–

az AFMB Ltd és társai képviseletében M. van Dam advocaat,

–

a Raad van bestuur van de Sociale verzekeringsbank képviseletében H. van der Most és M. Wickenhagen, meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman, P. Huurnink és J. Hoogveld, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, J. Vláčil és J. Pavliš, meghatalmazotti minőségben,

–

a francia kormány képviseletében A.‑L. Desjonquères, A. Daly és R. Coesme, meghatalmazotti minőségben,

–

a ciprusi kormány képviseletében N. Ioannou és D. Kalli, meghatalmazotti minőségben,

–

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Tátrai M. és Kiss V., meghatalmazotti minőségben,

–

az osztrák kormány képviseletében J. Schmoll és G. Hesse, meghatalmazotti minőségben,

–

az Egyesült Királyság kormánya képviseletében Z. Lavery, meghatalmazotti minőségben, segítője: K. Apps barrister,

–

az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és M. van Beek, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2004. március 31‑i 631/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2004. L 100., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 10. o.) módosított, az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.) módosított és naprakésszé tett, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (HL 1971. L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.; a továbbiakban: 1408/71 rendelet) 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 14. cikke (2) bekezdése a) pontjának, valamint a 2012. május 22‑i 465/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2012. L 149., 4. o.) módosított, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.; a továbbiakban: 883/2004 rendelet) 12. cikkének és 13. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Cipruson székhellyel rendelkező AFMB Ltd társaság, valamint a nemzetközi tehergépkocsi‑vezetők és a Raad van bestuur van de Sociale verzekeringsbank (a társadalombiztosítási intézet igazgatósága, Hollandia, a továbbiakban: Svb) között az Svb‑nek a holland szociális biztonsági jogszabályokat az e tehergépkocsi‑vezetőkre alkalmazandónak nyilvánító határozatai tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Az 1408/71 rendeletnek „Az alkalmazandó jogszabályok meghatározása” címet viselő II. címe tartalmazza a rendelet 13–17. cikkét.

4

E rendelet „Általános szabályok” című 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 14c. és 14f. cikkre is figyelemmel, a rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

(2)   A 14–17. cikk rendelkezéseire is figyelemmel:

[…]”

5

Az említett rendelet 14. cikke a következőket írja elő:

„A 13. cikk (2) bekezdésének a) pontja az alábbi kivételekkel és körülmények között alkalmazandó:

[…]

[…]”

6

Az 1408/71 rendelet 84a. cikke szerint az e rendelet hatálya alá tartozó intézményeknek és személyeknek kölcsönösen tájékoztatniuk kell egymást, és együtt kell működniük az említett rendelet helyes végrehajtása biztosításának érdekében.

7

A 2005. április 13‑i 647/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2005. L 117., 1. o.) módosított, a 118/97 rendelettel módosított és naprakésszé tett, az 1408/71 rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1972. március 21‑i 574/72/EGK tanácsi rendelet (HL 2005. L 117., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 83. o.; a továbbiakban: 574/72 rendelet) 12a. cikke többek között az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének alkalmazására hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok közötti információcserére vonatkozó szabályokat ír elő.

8

A 883/2004 rendelet (1), (4), (18a) és (45) preambulumbekezdésének a szövege a következő:

[…]

[…]

[…]

9

E rendeletnek „A rendelet személyi hatálya” címet viselő 2. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„Ezt a rendeletet a tagállamok állampolgáraira, egy tagállamban lakóhellyel rendelkező hontalanokra és menekültekre [helyesen: a tagállamok valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező állampolgáraira, a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező hontalanokra és menekültekre] – akik egy vagy több tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak vagy tartoztak –, valamint ezek családtagjaira és túlélő hozzátartozóira kell alkalmazni.”

10

Az említett rendeletnek „Az alkalmazandó jogszabályok meghatározása” címet viselő II. címe tartalmazza a rendelet 11–16. cikkét.

11

Ugyanezen rendeletnek az „Általános szabályok” című 11. cikke a következőket fejti ki:

„(1)   Az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

[…]

(3)   A 12–16. cikkre is figyelemmel:

[…]”

12

A 883/2004 rendelet „Különös szabályok” című 12. cikkének a szövege a következő:

„(1)   Az a személy, aki egy tagállamban munkavállalóként végzi tevékenységét olyan munkáltató nevében, aki tevékenységét szokásosan abban a tagállamban végzi, és akit az említett munkáltató egy másik tagállamba küld, hogy a munkáltató nevében ott munkát végezzen, továbbra is az elsőként említett tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozik, feltéve, hogy az ilyen munkavégzés várható időtartama nem haladja meg a huszonnégy hónapot, és a szóban forgó személy kiküldetése nem egy másik kiküldött személy felváltása céljából történik.

(2)   A tagállamok egyikében szokásosan önálló vállalkozóként tevékenykedő olyan személy, aki hasonló tevékenység végzése céljából egy másik tagállamba távozik, továbbra is az első tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozik, feltéve, hogy az ilyen tevékenység várható időtartama nem haladja meg a huszonnégy hónapot.”

13

E rendelet 13. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A két vagy több tagállamban szokásosan munkavállalóként tevékenységet végző személy a következők hatálya alá tartozik:

[…]”

14

Az említett rendelet „Vegyes rendelkezések” címet viselő V. címe a rendelet „Együttműködés” című 76. cikkében többek között olyan különböző lehetőségeket és kötelezettségeket határoz meg, hogy az említett rendelet hatálya alá tartozó intézmények és személyek kölcsönösen tájékoztassák egymást és működjenek együtt.

