15.6.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 213/5


A TANÁCS HATÁROZATA

(2004. június 8.)

a Vízuminformációs Rendszer létrehozásáról (VIS)

(2004/512/EK)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 66. cikkére,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Parlament véleményére,

mivel:

(1)

A 2002. június 21-22-i sevillai ülésén az Európai Tanács elsődleges prioritásként fontolóra vette a vízumadatok közös azonosítási rendszerének létrehozását, és annak a megvalósíthatósági tanulmány, valamint a 2002. június 13-án a Tanács által elfogadott iránymutatások alapján történő mielőbbi bevezetését szorgalmazta.

(2)

2003. június 5-6-án a Tanács üdvözölte a Bizottság által 2003 májusában bemutatott megvalósíthatósági tanulmányt, megerősítette a VIS iránymutatásokban meghatározott céljait, és felkérte a Bizottságot a VIS centralizált architektúrán alapuló fejlesztése érdekében a tagállamokkal együttműködésben végzett előkészítő munkája folytatására, figyelembe véve a Schengeni Információs Rendszer második generációjával (SIS II-vel) való közös technikai platform lehetőségét.

(3)

A 2003. június 19-20-i thessaloniki ülésén az Európai Tanács szükségesnek ítélte, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészültét követően a lehető leghamarabb meghatározzák a VIS fejlesztési tervére, illetve az annak megvalósítását és a szükséges pénzügyi eszközök bevonását lehetővé tevő megfelelő jogalapra vonatkozó irányvonalakat.

(4)

E határozat képezi a VIS fejlesztéséhez szükséges költségvetési előirányzatoknak az Európai Unió általános költségvetésébe való belefoglalását, illetve a költségvetés e részének végrehajtását lehetővé tevő szükséges jogalapot, ideértve a 2004. február 19-i tanácsi következtetéseknek megfelelően egy későbbi szakaszban a biometrikus sajátosságok beépítéséhez szükséges előkészítő intézkedéseket is.

(5)

Az e határozat végrehajtásához szükséges intézkedéseket a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozattal (1) összhangban kell elfogadni.

(6)

Mivel a VIS kifejlesztése a tagállamok által kielégítően nem valósítható meg, és így a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az közösségi szinten jobban megvalósítható, a Közösség a Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elvének megfelelően intézkedéseket fogadhat el. A fent említett cikkben meghatározott arányosság elvével összhangban e határozat nem haladja meg a fenti célok eléréséhez feltétlenül szükséges mértéket.

(7)

E határozat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és szem előtt tartja különösen az Európai Unió Alapjogi Chartája által elismert elveket.

(8)

Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló jegyzőkönyv 1. és 2. cikkének megfelelően Dánia nem vesz részt e határozat elfogadásában, és ezért az rá nézve nem kötelező erejű, és azt nem köteles alkalmazni. Mivel az Európai Közösséget létrehozó szerződés harmadik része IV. címének rendelkezései értelmében e határozat a schengeni vívmányokra épül, az említett jegyzőkönyv 5. cikkének megfelelően Dánia az e határozat Tanács általi elfogadását követő hat hónapon belül határoz arról, hogy beépíti-e nemzeti jogába.

(9)

Izlandot és Norvégiát illetően e határozat az Európai Unió Tanácsa, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között, az utóbbiaknak a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló megállapodás (2) értelmében a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyek az ezen megállapodás alkalmazását szolgáló egyes szabályokról szóló, 1999/437/EK tanácsi határozat (3) 1. cikkének B. pontjában említett terület alá tartoznak.

(10)

Meg kell állapodni arra vonatkozóan, hogy Izland és Norvégia képviselői részt vehessenek a Bizottságot végrehajtási hatáskörének gyakorlásában segítő bizottságok munkájában. A fent említett megállapodáshoz csatolt, a Közösség, valamint Izland és Norvégia közötti levélváltás (4) előrevetített egy ilyen jellegű megállapodást.

(11)

E határozat a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyeknek alkalmazásában az Egyesült Királyság a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának a schengeni vívmányok egyes rendelkezéseinek alkalmazásában való részvételére vonatkozó kéréséről szóló 2000. május 29-i 2000/365/EK tanácsi határozatnak (5) megfelelően nem vesz részt; ezért az Egyesült Királyság nem vesz részt annak elfogadásában, az rá nézve nem kötelező erejű és nem köteles azt alkalmazni.

