU részéről 2020-ig évi mintegy 2–15 milliárd eurót jelenthetne.

3. Az Európai Bizottság dokumentuma

3.1. Az Európai Bizottság becslése szerint a fejlődő országoknak az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást célzó intézkedésekkel kapcsolatos finanszírozási igénye a becslések szerint 2020-ra elérheti az évi 100 milliárd EUR-t. E követelmények teljesítésében az állami és magán nemzeti forrásoknak, a globális szén-dioxid-piacnak és a kiegészítő nemzetközi állami pénzmozgásoknak is részt kell vállalniuk. A nemzeti magán- és közfinanszírozás a szükséges finanszírozási igény 20–40 %-át, a szén-dioxid-piac kb. 40 %-át tudná fedezni, míg a nemzetközi közfinanszírozás a fennmaradó részt.

3.2. A nemzetközi szén-dioxid-piac éves szinten potenciálisan 38 milliárd EUR-t hozhat 2020-ban. A koppenhágai megállapodáson keresztül létre kell hozni a kibocsátáskereskedelemi rendszer ágazati jóváírási mechanizmusát, mindeközben a tiszta fejlesztési mechanizmust (CDM) a legkevésbé fejlett országokra kell összpontosítani.

3.3. 2020-ban nemzetközi közfinanszírozásból évi 22 és 50 milliárd EUR közötti összeget kell elérhetővé tenni. 2013-tól a közfinanszírozási hozzájárulások megfizetésében való részesedésnek a fizetőképességen és a kibocsátás mértékén kellene alapulnia, továbbá a gazdaságilag magasabb fejlettségi szinten álló fejlődő országokat is be kell vonni a teljesítésbe. E becslések alapján attól függően, hogy az említett két kritérium milyen súlyozást kap, az uniós hozzájárulás mértéke 10–30 % között mozogna. Amennyiben a koppenhágai csúcs ambiciózus célokat tartalmazó megállapodással zárul, a méltányos uniós hozzájárulás az egyeztetések eredményeként létrejött globális finanszírozás mértékétől és az egyes szétosztási kritériumoknak tulajdonított súlyozástól függően 2020-ban évi 2–15 milliárd EUR között lenne.

3.4. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás támogatása terén előnyben kellene részesíteni a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő és legszegényebb fejlődő országokat.

3.5. A nemzetközi légi és tengeri közlekedés fontos forrása lehet az innovatív finanszírozásnak.

3.6. A jövőbeni nemzetközi pénzügyi struktúra irányítását decentralizálni kellene, és az alulról jövő kezdeményezés elve alapján kellene működtetni. Egy, az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló nemzetközi finanszírozással kapcsolatos magas szintű fórumnak kellene figyelemmel kísérnie és rendszeres időközönként felülvizsgálnia az éghajlatváltozás mérséklését és az ahhoz való alkalmazkodást célzó intézkedések finanszírozása során felmerülő hiányosságokat és egyenlőtlenségeket.

3.7. A legkevésbé fejlett országok kivételével 2011-ig minden országnak készítenie kellene hiteles közép- és hosszú távú célkitűzéseket tartalmazó, alacsony szén-dioxid-kibocsátás mellett megvalósítható növekedési programot, továbbá éves szinten üvegházhatásúgáz-nyilvántartási rendszert kellene vezetnie.

3.8. 2010–2012 között valószínűleg gyorsfinanszírozásra lesz szükség a fejlődő országokban megvalósítandó célokra, nevezetesen az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra, az éghajlatváltozás mérséklését célzó intézkedésekre, a kutatásra és a kapacitásépítésre, ez éves szinten 5 és 7 milliárd EUR közötti összeget jelent. E cél érdekében 2010-től az EU-nak évi 0,5–2,1 milliárd eurós közvetlen hozzájárulással kellene számolnia. Mind az uniós költségvetésnek, mind a nemzeti költségvetéseknek részt kellene vállalniuk ebből a finanszírozásból.

3.9. A 2012 utáni időszak vonatkozásában és a következő pénzügyi keretre vonatkozó javaslatcsomag részeként az Európai Bizottság egy egységes és globális uniós javaslatot nyújtana be, mely tartalmazza azt is, hogy a finanszírozás 2013-tól a költségvetés terhére történjen-e vagy egy a 2013 utáni pénzügyi keretre vonatkozó javaslatcsomag keretén belüli különálló éghajlati alap keretében; illetve esetlegesen a kettő kombinációján keresztül. Az egyes tagállamok közvetlen hozzájárulása szintén fontos forrása lehet az uniós finanszírozásnak a globális uniós erőfeszítések részeként.

3.10. Amennyiben az EU-költségvetés nem kerül felhasználásra, az EU-n belüli hozzájárulás-megosztás terén ugyanazt a megosztási elvet kell követni, mint nemzetközi szinten, azaz figyelembe kell venni a tagállamok egyedi körülményeit.

4. Általános megjegyzések

4.1. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság közleményét, melynek célja az, hogy az éghajlatváltozás kezelésének finanszírozását érintő tervezet bemutatásával feloldja az új koppenhágai klímamegállapodás megkötésére irányuló nemzetközi tárgyalásokban beállt patthelyzetet, és rávilágítson annak égető szükségességére, hogy igen ambiciózus célokat kell megállapítani a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére.

4.2. A G77 (a fejlődő országok csoportja) világosan kijelentette, hogy az ENSZ klímamegállapodását illetően tagjai számára a legfontosabb kérdés az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló megfelelő szintű finanszírozás biztosítása. Széles körű az egyetértés arról, hogy az éghajlati feltételek változásának hatásai elsősorban és a legsúlyosabban a fejlődő országokat (és főként azok legszegényebb lakosait) érintik.

4.3. Amint azt az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében az EU is elismerte, a fejlődő országok a segítségünkre szorulnak az éghajlatváltozással való küzdelemben. Az elkövetkező évtizedekben várhatóan évi több száz milliárd eurós költségek várnak rájuk.

4.4. Az EGSZB méltányolja, hogy az Európai Bizottság a különböző szóba jöhető finanszírozási források kielemzésével megtette az első lépést, és hogy ösztönözni szeretné az egyes források kiaknázását mind az erőforrások azonosítása, mind az odaítélési opciók és a megítélt összegek továbbítása szempontjából. Azonban számos NGO és ENSZ-közgazdász egybehangzóan leszögezte, hogy a fejlett országok részéről a fejlődő országok támogatásához szükséges finanszírozás visszafogott becslés szerint évi mintegy 150 milliárd USD (kb. 110 milliárd EUR) összegre rúg.

4.5. Több figyelmet kellene fordítani az új rugalmas mechanizmus (a kibocsátáskereskedelmi-rendszer ágazati jóváírási mechanizmusa – SCM) feltérképezésére, hogy gyakorlati módszerek álljanak rendelkezésre a megvalósításához és a sikertelenség kockázatának minimalizálásához. A zavarok elkerülése végett figyelembe kell venni a CDM és az SCM esetében az addicionalitás kritériumát is.

4.6. Az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló mindenfajta finanszírozást újként, a fejlett országok hivatalos fejlesztési támogatási előirányzatain (azaz a GNP 0,7 %-án) felül kell biztosítani, mivel az előirányzatokkal kapcsolatos célkitűzések meghatározásakor még nem számoltak azzal, hogy az éghajlatváltozás jelentős többletköltségekkel jár majd. Figyelembe kell vennünk, hogy csak néhány ország emelte ígéretéhez híven a hivatalos fejlesztési támogatás mértékét a GDP 0,7 %-ára. Az elmúlt évtized tendenciái alapján azt mondhatjuk, hogy igen csekély annak az esélye, hogy ez megvalósul.

4.7. Az EU-nak most minden eddiginél jobban ragaszkodnia kellene a nemzetközi éghajlat-politika terén az általa bevezetett intézkedésekhez és vezető szerepéhez az átfogó éghajlat-változási megállapodásra irányuló koppenhágai tárgyalások során. Az eddig páratlan pénzügyi válság rövid életű lesz, és előbb vagy utóbb meg fog szűnni. Az éghajlatváltozás viszont marad.

4.8. A gazdasági fellendülés is attól függ, hogy sikerül-e kezelni az éghajlatváltozás problémáját. Ha a vezetők nem teszik meg még az idén a sürgős lépéseket, az éghajlatváltozás hatásai valószínűleg a globális GDP több mint 20 %-át emésztik majd fel. Ez – Lord Nicholas Stern, a Világbank volt vezető közgazdásza szerint – több, mint a nagy gazdasági világválság és a két világháború együttvéve, nem számítva az emberi áldozatokat és a kipusztult fajokat.

4.9. Az EU-nak továbbra is nyomást kellene gyakorolnia az Egyesült Államokra és más országokra, hogy fejtsék ki az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló finanszírozással kapcsolatos álláspontjukat. Az – akár nemzetközi, akár nemzeti – finanszírozás növelésére tett ígéretek betartását „mérhető, jelenthető és ellenőrizhető” rendelkezésekkel kellene biztosítani.

5. Külön megjegyzések

5.1. Megfelelő pénzügyi mozgások létrehozása

5.1.1. Nemzeti finanszírozási források mobilizálása

5.1.1.1. A nemzeti magánfinanszírozás fogja fedezni a szükséges befektetések nagy részét mind a fejlett, mind a fejlődő országokban. Ezen beruházások nagy részének kereskedelmi szempontból már most látható az eredménye, mivel a beruházások többletköltsége az energiaszámlák végösszegének csökkenésén keresztül megtérül.

5.1.1.2. A legszegényebb országoknak, és különösen a legkevésbé fejlett országoknak (LCD-országok), illetve a fejlődő országok legszegényebb népességrétegeinek nem lesz módjuk arra, hogy az éghajlatváltozás negatív hatásaihoz való alkalmazkodást finanszírozzák, így ők a nemzeti állami támogatásoktól és a nemzetközi köztámogatásoktól egyaránt nagymértékben függnek majd.

5.1.2. A szén-dioxid-piac teljes körű kiaknázása

5.1.2.1. Az EGSZB egyetért azzal, hogy a nemzetközi szén-dioxid-piac hatékony eszköze a fejlődő országokbeli magánszektor-beruházások ösztönzésének. Annak ellenére, hogy a piac még nem elég érett, és a jóváírások minőségét többszörösen megkérdőjelezték, a szén-dioxid-piac hatékonyságát növelni fogja a kibocsátási kvóták terén egy Koppenhágában létrehozandó ambiciózus megállapodás révén keltett hiány.

5.1.2.2. Az UNFCCC-források növelésének fő eszköze a piachoz kötött finanszírozás kellene, hogy legyen, méghozzá a nemzeti kibocsátási kvóták (kibocsátható mennyiségi egységek – Assigned Amount Units, AAU) bizonyos százalékának nemzetközi (ez esetben nem az EU ETS-en belüli) elárverezése vagy kötött áron való megvásárlása formájában. Ezt ki lehetne egészíteni például a légi és a tengeri közlekedésre kivetett díjakkal, vagy azzal, hogy ezen ágazatok részére árverésre bocsátják a kibocsátási kvótákat regionális és nemzeti keretben (például az EU ETS-en belül), illetve a szén-dioxid-piaci tranzakciókra kivetett díjakkal.

5.1.2.3. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szén-dioxid-piac származékos piac, amely spekulációkat tesz lehetővé a nagy befektetők általi kibocsátáscsökkentések várható (jövőbeli) árait tekintve. Ennek a piacnak már most látszanak a gyenge pontjai, és ez tovább csökkentheti a nemzetközi pénzügyi piac stabilitását. A fejlődő országok azzal érveltek Bangkokban, hogy a piaci mechanizmusokra való hagyatkozás még sérülékenyebbé teszi azokat a déli országokat, amelyeket már amúgy is sújt az élelmiszer-, a pénzügyi és az éghajlati válság.

5.1.2.4. Olyan érvényesítési, illetve ellenőrzési eljárásokra van szükség, amelyek gyorsabb feldolgozást tesznek lehetővé mind a CDM-en, mind pedig az új ágazati jóváírási mechanizmuson (SCM) belül.

5.1.2.5. Több pénzt kell befektetni a kapacitásépítésbe és a szakértők képzésébe a szén-dioxid-piac minden területén, a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt.

5.1.2.6. Ahhoz, hogy az SCM-et végre lehessen hajtani, a „gazdaságilag magasabb fejlettségi szinten álló fejlődő országok” fogalmát átlátható módon meg kell határozni. Az EGSZB támogatja azt az elképzelést, hogy az SCM-et alkalmazzák az erősen versenyképes gazdasági ágazatokban, viszont arra figyelmeztet, hogy ha a koncepció nem eléggé szilárd, akkor bizony igen magas a kudarc valószínűsége.

5.1.3. A nemzetközi közfinanszírozás léptékének meghatározása

5.1.3.1. Az EGSZB egyetért azzal a kijelentéssel, hogy „Minél kevesebbet termel a szén-dioxid-piac, annál nagyobb lesz az igény a közfinanszírozásra az éghajlatváltozás mérséklése terén.”

5.1.3.2. Mechanizmusokat kell bevezetni a közfinanszírozás szükségleteinek rendszeres felülvizsgálatára vonatkozóan, azonban az Európai Bizottságnak tudatában kell lennie annak, hogy közfinanszírozás a szén-dioxid-piacon torzulásokat eredményezhet, ha a pénzügyi támogatást nem olyan ágazatok kapják, amelyekhez a szén-dioxid-piac nem fér hozzá, illetve amelyekben nem érdekelt (azaz: kapacitásépítés, képzés).

5.1.4. Nemzetközi gyors közfinanszírozás 2010–2012

5.1.4.1. Az EGSZB egyetért azzal, hogy a nemzetközi gyors közfinanszírozás fontos egy átfogó, kiegyensúlyozott és nagyra törő koppenhágai megállapodás összefüggésében. Különösen a kapacitásépítést kell célba vennie, ideértve az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó növekedési tervek készítését, a hatások enyhítésére való felkészülést, a kísérleti projekteket és az azonnali átállással kapcsolatos problémákat is. Az effajta gyors támogatásnak a közép- és hosszú távú hatásos és hatékony fellépésre való felkészülést, illetve az ambiciózus fellépésekben való késlekedések elkerülését kellene célba vennie.

5.1.5. Innovatív finanszírozás a nemzetközi légi és tengeri közlekedés részéről

5.1.5.1. A nemzetközi légi és vízi közlekedés kibocsátása jelentős, és meglehetősen gyorsan növekszik. Ezt szabályozni kell, ha az üvegházhatású gázok légköri koncentrációját stabilizálni szeretnénk. Az e téren bevezetett szabályozás jelentős pénzügyi erőforrásokat teremthetne az éghajlati megállapodás számára. A költségeket jobbára a fejlett országok légi utasai és fogyasztói állnák. Ehhez azonban összehangolt fellépésre van szükség a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet és a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet részéről, amelyek az elmúlt évtized során végig útját állták az effajta kibocsátások mérséklésére irányuló erőfeszítéseknek.