15

Ugyanezen rendeletnek az átmeneti és záró rendelkezésekre vonatkozó VI. címe tartalmazza a rendelet 87–91. cikkét.

16

A 883/2004 rendelet „Hatályon kívül helyezés” című 90. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„Az [1408/71] rendelet e rendelet hatálybalépésének napjától hatályát veszti.

Az [1408/71] rendelet azonban hatályban marad és továbbra is joghatással bír a következők alkalmazásában:

[…]

17

A 883/2004 rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16‑i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 284., 1. o.) 16. cikke – amint az a címéből következik – a 883/2004 rendelet 13. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárást határozza meg.

18

A 2011. május 10‑én Cipruson létrehozott társaság, az AFMB Hollandiában székhellyel rendelkező fuvarozási vállalkozásokkal flottamenedzsment‑megállapodásokat kötött, amelyek értelmében az AFMB díj fizetése ellenében kötelezettséget vállalt arra, hogy az említett vállalkozások nevében és kockázatára irányítja a tevékenységeik során általuk üzemeltetett nehézgépjárműveket. Az AFMB a Hollandiában lakóhellyel rendelkező nemzetközi tehergépkocsi‑vezetőkkel különböző időszakokra – beleértve a 2011. október 1‑je és 2015. május 26. közötti időszakot is – munkaszerződéseket is kötött. E szerződések értelmében az AFMB‑t jelölték meg e munkavállalók munkáltatójaként és a ciprusi munkajogot nyilvánították alkalmazandóvá.

19

A kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint az érintett nemzetközi tehergépkocsi‑vezetők e munkaszerződések megkötése előtt soha nem laktak és nem is dolgoztak Cipruson. E szerződések teljesítése során továbbra is Hollandiában rendelkeztek lakóhellyel, és az említett fuvarozási vállalkozások javára két vagy több tagállamban, sőt e tehergépkocsi‑vezetők közül néhányan az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) egy vagy több államában is végezték tevékenységüket. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy ezek a tehergépkocsi‑vezetők az említett időszak során nem Hollandiában végezték tevékenységük jelentős részét. Egyébiránt egyes tehergépkocsi‑vezetők korábban ugyanezen vállalkozások munkavállalói voltak.

20

Az AFMB a 987/2009 rendelet 16. cikke alapján annak megerősítését kérte az Svb‑től, hogy ugyanezen időszak vonatkozásában azok a nemzetközi tehergépkocsi‑vezetők, akikkel az említett munkaszerződéseket megkötötte, a 883/2004 rendelet 13. cikke értelmében nem tartoztak a holland szociális biztonsági jogszabályok hatálya alá. Az AFMB e tekintetben többek között jelezte, hogy az illetékes ciprusi intézmény addig nem bocsáthatja ki ezeknek a tehergépkocsi‑vezetőknek az A1‑es igazolásokat, amíg az Svb meg nem erősíti, hogy a holland szociális biztonsági jogszabályok nem alkalmazandók velük szemben.

21

Az Svb a 2013 októberében hozott határozatokkal a holland szociális biztonsági jogszabályokat a tehergépkocsi‑vezetőkre alkalmazandónak nyilvánította és kibocsátotta az ezt tartalmazó A1‑es igazolásokat.

22

Ezeket a határozatokat az AFMB által benyújtott panaszt követően megerősítették az Svb által 2014 júliusában elfogadott határozatok.

23

Az AFMB és néhány, az AFMB‑vel munkaszerződést kötött tehergépkocsi‑vezető az Svb ez utóbbi határozataival szemben keresetet indított a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) előtt. 2016. március 25‑i ítéletével ez a bíróság elutasította e keresetet.

24

Az AFMB és e tehergépkocsi‑vezetők egy része fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

25

Az említett jogorvoslat előterjesztését követően felfüggesztették azt a párbeszéden alapuló és békéltető eljárást, amelyet az illetékes ciprusi intézmény a szociális biztonsági rendszerek koordinációjával foglalkozó igazgatási bizottság által hozott, a dokumentumok érvényességére, az alkalmazandó jogszabályok meghatározására és a 883/2004 rendelet szerinti ellátások biztosítására vonatkozó, párbeszéden alapuló és békéltető eljárás létrehozásáról szóló, 2009. június 12‑i A1. határozatnak (HL 2010. C 106., 1. o.) megfelelően az Svb által kibocsátott A1‑es igazolások tárgyában indított.

26

Az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróság először is azt a kérdést veti fel, hogy az alapeljárásban részt vevő tehergépkocsi‑vezetőket az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében az AFMB vagy a fuvarozási vállalkozások „személyzete tagjának” kell‑e tekinteni, a 883/2004 rendelet 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „munkáltatójukként” pedig az elsőt vagy a másodikat kell‑e figyelembe venni. E bíróság célja tehát az, hogy meghatározza azt a vállalkozást vagy vállalkozásokat, amelyet, illetve amelyeket e rendelkezések alkalmazása szempontjából az említett tehergépkocsi‑vezetők munkáltatójának kell elismerni, továbbá meghatározza az e tekintetben figyelembe veendő kritériumokat. Ez a kérdés az alapjogvita szempontjából döntő jelentőséggel bír, amennyiben lehetővé teszi az e tehergépkocsi‑vezetőkre alkalmazandó nemzeti szociális biztonsági jogszabályok azonosítását.

27

A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben megjegyzi, hogy az 1408/71 rendelet és a 883/2004 rendelet nem határozza meg a „munkáltató” fogalmát, és nem is utal e célból a nemzeti jogszabályokra.