(12)

E határozat a schengeni vívmányok rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyeknek alkalmazásában Írország az Írországnak a schengeni vívmányok egyes rendelkezéseinek alkalmazásában való részvételére vonatkozó kéréséről szóló, 2002. február 28-i 2002/192/EK tanácsi határozatnak (6) megfelelően nem vesz részt; Írország ezért nem vesz részt annak elfogadásában, az rá nézve nem kötelező erejű és nem köteles azt alkalmazni,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

1.   Létrejön a vízumadatok tagállamok közötti cseréjét kezelő rendszer, a továbbiakban Vízuminformációs Rendszer (VIS), amely az engedéllyel rendelkező nemzeti hatóságok számára lehetővé teszi a vízumadatok bevitelét és frissítését, valamint az adatok elektronikus úton való megtekintését.

2.   A Vízuminformációs Rendszer egy centralizált architektúrán alapul, és egy központi információs rendszerből (a továbbiakban: Központi Vízuminformációs Rendszer – CS-VIS), a tagállamok megfelelő illetékes nemzeti hatóságaival kapcsolatot biztosító tagállami interfészekből (a továbbiakban: Nemzeti Interfész – NI-VIS), valamint a Központi Vízuminformációs Rendszer és a Nemzeti Interfészek közötti kommunikációs infrastruktúrából áll.

2. cikk

1.   A Központi Vízuminformációs Rendszert, a tagállamokban megtalálható Nemzeti Interfészeket, valamint a Központi Vízuminformációs Rendszer és a nemzeti interfészek közötti kommunikációs infrastruktúrát a Bizottság fejleszti ki.

2.   A nemzeti infrastruktúrákat a tagállamok adaptálják és/vagy fejlesztik ki.

3. cikk

A Központi Vízuminformációs Rendszer, a tagállamokban megtalálható Nemzeti Interfészek, valamint a Központi Vízuminformációs Rendszer és a Nemzeti Interfészek közötti kommunikációs infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges intézkedéseket az 5. cikk (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően kell elfogadni, amennyiben azok a 4. cikkben felsoroltaktól eltérő kérdéseket érintenek.

4. cikk

A Központi Vízuminformációs Rendszer, a tagállamokban megtalálható Nemzeti Interfészek, valamint a Központi Vízuminformációs Rendszer és a Nemzeti Interfészek közötti kommunikációs infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges, a következő kérdéseket érintő intézkedéseket az 5. cikk (3) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően kell meghozni:

a)

a rendszer fizikai architektúrájának megtervezése, ideértve a kommunikációs hálózatot is;

b)

azok a technikai szempontok, amelyek a személyes adatok védelmével kapcsolatos vonatkozással bírnak;

c)

azok a technikai szempontok, amelyek komoly pénzügyi hatással bírnak a tagállamok költségvetésére, vagy komoly technikai hatással bírnak a tagállamok nemzeti rendszerére;

d)

a biztonsági követelmények kidolgozása, beleértve a biometriai szempontokat is.

5. cikk

1.   A Bizottságot a 2001. december 6-i, a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) kifejlesztéséről szóló 2424/2001/EK tanácsi rendelet (7) 5. cikkének (1) bekezdése által létrehozott bizottság segíti.

2.   Az e bekezdésre való hivatkozások esetén az 1999/468/EK határozat 4. és 7. cikkét kell alkalmazni.

Az 1999/468/EK határozat 4. cikkének (3) bekezdésében meghatározott időszak két hónap.

3.   Az e bekezdésre való hivatkozások esetén az 1999/468/EK határozat 5. és 7. cikkét kell alkalmazni.

Az 1999/468/EK határozat 5. cikkének (6) bekezdésében meghatározott időszak két hónap.

4.   A bizottság elfogadja eljárási szabályzatát.

6. cikk

A Bizottság éves időközi jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a Központi Vízuminformációs Rendszer, a tagállamokban található Nemzeti Interfészek, továbbá a Központi Vízuminformációs Rendszer és a Nemzeti Interfészek közötti kommunikációs infrastruktúra fejlesztéséről, első alkalommal a VIS fejlesztéséről szóló szerződés aláírását követően az év végéig.

7. cikk

E határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik naptól kezdődően alkalmazandó.

8. cikk

E határozat címzettjei a tagállamok.

Kelt Luxemburgban, 2004. június 8-án.

a Tanács részéről

M. McDOWELL

az elnök


(1)  HL L 184, 1999.7.17., 23. o.

(2)  HL L 176., 1999.7.10., 36. o.

(3)  HL L 176., 1999.7.10., 31. o.

(4)  HL L 176., 1999.7.10., 53. o.

(5)  HL L 131., 2000.6.1., 43. o.

(6)  HL L 64., 2000.3.7., 20. o.

(7)  HL L 328., 2001.12.13., 4. o.