5.1.6. A nemzetközi közfinanszírozáshoz való hozzájárulás mértékének meghatározása

5.1.6.1. Az EGSZB egyetért azzal, hogy „A kibocsátás GDP-vel szembeni előnyben részesítése további ösztönzést adna a kibocsátás csökkentésének, továbbá elismerné a korai fellépések hatékonyságát a kibocsátáscsökkentés terén.” Viszont egy megfelelő súlyozási mechanizmust kell támogatni ahhoz, hogy Koppenhágában megszülethessen a megállapodás.

5.2. Az EU hozzájárulása az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló közfinanszírozáshoz

5.2.1. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság döntését, hogy a tárgyalások folyamán egy testületként, egységes globális ajánlattal álljon elő.

5.2.2. A finanszírozás továbbítási módjával kapcsolatban az EGSZB meglévő struktúrák használatát javasolja világos ellenőrzési és jelentéstételi eljárások létrehozása mellett a költségek minimalizálása érdekében és annak biztosítása végett, hogy a pénz a megfelelő módon kerüljön elköltésre.

5.3. Európai tervezet az éghajlat-változás kezelésére szolgáló finanszírozás decentralizált és az alulról jövő kezdeményezés elve alapján működő irányítására

5.3.1. Az EU kormányzási struktúráját lehetne modellként használni. Ez jelentős előnyt jelentene az EU számára a további elfogadott lépéseket tekintve.

5.3.2. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású növekedési programok megvalósításának minden országra vonatkozó határideje (2011) az EGSZB számára nem tűnik realisztikusnak, ha az EU szilárd és jól alkalmazható terveket szeretne, mivel még bizonyos uniós tagállamokban sem áll rendelkezésre a megfelelő szaktudás.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/131

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a Közösség tagállamainak kikötőibe érkező vagy onnan induló hajókra vonatkozó jelentések alaki követelményeiről és a 2002/6/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről

(COM(2009) 11 végleges – 2009/0005 (COD))

és a

Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Közlemény és cselekvési terv a korlátok nélküli európai tengeri szállítási térség létrehozása céljából

(COM(2009) 10 végleges)

(2010/C 128/25)

Előadó: Edgardo Maria IOZIA

2009. február 27-én a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 80. cikkének (2) bekezdése alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a Közösség tagállamainak kikötőibe érkező vagy onnan induló hajókra vonatkozó jelentések alaki követelményeiről és a 2002/6/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről

COM(2009) 11 végleges – 2009/0005 (COD).

2009. január 21-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Közlemény és cselekvési terv a korlátok nélküli európai tengeri szállítási térség létrehozása céljából

COM(2009) 10 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2009. szeptember 8-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a 2009. november 4-i ülésnapon) 159 szavazattal 2 ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az EGSZB általánosságban kedvezően értékeli az Európai Bizottság közleményét az európai tengeri szállítási térség létrehozásáról, valamint irányelvjavaslatát a Közösség tagállamainak kikötőibe érkező vagy onnan induló hajókra vonatkozó jelentések alaki követelményeiről és a 2002/6/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről.

1.2. A javasolt és jól felépített munkaprogram ambiciózus, a benne foglalt koherens cselekvési terv alkalmas a javasolt célok elérésére. A biztonság jelenlegi szintjét és a szükséges ellenőrzések minőségét nem befolyásoló intézkedésekként meghatározott adminisztratív formaságok csökkentése és racionalizálása alapvetően fontos a kikötői kimenő és beérkező forgalom optimalizálása szempontjából.

1.3. A kikötői tevékenységek hatékonyabbá tétele a szárazföldiről tengerire váltó áruszállítás racionalizálásához vezethet, és fokozza az intermodalitást a tengeri, vasúti, belvízi és közúti közlekedés között, ahogy azt a közlekedésről szóló zöld könyv említi, és ennek félidei felülvizsgálata hangsúlyozza.

1.4. A közlemény számos egyedi javaslatát alaposabban meg kellene vizsgálni, és az EGSZB sürgeti, hogy az Európai Bizottság hozzon létre fórumokat valamennyi érdekelt fél részvételével, amelyek a következő kérdéseket tűzik napirendre: révkalauzi mentesítő igazolás, formaságok a veszélyes anyagok szállításának egyszerűsítésével kapcsolatban, növényi és állati termékek szállítása, valamint a kikötői ellenőrzések koordinálása (egyablakos ügyintézés).

1.5. Az EGSZB már több ízben megfogalmazta véleményét a kikötői révkalauz-szolgáltatások különleges jellegével kapcsolatban (1). Álláspontja azóta is változatlan.

1.6. A 2018-ig terjedő időszakra az Európai Unió tengeri szállítási politikájának vonatkozásában megfogalmazott javaslatokról és stratégiai célkitűzésekről szóló közleményében az Európai Bizottság maga is megállapította, hogy „[a] tengerészeti szakemberek, tisztek és matrózok növekvő hiánya annak veszélyével jár, hogy az emberi erőforrásoknak az európai tengerészeti ipar általános versenyképességét fenntartó kritikus tömege elveszik.”

1.7. A révkalauzi mentesítő igazolásra vonatkozó javaslat esetleg visszaszorítaná ezt a tevékenységet, és csökkentené e szakma vonzerejét a fiatalok szemében. Olyan megbízható tanulmányokra vagy elemzésekre van szükség, amelyek kimutatnák a lehetséges kedvező hatásokat – a foglakoztatásra és a biztonságra gyakorolt kedvezőtlen hatások bizonyosnak tűnnek. Alternatívaként meg lehetne vizsgálni a távvezérelt révkalauzolás kiterjesztését. E technológiai újítás révén időt és költségeket lehetne megtakarítani, persze ezzel egy időben fontos lenne a magas biztonsági szint garantálása is. Ütközés vagy bármilyen más anyagi kárt okozó vagy emberéletet követelő tengeri esemény esetén a biztosítótársaságoknak jogukban áll a szerződésben foglalt kártalanítás megtagadása, amennyiben a hajóért felelős személyek, a kapitány és a hajógépész tengeri jogosítványai nem érvényesek. Az EGSZB azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a javaslatnak a biztonságra és foglalkoztatásra gyakorolt tényleges hatását vitassa meg valamennyi érdekelt féllel, így a hajótulajdonosokkal, a révkalauzokkal, az ágazati szakszervezetekkel és a kikötői hatóságokkal.

1.8. Az EGSZB támogatja a korlátok nélküli európai tengeri térségre irányuló projektet (2), amely a rövid távú tengeri fuvarozással kapcsolatos programok szerves részét képezi. Alapvetően fontos egy közösségi jogalap meghatározása, hogy a két uniós kikötő (pl. Lisszabon és Nápoly) között „közösségi” árut szállító hajókat ugyanúgy lehessen kezelni, mint a többi közlekedési eszközt.

1.9. Az EGSZB szívesebben látta volna, ha ez a lehetőség beépül az új Közösségi Vámkódexbe. Tudomásul véve, hogy az Európai Bizottságnak nem szándéka követni ezt a javaslatot, az EGSZB kéri, hogy a mielőbbi alkalmazás érdekében a fenti lehetőség legalább a Vámkódex 2009 vége előtt esedékes végrehajtási szabályaiba épüljön be.

1.10. Az EGSZB határozottan támogatja az olyan „egyablakos ügyintézés” bevezetésére irányuló kezdeményezést, amely valamennyi gyakorlati és racionalizálási intézkedésre, így például a különféle kikötői hatóságok által végzett ellenőrzések tervezésére, valamint adminisztratív dokumentumok elektronikus úton történő továbbításának lehetőségére is kiterjed, a vámhatóságok bűnüldözési tevékenységeinek sérelme nélkül.

1.11. Az EGSZB felszólítja az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a két uniós kikötő között tevékenységet végző hajók ugyanolyan kiváltságokat élvezzenek, mint amelyek a nem uniós kikötőkben érvényesek. A hajótulajdonosok szövetségei szerint ez számos hajót érint, melyek így élvezhetnék a korlátok nélküli belső tengeri térség előnyeit.

1.12. Ha a tengeri közlekedésben – a légi közlekedéshez hasonlóan – közös nyelvnek választanák az angolt, ez jelentősen megkönnyítené az adminisztratív formaságokat és gyakorlatokat.

2. Az európai bizottsági közlemény és cselekvési terv

2.1. A személyek és áruk szabad mozgását valamennyi közlekedési mód számára egyformán szavatolni kell. Az egységes piac kínálta előnyöket úgy kell megvalósítani, hogy lépéseket teszünk e cél elérésének megkönnyítése érdekében. Jelenleg a tengeri közlekedés nem élvez ugyanolyan kiváltságokat, mint a szárazföldi. A számtalan formaság, adminisztratív akadály és ellenőrzés visszafogja a tengeri közlekedés használatát az Európai Unión belüli áruszállításhoz.

2.2. Az európai bizottsági dokumentum kitér a tengeri közlekedéssel kapcsolatos eljárások kérdésére: a tengeri szállításra különleges vámügyi és közlekedési előírások, állat-egészségügyi és növényvédelmi rendelkezések és egyéb formaságok vonatkoznak, még a két uniós kikötő között „közösségi árut” szállító hajók esetében is.

2.3. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Tanács már 2006-ban – majd 2007-ben ismételten – sürgette a rövid távú tengeri fuvarozás kihasználását. A közlemény utal az EGSZB 2006 végén kidolgozott véleményére is, amely arra szólít fel, hogy a tengeri közlekedésben szüntessék meg a belső határokon történő ellenőrzéseket.

2.4. Az Európai Bizottság a közlekedéspolitikai fehér könyv félidei felülvizsgálatáról szóló közleményében bejelentette a korlátok nélküli európai tengeri szállítási térség létrehozását. Az integrált tengerpolitikáról szóló kék könyvben megerősítette szándékát. Ez összhangban van a jogalkotás egyszerűsítésének stratégiájával és a szabályozás javításának politikájával.

2.5. A rövid távú tengeri fuvarozás hozzájárulhat ahhoz, hogy javuljon a szolgáltatás minősége. A hajók szállított tonnánként kevesebb szennyezést okoznak, továbbá csökkennek a külső költségek és a forgalmi torlódások.

2.6. A rövid távú tengeri fuvarozás fokozottabb kihasználásával a Közösség közelebb kerülhetne a Kiotó utáni CO2-kibocsátási célkitűzéseinek teljesítéséhez is.

2.7. Az automatikus azonosító rendszereket (AIS) használó hajóforgalmi szolgáltatások/hajóforgalom-irányítási és információs rendszerek (VTS/VTMIS) – a nagy hatósugarú azonosítási és nyomonkövetési rendszerrel (LRIT) együtt – szerves részei az áruforgalmat és a navigációt kezelő jövőbeli elektronikus tengerhajózási környezetnek. Az integrált nyomonkövetési és felügyeleti rendszer keretében összekapcsolt technológiák használata a jövőben fokozza a tengeri forgalom ellenőrizhetőségét.

2.8. Az európai bizottsági cselekvési terv tizenegy intézkedést tartalmaz: három rövid távút, négy középtávút és négy, a tagállamoknak címzett ajánlást.

2.9. A 2009 végére befejezendő (rövid távú) intézkedések:

—	a vámalakiságok egyszerűsítése a kizárólag uniós kikötők között közlekedő hajók számára,

—	iránymutatások az uniós kikötők között szállított állati és növényi termékekre vonatkozó okmányellenőrzések felgyorsítására,

—	irányelv a különböző jogszabályokban előírt okmányok ésszerűsítéséről.

2.10. 2010-ben előterjesztendő, középtávú intézkedések:

—	az adminisztratív formaságok egyszerűsítése az uniós kikötők között közlekedő, de harmadik országban vagy vámszabad területen található köztes állomáson is kikötő hajók számára,

—	fejlettebb elektronikus adatátviteli lehetőségek,

—	az adminisztratív eljárások egyablakos intézése,

—	a veszélyes áruk tengeren történő szállítására vonatkozó szabályok egyszerűsítése.

2.11. Az ajánlások formájában megfogalmazott négy hosszú távú intézkedés a következő:

—	az adminisztratív ellenőrzések összehangolása a fordulóidők csökkentése érdekében,

—	a hatóságok és a szállítók közötti kommunikáció javítása,

—	révkalauzi mentesítő igazolás kibocsátása,

—	a kikötők forgalmának és területfelhasználásának ésszerűsítése.

3. Megjegyzések

3.1. Az EGSZB általánosságban határozottan üdvözli az Európai Bizottság által javasolt cselekvési terv tervezetét, amely a jelen véleményben kifejtett bíráló megjegyzések tárgya is egyben. A korlátok nélküli tengeri szállítási térség létrehozásának elképzelését az EGSZB már megvizsgálta, és most ismételten támogatásáról biztosítja a kezdeményezést.

3.2. A tervet azonban hátráltatják azok a nehézségek, melyekkel a tagállamok a belső piac megvalósítását szolgáló átfogó és világos szabályozások bevezetése során szembesülnek. A legnagyobb akadályt a szükségtelen vámügyi eljárások, a megfelelő tagállami hatóságok általi felügyelet és ellenőrzések összehangolásának hiánya, valamint az elektronikus kommunikáció és az interoperábilis rendszerek hiánya jelenti.

3.3. A kizárólag uniós kikötők között közlekedő hajókra vonatkozó vámügyi formaságok egyszerűsítése alapvetően fontos a korlátok nélküli európai tengeri szállítási térség létrehozása szempontjából. A Közösségi Vámkódex módosítására tett javaslat megoldotta volna a gondokat, mivel azonban a Vámkódexet nemrégiben módosították, javasolt a belső tengeri térség jogalapjának az új Vámkódex műszaki végrehajtási dokumentumába való beépítése. Ebben a dokumentumban pontosan meg kellene határozni, hogy – kizárólag a közösségi áruk szabad mozgásának céljából – a belső tengeri térségbe beletartoznak az EU két kikötője között közlekedő hajókon található közösségi áruk.

3.4. A javasolt fellépések többsége a gyakorlatban a tagállamok arra való sürgetésére korlátozódik, hogy fogadjanak el hathatós intézkedéseket az adminisztratív keret javítására és ésszerűsítésére, pedig ennél jóval szigorúbb és kötelezőbb érvényű kezdeményezésekre van szükség.

3.5. Az Európai Bizottság által javasolt dokumentum úgy tűnik, túlságosan nagy hangsúlyt fektet a lisszaboni stratégia három pillérének egyikére: a gazdaságra. Az EGSZB szerint a gazdasági érdekeket jobban ki kellene egyensúlyozni a másik két kulcsfontosságú szemponttal: a társadalmi és környezeti dimenzióval.

3.6. Az EGSZB támogatja az egységes piacot irányító jogi és szabályozási keret javítására irányuló kezdeményezéseket, de csak akkor, ha ezek az intézkedések nincsenek hatással a polgárok, a munkavállalók vagy a környezet biztonságára, és nem veszélyeztetnek munkahelyeket. Egyes – például a révkalauzi mentesítő igazolással kapcsolatos – intézkedések esetén számolni kell az ilyen jellegű kockázatokkal.