28

Ez a bíróság mindazonáltal arra az álláspontra helyezkedik, hogy számos tényező szól az uniós jog olyan értelmezése mellett, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló ügyben a fuvarozási vállalkozásokat kell a tehergépkocsi‑vezetők munkáltatójának elismerni, megjegyzi azonban, hogy az ilyen értelmezés a nemzeti szociális biztonsági jogszabályok azonosítása szempontjából hátrányokkal is jár.

29

Másodszor, abban az esetben, ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a tehergépkocsi‑vezetőkkel munkaszerződést kötő, az AFMB‑hez hasonló vállalkozást kell a munkáltatójuknak tekinteni, a kérdést előterjesztő bíróságban az a kérdés merül fel, hogy az alapügy helyzetére analógia útján esetlegesen alkalmazhatók‑e az 1408/71 rendeletben és a 883/2004 rendeletben előírt kiküldetési rendszerre vonatkozó sajátos feltételek.

30

Harmadszor, az előző pontban hivatkozott esetben, és amennyiben a második kérdésre adandó válasz nemleges, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények joggal való visszaélésnek minősülnek‑e. E tekintetben az említett bíróság megjegyzi, hogy a jelen ügyben ugyan az uniós jog biztosítja a letelepedés szabadságát, az alapügyben részt vevő fuvarozási vállalkozások és az AFMB alapvető közös célja nyilvánvalóan a holland jogszabályok és szabályozás megkerülése azzal, hogy mesterségesen olyan feltételeket alakítanak ki, amelyek alapján előnyt szerezhetnek az uniós jogból. Amennyiben az ilyen visszaélés megállapításra kerül, ebben a bíróságban az a kérdés merül fel, hogy az alapjogvita megoldása érdekében ebből milyen következtetéseket kellene levonni.

31

E körülmények között a Centrale Raad van Beroep (szociális és közszolgálati fellebbviteli bíróság, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

32

A cseh, a ciprusi és az osztrák kormány, valamint az Egyesült Királyság kormánya kétségbe vonja az 1408/71 rendelet alapjogvitára való időbeli alkalmazhatóságát, azzal az indokkal, hogy az érintett tevékenységi időszakok mindegyike későbbi annál az időpontnál, amikor e rendelet helyébe a 883/2004 rendelet lépett. Ezek a kormányok arra az álláspontra helyezkednek, hogy a Bíróságnak ennélfogva kizárólag annyiban kellene a feltett kérdésekre válaszolnia, amennyiben azok a 883/2004 rendeletre vonatkoznak.

33

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy – amint az a jelen ítélet 18. pontjából kitűnik – azok az időszakok, amelyek alatt az alapeljárásban részt vevő tehergépkocsi‑vezetőket az AFMB‑hez munkaszerződés kötötte, mind 2010. május 1‑jénél későbbiek, amely időpontban az 1408/71 rendeletet hatályon kívül helyezte és felváltotta a 883/2004 rendelet.

34

Ebből következik, hogy a 883/2004 rendelet alkalmazandó az alapeljárásban részt vevő azon tehergépkocsi‑vezetők helyzetére, akik szakmai tevékenységüket két vagy több tagállamban végezték.

35

Az alapeljárásban részt vevő, szakmai tevékenységüket egyidejűleg egy vagy több tagállamban és az EFTA egy vagy több államában végző tehergépkocsi‑vezetőket illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 883/2004 rendelet 90. cikkének megfelelően az 1408/71 rendelet hatályban maradt, és továbbra is joghatással bír többek között az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás, és az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodás alkalmazásában, amíg az említett megállapodásokat a 883/2004 rendelet fényében nem módosítják. Márpedig ez utóbbi rendelet az említett módosításokat követően a Svájci Államszövetség tekintetében csak 2012. április 1‑jétől, Izland, Liechtenstein és Norvégia tekintetében pedig csak 2012. június 1‑jétől vált alkalmazandóvá.

36

Ebből következik, hogy az 1408/71 rendelet az EFTA ezen államaiban még hatályban volt az alapügyben szóban forgó időszakok egy részében, és amennyiben a tehergépkocsi‑vezetők tevékenységüket az ezen időpontok valamelyikét megelőző időszakokban végezték ezen államok valamelyikének területén – aminek ellenőrzése a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, ez a rendelet alkalmazandó e tekintetben.

37

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság számára a válaszhoz szükséges valamennyi hasznos tényező rendelkezésre bocsátásához a jelen ügy összefüggésében mind az 1408/71 rendeletet, mind pedig a 883/2004 rendeletet figyelembe kell venni.

38

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontját, valamint a 883/2004 rendelet 13. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy valamely nemzetközi tehergépkocsi‑vezetőnek az e rendelkezések értelmében vett munkáltatója az a fuvarozási vállalkozás, amely e tehergépkocsi‑vezetőt felvette, amelynek a tehergépkocsi‑vezető ténylegesen korlátlanul a rendelkezésére áll, amely tényleges utasítási jogot gyakorol az említett tehergépkocsi‑vezető felett, és amelynek ténylegesen viselnie kell a megfelelő bérköltségeket, vagy pedig az a vállalkozás, amellyel az említett tehergépkocsi‑vezető munkaszerződést kötött, és amely e tehergépkocsi‑vezető részére a munkabérét a fuvarozási vállalkozással kötött megállapodás alapján fizeti.

