–

IB képviseletében F. Ingold és E. Ravin avocats,

–

FA képviseletében A. Boiché avocat,

–

a francia kormány képviseletében E. de Moustier, T. Stehelin, D. Dubois és A. Daniel, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében J. Möller, M. Hellmann és U. Bartl, meghatalmazotti minőségben,

–

Írország képviseletében M. Browne, A. Joyce és J. Quaney, meghatalmazotti minőségben,

–

a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes, S. Duarte Afonso, P. Barros da Costa és L. Medeiros, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében kezdetben: M. Heller, W. Wils és M. Wilderspin, később: M. Heller és W. Wils, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 338., 1.o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.; helyesbítések: HL 2013. L 82., 63. o.; HL 2018. L 33., 5. o.) 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az IB és FA házastársak között, a házasságuk felbontása iránti kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. május 29‑i 1347/2000/EK tanácsi rendelet (HL 2000. L 160., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 209. o.), amelyet 2005. március 1‑jétől hatályon kívül helyezett a 2201/2003 rendelet, a (4), (8) és (12) preambulumbekezdésében a következőket írta elő:

[…]

[…]

4

A 2201/2003 rendelet (1) preambulumbekezdése szerint:

„Az Európai Közösség célul tűzte ki egy szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtését, ahol biztosított a személyek szabad mozgása. E célból a Közösségnek egyebek között olyan intézkedéseket kell elfogadnia a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén, amelyek a belső piac megfelelő működéséhez szükségesek.”

5

A 2201/2003 rendeletnek a „Hatály” című 1. cikke az (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„Ezt a rendeletet a bíróság jellegétől függetlenül az alábbiakkal kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni:

[…]”

6

A rendelet „Általános joghatóság” című 3. cikke a következőket írja elő:

„(1)   […] A házasság felbontásával, különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal:

(2)   E rendelet alkalmazásában a »domicile« (lakóhely) megegyezik az Egyesült Királyság és Írország jogrendszerében alkalmazott kifejezés jelentésével.”

7

Az említett rendeletnek „A 3., 4. és 5. cikk szerinti joghatóság kizárólagos jellege” című 6. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Azon házastárs ellen, aki:

más tagállamban kizárólag a 3., 4. és 5. cikknek megfelelően indítható eljárás.”

8

Ugyanezen rendelet „Perfüggőség és összefüggő eljárások” című 19. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben ugyanazon felek közötti házasságfelbontással, különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos eljárást különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak, a később megkeresett bíróság az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának megállapításáig hivatalból felfüggeszti az eljárást [helyesen: az a bíróság, amelyhez később fordultak, hivatalból felfüggeszti az eljárást azon bíróság joghatóságának megállapításáig, amelyhez elsőként fordultak].”

9

A 2201/2003 rendeletnek a „Két vagy több jogrendszerrel rendelkező tagállamok” című 66. cikke a következőket írja elő:

„Tekintettel egy olyan tagállamra, amelyeknek [helyesen: Az olyan tagállam tekintetében, amelynek] különböző területi egységeiben két vagy több jogrendszer vagy szabályrendszer vonatkozik az e rendelettel szabályozott ügyekre:

[…]”

10

A tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18‑i 4/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 7., 1. o.; helyesbítések: HL 2011. L 131., 26. o.; HL 2013. L 8., 19. o.; HL 2013. L 281., 29. o.) 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamokban tartási kötelezettség tárgyában joghatósággal rendelkezik:

[…]

[…]”

11

A házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2016. június 24‑i (EU) 2016/1103 rendelet (HL 2016. L 183., 1. o.; helyesbítések: HL 2017. L 113., 62. o.; HL 2018. L 167., 36. o.) (15) és (49) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

12

Az említett rendelet 5. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A (2) bekezdés sérelme nélkül, amennyiben valamely tagállam bíróságához a 2201/2003/EK rendelet alapján a házasság felbontására, a különválásra vagy a házasság érvénytelenítésére vonatkozó kérelemmel fordulnak, e tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal az adott kérelemmel kapcsolatos, a házassági vagyonjogi rendszerrel kapcsolatos ügyet érintő határozathozatal tekintetében.”

13

A francia állampolgárságú IB ír állampolgárságú feleségével, FA‑val 1994‑ben kötött házasságot Brayben (Írország). Három – már nagykorú – gyermekük van.