3.7. A tengeri közlekedés lehetővé teszi igen nagy mennyiségű áru szállítását úgy, hogy a tonnánkénti/kilométerenkénti CO2-kibocsátás aránya kedvező. Az ágazatban emellett jelentős előrelépési lehetőségek rejlenek: új motortechnológiák kifejlesztése, tisztább üzemanyagok használata és a navigációs sebesség csökkentése. A felesleges papírmunkából adódó kikötői várakozási idő csökkentése révén fokozni lehetne a kikötői hajómozgást, ami növeli a hatékonyságot és a nyereséget, továbbá elősegíti az üvegházhatást okozó gázok alacsonyabb mértékű kibocsátására, valamint a biztonságos és fenntartható mobilitásra irányuló célkitűzések elérését (3). Ezáltal vonzóbbá válik a korlátok nélküli tengeri térségen belüli szállítás, ami egy környezetbarát szállítási módnak kedvez.

3.8. Az EGSZB már kinyilvánította, hogy támogatja a Marco Polo II programot, melynek célja a torlódások csökkentése, az árufuvarozási rendszer környezeti teljesítményének javítása és az intermodális közlekedés elősegítése azáltal, hogy a nemzetközi közúti áruszállítás előrelátható éves növekedését a rövid távú tengeri fuvarozás, illetve a vasúti és belvízi közlekedés irányába tereli. A cselekvési terv átfogóbb stratégiát tartalmaz, kitér többek között a tengeri gyorsforgalmi utak projektjének megvalósítására is. Ha működésbe lép az európai műholdas helymeghatározási rendszer (Galileo), ez a stratégia tovább egyszerűsödik.

3.9. Az adminisztráció egyszerűsítésére javasolt intézkedések az időközben megszilárdult és előremutató uniós gyakorlatot követik: megvizsgálják az elavult közösségi jog szükségességét és hatékonyságát, illetve elemzik a Szerződés elveinek ellentmondó tagállami gyakorlatokat és törvényeket.

4. Részletes megjegyzések – Rövid távú intézkedések

4.1. Az irányelv

4.1.1. A javasolt irányelv a cselekvési tervben kifejtett intézkedések közül semmiképpen sem a legfontosabb. A javasolt irányelv hatályon kívül helyezi a jelenlegi 2002/6/EK irányelvet, és az eljárások egyszerűsítését három fő újítás révén teszi lehetővé, melyek a következők: a jelenlegi európai modell alkalmazása az IMO (International Maritime Organisation) 1965. április 9-én elfogadott és 2005 júliusában átdolgozott FAL egyezményében meghatározott modell helyett, a túlzott dokumentummennyiség elkerülése érdekében elektronikus átviteli rendszerek alkalmazása, valamint egyetlen hatóság kijelölése, amelynek valamennyi előírt nyilatkozatot és dokumentumot meg kell küldeni.

4.1.2. Az EGSZB kedvezően értékeli a javaslatot, amely egyszerű lépésekkel lehetővé teszi a hajóparancsnokok és hajótulajdonosok feladatainak megkönnyítését. Azt ajánlja, hogy az egyszerűsítés ne legyen kedvezőtlen hatással a jelenlegi egészség- és környezetvédelmi intézkedésekre, különösen a hajókon keletkező hulladék és a rakománymaradványok vonatkozásában.

4.2. Az EGSZB úgy véli, hogy az uniós kikötők között szállított állati és növényi termékekre vonatkozó okmányellenőrzések felgyorsításával kapcsolatos iránymutatások további pontosításra szorulnak. A közvéleményt világszerte aggasztja a járványok, például a madár- és a sertésinfluenza terjedése, ezért kiegészítő biztonsági intézkedésekre van szükség. A termék eredetének nyomonkövethetősége alapvetően fontos az esetleges gócok elkülönítése szempontjából, ezért világosnak kell lennie, hogy a javasolt intézkedések nem „hígítják fel” a jelenlegi szabályozásokat.

5. Részletes megjegyzések – Középtávú intézkedések

5.1. A tengeri szállítást részben két vagy több uniós kikötő között közlekedő, de egyszer vagy többször harmadik országban vagy vámszabad területen található köztes állomáson is kikötő hajók végzik. Az EGSZB úgy véli, hogy az ilyen hajók számára egyszerűsíteni kell az adminisztratív formaságokat. Az azonosítási és nyomonkövetési űrtechnológiák fejlődése és a közösségi áruk azonosítását szolgáló elektronikus rendszerek fokozatos javulása egyfelől garantálni tudja a biztos eredetet, másfelől a hajótulajdonosok számára jelentősen csökkentheti a határidőket és a költségeket.

5.2. A fokozott elektronikus adatátvitel, többek között az elektronikus tengerhajózási rendszerek – melyek jól illeszkednek az új Közösségi Vámkódex keretében tervezett, a 70/2008/EK határozattal összhangban az elektronikus vámügyintézés alkalmazását célzó rendszerbe – azoknak a megoldásoknak a körébe tartoznak, melyek az EGSZB reményei szerint javítják a polgárok életminőségét és csökkentik a szükségtelen és káros bürokráciát.

5.3. Az egyablakos ügyintézés hasonlóan üdvözlendő. Mindössze az nem világos, hogy miért nincs még bevezetve. Az EGSZB határozottan támogatja az erre irányuló javaslatot, és a tagállamokat a szükséges lépések mielőbbi megtételére sürgeti.

5.4. A veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok egyszerűsítése. A jelenlegi szabályok a veszélyes áruk esetében az egyféle szállítási módhoz képest többletkövetelményeket támasztanak a multimodális szállítással szemben. A tengeri szállítás egyre gyakrabban multimodális lánc része, ezért kedvezőtlen helyzetbe kerül az egyféle szállítási módot, például a közúti szállítást igénybe vevő megoldásokkal szemben, ami visszatartó hatással van a hajóhasználatra. A tengeri közlekedésben megkövetelt különleges biztonsági normákkal való pontos egyeztetést feltételezve az EGSZB úgy véli, hogy több intézkedést is lehetne hozni, mindenekelőtt olyan RoRo (roll-on, roll-off) hajókat illetően, amelyek a veszélyes áruk szállítására vonatkozó irányelvben és a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodásban (ADR, 1957. szeptember 30.) meghatározott szabályozásnak már megfelelő gépjárműveket szállítanak.

6. Részletes megjegyzések – Későbbi elfogadásra ajánlott intézkedések

6.1. Az adminisztratív ellenőrzések összehangolása. Az egyablakos ügyintézésével azonos megközelítést alkalmazva a kikötői, vámügyi és rendőri hatóságoknak össze kellene hangolniuk, illetve úgy kellene tervezniük az ellenőrzéseket, hogy azokat lehetőleg közösen, egy időben vagy gyors egymásutánban végezzék. Ez jelentősen csökkentené a kirakodási időt – figyelembe véve, hogy egyes tagállamokban a kirakodást csak az összes ellenőrzés befejezése után engedélyezik. Az EGSZB határozottan támogatja ezt a javaslatot.

6.2. A hatóságok és a szállítók közötti kommunikáció javítása. A javaslat rávilágít egy igen érzékeny kérdésre: a közös nyelv használatára a tengeri szállításban. Az Európai Bizottság nagyvonalúan egy közös szomszédos ország nyelvének vagy az angolnak a használatát javasolja. Félretéve hagyományosan diplomatikus tartózkodását, az EGSZB gyakorlati okokból kiemeli az említett opció jelentőségét. A javaslat indokolt, és arányos a céllal. Az EGSZB úgy véli, hogy a légi közlekedéshez hasonlóan a tengeri közlekedésben is el kellene fogadni egy közös nyelvet – nemcsak gazdasági, hanem biztonsági okokból is. A szükséghelyzetet az egész világon a „mayday” szóval jelzik, és általában véve a nemzetközi rádiós csatornákon is az angol nyelvet kellene használni. A kölcsönös megértés megkönnyítése érdekében a kirakodáshoz szükséges űrlapok és formanyomtatványok megfelelő nyelvekre történő lefordítására alkalmas, elektronikus fordítógépeket lehetne alkalmazni.

6.3. Révkalauzi mentesítő igazolás kibocsátása. Az EGSZB e javaslat alapos átgondolását kéri, mivel úgy véli, hogy az nem hasznos és nem is arányos. A kikötői révkalauzok igen nagy szakismeretet igénylő feladatot látnak el, amely szorosan összekapcsolódik a hazai kikötőjükre jellemző napi gyakorlattal, ahol – mint ismeretes – a navigációs feltételek az áramlatok, az árapály, az időjárási viszonyok és a forgalom következményeképpen igen gyorsan változhatnak. Ezért egy ilyen intézkedés nem járna jelentős időmegtakarítással, a költségek pedig megfelelnek a szükséges biztonsági intézkedéseknek. Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a javaslatot, és konzultáljon a révkalauz-szervezetekkel a szolgáltatás javításának jobb módjairól – a biztonság csökkentése nélkül.

6.4. A kikötők forgalmának és területfelhasználásának ésszerűsítése. Az EGSZB úgy véli, hogy ez az intézkedés „versenyt ösztönöz” a különféle tengeri és kikötői hatóságok között. A kikötői hatóságoknak komolyan fontolóra kellene venniük, hogy miként tudják elkerülni a közepes és kisméretű hajók versenyhátrányba hozását. A jobb szolgáltatás több forgalmat vonz, ezért az EGSZB szerint magától értetődik, hogy minden egyes hatóságnak meg kellene terveznie a hatáskörébe tartozó kikötő hatékonyságának növeléséhez szükséges beruházásokat. A tanács mindenképpen jó!

6.5. Az EGSZB végül úgy véli, hogy az európai bizottsági javaslatot gyorsabban végre kellene hajtani, és kéri, hogy a rövid távú tengeri fuvarozás programjának megvalósításáért felelős – és a feladat jelentőségéhez képest megmagyarázhatatlanul kis létszámú – szolgálatok személyzeti állománya a szükséges mértékben bővülhessen.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) HL C 48., 2002.2.21., 122. o.; HL C 294., 2005.11.25., 25. o.; HL C 168., 2007.7.20., 50. o.

(2) HL C 27., 2009.2.3., 45–48. o.

(3) HL C 277., 2009.11.17., 20–24. o., előadó: Anna BREDIMA.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/136

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Jelentés a megújuló energiák terén elért haladásról – A Bizottság jelentése a 2001/77/EK irányelv 3. cikke, a 2003/30/EK irányelv 4. cikke (2) bekezdése, és a biomasszával kapcsolatos cselekvési tervről szóló COM(2005) 628 közleménnyel összhangban

(COM(2009) 192 végleges)

(2010/C 128/26)

2009. április 24-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Jelentés a megújuló energiák terén elért haladásról – A Bizottság jelentése a 2001/77/EK irányelv 3. cikke, a 2003/30/EK irányelv 4. cikke (2) bekezdése, és a biomasszával kapcsolatos cselekvési tervről szóló COM(2005) 628 közleménnyel összhangban

COM(2009) 192 végleges.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2009. október 12-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a 2009. november 4-i ülésnapon) 97 szavazattal 2 ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések és ajánlások

1.1. Az EGSZB úgy látja, hogy az éghajlatváltozás jelenti bolygónk számára az egyik legjelentősebb környezeti, társadalmi és gazdasági fenyegetést, amelynek csupán valamennyi ország gyors és felelősségteljes intézkedéseivel enyhíthetők a hatásai. Az EU-nak és tagállamainak azonban továbbra is ösztönözniük kell az ambiciózus éghajlat-politikát. A megújuló energiaforrások felhasználása alkothatná az egyik fő eszközt az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásainak csökkentésére, valamint Európa energiabeli függetlenségének és az energiaellátás biztonságának garantálására.

1.2. Az EGSZB aggódik amiatt, hogy nem valószínű, hogy az EU eléri a 2001/77/EK és 2003/30/EK irányelvekben kitűzött 2010-es célokat, és sürgeti a tagállamokat, hogy hozzanak felelős intézkedéseket, és tegyenek meg mindent azért, hogy 2010-re teljesüljenek e közösen kitűzött célok.

1.3. Az EGSZB kiemeli, hogy szükség van egységes, hosszú távú uniós energiaügyi stratégiára. Ezenkívül a villamosenergia-piacnak állandó, kiszámítható, hosszú távú szabályozási keretre van szüksége.

1.4. A megújuló energiaforrások szektora számos lehetőséget nyújt majd az európai munkahelyteremtésre és a regionális fejlődésre.

1.5. Ezenkívül lehetővé kell tenni a családok költségvetésére nehezedő további nyomás jobb felmérését.

1.6. A mezőgazdasági gazdálkodók és a kkv-k kulcsszerepet játszhatnának a megújuló energiaforrások területén.

1.7. Az EGSZB megismétli, hogy a közlekedési ágazatban az energiahatékonyságot kellene a legfontosabbnak tekinteni, amelyet esetleg a bioüzemanyagok használata követ, amennyiben e termelési módszer fenntartható.

1.8. Célkitűzéseik elérése érdekében a tagállamoknak sokrétűvé kellene tenniük az általuk alkalmazott technológiát. Ezt a közlekedési ágazatban új motorok alkalmazásával, továbbá az alternatív tüzelőanyagokba, például második és harmadik generációs bioüzemanyagokba való beruházás fokozásával, illetve a további K+F ösztönzésével és támogatásával valósíthatnák meg.

1.9. A bioüzemanyagokban rejlő lehetőségek integrált felmérése érdekében és annak elkerülése végett, hogy értékes mezőgazdasági területeket és a biodiverzitás szempontjából kincsnek számító vidékeket használjanak fel e célokra, az EGSZB azt javasolja, hogy minden tagállam készítse el és tegye elérhetővé az energianövény-termesztés szempontjából megfelelő földterületeket feltüntető országtérképét.

1.10. A fakitermelésre a jövőben nehezedő nyomás miatti aggodalmak vonatkozásában az EGSZB javasolja, hogy az energiatermelésre felhasznált biomasszával kapcsolatos fontos lépéseket és döntéseket csak a megfelelő monitoringrendszer felállítását követően tegyék vagy hozzák meg.

1.11. Az Európai Bizottságnak fontolóra kellene vennie az energiával összefüggő, széles körű figyelemfelkeltéshez és az uniós polgárok ez irányú tájékoztatásához szükséges források biztosítását. További finanszírozási forrásokat kellene rendelkezésre bocsátani annak érdekében, hogy az energiahatékonysággal és a megújuló forrásokon alapuló energiatermeléssel foglalkozó szakértők segítségét igénybe lehessen venni.

Javasolni kell és ismételten kérni, hogy a tagállamokat és az EU-t érintő pénzügyi válság ellenére tartsák fenn és emeljék a megújuló energiák területén végzett K+F költségvetését, különben más hatalmakkal szemben rövid időn belül elveszítjük autonómiánkat.

1.12. Az elért haladásról szóló következő jelentésekben az Európai Bizottságnak annak lehetőségét is meg kellene fontolnia, hogy az életciklusuk végére ért, megújuló energiaforrást hasznosító berendezések kezelését és újrahasznosítását nyomonkövessék, és arról jelentést készítsenek.