39

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy ez a kérdés az alapeljárás felei között fennálló, az olyan nemzetközi tehergépkocsi‑vezetőkre alkalmazandó nemzeti szociális biztonsági jogszabályokkal kapcsolatos egyet nem értésből származik, akik az AFMB‑vel fennálló munkaszerződés jogosultjai, azonban tevékenységüket az alapügyben szóban forgó fuvarozási vállalkozások javára végzik. Az Svb ugyanis arra az álláspontra helyezkedik, hogy kizárólag a Hollandiában székhellyel rendelkező említett fuvarozási vállalkozásokat kell e tehergépkocsi‑vezetők munkáltatójának minősíteni, így e tehergépkocsi‑vezetőkre a holland jogszabályok alkalmazandók, miközben az AFMB és az említett tehergépkocsi‑vezetők úgy vélik, hogy az AFMB‑t kell munkáltatónak tekinteni, és mivel a székhelye Cipruson található, esetükben a ciprusi jogszabályok alkalmazandók.

40

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1408/71 rendelet II. címének rendelkezései – amelyeknek a rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontja a részét képezi –, valamint a 883/2004 rendelet II. címének rendelkezései – amelyeknek a rendelet 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja a részét képezi – teljes és egységes kollíziós szabályrendszert képeznek. E rendelkezések célja ugyanis nemcsak több nemzeti szabályozás egyidejű alkalmazásának és az esetlegesen ebből eredő bonyodalmaknak az elkerülése, hanem annak megakadályozása is, hogy az e rendeletek egyikének hatálya alá tartozó személyek – rájuk nézve irányadó szabályozás hiányában – a szociális biztonsági rendszer nyújtotta védelem nélkül maradjanak (lásd ebben az értelemben: 2017. február 1‑jei Tolley ítélet, C‑430/15, EU:C:2017:74, 58. pont; 2018. október 25‑iWalltopia ítélet, C‑451/17, EU:C:2018:861, 41. pont).

41

Ekképpen, ha valamely személy az 1408/71 rendelet vagy a 883/2004 rendelet – ezen rendeletek mindegyikének 2. cikkében meghatározott – személyi hatálya alá tartozik, főszabály szerint az egy tagállam jogszabályai alkalmazásának az 1408/71 rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében és a 883/2004 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében rögzített szabálya alkalmazandó, és az alkalmazandó nemzeti jogszabályokat az e rendeletek egyike II. címe rendelkezéseinek megfelelően kell meghatározni (lásd ebben az értelemben: 2017. február 1‑jei Tolley ítélet, C‑430/15, EU:C:2017:74, 59. pont; 2018. október 25‑iWalltopia ítélet, C‑451/17, EU:C:2018:861, 42. pont).

42

E célból az 1408/71 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontja és a 883/2004 rendelet 11. cikke (3) bekezdésének a) pontja meghatározza azt az elvet, miszerint az a személy, aki valamely tagállam területén munkavállalóként végzi tevékenységét, az ezen állam jogszabályainak hatálya alá tartozik.

43

Ez az elv azonban az említett rendelkezések közül az elsőben az 1408/71 rendeletnek „[a] 14–17. cikk[e] rendelkezéseire is figyelemmel”, e rendelkezések közül pedig a másodikban a 883/2004 rendeletnek „[a] 12–16. cikk[é]re is figyelemmel” fenntartással került megfogalmazásra. Bizonyos, különleges helyzetekben ugyanis az említett elv puszta és egyszerű alkalmazása azzal a veszéllyel jár, hogy nem az elkerülését eredményezi az olyan, mind a munkavállalót, mind a munkáltatót és a szociális biztonsági intézményeket érintő adminisztrációs nehézségeknek, amelyek hatásuknál fogva akadályozhatják az említett rendeletek hatálya alá tartozó személyek szabad mozgásának gyakorlását, hanem épp ellenkezőleg: a létrehozását (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 13‑iX ítélet, C‑570/15, EU:C:2017:674, 16. pont; 2018. február 6‑iAltun és társai ítélet, C‑359/16, EU:C:2018:63, 31. pont).

44

E különleges helyzetek között szerepel az 1408/71 rendelet 14. cikkének (2) bekezdésében, illetve a 883/2004 rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében érintett, azon személy helyzete, aki szokásosan két vagy több tagállam területén végzi munkavállalóként tevékenységét.

45

Különösen az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése a) pontjának megfelelően az a személy, aki egy olyan vállalkozás utazó személyzetének tagja, amely más vagy saját számlájára nemzetközi közúti árufuvarozási szolgáltatást végez, és amely vállalkozás székhelye egy tagállamban található, ez utóbbi tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, amennyiben ezt a személyt elsődlegesen nem annak a tagállamnak a területén alkalmazzák, amelyben lakóhellyel rendelkezik – mint az alapügyben részt vevő tehergépkocsi‑vezetők esetében, akikre ez a rendelet alkalmazandó –, amely utóbbi esetben a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozna.

46

A 883/2004 rendelet 13. cikkének (1) bekezdése a b) pontjának i. alpontjában előírja, hogy a két vagy több tagállamban szokásosan munkavállalóként tevékenységet végző olyan személy, aki tevékenységének jelentős részét nem a lakóhelye szerinti tagállamban végzi, azon tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozik, amelyben a vállalkozás vagy munkáltató bejegyzett székhelye vagy üzletviteli helye található, ha a személyt egyetlen vállalkozás vagy munkáltató alkalmazza. A Bíróság e tekintetben kifejtette, hogy valamely személy csak azzal a feltétellel tartozhat e 13. cikk hatálya alá, ha szokásosan jelentős mértékű tevékenységet végez két vagy több tagállam területén (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 13‑iX ítélet, C‑570/15, EU:C:2017:674, 18. és 19. pont). Amint az a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, ez a feltétel teljesül az alapeljárásban részt vevő tehergépkocsi‑vezetők esetében.