14

IB 2018. december 28‑án házasság felbontására irányuló kérelmet nyújtott be a tribunal de grande instance de Paris‑hoz (párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország).

15

E bíróság családjogi ügyekben eljáró bírája a 2019. július 11‑i végzésében FA kérelmeinek megfelelően megállapította, hogy nem rendelkezik joghatósággal a házastársak házasságának felbontását érintő határozathozatalra. Megállapította ugyanis, hogy önmagában az, hogy IB munkahelye Franciaországban van, nem támaszthatja alá kellőképpen, hogy a szokásos tartózkodási helyét szintén ezen országban kívánja kialakítani azon pénzügyi, adminisztratív és életviteli következmények ellenére, amelyek ezáltal felmerülnek.

16

IB 2019. július 30‑án fellebbezést nyújtott be e végzéssel szemben a cour d’appel de Paris‑hoz (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország), amelyben többek között annak megállapítását kérte, hogy a tribunal de grande instance de Paris (párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság) joghatósággal rendelkezik az érintett házastársak házasságának felbontását érintő határozathozatalra. E tekintetben IB azzal érvel, hogy a szakmai tevékenységét 2010 óta – 2017 májusa óta állandó és tartós jelleggel – Franciaországban gyakorolja. Ezenfelül arra hivatkozik, hogy az említett országban az apja tulajdonában álló lakásban lakik, ezen országban szociális élete van, és a házastársak a mindennapi életüket amiatt élték párhuzamosan két országban, hogy a felesége megtagadta a Franciaországba költözést, bár rendszeresen ott tartózkodik, mégpedig a párizsi lakásban vagy a 2017‑ben megvásárolt nyaralóban.

17

FA a maga részéről azt állítja, hogy soha nem tervezte a családnak a Franciaországban való letelepedését. Így a család szokásos tartózkodási helye Írországban van, és IB soha nem változtatta meg a lakóhelyét, csupán a munkahelyének a címét módosította. Egyébiránt az, hogy IB több mint hat hónapja Franciaországban dolgozik, és ott szerzi a jövedelmét, nem elég a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett szokásos tartózkodási helyének a megalapozásához. IB ugyanis 2018 végéig továbbra is hazajárt a családnak az Írországban található lakóhelyére, ott a korábbival azonos módon élt, és amikor a házastársak 2018 szeptemberétől a házasság felbontását tervezték, Írországban konzultált egy ügyvéddel.

18

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint nem vitatott, hogy az érintett házastársak családi lakóhelye Írországban volt, ahol a család 1999‑ben telepedett le, és a családi lakóhelyet képező ingatlant megvásárolta. Ezenfelül FA fenntartotta az írországi szokásos tartózkodási helyét abban az időpontban, amikor IB a házasság felbontására irányuló eljárást kezdeményezte, ezen eljárást megelőzően nem került sor különválásra, és semmilyen tényező nem utal arra, hogy a felek a családi lakóhelyet közösen Franciaországba kívánták volna áthelyezni, ugyanakkor számos tényező alátámasztja az IB‑t Írországhoz kötő személyes és családi kapcsolatokat, tekintve, hogy minden hétvégén Írországba utazott a házastársához és a gyerekeihez.

19

E bíróság ugyanakkor úgy véli, hogy IB Írországhoz való kötődése nem zárja ki a Franciaországhoz való kötődést, hiszen 2017 óta minden héten odautazott munkavégzés céljából, és e bíróság az első fokon eljáró bírósággal egyetértve megállapítja, hogy IB ténylegesen évek óta két tartózkodási hellyel rendelkezik, amelyek közül az egyik az írországi családi tartózkodási hely, a másik pedig a franciaországi szakmai tartózkodási hely, így az IB‑t Franciaországhoz kötő kapcsolódási pontok a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint nem alkalmi vagy eshetőleges jellegűek, és IB szakmai érdekeltségeinek a központja legalább 2017. május 15. óta Franciaországban van.

20

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor pontosítja, hogy bár megállapítható, hogy az IB legalább hat hónappal azt megelőzően, hogy a tribunal de grande instance de Paris‑hoz (párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság) fordult, állandó és tartós lakóhellyel rendelkezett Franciaországban, az írországi lakóhelyét nem veszítette el, ugyanis ott megőrizte a családi kötelékeket, és személyes okokból rendszeresen ott tartózkodott. E bíróság ebből azt a következtetést vonja le, hogy az ír és a francia bíróságok egyaránt joghatósággal rendelkeznek az érintett házastársak házasságának felbontását érintő határozathozatalra.