2. Bevezetés

2.1. 2009. április 24-én az Európai Bizottság elfogadta a „Jelentés a megújuló energiák terén elért haladásról” című közleményét (COM(2009)192 végleges), amelyet részletesebb belső munkadokumentum (SEC(2009) 503 végleges) kísért. „A közlemény felhívja a figyelmet a megújuló energia európai szakpolitikai keretére, vagyis a következő elemekre: a megújuló energiaforrások jelentősége éghajlat-változási és fenntarthatósági célkitűzéseink teljesítése szempontjából, energiaellátásunk biztonságának növelése, valamint egy innovatív európai megújulóenergia-ipar kialakítása a munkahely- és jólétteremtés érdekében.”

2.2. A 2001/77/EK és 2003/30/EK irányelvek értelmében az Európai Bizottság célokat tűzött ki 2010-re a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia arányára és a szállítási ágazatban felhasznált megújuló energiaforrások arányára vonatkozóan. A fenti irányelvek előírják, hogy az uniós tagállamok éves jelentést nyújtsanak be, amelyben elemzik a nemzeti indikatív célkitűzéseik teljesítése felé tett előrehaladást, továbbá hogy az Európai Bizottság kétévente vizsgálja felül ezt az előhaladást. Ezen túlmenően 2005-ben elfogadták a biomasszával kapcsolatos cselekvési tervet (1), amely az európai biomassza-erőforrások fejlesztésének szükségességére hívja fel a tagállamok figyelmét.

2.3. A tagállamok szabadon megválaszthatták, melyik támogatási mechanizmust részesítették előnyben céljaik elérésére.

2.4. Az elért haladásról szóló legutóbbi jelentés megállapítja, hogy az elmúlt két évben nagyon kismértékű volt az előrelépés: csupán két tagállam érte el céljait. Ez megerősíti azt a korábbi elemzést, amely szerint nem valószínű, hogy az EU teljesíteni tudná a 2010-re kitűzött célokat. Az EU várhatóan 21 % helyett csak 19 %-ra tudja majd növelni a villamosenergia-fogyasztás megújuló energiaforrásból származó hányadát, a megújuló energiaforrásoknak a szállítási ágazatban felhasznált valamennyi energiatípuson belüli részesedését pedig 5,75 % helyett csupán 4 %-ra.

2.5. A jelentés feltárja a helyzet okait, és megmagyarázza, hogy a megújuló energiaforrásokról szóló új irányelv (2009/28/EK) (2), amelyet az energiaügyi és éghajlat-változási csomag részeként fogadtak el, foglalkozik a jelentésben kiemelt valamennyi problémával, és szilárd alapot nyújt a korlátok lebontásához, valamint a megújuló energiaforrások terjedésének fokozásához az elkövetkező tíz évre.

3. Az Európai Bizottság dokumentumai

3.1. Megújuló energiaforrások a villamosenergia-ágazatban

3.1.1. Az európai bizottsági közlemény tájékoztat az elért haladásról szóló jelentésekről. A villamos energia kapcsán a 2004–2006 közötti időszak adataira, a bioüzemanyagok kapcsán pedig a 2007-es adatokra összpontosít.

3.1.2. Ezek alapján az EU teljes villamosenergia-fogyasztásában a megújuló energiaforrásokból biztosított hányad a 2004-es 14,5 %-ról 2006-ra 15,7 %-ra nőtt. A 2010-re kitűzött 21 %-os cél számottevő többlet-erőfeszítés nélkül nem érhető el. Csak két ország, Magyarország és Németország teljesítette 2010-es célkitűzését, hat tagállam tett az európai átlagnál nagyobb előrelépést célja felé, hét ország azonban befagyasztotta, vagy akár csökkentette a megújuló energiaforrások részesedését.

3.1.3. Az alkalmazott technológiák sokfélesége korlátozott. A legnagyobb mértékben a szilárd biomassza és a szélenergia használata nőtt.

3.1.4. Eltérő előrehaladási arányok figyelhetők meg a 27 különböző támogatási rendszerből adódóan, amely az alábbi, különféle szakpolitikai eszközöket tartalmazza: átvételi tarifák, felárrendszerek; környezeti tanúsítványok; adómentességek; az üzemanyag-beszállítók kötelezettségei; közbeszerzési politika; továbbá kutatás-fejlesztés. A koherencia hiánya, valamint a politikák és a pénzügyi keret gyakori változásai akadályozzák a megújuló forrásokból előállított villamos energián alapuló projektek fejlődését.

3.1.5. A végrehajtást gátló fő problémákat az adminisztratív akadályokban és a hálózathoz való hozzáférés nehézségeiben azonosították, amelyek az alábbiak: elégtelen hálózati kapacitás, át nem látható hálózati csatlakozási eljárások, magas csatlakozási költségek és a csatlakozás engedélyezéséhez kapcsolódó hosszú bevezetési idő. E fő akadályokat gyakrabban idézi elő az adminisztratív vagy egyéb erőforrások korlátozottsága, mint valamely technológiai korlát.

3.1.6. Ezenkívül néhány tagállamban a hálózati csatlakozási és bővítési költségek, továbbá egyes szállító- és elosztórendszer-üzemeltetők díjszabási rendszerei továbbra is kedveznek a hagyományos termelőknek, és hátrányosan különböztetik meg az új, gyakran decentralizált, kisebb, megújuló forrásból villamos energiát előállító termelőket. Ez helyi és regionális szinten gátolja a munkahelyteremtést és a növekedést.

3.1.7. A származási garanciák rendszerét még nem minden tagállam valósította meg teljesen, a megbízhatósággal, a kettős számbavétellel, valamint annak kockázatával kapcsolatos problémák miatt, hogy ugyanazt az energiaegységet két különböző fogyasztói csoport számára teszik hozzáférhetővé. Ez a megújuló forrásból előállított villamos energia fogyasztói piacát általánosságban ásta alá.

3.2. Megújuló energiák a közlekedési ágazatban

3.2.1. A megújuló energiaforrások közlekedési ágazatban történő használatáról szóló (2003/30/EK) irányelv előírta a tagállamok számára, hogy tűzzenek ki célokat a benzin- és dízelüzemanyagok bizonyos százalékának 2005-ig és 2010-ig megújuló energiaforrásokkal történő kiváltására, és ehhez 2 %-os, illetve 5,75 %-os referenciaértéket vegyenek alapul. A 2007. januári előrehaladási jelentés (3) szerint 2005-ben a bioüzemanyagok részesedése 1 % volt az EU-ban, és csak Németország és Svédország teljesítette a referenciacélokat.

3.2.2. A tagállami jelentések alapján 2007-ben az EU közlekedési ágazatában felhasznált teljes üzemanyag-mennyiség 2,6 %-a (8,1 Mtoe) volt bioüzemanyag. 2007-ben a biodízel a közlekedési ágazatban felhasznált megújuló üzemanyagok 75 %-át tette ki (6,1 Mtoe), amelynek 26 %-át importálták. A bioetanol képezte e kategória 15 %-át (1,24 Mtoe-val), amelynek 31 %-át importálták. A fennmaradó 10 % a Németországban, Írországban és Hollandiában felhasznált tiszta növényi olaj, illetve a Svédországban használt biogáz volt.

3.2.3. Németország, Franciaország, Ausztria, Svédország és az Egyesült Királyság 2006-ban és 2007-ben továbbra is az öt legjelentősebb bioüzemanyag-fogyasztó volt, az EU összfogyasztásának az első évben 87 %-át, a másodikban pedig 81 %-át téve ki. Más megújuló energiaforrás közlekedési ágazatban történő felhasználását nem jelentették. A hidrogén felhasználása – forrásától függetlenül – jelentéktelen maradt, a közúti szállításban felhasznált, megújuló forrásokból eredő villamos energia kis mennyiségű volt.

3.2.4. A bioetanol nettó importja a 2005-ös 171 Ktoe értékről 2007-re 397 Ktoe-re nőtt, a háztartásibiodízel-termelés részesedése pedig csökkent. Az EU biodízel-kereskedelmi mérlege a 2005-ös pozitív értékről (355 Ktoe export) 2007-re negatívra változott (1,8 Mtoe biodízel importja). A változás fő oka az Egyesült Államokból származó olcsóbb szójaolaj-metilészter, valamint a brazíliai és argentínai cukornád-etanol volt.

3.2.5. A tagállamok által a bioüzemanyagok előmozdítására alkalmazott két leggyakoribb eszköz az adókedvezmény és a bioüzemanyagokkal kapcsolatos előírások. 2005–2006 során Finnország kivételével minden tagállam a jövedékiadó-mentességet alkalmazta fő támogatási intézkedésként, míg mindössze 3 ország alkalmazta a bioüzemanyagokkal kapcsolatos előírásokat. 2007 óta a tagállamok több mint fele fogadott el előírásokat az üzemanyagoknak bizonyos bioüzemanyaggal való keverésére, legtöbb esetben részleges, de növekvő mértékű adóztatással kombinálva. Egyes országok kvótamechanizmust és ajánlattételi eljárást alkalmaznak.

3.2.6. Ezenkívül néhány tagállam specifikus intézkedéseken keresztül támogatja a bioüzemanyagokat. E szakpolitikai eszközök magukban foglalnak a mezőgazdaságra (így a nyersanyagok megtermesztésére), valamint a (köztes és késztermékeket előállító) iparra vonatkozó intézkedéseket, a bioüzemanyagok forgalmazására vonatkozó intézkedéseket, továbbá a bioüzemanyaggal működő személygépkocsik és egyéb járművek vásárlására és karbantartására vonatkozó intézkedéseket.

3.3. Gazdasági és környezeti hatások

3.3.1. Gazdasági szempontból a bioüzemanyagok növekvő használata hozzájárult az ellátás biztonságához, mivel csökkentette a fosszilis üzemanyagoktól való függést, és diverzifikálta az EU által alkalmazott üzemanyag-mixet.

3.3.2. A biomassza- és bioüzemanyag-ágazatok további munkahelyek létrehozásával is hozzájárultak az EU gazdaságához. 2005-ben a nem hálózati betáplálás révén történő biomassza-felhasználás 600 000 munkahelyet tartott fenn, a hálózati felhasználás és a bioüzemanyag-ágazat több mint 100 000, a biogázágazat pedig mintegy 50 000 embert foglalkoztatott. Ezenkívül a mezőgazdaság és az erdőgazdaság is fontos szerepet játszik a biomasszát alkalmazó technológiákhoz szükséges tüzelőanyag előállításában.

3.3.3. Az EU a 2006 és 2007 során forgalomba hozott és felhasznált bioüzemanyagok segítségével 9,7, illetve 14,0 Mt szén-dioxidnak megfelelő nettó megtakarítást ért el az üvegházhatású gázok kibocsátásában. Ez azt is jelenti, hogy az EU bioüzemanyag-fogyasztásának legnagyobb részét a közelmúltban felhagyott művelésű mezőgazdasági területek újbóli hasznosításával, vagy az európai földterületek termelésből való kivonásának lassításával fedezték.

3.3.4. A bioüzemanyagok bevezetése továbbra is költségesebb, mint a más ágazatokban alkalmazott egyéb CO2-csökkentési technológiák, azonban a mai technológiák mellett továbbra is ez a közlekedési ágazatbeli, növekvő CO2-kibocsátások visszafogására elérhető megoldások egyike.

3.4. Jogsértési eljárások

3.4.1. 2004 óta az Európai Bizottság 61 jogi eljárást indított tagállamok ellen a belső villamosenergia-piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról szóló 2001/77/EK irányelv be nem tartása miatt. Ebből 16-ot még nem zártak le. A megújuló üzemanyagoknak a közlekedési ágazatban való használatáról szóló 2003/30/EK irányelv alapján 2005 óta a Bizottság 62 jogi eljárást indított tagállamok ellen, amelyek közül sokat a jelentéstételi kötelezettségek nem teljesítése, illetve az irányelv referenciaértékeinek megfelelő nemzeti célkitűzések meghatározásának hiánya miatt kezdeményezett.

3.5. Fűtéshez és hűtéshez használt megújuló energia

3.5.1. Ez az ágazat felelős a teljes energiafogyasztás körülbelül 50 %-áért, és a megújuló energiák teljes fogyasztásának 60 %-áért. Az ágazatban főként a biomasszát használják fel, de meg kell említeni a termikus napenergiát és a geotermikus energiát is.

3.5.2. A biomassza felhasználható a fűtésnél és a villamosenergia-termelésben, valamint bioüzemanyagok formájában, vagyis a közlekedésben. Ezért készítette el az EU a 33 intézkedést tartalmazó biomassza cselekvési tervet („Biomass Action PLan” – BAP) 2005-ben, amely hangsúlyozta a szakpolitikai koordináció szükségességét, és ezért tekinti át e jelentés a biomassza ágazatban elért előrehaladást.

3.5.3. A biomassza növekedése előtt álló problémák közé tartoznak az adminisztratív és nem piaci jellegű akadályok, mint például az egyértelműbb és harmonizált feltételek iránti igény, valamint az engedélyeztetés hosszadalmas és jogilag bonyolult eljárásaiból adódó szűk keresztmetszetek.

3.5.4. Továbbra is többféle adminisztratív akadály gátolja a bioenergián alapuló létesítmények uniós tagállamokon belüli fejlődését. Az Európai Bizottság tanulmányt készített a különféle bioenergia-termelésre vonatkozó engedélyeztetési eljárások összehasonlítására, elemezve a folyamat időszükségletét az EU-ban, továbbá az engedély megadását vagy elutasítását befolyásoló tényezőket.

4. Általános megjegyzések

4.1. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság közleményét, hangsúlyozva, hogy továbbra is szükség van új és erősebb jogszabályi keretre, ezen belül folyamatos nyomon követésre és jelentéstételre. A megnevezett akadályok közül néhánnyal már a megújuló energiákról szóló új irányelv és a nemzeti cselekvési tervekre vonatkozó iránymutatások kidolgozásakor is foglalkoztak.

4.2. Az EGSZB megismétli, hogy maradéktalanul támogatja a megújuló energiák alkalmazását, és tudatában van annak, hogy a Tanács ambiciózus céljainak (a CO2-kibocsátás 60–80 %-os csökkentése, valamint magasabb fokú önellátás) elérése érdekében közép- és hosszú távon jóval magasabb részesedés szükséges, mint a 2020-ig jelzett 20 %. (4)

4.3. Az EGSZB kiemeli, hogy szükség van egységes, hosszú távú uniós energiaügyi stratégiára.

4.4. A megújuló forrásokból való villamosenergia-termelés arányának növelésére vonatkozó közösségi célkitűzések elérése érdekében több figyelemfelkeltésre és tájékoztatásra van szükség a lakosság támogatásának elnyeréséhez. Ezért játszhatnának nagy szerepet a megújulóenergia-ágazatbeli fejlesztések támogatását célzó nemzeti programok.

4.5. A megújuló energiaforrások szektora számos munkahely-teremtési lehetőséget nyújt Európában. A Low carbon jobs for Europe [Az alacsony szén-dioxid-kibocsátáshoz kapcsolódó álláshelyek Európa számára] (5) c. WWF-tanulmányból az derül ki, hogy legalább 3,4 millió európai álláshely közvetlenül kapcsolódik a megújuló energiákhoz, a fenntartható közlekedéshez, valamint az energiahatékony árukhoz és szolgáltatásokhoz.