47

A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kiderül, hogy az alapeljárásban szóban forgó fuvarozási vállalkozások mindegyikének a székhelye Hollandiában található. Az AFMB kapcsán ez a bíróság hangsúlyozza, hogy székhelyét úgy kell tekinteni, hogy az Cipruson található, így ebből az előfeltevésből kell kiindulni.

48

E körülmények között és amint azt lényegében a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett, „az a személy, aki egy […] vállalkozás […] személyzetének tagja” fogalmának és a 883/2004 rendelet 13. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontja értelmében vett „munkáltató” fogalmának értelmezése – amely utóbbi fogalmat ebben az összefüggésben az ez utóbbi rendelet ugyanezen rendelkezésében alkalmazott „vállalkozás” fogalmával kell egyenértékűnek tekinteni – az alapeljárásban részt vevő tehergépkocsi‑vezetőkre alkalmazandó nemzeti szociális biztonsági jogszabályok meghatározása szempontjából döntő jelentőséggel bír.

49

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy ezek a rendeletek az említett fogalmak jelentésének meghatározásához a nemzeti jogszabályokra vagy gyakorlatokra egyáltalán nem utalnak.

50

Márpedig az uniós jog egységes alkalmazásának és az egyenlőség elvének a követelményéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést általában az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nem csak annak szövegét, hanem a rendelkezés kontextusát és a szóban forgó szabályozás által követett célt is (2020. március 19‑iCompañía de Tranvías de La Coruña ítélet, C‑45/19, EU:C:2020:224, 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

Mivel a jelen ítélet 48. pontjában említett fogalmak a szociális biztonság terén alkalmazandó nemzeti jogszabályoknak az 1408/71 rendelet 14. cikkében, illetőleg a 883/2004 rendelet 13. cikkében meghatározott kollíziós szabályok alapján való azonosítása szempontjából meghatározó szerepet játszanak, e fogalmak önálló értelmezése – amint arra a főtanácsnok indítványának 39. pontjában lényegében rámutatott – a jelen ítélet 41. pontjában felidézett, az egy tagállam jogszabályai alkalmazásának szabálya miatt még inkább lényeges, amely szabály szerint egyetlen tagállam jogszabályait kell alkalmazandó jogként megjelölni.

52

Mindenekelőtt az alkalmazott kifejezéseket illetően a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett, „az a személy, aki egy […] vállalkozás […] személyzetének tagja” fogalmának és a 883/2004 rendelet 13. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontja értelmében vett „munkáltató” fogalmának az 1408/71 rendeletben és a 883/2004 rendeletben szereplő bármely meghatározása hiányában e fogalmaknak a köznyelvben elfogadott szokásos jelentését kell figyelembe venni (lásd analógia útján: 2014. szeptember 3‑iDeckmyn és Vrijheidsfonds ítélet, C‑201/13, EU:C:2014:2132, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

Ami e kifejezések szokásos jelentését illeti, meg kell jegyezni, hogy általánosságban a „munkáltató” és munkavállaló „személyzete” közötti kapcsolat a köztük lévő alárendeltségi viszony fennállását feltételezi.

54

Ezt követően azt az összefüggést illetően, amelybe a jelen ítélet 48. pontjában említett fogalmak illeszkednek, elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az azon rendeletekkel létrehozott kollíziós szabályrendszer alkalmazása, amelyekbe e fogalmak illeszkednek, csupán az érintett munkavállaló objektív helyzetétől függ (lásd ebben az értelemben: 2015. június 4‑iFischer‑Lintjens ítélet, C‑543/13, EU:C:2015:359, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

Továbbá a 883/2004 rendeletet megelőző, a szociális biztonságra vonatkozó rendeletek értelmezése, és különösen a migráns munkavállalók szociális biztonságáról szóló, 1958. szeptember 25‑i 3. EGK‑tanácsi rendelet (HL 1958. 30., 561. o.) 13. cikkének a) pontjában, majd az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő, a munkavállalók kiküldetése esetén alkalmazandó kollíziós szabályokra vonatkozó rendelkezések értelmezése kapcsán a Bíróság lényegében úgy ítélte meg, hogy a vállalkozás, amely a munkavállalót az említett rendelkezések értelmében „szokásosan alkalmazza”, az a vállalkozás, amely utasítási jogot gyakorol e munkavállaló felett, és az ilyen feltétel a szóban forgó alkalmazás összes körülményéből következik (lásd ebben az értelemben: 1967. december 5‑ivan der Vecht ítélet, 19/67, EU:C:1967:49, 457. o.; 2000. február 10‑iFTS‑ítélet, C‑202/97, EU:C:2000:75, 24. pont).

56

A Bíróság többek között kimondta, hogy az olyan vállalkozást, amely valamely munkavállalót egy másik tagállam területére küldte ki, hogy ott egy másik jogalanynál munkát végezzen, úgy kell tekinteni, hogy az e munkavállaló kizárólagos munkáltatója, tekintettel különösen az említett munkavállaló és az e munkáltató közötti alárendeltségi viszonynak a munkavégzés teljes időtartama alatt való folyamatosságára, amelynek alapján ezt a munkát úgy kell tekinteni, hogy azt a 3. rendelet 13. cikkének a) pontja értelmében ezen vállalkozás számára végezték. A Bíróság pontosította, hogy ez az alárendeltségi viszony többek között abból eredt, hogy a kérdéses vállalkozás fizette a munkabért és ugyanezen munkavállalót az általa a munkaadó jogalanynál végzett munka teljesítése során elkövetett kötelességszegések miatt elbocsáthatta (lásd ebben az értelemben: 1970. december 17‑iManpower ítélet, 35/70, EU:C:1970:120, 17., 18. és 20. pont).