21

Az említett bíróság e tekintetben kifejti, hogy a Bíróság a 2009. július 16‑iHadadi ítéletben (C‑168/08, EU:C:2009:474) megállapította azt az elvet, hogy ugyanazon joghatósági ok két tagállamban is fennállhat, de a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy az állampolgársági kritérium alkalmazására vonatkozott, és az állampolgárság objektív meghatározásának eredményeképpen két házastárs lehet két különböző tagállam állampolgára, az alapügyben azonban a szokásos tartózkodási hely fogalma a vitás, amelynek maga a meghatározása is értelmezést igényel.

22

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a „szokásos tartózkodási helynek” a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett fogalma az uniós jog önálló fogalma, amelyet a Bíróságnak kell értelmeznie.

23

A cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) e kontextusban határozott úgy, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Amennyiben – mint a jelen ügyben is – a ténybeli körülményekből kitűnik, hogy az egyik házastárs az életét két tagállam között osztja meg, a 2201/2003/EK rendelet 3. cikke értelmében és alkalmazása céljából tekinthető‑e úgy, hogy e házastárs két tagállamban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, miáltal – amennyiben az e cikkben felsorolt feltételek mindkét tagállamban teljesülnek – e két állam bíróságai egyaránt joghatósággal rendelkeznek arra, hogy a házasság felbontásáról határozzanak?”

24

A cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában azt kérte a Bíróságtól, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság eljárási szabályzatának 105. cikke szerinti gyorsított eljárásban bírálja el.

25

A Bíróság elnöke az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a 2020. július 15‑i határozatában ezt a kérelmet elutasította.

26

E határozat azon a megállapításon alapul, amely szerint az azon körülményre való hivatkozáson kívül, hogy az érintett házastársak életének megszervezése az ír vagy a francia bíróságok joghatóságának a meghatározásától függ, amely hivatkozás azonban nem elegendő a jelen ügynek a házasság felbontásával kapcsolatos más ügyektől való megkülönböztetéséhez, a kérdést előterjesztő bíróság nem ismertetett olyan körülményt, amely alapján megállapítható lenne, hogy az ügy jellege megköveteli, hogy elbírálására az eljárási szabályzat 105. cikkének (1) bekezdése értelmében a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor.

27

IB a 2021. február 17‑i levelében az eljárási szabályzat 76. cikkének (1) bekezdése alapján tárgyalás tartására irányuló, indokolással ellátott kérelmet terjesztett elő.

28

A Bíróság Hivatala által az egészségügyi válságra tekintettel feltett kérdésre IB a 2021. március 2‑i levelében hozzájárult ahhoz, hogy a tárgyalás helyett annak lehetőségét alkalmazzák, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti többi fél és érdekelt írásbeli észrevételeire írásban lehessen válaszolni.

29

IB‑n kívül a francia kormány és Írország, valamint az Európai Bizottság élt ezzel a lehetőséggel, és észrevételeket nyújtott be.

30

A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan házastárs, aki az életét két tagállam között osztja meg, szokásos tartózkodási hellyel rendelkezhet e két tagállamban, és így ezen utóbbiak bíróságai joghatósággal rendelkezhetnek a házassági kötelék felbontása iránti kérelem elbírálására.

31

Amint az a 2201/2003 rendelet (1) preambulumbekezdéséből kitűnik, e rendelet egy olyan szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtését tűzte ki célul, amelyen belül biztosított a személyek szabad mozgása. Ennek érdekében a rendelet a II. és III. fejezetében megállapítja többek között a házassági kötelék felbontásával kapcsolatos határozatok tekintetében fennálló joghatóságra, illetve az azok elismerésére és végrehajtására irányadó szabályokat, amelyek a jogbiztonság biztosítását célozzák (2016. október 13‑iMikołajczyk ítélet, C‑294/15, EU:C:2016:772, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

E kontextusban a 2201/2003 rendelet 3. cikke, amely e rendelet II. fejezetébe tartozik, meghatározza a házasság felbontása, a különválás és a házasság érvénytelenítése tekintetében irányadó joghatóságra vonatkozó általános kritériumokat. Ezek az objektív, alternatív és kizárólagos jellegű kritériumok megfelelnek annak a követelménynek, hogy a szabályozást a házassági kötelék felbontásával kapcsolatos viták sajátos igényeihez kell igazítani (2016. október 13‑iMikołajczyk ítélet, C‑294/15, EU:C:2016:772, 40. pont).