4.6. A megújulóenergia-termelés gyakran a helyi és regionális kis- és középvállalatok (kkv-k) és mezőgazdasági termelők tevékenységén alapul. A regionális és helyi megújulóenergia-beruházások jelentős növekedési és foglakoztatási lehetőségeket teremtenek a tagállamokban és régióikban. Az EGSZB regionális fejlesztési intézkedések meghozatalát ajánlja, sürgeti a helyi és regionális fejlesztési kezdeményezésekből származó, a megújulóenergia-termeléssel kapcsolatos bevált gyakorlatok cseréjét, és szorgalmazza az uniós alapok felhasználását ezen a területen.

4.7. Az utóbbi években az Európai Bizottság a hatodik és a hetedik keretprogramon belül jelentős pénzforrásokkal támogatta a második generációs bioüzemanyag-technológiák fejlesztését (6). Az intelligens energia második európai programjának keretében a bioenergia tagállamokbeli felhasználásának ösztönzésével kapcsolatos helyes gyakorlatokat is összegyűjtötték. Az EU-nak most az innovatív példáktól tovább kell lépnie a bevált gyakorlatok lehető leghatékonyabb módon történő széles körű alkalmazása felé. (7)

4.8. Az új motorok és a második generációs bioüzemanyagok, valamint az egyéb megújuló üzemanyagok fejlesztésére irányuló kutatást finanszírozni kell; ajánlott továbbá az alternatív üzemanyagok piacra jutásának javítását célzó intézkedések meghozatala. (8)

4.9. Az elért eredményekről szóló következő jelentésekben az Európai Bizottságnak szemléltetnie kellene azt is, hogy életciklusuk végén milyen lehetőségek vannak a megújuló energiával működő berendezések kezelésére és újrahasznosítására. Ezen a területen jó példával jár elöl a PV Cycle szövetség, amely önkéntes programot hozott létre a lejárt életciklusú fotovoltaikus panelek visszavételére és újrahasznosítására, és a teljes értéklánc során felelősséget vállal a panelekért, létrehozva ezen a területen a nyomon követés, a jelentéstétel és a bevált gyakorlatok kialakításának eszközeit.

5. Részletes megjegyzések

5.1. Megújuló energiák a villamosenergia-ágazatban

5.1.1. Az EGSZB attól tart, hogy az EU valószínűleg nem fogja tudni elérni a két irányelvben 2010-re kitűzött célokat. Ezért sürgeti a tagállamokat, hogy hozzanak felelősségteljes intézkedéseket, és tegyenek meg mindent az elfogadott célok teljesítése érdekében, még ha azok nem is kötelező érvényűek. Amint azt a Stern-jelentés hangsúlyozta, a tétlenség hosszú távon sokkal nagyobb költségekkel jár.

5.1.2. Jelenleg 27 különböző országos támogatási rendszer létezik, és fennáll a veszélye, hogy a tagállamok céljaik elérése érdekében megpróbálnak egymásra ígérni, ami szükségtelenül megnöveli a kiadásokat. Céljaik teljesítése érdekében a tagállamoknak diverzifikálniuk kellene az alkalmazott technológiát, ösztönözve és támogatva a K+F bővítését, (9) valamint a megfelelő oktatást és képzést. (10) Az állami támogatású K+F-bővítésre jó példa a belgiumi IMEC központ (www.imec.be).

5.1.3. Az EGSZB ismételten hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak egy költség-haszon elemzésen alapuló közös energiapolitikai stratégiára van szüksége. Már számos testület, köztük az EGSZB is egységes uniós fellépést sürgetett. Mindaddig azonban, amíg néhány tagállam elsősorban a saját érdekeit nézi, energiaügyi szempontból Európa a lehetőségeihez képest gyengébb, sebezhetőbb és kevésbé hatékony lesz; és minél nagyobb egy tagállam, annál nagyobb hatást tud gyakorolni. (11) Ezzel összefüggésben az Európai Bizottság június végén közzétette iránymutatásait a megújuló energiaforrásokra vonatkozó nemzeti cselekvési terveket (12) illetően, elősegítve ezzel a megújuló energia felhasználásának közös megközelítését.

5.1.4. A hálózathoz való hozzáférés a jelentésben felsorolt főbb akadályainak leküzdése érdekében határozott támogatásra van szükség a megújuló energia távvezeték-hálózatba történő integrációjához, valamint a közbülső energiatároló rendszerek (például akkumulátorok) használatához az integrált megújulóenergia-termelésben. Az adminisztratív akadályokat illetően a tagállamoknak komolyan fontolóra kellene venniük az Európai Bizottság arra vonatkozó ajánlását, hogy az összes szükséges engedélyezésért felelős egységes közigazgatási szervet kell létrehozni, amely átláthatóbban működik. (13) Ezenkívül a villamosenergia-piacnak állandó, kiszámítható, hosszú távú szabályozási keretre, valamint a tagállami ösztönző programok jobb összehangolására van szüksége.

5.1.5. Ha az összes tagállam megfelelően alkalmazná az eredetigazolási rendszert, az elősegítené, hogy a célt európai szinten költséghatékonyabban lehessen elérni.

5.2. Megújuló energiák a közlekedési ágazatban

5.2.1. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy „a bioüzemanyagok bevezetése továbbra is költségesebb, mint a más ágazatokban alkalmazott egyéb CO2-csökkentési technológiák”. Azzal azonban nem tud egyetérteni, hogy: „ennek ellenére továbbra is ez a közlekedési ágazatbeli CO2-kibocsátások visszafogására elérhető néhány megoldás egyike”, mindaddig, amíg a fenntartható közlekedési programokat nem hajtják végre megfelelően az összes tagállamban.

5.2.2. A közlekedési ágazatban elengedhetetlen az energiahatékonyság: a megújuló energia százalékos arányára vonatkozó kötelező célt egyre nehezebb lesz fenntartható módon teljesíteni, ha a közlekedési célú energia iránti általános igény növekedése folytatódik. Az EGSZB több ízben utalt rá, hogy erre a problémára a forgalom visszaszorítását célzó politikával, valamint a közlekedési módok megoszlásának az éghajlatkímélőbb közlekedési módok, így a helyi tömegközlekedés és a hajóközlekedés javára történő megváltoztatásával és ugyanezt célzó piaci ösztönzőkkel kellene válaszolni. (4)

5.2.3. A közlekedési ágazatban a megújuló forrásokból származó európai energiatermelés jelenleg csaknem kizárólag a bioüzemanyagokra szorítkozik, amelyek 2007-ben az európai közlekedési szektor igényeinek mindössze 2,6 %-át biztosították. A bioüzemanyagok felhasználása terén elért haladásról szóló véleményében (14) az EGSZB hangsúlyozta, hogy az eddig folytatott politikát át kell gondolni, és a második generációs bioüzemanyagokra kell helyezni a hangsúlyt. Ugyanakkor ösztönözni és támogatni kell a második generációs átalakítási technológiák fejlesztését annak érdekében, hogy lehetővé váljon a gyorsan növekvő növényekből – főként pázsitfűfélék termesztése során vagy az erdőgazdálkodásban – vagy mezőgazdasági melléktermékekből nyert nyersanyagok felhasználása, elkerülve ezzel az értékesebb, a táplálkozás szempontjából fontos vetőmagok felhasználását. (15)

5.2.4. A mezőgazdasági termőterületek és a biodiverzitás szempontjából értékes területek bioüzemanyag-előállítási célú felhasználását elkerülendő az EGSZB azt javasolja, hogy minden tagállam bocsásson rendelkezésre olyan térképet, amelyen megjelöli az energianövények termesztésére kijelölt területeket. Ezzel az intézkedéssel jobban felbecsülhető az európai szintű bioüzemanyag-termelési potenciál.

5.3. Gazdasági és környezeti hatások

5.3.1. A gazdasági és környezeti hatások tekintetében az Európai Bizottság dokumentuma meglehetősen derűlátó: elsősorban a kedvező hatásokra koncentrál, és figyelmen kívül hagyja a bioüzemanyagok élelmiszerárakra gyakorolt hatását. Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy a megnövekedett élelmiszerárakra válaszul a mezőgazdasági termelésben a jó minőségű élelmiszer termelése élvezzen elsőbbséget az energiacélú növénytermesztéssel szemben. Az Európai Uniónak lépéseket kellene tennie a bioüzemanyagokra vonatkozó fenntarthatósági kritériumok jobb érvényesítése és a második és harmadik generációs bioüzemanyagok fejlesztése érdekében. A bioüzemanyagok tanúsítási rendszerére irányuló kezdeményezés révén az Unió határain belül és kívül is a fenntartható növénytermesztési gyakorlatok (köztük a földhasználat megváltoztatása és a biodiverzitás-védelem) előmozdításának élére áll.

5.3.2. Az Európai Bizottság dokumentuma nem méri fel, hogy a megújuló energiaforrások használata milyen gazdasági és szociális hatást gyakorol a végfelhasználók költségvetésére.

5.4. Fűtéshez és hűtéshez használt megújuló energia

5.4.1. Tekintettel arra, hogy a biomasszát a hő- és villamosenergia-termelésben, valamint bioüzemanyagok formájában is felhasználják, az EGSZB arra számít, hogy nagy nyomás nehezedik majd az erdőkre. Emellett az, hogy az Európai Bizottság által finanszírozott, az EU-27-re vetített 2020-as lehetőségek megbecslésére vonatkozó több mint 70 tanulmány (16) jelentősen eltérő eredményekre vezetett (76 Mtoe – 480 Mtoe), fokozza az erdőgazdálkodással és az erdőkitermelésre gyakorolt nyomással kapcsolatos aggodalmainkat. Az energiatermelési célú biomasszával kapcsolatos fontos lépésekre és döntésekre csak akkor kerül sor, ha már működésbe lép egy megfelelő nyomonkövetési rendszer. Az EGSZB tehát várakozással tekint az Európai Bizottságnak a biomassza-felhasználás fenntarthatóságáról szóló tervezett jelentése elébe. (17)

Kelt Brüsszelben, 2009. november 4-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) COM(2005) 628 – „A Biomasszával kapcsolatos cselekvési terv”.

(2) HL L 140., 2009.6.5., 16. o.

(3) COM(2006) 845 – „Jelentés a bioüzemanyagok terén elért haladásról”.

(4) Az EGSZB véleménye a megújuló forrásokból előállított energia támogatásáról, HL C 77., 2009.3.31.

(5) http://assets.panda.org/downloads/low_carbon_jobs_final.pdf.

(6) A jelentés szerint több mint 109 millió euróval.

(7) BAP Driver – European Best Practice Report [A biomassza-cselekvési tervek előmozdítása – Jelentés az európai bevált gyakorlatokról], Elérhető a http://www.bapdriver.org/ címen.

(8) Az EGSZB véleménye a közúti közlekedésben alkalmazható alternatív üzemanyagok tárgyában, HL C 195., 2006.8.18., 75-79. o.

(9) Lásd a CESE 46/2009. sz., Szemben az olajproblémával című véleményt (5.8. pont).

(10) HL C 277., 2009.11.17., 15-19. o.

(11) HL C 228., 2009.9.22., 84-89. o.

(12) Az Európai Bizottság 2009. június 30-i C(2009)5174. sz. határozata.

(13) HL C 182., 2009.8.4. (4.7. pont)

(14) Az EGSZB véleménye a bioüzemanyagok terén elért haladásról szóló jelentés tárgyában, HL C 44., 2008.2.16.

(15) HL C 162., 2008.6.25., 52-61. o.

(16) Status of Biomass Resources Assessments Version 1 [A biomassza-források felméréseinek jelenlegi állása, 1. változat], 2008. december: http://www.eu-bee.com/.

(17) A 2009/28/EK irányelv 17. cikke.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/142

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a légiközlekedés-védelmi díjakról

(COM(2009) 217 végleges – 2009/0063 (COD))

(2010/C 128/27)

Előadó: Marius Eugen OPRAN

2009. július 20-án a Tanács úgy határozott, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 80. cikkének (2) bekezdése alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a légiközlekedés-védelmi díjakról

COM(2009) 217 végleges – 2009/0063 (COD).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2009. október 12-én elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott, 457. plenáris ülésén (a 2009. november 5-i ülésnapon) 130 szavazattal 4 ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1. Ajánlások és javaslatok

1.1. Az EGSZB azt javasolja, hogy a Parlament és a Tanács fogadja el az Európai Bizottság légiközlekedés-védelmi díjakról szóló irányelvtervezetét, hogy a javasolt korszerű módszereket és megoldásokat valamennyi tagállami mielőbb bevezethesse .

Az EGSZB ugyanakkor azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság által javasolt korszerű módszerek és megoldások világosságának növelése és alkalmazásuk egyszerűsítése érdekében el kellene végezni a következő korrekciókat és változtatásokat :

1.2.1. „A javaslat háttere” rész „A javaslat jogi elemei” című 3) pontjának „A megkülönböztetés tilalma” albekezdését illetően az EGSZB azt javasolja, hogy itt figyelembe kellene venni a repülőgépgyártóknak a repülőgépek biztonsági szintjének növeléséhez történő hozzájárulását (a kutatási-fejlesztési költségek terén is), s így ennek a bekezdésnek a következőképpen kellene szólnia: „ A légi közlekedés biztonságáért felszámított díjaknak méltányosaknak kell lenniük, és nem lehet különbséget tenni légitársaságok, utasok és a légiközlekedési ipar között .”

1.2.2. Az irányelvtervezet 1. cikkét („Tárgy”) illetően az EGSZB azt javasolja, hogy az 1. albekezdést az alábbiak szerint módosítsák: „ Ezen irányelv uniós szintű, közös alapelveket határoz meg valamennyi közösségi repülőtér légiközlekedés-védelmi díjainak kivetésére és kiszámítására vonatkozóan .”

1.2.3. A 4. cikket („Konzultáció”) illetően az EGSZB azt javasolja, hogy a 2. albekezdés a következőképpen szóljon: „ A tagállamok gondoskodnak róla, hogy minden repülőtéren létrejöjjön egy légijármű-üzemeltetői bizottság. Ennek a bizottságnak részt kell vennie egy kötelező és rendszeres konzultációs eljárásban a repülőtér-üzembentartóval a légiközlekedés-védelmi díjszabás rendszeréről és a díjak mértékéről. A konzultációra szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal kell sort keríteni. A légi utasok érdekeit támogató civil szervezetek képviselőit meg kell hívni, hogy állandó jelleggel, teljes jogú tagként, vagy pedig eseti alapon, megfigyelőként vegyenek részt a bizottság munkájában .”

Figyelembe véve az új hatóságok létrehozásának támogatása kapcsán a tagállamokra háruló pénzügyi ráfordítást, az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak, a Parlamentnek és a Tanácsnak végre döntenie kellene a következő két lehetőség között :

1.2.4.1. Elfogadják, hogy a NASC-titkárságok professzionális és jól képzett struktúrái töltik be a „független egységek” szerepét, s így nincs szükség pénzügyi támogatásra.