57

A Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy annak vizsgálatához, hogy valamely munkavállaló az 1408/71 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése értelmében vett, az „[a]z a személy, akit szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatnak” fogalma alá tartozik‑e, amely fogalom immár a 883/2004 rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében szerepel, tekintetbe kell venni, hogy esetlegesen eltérés mutatkozik egyfelől a szóban forgó munkaszerződésekben szereplő információk és másfelől aközött, hogy a gyakorlatban e szerződések alapján ténylegesen hogyan teljesítették e kötelezettségeket (lásd ebben az értelemben: 2012. október 4‑iFormat Urządzenia i Montaże Przemysłowe ítélet, C‑115/11, EU:C:2012:606, 41. pont).

58

A Bíróság kifejtette különösen, hogy az érintett intézmény a szerződéses iratok szövegén kívül figyelembe vehet adott esetben olyan tényezőket, mint például azt, hogy az érintett munkáltató és munkavállaló közötti munkaszerződéseket hogyan teljesítették korábban a gyakorlatban, valamint e szerződések megkötésének körülményeit, vagy általánosabban, az érintett vállalkozás által végzett tevékenységek jellegzetességeit és szabályait, amennyiben ezen tényezők megvilágíthatják az érintett munka tényleges jellegét (2012. október 4‑iFormat Urządzenia i Montaże Przemysłowe ítélet, C‑115/11, EU:C:2012:606, 45. pont).

59

A Bíróság hozzátette, hogy ha a szerződéses iratokon kívüli más releváns tényezőkből kitűnik, hogy a munkavállaló helyzete valójában eltér az ezen iratokban leírt helyzettől, az 1408/71 rendelet helyes alkalmazására vonatkozó kötelezettség azt jelenti, hogy az érintett intézménynek a szerződéses iratok szövegétől függetlenül a munkavállaló tényleges helyzetére kell alapoznia a megállapításait (lásd ebben az értelemben: 2012. október 4‑iFormat Urządzenia i Montaże Przemysłowe ítélet, C‑115/11, EU:C:2012:606, 46. pont).

60

Tekintettel a jelen ítélet 52–59. pontjában említett tényezőkre, az ezen ítélet 48. pontjában említett fogalmakat illetően az érintett munkavállaló objektív helyzetét, valamint alkalmazásának összes körülményét kell figyelembe venni.

61

Ezzel összefüggésben ugyan a munkavállaló és a valamely vállalkozás közötti munkaszerződés megkötése utalhat a köztük lévő alárendeltségi viszony fennállására, ebből a körülményből önmagában nem lehet döntően az ilyen viszony fennállására következtetni. A szerződés ilyen megkötése szempontjából ugyanis nemcsak a munkaszerződésben hivatalosan szereplő információkat kell figyelembe venni, hanem ezen kívül azt is, hogy a gyakorlatban e szerződés alapján ténylegesen hogyan teljesítették a mind a munkavállalóra, mind pedig a kérdéses vállalkozásra háruló kötelezettségeket. Így a szerződéses iratok szövegétől függetlenül kell azonosítani azt a jogalanyt, amely tényleges utasítási jogot gyakorol a munkavállaló felett, valójában viseli a megfelelő bérköltségeket, és e munkavállaló elbocsátására vonatkozó tényleges jogkörrel rendelkezik.

62

Rá kell mutatni arra, hogy a jelen ítélet 60. és 61. pontjában kifejtett értelmezést megerősítik az ezen ítélet 48. pontjában említett rendelkezések által követett célkitűzések, valamint általánosabban megerősíti az együttesen figyelembe vett 1408/71 és 883/2004 rendelet.

63

E tekintetben emlékeztetni arra, hogy az 1408/71 rendelet célja a munkavállalók és önálló vállalkozók Európai Unión belüli szabad mozgásának biztosítása a nemzeti szociális biztonsági jogszabályok sajátos jellemzőinek tiszteletben tartása mellett (lásd ebben az értelemben: 2006. március 9‑iPiatkowski ítélet, C‑493/04, EU:C:2006:167, 19. pont). Hasonlóképpen, amint az különösen a 883/2004 rendelet (1) és (45) preambulumbekezdéséből kitűnik, e rendelet célja, hogy a személyek szabad mozgására vonatkozó jog hatékony gyakorlásának garantálása érdekében biztosítsa a tagállamok nemzeti szociális biztonsági rendszereinek koordinálását, és ezáltal hozzájáruljon az életszínvonalnak és az Unión belül mozgó személyek alkalmazási feltételeinek a javításához (2017. július 13‑iSzoja ítélet, C‑89/16, EU:C:2017:538, 34. pont). Ez utóbbi rendelet ugyanis modernizálta és egyszerűsítette az 1408/71 rendeletben foglalt szabályokat, miközben megőrizte az utóbbi rendelet célját (2019. június 6‑iV ítélet, C‑33/18, EU:C:2019:470, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

Amint az a jelen ítélet 42–44. pontjából kitűnik, az 1408/71 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése ebbe a célkitűzésbe illeszkedik, amennyiben az e rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt, a foglalkoztatás szerinti tagállam szabályától való eltérést engedő szabályokat határoz meg pontosan azoknak a bonyodalmaknak az elkerülése érdekében, amelyek egyébként a foglalkoztatás szerinti tagállam szabályának az olyan helyzetekre való alkalmazásából eredhetnek, amelyekben két vagy több tagállamban végeznek tevékenységeket az érintett személyek. Ugyanez vonatkozik a 883/2004 rendelet 13. cikkének (1) bekezdésére, amely egyszerűsítette az 1408/71 rendelet 14. cikkének (2) bekezdésében szereplő szabályokat, és egyúttal az utóbbi rendelkezéshez hasonlóan ugyanezen bonyodalmaknak az elkerülését célozta.