33

E tekintetben, bár a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának első, második, harmadik és negyedik franciabekezdése kifejezetten hivatkozik a házastárs és az alperes szokásos tartózkodási helyére, a rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ötödik franciabekezdése, valamint 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatodik franciabekezdése megengedi a forum actoris joghatósági szabályát (2016. október 13‑iMikołajczyk ítélet, C‑294/15, EU:C:2016:772, 41. pont).

34

Ezen utóbbi rendelkezések ugyanis bizonyos feltételek mellett elismerik a házassági kötelék felbontásával kapcsolatos jogvitákra vonatkozóan azon tagállam bíróságának joghatóságát, amelynek területén a kérelmező szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. Így a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatodik franciabekezdése ilyen joghatóságot állapít meg, ha a kérelmező a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább hat hónapig ott tartózkodott, és az adott tagállam állampolgára, vagy Írország és az Egyesült Királyság esetében ott van a lakóhelye (lásd ebben az értelemben: 2016. október 13‑iMikołajczyk ítélet, C‑294/15, EU:C:2016:772, 42. pont).

35

E rendelkezés célja a házastársak érdekeinek a megőrzése, és az megfelel a 2201/2003 rendelet által elérni kívánt célnak is, mivel az utóbbi rugalmas kollíziós szabályokat állapított meg annak érdekében, hogy tekintettel legyen a személyek mobilitására, és védelemben részesítse a közös szokásos tartózkodási hely szerinti országot elhagyó házastárs jogait is, és mindamellett biztosítsa azt, hogy valós kapcsolat legyen az érintett és a joghatóságot gyakorló tagállam között (lásd ebben az értelemben: 2016. október 13‑iMikołajczyk ítélet, C‑294/15, EU:C:2016:772, 49. és 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

A jelen ügyben, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a francia állampolgársággal rendelkező IB a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatodik franciabekezdésére hivatkozva házasság felbontása iránti kérelmet nyújtott be a tribunal de grande instance de Paris‑hoz (párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság). A kérdést előterjesztő bíróság szerint IB e kérelem benyújtását megelőzően legalább hat hónapig állandó és tartós tartózkodási hellyel rendelkezett Franciaországban. E bíróság ugyanis úgy véli, hogy az IB‑t Franciaországhoz kötő kapcsolódási pontok nem alkalmi vagy eshetőleges jellegűek, és IB szakmai érdekeltségeinek a központja legalább 2017 májusa óta Franciaországban van. Mindemellett a kérdést előterjesztő bíróság azt is kifejti, hogy IB ugyanakkor nem veszítette el az írországi tartózkodási helyét, és ezen országban családi kötelékeket tartott fenn, valamint személyes okokból ugyanolyan rendszeresen tartózkodott ott, mint korábban. Így e bíróság álláspontja szerint IB ténylegesen két tartózkodási hellyel rendelkezik, nevezetesen egy szakmai okokból hétközben Párizsban fenntartott tartózkodási hellyel, és az idő fennmaradó részében egy másik, a házastársánál és a gyerekeinél Írországban fenntartott tartózkodási hellyel.

37

E körülmények között meg kell határozni, hogy a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy egy házastársnak egy adott időpontban csupán egyetlen e rendelkezés értelmében vett szokásos tartózkodási helye lehet.

38

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a 2201/2003 rendelet nem határozza meg konkrétan a házastársnak az e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „szokásos tartózkodási helyének” a fogalmát.

39

Mivel a 2201/2003 rendelet nem tartalmaz ilyen meghatározást vagy a tagállamok jogára való kifejezett hivatkozást e fogalom jelentésének és terjedelmének a meghatározásához, azt önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve az e fogalmat tartalmazó rendelkezések kontextusát és e rendelet céljait (lásd analógia útján, a gyermek szokásos tartózkodási helyét illetően: 2018. június 28‑iHR ítélet, C‑512/17, EU:C:2018:513, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Először is hangsúlyozni kell, hogy sem az említett rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja, sem annak más rendelkezése nem említi az említett fogalmat többes számban. A 2201/2003 rendelet ugyanis az esettől függően a házastárs és/vagy a házastársak vagy a gyermek „szokásos tartózkodási helye” szerinti tagállam bíróságaira hivatkozik, következetesen egyes számot alkalmazva, annak számba vétele nélkül, hogy ugyanazon személy egyidejűleg több szokásos tartózkodási hellyel, vagy több helyen található szokásos tartózkodási hellyel is rendelkezhet. E tekintetben az uniós jogalkotónak egyébiránt e rendelet 66. cikkének a) pontjában pontosítania kellett, hogy az olyan tagállam tekintetében, amelynek különböző területi egységeiben két vagy több jogrendszer vagy szabályrendszer vonatkozik az említett rendelettel szabályozott ügyekre, „az adott tagállamban lévő szokásos tartózkodási helyre való hivatkozások a területi egységen belüli szokásos tartózkodási helyre vonatkoznak”.

