25.9.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 260/13


A Supreme Court (Írország) által 2010. augusztus 6-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — J. McB. kontra L. E.

(C-400/10. sz. ügy)

()

2010/C 260/17

Az eljárás nyelve: angol

A kérdést előterjesztő bíróság

Supreme Court, Írország

Az alapeljárás felei

Felperes: J. McB.

Alperes: L. E.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet (1) hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (2), akár az Európai Unió Alapjogi Chartája 7. cikkének megfelelően értelmezve, akár nem, megakadályozza-e, hogy valamely tagállam jogszabályban írja elő, hogy a gyermek anyjával házasságot nem kötött apának meg kell szereznie az illetékes bíróság számára felügyeletet megállapító határozatát annak érdekében, hogy „felügyeleti joggal” rendelkezőnek minősüljön, amely jog az említett rendelet 2. cikkének (11) bekezdése alkalmazásában jogellenessé teszi a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti országból való elvitelét?


(1)  A házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. május 29-i 1347/2000/EK tanácsi rendelet (HL L 160., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 209. o.)

(2)  A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.)