1.2.4.2. Fenntartják eredeti döntésüket, hogy új, független struktúrákat kell kialakítani .

1.2.5. Hasonlóképpen az Európai Bizottság – amely meg van győződve arról, hogy azok a tevékenységek, amelyek általában véve a nemzetbiztonsághoz és különösen a terrorista fenyegetések elleni küzdelemhez kapcsolódnak, a tagállamok fő felelősségi körébe tartoznak – úgy véli, hogy felül kell vizsgálni a kormányok pénzügyi részvételét a légi közlekedés biztonsága költségeinek fedezésében, és hogy hozzájárulásukat a költségekhez – amelyeket jelenleg a repülőterek, a légitársaságok és az utasok viselnek – jelentősen emelni kell.

2. Következtetések és észrevételek

2.1. Az Európai Bizottság által a polgári légi közlekedés védelmi szolgálatainak díjszámítására javasolt új módszer néhány olyan alapelv kiválasztásán és meghatározásán alapul, amelynek az ágazatban működő valamennyi repülőtér-üzemeltetőnek meg kell felelnie, amikor meghatározza a potenciális felhasználók (államok, repülőtéri hatóságok, légitársaságok vagy utasok) mindegyike, illetve egy vagy több kategóriája által viselendő költségek szintjét:

—	szubszidiaritás,

—	állami felelősségvállalás,

—	díjszámítás/tarifák,

—	tájékoztatás és kommunikáció,

—	harmonizáció,

—	átláthatóság,

—	egy nemzeti független felügyeleti hatóság felállítása valamennyi tagállamban.

2.2. Az Európai Bizottság által javasolt alapelvek gondos kiértékelése után az EGSZB úgy véli, hogy azok gyakorlati megvalósítása kiküszöbölheti az eljárások jelenlegi torzulásait, biztosítva az új, innovatív módszerek eredményes megvalósítását.

A nemzeti független felügyeleti hatóság minden tagállamban történő felállításának igényét illetően az EGSZB megjegyzi, hogy

2.3.1. nemzeti független felügyeleti hatóságot más minden uniós országban felállítottak, minisztériumközi struktúrával.

2.3.2. A nemzeti független felügyeleti hatóság titkársága – annak ellenére, hogy nem tekinthető valóban független testületnek – felügyeleti szervként képes eljárni a rendelkezésére álló valamennyi szükséges szakmai, humán és pénzügyi erőforrással, biztosítva, hogy az irányelv rendelkezéseit megfelelően és hatékonyan alkalmazzák. Az EGSZB úgy véli, hogy általában véve azt, ami a tagállamok egyikében a személyek biztonságára vonatkozik, nem kellene teljes mértékben függetleníteni, hanem végső soron demokratikus parlamenti ellenőrzésnek kellene alávetni.

Az EGSZB nagyra értékeli az Európai Bizottság professzionális munkáját, különösen a számítógépes modellezés alkalmazását a légiközlekedés-védelmi díjak különféle főbb lehetőségeinek az érvényben lévő nemzetközi elvek alapján történő kiértékelésére.

2.4.1. Az EU nem játszik szerepet a folyamatban , és e döntés következményei.

2.4.2. Az önszabályozó politikák ICAO és az iparág által elfogadott gyakorlata megvédheti az utasok érdekeit, és a légi fuvarozók és a repülőterek közötti közvetlen párbeszéd révén hatékonyabban segítheti elő a légiközlekedés-védelmi szolgáltatásokat.

2.4.3. Hasonlóan a 2.4.2. lehetőséghez, de európai irányelv révén szabályozva.

2.4.4. A repülőtéri védelmi kiadások teljes összegét a tagállamok viselik , ami megakadályozná, hogy harmadik felek számára bármiféle légiközlekedés-védelmi költség merüljön fel, és kiküszöbölne mindenfajta diszkriminációt, hogy ezáltal helyesen lehessen megválasztani utasok, a repülőtéri hatóságok, a légitársaságok és a kormányok számára egyaránt előnyös, optimális megoldást.

2.5. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság döntését, szintén arra a következtetésre jutva, hogy a harmadik opció szolgálja legjobban a fogyasztók érdekeit, és növeli meg leginkább a nyújtott légiközlekedés-védelmi szolgáltatások hatékonyságát, megjegyezve azt is, hogy ennek az opciónak a nemzeti szintű adminisztrációja és a költségek ebből adódó emelkedése elhanyagolható lehet, ha az Európai Bizottság hozzá tud járulni, hogy a feladatnak szentelt egységekként a repülőtéri díjakról szóló irányelv rendelkezéseivel összhangban már létrehozott NASC-titkárságokat alkalmazza (1).

2.6. Az EGSZB ugyanakkor úgy véli, hogy az Európai Bizottság által választott opció csak akkor fogja elérni a várt célt, ha a kormányok beleegyeznek, hogy jelentősen emelik hozzájárulásokat a vonatkozó költségekhez.

2.7. Az irányelv átláthatóságról szóló rendelkezéseit illetően az EGSZB úgy véli, hogy ezeknek világosan ki kell mondaniuk, hogy ez a szempont nem csupán a légi közlekedés biztonsági költségeivel kapcsolatos problémákra vonatkozik, hanem ugyanolyan mértékben a meglévő finanszírozási mechanizmusokra is; a légitársaságoknak és az utasoknak csak akkor lehet pontos fogalmuk arról, hogy a repülőtéri hatóságok miként számítják ki a légiközekedés-védelmi díjakat, ha ezeket a finanszírozási mechanizmusokat nyílttá és átláthatóvá teszik. A védelmi személyzet költségeit és fő teljesítménymutatóit hasonlóképpen nyilvánosan elérhetővé kell tenni.

Az Indokolás 3., „A javaslat jogi elemei” részének „Konzultáció és megoldáskeresés” és „Átláthatóság” című bekezdéseit illetően az EGSZB úgy véli, hogy a légi utasokat – a légiközlekedés-védelemre elkülönített költségvetés fő hozzájárulóit – tömörítő szervezetek képviselőinek, ha csak megfigyelőként is, de részt kellene venniük a repülőtéri hatóságok és a légitársaságok közötti megfelelő párbeszédben. Így elkerülhető lenne olyan biztonsági eljárások bevezetése vagy indokolatlan fenntartása, amelyek költségesek és az utasok számára zavaróak, anélkül hogy lényegesen hozzájárulnának a terrorizmus veszélyének csökkentéséhez. Ilyen intézkedéseket a normál eljárások mellé rendszerint az egyesült államokbeli és/vagy az izraeli hatóságok javasolnak. Ezeket a kockázat szintjétől függően bizonyos helyzetekben alkalmazzák, az EU néhány biztonsági hatósága azonban túlbuzgóságában és olykor attól való félelmében, hogy ő lesz a felelős a kockázat szintjének helytelen felméréséért, mégis arra törekszik, hogy állandó gyakorlatot csináljon belőlük. Ezért a civil szervezetek számos olyan javaslatát elutasítják, amely e kérdések közös megvitatására irányul.

2.8.1. A brüsszeli nemzetközi repülőtéren így az utasokat arra kérik, hogy vegyék le a cipőjüket, mielőtt áthaladnának a fémdetektoros kapun, és a cipőket külön vizsgálják meg. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy az utasok megfertőződnek, amikor mezítláb haladnak át a biztonsági ellenőrzés területén, ahol vírusok milliói bújhatnak meg, például egy olyan személy tüsszentése folytán, aki még nem diagnosztizált sertésinfluenzát hordoz. Ugyanakkor a repülőtér vezetése közpénzeket használt fel számos olyan, utolsó generációs vizsgálóberendezés megvásárlására, amely ellenőrizni tudja az utasok cipőjét, miközben az a lábukon van. Ezt a berendezést üzembe állították a biztonsági ellenőrzés területén, de az utasok biztonsági ellenőrzése alatt nincs használatban.

2.8.2. Egy másik aktuális és vitatható dolog az, hogy nem szabad egy engedélyezett, komolytalanul alacsony mennyiségnél több folyadékot felvinni a fedélzetre; a kialakult határ – főleg az indokolatlan túlbuzgóság miatt – utasonként 100 ml, ami nevetséges érték.

2.9. Annak ellenére, hogy a légiközlekedés-védelmi szolgáltatások profittermelő voltának az irányelvtervezetben szereplő tilalma teljesen összeférhetetlen a profit optimalizálását célul kitűző magánvállalatok létezését és működését meghatározó filozófiával, és ugyanakkor az irányelvjavaslat 7. cikkének további félreértelmezéseit elkerülendő, az EGSZB nyomatékosan javasolja az Európai Bizottságnak, hogy engedje meg a repülőterek biztonsági szolgálatának magáncégek által történő üzemeltetését, kivéve az ellenőrzési és átvizsgálási műveleteket.

2.10. Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság javaslatának megfelelő alkalmazása, a civil társadalom képviselőinek erősebb szerepével együtt, jelentős előnyöket hozhat az európai emberek és a világ többi részén élők, valamint a légiközlekedési iparág és az EU repülőtér-üzemeltetői számára.

3. Általános megjegyzések

3.1. Az Európai Bizottság irányelvjavaslata – széles körű konzultáció eredménye

3.1.1. Az irányelv készítésekor a DG TREN kikérte a tagállamok, valamint az iparágat és a fogyasztókat képviselő szakmai szervezetek véleményét, és tizenegy tagállamból, a repülőtér-vezetések és légi fuvarozók kilenc szakmai szervezetétől, valamint egy, a légi utasokat képviselő szervezettől érkező információkat használt fel.

3.1.2. A tagállamok egyike sem támogatta azt a javaslatot, hogy a légiközlekedés-védelmi költségeket teljesen a nemzeti kormányok fedezzék, azzal érvelve, hogy ezek a költségek a légiközlekedési ágazat üzleti tevékenységének szerves részét képezik, és így a magának légiközlekedési szektornak kell viselnie őket, az autóiparnak az autóbiztonság javításába történő beruházásaihoz hasonlóan. Valamennyi tagállam sürgette a szóban forgó tevékenységekből származó operatív nyereség teljes tilalmát, hangsúlyozva az e téren biztosítandó magas szintű átláthatóság szükségességét.

3.2. A probléma meghatározása

3.2.1. A légiközlekedés-védelem költségeinek részletezése

3.2.1.1. A költségek három fő összetevőből állnak: a repülőtér biztonsági költségei, a légitársaságok költségei és a tagállamok által viselt költségek. Az utasok és a rakomány (poggyász) biztonsági ellenőrzése teszik ki e költségek nagy részét.

3.2.1.2. A biztonsági ellenőrzések költségei két részből tevődnek össze: a bérekből, valamint az infrastruktúra és a berendezések költségeiből. A légiközlekedés-védelmi szolgáltatásokat általában vagy kompetens nemzeti szervezetek nyújtják, vagy ezekkel a repülőtér vezetését, illetve egy erre szakosodott magáncéget bíznak meg.

3.2.2. Mennyibe kerül, és ki fizet a végén?

2007-ben a légi közlekedés biztonsági költségei az EU-ban mintegy 1,6 milliárd eurót tettek ki, ami a közösségi repülőtereket igénybe vevő több mint 636 millió utas által vásárolt repülőjegyek átlagos költségének kb. 1 %-át jelentette. A tagállamok és az ágazat által viselt költségek legnagyobb részét a légi utasok által fizetett díjakból és járulékos költségekből fedezték. Összességében a légitársaságok, utasok és a légi áruszállítás a légiközlekedés-védelmi szolgáltatások költségeinek több mint 90 %-át fedezik, míg a nemzeti kormányok – költségvetési támogatások révén – a fenti költségeknek csak mintegy 6–7 %-át viselik.

3.2.3. Megkülönböztető gyakorlatok a légiközlekedés-védelmi szolgáltatások költségeinek terén

A légi utasokra célállomásuktól függetlenül ugyanazok a biztonsági ellenőrzések vonatkoznak az EU-n belül, ideértve a belföldi járatokat is. A légiközlekedés-védelmi költségeknek tehát azonosaknak kellene lenniük. Sajnálatos módon azonban – a költségcsökkentés érdekében – a légitársaságok az utasokra hárítják a biztonsági ellenőrzések költségeit, amelyeket tulajdonképpen saját maguknak kellene viselniük. Általánosságban elmondható, hogy a nemzeti légitársaságok saját repülőtereiken úgy juttatják érvényre erősebb pozíciójukat, hogy a belföldi járatok javára leszorítják az árakat, míg a külföldről induló járatok esetében megnövelik a repülőjegyek árát.

1. táblázat: a légiközlekedés-védelem utasonként számított költsége az EU viszonylatában közlekedő járatok és a belföldi járatok esetében

Ország / repülőtér	EU-n belüli	Belföldi
Románia – bukaresti repülőtér	7,50 €	3,81 €
Spanyolország – összes repülőtér	1,39 €	1,18 €
Litvánia – Vilnius	2,32 €/MT (a repülőgép maximális felszállási tömege)	legfeljebb 1,16 €/MT (a repülőgép maximális felszállási tömege)
Ciprus – Larnaca	0,39 €	0

Az 1. táblázat azt a gyakorlatot mutatja be, amely során számos nemzeti légitársaság különböző díjszabást alkalmaz a nemzetközi és belföldi járatokra vonatkozó légiközlekedés-védelmi szolgáltatások költségeinek fedezésére. Ez teljes mértékben ellentmond a polgári légi közlekedés biztonságáról szóló 300/2008/EK keretrendelet 5. cikke rendelkezéseinek (2).

3.3. Különféle lehetőségek modellezése és szimulációja / az optimális megoldás kiválasztása

Az irányelv előkészítésekor az Európai Bizottság matematikai szimulációt alkalmazott négy különböző opció értékelésére, ami a légiközlekedés-védelmi díjakra vonatkozó hatályos nemzetközi elveken alapult.

3.3.1. 1. opció: Az EU nem játszik szerepet a folyamatban, és e döntés következményei

A kiszabott díjak komoly megkülönböztetéshez vezetnek a légitársaságok és az utasok viszonylatában.

3.3.2. 2. opció: Az önszabályozó politikák ICAO és az iparág által elfogadott gyakorlata megvédheti az utasok érdekeit, és a légi fuvarozók és a repülőterek közötti közvetlen párbeszéd révén hatékonyabban segítheti elő a légiközlekedés-védelmi szolgáltatásokat.

Egy hasonló keretmegállapodás 1981 óta létezik az ICAO szabályok formájában, de az önszabályozás semmilyen jelentős eredményt nem tudott felmutatni.

3.3.3. 3. opció: Hasonlóan a 2. opcióhoz, de európai irányelv révén szabályozva

Ezenfelül a légitársaságok keresetet indíthatnak a repülőterek ellen, amennyiben a légiközlekedés-védelmi díjak megkülönböztető jellegűek, vagy más célra használják őket, mint a légiközlekedés-védelmi költségek fedezése. Ezt a megoldást számos idekapcsolódó uniós politika is támogatja, és összhangban áll az idevágó nemzeti szintű jogszabályokkal is.

3.3.4. 4. opció: a tagállamok viselik a légiközlekedés-védelemmel kapcsolatos összes költséget, ami megszüntetné a harmadik felekre háruló valamennyi légiközlekedés-védelmi költséget és a megkülönböztetést.

Ez a megoldás nem ösztönzi a légiközlekedés-védelmi szolgáltatások színvonalának javítását, mivel az ágazati üzemeltetők egyáltalán nem lennének költségeik ellenőrzésére késztetve. Ezenkívül ezt a lehetőséget az összes tagállam is hevesen ellenezte.