41

Másodszor, a Bíróság a 2201/2003 rendelet rendelkezéseinek értelmezése keretében már megállapította, hogy egyrészt a „szokásos” melléknév használata arra enged következtetni, hogy a tartózkodásnak bizonyos fokú állandóságot vagy rendszerességet kell elérnie, és másrészt a szokásos tartózkodási hely valamely tagállamba való áthelyezése az érintett személy azon szándékát tükrözi, hogy ott jelölje ki – a tartósság igényével – az érdekeltségeinek állandó vagy szokásos központját (lásd ebben az értelemben: 2010. december 22‑iMercredi ítélet, C‑497/10 PPU, EU:C:2010:829, 44. és 51. pont).

42

Ezt az értelmezést egyébiránt alátámasztja a házassági ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezményről, az úgynevezett „Brüsszel II” Egyezményről szóló, A. Borrás által kidolgozott magyarázó jelentés (HL 1998. C 221., 1. o.), amely a 2201/2003 rendelet szövegének alapjául szolgált. E jelentés (HL 1998. C 221., 27. o.) 32. pontjából ugyanis kitűnik, hogy a házassági kötelék felbontásával kapcsolatos joghatóság megállapításának kritériumaként alkalmazott „szokásos tartózkodási hely” tekintetében különösen figyelembe vették a Bíróság által más területeken adott fogalommeghatározást, amely szerint e fogalom azt a helyet jelöli, amelyet az érintett az érdekeltségeinek állandó vagy szokásos központjaként, a tartósság igényével kijelölt.

43

Márpedig valamely személy – a jelen esetben a házastárs – szokásos tartózkodási helyének az érdekeltségeinek állandó vagy szokásos központjával való azonos kezelése nem szól annak elfogadása mellett, hogy több tartózkodási hely egyidejűleg ilyen jelleget ölthet.

44

Ezt az értékelést harmadszor megerősíti a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában megállapított joghatósági szabályok által követett cél, amely a személyek Európai Unión belüli mobilitása és a jogbiztonság közötti egyensúly biztosítására irányul (lásd ebben az értelemben: 2016. október 13‑iMikołajczyk ítélet, C‑294/15, EU:C:2016:772, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Igaz, hogy a személyek Unión belüli mobilitásának előmozdítását szem előtt tartva a 2201/2003 rendeletet azon cél ihlette, hogy a házassági kötelék felbontása könnyebbé váljon azáltal, hogy e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában a kérelmező javára több vagylagos kritériumot állapítanak meg, amelyek alkalmazása tekintetében nem áll fenn rangsor. Ezért a házassági kötelék felbontása összefüggésében a joghatóság felosztásának a rendelet által létrehozott rendszere nem zárja ki a többes joghatóságot (lásd ebben az értelemben: 2016. október 13‑iMikołajczyk ítélet, C‑294/15, EU:C:2016:772, 46. és 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amelyet az említett rendelet 19. cikkében említett perfüggőségi szabályok koordinálnak.

46

Mindazonáltal annak elismerése, hogy egy házastárs egyidejűleg több tagállamban is szokásos tartózkodási hellyel rendelkezhet, sértené a jogbiztonságot azáltal, hogy növelné a házassági kötelék felbontása tárgyában joghatósággal rendelkező bíróságok előzetes meghatározásához kapcsolódó nehézségeket, és bonyolultabbá tenné azt, hogy a bíróság, amelyhez fordultak, ellenőrizhesse a saját joghatóságát. Amint arra a főtanácsnok az indítványának a 94. pontjában lényegében rámutatott, így felmerülne annak kockázata, hogy a joghatóságot végül nem a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti „szokásos tartózkodási hely” kritériuma határozná meg, hanem az egyik vagy másik házastárs puszta tartózkodási helyén alapuló kritérium, ami sértené e rendeletet.