65

Ebben az összefüggésben a jelen ítélet 48. pontjában említett rendelkezésekben előírt, eltérést engedő szabályok célja annak biztosítása, hogy a jelen ítélet 41. pontjában felidézett, az egy tagállam jogszabályai alkalmazása szabályának megfelelően a két vagy több tagállamban munkavállalóként tevékenységet végző személyek csak egyetlen tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozzanak azzal, hogy ennek érdekében olyan kapcsolódási kritériumokat határoznak meg, amelyek figyelembe veszik e munkavállalók objektív helyzetét szabad mozgásuk megkönnyítése érdekében.

66

Márpedig az e rendelkezésekben alkalmazott kifejezések olyan értelmezése, amely nem veszi figyelembe a munkavállaló objektív helyzetét, hanem kizárólag olyan formális megfontolásokon alapul, mint a munkaszerződés megkötése, lehetővé tenné a vállalkozások számára annak a helynek az áthelyezését, amelyet az alkalmazandó nemzeti szociális biztonsági jogszabályok meghatározása szempontjából relevánsnak kell tekinteni, anélkül hogy az ilyen áthelyezés valójában a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó jog hatékony gyakorlásának garantálására irányuló célkitűzésbe illeszkedne.

67

Továbbá a vállalkozások számára annak lehetővé tétele, hogy az előző pontban ismertetett módon áthelyezzék azt a helyet, amelyet az alkalmazandó nemzeti szociális biztonsági jogszabályok meghatározása szempontjából relevánsnak kell tekinteni, annak a figyelmen kívül hagyását jelentené, hogy – amint az a jelen ítélet 54. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból következik – a többek között az 1408/71 rendelet 14. cikkének (2) bekezdésében, valamint a 883/2004 rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében előírt kollíziós szabályok nem a munkavállaló, a vállalkozások vagy az illetékes nemzeti hatóságok szabad választásától, hanem a munkavállaló objektív helyzetétől függnek.

68

Kétségtelen, hogy a valamennyi említett rendelet által létrehozott rendszer kizárólag a tagállamok szociális biztonsági jogszabályainak koordinációs rendszerét, nem pedig az említett jogszabályok harmonizációját jelenti. Márpedig az ilyen rendszer szükségszerű következménye, hogy a különösen a valamely tevékenység gyakorlása alapján fizetendő szociális biztonsági járulékok szintje tekintetében különbségek állnak fenn a tagállamok szociális biztonsági rendszerei között (lásd ebben az értelemben: 1986. január 15‑iPinna ítélet, 41/84, EU:C:1986:1, 20. pont; 2006. március 9‑iPiatkowski ítélet, C‑493/04, EU:C:2006:167, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

Mindazonáltal fennáll a kockázata annak, hogy az említett rendeleteknek a jelen ítélet 63. pontjában felidézett célkitűzése veszélybe kerül, ha a jelen ítélet 48. pontjában érintett fogalmaknak az így figyelembe vett értelmezése megkönnyíti a vállalkozások számára annak a lehetőségét, hogy pusztán mesterséges ügyletekkel élve az uniós szabályozást kizárólag arra használják, hogy a nemzeti rendszerek között különbségekből hasznot húzzanak. E szabályozás ilyen kihasználása különösen azzal a kockázattal jár, hogy lefelé irányuló nyomást gyakorolnak a tagállamok szociális biztonsági rendszereire és végső soron – esetlegesen – a tagállamok által biztosított védelmi szintre.

70

Végezetül az előző megfontolásokat nem kérdőjelezheti meg az az érv, miszerint ezeknek a fogalmaknak kizárólag a munkaszerződés fennállásának kritériumán kellene alapulniuk, amennyiben ez a kritérium, amely könnyen ellenőrizhető, a jogbiztonság szempontjából előnyöket jelentene, mivel lehetővé tenné az alkalmazandó szociális biztonsági rendszer megfelelőbb előreláthatóságának biztosítását.

71

Amint azt ugyanis a holland kormány jogosan hangsúlyozta, az említett fogalmak olyan kritériumok alapján való értelmezése, amelyek az érintett munkavállaló tényleges helyzetének meghatározására irányulnak, pontosan a jogbiztonság elve tiszteletben tartásának a biztosítását teszi lehetővé.

72

Végezetül, mind az 1408/71 és az 574/72 rendelet, mind pedig a 883/2004 és a 987/2009 rendelet olyan információs és együttműködési mechanizmusokat ír elő, amelyek a jelen ítélet 48. pontjában említett rendelkezések megfelelő alkalmazásának biztosítására irányulnak.

73

Ezért egyrészt, azon túlmenően, hogy az 1408/71 rendelet 84a. cikke előírja, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó intézményeknek és személyeknek kölcsönösen tájékoztatniuk kell egymást, és együtt kell működniük, az 574/72 rendelet 12a. cikke többek között az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének alkalmazása érdekében információcserére vonatkozó szabályokat határoz meg.

74

Másrészt, a 883/2004 rendeletben meghatározott és az említett rendelet 76. cikkében szereplőhöz hasonló azon lehetőségek és kötelezettségek, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó intézmények és személyek kölcsönösen tájékoztassák egymást és működjenek együtt, valamint a 987/2009 rendelet 16. cikkében előírt, a 883/2004 rendelet 13. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárás célja az érintett intézmények és személyek számára annak lehetővé tétele, hogy a 883/2004 rendelet 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján alkalmazandó jogszabályok meghatározása során a „munkáltató” fogalma megfelelő alkalmazásának biztosításához szükséges információk álljanak a rendelkezésükre.