3.4. Az EGSZB-nek az új módszer meghatározásához az Európai Bizottság által kiválasztott elvekre vonatkozó értékelése

3.4.1. Szubszidiaritás

3.4.1.1. Akkor alkalmazandó, ha a javaslat nem tartozik a Közösség kizárólagos hatáskörébe, és az egyes tagállamok önmagukban nem tudják kielégítő módon megvalósítani a javaslatban foglalt célkitűzéseket, mert az EU-ban a légiközlekedés-védelmi díjrendszerek és reptéri illetékek szabályozása nem egységes.

3.4.1.2. A tagállamok díjszabási rendszerei továbbra is eltérőek, ami meggátolja, hogy a repülőterek és a légi fuvarozók azonos versenyfeltételek mellett működhessenek.

3.4.1.3. A légiközlekedés-védelmi díjakra vonatkozó közös alapszabályoknak a Közösség egészében való egységes alkalmazása tisztességes versenyfeltételeket teremt a légiközlekedési partnerek számára a repülőtéri védelem költségparamétereinek meghatározásakor.

3.4.1.4. Az EU-ban jelenleg eltérő díjszabási rendszereket alkalmaznak, mivel nem léteznek a légiközlekedés-védelmi díjak kiszámításakor egységesen alkalmazott irányadó szabályok. Az irányelv a szóban forgó díjak kiszámításakor alkalmazandó egységes módszer meghatározása és javasolása révén megszünteti az e téren tapasztalható értelmezési zavarokat, és így lehetővé teszi az egységes alkalmazást.

3.4.1.5. A javaslat a tagállamok és/vagy a repülőtér-üzemeltetők által kirótt légiközlekedés-védelmi díjak meghatározásakor alkalmazandó minimumkövetelmények megállapítására korlátozódik. Az irányelv nem ír elő specifikus díjszabási rendszert. E rendszer meghatározása nem kerül ki a tagállamok hatásköréből.

Következtetés : a szubszidiaritás elvének kiválasztása és alkalmazása helyes és szükséges az új irányelv átültetéséhez.

3.4.2. Állami felelősségvállalás

3.4.2.1. Csakúgy, mint a szubszidiaritás esetében, akkor alkalmazandó, ha a javaslat nem tartozik a Közösség kizárólagos hatáskörébe, így az irányelv kidolgozása érdekében elfogadott mindkét elv esetén hasonló problémák merülnek fel.

3.4.2.2. A javaslat a tagállamok és/vagy a repülőtér-üzemeltetők által kirótt légiközlekedés-védelmi díjak meghatározásakor alkalmazandó minimumkövetelmények megállapítására korlátozódik. Az irányelv nem ír elő specifikus díjszabási rendszert. E rendszer meghatározása nem kerül ki a tagállamok hatásköréből.

Következtetés : az állami felelősségvállalás elvének kiválasztása és alkalmazása helyes és szükséges az új irányelv átültetéséhez. Ennek során kellően figyelembe kell venni az aszimmetrikus, ellentmondásos feltételek kialakulásának lehetőségét, valamint az antiterrorista készültség biztosítandó szintjeiben a tagállamok között mutatkozó egyenlőtlenségeket, illetve a légi fuvarozók nemzetiségét. Újra kell értékelni és jelentősen meg kell növelni a kormányzatok légiközlekedés-védelemhez nyújtott pénzügyi hozzájárulását, mivel az állam az a közigazgatási szerv, amely a leginkább felelős a terrorizmus elleni küzdelemért.

3.4.3. Díjszámítás

3.4.3.1. A légi navigációs és földi kiszolgálási szolgáltatások nyújtásáért felszámított díjakról már a légi navigációs szolgálatok közös díjszámítási rendszerének létrehozásáról szóló, 2006. december 6-i 1794/2006/EK európai bizottsági rendelet, (3) valamint a közösségi repülőterek földi kiszolgálási piacára való bejutásról szóló, 1996. október 15-i 96/67/EK tanácsi irányelv (4) is rendelkezik.

3.4.3.2. Tekintettel azokra a komoly különbségekre, amelyek a tagállamoknak a nemzeti repülőtereken alkalmazott légiközlekedés-biztonsági rendszerek kifejlesztéséhez, létrehozásához és üzembe helyezéséhez való hozzájárulásaiban mutatkoznak, a légiközlekedés-védelemhez kapcsolódó jogi költségeket nem lehet egy közös díjszámítási rendszer keretében meghatározni.

Következtetés : a díjszámítás elvének kiválasztása és alkalmazása helyes és szükséges az új irányelv átültetéséhez; ugyanakkor az EU-ban érvényben lévő feltételek sokfélesége miatt nem lehetséges egy közös díjszámítási rendszer kidolgozása.

3.4.4. Tájékoztatás és kommunikáció

3.4.4.1. A repülőterek használói Európában és a többi kontinensen általában repülőtér-üzemeltetői bizottságokba szerveződnek, és folyamatos párbeszédet folytatnak a repülőtér irányító szerveivel.

3.4.4.2. Ez a keret lehetővé teszi az információcserét a légiközlekedés-védelmi díjak kiszámítására vonatkozó eljárással és a díjszámítás alapjával kapcsolatban, különösen az operatív előrejelzéseket, fejlesztési terveket, valamint konkrét kérelmeket és javaslatokat illetően.

Következtetés : a légiközlekedés-védelmi szolgáltatók és a repülőtéri hatóságok közötti tájékoztatás és közvetlen kommunikáció elvének kiválasztása helyénvaló, és alkalmas az új irányelv átültetésére; azonban még nagyobb jelentőséget nyerhetne, ha közönségszolgálati tevékenységeket is magában foglalna.

3.4.5. Harmonizáció

3.4.5.1. A légiközlekedés-védelmi költségek alapkulcsát harmonizálni lehetne a közösségi repülőtereken, ahol a légiközlekedés-védelmi díjak teljes mértékben fedezik e költségeket.

3.4.5.2. Az ilyen díjak kivetéséből származó bevételeknek azonban nem szabad meghaladniuk a légiközlekedés-védelmi szolgáltatások nyújtásának összköltségét, beleértve az állami finanszírozást is, tehát röviden: az ilyenfajta tevékenység nem hozhat operatív hasznot.

3.4.5.3. Ezért a légiközlekedés-védelmi díjakat általában véve nem lehet teljes mértékben harmonizálni.

Következtetés : míg az alapkulcs harmonizációja elvének kiválasztása és alkalmazása helyes és szükséges az új irányelv átültetéséhez, felhívjuk a figyelmet arra a tényre, hogy az összes díj harmonizációja nem lehetséges, és operatív nyereség szerzése nem engedélyezett.

3.4.6. Átláthatóság

3.4.6.1. Biztosítani kell az átláthatóságot, amennyiben a polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. március 11-i 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban megállapított közös alapkövetelményeknél szigorúbb nemzeti légiközlekedés-védelmi intézkedések kihatnak a gazdaságra.

3.4.6.2. Megjegyzendő, hogy a szóban forgó intézkedések némelyike – átmeneti vagy tartós jelleggel – csak a légitársaságok külön kérésére foganatosítható.

Következtetés : az átláthatóság elvének kiválasztása és alkalmazása helyes és szükséges az új irányelv átültetéséhez, amennyiben a nemzeti légiközlekedés-védelmi intézkedések szigorúbbak a közösségi intézkedéseknél, illetve a légitársaságok külön kérésére kerültek bevezetésre. Ezenkívül részletes információkat kell rendelkezésre bocsátani a pénzügyi eszközök forrásairól és a kiutalt eszközök beszedéséért felelős szervekről, amennyiben ezek a szervek nem a repülőtéri hatóságokhoz tartoznak.

3.4.7. Minden tagállamban nemzeti független felügyeleti hatóságot kell felállítani

3.4.8. Nemzeti független felügyeleti hatóságot már minden uniós országban felállítottak, minisztériumközi struktúrával.

3.4.9. Bár mint kormányzati szerv, a nemzeti független felügyeleti hatóság titkársága nem tevékenykedhet teljes mértékben független felügyeleti testületként, úgy véljük, hogy – tekintettel munkatársainak szakmai felkészültségére és nemzetközi hírnevére, valamint a rendelkezésére pénzügyi erőforrásokra – pártatlan módon felügyelni tudja, hogy az irányelv rendelkezéseit megfelelően és hatékonyan alkalmazzák.

Következtetés : egy nemzeti független felügyeleti hatóság felállítása helyes és szükséges az új irányelv rendelkezéseinek sikeres végrehajtásához. Az EGSZB úgy véli, hogy kormányzati struktúrákba való beágyazottságuk ellenére a nemzeti független felügyeleti hatóság titkárságai ezt a szerepet pártatlanul és professzionálisan láthatják majd el, így csökkentve a tagállamoknak az új struktúrák létrehozására és üzemeltetésére irányuló pénzügyi ráfordításait.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) HL L 70., 2009.3.14., 11. o.

(2) HL L 97., 2008.4.9., 72. o.

(3) HL L 341., 2006.12.7., 3. o.

(4) HL L 272., 1996.10.25., 36. o.

18.5.2010

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 128/149

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az önkéntesség európai éve (2011)

(COM(2009) 254 végleges – 2009/0072 (CNS))

(kiegészítő vélemény)

(2010/C 128/30)

Főelőadó: Soscha zu EULENBURG

2009. szeptember 29-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöksége úgy határozott, hogy az Eljárási Szabályzat végrehajtási rendelkezései 29. cikkének A. pontja alapján kiegészítő véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

Az önkéntesség európai éve (2011)

COM(2009) 254 végleges – 2009/0072 (CNS),

a vélemény kidolgozásával pedig a „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekciót bízta meg.

A munka sürgősségére való tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. november 4–5-én tartott 457. plenáris ülésén (a november 5-i ülésnapon) főelőadót jelölt ki Soscha zu Eulenburg személyében, továbbá egyhangúlag elfogadta az alábbi véleményt.

1. Következtetések

1.1. Az EGSZB üdvözli az önkéntesség európai évére (2011) tett javaslatot, melynek révén számos olyan európai polgár tevékenységét ismerik el, akik különböző területeken önkéntes tevékenységet végeznek a társadalom és az európai társadalmi kohézió érdekében.

1.2. Az EGSZB szerint az önkéntesség évének céljai alkalmasak többletérték elérésére az európai polgárok számára.

1.3. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az önkéntes tevékenységet nem szabad eszközként felhasználni.

1.4. Az évnek szorosan illeszkednie kellene a többi európai évhez (2010: a szegénység elleni küzdelem, 2012: az aktív időskor és a generációk közötti szolidaritás éve), hogy fenntartható szinergiák jöhessenek létre.

1.5. Az EGSZB politikai menetrend meghatározását javasolja az önkéntes tevékenység és annak uniós országokbeli infrastruktúrája támogatásához.

1.6. Az EGSZB szerint támogató keretfeltételekre van szükség ahhoz, hogy helyi, regionális, nemzeti és európai szinten biztosítható legyen az önkéntes tevékenység szükséges támogatása és infrastruktúrája, a polgárok számára pedig lehetővé váljon a részvétel.

1.7. Az EGSZB fenntartható struktúrák európai szinten történő létrehozása mellett foglal állást. Egy, az önkéntes tevékenységgel foglalkozó konzultációs fórum hozzájárulhatna ennek a célnak az eléréshez.

1.8. Az EGSZB szerint sürgősen szükség van a finanszírozási eszközök jelentős növelésére a kitűzött célok eléréséhez és a helyi dimenzió megjelenítéséhez.

1.9. Az érintetteknek elegendő időt kell biztosítani az év előkészítésére és a tervek hatékony megvalósítására. A Tanácsnak és az Európai Parlamentnek ezért mielőbb meg kell hoznia a szükséges tartalmi és pénzügyi döntéseket.

1.10. Az értékelő jelentésből kiindulva fehér könyvet kell kidolgozni a nyomon követés biztosítása, valamint a további európai szintű lépések és intézkedések ismertetése érdekében.

2. Az Európai Bizottság javaslatának céljai

2.1. Az Európai Bizottság 2009 júniusában tanácsi határozatra tett javaslatot az önkéntesség európai évéről (2011). Az európai év célja, hogy növekedjen az önkéntes tevékenységnek az európai társadalmak számára betöltött jelentősége és haszna.

2.2. Az Európai Bizottság javaslata négy célt nevez meg az önkéntesség európai éve számára:

—	A kedvező keretfeltételek kialakításának támogatnia kell az önkéntességnek mint a civil részvétel és a közösségi tevékenységek támogatási eszközének meghonosítását.

—	Az önkéntes tevékenységek megkönnyítése, valamint a hálózatépítés, a mobilitás és az együttműködés támogatása érdekében meg kell erősíteni az önkéntes szervezeteket és javítani kell a tevékenységek minőségét.

—	Az önkéntes tevékenységek jutalmazását és elismerését magánszemélyeknek, vállalatoknak és önkéntes szervezeteknek szóló megfelelő ösztönzőkkel kell támogatni.

—	A nyilvánosság figyelmét fel kell hívni az önkéntes tevékenységek értékére és jelentőségére.

2.3. A célokat tapasztalatcsere, tanulmányok eredményeinek terjesztése, konferenciák és rendezvények, valamint tájékoztató és PR-kampányok révén kell megvalósítani. Mindehhez a 2011. évre 6 millió eurós, a 2010-es előkészítő tevékenységekre 2 millió eurós nagyságrendű finanszírozást bocsátanak rendelkezésre.

3. Általános megjegyzések

3.1. Az EGSZB üdvözli az önkéntesség európai évére tett európai bizottsági javaslatot. Az Európai Bizottság a javaslattal az EGSZB és más civil szervezetek, valamint az Európai Parlament kívánságának és ösztönzésének tesz eleget.

3.2. Nyomatékosan el kell ismerni az Európai Bizottság készségét arra, hogy intenzív civil párbeszédet folytasson a civil szervezetekkel. Arra kell törekedni, hogy a tervezett koordinációs szervek és a tervezés, valamint a tevékenységek végrehajtása keretében nemzeti szinten is bevonjuk a civil szervezeteket, továbbá hogy megfelelő nemzeti és európai politikai menetrendeket dolgozzunk ki. Példaként említhető a nyílt koordinációs módszer.

3.3. „Az önkéntesség európai éve” cím jó választás, mivel a jelenség minden aspektusát felöleli. Elég konkrét ahhoz, hogy az európaiak azonosulni tudjanak vele, és elegendő mozgásteret hagy az önkéntes tevékenység különböző árnyalatainak megvilágításához. Ennyiben megfelel a név az önkéntes tevékenység átfogó jellegének és az önkéntesek különböző szerepvállalási területeinek, ezért meg kell tartani.

3.4. Az EGSZB üdvözli, hogy a közlemény kiemeli az önkéntes tevékenység jelentőségét mint a polgári részvételnek, az európai értékeknek, a szolidaritásnak és az európai társadalmak fejlődésének megnyilvánulását. Az EGSZB különböző véleményeiben utalt már erre a jelentőségre.