47

Negyedszer meg kell jegyezni, hogy a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt joghatósági szabályok értelmezése olyan következményekkel jár, amelyek nem korlátozódnak pusztán a házassági kötelék felbontására.

48

Konkrétan ugyanis mind a 4/2009 rendelet 3. cikkének c) pontja, mind a 2016/1103 rendelet 5. cikke a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában megállapított joghatóságra hivatkozik, és e rendelkezések a házassági kötelék felbontására irányuló eljárások keretében annak a bíróságnak a kiegészítő joghatóságát írják elő, amelyhez bizonyos tartási kérelmekkel vagy bizonyos vagyoni kérdésekkel fordultak. Így annak elismerése, hogy egy házastárs egyidejűleg több szokásos tartózkodási hellyel is rendelkezhet, szintén veszélyeztethetné a joghatósági szabályok kiszámíthatóságának követelményét, amelyet az említett rendeletek előírnak (lásd a 4/2009 rendelettel kapcsolatban: 2020. június 4‑iFX (Tartási követelés végrehajtásával szembeni jogorvoslati kérelem) ítélet, C‑41/19, EU:C:2020:425, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; valamint a 2016/1103 rendelet tekintetében többek között annak (15) és (49) preambulumbekezdése).

49

Ötödször, e megfontolások összességét nem vonja kétségbe a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése b) pontjának a 2009. július 16‑iHadadi ítéletben (C‑168/08, EU:C:2009:474, 56. pont) elfogadott értelmezése sem, amellyel kapcsolatban a Bíróság elismerte, hogy több tagállam bíróságai is rendelkezhetnek joghatósággal, amennyiben az érintettek több állampolgársággal rendelkeznek.

50

Amint ugyanis arra a főtanácsnok az indítványának a 92. pontjában lényegében rámutatott, bár a Bíróság az említett ítéletben kizárta, hogy a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt kapcsolóelv, azaz a házastársak állampolgársága a házastársak „tényleges állampolgárságára” korlátozódjon, e körülmény nem releváns e rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezése szempontjából.

51

E megfontolások összességéből az következik, hogy bár nem kizárt, hogy valamely házastárs egyidejűleg több tartózkodási hellyel is rendelkezhet, ez utóbbinak egy adott időpontban a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében véve csupán egyetlen szokásos tartózkodási helye lehet.

52

Mivel a „szokásos tartózkodási hely” fogalma alapvetően ténykérdést tükröz (2017. június 8‑iOL ítélet, C‑111/17 PPU, EU:C:2017:436, 51. pont), a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia az adott ügyet jellemző valamennyi ténykörülmény alapján, hogy azon nemzeti bíróság tagállamának területe, amelyhez IB fordult, megfelel‑e annak a helynek, ahol a kérelmező a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatodik franciabekezdése értelmében vett szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik (lásd analógia útján: 2009. április 2‑iA ítélet, C‑523/07, EU:C:2009:225, 42. pont; 2018. június 28‑iHR ítélet, C‑512/17, EU:C:2018:513, 41. pont).

53

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2201/2003 rendelet szülői felelősségre vonatkozó rendelkezéseinek értelmezése keretében a Bíróság megállapította, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározásához – konkrétan olyan esetben, ha a szüleitől mindennapi szinten függő kisgyermekről van szó – azt a helyet kell megkeresni, ahol a szülők állandó jelleggel és egy szociális és családi környezetbe illeszkedve vannak jelen, és annak a szándéka, hogy e helyen ilyen módon telepedjenek le, szintén figyelembe vehető, ha az konkrét intézkedésekben is megnyilvánul (lásd ebben az értelemben: 2018. június 28‑iHR ítélet, C‑512/17, EU:C:2018:513, 45. és 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez az ítélkezési gyakorlat így a gyermek – konkrétan a kisgyermek – szüleinek a szociális és családi környezetét tekinti a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározására vonatkozó alapvető kritériumnak.

54

Kétségtelen, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyét jellemző sajátos körülmények nyilvánvalóan nem minden tekintetben azonosak azokkal, amelyek alapján a házastársnak a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett szokásos tartózkodási helye meghatározható.