75

Az előző megfontolásokból kitűnik, hogy mind az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontja, mind pedig a 883/2004 rendelet 13. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontja szempontjából valamely nemzetközi tehergépkocsi‑vezetőt úgy kell tekinteni, hogy az nem annak a vállalkozásnak az alkalmazottja, amellyel hivatalosan munkaszerződést kötött, hanem annak a fuvarozási vállalkozásnak az alkalmazottja, amely tényleges utasítási jogot gyakorol felette, valójában viseli a megfelelő bérköltségeket, és az e munkavállaló elbocsátására vonatkozó tényleges jogkörrel rendelkezik.

76

A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy az érintett tehergépkocsi‑vezetőket az alapügyben szóban forgó időszakokban olyan munkaszerződések kötötték az AFMB‑hez, amelyekben az AFMB‑t jelölték ki e munkavállalók munkáltatójaként, és a ciprusi munkajogot nyilvánították alkalmazandóvá.

77

Mindazonáltal az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy ezeket a tehergépkocsi‑vezetőket, akiknek ezen időszakokban továbbra is Hollandiában volt a lakóhelyük, a munkaszerződések AFMB‑vel való megkötése előtt maguk a fuvarozási vállalkozások választották ki, és szakmai tevékenységüket az említett szerződések megkötését követően e fuvarozási vállalkozások nevében és kockázatára végezték. Továbbá, jóllehet az említett fuvarozási vállalkozások és az AFMB között kötött flottamenedzsment‑megállapodások az AFMB‑re bízták a tehergépjárművek irányítását, és ugyan az AFMB feladata volt a munkabérek kezelése, a kérdést előterjesztő bíróság információiból következik, hogy e munkabérek tényleges terhét valójában az AFMB részére fizetett díj révén az alapügyben szóban forgó fuvarozási vállalkozások vállalták. Egyébiránt, ha valamely fuvarozási vállalkozás úgy döntött, hogy már nem veszi igénybe valamely tehergépkocsi‑vezető szolgáltatásait, ez főszabály szerint ez utóbbinak az AFMB általi azonnali elbocsátását jelentette, ezért a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében a fuvarozási vállalkozás az elbocsátás tényleges jogkörével rendelkezett.

78

Végül hozzá kell tenni, hogy az alapeljárásban részt vevő tehergépkocsi‑vezetők egy része már a munkaszerződések AFMB‑vel való megkötése előtt a fuvarozási vállalkozások munkavállalója volt és a kérdést előterjesztő bíróság által tett megállapításoknak megfelelően „a dolgok mindennapi működése az AFMB‑nek a [tehergépkocsi‑vezetők] és az [e vállalkozások] viszonyába való beavatkozását követően nem vagy alig változott”, mivel e tehergépkocsi‑vezetők valójában továbbra is teljeskörűen az említett vállalkozások rendelkezésére álltak és ez utóbbiak gyakoroltak felettük utasítási jogot.

79

Az előző megjegyzésekből következik, hogy függetlenül attól az uniós szabályozástól, amelynek hatálya alá az alapeljárásban részt vevő tehergépkocsi‑vezetők tartoznak – nevezetesen az 1408/71 rendelettől vagy a 883/2004 rendelettől függetlenül –, úgy tűnik, hogy ez utóbbiak a szóban forgó időszakokban a fuvarozási vállalkozások személyzetéhez tartoztak, és e vállalkozások voltak az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontja, illetve a 883/2004 rendelet 13. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „munkáltatóik”, ezért úgy tűnik, hogy a tekintetükben alkalmazandó szociális biztonsági jogszabályok a holland jogszabályok, aminek a vizsgálata ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

80

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontját, valamint a 883/2004 rendelet 13. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontját úgy kell értelmezni, hogy valamely nemzetközi tehergépkocsi‑vezetőnek az e rendelkezések értelmében vett munkáltatója az a vállalkozás, amely tényleges utasítási jogot gyakorol e tehergépkocsi‑vezető felett, ténylegesen viseli a megfelelő bérköltségeket és a tehergépkocsi‑vezető elbocsátására vonatkozó tényleges jogkörrel rendelkezik, nem pedig az a vállalkozás, amellyel az említett tehergépkocsi‑vezető munkaszerződést kötött, és amely e szerződésben hivatalosan úgy került megjelölésre, mint ugyanezen tehergépkocsi‑vezető munkáltatója.

81

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a második és a harmadik kérdést nem kell megválaszolni.

82

Mivel ez az eljárás az alapügyben részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

A 2004. március 31‑i 631/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel módosított és naprakésszé tett, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontját, valamint a 2012. május 22‑i 465/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontját úgy kell értelmezni, hogy valamely nemzetközi tehergépkocsi‑vezetőnek az e rendelkezések értelmében vett munkáltatója az a vállalkozás, amely tényleges utasítási jogot gyakorol e tehergépkocsi‑vezető felett, ténylegesen viseli a megfelelő bérköltségeket és a tehergépkocsi‑vezető elbocsátására vonatkozó tényleges jogkörrel rendelkezik, nem pedig az a vállalkozás, amellyel az említett tehergépkocsi‑vezető munkaszerződést kötött, és amely e szerződésben hivatalosan úgy került megjelölésre, mint ugyanezen tehergépkocsi‑vezető munkáltatója.