3.5. Semmilyen körülmények között nem szabad támogatni az önkéntesség eszközként való felhasználását. Az önkéntesek nem a politika eszközei, hanem az aktív polgárság elemei, illetve megnyilvánulása. Tevékenységükkel eszmei értékeket váltanak valóra, például a társadalmi beilleszkedés, a társadalmi kohézió, a szolidaritás és az egész életen át tartó tanulás értékeit a környezet, a sport, az emberi jogok, a kultúra terén, hogy csak néhányat említsünk.

3.6. Az európai bizottsági javaslat szövegében néhány megfogalmazás sejteti az önkéntes tevékenység eszközként való felhasználásának veszélyét, például a munkaerőpiacot és a foglalkoztatási képességet illetően. A (3) preambulumbekezdés például hangsúlyozza, hogy „az önkéntesség olyan nemformális tanulási tapasztalatot nyújt, amely egyaránt kedvez a szakmai készségek és kompetenciák kialakításának, illetve az aktív civil részvétel egyik legfőbb megnyilvánulási formája”. A nemformális tanulási tapasztalatok, amelyek nagy mértékben javíthatják a munkaerő-piaci integrációt és a foglalkoztatási képességet, jelentős kedvező mellékhatást jelentenek.

3.7. Gyakran hivatkoznak a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságra, amikor a gondolkodásmód megváltoztatására szólítanak fel. Ennek során nagyon kell ügyelni arra, hogy ne automatikusan az önkénteseket használják fel a válság társadalmainkra gyakorolt kedvezőtlen hatásainak kiegyenlítéséhez. Az önkéntes tevékenység területén ez a válság még inkább megmutatja, hogy milyen értéke van a polgári szerepvállalásnak társadalmunk számára: szolidaritást jelent, alkalmat ad az embereknek arra, hogy egymás érdekében tevékenykedjenek, de saját maguk is profitáljanak ebből – nem utolsósorban képességeik fejlesztése és/vagy szociális hálózatok kialakítása révén. Lehetőséget biztosít tehát arra, hogy enyhítse a válság hatásait és ellensúlyozza a társadalom kettészakadását. Ez azonban nem a válság következménye, hanem az önkéntes szerepvállalás eredeti értékének része, amelyet itt „újra felfedeznek”.

4. Részletes megjegyzések

4.1. A keretfeltételek megteremtése

4.1.1. Jogi keretre van szükség ahhoz, hogy helyi, regionális, nemzeti és európai szinten biztosítható legyen az önkéntes tevékenységhez szükséges infrastruktúra, és könnyebbé váljon a részvétel a polgárok számára. Ezenkívül a pénzügyi és politikai keretfeltételeket is úgy kell kialakítani, hogy hozzájáruljanak az önkéntes tevékenység akadályainak kiküszöböléséhez. (1)

4.2. A szervezetek erősítése

4.2.1. Rendkívül fontos az önkéntes szervezeteknek mint az önkéntes tevékenység helyszíneinek és katalizátorainak támogatása: Ezek a szervezetek többnyire az első és egyetlen kapcsolattartó pontot jelentik az önkéntesek számára, és igen gyakran maguk az önkéntesek alapították őket. A civil társadalom és az önkéntes tevékenység alapjaként különleges szerep hárul a tapasztalatcserére és a kapacitások javítására az önkéntes szervezeteken belül, valamint 2011-es munkájuk minőségére.

4.2.2. Célként kell kitűzni fenntartható struktúrák létrehozását európai szinten is. Az önkéntes tevékenység konzultatív fóruma biztosíthatná, hogy az önkéntesség éve 2011 után is kifejtse hatását, és hogy „önkéntesbarát” politikára törekedjenek a továbbiakban.

4.2.3. Az önkéntesség európai évét, 2011-et a legjobb gyakorlatok példáinak bemutatására és tapasztalatcseréjére is fel kellene használni.

4.3. A minőség javítása

4.3.1. A minőség javításával kapcsolatban az Európai Bizottság javaslata többek között „szakmaiságról” beszél. Ez a fogalom félreérthető, ezért kerülni kellene. Elsősorban az önkéntes tevékenység minőségének biztosításáról van szó. Az önkénteseknek joguk van ahhoz, hogy ott vállaljanak ilyen tevékenységet, ahol szeretnének. Tevékenységük hasznos a társadalomnak, az egyéneknek, de saját maguk számára is. Biztosítani kell a pénzügyi és személyi feltételeket képzésükhöz és továbbképzésükhöz, valamint munkájuk nyomon követéséhez önkéntes tevékenységük időtartama alatt.

4.4. A tevékenység elismerése

4.5. Üdvözöljük „az elismerés kultúrájának” megjelenését. Önkéntesek esetében azonban nem kellene „jutalmazásról” beszélni: ez félreérthető, hiszen nem az önkéntes tevékenység pénzben kifejezett elismeréséről van szó. A „jutalmazás” fogalma ezenkívül konfliktusokkal terhelt. A fizetett munkavégzés és a fizetés nélküli, önkéntes tevékenység közötti különbséget ugyanis a 2011-es európai év keretében éppen hogy nem elkenni kellene, hanem egymást kiegészítő jellegüket kellene kifejezésre juttatni.

4.6. Az önkéntesség értékével és fontosságával kapcsolatos tájékoztatás

4.7. A széles nyilvánosság figyelmének felkeltése lényeges cél, amelyet üdvözlünk. Ügyelni kell azonban arra, hogy ehhez elegendő eszköz álljon rendelkezésre. Egy uniós szintű, hatékony és sikeres tájékoztató kampány, amely megmutatná az önkéntes tevékenységek lehetőségeit és értékét, kb. 3,5 millió euróval már a költségvetési keret több mint felét felhasználná – ha az emberekhez is el akarjuk juttatni az üzenetet. Ez nem tűnik elégnek. Összehasonlításképpen: a sport általi nevelés 2004-es évére 12,3 millió eurót irányoztak elő. Az Európai Bizottság által készíttetett értékelő jelentésből azonban kiderült, hogy az európaiak „kevéssé vagy egyáltalán nem” voltak tájékoztatva az évről, és hogy annak lényeges üzenete nem jutott el hozzájuk.

4.8. Pénzügyi keret

4.8.1. A javaslat 6 millió eurós finanszírozást irányoz elő a 2011-es intézkedésekre, és 2 millió eurót a 2010-es előkészítő tevékenységekre. Ha el akarjuk érni az említett célokat, és elsősorban a polgárok önkéntes tevékenységének helyi vetületére szeretnénk figyelmet fordítani, akkor az EU-nak realisztikus költségvetést kell rendelkezésre bocsátania. 6 millió euró véleményünk szerint nem elegendő valamennyi európai és tagállami szintű tevékenységre. Végzetes lenne, ha a 2011-es év, amely a fent említett 2004-es év költségvetésének kevesebb mint felével rendelkezik, hasonló eredményhez vezetne, és ha az ambiciózus célokat a túl kicsi költségvetési keret miatt nem sikerülne elérni.

4.8.2. Nagy-Britannia kormánya 2005-ben csak az önkéntesek brit évére 10 millió fontot bocsátott rendelkezésre, Valencia régió pedig 4,2 millió eurót az ottani évre. A realisztikus uniós költségvetésre jó példával szolgál a 2010-re tervezett európai év, amelyre 17 millió eurót szánnak, ebből 9 milliót a tagállamokban rendezendő eseményekre. A tagállamok pedig kötelezettséget vállaltak arra, hogy további 9 millió eurót fordítanak erre.

4.9. Fehér könyv

4.9.1. A nyomon követés és az értékelés érdekében az Európai Bizottság jelentést szeretne készíteni a kezdeményezések megvalósításáról, eredményeiről és általános értékeléséről. Az EGSZB ennek kapcsán emlékeztet javaslatára, és ösztönzi, hogy fehér könyvben mutassák be a további lépéseket és intézkedéseket, hogy az európai év eredményei fenntartható hatást váltsanak ki.

4.10. Szinergiák felhasználása

4.10.1. Feltétlenül ki kell emelni és fel kell használni a 2010-es (a szegénység elleni küzdelem éve), a 2011-es (az önkéntes tevékenység éve) és a 2012-es év (az aktív időskor és a generációk közötti szolidaritás éve) közötti szinergiákat. Ez a három európai év együtt egyedülálló alkalmat nyújt arra, hogy több mint három évre vezérfonalat biztosítson az európai intézmények és a tagállamok tevékenységének a polgárok egymás érdekében való önkéntes szerepvállalásának terén, valamint hogy ezáltal fenntartható hatások legyenek elérhetők. Az európai és nemzeti intézményekben ennek szervezésével foglalkozó csoportoknak szorosan együtt kell működniük ebben a három évben.

4.11. Intézményközi folyamat

4.11.1. Ahhoz, hogy minden érintett elegendő időt kapjon az év előkészítésére és megvalósítására, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek késlekedés nélküli, gyors döntéshozatalra kell törekednie. Célként 2009 végét kellene kitűzni, hogy hivatalosan megkezdődhessen az előkészítő szakasz, valamint rendelkezésre álljanak a megfelelő pénzösszegek.

Kelt Brüsszelben, 2009. november 5-én.

az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke

Mario SEPI

(1) Egy példa a felmerülő akadályokra: egyes tagállamokban a munkanélküliek számára csak igen korlátozott óraszámban engedélyeznek önkéntes tevékenységet.

		ISSN 1725-518X doi:10.3000/1725518X.C_2010.128.hun
Az Európai Unió Hivatalos Lapja		C 128

Magyar nyelvű kiadás	Tájékoztatások és közlemények	53. évfolyam 2010. május 18.

Közleményszám	Tartalom	Oldal
	I Állásfoglalások, ajánlások és vélemények
	ÁLLÁSFOGLALÁSOK
	Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
	457. plenáris ülés, 2009. november 4. és 5.
2010/C 128/01	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság állásfoglalása – Éghajlatváltozás – Az Egyesült Nemzetek 2009. december 7. és 18. között Koppenhágában tartandó éghajlat-változási konferenciája alkalmából	1

	VÉLEMÉNYEK
	Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
	457. plenáris ülés, 2009. november 4. és 5.
2010/C 128/02	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A lisszaboni stratégia 2010 után (feltáró vélemény)	3

2010/C 128/03	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Társadalmi befogadás (feltáró vélemény)	10

2010/C 128/04	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A fenntartható fejlődés stratégiájának jövőbeli perspektívái (feltáró vélemény)	18

2010/C 128/05	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A környezetvédelmileg hatékony gazdaság felé – A gazdasági válságból lehetőséget kovácsolni egy új energetikai korszak előkészítésére (feltáró vélemény)	23

2010/C 128/06	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az alapvető jogok tiszteletben tartása a bevándorlással kapcsolatos európai politikákban és jogszabályokban (saját kezdeményezésű vélemény)	29

2010/C 128/07	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Energia és éghajlatváltozás mint a megújított lisszaboni stratégia szerves része (saját kezdeményezésű vélemény)	36

2010/C 128/08	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A megújított lisszaboni stratégia külső dimenziója (saját kezdeményezésű vélemény)	41

2010/C 128/09	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Egyetemek Európa számára (saját kezdeményezésű vélemény)	48

2010/C 128/10	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A magántőkealapok, a fedezeti alapok és a nemzeti vagyonalapok hatása az európai iparágakban végbemenő szerkezetváltásra (saját kezdeményezésű vélemény)	56

2010/C 128/11	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Általános gazdasági érdekű szolgáltatások: az EU és a tagállamok közötti felelősségmegosztás kérdései (saját kezdeményezésű vélemény)	65

2010/C 128/12	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A közösségi hálózatépítő oldalak hatása a polgárokra/fogyasztókra (saját kezdeményezésű vélemény)	69

	III Előkészítő jogi aktusok
	Európai Gazdasági és Szociális Bizottság
	457. plenáris ülés, 2009. november 4. és 5.
2010/C 128/13	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az Európai Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Új munkahelyekhez szükséges új készségek: A munkaerő-piaci és a képzettségi igények előrejelzése és összehangolása (COM(2008) 868 végleges)	74

2010/C 128/14	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség a polgárok szolgálatában (COM(2009) 262 végleges)	80

2010/C 128/15	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat tanácsi ajánlásra a dohányfüstmentes környezetről (COM(2009) 328 végleges – 2009/0088 (CNS))	89

2010/C 128/16	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az Európai Regionális Fejlesztési Alapról szóló 1080/2006/EK rendeletnek a marginalizált közösségeket segítő, lakáscélú intézkedések támogathatósága tekintetében történő módosításáról (COM(2009) 382 – 2009/0105 (COD))	94

2010/C 128/17	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat tanácsi rendeletre az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezésekről szóló 1083/2006/EK rendeletnek egyes követelmények egyszerűsítése és a pénzügyi irányításhoz kapcsolódó egyes rendelkezések tekintetében történő módosításáról (COM(2009) 384 végleges – 2009/0107(AVC))	95

2010/C 128/18	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Zöld könyv a kollektív fogyasztói jogorvoslatról (COM(2008) 794 végleges)	97

2010/C 128/19	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az egységes piacban rejlő előnyök kamatoztatása az igazgatási együttműködés továbbfejlesztése révén (COM(2008) 703 végleges)	103

2010/C 128/20	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az európai agrárkutatások menetrendjére vonatkozó koherens stratégia felé (COM(2008) 862 végleges)	107

2010/C 128/21	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Élelmiszerárak Európában (COM(2008) 821 végleges)	111

2010/C 128/22	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Úton a Koppenhágában megkötendő átfogó éghajlat-változási megállapodás felé (COM(2009) 39 végleges)	116

2010/C 128/23	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Fehér könyv – Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás: egy európai fellépési keret felé (COM(2009) 147 végleges)	122

2010/C 128/24	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az éghajlatváltozás kezelésére szolgáló nemzetközi finanszírozás növelése: európai tervezet a koppenhágai megállapodáshoz (COM(2009) 475 végleges)	127

2010/C 128/25	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a Közösség tagállamainak kikötőibe érkező vagy onnan induló hajókra vonatkozó jelentések alaki követelményeiről és a 2002/6/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (COM(2009) 11 végleges – 2009/0005 (COD)) és a Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Közlemény és cselekvési terv a korlátok nélküli európai tengeri szállítási térség létrehozása céljából (COM(2009) 10 végleges)	131

2010/C 128/26	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Jelentés a megújuló energiák terén elért haladásról – A Bizottság jelentése a 2001/77/EK irányelv 3. cikke, a 2003/30/EK irányelv 4. cikke (2) bekezdése, és a biomasszával kapcsolatos cselekvési tervről szóló COM(2005) 628 közleménnyel összhangban (COM(2009) 192 végleges)	136

2010/C 128/27	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a légiközlekedés-védelmi díjakról (COM(2009) 217 végleges – 2009/0063 (COD))	142

2010/C 128/28	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi határozatra a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó közösségi iránymutatásokról (átdolgozás) (COM(2009) 391 végleges – 2009/0110 (COD))	147

2010/C 128/29	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat az Európai Parlament és a Tanács …/…/EK irányelvére a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról (kodifikált szöveg) (COM(2009) 446 végleges – 2009/0123 (COD))	148

2010/C 128/30	Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az önkéntesség európai éve (2011) (COM(2009) 254 végleges – 2009/0072 (CNS))(kiegészítő vélemény)	149