55

Így a házastárs a házasság válsága miatt úgy határozhat, hogy a pár korábbi szokásos tartózkodási helyét elhagyja annak érdekében, a korábbi tartózkodási hely szerintitől eltérő tagállamban telepedjen le, és ott a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ötödik vagy hatodik franciabekezdésében előírt feltételek mellett a házassági kötelék felbontása iránti kérelmet nyújtson be, miközben továbbra is teljes mértékben megőrizhet bizonyos szociális és családi kötelékeket a pár korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam területén.

56

Ezenfelül a gyermekektől eltérően – különösen ideértve a kisgyermekeket –, akiknek a környezetét döntően a családi környezet jelenti (lásd e tekintetben: 2010. december 22‑iMercredi ítélet, C‑497/10 PPU, EU:C:2010:829, 54. pont), a felnőttek környezete szükségszerűen összetettebb, és azt a tevékenységek jóval kiterjedtebb skálája, valamint sokféle – többek között szakmai, társadalmi‑kulturális, vagyoni, valamint magánéleti és családi – érdek alkotja. E tekintetben nem követelhető meg, hogy ezek az érdekek egyetlen tagállam területére összpontosuljanak, figyelemmel többek között a 2201/2003 rendelet azon céljára, hogy rugalmas kollíziós szabályok bevezetésével és a közös szokásos tartózkodási hely szerinti országot elhagyó házastárs jogainak védelmével megkönnyítse a házassági kötelék felbontása iránti kérelmek előterjesztését (lásd ebben az értelemben: 2016. október 13‑iMikołajczyk ítélet, C‑294/15, EU:C:2016:772, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

Ez nem változtat azon, hogy a jelen ítélet 53. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezése céljából megállapítható, hogy a „szokásos tartózkodási hely” fogalmát főszabály szerint két elem jellemzi, nevezetesen egyrészt az érintett arra irányuló szándéka, hogy érdekeltségeinek szokásos központját egy meghatározott helyen alakítsa ki, másrészt pedig az érintett tagállam területén való, kellő mértékben állandó jellegű jelenlét.

58

Így annak a házastársnak, aki a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ötödik vagy hatodik franciabekezdésében előírt joghatósági okra kíván hivatkozni, szükségszerűen a korábbi közös szokásos tartózkodási hely szerinti tagállamtól eltérő tagállam területére kell áthelyeznie szokásos tartózkodási helyét, és így egyrészt ki kell nyilvánítania az érdekeltségei szokásos központjának az e másik tagállamban való kialakítására irányuló szándékát, valamint másrészt bizonyítania kell, hogy az e tagállam területén való jelenlétét kellő mértékű állandóság jellemzi.

59

A jelen ügyben, amint az a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, nem vitatott, hogy IB, aki állampolgára annak a tagállamnak, amelynek területén az a nemzeti bíróság található, amelyhez fordult, megfelel a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatodik franciabekezdése szerinti, azon feltételnek, amely szerint a házassági kötelék felbontása iránti kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább hat hónapig e tagállam területén kell tartózkodni. Az is megállapított, hogy IB 2017 óta hétközben állandó és tartós módon Franciaországban végzett határozatlan időre szóló szakmai tevékenységet, és ezen ország területén lakással rendelkezett az említett tevékenység gyakorlásához.

60

E tényezők azt támasztják alá, hogy IB e tagállam területén való tartózkodása állandó jellegű, és ezenfelül annak alapján megállapítható legalábbis az érintettnek az említett tagállambeli társadalmi és kulturális környezetbe való beilleszkedése.

61

Bár az ilyen tényezők a priori arra engednek következtetni, hogy a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatodik franciabekezdésében előírt feltételek teljesülhetnek, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy az adott ügyet jellemző valamennyi ténykörülmény alapján ténylegesen megállapítható‑e, hogy az érintett a szokásos tartózkodási helyét az említett bíróság szerinti tagállam területére helyezte át.

62

A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan házastárs, aki az életét két tagállam között osztja meg, e tagállamok közül csak egyben rendelkezhet szokásos tartózkodási hellyel, és így csupán azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal a házassági kötelék felbontása iránti kérelem elbírálására, amelynek területén e szokásos tartózkodási hely található.

63

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan házastárs, aki az életét két tagállam között osztja meg, e tagállamok közül csak egyben rendelkezhet szokásos tartózkodási hellyel, és így csupán azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal a házassági kötelék felbontása iránti kérelem elbírálására, amelynek területén e szokásos tartózkodási hely található.